Olosz Gergely parlamenti képviselő meghívására október 29-én és 30-án Felső-Háromszékre látogatott dr. Semjén Zsolt országgyűlési képviselő, a magyar Kereszténydemokrata Néppárt elnöke. Semjén Kézdiszék római katolikus lelkészeivel találkozott, elsősorban az egyházi ingatlan-visszaszolgáltatások gondjairól tájékozódott. Másnap a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceumot látogatta meg; ott tartott sajtótájékoztatóján elmondta: ,,Mindannyiunk célja, hogy megvédjük a valódi vallásos közösségeket az elburjánzó szektákkal szemben. E tekintetben Románia szerencsésebb, hiszen a történelmi egyházak kevésbé vesztettek erejükből. " Semjén Zsolt megtekintette a Nagy Mózes Elméleti Líceum régi, ötezer kötetes könyvtárát is. Bokor Tibor iskolaigazgató elmondta: a székely furfangos észjárásnak köszönhető, hogy a felbecsülhetetlen értékű, nagyrészt XIX. századi lexikonokat, tankönyveket tartalmazó állomány a kommunista korszakban nem került zúzdába. Az akkori iskolavezetés befalaztatta a könyvtár bejáratát, majd az ajtó helyére egy Ceausescu-képet helyezett el, ahhoz pedig senki nem mert hozzányúlni, így sértetlenül átvészelte az aranykorszakot az értékes könyvtár. /Iochom István: Semjén Zsolt Felső-Háromszéken. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 1./

A felső-háromszéki MPP-sek nem szeretnének elnökválasztást a március 14-i gyergyószentmiklósi kongresszuson, az alapszabályzatra hivatkoznak, amely szerint nem járt le Szász Jenő elnök mandátuma. Fekete Károly, az MPP kézdiszéki elnöke a helyi küldöttgyűléseken kialakult álláspontot tolmácsolta, úgy vélik, „a személyi ambíciókat félretéve, mindenkinek a pártépítésen, az erdélyi magyar társadalmon belüli pluralizmus kibővítésén, a valós demokrácia megteremtéséért kellene dolgoznia”. A felső-háromszékiek a sepsiszentgyörgyi nyilatkozatokra reagáltak. Gazda Zoltán alelnök egy héttel korábban jelentette be, a megyei szervezetnek lesz elnökjelöltje a párt országos kongresszusán. /Farkas Réka: A felső-háromszéki MPP nem szeretne más elnököt. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 21./

Kiss László ny. történelem szakos tanár Kézdiszék Széchenyije, Molnár Józsiás című könyve márciusban jelent meg a Pro Kézdi Egyesület gondozásában. A kötet hiányt pótol, adósságot törleszt, mert eddig még nem jelent meg hasonló összefoglaló írás Molnár Józsiásról, Kézdiszék és a székelység jótevőjéről. A könyvbemutatón Molnár Józsiás országgyűlési beszédeiből olvastak fel részleteket. (Iochom): Könyv Molnár Józsiásról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 8./

A rendezvények ügyében az elmúlt hónapok során nem alakult ki konszenzus a romániai magyar politikai és társadalmi szervezetek között. Az RMDSZ és az EMNT eddig nem hozta nyilvánosságra Csíkszeredában a rendezvényen terítékre kerülő, a Székelyföld fejlesztési stratégiáját vázoló memorandum és kiáltvány szövegét. Tőkés László nyilatkozatára reagálva Izsák Balázs SZNT-elnök leszögezte: ő sohasem nevezte ellenrendezvénynek a csíkszeredait. – Bemutatta Székelyföld első térképét a sepsiszentgyörgyi T3 Kiadó. Tulit Attila, a kiadó résztulajdonosa, a Sepsiszéki Székely Tanács állandó bizottságának tagja elmondta, a „jövendőbeli autonóm Székelyföld” első térképe a Magyar Élettér Alapítvány megbízásából készült. Az SZNT autonómiastatútuma alapján szerepelnek rajta az ott jegyzékbe vett székely székek és minden székely település, az autonómiára vonatkozó népszavazások is pontosan ezen a területen zajlottak. Székelyföld 9980 négyzetkilométer, lakossága 809 ezer fő, ebből 613 ezer fő, vagyis 76 százalék magyar. Jelenlegi területe nyolc székre tagozódik: Bardóc-Miklósvárszék, Csíkszék, Gyergyószék, Kézdiszék, Marosszék, Orbaiszék, Sepsiszék, Udvarhelyszék. Tulit Attila szerint a térképnek identitástudat-erősítő szerepe is van. „Minden székely embernek ismernie kell, és akárcsak a székely zászlónak, ennek is minden intézményben és házban ott a helye” – állapította meg. /Bíró Blanka, Rostás Szabolcs: Nagygyűlési láz a Székelyföldön. = Krónika (Kolozsvár), szept. 4./

Éllovas kíván lenni Sepsiszentgyörgy a széki társulások létrehozatalában, az MPP városi tanácsi frakciója kezdeményezte, az RMDSZ és Antal Árpád polgármester is támogatja az erre vonatkozó határozat mihamarabbi elfogadását. Ferencz Csaba MPP-s tanácstag bemutatta a székelyudvarhelyi nagygyűlésen elfogadott határozatokat, és javasolta, Sepsiszentgyörgy tanácsa elsőként kezdeményezze a sepsiszéki társulás létrehozatalát. Ha elkészült a tervezet, eljuttatják a többi sepsiszéki helyi tanácsnak is, mindenütt meg kell szavazni a társulásban való részvételt, mondta Gazda Zoltán, az MPP megyei alelnöke. Székelyudvarhelyen az önkormányzati nagygyűlésen arról is elfogadtak egy határozatot, hogy az egykori székek mintájára széki társulásokba tömörülnek a helyi önkormányzatok. A döntés értelmében ezek az önkormányzati társulások a következők lennének: Bardoc–Miklósvárszék Barót székhellyel, Csíkszék Csíkszereda székhellyel, Gyergyószék Gyergyószentmiklós székhellyel, Kézdiszék Kézdivásárhely székhellyel, Marosszék Marosvásárhely székhellyel, Orbaiszék Kovászna székhellyel, Sepsiszék Sepsiszentgyörgy székhellyel, Udvarhelyszék Székelyudvarhely székhellyel. /Farkas Réka: Létrehozzák a sepsiszéki társulást (Az RMDSZ is támogatja az MPP javaslatát). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 10./

Az alsó- és felső-háromszéki RMDSZ-szervezetek vezetői megállapodtak abban, hogy közös Kovászna megyei RMDSZ-szervezetet alakítanak – jelentette be Albert Álmos, a szövetség alsó-háromszéki elnöke. Albert Álmos kifejtette: jó példával szeretnének elöl járni a hozzájuk hasonlóan külön szervezetként tevékenykedő Hargita és Máramaros megyei RMDSZ előtt. Abban állapodtak meg, hogy a Kovászna megyei RMDSZ-en belül öt szervezetet hoznak létre – Sepsiszék, Orbaiszék, Kézdiszék, Erdővidék és Sepsiszentgyörgy, amelyek maximális autonómiával rendelkeznek majd. Tamás Sándor megyei tanácselnök, a felső-háromszéki RMDSZ szervezet korábbi elnöke kifejtette: a megyei szervezeten belül létrejövő széki szervezetek esetében is érvényesül az arányosság elve, vagyis tagjaik számarányának megfelelően vesznek részt a közös megyei vezetésben. Hargita megyében három – csíki, udvarhelyszéki és gyergyói –, Máramarosban pedig két-két területi szervezet működik. /Kovács Zsolt: Fúzionáltak a területi szervezetek. „Újraegyesülés” Háromszéken. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./

November 15-re, vasárnapra virradóan román fiatalok megvertek és megkéseltek egy 22 éves magyar fiatalembert Kézdivásárhelyen. – Soha nem gondoltam volna, hogy a szülővárosomban azért kötnek belém, mert magyarul beszélek – nyilatkozta a neve elhallgatását kérő áldozat. A támadói hatan voltak, olyan 25-30 év körüliek lehettek. Habár korábban nem látta őket, elmondásai szerint bármikor azonosítani tudná őket. A megvert magyar fiúnak nem áll szándékában feljelentést tenni a rendőrségen, annak nem látja értelmét. Rózsa Balázs, a HVIM kézdiszéki alelnöke úgy nyilatkozott, fontolgatják, hogy a szervezet nevében feljelentést tegyenek, ugyanis aggasztónak találják, hogy egy majdnem színmagyar településen előbb helységnévtáblákat festenek le, majd embereket verhetnek meg, mert magyarul beszélnek. /Magyarverés Kézdivásárhelyen. = Erdély. Ma, nov. 17./

László Károly /sz. Kézdivásárhely, 1953/ Kolozsváron geológia szakon államvizsgázott 1980-ban. Hazakerülése után tíz évig a gelencei kőolajtelepen kutatóként dolgozott. 1990 őszétől 2007 nyaráig a Tanulók Klubja kerámiakörét vezette, azóta főállásban keramikus magánvállalkozó. Érdeklődése a kerámia, a fazekasság iránt immár tizenkilenc évre nyúlik vissza. Lépéseit Vetró András szobrász irányítja a mai napig, tőle tanult a legtöbbet. László Károly nem tartja magát művésznek, ő egyszerűen keramikus – vallja. A kézdiszéki népművészek másfél évvel ezelőtt őt választották meg a Barabás Zsombor Népművészeti Egyesület elnökének. László Károlyt foglalkozni kezdett a régi székelyföldi csempekályhák motívumaival, Tudomása szerint Háromszéken, de lehet, hogy egész Erdélyben csak ő foglalkozik kályhacsempe-rekonstrukcióval. /Iochom István: Agyagba zárt hagyaték (László Károly, a geológusból lett keramikus). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 21./

Megbélyegezve felnőni (Háromszéki deportáltak)
Hatvan évvel ezelőtt, 1950. szeptember 23-ra virradóra 76 személyt, háromszéki földbirtokos családok tagjait gyűjtöttek össze és szállítottak Dobrudzsába kényszerlakhelyre, kényszermunkára. Tizenhárom és fél évig tartott a száműzetés, sokan meghaltak, megbetegedtek, voltak gyermekek, akik ott nőttek fel, mások hazakerülhettek, de szüleiktől távol cseperedtek, igen nehéz körülmények között jártak iskolába, viselték a nép ellensége bélyeget, szenvedték ennek következményeit.
Ez a sors jutott a dálnoki nagybirtokos Beczásy családnak is. Tánya hétéves volt, testvére, Erzsébet tíz, amikor egy hajnalban kiverték őket az ágyból, és elkezdődött több mint egy évtizedes kálváriájuk. Másfél évvel korábban már államosították dálnoki birtokukat, házukat, és Sepsiszentgyörgyön egy jóakarójuk fogadta be, szerény kis konyhában húzódott meg a család, a szülők erdőkitermelésben, mezőn, fizikai munkával próbálták megkeresni a napi betevőt.
,,Sepsiszentgyörgyön a kulcsos házban laktunk Gecse Laci bácsinál. Ő fogadott be akkor, amikor senki nem merte ezt megtenni, hisz a nép ellenségének számítottunk. Én éppen elkezdtem az első osztályt a Mikóban, s alig egy hét után, 22-ről 23-ra virradó éjszaka dörömböltek a nagy vaskapun. Négy haragos milicista jött, valaki beengedte őket. Mi az emeleten laktunk, hátul az udvarban. Feljöttek, nyitva volt az ablak, beugrottak azon. Édesanyám és édesapám aludt az ablak alatt, mi a testvéremmel egy kinyitható sőberágyon. Egy kicsi konyha volt az egész lakás. Nagy ordibálás volt, a szüleim kiugrottak az ágyból, kérdezték, hogy van, mi van? Én pisis leányka voltam egész életemben, leültem a bilire, de belém rúgtak, hogy gyorsan, gyorsan öltözzünk. Volt, akinek szóltak, adtak egy fél órát, összecsomagolhattak egy párnát, egy paplant, egy darab kenyeret. Nekünk semmit nem engedtek, négyen egy üveg dzsemet és egy negyed kenyeret vihettünk. Se ruhát, se cipőt, semmit, csak, ami rajtunk volt ” — idézi fel a hatvan évvel ezelőtt történteket Beczásy Tánya.
Marhavagonnal Dobrudzsába
Akkor éjszaka hetvenhat személyt gyűjtöttek össze. Volt közöttük hat hónapos csecsemő, egyéves, hatéves, tízéves gyermek, terhes asszony, hetvenéves idős ember. Mindenkit vittek, akit otthon találtak, s megtörtént az is, hogy az egykori földbirtokos helyett a tiszttartóját hurcolták el, mert ő tartózkodott a megadott címen. Hiába magyarázta, hogy nem őt keresik, nem volt akinek, éveket húzott le Dobrudzsában, amíg sikerült tisztáznia a helyzetet, s hazaengedték. ,,Nagy teherautókra raktak, és bevittek Brassóba, a rakodó-pályaudvarra, és onnan kezdődött a gyönyörű utazás — emlékezik Tánya. — Ott álltunk és vártunk Brassóban, szedett-vedett társaság, éhesen, rongyosan, úgy néztünk ki, mint egy halálbrigád. Nem tudtuk, mi vár ránk, találgatták, hogy Szibériába visznek vagy a Duna-csatornához, mert akkoriban ez a két cél volt a magunkfajták számára.”
Ebben a szállítmányban arisztokraták nem voltak, háromszéki földbirtokos családokat szedtek össze, a néhány nappal korábbi gidófalvi események miatt akartak példát statuálni, ott a kollektivizálás miatt robbant ki lázadás, lövöldözéssel, emberhalállal, s ezt próbálták a nagygazdák nyakába varrni. Kézdiszéki, dálnoki, mikóújfalusi, besenyői családokat szedtek össze, olyanokat, akiknek vagyonát már államosították ’49 márciusában.
Két nap vonatozás után érkeztek meg Cataloi-ba, Brăilától 40 kilométerre, egy hatalmas, sok ezer hektáros állami gazdaságba, a semmi közepébe. ,,Nem volt ott egyéb, csak egy hatalmas barakk, amely tele volt egérrel, békával, patkánnyal, kígyóval, ami állat elképzelhető, mindennel. Nagyon nehezen sikerült kiirtani ezeket. Ebben az egyetlen szobában laktunk mindannyian, priccseken aludtunk, alul az idősebbek, felül a fiatalok. Mindenki megpróbálta tenni a dolgát. Nekünk szerencsénk volt, apám, anyám iskolázott ember, anyám hat nyelven beszélt, édesapám románul, németül, így mindig volt egy kis előnyük ebből.”
Szülőktől távol
A szülők megpróbálták legalább gyermekeiket kimenekíteni a dobrudzsai pokolból. Beczásy István is addig járt, míg sikerült két leányát hazaküldenie. ,,Nővéremet, Erzsébetet és engem december 6-án egy harmadik kislánnyal együtt elengedtek. A testvérem ment Brassóba, valami nagynénihez, én Marosvásárhelyre, nagyanyám öreg testvéréhez.” A kényszermunkától, a dobrudzsai nehézségektől megszabadultak, de sorsuk cseppet sem vált könnyűvé. Tánya hétévesen került Marosvásárhelyre, így emlékszik erre az időszakra: ,,Nagyon nehéz életem volt ebben a hat évben, rengeteget éheztem, sokat szenvedtem. A két öreg nem nagyon tudott mit kezdeni egy hétéves gyerekkel, szegények, igyekeztek, de akkor, ’50-ben olyan világ volt, nem volt senkinek semmije. Nagyon keserű időszak volt, s életem egyik legnagyobb frusztrációja is ekkorról származik. Ma már bizonyára nevetségesnek tűnik, de akkor engem rettenetesen bántott, hogy második osztályban nem vettek fel pionírnak. Mindenkit, de egy nyolcéves gyermeket különösen frusztrál, ha megbélyegzik, ha kilóg a sorból. Így voltam ezzel én is, mindenki pionír lehetett az osztályból, csak én nem. Azt az érzést soha nem felejtem el.”
Kényszerlakhelyes vakációk
Erzsébet Brassóban, Tánya Vásárhelyen élt, a szülőkkel három évig csak levélben tarthatták a kapcsolatot. Ezután kicsit enyhült a helyzet, és mehettek vakációzni Dobrudzsába. ,,Mindig került egy ismerős, rokon, aki levitt, és következett három hónap gyönyörűség. Szegények, mindig arra gyűjtöttek, hogy amikor ott vagyunk, mindenünk meglegyen. Csak prézlis csirkét, s más finomságokat ettünk, volt egy nagynéném, aki mindig császármorzsát csinált nekem. Édesanyám és édesapám is 350 lejes fizetést kapott. Ebből 300 lejt elküldtek az én tartásomért, 300 lejt Brassóba a nővéremnek, bentlakásra. Maradt száz lejük, abból anyám elcigarettázott harmincat, a többiből éltek. Ma már ez elképzelhetetlen, de soha panaszt a szájukból nem hallottam.” Ennyi jutott a Beczásy-lányoknak a családi életből, évi három hónap, a többi távol, nehéz körülmények között, sokszor megaláztatással, olykor éhezéssel fűszerezve.
Vásárhelyről Brassóba
,,Hatodikos voltam, amikor az egyik, már elengedett ismerős telefonált anyámnak, hogy a leánykát gyorsan vigyék el Marosvásárhelyről, mert nem lesz jó vége. Nem törődtek velem, nem tanultam, piszkosan jártam. Akkor hoztak el engem is Brassóba a bentlakásba, a testvérem mellé. Egy évig annyit vert, mint a kutyát, hogy valahogy embert faragjon belőlem. Rendetlen voltam, nem tanultam, ő pedig mindig eminens volt. Elvégeztem a hetedik osztályt, nagy nehezen átengedtek, nem a nagy tudásért, hanem mert sajnáltak. Ebben az időszakban is voltak kellemetlen dolgok, melyek nyomot hagytak az életemben. Szerencsére olyan a természetem, hogy nem veszek nagyon a szívemre semmit, de akkor, gyerekként azért megviseltek. Kilencedikben például, amikor arról volt szó, hogy felvegyenek a KISZ-be, ketten alá is írták a papírt, de amikor látta az illetékes elvtársnő, hogy hívnak, elkezdett ordítani: ez egy kulák, mit keresel itt? Kiderült, cseléd volt nálunk, s tudtam, nekem ott már nincs keresnivalóm.” Nehézség tehát bőven akadt. Erzsébetet nem vették fel nyolcadikba, vissza kellett mennie Dobrudzsába, két évig ott dolgozott, amíg sikerült elintézniük, hogy mégis folytassa az iskolát. Tánya közben a bentlakásban szenvedett, felidézi, hogyan nézte falusi társai kolbászokkal teli élelmiszeres ládáját, hogyan próbált bár a szaggal jóllakni. Miként mondta az étkezdében, hogy légy esett az ételbe, azért, hogy otthagyják és megehesse. Közben társai mindebből alig tudtak valamit, vidám gyerek volt, az osztály örökké jókedvű bohóca. Nem vették észre, mennyire bántja, hogy kilóg a sorból. ,,Sose felejtem el, nyolcadikosok lehettünk, s egy születés- vagy névnapon ott volt mindenki, gyönyörűen felöltözve, szép fodros ruhába, én pedig egyenruhában. Nem volt más. Ha kivasaltad, szép volt, s ha nem, nem. Minden hónap bizonyos napján küldték el nekem a 300 lejt. Abból kifizettem a bentlakásért 165 lejt, és maradt 135 lej harisnyára, cipőre, minden egyébre. Az iskolával szemben volt egy cukrászda, én minden alkalommal, ahányszor megkaptam a pénzt, megettem három bombát, ilyen kerek, diós, csokoládés süteményt. Mindig beteg lettem tőle, de minden hónapban megettem, akkor volt az egyetlen alkalom, többet nem engedhettem meg magamnak. Én voltam a rút kiskacsa, s ezt az ember érzi” — emlékezik.
Ellenségeskedés és jóakarat
Később ennél nagyobb bajok is jöttek, de találkozott jóakarattal is: ,,Mikor mentem tizedikbe, kidobtak a bentlakásból azzal, hogy nincs hely. Krizbai papnak a leányával együtt, Imolával álltunk, és néztük, hogy még utánunk vagy ötvenet felvesznek. Ottmaradtam úgy, hogy nem volt, ahol aludnom. A bentlakásba nem szabadott bemennem, de egy osztálytársam, Szentpáli Ildikó vállalta, és beloptak, két éjjel ott aludtam, harmadik nap észrevették, már nem lehetett, s akkor jött a brassói evangélikus papnak a lánya, ő hívott, hogy egy hétre menjek hozzájuk. Végül öt évig laktam náluk. Egész életem legszebb öt éve: szeretetet, jóságot kaptam, tanultak velem, törődtek velem. Most is testvéreimnek tartom őket.” Ennek a családnak köszönheti azt is, hogy elvégezte Brassóban az egészségügyi technikumot, nőgyógyászati asszisztensnő lett, s ez rengeteg szépséget, elégtételt hozott az életébe. Szíve szerint francia—magyar szakos tanárnak tanult volna, de származása miatt esélye sem volt egyetemre bejutni, így nem is próbálkozott.
Dorudzsában felnőni
Családjukban is akadt, aki ,,nem volt ennyire szerencsés” — mondja. „Édesapám testvérének a lánya szenvedett a legtöbbet. Tizenegy éves volt, amikor levittek, és ott volt végig, 13 és fél évet, úgyhogy naponta hatvan veder vizet hordott a disznóknak. Olyan élete volt, hogy azt elmondani sem lehet, annyit dolgozott, mint egy állat, és nagyon szomorú asszony lett. Hozzá képest, amit mi megéltünk, az semmi. Később soha nem beszélt még a gyermekeinek sem arról az időszakról, azt mondta, kitörölte az életéből. Mikor visszakerült is, nehéz volt, csak hat osztályt járt, alig tudtuk elintézni Brassóban, hogy levizsgázzék, és meglegyen a hét osztálya, s valamilyen munkára felvehessék. Nagyon nehéz élete volt. Nagyon megviselte a testvéremet is, nálam sokkal jobban. Nem is szeret beszélni róla, találkozókra sem jön el. Másképp érintette a dolog.
A Beczásy házaspár végül 13 és fél év után szabadult a dobrudzsai kényszerlakhelyről. ,,Édesanyám 13 és fél évig volt ott úgy, hogy soha nem hagyta el a telepet. Nem lehetett jönni-menni, a személyibe beütött D. O. (domiciliu obligatoriu — kényszerlakhely) azt jelentette, hogy a háromosztályos rendőrnek kellett engedélyeznie azt is, hogy valaki Brăilára, az orvoshoz menjen. A szüleim mindenről lemondtak, hogy mi tanulhassunk.” Tizenhárom év maradt ki a közös életükből, tizenhárom döntő esztendő. Felnőttek, boldogultak, de nem múlt el nyomtalanul az az időszak. Beczásy Tánya szerint az egész generációjuk frusztrálttá vált, a család és a mindennapi szeretet hiánya miatt nem alakulhatott ki az a modell, amely összetarthatta volna később saját családjukat. Többnyire elváltak, s még gyermekeiket is kísérti ez, hisz továbbadni sem tudták az igazi családképet. Ma már Dálnokon él, az egykori családi birtokot még a hosszú életet, 99 évet megért édesapjának sikerült visszaszereznie. Derűvel, humorral idézi fel a szomorú történéseket, amelyek gyökeresen megváltoztatták életét, a rendszerre sem haragszik már, amely tönkretette gyermekéveit, fiatalságát.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tisztelt Köztársasági Elnök úr! Tisztelt Meghívottak! Kedves barátaim!
Nincs külön magyarországi és külön határon túli magyar ügy. Csak egy magyar ügy.
És ha ez így van, akkor nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy az általunk vallott egységes magyar világ eszménye és valósága a Kárpát-medencében nem csak nyelvi, kulturális, mentális egységen alapul, hanem egyfajta politikai sorsközösségen is, amelyen belül a gondok is azonosak: a népképviselettel való gátlástalan visszaélés és a közösség idegen érdekeknek történő könyörtelen kiszolgáltatása nem pusztán magyarországi politikai jelenség, amely az országhatároknál megáll, hanem kisebbségi magyar politika jelenidejű valósága is. Széplelkűségből fakadó illúzióknak, tájékozatlanságból eredő naivitásoknak és pótcselekvésként használt kettős mércéknek már nincsen tovább helye.
Éppen ezért az egy magyar világ jegyében kérjük, hogy az alkotmányozási folyamatban vegyék figyelembe a határon túli magyarok véleményét is, hiszen az autonómia törekvéseket a magyar alkotmányban szentesíteni kell, az anyaországot, mint oltalmazó hatalmat, ezirányú kötelezettségekkel kell felruházni.
Magyarországnak az így vállalt kötelezettségeinek eleget kell tennie úgy a magyar-magyar, mint a nemzetközi kapcsolatokban.
És így Erdélyben illetve Székelyföldön támogatásra érdemes a hármas szintű autonómiatörekvés, amelyet zászlójára tűzött a választás szabadságát hirdető Magyar Polgári Párt, mely párt Székelyföld regionális státusát a romániai régiók kialakításának folyamatában, lakosságának azon történelmi óhajára alapozva szorgalmazza, hogy az autonómiát több rendben igényelte.
Az állampolgári kérdés kapcsán, a köszönet hangján túlmenően szorgalmazzuk ennek tartalmi kibontását is. Mert az állampolgárság kiterjesztésének legnagyobb hozadéka, egy valamennyi magyar embert számbavevő kataszter felállítása. Szabó Dezső mondja, hogy „Minden magyar felelős minden magyarért“. Így az állampolgárság többek között jelenti a választójogot és a választhatóság jogát is. Tehát szükségesnek tartjuk, hogy mi, erdélyi és székelyföldi magyarok teljes joggal részt vegyünk és részt vállalhassunk a magyarországi általános választásokon. Mi nem a felsőház visszaállítását/életrehívását, hanem a képviselőházban a határon túli magyar közösségek számára fenntartott helyek biztosítását szorgalmazzuk.
És ha állampolgárság, akkor szólnunk kell a munkavállalás és a szociális védőháló kiterjesztéséről is. Ha állampolgárság, akkor az nem csak jogokról, hanem kötelezettségekről is szól. Így például, ha hozzájárulunk a kockázati közösség kiterjesztéséhez és befizetővé válunk, akkor ki kell terjeszteni számunkra az egészségügyi ellátást is. És ha a befizetések során az Országos Egészségügyi Pénztár több tízezer, esetleg százezer ügyféllel bővül, akkor máris aktuális a költségek racionalizálása érdekében egy, az OEP által finanszírozott székelyudvarhelyi kórház felállítása.
Igen, szóltam a védőháló kiterjesztéséről, mert a demográfiai kérdések még súlyosabbak határon túl, mint az anyaországban. Mert Székelyföld addig magyartöbbségű, amíg itt él 700-800 ezer magyar, míg Magyarország akkor is magyar, ha nem tíz millió fölötti, hanem éppen tíz millió alatti a lakósság lélekszáma.
Idehaza is lényegi lépésekre van szükség. Véleményünk szerint a szórványvidék magyar gyerekeit Székelyföldre kell hozni tanulás céljából. Ha itt szocializálódnak, , itt vernek gyökeret, kevésbé veszélyezteti őket az asszimiláció illetve a kivándorlás veszélye. Fel kell állítani a szórványkollégiumokat Székelyföldön és az otthon maradt gyerekek számára egyaránt. Talán ez volna a járható út a csángó gyerekek/fiatalok esetében is. Valamennyi székelyföldi városnak részt kell vállalnia ebben a programban.
Közös erővel tovább kell fejlesztenünk a Sapientia és a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája által működtetett egyetemi hálózatot. Kötelességünk küzdenünk az Állami Magyar egyetem visszaállításáért.
A legsikeresebb erdélyi magyar sportágakat is támogatni kell. Ez erősíti az itt élő emberek hitét, önbecsülését és székelyföld hírét és tekintélyét is segíti. A fiataloknak példát állít. Így törekedni kell arra és minden eszközzel támogatni kell, hogy a mindenkori „román” bajnok például jégkorongban és teremfutballban székely csapat legyen.
Javasolom egy jégkorong- illetve egy futballakadémia felállítását Csíkszeredában illetve Székelyudvarhelyen. Ezek komoly háttérintézményei lehetnek a magyarországi élsportnak. És a székely-magyar válogatott mérkőzésekkel erősíteni tudjuk az együvé tartozás élményét is..
Székelyföld gazdasági törekvéseit erősíti, ha magyar állami tulajdonban lévő vállalat(ok) (pl. MVM) biomassza alapú, zöld energia termelését célzó hőerőműveket telepít Gyergyó-, Udvarhely-, Csík- és Kézdiszék központjaiba. Ezen erőművek hátországát biztosítaná a jóváhagyott üzemtervek szerinti ésszerű erdőgazdálkodás. Sőt, a hulladék fának ma nincs is más piaca. Hargita megye energiaszükséglete 40MW/év. Egy-egy 10 MWattos erőművel számolva elmondhatjuk, hogy komoly lépést teszünk a régió energetikai függőségének lazításában is.
De magyarországi tőkével kellene értékesíteni továbbá a víz-és ásványvíz kincseinkben, illetve a turizmusban rejlő lehetőségeket is.
Repülőteret Székelyföldnek! Erre a legalkalmasabb terület Székelyudvarhely és Csíkszereda közötti 13/A országút mellett fekvő, Cekend-tető. A magyar –magyar kapcsolatok legfontosabb infrastrukturális megvalósítása lenne. A reptérnek kijelölt hely gyakorlatilag Székelyföld mértani közepe és egy órára csökkentené a Budapest-Székelyföld utat. A nagy út, egy rövid utazás és „schengen” után Székelyföld gyakorlatilag a magyar világ részévé válik.
A székelyföldi és erdélyi gazdák megsegítésére, az általuk megtermelt javak értékesítésére érdemes lenne felépíteni egy SZÖVETKEZETI HÁLÓZATOT. A gazdáknak a dolguk a termelés, a szövetkezeté pedig az értékesítés volna.
SZÉKELY PÉNZ; azaz pénzt helyettesítő utalvány bevezetése:
A mai romániai gazdasági helyzetben elengedhetetlen a székelyföldi, erdélyi kis- és középvállalatok megsegítése. Amikor az ország eladósodott, amikor a kereskedelmi bankok kizárólag csak az államot hitelezik, fel kell állítani egy szövetkezeti bankot, amely a nagy erdővagyonokkal rendelkező közbirtokosságok bevonásával (részvényesekké válnának) és a „székely pénz” –pénzt helyettesítő utalvány- kibocsátásával segíteni tud a munkahelyek megtartásának és gyarapításának szempontjából oly fontos vállalkozásoknak.
És, hogy éljünk – tovább éljünk a modern világ eszközeivel javaslom, hogy Székelyföld autonómiatörekvéseit erősítendő, filmesítsük meg a székelység több, mint ezeréves szabadságharcát. A példa kedvéért mondom, hogy kérjünk föl Csaba királyfi szerepére egy Mel Gibson-i szereplőt és egy hollywoodi produkcióval feledtessük „drakulát” és helyezzük a világ szeme elé a székelyek „szabadságharcát”.
Ez és hasonló feladatok (melyeknek további felsorolását az idő rövidsége nem teszi lehetővé) elvégzésére javaslom informálisan egy székelyföldi és egy erdélyi „kormányhivatal” (alapítványi vagy egyesületi formában) felállítását, mellyel érzékelhetővé tesszük az itt élő magyarság számára, hogy a „jövő elkezdődött”.
A nemzeti integráció rajtunk is áll, de Magyarország, mint édes-anyaország nélkül mindez elképzelhetetlen.
Adja a Jó Isten, hogy így legyen!
Szász Jenő a Magyar Polgári Párt elnöke, erdon.ro

Kezdik az aláírásgyűjtést
Várhatóan január második felében kezdik meg az aláírásgyűjtést az új párt bejegyzéséhez. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) január 15-én tart választmányi gyűlést, ekkor döntenek a konkrét cselekvési tervről.
A megyei elnökök feladata megszervezni az aláírásgyűjtést, ám nem kötelesek csatlakozni az új politikai alakulathoz — mondta Jakabos Janka, az EMNT háromszéki elnöke. Azt már tudják, hogy a megyében 4000 aláírást kell összeszedniük — 2000-et Sepsiszéken, 1200-at Kézdiszéken, 500-at Erdővidéken és 300-at Orbaiszéken —, és bíznak benne, ez nem okoz majd nehézséget, bár elismerik, néhány éve sokkal könnyebb volt az MPP bejegyzéséhez szükséges aláírások gyűjtése, azóta az emberek elkeseredettebbek, reményvesztettebbek lettek, sokan elfordultak a politikától. Az EMNT december elején, székelyudvarhelyi kongresszusán döntött arról, hogy kezdeményezi és támogatja a Tőkés László értékrendjét vállaló és képviselő Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését. Toró T. Tibor ügyvezető elnök korábban kifejtette, 2011 elején, három-négy hónap alatt szándékoznak összegyűjteni az új párt bejegyzéséhez szükséges aláírásokat, meglátása szerint ,,ha ennyi idő alatt nem sikerül, akkor fél év vagy egy év sem elegendő". A romániai párttörvény szerint egy új politikai alakulat hivatalosításához összesen 25 000 aláírást kell összegyűjteni az ország tizennyolc megyéjében és a fővárosban. Megyénként legalább hétszáz aláírásnak kell szerepelnie a listákon.
Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A székely társadalom (Különböző székely csoportok, 1.)
A székelyek településmódjáról találóan állapítja meg Rásonyi László: "A település a katonai beosztás állandóságának biztosítására teljes szabályossággal történt. A letelepítendő törzsszervezeti egységek számát és létszámát nivellálták. Kisebb területi egységekbe minden ágból egy falu települt be, tehát a törzsszervezeti egységek egyenletesen összekeveredtek."
Tény, hogy a mai Székelyföldön az első független jogállású székely ispánról az első okleveles említésünk 1235-ből való. Persze, ez nem azt jelenti, hogy a székelyeknek korábban nem volt ispánjuk. Az Altaichi évkönyv az 1039-es évnél említést tesz egy sebesi "marchio" határispán haláláról. Természetesen ez sem jelenti azt, hogy a sebesi székelyek csak a 11. század első felében telepedtek le Szászsebes vidékére. Véleményem szerint a sebesi, orbai és kézdi székelyek 932 táján kerültek Dél-Erdélybe, Bogát Gyula győztes bolgárellenes háborúja idején. Tehát a dél-erdélyi székelyek nem a köztudatban ismert 11. század végi telepítés székelyei. E sorok írója úgy gondolja, hogy a szakirodalomban emlegetett Szent László korabeli telepítés székelyei a telegdi székelyek voltak. A nyelvészeti kutatások, az összehasonlító vizsgálatok különböző székely csoportokat különböztetnek meg. A székely nyelvjárások vizsgálatával kimutatható, hogy a székely nemzetségek a Székelyföldre való áttelepítés előtt a Kárpát-medence melyik térségében laktak. Mivel bizonyos székely közösségek a korábbi lakóhelyeiken maradtak, a beszélt nyelvjárás alapján feltérképezhető a mai Székelyföldön élők származási helye. A székelyek korábbi lakóhelye volt az Őrség, Sopron, Vas és Zala megye, Kisalföld, Csallóköz, a Dráva vidéke, Nagyszalonta, Gyula és Sarkad vidéke, Székelyhíd és Debrecen térsége, valamint Kalotaszeg. Az érdeklődők számára megemlítek néhány nyelvészeti kiadványt, amelyek ezt igazolják. Természetesen, a nagyszámú szakmunka felsorolására nincs tér, de a hozzáférhetőbbek közül kiemelném a Sántha Attila által összeállított Székely szótárat, a Gálffy Mózes és Márton Gyula által kiadott Székely Nyelvföldrajzi Szótárat és a Szabó T. Attila által összeállított Erdélyi Magyar Szótörténeti Tárat. Székelyföld a székely nyelvszókincs alapján több földrajzi-néprajzi tájegységre osztható. A székelyföldi nyelvjárások Sántha Attila Székely szótára szerint a következők: 1. Marosszék és fiúszéke, Szeredaszék (Nyárád mente). Külön néprajzi táj a Kis-Küküllő és a Korond-patak völgyében a Sóvidék; 2. Udvarhelyszék és fiúszékei: Keresztúrszék és Bardocszék. Itt külön néprajzi táj a Fehér-Nyikó, valamint a Homoród mente; 3. Sepsiszék és fiúszéke, Miklósvárszék; 4. Kézdiszék, melynek keretében külön egységként kezelhető az ún. Szentföld; 5. Orbaiszék; 6. Csíkszék és fiúszékei, Gyergyószék és Kászonszék. Ha kisebb lélekszámban, de ma is élnek székely származású és tudatú magyar csoportok a Barcaságon, Fogarasföldön és a Szászföldön. Nyelvjárásuk őrzi a székely nyelvi jellegzetességeket. Ők a Dél-Erdélyben maradt sebesi, orbai és kézdi székely nemzetségek leszármazottjai. A székelyre utaló egyik írásos feljegyzés Szászsebesre vonatkozik, a város egyik negyedét 1709-ben Székely negyednek nevezték, később ennek emlékét őrzi a Székely utcanév. A város környékén találunk székely településneveket is, köztük Kálnok, Árkos, Réty és Egerpatak sepsiszéki településekét. Kelnek, Recs, Egerbach ma is fennálló települések. Árkos nevét pedig a Déli-Kárpátokban eredő pataknév, a Valea Archişelor őrzi, de két Árkos nevet viselő település léte is bizonyított. Az egyik a mai Săliştea, a Románárkos és a hajdani Szászárkos, valamint egy elpusztult település Alvinc közelében. Egy Egerbach (Egerpatak) nevű patak Szászsebestől északra ömlik a Székás-patakba. A sebesi, orbói és kézdi székelyek dél-erdélyi jelenlétét régészeti leletek is igazolják. A 12―13. századfordulón épült szász templomok alatt és körül magyar, azaz székely temetők pénzei, valamint a hajkarikás temetkezés utal arra, hogy itt korábban, a 11. és a 12. század folyamán székely lakosság élt. Ásatásokat végeztek Szászsebes (Mühlbach), Medgyes (Mediasch) és Szászorbó (Urwegen) templomainál, ahol korai fátyoltűk kerültek elő. Szászkézden (Keisd) bronz ereklyetartó keresztet találtak. A Kelnek (Kelling), Szászfehéregyháza (Weiskirchen/Deutschweskirch) templomainál végzett régészeti kutatások során előkerült leletek a hajdani székely települések létéről tanúskodnak. Úgy tűnik, hogy Szászváros és Kőhalomszékben hajdanán jelentős lélekszámú székelység közé telepedtek le a szászok. Erről tanúskodnak a magyar nyelvből átvett helynevek: Tekes, Hamruden, Halmagen, Scharosch, Wassied, Broos.
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Pártos ünneplés Erdély-szerte
Ünnepi hangulatban, de korántsem feszültségektől mentesen telt március 15-e Erdélyben. Több városban külön ünnepeltek a magyar szervezetek, Kézdivásárhelyen viszont egységesen hátat fordítottak a civilek a politikusoknak.
Marosvásárhely: párhuzamos megemlékezések
Több helyszínre is ünnepi rendezvényt szerveztek tegnap Marosvásárhelyen: emiatt kevesen jelentek meg a városi RMDSZ-tagszervezet és az MPP által szervezett megemlékezésen. Népesebb közönség csak a délutáni, megyei RMDSZ által rendezett ünnepségen volt. Az idei megemlékezést az tette különlegessé, hogy most először piros-fehér-zöld szalaggal díszített koszorúkat helyezhettek el az ünneplők a hadsereg tulajdonában lévő Görög-ház falára.
Itt emléktábla emlékeztet arra, hogy Petőfi Sándor innen indult a segesvári csatába. Andrássy Árpád, a 7-es Számú Általános Iskola igazgatója a tanulók és a pedagógusok nevében kérvényezte a hadügyminisztériumtól a koszorúzást, az illetékesek pedig, a magyar nemzeti ünnepre való tekintettel, jóváhagyták a megemlékezést.
Az RMDSZ szervezésében a székely vértanúk emlékművénél Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács elnöke nyitotta meg az ünnepi szónoklatok sorozatát, aki az összetartozás, a szülőföld iránti szeretet, a „feltöltekezés napjának” nevezte március idusának ünnepét. Traian Băsescu üzenetét Szabó Árpád, alelnök, míg Emil Boc miniszterelnök szavait Bárczi Győző alprefektus tolmácsolta.
A megemlékezésen részt vett Füzes Oszkárné Bajtai Erzsébet. A magyar nagykövet felesége Schmitt Pál üdvözletét hozta, illetve felolvasta Orbán Viktor üzenetét. Bajtai hangsúlyozta: most a magyar nemzet „demokratikus egyesítése folyik”, de ez a folyamat – emlékeztetett a szónok – ugyanakkor „harc is, amit békésen kell megvívni”.
Csegzi Sándor alpolgármester a magyarság korszerű gondolkodását emelte ki beszédében, az elöljáró úgy fogalmazott: a történelmi viszontagságokon a haladó világlátás segítette túl a magyar nemzeti közösséget. Az MPP, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a református és az unitárius egyház, valamint a Siculitas Egyesület a Petőfi-szobornál külön ünnepelt. A rendezvényen jelentős számban vettek részt a Jobbik Magyarországért Mozgalom jelképeit és a Magyar Gárda egyenruháját viselő demonstrálók is, akik árpádsávos zászlókkal tüntettek.
Kézdivásárhely: hitelüket vesztették
A Kovászna megyei kisvárosban a Gábor Áron téren népes közönség gyűlt össze a nemzeti ünnep tiszteletére: becslések szerint 10 ezer ember volt kíváncsi a helyi iskolák, a környező falvak és a 15. székely határőr-gyalogezred hagyományőrző csoportjainak a bevonulására. A kulturális műsor végén azonban, amikor a politikai szónoklatok kezdődtek, harmadára csökkent a résztvevők száma: vélhetően a napokban kirobbant korrupciós botrány miatt fordítottak hátat a civilek a politikusoknak.
A helyi önkormányzatot Szarvadi József alpolgármester képviselte, aki beszédében az egységet, a közösen kiharcolt eredményeket nevezte az 1848-as forradalom legfontosabb hozadékának, a jelen legfontosabb örökségének. Bardócz Csaba református lelkész, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kézdivásárhelyi elnöke a márciusi ifjak szellemét idézve 12 pontban foglalta össze, hogy 2011. március 15-én mit kíván Kézdiszék.
Beszédében utalt Rácz Károly kézdivásárhelyi polgármester korrupciós ügyére is, amikor kifejtette: „kívánjuk, hogy vezetőink ne a pártért és saját érdekeikért, hanem az emberekért, értünk cselekedjenek”. Bokor Tibor RMDSZ-es szenátor a magyar nemzet szabadságszeretetéről és az összefogás erejéről beszélt. Sepsiszentgyörgyön mintegy hatezer ember ünnepelt, a kézdivásárhelyinél érezhetően derűsebb, bizakodóbb hangulatban.
Jelentős számú közönség kísérte figyelemmel az egész napos programsorozatot. Beszédet mondott Tamás Sándor háromszéki tanácselnök, aki a nemzetek közötti összefogás fontosságára, a lengyel–magyar barátság felemelő példájára és Székelyföld forradalmi örökségére emlékeztetett. Sajátos szempontból emlékezett Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki kifejtette: „miközben emlékezünk a harcban jeleskedő ifjak tetteire, sokszor megfeledkezünk azokról a nőkről, akik kitartóan hazavárták férjüket a harcokból, akik odaadták az utolsó kanalakat is a házból, hogy legyen miből Gábor Áron ágyút öntsön.
Azokról a nőkről, akik eltemették szeretteiket, akik megözvegyülten a forradalom áldozataiként éltek keserves életet, nevelték árva gyermekeiket, és akik a jövő nemzedékek számára átmentették a szabadság nemes eszméjét”. Az elöljáró hozzátette: 1848-ban is fontos kérdés volt Erdély ügye, akkor is a nemzet politikai egysége lebegett mind a budapesti forradalmárok, mind a székelyföldi szabadságharcosok szeme előtt.
Most újra olyan időszakot élünk – fogalmazott az elöljáró – amikor, a 12 pontban megfogalmazott kérésnek megfelelően, egyfajta unió jön létre Erdély és Magyarország között. Most a kettős állampolgárság intézménye teremt hidat az emberek között.
Kolozsvár: kalács és tea
A Szamos-parti városban családias hangulatú ünnepség zajlott tegnap. A Biasini szálloda előtt László Attila alpolgármester szónokolt. „Sajnos nem mindig tudunk felhőtlenül ünnepelni. Mindig vannak, voltak és lesznek olyanok, akik szívesen zavarják meg mások közös örömét. Annak idején Petőfiék is szembesültek azzal, hogy forradalmi ünnepüket megzavarták, és nekünk kolozsváriaknak sem ismeretlen ez a jelenség.
De mi az ünneprontókat, zavargókat lenézzük és megvetjük. Ezen az ünnepen lehet megidézni és felidézni de beidézni, és felróni nem” – mondta a politikus, aki hangsúlyozta: senki sem szabhatja meg, hogyan ünnepeljen a magyar közösség. Kelemen Hunor kulturális miniszter üdvözlő levelét Molnos Lajos költő tolmácsolta. A tárcavezető levelében arra emlékeztette a kolozsváriakat: húsz éve szabad ünnep március 15-e, ám a történelmi évforduló üzenete elhalványulhat.
Az egykori forradalomnak új értelmet adott az 1989-es romániai rendszerváltás, Kelemen Hunor úgy véli, azóta az erdélyi magyarság a fennmaradásért folytatott küzdelemben él. A kolozsváriak a Deák Ferenc utcában levő Bem-emléktábla előtt is lerótták kegyeletüket tegnap: a résztvevőket egy szelet kaláccsal és meleg teával vendégelték meg a szervezők.
Szatmár: román–magyar béke
A román–magyar megbékélés jegyében zajlottak az ünnepségek Szatmár megyében. Erdődön szinte több román, mint magyar nemzeti szalagos koszorú került tegnap Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szobrának talapzatára. Huszonegy évvel az atrocitásokig fajuló etnikai zavargások után teljes egyetértésben ünnepelték a márciusi forradalmat a helyi románok és magyarok.
A koszorúzáson megjelentek az önkormányzat román tagjai, és a többségében román fiatalokból álló fúvószenekar Cacu Mircea karnagy vezényletével megzenésített Petőfi-verseket adott elő. A megyei tanács liberális alelnöke, Ştef Adrian is beszédet mondott, közösen koszorúzott a két magyarországi testvértelepülés, Szakoly és Napkor vezetőivel.
A megyeszékhelyen, Szatmárnémetiben Schönberger Jenő katolikus püspök és Kovács Sándor református esperes imájával kezdődött a megemlékezés. A helyi felszólalók mellett beszédet mondott Tilki Attila Fehérgyarmat polgármestere, a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke is. Az ünnepi hangulatot a Bartók Béla kórus fellépése, valamint a Harag György Társulat előadása biztosította.
Nagyenyed: diákoknak szólt
A civileké volt a főszerep Nagyenyeden: az ünnepi műsort a Bethlen Gábor Kollégium diákjai nyitották meg. A forradalom előtt tisztelgők meghallgatták a középiskolások számára kiírt Pápai Páriz Ferenc-pályázat értékelését. Szőcs Ildikó igazgató a magyar forradalom jelentőségét méltatta, beszédet mondott Kováts Krisztián megyei RMDSZ-elnök is. A kollégiumi megemlékezést Boros Emese népdalénekes műsora egészítette ki. A tisztelet virágait a vártemplomban található Széchenyi István- domborműnél helyezték el a résztvevők.
Székelyudvarhely: megköszönték
Tegnap a Márton Áron téren emlékeztek a székelyudvarhelyiek. Beszédet mondott Ladányi László, Hargita megye prefektusa, Bunta Levente polgármester és Mátyás Károly főesperes is. Koszorúztak a magyar politikai szervezetek helyi képviselői, a civil szervezetek tagjai, az iskolák, illetve művelődési intézmények vezetői is. Mátyás Károly katolikus főesperes beszédében kiemelte, hogy az emberi szabadság külön ünnepnapot érdemel.
Sokszor nehezebb feladat az egyéni szabadság kivívása, mint egy közösség szabadságáért harcba szállni – emlékeztetett az egyházi elöljáró – mert nehéz feladni az önös érdekeket. Bunta Levente köszönetet mondott a magyar államnak a magyar állampolgárság biztosításáért. A politikus úgy vélte: fontos, hogy úgy lehetnek magyar állampolgárok az erdélyiek, hogy nem kell elhagyniuk szülőföldjüket. Bunta kitért továbbá arra: a mindenkori magyar kormány felelős az erdélyiek egységéért.
Nagyvárad: pártos emlékezők
A párhuzamos ünneplés jegyében telt március 15-e Nagyváradon is. Ünnepi megemlékezést, koszorúzást tartottak a rogériuszi református templom melletti honvédemlékhelyen, Rulikowszky Kázmér síremlékénél, Nicolae Bălcescu és Szacsvay Imre szobránál, majd huszárok, cserkészek vonultak végig a Fő utcán a Petőfi szoborig. Az RMDSZ politikusai – Kis Sándor, a Bihar megyei tagszervezet elnöke, Bíró Rozália alpolgármester – az összefogás és a forradalmi örökség fontosságára hívták fel a figyelmet.
A magyar nemzeti ünnepen a helyi román politikai élet szereplői is képviseltették magukat, Traian Băsescu államelnök üzenetét Gavril Ghilea prefektus olvasta fel. Az EMNT is több helyszínen volt jelen: a szervezet által rendezett ünnepségek díszvendégeként Pelczné Gáll Ildikó európai parlamenti képviselő, a Fidesz alelnöke volt jelen Nagyváradon. Új Magyar Szó (Bukarest)

Végre kell hajtani a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés határozatait – Felhívás
Felhívás Székelyföld választópolgáraihoz és az önkormányzati választások jelöltjeihez
2009-ben a Székely Nemzeti Tanács azzal a céllal kezdeményezte a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés életre hívását és működtetését, hogy az önkormányzatokat bevonja az autonómia küzdelembe, megteremtse az autonómia intézményeinek előfutáraként a régió elő-parlamentjét, világossá tegye, hogy az önkormányzatok cselekvően fel fognak lépni a közigazgatási reform során Székelyföld területi integritása mellett, és az önkormányzatok révén máris megkezdi valóra váltani Székelyföld autonómia statútumából azt, ami az önkormányzatok hatáskörén belül valóra váltható. Az önkormányzati választások előtt, mielőtt a jelöltek a programjaikat kidolgozzák, mielőtt a választók az elvárásaikat megfogalmazzák szükséges leszögezni: ezeket a határozatokat a választási előkészületek során iránymutató elvekként kell kezelni:
1. Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni Románia számára is, amelynek megfelelően, a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell.
2. Székelyföld önkormányzatai támogatják a Székely Nemzeti Tanácsnak Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezetét, amelyet az autonóm Székelyföld alaptörvényének tekintenek, minden rendelkezésükre álló törvényes eszközzel segítik annak parlamenti beterjesztését, beleértve egy állampolgári törvénykezdeményezés támogatását. Településeiken népszerűsítik a tervezetet, terjesztik nyomtatott és digitális változatát, előadásokat szerveznek, hogy a választópolgárok azt minél alaposabban megismerhessék.
3. Népszavazásokat írnak ki Székelyföld településein a közigazgatási határok megváltoztatására vonatkozóan, hogy Székelyföldet különálló, autonóm közigazgatási egységként törvény által létre lehessen hozni. Vállalják a népszavazások megszervezését, bírósági meghiúsításuk esetén pedig közösen fordulnak az Európai Tanács Parlamenti Közgyűléséhez, hogy ezúton bírják rá a román hatóságokat Románia nemzetközi kötelezettség vállalásainak tiszteletben tartására.
4. A magyar nyelv hivatalos nyelv Székelyföldön, jogállása azonos az állam hivatalos nyelvével. Székelyföld minden polgárának joga van szabadon, azonos feltételek mellett használni szóban és írásban mindkét nyelvet. Székelyföld önkormányzatai biztosítják mindkét nyelv természetes és hivatalos használatát, elfogadva minden olyan rendszabályt, amelyre szükség van megismerésük érdekében, megteremtve minden olyan feltételt, amely garantálja teljes egyenlőségüket. A Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés Házbizottsága az önkormányzatok szakértőivel közösen meg fogja határozni a közhivatalnokoknak azt a körét, amelynek kötelező módon beszélnie kell mindkét nyelvet: akik esetében a két nyelv ismerete a szakmai kompetencia részét képezi.
5. – A Székely Himnuszt, Székelyföld himnuszának nyilvánítják. - A Székely Nemzeti Tanács által 2004. január 17.-én elfogadott címert, zászlót és lobogót Székelyföld címerének zászlajának és lobogójának nyilvánítják, - A SIC rövidítést, Székelyföld rövidített regionális jelzésének nyilvánítják, és nemzetközi szabványosítását minden eszközzel segítik.
6. A székely székek önkormányzatai, sajátos regionális érdekeik megjelenítésére, közös érdekeik védelmére, közös programok végrehajtására nyolc önkormányzati társulásba tömörülnek. Ezek az önkormányzati társulások a következők: Bardóc-Miklósvárszék, Barót székhellyel, Csíkszék, Csíkszereda székhellyel, Gyergyószék, Gyergyószentmiklós székhellyel, Kézdiszék, Kézdivásárhely székhellyel, Marosszék, Marosvásárhely székhellyel, Orbaiszék, Kovászna székhellyel, Sepsiszék, Sepsiszentgyörgy székhellyel, Udvarhelyszék, Székelyudvarhely székhellyel. 7. A Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlést a székelyföldi közélet konszenzusra épülő intézményi keretének tekintik, a közösen hozott döntéseket végrehajtják, A Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés évente legalább egyszer rendes munkaülésre ül össze
8. Programot dolgoznak ki azokkal a feladatokkal, amelyet az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának Regionális Kamarájában, valamint az Európai Parlament Régiók Bizottságában az elkövetkező időkben végezni kell. Megkereséssel fordulnak az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése és az Európai Parlament magyar képviselőihez, hogy Székelyföld autonómiatörekvését képviseljék, és közös programokat dolgozzanak ki Székelyföld népszerűsítése és regionális önkormányzásának valóra váltása érdekében. 9. Március 15. helyi jellegű hivatalos ünnep, s mint ilyen, munkaszüneti nap Székelyföldön.
Felkérjük Székelyföld választópolgárait, hogy tekintsék a fenti határozatokat minden jelölt számára kötelezőnek, kérjék tőlük számon, és csak olyan jelöltre szavazzanak, aki ezeket a programjába foglalta. Felkérjük Székelyföld önkormányzati tisztségviselőit, hogy a választásokig hátralevő időben tegyenek konkrét lépéseket a fenti határozatok gyakorlatba ültetésére. Felkérjük a pártok vezetőit, a székelyföldi közélet személyiségeit, az önkormányzati választások jelöltjeit, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket, hogy a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés fenti határozatcsomagja a 2012-es önkormányzati választás elvi eszmei iránytűjévé váljon.
Marosvásárhely 2011. szeptember 01.
Izsák Balázs a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Erdély.ma

Hagyományőrző és közösségépítő rajt Kézdiszéken
A kézdivásárhelyi Kézdiszékért Egyesület „Kukoricatöréstől farsang farkáig” címmel hagyományőrző és közösségépítő programot indít. A Kézdiszék településeit átfogó program ez év októberétől jövő év februárjáig a népi kalendárium jeles napjaihoz kapcsolódó kulturális, ismeretterjesztő és hagyományőrző rendezvények során szólítja meg a környező települések lakóit. A program a jelképes értékű sósmezői Hősök temetőjében tett történelmi látogatással vette kezdetét.
Az Ojtoz völgyében fekvő Sósmező a történelmi Kézdiszék Moldva felé vezető határátkelője és vámállomása volt az 1850-es években, a trianoni határmódosítást megelőzően Háromszék legkeletibb településeként Kézdivásárhely járásához tartozott. Ennek okán a Kézdiszékért Egyesület feladatának tartja kegyelettel őrizni azok emlékét, akik életükkel fizettek a magyar hazáért, s akiknek neveit ma a poraik fölött őrködő kőkeresztekről szorgos kezek kitartó munkával tűntetik el.
Sósmező településen ma már csak románok élnek. A Hősök emlékművén kizárólag román nyelvű feliratok ékeskednek. Míg a Hősök temetőjében frissen festett sírfeliratok hirdetik a román hősök emlékét, a magyar katonák kőkeresztjein ma már alig kivehető sírfeliratok tanúskodnak a valamikori véres áldozatról. A helyzetet megismerve a Kézdiszékért Egyesület célul tűzte ki a Bákó megyei Sósmezőn található Hősök emlékműve, és a temetőben az I. Világháború idején hősi halált halt magyar katonák haló porai fölött őrködő kőkeresztek helyreállítását. A program megvalósulását a Bethlen Gábor Alap támogatja.
Erdély.ma

Százharmincöt éves Háromszék megye
Háromszék nevünk, annak ellenére, hogy tudatos nyelvi alkotás – A Magyar Nyelv Etimológiai Szótára 1571-ből adatolja harom zek alakban –, nyelvünkben olyan makacsul állta a sarat a hatalom- és rendszerváltások szélverésében is, mint egy históriai kapuláb.
Az is. A név a székelyföldi székek területi tagolódására utal, a hadi igazgatás és a törvénykezés földrajzi-közigazgatási kerületére, amely a székely székeknek vármegyéktől való különbözőségét is jelezte. Háromszék esetében arra is, hogy a három székely szék egyesülése révén alakult. Három szavunk önmagában is bűvös szám, erőt, hatalmat sugalló, és ennek is szerepe lehet abban, hogy Háromszék esetében akkor is ebben a nyelvi alakban használták és maradt fenn, amikor nem három, hanem négy székből állt, mert ilyen-olyan adminisztratív és területszervezési históriai manőverek során a Háromszéket alkotó Kézdi-, Sepsi- és Orbai-szék fiúszékekkel egészült ki: Kászon-szék, Miklósvár fiúszék. Háromszék szavunkat aztán az 1968-as megyésítés alkalmával próbálták a magyar nyelvhasználatból kiiktatni. Sikertelenül, mert a történelmünkbe kapaszkodó művekben és a napi szóhasználatban tovább élt és él. Egyébként eltüntetésének felszíni és felszínes "oka" az volt, hogy a Háromszék román szóalakja vulgáris – a Trei-Scaune "három székletet" is jelenthet –, s ezért kell megváltoztatni. A valós ok a szó históriai kötődésének, Háromszék adminisztratív-területi folytonosságának eltüntetési szándéka volt, a román nacionalizmusba ágyazott, "a múltat végképp eltöröljük" ideológia jegyében. Ekkor emelte ki a hatalmi erőszak a vidéki kisváros, Kovászna – eredete a szláv kvász = savanyú víz – nevét az új, tulajdonképpen a régi Háromszék megyével majdnem azonos adminisztratív területi egység megnevezésére. A név a magyar nyelvben a Háromszékhez közel félszáz év után is a rész az egészhezként viszonyul, mert – hogy példálózzunk is – egyet jelent a kovásznai és mást a háromszéki. A népdal Háromszéki piros páris, a Háromszéki kerek erdő kezdősora sem helyettesíthető a "kovásznai" szóval. A Háromszék megye elleni hadüzenet nemcsak erre a szókapcsolatra vonatkozott, hanem általában a Háromszék szóra. Lapunk az 1968-as megyésítés után Háromszék néven indult volna – de nem engedélyezték. Így lett Megyei Tükör, és 1989. december 23-án ezért írtuk ki elsőként a címoldalra az üldözött Háromszék nevet. A székely székekre utaló Háromszéket a Háromszék vármegye megnevezés 1876-ban váltotta fel. Előzőleg ezt a nevet 1784-ben, II. József reformpolitikája is bevezette, az akkori Háromszék vármegye a tulajdonképpeni Háromszékből, néhány Brassó vidéki településből és Felső-Fehér vármegye földrajzilag más megyékbe ékelődött településeiből állt. Rövid idő múlva, a kalapos király halála után azonban visszaállították a régi törvényhatóságokat. A székely székek rendszerére, azaz történelmi folytonosságunkra és az önkormányzatiságunkra utaló megnevezés minden bizonnyal az újabb régiósítási erőszakosságok csapásainak lesz kitéve. (A két világháború között Háromszék a Bukarest központú Bucegi körzethez került, de a Trei-Scaune névhez akkor sem nyúltak hozzá.) Háromszék vármegye létesítésének mostani évfordulós ünneplése ekképpen jelzésértékű, az önkormányzatiság igényének történelmi fogódzókba kapaszkodó kinyilvánítása, amelyek körül őrt állnak veretes históriai szavaink is.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kézdiszentlélek a legmagyarabb község
A még nem hivatalos népszámlálási adatok szerint megyénk legmagyarabb községe a felső-háromszéki Kézdiszentlélek, ahol a magyar lakosság számaránya 99,19 százalék – közölte Tamás Sándor megyeitanács-elnök Dálnokon a kézdiszéki polgármesterek találkozóján.
Az elnök a megyei népszámlálási adatokat is ismertette. Elmondta: az előző népszámlálás óta megyénk összlakossága 222 449-ről 206 884-re csökkent, a magyarok száma tíz év alatt 164 158-ról 152 242-re, míg a románok száma 51 789-ről 45 915-re csökkent. Növekedett ellenben a romák száma: 5980-ról 8290-re. Kézdiszéken a legnagyobb arányban, 2487 személlyel Kézdivásárhely lakossága csökkent, míg 2002-ben 20 488 polgárt számláltak meg a biztosok, jelenleg a város lakossága Nyujtóddal együtt 18 001 fő. A magyarság száma tíz esztendő alatt 18 633-ról 16 505-re, míg a románság száma 1600-ról 1217-re apadt. A romák száma 199-ről 262-re nőtt. Kézdiszéken csupán Torján és Esztelneken nőtt a lakosság, másutt, bár nem látványosan, de csökkent a lélekszám. A románság csupán Lemhényben, Kézdialmáson és Kézdiszentléleken növekedett pár személlyel, a többi községben csökkent. A legtöbb román, 820 Bereckben, a legkevesebb, nyolc Polyánban él. 1500-as lélekszám alatti kézdiszéki község Esztelnek (1188) és Kézdialmás (1312), 2000 alatti Lemhény (1924) és Polyán (1770), 3000 feletti Bereck (3498), Szentkatolna (3351), Csernáton (3954) és Ozsdola (3506), 4000 feletti pedig Torja (4052), Kézdiszentlélek (4665) és Gelence (4722). A romák száma leglátványosabban Ozsdolán növekedett, míg tíz évvel ezelőtt csak 75-en vallották magukat romának, számuk most 819-re nőtt. Az esztelneki, polyáni és lemhényi romák magyar nemzetiségűnek vallották magukat. Megyeszinten a legkisebb település a közigazgatásilag Esztelnekhez tartozó Gyertyános, ahol alig hárman élnek.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fogy a népesség Kovászna megyében
A székelyföldi Kovászna megye „legmagyarabb” községe, ahol a legmagasabb a magyar lakosság számaránya, a felső-háromszéki Kézdiszentlélek. A faluban a magyar lakosság aránya 99,19 százalék – írja a Háromszék című megyei napilap internetes oldalán Tamás Sándorra, a Kovászna megyei tanács elnökére hivatkozva.
Tamás Sándor a népszámlálási adatokat ismertetve elmondta, hogy az előző, 2002-es népszámlálás óta a megye összlakossága 222 449-ről 206 884-re, ezen belül a magyarok száma tíz év alatt 164 158-ról 152 242-re, míg a románoké 51 789-ről 45 915-re csökkent. Növekedett ellenben a romák száma: 5980-ról 8290-re.
A magyaroknál a csökkenés nagyjából 7,3 százalék, a románoknál 11,4, míg a romáknál a növekedés mintegy 38,6 százalék.
A történelmi Kézdiszékhez tartozó Kézdivásárhelyen a magyarság száma 18 633-ról 16 505-re, míg a románság száma 1600-ról 1217-re apadt. A romák száma 199-ről 262-re nőtt. Kézdiszéken két település, Torja és Esztelnek lakosságának száma nőtt. A románság száma Lemhényben, Kézdialmáson és Kézdiszentléleken növekedett néhány fővel, a többi községben csökkenés tapasztalható. A romák száma a leglátványosabban Ozsdolán növekedett: tíz évvel ezelőtt csak 75-en vallották magukat romának, számuk most 819-re nőtt.
Az esztelneki, polyáni és lemhényi romák magyar nemzetiségűnek vallották magukat.
A megyében a legkisebb település a közigazgatásilag Esztelnekhez tartozó Gyertyános, ahol hárman élnek – írja a Háromszék.
Erdély.ma

Frigyre lépni a szülőfölddel – A székelység története: – sikertörténet
Egyed Ákos akadémikus legújabb kötete, A székelyek rövid története a megtelepedéstől 1918-ig (Pallas-Akadémia Csíkszereda, 2006) Székelyföldön sikerkönyv, a hatodik szerzői estre Sepsiszentgyörgyön már az ezres példányszámon felüli újranyomott kötetek kerültek, s a találkozó résztvevői közül többen több példányt is dedikáltattak a szerzővel. A könyv sikerének több összetevője van, mindenek előtt Egyed Ákos személyi hitele, az erdélyi történetírók, a találkozón név szerint is említett Benkő József, Szádeczky Lajos, Orbán Balázs nyomdokain járó írói-emberi következetessége, a szülőföldszolgálat általuk felállított mércéjének tisztelete. A siker forrása az is, hogy az ugyancsak a Pallas-Akadémia gondozásában 1998-ban megjelent két kötetes Erdély 1848-1849 megjelenése után hamarosan közkedvelt, népszerű olvasmánnyá vált, eredményesen tudta összehangolni a tudományos kutatás adatait és tényeit a tudománynépszerűsítéssel. Szóval a „jót, s jól, ebben áll a nagy titok” helyzetével és állapotával van dolgunk, Egyed Ákos oly módon „szánt és vet”, hogy nem kell másra hagynia, könyveivel, tudományos közéleti szerepvállalásaival maga is meghozhatja az áldozatot.
A jeles szerző miért is nevezi szinte kihívásként sikertörténetnek a székelység történetét? A válasz olyan egyszerű, mint amilyen kézenfekvő: a székelység, „annyi balszerencse közt, és oly sok viszály után” mindmáig megmaradt és együtt maradt ősi szállásterületén, a Kárpátok dél-keleti sávjában. A történelmi Erdély magyarsága Székelyföld kivételével elfogyott, sziget- vagy szórványmagyarsággá vált, kisebbségbe szorult.
Egyed Ákos hatalmas történeti tényanyag birtokában gondolja újra, hogy a székelység megmaradásnak mi a titka és mi a nyitja. Könyvét négy fejezetre tagolja. Legelőbb A székelyek a magyar királyságban, ezt követően Az erdélyi fejedelemség korával ismerkedhetünk meg, harmadik históriai stáció A székelyek a Habsburg birodalomban, majd, zárófejezetként A székelyek az Osztrák-Magyar Monarchiában győz meg arról, hogy a székely megmaradás nagy titka az autonómia, az önkormányzatiság, a székely szabadságjogok bármi áron, vérrel, az élet árán is megvédendő következetessége. Miután ezt a tanulságot a könyvből összecsomóztuk, fogalmazzuk meg, hogy a könyv általános sikerének az alapja, az, hogy az olvasó számára egyértelművé teszi: azért alakulhatott így a különböző történelmi korszakokban a székelység sorsa, mert képes volt évszázadok hosszán át arra, hogy az elkerülhetetlen változásokhoz alkalmazkodjon, de szabadságát, közösségi jogait és ennek gyakorlását képes volt fegyverrel, diplomáciával és tollal is megvédeni.
Ez történik a magyar királyság idején a 16. századig, az erdélyi fejedelemség létrejöttéig.
Egyed Ákos a székelység magyar királyságbéli sorsának taglalását megelőzően, bevezető helyett a népcsoport sokat vitatott eredetéről is szól. Ebben a bozótosban az egymásnak feszülő elméletek és ellentétek miatt nehéz ösvényt vágni. A szerző négy székely eredetet firtató históriai áramlatot vázol fel. A sort Anonymusszal nyitja, s amúgy „magyar módra” a Névtelen Jegyzőt nem oktatja ki, „nem leplezi le”, hanem megállapítja, hogy P. Dictus Magister és az őt követők nyomán az egész magyar középkorban szilárdan élt az a hit, hogy a székelyek Attila hunjainak a maradványai. A Névtelen Jegyző szerint tehát a székelyek Pannóniában csatlakoztak a magyar honfoglalókhoz s egyik vezérükkel indultak Erdély felé.
A 13. század jeles krónikaírója, Kézai Simon is azt írja, hogy a székelyek a hunok maradványai, „s mikor hírét vették, hogy a magyarok másodszor is visszatérnek Pannóniába, elébük mentek Oroszország végeire, s miután együttesen Pannóniát elfoglalták, abban részt kaptak, de nem Pannónia síkságán, hanem a blakokkal együtt a végek hegyeiben nyertek osztályrészt.”
A hun származást vallja a későbbiek során a székely történelem és kultúra nagy kutatója, Orbán Balázs, de ezt fogalmazza meg sok jeles erdélyi történetíró is – Nagyajtai Kovács István, Jakab Elek és Kőváry László is.
Egyed Ákos könyvében nyomatékosítja, hogy a székelység többsége ma sem mond le a hun származás hagyományáról, s azt vallja, hogy ez a népcsoport már a magyar honfoglalás előtt a Kárpát-medencében volt.
Ehhez az elmélethez és meggyőződéshez kiegészítésként annyit fűzhetünk hozzá, hogy a mai török népek körében mélyen meggyökerezve él a magyarok, s ezen belül a székelyek hun származása, s Attilát a magyarok és az ótörök népek közös őseként tisztelik. A hun-török rokonság lehetőségét Hóman Bálint sem vetette el.
A történészek jelentős csoportja a magyarsághoz csatlakozott rokonnépnek tartja a székelyeket, a harmadik elmélet szerint a székelyek eredetileg is magyarok. Egyed Ákos kiemelten foglalkozik László Gyula „kettős-honfoglalás” elméletével, majd a maga véleményével zárja az eredetet taglaló fejezetet: „E könyv szerzője olyan „csatlakozott” népet lát a székelységben, amely a magyarral nagyon közeli rokon lehetett, hosszú ideig együtt élt vele, magyar anyanyelvűvé vált, s a honfoglalás előtt betelepedhetett a Kárpát-medencébe, így a csatlakozás már itt történhetett. (kettős honfoglalás). Tény azonban, hogy a székelység, amióta írott történelmünkben feltűnt, magyarul beszélt s magyarságát sohasem tagadta meg.”
A székelység rövid történetének leginkább újragondolt időszaka a népcsoportnak a magyar királyság keretében elfoglalt helye és szerepe, székely identitásának megőrzése, az az időszak, amikor a szállásterületből haza lesz.
A szerző kiemelten foglalkozik az első nagy megpróbáltatással, a tatárjárás és a székelyek viszonyával. Megállapítja, hogy miután megtelepedtek a székelyföldi szállásterületet felosztották a nemzetségek (hadcsoportok) között, tehát már akkor kezdik kialakítani területi-közigazgatási szervezeteiket, a székely székeket. Ezekhez igazították az egyházi és a hadrendszert, a székelység minden tisztséget az önmaga soraiból választott személyekkel töltetett be, kivéve a székely ispánt, akit a király nevezett ki.
A letelepedés első tűzpróbája az 1241-es mongol betörés, a mohi csata utáni kárpát-medencei állapot, amikor is a tatár pusztítások következtében az egész terület siralomvölggyé vált, kivéve terra Siculorum-ot, amelyet, a feltételezések szerint nem ért akkora pusztítás, mint az ország többi részét. Ennek közvetett bizonyítékai vannak: mindjárt a tatárjárást követően a székely csapatok hadjáratokban vesznek részt, V. István király hadi érdemeikért a Kézdi székelyeknek adományozza a mongolok pusztítása miatt lakatlanná vált Aranyos földjét, ahol rövid idő alatt 18 falut alapítottak, s létrehozták a hetedik székely széket.
Székelyföld autonómiájának megalapozása a székely önigazgatás intézményeinek, a székely nemzetgyűlésnek, a székeknek és a falvaknak a rendszerbe szervezése volt, az a folyamat, amelynek eredményeképpen a szállásterületből mintegy évszázadnyi idő alatt létrejött terra Siculorum, Székelyföld, azaz a székely haza. A székelyek a magyar királyság keretében bekerültek az országos társadalmi erők körébe, helyük volt az országgyűlésben. A királyi vármegyéktől elütően minden székely széknek saját hada volt, létrehozták az általános közgyűlés, a nemzetgyűlés intézményét, a székeknek is joguk volt közgyűlések meghirdetésére. Érdekes és izgalmas dolog, hogy az ispán által összehívott nemzetgyűlésnek nem volt állandó székhelye, mai fogalmakat visszavetítve „vándorgyűléseket” is tartottak, s a székelyföldi köztudatban a települések közötti versengésben-vetélkedőkben még ma is sorolják, hogy az adott faluban hány „országgyűlést” tartottak.
A székely településrendszer, a faluhálózat kialakítása, a városok megjelenése, ezek hierarchiába sorolása és megnevezése erős magyar identitásról tanúskodik. Ennek bizonyítására Egyed Ákos Bogáts Dénes nyomán a szállás, falu, község, vár, város szavainkat a legrégibb magyar megnevezések között emlegeti, s ezekhez társítja a települések részneveit, a ház, lak, temető, sír, szer, szeg (falurész), táj, út, határ, dűlő, nyomás szavainkat.
A falurendszer kialakításával a székelység végleg hazát teremtett a maga szállásterületén. Ezt, jellemző módon saját szavaiba öltöztette, önigazgatási szervezettségével, intézményeivel és fegyverrel is védelmezte minden elidegenítési és rombolási szándéktól. A szülőföldhöz ragaszkodás, a szülőföldszeretet ebben a rendszerszerűen megszervezett és működtetett hagyományban gyökerezik.
Szövegemből kiszólva mondom, hogy ez a nyitja annak, hogy amikor a falurombolás, a nyelvi tiltások időszaka ránk rontott, a székelység akár ösztönösen, akár tudatosan úgy védte, védelmezte saját szavait, mint valaha az országhatárt vagy a várait, Kányádival szólva ezekben az ínséges időkben hozzálátott, hogy „begyűjtse az anyanyelvi szókat”. Abban az időszakban, amikor a településneveket – szülőfalunk nevét – nem lehetett magyarul leírni, az újságírók, de mások is kultuszt teremtettek, hogy a jelentéssel bíró gyönyörű tájnevek tömkelegét írásaikba, a közbeszédbe építsék, s ily módon egy tiltott szó mellé testőrként őrző-védő szolgálatot teljesítve tucatnyi szemléletes kifejezést állították.
Számunkra ezért furcsa, hogy a legalattomosabb és eredményesebb falurombolást a szülőföld öleléséből rég kiszakadt csoportosulások a Kárpát-medence sok helyén mondhatni zokszó nélkül vihetik végbe.
Témánkhoz visszatérve Székelyföld katonai szervezettsége, katonai rendje, önkormányzati intézményei, önálló jogrendje, az öröklött szabadságjogok olyan védettséget biztosítottak számára, amely a fennmaradását, s a hatalmas vérveszteségek, az elvándorlás kényszerítő körülményei ellenére a föld megtartó erejét növelték. S amikor az öröklött szabadságjogok, az autonómia veszélybe került, képesek voltak saját elöljáróik, akár a király, később az erdélyi fejedelmek ellen fordulni. Fegyverrel is. De a pártütők ellen is maguk szabtak törvényt. Egyed Ákos „rövid története” alapjában és mélyen áthallásos mű, az erdélyi, illetve a székelyföldi autonómia törekvéseknek olyan históriai megalapozása és támasza, amelynek széleskörű ismertsége nem csak a székelység számára lenne hasznos. Lefegyverző és megszégyenítő fegyver azok számára, akik közönnyel viseltetnek a magyar megmaradás ügye iránt, mert ezt, sok esetben az anyaországnak vélt térség közepén is veszély fenyegeti.
A könyvnek, ajánlott olvasmányként ott kellene lennie minden magyar család könyvespolcán, s akkor nem indítanának szégyenletes csatározásokat a nemzeti szimbólumok, zászlók, jelvények, turulmadarak, kerecsensólymok, (magyar és székely) himnuszok ellen, és, főleg, nem „románoznák” le, hogy a finomabbik kifejezést használjam, az erdélyi jövő-menőket a Kárpát-medencében, akik kevésbé sem jött-mentek.
A székelyek rövid történetét bemutató népes és nagy sikerű szerzői esteken az is eszünkbe jutott, hogy miként lehetne ezt a könyvet vagy ennek egyik még rövidebbre fogott változatát más nyelveken is hódító útjára indítani, s a közönyös és közömbös Európában szellemi szálláshelyet keresni annak históriai ténynek, hogy a Terra Siculorum az európai autonómiák történetében is előkelő és, főleg, tanulságos helyet érdemel, és autonómiát teremtő igyekezetünkben nem feltétlen és nem minden áron kell csak idegen mintákba fogózkodnunk.
Egyed Ákos új könyvét olvasva, és ezt, különösen most, március idusa táján a kétkötetes Erdély 1848 – 1849 mellé illesztve, a magyar megmaradás két sikerkönyvét lapozva érzékelheti az érdeklődő, hogy jó magyar embernek lenni, s ezekből a munkákból meríthet erőt és bátorságot, hogy közösségi ünnepeit, „ország- és nemzetgyűléseit”, zászlóit és szavait lobogtatva korlátozás nélkül ünnepelhesse.
A székelység „másságát” és „azonosságát” a magyar és a székely himnusz együttes éneklése érzékelteti. Ez olyan kettős identitás kifejezése, amely az 1848 március 15-i Kiáltvány 12. pontját, az „Unio” szellemiségét a határok fölé emeli. És eközben, minden hatalmi eljárás, betartás, magyar pártütés ellenére a székely székekben hasasodnak a dossziék a Székelyföld autonómiájáért rovatokba gyűjtött aláírásokkal.
2oo7. március 9.
Sylvester Lajos
Írás a szerző Frigyre lépni a szülőfölddel – Az összetartozás tudati rezdülései című könyvéből. Erdély.ma

Óriáspince-tető, a lovas zarándokhely (II. Székely Vágta)
Akár egy zarándokhely, úgy festett az elmúlt hét végén a Maksa szomszédságában emelkedő Óráspince-tető, ahová több ezren látogattak ki a Székely Vágta második rendezvénysorozatára.
Az igényes programkínálat, illetve a lovasbemutatók, megmérettetések mellett az ünnep látogatottságát emelte az is, hogy a szervezők fohásza idén meghallgatásra talált, a domboldalon gyalogolók pedig gyakran emlegették is: itt aztán nem lehet fázni… Szombat délelőtt verőfényes napsütésben az immár kétnaposra bővült Székely Vágta ünnepi megnyitóján Tamás SÁndor, a megyei önkormányzat elnöke, valamint Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere köszöntötte a látogatókat, Orbán Viktor magyar kormányfő üdvözletét Horváth László miniszterelnöki megbízott tolmácsolta. Díjugratással indult a lovas esemény első napja, a pályán gyergyószentmiklósi, csíkdelnei, csíkszeredai versenyzők, köztük meglepően sok hölgy vette sorra az akadályokat lóháton, a nézők elismerő tapsa a nap folyamán nem csupán nekik, de a puszta ötös és csikós bemutató résztvevőinek, a díjlovaglóknak és a díjugratóknak is szólt. Sokan szurkoltak szombaton Kézdivásárhely ifjú versenyzőjének, az alig hat és fél éves Botondnak is, aki fogathajtásban indult.
Székely vágta harapnivaló
Tűző napsütésben igencsak nehéz volt egy-egy bemutatót, versenyszámot a nézőtérről végig követni, így sokan a domboldalon felállított három jurtához tartozó sátrak alatt kerestek menedéket. Szomjoltóként főként csapolt sört, üdítőt, vizet kínáltak a megfáradt, bágyadt közönségnek, s a bátrabbaknak egy jól ismert, mínusz húsz fokosra hűtött szeszes italból kupicányit is mértek. Harapnivalóból volt választék, aki a kánikula ellenére is enni tudott, rostonsültek, bográcsban készült ételek közül választhatott, egy óriási üstben hatalmas adag babgulyás rotyogott, hozzávalóit – a szakács pólóját díszítő felirat szerint – székely vágta, fűszerezte, sütötte-főzte. Kürtőskaláccsal, lángossal is csábították az éhes látogatókat, a maksai fiatalok pedig hatalmas fonott kosarukkal járták a sátrakat, frissen sült fánkot kínálva.
Vásárfia mindenkinek
Kézművesek munkájuk legjavát ajánlgatták a vágta egyik legsikeresebb rendezvényén, a népművészeti és lovastermékek vásárán. A székelyföldi termékmustrán székelyszenterzsébeti szíjgyártó, kőrispataki szalmafonó, nagykárolyi kötélfonó, szovátai ostorkészítő, sepsiszentgyörgyi nyeregkészítő, valamint rézműves is bemutatkozott. Ismerkedhettünk a tojáspatkolás türelmet próbáló munkafolyamatával, egy szomszédos asztalon pedig sepsiszentgyörgyi cipész kifényesített csizmái mellett sorakoztak a zetelaki szűcs, egy Fancsalról érkező kádár, illetve bodosi mézeskalácsos és viseletkészítők portékái egyaránt. Gyepre terített szőnyegen és asztalok mellett fehér, fekete és sárga lovacskák készültek az Ispiláng Egyesület sátrában, a gyermekeknek szánt foglalkozáson Péter Kinga nagy türelemmel igazította a kicsik mozdulatait, így rövid idő alatt életre keltek a lobogó sörényű bot-lovak. A Bodvaj Egyesület sátrában arcfestéssel, lovagi játékokkal várták a gyerekeket, a Sikló Egyesületnél puhakönyves meséket olvastak, a csernátoni Csiporkázó Játszóházasok ostor- és körmön-fonást, ügyességi játékokat tanítottak. Sokan ellátogattak a Székely Vágta vasárnapi kulturális kísérő rendezvényére, a Székely Székek találkozójára is. A történelmi székek szellemi, tárgyi és gasztronómiai hagyományainak seregszemléjén mások mellett a Sóvidék, Csíkszék, Gyergyó- és Kászonszék, Orbaiszék, Kézdiszék, valamint Erdővidék is bemutatkozott. Lovak szerelmesei
Bármerre fordultunk, mindig megakadt a szemünk egy-egy paripán az Óriáspince-tetőn, a sátrak közt árnyékot keresve pillantottunk meg egy póniló hátán érkező kislányt. A tizenegy éves Babos Edina magabiztosan szállt le a nyeregből, s ahogy azt illik, kikötötte lovát egy közeli bokorhoz. Szendvicsmajszolás közben mesélte: hat éve lovagol már, két éve lovas iskolába jár, Sári nevű lovát pedig öt éve kapta édesapjától, aki megjegyzi: lányának babája nem volt soha, mindig a lovak érdekelték. Hozzá hasonlóan lovak iránt vonzódó gyerekek tucatjai fordultak meg hét végén a Székely Vágta rendezvényein. Sűrűn váltották egymást a lovak kísérői az árkosi Barabás Lovarda számára kijelölt pályán, ahová – a kánikula ellenére – folyamatosan érkeztek lovagolni kicsik és nagyok egyaránt. Szombaton kora délutánig már több mint százan rótták a köröket lóháton náluk – mesélte Berde Orsolya, aki évek óta rendszeres látogatója a lovardának. Fiatal kora ellenére tapasztalt lovasnak számít, társaival együtt komolyan kivette részét a hét végi munkában is: jegyet vágott, kobakot osztott, vizet hordott az állatoknak, s közben megszállottan mesélt Barabásék kettőről 27 fősre gyarapodott lóállományáról is. S bár nem mondta ki, így is meggyőzött: amit a lovak iránt érez, az több, mint szeretet…
Demeter Virág Katalin
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely Vágta: ló és mítosza
„Ez a föld a tiéd, ha elmész, visszavár” – dúdolták tavaly a tűzoltóautó tetején szolgálatot teljesítők még hosszú percekkel azután is, hogy az Óriáspince-tetőn elcsendesedtek a Honfoglalás című rockopera utolsó akkordjai. A Székely Vágta elmúlt hétvégén rendezett idei rendezvénysorozata tovább erősítette az érzést: napjaink egyik legmeghatározóbb hazai közösségi élménye ez a ló–lovassport–lovasérzés hármas mítosz köré kitalált esemény. Már-már kultikus helyszínné nőtte ki magát a Sepsiszentgyörgy közeli Óriáspince-tető, amely a Háromszéki Magyarok Világtalálkozója révén került először a köztudatba, az elmúlt két évben pedig a Székely Vágta okán vált zarándokhellyé. A háromszéki önkormányzat korábbi elnöke, Demeter János egy békés téli hegyi autózás alkalmával talált a hihetetlen kilátást kínáló helyre, amelynek mai arculatát Damokos Csabával együtt alakította ki. Amúgy roppant nehéz meghatározni, mi is tulajdonképpen, milyen célt szolgál a szeptemberi budapesti döntőben kicsúcsosodó Nemzeti Vágta egyetlen határon túli előrendezvénye. Az azonosításhoz a 2008-ban útjára indított főrendezvény egyik legszívesebben emlegetett mottója, a Kassai Lajos lovasíjász világbajnoknak, a Nemzeti Vágta Kuratórium elnökének tulajdonított mondat – „Ne őseinket kövessük, hanem azt, amit őseink követtek!” – nyújthat némi kapaszkodót. A rendezők szerint a Nemzeti Vágta a hit, erő, összetartozás hármas értékét testesíti meg, hiszen a ló mitikus tisztelete, szeretete, becsülése és értése a magyar ember génjeiben él. Még akkor is, ha az elmúlt század meglehetős hatékonysággal „járult hozzá” eme örökség csorbításához. Korántsem beszélhetünk azonban „csak” lovasversenyről, hiszen a kísérőrendezvények legalább annyira szolgálják a hagyományőrzést, a történelemidézést, a magyarság önmagába vetett hitének, erejének, összetartozásának, eleven múltjának képviseletét. A magasztos célok mellett a rendezvény hangsúlyos törekvése a hazai lótenyésztés, a székelyföldi lóállomány állapotának bemutatása, a gondolatébresztés minél több emberben, hogy igyekezzenek visszatérni eleink példájához. Úgy tűnik, négyévnyi „tévelygés” után idén találta meg ez a folyam a medrét, hiszen ebben az évben már nem jutnak szerephez a galoppozáshoz kitenyésztett angol telivérek, viszont annál nagyobb teret kapnak a hétköznapok során munkalovakként, hátasként élő háztáji paripák. És ez így van jól, hiszen az eddigi rendezvények során csak azon települések kerülhettek reflektorfénybe, amelyek képesek voltak telivéreket és hivatásos zsokékat bérelni a nagy verseny idejére. A 34 települést, illetve lovast felvonultató Székely Vágtán máris érezhető volt a fejlődés: erősebb, felkészültebb lóállomány, edzettebb, tapasztaltabb versenyzői gárda. Az esetenként egészen színvonalas futamok láttán máris megfogalmazódott a remény, miszerint a székely lovasokat akár a Nemzeti Vágta dobogóján is viszontláthatjuk. A versenyek mellett a látogatók tömege, a kosztümös történelmi filmekbe illő díszletek és környezet, a jó szervezés, a választékos étel-, italkínálat, a mértéktartó ízléssel felvonultatott, túlnyomó részében lóhoz és lovagláshoz kötődő kiállítások és tevékenységek – különböző bemutatók – varázsolták jól azonosíthatóvá az eseményt. A székelyföldi termékmustrán többek között székelyszenterzsébeti szíjgyártó, kőrispataki szalmafonó, nagykárolyi kötélfonó, szovátai ostorkészítő, sepsiszentgyörgyi nyeregkészítő és rézműves is bemutatkozott. Munkájuk legjavát ajánlgatták a kézművesek a vágta egyik legsikeresebb rendezvényén, a népművészeti és lovastermékek vásárán. De sokan voltak kíváncsiak a Székely Vágta kulturális kísérőrendezvényére, a Székely Székek Találkozójára is, a történelmi székek szellemi, tárgyi és gasztronómiai hagyományainak seregszemléjén Sóvidék, Csíkszék, Gyergyó- és Kászonszék, Orbaiszék, Kézdiszék, valamint Erdővidék is bemutatkozott. Ami mindenképpen válaszra váró kérdés: egy- vagy kétnapos ez a rendezvény? A számszerűsíthető érdeklődés arról árulkodott, hogy elsősorban a verseny izgalma, azaz a második nap, illetve az esti kulturális rendezvények vonzották a nagyobb tömegeket. A különböző lovasbemutatók ugyanis rendeltetésüktől fogva kísérőrendezvények, amelyek a tétre menő futamok közötti holtidőt töltik ki. A Székely Vágta első napján önálló súllyal megterhelt lovasbemutatók viszont csak rövid ideig voltak képesek megfogni a közönséget: egy kivételes sorsra érdemes rendezvény gyermekbetegségei. Esélyegyenlőség Az öt évvel ezelőtt indult Nemzeti Vágta stabil rendszerre épülő, önálló rendezvénysorozattá nőtte ki magát, amelynek két fő elve a biztonság és esélyegyenlőség. Idén éppen a tényleges esélyegyenlőség megteremtése érdekében szabályozták, hogy milyen lovak vehetnek részt a szeptemberi viadalon: kizárták az angol telivéreket, amelyek lényegesen gyorsabb tempóban vágtáznak, ennél fogva balesetveszélyesebb is. A Székely Vágta azt is jelezte, hogy a vidéki, illetve a határ menti istállókban nem nagyon van angol telivér. „A Nemzeti Vágta versenyszabályzata kimondja, hogy a versenyben induló lovak esetében az angol telivér vérhányad és az ismeretlen származás együttesen a második ősi sorban nem lehet több 75 százaléknál. Ilyen körülmények között a székely versenyzők a középdöntőbe, de akár a döntőbe is bejuthatnak Budapesten – vélekedett Bendes Csaba, a Nemzeti Vágta verseny igazgatója. – Azt szeretnénk, ha mindenki a saját vagy valamely helyi istálló lovával érkezne a versenyre, így egyre több lovas megszólítható. A Nemzeti Vágtán a kisbéri félvér, a Gidrán és esetleg a Furioso – North Star fajtájú lovaknak lehet a legnagyobb esélyük, de minden bizonnyal ott lesz majd az élmezőnyben az arab telivér és a Shagya-arab is.” A tizenhat elővágtáról a legjobb 45 lovas kerül a döntő hetvenkét versenyzője közé, idén az elővágtát szervező település képviselőjének is garantáltan helye lesz a budapesti versenyen. A szervezők döntése alapján a második Székely Vágta mindhárom döntőse és Sepsiszentgyörgy „csapata” képviseli Székelyföldet a szeptemberi Nemzeti Vágtán: a győztes a Csíkdelnét képviselő Keresztély Beáta Herceg nevű lovával, a második helyezett a Gidófalvát képviselő Fazakas János Alpár Pali nevű hátasával, illetve a harmadik helyen végzett Csernáton színeiben induló Ugron Attila Villám nyergében.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Fegyelmezett jelöltállítás (Választásokra készül az RMDSZ)
Győzött a papírforma, azaz az elnökség akarata, és az RMDSZ négy képviselő-, két szenátorjelöltje az lett, akit Tamás SÁndor megyei elnökék legalkalmasabbnak találtak, a több mint 350 fős küldöttgyűlés igazodott az előzetes forgatókönyvhöz.
Sepsiszentgyörgyön Markó Attila, Kézdiszéken Fejér László, Kovásznán Thiesz János, Erdővidéken pedig Márton Árpád lesz az RMDSZ képviselőjelöltje, szenátusi helyre Kézdi- és Orbaiszéken Olosz Gergely, Sepsiszéken és Erdővidéken Klárik László pályázik. Bár igen meggyőző beszédet mondott, nem nyerte el a kellő támogatást az erdővidéki képviselői helyre Pál-Szilágyi Zoltán, és alulmaradt a szenátori helyért vívott csatában Albert Álmos és Kerekes Jenő is. Népes küldöttgyűlésen rangsorolta szenátor- és képviselőjelöltjeit az RMDSZ, több mint 350 helyi küldött döntött arról, hogy kik indulhatnak a szövetség színeiben a december 9-i választáson. Tamás Sándor megyei elnök korábban több ízben hangsúlyozta, minden szék maga nevesítheti jelöltjét, ha több jelentkező van, a helyiek eldönthetik, kit tartanak esélyesebbnek. Ezt erősítették meg a jelöltállítás lezárultával szeptember 10-én, Kelemen Hunor szövetségi elnök jelenlétében is. Tegnap azonban Tamás Sándor már sajnálatosnak nevezte, hogy nem igazodhattak az eredeti elképzeléshez, mint mondotta, a szövetség alapszabályzata nem teszi azt lehetővé, „lehetséges lett volna, de csak ott, ahol nincs vita”, fejtegette. Így minden küldött voksolhatott minden jelöltről, a kézdiszékiek döntöttek a sepsiszentgyörgyiek képviselőjelöltjéről, és fordítva, a kovásznaiak szavaztak arról, ki legyen szenátor Erdővidéken, a barótiak pedig voksoltak a kézdi jelöltről. Elégedetlenséget valóban ott szült a módszer, ahol többen jelentkeztek egy helyre, szóvá is tette ezt a Márton Árpáddal szemben induló Pál-Szilágyi Zoltán, aki alapos érveléssel igyekezett meggyőzni a jelenlevőket, hogy újításra van szükség, de Albert Álmos is aránytalannak és furcsának nevezte, hogy „a vezetőség nyíltan egyik jelölt mellett kampányolt”. Az ülés egyébként hosszas volt, de zökkenőmentesen zajlott, bevezetőjében Tamás Sándor az önkormányzati választásokon elért eredményekről beszélt, Székely István az RMDSZ főtitkárságának nevében vázolta a decemberi voksolás legjelentősebb kihívásait. A küldöttgyűlésen elhangzottak részleteire holnapi lapszámunkban visszatérünk.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új utat mutat az EMNP
Három jelöltjének nevét ismertette tegnap az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), már bizonyos, hogy a Sepsiszentgyörgy–Sepsiszék–Erdővidék körzetben Toró T. Tibor, a párt elnöke pályázik a szenátori székre, az erdővidéki–sepsiszéki képviselőjelöltjük Derzsi Sámuel vállalkozó, aki tavasszal függetlenként méretkezett meg a baróti polgármesteri tisztségért, Kézdiszéken pedig Johann Taierling indul néppárti színekben képviselői mandátumért.
Az EMNP azt hirdeti, hogy van alternatívája az RMDSZ által meghonosított bratyizós balkáni politizálásnak, lehet értékelvű, következetes politizálást folytatni, és hiszik, meg tudják érteni az emberekkel, ezúttal nem vagy-vagy a döntésük következménye, de lehet is-is, ha az EMNP-re ütik a pecsétet, az RMDSZ mellett a 6–3-as alternatív küszöbnek köszönhetően a néppárti szenátorok és képviselők is bejuthatnak a parlamentbe – derült ki Toró T. Tibor elnök és Papp Előd székelyföldi alelnök sepsiszentgyörgyi tájékoztatóján.
Az MPP országos elnökségével befejezték a tárgyalásokat, megyei szinten azonban még keresik a kompromisszum lehetőségét, nem zárják ki, hogy színeikben induljon egy-egy jó polgári jelölt, de azt sem, hogy átengedjenek körzeteket, és felsorakozzanak megfelelő függetlenek mögé – jelentették be tegnap a néppárti vezetők. Továbbra is politikai szövetségben gondolkodnak az MPP-vel, együttműködési ajánlatuk nemcsak a választásokra vonatkozott, utána is érvényes – erősítette meg Toró T. Tibor.
Az EMNP programja elkészült, és megszületett a döntés: negyven képviselő- és negyven szenátorjelöltjük lesz Erdély-szerte, elsősorban Székelyföldön, de Bihar, Szatmár megyében is vannak körzetek, ahol erősek. Az elmúlt hetekben, de a következő napokban is egyik legfontosabb feladatuknak tekintik a 6:3-as alternatív küszöb elmagyarázást, meg akarják értetni a polgárokkal, hogy nem helytálló a riogatás, a romániai magyarság semmiképpen nem marad parlamenti képviselet nélkül, de most reális esély van arra, hogy a biztos befutónak számító RMDSZ mellett az EMNP is mandátumokat nyerjen, és akkor jelentősen javítható lenne a magyarság bukaresti érdekképviseletének minősége – fejtette ki Toró T. Tibor. „A tavaszi választás egy fénykép volt arról, hogyan gondolkodnak az emberek az erdélyi magyar politikáról, és ez a pillanatfelvétel azt mutatja, hogy az erdélyi magyarság körülbelül 80 százaléka azt gondolja – ezért nem hibás, ezt tömték a fejébe több mint két évtizeden keresztül –, a politika abból áll, hogy Bukarestben meg kell kötni minden lehető és lehetetlen kompromisszumot, bele kell merülni a bukaresti politikai élet sűrűjébe, azonosulni velük, kicsi pénzeket, engedménymorzsákat megszerezni, hazahozni, és ezekkel az eredményekkel elnyerhető a következő mandátum. Ez Romániában szokásos politikai gondolkodás” – fejtette ki Toró. Hangsúlyozta, a néppárt hosszú távú építkezésében azt a célt tűzte ki, hogy ezt a gondolkodásmódot megváltoztassa, esélye csak akkor van az egyensúly megteremtésére, ha e mellé a balkáni politizálás mellé odateszi a maga „értékelvű, következetes, autonómiát célzó, nagyobb rendszerben és jövőképben gondolkozó politizálását”. Az EMNP vezetői elmondták, bíznak benne, hogy sikerül teljesíteniük az alternatív küszöböt, de még fontosabbnak tartják a már említett hosszabb távú célt, remélik, hogy sikerül mind több és több polgárral megértetni üzenetüket, elhitetni, hogy az általuk választott út az, amelyen érdemes haladni. Mi a 6:3-as alternatív küszöb?
A 2008-ban elfogadott választási törvény értelmében, ha egy párt, szervezet nem éri el az 5 százalékos bejutási küszöböt, de képviselőjelöltjei hat, szenátorjelöltjei pedig legalább három körzetben első helyen végeznek (nincs szükség 50 százalék fölötti abszolút többségre, elég a relatív többség is), akkor részt vehetnek az országos elosztásban. Ez nem azt jelenti, hogy minden többséggel elnyert helyet megszerezhetnek, de egészen bizonyos, hogy lesz néhány szenátoruk és képviselőjük. A legalább 6:3-as arány teljesítése kötelező, nem elegendő öt képviselő és három szenátor vagy hét képviselő és két szenátor. Az RMDSZ a jelenlegi mérések szerint 5 százalék körül mozog, ha véletlenül csak 4,8–4,9 százalékot ér el, akkor érvénybe lép az alternatív küszöb, és elnyer majdnem ugyanannyi mandátumot, mint az 5 százalékkal. Ezért nevezi az EMNP kettős esélynek a lehetőséget, hisz ilyen formában mód van arra, hogy az RMDSZ mellett ők is teljesítsék az alternatív küszöböt.
Farkas Réka
Háromszék
Erdély.ma

Vádaskodva békülne az RMDSZ
Háromszéken fölényesen győzött az RMDSZ a vasárnapi parlamenti választásokon. Három képviselői és két szenátori helyet nyertek el jelöltjeik, de a negyedik mandátum elvesztéséért továbbra is az EMNP-t okolják.
Tamás Sándor megyei RMDSZ-elnök szerint a néppártiak becsapták a választókat, és „jobb, ha meghúzzák magukat”, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi elnök osztja ugyan Tamás Sándor véleményét (a becsapást illetően), de úgy véli, „mától fehér lappal kell mindenkinek kezdenie”, a következő hetekben, hónapokban az a feladatuk, hogy „valahogy elvarrják” ezeket a rossz ügyeket, és megpróbáljanak „olyan konstrukciót kitalálni, amely nem hozza többé ilyen helyzetbe a magyarokat”. Győzelem ide vagy oda, Tamás Sándor elég indulatosan kezdte az RMDSZ választási eredményeinek kiértékelését, felidézte, a kampány zárásakor igaza volt, a Néppárt egyetlen körzetben sem végzett első helyen, „szédítették hónapokon keresztül az embereket”, és „az alkalmi kis politikus (Sánta Imre – szerk. megj.) most előlépett politikai elemzővé”, pedig igenis, az EMNP-nek köszönhető, hogy 22 év után most sem sikerült magyar képviselői helyet szerezni Orbaiszéken. Tamás Sándor kitartott álláspontja mellett annak dacára, hogy a számok mást mondanak: az RMDSZ-es Thiesz János 6162 szavazatot kapott, az EMNP jelöltjére, Szakács Zoltánra 654-en voksoltak, még ha az összes érvénytelen voksot (525) hozzáadjuk, akkor is csak 7341 szavazat jön ki, ami kevesebb, mint a körzetben leadott érvényes szavazatok (14 796) fele. Az RMDSZ vezetői szerint azonban a Néppárt a hibás, ha másért nem, azért, mert nem mozgósítottak Nagyborosnyón, a megyében itt volt ugyanis a legalacsonyabb, alig 20 százalékos a részvételi arány. A „legszorosabb” küzdelem  Sepsiszentgyörgyön dúlt, itt valamivel több, mint 500 szavazaton múlott, hogy Markó Attila megszerezte a többséget. A szavazatok 52,6 százalékát kapta, Sánta Imre 19,85 százalékot. A sepsiszéki-erdővidéki szenátori körzetben Klárik Lászlóra a szavazók 56,6 százaléka voksolt, Toró T. Tiborra, a Néppárt elnökére 19,6 százalék. Az erdővidéki-sepsiszéki képviselői körzetben 59,8 százalék Márton Árpádra szavazott, 19,2 százalék a néppárti Derzsi Sámuelre. A megye másik szenátori körzetében Olosz Gergely diadalmaskodott 61,8 százalékkal, Kovács István állatorvos 11,1 százalékot szerzett, Kézdiszéken Fejér László Ödön lesz a képviselő, a szavazók 74,55 százalékának támogatását élvezi, míg ellenfele, Johann Taierling 15,6 százalékot kapott. Az RMDSZ-nek vélhetően majdnem ugyanannyi képviselője, szenátora lesz, mint eddig, de sokkal nagyobb parlamentben, így kisebb erőt képvisel majd, és érdekérvényesítési képessége is csökken. Ennek azonban nem annyira a Néppárt, mint inkább a román politikai helyzet az oka – fejtette ki Antal Árpád. Ugyanakkor az természetes, hogy Kelemen Hunor azonnal válaszolt Victor Pontának, „semmi rossz nincs abban, hogy tárgyalunk” – fejtegette, s hozzáfűzte, „nekünk az a jó, ha bele tudunk szólni a dolgokba”. Tamás Sándor hangsúlyozta, „egyik pártba sem vagyunk szerelmesek, de érdekeink vannak, egyrészt a magyar közösség jogainak bővítése, másrészt településeink, Székelyföld fejlesztése”. Ha ezt bármelyik demokratikus párt felvállalja, akkor „igen, koalícióra kell lépni”. Mindketten hangsúlyozták, a tárgyalások nagymértékben függnek attól, hány százalékot szerez a Szociál-Liberális Szövetség (USL), szüksége lesz-e az RMDSZ-re, hogy meglegyen az alkotmányozó többsége. Tamás Sándor leszögezte: Inkább kormányon szeretné tudni az RMDSZ-t, mint ellenzékben.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felső-Háromszéken nem kívánatosak (Néppártiak az MSZP látogatásáról)
Kézdiszéken a 2004. december 5-i népszavazás óta nemkívánatos személyek a Magyar Szocialista Párt vezetői, mivel a székelyek nemzeti hovatartozását kérdőjelezték meg – hangzott el Balázs Attila kézdivásárhelyi EMNP-elnök és Johann Taierling önkormányzati képviselő tegnapi sajtótájékoztatóján.
Az MSZP akkor oly mély sebet ejtett az erdélyi magyarság nemzeti érzelmén, amely egyhamar nem bocsátható meg, és nem felejthető. A szomszédos országokba szakadt magyarok kettős állampolgársága ellen kampányolni a nemzeti eszmék gyalázata, és nemzetárulásnak minősül – ecsetelte Taierling. Leszögezte: Sem Mesterházy Attila, sem párttársai nem számíthatnak Felső-Háromszéken meleg fogadtatásra. Balázs Attila elítélte az RMDSZ-t, amiért „azokkal vállalt nyílt közösséget, akik nemzeti hovatartozásunkat tagadták meg”. Állítólagos érdekvédelmi szövetségünk ezzel újra felmutatta, hogy melyik világnézettel érez rokonszenvet: miután a parlamenti választások alatt a romániai szociál-liberálisokkal kötött titkos paktumokat, most a magyarországi kommunisták ivadékaival szövetkezik nyíltan – magyarázta a Néppárt helyi elnöke. Kijelentette: „Mi a Fideszt fogadjuk szívesen Háromszéken. Azt a Fideszt, amelyiknek az elnöke Orbán Viktor, aki immár több mind húsz éve látogat rendszeresen Erdélybe és Felső-Háromszékre”.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Izsák Balázs: továbbra sem ütközik törvénybe a székely zászló kitűzése a középületekre!
A címben rögzített tény akkor is igaz, ha a Hargita megyei prefektus, az Önök megtévesztésére, félrevezetésére ennek az ellenkezőjét próbálja elhitetni. Nincs semmi köze ugyanis a Marosvásárhelyi Táblabírósági döntésnek a székely zászlóhoz, annak használatához. Ez a bírósági döntés egy Hargita megyei tanácsi határozatot hatálytalanít, és egyetlen következménye, hogy az aranysávos kék zászló nem Hargita megye zászlaja. És valóban nem az. Szabadon lenghet a Maros-, Sepsi-, Kézdi-, Orbai-, Bardóc-Miklósvárszéki önkormányzatok épületeinek homlokzatán is.
Mint korábbi, a székely zászlóra vonatkozó nyilatkozatainkban tettük, ismételten emlékeztetünk arra, hogy a „Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága 2008. augusztus 29-én felkérte a székelyföldi önkormányzatokat, tűzzék ki székhelyeik homlokzatára a székely zászlót. Ezt követően elindult egy folyamat, amelynek során egyre több polgármesteri hivatal épületén jelent meg az aranysávos kék zászló, világos jeleként annak, hogy a székely önkormányzatok pártállástól függetlenül megértették, hogy az önrendelkezés elvének érvényesítése, Székelyföld területi autonómiája olyan cél, amelynél kevesebbet kitűzni nem szabad. A székely zászló így lett a közösségi önazonosságon túlmutató jelkép, a székely autonómiatörekvés jelképe. 2009. szeptember 5-én a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés a székely zászlót Székelyföld zászlajának nyilvánította.” Az elmúlt évek során a Székelyföldre rendelt román kormánymegbízottak nagyon sok, következmények nélküli levelet küldtek ki az önkormányzatoknak abból a megfontolásból, hogy a hatalom szavával talán sikerül megfélemlíteni őket. Ez a kísérlet minden alkalommal meghiúsult. Ma sincs másként. Ha válaszként a prefektusi felszólításra azok az önkormányzatok is kitűzik a székely zászlót, akik eddig nem tették meg, akkor ismételten be fog bizonyosodni, hogy a törvényességre megtévesztő módon hivatkozó prefektusok állításainak nincsen valós alapja.
Bátorságot, kitartást és egymással vállalt, törhetetlen szolidaritást kívánok Önöknek. Legyen a másfél-száznál több székely önkormányzat egységesen és tudatosan az őket közhatalommal felruházó közösség védőpajzsa és akaratának kifejezője.
Magunk mellett tudhatjuk a magyarországi önkormányzatok testvéri szolidaritását, mint a falurombolási tervek idején, nyíltan kiáll értünk Magyarország kormánya és az Országgyűlés, és reméljük, hogy a demokrácia értékeire fogékony testvértelepülések szerte a nagyvilágból meg fogják érteni, hogy együttérzésük kifejezésével a diktatúra lopakodó visszatérését akadályozzák meg. Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma,

Szolidaritás, kitartás a székely zászló ügyében
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke által a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményből kiderült: a székely zászló kifüggesztése kapcsán kirobbant helyzetben a minél szélesebb bázisú Kárpát-medencei magyar szolidaritás lehet az egyetlen eredményes ellenszer. Érezte ezt az erdélyi magyar politikai és civil szervezetek, illetve az anyaországi önkormányzatok többsége is. Külön köszönetet érdemel Berényi József és az általa vezetett felvidéki Magyar Közösség Pártja. Az RMDSZ vezetőivel ellentétben ők megértették a székelyföldi zászlóháború igazi tétjét.
– Emlékeztetjük a parlamenti képviselet monopóliumát birtokló Szövetséget, hogy március 10-én, Marosvásárhelyen a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére az erdélyi magyar politikai pártok autonómiatüntetést szerveznek. Jó alkalom lehet ez arra, hogy az RMDSZ is végre csatlakozzon az autonómia-pártiak táborához. Mert az autonómiatörekvések sikerre viteléhez mindenkire szükség van – összegez a néppárti politikus.
A Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs legutóbbi közleményében kifejti: nem ütközik törvénybe a székely zászló kitűzése a középületekre.
Az aranysávos kék zászló szabadon lenghet a Maros-, Sepsi-, Kézdi-, Orbai-, Bardóc-Miklósvárszéki önkormányzatok épületeinek homlokzatán is. A székely zászló a közösségi önazonosságon túlmutató jelkép, a székely autonómiatörekvés jelképe – tudtuk meg az SZNT-közleményből, amely kitér arra is, hogy az elmúlt évek során a Székelyföldre rendelt román kormánymegbízottak nagyon sok, következmény nélküli levelet küldtek ki az önkormányzatoknak abból a megfontolásból, hogy a hatalom szavával talán sikerül megfélemlíteni őket. – Ez a kísérlet minden alkalommal meghiúsult. Ma sincs másként. Ha válaszként a prefektusi felszólításra azok az önkormányzatok is kitűzik a székely zászlót, akik eddig nem tették meg, akkor ismételten be fog bizonyosodni, hogy a törvényességre megtévesztő módon hivatkozó prefektusok állításainak nincsen valós alapja – hangsúlyozza Izsák.
Szabadság (Kolozsvár),

Továbbra sem ütközik törvénybe a székely zászló kitűzése a középületekre!
– Nyílt levél a székely önkormányzatokhoz –
Tisztelt Polgármester Urak és Önkormányzati Képviselők!
A címben rögzített tény akkor is igaz, ha a Hargita megyei prefektus, az önök megtévesztésére, félrevezetésére ennek az ellenkezőjét próbálja elhitetni. Nincs semmi köze ugyanis a marosvásárhelyi táblabírósági döntésnek a székely zászlóhoz, annak használatához. Ez a bírósági döntés egy Hargita megyei tanácsi határozatot hatálytalanít, és egyetlen következménye, hogy az aranysávos kék zászló nem Hargita megye zászlaja. És valóban nem az. Szabadon lenghet a maros-, sepsi-, kézdi-, orbai-, bardóc-miklósvárszéki önkormányzatok épületeinek homlokzatán is.
Mint korábbi, a székely zászlóra vonatkozó nyilatkozatainkban tettük, ismételten emlékeztetünk arra, hogy a "Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága 2008. augusztus 29-én felkérte a székelyföldi önkormányzatokat, tűzzék ki székhelyeik homlokzatára a székely zászlót. Ezt követően elindult egy folyamat, amelynek során egyre több polgármesteri hivatal épületén jelent meg az aranysávos kék zászló, világos jeleként annak, hogy a székely önkormányzatok pártállástól függetlenül megértették, hogy az önrendelkezés elvének érvényesítése, Székelyföld területi autonómiája olyan cél, amelynél kevesebbet kitűzni nem szabad. A székely zászló így lett a közösségi önazonosságon túlmutató jelkép, a székely autonómiatörekvés jelképe. 2009. szeptember 5-én a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés a székely zászlót Székelyföld zászlajának nyilvánította."
Az elmúlt évek során a Székelyföldre rendelt román kormánymegbízottak nagyon sok, következmények nélküli levelet küldtek ki az önkormányzatoknak abból a megfontolásból, hogy a hatalom szavával talán sikerül megfélemlíteni őket. Ez a kísérlet minden alkalommal meghiúsult. Ma sincs másként. Ha válaszként a prefektusi felszólításra azok az önkormányzatok is kitűzik a székely zászlót, amelyek eddig nem tették meg, akkor ismételten be fog bizonyosodni, hogy a törvényességre megtévesztő módon hivatkozó prefektusok állításainak nincsen valós alapja.
Bátorságot, kitartást és egymással vállalt, törhetetlen szolidaritást kívánok Önöknek. Legyen a másfélszáznál több székely önkormányzat egységesen és tudatosan az őket közhatalommal felruházó közösség védőpajzsa és akaratának kifejezője.
Magunk mellett tudhatjuk a magyarországi önkormányzatok testvéri szolidaritását, mint a falurombolási tervek idején, nyíltan kiáll értünk Magyarország kormánya és az Országgyűlés, és reméljük, hogy a demokrácia értékeire fogékony testvértelepülések szerte a nagyvilágból meg fogják érteni, hogy együttérzésük kifejezésével a diktatúra lopakodó visszatérését akadályozzák meg.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Népújság (Marosvásárhely),

A Kolozsvári Történelmi Társulat felhívása
A régi erdélyi oklevelek összegyűjtését tűzte ki célul a Kolozsvári Történelmi Társulat. Háromszéknek húsz levelet küldtek, amelyben felszólították azokat, akiknél fontos oklevelek lehettek, hogy jelentkezzenek. A leveleket tizenhat személyhez intézték az alábbi felhívással:
,,Jött 1868 ag. 18-án a Kolozsvárott fennálló Történelmi Társulat bizottsága folyó hó 2-án 400 számu átirata kiséretében átküldő 20 példány felszólitást, és kéri azokat a régi oklevelek birtokában lévő birtokos uraknak kiosztani. Nyujtódi birtokos Méltóságos Szentiványi Ignác urnak. Kebli pénztárnok Tekintetes Könczei József urnak helyben. Kézdiszéki egyesbiró Tekintetes Kovács István urnak. Kézdi Királybiró Méltóságos Lázár Mihály urnak Dálnokba, Sepsiszéki Királybiró Méltóságos Székely Gergely urnak Kilyénbe. Orbaszéki Királybiró urnak Méltóságos Thuri Gergelynek Tamásfalva, Miklósvárszéki egyesbiró Tekintetes Lányi Sándor urnak Barót, Zágoni birtokos Tekintetes Czirjék Zsigmond urnak, Zágoni birtokos Tekintetes Szacsvai Gábor urnak, Országos ügyvéd Tekintetes Csiszér Farkas urnak Feltorja, Sepsiszéki egyesbiró Tekintetes Vajna Károly urnak, Székmérnök Méltóságos Székely Dénes urnak, Székfőjegyző Méltóságos Vida Dániel urnak, Sepsiszentiványi birtokos Méltóságos Szentiványi József urnak Szentiván, Miklósvárszék Királybirója Méltóságos Henter Sándor urnak Nagyajta, Törvényszéki elnök Vajna Tamás urnak helybe.
Méltóságos vagy Tekintetes úr
A Kolozsvárt fennálló Magyar Történelmi Társulat bizottsága hozzám leküldött felszólitás egy példányát, bizván a tudományok iránti áldozatkézségére, és hazafias buzgalmába azon felhivással küldöm, miként ne terheltessék az abban felemlitett adatokat az érintett bizottság elnökségéhez a kitűzött határidőn megküldeni.
Sepsiszentgyörgy 1868-ban aug. 19-én.”
(Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltár, Fond 8., dosszié 10., lap 1.)
Sajnálatos, hogy a Történelmi Társulat és Háromszék vezetői nem kérték fel Dálnoki Intze Józsefet, akinél számos régi okirat volt. Intze József egész életében, miután lefordította a szász nemzet statútumát, a régi erdélyi okiratokat gyűjtötte, és mint kitűnő jogásznak, szándékában állt a régi székely okiratokba foglalt törvények megírása. Székelyföldön nála jobban senki sem lett volna hivatott a régi oklevelek összegyűjtésére és szakszerű értelmezésére. 1874-ben bekövetkezett halálával Intze József hagyatékának nagy része elveszett. Irtó háboru 1848–49 címmel megírt könyve kéziratban megtalálható a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárban.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Tüntetésre húzódozva, kormányba igyekezve (Merre tart az RMDSZ?)
Az RMDSZ nem lehet társszervezője a marosvásárhelyi autonómiatüntetésnek, mert úgy véli, az pártpolitikai üggyé vált, és eltolódott az EMNP irányába, de a kézdiszéki polgármesterekkel együtt Tamás Sándor is jelen lesz a március 10-i nagygyűlésen – ezt nyilatkozta a felső-háromszéki polgármesterek találkozóján, amelyen részt vett a tüntetést kezdeményező Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs is. A Kézdialmáson tartott munkaülésen emellett szó esett a pályázati kiírásokról és a közelgő március 15-i ünnepségekről is. Az ülést megelőzően Izsák Balázs négyszemközt beszélgetett Tamás Sándorral, majd közösen ismertették a tervezett tüntetéssel kapcsolatos elképzelésüket. Több polgármester azon a véleményen volt, hogy az SZNT-nek egyedül és nem egy politikai párttal közösen kellett volna megszerveznie az autonómiatüntetést. Izsák Balázs elmondta: azt szeretnék elérni, hogy a térség lakói – nemzetiségtől függetlenül – jobban éljenek, és saját kezükbe vehessék sorsuk irányítását, példaként a dél-tiroli modellt említette. Tamás Sándor kifejtette, bár az RMDSZ háromszéki szervezete nem társszervezője a rendezvénynek, igyekeznek minden segítséget megadni, hiszen Székelyföld autonómiáját ők is rendkívül fontosnak tartják. Molnár István, Kézdialmás polgármestere az összefogás fontosságára hívta fel a jelenlevők és a két politikus figyelmét. Ezt követően vetített képes előadáson ismertették a pályázati lehetőségeket. Bartha János mérnök, a kézdivásárhelyi városháza pályázatíró irodájának munkatársa a közeljövőben kiírandó európai uniós pályázati lehetőséget ismertetett, amelyhez 10–15 önkormányzat társulása szükséges. A megyei önkormányzat elnöke a községi elöljárók kérésére elmondta: jövő csütörtökre hívja össze a megyei közgyűlést, ekkor szavaznak az idei költségvetésről. Előző nap Borbély László jelenlétében a háromszéki polgármesterekkel tartanak találkozót. Azok a községek kapnak több pénzt, amelyeknek pályázataik vannak – hangsúlyozta –, a megyei tanács hozzájárul az önrész kifizetéséhez. Tamás azt is elmondta, hogy Háromszéken húsz község várja uniós vagy más nemzetközi, illetve a román kormány által finanszírozott pályázatai eredményét. A találkozón jelen levő Olosz Gergely szenátor azt taglalta, hogy a jelek szerint az RMDSZ hamarosan kormányra kerül, hiszen egyre mélyül az ellentét a kormánykoalíciót alkotó két nagy párt között. Sajnos, az államapparátus is teljesen lebénult – mondotta a honatya –, senki nem mer tenni semmit. A parlamenti munka is akadozik, országszerte teljes fejetlenség uralkodik, ilyen káosz, mint amilyen most uralkodik, még nem volt – fűzte hozzá. Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere a március 15-i rendezvények kapcsán elmondta, hogy a város díszmeghívottja Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes lesz, aki huszárok és kézdiszéki polgármesterek kíséretében lóháton vonul végig a Gábor Áron téren, majd közösen állnak díszőrséget az ágyúöntő hős szobránál. A tervezett forgatókönyv szerint az ünnepség nem tart többet egy óránál.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),