L. Balogh Béni
CSAPDAHELYZETBEN Romániai magyar érdekképviselet 1940-1944 között
Történelmi üresjáratnak bizonyult a Romániai Magyar Népközösség, mely ellenséges környezetben, személyes ellentétektől terhelve működött négy évig.
Előzmények A két világháború közötti romániai magyarság politikai érdekképviseleti szerve 1922-től 1938-ig az Országos Magyar Párt (OMP) volt, amelynek élén 1926-től a konzervatív beállítottságú gróf Bethlen György állt.
A királyi diktatúra bevezetését követően, az 1938 decemberében, korporatív alapon létrehozott Nemzeti Újjászületési Front (Frontul Renașterii Naţionale) lett az egyetlen engedélyezett politikai szervezet. Gyárfás Elemér, Kis–Küküllő vármegye egykori főispánja, a Katolikus Státus világi elnöke, volt bukaresti szenátor, Bethlen György nevében felajánlotta Miron Cristea miniszterelnöknek a magyar kisebbség együttműködését. A román kormány a Nemzeti Újjászületési Frontba való belépést javasolta.
Ugyanakkor csak az egykori OMP-vezetés ellenzékével, a liberálisabb Bánffy Miklós gróffal és bizalmasával, Szász Pállal volt hajlandó tárgyalásokat folytatni. Az új magyar érdekvédelmi szervezet, az 1939. február 11-én megalakult Romániai Magyar Népközösség vezetőjét végül Bukarest jelölte ki Bánffy személyében.
A román kormány beavatkozása nem csak a Bethlen-Bánffy ellentétet mélyítette el, de az erdélyi magyarság jelentős részét is elidegenítette a „fölülről lefelé” alakult szervezettől. Ami ráadásul a Nemzeti Újjászületési Front magyar tagozataként működött, emiatt pedig sokan a magyar érdekek „kiárusításaként” értékelték a történteket.
„Születési hibái” ellenére, a Bánffy Miklós vezetése alatt alig másfél évig működött Népközösség társadalomszervező munkája kiemelkedő volt. Főleg gazdasági és szociális téren ért el eredményeket, tehát olyan területeken, amelyek korábban az OMP figyelmén kívül estek.
Mikó Imre összegzése szerint a gazdakörök útján, továbbá a szomszédságok, tehát az ún. tízes szervezetek kiépítésével, a munkásság csatlakoztatásával és az iparosok összefogásával olyan magyar szervező munka indult meg Erdélyben, amilyenre azelőtt sohasem volt példa.
Újrakezdés Dél-Erdélyben
A második bécsi döntés nyomán a Romániában rekedt közel félmilliónyi magyarságra a kisebbségi lét gyökeresen új szakasza várt. Számaránya és területi elhelyezkedése megváltozott, demográfiai, szellemi potenciálja jelentősen összezsugorodott, és ezzel egyidejűleg módosult az ország politikai berendezkedése is. A kisebbségi életforma felépítését majdhogynem az alapoktól kellett újrakezdeni egy meglehetősen ellenséges társadalmi-politikai közegben. A dél-erdélyi magyar közvélemény jelentős része a bécsi döntés után is a székhelyén maradt gyulafehérvári római katolikus püspököt, Márton Áront látta volna szívesen vezetőjeként.
A magyar kormány azonban Gyárfás Elemért bízta meg ezzel a feladattal. Jakabffy Elemér emlékiratai szerint Gyárfás beleegyezett abba, hogy ő „csak” a politikai vezetést fogja gyakorolni, „nemzetvezetőül” pedig Márton Áront ismeri el. A püspök valóban mindvégig a dél-erdélyi magyarság nem hivatalos, erkölcsi-szellemi vezetőjének számított, szavának súlya volt Budapesten és Bukarestben is.
A Romániai Magyar Népközösség 1940. november 4-én, Nagyenyeden tartotta újjáalakuló értekezletét. Betöltötték a bécsi döntés nyomán megüresedett vezetői tisztségeket. Elnökké Gyárfás Elemért, alelnökké Szász Pált, gr. Bethlen Bálintot és Jakabffy Elemért választották.
Elfogadtak egy határozatot, amely egyebek mellett megállapította: a magyarországi románokat sújtó intézkedések a dél-erdélyi magyarság helyzetét is rendkívül megnehezítették.
Az ügy előzménye az volt, hogy Gyárfás korábban előzetes meghallgatási jogot kért a magyar kormánytól az észak-erdélyi románságot érintő intézkedésekre nézve. 1940. szeptember 19-én Budapest erről írásban is biztosította.
A megállapodást azonban a magyar kormány a több száz észak-erdélyi román család 1940. októberi, meggondolatlan kiutasításával megszegte, ez pedig súlyos következményekkel járt a dél-erdélyi magyarság számára. Mindkét oldalon kezdetét vette a kölcsönösségen alapuló nemzetiségi politika, amely több-kevesebb intenzitással 1944 őszéig tartott.
Az 1940. november 4-én módosított alapszabály szerint Kolozsvár helyett Nagyenyed lett a Népközösség új székhelye. Idővel azonban a tényleges központtá Bukarest vált, s mellette a szervezet aradi és brassói tagozata tett szert nagyobb jelentőségre, elsősorban az ott létesült magyar királyi konzulátusok miatt.
A román kormány elismerte ugyan a Magyar Népközösségnek, mint a romániai magyarok átfogó képviseleti szervének létjogosultságát, de az országos és helyi politikai ügyekbe semmiféle beleszólási jogot nem biztosított számára. Tevékenységét amúgy is szinte mindvégig megbénította a gyülekezési tilalom, az utazási korlátozások és az igen szigorú levél- és sajtócenzúra. 1941 januárjában a hatóságok egy időre bezárták a Népközösség nagyenyedi és dévai irodáját, az utóbbi esetben az irattárat is elkobozták.
Erre azért került sor, mert a Népközösség jelentéseket készített a magyarellenes intézkedésekről, amit a román hatóságok „hamis hírek terjesztésének” minősítettek. 1941 júliusában a petrozsényi irodát zárták be. Letartóztatták a helyi elnököt, Veress Béla unitárius lelkészt, akit később kétévi börtönre ítéltek.
A Népközösség működése
A Népközösség főleg a jogvédelem terén fejtett ki aktivitást, központi és helyi irodái révén állandó jogsegélyt nyújtott. A leghatékonyabban működő brassói iroda például hivatalos beadványok megszerkesztésében segédkezett, eljárt a hatóságoknál a magyar panaszok orvoslása ügyében, munkaközvetítést vállalt, ezenkívül kőnyomatos körlevelekben rendszeresen ismertette a legújabb hatósági rendelkezéseket.
Rendszeresen informálta a már említett magyar konzulátusokat a dél-erdélyi magyarság helyzetének alakulásáról, és segítette ezek működését. Az egyházakkal együtt részt vállalt a Magyarországról érkezett, elsősorban szociális célokat szolgáló titkos segélyek szétosztásában a rászorultak között.
A Népközösségnek a magyar kormánnyal és a magyar külképviseleti szervekkel fenntartott kapcsolatait a román hírszerző szervek úgy értelmezték, hogy idegen érdekeket követ, és irredenta, revizionista propagandát folytat.
Napilapja a Temesváron megjelenő, Vuchetich Endre által szerkesztett Déli Hírlap volt. Papírhiányra hivatkozva a hatóságok folyamatosan korlátozták a lap terjedelmét és példányszámát. 1942 decemberében az újság már csak 10 ezer példányban és mindössze négy oldalon jelenhetett meg. A Népközösség helyi tagozatai a körülményektől függően egészségügyi, szociális és kulturális feladatokat is elláttak.
A brassói tagozat például az itteni, viszonylag kedvezőbb körülmények közepette sikerrel karolta föl a szegényügyet és népkonyhákat, gyermekotthonokat állított föl, a rászorulóknak ingyenes orvosi vizsgálatot és gyógyszerellátást biztosított.
A jóval kedvezőtlenebb helyi viszonyok dacára a bánsági tagozat 1940 szeptemberében egy ötezer kötetes népkönyvtárat nyitott Temesváron, 1941-ben egészségügyi szolgálatot szervezett.
Karácsonyi segélyakciói során több száz pár cipőt és ruhaneműt osztott szét, ezenkívül az egyházakkal együttműködve rendszeres napi ebédet biztosított kb. ötszáz iskoláskorú gyermeknek. A Magyar Nő- és Leányegylet támogatásával napközi otthonokat tartott fönn.
Az aradi tagozat főleg jogvédő és szociális tevékenységével tűnt ki, míg a Hunyad vármegyei és a dél-bihari népközösség munkáját szinte teljesen megbénították a román hatóságok.
A Népközösség keretei között a magyar gazdák érdekeit védő önálló szervezetként működött az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület (EMGE) Dél-Erdélyben maradt része. Szász Pál elnök Nagyenyeden állította föl az új központot, egyben hat kerületet szervezett, melyek élére gazdasági felügyelőket nevezett ki.
Az EMGE tevékenysége eredményesnek bizonyult. Az ún. gépakciók során több száz mezőgazdasági géphez juttatta ingyen vagy kedvezményes áron a magyar kisbirtokosokat. Viszonylag nagy mennyiségű gabonát, vetőmagot, tenyészállatot és műtrágyát osztott ki, a rászorulóknak kölcsönöket és gyorssegélyt is nyújtott.
A helyszíni oktató- és szervezőmunkát, valamint a gazdakörök életét azonban ellehetetlenítették a különböző csendőrségi tilalmak. Ráadásul az EMGE vezetői a hatóságok állandó zaklatásának voltak kitéve. Az egyesület központi irodáját a katonaság többször lefoglalta, és lapját, az Erdélyi Gazda című folyóiratot ismételten betiltották.
Személyi ellentétek
A Népközösség szűkebb vezetésen belül kezdettől fogva ellentétek voltak. Többen egyszemélyes vezetési stílussal vádolták Gyárfást, és szemére vetették, hogy keveset törődik a Népközösség belső ügyeinek intézésével.
A lappangó viszály 1942 szeptemberében került felszínre, amikor is Szász Pál levélben közölte Gyárfással, hogy lemond alelnöki tisztségéről. Ezt azzal indokolta, hogy Gyárfás nem hívja össze a Népközösség elnöki tanácsülését, és nem egyeztet a többi vezetővel, mielőtt a dél-erdélyi magyarságot érintő fontos kérdésekről nyilatkozik.
A Gyárfás-Szász viszály mögött részben személyes, részben elvi ellentétek álltak. Jakabffy visszaemlékezései szerint a Gyárfást támogató bánsági, aradi, brassói magyar vezetők véleménye az volt, hogy Szász megsértődött, amiért Budapest választása 1940 szeptemberében nem rá, hanem Gyárfásra esett.
Ezért később éppen olyan aknamunkát folytatott, mint 1940 előtt Bethlen György ellen. A baloldali Kacsó Sándor viszont elvi különbségekről írt. Szerinte a bankár Gyárfás csak választót és nyírni való nyájat látott a népben, míg Szász − Gyárfással ellentétben − nem a magyar kormány megbízottja volt, hanem a népet képviselte, és azt szervezte. Magyarország német megszállását követően a Gyárfás Elemér és Márton Áron közötti feszültség is kiéleződött. Míg a püspök 1944. május 18-án, a kolozsvári Szent Mihály templomban elmondott szózatában nyíltan felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, addig Gyárfás az „árral úszott”, és a németbarát Sztójay-kormánnyal igyekezett jó viszonyt ápolni.
A Népközösség „közép-erdélyi” vezetői: Márton Áron, Szász Pál, gróf Haller István, Nagy Ferenc református püspökhelyettes és Gál Miklós unitárius főgondnok május elején azt kérték Gyárfástól, hogy hívja össze az elnöki tanácsot a „súlyosbodó hadi és politikai helyzet” megbeszélése érdekében.
A május 25-én, Gáldtőn tartott értekezleten, amelyen csak Gyárfás és az elégedetlenkedők jelentek meg, Márton Áron élesen bírálta az elnök egyszemélyes vezetési stílusát, és tiltakozásképpen elhárított magától a „Népközösség munkájában való mindennemű kollaborációt”.
Néhány hét múlva Gál Miklós, Szász Pál és gr. Haller István bejelentették, hogy teljes szolidaritást vállalnak a püspökkel. Júliusban, mivel Gyárfás nem volt hajlandó összehívni az elnöki tanácsülést, lemondtak elnöki tanácsi tagságukról. Ez azonban az 1944. augusztus 23-án bekövetkezett fordulat miatt már nem került nyilvánosságra. A román átállás és az ezt követő események a Romániai Magyar Népközösséget nyomtalanul elsodorták.
Helyét a baloldali irányultságú MADOSZ, majd a Magyar Népi Szövetség vette át.
Összegzésként elmondható, hogy 1940-1944 között a Romániai Magyar Népközösségnek igen mostoha körülmények között kellett képviselnie a Dél-Erdélyben maradt magyarság érdekeit.
A szigorú utazási korlátozások, a levél- és sajtócenzúra, a gyülekezési tilalom, valamint a központi és helyi román hatóságok gyakran ellenséges magatartása szinte megbénította tevékenységét. Leginkább a jogvédelem terén fejtett ki aktivitást, de a helyi tagozatok egészségügyi, szociális és kulturális feladatokat is elláttak.
Különösen a Népközösség keretein belül működő EMGE végzett eredményes szervezőmunkát. 1942 szeptemberében felszínre kerültek a Népközösség vezetésen belüli személyes ellentétek.
1944 tavaszán ezek kiéleződtek, és egyre markánsabb ideológiai jelleget öltöttek. Mindez azonban − Kacsó Sándor szavaival − „történelmi üresjáratnak” bizonyult. A Népközösség rövidesen megszűnt, legtöbb vezetője pedig (az 1945 előtti román politikai elit számos képviselőjéhez hasonlóan) személyes üldöztetésnek lett kitéve.
Transindex.ro,

Toró: az EP-választások és az alkotmánymódosítás összekapcsolása koalícióra ítéli az erdélyi magyar pártokat
Az erdélyi magyar állampolgárok választási regisztrációjáról, az európai parlamenti választásokról, illetve az alkotmánymódosításról beszélt Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke január 16-án Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján.
„Elsődleges feladatunknak tekintjük a magyarországi választásokra való regisztrációt” – jelentette ki Toró. Mint mondta, a statisztikák szerint több mint 110 ezer külhoni magyar állampolgár regisztrált eddig a magyarországi választásokra, ebből 75 ezer erdélyi. Elmondta, hogy jelenleg 30 ezer fölé tehető azok száma, akik a Néppárt vagy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) segítségével regisztráltak papír alapú űrlapon. A következő hónapokban a regisztrációban nyújtott segítség kiemelt tevékenysége lesz a Néppártnak, ezért jelenleg országszerte segítenek a párt és az EMNT képviselői a külhoni választási névjegyzékbe való regisztrálásban mind papíron, mind online módon. „Az a célunk, hogy Erdélyben elegendően magas legyen a regisztrált magyarok száma, hogy a közösség visszaigazolhassa a magyar kormány nemzetpolitikáját” – mondta Toró. Hangsúlyozta: a magyarországi választásokon való részvétel nem pártpolitikai kérdés, mindenkinek a feladata, hogy minél több erdélyi magyar állampolgárt mozgósítson. Elmondta, hogy közéleti szereplők is egyetértenek ennek fontosságával, megemlítette, hogy Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek is támogatja ezt, és a protestáns egyházak is aktívan részt vesznek a mozgósításban.
Az Európai Parlamenti választásokon az optimális megoldás az erdélyi magyar pártok koalíciós listája, amelyet Tőkés László vezet” – szögezte le Toró. Ez a megoldás azért optimális, mivel egyrészt nincs törvényi akadálya, vagyis ugyanúgy 5 százalékos a küszöb, mint az egyes pártok esetében, másrészt egy közös lista mozgósítaná a legsikeresebben az erdélyi magyar választópolgárokat, harmadrészt Tőkés László az egyike a közép-kelet-európai rendszerváltás szimbolikus alakjainak (Václav Havel és Lech Walesa mellett), így ismertsége a legmagasabb, szavainak súlya a legnagyobb. Hozzátette, hogy a Néppárton belül is nyitott a vita: több vélemény van az európai parlamenti választásokkal kapcsolatosan, és mindegyikben van logika. Hivatalos döntés, stratégiai álláspont a Néppárt Országos Választmányának február 22-i ülésén várható, addig a párt belső fórumain zajlik a vita.
Toró szerint ugyan felmerült fideszes körökben, hogy Tőkés László a listájukon szerepelhet, hiszen az erdélyi EP-képviselő a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) elnöke, a nemzetegyesítési program szimbolikus alakja, így a jelölése természetes következménye lenne a Fidesz nemzetpolitikájának. „Ezzel kapcsolatos hivatalos felkérés egyelőre nincs, és nem csak a Fidesz vezetésének kell döntenie az ügyben, hanem Tőkés Lászlónak is, hogy vállalja-e vagy sem a jelöltséget” – szögezte le a Néppárt elnöke.
A bukaresti kormánykoalíció azzal kapcsolatos tervéről, hogy egy időben rendezzék az EP-választásokat és az alkotmánymódosító népszavazást, Toró T. Tibor úgy vélekedett: nem helyes a kettőt összekapcsolni, mivel a két szavazást más-más logika szerint kell megtervezni és lebonyolítani. „Jogilag nem összeférhetetlen a kettő, viszont politikailag és erkölcsileg aggályos az egyidejűség” – fogalmazott Toró. Szerinte ha ez megtörténik, akkor az erdélyi magyar közösség szempontjából megerősíti a koalíciós kényszert. A jelenlegi alkotmány és a népszavazási törvény szerint ugyanis a referendum érvényességével 50 százalék plusz egy szavazatos többség szükséges, ezért a román pártok a maximális mozgósításra törekednek, a magas román részvétel mellett pedig nehéz lesz a megfelelő magyar részvételt biztosítani az EP-választásokon.
Az alkotmánymódosítás tartalmi kérdéseiről szólva Toró megemlítette, hogy az RMDSZ három általa javasolt módosítás kapcsán beszél sikerről. Az első a kisebbségek államalkotó tényezőként való elismerése, amely a Néppárt elnöke szerint nem más, mint a probléma kivetítése a múltba, hiszen a módosítás értelmében a központosított román nemzeti egységállam létrehozásában fontos szerepet játszott az ortodox egyház, a királyi ház és a nemzeti kisebbségek. „Ez azért is tűnik majdhogynem gúnyolódásnak, mivel nem egy jövőbe mutató kitétel, nincs benne az, hogy a jövőben számolnak velünk. Ezért ezt a módosítást a jelenlegi formájában nem támogathatjuk” – fogalmazott Toró.
A másik, az RMDSZ által sikerként kommunikált módosítás a 6. cikkelyt érinti, amely a Szövetség szerint megteremti az erdélyi magyar közösség kulturális autonómiájának törvényes alapjait. „A módosítás problémás, mivel a parlamentben évek óta porosodó kisebbségi törvényhez köti a kitétel végrehajtását, és nem határozza meg sem a kulturális autonómia ismérveit, sem pedig azt, hogy kit tekint a közösség törvényes képviselőjének” – mondta Toró.
Hasonlóképpen problémás a nemzeti szimbólumok használatát garantáló módosítás is, mivel tulajdonképpen alkotmányos alapot teremt a székely zászló betiltásához. „A székely zászló használatát nem garantálja az etnikai, vallási és nyelvi kisebbségeket említő cikkely, mivel a székelység nem etnikai, vallási vagy nyelvi kisebbség” – figyelmeztetett Toró.
A Néppárt nem érthet egyet ezekkel a módosításokkal, ráadásul az elfogadott alkotmánymódosítási javaslatok között nem szerepel a magyar nyelv regionális hivatalos nyelvként való elismerése, sem pedig a különleges jogállású régiók kérdése sem, mondta Toró, aki szerint az erdélyi magyar pártoknak egyeztetniük kellene, és közös álláspontot kellene kialakítaniuk az alkotmánymódosítás kapcsán. Újságírói kérdésre válaszolva Toró T. Tibor elmondta, a Néppárthoz nem jutott el az az autonómiatervezet, amelyet az RMDSZ ígért korábban, és amelyről a Szövetség vezetői azt mondták, hogy egyeztetni fognak az erdélyi magyar közösség egészével. Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája
Kms.mtva.hu,

Schengeni remények a zöldhatáron
A határ menti romániai és magyarországi önkormányzatok a Trianon előttről létező és azóta felszámolt mintegy húsz határon áthaladó, összekötő út tervezésébe és építésébe fogtak az Európai Regionális Fejlesztési Alap programján keresztül. Eddig egyetlen, az Érsemjént Bagamérral összekötő műút készült el teljes hoszszában, de a schengeni csatlakozás hiányában ez sem járható.
Riportunkban schengeni csatlakozásra váró határ menti partiumi településeket látogattunk meg, amelyek a rendszerváltás előtti hátrányt igyekeznek előnyükre változtatni. A kiváló minőségű termőfölddel rendelkező Érsemjén község falvainak útkeresése egyebek mellett a tágabb régió útkeresését is jelzi.
A partiumi Érsemjént Bagamérral összekötő új műúton keresztbe rakott betontorlaszok előtt kényszerülök fékezésre: eddig lehet kocsival eljönni, az úttorlaszon túl már Magyarország. Ha a schengeni övezetben lennénk, most nyugodtan bekocsikázhatnék az ugrásnyira fekvő Bagamérra. Határőrnek nyoma sincs, a törvény viszont megakadályoz abban, hogy csak úgy, a senki földjén átsétáljak Magyarországra. A magas őrtornyokat lebontották, miért is szökne valaki, ha személyazonossági igazolvánnyal gond nélkül átjut a határátkelőkön. A senki földjének magyar oldalán, a lekaszált határsávban az egymástól mintegy száz méterre fekvő hófehér határkövek mellett mezei út vezet végig az országhatáron. Időnként felbukkan egy-egy határőr-terepjáró, de a két ország határőrizete formális, hiszen a rég beígért schengeni csatlakozás szellemében már sehol nem kéne határátkelőnek állnia Magyarország és Románia között.
Az elmúlt években a határ menti romániai és magyarországi önkormányzatok a Trianon előttről létező, azóta felszámolt mintegy húsz határon áthaladó, összekötő út tervezésébe és építésébe fogtak az Európai Regionális Fejlesztési Alap által finanszírozott HURO-program keretében. Eddig négy-öt út készült el – közöttük bicikliutak is –, de csak az Érsemjént Bagamérral összekötő, mintegy másfél millió euróból megépült és végig megfestett útszakaszt adták át teljes egészében. A földeken dolgozó traktorokon kívül azonban senki sem jár erre, legfentebb a kíváncsi újságíró, aki megpróbál belelátni az uniós bürokrácia útvesztőibe.
Az egyelőre céltalanul álló vadonatúj műút látványa azért is feltűnő, mert a községközpontot, Érsemjént eddig sáros szekérút kötötte össze a határmentén fekvő másik két településsel, a többségében románok lakta Érkenézzel és a magyarok és cigányok lakta Érseléndddel. A községi, illetve megyei utak rendbetételére az önkormányzat nem kapott sem román állami, sem uniós támogatást: a mintegy öt éve húzódó kormánypályázat a Boc-kormány bukásával került le napirendről. A községi utak járhatatlansága miatti közfelháborodást csak fokozta a határon átnyúló, kihasználhatatlan luxusút elkészítése, ez pedig arra késztette a helyi magyar önkormányzatot, hogy az eredeti tervekhez képest egy jóval keskenyebb útszakaszt aszfaltozzon le Kenézen át Selindig. A befejezéshez nem volt elegendő pénz, a határtól ugrásnyira fekvő magyar faluba továbbra is a hatvanas évek elején „korszerűsített” köves úton lehet eljutni. Ha valaki mégis a rövidebb utat választaná Nagyvárad fele – azaz nem kerül vissza Érsemjénen át Érmihályfalvára –, és Székelyhíd fele autózna, sofőrnek és kocsinak egyaránt megrázkódtató kaland lenne. A romániai viszonylatban is járhatatlan szekérútról elrettentő kisfilmek keringnek a YouTube-on.
A fűszerpaprika paradicsoma
A magyar határhoz legközelebb fekvő partiumi magyar településre, Érseléndre érsemjéni önkormányzati képviselő társaságában érkezem. A kilencvenes évekre emlékeztető sáros faluképpel ma már alig találkozik az ember. A községközpont, Érsemjén szépen gondozott utcái, közterei és egy kisvárost megszégyenítő, gyönyörű parkja ellenére pár kilométerrel odébb, a szintén magyar falu, Selénd, a középkorban rekedt. Pedig a kommunista rendszer évtizedei alatt a piacokon őrölt pirospaprikát kereső háziasszonyok számára a falu neve Bukaresttől Kolozsvárig mindenhol ismerősen csengett: a selindi „piros arany” olyan híres volt, mint a tágabb Kárpát-medencében a szegedi fűszerpaprika. A régi paprikamalmok elve alapján a falu egyetlen újrabarkácsolt kis kőőrlésű háztáji malmában az 1994-ben hazatelepedett vasúti nyugdíjas, Koba János mesél a messze földön híres foglalatosságról. A két világháború között országos hírnévre szert tett fűszerpaprika-őrlés sikertörténete az 1962-es kollektivizálással torpant meg. Ekkor a zömében paprikatermesztésből élő 1600 lakosú Érselénd magyarságát a kommunista hatóságok mindenükből kiforgatták. Elkeseredésükben a módos gazdaemberek aprópénzért prédálták el gyönyörű portáikat a faluba nagy számban betelepedő cigányságnak, és a kényszerszövetkezetesítés elől elmenekülve Nagyváradra költöztek ipari munkásnak. Az érvágást máig megérzi a mintegy ezer lélekszámúra zsugorodott falu, ahonnan az itthon maradók is beingáztak vonattal az 54 kilométerre fekvő Nagyváradra. A pusztulásnak indult faluban alig maradtak, akik kitartottak a paprikatermesztés mellett, és a hatósági megszorítások ellenére is rendületlenül járták az ország piacait.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

EMNP: optimális megoldás lenne a koalíció
Továbbra sem hajlik az RMDSZ az erdélyi magyar koalíció létrehozására az európai parlamenti választások esetében, holott az összefogásra csütörtökön újfent javaslatot tett az EMNP, egy nappal korábban pedig az MPP is.
Miközben Toró T. Tibor néppárti elnök szerint az EP-választások és az alkotmánymódosítás összekapcsolása koalícióra ítéli a magyar alakulatokat, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök leszögezte: a szövetség nem köt választási koalíciót egyetlen párttal sem. Közben az ugyancsak összefogást sürgető Tőkés László nem erősítette meg, hogy Fidesz-listán indul az európai megmérettetésen.
Az európai parlamenti választásokon az optimális megoldás az erdélyi magyar pártok koalíciós listája, amelyet Tőkés László vezet – szögezte le csütörtökön Toró T. Tibor. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke kolozsvári sajtótájékoztatóján azzal indokolta álláspontját, hogy nincs törvényi akadálya a koalíciónak, arra ugyanúgy öt százalékos küszöb érvényes, mint az egyes pártok esetében.
Szerinte egy közös lista mozgósítaná a legsikeresebben az erdélyi magyar választópolgárokat, annál is inkább, mivel az EP-választás és az alkotmánymódosító népszavazás összekapcsolása esetén a román pártok „maximális mozgósítási üzemmódba kapcsolnának", hiszen az alaptörvény elfogadtatásához legkevesebb 50 százalékos részvétel szükséges.
„Másrészt Václav Havel és Lech Walesa mellett Tőkés László egyike a közép-kelet-európai rendszerváltás szimbolikus alakjainak, így ismertsége a legmagasabb, szavainak súlya a legnagyobb" – állapította meg Toró. Hozzátette, a néppárton belül is megoszlanak a vélemények az EP-választás kapcsán, bizonyos álláspontok szerint az alakulatnak önállóan kellene indulnia, mások úgy gondolják, Tőkés László függetlenként újra sikeres lehet. Hivatalos döntést az országos választmány február 22-i ülésén hoz az alakulat az ügyben.
Toró T. Tibor jogi szempontból kivitelezhetőnek, politikai és morális szempontból azonban aggályosnak nevezte a bukaresti kormánykoalíció tervét, miszerint egy időben rendeznék az EP-választásokat és az alkotmánymódosító népszavazást. A néppárt elnöke arról is beszámolt, hogy az EMNP tárgyalt az erdélyi történelmi egyházak képviselőivel a magyarországi választásokat megelőző regisztrációról. Közölte, Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek is támogatja, és a protestáns egyházak is aktívan részt vesznek a mozgósításban.
Toró T. Tibor szerint ugyan felmerült fideszes körökben, hogy Tőkés László a listájukon szerepelhet a májusi megmérettetésen, hiszen az erdélyi EP-képviselő a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) elnöke, a nemzetegyesítési program szimbolikus alakja, így a jelölése természetes következménye lenne az Orbán Viktor vezette alakulat nemzetpolitikájának.
„Ezzel kapcsolatos hivatalos felkérés egyelőre nincs, és nem csak a Fidesz vezetésének kell döntenie az ügyben, hanem Tőkés Lászlónak is, hogy vállalja-e vagy sem a jelöltséget" – szögezte le a néppárt elnöke. Tőkés egyébként az indulását firtató kérdésre a Heti Válasz csütörtöki számában megjelent interjúban leszögezte, meg kell nézni, mi az erdélyi magyarság érdeke, és nem volna méltó, ha a Fidesz vezetőivel való konzultáció nélkül nyilatkozna a kérdésről.
Arra, hogy volt-e megkeresés a Fidesztől, amire korábban Toró T. Tibor utalt, Tőkés úgy válaszolt: ilyenről nincs tudomása. „De én a néppártnak csupán a védnöke vagyok, s lehet, hogy ő pártelnökként folytatott idevágó megbeszéléseket" – jelentette ki Tőkés, hozátéve: a hírnek az a szépséghibája, hogy róla szól és nem arról, amiről kellene, azaz az erdélyi magyarság erős brüsszeli képviseletéről.
„Az RMDSZ az együttműködéstől való elzárkózással azt kockáztatja, hogy a puszta erdélyi képviseletünk is veszélybe kerül. Úgy látom, a szervezet végső soron megelégedne egy pártgyőzelemmel, azaz legfeljebb két képviselő Strasbourgba küldésével" – fejtette ki Tőkés. Emlékeztetett: 2009-ben azért küldhetett az erdélyi magyarság három képviselőt Brüsszelbe, mert közösen indultak az autonomisták és az RMDSZ, szerinte ezen az úton kellene továbbhaladni most is.
Közben Szatmárnémetiben Kelemen Hunor leszögezte: az RMDSZ nem köt választási koalíciót egyetlen párttal sem, az alakulat EP-jelöltlistája a szövetség neve és a tulipán jele alatt fut majd. „Nem akarjuk feladni azt a 25 éves politikai brandet, amit felépítettünk, és amelyet minden egyes voksoláskor az erdélyi magyarság megerősített. Semmi sem indokolja, hogy erről lemondjunk" – fejtette ki csütörtökön az RMDSZ vezetője, határozottan elutasítva az EMNP általa rögeszmének nevezett, a koalícióra és Tőkés listavezetői pozíciójára vonatkozó javaslatát.
Kelemen bejelentette azonban, hogy január folyamán tárgyalni fog a májusi megmérettetés kapcsán Biró Zsolttal. A Magyar Polgári Párt elnöke ugyanis szerdán elmondta, azt tartaná korrektnek és felelős magatartásnak az RMDSZ részéről, ha koalíciót kötne a polgári alakulattal az EP-választásokra, a listán pedig a harmadik helyet átengedné az MPP-nek.
Bonyolult autonómiastatútum Január végére végleges lehet az RMDSZ vezetői által a tavalyi év végére ígért székelyföldi autonómiastatútum. Kelemen Hunor szerint azért nem készültek el időben, mert a tervezet elkészítése bonyolultabbnak mutatkozott, mint ahogy azt gondolták. „Most is itt van a táskámban, megmutathatom az eddig elvégzett munka eredményét, melyet magamhoz vettem, hogy elolvashassam" – nyilatkozta a Krónikának csütörtökön a szövetség elnöke Szatmárnémetiben. Hozzátette, a statútumot igyekszenek mihamarabb elkészíteni, hogy a törvényhozás tavaszi ülésszakán benyújtsák a bukaresti parlamentben.
Kelemen Hunor azzal magyarázta a polgáriak iránti „részrehajlást", hogy az MPP „tisztességesen viszonyult" a szövetséghez a 2012-es parlamenti választások előtt, amikor az EMNP-vel ellentétben nem indított jelölteket, nem veszélyeztetve az erdélyi magyarok parlamenti képviseletét. Kelemen ugyanakkor nem zárkózott el attól, hogy más pártok jelöltjeinek helyet adjanak a szövetség listáján.
A Krónika ezzel kapcsolatos kérdésére úgy válaszolt: aki ezen szerepel majd, annak RMDSZ-tagnak kell lennie, mert ezt követeli a törvény. Hozzátette: február 15-éig várják a jelentkezőket, a jelöltek kilétéről és sorrendjéről azután döntenek. Kelemen hibának nevezte továbbá, hogy a kormány összekötné az EP-választásokat az alkotmánymódosító népszavazással. „Tudjuk előre, hogy az alaptörvény módosítása kapcsán hisztérikus vitákra lehet számítani a román pártok részéről, és nem tartjuk jónak, hogy ezek beárnyékolják az EU-val kapcsolatos témákat" – fejtegette az elnök.
Babos Krisztina, Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár),

Jékely Zoltán emlékezete
A PKE Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi tanszékének KéPKEret irodalmi beszélgetéssorozat január 17-i alkalmának központi témája Jékely Zoltán, és a most záruló Jékely-centenárium volt.
A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi tanszékének szervezésében zajló irodalmi, művészeti beszélgetéssorozat, a KéPKEret január 17-i beszélgetésének témája a most záruló Jékely-centenárium, a Jékely 100 verseskötet, az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) tavaly októberben nyílt emlékkiállítás, és nem utolsó sorban maga a költő alakja, élete és munkássága volt. A KéPKEret meghívott vendége Péterfy Sarolt, irodalomtörténész, Jékely Zoltán unokája volt, aki a költő Jékely mellett a magánemberről is sok mindent elárult. Boka László irodalomtörténész, az OSZK tudományos igazgatója a beszélgetés vezetője a 2013 áprilisában induló gazdag centenáriumi évet, az ezen belül megszervezett magyarországi és erdélyi rendezvényeket ismertette röviden. Az OSZK Kézirattárának kiállítótermében nyílt Én már rég a harangoké vagyok című kiállítás Jékely Zoltánnak a költőnek, prózaírónak, műfordítónak, könyvtárosnak és szerkesztőnek alakját és gazdag életművét kívánja megidézni. A kiállítás mellett számos kerekasztal beszélgetést, előadást, konferenciát szerveztek az elmúlt évben.
Kolozsvári évek
Péterfy Sarolt a beszélgetés során mesélt Áprily Lajos és Jékely Zoltán közti apa-fiú viszonyról, és saját emlékeiről is: „személyes emlékem csupán egy pár van, sokkal inkább szüleim és idősebb testvéreim elbeszéléseiből ismertem meg, hogy milyen ember volt a nagyapám. A középiskolában kezdett el foglalkoztatni költészete is”. Emellett mesélt Jékely Kolozsváron töltött éveiről is. A nemzeti könyvtár megbízásából Jékely 1940-ben utazott vissza diákkéveinek helyszínére, Kolozsvárra, hogy felmérje a visszacsatolt Észak-Erdély egyetemi könyvtár állományának állapotát. Itt a Termés című folyóirat, majd a Világosságirodalmi rovatának szerkesztője lesz. 1946-ban Észak-Erdély Romániához való visszacsatolása, és más családi tragédiák hatására másodszor is elhagyja Kolozsvárt, és visszaköltözik Budapestre, ahol újra a Széchényi Könyvtárban kezd el dolgozni. Nemsokára tíz éves szilenciumra ítélték és az Írószövetségből is kizárták. A Baumgarten-díjas, kétszeresJózsef Attila-díjas és posztumusz Kossuth-díjas költő hagyatéka a család jóvoltából az OSZK Kézirattárában, tárgyi hagyatéka pedig a Petőfi Irodalmi Múzeumban található.
Jékely 100
A beszélgetés során a hallgatóság megismerkedhetett a szenvedélyes napló és levélíró Jékely Zoltánnal is, aki álmait is folyamatosan lejegyezte, ezek a kis álomjegyzetek verscsírákat, vagy már szinte kész verseket hordoztak magukban. A költő Jékely kapcsán Péterfy Sarolt a Jékely 100 kötetről és annak keletkezéséről is beszélt. A Holnap Kiadó gondozásában és Péterfy Sarolt szerkesztésében megjelent kötet nem mindennapi, hiszen benne tíz kortárs író – Borbély Szilárd, Karafiáth Orsolya, Kemény István, Kovács András Ferenc, Mesterházi Mónika, Schein Gábor, Szabó T. Anna, Szálinger Balázs, Térey János és Tóth Krisztina – tíz választott Jékely-verse, valamint a hozzájuk írt miniesszék találhatóak.
Nagy Noémi
erdon.ro,

Meghalt Sigmond István kolozsvári író
Életének 78. évében szombaton Kolozsváron meghalt Sigmond István író, műfordító, a Helikon irodalmi folyóirat főmunkatársa - közölte az MTI-vel a Helikon szerkesztősége.
Sigmond István 1936. július 31-én született Tordán. A kolozsvári Bolyai Egyetem jogi karán végzett 1959-ben. 1973 és 1990 között a Kolozs megyei kulturális bizottság színházi szakfelügyelője volt, közben 1980-tól 1983-ig a Kolozsvári Állami Magyar Opera művészeti igazgatói tisztségét töltötte be. 1990 óta a Helikon felelős titkára, majd főmunkatársa volt.
A második Forrás-nemzedék prózaírói közül abszurd, ironikus látásmódjával, művészi és etikai tartásával tűnt ki. 1969 óta megannyi novellakötete és regénye jelent meg. A legutóbbi prózakötetét, az Egy ateista tanácsa: higgyetek Istenben! címűt 2013 végén mutatták be.
Sigmond István 1972 óta tagja volt a Romániai Írók Szövetségének, 1990 óta a Magyar Írószövetségnek, 2005 óta pedig a Magyar Művészeti Akadémiának.
Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője az MTI-nek elmondta, Sigmond István betegsége ellenére rendkívül aktív volt, a Helikon idei második számában is publikált.
Sigmond István temetéséről később intézkednek.
Sigmond István /Torda, 1936. július 31. – Kolozsvár, 2014. január 18./
Szabadság (Kolozsvár)

A Magyar Kultúra Napja Petrozsényban
Sík Sándor és Vermesy Péter szellemében
Sík Sándor és Vermesy Péter szellemében zajlott a hétvégén Petrozsényban a Magyar Kultúra Napjának ünnepe. A Szent Borbála templomban tartott rendezvényt kolozsvári előadóművészek szavalata, helyi és vendégkórusok előadása tette igen tartalmassá.
Az ünnepi szentmisével kezdődő rendezvényen Msgr. Szász János pápai káplán, kanonok, petrozsényi plébános a rendkívül gazdag magyar kultúrára, ennek ápolására irányította a résztvevők figyelmét. Kultúra nélkül egy közösség halott. A szórványban is fontos tudatosítani magunkban, környezetünkben, hogy milyen fejlett, gazdag kultúrát örököltünk. És nekünk is tennünk kell azért, hogy ez tovább fejlődjön és átöröklődjön a következő nemzedékekre. Hiszen ha a szórványban gyengülnek, megfogyatkoznak közösségeink, az a tömb zsugorodásához vezet. Ezért itt fokozottan helyt kell állnunk, ápolnunk kell kultúránkat a tömbmagyarság és a magunk védelmére – fogalmazott Szász János.
Tiberiu Iacob Ridzi, Petrozsény polgármestere ezúttal is részt vett a magyar közösség ünnepségén, kiemelve köszöntőjében a magyar kultúra szerepét e térség fejlődésében. „Öröm és megtiszteltetés számomra itt lenni, együtt ünnepelni azzal a magyar közösséggel, amely másfél százada folyamatosan hozzájárul a Zsil völgyének fejlődéséhez mind a kultúra, mind az oktatás, felsőoktatás, illetve a bányászat terén. A mai zűrös világban, mely e vidéket sem kíméli, példaértékű a Petrozsényban élő számos nemzetiség békés együttélése és munkálkodása, amely szintén bő másfél évszázada tart. Úgy gondolom, ez adja e város erejét és ebben fontos szerepet játszik a magyar közösség élni akarása, kultúra iránti elkötelezettsége” – fogalmazott a polgármester.
Ridzi külön üdvözölte az ünneplők soraiban ülő gyermekeket, a Jézus Szíve Kollégium diákjait, akik Dénes Ernő karvezető irányításával népdalokat adtak elő. Márton Anna Rózsa, Jenei Erika és Vladu Mónika pedig Sík Sándor-szavalatokkal idézte meg a 20. század jelentős magyar költőjének emlékét. A 125 éve született piarista költőt, műfordítót, irodalomtörténészt és egyházi írót Msgr. Jakab Gábor pápai káplán, kolozsvári plébános méltatta, kiemelve Sík Sándor egész életét és munkásságát meghatározó rendületlen hitét. Verseinek minden sorában ott rejlik az Istenbe vetett bizalom, és ez jellemezte csodálatos nevelői munkásságát is, melynek részeként 1912–13-ban irányadója és egyik alapítója volt a magyar cserkészmozgalomnak, illetve első parancsnoka a budapesti piarista gimnáziumcserkészcsapatának. Ft. Jakab Gábor egy huszadik század első felében zajló irodalmi vita kapcsán mutatta be a költőt, idézve Reményik Sándor sorait, melyben az erdélyi protestáns költőtárs rendkívül nagyra értékeli Sík Sándor hittel átszőtt irodalmi munkásságát.
A rendezvényen fontos helyet kapott a 75 éve született és 25 esztendeje elhunyt Vermesy Péter erdélyi magyar zeneszerző emléke is. Dr. Angi István zeneesztétának Vermesyre való emlékezését Jancsó Hajnal olvasta fel, kiemelve az alkotó és a kiváló zenepedagógus emberi nagyságát, a népzene, az anyanyelv és a maradandó értékek iránti elkötelezettségét, melyet nagyszerűen ötvözött kora modern törekvéseivel, és egész lényét átható könnyed humorával. Ez utóbbi vonása szövi át a híres Pimpimpáré című alkotását is, melyben jó barátjának, Szilágyi Domokosnak verseit zenésítette meg egészen egyedi stílusban.
A petrozsényi ünnepségen fellépő Magyarfenesi Vegyeskar, illetve a Guttmann Mihály Magyar Pedagóguskórus Gárdonyi Zoltán, Kocsár Miklós, Halmos László és Bárdos Lajos művei mellett több Vermesy-kórusművet is előadott. Záróakkordként pedig Sík Sándornak a Kodály által megzenésített Te Deum című művét hallhatta az ünneplő közönség. Utóbbit prózai formában is előadta Rekita Rozália kolozsvári színművész. Külön színfoltja volt a rendezvénynek az Eisler Márta karnagy által vezényelt petrozsényi Szent Borbála Kórus előadása. És természetesen nem maradt ki az ünnepi műsorból Kölcsey Ferenc Himnusza sem. Dr. Jancsó Miklós színművész maradandó élményt nyújtva szavalta el a magyar nép zivataros századait felelevenítő költeményt, illetve Kölcsey Huszt című versének egy részletét.
A rendezvény egészét mélyen áthatotta a petrozsényi születésű Guttmann Mihály zenetanár, karnagy és zenepedagógus szelleme, melyet mindenekelőtt leánya, Tóth Guttmann Emese, a Románia Magyar Dalosszövetség elnöke éltet tovább. A magyarfenesi vegyeskar karnagyaként, illetve a rendezvény kezdeményezőjeként ő köszöntötte az egybegyűlteket, külön oklevéllel és apró ajándékkal köszönve meg mindazok munkáját, akik szervezéssel, előadásukkal hozzájárultak a Magyar Kultúra Napjának petrozsényi rendezvényéhez. – Az 1994-ben újraalakult Romániai Magyar Dalosszövetség immár hetedik éve minden januárban Kolozsvár szívében ünnepli meg a Magyar Kultúra Napját és három éve annak, hogy a szórványba is ellátogatunk. Két évvel ezelőtt Déván és Vajdahunyadon szerveztünk kórustalálkozót, tavaly Nagybányán és Máramarosszigeten, idén pedig itt vagyunk Petrozsényban. Ez régi álma volt a Dalosszövetség tiszteletbeli elnökének, Guttmann Mihálynak is, hiszen itt született és mindig nagy szeretettel gondolt e vidékre. Ő sajnos már nem lehet közöttünk, de áldozatos munkáját tovább folytatva, a kórusok összefogásával, a szórványban és tömbvidéken egyaránt vállalt fellépésekkel arra törekszünk, hogy megteremtsük az éneklő Erdélyt – fogalmazott a Dalosszövetség elnök asszonya.
A házigazdák részéről Wersászky Eduárd petrozsényi RMDSZ-elnök köszöntötte a meghívottakat és helyi fellépőket, rámutatva: az egységes, de oly színgazdag európai kultúra csak a nemzeti kultúrákból táplálkozva tud megmaradni, tovább erősödni és ebben a magyarságnak itt, a dél-erdélyi szórványban is igen fontos szerep jut.
A rendezvény a petrozsényi római katolikus egyházközség által szervezett szeretetvendégséggel zárult, ahol kórustagok és vendéglátók immár együtt énekeltek asztali áldást, pohárköszöntőt, és hosszan egymásba fonódó búcsúdalokat.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad),

Energiatávlat
A napokban került nyilvánosságra: 2019-ig hét romániai hőerőművet zárnak be, mert túlságosan környezetszennyezők. Köztük szerepel a dévai (marosnémeti) erőmű egy 210 MW-os blokkja 2017-ben. A hét erőmű összkapacitása több mint 1200 MW.
Az ország azonban, mondja a kormányhatározat, nem marad fedezetlen, hisz 2020-ig, az elképzelések szerint, 29 erőmű – új vagy a meglévőkben korszerűsített blokokkal – lép működésbe. Ezek között található a Hunyadi Energetikai komplexum parosényi és dévai energiatermelője, de az aradi CET is – az új erőművek, illetve termelőegysége összkapacitása mintegy 4800 MW lesz.
Az energiakérdésekben járatlan embernek ezek a számok keveset mondanak, ezért hozzátesszük: az ország energetikai ellátását valamivel javítják, de távolról sem oldják meg. Románia jelenleg erős energiaéhségben szenved, és nem rendelkezik életképes energetikai stratégiával, amely hosszú távra megszabná e terület (a gazdasággal összhangban lévő) fejlesztési elképzeléseit. Stratégia ugyan van, de szakmabeliek évek óta hangoztatják, hogy újra van szükség, mert a mostani alkalmatlan a jelenlegi, de főleg a jövőbeli problémák kezelésére. Ami biztos: a következő évtizedben az ország ismert kőolaj- és gáztartalékai a felükre csökkennek, és hosszú távon egyre kevésbé lehet rájuk számítani. Vannak azonban nagyon optimista hangok is, egyesek odáig mennek, hogy 2030 tájára Románia nemcsak független lesz az energia szempontjából, hanem nagy exportőrré nőheti ki magát. Optimizmusukat főleg a fekete-tengeri, állítólag hatalmas gáz- és kőolajkészletre alapozzák. A jelenleg egyetlen fúrótorony eredményei „ígéretesek”, de biztosnak aligha lehet elkönyvelni őket. Ezért is kellene az új stratégiában, amely az energiaügyekkel megbízott miniszter szerint idén nyárára készül el, több lábra állítani az ország energiatermelését. Az egyik láb éppen a hőerőművek lennének, köztük a szénnel működők, mert a szénből van a legnagyobb tartalék. A tervekben szerepel a cernavodai atomerőmű újabb két blokkjának megépítése, és egy igen érdekes, pumpáláson alapuló vízerőmű megépítése Kolozsvár közelében, a Meleg Szamoson, amely drága nappali, csúcsfogyasztásban használt villanyenergiát termelne és olcsó éjszakai áramot fogyasztana. Egyelőre azonban sem az atomerőmű bővítésére, sem a vízerőmű megépítésére vonatkozólag nincs biztos határozat. Biztos viszont, hogy az új stratégiát a napi politikától mentesen kellene kidolgozni, amihez aztán bármilyen színezetű jövőbeli kormány tartaná magát.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad),

RMDSZ-MPP: megvolt az első tárgyalási forduló
Az Európai Parlamenti (EP-)választásokról és a két politikai alakulat közötti lehetséges együttműködésről tárgyaltak kedden Kolozsváron az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) politikusai. A felek abban állapodtak meg, hogy az együttműködésnek túl kell mutatnia az EP-választásokon, és február első felében ismét leülnek tárgyalni – tájékoztatott az RMDSZ sajtóirodája.
A közlemény szerint Kelemen Hunor szövetségi elnöki hivatalában találkozott a Bíró Zsolt elnök által vezetett MPP-küldöttséggel. A tárgyaláson elhangzott, hogy az együttműködés során figyelembe kell venni a romániai magyar emberek legfontosabb célkitűzéseit: a szülőföldön való megmaradást, a kisebbségi jogok bővítését, valamint a közösségi autonómiaformákat.
Kelemen Hunor elmondta, az európai parlamenti választásokkal kapcsolatban az RMDSZ álláspontja változatlan. „2014-ben figyelembe véve a 2012-es választások eredményeit, RMDSZ lista indítását tartjuk célravezetőnek. A szövetség nem kívánja feladni 25 éves arculatát, nevét, jelképét, hiszen azt a magyar emberek sorozatosan megerősítették. Ugyanakkor fontosnak tartom azt, hogy közös dolgainkról egyeztessünk, működjön a folyamatos párbeszéd az RMDSZ és az MPP között” – hangsúlyozta a szövetségi elnök a találkozót követően.
A megbeszélésen az RMDSZ részéről jelen volt Borbély László politikai alelnök, Kovács Péter főtitkár és Nagy Zoltán, a szövetségi elnök kabinetvezetője.
FRISSÍTÉS: Az MPP tárgyalódelegáció tagja, Kulcsár Terza József a maszol.ro-nak elmondta: a párt vezetősége hétfő délután "rögtönzött ülést" tart Kolozsváron, csak ezután tájékoztatják a sajtót az RMDSZ-szel folytatott tárgyalásokról.
maszol.ro/közlemény,

Január 22. – A Magyar Kultúra Napja, a Himnusz születésnapja
A kézirat szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását. Erre az eseményre emlékezve 1989 óta január 22-én ünnepeljük A Magyar Kultúra Napját. A Himnusz keletkezéstörténete
A XVI. századtól kezdve a korábbi templomi himnuszok nyomán Európa szerte néphimnuszok, nemzeti himnuszok keletkeztek. A XVIII. században Magyarországon az „Ah hol vagy magyarok tündöklő csillaga" és a „Boldogasszony anyánk" kezdetű vallásos énekeket éneklik néphimnusz gyanánt. A XIX. század elejétől Magyarországon hivatalos ünnepeken az osztrák császárhimnuszt éneklik.
1790. augusztus 8.: Kölcsey Ferenc születése.
1810. november 7.: Erkel Ferenc születése.
1823. január. 22.: Kölcsey Ferenc megírja a Hymnus, a Magyar nép zivataros századaiból című költeményét. Kölcsey ekkor lép 33. életévébe.
1828. december: Az Aurora című almanachban megjelenik a Hymnus.
1832: Kölcsey Ferenc első kötetében megjelenik a Hymnus.
1844. február 29.: Bartay Endre, a Nemzeti Színház igazgatója pályázatot hirdet a Hymnus megzenésítésére. A határidő 1844. május 1.
Honderű, 1844. március 9. : „20 arany pályadíjt tűz ki a legjobb népmelodiáért – Kölcsey Ferenc koszorús költőnk Hymnusára ének és zenekarra téve." 1844. február után Erkel Ferenc megírja a Himnusz zenéjét. Anekdotikus feljegyzés szerint az idős Erkel visszaemlékezése:
„Csend van. Ülök és gondolkodok: hát hogy is kellene ezt a himnuszt megcsinálni? Elém teszem a szöveget. Olvasom. Megint gondolkodok. És amint így elgondolkozom, eszembe jut az én első mesteremnek a szava, aki Pozsonyban tanított. Azt mondta: fiam, mikor valami szent zenét komponálsz, mindig a harangok szava jusson először eszedbe. És ott a szoba csöndességében megzendülnek az én fülemben a pozsonyi harangok. Áhítat száll meg. A kezemet a zongorára teszem, és hang hang után olvad. Egy óra sem telik belé, megvan a himnusz."
1844. május előtt Erkel Ferenc benyújtja pályaművét a Nemzeti Színházhoz. Jeligéje: „Itt az Írás, forgassátok érett ésszel, józanon. Kölcsey."
1844. június 15.: A Nemzeti Színház igazgatósága által felkért bizottság elbírálja a beérkezett tizenhárom pályaművet. A bizottság elnöke Petrichevich Horváth Lázár, a Honderű igazgató tulajdonosa. Jegyzője: Nádaskay Lajos, a Honderű szerkesztője. Tagjai: Binder Sebestyén, a Nemzeti Színház énektanára, Braeuer Ferenc, a belvárosi templom karnagya, Kaiser Ferenc, Mátray Gábor, a Zenede igazgatója, Schindelmeisser Lajos, a pesti német színház karmestere, Winkler Angelo, zongoraművész, Vörösmarty Mihály és Szigligeti Ede.
Döntésük: „A 20 darab arany jutalom egyhangúlag az első szám alatti, s következő jeligés pályaműnek ítéltetett oda: 'Itt az Írás, forgassátok érett ésszel, józanon. Kölcsey.', mint a melly a mellett, hogy magyar jellemű s a költemény szellemét leginkább megközelítő, a két főkívántatóságot is, a dallamegyszerűséget és hymnusi emelkedettséget legszerencsésebben megközelíté." 1844. június 16.: Szigligeti Ede, mint a Nemzeti Színház titkára közzéteszi a bizottság döntését.
1844. július 2.: A Himnusz bemutatása a Nemzeti Színházban.
Honderű, 1844. július 6. „A jeligés levélkék a színpadon a rendezőség és színházi titoknok jelenlétében, a bírálóválasztmány jegyzőkönyvének felolvasása után felbontatván, a nyertes pályamű szerzőjének derék maestronk s karmesterünk, Erkel Ferenc kiáltaték ki. Szívesen osztozunk a közönség élénk éljenkiáltásiban, mellyekkel a nyertes szerzőt kihívá. Most csak az van hátra, hogy Erkelünk gyönyörű hymnusát többször adassék alkalom hallani, megismerni, megtanulni, annak jelessége kezeskedik, hogy az nem sokára a legnagyobb népszerűséget vívandja ki magának, s valódi magyar néphymnussá válandik."
1844. augusztus 10.: A Himnusz először szólal meg nyilvános népünnepségen: az óbudai hajógyárban a „Széchenyi" nevű gőzös vízrebocsátásánál.
Honderű, 1844. augusztus 17. „Erőteljes diapasonokban kezde zengeni ama fölséges néphymnus, mellyet Kölcseynk és Erkelünk egyesült lantjai teremtének. Szent lelkesedés rezgé át a hallgatóságot, az erősmellű férfi és csengőhangú énekesnők minden szavára, melly erélyezve az érczhangszerek teljes harmóniája által, valóságos nemzeti hymnusszá magasult."
1844. szeptember.: A Himnusz kottája megjelenik Pesten, Wagner József kiadónál.
1844. november 27.: A kolozsvári Nemzeti Színházban előadás után a színészek eléneklik a Himnuszt. 1845. május 16.: Deák Ferenc és Vörösmarty Mihály erdélyi útján Kolozsvárott az ünneplő közönség a Himnuszt énekli, melyről az Erdélyi Híradó így számol be:
„Több száz fáklya világánál a helybeli hangászkar felvonulását követte megdicsőült Kölcseynk hymnuszának a tisztelgő fiatalság általi eldallása."
1848. március 25.: Marosvásárhelyen a fáklyásmenetben felvonuló ifjúság a Himnuszt énekli.
1848. augusztus 20.: A Himnusz először szólal meg hivatalos állami ünnepségen a budai Mátyás templomban. 1850. augusztus 20.: A Nemzeti Színházban a Losonc megsegítésére tartott díszünnepségen a Himnuszt éneklik.
1856. május 18.: Kölcsey Ferenc síremlékének felavatásán Csekén a pataki kántus a Himnuszt énekli. Erről a pataki kántus évkönyve így emlékezik meg:
„Csekei utunk diadalmenethez hasonlított. Nemcsak a hallgatóság, hanem az egész haza méltánylatát és dicséretét megszerzénk."
* Vörösmarty Mihály: Kölcsey
Meg ne ijedjetek, a hazaföldnek szíve dobog fel;
Kölcsey sírjától keble örökre sebes.
* Kölcsey Ferenc: Emléklapra
Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak
Hagyd örökűl, ha kihúnysz: A haza minden előtt.
1989 óta január 22-én, a Himnusz születésnapján ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját.
Összeállította: Mikó Eszter
Felvidék.ma / gondola.hu
Erdély.ma,

Az RMDSZ és az MPP közti tárgyalásoknak túl kell mutatniuk az EP-választásokon
Kelemen Hunor szövetségi elnök tegnap délben, Kolozsvárott, az RMDSZ Elnöki Hivatalában találkozott a Bíró Zsolt elnök által vezetett MPP- küldöttséggel.
Az RMDSZ és az MPP közti találkozón az Európai Parlamenti választásokról, és a két politikai alakulat közötti lehetséges együttműködésről tárgyaltak a felek, megállapodva abban, hogy az együttműködésnek túl kell mutatnia az európai parlamenti választásokon, és figyelembe kell venni a romániai magyar emberek legfontosabb célkitűzéseit: a szülőföldön való megmaradást, a kisebbségi jogok bővítését, valamint a közösségi autonómiaformákat.
Kelemen Hunor az európai parlamenti választásokkal kapcsolatban ismertette a Szövetség álláspontját. "2014-ben figyelembe véve a 2012-es választások eredményeit, RMDSZ-lista indítását tartjuk célravezetőnek. A Szövetség nem kívánja feladni 25 éves arculatát, nevét, jelképét, hiszen azt a magyar emberek sorozatosan megerősítették. Ugyanakkor fontosnak tartom azt, hogy közös dolgainkról egyeztessünk, működjön a folyamatos párbeszéd az RMDSZ és az MPP között" – hangsúlyozta a szövetségi elnök a találkozót követően.
A felek abban is megállapodtak, hogy az RMDSZ és az MPP között újabb találkozóra kerül sor február első felében. A megbeszélésen az RMDSZ részéről jelen volt Borbély László politikai alelnök, Kovács Péter főtitkár és Nagy Zoltán, a szövetségi elnök kabinetvezetője.
Népújság (Marosvásárhely),

Vermesy Péterre és Sík Sándorra emlékeztünk
Vermesy Péter (1939–1989) erdélyi származású zeneszerzőre és Sík Sándor (1889–1963) piarista papköltőre emlékeztek a Donát úti református templomban január 19-én, a Magyar Kultúra Napja megünneplése alkalmával. A hatodik alkalommal megrendezett eseményen igehirdetésre, szavalatokra, előadásokra, énekkari fellépésekre került sor.
A Magyar Kultúra Napja alkalmával a Donát úti református templomban január 19-én megtartott ünnepi eseményen Bibza Gábor református lelkipásztor, esperes a 150. zsoltár első hat versét vette alapul igehirdetésében. – Nem mondunk le mindarról, amivel Isten megajándékozott minket a Kárpát-medencében. Ennek az örökségnek egy részét, zenei anyanyelvünk egy szeletét tárjuk most fel. Adja Isten, hogy továbbra is magyarul szóljon a szó, és zengjen az ének minden Kárpát-medencei településen, így Kolozsváron is – hangsúlyozta Bibza.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),

Kiosztották az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat
Kézdi Imola színész, Vida Gábor író és Veres Szabolcs képzőművész vehette át kedden Kolozsváron az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat. Az elismerést tavaly alapította az RMDSZ azzal a céllal, hogy olyan személyeknek vagy szervezeteknek adja át, akik kultúránk megőrzéséhez, gyarapításához járultak hozzá.
Kedden délután, Kolozsváron adták át a tavaly alapított Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat, ezúttal egy színésznő, egy író és egy képzőművész munkáját méltatták. A díjat kedden délután a Sétatéri Kaszinóban adta át Kelemen Hunor szövetségi elnök. Az eseményt Bogdán Zsolt beszéde nyitotta meg, aki arra hívta fel a figyelmet, a kortárs életet jelent, az élet pedig bizonyítékul szolgál.
Kelemen arról beszélt, a kultúra a mindennapok része, számunkra minden egyes nap a kultúráé, hiszen mindannyian beleszületünk, identitásunk fontos része.
A színművészetnek szánt díjat a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja, Kézdi Imola vehette át, akiről laudációjában színésztársa, Hatházi András azt mondta: időnként azt gondoljuk, az ember helyettesíthető, de ez nem így van - főleg amikor megkerülhetetlen, mint Kézdi Imola.
„Aki figyeli a kortárs magyar irodalmat, az láthatja, hogy Erdélynek végre-valahára ismét konjunktúrája van, innen már Trianon-regényt is lehet írni” – fogalmazott Lövétei Lázár László költő a Vida Gábor írót méltató beszédében, így folytatva az Ahol az ő lelke című regény kapcsán: „nem akarok hízelegni, de a legújabb erdélyi történetek közül az övé a legjobb.”
A harmadik díjat Veres Szabolcs képzőművész vehette át, akiről Ferenczi Szilárd, a Filmtett szerkesztője beszélt. Veres Szatmáron született, neoexpresszionista alkotásai azonban világszerte láthatók: az Egyesült Államokban, Hollandiában, Németországban, Svájcban, Olaszországban, és természetesen Magyarországon, Romániában is.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro,

Hány dadogás az élet?
Indulásból elnézést kérek az Erdélyi-szigethegységben lezuhant repülőgép sérültjeitől és főleg az elhunytak hozzátartozóitól, de kimondom: drámájuk az egész rendszer perverzitására ráirányítja a figyelmet.
Mert ugyan milyen lehet az a politikai (!), jogi, műszaki rendszer, amelyben egyetlen segélykérő jelzésre nem indul be – de azonnal és mindenféle dadogás nélkül! – az életmentés? Perverz és működésképtelen. Fényesen igazolja ezt az, hogy hamarább odaértek a baleset helyszínére a segítőkész egyszerű és nagyszerű falusi emberek, mint a mentésre hivatott teljes gépezet. Dacára annak, hogy mérget veszek rá: a hivatásos mentők tudása és segítőkészsége kétségbe nem vonható.
Elnézést a megfogalmazásért, de a kutya alighanem ott van elásva, hogy Romániában egy kolozsvári '56-os megemlékezéskor azonnal felszállnak, s a Sétatér felett köröznek az erőt fitogtató helikopterek, de a szigethegységbeli drámánál földön marad a száz kilométeren belül állomásozó aranyosgyéresi-lónai állomány.
Pedig most nem emlékező szavakról és néhány virágszálról volt szó, hanem emberéletekről. És ott van még a kutya elásva, hogy az ilyen helyzetek kezelésére is hivatott szerveknek állítólag nincs megfelelő műszaki eszközük. És ott, hogy az azonnali közbelépést ráadásul még jogi szabályozások is nehezítik. És ott, hogy Románia térképén olyan utak is szerepelnek könnyen járható, aszfaltozott műútként, amelyek a valóságban mezei, és a legjobb esetben is kövezett ösvények, tehát lényegesen nehezítik a terepet nem ismerő mentők dolgát.
Szóval ilyen az a rendszer, amelyikre a derék móc falusiak megint rápirítottak, mert ők voltak azok, akik emberségből és ösztönös segíteni akarásból jelesre vizsgáztak. És ilyen az a rendszer, amelynek működéséért leginkább felelős belügyminisztere amiatt sajnálkozik, hogy az ő mandátuma idején történt a katasztrófa. Világos: ha nem az ő regnálása alatt történik, ami történt, akkor minden rendben. Én viszont azt sajnálom, bocsásd meg, Uram, hogy a történtek láttán sem sül ki a szeme. Szégyenében.
Benkő Levente

Krónika (Kolozsvár),

Kölcsey a Föld körül – Százezer diák szavalta együtt a Himnuszt
Kárpát-medence-szerte programok ezreivel ünnepelték tegnap a magyar kultúra napját. Az eseménysorozat kiemelkedő kezdeményezése az Együtt Szaval a Nemzet program volt, amelybe a világ magyar nyelvű általános és középiskolái jelentkezhettek, a cél pedig az volt, hogy a diákok egyszerre szavalják el Kölcsey Ferenc Himnuszát, amelyet a szerző 1823-ban éppen ezen a napon fejezett be Szatmárcsekén.
A becsült adatok szerint a Google+ Hangouts on Air – azonnali internetes közvetítések létrehozására szolgáló – funkcióján keresztül 15 000 iskola 100 000 diákja skandálta együtt a Himnuszt.
Bár a résztvevőkről pontosabb adatok szerdán még nem voltak, az biztos, hogy az erdélyi iskolák közül a kolozsvári részt vett a programban. Solymosi Zsolt aligazgatótól megtudtuk, mintegy 190 diákjuk szavalt együtt, és bár a többi résztvevőről nem volt tudomása, Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész – aki kitalálta és vezényelte a közös versmondást – köszöntőjében Marosvásárhelyt is felsorolta a résztvevő városok között, de jelentkeztek iskolák Amerikából és Ausztráliából is.
A kolozsvári tanintézet már napokkal ezelőtt regisztrált a www.egyuttszavalanemzet.hu oldalon. A kezdeményezés YouTube-csatornáján, a YouTube.com/egyuttszavalanemzet oldalon a vezénylésnek helyet adó Budajenői Általános Iskola diákjai Jordán Tamás vezetésével elszavalták a Himnuszt, az itteni idő szerint délelőtt 11 órakor kezdődő élő kapcsolást látva pedig valamennyi résztvevő tanintézet bekapcsolódott a szavalásba.
Solymosi Zsolt elmondta: a vetítés hangját levették, hogy a hangeltolódás ne okozzon kellemetlenséget, így a felirat és Jordán Tamás kézmozdulataihoz igazodva szavaltak, apró kellemetlenséget, parányi elbizonytalanodást mindössze az okozott, hogy a rendszer túlterheltsége miatt néhány másodpercre lefagyott az élő közvetítés. „Minden esetre nagyon megható, felemelő érzés volt ennyi ünneplőbe öltözött diákot látni, amint Kölcsey művét szavalják” – összegezte az aligazgató.
A Magyar Televízió egyébként a kolozsvári helyszínen – és a Kárpát-medence több más iskolájában – is forgatott, így a szerda esti Híradóba is bekerül egy összefoglaló. A tervek szerint a résztvevő iskolák feltöltik a YouTube-csatornára saját kisfilmjeiket, amelyekből a későbbiekben egy kollázst állítanak össze a projekt szakemberei.
Április 11-ig – a magyar költészet napjáig – a részt vevő iskoláknak lehetőségük van további szavalatokat is feltölteni, és a legnézettebbeket, illetve a legnagyobb tetszést kiváltókat jutalmazzák. A díjakat a magyar költészet napján adják át.
Az Együtt Szaval a Nemzet programot a következő években is folytatni kívánják, a vezénylésnek helyet adó következő iskolát pedig a mostani résztvevők közül választják majd ki. „Célunk a kultúra népszerűsítése és a magyar közösségek összekapcsolása szerte a világon. A világ több ezer magyar nyelvű iskoláját figyelembe véve ezzel egy hosszú távú programot indítunk útjára, melynek évente újabb és újabb határon belüli és külhoni település ad majd otthont” – fogalmazott Szőcs Géza kormánybiztos, miniszterelnöki főtanácsadó a rendezvénnyel kapcsolatos korábbi közleményében.
Határon átívelő kulturális együttműködés
A szerdai ünnepnapon írt alá együttműködési megállapodást Gyula és Nagyszalonta polgármestere, hogy ápolják és sikeresen közvetíthessék Európa felé közös kulturális értékeiket, hagyományaikat, gazdag népművészetüket. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere az aláírás előtt az MTI-nek elmondta: Gyula és Nagyszalonta magyar zenetörténet és irodalom két nagy géniuszának, Erkel Ferencnek és Arany Jánosnak a szülővárosai.
Kiemelte: Gyulát sokan Erdély kapujának tekintik, itt lépik át az utazók a magyar–román határt. A Gyulára érkező turisták szívesen kalandoznak át a Partiumba és Erdélybe, a két város közös programokat kínál a gyógyfürdőbe látogató turisták és az Erdélybe átutazók részére. A polgármester a megállapodást részletezve kiemelte a közös kulturális és területfejlesztési konferenciák, kiállítások és egyéni tárlatok szervezését.
Az Arany János Társaság közreműködésével nagyszalontai és gyulai irodalmi programok lesznek, a múzeumok éjszakáján az emlékhelyek közös programmal várják az érdeklődőket. Görgényi Ernő hozzátette: a megállapodás egyik kiemelt fejezete a gyulai románság kapcsolatfelvételének erősítése a romániaiakkal Nagyszalontán, valamint az ottani magyarság kapcsolatainak erősítése az anyaországiakkal.
A turisztika területén a határ két oldalán élő lakosság és a vendégek részére a jövőben látogatóprogramokat szerveznek idegenvezetéssel. A gyulaiak a várfürdőbe, a várszínházba és az Erkel Ferenc zeneszerzőhöz kapcsolódó városi eseményekre szerveznek látogatásokat, a nagyszalontaiak az ottani hasonló rendezvényekre – beszélt a részletekről Görgényi Ernő. Az együttműködési megállapodást a gyulai polgármester és Török László, Nagyszalonta polgármestere írta alá a nagyszalontai Arany-palotában.
Váradi emléktábla Erkelnek
A szakadó esővel dacolva ünnepelték a magyar kultúra napját a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem udvarán, ahol szerdán felavatták a Himnusz zeneszerzője, Erkel Ferenc emléktábláját. Az egybegyűltek ernyőikbe kapaszkodva, a tanintézet vegyeskarával közösen énekelték el a „nemzeti imát”, majd sorra helyezték el koszorúikat a berettyóújfalui szobrászművész, Kurucz Imre alkotása körül.
Nagyvárad idén is a magyarországi Berettyóújfaluval közösen állította össze a kultúranapi programjait. Noha az eseményt a Partiumi Magyar Művelődési Céh szervezte – többek között a Bethlen Gábor Alap támogatásával –, ezúttal a két rivális magyar párt, az EMNP és az RMDSZ is képviseltette magát, közösen rótták le tiszteletüket a zeneszerző előtt.
Marosvásárhelyen négy napon át tartó rendezvénysorozatot szerveztek – a szerdai ünnepnapon pedig a Studium Alapítvány harmadik alkalommal szervezte meg a 24 órás felolvasómaratont. Az Olvass fel Marosvásárhelyért! Elnevezésű akció idei tematikája szerint a résztvevők marosvásárhelyi magyar szerzők, illetve román alkotók magyarra fordított műveiből olvashattak fel.
A rendezvényen politikusok, írók, költők, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház több színművésze mellett a Sapientia egyetem rektora, Dávid László, illetve több tanára, és diákja is felolvasott, de bárki bekapcsolódhatott a felolvasásba néhány perc erejéig.
Varga László, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár),

Trianon-regényéért díjazták
Tizenöt éves kora óta írogat Vida Gábor, s valamikor közben „író” is lett. Hogy mikor és miként, nemigen foglalkoztatja, mint ahogy az írói státus sem. Annál inkább foglalkoztatják a történetek. Októberben első regénye is megjelent, nem akármilyen témát dolgozva fel: Vida Gábor a trianoni Erdélyről írt. Többek között ezért díjazták a magyar kultúra napján. A húsz éve Marosvásárhelyen élő szerzőt a díjról, a regényéről, s az írói mibenlétről is kérdeztük.
Idén második alkalommal osztották ki az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjat a magyar kultúra napja alkalmából. A három díjazott közül egy marosvásárhelyi, irodalom kategóriában ugyanis Vida Gábor vehette át a díjat az RMDSZ elnökétől, Kelemen Hunortól. Laudációjában elhangzott, regényéért díjazták az írót.
Vida Gábor első regénye ugyanis múlt év októberében jelent meg Ahol az ő lelke címen. „Írtam egy Trianon-regényt. Nagyjából. Vagyis egy olyan történetet, amely az első világháború végén, Erdélyben, itt Romániában játszódik. Ez a legújabb regényem, vagy inkább a regényem. Ekkora formátumú, ilyen nagy történetet ugyanis még nem írtam” – mondta az ominózus könyvről a szerző. Bevallotta azt is, hogy évekbe telt a történet megírása, ugyanis nem ismerte azt a korszakot, amelyben játszódik. „Nem ismerjük a kort, nem éltünk benne, nincsenek már szemtanúk sem, akik arról valójában mesélnének. S ahhoz, hogy megértsem, mi történt, hogyan éltek akkor az emberek, 1920-ban Kolozsváron például, ahhoz rengeteg anyagot kellett feltúrnom. Úgy tűnik, hogy mindent tudunk róla, de valójában nem tudunk semmit. Annyit tudunk, hogy Trianon. De mennyi volt a bor, s a sör? Volt-e fűtés? Mit csináltak az emberek? Hogyan közlekedtek? Mit ettek? Hogyan éltek? Minderről sok mindent elő kell szedegetni” – fogalmazott Vida. hozzátette: Trianon önmagában nem érdekes. Megtörtént, ami megtörtént az első világháború lezárásaként, de az emberek közben éltek. Minden nap enni, ruházkodni kellett. Az életnek millió egy gondja volt, s a szerzőt ez izgatta. A történetben van egy apa, aki elindul Amerikába, és egy fiú. Együtt indulnak el, aztán valamin összekapnak és szétválnak. És aztán megint találkoznak Kolozsváron.
Szász Cs. Emese |
Székelyhon.ro,

Tőkés kitüntetése – Sürgeti Basescu döntését Corina Cretu
Felhívást intézett Traian Basescuhoz Corina Cretu román szocialista Európai Parlamenti képviselő, aki azt kérte a román államfőtől, ne halogassa tovább Tőkés László román állami kitüntetésének megvonását. A román EP-képviselő Kolozsváron sajtótájékoztatón nyilatkozott erről. Cretu szerint Basescunak mielőbb döntenie kell, mert már több mint fél év telt el Tőkés Lászlónak a vitatott tusnádfürdői nyilatkozata óta.
Tőkés László akkor azt kérte, Magyarország vállaljon „védhatalmi" szerepet Erdély érdekében. Ezt követően kezdeményezték a romániai rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért 2009-ben Tőkés Lászlónak ítélt Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatának a visszavonását.
Augusztusban elsőként Traian Basescu bírálta az erdélyi magyar EP-képviselőt, majd Victor Ponta miniszterelnök kérte a kitüntetés visszavonását. Formailag azonban nem tehette meg, ezért Cretu – aki a kitüntetés egyik birtokosa – kezdeményezte a becsületbíróság összehívását, amely tavaly novemberben az érdemrend megvonását javasolta Basescunak. Cretu emlékeztetett, hogy a becsületbíróság már január 9-én közzétette az indoklását, ezért érthetetlennek tartja Basescu „késlekedését". „Traian Basescu feladata eldönteni, hogy megvonja vagy nem a kitüntetést, nem értem, miért kerüli a döntést, hiszen már fél év telt el a nyilatkozat óta" – hangoztatta az EP-képviselő. Szerinte elfogadhatatlan, hogy a román ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL), valamint Basescu nem foglal állást Tőkésnek „a románok ellen irányuló rendszeres támadásaival" kapcsolatban.
Basescu korábban kifejtette, csak abban az esetben fogadja el a becsületbíróság javaslatát, ha alaposan megindokolja a kitüntetés visszavonását. Az óvatosságát azzal indokolta, hogy esetleg pert veszíthet az elnöki hivatal a bíróságon, amennyiben nem születik jogilag helytálló döntés. MTI
Erdély.ma,

K. M.
DEMOGRÁFIAI DRÁMA
Óriási népességcsökkenéssel kell Európának szembenéznie
Európát sokkal súlyosabban fogja érinteni a demográfiai válság a jelenlegi gazdasági válságnál - véli Bauer Edit szlovákiai magyar EP-képviselő.
"2014 a család és a munka összehangolásának az európai éve, ám arra a témára, amellyel probléma van, mindig csak ragtapasz kerül: rendeznek néhány konferenciát, majd nem történik semmi" – nyitotta előadását Bauer Edit közgazdász, szociológus, EP-képviselő, aki pénteken, Kolozsváron Sógor Csaba EP-képviselő, a Petrőczy Kata Szidónia Evangélikus Nőszövetség és a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely Európai Beszélgető Estek meghívottjaként tartott előadást Kisebbségi jogok, női esélyegyenlőség az EU-ban címmel.
Európát sokkal súlyosabban fogja érinteni a demográfiai válság a jelenlegi gazdasági válságnál, az a tény, hogy most a fiatalok foglalkoztatottsága alacsony szintű, múló probléma. Azonban Európának sokkal nagyobb kihívással kell szembenéznie, amikor a jelenlegi munkaképes lakosság eltűnik a munkapiacról és nem lesz megfelelő mértékű az utánpótlás.
„Ki kell találni Európát, mert ez nem jó így, ahogy van” - mondta a szlovákiai magyar politikus.
Bauer Edit elmondta, a demográfiai prognózisok szerint 2060-ig csökken a születések száma, nő az elhalálozási ráta, 2060-ra pl. Románia lakosságának 36%-át teszik majd ki a 65 éven felüliek aránya, a környező országok is hasonló cipőben járnak.
Demográfiai előrejelzésekre hivatkozva az EP-képviselő elmondta, 2035 után Európa lakossága csökkenni fog, ez azt jelentheti, hogy a munkaképes korú lakosság száma is apad. Európának óriási demográfiai problémával kell majd szembenéznie, és arra fog kényszerülni, hogy 20-40 millió migránst hozzon be.
A statisztikai előrejelzések szerint Írországban, Luxemburgban, Cipruson, Svédországban lesz a legnagyobb a népességnövekedés, ám Románia az ellenkező póluson helyezkedik majd el, azok között az országok között, ahol számottevően csökken majd a lakosság.
Bauer Edit az északi országok példáját említve elmondta, azokban az országokban nagyobb a népességnövekedés, ahol a munka-élet viszonyában a feszültséget jobban tudják csökkenteni.
A magas születési arány összefüggésben áll a nők foglalkoztatottsági rátájával. "Norvégiát például nem az olaj tette gazdaggá, hanem az, hogy a nőket tömegesen bevonták a munka világában. Azonban jó példaként szolgálhat az, hogy párhuzamosan a szociális szolgáltatásokat – bölcsőde, óvoda, apák családi szerepvállalása – is fejlesztették" - magyarázta.
Elmondta, számos országban nem egészen jó a gyerekvállalással kapcsolatos törvénykezés. Például a romániai törvény szerint az anyáknak garantálni kell: a gyesről ugyanabba a munkakörbe térhetnek vissza, és ugyanannyi fizetést kaphatnak, mint a gyermeknevelési időszak előtt. Bauer szerint ez ugyan jó dolog, viszont nem elégséges.
Továbbá a rendszerben felbukkanó problémaként emelte ki: Romániában 2 éves a gyes, azonban az óvodába 3 éves kortól veszik fel a gyereket.
Nehéz egységes európai szabályozást kitalálni, hiszen egyes országokban a gyest a vállalatok fizetik, máshol az egészségbiztosító, máshol az állam. Miközben a nők előtt beszűkülhet a munkapiac a gyermeknevelési időszak alatt, sem Szlovákiában, sem Romániában nem „divat” a részmunkaidő, csökkentett munkaidő. Bauer Edit szerint elég lenne szétnézni, a jó gyakorlatokat már kitalálták, csak alkalmazni kellene őket.
A kisebbségi jogok kapcsán a Malina Hedvig-ügyet emelte ki: a tegnapi hír szerint a vizsgálatot befejezték, és valószínűleg az ügyész vádat fog emelni Malina Hedvig ellen.
Bauer röviden ismertette Malina Hedvig történetét: az akkor 23 éves lányt 2006-ban, Nyitrán az utcán megverték, mert magyarul beszélt. Noha a tetteseket azonosították, ellenük nem indult eljárás. Malinát hazugsággal vádolták, ismeretlen személyek - akikről utólag kiderül, hogy a titkosszolgálattal hozhatók összefüggésbe - feljelentést tettek, a szlovák állam vizsgálatot folytatott ellene az ország jó hírének a kockára tétele miatt, és hamis tanúzással vádolták, áldozatból bűnöst kreálva. Olyan fenyegetések is érték a szlovák hatalom részéről, hogy zárt osztályra küldik. Malina ügyét felvállalta egy szlovák ügyvéd. Malina közben családot alapított, két gyereke született, felvette a magyar állampolgárságot, és most azt tervezi, hogy Győrre költözik, mert már gyerekeit is éri zaklatás. Bauer elmondta, megtört a szlovákiai magyarok magyarnak lenni akarása, ez a magyar népesség számának csökkenésében is visszaköszön. A Magyarország által kiterjesztett állampolgársági törvény életbe lépését követően míg Erdélyben több százezren kértek magyar állampolgárságot, addig Szlovákiában 1200-1500-ra becsülhető azoknak a száma, akik felvették a magyar állampolgárságot, ezt nyíltan 40-50 személy vállalta. Szlovákiában ugyanis megfosztják a szlovák állampolgárságtól azokat, akik második állampolgárságot vesznek fel.
A szlovák államban megjelent egy irracionális félelem, mely abban gyökerezik, hogy a magyar állampolgárság kiterjesztése hatására a magyarlakta részek Magyarországhoz való csatolását fogják kérni. A diszkrimináció lépten-nyomon tetten érhető Szlovákiában, például a magyarlakta vidékeken rosszabbak az utak, nagyobb a munkanélküliség. Bauer elmondta, időnként van előrelépés, például mikor helységnévtáblákra visszakerül a település magyar neve, ugyanakkor úgy vélekedett: nem ez az igazi megoldás, hiszen a magyar fiatalok sokszor azt hangoztatják, hogy nem érzik otthon magukat Szlovákiában.
Transindex.ro,

Kölcsey imádsága Makovecz fái alatt
A romániai magyar kulturális intézmények, szervezetek, egyesületek a legkülönfélébb módon emlékeznek Kölcsey Ferenc Himnuszának születése napjára, 1823. január 22-re. A Magyar Kultúra Napja kiváló alkalmat nyújt a romániai magyar kórusok seregszemléjére is.
A Romániai Magyar Dalosszövetség évről-évre méltó módon ünnepli a Magyar Kultúra Napját, önként vállalt feladatát – a magyar kultúra terjesztését a szórványban – idén is teljesítette: a 25 éve elhunyt Vermesy Péter zeneszerző és a fél évszázada halott Sík Sándor költő szellemében összeállított műsorukkal ezúttal Petrozsényben mutatkoztak be.
Az Erdély legdélibb részében, Hunyad megyében fekvő, a fekete gyémántok városának is nevezett Petrozsényben ma már csak elvétve hallani magyar beszédet, pedig a múlt század elején a magyarok még többségben voltak a bányavárosban. 2003-ban csak egy magyar nyelven oktató tanár maradt itt, aki mindössze hat gyereket tanított. Ma már a Zsil-völgyi bányavidék központjában a magyarul tanuló gyerekek száma meghaladja a kétszázat, a csoda pedig Böjte Csaba atyának, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetőjének köszönhető, aki Petrozsényben is létrehozott egy árvaházat és egy oktatási intézményt.
A Kolozsvárról érkezett vendégkórusok mellett a január 18-án a Petrozsényi Szent Borbála Római Katolikus Plébániatemplomban rendezett ünnepségen fel is lépett a Jézus Szíve Iskolaközpont énekegyüttese, Dénes Ernő karnagy vezetésével. Rekita Rozália színművésznő szerint „felemelő érzés volt a petrozsényi szórvány magyarok előtt fellépni”, míg Kostyák Alpár, a kolozsvári pedagóguskórus tagja meghatónak nevezte a kiszálláson tapasztaltakat.
Január 19-én Kolozsváron, a Makovecz Imre tervezte törökvágási református templomban folytatódott a Magyar Kultúra napja tiszteletére szervezett ünnepség. A csodálatos templomban a hangulat is megfelelően ünnepélyes volt: Bibza Gábor esperes áhítata után Jancsó Miklós színművész szavalta el Kölcsey Ferenc Himnuszát, azt a nemzeti imádságot, melyet – a kézirat tanúsága szerint – 1823. január 22-én tisztázott le a költő Csekén. A Kolozsvár-Törökvágás Református Egyházközség Énekkara Csengeri-Kostyák Zsuzsa vezényletével Vermesy Péterről is megemlékezett, a zeneszerző Arany kút című kórusművének előadásával.
A Székely Árpád által vezetett Kolozsvári Református Kollégium kórusának fellépését követően Angi István zeneesztéta Vermesy Péterről szóló emlékezését Jancsó Hajnal előadóművész olvasta fel a zsúfolásig megtelt templomban. Az ötven éves korában elhunyt zeneszerző zongoraműveiből Oláh Boglárka nyújtott át egy csokorra valót az ünneplő gyülekezetnek, majd Jakab Gábor plébános emlékezett Sík Sándor költőre. Jakab Gábor felolvasta Reményik Sándor válaszát Ilyés Gyula támadásaira, melyek Sík Sándort célozták meg. A költő Te Deum című versét Rekita Rozália szavalta el, majd újabb kórusművek hangzottak el Vermesi Péter alkotásaiból ezúttal a Tóth-Guttman Emese vezette Magyarfenesi Vegyeskar (képünkön) előadásában.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett ünnepség különleges színfoltja volt a Szilágysomlyói Szederinda Citeraegyüttes, Gáspár Attila vezényletével. Műsorukon zsoltárok és Kodály-művek szerepeltek, fellépésük hatalmas sikert aratott a kiváló akusztikával rendelkező templom közönségének.
Először csatlakozott a dalosszövetség által szervezett rendezvény előadóihoz a kolozsvári Adventista Központi Gyülekezet Kórusa, amely Halmos Béla és Kováts Lajos kórusműveiből adott ízelítőt. A Makovecz-templom árkádjai alatt az ünnepi műsort a Guttman Mihály Magyar Pedagóguskórus tartalmas előadása zárta.
Nánó Csaba |
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Descriptio Transylvaniae, azaz Erdély leírása
Descriptio Transylvaniae – egy könyv és egy tárlat címe. Petelei Klára Erdély térképeit ismertető könyvét szerdán este, a magyar kultúra napjára időzítve Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban, majd pénteken, Kolozsváron a Minerva ház Cs. Gyimesi Éva termében mutatták be. Ugyanakkor mindkét helyszínen kiállítás is nyílt e térképek másolataiból.
„Túl azon, hogy szép, abból a szempontból is egyedülálló ez a kötet, hogy a teljesség igényével készült: 85 olyan térképét tartalmaz, amelyek Erdélyt önálló régióként mutatják be” – hangsúlyozta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki ezúttal térképgyűjtőként köszöntötte a rendezvényt. A sepsiszentgyörgyi ARTprinter Kiadó gondozásában megjelent Descriptio Transylvaniae című kötetbe 57 szerzőtől kerültek be Erdély-térképek, 1532-től 1848-ig, Johannes Honterustól kezdve Franz Friedig, hiszen a szakma az 1850. év előtt kiadott térképlapokat tekinti régi térképeknek.
Tamás Sándor az eseményt mérföldkőnek nevezte. A könyv beillik abba a sorba, amit Szathmáry Tibor: Descriptio Hungariae – Magyarország és Erdély nyomtatott térképei 1477–1600, továbbá a Szántai Lajos által szerkesztett Atlas Hungaricus 1528–1850 gyűjteményes kiadvány, és a Ion Ciortan–Măriuca Radu–Octavian Ion Penda: Descriptio Romaniae könyvek jelölnek. Hangsúlyozta, a Descriptio Transylvaniae kizárólag olyan történelmi térképeket jelenít meg, melyek Erdélyt önállóan ábrázolják. Különböző magán- vagy közgyűjteményekből kerültek be térképek Párizstól Bécsen át Kézdivásárhelyig, Finnországtól a budapesti Országos Széchényi Könyvtárig, és a Teleki Tékáig.
Tamás Sándor kiemelte, hogy a térképeken egykor előkelő helyen jelölték meg a székelyeket, vagy népcsoportként, vagy közigazgatási egységként (pl. Natione de Siculi, Zeckonland o Ciculianna, sok más helyen Ciculi).
Gróf László, a Brit Királyi Földrajzi Társaság tagja elmondta, a térképeket mindig a kor legjobb tudása szerint szerkesztették, s szerves részük volt az akkori tudománynak, kultúrának. Erdélyt először egy 14. századi hajózási (portolán) térképen tüntették fel. Kiemelte Lázár deákot, az esztergomi érsek titkárát, aki az első – Magyarországot és Erdélyt ábrázoló – 1528-ban kiadott nyomtatott térképet készített. Ezt az egyetlen példányban megőrzött térképlapot az UNESCO a Világ Emlékezete címmel illette.
A könyvet méltatva kijelentette, az nagyon fontos a magyar és az egyetemes kultúra – ezen belül a térképtörténet – számára.
Petelei Klára, a marosvásárhelyi Teleki–Bolyai Könyvtár munkatársa szerényen mondta, hogy csak részben ő a könyv szerzője, mivel nagyon sokan segítettek: „Gróf László, a könyv bevezetőjének szerzője a mentorom. A kiadás ötletgazdája és támogatója Tamás Sándor volt.”
Fontosnak nevezte, hogy a könyv háromnyelvű. A magyar mellett románul és angolul is tartalmaz mindent, így mások is megismerhetik Erdély térképeit, történelmét.
Măriuca Radu a sepsiszentgyörgyi bemutatón jelen lévő román térképtörténész miután őszinte elismerését fejezte ki Gróf László és Petelei Klára munkássága iránt, jelezte, minden térkép mögött van egy történet, mint például az 1596-ban kiadott Custos-féle Erdély-térképen, amelyet Báthory Zsigmond fejedelem és Maria Christierna Habsburg főhercegnő házasságára rendelte Fugger bankár, nyilvánvalóan érdekből – hogy megszerezhessék az erdélyi réz-, arany- és sóbányák kitermelési jogát.
Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája
Erdély.ma,

Magyarország így győzheti le Trianont
Átfogó és egyben eddig nem ismert tényeket mutat be a romániai magyar kisebbség történetéből Bárdi Nándor, az MTA Kisebbségkutató Intézete munkatársának napokban megjelent Otthon és haza című tanulmánykötetete, amelynek kapcsán a szerző többek között arról beszélt az MNO-nak adott kétrészes interjújában, hogy ha csak a határon túli magyarokkal foglalkozunk, és nem azzal az összefüggésrendszerrel, amely őket körülveszi, akkor torz kép alakul ki róluk.
– A széles magyar közvéleményben meglehetősen leegyszerűsítő kép él az erdélyi magyarságról, és annak történetéről. Lehet-e ezen változtatni?
– Azt gondolom, hogy a magyar társadalom nagyon sokat tud a kisebbségben élők valós helyzetéről, sokkal többet, mint ami a nyilvánosságban megjelenik, mert ott a konfliktusra, a hiányosságokra koncentrálnak. Ugyanakkor a politikai retorika, a nemzetesítés, örökségesítés eszközeként is használja a külhoni magyarokat, Székelyföldet, a „magyarságküzdelmeket” és ebben partner a Magyarországi média is. Egyrészt a Duna Tv-n keresztül hosszú éveken át olyanok formálták a műsorpolitikát, a híreket, akik Erdélyből jöttek el, és azt hitték, hogy ők még mindig tudják, mi folyik ott, illetve más külhoni magyarok lakta területeken.
De még nagyobb baj, hogy ez a közvetítő média nem a helyi stúdiókból, hírcsatornákból építkezik, hanem fordítva, Budapestről jönnek a megrendelések. Így Budapest magának vindikálja a megmondó szerepet. Egy példa: egy kolozsvári nem határon túliként definiálja magát budapesti nézőpontból viszonyítva, hanem magyarként, vagy nem-magyarként határozza meg magát. Harmadrészt az egyes magyarok lakta régiókban sem alakult ki úgymond központi, a régió közvéleménye számára „mértékadó” média nyilvánosság, amelyre a budapesti tájékozódást is rá lehetne építeni, detrianonizálni, határtalanítani. Hisz ez utóbbi kifejezések nem csak egyoldalú integrációt jelenthetnek, hanem épp a trianoni Magyarország kulturális gyarapodását is. De most úgy látom, hogy már Trianon előtt nem voltunk képesek ezt az országot tagoltan és plurálisan látni. Akkor sem esett egybe a magyar nemzet és Magyarország határa.
Magyarországon 1971 óta mérik a történelmi és a nemzeti tudat értékeit, változását. Ebből világos, hogy az 1980-as évek végétől a határon túli magyarokat is nemzet részének tekintik a Magyarországon élők; a revízióban gondolkodók száma radikálisan csökken az utóbbi 30 évben (életkor és politikai kultúra fragmentálódása miatt is); és nem utolsó sorban ma már szinte minden második-harmadik családnak van rokoni, baráti kapcsolata a szomszédos országokban élő magyarokkal (gondoljunk eleve az 1986 óta több mint 300 ezres Magyarországra érkező magyar anyanyelvű migráció hatására).
– Történelmi távlatban hogyan változott a határon túli területek megítélése? – Már az 1920-as évek közepétől a szakértők tudták, hogy a teljes történelmi Magyarország visszaszerzésére nincsen lehetőség, csupán az etnikai területek visszacsatolása merülhetett föl. Mindezeket azonban politikailag nem lehetett tematizálni, mert egyszerre a magyar politikai kulturális és politikai nemzetdiskurzus részének tekintették a külhoni magyarokat és a történelmi Magyarországot – mint a magyarok államépítő képességének (kultúrfölényének, regionális elsőbbségének) bizonyítékát. A szakértők azt is tudták, hogy szembe kell nézni azzal, hogy mi lesz a 12 millió kárpát-medencei nem magyarral, ha valamilyen revízióra sor kerül.
Belső anyagokban ugyanilyen nagy problémának látták a trianoni Magyarország lakosságának ismerethiányát, viszonyulását a régió más nemzetiségeihez. Ezt felvilágosító munkával vélték megoldhatónak, a nemzetiségi kérdés kezelését pedig körülbelül 1942-ig a magas színvonalú a nemzetiségek nyelvén is működő, de magyarok irányította szolgáltató közigazgatásban, az állami ellenőrzés alatt álló anyanyelven oktató alapfokú oktatásban és a tagozatként működtetett nemzetiségi középiskolákban látták. Ezzel egy rég túlhaladott hungarustudatot szerettek volna megalapozni. Azonban a háborús körülmények között, a kölcsönös – diszkriminatív – húzd meg-ereszd meg nemzetiségi politikák ezt nem is tették lehetővé. Hogyan tudjuk átformálni a magyar közvéleményt, hogy képes legyen akár egy megosztott kultúrájú közeggel is együttműködni? Erre 1989 után sem alakult ki stratégia.
– Miért nem jött létre erre stratégia demokratikus körülmények között?
– Néha a rövidebb út a hosszabb. Nevezetesen ha csak a határon túli magyarokkal foglalkozunk, és nem azzal az összefüggésrendszerrel, amely őket körülveszi, akkor torz kép alakul ki róluk. El kell fogadnunk, hogy a Kárpát-medencében Magyarország és szomszédai között két évszázada párhuzamos nemzetépítés zajlik. Csakhogy 1920-ig a magyarság önszemlélete nem az etnokulturális közösségen alapult, hanem a Magyar Királyság állampolgárságán, a politikai nemzeten, miközben 1790-től a szerb és a román nemzetiség önszemléletét az etnikai-kulturális közösségtudat határozta meg, amely az idő haladtával egyre erősebben kapcsolódott a balkáni, azonos nyelvű államalakulatokhoz.
Épp a párhuzamos nemzetépítés miatt kell elfogadnunk, hogy a szlovákoknak, románoknak is lehetnek kulturális örökségei, emlékhelyei Magyarországon, mint ahogy nekünk is a Kárpát-medence (már) magyarok nem lakta területein. Például a budai várban, a mai Magyarság Háza helyén lévő nyomdában dolgoztak a dákoromán elmélet, az illír és a ruszin nemzeti ébredés fontos alkotói. Természetesen mi ugyanígy gondolhatunk Lőcsére vagy a Kárpát-medencében lévő szecessziós városházákra. Miért ne lehetne bevinni a magyar nemzettudatba azt, hogy itt egy más népekkel közös kulturális örökséget őrző régióban élünk?
– Hogyan lehetne egy korszerűbb nemzetépítést megvalósítani?
– Ez nem az én kompetenciám. Nem nemzetépítő, hanem értelmező vagyok. Nem a „nemzetért”, hanem az önszemléletünk minél differenciáltabbá, reflektáltabbá tételéért kutatok, tanítok, publikálok. Az a nemzetépítés a leghatékonyabb, amely a kor legkorszerűbb eszközeit használja. Másrészt a modern nemzetépítés átlépi a nemzetállami határokat. Lényegében rengeteg jó közpolitikai/magyarságpolitikai cselekvési program, illetve gyakorlat áll a rendelkezésünkre azonban ez nem éri el a politikai elit ingerküszöbét. De egy olyan közegben, amikor akár kisebbségpolitikus, akár magyarságpolitikával foglakozó politikus alapkérdése, hogy „miért jó ez nekem politikailag?” ott nehéz köz- vagy társadalompolitikai programokat elindítani, közösségépítéseket egybekapcsolni. Például miért van az, hogy a Magyarországgal szomszédos országok nyelvein nincsenek internetes honlapok hazánkról? Miért nincs tudatos nyelvi tervezés, a szótáraktól a különböző országokban folyó magyar nyelvoktatásig? Miért nincsenek magyarországi standardok a külhoni magyar könyvtárakban vagy a közművelődésben? Miért nincs a magyarországival azonos kompetenciamérés a külhoni magyar oktatásban? Folytassam?
Gyakran mondják a Fidesz-kormányra, hogy nacionalista kabinet, de életszerűbb, ha csak egy nemzetesítő retorikáról szólunk. Egy nemzeti kormány komolyan támogatja az oktatást, a kulturális közintézményeket, a közművelődés hozzáférhetőségét, a tudás alapú társadalmi mobilitást és nem vonja el innen forrásokat. Ha azt nézzük, hogy a külhoni magyar problémát, a nemzetegyesítési retorikával és az állampolgársággal megoldottnak tekinti a politikai kommunikáció, vagy ha odafigyelünk arra, hogy a magyar államfő újévi üzenetében nem köszönti a határon túliakat, akkor azonban egyfajta visszavonulást látunk. Pontosabban a 2010 utáni kormány alapvetően hazai nemzetesítő programokat futtat, hogy 2004 ne ismétlődhessen meg, míg a kisebbségi magyar közösségekben eddig meghatározó párhuzamos társadalomépítés, a támogatáspolitikában háttérbe szorult. A centrális politikai erőtér megteremtése és a kisebbségi magyar közösségek, mint önálló politikai entitások építésének viszonya nincs átgondolva. Pontosabban a „szerződéses nemzet” Német Zsolt, Szarka László felvetette fogalom ezt próbálná feloldani, de ez most nincs a tematizációs napirendben.
Lengyelországban a kilencvenes évek első felétől működik egy Keleti Akadémia, aminek az a célja, hogy az országgal foglalkozó polonistákat ott képezzék ki, jó képzéssel és ösztöndíjakkal. Mára ott végzett emberek foglalkoznak Lengyelországgal a poszt-szovjet térségben és egész Közép-Európában, ami a lengyel politika egyik legfontosabb beruházása, ami az egész állam külpolitikájára hatással volt. Ezzel szemben Magyarországon hasonló lehetőségek nincsenek, a szomszédos országok nyelveit oktató tanszékek sorozatban szűnnek meg. A szomszédos országok nem magyar kutatói legfeljebb a CEU-ra jutnak el. Nem csak ebben, de még mindig sokat tanulhatnánk a lengyelektől…
Kovács András
(Az interjú folytatását holnap olvashatják)
MNO,

Huszárakadémia hetedszer (Bálványosfürdő)
Szombaton és vasárnap Bálványosfürdőn és Torján tartották a hetedik Huszárakadémiát, melynek immár harmadik alkalommal volt a házigazdája Daragus Attila torjai polgármester, hagyományőrző kapitány.
Az erdélyi katonai hagyományőrzők idei kétnapos elméleti képzésén százhetvenkét erdélyi, partiumi és anyaországi huszár, gyalogos és huszárjelölt, valamint a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöksége vett részt.
Szombaton a Vár Panzióban szakmai előadások hangzottak el zömében magyarországi történészek, lelkészek és hagyományőrző huszárok előadásában a madéfalvi veszedelemről, a magyar hadviseletekről, a székely határőrségről a 17. századi Európában, a székely katonák szerepéről a napóleoni háborúkban, a marosvásárhelyi 23. Tábori Vadász Zászlóaljról és az Úz-völgyi csatákról. Tegnap reggel a csikónevelésről, a fiatal hátasló alapkiképzéséről és a gyalogosok számára tartott alaki foglalkozásról szóló előadásokat követően a résztvevők Altorjára utaztak, ahol a felvonulás után a zsúfolásig telt Szent Miklós-templomban a Hatos Mihály plébános, tábori lelkész, hagyományőrző főhadnagy által celebrált ünnepi szentmisén vettek részt. A szentmiseáldozat bemutatása után Daragus Attila szólt az egybegyűltekhez, és felsorolta azokat a településeket, ahonnan huszárok érkeztek. Megyénket a házigazdákon kívül sepsiszentgyörgyi, gidófalvi, uzoni, baróti, árkosi, málnásfürdői, kézdivásárhelyi, kőröspataki, gelencei, rétyi és feldobolyi hagyományőrzők képviselték. A legtávolabbi helység, ahonnan huszárok érkeztek, 950 kilométerre fekszik Torjától. Daragus bejelentette: a következő Huszárakadémián felavatják a torjai huszárbandérium harci zászlóját, majd a huszárok nevében díszkardot nyújtott át Tamás Sándor megyeitanács-elnöknek, akit felszólított, hogy jövőre már huszáregyenruhában jelenjen meg közöttük. A megyei önkormányzat elnöke bejelentette: az idén ötödik alkalommal sorra kerülő huszártoborzót május végén, június elején ismét Felső-Háromszéken tartják meg, és a kiindulópont Torja lesz. A szentmisén a tavaly elhunyt Györffy Árpád hagyományőrző huszár őrnagyról, a székelyudvarhelyi Mátyás-huszárok egykori vezetőjéről is megemlékeztek. Himnuszaink közös eléneklése után Fülöp Zoltán Bulcsú és zenészei a Mag Rend-Szer zenés-verses előadást mutatták be a magyar feltámadásról. Ezt követően a templomkertben a huszárok együtt énekelték el a Gábor Áron rézágyúja című negyvennyolcas dalt, majd a múlt év szeptemberében felavatott huszárszoborhoz vonultak, ahol elsőként Kozsik József marosvásárhelyi színművész az alkalomhoz illő verseket szavalt, majd a hagyományőrzők megkoszorúzták a huszárszobrot. Miholcsa József hagyományőrző alezredes a Bethlen Gergely Érdemérem létrehozásáról szólt. Elmondása szerint Bethlen Gergely ezredes volt, aki Mikes Kelemennel együtt Kolozsváron háromszáz Mátyás-huszárt toborzott és képzett ki. Ugyanakkor Bethlen az erdélyi hadjáratban Bem apó jobbkeze volt – hangzott el. Az érmet Daragus Attila, Kádár László, a gyergyói Parászka Géza és a szegedi Vass László vehette át. Vass László hagyományőrző alezredes, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség ügyvezető alelnöke és vezérkari főnöke két gyalogos csapatparancsnokot, az új székely tüzércsapat tisztjét, Igyártó Andort hadnaggyá, Sala Zsoltot pedig főhadnaggyá léptette elő. Altorjáról a hagyományőrzők visszamentek Bálványosra, ahol Bárdi Nándor kisebbségkutató előadása és egy hármas könyvbemutató után véget ért a hetedik Huszárakadémia.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

. Az erdélyi magyar közgyűjtemények rendszerezéséről egyeztettek
Az erdélyi magyar közgyűjtemények gyűjtési területének összehangolásáról tartott megbeszélést Kolozsváron az RMDSZ kezdeményezésére létrejött Kulturális Autonómia Tanács (KAT) és az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) a hét végén.
A magyar többségű irányítás alatt álló múzeumok, könyvtárak, felsőoktatási intézmények és egyházi levéltárak képviselőivel folytatott egyeztetés célja egy minden területet lefedő intézményi gyűjtési kör létrehozása, amely segít megőrizni az erdélyi magyarság szellemi hagyatékát, megőrzésére, jövőjének biztosítására.
„Sajnos nagyon sok olyan – elsősorban levéltári jellegű – hagyaték található Erdély-szerte, amelynek bizonytalan a jövője. A közvélemény számára nem egyértelmű, hogy a különböző hagyatékok elhelyezése hol biztosítja azok megőrzését, szakszerű tárolását, feldolgozását, kutathatóvá tételét, ezért egyre többen magyarországi elhelyezésében gondolkodnak" – hangsúlyozta Székely István, a KAT elnöke. Hozzátette, több olyan esetről is tudnak, amikor egyik-másik intézmény – elsősorban helyhiány miatt, vagy pedig a gyűjtési terület jellege okán – visszautasította az örökösök értékes felajánlását.
„A mostani tanácskozást egy hosszabb egyeztetés első lépésének szántuk. Kitértünk az erdélyi nagyvárosok intézményeivel való együttműködésre, a levéltári hagyatékok digitalizálására, a fondjegyzékek – a levéltár nyilvántartási segédletei – összeállításának nehézségeire" – fejtette ki Székely István. A KAT elnöke rámutatott, elkezdték a gyűjtési területek pontosítását, e tekintetben az okoz gondot, hogy a múzeumok jelentős része egy-egy régió teljes lefedésében gondolkozik, és nem valamely szakterület összerdélyi gyűjtésében.
„Jelenleg is vannak szakosodott intézmények: az EME a tudományos jellegű hagyatékokat gyűjti, az EMKE az irodalmi jellegűeket, a Székely Nemzeti Múzeum új részleget hozott létre az 1945 utáni kortárs és modern erdélyi magyar képzőművészet összegyűjtésére. Halaszthatatlannak tűnik az 1989 utáni kiadványokat összegyűjtő könyvtár létrehozása, ugyanakkor jelenleg esetleges a természettudományi jellegű hagyatékok befogadása" – fogalmazott a KAT elnöke.
Krónika (Kolozsvár),

Így látják a Szent Koronát
Hogyan látom a Szent Koronát? címmel nyílt kiállítás Kolozsváron az Unitárius Parókia gyűléstermében működő Korunk Galériában hétfő délután. A tárlaton az Apáczai Csere János Elméleti Líceum képzőművészeti tagozatos diákjainak a Lakiteleki Népfőiskola és a Magyar Országgyűlés pályázatára készült linóleummetszetei tekinthetők meg február 20-ig, munkanapokon 9 és 14 óra között.
Szabadság (Kolozsvár),

Mozgósító székely projektek
Bár még nincs nagyon erős hatása, mindenképpen érződik a két székely megye közös projektjeinek identitáspolitikai szerepe, valamilyen szinten beindult az egységesítés – jelentette ki a Krónikának Horváth István szociológus.
A Hargita és Kovászna megyei önkormányzat immár évek óta különít el pénzalapot a székely identitást erősítő, közösségépítő projektekre, a szociológust ezek identitáspolitikai hasznáról kérdeztük.
„Az apró elemek megjelenítik a nyilvánosság előtt, ha kell, fogyaszthatóvá teszik a politikai identitást vagy egy ügyet. Van egy projektum, amit nevezhetünk székely identitásnak, vagy székelyföldi autonómiának, ennek az identitáspolitikai elemei kezdenek jól kialakulni, a sajátos szimbólumokat értelmezve azonosítják be a Székelyföldet” – magyarázta lapunknak az egyetemi tanár.
Példaként a Székelyföld autós matricát említette, és elmondta, hogy már kolozsvári románok autóin is látható hasonló, Erdélyre utaló jelzés. Az apró jel használata kommunikálhatóvá teszi, hogy valaki elkötelezett egy ügy mellett – lehet, hogy nem tud elmenni egy tüntetésre, de elkötelezettségét ilyen módon is jelezheti.
Hasonlóan mozgósító lehet a székely termékmarketingje is, amely arra buzdít: fogyasszunk helyi terméket – magyarázta a szociológus. Hozzátette: a sok típusú kezdeményezés néha rendezetlen állapotokat eredményez – a két megyei önkormányzat, az erős székelyföldi városok önkormányzatai nem biztos, hogy egyetértenének, ha székely fővárost kellene választani –, de ez idővel ki fog kristályosodni, véli Horváth István, aki szerint idővel kiderül, minek van inkább hívóereje.
Bár még vannak kompetitív elemek, az egységesítés valamilyen szinten beindult, hangsúlyozta a szociológus. Rámutatott, ez a székely zászló kapcsán tapasztalható, hiszen a 90-es évek elején még népszerű fekete-piros zászlók eltűntek, és a kék-arany vált egységes szimbólummá.
Egymillió lej közösségépítésre, infrastruktúrára
Bár Kovászna megye költségvetése idén kisebb lesz, és kevesebb állami támogatást remélnek, az identitáserősítésre elkülönített források nem fognak csökkeni – szögezte le Tamás Sándor. A megyei tanácselnök a Krónikának elmondta, ha a különböző ilyen jellegű projektekre fordított pénzbeli támogatást összeadják, komoly tételt jelent a költségvetésben, az egymillió lejt is meghaladja évente.
A háromszéki politikus szerint többek között idén is különítenek el pénzt a Székely Ruházati Alapra, melynek keretében egyesületek melle tt működő néptáncegyüttesek vagy hagyományőrző huszárok pályázhatnak támogatásra. Ugyanakkor idén ötödik alkalommal szervezik meg a Huszártoborzót, negyedjére a Székely Vágtát, de újabb, a Székelyföldhöz kapcsolódó kulturális programokat is kezdeményeznek.
Tamás Sándor szerint a művelődési, közösségerősítő, -fejlesztő programok mellett a helyi infrastruktúra korszerűsítését is fontosnak tartják, ezért idén is folytatják a vidéki művelődési házak felújítását célzó, négy éve zajló programjukat. Három év alatt több mint hatvanat sikerült korszerűsíteni a 120 falusi művelődési házból, helyenként újjáépíttették ezeket, volt, ahol az öltözőket, a színpadot vagy mosdót kellett felújítani.
A játszótérépítő programban is sok falu önkormányzata vesz részt, és kis pénzbeli ráfordítással látványos eredményeket értek el a vidéki sportlétesítmények felújítását célzó programmal is: a helyi sportegyesületekkel együttműködve két év alatt 30 létesítményt korszerűsítettek. Idéntől azokat az orvosi rendelőket is beveszik a programba, melyeket az évek során nem magánosítottak, így továbbra is az önkormányzatok tulajdonában vannak, mutatott rá az új elemre Tamás Sándor.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár),

Szegénység és slumosodás
Bár első pillantásra úgy tűnhet, a nagyvárosok homogén masszává olvasztják lakosságukat, ez távolról sincs így: különböző társadalmi rétegek lakják, mégpedig sokszor egymástól jelentősen elkülönülve. Pásztor Gyöngyi szociológussal Kolozsvár kapcsán beszélgettünk a szegények szegregációjáról.
Pásztor Gyöngyi, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia és Szociális Munkásképző Intézetének oktatója kolozsvári születésű, így számára a városszociológia, azon belül szülővárosának vizsgálata különös jelentőségű. „A városi szegregáció, szegénység, slumosodás – egy városrész elszegényedésének, gettósodásának – kérdése már sokkal inkább szakmai típusú érdeklődés, mint személyes jellegű” – teszi hozzá a szociológus.
A szegregáció fogalma a társadalomtudományban értéksemleges, jelentése, hogy bizonyos társadalmi csoportok térben elkülönülnek egymástól. A szegregációvizsgálat kiindulópontja, hogy a település nem homogén, hanem különböző társadalmi kategóriák, csoportok osztják meg egymás között különböző mechanizmusok révén. Elsősorban azért, mert az emberek szeretnek magukhoz hasonlók között élni. Ugyanakkor nem tekinthető egy kétértekű – azaz van vagy nincs – állapotnak, sokkal inkább egy skála, amelynek mentén megállapítható, hogy egy közösség kisebb vagy nagyobb mértékben szegregált.
Az elkülönülés több változó mentén is megvalósulhat, választóvonal lehet az etnikai hovatartozás vagy az anyagi helyzet. Alapvetően két típusú szegregációs folyamatot ismerünk. Az első önkéntes jellegű, és általában a kedvező helyzetben lévő társadalmi csoportokat érinti, a második típusú szegregáció már kényszerű: ennek során a többségi társadalom teszi elérhetetlenné az integrációt. Pásztor Gyöngyi kutatásaiban Kolozsvárt vizsgálva keresi a választ arra, hol lokalizálhatók a hátrányos helyzetűeket érintő kényszerű szegregációs folyamatok, milyen mechanizmusok, milyen életmód-sajátosságok jellemzik azokat. Kérdéseit a rendszerváltást követő átmenet kontextusában tárgyalja.
Magyarok mindenütt
De ha már szegregációról és Kolozsvárról beszélünk, megkerülhetetlen a kérdés: mi a helyzet a város magyar ajkú lakosságával? Pásztor Gyöngyi szerint a magyar lakosság szegregációjának mértéke alacsony, nincsenek ugyanis olyan városrészek, ahol egyáltalán ne laknának magyarok, vagy ahol kizárólag magyarok élnének. Vannak ugyanakkor a városnak olyan részei, ahol az átlagosnál nagyobb arányban élnek magyarok, elsősorban történelmi okokból: ahol korábban is élt magyar népesség, továbbra is megtalálhatók, az újabb városrészekben ezekhez képest alulreprezentáltak.
Az 1930-as népszámlálás adatai még Kolozsvár magyar többségéről tanúskodtak. Az akkor is létező városrészek a kommunista átalakítások ellenére az átlagosnak számító 14 százaléknál ma is több magyarnak adnak otthont. Ilyen a Bulgária- és Írisztelep, valamint a Kővári-telep, ahol 30-40 százaléknyi a magyarság aránya, míg a tömbházas részeken az átlagnál alacsonyabb, csupán 10 százalék körüli. A városközpontban például a kilencvenes évek elején még magyar ajkú túlsúly volt érzékelhető, ám a rendszerváltást követő piaci folyamatok megváltoztatták az erőviszonyokat. A Főtér és környéke gazdaságilag felértékelt területté vált, sokan eladták központi fekvésű lakásukat, vagy elhunytak, a kolozsvári magyarság átlagéletkora ugyanis magasabb az összlakosságénál.
NATO és Dallas szomszédsága
Kolozsvár szegények lakta szegregátumai közül a Byron utca és „vidéke” az egyik legrégebbi. Létrejötte összetett társadalmi folyamatok eredménye: a korai iparosítás helyszíne – a régi téglagyár közvetlen környéke – szomszédságában szegényes cigánytelep alakult ki, amit Bufniþának (Bagoly) neveztek. A hatvanas években átépítették a gyárat, a „Bufniþa-negyed” nagy részét lebontották, helyére kétszintes társasházakat építettek. Így alakult ki a mai Byron utca első házsora. A környéken elég összetett az ott élők életmódja: nyugdíjas munkáscsaládok, fiatalok, sokgyerekes családok, roma közösség alkotott rendkívül népes közösséget a 2007–2008-as évekig, amikor is változás állt be az épp feltörekvő ingatlanpiac miatt. Befektetők lakásfelújításért cserébe manzárdot és újabb emeletet húztak az egyszintes épületekre, megváltoztatva a hely térszerkezetét, hiszen megszüntették például a földszinti lakások előtti kis udvarokat. Utóbbiak sokat számítottak az egyszoba-konyhás lakrészekben élőknek. A telkek elvesztésén túl további sajátos konfliktusok helyszíne lett a környék, hisz az újonnan épített lakásokba valamivel jobb társadalmi helyzetűek költöztek, ami sorozatos összetűzésekhez vezetett a korábbi és az új lakók közt. A konfliktusok következtében a rendőrségi razziák száma is növekedett, a szociális lakások esetében pedig az önkormányzat a szerződések ellenőrzése után kilakoltatott minden olyan lakót, akinek nem volt szerződése. „Innen a következő »állomás« a Patarét, vagyis a szemétdomb környéke” – vázolta Pásztor Gyöngyi.
A kommunista ipar fejlődésével további gyárak létesültek a városban, így azok számára munkásszállókat építettek szerte a városba és a Byron utcába is. A ma is működő Mucart tömbházának sorsa valamivel kedvezőbb, mint a hasonló épületeké, hisz az 1872-ben alapított, papírtermékeket készítő gyár ma is működik, a dolgozók meg tudták vásárolni lakásukat, olykor kettőt is, így akár már szoba-konyhás lakrészt is kialakíthattak. Sokkal rosszabb a NATO „becenevet” viselő egykori Clujana-munkásszálló lakóinak sorsa: a csődeljárás után a dolgozók közül csak kevesen voltak képesek megvásárolni lakásukat, mivel ez akkor vált aktuálissá, amikor épp munkanélkülivé váltak.
Bontatlan múlt
Pásztor Gyöngyi a kolozsvári Kétvízköz múltját és helyzetét tartja talán a legizgalmasabbnak és legsajátosabbnak. A Szamos jobb oldalán fekvő, a sportcsarnok és a stadion közötti, házakkal beépített, viszonylag eldugott rész hagyományos munkástelepnek számított, és furcsamód átvészelte a kommunista évtizedeket is. Maradt tehát egy szűk utcákkal, rossz állapotú és apró házakkal beépített kis telep, egy, esetleg kétszobás, de mindenképp kis alapterületű lakásokkal.
Az ottani apró házak a hetvenes évek végén nyertek különös jelentőséget, amikor is Kolozsvár zárt várossá való nyilvánítása következtében nehéz volt a városba költözni, a kiskaput pedig az ingatlantulajdonlás jelentette. Az elérhető tulajdonszerzés útja a Kétvízközbe vezetett, sokak elmondása szerint azzal is számolva, hogy hamarosan tömbházlakást kapnak majd helyette, hisz köztudott volt, hogy a környéket bontásra szánják. A Kétvízköz lakóinak sem csatornázás, sem víz nem jutott, ehhez az állapothoz képest a tömbházlakás összkomfortnak számított. A lakók viszont maradtak a kis és leromlott házaikban a rendszerváltás után is. Aki tehette, elköltözött, aki nem, még szegényebb lett, mások igyekeztek felújítani ingatlanjukat, így a környék jellemzően kettős társadalmi összetételt mutat. Élnek ott alsó-középosztálybeli, ma is kétkezi munkából élő emberek és nagyon szegény családok is, így a belső konfliktusok elkerülhetetlenek.
Minderre „rátesz egy lapáttal” a Kétvízköz szomszédságát jelentő tömbházak lakóival való ellentét is. Ide a hatvanas években értelmiségieket költöztetett az akkori rendszer, ez is bonyolítja a társadalmi kapcsolatok hálóját. „Az utcák eredetileg hosszabbak voltak, a sportcsarnok és a főút építése miatt az utcák Szamos felöli részét lebontották. Érdekes történeteket is őriz a közösség emlékezete. Amikor Ceaușescu Kolozsvárra látogatott az újonnan felépült sportcsarnok hivatalos megnyitójára, a tömbházak mögött húzódó, szegényes látványt nyújtó házakat elrejtették. Az erre a célra kitalált megoldás mai szemmel nézve döbbenetes: a tömbházak mögé magas falat húztak, elzárva ezzel az utcák látványát, és természetesen a kijáratát. Az utcakijáratokat a lakók tiltakozása nyomán lebontották, de a fal bizonyos részei ma is léteznek, garázsok falait képezik” – vázolta a bizarr „városrendezési” eljárást a szakember.
Szebb jövő reménye
Mit látunk ma a múlthoz viszonyítva? A szociológus szerint a korábban létező szegregátumok továbbra is léteznek, sőt, a szegregáció mértéke felerősödött, hisz a rendszerváltás utáni piaci folyamatok maguk is szegregáló hatásúak – ha ezeket nem ellensúlyozzák közpolitikákkal, intenzívebbé válnak. „Tudatos tervezés és politika kellene, a mindenkori kolozsvári városvezetést nézve sajnos az elkülönítést generáló politikát látjuk. A szegregációs jelenségek inkább felerősödtek, mintsem eltűntek volna: a periférián inkább, a központban kevésbé. A központtól nem túl távoli Kétvízközben például az utóbbi években próbálták a szegénység látható jeleit elfedni, bevezették a vizet és a csatornázást, utcákat aszfaltoztak. Az ott élők anyagi helyzete ugyan semmit sem változott, a szennylé azonban nem folyik már az utcán. A perifériákon, sajnos, még ennyire sem szerencsés a helyzet” – vázolta Pásztor Gyöngyi.
A szociológus szerint a város történelme során öröklött szegénynegyedek létezésén túl újfajta veszélyek is fenyegethetik Kolozsvárt. „Nagy kérdés, hogy mi történik, illetve milyen folyamatok elé nézünk. A város térszerkezetében a kétezres évek jelentős változást hoztak, óriási területek kerültek a város belterületébe, ennek következtében új negyedek jelentek meg. Ilyenek az Európa vagy a Jó napot (Bună ziua) nevűek, vagy a legnagyobb új lakónegyedek, amelyek a város határában vagy szomszédságában, Szászfenesen és Kisbácson épültek. A gazdasági válság kockázatossá teheti e negyedek helyzetét, az itt található lakások jelentős részét ugyanis banki kölcsönből vásárolták. Sok az üresen álló ingatlan is, a kölcsönpolitikák megváltozása miatt azokat nem sikerült eladni. Ezért elszegényedési folyamatok helyszínei lehetnek ezek a környékek, ami azért is sajátos és sajnálatos, mert elszegényedő középosztályról beszélhetünk” – összegzett Pásztor Gyöngyi.
Szegénynegyedek: hol és hogyan?
Szegénynegyedek a romániai városok különböző területein alakultak ki eltérő okok miatt. Úgynevezett hagyományos szegénynegyedek azok, amelyek már a kommunizmus előtti időkben is elmaradott területnek számítottak. A második típus is országszerte megtalálható: az ipari negyedek, amelyek lakói a nehézipar rendszerváltás utáni leépülése következtében elvesztették munkahelyüket. Tipikusnak számítanak továbbá a tömbháznegyedekben létrejövő szegénységszigetek is. Ezek általában garzonblokkok, vagy volt munkásszállások környékén létrejövő szegénynegyedek. A munkásszállók lakóit a lakásprivatizáció arra kényszerítette, hogy megvásárolják a hajdanán kiutalt lakrészüket. Ám a lakások közt óriásiak a különbségek: volt, aki négyszobás tömbház-lakásban „ragadt” a rendszerváltás után, és akadt, aki 16 négyzetméteren konyha nélkül, fürdőszobával a folyosó végén. A hagyományos és újfajta szegénynegyedeken, szegregátumokon túl léteznek az úgynevezett informális telepek, amelyek nem a város adminisztratív beosztását követik. Szomorú kolozsvári példa erre a pataréti szeméttelep környékén kialakult közösség.
Dénes Ida |
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Erdélyi menyegző: Ugron Zsolna regényének bemutatója
Ugron Zsolna „Erdélyi menyegző” című új történelmi regényét mutatják be Kolozsváron és Marosvásárhelyen. A kötet kolozsvári bemutatójára a Bulgakov télikertjében kerül sor szombaton, február 1-én 18 órától. A könyvet Lévai Anikó és Molnár-Bánffy Kata mutatja be a szerző jelenlétében. Marosvásárhelyen másnap, február 2-án délután 15 órakor kezdődik a könyvbemutató a Lazarenum Alapítvány Bocskai termében (Mihai Eminescu utca 28).
maszol.ro,

Kertész Melinda
ESÉLYLATOLGATÁS Mit kell tudni az RMDSZ esélyes EP-jelöltjeiről?
Az RMDSZ EP-képviselőjelölti listája még várat magára, azonban az már egyre kevésbé titok, kik pályáznak eséllyel a befutó pozíciókra. Kit szeretnél a lista élére?
Február 15-ig fogadja el az RMDSZ jelöltek jelentkezését az Európai Parlamenti választásokra, majd a Szövetségi Állandó Tanács dönt az RMDSZ-lista sorrendjéről. Az Európai Néppárt március eleji dublini kongresszusán a szövetség már szeretné bemutatni a befutó helyen lévő jelöltjeit.
„Az RMDSZ a tulipán jele alatt indít jelölteket az európai parlamenti választásokon, mert azt a politikai brandet, amit 25 év alatt felépítettünk, és amelyet az erdélyi magyar emberek sorozatosan megerősítettek, nem fogjuk feladni. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 2012-ben a parlamenti választásokon a magyar szavazatok 89 százalékát kapta, ezt a felelősséget nem lehet megosztani, és nem lehet feladni” - jelentette ki Kelemen Hunor. Így várhatóan csak az RMDSZ keretéből származó jelöltek lesznek a listán, amelyről az EMNP és az MPP jelöltjei a két párt tárgyalási próbálkozásai ellenére is le fognak maradni. Ezelőtt öt évvel még sikerült kiegyezni a közös listáról, amelyen Tőkés László első helyen szerepelt, azonban mára a szövetség hallani sem akar az expüspökről.
Bár még egyelőre nem tudni, hogy milyen sorrendben sorakoznak fel az EP-választási listán, a jelöltek kilétéről szóló becslések már több hónapja keringenek a közbeszédben. Winkler Gyula és Sógor Csaba már októberben megerősítette a Transindexnek, hogy indulna újabb EP-mandátumért, az RMDSZ Csík Területi Szervezete már tavaly biztosította mindkettőjüket támogatásáról. Azóta Vincze Loránt, az RMDSZ külügyi titkárának a neve is felmerült az EP-jelölt lista kapcsán, közben Eckstein-Kovács Péter is bejelentette indulási szándékát. Az RMDSZ Nőszervezete is támogat köreiből jelölteket, a hírek szerint Hegedüs Csilla pályázhat jó eséllyel. A lista két-három befutó helyet biztosít, de inkább kettőt – hiszen Románia egy helyet veszített az EP-létszám kilátásba helyezett karcsúsítását követően.
A jelöltek, akik eséllyel pályáznak a befutó helyekre:
Eckstein-Kovács Péter
1956-ban, Kolozsváron született. 1980-ban szerzett diplomát a Babeș–Bolyai Tudományegyetem jogtudományi karán. 1990-1992-ig az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti képviselője volt, majd ezt követően, 1996-ig kolozsvári önkormányzati tanácsos. 1996-tól 12 éven át Kolozs megyei szenátor volt. 1994-től az RMDSZ Szabadelvű Kör nevű platformjának alapító tagja és elnöke. 1999 és 2000 között kisebbségügyi miniszterként dolgozott Mugur Isărescu kormányában. A 2008 november végi romániai parlamenti választásokon nem jutott szenátori mandátumhoz. 2009 januárjában Traian Băsescu román államfő kisebbségügyi államelnöki tanácsadója. 2010-ben indul az RMDSZ elnöki tisztségéért. 2011. szeptember 1-jén lemondott az elnöki tanácsadói posztjáról, mivel az államfő támogatja a verespataki aranybánya engedélyezését; Eckstein-Kovács Péter viszont több éve a bányászati ciántechnológiák betiltásáért emel szót. 2012-ben Kolozsvár RMDSZ-es polgármesterjelöltje volt. Előnyei: – karizmatikus
– az RMDSZ keretében továbbra is befolyásos személy – „régi motoros” a politikában – annak ellenére, hogy az utóbbi időben nem volt előretolt politikusa az RMDSZ-nek, nem kopott ki a köztudatból
Hátrányai: – több éve nem volt jelentős tisztsége sem országos, sem önkormányzati szinten – az utóbbi választásokon eleve vesztes pozícióból indult (lásd: parlamenti választások, RMDSZ-elnökválasztás, kolozsvári polgármester-választás) Hegedüs Csilla
1967-ben, Kolozsváron született. Egyetemi tanulmányait Kolozsváron és a Pécsi Tudományegyetem andragógia (a felnőttképzés tudománya) szakán végezte. 1997-ben közgazdász diplomát szerzett a Dimitrie Cantemir Egyetemen. 16 éve foglalkozik az erdélyi magyar műemlékek védelmével, 1997-től a Transylvania Trust Alapítvány ügyvezető igazgatója. 2010-2012 között Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter tanácsosaként dolgozott. 2011 óta az RMDSZ kulturális főtitkárhelyettese.
Előnyei: – a Nőszervezet jelöltjeként jó eséllyel pályázik az RMDSZ-lista első helyeinek egyikére – erős egyéniség
– jó szervezőképességgel rendelkezik
– inkább örökségvédelmi szakemberként, mint politikusként ismerik
Hátrányai: – országos szinten kevésbé számít ismertnek
– a sorrendet összeállítók tarthatnak a szavazók nőkkel szembeni előítéleteitől
Sógor Csaba
1964-ben Aradon született. 1983 és 1988 között végezte teológiai tanulmányait, 1988-1999 között a csíkcsicsói közösséget szolgálta lelkészként, majd 1999-től két évig a Királyhágómelléki Református Egyházkerület ökumenikus és külkapcsolati tanácsadójaként tevékenykedett. Az RMDSZ-nek már 1990-től tagja. 2000 és 2007 között az RMDSZ szenátora. Előnyei: – hétéves EP-képviselői mandátuma volt
– noha aradi születésű, sokat hangoztatott székelyföldi gyökerei miatt a székely szavazókat is megszólíthatja – jó kommunikációs készséggel rendelkezik
– népszerű projektekkel teszi látványossá az EP-ben való jelenlétét Hátrányai: – néha túlbarokkosítja mondanivalóját
– hajlamos a populizmus csapdájába esni
Vincze Loránt
Marosvásárhelyen született 1977. november 3-án. A Bolyai Farkas Főgimnáziumban érettségizett idegen nyelv szakon. Kolozsváron a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen újságírást, a Bukaresti Egyetemen közigazgatás és elektronikus kormányzás mesterszakot végzett. Tizenhat éven át rádiós újságíróként dolgozott a romániai közszolgálati rádió magyar nyelvű szerkesztőségeiben Marosvásárhelyen, Kolozsváron majd Bukarestben, 2004 és 2005 között projektmenedzserként a rádió stratégiai tervezését irányítja. 2005 és 2007 között a Scripta Kiadó marketingigazgatójaként tevékenykedett, majd 2009-ig az Új Magyar Szó napilap főszerkesztője és a kiadó vezérigazgatója. 2009 óta Brüsszelben dolgozik, Winkler Gyula RMDSZ-es európai parlamenti képviselő brüsszeli irodájának munkatársa. Ez idő alatt az RMDSZ szövetségi elnökének külpolitikai tanácsosa, majd 2011-től a Szövetség külügyi titkára. 2013 májusa óta az európai kisebbségek és nyelvi közösségek ernyőszervezete, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának alelnöke.
Előnyei: – az RMDSZ külügyi titkáraként betekintést nyert az európai szintű kisebbségügyi politikába
– jó külügyi kapcsolatokkal rendelkezik
– fiatal, friss arc
Hátrányai: – alig ismert politikusa az RMDSZ-nek
– nem befele, hanem kifele építkezett, ezért gyengébbek a szervezeten belüli, illetve a szavazópolgárokhoz kötődő kapcsolatai
Winkler Gyula
1964-ben született Vajdahunyadon. 1988-ban a temesvári Traian Vuia Műszaki Egyetem Elektrotechnikai Karának elektronika és távközlés szakán szerzett mérnöki oklevelet. 2001-ben a petrozsényi Tudományegyetem Közgazdasági Karának pénzügy és biztosítás szakán diplomázik. 2004 és 2007 között a kormány kereskedelemért felelős tárca nélküli minisztere volt, majd 2007 augusztusa és decembere között a távközlési és informatikai miniszteri tisztséget töltötte be. A 2007-es EP-választáson az RMDSZ két helyet szerzett meg, a pártlista harmadik helyezettje, Winkler Gyula így nem juthatott volna be. A listavezető Frunda György azonban lemondott a frissen szerzett mandátumáról, mivel alelnöki helyet szerzett az ET Ügyészségi Tanácsában, így Sógor az első helyre került, a második helyet pedig így Winkler tölthette be.
Előnyei: - hétéves EP-képviselői mandátum tapasztalatával rendelkezik
– felkészült politikus
– több komoly funkciót is ellátott már, két ízben is tagja volt a román kormánynak – tehetséges közösségépítő
Hátrányai: – az EP-ben kifejtett munkája a választópolgárok zöme számára nem eléggé látványos – nem a szavak embere.
Transindex.ro,

Szakmai vita: merre tart a magyar közoktatás?
„Amíg nem tudjuk közüggyé tenni az erdélyi magyar oktatást, hogy mindenki magáénak érezze a fontosságát, addig aligha lesz javulás a minőségben” – jelentette ki a maszol.ro-nak adott interjúban Király András. Az oktatási államtitkárt Péntek János nyílt levelére reagáltattuk.
Hogyan kommentálja Péntek János nyílt levelét, amelyben a kolozsvári professzor a romániai magyar közoktatás minőségét bírálja és az oktatásért felelős személyeket vonja felelősségre az erdélyi magyar közoktatás színvonalának, eredményességének és versenyképességének a folyamatos romlásáért?
Péntek János professzor elismert személyisége tudományos- és közéletünknek. Ha nem venném figyelembe ezt a tényt, akkor megkérdezném, hogy két év múlva kihez ír majd nyílt levelet? Két évvel ezelőtt ugyanis a szülőkhöz írt, most az oktatásért felelősökhöz. Semmiképp nem akarok vitába keveredni a levélíróval. Egyetértek a felvetett kérdésekkel, eredményes, színvonalas, versenyképes oktatásra van szükség, ami vonzóbbá tegye az anyanyelvi oktatást a szülők és a tanulók számára is.
Viszont nem tudjuk elkülöníteni a magyar oktatást a romántól, attól, hogy az erdélyi magyar oktatás része a romániai oktatásnak, így ugyanazok a törvények, szabályok és módszertanok érvényesek, ugyanazok irányítják ezt az oktatást is jól vagy rosszul. Ebben az adott keretben vagyunk mi is része a romániai oktatásnak.
A következő kérdéskör, amit felvet a levél, az alacsony színvonal és az egyenlőtlenségek – amelyek viszont nem abból következnek, hogy ennek a nagy oktatási egésznek vagyunk a részesei. A professzor úr is rámutat, hogy a pedagógus autonóm személy, aki ha becsukta maga mögött az osztályterem ajtaját, egyedül van, és a legjobb tudása szerint oktat és nevel. A magyar oktatás feltételezett gyenge színvonala nem annak a következménye, hogy a román oktatás része vagyunk. Hogy mégis miért kevésbé színvonalas a romániai magyar oktatás?
Ha ez egyáltalán így van, mert ilyen szerű méréseket nem tudom, hogy végzett-e valaki, azt csak a helyszínen tudhatjuk meg. A felvételi vagy az érettségi eredményeink nem rosszabbak, mint az országos átlag.
Mihez képest gyengült az oktatási szint?
Nem lehet a 30-40 évvel ezelőttihez viszonyítani, hiszen megváltozott a közeg, megváltozott a társadalom és hála istennek megváltozott a rendszer is. És még valami. Sajnos kevesebben vagyunk, mint abban az időben. Akkor más struktúrája volt az oktatáspolitikának: kötelező hét- illetve nyolc osztály, azt követte a szakiskola és a középiskola azoknak, akik képesek voltak a középiskolában helytállni. Szelektív oktatás folyt. Szigorú szűrők biztosították a minőséget.
Ma 10 osztály a kötelező, sőt, ha az előkészítő oktatást is ide számítjuk, 11 osztály, de a VIII. osztály elvégzése után egy hiátus létezik, amelyben sok tanulónk vész el. A középiskolai szakasz erősen felhígult. Aki elvégzi a 10. osztályt, az automatikusan arra gondol, máris jön a líceumi oktatás befejező két éve. Ne feledjük azt sem, hogy a középiskolai oktatás ma már a tömegoktatás része lett, márpedig tömegoktatásban jól tudjuk, a minőség gyengébb. Iskoláink számára ma az a legfontosabb, hogy teljesítsék a beiskolázási tervet, azaz megtartsák osztályaiknak a számát.
A következő lépcső a felsőoktatás, ami ugyancsak nyitottá vált Romániában bárki számára: csak az nem iratkozik be egyetemre, aki nem akar. Mindebből az következik: nincs folyamatos és korrekt minősége a bejutók tudásának, nincs komoly szűrő, tehát ebből ez a színvonal következik, ami van.
Ez tehát a jelenlegi oktatáspolitika eredménye?
Igen, így is nevezhetjük. Számunkra, akik más rendszerben jártunk iskolába, mint ahogy Péntek professzor úr és jómagam is, furcsa, hogy szűrés nélkül lehet továbbmenni a magasabb szintű képzésre. Amikor mi érettségiztünk, az elbukás aránya 10-15 százalékos volt. Ma ez az arány 50 százalékos. Itt adódnak azok a problémák, amelyek akkor következnek be, amikor a pedagógus becsukja maga mögött az osztályterem ajtaját. Tehát valahol ezek az ajtók mindig kicsit nyitva maradnak, és engedékenyebb lett a rendszer.
Ebben a szűrőrendszer nélküli helyzetben pedig az a legnagyobb baj, hogy a pedagógusok is engedékenyebbek lettek. Számunkra ma az a cél, hogy közüggyé tegyük oktatásunkat. Ebből adódott az is, hogy 2011-ben szigorított a minisztérium az érettségi vizsgákon, mint egy első lépésként a színvonal emelésére. Ebben a vonatkozásban kerültek felszínre a mi oktatásunk elégtelenségei is, hiszen vannak olyan iskoláink, amelyek 90% feletti átmenési eredményt mutattak fel, vannak olyanok is, amelyek 20-25%-ot vagy annál is kevesebbet. Mint általában, ezen a téren sem jó általánosítani.
Viszont amíg mi nem tudjuk közüggyé tenni az erdélyi magyar oktatást, hogy mindenki magáénak érezze ennek a fontosságát, addig aligha lesz javulás a minőségben. Lehet, hogy egyhelyben fogunk topogni, sőt talán egy kicsit visszafelé is haladunk. A klasszikus iskola három pillére a diák, a pedagógus és a szülő. Ha bármelyikük – akár a szülő vagy a diák - kivonja magát, vagy nem teljesít a maga maximális szintjén, felelősen, akkor a rendszer és a minőség romlik.
Ma az iskolázásban a három alap: a diák, a tanár és a szülő mellett ugyanekkora szerep jut a közösség valamennyi összetevőjének: az érdekvédelemnek, az egyháznak, a civil szervezeteknek, az önkormányzatoknak. A jól megszervezett oktatás és oktatáshálózat elengedhetetlen a hosszú távú fejlesztéshez. Péntek János levelének zárómondata, mely szerint Európa cselédpiacát gazdagítjuk, erős megfogalmazás, de igazság van benne.
Miért jutott ide az erdélyi magyar oktatás?
Kezdjük azzal, hogy az új tanügyi törvény nemzetiségi fejezetének kidolgozása illetve elfogadtatása rengeteg energiánkba került nekünk is és az RMDSZ csúcsvezetésének, parlamenti frakciójának, civil szervezeteinknek egyaránt. A törvény előírásainak alkalmazása körül viszont már akadozik a gépezet. Új helyzetek jöttek létre, új összefüggésekkel találkozunk nap, mint nap. Ezeket nem is olyan könnyű kezelni. Ha belülről veszem górcső alá a rendszert azt mondhatom, hogy az egyik ok az lehet, hogy elvesztettük a kapcsolatot a romániai oktatás egészével.
A ’90-es évek elején azt mondtuk, mi majd bebizonyítjuk és megmutatjuk, mire vagyunk képesek. Specifikus versenyeket szerveztünk, amelyeknek során lehetővé tettük, hogy különböző elzárt vidékek egymással találkozhassanak, a székelyföldiek a partiumiakkal, a szórványvidékeken élőkkel. Ez nagyon jó elgondolás volt. Viszont azt nem vettük észre, hogy ma már ezeket a versenyeket magunknak szervezzük és kimaradunk az országos tantárgyolimpiákból. Szép eredményeket érünk el ezeken a versenyeken, de csak egymás közt versenyeztetjük a magyar iskolák magyar tanulóit. Előttem vannak az adatok és szomorúan tapasztalom, hogy országos olimpián csak magyar nyelv és irodalomból vagyunk ott, illetve a művészeti olimpiákon szerepelnek szép számban és sikeresen magyar líceumok tanulói is, de máshol sehol: e két eseten kívül nincsenek magyar eredmények az országos tantárgyversenyeken, és úgy tűnik, ezzel megelégszünk.
A kisebbségi államtitkárságon belül létezik a minisztériumnak egy kisebbségi oktatással foglalkozó főosztálya, ami több mint 60 versenyt szervez minisztériumi szinten, állami pénzeken, a magyar gyerekek számára. Lassan nem értem és nem látom a színvonalát, hogy mire is adjuk ezeket a díjakat. Pedig a versenyek színes palettája biztosíthatná, példának okáért, a tehetséggondozást minden oktatási szinten.
Csak egy példát mondjak: ha valaki kiválóan teljesít a magyar tannyelvű iskola matematika versenyén, annak hasonló szinten kellene szerepelnie az országos, román megmérettetésen is. De ezek a gyerekek valószínűleg nem jelentkeznek a romániai gimnáziumok matematika versenyén, megelégszenek a magyar sikerrel, ám az országos megmérettetés elmarad. Ha tovább vizsgáljuk a helyzetet: ugyanez érhető tetten az egyetemi felvételin is, ahol a középiskolai ismeretek mutatkoznak meg: magyar nagyon ritkán szerepel az első tíz között. Ezek figyelmeztető jelek: valahol elmaradunk attól az elvtől, amit nekünk fiatal korunkban mondtak, hogy mindig többet kell teljesítenünk az érvényesüléshez. Megelégszünk azzal, amit teszünk, de az eredmények azt mutatják, hogy ez nem elég.
Ott van például a sokáig vitatott MOGYE-kérdés: nézze meg valaki az ottani felvételi eredményeket és hasonlítsa össze a románok eredményét a magyarokéval: gyengébb. Valahol tényleg úgy érzem, hogy bár vannak nagyon jó líceumaink és vannak nagyon jó diákjaink is, a minőség, egészét tekintve elmarad az elvárt szinttől.
Magára veszi-e Péntek Jánosnak azt a kijelentését, miszerint azok a magyar pedagógusok, akik az oktatási hatósági intézményekben kaptak megbízást, „gyakran elfeledkeznek arról, hogy ők a magyar oktatás érdekeinek képviselőiként kerültek oda, nem a központi utasítások egyszerű közvetítőiként, végrehajtóiként"?
Azt a részét a kérdésnek, hogy annyit teszek, amennyit engednek vagy amennyit lehet, vagy azt, hogy tájba simulok, kapásból visszautasítom, mert ennél én is és a kollégáim is sokkal többet teszünk. Azonban a minisztériumban dolgozni teljesen más terület. A kérdések másképp tevődnek föl. A minisztériumban nem csupán azt tesszük, amit a lehetőségek megengednek, nem csak végrehajtásról szól a munkánk. A megadott lehetőségeknél sokkal többet teszünk: kiállunk iskolákért, osztályokért, kiállunk helyzetekért, újra és újra érvényesítenünk kell azokat a jogokat, amiket a törvény szavatol, de néha elmulasztják az alkalmazását. Nemcsak a törvények végrehajtásával foglalkozunk, ennél sokkal többet teszünk, hogy a kisebbségi oktatás, ezen belül a magyar oktatás – ami a romániai oktatási rendszer 5 százalékát teszi ki - ne csorbuljon.
Ami a minisztérium irányítása alatt álló intézményeket, tanfelügyelőségeket, iskolaigazgatókat, pedagógusokat illeti, valós szükség van arra, hogy mindenki vegye komolyan a munkahelyi leírását és az általa vállalt felelősséget. A minisztérium nem fordít elég energiát arra, hogy a kihelyezett intézmények az oktatás minőségére tegyék a hangsúlyt. Sok esetben rosszul alkalmazott kollegialitás viszi el a minőséget, főleg ott, ahol egy igazgató kiáll egy olyan tanáráért, akire amúgy egész évben panasz van.
Visszatérve Péntek professzor úr levelére. Helyénvalóak a felvetések, bírálatok, ám sajnos a professzor úr sem lát megoldásokat, mert ő maga sem fogalmaz meg javaslatokat a színvonal emelésére, a felvetett kérdések megoldására.
Önnek vannak elképzelései erről?
Ami a létező lehetőségeket illeti, kidolgoztuk annak az intézménynek a tervét, amelyet a törvény biztosít, és amely háttérintézményként a szakmai minőségi fejlődést és az állandó minőségellenőrzést biztosítaná az oktatásban. A kormányhatározat tervezet benyújtása óta már három minisztercsere történt, ami eddig meggátolta annak elfogadását. Remélem, ez az intézmény hamarosan megalakul, és pluszt fog jelenteni, még akkor is, ha nem old meg minden problémát.
Jó megoldás lehetne ugyanakkor a magyar nyelvű magánoktatás megerősítése az erdélyi közösségben, ami jelenleg majdnem teljességgel hiányzik. A törvény erre lehetőséget ad, de hátulütője, hogy nagyfokú állami támogatást von ki a magániskoláktól. Ez azt jelenti, hogy az egy főre eső diákpénzt megadja a minisztérium valamennyi magániskolának, ebből a pedagógusok fizetését lehet fedezni. Ám minden további állami juttatástól elmarad a magániskola, ezt magának kell megteremtenie. Az oktatás létrehozója kell hogy fedezze az oktatás körülményeit, és a rendszerben kell maradnia. A rendszerben maradás az, hogy mindenben követni kell az aktuális oktatási terveket, törvényeket, módszertanokat – csak jóval szabadabban, mert szabadon tud alkalmazkodni a diákok és az oktatók igényeihez. Jó példa erre Törökország, ahol rendkívül nagy hangsúlyt fektetnek a magánoktatásra, és az ország ezáltal behozta nemzetközi szinten a lemaradásait, sőt élvonalba került.
Egyetért azzal, hogy az év elejétől szigorúan érvényesített kvótarendszer súlyosan diszkriminálja és korlátozza a magyar oktatást, veszélyezteti a magyar közösség jövőjét?
Nincs elég pénz az oktatásban és a kvótarendszer diáklétszámhoz köti az osztályokat. A tanügyre fordított pénz a többségi iskolák számára sem elég. A kisebbségi oktatás bizonyos szintű pozitív diszkriminációja a magyar oktatás javára így nehezen emészthető. Arról nem beszélek, hogy iskolaévenként legalább negyven osztályt menekítünk meg a felszámolás elől, különösen a szórványban. Nehezebb a helyzet a nagyvárosokban, mint például Kolozsváron, ahol valamikor 15 iskola volt, ma már nem tudunk 8-10-et fenntartani a csökkent diáklétszám miatt, legyen az akár tagozat is. Sajnos van egy beidegződés a szülők körében, ami nem teszi közüggyé az oktatást, és saját magunkat építjük le vele. A szülők jórésze a nagy múltú iskolákba akarja járatni a gyerekét, ami oda vezet, hogy a kerületi iskolákat sorvasztjuk el, hisz alig marad 8-10 gyerek egy osztályban. Márpedig nagyvárosban nem lehet 8 gyerekkel fenntartani egy osztályt, pedig lehetett volna több gyerek is, ha nem iratják őket „elit” iskolákba. A belvárosi iskolák akarva-akaratlan a kisebb iskoláink felszámolását segítik elő.
Az sem véletlen, hogy az érdekvédelem oktatási főtitkársága minden évben lefuttat egy olyan programot, amelynek az a célja, hogy minden magyar gyerek magyar iskolába kerüljön. Ezt én személy szerint is igen fontosnak tartom. Olyan intézkedés, amely iskoláink fenntartásában, és implicite azok minőségi munkájában segít. Így válik, válhat igazán közüggyé oktatásunk.
Pásztor Krisztina
maszol.ro,

Románoknak szánt magyar történelemkönyvet mutattak be Kolozsváron
- Kolozsváron csütörtökön mutatták be azt a magyar történelemkönyvet, amelyet román nyelven, kimondottan románok számára írt egy fiatal történészekből álló csoport.
Szabó Csaba kolozsvári televíziós újságíró, a könyv megírásának az ötletgazdája az MTI-nek a bemutató előtt elmondta, az O istorie a maghiarilor (A magyarság története) című 172 oldalas könyv olvasmányos stílusban próbálja a román olvasó számára összefoglalni a magyarok történetét a honfoglalás előtti kortól napjainkig.
"A könyv a magyar történelemszemlélet alapján született, vannak viszont olyan történelmi események amelyekben a román olvasó számára meg kellett jegyezni, hogy a román történelemszemlélet mást tart arról az illető eseményről. Az ilyen eseményeknél csak tájékoztatjuk az olvasót, és nem döntjük el, hogy melyik a jó változat" - jelentette ki Szabó Csaba, a kolozsvári Fehér Holló Újságíróklub vezetője.
"A román-magyar történelmi mérkőzést mindig lefújták, amikor az került szóba, hogy ki volt itt hamarabb. Arra tettünk most kísérletet, hogy végigjátsszuk ezt a meccset" - tette hozzá Szabó Csaba. Elmondta, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen doktorált, vagy jelenleg doktori képzésen részt vevő fiatal történészeket kért fel egy-egy fejezet megírására.
Az őstörténet és a honfoglalás korát Pál Szabó Ferenc, a középkori magyar királyság Mohácsig tartó történetét Váradi Éva, Mohácstól az 1700-as évekig Ciprian Rad, Erdélynek az osztrák birodalomba való betagolódásától 1914-ig Pócsai Sándor, 1914-től napjainkig Wellmann László írta meg a történelmi összefoglalót, Szabó Csaba pedig a Kárpát-medencében élő és a világban szétszóródott magyarság mai helyzetéről írt egy fejezetet. A könyv ötletgazdája megjegyezte, több román történészt is be szeretett volna vonni a munkába, de végül csak egy vállalkozott a feladatra.
A könyvet a kolozsvári Világhírnév kiadó jelentette meg. :
Gazda Árpád, (MTI)