Forr a dal már – Ötvenhatról egészen másképp
Tóth Péter Lóránt Radnóti-díjas versmondó rendhagyó történelem- és irodalomórát tartott október 13-án, csütörtökön a Csiky Gergely Főgimnáziumban. Kettőt is. Délben az V–VIII.-asokat, 14 órától a IX–XII.-es diákokat vitte vissza az időben, a 60 évvel ezelőtti, véres budapesti utcákra. Vetítéssel, versekkel, történelmi adatokkal, hősökkel és a szabadság hatalmas erejével tarkított tanóra volt ez a javából, egészen másképp. Mégpedig úgy, hogy a jelen lévő diákok nagy része – egy-két kivételtől eltekintve – szájtátva hallgatta a testnevelés-történelem szakos tanár előadását.
A Corvin közi hősökről szóló pódiumműsor mottója: Diákok voltak. És ők csinálták a dicsőséges forradalmat!, címe Forr a dal már. Aktuális műsorát Tóth Péter Lóránt az 1956-os Emlékbizottság támogatásával 65 állomásból álló körúton mutatja be a Kárpát-medencében és Kanadában élő magyaroknak.
A 65 helyszín legelső állomása Arad volt, október 14-én, pénteken pedig Kisiratosra viszi az 56-os eseményeket a kunszentmiklósi versmondó.
Tóth Péter Lóránt pódiumműsora diákközpontú, képes megszólítani a fiatalokat és fenntartani a figyelmet több mint egy órán keresztül, segítségül hívva József Attila, Márai Sándor, Faludy György, Jobbágy Károly, Bereményi Géza stb. szellemét.
„Én azt kívánom, hogy nekünk soha ne kelljen utcára vonulni, soha ne kelljen fegyvert fogni és azt a szabadságot, amit örökségbe kaptunk, tudjuk értékelni, megőrizni és átadni az utánunk következőknek. De csak úgy tudjuk tovább adni, ha a mindennapi életünkben olyanokat cselekszünk, és úgy viselkedünk, hogy nekünk ne kelljen barikádokat emelni, és ne kelljen meghalnunk a szabadságért” – ezekkel a gondolatokkal zárta rendhagyó óráját Tóth Péter Lóránt.
Takáts D. Ágnes Nyugati Jelen (Arad)

56-os megemlékezés és magas állami kitüntetések átadása
„Mindig úgy éreztem, hogy a közösségért, a magyarságért tenni kell”
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján ünnepi megemlékezést tartottak a temesvári Csiky Gergely Állami Színház nagytermében, Magyarország tiszteletbeli konzulja, Tamás Péter, a Temes megyei RMDSZ, a Várbástya Egyesület, a Szórvány Alapítvány és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. Ez alkalommal a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki dr. Bárányi Ferenc orvos-írót, volt egészségügyi minisztert, karitatív tevékenységet végző közéleti személyiséget és Magyar Arany Érdemkereszttel Almási Vince Pál volt kisiratosi polgármestert.
A megemlékezés résztvevőit Tamás Péter tiszteletbeli konzul köszöntötte, aki 1956-nak a hozzánk szóló üzenetét fogalmazta meg.
„Újból és újból fel kell tennünk a kérdéseket: hogyan is állunk szabadságunkkal, értékeinkkel, vállaljuk-e az áldozathozatalt, felvállaljuk-e kisebbségi sorsunkat? Remélhetünk-e még jövőt a temesvári magyarságnak, hiszen magyarságunk felvállalása is bátorságot igényel, ha nem is akkorát, mint amekkorát az 56-os hősök felvállaltak” – mondta Tamás Péter, aki szerint ezekre súlyos a kérdésekre egyértelműen igennel válaszolhatunk és a közelmúlt eseményei (magyar alprefektus és alpolgármester kinevezése, templomfelújítások, Temesvári Magyar Napok stb.) optimizmusra adnak okot magyar jövőnket illetően.
Következett a magas magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadása, amelyeket Mile Lajos kolozsvári főkonzul megbízásából Tamás Péter tiszteletbeli konzul adott át. Dr. Bárányi Ferenc sajnos egészségügyi okokból nem lehetett jelen az eseményen, a jeles közéleti személyiség laudációját dr. Albert Ferenc mondta el, rendhagyó módon szabadon beszélve dr. Bárányi Ferenc életpályájáról, kiemelve, hogy a Bárányi-ház ajtaja mindig nyitva állt a közösségért tenni akaró magyarok előtt. Almási Vince Pál nemrég „aktív” nyugalomba vonult kisiratosi polgármester elévülhetetlen érdemeiről utódja, Korodi Józsa Erika kisiratosi polgármester beszélt nagy elismeréssel. Almási Vince, aki népes kisiratosi és pusztaszabolcsi küldöttséggel érkezett a díjátadásra, meghatottan köszönte meg a kitüntetést Tamás Péter tiszteletbeli konzulnak.
„Furcsa volt meghallgatni, ahogy mások elemezték az életutamat – nyilatkozta a díjátadás után a Nyugati Jelennek Almási Vince. – Én tettem a dolgom, nem érzem magam hősnek, azt csináltam, amit a szívem-lelkem diktált. Mindig úgy éreztem, hogy a közösségért, a magyarságért tenni kell. Soha nem gondoltam volna, hogy valaki erre fel fog figyelni, és még egy kitüntetést is fog adni.  Annak ellenére, hogy ezt nem vártam, természetesen jólesik! Amit éveken keresztül csináltam a faluért, a közösségért, a magyarságért, abban semmiféle személyes érdekem nem volt, úgy éreztem, hogy a közösséget, a magyarságot meg kell tartani! A magyar vendégek, testvértelepülések képviselői mindig mondják nekünk, hogy átjönnek hozzánk magyarságot, nemzeti tudatot és nemzeti érzetet tanulni. Mi azt mondtuk, hogy hozzájuk megyünk tanulni, mert egy lépéssel közelebb állnak Nyugathoz és magasabb szinten vannak, de amikor magyarságról van szó, akkor mindig jó érzéssel tapasztaljuk, hogy ők minket nagyra tartanak.”
Az 1956-os hősöknek járó Szabadság-szobor emlékplaketteket és érdem okleveleket Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök adta át Teodor Stanca, Caius Muțiu és Oberten János uraknak, akiket az 1956-os temesvári megmozdulásokban való részvételükért súlyos börtönévekkel sújtott a kommunista hatalom. Az ünnepségre a három kitüntetett közül csak Oberten János író, újságíró jöhetett el, aki 1956-ban 12 éves volt, és rá két évre, 14 évesen vetették börtönbe röpcédulák készítéséért és terjesztéséért.
„Mi akkoriban a Pál utcai fiúkon és Robinson Crusoe kalandjain szocializálódtunk – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Oberten János. – A magyar forradalom azért kapott meg, mert a Kossuth Rádióban azt hallottuk, hogy magyar lányok az utcán nemzeti ruhában Molotov-koktélokat dobnak a szovjet tankok elé. Mi is tenni akartunk valamit, és mivel nem mehettünk át segíteni, úgy döntöttünk, hogy röpcédulákat készítünk, hogy itt is megmozgassuk az embereket. Három nyelven készültek ezek a röpcédulák, magyarul, németül és románul, a három fő jelszó az volt, hogy „Le a kommunizmussal!, Szabadon akarunk élni!, Ki az oroszokkal!” A börtönévekkel kapcsolatban azt szeretném felidézni, hogy felnőtt ellenzékiek közé kerültünk, tanárokkal, ügyvédekkel, papokkal, mérnökökkel találkoztunk a börtönben, akik két évig azzal foglalkoztak, hogy bennünket gyerekeket tanítottak, olyan volt ez, mint egy szabadegyetem!”
Az 1956-os megemlékezés befejező részében a Csiky Gergely Színház művészei, Lőrincz Rita és Molnos András Csaba, valamint Vinczi Annamária és Tamás Sándor zenés-verses, 1956-os fotókkal bőven illusztrált színvonalas műsorát tapsolhatta meg a temesvári közönség.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)

Csiky-nap
„Ez a ti ünnepetek, a mi ünnepünk!”
A fenti szavak Bognár Levente alpolgármester szájából hangzottak el december 7-én reggel az iskola első emeletén, a Csiky Gergely mellszobra előtt összegyűlt ünneplő tömeg előtt.
„Minden év decemberében összegyűlünk, hogy emlékezzünk és megtiszteljük azt a múltat, amely biztosította számunkra a jelent (…) A több mint 90 éves falak sok vihart túléltek, az itt tanuló diákok és tanár nemzedék sok akadályt leküzdött és mindig haladt a maga útján. Legyenek ők példaképeink, az itt kapott tudás, az iskola szellemisége, pedig legyen a szilárd alap, amire építeni lehet” – így köszöntötte Hadnagy Éva igazgató a Csiky-nap alkalmával az iskolába érkezett hazai és külföldi vendégeket.
A megye egyetlen magyar tannyelvű iskolájának névadóját, Csiky Gergely pankotai születésű drámaírót, műfordítót ünnepelték december 7-én, szerdán az Aradi Városi Tanács, a Municípiumi Kulturális Központ és az aradi Szabadság-szobor Egyesület támogatásával.
Az ünnepélyes megnyitón jelen volt Király András oktatási államtitkár, Bognár Levente alpolgármester, Pellegrini Miklós megyei főtanfelügyelő helyettes, Cziszter Kálmán, a Szabadság-szobor Egyesület kuratóriumának tagja, Baracsi Levente református lelkipásztor, Bíró Emese, a Csiky Gergely Főgimnázium szülőbizottságának alelnöke, valamint számos külföldi és belföldi partnerintézmények diákjai és pedagógusai is képviseltették magukat.
E neves nap alkalmából Aradra érkeztek a főgimnázium testvériskoláinak küldöttségei: a Pécsi Református Kollégium és Általános Iskola, a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium, a hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakképző Iskolája, a Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Szakgimnázium és Szakközépiskola, a debreceni Tóth Árpád Gimnázium és a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum pedagógusai és diákjai.
Ha már a vendégek felsorolásánál tartunk, nem maradhatnak ki az Arad megyei magyar tannyelvű általános iskolákból érkezettek: Ágyáról, az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskolából, Erdőhegyről, Kisiratosról, Majlátalváról, Simonyifalváról, Zerindről és Zimándújfaluból is ellátogattak a Csiky-napra.
Az ünnepi hangulatot adventi dalcsokorral vezette fel az iskola kórusa Szabó Csilla karnagy vezényletével.
A felszólalások, köszöntő beszédek sorát egy-egy szavalat, dalcsokor szakította félbe, ugyanakkor tarkította: a karácsonyvárás hangulatát Köteles Nikolett, X. A osztályos tanuló fokozta Visky András Advent című versével, a második osztályos dalos pacsirták pedig gyermekdalokkal kedveskedtek az egybegyűlteknek.
Király András egykori Csikys diákként szólalt fel, és büszkén mondta el, hogy az útravaló, amit a Csikyben kapott, gyakorlatilag egész életét, hovatartozását meghatározta. „Nem véletlen azoknak a személyeknek a jelenléte, akik ma itt vannak: alpolgármester, főtanfelügyelő helyettes, a belvárosi református egyházközösség lelkésze, és nem véletlen Cziszter Kálmán jelenléte sem, aki velem együtt a Szabadság-szobor Egyesületet képviseli. Mi mindannyian hosszú évek óta az iskola jelenét és jövőjét igyekszünk egyre biztosabbá tenni. (…) Azt szeretnénk, hogy ez az iskola, ez a közösség maradjon meg az aradi magyarság fellegvárának” – tette hozzá az államtitkár.
Bognár Levente többek között a diákokhoz intézte szavait: „A mai nap rólatok, a ti jövőtökről szól, hiszen az iskola azért van, hogy itt jól érezzétek magatokat. Nagy öröm számunkra, amikor jó eredményeitekről hallunk. Ugyanígy örülünk mi, tisztségviselők annak is, amikor valamiben tudunk segíteni, hogy az iskola jobban nézzen ki, jobb feltételek legyenek számotokra. (…) Ezek azok az örömök, amelyekért érdemes dolgozni, tanulni, együtt lenni. Ez a ti ünnepetek, a mi ünnepünk!”
Az alpolgármestert követően Pellegrini Miklós a tőle már megszokott nyugodt, spontán, és közvetlen stílusával szólította meg a diákokat.
„Ebben a majdnem virtuális világban nagyon fontos, hogy együtt lehessünk, és közösen érezzük át, hogy advent szelleme áthat ezen a mai csodálatos ünnepen. (…) Szeretném, ha a mai napon egy pillanatra megállnánk, emlékeinkben felidéznénk tanárainkat, azokat, akik ezt a sok-sok téglát – metaforaként – ide tették ebbe az épületbe. Biztassuk magunkat, hogy most rajtunk a sor, hogy újabb téglákat hozzunk az iskolába hittel, szeretettel és reménnyel” – biztatta a diákokat (is) a megyei főtanfelügyelő helyettes.
Csiky-díjasok és koszorúzás
A Csiky-nap egyik nagy hagyománya, hogy Csiky-díjban részesítik a közösséget tevékenyen és eredményesen szolgáló tanulókat, akik a Szabadság-szobor Egyesület jóvoltából kis figyelmességet is kapnak. A 2016-os Csiky-díjasok: Ilona Judit, Csomós Roland, Búza Róbert.
A kitüntetett diákokat Spier Tünde, az iskola aligazgatója méltatta.
…
Az ünnepélyes megnyitó záróakkordja minden évben Csiky Gergely mellszobrának a megkoszorúzása: az iskola koszorúját Hadnagy Éva igazgató és Spier Tünde aligazgató helyezte el, az RMDSZ nevében Bognár Levente alpolgármester, a Szabadság-szobor Egyesület nevében Király András és Cziszter Kálmán koszorúzott, az Aradi Magyar Pedagógusszövetség nevében Pellegrini Miklós és Matekovits Mihály, az iskola diákjainak nevében a diáktanács két tagja, Sáfár Kinga és Búza Róbert koszorúztak.
Baracsi Levente református lelkipásztor áldása után elhangzott Kölcsey Ferenc költeménye, a Himnusz, majd az összegyűlt tömeg lassan feloszlott.
Az V–VIII. osztályos diákok számára Kalandozás a természettudományok világában címmel az iskola Tóth Árpád Termében kezdődött egy érdekes vetélkedő. A középiskolások ugyanakkor az immár hagyományos Tóth Árpád Versmondó Versenyre siettek a Jelen Ház nagytermébe.
Örömteli egybeesés, hogy éppen Aradon –Tóth Árpád szülővárosában – és éppen a költő születésének 130. évfordulója alkalmából sikerült a Csiky-nap keretében megszervezni a Tóth Árpád Középiskolai Versmondó Versenyt.
A szavalók IX–X., illetve XI–XII. osztályos kategóriában versenyeztek, összesen 13-an. Első körben a kötelező verseket adták elő a diákok, ez a IX–X.-nek Tóth Árpád Arad, míg a XI–XII-nek Hej, Debrecen című költemény volt.
A második fordulóban a versenyzők egy szabadon választott Tóth Árpád-szonettet adtak elő. Mindkét fordulóban a háromtagú zsűri 1-től 10-ig értékelték az elhangzott produkciókat.
…
Kalandozás a természettudományok világában
A VI–VIII. osztályosokból alkotott 4 fős csapatok – összesen 13 csapat – vetélkedőjén mindenki nyert. Az aradi és Arad megyei diákokon kívül részt vettek még temesvári, pécsi és szegedi tanulók, akik tíz versenyszámban a matematika, kémia, fizika, biológia és földrajz témákban kellett bizonyítsanak. A csapatok kellett még készüljenek az iskolájuk biológiai és földrajzi környezetének bemutatásával egy 2 perces vetítéssel, valamint újrahasznosítható anyagokból készíteniük kellett karácsonyi díszeket, dekorációkat.
A szervezők megköszönték a Nyugati Jelen segítségét, hiszen Böszörményi Zoltán járult hozzá, hogy minden szavalónak és magyarországi vendégpedagógusnak a csomagjába egy-egy Böszörményi-kötet kerülhessen.
Takáts D. Ágnes Nyugati Jelen (Arad)

Decemberi Szövétnek
A karácsonyfa alá
Érkezik a decemberi Szövétnek /aradi folyóirat/ – a karácsonyfa alá. Már a címlap (Mennyei fény – Allerhand István felvétele) utal az égből küldött ajándékra, amely bearanyozza szívünket. Kitör a felhők közül, és csillogó köntösbe öltözteti a havas tájat.
Az első oldal sorai: felhívás a szeretetre. „Szeressük emlékeinket, mert ők az igazi társaink! Emlékeink töltik fel testünket újfajta erővel.”
Az IRODALOM, MŰVÉSZET rovat az alkalomhoz illő verscsokorral indul: Böszörményi Zoltán (Karácsony), Szabó Péter (…és újból…), Radnai István (Jövendölések), Gál Z. Csaba (Még tisztán) a lap állandó szerzői, Bencze Mihály nemzetközi hírű matematikus, szerkesztő viszont először szerepel a Szövétnekben (Szülőföld).
Ismét levelet küldött Chicagóból Tatár Etelka (Az ’56-os emlékév nálunk). Sorai bepillantást engednek a tengeren túli magyarság néhány kulturális rendezvényébe.  Nem hiányzik ebből a számból sem Nótáros Lajos Arad marad című folytatásos regényének soron következő epizódja. Folytatódik Jámborné Péterszabó Ilona dokumentumjátékának (Eszméktől a vérpadig) közlése a 2. résszel.
Karácsonyos István rendhagyó, mesés elemeket felhasználó témát kifejtő rövid prózája (Angyal szállt el felettünk) melegséggel tölti fel minden olvasó lelkét.
Nagy örömmel indítunk új rovatot PIHETOLLAK A CSIKYBŐL címmel, amelyben a Csiky Gergely Főgimnázium ifjú tollforgatóinak (Köteles Nikolett, Simpf Angelika), illetve képzőművész jelöltjeinek (Czernák Dorottya, Pattus Dorottya) biztosítunk lehetőséget a sikeres bemutatkozásra.
Juhász Béla egyperces novellái (Zseni, A rendkívüliülés, Egyedül) három érdekes témát érintenek. 
Pataky Lehel Zsolt beszámol Juhász Béla Aradi személyiségek című interjúkötetének nagysikerű bemutatójáról (Egy ízig-vérig aradi könyv). 
A HITÉLET rovatban két lelkipásztor, egy római katolikus (Szilvágyi Zsolt) és egy baptista (Bátkai Sándor) üzen az olvasóknak karácsony előestéjén (Emberré válás, Menjünk el egészen Betlehemig!). Dr. Vajda Sándor a borosjenői török mecsetnek állít jól dokumentált emléket (Volt egyszer egy török mecset Borosjenőben), Ódry Mária a költő érzékenységével pillant az ünnepre (Csupasz ágakon át). A rovatot Jankó András elmélkedése zárja (Zarándoklat).
Aradi és kaliforniai karácsonyokra emlékezik MEMOÁR rovatunkban Koreck Aladár, gyermekkora meghitt, családi körben eltöltött ünnepeire gondol nosztalgiázva Móré-Sághi Annamária Régi karácsonyok című írásában. Regéczy Szabina Perle 1989-es iskolás eseményeket idéz Szemek tüzében című sorozata következő részében (Együtt a szeretetben).
A HELYTÖRTÉNET rovat színvonalát emeli Piroska Katalin aradi vonatkozású, érdekes színháztörténeti cikke (Egy merész vállalkozás), Sarusi Mihály kisiratosi ősei után kutató, dokumentum értékű tanulmánya (És mégis Kissarusi) és Siska-Szabó Zoltán fotósorozatának 5. darabja (Régi és új Arad).
A SPORT rovatban Piros Dénes befejezi Emlékeim az olimpiákról című kétrészes visszaemlékezését, miközben arról ábrándozik, hátha lesz 2024-ben budapesti olimpia.
Brittich Erzsébet KERESZTREJTVÉNYe sokak örömére a Szövétnek decemberi számából sem hiányzik (55 évvel ezelőtt halt meg…).
Az új évet köszöntő, szilveszteri hangulatot idéző HUMOR rovatot  Puskel Péter mosolyra késztető anekdotái (Anekdoták a művészetek világából) indítják.  Kövér Péter szellemes, vidám pillanatokat keltő írását (Kalandorok kíméljenek!) bizonyára sokan várták már.  Grosz László vicces bökversei jelzik: Durranhat a pezsgő!
A 115. Szövétnek hátsó borítóján Kurunczi Ferenc művészi háttérképére (Téli pillanat) Dutka Ákos érzelmes verssorai (Karácsony) vetítődnek, szép emlékeket idézve.
Az első belső borítón az elmúlt hetek aradi, kulturális eseményeiből kapunk ízelítőt, míg a hátsó belső borítón Brittich Erzsébet köszönti az ünnepet karácsonyi linómetszeteivel.
Ezt a lapszámot is díszítik Kett Groza János míves grafikái, karikatúrái.
Boldog, békés karácsonyt és egészségben eltöltött, sikerekben gazdag új évet kíván a Szövétnek  munkatársai nevében a főszerkesztő, 
Juhász Béla Nyugati Jelen (Arad)

Szegedi tárgyalásokon Kocsik József AMMGE-elnök
Feltérképeznék a gazdák helyzetét
Kocsik József AMMGE-elnök, Nagy Zsolt Arad megyei falugazda társaságában kedden Szegedre utazott. Út közben megálltak Nagylakon, ahol Varga István agronómussal, mezőgazdasági vállalkozóval, valamint Zahar Péter mezőgazdásszal találkoztak. Az említett vállalkozókat ugyanis a Szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. által előállított vetőmagoknak kísérleti parcellákon történő termesztése érdekelné. Zahar Péter már sikerrel vett részt az AMMGE által szervezett hajtatott fűszerpaprika termesztésben. A nagylaki gazdálkodóknak ígéretet tettek, hogy Szegeden egyeztetik az általuk igényelt vetőmagoknak a jelzett parcellákon történő termesztési feltételeit. Azokat Szegeden le is tárgyalták dr. Pauk Jánossal, a Szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. aligazgatójával és Riczu István osztályvezetővel. Tekintve, hogy hasonló parcelláknak a bevetését Majláthfalván, Pécskán, de Kisiratoson is igényelnék, az AMMGE, az RMGE közreműködésével felvállalta a jelzett vetőmagoknak Erdély és a Bánság egész területén történő terjesztését. A vetőmagokkal kapcsolatban, az Intézettől megkapják, majd a gazdák felé továbbítják az összes, szükséges tudnivalókat, beleértve a felvásárlási árakat is.
Kocsik József fontosnak tartja a másodvetésként is alkalmazható vetőmagfajtáknak a kipróbálását, a terjesztését nemcsak az Arad megyei, hanem az RMGE hatáskörébe tartozó összes gazdálkodó körében. Tavaszra ugyanis, különös fontosságot kapnak a másodvetések, hiszen a száraz fagyok valószínűleg sok őszi gabonavetést tönkre tettek, ezért a helyükbe rövid termésidejű gabonafajtákat kell majd vetni. Ugyanakkor egy gazdálkodónak a bevételeit nagyon meglendítheti, ha a kalászosok után még idejében beérő kukoricát vethet. A vetőmagokkal kapcsolatos összes tájékoztatót megkapják, amelyeket továbbítani szándékoznak a gazdálkodók felé nemcsak Arad megyében, hanem igazodva az új RMGE-ügyvezető elnök, ifj. Zágoni Szabó András elképzeléseihez, azokban a szórványmagyar megyékben is, ahol a Nyugati Jelent olvassák.
A továbbiakban a Szegedi Agráripari Kamarában jártak, ahol Nagy Zsolt külön tárgyalásokat folytatott a falugazdász kollégákkal, míg Kocsik József Kovács Ferencné Marika főosztályvezetővel tárgyalt, aki pályázati támogatásokkal működő termesztésekkel foglalkozik. Ebbe a kategóriába nem szabvány, de jól fizetett kultúráknak a termesztése tartozik. Velük kapcsolatban az összes tájékoztatót megkapják, amit a gazdálkodók rendelkezésére bocsátanak.
Ugyanaznap, a Paprika Kutató Intézetben is jártak, ahol Bráj Róbert és dr. Somogyi György fogadta őket. A szakemberek ugyanis elégedettek az Arad megyében termesztett, hajtatott fűszerpaprika minőségével, az teljesen megfelel a Hungarikum elvárásoknak. Éppen ezért, olyan szabványméretű fóliasátrakat akarnak hivatalossá tenni, amelyeket majd pályázati támogatással lehet megépíteni. Az agrártámogatásoknak a kibővítése érdekében feltérképezik az Arad megyei magyar gazdáknak a helyzetét, amely alapján megvitatják a támogatási lehetőségeket – mondta el érdeklődésünkre Kocsik József AMMGE-elnök.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Vidám Versek Versmondó Versenye
Tanuljátok, mondjátok, kedves gyerekek!
Pénteken kora délután Kisiratoson rendezték meg a VVVV, azaz a Vidám Versek Versmondó Versenyének megyei szakaszát. Illene pontosan megmondani, hogy hányadikat, de a vélemények kissé eltérnek: a rendezvényt megnyitó Almási Zsuzsanna, a Páter Godó Mihály Gimnázium igazgatója szerint a negyedik, Szabó Csilla (kisiratosi) magyartanár, a fő szervező szerint már az ötödik vagy tán hatodik (mivel egy-két versenyét Aradon tartották).
A tudósító „passzt” mond, tudván, hogy (eléggé el nem ítélhető módon) nem áll pontos kimutatás rendelkezésére. De szerinte nem is igazán lényeges, hogy a hányadik kiírásról van szó, ennél fontosabb, hogy a VVVV létezik, él, immár kétségtelenül hagyományszerűen. S hogy évente farsangkor, a vidám télbúcsúztató bolondozások idején rendezik meg, az bizonyára nem véletlen. Ennél is sokkal fontosabb azonban, hogy a magyar anyanyelvükön tanuló gyerekek, tanáraik irányításával (nem lehet eléggé dicsérni „a nemzet napszámosait”), verset tanulnak – ezúttal vidámakat, humorosokat –, amelyeket nyilván sok-sok vers elolvasása után választanak ki, s közben megismerkednek a tantervben nem szereplő alkotásokkal is: ablak nyílik számukra a magyar irodalom legalább egy szeletére. A verstanuló, versmondó gyerekek bizonyára nem is sejtik, életük folyamán hányszor fogják majd felidézni baráti társaságban a versennyel kapcsolatos élményeiket, hányszor adnak elő részleteket az általuk betanult, elmondott versekből. Jobbik esetben, persze, ha majdani baráti körükben értik majd a magyar nyelvet…
Ez azonban a jövő zenéje, most még ott tartunk, hogy néhány ügyes, irodalom- (közelebbről vers-)szerető V–VIII. osztályos gyermek Arad megyében (meg országszerte, hisz a versenynek országos döntője is lesz) tréfás, humoros verset tanul be a helyi, megyei döntőre. És a külső, „érdektelen” szemlélőt jó néhányuk meglepi: milyen jó érzékkel, átéléssel, tehetséggel tolmácsolja a költőt. Nem mindenki, persze: a versmondáshoz külön adottság szükséges (sok profi színész sem tud igazán jól verset mondani, hogy a költők döntő többségéről ne is beszéljünk). De Arad megyében vannak 12–14 éves, V–VIII. osztályos gyerekek, akikből, meggyőződésem szerint kiváló, majdan a „szakma” által is elismert és nagyrabecsült versmondó válhat(na), ha időközben nem vált pályát.
Az V–VI. osztályos korcsoportban közel háromszor annyian voltak, mint a nagyobbak (VII–VIII. osztályosok) között, de összesen is csak 15-en.
A háromtagú (természetesen semleges) zsűri – Nagy Gizella ny. magyartanár, Őze Kinga (Erdőhegyen tanító) magyartanár, meg alulírott – legjobb tudása szerint igyekezett elbírálni a versenyzők teljesítményét.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Arad megyei kisnyelvészek és kismatematikusok
Minden díjat elhoztak
A megye nyolc iskolájából utaztak kisdiákok március elején Lakitelekre, hogy részt vegyenek a Bács-Kiskun Megyei Kisiskolák Közművelődési Egyesülete szervezésében sorra kerülő „Kismatematikus” és „Kisnyelvész” versenyen. A III. és IV. osztályosok számára rendezett megmérettetésnek a Lakitelek Népfőiskola ad otthont minden évben.
A döntőben a romániai kisdiákok mellett magyarországi és szerbiai diákok is részt vettek. Arad megyét a Csiky Gergely Főgimnázium, az Aurel Vlaicu Általános Iskola, az Aron Cotruş Általános Iskola, a Pécskai 2-es Számú Általános Iskola, a Nagyiratosi Általános Iskola, a Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola, a Majláthfalvi Általános Iskola, valamint a Simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola diákjai képviselték – ismertette lapunkkal Vincze Német Julianna, az Aron Cotruş Általános Iskola tanítónője.
A kellemes, kétnapos „kiruccanás” első napján, a döntő előttin az Alma Mater Alapítvány jóvoltából a diákok meglátogathatták a szegedi Vadasparkot, majd a kirándulás után részt vettek a hivatalos megnyitón, aztán estig szórakoztató tevékenységeken vettek részt: játszóház, uszoda… stb.
A döntőre március 2-án reggel került sor, maga a megmérettetés 60 perc volt, aztán következett a díjkiosztó, ahol az aradi diákok valósággal taroltak – ahogy Vincze Német Julianna is fogalmazott.
A harmadik osztályosok közül a Kisnyelvész kategóriában 3. díjat kapott Horváth Hanna Orsolya kisiratosi diák, felkészítő tanítója Gulyás Gabriella Csilla. A harmadikosoknál maradva két Kismatematikus-díjat is elhoztak: 2. díjat kapott Almási Áron szintén kisiratosi diák, Gulyás Gabriella Csilla felkészítő pedagógus diákja, míg a 3. díjat Budacsek Tímea hozta el, ő a Csiky Gergely Főgimnázium tanulója, felkészítője pedig Cirják Izabella Márta tanítónő.
A negyedik osztályos Kisnyelvészeka dobogó mindhárom fokát elfoglalták: 1. díj Kis Eszter – Aron Cotruş Általános Iskola, felkészítő tanító Vincze Német Julianna, 2. díj Tekeres Dénes – Simonyi Imre Általános Iskola, felkészítő pedagógus Péter Dalma, 3. díj Rudolf Barnabás – Csiky Gergely Főgimnázium, felkészítő tanító Kurunczi Enikő.
A negyedikes Kismatematikusokaz első és második díjat „seperték be”: 1. Timiş Marc – Aron Cotruş Általános Iskola, felkészítő tanító Vincze Német Julianna, 2. díj Nyári Tamás – Csiky, Csiky Gergely Főgimnázium, felkészítő tanító Kurunczi Enikő.
Gratulálunk a diákoknak, felkészítő pedagógusaiknak, és dicséretet érdemel mindenki, aki hozzájárult e nem mindennapi sikerhez!
Takáts D. Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)

Szórványsors
Az indíték egy aradi vitafórum, amelyet az anyanyelvű oktatásunknak szentelt egy aradi katolikus civilszervezet. Ennek vezetője korábban így nyilatkozott: személyesen senkit nem hívunk meg, de mindenkit szeretettel várunk, aki érintve érzi magát az anyanyelvű oktatás kérdésében.
Aradon most még mintegy tizenötezer magyar él, többségük katolikus. Két iskolában tanítanak magyarul, egy kerületiben és a központi magyar főgimnáziumban. Létezik városi RMDSZ szervezet és tíz kerületi is. Van szervezete a Magyar Pedagógusszövetségnek is. Hetente hatszor megjelenik a Nyugati Jelen, amely két hétig hirdette a rendezvényt ötezer Arad megyei előfizetőjének, akiknek fele aradi.
A százötven férőhelyes teremben az eseményen tizenketten jelentek meg. A szervezőkön kívül jelen volt a napilap újságírója, néhány szülő, aktív és nyugdíjas pedagógus és egy másfél éve a közoktatásról ötrészes cikksorozatot író személy. Nem láttam egyházfit, érdekvédelmi politikust, de pedagógust sem. Valahogy így áll, itt tart annak a városnak a magyarsága, amelynek 1834–1919-es dicsőséges időszakáról alig fél éve Arad halad címmel adtak ki könyvet, s ahol 2004 óta ismét áll Zala György szabadságszobra, amelyet a díszbeszédek után évente kétszer koszorúz meg a romániai és magyarországi politikai csúcsvezetés, ahol a hivatalból jelenlévők többen vannak, mint az önszántukból megjelenő aradi magyarok. 1910-ben a város 77 542 lakosából 48 761, 62,88 százalék volt magyar, míg 2011-ben a 159 074-ből csak 15 396, vagyis 9,67 százalék.
Évente több olyan magyar rendezvény van a városban, amelyre nagyjából száz érdeklődő gyűl össze, többnyire idős személyek. Ezeken az alkalmakon alig látni óvónőt, tanítót, tanárt. A történelemtanárok alig mennek el a történelmi tárgyú rendezvényekre. Így azon sem lehet csodálkozni, hogy a kevés aradi magyar fiatalból csak a koszorúzásokon lehet látni, mert kivezényelik őket.
Az Arad megyei magyarság állapotát leginkább az általános iskolát végző nyolcadikosok létszámának alakulása tükrözi:
2006 2011 2016 összesen
Arad 74 55 27 156
Vidék 67 97 65 229
Vidék alatt a kisiratosi (38), pécskai (36), simonyifalvi (29), kisjenői (26), zerindi (23), nagyiratosi (19), ágyai (18), zimándújfalusi és zimándközi (18), majláti (16) és kisperegi (6) tíz iskola értendő. A zárójelekben a három év végzőseinek az összlétszáma szerepel. A tíz vidéki iskolából csak kettő nem létszám alatti engedélyes, míg ebben a tíz évben Aradon négyről kettőre csökkent a magyarul oktató iskolák száma. A vitafórum kezdeményezői 36 aradi magyar gyermekes családot kerestek meg. 17 román iskolába járatja gyermekét.
Szórványsors. A kimúlásra váró, az elmúlás útját járó, beletörődött emberek sorsa.
Nagy István
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Példaértékű tájház-felújítás Kisiratoson
Amikor Kisiratoson nagy izgalmak közepette vártuk Borbás Marcsinak és csapatának a látogatását, elbeszélgettünk az igen ízlésesesen felújított, komoly anyagi ráfordítással tájházzá varázsolt parasztház tulajdonosának, Misik Endrének az édesapjával, Misik Józseffel. Ő a gang végébe épített kemencében, vacsorát készített a Szalbek vegyes kórus tagjainak. Amint elmondta, sertés-oldalast, -csülköt és -tarját sütött, főtt, majd ugyancsak kemencében meg is sütött burgonyakörítéssel, savanyú káposztával tálalják majd fel a kóruspróba után a tagoknak. Misik Józsefnek mindkét fia hivatásos szakács, de maga is ért a főzéshez, ugyanis nyaranta a battonyai strandon szokott dolgozni. A kemence villanyfűtéssel működik, a sülés közben keletkezett füstöt, ventillátor fújja ki hátul.
Ami a házat illeti, az 100 évesnél is öregebb, néhai Korpa Józsefé és családjáé volt. A felújítás során meghagyták az eredetileg 80 centi vastag, döngölt földből készült falakat, a nagyszobában a kuckóval ellátott, búbos kemencét, amit viszont villanyfűtésre állítottak át. Eredeti, faragott támlájú falusi székekkel, bútorokkal szerelték fel az egész házat, amelynek a középső szobájában korszerű, női, illetve férfi illemhelyt alakítottak ki. A konyha is szebb, mint valaha lehetett, hiszen lakkozott deszkából gőzelszívó, szépen faragott, régi divatú konyhabútorba építve, korszerű gáztűzhely áll a háziasszony rendelkezésére. Mivel a tájházat egyre többen igénylik családi rendezvények számára, amikor a helyszínen jártunk, a végéhez a kertbe, gyalult fából készülő, ugyancsak szemrevaló nyitott terasz épült.
Amint Misik Endre feleségétől, Tímeától megtudtuk, a házat romos állapotban, ingyen kapták. A férje nagyon sokat dolgozott rajta, illetve költött rá, de szerinte megérte a befektetést, mert nem csak maguk, hanem a vendégeik is nagyon élvezik az ódon épület hangulatát, a szépségeit. Bárcsak minden régi házat a szóban forgóhoz hasonló műgonddal, hozzáértéssel mentenének meg az utókor számára.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Értékelő Péró Tamás és Bölöni György tanácsosokkal
Arad megye magyar programjaira idén is lesz pénz
Péró Tamás RMDSZ-megyei ügyvezető elnökkel, az Arad Megyei Tanács kulturális szakbizottságának a tagjával és Bölöni György pécskai RMDSZ-elnökkel, a megyei fórum költségvetési bizottságának a tagjával azt elemezzük, milyen a megyei tanács idei költségvetése az Arad megyei magyarság szempontjából.
A fenti kérdést előbb Péró Tamásnak tettük fel, aki kifejtette:
– Két-három, a kultúrára vonatkozó kérdést kívánok kiemelni: a tavalyihoz viszonyítva, idén mintegy 50%-kal több igénylést nyújtottunk be magyar kulturális tevékenységek támogatása céljából a Megyei Kulturális Központhoz. Felkértük civilszervezeteinket, hogy pályázzanak a fent említett Központhoz. Mozgósításunk következtében, a jelzett Központhoz több mint 360 ezer lej értékű pályázatot nyújtottak be. Azoknak a többségét anyagi támogatásra terjesztették elő, a mostani költségvetés vagy az esetleges pozitív költségvetés-kiegészítés forrásaiból.
– Ez azt is jelenti, hogy a tavalyi igénylőkhöz viszonyítva új pályázatok is megjelentek, vagyis bővül a kulturális program?
– Természetesen, minden hagyományos eddigi programot, ezen túlmenően, új kezdeményezéseket is támogattunk. Példának okáért, a Pro Identitas Egyesületnek több újszerű kezdeményezése van: a Magyar Szórvány Napja alkalmából egy jelentősebb pénzösszeget szeretnének lehívni olyan közös rendezvényekre, amelyek egy-egy kistérség magyarságát gyűjtenék össze, ahol egy színvonalas, közismert művész lépne fel. Ezenkívül, a magyar civilszervezetek maguk döntötték el, milyen kulturális rendezvényeikhez igénylik a Megyei Kulturális Központnak a támogatását. Ezen túlmenően, bizonyos licitációs rendezvények lebonyolítása is lehetővé válik, amelyeknek az összértéke 800 ezer lejre emelkedik megyei szinten. E rendezvények lehetnek sport, illetve szabadidős rendezvények. Végeredményben, be kell nyújtani a pályázatokat, és a hagyományos magyar rendezvényeket valószínűleg idén is támogatni fogják.
– A magyar felekezetek kapnak-e támogatást?
– Előrebocsátom: az RMDSZ javaslatára országos szinten megnövelték a kongruák, vagyis az egyházi alkalmazottaknak, egy-egy minimálbérnek megfelelő, a továbbiakban nagyobb létszámban történő támogatását. Amikor országos szinten megjelenik a jelzett költségvetési keret, akkor fogják e kongruáknak a számát megyei szinten is elosztani. Ez azt is jelenti, hogy a leosztásból nem maradhatnak ki a magyar egyházak sem. E tekintetben tartjuk a kapcsolatot a felekezetekkel, hogy a számukra létrejövő helyekre alkalmazottakat találjanak. E kongruákból Arad megye 21-et kapott, ezenkívül az Arad Megyei Tanács minden évben támogat egyházközségeket is. Tavaly a megyei magyar felekezeteket 85-90 ezer lejjel támogatta. Éppen ezért, felkértük a felekezeteket, hogy, szükség szerint, igényeljék az egyházi ingatlanjaik felújításának a támogatását. Az örökségvédelem kategóriába tartozik a megyei tanácsnak azon lépése, miszerint, a világosi és solymosi várak adminisztrálását átvette, azokat EU forrásokból megpróbálja felújítani.
– Végeztek-e felméréseket a felújításukhoz szükséges támogatás összegének a megállapítására?
– Folyamatban van a felújítási dokumentációnak az összeállítása, vagyis a megyei költségvetésben csak erre a munkára különítettünk el pénzt.
– A megyében a legjobb állapotban a borosjenői vár van, annak a felújításával ki foglalkozik?
– Arról egyelőre nem esett szó.
– A magyarlakta települések infrastruktúrájának a fejlesztésére kiutalt pénzekről Bölöni Györgyöt, a költségvetési bizottság tagját faggattuk, aki hozzáfűzte.
– A költségvetésről a legtöbbször azt kell előrebocsátani, hogy az mindig szűkös. Nos, az idei is ilyennek mutatkozik. Mert az önkormányzatok három forrásból juthatnak támogatáshoz. Közülük az elsőt a Közpénzügyi Hatóság osztja el az önkormányzatok között. Ez a Költségvetési Törvény által megszabott, igen bonyolult, soktényezős képlet szerint történik, ami minden önkormányzatnak figyelembe veszi a sajátos helyzetét: települések számát, lakosságszámot, saját bevételt, utcák hosszát stb. Vagyis minden objektív feltételt, ami befolyással van a működéshez szükséges anyagi kereteknek a meghatározásához. A második forrás az a keret, amit a megyei tanács saját hatáskörében oszt el helyi jellegű beruházásokra az önkormányzatok között. Itt már nagyrészt lobbiról, az érdekek érvényesítéséről van szó. Ebből a keretből Kisiratos 340 ezer lejt kapott 3 beruházásra. Pécska 70 ezer, Nagypereg 430 ezer, Nagyiratos 500 ezer, Tőzmiske 450 ezer, Sofronya 105 ezer, Vinga 87 ezer, míg Szintye község 430 ezer lejt kapott. Tehát az ezekben az adminisztratív egységekben élő magyar közösségeknek ennyi pénzt tudtunk szerezni. Ha azt számoljuk, hogy mintegy 2,412 millió lejről van szó, e támogatás nem is kevés, hiszen ez a megyében szétosztott egész összegnek a 10%-át képezi, miközben a megyében a magyar lakosságnak a számaránya 8,5%.Tehát a támogatást méltányosnak tekintem. A harmadik forrást az utaknak a javítása képezi, itt három objektumra összpontosítottunk. Tőzmiske község 350 ezer lejt kapott községi utaknak a felújítására Simonyifalván, Vadászon és Bélzerinden. Ezenkívül a megyei tanács hatáskörébe tartozó megyei utak felújításában idén hozzáfognak a Kisiratos–Mácsa, hasonlóképpen a Nagylak–Nagypereg – ahol mintegy 3 kilométeres szakaszon nem volt befejezve – közötti utaknak a korszerűsítéséhez. Útfelújításra nemcsak Arad megyében van kevés pénz, hanem a többi megye is csak 8-12 millió lej közötti összeget kapott. Ezenkívül az önkormányzatok rengeteg pályázatot – köztük a mienk is – nyújtottak be a Területfejlesztési Minisztériumhoz. Ezeket március 17-i hatállyal kellett benyújtani. Ezeknél a pályázatoknál a megyei tanács tulajdonképpen csak logisztikai segítséget nyújthat, az RMDSZ pedig figyeli a Minisztériumban, és követi a pályázatoknak a sorsát.
– A megyei tanácsban működik-e a Nemzeti Liberális Párttal megkötött koalíció?
– Úgy tűnik, igen, mert amit megbeszéltünk, illetve közösen eldöntöttünk, az gond nélkül került bele a megyei költségvetésbe.
– Mindkettőjüknek a köszönöm a tájékoztatót.
– Mi köszönjük a lehetőséget – zárult a beszélgetés Péró Tamás és Bölöni György RMDSZ-es megyei tanácsosokkal.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Tóth Árpád Irodalmi Kör
Magyar iskolák névadóiról
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör március 28-án, kedden délután tartotta soros munkaülését az Arad Megyei Könyvtár Concordia Termében. A rendezvényen Matekovits Mihály ny. tanár, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke ismertette Az aradi és Arad megyei magyar iskolák névadói c. tanulmányát.
Vetítéssel egybekötött érdekfeszítő előadását azzal kezdte, hogy röviden felvázolta az iskolának a gyermekekre gyakorolt hatását. Bevezetője után a névadók élete került bemutatásra.
Elsőként a pankotai születésű Csiky Gergely munkásságát ismerhették meg a hallgatók. A katolikus, később evangélikus lelkész a dramaturgiát választotta élethivatásként, e téren találta meg élete értelmét. Néhány közismert műve önmagáért beszél: Nagymama, A proletárok, Buborékok, A sötét pont.
A nagyzerindi iskola névadója Tabajdi Károly többszörösen elismert közéleti személyiség: jogi doktor, főispán, királyi tanácsos. Nevéhez rengeteg jogi és politikai írás fűződik, az aradi Kölcsey Egyesület aktív tagja éveken keresztül.
Simonyi Imre (eredeti nevén Szmola) a simonyifalvi iskola névadója. Élete rendkívül hányatott (hadbíróság, letartóztatás, értéken aluli számontartás). Mégis megkapja költészete elismeréseként a József Attila-díjat, majd a gyulai díszpolgárságot.
Az ágyai születésű Olosz Lajos elismert jogász és költő. Az előadó részletesen ismertette verseit, Reményikhez fűződő barátságát, a lapokat, ahol közölt beleértve a Havi Szemle társszerkesztését is, a Kölcsey Egyesülettel való kapcsolatát (melynek később az elnöke), írószövetségi karrierjét, kitüntetéseit.
Az Arad-Gáji Iskola 2007 óta a Neuman fivérek nevét viseli. A családot (Adolfot, Dánielt, Sámuelt, Alfrédet stb.) iparalapító dinasztiaként tartják számon, nem véletlen, hogy nemességet, majd bárói címet szereztek. Iparalapítás, karitatív tevékenység, alapítványok létrehozása, sportegylet alapítása jellemzi odaadó munkájukat.
A kisiratosi iskola névadója Páter Godó Mihály jezsuita szerzetes. Tizenhat évet ült börtönben igazságtalan vádak alapján, majd újabb támadások után ismét bezárják. Kiemelkedő tevékenysége börtönpásztorációja, melyet lelkesen végez az elítéltek között. Személyisége körül vaskos legendák keringenek.
A zimándújfalui iskola a kiskunfélegyházi születésű neves író, Móra Ferenc nevét viseli. A névadást szavazással döntötték el. Az előadó pár szóban értekezett a Kincskereső kisködmönről.
Megemlítette továbbá a költő, publicista, műfordító Aron Cotruşt (Mosóczy-telepi iskola), majd a repülőtervező, feltaláló Aurel Vlaicut (21. Sz. Iskola). E két iskolában működik még magyar tagozat.
Matekovits Mihály előadását négy jeles pedagógus illusztrálta (Matekovits Mária, Kiss Anna, Nagy Gizella és Walter Zsuzsa), valamint Szabó Viktória és Szabó Hunor simonyifalvi diákok.
Czernák Ferenc ny. katonatiszt és Simonfi Imre ny. újságíró hozzászólása után agapé tett pontot a kellemes, nem mindennapi rendezvényre.
Regéczy Szabina Perle
Nyugati Jelen (Arad)

A X. Simonyi Imre Szavalóverseny sikere
Ügyes versmondók éltették a hagyományt
Április 7-én délután családias hangulatú szavalóversenyre került sor Simonyifalván. Már tizedik alkalommal rendeztük meg a Simonyi Imre költőről elnevezett versenyt. Arad megye magyar iskoláiból, a Csiky Gergely Főgimnáziumból, Zimándújfaluról, Erdőhegyről, Ágyáról, Zerindről, Vadászról, Kisiratosról és Simonyifalváról érkezett az a 49 szavaló, aki szabadon választott verssel lépett a zsűri elé, négy kategóriába osztva. Az alsó tagozatosok az iskolában szavaltak, a felsősök pedig a kultúrházban. A zsűri elnöke Fekete Réka volt, az Aradi Kamaraszínház művészeti titkára, továbbá Brittich Erzsébet, Szivós László, Kiss Anna, Farkas Olga és Kovács-Finta Katalin értékelték a szavalókat. Nagyon sok díjat kiosztottak, hiszen a támogatóknak köszönhetően sok értékes jutalom állt a szervezők rendelkezésére. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Gyula város Polgármesteri Hivatalának, a békéscsabai nyomdának és a Frabeiro Egyesületnek az anyagi támogatásért. Helyhiány miatt nem tudunk minden díjazottat megemlíteni, de mindenki ügyesen és bátran szerepelt, a zsűri szerint minden évben emelkedik a verseny színvonala. Az izgalmas eredményhirdetés után együtt elfogyasztották a simonyifalvi pedagógusok által készített finom töltött káposztát. A szavalóverseny hagyománya él, nekünk az a dolgunk, hogy tovább ápoljuk. Jövő áprilisban mindenkit szeretettel várunk vissza!
Péter Dalma, a Simonyi Imre Általános Iskola igazgatója / Nyugati Jelen (Arad)

Beszélgetés Király András tanárral, oktatási államtitkárral
„Úgy érzem, hogy semmi sem hullott az ölembe véletlenül” (1.)
– Mikor jöttél haza?
– Tegnapelőtt, csütörtök este. Tegnap Temesváron részt vettem egy konferencián. Azt feszegették, hogyan lehetne magyar iskolába csalni a többnyelvű családok gyerekeit.
– Mi a magyarázata annak, hogy az ország sokadik kormánya megtartott téged a tanügyminisztérium kisebbségi államtitkári posztján?
– Amikor 2010-ben odakerültem, épp kormányváltás történt, de az RMDSZ-é volt ez a poszt. Előttem Béres András, Kötő József, illetve Pásztor Gabriella voltak a kisebbségi oktatásért felelős államtitkárok, tehát létezett egy folytonosság. És ebben senki nem látott semmi kivetnivalót, hisz kormányon volt az RMDSZ. Közben változott a kormánykoalíció összetétele, de megegyeztek, hogy ez a tisztség marad az RMDSZ-nél. Ezen a szinten a többségieknek benőtt a feje lágya, és belátták, hogy ezt az államtitkárságot egy kisebbséginek kell vezetnie, aki ismeri a kisebbségi oktatást, amelyben a lelket a magyar oktatás tartja… Ezenkívül nekem van még egy kompetenciám a tanügyminisztériumban: felelek a parlamenti kapcsolatokért. Képviselőként én már megismertem a parlamenti munkát… Február 10-én töltöttem ott a hetedik évemet. De most már elég volt!
– Fárasztó lehet ez a munka.
– A hét eleje macerás. Hétfőn és kedden dolgozik a parlament. Hétfő délután 4 órakor kezdődik a plénum mind a szenátusban, mind a képviselőházban. Volt olyan helyzet, hogy azonos időben kellett fenntartani vagy elutasításra javasolni egy-egy törvénytervezetet mindkét házban. A kedd bolond nap számomra, mert déli egy óráig mind a két ház plénumot tart, és ahogy végeznek, kezdődik a munka a bizottságokban. Minden bizottság ugyanabban az időben kezd, megtörténik, hogy ugyanabban az órában 4-5 helyen kell megjelennem. És egy régebbi határozat szerint csak államtitkári szinten lehet fenntartani az álláspontokat.
– Nem fáraszt túlságosan az állandó ingázás?
– Úgy megyek oda, hogy felvállaltam azt, ami evvel a tisztséggel jár. Úgy gondolom, hogy azok közé tartozom, akik teljes mértékben komolyan veszik ezt a feladatot.
– Meddig akarod még csinálni?
– Másfél évvel ezelőtt már kértem a helyettesítésemet. Mert valóban sok! 2010 és 2017 között 10 miniszterrel dolgoztam, 10 ember munkastílusát kellett megszoknom. Az első időszak jól telt, több türelmem is volt. Az utolsó 2-3 évben egészen más koncepcióban dolgozott a minisztérium, vagy inkább koncepció nélkül, ami a közoktatást illeti. Mindenesetre, addig maradok, míg nem találják meg a helyettesemet. Nem engedhetem meg magamnak, hogy jókedvemben írjak meg egy lemondást.
***
– Szeretsz repülővel utazni?
– Nagyon szeretek. Az ország majdnem minden repülőterén jártam már.
– Szereted a munkádat?
– Szeretem, attól függetlenül, hogy nem vagyunk kormányon, és nincs mögöttem az a támasz, amire szüksége van egy minisztériumban még az államtitkárnak is, hogy megvalósíthassa maradéktalanul a közösség elvárásait.
– Hogy kerültél kapcsolatba annak idején a politikával?
– ’89 decemberében nagyon örültünk, vártuk, hogy történjen valami. Úgy éreztem, hogy lehetőség van arra, hogy tegyünk valamit. Nem felejtem el azokat a napokat, amikor a Vörös Lobogó 8-as szobájában vezettük a beiratkozásokat az alakuló RMDSZ-be. Több mint hétezren jelentkeztek. Arra is emlékszem, amikor egy éjjel segélyszállítmányokat kellett kipakolnunk az állomáson egy vagonból… Lassan kerültem bele ebbe a tevékenységbe, és ott ragadtam. Azután különböző megbízatásokat kaptam: ’92-ben a Pedagógusszövetség megyei szervezete elnökének választottak. Szép tíz év volt. Azután 2001-ben, meglepetésemre, az RMDSZ megyei elnöke lettem. Tíz évig töltöttem be ezt a tisztséget. Úgy érzem, hogy semmi sem hullott az ölembe véletlenül.
– 2004 decemberében bekerültél a parlamentbe.
– Négy évig voltam képviselő. És ha nem változik meg a mandátumszerzés rendszere, akkor még két mandátumot szerezhettem volna.
– Jobb lett volna neked a képviselőség, mint az államtitkári tisztség?
– Két különböző típusú munka. Amikor parlamenti képviselő voltam, megyei elnökként is működtem. Pontosan ismertem a megyét, megyei szervezeteinket, állandó kapcsolatom volt a helyi elnökökkel, a székházban dolgozókkal, és megvallom, szerencsém is volt, mert 2004–2008 az egyik legsikeresebb parlamenti ciklusa volt a romániai magyarságnak, és egyben az Arad megyei magyarságnak is. Felfelé ívelő gazdaságban, jó parlamenti, jó kormány-, és jó helyi pozíciókkal szinte mindent meg tudtunk valósítani abból, amit kellett. Akkor még a kormány osztotta le a pénzeket különböző beruházásokra. Megkérdezték, mit szeretnék megvalósítani Arad megyében. Eszembe jutott a Nagyvarjas–Nagyiratos út leírhatatlanul rossz állapota. Azt javasoltam, hogy ez legyen az első megvalósításunk. Utána jött a többi községi út modernizálása, aszfaltozása: Nagyiratos–Kisiratos, Tornya–Kisvarjas, a szentpáli bekötőút, a bélzerindi bekötőút. Abban az időben építettük újra a megye magyar iskoláit. Külön fejezet a sportcsarnokok és tornatermek építése… Szerencse is kellett ezekhez a dolgokhoz. Amellett, hogy jól működött a szervezet, többen a szövetségünkből fontos tisztségekbe kerültek. Nagyon erős megyei struktúránk volt: megyei tanácselnök-helyettes, alprefektus, aradi alpolgármester, községi polgármesterek. Jó személyes kapcsolataink voltak az RMDSZ csúcsvezetésével, s ezen keresztül azokkal az emberekkel, akik országos tisztségekbe kerültek.
– A Csiky Gergely Főgimnázium új épülete finanszírozásának megszerzése is személyedhez kapcsolódik?
– A Csiky új épülete helyi kérdés volt. Bognár Levente alpolgármesterként „nyomta az ügyet”, Horváth Levente alprefektusként segített. Csapatmunka volt. Én csak prezentáltam a kérdéseket.
– Mit tartasz legnagyobb politikai sikerednek?
– Két dolgot szeretnék külön kiemelni. Első helyen áll a Szabadság-szobor helyreállítása, második pedig a Csiky, az önálló magyar középiskola létrehozása. Én is szereplője voltam ezeknek a sikertörténeteknek. Lenne egy harmadik is: az, hogy 2007-ben Aradra tudtam hozni az RMDSZ kongresszusát.
– Mi köt Aradhoz?
– Itt születtem. Apám 11 éves volt, amikor 1919-ben a családja Aradra költözött. Anyám családja tősgyökeres aradi. Az ő nagyapja Augsburgból jött városunkba, míg anyjának a családja aradi szerb határőr-leszármazottak. Egy bajor és egy szerb család keverékéből lett egy tökéletes magyar. Nagyanyám nem is tudott és nem is akart a magyaron kívül más nyelven beszélni.
– Egy év folyamán körülbelül mennyit töltesz itthon?
– A pihenőszabadsággal együtt több mint 150 napot vagyok távol a fővárostól. Szabadságomat igyekszem nem Aradon tölteni.
– Lokálpatrióták az aradiak?
– Egy részük. Azok, akik kötődnek a városhoz, főleg a mi generációnk. Ők emlékeznek még az aradi korzóra, a nagy UTA-meccsekre, a Csálai erdőre, meg a Hármas szigetre. Igen, mi lokálpatrióták vagyunk.
– Vannak kedves gyerekkori emlékeid az Ilona utcából?
– Az Ilona utcát le kellene védenünk márkanévnek. Többen, egykorú fiúk nagyon jó barátok voltunk: Dávidházy Imre, Matúz András, Orosz István, aki már nincs köztünk. Ha összejövünk néha, nagyon jókat tudunk beszélgetni, nosztalgiázni azokról az évekről. Együtt járkáltunk meccsekre, az erdőbe… Én a mai napig ott lakom.
***
– Beszélnél röviden tanulmányaidról?
– A Süveg téri óvodába írattak. Ott találkoztam későbbi jó barátaimmal. Azután kényszerből átírattak az OCL kereskedelmi vállalat napközijébe. Keserves volt, mert nem volt magyar csoport. A sok román gyerek között találtam ott is egy Ilona utcait, Czirmer Ferit, akivel „alcsoportot” alkotva átvészeltük az iskola előtti időszakot.
– Következett az iskola.
– Az Ilona utcában hagyomány volt, hogy mindenki a 3-as Számú Líceumba járt. Elsőtől érettségiig ott tanultam. A szülők kiharcolták, hogy az Ilona utca ne a Fürj utcai iskolához tartozzék.
– Kedvenc pedagógusaid?
– Első két évben Vajda Ilona volt a tanítónőnk. Pályakezdő. Miután felavattuk a visszaállított Szabadság-szobrot, felhívott telefonon Marosvásárhelyről. Utána felkerestem. Szép találkozó volt. Ugyanolyan búgó volt a hangja, mint annak idején. Később, a tanárok közül nem különösképpen kedveltem a reál tantárgyakat tanítókat, annak ellenére, hogy reál szakra jártam. Borzasztó sokat olvastam, és ösztönszerűen a történelem felé vonzódtam.
– Gazsi tanította?
– Kovách Géza sohasem tanított. Calvasina Károly, „Csoszi bácsi” tanította nekem a történelmet. Nagyon megfogott a stílusa. Másik érdekesség, hogy magyarra Ficzay sem tanított soha. Elkezdtem az ötödiket Sántha Alajossal, folytattam Princz Palival és befejeztem Mózer Istvánnal. Mindhárom elvégezte tisztességesen a munkáját, senki sem reklamált a szülők közül… Bennem maradt egykori diákként nagy keserűen, hogy abban az időben nem volt egyetlen lyukasóránk sem. Később került be a köztudatba ez a fogalom… Azért, ha tanáraimról beszélek, meg kell említenem, hogy később nagyon jó viszonyba kerültem Kovách Gézával, de Vadász Ernő az, aki kiemelkedik közülük, hisz ő volt első osztályfőnököm, ötödik-hatodikban. Megmaradt bennem az a komoly hozzáállása, ahogy a kisebb diákokat is kezelte. Egyébként jó volt az iskolában. Nekem nem volt vele különösebb bajom. Lehet, hogy az iskolának több baja volt velem, mint fordítva.
– Következett az egyetem.
– Egy sikertelen felvételi után Kolozsváron a Babeș–Bolyai Tudományegyetem történelem karára, egy évig futballoztam az országos bajnokságban, a Vagongyár ifjúsági csapatában. Nagyon jó évet töltöttem el. Volt munkahelyem; műszaki rajzoló voltam – papíron. S közben tanultam. Végül a 360 jelentkezőből bejutottam a 45 hely egyikére.
– Jól érezted magad Kolozsváron?
– Élveztem a város hangulatát. Másrészt, nagyon jó közegbe kerültem, és még sikerült elfognom a Bolyai nagy tanári gárdáját.
– Például?
– Bodor András – ókor, Jakó Zsigmond – középkor, Pataki József, Imreh István… Olyan asszisztenseik voltak, mint Magyari András, aki később prorektor lett.
– Mi történt veled az egyetem elvégzése után?
– Megtapasztaltam, hogy nem minden úgy történik, ahogy szeretném. Elkezdtem tanítani falun. Szapáryligeten bekerültem egy olyan falusi közösségbe, amely még megőrizte a régi zamatát. Abban a faluban magyarok, svábok és szlovákok laktak, de az utca nyelve a magyar volt. Két kilométernyire volt egy román kolónia; nem zavartuk egymást. Jól működő kollektív gazdasága volt a falunak. A fiatalokkal sportkört szerveztünk, és tornatanár kollégámmal, Varga Andrással megalapítottuk a falu futballcsapatát, beiratkoztunk a bajnokságba, én is velük fociztam, bajnokok lettünk… És ott ismerkedtem meg a feleségemmel. Tehát jó hozadéka volt ennek az egésznek… Négy év után elkerültem Nagyiratosra, egy egészen más közegbe. De nem volt rossz. Két év után átvettem ott az iskola igazgatását. Iratos mai vezetőgárdája a kezem alól került ki. Papp Attila polgármester mindig elmondja: „Igaz, hogy kaptam néhány pofont, de nem biztos, hogy eleget.”
– A falusi epizód 15 éve után kerültél a Csikybe?
– A 21-es iskolába és a gáji általánosba jutottam. Amikor újraalakult Mosóczy-telepen a magyar tagozat, felvállaltam ott is a történelem tanítását Komádi Sanyival, aki a földrajzot tanította. Óriási fájdalmamra, miután felfuttattuk, négy év után megszűnt. Akkor elvállaltam nagyon szívesen Ujj Jancsi katedrájának az óráit a Csikyben, ugyanis ő igazgató lett.
Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)

Király András: nehéz szembenézni azzal, hogy folyamatosan gyengülnek az iskoláink
Június 26-tól a volt Szilágy megyei főtanfelügyelő-helyettest, Kovács Irén Erzsébetet nevezték ki az RMDSZ javaslatára a kisebbségi oktatásért felelős államtitkárnak a tanügyminisztériumban. Elődje, Király András hét és fél évig töltötte be a tisztséget, és az ő mandátuma elején született meg az a ma is érvényben lévő tanügyi törvény, amely – legalábbis elméletben – nagyobb autonómiát biztosít az oktatásszervezésben az önkormányzatoknak és az iskoláknak, és lehetővé teszi, hogy a nemzetiségi osztályokban anyanyelvükön tanulják a diákok Románia földrajzát és történelmét, vagy idegen nyelvként tanulhassák a román nyelvet és irodalmat. A leköszönő szakpolitikus, az aradi Király András a közélettől nem fordul el, az aradi magyar oktatás segítésében, illetve a Szabadság-szobor Egyesület elnökeként az ifjúságnak szóló programok szervezésében részt kíván venni.
- Az RMDSZ-es államtitkárok közül alighanem ön volt a leghosszabb ideig hivatalban. 2010 februárja óta hány tanügyminisztert „fogyasztott el”?
- Hogy voltak-e mások hosszabb ideig, azt nem tudom, de az biztos, hogy a tanügyminisztériumban sem magyar, sem román, sem más nemzetiségű más államtitkár nem töltött ilyen hosszú időt. Tizenegy minisztert kellett ebben az időszakban istápolni, vagy ellátni tanácsokkal, egyáltalán: együtt dolgozni velük. Nem volt egy leányálom, mert Funeriu miniszter, akivel kezdtem, két évig regnált, Pricopie úgyszintén, de utána kezdődött a baj, amikor jöttek az egy hónapig, hat hónapig, két hétig, sőt négy napig (!) hivatalban lévő miniszterek. Mindezek alapján elmondható: ahhoz, hogy javuljon a romániai oktatás színvonala, az kellene, hogy egy – jó! – miniszter kitölthesse a mandátumát. Négy évre szüksége volna, és mögötte kellene állnia egy biztos parlamenti többségnek, amelyik megérti, hogy mit akar. De hát a jelen pillanatban ez nem adott.
- Mit tart a hét és fél éves mandátuma legnagyobb eredményének?
- Rögtön az első időszakot, a 2011/1-es számú tanügyi törvény megalkotását, amelyet végül is kormányzati felelősségvállalással tudtunk elfogadtatni, mert a képviselőház végigvitatta, de a szenátus szocdem szakbizottságának kifogásai voltak, főleg a felsőoktatásra vonatkozó részekkel kapcsolatban. Ha ennek a törvénynek lett volna ideje „beérni”, akkor a romániai közoktatás nem így nézne ki, mint ahogy kinéz. Pontos irányvonalakat szabott a jogszabály, a kisebbségekre vonatkozó fejezetei pedig fejlődést biztosíthattak volna az anyanyelvű oktatásnak. Leszögezte a törvény, hogy aki kisebbségi nyelven tanul, minden tantárgyat – a román nyelv és irodalom kivételével – anyanyelvén tanulhat, beleértve Románia földrajzát és történelmét is. Ez egyeseknél kiverte a biztosítékot, de végül nem lett semmilyen következménye, és lefordíttattuk a tankönyveket. Végül a jogszabály kisebbségi fejezetei egy vesszőnyi módosítást sem szenvedtek, s erre azért büszke vagyok.
- Jelenleg a romániai közoktatás e törvény alapján működik?
- Teljes mértékben, csakhogy több mint száz változtatást eszközöltek benne. Sajnos a legtöbb módosítás épp a centralizációt tartja fenn, és ezért van ilyen sok probléma a tanügyben, mert a törvény fő irány vonala a központosítás megszüntetése volt, eredetileg különböző jogköröket biztosított volna a helyi önkormányzatoknak és iskoláknak. Ezért volt a felfordulás a tavalyi igazgatói versenyvizsgákon, ezért van számos probléma a tanári versenyvizsgákkal és sok egyéb mással.
- Van-e hiányérzete valami miatt, amit nem sikerült megvalósítania a hivatalában?
- Van néhány, de ez nem csak rajtunk múlott. Itt van a specifikus románnyelv-oktatás, tehát, hogy a nemzetiségi osztályokban idegen nyelvként tanítsák az állam nyelvét, vagy a specifikus zeneoktatás. Ezeket egyszerűen elgáncsolták, mondván, hogy ezekhez új tanterveket, új tankönyvpályázatokat kell írni. A román tanügy annyira becementesedett, hogy nem akar menet közben változtatni. Sok időnek kellett eltelnie, most értünk csak oda, hogy az elemi tagozaton ezt a specifikus román tankönyvet használhatják, amire rá van írva, hogy a magyar iskolák számára készült. A kisebbségi oktatásban dolgozók számára továbbképző intézet létrehozását irányozta elő a törvény, de amikor nekifogtunk, hogy előkészítsük kormányhatározatot – akkor már egy másik kormány volt hatalmon –, előhozakodtak mindenféle jogi aggállyal, hogy nemcsak a magyaroknak, hanem a többi kisebbségnek is lehetőséget kell adni egy intézeten belül. Belementünk ebbe is, helyszínt is találtunk, de akkor kiderült, hogy nem elég egyértelmű a törvény… Hála istennek most eljutottunk odáig, hogy a szenátus épp a minap megszavazta a módosításokat, belefoglaltuk, hogy minden kisebbség élhet ezzel a lehetőséggel, s megkértem a kollégákat, akik ott maradtak az államtitkárságon, hogy minél előbb próbálják előkészíteni a kormányhatározatot. Mindez azt mutatja, hogy hiába a törvényes előírás, ha nincs politikai akarat… Emellett a kisebbségi iskolák vagy tagozatok kiemelt támogatása sem úgy valósult meg, ahogy szerettük volna. A törvénybe belefoglaltuk, hogy figyelembe kell venni, ha kisebbségi nyelven folyik az oktatás, földrajzi vagy nyelvi elszigeteltség veszélye áll fenn, és ilyen esetben nagyobb legyen az úgynevezett fejkvóta. A többi nemzetiség képviselője is mellettünk állt ebben a kérdésben, mégsem tudtuk átvinni, tehát csak nagyon kis összeggel kapnak többet azok az iskolák, ahol kisebbségi anyanyelvű oktatás folyik.
- Általános probléma az alacsony diáklétszám, de a magyarság szempontjából szórványnak számító vidékeken még súlyosabban érződik ez. Sok osztály vagy tagozat a minimális létszám alatti diákkal működik, amihez kellett persze az RMDSZ-es államtitkár közbenjárása, de meddig tartható ez a helyzet?
- Biztosítani kellene azokat a külön jogokat, amelyekkel ez az oktatási forma fenntartható. Vagy mondjuk ki, hogy nincs szükség kisebbségi oktatásra – sokszor jutottunk idáig a viták során, hogy azt mondtam, adják írásba, erre nincs szükség. Erre felháborodtak a román kollégák, hogy ilyet nem lehet leírni, mire visszakérdeztem, hogy „de azért gondolni szabad rá?”. A létszám alatti osztályok fenntartása egyre nehezebb, ezért az érdekvédelmi szervezet és a magyar pedagógusszövetség azt kérte két évvel ezelőtt, hogy minden megyében készítsék el az oktatási stratégiát. Úgy, ahogy elkészítették, alkalmazni senki nem alkalmazta, gondolván, hogy a tanügyminisztérium majd megoldja a helyzetet. Viszont mindinkább bebizonyosodik, hogy nemes dolog az, hogy minden helységben legyen magyar iskola vagy óvoda, még ha összevont osztályokkal is, de az eredmények azt igazolják, hogy ezek az iskolák nem olyan eredményeket produkálnak, mint amit a szülő elvár. Megváltozott világban élünk, nem hetvenes években, amikor igazgató voltam Iratos községben, és Kisiratoson működött egy összevont osztály az elemiben 53 diákkal, mert annyi ház volt a faluban. A községközpont hét kilométerre volt, Tornya még messzebb, nem volt járható út, tehát más hozzáállás és elvárás volt az iskolával szemben. Ma viszont mobilisak vagyunk, a szülő beülteti a gyereket az autóba és elviszi abba az iskolába, amelyet ő jónak lát. A pedagógusnak is meg kell felelnie a vele szemben támasztott elvárásoknak. Ezeket kellene szakemberekkel – tanárokkal, oktatáspolitikusokkal, statisztikusokkal és társadalomkutatókkal közösen – megvitatni, és megértetni a közösséggel, hogy van, ahol érdemes a magyar iskolát fenntartani, és van, ahol nem. Temesváron meghozták azt a döntést, hogy egy magyar iskolaközpontot alakítsanak ki, és a kerületi magyar tagozatokról lemondtak, s viszonylag jól megvannak. Arad a klasszikus formában maradt még: ahol magyarok élnek, legyen magyar iskola is, de látjuk, hogy így sem sikerül az elszivárgást, a lemorzsolódást megállítanunk. Nekem az a tervem – és ezt még most is fenntartom –, hogy adjuk meg a támogatást azoknak a kisiskoláknak, amelyek mellett működik egy konkurens román vagy más tannyelvű intézet, hogy pluszfoglalkozásokat vezessenek be. Ez a délutáni iskola lenne, amely itt-ott működik ugyan, de felejtsük el a törvény szerinti megoldást, hogy a szülő fizesse! Remélem, hogy tudunk erre támogatást szerezni, hivatalosítani, hogy a közoktatás része legyen a kisebbségi iskolákban vagy tagozatokon.
- Vissza lehet fordítani a magyar iskola felé azokat a szülőket, akik gyermekeiket román vagy más tannyelvű iskolába íratják?
- Sajnos a vegyes házasságban élő családokat mi teljesen elhanyagoltuk, vagy ha nem is, valamiért nem akartunk beleavatkozni a döntésükbe. Egy sokkal aktívabb politizálásra lenne szükség közösségi szinten, akkor talán vissza lehetne nyerni gyerekeket, de bizonyítanunk kell, hogy vagyunk olyan jók, mint a többiek. Az, hogy a mi pedagógusaink szívvel-lélekkel dolgoznak, ma már nem elég. Biztos így vagy, több az odafigyelés, főleg az óvodában és elemiben, mert a pedagógus általában ismeri a család és a közösség helyzetét, de ez ma már nem elég. A szülő azt nézi, hogy milyen pluszfoglalkozások vannak, hogyan halad a gyerek tanulmányi előmenetele, s úgy érzem, ebben lépéshátrányban vagyunk. Megboldogult Tokay György aradi parlamenti képviselő mondása jut eszembe: „nem elég jó politikusnak lenni, annak is kell látszani”. Így van a tanügyben is, a modern kor vívmányait kell követni. Nem pártolom ezt, de ha ez az általános elvárás, ennek kell eleget tenni. Nehéz szembenézni azzal, hogy folyamatosan gyengülnek az iskoláink, mert megsértjük az intézményt és a pedagógusainkat, de az országos felmérők eredményei nem csalnak. Előfordulhat, hogy nem jön ki a lépés egyszer-kétszer, de mindig?
- Gondolom, az oktatásszervezéstől és a közéleti szerepléstől nem vonul vissza.
Az biztos, hogy a Szabadság-szobor Egyesülettel tovább folytatjuk a tevékenységünket, és egyre inkább az ifjúságot célozzuk meg, mert hála istennek a szobor áll, azzal nincs most teendőnk, igaz, hogy a jelentőségét jobban a köztudatba kellene vinnünk, de ez egy másik dolog… Remélem, hogy sikerül bekapcsolódnom a helyi RMDSZ oktatási kérdésekkel foglalkozó munkájába. Sokáig kimaradtam ebből, de szívesen segítek.
- Mit kíván az utódjának, Kovács Irén Erzsébet új kisebbségi oktatásügyi államtitkárnak?
- Örvendek, hogy végre találtak olyasvalakit, aki elvállalta a felkérést. Sokat beszélgettem vele mialatt átadtam a hivatalomat, és felhívtam a figyelmét arra, hogy ez más, mint a tanfelügyelőség. Nagyon sok önfegyelemre lesz szüksége, mert a minisztériumban gyakran nem az történik, amit szeretne. Másrészt pedig értesse meg a főtanfelügyelőkkel, a helyetteseikkel, iskolaigazgatókkal, és mindenkivel, aki az oktatásban dolgozik, hogy a cél közös, próbáljanak egy sokkal aktívabb iskolapolitikát kialakítani, és megvalósítani azokat a lehetőségeket, amelyeket a törvény biztosít.
Király András 1947. február 3-án született Aradon. 1970-ben kezdte a történelemtanári pályát, tanított Szapáryligeten, Nagyiratoson, Szentpálon és Aradon. Szerepet játszott az aradi Csiky Gergely Főgimnázium önállósításában (2001), megyei RMDSZ-elnökként és aradi városi tanácsoként pedig a Szabadság-szobor 2004-es újraállításában. 2004 és 2008 között parlamenti képviselő, 2009-ben a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatója államtitkári kinevezéséig. Felesége, Klára nyugalmazott óvónő, lánya, Andrea ügyvéd. (Forrás: Romániai Magyar Ki Kicsoda)
Pataky Lehel Zsolt / maszol.ro

Fejlődhet a magyar vidék – nemcsak jár, de jut is!
A Vidékfejlesztési Minisztérium július 19-én közzétette azoknak az önkormányzati pályázatoknak a listáját, amelyek támogatást nyertek a Nemzeti Vidékfejlesztési Program második, idén tavaszi kiírásán.
A magyar vezetésű önkormányzatok is sikeresen pályáztak, az alábbi fejlesztési tervekkel: Kisiratos 5 831 558 lejt kap utcáinak az aszfaltozására,
Vinga a szennyvízhálózatot és a szennyvíztisztító állomásának kapacitását bővítheti 11 314 334 lej értékben, akárcsak Kisjenő 9 096 644 értékben,
Nagyiratoson ugyancsak utcákat aszfaltoznak 5 180 939 lejből, Simonyifalva, Vadász, Bélzerénd és Tőzmicske hasonló célra kért támogatást és kapott is 6 398 199 lejt,
Pécskán 4 299 779 lejből teljes egészében – a pincétől a padlásig – felújul a 2. Számú Általános Iskola főépülete, tornaterme és a Kör épülete, az udvaron pedig sportpályák lesznek és garázs az iskolabusznak, Peregen a helyiek számára ugyancsak az utcák aszfaltozása volt elsődleges, erre kapnak 6 598 821 lejt,
Nagyzerénden és Feketegyarmaton az ivóvíz- és szennyvízhálózatot bővíthetik 12 534 679 lejből, Sofronyán és Szentpálon utcákat aszfaltoznak, erre 5 515 882 lej áll majd az önkormányzat rendelkezésére, Nagyszintye község pedig három pályázatára is kapott támogatást: 6 836 156 lejt Nagyszintyén, Ágyán és Szapáryligeten szennyvízvezeték és víztisztító állomás építésére, valamint a vízvezeték-hálózat bővítésére, 879 136 lejt a szapáryligeti óvoda felújítására és 395 576 lejt a község közvilágításának modernizálására.
Mindent összevetve, a megye magyar közösségének igencsak fontos beruházások 82 437 295 lejnyi támogatáshoz jutnak. Ez az Arad megyének jutott 645 millió lej össztámogatásnak kb. 13 százaléka, ami jóval meghaladja a magyar lakosság arányát. Ez a siker közös, mert önkormányzatainknak és az RMDSZ politikai képviseletének összehangolt munkája a forrása. Az ilyen eredmények a bizonyságai annak, hogy az RMDSZ – és ezen belül az RMDSZ Arad Megyei Szervezete – képes megszolgálni azt a bizalmat, amit a 2016-os helyhatósági és parlamenti választások alkalmával kapott Arad megye magyarságától. Az RMDSZ Arad Megyei Szervezete; Nyugati Jelen (Arad)

V. Nemzetközi Citera-, Népdal- és Néptánc-tábor Kisiratoson
Egy hétig gyermek és fiatal gyakorolt együtt
Július 30-án, vasárnap kezdődött az V. Nemzetközi Citera, Népdal és Néptánc Tábor Kisiratoson. Hozzávetőleg 170 személy jelent meg a megnyitón, mindenki személyesen mutatkozott be, ez alapján döntötték el, hogy ki milyen csoportba kerül, tehetség és felkészülés szerint. Kemény hetet tudhatunk magunk mögött, mivel a rengeteg munkát még a hőség is megnehezítette. Ennek ellenére az oktatók, de a tanulók is jól érezték magukat, hiszen volt közös strandolás, táncház és Ki mit tud is. A tábort Juhász Kálmán vezette, citerát oktattak Borsi Ferenc, Dudás Klára, Gersy Lili, Hruskáné Hajdú Emese, Juhász Kálmán, Scserbin János és Varga Evelin. A táncolni vágyókat Bacsó Erika, Miklós János és Miklós-Papp Zsuzsanna tanította, népdalt Szalay Fatima, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója oktatott. Az ügyes kezűek kipróbálhatták magukat a délutáni szabadfoglalkozásokon, ahol Péterné Novák Krisztina és Törökné Tárkány Szűcs Katalin kézművességet oktattak. A táborozók Kisiratosról, a megye olyan magyarlakta településeiről, mint Nagyiratos, Arad, Pécska, Kispereg, továbbá Bihar megyéből és Magyarországról érkeztek.
Augusztus 5-én, szombaton délután került sor a táborzáró gálaműsorra a művelődési otthon nagytermében, ahol a kisiratosiakon kívül a táborozók hozzátartozói is részt vettek. Gyönyörű látvány fogadta a nagyérdemű közönséget, hiszen minden fellépő népviseletben jelent meg és a termet is szépen kidíszítették a kézművesek. Az ünnepi műsort Juhász Kálmán táborvezető és citeraoktató, valamint Korondi Józsa Erika polgármester köszöntője nyitotta meg. Ezt követően közös citerázásra került sor, majd minden csoport előadta a táborban tanultakat.
Különlegességnek számít, hogy a gálán bemutatták Borsi Ferenc citeraoktató saját szerzeményét is, amelyet az oktatókból és haladó szintet elért tanulókból álló csoport adott elő.
Az előadás közös énekléssel zárult, melyben részt vett a tábor minden lakója.
A gála végeztével a polgármester asszony köszönetet mondott és ajándékkal kedveskedett az oktatóknak, a szervezőknek, köztük a helybéli Pro-Ki-Dor Kulturális egyesületnek.
A tábort a Kisiratosi Önkormányzat szervezte és a Bethlen Gábor Alap, valamint helyi szervezetek támogatták.
Szabadai Mária, kulturális referens / Nyugati Jelen (Arad)

Negyedik szórvány-turnéjára indul a Bánsági Vándorszínház
„A végváriak teljesen befogadtak bennünket!”
Augusztus 19.–szeptember 2. között bánsági (és partiumi) szórványtelepüléseken turnézik a Bánsági Vándorszínház társulata, a Tarisznyás Egyesület szervezésében. Az immár negyedik alkalommal újraalakuló társulat, Aszalos Géza színművész vezetésével ezúttal Nóti Károly Majd a jegenye című zenés vigjátékát mutatja be három megye 15 településén. A Nyugati Jelennek Aszalos Géza rendező nyilatkozott a Vándorszínház idei turnéjának újdonságairól:
„Idén egy település erejéig sikerült háromra bővíteni az általunk meglátogatott megyék számát, Arad és Temes megyei települések mellett Krassó-Szörény megye székhelyén, Resicabányán is bemutatjuk legújabb előadásunkat. Sok új tagja van a csapatnak, zömmel első éves főiskolások a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemről. Istenigazából csak ketten vannak a régiek közül, Hodu Péter, aki három éve tagja a társulatunknak és Mihály Csongor, aki a kezdetektől velünk van, immár negyedik éve. A többiek Sosovicza Anna, Benczi Tekla, aki amatőr diákszínjátszóként már volt velünk az első évben, Scurtu Dávid és Zétényi Lina, aki valójában nem is színész, hanem teatrológus hallgató. A csapat tehát felfrissült, de újdonság az is, hogy az előző évhekhez képest egy hónappal csúszott a turné, mert a temesvári színházzal sokat turnéztunk a nyári szabadság alatt.” Aszalos Gézától azt is megtudtuk: a végvári főhadiszálláson már célegyenesbe érkeztek az előkészületek, az utolsó próbák a Sportcsarnokban zajlottak, mert kint kibírhatatlan meleg volt. Augusztus 18-án pénteken a végvári piactéren tartanak egy előbemutatót, ahol szombaton 21 órától lesz a Nóti Károly-darab bemutatója.
„A Majd a jegenye című darab egy rövidke kis bohózat, amely a kiegyezés utáni boldog békeidők korszakában született – nyilatkozta Aszalos Géza –, ez egy kulturális szempontból rendkívül pezsgő időszak volt, amikor sok remekmű született, különböző szerzőktől, köztük van Nóti Károly is. A Majd a jegenye egyfelvonásos bohózatot kibővítettük más Nóti-jelenetekkel, és megspékeltük ugyanebben a korban született népszerű slágerekkel. Olyan dalokat válogattunk, amelyeknek a szövege passzol a darabunkhoz, a kialakult helyzethez.” A Vándorszínház idei előadásának rendezője Aszalos Géza, dramaturg Orbán Enikő, jelmez- és díszlettervező Albert Alpár.
A szombati végvári bemutató után a Temes megyei Nagybodófalva, Szapáryfalva, Lugos, Igazfalva, Újszentes, Újmosnica, Ótelek, Nagyszentmiklós, Pusztakeresztúr és Máriafölde lesznek a szórványturné következő állomásai. Augusztus 30-án az Arad megyei Kisiratoson, 31-én Kisjenőben és szeptember 1-jén Nagyzerinden vendégszerepel a Vándorszínház, majd végül szeptember 2-án Resicabányán kerül sor a turnézáró előadásra.
„Szeptember 3-án visszatérünk Végvárra, hogy összeszedjük a holminkat, és elbúcsúzzunk a vendéglátóinktól, akik már teljesen befogadtak bennünket, minden tőlük telhető figyelmességgel, étellel-itallal segítettek bennünket, és ezért nagyon hálásak vagyunk” – mondta befejezésül Aszalos Géza.
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

Végvári vándorkomédiások
Bánsági Vándorszínház társulata negyedik éve indult útnak, hogy augusztus 19. és szeptember 2. között tizenöt bánsági és partiumi településen bemutassák legújabb produkciójukat. Nóti Károly Majd a Jegenye című jelenetéből Orbán Enikő dramaturg írt egyfelvonásos zenés vígjátékot, az előadást Aszalos Géza a temesvári Csiky Gergely Színház művésze rendezte. A díszleteket és jelmezeket Albert Alpár tervezte. Simon Judit az idén is ott volt Végváron, a bemutatón.
A nyár elején, Temesváron Aszalos Géza színművész és Orbán Enikő dramaturg azon izgultak, hogy idén nyáron hogyan fér bele a programjukba a Vándorszínház, hiszen a Csiky Gergely Színházban még júliusban is dolgoztak. Előadásaikat külföldi fesztiválokra, vendégszereplésre hívták. Persze büszkék rá, hogy munkájukat elismerik, s a temesvári magyar színházat a legrangosabbak között jegyzik itthon és külföldön, de a Vándorszínház is útnak kell induljon. Várják őket Végváron és a többi településen. Már kora tavasszal kérdezgetik, mikor és milyen előadással érkeznek. Igazi ünnepi esemény arrafelé a színház.
Tavaly óta a Tarisznyás Egyesület működteti a Bánsági Vándorszínházat, ez az egyesület főtevékenysége. A pénz egyre kevesebb, de mindig van annyi, hogy elkészüljön az előadás, mellyel Thália szekerén bejárják Arad és Temes megye szórványtelepüléseit. Aszalos Géza örömmel újságolja: idén Krassó-Szörény megyeszékhelyére, Resicabányára is meghívták a truppot. A tél végén telefonáltak, nehogy kimaradjanak. Hallottak a Vándorszínházról, és szeretnék, ha náluk is szerepelnének. Mennek boldogan, hiszen az a cél, hogy minél több szórványtelepülésre vigyenek színházat. A többi nem számít – mondja nevetve Aszalos.
Kettőjüknek idén sem lesz szabadságuk, már negyedik éve nem is gondolnak hagyományos értelemben nyaralásra. Nekünk ez a nyaralás – mondja a mindig mosolyogó Orbán Enci, aki szerint a szükségből is örömet kovácsolnak. Tavaly óta ugyanis lemondtak a catering szolgálatról, a panziókról. Maguk főznek, és ott töltik az éjszakát, ahol éppen helyet kapnak. Idén „befektettek” néhány felfújható matracba, mert korábban akadt olyan település is, ahol a puszta padlón aludtak a színpadon.
A befektetés kifejezésen elmosolyodok, mert a helyzet az, hogy az idén még a tavalyinál is kevesebb a pénz. Aszalos Géza mondja, nagy bajban lettek volna, ha a Temes Megyei Tanács nem siet a segítségükre. Olyan támogatást szavaztak meg a Vándorszínháznak, amellyel biztonságban elindulhatnak. Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalától (DRI) már tavaly sem kaptak pénzt, idén a Bethlen Gábor Alaptól sem nyertek egy vasat sem. A magyarországi intézmény közölte, hogy forrás hiányában nem támogatja őket. Maradt tehát a megyei önkormányzat, és mint minden évben a Csiky Gergely Színház, valamint a települések, ahol várva várt vendégek.
„Mondjad, mire van szükséged, és vigyed” – ezt szokta mondani Balázs Attila a temesvári magyar színház igazgatója, amikor Aszalos bejelenti: indulnak Végvárra és onnan tovább. Nagybodófalva, Szapáryfalva, Lugos, Igazfalva, Újszentes, Újmosnica, Ótelek, Nagyszentmiklós, Pusztakeresztúr, Máriafölde az útirány, majd tovább Arad megyében Kisiratos, Kisjenő, Nagyzerind következik. Az utolsó állomás az új helyszín, Resicabánya. A Csiky Gergely Színháztól érkezik a mikrobusz, az utánfutó, a jelmezek, a díszlethez szükséges anyagok, a világosító és hangberendezések.
Csapatmunka a piactéren
Végváron első látásra szinte semmi sem változott tavaly óta. Aztán kiderül, hogy mégis: nagyobb lett a szeretet, több az adomány. A társulat az iskolaudvarban próbál, a bentlakásban rendezkedtek be. Ez itt még luxuskategóriának számít, külön háló- és fürdőszoba áll a lányok és fiúk rendelkezésére, ágyban alusznak, a tágas, immár jól felszerelt konyhában főznek maguknak. Amikor megérkezünk, még tombol a kánikula, az árnyékban is nehéz meglenni, nemhogy a tűző napon.
A konyhát a végváriak szerelték fel, a hűtőszekrénytől a tűzhelyig mindent ők hoztak, hogy a színészek semmiben sem szenvedjenek hiányt. Az épület ütött-kopott, a folyosón a tavalyi esőktől beázott a mennyezet, az idén viszont rendesen kiszáradt.
A bemutató napja van, előző este már tartottak egy előbemutatót, mert a szomszéd faluban lakodalom van, sokan mennek Végvárról is, de az előadást látni akarták. Így hát a társulat nyílt főpróbát tartott. Jó sokan voltak, mesélik.
A társulat éppen szusszan egyet, mielőtt elkezdik építeni a piactéren a díszletet. Pompás pillanat, hogy megismerkedjek az új tagokkal. Sosovicza Anna, Scurtu Dávid, Benczi Tekla színisek, Tekla korábban diákszínjátszóként vett részt a munkában. Zétényi Lina teatrológus hallgató, de úgy gondolta, színészként is kipróbálja magát. A régiek barátként üdvözölnek. Hodu Péter a szegedi színház művésze, harmadik éve vándorol Aszalosékkal. Mihály Csongor alapember, immár kolléga a Csiky Gergely színházban. Velük van a másik alapember, Albert Alpár a temesvári teátrum díszlet- és jelmeztervezője.
A tagok mindegyike pontosan tudja, mi a feladata, nemcsak a színpadon, de a színpadtér, a jelmezek előkészítésében. Még velük van Alpár, aki segít nekik, és figyeli, hogy mindenki pontosan tudja, mi a dolga. A díszlet is közös munka, Alpár és a társulat tagjai az iskola udvarán szabták, festették, varrták. A Majd a Jegenye díszlete olyan, mint a puzzle, apró darabokból kell minden előadás előtt összerakni. Merthogy minden bele kell férjen a nem túl nagy méretű utánfutóba. A fiúk és Aszalos a tűző napon szerelnek, a piacteret csak előadás előtt fél órával éri el az árnyék, konkrétan, amikor már esteledik. Lassan minden a helyére kerül, a lányok a jelmezekkel és kellékekkel foglalkoznak. A fény és hang kezdetektől a Csongor feladata. A fiúk fegyelmezetten, de jókedvűen végzik a munkájukat. Megérkezik Nándi és Béla is, ők a mindenkori helyi segítők. A piactéren szól a zene, mintegy másfél órával az előadás előtt minden kész van. Áll a szép és funkcionális díszlet, a jelmezek előkészítve, a színészek, valamint a rendező és dramaturg elmennek zuhanyozni és készülni az előadásra. Utóbbi kettő egyben világosító, hangosító, kellékes, szóval a színpad mindenesei.
Senki nem azzal kezdi a közel két hónapos megfeszített munkát, hogy mennyi a gázsi, hanem azzal, hogy mi a feladat.
Gondolatok szúnyogokról és szórványról
A barátnőimmel Mihály bá’ „bárjának” árnyékos teraszán ülünk, hideg üdítőt kortyolgatunk és nézzük, ahogy a Vándorszínház társulata dolgozik. Vacsora csak előadás után lesz, de az iskolaudvaron már készül a bográcsos. Pillanatra odajön hozzánk Enci, majd Géza. Boldogok és – bár nem vallják be – büszkék is magukra, mert befogadták, szeretik őket a szórványban.
Mesélik, hogy a végváriak szinte mindennel ellátják őket, hoznak zöldségeket, gyümölcsöt, az állatorvostól mennyei sajtot kaptak, a község asszonyai kalákában főzik a vacsorát, néha ebédet is. Befogadták őket.
Vándorkomédiás elődeikhez híven minimális igénnyel érkeznek a településekre: egy tér, ahol felállíthatják a színpadot, hely, ahol aludhatnak, vacsora, és egy 220 voltos áramforrás. A gázsi az előadás utáni kalapozásból kerül ki, azt osztják el egymás között. Örömmel újságolják, az idén már ebédet is ígértek nekik néhány településen, annyira várják őket.
Miközben az árnyékban pihegünk a melegtől, félünk, idén is megesznek majd a szúnyogok. Tavaly nagyon megszenvedtük a kis vérszívók jelenlétét. Arról az emberfeletti munkáról beszélgetünk, amit szinte ingyen végeznek a Vándorszínház tagjai. Ezek a fiatalok olyan helyekre visznek előadást, ahol generációk nőttek úgy fel, hogy nem tudták, mi az, hogy színház. Általuk ismerték meg ezt a varázslatot. A bánsági, aradi, krassó-szörényi településeken Aszalosék előtt évtizedekig nem lépett fel színtársulat, még amatőr sem. Mialatt erről beszélgetünk, eszembe jutnak az évente meghirdetett szórványprogramok, a magyarság és magyar közösségek megmaradásáról szóló ünnepi szónoklatok. A Vándorszínház ünnepi külsőségek és politikusok nélkül a magyar szót viszi olyan településekre, ahol ez hiánycikk. Magyar szerzők darabjait játsszák magyarul, magyar zenével. Közösséget fejlesztenek, nem csak azzal, hogy a települések magyarjainak a színház közös élményét nyújtják, hanem azzal is, hogy magyarok együtt várják őket, a falvak közössége teremti meg az előadáshoz szükséges minimális feltételeket, és az asszonyok közösen főzik a vacsorát. Közösségformálók az előadás utáni együttlétek, a beszélgetések is. A Bánsági Vándorszínház az élő magyar szót viszi a szórványtelepülésekre, nem csak őrzi, hanem teremti a hagyományt. A hagyományt, hogy évente, egy nyári estén színházba lehet menni. Igaz, őket nem lehet felavatni, szalagot elvágni, beszédet mondani.
Aszalosék nem az elöljárókkal tartják a kapcsolatot, hanem a közösségi munkát vállalókkal. Végváron az iskolaigazgató, máshol egy tanár, megint máshol a lelkész, másutt egy vállalkozó segít nekik. Kisbusszal, utánfutóval érkeznek, naphosszat dolgoznak az esti ünnepi pillanatokért. Semmit sem várnak el, csak teszik a dolgukat, mert úgy gondolják, ez a feladatuk.
Vissza! Vissza!
Amint a padok és székek a helyükre kerültek, az első sort megtöltik a gyerekek. Kicsik és nagyok jó másfél órát várnak, hogy kezdődjön az előadás. A felnőttek zöme is korán érkezik, hogy jó helyet kapjon. A szúnyogok úgy döntöttek, augusztus 19-én este, a Majd a Jegenye előadását nem nézik meg, úgyhogy mi is békében várjuk a kezdést, vakarózás nélkül nézzük a produkciót. Az idő is kegyes, enyhe szél fújdogál, csak annyi, hogy kissé lehűtse a levegőt, de ne tegyen kárt a díszletben.
Kigyúlnak a reflektorok, megszólal a zene, kezdődik az előadás. A nézők elcsendesülnek, gyerekek és felnőttek, idősek és fiatalok mosolyognak, örülnek a színháznak. Az előadás könnyed és pajkos, a dramaturg ügyesen rakta össze a Nóti jelenteket, és nem derül ki, melyik szövegrész született saját kútfőből. A fiatal színészek tehetségesek, táncolnak és énekelnek, ülnek a poénok. Mihály ismét megcsillogtatja a humorát, Hodu hódító, Scurtu remekül mozog, Sosovicza, Benczi és Zétényi bűbájosan komédiáznak. Minden énekszámot tapssal jutalmaz a közönség, a végén vastapssal köszönik meg az előadást. Vissza! Vissza! – kiabálják néhányan, a közönség még maradna, egy hölgy megjegyzi, túl rövid volt, még nézték volna. Mindenki tesz a kalapba és nehezen szánják rá magukat, hogy hazamenjenek.
Păştean Erika, iskolaigazgató megköszöni a társulatnak, hogy Végvár a főhadiszállásuk, hogy ott próbálnak. A község nevében kéri őket, jöjjenek jövőre is, mert ők már ide tartoznak, végváriaknak tekintik őket. Jónéhányan végignézik, ahogy leszerelik és összepakolják a díszletet.
Az iskolaudvaron elkészült a gulyás, az egyik szakács az igazgatónő férje.
A végvári asszonyok megterítik a hatalmas konyaasztalt, a birkagulyás finom, a savanyúság, a túrós sütemény mennyei. A társulat boldog, jól sikerült az előadás és a kalapba is elég szép summa gyűlt össze. Ezt csak később számolják meg és osztják el. Még átmegyünk Mihai bá’hoz, aki egy láda sörrel kedveskedik. Aszalos az asztalnál megköszöni a társulatnak a munkát és figyelmezteti őket: ne maradjanak fenn sokáig, mert másnap indulás!
A Vándorszínház szeptember 2-án Resicabányán tartja az idei utolsó előadást, 3-án visszatérnek Végvárra összepakolni és elbúcsúzni. A diákoknak még maradt pár nap vakáció, Aszalos, Orbán, Mihály és Hodu másnap a kőszínházban kezdi a munkát, hiszen indul az új évad. erport.ro

Kriza János mesemondó verseny
Dicséret és különdíj az országos szakaszon
November 11-én, szombaton rendezték a Kriza János mesemondó verseny országos szakaszát Sepsiszentgyörgyön, ahol Arad megyét négy diák képviselte: I–II. osztályos kategóriában Sinka András Richárd (Pécskai Általános Iskola, tanító Bella Hajnal Annamária), III–IV. osztályos kategóriában Tiba-Fischer Eszter és Szatmári Kata Karolina, mindketten Kisiratosról, tanítójuk Gulyás Gabriella Csilla, és a nagyobbak kategóriájából Fridrik-Hegyes Anna pécskai diák, tanítója Köles Katalin.
A szombati döntőn az ország 4 megyéjéből 187 gyerek vett részt, az aradi diákok egy különdíjat és egy dicséretet hoztak haza. Fridrik-Hegyes Anna a Szusza című magyar népmesével szerepelt, dicséretet kapott az V–VI. osztályos kategóriában. Tiba-Fischer Eszternek pedig a Kolontos Palkó című népmese Napsugár-különdíjat hozott.
Aradról három pedagógus utazott Sepsiszentgyörgyre, Bella Hajnal Annamária kísérőként, míg Viszhányó Aranka és Kiss Anna zsűriztek az előkészítő–II. osztály, illetve az V–VI. osztályos kategóriákban.
Amint azt Viszhányó Aranka a Nyugati Jelennel tudatta, szombaton a verseny után játszóházat szerveztek a gyerekeknek, ahol volt néptánc, gyöngyfűzés, bútorfestés, a nagyobbaknak és a zsűri tagjainak 3D-s filmvetítés volt a program. A díjkiosztás vasárnap délelőtt volt, majd a diákok, pedagógusok és a kísérő szülők hazautaztak. Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)

Közel egy tonna élelmiszer gyűlt a Csikyben
A Csiky Gergely Főgimnáziumban az elmúlt héten zajlott a már hagyományszámba menő Tégy jót, hozz zöldséget! elnevezésű karitatív akció, melynek lényege, hogy a szerényebb körülmények között élőket segítsék a tanulók. A gyűjtési akció november 27-ig, hétfőig még folytatódik, tegnapig (november 24.) viszont már több mint 800 kg élelmiszer gyűlt össze – tájékoztatta a Nyugati Jelent Rogoz Marianna tanárnő, az akció koordinátora.
A gyűjtés november 20-án, hétfőn kezdődött, az adományokat idén is, mint eddig minden alkalommal, a rászorulók megsegítésére ajánlják fel.
A szerdáig összegyűlt több mint 500 kg adományt – melyek a zöldség és gyümölcs mellett lisztet, olajat, májpástétomot, házi készítésű zakuszkát, szárazbabot és egyebeket tartalmaztak – Kisiratosra vitték, a dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett Pio Atya Gyermekotthonba.
A csütörtöktől tovább gyarapodó adományokat hétfőn fogják kiszállítani szintén Kisiratosra, a Máltai Ház idős lakóinak – tudtuk meg Rogoz Mariannától, aki azt is elmondta: ott is, akárcsak a gyermekotthonban, nagyon örültek az adománynak, ugyanis már értesítették az öregotthont a hétfőn érkező csomagokról. Takáts D. Ágnes / Nyugati Jelen (Arad)