Siralmas lesz a Vigadó jövője?
A kézdivásárhelyi Városi Színház körül kialakult helyzetről és ehhez kapcsolódó felmondásom okairól nem állt szándékomban nyilatkozni a sajtónak. Egyrészt mert úgy vélem, hogy az eltelt 13 éves közszolgálati tevékenységem elég arra, hogy a jóhiszemű szemlélő meg tudja ítélni a tevékenységemet. Másrészt nem akartam semmiféle olyan vitába keveredni bárkivel is, ami árt(ana) a Városi Színháznak, a Vigadónak, munkatársainak.
Az utóbbi napokban azonban számos olyan sajtónyilatkozat jelent meg, amelyekre, úgy érzem, reagálnom kell.
Politikai előzmények
A 2000-ben rendezett helyhatósági választások idején a lakosság szavazatával kerültem olyan előkelő helyre a választási listán, hogy az RMDSZ javaslatára a város alpolgármestere lehessek. Munkámat becsülettel, pártom iránti „alázattal”, de elsősorban a lakosság érdekében végeztem egészen 2008-ig. Ennek ellenére, a választásokat megelőző periódusban már feketebárány lettem, mivel engedély nélkül szót emeltem, rámutatva a városi kultúra megengedhetetlen hanyatlására. A 2008-as választásokon újabb mandátumra pályáztam, célkitűzésem Kézdivásárhely kulturális életének fellendítése volt. Az végképp nem az én hibám volt, hogy az RMDSZ úgymond rossz lóra tett, és elvesztette a megmérettetést. A választások után a város új MPP-s polgármestere felkért, jelöltessem magam a Vigadó megüresedett igazgatói tisztségére. Úgy gondoltam, nem térhetek ki a feladat elől. A várost, és ezen belül a kultúrát szívügyemnek tekintettem, nem egyszerű RMDSZ-es választási szlogennek. Döntésemről tájékoztattam az egyik RMDSZ-es vezetőt is, aki tudtomra adta: „el tudod végezni, értesz hozzá, de tudod, hogy ez mivel fog járni.” Árulónak nyilvánítottak azért, mert az MPP-s polgármester mandátuma alatt vállaltam munkát.
Én ennek ellenére kitartok amellett, hogy nem pártot, hanem a várost szolgáltam azzal, hogy ezt a munkát elvállaltam. Teljes munkabírással, lelkesedéssel és pártoktól független, kultúra iránti elkötelezettséggel végeztem a munkámat, feláldozva szabadidőmet, sokszor családomat a Vigadóért és a Városi Színházért. A Vigadóban eltöltött időszak szép élményekkel gazdagított, és ma sem bánom, hogy elvállaltam. Bízom abban, hogy az elkezdett tevékenységek számát, színvonalát gazdagítani fogja utódom.
Úgy gondolom, a 2008–2012 közötti időszak eredményeit nem nekem kell kiértékelnem. Ezért csupán a számok tükrében világítok rá a Vigadó művelődési ház tevékenységeire. Több mint 400 rendezvényre került sor évente, tánccsoport alakult két korosztályban, több mint 70 gyerek részvételével, színjátszás működik 3 korosztályban, társastáncra, komolyzenei és más koncertekre került sor az újonnan létrehozott Art Caffe klubban és a Vigadó színháztermében. A Vigadó kiállítótermeiben rendszeresen fogadtunk hivatásos és műkedvelő kiállítókat. Rendszeresen helyet adtunk díjmentesen a város civil szervezeteinek, szintén díjmentesen fogadtuk az iskolák rendezvényeit.
Az egyre sokasodó munka új munkatársakat követelt volna, ám az országos megszorítások nem tették ezt lehetővé, mint ahogyan a túlórák kifizetését sem. 2012 nyarán távozott a programszervező kollégánk, de helyét az immár újra RMDSZ-es városvezetés nem engedélyezte betölteni. Elveszítettük a Vigadó és a színház honlapjait is egy előzetesen megkötött szerződés felbontása miatt. A Vigadó működésében keletkezett űrt feleségem önkéntes munkájával oldottuk meg 2012 őszétől, aki az iskolai teendői mellett alakulásától kezdve segítette a színházat is. Eközben a város nagy rendezvényeit – mint például az őszi sokadalom – más városok rendezvényszervezőire bízták. A Vigadó lassan már-már kezelhetetlen helyszíne lett az ingyenes, kintről irányított rendezvényeknek, saját rendezvényeink száma egyre csökkent. Felmondásomat azért kezdtem el fontolgatni, mert a szűkre szabott személyzeti kerettel egyre nehezebben tudtunk helytállni az egyre sokasodó, külső irányítású rendezvénynek, a házi rendszabályzatot semmibe vevő szervezők elvárásainak, melyeket a 4 teljes és egy félmunkaidős alkalmazottal nehezen tudtunk kiszolgálni.
Megtört a kezdeti lendület
A színházalapítás már a Vigadóba kerülésem előtt foglalkoztatott. Sajnos színvonalas színházi előadások befogadására a színpad mérete és a hiányos technikai felszereltség miatt nem nagyon volt lehetőség. Ekkor jött a színház alapításának ötlete az akkori városvezetés, illetve Rácz Károly polgármester részéről, amit örömmel fogadtam és kezdettől felvállaltam. A kezdeti lendület akkor tört meg, amikor pár sikeres saját produkció színrevitele után megtapasztaltuk, hogy meghívott vendégszínészekkel produkcióink 4-5 előadásnál többet nem érnek meg. Márpedig a Városi Színház kezdetektől fontosnak tartotta azt is, hogy színházat vigyen olyan településekre, ahová más, nagy társulatok nem jutnak el. Ekkor döntött az akkori színházvezetés egy olyan működési forma mellett, amely a projektszínház és az önálló társulat között mozog.
Néhány állandó szerződéses színész mellett olyan színészeket igyekeztünk produkciókra leszerződni, akik ha nem is társulati tagok, de számítani lehet a jelenlétükre, könnyebben egyeztethetőek. Ez a működési forma bevált, ezt igazolják a felmutatott és egyre fennebb ívelő eredmények, a folyamatosan növekvő nézőszám is. A színház idei évadában már 6500 néző tekintette meg előadásainkat, kiszállásainkon (Sepsiszentgyörgy, Kovászna, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Székelykeresztúr, Brassó, Szászrégen) mindenütt telt ház fogad, mi vagyunk az egyetlen színház, mely olyan városokba is elviszi előadásait, ahová semmilyen más hivatásos társulat nem jár.
A színház gazdasági igazgatását 2010 óta látom el, kapcsolatom jó volt valamennyi művészeti vezetővel. Szívesen emlékszem vissza a Csapó Györggyel végzett közös munkára, neki nagy érdeme volt a Vigadó Kulturális Alapítvány létrehozásában. Sajnos ő sem tudta kikerülni azt a politikai csapdát, melynek eredményeképpen előbb a marosvásárhelyi társulat élére csábították, hogy pár hónap múlva állás nélkül maradjon...
Anyagi terhek
A Vigadó Kulturális Alapítványt azért hoztuk létre 2010-ben, hogy enyhítsünk a városra háruló anyagi terheken. Segítségével lehetőség nyílt pályázati és egyéb külső források bevonására, s idéntől kellő támogatással be lehet indítani közhasznúvá nyilvánítását, amivel állami alapokból is pénzt lehetne szerezni a színháznak. Két éve Kolcsár Józseffel vezetjük a színházat. Bár Kolcsárnak a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban betöltött színészi elfoglaltsága miatt több munka hárult rám, még magasabbra tudtuk emelni a mércét művészi és gazdasági szempontból egyaránt. Saját bevételünk folyamatosan nőtt, két fő támogatónk teljes hozzáállásával szponzorizálásból is lényegesen több pénzt tudtunk szerezni a színház számára. Az alapítvány működésének 3 éve alatt átlagban évi 120 ezer lejes hozzájárulást biztosítunk nem csupán a színháznak, hanem a Vigadó más kulturális tevékenységeinek működéséhez is. Jegybevételi forrásaink évente meghaladták a 130 ezer lejt. Tehát a színház évi 300 ezer lejes önkormányzati támogatásához évente átlag 250 ezer lejt tudtunk hozzátenni. Nem kell különösebb szakértelem ahhoz, hogy utána számoljunk, hogyan lehet ennyi pénzből évi 4-5 saját produkciót és több mint 50 előadást kivitelezni nyolc főállású és egy félmunkaidős alkalmazott segítségével.
Mivel fennállása óta a Városi Színház soha nem élvezte az RMDSZ támogatását, a választások után meghallgatást kértem a város RMDSZ-es vezetőitől. Ők határozottan cáfolták a színház bezárásával kapcsolatos híreszteléseket, biztosítva, hogy színház lesz, de mivel spórolni kell, ezután fog kiderülni, milyen formában. Erről a más formáról aztán már nem velem, hanem többnyire Kolcsár József művészeti vezetővel konzultáltak.
Átszervezés
Fontos tudni, hogy a kézdivásárhelyi Vigadó művelődési ház a polgármesteri hivatal irodájaként működik, nem önálló jogi személy. Bár költségvetése önálló tételként szerepel a városi költségvetésben, a Vigadó főutalványozója a polgármester. A Vigadó vezetője nem igazgató, hanem a polgármester beosztott irodavezetője. Azzal, hogy a Városi Színház és a Vigadó működését összevonják, a színház autonómiája is csorbulni fog. Akkor hoztam meg a végleges döntést a Vigadó irodavezetői tisztségéből való felmondásról, amikor nyilvánvalóvá vált: a színház terén tervezett változások azzal fognak kezdődni, hogy összevonják a művelődési ház tevékenységével, az alkalmazottak számát csökkenteni fogják, a színház gazdasági irányítását pedig a Vigadó irodavezetőjére bízzák. Ez azt jelentette, hogy a színház tervezett átszervezésével beosztottként magam is egyet kell értsek, magyarán saját kezemmel kell lerombolnom azt, amit kitartó munkával felépítettünk az elmúlt négy évben. A művelődési házzal való teljes összevonást egyrészt jogilag kivitelezhetetlennek tartom, másrészt a színházi feladatokat végző alkalmazottak más tapasztalattal, felkészültséggel kell rendelkezzenek.
Az átszervezéssel nem értettem egyet, főképp, hogy az időközben megújult kuratórium annak a működő színháznak az átszervezéséről tárgyalt, amelyik az idei évben még semmilyen városi támogatást nem kapott, de saját bevételeiből és szponzorok segítségével mégis tudott működni. Az átszervezést olyan intézkedések követik, amelyek a színház identitásának elveszítéséhez, ennek következményeképp a pályázati és saját bevételi források elapadásához is vezetnek, ami már nem a teátrum javát szolgálja. A jelenlegi rendszer felépítése hosszú, nehéz folyamat volt, de kezdte meghozni a gyümölcsét. Előadásainkat már a szakma is figyeli, meghívásokat kapunk rangos színházi fesztiválokra. Egy működő struktúrát felrúgni egy újabb kísérleti struktúra érdekében nemcsak kár, de veszélyes is a színház jövőjét tekintve.
Továbbá kérdéses, hogy a Kolcsár József által lelkesedéssel felvállalt, teljes embert kívánó vezetői beosztás mennyire egyeztethető a Tamási Áron Színház programjával. Kérdéses az is, miként teljesíthető városvezetőink abbéli igénye, hogy nívós nagyszínházi, nagyszínpadi előadásokkal pótolják a hiányzó saját produkciókat a jelenlegi technikai, színpadi adottságokkal rendelkező Vigadóban, s ez mennyibe fog kerülni. Én is úgy gondolom, hogy egy gazdaságilag eladósodott (?) városnak természetesen spórolni kell, de sajnálattal veszem tudomásul, hogy ez elsősorban a kultúrán csapódik le, és egy olyan színházon, amely jól működik a lehető legkisebb költségvetésből.
A Vigadó lemondott irodavezetőjeként, a Vigadó Kulturális Alapítvány kuratóriumi tagjaként és tisztségében meg nem erősített gazdasági igazgatójaként egyaránt úgy látom, nem azt kellene keresni, hogy honnan lehet pénzt spórolni az amúgy is minimális színházi költségvetésből, hanem hogy a már létezők mellett milyen más forrásokból lehet pénzt szerezni. Személyesen semmiképp nem tudok egyetérteni a kísérleti évnek szánt átszervezéssel, de sok sikert kívánok hozzá. Remélem, lemondásommal segíthetek a Vigadó és a Városi Színház további zavartalan működésén, további munkám során pedig külső szemlélőként és, ameddig tehetem, a Vigadó Kulturális Alapítvány tagjaként javaslataimmal próbálom támogatni Kézdivásárhely kulturális életét, a Városi Színházat.
Ferencz Attila
Krónika (Kolozsvár),

Pálosok székelyföldi „terepszemlén”
Megtelepednének Hargitafürdőn, ha akadna helybéli követőjük
Megtelepedésük lehetőségeit próbálják feltérképezni Hargitafürdőn az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, a pálosok képviselői. Bátor Botond, a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke és Balla Barnabás tartományi gondnok egyelőre húsvétig tartózkodik a Hargitán, ahol elmondásuk szerint el tudnák képzelni a szerzetesi életet.
Január derekától tartózkodnak Hargitafürdőn. Tiszteletükre a hegy is ünnepi arcát mutatja: hófehérben tündököl, a vastag hóréteg jótékonyan takarja el az egykori bánya környezet- és illúzióromboló maradványait, mintha szebbik énje kidomborításával maga a hely is maradásra szeretné bírni a terepszemléző pálos szerzeteseket. Úgy tűnik, a „próbálkozás” nem hatástalan: Bátor Botond atya (képünkön) lelkesen mesél arról, hogy bár többször járt már erre, télen még sosem volt Hargitafürdőn. Most viszont gyönyörködik a tájban, és bár a korcsolyapályát egyelőre nem próbálta, a síelésen már túl van.
A Magyarországról érkezett két pálos szerzetes itt-tartózkodásának első két hete a befészkelődés, a hellyel való ismerkedés ideje volt. „Az itt élők humora igen megkapó. Mikor megjöttünk, megkérdeztem az atyákat, hogy lehet itt megélni. Azt válaszolták: nagyon jól, mert nyáron az erdőben sok szedhető bogyó van, szamóca, áfonya, sőt, eső után gomba is” – mondja mosolyogva, majd komolyra fordítva a szót, hozzáteszi: élhető hely ez, mert az emberekben hihetetlenül nagy a vágy Isten után. „A Hargitafürdőn élő alig több mint 200 ember nagy szeretettel fogadott. Csíkszereda és Szentegyházasfalu közelsége is sokat számít, mert ha lelki gyakorlatot, vagy más programokat szervezünk, a két említett település között fekvő Hargitafürdő a lelki felüdülés helye is lehet. Bár ha tényleg úgy adódna, hogy ittlétünknek lenne bizonyos gyümölcse, azaz valaki, aki eleve pap vagy szerzetes szeretne lenni, általunk szerez tudomást a pálos rendről, és eljönne hozzánk, igazolná, hogy itt kellene letelepednünk” – mondja a tartományfőnök.
A megszületett gondolat
A pálos szerzetesek székelyföldi megtelepedésének gondolata nem újkeletű. Maga a rend jelenléte sem, ha számításba vesszük, hogy már az 1200-as évek végén jelen voltak Erdélyben a fehér csuhás szerzetesek. Darvas-Kozma József csíkszeredai esperes-plébános A pálos rend története Erdélyben, Partiumban, Bánságban és Kárpátalján című, tavaly megjelent kötetében az áll, hogy „1352-ben Csíksomlyó területén megtelepedett pálosok hozták létre a Natalitia Sanctissimi Salvatoris kápolna melletti remeteséget, amelyről a Salvator-hegy a nevét kapta.” Ugyanez a forrás szól a pálosok egykori jelenlétéről is a Hargita hegyén, azt állítva, hogy „a Hargitán ma is láthatók az egykori kolostorerőd három épületének romjai, közvetlenül a rádióantennák mellett.” Bátor Botond azt mondja, ezekről a dolgokról ő maga is most, Darvas-Kozma József könyvében olvasott először. Az újra megtelepedés gondolata a Székelyföldön már 2007-ben megszületett: akkor járt itt Botond atya az akkori tartományfőnökkel. Több helyen is szétnéztek: Marosvásárhelyen, Kézdivásárhelyen, Székelyudvarhelyen, a csíkdelnei Szent János templom már akkor nagyon a szívükhöz nőtt. Akkor még úgy gondolták, Botond atya költözik Székelyföldre egyedül vagy egy szerzetes társával, ám időközben kinevezték tartományfőnöknek. A szikra azonban kipattant, erre rakott most fát Darvas-Kozma József, ő szemelte ki Hargitafürdőt is a pálosok számára.
Imádkoznak, lelkipásztorkodnak
Az 1250-ben alapított pálos rend alapjában véve kicsi közösség, világszerte mindössze 550 szerzetest számlál. Ázsia és Dél-Amerika kivételével a Föld minden részén megtalálhatók, többségében lengyelek, de vannak köztük horvátok, szlovákok, ukránok, ausztrálok, afrikaiak is. A monasztikus közösségek közé tartoznak, kolostori életet élnek, a szabályzatuk szerint pedig „szemlélődő és lelkipásztorkodó közösség”. A szemlélődés a remeteségből fakad, mert a rend is a remeteségből indult el, abból szerveződött közösséggé. A viseletükön kívül egyéb sajátos vonások is megkülönböztetik a többi szerzetesrendtől. Botond atya szerint a különbségeket mindig a rend alapítójának szellemisége határozza meg. „A szerzetes közösségeket az emberek általában a külső tevékenységek alapján kategorizálják. Az egyik beteget ápol, másik tanít, harmadik szociális munkát végez, lelkipásztori szolgálatot tart, mint az egyházmegyés papok, csak más ruhában, a negyedik meg »gubbaszt« a kolostorban és egész nap csak imádkozik. Többnyire így látják az emberek. Az ilyen kategorizálás szerint mi a »gubbasztók« és az »egyházmegyés papok« kategóriájába tartozunk” – magyarázza.
A belső értékeket nézve a pálos rendet a lelkisége különbözteti meg a többi szerzetesi rendtől: Remete Szent Pálnak és Boldog Özsébnek a lelkiségét hordozzák, akik gyakorlatilag remeték voltak – Remete Szent Pál kifejezetten, ő nem is szervezett közösséget, Boldog Özséb pedig remete akart lenni, de közösséget kellett formálnia, mert egy égi látomásból ezt az utasítást kapta. „A szerzetesek alapvető feladata az Isten dicsőítése, és ez a mi dolgunk is” – fogalmazza meg Botond atya a lényeget. A nemzet mellé rendelt rend
Ha egy szerzetesközösség elmegy, és megtelepszik egy másik országban, annak természetesen missziós célja is van: azon a helyen, ahol én élek, minél többen megismerjék Istent, közelebb kerüljenek Hozzá. Esetükben Hargitafürdőn a misszió mellé társulna a lelkipásztori szolgálat is. De nem csak ennyi. „Az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrendnek van bizonyos fajta nemzetmegtartó ereje is. Egy ilyen visszatelepedés talán a múlt újbóli felidézése, a múltból fakadó erő újraélése, a gyökerekhez való visszanyúlás” – véli a tartományfőnök. Amikor egy kolostort alapítanak, a folyamat során nagyon sok olyan dolog van, amit a hétköznapi ember véletlennek nevez. De a véletlen az isteni gondviselés fedőneve. „Sok ilyen véletlen van ebben a történetben is: az, hogy összeakadtunk Darvas-Kozma József atyával, hogy ő elkezdett foglalkozni a pálos rend történetével, hogy én annak idején rengeteget jártam Erdélyben, nekem nagyon sokat jelent Szentegyházasfalu és Kápolnásfalu, és »véletlenül« e két település közelében fekszik Hargitafürdő – ezek mind-mind nem véletlenek. A történelem folyamán végigkövethető, hogy a pálos rend mindig a nemzet mellé rendelt rend volt. De nem csak a magyar nemzet mellé rendelt rend, ugyanúgy említhetjük a lengyel vagy a horvát nemzeti öntudatot is, amelynek a pálosok szintén szerves részei.
Emberként emberek között
„Mindig oda kell figyelni az idők jeleire. A gyökerek megvannak a remeteségben, ezt próbáljuk gyakorolni, de mindig azt követjük, hogy épp mire van szükség, mi az, ami a mi feladatunk” – fogalmaz a tartományfőnök. Hogy most mit tekint a rend feladatának? „Két nagyon fontos dolgot. Az egyik a szerzetesi élet programszerű megélése, az imádság, az istendicsőítés. Ezen kívül a pálosoknak mindig küldetésük volt, hogy segítsék az emberek gondolkodásmódját. Mi most semmi különlegességet nem akarunk felvállalni, egyszerűen normális emberekként akarunk élni az emberek között, és segíteni őket abban, hogy helyesen gondolkodjanak. Ma a fejekben iszonyú nagy a zűrzavar, pedig minden szép dolog ott kezdődik, és nem kívülről jön. Meg kell tudni bocsátani, különbséget kell tudni tenni a gondolataink és az érzéseink között. Az emberek úgy nőnek fel 3-4 diplomával a kezükben, hogy képtelenek normális emberi kapcsolatokat építeni, mert nem tudják kezelni az érzéseiket. Ezért mennek tönkre a házasságok, emberi kapcsolatok. Képtelenek rendezni a gondolataikat, összegabalyodnak.”
A budapesti Sziklatemplomban nagyon sokan járnak hozzájuk beszélgetni – meséli Botond atya. Ezért több pálos szerzetes lelkigondozó vagy mentálhigiénés képzést is végzett, hogy minél avatottabb módon állhassanak a hozzájuk fordulók rendelkezésére. Épp úgy, ahogy annak idején elmentek az emberek a remetékhez, és kérték: „atyám, adj egy szót!” És az atya mondott néhány gondolatot, amivel helyrerakta az őt kérdező gondolatait is. Hargitafürdőn egyelőre üres a határidőnapló, az efféle bizalmi kapcsolat kialakulásához hosszú idő kell. Az előjelek mindenesetre biztatók: ottjártunk napján is favágás volt az plébánia udvarán, helybéli férfiak segédkeztek, együtt ettek, ittak, jól érezték magukat.
Jövőfürkésző Bátor Botond nem kíván ígérgetésekbe bocsátkozni székelyföldi megtelepedésük kapcsán. Hogy min múlik a döntés? „Először is azon, hogy akad-e két-három fiatal, aki érdeklődik a rend iránt. Ha igen, elképzelhető, hogy a pálosok le tudnak itt táborozni. Ma Magyarországon 22-en élnek a rend tagjaként – 22 év alatt 12-ből fejlődtünk így fel, miközben az idősebb atyák közül többen elhunytak. A 22 szerzetes képes ellátni a meglévő négy kolostorunkat, sőt, három személyt ki is lehetne szakítani onnan, és esetleg Hargitafürdőre költöztetni, de 3-4 évnél nem hosszabb időre. A kolostorokban ugyanis többen vannak idős, 70 év fölötti szerzetesek. Ha ők elmennek, hiányuk nem lesz pótolható. Csak akkor tudunk idejönni, ha látjuk, hogy van 3-4 székely fiú, aki már tanul Magyarországon, a képzés után pedig átadható lesz nekik az itteni szolgálat” – magyarázza a tartományfőnök. A másik kérdés, hogy miként is tudnának itt megélni. Mert bár – amint viccesen említi az atya – van bogyó és gomba az erdőkben, a mindennapi élethez azonban több kell. De úgy látja, van itt munka, és ez reményt ad, hogy talán kolostort is lehetne majd ide építeni. Rövid távon sokkal beláthatóbb a jövő: a két pálos atya húsvéthétfőn hazamegy. Nagyhéten, ittlétük utolsó napjain Hargitafürdőn elcsendesedéses lelkigyakorlatot tartanak, hogy a három szent nap mélységét minél jobban átadhassák a hozzájuk látogatóknak. A lelkigyakorlat lezárása után hazamennek, de többször visszajönnek még – ígéri Botond atya. „Nem vagyok naiv, hogy azt higgyem, két hónapnyi itt-tartózkodás után naponta csengetnek majd fiatalemberek, hogy szeretnének pálos szerzetesek lenni. De ha időközönként megjelenünk, itt imádkozunk, annak meglesz a hozadéka.”
Forró-Erős Gyöngyi
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ütni a vasat
Megkérdőjelezhetetlen a marosvásárhelyi autonómiatüntetés sikere, pillanatnyi lelkesítő, félelemoldó hatása sem vitatható, s az is nyilvánvaló: a több tízezres megmozdulás egy új kezdetet jelenthet, immár tömeges lendületet vehet a meg-megtorpanó önrendelkezési küzdelem.
Még a szervezők is elismerik, ekkora tömegre csak legmerészebb álmaikban számítottak, és tetten érhető volt a jelenlevők örömteli döbbenete, amikor az áttekinthetetlen dimbes-dombos Postarétről végeérhetetlen sorba rendeződve hömpölygött az éneklő, skandáló tömeg a prefektúra felé. Erőt, elszántságot, tenni akarást és főleg nagy-nagy reményt sugárzott a felvonuló több tízezer ember, azt, hogy nincs minden veszve, képesek vagyunk megmozdulni, egységbe rendeződni, kiállni jogainkért. Szüksége volt erre Marosvásárhely magyarságának, de nagyon fontos üzenet a székelyföldi, erdélyi magyaroknak is, mintha repedezne az álmos beletörődés, a jövő nélküli jelenben vegetálás mindent körbeölelő burka. Új esély, új lehetőség villant fel.
Március 15-e következik, a magyar szabadság napja, amikor ismét világgá kiálthatjuk akaratunkat. Ezúttal nem egy helyszínre összegyűlve, hanem a már megszokott módon, emlékműveknél, tereken, minden városban, faluban. Emlékezhetünk a múlt hőseire, és jövőt követelhetünk magunknak, a magyar zászló mellett helyet kaphatnak a kék-arany székely lobogók, s újra meg újra felcsendülhet az Autonómiát Székelyföldnek! jelszó. Különböző helyszínekről fonódhat eggyé, erőteljessé, nőhet követeléssé óhajunk.
Azt követően pedig újra meg újra meg kell ismételni a marosvásárhelyi nagygyűlést. Székelyudvarhelyre, Csíkszeredába, Sepsiszentgyörgyre, Kézdivásárhelyre kell összehívni a székelyeket, magyarokat, s amíg ott lebeg a számunkra veszélyes közigazgatási felosztás réme, amíg nem értik, nem veszik tudomásul jogos igényünket, békésen, de határozottan követelni kell a területi autonómiát Székelyföldnek, Érmelléknek, kulturális önrendelkezést a Közép-Erdélyben, szórványban élő magyaroknak.
Megtört a jég, van esély arra, hogy egy következő autonómiatüntetésen még többen vonuljunk utcára, azok is csatlakozzanak, akik nem merték hinni, remélni, hogy még képes megmozdulni a magyarság. S ha legközelebb 35 ezren, majd 40, sőt, 50 ezren tüntetünk, nem hallgathatja el a román sajtó, politikum sem megmozdulásunkat, s Európának, a világnak is megmutathatjuk: létezünk és meg akarunk maradni itt, szülőföldünkön. Kénytelenek lesznek tudomásul venni, s egy idő után elfogadni.
De addig ütni kell a vasat.
Farcádi Botond
Háromszék
Erdély.ma,

Március 15. Erdélyben és a Partiumban
Erdély és a Partium szinte valamennyi magyarlakta településén megünneplik március 15-én a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napját, az 1848–49-es polgári forradalom és szabadságharc kezdetét, amelynek célja a Habsburg-uralom megszüntetése, a függetlenség és az alkotmányos berendezkedés kivívása volt. Az erdélyi magyar politikai alakulatok a legtöbb helyen külön-külön, máshol viszont közösen tisztelegnek a ’48-as magyarországi és erdélyi hősök emléke előtt a forradalom kirobbanásának 165. évfordulóján. – ESEMÉNYBEHARANGOZÓ
Arad megye Arad 17 órától hagyományos ünnepi megemlékezést tartanak a Szabadság-szobornál. 19 órától a Ioan Slavici Klasszikus Színházban A kőszívű ember fiai című darabot tekinthetik meg az érdeklődők a Békéscsabai Jókai Színház előadásában.
Bihar megye Nagyszalonta Az RMDSZ szervezésében 18 órától ünnepi megemlékezés lesz Kossuth Lajos köztéri szobránál, majd fáklyás felvonulás. 19.30-tól ünnepi gálaműsort tartanak a Zilahy Lajos Művelődési Házban, fellépnek a kolozsvári magyar operaház művészei. Nagyvárad Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ünnepi programja 14 órakor kezdődik Szacsvay Imre szobránál, az Ezredévi emléktéren. A rendezvény keretében beszédet mond Tőkés László EMNT-elnök és Zatykó Gyula, az EMNP alelnöke. Az RMDSZ szervezte program keretében 17 órától ünnepi műsor veszi kezdetét Szacsvay szobránál, majd huszárok, cserkészek és fúvószenekar által vezetett zászlós, fáklyás felvonulás lesz a Fő utcán a Petőfi-szoborig. 21 órától díszelőadás lesz a Szigligeti Színházban Óh napja márciusnak címmel. Brassó megye Brassó Az EMNP Brassó megyei szervezete az RMDSZ-szel közösen részt vesz a Brassó környéki ünnepségeken. 11 órától Brassó főterén, a Bem-emléktáblánál beszédet mond Sándor Levente, az EMNP Brassó megyei elnöke és Toró Tamás városi tanácsos, az EMNT Brassó megyei elnöke. Csíkszék Csíkszereda 10 órától ünnepi megemlékezés kezdődik a Petőfi Sándor Általános Iskolában. Az önkormányzat szervezte rendezvénysorozat a Gál Sándor szobránál folytatódik 12 órától, majd 18 órakor a hagyományos gálaest keretében a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes ünnepi műsorát tekinthetik meg az érdeklődők. Nyerges-tető 14 órától a Nyerges-tetőn szervezett megemlékezésen vesz részt, és mond ünnepi beszédet Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A nyerges-tetői ünnepi műsor a huszárok bevonulásával veszi kezdetét, ezt követően felszólal a rendezvény főszónokaként Kelemen Hunor szövetségi elnök, majd Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke. A rendezvényen Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke is részt vesz. Gyergyószék Gyergyószentmiklós 12 órától ünnepi szentmisét tartanak a Szent Miklós-templomban, ezt követően kezdődik a felvonulás a Petőfi- és Kossuth-szoborhoz, ahol 13 órától ünnepi műsor és koszorúzás lesz. 18 órakor nyílik a Megismételt pillanat című kiállítás a Tarisznyás Márton Múzeumban. 19 órakor a Figura Stúdiószínház előadására várják az érdeklődőket a művelődési ház színháztermében. Háromszék Kézdivásárhely 11 órától a felvonulók gyülekezője a Gábor Áron téren, 12 órától megemlékező ünnepség a Gábor Áron-szobornál, koszorúzás. Köszöntőbeszédet mond Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes. 19 órától ünnepi műsor veszi kezdetét Kelj, zendülj ismét! címmel, helyszín a Vigadó Művelődési Ház. Kovászna 12 órától a hagyományoktól eltérően ezúttal Csomakőrösön, a helyi református templomban kezdődik a megemlékezés, amit a Csoma Sándor-szobornál történő koszorúzás követ. A fürdővárosban, akárcsak az előző években, idén is 14 órakor az erdészeti hivatal előtt sorakoznak fel a Zabola és Barátos községből érkező lovasok és szekeresek, valamint a helyi iskolák diákjai. Ezt követően ünnepi megemlékezés kezdődik a főtéri színpadon. Ünnepi beszédet mond Thiesz János polgármester. Sepsiszentgyörgy A polgármesteri hivatal szervezésében 16 órától ünnepi emlékműsor lesz a színház előtti színpadon. Beszédet mond Antal Árpád polgármester. 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében a hagyományos ünnepi hangversenyt követően Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes átadja a Magyar Érdemrend középkeresztjét Egyed Ákos történésznek. Kolozs megye Bánffyhunyad Az EMNP és az EMNT, a Magyar Polgári Párt helyi szervezetével közösen tartja központi rendezvénysorozatát, melynek keretében 20 órától ünnepi műsorra várják a helybelieket. Az est folyamán ünnepi köszöntőt mond Vincze János, az MPP bánffyhunyadi szervezetének elnöke, Gergely Balázs, az EMNP alelnöke, Toró T. Tibor, a néppárt elnöke és Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke. Kolozsvár 11 órától ünnepi felvonulás kezdődik a protestáns teológia épületétől a Szent Mihály-templomhoz, ahol 12 órától ökumenikus istentiszteleten vehetnek részt az ünneplők. Ezt követően a Biasini Szállóhoz vonulnak az ünneplők a 14 órakor kezdődő koszorúzási ünnepségre. Maros megye Marosvásárhely A RMDSZ marosvásárhelyi szervezete egész napos ünnepi rendezvénysorozat keretében emlékezik meg a 1848–1849-es forradalomról és szabadságharcról. 11 órától a Bernády téren megkoszorúzzák a Bem-emléktáblát. 16 órától a Postaréten folytatódik az ünnepség. Az EMNT és EMNP 14 órától a Petőfi-szobornál ünnepel, ahol beszédet mond Portik Vilmos, a néppárt megyei szervezetének alelnöke. Szatmár megye Nagykároly Az RMDSZ szervezésében 16 órától lesz az ünnepi rendezvény a Petőfi-szobornál. Szatmárnémeti A Petőfi-szobornál 17 órakor kezdődik az ünnepi műsor, ahol Tilki Attila országgyűlési képviselő, a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke, Fehérgyarmat polgármestere és Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke mond ünnepi beszédet. Udvarhelyszék Székelyudvarhely Az önkormányzat szervezésében 12 órától kezdődik az ünnepi program a Márton Áron téren, ahol megkoszorúzzák a Vasszékely szobrát. A történelmi egyházak képviselőinek imája és áldása után Bunta Levente polgármester és a meghívottak mondanak ünnepi beszédet, majd 13 órától a Boróka és a Kékiringó néptánccsoport előadását tekinthetik meg az ünneplők.
Krónika (Kolozsvár),

Semjén: amit kérünk, a legtermészetesebb jog
Lóháton érkezett tegnap délelőtt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Kézdivásárhelyen az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 165. évfordulóját ünneplő felső-háromszékiek közé. A kereszténydemokrata politikus beszédében hangsúlyozta: Magyarország köszöntését, megbecsülését és szeretetét hozta Székelyföldre.
A magyar kormányfő-helyettes Tamás Sándorral, Kovászna Megye Tanácsának elnökével, Olosz Gergely szenátorral és Fejér László Ödön képviselővel együtt csatlakozott a főtéren felvonuló huszár-hagyományőrzőkhöz. A kézdivásárhelyi szervezők azt mondták, a lovas felvonulás hagyomány, de első ízben fordul elő, hogy politikusok is lóháton érkeznek az ünnepségre. Ünnepi beszédében Semjén Zsolt rámutatott, azért jött Székelyföldre, hogy Magyarország köszöntését, megbecsülését és szeretetét tolmácsolja.
„Nagyon fontos tudatosítanunk magunkban, és megértetnünk román barátainkkal is, hogy amit akarunk, kérünk, követelünk nem valamilyen soha nem látott szélsőség, hanem a legtermészetesebb jog az Európai Unióban. Mert a nemzeteknek, a nemzetiségeknek a jogai közösségi emberi jogok. „Amikor szabadságunkhoz, nemzeti önazonosságunkhoz, akkor emberi jogainkhoz ragaszkodunk” – hangsúlyozta Semjén.
Kézdivásárhely főterén, amely az 1848–49-es forradalom és szabadságharc legendás ágyúöntő tüzértisztjének, Gábor Áronnak a nevét viseli, több ezren gyűltek össze a magyar nemzeti ünnepen. Az ünnepség végén Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere, az önkormányzat nevében székely zászlót vont fel a szabadságharcos szobra mögött álló zászlórúdra Semjén Zsolt jelenlétében.
„Ez egy válasz a jelképeink elleni hadjáratra, hiszen nap mint nap perelnünk kell a prefektusi hivatallal, mert közintézményeinken ott lobog a székely zászló. Azt szeretnénk, hogy ez a zászló örökre itt lobogjon a Gábor Áron téren” – nyilatkozta a polgármester. A város főterén álló másik zászlórúdra a Székely Nemzeti Tanács képviselői vontak fel egy székely lobogót.
Az ünnepségen felolvasták Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi üzenetét, valamint a március 10-én a román kormányhoz intézett beadványt, amelyben a székely szabadság napja elnevezésű marosvásárhelyi demonstráció résztvevői területi autonómiát követeltek a Székelyföldnek.
BÉKÍTŐ LÁTOGATÁST VÁRT SEMJÉNTŐL JOHANNIS
Nem tartotta különösebben jónak Semjén Zsolt részvételét a székelyföldi március 15-i rendezvényeken a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke, Klaus Johannis, de reményét fejezte ki, hogy a magyar miniszterelnök-helyettes békítő szellemben szólal fel. Nagyszeben német nemzetiségű polgármestere – akit nemrég választottak a PNL alelnökévé – kifejtette: a román–magyar viszonyt nem lehet egyik napról a másikra rendezni. Mint megállapította, ehhez mindkét ország felelős megközelítésére, és időre van szükség. „Ha a magyar fél is, mi is azért teszünk erőfeszítéseket, hogy csendben leüljünk, átbeszéljük a dolgainkat, megnézzük, mit hibáztunk el az utóbbi kétszáz évben, mit kellene jobban tenni a következő időszakban. Ilyenképpen meg fogjuk találni a megoldásokat” – jelentette ki Johannis. A politikus úgy vélekedett, Hargita és Kovászna megye sem számára, sem a Közép-régió számára nem jelent gondot. „A gond a nemzeti kérdés nem megfelelő kezeléséből ered” – tette hozzá a polgármester. Szerinte, amiképpen a román–magyar feszültség hosszú idő alatt alakult ki, annak feloldásához is hosszú idő szükséges.
Szabadság (Kolozsvár),

Tavaszcsinálók a márciusi télben
Embert próbáló hideg és új hívószavak jellemezték az idei március 15-i megemlékezéseket Erdélyben. A „forradalom” és „szabadságharc” mellett az „autonómia”, „önrendelkezés” és „Székelyföld” is sokszor elhangzott a szónokok beszédében. A közelmúlt történéseinek hozadékaként az emlékünnepségen legalább annyi székely zászló lengett, mint magyar.
Ráduly Róbert polgármester az 1848. október 16-i agyagfalvi felhívásból idézett: „Békét akarunk e honban és szabadságot, melynek édes gyümölcsét veletek együtt élvezhessük. Mi tiszteljük nemzetiségtöket, nyelvtöket és vallástokat, s készek vagyunk azt fegyverünk élével oltalmazni”. Így gondolkodtak ’48-ban a székelyek, mondta Ráduly, és így gondolkodtak 2013. március 10-én a marosvásárhelyi Postaréten is. „De vajon így gondolkodnak-e mások is, vajon betartották-e, amit nekünk ígértek Gyulafehérváron 1918. december elsején?” – kérdezte, majd választ is adott: nem tartották be, ezért félnek, rettegnek. „Nekünk megnyugvásunk nem lesz, míg el nem érjük a végső célt, a közösségi autonómiát” – jelentette ki Ráduly. Sokan vannak, akik érzik az autonómia fontosságát, de olyanok állnak az élen, akik elfáradtak, ezért „egy lépést hátrább kellene lépniük, hogy a fiatalok előléphessenek.” Az aggodalmaskodóknak azt üzente: adják meg a területi autonómiát, „hadd mutassuk meg, mire vagyunk képesek”. Szónoklata zárásaként hangsúlyozta: egyetlen felelős magyar állampolgár sem nyugodhat, amíg ki nem vívjuk a székely szabadságot. „Március 15. az egész nemzet ünnepe, ezért érezzük úgy, hogy ki kell mozdulnunk otthonainkból, és kokárdával a szívünk fölött közösen kell emlékeznünk hőseinkre” – így kezdte beszédét Zsigmond Barna Pál. Magyarország csíkszeredai főkonzulja kiemelte, a nagy történelmi eseményekre való emlékezésekkor „szinte mindenkinek a híres, tragikus honfitársak jutnak eszükbe, de a csatákat nemcsak a rivaldafényben álló hősök vívják, mögöttük ott áll a láthatatlan tömeg”. Ma azokra emlékezik a magyarság, tette hozzá, akik megtanították, hogy mit jelent az összefogás és az összetartozás. „1848 az együttműködés szimbóluma, a kulcsszó pedig a közös ügy. A szabadságharcban nemcsak a magyarok, más nemzetek is együtt küzdöttek a szabadságért. Már akkor is egyértelmű volt, hogy a Kárpát-medence felemelkedése csak akkor lehet valóság, ha az itt élő népek kölcsönösen tisztelik és elismerik egymást” – emlékeztetett a főkonzul. „Azért ünnepelünk minden év március 15-én, hogy meg tudjuk különböztetni a szabadságot a szabadosságtól” – fogalmazott Darvas-Kozma József csíkszeredai katolikus esperes, aki azt üzente a románoknak, hogy „minden népnek joga van az önrendelkezésre.” Hozzáfűzte: Székelyföldet nem lehet feldarabolni, mert a Székelyföldön élők egy családot, egy közösséget alkotnak, amit a hatalomnak tudomásul kell vennie. „Az autonómia akkor lesz valóság, ha ezt mindenki akarja a kicsiktől a legidősebbekig” – fejtette ki Darvas-Kozma atya.
Háromszékről nem mennek sehová
A csípős időjárás ellenére is legalább kétezren tartották fontosnak Háromszéken, hogy jelen legyenek a március 15-i megemlékezéseken. Idén is Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely adott otthont a leglátványosabb megemlékezéseknek, de az erdővidéki Bodvajba, az egykori ágyúöntő vashámorhoz is legalább kétszázan vonultak ki csütörtök délután, dacolva a hideggel, hogy a leghíresebb székelyek egyike, Gábor Áron emléke, illetve a forradalom és szabadságharc hősei előtt tisztelegjenek. Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen egyaránt az autonómia és a székely szimbólumok szabad használata köré épült az ünnepi események sorozata. A nemzeti összetartozás újabb jeleként a két település megemlékezői Semjén Zsolt Magyarország miniszterelnök-helyettesét üdvözölhették, aki lovon érkezett Kézdivásárhely központjába. A céhes város főtere két nagy méretű székely zászlóval is gazdagodott, amelyek Gábor Áron szobra mellett kaptak helyet. Amint Bokor Tibor polgármester is hangsúlyozta, ezek választ jelentenek „a jelképeink elleni hadjáratra, hiszen nap mint nap perelnünk kell a prefektusi hivatallal, mert közintézményeinken ott lobog a székely zászló. Azt szeretnénk, ha örökre ott is maradna.”
A háromszéki megyeszékhelyen az elmúlt évekhez hasonlóan idén sem hiányoztak a lovasok, sőt közel százan – a gidófalvi Szilaj, a sepsiszentgyörgyi Székely Virtus Egyesület, valamint a kőröspataki Kálnoky Hagyományőrző Csapat tagjai – döntöttek úgy, hogy nyeregbe pattannak, és csatlakoznak a vasútállomástól a Tamási Áron Színház elé vonulókhoz. Az idei megemlékezés egyedi momentuma a Székelyföldi Körkép felavatása volt, amelynek alkotóelemei a Virtuális Székelyföld portálon is megtekinthetők, az alkotást a régió rangos történelmi helyszíneit ábrázoló fotók képezik.
Az ünnepségek során sűrűn hangot kapott az autonómiaigény, illetve a jogainkért való határozott kiállás. A felszólalók, Semjén Zsolt, illetve Bokor Tibor és Antal Árpád polgármesterek az összefogás, a jogainkért való bátor kiállás, a szülőföld megvédésének és megőrzésének szükségessége köré építették mondandójukat. Sepsiszentgyörgy elöljárójának kifejezetten erős hangvételű üzenete Bukarestnek is szólt, többek között arra figyelmeztetve a román hatalmat, hogy „Nem megyünk sehová! Se Mongóliába, se Magyarországra! Ez a mi szülőföldünk, a mi országunk is. És jogunk van kitűzni a zászlónkat! Jogunk van használni az anyanyelvünket, jogunk van az autonómiához”. A tapssal és éljenzéssel fogadott Semjén Zsolt csatlakozott az elöljárókhoz, mindkét helyszínen hangsúlyozta: „Nem vagyunk alábbvalók egyetlen népnél sem, nem vagyunk másodrendű állampolgárok. Ezt a románsággal is meg kell értetni, és azt is, hogy jogaink követelése nem szélsőségesség, hanem egy nemzet természetes igénye”. Magyarország kormányának képviselője újból biztosította a megjelenteket, hogy a magyar nemzet, a magyar állam szolidaritására minden körülmények között számíthatnak.
Kolozsvári hadüzenet a közönyösség telének
Talán a téliesre fordult időjárás tehet róla, de az elmúlt évekhez képest kevesebben ünnepeltek Kolozsváron a magyar forradalom és szabadságharc emléknapján. Magyar, román és székely zászlókat lengető, fúvószenekartól kísért menet indult délben a Protestáns Teológiától a Szent Mihály-templomig, ahol ökumenikus istentiszteletet tartottak. Az ünneplőket a rendőrség képviselői is elkísérték, de rendbontás nem volt. Útközben csatlakoztak a menethez a belvárosi magyar tannyelvű iskolák diákjai is, akik kokárdákat kínáltak a bámészkodóknak. A templomban az ünneplő gyülekezetet Kovács Sándor római katolikus főesperes köszöntötte, aki 1848. március 15-ét a magyar nemzet sorsfordulójának nevezte, szerinte a piros-fehér-zöld kokárdák ma is a nemzet szebb jövőbe vetett hitét sugározzák. „Szabaduljunk meg a hamis ígéretek bilincseitől” – hangsúlyozta Kántor Csaba, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, aki a forradalom és szabadságharc jelenünkre is ható üzenetét emelte ki ünnepi beszédében. Bálint-Benczédi Ferenc unitárius püspök János evangéliumát idézte, és felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy csak akkor igazi a megemlékezés, ha megújul a nemzethez tartozásunk tudata. Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke a politikai egység fontosságát hangsúlyozta ünnepi beszédében.
A Szózat és a Himnusz eléneklése után a mintegy 800 fős tömeg az egykori Biasini-szálloda elé vonult, ahol politikusok és a városvezetés képviselőinek jelenlétében megkoszorúzták Petőfi Sándor emléktábláját. Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke beszédében a társadalmi ciklusokat az évszakok váltakozásához hasonlította. „Ha véget akarunk vetni a belénk költözött szimbolikus télnek, közönynek, elsősorban magunkban kell mérlegelnünk, hogy mi is tavaszcsináló emberekké válhassunk” – fogalmazott Gergely Balázs. Rendbontás idén sem történt Kolozsváron, egyetlen férfi állt ki tüntetőleg egy román zászlóval a Biasini-szálló elé, arra szólítva fel a járókelőket, hogy legyenek jó románok a magyarok ünnepén.
Magyar Érdemrend Egyed Ákosnak
Az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 165. évfordulóján a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban rendezett ünnepségen Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese (jobbra) a Magyar Érdemrend középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetését adta át Egyed Ákos kolozsvári történésznek, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjának.
Aradon zászlót égettek volna
Aradon a Magyar–Román Megbékélési Parkban a Noua Dreaptã elnevezésű szélsőséges román nacionalista szervezet magyarellenes tüntetést szervezett, amelyen megpróbáltak elégetni egy nagyobb méretű székely zászlót is. A vastag papír azonban a havazásban, hidegben átnedvesedett, hiába próbálkoztak többen is, nem sikerült lángra lobbantaniuk, így aztán dühükben összegyűrték és eldobták. A körülbelül negyven tüntető a Szabadság-szoborral szemben lévő román emlékmű előtt gyülekezett, hatalmas román zászlót és magyarellenes transzparenseket (A székelyek nem magyarok, Támogatjuk Hungária autonómiáját Mongóliában, Románia egységes, oszthatatlan nemzetállam stb.) húztak ki.
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Kemény tél tombol a térségben
Bukarest és csaknem az egész ország hó alatt van, az éjszaka lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt. A narancssárga kódjelzésű hó- és hóviharriadó kedd délutánig érvényben marad, a fővárosban rosszabbodik az időjárás. Az évszakra nem jellemző rendkívüli téli időjárás miatt a hatóságok iskolaszüneti napot rendeltek el a fővárosban és öt déli megyében. Az országutakon akadozik a közlekedés, néhány településen szünetel az áramszolgáltatás.
Hargita megyében kedd reggel 9:30 órától néhány órára lezárják a tehergépkocsi forgalmat Kézdivásárhely és Csíkkozmás között, amíg a hóekék eltakarítják az úttesten összegyűlt havat. Az Infotrafic által javasolt kerülő útvonal Sepsiszentgyörgy irányában kerüli ki a kérdéses útszakaszt. Máramaros megyében is akadozik a járműforgalom, helyenként útlezárásokra lehet számítani a nap folyamán.
A román-magyar határ le van zárva a nehézgépjárművek számára, a kamionstopot leghamarább szerdán este oldhatják fel.
Maszol.ro,

Kötelékek – kézfogások
Kinek a márciusa?
Természetesen a miénk – válaszol(hat)juk a kérdésre mi, magyarok, március 15. jogán. Melyik magyarok? – kérdezhetne vissza valaki, aki figyelemmel követi (nem utolsósorban a médiában), hogy mi történik a határokon innen és túl, hétköz- és ünnepnapokon. Azt gondolom, fölösleges megismételni az írott és elektronikus sajtóban még mindig futó mozzanatokat, székely zászlókkal, bevonulással lóháton, a kovásznai román kislány hajában a piros-sárga-kék szalaggal, hangos magyargyalázással (és ennek hazug, hisztérikus médiavisszhangjával) s a nemzeti ünnepre beérkezett hó- és fagyhullámmal, autópályás kalandokkal.
Ez a 2013-as március az argentin–olasz Ferenc pápáé – a világ katolikusaié – és talán a szegények felé fordulásé. Bár ha a ciprusi bankcsődről érkező híreket hallgatjuk, inkább a gazdagok, a milliomosok-milliárdosok gondjára koncentrálhatunk, az orosz és angol befektetőkére (persze a helybeliek mellett). S ha már Ciprus – egyúttal az Európai Unió? Viták, harcok, európaiság vagy nemzeti szabadságharc (a kettő együtt?), lehívott és le nem hívott pénzek, a távoli Schengen… S ha Romániánál maradunk: most éppen hogy áll az államelnök Traian Băsescu ügye? Az általa megálmodott PDL mire jut, immár nyilvánosan is nélküle? Ha mindenre próbálunk figyelni, igazán kapkodhatjuk a fejünket.
Szűkítsük a kört, békésebb (?) területekre.
A totális felejtésről
Az utóbbi idők legváratlanabb és egyik legkedvesebb ajándékát kaptam, nem is oly közeli ismerőstől: Arany János Kapcsos könyvének második hasonmás kiadványából egy jó állapotú antikvár példányt. Az Őszikéket nem innen akarom olvasni, ám maga a tárgy, a fémkapoccsal nyíló-záródó könyv különös hangulatot kelt. Az öreg Arany (volt már hatvanéves!), az Akadémiát odahagyva, a Margitszigeten írogatta verseit a Gyulai Páltól kapott könyvbe. A hasonmás kiadásban jól követhetők a tintás és ceruzás beírások, törlések. Nem csupán költészet-, hanem ember-közelben vagyunk.
Ritka érzés ez manapság?
A kérdés az, hová visz jó- vagy rosszsorsunk, a bő kínálatból éppen mit választunk. Engem és a kolozsvári magyar színház stúdióját másodszorra is megtöltő közönséget (szintén márciusban) egy Dsida-versdélutánra vezetett, amelyet a szatmáriak programjaként hirdettek ugyan, de ahol Bogdán Zsolt vállalta a költő Dsida Jenő szerepét. Így mondom, így írom, ugyanis olyan rendkívüli teljesítményben, a szó legteljesebb értelme szerint maradandó élményben lehetett részünk, amikor a tökéletesen (nem pódium-művien!) átélt vers és a vers alkotója egyszerre állt előttünk. A műsor összeállítójának (?) tévesztése sem ronthatta el a hatást, a csúcsnak számító Psalmus Hungaricus után is megtalálta Bogdán a visszatérést a költészet és előadóművészet magaslatára, a pályazáró szakasz verseinek interpretálásával. Bogdán Zsoltot sokszor láthattuk kitűnőnek a színpadon (és filmben is) – ez a szerepe számomra talán a legemlékezetesebb marad.
Arany János és Dsida – sajnos valószínűleg csak szűk körben – ellentmondani látszik annak, amit napjaink jelentős esztétája, Szilágyi Ákos a debreceni Alföld márciusi számában oly meggyőzően fejt ki: a totális felejtés küszöbön álló, a küszöböt már át is lépett veszélyéről. A Debreceni Irodalmi Napokon, még a múlt év novemberében, tanácskozást tartottak a manapság gyakran előkerülő témában: „Elfeledett írók, irányzatok, stílusok”. Szilágyi Ákos előadása nem ment bele a részletekbe, mármint a nevek és címek felmutatásába – a korjellemző általánosabb tüneteket vette számba. Magának az irodalomnak az elfeledéséről értekezett, önmagunk elfelejtéséről, az identitásvesztésről. Az ugyanis csak részletkérdés, véli Szilágyi, hogy a nemzeti irodalomként kanonizált két évszázadot, politikai vezényszóra, a nemzeti giccs olcsó irodalommásolatával helyettesítik – az irodalmat az irodalom politikai reprezentációjával. A nagyobbik baj az, hogy a kulturális közeg és keret változott meg: „régen a némán olvasott szöveg volt a világot elnyelő és átértelmező közeg és keret, ma a digitalizált, színes és hangos képfolyam a közeg és a képernyő a keret, amelyben a szöveg is megjelenik, legalábbis a számítógépek képernyőjén (a televízióban egyáltalán nincs szöveg, csak látnivaló), ömlesztve, a szövegek közötti mindenféle koherencia nélkül, általában mindenféle előzetes-utólagos ellenőrzés, szerkesztés, szelekció nélkül (bárki bármit »föltehet« a netre), az értelmi és terjedelmi redukció, a képek kommentálása, az azonnali, egyszeri felhasználás jegyében.” Ebben az elektronizált világban „minden adat hozzáférhetővé válik, csak a tudás nem válik hozzáférhetővé ezáltal; még annak a tudása sem, hogy mihez és mi végre kellene hozzáférnie egyik vagy másik adatbázisban ahhoz, hogy megbízható, érvényes tudást szerezzünk valamiről.” És tovább: „Az öröm már nem a tudás öröme, hanem a klikkelésé, az ugrándozásé.” Szilágyi Ákos aligha alaptalanul állítja, hogy a túlnyomó többség „láthatólag elég jól megvan kulturális emlékezet nélkül is, ha pedig még sincs jól meg, nem tudja, miért, és a maga módján védekezik rossz közérzete, magánya, a közös emlékezet elvesztése ellen (szektásodás, törzsieskedés, kábítószer, antidepresszánsok és a függőség ezer más, szublimáltabb módja és formája).”
Hallom – még nem tapasztaltam meg –, hogy az irodalomnak, a költészetnek van egy új, abszolút tömegsiker formája: a slam poetry. (Remélem, jól írtam le.) Ez ugyan bizonyára nem kulturális emlékezet, mégis kíváncsi volnék rá, mit mond róla Szilágyi Ákos. (Engem egyelőre Arany János és Dsida Jenő győz meg költői igazáról.)
Újra képek közelében – emberközelben
Igazolhatnám ugyan magam kritikákkal, könyvekkel, a lakást sajátommá, otthonná tevő képekkel, hogy nem voltam és nem vagyok a modernség ellenzője – de nem teszem. Nem próbálok meggyőzni egy-két újabb nemzedéket a „mi a szép?” általam vallott eklektikus felfogásáról. A közelmúlt erdélyi kiállításain, múzeumok, műgyűjtők tárlat-bemutatkozásán és a gyűjtők otthoni környezetében azon az emberi közelségen kellett elgondolkodnom, amelyet Fülöp Antal Andor vagy a Dési Incze János festményei sugároznak, és amelyet a maga különleges eszközeivel, színeivel (fehéreivel) Nagy Albert tudott megteremteni. De nem csak a festőkre utalok. Hanem az önzetlen gyűjtőkre is, akik számára egy-egy képnek – a kép, a szobor megszerzésének – külön története van, sokféle emberi történet. Tehát nem csupán és nem elsősorban a pénzről van szó. A birtoklásnak egy különleges módjáról. Amit „a gépből” szintén nem lehet megszerezni.
A tárgyak, az absztrakt formákban megálmodottak, hasonlóképpen hozzánk nőhetnek, a mienkké idomulhatnak. Jakobovits Márta kerámiáira gondolok – abból az alkalomból, hogy Maria Zintz szövegével-szerkesztésében impozáns album jelent meg Nagyváradon. Érezni Márta kerámiatárgyain, hogy milyen szeretettel formálta őket, hogyan teremtett belőlük, általuk egy saját világot. Nem tudnám megmondani, hol a határ az őszinte kerámiaművészet és az utánzás, a modern formák ügyes kivitelezése között, abban viszont biztos vagyok, hogy Jakobovits Márta az eredeti, a tisztelhető és szerethető művészek közé tartozik. Mint Nagy Albert, Fülöp Antal Andor vagy Dési Incze János. És jó néhány kortársuk, akiknek munkáival a Minerva Galériában újra találkozhattunk.
Játéktér
Jól választották meg az immár második számához érkezett színházi folyóirat címét az erdélyi szerkesztők. A színház akkor igazán színház, ha nem mindenáron való önmutogatás alkalma (rendezőé, színészé, díszlettervezőé). A Játéktér, a fiatalok és idősebbek szerkesztette és írta kiadvány 2013. tavaszi lapszámával lett külsejében is méltó a címhez, a szolgálni akart modernséghez.
Kortól és lehetőségektől függően nem egyfajta színházi emlékeket őrzünk magunkban. Egy bizonyos életkoron túl a kolozsvári (erdélyi) színházkedvelők arra a színháztörténeti játéktérre emlékezhetnek a legerőteljesebben, amelyet Harag György és színészcsapata töltött meg élettel, üzenettel, igazsággal. Sebők Klári emlékezéssorozata a Szabadság oldalain ezt a világot idézi fel, közvetlenséggel, természetes mesélőkedvvel, szeretettel. Kolozsvárnak sosem szabad hűtlennek lennie ehhez a „haragi” mércéhez.
Kétkedve kérdezem: vajon hová helyezzük legutóbbi nagyszínpadi bemutatónkat, amelynek a vendég Matthias Langhoff volt a kitalálója? A Don Juan ünnepi vacsorája a négy és fél órás előadással edzett színházlátogatónak is megpróbáltatás – hát még a bemutató főszerepét betegen vállaló Hatházi Andrásnak. Ehhez jött a következő alkalommal a díszletelem ledőléséből következő – szerencsés kimenetelű – baleset. Azt olvasom az egyik színésznővel készített interjúban, hogy ez a rendező gyémántcsiszoló. Lehet. Nekem ebből a színházi bemutatóból a baleset szó marad emlékezetes.
Innen és túl a művészeteken
Pro domo – többszörösen is, ha már erdélyiek és erdélyiségünket oly fennen hangoztatók vagyunk: azt gondolom, a Korunk márciusi számát (pártoktól függetlenül) visszhangozhatná ezekben a hetekben a média. Utóvégre az erdélyi fejedelemség külön históriánk bizonyára legfontosabb korszaka. Talán akad több külső ember, aki rátalál idehaza is erre az összeállításra. Érdemes volna talán akkora hírre jutnia ennek a történelmi múltidézésnek, mint a Kézdivásárhelyre belovagoló jelenkori személyiségnek.
Lapügy, csak másfajta, ami ma a Tribunánál történik. A részletekről ilyen-olyan információk hallhatók. Egyben biztos vagyok: a szerkesztő-képzőművész Ovidiu Petca sokat tett ezért a lapért, a jó híréért – meg kellene becsülni őt!
Futball – különböző szinteken
2013. márciusi összefoglalóból nem maradhat ki a magyar–román barátság egy kolozsvári és két budapesti epizódja. Mindhárom a focipályákról, azok közeléből. A fellegvári lelátón, a CFR–Rapid meccsen egy Rapid-szurkoló magyar zászlót égetett. (Ha már nem volt magyar játékos a pályán, valahogy be kellett hozni ide a magyar ügyet.) Egyszerűbb képlet a FIFA-büntetés miatt üres Puskás-stadionban lejátszott magyar–román. A gyepen most a magyar csapat volt a jobb, ám kicsúszott kezéből (lábából) az utolsó pillanatban a győzelem. Lett 2 : 2. A stadionon kívül a notórius hőzöngők (huligánok) győzelemre játszottak, legalább mocskos szavakkal. Pár napra rá jött egy békés 0 : 0 a CFR és a Fradi között. Két magyar csapat?
S ha már különböző szinteket említettem: Messi, Messi és újra Messi. A rádióban, egy argentínai tudósításban azt hallottam, hogy az argentinok úgy örültek a pápaválasztás eredményének, mint egy Messi-gólnak. (Április 1. közeledtén egy ilyen hír bizonyára nem hat szentségtörésnek.)
KÁNTOR LAJOS
Szabadság (Kolozsvár),

Székelyföldből nem engednek (Polgári engedetlenségre edz az SZNT)
Több mint 30 ezer internetes aláírást és az eddigi összesítés szerint több mint hatezer, papírra fektetett kézjegyet sikerült összesíteni a március 10-i marosvásárhelyi kiáltvány támogatására – jelentették be szombaton a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vezetői az Állandó Bizottság (ÁB) ülése után. A petíciót, immár az aláírások kíséretében, újra eljuttatják a román kormányhoz. Egy következő autonómiatüntetés megszervezéséről csak az érdemi válasz megérkezése után döntenek – jelentette be Izsák Balázs, az SZNT elnöke.
Az ÁB tagjai egybehangzóan úgy ítélték meg: a március 10-i autonómiatüntetés rendkívül sikeres volt, és új lendületet adott az önrendelkezési harcnak. Szombaton éjfélkor lezárták az aláírásgyűjtést, az e célra létrehozott honlapon 30 226 támogató jelentkezett. Még nem érkezett be az összes, terepen levő aláírási ív, hétfőre ígérték a pontos számot, de a sepsiszentgyörgyi SZNT-székházba szombatig begyűjtött papírok több mint hatezer nevet tartalmaznak. Izsák Balázs elmondta: az összest továbbítják Bukarestbe a román kormánynak. Újabb autonómiatüntetésről csak akkor döntenek, ha érdemi választ kapnak beadványukra, eddig minden, a kabinethez eljuttatott dokumentumukra érkezett ilyen felelet – fejtette ki Izsák Balázs. Az ÁB arról is határozott, hogy újra felkéri az RMDSZ-es képviselőket és szenátorokat, terjesszék be a parlamentbe Székelyföld autonómiastatútumát. Az SZNT ismételt állásfoglalása szerint Románia tervezett regionális-közigazgatási átszervezése során csak az a megoldás elfogadható, amelyben Székelyföld mint önálló, autonóm jogkörökkel felruházott közigazgatási egység szerepel. A Székely Nemzeti Tanács szerint mind a nyolc székely széknek az önálló Székelyföld közigazgatási egységbe kell tartoznia, és e célkitűzésért minden magyar politikai pártnak egységesen kell fellépnie. Az SZNT elnöke azt is elmondta, hogy a kormány eddig nyilvánosságra került elképzelései ilyen szempontból aggasztóak, megtörténhet, szükség lesz a polgári engedetlenség különböző formáira és eszközeire, a mostani aláírásgyűjtést egyfajta „bemelegítésnek” szánták, igyekeznek ébren tartani a március 10-i hangulatot, lendületet. Az Állandó Bizottság arról is határozott, hogy az SZNT soros ülését június közepén tartják vagy Marosvásárhelyen, vagy Kézdivásárhelyen, s akkor elnökválasztásra is sor kerül. Addig, ahol szükséges, megszervezik a helyi és széki tisztújító üléseket. Márton Zoltán, Makkfalva polgármestere, az SZNT alelnöke bejelentette: május 4-én ötödik alkalommal szervezik meg a Székely majálist. Fontos és jó hangulatú rendezvényre számítanak idén is, tavaly például már több mint háromezren vettek részt. Öt esztendővel ezelőtt az első majális címe az volt, hogy Marosszék Székelyföld része, idén a régiósítás lesz a fő téma, amelyről – a figyelemfelkeltésen túl – egy majálisnak megfelelő, oldott hangulatban kívánnak eszmét cserélni a résztvevők.
Farkas Réka.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy).

Szervezkednek a néppárti fiatalok Kolozsváron is
Megalakult a Minta ifjúsági csoportosulás Kolozs megyei szervezete Kolozsváron. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) partnereként szerveződő Minta első közép-erdélyi szervezetének alakuló közgyűlésén kolozsvári és széki fiatalok vettek részt. A Kolozs megyei szervezet elnökének Sándor Esztert, alelnökének Győri Orsolyát és Pál Gergőt választották. A gyűlésen elhangzott: a Minta helyi önkéntesei 2013 során a Kolozsvári Magyar Napok, a Tusványos és a Tájoló közéleti konferencia megszervezését is segíteni fogják. A Minta országos szintű kezdeményező bizottsága március elején határozott úgy, hogy a helyi és megyei szervezetek megalapítása után április 19-én, Kolozsváron tartja alakuló küldöttgyűlését. A nemzeti-keresztény elvű ifjúsági szervezetnek a kolozsvárin kívül eddig Székelyudvarhelyen, Szentegyházán, Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában. Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Nagyborosnyón és a Gyimesekben alapítottak helyi fiókokat.
Szabadság (Kolozsvár).

Erdélyi körúton a csíksomlyói Salvator-kápolnáról szóló könyv
Erdélyi körúton mutatja be Németh Zsolt magyarországi kutató a csíksomlyói Salvator-kápolnáról írt könyvét, amelyben amellett érvel, hogy a kegyhely az első évezredben épült, vagyis korábban a falkutatások alapján a 14. századra becsült időpontnál.
A fizika tudományának kandidátusa a középkori magyar kincsek kutatásával foglalkozik, könyvet írt a Szent Koronáról, és a Kárpát-medence középkori templomait is kutatja. Németh Zsolt csütörtökön Csíkszeredában, az elkövetkező napokban pedig Székelyudvarhelyen, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Sepsiszentgyörgyön és Aradon tart előadást a Salvator-kápolnáról, illetve a Szent Koronáról.
A szerző a Fénytemplom a Kis-Somlyón című könyvben a Salvator-kápolnáról írt, amelynek építési időpontjáról nem maradtak fenn hiteles adatok, de régészeti és falkutatások alapján a 14. századra teszik a kápolna építését.
Németh Zsolt az MTI-nek csütörtökön elmondta: Vécsey Gyula csíkszeredai mérnök kéziratos tanulmánya ösztönözte arra, hogy behatóbban foglalkozzon a kápolna történetével. Az erdélyi mérnök már a rendszerváltás előtt felismerte, hogy a kápolna szentélye különlegesen kiképzett ablakrésekkel rendelkezik, amelyek a Nap járásának kiemelt irányaira mutatnak.
"Csillagászati számítások alapján sikerült igazolni részletesebben és pontosabban, hogy ezek az ablakrések ilyen irányokra mutatnak. Emellett csillagnyugvási irányokat is sikerült azonosítani" - mondta Németh Zsolt. Hozzáfűzte, hogy a legizgalmasabb talán a Pásztor elnevezésű csillag nyugvásának iránya, ami az idő múlásával változik. A kutató szerint ha elfogadjuk, hogy az egyik ablakrés ennek a csillagnak a nyugvási irányára mutat, akkor feltételezni lehet, hogy 1000 előtt épült a kápolna első része, ami azonos a jelenlegi kis szentéllyel.
Vannak más szempontok is, amelyek a korábbi eredet mellett szólnak. Így feltűnő, hogy míg valamennyi középkori templomnak van keleti szentélyablaka, a Salvator-kápolnának csak északi és déli ablaka van, ráadásul mindkettő szemmagasságban.
A kutató szerint a kápolna eredetileg nem misék celebrálására épült, hanem csillagászati megfigyelések végzésére, így a hely szakralitása több mint ezer éve töretlen, hiszen az ókorban és a középkorban is szakrális tevékenységnek számított az asztrológia.
MTI
Erdély.ma.

Segítség a honosításban – Nem mindenhol egységes a fordítási díjszabás
Egy januári adat szerint 370 ezren igényelték eddig a kedvezményes magyar honosítást. Az érdeklődés továbbra sem lankad, az erre a célra létrejött demokrácia-központok (jelenlegi nevükön EMNT-irodák) mellett még számos helyen segítenek az iratcsomó összeállításában. A szolgáltatás mindenhol ingyenes, a lefordított aktákért kell csak fizetni.
A sepsiszentgyörgyi EMNT-irodában (Szabadság tér 17. szám) már túl vannak a 12 ezredik iratcsomó összeállításán. Az érdeklődő azonnal a kezébe kap egy alapinformációkat tartalmazó lapot és előjegyzik adatfelvételre. Várakozni kb. egy hetet kell, a fordításokat 15 lejért végzik papíronként, de minden fordítást elfogadnak, ami megfelel a formai követelményeknek. Az MPP-irodában (Martinovics utca 2. szám) is segítenek, itt már több mint kétezer személynek állították össze az iratcsomóját. 15 lejbe kerül az iratok egy-egy példányának fordítása, de a máshol fordított dokumentumokat is elfogadják. Az iroda megoldja a konzulátusra való időpont-egyeztetést is.
Kézdivásárhelyen három helyen is segítenek a honosításhoz szükséges iratcsomó összeállításában, a konzultáció mindenütt ingyenes, de a szükséges személyi iratok hivatalos fordítását ki kell fizetni. Az RMDSZ is segít, eddig körülbelül 1500 személy fordult meg náluk. Az RMDSZ irodájának szolgáltatását (az önkormányzat épületében, első emelet) eddig nagyjából 1500 személy igényelte, itt 10 lejbe kerülnek darabonként a fordítások, a segítségnyújtást pedig nem kötik a helyben végzett fordításhoz. Ugyanez a helyzet az EMNT irodájában is (Gábor Áron tér 13/2. szám), itt is ingyen állítják össze az iratcsomót, elfogadnak már kész fordításokat is, náluk pedig 15 lejért fordítanak. Az MPP székhelyén (az önkormányzat udvarán) is ingyen segítenek, itt viszont csak azzal a feltétellel, ha a fordítások is náluk készülnek, 15 lej/irat az ára.
Kovásznán jelenleg csak az EMNT-irodában foglalkoznak a honosítási procedúrával, általában 20-30 ember fordul meg naponta. Gáspár Renáta állampolgársági ügyvezető elmondta, az ügyintézés ingyenes, a fordítanivalókat pedig legtöbbször az intézményen kívül oldják meg a honosítást igénylők. A benti fordítás ára egységes díjszabás szerint történik, akárcsak a megye a többi EMNT-irodájában, 15 lej iratonként. Az MPP fürdővárosi székhelyén, a December 1. utcában (a közjegyző mellett) jövő héttől indítják újra a honosítási irodát.
Baróton, az EMNT-irodában az okiratok fordítása 15 lejbe kerül példányonként. A szükséges dokumentumokkal kapcsolatban az irodavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy mivel minden kérés egyedi, a kérelmezők, a fölösleges kiadások elkerülése végett először érdeklődjék meg az irodánál, pontosan mit is kell lefordíttatni.
A baróti MPP által két évvel ezelőtt megnyitott állampolgársági irodát a kifüggesztett –hétköznaponként 9–14 óra közötti – nyitva tartási rend ellenére péntek délben zárva találtuk, így nem sikerült megtudnunk, ott fogadnak-e még kéréseket, illetve, hogy náluk mennyibe kerül a fordítás. Székely Hírmondó
Erdély.ma.

Szemléletváltás az EMNT-ben
Elsőrendű feladatának az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közötti világos határvonal meghúzását tekinti, jelentette ki hétfőn sajtótájékoztatón Cseh Gábor, az EMNT nemrég megválasztott megyei elnöke, aki szerint tiszta vizet kell önteni a pohárba, mert az elmúlt években – jogosan vagy jogtalanul – összemosták a két szervezetet.
Az elnök mindenekelőtt szemléletváltást ígér. Mint mondta, az EMNT civil tömörülés, a civil szervezeti tevékenységeket kell erősíteni, meg kell szólítani minden magyar embert, és a magyar tudat érvényesítése érdekében fog munkálkodni. Elmondta, hogy "stabilizálódott" a magyar állampolgárok klubja, havonta tartanak előadásokat neves előadók. A múlt héten Németh Zsolt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem fizikaprofesszora tartott előadást a magyar korona sérüléseiről és átalakításairól, a következő klubnap meghívottja az oxfordi egyetem magyar származású professzora, Gróf László lesz, aki Magyar vonatkozású épületek Európában címmel tart előadást. Bejelentette, hogy további öt városban, Gyergyószentmiklóson, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Nagyváradon és Nagybányán is beindították a magyar állampolgárok klubját. Ugyanakkor, magyarországi mintára, szorgalmazza az élsportolók és bajnokok klubjának a létrehozását. A klub tevékenységét szeptemberben szeretnék elkezdeni.
Vásárhelyi kártya
A Marosvásárhely–Zalaegerszeg Egyesület elnökeként – zalaegerszegi mintára – bevezetnék a marosvásárhelyi kártyát, amelynek tulajdonosa kedvezményesen léphetne be színházba, moziba, sportlétesítményekbe, strandra, illetve kedvezményesen vásárolhatna parkolójegyet, "hogy a marosvásárhelyi érezze, hogy a városhoz tartozik, és nemcsak adófizetője ennek a városnak, hanem ő is kap valamit a várostól". A Népújság kérdésére, hogy partner-e ebben a vásárhelyi önkormányzat, tárgyaltak-e a dologról, Cseh Gábor azt válaszolta, hogy most indítják el, és reméli, hogy partnerre talál a helyhatóságban és a helyi képviselőkben, mert ez politikai hovatartozástól függetlenül mindenkinek érdeke.
A következő időszak célkitűzése, hogy részt szeretnének venni a civil szervezetek vásárán, támogatókat keresnek a Petőfi- szobor talapzatának felújítására. Ezek mellett heti rendszerességgel jogi és mezőgazdasági tanácsadást szeretnének bevezetni. Ugyanakkor a Vásárhelyi forgatag című esemény megszervezésében is aktív szerepet szeretnének vállalni.
Ügyfélbarát környezetben
Kirsch Attila, a marosvásárhelyi Demokráciaközpont vezetője arról tájékoztatott, hogy átszervezték a honosítási irodát, "ügyfélbarát környezetet" szeretnének teremteni a hozzájuk fordulóknak. Módosították ugyanakkor a munkaprogramot, május elsejétől naponta 9-18 óra között fogadják az ügyfeleket. A várakozási időt is 30 napról 15 napra csökkentették. Elmondta, hogy mivel március 1-jétől új honosítási nyomtatványokat kell kitölteni, a régi honosítási okiratok leadási határidejét április 30-ig meghosszabbították. Azonban mindenkinek segítenek, aki adott esetben ezt a határidőt nem tudja betartani, jelentette ki Kirsch Attila.
Új szervezésben indul el a vidéki honosítás, tudtuk meg a továbbiakban, ami azt jelenti, hogy május elsejétől segítséget nyújtanak azoknak, akik vidéken szeretnének állampolgárságot igényelni. Kirsch Attila heti, Cseh Gábor havi rendszerességgel tart fogadóórát az elkövetkezendőkben.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely).

Gábor Áron hazatérése (Szoborhistóriák)
Amikor röpke három esztendővel ezelőtt a világ sorsa annyira kibogzódott, hogy Gábor Áron hatalmi paranccsal Bukarestbe vitt, egyetlen fennmaradt ágyúcsövét haza lehetett hozni, akkori főszerkesztőm egy levelet adott át feldolgozásra.
Moldovan Nicu bácsi küldte szerkesztőségünkbe, azt ecsetelvén soraiban, hogy a most Kézdivásárhely főterét díszítő Gábor Áron-szobor Háromszékre hozatalában ő is szerepet játszott. Sylvester Lajos könyvének ismeretében – Az őrnagy hazatér – nekem ugyan másként rémlett, de azt is tudtam, Farkas Árpád is részese volt a „történetnek” – hát megírtam a cikket. Sylvester Lajos kereket mosolygott, amikor a Háromszékben meglátta, hogy volt kollégája derék román emberként csatlakozott a székely őrnagy megmentéséhez, s gyűjteménykötetébe (Történettekercsek az idő toronygombjában – Gábor Áron emlékezete) be is válogatta az újságcikket.
Gábor Áron közben az én életemnek is alakítójává lett, a Sylvester Lajos szerkesztette könyv bemutatását követően egyik őrnagyos tanakodásunk során mondta el Dimény Attila, az Incze László Céhtörténeti Múzeum igazgatója: a dr. Kováts Lajos és Farkas Árpád közti levélváltást, mely a Nagyvarjasi Oláh Sándor szobrának Nagyváradról Kézdivásárhelyre vitelét eredményezte, a néhai Tanár úr özvegye a múzeumnak adományozta (az Incze László Céhtörténeti Múzeum irattára, A.12.1 irattári szám). Rögtön látnom kellett őket. Négy és fél oldalas felvezetőt írt a levélköteghez dr. Kovács Lajosné Bálint Ilona, mert „még ma is – több mint negyven év után – vannak, akik erről semmit sem tudnak, vagy éppenséggel téves információkkal rendelkeznek”. És mennyire igaza van. Dr. Kováts Lajos első levelét 1970. január 15-én írta Farkas Árpádnak, egykori székelyudvarhelyi diákjának. Óvatosan fogalmaz: „szívességre szeretném kérni egy Váradon tartózkodó közös ismerősünk, sőt, igen jó barátunk ügyében, aki itt elvesztette állását, s bármennyire is jólesik itt látni egyetlen barátomat, mégis állást kell szereznünk számára, mégpedig otthon”.
Körülményes fogalmazása nem véletlen, előbb Székelyudvarhelyről Nagyváradra, majd onnan tovább, Magyarországra a Securitate miatt kellett menekülnie dr. Kováts Lajosnak. Második levelében – miután tisztázza, ki lenne az, akinek Háromszéken „állást” kellene keresni – dr. Kováts Lajos azt írja: „Beke György húsz év előtt állítólag a kökösi híd mellé képzelte Gábor Áron szobrát.” Ez sem egészen új keletű dolog, hiszen még a 19. század végén, 20. század elején felmerült, a kökösi hidat Gábor Áron hídnak kellene elnevezni, a korabeli sajtóban több cikk jelent meg a témában. Aztán a történelem alakulása ezt az ötletet is elsüllyesztette. És hogy Gábor Áron szobra mégsem a kökösi hídhoz, hanem Kézdivásárhelyre került, arra az 1970-es évek elejének politikai viszonyai, azok kevés lehetőségének kihasználása adja a választ.
Dr. Kováts Lajos özvegye leírja azt is, hogyan fényképezték le az akkor a nagyváradi múzeum egyik félreeső helyén tárolt szobrot: „Férjem megkérte a múzeum fényképészét, akiben megbízott, hogy titokban készítsen fényképet a sarokba állított szoborról. A veszély fennállt, hogy bármelyik ablakból megláthatják a fényképezést. Ezért néhány, akkor preparált madarat egy kis asztalkára helyezve úgy állítottak az udvarra, hogy a háttérben ott legyen a szobor. S miközben néhány felvételt készítettek a madarakról – kissé fennebb emelve a gépet –, elkészült a szoborról is a felvétel... melyről aztán néhány képet készített a mester, sőt – hogy még nyoma se maradjon –, a filmet is kivágta a tekercsből, és a férjemnek adta. Abban az időben ez nem volt felesleges óvatosság...” Így született ama híressé vált felvétel, melyen ócska autógumik, üszkös gerendák mögé dugva Gábor Áron már-már kétségbeesetten támaszkodik ágyújának.
Szerencsés helyzet volt, hogy a szobor nem szerepelt a váradi múzeum leltárában, s hogy az intézmény épp a püspöki palotába költöztetés előtt állt – nem volt nehéz rábírni az akkori igazgatót, hogy megszabaduljon a többtonnás kőszobortól. Hazahozatalának körülményeit Sylvester Lajos megírta, ebben a történetben nem kitaláció, de a legszebb fordulat, amikor a teherautó platóján levő őrnagy urat a hazafelé úton a gépkocsit megállító milicista élő alaknak vélte a szürkületben, s le akarta ültetni. A régiek, alkalmi idegenvezetők Kézdivásárhely főterén beszélve a ’48-as forradalomról és szabadságharcról, Gábor Áronról, a szoborról nem mulasztják felemlíteni ezt az epizódot.
Egy szobornak is csak egyetlen hiteles története lehet. A Nagyvarjasi Oláh Sándor Gábor Áronjáénak ez. Hányatott sorsáról, három avatásáról kötetbe kívánkozó „sztori” kerekedett, s talán még film is lehet belőle.
Váry O. Péter.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy).

Fúvósok, ha összegyűlnek
Közel háromszáz fiatal fúvószenész vett részt Zágonban a hét végén hatodik alkalommal megrendezett Gyermek- és Ifjúsági Fúvószenekarok Találkozóján. A rendezvényt kivitték a szabad ég alá – a térzene kitűnően érvényesült a Mikes–Szentkereszty-udvarház előtti téren, a közönségnek is sokkal több hely jutott.
Szombat reggel fúvószenével telt meg Zágon központja, a résztvevők egymás után, zenélve vonultak az iskolától a művelődési központig, a csapatok előtt a zágoni Gyöngyvirág néptáncegyüttes székely ruhás lányai vitték a helységnévtáblákat. Változatos repertoárjukban hagyományos művek, indulók, népdalfeldolgozások mellett modern darabok is felcsendültek. „Örvendetes, hogy a találkozón újból megjelent az uzoni gyermekzenekar, és hogy eljöttek a csíkszentsimoniak is. A többi zenekart már ismertük, de elmondható, hogy mindannyian kitűnően felkészültek, magas szintű zenei produkciót mutattak be” – értékelte az eseményt Musát Gyula, a sepsiszentgyörgyi Népművészeti Iskola igazgatója. Az említetteken és a helybelieken kívül Sepsiszentgyörgyről, Barátosról, Kézdivásárhelyről jöttek a fiatal zenészek, fellépett a zágoni Szivárvány mazsorettcsoport is. Barabás Tünde, a zágoni kultúrközpont igazgatója azzal búcsúzott a résztvevőktől: viszontlátásra – így biztos, hogy a színvonalas találkozót jövőre is megszervezik.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felmentette Kézdivásárhely volt polgármesterét a brassói bíróság
A Brassói Táblabíróság felmentette a korrupció vádjával első fokon négy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Rácz Károlyt, Kézdivásárhely volt polgármesterét. Az ítélet nem jogerős.
A Brassói Táblabíróság honlapján szerdán megjelent bejegyzés szerint a volt polgármesternek azt a 41 ezer lejt (2,8 millió forintot) sem kell kifizetnie a feljelentőnek, amelyre az első fokon ítélkező Kovászna Megyei Törvényszék kötelezte. A bíróság a vagyona zárolását is feloldotta.
A 18 ezer lakosú Kézdivásárhelynek a Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben megválasztott polgármesterét 2011 márciusában tartóztatták le korrupció vádjával. A Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vádirata szerint a polgármester 2010 februárjában kenőpénzt kért és kapott egy vállalkozótól annak érdekében, hogy egyengesse a vállalkozó és a városháza közötti, 2,12 millió lej (129 millió forint) értékű sóderszállítási szerződés zökkenőmentes teljesítését.
Rácz Károly elismerte, hogy pénzt kapott a vállalkozótól, de azt állította, hogy kölcsönkért tőle. Egy hónapot töltött előzetes letartóztatásban, de a brassói táblabíróság indokolatlannak tartotta az intézkedést, és szabadlábra helyezte. Polgármesteri feladatait ellátta a 2012 júniusában tartott önkormányzati választásokig, amikor a 91 százalékban magyarok által lakott székelyföldi város lakosai leváltották tisztségéből.
Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei szervezetének elnöke az Agerpres hírügynökségnek szerdán elmondta, az ítélet azt bizonyítja, hogy Rácz Károlyt „politikai okokból" tartóztatták le annak idején. „Nem azért volt vizsgálati fogságban, mert törvénytelenséget követett volna el, hanem azért, mert valakinek nem tetszett" – nyilatkozta Kulcsár Terza József.
MTI
Erdély.ma

Három vendégjáték érkezik májusban Marosvásárhelyre
Kézdivásárhelyi, nagyváradi és nyíregyházi vendégjátékokat láthatnak májusban a marosvásárhelyi színházkedvelők. Ez alkalomból egész hónapban hétfőnként is nyitva tart a Színház jegypénztára (12.00 és 15.00 óra között). Változatlan a Kultúrpalota jegyirodájának órarendje, és valamennyi vendégjátékra jegy váltható online is, a www.biletmaster.ro honlapon.
BUGRISOK – a kézdivásárhelyi Városi Színház bérletes vendégelőadása
Május 7-én, kedden és 8-án, szerdán 19.00 órakor a Nemzeti Színház nagyszínpadán lép fel a kézdivásárhelyi Város Színház Carlo Goldoni Bugrisok című komédiájával. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem mesteri szakán színész- és rendezőként diplomázott Balogh Attila által színre vitt produkciót május 7-én az Aranka György diákbéreltesek, május 8-án pedig a Bolyai János diákbérletek tulajdonosai tekinthetik meg. A fennmaradó helyekre jegy váltható.
Május 2-án és 3-án a Kultúrpalota jegyirodája – a megszokott órarend szerint – 12.00 és 17.30 között tart nyitva. Ugyanakkor május 6-án, hétfőn is lehet jegyet váltani a kézdivásárhelyi vendégjátékra a színházi jegypénztárban, amely 12.00 és 15.00 óra között tart nyitva. Online jegyvásárlás: www.biletmaster.ro
A NAGY ROMULUS – nagyváradi vendégjáték Szélyes Ferenc főszereplésével
Szélyes Ferenc, a Tompa Miklós Társulat színészének címszereplésével május 14-én, kedden 19.00 órától tekinthető meg a Nagyteremben Friedrich Dürrenmatt tragikomédiája, A Nagy Romulus. Szabó K. István rendezését a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának előadásában, a Tompa Miklós Társulat meghívására láthatják a marosvásárhelyi színházkedvelők. Jegyek már válthatók online, a www.biletmaster.ro honlapon, valamint a színházi jegypénztárban és a Kultúrpalota jegyirodájában.
NYÍREGYHÁZI VENDÉGJÁTÉK: május 29-én komédia a Nagyteremben
Csokonai Vitéz Mihály egyik legsikeresebb vígjátékával lép fel Marosvásárhelyen a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Társulata. A Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatója, Keresztes Attila által rendezett Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című magyarországi produkció május 29-én, szerdán 19.00 órakor tekinthető meg a Nemzeti Színház nagyszínpadán.
A vendégjátékra jegyek már válthatók online, a www.biletmaster.ro honlapon, valamint a színházi jegypénztárban és a Kultúrpalota jegyirodájában.
Maszol.ro

Tüntetéssel és export-tiltással a székelyföldi erdőkért!
Tíz székelyföldi településen tüntetnek a Schweighofer-beruházás ellen. Gyújts gyertyát a székelyföldi erdőkért! jelszóval tüntetést hirdettek meg a Facebookon a Holzindustrie Schweighofer osztrák fafeldolgozó óriáscég rétyi beruházását ellenző személyek. Az közösségi oldalon az eseményt létrehozók között Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt ifjúsági szervezete, a Minta elnöke, és Nemes Előd, az EMNP sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke is szerepel – írja a transindex.ro.
„Helyszínenként ezer gyertyával tiltakozunk a Rétyre tervezett megafűrésztelep megépítése ellen. A beruházás megvalósulása esetén ezrek munkahelye kerül veszélybe, nem beszélve a környezetrombolásról" – írják a felhívás szerzői. Az összehangolt eseményre május 7-én, kedden este 8 órakor kerül sor, Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet parkban, Kézdivásárhely főterén, Baróton a központi parkolóban, Kovásznán a központi parkolóban, Ozsdola központjában, Rétyen a községháza előtt, Székelyudvarhelyen az Emlékezés parkjában, Csíkszeredában a Szabadság téren, Szentegyházán a korcsolyapályán, Gyergyószentmiklóson pedig a művelődési ház előtt.
A szervezők az újabb települések csatlakozását várják. A Holzindustrie Schweighofer vállalat évente 800 000 köbméter rönkfát dolgozna fel a Rétyre tervezett 70 hektáros fűrésztelepén, amelyet 2014-ben indítana be. A tervezett beruházás összértéke 150 millió euróra rúg. Az osztrák cég szerint a beruházás nyomán 650 új munkahely jöhetne létre Kovászna megyében.
A háromszéki vállalkozók szövetsége export-adót szorgalmaz
A hazai bútoriparnak valós segítséget nyújthatna a kormány terve, hogy időszakosan leállítaná a deszka- és rönkexportot, nyilatkozta Bagoly Miklós. A háromszéki kis és középvállalkozók egyesülete, az Asimcov elnöke, sepsiszentgyörgyi faipari vállalkozó a Sláger Rádiónak kifejtette: nem lehet politikai eszközökkel beleszólni a piacgazdaság alakításába. Bagoly Miklós (fotó) szerint egy új adónem bevezetésével lehetne a deszka és rönkexportot szabályozni.
Mint arról beszámoltunk Liviu Dragnea kormányfő-helyettes bejelentette, hogy a hazai fafeldolgozó ipar támogatásának céljával állítanák le időszakosan a romániai deszka és rönkexportot. Ezzel az intézkedéssel egyetértett Lucia Varga erdészeti miniszter is, aki azonban felhívta a figyelmet, hogy az export időszakos leállításáért az unió kötelezettségszegési eljárást indítana Románia ellen, viszont amíg a per tartana, legalább visszaesne a fakivágás mértéke”.
A román kormány támogatja az intézkedést, hiszen az ország óriási mennyiségű faanyagot exportál, a hazai kereskedők pedig nem tudnak versenybe szállni a külföldi vállalkozókkal a magas árak miatt. „Rendkívül fontos, hogy úgy módosítsuk a jogszabályokat, hogy megvédhessük az erdőket, ezzel egyidőben pedig a hazai fa- és bútoripart is segítsük” – érvelt Liviu Dragnea.
„A famaffia egy munkanapja”
Famaffiának nevezi a székelyföldi erdőirtások felelőseit a Gândul hírportál újságírója, aki Gyergyószéken készített helyszíni riportot. A cikkben nevüket nem vállaló nyilatkozók ugyanis arra panaszkodtak, hogy lopják az erdőikből a fát, a visszaigényelt erdők helyett már csak a letarolt területet kapták vissza, miközben a saját erdőikből nem mernek kivágni fát, „mert azonnal akcióba lendül a famaffia”. Adrian Popescu megvert, megfélemlített vagy éppen becsületsértésért beperelt és elítélt gyergyóiakkal beszélgetett „A famaffia egy munkanapja” című írásában.
A cikk emlékeztet, hogy a Számvevőszék jelentése szerint az 1990 és 2011 közötti időszakban Romániában több mint 366 ezer hektárnyi erdőt döntöttek le, több mint 80 millió köbméter fát törvénytelenül vágtak ki. A famaffia tulajdonképpen érinthetetlen, minden szinten cinkosaik és védelmezőik vannak: a helyi önkormányzatok képviselői, a dekoncentrált hivatalok ellenőrző szervei, ügyészek, bírók, politikusok, miniszterek.
Adrian Popescu szerint Hargita és Kovászna megye a törvénytelen fakitermelés bajnokai, ahol tízezer hektárokon vágták tarra az erdőket, s a famaffiát „a helyi RMDSZ vezetők is patronálták, akik nagyon gyorsan dollár, majd euró- multimilliomosok lettek”. A riporter által megszólaltatott gyergyóiak úgy vélik, jobb nem tetten érni a fatolvajokat, mert képesek „láncfűrésszel elvágni az akadékoskodók torkát”.
www.slagerradio.ro
Erdély.ma

Három év szünet után ismét megrendezték az ODIF-ot
Három év szünet után újraindult hétvégén az Országos Diákszínjátszó Fesztivál (ODIF), amelynek ezúttal Nagyvárad adott otthont. Legutóbb 2010-ben Székelyudvarhelyen szervezték meg a rendezvényt, azóta viszont anyagi források hiányában elmaradt.
A Körös-parti városban tartott 18. ODIF-on Erdély és a Partium tizenegy diákszínjátszó csapata lépett színpadra szombaton, tegnap pedig a szervező magyartanárok és a szakmai zsűri kiértékelte a produkciókat, így az arra érdemes diákok átvehették a nekik járó díjakat.
A díjátadást megelőzően Tóth Márta, a fesztiválnak otthont adó Ady Endre Gimnázium igazgatója köszöntötte a résztvevőket. Felidézte: az elmúlt két évben a Szigligeti Színház és Nagyvárad magyar iskolái, illetve a vegyes tannyelvű tanintézetek magyar tagozatai között sikeres együttműködés alakult ki, aminek eredményeképpen már több előadást is színpadra állítottak a fiatalok, a színház művészeinek szakmai vezetésével. A teátrum ugyanakkor abban is segített, hogy a mostani fesztiválon bemutatott produkciók valódi színházi körülmények között valósulhassanak meg a gimnázium dísztermében. Az igazgató rámutatott: az ODIF újraindításában a határon túli magyar kultúrát támogató magyarországi Balassi Intézet anyagi segítsége játszott kulcsszerepet – az intézet ígérete szerint a jövő évben ismét Székelyudvarhelyen megrendezendő 19. kiadást is támogatják.
Az eredményhirdetést váró diákokhoz Ile Erzsébet magyar szakos tanfelügyelő is szólt, aki a váradi diákszínjátszás nagy múltjára emlékeztetette a közönséget, kiemelve az 1971-ben alakult Kortárs Színpad munkásságát. Az illetékes arra is kitért, hogy mennyire fontos a diákszínjátszás a nemformális nevelésben.
A produkciókat a zsűri tagja, Nagy András László színházi rendező, a magyar Szín-Játékos Szövetség elnöke értékelte. A rendező örömmel nyugtázta, hogy az erdélyi és partiumi iskolai színjátszócsoportok megtalálták saját hangjukat, és már sem a magyarországi, sem a román amatőrszínjátszókra nem próbálnak hasonlítani. Ugyanakkor örvendetes fejleményként értékelte azt is, hogy a diákszínjátszásban mind az oktatás, mind a színházi szakma megtalálta saját szerepét.
A fesztiválon minden fellépő csoport díjazásban részesült. A legtöbb elismerést a váradi Létra csapat kapta, de többszörösen díjazták a kézdivásárhelyi Macskakő csapat A nagy medve című előadását, a szilágykrasznai Tinikomédiásokat és a szilágycsehi Berkenyét is. A kézdivásárhelyi színjátszók a Magyar Színjátékosok Szövetségének különdíjaként egy békéscsabai fesztiválra is meghívást kaptak produkciójukkal.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

A székelyföldi erdőkért – Több helyen tiltakoztak a rétyi fűrészüzem létrehozása ellen
Erdély tizennégy más településéhez hasonlóan tegnap este nyolc órakor a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban is ezer gyertyát gyújtottak meg tiltakozásul az osztrák Holzindustrie Schweighofer által Rétyre tervezett fűrészüzem létrehozása ellen.
Az Erdélyi Magyar Néppárt ifjúsági partnerszervezete, a Minta által kezdeményezett akción a megyeszékhelyen száznál valamivel többen vettek részt, köztük számos fiatal, kisgyermekkel érkező családok.
Kolcza István, a Minta megyei elnöke ismertette a tizenöt helyszínen egyszerre zajló megmozdulás részleteit, kiemelve: Háromszék mellett Hargita, Maros, Szatmár megyében is gyertyát gyújtottak. Elmondta azt is, a Maksa községhez tartozó Eresztevény közelebb esik a tervezett gyár helyszínéhez, mint maga Réty, de az ott lakókat senki nem kérdezte meg a beruházásról, ezért ők is csatlakoztak a megmozduláshoz.
Az akció legfontosabb üzenete: védjük természeti értékeinket, ne engedjük, hogy kevés ígéretért cserébe megfosszanak természeti erőforrásainktól. Nem mindegy, hol laksz, mit eszel, milyen levegőt szívsz – hangoztatta Tatár Imola, az ifjúsági szervezet sepsiszentgyörgyi elnöke, aki szerint a környezetvédelem elhatározás kérdése. Engem érdekel, mi történik a Rétyi Nyírrel, Verespatakkal, a palagáz-kitermeléssel – szögezte le, hangsúlyozva: nem csupán helyi ügyről van szó, a tervezett beruházás következményei sokrétűek, kihatnak a környezetre, életminőségünkre, helyi mezőgazdasági termelőkre, fontos tehát, hogy minél többen hallassák hangjukat. Nemes Előd, az EMNP sepsiszentgyörgyi elnöke felolvasta az alkalomra megfogalmazott petíciót, melyet a beszédek után a résztvevők aláírhattak.
Ebben egyebek mellett kifejtik: az évi 800 ezer köbméternyi farönk feldolgozására képes üzem hatalmas csapás lenne a székelyföldi fafeldolgozó iparra, a helyi kis- és középvállalkozások kénytelenek lesznek bezárni kapuikat, aminek egyenes következménye lesz a munkaerő elvándorlása. Szóvá teszik, hogy a feldolgozott fa négyötödét exportálják, főként az ázsiai piacra, a szállítás során naponta 148 nehéz jármű lépné át az üzem kapuját. Aggodalmuknak adnak hangot az állatvilágért és a projekt egészségügyi hatásaiért is, megjegyezve: amióta Szászsebesen elindították a hasonló fafeldolgozót, a térségben megnőtt a légúti, asztmás és allergiás megbetegedések száma. Székelyföldön sikerült megőrizni a tiszta levegőt és környezetet, ezek az értékek a legfontosabbak – áll a petícióban, melyben felvetik: nemcsak a Rétyi Nyír, de más idegenforgalmi célpontok értéke is csökkenne.
„Nincs az az érv, amellyel megmagyarázható lenne, hogy egy ilyen jellegű beruházás miért hoz fejlődést Székelyföldnek, hiszen országos monopolhelyzetre pályázó, kíméletlen nyersanyag-kiaknázó óriáscégről van szó, amelynek nem számítanak a helyi közösségek hagyományai, jövője, törekvései” – áll a dokumentumban. Leszögezik továbbá: nem támogatják a gyár felépítését, és további tiltakozásokat kezdeményeznek. A petíció felolvasása után Czegő Zoltán sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő szólalt fel, szót emelt az erdők kivágása ellen, sérelmezve azt is, hogy a tervezett gyár a kitermelt nyersanyagot nem itt dolgozza fel, nem helyben készül például bútor belőle. Ezt követően – immár sötétben – a résztvevők közösen meggyújtották az ezer gyertyát, melyből kirajzolódott a megmozdulás célja és mottója is: A székelyföldi erdőkért.
Tizenkilencen Rétyen
Egy híján húsz fiatal állt ki a székelyföldi erdők védelmében a tegnap esti rétyi tüntetésen. A tiltakozók zöme a borosnyói EMI-szervezet tagja, de voltak közöttük megyeszékhelyiek is. Nem gyújtottak ezer gyertyát, de a polgármesteri hivatal előtti aszfaltra gyertyákkal rajzolták ki A székelyföldi erdőkért feliratot, ugyanezt papírlapokra írt betűkkel is megjelenítették. Helybeliek nem vettek részt a rendezvényen, a kíváncsiak az utca túloldaláról figyelték a fejleményeket, többen gúnyos megjegyzéseket is tettek a fiatalok kezdeményezését, a felolvasott kiáltványokat illetően. Látható módon közönnyel, sőt, ellenszenvvel viszonyultak a tüntetés iránt. Réty község helyi tanácsának mindkét EMNP-s képviselője ott volt falustársaik között, de nem állt a tüntetők oldalára. (Bokor)
Kézdivásárhelyieknek is fontos a környezet
Tegnap este nyolc órakor mintegy hetvenen – zömében az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Ifjak tagjai – gyűltek össze Kézdivásárhelyen a főtéri Gábor Áron-szobor mögött gyertyákkal tiltakozni az osztrák befektető Rétyre tervezett beruházása ellen. Fél óra alatt az önkéntesek meggyújtott gyertyákból A székelyföldi erdőkért szavakat írták ki. Kádár Károly munkanélküli elmondta: a tiltakozó akcióra nagyon várták, hogy ne csak kampányidőszakban, hanem most is jelenjen meg Olosz Gergely szenátor és Fejér László Ödön képviselő, akit a tulipán színeiben választottak honatyává, akinek Kézdiszék népe bizalmat szavazott. Szerinte az RMDSZ a háttérből támogatja ezt a beruházást, amely a székelyföldi erdőket veszélyezteti. Incze Johanna, az EMI kézdivásárhelyi elnöke megjegyezte, számára is fontos, hogy környezetünkben ne szennyezzék a levegőt, nem óhajt olyan területen élni, ahol nincs fa, ahol nagyméretű fakitermelést szándékoznak a jövőben végezni. (Iochom)
Mindennél lényegesebb az erdő
Az Erdélyi Magyar Ifjak a baróti református templom előtti téren kis égő mécsesekkel figyelmezettek az osztrák Holzindustrie Schweighofer Rétyre tervezett beruházásának környezetvédelmi hatásai ellen. Mint fogalmaztak, a ma nemzedékének nem szabad rövidtávon gondolkodnia, hiszen tetteink gyermekeink és unokáink jövőjét is befolyásolják, a tiszta levegő megőrzését olyan értéknek mondták, mely fontosabb minden vagyonnál. Az EMI-sek és a tiltakozó barótiak közösen gyújtottak gyertyát, s közben az erdő és a környezetvédelem fontosságáról beszélgettek. A fiatalok szüleik munkahelyét féltették: a helyi fűrésztelepek évek óta megélhetést biztosítanak családjuknak, ám azt egy ipari méretekben dolgozó cég könnyűszerrel tönkreteheti, mások azon szörnyülködtek, hogy a megnövekvő teherforgalom tönkreteszi útjainkat, házainkat. Egy idős házaspár több gyertyát hozott otthonról: égjen minél több, látsszék, mily sokan nem értünk egyet az osztrák faipari cég letelepedésével. A Baróton nyaraló dabasi diákok azért vettek részt a figyelemfelhívó megmozduláson, mert hisznek a környezetvédelem fontosságában, illetve mert szolidarizálni kívántak a székelyföldi tiltakozókkal.
(hecser) Farcádi BotonD
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Árpád-kori települések Székelyföldön
Honfoglaló magyarok
A régészeti feltárások bizonyítják, hogy Erdély délkeleti régiójában a magyarok már a honfoglalás kezdetén megtelepedtek. Elképzelhető, hogy ezek a magyarok a bolgárok elleni hadjáratból visszatérő Árpád fia, Levente egyik lovas csapatához tartoztak, de nem kizárt az sem, hogy itt vonult be Erdélybe a honfoglalók egyik oszlopa. Egyre elfogadottabbá válik az a felfogás, hogy a magyar honfoglalás nemcsak a Vereckei-hágón, hanem a Keleti-Kárpátok összes átjáróján keresztül történt.
Elképzelni is nehéz, hogy a Kárpátokon az egymilliós lélekszámot meghaladó magyar nép és a többmilliós ló- és szarvasmarha-állomány egyetlen szoroson gyorsan és zökkenőmentesen átkelhetett volna.
Az Ojtozi-szoroson bevonulók egy része Háromszéken maradt. A korai magyar megtelepedést több lovas sír és fegyver bizonyítja. A katonai feladatkört ellátó lovasok az Olt és a Feketeügy völgyében – a 9. század végén, a 10. század első harmadában – több magyar települést alapítottak. Az Ojtozi-szoros előterében fekvő Kézdivásárhelyről zabla és szablya maradt fenn. A Sepsiszentgyörgytől mintegy 15 km távolságra fekvő Maksa községhez tartozó eresztevényi Zádogos-tetőn talált lovas sírból származó fél vaskengyel és egy vaslándzsa a 10–11. századból maradt ránk. De az erdővidéki Köpecen, a Kőcsukk nevű helyen feltárt, honfoglalás kori két lovas sír is lovas őrség jelenlétére utal. Az első lovas sírt – írja Csutak Vilmos, a Székely Nemzeti Múzeum volt igazgatója – még az első világháború előtt találták. Ezt az akkori köpecbányai mérnök, Hoffman Géza elküldte a budapesti geológiai intézetnek vizsgálat céljából. A második lovas sírt ugyanitt tárták fel 1927-ben. A halottat a lócsontokkal együtt helyezték a sírba. Ezúttal egy értékes lópatkó is előkerült. A szakértők véleménye szerint e patkótípus a 10. századi lovas sírokban igen ritka lehetett. A Kézdivásárhely, Eresztevény, Sepsiszentgyörgy, Köpec vonalon feltárt lovas sírok mutatják az Ojtoz irányából érkező lovasok Erdély belseje felé haladó útvonalát. A feltárt régészeti anyag alapján úgy tűnik, hogy ezek a bolgárok ellen letelepített határőrök hagyatékai. Amikor Dél-Erdély a 930-as évek táján Bogát gyula uralma alá került, azonnal hozzáfogott a határvédelem megszervezéséhez. Az ide telepített magyar határőrök feladata lett a besenyő és a bolgár, később úz és kun támadások elhárítása, feltartóztatása. Erre szükség volt, mert e régió a betörések útvonalán fekszik. Itt a Kárpátokon keresztül – a Törcsvári-, a Tömösi-, a Tatár-hágón, a Bodzai- és az Ojtozi-szoroson át – több út vezetett Erdélybe. A magyar védelem megszervezése mélységében széles tagolású volt. E védelmi stratégiával magyarázható, hogy a magyar határőr közösségek miért települtek Sepsiszentgyörgyre és a térség szorosoktól távolabb eső pontjaira is. Védművek Székelyföldön a különböző stratégiai pontokon már a korai századokban erődítések épültek. A letelepedő magyarság átvette a korábbi romba dőlt földvárakat, de ő maga is emelt ilyeneket. Ezek egy-egy nemzetségfő lakhelyeként, menedékhelyeként szolgáltak. A várak egy része a gyepűvédő erődrendszer keretében – a Keleti-Kárpátok mentén – szolgálták a déli és a keleti határvédelmet. A hosszú védelmi töltések, védelmi árkok és a várak, mint például Kustaly, Firtos és Rapsonné vára, az úgynevezett rikai védelmi rendszer részei. Ezek emelésének idejét Ferenczi István régészprofesszor a magyar honfoglalás utáni évszázadokra teszi. A Ferenczi testvérek szerint a Persány-hegységben egy közel 40 kilométer hosszú védelmi töltés, erődítés húzódott. Ferenczi István azt is állítja, hogy Felső- és Alsó-Háromszéket a Piliske-tető és a Feketeügy között húzódó töltésvonal választja el. Ferenczi István „két építési szakaszt különböztet meg: az első, rekeszes-gerendavázast 9. század véginek, 10. századinak tartja, a másodikat, amelynek során csak földből magasították a korábban leégett erődítésvonalat, 11. század véginek”. Az említett védőrendszerekkel kapcsolatban még nem alakult ki egységes álláspont, mert némelyek az építés idejét az Árpád-korhoz kötik, mások szerint az erődítések és várak egy része még korábban épült. Orbán Balázs a Homárkát római eredetűnek tartja. Roska Márton Repertóriumában a következőket írja: „A rétyi Nyír-en vonul végig az alján 3 öl széles s 2 öl magas földtöltés, mely mellett nincs sánc (Homárka, Honárka, Kakasborozda).” Dr. Székely Zoltán, aki egy kutatóárokkal átvágatta a Homárkát, és csak római vízvezetékcsöveket talált, szintén római korinak tartja. Rácz Tibor Ákos szerint a Ferenczi Géza és István által feltárt határvédelmi rendszerek megkérdőjelezhetők, azonban mint belső gyepűk valóban szolgálhatták az adott terület védelmét. E védvonal mellett Erdély-szerte, a Szamos mentén, a Mezőségen is épültek cserépvárak. Rácz úgy gondolja, hogy Háromszék területe a 12. század közepéig gyéren lakott. Azonban az említett védművek léte épp ennek ellenkezőjét bizonyítja. A mélységben tagolt gyepűkre magyar határőröket vezényeltek, akik a székely letelepedés előtt magyar településeket alapítottak a stratégiai pontokon. Magyar települések a székelyek előtt
Az utóbbi évtizedekben egyre több székely településen tártak fel Árpád-kori magyar falvakat, templom- és sírmaradványokat. A Nagy-Küküllő-völgyi Székelykeresztúron a római katolikus templom helyreállításakor a templom alatti sírokban S végű bronz halántékgyűrűket találtak, amelyek 11–12. századi falu létezését bizonyítják. A Nyárád mentén több magyar település került elő. E falvak többségének népessége átlagban ötven fő lehetett. Nyilván voltak nagyobb települések is. Nyárádszentlászlón 2009-ben egy 12. században épült nemzetségi monostor alapjait ásták ki. Marosszéken is kéttucatnyi Árpád-kori magyar templomot, települést tártak fel. Köztük a pókait, a berekeresztúrit, a marosszentgyörgyit és a marosszentkirályit. Az utóbbi két helyen 12. századi halántékgyűrűk is előkerültek. A Maros völgyében, Malomfalván az 1950-es évek elején végzett ásatásokkor 11–12. századi temetőket és településeket hoztak felszínre, köztük a hajdani Csittfalvát, amelynek temetője a 12. századra keltezhető. Udvarhelyszéken szintén igazolt több kora középkori magyar templom létezése. A régészeti feltárások egyértelműen azt bizonyítják, hogy a székelyek előtti kor magyarsága nagyszámú települést alapított.
Példaként a Kányád (és Jásfalva) területén lévőt említjük, ahol 12. századi templom félköríves Árpád-kori szentélye, a szentély déli részéhez épített négyszögletű melléképület, néhány freskótöredék, több mint félszáz temetkezési hely, ékszerek, S végű karikák és még egy egyszerű kőfaragvány került elő.
(folytatjuk)
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Külön utakon, de közösen?
Különbözik az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) álláspontja a nemrég újra felmerült pártfúzióról. A polgári párt a két politikai tömörülés együttműködésében gondolkodik, a néppárt szerint az RMDSZ hegemóniájával szemben csak egyetlen erős nemzeti erő esélyes.
Ha eredményesen akarjuk megjeleníteni az erdélyi és azon belül a magyar közösségi célokat, rendet kell teremteni az autonómiapárti erők között. Kezdeményezésünk ezért mindig időszerű. Most azonban kedvezőbb a politikai környezet ennek kivitelezésére, hiszen 2013 nem választási év, ilyenkor a politikai pártok a szervezetépítésre koncentrálnak, keresik a legjobb megoldást programjuk képviseletére. A néppárt megújult elnökségének első döntése volt felvenni a parlamenti választási kampányban félretett egységesítési folyamat fonalát, és azt tovább vinni a pártfúzió irányába – fogalmazott lapunknak Toró T. Tibor, az EMNP elnöke a pártfúziót firtató kérdésünkre. A néppárti politikus az ésszerűségnek a zsigeri reakciók feletti győzelmében bízik, bár tudja, sem a mindennapi életben, sem a politikában nem könnyű ezt elérni.
„Már a megválasztásom utáni első nyilatkozatomban nyilvánvalóvá tettem, hogy a Magyar Polgári Párt nem fuzionál más pártokkal. Ezt most is így gondolom” – szögezte le lapunknak Biró Zsolt, az MPP elnöke, aki azonban nem zárkózik el a párbeszéd lehetőségétől. Szerinte tévedés volt a néppárt részéről fúzióról beszélni a tárgyalások megkezdése előtt.
Együttműködés, de hogyan?
A fúzió MPP-s elhárításáról szólva Toró úgy fogalmazott: „A szűk pártérdekek kalodájába bezárt egyes vezetők hajlamosak megfeledkezni arról, hogy egy párt nem öncél, hanem eszköz egy közösségi cél eléréséhez.” Fontosnak tartja a tárgyalások beindítását, ő azonban a két párt fúzióját tekinti célravezető megoldásnak: „A fúzió különböző módozatait a párttörvény pontosan leírja. Ezekből kell kiválasztani a cél szempontjából a legmegfelelőbbet.”
Biró Zsolt az együttműködésnek különböző formáit tudná elfogadni: „Lehet szó pártszövetségről, választási szövetségről, koalíciós együttműködésről, sokféle változatról, bármilyen irányba nyitottak vagyunk. Alapelvünk viszont a párt szervezeti önállóságának megőrzése” – fogalmazott az MPP elnöke.
Toró elismeri, hogy hosszú a nézetkülönbségek sora, de ezt nem tartja elegendő oknak arra, hogy elállják az egységesülés felé vezető utat: „A megoldás az, hogy a jövőnket Bukarestben kereső RMDSZ egészségtelen hegemóniájával szemben közösen erős, Erdély-központú szervezetet építsünk, és ezáltal kényszerítsük ki az együttműködést a közös nemzetpolitikai célok érvényesítése érdekében.”
Ki kinek partnere?
Az MPP elnökétől megkérdeztük, nem tartja-e ellentmondásosnak, hogy a tavalyi parlamenti választások előtt a „kisebbik rosszra”, az RMDSZ támogatására buzdították szavazóikat, miközben természetes szövetségesük éppen a néppárt lett volna. Biró szerint nincs ebben ellentmondás: „Az MPP elsőként ismerte fel az RMDSZ-szel való együttműködés szükségességét. Az MPP akkor is, és most is a választás szabadságát hirdeti, bármennyire is megpróbálják ezt egyesek megkérdőjelezni. Mi viszont nem kérdőjelezzük meg egyetlen magyar párt létjogosultságát sem.” A pártelnök ugyanakkor hibának tartja, hogy bejegyzésével a néppárt megosztotta a jobboldali szavazókat. Úgy véli, mégsem állnak közelebb az RMDSZ-hez, mint a néppárthoz: ha nemzeti ügyről van szó, mindenkivel tárgyalni akarnak.
Toró az egyik alapvető nézetkülönbséget abban látja, hogy „az MPP elnöke szerint a Néppárt létrehozásával Tőkés László és csapata megosztotta a nemzeti oldalt. Mi úgy gondoljuk, az autonómia-párti tábor szétveréséért az MPP azóta távozó alapító elnöke, Szász Jenő a felelős. Ő hatalmának konzerválása érdekében tehetséges és elkötelezett emberek sorát távolította el pártjától, ahelyett hogy megfelelő szakmai és politikai hátországot szervezett volna több mint ötszáz volt önkormányzati tisztségviselőjének.”
Önkormányzatoktól a polgári kezdeményezésekig
A pártelnökök elismerik, hogy az önkormányzatokban együttműködés van a két ellenzéki párt között. „Ez az együttműködés sajnos jóval kevesebb helyen alakult ki, mint amennyire igény és lehetőség lenne. A Néppárt országos elnöksége a kezdetektől bátorítja az együttműködést szakmai és politikai szempontok alapján egyaránt. Ennek akár intézményes formát is adhatunk, ahogyan ez például Kézdivásárhelyen történt. Hogy segíti-e ez az egységesülés folyamatát? Természetesen igen, mert a közös munka során eltűnhetnek azok a tévhitek és félelmek, amelyeket mesterségesen táplálnak az egységesülés folyamatában ellenérdekelt erők. Úgy gondoljuk, az alulról jövő pozitív kezdeményezések jó irányba befolyásolhatják az MPP országos vezetését is” – fogalmazott Toró.
Biró Zsolt természetesnek tartja, hogy bizonyos ügyekben együttműködik az önkormányzatokban a két pártfrakció, és azt is, hogy van, amiben nem. Szerinte a két párt programja sok tekintetben megegyezik, inkább a kivitelezésben vannak eltérések. Példaként említette a polgári kezdeményezések ügyét, amelyet az MPP elnöke kiemelne a pártpolitika vonzásköréből. Úgy véli, Erdélyben abszolút prioritást kell élveznie a Székely Nemzeti Tanács Székelyföld autonómiáját szorgalmazó polgári kezdeményezésének, az MPP ezért sem nyújtott be saját kezdeményezést. Ettől függetlenül a néppárti aláírásgyűjtést is támogatnák, ha az további lépést jelenthet az európai kisebbségi jogok törvényi garanciájához.
Toró T. Tibortól azt is megkérdeztük, élne-e a néppárt az MPP törvényes felszámolásának lehetőségével, hiszen a párttörvény szerint ha két egymás utáni parlamenti választáson nem méretteti meg magát egy párt, kezdeményezhetik a felszámolását. „Sokan azt vallják, a politikában a cél szentesíti az eszközt. A Néppárt vezetői azonban ezt nem így látják, főleg nem a magyar-magyar versenyben. Mitől lennénk mi mások az RMDSZ balkáni praktikákban edzett egyes politikusainál, ha a román nemzetállam erőszakszervezeteitől várnánk a megoldást belső nézetkülönbségeink feloldására? Aki erre képes, bármire képes. Tehát mind politikai, mind erkölcsi megfontolásokból elutasítunk hasonló eszközöket. Ha az egységesülésnek ez lenne a fő szempontja, akkor az egész halva születik” – szögezte le a néppárt elnöke.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár) |

Gyűlöletimport Erdélyben: az erkölcsi ejnye-bejnyén túl
Az utóbbi években mind a magyarországi, mind a romániai nyilvánosságban gyűlöletkeltő megnyilvánulások elburjánzásának lehettünk tanúi. Mégis elmondható, hogy mások hibáztatása evolúciósan kialakult, velünk született ösztön, a jogszabály pedig féken tartó erő, de hathatós megoldást nem kínál. A társadalmi normák és a gazdaság ingataggá válása, információs társadalmunk új kommunikációs formái eddig ismeretlen válsághelyzetek elé állítottak – összegezhetjük a meghívottak magyarázatait. A cél világos: a gyűlöletszító eszmék eszkalálódásának megfékezése. De hogyan is orvosoljuk a problémát? A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) platformja, a Szabadelvű Kör (SZK) Szélsőséges eszmék és kirekesztő beszédmódok a társadalmi nyilvánosságban címmel tartott kerekasztal-beszélgetést péntek délután a Minerva-házban, ahol a különböző társadalomtudományok képviselői érdekes válaszkísérleteket fogalmaztak meg.
A meghívott előadók Síklaki István szociálpszichológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Társadalomtudományi Tanszékének vezetője; Eckstein-Kovács Péter jogász, az SZK alelnöke, Románia volt kisebbségügyi minisztere; Fosztó László szociálantropológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI) munkatársa, az Európai Romakutatási Hálózat (European Academic Network on Romani Studies) titkára és Kozák Gyula szociológus, ugyancsak az NKI kutatója. A beszélgetés moderátora Bognár Zoltán politológus, az SZK elnöke.
Közelebbről nézve a beszélgetés apropója, hogy az elmúlt hónapokban Erdélyben is egyre inkább olyan panelekkel találkozunk a Facebook és más sajtóorgánumok felületein, amelyek Magyarországon az elmúlt két évben a mainstream médiában is gyökeret vertek – ismertette az SZK-elnök.
A beszélgetést jól felépítve, először az emberi pszichére kérdeztek rá. Síklaki István szociálpszichológust kérték arra, hogy bevezetésképpen azon igényünk neurológiai és pszichológiai alapjairól beszéljen, amelyek a történések megmagyarázására késztetnek bennünket.
A professzor azt a fajta tudattalant említette, amely a mindennapi életünk társas érintkezéseit irányítja. Ennek a(z adaptív) tudattalannak köszönhetően tudunk jól alkalmazkodni a bonyolult világhoz, és maradt életben az ember az evolúció során. E mechanizmusok megismerése a mi szempontunkból azért olyan fontos, hogy a szélsőséges mozgalmak agresszióját megértsük, és válaszokat dolgozzunk ki rájuk. A háttérben zajló folyamatok figyelmen kívül hagyása oda vezethet, hogy például egy szabadelvű reakció nem más mint olaj a tűre. A szociálpszichológus néhány éve kiadott, Előítélet és tolerancia című könyvétől ugyancsak az ilyen típusú, hibás lépések kivédését reméli.
Bognár Zoltán ezt követően e gondolkodás- és beszédmód internetes portálokon való megjelenésére terelte a szót.
Síklaki István legfőbb kérdésként azt fogalmazta meg – a téma szisztematikus kutatására bíztatva –, hogy az ilyen tömegpszichológiát meglovagló médiamegnyilvánulások miért elsősorban a szélsőjobb által vannak kiaknázva? Másrészt, hogyan ellensúlyozhatnánk őket? Mind Eckstein-Kovács Péter, mind Fosztó László a közvélemény humorérzékére apellálva, e gesztusok nevetségessé tételét vélik fegyvertényezőnek. Fosztó László antropológus a morális alapokra helyezett, klasszikus, liberális válaszreakciók átütő erejét hiányolja. A heroikus „vér és pajzs jellegű” diskurzusokat említve egyrészt a fenyegetettség nevetségessé tételét, másrészt a dehumanizált lenézés kifigurázását ajánlotta. A dolog lényege, hogy rádöbbentsük használóit a helyzet asszimetrikusságára.
Síklaki István egy melegekkel kapcsolatos tréningre hivatkozva, hasonló logikára építő érdekes példát említett. A kérdőív a homoszexuálisokkal szembeni sztereotip megfogalmazások „átírása” heteroszexuálisoknak címezve. A koncepció a másik szerepébe való belehelyezkedést célozza. A kérdések közül néhány: miért gondolja azt, hogy önnek heteroszexuálisnak kellene lenni? Lehet, hogy az ön heteroszexualitása csak azért van, mert még nem töltött el egy jó éjszakát egy azonos nemű jó partnerrel? Miért kell beszélni a heteroszexualitásáról? Miért nem tartja meg magának? A professzor a módszer döbbenetes hatásáról beszélt, továbbá egy internetes szerepjáték kifejlesztését vizionálta, ahol bármilyen stigmatizált kisebbség szerepeit fel lehetne venni. Kérdés azonban, hogy ki játszana e játékokkal? A mechanizmus mindazáltal zseniális és továbbgondolásra vár – zárta gondolatait a professzor.
A jelenséget szélesebb perspektívából nézve Fosztó László a világtörténelem három nagy forradalma felől közelítette meg a kérdést. Eszerint beszélhetünk agrár-, ipari-, és a közelmúlt információs forradalmáról. Az antropológus hangsúlyozta, hogy a technológiai változásoknak nem az a legfőbb hatásuk, hogy átalakította a termelési módunkat, hanem hogy új társadalmi formákat és olyan kommunikációs helyzeteket teremtett, amihez nincsenek megfelelő képességeink. Kissé karikírozva úgy érzékeltette, hogy az információs társadalomban mi egy „kőkorszaki aggyal” élünk. E gondolat mentén azt mondhatjuk, hogy a beszélgetés témáját adó ösztönös, önvédelmi gesztusok az emberiség fennmaradásához szükségesek voltak, és ugyanúgy hasznosak ma is, de jelenleg új képességek kialakítására van szükség.
A jogász és a szociálpszichológus álláspontja között meglehetős ellentmondás volt érzékelhető. Síklaki István igencsak pesszimista módon a szabályok pár száz évig történő szigorú betartása mellett érvelt – a hagyománytiszteletükről híres britek történelmét citálva –, minek következtében védelmet kaphatunk saját evolúciós örökségünkkel szemben. Eckstein-Kovács Péter némileg pragmatikusabb megközelítésben Románia joggyakorlatának következetlenségeire (ti. a rendeletek alkalmazásának hiányára) mutatott rá, világossá téve a gondolat illuzórikusságát. De véleménykülönbség mutatkozott az Eckstein-Kovács Péter által 2000-ben beterjesztett 137-es kormányrendelet kapcsán is, amely az emberi méltóságot sértő bűncselekményeket pénzbírsággal bünteti. Síklaki István szerint „az összes piti náci ellen kiválóan működik”, azonban a módszer azokra már nem terjed ki, akik egy vállalkozó beszervezésével könnyűszerrel kiegyenlítik a büntetést.
Az állam szerepével kapcsolatban Kozák Gyula szociológus hozzáfűzte, hogy a multikulturális társadalmakban az állam legtöbbször a „címzetes nemzet” állama, következésképpen nem pártatlan. Az állam asszimiláló gyakorlata továbbra is él, a másságot vagy megpróbálja kirekeszteni, vagy bekebelezni. Így a válsághelyzetek napjainkban is kitermelik ezeket a „morális közösségeket tisztító” gyakorlatokat. Hisz a másság a magát morális közösségként meghatározó nemzetnek egyfajta tisztátalan eleme.
Zárásképpen érdemes hangsúlyozni azt a közönség soraiból is elhangzó megjegyzést, amely a magyarországi szélsőjobb honlapjainak hihetetlen kreativitását és toborzóképességét emelte ki, melynek logikájából van mit tanulnunk. Magyari Nándor László szintén lényeges fenyegetettségre hívta fel a figyelmet, aggodalommal figyelve a szélsőjobb Erdélyben is elszaporodó nyári táborait. Példaként a Kézdivásárhely környékén táborozó magyarországi betyársereg törekvését hozta fel, ahol jelentkezési feltételként határozzák meg a büntetett előéletet. Legnagyobb megdöbbenésére a tájékozatlan helyi szülők partnerséget mutatnak, gondolván, hogy „biztos valami nemzeti dolog, így rossz nem lehet”. De az is elgondolkodtató, hogy sokszor helyi pedagógusok együttműködésével bonyolítják a szervezést.
A probléma adott, a társadalomkutatók a kutatások kiterjesztését és a közösségek összefogását sürgetik.
GYŐRI TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár)

A művészi tökély jegyében
Feszt László emlékezete
Van valami különleges, valami sajátos abban, ahogyan a legsötétebb terror is kitermeli a maga remekműveit, ahogy a szigorú korlátok sem képesek gátat szabni a művészetek kiteljesedésének, vérbő áramlásának. Sőt a tiltás mentén maradandó életművek formálódhatnak, remekművek születhetnek. Feszt László halálával egy ilyen életmű zárult le véglegesen, és egy ilyen életmű, az iskolateremtő egyetemi tanáré, művészpedagógusé folytatódik tanítványaiban.
Életműve – monográfiaírója, Banner Zoltán szavaival élve – „nyitott könyve a kortárs grafika történetének. (…) De életműve ugyanakkor diadalmas lázadás is a kor ellen, a szolgaság ellen, sőt éppen a technika eszközeivel emelkedik a nivellálódás, az öncélú esztétizálódás és a szellemi nihil fölé.”
Az önálló kezdeményezést, a korszerű kifejezésformákat zsigereiben elfojtani igyekvő korban, az ötvenes, hatvanas, hetvenes évek Erdélyében született meg a messze földön híres kolozsvári grafikai iskola is, melynek „fogalmát és kibontakozását azért kapcsoljuk Feszt László nevéhez és alkotói, valamint művésznevelői tevékenységéhez, mert az ő kezében futottak össze az egyetemes kortárs grafika tendenciáinak szálai, majd innen, az ő műterméből áramoltak szét, tanítványain keresztül, az erdélyi vizuális művészeti kultúra hálózatába. (…) Meggyőződésünk, hogy ilyen átgondolt, módszeres, a grafikai kifejezés teljes vertikumára vonatkozó mesterségbeli alapozást akkoriban talán már egyetlen közép- vagy nyugat-európai főiskolában sem nyújtottak, mint Kolozsváron Andrásy Zoltán, a Varga Nándor Lajos-tanítvány Cs. Erdős Tibor, Kádár Tibor s főként Feszt László tanársága és tanszékvezetése idején. A (…) tanítványok a könyv-, folyóirat- és reklámgrafikától kezdve az animációs és az alkalmazott/sokszorosítható technikákon át az eszmegazdag táblaképgrafikáig és az elektronikus médiumig mesterségük bármelyik területét birtokba vehették és vették is, alkatuk szerint, mondjuk Kézdivásárhelytől Magyarországon át a német és más európai nagyvárosokig” – véli a neves művészettörténész, a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó gondozásában 2010-ben, a művész 80. születésnapjára megjelent monográfia szerzője.
A tehetséges tanítványok tehát részben szétszéledtek a nagyvilágban, ismert és elismert művészekké váltak, ezáltal is öregbítve a kolozsvári grafikai iskola hírét-nevét. Mesterük viszont, sikeres külföldi szerepléseit követően mindegyre visszatért, bár számtalan alkalma kínálkozott volna a kint maradásra. Tizenháromszor volt például Olaszországban, ahol munkásságát minden alkalommal rangos elismerésekkel, díjakkal honorálták. Svájci kiállításaival is nagy sikert aratott. 1972-ben pedig, a romániai magyar festők közül elsőként neki volt tárlata Budapesten, a Nemzeti Galériában. Kérték is, hogy maradna tanárként a pesti főiskolán, mégis hazajött. Úgy érezte, gyökerei ide kötik, itt érzi magát igazán itthon: sziléziai szobrász és oltárfestő ősei évszázadokkal ezelőtt választott hazájában, Erdélyben. Őseitől kapta örökbe különleges tehetségét, munkabírását, munka iránti igényességét is, és adta tovább fiainak, a szintén képzőművész ifj. Feszt Lászlónak és a botanikus Györgynek.
Feszt László kitartó következetességgel építette föl sajátosan komplex, a klasszikus rézmetszettől a kollográfián keresztül – amelynek hazai megalapítója és művelője –, a térbe kitüremlő plasztikákig terjedő művészi világát. A tehetsége mellett már diákkorában különleges szorgalmáról is híres művész mindent elsajátított elődeitől, amit csak lehetett, hogy aztán bravúros technikai tudásának birtokában ereszthesse szabadon képzelőerejét, és alkothassa meg a világnak ezen a kis eldugott szigetén, Erdélyben – korát jócskán megelőzve – a kortárs grafika és festészet remekműveit. Egyenesen felfelé ívelő pályája több szakaszra osztható ugyan, 1966-os első olaszországi útjától azonban, ami bizonyos értelemben határkőnek számított munkásságában, gyakorlatilag alkotásai mintha egymásból nőttek volna ki. Olyan sajátos öngerjesztés volt ez, ami elvezetett a végső tökélyig, az anyagok, technikák, ötletek, azaz a több évtizedes állandó művészi alkotómunka szintézisének végső stádiumáig, a grafika, festészet, kerámia és szobrászat konglomerátumaként is értelmezhető plasztikákig: a kései oltárfaragó, -festő utód tökéletes önmagára találásáig.
A 20. század képzőművészetében erőteljes művészi mitológiák épültek bizonyos alapmotívumok fétisére. Merthogy léteznek olyan elemi formák, amelyek különösképpen szuggesztívek, érzelemkeltők, feszültséghordozók. Nem véletlen kultikus szerepük, szimbolikus felértékelődésük. Feszt László egyedi formanyelvének egyik sajátossága is éppen ezeknek az elemi formáknak és a hozzájuk társított színkombinációknak a használatában rejlik. Az erőteljesen színezett nagy felületeket a művész sajátos jelsorokkal, motívumokkal, díszítőelemként alkalmazott geometriai alakzatokkal tölti ki. Ez a kettősség: elemi forma és a benne halmozódó jelsor érzelmi kapcsolat forrásává válik, és eredményezi azt a művészi formanyelvet, amely nemzetközi hírnevet, megbecsülést szerzett alkotójának.
A Feszt-féle jelrendszer kibontakozásának és kiteljesedésének kronológiáját 2010-ben, a kolozsvári Művészeti Múzeumban rendezett gyűjteményes kiállításon követhettük nyomon. A retrospektív tárlat gondolata már tíz évvel ezelőtt, 70. születésnapján is foglalkoztatta a művészt, de egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy a nagy anyagi ráfordítást és előzetes szervező, összegző munkát igénylő rendezvény létrejöhessen. Mert mint mindenben, Feszt László itt is tökéletességre törekedett. Sikerült is neki. Már folyamatosan romló egészségi állapotában ugyan, de barátai, művészetének tisztelői társaságában boldogan vehette akkor számba életművének színe-javát, melyből egy jelentős részt adományozott a kolozsvári Művészeti Múzeumnak. Az intézmény igazgatója, Călin Stegerean grafikusművész pedig az alkalomra képanyaggal gazdagon illusztrált katalógust jelentetett meg.
Teljes mértékben egyet kell értenünk Banner Zoltánnal, aki szerint Feszt László „nem hirdetett és nem írt programot a tökély iránti sóvárgásáról. De, hogy csupán a tökéletesség örökös ostroma visz közelebb a művészi alkotás értelméhez, arról olyan bizonyítékot és példát állított, ami megcáfolhatatlan, megkerülhetetlen, s amire sohasem volt annyira szükségünk, mint manapság.”
NÉMETH JÚLIA
Szabadság (Kolozsvár)

Új útra indulnak (Kicsengetés a Bod Péter Tanítóképzőben)
Utoljára szólalt meg tegnap az iskolacsengő a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző három líceumi – matematika-informatika, filológia, pedagógia – és titkárság–könyvelés szakos posztlíceumi osztálya számára. A három líceumi osztályban 85-en, a posztlíceumi osztályban pedig 15-en végeztek.
Elsőként Len Rita iskolaigazgató búcsúbeszéde hangzott el. „Induljatok tovább, járjátok a számotokra kijelölt utat, mi majd integetünk innen, a partról, és mindig szeretettel várunk vissza. Kívánunk jó utat, pontos térképet és boldog célba érkezést” – hangzott az igazgató búcsúja. A megyei tanfelügyelőség nevében Kőmíves Noémi szakfelügyelő, a városi önkormányzat és polgármesteri hivatal nevében Derzsi Gyula alpolgármester, az iskolai szülőbizottság részéről Deszke Piroska köszöntötte a ballagókat. A Határtalanul projekt részeként a dunakeszi Nagy Sándor József Gimnázium jelen levő képviselői, Kovács Nóra diákigazgató és Szenkovits Bence köszöntötték a végzősöket. Ezt követően az óvodások és kiskiskolások búcsúztak el műsorral a székely ruhás végzősöktől. A tizenegyedik osztályosok nevében Páll Anna Brigitta szólt a ballagókhoz, majd a Szóbohóc Színjátszó Csoport tagjai vettek búcsút zenés-verses műsorukkal azoktól, akikkel az elmúlt négy év alatt együtt léptek színpadra. A táncosok a Gyöngyvirág Tánccsoport tagjaival közösen járták el búcsútáncukat. Az iskolazászló és aranykönyv átadását követően a kimagasló tanulmányi eredményeket elért tanulókat jutalmazták. Az évfolyam legjobb tanulója Demeter Róbert. Az önkormányzat díját is ő vehette át az alpolgármestertől. Az iskolán és az önkormányzaton kívül még díjazott a Tanulók Klubja, a Rotary Klub és a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete. A ballagók nevében Demeter Róbert búcsúzott el az iskola tanáraitól és diákjaitól.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jubileumi megemlékezés székházavatóval (Tízéves a Szentkereszty Stephanie Egyesület)
Gondozottjai, önkéntesei, fenntartói, hazai és határon túli támogatói, neves meghívottak, erdélyi történelmi családok leszármazottjai jelenlétében ünnepelte szombaton fennállásának tizedik évfordulóját a kézdivásárhelyi Szentkereszty Stephanie Egyesület. Felavatták az egyesület és a Búzamag Védett Egység új székhelyét, illetve műhelyét a 11-es udvartér 4. szám alatt.
A jubileumi ünnepség reggel a bárónő végakarata szerint évente megtartandó megemlékező gyászmisével kezdődött a Háromszék Nagyasszonyának hamvait őrző kis kápolnában. A szertartást Hölgyes Pál Zsolt, a kantai Szentháromság római katolikus plébániatemplom segédlelkésze celebrálta, majd az ünnepség a koordinációs központ udvarán folytatódott. Bálint Olga, az intézmény igazgatója és az egyesület elnöke az Erzsébet Árvaleány-nevelő Intézet megalapításának 140., a bárónő halálának 107., valamint a Szentkereszty Stephanie Egyesület (újra)alapításának tizedik évfordulójára emlékezve köszöntötte a Szentkereszty, Mikes, Apor és Fleckhammer nemesi családok tagjait és leszármazottjait, valamint az egyesület osztrák, holland, német, svájci, magyar és hazai támogatóit. „A fáról lehullott gally magára maradva kiszárad. Hasonlóképpen, a magára maradt ember szeretet nélkül pusztulásra van ítélve. Csak akadjon valaki, aki remél és hisz benne, és újra megtalálja az életet. Ennél nemesebb célt a jövőre nézve nem kívánok magunknak megfogalmazni”– hangsúlyozta. Kovászna Megye Tanácsa, a koordinációs központ fenntartója és működtetője nevében Varga Zoltán főjegyző díszoklevelet nyújtott át Bálint Olgának. Derzsi Gyula, Kézdivásárhely alpolgármestere a helyi önkormányzat támogatásáról biztosította az egyesületet. Báró Szentkereszty Stephanie önfeláldozó életéről és a közjó szolgálatában kifejtett intézményalapító munkásságáról Tüdős S. Kinga művészettörténész beszélt. „A szentistváni szellemben élő és tevékenykedő asszony igazi vezéregyénisége volt kora társadalmának, irányt és célt adott a közösség adakozó lelkű tagjainak” – hangsúlyozta az előadó, akinek közreműködésével az egyesület a bárónő életútjáról szóló tanulmányt tartalmazó könyvecskét és tevékenységüket ismertető újságot jelentetett meg. Susanne Grossmeyer, a bécsi Verein Initiative Hoffnung Egyesület (Remény Segítő Kezdeményezés) elnöke méltatta pártfogoltjaik munkáját. Kosztándi Jenő festőművész Szentkereszty Stefániát és az általa létesített intézményeket ábrázoló olajfestményt adományozott az egyesületnek, majd a gondozottak kórusa énekelt. Délután az ünnepség a város főterén folytatódott: felavatták az egyesület és a Búzamag Védett Egység új műhelyét, valamint az egyedien kialakított pincében levő teázót, ahol a hátrányos helyzetűek és fogyatékkal élők által készített kézművestárgyakat és siculicumokat lehet majd vásárolni. Az épületben emlékszobát rendeztek be a bárónő személyes tárgyaiból, többek között naplójának eredeti példánya és imakönyve is látható. Bálint Olga, a székhely megálmodója szerint ebben az udvartérben valósulhat majd meg egy másik projektjük, a Másság Utcája is.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felvonulást tartanak május 30-án a diákok jogaiért Kovászna megyében
Az Erdélyi Magyar Ifjak és a háromszéki diákok nincsenek megelégedve azzal, hogy Remus Pricopie tanügyminiszter úr csak egy egyszerű szóbeli ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy elkezdik visszafizetni az ingázó diákoknak járó utazási bérletek árát.
Rosszallásunkat fejezzük ki, mert az Oktatási Minisztérium nem tett komoly lépéseket az ügy előremozdítása érdekében. Márciusban azt nyilatkozták, hogy az országnak még nincsen költségvetése és legyünk türelemmel. Két hónap múlva, májusban megpróbálták a szállítási cégek nyakába varrni a dolgot és a megemelkedett költségekre hivatkozva hárítottak. Véleményünk szerint húzzák az időt, hogy jöjjön a vakáció. Ezen említett okok miatt nem hiszünk a tanügyminiszter úr ígéreteiben, ígéretek, melyeket az elmúlt három hónapban sem tartottak be, így a tiltakozások folytatása mellett döntöttünk.
Országos szinten több mint 200.000 diák van ebben a helyzetben, ezek az ingázó diákok saját pénzükkel fizetnek az ingázásért.
Csütörtökön, május 30-án Kovászna megye négy városában, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Baróton és Kovásznán déli 14 órakor tüntetésekre kerül sor, melyek a Felvonulás a diákok jogaiért címet viselik.
Felháborítónak tartjuk ugyanakkor, hogy miközben pénzhiányról nyilatkoznak a minisztériumban, tudomásunkra jutott, hogy az Oktatási Minisztérium 8 millió eurót fizetett ki haszontalanul, 5 millió euróval költve többet a reális értéknél számítógépes programokra. A szerződés teljes értéke 13,9 millió euró volt, ebből 8,8 millió eurót már kifizettek, 5 millió eurót 2013 június 24-30 között kellene kifizessenek.
Ezzel a pénzzel 179.259 darab ProDesktop programot vásároltak, miközben az országban csak 107.779 használatban levő számítógép van az iskolákban.
Tiltakozunk a közpénzek haszontalan elköltése miatt, kérjük a miniszter urat, ne utalja át az 5 millió eurót, azaz a júniusi részletet és fordítsa ezt a pénzt a diákok utazási bérleteinek a megtérítésére. Az ország más megyéiben is elkezdődtek a tiltakozások, Brassó megyében két, Maros megyében négy, Hargita megyében pedig még több iskolában zajlik az aláírásgyűjtés, kezdődik a japán sztrájk és a tüntetések.
Kérjük az Oktatási Minisztériumot, hogy tartsa be a 291/2006-os törvényt és fizesse ki az utazási bérletek árát az ingázó középiskolás diákoknak.
Nagyon szükségesnek tartjuk a felelős intézmények közbeavatkozását a probléma megoldása érdekében annak érdekében, hogy az oktatás minősége ne csorbuljon, ne maradjanak ki diákok ezrei az iskolából.
Mi vagyunk az ország jövője, ne játszodjanak velünk! Nem hagyjuk magunkat!
Alulírottak követeljük az Oktatási Minisztériumtól, hogy a vidéki (falusi) ingázó diákoknak térítsék meg az ingázási bérlet árát, amit a törvény biztosít. Nem tehetnek róla, hogy vidéken élnek és nincs a településükön középiskola, ezért naponta ingázásra kényszerülnek. Ők is egyenlő feltételek mellett akarnak tanulni, ez mégis többe kerül családjuknak. Egyenlő feltételeket akarunk minden diáknak!
Az Erdélyi Magyar Ifjak Háromszéki szervezete
és a
sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceum diákjai – 233 aláírás sepsiszentgyörgyi Mihály Vitéz Líceum diákjai – 246 aláírás sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjai – 123 aláírás sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium diákjai – 211 aláírás sepsiszentgyörgyi Református Kollégium diákjai – 122 aláírás sepsiszentgyörgyi Kós Károly Iskolaközpont diákjai – 123 aláírás sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Iskolaközpont diákjai – 97 aláírás sepsiszentgyörgyi Constantin Brancusi Iskolaközpont diákjai – 30 aláírás sepsiszentgyörgyi Berde Áron Iskolaközpont diákjai – 128 aláírás Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont diákjai – 500 aláírás kézdivásárhelyi Apor Péter Iskolaközpont diákjai – 175 aláírás kézdivásárhelyi Református Kollégium diákjai – 146 aláírás kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző diákjai – 229 aláírás kézdivásárhelyi Gábor Áron Iskolaközpont diákjai – 139 aláírás kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceum diákjai – 239 aláírás kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum diákjai – 226 aláírás Maksai szülők – 56 aláírás Kovásznai szülők – 24 aláírás MINTA ifjúsági szervezet – 11 aláírás
Összesen Háromszékről: 3058 aláírás
Erdély.ma

Sylvester Lajos cserefa arca
Művelődésszervező, publicista, író.
Felette: Sylvester Lajos, 1934–2012.
Afelett: bronzplakett.
És legalul: „...a jövőt csak a múltra alapozva tudom elképzelni...” Ennyi a holnap avatandó csernátoni községi könyvtár homlokzatára helyezett kőlap tartalma. Ennyi, és nem több.
Ennyi, mert ennyi kell, és nem több, mert több nem szükséges.
Művelődésszervező. „Szobor Lajinak” becézték rögös időkben bajtársai, akiket maga választott segítőinek. Megtehette, rábízták a megyei kultúra irányítását. Miután maga is talpalt azért, hogy Háromszék – Kovászna megye néven ugyan, de – önálló közigazgatási egységként létrejöjjön. Egy kis autonómiaharc volt. Annak idején, az akkori lehetőségek behatárolta szűkös eszközökkel. Egy kis lázítás, egy kis elégedetlenség, feliratok, ilyesmik. Ki lehetett, ki kellett harcolni. Annál is inkább, hogy alternatíva nem volt: Sztálinváros – az akkor történelmi nevét visszanyerő Brassó – árnyékában, jól tudta, nem hosszú, de középtávon a beolvadást jelenti. Nem szabadott megengedni. Nem engedte. Ez volt első harca. Alig túl a krisztusi koron nem keresztre feszítették, de rábíztak olyasvalamit, ami játék volt a tűzzel. És Ő szerette a tüzet. Tisztelte, tudta veszélyét, érezte – megtapasztalta – erejét. Merészen, olykor vakmerően játszott a tűzzel. Sokszor, sokféleképp. Csiholt, és kihűlt hiteket melegített. Első lármafája a Benedek Elek Emlékház. Aztán sorra a szobrok, Barabás Miklós, Kőrösi Csoma Sándor, Bod Péter, Végh Antal, Gábor Áron Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön, és a lefejezett torzó Csernátonban. És végül a véczeri. Mely „odatemette”, melynek avatóján a közönség soraiban vehetett csak részt. József Attilával mormolta a Nagyon fájt, és a barázdák – a cserefa ráncai – kiütköztek arcán. Akkor még – alig negyvenévesen – szakállt nem viselt. Majd, egy későbbi autóbaleset tette szükségessé sérült állának eltakarását. Arca akkor még: József Attila arca volt. De Véczer odatemette, és nagyon fájt. A továbblépéshez első és utolsó vadászélményén kellett részt vennie, szarvasbika az áldozat, martba esett dámvad. Haslövéssel. Kiemelésekor a bélsár arcába folyt. Nem ez rettentette el a vadászattól. Célkeresztben volt ő maga is akkor, az egyesélyes kimenetelű vadászatot bőrén tapasztalta meg. Akkor inkább a horgászat. Ahol ravaszság kell, furfang, türelem. A természet alapos ismerete. A hal, ha akarja, bekapja a csalit. Ha nem, hát rá kell venni, hogy mégis bekapja. Akkoriban ez így működött. És a „halak” sorra bekapták a csalit, mígnem jött Véczer. Új feladat, a színház alattomos, felőrlő világa. Vizionálások, kifogások – és mégis. Sütő, Csurka, Illyés, Tamási, ha csonkítva is, de pódiumra kerülhettek. S ha már kimerült a kötelezőek tárháza, és nem akadt más kortárs szerző, hát írt ő színműveket. Néztárgyakat, miként magyarították nyelvújítóink. Szóeredet, nyelvújítás – a csórékolbász ízében is gyönyörűséges szavunkat neki köszönhetjük. Néz tárgyakat tehát, de nemcsak azokat. Ott is, akkor is – művelődésszervező. Nemzetiségi Színházak Kollokviuma. Kétszer, a harmadikat betiltották. Addig – odafigyelt a világ Sepsiszentgyörgyre. Immár színházi szinten is bekerült egyfajta vérkeringésbe. Mely akkoriban inkább csak szivárgás lehetett, de veszprémi kitekintőkkel megsokszorozva, immár túlmutatott egy vidéki színház művészeti törekvésein: nemzetben gondolkodás „téves eszméjét” (sic!) vetítette előre. És ismét mennie kellett. Ezúttal vadászat nélkül. Bár az űzött, a célkeresztbe vett ismét ő volt. És a cserefa ráncai szaporodtak. Akkoriban már írt az egyetlen megyei lapban, írásai annak Fórum mellékletében jelentek meg. Igen, a Fórum. Mely a maga idejében ugyancsak egy kis autonómiacselekmény volt. Persze hogy betiltották. A színháztól kiebrudalva újságíróvá léptették elő. De hogy annyit foglalkozott azelőtt a művelődéssel, hát azt ajánlották: kultúráról inkább ne írjon, hiszen nem lehet tárgyilagos. És a tisztánlátás, az elfogulatlanság ugyebár ismérve, alapvető tulajdonsága kell hogy legyen a nép tájékoztatását művelő tollforgatónak. Esetleg gyárakról, iparról, a népi demokrácia – akkor már szocializmus – megannyi vívmányáról. Akkor ő már inkább a természetről. És amikor nem engedték leírni magyarul helységneveinket, a szilvás Zalán úgyis becsúszott. És amit korábban a színháznál, azt az újságnál. Áthallás, sorok közt olvasás, a magyar nyelv mívelése. Évek során át, hogy majd egyszer. És eljött az egyszer is, az újság neve Háromszék lesz, mondotta, és miközben a megbolydult kedélyeket csillapította az erkélyről, szóban és írásban ismét szervezett. Ezúttal jövőt, magyar jövőt a honban, mely nem haza, de szülőföld, s egyszer majd Székelyföld. Legjobb tehetségével – ekkortól már korlátozások nélkül tehette – szolgálta ősei hitét. Hitét a szabadságban, az élhető jövőben. A jövőben, melyért nem csak halni, de élni is érdemes. Művelődésszervező, melyre megfelelő kifejezés sem románul, sem angolul nem találtatik. Ezért s ennyi a kőlap felirata, melyet Haszmannék kezdeményezésére holnap, egy nappal 79. születésnapja előtt szülőfaluja megújult községi könyvtárának homlokzatán lelepleznek. Sylvester Lajos cserefa arca hazaérkezett.
Váry O. Péter

Száz éve hunyt el Szentkatolnai Bálint Gábor
Harmincöt éves a fővárosban élő Bálint Gábor, amikor számot vet emberi és tudósi helyzetével. Amikor alábbi nyílt levelét 1879-ben közreadja, túl van már egy „tanulmányutazáson”, amelyre az akadémia támogatásával és a nagy tekintélyű Fogarasi János mecénás megbízásából került sor, hogy a magyar nyelv ázsiai (mongol, tatár, kínai) rokonságának kiderítésére végezzen helyszíni tanulmányokat,
és egy másikon, gr. Széchenyi Béla kelet-ázsiai expedícióján (1877–78), amelynek köszönhetően Dél-Indiába jutott el, de rövid időre még Sanghajban és Japánban is megfordult, igaz, egészségi állapota miatt még az expedíció befejezése előtt vissza kellett térnie. 1875-ben adta ki a Török nyelvtant, 1877-ben az első ázsiai tanulmányútján gyűjtött tatár népköltészeti anyagot, hiedelemgyűjteményt, szótárat és nyelvtant Kazáni tatár nyelvtanulmányok címmel. Ezek Péntek János kolozsvári nyelvészprofesszor véleménye szerint is Bálint munkásságának legértékesebb és legmaradandóbb értékei közé tartoznak, de ide sorolandó még a későbbiek közül a Tamul (dravida) tanulmányok (1897), a Kabard nyelvtan (1900) és egy kabard szótár (Lexicon cabardico-hungarico-latinum, 1904). A magyar nyelv és nép eredetéről folyó korabeli szakmai viták (ugor–török háború) kereszttüzébe került Bálint, aki ekkor már mind a finnugor, mind a török rokonítást megkérdőjelezte, s tette ezt a helyszínen szerzett hatalmas élő nyelvi ismeret birtokában, ami eleve fölényt jelentett számára a hivatalos nyelvészeti tanok képviselőivel szemben (Budenz József, Hunfalvy Pál), akiknek – amint ironikusan megjegyzi – nem volt hajlandó „tekintélyöket elismerni még abban is, amihez édeskeveset értenek”. Ezek viszont, „az uralomra jutott fanatikus pajtások” hatalmuk birtokában mindent elkövettek, hogy tudósként és emberként lehetetlen helyzetbe hozzák – Aranyt idézve, aki mint az Akadémia főtitkára rokonszenvezett a megalkuvást nem ismerő fiatal tudóssal – a „vasfejű székelyt”. Kiderül Bálint leveléből, hogy amikor fordítói állásért a külügyminisztériumhoz folyamodott, azzal utasították el: annak az állásnak a betöltéséhez annyi idegen nyelv ismerete nem szükséges (!?), a nyilvános rendkívüli tanári kinevezését a budapesti egyetemre pedig ellenezte Budenz, s a kultuszminisztériumban Hunfalvy gáncsolta el. Látván az „ápril-járatást”, hazája elhagyása mellett döntött Bálint. Erre írta Arany sokat idézett négysorosát: „Szegény Bálint Gábor, / Boldogtalan góbé; / Amennyit te szenvedsz, / Mi ahhoz a Jóbé!”
„A szenvedés azonban csak ezután következett – írja György Lajos. – Bálint Gábor csakugyan elhagyta Magyarországot, s közel másfél évtizedig Európa és Ázsia különböző helyein hányódott, mint egy földönfutó és üldözött vad, önmagával, hazájával és a tudománnyal meghasonulva. Életének ezt az időszakát sűrű homály fedi. (...) Csak elejtett nyilatkozataiból tudjuk, hogy Spanyolországban hivatalnokoskodott, a Libanon cédrusai alatti gyökerekkel élt és lepkéket gyűjtött, hogy abból tengesse életét, Damaszkuszban török pénzügyi ellenőr volt, Bagdadban pénzügyigazgató, s végül az athéni egyetemen mint meghívott előadó újgörög nyelven tartott előadásokat, s arab nyelvet is tanított. Csak egy-két erdélyi jó barátja tudta, hol és merre jár; talán majd a levéltárak fognak hányódásairól felvilágosítást adni.” Mintegy ezt igazolta évtizedekkel később Árvay József, aki Bálintnak egy 1891-ből származó feljegyzésére hivatkozik, miszerint az újesztendő napja 1880-ban Bagdadban, 1881-ben Brusszában, 1882-ben Bécsben, 1883-ban Boszniában, 1884-ben Konstantinápolyban, 1885-ben Bejrútban, 1886-ban Jaffában, 1887-ben és 1888-ban Bejrútban, 1889-ben és 1890-ben Athénban virradt reá.
Minthogy az akadémia tíz évvel Bálint távozása után sem mozdította elő az ő hazatérését, csak 1892-ben tért haza, hallgatva barátai s a székely vármegyék hívására, amikor is Szentkatolnán telepedett le, majd hívei támogatásával nevezte ki a minisztérium 1893 decemberében kolozsvári nyilvános rendkívüli, 1897-ben pedig nyilvános rendes egyetemi tanárnak, ahol rendszeresen előadta a török nyelvet, de tanított tatár, japán nyelvet, kabardot, sőt, egy félévet a finn tanszéken is helyettesített. A nagy magyar orientalista kolozsvári egyetemi tanárságára volt büszke, illetve hogy tiszteletbeli bölcsészdoktorrá avatták 1896-ban. 1913. május 27-e óta a kézdivásárhelyi temetőben nyugszik.
Borcsa János

Népújság
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hatszáz végzős nem érettségizik
A megyei tanfelügyelőség által tegnap összesített adatok szerint a június 10-én kezdődő érettségire ezernégyszáznál kevesebb idei végzős jelentkezett, holott közel kétezren fejezik be középiskolai tanulmányaikat. A távol maradó diákok 88 százaléka magyar (míg a végzős osztályokban 66,43 százalék az arányuk).
Néhány szakközépiskolában a ballagók felét sem érdekli az érettségi, illetve pótvizsgára maradtak egy-két tantárgyból, de az is előfordul, hogy a korábbi esztendők sikertelen vizsgáitól elrettenve, augusztusig még készülnek, és a pótérettségin próbálnak szerencsét. Kirívóan kevesen jelentkeztek érettségire a kézdivásárhelyi Apor Péter, a sepsiszentgyörgyi Kós Károly, Constantin Brâncuşi és Puskás Tivadar, valamint a bodzafordulói Nicolae Bălcescu Szakközépiskolában, egyedül a megyeközponti Székely Mikó Kollégiumban iratkozott be mindenki a vizsgákra.
Korábbi esztendők sikertelenül érettségizői közül 299-en próbálnak újból szerencsét, legtöbben csak abból a tárgyból, amiből nem érték el az ötöst, de olyanok is jelentkeztek, akik valamiből javítani szeretnének, hogy összesítettben meglegyen az átmenőnek számító hatos általánosuk.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)