Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. június 28.
Három az egyben
Borbély Zsolt Attila könyveinek bemutatója Kisjenőben
Baráti hangulatú beszélgetés keretében mutatta be kedden a kisjenői Ifjúsági Házban Borbély Zsolt Attila politológus, az Erdély Magyar Nemzeti Tanács Arad megyei elnöke a múlt esztendő második felében megjelent három könyvét. A beszélgetés moderátora Burián Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt Arad megyei elnöke volt, akinek első kérdése az autonómia mibenlétére vonatkozott.
A szerző elmondta, hogy az autonómia lényege az, hogy mi magyarok döntsünk saját ügyeinkben. Területi autonómia esetében a külügy és a hadügy kivételével minden fontos államszervezési kompetencia az adott terület lakosságát képviselő testület kezébe kerülne, a Partiumra és a Bánságra kiterjedő kulturális autonómia esetében a magyarság által megválasztott testület döntene arról, hogy milyen intézményrendszer keretekben, mit kíván tanítani a felnövekvő generációknak, a forrást pedig ehhez a központi költségvetésből, a magyarság által befizetett adórész kultúrára szánt hányada képezné, amit a közösség visszakapna.
A továbbiakban a szerző részletesen szólt mindhárom kötetéről: a Neptun-ügyről szóló dokumentumokat azért tartotta fontosnak összegyűjteni, mert 1996 óta a Neptun-logika határozza meg az RMDSZ politikáját. Ennek lényege, hogy a szervezet legitimálja – jellemzően kormányszinten – az elnyomó román hatalmat, kisebb-nagyobb, de az autonómiát és általában közösségi létünk alapvető peremfeltételeit nem érintő engedmények fejében. Eleve ki van zárva e paradigmán belül az erdélyi kérdés nemzetköziesítése és a külpolitikai nyomásgyakorlás, ami első számú fegyverünk lehetne egy olyan ügyben, melyben egyetlen román politikai erő sem mutat engedékenységet.
A Nemzeti önrendelkezés – a magyar jövő útja című munkáról szólva, a szerző kiemelte az Erdélyi Napló nevű hetilapnak az elmúlt húsz esztendőben az erdélyi közéletben betöltött kiemelt szerepét, és szólt arról is, hogy miért válogatta be a kötetbe az anyaországi, valamint a felvidéki magyarság sorsával foglalkozó írásait. Célja az volt, hogy a múlt tükörcserepeiből egységes képet rajzoljon ki a 1993 és 2013 között eltelt két évtized magyar vonatkozású Kárpát-medencei történéseiről.
A harmadik kötet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulásának tizedik évfordulója alkalmából látott napvilágot. A 2003 és 2013 között eltelt tíz esztendő erdélyi magyar politikatörténetét az EMNT szemszögéből összefoglaló monográfia értelemszerűen szól az RMDSZ-ről és az MPP-ről is, hiszen, mint a szerző rámutatott, az EMNT nem légüres térben mozog. Az EMNT megalakulását az tette szükségessé, hogy 2003-ban az RMDSZ Szatmárnémetiben egyszerre számolt le a nemzeti önkormányzati struktúrával, a belső választások és a nemzeti kataszter 1993-ben elhatározott célkitűzésével és a kommunista múlttal való szembenállás eszmei-politikai örökségével.
A családias hangulatú könyvbemutató dedikálással végződött.
Nyugati Jelen (Arad)
Borbély Zsolt Attila könyveinek bemutatója Kisjenőben
Baráti hangulatú beszélgetés keretében mutatta be kedden a kisjenői Ifjúsági Házban Borbély Zsolt Attila politológus, az Erdély Magyar Nemzeti Tanács Arad megyei elnöke a múlt esztendő második felében megjelent három könyvét. A beszélgetés moderátora Burián Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt Arad megyei elnöke volt, akinek első kérdése az autonómia mibenlétére vonatkozott.
A szerző elmondta, hogy az autonómia lényege az, hogy mi magyarok döntsünk saját ügyeinkben. Területi autonómia esetében a külügy és a hadügy kivételével minden fontos államszervezési kompetencia az adott terület lakosságát képviselő testület kezébe kerülne, a Partiumra és a Bánságra kiterjedő kulturális autonómia esetében a magyarság által megválasztott testület döntene arról, hogy milyen intézményrendszer keretekben, mit kíván tanítani a felnövekvő generációknak, a forrást pedig ehhez a központi költségvetésből, a magyarság által befizetett adórész kultúrára szánt hányada képezné, amit a közösség visszakapna.
A továbbiakban a szerző részletesen szólt mindhárom kötetéről: a Neptun-ügyről szóló dokumentumokat azért tartotta fontosnak összegyűjteni, mert 1996 óta a Neptun-logika határozza meg az RMDSZ politikáját. Ennek lényege, hogy a szervezet legitimálja – jellemzően kormányszinten – az elnyomó román hatalmat, kisebb-nagyobb, de az autonómiát és általában közösségi létünk alapvető peremfeltételeit nem érintő engedmények fejében. Eleve ki van zárva e paradigmán belül az erdélyi kérdés nemzetköziesítése és a külpolitikai nyomásgyakorlás, ami első számú fegyverünk lehetne egy olyan ügyben, melyben egyetlen román politikai erő sem mutat engedékenységet.
A Nemzeti önrendelkezés – a magyar jövő útja című munkáról szólva, a szerző kiemelte az Erdélyi Napló nevű hetilapnak az elmúlt húsz esztendőben az erdélyi közéletben betöltött kiemelt szerepét, és szólt arról is, hogy miért válogatta be a kötetbe az anyaországi, valamint a felvidéki magyarság sorsával foglalkozó írásait. Célja az volt, hogy a múlt tükörcserepeiből egységes képet rajzoljon ki a 1993 és 2013 között eltelt két évtized magyar vonatkozású Kárpát-medencei történéseiről.
A harmadik kötet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulásának tizedik évfordulója alkalmából látott napvilágot. A 2003 és 2013 között eltelt tíz esztendő erdélyi magyar politikatörténetét az EMNT szemszögéből összefoglaló monográfia értelemszerűen szól az RMDSZ-ről és az MPP-ről is, hiszen, mint a szerző rámutatott, az EMNT nem légüres térben mozog. Az EMNT megalakulását az tette szükségessé, hogy 2003-ban az RMDSZ Szatmárnémetiben egyszerre számolt le a nemzeti önkormányzati struktúrával, a belső választások és a nemzeti kataszter 1993-ben elhatározott célkitűzésével és a kommunista múlttal való szembenállás eszmei-politikai örökségével.
A családias hangulatú könyvbemutató dedikálással végződött.
Nyugati Jelen (Arad)
2014. július 1.
Anyanyelvű oktatásunk sarkalatos kérdései – Interjú Király András államtitkárral
Túl vagyunk egy tanéven, megtörténtek az ünnepélyes kicsengetések, a ballagások minden szinten. Azon viszont érdemes elgondolkozni, hogy anyanyelvű oktatásunkban előrelépést, stagnálást, netalán leépülést hozott-e a mögöttünk lévő időszak. A mérlegeléshez felkértük Király András oktatási államtitkárt.
Új oktatási törvény, dilemmákkal
– Államtitkár úr, hogy értékeli a mögöttünk lévő tanévet, illetve anyanyelvű oktatásunknak a helyzetét?
– Minden tanévkezdésnek vagy -zárásnak vannak olyan pillanatai, amikor az ember úgy érzi, valami olyan dolog fog történni, ami meghatározó lehet az oktatásban, főként a számunkra nagyon fontos, kisebbségi oktatásban. A Tanügy Minisztériumban eltöltött első éveim az új tanügyi törvény kialakításával teltek el, azzal a reménnyel, hogy lesz egy reform. Közben azonban rájöttünk: Romániában nagyon lassan forognak azok a bizonyos „malomkerekek”, amelyek még lassabban őrölnek. Most viszont, egy aránylag új miniszterrel úgy gondoltuk, hogy valami fel fog gyorsulni. Kettős érzése van az embernek: egyrészt úgy érzi, valami lassan elindult, kialakul. Amit szerettünk volna, az oktatás tartalmának a megváltoztatása, arra sor kerülhet, de sokkal lassabban, mint ahogyan az elvárható lenne.
A 2011-es tanügyi törvénybe szó szerint bevittük, hogy a kisebbségi nyelven történő oktatásban a román nyelv és irodalmat speciális tanterv alapján tanítják. Azóta eltelt néhány év, és most jutottunk oda, hogy az előkészítő, illetve az I. és II. osztályban specifikus tantervek alapján oktatják a román nyelvet és irodalmat. Abban reménykedem, hogy a 2015/2016-os tanévtől az V., illetve a IX. osztály az új tantervek alapján fog tanulni nemcsak román nyelvet, hanem minden tantárgyat. A nagyon rossz vizsgaeredmények miatt eljutottunk oda, hogy ne mindig a diákot vagy a pedagógust okoljuk, hanem nézzük meg, mi a tanterv.
Éppen ezért, a 2015/2016-os tanévtől új tantervek lesznek. Olyanok, amelyeket a 2011-es tanügyi törvény előír, ahol a vizsgáztatás az értelmezésre, az érthetőségre fog épülni. Vagyis az európai trend valósul meg, a vizsgafelmérések nem a kimondott anyagtudásra összpontosítanak, hanem az anyag érthetőségére, alkalmazhatóságára. Ha lassan is, de pozitív változás várható azzal együtt, hogy a pedagógustársadalom is elég merev ilyen tekintetben. Mert akiknek hosszú évtizedes pedagógus tapasztalatai vannak, megszoktak egy bizonyos munkaritmust, de a jól felkészült pedagógusok át tudnak majd állni. Az új tantervek mindenképp az oktatás hatékonyságát fogják serkenteni. Sokat vitatott kérdések a felmérések. A tanügyi törvényben benne van, hogy II., IV., VI., VIII. osztályokban periodikus felmérésekre kerül sor, amelyeket nem osztályoznak.
– Ha nem osztályoznak, miért van rájuk szükség?
– Aki megnézte az idei felmérő teszteket, amelyek nem a tananyagra épültek, láthatta, hogy a gyereknek fel kellett olvasnia egy szöveget, amiből magának kellett kiválasztania a helyes feleletet. Tehát érdekes, teljesen eltérő az eddigi gyakorlattól, de rájövünk belőle, hogy a másodikos gyermek lemaradt-e vagy előbb áll a tanulásban. Ugyanúgy, a IV. vagy a VI. osztályos is, ezért el tudjuk készíteni a tudásukról a szükséges tükörképet, ami alapján a diákot irányítani lehet szakiskola, esetleg valamilyen profilú líceum felé. Az összetett munka megerősíti a pedagógushivatást, csakhogy a juttatások terén nehezen tudunk eljutni a pedagógusmunka méltányos honorálásához.
– Tekintve, hogy nálunk teljesen szétverték a szakoktatást, aktuális lehet a kérdés: vannak-e elképzelések egy megalapozott szakmai tudást biztosító, piacorientált szakoktatás kiépítésére?
– Jogos a kérdés, amihez hozzátenném: a szakoktatás magát verte szét. A módot ugyanis, ahogy 2009-ben folyt a szakoktatás, azt értelmetlen volt megtartani. Mivel gyorsan nem lehetett újat kitalálni, megszüntették, ami nem volt jó megoldás, mert minden diák a líceumba került. Ennek viszont manapság isszuk meg a levét. Most született egy olyan döntés, miszerint a szakoktatás 3 éves, amiben az I. évben az elméleti oktatás 70%-ot tesz ki, II. évben fele-fele, majd az utolsó évben 70% az elméleti, a gyakorlati oktatáshoz viszonyítva. Ezzel elszakadtunk attól az elképzeléstől, miszerint minden iskolában műhelynek kell lennie. Most ott lehet szakiskolát létrehozni, ahol szaklíceum van. Ehhez mérten, a megfelelő profilokban lehet szakiskolai oktatást beindítani. Az iskolának meg kell szerveznie az elméleti oktatást, míg a gyakorlati rész oktatásához partnert kell keresnie. Ez a duális képzés. Előnyben vannak azok a települések, ahol praktizálni lehet. Vagyis működő vállalatokkal rendelkezik, ahol a diákok nem csupán praktizálhatnak, hanem a végzősökkel akár munkaszerződést is kötnek. Ha e lehetőségekkel jól tudunk sáfárkodni, a szakoktatásnak visszaadhatjuk a becsületét, ami oda fog vezetni, hogy a gimnáziumot végzett diákoknak egy része természetes módon szakiskolákban fog továbbtanulni, mert abban lát lehetőséget, de felnőtt szakképzés is folyik.
– Anyanyelven is történik szakoktatás bármilyen szakmában?
– Természetesen, igen.
– Az új oktatási törvény, az érettségi levezetésében hozott-e változást? – Valószínűleg lesz változtatás, jelenleg azonban 2009/2010 óta az érettségit úgy szervezik, hogy a szóbeli vizsgák elveszítették a jelentőségüket, mert csak az írásbeli vizsgáknak az eredménye számít, amitől nehezebb lett a vizsga. A régi rend szerint, a 6-os osztályzat az átmenő jegy. Eddig azért volt könnyebb, mert a szóbelin egyszerűbb volt jobb osztályzatot szerezni. A vizsgák tisztaságának a biztosítása érdekében bevezették a kamerás rendszert…
– Ez nincs zavaró hatással vizsgázókra, nem fokozza a stresszt?
– A kamerák tudatának eleinte bizonyára volt, de hát megszokták, a diák igazából nem is veszi figyelembe a kamerák létét.
– Az oktatási törvény módosulása, tankönyvkiadással is jár. Biztosított-e az anyanyelvű tankönyveknek a kiadása?
– A tanügyi törvénybe bevittük, hogy a kisebbségi oktatás számára az oktatás nyelvén lehet tankönyveket írni. 3 típusú tankönyvet lehet használni: a kisebbségek nyelvén írnak, lefordítják őket románból vagy behoznak az anyaországból. Utóbbiak főleg az anyanyelv tankönyvei vagy szakkönyvek, amelyeket a szakoktatásban használnak. Ezek, főleg kis létszámú nemzetiségeknél igen alacsony példányszámot, akár 70-80 tankönyvet is jelentenek egy oktatási évben egy-egy osztálynak. Mint minden törvény, ez is módszertanok alapján lett életbe léptetve, ezért a módszerét próbálták megváltoztatni. Az indítvány viszont mindig a kisebbségi államtitkárságra jutott, ezért folyamatosan visszautasítottuk a törvény módosítását szolgáló módszertant, ami olajozottá teszi a törvényt, nem változtathat a lényegén.
Ebben az évben eljutottunk oda, hogy a miniszter úr aláírta a módszertant a három típusú tankönyv használatára, csakhogy az általa aláírt jegyzékbe azt is beszúrta, hogy a kisebbségi nyelveken írt tankönyveket le kell fordítani románra. Sajnálatosnak tartom, amiért a kezdeményezők nem csatolták hozzá, hogy a rendelet nem vonatkozik az irodalom, a vallás vagy a zene tankönyvekre. Erre jött a felhördülés, mert példának okáért, az ukrán ábécés könyvet hogyan fordítják le románra, nem beszélve a magyarról, amiben ő, illetve ű betű is van, de a nyelv rendszere is egészen más.
Emiatt patthelyzet alakult ki, áll a tankönyv-nyomtatás, de nem csak azért, hanem a közbeszerzési versenytárgyalás helytelen meghirdetése miatt is. Ezek olyan dolgok, amelyek nem mennek jól a Minisztériumban, ezért a 2013/2014-es tanévben az I. osztálynak nem volt tankönyve. Ilyen még nem volt, mert ugye, új program van, kifutottak az időből. Remélhetőleg július 8-ig megszűnik a licittel kapcsolatos cirkusz, ezért az I., illetve a II. osztály megkaphatja az új tantervek alapján elkészített tankönyveket. Remélem, hogy a továbbiakban sikerül majd megértetni, ha másképp nem, hát politikailag kell ráhatni a kérdésre. Mert a kisebbségi oktatásban részt vevőknek szükségük van az illető kisebbségek nyelvein megírt tankönyvekre. Más kérdés, hogy találunk-e olyan szakértőket, akik e könyveket megírják.
Beiskolázásban tartjuk a szintet
– Megvannak-e a végleges eredményei a magyar nyelvű előkészítő osztályok beiskolázási adatainak? – Természetesen, mert az előkészítő osztályok beiskolázási időszaka lezárult. A magyar beiskolázási arány az általában valamivel magasabb, mint 10 ezer fő. Ez idén is megvan. Erre azért nem lehet pontos adatot mondani, mert a szülők számára adott a lehetőség az I. osztályba való beíratásra is. Lényeg, hogy nem esik a diáklétszámunk. Ez talán annak is köszönhető, hogy az RMDSZ-en kívül már sokan foglalkoznak a beiskolázással, tehát a magyarság jó részét megmozgatja, mert az oktatás az a terület kell hogy legyen, ami mindenki számára fontos, tehát közügynek számít.
– Milyen stádiumban van a MOGYE-ügy?
– Ott a magyar vezetőség lemondott, tehát maguk közül ki kellene jelölniük az új vezetőséget, de hát nem teszik, ezért a MOGYE-ügy patthelyzetben van, de szerintem ez annyira összetett dolog, hogy „megér egy külön misét”.
– El kell ismernünk, hogy az anyanyelvű oktatásunk sok helyen a magyar romák jelenlétén múlik, közülük azonban sokan lemorzsolódnak. Mit lehetne tenni az integrálásukért?
– Ez országos gond, ezért kisebbségi államtitkárként szoros kapcsolatban állok az Országos Roma Ügynökséggel. Az elmúlt héten Magyar Bálinttal találkoztam, aki Soros György megbízásából roma integráció ügyben kereste meg a Tanügy Minisztériumot és az Európai Integrációs Minisztériumot. Vannak roma szervezetek, amelyek kiállnak az integrálódás mellett, mások viszont külön roma iskolákat óhajtanak. Hogy ki, mennyit tesz az integrációért, megérne egy külön vitát, de szerintem elsősorban a romákat befogadó iskoláknak kell lépniük ez ügyben. Külön programokat kell szerveznünk a felzárkóztatásukhoz, ne zárjuk ki őket. A helyi tanácsoknak is bele kellene kapaszkodniuk minden olyan programba, amihez végül is finanszírozásra számíthatnak. Tehát a magyar romákkal kezdenünk kell valamit, mert nagyon sok helyen iskolafenntartókká váltak. A közeljövőben fogok tárgyalni a romaszervezetek vezetőivel, ezért megpróbálok valamilyen felzárkóztatási projekteket elhozni Arad megyébe is, a mi roma közösségeink felé.
Felújított iskolaépületek, kevés gyermek
– Mit lehet elmondani a régiónkbeli iskolaépületek felújításáról? – 2004–2008 között, amikor parlamenti képviselő voltam, került pénz iskolaépület felújításra, ezért aki komolyan akarta, fel is újíthatta azokat. Az is igaz, hogy egy román–magyar kormányközi egyezmény jóvoltából a dévai Téglás Gábor Líceum minden pénzt megkapott az építkezéshez, és Temesváron a Bartók Béla Líceum épületét is újra tudták építeni. Arad megyében szinte minden iskolaépületet fel tudtunk újítani, három kivétellel: az erdőhegyi, a pécskai 2-es iskolának a kisépülete, illetve a kisperegi iskolaépület felújításával vannak gondok.
A pécskaiak pénzt kaptak a kis sportteremre, csakhogy időközben leállt a pénzosztás. Az erdőhegyi és a kisperegi iskolák később kerültek be a támogatottak körébe. Most viszont, a Minisztérium költségvetésében már nincs iskola-felújítási keret, mivel az iskolák a helyi tanácsok, illetve a Vidékfejlesztési Minisztérium hatáskörébe kerültek. Ami az erdőhegyit illeti, a polgármesteri hivatal nem tud pályázni rá, mert a projektet nem ők indították el, de a polgármester megígérte, hogy a befejezéshez szükséges, mintegy 200 ezer lejt a helyi tanács finanszírozza. A kisperegi iskola felújítási projektjét a Nyugati Fejlesztési Régió dobta vissza, azért mert nem a polgármesteri hivatal szervezte a közbeszerzési eljárást, hanem a tanfelügyelőség. Tehát a mi iskoláink általában rendben vannak, ahova lehetett 2009-ig egy-egy sporttermet is építettünk.
Legnagyobb problémánk a gyermeklétszám. Éppen ezért örvendek, amiért Aradon elindult valami, amit oktatási stratégiának nevezünk. Azt életbe kell léptetnünk, csakhogy országos viszonylatban megváltoztak az opciók. Azáltal, hogy nagyvárosokban nagyon sok líceumunk van, azok elszívják a kerületi iskoláktól a gyerekeket. E tendencia óriási veszélyt rejteget. Ez Aradon is bebizonyosodott, ahol egy népes magyar közösség a mikelakai iskola nélkül maradt. Egyesek a gyereküket beviszik a központba, mások viszont román nyelvű iskolába íratják. Éppen ezért, az egykori kerületekben működött iskolák magyar tagozatai magukat számolhatják fel. Valamikor a `90-es években rossz döntés volt az I–XII. osztályos iskolacsoportoknak a létrehozása. Emiatt Arad kerületeiben csak az Aurel Vlaicu Általános Iskola magyar tagozata tartja magát, ezen kívül a Mosóczy-telepen, illetve Gájban működik még egy-egy vékony elemis tagozatunk. Hasonló helyzetbe ütközünk szinte minden nagyvárosban, ahol a nagy iskolacsoportok miatt megszűnnek a kerületi iskolák. Sok diákunk kimarad az anyanyelvű oktatásból.
– Az Arad megyei oktatási stratégia kivitelezhető-e vagy újra kell gondolni?
– A stratégia nem rossz, csakhogy gond a közösség és a szülők hozzáállása. Ha komolyan beszélünk a stratégiáról, meg kell néznünk Arad megye specifikumát, ami alapján iskolát kellene létrehozni Fazekasvarsándon, mert Borosjenő vagy Pankota jobb megoldás lehetne, de nincs tradíció, ezért ott már elemi iskolát sem lehet fenntartani. Ezeket az iskolákat nem az állam zárta be, hanem magunk számoltuk fel őket azzal, hogy valami oknál fogva a gyermekeinket a többségi oktatásba írattuk, vagy a pedagógus megunta az ingázást, ezért magára hagyta az iskolát, diákjai pedig lemorzsolódtak. Hasonló a helyzet a Körösközben, ahol négy iskolát működtetünk a magunk közösségeire épülve.
Azzal a veszéllyel tesszük, hogy összevont osztályok alakulnak, vagy ki tudjuk járni a létszám alatti működtetést. Ehelyett talán jobb lenne Erdőhegyen kialakítani egy erős gimnazista iskolát, miközben a környező településeknek elemi iskolái maradnának. E felfogást meg kellene értetni, el kellene fogadtatni a szülőkkel, mert akkor arról is beszélhetnénk, hogy Erdőhegyen kialakítjuk a magyar nyelvű szakoktatást. Amikor képviselő voltam, sikerült kijárni, hogy Kisjenőn beinduljon a magyar nyelvű szakoktatás, csakhogy a szülők vagy nem tudták, vagy nem akarták, de kimúlt az elképzelés. Szerintem a kisrégiókban kiépítendő erős iskolaközpontok jelenthetnék az anyanyelvű oktatásunknak a hosszú távú megmaradását. Aradon és környékén, szívem szerint a kerületi általános iskolákat próbálnám életre kelteni.
– Köszönöm a beszélgetést.
Balta János
nyugatijelen.com; Erdély.ma
Túl vagyunk egy tanéven, megtörténtek az ünnepélyes kicsengetések, a ballagások minden szinten. Azon viszont érdemes elgondolkozni, hogy anyanyelvű oktatásunkban előrelépést, stagnálást, netalán leépülést hozott-e a mögöttünk lévő időszak. A mérlegeléshez felkértük Király András oktatási államtitkárt.
Új oktatási törvény, dilemmákkal
– Államtitkár úr, hogy értékeli a mögöttünk lévő tanévet, illetve anyanyelvű oktatásunknak a helyzetét?
– Minden tanévkezdésnek vagy -zárásnak vannak olyan pillanatai, amikor az ember úgy érzi, valami olyan dolog fog történni, ami meghatározó lehet az oktatásban, főként a számunkra nagyon fontos, kisebbségi oktatásban. A Tanügy Minisztériumban eltöltött első éveim az új tanügyi törvény kialakításával teltek el, azzal a reménnyel, hogy lesz egy reform. Közben azonban rájöttünk: Romániában nagyon lassan forognak azok a bizonyos „malomkerekek”, amelyek még lassabban őrölnek. Most viszont, egy aránylag új miniszterrel úgy gondoltuk, hogy valami fel fog gyorsulni. Kettős érzése van az embernek: egyrészt úgy érzi, valami lassan elindult, kialakul. Amit szerettünk volna, az oktatás tartalmának a megváltoztatása, arra sor kerülhet, de sokkal lassabban, mint ahogyan az elvárható lenne.
A 2011-es tanügyi törvénybe szó szerint bevittük, hogy a kisebbségi nyelven történő oktatásban a román nyelv és irodalmat speciális tanterv alapján tanítják. Azóta eltelt néhány év, és most jutottunk oda, hogy az előkészítő, illetve az I. és II. osztályban specifikus tantervek alapján oktatják a román nyelvet és irodalmat. Abban reménykedem, hogy a 2015/2016-os tanévtől az V., illetve a IX. osztály az új tantervek alapján fog tanulni nemcsak román nyelvet, hanem minden tantárgyat. A nagyon rossz vizsgaeredmények miatt eljutottunk oda, hogy ne mindig a diákot vagy a pedagógust okoljuk, hanem nézzük meg, mi a tanterv.
Éppen ezért, a 2015/2016-os tanévtől új tantervek lesznek. Olyanok, amelyeket a 2011-es tanügyi törvény előír, ahol a vizsgáztatás az értelmezésre, az érthetőségre fog épülni. Vagyis az európai trend valósul meg, a vizsgafelmérések nem a kimondott anyagtudásra összpontosítanak, hanem az anyag érthetőségére, alkalmazhatóságára. Ha lassan is, de pozitív változás várható azzal együtt, hogy a pedagógustársadalom is elég merev ilyen tekintetben. Mert akiknek hosszú évtizedes pedagógus tapasztalatai vannak, megszoktak egy bizonyos munkaritmust, de a jól felkészült pedagógusok át tudnak majd állni. Az új tantervek mindenképp az oktatás hatékonyságát fogják serkenteni. Sokat vitatott kérdések a felmérések. A tanügyi törvényben benne van, hogy II., IV., VI., VIII. osztályokban periodikus felmérésekre kerül sor, amelyeket nem osztályoznak.
– Ha nem osztályoznak, miért van rájuk szükség?
– Aki megnézte az idei felmérő teszteket, amelyek nem a tananyagra épültek, láthatta, hogy a gyereknek fel kellett olvasnia egy szöveget, amiből magának kellett kiválasztania a helyes feleletet. Tehát érdekes, teljesen eltérő az eddigi gyakorlattól, de rájövünk belőle, hogy a másodikos gyermek lemaradt-e vagy előbb áll a tanulásban. Ugyanúgy, a IV. vagy a VI. osztályos is, ezért el tudjuk készíteni a tudásukról a szükséges tükörképet, ami alapján a diákot irányítani lehet szakiskola, esetleg valamilyen profilú líceum felé. Az összetett munka megerősíti a pedagógushivatást, csakhogy a juttatások terén nehezen tudunk eljutni a pedagógusmunka méltányos honorálásához.
– Tekintve, hogy nálunk teljesen szétverték a szakoktatást, aktuális lehet a kérdés: vannak-e elképzelések egy megalapozott szakmai tudást biztosító, piacorientált szakoktatás kiépítésére?
– Jogos a kérdés, amihez hozzátenném: a szakoktatás magát verte szét. A módot ugyanis, ahogy 2009-ben folyt a szakoktatás, azt értelmetlen volt megtartani. Mivel gyorsan nem lehetett újat kitalálni, megszüntették, ami nem volt jó megoldás, mert minden diák a líceumba került. Ennek viszont manapság isszuk meg a levét. Most született egy olyan döntés, miszerint a szakoktatás 3 éves, amiben az I. évben az elméleti oktatás 70%-ot tesz ki, II. évben fele-fele, majd az utolsó évben 70% az elméleti, a gyakorlati oktatáshoz viszonyítva. Ezzel elszakadtunk attól az elképzeléstől, miszerint minden iskolában műhelynek kell lennie. Most ott lehet szakiskolát létrehozni, ahol szaklíceum van. Ehhez mérten, a megfelelő profilokban lehet szakiskolai oktatást beindítani. Az iskolának meg kell szerveznie az elméleti oktatást, míg a gyakorlati rész oktatásához partnert kell keresnie. Ez a duális képzés. Előnyben vannak azok a települések, ahol praktizálni lehet. Vagyis működő vállalatokkal rendelkezik, ahol a diákok nem csupán praktizálhatnak, hanem a végzősökkel akár munkaszerződést is kötnek. Ha e lehetőségekkel jól tudunk sáfárkodni, a szakoktatásnak visszaadhatjuk a becsületét, ami oda fog vezetni, hogy a gimnáziumot végzett diákoknak egy része természetes módon szakiskolákban fog továbbtanulni, mert abban lát lehetőséget, de felnőtt szakképzés is folyik.
– Anyanyelven is történik szakoktatás bármilyen szakmában?
– Természetesen, igen.
– Az új oktatási törvény, az érettségi levezetésében hozott-e változást? – Valószínűleg lesz változtatás, jelenleg azonban 2009/2010 óta az érettségit úgy szervezik, hogy a szóbeli vizsgák elveszítették a jelentőségüket, mert csak az írásbeli vizsgáknak az eredménye számít, amitől nehezebb lett a vizsga. A régi rend szerint, a 6-os osztályzat az átmenő jegy. Eddig azért volt könnyebb, mert a szóbelin egyszerűbb volt jobb osztályzatot szerezni. A vizsgák tisztaságának a biztosítása érdekében bevezették a kamerás rendszert…
– Ez nincs zavaró hatással vizsgázókra, nem fokozza a stresszt?
– A kamerák tudatának eleinte bizonyára volt, de hát megszokták, a diák igazából nem is veszi figyelembe a kamerák létét.
– Az oktatási törvény módosulása, tankönyvkiadással is jár. Biztosított-e az anyanyelvű tankönyveknek a kiadása?
– A tanügyi törvénybe bevittük, hogy a kisebbségi oktatás számára az oktatás nyelvén lehet tankönyveket írni. 3 típusú tankönyvet lehet használni: a kisebbségek nyelvén írnak, lefordítják őket románból vagy behoznak az anyaországból. Utóbbiak főleg az anyanyelv tankönyvei vagy szakkönyvek, amelyeket a szakoktatásban használnak. Ezek, főleg kis létszámú nemzetiségeknél igen alacsony példányszámot, akár 70-80 tankönyvet is jelentenek egy oktatási évben egy-egy osztálynak. Mint minden törvény, ez is módszertanok alapján lett életbe léptetve, ezért a módszerét próbálták megváltoztatni. Az indítvány viszont mindig a kisebbségi államtitkárságra jutott, ezért folyamatosan visszautasítottuk a törvény módosítását szolgáló módszertant, ami olajozottá teszi a törvényt, nem változtathat a lényegén.
Ebben az évben eljutottunk oda, hogy a miniszter úr aláírta a módszertant a három típusú tankönyv használatára, csakhogy az általa aláírt jegyzékbe azt is beszúrta, hogy a kisebbségi nyelveken írt tankönyveket le kell fordítani románra. Sajnálatosnak tartom, amiért a kezdeményezők nem csatolták hozzá, hogy a rendelet nem vonatkozik az irodalom, a vallás vagy a zene tankönyvekre. Erre jött a felhördülés, mert példának okáért, az ukrán ábécés könyvet hogyan fordítják le románra, nem beszélve a magyarról, amiben ő, illetve ű betű is van, de a nyelv rendszere is egészen más.
Emiatt patthelyzet alakult ki, áll a tankönyv-nyomtatás, de nem csak azért, hanem a közbeszerzési versenytárgyalás helytelen meghirdetése miatt is. Ezek olyan dolgok, amelyek nem mennek jól a Minisztériumban, ezért a 2013/2014-es tanévben az I. osztálynak nem volt tankönyve. Ilyen még nem volt, mert ugye, új program van, kifutottak az időből. Remélhetőleg július 8-ig megszűnik a licittel kapcsolatos cirkusz, ezért az I., illetve a II. osztály megkaphatja az új tantervek alapján elkészített tankönyveket. Remélem, hogy a továbbiakban sikerül majd megértetni, ha másképp nem, hát politikailag kell ráhatni a kérdésre. Mert a kisebbségi oktatásban részt vevőknek szükségük van az illető kisebbségek nyelvein megírt tankönyvekre. Más kérdés, hogy találunk-e olyan szakértőket, akik e könyveket megírják.
Beiskolázásban tartjuk a szintet
– Megvannak-e a végleges eredményei a magyar nyelvű előkészítő osztályok beiskolázási adatainak? – Természetesen, mert az előkészítő osztályok beiskolázási időszaka lezárult. A magyar beiskolázási arány az általában valamivel magasabb, mint 10 ezer fő. Ez idén is megvan. Erre azért nem lehet pontos adatot mondani, mert a szülők számára adott a lehetőség az I. osztályba való beíratásra is. Lényeg, hogy nem esik a diáklétszámunk. Ez talán annak is köszönhető, hogy az RMDSZ-en kívül már sokan foglalkoznak a beiskolázással, tehát a magyarság jó részét megmozgatja, mert az oktatás az a terület kell hogy legyen, ami mindenki számára fontos, tehát közügynek számít.
– Milyen stádiumban van a MOGYE-ügy?
– Ott a magyar vezetőség lemondott, tehát maguk közül ki kellene jelölniük az új vezetőséget, de hát nem teszik, ezért a MOGYE-ügy patthelyzetben van, de szerintem ez annyira összetett dolog, hogy „megér egy külön misét”.
– El kell ismernünk, hogy az anyanyelvű oktatásunk sok helyen a magyar romák jelenlétén múlik, közülük azonban sokan lemorzsolódnak. Mit lehetne tenni az integrálásukért?
– Ez országos gond, ezért kisebbségi államtitkárként szoros kapcsolatban állok az Országos Roma Ügynökséggel. Az elmúlt héten Magyar Bálinttal találkoztam, aki Soros György megbízásából roma integráció ügyben kereste meg a Tanügy Minisztériumot és az Európai Integrációs Minisztériumot. Vannak roma szervezetek, amelyek kiállnak az integrálódás mellett, mások viszont külön roma iskolákat óhajtanak. Hogy ki, mennyit tesz az integrációért, megérne egy külön vitát, de szerintem elsősorban a romákat befogadó iskoláknak kell lépniük ez ügyben. Külön programokat kell szerveznünk a felzárkóztatásukhoz, ne zárjuk ki őket. A helyi tanácsoknak is bele kellene kapaszkodniuk minden olyan programba, amihez végül is finanszírozásra számíthatnak. Tehát a magyar romákkal kezdenünk kell valamit, mert nagyon sok helyen iskolafenntartókká váltak. A közeljövőben fogok tárgyalni a romaszervezetek vezetőivel, ezért megpróbálok valamilyen felzárkóztatási projekteket elhozni Arad megyébe is, a mi roma közösségeink felé.
Felújított iskolaépületek, kevés gyermek
– Mit lehet elmondani a régiónkbeli iskolaépületek felújításáról? – 2004–2008 között, amikor parlamenti képviselő voltam, került pénz iskolaépület felújításra, ezért aki komolyan akarta, fel is újíthatta azokat. Az is igaz, hogy egy román–magyar kormányközi egyezmény jóvoltából a dévai Téglás Gábor Líceum minden pénzt megkapott az építkezéshez, és Temesváron a Bartók Béla Líceum épületét is újra tudták építeni. Arad megyében szinte minden iskolaépületet fel tudtunk újítani, három kivétellel: az erdőhegyi, a pécskai 2-es iskolának a kisépülete, illetve a kisperegi iskolaépület felújításával vannak gondok.
A pécskaiak pénzt kaptak a kis sportteremre, csakhogy időközben leállt a pénzosztás. Az erdőhegyi és a kisperegi iskolák később kerültek be a támogatottak körébe. Most viszont, a Minisztérium költségvetésében már nincs iskola-felújítási keret, mivel az iskolák a helyi tanácsok, illetve a Vidékfejlesztési Minisztérium hatáskörébe kerültek. Ami az erdőhegyit illeti, a polgármesteri hivatal nem tud pályázni rá, mert a projektet nem ők indították el, de a polgármester megígérte, hogy a befejezéshez szükséges, mintegy 200 ezer lejt a helyi tanács finanszírozza. A kisperegi iskola felújítási projektjét a Nyugati Fejlesztési Régió dobta vissza, azért mert nem a polgármesteri hivatal szervezte a közbeszerzési eljárást, hanem a tanfelügyelőség. Tehát a mi iskoláink általában rendben vannak, ahova lehetett 2009-ig egy-egy sporttermet is építettünk.
Legnagyobb problémánk a gyermeklétszám. Éppen ezért örvendek, amiért Aradon elindult valami, amit oktatási stratégiának nevezünk. Azt életbe kell léptetnünk, csakhogy országos viszonylatban megváltoztak az opciók. Azáltal, hogy nagyvárosokban nagyon sok líceumunk van, azok elszívják a kerületi iskoláktól a gyerekeket. E tendencia óriási veszélyt rejteget. Ez Aradon is bebizonyosodott, ahol egy népes magyar közösség a mikelakai iskola nélkül maradt. Egyesek a gyereküket beviszik a központba, mások viszont román nyelvű iskolába íratják. Éppen ezért, az egykori kerületekben működött iskolák magyar tagozatai magukat számolhatják fel. Valamikor a `90-es években rossz döntés volt az I–XII. osztályos iskolacsoportoknak a létrehozása. Emiatt Arad kerületeiben csak az Aurel Vlaicu Általános Iskola magyar tagozata tartja magát, ezen kívül a Mosóczy-telepen, illetve Gájban működik még egy-egy vékony elemis tagozatunk. Hasonló helyzetbe ütközünk szinte minden nagyvárosban, ahol a nagy iskolacsoportok miatt megszűnnek a kerületi iskolák. Sok diákunk kimarad az anyanyelvű oktatásból.
– Az Arad megyei oktatási stratégia kivitelezhető-e vagy újra kell gondolni?
– A stratégia nem rossz, csakhogy gond a közösség és a szülők hozzáállása. Ha komolyan beszélünk a stratégiáról, meg kell néznünk Arad megye specifikumát, ami alapján iskolát kellene létrehozni Fazekasvarsándon, mert Borosjenő vagy Pankota jobb megoldás lehetne, de nincs tradíció, ezért ott már elemi iskolát sem lehet fenntartani. Ezeket az iskolákat nem az állam zárta be, hanem magunk számoltuk fel őket azzal, hogy valami oknál fogva a gyermekeinket a többségi oktatásba írattuk, vagy a pedagógus megunta az ingázást, ezért magára hagyta az iskolát, diákjai pedig lemorzsolódtak. Hasonló a helyzet a Körösközben, ahol négy iskolát működtetünk a magunk közösségeire épülve.
Azzal a veszéllyel tesszük, hogy összevont osztályok alakulnak, vagy ki tudjuk járni a létszám alatti működtetést. Ehelyett talán jobb lenne Erdőhegyen kialakítani egy erős gimnazista iskolát, miközben a környező településeknek elemi iskolái maradnának. E felfogást meg kellene értetni, el kellene fogadtatni a szülőkkel, mert akkor arról is beszélhetnénk, hogy Erdőhegyen kialakítjuk a magyar nyelvű szakoktatást. Amikor képviselő voltam, sikerült kijárni, hogy Kisjenőn beinduljon a magyar nyelvű szakoktatás, csakhogy a szülők vagy nem tudták, vagy nem akarták, de kimúlt az elképzelés. Szerintem a kisrégiókban kiépítendő erős iskolaközpontok jelenthetnék az anyanyelvű oktatásunknak a hosszú távú megmaradását. Aradon és környékén, szívem szerint a kerületi általános iskolákat próbálnám életre kelteni.
– Köszönöm a beszélgetést.
Balta János
nyugatijelen.com; Erdély.ma
2014. szeptember 11.
Via Revolutia – 25 év Temesvártól
A forradalom útján
2014. szeptember 14–25. között az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szervezésében Juhos Gábor maratoni futóval emlékezünk a huszonöt évvel ezelőtt bekövetkezett rendszerváltás hőseire és áldozataira. A Temesvártól Szilágymenyőn át Kolozsváron záruló maratoni futás célja, hogy felhívja a figyelmet az 1989-es rendszerváltás történelmi napjaira, azon temesvári, partiumi magyarok és románok elszántságára, akik a szeptembertől decemberig tartó, lelket fojtogató időszakban kiálltak Tőkés László mellett és a diktatúrával szemben.
1989. szeptember 19-én – a forradalmi eseményeket megelőző hónapok első áldozataként – holtan találtak rá Újvárossy Ernőre, a temesvári református gyülekezet lelkes tagjára a városszéli erdőben. Erre emlékezve indul a maratoni futás szeptember 14-én Temesváron. Az útvonal kiemelt állomásai: Arad – Nagyvárad – Székelyhíd – Érmihályfalva – Szatmárnémeti – Szilágymenyő – Zilah – Kolozsvár. Az érintett városok mellett a maratoni futás résztvevői – élükön Juhos Gáborral – rendre megállnak minden érintett településen is. Szilágymenyőbe a történelmi események folytán tesznek kitérőt, ugyanis közismert, hogy Tőkés Lászlót és családját 1989. decemberében, a forradalom napjaiban ebbe a szilágysági faluba száműzte Temesvárról a még fennálló hatalom. A maratoni futás szeptember 25-én Kolozsváron ér véget, jelképesen Tőkés László szülővárosában, Erdély fővárosában.
A maratoni futás illeszkedik az EMNT által idénre meghirdetett Partiumi Autonómia Évéhez, valamint ahhoz a folyamathoz, melynek révén a Partiumi Autonómia Tanács idén ősszel elfogadja a partiumi címert és zászlót – a régió önálló identitásának erősítésére.
Juhos Gábor székelyhídi születésű, jelenleg Budapesten élő maratoni futó, aki az elmúlt egy évben két alkalommal is felhívta a figyelmet Székelyföld autonómiájának fontosságára. 2013 őszén két hét alatt 91 települést érintve, mintegy 500 kilométert megtéve szaladta körbe Székelyföldet. 2014. június 6-án – a Székelyek Nagy Menetelésének megerősítésére – a Bereck és Kökös közötti mintegy 55 kilométernyi távot futotta le.
A maratoni futáshoz bárki csatlakozhat, akár csak egy fél órára is, bárhol az útvonalon. Lehetőség van akár egy településen (a település szélétől, be a központig, majd ki a település másik széléig), vagy két település között is elkísérni a maratoni futót futva, vagy biciklin. A részletekről érdeklődni lehet a napi futásterv alatt megadott elérhetőségeken.
A maratoni futó 10 kilométer távolságot nagyjából egy óra alatt teljesít.
Juhos Gábor az alábbi településeken keresztül fut Temes és Arad megyében.
1. nap, szeptember 14., vasárnap, Temesvár–Arad, 53 km: emlékezés Újvárossy Ernőre, halálának 25. évfordulóján; indulás 11 óra körül Temesvárról, a belvárosi templom elől, Timotei Cipariu u. 1. szám alól; érkezés Aradra, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács irodája elé, Revoluţiei út. 95/6. szám.
Települések Temesvártól Aradig: Orczyfalva (Orţişoara) 25 km, Vinga (Vinga) 32 km, Németság (Şagu) 39 km, Arad.
Érdeklődni lehet Kása Zsoltnál, a 0721/265-979-es telefonszámon.
2. nap, szeptember 15., hétfő, Arad–Kisjenő, 42 kilométer: indulás 10 órakor Aradról, az EMNT iroda elől, Revolutiei u., 95/6. szám, érkezés Kisjenőbe (Chişineu Criş), az EMNT-iroda elé, Fő u. (str. Înfrăţirii) 111. szám.
Települések Aradtól Kisjenőig: Zimándköz (Zimandcuz)10 km, Zimándújfalu (Zimandu Nou) 14 km, Simánd (Şimand) 32 km, Kisjenő.
Érdeklődni lehet Burián Sándornál, a 0762/248-703-as vagy a 0745/267-856-os telefonszámon.
3. nap, szeptember 16., kedd, Kisjenő–Madarász, 40 km: indulás 9 órakor Kisjenőből az EMNT-iroda elől, Fő u., str. Înfrăţirii, 111. szám, érkezés Madarászra, a település széléig.
Települések Kisjenőtől Madarászig: Nagyzerind (Zerind) 12 km, Keményfok (Avram Iancu) 18 km, Illye (Ciumeghiu) 26 km, Nagyszalonta (Salonta) 35 km, Madarász.
Érdeklődni lehet Balogh Jánosnál, a 0758-911-755-ös telefonszámon.
Mindenkit, aki részt kíván venni, vagy csak találkozni szeretne Juhos Gáborral, szeretettel várunk!
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Temes megyei szervezete
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Arad megyei szervezete
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezete
Nyugati Jelen (Arad), 2
A forradalom útján
2014. szeptember 14–25. között az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szervezésében Juhos Gábor maratoni futóval emlékezünk a huszonöt évvel ezelőtt bekövetkezett rendszerváltás hőseire és áldozataira. A Temesvártól Szilágymenyőn át Kolozsváron záruló maratoni futás célja, hogy felhívja a figyelmet az 1989-es rendszerváltás történelmi napjaira, azon temesvári, partiumi magyarok és románok elszántságára, akik a szeptembertől decemberig tartó, lelket fojtogató időszakban kiálltak Tőkés László mellett és a diktatúrával szemben.
1989. szeptember 19-én – a forradalmi eseményeket megelőző hónapok első áldozataként – holtan találtak rá Újvárossy Ernőre, a temesvári református gyülekezet lelkes tagjára a városszéli erdőben. Erre emlékezve indul a maratoni futás szeptember 14-én Temesváron. Az útvonal kiemelt állomásai: Arad – Nagyvárad – Székelyhíd – Érmihályfalva – Szatmárnémeti – Szilágymenyő – Zilah – Kolozsvár. Az érintett városok mellett a maratoni futás résztvevői – élükön Juhos Gáborral – rendre megállnak minden érintett településen is. Szilágymenyőbe a történelmi események folytán tesznek kitérőt, ugyanis közismert, hogy Tőkés Lászlót és családját 1989. decemberében, a forradalom napjaiban ebbe a szilágysági faluba száműzte Temesvárról a még fennálló hatalom. A maratoni futás szeptember 25-én Kolozsváron ér véget, jelképesen Tőkés László szülővárosában, Erdély fővárosában.
A maratoni futás illeszkedik az EMNT által idénre meghirdetett Partiumi Autonómia Évéhez, valamint ahhoz a folyamathoz, melynek révén a Partiumi Autonómia Tanács idén ősszel elfogadja a partiumi címert és zászlót – a régió önálló identitásának erősítésére.
Juhos Gábor székelyhídi születésű, jelenleg Budapesten élő maratoni futó, aki az elmúlt egy évben két alkalommal is felhívta a figyelmet Székelyföld autonómiájának fontosságára. 2013 őszén két hét alatt 91 települést érintve, mintegy 500 kilométert megtéve szaladta körbe Székelyföldet. 2014. június 6-án – a Székelyek Nagy Menetelésének megerősítésére – a Bereck és Kökös közötti mintegy 55 kilométernyi távot futotta le.
A maratoni futáshoz bárki csatlakozhat, akár csak egy fél órára is, bárhol az útvonalon. Lehetőség van akár egy településen (a település szélétől, be a központig, majd ki a település másik széléig), vagy két település között is elkísérni a maratoni futót futva, vagy biciklin. A részletekről érdeklődni lehet a napi futásterv alatt megadott elérhetőségeken.
A maratoni futó 10 kilométer távolságot nagyjából egy óra alatt teljesít.
Juhos Gábor az alábbi településeken keresztül fut Temes és Arad megyében.
1. nap, szeptember 14., vasárnap, Temesvár–Arad, 53 km: emlékezés Újvárossy Ernőre, halálának 25. évfordulóján; indulás 11 óra körül Temesvárról, a belvárosi templom elől, Timotei Cipariu u. 1. szám alól; érkezés Aradra, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács irodája elé, Revoluţiei út. 95/6. szám.
Települések Temesvártól Aradig: Orczyfalva (Orţişoara) 25 km, Vinga (Vinga) 32 km, Németság (Şagu) 39 km, Arad.
Érdeklődni lehet Kása Zsoltnál, a 0721/265-979-es telefonszámon.
2. nap, szeptember 15., hétfő, Arad–Kisjenő, 42 kilométer: indulás 10 órakor Aradról, az EMNT iroda elől, Revolutiei u., 95/6. szám, érkezés Kisjenőbe (Chişineu Criş), az EMNT-iroda elé, Fő u. (str. Înfrăţirii) 111. szám.
Települések Aradtól Kisjenőig: Zimándköz (Zimandcuz)10 km, Zimándújfalu (Zimandu Nou) 14 km, Simánd (Şimand) 32 km, Kisjenő.
Érdeklődni lehet Burián Sándornál, a 0762/248-703-as vagy a 0745/267-856-os telefonszámon.
3. nap, szeptember 16., kedd, Kisjenő–Madarász, 40 km: indulás 9 órakor Kisjenőből az EMNT-iroda elől, Fő u., str. Înfrăţirii, 111. szám, érkezés Madarászra, a település széléig.
Települések Kisjenőtől Madarászig: Nagyzerind (Zerind) 12 km, Keményfok (Avram Iancu) 18 km, Illye (Ciumeghiu) 26 km, Nagyszalonta (Salonta) 35 km, Madarász.
Érdeklődni lehet Balogh Jánosnál, a 0758-911-755-ös telefonszámon.
Mindenkit, aki részt kíván venni, vagy csak találkozni szeretne Juhos Gáborral, szeretettel várunk!
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Temes megyei szervezete
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Arad megyei szervezete
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezete
Nyugati Jelen (Arad), 2
2015. május 12.
XXI. Horváth Béla szavalóverseny
„Magyarrá csak a szív tesz és a lélek”
Szombaton immár 21. alkalommal tartották meg a Fehér-Körös-parti Borosjenőben a város szülöttéről, Horváth Béla színész-rendező-íróról elnevezett szavalóversenyt. Ezúttal a szokásosnál kevesebben jelentkeztek – néhány helységben, ahonnan versmondók szoktak érkezni, szintén valamilyen rendezvényt tartottak –, de aki eljött, ezúttal is jól érezte magát és nem távozott üres kézzel, mert részvételi emléklapot és magyar könyvet valamennyi fellépő kapott.
Miután Bodnár Lajos református tiszteletes megemlékezett az édesanyákról („Isten őket bízta meg a feladattal, hogy életet adjanak”), Szilágyi Ildikó, a régi szavalóversenyek egyik győztese mondott verset, majd dr. Vajda Sándor főorvos, fő szervező, a helyi EMKE-fiók elnöke, műsorvezető köszöntötte a résztvevőket és vendégeket, köztük a város polgármesterét, a megyei RMDSZ ügyvezető elnökét, az ezúttal is sok könyvajándékkal érkezett Magyar Műveltség Szolgálat ügyvezető elnökét. Elmondta: a verseny célja nem a tehetségkutatás, hanem az, hogy azokat a gyerekeket is ösztönözze a verstanulásra, a magyar nyelv magasabb szintű elsajátítására, gyakorlására, akik vegyes házasságból születtek, vagy nincs lehetőségük magyar iskolába járni. Több olyan gyermek, aki az évek során itt állt a mikrofon elé, magyar nyelvű egyetemre iratkozott be – és helytállt. A közönség előtti versmondás bátorságot ad a szavalónak, növeli önbizalmát, a rendezvény maga pedig közösségformáló és összetartó erejű a résztvevők, de az őket felkészítő pedagógusok, szülők, egyházi emberek számára is. Megemlítette, hogy az általa nemrég kapott magas magyar állami kitüntetés (Magyar Arany Érdemkereszt) mindenekelőtt a szórványmagyarságnak szól, és azzal zárta, hogy „Magyarrá csak a szív tesz és a lélek”.
Faragó Péter, az Arad Megyei RMDSZ ügyvezető elnöke köszönetet mondott a lelkes szervező csoportnak, és a jövőben is a megyei szervezet támogatásáról biztosította a szavalóversenyt; Kozák Attila, a Magyar Műveltség Szolgálat ügyvezetője többek között a nagy tudóst, Teller Edét idézte, aki azt mondta: szerencséje volt, hogy anyanyelvül a magyart kapta, amelynek logikája, rendszerezése olyan, ami mellé csak az információkat kell odatenni, és kész a tudomány. Az anyanyelvet pedig meg kell és meg lehet tartani még akkor is, ha adott helyzetben esetleg a háttérbe szorul.
Maga a verseny több csoportban zajlott kor és iskolatípus szerint.
A legkisebbek, óvodások vagy előkészítő osztályosok körében, szokás szerint, nem hirdettek győztest, az opcionális magyar oktatásban résztvevők közül elemistáknál I. Pecican Tania (III. o.), II. Mészáros Ingrid (I. o.), III. Dreghici Patrik (IV. o.), különdíjas Jurjiţa Eevelin (II. o.) lett, valamennyien Borosjenőből. A magyar nyelvű oktatás I–IV. osztályos kategóriájában a zsűri (dr. Brauch Magda elnök, Ujj Ágnes tanár, Bodnár Lajos tiszteletes, Czernák Ferenc és e sorok írója) mindkét kisiratosi versenyzőt, Straub Orsolya Évát (II. o.) és Straub Dorottyát (IV. o.) első díjjal jutalmazta. Az opcionális magyar oktatás (V–VIII. o.) részvevőinek körében I. lett Józsa András (VIII. o., Pankota), II. Csillag Erika (VI. o., Borosjenő), III. Kafinek Róbert (VIII. o., Borosjenő) és Nagy Norbert (V. o., Szapáryliget), különdíjas Máté Richard (VII. o.) és Bochiş Roland (VIII. o.) – e két utóbbi Szapáryligetről. A magyar oktatásban résztvevő V–VIII. osztályosok vetélkedőjében két simonyifalvi kislány lett díjazott: I. Köteles Nikolett (VIII. o), II. Zsóri Réka (VI. o.) Végül a legnagyobbak, a középiskolások álltak a színpadra, itt két első díjat (Koczka Mónika és Koczka Larisa, Borosjenő, XII. o.), két másodikat Filip Alexandru (X. o. és Nagy Tímea, XII. o., mindkettő Borosjenő), egy harmadikat (Gál Izaura, X. o., Kisjenő) ítélt oda a zsűri.
A verseny végén a nemrég Magyarországon jelentős versenyt nyert Czernák Ferenc lippai szavaló három verset mondott el.
***
A nap legnagyobb meglepetése a versenyt követő szeretetvendégségen következett be, amikor dr. Vajda Sándor, a szavalóverseny lelke bejelentette: ez volt az utolsó rendezvény, amelyet levezényelt, és átadja a stafétabotot a fiatalabbaknak, a Straub házaspárnak és a helyi tiszteletesnek, Bodnár Lajosnak. Köszönetet mondott mindenkinek, akik az évek során erőfeszítést nem kímélve támogatták anyagilag és munkájukkal (sokan voltak, köztük igen nagy feladatot vállalt felesége, dr. Vajda Kató), továbbra is segítséget ígért a szervezőknek, és reményét fejezte ki, hogy 21 éves rendezvény tovább folytatódik. Reméljük, úgy lesz.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)
„Magyarrá csak a szív tesz és a lélek”
Szombaton immár 21. alkalommal tartották meg a Fehér-Körös-parti Borosjenőben a város szülöttéről, Horváth Béla színész-rendező-íróról elnevezett szavalóversenyt. Ezúttal a szokásosnál kevesebben jelentkeztek – néhány helységben, ahonnan versmondók szoktak érkezni, szintén valamilyen rendezvényt tartottak –, de aki eljött, ezúttal is jól érezte magát és nem távozott üres kézzel, mert részvételi emléklapot és magyar könyvet valamennyi fellépő kapott.
Miután Bodnár Lajos református tiszteletes megemlékezett az édesanyákról („Isten őket bízta meg a feladattal, hogy életet adjanak”), Szilágyi Ildikó, a régi szavalóversenyek egyik győztese mondott verset, majd dr. Vajda Sándor főorvos, fő szervező, a helyi EMKE-fiók elnöke, műsorvezető köszöntötte a résztvevőket és vendégeket, köztük a város polgármesterét, a megyei RMDSZ ügyvezető elnökét, az ezúttal is sok könyvajándékkal érkezett Magyar Műveltség Szolgálat ügyvezető elnökét. Elmondta: a verseny célja nem a tehetségkutatás, hanem az, hogy azokat a gyerekeket is ösztönözze a verstanulásra, a magyar nyelv magasabb szintű elsajátítására, gyakorlására, akik vegyes házasságból születtek, vagy nincs lehetőségük magyar iskolába járni. Több olyan gyermek, aki az évek során itt állt a mikrofon elé, magyar nyelvű egyetemre iratkozott be – és helytállt. A közönség előtti versmondás bátorságot ad a szavalónak, növeli önbizalmát, a rendezvény maga pedig közösségformáló és összetartó erejű a résztvevők, de az őket felkészítő pedagógusok, szülők, egyházi emberek számára is. Megemlítette, hogy az általa nemrég kapott magas magyar állami kitüntetés (Magyar Arany Érdemkereszt) mindenekelőtt a szórványmagyarságnak szól, és azzal zárta, hogy „Magyarrá csak a szív tesz és a lélek”.
Faragó Péter, az Arad Megyei RMDSZ ügyvezető elnöke köszönetet mondott a lelkes szervező csoportnak, és a jövőben is a megyei szervezet támogatásáról biztosította a szavalóversenyt; Kozák Attila, a Magyar Műveltség Szolgálat ügyvezetője többek között a nagy tudóst, Teller Edét idézte, aki azt mondta: szerencséje volt, hogy anyanyelvül a magyart kapta, amelynek logikája, rendszerezése olyan, ami mellé csak az információkat kell odatenni, és kész a tudomány. Az anyanyelvet pedig meg kell és meg lehet tartani még akkor is, ha adott helyzetben esetleg a háttérbe szorul.
Maga a verseny több csoportban zajlott kor és iskolatípus szerint.
A legkisebbek, óvodások vagy előkészítő osztályosok körében, szokás szerint, nem hirdettek győztest, az opcionális magyar oktatásban résztvevők közül elemistáknál I. Pecican Tania (III. o.), II. Mészáros Ingrid (I. o.), III. Dreghici Patrik (IV. o.), különdíjas Jurjiţa Eevelin (II. o.) lett, valamennyien Borosjenőből. A magyar nyelvű oktatás I–IV. osztályos kategóriájában a zsűri (dr. Brauch Magda elnök, Ujj Ágnes tanár, Bodnár Lajos tiszteletes, Czernák Ferenc és e sorok írója) mindkét kisiratosi versenyzőt, Straub Orsolya Évát (II. o.) és Straub Dorottyát (IV. o.) első díjjal jutalmazta. Az opcionális magyar oktatás (V–VIII. o.) részvevőinek körében I. lett Józsa András (VIII. o., Pankota), II. Csillag Erika (VI. o., Borosjenő), III. Kafinek Róbert (VIII. o., Borosjenő) és Nagy Norbert (V. o., Szapáryliget), különdíjas Máté Richard (VII. o.) és Bochiş Roland (VIII. o.) – e két utóbbi Szapáryligetről. A magyar oktatásban résztvevő V–VIII. osztályosok vetélkedőjében két simonyifalvi kislány lett díjazott: I. Köteles Nikolett (VIII. o), II. Zsóri Réka (VI. o.) Végül a legnagyobbak, a középiskolások álltak a színpadra, itt két első díjat (Koczka Mónika és Koczka Larisa, Borosjenő, XII. o.), két másodikat Filip Alexandru (X. o. és Nagy Tímea, XII. o., mindkettő Borosjenő), egy harmadikat (Gál Izaura, X. o., Kisjenő) ítélt oda a zsűri.
A verseny végén a nemrég Magyarországon jelentős versenyt nyert Czernák Ferenc lippai szavaló három verset mondott el.
***
A nap legnagyobb meglepetése a versenyt követő szeretetvendégségen következett be, amikor dr. Vajda Sándor, a szavalóverseny lelke bejelentette: ez volt az utolsó rendezvény, amelyet levezényelt, és átadja a stafétabotot a fiatalabbaknak, a Straub házaspárnak és a helyi tiszteletesnek, Bodnár Lajosnak. Köszönetet mondott mindenkinek, akik az évek során erőfeszítést nem kímélve támogatták anyagilag és munkájukkal (sokan voltak, köztük igen nagy feladatot vállalt felesége, dr. Vajda Kató), továbbra is segítséget ígért a szervezőknek, és reményét fejezte ki, hogy 21 éves rendezvény tovább folytatódik. Reméljük, úgy lesz.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)
2015. augusztus 4.
IX. Kisjenői Városnapok
Sok népzene és -tánc, vidámság
Szombaton és vasárnap a Kisjenői Polgármesteri Hivatal és Kisjenő Város Tanácsa megszervezte a hagyományos, ezúttal a IX. Városnapokat. A program szombaton 11 órától a városháza dísztermében Gheorghe Burdan polgármester köszöntőjével, illetve azzal a kérésével indult, hogy a résztvevők egyperces felállással emlékezzenek meg a város jótevőjéről, a Maschio Gaspardo Mezőgazdasági Gépgyárnak a közelmúltban elhunyt tulajdonosáról, Egidio Maschióról. Ezt követően bemutatta az ülés prezídiumában helyet foglaló Florentina Horgea alprefektust, prof. dr. Aurel Ardeleant, a Vasile Goldiş Nyugati Egyetem elnökét, Paolo Maurizio Rocchit, a Maschio Gaspardo kereskedelmi igazgatóját, Dorel Căprar parlamenti képviselőt, az SZDP aradi elnökét, Kalcsó Istvánné kétegyházi polgármestert, Ioan Tripa kisjenői alpolgármestert, Király András oktatási államtitkárt, Florina Matiuţ jogtanácsost, Kovács Sándor csanádpalotai polgármestert és prof. dr. Eugen Gagea városi tanácsost.
A kisjenői politika a nyerő
A polgármester ünnepi beszédében előrebocsátotta: attól függetlenül, hogy milyen párthoz tartozik, a kisjenői politikát érvényesíti, ami azt jelenti, mindent a város polgárai életminőségének a javításáért tesz. Az elmúlt héten adták használatba a Kisjenő–Nadab közötti Mária királynő kerékpárutat; kézzelfogható ígéretet kapott az illetékesektől, hogy az év másodig felében elkezdődik a város körgyűrűjének a megépítéséhez szükséges tanulmányterv elkészítése; ugyanakkor hozzáfogtak a város Erdőhegy negyedében a szennyvízlefolyó rendszer megépítéséhez; az ivóvíz nyomásának a stabilizálása érdekében önerőből két, egyenként 100 méter mély, 330 milliméter átmérőjű kutat fúrattak; az ANL-lakások számára 600 ezer lej befektetéssel megépítették a hőközpontot; ugyancsak komoly összegeket fordítottak a város egészségügyi központja udvarának, Erdőhegy utcáinak a rendbetételére; a város négy bejáratát térfigyelő kamerákkal látták el; az oktatási intézmények épületeit korszerűsítették. A Kisjenőn végrehajtott korszerűsítési munkálatok, fejlesztések kivitelezéséért köszönet jár az itt megtelepedett vállalatoknak, amelyek nagyban hozzájárulnak a város bevételeinek a növeléséhez. Zárszavában a Kisjenői Városnapok alkalmából minden vendégnek, résztvevőnek és helybeli polgárnak jó egészséget, kellemes időtöltést, jó szórakozást kívánt. Végszóként még bejelentette: egy törökországi befektető Kisjenő határában mélyfuratokat kíván végeztetni hévízfürdő, illetve üdülőközpont kiépítése céljából.
A hangulat feldobására Ioan Selesi humorista frakkban, cilinderben mondott tréfás történeteket. A polgármester által felkínált hozzászólási lehetőséggel, a prezídiumban ülők Ioan Tripa alpolgármester és Florentina Matiuţ jogtanácsos kivételével, mindnyájan éltek, örömüknek adva hangot, amiért részt vehetnek a rendezvénysorozaton. Király András államtitkár magyarul is köszöntötte az egybegyűlteket, a két magyarországi polgármester mondanivalóját tolmács fordította románra, míg prof. dr. Aurel Ardelean köszöntője végén, a Vasile Goldiş Nyugati Egyetem részéről Kiválósági Díjat és emlékplakettet nyújtott át Gheorghe Burdan polgármesternek, a városfejlesztés terén elért eredményeinek az elismeréseként. A közönség soraiból a Kisjenői Nyugdíjasklub elnöknője, Georgeta Csáky mondott köszönetet Gheorghe Burdan polgármesternek, amiért a szívén viseli a város nyugdíjasainak a sorsát. Az ünnepi ülést követően mindnyájan a főutcára vonultak, ahol villogó lámpájú rendőrautó felvezetésével, a Sunetul Aradului fúvószenekarral az élen, népviseletbe öltözött fiatalok, mesefigurák, gólyalábakon járó szellemek vonultak a lovas szekerek és a lovasok előtt. A városháza elé érve, a fúvószenekar tust játszott az elöljárók tiszteletére, majd tovább vonultak Erdőhegy irányába. Az ünnepélyes megnyitó vendégeinek tiszteletére Gheorghe Burdan polgármester ebédet adott a Mihai Veliciu Elméleti Líceum étkezdéjében.
Szórakoztató programok
13 órától a Sunetul Aradului fúvószenekar térzenét adott a központi parkban. A városi stadionban 16.30 órától a szatmári, valamint a vajdasági fúvószenekarok térzenéjére került sor, majd az aradi veteránok néptánccsoportja járt alföldi román táncokat. A kétegyházi Kaláris néptánccsoport 3 párja kétegyházi, nyírségi, nadabi román, illetve rábaközi táncokat adott elő a gyülekező magyar közönség tapsa közepette. Valamivel 18 óra után a csanádpalotai néptánccsoport szatmári verbunkos, kalotaszegi, illetve győrteleki táncokat mutatott be, mutatósan kidolgozott koreográfiára. Utánuk Aron Nicula román népdalai, a Junii Şimandului román néptáncai, Vasile Iova és Ghiţa Baciu román népdalai, illetve a kerülősi Moştenitorii néptánccsoport fellépése következett. Ezt követően Gina Rus és Adelina Talpoş román népdalai, a Zestrea Buduresei néptánccsoport fellépése, Ştefan Muntenaş román népdalai, Ioan Selesi vidám műsora, Simona Boncuţ és Nicu Vesa népdalai következtek. 22.30 órától a Mini Step, a Step Experience, a Happy Dance Crew és a Chiqui Dance moderntánc-csoportok fellépései színesítették a programot, késő este Alina Eremia koncertje zárta a napot.
Vasárnap 14 órától indult a szórakoztatópark a stadionban; 17 órától a Floarea Crişului néptánccsoport lépett fel, Florin Cociomag és Oana Miron népdalokat énekelt, fellépett a Rapsozii Zărandului népi zenekar, amely Petrică Paşca, Cornelia Căprariu, Tiberiu Crişan és Malvina Nagy énekeseket kísérte. Utána Aurel Vlaicu Turcas népdalai, Simona Costin, Ionuţ Mateş és Cornel de la Chişcău népdalai, a máramarosi Transilvania néptánccsoport fellépése, a General Music zenekar koncertje következett. 23 órától tűzijáték, majd Antonia koncertje zárta a Kisjenői Városnapok idei rendezvénysorozatát.
Mindkét nap, a stadionban felállított hatalmas csúszda, a körhinta, illetve más játszószerek szórakoztatták a gyermekeket, a sörsátrak alatt, a büféknél mindenfajta itallal és étellel szolgálták a vendégeket, akik nem sokat kérették magukat, ettek-ittak, jól mulattak.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
Sok népzene és -tánc, vidámság
Szombaton és vasárnap a Kisjenői Polgármesteri Hivatal és Kisjenő Város Tanácsa megszervezte a hagyományos, ezúttal a IX. Városnapokat. A program szombaton 11 órától a városháza dísztermében Gheorghe Burdan polgármester köszöntőjével, illetve azzal a kérésével indult, hogy a résztvevők egyperces felállással emlékezzenek meg a város jótevőjéről, a Maschio Gaspardo Mezőgazdasági Gépgyárnak a közelmúltban elhunyt tulajdonosáról, Egidio Maschióról. Ezt követően bemutatta az ülés prezídiumában helyet foglaló Florentina Horgea alprefektust, prof. dr. Aurel Ardeleant, a Vasile Goldiş Nyugati Egyetem elnökét, Paolo Maurizio Rocchit, a Maschio Gaspardo kereskedelmi igazgatóját, Dorel Căprar parlamenti képviselőt, az SZDP aradi elnökét, Kalcsó Istvánné kétegyházi polgármestert, Ioan Tripa kisjenői alpolgármestert, Király András oktatási államtitkárt, Florina Matiuţ jogtanácsost, Kovács Sándor csanádpalotai polgármestert és prof. dr. Eugen Gagea városi tanácsost.
A kisjenői politika a nyerő
A polgármester ünnepi beszédében előrebocsátotta: attól függetlenül, hogy milyen párthoz tartozik, a kisjenői politikát érvényesíti, ami azt jelenti, mindent a város polgárai életminőségének a javításáért tesz. Az elmúlt héten adták használatba a Kisjenő–Nadab közötti Mária királynő kerékpárutat; kézzelfogható ígéretet kapott az illetékesektől, hogy az év másodig felében elkezdődik a város körgyűrűjének a megépítéséhez szükséges tanulmányterv elkészítése; ugyanakkor hozzáfogtak a város Erdőhegy negyedében a szennyvízlefolyó rendszer megépítéséhez; az ivóvíz nyomásának a stabilizálása érdekében önerőből két, egyenként 100 méter mély, 330 milliméter átmérőjű kutat fúrattak; az ANL-lakások számára 600 ezer lej befektetéssel megépítették a hőközpontot; ugyancsak komoly összegeket fordítottak a város egészségügyi központja udvarának, Erdőhegy utcáinak a rendbetételére; a város négy bejáratát térfigyelő kamerákkal látták el; az oktatási intézmények épületeit korszerűsítették. A Kisjenőn végrehajtott korszerűsítési munkálatok, fejlesztések kivitelezéséért köszönet jár az itt megtelepedett vállalatoknak, amelyek nagyban hozzájárulnak a város bevételeinek a növeléséhez. Zárszavában a Kisjenői Városnapok alkalmából minden vendégnek, résztvevőnek és helybeli polgárnak jó egészséget, kellemes időtöltést, jó szórakozást kívánt. Végszóként még bejelentette: egy törökországi befektető Kisjenő határában mélyfuratokat kíván végeztetni hévízfürdő, illetve üdülőközpont kiépítése céljából.
A hangulat feldobására Ioan Selesi humorista frakkban, cilinderben mondott tréfás történeteket. A polgármester által felkínált hozzászólási lehetőséggel, a prezídiumban ülők Ioan Tripa alpolgármester és Florentina Matiuţ jogtanácsos kivételével, mindnyájan éltek, örömüknek adva hangot, amiért részt vehetnek a rendezvénysorozaton. Király András államtitkár magyarul is köszöntötte az egybegyűlteket, a két magyarországi polgármester mondanivalóját tolmács fordította románra, míg prof. dr. Aurel Ardelean köszöntője végén, a Vasile Goldiş Nyugati Egyetem részéről Kiválósági Díjat és emlékplakettet nyújtott át Gheorghe Burdan polgármesternek, a városfejlesztés terén elért eredményeinek az elismeréseként. A közönség soraiból a Kisjenői Nyugdíjasklub elnöknője, Georgeta Csáky mondott köszönetet Gheorghe Burdan polgármesternek, amiért a szívén viseli a város nyugdíjasainak a sorsát. Az ünnepi ülést követően mindnyájan a főutcára vonultak, ahol villogó lámpájú rendőrautó felvezetésével, a Sunetul Aradului fúvószenekarral az élen, népviseletbe öltözött fiatalok, mesefigurák, gólyalábakon járó szellemek vonultak a lovas szekerek és a lovasok előtt. A városháza elé érve, a fúvószenekar tust játszott az elöljárók tiszteletére, majd tovább vonultak Erdőhegy irányába. Az ünnepélyes megnyitó vendégeinek tiszteletére Gheorghe Burdan polgármester ebédet adott a Mihai Veliciu Elméleti Líceum étkezdéjében.
Szórakoztató programok
13 órától a Sunetul Aradului fúvószenekar térzenét adott a központi parkban. A városi stadionban 16.30 órától a szatmári, valamint a vajdasági fúvószenekarok térzenéjére került sor, majd az aradi veteránok néptánccsoportja járt alföldi román táncokat. A kétegyházi Kaláris néptánccsoport 3 párja kétegyházi, nyírségi, nadabi román, illetve rábaközi táncokat adott elő a gyülekező magyar közönség tapsa közepette. Valamivel 18 óra után a csanádpalotai néptánccsoport szatmári verbunkos, kalotaszegi, illetve győrteleki táncokat mutatott be, mutatósan kidolgozott koreográfiára. Utánuk Aron Nicula román népdalai, a Junii Şimandului román néptáncai, Vasile Iova és Ghiţa Baciu román népdalai, illetve a kerülősi Moştenitorii néptánccsoport fellépése következett. Ezt követően Gina Rus és Adelina Talpoş román népdalai, a Zestrea Buduresei néptánccsoport fellépése, Ştefan Muntenaş román népdalai, Ioan Selesi vidám műsora, Simona Boncuţ és Nicu Vesa népdalai következtek. 22.30 órától a Mini Step, a Step Experience, a Happy Dance Crew és a Chiqui Dance moderntánc-csoportok fellépései színesítették a programot, késő este Alina Eremia koncertje zárta a napot.
Vasárnap 14 órától indult a szórakoztatópark a stadionban; 17 órától a Floarea Crişului néptánccsoport lépett fel, Florin Cociomag és Oana Miron népdalokat énekelt, fellépett a Rapsozii Zărandului népi zenekar, amely Petrică Paşca, Cornelia Căprariu, Tiberiu Crişan és Malvina Nagy énekeseket kísérte. Utána Aurel Vlaicu Turcas népdalai, Simona Costin, Ionuţ Mateş és Cornel de la Chişcău népdalai, a máramarosi Transilvania néptánccsoport fellépése, a General Music zenekar koncertje következett. 23 órától tűzijáték, majd Antonia koncertje zárta a Kisjenői Városnapok idei rendezvénysorozatát.
Mindkét nap, a stadionban felállított hatalmas csúszda, a körhinta, illetve más játszószerek szórakoztatták a gyermekeket, a sörsátrak alatt, a büféknél mindenfajta itallal és étellel szolgálták a vendégeket, akik nem sokat kérették magukat, ettek-ittak, jól mulattak.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. augusztus 31.
Szobra lesz IV. Béla királynak
A Fekete-Körös Völgyi Magyar Napokról tartottak hétfőn sajtótájékoztatót az RMDSZ székházában. Bemutatták annak a IV. Béla-szobornak a makettjét, melyet jövőre fognak felavatni Várasfenesen.
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke arra hívta fel a figyelmet: hagyományt teremtettek abból, hogy ahol lehetőség adódik rá, a szórványközösségekben emlékhelyeket létesítsenek magyar személyiségeknek, illetve köztéri alkotásokkal jelöljék meg a múltunk jelentős eseményeit. A kezdeti időszakban arra fordították az energiájukat és erejüket, hogy a két világháborúban elesett helybéli magyar katonai hősöknek állítsanak emléket, majd a civil áldozatok következtek Köröstárkányban, Magyarremetén, Kisnyégerfalván, Gyantán és Mezőbikácson.
Az idén negyedik alkalommal, RMDSZ-es, civil és egyházi összefogással megrendezendő Fekete-Körös Völgyi Magyar Napokon pedig a kezdetektől arra törekednek, hogy olyan, a magyar történelemben vagy kultúrában fontos szerepet betöltő személyiségek előtt hajtsanak főt, akik összekötő kapcsot jelentenek az együtt élő nemzetiségek közt, vagyis nem lehet azzal vádolni őket, hogy munkásságuk megosztó lett volna. Ennek megfelelően az első évben egy Petőfi-makettet mutattak be, majd avatták fel a költő szobrát egy évvel később Belényesben, utána pedig Bartók-makettet lepleztek le tavaly, és áldják meg az immár kész szobrot az idén Köröstárkányban, illetve szintén ezen a hétvégén mutatják be Várasfenesen a IV. Béláról mintázott makettet, és avatják majd fel a szobrot 2016-ban. Valamennyi képzőművészeti alkotás Deák Árpád munkája.
A politikus hangsúlyozta: még a hivatalos román telekkönyben is úgy szerepel a településen található vár, hogy „cetatea lui Béla”. Az Árpád-kori erődítmény valószínűleg IV. Béla idejében épült, és a katolikus püspök nyári rezidenciájául is szolgált. Amúgy azért esett IV. Bélára a választás, mert a tatárokkal harcolt, és nem a románok ellen, az országban pedig, melyet konszolidált és védett, egyaránt éltek románok és magyarok is, így a többségi nemzet tagjainak sem lehet kifogása a szoborállítás ellen. A büszt amúgy úgy ábrázolja a királyt, hogy egy kardot tart függőleges helyzetben maga előtt, és a talapzaton két pajzs látható úgy, hogy egyiken kereszt, másikon a IV. Béla felirat van.
A főbb programok
Borsi Imre Lóránt főszervező, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnökétől megtudtuk, hogy szeptember 4-én, pénteken 17 órakor, a várasfenesi kultúrház udvarán zajló hivatalos megnyitó keretében adják át a makettet Várasfenesen. Másnap, szeptember 5-én, szombaton fél 12 óra körül, a tárkányi református templom előtti téren, az istentisztelet után avatják fel, és áldják meg Bartók Béla szobrát. Este a Nagy Feró vezette Beatrice-koncert vonzza majd valószínűleg a környéken lakókat. Szeptember 6-án, vasárnap este 19 órakor a belényesi művelődési házban megrendezett gálával zárul a IV. Fekete-Körösvölgyi Magyar Napok, melynek keretében átadják a Zsiskú János-szórványdíjat- a kitüntetettről ezen a héten dönt a megyei RMDSZ ügyvezető elnöksége-, illetve fellép a debreceni Hajdú Táncegyüttes.
Sebes-Körös Völgyi Magyar Napok
Szabó Ödön arról is beszélt: komolyan felmerült annak az ötlete, hogy a Fekete-Körösvölgyi fesztivál mintájára a jövő évtől kezdve megszervezzék a Sebes-Körösvölgyi Magyar Napokat is, lehetőleg ugyanazon a hétvégén, mint a másikat. Ennek érdekében várják a Nagyváradtól keletre eső szórványtelepülések helyi magyar vezetőinek, civiljeinek, lelkészeinek a jelentkezését, szívesen meghallgatják az ez irányú elképzeléseiket Sonkolyostól Mezőtelegdig, de akár Fugyivásárhelyt vagy Kisjenőt is beleértve, mert senkit se akarnak kizárni. Az ügyvezető elnök ugyanakkor köszönetet mondott a tömbmagyar vidékeken élő civil szervezetek, együttesek, iskolák, önkormányzatok vezetőinek, akik felajánlják a produkcióikat.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
A Fekete-Körös Völgyi Magyar Napokról tartottak hétfőn sajtótájékoztatót az RMDSZ székházában. Bemutatták annak a IV. Béla-szobornak a makettjét, melyet jövőre fognak felavatni Várasfenesen.
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke arra hívta fel a figyelmet: hagyományt teremtettek abból, hogy ahol lehetőség adódik rá, a szórványközösségekben emlékhelyeket létesítsenek magyar személyiségeknek, illetve köztéri alkotásokkal jelöljék meg a múltunk jelentős eseményeit. A kezdeti időszakban arra fordították az energiájukat és erejüket, hogy a két világháborúban elesett helybéli magyar katonai hősöknek állítsanak emléket, majd a civil áldozatok következtek Köröstárkányban, Magyarremetén, Kisnyégerfalván, Gyantán és Mezőbikácson.
Az idén negyedik alkalommal, RMDSZ-es, civil és egyházi összefogással megrendezendő Fekete-Körös Völgyi Magyar Napokon pedig a kezdetektől arra törekednek, hogy olyan, a magyar történelemben vagy kultúrában fontos szerepet betöltő személyiségek előtt hajtsanak főt, akik összekötő kapcsot jelentenek az együtt élő nemzetiségek közt, vagyis nem lehet azzal vádolni őket, hogy munkásságuk megosztó lett volna. Ennek megfelelően az első évben egy Petőfi-makettet mutattak be, majd avatták fel a költő szobrát egy évvel később Belényesben, utána pedig Bartók-makettet lepleztek le tavaly, és áldják meg az immár kész szobrot az idén Köröstárkányban, illetve szintén ezen a hétvégén mutatják be Várasfenesen a IV. Béláról mintázott makettet, és avatják majd fel a szobrot 2016-ban. Valamennyi képzőművészeti alkotás Deák Árpád munkája.
A politikus hangsúlyozta: még a hivatalos román telekkönyben is úgy szerepel a településen található vár, hogy „cetatea lui Béla”. Az Árpád-kori erődítmény valószínűleg IV. Béla idejében épült, és a katolikus püspök nyári rezidenciájául is szolgált. Amúgy azért esett IV. Bélára a választás, mert a tatárokkal harcolt, és nem a románok ellen, az országban pedig, melyet konszolidált és védett, egyaránt éltek románok és magyarok is, így a többségi nemzet tagjainak sem lehet kifogása a szoborállítás ellen. A büszt amúgy úgy ábrázolja a királyt, hogy egy kardot tart függőleges helyzetben maga előtt, és a talapzaton két pajzs látható úgy, hogy egyiken kereszt, másikon a IV. Béla felirat van.
A főbb programok
Borsi Imre Lóránt főszervező, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnökétől megtudtuk, hogy szeptember 4-én, pénteken 17 órakor, a várasfenesi kultúrház udvarán zajló hivatalos megnyitó keretében adják át a makettet Várasfenesen. Másnap, szeptember 5-én, szombaton fél 12 óra körül, a tárkányi református templom előtti téren, az istentisztelet után avatják fel, és áldják meg Bartók Béla szobrát. Este a Nagy Feró vezette Beatrice-koncert vonzza majd valószínűleg a környéken lakókat. Szeptember 6-án, vasárnap este 19 órakor a belényesi művelődési házban megrendezett gálával zárul a IV. Fekete-Körösvölgyi Magyar Napok, melynek keretében átadják a Zsiskú János-szórványdíjat- a kitüntetettről ezen a héten dönt a megyei RMDSZ ügyvezető elnöksége-, illetve fellép a debreceni Hajdú Táncegyüttes.
Sebes-Körös Völgyi Magyar Napok
Szabó Ödön arról is beszélt: komolyan felmerült annak az ötlete, hogy a Fekete-Körösvölgyi fesztivál mintájára a jövő évtől kezdve megszervezzék a Sebes-Körösvölgyi Magyar Napokat is, lehetőleg ugyanazon a hétvégén, mint a másikat. Ennek érdekében várják a Nagyváradtól keletre eső szórványtelepülések helyi magyar vezetőinek, civiljeinek, lelkészeinek a jelentkezését, szívesen meghallgatják az ez irányú elképzeléseiket Sonkolyostól Mezőtelegdig, de akár Fugyivásárhelyt vagy Kisjenőt is beleértve, mert senkit se akarnak kizárni. Az ügyvezető elnök ugyanakkor köszönetet mondott a tömbmagyar vidékeken élő civil szervezetek, együttesek, iskolák, önkormányzatok vezetőinek, akik felajánlják a produkcióikat.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. október 12.
1849. október 6-ára emlékeztek Kisjenőben
Az Erdőhegyi Általános Iskola diákjai az elmúlt héten két helyszínen is fejet hajtottak a tizenhárom aradi vértanú emléke előtt. Műsorunkat minden érdeklődő megtekintheti a youtube-on, Sime Ioan Sorin feldolgozásában. Október 6-án az iskola tornatermében mutatták be verses összeállításukat, amelyet Kiss Csilla Annamária és Sime Judit tanárnők segítségével tanultak be. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Bíró Zoltán városi tanácsos, Csanádi János magyartanár, ft. Groza Dániel plébános, nt. Papp József tiszteletes, valamint az iskola pedagógusai és diákjai.
Október 11-én, vasárnap az istentisztelet után a református templomban emlékezett közösen Kisjenő-Erdőhegy magyarsága a tizenhárom tábornokra. Nt. Papp Józsel tiszteletes úr igehirdetése után, amelyben kitért a megbékélés és az emlékezés fontosságára, a tanulók felsorakoztak az úrasztala köré és előadták műsorukat. Magasztosan csengtek a szavalatok, fájdalmasan zengett az ének. Múltunk előtt tisztelegve, megmaradásunkért, jövőnkért vállvetve kiállva, lelkiekben feltöltődve térhettünk haza. Az Erdőhegyi Iskola közössége köszöni a meghívást és a vendéglátást nt. Papp József lelkipásztornak és az erdőhegyi református gyülekezetnek.
Sime Judit iskolaigazgató
Nyugati Jelen (Arad)
Az Erdőhegyi Általános Iskola diákjai az elmúlt héten két helyszínen is fejet hajtottak a tizenhárom aradi vértanú emléke előtt. Műsorunkat minden érdeklődő megtekintheti a youtube-on, Sime Ioan Sorin feldolgozásában. Október 6-án az iskola tornatermében mutatták be verses összeállításukat, amelyet Kiss Csilla Annamária és Sime Judit tanárnők segítségével tanultak be. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Bíró Zoltán városi tanácsos, Csanádi János magyartanár, ft. Groza Dániel plébános, nt. Papp József tiszteletes, valamint az iskola pedagógusai és diákjai.
Október 11-én, vasárnap az istentisztelet után a református templomban emlékezett közösen Kisjenő-Erdőhegy magyarsága a tizenhárom tábornokra. Nt. Papp Józsel tiszteletes úr igehirdetése után, amelyben kitért a megbékélés és az emlékezés fontosságára, a tanulók felsorakoztak az úrasztala köré és előadták műsorukat. Magasztosan csengtek a szavalatok, fájdalmasan zengett az ének. Múltunk előtt tisztelegve, megmaradásunkért, jövőnkért vállvetve kiállva, lelkiekben feltöltődve térhettünk haza. Az Erdőhegyi Iskola közössége köszöni a meghívást és a vendéglátást nt. Papp József lelkipásztornak és az erdőhegyi református gyülekezetnek.
Sime Judit iskolaigazgató
Nyugati Jelen (Arad)
2015. november 17.
Tanulságos színházi előadás Ágyán
A Végítélet korhű képe a diktatúráról
Szombaton este az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében bemutatták Ágyán Székelyhidi Ágoston Végítélet című egyfelvonásos színművét. A rangos színészgárda emlékezetes estét nyújtott azoknak, akik eljöttek a kultúrotthonba, a Meleg Vilmos által rendezett előadásra. A színdarab 1989 decemberében, Temesváron játszódik. A nyolcszereplős darab a december 16-i történéseket állítja a középpontba, az akkori eseményeket dolgozza fel. A dráma helyszíne egy temesvári kocsma a forradalom előestéjén. A kocsmában jelen van a kocsmáros, aki egyben a Securitate besúgója is (Dánielfy Zsolt, Debrecen), a vallatótiszt (Horányi László, Esztergom), az apa (Varga Vilmos, Nagyvárad), a feleség (Kiss Törék Ildikó, Nagyvárad), a zürichi újságíró (Szíki Károly, Eger), a biliárdozó (Meleg Vilmos, Nagyvárad), továbbá egy vendég (Csutak Miklós, Nagyvárad) és egy orvos (Miske László, Debrecen). Az előadás alatt átélhettük a 80-as években zsarolással besúgónak beszervezett átlagos romániai polgár tragédiáját, amikor választania kellett a saját és családja biztonsága, és a becsület között.
Az előadáson jelen volt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tiszteletbeli elnöke is, aki az előadás végén rövid beszédben visszaemlékezett, hogyan élte Ő át az akkori eseményeket.
A kultúrotthonban az ágyaiakon kívül többen eljöttek Kisjenőből és Nagyzerindről is megtekinteni darabot. Az előadás végén több néző is kifejtette: ilyen és ehhez hasonló színdarabokat érdemes lenne minden középkorú és idősebb erdélyinek megnéznie, hogy emlékezzen arra, hogyan is éltünk ezelőtt 25-30 évvel, a fiataloknak azért kellene megnézniük, hogy megtudják, milyen világban éltek szüleik és nagyszüleik.
dr. Burián Sándor
Nyugati Jelen (Arad)
A Végítélet korhű képe a diktatúráról
Szombaton este az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében bemutatták Ágyán Székelyhidi Ágoston Végítélet című egyfelvonásos színművét. A rangos színészgárda emlékezetes estét nyújtott azoknak, akik eljöttek a kultúrotthonba, a Meleg Vilmos által rendezett előadásra. A színdarab 1989 decemberében, Temesváron játszódik. A nyolcszereplős darab a december 16-i történéseket állítja a középpontba, az akkori eseményeket dolgozza fel. A dráma helyszíne egy temesvári kocsma a forradalom előestéjén. A kocsmában jelen van a kocsmáros, aki egyben a Securitate besúgója is (Dánielfy Zsolt, Debrecen), a vallatótiszt (Horányi László, Esztergom), az apa (Varga Vilmos, Nagyvárad), a feleség (Kiss Törék Ildikó, Nagyvárad), a zürichi újságíró (Szíki Károly, Eger), a biliárdozó (Meleg Vilmos, Nagyvárad), továbbá egy vendég (Csutak Miklós, Nagyvárad) és egy orvos (Miske László, Debrecen). Az előadás alatt átélhettük a 80-as években zsarolással besúgónak beszervezett átlagos romániai polgár tragédiáját, amikor választania kellett a saját és családja biztonsága, és a becsület között.
Az előadáson jelen volt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tiszteletbeli elnöke is, aki az előadás végén rövid beszédben visszaemlékezett, hogyan élte Ő át az akkori eseményeket.
A kultúrotthonban az ágyaiakon kívül többen eljöttek Kisjenőből és Nagyzerindről is megtekinteni darabot. Az előadás végén több néző is kifejtette: ilyen és ehhez hasonló színdarabokat érdemes lenne minden középkorú és idősebb erdélyinek megnéznie, hogy emlékezzen arra, hogyan is éltünk ezelőtt 25-30 évvel, a fiataloknak azért kellene megnézniük, hogy megtudják, milyen világban éltek szüleik és nagyszüleik.
dr. Burián Sándor
Nyugati Jelen (Arad)
2015. december 14.
Hálaadó ünnepélyes szentmise Kisjenőn
Újraszentelték a belülről megújult katolikus templomot
Hitélet rovatunkban jeleztük, hogy a belső felújításon átesett kisjenői katolikus templom megáldására szombaton 16 órától kerül sor.
A 10 pap és egyházi méltóság a feszület nyomában történt ünnepélyes bevonulását követően Molnár Erzsébet óvónő, a Körös-mente Irodalmi Kör tagja nagy átéléssel szavalta el Reményik Sándor Isten című költeményét. Ezt követően ft. Groza Dániel plébános köszöntötte a híveket és a vendégeket, a paptestvéreket, msgr. Johann Dirschl püspöki helynököt, ft. Király Árpád marosi főesperest, arad-ségai plébánost, ft. Szabó Péter kanonokot, zimándújfalui plébánost, illetve a megjelent nt. Pap József erdőhegyi református lelkipásztort és a vele érkezett presbitereket. Megköszönte a vikáriusnak, amiért eleget tett a felkérésének, ami a belülről teljesen felújított templom megáldására, újraszentelésére vonatkozott.
A püspöki helynök örömének adott hangot, amiért belülről ilyen szépen felújított templom ünnepélyes megáldásának, újraszentelésének lehet a részese. A közösen elmondott imát követően megáldotta, illetve ft. Király Árpád főesperes kíséretében újra megszentelte belülről a templomot és a benne lévő híveket.
Szentbeszédében a püspöki helynök az általa rendszeresen követett nyugati hitéletből kiindulva, egyik ottani lelkésznek, a mindenek felett álló szolgálatról tett tanúbizonyságát méltatta. Vagyis egyik szebb napokat is megélt nyugati templomban, ahol a globalizáció és a rosszul értelmezett liberalizmus miatt a hívek teljesen eltávolodtak a templomtól, a szentmisét az üresen álló padoknak tartotta meg, hiszen Isten akkor is a templomban van, ha azt a hívek elhagyták. Annak a reményének adott hangot, hogy a kisjenői katolikus templom számára készült vadonatúj, központi fűtéssel is ellátott padok mindig megtelnek az isteni igét szomjazó hívekkel. Vagyis, az itteni hívek kitartanak nem csupán a templom, hanem az Istenbe vetett hitük mellett is.
Miután együtt magyarul, illetve románul is imádkoztak, ft. Groza Dániel plébános mondott köszönetet a Kisjenői Polgármesteri Hivatalnak és a városi tanácsnak, amiért 100 ezer lejjel támogatta a felújítási munkálatokat, amelyeket saját erőforrásból, illetve a hívek adományaiból további 30 ezer lejjel toldottak meg. Név szerint köszönetet mondott Gheorghe Burdan polgármesternek, illetve a két magyar tanácsosnak, Bíró Zoltánnak és Pálfi Mátyásnak, amiért mindent megtettek a támogatás elnyeréséért. Ugyanakkor köszönetet mondott az adakozó, illetve az önkéntes munkájukkal közreműködött híveknek is, név szerint megemlítve Mosoni János gondnokot, aki amellett, hogy adakozott, a felújítási munkálatok irányításából, felügyeletéből is jelentős részt vállalt. A felújítás során új padokat rendeltek, amelyekbe radiátort szereltek, de felújították a templomhajóban, valamint a karzaton is a padlócsempét, átfestették a falburkolatot és a falakat. Az elvégzett kiváló munkáért a plébános köszönetet mondott Miclo Şadeţchinek, aki a padlócsempét rakta le és Doru Vlaşnak, aki az új padokat készítette, továbbá Hégely Leventének, aki a központi fűtés beszerelésének a munkáit végezte el.
Ft. Király Árpád marosi főesperes megköszönte ft. Groza Dániel plébánosnak, amiért felvállalta a nagy munka megszervezését, irányítását, illetve mindazoknak, akik adományaikkal vagy a kétkezi munkájukkal járultak hozzá Isten helybeli hajlékának a belső felújításához.
A nemzeti imánkkal végződött hálaadó szertartás végén a plébános a híveket az udvaron adott szeretetvendégségre, míg a vendégeket és a segítőket az ifjúsági ház nagytermében adott vacsorára hívta meg.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
Újraszentelték a belülről megújult katolikus templomot
Hitélet rovatunkban jeleztük, hogy a belső felújításon átesett kisjenői katolikus templom megáldására szombaton 16 órától kerül sor.
A 10 pap és egyházi méltóság a feszület nyomában történt ünnepélyes bevonulását követően Molnár Erzsébet óvónő, a Körös-mente Irodalmi Kör tagja nagy átéléssel szavalta el Reményik Sándor Isten című költeményét. Ezt követően ft. Groza Dániel plébános köszöntötte a híveket és a vendégeket, a paptestvéreket, msgr. Johann Dirschl püspöki helynököt, ft. Király Árpád marosi főesperest, arad-ségai plébánost, ft. Szabó Péter kanonokot, zimándújfalui plébánost, illetve a megjelent nt. Pap József erdőhegyi református lelkipásztort és a vele érkezett presbitereket. Megköszönte a vikáriusnak, amiért eleget tett a felkérésének, ami a belülről teljesen felújított templom megáldására, újraszentelésére vonatkozott.
A püspöki helynök örömének adott hangot, amiért belülről ilyen szépen felújított templom ünnepélyes megáldásának, újraszentelésének lehet a részese. A közösen elmondott imát követően megáldotta, illetve ft. Király Árpád főesperes kíséretében újra megszentelte belülről a templomot és a benne lévő híveket.
Szentbeszédében a püspöki helynök az általa rendszeresen követett nyugati hitéletből kiindulva, egyik ottani lelkésznek, a mindenek felett álló szolgálatról tett tanúbizonyságát méltatta. Vagyis egyik szebb napokat is megélt nyugati templomban, ahol a globalizáció és a rosszul értelmezett liberalizmus miatt a hívek teljesen eltávolodtak a templomtól, a szentmisét az üresen álló padoknak tartotta meg, hiszen Isten akkor is a templomban van, ha azt a hívek elhagyták. Annak a reményének adott hangot, hogy a kisjenői katolikus templom számára készült vadonatúj, központi fűtéssel is ellátott padok mindig megtelnek az isteni igét szomjazó hívekkel. Vagyis, az itteni hívek kitartanak nem csupán a templom, hanem az Istenbe vetett hitük mellett is.
Miután együtt magyarul, illetve románul is imádkoztak, ft. Groza Dániel plébános mondott köszönetet a Kisjenői Polgármesteri Hivatalnak és a városi tanácsnak, amiért 100 ezer lejjel támogatta a felújítási munkálatokat, amelyeket saját erőforrásból, illetve a hívek adományaiból további 30 ezer lejjel toldottak meg. Név szerint köszönetet mondott Gheorghe Burdan polgármesternek, illetve a két magyar tanácsosnak, Bíró Zoltánnak és Pálfi Mátyásnak, amiért mindent megtettek a támogatás elnyeréséért. Ugyanakkor köszönetet mondott az adakozó, illetve az önkéntes munkájukkal közreműködött híveknek is, név szerint megemlítve Mosoni János gondnokot, aki amellett, hogy adakozott, a felújítási munkálatok irányításából, felügyeletéből is jelentős részt vállalt. A felújítás során új padokat rendeltek, amelyekbe radiátort szereltek, de felújították a templomhajóban, valamint a karzaton is a padlócsempét, átfestették a falburkolatot és a falakat. Az elvégzett kiváló munkáért a plébános köszönetet mondott Miclo Şadeţchinek, aki a padlócsempét rakta le és Doru Vlaşnak, aki az új padokat készítette, továbbá Hégely Leventének, aki a központi fűtés beszerelésének a munkáit végezte el.
Ft. Király Árpád marosi főesperes megköszönte ft. Groza Dániel plébánosnak, amiért felvállalta a nagy munka megszervezését, irányítását, illetve mindazoknak, akik adományaikkal vagy a kétkezi munkájukkal járultak hozzá Isten helybeli hajlékának a belső felújításához.
A nemzeti imánkkal végződött hálaadó szertartás végén a plébános a híveket az udvaron adott szeretetvendégségre, míg a vendégeket és a segítőket az ifjúsági ház nagytermében adott vacsorára hívta meg.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2015. december 23.
Könyvbemutató, kellemes együttlét Erdőhegyen
„Emlékezzél meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr, a te Istened.2
(5 Móz. 8, 2a)
„Írd meg amiket láttál”
(Jel 1, 19a)
Nem mindennapi könyvbemutatót szervezett szombaton délután az Erdélyi Magyar Néppárt kisjenői szervezete az erdőhegyi református Közösségi Házban.
Borgya Rozália kisjenői Néppárt-elnök szervezésében egy műsoros esttel egybekötött könyvbemutatón vehettek részt a kisjenői és környékbeli magyarok. Először Burián Sándor Arad megyei Néppárt-elnök köszöntötte a vendégeket és a megjelent nagyszámú érdeklődőt, könyvbarátot. Meleg Vilmos nagyváradi színművész következett, aki egy magával ragadó lendületű előadásban egy versfüzért adott elő klasszikus költőink hazafias verseiből. Utána Hotăran Victoria Bernadett ágyai tanuló énekelt el tiszta, csengő hangon két karácsonyi és egy Erdélyről szóló dalt. Végül Orbán Ágota mondta el Illyés Gyula Haza a magasban című versét. A produkciók között Borgya József citerán betyárénekeket játszott és énekelt.
Az est második részében baráti beszélgetés keretében bemutattuk Molnár Kálmán, a Zilahi Református Egyházmegye nyugalmazott esperesének, Szilágysági szabadító karácsony – Tővisháti megemlékezések című könyvét. Megtudhattuk, milyen volt 30 évvel ezelőtt a Securitate „gyónásaira” járni, főleg azoknak, akik nem akartak ezzel az ördögi szervezettel együttműködni. Milyen volt látni a régi rendszer utolsó, kétségbeesett lépéseit és a fordulat után a remény első sugarait. Majd részt venni a magyarság önszerveződésében, és megtapasztalni a csalódottságot, amikor rövid idő múlva, az egyházon belül is, a változást élete kockáztatásával elindító Tőkés László püspök ellen fordultak, és hagyták cserben a magyar emberek. A keserű hangulat oldására rátértünk az esperes úr egy másik, kevesek által ismert művére: a 2013-ban készített életinterjúra, amely nem került nyomdába, csak a világhálón elérhető. Ebben a kötetben mesél Molnár Kálmán többek között az ágyai gyermekkoráról és a kisjenői iskolás éveiről. A közönség élvezettel hallgatta az anekdotákat, majd kérdéseket tehetett fel a szerzőnek.
Az est végén a szervezők szeretetvendégséget tartottak a megjelenteknek.
A beszélgetések és könyvbemutató végén kiderült, hogy 26 évvel a rendszerváltás után az erdélyi magyarok talán jobban félnek, mint a kommunista rendszer idején. Kérdés, hogy mitől?
Molnár Kálmánnal együtt mi is valljuk:
„Mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.”
(Zsidókhoz írt levél, 10, 30)
dr. Burián Sándor
Nyugati Jelen (Arad)
„Emlékezzél meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr, a te Istened.2
(5 Móz. 8, 2a)
„Írd meg amiket láttál”
(Jel 1, 19a)
Nem mindennapi könyvbemutatót szervezett szombaton délután az Erdélyi Magyar Néppárt kisjenői szervezete az erdőhegyi református Közösségi Házban.
Borgya Rozália kisjenői Néppárt-elnök szervezésében egy műsoros esttel egybekötött könyvbemutatón vehettek részt a kisjenői és környékbeli magyarok. Először Burián Sándor Arad megyei Néppárt-elnök köszöntötte a vendégeket és a megjelent nagyszámú érdeklődőt, könyvbarátot. Meleg Vilmos nagyváradi színművész következett, aki egy magával ragadó lendületű előadásban egy versfüzért adott elő klasszikus költőink hazafias verseiből. Utána Hotăran Victoria Bernadett ágyai tanuló énekelt el tiszta, csengő hangon két karácsonyi és egy Erdélyről szóló dalt. Végül Orbán Ágota mondta el Illyés Gyula Haza a magasban című versét. A produkciók között Borgya József citerán betyárénekeket játszott és énekelt.
Az est második részében baráti beszélgetés keretében bemutattuk Molnár Kálmán, a Zilahi Református Egyházmegye nyugalmazott esperesének, Szilágysági szabadító karácsony – Tővisháti megemlékezések című könyvét. Megtudhattuk, milyen volt 30 évvel ezelőtt a Securitate „gyónásaira” járni, főleg azoknak, akik nem akartak ezzel az ördögi szervezettel együttműködni. Milyen volt látni a régi rendszer utolsó, kétségbeesett lépéseit és a fordulat után a remény első sugarait. Majd részt venni a magyarság önszerveződésében, és megtapasztalni a csalódottságot, amikor rövid idő múlva, az egyházon belül is, a változást élete kockáztatásával elindító Tőkés László püspök ellen fordultak, és hagyták cserben a magyar emberek. A keserű hangulat oldására rátértünk az esperes úr egy másik, kevesek által ismert művére: a 2013-ban készített életinterjúra, amely nem került nyomdába, csak a világhálón elérhető. Ebben a kötetben mesél Molnár Kálmán többek között az ágyai gyermekkoráról és a kisjenői iskolás éveiről. A közönség élvezettel hallgatta az anekdotákat, majd kérdéseket tehetett fel a szerzőnek.
Az est végén a szervezők szeretetvendégséget tartottak a megjelenteknek.
A beszélgetések és könyvbemutató végén kiderült, hogy 26 évvel a rendszerváltás után az erdélyi magyarok talán jobban félnek, mint a kommunista rendszer idején. Kérdés, hogy mitől?
Molnár Kálmánnal együtt mi is valljuk:
„Mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.”
(Zsidókhoz írt levél, 10, 30)
dr. Burián Sándor
Nyugati Jelen (Arad)
2016. január 11.
Beszélgetés Borgya Józseffel és Rozáliával
Újraindítanák a magyar néptánccsoportot
Azt hallottuk, hogy a január 23-ára meghirdetett Erdőhegyi Bokréta nosztalgiabuli egyben olyan alakalom is lesz, ahol a 11 éve megszűnt, akkoriban Arad megye egyik legjobb néptánccsoportjának egykori tagjai és vezetői, a Borgya házaspár annak a lehetőségét is mérlegelik, hogyan lehetne újraéleszteni a körösközi városban, az iskolán kívüli néptánc-oktatással párhuzamosan, egy állandó magyar tánccsoportot is? A jelzett témáról való beszélgetés, a lehetőségek mérlegelése végett megkerestük Borgya Józsefet és feleségét, Rozáliát.
– Január 10-én mit lehet elmondani a bevezetőben említett témáról?
– Egyelőre egy nosztalgia bulit szervezünk január 23-án, szombaton – vette fel a beszélgetés fonalát Borgya Rozália –, amikor elsősorban a régi táncosokat várjuk, illetve mindazokat, akik akkor nekik drukkoltak, eljártak a fellépéseikre, de szívesen látjuk a barátokat is, mindenkit, aki szereti a magyar néptáncot. Hogy belevágunk-e újra, most nem tudnám megelőlegezni, az a nosztalgiabulin fog eldőlni. Biztatónak számít, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt támogatja e törekvésünket. Jóvoltából egy alkalommal elhívhattuk nagyváradról Miklós Jánost, aki a moldvai táncrend bevezető lépéseit mutatta be a gyermekeknek, akik nagyon élvezték. Azóta gyakran érdeklődnek a következő táncpróba iránt. Tulajdonképpen ez adta az ötletet a nosztalgiabuli megszervezésére, ahol együtt újra jól érezhetjük magunkat, videófelvételek, fényképek segítségével visszapergethetjük az akkori szép emlékeket, aztán majd meglátjuk, lesz-e folyatása… A régi csapattagok egy része eljött, hogy felelevenítsünk néhány táncot, néhányan elhozták a gyermekeiket is, akik énekeltek. Úgy látszik, Kisjenő-Erdőhegyen sok olyan ember él, akik a hétköznapok szürkeségébe szeretnének változatosságot hozni.
– Ha a bulin pozitív döntés születik, készek-e újra belevágni a tánccsoport megszervezésébe?
– Mindenképp támogatni fogjuk – folytatja Borgya Rozália –, de megkeressük azokat a szakembereket is, akik magas fokon művelik a néptánc oktatását, hogy a munkánk autentikus legyen.
– Borgya József és felesége háta mögött, a falon két sorban lóg összesen 5 citera, amelyek motiválják a kérdést a ház urához: manapság hogy áll a citerázással, amit 10 évvel ezelőtt elég magas fokon művelt?
– Olykor Vajczura János barátommal egy-egy pohár bor mellett, a magunk gyönyörűségére leakasztunk egy-egy citerát, amelyekkel kísérjük a nótázásunkat. Az alsó sorban, baloldalon látszó két hangszer, mestercitera, amelyekért sokat dolgoztam, míg a jobb oldalon lévő díszes citerát egy sonkáért vásároltam. A mesterciterák sokkal szebben szólnak, azoknak a kíséretében szoktunk nótázni is.
– Gondolom, ha a néptánccsoport fellépne, citerakísérettel való nótázással fűszereznék az előadást. Készen áll-e a zenélésre, nótázásra?
– Majd kiderül, mert egy tánccsoport létrehozása, betanítása nagyon nehéz és hosszú folyamat.
Iskolán kívüli közművelődés
– Magam nagy hiányát érzem a 2 ezer fős magyar közösségben egy, az iskolán kívüli szervezett, anyanyelvű művelődési életnek, amiben komoly teret kaphatna a néptánc. Hogy látja, lenne-e a településen elég olyan magyar vagy magyar származású fiatal, akik az iskolában szerzett alapokra támaszkodva, potenciális táncosaik, támogatóik lehetnének az együttesnek?
– Szerintem lenne, mert az Erdőhegyi Általános Iskolában működik a Fáy Szeréna Énekkar és a Szikra Csoport, csakhogy miután a tagjaik elvégzik az iskolát, nem folytatják az elkezdett munkát, tehát kárba vész az addigi fáradozásuk – veszi vissza a szót Borgya Rozália –, mert amíg működött a Bokréta, a vegyes házasságból származók közül a tanulmányaikat románul folytatók is a tánccsoportban maradtak. A zöme ilyen formában ismerkedett meg mélyebben a mi néptánc kultúránkkal. Nagy szükség lenne egy olyan közösségi tevékenységre – ami a népzene és néptánc is lehet –, ahol vallásra, nemzetiségre való tekintet nélkül valaki megismerkedhet a mi kultúránkkal, egy baráti társaság tagjává válhat. Régen így volt, hiszen több olyan fiatal járt közénk, akik magyarul alig tudtak, de a szép énekükkel emelték programjaink színvonalát. A fiatalok jobban össze tudtak ismerkedni, a csoporton belül 4 házasság jött létre, ami komoly eredmény. Személyesen sérelmezem, hogy amióta nincs a Bokréta, a Kisjenői Városnapokon a helybeli magyaroknak nincs programjuk, mintha nem is lennénk, noha az adót ugyanúgy fizetjük, mint mások.
– Amíg a Bokréta működött, meghívták-e a Városnapok programjába?
– A Bokréta idején még nem szerveztek Városnapokat, de miután befejezték a kultúrotthon felújítását, ott felléptünk.
– Ha újraalakulna a tánccsoport, kerülne-e olyan hely, ahol rendszeresen próbálhatnának?
– Szerintem – folytatja Borgya Rozália –, ha kulturált próbákról, szórakozásról lenne szó, kerülne olyan hely, amit most nem óhajtok megnevezni. A hozzánk tartozott fiatalokkal soha nem voltak fegyelmi gondok, nemcsak magukra vigyáztak, hanem egymásra is odafigyeltek. E fegyelemmel a tarsolyukban mindnyájan boldogulnak az életben is, amire őszintén büszkék vagyunk.
– Ha belevágnak, egy biztos anyagi háttér sem árt. Ezt meg lehetne szerezni?
– A Néppárt biztosított afelől, hogy pályázati úton segít az anyagi háttér biztosításában, mi viszont minél kisebb anyagi ráfordítással szeretnénk dolgozni. Nem szeretnénk anyagi terheket tenni a táncosokra vagy a családjaikra, hiszen manapság minden pénzre oda kell figyelni. Ha a Néppárt által ígért támogatással meg tudjuk fizetni a táncoktatókat, koreográfusokat, a továbbiakban boldogulunk… Annak idején a megyében a Bokréta volt a legkevésbé támogatott néptánccsoport, ami szinte családi vállalkozásként működött, nem fogadtak el bennünket – vonja le az utókövetkeztetést Borgya József.
– Nem gondolják-e, hogy pártoktól független civilszervezetként mindkét magyar tömörülés támogatására számíthatnának? Ha viszont egyikhez nagyon kötődnek, a másik esetleg nem fogja támogatni…
– Semmiképpen sem akarnánk megosztani a helybeli magyarságot, mert manapság egy kisjenő-erdőhegyi magyarnak, bármelyik párthoz is tartozzon, egy anyanyelvű rendezvényen ott kell lennie! Ha a Néppárt ajánlott fel támogatást, azt elfogadjuk. Az RMDSZ 26 éve állítja, hogy a magyarság érdekeit képviseli. Ha tényleg így van, akkor ne csak a kampányban tegye, hanem álljon mellénk a hétköznapokban is! A néptánc egy olyan világ, amit akkor ismer meg, szeret meg igazán az ember, ha valami köze van hozzá. Éppen ezért előre dönteni sem lehet a sorsáról. Ennél az oknál fogva arra kérünk mindenkit, akit érdekel az anyanyelvű kultúránk, akit érdekelnek csodás néptáncaink és népdalaink, hogy minél többen jöjjenek el a január 23-án, szombaton sorra kerülő nosztalgiabulira. Ott, közösen emlékezve a Bokréta szép sikereire, talán együtt eltervezhetjük egy tánccsoport életre hívásának a feltételeit is. A debreceni Redtrio szalonzenekar fellépése garancia a remek szórakozásra, népdalaink felidézésére is – zárta beszélgetésünket a Borgya házaspár.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)
Újraindítanák a magyar néptánccsoportot
Azt hallottuk, hogy a január 23-ára meghirdetett Erdőhegyi Bokréta nosztalgiabuli egyben olyan alakalom is lesz, ahol a 11 éve megszűnt, akkoriban Arad megye egyik legjobb néptánccsoportjának egykori tagjai és vezetői, a Borgya házaspár annak a lehetőségét is mérlegelik, hogyan lehetne újraéleszteni a körösközi városban, az iskolán kívüli néptánc-oktatással párhuzamosan, egy állandó magyar tánccsoportot is? A jelzett témáról való beszélgetés, a lehetőségek mérlegelése végett megkerestük Borgya Józsefet és feleségét, Rozáliát.
– Január 10-én mit lehet elmondani a bevezetőben említett témáról?
– Egyelőre egy nosztalgia bulit szervezünk január 23-án, szombaton – vette fel a beszélgetés fonalát Borgya Rozália –, amikor elsősorban a régi táncosokat várjuk, illetve mindazokat, akik akkor nekik drukkoltak, eljártak a fellépéseikre, de szívesen látjuk a barátokat is, mindenkit, aki szereti a magyar néptáncot. Hogy belevágunk-e újra, most nem tudnám megelőlegezni, az a nosztalgiabulin fog eldőlni. Biztatónak számít, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt támogatja e törekvésünket. Jóvoltából egy alkalommal elhívhattuk nagyváradról Miklós Jánost, aki a moldvai táncrend bevezető lépéseit mutatta be a gyermekeknek, akik nagyon élvezték. Azóta gyakran érdeklődnek a következő táncpróba iránt. Tulajdonképpen ez adta az ötletet a nosztalgiabuli megszervezésére, ahol együtt újra jól érezhetjük magunkat, videófelvételek, fényképek segítségével visszapergethetjük az akkori szép emlékeket, aztán majd meglátjuk, lesz-e folyatása… A régi csapattagok egy része eljött, hogy felelevenítsünk néhány táncot, néhányan elhozták a gyermekeiket is, akik énekeltek. Úgy látszik, Kisjenő-Erdőhegyen sok olyan ember él, akik a hétköznapok szürkeségébe szeretnének változatosságot hozni.
– Ha a bulin pozitív döntés születik, készek-e újra belevágni a tánccsoport megszervezésébe?
– Mindenképp támogatni fogjuk – folytatja Borgya Rozália –, de megkeressük azokat a szakembereket is, akik magas fokon művelik a néptánc oktatását, hogy a munkánk autentikus legyen.
– Borgya József és felesége háta mögött, a falon két sorban lóg összesen 5 citera, amelyek motiválják a kérdést a ház urához: manapság hogy áll a citerázással, amit 10 évvel ezelőtt elég magas fokon művelt?
– Olykor Vajczura János barátommal egy-egy pohár bor mellett, a magunk gyönyörűségére leakasztunk egy-egy citerát, amelyekkel kísérjük a nótázásunkat. Az alsó sorban, baloldalon látszó két hangszer, mestercitera, amelyekért sokat dolgoztam, míg a jobb oldalon lévő díszes citerát egy sonkáért vásároltam. A mesterciterák sokkal szebben szólnak, azoknak a kíséretében szoktunk nótázni is.
– Gondolom, ha a néptánccsoport fellépne, citerakísérettel való nótázással fűszereznék az előadást. Készen áll-e a zenélésre, nótázásra?
– Majd kiderül, mert egy tánccsoport létrehozása, betanítása nagyon nehéz és hosszú folyamat.
Iskolán kívüli közművelődés
– Magam nagy hiányát érzem a 2 ezer fős magyar közösségben egy, az iskolán kívüli szervezett, anyanyelvű művelődési életnek, amiben komoly teret kaphatna a néptánc. Hogy látja, lenne-e a településen elég olyan magyar vagy magyar származású fiatal, akik az iskolában szerzett alapokra támaszkodva, potenciális táncosaik, támogatóik lehetnének az együttesnek?
– Szerintem lenne, mert az Erdőhegyi Általános Iskolában működik a Fáy Szeréna Énekkar és a Szikra Csoport, csakhogy miután a tagjaik elvégzik az iskolát, nem folytatják az elkezdett munkát, tehát kárba vész az addigi fáradozásuk – veszi vissza a szót Borgya Rozália –, mert amíg működött a Bokréta, a vegyes házasságból származók közül a tanulmányaikat románul folytatók is a tánccsoportban maradtak. A zöme ilyen formában ismerkedett meg mélyebben a mi néptánc kultúránkkal. Nagy szükség lenne egy olyan közösségi tevékenységre – ami a népzene és néptánc is lehet –, ahol vallásra, nemzetiségre való tekintet nélkül valaki megismerkedhet a mi kultúránkkal, egy baráti társaság tagjává válhat. Régen így volt, hiszen több olyan fiatal járt közénk, akik magyarul alig tudtak, de a szép énekükkel emelték programjaink színvonalát. A fiatalok jobban össze tudtak ismerkedni, a csoporton belül 4 házasság jött létre, ami komoly eredmény. Személyesen sérelmezem, hogy amióta nincs a Bokréta, a Kisjenői Városnapokon a helybeli magyaroknak nincs programjuk, mintha nem is lennénk, noha az adót ugyanúgy fizetjük, mint mások.
– Amíg a Bokréta működött, meghívták-e a Városnapok programjába?
– A Bokréta idején még nem szerveztek Városnapokat, de miután befejezték a kultúrotthon felújítását, ott felléptünk.
– Ha újraalakulna a tánccsoport, kerülne-e olyan hely, ahol rendszeresen próbálhatnának?
– Szerintem – folytatja Borgya Rozália –, ha kulturált próbákról, szórakozásról lenne szó, kerülne olyan hely, amit most nem óhajtok megnevezni. A hozzánk tartozott fiatalokkal soha nem voltak fegyelmi gondok, nemcsak magukra vigyáztak, hanem egymásra is odafigyeltek. E fegyelemmel a tarsolyukban mindnyájan boldogulnak az életben is, amire őszintén büszkék vagyunk.
– Ha belevágnak, egy biztos anyagi háttér sem árt. Ezt meg lehetne szerezni?
– A Néppárt biztosított afelől, hogy pályázati úton segít az anyagi háttér biztosításában, mi viszont minél kisebb anyagi ráfordítással szeretnénk dolgozni. Nem szeretnénk anyagi terheket tenni a táncosokra vagy a családjaikra, hiszen manapság minden pénzre oda kell figyelni. Ha a Néppárt által ígért támogatással meg tudjuk fizetni a táncoktatókat, koreográfusokat, a továbbiakban boldogulunk… Annak idején a megyében a Bokréta volt a legkevésbé támogatott néptánccsoport, ami szinte családi vállalkozásként működött, nem fogadtak el bennünket – vonja le az utókövetkeztetést Borgya József.
– Nem gondolják-e, hogy pártoktól független civilszervezetként mindkét magyar tömörülés támogatására számíthatnának? Ha viszont egyikhez nagyon kötődnek, a másik esetleg nem fogja támogatni…
– Semmiképpen sem akarnánk megosztani a helybeli magyarságot, mert manapság egy kisjenő-erdőhegyi magyarnak, bármelyik párthoz is tartozzon, egy anyanyelvű rendezvényen ott kell lennie! Ha a Néppárt ajánlott fel támogatást, azt elfogadjuk. Az RMDSZ 26 éve állítja, hogy a magyarság érdekeit képviseli. Ha tényleg így van, akkor ne csak a kampányban tegye, hanem álljon mellénk a hétköznapokban is! A néptánc egy olyan világ, amit akkor ismer meg, szeret meg igazán az ember, ha valami köze van hozzá. Éppen ezért előre dönteni sem lehet a sorsáról. Ennél az oknál fogva arra kérünk mindenkit, akit érdekel az anyanyelvű kultúránk, akit érdekelnek csodás néptáncaink és népdalaink, hogy minél többen jöjjenek el a január 23-án, szombaton sorra kerülő nosztalgiabulira. Ott, közösen emlékezve a Bokréta szép sikereire, talán együtt eltervezhetjük egy tánccsoport életre hívásának a feltételeit is. A debreceni Redtrio szalonzenekar fellépése garancia a remek szórakozásra, népdalaink felidézésére is – zárta beszélgetésünket a Borgya házaspár.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)
2016. február 25.
Lezárult a konzultáció
Mit akar az erdélyi magyar nemzet?
Lezárult az RMDSZ által indított városi konzultáció, amelynek során 4 hónapon keresztül 36 erdélyi városban több mint 50 ezer magyar családot kérdeztek meg arról, hogy milyen ügyekkel kell foglalkoznia az RMDSZ-nek.
Nagy Zoltán Levente, az RMDSZ területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnöke így összegezte az eredményeket: a konzultáció során a magyar emberek egyértelműen megfogalmazták, alapvetően gazdasági és egészségügyi kérdésekre vonatkoznak az RMDSZ-szel szemben támasztott általános elvárásaik. A munkahelyteremtés, az egészségügyi ellátás javítása, a jövedelmek emelése és az erdélyi utak feljavítása a legfontosabb négy feladat. Közép-Erdélyben és a szórványban mindezek mellett a magyar nyelvű oktatás támogatására van kiemelkedő igény. A 36 erdélyi városban ugyanakkor a megkérdezett magyar emberek azt is elvárják az RMDSZ-től, hogy nemzetiségi kérdésekben is kiálljon, és megvédje jogaikat.
A jelenlegi polgármesterekkel a válaszadók 52 százaléka elégedett, magyar nemzetiségű polgármesterek esetében ugyanez az arány 69, a román városvezetők esetében 40 százalékos. A legkedveltebb magyar polgármesterek Erdőszentgyörgy, Nagyszalonta, Nagykároly, Szováta, Szilágycseh, Nyárádszereda, Sepsiszentgyörgy, Pécska és Barót vezetői. Átlagon aluli elismerést Gyergyószentmiklós és Székelyudvarhely városgazdái kaptak. A román polgármesterek közül Szatmárnémeti elöljárója a leginkább elutasított.
Az RMDSZ megítélése az egyes városok szintjén nagyon differenciált. Átlag felett Szilágycseh, Nagykároly, Szováta, Beszterce, Arad, Nagyenyed, Szatmárnémeti, Erdőszentgyörgy, Szászrégen, Bethlen, Nagybánya, Kisjenő, Nagyszalonta, Vajdahunyad, Zilah, Pécska, Csíkszereda válaszadói értékelik pozitívnak az RMDSZ tevékenységét. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Mit akar az erdélyi magyar nemzet?
Lezárult az RMDSZ által indított városi konzultáció, amelynek során 4 hónapon keresztül 36 erdélyi városban több mint 50 ezer magyar családot kérdeztek meg arról, hogy milyen ügyekkel kell foglalkoznia az RMDSZ-nek.
Nagy Zoltán Levente, az RMDSZ területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnöke így összegezte az eredményeket: a konzultáció során a magyar emberek egyértelműen megfogalmazták, alapvetően gazdasági és egészségügyi kérdésekre vonatkoznak az RMDSZ-szel szemben támasztott általános elvárásaik. A munkahelyteremtés, az egészségügyi ellátás javítása, a jövedelmek emelése és az erdélyi utak feljavítása a legfontosabb négy feladat. Közép-Erdélyben és a szórványban mindezek mellett a magyar nyelvű oktatás támogatására van kiemelkedő igény. A 36 erdélyi városban ugyanakkor a megkérdezett magyar emberek azt is elvárják az RMDSZ-től, hogy nemzetiségi kérdésekben is kiálljon, és megvédje jogaikat.
A jelenlegi polgármesterekkel a válaszadók 52 százaléka elégedett, magyar nemzetiségű polgármesterek esetében ugyanez az arány 69, a román városvezetők esetében 40 százalékos. A legkedveltebb magyar polgármesterek Erdőszentgyörgy, Nagyszalonta, Nagykároly, Szováta, Szilágycseh, Nyárádszereda, Sepsiszentgyörgy, Pécska és Barót vezetői. Átlagon aluli elismerést Gyergyószentmiklós és Székelyudvarhely városgazdái kaptak. A román polgármesterek közül Szatmárnémeti elöljárója a leginkább elutasított.
Az RMDSZ megítélése az egyes városok szintjén nagyon differenciált. Átlag felett Szilágycseh, Nagykároly, Szováta, Beszterce, Arad, Nagyenyed, Szatmárnémeti, Erdőszentgyörgy, Szászrégen, Bethlen, Nagybánya, Kisjenő, Nagyszalonta, Vajdahunyad, Zilah, Pécska, Csíkszereda válaszadói értékelik pozitívnak az RMDSZ tevékenységét. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. február 29.
Megszólalás és elhallgatás
Elsőéves egyetemi hallgatóként 1973-ban jelen voltam azon a kolozsvári szabadegyetemi előadáson, amelyen a jeles költő és nagy tekintélyű irodalmi szerkesztő, Székely János beszélt a költészet haláláról. Élő szóban előadott esszéjét a következő szavakkal fejezte be: „Ars poeticám a hallgatás. Versem – hallgassák meg, kérem –, versem: a csend.” A hallottak mondhatni váratlanul érték, valósággal megdöbbentették a nagyszámú közönséget, majd élénk vita következett, emlékezetem szerint elsőként Bajor Andor kért szót...
Belátom, Székely János nem az egyedüli volt, aki költőként az elhallgatás mellett érvelt adott helyzetben. A 125 évvel ezelőtt született Olosz Lajost ugyancsak olyan költőként tartja számon az irodalomtörténet, aki az elhallgatás kísértésével küzdött folyamatosan. Nem könnyű ennek teljes magyarázatát adni, annyi bizonyos, hogy verseiben például a végzet motívuma mondhatni kezdettől jelen van, de ez nem közvetlenül az első világháború és az azt követő összeomlás, valamint a magyarságot súlyosan érintő békediktátum okozta traumával magyarázható, sem a költő elszigeteltségével, a periféria, a kultúrközpontoktól távoli Kisjenő visszahúzó erejével. Ennek a tragikus világlátásnak a gyökerei bizonyára mélyebben keresendők, éspedig Olosz Lajos személyiségében és az eszmei fejlődését meghatározó metafizikai nézetekben. A fiatalkorában radikális elveket valló lázadó költő harmincéves korára már olyan életérzéseknek adott hangot verseiben, amelyek a 19–20. századi modern európai gondolkodás és költészet – koztük a modern magyar líra – ismertetőjegyei voltak.
Olosz Lajos verseiből nem valamilyen meghatározott dologtól vagy eseménytől való félelem gondolatát lehet kiolvasni, hanem a szorongásét, az ő sorai az ismeretlen, illetve a meghatározhatatlan veszélytől való félelemnek a megszólaltatói. A költő magányérzete sem valamiféle kiközösítésnek vagy a kietlen környezetnek tudható be egyértelműen. Amit ő megél, az tulajdonképpen egy egzisztenciális magány, minthogy azt kell tapasztalnia, hogy „beleég az iszonyú való, / hogy hiába ölelne, minden hiába, / mind-mind egyedül van, / amíg él, magában.” (Egyedül, 1920) Ebből a versbeszédből még a személyesség is hiányzik, távolságtartóan, egyes szám harmadik személyben esik szó a lírai alanyról: „Egyedül érzi magát, aki megy”; „Körültekint”; „Hívna valakit, / aki segítne talán csak neki.” Az Éjjel című versben (1921) ugyan közvetlenül, egyes szám első személyben nyilatkozik meg a lírai én, de a sivár és az elmúlást idéző külső környezet, valamint a kiúttalanság és a reménytelen várakozás ugyancsak szorongást szül benne. Létköltészet tehát, amit Olosz Lajos művelt a huszadik század harmadik évtizedében, amelynek tárgya az emberi egzisztencia, s ilyen tekintetben különbözik az ő lírája a korabeli erdélyi magyar lírának a Reményik vagy Tompa által képviselt változataitól.
Egyik emblematikus versét, a Gladiátorarcot 1921-ben írta Olosz Lajos. Visszautal ebben egy előző korra, amelyben még távlatok nyíltak az ember előtt, s ugyanakkor számot vet azzal, hogy saját jelenében minden bezárult, csak egy kegyetlenségig szigorú, zord arccal, a marcona Életével találja szemben magát a lírai hős, mi több, még fel is veszi vele a harcot. Később viszont az efféle heroikus, eleve kudarcra ítélt küzdelmet is feladja a költő, eluralkodik rajta a reményvesztettség. Erről tanúskodik az ugyancsak 1921-ben írt Végzet. A címül választott fogalmat, a végzetet megszemélyesítve, merev arcúnak festi a költő, s kimondja, hogy ennek megjelenése egyetemes fenyegetettséggel jár.
Mély pesszimizmusát és végzettudatát nem sikerült leküzdenie Olosz Lajosnak, ami azzal járt, hogy egy jó évtizednyi költői jelenlét múltán már az elhallgatást mérlegelte, kijelentvén másik jelképes versében, a Barlanghomályban (1930), hogy „maholnap már semmit sem mondok.” Azt is tudjuk azonban, hogy egy álombeli, végveszélyt vizionáló költeményének, a Beomló tárna címűnek (1931) a záró szavai szerint élt benne a vágy egy szabad és emberi élet után. Úgy érezhette viszont, hogy ennek valóra váltásához nem a költészet viszi közelebb. Elhallgatott tehát. A költői megszólalást ezután már ritkán vállalta.
Borcsa János. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Elsőéves egyetemi hallgatóként 1973-ban jelen voltam azon a kolozsvári szabadegyetemi előadáson, amelyen a jeles költő és nagy tekintélyű irodalmi szerkesztő, Székely János beszélt a költészet haláláról. Élő szóban előadott esszéjét a következő szavakkal fejezte be: „Ars poeticám a hallgatás. Versem – hallgassák meg, kérem –, versem: a csend.” A hallottak mondhatni váratlanul érték, valósággal megdöbbentették a nagyszámú közönséget, majd élénk vita következett, emlékezetem szerint elsőként Bajor Andor kért szót...
Belátom, Székely János nem az egyedüli volt, aki költőként az elhallgatás mellett érvelt adott helyzetben. A 125 évvel ezelőtt született Olosz Lajost ugyancsak olyan költőként tartja számon az irodalomtörténet, aki az elhallgatás kísértésével küzdött folyamatosan. Nem könnyű ennek teljes magyarázatát adni, annyi bizonyos, hogy verseiben például a végzet motívuma mondhatni kezdettől jelen van, de ez nem közvetlenül az első világháború és az azt követő összeomlás, valamint a magyarságot súlyosan érintő békediktátum okozta traumával magyarázható, sem a költő elszigeteltségével, a periféria, a kultúrközpontoktól távoli Kisjenő visszahúzó erejével. Ennek a tragikus világlátásnak a gyökerei bizonyára mélyebben keresendők, éspedig Olosz Lajos személyiségében és az eszmei fejlődését meghatározó metafizikai nézetekben. A fiatalkorában radikális elveket valló lázadó költő harmincéves korára már olyan életérzéseknek adott hangot verseiben, amelyek a 19–20. századi modern európai gondolkodás és költészet – koztük a modern magyar líra – ismertetőjegyei voltak.
Olosz Lajos verseiből nem valamilyen meghatározott dologtól vagy eseménytől való félelem gondolatát lehet kiolvasni, hanem a szorongásét, az ő sorai az ismeretlen, illetve a meghatározhatatlan veszélytől való félelemnek a megszólaltatói. A költő magányérzete sem valamiféle kiközösítésnek vagy a kietlen környezetnek tudható be egyértelműen. Amit ő megél, az tulajdonképpen egy egzisztenciális magány, minthogy azt kell tapasztalnia, hogy „beleég az iszonyú való, / hogy hiába ölelne, minden hiába, / mind-mind egyedül van, / amíg él, magában.” (Egyedül, 1920) Ebből a versbeszédből még a személyesség is hiányzik, távolságtartóan, egyes szám harmadik személyben esik szó a lírai alanyról: „Egyedül érzi magát, aki megy”; „Körültekint”; „Hívna valakit, / aki segítne talán csak neki.” Az Éjjel című versben (1921) ugyan közvetlenül, egyes szám első személyben nyilatkozik meg a lírai én, de a sivár és az elmúlást idéző külső környezet, valamint a kiúttalanság és a reménytelen várakozás ugyancsak szorongást szül benne. Létköltészet tehát, amit Olosz Lajos művelt a huszadik század harmadik évtizedében, amelynek tárgya az emberi egzisztencia, s ilyen tekintetben különbözik az ő lírája a korabeli erdélyi magyar lírának a Reményik vagy Tompa által képviselt változataitól.
Egyik emblematikus versét, a Gladiátorarcot 1921-ben írta Olosz Lajos. Visszautal ebben egy előző korra, amelyben még távlatok nyíltak az ember előtt, s ugyanakkor számot vet azzal, hogy saját jelenében minden bezárult, csak egy kegyetlenségig szigorú, zord arccal, a marcona Életével találja szemben magát a lírai hős, mi több, még fel is veszi vele a harcot. Később viszont az efféle heroikus, eleve kudarcra ítélt küzdelmet is feladja a költő, eluralkodik rajta a reményvesztettség. Erről tanúskodik az ugyancsak 1921-ben írt Végzet. A címül választott fogalmat, a végzetet megszemélyesítve, merev arcúnak festi a költő, s kimondja, hogy ennek megjelenése egyetemes fenyegetettséggel jár.
Mély pesszimizmusát és végzettudatát nem sikerült leküzdenie Olosz Lajosnak, ami azzal járt, hogy egy jó évtizednyi költői jelenlét múltán már az elhallgatást mérlegelte, kijelentvén másik jelképes versében, a Barlanghomályban (1930), hogy „maholnap már semmit sem mondok.” Azt is tudjuk azonban, hogy egy álombeli, végveszélyt vizionáló költeményének, a Beomló tárna címűnek (1931) a záró szavai szerint élt benne a vágy egy szabad és emberi élet után. Úgy érezhette viszont, hogy ennek valóra váltásához nem a költészet viszi közelebb. Elhallgatott tehát. A költői megszólalást ezután már ritkán vállalta.
Borcsa János. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. június 11.
Kisjenői gyermeknap a Kolping családdal
Az elmúlt hétvégén, a kisjenhői római katolikus plébánián idén is megszervezték a gyermeknapi ünnepséget. Az eseményre a legfiatalabb korú gyermekek is meghívót kaptak, de szívesen látták a szervezők a szülők mellett a nagyszülőket is.
Madarász Judit, valamint a Kolping családok és ft. Groza Dániel plébános úr segítségével tartalmas és szórakoztató műsort adtak elő. Az egybegyűltek köszöntését követően Molnár Márton vezetésével elénekelték a résztvevők a Kolping himnuszt, majd Molnár Eszter Zita gyermekdalokat adott elő. Gyermekek és a felnőttek különböző ügyességi és sportjátékokon vehettek részt. Minden korosztály igyekezett a versenyekben az első helyen végezni ez sokszor nagy derültséget, kacagást okozott mindenkinek,
Nagy sikert aratott a lángosevő verseny is, ahol a jelentkezők alaposan kikenték magukat tejföllel. Kicsik és a nagyok kötélhúzásban mérték össze erejüket. Voltak még ügyességi játékok, például zsákfutás, bowlingozás, célba dobás, ugrókötelezés stb. Egytől egyig nagy népszerűségnek örvendtek. Minden felnőtt arcán látszott, hogy a gyermekekkel együtt eltöltött, gondtalan játék öröme egy kicsit visszarepítette őket is a múltba, a gyermekkorukba.
A sok mozgástól és nevetéstől mindenki megéhezett, ezért nem lett volna teljes a nap szalonnasütés nélkül. Szülők gondoskodtak a finomságokról, bőségesen jutott mindenkinek szalonna, kolbász, sütemény és természetesen üdítő is. A szépen feldíszített ifjúsági házban fogyasztották el az ebédet.
A rendezvény végére már csak az ajándékozás maradt. A kis bajnokok a csokoládék és lufik mellé egy névre szóló oklevelet is kaptak.
Madarász Judit,
a kisjenői Kolping családok elnöke
Nyugati Jelen (Arad)
Az elmúlt hétvégén, a kisjenhői római katolikus plébánián idén is megszervezték a gyermeknapi ünnepséget. Az eseményre a legfiatalabb korú gyermekek is meghívót kaptak, de szívesen látták a szervezők a szülők mellett a nagyszülőket is.
Madarász Judit, valamint a Kolping családok és ft. Groza Dániel plébános úr segítségével tartalmas és szórakoztató műsort adtak elő. Az egybegyűltek köszöntését követően Molnár Márton vezetésével elénekelték a résztvevők a Kolping himnuszt, majd Molnár Eszter Zita gyermekdalokat adott elő. Gyermekek és a felnőttek különböző ügyességi és sportjátékokon vehettek részt. Minden korosztály igyekezett a versenyekben az első helyen végezni ez sokszor nagy derültséget, kacagást okozott mindenkinek,
Nagy sikert aratott a lángosevő verseny is, ahol a jelentkezők alaposan kikenték magukat tejföllel. Kicsik és a nagyok kötélhúzásban mérték össze erejüket. Voltak még ügyességi játékok, például zsákfutás, bowlingozás, célba dobás, ugrókötelezés stb. Egytől egyig nagy népszerűségnek örvendtek. Minden felnőtt arcán látszott, hogy a gyermekekkel együtt eltöltött, gondtalan játék öröme egy kicsit visszarepítette őket is a múltba, a gyermekkorukba.
A sok mozgástól és nevetéstől mindenki megéhezett, ezért nem lett volna teljes a nap szalonnasütés nélkül. Szülők gondoskodtak a finomságokról, bőségesen jutott mindenkinek szalonna, kolbász, sütemény és természetesen üdítő is. A szépen feldíszített ifjúsági házban fogyasztották el az ebédet.
A rendezvény végére már csak az ajándékozás maradt. A kis bajnokok a csokoládék és lufik mellé egy névre szóló oklevelet is kaptak.
Madarász Judit,
a kisjenői Kolping családok elnöke
Nyugati Jelen (Arad)
2016. július 6.
KITÁSZ Vándorgyűlés Aradon
Ezen a hétvégén, Arad a helyszíne s a Kölcsey Egyesület a házigazdája a KITÁSZ ( Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége) XXV. Vándorgyűlésének.
Az 1992-ben alakult Szövetség kigondolója és első elnöke Varga Domokos volt. A Szövetség jelenleg mintegy 50 magyarországi és határon túli tagszervezetet egyesít. A Szövetség alapszabálya feladatként rögzíti, hogy évente vándorgyűlést rendeznek valamely tagszervezet székhelyén.
Aradon 2003-ban már volt KITÁSZ-vándorgyűlés.
A vándorgyűlés előadásainak egy része nyilvános. Ezekre szeretettel várnak a rendezők minden érdeklődőt. Rövid 20–25 perces előadásokat hallgathatunk meg, közöttük rövid pár perces szünettel, tehát bárki részt vehet egy vagy több, esetleg valamennyi előadáson.
Az idei vándorgyűlés egyik különleges rendezvénye a Kölcsey-képtár sorozat 7. tárlata. Ez alkalommal 14 Aradi kortárs magyar képzőművész mutatkozik be vendégeinknek, és természetesen a képzőművészetet kedvelő Aradi közönségnek. A kiállítás megnyitója pénteken, július 8-án délután 5 órakor lesz a Széchenyi (Horia) utcai Klió Teremben. A kiállítást Fekete Károly, a kiállítás kurátora és Ódry Mária költő-képzőművész nyitja meg.
Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy mind a Vándorgyűlés megnyitóján a Városházán, mind a kiállításon részt vesz és köszönti vendégeinket és az Aradiakat Bognár Levente alpolgármester úr. A rendezvényt Arad város művelődési központja (Centrul Municipal de Cultură Arad) támogatja.
Reméljük, hogy tartalmas és kellemes időtöltésben lesz része minden résztvevőnek.
A KITÁSZ XXV. Vándorgyűlésének nyilvános előadásai és rendezvényei:
2016. július 8.,péntek– helyszín: a Városháza Díszterme
9.00–9.30 Megnyitó a Városháza Dísztermében;
10.00–10.30 Az Aradi színház zenés és drámai látványosságai– előadó: Piroska Katalin színháztörténész, Arad;
10.30–11.00 Egy zseniális színész portréja. Jávor Pál film- és színpadi sikerei– előadó: Földesdy Gabriella színháztörténész, Budapest;
11.00–11.30 Arad megye szakrális köztéri szobrai– előadó: Ujj János helytörténész, Arad;
11.30–12.00 A Kisjenői címerfák alatt (az EMIR megalapítása)– előadó: Csanádi János helytörténész, Kisjenő;
12.00–12.30 Aradi újságíró személyiségek– előadó: Puskel Péter helytörténész, Arad.
Délután:
15.15–16.30 Az Aradi Ereklyemúzeum kincsei– előadó Erdélyi István, Arad, helyszín: a Kultúrpalota Ereklyemúzeuma;
17.00 Aradi Magyar Kortárs Képzőművészek Tárlata – helyszín a Széchenyi (Horia) utcai Klió Terem – a kiállítás kurátora Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke.
Az Aradi Kölcsey Egyesület tárlatsorozatának 7. kiállítása 14 Aradi kortárs képzőművész alkotásait mutatja be. A kiállítóművészek: Brittich Erzsébet, Cociuba Czank Veronika, Cociuba Lucian, Cociuba Németh Edith, Csernyánszki Judith, Eisele Szűcs Zoé, Kett-Groza János, Kocsis Rudolf, Kolumbán Zsolt, MoréSághi Annamária, Ódry Mária, Simó Margit, Siska-Szabó Hajnalka és Steinhübel Zoltán.
2016. július 9., szombat – helyszín az Arad Megyei RMDSZ Batthyány (episcopiei) utcai székházának ülésterme:
9.00–9.30 Virágh Gedeon, az utolsó Aradi fogoly– előadó: Molnár Péterné, a KITÁSZ ügyvezető elnöke, Kunszentmiklós;
9.30–10.00 Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola, gróf Bánffy Miklós és az Erdélyi Helikon múzsája– előadó: Kovács Attila Zoltán irodalomtörténész, a KITÁSZ elnöke, Szentendre;
10.00–10.30 Magányos fenyő (Tompa László)– előadó: dr. Medvigy Endre irodalomkutató, a KITÁSZ tiszteletbeli elnöke.
Alternatív program azoknak, akik a 11 órakor kezdődő KITÁSZ-közgyűlésén nem vesznek részt (a közgyűlés zártkörű rendezvény):
11.00–11.30 A magyar képzőművészet Aradi kincsei– előadó: Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke, helyszín: az Arad Megyei Múzeum Szépművészeti részlege (Ferdinánd utca – str. Gh. Popa de Teiuș);
12.00–12.30 A minoriták Aradon és az Arad főtéri minorita templom– előadó: Fekete Károly, helyszín: a főtéri minorita templom.
Fekete Károly alelnök
és Berecz Gábor titkár
Nyugati Jelen (Arad)
Ezen a hétvégén, Arad a helyszíne s a Kölcsey Egyesület a házigazdája a KITÁSZ ( Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége) XXV. Vándorgyűlésének.
Az 1992-ben alakult Szövetség kigondolója és első elnöke Varga Domokos volt. A Szövetség jelenleg mintegy 50 magyarországi és határon túli tagszervezetet egyesít. A Szövetség alapszabálya feladatként rögzíti, hogy évente vándorgyűlést rendeznek valamely tagszervezet székhelyén.
Aradon 2003-ban már volt KITÁSZ-vándorgyűlés.
A vándorgyűlés előadásainak egy része nyilvános. Ezekre szeretettel várnak a rendezők minden érdeklődőt. Rövid 20–25 perces előadásokat hallgathatunk meg, közöttük rövid pár perces szünettel, tehát bárki részt vehet egy vagy több, esetleg valamennyi előadáson.
Az idei vándorgyűlés egyik különleges rendezvénye a Kölcsey-képtár sorozat 7. tárlata. Ez alkalommal 14 Aradi kortárs magyar képzőművész mutatkozik be vendégeinknek, és természetesen a képzőművészetet kedvelő Aradi közönségnek. A kiállítás megnyitója pénteken, július 8-án délután 5 órakor lesz a Széchenyi (Horia) utcai Klió Teremben. A kiállítást Fekete Károly, a kiállítás kurátora és Ódry Mária költő-képzőművész nyitja meg.
Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy mind a Vándorgyűlés megnyitóján a Városházán, mind a kiállításon részt vesz és köszönti vendégeinket és az Aradiakat Bognár Levente alpolgármester úr. A rendezvényt Arad város művelődési központja (Centrul Municipal de Cultură Arad) támogatja.
Reméljük, hogy tartalmas és kellemes időtöltésben lesz része minden résztvevőnek.
A KITÁSZ XXV. Vándorgyűlésének nyilvános előadásai és rendezvényei:
2016. július 8.,péntek– helyszín: a Városháza Díszterme
9.00–9.30 Megnyitó a Városháza Dísztermében;
10.00–10.30 Az Aradi színház zenés és drámai látványosságai– előadó: Piroska Katalin színháztörténész, Arad;
10.30–11.00 Egy zseniális színész portréja. Jávor Pál film- és színpadi sikerei– előadó: Földesdy Gabriella színháztörténész, Budapest;
11.00–11.30 Arad megye szakrális köztéri szobrai– előadó: Ujj János helytörténész, Arad;
11.30–12.00 A Kisjenői címerfák alatt (az EMIR megalapítása)– előadó: Csanádi János helytörténész, Kisjenő;
12.00–12.30 Aradi újságíró személyiségek– előadó: Puskel Péter helytörténész, Arad.
Délután:
15.15–16.30 Az Aradi Ereklyemúzeum kincsei– előadó Erdélyi István, Arad, helyszín: a Kultúrpalota Ereklyemúzeuma;
17.00 Aradi Magyar Kortárs Képzőművészek Tárlata – helyszín a Széchenyi (Horia) utcai Klió Terem – a kiállítás kurátora Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke.
Az Aradi Kölcsey Egyesület tárlatsorozatának 7. kiállítása 14 Aradi kortárs képzőművész alkotásait mutatja be. A kiállítóművészek: Brittich Erzsébet, Cociuba Czank Veronika, Cociuba Lucian, Cociuba Németh Edith, Csernyánszki Judith, Eisele Szűcs Zoé, Kett-Groza János, Kocsis Rudolf, Kolumbán Zsolt, MoréSághi Annamária, Ódry Mária, Simó Margit, Siska-Szabó Hajnalka és Steinhübel Zoltán.
2016. július 9., szombat – helyszín az Arad Megyei RMDSZ Batthyány (episcopiei) utcai székházának ülésterme:
9.00–9.30 Virágh Gedeon, az utolsó Aradi fogoly– előadó: Molnár Péterné, a KITÁSZ ügyvezető elnöke, Kunszentmiklós;
9.30–10.00 Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola, gróf Bánffy Miklós és az Erdélyi Helikon múzsája– előadó: Kovács Attila Zoltán irodalomtörténész, a KITÁSZ elnöke, Szentendre;
10.00–10.30 Magányos fenyő (Tompa László)– előadó: dr. Medvigy Endre irodalomkutató, a KITÁSZ tiszteletbeli elnöke.
Alternatív program azoknak, akik a 11 órakor kezdődő KITÁSZ-közgyűlésén nem vesznek részt (a közgyűlés zártkörű rendezvény):
11.00–11.30 A magyar képzőművészet Aradi kincsei– előadó: Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke, helyszín: az Arad Megyei Múzeum Szépművészeti részlege (Ferdinánd utca – str. Gh. Popa de Teiuș);
12.00–12.30 A minoriták Aradon és az Arad főtéri minorita templom– előadó: Fekete Károly, helyszín: a főtéri minorita templom.
Fekete Károly alelnök
és Berecz Gábor titkár
Nyugati Jelen (Arad)
2016. július 18.
Laza, nyári társalgás Cziszter Kálmánnal
„A pozitív gondolkozás és cselekvés híve vagyok” (I.)
– A „laza, könnyed csevegés, társalgás”, amit előrevetítettél mára, minden szempontból jó, főleg egy 75-höz közelítő alaknak, mint én.
– Azt hittem, még nem érted el a 70-et.
– 1943 januárjában születtem.
– Mérföldkő az életedben, hogy 24 év után abbahagytad tanácsosi tevékenységedet.
– Pontosabban, mint tanácsos elfogadtattam a kollégáimmal, hogy minden tisztségben van bizonyos tisztes határ, amit átlépve már kötelező az utánunk jövő nemzedéket elindítani.
– Aradiak vagyunk jó pár éve, mégis, sajnos, elég kevés közelebbit tudok rólad… Arra jól emlékszem, hogy közvetlenül az úgynevezett forradalom után engem is lehívtatok az alagsorba, a sajtóklubba egy találkozóra, ahol azt javasoltad, hogy válasszanak be engem is az RMDSZ Aradi vezetőségébe. Nem tudtam elvállalni, mert akkoriban rendkívüli módon lekötött a tanítás.
– Az első hetekben Bognár Leventét is invitáltam, ő ezt eleinte azzal hárította el, hogy inkább szakszervezeti úton szeretne aktiválni.
– Hol születtél?
– Aradon.
– Óvoda?
– Az óvodát a Zárdában jártam, Bosnyák Erzsi, később Steinhübelné, azaz Böbe óvó néni felügyelete mellett. A nővérem a Zárdába járt, negyedikes volt akkor. Amikor véget ért az óvodai program, átvittek a nővérem osztályába, s beültettek az utolsó padba. Sokat szipákoltam emiatt, de végül a nővérem mindig hazavitt Mosóczra. Guttmann Pirike, Bognár Levente akkor még hajadon édesanyja volt a tanító nénije.
– Következett az elemi, illetve az általános iskola.
– Öt percre laktam a Gizella utcai iskolától. Ha otthon felejtettem az uzsonnámat, szünetben hazaszaladhattam érte… Akkoriban kétpárhuzamos magyar osztály működött ott. Kitűnőtanítóim voltak: Győri Irénke, Kovács Mihályné, későbbi matematikatanárom, Kovács Miska felesége, Gémes Géza két éven keresztül.
– Kedvenc tanáraid az általános iskolában?
– Osztályfőnököm Csóthy János volt, majd Farkas Ágoston („Guszti”). Kovách Géza („Gazsi”) is tanított, mint újdonsült mosóczi-lakos.
– Következett a középiskola.
– ’56 nyarán komoly felkészítőn vettünk részt Ficzay Dénes vezetésével. Sok mindent tanultunk tőle. Sikerült közel kerülnöm mindahhoz, amit Ficzay képviselt… A felvételi vizsga sikerült, bár Schön igazgató megrovásban részesített, mert valamit elhibáztam a matekdolgozatomban. A Gimnáziumban kitűnő kezekbe kerültem: Miska bácsi négy éven át volt az osztályfőnököm. Tanított még a „nagyok” közül Fábián, Kovách Géza… Merem állítani, hogy remek iskolám volt.
– Melyik egyetemre felvételiztél?
– Temesvárra, az építőmérnöki karra iratkoztam. És kérvényeztem, hogy magyarul vizsgázhassak. Fizikából Peter Lamoth feleltetett. Megkérdezte, ki tanította a fizikára líceumban? Megmondtam, hogy Fábián György. Erre azt válaszolta a professzor: felelhet bármilyen nyelven, maga biztosan tudja a fizikát…
– Hogyan teltek egyetemi éveid?
– A Temesvári építőmérnöki karnak az volt az aranykora.
– Milyen szakra jártál?
– Civil, azaz polgári, ipari, mezőgazdasági építőmérnökire.
– Mi késztetett arra, hogy építőmérnöki egyetemet végezz el?
– Ezt tulajdonképpen annak köszönhetem, hogy itt, Aradon nem vettek be a KISZ-be. Egy jóakaróm kijelentette, hogy én, mint osztályellenség, egykori „kizsákmányoló” család leszármazottja, be akarok furakodni soraikba. Emiatt leszavaztak. Atomfizikus vagy történész szerettem volna lenni, de ahhoz, hogy jelentkezhessek ezekre a szakokra, szükséges volt a KISZ-szervezet ajánlása. Így aztán mAradt az építőmérnöki.
– Hova helyeztek az államvizsga után?
– Az évek során elért eredményeim alapján az ötös élmezőnyben („Top 5”) végeztem. Ennek köszönhetően a Bánság Megyei Tervezőintézethez kaptam kinevezést.
– Nagy dolog volt ez akkoriban.
– Ennek az intézetnek volt egy Aradi fiókja, sikerült átjönnöm ide. Sok kiváló építész dolgozott itt: Ujj Jenő, Kígyósi Pál, Angel István, Neulender József stb. Magyar, német, zsidó, román vegyes társaság – remek hangulatban dolgoztunk itt együtt.
„Elszomorít, hogy egyre kevesebben vagyunk”
– Hogyan kerültél kapcsolatba a politikával?
– Anélkül, hogy tagja lettem volna a KISZ-nek, 42 éves koromban arra kényszerültem, hogy felvételemet kérjem a Román Kommunista Pártba. Ugyanis akkor, ’85-ben már négy éve vezettem az Aradi Szabadegyetemen egy magyar nyelvű tanfolyamot. A téma: kulturális, műszaki, tudományos előadások. Ezen a Korunk szerkesztőitől, a Kolozsvári történészektől és filozófusoktól kezdverészt vett az erdélyi magyar tudományos élet sok jeles képviselője. Előadást tartott Imreh István, Gaál Ernő. Toró Tibor atomfizikus professzor minden évben eljött az évadnyitóra, és bemutatta a legújabb Nobel-díjasokat. A meghívásokat magam intéztem. Segítségemre volt a Kolozsvári szerkesztők közül a megboldogult Csép Sándor, Veres Zoltán, mindaddig, míg nem települt Svédországba s nem utolsósorban Aradi (Schreiner) Jóska… 150 előadást ért meg ez a tanfolyam – ’81-től ’89-ig. Egy adott pillanatban a hivatalunk pártszervezetének a titkára a megyei titkárral egyetértésben megkérdezte: hogyan vezethetek én egy magyar tanfolyamot tudományos témákról, a tudományos szocializmus eszközeit felhasználva, ha nem vagyok tagja a pártnak? Akkor kénytelen voltam elfogadni a párttagságot. S volt egy második érvem is: be akartam iratkozni a doktorátusra, és kihoztak egy rendeletet Bukarestben, miszerint a jelentkezéshez kérték a pártszervezet ajánlását… Egyébként „csendes tag” voltam.
– Sikerült a vizsgád?
– Az 1985-ös Bukaresti felvételim nem sikerült, de 1990 őszén Temesváron bejutottam a doktorátusra. (Ekkor a felvételinek már nem voltak politikai feltételei.) A Temesvári Építéstudományi Kutatóintézet doktori iskolájában húszan voltunk öt helyre. És sikerült.
– Végül megszerezted a doktori címet?
– Mivel beléptem a politikába, elkapott a gépszíj, s nem jutott időm tanulmányokat, dolgozatokat, szakcikkeket írni. Le is szidott jól a tudományos vezetőm, amikor kiderült, hogy lemondok erről a lehetőségről… Azt mondhatnám, hogy kisebbségi közösségszervezéssel foglalkoztam ’81-től ’89-ig, s aztán jött az úgynevezett forradalom.
– Első perctől benne voltál az Arad Megyei RMDSZ vezetőségében?
– Gazdasági alelnök voltam, társa a néhai Tokay Györgynek, aki politikai alelnök lett, Hosszú Zoltánt választottuk elnöknek. Rövid időn belül, májusban parlamenti választások következtek, és Hosszú Zoltánt rekord-, 30 000-nél több szavazattal szenátorrá választották. Miután ő a fővárosba költözött, én ügyvezető elnök lettem, és rá egy évre megválasztottak a megyei szervezet elnökének. Tíz évig töltöttem be ezt a funkciót. De hangsúlyozni szeretném, hogy én ezt sosem tekintettem politizálásnak, hanem közösségi szolgálatnak. A közösségszervezésről elmondhatjuk, hogy a manapság számtalan faluünnepség, egyéb kulturális események, rendezvények sorozata, amely zajlik a megyében, tulajdonképpen akkor, a kezdetekkor indult el, és nőtte ki magát. Ma vannak intézmény szerepet betöltő folyóirataink, napilapunk, kulturális és szakmai egyesületeink. Érdekvédelmi szervezetünk, az RMDSZ szorosan együttműködik az egyházzal, különböző civilszervezetekkel. Ez nagyon nagy dolog! Ami elszomorít, az, hogy egyre kevesebben vagyunk, az iskola padjait egyre nehezebben tudjuk feltölteni…
– Hány évig voltál tanácsos?
– Tizenkét évig megyei és szintén tizenkét évig városi tanácsos voltam. Mindig fontosnak tartottam, hogy ott legyünk a tanácsban, hogy ne dönthessenek távollétünkben.
– Rengeteget tettél az Aradi és az Arad megyei magyarságért, kultúránkért. Hogy érzed, megbecsülik munkádat az emberek?
– Legnagyobb gondunk a kommunikáció. Kezdetben ennek a szintje sokkal kezdetlegesebb volt, mint manapság, amikor az internet, a Facebook behálózza életünket. Hiába volt akkoriban több mint 30 000 szavazónk és közel 70 000 magyar a megyében, a kezdeti időszakban, amikor gyerekcipőben jártunk, nem sikerült elég közel hozni a közösségi ügyekhez a magyar lakosság jelentős részét. A későbbiekben is csak alkalmilag tudtuk megszólítani az embereket, például egy-egy választást megelőzően.
– Mi a véleményed arról, hogy az egyre kisebb számú Aradi magyarokat, enyhén szólva, nem túlságosan érdeklik a magyar kulturális események?
– A lemorzsolódásnak nem csak migrációs és biológiai okai vannak. Az Aradi magyarság nem úgy él, mint egy 1000-1500 lélekszámú falu lakosai, hanem elszórva a tömbházakban. Jól tudjuk a rendezvényeinkről, hogy Aradon a kulturálisan aktív közösség pár százra tehető.
– És nagy részük az idősebb nemzedéket képviseli.
– Nem tudjuk a fiatalokat megfelelően motiválni, hogy nagyobb számban vegyenek részt a magyar kulturális életben.
– Azért vannak pozitív előjelű kivételek.
– A pozitív gondolkozás és cselekvés híve vagyok.
„Ideköt a szülői ház, az alma materek sora”
– Milyen fontosabb elismerésekben részesültél?
– 1994-ben Pro Urbe Díjat kaptam Budapesten a két ország közötti közeledés érdekében tett lépéseim elismeréseként. Akkoriban, mint megyei tanácsos, szoros kapcsolatokat építettünk ki Békés és Csongrád megyékkel. Utána alakult meg a Duna–Körös–Maros–Tisza eurorégió. A két magyarországi megye önkormányzatának javaslatára adta át a díjat Boross Péter, Göncz Árpád jelenlétében, a Belügyminisztérium dísztermében.
– Erre büszke lehetsz. Meg mi is…
– Talán ennél is fontosabbnak tartom azt, hogy 2002-ben az elsők között megkaptam az RMDSZ Ezüstfenyő-díját. Ez egy szép térbeli bronzplakett a következő szöveggel: „A szülőföld visszaszerzéséért”. Elérzékenyülök, ha visszaemlékezem, hogy Tempfli József püspökkel együtt részesültem ebben az elismerésben.
– Mi az, ami legjobban köt szülővárosodhoz, Aradhoz?
– Ideköt a szülői ház, az alma materek sora, tulajdonképpen minden emlékem ehhez a városhoz köt, hisz időm 95%-át itt töltöttem. Szinte mindegyik utcában van egy olyan épület, amelyhez kapcsolódom egy-egy tervvel, legyen az átalakítás vagy hozzáépítés. Tehát a munkám eredménye is itt van. No meg a barátaim! Ha valaki felajánlaná, hogy átköltözzek, például, Gyulára, egy gyönyörű házba, egy hét után biztosan visszajönnék. Annak ellenére, hogy alelnöke vagyok az Arad–Gyula Baráti Társaság nevű civilszervezetnek, és az egyik nagyapám gyulai születésű volt.
– Mondanál pár szót a Cziszter családról?
– A Cziszter ritka név. Tudomásom szerint az enyém az egyetlen Cziszter család a környéken. Lényegében kisjenői gyökerű. Ott volt nagyapám asztalosmester. Kilenc gyermeke volt. Felesége Aulich Berta, akinek az apja unokatestvére volt Aulich Lajos Aradi vértanúnak. A sok gyerekből négy fiú tanulta ki az asztalos mesterséget. Egyikük kereskedő lett, de időskorára ő is beállt asztalosnak. Dédapám is asztalos volt. Szóval asztalos dinasztiából származom. Az Aradiak apámat, Cziszter Kálmánt és nagybátyámat, Cziszter Józsefet ismerhették. Sok helyen még megtalálhatók a hársfából készült redőnyök, amelyeken fémlemez s rajta a felirat: „Cziszter Coloman” vagy „Cziszter Iosif”.
Juhász Béla
Nyugati Jelen (Arad), 2016. júl. 19.
Laza, nyári társalgás Cziszter Kálmánnal
„A pozitív gondolkozás és cselekvés híve vagyok” (II.)
– Meghatározó volt életedre a családi környezet?
– Egy életre kiható tényező volt az, hogy otthon a szüleim érdeklődésének köszönhetően a könyvszekrényben ott volt egy Jókai-sorozat, egy Mikszáth-sorozat, egy Victor Hugo-sorozat, id. Dumas, a Tolnai világlexikon… Ez lehetővé tette, hogy megismerjem a magyarság történelmét. Sokat köszönhetek az otthoni kispolgári környezetnek. Anyámat érdekelték jobban a művészetek, ő ugyanis divattervezőként kezdte egy nagy Aradi divatcégnél, amelyik a királyi udvarnak is dolgozott. Később ő is nyitott egy varrodát. Apám, a legnagyobb fiú a családból, hat osztályt végzett. ’18-ban, tizenkét éves korában oda kellett állnia apjához a gyalupad mellé. Hamarosan elküldték Marosvásárhelyre egy kiváló műbútorasztaloshoz, ahol közel egy évet dolgozott, és tanulta a mesterséget. Ott szabadult fel. Huszonnyolc évesen, apja támogatásával, a Mosóczy-telepen felépítette azt az asztalosműhelyt, amely azután még közel nyolc évtizedig működött. Mára, sajnos, megszűnt létezni. Visszatérve kérdésedre, családi környezetem a kezdeti eszméléstől a mai napig meghatározó számomra. Családom – feleségem, gyermekeim – támogatásának köszönhetem mindazt, amit sikerült elérnem.
– Emlékszem, egyszer egy magyar bálban nyertem tombolán egy fenyőfa kisasztalt két hokedlivel, amelyek a mosóczi műhelyben készültek.
– Ide tartozik egy keserű emlékem: ’52-ben egy este megüzenték apámnak, hogy ha másnap nem lép be a kisipari szövetkezetbe, akkor egy napra rá elviszik a Duna-csatorna építőtelepére. Ezt a megyei pártfőnök, Balogh Lajos üzente, aki egykor asztalossegédje volt. „Kálmán bácsi, be kell iratkozni!” Úgyhogy elkerülte a Duna-csatornát, de a műhelye a kisipari szövetkezet használatába került… Nagy nehezen, perek sorozata útján, a ’90-es évek végén tudtuk visszaszerezni a műhelyt. Akkor a feleségem irányításával beindult ott az asztalosipari tevékenység. Tíz-tizenkét évig működött.
– Gyerekek?
– Három gyerek. Sorrendben: Kálmán fiam matematikusként dolgozik Budapesten az Akadémia Matematikai Kutatóintézetében, de egyetemi oktató is. Ő az, aki megszerezte a családban a doktorátust. Van egy kis, Kálmán nevű unokám. Lányom bölcsészetet végzett, jelenleg francia és angol nyelvet oktat különböző helyeken, még a külügyminisztériumban is. Szintén Magyarországon él, és készül a családalapításra. Kisebbik fiam 36 éves, ő itt él velünk. Jogot végzett, meg informatikát, meg épületrestaurálást. Több mint 20 éve ő a munkatársam a magáncégemnél. Nagy örömömre hamarosan leteszi az államvizsgáját mérnöki szakon is. Ő lesz az utódom a szakmában.
– Mivel foglalkozik a céged?
– Mérnöki konzultanciával. Idetartoznak elsősorban a mérnöki, statikai szakvélemények, statikai tervellenőrzés, épületek energetikai vizsgálata, egyszóval mérnöki szolgáltatások.
– Vannak-e olyan gyerekkori emlékeid, amelyek nyomot hagytak szívedben? Szép gyermekkorod volt?
– Nagyon szép. Szüleimnek, nővéremnek köszönhetően… MAradandó emlékem 1954-ből, amikor a svájci foci-vb-n döntőt játszottak a magyarok a németekkel. A Kultúrpalotában az Aradi magyar iskolák év végi ünnepélyét tartották. Tizenegy éves gyerekként többnyire nem a teremben, hanem a Maros-parton tartózkodtam, ahol harsogott a „difuzor”: magyarul közvetítették a magyar–német meccset. Amelynek, tudjuk, számunkra szomorú eredménye lett.
„Ambícióm, hogy megtanuljak angolul”
– Lokálpatriótának tartod magad?
– A gyökereim itt vannak. Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam. Akinek szülei, nagyszülei itt éltek, aki itt dolgozott le egy életet, annak természetszerűen adatik meg, hogy közösségének, településének sorsa foglalkoztassa. Azt hiszem, ezt hívják lokálpatriotizmusnak.
– Vannak-e példaképeid?
– Igen, vannak. A politikában Domokos Géza. Ha visszamennénk a történelemben, akkor Deák Ferenc.
– Igazi barátaid vannak-e?
– Ez fájó kérdés, mert a mai elidegenedett világban az, aki kellő társadalmi érzékenységgel éli az életét, rendkívül fontosnak tartja a barátokat és újabb barátok szerzését. Én beértem a hagyományos környezetemmel: az egykori iskolatársakkal, akikkel évente összejövünk. A legszorosabb a kapcsolatom Molnár Csabával, akivel az egyetemen is megosztottam egy évig az albérleti szobámat.
– Mi a véleményed a jelenlegi politikai helyzetről? Például, a migránsáradatról? Hogyan kellene megoldani?
– Szerintem a migránsválságot ott, a helyszínen, azaz a kiinduló országokban kellene kezelni: Szíriában, Irakban, Afganisztánban, sőt Líbiában, vagy a környező, befogadó országokban, Törökországban, Jordániában. Hiszem, hogy a világ közvéleménye ki fogja kényszeríteni a helyes megoldást.
– Megvalósulatlan álmaid?
– Vannak. Iskolában sosem tanultam angol nyelvet. Ambícióm, hogy megtanuljak angolul. Már el is végeztem egy tanfolyamot itt, Aradon. Most bekapcsolódtam egy digitális, online kurzusba.
– Terveid?
– Miután betöltöm a 80. évemet, leülök és megírom az emlékirataimat. Addig dolgozni akarok.
– Értek-e kudarcok életed során?
– Természetesen, voltak. De minden kudarc alkalmával elmondtam magamnak, hogy ez csak egy elvesztett csata. Az egyetemen az első évben kaptam helyet a kollégiumban, de hamar „kiderítették”, hogy osztályidegen vagyok. Két kollégámmal együtt albérletbe kényszerültünk. A kis szoba falára papírlapot ragasztottam egy Hemingway-idézettel: „Az embert el lehet pusztítani, de legyőzni soha”. Más: annak idején rendkívül nehezen haladtunk a Szabadság-szobor felállításának ügyében, de a végén mindig beértek azok a feltételek, amelyek a sikerhez vezettek.
– Mondanál erről valami konkrétumot?
– A szobor visszaállítását engedélyező kormányrendelet előírta, hogy a már megépített szobortalapzatot el kell forgatni 45 fokkal. Szerencsénkre ismertem azt a Iordăchescu nevű mérnökembert, aki templomokat meg lakóházakat is költöztetett az évtizedek során. Vállalta a feladatot. Kidolgozott egy módszert, amellyel sikerült elfordítani a kb. 350 tonna tömegű posztamentumot. Három hét alatt kellett megoldanunk ezt a kemény mérnöki feladatot. Mindenképpen megemlítem itt a néhai Sándor István műépítész és Bálint György mérnök érdemeit is.
– Templomjáró vagy?
– Bevallom, gyakran a West TV közvetítésében követem a misét, amelyet Király Árpád főesperes úr celebrál a ségai római katolikus templomban. Különben az összes fontos ünnepen ott vagyok személyesen is. A hitre szüksége van mind a politikusnak, mind a magánembernek. Hinnünk kell abban, hogy Isten segítségével előbb-utóbb elérhetjük céljainkat. Egyetemista koromban minden vasárnap elmentem a templomba. Templom után séta a haverokkal, egy kávé, egy kiskonyak és megvettük az Utunkat…
– Mit csinálsz legszívesebben szabadidődben?
– Leginkább internetezem: követem a híreket, levelezem, főleg olvasom a beérkező leveleimet. Nagyon aktív levelező partnereim vannak. De szívesen olvasok jó könyveket is.
– A zenét szereted?
– Gyerekkoromban zongoráztam, hegedültem, benne voltam az iskola zenekarában. A Temesvári Opera színpadára is eljutottunk.
– Szoktál-e tévét nézni?
– Kedvelem a hírműsorokat és a jó akciófilmeket.
– Hogyan élsz mostanában?
– Néhány hete, mint tanácsos, nem veszek részt a bizottsági üléseken, ez igencsak új helyzet. Úgy érzem, hogy megfelelő alkalmakkor tanácsokat kell adnom az újraválasztott alpolgármesternek és tanácsos utódomnak. Remélem, ezentúl több alkalmam lesz beleszólni a városi épített örökség sorsába. Amíg városi tanácsos voltam, nem vállalhattam el megbízatásokat a városi tanács részéről. Már vannak különféle szakmai felkéréseim tervellenőrzésekre. El kell mondanom itt, hogy talán egyik legszebb munkám, amely rendkívül sokrétű koncepciós és dokumentációs tapasztalatszerzést is hozott, az a radnai kolostornak és templomnak a restaurálási és megerősítési, konszolidációs tervének ellenőrzése, szakvéleményezése, a kivitelezés műszaki asszisztenciája volt.
– Mi az, amit másképpen tennél, ha most kezdenéd pályádat?
– Gondolkodtam már azon, mi lett volna, ha atomfizikus leszek. Most már nem bánom, hogy nem jött össze. Olyan keveset tudtunk az ötvenes-hatvanas években az atomfizikáról… A jelenlegi munkám sokkal több lehetőséget biztosít a kreativitásra.
– Van még valamilyen funkciód az RMDSZ-ben?
– Keresni fogom a lehetőséget arra, hogy – ha szükség van rá – jelenléttel, tanáccsal, munkával segítsem a kollégákat. Folytatódik viszont, megszakítás nélkül tevékenységem a Szabadság-szobor Egyesület vezetőségében. Nagyon komoly terveink vannak.
– Elárulnál erről valamit?
– Már a tavasz folyamán Király András megszervezte egy kötet megjelenését az Aradi Magyar Napok alkalmával, amely a XIX. század második felének Aradi magyar történelmét mutatja be.
– Van-e valami más közéleti tevékenységed az „étlapon”?
– Az Arad–Gyula Baráti Társaság szervezésében indítani szeretnénk egy nyelvtanfolyamot magyarul tanulni kívánó Aradiak részére… Örülök, hogy sikerült összehoznunk a Gyulai Bălcescu Líceum, illetve a Csiky Gergely Főgimnázium diákjait és tanárait.
– Milyen a viszonyod szakmailag, politikailag a román kollégákkal?
– Nagyon jó. Ez is empátia kérdése.
– Elégedettnek érzed magad közéleti pályafutásoddal?
– Úgy érzem, hogy az elmúlt 35 évben minden tőlem telhetőt megtettem a magyar közösség érdekében. És úgy érzem, hogy van még bennem elég energia, hogy a következő években is, erőmhöz mérten, besegítsek a fiatalabbaknak… Hiszek abban, hogy a világon minden tökéletesíthető, a hibák korrigálhatóak, és ha a jó szándékoknak van bizonyos konvergenciája, akkor meglesznek a várt eredmények is.
Juhász Béla
Nyugati Jelen (Arad)
„A pozitív gondolkozás és cselekvés híve vagyok” (I.)
– A „laza, könnyed csevegés, társalgás”, amit előrevetítettél mára, minden szempontból jó, főleg egy 75-höz közelítő alaknak, mint én.
– Azt hittem, még nem érted el a 70-et.
– 1943 januárjában születtem.
– Mérföldkő az életedben, hogy 24 év után abbahagytad tanácsosi tevékenységedet.
– Pontosabban, mint tanácsos elfogadtattam a kollégáimmal, hogy minden tisztségben van bizonyos tisztes határ, amit átlépve már kötelező az utánunk jövő nemzedéket elindítani.
– Aradiak vagyunk jó pár éve, mégis, sajnos, elég kevés közelebbit tudok rólad… Arra jól emlékszem, hogy közvetlenül az úgynevezett forradalom után engem is lehívtatok az alagsorba, a sajtóklubba egy találkozóra, ahol azt javasoltad, hogy válasszanak be engem is az RMDSZ Aradi vezetőségébe. Nem tudtam elvállalni, mert akkoriban rendkívüli módon lekötött a tanítás.
– Az első hetekben Bognár Leventét is invitáltam, ő ezt eleinte azzal hárította el, hogy inkább szakszervezeti úton szeretne aktiválni.
– Hol születtél?
– Aradon.
– Óvoda?
– Az óvodát a Zárdában jártam, Bosnyák Erzsi, később Steinhübelné, azaz Böbe óvó néni felügyelete mellett. A nővérem a Zárdába járt, negyedikes volt akkor. Amikor véget ért az óvodai program, átvittek a nővérem osztályába, s beültettek az utolsó padba. Sokat szipákoltam emiatt, de végül a nővérem mindig hazavitt Mosóczra. Guttmann Pirike, Bognár Levente akkor még hajadon édesanyja volt a tanító nénije.
– Következett az elemi, illetve az általános iskola.
– Öt percre laktam a Gizella utcai iskolától. Ha otthon felejtettem az uzsonnámat, szünetben hazaszaladhattam érte… Akkoriban kétpárhuzamos magyar osztály működött ott. Kitűnőtanítóim voltak: Győri Irénke, Kovács Mihályné, későbbi matematikatanárom, Kovács Miska felesége, Gémes Géza két éven keresztül.
– Kedvenc tanáraid az általános iskolában?
– Osztályfőnököm Csóthy János volt, majd Farkas Ágoston („Guszti”). Kovách Géza („Gazsi”) is tanított, mint újdonsült mosóczi-lakos.
– Következett a középiskola.
– ’56 nyarán komoly felkészítőn vettünk részt Ficzay Dénes vezetésével. Sok mindent tanultunk tőle. Sikerült közel kerülnöm mindahhoz, amit Ficzay képviselt… A felvételi vizsga sikerült, bár Schön igazgató megrovásban részesített, mert valamit elhibáztam a matekdolgozatomban. A Gimnáziumban kitűnő kezekbe kerültem: Miska bácsi négy éven át volt az osztályfőnököm. Tanított még a „nagyok” közül Fábián, Kovách Géza… Merem állítani, hogy remek iskolám volt.
– Melyik egyetemre felvételiztél?
– Temesvárra, az építőmérnöki karra iratkoztam. És kérvényeztem, hogy magyarul vizsgázhassak. Fizikából Peter Lamoth feleltetett. Megkérdezte, ki tanította a fizikára líceumban? Megmondtam, hogy Fábián György. Erre azt válaszolta a professzor: felelhet bármilyen nyelven, maga biztosan tudja a fizikát…
– Hogyan teltek egyetemi éveid?
– A Temesvári építőmérnöki karnak az volt az aranykora.
– Milyen szakra jártál?
– Civil, azaz polgári, ipari, mezőgazdasági építőmérnökire.
– Mi késztetett arra, hogy építőmérnöki egyetemet végezz el?
– Ezt tulajdonképpen annak köszönhetem, hogy itt, Aradon nem vettek be a KISZ-be. Egy jóakaróm kijelentette, hogy én, mint osztályellenség, egykori „kizsákmányoló” család leszármazottja, be akarok furakodni soraikba. Emiatt leszavaztak. Atomfizikus vagy történész szerettem volna lenni, de ahhoz, hogy jelentkezhessek ezekre a szakokra, szükséges volt a KISZ-szervezet ajánlása. Így aztán mAradt az építőmérnöki.
– Hova helyeztek az államvizsga után?
– Az évek során elért eredményeim alapján az ötös élmezőnyben („Top 5”) végeztem. Ennek köszönhetően a Bánság Megyei Tervezőintézethez kaptam kinevezést.
– Nagy dolog volt ez akkoriban.
– Ennek az intézetnek volt egy Aradi fiókja, sikerült átjönnöm ide. Sok kiváló építész dolgozott itt: Ujj Jenő, Kígyósi Pál, Angel István, Neulender József stb. Magyar, német, zsidó, román vegyes társaság – remek hangulatban dolgoztunk itt együtt.
„Elszomorít, hogy egyre kevesebben vagyunk”
– Hogyan kerültél kapcsolatba a politikával?
– Anélkül, hogy tagja lettem volna a KISZ-nek, 42 éves koromban arra kényszerültem, hogy felvételemet kérjem a Román Kommunista Pártba. Ugyanis akkor, ’85-ben már négy éve vezettem az Aradi Szabadegyetemen egy magyar nyelvű tanfolyamot. A téma: kulturális, műszaki, tudományos előadások. Ezen a Korunk szerkesztőitől, a Kolozsvári történészektől és filozófusoktól kezdverészt vett az erdélyi magyar tudományos élet sok jeles képviselője. Előadást tartott Imreh István, Gaál Ernő. Toró Tibor atomfizikus professzor minden évben eljött az évadnyitóra, és bemutatta a legújabb Nobel-díjasokat. A meghívásokat magam intéztem. Segítségemre volt a Kolozsvári szerkesztők közül a megboldogult Csép Sándor, Veres Zoltán, mindaddig, míg nem települt Svédországba s nem utolsósorban Aradi (Schreiner) Jóska… 150 előadást ért meg ez a tanfolyam – ’81-től ’89-ig. Egy adott pillanatban a hivatalunk pártszervezetének a titkára a megyei titkárral egyetértésben megkérdezte: hogyan vezethetek én egy magyar tanfolyamot tudományos témákról, a tudományos szocializmus eszközeit felhasználva, ha nem vagyok tagja a pártnak? Akkor kénytelen voltam elfogadni a párttagságot. S volt egy második érvem is: be akartam iratkozni a doktorátusra, és kihoztak egy rendeletet Bukarestben, miszerint a jelentkezéshez kérték a pártszervezet ajánlását… Egyébként „csendes tag” voltam.
– Sikerült a vizsgád?
– Az 1985-ös Bukaresti felvételim nem sikerült, de 1990 őszén Temesváron bejutottam a doktorátusra. (Ekkor a felvételinek már nem voltak politikai feltételei.) A Temesvári Építéstudományi Kutatóintézet doktori iskolájában húszan voltunk öt helyre. És sikerült.
– Végül megszerezted a doktori címet?
– Mivel beléptem a politikába, elkapott a gépszíj, s nem jutott időm tanulmányokat, dolgozatokat, szakcikkeket írni. Le is szidott jól a tudományos vezetőm, amikor kiderült, hogy lemondok erről a lehetőségről… Azt mondhatnám, hogy kisebbségi közösségszervezéssel foglalkoztam ’81-től ’89-ig, s aztán jött az úgynevezett forradalom.
– Első perctől benne voltál az Arad Megyei RMDSZ vezetőségében?
– Gazdasági alelnök voltam, társa a néhai Tokay Györgynek, aki politikai alelnök lett, Hosszú Zoltánt választottuk elnöknek. Rövid időn belül, májusban parlamenti választások következtek, és Hosszú Zoltánt rekord-, 30 000-nél több szavazattal szenátorrá választották. Miután ő a fővárosba költözött, én ügyvezető elnök lettem, és rá egy évre megválasztottak a megyei szervezet elnökének. Tíz évig töltöttem be ezt a funkciót. De hangsúlyozni szeretném, hogy én ezt sosem tekintettem politizálásnak, hanem közösségi szolgálatnak. A közösségszervezésről elmondhatjuk, hogy a manapság számtalan faluünnepség, egyéb kulturális események, rendezvények sorozata, amely zajlik a megyében, tulajdonképpen akkor, a kezdetekkor indult el, és nőtte ki magát. Ma vannak intézmény szerepet betöltő folyóirataink, napilapunk, kulturális és szakmai egyesületeink. Érdekvédelmi szervezetünk, az RMDSZ szorosan együttműködik az egyházzal, különböző civilszervezetekkel. Ez nagyon nagy dolog! Ami elszomorít, az, hogy egyre kevesebben vagyunk, az iskola padjait egyre nehezebben tudjuk feltölteni…
– Hány évig voltál tanácsos?
– Tizenkét évig megyei és szintén tizenkét évig városi tanácsos voltam. Mindig fontosnak tartottam, hogy ott legyünk a tanácsban, hogy ne dönthessenek távollétünkben.
– Rengeteget tettél az Aradi és az Arad megyei magyarságért, kultúránkért. Hogy érzed, megbecsülik munkádat az emberek?
– Legnagyobb gondunk a kommunikáció. Kezdetben ennek a szintje sokkal kezdetlegesebb volt, mint manapság, amikor az internet, a Facebook behálózza életünket. Hiába volt akkoriban több mint 30 000 szavazónk és közel 70 000 magyar a megyében, a kezdeti időszakban, amikor gyerekcipőben jártunk, nem sikerült elég közel hozni a közösségi ügyekhez a magyar lakosság jelentős részét. A későbbiekben is csak alkalmilag tudtuk megszólítani az embereket, például egy-egy választást megelőzően.
– Mi a véleményed arról, hogy az egyre kisebb számú Aradi magyarokat, enyhén szólva, nem túlságosan érdeklik a magyar kulturális események?
– A lemorzsolódásnak nem csak migrációs és biológiai okai vannak. Az Aradi magyarság nem úgy él, mint egy 1000-1500 lélekszámú falu lakosai, hanem elszórva a tömbházakban. Jól tudjuk a rendezvényeinkről, hogy Aradon a kulturálisan aktív közösség pár százra tehető.
– És nagy részük az idősebb nemzedéket képviseli.
– Nem tudjuk a fiatalokat megfelelően motiválni, hogy nagyobb számban vegyenek részt a magyar kulturális életben.
– Azért vannak pozitív előjelű kivételek.
– A pozitív gondolkozás és cselekvés híve vagyok.
„Ideköt a szülői ház, az alma materek sora”
– Milyen fontosabb elismerésekben részesültél?
– 1994-ben Pro Urbe Díjat kaptam Budapesten a két ország közötti közeledés érdekében tett lépéseim elismeréseként. Akkoriban, mint megyei tanácsos, szoros kapcsolatokat építettünk ki Békés és Csongrád megyékkel. Utána alakult meg a Duna–Körös–Maros–Tisza eurorégió. A két magyarországi megye önkormányzatának javaslatára adta át a díjat Boross Péter, Göncz Árpád jelenlétében, a Belügyminisztérium dísztermében.
– Erre büszke lehetsz. Meg mi is…
– Talán ennél is fontosabbnak tartom azt, hogy 2002-ben az elsők között megkaptam az RMDSZ Ezüstfenyő-díját. Ez egy szép térbeli bronzplakett a következő szöveggel: „A szülőföld visszaszerzéséért”. Elérzékenyülök, ha visszaemlékezem, hogy Tempfli József püspökkel együtt részesültem ebben az elismerésben.
– Mi az, ami legjobban köt szülővárosodhoz, Aradhoz?
– Ideköt a szülői ház, az alma materek sora, tulajdonképpen minden emlékem ehhez a városhoz köt, hisz időm 95%-át itt töltöttem. Szinte mindegyik utcában van egy olyan épület, amelyhez kapcsolódom egy-egy tervvel, legyen az átalakítás vagy hozzáépítés. Tehát a munkám eredménye is itt van. No meg a barátaim! Ha valaki felajánlaná, hogy átköltözzek, például, Gyulára, egy gyönyörű házba, egy hét után biztosan visszajönnék. Annak ellenére, hogy alelnöke vagyok az Arad–Gyula Baráti Társaság nevű civilszervezetnek, és az egyik nagyapám gyulai születésű volt.
– Mondanál pár szót a Cziszter családról?
– A Cziszter ritka név. Tudomásom szerint az enyém az egyetlen Cziszter család a környéken. Lényegében kisjenői gyökerű. Ott volt nagyapám asztalosmester. Kilenc gyermeke volt. Felesége Aulich Berta, akinek az apja unokatestvére volt Aulich Lajos Aradi vértanúnak. A sok gyerekből négy fiú tanulta ki az asztalos mesterséget. Egyikük kereskedő lett, de időskorára ő is beállt asztalosnak. Dédapám is asztalos volt. Szóval asztalos dinasztiából származom. Az Aradiak apámat, Cziszter Kálmánt és nagybátyámat, Cziszter Józsefet ismerhették. Sok helyen még megtalálhatók a hársfából készült redőnyök, amelyeken fémlemez s rajta a felirat: „Cziszter Coloman” vagy „Cziszter Iosif”.
Juhász Béla
Nyugati Jelen (Arad), 2016. júl. 19.
Laza, nyári társalgás Cziszter Kálmánnal
„A pozitív gondolkozás és cselekvés híve vagyok” (II.)
– Meghatározó volt életedre a családi környezet?
– Egy életre kiható tényező volt az, hogy otthon a szüleim érdeklődésének köszönhetően a könyvszekrényben ott volt egy Jókai-sorozat, egy Mikszáth-sorozat, egy Victor Hugo-sorozat, id. Dumas, a Tolnai világlexikon… Ez lehetővé tette, hogy megismerjem a magyarság történelmét. Sokat köszönhetek az otthoni kispolgári környezetnek. Anyámat érdekelték jobban a művészetek, ő ugyanis divattervezőként kezdte egy nagy Aradi divatcégnél, amelyik a királyi udvarnak is dolgozott. Később ő is nyitott egy varrodát. Apám, a legnagyobb fiú a családból, hat osztályt végzett. ’18-ban, tizenkét éves korában oda kellett állnia apjához a gyalupad mellé. Hamarosan elküldték Marosvásárhelyre egy kiváló műbútorasztaloshoz, ahol közel egy évet dolgozott, és tanulta a mesterséget. Ott szabadult fel. Huszonnyolc évesen, apja támogatásával, a Mosóczy-telepen felépítette azt az asztalosműhelyt, amely azután még közel nyolc évtizedig működött. Mára, sajnos, megszűnt létezni. Visszatérve kérdésedre, családi környezetem a kezdeti eszméléstől a mai napig meghatározó számomra. Családom – feleségem, gyermekeim – támogatásának köszönhetem mindazt, amit sikerült elérnem.
– Emlékszem, egyszer egy magyar bálban nyertem tombolán egy fenyőfa kisasztalt két hokedlivel, amelyek a mosóczi műhelyben készültek.
– Ide tartozik egy keserű emlékem: ’52-ben egy este megüzenték apámnak, hogy ha másnap nem lép be a kisipari szövetkezetbe, akkor egy napra rá elviszik a Duna-csatorna építőtelepére. Ezt a megyei pártfőnök, Balogh Lajos üzente, aki egykor asztalossegédje volt. „Kálmán bácsi, be kell iratkozni!” Úgyhogy elkerülte a Duna-csatornát, de a műhelye a kisipari szövetkezet használatába került… Nagy nehezen, perek sorozata útján, a ’90-es évek végén tudtuk visszaszerezni a műhelyt. Akkor a feleségem irányításával beindult ott az asztalosipari tevékenység. Tíz-tizenkét évig működött.
– Gyerekek?
– Három gyerek. Sorrendben: Kálmán fiam matematikusként dolgozik Budapesten az Akadémia Matematikai Kutatóintézetében, de egyetemi oktató is. Ő az, aki megszerezte a családban a doktorátust. Van egy kis, Kálmán nevű unokám. Lányom bölcsészetet végzett, jelenleg francia és angol nyelvet oktat különböző helyeken, még a külügyminisztériumban is. Szintén Magyarországon él, és készül a családalapításra. Kisebbik fiam 36 éves, ő itt él velünk. Jogot végzett, meg informatikát, meg épületrestaurálást. Több mint 20 éve ő a munkatársam a magáncégemnél. Nagy örömömre hamarosan leteszi az államvizsgáját mérnöki szakon is. Ő lesz az utódom a szakmában.
– Mivel foglalkozik a céged?
– Mérnöki konzultanciával. Idetartoznak elsősorban a mérnöki, statikai szakvélemények, statikai tervellenőrzés, épületek energetikai vizsgálata, egyszóval mérnöki szolgáltatások.
– Vannak-e olyan gyerekkori emlékeid, amelyek nyomot hagytak szívedben? Szép gyermekkorod volt?
– Nagyon szép. Szüleimnek, nővéremnek köszönhetően… MAradandó emlékem 1954-ből, amikor a svájci foci-vb-n döntőt játszottak a magyarok a németekkel. A Kultúrpalotában az Aradi magyar iskolák év végi ünnepélyét tartották. Tizenegy éves gyerekként többnyire nem a teremben, hanem a Maros-parton tartózkodtam, ahol harsogott a „difuzor”: magyarul közvetítették a magyar–német meccset. Amelynek, tudjuk, számunkra szomorú eredménye lett.
„Ambícióm, hogy megtanuljak angolul”
– Lokálpatriótának tartod magad?
– A gyökereim itt vannak. Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam. Akinek szülei, nagyszülei itt éltek, aki itt dolgozott le egy életet, annak természetszerűen adatik meg, hogy közösségének, településének sorsa foglalkoztassa. Azt hiszem, ezt hívják lokálpatriotizmusnak.
– Vannak-e példaképeid?
– Igen, vannak. A politikában Domokos Géza. Ha visszamennénk a történelemben, akkor Deák Ferenc.
– Igazi barátaid vannak-e?
– Ez fájó kérdés, mert a mai elidegenedett világban az, aki kellő társadalmi érzékenységgel éli az életét, rendkívül fontosnak tartja a barátokat és újabb barátok szerzését. Én beértem a hagyományos környezetemmel: az egykori iskolatársakkal, akikkel évente összejövünk. A legszorosabb a kapcsolatom Molnár Csabával, akivel az egyetemen is megosztottam egy évig az albérleti szobámat.
– Mi a véleményed a jelenlegi politikai helyzetről? Például, a migránsáradatról? Hogyan kellene megoldani?
– Szerintem a migránsválságot ott, a helyszínen, azaz a kiinduló országokban kellene kezelni: Szíriában, Irakban, Afganisztánban, sőt Líbiában, vagy a környező, befogadó országokban, Törökországban, Jordániában. Hiszem, hogy a világ közvéleménye ki fogja kényszeríteni a helyes megoldást.
– Megvalósulatlan álmaid?
– Vannak. Iskolában sosem tanultam angol nyelvet. Ambícióm, hogy megtanuljak angolul. Már el is végeztem egy tanfolyamot itt, Aradon. Most bekapcsolódtam egy digitális, online kurzusba.
– Terveid?
– Miután betöltöm a 80. évemet, leülök és megírom az emlékirataimat. Addig dolgozni akarok.
– Értek-e kudarcok életed során?
– Természetesen, voltak. De minden kudarc alkalmával elmondtam magamnak, hogy ez csak egy elvesztett csata. Az egyetemen az első évben kaptam helyet a kollégiumban, de hamar „kiderítették”, hogy osztályidegen vagyok. Két kollégámmal együtt albérletbe kényszerültünk. A kis szoba falára papírlapot ragasztottam egy Hemingway-idézettel: „Az embert el lehet pusztítani, de legyőzni soha”. Más: annak idején rendkívül nehezen haladtunk a Szabadság-szobor felállításának ügyében, de a végén mindig beértek azok a feltételek, amelyek a sikerhez vezettek.
– Mondanál erről valami konkrétumot?
– A szobor visszaállítását engedélyező kormányrendelet előírta, hogy a már megépített szobortalapzatot el kell forgatni 45 fokkal. Szerencsénkre ismertem azt a Iordăchescu nevű mérnökembert, aki templomokat meg lakóházakat is költöztetett az évtizedek során. Vállalta a feladatot. Kidolgozott egy módszert, amellyel sikerült elfordítani a kb. 350 tonna tömegű posztamentumot. Három hét alatt kellett megoldanunk ezt a kemény mérnöki feladatot. Mindenképpen megemlítem itt a néhai Sándor István műépítész és Bálint György mérnök érdemeit is.
– Templomjáró vagy?
– Bevallom, gyakran a West TV közvetítésében követem a misét, amelyet Király Árpád főesperes úr celebrál a ségai római katolikus templomban. Különben az összes fontos ünnepen ott vagyok személyesen is. A hitre szüksége van mind a politikusnak, mind a magánembernek. Hinnünk kell abban, hogy Isten segítségével előbb-utóbb elérhetjük céljainkat. Egyetemista koromban minden vasárnap elmentem a templomba. Templom után séta a haverokkal, egy kávé, egy kiskonyak és megvettük az Utunkat…
– Mit csinálsz legszívesebben szabadidődben?
– Leginkább internetezem: követem a híreket, levelezem, főleg olvasom a beérkező leveleimet. Nagyon aktív levelező partnereim vannak. De szívesen olvasok jó könyveket is.
– A zenét szereted?
– Gyerekkoromban zongoráztam, hegedültem, benne voltam az iskola zenekarában. A Temesvári Opera színpadára is eljutottunk.
– Szoktál-e tévét nézni?
– Kedvelem a hírműsorokat és a jó akciófilmeket.
– Hogyan élsz mostanában?
– Néhány hete, mint tanácsos, nem veszek részt a bizottsági üléseken, ez igencsak új helyzet. Úgy érzem, hogy megfelelő alkalmakkor tanácsokat kell adnom az újraválasztott alpolgármesternek és tanácsos utódomnak. Remélem, ezentúl több alkalmam lesz beleszólni a városi épített örökség sorsába. Amíg városi tanácsos voltam, nem vállalhattam el megbízatásokat a városi tanács részéről. Már vannak különféle szakmai felkéréseim tervellenőrzésekre. El kell mondanom itt, hogy talán egyik legszebb munkám, amely rendkívül sokrétű koncepciós és dokumentációs tapasztalatszerzést is hozott, az a radnai kolostornak és templomnak a restaurálási és megerősítési, konszolidációs tervének ellenőrzése, szakvéleményezése, a kivitelezés műszaki asszisztenciája volt.
– Mi az, amit másképpen tennél, ha most kezdenéd pályádat?
– Gondolkodtam már azon, mi lett volna, ha atomfizikus leszek. Most már nem bánom, hogy nem jött össze. Olyan keveset tudtunk az ötvenes-hatvanas években az atomfizikáról… A jelenlegi munkám sokkal több lehetőséget biztosít a kreativitásra.
– Van még valamilyen funkciód az RMDSZ-ben?
– Keresni fogom a lehetőséget arra, hogy – ha szükség van rá – jelenléttel, tanáccsal, munkával segítsem a kollégákat. Folytatódik viszont, megszakítás nélkül tevékenységem a Szabadság-szobor Egyesület vezetőségében. Nagyon komoly terveink vannak.
– Elárulnál erről valamit?
– Már a tavasz folyamán Király András megszervezte egy kötet megjelenését az Aradi Magyar Napok alkalmával, amely a XIX. század második felének Aradi magyar történelmét mutatja be.
– Van-e valami más közéleti tevékenységed az „étlapon”?
– Az Arad–Gyula Baráti Társaság szervezésében indítani szeretnénk egy nyelvtanfolyamot magyarul tanulni kívánó Aradiak részére… Örülök, hogy sikerült összehoznunk a Gyulai Bălcescu Líceum, illetve a Csiky Gergely Főgimnázium diákjait és tanárait.
– Milyen a viszonyod szakmailag, politikailag a román kollégákkal?
– Nagyon jó. Ez is empátia kérdése.
– Elégedettnek érzed magad közéleti pályafutásoddal?
– Úgy érzem, hogy az elmúlt 35 évben minden tőlem telhetőt megtettem a magyar közösség érdekében. És úgy érzem, hogy van még bennem elég energia, hogy a következő években is, erőmhöz mérten, besegítsek a fiatalabbaknak… Hiszek abban, hogy a világon minden tökéletesíthető, a hibák korrigálhatóak, és ha a jó szándékoknak van bizonyos konvergenciája, akkor meglesznek a várt eredmények is.
Juhász Béla
Nyugati Jelen (Arad)
2016. augusztus 3.
Elhunyt Kilin Sándor
Augusztus 2-án délután az örökkévalóságba távozott Kilin Sándor. Borzalmas egy kedves kolléga halála kapcsán akár egyetlen mondatot is leírni. Hát, ha még az egyúttal a legjobb barátok egyike volt, majdnem ötven esztendeig, s annak idején, pályafutása kezdetén amolyan, őt sok mindenben eligazító pártfogója, tanítómestere.
Szörnyű leírni: Kilin Sándor nincs többé, hogy ezután csak emlékezetünkben él – és természetesen számtalan, az Aradi, jó ideig az országos magyar sajtóban megjelent cikkében. Nem hinném, hogy cikkeit számon tartotta, hiszen soha, sehol nem akart parádézni, dicsekedni velük: megírta, amióta lehetett, azt, amit gondolt, érzett, előtte pedig a sorok között próbált – mint minden igaz újságíró abban a korban – az olvasó szívéig, elméjéig jutni.
Az egyetlen (minden kétséget kizáróan a legérdemesebb) volt az Aradi újságírók között, akit a Magyar Újságírók Szövetsége, úgy másfél évtizede, Aranytollal tüntetett ki munkássága elismeréseként. Sokszor kérdeztem tőle az utóbbi években: miért nem ír könyvet, hiszen hosszú – idén éppen ötvenéves – pályafutása alatt olyan dolgokat élt át, tapasztalt meg, amelyek rendkívül tanulságosak lehetnek a későbbiek számára. Ugyan, ne szamárkodj, intett le mindig. Pedig még jól emlékszem azokra a beszélgetéseinkre, amikor 35-40 vagy 45 évvel ezelőtt megjegyezte az akkori idők egy-egy elképesztő bődületére, a funkcionáriusok packázására: ezt le kellene jegyezni, hogy ne felejtsük el, valamikor (minthogy akkor nem lehetett) jó cikket írhatnánk belőle.
Nem jegyezte le, nem írta meg, sajnos, emlékezetből sem, pedig roppant érdekes lett volna a visszaemlékezés gyermekkoráról (tanítócsaládban nőtt fel, apja Kisjenőben kántortanító, majd Aradon neves iskolaigazgató volt), moszkvai, majd Kolozsvári egyetemi éveiről, kürtösi tanárkodásáról, de talán főleg arról a fél évszázadról, amit az Aradi magyar újság szolgálatában eltöltött. Szolgálatában, mondom, mert a legnemesebb értelemben vett szolgálat volt a nyugdíjazása, majd Magyarországra költözése után is.
Legutóbbi – mint mindig: okos, egyéni, összetéveszthetetlen hangvételű, kiváló elemzőkészséggel és nagy mesterségbeli tudással megírt – vezércikke július 21-én jelent meg, amikor már, bizonyára maga se tudta mennyire, súlyos beteg volt. A rá következő szombaton immár visszajáró nehéz fájdalmakra panaszkodott, holott soha nem szokott.
Próbálom elhessegetni magamtól az utolsó képet, amikor battonyai házuk előtt, segítséggel, beszállt az érte küldött mentőautóba s azzal búcsúztunk, hogy (a külön kocsiban utazó feleségével és fiával együtt – ragaszkodott hozzá, hogy családja elkísérje) rövidesen találkozunk az orosházi kórházban, ahova kivizsgálásra utalták be. Mintha érezte volna, hogy utolsó napjaiban, perceiben családjával együtt kell lennie. Ott azonban megállapították, hogy nagy a baj, s Gyulára, a jobb felszereltségű megyei kórházba vitték, ahol az életmentőnek remélt műtét közben csütörtökön kora délután megállt a szíve. Újraélesztették, a gépek még pár napig életben tartották.
Nyolcvanadik születésnapját tavaly (november utolsó napján született 1935-ben) családjával és néhány volt kollégája, barátja társaságában ünnepelte. Dehogyis gondoltuk, hogy az utolsó lesz. Most már, sajnos, tudjuk.
Hatalmas, s az Aradi magyar újságírás számára pótolhatatlan veszteség ért bennünket a halálával.
Jámbor Gyula(Nyugati Jelen)
Kilin Sándor (Nagyszalonta, 1935. nov. 30. – Battonya, 2016. aug. 2./ újságíró volt, a Nyugati Jelen Arad) munkatársa.
vitalap.hu
Augusztus 2-án délután az örökkévalóságba távozott Kilin Sándor. Borzalmas egy kedves kolléga halála kapcsán akár egyetlen mondatot is leírni. Hát, ha még az egyúttal a legjobb barátok egyike volt, majdnem ötven esztendeig, s annak idején, pályafutása kezdetén amolyan, őt sok mindenben eligazító pártfogója, tanítómestere.
Szörnyű leírni: Kilin Sándor nincs többé, hogy ezután csak emlékezetünkben él – és természetesen számtalan, az Aradi, jó ideig az országos magyar sajtóban megjelent cikkében. Nem hinném, hogy cikkeit számon tartotta, hiszen soha, sehol nem akart parádézni, dicsekedni velük: megírta, amióta lehetett, azt, amit gondolt, érzett, előtte pedig a sorok között próbált – mint minden igaz újságíró abban a korban – az olvasó szívéig, elméjéig jutni.
Az egyetlen (minden kétséget kizáróan a legérdemesebb) volt az Aradi újságírók között, akit a Magyar Újságírók Szövetsége, úgy másfél évtizede, Aranytollal tüntetett ki munkássága elismeréseként. Sokszor kérdeztem tőle az utóbbi években: miért nem ír könyvet, hiszen hosszú – idén éppen ötvenéves – pályafutása alatt olyan dolgokat élt át, tapasztalt meg, amelyek rendkívül tanulságosak lehetnek a későbbiek számára. Ugyan, ne szamárkodj, intett le mindig. Pedig még jól emlékszem azokra a beszélgetéseinkre, amikor 35-40 vagy 45 évvel ezelőtt megjegyezte az akkori idők egy-egy elképesztő bődületére, a funkcionáriusok packázására: ezt le kellene jegyezni, hogy ne felejtsük el, valamikor (minthogy akkor nem lehetett) jó cikket írhatnánk belőle.
Nem jegyezte le, nem írta meg, sajnos, emlékezetből sem, pedig roppant érdekes lett volna a visszaemlékezés gyermekkoráról (tanítócsaládban nőtt fel, apja Kisjenőben kántortanító, majd Aradon neves iskolaigazgató volt), moszkvai, majd Kolozsvári egyetemi éveiről, kürtösi tanárkodásáról, de talán főleg arról a fél évszázadról, amit az Aradi magyar újság szolgálatában eltöltött. Szolgálatában, mondom, mert a legnemesebb értelemben vett szolgálat volt a nyugdíjazása, majd Magyarországra költözése után is.
Legutóbbi – mint mindig: okos, egyéni, összetéveszthetetlen hangvételű, kiváló elemzőkészséggel és nagy mesterségbeli tudással megírt – vezércikke július 21-én jelent meg, amikor már, bizonyára maga se tudta mennyire, súlyos beteg volt. A rá következő szombaton immár visszajáró nehéz fájdalmakra panaszkodott, holott soha nem szokott.
Próbálom elhessegetni magamtól az utolsó képet, amikor battonyai házuk előtt, segítséggel, beszállt az érte küldött mentőautóba s azzal búcsúztunk, hogy (a külön kocsiban utazó feleségével és fiával együtt – ragaszkodott hozzá, hogy családja elkísérje) rövidesen találkozunk az orosházi kórházban, ahova kivizsgálásra utalták be. Mintha érezte volna, hogy utolsó napjaiban, perceiben családjával együtt kell lennie. Ott azonban megállapították, hogy nagy a baj, s Gyulára, a jobb felszereltségű megyei kórházba vitték, ahol az életmentőnek remélt műtét közben csütörtökön kora délután megállt a szíve. Újraélesztették, a gépek még pár napig életben tartották.
Nyolcvanadik születésnapját tavaly (november utolsó napján született 1935-ben) családjával és néhány volt kollégája, barátja társaságában ünnepelte. Dehogyis gondoltuk, hogy az utolsó lesz. Most már, sajnos, tudjuk.
Hatalmas, s az Aradi magyar újságírás számára pótolhatatlan veszteség ért bennünket a halálával.
Jámbor Gyula(Nyugati Jelen)
Kilin Sándor (Nagyszalonta, 1935. nov. 30. – Battonya, 2016. aug. 2./ újságíró volt, a Nyugati Jelen Arad) munkatársa.
vitalap.hu
2016. augusztus 8.
A X. Kisjenői Városnapok sikere
Színes szórakoztató programok, vidámság
Amint azt előzetesen meghirdettük, a Kisjenői Polgármesteri Hivatal és a Városi Tanács szombaton és vasárnap X. alkalommal szervezte meg a Kisjenői Városnapokat. A rendezvénysorozat 11 órakor, a zsúfolásig megtelt városháza dísztermében ünnepélyes megnyitóval indult. Az állami himnuszt követően, a középen ülő Gheorghe Burdan polgármester köszöntötte a nagyszámú egybegyűltet, majd bemutatta a prezídiumban ülő vendégeket: Kovács Sándor csanádpalotai polgármestert, Ionel Ciupe megyei ALDE-elnököt, Gianina Ignuţa PSD-megyei nőszervezeti elnököt, Florin Remeţeant, a Népi Mozgalom Párt megyei elnökét, Kalcsó Istvánné kétegyházi polgármestert, Florentina Horgea alprefektust, Ioan Tripa alpolgármestert, Elisabeta Bondor iskolaigazgatót, Eugen Gagea városi tanácsost és Bianca Cotrăut, az óvoda igazgatóját. Ugyanakkor köszöntötte a nézőtéren helyet foglaló magas rangú vendégeket, név szerint megemlítve Andrei Anghelinát, a Vasile Goldiş Egyetem prorektorát, Ramona Lilét, az Aurel Vlaicu Egyetem rektorát, Ioan Crişan Marint, a Román Patronátus elnökét, Emil Moţiut, a kisjenői rendőrség parancsnokát, Dan Ilariét, a Kisjenői Törvényszék főügyészét, valamint a jelen volt városi és megyei tanácsosokat.
Értékelés, előretekintés
Gheorghe Burdan polgármester miután a város polgárainak megköszönte a legutóbbi önkormányzati választásokon magának és csapatának szavazott bizalmat, a Kisjenői Városnapokat olyan ünnepi alkalomnak nevezte, amikor érdemes visszatekinteni a tavaly óta megtett útra, de a jövőbeli munkát is vázolni kell. Az elmúlt időszak egyik legnagyobb megvalósítása a szennyvízhálózatnak Erdőhegyen, 11 kilométer hosszan történt lefektetése, illetve a városi ülepítőtelep megépítése volt. Ugyanakkor kibővítették, korszerűsítették az Avram Iancu téren lévő óvodaépületet, utcákat aszfaltoztak Kisjenőben, Erdőhegyen és Nadabon, felújították a kisjenői, az erdőhegyi és a nadabi artézi kutakat, játszóteret építettek a sportcsarnok mellé, a vízüzem számára további három kutat fúrtak a vízhozam növelésére, korszerűsítették a Gyermekek Klubjához vezető 4 kilométeres utat, felújították a nadabi kultúrotthont, valamint az ottani iskolaépület fedelét, jelzőlámpákat szereltek fel a városközpont gyalogátkelőihez. Folyamatban van a városi vízvezeték-hálózat felújítása, javítják az erdőhegyi és a nadabi óvodaépületet, ugyancsak folyamatban van a kisjenői, illetve a hozzá tartozó települések közvilágításának a felújítása. A következő évben további járdákat kívánnak térkővel burkolni, tervezik a panellakások hőszigetelését, EU-pályázati támogatással hévízfürdő építését magyarországi testvértelepüléssel, közművelődési és szórakoztató-komplexum építését, a volt mentőállomás épületének a felújításával, átalakításával nőgyógyászati központ létrehozását tervezik. Folytatják a közbenjárást a város körgyűrűjének a megépítéséhez, esővíz-elevezető csatornákat építenek Kisjenő-Erdőhegyen – sommázta az új városvezetés terveit Gheorghe Burdan polgármester, aki kijelentette: maga és csapata továbbra is a kisjenői, vagyis a város polgárainak az érdekeit szolgáló politikát folytatja, ami azt is jelenti, hogy itt 1 köbméter víz 2 lejbe kerül, míg a megyeközpontban kétszer annyiba. A városban ismeretlen a munkanélküliség, sőt munkaerőhiány van, az ott megtelepedett nagyvállalatok bővítenék a tevékenységüket, amihez azonban nem találnak munkaerőt. Köszönetet mondott a Kisjenői Városnapok megszervezéséhez kapott támogatásért a Kromberg&Schubert Ramania, a Per Ecologic, a Guala Pack, az Universal Criş, a Havitas, a Maschio Gaspardo Romania, a Nouva Atelmec, az EKR Electrocontact, a Sapa Profiles, az Aniz Kft., az Izolta, a Baby Blue Gass, a Soc Coop Consum, a Terapeutica GT, a Soc Profesional Notar Cioara, az Arcatim Gyógyszertár, a Kisjenői Agromec, az Izaura, a Kézművesek Szövetkezete, az SW MING DA FU ZHUANG, a Gazda Agricola, a Pro Met Riv, illetve B-Alex cégeknek.
Ezt követően a prezídiumban ülők közül Kovács Sándor csanádpalotai polgármester magyarul, Florentina Horgea, Ionel Ciupe, Florin Reneţean, Gianina Ignuţa, Andrei Anghelina, Ioan-Martin Crişan románul gratulált a polgármesternek és csapatának az elért eredményekhez, további sok sikert kívánva. Mindenki meglepetésére, Kalcsó Istvánné kétegyházi polgármester folyékony román beszéddel köszöntötte a jelenlévőket, illetve az új városvezetést, reményét kifejezve a további együttműködésben. Felszólalása vastapsot kapott.
Színes parádé, majd program
Az ünnepélyes megnyitó végén mindnyájan az utcára vonultak, ahol rendőrautó biztosításával, a Sunetul Aradului fúvószenekar felvezetésével, pomponosok, moderntáncosok, népviseletbe öltözött táncosok, mesefigurák részvételével, három társzekér, illetve egy hintó kíséretében vonult a színes menet. A zenekar a városháza előtt felsorakozott vezetőség és vendégek előtt tisztelgett, tust húzott, majd hetykén vonult tovább a Fehér-Körös hídja irányába. Ezt követően Gheorghe Burdan polgármester a városi tanács nevében ebédre hívta az ünnepélyes megnyitó vendégeit és meghívottjait.
Ezzel párhuzamosan a városi stadionban 14 órától beindult a Szórakoztatópark, amelynek a programjában fellépett a kerülősi Moştenitorii néptánccsoport, majd 17.20 órakor a csanádpalotai (Magyarország), utánuk a kétegyházi (Magyarország) néptánccsoport magyar táncait tapsolta meg az egyre gyülekező közönség.
Vasárnap ugyancsak a városi stadionban 14 órakor indult a Szórakoztatópark. A kétnapos sikeres programért köszönet jár a szervezőknek, a közreműködőknek és a támogatóknak egyaránt!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
Színes szórakoztató programok, vidámság
Amint azt előzetesen meghirdettük, a Kisjenői Polgármesteri Hivatal és a Városi Tanács szombaton és vasárnap X. alkalommal szervezte meg a Kisjenői Városnapokat. A rendezvénysorozat 11 órakor, a zsúfolásig megtelt városháza dísztermében ünnepélyes megnyitóval indult. Az állami himnuszt követően, a középen ülő Gheorghe Burdan polgármester köszöntötte a nagyszámú egybegyűltet, majd bemutatta a prezídiumban ülő vendégeket: Kovács Sándor csanádpalotai polgármestert, Ionel Ciupe megyei ALDE-elnököt, Gianina Ignuţa PSD-megyei nőszervezeti elnököt, Florin Remeţeant, a Népi Mozgalom Párt megyei elnökét, Kalcsó Istvánné kétegyházi polgármestert, Florentina Horgea alprefektust, Ioan Tripa alpolgármestert, Elisabeta Bondor iskolaigazgatót, Eugen Gagea városi tanácsost és Bianca Cotrăut, az óvoda igazgatóját. Ugyanakkor köszöntötte a nézőtéren helyet foglaló magas rangú vendégeket, név szerint megemlítve Andrei Anghelinát, a Vasile Goldiş Egyetem prorektorát, Ramona Lilét, az Aurel Vlaicu Egyetem rektorát, Ioan Crişan Marint, a Román Patronátus elnökét, Emil Moţiut, a kisjenői rendőrség parancsnokát, Dan Ilariét, a Kisjenői Törvényszék főügyészét, valamint a jelen volt városi és megyei tanácsosokat.
Értékelés, előretekintés
Gheorghe Burdan polgármester miután a város polgárainak megköszönte a legutóbbi önkormányzati választásokon magának és csapatának szavazott bizalmat, a Kisjenői Városnapokat olyan ünnepi alkalomnak nevezte, amikor érdemes visszatekinteni a tavaly óta megtett útra, de a jövőbeli munkát is vázolni kell. Az elmúlt időszak egyik legnagyobb megvalósítása a szennyvízhálózatnak Erdőhegyen, 11 kilométer hosszan történt lefektetése, illetve a városi ülepítőtelep megépítése volt. Ugyanakkor kibővítették, korszerűsítették az Avram Iancu téren lévő óvodaépületet, utcákat aszfaltoztak Kisjenőben, Erdőhegyen és Nadabon, felújították a kisjenői, az erdőhegyi és a nadabi artézi kutakat, játszóteret építettek a sportcsarnok mellé, a vízüzem számára további három kutat fúrtak a vízhozam növelésére, korszerűsítették a Gyermekek Klubjához vezető 4 kilométeres utat, felújították a nadabi kultúrotthont, valamint az ottani iskolaépület fedelét, jelzőlámpákat szereltek fel a városközpont gyalogátkelőihez. Folyamatban van a városi vízvezeték-hálózat felújítása, javítják az erdőhegyi és a nadabi óvodaépületet, ugyancsak folyamatban van a kisjenői, illetve a hozzá tartozó települések közvilágításának a felújítása. A következő évben további járdákat kívánnak térkővel burkolni, tervezik a panellakások hőszigetelését, EU-pályázati támogatással hévízfürdő építését magyarországi testvértelepüléssel, közművelődési és szórakoztató-komplexum építését, a volt mentőállomás épületének a felújításával, átalakításával nőgyógyászati központ létrehozását tervezik. Folytatják a közbenjárást a város körgyűrűjének a megépítéséhez, esővíz-elevezető csatornákat építenek Kisjenő-Erdőhegyen – sommázta az új városvezetés terveit Gheorghe Burdan polgármester, aki kijelentette: maga és csapata továbbra is a kisjenői, vagyis a város polgárainak az érdekeit szolgáló politikát folytatja, ami azt is jelenti, hogy itt 1 köbméter víz 2 lejbe kerül, míg a megyeközpontban kétszer annyiba. A városban ismeretlen a munkanélküliség, sőt munkaerőhiány van, az ott megtelepedett nagyvállalatok bővítenék a tevékenységüket, amihez azonban nem találnak munkaerőt. Köszönetet mondott a Kisjenői Városnapok megszervezéséhez kapott támogatásért a Kromberg&Schubert Ramania, a Per Ecologic, a Guala Pack, az Universal Criş, a Havitas, a Maschio Gaspardo Romania, a Nouva Atelmec, az EKR Electrocontact, a Sapa Profiles, az Aniz Kft., az Izolta, a Baby Blue Gass, a Soc Coop Consum, a Terapeutica GT, a Soc Profesional Notar Cioara, az Arcatim Gyógyszertár, a Kisjenői Agromec, az Izaura, a Kézművesek Szövetkezete, az SW MING DA FU ZHUANG, a Gazda Agricola, a Pro Met Riv, illetve B-Alex cégeknek.
Ezt követően a prezídiumban ülők közül Kovács Sándor csanádpalotai polgármester magyarul, Florentina Horgea, Ionel Ciupe, Florin Reneţean, Gianina Ignuţa, Andrei Anghelina, Ioan-Martin Crişan románul gratulált a polgármesternek és csapatának az elért eredményekhez, további sok sikert kívánva. Mindenki meglepetésére, Kalcsó Istvánné kétegyházi polgármester folyékony román beszéddel köszöntötte a jelenlévőket, illetve az új városvezetést, reményét kifejezve a további együttműködésben. Felszólalása vastapsot kapott.
Színes parádé, majd program
Az ünnepélyes megnyitó végén mindnyájan az utcára vonultak, ahol rendőrautó biztosításával, a Sunetul Aradului fúvószenekar felvezetésével, pomponosok, moderntáncosok, népviseletbe öltözött táncosok, mesefigurák részvételével, három társzekér, illetve egy hintó kíséretében vonult a színes menet. A zenekar a városháza előtt felsorakozott vezetőség és vendégek előtt tisztelgett, tust húzott, majd hetykén vonult tovább a Fehér-Körös hídja irányába. Ezt követően Gheorghe Burdan polgármester a városi tanács nevében ebédre hívta az ünnepélyes megnyitó vendégeit és meghívottjait.
Ezzel párhuzamosan a városi stadionban 14 órától beindult a Szórakoztatópark, amelynek a programjában fellépett a kerülősi Moştenitorii néptánccsoport, majd 17.20 órakor a csanádpalotai (Magyarország), utánuk a kétegyházi (Magyarország) néptánccsoport magyar táncait tapsolta meg az egyre gyülekező közönség.
Vasárnap ugyancsak a városi stadionban 14 órakor indult a Szórakoztatópark. A kétnapos sikeres programért köszönet jár a szervezőknek, a közreműködőknek és a támogatóknak egyaránt!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2016. szeptember 5.
Bepillantás Kétegyháza község hétköznapjaiba
A Magyar Alkotmány szavatolja a kisebbségi oktatást
Kalcsó Istvánné kétegyházi polgármesterrel a községnek Kisjenőhöz fűződő kapcsolatairól, a közös tervekről beszélgetünk.
– Polgármester asszony, lát e komoly lehetőséget Kétegyháza és Kisjenő részére közös EU-pályázat lehívására?
– Jelenleg erre nem látok komoly lehetőséget, lévén, hogy Kisjenő sokkal nagyobb település, mint Kétegyháza. Ilyen jellegű pályázatokhoz nekünk kisebb partnerekre lenne szükségünk, lévén, hogy mi kisebb beruházásokat tudunk végrehajtani. Mi évek óta Székudvarral közösen pályázunk, méghozzá eredményesen: volt egy útépítési pályázatunk, ami Kétegyházának 150 millió forint fejlesztést jelentett, de volt egy szennyvíz-beruházásunk is. Utóbbit tavaly fejeztük be, több mint 270 millió forint hasznot hozott a községünknek, de Székudvar számára is hasonló mértékű beruházást jelentett. Vagyis településenként közel 1,5 millió euró értékű infrastrukturális fejlesztést tudtunk végrehajtani.
– Önök számára a befektetés hány kilométer hosszú aszfaltozást jelentett?
– Mi akkor útfelújításra pályáztunk, Kétegyháza összes aszfaltozott útburkolatát fel tudtuk belőle újítani.
– Kétegyháza útjainak hány százaléka aszfaltos?
– Akkor 50%-a volt, most viszont már 65%-nál tartunk, mivel azóta útépítést is végrehajtottunk. De még mindig nincs minden utunk leaszfaltozva, ezért az új RO–HU pályázati lehetőségek kihasználásával további 7-8 kilométernyi aszfaltos utat szeretnénk építeni. Székudvaron valószínűleg kevesebb szükséges, de mindkét település kerékpárutat is építeni kíván, ugyanakkor kulturális programokra is közösen kívánunk pályázni. Ez ügyben már kétszer is egyeztettünk, csak várjuk a pályázat megjelenését.
– Önnel találkoztunk az idei Kisperegi Falunapokon is. Nagypereg községgel lát-e lehetőséget közös pályázatokra?
– Székudvaron kívül más településekkel nem tárgyaltunk pályázati lehetőségről, mivel a pályázatokhoz önrész is szükséges, amiből olyan sokat nem tudunk előteremteni. Baráti kapcsolatot tartunk 5-6 romániai településsel. Közülük a legnagyobb Kisjenő, amelyik testvértelepülésünk több mint 30 éve, de a többi településsel is kulturális, illetve sportbeli, iskolák közötti együttműködést tartunk fent. Ezek inkább anyanyelvápolás oda-vissza alapon, hiszen nálunk is élnek románok, ezért ápoljuk a viszonyt az ottani románokkal, illetve a magyarokkal egyaránt.
– Hogy működik önöknél a közmunka program?
– Mivel nálunk kevés a munkalehetőség, a munkaerőnk közel 10%-ának nincs munkája, vagyis a településünkön több mint 350 munkanélküli él. Közülük 220-at húztunk ki, akiknek munkát kell biztosítanunk. Elsősorban a közterületek rendbetételén, a közintézmények karbantartásában, de növénytermesztésben is foglalkoztatjuk őket. Ezen kívül van egy asztalosipari műhelyünk, ahol nyílászárókat gyártottak, jelenleg gyermekbútorokat gyártunk.
– Mivel az ellenzék azt állítja, hogy ezek nem valós, hanem álmunkahelyek, az érdekelne leginkább: hasznos munkát végeznek-e?
– Állíthatom, hogy hasznos munkát végeznek, hiszen velük teljesen felújítottunk egy nagyon régi óvodaépületet, ami gyönyörű lett. Annak minden munkáját a közfoglalkoztatottak végezték el. Ugyancsak velük újítottunk fel egy régi iskolaépületet is, ahol az egyikben fogyatékosok nappali intézménye működik, a másik a közfoglalkoztatási telephely. Meg lehet nézni mindkettőt, hiszen újakra vannak cserélve a nyílászárók, az épület le van szigetelve, rendesen ki van festve. A kialakított varrodába ők kötötték be a villanyvezetéket, a varrógépeket. Tehát nagyon sok fontos munkát tudtunk velük elvégeztetni.
– Mennyit tudnak fizetni nekik fejenként?
– 78 ezer forint bruttót, ami nem nagy összeg, alacsonyabb a minimálbérnél, de nem is akkora a teljesítményük, mint a rendes alkalmazottaké. El kell mondanom, hogy ezekkel az emberekkel nagyon nehéz együtt dolgozni, mert elszoktak a munkától, ezért csak 50-70%-os teljesítményt lehet kihozni belőlük. Ezzel együtt, sok türelemmel, de haladni lehet velük.
– Honnan kerül ki a fizetési alapjuk?
– Az állam biztosítja, a fizetés 20%-ának megfelelő támogatást is ad dologi költségekre, de az önkormányzat is mellé tesz valamennyit. Határozottan állíthatom, hogy a közfoglalkoztatás hasznos az önkormányzatnak, a munkanélkülinek, de a településnek is, mert a lakosság tisztább, rendezettebb körülmények között élhet. Mivel az önkormányzat kevés pénzt kap az államtól, de az adóbefizetés is kevés, a közfoglalkoztatással rendben tudjuk tartani a közintézményeket, de a településeket is.
– Hogy működik önöknél az oktatás?
– Az utóbbi években nagyok kevés gyermek születik, ezért a 25-27 megszülető gyermek oszlik el a magyar és a román nyelvű iskolák között. Az utóbbi időben az arány igencsak eltolódott a román nyelvű oktatás felé, mert a magyarok közül sokan vidékre viszik, esetleg a román iskolába íratják a gyermekeiket. Ezért nem tudjuk, hosszú távon hogyan lehet majd fenntartani a magyar nyelvű oktatást. Mert az Alkotmány szerint az államnak kötelessége fenntartani a nemzetiségi iskolákat, amely előírás nem vonatkozik a magyar nyelvű oktatásra.
– Lehetséges, hogy Magyarországon megszűnnek állami magyar nyelvű iskolák, miközben a nemzetiségiek működését az állam szavatolja?
– Igen, ez a tendencia, mert a nemzetiségi iskolákat az állam jobban támogatja, mint a magyar nyelvűeket…
– Kétegyházán a lakosságnak hány százaléka román?
– Mintegy 30%-a, de azok között magasabb a születési arány, ráadásul sok magyar is román iskolába íratja a gyermekét, mert ott nagyobb a támogatás, illetve most éppen ez a divat. Évtizedekig fordított volt a tendencia, hiszen egy-egy román osztályba 4-8 gyermek járt, most viszont 15-20, miközben a magyar iskolában 10-14-es létszámú osztályok vannak.
– Mi volt a gond az iskolákat működtető Klebelsberg Alappal?
– Nálunk nem volt semmi gond, mert a pedagógusok megkapták a bérüket, a működtetést a helyi önkormányzat biztosította. Január 1-jétől azonban változik a jogszabály, miszerint az iskolák működtetését az állam veszi át. Szerintem januártól lesz nehézkesebb, mert el lehet gondolni: ha elromlik egy vízcsap vagy akármi, akkor majd Békéscsabáról vagy Gyuláról intézkednek? Furcsa lesz, hogy a saját településünkön nem mi mondjuk meg, hogyan működjön tovább. Reméljük, az új rendszer is bejáródik és zökkenőmentes lesz a működés.
– A Kétegyháza–Kisjenő közötti kapcsolatok gyakorlati működése hogyan történik?
– Annak az összekötője Deznán Anna, aki igen jó kapcsolatokat ápol nemcsak velem, hanem a képviselő-testületünk tagjaival is. Deznán Anna feladatkörébe inkább a két adminisztráció közötti kapcsolatok tartoznak, míg a kulturális kapcsolatok a két település tánccsoportjainak a kölcsönös fellépésével, az iskolák kölcsönös látogatásával működnek. A nálunk rendszeresen megszervezett, idén a X. Pogácsafesztiválon részt vett, fellépett a kisjenői néptánccsoport és a kisjenői nyugdíjasok énekkara. A 30-40 csapat által sütött pogácsát szakavatott zsűri szokta értékelni, nevezni meg a Pogácsa királynőt. Ilyen alkalmakkor a polgármesteri hivatal 250 kiló pogácsát süttet, ingyenes kóstolgatás céljából.
– Köszönöm szépen a beszélgetést, további gyümölcsöző együttműködést kívánok!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
A Magyar Alkotmány szavatolja a kisebbségi oktatást
Kalcsó Istvánné kétegyházi polgármesterrel a községnek Kisjenőhöz fűződő kapcsolatairól, a közös tervekről beszélgetünk.
– Polgármester asszony, lát e komoly lehetőséget Kétegyháza és Kisjenő részére közös EU-pályázat lehívására?
– Jelenleg erre nem látok komoly lehetőséget, lévén, hogy Kisjenő sokkal nagyobb település, mint Kétegyháza. Ilyen jellegű pályázatokhoz nekünk kisebb partnerekre lenne szükségünk, lévén, hogy mi kisebb beruházásokat tudunk végrehajtani. Mi évek óta Székudvarral közösen pályázunk, méghozzá eredményesen: volt egy útépítési pályázatunk, ami Kétegyházának 150 millió forint fejlesztést jelentett, de volt egy szennyvíz-beruházásunk is. Utóbbit tavaly fejeztük be, több mint 270 millió forint hasznot hozott a községünknek, de Székudvar számára is hasonló mértékű beruházást jelentett. Vagyis településenként közel 1,5 millió euró értékű infrastrukturális fejlesztést tudtunk végrehajtani.
– Önök számára a befektetés hány kilométer hosszú aszfaltozást jelentett?
– Mi akkor útfelújításra pályáztunk, Kétegyháza összes aszfaltozott útburkolatát fel tudtuk belőle újítani.
– Kétegyháza útjainak hány százaléka aszfaltos?
– Akkor 50%-a volt, most viszont már 65%-nál tartunk, mivel azóta útépítést is végrehajtottunk. De még mindig nincs minden utunk leaszfaltozva, ezért az új RO–HU pályázati lehetőségek kihasználásával további 7-8 kilométernyi aszfaltos utat szeretnénk építeni. Székudvaron valószínűleg kevesebb szükséges, de mindkét település kerékpárutat is építeni kíván, ugyanakkor kulturális programokra is közösen kívánunk pályázni. Ez ügyben már kétszer is egyeztettünk, csak várjuk a pályázat megjelenését.
– Önnel találkoztunk az idei Kisperegi Falunapokon is. Nagypereg községgel lát-e lehetőséget közös pályázatokra?
– Székudvaron kívül más településekkel nem tárgyaltunk pályázati lehetőségről, mivel a pályázatokhoz önrész is szükséges, amiből olyan sokat nem tudunk előteremteni. Baráti kapcsolatot tartunk 5-6 romániai településsel. Közülük a legnagyobb Kisjenő, amelyik testvértelepülésünk több mint 30 éve, de a többi településsel is kulturális, illetve sportbeli, iskolák közötti együttműködést tartunk fent. Ezek inkább anyanyelvápolás oda-vissza alapon, hiszen nálunk is élnek románok, ezért ápoljuk a viszonyt az ottani románokkal, illetve a magyarokkal egyaránt.
– Hogy működik önöknél a közmunka program?
– Mivel nálunk kevés a munkalehetőség, a munkaerőnk közel 10%-ának nincs munkája, vagyis a településünkön több mint 350 munkanélküli él. Közülük 220-at húztunk ki, akiknek munkát kell biztosítanunk. Elsősorban a közterületek rendbetételén, a közintézmények karbantartásában, de növénytermesztésben is foglalkoztatjuk őket. Ezen kívül van egy asztalosipari műhelyünk, ahol nyílászárókat gyártottak, jelenleg gyermekbútorokat gyártunk.
– Mivel az ellenzék azt állítja, hogy ezek nem valós, hanem álmunkahelyek, az érdekelne leginkább: hasznos munkát végeznek-e?
– Állíthatom, hogy hasznos munkát végeznek, hiszen velük teljesen felújítottunk egy nagyon régi óvodaépületet, ami gyönyörű lett. Annak minden munkáját a közfoglalkoztatottak végezték el. Ugyancsak velük újítottunk fel egy régi iskolaépületet is, ahol az egyikben fogyatékosok nappali intézménye működik, a másik a közfoglalkoztatási telephely. Meg lehet nézni mindkettőt, hiszen újakra vannak cserélve a nyílászárók, az épület le van szigetelve, rendesen ki van festve. A kialakított varrodába ők kötötték be a villanyvezetéket, a varrógépeket. Tehát nagyon sok fontos munkát tudtunk velük elvégeztetni.
– Mennyit tudnak fizetni nekik fejenként?
– 78 ezer forint bruttót, ami nem nagy összeg, alacsonyabb a minimálbérnél, de nem is akkora a teljesítményük, mint a rendes alkalmazottaké. El kell mondanom, hogy ezekkel az emberekkel nagyon nehéz együtt dolgozni, mert elszoktak a munkától, ezért csak 50-70%-os teljesítményt lehet kihozni belőlük. Ezzel együtt, sok türelemmel, de haladni lehet velük.
– Honnan kerül ki a fizetési alapjuk?
– Az állam biztosítja, a fizetés 20%-ának megfelelő támogatást is ad dologi költségekre, de az önkormányzat is mellé tesz valamennyit. Határozottan állíthatom, hogy a közfoglalkoztatás hasznos az önkormányzatnak, a munkanélkülinek, de a településnek is, mert a lakosság tisztább, rendezettebb körülmények között élhet. Mivel az önkormányzat kevés pénzt kap az államtól, de az adóbefizetés is kevés, a közfoglalkoztatással rendben tudjuk tartani a közintézményeket, de a településeket is.
– Hogy működik önöknél az oktatás?
– Az utóbbi években nagyok kevés gyermek születik, ezért a 25-27 megszülető gyermek oszlik el a magyar és a román nyelvű iskolák között. Az utóbbi időben az arány igencsak eltolódott a román nyelvű oktatás felé, mert a magyarok közül sokan vidékre viszik, esetleg a román iskolába íratják a gyermekeiket. Ezért nem tudjuk, hosszú távon hogyan lehet majd fenntartani a magyar nyelvű oktatást. Mert az Alkotmány szerint az államnak kötelessége fenntartani a nemzetiségi iskolákat, amely előírás nem vonatkozik a magyar nyelvű oktatásra.
– Lehetséges, hogy Magyarországon megszűnnek állami magyar nyelvű iskolák, miközben a nemzetiségiek működését az állam szavatolja?
– Igen, ez a tendencia, mert a nemzetiségi iskolákat az állam jobban támogatja, mint a magyar nyelvűeket…
– Kétegyházán a lakosságnak hány százaléka román?
– Mintegy 30%-a, de azok között magasabb a születési arány, ráadásul sok magyar is román iskolába íratja a gyermekét, mert ott nagyobb a támogatás, illetve most éppen ez a divat. Évtizedekig fordított volt a tendencia, hiszen egy-egy román osztályba 4-8 gyermek járt, most viszont 15-20, miközben a magyar iskolában 10-14-es létszámú osztályok vannak.
– Mi volt a gond az iskolákat működtető Klebelsberg Alappal?
– Nálunk nem volt semmi gond, mert a pedagógusok megkapták a bérüket, a működtetést a helyi önkormányzat biztosította. Január 1-jétől azonban változik a jogszabály, miszerint az iskolák működtetését az állam veszi át. Szerintem januártól lesz nehézkesebb, mert el lehet gondolni: ha elromlik egy vízcsap vagy akármi, akkor majd Békéscsabáról vagy Gyuláról intézkednek? Furcsa lesz, hogy a saját településünkön nem mi mondjuk meg, hogyan működjön tovább. Reméljük, az új rendszer is bejáródik és zökkenőmentes lesz a működés.
– A Kétegyháza–Kisjenő közötti kapcsolatok gyakorlati működése hogyan történik?
– Annak az összekötője Deznán Anna, aki igen jó kapcsolatokat ápol nemcsak velem, hanem a képviselő-testületünk tagjaival is. Deznán Anna feladatkörébe inkább a két adminisztráció közötti kapcsolatok tartoznak, míg a kulturális kapcsolatok a két település tánccsoportjainak a kölcsönös fellépésével, az iskolák kölcsönös látogatásával működnek. A nálunk rendszeresen megszervezett, idén a X. Pogácsafesztiválon részt vett, fellépett a kisjenői néptánccsoport és a kisjenői nyugdíjasok énekkara. A 30-40 csapat által sütött pogácsát szakavatott zsűri szokta értékelni, nevezni meg a Pogácsa királynőt. Ilyen alkalmakkor a polgármesteri hivatal 250 kiló pogácsát süttet, ingyenes kóstolgatás céljából.
– Köszönöm szépen a beszélgetést, további gyümölcsöző együttműködést kívánok!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2016. szeptember 5.
Nagyvárosi turnéra készül a Bánsági Vándorszínház
Rejtő Jenő Rózsa, a lovag című bohózatát mutatta be 14 Temes és Arad megyei településen idén augusztusban a Bánsági Vándorszínház. „1184 kilométer, 14 előadás, 14 csodálatos település, és a lelkes csapat. Köszönet mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy a Bánsági Vándorszínház sikeresen zárja harmadik évadát is” – írta nemrég közösségi oldalán Aszalos Géza Temesvári színművész, a Bánsági Vándorszínház művészeti vezetője, aki a Nyugati Jelennek beszámolt az önállósodás útjára lépett vándortársulat nyári turnéjának tapasztalatairól.
– Tavaly decemberben sikerült bejegyezni és működőképessé tenni a Tarisznyás Egyesületet, amelynek a fő célja a Bánsági Vándorszínház életben tartása, mozgatása, szervezése – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Aszalos Géza, a Tarisznyás Egyesület elnöke. – Mellette próbálunk más aktivitásokat is szervezni, volt már gyereknapi programunk, helyi zenekarokat karolunk fel, próbatermet bérelünk nekik, próbálunk jogi hátteret biztosítani olyan magyar kulturális rendezvényeknek, amelyeknek szüksége van erre, de a fő célunk a Bánsági Vándorszínház működtetése. Idén már a Tarisznyás Egyesületen keresztül pályáztuk meg a támogatásokat, de megmAradt partnerként a Bánsági Közösségért Egyesület, ők az idén is nagyon sokat segítettek akárcsak az előző két évben. Idén a fő támogatónk a Bethlen Gábor Alap volt és az egyik legnagyobb támogatónk minden évben a Csiky Gergely Állami Magyar Színház.
– Hogyan sikerült a Vándorszínház idei turnéja, számokban kifejezve?
– A Vándorszínház társulatának létszáma picit csökkent a tavalyihoz képest: idén 5 színészünk volt, de többségben visszatérő emberek, akik kétszer-háromszor vettek részt a nyári programban. Dévai Zoltán a Zentai Kamaraszínháztól idén volt először, neki viszont nagy tapasztalata van a vajdasági Tanyaszínházban, azt 6-szor csinálta végig, így nem jelentett neki újdonságot a Vándorszínház.
Csökkent a települések száma, a tavalyi 18 helyett idén csak 14 településre jutottunk el. Volt tervben több is, de nehézkesen ment a pályázás, végül ki kellett hagynunk 3 települést, ahová szerettünk volna elmenni. Volt, akikkel nehezen ment az egyeztetés, az utolsó pillanatban mégse sikerült eljutni, de mindig vannak a pótlistánkon települések, amelyek egyből jelentkeznek, hogy ők bevállalnak minket. Példaértékű idén Szapáryfalva, ahol három nap alatt sikerült megszervezni az előadást, és az egyik legjobb helyszínünk lett!
Ahova másodszor, harmadszor mentünk vissza, ott a közönség száma jócskán növekedett. Az átlagos nézőszám 80 és 100 között lehetett, ha ehhez viszonyítunk, akkor Máriaföldén a 40 néző egy kis szám, ha viszont ahhoz viszonyítunk, hogy ott 5-6 % a magyarság részaránya, akkor elmondhatjuk, hogy mindenki ott volt a magyarok közül, aki él és mozog. A nézőcsúcsot az idén is Újszentesen és Újmosnicán állítottuk fel, ahová minden évben sok Temesvári ellátogat.
– Mikor láthatjuk a Rózsa, a lovagot Temesváron?
– Nyáron nem hozzuk be az előadást Temesvárra, mert ez a szabadságok időszaka, de mindig pályázunk utóturnéra, amelyhez már van egy kis anyagi alapunk is. Idén október folyamán Temesváron biztos lesz egy előadásunk, de hosszabb turnéra is pályázunk, és Temesvár mellett Aradra, Nagyváradra és Kolozsvárra is el akarjuk vinni az előadást. Az ottani Máltai Szeretetszolgálat felkérésére megpróbáljuk Makón (Magyarország) is bemutatni a Rózsa, a lovagot.
– Milyen volt a Rejtő-darab fogadtatása?
– Az első két év nagyjából kialakította, megmutatta az irányt, amerre haladnia kell ennek a Vándorszínháznak. Nem elhanyagolandó tény, hogy elsősorban olyan településekre megyünk, ahol évek óta nem járt se amatőr, se profi színház. Meg kell próbálni olyan szinten megszólítani a közönséget, hogy az előadás felkeltse az érdeklődésüket. Tavaly a Helység kalapácsa bemutatása kapcsán jelezték a nézők, hogy vígjáték legyen, és lehetőleg zenés előadás legyen a műsorunkon. Idén megpróbáltunk eleget tenni ennek a kérésnek. Ha vígjáték, akkor Rejtő Jenő, ehhez a világhoz kapcsolódnak a kuplék, a sanzonok a boldog békebeli idők zenéje. Úgy érzem, hogy mindenhol sikerült a közönség minden rétegét kielégíteni ezzel az előadással! Nagyon jó volt a fogadtatás minden településen, sok helyen beszélgettünk a vendéglátókkal, előadás után egyik helyen meg is kérdezték: hogyan tovább, hiszen kicsit magasra tettük a mércét idén. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy jövőre még fennebb tudjuk tenni a mércét, persze ez technikailag is nagyobb erőfeszítést igényel. Az idei zenés szabadtéri előadáshoz már mikro-portokra volt szükség, hangtechnikára, amivel a magyar színház besegített.
– Hogyan fogadták a Vándorszínházat Arad megyében?
– Ott is nagyon jó volt a fogadtatás, idén visszatértünk olyan településekre, mint Kisiratos, Kisjenő, Nagyzerind, ahol sikerült megtalálni azokat a lelkes személyeket, akik támogatják a Vándorszínházat, megszervezik a fogadtatást, az elszállásolást, elvállalják a közönség szervezését. Kisjenőben az utolsó pillanatban úgy döntöttünk, hogy a rossz idő miatt nem szabadtéren, hanem a Kultúrházban játszunk. Hihetetlen, hogy a vendéglátóink bevállalták, hogy autókkal várták a nézőket, és átszállították őket a kultúrházba! Azért egy kis keserűség is van bennem, mert adósok mAradtunk egy pár Arad megyei településsel szemben, ahol a tavaly jó volt a közönség, a fogadtatás, és visszavártak, de sajnos nem tudtunk elmenni. Ennek többek között az volt az oka, hogy jócskán egyharmadára csökkent a támogatás, bonyolult a szervezés, nagy a bürokrácia stb. Ez nem jelenti azt, hogy soha többet nem térünk vissza ezekre a településekre, talán már jövőre sikerülni fog!
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
Rejtő Jenő Rózsa, a lovag című bohózatát mutatta be 14 Temes és Arad megyei településen idén augusztusban a Bánsági Vándorszínház. „1184 kilométer, 14 előadás, 14 csodálatos település, és a lelkes csapat. Köszönet mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy a Bánsági Vándorszínház sikeresen zárja harmadik évadát is” – írta nemrég közösségi oldalán Aszalos Géza Temesvári színművész, a Bánsági Vándorszínház művészeti vezetője, aki a Nyugati Jelennek beszámolt az önállósodás útjára lépett vándortársulat nyári turnéjának tapasztalatairól.
– Tavaly decemberben sikerült bejegyezni és működőképessé tenni a Tarisznyás Egyesületet, amelynek a fő célja a Bánsági Vándorszínház életben tartása, mozgatása, szervezése – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Aszalos Géza, a Tarisznyás Egyesület elnöke. – Mellette próbálunk más aktivitásokat is szervezni, volt már gyereknapi programunk, helyi zenekarokat karolunk fel, próbatermet bérelünk nekik, próbálunk jogi hátteret biztosítani olyan magyar kulturális rendezvényeknek, amelyeknek szüksége van erre, de a fő célunk a Bánsági Vándorszínház működtetése. Idén már a Tarisznyás Egyesületen keresztül pályáztuk meg a támogatásokat, de megmAradt partnerként a Bánsági Közösségért Egyesület, ők az idén is nagyon sokat segítettek akárcsak az előző két évben. Idén a fő támogatónk a Bethlen Gábor Alap volt és az egyik legnagyobb támogatónk minden évben a Csiky Gergely Állami Magyar Színház.
– Hogyan sikerült a Vándorszínház idei turnéja, számokban kifejezve?
– A Vándorszínház társulatának létszáma picit csökkent a tavalyihoz képest: idén 5 színészünk volt, de többségben visszatérő emberek, akik kétszer-háromszor vettek részt a nyári programban. Dévai Zoltán a Zentai Kamaraszínháztól idén volt először, neki viszont nagy tapasztalata van a vajdasági Tanyaszínházban, azt 6-szor csinálta végig, így nem jelentett neki újdonságot a Vándorszínház.
Csökkent a települések száma, a tavalyi 18 helyett idén csak 14 településre jutottunk el. Volt tervben több is, de nehézkesen ment a pályázás, végül ki kellett hagynunk 3 települést, ahová szerettünk volna elmenni. Volt, akikkel nehezen ment az egyeztetés, az utolsó pillanatban mégse sikerült eljutni, de mindig vannak a pótlistánkon települések, amelyek egyből jelentkeznek, hogy ők bevállalnak minket. Példaértékű idén Szapáryfalva, ahol három nap alatt sikerült megszervezni az előadást, és az egyik legjobb helyszínünk lett!
Ahova másodszor, harmadszor mentünk vissza, ott a közönség száma jócskán növekedett. Az átlagos nézőszám 80 és 100 között lehetett, ha ehhez viszonyítunk, akkor Máriaföldén a 40 néző egy kis szám, ha viszont ahhoz viszonyítunk, hogy ott 5-6 % a magyarság részaránya, akkor elmondhatjuk, hogy mindenki ott volt a magyarok közül, aki él és mozog. A nézőcsúcsot az idén is Újszentesen és Újmosnicán állítottuk fel, ahová minden évben sok Temesvári ellátogat.
– Mikor láthatjuk a Rózsa, a lovagot Temesváron?
– Nyáron nem hozzuk be az előadást Temesvárra, mert ez a szabadságok időszaka, de mindig pályázunk utóturnéra, amelyhez már van egy kis anyagi alapunk is. Idén október folyamán Temesváron biztos lesz egy előadásunk, de hosszabb turnéra is pályázunk, és Temesvár mellett Aradra, Nagyváradra és Kolozsvárra is el akarjuk vinni az előadást. Az ottani Máltai Szeretetszolgálat felkérésére megpróbáljuk Makón (Magyarország) is bemutatni a Rózsa, a lovagot.
– Milyen volt a Rejtő-darab fogadtatása?
– Az első két év nagyjából kialakította, megmutatta az irányt, amerre haladnia kell ennek a Vándorszínháznak. Nem elhanyagolandó tény, hogy elsősorban olyan településekre megyünk, ahol évek óta nem járt se amatőr, se profi színház. Meg kell próbálni olyan szinten megszólítani a közönséget, hogy az előadás felkeltse az érdeklődésüket. Tavaly a Helység kalapácsa bemutatása kapcsán jelezték a nézők, hogy vígjáték legyen, és lehetőleg zenés előadás legyen a műsorunkon. Idén megpróbáltunk eleget tenni ennek a kérésnek. Ha vígjáték, akkor Rejtő Jenő, ehhez a világhoz kapcsolódnak a kuplék, a sanzonok a boldog békebeli idők zenéje. Úgy érzem, hogy mindenhol sikerült a közönség minden rétegét kielégíteni ezzel az előadással! Nagyon jó volt a fogadtatás minden településen, sok helyen beszélgettünk a vendéglátókkal, előadás után egyik helyen meg is kérdezték: hogyan tovább, hiszen kicsit magasra tettük a mércét idén. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy jövőre még fennebb tudjuk tenni a mércét, persze ez technikailag is nagyobb erőfeszítést igényel. Az idei zenés szabadtéri előadáshoz már mikro-portokra volt szükség, hangtechnikára, amivel a magyar színház besegített.
– Hogyan fogadták a Vándorszínházat Arad megyében?
– Ott is nagyon jó volt a fogadtatás, idén visszatértünk olyan településekre, mint Kisiratos, Kisjenő, Nagyzerind, ahol sikerült megtalálni azokat a lelkes személyeket, akik támogatják a Vándorszínházat, megszervezik a fogadtatást, az elszállásolást, elvállalják a közönség szervezését. Kisjenőben az utolsó pillanatban úgy döntöttünk, hogy a rossz idő miatt nem szabadtéren, hanem a Kultúrházban játszunk. Hihetetlen, hogy a vendéglátóink bevállalták, hogy autókkal várták a nézőket, és átszállították őket a kultúrházba! Azért egy kis keserűség is van bennem, mert adósok mAradtunk egy pár Arad megyei településsel szemben, ahol a tavaly jó volt a közönség, a fogadtatás, és visszavártak, de sajnos nem tudtunk elmenni. Ennek többek között az volt az oka, hogy jócskán egyharmadára csökkent a támogatás, bonyolult a szervezés, nagy a bürokrácia stb. Ez nem jelenti azt, hogy soha többet nem térünk vissza ezekre a településekre, talán már jövőre sikerülni fog!
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2016. október 3.
Olosz Lajosra emlékeztek egy nagyváradi könyvbemutatón
Csanádi János nagyzeréndi magyartanár, népművelő, helytörténész új könyvének bihari bemutatóján megemlékeztek Olosz Lajos költőről is, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakjáról, kinek születése 125. évfordulója augusztusban volt.
A mai Arad megyei Ágyán 1891-ben napvilágot látott Olosz Lajos jogásznak tanult, de már fiatalon elkötelezte magát az irodalommal, noha Kisjenőn letelepedve távol maradt az irodalmi élet fősodrától. A harmincas években „futott be” az erdélyi irodalmi sajtóban, tagja volt a helikoni közösségnek és egyik alapítója az Erdélyi Magyar Írói Rendnek, továbbá jelentős szellemi vezetője a dél-erdélyi magyarságnak. A II. világháború végnapjaiban internálták a román hatóságok, másfél évig munkatáborban sínylődött. Csak a hatvanas évek végén kezdődött meg „irodalmi rehabilitálása”, ám sokak szerint máig nem foglalhatta el méltó helyét a magyar literatúra panteonjában a szimbolista szabad vers erdélyi prominense. Marosvásárhelyen hunyt el 1977-ben, Erdőhegy-Kisjenőn helyezték örök nyugalomra.
A szeptember 30-án a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban megtartott összejövetelen a múltidézés rendjén Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő méltatta Olosz Lajos korabeli kiállását: az ügyvéd-költő lemondott a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főgondnoki tisztéről, nem akarván aláírásával asszisztálni az egyházi vagyonok erőszakos államosításához. Az egyházkerület közgyűlése 2001 novemberében post mortem Pro Ecclesia-díjjal tüntette ki, Percek közt virágok címmel pedig válogatott verseit adta ki 2014-ben, éppen Csanádi János szerkesztésében és bevezető tanulmányával. Olosz és Csanádi egyébként együtt alapították a nagyzeréndi irodalmi kört, amely a költő halála után munkássága iránti tiszteletből felvette az Olosz Lajos Irodalmi Kör nevet. A magyartanár azóta is vezeti a kört, amely élen jár a költő emlékének ápolásában. A péntek esti rendezvényen részt vett az irodalmi kör több tagja is, akik Olosz Lajos műveiből olvastak föl.
A 75. életévét idén tavasszal betöltött Csanádi Jánost az aradi Kölcsey Egyesület titkára, Berecz Gábor mutatta be a rendezvény elején, aki egyben a most bemutatott új könyv egyik szerkesztője is. A tekintélyes civil szervezet Fecskés könyvsorozatának 32. kötete egy négyszáz oldalas, gazdagon illusztrált válogatása Csanádi János 1982–2014 közötti, folyóiratokban, almanachokban, évkönyvekben megjelent, változatos témájú és műfajú írásainak. Az Eleinkről szól a fáma című könyvet maga a szerző ismertette egy információgazdag kultúrtörténeti előadás keretében, amely ugyanakkor szakmai hitvallásnak is beillett. A Kiáltanak az őseink című fejezet írásai a nemzetmegtartó anyanyelvről szólnak. A Körös partján nem jó elaludni című második fejezetben a szerző folklórkutatásaiból ízelítőt adó írások kerültek be, míg A Körösköz – mint szellembölcső című harmadik fejezet a Fekete- és Fehér-Körös között született személyiségeket igyekszik megismertetni az olvasóval.
Az egyházkerület korábbi püspöke megosztotta a hallgatósággal néhány, a kiváló pedagógushoz, közösségi emberhez fűződő közös emlékét, az erdőháti-körösközi magyarság összefogása és támogatása érdekében többször is alkalmuk volt együtt cselekedni. Tőkés László jó pásztornak nevezte végül – szentírásbeli párhuzammal – a nemzedékeket oktatott-nevelt Csanádi Jánost: „a juhok hallgatnak annak szavára; és a maga juhait nevökön szólítja” (Jn 10,3). Az önmagát csupán a nemzet napszámosának tartó tanárember generációk igazi „lelki pásztoraként” szolgált évtizedeken át a szülőföldjén, a zeréndi magyarok értékelik is kitartó közösségszolgálatát, szerteágazó munkásságát. A püspök az erdélyi, a partiumi „gyökeres lét” hiteles reprezentánsaként méltatta és állította példaképül Csanádi Jánost, akinek egész élete és pályája azt bizonyítja, hogy a magyar értelmiség tudatos szerepvállalásában továbbra is érdemes bízni. itthon.ma
Csanádi János nagyzeréndi magyartanár, népművelő, helytörténész új könyvének bihari bemutatóján megemlékeztek Olosz Lajos költőről is, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakjáról, kinek születése 125. évfordulója augusztusban volt.
A mai Arad megyei Ágyán 1891-ben napvilágot látott Olosz Lajos jogásznak tanult, de már fiatalon elkötelezte magát az irodalommal, noha Kisjenőn letelepedve távol maradt az irodalmi élet fősodrától. A harmincas években „futott be” az erdélyi irodalmi sajtóban, tagja volt a helikoni közösségnek és egyik alapítója az Erdélyi Magyar Írói Rendnek, továbbá jelentős szellemi vezetője a dél-erdélyi magyarságnak. A II. világháború végnapjaiban internálták a román hatóságok, másfél évig munkatáborban sínylődött. Csak a hatvanas évek végén kezdődött meg „irodalmi rehabilitálása”, ám sokak szerint máig nem foglalhatta el méltó helyét a magyar literatúra panteonjában a szimbolista szabad vers erdélyi prominense. Marosvásárhelyen hunyt el 1977-ben, Erdőhegy-Kisjenőn helyezték örök nyugalomra.
A szeptember 30-án a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban megtartott összejövetelen a múltidézés rendjén Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő méltatta Olosz Lajos korabeli kiállását: az ügyvéd-költő lemondott a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főgondnoki tisztéről, nem akarván aláírásával asszisztálni az egyházi vagyonok erőszakos államosításához. Az egyházkerület közgyűlése 2001 novemberében post mortem Pro Ecclesia-díjjal tüntette ki, Percek közt virágok címmel pedig válogatott verseit adta ki 2014-ben, éppen Csanádi János szerkesztésében és bevezető tanulmányával. Olosz és Csanádi egyébként együtt alapították a nagyzeréndi irodalmi kört, amely a költő halála után munkássága iránti tiszteletből felvette az Olosz Lajos Irodalmi Kör nevet. A magyartanár azóta is vezeti a kört, amely élen jár a költő emlékének ápolásában. A péntek esti rendezvényen részt vett az irodalmi kör több tagja is, akik Olosz Lajos műveiből olvastak föl.
A 75. életévét idén tavasszal betöltött Csanádi Jánost az aradi Kölcsey Egyesület titkára, Berecz Gábor mutatta be a rendezvény elején, aki egyben a most bemutatott új könyv egyik szerkesztője is. A tekintélyes civil szervezet Fecskés könyvsorozatának 32. kötete egy négyszáz oldalas, gazdagon illusztrált válogatása Csanádi János 1982–2014 közötti, folyóiratokban, almanachokban, évkönyvekben megjelent, változatos témájú és műfajú írásainak. Az Eleinkről szól a fáma című könyvet maga a szerző ismertette egy információgazdag kultúrtörténeti előadás keretében, amely ugyanakkor szakmai hitvallásnak is beillett. A Kiáltanak az őseink című fejezet írásai a nemzetmegtartó anyanyelvről szólnak. A Körös partján nem jó elaludni című második fejezetben a szerző folklórkutatásaiból ízelítőt adó írások kerültek be, míg A Körösköz – mint szellembölcső című harmadik fejezet a Fekete- és Fehér-Körös között született személyiségeket igyekszik megismertetni az olvasóval.
Az egyházkerület korábbi püspöke megosztotta a hallgatósággal néhány, a kiváló pedagógushoz, közösségi emberhez fűződő közös emlékét, az erdőháti-körösközi magyarság összefogása és támogatása érdekében többször is alkalmuk volt együtt cselekedni. Tőkés László jó pásztornak nevezte végül – szentírásbeli párhuzammal – a nemzedékeket oktatott-nevelt Csanádi Jánost: „a juhok hallgatnak annak szavára; és a maga juhait nevökön szólítja” (Jn 10,3). Az önmagát csupán a nemzet napszámosának tartó tanárember generációk igazi „lelki pásztoraként” szolgált évtizedeken át a szülőföldjén, a zeréndi magyarok értékelik is kitartó közösségszolgálatát, szerteágazó munkásságát. A püspök az erdélyi, a partiumi „gyökeres lét” hiteles reprezentánsaként méltatta és állította példaképül Csanádi Jánost, akinek egész élete és pályája azt bizonyítja, hogy a magyar értelmiség tudatos szerepvállalásában továbbra is érdemes bízni. itthon.ma
2016. október 5.
A pedagógus szövetség negyedszázados évfordulója
Kiosztották az idei Márki Sándor-díjakat
Az iskolakezdés után valamivel megtartott ünnepség, a Márki Sándor-díjak kiosztása mindig különleges esemény az Arad megyei magyar pedagógusok számára: ekkor adják át ugyanis a pedagógusok munkáját jutalmazó díjakat. S „a nemzet napszámosainak”, ha nem is várják el, mert nem ezért végzik rendkívül fontos, nehéz, gyakorta áldozatokat követelő munkájukat, azért jól esik a „hivatalos” elismerés.
Idén négy Arad megyei pedagógus részesült a kitüntetésben. A kis híján három órás, a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében hétfőn délután zajlott ünnepségnek a csúcspontja volt a díjak átnyújtása.
Először is – Vörösmarty Szózata egy versszakának elhangzása után – Pellegrini Miklós Arad megyei főtanfelügyelő-helyettes – ezúttal a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség Arad megyei szervezetének elnöki minőségében – üdvözölte a (dísztermet megtöltő) közönséget, pedagógusokat, meghívottakat (köztük Bognár Levente aradi alpolgármestert, Faragó Péter megyei RMDSZ-elnököt), akik közül utóbb többen felszólaltak, méltatva egyrészt a kitüntetettek, de általában a pedagógusok áldozatos munkáját.
Ezt megelőzően azonban, a szokásokhoz híven, jó néhány olyan óvónő, tanítónő, tanár szólalt fel, akik idén nyáron különböző nyári táborokban, továbbképzőkön vettek részt itthon és külföldön – többek között a komárnói (Szlovákia) Jókai Mór nyári egyetemen, a szabadkai (Szerbia) anyanyelvi táborban, a mórahalmi (Magyarország) Kaland és álmok táborban, a hazai válaszúti, turnu-severini, ivói, kolozsvári stb. táborokban. Valamennyi ott járt pedagógus röviden és lényegre törően (fotókkal, videókkal, grafikonokkal stb. alátámasztva mondandóját) számolt be tapasztalatairól, s mindannyian egyöntetűen vallották: a továbbképző nagyon hasznos volt, sok olyat tanultak, amit oktató-nevelő munkájuk során felhasználhatnak, s társaikat is arra buzdították, hogy jelentkezzenek hasonló továbbképzésekre.
A legfőbb napirendi pont keretében a Márki Sándor-díjakat adták át. Ezúttal hárman részesültek a kitüntetésben: Kis P. Anikó tanár, az Ágyai Olosz Lajos Általános Iskola igazgatója (laudációjában Matekovits Mihály, az RMDSZ megyei szervezetének tiszteletbeli elnöke az Arad megyei iskolaigazgatók korelnökének nevezte a két – kémia-fizika és angol szakos – diplomával is rendelkező, 26 éve iskolaigazgató pedagógust), Straub Judit jelenleg kisiratosi, de sok más iskolában is tevékenykedő, sokfelé megfordult, az iskolán kívüli tevékenységekben is jeleskedő hittantanár (laudációját Kiss Anna ny. pedagógus, az RMPSZ megyei szervezetének régi munkatársa terjesztette elő), és Zsóri Barbara, a Simonyifalvi Simonyi Imre Általános iskola tanítónője (laudációt mondott Szabó Attila simonyifalvi iskolaigazgató). Egy életműdíjat is átadott a megyei RMDSZ, mégpedig Király András tanárnak (hat esztendeje immár az oktatásügyi minisztérium államtitkárának), aki mint laudációjában Pellegrini Miklós hangsúlyozta: több mint negyven esztendeje szolgálja a tanügyet tanárként (jó harminc évig tanított), tisztségviselőként (tíz évig volt, például, az Arad megyei RMDSZ elnöke), politikusként (volt az Arad Megyei RMDSZ elnöke, parlamenti képviselő, államtitkár). Király András felszólalásában kiemelte: a szűkülő feltételek és lehetőségek között is meg kell találni a módját annak, hogy a mai pedagógus közösségi ember legyen, vállalja azt, amit a közösségért meg kell tenni, s egyben reményét fejezte ki, hogy „az utánunk jövők nálunk jobban végzik majd a munkát”.
Mint minden alkalommal a Márki Sándor-díjak odaítélésekor, most is ünnepélyesen búcsúztatták azokat, akiknek idén ősszel már nem csengettek be, mert nyugállományba vonultak: a kisjenői (erdőhegyi) Molnár Erzsébet óvónőt és Pintér Mária (aradi Csikys) tanítónőt, ugyanakkor köszöntötték azokat a fiatal tanerőket, akik tavalytól vagy idéntől foglalták el állásukat különböző megyei tanintézetekben.
A jó hangulatú és kellemes összejövetel szeretetvendégséggel zárult.
Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad)
Kiosztották az idei Márki Sándor-díjakat
Az iskolakezdés után valamivel megtartott ünnepség, a Márki Sándor-díjak kiosztása mindig különleges esemény az Arad megyei magyar pedagógusok számára: ekkor adják át ugyanis a pedagógusok munkáját jutalmazó díjakat. S „a nemzet napszámosainak”, ha nem is várják el, mert nem ezért végzik rendkívül fontos, nehéz, gyakorta áldozatokat követelő munkájukat, azért jól esik a „hivatalos” elismerés.
Idén négy Arad megyei pedagógus részesült a kitüntetésben. A kis híján három órás, a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében hétfőn délután zajlott ünnepségnek a csúcspontja volt a díjak átnyújtása.
Először is – Vörösmarty Szózata egy versszakának elhangzása után – Pellegrini Miklós Arad megyei főtanfelügyelő-helyettes – ezúttal a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség Arad megyei szervezetének elnöki minőségében – üdvözölte a (dísztermet megtöltő) közönséget, pedagógusokat, meghívottakat (köztük Bognár Levente aradi alpolgármestert, Faragó Péter megyei RMDSZ-elnököt), akik közül utóbb többen felszólaltak, méltatva egyrészt a kitüntetettek, de általában a pedagógusok áldozatos munkáját.
Ezt megelőzően azonban, a szokásokhoz híven, jó néhány olyan óvónő, tanítónő, tanár szólalt fel, akik idén nyáron különböző nyári táborokban, továbbképzőkön vettek részt itthon és külföldön – többek között a komárnói (Szlovákia) Jókai Mór nyári egyetemen, a szabadkai (Szerbia) anyanyelvi táborban, a mórahalmi (Magyarország) Kaland és álmok táborban, a hazai válaszúti, turnu-severini, ivói, kolozsvári stb. táborokban. Valamennyi ott járt pedagógus röviden és lényegre törően (fotókkal, videókkal, grafikonokkal stb. alátámasztva mondandóját) számolt be tapasztalatairól, s mindannyian egyöntetűen vallották: a továbbképző nagyon hasznos volt, sok olyat tanultak, amit oktató-nevelő munkájuk során felhasználhatnak, s társaikat is arra buzdították, hogy jelentkezzenek hasonló továbbképzésekre.
A legfőbb napirendi pont keretében a Márki Sándor-díjakat adták át. Ezúttal hárman részesültek a kitüntetésben: Kis P. Anikó tanár, az Ágyai Olosz Lajos Általános Iskola igazgatója (laudációjában Matekovits Mihály, az RMDSZ megyei szervezetének tiszteletbeli elnöke az Arad megyei iskolaigazgatók korelnökének nevezte a két – kémia-fizika és angol szakos – diplomával is rendelkező, 26 éve iskolaigazgató pedagógust), Straub Judit jelenleg kisiratosi, de sok más iskolában is tevékenykedő, sokfelé megfordult, az iskolán kívüli tevékenységekben is jeleskedő hittantanár (laudációját Kiss Anna ny. pedagógus, az RMPSZ megyei szervezetének régi munkatársa terjesztette elő), és Zsóri Barbara, a Simonyifalvi Simonyi Imre Általános iskola tanítónője (laudációt mondott Szabó Attila simonyifalvi iskolaigazgató). Egy életműdíjat is átadott a megyei RMDSZ, mégpedig Király András tanárnak (hat esztendeje immár az oktatásügyi minisztérium államtitkárának), aki mint laudációjában Pellegrini Miklós hangsúlyozta: több mint negyven esztendeje szolgálja a tanügyet tanárként (jó harminc évig tanított), tisztségviselőként (tíz évig volt, például, az Arad megyei RMDSZ elnöke), politikusként (volt az Arad Megyei RMDSZ elnöke, parlamenti képviselő, államtitkár). Király András felszólalásában kiemelte: a szűkülő feltételek és lehetőségek között is meg kell találni a módját annak, hogy a mai pedagógus közösségi ember legyen, vállalja azt, amit a közösségért meg kell tenni, s egyben reményét fejezte ki, hogy „az utánunk jövők nálunk jobban végzik majd a munkát”.
Mint minden alkalommal a Márki Sándor-díjak odaítélésekor, most is ünnepélyesen búcsúztatták azokat, akiknek idén ősszel már nem csengettek be, mert nyugállományba vonultak: a kisjenői (erdőhegyi) Molnár Erzsébet óvónőt és Pintér Mária (aradi Csikys) tanítónőt, ugyanakkor köszöntötték azokat a fiatal tanerőket, akik tavalytól vagy idéntől foglalták el állásukat különböző megyei tanintézetekben.
A jó hangulatú és kellemes összejövetel szeretetvendégséggel zárult.
Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad)
2016. október 18.
Kettős ünnepség az erdőhegy-kisjenői református templomban
Ha egymásért imádkozunk, minket is megsegít az Úr!
Szombaton kettős ünnepség helyszíne volt az erdőhegy-kisjenői református templom, ahol a 10 órától kezdődött istentiszteleten az Aradi Református Egyházmegye újonnan megválasztott tisztségviselőinek ünnepélyes eskütételére és hivatali beiktatására került sor. Az istentisztelet folytatásaként hálaadó ünnepséget tartottak az egyházközség orgonájának a teljes felújítása alkalmából.
Lelkesíteni a reménytelenségben, csüggedésben
Nt. Módi József esperes, ágyai lelkipásztor igehirdetésében Sámuel I. könyve, VII. fejezetének 7–13. vereseiből kiindulva, Izrael népének a náluk jóval nagyobb hadsereggel rendelkező filiszteusok fölötti, Isten segítségével aratott győzelmét állította példaként a hívek elé. Párhuzamot vont az izraelieknek az ellenség fölött aratott győzelme, hazájuknak hosszú időre történt háborítatlansága és a lélekszámban ugyancsak kicsi, Aradi Református Egyházmegye híveinek a pásztorolása, a rájuk bízott templomoknak, egyházi épületeknek a fenntartása, felújítása között, amit ugyancsak Isten segítségével tudtak, tudnak majd a jövőben is végrehajtani.
A továbbiakban kitért az egyházmegye elöljáróinak az elmúlt 6 évben, Isten segítségével kifejtett munkájára. Ha csak egy pillanatra is visszatekintenek az elmúlt időszakra, mindnyájuknak a szívét az Isten iránti köszönet és hála tölti el. Ha csak a gyoroki, 25 lelkes gyülekezetre gondolnak, amelynek tagjai képesek voltak a templomuk felújítására, de akár itt, Kisjenő-Erdőhegyen is számos szép példáját lehetne felhozni az isteni áldásnak, segítségnek. Most, az új mandátum kezdetén is csak Isten határtalan jóságában bizakodva teszik le az esküt az egyházmegye választott elöljárói. Mert Izrael népéhez hasonlóan, a mi népünknek is meg kell tanulnia, hogy Isten nélkül csak ideig-óráig boldogulhat. Isten áldása nélkül előbb vagy utóbb rádöbbenhet, hogy minden addigi munkája értelmetlenné vált. A kevéssel több, mint 5500 nyilvántartott személyt feltételező egyházmegyében megkérdezhetnék: közülük mennyi a gyakorló hívő? A vezetőségre bízott nyájat próbálják a reménytelenségben, a csüggedésben lelkesíteni, Isten útjára téríteni. Hat év után abban a tudatban kell visszaadni Istennek a rájuk bízott nyájat, hogy az fogyatkozik, és még mindig sok közöttünk a közömbös, még mindig sok a bűn, ami Isten és egymás ellen fordítja őket. Éppen ezért aggódva kell azokra a kis gyülekezetekre gondolni, amelyekben manapság még Isten igéje hallatszik, de évtizedek múlva hallatszani fog-e még az ige?
Ezzel együtt, Istenben bizakodva kijelenthetjük: van jövő, és reméljük, a jövőben is lesznek Sámuelek, akiknek a közvetítésével Isten megszólít bennünket, reménnyel tölti el a szívünket. Mert Istenben bizakodva, sokkal erősebbek lehetünk, mint azt a kétségbeesésben gondolnánk. A maga, de az egyházmegye vezetősége nevében is elmondhatja: nagyon sokat jelent a tudat, hogy a hívek érte, értük imádkoznak. Hálás Istennek azért is, amiért az egyházmegyében békésen zajlottak le a választások. Istennek hála mindazért is, ami az egyházmegyében, illetve az erdőhegy-kisjenői gyülekezetben is megvalósult. Az ünnepi istentiszteleten az erdőhegy-kisjenői templom orgonájának a felújításáért adtak hálát, a megújult orgona magasztos hangjaira, még sokáig, sokan énekelve adnak hálát az Úr segítségéért. A Sámueltől vett idézetből viszont az is kiderül, hogy Izrael népe nem elégedett meg a filiszteusok fölött aratott győzelemmel, hanem vissza is foglalta az általuk bitorolt városokat, az ott élő izraeliekkel együtt. Ránk is testvéreink megtalálásának, a közösségbe való visszatérítésének a feladata vár, ami nem kisebb, nem kevesebb feladat a templomok, az orgonák felújításánál. Lelkipásztorokként, felelős presbiterekként vagy gondnokokként sokszor tapasztalják, hogy nem elég a szépen felújított templom, az se jelent túl sokat, ha korszerűsített harangok hívják a híveket az Isten házába, ahol reménységet, boldogságot, illetve bocsánatot nyerhetnek. El kell indulni, meg kell keresni testvéreinket, akiknek el kell mondanunk: nagyon szeretjük őket, keresse és találja meg a helyét közöttünk, Megváltónknak a házában.
– Drága egyházmegyei tisztségviselő társaim, arra vállalkoztunk, Isten arra hivatott minket, hogy lelkeket mentsünk az Úrjézusnak. Imádkozzunk hát azért, hogy az erdőhegy-kisjenői, de egyházmegyénk minden templomában Jézus közösségébe formálódjunk a hozzánk visszatalált testvéreinkkel együtt.
Hiszem, hogy ameddig egymásért fogunk imádkozni, és gyülekezeteink életét Isten színe elé tudjuk vinni, ahol mindnyájunk, sokunk megfáradt lelke gyógyulásra talál, a szolgálatunk során Isten áldását is magunkon érezhetjük – zárta a beszámolónak is szánt igehirdetését nt. Módi József esperes.
Eskütétel
A megválasztott tisztségviselők beiktatása előtt az esperes visszatekintett a 6 évvel ezelőtti eseményre, amikor ugyanebben a templomban tettek fogadalmat Isten előtt. Éppen ezért, az újonnan megválasztott tisztségviselőket megkérte: amikor a nevüket hallják, álljanak az úrasztala elé, illetve köré. Ezt követően felolvasta, hogy a 2016. augusztus 27-én megtartott egyházmegyei választó közgyűlésen, Isten akaratából a következő személyeket választották az egyházmegye élére: Módi József esperes, Venter Miklós főgondnok, Baracsi Levente egyházmegyei főjegyző, Bíró Zoltán presbiteri főjegyző, Papp József lelkészi aljegyző, Kalousek Jaroszláv presbiteri aljegyző, Dénes József számvevői ellenőr, Vékony Zsolt katekétikai és ifjúsági előadó, Tóbiás Tibor György missziói előadó, Bodnár Lajos egyházzenei előadó, Gecse Tamás levéltáros, Czégé Imre egyházmegyei tanácsos, Baracsi Zsuzsanna egyházmegyei tanácsos, Molnár Csaba műszaki előadó és Király Andrea jogtanácsos.
Az esperes mindnyájukat Pál apostolnak a korintus-beliekhez írt I. levele 15. részéből vett idézettel bátorította a következő hatéves szolgálatra. Az eskütétel során, a szívükre tett jobb kézzel mondták el az esperes után az eskü szövegét, majd fogadták az esperes áldását.
Ezt követően nt. Módi József esperes felkérte a megválasztott főgondnokot, Venter Miklóst, hogy igével köszöntse a felesküdött elöljárókat és a híveket.
Köszöntők, orgonakoncert
A továbbiakban nt. Papp József házigazda lelkipásztor köszöntötte a híveket, Isten áldását kérve rájuk, és a felesküdött elöljárókra, név szerint köszöntötte Módi Kinga esperesné asszonyt, Venter Miklós főgondnokot, Molnár Józsefet és feleségét, illetve Molnár Dániel orgonaművészt. Molnár Józsefnek köszönetet mondott az orgona felújításáért, Molnár Dánielnek a zenei szolgálatért. Miután virággal kedveskedett az esperesnének és Molnár Józsefnének, köszöntötte, illetve az úrasztalához hívta Gheorghe Burdan kisjenői polgármestert. A város első embere örömének adott hangot, amiért részt vehetett az egyházmegye megválasztott vezetőségének az eskütételén, amelynek Kisjenő-Erdőhegy adhatott otthont. Azért is, amiért a városi tanáccsal együtt, anyagilag támogathatta az orgona felújítási munkálatait. Miután gratulált a tiszta, rendezett templom gondozóinak, végszavában gratulált a megválasztott egyházi vezetőknek, jó egészséget kívánt minden résztvevőnek.
Ezt követően a házigazda lelkipásztor köszöntötte, illetve az úrasztalához hívta Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, megyei tanácsost, aki köszönetet mondott a meghívásért, a közös ünneplés lehetőségéért. A meghívást a magyar történelmi egyházak és az érdekvédelmi szervezet közötti jó viszonynak tulajdonította, hiszen az egyházakkal folyamatos kapcsolatban vannak, egymást támogatják. Beszédét abban a reményben zárta, hogy a felhőtlen kapcsolat továbbra is megmarad, közösen próbálják itthon és megtartani a megye magyarságát.
Miután a lelkipásztor röviden ismertette a XIX. század végén, Aradon, Dengl Antal műhelyében épült mechanikus orgona történetét, felújításának főbb mozzanatait, felkérte Molnár Dániel orgonaművészt koncertjének a megtartására. Fél óráig élvezhettük a megújult hangszer csodás hangjait, illetve a művész virtuóz játékát.
A kettős ünnepség nemzeti imánk megszólaltatásával zárult, majd nt. Papp József lelkipásztor a híveket az udvaron adott szeretetvendégségre, míg a vendégeket az ifjúsági házban megterített ebédre hívta. A kettős esemény megszervezéséért, illetve a vendégek ellátásáért köszönet jár a szervezőknek, a közreműködő lelkes híveknek egyaránt.
Balta János Nyugati Jelen (Arad)
Ha egymásért imádkozunk, minket is megsegít az Úr!
Szombaton kettős ünnepség helyszíne volt az erdőhegy-kisjenői református templom, ahol a 10 órától kezdődött istentiszteleten az Aradi Református Egyházmegye újonnan megválasztott tisztségviselőinek ünnepélyes eskütételére és hivatali beiktatására került sor. Az istentisztelet folytatásaként hálaadó ünnepséget tartottak az egyházközség orgonájának a teljes felújítása alkalmából.
Lelkesíteni a reménytelenségben, csüggedésben
Nt. Módi József esperes, ágyai lelkipásztor igehirdetésében Sámuel I. könyve, VII. fejezetének 7–13. vereseiből kiindulva, Izrael népének a náluk jóval nagyobb hadsereggel rendelkező filiszteusok fölötti, Isten segítségével aratott győzelmét állította példaként a hívek elé. Párhuzamot vont az izraelieknek az ellenség fölött aratott győzelme, hazájuknak hosszú időre történt háborítatlansága és a lélekszámban ugyancsak kicsi, Aradi Református Egyházmegye híveinek a pásztorolása, a rájuk bízott templomoknak, egyházi épületeknek a fenntartása, felújítása között, amit ugyancsak Isten segítségével tudtak, tudnak majd a jövőben is végrehajtani.
A továbbiakban kitért az egyházmegye elöljáróinak az elmúlt 6 évben, Isten segítségével kifejtett munkájára. Ha csak egy pillanatra is visszatekintenek az elmúlt időszakra, mindnyájuknak a szívét az Isten iránti köszönet és hála tölti el. Ha csak a gyoroki, 25 lelkes gyülekezetre gondolnak, amelynek tagjai képesek voltak a templomuk felújítására, de akár itt, Kisjenő-Erdőhegyen is számos szép példáját lehetne felhozni az isteni áldásnak, segítségnek. Most, az új mandátum kezdetén is csak Isten határtalan jóságában bizakodva teszik le az esküt az egyházmegye választott elöljárói. Mert Izrael népéhez hasonlóan, a mi népünknek is meg kell tanulnia, hogy Isten nélkül csak ideig-óráig boldogulhat. Isten áldása nélkül előbb vagy utóbb rádöbbenhet, hogy minden addigi munkája értelmetlenné vált. A kevéssel több, mint 5500 nyilvántartott személyt feltételező egyházmegyében megkérdezhetnék: közülük mennyi a gyakorló hívő? A vezetőségre bízott nyájat próbálják a reménytelenségben, a csüggedésben lelkesíteni, Isten útjára téríteni. Hat év után abban a tudatban kell visszaadni Istennek a rájuk bízott nyájat, hogy az fogyatkozik, és még mindig sok közöttünk a közömbös, még mindig sok a bűn, ami Isten és egymás ellen fordítja őket. Éppen ezért aggódva kell azokra a kis gyülekezetekre gondolni, amelyekben manapság még Isten igéje hallatszik, de évtizedek múlva hallatszani fog-e még az ige?
Ezzel együtt, Istenben bizakodva kijelenthetjük: van jövő, és reméljük, a jövőben is lesznek Sámuelek, akiknek a közvetítésével Isten megszólít bennünket, reménnyel tölti el a szívünket. Mert Istenben bizakodva, sokkal erősebbek lehetünk, mint azt a kétségbeesésben gondolnánk. A maga, de az egyházmegye vezetősége nevében is elmondhatja: nagyon sokat jelent a tudat, hogy a hívek érte, értük imádkoznak. Hálás Istennek azért is, amiért az egyházmegyében békésen zajlottak le a választások. Istennek hála mindazért is, ami az egyházmegyében, illetve az erdőhegy-kisjenői gyülekezetben is megvalósult. Az ünnepi istentiszteleten az erdőhegy-kisjenői templom orgonájának a felújításáért adtak hálát, a megújult orgona magasztos hangjaira, még sokáig, sokan énekelve adnak hálát az Úr segítségéért. A Sámueltől vett idézetből viszont az is kiderül, hogy Izrael népe nem elégedett meg a filiszteusok fölött aratott győzelemmel, hanem vissza is foglalta az általuk bitorolt városokat, az ott élő izraeliekkel együtt. Ránk is testvéreink megtalálásának, a közösségbe való visszatérítésének a feladata vár, ami nem kisebb, nem kevesebb feladat a templomok, az orgonák felújításánál. Lelkipásztorokként, felelős presbiterekként vagy gondnokokként sokszor tapasztalják, hogy nem elég a szépen felújított templom, az se jelent túl sokat, ha korszerűsített harangok hívják a híveket az Isten házába, ahol reménységet, boldogságot, illetve bocsánatot nyerhetnek. El kell indulni, meg kell keresni testvéreinket, akiknek el kell mondanunk: nagyon szeretjük őket, keresse és találja meg a helyét közöttünk, Megváltónknak a házában.
– Drága egyházmegyei tisztségviselő társaim, arra vállalkoztunk, Isten arra hivatott minket, hogy lelkeket mentsünk az Úrjézusnak. Imádkozzunk hát azért, hogy az erdőhegy-kisjenői, de egyházmegyénk minden templomában Jézus közösségébe formálódjunk a hozzánk visszatalált testvéreinkkel együtt.
Hiszem, hogy ameddig egymásért fogunk imádkozni, és gyülekezeteink életét Isten színe elé tudjuk vinni, ahol mindnyájunk, sokunk megfáradt lelke gyógyulásra talál, a szolgálatunk során Isten áldását is magunkon érezhetjük – zárta a beszámolónak is szánt igehirdetését nt. Módi József esperes.
Eskütétel
A megválasztott tisztségviselők beiktatása előtt az esperes visszatekintett a 6 évvel ezelőtti eseményre, amikor ugyanebben a templomban tettek fogadalmat Isten előtt. Éppen ezért, az újonnan megválasztott tisztségviselőket megkérte: amikor a nevüket hallják, álljanak az úrasztala elé, illetve köré. Ezt követően felolvasta, hogy a 2016. augusztus 27-én megtartott egyházmegyei választó közgyűlésen, Isten akaratából a következő személyeket választották az egyházmegye élére: Módi József esperes, Venter Miklós főgondnok, Baracsi Levente egyházmegyei főjegyző, Bíró Zoltán presbiteri főjegyző, Papp József lelkészi aljegyző, Kalousek Jaroszláv presbiteri aljegyző, Dénes József számvevői ellenőr, Vékony Zsolt katekétikai és ifjúsági előadó, Tóbiás Tibor György missziói előadó, Bodnár Lajos egyházzenei előadó, Gecse Tamás levéltáros, Czégé Imre egyházmegyei tanácsos, Baracsi Zsuzsanna egyházmegyei tanácsos, Molnár Csaba műszaki előadó és Király Andrea jogtanácsos.
Az esperes mindnyájukat Pál apostolnak a korintus-beliekhez írt I. levele 15. részéből vett idézettel bátorította a következő hatéves szolgálatra. Az eskütétel során, a szívükre tett jobb kézzel mondták el az esperes után az eskü szövegét, majd fogadták az esperes áldását.
Ezt követően nt. Módi József esperes felkérte a megválasztott főgondnokot, Venter Miklóst, hogy igével köszöntse a felesküdött elöljárókat és a híveket.
Köszöntők, orgonakoncert
A továbbiakban nt. Papp József házigazda lelkipásztor köszöntötte a híveket, Isten áldását kérve rájuk, és a felesküdött elöljárókra, név szerint köszöntötte Módi Kinga esperesné asszonyt, Venter Miklós főgondnokot, Molnár Józsefet és feleségét, illetve Molnár Dániel orgonaművészt. Molnár Józsefnek köszönetet mondott az orgona felújításáért, Molnár Dánielnek a zenei szolgálatért. Miután virággal kedveskedett az esperesnének és Molnár Józsefnének, köszöntötte, illetve az úrasztalához hívta Gheorghe Burdan kisjenői polgármestert. A város első embere örömének adott hangot, amiért részt vehetett az egyházmegye megválasztott vezetőségének az eskütételén, amelynek Kisjenő-Erdőhegy adhatott otthont. Azért is, amiért a városi tanáccsal együtt, anyagilag támogathatta az orgona felújítási munkálatait. Miután gratulált a tiszta, rendezett templom gondozóinak, végszavában gratulált a megválasztott egyházi vezetőknek, jó egészséget kívánt minden résztvevőnek.
Ezt követően a házigazda lelkipásztor köszöntötte, illetve az úrasztalához hívta Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, megyei tanácsost, aki köszönetet mondott a meghívásért, a közös ünneplés lehetőségéért. A meghívást a magyar történelmi egyházak és az érdekvédelmi szervezet közötti jó viszonynak tulajdonította, hiszen az egyházakkal folyamatos kapcsolatban vannak, egymást támogatják. Beszédét abban a reményben zárta, hogy a felhőtlen kapcsolat továbbra is megmarad, közösen próbálják itthon és megtartani a megye magyarságát.
Miután a lelkipásztor röviden ismertette a XIX. század végén, Aradon, Dengl Antal műhelyében épült mechanikus orgona történetét, felújításának főbb mozzanatait, felkérte Molnár Dániel orgonaművészt koncertjének a megtartására. Fél óráig élvezhettük a megújult hangszer csodás hangjait, illetve a művész virtuóz játékát.
A kettős ünnepség nemzeti imánk megszólaltatásával zárult, majd nt. Papp József lelkipásztor a híveket az udvaron adott szeretetvendégségre, míg a vendégeket az ifjúsági házban megterített ebédre hívta. A kettős esemény megszervezéséért, illetve a vendégek ellátásáért köszönet jár a szervezőknek, a közreműködő lelkes híveknek egyaránt.
Balta János Nyugati Jelen (Arad)
2017. január 13.
Beszélgetés Faragó Péter megyei elnökkel, parlamenti képviselővel
Hatékonyabbá tenni az érdekképviseletet és -érvényesítést
Faragó Péterrel, az RMDSZArad megyei szervezetének az elnökével, parlamenti képviselővel visszatekintünk az érdekvédelem tavalyi tevékenységére, az idei terveket elemezzük, de parlamenti képviselőként is az elképzelései felől faggatjuk.
– Elnök úr, hogyan értékeli a megyei szervezet tavalyi munkáját?
– Év elején mindenki megpróbál visszatekinteni, összegezni mindazt, amivel az elmúlt esztendőben foglalkozott. Minden kétséget kizárva, 2016 a közösségünk szempontjából nagyon nehéz, rengeteg kihívással tarkított év volt, mivel az országban két választást is szerveztek. Júniusban helyhatósági, míg decemberben parlamenti választásokon kellett felmutatnia az erdélyi magyar közösségnek egy olyan erőt, amivel bizonyítottuk: az országban számolni kell velünk, de az elvárásaikkal is. Ennek próbált megfelelni az RMDSZ Arad megyében, ahol az önkormányzati választásokra fel tudtunk mutatni 4 eredményes esztendőt. Mert a 2012-ben megkapott bizalmat azokban az önkormányzatokban, ahol jelen voltunk megháláltuk, hiszen a településeink kormányforrások nélkül is fejlődtek, szépültek az elmúlt évek során. Azért, mert helyi, illetve megyei költségvetésből mindenhol meg tudtunk valósítani olyan beruházásokat, amelyek az érintett közösségek mindennapi életét jobbá, szebbé tudják tenni. A jelzett eredmények jóvoltából, azoknak a felvázolásával a megyei eredményeink egy-két kivételtől eltekintve, jól alakultak, hiszen meg tudtuk tartani a polgármestereinket, az alpolgármestereink számát növelni tudtuk, megőrizhettük az Arad városi tanácsosainkat és az alpolgármestert, de a megyei tanácsban is a mérleg nyelve tudunk lenni. Az nagyon fontos, hiszen azzal, olyan forrásokat tudunk biztosítani, amelyeknek a jóvoltából a következő években is, tovább fejlődhetnek a településeink. Az ott működő polgármestereinket, alpolgármestereinket úgy támogathatjuk, hogy a magyarság igényei, elvárásai szerint fejlődjenek a következő években.
– Hogyan értékeli a parlamenti választások megyei eredményét?
– Szerintem az év legnagyobb kihívását éppen a decemberi megmérettetés jelentette számunkra, hiszen az utóbbi 4 évben minden alkalommal elmondtuk, mennyire hiányzik a megye magyar közösségének, illetve a megyei szervezetnek is a parlamenti képviselő. Éppen ezért, nem titkolt célunk volt a bukaresti törvényhozásba való visszakerülésünk, aminek érdekében alaposan kidolgozott, hatékony RMDSZ-es kampányt készítettünk elő. Ehhez nagyban hozzájárult az anyaországi kormánynak és az ottani médiának a támogatása is, amit természetes dolognak tartok, ennek immár 26 éve így kellett volna működnie! Mert a külhoni magyarság sikeréért az anyaországi kormánynak, a politikai pártoknak és a médiának is mindent meg kell tennie! Ez egy olyan nagy segítségnek bizonyult, amire feltétlenül szükség volt a jó eredményhez, amit országos szinten is elértünk 2016. december 11-én. Ennek következtében, az erdélyi magyar közösség egy erős parlamenti képviselettel rendelkezik.
Kormányon kívül is eredményeket
– Térjünk rá a törvényhozási munkára!
– Erről előrebocsátom: a parlamentben, sajnos egyelőre nem tudunk a mérleg nyelve lenni, ugyanis az SZDP az ALDE nevű koalíciós partnerével együtt túlnyerte magát, ezért a mi szavazataink nélkül is kényelmes többséget alkot a törvényhozásban. Éppen ezért, a velük folytatott tárgyalásokon részünkről kormányzati szerepvállalásról szó sem volt. Ilyen körülmények között nekünk se lett volna érdekünk. Ahhoz viszont, hogy a választások előtt elhangzott terveinkkel, elképzeléseinkkel kapcsolatban eredményeket tudjunk felmutatni, a többséggel valamilyen megállapodásra van szükség. Meg is született egy parlamenti támogatásról szóló megállapodás, ami féléves időszakra szól. Ennek során azokat a törvénytervezeteket, feladatokat, amelyeket előzetesen megbeszélünk egymással és elfogadunk, támogatjuk is a parlamentben. E megállapodásra alapozva remélem, hogy már az első félévben 2-3 olyan kézzelfogható megvalósítást tudunk felmutatni, amelyek a magyar közösségünk számára pozitív hatást gyakorolnak.
– Milyen pozitívumokra gondol?
– Elsősorban a nyelvhasználati jogok területén remélt előrelépésre. Ez nagyon fontos számunkra Arad megyében is, hiszen kampányban sokszor elmondtuk: legfőbb prioritás számunkra, hogy a nyelvhasználati küszöböt a jelenlegi 20%-ról 10%-ra levigyük. Legrosszabb esetben is 15%-ra le tudjuk szállítani. Ugyanakkor itt is legyen egy alternatív küszöb, miszerint egy 5, 7, esetleg 8 ezres lélekszámú, egyazon közigazgatási egységben élő közösség használhassa az anyanyelvét az ügyintézésben, és ne csak a polgármesteri hivatalokban, hanem az alájuk rendelt, úgynevezett dekoncentrált intézményekben is. Minden olyan hivatalra gondolunk, ahol ügyintézés zajlik. A jelzett intézkedéseknek a bevezetése, komoly pozitív hatással lenne a magyar közösségeinkre is. Annak a tagjai ténylegesen érezhetnék: jobban számba vannak véve ebben az országban, ahol mindenki az anyanyelvén kommunikálva tud együttműködni a hatóságokkal. Ennek a kivitelezése azt is bizonyítja, hogy a kormányzat mennyire veszi komolyan a parlamenti támogatásunkat.
– Köztudott, hogy a Ponta-kormány óta valóságos hajtóvadászat folyik a székelyzászló ellen. A nemzeti szimbólumainknak a szabad használata a prioritások között van-e?
– A kormányzó többséggel folytatott előzetes megbeszéléseken, tárgyalásokon ez volt a második legfontosabb téma. E tekintetben teljesen nyíltak voltak a megfelelő rendezés érdekében. Vagyis minden közigazgatási egység egy jó törvény eredményeként, hivatalosan is használhassa az identitását kifejező szimbólumokat. Emiatt ne váljon boszorkányüldözéssé egy székelyzászló, egy közigazgatási egység bármilyen szimbóluma. Mind az életnek, mind pedig a törvénykezésnek természetes része kell, hogy legyen! Mindenki helyben dönthesse el, milyen szimbólumokat kíván használni egy nemzetiség vagy közigazgatási egység. Ha ezt is el tudjuk velük érni, úgy gondolom, nem hiábavaló a kormánnyal való parlamenti együttműködés, amelyben bízunk, amelyre számítunk. Mert a közmondás szerint, a puding próbája az evés. Vagyis az első fél évben dől el, mit tudunk az elképzeléseinkből megvalósítani. Ha ez sikerül, gondolkodhatunk további együttműködésben is…
Teljesíthetők-e az ígéretek?
– A román politikát ismerve, ahol a hatalom rendszeresen erodálódik a pártok közötti ingázások miatt, meglehet, hogy egy-két év múlva a szilárd többség törékennyé válik. Erről mi a véleménye?
– Az igazsághoz tartozik, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint, a mostani egy igen erős, szilárd többség, amit úgymond, a katonai fegyelem rendszerében működtetnek. Éppen ezért egyelőre nem érzem az erodálódás veszélyét, de ugye, Romániában, ahol akár naponta is pártot változtathatnak a képviselők és a szenátorok, soha nem lehet tudni… Szerencsére, két olyan év következik, amikor nem lesznek választások, ezért a 2019 tavaszán sora kerülő EP-választásokig két olyan nyugodt, építkező év következhet, amire nagyon nagy szüksége van az országnak. Ebben az időszakban igen sok törvénynek a működési hátterét rendbe kellene tenni, pontosítani, módosítani, hogy azok egyértelműek legyenek, valóban az ország és a közösségek érdekeit szolgálják.
– Talán azzal akadhatnak gondok, hogy a jelenlegi meggyőző többség a választási kampányban olyan ígéreteket tett, amelyeknek a teljesítése elé komoly akadályok gördülhetnek. Ha egy éven belül az ígéretekből nem valósulnak meg bizonyos dolgok, az erodálódás nagyon beindulhat. Erről mi a véleménye?
– A Szociáldemokraták választási ígéretei valóban rettentően hangzatosak, magas mércét állítottak, amiért toronymagasan tudtak győzni. Az ígéretek megvalósítása vagy elmaradása függvényében marad, vagy csökken a népszerűségük. Mert az általuk sugallt közhangulat, miszerint az intézkedéseik során több pénz marad, jut a polgároknak, nehezen képzelhető el, de hát ők vezetik a minisztériumokat, ők hozhatják meg ez ügyben a döntéseket, az átcsoportosításokat, ezért reménykedjünk a sikerben. Egy viszont nagyon fontos: ne vonjanak el a szükségesnél több forrást a beruházásoktól, a közösségek fejlesztésétől. Ha nem így tesznek, az ország gazdasága lelassul, a költségvetési hiány emelkedik, elindulhat egy olyan inflációs hullám, ami pillanatok alatt lenullázhatja az ígéreteket, a többletbevételi lehetőségeket. Nagyon bízom abban, hogy olyan, eddigi fölösleges pénzszórásokat fognak leállítani, amelyek senkinek nem voltak a hasznára, de átcsoportosítva, futja majd a nyugdíjemelés mellett minden ígéret beváltására.
– A kormány támogatása azt is jelenti, hogy az Oktatási Minisztériumban megmarad a Kisebbségi Államtitkárság?
– Tudomásom szerint, ezt nem fogják módosítani, és a kisebbségi államtitkár megmaradása mellett abban is bízom, hogy a Művelődési Minisztériumban is létrehoznak egy Kisebbségi Államtitkárságot. Ez a két minisztérium az, ahol nagyon hangsúlyosan jelennek meg a mi igényeink, hiszen a kisebbségi oktatás és kultúra alappillére az erdélyi magyar közösség nemzeti identitásának. A Művelődési Minisztériumban működő államtitkárság bizonyára nagy hasznára lenne a kisebbségi közösségeknek. A következő hetekben ennek a megvalósítására is fény derülhet.
Tartós helyi koalíciók, bővülő ügyfélfogadás
– Térjünk vissza megyénkbe, ahol az RMDSZ által vállalt kormánytámogatás, visszás helyzetet okozhat, mivel az érdekvédelmi szövetség megyei szervezete az aradi, de a megyei tanácsban is a Nemzeti Liberális Párttal lépett koalícióra. Véleménye szerint, a hatalom nem gyakorol-e nyomást a megyei, illetve helyi koalíciós viszonyok megváltoztatására?
– Nekünk Arad megyében több mint egy évtizede létezik stabil, viszonylag jól működő koalíciónk a PNL-vel. Az együttműködés alapja mindig a kölcsönös bizalom, illetve az volt, hogy a közösségünk felé tett ígéreteiket, vállalásaikat mindig teljesítették. A helyhatósági választásokat követően, 2016 júniusában alapos megbeszélések után olyan döntést hoztunk, hogy a választásokat Arad megyében megnyert PNL-vel együttműködünk a következő 4 évben. A már több mint féléves együttműködés azt mutatja, hogy a vállalásaikat betartják, ezért semmilyen érdek nem fűz bennünket, hogy egyik hónapról a másikra változtassunk az eddigi politikánkon. Nem hiszem, hogy bármilyen, erre gyakorolt nyomás eredményes lehet. Mert minden megyei szervezet joga, hogy az érdekeinek megfelelően kösse meg a helyi koalíciót. Egyébként Erdély-szerte az RMDSZ megyei szervezetei felváltva kötöttek együttműködési szerződéseket a PNL-vel vagy a PSZD-vel. Minden szervezet a szabad akarata szerint. A kormánytámogató tárgyalásokon szóba se került a megyei, illetve helyi, kötelező támogatások kérdése.
– Parlamenti képviselőként el tudja-e továbbra is látni az RMDSZ megyei elnöki tisztségét?
– Mivel a megyei Ügyvezető Elnökség és az Állandó Tanács is bejáratott, viszonylag jól működő rendszert képeznek, nem hiszem, hogy gondot okozna az a heti 3-4 nap, amit Bukarestben kell eltöltenem. Akik itthon vannak, végzik a feladatukat, én is azt teszem Bukarestben, ahol a Parlament Környezetvédelmi Bizottságában is tevékenykedem. Aradi munkámat az RMDSZ jelzett testületeivel egyeztetve fogom végezni.
– A programjában szerepelnek-e olyan időpontok, amikor Aradon vagy vidéken várja a bármilyen gondjukkal küszködő polgárokat?
– Februártól fog beindulni, hogy hetente pontosan meghatározott program szerint várom mindazokat, akiknek bármilyen gondja, velem közlendő észrevétele van amellett, hogy a Parlamenti Iroda naponta 9–17 óra között az RMDSZ Arad megyei székházában várja a polgárokat, bármilyen gondjukkal. Ha nem is tudok rendszeresen jelen lenni, telefonon állandóan elérhető leszek. Ugyancsak februártól indul be Pécskán és Kisjenő-Erdőhegyen az a kihelyezett parlamenti iroda, ahol pontosan meghatározott program szerint, hetente egy-két napon várják a helybeli és a környékbeli polgárokat.
– Tekintve, hogy az ország dél-nyugati régiójának többi megyéiben más magyar parlamenti képviselő nem jutott mandátumhoz, a Temes, Hunyad és Krassó-Szörény megyékben élő magyarok gondjait fel tudná-e vállalni?
– Természetesen, ha ezekből a megyékből is lesznek ilyen jellegű megkeresések magánszemélyek vagy RMDSZ-szervezetek részéről, mind magam, mind pedig az RMDSZ-frakció valamelyik tagja megpróbál majd segíteni. Ilyen irányú megbeszélést máris tartottunk Winkler GyulaEP-képviselővel is, akivel megpróbáljuk a rendszert úgy működtetni, hogy évente 2-3 vagy akár több esetben is egy-egy képviselő vagy szenátor megjelenjen minden olyan megyében, ahol a magyarság nem rendelkezik parlamenti képviselettel. Ezek egy-két napos, tematikus vagy szabadon választott, előre meghirdetett programok lennének. E programoknak a véglegesítését február 1-je után véglegesítjük Bukarestben, mert az RMDSZ számára nagyon fontos, hogy olyan megyékben is gyakorolja az érdekképviseletet és -érvényesítést, ahol sokan támogatták a szövetséget, de nem tudtak mandátumot szerezni.
– Sok sikert kívánok terveinek a véghezviteléhez! Köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
Hatékonyabbá tenni az érdekképviseletet és -érvényesítést
Faragó Péterrel, az RMDSZArad megyei szervezetének az elnökével, parlamenti képviselővel visszatekintünk az érdekvédelem tavalyi tevékenységére, az idei terveket elemezzük, de parlamenti képviselőként is az elképzelései felől faggatjuk.
– Elnök úr, hogyan értékeli a megyei szervezet tavalyi munkáját?
– Év elején mindenki megpróbál visszatekinteni, összegezni mindazt, amivel az elmúlt esztendőben foglalkozott. Minden kétséget kizárva, 2016 a közösségünk szempontjából nagyon nehéz, rengeteg kihívással tarkított év volt, mivel az országban két választást is szerveztek. Júniusban helyhatósági, míg decemberben parlamenti választásokon kellett felmutatnia az erdélyi magyar közösségnek egy olyan erőt, amivel bizonyítottuk: az országban számolni kell velünk, de az elvárásaikkal is. Ennek próbált megfelelni az RMDSZ Arad megyében, ahol az önkormányzati választásokra fel tudtunk mutatni 4 eredményes esztendőt. Mert a 2012-ben megkapott bizalmat azokban az önkormányzatokban, ahol jelen voltunk megháláltuk, hiszen a településeink kormányforrások nélkül is fejlődtek, szépültek az elmúlt évek során. Azért, mert helyi, illetve megyei költségvetésből mindenhol meg tudtunk valósítani olyan beruházásokat, amelyek az érintett közösségek mindennapi életét jobbá, szebbé tudják tenni. A jelzett eredmények jóvoltából, azoknak a felvázolásával a megyei eredményeink egy-két kivételtől eltekintve, jól alakultak, hiszen meg tudtuk tartani a polgármestereinket, az alpolgármestereink számát növelni tudtuk, megőrizhettük az Arad városi tanácsosainkat és az alpolgármestert, de a megyei tanácsban is a mérleg nyelve tudunk lenni. Az nagyon fontos, hiszen azzal, olyan forrásokat tudunk biztosítani, amelyeknek a jóvoltából a következő években is, tovább fejlődhetnek a településeink. Az ott működő polgármestereinket, alpolgármestereinket úgy támogathatjuk, hogy a magyarság igényei, elvárásai szerint fejlődjenek a következő években.
– Hogyan értékeli a parlamenti választások megyei eredményét?
– Szerintem az év legnagyobb kihívását éppen a decemberi megmérettetés jelentette számunkra, hiszen az utóbbi 4 évben minden alkalommal elmondtuk, mennyire hiányzik a megye magyar közösségének, illetve a megyei szervezetnek is a parlamenti képviselő. Éppen ezért, nem titkolt célunk volt a bukaresti törvényhozásba való visszakerülésünk, aminek érdekében alaposan kidolgozott, hatékony RMDSZ-es kampányt készítettünk elő. Ehhez nagyban hozzájárult az anyaországi kormánynak és az ottani médiának a támogatása is, amit természetes dolognak tartok, ennek immár 26 éve így kellett volna működnie! Mert a külhoni magyarság sikeréért az anyaországi kormánynak, a politikai pártoknak és a médiának is mindent meg kell tennie! Ez egy olyan nagy segítségnek bizonyult, amire feltétlenül szükség volt a jó eredményhez, amit országos szinten is elértünk 2016. december 11-én. Ennek következtében, az erdélyi magyar közösség egy erős parlamenti képviselettel rendelkezik.
Kormányon kívül is eredményeket
– Térjünk rá a törvényhozási munkára!
– Erről előrebocsátom: a parlamentben, sajnos egyelőre nem tudunk a mérleg nyelve lenni, ugyanis az SZDP az ALDE nevű koalíciós partnerével együtt túlnyerte magát, ezért a mi szavazataink nélkül is kényelmes többséget alkot a törvényhozásban. Éppen ezért, a velük folytatott tárgyalásokon részünkről kormányzati szerepvállalásról szó sem volt. Ilyen körülmények között nekünk se lett volna érdekünk. Ahhoz viszont, hogy a választások előtt elhangzott terveinkkel, elképzeléseinkkel kapcsolatban eredményeket tudjunk felmutatni, a többséggel valamilyen megállapodásra van szükség. Meg is született egy parlamenti támogatásról szóló megállapodás, ami féléves időszakra szól. Ennek során azokat a törvénytervezeteket, feladatokat, amelyeket előzetesen megbeszélünk egymással és elfogadunk, támogatjuk is a parlamentben. E megállapodásra alapozva remélem, hogy már az első félévben 2-3 olyan kézzelfogható megvalósítást tudunk felmutatni, amelyek a magyar közösségünk számára pozitív hatást gyakorolnak.
– Milyen pozitívumokra gondol?
– Elsősorban a nyelvhasználati jogok területén remélt előrelépésre. Ez nagyon fontos számunkra Arad megyében is, hiszen kampányban sokszor elmondtuk: legfőbb prioritás számunkra, hogy a nyelvhasználati küszöböt a jelenlegi 20%-ról 10%-ra levigyük. Legrosszabb esetben is 15%-ra le tudjuk szállítani. Ugyanakkor itt is legyen egy alternatív küszöb, miszerint egy 5, 7, esetleg 8 ezres lélekszámú, egyazon közigazgatási egységben élő közösség használhassa az anyanyelvét az ügyintézésben, és ne csak a polgármesteri hivatalokban, hanem az alájuk rendelt, úgynevezett dekoncentrált intézményekben is. Minden olyan hivatalra gondolunk, ahol ügyintézés zajlik. A jelzett intézkedéseknek a bevezetése, komoly pozitív hatással lenne a magyar közösségeinkre is. Annak a tagjai ténylegesen érezhetnék: jobban számba vannak véve ebben az országban, ahol mindenki az anyanyelvén kommunikálva tud együttműködni a hatóságokkal. Ennek a kivitelezése azt is bizonyítja, hogy a kormányzat mennyire veszi komolyan a parlamenti támogatásunkat.
– Köztudott, hogy a Ponta-kormány óta valóságos hajtóvadászat folyik a székelyzászló ellen. A nemzeti szimbólumainknak a szabad használata a prioritások között van-e?
– A kormányzó többséggel folytatott előzetes megbeszéléseken, tárgyalásokon ez volt a második legfontosabb téma. E tekintetben teljesen nyíltak voltak a megfelelő rendezés érdekében. Vagyis minden közigazgatási egység egy jó törvény eredményeként, hivatalosan is használhassa az identitását kifejező szimbólumokat. Emiatt ne váljon boszorkányüldözéssé egy székelyzászló, egy közigazgatási egység bármilyen szimbóluma. Mind az életnek, mind pedig a törvénykezésnek természetes része kell, hogy legyen! Mindenki helyben dönthesse el, milyen szimbólumokat kíván használni egy nemzetiség vagy közigazgatási egység. Ha ezt is el tudjuk velük érni, úgy gondolom, nem hiábavaló a kormánnyal való parlamenti együttműködés, amelyben bízunk, amelyre számítunk. Mert a közmondás szerint, a puding próbája az evés. Vagyis az első fél évben dől el, mit tudunk az elképzeléseinkből megvalósítani. Ha ez sikerül, gondolkodhatunk további együttműködésben is…
Teljesíthetők-e az ígéretek?
– A román politikát ismerve, ahol a hatalom rendszeresen erodálódik a pártok közötti ingázások miatt, meglehet, hogy egy-két év múlva a szilárd többség törékennyé válik. Erről mi a véleménye?
– Az igazsághoz tartozik, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint, a mostani egy igen erős, szilárd többség, amit úgymond, a katonai fegyelem rendszerében működtetnek. Éppen ezért egyelőre nem érzem az erodálódás veszélyét, de ugye, Romániában, ahol akár naponta is pártot változtathatnak a képviselők és a szenátorok, soha nem lehet tudni… Szerencsére, két olyan év következik, amikor nem lesznek választások, ezért a 2019 tavaszán sora kerülő EP-választásokig két olyan nyugodt, építkező év következhet, amire nagyon nagy szüksége van az országnak. Ebben az időszakban igen sok törvénynek a működési hátterét rendbe kellene tenni, pontosítani, módosítani, hogy azok egyértelműek legyenek, valóban az ország és a közösségek érdekeit szolgálják.
– Talán azzal akadhatnak gondok, hogy a jelenlegi meggyőző többség a választási kampányban olyan ígéreteket tett, amelyeknek a teljesítése elé komoly akadályok gördülhetnek. Ha egy éven belül az ígéretekből nem valósulnak meg bizonyos dolgok, az erodálódás nagyon beindulhat. Erről mi a véleménye?
– A Szociáldemokraták választási ígéretei valóban rettentően hangzatosak, magas mércét állítottak, amiért toronymagasan tudtak győzni. Az ígéretek megvalósítása vagy elmaradása függvényében marad, vagy csökken a népszerűségük. Mert az általuk sugallt közhangulat, miszerint az intézkedéseik során több pénz marad, jut a polgároknak, nehezen képzelhető el, de hát ők vezetik a minisztériumokat, ők hozhatják meg ez ügyben a döntéseket, az átcsoportosításokat, ezért reménykedjünk a sikerben. Egy viszont nagyon fontos: ne vonjanak el a szükségesnél több forrást a beruházásoktól, a közösségek fejlesztésétől. Ha nem így tesznek, az ország gazdasága lelassul, a költségvetési hiány emelkedik, elindulhat egy olyan inflációs hullám, ami pillanatok alatt lenullázhatja az ígéreteket, a többletbevételi lehetőségeket. Nagyon bízom abban, hogy olyan, eddigi fölösleges pénzszórásokat fognak leállítani, amelyek senkinek nem voltak a hasznára, de átcsoportosítva, futja majd a nyugdíjemelés mellett minden ígéret beváltására.
– A kormány támogatása azt is jelenti, hogy az Oktatási Minisztériumban megmarad a Kisebbségi Államtitkárság?
– Tudomásom szerint, ezt nem fogják módosítani, és a kisebbségi államtitkár megmaradása mellett abban is bízom, hogy a Művelődési Minisztériumban is létrehoznak egy Kisebbségi Államtitkárságot. Ez a két minisztérium az, ahol nagyon hangsúlyosan jelennek meg a mi igényeink, hiszen a kisebbségi oktatás és kultúra alappillére az erdélyi magyar közösség nemzeti identitásának. A Művelődési Minisztériumban működő államtitkárság bizonyára nagy hasznára lenne a kisebbségi közösségeknek. A következő hetekben ennek a megvalósítására is fény derülhet.
Tartós helyi koalíciók, bővülő ügyfélfogadás
– Térjünk vissza megyénkbe, ahol az RMDSZ által vállalt kormánytámogatás, visszás helyzetet okozhat, mivel az érdekvédelmi szövetség megyei szervezete az aradi, de a megyei tanácsban is a Nemzeti Liberális Párttal lépett koalícióra. Véleménye szerint, a hatalom nem gyakorol-e nyomást a megyei, illetve helyi koalíciós viszonyok megváltoztatására?
– Nekünk Arad megyében több mint egy évtizede létezik stabil, viszonylag jól működő koalíciónk a PNL-vel. Az együttműködés alapja mindig a kölcsönös bizalom, illetve az volt, hogy a közösségünk felé tett ígéreteiket, vállalásaikat mindig teljesítették. A helyhatósági választásokat követően, 2016 júniusában alapos megbeszélések után olyan döntést hoztunk, hogy a választásokat Arad megyében megnyert PNL-vel együttműködünk a következő 4 évben. A már több mint féléves együttműködés azt mutatja, hogy a vállalásaikat betartják, ezért semmilyen érdek nem fűz bennünket, hogy egyik hónapról a másikra változtassunk az eddigi politikánkon. Nem hiszem, hogy bármilyen, erre gyakorolt nyomás eredményes lehet. Mert minden megyei szervezet joga, hogy az érdekeinek megfelelően kösse meg a helyi koalíciót. Egyébként Erdély-szerte az RMDSZ megyei szervezetei felváltva kötöttek együttműködési szerződéseket a PNL-vel vagy a PSZD-vel. Minden szervezet a szabad akarata szerint. A kormánytámogató tárgyalásokon szóba se került a megyei, illetve helyi, kötelező támogatások kérdése.
– Parlamenti képviselőként el tudja-e továbbra is látni az RMDSZ megyei elnöki tisztségét?
– Mivel a megyei Ügyvezető Elnökség és az Állandó Tanács is bejáratott, viszonylag jól működő rendszert képeznek, nem hiszem, hogy gondot okozna az a heti 3-4 nap, amit Bukarestben kell eltöltenem. Akik itthon vannak, végzik a feladatukat, én is azt teszem Bukarestben, ahol a Parlament Környezetvédelmi Bizottságában is tevékenykedem. Aradi munkámat az RMDSZ jelzett testületeivel egyeztetve fogom végezni.
– A programjában szerepelnek-e olyan időpontok, amikor Aradon vagy vidéken várja a bármilyen gondjukkal küszködő polgárokat?
– Februártól fog beindulni, hogy hetente pontosan meghatározott program szerint várom mindazokat, akiknek bármilyen gondja, velem közlendő észrevétele van amellett, hogy a Parlamenti Iroda naponta 9–17 óra között az RMDSZ Arad megyei székházában várja a polgárokat, bármilyen gondjukkal. Ha nem is tudok rendszeresen jelen lenni, telefonon állandóan elérhető leszek. Ugyancsak februártól indul be Pécskán és Kisjenő-Erdőhegyen az a kihelyezett parlamenti iroda, ahol pontosan meghatározott program szerint, hetente egy-két napon várják a helybeli és a környékbeli polgárokat.
– Tekintve, hogy az ország dél-nyugati régiójának többi megyéiben más magyar parlamenti képviselő nem jutott mandátumhoz, a Temes, Hunyad és Krassó-Szörény megyékben élő magyarok gondjait fel tudná-e vállalni?
– Természetesen, ha ezekből a megyékből is lesznek ilyen jellegű megkeresések magánszemélyek vagy RMDSZ-szervezetek részéről, mind magam, mind pedig az RMDSZ-frakció valamelyik tagja megpróbál majd segíteni. Ilyen irányú megbeszélést máris tartottunk Winkler GyulaEP-képviselővel is, akivel megpróbáljuk a rendszert úgy működtetni, hogy évente 2-3 vagy akár több esetben is egy-egy képviselő vagy szenátor megjelenjen minden olyan megyében, ahol a magyarság nem rendelkezik parlamenti képviselettel. Ezek egy-két napos, tematikus vagy szabadon választott, előre meghirdetett programok lennének. E programoknak a véglegesítését február 1-je után véglegesítjük Bukarestben, mert az RMDSZ számára nagyon fontos, hogy olyan megyékben is gyakorolja az érdekképviseletet és -érvényesítést, ahol sokan támogatták a szövetséget, de nem tudtak mandátumot szerezni.
– Sok sikert kívánok terveinek a véghezviteléhez! Köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2017. március 10.
Szórványsors
Az indíték egy aradi vitafórum, amelyet az anyanyelvű oktatásunknak szentelt egy aradi katolikus civilszervezet. Ennek vezetője korábban így nyilatkozott: személyesen senkit nem hívunk meg, de mindenkit szeretettel várunk, aki érintve érzi magát az anyanyelvű oktatás kérdésében.
Aradon most még mintegy tizenötezer magyar él, többségük katolikus. Két iskolában tanítanak magyarul, egy kerületiben és a központi magyar főgimnáziumban. Létezik városi RMDSZ szervezet és tíz kerületi is. Van szervezete a Magyar Pedagógusszövetségnek is. Hetente hatszor megjelenik a Nyugati Jelen, amely két hétig hirdette a rendezvényt ötezer Arad megyei előfizetőjének, akiknek fele aradi.
A százötven férőhelyes teremben az eseményen tizenketten jelentek meg. A szervezőkön kívül jelen volt a napilap újságírója, néhány szülő, aktív és nyugdíjas pedagógus és egy másfél éve a közoktatásról ötrészes cikksorozatot író személy. Nem láttam egyházfit, érdekvédelmi politikust, de pedagógust sem. Valahogy így áll, itt tart annak a városnak a magyarsága, amelynek 1834–1919-es dicsőséges időszakáról alig fél éve Arad halad címmel adtak ki könyvet, s ahol 2004 óta ismét áll Zala György szabadságszobra, amelyet a díszbeszédek után évente kétszer koszorúz meg a romániai és magyarországi politikai csúcsvezetés, ahol a hivatalból jelenlévők többen vannak, mint az önszántukból megjelenő aradi magyarok. 1910-ben a város 77 542 lakosából 48 761, 62,88 százalék volt magyar, míg 2011-ben a 159 074-ből csak 15 396, vagyis 9,67 százalék.
Évente több olyan magyar rendezvény van a városban, amelyre nagyjából száz érdeklődő gyűl össze, többnyire idős személyek. Ezeken az alkalmakon alig látni óvónőt, tanítót, tanárt. A történelemtanárok alig mennek el a történelmi tárgyú rendezvényekre. Így azon sem lehet csodálkozni, hogy a kevés aradi magyar fiatalból csak a koszorúzásokon lehet látni, mert kivezényelik őket.
Az Arad megyei magyarság állapotát leginkább az általános iskolát végző nyolcadikosok létszámának alakulása tükrözi:
2006 2011 2016 összesen
Arad 74 55 27 156
Vidék 67 97 65 229
Vidék alatt a kisiratosi (38), pécskai (36), simonyifalvi (29), kisjenői (26), zerindi (23), nagyiratosi (19), ágyai (18), zimándújfalusi és zimándközi (18), majláti (16) és kisperegi (6) tíz iskola értendő. A zárójelekben a három év végzőseinek az összlétszáma szerepel. A tíz vidéki iskolából csak kettő nem létszám alatti engedélyes, míg ebben a tíz évben Aradon négyről kettőre csökkent a magyarul oktató iskolák száma. A vitafórum kezdeményezői 36 aradi magyar gyermekes családot kerestek meg. 17 román iskolába járatja gyermekét.
Szórványsors. A kimúlásra váró, az elmúlás útját járó, beletörődött emberek sorsa.
Nagy István
Erdélyi Napló (Kolozsvár),
Az indíték egy aradi vitafórum, amelyet az anyanyelvű oktatásunknak szentelt egy aradi katolikus civilszervezet. Ennek vezetője korábban így nyilatkozott: személyesen senkit nem hívunk meg, de mindenkit szeretettel várunk, aki érintve érzi magát az anyanyelvű oktatás kérdésében.
Aradon most még mintegy tizenötezer magyar él, többségük katolikus. Két iskolában tanítanak magyarul, egy kerületiben és a központi magyar főgimnáziumban. Létezik városi RMDSZ szervezet és tíz kerületi is. Van szervezete a Magyar Pedagógusszövetségnek is. Hetente hatszor megjelenik a Nyugati Jelen, amely két hétig hirdette a rendezvényt ötezer Arad megyei előfizetőjének, akiknek fele aradi.
A százötven férőhelyes teremben az eseményen tizenketten jelentek meg. A szervezőkön kívül jelen volt a napilap újságírója, néhány szülő, aktív és nyugdíjas pedagógus és egy másfél éve a közoktatásról ötrészes cikksorozatot író személy. Nem láttam egyházfit, érdekvédelmi politikust, de pedagógust sem. Valahogy így áll, itt tart annak a városnak a magyarsága, amelynek 1834–1919-es dicsőséges időszakáról alig fél éve Arad halad címmel adtak ki könyvet, s ahol 2004 óta ismét áll Zala György szabadságszobra, amelyet a díszbeszédek után évente kétszer koszorúz meg a romániai és magyarországi politikai csúcsvezetés, ahol a hivatalból jelenlévők többen vannak, mint az önszántukból megjelenő aradi magyarok. 1910-ben a város 77 542 lakosából 48 761, 62,88 százalék volt magyar, míg 2011-ben a 159 074-ből csak 15 396, vagyis 9,67 százalék.
Évente több olyan magyar rendezvény van a városban, amelyre nagyjából száz érdeklődő gyűl össze, többnyire idős személyek. Ezeken az alkalmakon alig látni óvónőt, tanítót, tanárt. A történelemtanárok alig mennek el a történelmi tárgyú rendezvényekre. Így azon sem lehet csodálkozni, hogy a kevés aradi magyar fiatalból csak a koszorúzásokon lehet látni, mert kivezényelik őket.
Az Arad megyei magyarság állapotát leginkább az általános iskolát végző nyolcadikosok létszámának alakulása tükrözi:
2006 2011 2016 összesen
Arad 74 55 27 156
Vidék 67 97 65 229
Vidék alatt a kisiratosi (38), pécskai (36), simonyifalvi (29), kisjenői (26), zerindi (23), nagyiratosi (19), ágyai (18), zimándújfalusi és zimándközi (18), majláti (16) és kisperegi (6) tíz iskola értendő. A zárójelekben a három év végzőseinek az összlétszáma szerepel. A tíz vidéki iskolából csak kettő nem létszám alatti engedélyes, míg ebben a tíz évben Aradon négyről kettőre csökkent a magyarul oktató iskolák száma. A vitafórum kezdeményezői 36 aradi magyar gyermekes családot kerestek meg. 17 román iskolába járatja gyermekét.
Szórványsors. A kimúlásra váró, az elmúlás útját járó, beletörődött emberek sorsa.
Nagy István
Erdélyi Napló (Kolozsvár),
2017. március 11.
Életfa vándorkiállítás Kisjenő-Erdőhegyen
Az Erdőhegyi Általános Iskola Szikra csoportja a tavaly év végi betlehemezést folytatva, farsang tájékán, a tavaszt várva, a zord idő ellenére bejárta Kisjenő intézményeit, utcáit, hogy felhívja a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. A tevékenység az Európai Magyar Fiatalságért Alapítvány, Vándorkiállítás elnevezésű programjának keretében zajlott. A csoport tagjai hat tablót készítettek Életfa kategóriában. A tablók témái: A fa és a légkör, A fa és a globális felmelegedés, A fa és a talajvíz, A fa és a biológiai sokszínűség, Az élő fa ajándékai, illetve Ültessünk sok fát a Földön! Minden alkalommal, a kiállítás megnyitóján, rövid bemutató után, népdalok és versek hangzottak el, magyar és román nyelven, amelyekben központi szerepet kapott a fa, sőt diákjaink táncra is perdültek. Az Erdőhegyi Általános Iskola néptánccsoportjának négy táncosa lépett fel a műsor keretében. Köszönjük Kiss Csilla Annamária tanárnőnek a tánc betanítását.
A csoport tagjai: Buburuzan Katalin, Demeter Réka, Kiss Erik, Kovács Norbert, Mihăiescu Krisztián, Milák Beatrice, Milák Kevin, Molnár Petra, Molnár Tamara, Nuica Lavínia, Purcel Adél, Rădulescu Flórián. Vezető pedagógusok: Pusztai Matild és Sime Judit. A Szikra csoport tevékenységéről rövid összefoglalót, valamint a teljes előadást is megtekinthetik a Youtube-on, Sime Sorin tanár úr szerkesztésében.
A verseny célja a természetvédelem fontosságának tudatosítása környezetünkben, ezért a tablókat olyan helyeken mutattuk be, ahol nagyszámú nézőközönség fordult meg. A gyermekfarsangon, iskolánk diákjainak és óvodásainak, valamint a jelen lévő szülőknek, városunk forgalmasabb intézményeiben, üzleteiben és terein került sor a bemutatókra. Köszönjük, hogy népszerűsíthettük tevékenységünket!
Sime Judit
Nyugati Jelen (Arad)
Az Erdőhegyi Általános Iskola Szikra csoportja a tavaly év végi betlehemezést folytatva, farsang tájékán, a tavaszt várva, a zord idő ellenére bejárta Kisjenő intézményeit, utcáit, hogy felhívja a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. A tevékenység az Európai Magyar Fiatalságért Alapítvány, Vándorkiállítás elnevezésű programjának keretében zajlott. A csoport tagjai hat tablót készítettek Életfa kategóriában. A tablók témái: A fa és a légkör, A fa és a globális felmelegedés, A fa és a talajvíz, A fa és a biológiai sokszínűség, Az élő fa ajándékai, illetve Ültessünk sok fát a Földön! Minden alkalommal, a kiállítás megnyitóján, rövid bemutató után, népdalok és versek hangzottak el, magyar és román nyelven, amelyekben központi szerepet kapott a fa, sőt diákjaink táncra is perdültek. Az Erdőhegyi Általános Iskola néptánccsoportjának négy táncosa lépett fel a műsor keretében. Köszönjük Kiss Csilla Annamária tanárnőnek a tánc betanítását.
A csoport tagjai: Buburuzan Katalin, Demeter Réka, Kiss Erik, Kovács Norbert, Mihăiescu Krisztián, Milák Beatrice, Milák Kevin, Molnár Petra, Molnár Tamara, Nuica Lavínia, Purcel Adél, Rădulescu Flórián. Vezető pedagógusok: Pusztai Matild és Sime Judit. A Szikra csoport tevékenységéről rövid összefoglalót, valamint a teljes előadást is megtekinthetik a Youtube-on, Sime Sorin tanár úr szerkesztésében.
A verseny célja a természetvédelem fontosságának tudatosítása környezetünkben, ezért a tablókat olyan helyeken mutattuk be, ahol nagyszámú nézőközönség fordult meg. A gyermekfarsangon, iskolánk diákjainak és óvodásainak, valamint a jelen lévő szülőknek, városunk forgalmasabb intézményeiben, üzleteiben és terein került sor a bemutatókra. Köszönjük, hogy népszerűsíthettük tevékenységünket!
Sime Judit
Nyugati Jelen (Arad)
2017. március 18.
Méltó megemlékezés Kisjenő-Erdőhegyen
A hagyományoknak megfelelően, nemzeti ünnepünk délutánján idén is együtt emlékezett Kisjenő magyarsága, tisztelegve múltja és történelme előtt. A Református Egyházközség Közösségi Házábana Szózat eléneklésével vette kezdetét az ünnepség. Papp József tiszteletes úr tartalmas igehirdetésében hangsúlyozta, hogy az emberi természet örök tulajdonsága a szabadság és az igazság utáni vágy, így volt ez 1848-ban és napjainkban is. Az igehirdetés után, köszöntötte a gyülekezetet, Groza Dániel plébános urat, az Erdőhegyi Általános Iskola jelenlévő pedagógusait, valamint az érdekvédelmi szervezetek képviselőit.
A kisjenői magyarság megemlékezése a református egyházközség presbiteri kórusának dalcsokrával folytatódott, Papp József tiszteletes irányításával. Forradalmi és katonadalokat szólaltattak meg, éneklésre serkentve a közösséget.
Az Erdőhegyi Általános Iskola jelenetét idén is Kiss Csilla tanárnő segítségével sajátították el a tanulók, akik az elmúlt hetekben már lázasan próbáltak. A bevezetőben Sime Judit történelemtanár megköszönte a megjelenteknek az együtt ünneplés örömét, majd Petőfi Sándor naplójából idézett.
A katolikus ifjúság kórusa zárta az előadást Molnár Márton kántor gitárkíséretével, friss, csengő hangjukkal, alkalomhoz illő énekekkel örvendeztették meg a közönséget.
Az ünneplés szeretetvendégséggel zárult. Köszönjük a meleg fogadtatást és a szíves vendéglátást a református egyházközösségnek!
Délelőtt az Erdőhegyi Általános Iskolában szűkebb körben, pedagógusok és tanulók jelenlétében elevenítették fel a március 15-én történteket. A tornateremben kicsik és nagyok figyelemmel hallgatták az előadást. A találkozó közös énekléssel zárult.
Mindkét előadás összefoglalóját megtekinthetik a Youtube-on, Sime Ioan Sorin tanár úr összeállításában.
A katolikus és a református egyházközösség, valamint iskolánk együtt készült erre a napra. Öröm volt együtt lenni, öröm volt együtt ünnepelni, öröm volt méltón emlékezni!
Sime Judit
Nyugati Jelen (Arad)
A hagyományoknak megfelelően, nemzeti ünnepünk délutánján idén is együtt emlékezett Kisjenő magyarsága, tisztelegve múltja és történelme előtt. A Református Egyházközség Közösségi Házábana Szózat eléneklésével vette kezdetét az ünnepség. Papp József tiszteletes úr tartalmas igehirdetésében hangsúlyozta, hogy az emberi természet örök tulajdonsága a szabadság és az igazság utáni vágy, így volt ez 1848-ban és napjainkban is. Az igehirdetés után, köszöntötte a gyülekezetet, Groza Dániel plébános urat, az Erdőhegyi Általános Iskola jelenlévő pedagógusait, valamint az érdekvédelmi szervezetek képviselőit.
A kisjenői magyarság megemlékezése a református egyházközség presbiteri kórusának dalcsokrával folytatódott, Papp József tiszteletes irányításával. Forradalmi és katonadalokat szólaltattak meg, éneklésre serkentve a közösséget.
Az Erdőhegyi Általános Iskola jelenetét idén is Kiss Csilla tanárnő segítségével sajátították el a tanulók, akik az elmúlt hetekben már lázasan próbáltak. A bevezetőben Sime Judit történelemtanár megköszönte a megjelenteknek az együtt ünneplés örömét, majd Petőfi Sándor naplójából idézett.
A katolikus ifjúság kórusa zárta az előadást Molnár Márton kántor gitárkíséretével, friss, csengő hangjukkal, alkalomhoz illő énekekkel örvendeztették meg a közönséget.
Az ünneplés szeretetvendégséggel zárult. Köszönjük a meleg fogadtatást és a szíves vendéglátást a református egyházközösségnek!
Délelőtt az Erdőhegyi Általános Iskolában szűkebb körben, pedagógusok és tanulók jelenlétében elevenítették fel a március 15-én történteket. A tornateremben kicsik és nagyok figyelemmel hallgatták az előadást. A találkozó közös énekléssel zárult.
Mindkét előadás összefoglalóját megtekinthetik a Youtube-on, Sime Ioan Sorin tanár úr összeállításában.
A katolikus és a református egyházközösség, valamint iskolánk együtt készült erre a napra. Öröm volt együtt lenni, öröm volt együtt ünnepelni, öröm volt méltón emlékezni!
Sime Judit
Nyugati Jelen (Arad)
2017. június 6.
Magyar papok és tengerek
Kinek is van kedve még tengerek tulajdonjogát firtatni, mikor nincs termőföld egy kapa se! Csak belevág az élet sűrűjébe, mert hiszen dologidő, az van, de a munkát is meg kell ám keresni. Mégis eltöprengek azon, hogy hiszen a magyar ember akár tengerekben is gondolkodhat – ma is van tengere a Lujzikalagor nevű, moldvai csángómagyar katolikus falunak, csak jól bele kell gondolni.
Mert ugyebár 97 éve Isten legfelsőbb büntetéseként egy újabb keletű, Románia nevű országban kell ülnünk. Mint egykor a zsidók Egyiptomban. Vannak népek, akiknél a rabság is megszépül bizonyos idő és tengerszáradás után. A helyzet úgy adódott – másoktól, gyalázatban élőktől –, hogy „az első nagy verekedés” után (ez a csángóknál az első világháborút jelenti) földet kaptak az oláh (!) Hohenzollern királytól lenn, a Fekete-tenger partján. Konstanca tartomány az ma is, Mamaia híres fürdőhelyétől egy kőhajításnyira. Ötszáz magyar lélek, mindenki tud magyarul írni is, olvasni is, még igen! De mehetünk tovább is. Moldávia fővárosa, Chisinou (eredetileg Kisjenő) mellett a másik magyar falu a románok között Őrhely. Románra kénytelenítették, mint Udvarhelyet (Odorhei), lett belőle Orhei.
És senki nem mondhatja komolyan, hogy Ojtoz, a Fekete-tenger partján a legtávolabbi magyar település. Hiszen ott van Kazahsztánban, Mongóliában, Nepálban, Nyugat-Kínában sok Madzsar nevű magyar falu! Egy percig sem vagyok büszke reájuk, csak arra, hogy milliók tartják magukat magyaroknak a mai napig Törökországban is. Őrzik magukat és azt, ami az övék: a tisztességes magyarságukat. Aztán emitt mi, saját szülőföldünkön azért viaskodunk prefektuskkal, kormánymegbízottakkal és Marosvásárhely, Kolozsvár (!) aktivista polgármestereivel, hogy szabad-e magyarul beszélnünk. Ennek hallatán még Kínában, Ujguriában, Moldáviában is köpnek egyet-egyet félre.
De tengereink, azok vannak. – Óriási puszta föld volt itt, hát építettünk, templomot is. Papunk, az nem lehet, nem s nem. A román pap az csak bédolgozó.
Czegő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Kinek is van kedve még tengerek tulajdonjogát firtatni, mikor nincs termőföld egy kapa se! Csak belevág az élet sűrűjébe, mert hiszen dologidő, az van, de a munkát is meg kell ám keresni. Mégis eltöprengek azon, hogy hiszen a magyar ember akár tengerekben is gondolkodhat – ma is van tengere a Lujzikalagor nevű, moldvai csángómagyar katolikus falunak, csak jól bele kell gondolni.
Mert ugyebár 97 éve Isten legfelsőbb büntetéseként egy újabb keletű, Románia nevű országban kell ülnünk. Mint egykor a zsidók Egyiptomban. Vannak népek, akiknél a rabság is megszépül bizonyos idő és tengerszáradás után. A helyzet úgy adódott – másoktól, gyalázatban élőktől –, hogy „az első nagy verekedés” után (ez a csángóknál az első világháborút jelenti) földet kaptak az oláh (!) Hohenzollern királytól lenn, a Fekete-tenger partján. Konstanca tartomány az ma is, Mamaia híres fürdőhelyétől egy kőhajításnyira. Ötszáz magyar lélek, mindenki tud magyarul írni is, olvasni is, még igen! De mehetünk tovább is. Moldávia fővárosa, Chisinou (eredetileg Kisjenő) mellett a másik magyar falu a románok között Őrhely. Románra kénytelenítették, mint Udvarhelyet (Odorhei), lett belőle Orhei.
És senki nem mondhatja komolyan, hogy Ojtoz, a Fekete-tenger partján a legtávolabbi magyar település. Hiszen ott van Kazahsztánban, Mongóliában, Nepálban, Nyugat-Kínában sok Madzsar nevű magyar falu! Egy percig sem vagyok büszke reájuk, csak arra, hogy milliók tartják magukat magyaroknak a mai napig Törökországban is. Őrzik magukat és azt, ami az övék: a tisztességes magyarságukat. Aztán emitt mi, saját szülőföldünkön azért viaskodunk prefektuskkal, kormánymegbízottakkal és Marosvásárhely, Kolozsvár (!) aktivista polgármestereivel, hogy szabad-e magyarul beszélnünk. Ennek hallatán még Kínában, Ujguriában, Moldáviában is köpnek egyet-egyet félre.
De tengereink, azok vannak. – Óriási puszta föld volt itt, hát építettünk, templomot is. Papunk, az nem lehet, nem s nem. A román pap az csak bédolgozó.
Czegő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. július 21.
Fejlődhet a magyar vidék – nemcsak jár, de jut is!
A Vidékfejlesztési Minisztérium július 19-én közzétette azoknak az önkormányzati pályázatoknak a listáját, amelyek támogatást nyertek a Nemzeti Vidékfejlesztési Program második, idén tavaszi kiírásán.
A magyar vezetésű önkormányzatok is sikeresen pályáztak, az alábbi fejlesztési tervekkel: Kisiratos 5 831 558 lejt kap utcáinak az aszfaltozására,
Vinga a szennyvízhálózatot és a szennyvíztisztító állomásának kapacitását bővítheti 11 314 334 lej értékben, akárcsak Kisjenő 9 096 644 értékben,
Nagyiratoson ugyancsak utcákat aszfaltoznak 5 180 939 lejből, Simonyifalva, Vadász, Bélzerénd és Tőzmicske hasonló célra kért támogatást és kapott is 6 398 199 lejt,
Pécskán 4 299 779 lejből teljes egészében – a pincétől a padlásig – felújul a 2. Számú Általános Iskola főépülete, tornaterme és a Kör épülete, az udvaron pedig sportpályák lesznek és garázs az iskolabusznak, Peregen a helyiek számára ugyancsak az utcák aszfaltozása volt elsődleges, erre kapnak 6 598 821 lejt,
Nagyzerénden és Feketegyarmaton az ivóvíz- és szennyvízhálózatot bővíthetik 12 534 679 lejből, Sofronyán és Szentpálon utcákat aszfaltoznak, erre 5 515 882 lej áll majd az önkormányzat rendelkezésére, Nagyszintye község pedig három pályázatára is kapott támogatást: 6 836 156 lejt Nagyszintyén, Ágyán és Szapáryligeten szennyvízvezeték és víztisztító állomás építésére, valamint a vízvezeték-hálózat bővítésére, 879 136 lejt a szapáryligeti óvoda felújítására és 395 576 lejt a község közvilágításának modernizálására.
Mindent összevetve, a megye magyar közösségének igencsak fontos beruházások 82 437 295 lejnyi támogatáshoz jutnak. Ez az Arad megyének jutott 645 millió lej össztámogatásnak kb. 13 százaléka, ami jóval meghaladja a magyar lakosság arányát. Ez a siker közös, mert önkormányzatainknak és az RMDSZ politikai képviseletének összehangolt munkája a forrása. Az ilyen eredmények a bizonyságai annak, hogy az RMDSZ – és ezen belül az RMDSZ Arad Megyei Szervezete – képes megszolgálni azt a bizalmat, amit a 2016-os helyhatósági és parlamenti választások alkalmával kapott Arad megye magyarságától. Az RMDSZ Arad Megyei Szervezete; Nyugati Jelen (Arad)
A Vidékfejlesztési Minisztérium július 19-én közzétette azoknak az önkormányzati pályázatoknak a listáját, amelyek támogatást nyertek a Nemzeti Vidékfejlesztési Program második, idén tavaszi kiírásán.
A magyar vezetésű önkormányzatok is sikeresen pályáztak, az alábbi fejlesztési tervekkel: Kisiratos 5 831 558 lejt kap utcáinak az aszfaltozására,
Vinga a szennyvízhálózatot és a szennyvíztisztító állomásának kapacitását bővítheti 11 314 334 lej értékben, akárcsak Kisjenő 9 096 644 értékben,
Nagyiratoson ugyancsak utcákat aszfaltoznak 5 180 939 lejből, Simonyifalva, Vadász, Bélzerénd és Tőzmicske hasonló célra kért támogatást és kapott is 6 398 199 lejt,
Pécskán 4 299 779 lejből teljes egészében – a pincétől a padlásig – felújul a 2. Számú Általános Iskola főépülete, tornaterme és a Kör épülete, az udvaron pedig sportpályák lesznek és garázs az iskolabusznak, Peregen a helyiek számára ugyancsak az utcák aszfaltozása volt elsődleges, erre kapnak 6 598 821 lejt,
Nagyzerénden és Feketegyarmaton az ivóvíz- és szennyvízhálózatot bővíthetik 12 534 679 lejből, Sofronyán és Szentpálon utcákat aszfaltoznak, erre 5 515 882 lej áll majd az önkormányzat rendelkezésére, Nagyszintye község pedig három pályázatára is kapott támogatást: 6 836 156 lejt Nagyszintyén, Ágyán és Szapáryligeten szennyvízvezeték és víztisztító állomás építésére, valamint a vízvezeték-hálózat bővítésére, 879 136 lejt a szapáryligeti óvoda felújítására és 395 576 lejt a község közvilágításának modernizálására.
Mindent összevetve, a megye magyar közösségének igencsak fontos beruházások 82 437 295 lejnyi támogatáshoz jutnak. Ez az Arad megyének jutott 645 millió lej össztámogatásnak kb. 13 százaléka, ami jóval meghaladja a magyar lakosság arányát. Ez a siker közös, mert önkormányzatainknak és az RMDSZ politikai képviseletének összehangolt munkája a forrása. Az ilyen eredmények a bizonyságai annak, hogy az RMDSZ – és ezen belül az RMDSZ Arad Megyei Szervezete – képes megszolgálni azt a bizalmat, amit a 2016-os helyhatósági és parlamenti választások alkalmával kapott Arad megye magyarságától. Az RMDSZ Arad Megyei Szervezete; Nyugati Jelen (Arad)
2017. augusztus 7.
A hőség után vihar söpört végig Erdélyen, és súlyos károkat okozott
Súlyos károkat okozott az Erdélyen vasárnap délután és este végigsöpört vihar, amely a múlt heti szélsőséges hőség után érte el a térséget - jelentette a helyi média.
Amint a Digi24 hírtelevízió hétfői híradásában beszámolt róla, hogy a nagy erejű szél számos erdélyi megyében fákat csavart ki, épületek tetőzetét tépte le, és megrongálta a villanyvezetékeket. Az Arad megyei Kisjenőben a vihar a városnapra felállított sátrakat sodorta el. Bihar megyében fákat és villanyoszlopokat döntött ki a heves szél.
A Mediafax hírügynökség jelentése szerint a Maros megyei Bátoson húsz ház tetőzetét rongálta meg a vasárnap esti vihar, Dicsőszentmártonban pedig egy épületet teljesen tető nélkül hagyott.
A hegyvidéki heves esőzések áradásokat is okoztak. A Fogarasi havasok lábainál a tűzoltóknak kellett kimenteniük egy 12 tagú turistacsoportot, amely a megáradt Avrig folyó szigetén rekedt.
A viharok egyelőre csak Erdélyt és Moldva északi részét érintették. Dél-Romániában, a Duna melletti megyékben továbbra is másodfokú, narancs színű hőségriadó van érvényben.
MTI; maszol.ro
Súlyos károkat okozott az Erdélyen vasárnap délután és este végigsöpört vihar, amely a múlt heti szélsőséges hőség után érte el a térséget - jelentette a helyi média.
Amint a Digi24 hírtelevízió hétfői híradásában beszámolt róla, hogy a nagy erejű szél számos erdélyi megyében fákat csavart ki, épületek tetőzetét tépte le, és megrongálta a villanyvezetékeket. Az Arad megyei Kisjenőben a vihar a városnapra felállított sátrakat sodorta el. Bihar megyében fákat és villanyoszlopokat döntött ki a heves szél.
A Mediafax hírügynökség jelentése szerint a Maros megyei Bátoson húsz ház tetőzetét rongálta meg a vasárnap esti vihar, Dicsőszentmártonban pedig egy épületet teljesen tető nélkül hagyott.
A hegyvidéki heves esőzések áradásokat is okoztak. A Fogarasi havasok lábainál a tűzoltóknak kellett kimenteniük egy 12 tagú turistacsoportot, amely a megáradt Avrig folyó szigetén rekedt.
A viharok egyelőre csak Erdélyt és Moldva északi részét érintették. Dél-Romániában, a Duna melletti megyékben továbbra is másodfokú, narancs színű hőségriadó van érvényben.
MTI; maszol.ro