Arad megyében június 27-én az ágyai erdőben lévő, tavaly felújított Szent László-kápolnában 60 év után újra templombúcsút ünnepeltek. Az ünnepélyes szentmise előtt a kisjenői katolikus fiatalok keresztútjárást tartottak a kápolnához vezető, szintén felújított stációknál. Szentbeszédében Király Árpád marosi főesperes Szent László életéről, erős hitéről szólt, kiemelve: azok a szent emberek, akik életmódjukkal fényt hoznak mások életébe. A szentmisét. Pántya Elemér plébánosnak ajánlotta fel, amiért fáradságot, időt és energiát nem kímélve a vadontól visszaszerezte Isten hajlékát a kultúra, a hitélet számára. /(balta): Templombúcsú 60 év után. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 29./

Július 29-én, vasárnap emlékeznek meg Erdőhegyen (Kisjenő) a helység szülötte, dr. Balogh Ernő (1882–1969) geológus, barlangkutató, természetfotós, tanár születésének 125. évfordulójáról. Az református istentiszteletet követően Magyar Gábor ny. geológus (Budapest) és Csanádi János ny. tanár mutatja be a tudós életútját, a Körösmente Irodalmi Kör irodalmi műsort ad elő, majd Erdélyi tájakon címmel megnyitják a Balogh Ernő természetfotóiból összeállított kiállítást. A rendezvény záró mozzanata a Balogh család találkozója egyházi, tudományos, kulturális és közéleti személyiségekkel, valamint az erdőhegyi rokonsággal, előbb azonban sor kerül az erdőhegyi templom falán elhelyezett Balogh Ernő-emléktábla leleplezésére. Az emléktábla kivitelezői Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész és Kátai Lajos nagyzerindi kőfaragó. /Emléktábla dr. Balogh Ernőnek Erdőhegyen. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 27./

A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság 2007. augusztus 31– szeptember 2. között tartotta XIII. Partiumi Honismereti Konferenciáját Szatmárnémetiben. A konferencia központi témái: II. Rákóczi Ferenc Erdélyben, Pusztuló műemlékeink, Településeink arculata, A 20. század öröksége. Dukrét Géza, a PBMET elnöke köszöntötte a részvevőket. A Fényes Elek-díjat az idén a következők kapták meg: Dánielisz Endre Nagyszalontáról, Jósa Piroska Nagyváradról, Kovács Rozália Érmihályfalváról. A különdíjat Bognár Levente, Arad alpolgármestere kapta, példamutató hagyományőrző és hagyományteremtő tevékenységéért. A konferencia hagyományosan a helytörténeti előadásokkal kezdődött: Mandula Tibor Szatmárnémeti, a Szamos-parti város történetét ismertette, Kónya László főinspektor helyettes Bethlen Gábor és Szatmár megye kapcsolatait boncolgatta a levelezések, feljegyzések alapján, Bura László Szatmárnémeti felsőoktatásáról értekezett. Fazekas Lóránd, szatmári tanár elmesélte, hogyan mentett meg egy pusztulóban levő Petőfi-szobrot, amelyet ebben a teremben állítottak fel. Sípos Miklós esperes ismertette a Németi Református Egyházközség történetét, gyülekezeti életét. Másnap a műemlékvédelemé volt a szó: Starmüller Géza (Kolozsvár) Szatmár várát, Ujj János (Arad) az aradi főtér kialakulásának történetét, Péter I. Zoltán (Nagyvárad) Nagyvárad központjának kialakulását, Jancsó Árpád (Temesvár) a temesvári nagyállomás történetét, Nagy Mária (Nagyvárad) Várad-ősi római katolikus templomát ismertette. Ezután évfordulós személyiségekről volt szó. Dukrét Géza (Nagyvárad): A honismeret atyja, Fényes Elek születésének 200. évfordulója, Tóthpál Tamás (Kolozsvár): Száz éve halt meg Hegyesi Márton, az 1848–49-es szabadságharc kutatója, Bara István (Szatmárnémeti): 130 éve született Kelemen Lajos, Erdély nagy levéltárosa, Csanádi János (Kisjenő): Dr. Balogh Ernő geológus, barlangkutató, természetfotós (1882–1969), Pávai Gyula (Arad): Egy aradi tanító a két világháború között, Bokor Irén (Érmihályfalva): „Megtettem mindent, amit megtehettem”. Száz éve született Dsida Jenő. Antal Béla (Nagyvárad) Biharpüspöki névörökségének alakulásáról értekezett, Krestyán Ilona (Temesvár) emléktöredékeket ismertetett a zsilvásári internálótábor foglyairól, Szendrő Dénes (Isaszeg) Isaszeg emlékműveit mutatta be, majd Széphegyi László (Hódmezővásárhely) a Kárpát-medence szélmalmairól vetített képeket. A konferencia közgyűléssel végződött. /Dukrét Géza: XIII. Partiumi Honismereti Konferencia. = Művelődés (Kolozsvár), 2007. október/

Új sorozatot indít a Magvető Kiadó a kortárs magyar kispróza bemutatására. A Novellárium első négy kötetében Bánki Éva, Erdős Virág, valamint az erdélyi Nagy Koppány Zsolt és Vida Gábor írásai látnak napvilágot. Vida Gábor kisprózakötete Nem szabad és nem királyi címmel már elhagyta a nyomdát. A Kisjenőn született, a Látó prózaszerkesztőjeként is ismert író – aki a Magvető szerzője is – novelláinak hősei erdélyi emberek, akik saját körülményeik, saját történetük foglyai. A marosvásárhelyi születésű, Budapesten élő Nagy Koppány Zsolt Nagyapám tudott repülni novelláskötete tematikáját és stílusát tekintve is újszerű a kiadó szerint. /Magvető erdélyiek. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./

Lehoczky Attila történelemtanár 2006 végén közölt írásában összegezte az aradi magyarság közelmúltját, feltárva problémáit és ezekből vont le következtetéseket. Most elkészítette a folytatást, témája az elmúlt év. Az aradi magyarság számszerűleg a lejtőn van. A tendencia általános az erdélyi magyarság körében, sőt a többségi nemzet is hasonló gondokkal küszködik. Arad város lakossága évente közel ezer fővel csökken. A magyar lakosság körében: 1992-ben Aradon 29 414-en vallották magukat magyarnak, 2002-ben a kivándorlás miatt csak 22 492-en, számunk 2002 óta majdnem 1000 fővel csökkent. Arad mára felszámolta a munkanélküliséget, sőt munkaerőhiány jelentkezett. Ezt hosszú távon csak betelepítésekkel lehet megoldani, a leendő új lakosok a többségi nemzet soraiból kerülnek ki. Amennyiben végbemegy a schengeni övezethez való bekapcsolódás, talán kezelhető lesz a 88 éves Trianon-szindróma, hiszen a határmelléki magyarság gyakorlatilag ismét rákapcsolódik a magyar állami területekre. Mindez biztosíthat hosszú távú túlélést is. Egy nemzet túléléséhez elsődlegesen az oktatás kérdését kell rendeznie. Arad megyében folynak próbálkozások a magyar oktatás fenntartásáért és fejlesztéséért. Majdnem lefedettnek mondható az iskolahálózat, de Fehér-Körös-völgy még meglévő magyar diákjainak iskolaközpontot kell létrehozni Kisjenőn vagy Borosjenőn. Majdnem megoldott a fakultatív magyar oktatás kérdése, így sikerül olyan gyerekeknek is magyar kultúrát adni, ahol nincs lehetőség magyar iskola fenntartására. A magyar iskolák többsége 2007-ben nagyon sok kormánytámogatást kapott, az épületek szépültek, az intézmények gyarapodtak anyagilag. Csak a Csiky Gergely Iskolacsoport annyi támogatást kapott, mint az azt megelőző tíz évben összesen. Sok helyen keservesen oldották meg a beiskolázást, a magyar szülők egy része gyermekét román iskolába küldi. 2007-ben a megyében több mint 170 magyar gyerek lett elsősosztályos, 206-an végezték el nyolcadikat, három líceumi és két szakosztályba összesen több mint száz diákot sikerült beiskolázni a Csiky Gergelybe. A diáklétszám folyamatos csökkenése miatt újabb leépülések következhetnek be. Gondot fog okozni, hogy a jelenlegi diákság egy részében nincs egészséges nemzeti öntudat. A magyar nemzeti öntudat kiépítése elsősorban a történelem- és magyartanárok feladata. A cikkíró szerint a politikai megosztottság politikai halált hozhat a magyarság számára. Az RMDSZ nem tulajdonított Tőkés Lászlónak nagy jelentőséget. Tőkés a magyar lélek felé próbált hatni, ezt az RMDSZ nem veszi észre. Az egyetlen terület, ahol jó eredmények születtek, az a kulturális élet. A 2007-es konjunktúra kedvezett a helyi magyar művelődési életnek. 2006/2007-ben hosszú idő után először évadot tartott Aradon a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. A színház legtöbb esetben megtelt, a darabok változatosak voltak, az István, a király-t háromszor is bemutatták. A nagyváradi Szigligeti Társulat is több esetben fellépett. Előrelépés, hogy létrehozták az Aradi Magyar Kamaraszínházat. A kulturális sajtó sem lépett előre. A cikkíró szerint a Szövétnek folyóiratnak le kell vetkőznie túlzott aradiságát ahhoz, hogy értékes legyen. Jelentős a magyar könyvkiadás prosperálása, 2007-ben több mint tíz kötet jelent meg magyar nyelven Aradon. Jól működik kulturális szervezetek jelentős része. Továbbra sincs a városban olyan hely, ahol a magyar fiatalok nagy számban találkozhatnak. A fiatalok többnyire passzívak. /Lehoczky Attila: Újabb gondolatok az aradi magyarság jövőjéről. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 14./ Előzmény: Lehoczky Attila: Gondolatok az aradi magyarság jövőjéről. = Nyugati Jelen (Arad), 2006. dec. 30.

A magyar közösség egy kicsit nagyobb arányban ment el szavazni, azonban a PD-L fölénye egy tanácsosi helybe került, így Aradon az RMDSZ-nek csak két tanácsosa lesz. Mindegyik elvesztett mandátum fáj, állapította meg Király András Arad megyei RMDSZ-elnök, a hibát csak magukban kell keresni, nem külső körülményekben. Ara megyében három polgármesteri helyet megtartottak, Zimándon bravúrosan teljesítettek. Nagyiratoson a második fordulóban van esélyük. Borosjenőben megmaradt, Pankotán lett egy tanácsosi helyük, és Székudvaron is szereztek egy helyet. Vereséget szenvedtek Nagyszintyén. Kisjenőben sem sikerült előrelépni, maradt a két tanácsos. Pécskán két helyet veszítettek. Tőzmiskén az MPP vittek el szavazatokat, Szapáryligeten egy mandátumba került az MPP-lista, de nekik ebből nem volt hasznuk. /Irházi János: Király András értékel. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 3./

Lehoczky Attila gyakorló tanárként és az anyanyelvi oktatás iránt érdeklődőként jól tudja, milyen nehéz a szórványban kisebbségi tannyelvű iskolákat fenntartani. A mostani országos szintű középiskolai beiskolázási problémák megdöbbentőek. A tömbmagyar régiókban is gondok merülnek fel egy-egy osztály beindulásával, akkor a szórvány elvárásai sem lehetnek túl nagyok. Van olyan középiskola Erdélyben, ahol a meghirdetett osztályokból elméletileg egy sem indulhat a jelentkezők alacsony száma miatt! A számok szerint országos szinten a szakoktatásban jelentkezett a nagyobb gond. Legtöbben azt mondják, hogy a „nemzetietlen” magyar szülők többségi iskolákba küldik gyerekeiket. Mások a demográfiai hullámra céloznak. A harmadik csoport szerint a probléma alapja az ország gazdaságában keresendő. Egy kis szervezéssel, utánajárással sokat lehetne pótolni, az iskolákban is van őszi iratkozás... Aradon is, Temesváron is gondok voltak, a Gerhardinumban nem indult osztály, a temesvári Bartók Béla összehozta, amit szeretett volna, a dévai Téglás Gábornak sikerült beiskoláznia két osztályt, az aradi Csiky Gergely talán beindít négy elméleti és egy szakosztályt, bár ebben az évben közel 30%-kal kevesebb magyar nyolcadikos volt, mint tavaly. Arad megyében lehet az egyetlen nyereség, ha sikerül Kisjenőn a magyar tannyelvű kilencediket elindítani. /Lehoczky Attila: Gondolatok a határról innen. Megteremtjük... ? = Nyugati Jelen (Arad), júl. 25./

Idén a számok tükrében a magyar diákok még inkább menekülnek a régió magyar középiskoláitól, s ha az illetékesek nem teszik vonzóbbá az oktatási intézményeket, belátható időn belül már egyetlen magyar kilencedik sem töltődik fel. A Csiky Gergely Iskolacsoportban, Arad megye egyetlen önálló magyar tannyelvű iskolájában, amelyben az első osztálytól az érettségiig anyanyelvű oktatás folyik, a hat kilencedik osztály közül csak az egyikben, a közgazdaság szakon teltek be a 28 hely. A matematika-informatika (intenzív angollal) szakra eddig 16-an, a filológiára 13-an, a természettudományok szakra 12-en jelentkeztek; a szakmunkásképzőben a mechanika szakon 11, a faipariban csak 5 beiratkozott van. Szakács Ferenc igazgató elmondta: eddig három kilencedik volt az elméleti képzésben, a 2008–2009-es tanévre kértek négyet, amit jóváhagyott a tanfelügyelőség. Az általános iskolát végzettek számát tekintve joggal remélhették, hogy szükség lesz ennyi osztályra: idén 129-en fejezték be a nyolcadikat magyar tagozaton a megye 13 magyar tagozatos iskolájában, azonban közülük elsőre csak 79-en választották a Csikyt. Az iskola mindent megtett, hogy Aradra csábítsa a magyar diákokat. Bemutatkoztak a tanügyi vásáron, nyílt napok keretében behozták a vidéki iskolák nyolcadikosait, akik egy-egy napot a Csikyben tölthettek el. Arad megye északi részén, a Körösök vidékén idén több mint 20-an fejezték be magyar tagozaton az általános iskolát – Nagyzerinden 10-en, Kisjenőben (Erdőhegyen) 9-en, Ágyán 3-an –, de a Csikyt egy sem választotta közülük. Matekovits Mihály, a Tanügyminisztérium kisebbségi oktatásért felelős vezérigazgatója szerint az ő érdekükben kísérleteztek idén először magyar kilencedikes osztály beindításával Kisjenőben, amelynek vonzáskörzetében találhatók az említett települések. A Kisjenői Iskolacsoportban lett volna kereskedelmi szakmunkásképző szak magyarul. Minden évfolyamon van legalább egy osztálynyi magyar tanuló Kisjenőn a román osztályokban. Idén 8-an választották a kisjenői magyar szakmunkásképzőt. Temes megyében a magyar iskolákban nyolcadik osztályt végzett gyerekek alacsony száma miatt évek óta csak három magyar nyelvű kilencedik osztály indul. Idén a Gerhardinum Katolikus Gimnáziumban /Temesváron/ nem indulhatott magyar kilencedik, mert mindössze hatan jelentkeztek, jelezte Szabó Péter igazgató. Jövőre szeretnénk elindítani az általános iskolai oktatást a Gerhardinumban, magyar és román nyelven. A román osztályba jelentkezők között 14 magyar nevű diák van, de egyikük sem volt hajlandó átiratkozni a magyar osztályba. A megye legnagyobb magyar iskolájában, Temesváron a Bartók Béla Gimnáziumban viszont összejött mind a három magyar kilencedik osztály, de szabad helyek maradtak bőven. Virginás Tar Judit, a Bartók igazgatója elégedett a kilencedik osztályok összetételével. Egyedül a magyar szakos tanárokból van hiány. Jakab Ilona filozófiatanár borúlátó a magyar középiskolai osztályok jövőjét illetően. „A magyar gyerekek száma évről évre csökken, egyrészt a születések alacsony száma, másrészt az elvándorlás miatt. ” „Az asszimilációnak fokozottan kitett magyar közösségek elsorvadnak, ahol megszűnik a magyar nyelvű oktatás, ott ez a folyamat felgyorsul. ”Hunyad megyében a dévai Téglás Gábor iskolában minden valószínűséggel két kilencedik osztály indul, míg az előző években három osztály volt. A korábban létező szakmunkásképző osztály idén nem indul. Nem sikerült betölteni minden üres helyet a Fehér megyei magyar középiskolákban, sem a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban, sem a Gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Szemináriumban. /Helyosztás kilencedikbe. Népszámosdi. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 9./

Augusztus 9-10-én ismét megszervezték a Kisjenői Városnapokat. Változatos műsor volt, Kisjenő-Erdőhegy lakosságának 24%-a magyar, magyar szempontból a harmadik legnépesebb település Arad megyében. Kisjenő 2000 magyarjának a testvértelepülés, a kétegyházi gyermekek táncán kívül semmit nem szántak az ünnepségen. Román műsorok követték egymást. Fájdalmas, hogy a néhány évvel ezelőtt a megye egyik legjobb együttesének számító Bokréta feloszlott, pang az anyanyelvű kultúra. Bíró Zoltán városi tanácsos elmondta: beválasztották a szervezőbizottságba, de egyszer sem kérték ki a véleményét. Az idei program költségvetéséből szeretett volna elkülöníteni kis összeget, amiből szerveztek volna valamilyen különálló magyar eseményt, csakhogy a város vezetősége az ötletet nem támogatta. /Balta János: Kisjenői Városnapok. Magyar nyomkeresés. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 12./

A 2008–2009-es tanévre már késő az Arad megyei magyar oktatás életképes stratégiát kidolgozni, amiből az a tanulság, hogy a 2009 őszén kezdődő tanév előkészítését nem szabad a jövő nyárra hagyni. Többek között ez volt a konklúziója az Arad megyei RMDSZ oktatási bizottsága gyűlésének. A tanácskozást Nagy Gizella, az RMDSZ oktatási alelnöke vezette, és részt vett Király András elnök, parlamenti képviselő, Matekovits Mihály kisebbségi oktatásért felelős vezérigazgató az Oktatási Minisztériumból, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Arad megyei elnöke, Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes, Sipos György megyei tanácsos, Kiss Anna RMPSZ-titkár, Jakab Károly vadászi mérnök, Hadnagy Dénes kisiratosi, Bányai Eliza majláthfalvi és Kocsik Imre kisperegi iskolaigazgató. „1990 óta folyton fejlesztjük a magyar oktatást, de mind kevesebben vagyunk. Ez diákra és szakképzett tanárra egyaránt vonatkozik. Egyre több diák bukik meg, aztán szidjuk az iskolát, a rendszert, majd az RMDSZ-t, mert ez a divat” – jelentette ki Király András. A gyerekhiánnyal és az asszimilációval a továbbiakban is számolni kell. Még mindig tartja magát a tévhit a szülők többségének körében, hogy a gyerek csak akkor érvényesülhet, ha románul végzi tanulmányait. Ennek eloszlatásában Matekovits Mihály nagyobb segítséget vár az RMDSZ-től. Negyzerinden évek óta az volt a kifogás, hogy Arad drága, messze van, ezért inkább a kisjenői román szakmunkásképzőbe mentek a diákok az általános befejezése után. Idén lett volna magyar tagozat Kisjenőben, mégsem telt meg. Kisiratoson a 11 nyolcadikosból mindössze 2-en választották az aradi Csikyt, a végzősök zöme a kürtösi román szakmunkásképzőbe ment. /Pataki Lehel Zsolt: Tanácskozás az aradi magyar oktatásról. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 18./

November 7-én Kisjenőn az ifjúsági házban bemutatták Réhon József legújabb, Ezt még elmesélem… c. kötetét. Házigazdaként Pántya Elemér plébános üdvözölte az egybegyűltet, majd Csanádi János nyugalmazott irodalomtanár mutatta be Réhon Józsefet, illetve legújabb anekdotás kötetét. Ujj János történész, író rövid értékelésében Réhon József kötetét annyira olvasmányosnak nevezte, hogy azt nem lehet letenni. /Balta János: Élénk érdeklődés Kisjenőn. Bemutatták Réhon József új kötetét. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 10./

Eldőlt: Faragó Péter lett Arad megye új RMDSZ-képviselője. Faragó Péter a Kisjenő-Pécska-Nagylak választókerületben a voksok 14,70 százalékát gyűjtötte be. /Irházi János: /Faragó Péter Arad képviselője. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 3./

Augusztus 8-9-én tartották a Kisjenői Városnapokat. A néptánc gálán a kétegyházi együttes képviselte a magyar folklórt. /Balta János: Kisjenői városnapok. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 10./

Szeptember 12-én Kisjenőről, a katolikus parókia előtti gyülekezőhelyről, rendőri felvezetéssel indult az autókonvoj az ágyai erdőben lévő Szent László kápolnához. A környékről egybegyűlt, különféle felekezetű és nemzetiségű hívek tömege fogadta az érkezőket. A szentmisét Szilvágyi Zsolt általános helynök celebrálta, közreműködött Módi József ágyai református lelkész, Cioban Danut nagyszintyei görög katolikus pap, illetve Pántya Elemér plébános. Megjelent Habsburg Lotharingiai Mihály főherceg, aki köszönetet mondott az egyház és az önkormányzat közös erőfeszítéséért, amivel a Szent László kápolna működését biztosítják. Ugyancsak megköszönte minden résztvevőnek, amiért részvételükkel, ragaszkodásukkal megboldogult nagybátyja, László főherceg emlékének adóznak. /Balta János: Családias piknik az ágyai erdőben. László főherceg élő emlékezete. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 14./

Puskel Péter ismert aradi helytörténész az Aradon, illetve Arad megyében született nagy magyarokat vette számba. Klebelsberg Kunó gróf érdemeit néhány sorban kockázatos összefoglalni, mert minden, amit létrehozott, rendkívüli fontosságú volt. A magyar közoktatás talán legnagyobb reformátora Magyarpécskán látta meg a napvilágot, Budapesten szerzett jogi doktorátust. 1922-től kilenc éven át kultusz- és közoktatásügyi miniszter. Alapcéljának tartotta a népoktatás korszerűsítését, a széles néptömegek kulturális szintjének felemelkedését. Könyvtárral ellátott iskolákat, tanítólakásokat építtetett falun, népiskolákat a szétszórt és elszigetelt tanyákon; főiskolákat, egyetemeket (szegedi, pécsi, debreceni) és a felsőfokú oktatáshoz szükséges kutatóintézeteket hozott létre, a magyarság szellemi építkezésének szükségességét hirdette. Az ő nevéhez fűződik a római Collegium Hungaricum létrehozása. Klebelsberg Kunó 1932-ben halt meg. Pécskán a római katolikus templom falán a rendszerváltozás után elhelyezett emléktábla, majd 2000-től a templomkertben mellszobor (Jecza Péter munkája) emlékeztet a városka kiválóságára. A magyar filmművészet múltja elképzelhetetlen Jávor Pál nélkül. Jermann Pálként 1902. január 31-én szerelemgyerekként született Aradon, ahol 17 évet élt. Vidéki színházakban kapott szereplehetőséget, de fegyelmi vétség miatt hamar szerződés nélkül maradt. A Csak egy kislány van a világon című némafilm hozta meg számára a kiugrás lehetőségét 1929-ben. Több mint hetven magyar filmben játszott. És majd mindegyikben főszerepet! 1946-ban Groza Péter miniszterelnök meghívására erdélyi turnéja során járt ismét szülővárosában. Az internálás poklából kikerülő Jávor akkoriban már csak árnyéka volt egykori önmagának. Amerikába ment, de ott nem volt sikeres. 1957-ben hazatért, 1959. augusztus 14-én halt meg Budapesten. Inke László színművész 1925-ben Aradon született, ahol édesapja, Rezső, két évig a színházigazgatói tisztet is betöltötte. Inke László 1947-ben végezte el a Színművészeti Főiskolát és vidéki színházakban kezdte el a pályát. Tíz év múlva került fel Budapestre és a fővárosban több társulatnál megfordult. Elsősorban karakterszínészként nyújtott kiemelkedőt. Raffy Ádám (Kuppfert Miksa) orvos és regényíró két fia, Ádám kritikus és műfordító, Pál pedig irodalomtörténész, -kritikus és műfordító. Ádám 1926-ban, Pál 1930-ban született Aradon, nem sokkal édesapjuk Nagyváradra költözése előtt. Raffy Ádám többek között az Akadémiai, majd a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztőjeként az angol, francia, német irodalom egyik legavatottabb tolmácsolója volt, 1978-ban hunyt el. Raffy Pált származása miatt a vészkorszakban internálták. A háború után magyar–francia szakos diplomával a Szépirodalmi Kiadóban dolgozott. Műfordításai mellett Kosztolányi Dezső összes műveinek a szerkesztését is elvégezte. Aradi Zsigmondról viszonylag keveset tudunk. Aradon született 1839-ben, kezdetben mérnöki tanulmányokat folytatott Németországban, majd Bécsben szobrászatot. Milánóban és Velencében élt és dolgozott, de kapcsolatban állt szülővárosával. Így kapta meg a megbízatást a Búsuló Arad (honvédemlékmű) elkészítésére, amelyet 1873-ban állítottak fel. Innen azután átszállították a mai Tisztviselőtelep helyén állt régi honvédtemetőbe, majd 1932-ben sérült állapotban a múzeum raktárába. Ma is ott áll a 48-as ereklyék között. Megmintázta még az aradi színház számára Laborfalvi Róza és Szerdahelyi Kálmán mellszobrát. A Laborfalvi-szobornak az évek folyamán nyoma veszett. Szerdahelyi Kálmán mellszobra a Sarbut-féle színházi múzeum leltárában volt. Pár évvel ezelőtt a Csiky Gergely Líceum padlásán találtak egy összetört Petőfi-domborművet. Az A. Zs monogram alapján minden bizonnyal a neves aradi művész alkotása. Ez most restaurálva az intézet folyosóján látható. Ormós Zsigmond (1813–1894) Pécskán született. Életpályája azonban a szomszéd vármegyében, Temesben teljesedett ki. Ormós főszolgabíróként és képviselőként ‘48-as részvételéért hónapokig a temesvári börtön lakója, majd szabadulása után évekig rendőrségi zaklatást szenvedett el. A kiegyezés után Temes vármegye főispánja, a művészetek és a művészek nagy mecénása, kiállítások szervezője, a kultúra támogatója, a Dél-magyarországi Történeti és Régészeti Társaság megalapítója, az MTA levelező tagja. Kezdeményezésére látott napvilágot a vármegye közlönyeként a Temesi Lapok. A Pankotán 1891-ben született Asbóth Oszkár az első világháborúban a központi hatalmak repülőseinek egyik kísérleti telepén végzett mérnöki kutatásokat. Az 1920-as évek végén Asbóth maga is számos felszállást hajtott végre két, ellentétes irányban mozgó légcsavarral felszerelt gépen. Asbóth kutatásainak eredményét alkalmazták a helikopter elkészítésénél. Ezért sokáig őt tartották e légi jármű feltalálójának. Újaradon született két másik Asbóth. A szintén Oszkár (1852) névre keresztelt fivér nyelvészként vált ismertté. A szlavisztika szakértője volt, egyetemi tanár Budapesten, majd 1907-től akadémikus. Két évvel fiatalabb öccse hosszabb külföldi karrier után Budapesten a Műegyetem professzoraként ment nyugdíjba. Kotsis Iván (1889–1980) és öccse, Endre (1897–1954) Aradról indultak, és mindketten ragyogó egyetemi és épülettervezői pályát futottak be Budapesten. Ivánt tagjává választotta az MTA. Endre tervei alapján épült fel a Vörösmarty téri egykori IBUSZ-palota. Laczó Gusztáv Kisjenőn született, túl korán ragadta el a halál. Aradon a Magyar Vegyes Líceumban érettségizett. Marosvásárhelyen 1959-ben végezte el a színiakadémiát, és Nagyváradon, Temesváron és Sepsiszentgyörgyön számos szerepet játszott. Baász Imre Aradon született, az Aradi 3-as számú Középiskolában (a mai Csiky) érettségizett 1959-ben. Kolozsváron végezte a művészeti főiskolát, később meghívták Bukarestbe tanítani. Sepsiszentgyörgyön korszerűsítette a helyi múzeum szépművészeti részlegét. 1985-ben ő volt az év grafikusa, a Kalevala-illusztrációjáért. Grafikái, kollázsai tovább öregbítették hírnevét. Atzél Béla, a borosjenői Atzél család egyik „fekete báránya” volt. Atzél Béla angliai mintára Budapesten, a Stefánia úton megnyitotta a Park Klubot, amelyet ízlésesen antik bútorokkal rendezett be. Maga Erzsébet királyné is ellátogatott az arisztokrácia és a nagypolgárság e mondén szórakozóhelyére. Később az Országos Kaszinót is igazgatta. ő lett a Vígszínház első intendánsa. Mindössze 49 éves volt, amikor 1900-ban meghalt. Hunyad megyéből meg kell említeni Szamossy Elek festőművészt. Paál László a zámi Nopcsa-kastélyban látott napvilágot. Fiatalon az aradi rajziskolában tanult, itt ismerkedett meg Munkácsy Mihállyal, akihez élete végéig szoros barátság fűzte. Élete nagy részét Barbizonban töltötte. A szentgyörgyvályai születésű Szőts István a magyar filmvilág egyik legjelentősebb rendezője /emlékezetes az Emberek a havason című filmje/. Az 1914-ben Déván napvilágot látó Baróti, eredeti nevén Szabó Géza több újság neves publicistája, Budapesten a Magyar Nemzet napilapnak haláláig volt a munkatársa. A Bánság legnagyobb szülötte, Bartók Béla, Nagyszentmiklósról indult. Kurtág György zeneszerző, zongoraművész Lugoson látta meg a napvilágot, Acél Ervin karmester Temesvár szülötte. Gertenyesről lépett a világhír útjára Hollósy Kornélia operaénekesnő. A sokféle művészi tehetséggel megáldott Gyertyánfi Berta, Nákó Kálmán nagyszentmiklósi gróf felesége festő- és zeneművész volt. Temesvárról indult Brocky Károly festőművész. Kevesen tudnak Burghardt Rezsőről szülővárosában, Zsombolyán. Munkácsy-díjas portré-, csendélet-, akt- és városképfestő volt. Sok kiváló építész mondhatta szülőföldjének a Bánságot, így Aigner Sándor, Árkay Aladár. Több művész szintén bánsági: Hermann Lipót, Uitz Béla, Farkas André, André François grafikusművész, aki a francia plakátművészet meghatározó egyénisége lett és Kállai Ernő. A színművészek közül Lázár Mária és Tábori Nóra. A lugosi születésű Lugosi Bélát és a temesvár-szabadfalui Johnny Weissmüllert (János) Amerikában emelte szárnyára a világhír, a film. Temesváron látta meg a napvilágot az egyik legsikeresebb sportoló, Balázs Jolán atléta, világbajnok magasugró. /Gáspár-Barra Réka, Puskel Péter, Szerenyés Irén: Elszármazott nagyjaink II. Aradon ringatták bölcsőjüket. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 21. / Előző: Elszármazott nagyjaink I. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 10/

Dr. Balogh Ernő 1882-ben született az Arad megyei Kisjenőn. A Kolozsvári Egyetem Természetrajz–földrajz karán végzett, majd az egyetemen maradt, kezdetben muzeológusként, majd dr. Szádeczky Kardoss Gyula professzor tanársegédjeként. Szépen ívelő egyetemi pályáját az első világháború akasztotta meg, fogságba esett. 1919 és 1940 között természetrajz tanárként működött a Marianum leánylíceumban. A tudományt ezalatt is magas szinten művelte. 1940-től a kolozsvári egyetem Földrajz–Geológia Karának professzora, majd a Bolyai Tudományegyetem megalakulása után a tanszékvezetője. Az ásványok, kristályok és kőzetek világának élő lexikona volt. Balogh Ernő mindenekelőtt mineralógus, geomorfológiai kutatásokat is folytatott, számos barlangot ő kutatott át és térképezett fel első ízben. Kitűnő fényképész is volt, számos fényképét közölték Románia 1960-as földrajzi monográfiájában és más szakmunkákban. Az Erdélyi Kárpát-Egyesület elnöke volt, a negyvenes években az egyesület folyóiratát is szerkesztette. /Ajtay Ferenc: Erdély tájain – Egy tudós tanár emlékére. 40 éve hunyt el dr. Balogh Ernő. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./

Gyökeres változások az aradi oktatásban – Bezárnak 58 iskolát
Új kihívások és gyökeres változások elé néz az aradi tanügy is, ezért a megyei tanfelügyelőség – ritka dolog!– sajtótájékoztatót hívott össze mára.
Ami az újításokat illeti: köztudott, hogy megváltozott az érettségi (a szóbeliket helyettesítő felmérők közül a románt és a nemzetiségi nyelvit már lebonyolították) és a nyolcadikosok képességfelmérője.
Az új vizsgatípusokról
Az érettségi kapcsán Mirela Aldescu Arad megyei főtanfelügyelő felhívta az érintettek figyelmét, hogy ha rendelkeznek nemzetközileg elismert idegennyelv-vizsgával és számítógép-kezelési tanúsítvánnyal, kérvényezhetik azok elismerését, és ez esetben nem kell részt venniük az áprilisi informatikai és a május végi idegennyelv-képességfelmérőkön; a kérvényeket március 29.–április 5. (számítástechnika esetében), illetve május 1–14. között tehetik le. Az előző évfolyamok végzőseinek – akik valamilyen oknál fogva nem érettségiztek – ajánlatos tudniuk, hogy ha korábban sikerült a román, vagy a magyar, esetleg az angol vizsgájuk, azt elismerik, és idén részt vehetnek a többieken. Tanúsítványt a nyelvismeretről viszont csak akkor kapnak, ha beiratkoznak az új rendszerű felmérőkre. Ez még megtehető május 24–26. között, illetve július 5–9. között, amikor a pótérettségire lehet beiratkozni. A számítástechnikai képességfelmérőn kötelező részt venni, mert ez egy új típusú vizsga.
A nyolcadikosok képességfelmérőjéről Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes nyújtott tájékoztatást. Arad megyében valamivel több, mint négyezer általános iskolai végzős fog dolgozatot írni románból (május 4.), nemzetiségi nyelvből (május 6.) és matematikából (május 12.). Akik ezt a szessziót kihagyják, bepótolhatják a képességfelmérőket május 25.–június 2. között. Az itt szerzett jegyek átlaga 25 százalékban beleszámít majd a középiskolai felvételi jegybe (amit szintén 25 százalékban a tavalyi egységes félévi dolgozatok átlaga, és 50 százalékban az általános iskolai átlag alapján számítanak ki). A sportiskolába, egyházi líceumba, idegen tannyelvű középiskolába stb. felvételizőknek alkalmassági vizsgát is kell majd tenniük.
Átszervezték az iskolahálózatot
A 2010–2011-es tanévtől a „költségcsökkentési” megfontolásból, a kormány 114-es rendelete alapján át kell szervezni az iskolák működését. Valamelyest megkönnyítette a tanfelügyelőség dolgát, hogy idén 700-zal kevesebb nyolcadikos végez, így ősztől 21 kilencedik osztállyal kevesebb indul Arad megyében – mondta Mirela Aldescu. Hangsúlyozta: az átszervezéssel egyes iskolák önálló jogi személyiségét szüntették meg, így – remélhetőleg – kisebbek lesznek az adminisztrációs és bérköltségek. „A törvény szerint vidéken minden közigazgatási egységben egy jogi személyiségű tanintézménynek maradnia kell. Ha valamelyik önkormányzat garanciát vállalt arra, hogy többet is fenn tud tartani, maradhat több is – magyarázta a főtanfelügyelő. – Van olyan elemi iskola, amelyik a minimális létszámnál kevesebb diákkal működik, mégis megtartottuk, mert a kisdiákok utaztatása nem megoldható. De ezek ritka esetek.”
Összevont és bezárt tanintézmények
Arad megyében a következő tanévtől 31 oktatási intézmény státusa megváltozik: 10 napközi, illetve 15 általános iskola olvad be egy másik intézménybe (például a gáji Neuman Fivérek-iskola az Aurel Vlaicuba), egy sportklub is megszűnik önálló intézményként, 5 másik általános iskolát pedig egy-egy középiskolához „csapnak”. A főtanfelügyelő aláhúzta, hogy az érintett intézmények vezetői döntötték el, melyik megoldást választják. 60 másik tanintézmény azonban teljesen megszűnik: ebből 56 falusi elemi iskola, két községi általános iskola és két óvoda, amely gyerekhiány miatt zár be.
Az összevonások egyik oka a fejkvóta-rendszer bevezetése, vagyis, hogy az alkalmazottak fizetésére a gyereklétszámtól függően kapnak majd pénzt az intézmények. Pozitív megkülönböztetésről is rendelkezik a törvényben – tette hozzá Pellegrini Miklós –, vagyis egyes nemzetiségi iskolák, illetve a művészeti líceumok plusz pénzeket kaphatnak a fenntartásukhoz. Példaként a majláthfalvi magyar iskolát említette, amely kis létszámú, mégis megmaradhat.
A pénz körül forog minden
A kormányzati takarékoskodás jegyében a következő tanévtől leépítéseket is eszközölni kell. Arad megyében 322 tanügyi állás szűnik meg, de Mirela Aldescu hangsúlyozta, hogy nem ennyi embert bocsátanak el. Posztok katedrák összevonásával érik el ezt a számot, és amúgy is 157 pedagógus kérte a nyugdíjazását. A tanügyi fizetések kapcsán a főtanfelügyelő elmondta: Arad megyében köztudottan kétféle fizetések vannak (akár egy iskolán belül is), mert három évvel ezelőtt az egyik szakszervezet bírósági úton kiharcolt bizonyos pluszjuttatásokat. A 330-as törvény viszont egységes közalkalmazotti bérezést ír elő, ezért Aldescu azt javasolt az igazgatóknak, hogy belátásuk szerint döntsenek a fizetésekről…
A szociális és érdemösztöndíjakat az önkormányzatoktól függően kaphatnak majd a diákok. „Minden azon múlik, hogy a helyi költségvetésbe belefoglalták-e ezt a kiadást, de sok helyütt még költségvetés sincs – mondta Pellegrini Miklós. – Aradon, Borosjenőben, vagy Pécskán lesz, Kisjenőben nem, Borossebes pedig csak részlegesen, hogy néhány példát említsek.” A főtanfelügyelő-helyettes szerint az iskolaigazgatóknak a sarkukra kellett volna állniuk a költségvetési tárgyalásokkor, és kérniük az ösztöndíjak belefoglalását a büdzsékbe.
Pataky Lehel Zsolt. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

Erdély nevezetes fő végháza: Lippa
Győzködöm fotográfusomnak is elszegődött komédiás cimborámat: Kisjenő után kanyarodjunk Hegyalja felé az aradi főútról. Lehet, hogy hosszabb és rosszabb a szülőföldemen, az ősi borvidék tövében haladó út, de élvezetesebb tájat kínál, mint a két nagyváros közötti lapályt átszelő fővonal. Aranyos-mente fia még soha nem forgolódott a Hegyes-Drócsa nap fürdette, szőlők koszorúzta lankáin. Simább terepre tervezett Aveójának óvatos vezetése közben helytörténeti ismeretekkel traktálom, adagolom, hogy balra magasodik az apatelki hegy a Rákócziak borospincéjével, hogy most hagyjuk el a szőlősi malom hídját, amelynek közelében tette le Görgey serege a fegyvert, most haladunk át szülőhelyemen, Pankotán, ahol pillantást vethet Csiky Gergely szülőházára, a Sulkowskyak hercegi kastélyára, most döcögünk át Magyarád-Hegyalján, ahol a tokaji hárslevelűvel vetélkedő mustos terem, majd nemsokára Ménesen és Páloson, a kadarka földjén, ahol a világon először varázsoltak a Grassalkovich-pincében vörös aszúbort, de előtte át kell haladnunk Világoson, a fegyverletétel aláírásának színterén is, a Bohus-kastéllyal, fölötte a várral. Az idő sürget, nincs módunk megállni sehol, de Feri barátom váltig fogadkozik, hogy hamarosan végigjárja a párjával az általam felvillantott kishazát. A Maros völgyébe fordulva rátérünk a sztráda-minőségű arad–dévai műútra. A Radnát és Lippát összekötő, a vasúton és a folyón átívelő híd túloldalán, a katolikus plébánián várnak bennünket első riportalanyaink.
Egy korty történelem. A Partiumhoz és a Bánsághoz kötődő ikerváros – főleg Lippa – históriájának felvázolása meghaladna egy riportnyi spáciumot. A Szalárdi János Siralmas magyar krónikájában „Erdély nevezetes fő végháza”-ként emlegetett Lippa a tatárjárás után emelt várával közel öt évszázadon keresztül Erdély kulcsvárosa volt. Jelentősége Róbert Károly idejében nőtt meg, első vegyesházi királyunk gyakran tartózkodott a falai közt. Díszes templomot alapított Szent Lajos tiszteletére, mellette Ferenc-rendi kolostort. Több királyi oklevél keletkezett itt, köztük az is, amelyben Lippa első privilégiumait kapta. Mielőtt stratégiai szerepe megnőtt volna, a gazdasági jelentősége volt nagyobb, hiszen birtokosai – itt, ahol a Maros kilép a hegyek közül – ellenőrizhették a Belső-Erdélyből érkező só szállítását és a rönkökkel megrakott tutajok forgalmát. Nagy Lajos idejében felélénkült a kereskedelem, kincstári sóraktár és pénzverőház működött benne. Mátyás király uralkodása alatt többször cserélt gazdát, 1514-ben Dózsa György seregeinek kezére került. Ettől kezdve, a mohácsi vészt követő két évszázadban, hol az Erdélyi Fejedelemség végváraként, hol török, hol osztrák kézre kerülve több mint húsz ostromot kellett átélnie. 1516-tól Szapolyai János birtokolta. Az uralkodó 1529-ben szabad királyi várossá emelte, és Buda szabadalmaival ajándékozta meg, ugyanakkor itt fogadta az erdélyi részek hódolatát. Buda török kézre jutása után özvegye, Izabella – Szulejmán szultán rendeletére – fiával, János Zsigmonddal, a koronával és a kincstárral 1541-ben itt lelt menedéket, mígnem a következő esztendő májusában Gyulafehérvárra, Erdély új fővárosába helyezte át a székhelyét.
A korszaknak fontos lippai vonatkozásai vannak a reformáció szempontjából is. Egyrészt a város szülötte, Lippai Kristóf volt az, aki előbb szűkebb pátriájában, majd elsőként Váradon is elhintette az új hit magvait, másrészt a lippai scholában tanult a reformáció elterjedésének egyik legjelesebb bajnoka, Szegedi Kis István. A ferencesek már legalább kétszáz éve működtettek itt iskolát, de hogy ekkor milyen színvonalú tanintézete lehetett a városnak, az kiderül Kis István életrajzírójának a szövegéből, mely szerint a mindig komoly dolgokkal foglalkozó ifjú „ellenállhatatlan vágyat érzett magában a tanulói pályára. (…) Előbb Lippára, majd Gyulára vitték, az ottani iskolákba. Itt lett nyilvánvalóvá az ifjú Szegedinek kiváló észtehetsége, éles felfogása, s a tisztes tudományokban való bámulatos előhaladása. Csakhamar ezen iskolák legkiválóbb növendékévé lett, ki tanulótársait jóval felülmúlta a tudományos képzettségben.” Szegedi Kis István éppen Izabella ottani tartózkodása idején térhetett vissza igehirdetőként egy esztendő erejéig Lippára.
A „nevezetes fő végház” háromszor került hosszabb ideig török kézre. Legdrámaibb ostromát Bethlen Gábor idején érhette meg, hiszen az országgyűlés 1616-ban a fejedelem javaslatára, népe szabadságának és önnön trónjának biztosítása érdekében engedett a Porta követelésének, átengedte Erdély legfontosabb déli erősségét. Bethlen így mentegetőzött a tragikus döntést illetően: „Ha módom volna megtartásában, minden úton azt követném, de nekem módom se annak tartásában, se halasztásában nincsen, mert ha a lelkemet kiokádnám a török előtt, akkor se engedné.” Vajda István lippai várkapitány a felszólításnak nem tett eleget, mire a fejedelem kénytelen volt az erődítményt elfoglalni és más várakkal együtt átadni a temesvári beglerbégnek. Az aradinál is fontosabb várat a török azonnal helyreállította, és nagyszámú őrséggel látta el. A megerősített Lippát csak 1686-ban sikerült Caraffa tábornagynak visszafoglalnia, azonban kilenc év múltán ismét török kézre került. Ez utóbbi ostrom során annyira megrongálódott, hogy a törökök nem tartották érdemesnek kijavítani, lerombolták és elvonultak Temesvárra. Az utolsó maradványokat 1717-ben bontatta le az aradi vár császári parancsnoka. A törökvilág elmúltával újraéledő várost akkori, az elmenekült magyarok helyébe telepedett, zömében szerb és bosnyák lakói elhagyták, majd német és román telepeseket hoztak, a magyarok érkezhettek a legkésőbben. Megindult a polgári fejlődés, Lippa újból szabad királyi városi rangot kapott. Moise Bota ortodox tanító – Csokonai első fordítója – itt jelentette meg az első latin betűs román ábécéskönyvet. 1848-ban a helybeli lakosság a forradalom mellé állt. A század utolsó harci cselekményeként a temesvári osztrák helyőrség egyik különítménye itt verte meg Máriássy János ezredes honvédeit. 1849 augusztusában itt töltött egy éjszakát az Aradról menekülő Kossuth Lajos, szűkebb kíséretével és a Szent Koronával egyetemben…
A kiegyezés táján gyorsan fejlődő városban fellendült a kézművesség, a kereskedelem, s már a 18. század vége óta működő román és német iskolák mellett, éppen az utóbbiak, a magyarosodó német polgárok igényeinek köszönhetően, beindították a középfokú magyar nyelvű oktatást. A felső kereskedelmi iskola legjelesebb tanára, a magyar szociológia úttörője, Braun Róbert 1908-ban megjelent könyvében elemezte a város társadalmi-gazdasági életét. A városon belül területileg is elkülönült egy román és egy német negyed. A német iparosok és kereskedők közül sokan 48-as, magyarbarát hagyományokat őriztek és a népszámlálásokon magyarnak vallották magukat. Külön ipartestületben tömörültek, külön takarékpénztárt és dalárdát hoztak létre. Ehhez a réteghez sorolja Braun a betelepült 27 magyar kézművescsaládot. A város 393 önálló iparosából 137 volt román nemzetiségű. Túlnyomóan körükből kerültek ki a bőripari szakmák művelői (szűcsök, tímárok, csizmadiák). A község politikai életében a legfontosabb választóvonal a két fő etnikum között húzódott. 1900-ban 7427 főből 3191 román (43 százalék), 2464 német (33 százalék) és 1662 magyar (22 százalék) anyanyelvű volt. A legutóbbi, 2002-es népszámláláskor 7920 lakost írtak össze. Közülük 91,7 százalékban, 7283-an románnak vallották magukat. A magyarok lélekszáma immár mindössze 333 volt (4,2 százalék), a németeké pedig még kevesebb: 179 (2,26 százalék).
Szórványpásztorok. Szerencsémre, a plébánián három papot, egy református és két katolikus lelkészt faggathatok ki egy ültömben. Seres Géza, az aradi református egyházmegye esperese az angyalkúti és a lippai anyaegyházközség, valamint a gyoroki 45 lelkes filia lelkipásztora. Az angyalkúti gyülekezet a legnépesebb, ott jelenleg is 150 református él. Akár Radna-Lippán, ott is szinte valamennyien a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben a rohamosan fogyatkozó svábok helyére telepedett szilágysági, székelyföldi magyarok. Seres Géza amiatt költözött tíz évvel ezelőtt a már kihalófélben lévő városi gyülekezet parókiájából az angyalkúti falusi paplakba, mert akkor még ötven fiatal tagja volt az ottani egyházközségnek. Ami Lippát illeti, ott a reformátusság még Trianon előtt sem haladta meg a kétszáz főt, jelenleg 27-en vannak. Keresztelő 12 esztendeje volt utoljára, esketés még régebben, de minden évben van három-négy temetés. A gyülekezet régi templomát lebontották, az újat 1897-ben alakították ki, egy polgárház közepére apró tornyot emeltek, és két fal kibontásával képezték ki az istentiszteletek megtartására alkalmas helyiséget. Később meg is látogatjuk a felújításra váró épületet, amelynek egyik szárnyában matracos vaságyak, szekrények, asztalok jelzik, hogy a 90-es években ifjúsági tábor működött benne. Seres esperes – a templom mellett – ezeket a lerobbant helyiségeket is szeretné feljavítani. „Azon fáradozunk, hogy valamilyen formában megmaradjon a református jelenlét, a lelkészi lakást szeretnénk ifjúsági központnak berendezni a temesvári gyülekezettel összefogva, hiszen az aradiak mellett eddig is az ő fiaik-lányaik töltötték be élettel. Emberi számítás szerint 10-15 év múlva itt már nem lesz kit pásztorolni. Ez a nemzedék azt mondja, javítsunk, ameddig ők élnek. A hívek segítőkészek, a maguk kicsinységében áldoznak az egyházra. Szemrebbenés nélkül kitesznek ötven-száz lejeket a maguk kis nyugdíjából, ha kell. Aztán pályázgatunk, most is 3000 lejt kaptunk a Communitas Alapítványtól, az ifjúsági ház kialakítására. A visszakapott szántóföld vált az egyház fő jövedelemforrásává. Hosszabb ideig itt szolgáló, megboldogult elődöm, Elekes tiszteletes úr két lóval és egy társzekérrel kereste meg a kenyerét. Az állomásról fuvarozta a szenet, a tűzifát. Úgy maradt fent a románok emlékezetében is, hogy »popa cel calvin cu doi cai«, a kétlovas kálvinista pap – így emlegették az én időmben is.” A házasságok – két pár kivételével – mind vegyesek. A román fél ért, de nem beszél magyarul. Itt egy nagy katonai központ volt, és a regáti román tisztek előszeretettel házasodtak szemrevaló, szorgalmas, ügyes magyar lányokkal. „Hogy mikor működött itt utoljára magyar iskola, nem tudom, majd Simó Luca óvó néni megmondja.”
Gyorokon valamivel jobb a helyzet a katolikusság szempontjából. Erős Miklós plébánosnak ott 450, két filiájában, Világoson és Páloson 150 híve van. Körülbelül harminc itt rekedt sváb mellett a magyarok többsége csángó ivadék. 1883-ban az állam 126 bukovinai, főként istensegítsi székely családot telepített le a falu mellett, a három szomszéd falu határából kikerekített Csángótelepre. Az első telepítést 1892-ben egy második is követte. A székelyeket szegénységük, kulturális és nyelvi archaizmusaik miatt az őshonos magyarok sokáig lenézték, és ők még évtizedekig inkább más bukovinai eredetű falvak lakóival, illetve közvetlenül istensegítsiekkel házasodtak össze, mint a helyi magyarsággal. A viszonylag kedvezőbb demográfiai helyzet ellenére tavaly egyetlen keresztelő volt, esketés egy se, és… 15 temetés. „Nagyon sok az idős ember, a fiataljaink többsége beköltözött Aradra, vagy inkább Magyarországra ment dolgozni, és ott is maradt. Maradék ifjaink nem sietnek megházasodni. Nem csoda, hogy Arad-Hegyalja egyetlen nyolcosztályos iskolájában, ahol még magyar nyelven is oktatnak, a felső ciklus 1975-ben megszűnt, 12 elemista gyerekünk pedig egy összevont osztályban tanul. Most éppen a templombúcsúra készülünk, hazavárjuk a szétszóródottakat. Védőszentünk Szent Donát – nem véletlenül, hiszen boraink az 1862-es londoni világkiállításon aranyérmet nyertek.”
Andó Attila lippai plébános családneve ismerősen cseng számomra. Meg is kérdem a fiatal lelkészt: nemde, Kisiratos szülötte? Kiderül, hogy hajdani líceumi osztálytársam, a korán elhalálozott Andó János fiával hozott össze a szerencse. Attila Nagyváradon érettségizett a tanítóképzőben, a teológiát Gyulafehérvárott végezte, utána Rómában doktorált.
„Négy évig voltam Temesváron a katolikus líceumban spirituális vezető és hittantanár. 2004-től vagyok Lippa plébánosa. Hozzám tartoznak a környező falvak is, még kilenc helyen tartok szentmisét. Van három-négy falu, ahol már gyülekezet nincsen, de a templom még megvan. Összesen majdnem ezer hívünket pásztorolom. Háromnyelvű közösség, a többség még papíron magyar, a második helyen majdnem egyforma arányban a német és a román hívek állnak. A németek és a magyarok fogyóban, a románok száma növekedőben. Vagy ők jönnek jövevényekként, vagy egyszerűen a magyar és német unokák már csak románul beszélnek. Lippán 480 körül van a híveink száma, ebből 240 magyar, 90 német, és 150 román. Hajdanában itt erős német, sváb telepes közösség élt, de elmentek Németországba. Csak idősek maradtak vagy vegyes házasságban élők, illetve félvér németek. De beszélnek németül. Ami a kereszteléseket meg az esketéseket illeti, ha nem csurran, cseppen, minden évben van egy-kettő. A temetések száma jóval nagyobb, tavaly volt három keresztelő és vagy harminc temetés. Hogy miként győzöm a munkát? A gond inkább a karbantartással van, a dolgok menedzselésével is én foglalkozom. Nagy az egyházközség vagyona, csak gond van vele és nyűg, hiszen sok épület, sok templom, sok föld van az egyház birtokában szanaszéjjel mindenfelé, és a falvakban nagyon kevés a segítség. A híveim vagy idősek, vagy nagyon szegény sorsúak. De velük van szerencsém, mert összeszedegettem őket, és ezek a szegények sokkal jobban ragaszkodnak a templomhoz, az egyházhoz, mint a jómódúak. A szentmisék rendje el van osztva, minden vasárnap van négy vagy öt, Lippán délelőtt tízkor minden vasárnap, s a többi településen kétszer vagy egyszer havonta.
Amikor telefonon egyeztettem Andó tisztelendővel, nem titkolta, hogy rengeteg a dolga, most a máslaki templomot renoválják, ő hozza-viszi a munkásokat, anyagbeszerző is, építkezési felügyelő is egy személyben. Az ifjúsági munkában egy ferences nővér segíti. A fiataloknak a lelkész tartja a hittanórát, a kisebbekkel a nővér foglalkozik. A falvakba is kijár pénteken-szombaton, két helyre gyűjti, hozza-viszi a gyerekeket. „Talán jobban élvezik az autókázást, mint a foglalkozásokat – mondja félmosollyal. – A hitoktatás több helyütt románul folyik, mint ahogy a lippai misék felét is mindig románul tartom, hiszen román híveim másképp nem értenék, a másik felét vagy németül, vagy magyarul. Erősködhetnék, hogy csak magyarul prédikálok, de a többi nem érti, akkor minek jöjjön templomba? Háromnyelvű közösségben nehéz igazságot tenni. Van hétvégi fakultatív magyaroktatás, itt, a plébánián, az irodalomkedvelő felnőttek körét, az olvasókört is itt tartják. A legfontosabb közösségi alkalmunk a szentmiséken kívül a templombúcsú ünnepe, védőszentünk, Nepomuki Szent János napján, május 16-án.”
A legnépesebb szórványok közül Temesfüvesen kilencven, Szépfaluban, illetve Temesújfaluban mintegy hetven-hetven katolikust tartanak számon. Az utóbbi település templomában, a Zelinsky grófok kriptájában van eltemetve I. Ferenc osztrák császár és magyar király nővére, Mária Anna Ferdinanda, a kitagadott főhercegnő. Eötvenesi Lovász Zsigmond kastélyában hunyt el, 1809-ben. A kastélyban tartózkodott 1903. szeptemberében Ferenc Ferdinánd trónörökös, aki ez alkalommal a főhercegnő sírját is megkoszorúzta.
A lippai templomot 2008-ban újították fel kívülről, a szentelési ünnepségen zsúfolásig megtelt istenházában Roos Márton megyés püspök beszélt a település elsőrendű hajlékáról, melyet Isten segedelmével, a hívek hitben és szeretetben való összefogásával sikerült felújítani. Végszavában megköszönte Andó Attila plébános állhatatosságát és szorgalmát, amivel kiérdemelte a „templomfelújító” jelzőt, hiszen nemcsak a helybeli templomot hozta rendbe, hanem több hozzá tartozó filiáét is. A templombelsőre nemcsak a felújítás fér rá, hanem a szakszerű restaurálás is. Az előző templomot itt 1526 után emelték, de a Maros vizének közelsége miatt tönkrement, ezért a 19. század elején lebontották és újraépítették. Az oltár és a szentély négy oszlopával a régi épület maradványa. Sajnos, a legutóbbi felújításkor a gazdag ornamentikájú szecessziós felületeket olajfestékkel fedték le, a mennyezet fára applikált freskóinak restaurálása mellett, a falakat újrafestés előtt le kell kaparni, hogy lélegezhessenek. Egy szó, mint száz: ha Andó főtisztelendő tovább is itt marad, a teendői tovább gyarapodnak…
Lippa mindenese. Eddigi portyáim során szerinszerte megtapasztaltam, hogy – különösen szórványvidéken – mennyire fontos egy-egy közéleti-kulturális mindenes jelenléte. Ilyen „egyszemélyes intézmény” Czernák Ferenc nyugállományú katonatiszt.
„A hetvenharmadik évemet taposom. Lippai volnék, nem egészen tősgyökeres, hiszen Aradon születtem. A családom 1939 óta él itt, itt találtak munkalehetőséget. Én sokszor elkerültem, nagyon messzire, többször visszatértem. Harminchárom éven át a hadseregben szolgáltam, vegyésztisztként. Három gyermekem van, a feleségem sajnos elhalt. Két fiam Temesvárra, a lányom Konstancára került. Itt az RMDSZ elnöke volnék, 1993 óta, voltam egyháztanácsos is, igyekeztem a kis magyarságot összefogni. Nehéz volna megmondani, hányan vagyunk, hiszen vannak rejtett magyarok is, vegyes házasok sokan. Négy-ötszázan biztos vagyunk. Annak idején a MADOSZ-nak volt itt egy székháza. Próbáltuk megszerezni, de hiába, lerombolták, kilátástalan az egész. Annyi pénzünk nincs, hogy egy új székházat építsünk. Nem hiába szavalom azt – mert szeretek szavalni is –, hogy „ne hagyjátok a templomot s az iskolát”, a művelődési házat sem szabad hagyni. A MADOSZ épületében lehetett előadásokat rendezni, mulatságokat is. Régebben még nem volt annyira szembetűnő a sok vegyes házasság, a közösségben ismerkedtek meg a fiatalok egymással. Jómagam megszerveztem egy olvasókört, 2005 óta működik, körülbelül húsz tagja van. Inkább idősebbek látogatják, a fiatalok nem. Havonta egyszer jövünk össze, legutóbb Az ember tragédiáját olvastuk fel, szerepekre osztva. Máskor novellákat, verseket olvasunk. Beosztom, hogy mindenki szóhoz jusson, legalább olvasni ne felejtsenek el az anyanyelvükön. Különben a pártok közül egyedül az RMDSZ-nek nincs székháza, irodája Lippán. Egyszer volt itt városi tanácsosunk, de ő elköltözött, mást nem választottak meg helyette, pedig vagy 330 szavazat kellett volna, annyit össze lehetett volna gyűjteni. Én nem tolakodtam, van dolgom így is elég. Fiatal koromban is szerettem a verseket, amióta meghalt a feleségem, előszedtem a régi emlékeimet, könyveimet, Vörösmarty, Petőfi, Ady, József Attila, Wass Albert költeményeit. Előadásokat is tartok, helytörténeti, történelmi, irodalmi, nyelvhelyességi kérdésekről. Apránként adagolom, és versekkel illusztrálom. Amikor például a tehetetlenségünkről volt szó, Vörösmarty Országházát mondtam el. Nem dicsekvésképpen mondom, de itt én tudom a legtöbbet Lippa történetéről. Elég szelíd tudásanyag, amivel rendelkezem, de azért engem nem lehet átejteni. Olvasókörünket a márciusi fiatalok egyikéről, a lippai születésű Degré Alajos íróról neveztük el, megemlékezései az 1848–49-es forradalomról és szabadságharcról ma is forrásmunkának számítanak. Úgy rendezem, hogy az olvasókör napi tematikája megegyezzen az éppen aktuális történelmi évfordulóval. Ugyancsak én kezdeményeztem a magyar nyelv nem hivatalos, fakultatív oktatását is. Az iskolákban hiába próbálkoztunk, a tanulók szétszórtak voltak, nem is voltak elegen, az illetékesek mindenféle előírásokat dugtak az orrom alá, lépten-nyomon akadályokat gördítettek elibénk. 1994-ben kezdtem, aztán Simon Luca óvónő vette át, az egyetlen magyar pedagógus, aki felvállalta ezt az ingyenmunkát. Az én gyermekkoromban még volt hétosztályos magyar nyelvű iskola, a négy, összevont alsó osztály pedig a hetvenes évek elejéig működött.
Czernák Ferenc idejét az ezermesterkedés teszi teljesebbé, jól felszerelt műhelyében, és kedvenc sportja, a céllövészet. A mai napig sikerrel szerepel az országos bajnokságokon. No és nem utolsósorban értékes könyvtárának a böngészése, a verstanulás, hiszen előadóként más városokban is szerepel. Kérdésemre, hogy mikor láttak magyar színházat Lippán, hosszan ingatja a fejét: „Talán Varga Vilmos és Kiss Törék Ildikó lépett fel itt utoljára.”
A helytörténész Czernák Ferenc nagyon büszke arra, hogy kétszer is „itt járt” a magyar Szent Korona. „Először Izabella királyné hozta ide, 1541-ben, amikor nyolc hónapig Erdély fővárosa lettünk, majd Kossuth Lajosék, mielőtt tovább menekítették volna Orsovára. Megvan a ház, ahol a családjával időzött, vele volt Szemere Bertalan is, a kincstár Radnán maradt, az osztrákok foglalták le 1849. augusztus 10-én, három nappal Világos előtt.”
Andrások asztala. Amikor egyeztetés végett felhívtam Reinholz András főesperest, és megállapodtunk abban, hogy Lippán való portyázásunk közben déli egy óra tájt kereshetjük fel, Máriaradna plébánosa nyomban szerény ebédre is meghívott bennünket. A kegytemplom alatti parkolóban két autóbusz és több külföldi gépkocsi vesztegel, a bazilikához vezető lépcsősoron nyüzsgő csoportok láttán megbizonyosodhatunk arról, hogy valóban Arad megye legkeresettebb turisztikai célpontjához érkeztünk, ahol a nagy búcsújárások közötti időszakokban is pezseg az élet. Begördülünk az impozáns kolostor udvarára. Ahogy körbetekintek a templomhoz illesztett, jobb sorsra érdemes hajdani ferences központ háromszintes épületegyüttesén, szorongás fog el, hiszen gazdátlannak tűnnek omló-bomló, malterrongyos falai. Csupán a kaputól balra húzódó földszinti rész gondozottsága jelzi, hogy a klastromot mégis lakják valakik. Csengetésünkre maga Reinholz atya nyit ajtót, s az ebédlőbe terel bennünket.
A hosszú asztal körül féltucatnyi fiatal kanalazza a krumplilevest. Bemutatkozás közben kiderül, hogy az „Andrások asztala” mellé telepedünk le, hiszen a szakácsnő kivételével mindenki az Andreas, Andrei vagy Andreea névre hallgat. A főesperes druszái munkatársak és önkéntesek, akik az egyház és a kegyhely dolgait intézik. Valamennyien házigazdánk lelki gyermekei, kit Temesvárról hozott magával, ki itt szegődött a plébánia szolgálatába. A társalgás három nyelven, hol románul, hol németül, hol magyarul folyik. A családias hangulatot jelzi, hogy a szakácsnő, mielőtt feltálalná a rántott húst, megkóstoltatja a minap eltett kovászos uborkát az atyával: ehetővé vált-e már az erjesztett savanyúság? A konyha úrnője meg is korholja az asztalfőn ülő házigazdánkat, hiszen annyira belefeledkezik az általam kiprovokált beszélgetésbe, hogy kihűl előtte az étel…
„Megyés püspökünk azért is helyezett ide, mert szeretem az építkezéseket. Temesvárott 28 év alatt sok mindent csináltam, több épületet javítottam, új épületeket emeltem. Utolsó létesítményem a katolikus óvoda volt, a legmodernebb berendezéssel. Alighogy befejeztem, egy hét múlva át is adtam az utódomnak, és jöttem Radnára. A szerény, mintegy 120 hívünket magában foglaló plébánia, s a kegytemplom gondozása mellett a tennivalók tovább sokasodtak, hiszen 55 év múltán a kolostort is visszakaptuk. Hozzáfogtunk egy nagyszabású projekt elkészítéséhez, európai uniós segítséggel és remélhető kormánytámogatással. A projekt értéke körülbelül 10 millió euró, a teljes patrimónium felújítását és újrahasznosítását foglalja magában, hazai és németországi szakemberek bevonásával. A templom van benne, a kolostor és a környéke, az előtér, a park, a keresztút. Az egyik melléképületben információs központot szándékozunk kialakítani, működése áldásos lesz a régió idegenforgalmának felélénkítésében is, hiszen – ezt a megyei és a minisztériumi illetékesek is tudják – megyeszerte mi vagyunk a leglátogatottabb turisztikai célpont. A kolostorban minden szobának, minden teremnek megvan már a rendeltetése. Amit az Unió nem támogat, nem is vesszük be a tervünkbe. Eredetileg azt szerettük volna, hogy kizárólag a vallásos turizmus központja legyen, legyenek vendégszobák a zarándokoknak, s hogy el is lássuk a vendégeket. Ezt nem támogatják. Múzeum lesz, könyvtár, kiállítótermek, továbbképzés, lelkigyakorlatok számára helyiségek. A két világháború között is volt itt ilyen jellegű központ, az akkori püspök szorgalmazta a folyamatos működtetését. Eljöttek például a kántortanítók külön lelkigyakorlatra, a plébániák szakácsnői, a kántorok, egyháztanácstagok. A Monarchia területén két nagy kegyhely volt, Máriacell és Máriaradna. A Mária-kultusz szempontjából, európai szinten Máriaradna fontosabb, mint Csíksomlyó. Csíksomlyó inkább nemzeti kegyhely, nem lehet őket összehasonlítani. Mint Ferenc-rendi kolostor is a radnai volt a legnagyobb. Három szinten 63 szobája van.”
A rend felszámolása idején, 1951-ben kilenc hónapig ide volt zsúfolva az összes erdélyi-bánsági ferences. 1952 húsvétján több mint száz, papi ornátusba beöltözött szerzetes vett részt az ünnepi körmenetben. A kommunista hatóságokat roppant zavarta ez a békés demonstráció, annál is inkább, mert a kolostor tőszomszédságában szovjet laktanya működött, ágyúk és tankok csövei meredeztek a rendház ablakaira. A szerzeteseket szétszórták, bebörtönözték, és mindent elkövettek a kegyhely elsorvasztásáért. Az ingatlant egyetlen lakás kivételével az állam vette „kezelésbe”, öregotthont és kórházat működtettek benne. Amikor a rendszerváltás után a szerzetesrendek újjászerveződtek, bár az ingatlant nem szolgáltatták vissza, három atya próbálkozott a kolostori élet feltámasztásával. Végül a ferences tartomány a temesvári egyházmegyének adta át a kegyhely felügyeletét, gondozását.
Ahol a rombolás szelleme kísért. Nehéz elhinnem a kolostorbeli pusztulás láttán, hogy egyhamar új élet fakadhat az épületben. Ugyanis az ingatlan jogcím nélküli használói több mint fél évszázad alatt nemcsak hogy lelakták az 1727 és 1822 között épült műemléket, nemcsak falak kiverésével, falak felhúzásával változtatták meg önkényesen a helyiségek beosztását, hanem 2006-ban, távozásuk idején, három nap alatt, amit tudtak, szétromboltak, leszereltek, elhurcoltak. Még a félszáz antik cserépkályhát is szétverték, s a csempék javát is eltulajdonították. Pedig, pedig az öregotthon haldoklóihoz a mindenkori plébános „szolgáltatásait vették igénybe”, elvégre a katolikus pap „kéznél volt”…
Az egyik folyosószárny viszonylag épebben megmaradt ornamentikája érzékelteti, hogyan nézhetett ki fénykorában az épület belső tere. A csehboltozatos mennyezet alatt nagy Ferenc-rendiek, jeles atyák freskóportréi kínálnak „képes albumot” a rend históriájából. A kolostort a templommal összekötő földszinti fogadalmi folyosó teljes falfelületére a népi vallásosság úgynevezett votív tárgyainak példa nélküli gyűjteményét zsúfolták össze. Több mint kétezer festmény, sokszorosított másolat, színes nyomat illusztrálja, hogy a Szűzanyának hány csodás meghallgatásért, közbenjárásért fejezték ki hálájukat Máriaradna zarándokai. Bár a gyűjtemény régebbi része tűzvész martaléka lett, a fennmaradt anyag, a maga német, magyar, bolgár, horvát, szlovák és újabban egyre több román nyelvű köszönő feliratával bizonyítja, hogy a kegyhely méltó a hírnevéhez.
Reinholz főtisztelendő csupán a templomhajóban búcsúzik el tőlünk. Mialatt az 1767-ben felszentelt, II. János Pál által basilica minor rangra emelt istenháza szépségeit szemlélgetjük, a karzaton Andreea Iliuţă orgonaművész, a templom kántora ajándékoz meg néhány futamnyi Bach-muzsikával, majd énekszót hallunk, Schubert Ave Mariája szárnyalja be a megújhodásra váró barokk falakat.
A tanító néni meg a borász. Simó Luca óvónő a Hargita megyei Szentegyháza szülötte. A szülei 1956-ban költöztek Lippára. Domboldalba kapaszkodó, zölden tobzódó kert övezte portájának hűvösében faggatjuk „a legilletékesebb illetéktelent”, az anyanyelv tanításának önkéntesét a radna-lippai oktatás helyzetéről.
„Én még végig magyar iskolát végeztem, három évet itt, Radnán, negyedik osztálytól pedig nyolcadikig Gyorokon. Akkor szűnt meg itt Lippán a magyar iskola. Nem volt elég gyerek, mert átiratkoztak a román osztályokba. Amikor ide jöttünk, még volt külön hétosztályos magyar intézmény, amikor én a harmadikat elvégeztem, végleg megszűnt. Előbb a felső ciklust számolták fel 1961-ben, rá egy évre az alsót is. Elvégeztem a nyolc osztályt Gyorokon, aztán felvételiztem Enyedre. Bélzerinden dolgoztam hét évet, a magyar óvodában, de mivel két gyerek hiányzott a létszámból, megszűnt a magyar óvoda, és onnan kerültem a szomszédos Ópálosra, Arad megyében sehol nem volt magyar állás. Ott tanítok most már 31 éve, hiszen ott négy román csoportnyi gyerek van.”
1997-ben kérte fel a helyi RMDSZ, hogy tartson fakultatív magyarórákat, heti egy alkalommal. Amikor igent mondott, nem is sejtette, hogy mit vállal. Hiszen évente tíz-tizenkét gyermekkel foglalkozik, ami önmagában még nem volna megerőltető, de tanítványai minden korosztályból toborzódnak, az első osztályosoktól a nyolcadikosokig, s ami még inkább bonyolítja a munkáját: három nyelvi szintet kell figyelembe vennie. Néhányan közülük – a legkevesebben – nem csupán értenek, hanem beszélnek is magyarul. A többségüknek jó esetben van valamelyes passzív szókincse, ami néhány év alatt élénkíthető. Legtöbb gondja azokkal a gyermekekkel van, akik, bár nem feltétlenül vegyes házasságban élő szülők ivadékai, úgy kerülnek Simó Luca szárnyai alá, hogy köszönni se tudnak magyarul. Példákat is sorol, olyan, a nagy szárazság idején a Székelyföldről ide menekült famíliákról, amelyeknek egyetlen nemzedéke sem keveredett más nációbeliekkel, de az utolsó felnőtt generáció tagjai valamennyien román iskolába jártak, s az ő gyermekeik már csak román szót hallanak odahaza. Luca tanító néni a legutóbbi tanévben már az égvilágon senkitől nem kapott támogatást ingyen végzett munkájához. A legnagyobb elégtétel számára, hogy akadt már olyan hűséges tanítványa, aki középiskolásként is kitartott mellette, és szentmiséken hibátlanul olvassa fel a szentleckék szövegét.
Tornáczky Dénes nyugalmazott szőlész-borász Arad-Hegyalja történelmi borvidékének legjobb ismerője. Bár Temesfélegyháza szülötte, több mint hat évtizedet töltött Pankota, Magyarád, Világos, Gyorok, Ménes, Pálos övezetében, a szőlőültetvények, gyümölcsösök, pincészetek, borüzemek és pálinkafőzdék színes világában. Mindent tud a fénykorában jó tízezer hektárnyi, mára alig 1500 hektárra zsugorodott hegyaljai szőlő- és gyümölcstermesztés történetéről. A Grassalkovichokat emlegeti, akik már a 18. században nemzetközi hírt s nevet szereztek a ménes-magyarádi boroknak, akik a 19. század végén pusztító filoxérajárvány után újratelepítették, újraélesztették a hajdan Tokajjal vetélkedő borvidéket, az általuk létrehozott vincellériskoláról, ahol jeles elődök sajátították el a szőlészet-borászat művészetét.
Dénes bátyánk Csávossy György csombordi iskolájában tanulta ki a szőlő- és bormívességet. Arad-Hegyalja hajdan legnagyobb borászati üzemének vezetőjeként ment nyugdíjba 1990-ben. Egy kapavágásnyi szőleje sincs, de a maga örömére minden ősszel vásárol egy-két mázsányi – a saját kifejezése szerint elszomorítóan olcsó – kitűnő minőségű szőlőt, s abból készít a maga ízlése szerinti borokat. Mielőtt elbúcsúznánk, szerre kóstoltatja riporterségemmel szülőföldem legjobb nedűit.
Lippa városának legrégibb műemléke a 17. századból fennmaradt török bazár. Evlija Cselebi, a jeles világutazó és történész úti krónikájában csodákat regélt a muzulmán félhold árnyékában felvirágoztatott városról, melynek ez az épület volna az utolsó tanúja. A főtér hepehupás, tengelytörő kövezetén hánykódunk az árkádos bazársorig. Bár ne tettük volna! Meghökkentő látvány Radna-Lippa legrégebbi nevezetessége: legalább hat gazdája hatféleképpen festette ki, hatféleképpen alakította ki a homlokzatát, hatféleképpen hagyta a magas tetőzetet tönkremenni, és felerészben a boltíveket is eltüntette az oszlopok közül. Kőhajításnyira a polgármesteri hivataltól…
Szilágyi Aladár. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Erdély közigazgatási bekebelezése
Az Erdély közigazgatási bekebelezését, az I. világháború nemzetközi szerződései nyomán létrejött Románia közigazgatásának egységesítését szabályozó törvényt 1925. június 9-én a bukaresti képviselőház, és 11-én a szenátus is megszavazta.
A Stauber József által főszerkesztett Aradi Közlöny politikai és közigazgatási napilap 10-én számolt be a törvényről. Július 10-én az első oldalán közli a lap, hogy elkészültek az új megyebeosztások, és csak az ókirálysági megyék határai nem változnak érdemben. 11-én arról számolt be a Közlöny, hogy az Arad és Temes-Torontál megye vezetősége egyezségét követően Arad vármegyéhez csatolnak 25 temesi települést – amiből végül csak 11 került Arad megyéhez – az újaradi, lippai és vingai járásból, továbbá három új járás lesz Soborsin, Csermő és Szentanna központtal, de a tornovait megszüntetik.
A Trianon utáni Románia közigazgatási egységesítéséről 1925. június 14-én jelent meg a törvény a Hivatalos Közlönyben (Monitorul Oficial). Ennek 380-as szakasza elrendelte az ország új közigazgatási beosztását: a községek, városok, megyék, megyeszékhelyek, megyei rangú városok határait, számukat és nevüket. A végrehajtási törvények és miniszteri rendeletek 1925. október 7-e és 1926. február 5-e között jelentek meg. 71 megyét, 498 járást, 8879 községet hoztak létre. 17 megyei jogú város és 54 város – a 144-ből – lett megyeszékhely. 10 külvárosi községet és 8704 falusi községet hoztak létre.
Az Aradi Közlöny 1925. szeptember 17-én arról tudósított, hogy a belügyminiszter Bukarestbe rendelte a prefektusokat, hogy átadja nekik a közigazgatási reform végrehajtási utasításait.
Arad megye prefektusa, Ioan Georgescu 1925. október 16-án tette közzé Az új közigazgatási beosztások, megyék, városok – mint székhelyek –, törvényhatóságok, városközösségek, mint nem székhelyek, községek és falvak tárgyú rendeletét az Aradi Közlönyben. A prefektusnak ugyanaz a közleménye románul október 14-én és 16-án jelent meg az aradi Tribuna Nouă napilapban. Tudomására hozták a szolgabíróknak, községi és körjegyzőknek, hogy a Hivatalos Közlöny 1925. október 7-én kelt 220-as számában kihirdetett 2465-ös királyi dekrétum megállapította az új közigazgatási beosztásokat, településneveket. A királyi dekrétum a minisztertanács 1925. szeptember 24-ei ülésének 3303-as számú naplóját hagyta jóvá, amelyben elhatározták, hogy Románia területe – Krassó–Szörény és Temes–Torontál vármegyék kivételével – 68 vármegyére oszlik. E két megyét későbbi jogszabályban szervezték át. A kialakított városok és községek területeinek módosításai 1926. január 1-jén léptek életbe.
Az Aradi Közlöny október 18-án közölte a prefektusok javaslatára, és a legfelsőbb közigazgatási tanács véleményezése alapján elkészült új járási beosztást, amit a 87 615-ös, 1925. október 9-ei belügyminisztériumi rendelet szabályozott. E szerint Arad vármegyének a székhelye Arad, tíz járása, két városa – Arad és Nagylak –, valamint 194 községe lett.
Az Aradi Közlöny november elsejei száma közli a Lázár Ágoston alispánnal az új törvényről folytatott beszélgetését. Kertész László megállapította, hogy az 1886-os törvény helyébe lépő „gyökereiből tépi ki a vármegyei igazgatás eddigi rendszerét”.
A járások: Arad – 20 községgel és Újarad székhellyel, Kisjenő – 21 –, Kisjenő, Halmágy – 29 –, Nagyhalmágy, Borosjenő – 15 –, Borosjenő, Pécska – 12, közöttük Nagylak –, Magyarpécska, Radna – 30 –, Radna, Borossebes – 30 –, Borossebes, Szentanna – 12 –, Szentanna, Világos – 11 –, Világos, valamint Tornova – 14 községgel – és Tornova/Spineni székhellyel.
A településnevek változása és a települések új járásokhoz való besorolása 1925. október 7-én lépett életbe. A meglévő megyei és községi hatóságok megtartották addigi illetékességüket az új községi és megyei tanácsok beiktatásáig.
Az Állami Levéltár Aradi Igazgatóságán általam megtalált, időrendben első dokumentum, amely Románia közigazgatásának egységesítése jegyében készült, 1925. május 11-ei keltezésű. A Bartos Jenő vezette Aradi Út- és Hídügyi Hivatalban kézzel írt összesítés az akkor tervezett kilenc járás települései és a kiválasztott járási székhely, illetve a települések és az azokat éppen ellátó jegyzőségek közötti távolságokat tartalmazza. Ez az összesítés az Országos Levéltár Aradi Igazgatósága 1296. fondja 13/1926-os dossziéjának (OLAI 1296/13/1926) 38–41 illetve 42–45 lapján olvasható.
A közigazgatás egységesítését célzó törvénykezés várható lépéseiről május 20-a előtt megjelent egy elég részletes eligazítás (OLAI 1296/13/1926, 11–13. l.), amelyből kiderül többek között, hogy a törvény megjelenését követő átszervezés után megszervezik a helyhatósági választásokat, amelyekre végül 1926. február 19-én került sor, a választhatóság a 25. évüket betöltötteket illette meg. A tanácsosok 3/5-e választott volt, 2/5-e hivatalból került a testületbe, községekben 9 választott és legfennebb 6 helyi képviselő volt hivatalból. A megyeszékhely lakosai nem voltak megválaszthatók és nem szavazhattak a megyei képviselőkre.
Június 25-én a prefektus – a választói névjegyzékek összeállításához – rendeletben kötelez minden lakost, hogy tíz napon belül jelentkezzen a lakhelye község- vagy városházáján személyi adatai nyilvántartásba vétele miatt.
A Belügyminisztérium Községi Igazgatósága augusztus 12-én sürgősséggel kérte a kilenc járás községei névjegyzéke elírásainak kijavítását, és azonnali visszaküldését. Ebben az átiratban még az volt az utasítás, hogy a községek nevét csak azokban az esetekben változtassák meg, amelyekben azzal visszatérnek az előző igazgatás által megváltoztatott régi román elnevezésekre (OLAI 1296/13/1926, 10. l.).
Az Aradi Prefektúra augusztus 14-ei válaszában küldte el a minisztérium által igényelteket, és abban megismételte a július elsejei 6679-es átiratában megfogalmazott kérését, hogy az új Arad megyét ne csak kilenc, hanem 11 járásra oszthassák, mert kilencben egyesek nagysága miatt képtelenség lesz megvalósítani a rájuk háruló igazgatási teendőket. Megjegyezték, hogy Temes megye 199 községéhez 14, míg Arad 194-éhez csak kilenc járást akar engedélyezni a minisztérium (OLAI 1296/13/1926, 18. l.).
A prefektúra kérésére az Ötvenespusztai Zselinszki birtokon, amelynek 500 hektárját 100 betelepített román családnak osztották ki, a kormány jóváhagyta Andrei Şaguna település megalakulását (OLAI 1296/13/1926, 17. l.).
Augusztus 25-én a seprősiek táviratban kérték a prefektúrától, hogy ne csatolják a települést a borosjenői járáshoz, hanem hagyják a kisjenőiben, amint eddig is volt.
A prefektúra szeptember elsejei 4358-as átiratával válaszolt a belügyminiszter 17860/C rendeletére, és elküldte a leendő megyéhez tartozó települések névjegyzékét az előírt 9, és az óhajtott 10 illetve 11 járáshoz soroltan, megismételve a 6679-es átiratukba foglaltakat (OLAI 1296/13/1926, 20. l.). A levéltárban megmaradt dossziéban (OLAI 1296/13/1926, 21–29. l.) a tervezett Újarad, Kisjenő, Borosjenő, Világos, Pankota (előzőleg Tornova), Borossebes, Halmágycsúcs és Radna járásokhoz rendelt települések vannak felsorolva, és utána a javasolt nevük szerinti ábécé sorrendben szerepelnek a megye községei (OLAI 1296/13/1926, 30–33. l.), adott esetben a hozzájuk tartozó falvak települései is, a megjegyzés rovatban az addigi neveikkel vagy pedig, hogy addig Temes–Torontál megyéhez tartoztak. Ebben a névjegyzékben Ácsvának – Aciuva – még a Tribunul Crişan nevet, Almásnak – Almaş – Tâmpat, Bátyafalvának – Bătuţa – Cristeşti-et, Feketegyarmatnak Principele Carol-t, Gósdnak – Govăşdia – Colonel Păuliant, Gyarmatának – Iermata – Popa Gheorghet, Déznaláznak – Laz – Lăzeşti-et, Nagyiratosnak Câmpiat, Zarándnádasnak – Nădaş – Dreciat, Nagylaknak Lacul Maret, Nagyvarjasnak Corbut, a Semloc-ként szereplő Öthalomnak – Glogovaţ – Horiat, Szentlánynak Principesa Ileanat, Tőzmiskének Teuzat, Zimándköznek Principele Mihait és Zimándújfalunak Principele Mirceat javasolták. Ezekről a névváltoztatásokról végül lemondtak.
A belügyminiszter szeptember 23-án elrendelte a helyhatósági választói névjegyzék összeállítását (OLAI 1296/13/1926, 65. l.).
A Hivatalos Közlönyben október 7-én megjelent 2465-ös királyi rendelet végül 40, a megnagyobbított Arad megyéhez tartozó település nevét változtatta meg (OLAI 1296/13/1926, 85. l.). Akkortól és azért lett Ötvenesből – Utviniş – Andrei Şaguna (A gondolatjelek között a település addigi román neve szerepel), Ácsvából – Aciuva – Avram Iancu, Erdőskerekből – Cherechiu – Caporal Alexa, Bokszegből – Bocsig – Caragheorghievici, Kisjenőből Körös-Kisjenő, Kisiratosból – Iratoşul Mic – Dorobanţi, Otlakapusztából – Otlaca – Grăniceri, Újrákosból – Iarcoş – Iercoşeni, Nagyiratosból – Iratoşul-mare – Iratoşul, Fakertből – Fachert – Livada, Bélzerinből – Zerindul-mic – Luntreni, Alsókövesből – Găvoşdia – Mocioni, Gósdból – Govăşdia – Păulian, Erdőhegyből – Erdeiş – Pădureni, Ópécskából / Románpécskából – Pecica română – Pécska / Pecica, Németperegből – Peregul german – Nagypereg / Peregul Mare, Holmézesből – Holtmezeş – Pescari, Nagypélből – Pilul-mare – Pél, Kovásziból – Covăsinţi – Podgoria, Kertesből – Chertiş – Prunişor, Bozósdból – Bodeşti – Rădeşti, Kisrónából – Ravna – Rănuţa, Rabszékből – Răpsig – Regele Carol, Magyarpécskából – Pecica maghiară – Rovine, Simonyifalvából – Şimoneşti – Satul nou, Szentannából – Sântana – Sfânta Ana, Szentpálból Sfântul Paul, Nagyszintyéből – Sintea – Sintea-mare, Kisszintyéből – Sinitea – Sintea-mică, Marosszalatnából – Slatina – Slatina de Mureş, Mikószalatnából – Slatina – Slatina de Criş, Tornovából – Târnova – Spineni, Szarvaságból – Soroşag – Stejar, Tornyából – Tornea – Turnu, Kis- és Nagyvarjasból – Variaşul mic és Variaşul mare – Variaşul, Tótváradból – Totvărădia – Vărădia de Mureş, Gyulavarsándból – Jula Vărşand – Vărşand, Vadászból – Vădas – Vânători, Halmágycsúcsból – Ciuciu – Vârfurile és Nagyzeréndből – Zerindul-mare – Zerind.
Október 8-án a miniszter táviratban kér azonnali választ, hogy a várossá nyilvánított Nagylak járási székhely-e vagy sem (OLAI 1296/13/1926, 68. l.)? A prefektus azt a választ adta, hogy határszéli településként nem lehet járási székhely, és Pécska járáshoz tartozik (OLAI 1296/13/1926, 67. l.).
Október 10-én a belügyminiszter táviratban figyelmeztette a prefektusokat, hogy az intézmények levelezésükben kötelesek a 7-én közzétett törvény szerinti új településneveket használni (OLAI 1296/13/1926, 74. l.).
A belügyminisztérium körrendeletben tudatja a prefektúrákkal, hogy az eddigi helyi vagyon- és közigazgatási szabályok csak 1926. január elsejével, de a változásokkal kapcsolatos ügyek, azok törvényességi felügyelete, a rendfenntartási kérdések a törvény megjelenésétől alkalmazandók, így az Arad megyei prefektúra hatásköre már október 7-étől kiterjed a Temes–Torontáltól Aradhoz csatolt Temeskeresztes – Cruceni – Cheresteş, Újarad, Angyalkút – Engelsbrunn, Temeshidegkút – Guttenbrun, Németság, Kisszentmiklós, Szépfalu – Schöndorf, Cseralja – Traunau, Réthát – Wiesenheid, Zádorlak községekre is (OLAI 1296/13/1926, 75. l.).
Október 11-én a minisztérium táviratban közli a prefektussal a kinevezett járási elöljárók névsorát: Putici Andrei, Spacovici Vasile, Suciu Traian, Fazekas Ludovic, Cornea Ion Petrica, Petrila Laslo, Pop Simion és Oanea Aurel (OLAI 1296/13/1926, 48–49. l.).
Október 24-én az új közigazgatási törvény végrehajtását felügyelő bukaresti bizottság körlevélben közölte Arad megye képviselőinek a számát: pótképviselő 10, kinevezett képviselő maximum 20 és választható képviselő 30. A kinevezendő képviselőkre a prefektúra által javasolhatók köre (OLAI 1296/13/1926, 90–91. l.):
– Arad polgármestere és két megyeszékhelyi képviselő;
– a mezőgazdasági, kereskedelmi, ipari és munkaügyi kamarák által jelölt képviselők, amennyiben Aradon van a székhelyük; – az egészségügyet és a tanügyet képviselők, akik lehetnek nők is; – minisztériumi felügyelők – ha vannak –: tanügyi, humán- és állategészségügyi, államépítészeti stb. A törvényben nevesített hivatalok döntötték el, hogy kit javasolnak kinevezett képviselőnek.
Ha az így kinevezendők száma kisebb volt a lehetséges húsznál, de indokoltnak látták, akkor a létszámot kiegészíthették a jelölő intézmények legmagasabb rangú tisztségviselőivel.
Mivel a helységben nagy volt az elégedetlenség az október 7-én közzétett településnév-változtatás miatt, a ternovai képviselő testület október 31-én összeült és kérte, hogy ha meg is változtatják, akkor ne Spineni, hanem Dacia-Traian legyen a település új neve (OLAI 1296/13/1926, 113. l.). A beadványra a prefektúra november 28-án azt válaszolta, hogy a rendeletben szereplő településnév csak a helyhatósági választások után változtatható meg (OLAI 1296/13/1926, 111. l.).
November 9-én a belügyminisztérium a településekre vonatkozó adatokat kért a helyi elöljáróktól az új közigazgatási felosztás miatt indokolt rendőrségi átszervezéshez: mennyi a település területe, a lakosok száma, az utcák száma és hossza, valamint a meglévő rendőrök száma (OLAI 1296/13/1926, 104. l.). A november 18-ai válaszból kiderül, hogy Arad területe ekkor 11 238 hektár, amiből 1261 ha belterület, 94 185 lakosa volt, 280 utcájának hossza összesen 146 606,43 km (A 146 606,43 km nem lehetett igaz, talán 146 606,43 métert kellett volna írnia a gépírónak.), nem volt városi rendőr, de az állami rendőrségen 258 szakaszvezető, 9 őrmester, 16 tiszthelyettes, 12 tiszt és 10 főtiszt teljesített szolgálatot (OLAI 1296/13/1926, 106. l.). Nagylak területe 13 112,5 hektár, lakossága 14 594 fő, 46 utcája 44 833 méter hosszú, és 11 rendőre volt (OLAI 1296/13/1926, 102. l.).
Mivel a Temes–Torontál vármegyétől Aradhoz csatolt települések nevei semmit sem változtak, az Arad megyei prefektus november 13-án változtatásokat kért a belügyminisztériumtól. Ebben kéri Temeskeresztes – Cheresteş – nevének Kreutzstädtenre változtatását, és a csupán 120 lakosú, önfenntartásra képtelen Temeshidegkútnak – Zăbrani, Guttenbrun – a hozzá való csatolását (OLAI 1296/13/1926, 87. l.).
Az új közigazgatási törvény alkalmazása következtében új községi jegyzőséget hoztak létre Farkasházán – Lupeşti, Zimándújfalun, körjegyzőséget Iltőn – Ilteu, Odvason – Odvoş, és Babszéken – Răpsig, de ezeken a jegyző kinevezéséig a szomszéd jegyzőség jegyzője látta el a tennivalókat (OLAI 1296/13/1926, 131. l.).
1926. Január 11-én a belügyminiszter napi hét órában rögzítette a hivatalnokok munkaidejét, és szabályozta a közhivatalok órarendjét, amely Arad megyében január 25-én lépett életbe és fél kilenctől egy óráig, valamint délután négytől fél hétig tartott.
Január 16-án Arad megyében 119 jegyző működött, akik jövedelmük háromnegyedét pótlékként kapták, míg a fennmaradó negyed volt az alapfizetésük, amelynek 40%-át a község természetben fizette (OLAI 1296/13/1926, 55–60. l.).
Az új közigazgatási törvény szerint szervezett helyhatósági választást 1925. február 19-én, pénteken tartották. Legtöbb helyen két lajstrom indult egymás ellen, és a legjobb minden mandátumot megkapott. A választásokon a 21. évüket betöltött személyek szavazhattak, és nyolc évben állapították meg a két választás közötti időtartamot. A polgármestereket a tanácsosok választották. Az új törvény szerinti megyei tanácsi választásokat 1926. június 4-én tartották. Aradi lakosok nem választhattak megyei tanácsosokat. Ekkor a megye lakossága 335 479 fő volt: román 232 644, magyar 58 809, német 24 512, zsidó 2500 és más nemzetiségű 3014. Választhatott 84 902 szavazó: 62 523 román, 13 597 magyar, 7149 német, 817 tót, 563 zsidó, 78 szerb, 67 cigány és 108 más nemzetiségű. A választásokat több községben megóvták. Aradon a magyar-liberális lista 4452 szavazattal győzött. Az ellenzéket 3601-an támogatták (OLAI 1296/14/1926, 1–313. l.).
Nagy István, Erdély.ma

Betörtek a Szent László-kápolnába
Ma reggel, amikor ft. Pántya Elemér kisjenői katolikus plébános az ágyai erdőben lévő Szent László kápolnához érkezett, hogy a vasárnapi, templombúcsúi szentmisére való előkészületben az épület környékén gépkaszával levágja a füvet, meglepetéssel észlelte az oldalsó ablak betört voltát.
Amint kinyitotta a kápolna ajtaját, szomorú látvány tárult elé: a bútorok szét voltak dobálva, az oltár melletti álló feszületet kettétörték, a Szűzanya szobra az oltáron hevert, a keresztúti 14 stáció képei közül 3 hiányzott, mindenütt rendetlenség. A behatolókat nem zavarhatta meg senki, mivel nyugodtan rágyújtottak, a cigarettavégeket eldobálták. A plébános azonnal értesítette Horváth Levente alprefektust, Erdős Bálint polgármestert, valamint a rendőrséget. Amikor a helyszínre érkeztünk, a plébánossal együtt találtuk Erdős Bálint nagyszintyei polgármestert, Gomoi Dorel alpolgármestert, illetve a kisjenői rendőrség 4 bűnügyi szakértőjét, akik ujjlenyomatokat rögzítettek, a szétdobált tárgyakból, illetve a tettesek által hátra hagyott nyomokból próbáltak kiindulni. Mivel a nyomozás igen kezdeti szakaszban volt, a rendőrök nem nyilatkozhattak a betörés időpontjáról sem. Azt viszont tudni lehet, hogy május elsején sok kiránduló járt a környéken, tehát akár közülük valók is lehettek a tettesek, kkik az eszmei értéket képező képeket elvitték, illetve összetörték a feszületet, szétdobálták a bútorokat. Mindebből arra is következtetni lehet, hogy esetleg ittas állapotban törtek be a kápolnába, megszentségtelenítve azt. Ezért a plébános szeretné, ha a templombúcsúi szentmise előtt a vikárius újra megszentelné. A Szent László-napi templombúcsúi szentmisét vasárnap 12 órától tartják, ahova szeretettel várják a kisjenői hívek mellett az ágyaiakat és a szapáryligetieket is. A szertartást követően szeretetvendégségre hívnak minden résztvevőt – tudtuk meg a helyszínen ft. Pányta Elemér plébánostól.
Nyugati Jelen (Arad)

Élet a Leveles-ér partján 2.
Vadászi időmúlatásunk befejeztével (lásd Erdélyi Riport 2011/13.), indulunk napkelet irányába, Tőzmiske község legtávolabbi és legfiatalabb helysége, Simonyifalva felé. Számunkra ismerős helyszín, hiszen lapunk egykori munkatársa, Matekovics János több ízben írt riportot szülőfalujáról. A világháló is meglepő bőséggel kínál háttéranyagot, beszédes bizonyítékául annak, hogy az isten háta mögötti településen gyakran történik sajtóba kívánkozó esemény. Már Vadászra érkeztünkben észrevettük, amit portyánk többi állomásán is megtapasztalhattunk, hogy a község magyar többségű falvainak bejáratánál nemcsak a törvény előírta kétnyelvű szabvány-helynév látható, hanem jókora táblákon román feliratok piros-sárga-kék, magyar feliratok pedig piros-fehér-zöld mezőben díszelegnek. Szemlátomást a két nemzeti trikolór békésen megfér egymás mellett, mintegy jelzi, hogy Tőzmiske 36 százaléknyi magyarságának arányánál nagyobb súlya, befolyása van, hiszen a harmadik ciklusát töltő RMDSZ-es polgármester, Haász Tibor, és a tizenhárom tagú tanács kilenc RMDSZ-es tagja „kényelmes” kétharmados többséget képez. És – mint utunk során többször is meggyőződhettünk róla – nem csupán a magyarság, hanem román és roma falusfeleik érdekeit is felelősen képviselik az önkormányzatban.
Az alapítástól a kirajzásig. A falu névadójának, az alapító birtokos Simonyi Lajosnak az apja báró Simonyi József huszár ezredes, ahogy inkább ismerik: Simonyi óbester, a napóleoni háborúk korának legvitézebb magyar huszárja volt, aki tizenhét évesen megszökött az iskolából, és beállt közlegénynek. Hősiességéről országszerte legendák keringtek. Főhadnagy korában, 1802-ben kiérdemelte a legnagyobb katonai kitüntetést, a Mária Terézia-rendet, aminek alapján 1804-ben báróságot, majd több ezer holdas birtokot kapott adományul Vadász és Bélzerind határában. Fia, a falualapító báró Simonyi Lajos szintén hősies katona volt, a honvédségben harcolt, Görgey mellett futárszolgálatot teljesített. A szabadságharc leverése és osztrák várfogság után Vadászon, Arad megyei birtokán élt. Részt vett a passzív ellenállásban, majd a kiegyezés idején politizálni kezdett. Parlamenti képviselő, később ipar- és kereskedelemügyi miniszter volt két kormányban is. 1878-ban Tisza Kálmánnal ellentétbe került, lemondott mandátumáról és visszavonult vadászi kastélyába. Gazdálkodott és megalapított egy életképes magyar települést. Voltaképpen szorult anyagi helyzetében kényszerült arra, hogy kiparcellázva próbálja értékesíteni Simonyifalva mostani határát, ahová 1881-től a Monarchia különböző vidékeiről érkeztek telepesek, zömmel a szomszédos Békés megyéből. Az 1885-ben községi státust elnyerő Simonyifalva népe hamar öntudatos közösségé kovácsolódott. Pedig az otthonteremtés keserves, küzdelmes feladat volt. Matekovics János szerint: „Simonyifalva telepes népe kemény küzdelmet folytatott a megélhetésért. Le kellett csapolni a határt uraló mocsarakat, s embert próbáló volt a falu egész területén az erdőirtás után maradt tuskók kitermelése. Aki egyetlen fatönköt – itt inkább tuskóként ismerik – kiszedett már a földből, az fel tudja mérni, mit jelent a telkek és a határ megtisztítása a sok tízezer tuskótól. És közben fizetni kellett a parcellák után járó részleteket. Az öregek ma is mesélik a nagyszülőktől hallott történeteket. Hogy az egész utcának egyetlen lova volt, vagy csak egypár tehene, nem is ökre, és sorra azzal szántották fel a földet a többieknek is. Vagy volt olyan család, amely a nagy küzdelemben összeroppant, éjszaka felszedte a cókmókját és továbbállt, de égni hagyták a lámpát, hogy ne vegyék észre eltűnésüket. (…) S alig erősödött meg a falu, jött Trianon, jött az impériumváltás, Arad megye s benne a színmagyar Simonyifalva is Románia része lett.”
A több hullámban érkező telepesek közül a kertészkedés terén elsősorban a svábok jeleskedtek, s hamarosan a többiek is eltanulták tőlük az intenzív zöldségtermesztés fogásait. Már az első csoportokkal több kisiparos is érkezett a faluba, biztos megélhetést találhattak a gyorsan fejlődő településen, hiszen annak fénykorában több mint száz mesterember tevékenykedett. Akár megannyi falu a környéken, Simonyifalva is Gyula vonzáskörzetéhez tartozott. A vidék akkor lendült fel igazán, amikor 1906-ban elkészült a 42 kilométeres kisvasút, mely hét települést és több uradalmat kapcsolt össze. A körösközi kishaza terményei, főleg a gabonafélék nemcsak Gyuláig, hanem a MÁV hálózatára átrakodva a fiumei kikötőig is eljutottak. Trianon elvágta a vidéket természetes központjától, ma már csak egy-egy nemrégiben Gyulán, illetve Simonyifalván felállított emlékmű idézi a hajdani kisvasút élénk világát. Az alapítást követő első népösszeíráskor, 1890-ben 1402 lelket számoltak össze, 857 magyar mellett 487 német, 30 szlovák és 28 román ajkú lakost. Korabeli kimutatások szerint – igaz, nagyfokú gyermekhalandóság mellett – a születések számát tekintve az 1909. esztendő csúcsidőszaknak bizonyult a gyarapodás szempontjából, hiszen nem kevesebb, mint 130 újszülöttet jegyeztek fel! A legnépesebb éppen 1920-ban, a trianoni békeszerződés táján volt, 2770 lakójából 2434 magyarnak, 293 németnek vallotta magát. Azután minden összeíráskor egyre kevesebb dolguk akadt a számlálóbiztosoknak: egyik népszámlálástól a másikig három-négyszáz fős apadás következett. Várhatóan az idei „őszi betakarításkor” alig haladják majd meg a hétszáz lelket… A már-már általánossá váló egykézésen kívül az el- és kivándorlás is rohamos apadást okozott a Ceauşescu-éra végén falurombolásra ítélt településen. Kollégánk így foglalta össze a szétszóratás időszakát: „1989 után még évekig nem volt sok jele annak, hogy az utolsó pillanatban megmenekült falu nem múlik ki belátható időn belül »természetes« halállal. A talpraesettek, mozgékonyabbak rendre másfelé keresték a megélhetést, és a »létező szocializmus« utolsó esztendeiben majd a sváb eredetű lakosoknak is eszükbe jutott származásuk, s kivándoroltak Németországba. Úgyhogy ma simonyifalvi emberrel bármelyik földrészen találkozhatunk, de a legtöbben a származás okán Magyarországon és Németországban telepedtek le. Idehaza is a közelibb városokba, Kisjenőbe, Aradra, Nagyszalontára és Nagyváradra költöztek be, de jutott belőlük Temesvárra, Petrozsényba, Bukarestbe, Kolozsvárra és a Székelyföldre is.”
Első intézményük az iskola volt. Egy esztendővel az alapítás után már ötszáz népes család teremtett otthont magának az új kishazában. A gyerekeknek nem volt hol tanulniuk, s nem volt ki tanítsa őket. Kezdetben egy értelmes-lelkes parasztember, Hegyi Imre oktatta őket betűvetésre egy magánháznál. Egy esztendő elteltével, a sokfelől érkezett, immár közösséggé formálódott simonyiak összefogtak, és 1882-ben két iskolaépületet emeltek. Az apró vályogépítmények helyén 1958-ban, majd 1973-ban emeltek tágasabbakat. Az utóbbi években – akár a községhez tartozó valamennyi településen – teljes mértékben felújították és korszerűsítették az épületeket. Beszédes bizonyítékául annak, hogy Tőzmiske Haász Tibor vezette önkormányzata a községközpont mellett Vadászon, Simonyifalván és Bélzerinden is prioritásként kezeli az oktatás ügyét. A simonyi iskola főépületét bármelyik városi intézmény megirigyelhetné. Ízlésesen kimódolt előcsarnok, fényes műkő padlózatú folyosók, tágas, világos termek, s az előcsarnok falán két jeles pedagógus: Hévvizi Otilia és Héja Emma irodalomtanár portréját ízléses domborműveken megörökítő táblák, s bár vakáció idején toppanunk be, az emléktáblák alá friss virágcsokrokat helyezett valaki. Egyébként mindkét emléktáblát a helybeli Szívós László készítette, Hévvizi Otilia bronzplakettjét Deák Árpád nagyváradi, Héja Emmáét Brittich Erzsébet aradi (simonyifalvi születésű) képzőművész remekelte. Szabó Attila igazgató, testnevelő tanár (képünkön) büszkesége a 2009-ben felavatott sportcsarnok. A modern csarnok maga és az előtte kialakított, multifunkcionális szabadtéri pálya is jelzi, mennyire fontos a sporttevékenység. Ami pedig a szellemieket illeti, az intézmény apraja-nagyja minden kulturális rendezvényen szerepel. Gyermekeik tagjai a sokfelé fellépő néptánccsoportnak. Immár hagyománya van a falut, a környékét és a testvértelepüléseket megmozgató, az elszármazottakat is hazacsábító Simonyi-napoknak és a falu szülötte, Simonyi Imre költő tiszteletére rendezett szavalóversenyeknek. „A simonyifalviak összetartó közösség – bizonygatja az igazgató. – Ha valamit meg kellett csinálni, azt velük meg lehetett. Iskolai szinten is bármit akartunk rendezni, mindig akadtak szülők, akik mellénk álltak, és segítettek. Ennek köszönhetően is vannak nagyszabású rendezvényeink. Iskolánk keretében a nemzeti ünnepeket mindig megtartjuk, október hatodikát, március tizenötödikét. Van egy hagyományunk, a Mikulás-váró ünnepség, amikor a hetedik osztályosok felöltöznek, kis jelenetet játszanak el mind a három falu iskolájában. Voltunk már a tőzmiskei önkormányzatnál is, előadták a kis rigmusos jeleneteket, a karácsonyi ünnepséget mindig megtartjuk, farsangi ünnepségre az apraja-nagyja mind felöltözik, az óvodások is, az iskolások is.”
A látottak-hallottak alapján azt gondolhatná a riporter, hogy népes diáksereg jár a simonyifalvi magyar tannyelvű nyolcosztályos iskolába. Szinte hihetetlen, hogy a lét és a nemlét határán küszködő intézményről van szó… Hiszen Szabó Attila elmondása szerint a nyolc osztályba – a felső ciklusban itt tanuló vadásziakkal és bélzerindiekkel együtt – a múlt tanévben összesen 87 tanuló járt, az iskola alá rendelt óvodában 36 gyermekkel foglalkoztak. „A legnépesebb, akikkel büszkélkedhetünk, a most végzett hatodik osztály, huszonegy diákkal. A legszegényebb a harmadik osztály volt, csak négy tanulóval. Mire ötödikesek lesznek, ide iratkoznak a vadásziak és a bélzerindiek, velük együtt tíz tanulóban reménykedhetünk. Sajnos, egyre gyakrabban vannak hullámvölgyek, s a következő időszakban ilyenre számítunk. Két évben csak tíz-tíz diákra futja. Ez nagy probléma lesz, hiszen a tanügyi törvény értelmében most már tizenkettő a minimális létszám osztályonként. Ha ezt a két évet átvészeljük, akkor talán megint kiegyensúlyozódik a helyzet. Nehogy megismétlődjön iskolánkban a hat évvel ezelőtti állapot, amikor az ötödik és a hatodik osztályt összevonni kényszerültünk.”
Mivel az igazgató nem tudott pontos számokkal szolgálni a jelenlegi népmozgalmi adatokat illetően, gondoltam, a falu katolikus és evangélikus papját faggatom ki. Az iskola mellett magasodik a kecses, 1914-ben felszentelt, Nagyboldogasszony titulusát viselő plébániatemplom (képünkön). Főtisztelendő Hegedűs János nem tartózkodik itthon, telefonon tájékoztat a jelenleg mintegy 650 léleknyi, 1910-hez képest harmadolódott katolikusság helyzetéről. Az idén még egyetlen gyermeket sem keresztelt, az előző években öt-hat keresztelő volt, tavaly tizenhétszer temetett, tavalyelőtt huszonháromszor. Az idén még esketni sem esketett, tavaly két, tavalyelőtt három ifjú pár járult az oltár elé. A fogyatkozás ellenére kívül-belül renoválták a templomot, a tornyot is javítani kellett, mert tavaly éppen a templombúcsú napján, augusztus 15-én hatalmas vihar kerekedett, a szélvész lesodorta a toronysisak gömbjét keresztestül. Gyors összefogással sikerült helyrehozni a károkat. Deák Bálint evangélikus lelkipásztor éppen a Maros völgyében, Kladován táboroztatott gyerekeket és fiatalokat. A lutheránus egyházközség indulásból kisebb lélekszámmal dicsekedhetett, mint a katolikus, legtöbben 330-an voltak, jelenleg 140-en vannak. Ennyire kicsi közösségben évente legfeljebb egyszer-kétszer örülhetnek gyermekáldásnak. 2011-ben „csoda” történt: négy gyermek született. Négy, öt, hat temetés mellett jó évnek számít az az esztendő, amelyikre legalább egy-egy esküvő jut. És mindezek ellenére parókia és az imaház helyett templom építését tervezik a simonyifalvi evangélikusok…
Látogatóban a Szívós portán. Akár kudarcnak is minősíthetnők mostani etnoszportyánkat, hiszen minden előzetes próbálkozás, egyeztetés ellenére több helyütt nem sikerül diktafonvégre kapnom remélt riportalanyaimat. Balszerencsénkre a falu egyik legfontosabb személyisége – igaz, vele nem egyeztettünk… –, Szívós László kőfaragó mester, kultúrmindenes tíz perce indult el Békésre egy sírkövessel tárgyalni. Felesége, a tanító Irma fogad bennünket (képünkön), jóízű beszélgetésre. Vele hányjuk-vetjük meg a falu dolgait. „Nagyon kevesen munkálják meg a földeket, egyrészt nem éri meg, másrészt nincs aki művelje, a fiatalok a környező gyárakban dolgoznak, Borosjenőben, Kisjenőben, Nadabon. Azért Simonyifalvára jellemző, hogy a kertészkedés még megy, vannak, akik nagyobb területen foglalkoznak vele. Paradicsomot, paprikát, káposztát, karfiolt, uborkát, zöldségeket termelnek. Sokan el is adták a földjüket. Jelentkeztek olasz felvásárlók, magyarországiak is, van egy nagyobb mezőgazdasági vállalkozás, a polgármesteré, még van két család, amelyik nagyobb földterületen gazdálkodik.”
A simonyifalviak sokfelől telepedtek ide, aziránt érdeklődöm, van-e kapcsolatuk a gyökereikkel, azokkal a településekkel, ahonnan érkeztek. A rokoni kapcsolatokon kívül a közelmúltban testvértelepülési egyezményt írtak alá a magyarországi Békésszentandrással, ahonnan többségükben származtak. A svábok s a szlovákok már csak a nevükben léteznek. A németeket az 1930-as években érte az első nagy csapás, amikor iskolájukat megszüntették, s román tannyelvű intézményt indítottak helyette. Már nem használják az anyanyelvüket, otthon sem. A gazda távollétében Irma asszonyt faggatom ki a férje „viselt dolgairól”. Szívós László tősgyökeres simonyifalvi, az édesapja polgármester volt, az édesanyja tanítónő. „Férjem afféle művészlélek, mindenhez ért – mondja a felesége. – Már a szülői házból magával hozta a szép iránti érzékenységet. Az édesapja jól hegedült, az egész család színjátszott, táncot tanítottak, ők maguk is táncoltak. László középiskolás korában vakáció idején a helybeli kőfaragóműhelyben dolgozott, szépen rajzolt, és kitanulta a mesterség minden csínját-bínját. Igaz, másra, többre vágyott: kétszer is felvételizett – sikertelenül, a marosvásárhelyi színművészetire. Végül itthon maradt, és megnyitotta saját műhelyét. Az egész környéket ellátja sírkövekkel, messzebbről is megkeresik.” Még felsorolni is nehéz, mi mindennel foglalkozik Simonyifalva „mindenese”. Tanácstagságot vállalt, a 2000-ben Nagyzerinden megalakult, a vidék magyarságának összefogását célul kitűző Körös-vidéki Egyesület egyik alelnöke lett, fontos szerepet vállalt a 2001 óta rendszeresen megtartott simonyifalvi napok rendezvényein, és nem véletlenül vált a 2002-ben újraalakult Simonyi Társaság titkárává. Mire riportom megjelenik, lezajlanak a 2011-es simonyifalvi napok is… Hogy Szívós László mennyire megbecsült művelője a kőfaragásnak, azt a nem szokványos munkák igényes megtervezése és kivitelezése bizonyítja. Például az elhurcolt simonyifalvi németek általa megálmodott emlékműve (képünkön). Néha különleges felkéréseknek kell eleget tennie. 2002-ben az aradi Csiky Gergely Líceum padlásán lomtalanítás közben fehér márványdarabokra bukkant Éder Ottó, az iskola igazgatója. Az egyik épebb kődarabon döbbenten ismerték fel Petőfi Sándor arcvonásait. További illesztgetés során kiderült, hogy a dombormű alkotója Aradi Zsigmond neves szobrászművész – ugyanaz, aki a szabadságharcban elesett honvédek emlékére A búsuló Arad című márványkompozíciót is megmintázta. Az igazgató Szívós Lászlót kérte fel az értékes dombormű összerakására, s ő néhány nap alatt összeillesztette és megtisztította a műalkotást, majd Kocsis Rudolf aradi szobrászművész restaurálta.
„László rengeteg munkája mellett arra is szakított időt, hogy felelevenítse a szülei által kezdeményezett népi táncmozgalmat. 2000-ben támadt egy ötlete, alakítsunk néptánc együttest. A prímás szerepét – míg egészsége engedte – Szívós Imre vállalta fel. Összetoboroztuk a felnőttek Leveles együttesét, táncoltunk éveken keresztül, kezdtünk kiöregedni, és megalakítottuk a gyermekek Pitypang táncegyüttesét. László ugyan nem profi táncoktató, még táncos sem, kazettáról, könyvből, füzetből kellett újra megtanulnia táncolni, hogy betaníthassa a gyerekeket. Híresek lettünk a környéken, Budapesten is felléptek a gyerekeink, a fiunk is táncolt, majd ő vette át a táncoktatást. A csoport most is működik, de már csak gyerekekkel. Bárhol fellépnek falunapokon, mindenhová hívják őket. Mi is szívesen mentünk bárhová, kicsit kikapcsolódni. Helyi hagyományok nem nagyon voltak, a ruhákat mi varrattuk. Sokat jártunk a gyerekekkel tánctáborokba, Temes megyébe, a csanádi Nagy Albert bácsi híres táncoktató volt, ő tanította be a lépéseket, a fiunk is elvégezte a tánciskolát, amit máshol tanult, azt adta tovább a gyerekeknek.” Azon sajnálkozom, hogy ottlétünk alatt nem adódik alkalom Pitypangék táncaiban gyönyörködni. A magunk és olvasóink számára a Nyugati Jelen egy 2003 februárjában közölt tudósításából idézem az összefogás szép példáját, Kiss Károly kolléga tollából: „Minden várakozást felülmúlt annak a jótékonysági bálnak a sikere, amelyet szombaton este rendeztek Simonyifalván a helybeli Pitypang gyermek táncegyüttes támogatására. Szinte az egész falu összefogott Szívós László hívó szavára, aki feleségével, Irén asszonnyal együtt foglalkozik a gyerekekkel. Férfiak reggeltől felváltva fűtötték a művelődési ház helyiségeit – a nagytermet, az öltözőt és a büfének helyt adót – fatüzeléssel, s a nagytermet külön még négy gázkályhával, hála a falu pékje, Mészáros István által felajánlott gázbödönöknek, a mamák, nagymamák aprósüteményei és Bier Ferenc 30 liter borával töltött palackok várták a megterített asztaloknál a vendégeket, az utcát homokkal szórták le. Hivatásos együtteseknek is dicséretére válhatna az a több mint másfél órás, többször is vastapssal jutalmazott pergő műsor, amivel a gyerekek bebizonyították a termet zsúfolásig megtöltő közönségnek: jó helyre kerül az a pénz, ami a 270 meghívó megvételéből és egy dél-alföldi népviseletbe öltöztetett vándorbaba elárverezéséből összejött. (…) Az együttesnek jelenleg 57 tagja van, a legkisebb, Péter Adél tegnap volt hároméves, a legnagyobbak nyolcadik osztályosok, de az érdeklődés egyre nagyobb, s a létszám ennek arányában folyamatosan nő. (…) Az előadást gépzene kísérte. A zenekar prímása, Szívós Imre ugyanis egy komoly műtét után most még csak lábadozik, s otthon szurkolt könnyes szemmel a sikerért. De mindenképp boldog lehet, mert van, aki tovább vigye a faluban a hagyományápolást.”
Emlékház és emlékmű. Szívós Irma kíséretében látogatjuk meg a falunapok jelképesen is fontos színterét, a Simonyi-emlékházat. Az épületet, az öntörvényű, sokszor és sokat zaklatott költő Simonyi (családi nevén: Szmola) Imre szülőházát a gyulai önkormányzat támogatásával vásárolták meg és újították fel. A háromosztatú ház egyik helyisége a költőnek, másik Simonyi óbesternek állít emléket, a harmadikban helytörténeti kiállítást rendeztek be. Többszörösen zarándokhely a Simonyi-porta, hiszen 2008-ban az udvarán állították és szentelték fel a kényszermunkára hurcolt simonyifalvi németek emlékművét. Hatalmas talapzaton áll a svéd gránitból készült, középen szögesdróttal övezett, a tetején eltört, fekete gránitoszloptól megosztott emlékmű, amelyen egy csoportban a 26 helybeli deportált nő, a nagyobbik részen a 33 férfi neve van bevésve. A talapzaton román, magyar és német felirat: „A Szovjetunióba elhurcoltak emlékére”. Körülötte 13 kopjafa „a malenkij robot” halálos áldozatainak állít emléket (fenti képünkön). Silabizálom a neveket, az évszámokat. Apa és fia, meglett korú asszonyok és férfiak mellett gyermekkorukból alig kilépett fiatalok: 1903–1947, 1926–1946, 1896–1947, 1927–1945, 1929–1947, 1923–1946, 1919–1947, 1920–1947, 1927–1945. Több név mellől a halálozás időpontja hiányzik, a mai napig nem derült ki, hol, mikor pusztultak el. A falubeliek és vendégeik számára felejthetetlen élményt jelentett a 2008-as emlékműavatás. Tőzmiske község önkormányzata, illetve a Simonyi Társaság nagyszabású rendezvénysorozattal adta meg a módját a simonyi napok alkalmával. A krónikás feljegyzése szerint: „Vasárnap, a katolikus templomban megtartott ökumenikus, kétnyelvű istentiszteleten magyarul ft. Hegedűs János plébános és Deák Bálint helybeli, németül Walter Sinn szemlaki evangélikus-lutheránus lelkész hirdetett igét. A feszület nyomában átvonultak a Simonyiak Emlékházának az udvarába, ahol a nyakuknál fekete szalaggal átkötött egy-egy fehér lepel borította 13 kopjafa, illetve a svéd gránitkőből készült közös emlékmű várt a leleplezésre. A kényszermunkára hurcolt 59, közülük ott elhunyt 13 simonyifalvi emlékére a Balogh Csaba közreműködésével egy-egy kopjafát faragó Brittich Erzsébet képzőművész személyes indíttatású, lélekbemarkoló beszédben ismertette az elhurcoltatásuk, a kínlódásuk történetét. A műsorvezető Szívós László felszólítására nemzeti viseletbe öltözött fiatalok a neveket és születési, esetleg a halál évszámát viselő kopjafákhoz járultak, amelyek lábainál egy-egy nemzetiszínű szalaggal övezett, jelképesen búzakalászt és fenyőágat tartalmazó koszorúcskát és mécsest helyeztek el, miközben a hozzátartozók leleplezték, sírva körbeállták a kopjafát. A külön csoportot alkotó öt női, tulipános kopjafával kezdték, és a nyolc férfinak emléket állító, szív díszítésűvel fejezték be. (…) Az emlékmű Haász Tibor polgármesterrel az élen a tőzmiskei tanács, a Megyei Kulturális Központ, illetve számos helybeli cég és magánszemély anyagi támogatásával készült, a kőmunkát Szívós László és csapata, a parkosítást a felesége, Irén végezte.”
Nagyapám falujában. Még a Szívós-portán beszélgetve derült ki, hogy kedves riportalanyom, Irénke portyánk utolsó falujában, Bélzerinden tanít. A jelenleg alig százhetven lelkes, apró településen az elmúlt tanévben mindössze négy kisiskolásra futotta, Irénke tanító néni az öt helybeli óvodást is a szárnyai alá vette. Kész csoda, hogy – a bezárásáról szóló vészhírek ellenére – az önkormányzat, személyesen Haász Tibor fellépésének köszönhetően a liliputi tanintézmény a mai napig működik. 1900 táján, amikor anyai nagyapám, dr. Gyenge János pásztorolta néhány évig a gyülekezetet, akkor is a vidék legkisebb falujaként tartották számon, mintegy félezren lakták, pedig a 19. század második felében élte a virágkorát. Fényes Elek geográfiai szótárának adatai szerint – a simonyifalvi határrész leválasztása előtt – a falu határának közel háromnegyed részét erdőségek borították: „Róna lapályos határa 4000 hold, mellyből 676 h. szántóföld, 250 h. legelő, 175 h. rét, 2899 hold tölgyes erdő. Sok sertést és marhát tenyészt. Vizei: a Fekete-Körös, Szartos, Tőz, és Leveles folyók, és Kalakampós tó.”
A történelemnek a falut érintő viharai mellett több árvíz és egy tűzvész is pusztította Bélzerindet. Volt, amikor elnéptelenedett, s a természeti csapások következtében háromszor költöztették át a települést, míg – mire nagyapám odakerült – meg nem állapodott a mostani helyén. A múlt századelőn gyakran megközelíthetetlen volt a nagy esőzések idején, ennek ellenére, mint Gyenge János hagyatékából kiderült, a falu nagy tudományú fiatal lelkipásztora nem szigetelődött el a világtól. Amikor 1908-ban megírta a Servet Mihály pöre című könyvét, több mint húsz francia, angol, német és magyar forrásmunkát használt fel, sűrűn levelezett Párizs, London, Genf professzoraival. Vadász és Tőzmiske között jobbra térve jó minőségű mellékúton kanyarodunk Bélzerindre. Annyira kihalt a falu, hogy amíg elérünk a templomig, ahol a polgármester vár bennünket, egy teremtett lélekkel sem találkozunk. Mint utólag megtudom, mindenki a határban dolgozik, most van a „fokhagymaszüret” dandárja. Ugyanis ez a fűszernövény a paprika mellett legfontosabb megélhetési forrása a falubelieknek. Annyira jó híre van a bélzerindi fokhagymának és paprikának, hogy jószerével nem is szorulnak piacozásra, a viszonteladók helyben vásárolják fel a terményeket. Erről nagyapám kései utóda, Petrucz János helybeli lelkipásztor tájékoztat, méghozzá telefonon, ugyanis – lásd fentebb emlegetett pechsorozatunkat – előzetes egyeztetésünk ellenére, halaszthatatlan ügyei Nagyváradra szólították. Ilyenformán az apró gyülekezet népmozgalmi adatairól is távbeszélőn keresztül kapok tájékoztatást. Petrucz tiszteletes 2004 óta szolgál a faluban, ez alatt a hét esztendő alatt hatszor keresztelt, hatszor esketett, és tizenötször temetett. „Régóta fennálló demográfiai egyensúlyborulás következtében fura helyzet állott elő: mindig több fiúgyermek születik a faluban, mint leány. Belterjesen köttetnek házasságok, a felcseperedett ifjak nem törik magukat, hogy másfelől szerezzenek párt maguknak, s ennek a mentalitásnak tulajdoníthatóan nagy az agglegények száma.” A lelkész legalább tíz családtalan öregfiút emleget, ez egy ennyire kis lélekszámú közösség esetében nagyon magas arány. Jelenleg négy olyan fiatal házaspárt tart számon, amelyiknél a „gyermekreménység” reális. Nagyon szorgalmas emberek a bélzerindiek. Sokatmondó köszönési forma, hogy a hagyományos „jó napot!” kívánás helyett a „mit dolgozik?” kérdéssel üdvözlik egymást. Nemcsak szorgosak, hanem segítőkészek is. Jellegzetes szokás, hogy a lakosság jelentős részét kitevő néhány nagycsalád, szélesebb rokonság nagy munkák idején – lett légyen szó akár építkezésről, akár betakarításról – mindig összefog. Az összetartás régi tradíció, szép példája volt a 19. század második felében, az 1860 és 1870 között évente megismétlődő nagy árvizek után, melyek teljesen elsöpörték az akkor ezerlelkes falut, s a lakosság fele elmenekült, a maradék félezer úgy teremtett magának új lakhelyet, hogy először a régi középületeket bontották le, építették újra közös erővel. Így lett Bélzerindnek „új” iskolája a templom mellett, a Simonyi bárótól kapott területen.
Hatszemközt a polgármesterrel. A parókiára ülünk be Haász Tiborral (képünkön) beszélgetni, s a lelkészék távollétében is szíveslátásban részesülünk. A polgármester tősgyökeres simonyifalvi, de az eddigi tapasztalataink alapján bizton állíthatjuk, hogy mind a négy település gondját a szívén viseli. Ő maga is gazdálkodó lévén – 150 hektárnyi területen –, nagyon sajnálja, hogy a község 11 ezer hektáros határának, melyből 5 ezer hektár a szántó, már alig a felét művelik meg. A nagyállat-tartás is vészesen visszaesett. Egy gazdának van negyvenvalahány szarvasmarhája, a falu tíz tehene mellé csordás sem szükségeltetik. A község felségterületén működő három, egyenként 8160 sertést hizlaló farm olyan mértékben gépesített, számítógéppel irányított rendszer, hogy csupán négy-négy alkalmazottat foglalkoztat. Egyetlen kisüzem működik Simonyiban, 16 alkalmazottal. A többi munkavállaló a közeli kisvárosokba ingázik.
A mostoha körülmények ellenére a polgármester szerint jelentős eredmény, hogy a románok és a magyarok mellett az igen nagy létszámú – Vadászon 800, Tőzmiskén 330 lelkes – cigányság többsége is dolgozik valahol. „Hogy ilyen magas a romák lélekszáma, sok gonddal jár, nem könnyű kezelni őket, nagy szociális problémáik vannak, a mindennapi megélhetés is gond nekik, most is van négyszáz személy, aki szociális segélyen van. Őket nem könnyű munkára fogni. Lényegében az okoz feszültséget köztük és az őshonos helybeliek között, hogy ők nem tudnak úgy elmenni a termény mellett, hogy ne vigyenek belőle. Minden nyári szezonban, amikor jön a gabonaérés, meg kell szerveznünk az őrizetet. Ilyen csoportokat hozunk létre őrszolgálatra, akiket felhatalmazunk azzal a joggal, hogy megállíthassák őket, főleg Vadászon. A hidakat részben felszedtük, hogy ne járhassanak bárhol szekérrel keresztül, végig kell jöjjenek a falun, hogy lássák őket. A modernizációt elkezdtük a cigánytelepeken is. Amikor először megválasztottak, 2000-ben, sokkal elmaradottabb volt az egész cigány közösség. Most egyre több fiatal, emancipált család van, akik eljárnak dolgozni a gyárakba, meg lehet nézni a lakásukat, vásároltak háztartási gépeket, vannak már ilyenek. Azt lehet mondani, hogy tíz évvel ezelőtt 90 százalékuk tengett-lengett, meg alkalmi munkából élt, most úgy gondolom, csupán 30 százalék körül vannak ilyenek. A többi már el van helyezkedve, be van illeszkedve a társadalomba. Nagy változás történt. Vannak testvértelepüléseink is, támogatják a roma közösséget, hoznak nekik mindenféle dolgot, a gyerekeket segítik, a gyerekek öltöztetését, tanszerekkel való ellátását. Belga partnerünk főleg a vadászi iskolát támogatja és a nemrégiben – mondhatni számukra – felépült új vadászi óvodát. A cigánytelepen minden utca járhatatlan volt esőzések idején. Elkezdtük rendbe szedni és lekövezni. Most már eljutottunk oda, hogy elkezdtünk aszfaltozni. Ezt szeretném folytatni, erre dolgoztunk ki egy projektet. Több mint 7 kilométert fogunk aszfaltozni augusztusban. Csak abban látom a perspektívát, hogy minden cigánygyerek járjon iskolába, tanuljon szakmát. A modernizáció, az életkörülmények javulása számos részeredményt jelent. A bélzerindi bekötőutat 2004-ben aszfaltoztuk le. Az itteniek szerencséje, hogy a közösséget támogató holland testvérgyülekezetnek köszönhetően már tizenhárom éve kiépült a falu vízhálózata. Most az egész községben a vízprogram megy. Mindenütt le van fektetve a vezeték, a vízüzem Vadászon lesz, meg vannak fúrva a kutak, még egy arzéntisztító állomással is el lesz látva, mivel a mélyfuratok arzéntartalma magasabb a szabványnál. Az iskolákat mind felújítottuk, részint kormányzati pénzekből, részint önerőből. A kultúrotthonokat is renováltuk minden településen, a simonyifalvin még dolgozunk, oda akarok most egy hűtőházat építeni, és vízblokkos belső vécéket.”
Bélzerind büszkesége. Beszélgetésünket a parókiával átellenben ékeskedő kultúrotthonban folytatjuk. Később a lelkipásztor is megerősítette, amit Haász Tibor bizonygat, hogy a bélzerindiek „olyanok, mint a székelyek”. Kőművességhez, fafeldolgozáshoz, ácsmunkához, de még a szövéshez is értő emberek. A polgármester igyekszik maximálisan igénybe venni az „aranykezűeket”, olyan brigádot alakított ki helybeliekből, akik szívesen elvállalják minden középület építését, bővítését, felújítását. Jól jár a község, hiszen megbízhatóak, és jól járnak ők is, hiszen helyben biztosítanak számukra munkalehetőséget. A 2011 tavaszán általuk felújított, belül még festékszagú épület bárhol megállhatná a helyét. A nagytermet citromsárgára festették, a falak alsó részét préselt falemezzel körbeburkolták, új színpadot építettek, az épület helyiségeit – a hozzáépített, lakodalmak alkalmával használatos, oldalsó termet és tálalót is – a falak színéhez illő, világosbarna, csúszásgátló csempével burkolták, központi fűtéssel, vezetékes vízzel látták el az épületet. A négy kisdiáknak és öt óvodás fiókának fészket nyújtó iskolaépület is vadonatújnak tűnik. „Nem hagyom bezáratni ezt a legapróbb intézményünket sem, megszüntetése a falu halálát jelentené” – mondja búcsúzóul Haász Tibor polgármester.
Szilágyi Aladár. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Magyarok ezrei veszítenék el nyelvi jogaikat?
Az elmúlt hetekben nyilvánosságra kerültek a 2011. évi népszámlálás még nem végleges, nem hivatalos adatai. Amennyiben ezek az eredmények megfelelnek a későbbi végleges adatoknak, négy vagy öt erdélyi kisvárosban és csaknem tucatnyi községben 10-20 ezer erdélyi magyar veszíti el nyelvi, kisebbségi jogait. A jelenlegi törvényi szabályozás szerint a nyelvi, kisebbségi jogok jelentős része ahhoz kötött, hogy egy településen vagy közigazgatási egységben az adott nemzetiséghez tartozók aránya eléri-e a teljes lakosság 20%-át.
Ha tehát egy településen a magyarság aránya 20% alá süllyed, jogvesztés következik be.
A helyi közigazgatási törvényt a 2005-ös módosítás alkalmából magyar kezdeményezésre kiegészítették egy új cikkel (a 131-es számúval), amely szerint egyes kisebbségi jogok akkor is alkalmazhatóak, ha a jövőben egyes településeken az arány 20% alá csökken, azonban ez a kiegészítés három ok miatt sem jelent megfelelő védelmet.
Egyfelől a 131. cikk szerint ezeken a 20%-os küszöb alá süllyedt településeken immár nem kötelező, csak lehetséges a felsorolt kisebbségi jogok megadása. Másfelől ez a jogfenntartási lehetőség sem terjed ki minden, a helyi közigazgatási törvényben meghatározott nyelvi jogra, így például ezeken a településeken megszűnik a tanácshatározatok anyanyelvű igénylésének a joga.
Harmadrészt egységesen megszűnnek azok a jogok, amelyeket nem a helyi közigazgatási törvény, hanem más jogszabályok garantálnak: például elvész a 2004/340-es törvényben garantált jog a dekoncentrált szervekkel való anyanyelvű kapcsolattartásra; nem kell többé ezeken a településeken magyarul értő ügyfélszolgálati munkatársakat alkalmazni a hivataloknál (1999/188-as törvény), a kábelszolgáltatók törölhetik az összes magyar nyelvű csatornát a kínálatból, (504/2002-es törvény) stb.
A jogvesztés elkerülésére jogszabályi módosításokra lenne szükség, amelyeket még a hivatalos adatok nyilvánosságra hozatala előtt hatályba kellene léptetni. Így például megoldás lehet a vonatkozó jogszabályokban általában 20%-ról 15%-ra csökkenteni a nyelvi jogok határát, vagy annak általános szabályozása, hogy az etnikai arányok időközben bekövetkezett, a kisebbségek számára hátrányos megváltozása esetén továbbra is kötelező a nyelvi jogok biztosítása. A jövő héten megkötésre kerülő új koalíciós megállapodás lehetőséget jelentene, hogy megszülessen a politikai egyezség ezen törvényi változásokról.
Néhány település, ahol a magyarság feltehetően elveszti nyelvi jogait: Kisjenő város (Arad megye); Élesd város (Bihar megye); Erdőd város (Szatmár megye); Kőhalom város (Brassó megye); Felsőbánya város (Máramaros megye); Bodala község (Brassó megye); Kajántó község (Kolozs megye); Katona község (Kolozs megye); Szászfenes község (Kolozs megye).
A nyelvijogok.ro sajtóközleménye
Szabadság (Kolozsvár)

Népszámlálás: tucatnyi településen süllyedt 20% alá a magyarok aránya
A nyelvi jogok érvényesítéséért küzdő mozgalom aktivistái szerint magyarok ezrei veszíthetik el nyelvi jogaikat, Máté András szerint nem áll fenn ez a veszély.
A megnyert jogokat nem lehet elveszíteni, megszüntetni, erre európai bírósági döntés is létezik. Ezek a jogok érvényben maradnak, a többnyelvű helységnévtáblától a közigazgatási intézményekben történő nyelvhasználatig, attól függetlenül, hogy hány százalék alá csökken a magyarság számaránya” – nyilatkozta Máté András Levente ügyvéd, a képviselőház RMDSZ-frakciójának vezetője.
A politikust a nyelvijogok.ro közleménye kapcsán kerestük fel. A magyar nyelv közigazgatásban való használatáért küzdő civil mozgalom egy közleményben ugyanis a népszámlálás előzetes eredményeire hivatkozva jelezte, hogy négy vagy öt erdélyi kisvárosban és csaknem tucatnyi községben csökkent a 20%-os küszöb alá a lakosság számaránya. Aggodalmukat fejezték ki azzal kapcsolatosan, hogy 10-20 ezer erdélyi magyar veszítheti el nyelvi, kisebbségi jogait a 2011-es népszámlálás még nem végleges, nem hivatalos adatai szerint.
Rámutatnak, a jelenlegi törvényi szabályozás szerint a nyelvi, kisebbségi jogok jelentős része ahhoz kötött, hogy egy településen vagy közigazgatási egységben az adott nemzetiséghez tartozók aránya eléri-e a teljes lakosság 20%-át. Szerintük ha egy településen a magyarság aránya 20% alá süllyed, jogvesztés következik be.
Felidézik, a helyi közigazgatási törvényt a 2005-ös módosítás alkalmából az RMDSZ kezdeményezésére kiegészítették a 131. számú cikkel, amely szerint egyes kisebbségi jogok akkor is alkalmazhatóak, ha a jövőben egyes településeken az arány 20% alá csökken, azonban ez a kiegészítés a nyelvijogok.ro meglátásban három ok miatt sem jelent megfelelő védelmet.
Egyfelől a 131. cikk szerint ezeken a 20%-os küszöb alá süllyedt településeken immár nem kötelező, csak lehetséges a felsorolt kisebbségi jogok megadása, másfelől ez a jogfenntartási lehetőség sem terjed ki minden a helyi közigazgatási törvényben meghatározott nyelvi jogra, így például ezeken a településeken megszűnik a tanácshatározatok anyanyelvű igénylésének a joga.
Harmadrészt egységesen megszűnnek azok a jogok, amelyeket nem a helyi közigazgatási törvény, hanem más jogszabályok garantálnak: például elvesz a 340/2004-es törvényben garantált jog a dekoncentrált szervekkel való anyanyelvű kapcsolattartásra; nem kell többé ezeken a településeken magyarul értő ügyfélszolgálati munkatársakat alkalmaznia a hivataloknál (188/1999-es törvény), a kábelszolgáltatók törölhetik az összes magyar nyelvű csatornát a kínálatból, (504/2002-es törvény) – sorolják a közleményben.
A jogvesztés elkerülésére jogszabályi módosításokra lenne szükség, amelyeket még a hivatalos adatok nyilvánosságra hozatala előtt hatályba kellene léptetni – véli a civil szervezet. Meglátásukban megoldás lehet a vonatkozó jogszabályokban általában 20%-ról 15%-ra csökkenteni a nyelvi jogok határát, vagy annak általános szabályozása, hogy az etnikai arányok időközben bekövetkezett, a kisebbségek számára hátrányos megváltozása esetén továbbra is kötelező a nyelvi jogok biztosítása. A jövő héten megkötésre kerülő új koalíciós megállapodás lehetőséget jelentene, hogy megszülessen a politikai egyezség ezen törvényi változásokról – vélekednek.
A nyelvi jogok érvényesítéséhez szükséges 20%-os küszöb csökkentésére vonatkozó javaslatról Máté András úgy vélekedik, “nem kellene ezt a kaput megnyitni”, hiszen a nyelvi jogokra is érvényes az az elv, mi szerint a megnyert jogokat – mint például a nyugdíjra vonatkozó jogot – nem lehet elvenni. “Az Alkotmánybíróság a nyugdíjra vonatkozó jogot egy tulajdonjoghoz hasonlítja az Európai Bíróság döntése alapján. A megnyert jogokat pedig nem lehet elvenni, tehát törvénymódosításra sincs szükség” – szögezte le a képviselő.
Néhány település, ahol feltehetőleg 20% alá csökken a magyarság aránya
Kisjenő város (Arad megye);
Élesd város (Bihar megye);
Erdőd város (Szatmár megye);
Kőhalom város (Brassó megye);
Felsőbánya város (Máramaros megye);
Bodala község (Brassó megye);
Kajántó község (Kolozs megye);
Katona község (Kolozs megye);
Szászfenes község (Kolozs megye)
Transindex.ro

Gazdafórum Pécskán
Felszántották a problémákat
A szakmai tájékoztató és a rendszerváltás óta felgyülemlett helyi feszültségek, általános mezőgazdasági gondok, megoldatlan problémák között lavírozott pénteken este Pécskán az RMDSZ és a gazdaszövetség szervezte fórum, amelyen végül a résztvevők ez utóbbiak fele billentették el a mérleg nyelvét, mert a látottak-hallottak alapján erre volt szükségük. „Mindenkinek igaza van” – talált célba következtetésével a vita vége fele Bartok András, majd pontokba szedve, azért elmondta véleményét az elhangzott, néha személyeskedésekbe torkollott problémákról.
A kibuggyanó gondhalmazok között szó volt, többek között a több évre nyúló, biztonságot nyújtó országos mezőgazdasági stratégia hiányáról, a brüsszeli agrárpolitika kétarcúságáról, a romániai gazdák alárendelt szerepéről (Mester József), a pécskai magyar gazdák lassan évtizedes tervéről, a közös mérlegről (Molnár Gáspár), arról, hogy hány hektárra lenne szüksége egy családnak a tisztességes megélhetéshez (a kérdést Nagy István dobta be), a Pécska környéki földekről, egykori állami társulásokról, földosztásról, a gazdák hozzáállásáról, raktározásról, értékesítési elképzeléseiről, és sorolhatnánk szinte vég nélkül a vitában szóba került kérdéseket, de volt olyan résztvevő, aki előre megírt szöveggel készülve, amolyan mini reklámbemutatóval rukkolt elő a fűszerpaprika érdekében. Horváth Imre pedig megjegyezte, az RMDSZ-nek többet kellene foglalkoznia a gazdákkal, mert „a voksok fele innen érkezik”, elmondta, az ígéretekkel ellentétben mai napig nincs mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozó országos RMDSZ-alelnök, pedig nagy szükség lenne munkájára, érdekvédelmi tevékenységére, de hiányolta a vágóhidakat is: „bezáratták a régieket, és nem tettek újakat a helyükbe”. Végül Faragó Péter a szaktárca államtitkárától a fórum alatt megtudta, hogy létezik egy rendelet, amely megkönnyíti, egyszerűsíti a vágóhidak megnyitását.
A vita vélhetően lapos, rövid monológokká süllyedt volna, ha előzőleg a szakemberek támogatási, pályázati ismertetői nem ágyaznak meg. Zágoni Szabó András, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete (AMMGE) ügyvezető elnökének köszöntőjét követően Faragó Péter RMDSZ-es képviselő beszélt a gazdafórum alapötletéről, fontosságáról, majd Ioan Pop, a pécskai APIA-kirendeltség vezetője ismertette a támogatási rendszert, a kérhető szubvenciók, növénytermesztési, állattenyésztési összegeit.
Gáll Mihály, az Aradi Mezőgazdasági Kamara tanácsosa, az AMMGE alelnöke pályázati lehetőségeket ismertetett, kiemelve azt a június 1-jétől induló kiírást, amelynek célja a 40 év alatti gazdák – akik a gazdaságot szüleiktől, nagyszüleiktől örökölték, és folytatni akarják – támogatása, de létezik pályázat a 40 év fölöttieknek is rendkívül kedvező feltételekkel, ennek részleteiért őt kell megkeresni hivatalában vagy az RMDSZ székházában. Kocsik József AMMGE-elnök is azt javasolta, tájékoztatásért forduljanak az Egyesülethez, mert „mostanra összeállt a csapat” és több problémában is segíteni tudnak.
A fórumon kiderült, aki valóban pályázni akar, naprakész információkat szeretne rendeletekről, aktuális mezőgazdasági kérdésekről, annak van hova, kihez fordulnia, annak ellenére, hogy kevés a magyar szakember az állami agrárhivatalokban. Aki viszont tisztségbe került, bármikor, bárki rendelkezésére áll.
Az RMDSZ-szervezte gazdafórum második állomása ma, szombaton délelőtt Kisjenőben volt.
Irházi János

Beszélgetés Nagy István tanárral, az EMNT Arad megyei alelnökével
„Az erdélyi magyarokat nem a pártok osztják meg”
– Közelednek a helyhatósági választások. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tagjai valószínűleg a Tanács tavaly ősszel bejegyzett pártjára, az Erdélyi Magyar Néppártra (EMNP) fognak szavazni. Van-e ilyen, nevezzük így, erkölcsi kötelezettség? Tulajdonképpen mi a viszony az EMNT, mint közéleti mozgalom és pártja, az EMNP között?
– Az Erdélyi Magyar Néppárt NEM az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Pártja! Mindkettő önálló jogi entitás, akkor is, ha szemléletmódjuk azonos. Eszközrendszerük azonban eltérő. Az EMNT civilszervezet és, az RMDSZ-szel ellentétben, nem indulhat választásokon, ezért kellett létrehozni a szemléletmódjának politikai képviseletét ellátó EMNP-t.
Az EMNT szimpatizánsai, a helyzetteremtő, közösségépítő politizálásban hívő erdélyi magyarok jelentős hányada, különösen a szórványban élők igen nehéz helyzetben vannak napjainkban.
Az RMDSZ tetteiben sajnos nem, hanem csak szólamaiban az, aminek indult, ezért a Tőkés László értékrendjét vallók a tulipánra nem szívesen pecsételnének. Szórványban viszont ennek az értékrendnek többnyire nincsenek jelöltjei, mert az EMNP – a kiátkozását kerülendő – nem vállalta, hogy jelölteket indítson.
A szavazati joggal rendelkező erdélyi magyarok felnőtt emberek, és saját belátásuk szerint járnak el a helyhatósági választás napján.
Soha sem merült föl, hogy az EMNT-szimpatizánsoknak kire kellene szavazniuk. De a lehető legtermészetesebb, hogy ahol az lehetséges, ott a szervezetből kinőtt párt jelöltjeire szavazzanak.
– Arad megyében állított jelölteket az EMNP? Lesz kire szavaznia tagságának és szimpatizánsainak?
– Arad megyében három helyen állított jelölteket a párt: Kisjenőn, Szintén és Fazekasvarsándon. Utóbbin polgármesterjelöltje is van az EMNP-nek, aki Miszlai Ferenc. Aradon, Pécskán, Kisiratoson és Nagyzerinden nem indít jelölteket a párt.
Bár az Arad városi szervezet elsőként alakult meg a megyében, tekintettel a város és a megye magyarságának alacsony számarányára, itt nem indított a párt saját jelölteket, mivel nem kívánja megosztani a magyar szavazatokat, ami akár a magyar képviselet elveszítését is okozhatná.
A Néppárt mindig is azt hangsúlyozta, hogy a tömbmagyar területeken, elsősorban Székelyföldön, meg kell adni az erdélyi magyaroknak a választás lehetőségét, mégpedig magyar pártok között, ne kelljen függetlenként vagy román pártban induljon az, aki nem ért egyet a helyi RMDSZ-esekkel. Ott pedig, ahol számarányunk kicsi, szórványban élünk, mint például Arad megyében, itt összefogásra, koalícióra van szükség, a magyar képviselet érdekében.
Kisjenőn és Szintén sikerült megegyezni a helyi RMDSZ-vezetőséggel egy kölcsönösen előnyös koalíciós lista indításában, amelyeket a Néppárt országos vezetősége is jóváhagyott.
Sajnos, Kelemen Hunor és az RMDSZ országos vezetősége elzárkózott bármilyen helyi koalíciótól az EMNP-vel, ezért külön listákat indított a párt mindkét helységben.
– Némelyek attól tartanak, hogy a magyar szavazókra számító három párt (RMDSZ, Magyar Polgári Párt, EMNP) annyira megosztja a hazai magyarokat, főleg a szórványban, hogy végül három szék közt a pad alatt maradnak, képviselőik nem jutnak be a parlamentbe, ami a hazai összmagyarság kárára válik. Ez persze a pesszimista forgatókönyv. Ön szerint lenne optimista?
– Az erdélyi magyarokat nem a pártok osztják meg. A magyarok egy részének elege lett a törtető székvadászokból, akik nagyon megszaporodtak az RMDSZ-ben. Arad megyében is van olyan, aki négy év képviselőség után most hátat fordít a szervezetnek, mert nem toltak alá igazgatói, államtitkári széket.
Arad megyében őszre minden bizonnyal eggyel kevesebb képviselőt lehet majd választani, így már most megjósolható, hogy a 9%-nyi magyar nem tud senkit Bukarestbe juttatni, induljon az akármilyen magyar összefogással is.
Az erdélyi magyarság politikai érdekképviselete sajnos egyre véznább. Ez az RMDSZ pártérdekű politizálásának, alamizsnamorzsa-gyűjtésének a következménye. Ez hozta létre a Magyar Polgári Pártot és az Erdélyi Magyar Néppártot is. Létrejöttük válasz az RMDSZ-szel szembeni elégedetlenségnek.
Kelemen Hunorék Kolozsváron, Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Temesváron, Marosvásárhelyen nem hagyták a megegyezést. Az aradi RMDSZ-es vezetőkben föl sem merült, hogy miként lehetne erősíteni a magyar szavazók közösségi érzését. Kolozsváron ezért kiszállt a listájukról a mostani alpolgármesterük és megyei tanácsi alelnökük.
Lehetséges azonban derülátó forgatókönyv is. Ehhez az kellene, hogy a székeikbe belemelegedett RMDSZ-esek hagyják maguk mögött az arroganciájukat, amire – sajnos –, emberekről lévén szó, szinte semmi esély.
Egyelőre úgy tűnik, hogy az RMDSZ nagyon rászorult egy nagy vereségre.
Hiteles közvetítőkre, konfliktuskezelőkre, belső diplomatákra lenne szükség ahhoz, hogy rendeződjenek az erdélyi magyar politikai sorok.
– Az EMNP milyen eredményével lenne elégedett Arad megyében a helyhatósági választásokon?
– A párt megyei vezetői, Burián Sándor elnök, kisjenői orvos, Kisjenőn Kelemen Gáspár, Szintén Vass Balázs, Tabár Renáte és Véber Lajos, míg Varsándon Miszlai Ferenc, Delezsán János, Mladin István és Kunosy Hildegard tanácsba jutásával lennénk elégedettek.
Jámbor Gyula. Nyugati Jelen (Arad)

Isten segítségével, közösségi összefogással
Gyülekezeti házat avattak Erdőhegyen
Szombaton az erdőhegyi református templomban 10 órakor, az elkészült közösségi ház megáldása alkalmából tartott ünnepi istentiszteleten ft. Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke igehirdetésének alapgondolatát a 23. zsoltár 4. és 6. verseiből merítette, mert a gyülekezeti ház 4 évvel ezelőtt kezdődött tervezésétől, az építkezés elkezdésétől végig az áldozatkész lelkészekkel és az őket segítő hívekkel volt.
A templommal együtt a gyülekezeti ház is Istennek a háza, ahol a közösség- és gyülekezetépítés fontos tevékenysége zajlik, e hajlékot ugyanolyan megkülönböztetett lelkülettel keressük fel, mint a templomot. Ha e közösséget Isten ilyen messzemenően támogatja, azt jelenti, hosszú távú tervei vannak vele. Manapság, amikor nemcsak a világban, hanem a gyülekezetekben, a közösségekben, a nemzetben is válság ütötte fel a fejét, Isten jósága és kegyelme az egyetlen biztos támasz, kivezető út lehet számunkra. Ezekkel a gondolatokkal kérte Isten áldását az új hajlékra, a felépítésében szorgoskodott lelkészekre, hívekre és támogatókra, az itt szervezendő közösségépítő munkára.
Nt. Papp József lelkipásztor régen várt napnak nevezte a szombatit, amikor a közösségi összefogás és az isteni kegyelem jóvoltából egy álom vált valósággá. Isten segedelmével a szív, a hit és az akarat valósította meg, ezért büszke lehet rá Erdőhegy-Kisjenő népe, amelynek fiai a fiataloktól az idősekig kivették részüket a munkából. Tehát a házban egy kicsit mindnyájan benne vannak. Köszöntötte az egybegyűlteket, név szerint kiemelve ft. Csűry István püspököt, nt. Módi József esperest, Venter Miklós egyházmegyei főgondnokot, lelkész elődjét, nt. Kovács Gyulát, Horváth Levente alprefektust, Bognár Levente aradi alpolgármestert, ay RMDSZ megyei elnök;t, Gheorghe Burdan kisjenői polgármestert, Iosif Matula EP képviselőt, D-tru Unc igazgatót, valamint a debreceni egyházmegye elöljáróit.
A köszöntöttek közül beszédet mondott egy-egy kiemelt igével a gyülekezeti ház megépítésében tanúsított közösségi összefogást méltatva nt. Módi József esperes; nt. Kovács Gyula, a munkálatokat elkezdő lelkipásztor; a munkálatokat támogató önkormányzat nevében Gheorghe Burdan kisjenői polgármester; a közösséget mindenben támogató Iosif Matula EP képviselő; Bognár Levente aradi alpolgármester, RMDSZ megyei elnök és Horváth Levente alprefektus. Nt. Papp József és nt. Kovács Gyula a közösségi házépítésben tanúsított kiemelkedő munkájukért emléklapot adott át a presbitereknek, illetve Molnár Csaba tervezőnek, míg a két lelkipásztornak hasonló emléklapot nyújtott át Bíró Zoltán főgondnok. A továbbiakban a templomkórus szolgált énekekkel, illetve Csanádi János nyugalmazott magyartanár, presbiter az alkalomból kiadott, általa szerkesztett emléklap alapján hely- és egyháztörténeti összeállítást olvasott fel, majd az általa mondott felvezetőkkel a Körösmente Irodalmi Kör tagja, Sime Judit szavalta el Olosz Lajosnak a templom megáldása alkalmából írt Ballagás című költeményét, aminek a román fordítását a férje, Sorin olvasta fel. A kórus újabb szolgálata után Szilasi Ildikó elszavalta Reményik Sándor Dobognak a beépített kövek című költeményét. A templom megáldásának a 60. évfordulója alkalmából Adorjáni Nagy Aranka papköltő, illetve Constantin Negulescu románul írt versének Csanádi János adott hangot. A bensőséges, lélekemelő istentisztelet a Szózat, majd a 90. zsoltár megszólaltatásával ért véget. Nt. papp József a jelen lévőket meghívta a közösségi ház megáldására, hivatalos megnyitására, az ott kiállító Vajda Ildikó festményeinek a megtekintésére, illetve a Mihai Veliciu Líceum étkezdéjében sorra kerülő ebédre.
A templomból kivonult tömeg a parókia kertjében épült impozáns közösségi ház elé vonult, ahol Bíró Zoltán főgondnok mondott magyarul és románul ünnepi beszédet. Miután röviden ismertette a tervezés, az építés, illetve a támogatás történetét, megemlítve az időközben elhunyt két presbitert is, annak a reményének adott hangot, hogy az épületből soha nem fog kihalni a magyar szó. Miután ft. Csűry István püspök, majd nt. Módi József esperes is áldást mondott a házra, a munkálatokat kezdő és a befejező lelkész, valamint a főgondnok elvágták a bejárati ajtó előtt kifeszített szalagot, felavatva a közösségi házat. A földszinti nagyteremben összegyűlt embereket süteménnyel, üdítővel, kávéval kínálták, miközben megtekintették Vajda Ildikó 17 olajfestményét és 12 akvarelljét, amelyeket már Aradon, a környező települések rendezvényein, de az anyaországban is megtekinthetett a művészetkedvelő közönség.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Előzetes népszámlálási adatok Arad megyéből (III.)
A 2011-es népszámlálás stabil lakossága és gazdaságai
A népszámlálás előzetes adatai szerint Arad megye lakossága 409 072 fő, ebből a megyeközpontban és a városokban 223 351, a községekben 185 721 lakos él. Közülük 197 216 a férfi, 211 858 a nő.
A lakosság gazdaságainak (háztartásainak) száma 150 698, az egy gazdaságra jutó lakosok száma 2,70. A háromnál valamivel több lakos/háztartás arányt a megye alig tucatnyi községe éri el, a 4 lakos/háztartás átlag pedig sehol nem fordul elő.
A megyeközpont lakossága 147 922 fő, ebből 69 861 a férfi, 78 061 a nő. Egy háztartásban átlag 2,40 fő él.
A nők száma minden közigazgatási egységben (város, község) meghaladja a férfiakét.
A megye városainak lakossága az alábbiak szerint alakult a tavalyi népszámláláskor:
Borosjenő 9078
Borossebes 5831
Kisjenő 7577
Kürtös 6849
Lippa 9648
Nagylak 7185
Pankota 6651
Pécska 11 885
Szentana 10 725.
Mint látható, Arad megyének – a megyeközponton kívül – mindössze két olyan városa van, amelynek lakossága (kevéssel) meghaladja a 10 ezer főt.
A községek közül egyetlen egy éri el a tízezres lakosságot: Vladimirescu (10 076), amely, mint ismeretes, már majdnem összenőtt Araddal. A második legnépesebb község Világos (7613), aztán következik négy „ötezres” – Vinga 5828, Ternova 5681, Mácsa 5449, Székesút 5252 lakossal, négy „négyezres” – Újzimánd 4476, Sikula 4231, Zabrány (Temeshidegkút) 4140, Ópálos 4008 lakossal.
A többi község négyezernél kevesebb lakosú, a legkevesebben Sistarovácon (326), Igneşti-en (669), valamint Menyházán és Sikulán (884 fő) élnek.
Magyar anyanyelvűek a megyében
Azok a lakosok, akik magukat magyar anyanyelvűnek vallják Arad megyében a 2011. évi népszámláláskor, 37 207-en vannak, közülük 22 597-en a megyeközpontban és a városokban, 14 610-en községeekben élnek.
Legnagyobb a számuk Arad municípiumban: 15 463. A második legnagyobb magyar közösség a pécskai (Tornyával, 3353), következik Kisjenő (Erdőheggyel, 1776), Újzimánd (Zimándközzel, 1610), Nagyszintye (Ágyával, 1524), Kisiratos (1474), Tőzmiske (Simonyifalvával, Vadásszal, 1312), Nagyzerind (Feketegyarmattal, 1208), Vinga (Majláttal, 1118), Nagyiratos (1085), Sofronya (Szentpállal, 830), Nagypereg (Kispereggel, 738), Fazekasvarsánd (564), Gyorok (553), Borosjenő (535), Pankota (485) stb.
Arad megyében egyébként mindössze 10 olyan közigazgatási egység (város, község) van, amelyben senki nem vallotta magát magyarnak, a többiben legalább 3 lakos vallotta magát magyar anyanyelvűnek.
Érdekes adat, hogy a ma már magát német anyanyelvűnek valló 2433 személy a megye 40 közigazgatási egységében él – 1642 a városokban, 791 a községekben.
Nyugati Jelen (Arad)

Ft. Pántya Elemér plébános úr munkássága városunkban
Tizenötévi szolgálat után, ft. Pántya Elemér plébános urat püspöki határozat alapján, elhelyezték városunkból. Már ideérkeztekor tele volt tervekkel, amelyek nagy részét valóra is váltotta, de mindig születtek új elképzelései, amelyek megvalósítása utódjára, ft. Groza Dániel plébános úrra hárulnak, akit tisztelettel köszöntünk városunkban.
Ft. Pántya Elemér plébános úr irányítása alatt, 2000–2001 között megépült a plébánia udvarában az Ifjúsági Ház, amely otthont adott számtalan vallási és kulturális rendezvénynek. Az Erdőhegyi Iskola tanulói is számtalanszor tartották itt előadásaikat, az évzárókra is itt került sor. Eközben általános renováláson esett át a plébánia, az ágyai erdőben lévő kápolna felújítására is sor került (2005), valamint munkálatok folytak a székudvari, a simándi, az ottlakai és a gyulavarsándi templomokban is. A városunkban lévő katolikus templom is megújult, kívül-belül.
A plébános úr gondot fordított az ifjúsággal való foglalkozásra, de városunk jeles szülötteinek is emléktáblákat állítottak szolgálata idején. Dr. Boros Béla címzetes érsek úr halála után a szülőházán emléktáblát avattak 2003-ban, a katolikus templomban is felszenteltek két emléktáblát, dr. Boros Béla és Radnai Farkas püspök urak tiszteletére. Megünnepeltük közösen Kisjenő első írásos említésének 800. évfordulóját és dr. Boros Béla érsek születésének 100. évfordulóját.
Ft. Pántya Elemér plébános úr 2008-ban megkapta az Arad Megyei RMPSZ Márki Sándor-díját. 2011-ben Kisjenő város díszpolgárává avatták a városnapok alkalmával.
Szolgálata idején, idén készült el a kisjenői katolikus templom belső felújítása. Munkásságának megkoronázása, a templom mennyezetét borító nyolc freskó, amelyeket mindenki megcsodálhat. Nyolc magyar szentet és boldogot láthatunk a mennyezeten: Szent István királyt, Imre herceget, Szent Piroskát (Szent László király lánya), Szent Erzsébetet (II. András lánya), Boldog Bogdánfi Szilárdot (püspök, vértanú, 2010. október 30-án avatták boldoggá, a nagyváradi székesegyházban), Szent Margitot (IV. Béla király lánya, Szent Erzsébet testvére), Szent László királyunkat és Boldog Gizellát (Szent István felesége).
Kisjenő-Erdőhegy lakossága köszönettel és hálával gondol az együtt megélt évekre, kívánjuk, hogy új plébániáján szeretet és megbecsülés övezze, valamint sok erőt a további munkához.
Sime Judit
Nyugati Jelen (Arad)

Borbély Zsolt Attila, az EMNT Arad megyei elnökének évértékelője
Ha nem lehet alma-modell, a szőlő-modellt kell alkalmaznunk!
Egy új esztendő kezdete, mindig jó alkalom a számvetésre. Ezúttal Borbély Zsolt Attilát – akit tavaly áprilisban választottak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Arad megyei szervezetének élére – kértük fel a mögöttünk lévő év értékelésére.
– Megítélése szerint milyen évet zárt a magyarság, különös tekintettel arra, hogy az EMNT országos elnöksége az Autonómia évének nyilvánította a 2013-as esztendőt? Közelebb került közösségünk ehhez az áhított célhoz?
– Tény, hogy ma már nem tabukérdés, hanem közbeszéd tárgya az autonómia és a román hatalom nem kiált ügyészért, bíróért, börtönért e célkitűzés kapcsán, mint tette ezt tíz esztendeje. Az is tény, hogy közelebb kerültünk az erdélyi magyar autonómiaelvű konszenzushoz, amit mi sem példáz jobban, mint az, hogy míg az erdélyi magyarság urnákhoz járuló részének többségét képviselő RMDSZ tavaly március 10-én, a Székely Szabadság Napján nem vett részt a marosvásárhelyi autonómia-tüntetésen, addig a Székelyek Nagy Menetelését támogatta. Nem csoda, hogy az 1996. óta a neptuni ihletésű, az önfeladó politikát, a klikkérdekű bukaresti paktálást képviselő Markó Béla és a tüntetésen való részvételt szorgalmazó jelenlegi elnök, Kelemen Hunor között feszültség alakult ki. Előbbi egy magyarországi bal-liberális hecclapban, az Élet és Irodalomban kigúnyolta a menetelésen részt vevő -eseket, utóbbi megvédte őket. Az RMDSZ fősodra a hivatalban levő elnököt látszik támogatni e kérdésben. Ugyanakkor azt hallani, hogy az RMDSZ lassan húszéves késéssel, de végre tető alá hozza a székelyföldi területi autonómiáról szóló statútumát. Jobb későn, mint egyáltalán. Mindemellett az Európai Parlamenti választások kapcsán a magyar összefogás vonatkozásában megfogalmazódó RMDSZ-es ellenállás aggasztó. Nem lenne jó, ha egymás ellen indulnának a magyar politikai erők, nem valószínű, hogy megismételhető a 2007-es eredmény, amikor Tőkés László és az RMDSZ is külön-külön elérte a bejutáshoz szükséges küszöböt.
– Mi a helyzet Aradon?
– Aradon folytattuk a régebben megkezdett közösségépítő tevékenységeinket, ezek közül kiemelném a Táncsics-díj kapcsán az addiginál is szélesebb körű ismertségre szert tett Szaniszló Ferenc magvas, lényeglátó előadását, s bekapcsolódtunk az országosan meghirdetett akciókba is. Gondolok itt a régiósítás elleni tüntetésre, vagy arra, hogy közvetlenül karácsony előtt a Tőkés László Alapítvány jóvoltából ösztöndíjakat adhattunk át országszerte a jó eredményeket elért, szilárd nemzeti öntudatú diákoknak. Nem EMNT-s megvalósítás, de a közösségépítés szempontjából fontos fejlemény a Tulipán könyvesbolt borozós profil-kiegészítése: nemzetpolitikai szempontból kevés olyan fontos kérdés van, mint az, hogy hol találkozhatnak a kulturális és egyházi eseményeken kívül egy közel kétszázezres nagyvárosban szétszórt magyarok, hova térhetnek be, ahol magyar szó és magyar környezet várja őket.
– Ha már szóba került a Tulipán, az EMNT két nagy sikerű, telt házas könyvbemutatót is szervezett itt, s mint a sajtóból értesültünk, megjelent egy harmadik könyve is, mely az elmúlt tíz esztendő politikai történéseit foglalja össze. Minek köszönhető a közírói aktivitásának ilyetén fellendülése, és számíthatunk-e arra, hogy harmadik könyvét is bemutatják Aradon?
– Kaptam egy közel fél éves ösztöndíjat arra, hogy megírjam az EMNT első tíz esztendejének történetét, amiből végül az erdélyi magyarság utóbbi évtizedének „belpolitikai” krónikája lett, ugyanis nem lehet az EMNT-ről úgy írni, hogy közben ne essen szó a szervezet tevékenységének kontextusáról, az RMDSZ-ről, a Magyar Polgári Pártról s persze az EMNT által létrehozott Erdélyi Magyar Néppártról. E nagyobb szabású monográfia oldalvizein született meg „A Neptun-gate” című kötet, mely régi adósságom volt, valamint a „Nemzeti önrendelkezés – a magyar jövő útja” című kötet, mely az elmúlt húsz évben az Erdélyi Napló hasábjain megjelent nemzetpolitikai eszmefuttatásaimnak válogatása. E két kötetet egyébként eddig összesen tizennégy helyszínen mutattuk be a helyi EMNT szervezésében Torockótól Marosvásárhelyen, Csíkszeredán át Barótig. A harmadik kötetnek eddig csak Kolozsváron volt bemutatója, de ha megjelenik az utánnyomás, akkor Aradon, Temesváron és Kisjenőben feltétlenül szervezünk könyvbemutatót.
– Jövőre parlamenti választások lesznek az anyaországban. Mennyiben érint ez minket, erdélyi és partiumi magyarokat?
– A magyar állampolgárság kiterjesztése minden azt igénylő magyarra nézve rendkívüli fontosságú, nemzetpolitikai jelentőségében túlbecsülhetetlen lépese volt a 2010-ben győztes politikai erőknek. Bizonyos mértékig jóvátétel volt ez, visszakaptunk valamit, ami lelkileg és közjogilag egyaránt fontos, valamit, amit a történelem vaskényszere vett el tőlünk. A világon mindenütt elismert, bevett közjogi kapocs jött létre a trianoni határokon kívül rekedt egyén és az anyaállam között. E lépés igen fontos a Borbély Imre által közel két évtizede „szubszidiáris nemzetstruktúrának” nevezett közösségi létszerkezet megteremtése szempontjából is. Ha ugyanis nem élhet minden magyar egy hazában, a Kárpát-medencében, amit az „alma-modell” testesít meg szimbolikusan, akkor meg kell nézni, hogy milyen struktúra az, amely egyszerre biztosítja az egyes nemzeti közösségek megmaradását és a Kárpát-medencei magyarság együttmozgását, együttlélegzését. Ez pedig, a „szőlő” modelljével leírható említett nemzetstruktúra, melynek keretében minden nemzetrész szert kell, hogy tegyen maximális önállóságra, önszerveződésre, optimális esetben autonómiára s az egyes nemzetrészeket, melyek a szőlőszemekkel szemléltethetőek, a kocsány tartja össze, mely a határokon átívelő társadalmi és politikai intézményekben, s nem utolsósorban a közös állampolgárságban ragadható meg. Jövőre a magyarországi választásokon összmagyar parlamentet választunk, mindenki szavazhat, aki ezt a mind szimbolikus, mind közjogi szempontból jelentős aktust fontosnak tartja. Jövőre a Kárpát-medencei közös magyar sorsalakítás nemcsak szívet melengető szólam lesz, hanem megélt valóság.
– Úgy legyen, köszönöm a véleménynyilvánítást.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),

RMPSZ-továbbképző az Erdőhegyi Általános Iskolában
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetség Arad megyei szervezetének köszönhetően Körösköz pedagógusai évközi továbbképzésen vettek részt az elmúlt hétvégén az Erdőhegyi Általános Iskolában.
Pénteken 9 órakor kezdődött a képzés, a megnyitón részt vett Kisjenő polgármestere, Gheorghe Burdan, alpolgármestere, Ioan Tripa, valamint a programvezetők, Matekovits Mihály és Kiss Anna. Matekovits Mihály köszöntötte az egybegyűlteket, bemutatta az előadókat, akik Csíkszeredából érkeztek, majd Gheorghe Burdan polgármester beszédében kifejezte örömét, hogy városunk ilyen rangos eseménynek ad otthont és biztosított mindenkit a mostani és mindenkori támogatásáról.
A továbbképzésen Ágya, Arad, Feketegyarmat, Kisiratos, Kispereg, Majláthfalva, Nagyzerind, Simonyifalva, Szapáryliget, Szentpál és Vadász pedagógusai, összesen 50 óvónő, tanító és tanár foglalkozott behatóan az értő olvasás alapjainak elsajátításával. Az előadók Porsche Éva tanfelügyelő, tréner (Hargita Megyei Tanfelügyelőség), és dr. Zsigmond István főiskolai docens, (Kecskeméti főiskola, Tanítóképző Kar) két csoportra osztották a jelenlévőket, majd megkezdődött a munka. A elmúlt hétvégére kiterjedő interaktív és rendkívül jó hangulatban zajló tevékenységeket csak kávészünetek és ebédszünet szakította meg. A résztvevők elsajátítottak számos gondolkodást fejlesztő, megjegyzést, egyéni tanulást segítő módszert és technikát.
Az Erdőhegyi Általános Iskola tantestülete köszönetet szeretne mondani az Arad megyei RMPSZ vezetőinek Matekovits Mihálynak és Kiss Annának, amiért idén iskolánk adhatott otthont az évközi továbbképzőnek. Köszönjük bizalmukat és mindenben megnyilvánuló kedvességüket.
Szeretnénk megköszönni Gheorghe Burdan polgármester úrnak a tevékenység lebonyolításához nyújtott támogatását. Megköszönnénk előadóink türelmét és odaadását, köszönjük nyitottságukat és azt, hogy megosztották velünk tudásuk legjavát az értő olvasás fejlesztésével kapcsolatban. Köszönjük pedagógustársainknak, hogy megtisztelték rendezvényünket, ilyen nagy számban ellátogattak iskolánkba.
Sime Judit iskolaigazgató és az Erdőhegyi Általános Iskola tantestülete
Nyugati Jelen (Arad),