P. Godó Mihályra és az ’56-os forradalomra emlékeztek Kisiratoson
Az 1956-os kommunistaellenes magyar forradalom kitörésének 59. évfordulóján, október 23-án megemlékezést tartanak Kisiratoson a hősökről és a helyi általános iskola névadójáról, Páter Godó Mihályról.
A jezsuita szerzetes a falu szülötte (örök nyugvóhelye is a temetőben található), személyes és életpályája a kommunizmussal szembeni ellenállás egyik jelképévé vált. Először 1953. október 23-án ítélték el a román kommunista hatóságok, tehát ennek 62. évfordulója is lesz a jövő pénteken.
Az iskola könyvtárában (a „kis iskolában”) 18 órakor kezdődő rendezvényen a P. Godó Mihály Általános Iskola diákjai bemutatják az Egy kisiratosi jezsuita páter, Godó Mihály című előadásukat, amelyet az Aradi Magyar Napokon megtartott ifjú helytörténészek konferenciájára készítettek Almási Gábor történelemtanár vezetésével.
aradihirek.ro
Emlékeztető: Godó Mihály összesen 18 évet ült börtönben.
Erdély.ma

A Matyi Műhely Bábszínház újabb turnéja Arad megyében
Az igazságos Mátyás
A népszerű nagyváradi Matyi Műhely Bábszínház november 10–13. között ismét Arad megyébe látogat, ezúttal Az igazságos Mátyás című zenés bábjátékot mutatja be.
Kemecsei Hunor akkor harmadikos kisdiák nyerte meg 2008-ban az M. M. Pódium által meghirdetett meseíró pályázatot. A meséből bábdarab lett Meleg Attila jóvoltából, amelyet a legmegfelelőbb helyen, a váradi várban mutattak be.
A történet eredeti címe: Mátyás király Váradon. Nyolc szín, nyolc cselekményes jelenet kapcsolódik össze az előadásban, amelyeket a regös éneke, valamint udvari zenék kovácsolnak egységes egésszé.
Nincs olyan magyar ember, aki ne hallott volna az igazságos Mátyásról, ezért az előadás alatt a gyermek nézők Mátyás diák cinkosai lesznek, hiszen nem leplezik le a fiatal királyt. Az előadás végére azonban vastapssal jutalmazzák a jóságos uralkodót, hiszen: Minden jó, ha a vége jó!
Éljen az igazságos Mátyás!
A turné fellép a következő helyeken: Nagyzerind, Ágya, Fazekasvarsánd, Arad /Csiky Gergely Főgimnázium/, Zimándújfalu, Majláthfalva, Pécska, – Gáj /Neuman Fivérek Ált. Iskola/, Kisiratos, Erdőhegy és Simonyifalva.
Kiss Károly
Nyugati Jelen (Arad)

A Magyar Szórvány Napja Arad megyében
Közösségerősítő programokat tartott az RMDSZ
Két nap alatt négy helyszínen tartott közösségépítő programokat a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Arad megyei szervezete – karöltve a helyi szervezőkkel – a Magyar Szórvány Napja alkalmából.
70-80 résztvevő Borossebesen
Borossebesen az Onix étterembe várták az érdeklődőket, a házigazda Mellák István helyi RMDSZ-elnök és Prém Imre református tiszteletes volt, a megyei RMDSZ részéről Faragó Péter elnök és Péró Tamás ügyvezető elnök üdvözölte a jelenlévőket. A 70-80 fős közönség remekül szórakozott a simonyifalvi Leveles néptáncegyüttes előadásán, amire a ráadást az ezt követő vacsora és kötetlen beszélgetés jelentette. A kiváló hangulatú találkozón – amelyre a borosjenői magyarok egy csoportja is eljött Bodnár Lajos református lelkésszel – a résztvevők kifejtették, hogy a borossebesi magyarságnak több hasonló közösségerősítő rendezvényre lenne szüksége.
A kisjenő-erdőhegyi magyarok állva tapsoltak
Szombaton kora este a kisjenői kultúrházban a Tihanyi Vándorszínpad (Bognár Rita és Tihanyi Tóth Csaba) zenés műsorára hívták a helybeli és környékbeli magyarságot. A rendezvényen a megyei RMDSZ-vezetőséget nt. Módi József, a szórvány szakbizottság elnöke képviselte. Bíró Zoltán városi RMDSZ-es tanácsos szerint a művészekkel együtt éneklő, állva tapsoló 150 fős közönség a bizonyíték arra, hogy a kisjenői magyarság igényli a színvonalas szórakoztatást, és ennek a helyi RMDSZ-szervezet – a megyei vezetőség támogatásával – mindig is igyekszik megfelelni.
A Rónasági Szentleányfalván és Vingán
Vasárnap a kisiratosi Rónasági Citerazenekar volt a partner abban, hogy az RMDSZ a szórványtelepülésekre is eljuttathassa a magyar kultúrát. Délután a Szentleányfalvi Általános Iskolában nyújtottak ízelítőt a népi együttes repertoárjából, amit közös nótázás és egy fantasztikus hangulatú fogadás zárt. Este Vingán az újjáalakult helyi RMDSZ-szervezet első rendezvényeként látták vendégül a kisiratosi citerásokat és a megyei RMDSZ-vezetőséget. Curila András munkájának köszönhetően, mintegy 40 vingai magyar vett részt a rendezvényen, ami után a közösségi vezetőkkel beszélgethettek, elmondhatták igényeiket, az érdekképviselettel szembeni elvárásaikat.
Az Arad megyei RMDSZ-szervezet meggyőződése, hogy a magyar nóta, a népdal és a néptánc közösségteremtő erőt jelent, ezért a jövőben folytatni kívánja hasonló közösségi programok szervezését.
Az RMDSZ Arad megyei szervezetének sajtóközleménye
Nyugati Jelen (Arad)

Húszéves a Tornya–Battonya határátkelőhely
Húsz évvel ezelőtt nyitották meg az Arad megyei Tornya és a Békés megyei Battonya, egyúttal a Románia–Magyarország közötti határátkelőt. Az évfordulón tegnap Battonyán találkoztak az Arad és Békés megyei határ menti községek polgármesterei, a román és magyar hivatalosságok, köztük Gheorghe Şimonca, a Magyar Parlament első román képviselője, Florin Vasiloni, Románia gyulai főkonzulja, Adrian Ţolea, az Arad Megyei Tanács ideiglenes elnöke, Tolnai Péter, a Békés Megyei Önkormányzat alelnöke, Kreszta Traján, a magyarországi románok parlamenti szószólója, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának volt elnöke. Magyar részről jelen volt Füzesgyarmat, Gyula, Kétegyháza, Elek, Medgyesegyháza, Nagybánhegyes, Kunágota, Lőkösháza, Mezőkovácsháza, Kevermes, Dombegyháza, Mezőhegyes, Battonya polgármestere, román részről Arad város alpolgármestere, valamint Nagyzerind, Pél, Mácsa, Kürtös, Kisiratos, Sofronya, Zimándújfalu, Nagypereg, Pécska, Szemlak, Sajtény, Nagylak, Székesút polgármestere.
A rendezvényen ugyancsak részt vett Dan Ivan, az Arad Megyei Tanács első elnöke és Achim Alexa megyei tanácsi alelnök, akiknek mandátuma idején megtörtént a határállomás megnyitása.
A találkozót Marjai János battonyai polgármester, a házigazda köszöntője nyitotta meg, Adrian Ţolea Arad megyei tanácselnök az Arad és Békés megye közötti együttműködésről szólt, Florin Vasiloni főkonzul a határmegnyitásnak a magyarországi román közösségre gyakorolt hatásáról beszélt.
Kreszta Traján annak a tíz határátkelő megnyitásának fontosságát hangsúlyozta, amelyek az infrastruktúra szempontjából már elkészültek, de mindkét fél részéről szükség van az adminisztratív megnyitás megejtéséhez szükséges erőfeszítésre. Felvetette ugyanakkor a Battonya–Pécska vasútvonal újraindításának gondolatát – ez román területen 7,3, magyar területen 0,7 km vonal újraépítését feltételezné.
Antal Péter pécskai polgármester a kétoldalú kapcsolatok erősítését és a határ menti román és magyar polgármesterek évente kétszeri találkozóinak újrafelvételét szorgalmazta.
Nyugati Jelen (Arad)

Sarusi Mihály-est Aradon
Napokig hirdettük, hogy Sarusi Mihály december 3-án, csütörtökön délután Arad vendége lesz, a Magyar Írószövetség és az Irodalmi Jelen folyóirat közös szervezésű irodalmi estjén. A bízvást nagy sikerűnek mondható estre sor került, tegnap Sarusi Kisiratoson is jelen volt, ma pedig Erdőhegy irodalomszerető közönsége találkozhat vele.
Sarusi Mihályt sok aradi, de pláne kisiratosi ismeri – sokan személyesen vagy írásai kapcsán –, bár bizonyára kevesen vannak olyanok, akik mintegy félszáz (!) könyvéhez hozzájutottak volna, hisz ezek többsége, sajnos, számunkra szinte hozzáférhetetlenek. Az írói életműben, eddig, hét-hét regény és elbeszéléskötet, öt kisregény, három verseskötet, egy sor útirajz, falurajz, szépirodalmi tanulmány szerepel. S most itt van a Lönni vagy nem lönni, ez a monumentális kisiratosi falurajz (amelynek néhány része már nyomtatásban is megjelent), s amely mostantól teljes egészében digitális formában is hozzáférhető.
Az összejövetelt megnyitó Bege Magdolna, az Irodalmi Jelen főszerkesztő-helyettese az írót üdvözölve mindenekelőtt erről a műről szólt, amelyet a szerző „villanykönyvnek” mond, mások digitális könyvnek vagy lapozónak neveznek.
A kis híján másfélezer (!) oldalas műhöz az Irodalmi Jelen (www.irodalmijelen.hu) honlapon lehet hozzáférni, amelynek kezdőoldalán, lefelé haladva megtalálható a Digitális lapozó, illetve e-pub, az NKA támogatásával címszó (az ott található három könyv a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre), s számítógépet használó olvasó könnyen rájön, hogy a Lönni vagy nem lönni lapozható, van tartalomjegyzéke, keresője, saját használatra öt évig egy-egy oldala vagy a mű egésze ingyenesen letölthető, kinyomtatható. „Benne van minden, ami Kisiratosról elképzelhető”, jellemezte a könyvet szerkesztője, Bege Magdolna, több száz oldalnyi csak maga a tájszótár. Sarusi Mihály egy kérdésre azt válaszolta: jó negyven éve kezdett el a témával foglalkozni kisiratosi származású édesapja elbeszélései, no meg egy veszprémi nyelvész kolléganőjétől kapott indíttatás nyomán. Aztán ott volt még öreganyja, Sarusi mama, a helyi legendák nagy ismerője, s a viszonylag gyakori kisiratosi látogatások: az ottani emberek nagy része maguk közül valónak tekinti Miskát.
Beszélt a szerző a kötet címéről is, amit nem maga talált ki, hanem – ki hinné – Shakespeare nyomán született (a Hamlet híres Lenni vagy nem lenni monológja után), de igen érdekes és kalandos kitérővel, amiben benne van egy több nemzedékkel ezelőtti falusi amatőr „szerep”, azaz színházi előadás is.
Ujj János kijelentette: nem akarja Sarusi életpályáját értékelni (őszintén szólva nehéz is lett volna korlátozott időben), annál is inkább, mert az rendkívül változatos, sokirányú, akárcsak az író életútja. Sarusiról azt írja a Google-címszó: magyar író, költő, újságíró, népművelő – de további fél tucat szakmát is űzött. S ha hozzátesszük, hogy első könyve 37 éves korában jelent meg (ma 72. évében jár), akkor láthatjuk: könyvei viharos gyorsasággal követték egymást. Magyar Krisztus c. regénye, amivel igazán berobbant a köztudatba, a modern magyar irodalom egyik kivételes könyve. Bőven idézett a méltató a Sarusi-könyvekről megjelent bírálatokból, amelyek igen nagyra értékelik a szerző munkáit, és nagy írókéhoz mérik alkotásait.
Réhon József (aki kis könyvet is kiadott barátjáról) így köszöntötte a szerzőt: „Végre egy igazi író!”, öniróniával utalva magára, akit annak idején Kovách Géza „író úrnak” titulált.
Megjegyezte ugyanakkor: Sarusi nyelvezete nem könnyű, de eredeti, a magyar irodalomban senkiével nem hasonlítható, s a gondolkodásmódja is különleges. Kifejezte ugyanakkor meggyőződését, hogy az írónak „lesz még nagy dobása”, a mostani, nyomtatásban még meg sem jelent Lönni vagy nem lönni-hez hasonló.
Az est folyamán néhány szó esett a Folyton növő S.M.-fa. Válogatás Sarusi Mihály műveiről és munkásságáról írt tanulmányokból című, idén a budapesti Hungarovox Kiadónál megjelent könyvről is. Huszonhat kritikus mond véleményt a szerző egy-egy könyvéről, illetve életpályájának egy-egy szakaszáról. Megtisztelő Arad számára, hogy a méltatók között három – Csanádi János, Réhon József és Ujj János – aradi is szerepel.
Aki meg szeretné ismerni Sarusi életművét, mondta valaki, az ebből a kötetből megismerheti. De persze még inkább az író műveiből.
Az est végén elhangzott két költemény: Fekete Károly Sarusi Mihály: Hun fohász, Czernák Ferenc József Attila: Thomas Mann üdvözlése c. versét mondta el, Sarusi Mihály pedig dedikálta könyveit.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

In memoriam – dr. Hints Miklós emlékére
„Halnak, halnak, / Egyre halnak, / Színe, lángja a magyarnak. / Itt is egy név, / Ott is egy név, /
Hányat elvisz minden egy év.
S aki még él, / Minden névnél / Összerezzen, búsan, árván: / Mint a néma / Lomblevél, ha / Egy-egy társa hull le sárgán.” (Arany János: Néma bú)
Hetvenévesen távozott közülünk Hints Miklós marosvásárhelyi nyugalmazott vegyészmérnök /Marosvásárhely, 1945. máj. 16. - Marosvásárhely, 2015. dec. 18./
az Erdélyi Kárpát Egyesület tagja. Polihisztornak tartottam, minden érdekelte, mindennel foglalkozott. Iskoláskorában lencsét csiszolt távcsőhöz, nagy türelemmel, hosszú hónapokon át. Édesapjával motorbiciklin bebarangolta egész Erdélyt. Később a vegyészettel kötelezte el magát.
A változások után, a kétes módú privatizációt követően profilt kellett változtatnia; a világ végén, szeretett hegyei között oktatta a móc gyerekeket mindenre, ami a tantervben volt, de azon túl is. Ott, a hegy tetején szerény szobát bérelt, ahol télen megfagyott a víz a lavórban. Nyaranta helynévgyűjtő utakat tett biciklivel, gyalogosan, hogy megmentse a magyar falvak még ismert helyneveit az enyészettől. Az Erdélyi Kárpát Egyesület aktív tagja volt.
Az Erdélyi Gyopár hasábjain érdekfeszítő beszámolókat írt a Törökországban, Iránban, Indiában és más országokban megtett útjairól, ahol a helyi lakosság életmódját, kultúráját tanulmányozta, és ahová – akárcsak Kőrösi Csoma Sándor – alkalmi szállítóeszközökkel, szerény körülmények között utazott, példát mutatva, hogyan lehet kevés pénzzel, nyelvtudás nélkül is nagy távolságokat bejárni.
Természetet és kirándulásokat népszerűsítő előadásokat tartott többek között a Kolozsvári Rádióban – nagy érdeklődéstől övezve. Optimizmussal, bizakodva viselte alattomos betegségét. Azt hittük győztes lesz. Nem így történt. Végső akarata szerint szülei mellett, Marosvásárhelyen fogja égi turistaútjait járni. Volt osztálytársa és kiránduló cimborája búcsúzik tőle. Isten veled, Miki!
Fodor András
Emlékeztető:
Művelődés (Kolozsvár). 1995. 11. sz.
Hints Miklós: A romániai magyar helynévkutatás
1. Nem kell bizonygatnom, hogy a modern, korszerű magyar helynévkutatás bölcsője Kolozsvár. Kezdete Szabó T. Attila nevéhez fűződik, és az 1930-as évekre nyúlik vissza. Ezekben az években lát napvilágot Szabó T. Attila gyűjtésében és feldolgozásában néhány erdélyi kisváros: Nagyenyed (ETF. 58. sz.), Zilah (ETF. 86. sz.), Dés (ETF. 101. sz. ) helynévanyaga, valamint egy többnemzetiségű település, Szásznyíres helynévtörténeti adatainak a feldolgozása. Ebben az időben írja meg, dolgozza ki Szabó T. Attila a helynévkutatás módszerét a már klasszikussá vált tanulmányában: Miért és hogyan gyűjtsük a helyneveket? (Népművelési Füzetek 4. sz.). Az 1940-es években, részint az Erdélyi Tudományos Intézet keretében meginduló tervszerű gyűjtés eredményeként néhány olyan mintaszerű kiadvány látott napvilágot, mint a Szabó T. Attila szerkesztette Kalotaszeg helynevei (1942), Árvai Józsefnek A barcasági Hétfalu helynevei (1943) című könyve, ez talán mindmáig a legrészletesebb helynévgyűjtés, továbbá Gergely Béla és Szabó T. Attila három kiadványa a szolnokdobokai Tőki völgy (1945), a Dobokai völgy (1946) és a Kolozs megyei Borsa völgy (1945) helyneveiről. Néhány, csupán egy-egy falu helyneveit feldolgozó tanulmány is született. Gazda Ferenc Csomakőrös, Imreh Barna Mezőbánd, Márton Gyula Nagymon, Ördöngösfüzes és Árpástó helyneveit tette közzé. És ki kell emelnünk Benkő Lorándnak a későbbiekben több vonatkozásban is mintául szolgáló feldolgozását az Alsó-Nyárádmente földrajzi neveiről (1947), de ez már nem Erdélyben, hanem Magyarországon látott napvilágot.
2. S míg a háború utáni években, némi változtatással és finomítással, de lényegében a Szabó T. Attila kidolgozta módszer alapján Magyarországon a helynévkutatás lendületet vett — a megyei kiadványok sora látott napvilágot —, addig Erdélyben a helynévkutatás teljesen szünetelt. De nem azért, mintha a kolozsvári nyelvészek körében lanyhult volna a földrajzi nevek iránti érdeklődés, hanem mert az akkori hatalom és szerve: a cenzúra szemében a helynévkutatás a nacionalizmus gyanújába keveredett. Érthető: a helynév mint a népiségtörténet fontos forrása, nem azt a történelmi felfogást példázta, amely a korabeli román ideológiába beágyazható lett volna. Jóval később, két évtized elmúltával gondolt arra az 1957-ben meginduló Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények szerkesztősége, az öncenzúra feladásával is, hogy próbálkozzon helynévanyag közlésével. Így jelent meg a lapban 1967-ben elsőként Csák László, Bélfenyér jelenkori helynevei című közleménye. S minthogy a cenzúra a továbbiakban sem gördített akadályt — bár itt-ott, egy-egy helynév kapcsán akadékoskodott — a NyIrK. a további számaiban is helyt adott a helynévközléseknek, s 1967-től 1994-ig bezárólag 124 település helyneveit tette közzé. Itt jelentették meg dolgozataikat nemcsak az elkötelezett helynévgyűjtők (Janitsek Jenő, Csomortáni Magdolna, Burus János, Hints Miklós stb.), hanem az „egyfalus” gyűjtők is, azok a végzős egyetemi hallgatók meg vidékre kihelyezett tanárok, akik államvizsga- vagy szakdolgozatként szülőfalujuk helynévanyagát gyűjtötték össze és dogozták fel. A kolozsvári egyetem magyar nyelvészeti tanszékén ugyanis előbb Márton Gyula, majd B. Gergely Piroska mindig is ösztönözte e témaválasztást. Valamennyi ilyen dolgozat — ellenőrző gyűjtés után — máig sem kerülhetett kiadásra. Az erdélyi helynevek közzétételében időközben besegített a Sepsiszentgyörgyi Történelmi és Néprajzi Múzeum évkönyve, az Aluta is, hasábjain több háromszéki település — közöttük Sepsiszentgyörgy — helynévanyaga látott napvilágot. A továbbiakban spontánul, minden szervezeti keret nélkül — de talán a NyIrK. adta lehetőségek hatására — lendületet vett erdélyi helynévgyűjtés anyagának közlését, a kilencvenes évektől az ELTE kiadványa, a Magyar Névtani Dolgozatok szerkesztője, Hajdú Mihály is pártolta. A MND. egy-egy számaként több kiadvány is megjelenhetett: az erdélyi Sajó völgye (MND. 94. sz.), az erdélyi Melles-völgy (MND. 102. sz.), Torockó és Torockószentgyörgy (MND. 106. sz.), Közép-Mezőség (MND. 110. sz.), Bardocszék (MND. 118. sz.), továbbá Mezőségi magyar falvak (MND. 121. sz.) és a máramarosi Hosszumező helyneveiről.
3. A kilencvenes évektől az erdélyi helynévkutatás ösztönzésének halvány keretei is mutatkoznak. A kolozsvári egyetem magyar nyelvészeti tanszéke azon túl, hogy támogatja a helynévkutatással kapcsolatos témákat államvizsga- és szakdolgozatokként, helynévkutatást és -feldolgozást doktori értekezések témájául is felvett és felvesz. Ilyen volt Tibád Levente értekezése a Nyikó mente és Csomortáni Magdolna készülő disszertációja a csíki székelység földrajzi neveiről. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület anyagilag is támogatja — igaz szimbolikus összeggel — a csíki meg a gyergyói gyűjtést és Murádin László szervezésében a háromszéki és aranyosszéki gyűjtést. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület évi pályázataira is több, egy-egy falu helyneveit bemutató pályázat érkezik. Itt kell említenünk a budapesti Néprajzi Múzeum pályázataira beérkezett pályamunkákat is. A Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények továbbra is vállalja a lehetőségeihez mérten, ösztönzésül, főleg a még „ismeretlen” szerzők dolgozatainak közlését.
4. Bízva a hallgatóság földrajzi ismereteiben, mielőtt röviden áttekintenők a közölt és még kéziratos anyag alapján az erdélyi helynévkutatás eredményeit és hiányait, előre kell bocsátanunk: nem lehet célunk valamennyi erdélyi település, Erdély egész területe földrajzi neveinek összegyűjtése — függetlenül a lakosság etnikai összetételétől. Gyakorlatilag pusztán rövidebb távú céljaink lehetnek: s ez a magyar vagy magyarok is lakta tájak és vidékek, jól körülhatárolható magyar etnikai csoportok földrajzi neveinek összegyűjtése és kiadványsorozatokban való közzététele. Nem lehet feladatunk a csak román lakosságú települések helynévanyagának a felmérése, annak ellenére, hogy bizonyos esetekben a román helynevek, például a Mezőség területén, a magyar népiségtörténet szempontjából is sokatmondóak. A feladat így sem kevés, Erdély mintegy 3 800 településéből legalább 1 500 magyarok is lakta helység földrajzinév-anyagára lenne szükségünk.
A moldovai csángó települések helynévanyagának gyűjtéséről már beszélt az előttem szóló előadó, Halász Péter. Mindenekelőtt a Székelyföld helynevei tarthatnak az érdeklődésre számot. E területet tájegységekre tagolva, Csík helyneveinek gyűjtése — Csomortáni Magdolna révén — befejezéséhez közeledik. Gyűjtőt igényel ugyanakkor a Gyimesi-szoros és a Kászoni-medence. A gyergyói települések helyneveit az EME megbízásából Janitsek Jenő gyűjti. Háromszék több mint 100 helységéből befejeződőtt a gyűjtés 54 faluban, még 48 település van hátra. Főleg Kézdiszék területe hiányos, innen csupán 3 falu anyaga gyűlt egybe. A megjelent Hétfalu mellett, kéziratos anyaggal rendelkezünk a Brassó melletti királyföld területéről. A régi Udvarhely vármegyét tekintve gyűjtés folyt az Erdővidék ideeső részén, a Nyikó mentén és a megye nyugati felében, a székely Párciumban. Egy-egy gyűjtőre lenne szükség a két Homoród vidékére és a Hargita-Hegyalja falvaira. Összegyűlt a Sóvidék helynévanyaga, de innen a Kis-Küküllő mentén egészen Balázsfalváig mindössze 6 falu anyagával rendelkezünk. A Felső-Maros mentén Magyarótól Székelykocsárdig mindössze 14 faluban folyt gyűjtés, de közzé kellene tenni a nemrég elhunyt Vígh Károly remek dolgozatát Marosvásárhely helyneveiről. Folytatni kellene Benkő Loránd Nyárád menti gyűjtését, Felső-Nyárádmente területéről mindössze 2 falu anyaga gyűlt egybe. Igen nagy terület az erdélyi Mezőség. E területről a már régebben közzétett Tőki-, Dobokai-völgy, Borsa völgye, továbbá egy tucatnyi településen végzett gyűjtésen túl, magam eddig 50 település helynévanyagát tettem közzé, s alighanem, magyar szempontból e szórványvidéken még 100 olyan magyarok is lakta település van, ahol szükségszerű gyűjtést végezni. Aranyosszék, továbbá Kolozsvár környéke helyneveinek gyűjtése befejeződött, s a már említett kalotaszegi gyűjtés vált közismertté.
A Királyhágótól nyugatra eső települések közül a Szilágyság mintegy 60 falujából csupán 12-ben folyt gyűjtés. Míg Máramarosban Janitsek Jenő munkájaként a gyűjtés befejeződött, Szatmár vidéke, Bihar és a Bánság területéről csupán szórványos gyűjtéseket említhetünk, ilyen falvakból, mint Mezőfény, Albis, Érbogyoszló, Berettyószéplak, Érmihályfalva, Ottomány, Bélfenyér, Köröstárkány, Kis- és Nagyiratos, Szentpál. Tudomásunk van Bura László és tanítványainak gyűjtőmunkájáról, de a pontos terület számomra ismeretlen.
5. E futólagos áttekintés után megállapítható, hogy Erdély területéről a kívánatos 1 500 településből mindössze kb. 400–450 helység földrajzinév-anyaga gyűlt egybe. Ezek egy része nyomtatásban is megjelent, más részük még kéziratos anyag. A fentiekből következően a még hosszú évekig, évtizedekig elnyúló gyűjtőmunka eredményessége érdekében néhány közvetlenül elvégzendő feladatunk lenne:
a) Bár készült már kimutatás a közzétett erdélyi helynevekről (vö. NyIrK. 36: 113), szükségünk lenne egy átfogóbb kimutatásra, amely tájegységenként számba venné a már publikált, de a kéziratos anyagot is, főleg a Néprajzi Múzeum, az EME, a kolozsvári magyar tanszék archívumaiból, valamint az iskolák és a különböző magánszemélyek birtokában lévőket. (Ezeket újsághirdetések révén kellene felkutatni.) Csak ez esetben lennének elkerülhetőek a gyűjtési átfedések. Kapott már gyűjtési pályázaton díjat olyan személy is, akinek beküldött anyagát más gyűjtő már rég publikálta, egy magyarországi főiskola diákjai e nyáron például olyan faluban is gyűjtöttek, ahonnan már két másik, alapos gyűjtésünk is van.
b) Szerveznünk kell önkéntes gyűjtőket a pedagógusok köréből, esetleg a megyei Tanfelügyelőségek segítségével. Munkájukat a történelmi helynevek és a szükséges térképek beszerzésével segíthetjük elő.
c) Meg kellene indítanunk egy kiadványsorozatot, folyamatosan egy-egy tájegység földrajzinév-anyagának a bemutatására.
Mindehhez, persze, anyagi támogatás szükségeltetik.
-
Kiegészítés
Hints Miklós gyűjtései:
Hints Miklós: Az erdélyi Sajó völgye nyolc településének helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest),1991
Hints Miklós: Közép-Mezőség hét településének helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1992
Hints Miklós: Mezőségi magyar falvak helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1993
HINTS Miklós: A mezőségi Lúc völgye helynevei.
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1995
HINTS Miklós: A Bodoki-hegység hét településének család- és helynevei. (Sepsibükszád, Mikóújfalu, Málnás, Málnásfürdő, Oltszem, torja, Futásfalva, Ikafalva.)
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1997
Hints MiklósA Maros-Küküllő köze tizenkét településének jelenkori és történeti helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 1999
Hints Miklós Kászon jelenkori és történeti család-és helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2000
Hints Miklós: Gyimesi helynevek
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2000
Hints Miklós: Marosvécs és környéke család-és helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest),2002
Hints Miklós: A Komlód völgye hét településének család- és helynevei ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2004
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Aranyosgerend helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXIV. évf. (1990) 1. sz. 84–90. 1990
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Magyarpalatka és Visa helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXIV. évf. (1990) 2. sz. 182–187. 1990
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Székelykocsárd helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXV. évf. (1991) 1. sz. 174–177 1991
Krónika (Kolozsvár)

Beszélgetés Kocsik József AMMGE-elnökkel
A 2015-ös, a legsikeresebb évnek bizonyult
Kocsik Józseffel, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének az elnökével az általa vezetett tömörülés elmúlt évi tevékenységét értékeljük, illetve az idei terveket próbáljuk számba venni.
– Gazdaköri tevékenység szempontjából, milyennek tartja a mögöttünk lévő évet?
– Tekintve, hogy 3 évvel ezelőtt, a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának a létrejöttekor elindult egy felfelé ívelő tendencia, ami új cselekvési teret nyitott számunkra, a 2015-ös a munkánkban a legsikeresebb évnek bizonyult.
– Mivel tudja alátámasztani az állítását?
– Nagyon egyszerű, hiszen a tagságunk létszáma 4000 fölé emelkedett, mindnyájukat zökkenőmentesen beépítettük a szervezetünkbe, amely a Fórum tagjaként európai értékrendre emelkedett. Azt nem csak itthon, hanem nemzetközi viszonylatban, legkevesebb 8 országban számon tartják, elismerik a munkánkat. Ennek tudatában, az elmúlt évben 5 komoly gazdafórumot, szimpóziumot szerveztünk, amelyeket nemcsak itthon, hanem az anyaországban is elismertek.
– Felsorolná a rendezvényeiket?
– Az első nemzetközi szimpóziumot az Arad Megyei Kereskedelmi és Iparkamara dísztermében szerveztük, rangos hazai és anyaországi tisztségviselőkkel, egyetemi tanárokkal, illetve résztvevőkkel. A fórum sikerében nagy szerepe volt Kranowszky Nagy Andreának, aki még számos programunk megszervezésében vállalt oroszlánrészt, és akit az év végén megnyílt Nemzeti Kereskedőház Aradi Képviseleti Irodájának a vezetőjévé neveztek ki. Ugyancsak tavaly két fűszerpaprika fórumot is szerveztünk, amelyeknek a sikere nagyban múlott Csipkár Imre megyei fűszerpaprika termesztés-szervezőn és családján, amelynek tagjai sokat tettek a hungarikummá vált fűszernövény minőségi termesztésének a megyebeli bővítéséért. Csipkár Imre olyan termesztőket tudott toborozni, tanácsokkal ellátni, akik minőségi fűszerpaprikát tudtak előállítani nemcsak Fazekasvarsándon, hanem Majláthfalván, Kisiratoson, Zimándújfalun, Ágyán és Nagylakon is.
– Térjünk vissza a tavalyi rendezvényekhez.
– Májusban Majláthfalván nemzetközi paprikafórumot szerveztünk, nyáron Kisiratoson volt gazdafórum. Szeptemberben újra megszerveztük a Magyar–magyar Gazdatalálkozót a kiállítási csarnokban, illetve decemberben újabb fűszerpaprika-fórumot szerveztünk az aradi Jelen Házban, kiváló feltételek között. A rendezvényeinket olyan közismert politikusok, szakemberek látogatták meg, mint dr. Torma Márta, a Magyar Földművelésügyi Minisztérium Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztályának az osztályvezetője, dr Somogyi Norbert, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ általános főigazgató helyettese, Kispál Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád megyei elnöke, dr. Horváth József, a Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági és Kertészeti Karának a dékánja, dr. Somogyi György, a Szegedi Paprika Kutató Intézet szakembere stb. A hazai szakemberek közül Simona Alice Man, a román Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, Sebestyén Csaba RMGE-országos elnök, dr. Csősz János, a Bánsági Magyar Gazdák Egyesületének elnöke, egyetemi tanár, Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, Bognár Levente aradi alpolgármester tisztelték meg a rendezvényeinket.
Sikeres létszámnövekedés
– Minek köszönhető az AMMGE-taglétszám nagy mértékű gyarapodása?
– Egyrészt a törvénymódosításnak, miszerint a terményeiket a szabad piacon értékesítő őstermelőknek, gazdálkodóknak, hivatalosan bejegyzett szakmai szervezet által kibocsátott hitelesítésre van szükségük. Főként azonban annak köszönhető, hogy az AMMGE alapszabályzata szerint, a mi gazdaszervezetünk minden tekintetben megfelel a törvényes előírásoknak. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium ellenőrzésének is megfeleltünk, ezért a tagjainknak szakmai, termelői hitelesítést állíthatunk ki, méghozzá jutányos feltételek között. Vagyis, aki egy évre befizeti a havonkénti 2 lej tagsági díjat, jogosultságot nyer a hitelesítő okiratra is. Más szakmai szervezetektől eltérően, mi nem a gazdasági érdekek diktálta borsos tagsági díjakból működtetjük az érdekképviseleti szervezetünket, hanem a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának a tagjaiként, attól jelentős anyagi támogatást kaptunk a gazdatevékenység hatékonyabbá tételére, a gazdafórumok megszervezésére. Ezzel párhuzamosan, a jelzett Egyeztető Fórum bevonta az Egyesületünket a határon átnyúló pályázatoknak a zömébe, de a 8 országban működő tagszervezetek közötti kapcsolatokat is szorosabbra fogta. Ennek jóvoltából, negyedévenként találkoznak a 8 ország magyar gazdaszervezeteinek a képviselői. Legközelebb február 5-én magam és ifj. Zágoni-Szabó András, az Ifjú Gazdák elnöke részt veszünk a budapesti Országházban szervezendő gazdafórumon, ahova azért hívnak, mert számítanak ránk.
– Talán szűkítsük le a kört: egy-egy településen hogyan sikerült a taglétszámot növelni?
– Erre legegyszerűbb a majláthfalvi példa, ahol van egy jól működő mezőgazdasági társulás, amely nemcsak megműveli mindazoknak a földjét, akik erre képtelenek lennének, hanem gazdaköri tagokként is befizeti utánuk a tagsági díjat. Ugyanakkor a helybeli nagygazdák részéről is messzemenő együttműködési készség nyilvánul meg a gazdaszervezet irányában. Az ő példájukat nagyon jól követik az onnan elszármazott, de Németszentpéteren gazdálkodó vállalkozók is. Rajtuk kívül vannak a kertészkedők, akiken segíteni tudunk a hitelesítő bizonylatunkkal. Ha mindet összeadjuk, közösen, mintegy 5 ezer hektár földet művelnek meg, tehát komoly gazdasági potenciált képeznek. Ugyanakkor a Szatymazi Gazdakörtől és elnökétől, dr. Somogyi Györgytől is sok hasznos tanácsot kaptunk, de a Zimándközi Gazdakörre is mindig számíthattunk, nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be a programjainkba. Éppen ezért, ezúton is elnézést kérek tőlük, amiért a láttamozott tagsági könyveik út közben, önhibánkon kívül elkallódtak. Új tagsági könyveket állítunk ki nekik. A hozzájuk hasonló gazdasági központokban már komoly távlatokban lehet tervezni, nagy befogadóképességű gabonasilókat is lehetne egy-egy ilyen kistérségbe építeni.
– Ezzel eljutottunk az idei tervekhez?
– Igen, hiszen erre az évre már elkezdtük a jelzett szakmai tanúsítványoknak a kibocsátását, februárban részt veszünk az Országházban szerevezendő Kárpát-medencei, nemzetközi gazdafórumon. Ott bizonyára megvitatjuk mindazokat az idei pályázati lehetőségeket is, amelyeken magunk is részt kívánunk venni. Nem csak az Egyeztető Fórum, hanem a hazai RMGE tagjaként is, amelynek az elnöke, Sebestyén Csaba az államelnöki mezőgazdasági tanácsadótestületnek is a tagja. Mi, a gazdaszervezetek ezután nagyobb beleszólást kívánunk elérni a saját sorsunk alakításába a hazai, az anyaországi, illetve a Kárpát-medencei 8 országban működő gazdaszervezetekkel megkötött, közel 100 együttműködési szerződés jóvoltából.
– Milyen gazdafórumokat terveznek idén?
– Erről inkább azután nyilatkoznék, miután visszatérek a jelzett, február 5-i, budapesti találkozóról, ahol egyeztetjük a Kárpát-medencei Egyeztető Fórumhoz kapcsolódó rendezvényeinket. Az eddig meghonosodott fűszerpaprika, illetve gazdafórumokat, a Magyar–magyar Gazdatalálkozót idén is meg kívánjuk szervezni. Tudtommal a budapesti tanácskozás egyik témája, a kendertermesztés újbóli felvirágoztatása lesz, ami új távlatokat nyithat a mezőgazdasági termesztés szerkezetében.
– A terveikhez milyen támogatásokban reménykedhetnek?
– Abban bízunk, hogy az eddigi támogatásformák folytatódnak, de tudtommal a kistérségekben tervezett gabonatárolók építése az eddigieknél sokkal nagyobb hangsúlyt kaphat. A sikerhez azonban köszönettel, továbbra is számítunk az RMDSZ megyei szervezetének, a sajtónak a támogatására, de az önszerveződés is szükséges. Tekintve, hogy legkevesebb 5 taggal létre lehet hozni gazdakört, e lehetőséget a szórványtelepüléseknek is ajánljuk, hiszen csak ott tudunk segíteni, ahol gazdaköreink működnek.
– További sok sikert kívánok, köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Évértékelő Almási Vince kisiratosi polgármesterrel
Infrastruktúra és kultúra, az otthonosságért
Almási Vince kisiratosi polgármesterrel a mögöttünk lévő évet értékeljük, az ideinek a terveit, elképzeléseit vesszük számba.
– Kisiratos viszonylatában mit lehet elmondani a 2015-ös évről?
– Előrebocsátom: 2015 nem volt egy rossz év, annál már sokkal rosszabbat is zártunk. Természetesen, ez nem jelenti azt, hogy csúcsév lett volna, mert az ember mindig többre, jobbra vágyik a közössége számára. Köztem, illetve a polgármester kollégáim között az a különbség, hogy nálam folyik a visszaszámlálás, ugyanis úgy döntöttem, hogy az idei önkormányzati választásokon már nem indulok. Úgy érzem, a több évtizedes adminisztratív munka után nekem is, a családomnak is egy csendesebb időszakra van szüksége.
– Hány évet dolgozott az adminisztrációban?
– 1975-től szinte megszakítás nélkül, vagyis 40 évnél többet. Ebből Kürtösön 8 évet alpolgármesterként, majd Kisiratoson 12 évet polgármesterként szolgáltam. Azért tettem, mert szeretem e munkát, mert úgy éreztem, valakinek ezt is tennie kell, ami jó érzéssel töltheti el az egyént, de elégedettséggel a közösséget is. Ha ugyanis a közösség képviselőivel együtt eltervezetteket sikerül véghezvinni, az nagy lendületet ad a további munkához, serkenti a közösségi életet is. Ami az elmúlt évet illeti, az eredményeket is, az eredménytelenségeket is több részre osztanám. A legtöbb vezető legfontosabbnak tartja az infrastrukturális fejlesztéseket, amelyeket, természetesen, én is fontosnak tartok, de úgy érzem, azokkal párhuzamosan foglalkoznunk kell az emberekkel, kulturális igényeiknek a kielégítésével is.
– Kérem, kezdjük mégis a fejlesztésekkel!
– Az iskolaudvart teljes egészében térkővel burkoltuk, mellé megépítettük a sportpályát, amihez meg kellett vásárolnunk a szomszéd telkének egy részét. Tíz év után a polgármesteri hivatalban is belül festettünk, javítottunk, ahol szükséges volt, de a sportcsarnokot is javítottuk. A nagy kultúrházon évek óta zajló felújítást is folytattuk, befejeztük a konyha és az ebédlői részt, a színpad mögötti részt, raktárt hoztunk létre, hogy jobban kihasználhassuk az épületet a közösségi tevékenységekre. Ugyanakkor utcákat is burkoltunk kővel, a munkálatokat azonban nem tudtuk befejezni, de amint az időjárás megengedi, folytatjuk. A jelzett beruházások mintegy 700 ezer lej összértékűek, amelyeket tavaly, a kisebb községeknek kedvezőbb költségvetési leosztás miatt, önerő biztosításával, de főként kormánypénzekből tudtuk megvalósítani. Két EU-pályázatunk van folyamatban: egyik a kis kultúrháznak külső és belső felújítása. Az 60 ezer euró értékű EU-támogatás jóvoltából Kisiratos legszebb, régi díszítőelemekkel ékesített épületévé vált, közösségi háznak szánjuk, kisebb rendezvények számára. Másik, a 170 ezer eurós EU-támogatással épülő turisztikai központ, amit kiírtak, megpályáztuk. Nem állítom, hogy a település számára nélkülözhetetlen volt, de ha ingyen kaptuk a korszerű, a település építészeti stílusába nem a legjobban beillő, de a vadonatúj, teljesen felszerelt épület csak gazdagíthatja Kisiratost. A pályázati előírás szerint, meg fog jelenni egy Kisiratost bemutató DVD románul–magyarul, ugyancsak a települést színes fotókkal bemutató könyvecske, de Kisiratost népszerűsítő honlap is készül, amely a más turisztikai központokkal való kapcsolattartást szándékozik előremozdítani. Ugyanezzel próbáljuk majd népszerűsíteni a termálstrandunkat is. Az épületet 5 évig kell, felsőfokú végzettségű turisztikai szakemberrel célszerűen használni, utána a község vezetősége a belátása szerint használhatja.
Létfontosságú kulturális élet
– Hogyan zajlik a kulturális élet?
– A felsoroltak mellett nagy fontosságot tulajdonítunk a hagyományápolásnak, a kulturális programoknak, hiszen alig van olyan hétvége, amikor nálunk nincs valamiféle rendezvény, farsangtól szilveszterig. Rendszeresen falunapot, nemzetközi népzenei tábort szervezünk, ami a Kárpát-medence legnépesebb hasonló, magyar rendezvénye, ahol egy hétig szállással, étkezéssel és oktatással, mintegy 180-an szoktak részt venni tánc, citera és népzene kategóriában, de népzenei fesztivált is szervezünk. Működnek a tánccsoportjaink, a citera-zenekarjaink, a vegyes kórusunk. Tavaly Kisiratosi hírmondó néven elindítottuk a háromhavonta megjelenő helyi lapunkat. Ezenkívül nagyon fontos, hogy megismerjünk másokat, illetve azok is jobban megismerjenek minket. Éppen ezért Magyarországon 3 testvértelepülésünk van: Pusztaszabolcs, Úri, Lökösháza és Dolmbiratos, amelyekkel, különböző szinten, rendszeresen látogatjuk egymást iskola, nyugdíjasklub, önkormányzatisok, baráti társaságok, ifjúság vagy sport területen. Ha az emberek megismerik egymást, később maguk között is kialakulnak a baráti kapcsolatok. Kis település vagyunk, de nagy számban vannak civilszervezeteink: működik a Pro Ki Dor Egyesület, a nyugdíjas klub, a Máltai Ház, a Pió Atya Gyermekotthon, székháza van az ifjúsági szervezetünknek, van gazdakörünk, sportszerveztünk, kosárkörünk, hímző-körünk stb. Az állandó mozgás nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az emberek otthon érezzék magukat Kisiratoson. Nem érezzük magunkat elszigetelve, hiszen most már az utakat is kiépítettük Nagyiratos, illetve Tornya és Battonya felé, ugyanúgy Kürtös felé. Jelenleg azon dolgozunk, hogy Mácsa felé is műúton közlekedhessünk. Ugyanakkor átjáró utat akarunk építeni az egykori kaszárnya köves útjából, amit korszerűsíteni kívánunk a 2,8 kilométerre lévő magyar államhatárig.
– Mit nem tudtak tavaly megvalósítani?
– Kisiratost mindig hosszabb távlatban képzelem el, ezért egy fontos dolog, az Araddal összekötő tömegszállítás még mindig nem oldódott meg. Egyetlen autóbusz indul ide 5.30 órakor, majd vissza 15.30 órakor, ami messze nem elég. Évek óta keresünk egy befektetőt, aki üzemanyagtöltőt létesítene Kisiratoson vagy a közelben. A kürtösit bezárták, állítólag a tornyait is be akarják zárni, ezért a legközelebbinek a mácsai ígérkezik, ami nem kielégítő. Mi egy megyei út mellett, ingyen adnánk egy befektetőnek 1400 négyzetméternyi telket, ha töltőállomást építene. Magára várat még a csatornahálózatunknak a megépítése, amit a megyei szerveknél már beütemeztünk, de valószínűleg csak jövőre kerül rá sor, ezért most készítjük az aszfaltozási tervet, amit, illetve a járdaépítés jó részét is a csatorna lefektetése után kívánunk megvalósítani. Komolyan lobbizunk egy olyan befektető találásán, aki kezdene valamit a volt kaszárnya épületével, amihez közel található egy hévízforrás is, 1,5 hektáros területtel. Ugyancsak lobbizunk a meglévő termálstrandnak korszerű termálfürdővé építésén, amire van külföldi érdeklődő.
– Ha nem indul a választásokon, lesz-e megfelelő polgármesterjelölt?
– Egyelőre nincs tolongás a polgármesteri székért, de bízom benne, hogy kerül majd megfelelő kisiratosi magyar, aki RMDSZ-színekben győzni is tud. Ha igény van rá, kívülről még sokáig segítek neki, mert továbbra is emelt fővel szeretnék járni a faluban, ahol mindenkivel jóban kívánok lenni. Szeretnék a nyugdíjas klubban, a citerazenekarban és a férfikórusban is közreműködni. Nem zavar, ha az új vezető más szellemben kívánja majd irányítani Kisiratost, hiszen egy polgármester gondolkodása mindig rányomja bélyegét egy település életére. De tudnia kell: minden településen kerül 5-6% ellendrukker, akiknek semmi nem jó, akik azt hiszik, hangosabban kiabálva igazuk lehet. Olyankor mindig a 95%-ra gondoltam, akiknek az érdeke a legfontosabb volt számomra. Ezt tanácsolom majd az utódomnak is.
– Köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Olasz Angéla és Csanádi János laudációja
Halkan és szerényen, tudásuk legjavát nyújtva
Megtelt a Kamaraszínház nézőtere pénteken, január 22-én. A Kölcsey Egyesület minden évben a Magyar Kultúra Napján adja át a Kölcsey-díjat két olyan embernek, akik egész életükben a magyarságért, a magyar értékekért, a kultúráért küzdöttek. Az ünnepélyes hangulatban telt rendezvény legelső mozzanata nemzeti imánk eléneklése volt. Rögtön ezután Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület alelnöke köszöntötte a jelenlévőket. Utána felszólalt Faragó Péter, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnöke és Jankó András, a Kölcsey Egyesület elnöke. A díjak átadása után Bognár Levente, Arad alpolgármestere is megosztott néhány gondolatot. Beszédeikben a felszólalók leginkább magyarságunk, kultúránk megőrzését emelték ki.
Éppen e két dologgal jellemezhető a két díjazott, Olasz Angéla és Csanádi János életútja. A díjak átvételekor mindkét kitüntetettet vastapssal ünnepelte a közönség, melynek soraiban a két nyugalmazott tanár kollégái, ismerősei, rokonai és volt tanítványai is jelen voltak.
Olasz Angéla történelemtanár laudációját Hadnagy Éva, a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatónője tartotta. 
„Amikor megtudtam, hogy engem ért az a megtisztelő feladat, hogy Olasz Angéla, volt tanárom, kollegám és remélem, nem bántom meg vele, ha azt mondom, kedves barátom munkásságát méltassam, mi tagadás, kissé megszeppentem. Hogy lehet röviden összefoglalni egy teljes életutat, amelynek minden perce, minden pillanata a tanítás, a nevelés, a diákok, az iskola szolgálatában telt? És telik még ma is, a közösség, történelmi és kulturális múltunk megőrzésének szolgálatában.
Olasz Angéla történelem szakos tanárnő 43 évet töltött a tanári pályán, 21 évet falun, Tornyán és Kisiratoson. Először Kisiratoson találkoztunk: én mint nyolcadikos diák és ő mint lelkes, diákok és szülők által nagy-nagy tiszteletnek és szeretetnek örvendő fiatal tanárnő, aki időt és energiát nem sajnálva készítette fel a diákokat a különféle versenyekre és előadásokra.
Az 1990-es év közelebb hozta őt ahhoz az iskolához, amelynek elődjében a 3-as számú Középiskolában eltöltött évek érlelték meg benne azt az elhatározást, hogy történelem tanár legyen. Ismerve a mai fiatalok iskolához való viszonyát, engem még ma is meglep az a szeretet, alázat, amellyel a tanárnő mesél a volt iskolájáról, és az a lelkesedés, amellyel 22 éven keresztül dolgozott, tanított az 1-es számú általános iskola és a Csiky Gergely Főgimnázium osztályaiban több éven keresztül úgy, hogy mindkét intézményben osztályfőnök is volt egyben.
Saját szavai szerint „Nem vágytam többre, minthogy testtel és lélekkel tanári feladataimnak élhessek. Mert számomra ragyogó szemű tanítványaim szeretete, a szülők tisztelete, kollegáim megbecsülése mindvégig többet ért bármilyen kitüntetésnél.”
Pedig ilyenben is volt része, hiszen 2000-ben a Márki Sándor-díj, 2000-ben és 2004-ben a Megyei Tanfelügyelőség Érdemoklevelének boldog tulajdonosa lett, 2002-ben a Wieser Tibor Alap, 2013-ban pedig a Honismereti Szövetség elismerésében részesült.
És mégis, legféltettebb kincsei azok a fotók, felvételek, amelyek a különböző vetélkedőkön győzelmet aratott csapatokról, vagy az általa betanított műsorokban sikeresen szereplő diákjairól készültek. Pécs, Szeged, Nagymaros, Zagyvarékas, Mesztegnyő közönsége az aradi diákok sikeres bemutatkozásaiból alkothatott képet arról, hogyan ápoljuk mi, Arad megyeiek, a magyar kulturális értékeket és a történelmi hagyományokat.
„Gyémántjaim csiszolását lehetőségem szerint folytattam, folytatom és folytatni is fogom, amíg erőm engedi.”– mondta a tanárnő nyugdíjaztatásakor, és azóta is töretlen lelkesedéssel és töretlen  hittel  készít fel diákokat versenyekre, előadásokra, vesz részt szervezőként vagy a zsűriben számos, a Csikyben tartott rendezvényen, versenyen. Az Alma Mater Alapítvány által szervezett Véndiák-találkozón vagy a  március 15-i ünnepségeken előadott műsorai pedig mélyen megdobogtatják a résztvevők szívét.
Olasz Angéla nyílt történelem óráit a Csiky testvériskoláinak diákjai és pedagógusai is ismerik, ezeken a tanárnő rendíthetetlen elhivatottsággal, „Arad szeretettel” mutatja be városunk építészeti örökségét és gazdag történelmi múltunk helyszíneit.
Azt talán meg sem kellene említenem, hogy még ma is az a Csikys tanár, akire bármikor számíthatunk, ha helyettesíteni kell, ha diákokat kell versenyre kísérni, ha segíteni kell bármiféle szervezői munkában. Olasz Angéla az az ember, aki folyton tevékenykedik. Teszi ezt halkan és szerényen, tudásának és szeretetének legjavát nyújtva, az aradi magyar iskola és az aradi magyar közösség szolgálatában.
1. Évente kerül megrendezésre Mesztegnyőn a Kárpát-medencei Honismereti Ifjúsági Találkozó, amelyen Olasz Angéla vezetésével 11 éve vesznek részt aradi diákok, fiatalok, s minden augusztus 20-dikán nagy sikerrel mutatják be a szülőföld és az anyanyelv szeretetéről, magyarságunk megőrzéséről szóló műsoraikat.  
2. A tanárnő által felkészített diákok több éve mutatnak be helytörténeti és iskolatörténethez kapcsolódó dolgozatokat, legutóbb a Horgoson szervezett Ifjúsági Honismereti Konferencián.
3. Részt vesz a budapesti központú Honismereti Szövetség munkájában, a nyári akadémiákon, amelynek résztvevőit egy Arad megyei kiránduláson ismertette meg vidékünk értékeivel, de konferenciákon és szekcióüléseken részletesen tájékoztatja a Szövetséget a hon- és népismeret aradi eredményeiről. (Legutóbb Szegeden 2015-ben).
4. Történelmi előadásait hallgathatták az érdeklődők a Partium és Bánsági Műemlékvédő Társaság konferenciáin, a Hagyományőrző Polgárok Egyesületének rendezvényein, Mesztegnyőn, a Kárpát-medencei Honismereti Ifjúsági Találkozón.
5. Írásai különböző folyóiratokban és kötetekben jelennek meg: munkatársa volt a Havi Szemlének, a Partiumnak, a vajdasági Bács ország című lapnak. Publikált a Honismeret, a megtartó erő és a 90 éves az iskolánk című kötetekben is. 
Eötvös József szavaival jellemezném munkásságát: „Életünk égő szövétnekhez hasonló, amely hol lassabban, hol sebesebben, de szüntelenül fogy. Boldog, ki midőn létének e mulandóságára gondol, azzal vigasztalhatja magát, hogy sokaknak világított.” – Angéla, te sokaknak világítottál, és világítasz még most is!
Gratulálok a Kölcsey-díjhoz, tartós egészséget és számos, sikerekben gazdag évet kívánok! Tudom, hogy az az ember, aki végigkísért életed fontos állomásain, de most nem lehet itt köztünk, ott fenn, a jobbik világban, most nagyon büszke rád!” 
Csanádi János irodalomtanár laudációját Ujj János nyugalmazott tanár, helytörténész tartotta.
„A régebbi generációk számára alma materünk igen erős összetartó erővel bírt. Szó szerint értve: az egész iskola egy emberként szurkolt sportcsapatainknak, képviselőinknek a ki mit tud versenyeken, tapsolt népi táncegyüttesünknek a városi, rajoni, tartományi fellépéseken. Sok százan nézték végig évzáró előadásainkat az iskola udvarán vagy egy standionban.
Ez az összetartás azóta is megmaradt: még most is számon tartjuk egymás sorsát, büszkék vagyunk mindegyikünk (és családtagjaink) sikerére. És rendszeresen találkozunk is, nem csak kerek évfordulók alkalmával.
E bevezető után talán nem tűnik dicsekvésnek, ha elmondom, hogy milyen „feldobott” vagyok ma, amikor egykori iskola- és osztálytársam, barátom, volt pedagóguskollégám (mondhatnám céhtársam), halálunkig harcostársam laudációját olvashatom fel. Immár másodszor, mert 2004-ben, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság Fényes Elek-díjának odaítélésekor is nekem jutott a megtiszteltetés, hogy az akkor kitüntetett Csanádi Jánost laudálhassam. 
Az ilyen értékelő szövegben most következne a születési helye és dátuma, iskoláinak, karrierjének ismertetése. Engedjék meg, hogy eltérjek ettől, ne évszámokkal töltsem az Önök fejét. Ha megkérdeznénk egykori zerindi, később aradi osztálytársait a volt Magyar Vegyes Líceumból, majd 3-as sz. középiskolából (a teremben is akadnak néhányan), avagy volt kollégáit a tanári karból, milyen emlékeik maradtak meg róla, valószínűleg a szorgalma, felkészültsége mellett mindenki a szerénységét emelné ki. Csendesen meghúzódott, mint az erdei ibolya az öles fák árnyékában – fogalmazta volna róla egy jó tollú (ma már nem divatos) romantikus regényíró a 19. század második felében.
Én az előzőekhez még mindenképpen hozzátenném a szülőföldje szeretetét. Azt, hogy az aradi középiskola elvégzését követően hazament tanítani. Mert a nagyzerindi iskolának éppen szüksége volt anyanyelvet oktató tanárra. Akkoriban ugyanis a Fekete Körös partján még olyan bő volt a gyermekáldás, hogy párhuzamos osztályokat indíthattak. Nagyzerindi, feketegyarmati, anti diákok százaival szerettette meg az anyanyelvű irodalmat. S a tanítással párhuzamosan elvégezte az egyetemet, magyar szakos tanári diplomát szerzett. Igaz, szülőfalujában egy olyan jó pedagógus közösségbe csöppent, amelynek tagjai egy irányba húzták a település képzeletbeli szekerét: a tanári kar állt össze begyűjteni a helységben a megmaradt néprajzi tárgyakat, ugyanott létrehozták az ország első falusi képtárát, megalakították a citerazenekart, a dal- és tánccsoportot, majd az Olosz Lajos Irodalmi Kört.
Csanádi János kapcsolatot teremtett a Körösköz legjelentősebb költőjével, Olosz Lajossal, majd halála után irányította, a mai napig szívügyének tekinti emlékének ápolását. Az 1991-es Olosz-centenárium alkalmával hat emlékoldalt közölt. Összegyűjtötte, és Szeplőtelen oltár címmel sajtó alá rendezte a poéta istenes verseit, válogatta és bevezető tanulmányt írt a költő 200 „remeklését” tartalmazó Percek közt virágok című kötetéhez, de a költő értékes információkat tartalmazó lágerlevelezéséből is összeállított egy kötetnyit. 
Valakinek (talán a Fennvalónak) a sugallatára szülőhelyén elsőként folklórgyűjtésbe is belekezdett. Neki köszönhető, hogy megyénkből a pécskai és környékbéli (Kálmány Lajos, majd Bölöni Sándor és Gulácsi Zoltán) és kisiratosi (Kovács Ferenc) folklórgyűjtemény megjelenését követően a Körös-mente folklórhagyománya is közkinccsé válhatott Bús gerlice csengő hangja (1998) címmel. Nem egyedüli kiadványa e műfajban!
Tevékenysége elismeréseként a már említett Fényes Elek-díjon kívül megkapta az RMPSZ megyei szervezetének Márki Sándor-díját, a Megyei Tanfelügyelőség Ioan Slavici- és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Árpád-díját. Az EMKE országos szervezete pedig a Kun Kocsárd-díjat adományozta neki.
Mikor nyugállományba vonult, bizony sokan sajnálkoztak, hogy Csanádi János a megyében csak egy volt. Tanár, irodalomtörténész, folklórgyűjtő, kultúraszervező egy személyben. Én hozzáteszem: és egy van! Mert a nyugdíjas éveiben sem tette le a lantot, most is tevékeny, vezeti az erdőhegyi Körösmente Irodalmi Kört, rendszeresen állít össze irodalmi és megemlékező műsorokat, írogatja és közölgeti kutatásainak eredményeit a különböző lapokban, évkönyvekben. Ahogyan ereje, egészségi állapota engedi. Reményeik Sándort idézve: „ahogy lehet”. Adja a Mindenható, hogy sokáig tehesse. 
Őszintén gratulálok neki a Kölcsey-díjhoz.” 
Gál Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

Máltai jótékonysági bál Nagyenyeden: számos adakozó érkezett Erdély több vidékéről
A sorrendben 19. máltai jótékonysági bál az idén is sikeresnek bizonyult. Nagyrészt állandó résztvevőivel, kismértékben változó szereplőivel, kialakult szokásaival és műsorával a bál igazolta azt, hogy az idők folyamán hagyománnyá érlelődött. Szervezői arra alapoznak, hogy a jótékonykodás ereje, szelleme továbbra is él. 1997-től kezdték el szervezni a máltai jótékonysági bált, és jóvoltából Nagyenyeden sok szegény család jut napi kenyérhez. Az adakozók ezúttal is Erdély több vidékéről gyűltek össze a Georgia vendéglőben: jöttek például Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Temesvárról, Kisiratosról, Mikófalváról, Sepsiszentgyörgyről, Balázsfalváról és még sok más településről. Természetesen a legtöbb résztvevő enyedi volt. Idén rekordszámban, 350-en jöttek el olyan emberek, akik szeretik a vidámságot, a bálozás hangulatát, de hajlandók áldozatot is hozni szegény embertársaik érdekében. Ezért méltán nevezhetjük „erdélyi eseménynek” ezt a bált, amelyik jövőre fogja ünnepelni 20. évfordulóját.
Fari Palkó Ilona, a máltaiak enyedi elnöke és a bál főszervezője, csapatával mindig helytáll, hiszen a rendezvényen mindenkinek megvan a maga jól behatárolt szerepe. Megnyitó beszédében arról szólt, hogy tulajdonképpen lelkiekben azok is jelen vannak, akik a kedvezményezettjei ennek az összejövetelnek. Jelképesen egy nagy asztalhoz ülünk le mindnyájan, szerencsésebbek és rászorultak egyaránt. Ezekkel a szavakkal kívánt mindenkinek jó bálozást, nagylelkű adakozást. Bejelentette a bál idei fővédnökeit:  Iakob Kripp,  a Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályos Rend romániai nagykövete, aki  többek között diplomáciai érzékéről nevezetes. A másik fővédnök Barla Zsuzsa, a Máltai Segélyszolgálat volt országos titkára, aki az idén már nyugdíjasként vett részt az eseményen. Munkájáért, az enyedi szervezet támogatásáért Filantróp díjjal tüntették ki. Jelen volt Mihai Horaţiu Josan Nagyenyed polgármestere, aki a máltaiak minden akcióját kitartóan támogatja.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)

Beszélgetés dr. Bodonea Izabellával
„Ez nem szakma, ez hivatás”
Dr. Bodonea Izabella azon ritka és értékes emberek közé tartozik, akik megízlelték a magyarországi életet, és karnyújtásnyira voltak a nyugati karriertől, mégis visszatértek. Szeptemberben fogta magát, és, ahogyan ő is fogalmazott, „hazajött.” Magánéletében nem tudott azonosulni az ottani környezettel. Bár szakmai szempontból nem lett volna szabad eljönnie onnan, mégis megtette. Külön megkért, hogy hangsúlyozzam: ő kisiratosi. Nem aradi, nem partiumi vagy bánsági. Ő kisiratosi és magyar. Ezt beszélgetés közben is elmondta – és rögtön az elején megkért, hogy tegeződjünk. 
– Hol végezted tanulmányaidat?
–  Aradon, a Vasile Goldiș Tudományegyetemen végeztem, 2002-ben államvizsgáztam. 2005-ben kerültem ki Magyarországra, Orosházára, ahol elkezdtem nőgyógyászként dolgozni, először mint osztályos orvos. Aztán felvételit nyertem a rezidensképzésre Szegedre. Végül Budapesten, a Semmelweis Egyetemen adtam le a szakvizsgámat. Ez 2011-ben történt.
– Miért választottad a nőgyógyászatot?
– Mint az orvos hallgatókban általában, bennem is kavarogtak a gondolatok, hogy mi lenne az a szakterület, ami nekem legjobban feküdne. Egy dologban voltam biztos, már gyermekkorom óta: orvos akartam lenni! Már általános iskolás koromban valami miatt vonzódtam ahhoz, hogy emberekkel foglalkozzam, embereket gyógyítsak. Már a középiskolát is úgy végeztem el, hogy különórákat vettem. Az egyetemen ötödévben, mikor elkezdtük a nőgyógyászatot, akkor valami megfogant bennem. Nem is tudom megfogalmazni, micsoda. Azt láttam, hogy ez nekem tetszik, és hogy én ezt szeretném csinálni.
– Vannak olyan személyek, akik kiemelkedő mértékben hozzájárultak sorsodhoz?
– Szeretném kiemelni dr. Furău György főorvos úr nevét, akihez gyakorlatra kerültem. Ő erősítette meg bennem, hogy jól választottam szakterületet, és még jobban megszerettette velem a nőgyógyászatot. Amikor befejeztem az egyetemet, és szakvizsgára készültem, már céltudatosan azt mondtam: ha nem nőgyógyászat, akkor semmi más! Várnom is kellett rá két évet… Amikor végül kikerültem Orosházára, akkor biztos voltam benne, hogy más szóba se jöhet.
Orosházán egy kicsi kórház van. De olyan emberekkel dolgoztam együtt, akik megtanították nekem, hogy az orvosi pálya nem szakma, hanem hivatás. Volt egy idős kollégám, főorvos, dr. Felek Csanád. Az ő neve szintén nagyon fontos részévé vált az életemnek. Nagyon komolyan vette a nőgyógyászatot, de nem látta a nőknek a helyét ebben a szakmában. Azt mondta, hogy 65 évesen az első pozitív csalódás voltam az életében. Én voltam az első női nőgyógyász náluk! Felek Csanád főorvos úr három hónap múlva ezt mondta nekem: „Mindent, amit tudok, Izabella, én át szeretném neked adni. Ha te akarod, ezt megtanulod.” Én természetesen akartam. Apám helyett apám és tanárom volt, és egy egész élet tapasztalatát megpróbálta nekem átadni. Én pedig, amit csak tudtam, eltanultam tőle.
– Hogyan látod saját karrieredet, hogy alakul?
– Hullámzóan! Ez a legjobb megfogalmazás, de alapból optimista ember vagyok, és most már pozitívan látom a dolgokat. Amikor kikerültem Magyarországra, nem karriert kerestem, hanem hogy ezt a hivatást elsajátítsam. Szakmai karrier szempontjából Magyarországon 34 évesen már olyan szintre jutottam, amiről álmodni sem mertem. Én ott egy külföldről jött magyar voltam – mert én magyar vagyok, és ragaszkodom ahhoz, hogy ezt mindenki értse is meg –, de nem az övéké. Külföldiként nem könnyű olyan szintre elérni, de elértem! És valamilyen szinten büszke vagyok rá, mert nem szántak meg. Nem azért haladtam előre a ranglétrán, mert szegény külföldi nő voltam a szemükben, hanem azért, ahogyan a munkámat végeztem. Két évvel ezelőtt az orosházi kórház minőségbiztosításának átvettem a vezetését. Egy uniós pályázatnak lettem a vezetője. És a szakterületen belül: hat nőgyógyász volt a kórházban, én voltam köztük a legfiatalabb, de beteglétszám és műtét szerint a harmadik helyen álltam. Ezért sokat kellett dolgozni, de én örültem, hogy csinálhattam. Mikor visszajöttem Romániába, akkor nem tudtam, hogy fog alakulni az életem ebből a szempontból, de mivel nem karrierfüggő vagyok, nekem az volt a lényeg, hogy ugyanazt csinálhassam, mint ott. Nehezebben indult, de nagyon jól alakul az egész. Egyre több helyen keresnek meg, és egyre többen keresnek fel. Nem országtól függ, hogy az ember milyen szintre fejlődik fel.
– És miért döntöttél úgy, hogy visszajössz Romániába? Milyen volt hazatérni?
– Nem mondhatom, hogy szakmai dolog miatt – abból a szempontból nem lett volna szabad visszajönnöm. Maximálisan jól éreztem magam a betegeimmel, a kollégákkal, mint orvos. De mint magánember, nem találtam a helyem. Egy embernek nemcsak dolgoznia kell, hanem élnie is, én pedig nem tudtam beilleszkedni az ottani társadalomba. Én tíz évet dolgoztam Magyarországon, és egyszer sem éltem Magyarországon. Nekem, mikor lehetőségem adódott, beültem az autóba és hazajöttem. A kollégák is megjegyezték, hogy én soha nem mondtam, hogy Dorobáncra megyek, vagy Kisiratosra megyek, vagy Aradra megyek. Én mindig azt mondtam, hogy haza megyek. Amikor Orosházára mentem, munkába mentem. Elértem egy kort, amikor azt mondtam, hogy a hivatásomat ugyanúgy tudom végezni itt is, de itthon vagyok. Hazatérni nem volt könnyű, mert szerettek az emberek, szerettek a betegek, szerettek a kollégák, mégsem találtam meg kórházon kívül a boldogságomat. Meg kellett érteniük, mint embert. Itt megvan a magánéletem, megvan a szakmám, és otthon érzem magam. Ennyire egyszerű a válasz.
– Mikor a munkádról beszélünk, mi elégtétel számodra?
– Szász százalékosan meggyógyítani egy beteget. Egy olyan mondat, hogy „köszönöm szépen, doktornő” többet ér, mint bármilyen anyagi haszon. Nincs olyan dolog (pénz, autó, ház, vagyon vagy más), ami egy kézfogást vagy egy hálás tekintetet pótolni tud. Szívvel-lélekkel végzem a hivatásomat és kiélem magam benne. Mikor egy beteg elégedett, és látom rajta, hogy mennyire örül annak, hogy én kezeltem, én voltam az orvosa… Ennél többet semmi nem tud nyújtani. Azért lettem orvos, hogy ezeket megkapjam.
– Csinálnál valamit másképp? Szerintem már eldőlt, hogy erre negatív választ adsz, azért megkérdezem. De azzal együtt, hogy mit szeretnél elmondani még?
– Akkor azzal kezdem, hogy nem változtatnék semmin. Örülök, hogy Magyarországon végeztem a szakorvosit, rendkívül felkészült emberektől tanulhattam. A tíz évet sem sajnálom. Nem bántam meg, hogy visszajöttem. Beilleszkedni kicsit nehéz, mert más társadalomban éltem 10 éven keresztül, de nem bántam meg, hogy visszajöttem. Az életben semmi nem könnyű.
Én magánklinikákon dolgozom. A magánklinikák ugyanis vannak olyan szinten Aradon is, mint azokon a helyeken, ahol én végeztem és tanultam. Azért vagyok úgymond rákényszerülve erre, mert az állami kórházakban, még ha akarja sem tudja az ember megfelelően végezni a munkáját. Nem örülök neki, hogy a betegek fizetik a társadalombiztosítást (mert rá vannak kényszerülve, hogy fizessék), és egyszerűen nem tudnak nekik megfelelő szintű szolgáltatást nyújtani. Magyarországon ennek az ellenkezőjét szoktam meg. Jelen pillanatban tehát nincs jobb megoldás a magánkórházaknál.
– Köszönöm szépen a beszélgetést!
– Én is köszönöm szépen!
Gál Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)

Verseny a hazaszeretetről és az összefogásról
Kisiratosi siker az Erzsébet-vetélkedő döntőjében
Három hónap megfeszített munkája hozta meg gyümölcsét a kisiratosi diákok számára február 26-án, amikor a műsorvezető a mikrofonhoz lépett és kihirdette a végeredményt. A Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola, Iratosi betyárok csapata a Kárpát-medencei döntőben a harmadik helyezést érte el.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány támogatásával immár negyedik alkalommal szervezték meg az Erzsébet-vetélkedőt, ami Kárpát-medencei kitekintésű, hiszen határon innen és túlról 7–12. osztályos diákok vehetnek részt rajta. Négy év alatt közel másfélezer csapat mérte össze tudását a vetélkedőn, melynek célja, hogy minél több fiatalban felébredjen a vágy a Kárpát-medence ismert vagy kevésbé ismert, „rejtőzködő” értékeinek felfedezése iránt.
Az idei Erzsébet-vetélkedőre 156 csapat regisztrált, melyből 48 képviselte a külhoni magyarságot. A három tagból álló csapatok 3+1 internetes fordulóban, a Kárpát-medencei magyarság kultúrájával, történelmével, természeti értékeivel kapcsolatos feladatsorokat oldottak meg. Az érdekes és szórakoztató feladatok nagy türelmet és kitartást igényeltek tanulóktól és vezetőtanároktól egyaránt. A tíz legjobb eredményt elérő csapat utazhatott azután Budapestre, a Duna-palotában megrendezett döntőre.
Iskolánk két csapatot nevezett az idei versenyre. Ezek: a Szalbek brigád – Almási Dóra, Cioara Alexandra, Torma Alex (VII. osztályos tanulók) és az Iratosi betyárok – Almási Lóránt (VII. o), Kiss Nikolett (VIII. o) és Pelle Patrik (VIII. o). Amikor hírül vettük, hogy az Iratosi betyároknak sikerült beverekedniük magukat a legjobb tíz közé, nagy volt az öröm, hiszen összesen egymillió forint értékű tárgynyereményekért és üdülési lehetőségekért versenghettek a február 26-ai szóbeli döntőn. Utaztunk Budapestre, de tudatában voltunk a felelősségünknek is. A döntőn részt venni óriási megtiszteltetés önmagában is, de nem felejthettük el, hogy Kisiratos nevét visszük az összmagyarság fővárosába, tehát nem vallhatunk szégyent. „Csak ne legyünk utolsók” volt a jelszó. A feladatot nehezítette, hogy a döntőbe jutottak között csupán három általános iskola volt, a többiek középiskolások.
Schanda Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériuma ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkárának megnyitója után, melyben az összefogás és a Kárpát-medencében élő tehetséges fiatalok támogatásának a fontosságát hangsúlyozta, kezdetét vette a próbatétel. A szerény kezdés után, az Iratosi betyárok csak a maximummal érték be. A néha komoly, de sokszor játékos feladatok, melyekből nem hiányzott a prezentáció, az irodalom, a művészettörténet, az activity-játék, a Kárpát-medence élővilága témaköre, kettő és fél órán át magasan tartották az adrenalinszintet. Az első két feladatsor megoldása után az Iratosi betyárok szemmel láthatóan élvezni kezdték a játékot, és sorra maguk mögé utasították a riválisok nagy részét. Végül, két középiskola (Margitta, Pécs) után dobogós, harmadik helyen végzett az Iratosi betyárok Almási Lóránt, Kiss Nikolett és Pelle Patrik alkotta csapata. Eredményükkel ismertté és elismertté tették Kisiratos és a Páter Godó Mihály Általános Iskola nevét. Nyereményük többnapos vízparti üdülés Siófokon, értékes könyvutalványok, múzeumi belépők és más értékes tárgyak mellett, mindenekelőtt a jól végzett munka érzete. Vezető tanáraik Almási Zsuzsanna és Almási Gábor voltak. A versenyen való részvétel támogatásáért köszönet illeti Kiss József magánvállalkozót.
Zárszóként és a verseny tanulságaként egyetérthetünk Schanda Tamás helyettes államtitkár gondolatával. A Kárpát-medence magyar jövője a tehetséges magyar fiatalok kezében van. Ezt a jövőt azonban csak kemény munkával lehet és kell felépíteni.
Almási Gábor. Nyugati Jelen (Arad)

IX. Simonyi Imre-szavalóverseny
Érezni a versmondás örömét
A verseny fő célja az anyanyelv ápolása, s az, hogy gyermekek érezzék a versmondás örömét – mondta bevezetőjében Szabó Attila, a helybeli iskola igazgatója a pénteki simonyifalvi szavalóverseny megnyitóján. Az igazgató köszönetet mondott a verseny megszervezésében, támogatásában közreműködőknek (pedagógus kollégák, az RMDSZ helyi szervezete, Haász Tibor polgármester), és külön üdvözölte az éppen a községben tartózkodó belga testvértelepülés, Tournhout képviselőit, akiket a közönség lelkesen megtapsolt. Megemlékezett a versmondó verseny „erős támogatójáról”, a nemrégiben elhunyt Hevesi József doktorról, akinek emlékére egypercnyi csenddel adóztak a jelenlévők.
A vetélkedőn hét iskola (a házigazdán kívül Vadász, Nagyzerind, Ágya, Erdőhegy, Zimándújfalu, Kisiratos), valamint a magyarországi Lőkösháza és Békéscsaba versmondói vettek részt. Az érkezőket a kultúrotthonban a helyi különlegességgel, a márványos kaláccsal és természetesen nagy szeretettel fogadták.
A hagyományosan a Himnusz eléneklésével induló verseny előtt az iskola népdalkórusa (Matyelka Mária vezetésével) Beethoven örömódájának részletét, az Európai Unió himnuszát és népdalokat adott elő, az iskola Deák Andrea angoltanár által betanított gitárcsoportja kis műsorral kedveskedett az esemény résztvevőinek.
A versmondók nagy száma miatt a több kategóriában zajló verseny mezőnye kettévált: a „kicsikre” (előkészítő és I–IV. o.), valamint a „nagyokra” (V–VI. és VII–VIII. osztály). Az eredményhirdetésre aztán ismét a kultúrotthon nagytermében került sor.
A versenyszabályzat értelmében bármely magyar költő versével lehetett jelentkezni, egy-egy iskolának azonban egy Simonyi-verset is be kellett mutatnia. (A később gyulaiként számon tartott kiváló költő, Simonyi Imre – 1920–1994 –, a verseny névadója Simonyifalván született.)
A gyermekek mindkét csoportban a legjobb tudásuk szerint mondták a verseket, egyesek nagyszerűen, a zsűri pedig azon volt, hogy a lehető legobjektívebben értékeljen. (A „nagyok” zsűrije, amelynek alulírott is tagja volt, mondhatni hajszálnyira megegyezett a díjazottak sorrendjében.)
Az eredményhirdetés után a házigazdák finom töltött káposztával várták a vendégsereget (a háromszáznál több tölteléket, dicséretükre legyen mondva, a helyi pedagógus hölgyek hathatós közreműködésével „bögyörgették”). Szerencsére szép, meleg idő volt, a kultúrotthon udvarán is teríthettek.
Nyugati Jelen (Arad)

Egy hely, ahol teljesítménnyé alakítják a tehetségígéretet
„Nagyon fontosnak tartom, hogy az iskolák ügye ténylegesen közügy legyen. Iskolatámogató környezet híján nagyon nehéz intézményt építeni, fejleszteni. Főként egy olyan társadalomban, amely nem tiszteli a pedagógusokat, ahol nem érték az erőfeszítést igénylő munka, a megszerzett tudás” – beszélgetés Erdei Ildikóval, a temesvári Bartók Béla-gimnázium igazgatójával.
– A temesvári Bartók-líceum még a magamfajta belső-erdélyinek is sokat mond, de mit jelent önnek, az intézmény igazgatójának?
– Az iskolánk több, mint iskola. Egy közösségépítő, jövőbe mutató hely, ahol mindennap van egy új kihívás, egy-egy új helyzet, gond, ötlet, kudarc és siker. Közel 600 gyerek, fiatal és mintegy 60 pedagógus iskolája.
Egy hely, ahol azon és azért dolgozunk, hogy a diákok szeressenek iskolába járni, találjanak olyan területet, ahol tehetségígéretük teljesítménnyé alakulhat, ahol a tanárok csapatban dolgoznak, és ahol a szülői közösség partnerként van jelen.
Olyan iskola, ahol tudjuk, hogy a tanórák mellett fontos szerepük van a tanórán kívüli tevékenységeknek, hiszünk a diákönkormányzat kezdeményezőerejében, a diákok egyharmada tagja valamelyik hagyományőrző csoportnak, és a Bartók Diákszínpad évente új előadással örvendezteti meg a közönséget.
Egy olyan munkahely, ahol a munkaközösség jelentős hányada minden tanév elején, illetve végén szakmai műhelyen értékeli az iskolai életet, és közösen tervezi a jövőt.
– A Bartók-iskola a szórványmagyarságból fogad diákokat. Milyen vonzáskörzete van az intézménynek?
– Temesváron és a környékbeli falvakon kívül elsősorban Temes megyéből érkeznek diákjaink, ezenkívül néhány Arad megyei településről, Majláthfalváról és Kisiratosról is járnak hozzánk középiskolások. Három irányból érkező három iskolabusz hozza reggel a diákokat, jelenleg mintegy 150-en járnak iskolabusszal: Újszentesről, Újmosnicáról és Győrödről.
Az iskolabuszos diákoknak mintegy egyharmada érkezik a településekről, a többiek a város különböző negyedeiben, főként a hat évvel ezelőtt megszűnt tagozatos iskolák körzetében ülnek fel az iskolabuszokra. A megyéből elsősorban Végvárról érkeznek diákjaink, közülük van, aki a bentlakást választja, és van, aki a napi ingázást. Ezenkívül vannak diákjaink Lugosról, Bodófalváról, Igazfalváról, Ótelekről és Zsombolyáról is.
– Akik pedig nem szeretnének ingázni, azoknak lehetőségük nyílik az iskola kollégiumában lakni.
– Iskolánk kollégiuma 50 férőhelyessé alakítható, jelenleg 40-en laknak benne. Minden évben igyekszünk javítani az életkörülményeket, a bentlakó diákok számára pedig sajátos programokat működtetünk, dolgozunk ki. A diákok 2–4 ágyas szobákban laknak, van saját tanulószobájuk, ebédlőjük, használhatják az intézmény sportpályáit, eszközeit. A bentlakó diákok közösségének saját önkormányzata van, igyekszünk a programok kialakításában odafigyelni a javaslatokra. A Bartók Alapítvány ösztöndíjjal segíti őket, s pályázati támogatásból a belvárosi református egyház együttműködésével melegebéd-program működik számukra.
Évente egy-egy identitáserősítő programot valósítunk meg, melynek fontos eleme mindig az, hogy a diákok „hazavigyenek” szülőfalujukba valamit a megszerzett tudásból. Az idei iskolai évben több tanulástámogató program is működik a PADOC Alapítvány révén: matematikából, magyar nyelv és irodalomból, informatikából és tanulástechnikából. Évek óta jól működik a pszichokör, valamint a kortárstanácsadásra épülő belső hálózat. Az elmúlt tanévtől kezdődően a tizenegyedikes diákok egyéni szakoktatási támogatást igényelhetnek egy-egy szakma elsajátításához. Jelenleg két bentlakó diákunk tanulja ki az iskola mellett a szakács-, illetve a pincérmesterséget. A jövőben gyakorlati készségeket fejlesztő műhelyt szeretnénk kialakítani és működtetni a kollégium keretében.
– Eközben Temesváron is épül szórványoktatási kollégium. Ez bartókos kezdeményezés? Milyen viszonyban van az iskola ezzel a kezdeményezéssel?
– A felső iskolások szórvány-szakkollégiumát ezelőtt 10 évvel tervezte meg a temesvári Szórvány Alapítvány egy olyan munkacsoportja, amelynek magam is tagja voltam. Az akkori tervek szerint mindenképpen olyan szakkollégiumot terveztünk megvalósítani, amely a Bartók-líceumot is erősíti. A jelenlegi elképzelések még alakulóban vannak. Bízom benne, hogy ezt az elvet most is sikerül érvényesíteni.
– Melyek a legfőbb okai annak, hogy a szórványnak számító Temesváron és környékén a magyar gyerekek jelentős része nem anyanyelven folytatja tanulmányait?
– A magyar szülők gyermekeire vonatkozó beiskolázási adatokat összegző statisztikákban Temes megye mindig a sor végén kullog. Általában azt tartják, hogy a gyerekeknek csupán negyede jár magyar iskolába. A mi felméréseink azt mutatják, hogy az iskolába lépő gyerekek nem tudnak már magyarul, és ez az elsődleges oka annak, hogy a magyar iskolaválasztás nem is kerül szóba. Ennek egyik oka a nyelvileg vegyes családok magas, 67 százalékos aránya.
Az elmúlt években növekedett a vegyes házasságokban születő gyermekek magyar iskolaválasztása, jelenleg már külön programokat működtetünk annak érdekében, hogy ezek a gyerekek megfelelően tanulják meg a nyelvet, és sikeresen illeszkedjenek be az iskolába. Ebben a munkában komoly segítséget jelentettek az Integratio Alapítvány kétnyelvűségprogramjai, az igényesen kidolgozott szülői tájékoztatók, a családok, óvodák és iskolák által mára már közkedvelt játékcsomagok. Továbbra is találkozunk olyan magyar családokkal, amelyek román iskolába íratják a gyermekeiket, de ez az arány jóval kisebb.
– Az iskolai gazdag programkínálat fényképei, rövid összegzései a közösségi hálón keresztül jutnak el a külvilághoz. Arra kérem, néhány fontosabbat emeljen ki!
– Egyik ilyen jól működő programunk a havi jelleggel megszervezett átszó- és alkotóház, amely mind a jelenlegi, mind pedig a jövőbeli diákjainknak nyújt tartalmas szabadidőprogramot. Kiemelném továbbá a testvérosztályok programjait, hiszen az elmúlt években kiépítettünk egy térségi iskolahálózatot a város óvodáival és a megye iskoláival. Minden elemi osztályunknak van egy partneróvodája és egy vidéki összevont elemi testvérosztálya. A felső tagozatos osztályaink pedig a vidéki felső tagozatos osztályokkal létesítettek kapcsolatokat.
Évente több közös tevékenységre is sor kerül: egymást meglátogatják az osztályközösségek, ilyenkor közös órákat is tartanak, de közösen mennek kirándulni vagy valamilyen kulturális rendezvényre. Igyekszünk minden olyan lehetőséget megragadni, amelyek az alkalmazható tudás kialakítását, a különböző tehetségterületek fejlesztését vagy a pályaválasztást segítik. A programok megvalósításába bevonjuk volt diákjainkat vagy a szülői közösséget, de sokszor működünk együtt a különböző civil szervezetekkel, intézményekkel.
Ha egy kezdeményezés jól alakul, abból igyekszünk hagyományt teremteni: így szervezzük meg most már évente a Tehetségnapot névadónk, Bartók Béla születésnapján, a Mesterségem címerét, a Tudományos Játszóházat, a Magyarok Európában rendezvényt vagy a Családi Sportnapot. Az idei tanévben sikerült iskolakertet létrehoznunk az iskolában és az óvoda épületében is. Reméljük, ezek a foglalkozások is rendszeressé válnak.
– Iskolai sikertörténetekről gyakran hallani. De mit jelent egy intézmény életében ennek az ellenkezője, amikor valami nem a tervek szerint alakul?
– A kevésbé sikeres történeteknek is fontos szerepük van: ezek jelzik a problémás területeket, a gondokat. Ha egy középiskolás diák abbahagyja az iskolát, azt komoly tünetnek tartom. Az elmúlt időszakban több olyan vidéki diákunk is volt, aki kimaradt. Az iskolatámogató programok egy része ezekből a helyzetekből okulva alakult meg. Ha egy diák nem talál legalább egy olyan szakkört, csoportot, programot, ahová szívesen jár, az szintén jelzés. Éppen a napokban végzünk egy felmérést azzal kapcsolatosan, hogy van-e minden diákunknak legalább egy „fogódzója”, egy közössége, ahová tartozhat, ahová szívesen jár.
– Minden bizonnyal Önnek is van prioritáslistája. Hogyha egy elemet kellene kiemelnie ebből, mi volna az?
– Nagyon fontosnak tartom, hogy az iskolák ügye ténylegesen közügy legyen. Iskolatámogató környezet híján nagyon nehéz intézményt építeni, fejleszteni. Főként egy olyan társadalomban, amely nem tiszteli a pedagógusokat, ahol nem érték az erőfeszítést igénylő munka, a megszerzett tudás. Úgy gondolom, hogy ez közös felelősség.
– Szakmailag és emberileg mit jelent az ön számára, hogy a nemzeti ünnep alkalmából március 11-én Budapesten átvehette a Magyar Arany Érdemkeresztet?
– Mindenekelőtt megerősítést. Kevés olyan pillanat volt eddig az életemben, amikor számba vettem, összegeztem, értékeltem a munkámat, és a kitüntetés átvétele erre kicsit rákényszerített. De úgy érzem, még sok tervem van és sok tennivalóm. Emberileg külön kitüntetést jelentett az a sok kedves visszajelzés, őszinte öröm és gratuláció, amit szűkebb és tágabb környezetemből kaptam. Ezúton is köszönöm.
dr. Erdei Ildikó
1970-ben született Temesváron. Szülővárosában végzett általános iskolai tanulmányai után a nagyváradi Iosif Vulcan Pedagógiai Líceumban szerez tanítói képesítést. 1997-ben a Temesvári Nyugati Tudományegyetemen, pszichológia szakon diplomázik. 1988-tól a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban dolgozik, előbb tanító, majd iskolapszichológus 1991–2001 között, majd 2012-től napjainkig az intézmény igazgatója. 2003-tól külső munkatársa a Temesvári Nyugati Tudományegyetemnek. 2011-ben doktorál a Szegedi Tudományegyetemen. A Magyar Arany Érdemkereszttel tüntetik ki 2016. március 11-én a bánsági szórványmagyarságért végzett szakmai és közösségépítő munkája elismeréséül. 2011-től az MTA külső köztestületi tagja. Hazai és nemzetközi szórványoktatási és tudományos kutatási projektek résztvevője, számos szakpublikációt jegyez.
dr. Erdei Ildikó 1970-ben született Temesváron. Szülővárosában végzett általános iskolai tanulmányai után a nagyváradi Iosif Vulcan Pedagógiai Líceumban szerez tanítói képesítést. 1997-ben a Temesvári Nyugati Tudományegyetemen, pszichológia szakon diplomázik. 1988-tól a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban dolgozik, előbb tanító, majd iskolapszichológus 1991–2001 között, majd 2012-től napjainkig az intézmény igazgatója. 2003-tól külső munkatársa a Temesvári Nyugati Tudományegyetemnek. 2011-ben doktorál a Szegedi Tudományegyetemen. A Magyar Arany Érdemkereszttel tüntetik ki 2016. március 11-én a bánsági szórványmagyarságért végzett szakmai és közösségépítő munkája elismeréséül. 2011-től az MTA külső köztestületi tagja. Hazai és nemzetközi szórványoktatási és tudományos kutatási projektek résztvevője, számos szakpublikációt jegyez.
Dénes Gabriella
Krónika (Kolozsvár)

Kisiratos fejlődésének a záloga
Korondi Józsa Erika és csapata
Korondi Józsa Erika, Kisiratos Község RMDSZ-es polgármesterjelöltje egyrészt azért vállalja a megmérettetést, mert erre megkérte Almási Vince leköszönő polgármester, ugyanakkor sok kisiratosi is felkérte a polgármesteri tisztség megpályázására. A nép szava, Isten szava – tartja a közmondás, ezért enged a közakaratnak. Mindenképp folytatni, illetve be kívánja fejezni a folyamatban lévő projekteket, mint például a csatornarendszer kiépítése, az utcák aszfaltozása, a járdáknak a megépítése, a határátkelő útnak a megépítése, a középületek felújítása, illetve az időközben adódó közérdekű terveket szeretné megvalósítani. Természetesen, folytatni kívánja a Kisiratoson meghonosodott színes közművelődési életet is, amit ha lehet, még változatosabbá kíván tenni. Ezen a szinten kötelező a minőség, hiszen Kisiratos a kulturális élet tekintetében a megyebeli magyar lakosságú falvaknak az élén jár. E helyet a továbbiakban is meg akarják tartani, a programokat, ha lehet még gazdagabbá, színesebbé kívánják tenni. A Kárpát-medence legnagyobb népzenei táborát idén IV. alkalommal szervezik meg, amit folytatnak, de a fogathajtó versenyt is igénylik az emberek. A szokásos fesztiválok, bálok mellett valami változatosabbat, maradandót is nyújtani kívánnak a lakosságnak.
Nem csak az elődje, Almási Vince által elkezdett projekteket, kulturális programokat kívánja folytatni, hanem az egész napos készenlétet, szolgálatot is. Polgármesterként állandóan nyitva tartja majd a telefonját, de a hivatalban is nyitva áll majd az ajtaja minden olyan ember előtt, aki a gondjaival meg akarja keresni, segítségre szorul. A hivatalban eltöltött több mint 2 évtizedet a tanulásra, a tapasztalatszerzésre használta, ezért bízik abban, hogy minden tekintetben megfelel majd a polgármesterrel szemben támasztott elvárásoknak. RMDSZ-es csapata, Andó Antal, Kiss József, Halai Attila, Andó László, Antaluta Petra, Miklós Tibor, Almási Gábor, Dani Lajos, Lőrincz Lajos, Kiss Lajos, Tóth Hajnalka, Szatmári Attila, Csiki Tamás és Németh Emese támogatásával biztosítani fogja a település töretlen fejlődését, a lakosság életminőségének a javítását. Ehhez azonban feltétlenül szükséges, hogy a kisiratosiak június 5-én egységesen szavazzanak a tulipánra, a legrátermettebb csapatra.
(Választási hirdetés)
Nyugati Jelen (Arad)

„Győzni szép, magyarul beszélni kötelesség”
Tavaly leköszönt a borosjenői Horváth Béla szavalóverseny rendezéséről a Vajda doktorházaspár, mondván, hogy belefáradtak a rendezés gondjainak intézésébe, most mégis örömmel fedeztük fel őket a rendezők között. A művelődési otthonban felsorakozott versenyzőket, valamint az őket elkísérő felkészítő pedagógusokat, s a gyermekeiknél, unokáiknál is jobban izguló hozzátartozókat dr. Vajda Sándor köszöntötte. Sándor és Katalin doktornő szíve ezúttal is visszahúzta őket az általuk (is) kezdeményezett rendezvényre. Mint ahogy sokadszorra megtisztelte a rendezvényt Kozák Attila, a Magyar Műveltségszolgálat elnöke is. A zsúfoltnak éppen nem mondható, de azért szép számban megtelt terem közönségét Király András, az oktatásügyi minisztérium államtitkára üdvözölte, az ő beszédéből ragadtam ki a tudósítás találó címét is. Jelen volt és a helyi magyarság rendszeretetét dicsérő beszédet mondott Călin Abrudan, a város polgármestere. Bodnár Lajos tiszteletes úr üdvözletében összekapcsolta a rendezvény célját, az anyanyelv ápolását a pünkösd ünnepével. Felelevenítette: amikor pünkösdkor a Szentlélek leszállt az apostolokra, minden jelenlévő a saját anyanyelvén hallotta Isten igéjét. Nekünk is anyanyelvünkön kell hallgatnunk és értenünk az isteni igét. A dr. Brauch Magda elnökölte öttagú zsűri és a közönség előtt 36 bátor leány és fiú mondta el az alkalomra betanult versét. A helyieken kívül pankotai, erdőhegyi, simonyifalvi, vadászi, ágyai, szapáryligeti, kisiratosi iskolások. A legkisebb előkészítő osztályos volt, a legnagyobbak, a korábbi versenyzők (most versenyen kívül szavaltak), akik már az egyetem padjait koptatják. A zsűri négy kategóriában osztott díjat. Az opcionális magyar oktatásban részt vevőket (elemisták és V–VIII. osztályosok) és hasonlóan a magyar tannyelvű iskolába járókat. Kiemelhetjük: zömmel az életkornak megfelelő gyermekversek hangzottak el.
Az opcionális magyar oktatás elemistái közül I. díjas a pankotai Németh Egon, II. Pecican Tanja, III. Mészáros Ingrid, mindkettő Borosjenőből.
Az V–VIII. osztályosok közül I. díjat kapott két szapáryligeti fiú, Gyarmati Gábriel és Nagy Norbert. Második lett Nagy Beatrice Borosjenőből, III. díjasok Pankotáról Leț Valentin és Okos Renáta.
A magyar tannyelvű iskolák elemistái közül I. díjas Szabó Hunor (Vadász) és Deák Efraim (Simonyifalva). Második díjat kapott Sabău Hajnalka ( Erdőhegy), III. díjas StraubOrsolya ( Kisiratos).
Az V–VIII.-os tanulók közül I. díjat nyert Szabó Viktória és Zsóri Réka Simonyifalváról, II, díj Vlăsan Róbert Cozmin (Ágya). III. díjasok Kiss Júlia (Ágya) és Kiss Erik (Erdőhegy).
Különdíjasok: Borbély Tamás (Ágya) és Molnár Adrienn (Erdőhegy). A Heti Új Szó különdíját Józsa András IX. osztályos tanulónak ítélték oda. Különdíjat ajánlott fel dr. Brauch Magda zsűrielnök is. Meghívottként fellépett a borosjenői Nagy Tímea és Koczka Larissza, valamint Lippáról a Degré Alajos Művelődési Kör vezetője, Czernák Ferenc.
Felkészítő tanárok: Csáki Andrea (Pankota), Szabó Beáta (Vadász), Csáki Margit (Erdőhegy), Kádár-Bier Henrietta (Simonyifalva), Sotir Gábor ((Borosjenő, Szapáryliget), Erdős Márta (Ágya).
Ujj János
Nyugati Jelen (Arad)

Tóth Péter még mindig szaval Erdélyben
Az utolsó vasútállomások
„Tóth Péter vagyok, Kunszentmiklósról érkeztem, versmondással foglakozom, és járom a Kárpát-medencét.” Így mutatkozott be a szavaló, aki civilben tornatanár. Ismerős lehet a neve, hiszen jó másfél hónappal ezelőtt már járt Aradon, akkor a Csikyben tartotta meg előadását. Most visszatért, hiszen fellépett a megyében több helyen, ezúttal Pécskán, Kisiratoson és Zimándújfalun is. Hogy ki ő és honnan jött az indíttatás, az már lejegyeztetett legutóbb, ez alkalommal inkább arra kérdeztem rá, hogyan alakul az útja.
Munkája során 24 partiumi iskolába látogatott el, de az összesen 147 előadással is hamarosan végez. Az a tapasztalata, hogy József Attila mindenhol ugyanúgy hat a gyerekekre. Életének nehézségei és gondjai miatt könnyebben tudnak vele azonosulni, párhuzamot tudnak vonni saját és a költő élete között. A legjobb az egészben pedig az lehet, hogy verseivel megoldást is kínál a problémákra. „Sok olyan visszajelzést kaptam, hogy a gyerek hazament és beleolvasott a költő egyik kötetébe” – nyilatkozta Tóth Péter.
Elmondása szerint nem nehéz ugyan folyamatosan a kezdeti energiát hozni, viszont kötelező. Válaszát Spier Tünde is alátámasztotta, aki már háromszor nézte végig az előadást. Mindig talált valami újdonságot mind a versekben, mind a mondanivalóban, tehát egyáltalán nem rutinosodott el a „művész úr” – amit nem is engedhet meg magának. Az előadó elmondása szerint hiába mondta el ugyanazt már több mint százszor, a közönség számára mindig első alkalom. Péter egyébként kifejezetten szeret olyan helyen szavalni, ahol sokan vannak a „kis zsiványok, kis József Attilák”.
Szeretne még jó pár helyre eljutni, leginkább a szórványba. Az igazi szórványba, ahol opcionális tantárgy a magyar. Látta a boldog tanárokat és szülőket olyan helyeken, ahol „a madár sem jár”, csak ő. Sőt, helyenként vittek alsósokat is, mert nem látnak kultúrát, színházat – ami azt illeti, szinte semmit.
Reméljük, sikerrel jár útja során!
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Pénteken bemutatják a héten tanultakat
Kisiratosi néptánctáborban a Bokrétások
Mától Kisiratoson szervezi meg a szokásos nyári néptánctáborát a Temesvári Bokréta Néptánccsoport. Amint Szabó Ferenctől, a Néptánccsoport vezetőjétől megtudtuk, a hagyományos nyári tánctáboraik helyszínét azért szokták változtatni, mert folyamatosan új településeket, embereket óhajtanak megismerni. Kisiratoson többször jártak a citerásokkal, akik mindig jól érezték magukat, mindnyájuknak megtetszett a hely és a kedves emberek, ezért is esett a választásuk idén az alföldi településre. Ide mintegy 90 gyermek érkezik, közülük közel 70-en a Bokréta Néptánccsoport tagjai, közel 30-an az anyaországból, Hódmezővásárhelyről, illetve a Szeged melletti Tiszaszigetről érkeznek. Ezekkel a csoportokkal igen jó kapcsolatokat ápolnak, a családokkal is baráti viszonyban vannak – az érkező gyermekeket mindenhol családok látják vendégül, a Temesváriak mindkét településen vendégszerepeltek. Ugyanakkor oktatói szinten is közeli kapcsolatok léteznek, hiszen a maga nagyleánya, Adorjányi Szabó Nóra mindhárom tánccsoportot oktatja.
A kisiratosi néptánctábor pénteken zárul, amikor a 18 órától kezdődő előadáson mutatják be a hét folyamán három korcsoportban tanult tánclépéseket, illetve a kézműves foglalkozásokon készült hímzéseket, kalárisokat, valamint a legkisebbek, a Morzsa csoport által, a napi foglalkozásokon megtanult citerajátékból is ízelítőt nyújtanak. A heti foglalkozásokra meghívtak néhány kisiratosi gyermeket is, de a néptánctábor zömét a Temes megyei, illetve az anyaországi gyermekek adják.
A tánctábor szervezői pénteken a kultúrotthonban sorra kerülő előadásra szeretettel várják az érdeklődőket, köztük a Temes megyei szülőket, hozzátartozókat – mondta el érdeklődésünkre Szabó Ferenc, a Temesvári Bokréta Néptánccsoport vezetője, a kisiratosi néptánctábor szervezője.
Nyugati Jelen (Arad)

Nagy sikerű tánctábor-záró Kisiratoson
A bokrétások apraja-nagyja kitett magáért
Amint arról előzetesen beszámoltunk, a Temesvári Bokréta Néptánccsoport július 2-ától a hagyományos, egyhetes néptánctáborát Kisiratoson szervezte meg, ahol a következő pénteken a helybeli kultúrotthonban mutatták be a héten tanult tánclépéseket, illetve a Morzsa csoport által a kézműves foglalkozásokon készített dísztárgyakat.
Nos, pénteken valamivel 18 óra előtt már az is jelezte az esemény iránti fokozott érdeklődést, hogy Kisiratos központjában alig lehetett parkolóhelyet találni a Temes megyei vendégek autói miatt. A kultúrotthon előcsarnokában elhelyezett asztalsoron számos színes, papírból, illetve textíliából készült dísztárgy, hímzés, kaláris, a Morzsa gyermekcsoport alkotásai fogadták a szemlélődőt.
A szinte telt házas nagyteremben 18 órakor Szabó Ferenc, a Bokréta Néptánccsoport vezetője köszöntötte az egybegyűlt hozzátartozókat, érdeklődőket, megjegyezve: a Temesvári Csiky Gergely Állami Színház előadásain is gyakran elkelne ilyen sok néző. Miután név szerint is köszöntötte, illetve köszönetet mondott a vendéglátásért és a segítségért az első sorban helyet foglaló Korondi Józsa Erika kisiratosi polgármesternek, Andó László alpolgármesternek, Hadnagy Dénes iskolaigazgatónak, a szakácsnőknek a finomságokért, illetve a kisiratosi segítőknek a gyermekek elszállásolásáért, elmondta: azért választották az idei néptánctábor helyszínéül az alföldi települést, mert ahányszor itt járt, mindig meleg lelkű, barátságos embereket ismert meg. Az egyhetes foglalkozáson a Temes megyei gyermekek mellett mintegy 30-an Hódmezővásárhelyről és a Szeged melletti Tiszaszigetről érkeztek, de a helybeli Szent Ferenc Alapítvány Pio Atya Gyermekotthonának a lakói is részt vettek. Sajnos a záróprogramra a hódmezővásárhelyiek már nem tudtak mAradni, de a színpadra kérték az összes, még itt lévő gyermeket és fiatalt, akik közül az elöl lévők ülve, a többiek állva, a maguk hegedűkíséretével, sárközi nótacsokorral kedveskedtek.
A továbbiakban a tiszaszigeti, valamint a kisiratosi Pio Atya Gyermekotthon tagjai sárközi táncokat adtak elő nagy sikerrel. Majd a közönség Galga menti táncokat, a Morzsa csoport által, Szabó Ferenc vezetésével bemutatott színes, énekszóval kísért citerazenét, 4 gyermek remek furulyajátékát, a Bokréta nagycsoport kalocsai táncát, vajdaszentiványi táncokat, a Morzsa csoport 17 párjának ropogós táncát láthatta.
Szabó Ferenc ismertette az elmúlt héten zajlott kézművesfoglalkozások programját, eredményeit, Korondi Józsa Erika polgármesternek, valamint Andó László alpolgármester feleségének, Ildikó asszonynak egy-egy általuk készített dísztárggyal kedveskedtek. A pénteki nagyszabású rendezvény végét, egyben csattanóját a Bokréta nagycsoport dél-alföldi tánca képezte, amivel a szegedi néptáncversenyen Arany-minősítést nyertek. A nagy fegyelmet igénylő, hajszálpontosan kidolgozott koreográfián alapuló, művészi igénnyel összeállított tánc a kisiratosi nézők körében is nagy sikert aratott, vastapssal jutalmazták. Korondi Józsa Erika polgármester az előadás végén köszönetet mondott a gyermekek magas színvonalú oktatásáért, a színvonalas programért Szabó Ferencnek és munkatársainak, a Bokréta Néptánccsoport tagjainak, akiknek további sok sikert kívánt, illetve elmondta, máskor is szívesen látják őket vendégül Kisiratoson.
Amint az előadás után Szabó Ferenc a Nyugati Jelennek elmondta, már ideérkezés előtt akkora hírverése volt a kisiratosi tánctábornak, hogy ide csakis pozitív gondolatokkal lehetett érkezni. Azt a szeretetet, odafigyelést, amit a község vezetősége, de lakosai részéről is tapasztaltak, abban máshol aligha lehetett volna részük. A falu utcáit kerékpárral járva, az emberek köszöntek, illetve visszaköszöntek neki, ami csodálatos érzés. Kisiratosnak olyan varázsa van, ha az embernek egyszer része volt benne, mindig visszavágyik ide. A kultúrotthon előtt készített közös fotó, illetve a Rózsika néni és csapata által főzött finom töltött káposzta elfogyasztása után, a bokrétások közel százfős csapata feltöltődve utazott haza.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Folytatni, színesebbé tenni a közművelődési életet
Mozgalmas nyári és őszi program Kisiratoson
Amikor legutóbb Kisiratoson jártunk, Korondi Józsa Erika polgármestert az idei kulturális program felől kérdeztük.
– Polgármester asszony, Kisiratoson a szokásos, zsúfolt nyári programnak néznek elé?
– A hagyományt mindenképp folytatni kívánjuk, ezért a most zárult tánctábor után, július 22–24. között kerülnek megszervezésre a Kisiratosi Falunapok. A rendezvénysorozat pénteken, a szokásos könyvbemutatóval indul, szombaton a hagyományos toborzást, illetve utcai felvonulást követően kezdődik a néptáncgála, majd a koncert. Vasárnap a szentmise után, ezúttal is megkoszorúzzuk dr. Almási Béla síremlékét. Utána hamarosan kezdődik az V. Kisiratosi Néptánc és Népdal Tábor, ahova szeretettel várunk minden szórványban élő magyar gyermeket vagy fiatalt. Azt szeretnénk, ha e hátrányos helyzetben élő magyarok is tovább gyarapíthatnák a néptánc-, illetve népdal-tudásukat.
– A résztvevők számára térítéses feltételek mellett szervezik?
– A Bethlen Gábor Alaptól nyert pályázati támogatásból megpróbáljuk a legcsekélyebb hozzájárulással biztosítani a részvételi, az étkezési és a lakhatási feltételeket. A bentlakóknak szállással, étkezéssel, zene-, illetve táncoktatással összesen 15 ezer forint, míg a helybeli otthonlakók napi háromszori étkezéssel, illetve a jelzett oktatással együtt, fejenként 100 lejt fizetnek a tábor egész időszakára. Ezenkívül szeptemberben van a falu templombúcsúja, ezt követően, szeptember 24-től újra meg akarjuk szervezni a népzene- és citerafesztivált. Ez is sok meghívottal jár, hiszen mi is sok helyre megyünk, ezért a vendéglátóinkat illik visszahívni. Mert a meghívásokkal együtt járó barátságokat nem szabad feladni. Megbeszéltük Almási Gábor tanárral, a kisiratosi Szalbek Kórus karnagyával, aki szeptember végén, október elején kórusfesztivált kíván szervezni. A fiatalok számára is jó pár kulturális rendezvényt, szórakozási lehetőséget kívánunk biztosítani. A jelzett programokkal párhuzamosan, új kezdeményezésnek számít a Savanyú-leves (becsinált-leves) Fesztivál megszervezése, aminek a szórakozás, a kellemes együttlét mellett az lenne a legfontosabb célja, hogy az idősebb helybeli asszonyok a főzőtudományukat átadhassák a fiatalabb korosztálynak. Ha ezen is túl leszünk, advent időszaka köszönt ránk, amikor is a nagy zsivajból kissé lecsendesedve készülünk a karácsonyra, természetesen ünnepi előadással.
– Ahányszor a mostanihoz hasonló, a Temesvári Bokréta Néptánccsoport által szervezett tánctábor záróünnepségén bemutatott, színvonalas néptáncot látok, fájó szívvel gondolok a néhai, kisiratosi Gyöngyvirág Néptánccsoport előadásaira. Még mindig látom Gál Krisztián csodálatos szólótáncait, amikor hihetetlenül magasba ugorva, szinte úszva pörgött a levegőben, hogy a tánc ritmusára érjen földet. Gondolom, ön is emlékszik rá, ezért kérdem: van-e ötlet a régi csapatnak az összegyűjtésére vagy egy új gárdának az akkori színvonalra való fejlesztésére?
– Folyamatosan próbálkozunk, ugyanis a Kisgyöngyvirág működik, Verbőczki Kinga foglalkozik velük, de tanév közben az iskolába is rendszeresen kijárt egy békéscsabai táncoktató, aki a gyermekek tánclépéseit pallérozta. Elismerem a Gyöngyvirág szép eredményeit, amelyekhez ezúttal is gratulálok, csakhogy a legtöbbjük elkerült Kisiratosról, máshol talált munkát vagy éppen továbbtanult, ezért a próbákat nem tudták folytatni. Amikor azonban itthon vannak, rendszeresen összeáll a csapat, amely megtisztel bennünket a fellépésével. Az irányba is gondolkodunk, hogy a nagyobbak tanítsák a kisebbeket, ezért ha valaki netalán hiányzik, pótolni lehessen. Nem véletlenül, hanem a helybeli néptánccsoport fejlődésének az előmozdítása érdekében is tervezzük a néptánctábort, ahol a gyermekeink sokat tanulhatnak.
– Ehhez van-e megfelelő szakember?
– A békéscsabai ifj. Szilágyi András az iskolában, az önkormányzat támogatásával oktatta néptáncra a gyermekeket, akik nagy számban vettek részt a foglalkozásokon. E tevékenységet folytatni kívánjuk, reméljük, a gyermekek is folytatják a tánctanulást. Tulajdonképpen a Bokréta Néptánccsoport most zárult tánctáborán is részt vehettek kisiratosi gyermekek, akik fel is léptek a záró előadáson. Amint a többi helybeli kulturális tevékenységnek a koordinálása, a néptáncoktatásnak a megszervezése is a kulturális referens feladata. Mivel az előző felmondott, az állás betöltése érdekében Bukarestbe küldtük a felterjesztést, remélem, szeptemberben a kulturális referens-állásra megtarthatjuk a versenyvizsgát, tehát hivatalosan is lesz gazdája e tevékenységnek.
– Köszönöm a tájékoztatót!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

XV. Kisiratosi Falunapok
Régóta nem volt ilyen sikeres rendezvény
Amint azt előre jeleztük, a XV. Kisiratosi Falunapok pénteki programja a szokáshoz híven, ezúttal is könyvbemutatóval kezdődött, melynek során a kultúrotthon kistermében 18 órától két kiadvány került bemutatásra. A szépszámú egybegyűltet a prezídiumból Csányi Kálmán pusztaszabolcsi polgármester, az odavaló Czöndör Mihályné, Sarusi Mihály közíró és Szabó János író társaságában Korondi Erika polgármester köszöntötte. Örömének adott hangot, amiért a hagyományokhoz híven, a kisiratosi gyökerű Sarusi Mihály egy újabb kötettel ajándékozza meg olvasóit. Ugyanakkor elégedettséggel vegyes büszkeséggel beszélt a Pusztaszabolcs Önkormányzatának a támogatásával, a szakembereik közreműködésével készült Kisiratos kincsei címmel megjelent kötetről, amely a település értéktára. A továbbiakban felkérte Szabó János írót Sarusi Mihály Álompuszta című munkájának az értékelésére.
Álompuszta, Kisiratos kincsei
Szabó János előrebocsátotta: mivel már többször járt Kisiratoson, illetve betekintett a Kisiratosi Értéktárba, maga is kissé helybélinek érzi magát. A továbbiakban Sarusi Mihály Álompuszta (Színjáték két fölvonásban) című munkájáról kifejtette: ebbe egy háromfelvonásos dráma van belesűrítve. Témáját az 1950-es évek magyar életéből meríti, amelyben a polgár rájön arra a fontos dologra, hogy az irodalmat, a művészetet, de leginkább a színházművészetet a történelemhamisítás eszközévé tették. Ezt a kisiratosiak számára sem kell bővebben magyarázni, hiszen az idősebbek visszaemlékezhetnek az akkori idők mindenféle engedélyhez kötött, fokozott ellenőrzéssel nyomon követett, sorállással működött társadalmi életére, ami már magában is feszültségeket rejt. A címet – Álompuszta – egy létező magyarországi település, Állampuszta – büntetés-végrehajtási intézet helyszíne – adta. Ismertette a keresztnevekre, rokon megnevezésekre, foglalkozásnevekre, illetve rangjelzésnevekre hallgató szereplőket, akik az akkori társadalom jellegzetes figurái. A továbbiakban a szerzővel, Sarusi Mihállyal felváltva olvasott fel részleteket a párbeszédeken alapuló színműből, amelyet nemcsak szórakoztató, hanem igen tanulságos olvasmányként ajánlott hallgatósága figyelmébe Szabó János író. Sarusi Mihály a mű megírásának a motivációiról beszélt, ugyanis már az 1980-as években érezte: meg kell írnia a kisgazdák, a kulákok, a kertészek, sőt a nagygazdák, egyetlen gyűjtőszóval a parasztság drámáját. A felmenői között ugyanis majdnem mindenki földművelő volt. A velük az 1950-es években elkövetett parasztgazdaságok szétverésének a történetét, az 1956-es felemelkedésnek a lehetőségét a Kazal című dokumentumregényében írta meg. Az Új Magyarország napilap részletekben közölte. A szerkesztőkkel folytatott beszélgetéseken vetődött fel: mi lenne, ha a témát drámában is megírná? Nos, egy meghívásos, országos pályázati felhívásra megírta, csakhogy abban elvárás volt a kolbász témának a feldolgozása is. Azt úgy oldotta meg, hogy a mesebeli kolbászból font kerítést a gumibot támasztja meg. A közölt történetek valahol megestek, az akkori élet minden területéről meríti témakörét, szeretettel ajánlja a kisiratosi olvasóknak is.
Korondi Erika polgármester miután megköszönte a szerzőnek és Szabó Jánosnak az érdekfeszítő könyvbemutatót, annak a reményének adott hangot, hogy Sarusi Mihály még számos könyvét mutatja be Kisiratoson.
A továbbiakban a Pusztaszabolcs–Kisiratos közötti testvérkapcsolatok kiemelkedő eseményét, a pályázati támogatással, pusztaszabolcsi közreműködéssel elkészült Kisiratosi Értéktár fontosságát ecsetelte. A kiadványban Almási Gábor, Almási Vince, Németh Emese, Pataki Lehel Zsolt, Sarusi Mihály, Vajda Noémi, Vágner Szabó János és a jómaga írásai jelentek meg, sok fotóval. A szerkesztési, nyomtatási munkálatok olyan rövid idő alatt történtek meg, hogy maga sem hitte a Kisiratosi Falunapra történő elkészülését. A Kisiratos kincseicímű kiadvány előkészítő munkálatairól, a kisiratosi értékek számbavételéről, feldolgozásáról Czöndör Mihályné, a mű szerkesztője beszélt. Tekintve, hogy Czöndör Mihálynéval a kiadványról külön is elbeszélgettünk, a témára a közeljövőben visszatérünk. Csányi Kálmán pusztaszabolcsi polgármester ismertette a kiadvány elkészültének a feltételeit: 2012-ben az Országgyűlés a magyar nemzet egységétől vezérelve, törvénybe foglalta a magyar értékek összegyűjtését, megőrzését, általa összetartozásunk, nemzeti tudatunk erősödését. 2015-ben a külhoni települések is lehetőséget kaptak, hogy anyaországi partnertelepülésükkel együttműködve elkészítsék értéktárukat. A Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült, Pusztaszabolcs Város Önkormányzatának külhoni, Kisiratosi Értéktár Projektjének nyertes HUNG-2015 pályázata. Fontosnak tartotta, hogy az együttműködés során pusztaszabolcsiak és kisiratosiak sokat tanultak egymástól értékeik felismerésében, azoknak megbecsülésében. Azokat egy kapcsos könyvbe gyűjtötték, hogy bármikor be lehessen kapcsolni újabb lapokat, amelyekből, ha összegyűlik még egy kiadványra való, újból könyv alakban jelentessék meg, hogy minél több emberhez eljuthasson. Ennek a pályázatnak a legnagyobb eredménye, hogy felismerjük, számba vegyük, jobban megbecsüljük a saját értékeinket. A Kisiratosi Értékbizottság elnöke, Almási Vince volt polgármester arról a lehetőségről beszélt, hogy a pályázat jóvoltából Kisiratos 200 kiadványt kapott, amelyeket igényre a lakosság között osztanak ki. Arad megye más települései, a Kisiratosi Értékbizottsággal együttműködve, anyaországi kormányzati támogatással elkészíthetik a maguk értéktárát, ami később bekerülhet az Erdélyi Értéktárba.
A könyvbemutatók Sarusi Mihály kötetének a dedikálásával, kellemes beszélgetéssel zárultak.
A pénteki program további részében, a kultúrotthon nagytermében Korondi Józsa Henrietta konferálásával előbb György Botond, majd András Előd humoristák szórakoztatták a nagyszámú közönséget. A humorest után a Rózsa Presszó udvarán késő éjszakáig tartott a retróbuli, amelyen sokan mulattak.
Szombati programok
Délután egy órakor indult a bográcsfőző verseny, majd valamivel 17 óra előtt a Kisiratos központjában lévő orvosi rendelőtől zenekísérettel indult a népviseletbe öltözött néptánccsoportok színes menete, amit a helybeli Kisgyöngyvirág vezetett. A központi útkereszteződésben, ugyancsak zeneszóra, körtáncot jártak, majd bevonultak a szabadtéri színpadhoz, amelynek a nézőterén egyre nőtt a tömeg.
Köszöntők
Korondi Józsa Henrietta műsorvezető köszöntötte a közönséget, majd a színpadra kérte Korondi Józsa Erika polgármestert és Péró Tamás RMDSZ-Arad megyei ügyvezető elnököt, megyei tanácsost. A polgármester szeretettel köszöntötte a helybeli és környékbeli nézőket, a fellépőket, kiemelten köszöntötte az anyaországi, illetve a megyebeli polgármestereket, alpolgármestereket és küldöttségük tagjait. Név szerint megemlítette a pusztaszabolcsi, a lőkösházi, a kevermesi és az Úri-beli küldöttségeket. Ezt követően a falunap értelmét ismertette, amit Szent Anna napjához kötöttek. 15 évvel ezelőtt dr. Almási Béla és Almási Vince kezdeményezte az I. Falunapot, amit azóta minden évben megszerveztek. Azok az itthoni és az elszármazott kisiratosiak újratalálkozásának az örömünnepeivé váltak. Majd ismertette az előző nap bemutatott két kiadvány címét és fontosságát. Szintén fontos, hogy a közösség tagjai higgyenek az összefogás erejében. Tudniuk kell, hogy mindazt, amit a faluért tesznek, azt a családokért, a gyermekeikért is teszik. A kultúra, a zene, a tánc, a hagyományok őrzése olyan lelki többletet ad, ami feltölt, elengedhetetlen a dolgos hétköznapokban. A falunapok rendezvénye kiváló alkalom a meglévő hazai és nemzetközi kapcsolatoknak az ápolására, a bővítésére. Szóljon ez a nap a vidámságról, emlékezzenek a résztvevők, hogy Kisiratos napján jól érezte magát a település apraja-nagyja, de a vendégeik is.
Miután megköszönte az önkéntes segítők, a szervezők munkáját, minden résztvevőnek jó szórakozást kívánt, majd átadta a szót Péró Tamásnak.
Az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke köszöntőjét követően 3 gondolatának kívánt hangot adni: mindig szívesen érkezik a vendégszerető Kisiratosra, ahol köszönet jár a lakosságnak, amelynek nagy többsége a tulipánra voksolt az elmúlt önkormányzati választáson. 2016 választási év, vagyis önkormányzati mögöttünk, parlamenti választások előttünk, amelyeken a cél visszaszerezni az Arad megyei magyarság törvényhozási képviseletét. Arra kisiratosi is pályázik, ezért kéri a helybeliek támogatását. Ha sokan segítenek a falunap megszervezésében, bizonyára mindnyájan jól érzik magukat, ezért nekik is, a vendégeknek jó szórakozást, kellemes együttlétet kívánt.
Népzene- és néptáncgála
A műsorvezető a házigazdák nevében a kisiratosi Napraforgó citerazenekart szólította, amelynek tagjai Juhász Kálmán vezetésével először szerepeltek közönség előtt, gyermekdalokat adtak elő vastaps közepette. Utánuk a majláthfalvi Százszorszép néptánccsoport dél-alföldi és marosszéki táncokat adott elő Orbán László koreográfiájára, szokásukhoz híven, látványosan kiforgatva a lányokat. Ezt követően a nagyzerindi Ibolya tánccsoport igen fegyelmezett szilágysági és békési szlovák táncai következtek ifj. Szilágyi András koreográfiájára, Kiss Csilla vezetésével. Utánuk a kisiratosi Kisgyöngyvirág kalocsai táncai arattak kitörő sikert Verbóczky Kinga vezetésével.
Mint az utóbbi években rendszeresen, Pusztaszabolcs Város Önkormányzatának a jóvoltából idén is kiosztották a művelődési életben is tevékenykedő, legjobb tanulónak járó Arany László-díjat, amit a színpadon Csányi Kálmán polgármester ezúttal Pelle Patrik VIII. osztályos tanulónak adott át. Értékelőjében a polgármester a 2003-ban alapított díjról elmondta: a partnertelepülés végzős diákjának a jó tanulmányi eredményei mellett kiemelkedő közösségi munkát is végeznie kell. A díjra minden évben jelölteket kérnek, akik közül maguk választják ki a díjazottat. Idén az önkormányzat választása Patrikra esett, aki az emléklap mellett 100 ezer forintot is kapott, amit arra költ, amire akar. Miután sikeres továbbtanulást kívánt Patriknak, akit meghívott Pusztaszabolcsra, mindenkinek további jó szórakozást kívánt.
A néptáncműsor folytatásában a simonyifalvi Leveles, Farkas Tamás koreográfiájára szatmári, majd magyarpalatkai táncokat adott elő vastaps közepette.
A következő szünetben ugyancsak a színpadon átadták a bográcsfőző verseny díjait. Haraszti Imre, Úri község polgármestere, a zsűri elnöke a kollégáival, Marikával és Ottóval értékelték a csapatok által főzött pörkölteket. Szerintük a 7 csapatból a legjobb a Sóvári csapat főztje volt. Mivel a zsűri véleménye igen megoszlott, két csapatnak is II. díjat adtak. Ezek a kisiratosi AMISZ, illetve a Nagycsapat. III. díjra értékelték a Norbert nevű csapat pörköltjét, IV. a Laen nevű csapat lett.
Ezt követően a kisiratosi Dragon Klub karatebemutatója következett, ahol a legkisebbektől a felnőttekig minden fiatal megcsillogtatta cselgáncstudását, a szülők és a hozzátartozók nagy örömére.
Utánuk a kisperegi Napraforgó tánccsoport Molnár Csaba betanításával előadott marosszéki forgatós táncának tapsolt a közönség. Ezt követően a Páter Godó Mihály Általános Iskola VII. osztályának a modern tánca hozta lázba a nézőket. A pécskai Búzavirág tánccsoport Engi Márta vezetésével igen tetszetős Küküllő menti táncokkal aratott nagy sikert.
A népzene- és néptáncgálát a kisiratosi Kikelet citerazenekar zárta, amelynek tagjai Juhász Kálmán betanításával és vezetésével dunántúli, majd vajdasági dalokat játszottak, nagy sikerrel.
Operett, koncertek
A szombati programban stílusváltást jelentett a nagyváradi MM Pódiumszínház két tagjának az egyórás műsora, amelyen ismert operettslágereket adtak elő, vastaps közepette.
Valamivel 21 óra után kezdődött Delhusa Gjon közel kétórás koncertje, amelyen saját, illetve más szerzők régi és újabb slágereit szólaltatta meg, amelyekre csoportokban táncolt az egész teret megtöltő közönség. 23 órakor kezdődött a Kerozin együttes koncertje, amely ha lehet, még fokozta a hangulatot. Utána közel 25 fiatal égő fáklyákkal felvonult a színpadra, ahol elénekelték nemzeti imánkat, majd az éjfélkor megtartott parádés tűzijáték következett. Éjfél után a fiatalok számára a helybeli strandon szerveztek diszkót, míg az idősebbek a Rózsa Presszó udvarán mulattak élő zenére hajnali 4 óráig.
A XV. Kisiratosi Napok sikerének az érzékeltetésére csak annyit: amikor este későn hazaindultam, a községközpont minden mellékutcája, de a főutca is végig olyannyira meg volt telve parkoló autókkal, hogy újabbak már aligha találhattak helyet.
A rendezvény sikeréért köszönet jár minden támogatónak, de mindazoknak is, akik az önkéntes munkájukkal járultak hozzá a vendéglátás, illetve a szervezés zökkenőmentes működéséhez!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Mai rege – diákok előadásai
Gyergyószentmiklóson második alkalommal kerül megszervezésre a Zakuszka diákszínjátszó tábor, melynek célja olyan fiatalokból álló alkotói csapat létrehozása, amely meg tudja szólítani saját korosztályát az aktuális problémákkal kapcsolatban. A projekt minden évben egy előadás által szeretne eljutni a régió és a vidék fiataljaihoz.
A tábor vezetői, egyben a Forr.alt Egyesület tagjai: Bilibók Attila, Faragó Zénó, Fodor Alain Leonard és Moșu Norbert-László színművészek. Az idei csapatot tíz fiatal alkotja, a gyergyószentmiklósi részvevők mellett Marosvásárhelyi és Aradi diákok is érkeztek a táborba. A jelenleg már készülő előadást, a Mai regét, Faragó Zénó jegyzi rendezőként, szerzője Moșu Norbert-László.
A produkció előbemutatójára augusztus 4-én, csütörtökön kerül sor Szentgericén, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) által szervezett diákszínjátszó fesztiválon. Az előadás gyergyószentmiklósi bemutatójának időpontja augusztus 5 (péntek) este 7 óra, helyszíne a Figura Stúdió Színház nagyterme. A produkcióra a belépés ingyenes.
A bemutatót követően a Zakuszka Színjátszó Csapat turnéra indul, a Mai rege című előadás bemutatásra kerül még a következő Székelyföldi helyszíneken: Gyergyóremete, Csíkszentdomokos, Csíkcsicsó, Csíkrákos, Marosvásárhely és Csernakeresztúr. Arad megyében Kisiratosra, Kisperegre, Nagyiratosra, Zimándújfalura, Pécskára és Aradra látogatnak el a fiatalok.
A darab szerzője, Moșu Norbert-László szerint a Mai regeegy modern népmese, melyben egy fiatal fiú elindul a nagyvilágba szerencsét próbálni, de útja során nem tündérekkel és sárkányokkal találkozik, hanem egyszerű emberekkel. A kérdés ugyanaz: hogyan találhatjuk meg a királykisasszonyt, és mi is a fele királyság? Az előadás mesei motívumokra épülő történet, melyben aktuális társadalmi kérdések fogalmazódnak meg.
A Mai rege című előadás Hargita megye Tanácsa, Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Ifitéka, Gyergyószentmiklós Művelődési Központ, Aradi Kölcsey Egyesület, Kisiratosi Polgármesteri Hivatal, Nagyiratosi Polgármesteri Hivatal és az Arad Megyei RMDSZ támogatásával jön létre.
A szervezők
Nyugati Jelen (Arad)

IV. Nemzetközi Citera-, Népzene- és Néptánctábor Kisiratoson
Komolyan vették a munkát és szerették, amit csinálnak
Gyermekzsivajtól és népzenétől volt hangos múlt héten Kisiratos központja, ugyanis július 31. és augusztus 7. között immár negyedik alkalommal szervezték meg idén a Nemzetközi Citera-, Népzene- és Néptánctábort. 160 gyermek képezhette tovább magát a citera, a népdalok és a néptánc világában.
A tábor vezetője idén is Juhász Kálmán csorvási citeraoktató volt. Olyan neves népművészek oktatták a fiatalokat, mint Krajcsó Bence citeraművész, aki a Felszállott a páva díjazottja és 2013-ban a Magyar Állam a „Népművészet Ifjú Mestere” kitüntetettje lett, vagy Miklós-Papp Zsuzsanna, aki szintén „A Népművészet Ifjú Mestere”-díjas népdalénekes. További oktatók Sztvorecz Renáta, Dudás Klára, Gersy Lili, Juhász Kálmán, Borsi Ferenc, Németh Anna, Scserbin János, Tóth Dorottya, Miklós János, Bacsó Erika, Benedek Sándor és Péterné Novák Krisztina.
Az egyhetes tábor alatt a gyermekek csoportos foglalkozáson vehettek részt, magas szintű citera-, népdal- és néptáncoktatásban részesülhettek, kézműves-játszóházakban ügyeskedhettek. Az esti kikapcsolódás sem mAradhatott el, a táncoktatók táncházakat szerveztek, de voltak laza nótázgató estek is. Nem mAradhatott el a diszkó sem, melyen a lemezlovas szerepét Göcző Attila vállalta el. Szabadidős programokból sem volt hiány, kedden a disznóvágás tette érdekesebbé a napot. Ezúton szeretnénk megköszönni Szatmári Pálnak a felajánlott közel 200 kilós sertést. Szerdán Fazakas Csaba és felesége, Enikő látogatott el a táborba, és megtanította a fiatalokat kürtőskalácsot sütni, majd az esti Ki mit tud? vetélkedő zárta a napot. Csütörtök délelőtt a helyi, az Aradi és a gyulai rendőrök, valamint kommandósok és kriminalisztikai szakértők bemutatót és előadásokat tartottak. Pénteken a gyerekek az oktatóikkal együtt megtartották a zárógála főpróbáját, majd következett a strandolás és az esti buli, valamint a meglepetés-tűzijáték.
Szombaton 17 órakor kezdődött a hagyományos táborzáró gála, melyen a gyermekek megmutathatták, hogy mit tanultak. A bő kétórás műsort egy közös produkcióval kezdték, mindenki együtt énekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt, majd Korondi Józsa Erika, Kisiratos polgármestere köszöntötte a jelenlévőket. Ugyancsak az ő beszéde zárta a gálát, köszönetet mondott a segítőknek, a szervezőknek, az oktatóknak, a szülőknek, a szponzoroknak, a magánvállalkozóknak, a szakácsnőknek (akik mindennap istenien főztek!), valamint a konyhai segítőknek.
Így telt tehát a IV. Nemzetközi Citera-, Népzene- és Néptánctábor Kisiratoson. Egész idő alatt érezhető volt a jó hangulat és a gyermekek népművészetek iránt való tisztelete. Látszott, hogy komolyan vették a munkát, és szerették, amit csinálnak.
A szervezők sikeresnek tekintik idei munkájukat is, és remélik, hogy jövőre is sikerül megszervezni és még érdekesebbé tenni ezt a rendezvényt.
Vörös Annamária
Nyugati Jelen (Arad)

A Majláthfalvi Napok idei sikere
Öregbítették a jó vendéglátás hírnevét
Arad– Amint azt előzetesen közöltük, vasárnap, illetve hétfőn szervezeték meg a hagyományos Majláthfalvi Napok rendezvénysorozatot. A program vasárnap 10 órakor a helybeli katolikus templomban megtartott szentmisével indult. A településre érkezőt már Monostoron kellemes meglepetés fogadta, ugyanis a hosszú évekig kátyús majláthfalvi bekötőút helyén, kiváló minőségű aszfaltburkolattal ellátott úton közlekedhetett. 16 órától a helybeli iskola udvarán adott térzenét az ezúttal nt. Dénes József református lelkipásztor nélkül érkezett nagyzerindi fúvószenekar. Valamivel 16.30 óra után Matekovits Mihály rendező és a két csinos bemondó – jövőbeli műsorvezető – Kiss Zsuzsa egyetemista és Molnár Eszter középiskolás diák felvezetésével, a majláthfalvi lobogó alatt vonuló Százszorszép néptánccsoporttal az élen, zenekísérettel indult a színes népviseletbe öltözött menet az iskolából, a kultúrotthon udvarán lévő szabadtéri színpadhoz. Útközben megtapsolták a magyar, román, illetve bolgár népviseletben pompázó fiatalokat, akik nagy taps közepette vonultak a szabadtéri színpadig, majd visszakanyarodva az épülethez, vártak a fellépésre.
Az összejövetel szellemisége még sokáig a régi mArad
A szabadtéri színpadról Matekovits Mihály rendező köszöntötte az egybegyűlteket, majd Kiss Zsuzsa tartott rövid visszatekintőt a különböző elnevezések alatt, de több mint 4 évtizedre visszatekintő majláthfalvi rendezvénysorozatra, ahol a műsorvezetők és a bemondók is változtak, de az összejövetel szellemisége, az elszármazottak hazalátogatása, a baráti kapcsolatoknak fehér asztal melletti ápolása, remények szerint még sokáig a régi mArad. Molnár Eszter folytatta, miszerint idén, a szervezőktől független okok miatt, ismét Majláti Vasárnapnak nevezhetik a rendezvényt, amely azonban szorosan kötődik a másnapi templombúcsúhoz. Ezt követően köszöntötte a nagyzerindi fúvószenekart, amely immár hagyományosan hozzá tartozik a Majláthfalvi Napokhoz. Matekovits Mihály név szerint köszöntötte a megjelent elöljárókat: Joan Sorin Negrei vingai, illetve majláthfalvi polgármestert, Andresz József újdonsült alpolgármestert, a falunapok szokásos házigazdáját, Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, megyei tanácsost és Péró Tamás ügyvezető elnököt, megyei tanácsost. Miután minden jelenlévőt köszöntött, bemutatta két fiatal kolléganőjét, Molnár Esztert és Kiss Zsuzsát. Utóbbi viszont bemutatta a rendező, tiszteletbeli majláthfalvit, Matekovits Mihályt, majd a rendezvény megnyitására felkérte Ioan Sorin Negrei polgármestert.
A község első embere miután minden jelen lévőt köszöntött, a színpadra kérte Andresz József községi alpolgármestert, majláthfalvi lakost. Vele kapcsolatban reményének adott hangot, hogy hatékony, szavatartó csapatot fognak alkotni a község lakosságának a szolgálatában. Miután köszönetet mondott az újabb 4 évre megszavazott bizalomért, mindenkinek jó szórakozást kívánt. Miután Andresz József is mindenkinek kiváló szórakozást kívánt, a műsorvezetők Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt kérték a színpadra. Faragó Péter üdvözlő szavait követően köszönetet mondott a majláthfalviaknak, akik ismét az RMDSZ jelöltjeire szavazva, azokat döntéshozó helyzetbe hozták, hogy segíthessenek a magyarlakta települések, köztük Majláthfalva fejlődésénél is. Miután a következő megmérettetésre, a télen esedékes parlamenti választások jelentőségére is felhívta a figyelmet, mindnyájuknak kiváló szórakozást, kellemes együttlétet kívánt.
Csúcsra járatott hangulat
A fiatal műsorvezetők elsőként a házigazda, Százszorszép néptánccsoportot kérték a színpadra. Orbán László koreográfiájára a 7 pár lendületes délalföldi táncokat mutatott be, vastaps közepette. Utánuk a több évtizedes hagyományra visszatekintő majláthfalvi rendezvények legrégebbi és leggyakoribb fellépőjét, a pécskai Búzavirág Néptáncegyüttest kérték a színpadra, ahol Ruzsánszky László és Sisa Richárd koreográfiájára, Engi Márta vezetésével Küküllő menti táncokat adtak elő nagy sikerrel. Ezt követően a vingai Liliacul néptánccsoport Ghiţă Mihoi vezetésével bánsági román táncokat adott elő.
Utánuk az ágyai Tőzike néptánccsoportot kérték a színpadra, ahol Haász Endre és Nagy Rozália koreográfiájára, Erdős Márta vezetésével a 7 pár, a lányokat látványosan feldobva palóc, majd délalföldi táncokat adott elő nagy sikerrel. A továbbiakban a 10 éve alakult zimándújfalui Kankalin néptánccsoport Haász Endre és Nagy Rozália koreográfiájára, Ménesi Melinda vezetésével szatmári, rábaközi, majd vajdaszentiványi táncokat mutatott be, vastaps közepette. A kisiratosi Kisgyöngyvirág Mészár Klementina koreográfiájára, Werbóczy Kinga vezetésével előadott kalocsai tánca előtt köszöntötték a jelen lévő Korondi Erika jelenlegi, valamint a majláthfalvi származású feleségével érkezett Almási Vince, leköszönt kisiratosi polgármestereket. Utánuk újra a hazai Százszorszép lépett fel, Bagi Ferenc és Orbán László koreográfiájára előadott mezőségi és széki táncaikkal csúcsra járatták a hangulatot. Ezt követően a vingai, 15 éves Bolgărce néptánccsoport, Adrian Cosilcov vezetésével gyors ritmusú balkáni táncokkal kedveskedett. A zimándújfalui Kankalin néptánccsoport vajdaszentiványi táncai előtt köszöntötték a velük érkezett Kocsis József volt alpolgármestert, valamint a jelen lévő Papp Attila nagyiratosi polgármestert.
A kisperegi Napraforgó néptánccsoportnak Molnár Csaba által betanított széki forgatós tánca előtt köszöntötték a velük érkezett Kovács Imre polgármestert és Orth Norbert alpolgármestert.
Ezt követően Matekovits Mihály a színpadra kérte Sipos György nagygazdát, volt megyei tanácsost, akit a fúvószenekar indulója köszöntött a színpadon. Miután megköszönte az ünnepélyes fogadtatást, kifejtette: sok éve szervezik Majláthfalván a falunapokat, s a rendszerváltás után is talán éppen ők elevenítették fel elsőként a hagyományt. Ez mindig sok munkát igényelt, igényel. A sikerhez a legfontosabb a közösségi összefogás, vagyis, hogy összedolgozzanak. Megragadva az alkalmat, köszönetet mondott a majláthfalvi gazdáknak, akik minden körülmények között összefogtak, segítettek. Ugyanakkor köszönetet mondott a szponzoroknak, amelyeknek egy része a falunapok hirdetőtábláján is szerepelt, de rajtuk kívül még sokan támogatták a rendezvényt. Legfontosabb azonban a gazdák közös munkája, ami összetartja a közösséget, aminek maguk is cselekvő tagjai. Kiemelten megköszönte az újdonsült alpolgármesternek, Andresz Józsefnek a szervezőmunkáját. Ugyanakkor köszönetet mondott a vendégeknek is, akik a jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényt, majd mindenkinek további jó szórakozást kívánt. A néptáncgála végét, egyben csattanóját is jelentette a házigazda Százszorszép tánccsoport záró, marosszéki forgatós tánca, amelyen ezúttal is, talán még a hagyományosnál is szebben, látványosabban kiforgatták a fiúk a lányokat. Zárótáncukat hosszan tartó tapssal, újrázással ünnepelte a nagyszámú közönség.
Mielőtt a két fiatal hölgy ismertette volna a további programot, Matekovits Mihály abban a reményben köszönte meg a munkájukat, hogy a következő 40 évben műsorvezetőként fognak közreműködni a Majláthfalvi Napokon, ahol maga rendezőként, ameddig az egészsége megengedi, szívesen besegít.
Közös vacsora, mulatás, köszönet
A meghívottak és a vendégek tiszteletére, az iskolaudvaron lévő sportteremben tálalták fel a vacsorát, amely közben, illetve után a nagyzerindi fúvószenekar közreműködésével nótáztak, baráti hangulatban együtt voltak.
Közben a szabadtéri színpadon 21 óra tájban elkezdődött a bál, a Roller zenekar húzta a talpalávalót hajnali 3 óráig. A mulatságot 22 órától a magyarországi sztárvendégek, Sós Fecó és Hencsy koncertje szakította meg, ahol csúcsra járt a hangulat.
A Majláthfalvi Napok idei rendezvénye a vasárnap 10 órakor kezdődött templombúcsúi ünnepélyes szentmisével zárult.
Az idei rendezvény sikeréért köszönet jár az Arad Megyei Kulturális Központnak, a Vingai Polgármesteri Hivatalnak, a Majláthfalvi Gazdáknak, a Majláthfalvi RMDSZ-nek, a Pro Majlát Egyesületnek, illetve mindazoknak a falubalieknek a támogatásáért, akik a szervezőmunkájukkal vagy a vendégek ellátásában kifejtett önzetlen segítségükkel hozzá járultak a majláthfalvi vendéglátás hírnevének az öregbítéséhez.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Nagyvárosi turnéra készül a Bánsági Vándorszínház
Rejtő Jenő Rózsa, a lovag című bohózatát mutatta be 14 Temes és Arad megyei településen idén augusztusban a Bánsági Vándorszínház. „1184 kilométer, 14 előadás, 14 csodálatos település, és a lelkes csapat. Köszönet mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy a Bánsági Vándorszínház sikeresen zárja harmadik évadát is” – írta nemrég közösségi oldalán Aszalos Géza Temesvári színművész, a Bánsági Vándorszínház művészeti vezetője, aki a Nyugati Jelennek beszámolt az önállósodás útjára lépett vándortársulat nyári turnéjának tapasztalatairól.
– Tavaly decemberben sikerült bejegyezni és működőképessé tenni a Tarisznyás Egyesületet, amelynek a fő célja a Bánsági Vándorszínház életben tartása, mozgatása, szervezése – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Aszalos Géza, a Tarisznyás Egyesület elnöke. – Mellette próbálunk más aktivitásokat is szervezni, volt már gyereknapi programunk, helyi zenekarokat karolunk fel, próbatermet bérelünk nekik, próbálunk jogi hátteret biztosítani olyan magyar kulturális rendezvényeknek, amelyeknek szüksége van erre, de a fő célunk a Bánsági Vándorszínház működtetése. Idén már a Tarisznyás Egyesületen keresztül pályáztuk meg a támogatásokat, de megmAradt partnerként a Bánsági Közösségért Egyesület, ők az idén is nagyon sokat segítettek akárcsak az előző két évben. Idén a fő támogatónk a Bethlen Gábor Alap volt és az egyik legnagyobb támogatónk minden évben a Csiky Gergely Állami Magyar Színház.
– Hogyan sikerült a Vándorszínház idei turnéja, számokban kifejezve?
– A Vándorszínház társulatának létszáma picit csökkent a tavalyihoz képest: idén 5 színészünk volt, de többségben visszatérő emberek, akik kétszer-háromszor vettek részt a nyári programban. Dévai Zoltán a Zentai Kamaraszínháztól idén volt először, neki viszont nagy tapasztalata van a vajdasági Tanyaszínházban, azt 6-szor csinálta végig, így nem jelentett neki újdonságot a Vándorszínház.
Csökkent a települések száma, a tavalyi 18 helyett idén csak 14 településre jutottunk el. Volt tervben több is, de nehézkesen ment a pályázás, végül ki kellett hagynunk 3 települést, ahová szerettünk volna elmenni. Volt, akikkel nehezen ment az egyeztetés, az utolsó pillanatban mégse sikerült eljutni, de mindig vannak a pótlistánkon települések, amelyek egyből jelentkeznek, hogy ők bevállalnak minket. Példaértékű idén Szapáryfalva, ahol három nap alatt sikerült megszervezni az előadást, és az egyik legjobb helyszínünk lett!
Ahova másodszor, harmadszor mentünk vissza, ott a közönség száma jócskán növekedett. Az átlagos nézőszám 80 és 100 között lehetett, ha ehhez viszonyítunk, akkor Máriaföldén a 40 néző egy kis szám, ha viszont ahhoz viszonyítunk, hogy ott 5-6 % a magyarság részaránya, akkor elmondhatjuk, hogy mindenki ott volt a magyarok közül, aki él és mozog. A nézőcsúcsot az idén is Újszentesen és Újmosnicán állítottuk fel, ahová minden évben sok Temesvári ellátogat.
– Mikor láthatjuk a Rózsa, a lovagot Temesváron?
– Nyáron nem hozzuk be az előadást Temesvárra, mert ez a szabadságok időszaka, de mindig pályázunk utóturnéra, amelyhez már van egy kis anyagi alapunk is. Idén október folyamán Temesváron biztos lesz egy előadásunk, de hosszabb turnéra is pályázunk, és Temesvár mellett Aradra, Nagyváradra és Kolozsvárra is el akarjuk vinni az előadást. Az ottani Máltai Szeretetszolgálat felkérésére megpróbáljuk Makón (Magyarország) is bemutatni a Rózsa, a lovagot.
– Milyen volt a Rejtő-darab fogadtatása?
– Az első két év nagyjából kialakította, megmutatta az irányt, amerre haladnia kell ennek a Vándorszínháznak. Nem elhanyagolandó tény, hogy elsősorban olyan településekre megyünk, ahol évek óta nem járt se amatőr, se profi színház. Meg kell próbálni olyan szinten megszólítani a közönséget, hogy az előadás felkeltse az érdeklődésüket. Tavaly a Helység kalapácsa bemutatása kapcsán jelezték a nézők, hogy vígjáték legyen, és lehetőleg zenés előadás legyen a műsorunkon. Idén megpróbáltunk eleget tenni ennek a kérésnek. Ha vígjáték, akkor Rejtő Jenő, ehhez a világhoz kapcsolódnak a kuplék, a sanzonok a boldog békebeli idők zenéje. Úgy érzem, hogy mindenhol sikerült a közönség minden rétegét kielégíteni ezzel az előadással! Nagyon jó volt a fogadtatás minden településen, sok helyen beszélgettünk a vendéglátókkal, előadás után egyik helyen meg is kérdezték: hogyan tovább, hiszen kicsit magasra tettük a mércét idén. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy jövőre még fennebb tudjuk tenni a mércét, persze ez technikailag is nagyobb erőfeszítést igényel. Az idei zenés szabadtéri előadáshoz már mikro-portokra volt szükség, hangtechnikára, amivel a magyar színház besegített.
– Hogyan fogadták a Vándorszínházat Arad megyében?
– Ott is nagyon jó volt a fogadtatás, idén visszatértünk olyan településekre, mint Kisiratos, Kisjenő, Nagyzerind, ahol sikerült megtalálni azokat a lelkes személyeket, akik támogatják a Vándorszínházat, megszervezik a fogadtatást, az elszállásolást, elvállalják a közönség szervezését. Kisjenőben az utolsó pillanatban úgy döntöttünk, hogy a rossz idő miatt nem szabadtéren, hanem a Kultúrházban játszunk. Hihetetlen, hogy a vendéglátóink bevállalták, hogy autókkal várták a nézőket, és átszállították őket a kultúrházba! Azért egy kis keserűség is van bennem, mert adósok mAradtunk egy pár Arad megyei településsel szemben, ahol a tavaly jó volt a közönség, a fogadtatás, és visszavártak, de sajnos nem tudtunk elmenni. Ennek többek között az volt az oka, hogy jócskán egyharmadára csökkent a támogatás, bonyolult a szervezés, nagy a bürokrácia stb. Ez nem jelenti azt, hogy soha többet nem térünk vissza ezekre a településekre, talán már jövőre sikerülni fog!
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Egy példaértékű kezdeményezés nyomában
Kisiratos kincsei, sok település szolgálatára
Amikor az idei Kisiratosi Falunapok megnyitójáról, a könyvbemutatókról írtunk, megígértük: visszatérünk a Kisiratos kincsei címmel elkészült értéktárra, ami Arad megyében egyedülálló kezdeményezés. A kiadványról a szerkesztővel, Czöndör Mihályné Joó Katalinnal beszélgettünk, aki előrebocsátotta: 2015 végén jelent meg a pályázat, aminek részét képezte a külhoni települések értéktárainak magyarországi partnerekkel közösen történő elkészítése. A pályázat feltétele volt a partnertelepülési viszony, aminek jóvoltából a Székelyföldön, a Vajdaságban és a Felvidéken is készülnek értéktárak. Ebben nemcsak egy-egy település, hanem egy egész tájegység értéktárának az elkészítésére is lehetőség nyílik.
– Milyen kritériumok alapján választották ki a jelzett értékeket?
– A nyilvántartásba kerülő, feldolgozandó értékek kiválasztásán már évek óta dolgozunk, tehát van rálátásunk az olyan helyi értékek felismerésére is, amelyekről a falubeliek esetleg nem gondolnák, hogy kulturális értékeket képeznek, hordoznak. Már több magyarországi település értéktárának az elkészítésében is segédkeztünk, amely során a lakosok is elmondhatják, mit tekintenek értékeknek. Ez azért is fontos, mert példának okáért a jelentősebb kisiratosi értékeket tovább lehet javasolni az Erdélyi Értéktárba. Az oda bekerülő értékek iktatásáról azonban egy magasabb fórum dönt. Ha a jelzett érték Erdélyen is túlmutat, a Hungaricum Bizottság elé kerülhet. Kisiratoson is van oda kívánkozó, például Páter Godó Mihály hagyatéka, ami már túlmutat Kisiratoson, ezért tagja lehet az Erdélyi Értéktárnak, de akár Hungaricum is lehet.
– Melyek voltak a kisiratosi értéktár elkészítésének a lépései?
– Tekintve, hogy csakis határon túli partnertelepüléseknek segíthetünk, első lépés volt a 2007-ben megkötött partnertelepülési szerződés, majd 2016. március 8-án Almási Vince kisiratosi és Csányi Kálmán pusztaszabolcsi polgármesterek együttműködési megállapodást írtak alá a Kisiratosi Értéktár Projektről. Ezt követően a pusztaszabolcsi munkacsoport a pályázati program és a módszertani anyagok alapján felkészült az értéktár létrehozásának a segítésére. Vagyis meghatároztuk: ki milyen tartalommal, milyen módszerekkel, mikor, hol, kiknek nyújt segítséget és ettől milyen eredmények várhatók. A módszerek közül a műhelymunka kapott kiemelt szerepet, de nagy hangsúlyt kaptak a megbeszélések, előadások, bemutatók, interjúk, illetve az úgynevezett „látó utak” által szerzett tapasztalatok. Kisiratoson megismerkedtünk az ottani munkacsoporttal, átadtuk nekik a módszertani és a segédanyagokat. A munka nálunk folytatódott, ahol a kisiratosiak háromnapos felkészítőn, majd a bizonyos „látó úton” megismerkedhettek nemcsak Pusztaszabolcs, hanem Fejér megye, benne Kiskunfélegyháza, illetve Veszprém nevezetességeivel is. Az értéktári munkafolyamat és gyakorlat, illetve a hungarikum törvény és végrehajtási rendeletének a megismertetése a partnereikkel tájékoztatás útján történt. Ezt követte a gyűjtés módszereinek, az értéklista elkészítésének, az összegyűjtött értékek végrehajtási rendelet szerinti csoportosításának az elvégzése. Ezt követően Kisiratoson, értéklista alapján, értékfeltárás történt, melynek során szakirodalmi anyagot, interjúkat, fényképeket gyűjtöttünk az értékekről, amelyekről értéktárba kerülési indoklásokat készítettünk. Mindezeket értéklapokon dokumentáltunk. Közben a pusztaszabolcsiak kisiratosi értékúton vettek részt, megismerkedni a település értékeivel. Fontos lépés volt a Kisiratosi Értéktár Bizottság létrehozása, a szervezeti működési szabályzat alapján. Ezt követően a kisiratosi munkacsoport további értékek önálló feltárását végezte, a tervnek és a módszertannak, az előzetes egyeztetéseknek megfelelően. Ennek során a feltárt anyagot a helybeli civilszervezetekkel, a lakossággal és a képviselőkkel szembesítette, illetve további javaslatokat kért. Az elkészült értéklapokat elküldték Pusztaszobolcsra, az ottaniakkal állandó villámposta kapcsolatban voltak. Ott az értéklapokat a Kapcsos Könyvbe foglalták, majd elküldték a Kisiratosi Értéktár Bizottsághoz. A Kisiratos kincsei kiadvány összerakása, a képeslapok tartalmi és formai megjelenésének a megbeszélésére 2016. június 8-án került sor a két csoport közös munkájával.
Kisiratosi értékek
– Melyek azok a kisiratosi értékek, amelyek helyet kaptak az értéktárban?
– Azokat nyolc csoportba soroltuk: I. Agrár- és élelmiszer-gazdaság, ahova az üvegház, a kisiratosi kenyér, Vígh Irénke tortái és a méhészkedés került. A II., Egészség és életmód csoportba a savanyú leves, a Pió atyáról elnevezett gyermekotthon, gyógynövények és házi praktikák, kézimunkák kerültek. A III., Épített környezet csoportba a jellegzetes régi épületek, a kultúrház, az iskolaépület, a halottasház, a templom és a parókia tartozik. IV. csoport: Ipari és műszaki megoldások. V. Kulturális örökség, ahova az 1881. szeptember 14-én, a Szent Kereszt felmagasztalása tiszteletére felszentelt római katolikus templom, a díszpolgárok szellemi öröksége, dr. Almási Béla, a Kisiratosi Tájház, a kisiratosi népi gyermekjátékok, nyelvjárások (Vajda Noémi, Öregapám mesélte; a Páter Godó Mihály jezsuita atyáról elnevezett általános iskola tevékenysége; Péter Godó Mihály jezsuita atya öröksége; a II. világháborúban elesett kisiratosiak emlékműve; a halottak elbúcsúztatása versben, illetve a temetés előtti virrasztás énekes asszonyokkal. Temetéskor a kiharangozás módja; a Nemzetközi Citera-, Népzenei és Néptánctábor; a hagyományos falunapok; a kunhalmok Kisiratos történetében; a tizennyolc évesek ünnepe; a település jelképei; tablógyűjtemény 1952-től; alkotótábor; a Rónasági citerazenekar; a Szalbek Vegyes kórus; népzene és néptánc; anyakönyvek a XIX. századból. A VI. csoport a sportot öleli fel. A VII. csoport a természeti környezet: Kisiratos természeti adottságai, a Rónaság; a kisiratosi gyógyvíz. A VIII. csoport a turizmus és vendéglátás: Kisiratos Kupa, fogathajtó verseny. E hosszú névsor végén szerepel: a Kisiratosi Értéktár Bizottság fenntartja az értéklista változtatásának, bővítésének a jogát. Vagyis, ha új értékek kerülnek felszínre, azokat a Kapcsos Könyvbe foglalják. Ha az összegyűlt anyag megér egy újabb kiadványt, abba foglalják.
Várják az értéktárigénylőket
– Hogyan lehet az értéktár elkészítését kiterjeszteni más Arad megyei vagy bánsági településekre?
– Ahogyan mi mentoráltunk más településeket, úgy a kisiratosiak is segíthetnek e témában más Arad megyei településeket. Azért is tettünk meg mindent a kisiratosi értéktár elkészítéséért, dolgoztunk együtt az általuk kijelölt személyekkel, hogy a közös munka folyamán megtanulják, hogyan kell nyilvántartásba venni, feldolgozni a helybeli értékeket, hogy a továbbiakban ők is segíthessenek más települések értéktárainak az elkészítésében. Őszintén szólva e témában központi szerepet szántunk Kisiratosnak, amelynek a szakemberei segíthetnek más településeknek is az értéktáraik elkészítésében. Tulajdonképpen az értéktárak elkészítésének a szükségessége Lezsák Sándornak és munkatársainak a fejéből pattant ki. Mert nagyon fontos a kulturális értékeinknek az összegyűjtése, valahol történő nyilvántartása, a megőrzés biztonsága érdekében. Az értéktárban szereplő értékeket ugyanis életre lehet kelteni, azok turisztikai vonzatot képezhetnek. Kisiratoson eddig is vigyáztak az értékekre, hiszen a Pro Ki Dor Egyesület eddig is egy sor hagyomány-, illetve értékmentő munkát végzett.
– Kérem, ismertesse e hatalmas munkában részt vett személyek nevét!
– Pusztaszobolcsról a Hagyományőrző Alapítvány munkatársai: Ádámné Farkas Beáta, Mányi Lajosné, Molnár Sándor, Bartókné Piller Magdolna, Fehér Mihályné, Rideg Lászlóné, László Jánosné, Ádám László és jómagam, Czöndör Mihályné Joó Katalin. A kisiratosiak közül Almási Vince – az Értéktár Bizottság elnöke –, Almási Gábor, Benedek Sándor, Korondi Józsa Erika, Németh Anna, Németh Emese, Pataky Lehel Zsolt, Sarusi Mihály, Vajda Noémi és Wágner Szabó János dolgozott a Kisiratosi Értéktár összeállításán.
– A pályázat elkészítéséhez szükséges-e az önrész?
– Nem szükséges, sőt előfinanszírozású. Vagyis amikor benyújtottuk a pályázatot, azt elbírálták, majd értesítettek a nyertes voltáról, megtörtént a szerződéskötés és küldték is a pénzt. Ez a pályázat 3 millió forint támogatást kapott, amiből a kiadvány nyomtatási költségei mellett eszközbeszerzési, étkezési, illetve utaztatási költségeket is fedezni lehet. A kisiratosiakat abból a célból vittük el Pusztaszabolcs környéki települések, turisztikai létesítmények megtekintésére, hogy az ottani tapasztalatok alapján maguk is könnyebben felismerhessék az itthoni értékeiket. Éppen ezért ajánlom más Arad megyei, esetleg bánsági vagy partiumi települések értéktárainak az elkészítését, hiszen annak turisztikai vonzata is lehet, nemcsak a települések jobb megismeréséhez, hanem a gazdasági fejlődésükhöz is hozzájárulhat.
– Köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Odaítélték az idei Márki Sándor díjakat
Arad megyei RMPSZ elnökségi tagjaiból alakult bizottság a kétévenként kiosztásra kerülő Márki Sándor-díjak és Márki Sándor-életműdíjak odaítéléséről hozott döntést. Idén három, a megye magyar oktatásában tevékenykedő pedagógus részesül a díjban és egy tanár az életműdíjban.
2016-osMárki Sándor díjazottak, természetesen, mint az iskolában szokás, ábécé sorrendben:
KISS P. ANIKÓ az Ágyai Olosz Lajos Általános Iskola igazgatója, tanára. Az 1990-ben újraalakult iskolának azóta is igazgatója, így talán Arad megye egyik legrégibb iskolavezetője. Fizika-kémia szakos tanár, de már oktatóként elvégezte az angol nyelvtanári főiskolát is.
STRAUB JUDITH római katolikus vallásoktató tanár, a Bukaresti Egyetem Teológia karán szerzett pedagógusi képesítést. Még felsorolni is sok, hány iskolában tanít vagy tanított az elmúlt évek során, hiszen tantárgya egyórás, de a legtöbb iskolában az is több osztály tanulóit öleli fel. Kisiratoson, az Aradi Aurel Vlaicu iskolában és Szentpálon vallást tanít, Sofronyán és Pankotán, szakember hiányában, a fakultatív magyar nyelvoktatást vállalta fel.
ZSÓRI BARBARA a simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola tanítója, a faluközösség megbecsült pedagógusa. Biztos pontja az intézménynek, gyermekeknek, szülőknek, de a falu magyar közéletének is.
2016-osMárki Sándor életműdíjat idén egyetlen pedagógus kap.
Király András történelem szakos tanár, jelenleg a Bukaresti Tanügyminisztérium kisebbségi kérdésekkel foglalkozó államtitkára. Tanított Szapáryligeten, Nagyiratoson, az Aradi 10-es és a 21-es, Aurel Vlaicu Iskolában, a Csiky GergelyFőgimnáziumban. Tanárként, igazgatóként, parlamenti képviselőként, majd államtitkárként sokat tett az Arad megyei magyar oktatás megtartásáért és építéséért.
A díjak ünnepélyes átadására október 3-án, hétfőn, a 16 órakor az Aradi Magyar Pedagógus Nap keretében kerül sor a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében. Erre tisztelettel hívjuk és várjuk a megye pedagógusait, a kitüntetettek családtagjait, tanítványait, szülőket.
Ha magán- vagy jogi személyek szeretnének hozzájárulni a díj értékének növeléséhez, megtehetik a Főgimnáziumban Rogoz Marianna megyei RMPSZ alelnöknél, vagy alulírottnál telefonos értesítéssel (0745-602-839).
Matekovits Mihály
RMPSZ megyei tb. elnöke
Nyugati Jelen (Arad)

Páter Godó Mihály jezsuita szerzetesre emlékeztek szülőfalujában
Húsz éve hunyt el a kommunizmussal való szembenállás egyik emblematikus erdélyi alakja.
Halálának huszadik évfordulóján, szeptember 22-én gyászmisét tartottak Péter Godó Mihály néhai jezsuita szerzetes emlékére szülőfalujában, az Arad megyei Kisiratoson. A megemlékezést Sándor Tivadar Arad-gáji római katolikus plébános, Godó atya személyes ismerője szervezte.
A tisztelendő szerint a 83 évesen elhunyt Godó Mihályt, az erdélyi katolikus szellemi ellenállás egyik vezetőjét a gerincesség jellemezte, nem ismerte a félelmet és a megalkuvást. Godó Mihályt szülafulájaban helyezték örök nyugalomra 1996. szeptember 24-én, 83. születésnapján, két nappal azután, hogy az újszentannai öregotthonban elhunyt. „Ragaszkodott szülőfalujához, és mindig tiszteletben tartotta Kisiratos népét. Az ő kívánsága volt, hogy itt temessék el, ez nem tényleg egy végső megnyugvás. Külön öröm számomra, hoyg 2009-ben az iskola az ő nevét vette fel, mert őt példaként kell állítanunk az ifjúság elé, hiszen szükség van ma is jellemes, karakteremberekre” – mondta Sándor Tivadar.
Az emlékező gyászmise után a résztvevők a római katolikus templom kertjében álló Godó-szobornál (Kocsis Rudol Aradi szobrászművész alkotásánál) folytatták a megemlékezést, és elhelyezték a koszorúkat. Még Budakesziről is érkeztek tisztelgők, Szabó Mihály és Kőrösi András személyében, akik 1990-ben, a tüdőkórház alkalmazottaiként kerültek atyai barátságba a kezelésen részt vevő tartózkodó Godó Mihállyal (a szerzetes ott mondta mikrofonba élete történetét, és a hangfelvétel alapján készült kéziratból önéletrajzi könyvet jelentetett meg a jezsuita rend).
Almási Gáborra, a Páter Godó Mihály Általános Iskola történelemtanárára többek között az 1981-es kisiratosi templobúcsún mondott prédikációja volt nagy hatással. „Nagyon magával ragadóan beszélt, és azt mondta, hogy Kisiratos a kereszt tövében épült falu, ezért hűek kell lennünk nemzetünkhöz és hitünkhöz, mert csak így mAradhatunk meg. Bár hivatása elszólította innen, büszkék vagyunk arra, hogy itt született, mert Godó Mihály példaképp nemcsak a mi számunkra, hanem az egész Kárpát-medencei magyarság és az egész katolikus egyház számára” – fogalmazott a pedagógus.
Godó Mihály 1913. szeptember 24-én született, az általános iskolát Kisiratoson, a gimnáziumot Gyulafehérváron, a teológiát Krakkóban végezte. Kitartott nemzete és hite mellett, amiért három ízben összesen 18 évet töltött a román kommunista diktatúra börtöneiben, ebből nyolc évet magánzárkában. Az erdélyi katolikus szellemi ellenállás egyik vezetőjeként nem volt hajlandó beállni a rendszert kiszolgáló, ún. békepapok közé. Barátságot ápolt Márton Áron püspökkel, és kapcsolatot tartott II. János Pál pápával. Börtöntársainak Krisztus fényét vitte el, és amikor harmadszor is bezárták, Godó atya azt kérte, bár mAradhatna élete végéig börtönlelkész. „Áldozatok révén születnek a nagy dolgok” – vallotta önéletrajzában. Szülőházán márványtábla őrzi emlékét.
Pataky Lehel Zsolt
maszol.ro

Négy kisiratosi értéket javasoltak az Erdélyi Értéktárba
Már megírtuk, hogy Kisiratos testvértelepülése, Pusztaszabolcs Önkormányzatának az Értéktár Bizottsága hathatósan együttműködött a kisiratosi hasonló bizottságnak a tagjaival, az Arad megyei település értéktárának az elkészítésében. Az Almási Vince leköszönt polgármester elnökletével működő bizottság tagjai Almási Gábor, Korondi Józsa Erika jelenlegi polgármester, Németh Emese és Vajda Noémi felvállalta egy-egy kisiratosi értéknek a bemutatását. Kapcsos könyvbe foglalták a jelzett értékeket, amelyek alapján elkészült Kisiratos Értéktára. Czöndör Mihályné, Joó Katalin, a pusztaszabolcsi értéktári projekt szakmai vezetője személyesen kapcsolatba lépette az időközben megalakult Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság főfelügyelőjével, Jakab Zsolttal. Az ő közvetítésével javasolták az Erdélyi Magyar Értéktárba való felvételét a kisiratosi savanyú levesnek, az 1849-es világosi emlékművet, amiből nagyon kevés van a Kárpát-medenceében, a kisiratosi kunhalmokat, továbbá páter Godó Mihály életművét.
Mivel Magyarországon Lezsák Sándor volt a Nemzeti Értéktár létrehozásának az ötletgazdája, Czöndör Mihályné vele is megbeszélte a kisiratosi értéktár jelzett elemeinek az Erdélyi Magyar Értéktárba való beiktatásának a javaslatát.
A Kisiratosi Értéktár Bizottság elnöke, Almási Vince örömének adott hangot, amiért Lezsák Sándor a településükkel kapcsolatban szép emlékeinek adott hangot, egyben abban is reménykedik, hogy a kisiratosi Bizottság működésével további helybeli értékekkel gyarapodik majd az értéktáruk. Céljuk, hogy minél több helyi érték kerüljön az erdélyi, esetleg a Magyar Nemzeti Értéktárba is.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

A pedagógus szövetség negyedszázados évfordulója
Kiosztották az idei Márki Sándor-díjakat
Az iskolakezdés után valamivel megtartott ünnepség, a Márki Sándor-díjak kiosztása mindig különleges esemény az Arad megyei magyar pedagógusok számára: ekkor adják át ugyanis a pedagógusok munkáját jutalmazó díjakat. S „a nemzet napszámosainak”, ha nem is várják el, mert nem ezért végzik rendkívül fontos, nehéz, gyakorta áldozatokat követelő munkájukat, azért jól esik a „hivatalos” elismerés.
Idén négy Arad megyei pedagógus részesült a kitüntetésben. A kis híján három órás, a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében hétfőn délután zajlott ünnepségnek a csúcspontja volt a díjak átnyújtása.
Először is – Vörösmarty Szózata egy versszakának elhangzása után – Pellegrini  Miklós Arad megyei főtanfelügyelő-helyettes – ezúttal a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség Arad megyei szervezetének elnöki minőségében – üdvözölte a (dísztermet megtöltő) közönséget, pedagógusokat, meghívottakat (köztük Bognár Levente aradi alpolgármestert, Faragó Péter megyei RMDSZ-elnököt), akik közül utóbb többen felszólaltak, méltatva egyrészt a kitüntetettek, de általában a pedagógusok áldozatos munkáját.
Ezt megelőzően azonban, a szokásokhoz híven, jó néhány olyan óvónő, tanítónő, tanár szólalt fel, akik idén nyáron különböző nyári táborokban, továbbképzőkön vettek részt itthon és külföldön – többek között a komárnói (Szlovákia) Jókai Mór nyári egyetemen, a szabadkai (Szerbia) anyanyelvi táborban, a mórahalmi (Magyarország) Kaland és álmok táborban, a hazai válaszúti, turnu-severini, ivói, kolozsvári stb. táborokban. Valamennyi ott járt pedagógus röviden és lényegre törően (fotókkal, videókkal, grafikonokkal stb. alátámasztva mondandóját) számolt be tapasztalatairól, s mindannyian egyöntetűen vallották: a továbbképző nagyon hasznos volt, sok olyat tanultak, amit oktató-nevelő munkájuk során felhasználhatnak, s társaikat is arra buzdították, hogy jelentkezzenek hasonló továbbképzésekre.
A legfőbb napirendi pont keretében a Márki Sándor-díjakat adták át. Ezúttal hárman részesültek a kitüntetésben: Kis P. Anikó tanár, az Ágyai Olosz Lajos Általános Iskola igazgatója (laudációjában Matekovits Mihály, az RMDSZ megyei szervezetének tiszteletbeli elnöke az Arad megyei iskolaigazgatók korelnökének nevezte a két – kémia-fizika és angol szakos – diplomával is rendelkező, 26 éve iskolaigazgató pedagógust), Straub Judit jelenleg kisiratosi, de sok más iskolában is tevékenykedő, sokfelé megfordult, az iskolán kívüli tevékenységekben is jeleskedő hittantanár (laudációját Kiss Anna ny. pedagógus, az RMPSZ megyei szervezetének régi munkatársa terjesztette elő), és Zsóri Barbara, a Simonyifalvi Simonyi Imre Általános iskola tanítónője (laudációt mondott Szabó Attila simonyifalvi iskolaigazgató). Egy életműdíjat is átadott a megyei RMDSZ, mégpedig Király András tanárnak (hat esztendeje immár az oktatásügyi minisztérium államtitkárának), aki mint laudációjában Pellegrini Miklós hangsúlyozta: több mint negyven esztendeje szolgálja a tanügyet tanárként (jó harminc évig tanított), tisztségviselőként (tíz évig volt, például, az Arad megyei RMDSZ elnöke), politikusként (volt az Arad Megyei RMDSZ elnöke, parlamenti képviselő, államtitkár). Király András felszólalásában kiemelte: a szűkülő feltételek és lehetőségek között is meg kell találni a módját annak, hogy a mai pedagógus közösségi ember legyen, vállalja azt, amit a közösségért meg kell tenni, s egyben reményét fejezte ki, hogy „az utánunk jövők nálunk jobban végzik majd a munkát”.
Mint minden alkalommal a Márki Sándor-díjak odaítélésekor, most is ünnepélyesen búcsúztatták azokat, akiknek idén ősszel már nem csengettek be, mert nyugállományba vonultak: a kisjenői (erdőhegyi) Molnár Erzsébet óvónőt és Pintér Mária (aradi Csikys) tanítónőt, ugyanakkor köszöntötték azokat a fiatal tanerőket, akik tavalytól vagy idéntől foglalták el állásukat különböző megyei tanintézetekben.
A jó hangulatú és kellemes összejövetel szeretetvendégséggel zárult.
Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad)