Lecke a turistaszámokkal büszkélkedő Boc-nak
Többnyelvűség és turizmuskampány vonzana látogatókat
Szükség lenne többnyelvű feliratokra és a látnivalók megfelelő népszerűsítésére a kolozsvári vakációs turizmus fellendítése érdekében – ezt javasolják Emil Boc polgármesternek a hozzászólók a közösségi hálón közzétett bejegyzése alatt, amelyben az elöljáró azzal büszkélkedik, hogy 2015-ben ötödével nőtt a turisták száma Kolozsváron. Végre jó hírt közölt a polgármester, és ebben látszólag a számok is őt igazolják, a dolog mégsem pont úgy sült el, hiszen a hozzászólók több hiányosságra is rámutattak.
Vagyis egészen pontosan 21,66 százalékkal nőtt a turisták száma Kolozsváron a tavaly – írja a Kolozs Megyei Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva Emil Boc. Mint jegyzi, 2012–2015-ben Kolozsvárra több mint egymillió turista érkezett, aki közel kétmillió vendégéjszakát töltött el a kincses város vendéglátóipari egységei által közölt adatok szerint. Ehhez még hozzáadódnak azok a turisták és vendégéjszakák, akik más szálláslehetőségeket választanak, így nem szerepelhetnek ebben a statisztikában. És akárhogyan nézzük, ezek nagy része minden bizonnyal magyarországi vendég, akiket egyrészt a kolozsvári rokonság, barátok szállásolnak el, vagy a különféle, elsősorban nem hotelszolgáltatásokat kínáló, gyakran magyar érdekeltségű intézmények. Tavaly a Kolozsvári Magyar Napok mellett, amely immár évek óta jelentős turistaforgalmat generál, sok vendéget vonzott az Untold fesztivál is, akik közül tömegesen szálltak meg magánlakásokban – így ők sem szerepelnek a statisztikákban.
K. E. Szabadság (Kolozsvár)

Nem lesz összefogás Kolozsváron
Az RMDSZ kolozsvári szervezete elutasította az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) a helyhatósági választásokra vonatkozó mindhárom javaslatát (közös koalíciós lista, közös polgármesterjelölt, illetve egy belső együttműködés alapján az RMDSZ tanácsosi listájának 5. helye), így már biztosan nem lesz együttműködés kolozsvári, illetve Kolozs megyei szinten a két magyar párt között – közölte pénteki sajtótájékoztatóján Soós Sándor, az EMNP Kolozs megyei elnöke.
A párt helyi szervezetének péntek délutáni közgyűlésén önálló lista és polgármesterjelölt indítása mellett foglaltak állást, utóbbi tisztségre a Néppárt kolozsvári elnökét, Fancsali Ernőt jelölték. A döntést az országos elnökségnek is jóvá kell hagynia. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Bekecs és a nyárádmenti táncmozgalom
Nyolcszáz gyermek és fiatal kapcsolódott be
Amikor rázendítenek a zenészek, s elődeink népviseletébe öltözött derék fiatalok vonulnak a színpadra, kisimul az arcunk, elillan a lelkünk mélyén szunnyadó szomorúság, s valami őserejű vidámság lesz úrrá rajtunk. Ez az érzés kerít hatalmába, amikor a Bekecs néptáncegyüttes elkezd táncolni. Népszerűségük nemcsak Maros megyében, hanem Erdély-szerte töretlen. A Felszállott a páva televíziós népzenei és néptánc-tehetségkutató verseny hozott számukra még nagyobb hírnevet és ismertséget a Kárpát-medence tánckedvelői körében. Az együttest Benő Barna vezeti, vele beszélgettünk a Bekecsről, a néptáncról s a néptáncoktatás mozgalmáról, amelyet az egész Nyárádmentén felvállaltak. Munkájuk révén e térségben 800 gyermek tanulja a néptáncot és élteti a hagyományt.
– Tízéves koromtól táncolok, negyedik osztályos voltam, amikor Füzesi Alberttel a Napsugár néptáncegyüttesnél elkezdődött a táncoskarrierem. A Napsugárnál hét évig táncoltam, aztán tizenhét éves koromban a Maros Művészegyütteshez szegődtem, ahol öt évig voltam alkalmazott. Ezzel belekerültem a táncos "körforgásba". Már a napsugaras időszakban hívtak tanítani, három-négy évig tanítottam a Folk Center által működtetett marosvásárhelyi táncházban, akkoriban a művészeti líceummal szemben, ami jelenleg a dzsesszklubban működik. Abban az időben már majdnem minden táncoskolléga foglalkozott néptánctanítással. Ennek is köszönhető, hogy azóta több táncház létesült Marosvásárhelyen. Először Mezőbergenyében volt csoportom, utána Marosugrán rövid időre, azt követően kerültem Nyárádszeredába. A Bekecsnél Szabó Erikával kezdtük, akinek a férje nyárádszeredai volt.
– A Bekecs néptáncegyüttes már létezett akkoriban.
– Igen, a Bekecs együttest 1998-ban Veress Kálmán hozta létre. 2002-ig működött az ő vezetése alatt, utána Farkas Sándor vette át, aztán különböző okok miatt megszűnt a tevékenység, és 2007-től kezdtük újra az oktatást. Először a Bocskai István Elméleti Líceum tánccsoportjaként, a líceum diákjai táncoltak benne, a helyiek és a környékbeliek, egyesek lemorzsolódtak, mások bekapcsolódtak. A Bekecs nevet 2008- ban vettük fel. Felhívtam telefonon Veress Kálmánt, megkérdeztem, hogy beleegyezik-e, merthogy ezt a nevet ő találta ki. Beleegyezett. Az új Bekecs együttesnek nagyon kevés köze volt az előzőhöz, tulajdonképpen egy teljesen megfiatalított együttes jött létre ugyanazzal a névvel. Az együttesben jelenleg nyárádszeredai és környékebeli, marosvásárhelyi, sőt még gyergyói fiatalok is táncolnak.
– Bekecs néptáncegyüttesről beszélünk, amelyben több csoport, több generáció táncol.
– Jelenleg öt generáció táncol Nyárádszeredában, kétévente igyekeztünk újabb táncosnemzedéket indítani. Van egy játszóházunk, oda óvodáskorú gyermekek járnak, egy Morzsa-Bekecsünk, amely a harmadik–hetedik osztályosok generációját fogja át, van egy Apró-Bekecsünk, amelyben a hetedik–tizedik osztályosok, a Kis-Bekecsünk, amelyben a tizenegy–tizenkettedik osztályosok és elsőéves egyetemisták, és van a Nagy Bekecs, amelyben a "vének", a 18-30 év közötti korosztály táncol, s amelyben én vagyok a legidősebb.
– Adatközlő hagyományőrzők táncolnak-e a Bekecsben?
– Nem sikerült őket bevonni. Azonban meg kell említenem, hogy a felsoroltakon kívül még van három csoportunk Nyárádszeredában. Kezdő tánccsoportokat indítottunk a líceumban és van egy felnőttcsoportunk is. Oda vártuk vissza a fiatal házasokat. Több-kevesebb sikerrel működik ez a csoport, ugyanis a családosok hobbiszinten művelik a táncot, nem profi együttesről van szó. Viszont a Nagy Bekecsben hivatásszerűen űzzük a táncot. Jelenleg 12 fiú és 13 lány tagja az együttesnek.
– Rengeteg tánccsoportot említettél, jelenleg hányan kapcsolódtak be ebbe a mozgalomba?
– Nyárádszeredában 170-en táncolnak az említett csoportokban, ehhez hozzáadódnak a környékbeliek is, pontosabban – egy község kivételével – az egész Nyárádmente. Ezeken a településeken a Nagy Bekecs 16 táncosa oktat néptáncot. Minden községben van legalább egy tánccsoportunk. Az is előfordul, hogy egy községben három tánccsoport működik, mert a községet életerős, nagyobb falvak alkotják. Ákosfalván például a községközpontban, Harasztkeréken és Székelyvajában van csoportunk. A község kilenc falujából ebbe a három faluba hozzák be a gyermekeket. Dózsa György községben két tánccsoport, Karácsonfalva községben három, Gálfalva községben két, Nyárádszeredában hét, Székelyberében két, Nyárádmagyaróson egy, Csíkfalva községben két, Nyárádremetén két, Koronkában két tánccsoport működik. Jedden, sajnos, már nincs akit oktatni. A Nyárádmentén összesen 800 gyermek részese a néptáncoktatásnak.
– Kizárólag a néptáncoktatást vállalta fel a Bekecs, vagy a népi kultúra más szeletét is?
– Nyárádszeredában nagyon fiatal, zsenge korú fiataloknak indítottunk népi hangszeres oktatást, a gyermekek hegedűn, citerán és furulyán tanulnak játszani. A furulyásokat brácsára és bőgőre szeretnénk "áthangolni". Úgy gondoljuk, hogy egy ilyen nagyszabású mozgalomnak saját zenekarra is szüksége van, legalább házi használatra. Valahol el kell kezdeni a népzeneoktatást is. Ebből Bartis Zoltán, a prímásunk veszi ki a részét, aki szárhegyi származású, de Vásárhelyre nősült, s az Üver zenekart vezeti. Ezzel a zenekarral léptünk fel a Felszállott a páva vetélkedőn is, ahol a legjobb határon túli előadó különdíjjal illettek.
– Ha már a Pávánál tartunk, melyek voltak a Bekecs legemlékezetesebb és legnagyobb sikerei?
– Móron volt egy olyan szabadtéri előadásunk, ahol tízezernél is többen voltak a közönség soraiban. Itt a Csík zenekarnak voltunk az "előzenekara". Számomra a Bekeccsel ez volt a legnagyobb élmény, hiszen óriási közönségnek táncolhattunk. A Páván tudtuk, hogy több mint egymillió ember néz a Duna tévében, de a teremben csak 200-an voltak. Az élő előadások nyújtják a legkiemelkedőbb élményt. Tavaly augusztus elsején is volt egy élménydús előadásunk, amikor a nyárádszeredai kistérségi napokon az Attila Fiai társulattal az István, a király című rockoperából adtunk elő részleteket. Egyedi élmény volt. Jó hír, hogy május 27-ére Szovátára hívták meg őket, s ott is lesz közös előadásunk. Élőben hallani a nagy slágereket az eredeti előadókkal s az előadás részesének lenni nagyon intenzív, nagy élmény.
– Évente hány kiszállást, turnét, fellépést vállal az együttes?
– Tavaly nyolcvan előadásunk volt. Ahogy telnek az évek, egyre több előadásunk van. A Páva előtt körülbelül 65 volt, viszont az ott elért sikernek köszönhetően még tíz előadásunk volt. Azt gondolom, hogy a népszerűségünk inkább annak köszönhető, hogy sohasem csalódott bennünk a közönség, s emiatt hívnak vissza. Lépésről lépésre építettük ezt az együttest, s kialakítottuk a kapcsolatrendszerünket. Az együttesnek hat saját nagy műsora született. A Hamupipőke előadásunkkal megfordultunk Budapesten a Hagyományok Házában, Kolozsváron a Magyar Operában, Marosvásárhelyen a Nemzeti Színházban és több kisebb településen is Maros megyében. Marosvásárhelyen március 30- án 10 órától láthatja a közönség az utolsó előadást a Maros Művészegyüttes termében. A Hagyatékok folklórműsorunk több mint 100 előadást ért meg, amit Erdélyben és Magyarországon színházakban, szabadtéri színpadokon és kisebb művelődési házakban adtunk elő.
– Mit táncol szívesen a Bekecs?
– Néptáncot. Olyan tág a paletta! Minden táncnak megvan a maga szépsége és különlegessége. Minél jobban belemélyülünk, minél részletesebben tanuljuk meg, annál inkább rájövünk, hogy mit miért és hogyan kell táncolni. A néptánckutatás olyan szakaszba jutott, hogy egy táncról nem azt jelentjük ki, hogy ez kalotaszegi tánc, hanem megnevezzük a falut és az adatközlőt. Például Bogártelkéről a Poncsa tánca. A készülő új műsorunkban a táncosok stílusát, karakterét mutatjuk be, s próbálunk rájönni az összefüggésekre, mitől is egyedi az adatközlő tánca. Nem imitációról van szó, hanem a táncfolyamat miértjeit próbáljuk megérteni. Sokan kiemelik a gesztusokat, de ezen túlmenően sok olyan apróság van, amire érdemes odafigyelni. A színpadi néptánc fejlődésének folyamata végig követhető, ez letisztulóban van, s ebben próbáljuk mélyebbre ásni magunkat. Itt tart a néptáncvilág. Vannak, akik nem ezt művelik, a román együttesek teljesen másként táncolnak, mint mi.
– Ejtsünk szót az együttesek finanszírozásáról. Ki támogatja a Bekecs együttest?
– 2009-ben létrehoztuk a Bekecs Táncegyesületet, jogilag ez a működési keretünk. Próbálunk több lábon állni. Biztos támogatónk a nyárádszeredai önkormányzat, a költségvetésünk 15 százalékát biztosítja. A többi kialakul. A nyárádmenti polgármesteri hivatalok pártfogolnak még, velük szerződést kötöttünk a táncoktatásra vonatkozóan, ez részleges támogatás. Ezenkívül vannak a pályázatok. Leveleket is írunk, tavaly a magyarországi nemzetpolitikáért felelős államtitkárságnak és a kultúráért felelős államtitkárságnak írtunk. Pozitív volt a válaszuk, segítettek bennünket. Nagy álom válna valóra, ha biztosítanák a költségvetésünket. Hosszú távon ez lenne a jövő. El kellene különítsük az oktatási programunkat a Nagy Bekecsétől. Ez utóbbi valószínűleg hamarosan különálló intézmény lesz, az ügyintézés folyamatban van. Az oktatási rész további támogatására is nagy szükség lenne. Ezért kéréssel fordultam a megyéhez, de a törvények nem teszik lehetővé a támogatást. A román tanügyi törvény szerint csak heti egy órában oktathatunk néptáncot, s azt is csak hetedik osztályig. Heti egy órában nem lehet minőségi művészeti oktatást végezni. Minden egyes új szakág bevezetéséért nagy harcot kell vívni. Azt próbáljuk, hogy a harminc csoporttal működő oktatási rendszerünk működtetését a magyarországi oktatási rendszer mintájára szervezzük meg. Azt szeretnénk, ha az egész átlátható lenne, leszögeznénk, mit tanítunk, hogy tanítjuk, és milyen módszer szerint.
– Most is kiszállásra készül az együttes…
– Igen, Dubajba, fesztiválra. De erről majd akkor beszélünk, amikor hazaérkeztünk.
Mezey Sarolta. Népújság (Marosvásárhely)

MIÉRT-küldöttgyűlés – kitüntették Horváth Annát
A szervezet építését elősegítő, kiemelkedő munkájáért Horváth Annának, Kolozsvár alpolgármesterének ítélték oda a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) Pro Organizatione díját, az indoklás szerint rendkívül nyitott és segítőkész volt az ifjúsági szervezetek felé, és segítette őket. Az elismerést Czirmay Zoltán, az RMDSZ kolozsvári szervezetének ügyvezető elnöke vette át hétvégén Marosvásárhelyen, a MIÉRT éves küldöttgyűlésén. 
A szervezet első alkalommal adta át Fiatal tehetség díját – a székelyudvarhelyi Jakab Hunornak –, amely által olyan fiataloknak köszönik meg munkájukat, akik tehetségükkel másokat is inspirálnak.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere arra biztatta a fiatalokat, hogy a nehézségek ellenére merjenek közéleti szerepet vállalni. Megjegyezte: különbséget kell tenni azok között, akik valakik akarnak lenni és azok között, akik valamit akarnak tenni, és elsősorban a törekvőket, nem pedig a törtetőket kell támogatni. Nyugati Jelen (Arad)

Az autonómia ne legyen kampánytéma
Az autonómia szükségességének egységes kinyilatkoztatásán túl a megvalósítás részleteiről nem kívánnak egymással vitát folytatni a 2016-os választási év kampányaiban az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek – áll az Erdélyi Magyar Egyeztető Autonómia-Kerekasztal közös nyilatkozatában. A politikai szervezetek képviselői Szili Katalin miniszterelnöki megbízott kezdeményezésére tanácskoztak tegnap Kolozsváron.
A székely szabadság napja előtt kiadott közös nyilatkozatban az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), a Magyar Polgári Párt (MPP), az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) képviselői közösen tiltakoznak az erdélyi magyar közösségben félelmet keltő magyarellenes politikai lépések ellen, valamint kifejezik összetartozásukat és szolidaritásukat. „Az utóbbi időben az erdélyi magyar közösség biztonságérzete megrendült, ilyen körülmények között a szabadság és biztonság deklarálása a hatalom részéről mélyen cinikus. Szabadság akkor van, ha az egyének, közösségek és vezetőik maguk érzik, hogy a gondolat és az önazonosság szabadon kifejezhető” – áll a nyilatkozatban. Az aláírók kinyilvánítják: méltánytalannak tartják, hogy az igazságosságra hivatkozva, az igazságszolgáltatás eszközeivel élve, az emlékekkel együtt a meglévő jogokat is el kívánják venni a magyar közösségtől. A közös nyilatkozatot az RMDSZ részéről Székely István ügyvezető alelnök, az EMNP részéről Zakariás Zoltán alelnök, az EMNT részéről Sándor Krisztina ügyvezető alelnök, az SZNT részéről Izsák Balázs megbízásából szintén Sándor Krisztina, az MPP részéről pedig Kulcsár-Terza József, a párt önkormányzati tanácsának elnöke írta alá. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Marosvásárhely lesz a 2016-os tudományos ülésszak helyszíne
Szombaton a Vártemplom gótikus termében tartotta szokásos év eleji közgyűlését az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya. A résztvevők elfogadták a szakosztály múlt évi tevékenységéről szóló beszámolót, megszavazták a 2016-os munkatervet, újraválasztották a lejárt mandátumú választmányi tagok többségét, kettő helyébe pedig új tagot juttattak be a vezetőségbe.
A Szabó Béla professzor, a választmány elnöke vezette közgyűlésen elhangzott, hogy a szakosztálynak jelenleg 900 aktív tagja van, 2015-ben 69-en iratkoztak be. A tagsággal való kapcsolatot az Orbán-Kis Károly által karbantartott hírlevélen keresztül tartják.
A szakosztályt orvos-továbbképzéseket szervező és kreditpontadó egyesületként 2015-ben is akkreditáltatták az Országos Orvosi és Fogorvosi Kamaránál. Ha valaki a helyi jellegű és az országos rendezvényeken is részt vett, megszerezhette a szükséges számú kreditpontot – hangzott el az ülésen.
Az elmúlt évben a Kultúrpalota nagytermében ünnepelték meg a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés 70. évfordulóját, és erre az alkalomra egy kötetet is megjelentettek.
A múlt év áprilisában Kolozsvár volt a helyszíne a szakosztály XXV. tudományos ülésszakának, amelyen 103 előadás hangzott el, és 495-en vettek részt. Az ülésszak keretében Feszt György professzort Csőgör Lajos-díjjal, Szilágyi Tibor professzort Lencsés György–Ars medica díjjal tüntették ki. Török Tamás gyógyszerészhallgató Dr. Kopp Elemér- pályadíjat vehetett át. Az ülésszakot Bódizs György alelnök szervezte.
A múlt évben is megtartották Székelyudvarhelyen a XXII. családorvosi továbbképző konferenciát, amelynek fáradhatatlan szervezője Balla Árpád főorvos.
Szeptemberben Szémán Péter, az EME szilágysomlyói csoportjának vezetője szervezte meg a XXIII. Báthory Napok keretében a XXII. orvostovábbképző konferenciát az egészséges életmódról. A Magyar tudomány napja Erdélyben égisze alatt Csíkszereda volt a helyszíne a XIX. Erdélyi Orvosnapoknak (Sipos Emese és Pázmán Enikő rendezésében).
Az Orvostudományi Értesítő különkiadásokban jelentette meg a kolozsvári tudományos ülésszak és múlt évi Tudományos Diákköri Konferencia előadásait. 88. kötetének két száma a nyomdában van, költségeit a Gedeon Richter Románia Rt. fedezte.
A Magyar tudományosság Romániában 2002–2013 között (2015) című kötetben a Gyógyszerészeti kutatások című fejezetet Gyéresi Árpád professzor szerkesztette.
Vass Levente a Studium Alapítvány lapját és az orvosi szaknévsort tartalmazó füzetet mutatta be.
A múlt évben is meghirdették a szakosztály által és a Semmelweis Egyetemmel közösen is a kutatóknak szóló pályázatokat, amelyeken két kutató és öt kutatócsoport nyert meg.
A legjobb tanulmányi eredményt elért hallgatókat ballagáskor Csőgör Lajos-díjjal jutalmazták. Feszt György és Gyéresi Árpád professzoroknak Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét adományozta. Fülöp Ibolya adjunktus, aki a beszámolót és a tevékenységi tervet bemutatta, a Pápai Páriz Ferenc Alapítvány fiatal kutatói ösztöndíjában részesült, Sipos Emese professzornak a Dr. Mikó Imre-emlékplakettet adományozta az EME vezetősége.
Dr. Benedek Imre professzor bejelentette, hogy a 180 tagot számláló kardiológiai szakcsoport vállalja, hogy továbbképző tanfolyammal egybekötött népszerű évi tanácskozásukon társszervezőként feltüntetik az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályát. Tudományos tevékenységük ismertetése során bejelentette, hogy egy újabb pályázatot nyertek, ennek keretében 22 millió euróból gazdálkodhatnak.
A szakosztály 2015-ös megvalósításai között szerepel az Orvostudományi Értesítő szerkesztésébe bevezetett Editorial Manager program, ami korszerűbbé, gördülékenyebbé teszi a szerkesztőségi munkát, és amelyet Mezey Tibor ismertetett.
A megszokott forgatókönyvet követő 2016-os munkatervből kiemeljük, hogy a XXVI. tudományos ülésszak helyszíne Marosvásárhely lesz. A nulladik napon a fiatalok kérésére pályázatírásról, magánrendelő megnyitásáról, a malpraxis- biztosításról és egyéb, őket érdeklő gyakorlati ismeretekről tartanak előadásokat. Továbbra is érvényben marad, hogy akik a jelentkezési határidőig közlésre alkalmas formában küldik be tudományos dolgozatukat az Értesítő szerkesztőségébe, ingyenesen vehetnek részt az ülésszakon.
Bár 2015-ben nem járt sikerrel, 2016-ra is meghirdetik a könyvkiadási pályázatot.
Az ülés végén került sor a választásra. Incze Anna sepsiszentgyörgyi, Pázmány Endre csíkszeredai és Simon István gyergyói választmányi tagok, akiknek lejárt a mandátumuk, továbbra is vállalták a megbízatást. A nagyváradi Földes Béla Kékedi Imre margittai orvost ajánlotta maga helyett, amivel egyetértett a választmány. Kovács Dezső professzor megüresedett helyére ketten pályáztak, Kovács István belgyógyász főorvos, kardiológus szakorvos, aki a fiatalítás jegyében való előrelépésben ígért segítséget, és Székely Edit, a MOGYE mikrobiológiai tanszékének adjunktusa, aki végül is eggyel több szavazattal került be a választmányba.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

A „neoceauşiszta” ideológia feltámadása
Ami az úgynevezett „nemzeti kisebbségek” védelméről szóló nemzetközi és nemzeti normák romániai be (nem) tartását és meg (nem) valósítását illeti, a 2015-ös év kimondottan szégyenteljes volt. Több tucat nyilvánvalóan önkényes közbelépés és döntés született kormánymegbízottak, polgármesteri hivatali felügyelők, bírók stb. részéről –alkotmányos szlogenekkel („Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam”) alátámasztva, de teljes mértékben figyelmen kívül hagyva a Románia által évekkel ezelőtt aláírt és ratifikált szerződéseket és chartákat –, melyek különösen az erdélyi és még inkább a székelyföldi magyarok közösségében szinte általános elégedetlenséget és a központi hatóságok képviselőivel szembeni növekvő feszültségeket okoztak.
A kérdéses visszaélésekről gyakorlatilag semmit sem írnak a román nyelvű központi sajtóban, ezzel szemben számos inkrimináló anyag jelenik meg a magyarok jogos óhajairól. Ebből a nacionalista propagandaízű médiacenzúrán/embargón és egyoldalú „tájékoztatáson” alapuló publicisztikai gyakorlatból az következik, hogy a médiában és a közhatóságoknál nincs elég információ a „nemzeti kisebbségekkel” kapcsolatos sajátos jogszabályokról. Továbbá nincs elég publicisztikai vagy politikai akarat, hogy az etnikai közösségeket úgy mutassák be, amilyenek: történelmi nyelvi és kulturális közösségekként, melyek gyökeret vertek az általuk jelenleg lakott térségekben, több száz vagy akár több mint ezer éves közösségekként (mindegyikük régebbi vagy sokkal régebbi mint maga… Románia), melyeknek – ebből következően – számbeli arányuktól függetlenül elméletben és a gyakorlatban is ugyanolyan jogokkal és kötelezettségekkel kellene rendelkezniük, mint a többi etnikai közösség. Mi lenne ha...
Ha Románia átültetné a gyakorlatba a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartáját, a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményt és a Románia és Magyarország közötti jó szomszédságról és együttműködésről szóló szerződést – melyeket már több éve aláírtak és ratifikáltak –, akkor az erdélyi etnikumok közötti kapcsolatok képe összehasonlíthatatlanul jobban festene. Konkrétan:  – szinte kivétel nélkül két-, három- vagy négynyelvű felirataink lennének az összes (németek/szászok vagy magyarok által alapított és más nemzetiségek által is lakott) erdélyi városban és számtalan faluban/községben; – az összes nemzetiség nyelvét, kultúráját és történelmét az iskolákban minden etnikai csoportnak tanítanák; – a köztisztviselők a rendőrség kötelékében, a titkosszolgálatoknál, a hadseregben, az igazságszolgáltatásban, a kihelyezett szolgáltatásokban mindenféle nemzetiségből származó alkalmazottak lennének, akik beszélik a „kisebbségi” és regionális nyelveket, a kérdéses nyelvek használata pedig a mindennapos gyakorlat része lehetne;
– az állami médiában arányosan jelennének meg a „kisebbségi” témák; a filmekben, a tévésorozatokban, a zenedarabokban stb.; 
– a magyar nyelvű egyetemek/karok tényként léteznének és nem csak óhajként vagy viszály okaként (lásd a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvosi egyetem létrehozásának elutasítása);
– a nemzetiségek jelképei (zászlók, címerek) és ünnepnapjai szabadon megjelenhetnének és nem kellene tartani a kormánymegbízottak, bírók és/vagy nacionalista bloggerek és bérkommentelők zaklatásától; – azonnal véget érnének a nacionalista diverziók, az etno-demográfiai ügyködések, a médiamanipulációk és a „laboratóriumi” gyűlölet, melyeket a titkosszolgálatokon vagy más „hard” intézményeken (rendőrség, hadsereg stb.) belüli nacionalista és etnokratikus csoportok utasítására találnak ki és terjesztenek;
– összességében az (igazi kölcsönös megismerésen, tiszteleten, egy többetnikumú társadalmon belüli jogokkal és kötelezettségekkel kapcsolatos konszenzuson alapuló) egyetértés élvezne elsőbbséget;
– nagyrészt megszűnnének az egyes „kisebbségiek” részéről tapasztalható nacionalista megnyilvánulások, lásd például azokat a székely fiatalokat, akik jelenleg bizonyos nacionalista, potenciálisan irredenta magyarországi mozgalmak körül csoportosulnak; Kik a kerékkötők?
Ne bújjunk az ujjunk mögé: némi érzékelhető előrelépés ellenére Románia még mindig messze áll attól, ami akkor lehetne, ha átültetné a gyakorlatba a vonatkozó nemzetközi és nemzeti kötelezettségek összes rendelkezését – és, sajnos (mások számára „szerencsére”), nem is tűnik úgy, hogy olyan állammá szeretne válni, amely tényleg minden lakosát képviseli. Vajon kik azok, akik általában ellenzik azon normák alkalmazását/betartását, melyekről itt szó van? Azt hiszem, nagyrészt azokról van szó, akik más, különösen a politikai pluralizmussal, az emberi jogokkal, a részvételi civil társadalommal, a korrupcióellenességgel, a diszkriminációmentességgel, a Közép- és Kelet-Európával való szinkronba kerüléssel kapcsolatos területeken is ellenezték vagy ellenzik a törvények alkalmazását.
Másképp mondva – és a múltba is visszatekintve: azoknak van a „magyarokkal” „valami bajuk”, akiknek hajdanán a szászokkal/svábokkal is gondjuk volt, amíg még többen voltak, akiknek 1990-ben gondjuk volt az Egyetem téri tüntetőkkel vagy akár azokkal is, akik 1989. december 17–22-én és az ezt követő napokban és hónapokban kivonultak az erdélyi/bánsági városok és Bukarest utcáira. Míg a demokratizálás és a politikai pluralizmus terén némiképp javult a helyzet – bár még mindig vannak gondok a jogállamiság működésével –, a „nemzeti kisebbségek” védelme terén még viszonylag az út elején, vagy legjobb esetben is a felénél járunk, és számos jel arra mutat, hogy a román hatóságok NEM akarnak annál előrébb lépni, mint ameddig eljutottak. Ellenkezőleg, szemmel láthatóan hajlamosak visszavonni a már megadott (indokolt) vagy megvalósításra váró jogokat. Mottójuk: Ha amúgy sincsenek szankciók, akkor miért tartanánk be az ígéreteinket? Hová vezet ez?
Ugyanúgy, ahogy az emberi jogok korlátozása és a közvélemény fontos döntések meghozatalában való részvételének elutasítása, például a nagy (a környezetre és a helyi közösségekre nézve felesleges és ártalmas kulcsszavak: Verespatak, Chevron, Schweighofer, Kronospan stb.) beruházások esetében utcai megmozdulásokhoz, kollektív elégedetlenséghez, valamint az érintettek diskurzusainak és szándékainak radikalizálódáshoz vezetett, a „nemzeti kisebbségekre” vonatkozó normák betűje és szelleme hű betartásának elutasítása elkerülhetetlenül ugyanolyan következményekkel fog járni, vagy jár máris. 
Ugyanolyan ok ugyanolyan hatást vált ki.
Más szóval: aki azt várja el, hogy a magyarok ne merészeljék kifejezni elégedetlenségüket/felháborodásukat a nacionalista-magyarellenes mátrixszal szemben, amelybe számos közhatóság és a média egy része belekényszeríti őket, ugyanígy azt is követelhetné, hogy Newton törvényét kizárólag az almákra alkalmazzák, a körtékre nem…
És most azoknak, akik őszintén azt hiszik, hogy Románia állítólag „modell” a „kisebbségek” ügyében. Közismert, hogy Romániában egyetlen területen SEM tartják be a törvényeket a betűjüknek és szellemüknek megfelelően, amikor a nem alkalmazásuk (jogtalan) előnyöket biztosíthat egyes kiváltságosoknak (lásd a fentebb említett cégek gazdasági tevékenységeit). Akkor, kérdezem, miért hiszik, hogy a törvényeket éppen a „kisebbségek” esetében alkalmaznák következetesen, sőt, példás módon?  Sőt: Alapos okunk van azt hinni, hogy a „kisebbségek” és a történelmi régiók ügye az utolsó helyek valamelyikén szerepel a politikai-közigazgatási döntéshozók prioritásainak listáján. Egy „neoceauşiszta”/„neoszekus” áramlat feltámadásának és érvényesítésének vagyunk tanúi, amely afelé tendál a törvények megsértésével, hogy megvalósítsa a nemzeti-kommunista korszak fő etnodemográfiai projektjét: a többetnikumú régiók, különösen Erdély etnikai megtisztítását, illetve asszimiláción és emigráción keresztül az elrománosítását. Mondom ezt, látván: 
– hogy Kolozsváron egy régi-jelenlegi polgármester, volt KISZ-vezető (Kommunista Ifjak Szövetsége – a szerk.) elkeseredetten ellenzi kétnyelvű táblák elhelyezését a város bejáratainál, ugyanakkor kollektív skizofrén módon megpályázza „Cluj-Napoca” nevében az „európai” kulturális fővárosi címet; – hogy Marosvásárhelyen az „importált” polgármester azzal büszkélkedik, hogy az etnikai mérleget sikerült a magyarok rovására kibillenteni (a Magyarországgal kötött szerződés egyértelmű rendelkezéseinek megsértésével!);
– azokat az etnikai-demográfiai statisztikákat, melyek azt mutatják, hogy a magyar lakosság legalább 20 százalékkal (!) csökkent az utóbbi 25 évben, miközben a románok aránya „csak” 10 százalékkal lett kevesebb;
– hogy Csíkszeredában megtartanak a tisztségében, rendőrkapitánnyá neveznek ki és rekordméretű bért fizetnek egy volt nemzeti-kommunista pribéknek, Moldovan Radu Sandunak;
– hogy 2015-ben, szintén Csíkszeredában, börtönérett politikusok egy csoportja – Mircea Duşă, Gabriel Oprea, a már „híres” Moldovan Radu Sandu – jelentős anyagi és emberi forrásokat, különleges csapatokat, a honvédelmi minisztérium járműveit és buszait mozgósította azért, hogy néhány ázott katona menetelése közben felhúzzák „Hargita megye legnagyobb trikolórját”! …
Mindezt akkor, amikor a Kovászna megyei kormánymegbízott bepereli azokat a polgármestereket, akik Románia zászlója mellett(!) ki merik tűzni a székely zászlót is;
– mert olyan félkatonai alakulatok jönnek létre, mint Bogdan Diaconu politikai etnoimposztor Karóbahúzó Vlad Gárdája, melyeknek kimondottan Székelyföld is a célpontjuk;
– látva, hogy Déván (!) lebontották egy hajdani magyar fejedelem nemrég felállított köztéri emlékművét – mindezt „banális adminisztratív okokból”, hogy egy élő klasszikust idézzek (utalás Klaus Iohannisra – a szerk.), egy „jóakaró” polgár közbenjárására;
– Dan Tanasă nacionalista-troll blogger tevékenységét – meglepetések meglepetése! – éppen a szekus-kleptokrata Dan Voiculescu alapítványa részesíti jutalomban.
És tovább lehetne folytatni a mindennapos zaklatások sorát, melyek a „Beszélj románul, mert Romániában vagy!” szlogennel kezdődnek…
A fentiekből az következik… szigorúan LOGIKUSAN, hogy a „kisebbségi” jogrend betű- és szellemhű alkalmazása Románia számára is a jogállamiság megerősítését, a törvény uralmát, polgáriságot, európaiságot, meritokráciát jelenti – az ország minden lakójának javára. Ugyanakkor, szintén szigorúan LOGIKUSAN az is következik, hogy az erdélyi (és nem csak itteni) őshonos nemzetiségek legitim és szükséges jogaiért való szerepvállalás jogos és szükséges polgári, európaiassági és jogállamvédelmi lépés.
Én magam szerepet vállalok ebben (is), és azt tanácsolom más polgárjogi aktivistáknak is, hogy hatoljanak be erre a kevésbé feltárt, de mindnyájunk számára nagyon is releváns területre: a kollektív identitások, a „fejlett szintű” etnikumok közötti megértés és együttélés, regionalizmus, politikai transzilvanizmus terepére. Ez távolról sem annyira nehéz és „aláaknázott” terület, ahogy azt azok az etnoimposztorok sugallják, akik kisajátították e témában a tömegeknél fogadókészségre számító diskurzust (szemben a tudományos, „elit”, a történelmi igazsággal és a mai tényhelyzettel szinkron és összeegyeztethető diskurzussal, ld. Boia, Mitu, Djuvara). A megoldás továbbra sem más, mint az írott és íratlan törvények – jóhiszemű – alkalmazása, aminek révén csak nyerhetünk – mindnyájanuár Regionalizmus = európaiasság = polgáriság = hazafiság – íme, ez a mágikus képlet „Erdély kérdésére” – és talán egész Romániára vonatkozóan is.
Hans Hedrich
(neuerwEg.ro/Főtér.ro) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem engedték be a Jobbik alelnökét Romániába
Nem engedték be Szávay Istvánt, a Jobbik alelnökét Romániába; ezt maga az országgyűlési képviselő közölte szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményében szerdán reggel.
Azt írta, kedden Erdélybe utazott volna, hogy részt vegyen a székely szabadság napján, valamint sajtótájékoztatót és lakossági fogadóórát tartott volna Kolozsvárott, Székelyudvarhelyen és Szatmárnémetiben is. Csaknem félórás várakoztatás után az ártándi román határállomáson közölték vele, nem mehet tovább, mert három évre kitiltottak az országból. Mint írta, a határőr arról tájékoztatta, hogy a kitiltásáról szóló döntés 2015. október 21-e óta érvényes.
„Tehát 2014 márciusa és 2015 márciusa közötti első kitiltásomhoz hasonlóan ismét csak a határon tudtam meg, hogy nem léphetek Erdély földjére. Előzetesen ugyanis most sem tájékoztatott erről senki, mint ahogyan kitiltásom konkrét okáról sem” – írta közleményében a politikus.
„Az érdemi indoklás nélküli, uniós alapjogokat durván megsértő, önkényes román hatósági döntést és az egész eljárást elképesztőnek és felháborítónak” tartja egy EU-tag, valamint NATO-szövetséges szomszédos ország részéről. Szávay István emlékeztetett arra, hogy korábbi, egy évig tartó kitiltása miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult és Strasbourgban beperelte a román államot. Hozzátette, most is kihasználja az összes rendelkezésére álló romániai és nemzetközi jogi lehetőséget.
Két éve márciusban négy magyar állampolgárnak, köztük a Jobbik két országgyűlési képviselőjének, Szávay Istvánnak és Zagyva György Gyulának tiltották meg, hogy belépjen Romániába egy évig. Akkor Monica Dajbog, a román belügyminisztérium szóvivője azt mondta, a négy magyar állampolgárt azzal gyanúsítják, hogy szélsőségesen nacionalista tevékenységet folytató szervezetek tagjai, amelyek Románia nemzetbiztonságát és közrendjét veszélyeztetik. Krónika (Kolozsvár)

Bár fogy, egyre tevékenyebb a dési magyarság
Kell a Magyar Ház, kell a képviselet
A magyar nyelvű oktatás megőrzése bizonyult 2015 legforróbb témájának Désen – hangzott el azon a találkozón, ahol az elmúlt év eredményeiről számolt be a Dési Városi Tanács két RMDSZ-es tagja. A város fogyatkozó magyarsága életképes csapattal küzd a megmaradásért, érdekeinek érvényesítéséért.
Kovrig Annamária, a dési RMDSZ elnöke és Varga Loránd vállalkozó, városi tanácsosok minden évben beszámolnak az eredményekről, kihívásokról, egyébként állandó kapcsolattartásra törekednek a dési magyarság minél szélesebb rétegeivel. A valamikor többségében magyarok lakta városban most zárni kell a sorokat: a fogyatkozó magyarságnak sok sajátos problémával kell megküzdenie. A városban zajló magyar tevékenységeket jellegzetes összefonódás jellemzi: a Civil Műhelynél, az RMDSZ-ben, a Kádár József Kulturális Egyesületben nagyjából ugyanazokat a városukért, a magyar közösségért tevékenykedő személyeket látni.
2015 legégetőbb kérdésének a magyar nyelvű oktatás megőrzése bizonyult. A helybeliek összefogásával sikerült megakadályozni a 2015–16-os tanévkezdés után bejelentett osztályösszevonásokat, ám az anyanyelvi oktatás továbbra is sok odafigyelést igényel. Minden korosztályt összefogó közösségépítő sikerélmény a tavaly már harmadszor megszervezett dési magyar napok. Jelentős kezdeményezés eredményeként a dési magyarok havonta két alkalommal, egyenként 100-120-an a kolozsvári színház vagy opera valamelyik előadására Kolozsvárra utaznak szervezett formában. Mindezeken túl havonta népfőiskolai előadáson vehetnek részt az érdeklődő désiek, és fontos rendezvény a Petőfi szavalóverseny, Mikulás ünnepség, az 1848-as ünneplés és felvonulás az oroszlános emlékműhöz, ugyanakkor jelentős hagyomány lett immár, hogy a végzős diákok évenként felváltva hol a katolikus, hol a református templomban szerveznek ballagási ünnepséget.
LUKÁCS ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)

Hogyan tegyél tönkre egy várost? Kolozsvár esete
Gheorghe Funar egyike azoknak a polgármestereknek, akiknek sikerült tönkretennie a várost, amelynek élére került – állapítja meg az Adevărul.
A bukaresti lap tegnapi számában közölt interjú a magyarellenes megnyilvánulásairól ismert exvárosvezetővel egy hosszú sorozatnak a része. A cél: bemutatni, hogy az elmúlt huszonöt év rossz döntései következtében milyen pojácák kezébe került hatalom, Gheorghe Funar például három mandátumot szerzett az Erdély fővárosának számító Kolozsváron. A szerkesztők abban reménykednek, hogy az idő homályából előszedett negatív példák láttán a román választók sokkal racionálisabb döntéseket hoznak majd a júniusi önkormányzati választásokon. Az interjú szerzője a Funar-kori Kolozsvárt a nacionalizmus fellegváraként mutatja be, ahonnan fejvesztve menekültek a külföldi befektetők, és amely a Caritas nevű piramisjáték melegágya volt a kilencvenes évek elején.
Mindent piros-sárga-kékre festett az útszegélytől a szemetes kukákig, csúfságot űzött a magyarságból és elkergette a külföldi befektetőket, tehette mindezt az olyan pártok, mint a szélsőségesen nacionalista Román Nemzeti Egységpárt (PUNR) és a Nagy Románia Párt (PRM) hathatós támogatásával – írja a lap. Bár a 66 éves Gheorghe Funar ma főállású nagypapa, továbbra is rabja a különböző, vadabbnál vadabb összeesküvés-elméleteknek. Szabadság (Kolozsvár)

Károly Róbert teret javasol egy kolozsvári román tanácsos
Károly Róbert Anjou-házi magyar királyról neveznék el Kolozsvár egyik közterét, a Szentháromság teret (jelenleg Karl Liebknecht) – a kezdeményezés meglepő módon Adrian Mureşantól, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) önkormányzati képviselőjétől származik.
A városi tanácsos ezzel egyidőben egy másik módosítást is szeretne: azt javasolja, hogy a Majális (Republicii) utcát nevezzék át Királyi (Regală) utcára. Adrian Mureşan szerint a Károly Róbert elnevezés azért aktuális, mert a kincses város éppen hétszáz éve kapta meg a szabad királyi város címet a magyar uralkodótól, míg a Királyi utcára történő átnevezéssel annak állítanának emléket, hogy száz éve vonultak be a román csapatok Erdélybe.
Nem sok esélyt lát az átnevezésre Csoma Botond önkormányzati képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, aki a Krónikának elmondta: a magyar képviselők utcanév-módosító javaslatait eddig mindig azzal az érvvel utasította el a tanács, hogy az intézkedés nyomán az érintett lakosoknak ki kellene cserélniük személyazonossági igazolványukat, ez pedig pluszköltséggel járna. Mint emlékeztetett: a szövetség önkormányzati képviselői már régóta kérik, hogy a Klinikák (Clinicilor) utcát ismét Mikó Imréről nevezzék el.
„Annak ugyan örülök, hogy most már román pártok képviselői is előállnak ilyen kezdeményezéssel, de az már kevésbé értékelendő, hogy a Majális utcát azért akarják Királyi utcának átnevezni, mert száz éve jöttek be a román csapatok Erdélybe. Ugyanakkor nem fűzök nagy reményeket ahhoz, hogy valamelyik projekt egyhamar megvalósuljon” – magyarázta Csoma Botond. Az RMDSZ-es politikus hangsúlyozta: az utcanevek módosítását nem kellene föltétlenül történelmi eseményekhez kötni, főként nem olyanokhoz, amelyek megosztják a kolozsvári magyar és román közösséget. Hozzátette: a Károly Róbert tér ötletét támogatja.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

A gyulafehérvári ígéretek azóta sem váltak valóra
Felelős önvizsgálatra, elmélyült gondolkodásra késztető írást közölt a Korunk folyóiratnak a múlt év végi négy száma. Poszler György irodalomtörténész, akadémikus (Kolozsvár, 1931. június 12. – 2015. augusztus 13.) egy év munkájával készítette el ezt a figyelmeztető nagy írását, a címe: Bizonytalan remények és tétova kételyek. Borús gondolatok az erdélyi magyarság száz évéről.
Kós Károly és társai által 1921-ben megfogalmazott Kiáltó szó óta politikai kártyavár-építések idejét éljük (a Sziszüphosz-féle kínlódások, szenvedések jegyében), és nem mi voltunk a vétkesek! Voltak, akik elhitték, amit a hatalom mondott (nem lesz nemzetiségi elnyomás), mások nem: Márton Áron figyelmeztetett 1945 után, hogy a Magyar Népi Szövetség nem jó úton jár. Poszler György kolozsvári születésű Széchenyi-díjas magyar irodalomtörténész irodalmár szemmel nézi a múlt század tévedéseit, és figyelmeztet: a hiú ábrándokon túl kellene nézni és látni. „Talán nem kellett volna elhinni mindent!”
A történész elsősorban a forrásokat tárja fel, elemez, folyamatokat ragad meg.
A semmiből egy új világot
Poszler György négy részben a Korunk folyóiratban közölt esszéje azért is jó kiindulópont (kutatónak és pedagógusoknak egyaránt), mert iránytűt ad az ember kezébe. Vesztésre voltunk kárhoztatva. A magyar közösség 1948–49-re nagy erőfeszítéssel elért némi eredményt, de ekkor bekövetkezett annak a Sziszüphosz-kőnek a visszazuhanása. Valakik legörgették: például I. Mihály király rendeletével az egyetemi épületeket a Nagyszebenből visszatérő Ferdinánd királyról elnevezett román egyetemnek ígérték oda. Ekkor költözött az orvosi kar át Marosvásárhelyre. Megkapták a Csaba királyfi honvédtüzér hadapródiskolát. Ott kellett a semmiből egy új világot teremteni, tantermeket, klinikákat kialakítani, orvosoknak lakásokat adni, óriási erőfeszítésekkel kollégiumokat szervezni. Még vezetékes víz sem volt.
Az erdélyi folyamatokba belerobban a magyarországi 1956-os forradalom. Voltak Erdélyben is reménytelen küzdők, a baloldalnak szintén voltak jeles személyiségei: Jordáky Lajos, Szabédi László, Balogh Edgár és Kurkó Gyárfás. A nagy kérdés az lenne, hogy mit is kezdjünk a Magyar Népi Szövetségnek a tevékenységével. Baloldali szervezet a kommunista párt fiókszervezete, a szekerüket tolta? Ilyen egyszerű lenne? Az esszé megértéséhez előkerestem Lipcsey Ildikó történész könyvét (Utak és tévutak az erdélyi magyarság XX. századi történetében, Budapest, 2008. Székelyhídi Ágoston írta az előszót.) A tényállás az volt, hogy csak egy baloldali szervezet számára engedtek működési teret. Országunkat az elhíresült 1944. októberi Churchill-féle tárgyaláson a Nyugat már 90%-os arányban átengedte az orosz félnek. Lett belőle száz százalék bolsevik kommunista befolyás. Sok-sok kulisszatitokra csak napjainkban derül fény, tiltakozott ugyan a Nyugat, de a szovjet csapatok itt állomásoztak a térségben. Az angol miniszterelnök a sikertelen magyar kiugrási kísérlet idejében (1944. október 15.) pont Moszkvában tárgyalt. A szovjet hadsereg katonái pedig itt, Debrecennél harcoltak, bent voltak Magyarországon.
Nem egy vonzó időszak ez egy történész számára. Román kollégáktól sokszor lehetett hallani (1989 előtt is), hogy mi, az erdélyi magyar közösség jól megsegítette a Román Kommunista Pártot, hogy megszerezze a hatalmat. Poszler György szerint is e történések kulcsfigurája Dr. Petru Groza volt. Román anyanyelvű, de szászvárosi kollégiumban magyarul tanult. Jogot végzett a pesti egyetemen. Tanult Lipcsében és Berlinben is. A két nép reális megbékélésének az alapja a gyulafehérvári (1918. december 1.) nagygyűlés nyilatkozata lehetett volna számunkra 1944. őszén egy ajánlattal megújítva. Érkeztek viszont Észak-Erdélybe az augusztus 23-ai  román kiugrás után a Maniu-gárdák. Egyes történészek és véleményformálók úgy próbálják ma is szépíteni a dolgot, hogy a félkatonai szervezetek  által elkövetett sajnálatos események válaszok voltak az 1940. augusztus 30-ai, a második bécsi döntés utáni történésekre Ördögkútnál, Ippnél és több más helyen megtörtént kilengésekre.
Mentegetőzés a gyilkosságokra
Itt Biharban Belényes környékén, a Kalotaszeg falvaiban, Szárazajtán és Csíkszentdomokoson szörnyű véres események történtek. Jó lenne, ha a román történészek nem hőskultuszt teremtenének, hanem feltárnák a közelmúlt fájó pontjait. (Egyes könyvek szerint a Nemzeti Parasztpárt számított a magyar szavazatokra is. Kurkó Gyárfás és a Magyar Népi Szövetség elnyerte a magyar egyházak támogatását is.)
1944. november 14-étől négy hónapon át volt egy izgalmas időszak. Az atrocitásokra hivatkozva, de hatalmi célokat követve, Moszkva kivonta Észak-Erdélyt a bukaresti vezetés hatásköréből és szovjet katonai közigazgatást vezetett be. Ez az Észak-Erdélyi Köztársaság időszaka. Moszkva célja főleg az volt, hogy gyorsítsa Románia bolsevizálását és a Groza-kormány beiktatását. Számos kérdést felvető időszak ez. Két nyelven, magyarul és románul zajlott a közigazgatás.
A Poszler esszéhez visszatérve, a szerző kitér Petru Groza személyiségére. Jól tud tárgyalni a magyarokkal és a szászokkal, mert Erdély mindhárom fő nyelvét ismeri. Vele alkudtak az Magyar Népi Szövetség vezetői is (vagy inkább a kényszernek engedtek?). A magyarok azt remélték, amit a Gyulafehérvári Nyilatkozat megígért: a magyarság teljes autonómiáját Romániában, annál is inkább, mivel a két egymásra utalt nép már el is kezdett megvalósítani Észak-Erdélyben egy kétnyelvű, magyar–román közigazgatást és valódi demokráciát.
Nem adták el Erdélyt
A Poszler esszé nagy meglepetése, hogy a Százas Intézőbizottság híres, 1945. november 15–18. közötti ülését árnyaltabban kell megközelíteni. Az él a köztudatban, hogy az Intézőbizottság eladta Erdélyt. Vasile Luca (Luka László) kicsikarta az állásfoglalást, hogy nemzeti közösségünk itt, Romániában akar élni. E határozatnak azóta is nagy a visszhangja. Sokan úgy vélik, hogy „az istentelen bolsevik kommunisták” eladják, eladták Erdélyt. Pontosabban Észak-Erdélyt. A román fegyverszüneti egyezmény (1944. szeptember12–13.) úgy volt fogalmazva, hogy Erdély vagy annak nagy része újra Románia része lesz. Ekkor még hátra volt a sikertelen magyar kiugrási kísérlet. Ám a legfontosabb tényező, hogy Moszkva is érdekelt volt, mivel Besszarábiáért és Észak-Bukovináért kárpótolnia kellett Romániát. A kortársak tudták, hogy a baloldali orientáció felvállalásával tud a magyar közösség megmaradni Erdélyben. Poszler György akadémikus véleménye, hogy a Központi Intézőbizottság „nem adta el Erdélyt Romániának”. Szerinte a 16–17. századi erdélyi fejedelmek voltak hasonló, nagyon nehéz helyzetben.
Molnár Gusztáv politológus szerint is „történelmietlen volna vádakkal illetni a Magyar Népi Szövetséget. Tisztességesen képviselték a magyar nemzeti érdekeket.” Van egy már száz éve meglévő meghasonlása nemzetünknek. Itt a Bibó István leírta zsákutcás magyar történelem érhető tetten. A nagyhatalmak diktátumpolitikájáról nem szabad elfeledkezni.
Moszkva mozgatta a szálakat
Minden korban léteznek az illúziók és a realitás. A tárgyalt időszakban pedig a valóság a szovjet csapatok jelenléte (ekkortól negyvenöt éven át a keletközép-európai térségben). Volt továbbá az 1944. októberi Churchill–Sztálin megegyezés az érdekszférákról. Minden valószínűség szerint a baloldal jobban volt tájékozódva (tájékoztatva?). Így érthető, hogy a nemzetiségi jogok biztosítására törekedtek és értek is el komoly eredményeket. Szerették volna elérni az észak-erdélyi kétnyelvű közigazgatás bevezetését Dél-Erdélyben is. Elfogadtak egy törvényt, az 1945. február 5-i Nemzetiségi Statútumot, de nagyon magas volt a küszöb, a kisebbségi lakosságnak az aránya el kellett hogy érje a 30 %-ot. Az utcákon kétnyelvű feliratoknak kellett megjelenniük. Ekkortájt a csehszlovákiai magyarok a kassai kormányprogrammal jogfosztottakká és hontalanokká váltak. Kollektíven tették felelőssé a magyar közösséget, hogy az első csehszlovák köztársaság felbomlott. Ezzel összevetve itt Erdélyben más volt a helyzet.
A Magyar Népi Szövetség vezetője, Kurkó Gyárfás (1909–1983) kisiparos a bécsi döntés után is Dél-Erdélyben maradt. Csíkszentdomokosról származott és rokona volt Márton Áronnak. Később egy koncepciós perben ítélték el, a börtönben elmezavart kapott, csak 16 év után engedték szabadon. Ekkorra már a MNSZ-t is feloszlatták. Mások mellett Balogh Edgár közismert baloldali vezetőt is lecsukták hat évre. Volt Erdélyben egy nagyon erős szociáldemokrata párt is, Lakatos István volt az egyik vezetője. Az autonóm Erdélyt tartotta volna a megfelelő megoldásnak (ami talán érdekes lehet, a szociáldemokrata pártnak volt magyar tagozata is). Hazaárulás címén ítélték el 25 évre, 15 évet volt börtönben. Az eredményeket, amelyeket az MNSZ és az erdélyi magyarság elért, szeparatizmusnak, irredentizmusnak állították be, és találtak ürügyet a leszámolásra.
Hodgyai Mátyás. Reggeli Újság (Nagyvárad)

A románságnak üzentek Tőkésék a területi autonómia hasznosságáról
Kolozsváron, külföldi meghívottjaikkal együtt tartott sajtótájékoztatóból leginkább az derült ki, hogy az önrendelkezés, az autonómia nem ördögtől való.
Az autonómia témájában tartott külföldi meghívottjaival sajtótájékoztatót az EMNP, az SZNT vezetője és Tőkés László EP-képviselő Kolozsváron, az elhangzottak leginkább a román sajtó számára hozhattak újdonságot: a szónokok azt az üzenetet próbálták átadni, hogy az önrendelkezés, az autonómia nem ördögtől való, a magyar közösség ügyének rendezése nem jár együtt Románia területi integritásának megsértésével, sőt, mi több, Nyugat-Európában az autonómia egy bevett, hétköznapi közigazgatási modell, amit elsősorban a hatékony szervezés eszközének kell tekinteni. 
Elhangzott, a román kormány minél inkább megtagadja az autonómiáról szóló párbeszédet, annál nagyobb szolgálatot tesz az ügynek, hiszen arra fogja kényszeríteni a magyar közösséget, hogy még inkább kiálljon követelése mellett. A sajtótájékoztatón részt vett Tőkés László, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke mellett Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Demokratikus Párt képviselője, Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség (EFA) igazgatója, valamint José Mari Etxebarria, a Baszk Nemzeti Párt képviselője. 
Szilágyi Zsolt bejelentette, három héten belül, a korzikai EFA kongresszuson az EMNP az európai pártcsalád teljes jogú tagja lesz. 
Izsák Balázs elmondta, a csütörtöki nap fontos nap volt a székelyek számára. Tegnap elmondása szerint 15 ezer személy gyűlt össze Marosvásárhelyen a Székely Vértanúk Emlékművénél, az önrendelkezés igényének kinyilvánítása végett. 
"A székelyek ezen kérése beépíthető Románia jogrendjébe, és meggyőződésem, hogy egy stabil közigazgatási reform a helyi lakosság bevonása nélkül elképzelhetetlen. Ha a székelyek azon joga, hogy beleszóljanak a régiósítással kapcsolatos vitába, nincs tiszteletben tartva, akkor nem beszélhetünk demokráciáról" - mondta. Reméli, hogy a társadalmi párbeszéd újrakezdődik, hiszen ez képezi a jogállam alapját. 
Tőkés László szerint a kisebbség-többség viszonya tekintetében ritkán merül fel a többség felelőssége. Szerinte Románia kormánya provokálja a székelyeket, a magyarokat, ezt jól példázza a kézdivásárhelyi HVIM-es fiatalokkal való bánásmód és a székelyföldi városok polgármesterei ellen induló hatósági eljárások. Tőkés arra is emlékeztetett, hogy a 90-es évek elejétől javasolta, hogy létrejöjjön egy román-magyar kerekasztal a többség-kisebbség viszonyának rendezésére, amelynek tagsága reprezentatív a magyar közösségre nézve, tehát nem korlátozódik arra, hogy az RMDSZ és a kormány közötti párbeszéd zajlik. Szerinte Romániának rendelkeznie kellene kisebbségpolitikával, amely az általános rendszerváltás része kellene, hogy legyen. Emellett párbeszéd, partnerségi kapcsolat kellene legyen a többség és a kisebbség között, és nem utolsó sorban az autonómiának helye kell legyen a demokratikus rendszerben. 
Günther Dauwen, az EFA igazgatója szerint európai kontextusban az autonómia a 21. század demokráciájának a része. Ő maga is jelen volt a csütörtöki Székely Szabadság Napján, a felvonuláson tapasztalt rendőri túlerő azt sugallja számára, hogy Bukarest fél megváltoztatni a status quot. Azt üzente Bukarestnek, hogy ez a félelem alaptalan. Emellett a román hatalom régiósítási törekvései, amely révén beolvasztanák a magyarlakta területeket egy román többségű régióba, csak egy oligarchiában vagy diktatúrában történhetnek meg, ahogy az is, hogy visszavonják az állami kitüntetést valakitől csupán csak azért, mert több tiszteletet követel a magyarság számára. 
Jose Maria Etxebarria, a Baszk Nemzeti Párt képviselője szerint az önrendelkezés alapvető jog, Európa pedig védi ezeket a jogokat. 
Felszólalásában Marc Gafarot i Monjó a Katalán Demokratikus Pártot képviselte a sajtótájékoztatón. Elmondta, az autonómia a legjobb módszer arra, hogy a fejlődés, a gazdasági fellendülés és a béke megteremthető legyen egy régióban. Ő is utalt Tőkés érdemrendjének visszavonására, mondva, hogy nem Tőkés az áruló, hanem azok a politikusok, akik drákói törvényeket hoznak saját állampolgáraik ellen. Az autonómia a legjobb módszer a korrupció csökkentésére, a közigazgatás hatékonyságának növelésére és a demokratikus, hatékony bürokrácia biztosítására, éppen ezért Bukarestnek meg kell értenie, hogy saját érdeke védeni a magyar etnikumú állampolgárait. 
Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke szerint fel kell ismerni, hogy mind a magyar, mind a román emberek legnagyobb ellensége nem a másik közösség, hanem a korrupció, és meglátása szerint a korrupcióval szemben a magyar elitnek sem volt markáns kiállása, sőt, a korrupció a magyar közösség elitje körében is elterjedt.
Kertész Melinda. Transindex.ro

Forradalom utca 48. az Erdélyi Magyar Televízióban!
Forradalom utca 48. címszó alatt idén negyedik alkalommal szervezi meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ügyvezető elnöksége és az Erdélyi Magyar Televízió az erdélyi magyar középiskolák történelmi vetélkedőjét.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is öt csapat méri össze az 1848–49-es forradalommal és szabadságharccal kapcsolatos tudását, de a diákoknak kreativitásról, színészi adottságokról is tanúbizonyságot kell tenniük a vetélkedő öt fordulója alatt. A részt vevő csapatok ez alkalommal is meghívásos alapon érkeznek a megmérettetésre: Nagyenyedről a Bethlen Gábor Kollégium, Nagyváradról az Ady Endre Elméleti Líceum, Kolozsvárról a Báthory István Elméleti Líceum, Székelykeresztúrról a Berde Mózes Unitárius Gimnázium, Sepsiszentgyörgyről a tavalyi nyertes csapat, a Mikes Kelemen Főgimnázium képviselteti magát a rangos eseményen.
A zsűri tagjai ez alkalommal a forradalom és szabadságharc ismert és elismert szaktekintélyei: a zsűri elnöke dr. Egyed Ákos akadémikus, Deák Árpád nyugalmazott történelemtanár, dr. Tamási Zsolt-József, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója és Keserű Sándor, a baróti Baróti Szabó Dávid Líceum történelemtanára.
A színvonalas, izgalmas, fordulatos vetélkedőt az Erdélyi Magyar Televízió március 15-én, kedden este 8 órától tűzte műsorára. Népújság (Marosvásárhely)

Álmodni szabad
Beszélgetés a 70 éves Kincses Elemérrel
– Jutott-e eszedbe valaha, hogy egyszerre születtél a Székely Színházzal? Akár valamilyen sorsszerűséget is felfedezhetnél benne.
– Én egy nappal korábban jöttem a világra. Másnap volt a Székely Színház első bemutatója. Tudatosan sohasem vontam párhuzamot a két tény között, de a társulat vásárhelyi jelenléte biztosan befolyásolta az életem alakulását. Édesanyámék minden premieren ott voltak. Édesapámnak volt egy olyan barátja, aki Kézdivásárhelyről jött el minden bemutatóra a családjával, nem akármilyen utakon. Akkor még kisgyerek voltam, de emlékszem az előadások utáni beszélgetésekre. Például a Fáklyalángról vitatkozva történelmi szempontból próbálták tisztázni, hogy kinek volt igaza, Kossuthnak vagy Görgeynek, illetve hogy a színészek közül ki volt jobb, az egyik vagy a másik.
– A színház az első hetven évét ünnepelve, elsősorban kiemelkedő előadásokra, nagy színész- és rendezőegyéniségekre emlékezteti a közönséget. Neked, ha az eddigi pályádra akarsz visszatekinteni, olyan szempontból nehezebb dolgod van, hogy nemcsak színházról, hanem irodalomról, filmről, televízióról is beszélned kell. Színész is voltál, rendező vagy, próza- és drámaíró.
– A színészi múltamra inkább borítsunk fátylat. Kolozsváron színészkedtem néhány évig. Arra jó volt, hogy megtanultam a sóhegyet nyalni. Ez úgy értendő, hogy nagyon az aljáról kezdtem ezt az egészet. Kicsi szerepeket kaptam, igaz, hogy néhány óriási színésszel szívhattam egy levegőt. Például Kovács Györgynek statisztálhattam a világszínvonalú Luciferjéhez. Igen, jogos a jelző. Felejthetetlen élmény volt. De Kolozsvár teljes egészében pezsgő, derűs, jó hangulatú város volt, remek színházi élettel. Koncertekre jártunk, kiállításokra a Szentegyház utcába. Az akkor még egy másik Kolozsvár volt. Mint ahogy ma már Vásárhely sem ugyanaz a Vásárhely.
– De azt hiszem, ifjú színészként azzal a reménnyel kezdted nyalogatni a sóhegyet, hogy egyszer majd feljutsz a hegy csúcsára.
– Igen, kezdetben az ember zseninek képzeli magát, de nem túl hosszú idő után kezdtem rájönni, hogy mik a hibáim. Nem azok, amiket a főiskolai tanáraim mondtak, hogy kicsi a szemem és nem mozog a felső ajkam, hanem az volt a nagy hibám, hogy nem éreztem jól magam a színpadon. Az igazi színésztehetség bemegy a színpadra, és fürdik abban a miliőben, ott érzi igazán jól magát. Én bementem a színpadra, elindítottam a mondatot, és arra gondoltam: úristen, Elemér, be tudod fejezni?! Volt egy külső-belső kontrollom, nem voltam elég felszabadult, gátlásosan viselkedtem. Rossz pillanatokat is bőven megéltem. Ennek ellenére nagyon szép emlékem az a néhány Kolozsváron töltött év. Bence Ferivel, Libával állandóan viccelődtünk, hülyéskedtünk, meg hát az volt a fiatalságom.
– Elég korán rájöttél, hogy váltanod kell.
– Nem én jöttem rá. A véletlen is közrejátszott. Egyszer megláttam, hogy indul egy posztgraduális jellegű, kétéves rendezőképzés. Mindig is volt bennem némi érdeklődés a rendezés iránt, be-beültem a nézőtérre megnézni, hogy a rendezők hogy is csinálják a dolgukat. Mitől alakul ki az egyik előadás, mitől nem, mit ért meg a színész az egészből, mit nem. Mit kell mondani neki, szabad-e mutatni, hogy mit csináljon, és így tovább. Bekerültem a vásárhelyi képzésre, és hála istennek megadatott a hatalmas lehetőség, hogy két évig tulajdonképp gyerekekkel kísérletezgettünk. Majd jött a másik nagyszerű meglepetés, hogy 1975. szeptember elsején engem vettek fel rendezőnek a marosvásárhelyi színházhoz, pedig volt akkor nálam sokkal ismertebbnek számító jelentkező is. A kelleténél korábbi nyugdíjazásomig aztán itt dolgoztam. Bisztrai Mária igazgatónak örök hálával tartozom amiatt, hogy még rendező szakos diák voltam, amikor lehetővé tette, hogy két darabot rendezzek Kolozsváron. Ezek persze olyan előadások voltak, hogy ha mostanában eszembe jutnak, felsírok álmomban. Nagyon az elején voltam a mesterségnek, de valami elkezdődött. Aztán egyszer csak jött Vásárhelyen egy váratlan, nagy berobbanás, a Csendesek a hajnalok. Attól kezdve számítottam rendezőnek országos szinten is. Jöttek, nézték bukaresti kritikusok is, és nagyon szépeket írtak róla. Az igazi nagy előrelépésnek én az Állítsátok meg Arturo Uit! tartom. Megmaradt az agyamban, fantasztikus emlékeim vannak róla. Tarr Laci világszintű volt benne.
– Rendezőként már otthon voltál a színházban?
– A Csendesek a hajnaloknál már jól éreztem magam. Remek darab, nagyszerű csapat állt össze. Az egyik főszereplő az elején kilépett, és bekerült Ferenczy Pista. Akkor jöttem rá, milyen ostoba vagyok, hiszen elejétől rá kellett volna gondolnom. Ordított utána a szerep, és Pista nagyot alakított a szerepben. A Don Carlos is az egyik kedvencem, az Élet és halál játéka a hamusivatagban ugyancsak. Van néhány visszatérő szerelmem. Ilyen a Tóték, a Vérnász, az Éjjeli menedékhely, az Amadeus, amiket többször, többfelé is megrendeztem. Aztán lassan kiharcoltam magamnak egyfajta státuszt, ami végső soron oda vezetett, hogy meghívtak rendezni Bukarestbe a Bulandrába, vagy a budapesti Nemzeti Színházba, ami azért valamit mégiscsak jelent.
– Ha a sorsod nem így alakul, lehettél volna egyszerűen csak író, hiszen számos köteted van…
– Igen, de maradhattam volna közepes színész is Kolozsváron, és egy ma is megkeseredett ember. Szerencsére a Teremtő felkínálta a menekülőösvényeket. Egyrészt kezembe adta a tollat, másrészt megkaptam ezt a csodálatos mesterséget, amit úgy hívnak, hogy rendezés. De nagy veszélyeket rejt magában, mert ha elhiszed azt, hogy csak neked van igazad, akkor véged van.
– Lehet a színésznek is igaza?
– Rengetegszer lehet. És van úgy, hogy a színésznek feladsz egy centit, és visszaad egy kilométert. Azok az igazán boldog pillanatok. Ez is furcsa dolog, nem a saját jó ötleteid jönnek vissza, hanem csak egy kicsit felvillantasz valamit, és a színész egyszer csak rád zúdít valami fantasztikus tehetségből fakadó áradatot. A napokban mondtam valahol, hogy nincs modernebb színház, mint egy zseniális színész.
– A 70. születésnapodra rendezett műsorban lehetőséged volt megmutatni magadból valamit. Nagyon tág körből válogathattál, nehéz lehetett szelektálni.
– Nem is tudtunk igazán válogatni. A Don Carlosból van felvétel, sok mindenből nincs. Egyfajta keresztmetszetét adhattam mindannak, amit eddig csináltam. Három részre tagolódott az előadás: a múltra, a régmúltra, és szorítottam egy kicsi helyet az álmaimnak is. Álmodni szabad. Irodalomról is szó volt benne, de inkább színházcentrikus összeállítás. Előtte a Soha című regényemet és annak hangoskönyvváltozatát mutatta be Kozma Mária írónő, a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó főszerkesztője. A.G. Weinberger, az ország egyik legjobb zenésze és a nagyszerű Dzsesztán együttes is elvállalta a vendégfellépést. Közös nevetésre, együtt gondolkodásra hívtam a nézőket, nem akartam precízen kicentizett, önmagát túlságosan komolyan vevő műsort, inkább egy olyan oldottabbat, amely azt sugallja, hogy egy ember a jelenlevőknek felszabadultan mesél az életéről, illetve olyasmikről, amikről vannak emlékek. Elhatároztuk, hogy játszunk bizonyos jeleneteket. Volt olyan, amit másképp rendeztünk meg, mint korábban. Például az Éjjeli menedékhely román változatát a színészek is másképpen szólaltatták meg, és én is másként közelítettem meg, mint legutóbb… Na és még annyit, hogy ez a 70 egy borzasztó szám.
– Miért borzasztó? Azt mondtad, hogy vannak álmaid is.
– Százéves embernek is lehetnek álmai. Például az, hogy milyen színű fű nő majd a sírján. De túl a tréfán, az az igazság, hogy a munkaerőm lankadatlan, gondolataim vannak, írom a harmadik regényemet. A tavaly remek évem volt, mert öt rendezői meghívást kaptam. Az idén csak kettőt, illetve egy harmadikról még tárgyalunk. Ez egy ilyen pálya, bele kell törődni. És ha nem, bőven vannak az életemnek mellékcselekvései és főcselekvése, ami az én nagyszerű családomat jelenti. Így egy kicsivel több időt tölthetek velük.
– Már ennyi is kész regény. Valamiképpen ez az élettapasztalat is benne van a két előzőben. Soha és Mindörökké. Egyszavas regénycímek. A készülő újabb is hasonló?
– Nem. Ennek az a címe, hogy Anna a művésznevem, és valós történet az alapja. Valamikor Bécsben dolgoztam, és egy éjszaka megismerkedtem egy székely leánykával, aki talán még tizennyolc éves sem volt, de prostituáltként élt ott a szerencsétlen. Az érdekelt, hogy egy katolikus, jó tanuló, okos, szeretetre méltó székely leányka hogyan kerülhetett ilyen pokolba. A regény az én agyamban a gyönyörűséges gyermekkorból indul, az út pedig lefelé folytatódik, mint Danténál, a pokol bugyraiba.
– A regényeid nagyon filmszerűek, forgatókönyv is készülhetne belőlük. A hetedik művészet is megérintett.
– Öt éve koldulunk a Soha című filmért és egy éve a Mindörökkéért. Az utóbbira már szereposztás is van. Csak akkor hiszem, hogy filmmé válik, amikor a premieren már elsötétül a nézőtér, és meglátom az első filmkockákat. András Ferenc budapesti filmrendező barátom viszont vakon hisz abban, hogy a regényeim forgatókönyvéből a filmek is elkészülnek. De nagyobb meglepetés, hogy a Soha román változata A.G. Weinberger kezébe került, és ő felbiztatott, hogy írjak belőle egy rockmusicalt. Megvan már hozzá a zene, és ha igaz, ősszel a színház és a főiskola közösen előadja. Számomra is meglepetés, hogy így megbolondultam, dalszövegekre adtam a fejem. Nem könnyű.
– Operát már rendeztél.
– Igen. Az egy csoda. Filmet is rendeztem, azt nem érzem csodának. A Csatornából két film is készült, az egyiket én készítettem nagyváradi színészekkel. A színházi előadást ültettük át egy hajó belsejébe. De Cornel Mihalache bukaresti rendező csinált egy egészen másféle, kitűnő Csatorna filmet, nagyszerű színészekkel. Sikere van, valószínűleg nemzetközi fesztiválokra is el fog jutni. Kinyitotta a metaforámat, csak csodálni tudom, mi mindent ki tudott hozni belőle egy igazi filmrendező.
– A színműveidből viszont bizonyára a színházi rendező Kincses Elemér képes többet kihozni. Az Ég a nap Seneca felett, a Trójában hull a hó című sikeres előadásaiddal meggyőzően bizonyítottad ezt. Nemrég újabb drámaköteted, a Macskutyák látott napvilágot. Négy színmű van benne. Életre kelnek a színpadon?
– Ez nem tőlem függ. Az egyikből, az Én, a besúgó című komédiából a szerdai műsorban szólaltattunk meg egy részletet. Nem tudom menedzselni magam, nem házalok velük, de egyik-másik iránt már van némi érdeklődés.
– Komédiák, burleszk… Könnyebb a mai világot abszurd, groteszk módon megközelíteni?
– Ez a világ, amiben ma élünk, nem csupán abszurd, maga a röhej! Bármerre nézel, bármiről tájékozódsz, egyből kiderül, hogy Abszur- disztánban élünk. Önirónia, irónia nélkül nem lehetne ezt az egészet kibírni. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen bátran tudunk kiállni az egyértelműen igaz ügyekért. Ki kell állni! Ettől nem lehet eltekinteni. Erről hetvenévesen is meg vagyok győződve. És azt az életkoromat érintő igazságot is tudom, hogy minden jó, ami ezután engem ér, az óriási meglepetés, és minden rossz, ami ezután jön, teljesen természetes.
– Hát legyen minél több meglepetésben részed!
– Köszönöm szépen.
Nagy Miklós Kund. Népújság (Marosvásárhely)

Keresd a könyvet a városban!
Kolozsvár magyar kávézóiban, éttermeiben színes könyvjelzőkkel ellátott könyvek keltik fel az emberek figyelmét a könyvgyűjtési akcióra.
A gyűjtési időszaknak a közepén 300 könyv gyűlt össze. Április 10-ig lehet még könyvet adományozni az alábbi gyűjtőpontokon: Koffer kávézó (Bulevardul 21. Decembrie 1989/ Kossuth Lajos u. 48.); Szabédi László Emlékház (EMKE székhelye – Gh. Lazăr/Lázár u. 30.); Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT székhelye – Aurel Suciu/Kövespad u. 12.); Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ székhelye – Avram Iancu/Petőfi u. 21.). Szabadság (Kolozsvár)

A menekültek és a magyar szeparatizmus ellen tüntetett az Új Jobboldal Kolozsváron
A szélsőségesen nacionalista Új Jobboldal Párt (PND) mintegy száz szimpatizánsa vett részt szombat este Kolozsváron az Avram Iancu emlékmeneten. A menekültek befogadása és a magyar szeparatizmus ellen tüntettek.
A fáklyás menet a Széchenyi (Mihai Viteazul) térről indult hét órakor, érintette a főteret, a szónoklatokat a Bocskai (Avram Iancu) téren tartották, a móc vezér szobránál. A párt elnöke, Tudor Ionescu elmondta, Európára súlyost veszélyt jelent az „iszlamista invázió”.
„A menekültek cselekedeteikkel bebizonyították, hogy nőkkel kegyetlenkedő terroristák. Európa erőszakkal Romániába akarja küldeni őket, de mi ezt nem akarjuk” – mondta a pártelnök, aki a miniszterelnök lemondását követelte, amiért a migránsok egy csoportját máris befogadta Románia a kötelező kvóták alapján.
Tudor Ionescu kitért a Székely Szabadság Napján szervezett marosvásárhelyi felvonulásra is. Úgy vélekedett: a rendezvény a magyar szeparatizmus megnyilvánulása volt, ami szerinte szintén veszélyt jelent Európára. „De semmi bajunk a magyar kisebbséggel” – jelentette ki.
Az Avram Iancu emlékmenetet nyolcadik alkalommal szervezte meg Kolozsváron az Új Jobboldal. maszol.ro

Hírsaláta
AZ ÚJ JOBBOLDAL KOLOZSVÁRON. Hagyományosnak nevezhető, minden évben március idusa körüli felvonulását tartotta meg az Új Jobboldal Kolozsváron szombat este. Az Avram Iancu-emlékmenetnek nevezett rendezvényen a tavalyinál kevesebben vonultak, néhány magyarellenes felirat is megjelent, illetve a tömeg többek között azt is skandálta, hogy Hargita és Kovászna román föld. (Transindex)
FUNAR AGYAMENT TEÓRIÁI. Az Adevărul Polgármestereink sorozatában Gheorghe Funar, Kolozsvár 1992 és 2004 közötti polgármestere nyilatkozott számos teóriájáról. Városvezetési filozófiáját illetően azt emeli ki: azon dolgozott, hogy a románok az uralkodó nemzetnek érezzék magukat „Erdély szívében”, a kisebbségeket pedig elfogadta, megadta a jogaikat, de nem engedte meg nekik, hogy az állam ellenségei legyenek, ahogyan a magyarok többsége az. Funar igen büszke a román trikolórra, amelyet a világ legrégebbi zászlajának tart, még a geto-dákoktól ered, jelenti ki. A városban tízezer zászló lobogott a mandátuma alatt, és a padokat is a büszkeség miatt festette piros-sárga-kékre. Legszebb elmélete Eminescuhoz köthető, aki Funar szerint az Isten fia után rögtön a legzseniálisabb ember volt, aki a Földön járt. A költő volt a világ legjobb fizikusa: a relativitáselméletet maga alkotta meg, de a fény sebességét is kiszámolta, foglalkozott a kvantumfizika rejtélyeivel, a fekete lyukakkal és az ősrobbanással. A zsidók azonban ellopták a nagy román fizikus Eminescu iratait, és átadták egy „fogyatékos” diáknak, aki négyéves koráig nem beszélt, alig járta ki az iskolát, a líceumot be sem fejezte, nem érettségizett le, nem járt egyetemre, és nem dolgozott laboratóriumban soha életében: Einsteinnek. (Maszol)
MARAD BUDAPESTEN. Nem felelnek meg a valóságnak azok a híresztelések, miszerint indulna az udvarhelyi választásokon polgármesterjelöltként – közölte Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke egy székelyudvarhelyi sajtótájékoztatón. Hozzátette, nem kíván részt venni a helyi közéletben. Magyarország miniszterelnökével folytatott beszélgetése értelmében egyelőre Budapesten van megbízatása – fogalmazott Szász Jenő, hangsúlyozva, hogy a Nemzetstratégiai Kutatóintézet talpon marad, továbbra is biztosított az önállósága. (Székelyhon) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kolozsvári diákrendezvénnyel kezdődött a Feszty Árpád-emlékév
Magyarságtudományi előadással és diákvetélkedővel kezdődött szombaton Kolozsváron a 2016-os Feszty Árpád-emlékév rendezvénysorozata.
A Feszty-körkép Alapítvány abból az alkalomból nyilvánította Feszty Árpád- emlékévvé 2016-ot, hogy a festőművész 160 éve született, és művésztársaival együtt 120 éve festette meg a magyarok Kárpát-medencei honfoglalásának a monumentális festményét. A Feszty-körképként ismert műalkotás az ópusztaszeri emlékparkban tekinthető meg.
A Hazatérés című történelmi ismeretterjesztő vetélkedő során öt kolozsvári magyar középiskola diákcsapata, valamint a felvidéki Ógyalla (Feszty Árpád szülővárosa) és Felsőtárkány diákcsapata mérte össze a tudását a Feszty Árpád művészetéről és a honfoglalás koráról szóló játékos vetélkedőn. A versenyt a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium Jókai Rózáról elnevezett csapata nyerte.
A résztvevők szombaton délelőtt Ozsváth Sándor előadását hallgathatták meg. A művelődéstörténész a magyar kultúra két forrásáról, a keresztény kultúráról és az íjfeszítő népek kultúrájáról, valamint ezek összefonódásáról és máig ható jellemzőiről tartott előadást a diákoknak. Vasárnap Mónus József lovasíjász tartott bemutatót, és A lovasíjász című filmet nézhették meg.
Ökrös Mariann, a Feszty-körkép Alapítvány elnöke az MTI-nek elmondta, amiként Árpád vezér összefogta a honfoglaló magyarokat, Feszty Árpád pedig a körkép megfestéséhez összegyűjtötte festőtársait, úgy próbálják most a Feszty-emlékév alkalmából összehozni a Kárpát-medence magyar középiskolásait.
"Az a szándékunk, hogy minél többen látogassák meg Ópusztaszeren a magyarok bejövetelét ábrázoló Feszty- körképet. (…) Ne ballagjon úgy el gyerek az iskolából, hogy életében egyszer ne jusson el a magyarok bejövetelét ábrázoló monumentális festmény elé" – nyilatkozott Ökrös Mariann.
Hozzátette, hogy a verseny a kárpátaljai Munkácson, a vajdasági Szabadkán és a felvidéki Komáromban folytatódik. Az első helyezett csapatok közösen nézhetik majd meg Ópusztaszeren a körképet, és vehetnek részt Kassai Lajos birtokán egynapos lovas-íjászprogramon. Népújság (Marosvásárhely)

Feszty-emlékév: a kolozsvári csapat nyert
Magyarságtudományi előadással és diákvetélkedővel kezdődött szombaton Kolozsváron a 2016-os Feszty Árpád-emlékév rendezvénysorozata. A Feszty-körkép Alapítvány abból az alkalomból nyilvánította Feszty Árpád-emlékévvé 2016-ot, hogy a festőművész 160 éve született, és művésztársaival együtt 120 éve festette meg a magyarok kárpát-medencei honfoglalásának a monumentális festményét. A Feszty-körképként ismert műalkotás az ópusztaszeri emlékparkban tekinthető meg.
A Hazatérés című történelmi ismeretterjesztő vetélkedőn öt kolozsvári magyar középiskola diákcsapata, valamint a felvidéki Ógyalla (Feszty Árpád szülővárosa) és Felsőtárkány diákcsapata mérte össze a tudását. A versenyt a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium Jókai Rózáról elnevezett csapata nyerte.
Ozsváth Sándor művelődéstörténész a magyar kultúra két forrásáról, a keresztény kultúráról és az íjfeszítő népek kultúrájáról, valamint ezek összefonódásáról, és máig ható jellemzőiről tartott előadást a diákoknak. Vasárnap Mónus József lovasíjász tartott bemutatót, és A lovasíjász című filmet nézhették meg. Szabadság (Kolozsvár)

Magyar állami kitüntetések erdélyieknek
Már pénteken délután átadta a magyar nemzeti ünnep, március 15. alkalmából odaítélt állami középdíjakat Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Pesti Vigadóban, a díjazottak között több erdélyi művész is van. 
Farkas Árpád József Attila-díjas sepsiszentgyörgyi költő, író és Király László, József Attila-díjas kolozsvári költő, író, műfordító a Magyarország Babérkoszorúja díjat kapta meg.
Mátray László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze Jászai Mari-díjat, a gyergyóremeti származású Molnár Levente, a Magyar Állami Operaház operaénekese pedig Liszt Ferenc-díjat vehetett át. József Attila-díjban részesült többek között Farkas Wellmann Endre költő, szerkesztő és Nagy Koppány Zsolt író, műfordító, szerkesztő, tanár is, mindketten Kolozsváron kezdték el irodalmi pályafutásukat.
Lajkó Félix vajdasági származású hegedűművész egyébként Liszt Ferenc-díjat kapott, a Magyarország Érdemes Művésze díj idei nyertesei között pedig ott van Tátrai Tibor Liszt Ferenc-díjas gitárművész, zeneszerző is.
A Kossuth- és Széchenyi-díjakat a hagyományoknak megfelelően idén is március 15-én osztják ki a tudomány és a művészet jeles képviselőinek. Lapértesülések szerint a mintegy negyven elismerést, köztük az Oscar-díjat kiérdemlő Saul fia című film három alkotója, Nemes Jeles László rendező, Erdély Mátyás operatőr és Röhrig Géza, az alkotás főszereplője is a Kossuth-díjasok között lesz idén. Krónika (Kolozsvár)

Kokárdát tűz Erdély és a Partium magyarsága
Erdély és Partium valamennyi magyarlakta településén megemlékezések és kulturális műsorok keretében ünneplik kedden az 1848–1849-es polgári forradalom és szabadságharc kezdetét. 
Marosvásárhelyen Soós Zoltán polgármesterjelölt felhívására várhatóan közösen ünnepelnek a magyar politikai szervezetek, miután az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) úgy döntött, részt vesz az RMDSZ székely vértanúk szobránál tartandó rendezvényén 16 órától.
Ezt megelőzően a néppárt 14 órától a Petőfi-szobornál tartja meg rendezvényét, amelyre Soóst is meghívták. Az ünnepségen fellép a Marosvásárhelyi Református Kollégium kórusa, Csíki Hajnal színművész, valamint Domahidi Anna, a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium diákja. 19 órától a Kultúrpalota nagytermében kerül sor a Könyv és gyertya című gálára, melyet az RMDSZ szervez.
Közösen ünnepelnek a magyar politikai alakulatok Kolozsváron is. A kincses városi RMDSZ szervezte rendezvény az immár hagyományosnak számító forgatókönyv szerint zajlik. Mint minden évben, ezúttal is a Protestáns Teológiai Intézet kapuja előtt gyülekeznek az ünneplők 10 órakor, majd 11 órakor kezdődik az ünnepi felvonulás a főtérre.
12-kor ökumenikus istentiszteleten vesznek részt az ünneplők a Szent Mihály-templomban. Utána az egykori Biasini Szállóhoz vonulnak a kolozsvári magyarok, ahol 14 órakor az elöljárók, hivatalosságok beszédeivel egybekötött ünnepi műsor kezdődik. Az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezete egyébként közleményében tudatta: a Szent Kamill szociális otthon udvarán található Petőfi-szobornál is koszorúznak délelőtt 10 órakor.
Nagyváradon az RMDSZ által közölt program szerint idén is felkeresik a biharpüspöki világháborús emlékmű parkjában álló kopjafát, hogy onnan indulva délben a várad-szöllősi katolikus templomkertben, majd a rogériuszi református templom harangtornya alatt kialakított emlékhelyen, Nicolae Bălcescu szobránál, Váradszentmárton községben és Félixfürdőn is koszorúzzanak.
14 órakor szokás szerint Rulikowsky Kázmér büsztjénél helyeznek el koszorút, 16 órakor a Szent László-templomban tartanak ökumenikus igeliturgiát. 17 órakor Szacsvay Imre szobrához várják az ünneplőket, ahonnan az ünnepi beszédeket követően a Fő utcán vonul át a fáklyás felvonulás Petőfi Sándor szobráig. A március 15-ei ünnepség a Szigligeti Színházban zárul, ahol 21 órakor A helység kalapácsa című előadást játssza a Lilliput Társulat.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az EMNP által közölt program szerint 13 órakor megkoszorúzzák Rulikowski Kázmér sírját a róla elnevezett temetőben, majd a rogériuszi református templom harangtornya alatti emlékhelyen tisztelegnek. Ezt követően 15 órakor a Szacsvay-szobornál folytatódik a megemlékezés, ahol Csomortányi István, az EMNP megyei elnöke mond beszédet.
Nagyszalontán a hagyományokhoz híven 18 órakor várják a Kossuth-szoborhoz a megemlékezőket, ahol a helyi magyar iskola diákjai mutatják be ünnepi műsorukat. Ezt követően Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, országgyűlési képviselő mond beszédet. Ünnepi műsorral szolgál a Toldi Néptáncegyüttes, Meleg Vilmos szinművész és a békéscsabai Bartók Béla vegyeskórus.
Temesváron Dr. Szilágyi Péter, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára lesz a rendezvény díszvendége, aki 17 órakor koszorút helyez el a szabadfalui Petőfi-emlékműnél, majd 19 órakor beszédet mond a temesvári Ifjúsági Házban, a Tegnapután, holnapelőtt című előadás alkalmából.
Az RMDSZ idén Szatmárnémetiben tartja központi rendezvényét, ahol 17 órakor kezdődik az ünnepi rendezvény az Ormos-ház falán lévő Petőfi-emléktábla megkoszorúzásával, majd ezt követően ünnepi felvonulás indul a diószegi lovashuszárok és a kálmándi fúvószenekar vezetésével a Petőfi-szoborhoz, ahol Schönberger Jenő római katolikus megyés püspök és Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke imáját követően beszédet mond Kelemen Hunor szövetségi elnök és Kereskényi Gábor képviselő, az RMDSZ szatmárnémeti elnöke. Az ünnepségen a Bartók Béla Kulturális és Hagyományőrző Egyesület kórusa énekel, a megemlékezés koszorúzással zárul. 19 órától ünnepi műsorral várják a szakszervezetek művelődési házába az ünneplőket.
Csíkszereda önkormányzata tájékoztatása szerint idén is a Vár téren a Petőfi Sándor és Nicolae Bălcescu szobroknál, valamint a Gál Sándor téren a Gál Sándor-szobornál lesznek a városi rendezvények. A megemlékezések sora a Petőfi Sándor Általános Iskolánál kezdődik délelőtt 11 órakor. Délután négy órától a Gál Sándor-szobornál folytatódik az emlékünnepség a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar, valamint történelmi egyházaink közreműködésével.
A 17 órai Vár téri megemlékezésen ünnepi beszédek és szavalatok hangzanak el, a ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium leánykara és a Nagy István Művészeti Szakközépiskola vegyes karának kórusműveivel, valamint a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncjátékával színesítve.  Székelyudvarhelyen a Márton Áron téren tartanak ünnepi műsort, 18 órától pedig a Vitéz lelkek diákszínjátszó-csoport adja elő a Pannónia, ne feledd halottaidat! című előadást a Művelodési Házban. Este háromnegyed hétkor indul a fáklyás felvonulás a Művelodési Háztól a Márton Áron térre, ahol 19 órakor kezdődik a Ghymes koncertje. Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke a közeli Homoródszentpálon zajló megemlékezésen vesz részt 14 órától, ahol emléktáblát avatnak a hősök tiszteletére.
Sepsiszentgyörgyön 16 órától kezdődik az új főtéren az ünnepi műsor, ahol Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár szól az egybegyültekhez. Kézdivásárhely önkormányzata idén is a Gábor Áron téren szervez ünnepséget 11 órától, amelynek keretében – a hagyományhoz híven – felvonulnak a helyi és környékbeli hagyományőrzők. Az ünnepség keretében többek között Böjte Csaba ferences szerzetes szólal fel. Krónika (Kolozsvár)

Rendőrség: a szervezők kérésére távolították el az Erdély-zászlót, az RMDSZ cáfol
A Kolozs megyei rendőrség szóvivője szerint a március 15-i kolozsvári rendezvények szervezőinek (a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kolozsvári és Kolozs megyei szervezeteinek) a kérésére távolíttatták el kedden a tömegből az Erdély-zászlókat. Horváth Anna, az RMDSZ kolozsvári szervezetének elnöke és Kinizsi Zoltán alelnök, a rendezvény főszervezője határozottan cáfolta a rendőrség állítását.
„Az igazoltatás a szervező kérésére történt, aki korábban a fiatalok tudomására hozta, hogy nem használhatják azokat a zászlókat" – jelentette ki az MTI kérdésére Daniel Boie rendőrségi szóvivő. Állításának alátámasztására hozzátette, hogy a főszervező (Kinizsi Zoltán) végig ott állt a zászlóügyben eljáró rendőrök mellett. Azt is elmondta, a rendezvény szervezői határoztak arról, hogy ne lehessen Erdély-zászlóval felvonulni. A rendőrségi szóvivő az MTI ismételt kérdésére sem közölte, hogy mely törvény alapján jártak el az Erdély-zászlók bevonását kérő rendőrök. Úgy vélte, csak jogszerű igazoltatás történt, és ha az érintettek úgy érzik, hogy sérült valamilyen joguk, bepanaszolhatják a rendőrséget.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere az MTI-nek kijelentette: „Szó sem volt a szervezők kéréséről. Megengedhetetlen, hogy a hatóság erre hivatkozzék!"
Az alpolgármester felidézte: a városházi közrendi bizottságban – ahol a rendezvény részleteit tárgyalták – a szervezők elmondták, hogy a magyar és a székely zászlók mellett annak a 13 nemzetnek a zászlaját is felvonultatják, amelyek forradalmat robbantottak ki 1848 tavaszán. Megemlítette, hogy a rendőrök figyelmeztették: Árpád-sávos zászlóval nem lehet felvonulni. „Mi elmondtuk: nem tudunk felelősséget vállalni azért, hogy nem lesz a tömegben ilyen zászló is. Az Erdély-zászlóról egyáltalán nem volt szó" – mondta az alpolgármester. Horváth Anna tudott azonban arról, hogy Kinizsi Zoltán főszervezőt később visszarendelték a csendőrségre.
Kinizsi az MTI-nek elmondta, egy rendőrségi nyomozó figyelmeztette arra, hogy ha olyan zászló is lesz a felvonuláson, „amelyen a románság nincsen reprezentálva", az diszkriminációra való uszításnak minősül. „Mondtam, hogy mi nem viszünk ilyen zászlót. Erre megkérdezte, hogy Fancsali Ernő (az EMNP kolozsvári szervezetének az elnöke) fog-e Erdély-zászlót vinni. Mondtam: nem tagja az RMDSZ-nek, és nem tudom. Arra kért, figyelmeztessem, hogy ne hozzon ilyen zászlót. Ezt meg is tettem" – jelentette ki Kinizsi Zoltán.
Kinizsi határozottan cáfolta, hogy az ő kérésére szólították volna ki a sorból a rendőrök az Erdély-zászlókat vivőket. Hozzátette, éppen fordítva történt. Egy civil ruhás rendőrtiszt kérte, szólítsa fel az Erdély-zászlósokat, hogy csomagolják össze a zászlókat. „Én ezt megtettem, de ők nem engedelmeskedtek. Ezek után emelték ki a tömegből, és igazoltatták őket" – magyarázta a főszervező.
A március 15-i kolozsvári felvonuláson a román rendőrség igazoltatta, és a zászlók bevonására kötelezte mindazokat, akik kék-piros-sárga színű, a közepén Erdély-címerrel díszített zászlóval jelentek meg. A civil ruhás rendőrök a büntető törvénykönyv 369. cikkelyére hivatkoztak, mely szerint hat hónaptól három évig terjedő börtönnel vagy pénzbírsággal büntethető egy bizonyos csoport elleni gyűlöletre vagy diszkriminációra való uszítás. Fancsali Ernő helyi EMNP-elnök az Erdély-zászlót vivők egyike az MTI-nek kedden elmondta: nem akarták kellemetlen helyzetbe hozni a nemzeti ünnep kolozsvári szervezőit, ezért bevonták a zászlókat.
MTI. Erdély.ma

Márciusi üzenetek
2016. március 15., Bukarest. A Cotroceni-palota csendbe burkolózott. Klaus Iohannis államfő többéves – és több államfő által felkarolt – hagyománnyal szakítva ismét csak elfelejtette köszönteni az országban élő magyar közösséget. Talán nem akarta azt kockáztatni, hogy neve hallatán több magyarok lakta városban kifütyüljék, miután a közösség egészét szembeköpte Tőkés László állami kitüntetésének visszavonásával?
Talán csak nem akar tudomást venni rólunk, amint azt eddig sem tette? Talán a román nacionalistáknak tetszelegve akarja visszanyerni apadó népszerűségét, mind jobban fogyó tekintélyét? Bárhogy legyen is, újra bebizonyosodott: Klaus Iohannisnak köze nincs erdélyiséghez, toleranciához, normalitáshoz. A Victoria-palotából érkezett üzenet igen tetszetősen hangzik. Dacian Cioloș miniszterelnöki felelősségéhez méltó tisztelettel, erdélyi születésű polgárra jellemző jóérzéssel szól a magyarokhoz. De jó is lenne viszontlátni mindezt kormánya intézkedéseiben! Kolozsvár. A homogenizáló, centralizáló törekvéseit már nem is leplező államhatalom megtalálta újabb célpontját a regionalista mozgalmak és szimbólumok elleni küzdelmében. Ha Székelyföldön a magyar feliratok, himnusz és székely zászló ellen indítottak hadjáratot, Kolozsváron Erdély történelmi zászlaja szúrta a rendfenntartók szemét, azt tiltották be a március 15-i felvonuláson. Mintegy jelezve, Bukarest vigyázó szeme mindent lát, nemcsak a székelyföldi autonómiatörekvések, de a szárnyait bontogató transzilvanista mozgalom is kőkemény ellenállásra számíthat a nacionálkommunista hatalom részéről.
Budapest. Európa már nem szabad, az igazságot tilos kimondani, a népvándorlás a kontinens etnikai, vallási, kulturális átrajzolásához vezethet, bűnözést, terrort, homofóbiát, antiszemitizmust hozhat – figyelmeztet beszédében Orbán Viktor miniszterelnök márciusi szókimondással. S megerősödünk hitünkben: ha elég bátrak és eltökéltek vagyunk, ha nem hagyjuk magunkat, figyel majd szavunkra a világ. Sepsiszentgyörgy. A polgármesteri teendőitől eltiltott Antal Árpád polgárként mond beszédet. A több ezer résztvevő többször felcsendülő, hosszan tartó tapssal nyilvánítja ki szolidaritását. Ha tavaly a fütty, idén a taps uralta a főteret, mintegy jelezve: érett e közösség, képes arra, hogy különbséget tegyen szájhős politikus és közösségi vezető között. Megerősödünk hitünkben: érett e közösség arra, hogy – miként Antal Árpád fogalmazott – tízezrek, százezrek vállalják át azt a feladatot, amelyet félreállított szószólói végeztek. 
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Méltóságteljesen emlékeztek a ’48-as hősökre Kolozsváron
Ezúttal csak Erdély zászlaja szúrta a hatóságok szemét
Több százan vonultak fel a március 15-i nemzeti ünnep alkalmával Kolozsvár belvárosában az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékezve.
Az ünneplő sereg ’48-as forradalmi dalokat énekelve, nagyszámú csendőri kíséret mellett vonult a Szent Mihály-templomba, nem csak román, magyar és székely zászlókat lengetve: francia, osztrák, lengyel, német, olasz, szerb, szász és 1848-as emlékzászló is látható volt e menetben, hisz a népek tavaszán szinte egész Európán forradalmi hullám sepert végig. A hatóságok csupán az Erdély-címeres sárga-piros-kék zászlókat vonatták be a néppártosok egy csoportjától. Más incidens nem történt, az ünnepi rendezvény méltóságteljesen, a már megszokott forgatókönyv szerint folytatódott az ökumenikus istentisztelettel, a Biasini-szálló előtti ünnepi felszólalásokkal és koszorúzással, később a szamosfalvi emlékmű megkoszorúzásával és a Sapientián megtartott gálaműsorral. A Biasini előtt a többéves hagyománynak megfelelően a város és a megye nemcsak magyar, hanem román elöljárói is beszédet mondtak. Szabadság (Kolozsvár)

Károly Róbert – Kolozsvár – hétszáz év
Az a javaslat született a helyi önkormányzatban, hogy a város fennállásának 700. évfordulója alkalmából nevezzék el a Kajántói út mentén található Szentháromság, jelenleg a Karl Liebknecht nevét viselő teret Károly Róbert Anjou-házi magyar királyról, akitől Kolozsvár 1316. augusztus 19-én a városi rangot kapta. A kezdeményező Adrian Mureşanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) városi tanácsosa. A város önkormányzatának valóban figyelembe kellene vennie: a Kolozsvárt városi rangra emelő egykori uralkodót, Károly Róbertet megilleti, hogy egy, az annak idején létezett településen, a mai belvárosban, méltó helyen, utca vagy tér viselje a nevét. Erre a legmegfelelőbb a Főtér vagy a Deák Ferenc utca (Hősök útja) lenne. Semmiképp egy külvárosi sikátor. Ezzel egyidejűleg szobrot is kellene állítani a tiszteletére. Amint azt tavaly a temesváriak már megtették. Annak emlékére, hogy városuk évekig Károly Róbert székhelye volt.
Károly Róbert, helyesen I. Károly néven magyar király, Anjou Martell Károly magyar trónkövetelő és Habsburg Rudolf császár leányának, Klemenciának a fiaként, V. István magyar király dédunokájaként 1288-ban született Nápolyban. 1300 augusztusában hajója a dalmáciai Spalatóban kötött ki, amikor még III. András ült a trónon. A délvidéki tartományok urai – Subicsok, Babonicsok, Frangepánok, Csák Ugrin –, valamint Bicskei Gergely esztergomi érsek, Mihály zágrábi, János nyitrai püspök és a nemesek kisebb csoportja támogatta, külföldről VIII. Bonifác pápa és a Habsburg hercegek.
András király 1301 januárjában váratlanul meghalt. A támogatói által Esztergomba vitt Károlyt, Bicskei Gergely május 13-a előtt – egy alkalmi koronával – megkoronázta. Károly ez időtől számította uralkodását. A pápa 1301. május 13-án Boccasini Miklóst Károly Róbert támogatására Magyarországra küldte.
A többségi ellenpárt azonban az ország szabadságának vélt sérelme miatt a koronázást nem tekintette érvényesnek. Helyette előbb II. Vencel, Cseh- és Lengyelország királyának – IV. Béla dédunokájának – azonos nevű, 12 éves fiát (1301–1305), III. András leányának, Erzsébetnek a jegyesét –, majd utána a bajor Ottót (1305–1307) ismerte el Magyarország királyának. Vencel behívásának előkészítéseként 1301 augusztusában Kőszegi (Németújvári) Iván megtámadta Esztergomot, ahonnan Károly és Bicskei Gergely menekülni kényszerült. Vencelt 1301. augusztus 27-én Fehérvárt a Szent Koronával János kalocsai érsek koronázta királlyá. Az illetéktelen koronázás miatt a pápa az érseket a Szentszék elé idézte, aki azonban elhalálozott.
Károly 1302-i, Buda elleni ostroma sikertelen maradt. Nem változtatott az erőviszonyokon az sem, hogy VIII. Bonifác pápa 1303. május 31-én Károlyt nyilvánította királynak. De Esztergom 1306., majd Buda 1307. évi elfoglalása és Gentilis bíboros, pápai legátus működése lehetővé tette, hogy 1307. október 10-én a rákosi országgyűlés királynak ismerje el. 1309. január 16-án Budán újból megkoronázták, majd ugyancsak Gentilis közreműködésével 1310. augusztus 20-án Fehérvárt, végre a Kán László erdélyi vajda által visszaszolgáltatott Szent Koronával koronázták meg.
Asztalos Lajos. Szabadság (Kolozsvár)

„Az ünnep mutatja, hol tartunk most!”
Az összefogás szükségességét hangsúlyozták a szónokok kedden Marosvásárhelyen, Kolozsváron és a Nyergestetőn is a szabadságharc kitörésének 168. évfordulóján. A kincses városban a rendőrök megakadályozták, hogy néhányan Erdély zászlajával vonuljanak.
Több marosvásárhelyi helyszínen tartottak megemlékezést kedden, a szabadságharc kitörésének 168. évfordulóján. Elsőként a Petőfi-szobornál gyűltek össze a helyi és környékbeli magyarok az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) hívására, ahol Cseh Gábor, az EMNT megyei elnöke újabb küzdelemre buzdította az erdélyi magyar közösséget.
„Ismét harcolnunk kell, erdélyi magyarok! De most nem fegyverrel, hanem hittel, kitartással, hiszen most is zajlik jogaink faragása, a csendes asszimiláció" – fogalmazott Cseh Gábor. Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenetének ismertetése után a néppárt megyei alelnöke, Portik Vilmos a magyar–magyar összefogás szükségességét emelte ki, és felkérte Marosvásárhely polgármesterjelöltjét, Soós Zoltánt, hogy szóljon az emlékezőkhöz.
„Több mint három évvel ezelőtt, a Vásárhelyi Forgatag köré gyűlt fiatalokkal közösen kezdtük a küzdelmet. Nem az volt a lényeg, hogy legyen egyéni hasznunk belőle, hanem hogy a közösségnek visszaadjuk a hitet. Mi június 5-e után is megteszszük majd, amit kell, hiszen a közösség a lényeg, a politika valami másról szól, mi nem azt tesszük" – hangsúlyozta a jelölt, akinek a meghívására az ünneplő, mintegy kétezres tömeg a székely vértanúk emlékoszlopánál gyűlt össze délután 16 órakor.
Az RMDSZ megemlékezése idén rendhagyó módon kezdődött: népviseletbe öltözött, Kossuth-nótákat énekelő fiatalok serege vonult be a Postarétre, ahol a mintegy kétezerötszáz-háromezer egybegyűlt fogadta őket. A történelmi magyar egyházak részéről felszólaló Nagy László unitárius lelkész arra biztatta az ifjakat, hogy merjenek gyermeket vállalni, különben kiürül az iskola, a templom, a családi ház, és nem lesz kinek március 15-éről beszélni. A lelkész rávilágított egy másik szomorú valóságra is, miszerint „Marosvásárhelyen nem vagyunk éppen annyian, hogy öt-hat helyen is ünnepeljünk".
Soós Zoltán felszólalásában arra mutatott rá, hogy az erdélyi magyar közösség számára 1990 óta ez az ünnep nagy pontossággal mutatja, hogy hol tartunk: mekkora utat tettünk meg szabadságunk és biztonságunk megteremtésében.
„Fizikai fenyegetés nem ér bennünket, közösségünk mégsem érezheti magát teljes biztonságban – mutatott rá a polgármesterjelölt, aki szerint egy közösség nem lehet teljes biztonságban ott, ahol nem tartják be a törvényeket, ahol a szólásszabadságot korlátozzák, és ezt még az államelnök sem érti. „Nem lehetünk biztonságban ott, ahol el lehet venni a román forradalom hősének kitüntetését. Ahol ingerült, már-már hisztérikus reakciókat vált ki néhány ezer magyar békés felvonulása. Nem vagyunk biztonságban ott, ahol polgármestereink, közösségünk vezetői ellen mondvacsinált ürügyekkel emelnek vádat, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy ne teljesíthessék hivatásukat" – fogalmazott Soós Zoltán.
A továbbiakban Soós Zoltán kitért a politikai erők összefogására, hangsúlyozván, hogy azt a polgárok összefogása kell hogy kövesse. A jelölt a város másik felét alkotó románságnak is üzent, igazi multikulturalitást ígérve. „Nem gondolom, hogy a közlekedésnek, a szemétszállításnak, a munkahelyteremtésnek etnikai dimenziója volna. De azt igen, hogy megválasztásom után Marosvásárhelyen ismét béke lesz, meg szabadság és egyetértés. Mert 1848 márciusa számomra nem pusztán dicső hagyomány, de ihletforrás is egyben" – zárta gondolatait az esemény főszónoka.
Nyergestető: példát kell venni!
„Március 15. azt üzeni, hogy a magyarság összefogott. A Nyergestető pedig azt üzeni, hogy az erdélyi magyarság vezetői ne azon fáradozzanak, hogy megosszák az erdélyi magyarságot, hanem összefogásra buzdítsák. Álljanak ki azokért is, akiket a hatalom meghurcolt magyarságukért" – jelentette ki Bodó Dávid, Csíkkozmás polgármestere kedden a Nyergestetőn, ahol dacolva a viharos széllel több százan vettek részt a március 15-ei ünnepségen.
Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök rámutatott: a magyar nemzet most sem kívánt mást, mint amit akkor megfogalmaztak a 12 pontban: legyen béke, szabadság és egyetértés. „Olyan időket élünk, amikor bátran vonhatunk párhuzamot a császári önkény és a mai elnyomóink által bevetett módszerek és eszközök között" – mutatott rá Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke.
Korodi Attila RMDSZ-es képviselő kifejtette: 1848. március idusán azért sikerült korszakalkotót véghezvinni, mert az emberekben volt merészség, összefogtak és mindenki egyért küzdött. „Ebben kell példát venni róluk. Nekem is, a kollégáimnak is, önöknek is" – hangsúlyozta. Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenetét Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul tolmácsolta, majd az egybegyűltek együtt mondták el a Miatyánkot és elhelyezték a megemlékezés koszorúit.
Kitiltották az Erdély-zászlót Kolozsváron
Kolozsváron a hagyományokhoz híven idén is a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet előtt gyülekezett az ünneplő magyar közösség, majd a Szent Mihály-templomban megtartott ökumenikus istentisztelet után az egykori Biasini Szálló előtt megkoszorúzták a Petőfi-emléktáblát. Az ünnepség rendben zajlott, a túlbuzgó rendőrök csak azt akadályozták meg, hogy néhányan Erdély zászlajával vonuljanak.
Igazoltatták Fancsali Ernőt, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári elnökét, a transzszilvanista mozgalom képviselőjét és Soós Sándort, a párt Kolozs megyei elnökét. Soós a Krónikának elmondta: először a szervezőkkel üzentek a rendőrök, hogy idén nem szabad Erdély-zászlóval vonulni, majd a helyszínen is intézkedtek. A büntetőtörvénykönyv 369. cikkelyére hivatkoztak, amely tiltja a gyűlöletkeltő, uszító jelképek használatát, és kifejtették, a zászló uszító, mert az Erdély-címer nem tartalmaz utalást a román népre.
A Biasini Szálló előtt csupán Emil Boc polgármester beszéde közben kiabálta be valaki a tömegből: „hazudik", miközben Cluj-Kolozsvár-Klausenburg feliratú zászlót lengetett, utalva a megakadályozott többnyelvű helységnévtáblák ügyére.
A polgármester beszédében egyébként azt ígérte: javasolni fogja Molnár Levente színművész díszpolgárrá avatását, a Saul fia című filmben nyújtott alakításáért.
Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke emlékeztetett: az utóbbi időben felerősödtek a magyarellenes kezdeményezések Romániában. Horváth Anna alpolgármester a megosztottság veszélyére hívta fel a figyelmet, míg Fancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári elnöke arról beszélt, hogy csak feddhetetlen erkölcsű vezetőkkel tud változást elérni az erdélyi magyarság.
Gáspár Botond, Szucher Ervin, Kiss Előd-Gergely, Molnár Rajmond. Krónika (Kolozsvár)

Kelemen Hunor: vessenek véget a boszorkányüldözésnek!
Felháborodásának adott hangot az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásban Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke amiatt, hogy a román hatóságok képviselői magyar emberek gyülekezéshez és szimbólumhasználathoz való jogát korlátozták március 10-én, a székely szabadság napján Marosvásárhelyen és március 15-én Kolozsváron.
„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség tiltakozik az ellen, hogy Marosvásárhelyen a csendőrség 84 magyar embert bírságolt meg azután, hogy békés, incidensektől mentes szabadságnapi felvonuláson vett részt, mindeközben Kolozsváron a csendőrség olyan illegálisnak nevezett zászló eltávolítását követelte a békésen felvonuló március 15-i tömegből, amely hivatalosan is elfogadott szimbólum Romániában" – áll a Kelemen Hunor által aláírt állásfoglalásban.
Az RMDSZ elnöke szerint a szabadságjogokat sértő intézményi túlkapások folytán még inkább csökken a magyar közösség amúgy is megingott biztonságérzete.
„Nyomatékosan kérjük, hogy Erdély városaiban vessenek véget a magyarság ellen irányuló egyértelmű boszorkányüldözésnek, hiszen evidens, hogy Marosvásárhelyen és Kolozsváron is békésen ünneplő közösségre vetették ki hálójukat a csendőrségi alkalmazottak. Hangsúlyozottan követeljük, hogy a közbiztonság felelősei a közveszélyek elhárításával foglalkozzanak, ne békés embereket bírságoljanak meg, ne az Erdély-zászló vagy székely zászló eltávolítását tekintsék hivatali teendőik kiteljesítésének" – áll a dokumentumban.
Az RMDSZ elnöke mindkét esetben kérte a hatóságokat: indokolják meg az eljárásaikat. Úgy vélte, az alaptalan szankciók kirovása ellentmond a jogállamiság elveinek.
„A romániai magyarság nem olyan országban akar élni, ahol folyamatosan megfélemlítik!" – áll Kelemen Hunor csütörtöki állásfoglalásában.
Ugyancsak csütörtökön az egyik közösségi portálon publikált fényképpel és bejegyzéssel tudatta Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere, hogy az Erdély-zászló elleni kolozsvári rendőrségi fellépés elleni tiltakozásul hivatalában kitűzte Erdély zászlaját.
A román csendőrség csütörtökön közleményben tudatta, hogy nyolcvannégy embert bírságoltak meg összesen 70 800 lej (4,95 millió forint) értékben a székely szabadság napi marosvásárhelyi megemlékezés és tüntetés után. A csendőrség szóvivője megerősítette a székely szabadság napja estéjén az MTI-nek adott nyilatkozatát, mely szerint az esemény rendbontás nélkül fejeződött be. Hozzátette: a nagy számban kirótt bírság annak a következménye, hogy a hatóság álláspontja szerint a résztvevők engedély nélkül vonultak a főtérre a prefektusi hivatal elé.
A román rendőrség március 15-én igazoltatta, és a zászlók bevonására kötelezte a kolozsvári ünnepi felvonulásnak azokat a résztvevőit, akik Erdély-zászlóval vonultak.
MTI. Erdély.ma

Kiállni, képviselni, harcolni?
Kiállni, képviselni, harcolni, e három parancs vezérli az RMDSZ munkáját a következő időszakban – ismételte meg a legutóbbi SZKT-ülésen elhangzott kampányszlogent Kelemen Hunor március 15-én Szatmárnémetiben. Hogy mennyire gondolják komolyan mindezt, arról az elmúlt két hétben történtek elég sok mindent elárultak.
Tőkés László állami kitüntetésének megvonása után még nagyjából helyénvaló volt az RMDSZ vezetőinek reakciója, közleményben, közösségi portálokon tiltakoztak az államfő döntése ellen, az első felindulást követően azonban megfogyatkozott a lendület, s arra például már nem futotta, hogy a szolidaritás megnyilvánulásaként minden magyar kitüntetett önként adja vissza az elismerést. A kiállás, képviselet, harc igencsak sajátos értelmezéséről árulkodik az is, ahogyan az RMDSZ a székely szabadság napjához viszonyult: lapítva, sunyítva, távol maradva, esetleg csak odasomfordálva. Pedig a marosvásárhelyi megmozdulás résztvevői nem valamiféle különös, komoly politikai szervezet számára vállalhatatlan eszmékért vonultak utcára, hanem ugyanazokért a célokért, amelyek az RMDSZ programjában is szerepelnek, és amelyekről törvénytervezetek is készültek: a jogegyenlőség biztosításáért, a kettős mérce megszüntetéséért, Székelyföld autonómiájáért, a magyarellenes intézkedések leállításáért. Mindez a jelek szerint nem fontos az RMDSZ-nek. Csak tudnánk, hogy akkor pontosan miért is akarnak kiállni, képviselni, harcolni?
És ugyanennyire lágy volt a szövetség reakciója aznap is, amikor Kelemen Hunor éppen e hármas parancsról szónokolt Szatmárnémetiben. Kapitánya, Kovács Péter például nyilvánosan megdorgálta azt az illetőt, aki a kolozsvári ünnepi megemlékezésen Emil Boc polgármester beszédét bekiabálással „zavarta meg” (értsd: fejtette ki nemtetszését a multikulturalitásról nyilvánvaló hazugságokat soroló politikussal szemben). Arra az elszólásra pedig egyetlen RMDSZ-es vezető sem reagált, ami pedig mindennél élesebben rávilágít, miért is nem érezhetjük mi otthon magunkat ebben az országban, miért kell nekünk frusztráltan harcolnunk akkor is, amikor más örülne, ünnepelne. Emil Boc ugyanis azt találta mondani, büszke az Oscar-díjas Saul fiában szereplő Molnár Levente teljesítményére, akit díszpolgári címmel tüntetnek ki, „még akkor is, ha magyar etnikumú”. Ezt mondja Kolozsvár polgármestere a magyar nemzeti ünnepen a magyarok előtt, és senki le nem reagálja, senki egy szót nem szól, hogy miért fájó, sértő, dühítő ez számunkra. De ugyanúgy nem számíthattunk az RMDSZ-re egy másik kolozsvári ügyben sem: nyitott elméjű transzilvanista románok – Sabin Gherman és a hozzá hasonlóan gondolkodó társai nagyobb felháborodással tették szóvá, mint az RMDSZ, hogy a hatóságok nem engedték a felvonulást Erdély történelmi zászlajával.
Kiállni, képviselni, harcolni? 
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Őrült beszéd
A nagy gondolkodóknak kevés követőjük akad, de az együgyűségükben is meggyőzőek, igen sokan cinkosokra lelnek. A magasztos eszmék sosem voltak annyira népszerűek, mint a sovén, kirekesztő, gyűlöletetkeltő diskurzusok. Állításunk igazolására elég, ha a történelem néhány negatív példáját vesszük alapul.
Sajnos, nem kell messzire mennünk ahhoz, hogy rábukkanjunk a félőrült, demagóg gondolatok szószólóira. Első pillantásra és meghallgatásra úgy tűnhet, hogy amit mondanak, az „őrült beszéd, de van benne rendszer”. Ha a dolgok mélyére nézünk, semmiféle rendszert nem találunk, ha csak azt nem, hogy a demagóg beszédjeikben ezek az emberek mindig következetesek.
Kolozsvár volt polgármestere – aki a legsötétebb időket hozta egy viszonylag civilizált városra – ismét felbukkant. Nem is akárhogyan. Amilyen ostobaságokat nyilatkozott nemrégiben, azzal legjobb korábbi formáján is túltett. Kezdve azzal, hogy Eminescu a relativitáselmélet igazi megalkotója és az analfabéta Einstein ellopta a román költő világraszóló teóriáját, folytatva azzal, hogy a Saul fia című magyar film egy világkonspiráció eredményeként kapott Oscar-díjat, egészen addig, hogy a románok trikolórja dák eredetű, minden elképzelhető és elképzelhetetlen őrültséget összehordott. Aki még kételkedett abban, hogy valami baj van vele, annak ábrándjai most dugába dőltek. A volt városvezetőt – az is megérne egy szociológiai kutatást, hogyan lett háromszor megválasztva, és kik által – a józanabb románok is bohócnak könyvelik el, néhai harcostársával, C. V. Tudorral együtt. De, mint minden bolondnak, neki is bőven akadnak követői. És talán nem is száz, hanem a jelek szerint sokkal több. A román ultranacionalistáknak nincs okuk aggodalomra: itt van az utánpótlás, a 21. század első számú dákja, Bogdan Diaconu. Aki erényt kovácsolt abból, hogy minden lehető és lehetetlen okkal nekimegy az erdélyi magyar közösségnek. Unalmas lenne róla írni, ha nem lenne veszélyes a maga látszólagos együgyűségében.
Amit Funar mondogat, az a vicclapok első oldalára kívánkozik, amit viszont Diaconu, az a Diszkriminációellenes Tanács asztalára. Előbbi esete a szakemberekre tartozik, utóbbit a társadalomnak kellene kivetnie magából. Mert ameddig lesznek követői, addig „normális”, hogy Kolozsvár bejáratánál nincs magyar nyelvű helységnévtábla, az orvos majdnem kidobja a magyarul megszólaló beteget, a Székely Szabadság Napjának szervezőit megbírságolják, állami kitüntetéseket vonnak vissza, és így tovább.
Ám minden jel arra mutat, hogy a kivetés egyhamar nem fog megtörténni.
Willman Walter. Erdélyi Napló (Kolozsvár)