Tovább gyűrűzik a szórványvita – széles körű egyeztetést sürget az EMNP
Egyre nagyobb vita van kibontakozóban annak kapcsán, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) múlt pénteki budapesti zárt ülésén Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője a kisebb létszámú Kárpát-medencei magyar közösségek „kontrollált visszavonulásának”, „önkéntes területfeladásának” lehetőségéről tett említést.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) csütörtöki közleményében leszögezi: a szervezet nem tartja szerencsésnek Szász Jenő beszéde által gerjesztett nyilatkozatháborút. A néppárt álláspontja szerint a Szász Jenő elnöki székfoglalónak szánt gondolatai, főleg az erdélyi magyar szórványközösségekkel kapcsolatos nézetei „erős politikai csőlátásra és tájékozatlanságra vallanak, bizonyítva az egykori erdélyi pártvezér alkalmatlanságát egy ilyen fontos tisztség betöltésére”.
„Kijelentései kizárólag a politikai árnyékbokszolásnak és a sehová nem vezető öncélú hadakozásnak biztosíthatnak táptalajt” – olvasható a Toró T. Tibor pártelnök által aláírt közleményben. Ugyanakkor eltúlzottnak tartják Márton Árpád, az RMDSZ volt képviselőházi frakcióvezetője „túlbuzgó” reakcióját is, „akik nem átallnak Szász szerencsétlen ötletelése mögé apokaliptikus forgatókönyveket vizionálni a szórványközösségek kitelepítéséről”.
„A szórványvédő bajnok szerepében tetszelgő RMDSZ-nek nincs erkölcsi alapja a melldöngetésre, hiszen eddig 23 év állt rendelkezésére, hogy életképes megoldásokat dolgozzon ki a szórványközösségek asszimilációjának megállítására, a tények azonban ennek éppen az ellenkezőjét mutatják. A népszámlálási adatok szerint ugyanis például Krassó-Szörény megyében az elmúlt tíz évben 4900 magyar anyanyelvűből már csak 2800 maradt, Temes megyében 47,7 ezerről 33,8 ezerre, Szeben megyében 14 ezerről kevesebb mint tízezerre csökkent a magyarok száma” – olvasható a közleményben.
A néppárt szerint a szórványmagyarság kérdése nem pártpolitikai kérdés, ezért elutasít minden olyan megközelítést, amely ilyen jellegű színezetet próbál adni az ügynek. „Szerintünk az erdélyi szórványmagyarság megmaradása, asszimilációjának lelassítása és megállítása, valamint szülőföldjén való boldogulása nemzetstratégiai jelentőségű, ezért az erre vonatkozó elképzeléseket és terveket pártérdekmentesen kell egyeztetnie minden olyan politikai és társadalmi szereplővel, amelynek akár a legcsekélyebb ráhatása lehet a szórványközösségek létére” – írja az EMNP közleménye.
Ezzel szemben Gergely Balázs, az EMNP alelnöke szerint „nem ördögtől való” az a gondolat, hogy a szórványközösségek tagjai egyéni döntés alapján Erdélyben maradva, egy tömbmagyar vidéket erősítve máshol telepedjenek le. Gergely Balázs a Maszol.ro-nak leszögezte, semmiképp nem használná a szórványkitelepítés kifejezést. „Ha a szórványmagyar közösség valamely tagja egyénileg úgy dönt, hogy a saját és az utódai identitását nem tudja megőrizni jelenlegi életterében, akkor segítsük a boldogulását tömbmagyar vidéken” – magyarázta. Úgy vélte, hogy a véleményformáló elit az utóbbi 22 évben az őszinte kibeszélés helyett struccpolitikát folytatott a kérdésben. Szerinte nem kellene tabutémának tekinteni a szórványban lakók elköltözésének gondolatát, társadalmi vitát kellene folytatni erről. Hangsúlyozta, a kérdésben nem pártja álláspontját képviseli.
Demeter László, az Erdővidéki Múzeum igazgatója, a Kovászna megyei Összetartozunk székely–szórvány partnerségi program vezetője csütörtökön nyílt levélben fogalmazta meg aggodalmait Szász ötletei kapcsán. Demeter szerint a sajtóban tág teret kapott a probléma, Szász is magyarázkodott, tehát a felvetés nem teljesen alaptalan, ám ő felelőtlennek tarja, az esetleges végrehajtás elindítását pedig „súlyos és jóvátehetetlen történelmi tévedésnek” nevezte.
Demeter négy éve vezeti a szórványprogramot, elmondása szerint a hosszú távú fennmaradást az egyház, az iskola és a gazdaság biztosítja. A programvezető szerint az első két tényező jól működik, Erdély nagy részében működnek magyar nyelvű iskolák, szórványkollégiumok, az egyház is igyekszik fenntartani a magyar közösségeket, a gazdaság terén vannak hiányosságok, ezért fontos, hogy minél több magyar érdekeltségű vállalkozás verjen gyökeret a szórványban.
Demeter szerint az évszázados műemlékek megmentésére és munkahelyek teremtésére kell kidolgozni nemzetstratégiát, valamint azt, hogy ebben hogyan tudna együttműködni Magyarország és a Székelyföld. Geréd Imre kolozsvári RMDSZ-es tanácsos úgy véli, Gergely Balázs „finoman szólva is olajat öntött a tűzre nyilatkozatával”. „Úgy látom, hogy mi, kolozsvári magyarok nem tudunk az egyéni területfeladással egyetérteni. Így látják ezt a szórványmegyékből érkezett vagy a szórványkollégiumban tanuló magyar egyetemisták is, akik látják a magyar jövőt Déván és Máramarosszigeten is, ezért dolgozni is hajlandók” – jelentette ki Geréd.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár),

„Az életképes szórvány önmaga létét is értékként éli meg”
Vitát váltott ki Szász Jenőnek, a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet nemrég kinevezett vezetőjének a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán (KMKF) elhangzott felvetése. Egyes értelmezések szerint a volt MPP-s politikus a szülőföldön való boldogulást hirdető, de sok esetben eredménytelennek bizonyuló stratégia alternatívájának a szórványban élő magyar közösségek áttelepítését tartja. A zárt ajtók mögött elhangzott kijelentés, amely a fórumon szintén jelen levő Márton Árpád RMDSZ-es képviselő tolmácsolásában került a nyilvánosságra, számos reakciót váltott ki az elmúlt napokban. Az ügy kapcsán kirobbant politikai adok-kapokon túl lapunk mindenekelőtt arra volt kíváncsi, hogyan vélekednek a szakemberek a kérdésről. Balázs-Bécsi Attilát, a Téka Alapítvány elnökét, Páll Zoltán magyarkályáni lelkészt és Bodó Barna politológust arról kérdeztük, milyen szórványstratégiát tartanak életképesnek, milyen szempontokat ajánlanának a „nemzetstratégák” figyelmébe. [Szóljon hozzá!]
Balázs-Bécsi: a meglévő intézmények működését kellene támogatni
– Érdekes, hogy a stratégiagyártók nem veszik figyelembe a különböző szórványterületeken felhalmozott több évtizedes tudást, tapasztalatot és munkát, nem kérik ki azok véleményét, akik hosszú idő óta foglalkoznak a szórvány kérdésével. A szamosújvári Téka Alapítvány húszéves sikertörténete alapján elmondhatom: nekünk nagy tapasztalatunk van abban, mit lehet, mit érdemes tenni a szórvány megmentése érdekében. A kitelepítésre vonatkozó felvetés nem tartozik ezek közé, ezt nem is lehet komolyan venni. A Téka Alapítvány és a Válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány nem csak a magyarul való tanulás lehetőségét teremti meg, hanem katalizátorként működik a közösségben – magyarázta Balázs-Bécsi.
– A mezőségi gyermekeknek mindenekelőtt meg kell ismerniük Mezőség értékét, hogy büszkék lehessenek hovatartozásukra, ennek a vidéknek az értékeire. A mi feladatunk ezek megőrzése. Az az életképes szórvány, amely értéket teremt, amely önmaga létét is értékként éli meg – vélekedett.
Balázs-Bécsi Attila szerint a meglévő és jól működő intézmények megerősítéséhez és zavartalan működéséhez kellene további forrásokat biztosítani. Egy minőségre alapozó és minőségi oktatást, kultúrát közvetítő szórványintézmény az egész térség rehabilitációját meghatározhatja.
– Olyan vonzó kereteket kell biztosítsunk, hogy a tétovázókat is meggyőzzük, érdemes magyarnak lenni. Elsősorban a vegyesházasságokból származó gyerekek példáját említeném, a válaszúti és szamosújvári intézmények tanulóinak több mint 20 százaléka ilyen családokból származik. Esetükben a román szülőt a minőség motiválta, annak reménye, hogy a magyar intézményben többet és jobbat kap a gyereke – vélekedett.
– Ha már nagy ívű stratégiákban gondolkozunk, akkor azt kellene rendszerszinten támogatni, hogy a magyar fiataloknak gazdasági jövőt teremtsünk a szórványban. Miért nem vásároljuk fel egy-egy mezőségi faluból a parlagon heverő földeket, néptelen házakat és biztosítunk indulási lehetőséget fiataljainknak?
Páll Zoltán: van élni akarás a szórványban
Páll Zoltán, a 200 lelket számláló Magyarkályáni Missziós Egyházközség református lelkipásztora szerint sem ő, sem a környéken szolgáló lelkipásztorok nem hagynák el soha szülőföldjüket.
– Huszonhárom éve szolgálok a szórványban. Talán ezért sem osztom azt az elképzelést, miszerint a szórványban élőket identitásuk megőrzése érdekében tömbmagyar vidékre kellene költöztetni. Hat szórványtelepülés – Magyarkályán, Oláhgyéres, Mezőszava, Kötelend, Apahida és Nemeszsuk – lelkipásztoraként úgy vélem: az itt élők felmérték élethelyzetüket, az abból fakadó lehetőségeket, és nem mennének el innen. Tapasztalataim szerint az elmúlt pár évben a lélekszám nem apadt, hanem valamennyivel nőtt. Többen költöztek haza Kolozsvárról, mivel megszűnt az ottani munkahelyük, vagy akik innen származtak el, gyakrabban járnak haza. A tömbmagyar településekre való „áttelepítés” nem több elméletnél, amely a gyakorlatban nem állja meg a helyét. Az itt élő magyarok ragaszkodnak szülőföldjükhöz, van bennük élni akarás – nyilatkozta a lelkész, aki Romángyéresen és Magyarkályánban élő, alig néhány lelket számláló magyar közösség számára templomot építtetett.
Bodó: Nem az egyénnel, a körülményekkel kell foglalkozni
Bodó Barna szerint mindenekelőtt a „szórvány” fogalmat kellene tisztázni: olyan helyi közösségről van szó, amely nem tudja a nemzeti identitás alapvető elemeit képező tartalmakat előállítani; azok az egyházi, oktatási, kulturális intézmények pedig, amelyek az identitás tartalmait továbbítják, számukra nem biztosítottak.
– Mindenki számára biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy meg tudja őrizni azt a kultúrát, amelyben született. Ha valakinek fel kell adni ezt a nem természetesen állapotot, akkor elsősorban azokkal a körülményekkel kell foglalkozni, amelyek ezt ellehetetlenítik, és nem az egyénnel. Ha például az egyén nem ragaszkodik a kultúrájához, akkor azokat a külső hatásokat kell mindenekelőtt szemügyre venni, amelyek befolyására az illető anyanyelvét, a magyar nyelvet, kultúrát kevésbé tartja értékesnek – vélekedett.
Bodó szerint az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, nem voltak sikeresek azok a kísérletek, amelyek során bármilyen helyi közösséget megpróbáltak átköltöztetni új etnikai környezetbe. Ez legfennebb azokban az esetekben fogadható el, ha az egyének maguk döntenek úgy, hogy elhagyják szülőföldjüket.
N.-H. D. – Sz. K
Szabadság (Kolozsvár),

Erdély Tv – közszolgálatiság vagy pártpropaganda?
Nagy Zsolt, az Erdélyi Magyar Televíziót működtető Janovics Jenő Alapítvány elnöke szerint az ETV, amelynek adásait újabban Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószentmiklóson és Kovásznán is lehet fogni, „az egyetlen erdélyi magyar közszolgálati televízió”. Annak, hogy egyre több helyen nézhető egy magyar tévéadás, csak örülni lehet, de van itt egy súlyos szakmai tévedés.
Tisztázzuk csak a közszolgálatiság fogalmát. „Közszolgálati televízió: a televíziós műsorszolgáltatás egyik hagyományos modellje. A közszolgálati csatorna állami tulajdonban van, és a készülékkel rendelkező népesség előfizetési díjaiból, ill. adóiból tartják fenn, ellentétben a magánkézben lévő kereskedelmi televíziókkal.” „A közszolgálati média – így a közszolgálati televízió – feladatai közé tartozik a tárgyilagos, kiegyensúlyozott és pontos tájékoztatás a hírműsorokban, valamint a nemzeti hagyományok, értékek képviselete a kulturális és oktató műsorokban.” (Film- és médiafogalmak kisszótára, Korona, 2002. (pp. 254-255.).
Az Erdély Tv egyik kritériumnak sem felel meg. Sem a tulajdonosi viszony, sem a műsorpolitika nem indokolja a „közszolgálati televízió” kategóriába sorolást. Magyarországi támogatásból alapította az e célra létrejött Janovics Jenő Alapítvány, ma már közvetlenül és közvetve az RMDSZ irányítja és tartja el. Bár vannak tehetséges fiatal munkatársai és az igényesség szándékával készült kulturális rovatai, vallási témájú adásai, a műsorokban egészében nem érvényesülnek a közszolgálatiság fentebb idézett kritériumai, erről a honlapjukon újranézhető műsorok alapján bárki meggyőződhet.
Egy kirívó példa: a parlamenti választások idején nap mint nap kizárólag RMDSZ-es politikusok és a többi pártot rendszeresen becsmérlő sajtósok voltak jelen a képernyőn, súlyosan megsértve ezzel az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) választási médiaszabályzatát. Romániában működő, tulajdonjogi szempontból közszolgálati magyar tévészerkesztőségek: az RTV bukaresti, kolozsvári és marosvásárhelyi magyar szerkesztőségei. Az ő műsoraikban tapintható ki leginkább az az igyekezet, hogy megfeleljenek a közszolgálatiság idézett tartalmi feltételeinek is: „tárgyilagos, kiegyensúlyozott és pontos tájékoztatásra törekvés a hírműsorokban, valamint a nemzeti hagyományok, értékek képviselete a kulturális és oktató műsorokban.” Sajnos az intézmény (a Román Televízió) pénzügyi válsága és a politikum sorozatos beavatkozása a személyzeti ügyekbe és nemegyszer a műsorpolitikába egyre nehezebbé teszi az ott dolgozók számára, hogy megfeleljenek felvállalt közszolgálati hivatásuknak.
Kiváló magyar tévéseink vannak, szerkesztők, rendezők, riporterek, operatőrök, vágók, van médiaoktatásunk. Milyen szép is lenne, ha valóban létrejönne egy Erdélyi Magyar Közszolgálati Televízió! Ehhez ma a hatalommal rendelkezők nagyvonalúságára volna szükség, aminek egyelőre nem látszik az esélye. Ehelyett marad az erdélyi szellemiséghez méltatlan, kicsinyes és médiában hiteltelen egyoldalúság, amit közszolgálatinak nevezni megtévesztő, félrevezető dilettantizmus. Boros Zoltán
A szerző az RTV bukaresti magyar szerkesztőségének volt főszerkesztője, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács művelődési alelnöke
Krónika (Kolozsvár),

„Mindig hajt a kíváncsiság”
Dr. Gidó Csaba Vasszekér és mozdonygőz címen frissen kiadott tanulmánykötetét 2013. február 20-án Róth András Lajos mutatta be a székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban. A csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadónál megjelent kötet a székelyföldi vasútvonalak kiépítését tárgyalja. A székelyföldi vasút története (1868–1915) alcímű kiadványról a szerzőt, a székelyudvarhelyi Kós Károly szakközépiskola tanárát a könyvbemutató előtt faggattuk.
Van vasúttal kapcsolatos gyermekkori élményed, amire jól emlékszel?
Elgondolkodtam az utóbbi időben, honnan jön ez az affinitás a vasút iránt… egész gyermekkorom a vasútállomás és a vasúti sínek környékén zajlott, mert a gabonaraktár melletti negyedben nőttem fel. Gyermekkorom kedvenc szórakozása az volt, hogy pénzérméket helyzetünk a sínekre, meg köveket, vagy egyensúlyoztunk a síneken, ki tud minél hosszabb ideig elmenni úgy, hogy nem esik le a sínről.
Gyermekkoromban egy karácsonykor kaptam a szüleimtől egy elég nagy mozdonyt, ami az egyik kedvenc játékom volt, aztán az kimúlt úgy, hogy a család másik tagja, akiből szintén történész lett, egy alkalommal kíváncsi volt arra, hogy milyen a motra ennek a mozdonynak… Nekiállt kalapáccsal és szétverte, persze nem a jelenlétemben. És szerettem vonaton utazni mindig. Számomra mindig hatalmas élmény volt, és lehet, hogy innen is indul ez az affinitásom a vonat, az állomások iránt.
Gondolom, nagy kincs volt az a mozdony…
Igen, mert a hetvenes évek végén vagy a nyolcvanas évek elején kaphattam, akkor egy játékot kapni kicsit nehezebb volt, sorokat kellett érte állni. Azt hiszem, kínai gyártmány volt, jó nagy mozdony… Volt motra. A technikai dolgok soha nem fogtak úgy meg, inkább annak a világa: a vonat, vagonok belső világa, az utazás.
A fiúk sofőrök, tengerészek, mozdonyvezetők szerettek volna lenni, ilyen oldalról volt-e csábítás?
Nem, nem akartam mozdonyvezető vagy kalauz lenni. Én utazni szerettem. Gyermekkoromban más mesterségek jelentek így meg: szerettem volna állatorvos lenni, és már elég korán érdekelni kezdett a történelem, régész szerettem volna lenni. Amikor beiratkoztam az egyetemre, nem volt bennem, hogy mi leszek: régész, történész, tanár…
Van fényképed gyerekkorodból, ahogy a sínek környékén játszottatok?
Olyan sajnos nincs. Akkor nem készült annyi fénykép, mint ma.
Hogyan fogtál hozzá, hogy éppen a vasúttal kapcsolatosan kutass? Korábban közölt tanulmányaid más témájúak voltak.
Amikor beiratkoztam az egyetemre, volt is egy mai napig kedvenc témám, a székely kivándorlás. Ennek van családi kötődése, nagymamám fiatal korában Bukarestben szolgált. Rengeteget mesélt arról a világról. És amikor felkerültem Kolozsvárra, az egyetemre, az első téma, ami igazán érdekelt, ez volt, a székely kivándorlás kérdése Romániába, nem Amerikába. Elég sokat kacérkodtam ezzel a gondolattal, el is kezdtem a kutatását, de éppen a kivándorlás kapcsán folyamatosan találkoztam a vasútnak a kérdésével, mert a korabeli diskurzus szerint székely kivándorlást úgy lehetne megszüntetni, hogy a Székelyföldnek kiépül egy modern infrastruktúra-hálózata, és ez által gazdasági fejlődésnek indul, épül az iparhálózat, virágzásnak indulnak a fürdők…
Érdekelt a kivándorlás, de egyre jobban kezdett érdekelni a vasút kérdése. Másodév végén döntéskényszerbe kerültem, Tonk Sándor tanár úr adta ki feladatként, mindenki döntse el a szakdolgozat témáját, hogy a nyári vakációban és a nyári gyakorlat ideje alatt azzal foglalkozzon. Felültem az udvarhelyi nagyállomáson a vonatra, de egyértelműen nem volt eldöntve, mi lesz a téma. Valahol Bögöz és Galambfalva között kezdtem el gondolkodni, ahogy ment velem a vonat, hogy milyen jó volna ezzel foglalkozni: kik azok, akik megálmodták ezt a vasútvonalat, miért ezt, kik voltak a munkások, akik építették, a tervező, a vállalkozó, hogyan hatott a településekre a vasútvonal megépítése… Udvarhelyiként még ott volt bennem a kérdés: miért nem épült meg a vonal tovább Udvarhelyről, miért zsákutca lett? Eldöcögött a vonat velem Kolozsvárra, az jó félnap, az idő alatt valamennyire papírra is tudtam vetni ezt a gondolatot. Elmentem erre a műhelymegbeszélésre, ahol mindenkinek be kellett számolni, miből írja a szakdolgozatot, és én mondtam, a Héjjasfalva–Székelyudvarhely vasútvonalról.
Tonk Sándor tanár mondta nekem: ne komolytalankodjon, fiatalember, az egy kicsi szárnyvonal, erről nem lehet szakdolgozatot írni… Végül a teljes székelyföldi vasúthálózatról kellett. Így lett ebből székelyföldi vasúthálózat-történet. De ma már ebből a szárnyvonalból is meg lehetne írni egy szakdolgozatot.
Szóval mégis az lett volna kedvesebb téma?
A mai napig ez a része a kedvesebb, mert személyes élmények kötődnek hozzá, természetesen, de jó, hogy ennek az egész nagynak fogtam neki. Egyetemi éveim alatt többnyire a megírt szakirodalomra és a sajtóra támaszkodtam. Az akkori szakdolgozatom – ennek témavezetője Magyari András volt, és Egyed Ákos történész segítségét kell kiemelnem – esetében komolyabb levéltári kutatás nincs, akkor még nem jutottam el olyan szintre, a megvédés után kezdtem el a levéltári kutatásokat.
Átnéztem a korabeli sajtót nagyrészt, és nem a technikai irányt követtem, hanem olyan társadalmi –gazdasági folyamatokét, amelyek színesebbé teszik a témát és nem csak merev, száraz technikatörténeti leírás felé mutatnak. Így még érdekesebb volt számomra ez a téma, mintha nagyon száraz levéltári forrásokkal kezdtem volna. Végül is szerencsésen alakult, mert a száraz forrásokat később építettem be, és érettebb fejjel vizsgáltam, amikor már volt egy kis tudásom, tapasztalatom.
A másodév és a doktori dolgozat megvédése közt elég sok év eltelt. Egyenes vonalú volt a kutatás vagy koncentrikus körökként tágult a téma?
Inkább úgy mondanám: hullámok vannak a kutatásban. Ha egy témával sokat foglalkozik valaki, egy idő után ráun. Hullámvölgyek voltak. A szakdolgozatom megvédése után áttértem egy másik témára, ami kapcsolódott a kivándorláshoz is: a tusnádi székely kongresszus. Ebből írtam a mesteri dolgozatomat. Olyan szempontból jó volt, hogy az egész kérdéskörnek más vetülete is előtérbe került. Amikor hazajöttem Udvarhelyre, egy kicsit fektettem ezt a témát, és foglalkoztam a két világháború közötti udvarhelyszéki református oktatás helyzetével. Ez teljesen új téma volt. Foglalkoztam egy keveset azzal is, hogy a második világháborúban megvont új román–magyar határ milyen hatással volt a határ két oldalán lévő falvak életére. Mind új témák voltak, és érdekesek, de mindig visszatértem a vasúthoz. Róth András Lajos, az udvarhelyi Haáz Rezső Múzeumhoz tartozó Tudományos Könyvtár szakembere nagy segítséget nyújtott számomra mindvégig. 2003-ban kapcsolatba kerültem Majdán Jánossal, aki Magyarország egyik legismertebb vasúttörténésze, talán az egyedüli olyan személy, aki nem a technikai, mérnöki világból jön, hanem történészként kezdett el foglalkozni a vasúttal.
A pécsi egyetemen tanít, és felajánlotta, jelentkezhetek hozzá doktorálni. A doktori iskola vezetője hosszú ideig Ormos Mária volt, hozzá is el kellett mennem és bemutatnom a témámat, és mivel neki is tetszett, 2004-ben felvettek a doktori iskolába. Hosszú ideig kint voltam Budapesten és az ottani levéltárakban kutattam. Érdekes, hogy a Héjjasfalva–Udvarhely vasútvonal iratcsomója szinte megsemmisült a második világháború alatt, teljes része nem kutatható, mert golyótalálat érte és bizonyos iratokat úgy hoztak ki, látszott, hogy keresztülfúrták a golyók. Az 1899 utáni iratanyag a második világháborúban, illetve az 56-os forradalom ideje alatt megsemmisült… Ami utána van, jórészt a sajtóra támaszkodik.
A könyv a doktori dolgozatom, amit 2011 decemberében védtem meg. Még lehet, hogy pihent volna a fiókomban a kézirat, ha nem ösztönöz Bárdi Nándor kutató, aki felvette a kapcsolatot a csíkszeredai Pro-Print Kiadóval, a Nemzeti Kulturális Alapnál pályáztak a kézirattal. Így kényszerítve voltam, hogy ezt útjára kell bocsátani. Mai napig nem befejezett kutatásnak tartom, látom – a könyv a 2012. júniusig folytatott kutatások eredménye.
Rendszeresen végigkutattál minden olyan lelőhelyet, ahol erre vonatkozó adatokat elérhettél. Nem feltételezhető, hogy valami nagyon gazdag anyag erről a témáról felbukkanhat?
A történetet nem tudnák átírni, de például a székelyföldi vasutakon szolgálatot teljesítő vasutasok, állomásfőnökök életpályája, kapcsolatrendszerük a helyi társadalommal érdekes részlete lehetne a témának. Az iparvasutak történetének is csak egy része lett felkutatva, mert legtöbbjük ideiglenes volt, csak addig működtek, amíg például egy helységben működött a kavicsbánya, vagy az erdőkitermelés. Érdemes volna ezeket is feltérképezni, tehát vannak apró részletkérdések, és tovább is lehetne vinni a történetüket az időben.
A források hozzáférhetősége miatt szűkítetted a témát a könyv címében is megjelölt időszakra?
Az egyik ok, hogy kellett egy időkeret számomra…
… hogy ne táguljon a végtelen felé a téma?
Az erdélyi vasutak építése 1868-ban kezdődött el és a Székelyföldet érintő utolsó vasútépítés 1915-ben, a Nyárád menti keskeny vágányú vasút átadásával fejeződött be.
Külön történet lehetne a vasút szerepe a két világháborúban, mert stratégiailag fontos volt. Ehhez más levéltárakat kellene kutatni, a Hadügyminisztériumnak az iratanyagára gondolok, és lehet, hogy még Bécs is szóba jönne. A két világháború közötti időszakra vonatkozóan a román forrásokat kellene kiemelten kutatni. Távlatokban szeretném ezt is megnézni.
Végső célod az, hogy ezen a témán belül minden fellelhető anyagot feldolgozz?
Igen, akár elvinni időben a kommunista rendszerig. Azután a vasút szerepe, sajnos, egyre inkább háttérbe szorul a közutakhoz és a repülőgépekhez képest. És lehetne bővíteni földrajzilag is, az erdélyi vasutakat komolyabban megvizsgálni.
A könyved nem sokkal a Héjjasfalva–Székelyudvarhely szárnyvonal átadásának (1888. március 15.) 125. évfordulója előtt jelent meg. Ritka eset, hogy egy téma ennyire kötődik egy időponthoz?
Véletlen, hogy éppen most jelent meg a könyv. A könyvem eredményeként tüntetném fel – bár ez szerénytelenül hangzik –, de már az is nagy eredmény volna, ha a térség vagy Székelyudvarhely nagyobb figyelmet szentelne a vasútnak. Egész Romániában érvényes, hogy a vasúti közlekedés folyamatosan háttérbe szorul, pedig fontos tényező. Nyugat-Európában nem arra törekednek, hogy újabb és újabb vasútvonalakat szüntessenek meg, hanem azokat felújítják. Megpróbálják összhangba hozni a XXI. század kívánalmaival.
Magyarán megérett az idő arra, hogy nagyarányú korszerűsítés kezdődjön el.
Igen, mert amíg a pályát nem modernizálják, nem várhatjuk el, hogy a „székely gőzös” gyorsabban tegye meg az utat például Keresztúr és Udvarhely között. Át lehetne alakítani HÉV-rendszerű járattá a két város között.
Ha még több ideig foglalkoztál volna ezzel a témával, vagy bővebb adatokra bukkantál volna, milyen vonatkozásokat bővítettél volna a könyvben? Mi hiányzik, hogy az olvasó szempontjából teljesebb legyen a kép?
Hiányérzetem van olyan szempontból, pedig eléggé próbáltam anyagot gyűjteni, hogy a székelyföldi vasútvonalakat kiépítő vállalkozók hogyan kerültek kapcsolatba az itteni gazdasági-politikai elittel, és miért éppen ők építették ezeket a vasútvonalakat.
Jelkép volt-e a vasút abban a korban? Hogyan látja a korszakot jól ismerő történész?
Igen, a modernizáció jelképe volt. Egyfajta mintát hozott az egész monarchia területén, elég csak arra gondolni, hogy egy vasútállomáshoz bizonyos berendezés tartozott, ami mindenhol egységes volt. A viselkedésre is mintát jelentett: hogyan viselkedjen egy utas a többi ismeretlen utastársa jelenlétében. Illemtankönyvekben találtam olyan részeket, amik az utasok viselkedését szabályozták, írták elő. Kár, hogy nem bukkantam több ilyen illemtankönyvre, mert ezek a részek a mai ember számára igencsak izgalmasak.
Minden állomásnál meg volt határozva, mekkora park és zöldövezet kell körülötte legyen. És kerekes kút. Ez egy modell a családi háztartás számára is. Vagy különálló, fedett és tartós anyagból készült árnyékszék. Például a muskátli addig nem volt elterjedt növény vidékünkön, de minden állomásépület ablakában ott kellett legyen a muskátli. Még arra is előírás volt, hogy a kalauzok hogyan viselkedjenek.
Vagy amit lát, megízlelhet a restiben, a vendéglőben az utas: fasírozott, bécsi szelet, pogácsa, szódavíz – olyan dolgok, amik a vasútnak köszönhetők.
Tehát ahol vasút volt, ott ez mindenhol megvolt?
Egy uniformizált civilizációs modellt terjesztett a MÁV az egész monarchia területén. És a vasútnak köszönhetően jelenik meg először a reklám. Először éppen a vasúti utazást kezdik el reklámozni – falragaszos reklámmal, plakáttal, mert reklám volt már a sajtóban korábban is. Az állomásra belépő utas előtt ott vannak a reklámok, a berendezés padokkal, fogassal, ez egyben belső, otthonos környezetet tudott teremteni, és ez teljesen új volt egy szegényebb miliőből jövő ember számáéra.
A vasutas társadalom – hogy valaki a MÁV alkalmazottja, az presztízskérdés volt, és a vasúti állomásfőnök a helyi társadalom elitjébe tartozott. Sajnos ezt ma egyáltalán nem érezzük és a vasútnak, az alkalmazottaknak ez a presztízsük le lett rombolva az elmúlt 60-65 évben.
A könyvben szó esik arról, hogy a szárnyvasút mentén lakó székelyek nem voltak túl bizakodóak az új, a civilizáció ilyen betörése iránt, fenntartásaik voltak…
Az amúgy is konzervatív helyi társadalomban volt egy félelem a vonattal szemben és ez jogos volt. A vonattal, vasúttal új befektetők érkezhetnek a térségbe. Le lehet bontani társadalmi rétegekre, például a helyi kereskedő attól fél, hogy megjelenik az új kereskedelmi áru, a konkurencia. És megjelenik. És nagyon sok kisiparos bebukik, mert megjelenik tömegével az ipari, gyári áru, és az olcsóbb, mint az övék. A polgári réteg attól fél, hogy megjelenik egy idegen vállalkozói réteg, és előle lenyúlja a különböző vállalkozásokat ebben a térségben.
Ebben is van igazság, mert jöttek a vasútépítéssel együtt a nagy erdőkitermelések, és ez nem a helyi vállalkozók joga lesz, hanem főként budapesti vállalkozókhoz kerül át. Jogos a félelem, hogy a vasút nem csak pozitív hatást hoz, hanem háttérbe kerülhet a helyi társadalom a kívülről érkező tőkével, személyekkel szemben.
Ez tükröződik az újsághírekben, amiket idézel, hogy már az átadás környékén megjelentek más véleményt tükröző újságcikkek. A fenntartások lassan oldódtak, vagy aránylag gyorsan?
Ezt nem lehet így megsaccolni. De az látszódik, hogy megjelenik egy új vállalkozói réteg. Ez is egy újabb kutatás lehetne.
Gazdasági vonatkozásban tárgyalni?
Főképp azért, mert Székelyföldnek mi a legnagyobb kincse? Az erdőkitermelés. Ebben az időszakban megjelenik egy budapesti német–zsidó–magyar vállalkozói réteg, amely megkaparintja magának a székelyföldi erdőségek nagy részét és elég kemény tarvágásokat végeznek. Akkor sem helyben dolgozták fel a fát, hanem elvitték.
Ennyi ismeret birtokában hogyan látod, amikor nekifogtak vasutat építeni, mit kellett volna egészen másként tenni? Nem csak a gazdasági vonatkozásokra gondolok.
A székelyföldi vasúthálózat kiépítésénél a technikai részletkérdések előírás szerint működtek, ott változtatás nem lehetett. Az egyik nagy hibája, hogy a vasúthálózat nagyon nagy időintervallumban és kis szakaszokban épült meg. Ebből kifolyólag úgy látom, a vasút, sajnos, nem tudta megteremteni mind a mai napig a székelyföldi térségnek a gazdasági egységét – mert nem befejezett vasúthálózat. Mert szakaszokban épült ki, és minden székely vármegyét más-más, például mezőségi, dél-erdélyi területtel köt össze, a székely városok között hosszú ideig nem volt vasúti kapcsolat.
Amint az eredeti tervben volt…
Nincs hálózat, a kapcsolat a mai napig hosszas kerülőút révén valósul meg, például Marosvásárhely és Sepsiszentgyörgy között. Ez az egyik legnagyobb hibája. Kritizáljuk, úgymond, a román államot, hogy elhanyagolta, de a kritikát meg lehet fogalmazni a magyar állammal szemben is – talán Székelyföldön épült ki legkésőbb összefüggő vasútvonal. Hálózatot nem merek mondani, mert összefüggő vasúthálózat a mai napig nincs. A magyar állam sem törte össze magát, hogy Székelyföldet modernizálja, fejlessze. Persze készültek fejlesztési tervek, azok részben meg is valósultak.
Ha ezt a könyvet egy időszak lezárásaként nézzük, lesz-e olyan téma, ami pihentetni fogja ezt, egy ideig esetleg?
Lehet… Kacérkodok más témákkal. Az erdélyi történetírásnak vannak olyan témái, úgy látom, s nem tévedek, amik nincsenek felkutatva, fehér foltok. Például az infrastruktúra. Nincsen közúttörténet, telefon- vagy postatörténet, meg a vízhálózat hogyan épült ki a városokban.
Ezeket a kezdetektől kellene megírni?
Ezek alapkutatások. Rengeteg téma van… Kacérkodok a közút- és a telefonhálózat történetével. Van egy teljesen más témám is: Székelyderzs története.
Megint érzelmi alapon?
Igen. Ezek azok a témák, amik lehet, hogy kilépések lesznek, de azt hiszem, mindig vissza fogok térni a vasút témához.
Elégedett vagy most, hogy ez a munkád, hosszú ideig tartó kutatások után, könyvként kerül az olvasó elé?
Örvendek, hogy megjelent, és nem csak az én fiókomban pihen. Szerencsére olyan ember vagyok, hogy mindig hajt a kíváncsiság, sohase vagyok teljes elégedettségi állapotban. Hajt a kíváncsiság tovább. Remélem, hogy ezt – vagy más témát is – tovább tudom vinni.
P. Buzogány Árpád
Székelyhon.ro,

Ezrek ünnepelték Kolozsvár főterén Mátyás király születési évfordulóját
Mintegy ötezren gyűltek össze péntek este Kolozsvár főterén az Amaryllis társaság hívására, hogy lampionokat eresszenek az égbe Mátyás király születésének 570. évfordulója alkalmából.
A szervezők várakozását messze túlmúlta a 21. alkalommal megszervezett Mátyás-napok nyitórendezvényének népszerűsége. A közösségi oldalakon meghirdetett felhívásra összegyűlt tömeg zsúfolásig megtöltötte Kolozsvár főterét. A kiosztott 570 lámpás majdnem egyszerre emelkedett a magasba, és percekig beragyogta az eget a város fölött.
A lámpáseregetés után a Bánffy-palotában a bukaresti Trei Parale régizenei együttes koncertjével kezdődött a Mátyás-napok kulturális rendezvényeinek sora.
Macalik Arnold, a társaság elnöke az MTI-nek korábban elmondta: a vasárnapig tartó rendezvények központi témája idén a mese lesz, és arra törekednek, hogy Kolozsvár román ajkú közösségét is bevonják az ünneplésbe.
„Hiszem azt, hogy valamennyi kolozsvári büszke lehet a város talán legnagyobb szülöttére" – mondta el Macalik Arnold.
Szombat délelőtt a gyerekeket várják Mátyás szülőházába zenés, rajzos foglalkozásra. A gyerekek egy Mátyás királyról szóló meséhez készítenek rajzokat, festményeket. A helyben születő könyvet a „szerzők" mindegyike megkapja majd. Este pszichológus, néprajzkutató és helytörténész vitaindítói után terveznek kötetlen beszélgetést a mesékről.
A rendezvénysorozat vasárnap a kolozsmonostori Kálvária templomban fejeződik be, ahol a déli harangszó emlékezetére mondott misét zenei előadás követi.
MTI
Erdély.ma,

Erdélyi Magyar Írók Ligája: László Noémi az új elnök
Új elnök az Erdélyi Magyar Írók Ligája élén: László Noémi költő váltja Orbán János Dénest. A József Attila-díjas költő, irodalomtörténész 2002-es alapítása óta tagja a Ligának. Az idén tízéves testület mára mintegy százötven tagot számlál, és jelenleg az egyetlen magyar írószervezet Romániában. Az elnökváltás alkalmából beszélgettünk Király Zoltán költővel, a Liga ügyvezető elnökével. „Tíz évvel ezelőtt néhány erdélyi írónak elege lett abból, hogy a Romániai Írók Szövetségében magyarként, némely magyar írói körökben pedig románként emlegetnek minket. Ezért éreztük egyre égetőbb szükségét annak, hogy létrehozzunk egy saját írói szervezetet, amely Romániában és a nagyvilágban képviselni tudja az erdélyi magyar írók érdekeit, képes összefogni és népszerűsíteni a kortárs erdélyi magyar irodalmat” – mondta lapunknak a 2002-ben életre hívott Erdélyi Magyar Írók Ligája, az E-MIL ügyvezető elnöke, Király Zoltán költő. A szervezet hétfőn László Noémi József Attila-díjas költőt, műfordítót választotta meg elnökének.
A hétfőn megválasztott elnök, László Noémi József Attila-díjas költő, műfordító kezdettől aktív irodalomszervező szerepet vállalt az Erdélyi Magyar Írók Ligája életében, egy éve pedig a szervezet irodavezetői feladatait is ellátta – tudjuk meg az E-MIL ügyvezető elnökétől, Király Zoltántól. Az elnöki poszton a leköszönő Orbán János Dénest váltó László Noémit a liga öttagú választmánya – az elnök mellett Fekete Vince József Attila-díjas költő, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztő-helyettese; Gáll Attila költő, az Erdélyi Híradó könyvkiadó szerkesztője; Karácsonyi Zsolt költő, műfordító, a Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztő-helyettese és Király Zoltán költő – választotta a szervezet soraiból.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája, amely jelenleg az egyetlen magyar írószervezet Romániában, 2002-ben alakult. „Tíz évvel ezelőtt néhány erdélyi írónak elege lett abból, hogy a Román Írószövetségben magyarként, magyar írói körökben pedig románként emlegetnek minket. Ezért éreztük egyre égetőbb szükségét annak, hogy létrehozzunk egy saját írói szervezetet, amely Romániában és a nagyvilágban képviselni tudja az erdélyi magyar írók érdekeit, képes összefogni és népszerűsíteni a kortárs erdélyi magyar irodalmat” – emlékszik vissza Király Zoltán, hozzátéve: „Tudatosítani próbáltuk nemcsak Romániában, hanem a határainkon túl is, hogy Erdélyben létezik egy olyan, nyolcvan-kilencven erdélyi magyar írót számláló közösség, amelynek tagjai együvé tartoznak, akik bizonyos dolgokban nagyon hasonlóan gondolkodnak.”
A liga minden évben díjazza a jelentős irodalmi teljesítményeket, közönségtalálkozókat, könyvbemutatókat, irodalmi táborokat és számos egyéb irodalmi eseményt szerveznek. Tevékenységükkel mostanra sikerült közösséggé kovácsolniuk mindazokat, akik erdélyi magyar írónak érzik magukat, lakóhelytől és életkortól függetlenül. „A liga alapszabálya szerint bárki tagja lehet az E-MIL-nek, aki erdélyi magyar írónak érzi magát, tehát ez nem születési kérdés, sokkal inkább gondolkodásbeli. Az immár 156 tagot számláló liga soraiban szép számmal találhatók Magyarországon és a világ számos más országában élő írók, költők is. A szerte a világban szétszóródott magyar írók tehát ugyanúgy teljes jogú tagságot élveznek, mint az itt, Erdélyben élők – a Hawaii-szigeteken élő Makkai Ádám költő, író, műfordító, nyelvészprofesszor csak egy példa a sok közül. Ez egy jelképes hovatartozási gesztus, bárki kérheti felvételét a ligába, aki kedveli az erdélyi magyar irodalmi szövegeket, aki közel érzi magához azt az irodalmi közeget, ami jelenleg Erdélyben található” – tudjuk meg ügyvezető elnöktől. Miként Király Zoltán elárulta, a 22 alapító taggal indult, immár 156 főt számláló liga fenntartásához szükséges pénzeket pályázati úton igyekeznek előteremteni. „Kezdetben be tudtuk vonni a magánmecenatúrát is, de ezek a támogatások sajnos az utóbbi években elmaradtak, így jelenleg kizárólagosan pályázati forrásokból élünk, amely – ismervén az elmúlt időszak pályázati lehetőségeit, s ezt a helyzetet tovább nehezíti a gazdasági válság – nem egyszerű feladat. Innen nézve már önmagában az is nagy sikernek mondható, hogy az idén meg tudtuk ünnepelni a fennállásunk tizedik évfordulóját.”
László Noémi 1973-ban született Kolozsváron. A Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar–angol szakán végzett. Eddig öt verseskötete jelent meg (Nonó – 1995, Az ébredés előterében – 1996, Esés után – 2000, Százegy – 2004, Papírhajó – 2009), és számos költeményét közölték antológiákban, valamint erdélyi és határon túli magyar folyóiratokban (Alföld, Bárka, Cimbora, Echinox, Életünk, Helikon, Hitel, Jelenkor, Kortárs, Látó, Magyar Napló, Parnasszus, Pannonhalmi Szemle, Székelyföld). A költő 2010-ben vehette át a József Attila-díjat, emellett számos rangos elismerést kapott (Román Írószövetség Debüt-díja, Látó-nívódíj, Sziveri János-díj, Petőfi Sándor irodalmi díj, Irodalmi Jelen költészeti díj). Létrejötte óta tagja az Erdélyi Magyar Írók Ligájának. „Ami továbbra is kétségtelen: László Noémi az erdélyi poéták ama sorába sorolható, akik Dsida Jenő óta az út musica poesist össze tudják kapcsolni a mesterségnek szinte kifogástalan tudásával; akik pontosan tudják, mivel lehet kezdeni, zárni a szöveget, hogy versként hasson; ugyancsak tisztában vannak azzal, hogy mindez mégsem elég a vershez, ez csupán előfeltétele annak, hogy a vers külső alakja (mondjuk így) »vonzó« legyen” – írta róla Fried István irodalomtörténész Mai líránk százegy verse László Noémi negyedik verseskötetéről (A Százegy című kötetről) az Új Forrás folyóiratban 2004-ben.László Noémi 1973-ban született Kolozsváron. A Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar–angol szakán végzett. Eddig öt verseskötete jelent meg (Nonó – 1995, Az ébredés előterében – 1996, Esés után – 2000, Százegy – 2004, Papírhajó – 2009), és számos költeményét közölték antológiákban, valamint erdélyi és határon túli magyar folyóiratokban (Alföld, Bárka, Cimbora, Echinox, Életünk, Helikon, Hitel, Jelenkor, Kortárs, Látó, Magyar Napló, Parnasszus, Pannonhalmi Szemle, Székelyföld). A költő 2010-ben vehette át a József Attila-díjat, emellett számos rangos elismerést kapott (Román Írószövetség Debüt-díja, Látó-nívódíj, Sziveri János-díj, Petőfi Sándor irodalmi díj, Irodalmi Jelen költészeti díj). Létrejötte óta tagja az Erdélyi Magyar Írók Ligájának. „Ami továbbra is kétségtelen: László Noémi az erdélyi poéták ama sorába sorolható, akik Dsida Jenő óta az út musica poesist össze tudják kapcsolni a mesterségnek szinte kifogástalan tudásával; akik pontosan tudják, mivel lehet kezdeni, zárni a szöveget, hogy versként hasson; ugyancsak tisztában vannak azzal, hogy mindez mégsem elég a vershez, ez csupán előfeltétele annak, hogy a vers külső alakja (mondjuk így) »vonzó« legyen” – írta róla Fried István irodalomtörténész Mai líránk százegy verse László Noémi negyedik verseskötetéről (A Százegy című kötetről) az Új Forrás folyóiratban 2004-ben. (Magyar Hírlap)
Búcsú Hornyik Miklós délvidéki írótól
Hornyik Miklós író, irodalomtörténész, szerkesztő hamvasztás utáni búcsúztatóját február 27-én 11 órakor tartják Budapesten, a Batthyány téri Szent Anna-templomban. Az író hosszú, súlyos betegség után, 68 éves korában, február 12-én érte a halál. Hornyik Miklós Újvidéken született 1944. január 12-én, 1991-ben családjával áttelepült Magyarországra, a Magyar Televízióban dolgozott, majd a Tv2 Színkép című kulturális magazinjának szerkesztője volt. Főbb művei: Szabálytalan napló, A Délbácska története 1920–1929, Titokfejtők, Angol pázsit, Határsértés, Fénykörben, Meghasonulások története, Scott kapitány utolsó feljegyzése, A széttagolt ország.
Zsigmond Nóra
MTI
Erdély.ma,

Erdély Anno – korabeli képeslapok Balázs D. Attila kötetében
A nagyváradi születésű Balázs D. Attilának gyermekkori szenvedélye volt a képeslapgyűjtés, elmondása szerint már akkortájt érezte, hogy évek múltán tovább hasznosíthatja gyűjteményét. „Hét lakat alatt” őrzött képeslapjait tavaly a magyarországi Százszorkép Kiadó Erdélyt, Székelyföldet és az erdélyi várakat bemutató tematikus naptáraiban tárta az érdeklődők elé, s túl azon, hogy a kezdeményezés folytatásaként 2013-as naptárai is megjelentek, a Budapesten élő fiatalember immár ismeretterjesztő képeskönyv formájában adja közre kincseit.
A Százszorkép gondozásában napvilágot látott Erdély Anno 1895–1944, Régi képeslapok Erdélyországból című könyvet – amely a kiadó első kötete – csütörtökön délután, a Gaudeamus könyvesboltban mutatta be a kolozsváriaknak, a szerzővel Köllő Katalin, lapunk munkatársa beszélgetett. Elhangzott: Balázs D. Attila újságíróként végzett Nagyváradon, majd a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán folytatta tanulmányait. Hobbijáról, a képeslapgyűjtésről felnőttként sem mondott le, gyűjteményét folyamatosan igyekszik gyarapítani, valahányszor lehetősége nyílik erre: nemzetközi börzéken vesz részt, vagy éppen csereberél, de ugyanakkor arra is volt már példa, hogy régi könyvekben bukkant rá egy-egy értékes példányra. A háromnyelvű bevezetővel – magyar, román, angol – ellátott album képei mellé hosszabb-rövidebb szövegeket is írt, ezekben érdekes, a múlt és jelen vonatkozásában is sokatmondó és különleges történeteket mesél el, kitérve a településekhez fűződő hírességekre is.
A bemutatón Kolozsvárhoz, Nagyenyedhez, Nagyváradhoz és Szatmárnémetihez fűződő versek és prózai szövegek (Kányádi Sándor, Szilágyi Domokos, Balla Zsófia, Áprily Lajos, Sütő András, Schöpflin Aladár, Láng Zsolt) hangzottak el Köllő Csongor színművész és Zongor Réka színművészeti szakos hallgató tolmácsolásában, a „hangos képeslapokat” pedig az erdélyi városokat bemutató vetítés egészítette ki, amelynek képanyagát a Koós Ferenc Alapítvány biztosította. Befejezésül Balázs D. Attila egyebek mellett az Iványi-Grünwald Béla kecskeméti lakását, a miskolci cukrászdát és a Kolozsvári Egyetemi és Múzeumi Könyvtár belsejét ábrázoló korabeli fényképeket mutatta be az érdeklődőknek. Elárulta továbbá, hogy az Erdély Annóval beneveztek a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által meghirdetett Szép Magyar Könyv versenyre, ismeretterjesztő kategóriában.
FERENCZ ZSOLT

Tonk Márton maradt a dékán
Lezárult a Sapientián az egyetemi vezetők választási folyamata, és a szenátus pénteki ülésén jóváhagyták a rektor által nevesített dékánok kinevezését – derül ki a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) által szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményből.
Ennek értelmében a kolozsvári Természettudományi és Művészeti Karon Tonk Márton docens folytatja a dékáni munkát. A csíkszeredai Gazdasági és Humántudományok Kart továbbra is Makó Zoltán docens vezeti; a Műszaki és Társadalomtudományi Kar élére pedig Kósa István docens kerül. A marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karon is vezetőváltás történt: Kelemen András adjunktus kapott dékáni mandátumot. A pénteki ülésen Dr. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora javaslatára a szenátus jóváhagyta Székely Gyula professzor rektorhelyettesi kinevezését is.
Szabadság (Kolozsvár),

Lámpásos többezres földi üzenet Mátyás királynak
Közel 600 lámpás emelkedett az ég felé Kolozsvár főteréről tegnap este, az Amaryllis Társaság Mátyás király tiszteletére szervezett háromnapos ünnepségének nyitómozzanataként. Bár eredetileg a 7 órai harangszókor kellett volna minden lámpásnak felröppennie, pár százan kicsit elügyetlenkedtük a dolgot, a lángra lobbantás pillanatát jelző trombitaszó sem hallatszott a hatalmas tömegben, s így a jókora világító gömbtömeg két részletben hagyta el a mindenféle nemzetiségű kolozsváriak kezeit. A lámpás „üzembe helyezéséhez” két kézpárra volt szükség, de a téren több ezren gyűltek össze, így legtöbbjüknek sajnos nem jutott. Hogy egykori királyunk az égi magasságokból hogyan látta méltatlan, bár igyekvő utódai hódolatának e csekélyke jelét, titok maradt, de nekünk, földieknek kétségtelenül páratlan látványban és hangulatban volt részünk. (ke)
Tegnap kora délután közel száz kolozsvári rótta le kegyeletét Mátyás király szülőházánál és a főtéri szoborcsoportnál az RMDSZ tisztelgő rendezvényén, ahol Máté András bejelentette a Mátyás-emlékév kezdetét, nem részletezve annak tartalmát. Oláh Emese, a Kolozs megyei szervezet ügyvezető elnöke köszöntötte az RMDSZ ünnepségén megjelenteket, majd emlékeztetett arra, hogy idén ünnepeljük Mátyás király születésének 570., trónra lépésének 550. évfordulóját. Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke szerint Mátyás király Magyarország fénykorának szimbóluma, aki halála után vált ennyire népszerűvé. Máté elmondta: ezzel a rendezvénnyel kezdődik a Mátyás-év, amelyről már a tavalyi Mátyás-napokon is szóltak, majd arra buzdított: találjunk mi is vissza Mátyás igazságos útjára. Szavalt Jenei Brigitta, Váradi Enikő és Tráj Róbert. A szülőháznál, illetve a lovasszobornál koszorúzott Máté András Levente parlamenti képviselő, László Attila szenátor, a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus, az RMDSZ Kolozs megyei szervezete, a KIFOR, a Kolozsvári Városi Tanács RMDSZ-es tagjai, a KMDSZ, koszorút küldött Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő.
Az esemény kapcsán meghirdetett rajzversenyre közel 450 gyerek küldte be munkáját. A díjazottak osztályonként a következők: I. osztály: 1. Essig-Kacsó József (Református Kollégium); 2. Orbán Sarolt (S. Toduţă Zenelíceum) és Varga Csaba (O. Goga Általános Iskola); 3. Dode Márk (Báthory-líceum) és Sipos Tímea (Brassai-líceum). II. osztály: 1. Kötő Nóra (János Zsigmond Líceum) és Széll Barbara (S. Toduţă Zenelíceum); 2. Pető Ágnes (Báthory-líceum); 3. Bódi Dóra (Ref. Koll.) és Halász Hunor (N. Titulescu Általános Iskola). III. osztály: 1. Kovács Petra (Báthory-líceum); 2. Domokos Anna (János Zsigmond Líceum) és Tóth Krisztina (Ref. Koll.); 3. Magyari Mária (Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája), Szántai Kristóf (Báthory-líceum), Cotae Daniel (Brassai-líceum). IV. osztály: 1. Cserminski Sonia (Titulescu-iskola) és Bálint Orsolya (Báthory-líceum); 2. Ecsedy-Baumann Hanna (Brassai-líceum); 3. Szeghő Eszter és Máté Apor (Báthory-líceum). (A díjazottak teljes névsorát honlapunkon – szabadsag.ro – olvashatják.)
A Mátyás király születésének 570. évfordulója alkalmából az Amaryllis Társaság által szervezett rendezvények ma a szülőházban folytatódnak: 11 órától óriás meséskönyvet készítenek a gyerekek, délután pszichológus, néprajzkutató és történész boncolgatja a Mátyás-meséket, a napot a Carmina Danubiana régizene-együttes előadása zárja. Holnap 11 órától a Kálvária-templomban misével és zenével tisztelegnek.
N.-H. D.
Szabadság (Kolozsvár),

Amerikai segítséget kért egy székelyföldi Wass Albert megemlékezés rendőrségre beidézett szervezője
Nyílt levélben kért segítséget az Egyesült Államok romániai nagykövetétől Árus Zsolt volt Hargita megyei önkormányzati tanácsos, akit azért idéztek be “elkövetőként” a gyergyószentmiklósi rendőrségre, mert Wass Albert irodalmi estet szervezett.
Az MTI-hez pénteken eljuttatott levélben Árus Zsolt azt állította, hogy egy másik Wass Albert megemlékezés kapcsán, amelynek csak részvevője volt, tanúként idézték be.
Mindkét esetben a háborús bűnösök kultuszát tiltó rendelet feltételezett megsértése miatt indítottak bűnügyi eljárást a román hatóságok.
A nyílt levél szerzője azt kérte a nagykövettől, hogy segítsen rehabilitálni az amerikai emigrációban elhunyt Wass Albert erdélyi írót, akit háborús bűnösként tartanak számon Romániában.
Az erdélyi lapok korábban azt írták, hogy az író születésének 105. évfordulója alkalmából januárban tartott gyergyószentmiklósi megemlékezés szervezői ellen is büntetőjogi vizsgálat indult.
“Ezen cselekedeteikkel a rendőrök és az ügyészek nem csak az Egyesült Államok egyik polgárát bélyegzik meg, hanem implicit módon az Ön hazájáról is azt állítják, hogy egy olyan ország, amelyik menedéket nyújt egy háborús bűnösnek” – írta Árus Zsolt.
Emlékeztetett rá, hogy a kommunista népbíróság által elítélt Wass Albert kiadatását az Egyesült Államok megtagadta.
“Úgy gondolom, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak nyilvánosságra kell hoznia az álláspontját a kommunista Románia által megfogalmazott, s a mai rezsim által is átvett vádakkal kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy az USA meg kell védje polgárai becsületét, legyen szó akár a már elhunyt Wass Albertről, akár a fiáról, Wass Hubáról, az amerikai hadsereg tábornokáról” – írta az Egyesült Államok bukaresti nagykövetének a Wass Albert irodalmi est szervezője.
Az erdélyi arisztokrata családból származó Wass Albertet azzal vádolták meg a korabeli román hatóságok, hogy 1940-ben, a magyar hadsereg Észak-Erdélybe történő bevonulásakor parancsot adott több ember kivégzésére. 1946-ban háborús bűnök elkövetése miatt egy kolozsvári népbíróság távollétében halálra ítélte. Romániában 2002-ben kormányrendeletben tiltották be a háborús bűnösök kultuszát. A jogszabály értelmében három erdélyi településen távolították el talapzatáról az író szobrát.
eron.ro,

Román keringő
Sokan nem értik, miért romlott meg váratlanul az ígéretesnek tűnő magyar–román viszony. Nem értik, nem is érthetik, mert nem ismerik a román politikai gondolkodást.
Két egymás mellett élő nép történeti, habitusbéli, kulturális különbségeiről és a másik iránti fenntartásairól tudomást nem venni ostobaság. Történhet bármi, az írek előítéleteket táplálnak az angolok iránt, és viszont, a hollandok és a németek is nagyjából annyira rajonganak egymásért, mint az oroszok és a lengyelek. Az előítéleteket eltüntetni nem lehet. Hogy egy szép napon felkelünk, és ripsz-ropsz, úgy szeretjük a szomszédot, mint magunkat: ilyen szamárságban csak egy kriptoliberális hihet. Minden, ami lehetséges a magyar–román viszonyban, mindösszesen ennyi: a másik jobb megismerése, a gyűlölet tompítása, az ember felfedezése a másik emberben.
Vagyis nem kell összecsókolózni, de kiköpni sem, ebben talán megegyezhetnek a normális románok és magyarok.
Néhány hete a román kormány ezt a hallgatólagos megállapodást, a kívánatos emberi minimumot hágta át az úgynevezett zászlóüggyel. Olyasmit tagadott meg a magyarságtól, amit a világ normálisabb felén a többség magától is megad a kisebbségnek. A román politikai osztály azonban – részben megszokásból, részben korlátoltságból – nem hiszi, hogy a magyarságnak akár néhány lengedező zászló is járna Erdélyben. Olyan a magyargyűlölet arrafelé, mint az első falat puliszka: ha rákaptál, az ízét soha nem felejtheted.
Ahogyan én látom, a román elit mindmáig nem szabadult meg fanarióta jellegétől: cselszövések, háttéralkuk, sunyi üzletelések zajlanak a bukaresti törvényhozásban. Sokkal, ezerszer jobban, mint nálunk, pedig hát a saját házunk táján is volna ok panaszra.
Romániában sasszézhatsz jobbra vagy balra, a lényeg, hogy ha szavazatok kellenek, mindig kéznél vannak a magyarok, rajtuk elverheted a port.
Ezt mi nem értjük, nem érthetjük. Magyarországon nincsen olyan nemzeti kisebbség, amelyet – etnikai különbözősége miatt – kiforgattunk a vagyonából, közigazgatásilag ellehetetlenítettünk, a fejlesztésekben hátra soroltunk. A románság nagy része – még hozzánk képest is, ami nem kis szó – teljesen a múltban él, azonkívül őszintén hiszi, hogy változatlanul Erdély elszakításán mesterkedünk. A románság tömegeinek azonkívül lappangó, titkos bűntudata és kisebbségi érzése van, ha az erdélyi magyarság polgári kultúrájával, civilizációs szerepével szembesül.
Románia nyomorúsága – amelynek történeti stációit Lucian Boia professzor oly pontosan dokumentálta – fényesen megmutatkozik abban, miként bánnak a kisebbségekkel. Az a nemzet, amelynek az államelnöke és miniszterelnöke hétfőn pofozza, csütörtökön simogatja az erdélyi magyarságot, ország-világ elé tárja valódi természetét.
Ezzel viszont az a baj, hogy a végtelenségig nem feszíthetik a húrt: a húzd meg, ereszd meg tökéletes módszer az elzártságban, diktatúrában, de gyengülő hatásfokú a globalizált világban, ahol másodpercenként reppenek fel a hírek, minden és mindenki tökéletesen ellenőrizhető, számon kérhető. Ha a román politikai elit a gazdasági bajok elfedésére a székelység szimbólumaival vacakol, és nagyszabású diplomáciai támadást indít, magának árt a legtöbbet. Románia fel fogja zabálni a saját jövőjét, mert a nagyarányú elvándorlás, a szociális feszültségek, a nyomasztó szegénység hosszú távon fellazítja az állami kereteket, és lassan teret nyernek a helyi kezdeményezések. Nem biztos, hogy etnikai alapon, meglehet, gazdasági szükségszerűségből. Teljesen mindegy. Hogy azonban a döntő pillanatban a Székelyföld magyar etnikai tömbje egyben áll-e majd, nagyjából el is dönti az erdélyi magyarság jövőjét.
Románia nemzeti célja a 20. század elején összeforrasztott nemzetállam egyben tartása. A magyar nemzeti cél az európai normák alapján elvárható helyi önigazgatás kiépítése, az erdélyi magyarság gazdasági, lelki megerősítése. A kettő tökéletesen kizárja egymást: a tét azonban nem kisebb, mint hogy lesz-e Csíkkarcfalván száz év múlva is magyar szó.
Már csak két dolgot nem értek. Az egyik, hogy az RMDSZ melyik nemzeti célt vallja magáénak (harmadik, külön bejáratú RMDSZ-es cél ugyanis nincsen). A másik pedig, hogy a Kolozsváron meakulpázó, majd itthon románozó MSZP-ben vajon kinek jutott eszébe, hogy éppen Victor Pontával erősítsenek? Éppen azt a román miniszterelnököt hívják meg Mesterházy mellé színpadi szteppelésre, aki per pillanat a világ magyarságát igyekszik páros lábbal arcon rúgni.
Így aztán összenő, ami összetartozik: vagyunk az egyik oldalon mi, akik a magyar nemzeti célokért küzdünk, a másikon Ponta és a fanarióta sokaság, akikhez kézcsókra járulnak a legnagyobb magyarországi ellenzéki párt vezetői.
Barátaim: ezt azért ne felejtsétek Csíkkarcfalván sem, amikor a jövő tavasszal első alkalommal ikszeltek magyarországi választáson.
Szentesi Zöldi László
Magyar Hírlap
Erdély.ma,

Csak valós történésekre alapuló mondák születtek Mátyásról
Lámpások vitték az égbe az idei ünnepség hírét
Legalább egy-két nap erejéig becsempészni életünkbe a reneszánsz értékeket, hangulatot, életérzést – ezzel a csöppet sem titkolt szándékkal szervezi meg évről évre Mátyás-napi rendezvény- és ünnepségsorozatát a kolozsvári Amaryllis Társaság. Idén kerek évforduló is gazdagította a tematikát, mivel Mátyás királyunk 570 esztendővel ezelőtt született. A szervezők minden évben igyekeznek valamilyen különlegességgel is előállni a hagyományos programok mellett: idén kezdő mozzanatként lámpásokat eresztettek szélnek február 22-én, pénteken este a Főtérről. Ezt régizene-koncert követte a Bánffy-palotában, Szerelmes mese címmel, a Trei parale együttes előadásában. A szombat délelőttöt hagyományosan a gyermekeknek szentelték: a Mátyás-házban közös mesekönyv született. A téma azonban a délutánba is belenyúlott, szakemberek a Mátyás-mesék népszerűségének titkáról értekeztek, majd a Carmina Danubiana együttes koncertezett. A program ünnepi misével zárult.
Királyi udvar a könyvtárban
A Mátyás király születésnapjának 570. évfordulójára szervezett rendezvények kavalkádjában a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány Gróf Mikó Imre Könyvtára ezúttal Mátyás, az igazságos címmel szervezett játékosan ismeretbővítő programot kisiskolások számára azzal a céllal, hogy megismertesse és megértesse leghíresebb királyunk ellentmondásos személyiségét. A tevékenységre kíváncsian és a gyermeki játékosság szellemében jelentkeztek a Donát negyedi Onisifor Ghibu Természettudományi Líceum magyar tagozatának alsósai, Illés Csilla, Diószegi Roberta Beáta, Korábián Krisztina tanítók, valamint Lőrincz Andrea segítőpedagógus kíséretében.
A királyunkról való lényegesebb tudnivalók bemutatása után meseolvasás következett, a mese témáját a kicsik rajzolással, a nagyobbacskák pedig a hallottak elmélyítéséhez hasznos feladatlappal folytathatták, majd a jó hangulat elmélyítése érdekében énektanítással és a Mátyás király szobrászt keres mozgásos játékkal zárult a program. A hangulat és a tudásvágy megvolt, csupán a rohanó idő nem volt cinkostársunk, így bármennyire is jó volt királyi vendégnek lenni, az időutazás határideje lejárt, és elkövetkező alkalmak ígéretében elérkezett a búcsúzás ideje is.
Miklós Erika
Kódex születik
Az Amaryllis Társaság és a kolozsvári gyerekek összefogásával szombaton egyedi projekt született. Mátyás király szülőháza délelőtt néhány órára komoly műhelymunka helyszínévé vált: seregnyi szorgoskezű kis művész merített ihletet Markó Botond meséjéből, a Ficfakirályból, amelyet Kürti Andrea már előzőleg papírra vetett, így az alkotó kedvnek, csupán a képzelet szabhatott határt, s elkezdődhetett a valódi munka, az illusztrálás. Zsírkrétával, színes ceruzával, vízfestékkel, ecsettel, kézzel, ki amihez hozzáfért. Itt mindenki megtalálta a számára legmegfelelőbb kifejezési eszközt. A sokszínű és vidám alkotásokhoz mindenki hozzátett egy keveset. Különösen jó érzés volt látni, hogy a modern kor hősei, a mesék, filmek és rajzfilmek megannyi változatos karaktere közt a nagy orrú király alakja éppúgy megtalálja a helyét a gyerekek szívében. Mindenki ismeri ezt az álruhás igazságosztót, minden gyermek fejében ott lakozik a róla alkotott kép, amely testet öltött az általuk készített kódex lapjain.
A munkában elfáradt illusztrátorok addig sem unatkoztak, míg később érkező társaikat a tervezőasztalhoz engedték. Szórakoztatásukról Both József és Zsuzsa, valamint a Csereklye zenekar gondoskodott mesés játékkal, tánccal. A vidám forgatag egyaránt magával ragadott kicsiket és nagyokat, szülőket és nagyszülőket, s egészen a kódex kiállításáig tartott az önfeledt mulatság. Trombiták harsonájára ekkorra halkult el az énekszó, s álltak meg egy pillanatra a fürge lábak, hogy mindenki megtekinthesse a közös munka gyümölcsét.
A nyolc darab 70x100 cm-es ív jól látható helyre került, így végül képzeletben mindenki végigforgathatta lapjait, s a Mátyás király koronázásáról szóló mese életre kelt.
Simó Helga
Mesékről meséltek
Lelkileg és szellemileg egyaránt gazdagodhattak a kolozsváriak a délutáni kerekasztal-beszélgetésen, ahol három különböző területen dolgozó szakember járta körül a Mátyás-mesék és -mondák különleges világát. Miből fakad a királyról szóló történetek népszerűsége? Melyek azok az értékek, amelyeket Hunyadi Mátyás emlékezetes cselekedeteiből, megnyilvánulásaiból ihletve a mesék, mondák is előszeretettel felhasználnak? Milyen hatást gyakorolnak az értékek az olvasókra, a felnőttekre és a gyerekekre? Többek között ezekre a kérdésekre kaphattunk választ Antalfai Márta magyarországi pszichológustól, Keszeg Vilmos néprajzkutatótól és Lupescu Radu művészettörténésztől, akikkel Kurta József beszélgetett.
Lupescu Radu kifejtette: mozgalmas és érdekes, eseményekben gazdag az 1458 és 1490 közötti időszak, Hunyadi Mátyás uralkodásának több mint harminc esztendeje, amikor szinte minden évben vezetett hadjáratot, és a többi királytól eltérően erőteljes nyugati politikát folytatott. – A rengeteg esemény közrejátszott abban, hogy különféle történetek keringtek a cselekedeteiről, bizonyára már az ő korában is. Szorosan összefonódik viszont ez a fókusz apja, Hunyadi János alakjával, akiről szintén sokat regéltek. Roppant gazdag irodalma van ennek, nem csak a magyarok, de a szomszédos népek körében is, és valahol ez folytatódik Mátyás király esetében – magyarázta Lupescu Radu. Tartalmi szempontból persze jócskán eltér apa és fia folklorisztikus megközelítése: míg Hunyadi János vonatkozásában inkább a győzedelmes hadjáratokra esik a fő hangsúly, s a történetek a hadvezér alakját állítják előtérbe, addig a Mátyásról szóló mesék egészen másról szólnak.
Keszeg Vilmos utalt arra, hogy nagyon széles a skála, amelyen a király alakjához kapcsolódó értékek sorakoznak: a harcos vitézség, a leleményesség és az őszinteség tisztelője, a szegények pártfogója, segítőkész és jószívű, a dolgozó ember felkarolója és tisztelője, mindeközben pedig erőskezű uralkodó is, aki az öntelt, hatalmával visszaélő hatóságot képes rendre utasítani, és igazságot szolgáltatni. Műfaji szempontból is igencsak változatos kép tárul elénk: míg az anekdotákban az urakat megleckéztető Mátyás jelenik meg, a tréfás mesékben fizikai ereje helyett a leleményessége kerül előtérbe. – Gyakran hallhatunk olyasmit, hogy legendák szólnak Mátyásról, ez azonban nem igaz: a legenda istenekről, szentekről, vallási személyekről szóló történet, a Mátyás király történetek nagy része viszont monda, amely a valóság elemeire épül – hangsúlyozta Keszeg Vilmos.
Akárcsak a tündérmesékben, a Mátyás-mesék esetében is győzedelmeskedik a jó, a rossz pedig megkapja méltó büntetését, gyermekek és felnőttek épülésére, lelki világuk pozitív fejlődésére egyaránt alkalmasak tehát. Antalfai Márta úgy fogalmazott: „az emberi fantázia és képzelet egészen a lélek mélyéig hatol, onnan jönnek a vágyak, amelyek ezekben a mesékben is megfogalmazódnak – mindenekelőtt a jóság, az igazmondás és az igazságtevés, amely számos Mátyás-mese üzenete. – A másik ilyen témakör az okosság: olyan készségeket, képességeket szerepeltetnek – furfangosság, talpraesettség –, amelyek révén a legnagyobb bajból is győztesen kerülhetnek ki a szereplők. Ezekben a mesékben nem csak a király okos, hanem azok az emberek is, akik hatalmas furfanggal, erővel, bátorsággal rendelkeznek, amely által kiemelkedhetnek a többiek közül, ilyen például Mátyás király kovácsa – mondta a pszichológus. Véleménye szerint kicsik és nagyok fejlődésére egyaránt jó hatással lehetnek ezek a mesék, hiszen megtanítanak arra, hogy mindig van megoldás, még a kilátástalannak tűnő helyzetek és az elkeseredettség közepette is, ugyanakkor pedig az empátiakészséget is fejlesztik.
A beszélgetés után a Carmina Danubiana (Juhász Katalin, Csörsz Rumen István, Szabó Zoltán, Orci Géza) régizene-együttes koncertezettMátyás király és a Hunyadiak emlékezete a folklórban címmel.
Ferencz Zsolt
Zárszó a templomban
A Kolozsmonostori Kálvária-templomban vasárnap délelőtt megtartott ünnepi misén fejeződtek be az idei Mátyás Napok. Kádár István plébános arra figyelmeztette a templomot zsúfolásig megtöltő jelenlévőket, hogy Mátyás királyról csakis a szeretet és a tisztelet jegyében emlékezhetünk meg.
A jelenlegi mulandó és a jövőbeli örök haza közötti kapcsolatot a hit teremti meg. Amint pénteken este az égbe szállt a sok-sok lampion, legyen a szívetekben lévő hit is a lampion fényéhez hasonló. Ahogy Jézus mondja: ügyeljetek a hit lámpására, hogy az ki ne aludjon. Ne váljunk közömbössé a hit iránt. Folyamatosan vizsgáljuk meg magunkban azt, hogy élő hittel rendelkezünk-e – figyelmeztetett a plébános.
Bitay Levente kolozsvári magyar konzul beszédében először gratulált a szervezőknek a példaértékű Mátyás-napi rendezvényért, majd a kultúra összekötő hatásáról értekezett. A mise a Himnusz eléneklésével ért véget.
A rendezvényen közreműködött a Lux Aurumque csíkszeredai kamarakórus és a MUN Schola (karnagy: Ványolós András). Három kortárs zeneszerző művét adták elő; az erdélyi származású Orbán György Ave verum, az amerikai Eric Whitacre Lux Aurumque és az észt Arvo Pärt Magnificat című művét tolmácsolták. Három külön zenei világba nyerhettünk betekintést, amelyet a (főként) profi zenészekből álló kórus tökéletes, muzikális előadása kovácsolt eggyé.
A rendezvénysorozat létrejöttét támogatta a Verbau Romania Kft., a Bethlen Gábor Alap és az FKM Építészműhely.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár),

Emlékezés Bocskai István fejedelemre
Kolozsvári szülőházában emlékeztek meg szombaton délben történelmünk nagy alakjáról, Bocskai Istvánról erdélyi fejedelemmé választásának 408. és halálának 406. évfordulóján.
Az épületben működő Sapientia EMTE részéről Tonk Márton dékán, Szilágyi Pál rektori tanácsos és Lupescu Radu tanszékvezető, valamint a Hajdú-Bihar megyei Bocskai Emlékbizottság küldöttsége (Szólláth Tibor hajdúnánási és Ménes Andrea vámospércsi polgármesterek, Kocsis Róbert megyei önkormányzati alelnök stb.) koszorúzta meg a fejedelem beltéri mellszobrát és utcai domborművét. A hetedik közös kegyeletleróvás alkalmából Kocsis Áron lelkipásztor Pál apostol szavaival, Kocsis Róbert énekszóval, Dinnyés József előadóművész korabeli lantmuzsikával és dallal, Panek Zsuzsanna pedig Reményik-verssel fokozta az ünnepélyes hangulatot.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár),

„Nem egy fortyogó katlanon ülök”
„Nem lehetünk érdekeltek abban, hogy elszigeteljük a magyarságot Románián belül, ez semmiféle eredményt nem hoz” – mondja lapunknak adott interjúban Kelemen Hunor. Az RMDSZ szövetségi elnökét a közelgő régióvitáról, a Partium–Székelyföld-ellentétekről, a román politikusokkal való párbeszéd lehetőségéről kérdezte Cseke Péter Tamás.
Liviu Dragnea bejelentette, hogy elkezdődött Románia közigazgatási újrafelosztásának közvitája. A kormányfőhelyettes utalt arra, korántsem biztos, hogy nyolc régióra osztják majd az országot, mint ahogy korábban több kormánypárti politikus szorgalmazta. Ezek szerint van esély arra, hogy a szociál–liberálisok mégsem fagyasztják be a jelenlegi fejlesztési régiókat, hanem – mint ahogy az RMDSZ is szeretné – kisebb régiók lesznek?
Valóban, a kormányzó pártszövetség folyamatosan azt kommunikálta eddig, hogy a jelenlegi fejlesztési régiók közigazgatási jogkörökkel való felruházása a szándékuk. Én úgy látom, a háttérben az USL-n belül is vannak olyan kezdeményezések, akár régiónként is eltérő hangok, amelyek szerint a mostani nyolcrégiós felosztás közigazgatásilag nincs rendben. Gyakorlatilag mindenki beismeri, hogy a jelenlegi régiófelosztás egy csőd. Ha közigazgatási jogkörökkel ruházzák fel a mostani fejlesztési régiókat, az hosszú távon megerősíti, sőt súlyosbítja ezt a csődöt. Nem véletlenül mondtam és mondom, hogy egy több mint tízesztendős kudarcot nem szabad szőnyeg alá söpörni, nem szabad megerősíteni, nem szabad elrejteni, nem lehet azt játszani, hogy van egy csődtömegem, abba teszek egy acélvázat, öntök bele egy kis cementet, hogy megkössön. Attól még csőd lesz, nem fog jobban működni. Annak idején a parasztpárti politikusoknak is az volt elsősorban a problémájuk, hogy a Székelyföld nehogy egyetlen régióba kerüljön. A román politikusok ezt a kérdést mindig az etnikai szempontokat előtérbe helyezve közelítették meg. A baj az, hogy az etnikai spirálból nem bírnak kilépni, és számomra ez sokkal mélyebb, sokkal súlyosabb mentalitásbeli problémát vet fel. Ám ha a miniszterelnök-helyettes már képes azt kijelenteni, hogy a nyolc régió nem szentírás, azt mutatja, hogy a kormánypártok kezdenek más felosztáson is gondolkodni. Mi azt mondjuk: sok-sok érv van amellett, hogy egy régió legfeljebb három-négy megyéből álljon.
Az előbbi kérdést azért is tettem fel, mert Csutak István RMDSZ-es szakértő meggyőződéssel állítja: az USL már csak azért is keresztül fogja vinni a nyolcrégiós elképzelését, mert így árthat a legjobban a magyarságnak. Az RMDSZ elnöke nem ennyire borúlátó?
Csutak István álláspontját és az érvelését ismerem, nekem nem Csutak Istvánnal kell vitatkoznom, nem is vitatkozom vele. Azt gondolom, ha egy lehetőségünk van, akkor azon kell lennünk, hogy Románia közigazgatási felosztása ne legyen nyolcrégiós. Akkor még mindig jobb, ha megmaradnak a jelenlegi fejlesztési régiók, ám közigazgatási hatáskörök nélkül. Nekünk egyszer már sikerült megakadályoznunk, hogy a nyolc fejlesztési régió közigazgatási hatásköröket kapjon, amikor Traian Băsescu állt elő ezzel az elképzeléssel, igaz, akkor más helyzetben voltunk.
(„Elképzelhetetlennek tartom a szórvány feladását”
„Nem tudok olyan elképzelést elfogadni, amely a szórvány feladásához vezet, akár a Székelyföld irányában, akár más irányban történne a szórvány feladása” – jelentette ki Kelemen Hunor, amikor az RMDSZ álláspontjáról kérdeztük azzal kapcsolatban, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője a szórványban élő magyarok áttelepítésének gondolatát vetette fel. A szövetségi elnök szerint ez a paradigmaváltás veszélyes a Kárpát-medencei magyarságra. „Jó, ha szembesül azzal a társadalom, hogy vannak, akik másképp képzelik el a szülőföldön maradást. Mi úgy gondoljuk, a szórványt erősíteni kell” – mondta Kelemen, hozzátéve, érdemes vitázni erről a kérdésről, de nem túlságosan hosszú ideig, „mert nem szül jó vért”.)
Mikor véglegesíti elképzeléseit az RMDSZ arról, hogyan kellene kinéznie Románia régióinak?
Négy lépcsőben képzeltük el álláspontunk kialakítását. Már volt Bukarestben egy tanácskozásunk regionális önkormányzati vezetőkkel, szakértőkkel, alapos, statisztikai adatokra alapuló anyagokról. Második lépésként március elsején önkormányzati konferenciát tartunk Kolozsváron, amelyen megvitatjuk ezt a kérdést. Ezután szakértői egyeztetések következnek román és külföldi szakemberek bevonásával, és utolsó lépésként hozunk döntést az RMDSZ politikai testületeiben. Ez a döntés arról fog szólni, mit fogunk fenntartani a parlamentben a közigazgatási átszervezésről szóló vita során, illetve milyen alternatív variánsok lehetségesek.
Az RMDSZ területi szervezetei, a Partiumban, a Székelyföldön már kidolgozták elképzeléseiket a régiós felosztásról. Várhatók-e nagyobb viták a kolozsvári önkormányzati tanácskozáson?
Semmiféle vita nem várható, ugyanis a partiumiak nem akarnak a Székelyföld számára régiót megrajzolni, és a székelyföldiek sem a partiumiak számára régiót megrajzolni. Nincs semmiféle konfliktus közöttük ezen a téren. Van az RMDSZ-en belül egyfajta vita arról, hogy a rendelkezésünkre álló statisztikai adatokból melyek a mérvadóak. Vannak viták közöttünk arról is, hogy egy-egy számot hogyan értelmezzünk, de e viták egy adott régión belül vannak, nem régiók között. A kolozsvári tanácskozáson azt fogjuk kérni, hogy mindegyik régió készítsen több, adatokkal alátámasztott munkaváltozatot. Én ismerem a partiumiak elképzeléseit, ismerem a székelyföldiekét, és ezekben a tervezetekben is van játéktér, lehet mozogni. Ez fontos, mert 70 százalékos parlamenti többséggel állunk szemben, és nem jó, ha egyetlen álláspont mellé lecövekelünk. Képesnek kell lennünk előterjeszteni A, B és C változatot is a régiók megrajzolására. Ám legalább ennyire fontosak az elképzeléseink a régióknak szánt jogkörökről, a régiós testületek megválasztásáról. Ezekről nekünk több változatot kell elkészítenünk.
Lehet, hogy a régiókról nincs Partium–Székelyföld-vita, ám érezni a feszültséget a két régió RMDSZ-es politikusai között. Elhangzik néha egy-egy epés megjegyzés a másik irányában mindkét fél részéről, legutóbb például Mesterházy Attiláék kolozsvári látogatása kapcsán.
Minden szervezeten belül vannak csipkelődések, ellentétek, nem csak az RMDSZ-ben. Régiós vitákban feszültség nem fog megmutatkozni, én arra törekszem, hogy ne is alakulhasson ki. Amikor Traian Băsescu annak idején előállt azzal a kompromisszumnak szánt javaslatával, hogy a két székelyföldi megye alkosson egyetlen kisebb régiót, nem fogadtuk el, mert csak a két megyére vonatkozott, hosszú távon amúgy sem lett volna életképes, és szétszakította volna az erdélyi magyarságot, a Partiumot és a Székelyföldet. Az RMDSZ ernyőszervezet. Az év elején az MSZP vezetőinek kolozsvári látogatását sokan sokféleképpen próbáltak kihasználni, teljesen indokolatlanul. Én azt mondom: az RMDSZ valamennyi magyarországi párttal leül tárgyalni, mindenkinek a véleményére kíváncsiak vagyunk, akinek szándékában van ezt elmondani. Minden évben találkozunk a KDNP-vel, a Fidesszel, az MPSZ-vel, és a továbbiakban is így lesz, ideológiailag az RMDSZ nem köteleződik el sehova.
(„Johannis nem befolyásolja a viszonyt a liberálisokkal”
Kelemen Hunor szerint nincs különösebb jelentősége a kormány kisebbségvédelmi politikája szempontjából annak, hogy Klaus Johannist, a Német Demokrata Fórum elnökét a Nemzeti Liberális Párt második emberévé választották a PNL kongresszusán. A szövetségi elnök „Crin Antonescu és a PNL szempontjából érdekes lépésnek” nevezte a nagyszebeni polgármester belépését a nagypolitikába, azonban ezt nem a kisebbségek irányába tett gesztusnak értelmezi. Úgy véli: az lenne a legnagyobb hiba, ha Románia a kisebbségpolitikáját az olaszok, örmények vagy a szászok szemszögéből közelítené meg. „A nemzetiségi kérdést elsősorban a magyarság szempontjából kell megközelíteni, mert a magyar közösség a valós problémákat és célokat megfogalmazó kisebbség ebben az országban” – jelentette ki. Kelemen gesztusnak inkább azt tartja, hogy Crin Antonescu hosszas mosolyszünet után személyesen hívta meg az RMDSZ elnökét a PNL kongresszusára. „Hónapok óta nem beszélünk, nincs kommunikáció közöttünk. Ezt a gesztust figyelembe kell venni, de nem föltétlenül jelent radikális fordulatot” – jelentette ki a politikus, aki egy székely zászlóval lepte meg liberális meghívóit.)
Tehát nem érzi azt, hogy szövetségi elnökként egy fortyogó katlanon ül?
Egyáltalán nem érzem azt, hogy egy katlanon ülnék, és robbanás előtt állna a katlan. Azt sem érzem, amit mondanak időnként jó szándékú, többnyire tévé elől politizáló elemzők, hogy a szövetségi elnök fejére nőttek az RMDSZ-es kiskirályok. Nincs ilyen, nem nőtt senki a fejemre. Nyilván, én nem vagyok autoriter alkat, ezt azért látni kell.
Mondták önről azt is, hogy „lágy” vezető.
Persze, lehet, hogy sokan így látják, de a kollégák jól tudják, hogy az én habitusom inkább olyan, hogy mindenkit meghallgatok, minden nézetnek megpróbálok helyet teremteni. Van viszont egy határ, amelyen túl nincsen mozgástere senkinek, de ez a határ tág, hisz nem vagyunk párt. Ha párt lennénk, nyilván szűkebb lenne ez a határ.
Visszatérve a régiókra: mennyire nehezíti az RMDSZ helyzetét az ország közigazgatási felosztásáról szóló vitában a székelyzászló-botrány?
Az ilyen feszültségkeltés leszűkíti az amúgy sem túlságosan nagy tárgyalási mozgásterünket, és ez nem szerencsés. A zászlóbotránnyal kapcsolatosan néhány dolgot folyamatosan el kell mondani, mert melléfog a sajtóban még a legjobb szándékú értelmezési kísérlet is. Ez az ügy nem most kezdődött. Tavaly kezdődött, miután az RMDSZ kikerült a kormányból és Codrin Munteanu prefektus elkezdte üldözni a Kovászna megyei polgármestereket a székely zászló használata miatt. Mi ez ellen tavaly már többször felemeltük a hangunkat. Tüntetést is szerveztünk tavaly ősszel a székely zászló, a közösségi szimbólumok használata mellett. A miniszterelnökkel is közöltem, hogy a román–magyar együttélést, a román–magyar viszonyt veszélyezteti, amit Codrin Munteanu művel. A volt prefektus januárban román zászlóval takarta le a Székelyföld feliratú táblát Sepsiszentgyörgyön. Akár provokációnak is tekinthető, hogy a román zászlót a kisegyesülés napjának éjszakáján, hajnalán ismeretlenek összevágták. A vita kirobbanásához az vezetett, hogy az új háromszéki prefektus beiktatásakor kivitték a székely zászlót a megyei önkormányzat díszterméből. Ezt követte Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár reakciója Budapesten. Tehát nem Németh Zsolt reakciója volt az első lépés, csak ez kapott visszhangot, ezt sokan elfelejtik. Mi abban reménykedtünk, hogy ha Codrin Munteanu elkerül a Székelyföldről – ami meg is történt –, akkor visszalépünk a normalitás talajára, erre azonban Németh Zsolt nyilatkozata nem segített rá.
Ezt a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának budapesti ülésén is szóvá tette?
Budapesten azt mondtam: fontos a magyarországiak szolidaritása, fontos az, hogy egymásnak segítsünk. Ám az is fontos, hogy mielőtt a segítség érkezik, szóljanak nekünk időben Budapestről, hogy kapaszkodhassunk meg, mert ügyeinket nekünk kell itt rendezni, rajtunk csattan az ostor. Ha pedig Budapestről segíteni akarnak, jól fel kell mérni, hogyan tegyék: nyilatkozat formájában vagy diplomáciai csatornákon keresztül. Az a jó, hogy fölkorbácsoljuk a kedélyeket és így visszük a közvélemény elé a kérdést, vagy az a jó, ha a budapesti kétharmados parlamenti többség leült tárgyalni a bukaresti kétharmadossal. Fontosnak tartom, hogy ilyen esetben konzultáljanak velünk is.
Több olyan RMDSZ-es képviselővel beszéltem, aki szerint soha nem volt még ilyen „kibeszélős”, éles hangulata a KMKF üléseinek, mint legutóbb Budapesten. Meg tudja ezt erősíteni?
Valóban, az előzőekhez képest ez az ülés feszesebb, élénkebb volt. Jó beszélgetés, még akkor is, hogy ha nem az udvariaskodás jellemezte. Kövér László házelnök részéről megfogalmazódott az a javaslat is, hogy szűkebb körben folyatni kéne, mert sok a kibeszélnivaló.
Még zajlott a KMKF ülése, amikor Kövér László kitűzette a székely zászlót az Országházra. Bukarestben erre előbb hevesen reagáltak, több román politikus javasolta, hogy a parlament foglaljon állást a budapesti lépéssel szemben. Végül nem született állásfoglalás, sőt elhangzott az a javaslat, hogy valamennyi megye zászlaját, így a székely lobogót is helyezzék a bukaresti parlament elé. Megvalósul ön szerint ez a javaslat?
Nem akarom most fölsorolni, mennyi munkánkba, mindennapos erőfeszítésünkbe telt, hogy ezt a székelyzászló-ügyet normális mederbe tereljük. Úgy gondolom, ez sikerült is elérnünk. Sok munkánk van abban, hogy nem született állásfoglalás a parlamentben. Vasárnap délben (február 17-én – szerk. megj.), délután még úgy tűnt, hogy nagy összefogás lesz román oldalon ebben a kérdésben, hétfő reggelre ez már másképpen nézett ki. Ezért is vagyunk ott a parlamentben, hogy a normalitást próbáljuk eredményesen képviselni. Nem tudom, mikor kerülnek ki a megyezászlók a parlament elé, de a javaslatot meg kell próbálni majd gyakorlatba ültetni.
Egy román lapnak adott korábbi interjúban méltatta Victor Ponta miniszterelnöknek a kisebbségi kérdésekhez, a román–magyar viszony alakulásához való hozzáállását. Fenntartja ezt az álláspontját a székelyzászló-ügy után is?
Nem dicsértem Victor Pontát, csak értékeltem a magatartását. Nem vagyok az az ember, aki mindenkiről azt feltételezi, hogy csak rosszat akar. Ha valakivel bizonyos helyzetekben, kérdésekben szót lehet érteni, nyitottságot és jó szándékot vélek benne felfedezni, akkor ezt elismerem, akkor is, ha a döntései nem éppen olyanok, amilyeneket én szerettem volna. Pontának az elmúlt esztendőkben számos olyan kijelentése volt, ami sértette a magyarokat, sértette az RMDSZ-t, ennek jelentős része azonban a választási kampány része volt. Ám mondjon nekem valaki egy olyan politikust, akinek az elmúlt 23 esztendőben nem volt olyan kijelentése, mely a magyarokat ne sértette volna, beleértve Traian Băsescut is. Amióta Ponta miniszterelnök lett, szembesült azzal, hogy a román–magyar viszonnyal valamit kezdeni kell. Felelősségteljesebben próbálja ezt a kérdést megközelíteni. Ezt nem akarom tagadni csak azért, mert Pontának közben vannak olyan kijelentései, melyekkel én magam sem értek egyet. Azzal, ahogy a magyarországi pártokhoz vagy a magyar kormányhoz viszonyult, nem értek egyet. A tanügyi kérdésekben az elmúlt hónapokban korrekt próbált lenni, nyitott volt, én ezt nem akarom letagadni. Ez nem jelenti azt, hogy Ponta megold mindent, mert a kormányfőnek is vannak határai. Ám az erdélyi magyarság képviselőiként mi nem lehetünk érdekeltek abban, hogy elszigeteljük a magyarságot Románián belül, ez semmiféle eredményt nem hoz. Ha valaki párbeszédképes, ha valakinek van egy kis empátiája, nyitottsága felénk, akkor arra oda kell figyelni, keresni kell a párbeszéd lehetőségét.
(„Nem baj, hogy van belső ellenzék Vásárhelyen”
„Az nem baj, ha az RMDSZ-ben van belső ellenzék. Egy demokratikusan működtetett pártban teljesen normális, hogy vannak, akik másképp gondolkodnak. Soha nem félek a vitáktól, hanem az egyhangúságtól félek, mert az a rossz előjel” – jelentette ki Kelemen Hunor, amikor a marosvásárhelyi RMDSZ helyzetéről kérdeztük. A szövetségi elnök leszögezte, Marosvásárhelyen egyetlen RMDSZ-szervezet van, amely az alapszabály szerint és az SZKT határozatának megfelelően járt el. „Bízom abban, hogy ha a szervezet legitim elnöke, Peti András közösségépítő elképzelései megvalósulnak, a városi szervezet hitele, az új elnök megítélése, a városi szervezet munkájának a megítélése radikálisan meg fog változni a városban” – jelentette ki a politikus. Szerinte Peti Andrásék ellenzéke előbb-utóbb meg fog győződni arról, hogy a jelenlegi városi szervezet már egy más, közösségépítő csapat. „Egy olyan városi szervezettől, amely éveken keresztül rosszul működött, nem is lehet elvárni, hogy egyik napról a másikra minden feszültség nélkül a normális mederbe terelődjenek a dolgok. Én azt tudom mondani azoknak, akik Peti András megválasztásával esetleg elégedetlenek, hogy bízzanak abban az emberben, aki ezt a munkát vállalta. Én bízom abban, hogy a szervezetet életre kelti, lesznek eredményei” – mondta Kelemen.)
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

Eltávolították a Mátyás-házról a piros-fehér-zöld koszorúkat
Az egyetem vezetősége a műemlékvédelmi törvényre hivatkozik
A szemétbe dobatta tegnap a Ion Andreescu Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem vezetősége Mátyás király szülőházának homlokzatáról a piros-fehér-zöld szalagos emlékkoszorúkat. Bár az évek során számtalanszor helyeztek már el koszorúkat az épületen, az egyetem vezetősége a műemlékvédelmi törvény megszegésével indokolta az intézkedést. Tegnap a magyar külképviselet és az RMDSZ képviselői a helyszínre siettek, majd a kukából „kimentett” koszorúkat, a Mátyás-szoborcsoport talapzata elé vitték, és ott helyezték el őket. Virgil Pop műemlékvédelmi főtanácsos szerint nem történt törvénysértés, Magdó János kolozsvári magyar főkonzul nem kívánta kommentálni a történteket, míg Máté András, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke kiemelte: a koszorúkat a megemlékezők egy állványra helyezték, de ha ezt követően fel is kerültek a homlokzaton lévő kampókra, az egyetemnek nem ilyen módon kellett volna eljárnia.
KISS OLIVÉR, ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár),

Mikor született Mátyás király?
1443. február 23-án, vágjuk rá. A szülőházán elhelyezett emléktábla szerint viszont március 27-én.
A történetírók véleménye sokáig eltérő volt. Nem csupán Mátyás király születése napját, hónapját, hanem évét illetően is. Jeles történettudósaink, mint Katona István, Pray György, Horváth Mihály, Szalay László, a Hunyadi-kor kiemelkedő kutatójával, gróf Teleki Józseffel együtt, a XIX. század végéig mondhatni egyöntetűen azon a véleményen voltak, hogy Mátyás 1443-ban született.
Ezzel szemben a király halálának 400. évfordulóján, 1890-ben Fraknói Vilmos, különböző forrásokra hivatkozva, Hunyadi Mátyás király élete: 1440–1490. (Magyar történeti életrajzok) című munkájában arra a következtetésre jutott, hogy nem 1443-ban, hanem 1440-ben látta meg a napvilágot. Véleményét a magyar tudományos élet elfogadta és évtizedekig kitartott mellette. Ez az esztendő a történészektől az iskolai tankönyvekig általánosan elfogadott lett. Még véletlenül sem közölt senki 1443-at. A századokig fönnmaradt hagyományt, az ezen alapuló felfogást kiszorította az új vélemény.
Érdekes, hogy azokat a forrásokat, amelyek alapján Fraknói 1440 mellett állt ki, egy-két kivétellel már Katona, előtte pedig Kaprinai István jezsuita történész (1714–1785) – aki hitszónokként, tanárként a rend kolozsvári házában is tevékenykedett – szintén ismert, mégis mindketten kitartottak 1443 mellett.
A Mátyás szülőházán Fraknói könyvének megjelenése előtt egy évvel, 1889-ben elhelyezett emléktáblán még 1443 olvasható. A két év, 1440 és 1443 közül természetesen csak az egyik valós. 1943-ban, a király születésének 500. évében, Guoth Kálmán (1912–1949), 1941 decembere és 1944 decembere között Kolozsvár főlevéltárnokaként vállalkozott a kérdés tisztázására. Megvizsgálta a fönnmaradt forrásokat, hogy kiderítse, melyek a hitelesek, és melyek a tévesek.
Keletkezésük időrendjében vette számba a forrásokat.
1. Thomasi velencei követ 1458. január 24-én, Mátyás királlyá választásakor azt jelentette a dózsénak, hogy az új király körülbelül 18 éves (giovane de anni circa 18).
2. Giovanni de Ulissis, a milánói herceg követe a császári udvarnál, 1458. február 18-án Németújhelyről (később Bécsújhely) azt jelentette, hogy Mátyás húszéves.
3. Aeneas Sylvius 1458. március 9-én Rómából – valószínűleg Carvajal [karvahal] pápai követ jelentése alapján – azt írta egyik barátjának, hogy Magyarország új királya, Mátyás, 18 éves. Másutt viszont egykorúnak említi V. Lászlóval.
4. Az 1463. évi pápai követjelentésben az olvasható, hogy Mátyás akkor, mikor V. László magával vitte Bécsbe – 1457 májusában –, 16 éves volt.
5. A németül Lausitzben, az ott lakó szorb – szláv – lakosság nyelvén Luzsicában, az Odera bal partján fekvő, németül Görlitz, szorbul Zhorjelc város 1469-ben követeket küldött Boroszlóba (lengyelül Wroclaw, most Lengyelországban). Útjukról a követek naplót írtak. Ebben az áll, hogy június 1-jén érkeztek Boroszlóba, meglátogatták az ott időző pápai követet és megkérdezték tőle, hány éves lehet Mátyás király. A pápai követ azt válaszolta, hogy harmincadik évében van.
6. Dlugosz János lengyel történetíró több ízben járt diplomáciai küldetésben Magyarországon. Historica Polonica című terjedelmes munkájában, amelyen 1460-ban bekövetkezett haláláig dolgozott, azt írja, hogy királlyá választásakor Mátyás 13. évében volt.
7. Galeotto Marzio, latinosan Galeottus Martius, 1485 körül keletkezett munkájában kétszer is azt írja, hogy királlyá választásakor Mátyás 14 éves volt.
8. Petrus Ransanus 1487 és 1490 között írt munkája szerint Mátyás 1458-ban, mikor királlyá választották, 15. életévében járt.
9. Helias Lampridus Cervinus raguzai humanista 1490. május 4-én, Mátyásról tartott emlékbeszédében azt mondta, hogy a nagy király 1443. február 23-án született.
10. Antonius Bonfini Rerum Hungaricarum Decades című, 1486 és 1495 között írt munkájában háromszor is utal Mátyás életkorára. Megválasztásakor 17 évesnek, 1468 tavaszán 27 évesnek mondja. 1490. április 6-án, halála napján viszont 47 évesként említi.
11. Heltai Gáspár szerint Mátyás 1443. március 27-én jött a világra. Tőle származik a király óvári szülőházán 1889-ben elhelyezett emléktábla születési időpontja.
A források adatai tehát meglehetősen eltérők. Sőt, egyazon szerző, Bonfini is három eltérő évet említ. Melyik e három közül a legelfogadhatóbb?
Bonfini 1486-ban jött Magyarországra. Így 1458-ban nem volt jelen a királyválasztáskor, ugyanígy az 1468. évi csehországi hadjárat idején sem. Azt azonban, minthogy a királyi udvarban élt, pontosan tudta, halálakor hány éves volt Mátyás. Első két adata valószínűleg úgy született, hogy Mátyásnak a halálakor betöltött életkorából, a 47 évből Bonfini levonta az 1458, illetőleg az 1468 és 1490 között eltelt éveket. És közben tévedett. Erre utal az, hogy az 1458-ra és 1468-ra vonatkozó életkor meghatározása ellentétes egymással, és mindegyik külön-külön ellentmond hiteles tudósításának, annak, hogy Mátyás 1490. április 6-án bekövetkezett halálakor 47 éves volt.
Bonfini följegyzéseiből tehát egyedül az utolsó a megbízható. Vagyis Mátyás 1443-ban született.
A görlitzi követek naplója is ellentmondó adatokat tartalmaz. Ugyanis ha Mátyás június elseje után született, és 1469. június 1-én életének harmincadik évében járt, akkor 1439-ben született. Ha viszont június 1-e előtt, akkor a követek följegyzése 1440-re utal. De mivel a források, melyek a király születésének hónapját is közlik, februárt és március említenek, a görlitzi követnapló adata 1440-re vonatkozik.
Ezek után, februárt és márciust véve a születés hónapjául, a források adatait csoportosítsuk évek szerint. Mátyás tehát születhetett:
1. 1438-ban – Giovanni de Ulissis szerint.
2. 1440-ben – Thomas, Aeneas Sylvius és a görlitzi követek naplója szerint.
3. 1441-ben vagy 1442-ben – az 1463. évi pápai követjelentés szerint.
4. 1443-ban – Galeotto Marzio, Ransanus, Helias Lampridus Cervinus, Bonfini Antonius és Heltai Gáspár szerint.
5. 1445-ben – Dlugosz szerint.
Ebből kiderül, hogy csak 1440 és 1443 jöhet számításba. Mégpedig azért, mert a források többsége, mennyiségileg és minőségileg egyaránt erre a két esztendőre utal. Giovanni de Ulissis az eseményektől távol élt, tudósítása hallomáson alapulhatott. Az 1463. évi pápai követjelentés egy öt évvel korábbi eseménnyel kapcsolatban szerepel. Dlugosz tudósítása eleve téves, Mátyás nem születhetett 1445-ben, mert egy 1444. július 3-án kelt oklevél két ízben is említést tesz róla. De Dlugosz, tévedése ellenére, inkább 1443 javára bizonyít.
A kérdés most már az, hogy 1440-ben vagy 1443-ban született Mátyás király.
Fraknói 1440 mellett érvelve azt mondja: „Mindent összevetve a születési évre nézve Thomasi és Aeneas Sylvius följegyzését kell a leghitelesebbnek tekinteni, a hónapot és a napot illetőleg pedig a raguzai szónokot.” Vagyis Helias Lampridus Cervinust. Ez az érvelés azonban nem helytálló, ugyanis ha a raguzainak az évre vonatkozó tudósítása nem fogadható el, miért fogadható el a hónapot és a napot illetően. Fraknói azt sem mondja meg, miért Thomasi és Aeneas Sylvius följegyzését kell a leghitelesebbnek tekinteni. Az időrendi csoportosításból viszont arra következtethetünk, hogy Fraknói a legkorábbi források alapján döntött 1440 mellett.
Ezzel a véleményével minden 1443-ra vonatkozó adatot tévesnek tekintett és elvetett. De vajon elképzelhető-e, hogy ezek szerzői, akik Heltai kivételével Mátyás kortársai voltak, valamennyien tévedtek? Különösen Galeotto, Ransanus és Bonfini, akik évekig Mátyás közvetlen közelében éltek, gyakran voltak vendégei és bizalmát élvezték.
A kérdés tisztázása végett külön-külön szemügyre kell venni minden forrást.
Az 1440-re utaló források mind követjelentések vagy követjelentéseken alapulnak. Thomasi és Aeneas Sylvius értesítése figyelemreméltó, mert a legkorábbi időpontról, fontos eseménnyel, a királlyá választással kapcsolatban, egyidejűleg tudósítanak. Az 1469. évi görlitzi követnapló is ugyanazt állítja, mint Aeneas Sylvius, és meglehet, hogy miután a pápai követ a forrás, ez is ugyanonnét, vagyis Carvajal követ jelentéséből való, mint Aeneas Sylvius tudósítása.
Thomasi tudósítása 1458. január 24-én, mint mondja, a királyválasztás napján kelt. De Mátyás ekkor még Prágában, Podjebrád fogságában volt, és csak február 14-én érkezett Budára. Így a két pápai követ Thomasitól származó adataiból világosan látható, hogy Mátyás életkorát hallomásból, becsléssel állapította meg.
Születése pontos idejének meghatározásánál figyelembe kell vennünk a csillagjóslást, amit ma szélhámosságnak tartunk. De nem tekinthetünk el attól, hogy a horoszkópok adatainak megbízhatósága nem attól függ, hogy ma hiszünk-e a csillagjóslásban vagy sem, hanem attól, hittek-e benne annak idején, s hitt-e Mátyás király, aki a horoszkópokat készíttette.
Trónra lépése után, számtalan baja közepette, a király egyik fontos gondja az volt, hogyan szerezhetne magának udvari csillagjóst, asztrológust. A raguzai csillagászt, Gazulo Jánost akarta megnyerni magának, de ő korára hivatkozva, nem vállalta. Helyette a lengyel Ilkus Márton lett udvari csillagjósa. Galeottus szerint idővel maga Mátyás is jártas lett ebben a „tudományban”, s ezért „rex et astrologus”-ként említi.
Mikor Mátyás a titokzatos jövendőt akarta kifürkészni, tőle telhetően a legpontosabb adatokat közölte asztrológusainak. Horoszkópjai pontosságához így nem férhet kétség. A Szadeczky Lajos által megtalált krakkói horoszkóp Ilkustól, Mátyás udvari asztrológusától származik, s ebben Mátyás születési éve 1443. A Huszti József által a vatikáni könyvtár egyik kódexében fölfedezett horoszkóp még pontosabb adatot tartalmaz: 1443. február 23., 15 óra 7 perc, 34 másodperc. A készítő hozzáteszi, a másodperc csak föltevés. Ebből következik, hogy a többi adat viszont pontos.
Ez azonban a csillagászati időszámítás szerinti adat. Ami polgári időre átszámítva 1443. február 24., 3 óra 7 perc. A csillagászati nap déli 12 órakor kezdődik, míg a középkori polgári időszámítás általában napkeltétől számította a napot. Innét a különbség.
Mindent összevetve megállapíthatjuk, hogy a források túlnyomó többsége, beleértve a leginkább hitelt érdemlőket, 1443-ra utal. Nem azért, mert közvetlen egymástól vették volna adataikat, hanem azért, mert valamennyien egyetlen forrástól származnak. Mátyás királytól. Annak eldöntésére tehát, hogy Mátyás mikor született, ő maga a legilletékesebb. Eszerint a nagy király minden kétséget kizáróan 1443. február 24-én 3 óra 7 perckor, Mátyás-nap hajnalán látta meg a napvilágot. Tegyük hozzá, Kolozsvárt, Méhfi Jakab óvári házában.
Asztalos Lajos
Szabadság (Kolozsvár),

XVI. ODFIE Versmondó- és népdaléneklő verseny
Az erdélyi unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezeteként működő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) február 22–24. között közel százharminc résztvevővel, Marosvásárhelyen szervezte meg a XVI. ODFIE Versmondó- és népdaléneklő versenyt a Bod Péter Diakóniai Központban.
A péntek délutáni beiratkozást, illetve hivatalos megnyitót követően beszélgetős műsorra került sor Mesterek társaságában címmel. Vacsora után gitárest zárta a napot. A tulajdonképpeni verseny szombat délelőtt kezdődött. Az idei versenyre 58 fiatal jelentkezett Erdély, de mindenekelőtt Székelyföld különböző településeiről.A verseny ebédszünete után az olthézvízi Oltovány néptáncegyüttes lépett színre. A gálát a marosvásárhelyi Kamaszok Ifjúsági Társulat, labor@pont.hu című előadása nyitotta meg. A darab Kozsik József és Kovács Botond színművészek, illetve Molnár Kinga közös rendezése. A versmondó verseny első díját Román Eszter vihette haza Kolozsvárra, második Fekete Kincső Hajnal (Nagyajta), a harmadik Ghinea Lóránd (Sepsiszentgyörgy). A Napsugár Gyermekirodalmi lap különdíjában Tana Zoltán (Bölön), Fábián Hermina Hajnalka (Nagykadács) és Pál Renáta (Kiskadács) részesültek. A közönségdíjat Ghinea Lóránd (Sepsiszentgyörgy) kapta. A népdaléneklő versenyen az első helyezést Csóg Csengele (Erdőfüle), a második díjat a dicsőszentmártoni Kovács Melinda nyerte, míg a harmadik díjat Demeter Henrietta (Gyepes) vihette haza. A közönségdíjat Fekete Hunor (Nagyajta) kapta. Vasárnap a Bolyai téren lévő unitáius templomban Andorkó Attila kénosi lelkész alkalmi szolgálata zárta az idei versenyt. A rendezvény támogatói a Bethlen Gábor Alap, a Magyar Unitárius Egyház, a Magyar Ifjúsági Tanács, a Napsugár Gyermekirodalmi lap és az Antropocentrum Kulturális Egyesület .
Az ODFIE Elnöksége
Nyugati Jelen (Arad),

Harangot a Sapientiának!
Harangot kellene állíttatni a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának tornyába, vagy egy különálló haranglábba – az ötlet az egyetem kommunikáció szakos hallgatóinak körében egy szakmai gyakorlaton merült fel. Ennek alapján készült el a négy harmadéves hallgató projektje, amely A bölcsesség hangja címet kapta. A harang megszerzése, felszerelése és működésbe helyezése a közösségépítést, a közösség megerősödését szolgálja, s a mindennapi és az ünnepi kommunikációban betöltött szerepe mellett annak a csoportnak, évfolyamnak az emlékműve lesz, amely felállította. Az ötletet tett követte, s a terv részeként tartottak pénteken konferenciát Harang és harangszó – tárgy, jel, jelentés címmel ismert szakemberek és a diákok részvételével.
Az ötletet dr. Dávid László professzor, az egyetem rektora valamint dr. Székely Gyula egyetemi tanár, rektorhelyettes üdvözölte. Véleményük szerint a haranghoz hasonlóan a Sapientia egyetem is szimbólummá vált. Azt a megtartó erőt jelképezi, amelynek célja a szülőföldhöz való kötődés megerősítése, az elvándorlás megállítása.
Az előadók, dr. Buzogány Dezső professzor, egyháztörténész, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tanára, Ősz Előd, az Erdélyi Református Egyházkerület Levéltárának levéltárosa, dr. Tóth Levente és a marosvásárhelyi Teleki Tékát vezető Lázok Klára történészek, Gagyi József docens, az ötletgazda diákok évfolyamfelelős tanára és dr. Máté Márton gépészmérnök, docens a Gépészeti Tanszékről a harang kulturális és társadalmi funkciójának bemutatására vállalkoztak. Mellettük megszólaltak a hallgatók is, András Hanga, a Pécsi Tudományegyetem kommunikáció szakos hallgatója, aki mesterképzésen vesz részt, Gidófalvi Tamás, Dobos Szilveszter, Sófalvi László és Tóth Lehel kommunikáció szakos hallgatók, a projekt kezdeményezői és kollégájuk, Jakab István.
Az előadások során sok érdekes adat hangzott el a harang történetéről, amely a kezdetektől fogva a szakrális kommunikáció, azaz az ember és a természetfölötti erő közötti kapcsolat jelképe, ami a modern korban egyre inkább a világi kommunikáció időjelző eszközévé válik. A leggyakoribb feliratok szerint kulturális és társadalmi szerepe az élők megszólítása (VIVOS VOCO), a halottak siratása (MORTUOS PLANGO) és a villámok elűzése (FULGURA FRANGO) volt. A harang kapcsolatot teremt az ember és a kozmosz szférái között, jelzéseket ad a közösségben élő embernek, biztonságot, az otthonosság érzetét nyújtja, hazahív. Az időt tájolták, kifejezték a megtiszteltetést, a megemlékezés és a vészjelzés eszközei voltak, amely szerepekből vesztettek az idők során, amikor a harangozás napi gyakorisága megritkult. A magyarság számára különleges jelentőséggel, töltettel bírt, hogy a déli harangszót VI. Sándor pápa Hunyadi Jánosnak a törökök fölött aratott nándorfehérvári győzelme emlékére rendelte el egész Európában. Érdekes epizódként hangzott el, hogy 1970-ben rokoni látogatásra Dél-Magyarországra érkezett a balavásári Székely András, aki a helyi eklézsia harangjának szavát hallván kijelentette, hogy az otthoni harangot kongatják, ami a toronyban be is igazolódott, s így visszaadták a harangot az erdélyi falunak. Mint kiderült, a székely ember a jelenlegi rektor nagyapja volt.
Biztató hírként hallottuk, hogy a kolozsvári protestáns teológia egyháztörténészei 13 éve az egyház harangjainak a felleltározásába kezdtek.
Ősz Előd levéltáros előadásában hallottuk, hogy az erdélyi református falvakban a fatornyos haranglábak voltak jellemzőek. A harangozás kezdetben a papok feladata volt, később hárult a harangozókra, akik a faluközösség legmegbízhatóbb emberei közül kerültek ki, s a velük kötött díjlevelek az első munkaszerződéseknek számítanak.
Lázok Klára történész a Teleki Tékában őrzött könyvekről szólt, amelyek témája a harang, majd hozzátette, hogy elképzeléseik szerint a harang szerepét szánják az intézménynek is.
Mit jelent a mai ember számára, hogyan profanizálódik a harang szerepe? – adatokban gazdag dolgozatában András Hanga pécsi mesterképzős hallgató erre a kérdésre keresett és adott választ. A harang történetét, szerkezetét, hangzását, elkészítési módját vette számba a műszaki szakember szemszögéből és pontosságával dr. Máté Márton gépészmérnök, docens.
Majd a projektet kezdeményező hallgatók következtek, akik a környező falvak (Marosszentanna, Koronka, Jedd, Ákosfalva község, Marosszentgyörgy és Székelykál) harangjait mutatták be a hallgatóságnak. Végül Balogh József marosvásárhelyi öntőmester beszélt az életéről, a harangöntésről, az édesapjától örökölt mesterség elsajátításáról, a Bernády-szobor, és a legnagyobb, egy 500 kilós harang öntéséről.
A harangprojekt kezdeményezőinek célja, hogy a 300 kilós harang öntéséhez szükséges 24.000 lejt összegyűjtsék, s ehhez indulásként tanárukkal együtt már egy bizonyos összeget fel is ajánlottak. A közösségi adományozás folytatódik, s erről a harang.kommunikáció.ro honlapon lehet tájékozódni – válaszolta kérdésünkre Gidófalvi Tamás. A harangot marosvásárhelyi mester fogja önteni, s a Sapientia koronkai épületének tornyában szeretnék elhelyezni.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely),

BBTE: pozitív nemzetközi visszhang
Az Európai Egyetemek Egyesületének szakemberei közzétették a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) 2012 szeptemberében tett látogatásukról szóló jelentést, amely egyaránt kiterjedt az egyetemen folyó oktatásra, kutatásra, a társadalomnak nyújtott szolgáltatásokra stb. Az uniós felsőoktatási szakemberek látogatásuk során tárgyaltak az egyetem vezetőségével, illetve több kar képviselőjével is, amelynek eredményeképpen értékelték az egyetem által nyújtott oktatási kínálatot és a szervezeti felépítést is.
A jelentésből kitűnik: a BBTE-nek erőteljes a román társadalomra gyakorolt hatása, és előkelő helyet vívott ki magának a fejlett oktatást és kutatást végző romániai egyetemek között. A szakértők egyetértettek a BBTE azon távlati tervével, amely az egyetem európai hírnevének erősítését, illetve a nemzetközi egyetemi hierarchiában való előrelépést célozza. Az uniós vizsgálat rávilágított arra is, hogy az egyetem stratégiájában nyomon követhető a multikulturális és többnyelvű sajátosság megerősítése. Pozitívan vélekedtek továbbá az egyetem infrastruktúrájáról, illetve a BBTE és más külföldi egyetemek között megkötött partnerségi és együttműködési szerződésekről, amelyek hozzájárulnak az egyetem nemzetközi jellegének megszilárdításához.
Szabadság (Kolozsvár),

„Non omnis moriar”…
Békesség néktek. „Non omnis moriar” … Különleges képeket, beszélgetés meg-megszakadó – tűnődésbe, néma kérdésbe oldódó – hangjait, valószerű és álom határán felsejlő, összetéveszthetetlen hangulatú történeteket jegyzett a látható világba Jancsó Noémi (Kolozsvár, 1988. március 7. – Kolozsvár, 2010. július 25). Mert ama láthatatlanban már nem ír: lesi-várja az emberiség javulását. Értelmes tennivalókra mutat, felismerő, felfedező emberi utakra. És szólít meg nem vénülő hangján a tálentumokkal való, méltó sáfárkodásra.
Ő maga néhány folyóiratközlemény és egy – az igazi tehetséget máris jelző – kötetet publikált tragikusan rövid pályáján, ez a kevés azonban nyíltan vagy tudós nyelvi megoldásokba rejtve rengeteg kérdést és kérést tartalmaz: mindenkinek, aki hisz az emberi kapcsolatokban és abban, hogy eszmények felé törekedve közelebb jutunk ahhoz, ami (ha egyáltalán van ilyen) ember-mivoltunk értelme.
Irodalmi kísérleteit magyarul írta, bár ő maga több nyelvben volt otthonos; a mellékelt, eddig közöletlen vers idiómák, kultúrák különbségével való szembesülés élményét hozza. Bőrszín és szokások, világmagyarázatok nyelvi formáinak másféleségében az emberi állandót (mondhatni: az ilyenbe vetett reménységet) hozza. …Jöjjetek, tavaszi napok, bizakodjatok, emberek, őrizzétek megszenvedett, meglelt és írásművekbe örökített emlékét annak, akinek a kezét már nem foghatjátok meg, hogy például a békességet jelentő névről (Mirembe) vagy a tavaszi áldozat mibenlétéről faggathatnátok.
Kedves Noémink közlésre még elő nem készített írásaiból a családnak köszönhetően most ez a vers (és mai, angol nyelvű fordítása a Csíkszeredában élő Juhász Boylan Kincsőtől).
Jancsó Noémi, „antik” és „fejlődő” kultúrák érzékeny, kutató poétaleánya, köszöntünk 25. életéved kapujában. „Non omnis moriar…” – üzeni neked s mindnyájunknak általad Horatius.
Egyed Emese, 2013. február
Fehér Mirembe
Ha tudtam volna előre, hogy ennyi lesz és egy fél maréknyival sem több a megvalósult álmok mennyisége, akkor végig sem álmodom. Minek. Minek. És most, hogy tudom – úgy érzem magam, mint akit átvágtatok, pedig az egyetlen, aki ujjai közt elfolyatta az időt, az én voltam, én, és senki nem hibás azért a sok elvesztegetett napért, amivel megajándékoztam és megloptam magam. És még emellett úgy is érzem magam, mint akit kiszúrtatok áldozatul és tavaly húsvétra fel is ravataloztatok, és tettétek mindezt még csak nem is komolyan. Bohóc-áldozat voltam, csak mert a tieteknél zöldebb fülemen jó volt vihorásznotok. (Visszaéltetek a fiatalságommal. És én is visszaéltem vele. Gonosz hazugság, hogy minél petyhüdtebb valaki, annál többet ér. Az ember olyan, mint a banán, a rózsa és a többiek. Bimbót eladni nem lehet, rohadt banánon szánkáznak a vének.) És most olyasformán érzem magam, mint akit kicsaptatok és a legteljesebben el lett hagyatva, úgyhogy kutyaszagú embertesttel kóborol valami odaképzelt sivatagban. Talán mert nem sikerült úgy szeretni, hogy cserébe viszontszeressetek, úgy akarni, hogy cserébe viszont-akarjatok, úgy fogadni – kérdezés nélkül – az elfogadhatatlant, hogy cserébe befogadjatok… mert nem sikerült, kutyamód kullogok és nyelveket tanulok, emberi nyelveket …amikor pedig már-már úgy tűnik, nincs az a szavahihető teremtmény aki odajöhetne a tévelygő szukához és feloldozná valami felsőbb hatalom nevében amikor tehát már tényleg senki sem kóborol sem akarattal sem véletlenszerűen ama képzelt sivatagban, akkor elém áll egy a bantuk közül és azt mondja furcsa-angolul: – Noémi! Azt mondják, könnyebb nyelvet tanulni, ha új nevet kapsz hozzá. Legyen a neved Mirembe, mert olyan békés vagy. Tetszik? Mit szólsz hozzá, Noémi Mirembe? És akkor eléje áll a kóborlónak még valaki, egy hiragana-táblázattal és megmutatja, honnan hová kell húzni a vonalat… és aztán hozzáteszi, hogy eljön majd a kanji ideje is, csak túl kell esni a hiraganán és a katakanán, és majd eljön a szépírás ideje is, csak az ember először memorizáljon. És akkor leheveredek a forró homokba, megtanulni az új varázsigéket, mert lennie kell valaminek, amiben hisz vagy legalábbis bízik az ember, ha nem istenben és nem az önmegvalósításban, és ha nem is a szerelemben, ami ezidáig egészen pontosan háromszor árulta el, mire végre megvirradni látszott a táj. És ott, a forró homokba rajzolgatva a hiraganákat egyszerre megértem, hogy hiszek a lugandában és a japánban, A fenékriszáló, színesruhájú fekete táncoslányokban és a visszafogott, nagy legyezőjű japán dámákban és a szu mi ma szen-ben, ami szó szerint annyit tesz: életem végéig fog kísérteni a bánat, amit hibám miatt érzek és amit itt, Európában, mi itt, magyarra csak így fordítunk: Elnézést. És hiszek még az oli-ban, ami azt jelenti, valahol messze… (hosszúra nyújtott i-vel) És azután összeszedem bogaras irhámat, majd az esték és reggelek emlékét, és visszatérek a sivatagból és felemelem fehér, viszonylag kelet-európai, viszonylag széles járomcsontú, viszonylag nagy szemű, viszonylag vékony ajkú és viszonylag sima hajú leány-fejemet és kezemet kinyújtva, ahogy legtöbb helyen illik, bemutatkozom: – Nze Mirembe. Fehér Mirembe, az, aki más névvel született.
Jancsó Noémi
Szabadság (Kolozsvár),

Régióátszervezés – Ha tárgyalással nem megy, tiltakozásokat szervezne az RMDSZ
Az RMDSZ a dialógus útján próbálja rendezni az ország régiós átszervezésének problémáját, de ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre, és a magyar közösség érdeke azt kívánja, akkor más szervezetekkel összefogva tiltakozó megmozdulásokra is sor kerülhet, jelentette ki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Borbély László.
Hozzátette: jelenleg van egy párbeszéd Victor Ponta kormányfővel, és remélem hamarosan leülnek tárgyalni fontos kérdésekről a kormánykoalícióval, tehát a liberális és szociáldemokrata pártok képviselőivel is. Vannak jelzések, hogy ők is szeretnék tisztázni az álláspontokat, regionalizmus és székely zászló ügyében”, nyilatkozta Borbély László.
Pénteken, Kolozsváron az RMDSZ önkormányzati tanácsában is tárgyalnak a regionalizációról, és jövő héten nyilvánosságra hoznak három szakmai elemzést, amelyek rámutatnak, hogy mitől működésképtelenek a jelenlegi régiók, miért nem szabad tovább menni ezekkel. Azt érezzük, hogy nem decentralizációt terveznek, hanem re-centralizációt, mondta Borbély László, aki példaként említette azt a törekvést, hogy az egészségbiztosító pénztárat szeretnék régiós szinten központosítani, de hasonlóan járnának el a pénzüggyel is, és más intézmények esetében már megtörtént a régiós szintű összevonás.
Az RMDSZ szakembereinek elemzései arra mutatnak rá, hogy a jelenlegi régiók gazdag megyéi tovább gazdagodtak, míg a szegény megyék leszakadtak. Kisebb régiók kellenek, amelyek megfelelő módon tudják lehívni az uniós pénzalapokat, és kezelni tudják infrastruktúrájukat, mondta Borbély László, aki szerint az RMDSZ egy régióban látná Kovászna Hargita és Maros megyénket, és ez nem etnikai alapú régiós elképzelés, hiszen ha az lenne, akkor Maros megye fele és Kovászna megye kétharmada lenne része a régiónak.
Az RMDSZ politikai alelnöke szerint a háromszéki polgármesterekkel való találkozóján arról tárgyaltak, hogy a 2014-2020-as időszakban, miként tudják eredményesen lehívni az Európai Uniós pénzeket. Az RMDSZ-nek van elképzelése, hiszen tavaly októberben az Erdély 2020 nevű 35 oldalas dokumentumot benyújtották az Európai Uniós ügyekért felelős miniszternek. Az RMDSZ jövő héten javasolja a kormánynak, hogy szervezzenek érdemi tárgyalást az uniós alapok lehívásáról, és a régióátszervezésről. A szövetség három éve beadott egy törvénykezdeményezést arról, hogy a jelenlegi nyolc helyett alakítsanak ki 16 régiót, és arról is van elképzelésünk, hogy hogyan működtessük a kisebb régiókat, mondta Borbély László.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester kifejtette: a régiók a szabad társulás elve alapján kellene kialakuljanak, és akkor lennének működőképesek, így nekünk is jó lenne és az országnak sem ártana. A sepsiszentgyörgyi elöljáró szerint, ha három olyan megye alkot egy régiót, ahol az egy főre eső bruttó nemzeti össztermék (GDP) alacsony, több felzárkóztatásra szánt uniós alapot tud lehívni, ha viszont gazdag megyékkel kerülnek egy régióba, akkor csökken a lehívató összeg, magyarázta Antal Árpád.
Kovács Zsolt
Erdély.ma,

Csak a magyar templomon „szúrta a szemet” a pápai zászló
Ideje lenne véget vetni a Romániában eluralkodó zászlófóbiának
A megyei, a kolozsvári és a városházi rendőrségre eljuttatott átiratban tiltakozik Kovács Sándor római katolikus főesperes, amiért a rendőrök felelősségre vonták a templomőrt néhány órával azután, hogy a Szent Mihály templomra kifüggesztették a sárga-fehér vatikáni zászlót. A lobogót végül nem vétették le, és nem is bírságoltak, ennek ellenére a főesperes úgy véli: a rendőrök beavatkoztak az egyház belső életébe, és az alkotmányt is megsértették. Lapunk érdeklődésére a Görög Katolikus Egyház szóvivője elmondta: a püspökség falán állandóan kint lobog a pápai zászló – Románia és az Európai Unió zászlaja mellett –, de mindeddig ez senkit sem zavart. Máté András Levente RMDSZ-es parlamenti képviselő, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke szerint a pápai zászló vallásra és nemzetiségre való tekintet nélkül mindenki számára üzenetértékű, kifüggesztése nem adhat okot semmiféle vizsgálódásra.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),

Európának szegezett kisebbségvédelmi és autonómiakérés
Ez idáig süket fülekre talált Bukarestben a romániai magyarság közösségi jogainak elismerése. A teljes gőzzel beindított régiósítás – amely részben a magyarlakta területek beolvasztását célozza – arra készteti az erdélyi magyar közélet vezetőit, hogy nemzetközi fórumokon keressék a megoldást. Az európai polgári kezdeményezést több erdélyi szervezet is felkarolta.
Az erdélyi magyarság jogos követeléseivel szemben némi megértést tanúsító demokrata-liberális kormányzat bukása óta új fejezet kezdődött a magyarság életében. A szociálliberális kormánykoalíció ismétlődő magyarellenes támadásokba lendül. Idénre a Székelyföld és Észak-Erdély magyarlakta régióinak beolvasztását tervezik az önkényesen megrajzolt 8 közigazgatási régióba. Ennek előjátékaként a kormány székelyföldi prefektusai frontális támadást indítottak a székely zászló ellen, a kialakult nemzetközi vitában saját magyar nemzetiségű állampolgárai ellen sorakozott fel a román politika.
A magyarellenes fejlemények felerősítették az erdélyi magyar politika önrendelkezési törekvéseit. Világossá vált: az erdélyi magyarság számára nem terem sok babér Bukarestben. Egyetértés alakult ki abban, hogy törekvéseinket mihamarabb uniós fórumok elé kell vinni, hiszen kényszerítő eszközök nélkül a román hatalom nem hajlandó érdemben foglalkozni követeléseinkkel. Ehhez jó időben érkezett az Európai Parlament és az Európa Tanács két évvel ezelőtt elfogadott rendelete az európai polgári kezdeményezés intézményéről, amely 2012 áprilisától vált alkalmazhatóvá. A lehetőséggel élve az erdélyi magyar politikai pártok és civil szervezetek egy beadvány helyett két kezdeményezést készítenek elő.
A lekoppintott javaslat
Idén nyújtaná be polgári kezdeményezését az Európai Bizottsághoz az RMDSZ és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). Az RMDSZ Minority Safe Pack nevű csomagjával uniós kisebbségi keretszabályozás elfogadtatását kéri, az SZNT a sajátos regionális vagy nemzeti identitású közösségek önrendelkezési jogának ügyében szorgalmaz új uniós jogszabályt. A két tervezet már induláskor vitákat keltett. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke szerint Erdélyben elsőként Szilágyi Zsolt, a néppárt kül- és nemzetpolitikai kabinetjének vezetője hívta fel a figyelmet a polgári kezdeményezés lehetőségeire. A közös Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács – néppárti munkacsoport Erdélyben elsőként kezdett el kidolgozni egy átfogó kisebbségvédelmi stratégiát, amihez a magyar EU-elnökség alatt elfogadott európai romastratégia adott támpontokat. A Székelyföld területi autonómiáját prioritásként kezelő SZNT-szakértők ennél többet akartak, és a nemzeti régiók felzárkózási esélyegyenlősége felől közelítettek a kérdéshez. Toró szerint az RMDSZ gyakorlatilag lekoppintotta a Kárpát-medencei Autonómia Tanács (KMAT) tavalyi ülésén bemutatott EMNT–néppárti kezdeményezést: nem lévén saját elképzelése, a néppárt javaslatában látta a megoldást, kivitelezéséhez az Európai Népcsoportok Föderatív Uniójának (FUEN) segítségét ígérte. Tőkés László egyeztetést szorgalmazott, arra kérve a feleket, hogy egyetlen közös polgári kezdeményezést vállaljanak fel, amely mögé egységesen sorakozik fel az erdélyi magyar közélet. Toró szerint a felkérésnek csak a néppárt tett eleget, amikor saját elképzelését háttérbe szorítva folyamatosan kereste az egyeztetés lehetőségét. Az SZNT haladt a maga útján, az RMDSZ pedig „kölcsönvéve” a néppárti kezdeményezést, kis módosításokkal sajátjaként igyekszik azt „eladni”.
„Látva az egyeztetések kudarcát, a KMAT elnöke, Tőkés László – a menteni a menthetőt elve alapján – egymás elképzeléseinek támogatására szólította fel a feleket, jelezve azonban, hogy akkor vesznek bennünket komolyan, ha egységes elképzeléssel jelentkezünk. Míg az SZNT-vel sikerült konstruktív párbeszédet kialakítani, az RMDSZ elzárkózott minden tárgyalástól, és FUEN-tagságát kihasználva kész tények elé állított mindenkit, amikor megállapodást írt alá a FUEN és a Dél-tiroli Néppárt vezetője egy jól hangzó, de kidolgozatlan kisebbségvédelmi csomag (Minority Safe Pack) beterjesztéséről” – összegzi a történteket Toró T. Tibor.
Egymástól független kezdeményezések
Az SZNT elnöke, Izsák Balázs az Erdélyi Naplónak elmondta: az Európai Bizottság elé benyújtandó dokumentumokat 2012-ben véglegesítették. A kitűzött célt „lefordították” a közösségi jog nyelvére, így a kezdeményezés megnevezése: Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért. „Elindítottuk a honlapot magyar, angol és német nyelven, készül a katalán, a spanyol és a lengyel változat, ezen keresztül körülbelül ezer önkéntest toboroztunk az aláírásgyűjtéshez az unió 18 tagállamából. Stratégiai partnereket találtunk Dél-Tirolban, Baszkföldön, Katalóniában, Walesben. A tervezet bejegyzésére csak a kezdeményező polgári bizottság létrejötte után kerülhet sor, amelynek megalakítása folyamatban van. Az év első felében terjesztenénk be a polgári kérelmet, de ez nemcsak rajtunk múlik” – fogalmazott Izsák, aki szerint mind az SZNT, mind az RMDSZ tervezete támogatható. „A Kelemen Hunorral folytatott megbeszélésen kiderült, hogy egymástól független kezdeményezésekben gondolkodunk, hiszen a regionális és a kisebbségvédelmi megközelítés két külön szakpolitikai, uniós hatásköri területet jelent. Megállapodtunk egymás javaslatának kölcsönös támogatásában is” – mondotta Izsák.
Keretegyezmény lehetne?
Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője szerint egy ilyen horderejű polgári tervezetet csak egy FUEN- léptékű kisebbségvédelmi civil szervezet képes tető alá hozni, amelynek 60 országban vannak tagjai, köztük az Unió tagországaiban. Az európai polgári kezdeményezés már megmozgatta az Unió civil szervezeteit, hiszen amióta tavaly zöld utat engedtek ennek, több mint tíz beadvány érkezett az Európai Bizottsághoz. Az RMDSZ által felvállalt, az európai kisebbségek szervezetei által támogatott kisebbségvédelmi csomag végleges változatát a kidolgozó szakértői csoport májusban mutatja be Kolozsváron, ezt követően terjesztik az Európai Bizottság elé, jelezte Sógor, aki azonban óva int a túlzott reményektől. Az EU érzékenyebbé vált ugyan a kisebbségi kérdések iránt is, az RMDSZ politikus szerint azonban az áttörő nyitásra még várni kell. A FUEN kezdeményezése az unió hiányzó kisebbségvédelmi keretegyezményének kidolgozását és elfogadását célozza. Sógor szerint több akadálya is van annak, hogy a kisebbségi kérdés egységes feldolgozása a roma jelentéshez hasonló kezdeményezéssé váljon. Egyrészt az európai kisebbségek egy része nem ért egyet vele, hiszen a katalánok, a baszkok hallani sem akarnak a kisebbségi népcsoportba való besorolásról, másrészt a bevándorló közösségek egyre hangsúlyosabb jogkövetelései miatt az EU is idegenkedik a témafelvetéstől. Sógor abban látja az előrelépés esélyét, hogy az egymillió aláírással megtámogatott kezdeményezés már akkora súllyal kerül az Unió asztalára, hogy azt bajosan seperhetnék le.
Március 10.: a Székely Szabadság Napja
Székelyföld területi autonómiájáért nagyszabású megmozdulást szervez március 10-én Marosvásárhelyen a Székely Nemzeti Tanács. A szervezésben és a mozgósításban részt vesz az Erdélyi Magyar Néppárt és az EMNT, valamint a Magyar Polgári Párt is. Az RMDSZ vezetői az elmúlt hétvégén bejelentették: nem vesznek részt a tüntetésen, és nem támogatják az SZNT kezdeményezését, hogy március 10-e a székely szabadság napja legyen. Információink szerint ettől függetlenül több területi RMDSZ-szervezet is bejelentette, hogy tagsága megjelenik Marosvásárhelyen. Izsák Balázs közleményben szögezte le: a véleménykülönbségek ellenére folytatni kívánják azt a párbeszédet, amelyet Kelemen Hunor szövetségi elnökkel, Borboly Csaba Hargita megyei, Tamás Sándor Kovászna megyei elnökkel kezdeményeztek a Székely Szabadság Napjára készülve.
A polgári kezdeményezés kerete
Az európai polgári kezdeményezés intézményét a Lisszaboni szerződés kötötte ki első ízben, majd a rendeletet elfogadta az Európai Parlament és az Európa Tanács. A Mensura Transylvanica politikai elemzőcsoport tájékoztatása szerint kezdeményezést olyan polgári bizottság szervezhet, amely legalább hét tagjának, az Unió hét különböző tagállamában lakóhellyel rendelkező személyből kell állnia. A kezdeményezést az EU hét vagy több tagállamából legalább egymillió uniós polgárnak kell támogatnia úgynevezett támogató nyilatkozatok formájában. Aszervezőknek kérelmezniük kell a kezdeményezés nyilvántartásba vételét az Unió valamelyik hivatalos nyelvén, a bejegyzett kérelemre az Európai Bizottságnak két hónapon belül válaszolnia kell. Elutasíthatja a kérelem bejegyzését, ha fennáll a következő helyzetek valamelyike: a) a polgári bizottság összetétele nem felel meg a szabályokban előírtaknak; b) a kért jogi aktusra irányuló javaslat benyújtása kívül esik a bizottság hatáskörén; c) visszaélésszerű, komolytalan vagy zaklató jellegű; d) ellentétes az uniós értékekkel. A támogató nyilatkozatok ellenőrzését és igazolását az egyes országok illetékes hatóságai végzik el.
Mindezek után a kezdeményezők érdemi vizsgálatra és döntésre nyújthatják be kezdeményezésüket a bizottsághoz, amelynek 3 hónap áll a rendelkezésére, hogy eldöntse, hogyan kíván eljárni az ügyben. A bizottság három lehetőség közül választhat: a) új jogszabályt javasol; b) hatástanulmányt készíttet; c) nem hoz intézkedést. Ha új jogszabályt javasol, azt az EU kormányai (az Európai Unió tanácsa) és az Európai Parlament elé kell terjesztenie. Amennyiben úgy dönt, hogy nem hoz semmilyen intézkedést a polgári kezdeményezés nyomán, azt is egyértelműen indokolnia kell. Az általa készített, a kezdeményezés tartalmára vonatkozó politikai elemzés ellen fellebbezésnek helye nincs.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Bukaresti magyarok gyenge immunrendszere
Meddig lesz képes megmaradni a magyar közösség a román fővárosban?
Sokak előtt máig ismeretlen világ a román főváros magyar közössége. Nemcsak a többségi román nemzet, de az erdélyi magyarság is keveset tud a bukaresti magyarok történelméről, pedig több évszázados, tagadhatatlanul érdekes, a székelyek és a barcasági magyar csángók történelmétől egyaránt elválaszthatatlan múltról beszélhetünk.
A magyarok első bejövetele – a katolikus misszió keretében – körülbelül 1000 évvel ezelőttre tehető a mai Bukarest területén, amikor ott még erdő húzódott. Ezt Hencz Hilda írónő meséli, akinek a Magyar Bukarest – a bukaresti magyarok története a kezdetektől napjainkig című, román nyelvű könyvét román és magyar történészek is nagy érdeklődéssel fogadták. A negyven éve Bukarestben élő, aradi származású tanárnő könyvével elsősorban a románokhoz szeretett volna szólni, hogy jelezze: Bukarestben több ezer magyar segítette évtizedeken át a román közösséget, és dolgozott Románia fejlődéséért.
Magyar forradalmárok a román fővárosban
Több hullámban telepedtek a magyarok Bukarestbe. Évekkel ezelőtt a Herãstrãu park területén egy honfoglalás kori katona sírját tárták fel, ám az ásatásokat hamar betiltották, ami sokakban azt a gyanút táplálta, hogy több sírhely is létezhet a román főváros területén. Arra azonban konkrét bizonyíték is van, hogy a középkorban a mindenkori vajdának székely testőrsége volt, néhány száz székely rendszeresen szolgált a mai román főváros területén. „Ezt követően a ’48-as szabadságharc után menekült sok magyar forradalmár Bukarestbe” – mondja Buday Richárd, Bukarest legrégebbi magyar művelődési intézetének, az 1857-ben létrehozott Petőfi-háznak igazgatója. Az általa vezetett intézményt is a mai román fővárosba telepedett szabadságharcosok alapították. A Bercsényi (románul Berceni) negyed telepesei akkoriban kizárólag erdélyi magyar huszárok és szabadságharcosok voltak.
A magyarok munkalehetőségei ezekben az években meglehetősen szűkösek voltak. Kizárólag ipari vagy kereskedelmi pályán helyezkedhettek el, mivel nem voltak román állampolgárok, ezért nem rendelkeztek politikai jogokkal – az Osztrák–Magyar Monarchia védelme alatt éltek akár többnemzedéknyi ottlét után is. Földművesek sem lehettek, mert a földbirtok is állampolgársághoz kötött volt. Az 1860-as években, a Monarchia és a Román Királyság idején – I. Károly uralkodása alatt – a román hiányosságok pótlására rengeteg magyar mesterembert költöztettek Bukarestbe. Akárcsak Kolozsváron, Bukarestben is minden gyógyszertári céhet, valamennyi szűcs-, kézműves-, varga-, de még szabóműhelyt is nagyrészt magyar családok vezettek. Emellett több magyar étterem, gyorskonyha is működött. Ennek köszönhetően az 1800-as évek végére – a hivatalos adatok szerint – a bukaresti magyarság száma a 35-40 ezret is elérte.
„Mindezek ellenére a magyar oktatás és kulturális élet kibontakozását gátolták, a korszak nem egy kormányrendelete célozta az akkor igen erős magyar iskolahálózat megsemmisítését. A román állam 1916-ban elkobozta például a Szent László-, a Szent István- és más társaságok tulajdonában levő épületeket, államosították az Osztrák–Magyar Klubot, a Hungária Házat, amit aztán az angolok a második világháborúban le is bombáztak” – mesélte az Erdélyi Naplónak Buday.
Cselédek és szobalányok korszaka
A trianoni szerződés által gerjesztett hullám az, amely az első világháborút követő szegénység elől tömegesen csődítette Bukarestbe szolgálni a székelyföldi és a barcasági magyar leányokat. Az ezekben az években hozott diszkriminatív törvények – főleg a magyarlakta területeken – valósággal megbénították a mezőgazdaságot. Malommal például csak a görögkeletiek rendelkezhettek, rajtuk kívül lisztet senki nem őrölhetett a faluban.
„A mi időnkben nem volt divat iskolába járni, Sepsibükszádon a hetedik osztály volt az utolsó, utána mentünk dolgozni. A legényeket vitték katonának, a szüleink a kollektívben dolgoztak, ami nagyon nehéz munka volt, úgyhogy minket inkább küldtek románul tanulni Bákóba, Bukarestbe, Craiovára vagy szolgálni” – emlékszik vissza a 60 éve Bukarestben élő Erzsike néni. „Én 17 évesen Tusnádfürdőre kerültem pincérnek, de nem tudtam románul. Ott megismerkedtem egy úri román családdal, akikhez 1969-ben le is költöztem Bukarestbe. Visszairatkoztam az iskolába, leérettségiztem románul. Akkor volt már egy szeretőm a szülőfalumból, Pisti, akinek akkoriban az apja ezredes volt, és el tudta intézni, hogy őt is áthozzák Bukarestbe. Ritkán tudtunk találkozni, mert én az időmet pincérkedéssel töltöttem az akkor még működő Lido Szállodában, s minden második nap a családnak segítettem: főztem, vasaltam, tanultam a gyermekekkel, ilyesmik. Százszámra jöttek azokban az években a leányok ismeretség által Bukarestbe szakácsnőnek, cselédlánynak, takarítónak. Jól bántak velünk, és a fizetés is jó volt. Akkor az volt a szokás, hogy míg a legények katonák voltak, csak jegyesek lehettünk, az esküvőt csak azután lehetett megtartani, miután leszereltek. Amikor Pisti leszerelt, én még akartam egy évet maradni Bukarestben, mert jól kerestem, és akartam venni perzsa szőnyeget, televíziót, olyan dolgokat, amiket egy falusi ember otthon nem engedhetett meg magának. Ez alatt az év alatt ismerkedtem meg az első férjemmel, egy craiovai velem egy idős ezredessel. A szüleim haragudtak is az elején, hogy románhoz megyek feleségül, de mondtam nekik, hogy ezredes, jó ember, végül 1973-ban megtartottuk az esküvőt, és itt maradtunk Bukarestben” – meséli vidáman Erzsike néni, és szavain érződik, nem bánta meg, hogy életét itt élte le. Mint mondja, gyermekei tökéletesen beszélnek magyarul is, románul is, sőt a nagyobbik fia vissza is költözött Sepsibükszádra, ottani leányt vett el feleségül.
Kiveszőben? Buday Richárd szerint a székely hullám legnagyobb problémája az volt, hogy a székelyek „immunrendszere” nem volt felkészülve a szórványlétre, és ez gyors beolvadáshoz vezetett. „Nyilván az is közrejátszott, hogy oktatási és művelődési intézmények nélkül hagyták a magyar közösséget, újságok tucatját záratták be, így pedig nehéz volt megőrizni az integritást. A második generáció után a magyartudat sokakban teljesen eltűnt” – fogalmaz Buday. A második világháború alatt – miután Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz – tömegesen települtek vissza az emberek a Székelyföldre, sok, Bukarestben szolgáló azt hitte, hogy ha jönnek a magyarok, ők itt ragadnak egy másik országban, s többé nem tudnak majd hazamenni szüleikhez, gyermekeikhez. A kommunizmus is közrejátszott a magyarok hazaköltözésében: az iparosodással, a gyárak nyitásával, az építkezések fellendülésével új munkahelyeket teremtettek. A református és katolikus egyház nyilvántartása szerint Bukarestben ekkor körülbelül 15-20 ezres magyar közösség maradt, ami a 80-as évek közeledtével még inkább megcsappant. Budapest kezdte átvenni Bukarest szerepét, a székelyföldi, barcasági magyarok inkább mentek Magyarországra vagy még nyugatibb országokba szerencsét próbálni – mesélte lapunknak a Petőfi-ház igazgatója, aki szerint érthető, hogy a lehetőségek kibővülésével már nem jöttek Románia déli részére a magyarok. Az igazán nagy törésre viszont az 1990-es években került sor – állítja Buday –, amikor Bukarestet az az értelmiségi réteg is elhagyta, amely munkahelyéről nyugdíjba vonulva már nem kötődött a városhoz. A közösség évről évre apadt, mára 1000-1500 magyar él a román fővárosban. Ennek 25 százaléka kötődik a Petőfi-házhoz, nagyjából ennyien igénylik, hogy kapcsolatban maradjanak az itteni magyar kulturális, illetve vallási intézményekkel. Míg a 90-es években az emberek nem fértek be a templomba – a Barátok templomába 3000 család járt –, ma felmerül a kérdés: meddig lesz képes a bukaresti magyarság megmaradni, önszerveződni?
Virágzó bukaresti diákélet
Bukarest magyar fiatalságának életét elsősorban a Bukaresti Magyar Diákszövetség (BMDSZ) szervezi. Az egyetemi városokban már jól működő diákszervezetek mintájára alakult szövetség 1998 októberében jött létre a bukaresti magyar diákok összefogása, informálása, képzése, tudományos és szórakoztató tevékenységek szervezése céljából. A szakmai, oktatási programok közé tartoznak a Bukaresti Ifjú Közgazdászok Klubjának találkozói, a Vitakör és a frissen beindult mérnök- és nyelvészklubok is. Aktív szerepet vállalnak az Országos Magyar Diákszövetség tanügyi programjainak népszerűsítésében és lebonyolításában, valamint a különböző ösztöndíj-lehetőségek hirdetésében. Szórakoztató, szabadidős tevékenységeik közül a legkedveltebbek a Petőfi-házban tartott bulik – köztük a gólyabál és a néptánctanfolyam –, de a két évvel ezelőtt beindított borkóstolók is igen népszerűek.
Fleischer Hilda
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Kelemen Hunor a régióátszervezésről: szakmai érvekkel bontsuk le az etnikai megközelítést
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke ma Kolozsvárott, részt vett az RMDSZ három regionális önkormányzati tanácsának együttes ülésén, amelynek fő témája a gazdasági-fejlesztési régiók átszervezése volt.
„Egy olyan részletes szakmai anyaggal készült az RMDSZ a mai tanácskozásra, amilyent ebben a témában még nem mutatott be senki” – jelentette ki az RMDSZ elnöke a tanácskozást követő sajtótájékoztatón. „Néhány olyan tévhitet kell lerombolnunk elsősorban, amely a fejlesztési régiók átszervezéséről szóló vitákat eddig meghatározták. Elsősorban azt, hogy a fejlesztési régióknak közigazgatási hatásköröket kell adni, máskülönben nem fogadja el őket az Európai Unió, illetve azt, hogy a régiók közötti fejlesztési leszakadásoknak az az oka, hogy nem rendelkeztek ilyen hatáskörrel. Ez nem igaz. A mi szakértőink elemzéseinek tükrében világosan látszik, hogy sem az uniós csatlakozás előtt, sem utána nem az okozta a problémákat, hogy nem voltak közigazgatási hatáskörök, hanem az, hogy ezeket a fejlesztési régiókat rosszul alakították ki. Mert 1998-ban is az etnikai veszély emlegetése volt az, ami meghatározta a régiók leosztását. Így alakultak rosszul az erdélyi régiók, és vitték maguk után az ország többi részét is. Bebizonyítottuk azt, hogy mind az előcsatlakozási, mind pedig az utócsatlakozási alapok tekintetében a szétfejlődés jellemző minden egyes régión belül a megyékre, illetve ez a régiók között is megfigyelhető.
Éppen ezért mi megpróbáljuk ezt a kérdést kivenni abból az áldatlan vitából, ami főleg a tévés vitaműsorokban zajlik, miszerint itt mindennek az oka a Székelyföld, mindennek az okai a magyarok, és ha nem lennének, akkor Románia már rég megoldotta volna minden problémáját. Ezzel párhuzamosan pedig azért hullatnak krokodilkönnyeket, és azért panaszkodnak ugyanazok a személyek, hogy mekkora veszteség érte Romániát azzal, hogy elmentek a szászok, a németek, a zsidók az országból. Ez egyébként igaz, csak éppen a koherens gondolkodás hiányzik ezekből az érvelésekből. Az RMDSZ-nek az a célja, hogy kiemelje ezt a vitát az etnikai dimenzióból. Ugyan ennek van etnikai dimenziója, de ha csak ezt állítjuk a reflektorfénybe, akkor kiderül, hogy nem kell ebben az országban semmit csinálni, mert abból csak a magyarok nyernek. Ez a tévút. Ezért olyan elemzésekkel fordulunk a román társadalom, a véleményformálók és a pártok fele, amelyekkel bebizonyítjuk, hogy a mostani fejlesztési régiók miért nem működnek, hogyan kell ezeket átalakítani úgy, hogy hatékonyak legyenek, és hogy miért nem kell ezeknek közigazgatási hatásköröket adni. Tudjuk, hogy a 70 százalékos többséggel szemben a mi szavazataink nem meghatározóak, de abban bízunk, hogy az észérvek, ha meghallgatásra lelnek és partnerre találnak, akkor annyira felerősödnek, hogy egy rossz döntést meg tudunk akadályozni, de jobban szeretnénk, ha egy helyes döntéshez járulhatnánk hozzá” – foglalta össze Kelemen Hunor szövetségi elnök az RMDSZ célkitűzéseit.
Hozzátette, ma azokkal az önkormányzati képviselőkkel zajlott a tanácskozás, akik a Szövetség több mint 200 polgármesterét és közel 2000 tanácsosát képviselik. A következő időszakban további egyeztetésekre kerül sor hazai és külföldi szakemberek részvételével, az RMDSZ elképzeléseit bemutatják a civil társadalom, az akadémiai szféra és a politikum előtt is. Ugyanakkor az RMDSZ elnöke minden erdélyi megyében az önkormányzati vezetőkkel és a megyei szervezetek elnökeivel konzultációsorozatot tart a fejlesztési régiók átszervezéséről.
Kelemen Hunor kihangsúlyozta, ebben a vitában a legfontosabb szempontnak a magyar közösségen belül a szolidaritásnak kell lennie.
„A Székelyföldnek szolidárisnak kell lennie a Partiummal, a Partiumnak pedig a Székelyfölddel. De nekünk mindannyiunknak elsősorban az interetnikus közegben, a szórványban élőkkel szemben kell szolidárisnak lennünk. Alkossuk meg közösen a magyarság jövőképét, amelynek a szülőföldön való boldogulás áll a középpontjában" – fogalmazott az RMDSZ elnöke.
Borbély László: a szakmaiság az egyik erősségünk
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke ma, az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsának ülésén elmondta, a jelenlegi nyolc fejlesztési régió közigazgatási régióvá való átalakítása nem egy működőképes alternatíva: „2008-ban elindítottuk a Regionális Operatív Programot, amely egy jól működő regionális rendszerben azt kellett volna eredményezze, hogy a kevésbé fejlett megyék felzárkózzanak az országos trendhez. Ennek ellenére a statisztikai adatok azt mutatják, nemhogy közeledtek volna, hanem még jobban eltávolodtak a fejlett megyéktől. Mindez azt bizonyítja, hogy a 8 közigazgatási régió nem működőképes, ugyanakkor az Európai Uniós szabványoknak sem felel meg, mivel két jelenlegi fejlesztési régió jóval nagyobb a megengedettnél. Kisebb régiókra van szükség, egy olyan felosztásra, amely képes csökkenteni a megyék közötti különbségeket”- mondta a politikai alelnök.
„Az RMDSZ megnyerte a választásokat, a magyar emberek kinyilvánították akaratukat, hogy továbbra is a szövetséget tekintik legitim képviselőjüknek. A legitimitás és a szakmaiság a legnagyobb erősségünk. Hiszen mindannak ellenére, hogy a kormányzó párt 67%-os többséggel rendelkezik, nem hagyhatja figyelmen kívül egy ekkora közösség akaratát. Szakmaiságot mutattunk fel eddig is, és ezt fogjuk tenni ezután is. Mi vagyunk az egyetlen politikai alakulat, amely alternatívát tud felmutatni a 8 közigazgatási régióra való felosztás ellenében. A 16 régiós javaslatunkat már 3 éve eljuttattuk a parlamentbe. Mi vagyunk az egyetlen politikai alakulat, amely összeállította és a tavaly októberben leadta a Európai Uniós ügyekért felelős miniszternek az Erdély 2020 gazdasági stratégiát, nem beszélve a 2008-ban leadott 2030-ig terjedő területrendezési stratégiánkról. Hosszú távon tervezünk, hiszen ez az egyetlen mód a gazdaság fejlesztésére, az életszínvonal növelésére”- mondta Borbély László. Hozzátette, ebben a folyamatban nagy szerep hárul az önkormányzatokra, amelyeknek fel kell készülniük az Európai Uniós források lehívására, amely az egyik leghatékonyabb módja a régiók fejlesztésének.
„Az RMDSZ-nek hosszú távú elképzelései vannak a jövőre nézve. Jól megalapozott javaslatokat képes felmutatni. Készen áll a következő időszakra. Ezért felhívjuk a kormánypártokat és a romániai politikai pártokat egy érdembeli tárgyalásra az Európai Uniós forrásokat illetően”- jelentette ki a politikai alelnök.
Románia gazdasági fejlődését fékezik a jelenlegi fejlesztési régiók
Csutak István, az RMDSZ regionális szakértője Románia gazdasági-fejlesztési régióinak átszervezéséről szóló előadásában rámutatott arra, hogy az RMDSZ-nek igaza van, amikor azt támogatja, hogy a jelenlegi 8 fejlesztési régiót meg kell szüntetni, és helyette kisebb, hatékonyabb régiókat kell kialakítani, hiszen a jelenlegi két legkisebb régió: Nyugat és Bukarest fejlődik a legnagyobb ütemben. „A statisztikai adatok, a gazdasági mutatók, valamint a régiók támogatási összegeinek összehasonlítása azt mutatja, hogy az elmúlt 7 évben nem csak, hogy nem valósult meg az a terv, amely csökkenteni kívánta a különbségeket Románia régiói között, de még a régiók fejlettségi szintjei közötti különbségek is nőttek: a gazdagabb régiók még gazdagabbak lettek, és a szegényebbek még szegényebbé váltak” – hangsúlyozta a fejlesztéspolitikai szakértő. Csutak István kiemelte, hogy kiegyensúlyozott felzárkoztató fejlesztéspolitikának és a regionális különbségek csökkenésére irányuló folyamatnak eddig nyoma sem volt, de a fejlesztési régiókon belüli megyék között is egyre nagyobbá vált a szakadék, ezért pedig a fejlesztési régiók- és a rájuk épített intézményi keret rosszul tervezettsége a hibás.
A kevésbé fejlett régiónak a kevésbé fejlett régióval, a gazdagabb régiónak a gazdagabb régióval kell versenyeznie
Borboly Csaba, az Országos Önkormányzati Tanács elnöke röviden beszélt arról a régióátszervezés és területi-közigazgatási reform témában, a Hargita Megyei Tanács által kidolgozott szakmai javaslatcsomagról, amely tanulsága szerint a kevésbé fejlett régiónak a kevésbé fejlett régióval, a gazdagabb régiónak a gazdagabb régiókkal kell versenyeznie, másképp a gazdag kifosztja, lehetetlen helyzetbe hozza a szegényebb régiót. Borboly Csaba leszögezte, hogy etnikai alapon nem lehet régióátszervezésről beszélni, csak úgy ha, az RMDSZ partnerséget alakít ki a román politikum és – értelmiséggel, valamint a nemzetközi szféra szakértőivel. „Valós vitákra van szükség, hiszen csak akkor tudjuk folytatni a megkezdett munkát, ha megszólítjuk a román civil szférát, és több nyilvános eseményt, fórumot tartunk ebben a témában, valamint ha rávilágítunk arra a problémára, milyen következménnyel járhat az, ha nem megfelelően alakítják ki ezeket a régiókat” – hangsúlyozta az OÖT elnöke, majd hozzátette: „A régiónak csak az lehet a célja, hogy gazdasági-, szociális- és területi kohéziót erősít, éppen ezért mondjuk azt, hogy a régiósítás nem etnikai kérdés. Amíg ezt így kezeljük, addig a románság csak ezt az oldalt fogja látni, és nem lesz hajlandó a tudathasadásos állapotból elfogadni, hogy az ő életük is tönkremehet.”
Cseke Attila, az RMDSZ Bihar megyei képviselője elmondta, elsőként a decentralizáció megszületését tartja a legfontosabbnak: „a közigazgatási átszervezésekkel kapcsolatban az elmúlt két hónapban a figyelem eltolódott a regionalizációra. Ennek az átszervezésnek a legelső szakasza mindenképp a decentralizáció kell legyen. Ahhoz, hogy decentralizáljunk bizonyos területeket, nem kell megvárni az alkotmánymódosítást, hanem politikai akarat útján keretet kell erre teremteni. Először át kell adni a hatásköröket a megyei önkormányzatoknak, és az alkotmánymódosítás után megszülethetnek az adminisztratív régiók. Nem tartom jónak, ha ez a kettő fedi egymást, hiszen akkor vita alakulhat ki a régió és a megyék között, hogy hova decentralizáljunk”- részletezte a képviselő, majd emlékeztetett, hogy Bihar megyében megszületett egy olyan egyezmény, az öt parlamenti képviselettel rendelkező párt és az RMDSZ között, miszerint egy olyan régió kialakítását szeretnék, Szilágy, Szatmár, Máramaros, Bihar központja Nagyvárad legyen. A régiók adminisztratív hatáskörrel való felruházásánál fennáll annak a valós veszélye, hogy nem Bukarest hatásköréből adnak le, hanem a megyei tanácsoktól vesnzek el. Gyakorlatilag ez recentralizációt és nem decentralizációt fog jelenteni – mutatott rá Cseke Attila.
Székelyföld és a regionalizáció
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere gratulált Cseke Attila képviselőnek, hiszen, mint elmondta, az, amit Nagyváradon, Bihar megyében megvalósítottak a szabad társulás jegyében, az jelenti az igazi, működőképes régiófejlesztést. Az RMDSZ-es polgármester elmondta, hogy 2006-ban Románia Parlamentje elfogadta a decentralizációs keretet, tehát jogi alap létezik arra, hogy a román kormány megyéknek és a településeknek hatásköröket adjon át, csak az erre irányuló politikai akarat hiányzik. „A régióátszervezés egy olyan településen, megyében, ahol nem a magyarok alkotják az önkormányzatot, nem befolyásolja olyan nagymértékben az ott élők életét, mint amilyen mértékben befolyásolja a mi életünket Székelyföldön. Ha megszüntetik a megyéket és a hatásköröket, és elviszik egy olyan szintre, ahol nekünk nincs érdekérvényesítési lehetőségünk, akkor nekünk végünk van. Erről szól ez a történet, ezért kérjük, hogy azok a magyarok, akik kisebbségben élnek, legyenek szolidárisak velünk, akik többségben élünk Székelyföldön”- hangsúlyozta Antal Árpád a regionális átszervezés székelyföldi aspektusaival kapcsolatban.
A régiós hatáskörök újravizsgálása
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere kiemelte, hogy a régiók hatáskörének kérdése fontos téma, amelyet a régióátszervezés első lépéseként újra kell vizsgálni. Az RMDSZ-es politikus szerint ezeket a hatásköröket nem a Bukaresti alárendeltségű dekoncentrált intézményektől kell régiós szintekre felvinni, hanem a minisztériumi hatásköröket kell lehozni a majdani régiók szintjére. „A dekoncentrált intézmények száma az elmúlt 15 évben megduplázódott. Amíg 2004-ben 1 millió 400 ezer közalkalmazott volt Romániában, ennek fele a központi közigazgatásban dolgozott, addig 2011-re ezt a számot drasztikusan, kétszázezerrel kellett csökkenteni, a fő gondot viszont az jelenti, hogy a csökkentéssel elsősorban a helyi és megyei közigazgatásban dolgozókat sújtották, és kevésbé a központi adminisztrációt”- tette hozzá a decentralizációval kapcsolatban.
Az ülésen megszavazták a Főtitkárság Önkormányzati Főosztályának és az Országos Önkormányzati Tanács elnökségének közös, 2013-as munkatervét
Az együttes ülés utolsó napirendi pontjában Ilyés Gyula önkormányzati főtitkárhelyettes bemutatta a Főtitkárság Önkormányzati Főosztályának és az Országos Önkormányzati Tanács elnökségének közös, 2013-as munkatervét, amely kitér az önkormányzati tevékenységek EU-s finanszírozások, gazdaságfejlesztés és pénzügyi területeken való szakmai csoportok létrehozására, valamint az önkormányzatok szakmai támogatására szervezett tematikus találkozók, képzések szervezésének kérdéskörére is.
Az RMDSZ három regionális önkormányzati tanácsának együttes ülése ezt követően megvitatta és elfogadta tevékenységi tervet, és nyilatkozatot írt alá a romániai magyarság anyanyelvhasználatának és nemzeti szimbólumainak szabad joggyakorlásáról.
rmdsz.ro
Erdély.ma,

Egy erdélyi reneszánsz mecénásról...
...aki először említi Dózsa Györgyöt
Egy reneszánsz mecénás főúr a 15–16. századi Erdélyben – ez a címe annak a könyvnek, amelynek szerzője példaértékű családtörténeti munkát végzett, e kutatás eredménye pedig nem csak a szóban forgó kötet. Barabássy Sándor a könyv hősének – Barlabássy Lénárdnak – késői leszármazottjaként több évtizedes kutatás során szerzett ismereteit foglalta össze a vaskos és igen szép kiadvány lapjain, visszaperelte a család héderfáji kastélyát, felújítja azt, mellé szőlészetet telepített. Példája mutatja: az erdélyi magyar történelmi családok lassan magukra találnak, visszatérnek a gyakran önként vállalt száműzetésből. A kötetet kedd délután mutatták be a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János termében, a teljes telt házas közönséget Nagy László főjegyző üdvözölte. Mint mondta, a szerző – a magyarországi unitárius egyház világi elöljárója – az egzakt tudományok felől érkezett, vegyész ember, egyetemi tanár, aki már igen rég történelmi- és családfakutatásra adta a fejét.
Fehér Árpád tizenkettedik osztályos művészetis diák hegedűjátéka után pedig Haller Bélának, a Castellum Alapítvány elnökének méltatóbeszédével kezdetét vette a könyvbemutató. – Jó előjel volt a hegedűjáték, az elkövetkezőkben is hasonló, megszülető harmóniákról lesz szó. A Castellum Alapítvány az utóbbi 10-12 évben kollektív történelmet ért meg, a restitúciót az örökölt kötelességtudat mellett a bürokratikus akadályok sora és a nehéz anyagi helyzet kíséri. Barabássy Sándor esetében minden együtt van: 700 éves család, visszaszerzett örökség és felelősségtudat. 20-30 éven át tartó anyaggyűjtés után írta meg kötetét, mellette visszaszerezte a család egyik ősi birtokát. A '89-es rendszerváltás után lehetségessé vált a jóvátétel. Jogász édesapja és nagyapja a régi magyar közigazgatás elitjéhez tartozott, így sikerült épületeket, erdőket, földeket visszakapniuk. 2008-ban, építése után pontosan 500 évvel fogott neki héderfáji kastélyuk felújításához, visszakapott erdeit áldozta fel erre a célra. Az udvarház igen kevés világi reneszánsz épületeink egyike, Barabássy Sándor könyvében pedig ugyanezt a reneszánsz fuvallatot érezzük. A kötetbeli események az 1452-ben született Barlabássy Lénárd köré szerveződnek. A szöveg több szálon fut, de ezen szálak egyike sem marad elvarratlan, jót tesz a munkának, ha valaki az egzakt tudományok felől érkezik és megfelelő módszert alkalmaz. A szép és kiegyensúlyozott szövegből kirajzolódik nem csak az ős, hanem az építő leszármazott alakja is, aki felújítja visszaszerzett kastélyát. "Irigységgel" és nagy elismeréssel olvastam ezt a kötetet – mondta Haller Béla, majd a szerző szólt a kötetről és főszereplőjéről.
– A reneszánsz a magyar történelem egyik legszebb korszaka volt. Párját ritkította Európában az a toszkánai életérzés, ami Magyarországon Mátyás király udvarán keresztül terjedt el. Barlabássy Lénárd, későbbi erdélyi alvajda, székely alispán Mátyás király udvarában volt apród, ott ismerkedett meg ezzel a világnézettel. A magyar történelem során a leghosszabb ideig, 25 évig tölti be az alvajdai méltóságot, négy király – Mátyás, II. Ulászló, II. Lajos és Szapolyai János (igaz, legutóbbi királlyá koronázását már nem érte meg) – jobbkezeként. Barlabássy Dózsa György első bemutatója a magyar történelemben, a székely lófőt említő levele 1507-ből származik. Ez egy ítélkezéssel összefüggő levél, amelyben ismerteti a szászokkal, hogy egy gyilkossággal kapcsolatos panaszuk miatt a székely igazságszolgáltatásnak adja át Dózsa Györgyöt. Nem tudjuk, mi volt az ítélet, de hét év múlva már a nándorfehérvári vár kapitányaként látjuk viszont Dózsát – valószínűleg büntetésből. Dózsa és Barlabássy pályája a továbbiakban is egymással párhuzamosan fut, utóbbi az egyik, Dózsa elleni csatát vezeti, de nem vesz részt annak kegyetlen, temesvári kivégzésében. Ez feltűnő, mert a főuraknak kötelező módon ott kellett lenniük. Valószínűleg reneszánsz ihletésű, humanista neveltetése akadályozta meg ebben. 1515 januárjában írja, hogy a Dózsa-féle keresztes hadjáratban részt vevő parasztokat ne bolygassák, de mindegyik térjen haza a maga urához, mert Erdélyben szükség van a munkás kézre. 364 (!) eredeti oklevél maradt meg Barlabássyról, illetve Barlabássytól, ezekből 261 darabot a budapesti levéltár őriz. További érdekesség, hogy a 25 év alatt mindössze kétszer élt pallosjogával, mindkétszer nemesember ellen. Közülük az egyik Wass Balázs volt, Wass Albert őse, akit végül nem végeztek ki, sőt Barlabássy megbékült vele. A másik egy Székely Mihály nevű vajda-szentiványi nemesember, aki hatalmaskodott. Őt egy jobbágy agyoncsapásáért ítélte fő- és vagyonvesztésre.
Verbőczy jó barátja, reneszánsz főúrként nagy affinitást mutat a művészetek iránt, nevéhez kapcsolható a gyulafehérvári Lazio-kápolna (magyar kultúrterületen az esztergomin kívül az egyetlen reneszánsz kápolna, ami megmaradt), illetve a székelydályai reneszánsz templom, amelynek festészete Európában párját ritkítja. Lánya emlékére vállalta el e templom patrónusságát és teljes kifestetését – világszerte ritkaság, hogy egyetlen szakrális kép sincsen benne, olyan, mintha egy világi főúr lovagtermében járnánk –, a II. Ulászló alatti Magyarország, a szászok, a székelyek, Nagyszeben, Brassó, Kolozsvár és az Árpád-ház címere mellett Barlabássy bölényfejes címerét is megtaláljuk a falakon. A legutóbbi címert ábrázoló tárgyi emlékek, kályhacsempék is fennmaradtak, egyikük a marosvásárhelyi várban végzett ásatások során került elő. A vár és a ferences kolostor egyik patrónusa volt, fő műve a héderfáji udvarház, magyar kultúrterületen az első datált, reneszánsz laikus épület – hallottuk Barabássy Sándortól, aki a könyvbemutató végén őse végrendeletéből idézett. Belőle közvetlen módon is megismerhettük a száraz történelmi dokumentumok mögül felsejlő reneszánsz embert, aki 39 személyt nevez meg, közöttük katonáit, íródeákjait és számtalan egyházi adományt is hátrahagy. Kisebbik fiát kétszer is inti: maradjon a tanulmányai helyén. Ez egy igen szép gondolat egy ötszáz évvel ezelőtt élt humanista mecénástól, mecénásról.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely),

RMDSZ: nem törvényellenes a székely zászló kitűzése
Az RMDSZ három regionális önkormányzati tanácsának együttes ülése nyilatkozatot fogadott el a romániai magyarság anyanyelvhasználatának és nemzeti szimbólumainak szabad joggyakorlásáról 2013. március 1-én, Kolozsváron.
A dokumentum rögzíti, hogy a Romániában élő nemzeti közösségek egyenlő állampolgárok ebben az országban, ami azt feltételezi, hogy ugyanolyan kötelezettségekkel és jogokkal rendelkeznek, mint a többségi nemzet tagjai. Ezzel szemben a romániai magyar közösség nap mint nap meg kell védje az eddig megszerzett jogait: közösségi szimbólumaink használati jogát, az anyanyelv használatát és az oktatási rendszerben elért eredményeket.
Az állásfoglalás kimondja: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség álláspontja az, hogy bármely Európai Uniós tagállamban élő nemzeti kisebbségnek joga van saját nemzeti szimbólumainak, jelképeinek a használatára, valamint leszögezi, hogy a magyar nyelv közigazgatásban való használata a törvény által szavatolt jog.
Az RMDSZ dokumentumában hangsúlyozza, hogy a szimbólumok használatára normális körülményeket kell biztosítani, amelyet eddig sem, és ezután sem lehet hatalmi szóval, vagy paranccsal betiltani, viszont egy rossz politikai pillanat elég ahhoz, hogy olyan törvények szülessenek meg, amelyek korlátozzák a magyar nyelv és szimbólumok használatát.
„Az anyanyelv védelme és szabad használata olyan kulcsfontosságú kérdés, amelyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség semmiféle engedményt nem hajlandó tenni. A Szövetség az elmúlt 23 évben megteremtette a törvényes feltételeit annak, hogy a romániai magyar közösség szabadon használja az anyanyelvét. Ezen joggyakorlat betartása alól pedig nem képezhet senki kivételt”- áll az RMDSZ nyilatkozatában.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség feladatának tekinti azt, hogy megoldja az általa képviselt közösség problémáit, és ebben a munkájában partnereket kell keressen a hazai, a magyarországi, illetve az európai politikában. Az RMDSZ ugyanakkor bízik abban, hogy párbeszéd útján a „zászlóügy” kapcsán gerjesztett mesterséges konfliktust vissza lehet a normális mederbe terelni azért, hogy a megszerzett jogok ne csorbuljanak.
Erdély.ma,

Az Orbán-kormány is akadályozza az erdélyi képviselőket
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) belső parlamentjének is tekinthető Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) múlt szombaton tartotta ülését. A gyűlés elsősorban a Kárpát-medencei Képviselők Fórumán elhangzott ügyek megvitatásáról szólt. Minden felszólaló egyetértett: nem hagyják cserben a szórványmagyarságot, az autonómia ügyét pedig a parlamentben kell képviselni, nem az utcákon.
Nem adják fel a szórványt
A tanács ülését alapvetően tematizálta Szász Jenő két héttel ezelőtti ellentmondásos felvetése a szórvány magyarság áttelepítésével kapcsolatban. Az elképzelés csupán elvi alapú lehetett, azonban ez elég volt ahhoz, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egy emberként háborodjon fel. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a Szövetségi Képviselők Fórumán (SZKT) szinte minden felszólaló belefűzte mondandójába a Budapesten elhangzottakat.
Markó Béla a szövetség ex-elnöke szerint, a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának (KMKF) február 16-i ülésen elhangzottak „kijózanítóan hatottak”. Utalt ezzel arra, hogy az Orbán kormány nem feltétlen szövetsége az RMDSZ politikájának. Szerencsés dolognak tartja, hogy a szövetség nem vált klasszikus értelemben politikai párttá, mindenkire nyitott tudott maradni, aki a romániai magyarság javát szolgálja. „Az RMDSZ vezetőinek találkozniuk kell és beszélniük kell mindenkivel, akik nekünk Magyarországon vagy Európában segítenek. Öngyilkos dolog lenne pártot választani Magyarországon vagy máshol, hiszen egész Magyarország, egész Európa támogatásával is nehéz lesz elérni olyan célokat, mint a székely autonómia...” – idézi Markót a Transindex.ro. Veszélyes a kitelepítési stratégia
Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Intézet igazgatója, a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának (KMKF) ülésen borzolta a kedélyeket, a határon túli szórvány kisebbségek „önkéntes területfeladásának” gondolatával. Az ötlet természetesen nem új, már a 90'es években is felmerült, Magyarország demográfiai problémáinak mérséklése a határon túli magyarok áttelepítésével.
Látni kell, hogy ez a stratégia hosszútávon semmiképpen sem gyógyír Magyarország problémáira, azonban a magyar kisebbségeket gyakorlatilag „lefejezné", hiszen olyan fontos központi képviseleteket is elveszíthetnének, mint például Kolozsvár vagy Kassa. Nem is beszélve arról, hogy szembe megy mind az emberi méltóság alapvető értékeivel és a szülőföldön maradás oly sokat hangoztatott elvével.
A szórvány feladásának ötletét felelőtlenségnek nevezte Kelemen Hunor, aki a szövetség jelenlegi elnöke. Szomorúnak tartja, hogy a „kontrollált visszavonulás” gondolata megértő fülekre is talált a magyarságot képviselők között. „Az RMDSZ-nek van szórványstratégiája, van szórványmenedzsment programja, több mint tíz szórványkollégiumot működtet. Ebben a kérdésben vitát nyitni nem szabad, a szülőföldön való maradást feladni nem lehet” – szögezte le Kelemen, aki a szórvány feladásának képzetét Székelyföld elszórványosodásának gondolatával társította.
Nagy fába vágják a fejszéjüket
Ezután, Kelemen Hunor beszédében kitért a párt előtt álló legnagyobb kihívásra, az ellenzéki politizálásra. A szövetség az előző parlamenti választások során bár bejutott a román parlamentbe, decemberben nem hívták meg a kormánykoalícióba. Roppant nehéz helyzetbe kerültek így, hiszen kis létszámú frakcióként egy példátlanul erős kormányzattal kell szembenézniük. Ráadásul Victor Ponta kormánya ki is használja történelmi lehetőségét, az alkotmány módosítására és a közigazgatás átszervezésére készül.
Kelemen szerint ezzel a kihívással csak úgy birkózhat meg a szövetség, hogy szilárd állásfoglalásokat ad ki az alkotmányozással kapcsolatban és a nagy port kavaró régiós vitában is szigorúan szakmai alapokon védi a magyarság érdekeit.
Borbély László szerint, a szövetségnek a következő európai parlamenti választásokra kell koncentrálni, ott sikereket elérni, hogy az erdélyi magyarok méltó képviseletet kapjanak az uniós fórumokon. A politikai alelnök mereven elzárkózott a magyar választások ügyébe való beavatkozástól. Véleménye szerint az RMDSZ-nek nem szabad letenni voksát a magyar pártok mellett, de fogadniuk kell mindenkit aki Erdélyhez közeledik, magát és programját be akarja mutatni – jelent meg az Új Magyar Szó Online oldalán.
Egy a zászló...
Sok hónapos csatározás után is csak lassan csillapodik a „zászlóháború”. Bár pont az RMDSZ hangsúlyozza a „szimbólumpolitizálás” hátrányait, ők sem hagyják nyugodni a konfliktust.
Az SZKT-n felszólaló Markó Béla szerint, egy zászlója van a magyar közösségeknek, és ez nem a regionális kötődést is szimbolizáló székely lobogó, hanem a piros-fehér-zöld magyar zászló – foglalta össze beszédét a Krónika. Markó persze nem akar szembenállást a két jelkép között, de szerinte fontosabb az a tény, hogy 2002 óta a romániai magyar közösségek is használhatják nemzeti ünnepeiken a magyar lobogót. Beszédében azt is kezdeményezte, hogy az RMDSZ ne vegyen részt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által hirdetett március 10-i Székely Szabadság Napján tartandó autonómia tüntetésen. Álláspontjával Kelemen Hunor is egyetértett.
Több oldalról támadnak
A kis pártok, amelyek szintén az erdélyi magyarságot képviselik, nem maradtak adósak a válasszal. Mind az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), mind pedig a Magyar Polgári Párt (MPP) súlyos vádakat zúdított a nagyobbik magyar pártra.
Nyilatkozataikban a székely zászló feladásával és az autonómia mögüli kihátrálással vádolják az RMDSZ-t. Toró T. Tibor, az EMNP elnöke diktatórikusnak látja, hogy a szövetség vezetői megkérdőjelezik egy demokratikus rendezvény létjogosultságát, míg Bíró Zsolt, az MPP elnöke szerint az RMDSZ a saját kampánycéljaival megy szembe.
Eközben a publicisták bizonytalan RMDSZ-es vezetésről cikkeznek. Szerintük a Szövetség elveszítette előnyét a közvélemény tematizálásában, és csak vetélytársai mögött kullog. A Manna.ro publicistája szerint, a Kelemen Hunor vezette szervezetnek nem kellene figyelnie a politikai ellenfelek és Budapest által generált műbotrányokra, és ehelyett olyan témákkal kellene foglalkoznia, amelyek valóban komoly hatással lesznek a magyar kisebbségre: a küszöbön álló régióátszervezés és alkotmánymódosítás. A Néppárthoz közeli sajtó ezzel szemben épp árulással vádolja az RMDSZ-t, szerintük az autonómia kérdésének kellene a prioritási lista első helyére kerülni. kitekinto.hu
Erdély.ma,

Tudományos konferencia a művészetért
Jubileumi tudományos konferenciát szervezett március 1-jén a Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Karának tíz éves Képzőművészeti Tanszéke, valamint az Erdélyi Művészeti Központ.
Az Időszerűség és tudományos rang című konferenciára március 1-jén délután került sor a PKE dísztermében, amelyen tizenegy hazai és magyarországi előadó tartott vetített képes előadást. A jelenlevőket Ütő Gusztáv adjunktus, a Képzőművészeti tanszék tudományos titkára köszöntötte. Beszédében az Erdélyi Művészeti Központot (EmüK) ismertette: „az erdélyi impériumváltás idejéből felmerült a gondolata egy, az erdélyi művészeti élet kimagasló egyéniségeit és rendkívüli értékű műtárgyait összegyűjtő, illetve megőrző intézmény létrehozásának. Végül a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum jelenkori igazgatója, Vargha Mihály tette meg az első lépéseket ezen intézmény létrehozására: 2012 tavaszára egy kezdeményező testületet hozott létre Erdély fontosabb művészeti központjaiból meghívott művészek, művészettörténészek és kurátorok véleményének ütköztetésére és tavaly ősszel került sor az első kuratóriumi ülésre”. A továbbiakban a konferencia céljaira tért ki: a további értékvédő gondolatok közzététele, kultúrpolitikai nézetek kifejtése, a témakörök művészetelméleti megközelítése. A konferenciával a múlt év végén elhunyt Jakobovits Miklós képzőművész, az EmüK egyik kurátorának emléke előtt is tisztelegni kívántak a szervezők.
Tervek
Tőkés László a PKE elnöke, EP-képviselő köszöntő beszédében kifejtette, hogy a konferencia egy olyan rendezvénysorozatnak a részét képezi, amelyet a Képzőművészeti Tanszék tíz éves évfordulója alkalmából rendeztek, és amelynek már több eseménye is lezajlott az egyetemen. A továbbiakban az EmüK-ről és a Jakobovits Miklóssal közösen kigondolt terveiről beszélt: „Miközben keserű lélekkel gondolunk vissza az eszmei szerzőre Jakobovits Miklósra, ugyanakkor örömmel állapíthatjuk meg, hogy terve megvalósulóban van, és még megérte azt, hogy körvonalazódjanak az elképzelések.” Kiemelte, hogy a PKE-re járó hallgatók körülbelül fele-fele arányban partiumi és székelyföldi származásúak, ezen, egyes vélemények szerint periféria és központ közötti kapcsolatot szeretnék tovább erősíteni. „Meg kellene erősíteni Partiumot és Székelyföldnek mint belső anyaországnak el kellene foglalnia az őt megillető helyét, nem csak a képzőművészetben, a kulturális élet területén, hanem a szónak minden értelmében”. Beszédében kitért az önálló magyar művészeti képzésre, a tanszék megalakítására, valamint az elért sikerekre és a kudarcokra is. Végezetül „köszönetet szeretnék mondani az anyaországnak, Magyarország kormányának, akik nélkül nem lehetne szó a Partiumi Keresztény Egyetemről. Reméljük, hogy a tíz éves évforduló után kezdődő időszak előre fogja vinni és fel fogja emelni a tanszéket és egyetemünket”.
Művészeti központ
Dr. János-Szatmári Szabolcs rektor hangsúlyozta, hogy a konferencia egy jó alkalom arra is, hogy visszatekintsenek az elmúlt tíz évre és, hogy a következő tíz-húsz évre olyan terveket szőjenek, amelyek megvalósulását szintén ilyen évfordulós keretekben ünnepelhetik meg. Elmondta, hogy „ a képzőművészeti tanszék nagyon nagy sikereket tudott elérni, és nagyon látványos módon fejlődött. Remélem, hogy az Erdélyi Művészeti Központ kezdeményezése is sikeres lesz”. A továbbiakban kitért arra, hogy Nagyvárad centrum jelleget kell felöltsön, ehhez pedig arra lenne szükség, hogy a kulturális intézmények, amelyek eddig lazább együttműködési hálózatban tevékenykedtek, közeledjenek egymáshoz. A Lorántffy gimnázium egykori épületében egy-két éven belül egy olyan kortárs művészeti központot alakítanának ki, ahol nem csak a művészeti szakok működnének, hanem egy galéria is.
Előadások
A konferencia során előadást tartott: dr. Keserű Katalin művészettörténész, az ELTE tanára és az esemény védnöke, Szűcs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese, Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, Kántor Lajos irodalomtörténész, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum munkatársa, dr. Ujvárossy László grafikus, a PKE professzora, dr. Antik Sándor képzőművész, a PKE docense, drs. Balázs Zoltán képzőművész, a PKE adjunktusa és a Képzőművészeti Tanszék vezetője, drs. Vass Sándor képzőművész, a PKE adjunktusa, drs. Székely Sebestyén György művészettörténész, műkritikus, a kolozsvári Quadro Galéria vezetője és drs. Ütő Gusztáv.
Nagy Noémi
erdon.ro,

Kiosztották a Báthory István-díjakat
Szombaton ünnepélyes körülmények között adták át az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Báthory István-díjait. A marosvásárhelyi Református Diakóniai Központ Bocskai Termében tartott ünnepségen a Bolyai Kezdeményező Bizottság javaslatára megítélt díjakkal az idén is azok a személyeket, szervezeteket tüntették ki, akik elismerésre méltó tettekkel járultak hozzá a romániai magyar felsőoktatás megteremtéséhez.
Bevezető beszédében Tőkés László EU-parlamenti képviselő, az EMNT elnöke a készülő területi átszervezés ördögi tervét a falurombolási projekthez hasonlította, majd a kolozsvári Ferenc József és a Bolyai Tudományegyetem erőszakos felszámolásáról és összeolvasztásáról beszélt. Kiemelte, hogy ahol teljesen elsorvasztották a magyar szakot, a zeneművészeti és a képzőművészeti egyetemen például, azokon az egyetemeken a rendszerváltás után sem sikerült visszaépíteni. A két művészeti képzést a Partiumi Keresztény Egyetemen valósították meg az egyházi és egyetemi autonómia révén – hangsúlyozta az önrendelkezés fontosságát az egyetemépítés terén. Beszélt a Sepsiszentgyörgyön létrejövő Erdélyi Művészeti Központ tervéről, amely az erdélyi magyar művészetek számára teremtene intézményes keretet és kiállítási felületet.
Dr. Zsigmond Barna csíkszeredai főkonzul képviseletében dr. Szarka Gábor konzul hangsúlyozta a szülőföldön, anyanyelven történő tanulásnak s a szaktudással együtt elsajátított erkölcsi vértezetnek és műveltségnek a fontosságát.
Az oklevelet és a plakettet Tőkés László és dr. Hantz Péter tudományos kutató adta át. Az idei díjazottak: Anghi István, a Partiumi Keresztény Egyetem professzora, aki a kolozsvári Zeneakadémián elsorvasztott magyar oktatás visszaépítésével próbálkozott; Bodó Barna egyetemi tanár, aki megalakulásától 2008-ig vezette a Bolyai Kezdeményező Bizottságot; Dávid László mérnökprofesszor, a Sapientia EMTE rektora, akinek vezetése alatt akkreditálták az intézményt, ahol kétezer diák tanul anyanyelvén; Hollanda Dénes nyugalmazott egyetemi tanár, aki megteremtette Marosvásárhelyen a román és a magyar nyelvű műszaki oktatást, megálmodta és felépítette a Sapientia EMTE koronkai campusát, és több mint tíz éven át vezette a műszaki kart; Jeremiás László látszerész, aki jövedelmének jelentős részével támogatja az önálló magyar oktatás megteremtése érdekében szervezett rendezvényeket, a vendégtanár programot s a nehéz körülmények között tanuló egyetemi hallgatókat; Kincses Ajtay Mária nyugalmazott egyetemi tanár, az RMOGYKE elnöke, aki két éven át irányította a Bolyai Kezdeményező Bizottságot, és határozottan kiállt a MOGYE önálló magyar tagozatának a visszaállításáért; Kincses Előd ügyvéd, akinek irodájában létrejött a Bolyai Kezdeményező Bizottság, s aki perek sorával akarja a törvényes előírások betartására késztetni a MOGYE vezetőit; Luka László, aki sokat tett azért, hogy a nemzetközi nyilvánosság erejével a magyar kisebbség küzdelmét segítse, s alapítványt működtet a magyar és a román nép közeledése érdekében; Miseta Attila egyetemi tanár, a Pécsi Egyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja, aki támogatja kollégáit, hogy előadásokat tartsanak Marosvásárhelyen, s szorgalmazására a Pécsi Doktori Iskola programot indított az erdélyi orvosok és gyógyszerészek részére, továbbá kezdeményezője volt annak a szándéknyilatkozatnak, hogy a magyarországi egyetemek támogassák a MOGYE-n tervezett önálló magyar kar számára szükséges oktatók biztosítását; post mortem Páll Lajos festőművész, akit 1956-os kiállása miatt hosszú börtönbüntetésre ítéltek; Tamás Péter vállalkozó, aki összekötő kapocs a nyugat-európai és az erdélyi magyarság között, s aki írásaiban megvédte a Bolyai Kezdeményező Bizottságban részt vevő tanárokat. Díjat kapott a Genfi Magyar Egyesület, amely sokat tett azért, hogy az ENSZ diplomatái tájékozódjanak az erdélyi magyarság helyzetéről, valamint a MOGYE tanárainak közössége, amelynek tagjai a legdurvább fenyegetések közepette megszervezték a belső választásokat, s hozzájárultak a magyar tagozat helyzetének rendezésére vonatkozó megállapodás megkötéséhez.
A díjkiosztást követően Dávid László rektor idézte fel az erdélyi magyarság álmait a közösségépítésről, az önálló egyetem megteremtéséről, a hiteles politikai képviseletről. Az önálló magyar egyetemi hálózat megteremtésének lehetőségéről és fontosságáról szólt Hantz Péter tudományos kutató, aki a meg nem valósult elképzelésekért a politikumot tette felelőssé. Beszélt a díszdoktori címekkel való kereskedelemről, s megemlítette, hogy Tulassay Tivadar professzor, a budapesti Semmelweis Egyetem volt rektora a MOGYE-n történtekről értesülve lemondott a vásárhelyi egyetemen kapott díszdoktori címéről.
Hantz Péter bejelentette, hogy tárgyalások folynak arról, hogy Sepsiszentgyörgyön indítsák meg a hiányzó magyar nyelvű agrártudományi és állatorvosi képzést. Elmondta az is, hogy a Bolyai Kezdeményező Bizottságban levő egyetemi tanárokat ért támadások miatt átszervezik a testületet, olyan formában, hogy fő aktivistái rejtve legyenek.
A díjazottaknak Boros Zoltán, az EMNT alenöke mondott köszönetet, a MOGYE tanárai nevében Ábrám Zoltán professzor köszönte meg az elismerő oklevelet.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely),