Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2003. december 10.
"Dec. 9-én Kolozsváron találkoztak a magyarországi Teleki László Alapítvány képviselői a műemlékvédelmi támogatások erdélyi haszonélvezőivel. Eljött dr. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány ügyvezető igazgatója, Sebestyén József, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma műemléki szakosztályának főtanácsosa és Barabás Béla az alapítvány munkatársa. A magyar kormány a Teleki László Alapítványon keresztül 1999 óta évente támogatja a határon túli műemlékek állagmegóvását, felújítását. Az évi 90 millió forintból a műemlékek restaurálására szánt támogatások mellett az épületek állapotát feltáró kutatási programokat is segítik. Diószegi László elismerte, hogy az évi 90 millió forint csak gesztus értékűnek tekinthető, ehhez a helyi közösségeknek is hozzá kell járulniuk, mind anyagilag, mind munkával. Idén mintegy tizenöt épület felújítására juttatnak pénzt. Ezek között szerepel a hadadi református templom, a miklósvári Kálnoky-kastély, az alvinci református templom, a csíkrákosi római katolikus templom, a csíksomlyói Salvator kápolna és a marosillyei Bethlen-kastély. A bonchidai Bánffy-kastély felújítását azonban nem tudták támogatni, mivel itt nagyon sok pénzre lenne szükség. Emellett a Bánffy-kastély esetében a tulajdonjogi viszonyok sem tisztázottak. /Pap Melinda: Erdélyi műemlékeket támogatnak. Megbeszélés a református püspökségen. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./"
2003. december 10.
"Nem engedik leválni a tíz faluból álló Maros megyei község egyetlen magyar települését, Görgényüvegcsűrt. 1968-ig önálló volt Görgényüvegcsűr, a tíz faluból álló Görgényszentimre község legnagyobb és leggazdagabb faluja. A román többségű görgényszentimrei önkormányzat tagjai még az üvegcsűriek által kezdeményezett referendum kiírásától is elzárkóztak. Érvelésük szerint mindez kidobott pénz lenne, mert a románság amúgy sem támogatná a magyar község önállósodási szándékát. A Görgényüvegcsűrre vezető útszakasz nagyon rossz. "Ha Üvegcsűr ismét községközpont lenne, uniós pénzalapokból lehetne újraépíteni az utat" - állítja Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei elnöke. A helyi költségvetésről legjavát éppen Görgényüvegcsűr adja. Orsovára bevezették a gázt, Görgényben már van ivóvíz is, de Görgényüvegcsűron hiába várnak erre. Ilie Maris üvegcsűri tanácsos túlságosan gyűlöli a magyarokat ahhoz, hogy erről a témáról valakivel is szóba álljon. Ilie Maris 1990 márciusában betörte a kultúrotthon ablakát, hogy eltávolítsa az RMDSZ tulipános jelvényét. /Szucher Ervin: Csűrik-csavarják Görgényüvegcsűr önállósodását. = Krónika (Kolozsvár), dec. 10./"
2003. december 10.
"Budapesten az EÖKIK (Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány) többek között azt tűzte ki céljául, hogy figyelemmel kísérje a Magyarországgal szomszédos államokban élő magyar népcsoportok helyzetét. Elnöke, Törzsök Erika /SZDSZ/ a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöki tisztségét is betöltötte. Ezt a közalapítványt 1997 végén hozták létre, 1998-ban állt fel a kuratórium, amelynek Törzsök Erika a vezetője. 2001-ben megszüntették, és 2002-ben újraalapította az új kormány. Ez egy kormányháttér-intézet. Az EÖKIK olyan döntés-előkészítő anyagokat "termel", amelyek kizárnák az ad hoc határozatok sorát, a klientúrában való gondolkodást, a kisebbségpolitikát tekintve az anya-gyermek kapcsolatot. Ehelyett együttműködési rendszerre törekednek. Ennek megfelelően hét nagy projektet indítottak. Ezek közül az egyik azzal foglalkozik, hogy miként alakult át a gazdasági helyzet a magyar lakta régiókban. Szerintük nem hangzatos szlogenekre van szükség, hanem konkrét intézkedésekre - a határon túli magyarok szülőföldön megmaradása érdekben. Vizsgálják a történelmi egyházak szerepét az adott térségekben, és az európai iskolákat, mint modellértékű megoldást. El akarnak ndítani Horvátország, Szlovénia, Magyarország csücskében egy ilyen típusú intézményt, és majd Kárpátalja-Kassa-Miskolc régióban is létrejöhetne egy hasonló iskola. Például Kolozsvárott alig-alig vannak olyan emberek, akik a közigazgatás különböző szintjein rálátnak azokra a lehetőségekre, amit az új helyzet - akár a tőkebeáramlás vagy a privatizáció hoz. Egyszerre létezik a munkanélküliség, és hiányoznak a szakemberek. Nyilvánvaló, hogy a magyar kormánynak alapos előkészítő munka után kellene közös cselekvéstervet kidolgozni az adott régiók szakembereivel. Ezért ez a közalapítvány ösztöndíjasokat alkalmaz az egyes térségekből. E projekteket közösen hajtják végre, a módszertani eszközöket az EÖKIK szolgáltatja. Romakutatással is foglalkoznak. Köreikben óriási a munkanélküliség. Egyetlen ország sem engedheti meg magának, hogy kizárólag a szociális segély folyósításával oldjon meg ilyen helyzeteket. Az EÖKIK a nemzetközi jog, kisebbségi jog folyamatos követésével figyeli, hogy az egyes térségekben miként alkalmazzák, illetve mellőzik a nemzetközi jogokat. Azzal is foglalkoznak, hogy a nemzeti fejlesztési terv miként nyúlhat át a határokon túlra. E témák kiváló szakemberei élnek a Partiumban, a Székelyföldön, a Vajdaságban, a Felvidéken. Az EÖKIK ezeket a szellemi központokat összekapcsolja. Egyik kezdeményezésük a Középeurópai Bizniszklub, ami egy virtuális szervezet, ahova a vállalkozó, eredményes embereket hívják meg. Országonként húsz-húsz fővel indulnak, akik majd behozhatják partnereiket, ily módon jelentős adatbázist nyernek.Ezt még az év végéig beindítja az EÖKIK. Egy nemrég lezajlott budapesti konferencián a kassai Tóth Attila bemutatta a HUNG-ARC elnevezésű projektet, amelyet Törzsök Erikával közösen dolgozott ki. Tóth Attilának jelentős informatikai fejlesztő, tudásátadó intézménye van, az ő brüsszeli tapasztalata alapján dolgozzák ki e hálózatot, ami arról szól, hogy miként lehet a kárpát-medencei magyar szellemi potenciált egy olyan rendszerbe szervezni, ahol közösen tudnak fellépni a szakértők. A Tóth Attila vezette kassai Novitech Kft. szakemberei brüsszeli megbízásból most is jelen vannak a különböző kárpát-medencei térségekben, ahol fejlesztési projektekhez keresik a lehetőségeket. A HUNG-ARC-nak egyelőre csak a szerkezete van meg, óriási munka lesz felépíteni és majdan működtetni. Törzsük Erika ironikusan szólt arról, hogy sokan gondolják, a státustörvény vagy a kettős állampolgárság, az autonómia - mikor mi a divat -meg fogja oldani a határon túli közösségek életét. Azonban ez nem így működik. A "kormányzatnak feltételrendszereket kell teremtenie, nem a harangokat kell kongatnia és kopjafákat állítania, bizonyítandó, hogy ki az igazi magyar" - hangoztatta Törzsük Erika. /Máthé Éva: EÖKIK - a határon túli magyar ügy szolgálatában. Infantilis politika helyett hosszú távú stratégiára van szükség. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./"
2003. december 11.
"Douglas Feith, az amerikai védelmi miniszter helyettese dec. 9-én sajtótájékoztatón közölte, román hivatalos vezetőkkel nem tárgyalt arról, hogy Románia konkrétan milyen létesítményeket bocsát az Egyesült Államok rendelkezésére, a kérdésben csak egy sor tárgyalás után születik döntés. Az egynapos bukaresti látogatáson tartózkodó Feith tárgyalásokat folytatott a Legfelsőbb Védelmi Tanácsban, a Védelmi Minisztériumban, találkozott Ioan Mircea Pascu védelmi miniszterrel és Mircea Geoana külügyminiszterrel is. /Katonai bázisok Romániában? = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./"
2003. december 11.
"Adrian Nastase miniszterelnök dec. 10-én befejezte a két német tartományban, Bajorországban és Baden-Württembergben tett kétnapos látogatását. Fokozott léptékű befektetésekre biztatta a német vállalkozókat, elsősorban az energetikai ágazatot, az infrastruktúra-fejlesztést és a vízhálózat korszerűsítésében ígérkező tennivalókat "ajánlotta" a potenciális német befektetők figyelmébe. /Németországi lobbizás. = Krónika (Kolozsvár), dec. 11./"
2003. december 11.
"Tízéves fennállását ünnepelte dec. 9-én a Kisebbségi Hivatal. Az ünnepi találkozón részt vettek a Kisebbségi Hivatal életében jelentős szerepet játszó közéleti személyiségek, köztük Viorel Hrebenciuc egykori kormányfőtitkár, Tokay György és Eckstein-Kovács Péter volt kisebbségi miniszterek, Markó Béla szövetségi elnök, valamint a kisebbségi szervezetek képviselői. A felszólalók kiemelve az Interetnikus Kapcsolatok Hivatalának a kormánystruktúrában betöltött szerepét. Markó Béla szövetségi elnök hangsúlyozta: az elmúlt tíz évben az RMDSZ döntően hozzájárult Románia kisebbségi politikájának alakításához. Az RMDSZ elnöke kiemelte az anyanyelvhasználat, oktatás, kultúra terén elért eredményeket, amelyeket az alkotmánymódosító törvény is megerősít. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a kisebbségi jogvédelem terén a folyamat korántsem tekinthető lezártnak, az elkövetkezőkben e jogok intézményesítésére, illetve kiteljesítésére kell törekednünk, jelentette ki Markó Béla. /Tízéves fennállását ünnepelte a Kisebbségi Hivatal. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./"
2003. december 11.
"Markó Béla RMDSZ-elnök dec. 10-én kijelentette, a szövetség elfogadhatatlannak tartja a névre szóló szavazás bevezetését a választásokon, mert ez csökkentené a magyarság képviseletét a parlamentben. Markó Béla szerint a helyhatósági választások törvényét úgy kellene módosítani, hogy ez biztosítsa a kisebbségek jelenlétét az önkormányzatokban. /Markó: elfogadhatatlan a PSD javaslata. = Krónika (Kolozsvár), dec. 11./"
2003. december 11.
"Az államelnöki hivatal elősegítheti az RMDSZ és a PSD közötti "eldugult" kommunikációs csatornák újramegnyitását - nyilatkozta Gheorghe Constantin elnöki tanácsos. Az aradi Szabadság-szobor ügyében az elnöki hivatal csakis közvetítő szerepet vállal. Az elnöki hivatal máris kezd visszakozni, ugyanis az elnöki hivatal szerint a szoborról a művelődési minisztérium illetékeseivel kell tárgyalni, az államelnöki hivatal ebbe nem szólhat bele. Constantin szerint a probléma hamarosan megoldódik. "Ha nem decemberben, akkor januárban, ha nem januárban, akkor februárban: egy-két hónap semmin nem változtat." /Salamon Márton László: "Olaj a tűzre". = Krónika (Kolozsvár), dec. 11./"
2003. december 11.
"Félórás beszélgetésen ismertették a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó elképzeléseiket a Székely Nemzeti Tanács vezetői Ioan Solcanuval, a Szociáldemokrata Párt szenátusi frakcióvezetőjével. Ioan Solcanu a Krónikának elmondta, azt hitte, RMDSZ-küldöttséggel ül le tárgyalni. A megbeszélésen Csapó József elnök részletesen bemutatta az SZNT-t, ismertette felépítését, célkitűzéseit, átadta a tanács dokumentumainak és az autonómia-statútum tervezetének román nyelvű fordítását. "Ioan Solcanu nem fogadta ugyan el az SZNT szándékát, de tudomást szerzett róla - foglalta össze a találkozó tanulságait Ferencz Csaba. Ioan Solcanu kijelentette, nem sikerült még áttanulmányoznia a dokumentumokat, de véleménye megegyezik a pártja véleményével: elfogadhatatlannak tartják a székelyföldi területi autonómia tervét. Az SZNT állandó bizottsága a múlt heti marosvásárhelyi ülésén döntött arról, hogy levélben kérnek személyes találkozót a román és a magyar parlamenti pártok frakcióvezetőitől, az államelnököktől és miniszterelnököktől, hogy tájékoztassák őket az SZNT célkitűzéseiről. Elsőként és eddig egyedül Ioan Solcanu jelzett vissza, és dec. 10-én fogadta a Csapó József, Ferencz Csaba és Bán István alkotta SZNT-küldöttséget. /Farkas Réka, Gazda Árpád: Átadták az autonómiatervet. = Krónika (Kolozsvár), dec. 11./"
2003. december 11.
"Dec. 10-én Gheorghe Funar, Kolozsvár polgármestere, a Nagy-Románia Párt (NRP) főtitkára, valamint Ioan Aurel Rus és Valentin Dinescu, az NRP két szenátora (a szenátus emberjogi, illetve a visszaélésekkel foglalkozó bizottságának tagjai) sajtóértekezletet tartott Balogh Béla, a Kolozsvár-belvárosi református egyházközség volt parókus lelkésze ügyében. A nagy-romániás szenátorok és a polgármester védelmükbe vették a református lelkipásztort. A sajtó rendelkezésére bocsátották Balogh Béla 2003. jún. 17-én a szenátushoz írt levelét, amelyben a volt parókus lelkész eltávolításának törvénytelensége, az esetleges kilakoltatás miatt panaszkodott kérve, hogy a román felsőház emberjogi bizottsága hallgassa ki őt. Az ügyet a visszaélésekkel foglalkozó bizottság vette át. /K. O.: Nagy-romániások Balogh Béla védelmében. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./ Balogh Béla lelkész ellen 2001-ben egyházi fegyelmi eljárás indult, majd rövidesen megfosztották lelkészi hivatalának gyakorlásától. Balogh úgy véli, ezen intézkedéssel tulajdonképpen Pap Géza erdélyi és Tőkés László királyhágómelléki püspök akar bosszút állni rajta azért, mert bírálni merte egyes egyházi vezetők tevékenységét, és tagadta, hogy ő lenne az apja Tőkés Eszter (Tőkés László nővére) jelenleg kilencéves kislányának. A lelkész egykor pszichiátriai kezelésben is részesült. A két nagy-romániás szenátor - Ioan Aurel Rus és Valentin Dinescu -sajtótájékoztatóján kijelentette: szorgalmazni fogják Pap Géza püspök leváltását.DNS-vizsgálata bizonyította: nem Balogh Béla a Tőkés Eszter kislányának apja. A lelkész 1998 októberében Tőkés László újraválasztása ellen is tiltakozott, majd böjtöt hirdetett újraválasztott püspöke, Tőkés László ellen. Balogh Béla ellen ezek után egyházi fegyelmi eljárást indítottak. Az egyház fegyelmi bizottsága áthelyezésre ítélte a lelkészt, de ő ezt nem fogadta el. Ezért 2001 decemberétől fizetést sem folyósítottak részére. Balogh Béla. A közigazgatási bírósághoz fordult semmisségi keresettel a szerinte megalapozatlan fegyelmi határozat ellen. Ennek első tárgyalása december 5-én volt, amikor az egyházkerület nem képviselte magát. /Lázár Lehel: A Nagy-Románia Párttal a püspökök ellen. = Krónika (Kolozsvár), dec. 11./"
2003. december 11.
"A Kézdiszéki Székely Tanács Tőkés Lászlót, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökét fogja javasolni dec. 13-án Kolozsváron az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alakuló ülésén a testület elnöki tisztségébe. Tőkés László elmondta: többen felkérték az EMNT elnöki tisztségének a betöltésére, de püspöki elfoglaltsága miatt nagyon nehezen tudja eldönteni, hogy ilyen súlyos terhet elvállaljon-e vagy sem. Azzal kapcsolatban, hogy Markó Béla szövetségi elnök szintén dec. 13-ra hívta össze az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) az ülését, a püspök úgy vélte: egyértelműen rászervezés történt, mint az elmúlt időszakban nem egy esetben. Az autonómiatörekvések felerősödésének láttán az RMDSZ kompenzálni próbál, ezt bizonyítják az utóbbi hetekben a Székelyföldön tartott önkormányzati konferenciák is. Csapó József autonómiatervezetével kapcsolatban több módosító javaslat érkezett a Székely Nemzeti Tanácshoz. Az egyik indítvány szerint például a Székelyföld természeti kincseinek az autonómia megvalósulása után a térség tulajdonában kell maradniuk. Másik javaslat pedig azt indítványozza, hogy az autonómia-statútumban a székelység szerepeljen államalapító nemzetként. /P. A. M.: Tőkés Lászlót javasolják elnöknek. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./"
2003. december 11.
"A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) budapesti székházában kerekasztal-beszélgetés keretében tárgyaltak a magyar egészségügyi rendszer felelős szereplői a külhoni magyarok magyarországi gyógykezelésének lehetőségeiről. Hogyan kell azokat a gyakorló magyarországi orvosokat minősíteni, akik egészségügyi biztosítás híján is ellátják a külhoni magyarokat, kegyes hazugsággal "sürgősséginek" minősítve esetüket? A külhoni magyarok magyarországi gyógykezelésére fordított összeg - ennek legnagyobb részét a Segítő Jobb Alapítvány költségvetési támogatása teszi ki - messze elmarad a Magyarországon hivatalosan munkát vállaló külhoni magyarok bére után származó befizetések összegétől. A tanácskozás részvevői egyetértettek abban, hogy Magyarország EU-s csatlakozását követően újra kell tárgyalni a szomszédos országokkal kötött egészségügyi és társadalombiztosítási államközi megállapodásokat. Magyarország és Szlovákia egyidejű csatlakozása következtében mindkét állam az EU egységes társadalombiztosítási elszámolásrendszerének alanyává válik, ami lehetővé teszi a két ország közötti elszámolásokat, ily módon évi 450 millió forinttal gyarapodhatnak a magyar egészségügy forrásai. A külhoni magyarok befizetéseiből különálló alapot kell létrehozni, amelynek forrásaiból lényegesen lehetne növelni a külhoni magyarok gyógykezelésére fordítható összegeket. Így lehetővé válna olyan határon túli rendelők, laboratóriumok, kórházak támogatása, amelyek előzetes szűrés elvégzésével csökkenthetnék a külföldi magyarok magyarországi gyógykezelésének számát és költségeit. A tanácskozás alkalmából Patrubány Miklós elnök és Király Zoltán elnökhelyettes Magyarok a magyarságért emlékéremmel tüntette ki a 75. születésnapját ünneplő dr. Búzás Gábort, az MVSZ Kisalföldi Társaságának alapító elnökét, aki Erdélyben és Magyarországon orvosként szolgálta a magyarságot. /Csalók, hazafiak? MVSZ-tanácskozás a gyógykezelésről. = Krónika (Kolozsvár), dec. 11./"
2003. december 11.
"Évek óta halogatja az Oktatási, Kutatási és Ifjúsági Minisztérium a magánkézben levő oktatási intézmények akkreditációs feltételeinek és az engedélyeztetési folyamat módszertanának kidolgozását. A szaktárcának jelentős anyagi többletterhet jelentene, ha az elnyert akkreditáció alapján a magántanintézetek állami támogatásért folyamodnának. Biharban 28 magánóvoda, elemi iskola, gimnázium és posztliceális intézmény működik ideiglenes engedéllyel. Ezek közül mintegy tucatnyinál befejezte már tanulmányait a megfelelő számú végzős generáció (óvodáknál ez egy, míg gimnáziumoknál és felsőfokú oktatási intézményeknél három nemzedéket jelent), így kezdeményezhetnék az akkreditációs folyamat elindítását. "Mi minden évben felterjesztjük a minisztériumba az akkreditálás kezdeményezésére jogosult intézmények listáját, ám választ még nem kaptunk" - mondja Florian Mielut szaktanfelügyelő. Jelenleg egész Romániában nincs egyetlen, végleges akkreditációt elnyert magániskola vagy óvoda sem, mert nem léteznek akkreditálási kritériumok és nincs akkreditálási módszertan sem. Bihar megye magánóvodáiban ötszáz gyermekkel, a magániskolákban pedig ezernél is több fiatallal foglalkozik több mint száz pedagógus. Az intézmények éves fenntartási költségei sok milliárd lejre rúgnak, melyek egy részét az alapítók szívesen áthárítanák a minisztériumra vagy az önkormányzatokra. A váradréti református egyházközség által 2002-ben alapított Csillagocska az egyik legnívósabb nagyváradi óvoda. Az intézmény jelenleg három csoporttal működik, melyeket hetven gyermek látogat, akiket igyekeznek keresztény szellemben nevelni, és emellett a zenei anyanyelvvel is megismertetni. Pálfi József lelkész elmondása szerint a nagy érdeklődés miatt az idei tanévben szerettek volna párhuzamos csoportokat is indítani, de anyagi okok miatt ez nem volt lehetséges. /Pengő Zoltán: Szabotálják az akkreditációt? = Krónika (Kolozsvár), dec. 11./"
2003. december 11.
"A csíkszeredai önkormányzat után Ráduly Róbert Hargita megyei képviselő is Ioan Rus belügyminiszterhez fordult a városban az utóbbi időben történt rendbontások ügyében. A parlamenti képviselő arra vár választ Ioan Rustól, indult-e rendőrségi kivizsgálás Szondy Zoltán bántalmazása ügyében, illetve az Adevarul című napilapban megjelent, Csíkszeredával kapcsolatos tényfeltáró írások kapcsán. Ráduly szerint Csíkszeredában félnek az emberek, s habár sok mindent tudnak, nem mernek lépni. Ráduly úgy érzi, vannak összefonódások az üzleti körök és a közbiztonságot szavatoló körök között. /Balázs D. Ildikó: Ráduly Róbert a belügy segítségét kéri. = Krónika (Kolozsvár), dec. 11./"
2003. december 11.
"A Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) második alkalommal szervezte meg, az Apáczai Közalapítvány támogatásával módszertani továbbképzési programját: A közgazdasági tantárgyak tanításának módszertana, az iskolamenedzsment és marketing aktuális kérdései címen. Célja a középiskolákban gazdasági ismereteket oktatók, egyetemi tanárok és azon utolsó éves egyetemisták képzése. A képzés három központban valósult meg: Kolozsvár, Nagyvárad és Csíkszereda, mintegy hatvan személy részvételével. A képzést záró konferencián, amit Kolozsváron a Báthory Líceumban a szakképzéssel kapcsolatos problémákról is beszéltek. Részt vettek Erdély különböző városaiból, településeiből az iskolaigazgatók, tanárok, valamint magyarországi szakemberek is. A konferenciát vita zárta, amelyet dr. Kötő József, az RMDSZ Oktatási Főosztályának vezetője irányított. /Csomafáy Ferenc: Hatékonyabb gazdasági oktatás. Második módszertani továbbképzés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 11./"
2003. december 11.
"A Magyar Tudományos Akadémia köztestülete tagjai közé választotta dr.Higyed István nyugalmazott lugosi lelkipásztort. Az egyház- és közösségépítő református pap a szűkebb pátriája művelődési életében betöltött szerepe mellett irodalom- és egyháztörténeti kutató munkájával vívta ki magának a rangos elismerést. Dr. Higyed István 1929-ben született Temesváron, ahol a piaristák iskolájában alapozta meg műveltségét. Teológiai tanulmányait Kolozsváron végezte. Diplomája megszerzése után segédlelkész Temesváron, parókus Bodófalván, majd Székelyhídra pályázik, rövidesen az érmelléki kerület esperese lesz, azután Nagyvárad-Újváros következik s a püspök-helyettesi beosztás. Ekkor Papp László püspök még a tartomány területéről is elűzte. Higyed István 1968-ban került vissza szülőföldjére, s lugosi lelkipásztorként szolgált 32 évet. Papi teendői mellett a város művelődési életének szervezőjévé vált. Jeles papelődje, Szombati-Szabó István, a két világháború közötti időszak jelentős költője hagyatékának feltárását végezte el. 1990-ben emléktáblát állítottak a templom melletti régi parókia épületére, ahol a pap-költő lakott. 1992-ben a lugosi magyar irodalmi kör felvette Szombati-Szabó István nevét. 2002-ben dr. Higyed István terjedelmes monográfiát jelentetett meg Szombati-Szabó István életpályájáról Szomorú szerelmes igric címen. A 2003-as év újabb sikereket hozott: napvilágot látott a költő Összegyűjtött verseinek kötete dr. Higyed István gondozásában, hazaszállították Budapestről a költő és felesége hamvait, s síremléket állítottak a templomkertben, felavatták a költő hagyatékából megalapozott és róla elnevezett egyházi könyvtárat, halála után Pro Ecclesia-díjjal tüntették ki a versíró papot. Dr. Higyed István Lugos díszpolgáraként az általános elismerés légkörében a harmadik Szombati-Szabó István könyvön dolgozik, amely prózai írásokat és egy drámát tartalmaz. /Szekernyés Irén: Elismerés dr. Higyed István lelkipásztornak. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 11./"
2003. december 11.
"Ötvenöt évvel ezelőtt 1948. dec. 11-én kezdetét vette a sétatéri színházban a kolozsvári magyar Népopera intézmény megnyitó díszelőadását megelőző ünnepség. Az ünnepi estén jelen volt dr. Groza Péter miniszterelnök, valamint kormányának pénzügyminisztere Luka László is, Miron Constantinescu társaságában. A Népopera célkitűzéseiről Eisikovits Miksa - az opera igazgatója, zeneakadémiai tanár - mondott megnyitó beszédet, őt követte Balogh Edgár nemzetgyűlési képviselő beszéde. A Népopera Eisikovits Miksa egyéni ambíciójának köszönheti létrejöttét. Az alapítási szándékot Balogh Edgár hozta Groza Péter tudomására. Az első bemutató Kodály Zoltán daljátéka, a Háry János volt, Rónai Antal karmester vezényelt. 1948. dec. 17-től a Népopera törvénymódosítással Kolozsvári Állami Magyar Opera néven önálló intézményként folytatta tevékenységét. A 2002-2003-as évadtól hivatalos elnevezése Kolozsvári Magyar Opera. /Turánitz J. Lajos: A Kolozsvári Magyar Opera születésnapjára. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./"
2003. december 11.
"Megnyílt Ferenczy Botond grafikusművésznek, a kolozsvári Képzőművészeti Egyetem idén végzett hallgatójának a kiállítását a Café Bulgakovban. A művész diplomamunkáját mutatja be, egy vegyes technikával készült - számítógépes grafika, színes linó - ötletes, gondolatgazdag, sajátos képregényt. /Ferenczy Botond képregénye a Bulgakovban. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./"
2003. december 11.
"A riport, interjú, stúdióbeszélgetés kategóriában Xantus Gábor: Ruhapista - a kolozsvári világpolgár című filmje bizonyult a legjobbnak. Ruha István pályaképe nem summázható néhány mondatban. Fellépéseinek megannyi helyszínét a világtérképen kell keresnünk, nagynevű karmesterekről és zenekarokról őrzött élményei kötetekre rúgnak. Mit ér a művész, ha érdemes, és mit ér, ha magyar? Művészetről, hitvallásról, koncerttermek csillogó világáról s a haza lámpafénymelegéről szól a Ruha István-portré. Író: Xantus Gábor, szerkesztő: Xantus Gábor, operatőr: Xantus Gábor, rendező: Xantus Gábor, vágó: Tárkányi János, riporter: Selmeczi György. /Kamera Hungária televíziós műsorok fesztiválja 2003. A díjazottak egyike: Xantus Gábor. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./"
2003. december 11.
"Napvilágot látott Kovács Kiss Gyöngy Álló- és mozgóképek. Vázlat az erdélyi főnemességről című könyve. Emlékirat-részletek, visszaemlékezések, feljegyzések, amelyek a Trianon utáni Erdély helyzetéről, illetve a szocializmus évtizedeiről számolnak be. A vörös terror olyan hagyományrendszert és életformát pusztított el, amelyeket mindaddig a történelem támaszpontjaiként szolgáltak. A történelmi családok, az erdélyi arisztokrácia (mágnások) és a székely nemesség tagjait hosszú évszázadok minden bűnéért felelősségre vonták. Elhurcoltatások, kényszerlakhelyek, kitelepítések - amelyek egy egész társadalmi kategóriát érintenek. A megsemmisítés azonban mégsem járt a várt sikerrel. Az arisztokrácia átmentődött a jelenbe. A 20. század második felében meghurcoltak vagy ezek utódai, ha nem is a régi vagyoni lehetőségekkel, de nem feledkeztek meg arról, amit elődeik közül a jelesebbek erkölcsei kategorikus imperatívusznak tartottak: közösségük társadalmi, szellemi és tudományos-művelődési életének támogatását. A meghurcoltatás éveiről, illetve a továbbélés és -lépés lehetőségeiről szólnak elsősorban a szerzők - az Apor, Bánffy, Bethlen, Degenfeld-Schonburg, Haller, Kálnoky, Korris, Kún, Lázár, Mikes, Toldalagi, Wass család leszármazottainak írásai, illetve azok az irodalom-, művészet- és családtörténeti adalékok, amelyek az összképet még relevánsabbá teszik. /Álló- és mozgóképek. Vázlat az erdélyi főnemességről. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./"
2003. december 12.
"Az APADOR-CH emberjogi szervezet nyomására Ilie Botos legfőbb ügyész nyilvánosságra hozta, hogy 1996 és 2002 között körülbelül húszezer, bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személy telefonbeszélgetéseinek lehallgatására adtak ki engedélyt az illetékes szervek.Ezek közül 5489 személyt a Legfőbb Ügyészség engedélyével figyeltek, a többi jóváhagyást a nemzetbiztonságért felelős szervek adták ki. Előzőleg a Legfőbb Ügyészség sorozatosan megtagadta a kérést ezért az emberjogi szervezet a Legfőbb Bíróságon szerzett érvényt igazának. /Cseke Péter Tamás: Lehallgatások, ezrével. = Krónika (Kolozsvár), dec. 12./"
2003. december 12.
"Az RMDSZ Nemzetépítő Platformja valamennyi romániai magyar szervezethez, minden romániai magyarhoz intézett felhívásában leszögezte, hogy a magyar nemzeti közösség legfontosabb politikai célja a teljes parlamenti képviselet biztosítása Románia parlamentjében. Tárgyalásokra van szükség az RMDSZ-en belüli és kívüli csoportosulások között. Az RMDSZ-en kívül is vannak jószándékú emberek. Az RMDSZ jelenlegi csúcsvezetősége vessen számot azzal, hogy eddigi politikai vonalvezetése megosztottságot eredményezett. /Felhívás valamennyi romániai magyar szervezethez, minden romániai magyarhoz. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 12./"
2003. december 12.
"Rövid időn belül immár a második temesvári köztéri műemléket gyalázták meg ismeretlen tettesek. A Szentháromság-szobrot Románia-ellenes felirattal csúfolták meg, a Temesvárral összenőtt Szabadfalu első világháborús emlékművére pornografikus verseket mázoltak. Ioan Marin Almajan, a Temes Megyei Művelődési, Vallásügyi és Hagyatékkezelő Igazgatóság vezetője nem háborodott fel, inkább viccesnek találta a hírt, s ennek megfelelően reagált. "Ezek szerint új irodalmi stílus született. Nagyszerű! Javaslom, nevezzük el ezt a kibontakozóban lévő művészi irányzatot monumentális marhaságnak" - szellemeskedett az igazgató. Leszögezte, restaurálásra nincs pénz, tehát a jelképes sírhelyre felpingált frázisok egyelőre maradnak. /Gurzó K. Enikő: Nincs pénz a restaurálásra. Meggyalázták a világháborús emlékművet. = Krónika (Kolozsvár), dec. 12./"
2003. december 12.
"A nyáron bejegyzett Kolozsvár Társaság nonprofit, nemkormányzati, apolitikus szervezet, amely programokat kezdeményez azzal a céllal, hogy támogassa a város magyar lakosságának sikeres jelenlétét a város gazdasági, társadalmi, kulturális életében, ismertette célkitűzéseiket Vetési László, a társaság elnöke. Szeretnénk, ha a város visszanyerné korábbi rangját a magyar tudományos és művelődési életben. A társaság tevékenysége kiterjed a város jövőjét érintő stratégiák kidolgozására - különös tekintettel a magyarság jövőjére, a magyar intézményrendszer megerősítésére és fejlesztésére. A két alelnök, Kántor Lajos és Horváth Andor , a szervezet titkára Tibád Zoltán. László V. Ferenc muzikológus szervezésében létrehozták a kolozsvári magyar zenészek rendszeres találkozóját, a másik fontos esemény a kolozsvári magyar lelkészek találkozója, amely rendszeressé válik. /Borbély Tamás: Bemutatkozik a Kolozsvár Társaság. Beszélgetés Vetési László elnökkel. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 12./"
2003. december 12.
"A Kriterion Könyvkiadó Kolozsváron adventi könyvvásárt szervezett, melyen dec. 11-13-a között mintegy tíz kiadó kínálja termékeit. A Koinónia Kiadónál gyerekkönyvek, a Művelődésnél fotográfia-kötetek, a Gloria elsősorban vallási témájú könyveket kínált 20 Ariadné-kötet sorakozott a Komp-Press és a Korunk közös standján. A Tinivár elsősorban a fiatalabbakat célozta meg évkönyveivel, folyóirataival, könyveivel. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Kriza János Néprajzi Társaság közös asztalán sorakoztak a Székely Oklevéltár kötetei, különböző lexikonok és néprajzi kiadványok. /Sándor Boglárka Ágnes: Könyvforgatag a Tranzit Házban. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 12./"
2003. december 12.
"Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME) Kolozs megyei szervezetének tárlatán 28 képzőművész alkotásai sorakoztak. A szervező, Székely Géza grafikusművész, az EMME helyi elnöke szólt a harmadik alkalommal megrendezett tárlat jelentőségéről. /Amikor a tanár vizsgázik. Művészpedagógusok kiállítása az Apáczai Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 12./"
2003. december 12.
"Dec. 15-én avatják fel a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán az Ottlik Géza szellemi hagyatékának nagy részét tartalmazó termet. A közel 3000 címből álló hagyatékot 1994-ben Lengyel Péter, Ottlik örököse adományozta a Cs. Gyimesi Éva által vezetett Collegium Transsylvanicum Alapítványnak. Az Ottlik-könyvtár tanteremként és doktorandusok, fiatal kutatók egyfajta "tanácstermeként" is funkcionál majd, tájékoztatott Egyed Emese, a Magyar Irodalomtudományi Tanszék vezetője. A felbecsülhetetlen értékű könyvgyűjtemény közel tíz éve "állomásozik" a kincses városban, minekutána Lengyel Péter, Ottlik Géza szellemi hagyatékának örököse és gondozója a Cs. Gyimesi Éva által vezetett Collegium Transsylvanicum Alapítványnak adományozta. A könyveket az alapítvány különböző székhelyein őrizték. A Magyar Irodalomtudományi Tanszékre való átköltöztetés ötlete 2003 tavaszán merült fel, amikor a tanszék doktorandusképzésre és munkaszervezés céljaira külön termet kapott. /Papp Attila Zsolt: Kolozsváron az Ottlik-hagyaték. = Krónika (Kolozsvár), dec. 12./"
2003. december 12.
"Két magyar vonatkozású könyvvásár is nyílt dec. 11-én Kolozsváron: a Kriterion Könyvkiadó által szervezett rendezvényen kilenc kiadó mutatkozik be, a Korunk szerkesztőségében megtartott egynapos eseményen pedig a Komp-Press kiadó mutatta be újdonságait. A szervező Kriterion Kiadó igazgatója, H. Szabó Gyula szerint Kolozsvárnak szüksége van a rendezvényre. /Bálint B. Eszter, Soó Éva: Könyvek maratonja. Magyar kiadók mutatkoznak be Kolozsváron. = Krónika (Kolozsvár), dec. 12./"
2003. december 13.
"A nemek közötti esélyegyenlőség jegyében Eckstein-Kovács Péter Kolozs megyei szenátor kész perbe fogni az RMDSZ-t - jelezte sajtótájékoztatóján. Eckstein elégedetlen azzal, hogy két parlamenti képviselő és egy szenátor kivételével a szövetség vezetőségéből szinte teljes mértékben hiányoznak a nők. A szenátor javasolni fogja, hogy a választásokra jelölt helyi tanácsosok 30 százalékát a szebbik nem képviselői alkossák. Közölte, amennyiben az SZKT nem fogadja el javaslatát, kész a román igazságszolgáltatáshoz fordulni. /-or-: Perrel fenyegeti az RMDSZ-t Eckstein. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./"
2003. december 13.
"Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulásával valami új kezdődik el, írta a Szabadság munkatársa, Makkay József. Az új ernyőszervezet létrejöttét sokféleképpen minősítik: az ellenséges támadásoktól, a mértéktartó véleménynyilvánításon át a teljes elfogadásáig igen széles a paletta. Az RMDSZ csúcsvezetői lépten-nyomon támadják. Magyarország ellenzéki pártjai támogatják az erdélyi tanácsok megalakulását. Év eleje óta folyamatosan mondják, hogy a Babes-Bolyai Tudományegyetemen lesznek magyar fakultások, hogy visszaállítják az aradi Szabadság-szobrot stb. Ezek a "reálpolitikusok" a teljes elutasítás ellenére továbbra is kiállnak a kormány mellett. A látszólagos romániai magyar ellentétek előbb-utóbb nyugvópontra jutnak. És ebben nagy szerepe lehet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak. /Makkay József: Hit a változáshoz. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./"