Kiállnak a Városi Színház mellett (Kézdivásárhely)
Kézdivásárhely tanácsának néppárti frakciója nem szavazta meg a helyi adók növelését, túlzottnak tartják a legelőkre kiszabott adót, ugyanakkor úgy vélik, az RMDSZ meg akarja szüntetni a Városi Színházat, ezzel pedig az EMNP nem ért egyet.
Minderről tegnapi sajtótájékoztatóján beszélt Balázs Attila, az Erdélyi Magyar Néppárt kézdivásárhelyi szervezetének újraválasztott elnöke.
Úgy tűnik, a színháznál leépítések lesznek – mondotta –, és működése nem biztosított. Az első lépés már megtörtént, a többségi RMDSZ-es tanács átvette a Vigadó Kulturális Alapítvány irányítását. Ferencz Attila gazdasági igazgató – előre látva a színház jövőjét – felmondott, mivel ilyen körülmények között az intézmény megszűnik. A Néppárt teljes mellszélességgel kiáll a lemondott igazgató és a színház mellett – hangsúlyozta Balázs, aki szerint Ferencz Attila jó munkát végzett. A város kulturális életére nézve nagy veszteséget jelentene a színház bezárása – vélekedett a Néppárt helyi elnöke, aki azt is elmondta: minden eszközzel az intézmény megszűnése ellen fognak fellépni. Johann Taierling, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kézdiszéki szervezetének frissen megválasztott elnöke szintén a színház mellett tört lándzsát.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Lefedik Erdély magyarlakta részeit
Észre kell venni továbbá, hogy a civil szervezetek területi szempontból „lefedik” egész Erdélyt. A Civil Kurázsi Udvarhelyszéken, az Identitas Egyesület Csíkszéken, a 16 Patak Egyesület pedig Gyergyószéken aktivál.
A Kézdiszékért Egyesület Kézdiszéken, a Mikó Imre Egyesület pedig Sepsiszéken működik. A Pro Partium Egyesület a Partiumban (Bihar megye), míg a Reconstructio Egyesület Közép-Erdélyben (Kolozs megye) aktivál. De mit lehet tudni róluk?
Civil Kurázsi Egyesület
Az Igazságügyi Minisztérium honlapján található civil kataszter szerint a Civil Kurázsi Egyesületet (Asociația Curaj Civic) 2011 novemberében jegyezte be Nagy Pál (az EMNT udvarhelyszéki szervezetének elnöke, tanácsosjelölt, a székelyudvarhelyi Demokrácia Központ vezetője), Balázs Attila (a kézdiszéki EMNT elnökségi tagja, egyben az EMNP kézdiszéki szervezetének elnöke) valamint Jakab Attila (az EMNP udvarhelyi tanácsos-jelöltje, 2012 márciusától az EMNP székelyudvarhelyi szervezetének elnöke.
Az egyesületnek nincsen honlapja, és a Google is csak egyetlen releváns találatot ad rá: egy, az EMNT-vel közösen szervezett, Magyarul csak helyesen, szépen elnevezésű akciósorozatot, mely révén Székelyudvarhelyen cégeket, intézményeket igyekszenek a magyar nyelv tudatos használatára ösztönözni.
Amikor a szervezet eddigi tevékenységeiről érdeklődtünk Nagy Pálnál, az a Magyarul csak helyesen, szépen akciósorozat mellett honosítással kapcsolatos tevékenységeket, illetve a Magyar állampolgárok klubját említette (mindkét tevékenységre a Bethlen Gábor Alaptól kaptak finanszírozást.) A Szerencsejáték Zrt.-től kapott adomány: 100 ezer euró A Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-től kapott adomány: 34 ezer euró A Magyar Villamos Művek Zrt.-től kapott adomány: 34 ezer euró A Bethlen Gábor Alaptól kapott támogatás: 34 ezer euró Összesen: 202 ezer euró Az Identitas Egyesület Az Identitas Egyesületet (Asociația Identitas) 2012 márciusában jegyezték be Hargita megyében. Az alapítók: Tiboldi László (az EMNT csíkszéki elnöke, az EMNT csíkszeredai Demokrácia Központjának az irodavezetője), Sorbán Attila (az EMNP Hargita megyei tanácselnökjelöltje, az EMNP felcsíki képviselőjelöltje) valamint Fekete Gyula. Az Identitas Egyesületnek nincsen honlapja, és a Google-keresés egyetlen, nevükhöz kapcsolódó kezdeményezést ad, ahol az egyesület társzervező volt: egy Nemzeti Értékeink Akadémiája elnevezésű, havi rendszerességgel sorra kerülő nemzetépítő előadássorozatot, ahol legalábbis egy ízben „hiánypótlónak számító, tabudöntögető, színvonalas és érdekfeszítő előadásra” került sor. Idén március 15. alkalmából Folkográfia koncertet szerveztek Csíkzsögödön, a csíkszéki EMNT-vel közösen. A Szerencsejáték Zrt.-től kapott adomány összege: 135 ezer euró Összesen: 135 ezer euró

Háromszék térképeken
Miklós Réka Háromszék története térképeken című könyvét mutatták be szombaton a Székely Nemzeti Múzeumban.
Az est házigazdája, Tamás Sándor megyeitanács-elnök bevezetőjében elmondta, régi álma teljesült, hisz mindenki tudja, hogy ő a térképek szerelmese. A kötetet siculicumnak nevezte, hisz Háromszékről szól, szerzője székelyföldi, nevezetesen parajdi. A szerző elmondta, a kötet térképtörténet és elkerülhetetlenül közigazgatás-történet is egyben. Hozzátette, a térképeket az Országos Széchényi Könyvtár anyagából és Tamás Sándor magángyűjteményéből válogatta. A könyvben szereplő térképek nagyméretű, kivetített változatának bemutatását Bartos-Elekes Zsombor, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Földrajzi Intézetének oktatója kezdte el, s Tamás Sándor egészítette ki. A házigazda, szerelmes kamasz módjára, minduntalan felugrott, s minden egyes térképen talált még kiemelnivalót: vagy azt, hogy igenis, évszázadokkal ezelőtt, térképek által dokumentáltan is létezett Székelyföld, székely náció, vagy olyan településekre hívta fel a figyelmet, melyek végig megjelentek a térképeken, mutatta: kezdetben Sepsi-, Kézdi- és Orbaiszék külön jelent meg, Visconti 1699-es, a korábbiaknál jóval pontosabb térképével kezdődően már Háromszékként jelenítették meg. A kötetet a Háromszék Vármegye Kiadó gondozta.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mondvacsinált Székelyföld?
A Sepsiszentgyörgyön élő Rodica Pârvan szociáldemokrata tanácstag azért nem szavazta meg a június 27-i sepsiszentgyörgyi tanácsülésen az Európa kulturális fővárosa címre vonatkozó pályázati határozatot, mert úgy véli, hogy a kezdeményezők ezzel egy mondvacsinált, nem létező Székelyföld megnevezést akarnak belopni a köztudatba. Mindezek mellett még e név használatát is sértőnek tartja.
Kérdem: minket, a székely magyarságot nem sért az, hogy a román állam minimális közösségi jogoktól is megfoszt? Még az önrendelkezés korlátozott formáját, Székelyföld területi autonómiáját sem biztosítja! Teszik mindezt akkor, amikor a honfoglalástól eltelt 981 éven át (1876-ig) a székelység kisebb-nagyobb megszakításokkal, szerényebb-bővebb hatáskörrel, de területi önkormányzattal bírt. Sőt, még a kommunista román állam is autonóm tartományi státust biztosított 1952 és 1968 között.
A székelyek már a magyarokhoz való csatalakozástól kezdve önálló népcsoportként szerveződve éltek, középkori krónikások külön népként emlegették. Aki nem tudná, Székelyföld első ispánjáról már 1235-ből okleveles említésünk van: „comes Siculorum” megnevezéssel. Mindez azt is jelenti, hogy e területet külön kormányozták. Az említett okmányt 778 éve keltezték, akkor, amikor még nem létezett a Moldva (1359) és a Havaselve (1330) néven ismert vajdaság. Székelyföldet még a román tankönyvek sem nyilvánítják nem létezőnek. Amikor az 1437-es bábolnai felkelést tanítják, a székelyeket ott is emlegetik, mint a három nemzet egyikét. Verbőczi István Hármas könyve a székelyek különállását, sajátos jogállását a hun eredettel magyarázza. Törvénykönyve három évszázadon át (1848-ig) Magyarország és Erdély alaptörvénye, alkotmánya. A nem létező, a mondvacsinált Székelyföld székely népe a székely székek keretében gyakorolta az önkormányzatot, az önrendelkezés jogát. Az oklevelekben már a 14. századtól említik Sepsi, Kézdi, Orbai, Csík, Udvarhely, Maros, Aranyos, Gyergyó, Kászon, Keresztúr, Nyárádszereda széket, amelyet a hadnagy és a székbíró vezet. Székelyföld külön igazgatására, saját törvényei szerinti megszervezésére csak egy példát említek: a székelyt le lehetett fejezni, de birtokától nem lehetett megfosztani, míg a főnemes a birtokát is elveszthette. A különálló igazgatás, a kollektív katonai kötelezettség eredményeképp a székelyek általános adófizetésére (is) csak a 16. század közepétől került sor.
Ne feledje senki, idézem Szamosközy Istvánt (1570–1612): „a székelyek lelkületéből adódik”, hogy vágynak a szabadságra és csökönyösek. Bízom abban, hogy épp ezért a területi autonómiát is ki fogjuk harcolni, mert létezett és létezik Székelyföld. Egy történelmileg kialakult nép sokáig nem tűrheti, hogy szülőföldjét nem létezőnek nevezik. Székelyföld nevét a több száz éves oklevelek százaival bizonyíthatjuk, de ez fölösleges. Bárki, aki ismeri e régió történelmét, tudja, hogy létezik Székelyföld.
Nicolae Iorga a román föld fogalmát – egy középiskolai tankönyvben – így határozta meg: „A román föld nem áll csupán Romániából… Román föld minden olyan hely, melyen a mai napig nemzetünk többségben lakik… román föld… Maramureş, Timişiana...”.
A Székelyföld nevet tehát nemcsak azért használhatjuk jogosan, mert történelmileg is létezett mint különálló, külön igazgatott tartomány, hanem azért is, mert a mai napig többségében székelyek lakják. Nem véletlenül akarja a román nacionalista politikai elit betagolni egy nagyobb román többségű régióba. Ők jól tudják, hogy e népet kisebbséggé degradálva könnyebben be lehet olvasztani, szórvánnyá tenni.
A régiósítással tényleg fel akarják számolni szülőföldünket, szülőhazánkat! Márpedig mi, székelyek ezt minden törvényes eszközzel meg fogjuk akadályozni. Lehet mondvacsináltnak nevezni Székelyföldet, de attól még létezik és létezni fog. A három megyében élő őshonos 750 ezer székely magyar ember tudja, hogy az önrendelkezéshez, a területi autonómiához joga van. Minket sértegetni lehet, de ezzel segítenek öntudatra ébreszteni még azokat a székelyeket is, akik eddig közömbösek voltak népük jövőjével kapcsolatban.
Ne feledje senki: autonóm Székelyföld volt és lesz, mert ez bennünket mind az etnikai, mind a történelmi jog alapján megillet!
Kádár Gyula
Háromszék
Erdély.ma

Háromszékből Kovászna
Nehéz, de hálás megrendelést kapott három fiatal történész: Novák Csaba Zoltán, Tóth-Bartos András és Kelemen Kálmán Lóránt Kovászna megye 1968-as megalakulásáról, intézményi berendezkedéséről írja az Újjászületés, Háromszékből Kovászna című könyvet.
A kézirat első változatának vitájára minap került sor, fel is merült egy s más, pedig ez még nem a szakmai berkekből származó hozzászólások alkalma volt. Csupán a korszakot megélt, többé-kevésbé a „megyecsinálás”-ban részt vevők mondták el észrevételeiket – ezekre most kitérni kár volna, hiszen a könyv végső változatában mindet tartalmazza majd. A könyv rendelésre készül tehát, Kovászna megye megalakulásának 45. évfordulóján, és a Haszmann Pál Múzeum szeptember 21-i, negyvenedik születésnapján mutatják be. A megye születésének kerek évfordulója lehet, jobb alkalom lett volna, de aktuálpolitikailag most a legjobb az időzítés. Most, amikor megszüntetni akarják Kovászna megyét, a könyv üzenet kell hogy legyen: miként közel fél évszázaddal ezelőtt az akkori Sepsi és Kézdi rajoni értelmiség kivívta az önálló Kovászna megye létrehozását, úgy a mostani felelős politikusainknak megakadályozniuk kell beolvasztásunkat. És recept is a készülő könyv egyben, mert bár a benne foglalt tanulmányok mindenike levéltári kutatásokon alapszik, melyek – nyilván – nem tartalmazzák, nem tartalmazhatják azokat a fondorlatokat, háttérszervezkedéseket, melyekkel anno 1967–68-ban – miután a „nagy székely megye” álma szertefoszlott – megakadályozták Háromszék Brassó megyéhez csatolását, azért a visszaemlékezések és a visszaemlékezők hasznos tanácsokkal szolgálhatnak. Persze, a módszerek és az eszközök negyvenöt év alatt sokat változtak, a cél azonban változatlan.
Az Újjászületést egyébként szűz területen való kutatás előzte meg, a román történetírás ugyanis nem szentel nagy figyelmet az 1960–1970-es éveknek. Ilyen szempontból úttörő munkát készít a három fiatal történész (kiknek a téma objektív megközelítéséhez épp életkoruk az egyik legfontosabb támpont), az alapkutatások hiánya meg segítség számukra, hiszen minden, a bukaresti, brassói, sepsiszentgyörgyi, csíkszeredai, marosvásárhelyi levéltárakban, de még a magyarországi külügyi jelentésekben, illetve a „székely kommunista” Fazekas János magánlevéltárában fellelhető iratot át kellett tanulmányozniuk, korábbi munkára, részkutatásokra nem támaszkodhattak. És így kerülhettek figyelmük középpontjába olyan dokumentumok, mint például a cenzori hivatal jelentései, melyek nemcsak a Megyei Tükört marasztalták el túlzott „magyarkodásáért”, de még a Székely Mikó Kollégium egykori diáklapját, a Gyökereket is. Számos adatot és adalékot tartalmaz a készülő kötet a kor történetéhez (Kovászna megye megalakulását, intézményi berendezkedésének kialakulását a történészek az 1968–1972 közötti időszakra szűkítették, a Király-éra vége és az országos gazdasági-politikai változások, az ideológiai kontroll kiteljesedése szabta meg a felső határt), és talán még egy anekdotákat tartalmazó rész is bekerül. Mert milyen kár volna feledésbe merülnie az 1970-es évek elején Erős várunk nekünk az ének címmel megszervezett dalos találkozó esetének, melynek román fordításáért – Forţa cîntecului – a szervezőket még dicséret is illette...
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Székelyföld a székelyeké!”
Több mint háromszáz személy gyűlt össze Székelyudvarhelyen az Emlékezés Parkjában tiltakozni a román kormány régiósítási terve ellen.
Erdély-szerte 119 településen hívta a térre, utcára az embereket az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT). Udvarhelyszéken hat településen szerveztek tüntetést az autonómiáért, és tiltakoztak a román kormány régiósítási tervei ellen: Székelyudvarhelyen, Szentegyházán, Parajdon, Bögözben, Homoródszentpálon és Kissolymosban.
Udvarhelyen körülbelül háromszáz személy gyűlt össze az Emlékezés Parkjában. A rendezvény alatt a részvevők aláírhatták azt a petíciót, melyet a kormánynak készítenek a néppártosok és az EMNT. Politikusok, civil szervezetek, motorosok, és sétálók is végigkövették a tiltakozást.
Elsőként a Szózatot énekelte el a tömeg, majd Zakariás Zoltán, az EMNP országos alelnöke fejtette ki, miért is tiltakoznak. Hangsúlyozta, mihamarabb figyelmeztetni kell az ország vezetőit, hogy nem tudják ily módon szétrombolni a történelmi régiókat. Közölte továbbá azt is, nem szabad hagyni, hogy olyan döntéseket hozzanak, ami során akár Brassóban vagy Nagyszebenbe kell utazzunk ügyintézés miatt. „Székelyföld azé, akik lakják, akik építik. Székelyföld a székelyeké” – kiáltott fel beszéde végén Zakariás Zoltán.
Nagy Pál, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki szervezetének vezetője felolvasta az EMNT erdélyi kiáltványát, melyben a történelmi régiók feldarabolása ellen tiltakozik a civil szervezet: Ki kell mondanunk: a Kárpát-medence „tündérkertje”, Erdély nem Bukarest gyarmata! – hangoztatta.
„Azt akarjuk, hogy megkérdezésünk nélkül soha többé senki ne dönthessen azokról a különböző határokról, amelyek között élünk és élni fogunk. Autonómiát akarunk! Azt akarjuk, hogy a saját sorsunkról mi dönthessünk. Azt akarjuk, hogy természeti kincseinkkel, adólejeinkkel és emberi erőforrásainkkal mi gazdálkodhassunk. Erdély nemzeti közösségeinek és természetes régióinak belső önrendelkezését akarjuk! Túlközpontosított homogén nemzetállam helyett modern föderális Romániát akarunk! Benne legyen Erdély igazi európai nagyrégió! Legyenek nagyvárosai sajátos jogállású többnyelvű metropoliszok! Legyen hivatalosan is Kolozsvár Erdély fővárosa! Legyen Székelyföld egységes autonóm közigazgatási régió! Legyen a Partium egységes, sajátos jogállású többnyelvű közigazgatási régió! Céljaink európai célok és elérésükért készek vagyunk valamennyi demokratikus eszközt igénybe venni” – áll a kiáltványban. „Erdély az erdélyieké” – fejezte be Nagy Pál.
Nyolc galambot is útjára engedtek Udvarhelyen, melyek a nyolc székelyföldi szék szabadságát jelképezték (Marosszék, Udvarhelyszék, Csíkszék, Gyergyószék, Kászonszék, Sepsiszék, Kézdiszék és Orbaiszék).
Miután Gajevszki Klára elszavalt Petőfi Sándor költeményét, A szájhősök című verset, a Balázs Ferec Vegyeskar kíséretében Trianon Himnuszát énekelték el az összegyűltek, végül pedig a székely és a magyar himnuszok eléneklésével zárult a tiltakozó megmozdulás, de a szervezők megígérték, hogy nem ez lesz az utolsó tüntetés.
Pál Gábor
Székelyhon.ro

Izsák Balázs Székelyföld autonómiájának sérthetetlen alapelveiről
Tudomásul vettük és üdvözöljük az RMDSZ bejelentett szándékát, hogy saját törvénytervezetet készít Székelyföld autonómiá- jára vonatkozóan. Üdvözlendő és örvendetes, hogy a szövetség érdemben akar foglalkozni a kérdéssel. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmet arra, hogy a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott törvénytervezet a működő európai autonómiák mintájára készült, de figyelembe vette a székely hagyományokat, a székelység igényeit és a Romániában hatályos jogszabályokat, beleértve Románia alkotmányát is. Mögötte tudhatjuk az érintett közösség alkotó hozzájárulását, és népszavazáson kifejezett akaratát is.
Ez a tervezet olyan alapelvekre épül, amelyekről meggyőződésem szerint a Székely Nemzeti Tanács nem mondhat le, és amelyek nem is képezhetik vita tárgyát. Ismerve több RMDSZ vezető politikusnak e tárgyban tett megnyilvánulásait, bízom abban, hogy az RMDSZ készülő tervezete hasonló módon ezekre az alapelvekre épül:
1. A székelység fennmaradásához nem elegendő a kulturális autonómia. Ennek megfelelően a régiónak jogszabály-alkotási és végrehajtói hatásköröket kell kapnia a művelődésen és az oktatáson túl legkevesebb az alábbiakban felsorolt területeken: közigazgatás, a közrend fenntartása, regionális és helyi érdekeltségű köztulajdon kezelése, egészségügy, társadalombiztosítás, vagyonbiztosítás, szociális kérdések, műemlékvédelem, helyi adók és illetékek, regionális költségvetés, környezetvédelem, területrendezés, regionális érdekeltségű beruházások, kereskedelem, erdőgazdálkodás, vadgazdálkodás, vízgazdálkodás, bányászat, ipar, energiagazdálkodás, pénzgazdálkodás, regionális érdekű személyforgalom és áruszállítás, mezőgazdaság, tömegtájékoztatás, tűzvédelem, a régióra vonatkozó nemzetközi szerződések, régiók közti együttműködés, a régió hivatalaira és azok személyzetére vonatkozó rendtartás. Ezen felül a regionális kormány létrehozhat és fenntarthat saját televízió- és rádióállomásokat és minden tömegtájékoztatási eszközt, amely céljainak elérésében segíti, létrehozhat és fenntarthat közintézményeket, gazdasági társaságokat.
2. Nem képezhetik vita tárgyát Székelyföld határai sem. A majdani autonóm régiónak a történelmi Székelyföldből és vele szomszédos magyar többségű településekből kell állnia. Székelyföld határai nem azonosak a tévesen székely megyékként emlegetett Maros, Hargita és Kovászna megyék jelenlegi közigazgatási határaival. Székelyföld határait a hozzá tartozó városokban és községekben megtartott népszavazás véglegesíti. Az így meghatározott Székelyföld egyben az EU NUTS II régiója, önálló fejlesztési régió.
3. Nem képezheti vita tárgyát a magyar nyelv jogállása sem. Az autonóm Székelyföldön a magyar nyelv hivatalos nyelv, jogállása azonos az állam nyelvével, a román nyelvvel. Székelyföld minden polgára azonos feltételek mellett, szabadon használhatja mindkét nyelvet.
4. Nem képezheti vita tárgyat a székelységnek hagyományaiban máig megőrzött, nagy múltú értékeinek, a székely székeknek hivatalos elismertetése és működtetése. Csíkszék, Gyergyószék, Kézdiszék, Marosszék, Bardoc-Miklósvárszék, Orbaiszék, Sepsiszék, Udvarhelyszék egyenrangú közigazgatási alegységei Székelyföldnek és egyben az Európai Unió NUTS III statisztikai régiói.
5. Az autonómia intézményei a demokrácia alapvető értékeinek és szabályainak tiszteletben tartásával jönnek létre, ennek megfelelően Székelyföld regionális parlamentjét szabad, általános, közvetlen és titkos szavazással kell megválasztani.
Készek vagyunk részt venni nemcsak egy javító szándékú vitában, de együttműködni a tervezet népszerűsítésében és társadalmi elfogadtatásában, de akár az elkészítésében is.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma

A régi székely székek árnyéka
Húsz évvel a kommunizmus bukása után a bukaresti kormány ma közigazgatási átszervezésre készül, mely eltörölné a régi székely székeknek még az emlékét is. A magyarok tiltakoznak.
Az október 27-i székely menetelés a magyarok eddigi legnagyobb méretű tiltakozása 1990 óta. Mindemellett a vasárnapi menetelést egy kisméretű tüntetés békés törékenysége jellemezte, hiszen a több tízezer személy (a szervezők százezernél több embert jelentettek) egy pillanatra sem gyűlt egybe, fenyegető embertömeget alkotva, felsorakoztak Kököstől Bereckig a Székelyföldet szimbolikusan átszelő út hosszán. A szervezők szerint 14 találkozási pontot adtak meg, és 26 menetoszlopot szerveztek 53 kilométeres távon.
A tüntetés egyik vezetője, Tamás Sándor, az RMDSZ Kovászna megyei elnöke azt nyilatkozta: „A Székelyföld azoké, akik hisznek benne. Soha nem fogjuk elhagyni a Székelyföld területi autonómiájának megszerzésébe vetett hitünket.” Az RMDSZ elnöke pedig megerősítette ezt az üzenetet: „Autonómiatörekvéseink-kel, céljainkkal nem akarunk elvenni senkitől semmit, sem a románoktól, sem a magyaroktól, nem akarunk elvenni sem javakat, sem vagyonokat, sem döntéseket, sem jogokat. De azt követeljük, hogy mi, erdélyi és székelyföldi székelyek és magyarok magunk dönthessünk a bennünket érintő kérdésekről”. A menetelésen feltűnt egyik felirat úgyszintén azt hirdette: Autonómiát, nem függetlenséget akarunk.
Mindemellett nem beszélhetünk a magyar kisebbség hirtelen radikalizálódásáról. Hogy a vasárnapi tüntetés üzenetét kellőképpen megértsük, a tényeket szélesebb politikai kontextusba kell helyeznünk. Az SZLSZ-kormány idén egész esztendőben az ország régiókra osztásának tervével foglalatoskodott, mely olybá tűnik, minden változatában mellőzi a magyar kisebbség óhajait. Liviu Dragnea miniszter nem tette közzé a közigazgatási átszervezés egyetlen új változatát sem, de a sajtóba kiszüremkedtek mindenféle hírek, melyek szerint Hargita és Kovászna megyét egy nagyobb, román többségű régióba fogják olvasztani. Egyébként a mostani, még 1999-es felosztás szerint a székely térségek egy nagyobb, Brassó, Szeben és Fehér megyét is magában foglaló régióhoz tartoznak. Amennyiben e régiók valós közigazgatási autonómiára tennének szert, a magyarok teljes mértékben elveszítenék hagyományos többségi státusukat, mellyel még rendelkeznek a mostani megyékben. A magyarok úgy szeretnék a Székelyföldet feléleszteni, ahogyan azt a XIV. században körvonalazták.
Hét székely szék létezett a XVI. században: Udvarhely a Nagy-Küküllő felső szakaszán, Maros a Maros és a Nyárád mentén, Sepsi az Olt és a Feketeügy közötti lapályon, Orbai a Feketeügy bal partján, Kézdi a Kárpátok kanyarulata alatt, a Feketeügy felső folyásán, Csík a Maros és az Olt felső folyása mentén elterülő völgyekben, Aranyos az Aranyos völgyében. A XVII. század első felében Sepsi-, Kézdi- és Orbaiszék Háromszék néven egyesült (Liviu Moldovan és Pál-Antal Sándor: A székelyek területi-közigazgatási szerveződése, RSZK Akadémiai Kiadó, 1978). 1867-től, az Osztrák–Magyar Monarchia fennhatóságának kezdetétől a régi székeket beolvasztják az új vármegyékbe. Furcsamód a kommunizmus ismét felfedezte a régi székeket, és újracsoportosította őket a Magyar Autonóm Tartományban. Sok magyart vonzott a maga oldalára az új rendszer azzal az ígérettel, hogy eleget tesz nemzeti követeléseiknek. A romániai kommunista diktatúra elemzésével foglalkozó elnöki bizottság jelentésében fellelhető az RKP által 1945 után felkarolt politika rövid, de velős leírása: „E kezdeti időszakra elsődlegesen jellemző a populista és kétszínű politika, melynek célja a hatalom eszközeinek megszerzése a magyar népesség támogatásával.” A jelentésben hozzáteszik később, hogy „a sztálinista kisebbségpolitikát fokozatosan vették át a Magyar Autonóm Tartomány 1952-es létrehozásával”.
E politika következményei sokáig érezhetőek voltak, hiszen a románok a magyar autonómiát mint a sztálini rendszer megtorlásaihoz kapcsolódó tényt fogták fel, a magyarok pedig maguk is viselték e negatív felfogás következményeit. 1990 után például a magyar kisebbség képviselői szóba sem hozhatták az újabb közigazgatási felosztás kérdését, mivelhogy azt a kommunista vezetők korábbi etnikai megosztó politikája teljes mértékben kompromittálta.
Később, miután az RKP eltávolodott az eredeti sztálinizmustól, ismét előtérbe került a román etnikai revansizmus. 1967-ben Ceauşescu felszámolja a Magyar Autonóm Tartományt, és a belső migráció irányításával fokozatosan bevezeti a magyar régiók elrománosításának politikáját. Mindemellett a kommunista rezsim megtartotta azt a közigazgatási felosztást, amelyben – a nagy városok (Kolozsvár vagy Marosvásárhely) kivételével – megmaradt a magyar többség a hagyományos térségekben. A kommunista rendszer utolsó évtizedében nagyon rossz idők jártak a magyar kisebbségre, így annak minden oka megvolt, hogy elfeledje az 50-es évekbeli kedvezményeket. Ám manapság, húsz évvel a kommunizmus bukása után úgy tűnik fel, a bukaresti politikai elit újabb közigazgatási felosztást tervez, mely teljes mértékben törölné a régi székely székek emlékét. A Boc-kormány és Băsescu elnök hasonló reformot fontolgatott. De a magyarok számára ez a mostaninál rosszabb helyzetet jelentene. A magyar kisebbség pedig éppen most, amikor Románia EU-tag lett, veszíthetné el hagyományos térségét, melyet minden vita ellenére eddig sikerült megőriznie. A magyarok körében valós aggodalmat keltett ez a paradoxon, hogy most, az EU-ban veszítsék el azt, amit a nemzeti-kommunizmus teljében sikerült megtartaniuk. Aggodalmuk fokozódott, amikor az Európai Bizottság nemrég elutasította a történelmi kisebbségekkel kapcsolatos nemzeti politikák részleges átvételét, meghagyva azokat továbbra is az egyes kormányok hatáskörében.
Az október 27-i menetelés tehát – mely jól átgondoltan a lehető legszelídebb formában zajlott – valójában nem kimondottan a követelésekről szól (területi autonómiát most és azonnal), hanem csupán annak a régiósítási tervnek a megállításáról, mely veszélybe sodorná egy történelmi gyökerekkel és kétségtelen nyelvi és kulturális identitással rendelkező közösség megmaradását.
A román politikumnak meg kellene értenie a vasárnapi tüntetés valós jelentését, és óvakodnia kellene a pánikkeltéstől meg az eltúlzott reagálásoktól, s kezdeményezzen párbeszédet a magyar közösséggel. Igen tág tere maradt még a kölcsönösen előnyös kompromisszumoknak. Szerző: Horaţiu Pepine, Deutsche Welle
Fordította: Forró Eszter, Háromszék
Erdély.ma

Amit az RMDSZ sem hagyhat ki (Autonómiatervezet)
Sajtónyilatkozatban közölte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hogy álláspontja szerint mi nem hiányozhat semmiképpen abból a törvénytervezetből, amelyet az RMDSZ készül benyújtani a parlamentben. A szervezet elnöke által jegyzett nyilatkozatban Izsák Balázs üdvözli az RMDSZ szándékát, hogy saját törvénytervezetet készít Székelyföld autonómiájára vonatkozóan, ugyanakkor bízik abban, hogy a készülő törvénytervezet az SZNT által vallott, vita tárgyát nem képező alapelvekre épül.
Izsák Balázs szerint nem képezhetik vita tárgyát Székelyföld határai. Figyelmeztet: a történelmi Székelyföld nem a jelenlegi Maros, Hargita és Kovászna megye határával egyező, az autonóm terület határait a hozzá tartozó városokban és községekben, illetve a szomszédos magyar többségű településeken megtartott népszavazásnak kell véglegesítenie. Az így meghatározott Székelyföldnek egyben önálló fejlesztési régiónak kell lennie. Az SZNT szerint nem képezheti vita tárgyát, hogy Székelyföldön a magyar nyelvet is hivatalos nyelvvé kell minősíteni, a román nyelvvel azonos jogállást kell annak biztosítani. Az SZNT a székely székek (Csíkszék, Gyergyószék, Kézdiszék, Marosszék, Bardoc-Miklósvárszék, Orbaiszék, Sepsiszék, Udvarhelyszék) megőrzését, egyenrangú közigazgatási alegységekként való kezelését is sérthetetlen alapelvnek tekinti.
Álláspontja szerint a Székelyföld régiónak a művelődésen és az oktatáson túl megannyi területen kell jogszabály-alkotási és végrehajtói hatásköröket kapnia. E területek közé sorolta többek között a közigazgatást, a közrend fenntartását, a regionális és helyi érdekeltségű köztulajdon kezelését, a műemlékvédelmet, a helyi adók és illetékek ügyét, a környezetvédelem, a területrendezés, az erdőgazdálkodás, a vadgazdálkodás, a vízgazdálkodás, a bányászat, az energiagazdálkodás, a mezőgazdaság és a tömegtájékoztatás kérdését is. Elengedhetetlennek tekinti, hogy Székelyföld regionális parlamentjét szabad, általános, közvetlen és titkos szavazással válasszák meg. Az SZNT ugyanakkor közölte: kész részt venni „egy javító szándékú vitában, a tervezet népszerűsítésében és társadalmi elfogadtatásában, de akár az elkészítésében is”. Ezt Izsák Balázs arra utalva jelentette ki, hogy korábban az RMDSZ több vezetője biztosította arról: az SZNT szakértőit is bevonják a törvénytervezet megalkotási folyamatába, egyelőre azonban nem keresték ez ügyben őket.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Válaszolt az MPP-nek a Néppárt
Nem fogadja el a Magyar Polgári Párt háromszéki vezetőségének múlt héten elhangzott, a jelöltállítást illető kritikáit az EMNP kézdiszéki szervezete. A néppártiak emellett minden a két alakulat jó együttműködését megbontó kezdeményezést elutasítanak.
A Balázs József Attila elnök által aláírt rövid közleményben az alakulat illetékesei leszögezik, hogy Rácz Károly ügyét végig figyelemmel követték. Részükről örömmel nyugtázták, hogy „az igazságszolgáltatás elfogulatlanul látta el feladatát”, viszont felhívják a figyelmet, hogy „ez az ügy egyben arra is figyelmeztet, hogy a politikusoknak mindig becsületesen, szabályosan kell eljárnia”. Főképp, ha ellenzékiről van szó, akinek a helyzete sokkalta bonyolultabb, mivel nehezebb körülmények között kell dolgoznia – vélik az EMNP kézdiszéki képviselői.
Ami a jelöltállítást illeti az alakulat meglátása szerint a pártnak joga és kötelessége volt, és lesz jelöltet állítani minden választáson. Ezt egyrészt a demokrácia szabályai, másrészt a közel 2400 céhes városbeli szimpatizánsaink is megkövetelték – olvasható a közleményben.
Végül felhívják arra a figyelmet, hogy Kézdivásárhelyen az EMNP és MPP frakciók együttműködése példamutató, és ezt a továbbiakban is fenn kell maradjon. Ennek szellemében elutasítanak minden olyan megnyilvánulást, amely „az együttműködést korlátozni, befolyásolni próbálná, bármely részről jöjjön is” – szögezik le.
A hétfőn közzétett álláspont Kulcsár Terza Józsefnek, az MPP háromszéki elnökének múlt héten elhangzott kijelentései nyomán született. A polgári politikus, mind az RMDSZ-nek, mind az EMNP-nek felrótta, hogy a Rácz Károly, Kézdivásárhely előző polgármesterét illető korrupciós vádak kapcsán az ártatlanság vélelmét nem tartották szem előtt. Az elnök ugyanakkor a Néppárttal kapcsolatosan azt is kifogásolta, hogy a céhes városbeli jelöltállításukkal megosztották a szavazókat, és így nyerhetett az RMDSZ jelöltje, az egyébként abszolút esélyes Rácz Károllyal szemben. Kulcsár Terza bocsánatkérésre szólította fel a két alakulatot, erről viszont az EMNP közleményben nem esik szó.
Székelyhon.ro

Székelyföld fürdői
Három csíkszeredai szerző köteteként tavaly decemberben jelent meg a Székelyföld fürdői című könyv, mely átfogó szemlélete okán egyszerre hasznos és hiánypótló, hiszen nem lehet eleget beszélni erről a témáról. Jánosi Csaba, Berszán József és Péter Éva tartalmas, igényes kivitelezésű kiadványt nyújt át az olvasónak, mintegy biztatásként is: keljen útra, s keressen fel minél többet a bemutatott aprócska csodák közül.
A szerzők 94 település 172 fürdőjét ismertetik – az országos érdekeltségűektől a lábmosókig –, azokat pedig a történelmi székely székek – Marosszék, Udvarhelyszék, Gyergyószék, Csíkszék, Kászonszék és Háromszék (Sepsiszék, Kézdiszék és Orbaiszék) – s azon belül települések szerint írják le. Könyvüket 2013-ban adta ki a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület. Jánosi Csaba, Berszán József és Péter Éva geológusként nyúl a témához, nem először, nevükhöz már több hasonló könyv, illetve szakdolgozat kötődik. Így a kötet egészére jellemző a földtani háttér alapos, precíz bemutatása, ugyanakkor a történeti hátteret is lényegre törően kezelik. Előszavukban rögzítik, hogy ha a székelyföldi fürdőket szemlézzük, „valóságos időutazást teszünk”: „A legegyszerűbb földbe mélyített »kecskeferedőtől«, büdösgödörtől a modern élményfürdőig mindenféle fürdő megtalálható ezen a kis területen. Olyan hagyományok élnek a székelyek körében, amelyek szorosan kapcsolódnak a korábban itt élt népek szokásaihoz. Feljegyezték, hogy nemrég még a hideg borvízfürdőkbe (tusnádi Nádasfürdő, csíkszentsimoni Aladári fürdő) vagy a gyógyforrások vizével megtöltött kádakba vasvillával tűzben felhevített köveket dobáltak, hogy elviselhetőbbé tegyék a víz hőmérsékletét, vagy hogy gőzével gyógyítsanak. Hasonlóan gyógyítottak a szkíták sámánjai is.” Rávilágítanak a nagyobb, ismertebb fürdőink tündöklésére és bukására (Borszék, Előpatak, Tusnád stb.), de a „parasztfürdők” sorsa sem sokkal szerencsésebb, mert a kommunizmusban, majd 1989 után Borszéken, Tusnádon, Szovátán, Előpatakon, Málnásfürdőn, Bálványosfürdőn nagy értékű villák, fürdőházak tűntek el örökre. Kiemelik, a rendszerváltás után tíz évig nem történt változás, fellendülés csak a 2000-es évek elején indult, egyrészt uniós pályázatokkal. A borvíz útja programmal lehetőség nyílt a nagy múltú, ám romos fürdők felújítására, a 2001-ben Csíklázárfalván kitalált székelyföldi fürdőépítő kaláka pedig „receptszerű” lehetőséget teremtett kis népi fürdők, gyógyhelyek újjáépítéséhez. Kalákában újították fel 2001-ben a csíklázárfalvi Nyírfürdőt, 2002-ben a tusnádi Nádasfürdőt, 2003-ban a csíkkozmási Sószékfürdőt, 2004-ben a kászonújfalvi Sóskútfürdőt, 2005-ben a csíkszentkirályi Borsárost, 2006-ban a csíksomlyói Barátok feredejét és a csobotfalvi Kerekeger fürdőt, 2007-ben a csíkszenttamási Szent Anna fürdőt és a homoródkarácsonyfalvi Dungófürdőt, 2008-ban a gyergyócsomafalvi Felsőnyírkerti fürdőt, 2009-ben a borszéki Tündérkert fürdőt. 2011-ben Háromszéken is elkezdődött a kalákázás, felújították az oltszemi Sütei feredőt, 2012-ben a csernátoni Csókást és Malomferedőt, 2013-ban pedig a kisbaconi feredőt. A fotókkal jól illusztrált könyv erőssége egységes jellege, szerzői belefoglalták az összes székelyföldi fürdőt, pontos kép rajzolódik így ki az olvasóban – a lehetséges turistában – erről a ritka hagyatékról. A leírásokat böngészve szembetűnő, hogy a közel kétszáz fürdő neve önmagában is igazi nyelvi csemege, már az olvasás is szavatolja a kalandozás élményét a feredők világában. Legjobb persze, ha látjuk ezeket a helyi különlegességeket, környezetükkel együtt.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Hagyományápolásra buzdít Áder János (A magyar államfő Háromszéken)
Székelyföldi, 1848–1849-es tematikájú magánlátogatásának második napját a Székely Nemzeti Múzeumban kezdte Áder János, Magyarország köztársasági elnöke és felesége, Herczegh Anita. Ezt követően útjuk Kézdiszékre vezetett, Csernátont és Kézdivásárhelyt látogatták meg, majd a Nyergestetőn állítottak kopjafát. Erdélyi körútjukat Hargita megyében folytatták tegnap délután.
Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul és kísérete körében az elnöki pár gyalog érkezett a Székely Nemzeti Múzeumhoz, melynek kapujában Vargha Mihály igazgató köszöntötte őket. Az előcsarnokban Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere üdvözölte a vendégeket. Először az In memoriam Gábor Áron (1814–1849) állandó kiállítást mutatta be az igazgató, s azon belül is Gábor Áron ágyújához vezette a vendégeket. Majd a kökösi csata térképe és a székely Munkácsy, Gyárfás Jenő nagyméretű festménye, a Gábor Áron halála előtt időztek. A lovagterem felé menet Vargha Mihály megmutatta a székely nemzet pecsétnyomójának képét, utána a legfrissebb, nemrég az alkalomra megnyitott időszakos kiállítás, A szabadságharc ereklyéi című tárlat következett. Vargha Mihály tárlatvezetését Tamás Sándor kiegészítései fűszerezték. A hivatalos programban ennyi szerepelt, de az igazgató még becsalta a vendégeket a kápolnaterembe, ahol a Haza a mélyben című kiállítást mutatta meg, s a múzeum nagy kincsét jelentő Apor-kódex nemesmásolatát. A látogatás végén ajándékokkal kedveskedtek az elnöki párnak: Tamás Sándor Gábor Áron arcképének másolatával és a nemrég megjelent Descriptio Transilvaniae térképkatalógussal, Antal Árpád a Cserey Zoltán és József Álmos szerzőpáros Sepsiszentgyörgy képes története című munkájával, Vargha Mihály múzeumi kiadványokkal. Az elnökné asszony a Guzsalyas Alapítvány nemezsálával és egy festett faládikával gazdagodott. Ezt követően az államfő beírt a vendégkönyvbe: „Fogadják őszinte elismerésemet az 1848–49-es kiállításért. Remélem, minél több fiatal tér majd be a Székely Nemzeti Múzeumba, hogy megismerje történelmünk e fontos pillanatának emlékeit. Időutazás, emlékezés, hagyományápolás: legyenek a fő motivációi az erdélyi fiataloknak”. Ezt aláírta mind Áder János, mind Herczegh Anita. Tamás Sándor rendkívül fontosnak tartja, hogy Magyarország közméltóságai gyakran jönnek Székelyföldre, és hívja, jöjjenek minél sűrűbben, hisz Erdély, s azon belül bármely térség magyarjai ugyanúgy a magyar nemzethez tartoznak, mint a magyarországiak. Tisztelgés a ’48-as hősök előtt
Délelőtt 11 óra körül érkezett meg az elnöki pár és kísérete Alsócsernátonba, ahol a Haszmann Pál Múzeum bejáratánál Bölöni Dávid polgármester, Haszmann Pál és D. Haszmann Orsolya, a múzeum volt és jelenlegi vezetője köszöntötte, majd népviseletbe öltözött csernátoni fiatalok szilvapálinkával és frissen sütött kürtőskaláccsal kínálták őket. Megtekintették a kopjafákat (felvételünk), a technikatörténeti kiállítást, a régi mezőgazdasági szerszám- és gépgyűjteményt, valamint a Damokos-kúriában berendezett múzeumi termeket, az államelnök beírt a múzeum aranykönyvébe, tisztelgett Végh Antal és Bod Péter mellszobra előtt. Háromszéki körútjukat Kézdivásárhelyen folytatták, a Jazz Cafféban elfogyasztott kávé után a déli harangszót követően Áder János a biztonságára diszkréten vigyázó magyar és román testőrökkel körülvéve gyalog tette meg az utat Gábor Áron szobráig, ahol mintegy háromszáz fős összesereglett tömeg fogadta tapssal. A szobornál díszőrséget állt a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület két huszára. Az elnöki pár koszorút helyezett el az ágyúöntő hős szobrának talapzatán, majd a magyar és a székely himnusz közös eléneklése után Bokor Tibor polgármester üdvözölte a köztársasági elnököt. Rövid beszédét „Mindig szeretettel várjuk önt vissza Kézdivásárhelyre” szavakkal zárta. Áder János megköszönte a nagyon meleg fogadtatást, és elismerését fejezte ki, hogy ápolják „mindannyiunk hőse, Gábor Áron emlékét”. A szobortól az államfő és kísérete a 11-es udvarteret járta végig, majd a 10-es udvartéren, az Incze László Céhtörténeti Múzeum udvarán keresztül – ahol megtekintette Gábor Áron ágyújának hű mását – tért vissza a főtérre. Továbbutazása előtt Bokor Tibor polgármesternek elmondta, hogy a nyáron Csernátonba jön, amikor ismét meglátogatja a céhes várost, ahol nagyon jól érezte magát. A magyar államfő és kísérete Kézdivásárhelyről a Nyergestetőre utazott, ahol felavatta az 1848/49-es szabadságharcban itt elesettek emlékére általa állíttatott, a csíkszeredai Művészeti Népiskola műhelyében készült monumentális kopjafát. A Nyergestetőn Áder Jánost fúvószenekarral és huszárokkal fogadták, házigazdaként Borboly Csaba megyeitanács-elnök, a Csíki Területi RMDSZ elnöke és Bodó Dávid, Csíkkozmás polgármestere köszöntötte. Áder János megkoszorúzta az emlékművet, majd a kopjafához vonult a vendéglátókkal együtt, ahol András Lajos faragómester, a Művészeti Népiskola oktatója elmagyarázta az alkotást díszítő motívumok jelentését. A kopjafát Tamás József római katolikus segédpüspök áldotta meg.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Törvény Székelyföld különleges jogállású régió létrehozásáról – EMNP-TERVEZET
– Tekintettel Székelyföld települési és megyei önkormányzatainak a székelyföldi társadalom nevében megfogalmazott, a Székelyföld régió megalakítására vonatkozó igényére, – annak érdekében, hogy Székelyföld megőrizhesse kulturális jellemzőit, hogy továbbfejleszthesse sajátos földrajzi helyzetéből adódó hagyományos gazdálkodási kereteit és – ezzel egy időben – felzárkózhasson az európai integráció által elindított gazdasági és társadalmi átalakulási folyamatokhoz, – figyelembe véve Románia EU-integrációs folyamatban, valamint a regionális politikában és a közigazgatás decentralizálásában elért eredményeit, – figyelembe véve az európai régiók pozitív tapasztalatait, – különös tekintettel a Regionális Önkormányzat Európai Chartájában, valamint az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése által elfogadott 1334 (2003) számú, Az autonóm régiók pozitív tapasztalatai mint konfliktusmegoldást segítő ihletforrás Európában címmel elfogadott határozatban foglalt elvekre és előírásokra,
Románia parlamentje az alábbi törvényt alkotja a Székelyföld különleges jogállású régió létesítéséről.
Székelyföld régió létrehozása
1. cikkely
Székelyföld régió létrehozása, területe
(1) A régiókról szóló kerettörvény 2. és 3. cikkelyének rendelkezéseivel összhangban létrejön a Székelyföld különleges jogállású régió.
(2) A Székelyföld régió a következő területet foglalja magában: Kovászna megye jelenlegi területét, Hargita megye jelenlegi területét, valamint Maros megye azon részét, amely hagyományosan a Székelyföldhöz tartozott, azaz a következő jelenlegi községeket: Ákosfalva, Backamadaras, Csíkfalva, Erdőszentgyörgy, Gyulakuta, Havad, Lukafalva-Dózsa György, Marosszentgyörgy, Nagyernye, Nyárádgálfalva, Nyárádkarácson, Nyárádmagyarós, Nyárádremete, Székelyhódos, Székelyvécke a hozzájuk tartozó falvakkal, és a következő városokat: Marosvásárhely municípium, Szováta és Nyárádszereda a hozzájuk tartozó településekkel.
2. cikkely
Székelyföld régió területi-közigazgatási felosztása, székhelye
(1) Székelyföld régiót a következő – a megyék jogállásával és hatáskörével rendelkező – területi közigazgatási egységek alkotják: 1) Kézdi-Orbai szék, amelynek területe a történelmileg hozzá tartozó közületi helységeket foglalja magában; székhelye Kézdivásárhely;
2) Sepsi-Bardóc szék, amelynek területe a történelmileg hozzá tartozó közületi helységeket foglalja magában; székhelye Sepsiszentgyörgy;
3) Csík-Gyergyó szék, amelynek területe a történelmileg hozzá tartozó közületi helységeket foglalja magában; székhelye Csíkszereda;
4) Udvarhelyszék, amelynek területe a történelmileg hozzá tartozó közületi helységeket foglalja magában; székhelye Székelyudvarhely;
5) Marosszék, amelynek területe a hozzá tartozó közületi helységeket foglalja magában; székhelye Szováta; 6) Bodzavidék/Întorsura Buzãului különleges körzet, amelynek székhelye: Bodzaforduló/Întorsura Buzãului; (2) Marosvásárhely municípium nem tartozik egyik területi-közigazgatási egységhez sem, a régión belül sajátos státussal rendelkezik, melyet külön regionális jogszabály állapít meg.
(3) Székelyföld székhelye: Csíkszereda. A régió megalakulását követő ötödik évben a regionális tanács új székhelyet jelölhet ki.
(4) Öt évvel Székelyföld régió megalakulását követően a régió határa mentén levő, azon kívül vagy belül elterülő települések és kistérségek népszavazás útján határozhatnak arról, hogy ki-, illetve bekerüljenek a régióba. A népszavazás eredménye nyomán a parlament hagyja jóvá Székelyföld régió határainak módosítását.
Székelyföld régió hatásköre, jogosítványai
3. cikkely
Székelyföld régió hatásköre, jogosítványai
(1) Székelyföld különleges jogállású régió rendelkezik mindazon hatáskörökkel és jogosítványokkal, amelyekről a régiókról szóló kerettörvény 6. és 7. cikkelye rendelkezik. (2) Székelyföld különleges jogállású régió az előző bekezdés által szabályozott hatáskörök és jogosítványok mellett, a régiókról szóló kerettörvény 2. cikkelyével összhangban, jelen törvény alapján a következő – további – hatásköröket kapja meg: a) Székelyföld saját nyelvtörvényének kidolgozása, mellyel Székelyföld régió területén a magyar nyelv egyenrangúvá válik az állam hivatalos nyelvével az állam és az önkormányzat összes intézményeiben, a régió nyilvánosságában; b) Székelyföld regionális választási törvényének elfogadása.
4. cikkely
Sajátos megosztott hatáskörök
(1) Székelyföld régió a román kormánnyal és a romániai magyar nemzeti közösség személyi elvű önkormányzatával egyeztetve közhatóságokat létesíthet az oktatás és művelődés terén, melyek a magyar kultúra és oktatás terén kormányzati felügyeleti hatás- és feladatköröket látnak el. (2) Az (1)-es bekezdés szerint megállapított feladatkörökhöz szükséges költségvetési alapokat a kormány biztosítja
III. Zárórendelkezések
5. cikkely
Székelyföld régió vagyonának kialakítása
(1) Székelyföld régió köz- és magánvagyona Hargita és Kovászna megyék köz- és magánvagyonából, valamint Maros megye vagyonának egy részéből jön létre. A Maros megyei vagyonrész az egykori Marosszék területét megillető vagyonrész.
(2) Az állam átadja Székelyföld régiónak azokat az állami tulajdonban levő köz- és magán-vagyontárgyakat, amelyek a régiókról szóló kerettörvény 17. és 18. cikkelye alapján e régiót is megilletik. (3) A székek és különleges körzetek, mint székelyföldi területi-közigazgatási egységek köz- és magánvagyonát a regionális választásokat és a székek, valamint különleges körzetek köztestületeinek megalakulását követően a régió adja át ezen testületeknek. 6. cikkely
Zárórendelkezések (1) Jelen törvény a régiókról szóló kerettörvény 3. cikkelye alapján lép életbe.
(2) Az első székelyföldi regionális választásokat a helyi választásokról szóló 70/1991-es számú – módosított – törvény alapján a kormány írja ki a jelen törvény hatályba lépését követő 60 napon belül. (3) A választásokig Székelyföld régió ideiglenes tanácsa delegált képviselőkből jön létre a következő módon:
a) 22 képviselőt Kovászna megye tanácsa delegál saját kebeléből; b) 32 képviselőt Hargita megye tanácsa delegál saját kebeléből; c) 23 képviselőt azon Maros megyei helyi önkormányzati képviselők választanak, akik a régióhoz tartozó településeken választattak meg a legutolsó helyhatósági választásokon. E helyi képviselők közösen egyetlen ideiglenes választótestületet alkotnak, mely saját kebeléből választja meg a delegált képviselőket.
(4) A Székelyföld régió tanácsának választások utáni megalakulását követően a regionális tanács külön jogszabályt alkot a jelen törvény 2. cikkelyének (1) bekezdésében felsorolt székek és különleges körzetek határainak pontos kijelöléséről.
(5) A székek és különleges körzetek határainak kijelölését követően e területi-közigazgatási egységek ideiglenes tanácsokat választanak. Az ideiglenes tanácsot a székhez vagy különleges körzethez tartozó települések helyi képviselőinek közös ideiglenes választótestülete választja meg saját kebeléből.
(6) A Székelyföld régió köztestületeinek megalakulását követően a kormány és a régiók választott szervei intézkedési tervben rögzítik a hatáskörök átadásának menetrendjét.
Erdély.ma,

Voksolás Háromszéken
Orbán Viktor is megköszönte
„Büszkék lehetünk arra is, hogy a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is bejutott az EP-be, így minden eddiginél erőteljesebben lesz képviselhető Brüsszelben a magyar nemzet” – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök vasárnap este. A szövetség sikeréből természetesen Kovászna megye is kivette a részét – de lássuk, mely települések vitték a prímet.
A megye szavazati joggal rendelkező lakosságának 30 százaléka vett részt az EP-választáson, ami valamivel elmarad az országos átlag (32%) mögött, de a képet némileg árnyalja, hogy a bodzavidéki románoknak csak 21 százaléka (3285 érvényes szavazat) járult a szavazóurnákhoz, ez pedig nem az RMDSZ mozgósításán múlott. A székek közül Kézdiszék és Orbaiszék áll az élen 33-33 százalékkal (14 857, illetve 6925), a sorban Erdővidék (31%, 5734) és Sepsiszék következik (27%, 21 339). A városok rangsora: Kovászna (32%, 2950), Barót (28%, 2078), Sepsiszentgyörgy (25%, 13 120), Kézdivásárhely (23%, 3899) és Bodzaforduló (21%, 1413).
Ami a községeket illeti, Szacsva és Sepsimagyarós áll az élen 81-81 százalékos részvétellel, ám az egyikből 81-en, a másikból 61-en szavaztak. További, 50 százalék fölött „teljesítő” falvak: Futásfalva (76), Kurtapatak (72), Uzonfüves (67), Oltszem (65), Hatolyka (60), Zalánpatak (58), Esztelnek (54), Hilib (53), Kézdimartonfalva (51), Málnásfalu (50).
A részvételnél is lényegesebb viszont, hogy hol hány százalékot kapott az RMDSZ. A városoknál itt Barót vezet 91,4 százalékkal, megelőzve Kézdivásárhelyt (89), Sepsiszentgyörgyöt (74) és Kovásznát (60). A falvak közül Kálnok, Bardoc, Csernáton, Kézdialmás, Kézdikővár és Alsólemhény lakosságának több mint 95 százaléka támogatta a szövetséget. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nyalka vitézek seregszemléje Kézdiszéken
Több mint száz háromszéki, csíki, udvarhelyi és marosszéki huszár vet részt az ötödik alkalommal megtartott Háromszéki huszártoborzón. A huszárok két nap alatt mintegy 75 kilométer lovagoltak, és több településen toboroztak.
Az időnként esős idő sem vette kedvét a résztvevőknek, és nem csorbította a fényét az V. Háromszéki Huszártoborzónak, melynek idén Kézdiszék települései voltak a házigazdái.
A rendezvényre a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület szervezésében, Kovászna Megye Tanácsának és az esemény útvonalába eső háromszéki települések önkormányzatainak támogatásával került sor. A több tucatnyi huszár Dálnok, Kézdialbis, Alsó- és Felső Csernáton, Ikafalva, Futásfalva, Alsó- és Felső Torja és Kézdivásárhely útvonalon toborzott.
A rendezvény pénteken kezdődött, ekkor sereglett össze a csapat a dálnoki fogadónál. Szombaton reggel 7 órakor ébresztőt tartottak, csutakolás, majd sorban toborzás következett Dózsa György szülőfalujában, Dálnokon, majd Albisban és Csernátonban. A csernátoni toborzóra a felújított és a közönség számára megnyitott Ika vár lábánál, a Csókás feredőnél került sor. Ezt követően Futásfalván jártak a vitézek, este pedig Torján huszárbálon vettek részt. A bor és a tánc mámorából ébredezve vasárnap délelőtt Al-Torján, Báró Apor Csaba ősi birtokán nyergelték a lovakat, majd Altorja irányába indultak el a hagyományőrzők, akiket a kézdiszentléleki és csernátoni fiatalokból álló Perkő Néptáncegyüttes és zenekar kísért el a két napos útjukon.
A 2014-es toborzó délután Kézdivásárhely központjában zárult, ahol közel ezer ember jelenlétében minden résztvevőnek egy erre az alkalomra készíttetett Gábor Áron emlékérmet adott át Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke.
Nem véletlen, hiszen az idei huszártoborzót a Gábor Áron emlékév jegyében szervezték, a toborzás alatt a kökösi csatára emlékezvén verbuváltak. Költő Norbert toborzó huszár hívogatójától volt hangos Kézdiszék: „Kossuth Lajos megbízásából jöttünk ide, hogy holnapra száz kemény legényt sorozzunk a regimentjébe. Közéjük csak olyan álljon, ki hogyha kell, hat évet is szolgáljon. Aki ezt felvállalja, azt a II. Székely Határőr tárt karokkal várja. Büszkén felöltheti magára a huszáregyenruhát, s lova hátán dicsőséggel védheti a hazát. Szólok hozzátok legények, búcsúzzatok kedveseitektől, hisz a cári sereg közeledik Kökös felől. Holnap a kökösi hídnál elálljuk az útját és elporoljuk rajta a cári gúnyát.”
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke az elmúlt éveket elevenítette fel: öt év alatt a Háromszéki Huszártoborzóval sikerült bejárni a megye minden régióját, ezáltal ápolni és tovább vinni lovas hagyományainkat. Rengeteg szép történet, hihetetlen élmények születtek. Az egyenruhába öltözött huszárok, a délceg lovak bevonulása, a székely népviseletben éneklő és táncoló fiatalok látványa öröm- és bánatkönnyet, a múlt szépségét, de a jövő reményét is elővetíti a közönség szemében. Virággal, tapssal, énekkel fogadták a helyiek a toborzókat.
Ezért is dolgozunk, út és híd építése mellett hagyományaink és szokásaink megőrzése is feladatunk, így marad meg a székely család múltja és lesz jövője is – mondotta a megyei tanács elnöke.
Bartos Lóránt. Székelyhon.ro

Megtiltották a székely zászló felvonását Kézdivásárhelyen
A Kovászna megyei prefektúra megtiltotta a Kézdivásárhelynek a szombati zászlófelvonást, az önkormányzat ennek ellenére megtartja a rendezvényt, melyre egyébként Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest is várják.
A Kovászna megyei prefektúra megtiltotta Kézdivásárhely önkormányzatának, hogy megtartsa a szombatra tervezett székelyzászló-felvonást, a rendezvényről azonban nem mond le az önkormányzat. Kézdivásárhely polgármesteri hivatala pénteken az MTI bukaresti irodájához eljuttatott közleményben jelezte, a prefektusi hivatal tiltása ellenére megtartják szombat este a zászlófelvonást.
A prefektúra pénteken közölte az önkormányzattal, hogy megtámadta a közigazgatási bíróságon a rendezvény engedélyét, és erre hivatkozva szólította fel a polgármesteri hivatalt, ne tartsa meg az ünnepséget. A polgármesteri hivatal csütörtökön közölte, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest is várják a zászlófelvonásra.
Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere és Fejér László Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kézdiszéki parlamenti képviselője csütörtökön jelentette be, hogy „újból lobogni fog két hatalmas székely zászló Kézdivásárhelyen". Ezúttal a régi katonanevelde épülete előtt, a Hősök emlékműve két oldalára húzzák fel a lobogókat.
A Brassói Táblabíróság jogerős ítéletében május 30-ig adott haladékot arra, hogy eltávolítsák a székely zászlót a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatalról, és a város főterén álló Gábor Áron-szobor melletti zászlórudakról. Az önkormányzat akkor eltávolította a szóban forgó zászlókat, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) aktivistái pedig ötven más zászlót tűztek ki Kézdivásárhely főtéri épületeire.
A polgármester elmondta, hogy az újabb ünnepélyes zászlófelvonást is úgy szeretné megtartani, mint tavaly március 15-én, amikor a Székely Nemzeti Tanáccsal és Semjén Zsolttal közösen vonták fel a székely lobogókat.
A mostani rendezvényt szombaton este nyolc órára tervezik, és felszólították a lakosságot, hogy minél többen vegyenek részt.
MTI, Erdély.ma

Aláírásokat gyűjt a Néppárt (Államfőválasztás)
Egyes lelkes néppártosok már a bejelentés után, vasárnap elkezdték gyűjteni a Szilágyi Zsolt államfőjelöltségéhez szükséges aláírásokat, a folyamatot azonban kedden indították el teljes erőbedobással, szerda reggelre pedig már Erdély-szerte több ezer, Háromszéken közel száz önkéntes járt házról házra, hogy meglegyen a szükséges 200 ezer kézjegy – jelentette be tegnap sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Benedek Erika, az Erdélyi Magyar Néppárt háromszéki elnöke és Papp Előd országos alelnök. Szilágyi Zsolt reményét fejezte ki: a nemes verseny megmozgatja a magyarokat, és ha többen mennek el voksolni, a magyarságnak nagyobb lesz a beleszólása a döntésekbe.
Papp Előd felidézte: az EMNP már születésekor az autonómia képviseletét tűzte ki célul, azért indítanak jelöltet az államfőválasztáson, hogy ezt képviselje. Szilágyi Zsolt a legjobb jelölt, aki ezt az ügyet felvállalhatja – jelentette ki, hangsúlyozva: indulását támogatja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is. Felmerült az ötlet, hogy Izsák Balázs szálljon versenybe, fel is kérték erre az SZNT elnökét, aki köszönettel, de elutasította az ajánlatot – erről szóló levelét Papp Előd átadta a sajtó képviselőinek.
Az augusztus 8-án kelt levélben Izsák kifejti: fontos és hasznos, hogy egy olyan pillanatban, amikor a román közvélemény egésze az államelnökjelöltre figyel, legyen közöttünk olyan, aki az alkalmat arra használja, hogy a székely autonómia ügyét megértesse a románsággal. Ugyanakkor kifejti: ezt a hivatást nem a Székely Nemzeti Tanács elnökének kell betöltenie. Reményét fejezi ki, hogy megtalálják a megfelelő embert, aki a kampányban megérteti: a globális gazdasági, társadalmi kihívásokon túl Romániának a székely kérdést is meg kell oldania. Azt is felidézi: az elmúlt elnökválasztásokon ezt a kérdést egyik magyar jelölt sem vállalta fel, de az idei év áttörést hozhat, akár két magyar jelölt is esélyt kaphat, hogy egymás érveit erősítve a székelyek ügyének szószólója legyen a kampányban.
Benedek Erika arról számolt be: Háromszéken mindenütt elkezdték gyűjteni az aláírásokat, a fogadtatás kedvező, sokan örülnek annak, hogy az EMNP megteremtette a választás lehetőségét – több olyan visszajelzést is kaptak, hogy az EP-választásokon is indulniuk kellett volna –, Szilágyi Zsolt pedig hitelesen képviseli a székelyföldi autonómia ügyét. Háromszéken legalább 30 ezer aláírást szeretnének összegyűjteni, önkénteseik falvakon házról házra járnak, városokban a támogatók az EMNT-irodákban, a Demokrácia Központokban is aláírhatják a támogatóíveket, tervezik továbbá standok felállítását is, hogy eljussanak az emberekhez. Nagy kihívás a 200 ezer aláírás összegyűjtése, de nem számolnak azzal a lehetőséggel, hogy ez ne sikerülne – szögezte le újságírói kérdésre a Néppárt háromszéki vezetője. Arra is felhívta a figyelmet: egy személy csak egyetlen jelöltet támogathat aláírásával.
Szilágyi Zsolt megtiszteltetésnek nevezte, hogy Háromszéken jelentik be az aláírásgyűjtés indítását, hiszen a térség az elmúlt időszakban többször is színtere volt az autonómiaharc különböző mozzanatainak, többek között itt alakult az SZNT, itt tartották a székelyek nagy menetelését. Nemes versenyre számítunk, arra, hogy a magyarok legyőzik a közönyt – magyarázta. Reményét fejezte ki, hogy az erdélyi magyarság nyer abból, ha két magyar jelölt is versenybe száll – kettő, több mint egy, két magyar jelöltnek ugyanannyi esélye van bejutni a második fordulóba, mint egynek, jegyezte meg –, hiszen ha többen mennek el szavazni, a magyarság politikai súlya is nagyobb lehet. Ráadásul ezúttal nincs bejutási küszöb, nem lehet ezzel riogatni az embereket, s minthogy az ország egésze egyetlen választókörzet, olyan magyarokat is meg lehet szólítani, akiket önkormányzati vagy parlamenti választásokon kevésbé. Programja tulajdonképpen a Néppárt által 2012 decemberében elfogadott elveken alapszik: megoldásként Románia számára az autonómiát, az ország föderalizálását javasolják a történelmi régiók mentén, sikeres nyugati államok – Svájc, Németország stb. – mintájára. A kampányt arra használná ki, hogy ezeket az elképzeléseket ismertesse, illetve érdemi párbeszédet kezdeményezzen a román elittel, hiszen érdekeink ugyanazok, a központosított, korrupt államigazgatás pedig nem alkalmas az ország vezetésére. Erdélyiségünk nem veszély Romániára nézve, nem nemzetbiztonsági kockázat vagyunk, hanem éppenséggel gazdagítjuk Romániát – magyarázta Szilágyi. Azt is elmondta: az MPP több helyi vezetője jelezte, hogy támogatják, ez megtiszteltetés számára, és jóllehet a párt központi vezetése még nem hozott ilyen döntést, természetesnek veszi, hogy az MPP szavazói az autonomista erők mellé állnak. Azokra az újságírói kérdésekre, amelyek azt firtatták, kit támogathat az EMNP az elnökválasztás második fordulójában, illetve hogy az RMDSZ-szel közösen próbálnak-e majd tárgyalni, a Néppárt képviselői azt mondták, erről majd az első forduló után beszélnek, Szilágyi Zsolt azonban annyit megjegyzett: ők nem fogják Victor Pontát a Nyergestetőre hívni.
Kézdiszéken is gyűjtik az aláírásokat
Augusztus 12-én az Erdélyi Magyar Néppárt kézdivásárhelyi tagjai, önkéntesei és szimpatizánsai megkezdték az államelnökjelöltjük, Szilágyi Zsolt indulását támogató aláírások gyűjtését – jelentette be Balázs Attila, az EMNP helyi elnöke. A szükséges kétszázezer aláírásból a párt kézdiszéki szervezete tíz-tizenötezer összegyűjtését vállalta. A támogató ívet a megye városaiban a Demokrácia Központokban lehet aláírni, Kézdivásárhelyen a 44. Udvartér 1. szám alatt várják az érdeklődőket. Az elnök arra kéri a lakosságot, hogy bizalommal nyissanak ajtót a Néppárt ifjúsági szervezete, a Minta önkénteseinek, és támogassák aláírásukkal Szilágyi Zsolt indulását. A tervek szerint az aláírásgyűjtést szeptember 20-án fejezik be. (iochom)
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékjel a hunok királyának – Augusztus 20-a a kézdialmási Avas-tetőn
Augusztus 20-án a kézdialmási Avas-tetőn is megemlékeztek államalapító Szent István királyunkról. A bensőséges hangulatú ünnepségen Kézdialmás és Lemhény katolikus plébánosai celebráltak rövid szentmisét, beszédet mondott Molnár István polgármester, majd Cserei Lázár egyházi megyebíró a magyar történelem dicsőséges napjait idézte fel.
A megemlékezést a legendákkal övezett Avas-tetőn tartották. Talán ez az egyetlen olyan felsőháromszéki magaslat, ahonnan belátható Kézdiszék majd’ minden szöglete. A mesés panoráma kárpótol a mintegy negyvenpercnyi mászásért.
A tetőn dr. Kádár László hagyományőrző is jelen volt, aki erre az alkalomra díszes huszárruháját ősi magyar kaftánra cserélte. A szépszámú érdeklődőnek éppen a ló irányítását magyarázza.
A lovat a harcba induló íjászok csak lábukkal irányították, hiszen egyik kezükben az íjat, a másikban a nyílveszőket tartották. Megülni a lovat, közben óvatos térdmozdulatokkal irányítani, és az ellenséget is célba venni, bravúros teljesítmény – mondta és szemléltette a hagyományőrző. Szent István király napján egy magas rúdra a székely zászlót is felvonták.
Cserei Lázár kezdeményezésére a tetőn a – helyi legenda szerint – Jézus lábnyomát őrző obeliszk szomszédságában található kőtömböt emlékjellé alakították át. A kivitelezésnél a lemhényiek és az almásiak példásan összefogtak. A kőtömbön, amelyre a hun király nevét rovásírással is felvésték, következők olvashatók: „E kő őrizze emlékét a hunok nagy királyának, kinek neve Attila volt (395–453). Ura volt ő minden földnek a Jeges-tengertől a Fekete-tengerig, a Rajna folyótól a Keleti-Kárpátokig”
Dr. Kádár rövid bemutatóval demonstrálta, miként zajlott egykoron a lóhátról való íjazás. Dr. Kádáron kívül még nyolcan viseltek ősi ruházatot.
A rövid megemlékezésen szentmisét celebráltak a két település egyházi méltóságai Legendák az Avasról Az Avas-tető elnevezéséről több történet is kering. Egyik szerint a hegynek is beillő domboldal egykoron nem volt kopár, egy nagy vihar azonban ledöntötte a fákat, ezek egy része elkorhadt, úgymond: megavasodott. A fáma szerint a tetőn egykoron ősi település állt, a kommunizmus éveiben, 1953-ban a csúcson aranyleletre bukkantak, ezt a katonaság ismeretlen helyre szállította. Egyesek tudni vélik, hogy egy régi – feltehetően királyi – sírban rejtőzött a mesés kincs… Bartos Lóránt
Székely Hírmondó, Erdély.ma

Az első ötven teljesítménye (Székelyföldi cégek)
Érdekes és a maga nemében úttörő elemzést, illetve adatsort tett közzé honlapján az Omnibus. A székelyföldi cégkatalógus már évek óta a történelmi székek cégadatait igyekszik a közvélemény elé tárni, ezúttal az ötven legnagyobb árbevételt megvalósító vállalat listáját, illetve rövid elemzést tett közzé.
Ugyanakkor a székek vonatkozásában is közlik az árbevétel és a munkahelyek száma szerinti első ötven cég névsorát. A megközelítés azért újszerű, mert először jelenik meg olyan adatsor, amely nem megyei, hanem székelyföldi, illetve széki lebontásban sorolja be a legnagyobb forgalmat lebonyolító cégeket (igaz, amint az eddig kiadott katalógusoknál is, gyakorlati okokból az adatsorban, illetve az elemzésben Sepsi- és Kézdiszék, Alsó- és Felső-Háromszék néven kiegészül Erdővidékkel, illetve Orbaiszékkel). A továbbiakban az adatsorok segítségével nem csupán a különböző kisrégiók közötti összefüggéseket, hanem ágazati bontásban, illetve a nyereségességi adatokat is figyelembe véve igyekszünk elemezni Székelyföld 2013-as gazdasági helyzetét. (Hangsúlyozzuk, hogy az elemzés az első ötven, a legtöbb árbevételt megvalósító vállalat adataira alapoz, amelyeket a közpénzügyi minisztérium adatbázisából állítottak össze saját szempontok szerint.)
Székelyföld nagyjai
A toplistán szereplő, legnagyobb árbevételű ötven vállalat tavaly összesen valamivel több, mint 14,17 milliárd lejt valósított meg, vagyis átlagosan 283 millió lejt. A nagyvállalatok kimagasló eredményeit az is jelzi, hogy már a lista tizenötödik helyezettje az átlag alatti forgalmat hozott, félmilliárd lej fölött pedig csupán hat vállalat teljesített, ők egyébként az első ötven összárbevételének a hatvan százalékát adták. Mindez jelzi, hogy Székelyföldön néhány mamutvállalat viszi a prímet, legalábbis az üzleti forgalom vonatkozásában. Ágazati szempontból az első hatból három vállalat energiával kereskedik, egy vegyipari cég, egy ásványvizet és egyéb, nem alkoholos italokat gyárt, egy pedig elektronikai cikkek kereskedelmével foglalkozik. Az első tizenötben továbbá megjelenik a gyógyszer- és élelmiszeripar és -kereskedelem, az optikaikábel-gyártás, a közúti áruszállítás, a dohánykereskedelem, na meg a nyomdaipar. Összességében egyébként az első ötven cég árbevétele 2012 és 2013 között enyhén csökkent, gyakorlatilag stagnál. Nyereség tekintetében más sorrendet lehet felállítani, sőt, az ötvenes lista közel egyötöde, kilenc vállalkozás hiányt termelt, nem is keveset, hiszen a tavaly elkönyvelt bruttó veszteség meghaladja a 180 millió lejt. Összességében az elemzett vállalatok „mérlege” természetesen pozitív, meghaladja a 137 millió lejt. Ebből a szempontból az is érdekes, hogy az egy évvel korábbihoz képest az össznyereség két és félszer kisebb.
Székek versenye
A székek „versenyében” az árbevétel szempontjából egyértelműen és toronymagasan Marosszék vezet, hiszen az első három helyet itt bejegyzett vállalatok foglalják el. A méreteiket jelzi, hogy az első ötven székelyföldi vállalat összárbevételének közel felét ez a három vállalat adja. Két nagy energiaszolgáltatóról, illetve egy vegyipari óriásról van szó, a villany- és gázszolgáltató természetesen regionális szereplő, magyarán nem csak Székelyföldön szolgáltat, ám székhelye Marosvásárhelyen van. A negyedik helyen egy gyergyószéki ásványvíz-palackozó üzem áll, az „első” felső-háromszéki cég üzleti forgalom szempontjából pedig az elektronikai termékeket forgalmazó üzletlánc. Udvarhelyszékről szintén egy energiaszolgáltató, Csíkszékről közúti áruszállító, Alsó-Háromszékről pedig tejgyár áll az élen. Az Omnibus külön listákat állított össze minden vizsgált szék első ötven vállalatáról. Itt is Marosszék vezet, az árbevétel szerinti első ötven cég összforgalma megközelíti a 11 milliárd lejt, Udvarhelyszék nagyvállalatainak árbevétele meghaladja a 2,5 milliárd lejt, a további sorrend: Alsó-Háromszék (1,8 milliárd), Felső-Háromszék (1,4 milliárd), Csíkszék (1,3 milliárd), Gyergyószék (1,2 milliárd).
Munkaerő A munkaerő-foglalkoztatás szempontjából is meglehetősen nagyok a székek közötti különbségek. Itt is az első ötven cég adatait foglalták táblázatba székenként és csökkenő sorrendben (ezek egyébként megtalálhatóak az Omnibus honlapján). Marosszék itt is toronymagasan vezet, hiszen az első helyen álló vegyipari cég közel 2,5 ezer alkalmazottal dolgozik, további hat cég 500-nál több alkalmazottat foglalkoztat (itt is fontos szempont, hogy az energetikai cégek például regionális szolgáltatók, így alkalmazottaik nem csak székelyföldiek). Beszédes összehasonlítás, hogy míg az ötvenedik marosszéki vállalat alkalmazottainak száma 165, addig Felső-Háromszéken már a 26 munkavállalót foglalkoztató cég is felkerülhetett az ötvenes listára. A sorrend egyébként itt is hasonló az árbevétel szerintihez, Marosszék után Udvarhelyszéken a munkahelyek számát tekintve az első ötven vállalat összesen közel tízezer alkalmazottal szerepel, Alsó-Háromszék valamivel több, mint nyolcezerrel, Felső-Háromszék közel hétezerrel, Csíkszék valamivel több, mint hatezerrel, Gyergyószék pedig közel hatezerrel. A két háromszéki kisrégió árbevétel szerinti első ötven vállalata összesen 3231 millió lejt valósított meg, Alsó-Háromszék cégei mintegy 400 millióval többet, mint a felső-háromszékiek.
Összegzés helyett
Az adatokból természetesen aligha lehet messzemenő következtetéseket levonni Székelyföld gazdasági tevékenységéről. Az viszont tény, hogy az árbevétel szempontjából kevés az igazán nagy vállalat, alig valamivel több, mint harminc cég forgalma haladja meg a százmillió lejt évente, az első ötvenbe már 14 millió eurós „teljesítménnyel” is be lehetett kerülni. Ugyanakkor a székek között nem túl nagyok a különbségek, kivételt képez Marosszék, ám a teljesítmény ott is elsősorban a regionális energiaszolgáltatóknak köszönhető.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fundálók, pallérok, építészek nyomában
Művelődéstörténeti kalandtúra
Az utókor igazságtalan a tervezőkkel, építészekkel. Míg egy festményen, zenemű kottáján ott van a szerző neve, az építészeti alkotásokon, remekműveken nem vagy csak elvétve találjuk meg a tervező és a kivitelező névjegyét. Így – néhány hangzatos kivételtől eltekintve – száz-kétszáz év alatt feledésbe merül, hogy kiknek köszönhetjük egy település jellegzetes arculatát, ismert középületeit, várakat, kastélyokat, az átlagosnál látványosabb lakóházakat, ipari létesítményeket. Munkásságuknak, életüknek a kutatását fiatal erdélyi művészettörténészek vállalták, akik rendszeresen be is mutatják munkájuk eredményét. Erről szólt a múlt pénteken és szombaton a marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörtermében megtartott művészettörténeti konferencia, amelyen az Erdélyben tevékenykedő hadmérnökök, mesterek, építészek munkássága rajzolódott ki a kora újkortól az első világháborúig. A fiatal erdélyi művészettörténészek mellett kiváló magyarországi szakemberek is előadtak, jelen voltak, hozzászóltak.
Régi idők idegen mesterei
– Amikor elkezdtem a pályát, a vásárhelyi származású B. Nagy Margit volt az egyetlen művészettörténész Kolozsváron. Ezért ha valaki azt mondta volna nekem 1996-ban, amikor az első művészettörténész évfolyam indult a Babes–Bolyai Tudományegyetem történelem karán, hogy 18 év múlva egy hónap leforgása alatt két művészettörténeti konferencia színhelye lesz Marosvásárhely, akkor nagyon furcsán néztem volna rá. A rendezők minden tiszteletet megérdemelnek, hogy támogatókat toboroztak, és megszervezték a konferenciát – mondta Kovács András akadémikus, a BBTE nyugalmazott professzora, aki dr. Sisa József, a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Intézetének igazgatója mellett a rendezvény védnökségét vállalta.
– Ez a konferencia azért fontos, mert az erdélyi, az Erdélyre irányuló művészettörténeti kutatások építészetcentrikusak, és rengeteg az új eredmény, amit egy ilyen, építészpályákat vizsgáló tanácskozás keretei között be lehet mutatni. Ezentúl rendkívül fontos, hogy a Maros Megyei Múzeum keretet biztosít ehhez a tudományos tevékenységhez, a tudományos koncepciók kidolgozásához, és műhelye lehet a kutatásoknak és rendezvényszervezésnek – mondta Orbán János tudományos kutató a szervezők nevében.
P. Kovács Klára, a BBTE tanársegéde Simone Genga, a Báthoryak szolgálatában álló urbinói származású építészről megjelent újabb adatokat foglalta össze.
Giovanni Morando Viscontinak (1652–1717), az Erdélyt megszálló királyi csapatok kötelékében dolgozó hadmérnöknek köszönhetjük Erdély részletes térképét. Felmérte a fejedelemség erődítményeit, elkészítette a gyulafehérvári vár terveit és vezette az építkezést. Munkásságáról dr. Kovács András professzor számolt be.
Terdik Szilveszter, a budapesti Iparművészeti Múzeum művészettörténésze Josef Hoffmann nagyváradi építőmester munkásságáról osztotta meg újabb kutatási eredményeit.
A nagyváradi püspökség 18. századi építkezéseiben részt vevő helyi és külföldi mesterek beazonosítását célzó levéltári felderítő munkájáról Kémenes Mónika nagyváradi művészettörténész beszélt.
Bara Júlia ösztöndíjas kutató a Károlyi család szolgálatában álló würzburgi származású Josef Bittheuser (1755–1828) uradalmi építész tevékenységét ismertette.
Hagyomány és korszerűség
A Marosvásárhelyre költöző budapesti iparművész, Toroczkai Wigand Ede építésszé válásának korszakáról szólt dr. Keserű Katalin budapesti professor emeritus (ELTE BTK, Művészettörténeti Intézet) előadása. A 145 éve született Wigand Ede 1907-ben telepedett le Marosvásárhelyen. Építészeti stílusában az erdélyi hagyományokat ötvözte a századforduló nemzetközi mozgalmának jellegzetességeivel. Villatervei a belső és külső környezet egységére épültek, átjárható földszinttel, aszimmetrikus homlokzattal, az ellentétes sarkokra készült teraszokkal, nyeregtetővel. Középületein ezek a stílusjegyek középkori elemekkel ötvöződnek.
Kós Károllyal együtt készítették el Maros-Torda vármegye székházának tervét, ami sajnos nem valósult meg. Ő tervezte a Városháza bútorait, s sajátos építészeti anyanyelvének bizonyítéka a marosvásárhelyi Kereskedelmi és Iparkamara épülete. Városi villái szellemes, könnyed, modern stílusban épültek, mint például a Bernády Ház. De nemcsak Vásárhelyen tervezett, Árkos felé épült az érdekes, magas tetős Horváth- ház, Szombatfalván pedig a Nyirő-ház. Középületei közül a mezőségi (Komlód, Nagycég, Mezőújlak), nyárádmenti, kézdiszéki, háromszéki iskolákat említhetjük. A komlódi iskola hozzá nem értő felújításának bemutatásával az előadó szemléltette, hogy miképpen lehet egy épület eredeti stílusát tönkretenni.
Kós Károlyt 1909-ben személyesen kereste meg Budapesten dr. Bernády György, Marosvásárhely polgármestere, hogy megbízza a város közüzemi épületkomplexumának a megtervezésével. Az épület felépült, de Kós Károly terve, hogy valamelyik erdélyi nagyváros építőközösségével együttműködve egy modern, de ugyanakkor a helyi szellemi identitással is rendelkező várost létrehozzon, nem sikerült, s Kecskeméten sem talált fogadókészségre. Bár a marosvásárhelyi közüzem épületeit alulértékelték, a megbízás hozzásegítette Kós Károlyt, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum tervezésére felkérjék, amit talán a "legerősebben a lelkéhez nőtt" építészeti feladatnak tekintett – hangzott el Anthony Gall, a Szent István Egyetem docensének előadásában. Mint elmondta, Kós Károly elképzelése Sepsiszentgyörgyön valósult meg, ahol 14 terve öltött testet. Fél évszázados közreműködéséről az újabb levéltári kutatások tanúskodnak, s ezek eredményéről készül a Kós Károly- életművet szenvedélyesen kutató s gyönyörű kiadványokban megörökítő ausztráliai származású építész újabb könyve.
Ez a Kós Károly-i álom valósult meg a XX. század kezdetének Temesvárán, ahol dr. Telbisz Károly (1854–1914) polgármester és Székely László (1877–1934) műépítész közreműködése révén sikerült egy korszerű, elegáns, látványos városképet kialakítani. Erről Szekernyés János művészeti író tartott előadást.
Az unitárius bazilikák tervezője
Hárman választották témául Pákei Lajos (1853–1921), Kolozsvár Monarchia korabeli főépítészének rendkívül gazdag munkásságát. Az unitárius családból származó, a budapesti és a müncheni műegyetemet, majd a Bécsi Művészeti Akadémiát elvégző mérnök és művész 50 középületet, 20 templomot és öt kastélyt tervezett a családi házak, villák, emléktáblák, síremlékek mellett. Főépítészként kiemelkedő szerepe volt Kolozsvár tereinek az újragondolásában, a korszerű városkép kialakításában.
Kastélyépítő munkásságáról Bordás Beáta kolozsvári művészettörténész tartott előadást. A kupolás, bazilikára hasonlító bölöni unitárius templom építésének körülményeit Fehér János sepsiszentgyörgyi művészettörténész ismertette.
Pákei Lajos nemcsak művelte, oktatta is az építészetet, s ehhez kiváló feltételeket teremtett. A Monarchia számos városához hasonlóan épült fel Kolozsváron az ipariskolai és iparmúzeumi palota a historizáló városépítészet jegyében. A két épületben ma a műszaki egyetem működik. Pákei Lajos az építészeti szaktárgyak tanáraként igazgatta éveken át az iskolát, amely építészeket, kő- és fafaragókat képezett, s tanítványainak keze nyomát számos épület őrzi Erdélyben és Magyarországon – hallottuk sok egyéb érdekes részlet mellett a Budapestről érkezett Székely Miklós (MTA BTK, Művészettörténeti Intézet) előadásában.
Jelinek Antal királyi mérnökről, aki a római katolikus leányiskolát (ma Művészeti Líceum) és néhány polgári épületet (Marosi-, Törpényi-ház) tervezett Marosvásárhelyen a historizáló építészet jegyében, Barabás Kisanna, a Keresztelő Szent János-plébánia levéltáros-muzeológusa beszélt. Dósa László királyi mérnök munkásságát, aki a Mészárosok Ipartestületének székházát, a református elemi és felsőbb leányiskola, a mezőmadarasi elemi iskola tervét, továbbá a Református Kollégium főépületének és konviktusának első tervvariánsát készítette, Oniga Erika, a Maros Megyei Múzeum művészettörténésze mutatta be.
A rendezvény szervezője a megyei múzeum történeti osztálya. Partnerei a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsésztudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézete, az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány és a Marosvásárhely műemléki topográfiája projekt, támogatója a megyei múzeumot fenntartó megyei tanács volt. Befejezésül pedig hadd jegyezzük meg, hogy a Fundálók, pallérok, építészek Erdélyben címet viselő és ötletes plakáttal hirdetett rendezvényt a szervezők ügyesen kifundálták. Új ismeretekben bővelkedő, érdekes, tanulságos konferencia volt, különösen azért, mert neves szaktekintélyek szereplése mellett meggyőződhettünk a tehetséges, jól képzett fiatal művelődéstörténészek szárnybontásáról is.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar világ Kézdiszéken
„Büszke magyarságotokból hitet merítünk”
Kedd este a kézdivásárhelyi Vigadó kiállítótermében mutatták be Babucs Zoltán magyarországi hadtörténész, muzeológus új, „Büszke magyarságotokból hitet merítünk” – Magyar világ Kézdivásárhelyen és Kézdiszéken (1940–1944) /Tartoma Kiadó, Barót/ című kötetét. A kiadvány megjelenését Hegedűs Ferenc vállalkozó támogatta, és a kézdivásárhelyi múzeumban, valamint a Jazz Caféban vásárolható meg.
A helytörténeti vonatkozású ismeretanyagot tartalmazó kötet megszületésének körülményeiről tudni kell, hogy a szerző felesége, a kézdivásárhelyi születésű Madarász Éva ösztönzésére kezdte kutatni a témát. Babucs meglátásában a „kicsi magyar világról” szóló helyi emlékek a tényeken túlmenően többet jelentenek, mint a történészek megállapításai. Egyes szakemberek véleményével szemben, Babucs Zoltán úgy véli, az 1940–1944 közti időszaknak olyan kihatása is érzékelhető, amit adatokkal érzékeltetni lehetetlen, de tetten érhető a ma emberének magyarságtudatában. Szerinte a 22 év román elnyomást követően, a négy szabad esztendőnek köszönhetően éledhetett fel az anyaországhoz való kötődés érzelmi töltete, amelyből a székelység ma is táplálkozik, és amely megóvta őt a beolvadástól.
A csákós háború
A budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos munkatársa a bemutató során, a magyar honvédség erdélyi bevonulásának körülményei mellett a kézdiszéki „magyar világ” további hadtörténeti mozzanatait is elemezte. Számos korabeli fotóval illusztrált előadásában elmondta, a „csákós háborúnak” nevezett hadiállapot békésebb időszakában több idő jutott a fényképezésre, így könyvének olvasói több száz képen keresztül is érzékelhetik a kor hangulatát. A kötet előszavában pedig így fogalmaz a szerző: „Különösképp a Székelyföld színmagyar tömbje tömegesen, könnyekig megható fogadtatással, diadalkapuval és virágesővel, nemzetiszín zászlókkal és feldíszített épületekkel, szívüket-lelküket magyar ünneplőbe öltöztetve várták a bevonuló honvédeket, akik úgy érezhették magukat, mint egykoron Csaba királyfi hazatérő, győzedelmes katonái”.
Kétszer vonultak be
A szűkre szabott négy esztendő társadalomrajza mellett, a kötetben az előzmények és következmények összefoglalása is helyet kap. A Szent Korona országa legkeletibb városának korhangulatát az akkori sajtóból lehet igazán felmérni – magyarázta a kutató, így például a Székely Újság tudósításaiból olyan adatokra is napfény derül, amelyek a hivatalos iratokban nem szerepelnek.
Kevesek által ismert tény, hogy a bécsi döntést követően a magyar hadsereg katonái tulajdonképpen többször is bevonultak Kézdivásárhelyre. Első alkalommal 1940. szeptember 13-án, ám az eredetileg megszabott bevonulási ütemterv alapján aznap már el kellett érniük Zágonig és Sósmezőig is. Így a 2. gyorskocsizó dandár egységei a küldetés teljesítése után ismét visszatértek a városba ünnepelni, és egy hét múlva megérkeztek az irgalmatlan menetelésben elcsigázott gyalogosok is, az egri 44. gyalogezred I. zászlóalja, soraiban a szerző két anyai nagybátyjával, akiket hasonló lelkesedéssel fogadtak.
Hősök listája?
A kötet a további időszak katonai jelenlétét is taglalja. A város külön kérésére a 24. honvéd határvadász-zászlóaljat rendelik ide (1940. november 1-jén ünnepélyesen be is vonul), amelynek állományát kezdetben anyaországi katonák alkották, de 1940. december 1-jén az első székely újoncok is bevonultak, akik becsülettel helytálltak a későbbi harcok során.
A szerző külön érdeme, hogy közzéteszi a kézdiszéki katonák több mint ezer nevet tartalmazó veszteséglistáját is, településekre lebontva. A névsor böngészésekor azonban figyelembe kell venni, hogy jelentős az eltűntnek nyilvánítottak száma, ami azt valószínűsíti, hogy a visszavonulás során többen „leszakadtak” egységeiktől, s itthon maradtak családjaikat védelmezni. Ami viszont tulajdonképpen dezertálást jelent…
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A kultúra és a nemzet szolgálatában
Kiemelkedő népművészeti tevékenységének elismeréseként Erdővidék Kultúrájáért-díjat adományozott Máthé Ferenc (Ilonka) fafaragónak a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület pénteken este Vargyason az unitárius templomban. Az Erdővidék Közművelődési Napok zárómomentumaként szombaton a baróti művelődési házban huszárbált tartottak.
Kotecz József felsőrákosi unitárius lelkipásztor történelmünk, balladáink és népünk ünnepeit és hétköznapjait fába faragó embert, Máthé Ferencet közössége példaképének nevezte. Erdővidék Múzeumának vezetője, Demeter László a közművelődési egyesület által tíz esztendeje alapított díj történetét és a díjazottak kiválasztásának módját ismertette. Mint mondotta, jól döntöttek, amikor az időközben elhunyt Bodosi Dániel festőművészt, a szintén vargyasi bútorfestő Sütő családot, Varga Béla fotográfust, Kósa Bálint grafikust, metszőművészt, a Kájoni Consort régizene-együttest, Egyed Ákos akadémikust, Kászoni Zoltán halbiológust, Vargyas volt polgármesterét és értékmentőjét, Deák Vilmát és közösségét több évtizeden keresztül szolgáló Kubánda Gizella tanítónőt díjazták, idén pedig Máthé Ferencnek ítélték az elismerést, hiszen mind olyan személyiségek, akik önzetlenül cselekednek, s irányt mutatnak nemzedékek sorának.
Vargyas polgármestere, Ilkei Ferenc laudációjában Máthé Ferencet olyan embernek írta le, akit az élet nehézségei nem törtek meg, az elnyomó államhatalomnak nem hódolt be, megmaradt nyakas székely embernek, eközben alkotómunkáját az országhatáron túl is megismerték. Máthé Ferenc, miközben megköszönte, hogy a díjat alapítók idén rá gondoltak, mint olyanra, akit érdemes elismerésben részesíteni, arra figyelmeztetett, tapasztalata szerint fogy azok száma, akik hagyományaink ápolására áldoznak, ezért jobban oda kellene figyelnünk örökölt értékeink éltetésére. A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület által második alkalommal szervezett huszárbálra (fotó) Erdélyből és az anyaországból érkező vendégeket Kádár László hagyományőrző huszárőrnagy köszöntötte. Külön üdvözölte a Szegedről érkezőket és a Vargyason nemrég megalakult Gyertyánffy Ferenc nevét felvett huszárcsapat tagjait. Mint mondotta, üdvözlendő, hogy a vargyasi hagyományőrzők az 1849. július 5-én Eprestetőn a kozák túlerővel szemben a harcot vállaló bátor százados nevét tűzték zászlójukra: áldozatvállalása követendő példa lehet minden hazájáért cselekedni kívánó számára.
A 3. Honvéd Zászlóalj (Szeged), a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, a 6. Württembergi Huszárezred (Erdőszentgyörgy), a 15. Mátyás Huszárezred (Szováta), a 11. Székely Határőr-huszárezred (székelyudvarhelyi és szentegyházi csapatai), a 15. Székely Határőr-gyalogezred, a Gyertyánffy Ferenc Huszárcsapat (Vargyas), a Homoródmenti Hagyományőrző Hannover Huszárok, a Homoródmenti Határőrök és Vörös Darabontok, a Hannoveri Huszárezred (Uzon) és a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület erdővidéki tagjai zászlójukkal vonultak fel, s engedélyt kértek feletteseiktől a bálon való részvételre.
A vargyasi Borbáth Szilveszter éneklését, a művelődési ház Minisyncron együttesének palotás táncát, a Csillagkövetők Civil Egyesület tagjainak néptáncolását és a disznótoros vacsora elfogyasztását követően emlékplakettel mondtak köszönetet a megyei tanács alelnökének, Nagy Józsefnek, amiért hivatalnokként és lovainak, tanyájának, felszerelésének rendelkezésre bocsátásával magánemberként is segítette a hagyományőrzőket. Díszoklevelet kapott a Székely Vágta első és a Nemzeti Vágta negyedik helyezését megszerző, s ezáltal egyesületének, Kézdiszéknek és az erdélyi huszárok számára is dicsőséget hozó Zsigmond János is. Idén elért pontszáma alapján egy évre őrmesteri kinevezést nyert Kövér Zsolt és Költő Norbert a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesülettől és az  erdővidékiek közül Dávid Gábor és Barabás Gyula. A huszáravatásra éjjel egy óra után került sor, amikor a jelölteket „nyeregre húzták”, fejüket mentével takarták le, az avatótisztek pedig jókívánságaikat és velük szemben támasztott elvárásaikat fogalmazták meg egy-egy mondatban, majd kardjuk lapjával – kinek gyengébben, kinek erősebben – illették az avatandók fenekét, végezetül kézfogással és egy korty itókával pecsételték meg az elkötelezettséget. A bál hajnalig folytatódott, a talpalávalót sokak megelégedésére a kászonújfalusi Hagyományőrző Népi Zenekar húzta.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kézdiszéken csökkent a születések száma
Az elmúlt esztendőben a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal anyakönyvi irodájában 478 újszülöttet, 232 elhalálozást és 84 házasságkötést vettek nyilvántartásba – tudtuk meg Kovács Mária irodavezetőtől, aki arról is tájékoztatott, hogy 2013-hoz viszonyítva hetvenöttel csökkent az újszülöttek száma, tavalyelőtt 553-an születtek.
A válásokról nincs pontos kimutatás az anyakönyvvezetőnél. A születések száma egyébként azért ilyen magas, mert a Kézdiszéken világra jött babákat a városházán veszik nyilvántartásba, az anyakönyvvezető állítása szerint a kismamák negyede kézdivásárhelyi, egyharmaduk viszont sepsiszentgyörgyi.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Don-kanyarban elesett honvédekre emlékeztek a Katrosában
Kézdiszentlélek, Kiskászon és Kézdiszárazpatak érintésével huszonnégy kilométeres gyalogtúrát szervezett szombaton a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezete a Katrosába a Don-kanyarban 1943 januárjában elesett magyar honvédek emlékére.
A vármegyések reggel indultak a Gábor Áron térről, és délben érkeztek a Katrosa csárda elé, ahol az idősebbek és más helységből érkezők csatlakoztak a túrázókhoz, és együtt vonultak fel a megemlékezés helyszínére, a Hargita megyében található Bellő-tetői kettős kereszthez. A kezdeményezőkkel együtt emlékezett a Pro Vita Siculorum Egyesület, a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki és sepsiszéki állománya, az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület, a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Ifjak képviselete, illetve magánszemélyek.
Elsőként Tóth Bálint, a HVIM erdélyi szóvivője méltatta a magyar honvédek hősi helytállását. „Azt mondják nekünk – hangoztatta –, hogy az autonómiáért kell harcolnunk, az a jövőnk, az a szabadságunk kulcsa. Nekünk, ha furcsán is hangzik, már megvan az autonómiánk, hiszen magyarul beszélünk, bárhol kérhetjük, hogy anyanyelvünkön beszéljenek velünk, ha céget alapítunk, nevét magyarul is kiírhatjuk. Ha úgy vesszük, ez már autonómia, de sokan nem élnek ezzel a lehetőséggel, és mégis autonómiát kiabálnak, holott ott a kezükben a kulcs, csak még nem tették be a zárba és nem fordították el.” A HVIM szóvivője úgy vélekedett, szabadságunk csakis Erdély függetlenségével lehetséges, azt viszont ki kell harcolni, petícióval, sétával és egyéb hasonló eszközökkel nem lehet elérni.
Mike Bernadett, a kézdivásárhelyi Református Kollégium tanulójának szavalata után Szima Csaba helytörténész a doni tragédiáról és annak előzményeiről beszélt, hangsúlyozva, hogy a II. Magyar Királyi Hadsereg nem futamodott meg gyáván – ahogy azt a hivatalos magyar történetírás állítja –, a hiányos fegyverzettel, felszereléssel és téli ruházattal rendelkező magyar csapatok hősiesen helytálltak, a szovjetek veszteségei számokban majdnem ugyanakkorák voltak, mint a magyaroké. A megemlékezés koszorúzással és himnuszaink eléneklésével ért véget, a Bellőről való levonulás után a szervezők sült szalonnával és forralt borral kínálták meg a résztvevőket.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mi történik Székelyföld autonómiatervezetével?
Két autonómiatervezete is van immár a székelyföldi magyarságnak, ám a patthelyzetet nem sikerül feloldani, nincs olyan jogszabály, melyet minden szervezet, párt hajlandó lenne felvállalni, támogatni. A székelyföldi autonómia kivívásáért létrejött Székely Nemzeti Tanács tizenegy évvel ezelőtt, 2004. január 17-én fogadta el a Csapó József által kidolgozott statútumot, és azóta is azt tartják alapdokumentumuknak, az egyetlen hiteles tervezetnek, mely megfelelő autonóm státust biztosíthatna Székelyföldnek.
Több ízben próbálták a román parlament elé terjeszteni, 2004 tavaszán az RMDSZ színeiben megválasztott képviselők megtették a szükséges lépéseket, ám előbb a képviselőház, majd a szenátus is vita nélkül leszavazta a törvénytervezetet. Egy év múlva Sógor Csaba szenátor és Garda-Becsek Dezső képviselő az RMDSZ elutasítása dacára vállalta az SZNT statútumának újbóli, változatlan formában történő parlamenti beterjesztését, ám a végeredmény nem változott. Ezt követően RMDSZ-esek többé nem vállalták fel a statútumot, és 2013 tavaszán kongresszusukon Kelemen Hunor elnök bejelentette, hogy kidolgozzák saját tervezetüket. Majd másfél éves késéssel 2014 szeptemberére készült el az RMDSZ statútuma – a munkába bevonták a Magyar Polgári Pártot is –, melynek alapjául az alkotók szerint a dél-tiroli autonómiatervezet szolgált. Az SZNT elnöke, Izsák Balázs élesen bírálta az RMDSZ tervezetét, amely végül a szövetség vezetőinek ígérete ellenére mindmostanáig nem került valós közvitára, és az elnökválasztási kampány múltával feledésbe merült parlamenti beterjesztésének ígérete is. Ugyanakkor csak fokozza az ellentéteket Kelemen Hunor január eleji nyilatkozata: „Székelyföldön mi vagyunk a Székely Nemzeti Tanács, nem más.”
Az SZNT tavaly november 8-ai ülésén ismét nyitással próbálkozott, határozatot fogadtak el, melyben leszögezték, ragaszkodnak saját tervezetükhöz, de hajlandóak a vitára. Levélben fordultak az RMDSZ képviselőihez, szenátoraihoz, hogy ha már elutasították az SZNT statútumának újabb parlamenti beterjesztését, február végéig tegyék meg azokat a módosító javaslatokat, melyek számukra is elfogadhatóvá tennék a tervezetet. „Annak érdekében, hogy a székely autonómiamozgalom egysége megmaradjon, a Székely Nemzeti Tanács készen áll rendkívüli ülésen megvitatni az esetleges módosító indítványokat” – állt levelükben. Bő két hónap teltével egyetlen képviselő méltatta válaszra az SZNT kezdeményezését, Márton Árpád. Az alábbiakban levelét és Izsák Balázs feleletét közöljük, melyekből kitetszik az egyetlen találkozási pont: mindketten tisztában vannak azzal, hogy szükséges egy mindenki által elfogadott és támogatott autonómiastatútum. De melyik legyen az? Melyik a jobb? Melyik szolgálja Székelyföld érdekeit? – erről továbbra is élesen különbözőek nézeteik. (-kas)
Márton Árpád levele Izsák Balázsnak
Tisztelt Izsák Balázs!
Kérésüknek több okból nem tudok eleget tenni. Az egyik az, hogy az RMDSZ-nek is van egy közvitára bocsátott tervezete, amely, véleményem szerint, lényegesen jobb, mint az Önök által támogatott. A másik az, hogy a történelmi Székelyföldről beszélnek, de tervezetük nem a történelmi Székelyföld területi szerkezete szerinti. A harmadik az, hogy abban a tervezetben, amelyről szavaztak, 126 közigazgatási egység szerepel, melyek közül néhány soha nem tartozott a történelmi Székelyföldhöz, legutóbbi határozattervezetükben, melyet néhány tanács elfogadott, a közigazgatási egységek számát 153-ban jelölik meg.
A harmadik az, hogy az önök által bejelölt székek mindegyikének lakossági száma alatta van a NUTS III. számára a vonatkozó uniós normában előírt minimális lakossági számnak. Egyebek között ezért is jobb a mi változatunk, mely az uniós szabályzatnak megfelelően a székeket a NUTS IV.-előírásnak felelteti meg, mint a NUTS III. alegységei, melyek közigazgatási hatáskörrel rendelkeznek. Ami a történelmi központokat illeti, az is a mi változatunkban áll közelebb a történelmi múlthoz. Ugyanis a ma Székelyföldnek tartott területen (Aranyosszék nélkül, ami azért a történelmi hűség tiszteletben tartása szerint szintén oda tartozna) négy közigazgatási központ, azaz főkirálybíróság működött Udvarhelyen, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön (lásd a székely székek létének kortársa, Benkő József leírását), efölött volt a hat szék kapitánya. Ennek megfelelően az RMDSZ-változatban a régió testületeinek székhelye e négy város között oszlik meg, és nyitva hagyja annak lehetőségét, hogy akárcsak a történelmi múltban, a székek közigazgatási hatásköreit azok központjában lássák el, és ennek mibenlétéről már csak a székelyek dönthetnek. Ezért javasolom, hogy inkább konstruktívan szóljanak hozzá a mi változatunkhoz, hátha sikerül egy olyan szöveget létrehozni, ami minden követelménynek és elvárásnak megfelelő és szervezetünk által benyújtható.
Maradok tisztelettel,
Márton Árpád
Izsák Balázs válasza Márton Árpádnak
Tisztelt Képviselő Úr!
Bevallom, hogy levelére az első reakcióm az öröm volt: akad legalább egy magyar képviselő a román parlamentben, aki az RMDSZ ígéretét be is akarja tartani, és hajlandó is, képes is a vitára. A harmadik mondat után ért a csalódás. Az nem lenne baj, sőt, természetes is, hogy eleve jobbnak tartja „az RMDSZ sajátjaként” aposztrofált törvénytervezetet, mint azt, amely egy évtizede általánosan elfogadott, vagy ahogyan Ön fogalmaz: az általunk támogatottat. Az viszont már nem természetes, hogy már a harmadik mondatából kitűnik, a rosszabbnak tartott tervezetet Ön eleve olvasatlanul utasítja el. Azt írja ugyanis, hogy mi „történelmi Székelyföldről” beszélünk, viszont ezzel szemben az igazság az, hogy ez a szóösszetétel a Székely Nemzeti Tanács tervezetében egyáltalán nem szerepel.
A második kifogása így egyből kútba is esett. Harmadik ellenvetésként azt hozza fel, hogy a tervezetben, amelyről szavaztunk, 126 közigazgatási egység szerepel, míg legutóbbi határozattervezetünkben, „melyet néhány tanács elfogadott, a közigazgatási egységek számát 153-ban jelölik meg”. A képviselő úr bizonyára tud róla, hogy 2004 után számos új község jött létre. Azon közigazgatási egységeknek a száma, amelyeknek a tételes felsorolása 2004-ben kijelölte Székelyföld határait, időközben 153-ra emelkedett, anélkül azonban, hogy a korábban kijelölt határ változott volna. Ön azt is hibaként rója fel nekünk, hogy olyan községeket is az autonóm régión belül képzelünk el, amelyek nem tartoztak a „történelmi Székelyföldhöz”. Ez igaz, és természetes. Egyetlen példával élek. Orbán Balázs Székelyföld határát megvonva leírja a kulturális különbséget Balavásár „vármegyei magyarsága” és a Székelyföldhöz tartozó Kelementelke székely lakói között, némi megbocsátható elfogultsággal az utóbbiak javára. Mára ezek a különbségek elmosódtak, a két település lakossága a Székely Nemzeti Tanács által megszervezett népszavazáson egyformán kifejezte akaratát, hogy a majdani autonóm Székelyföldhöz akar tartozni. Mi több, a Székelyföld autonómiájáért kezdeményezett népszavazást Balavásár elsőként szavazta meg Marosszéken. Székelyföld határa itt és még sok helyen – a mi megközelítésünkben – a nyelvi, kulturális határ. Hiszen ezt a kérdést a ma élő embereknek kell eldönteniük, és mi sem természetesebb annál, hogy az egynyelvű, egykultúrájú közösség egy közigazgatási egységbe akar tartozni. Természetellenes viszont az, hogy ezt éppen egy magyar képviselő nem tudja elfogadni! Képviselő Úrnak egy újabb, „harmadik” kifogása szerint az általunk „bejelölt székek mindegyikének lakossági száma alatta van a NUTS III. számára a vonatkozó uniós normában előírt minimális lakossági számnak”. Ön megint téved, Képviselő Úr. A mi tervezetünk nem szól egyáltalán a NUTS statisztikai régiókról – különben az Önöké sem –, mi a székely székeket Székelyföld közigazgatási alegységeiként képzeljük el. Ám ha szóba hozta már a statisztikai régiók népességi korlátait, hadd hívjam fel Képviselő Úr szíves figyelmét az Európai Parlament és a Tanács 1059/2003/EK számú, a statisztikai célú területi egységek nómenklatúrájának (NUTS) létrehozására vonatkozó rendeletére, amely kimondja: „ha egy adott NUTS-szinthez egy tagállamban – a (2) bekezdésben említett ismérvnek megfelelően – nincs megfelelő méretű közigazgatási egység, e NUTS-szintet megfelelő számú, egymással határos, meglévő kisebb közigazgatási egység összevonásával kell képezni”. Következésképp ez a kifogás sem megalapozott. A továbbiakban az Önök tervezetének erényeként felhozza, hogy a majdani autonóm Székelyföldre vonatkozó koncepciójukat a négy „főkirálybíróságra” (Udvarhely, Marosvásárhely, Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy) építik, nyitva hagyva annak lehetőségét, „hogy akárcsak a történelmi múltban, a székek közigazgatási hatásköreit azok központjában lássák el, és ennek mibenlétéről már csak a székelyek dönthetnek”. Nyitva hagyják a lehetőséget? Miféle új kodifikációs találmány ez, Képviselő Úr? Nyilván, ha valamit a jogalkotó nem foglal bele a jogszabályba, az előtt még mindig nyitva maradhat a lehetőség. Ebbe a tengermélytől a csillagos égig minden belefér. Valójában Ön arról akarja elterelni a figyelmet, hogy az Önök tervezete a Nicolae Ceausescu megyésítése során létrehozott három megyére épül. Kényelmességből, konformizmusból Maros, Kovászna és Hargita megye együttesét nevezik Önök Székelyföldnek, amelyen belül a magyarság részaránya ma alig lépi túl az 50 százalékot, míg ez az arány az Ön által rosszabbnak ítélt tervezetben megjelölt közigazgatási határok között közel 75 százalék.
Tudomásul veszem, Képviselő Úr, hogy Ön négy „királybíróságra” hivatkozva, a majdani autonóm Székelyföld térképén látni sem akar Gyergyószéket, Kézdiszéket, Bardoc-Miklósvárszéket. Arra kérem viszont, hogy menjünk el együtt Gyergyóalfaluba, Ditróba, Vargyasra, Barótra, Kézdivásárhelyre, és ütköztessük ott az érveinket lakossági fórumokon, hadd legyen valóságos a közvita, és abban az érintettek is aktív szerepet tudjanak vállalni! Egy gondolatot fogok megosztani Önnel arról az Önök által sokat hangoztatott érvről, hogy azért jobb az Önök tervezete, mert egy „működő autonómia” statútumát másolták. Többen elmondták, beszéltem magam is részletekbe menően, hogy miért nem jó tájékozottság nélkül, ismeretek nélkül másolni. Most azt mondom el, ami ennél is fontosabb: Székelyföld autonómiáját a székely hagyományokra, a székelyek akaratára és az itteni valóságra kell építeni. Az a fajta outsider szemlélet, amely éppen ezt hagyja figyelmen kívül, s a messziről ideszakadtak értetlenségével mellőzi az itteni valóságot, és csak azért tart jobbnak valamilyen megoldást, mert az idegen, soha nem lesz győztes a székelyek körében.
Végezetül hadd mondjam el, találtam pozitívumot is a válaszában. Levelének záró soraiból az derül ki, hogy Ön is úgy gondolja, egyetlenegy, általánosan elfogadott autonómiastatútumra van szükség. Dolgozzunk ezen, hogy azt minél hamarabb a Székely Nemzeti Tanács elé, majd Románia parlamentje elé lehessen terjeszteni.
Üdvözlettel, Izsák Balázs
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vesztesek és nyertesek
Az esztelneki községházán tartották meg múlt héten a felső-háromszéki polgármesterek találkozóját, melyen jelen volt Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke, Henning László alelnök, Kovács Ödön megyemenedzser, Ferencz Lajos pénzügyi igazgató és Fejér László Ödön képviselő.
Tamás Sándor elmondta, hogy az új költségvetési törvényt a szavazás előtt két órával változtatták meg. Az RMDSZ nem értett egyet a módosítással, hisz egyes vélemények szerint úgy alakították, hogy Teleorman és Olt megyének kedvezzen. Hangsúlyozta: az új pénzügyi törvény kedvez a megyei önkormányzatnak, megyeszerte tizenkilenc közigazgatási egységnek kevesebb, míg huszonhatnak több lett a költségvetése az előző évhez viszonyítva. Azok a települések jártak rosszul, amelyek többet dolgoztak, több futó pályázatuk, beruházásuk volt. Az új elosztási módszernek a legnagyobb vesztese Zágon község, amely idén 1,6 millió lejjel kevesebből gazdálkodik, mint tavaly. Ugyanakkor rosszul járt Kézdiszékről Csernáton, Bereck, Gelence, Torja és Kézdiszentlélek. Idén az első félévben ez így marad, változásra nincs esély – mondotta Tamás Sándor –, a költségvetés-kiigazításban reménykedhetnek azok, akik eredetileg rosszul jártak, de csak abban az esetben, ha lesz, ahonnan elvenni pénzt. A megyei önkormányzat vezetője arról is beszámolt, hogy Felső-Háromszéken idén a Kézdiszentlélek–Lemhény közötti 19 kilométeres útszakaszra és a Szentkatolna és Csernáton közötti 4 kilométerre kerül új, 4 centiméteres aszfaltszőnyeg és az út mindkét oldalára félméteres padka.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kétezredik lapszámunk szegélyére
A Székely Hírmondó második sorozatának kétezer lapszámát előállítani több mint 19 évet vett fel, de most nem szeretnénk azon sóhajtozni, hogy ez milyen hosszú idő, és hogy mennyi munka volt vele. Tettük a dolgunkat a legjobb tudásunk szerint, és tenni szeretnénk az elkövetkezendőkben is.
De vajon milyen munkát végeztünk eddig, és miben kellene javulnunk? Az ugyan biztató és reménykeltő, hogy a romániai magyar napilapok közül a Székely Hírmondót kedvelik a legtöbben, de abban is biztosak vagyunk, hogy messze állunk a tökéletességtől, és sokat kell fejlődnünk, ha meg akarjuk érni a 3000. lapszámot. Milyennek látnak bennünket az olvasók, mit hiányolnak, és mit tartanak hibának – most erre voltunk kíváncsiak.
Tetszik a koncepcióváltás!
Lázár-Prezsmer Endre sepsiszentgyörgyi művelődésszervező, a MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület elnöke több mint tíz éve olvassa a Székely Hírmondót: azokat a kulturális, közéleti cikkeket böngészi, amelyek elsőre megragadják a figyelmét.
– Nagyon tetszik az a koncepcióváltás, amely a Székely Hírmondó napilapot jellemzi. Amikor még hetilap volt, sokkal kevesebb helyet kapott hasábjain a kultúra, a családdal, egészséges életmóddal kapcsolatos írások. Szeretem a napilapot, éppen azért, mert nagyobb teret engedett az utóbb felsorolt témáknak. Mindig nagy érdeklődéssel olvasom a Tinca Teddy által zenészekkel, művészekkel készített interjúkat. Ezek különlegesek, hiszen olyan dolgokra kérdez rá, amelyek nekem meg sem fordulnának a fejemben, ez által részletesebb, színesebb képet kapunk az alkotóról, a művészről. Nem tetszenek a bulváros jellegű cikkek, a szenzációhajhász fotók a címoldalon. Ha én lennék a főszerkesztő, akkor csak kultúráról szólna a lap – persze tudom, hogy ez lehetetlen, hiszen széles réteghez kell szólnia – foglalta össze véleményét, a kritikáról sem feledkezve meg.
Csak a neten…
Benedek Ágnes, a Tamási Áron Színház színésznője eddig csupán hébe-hóba, az interneten találkozott a lapunkban megjelenő cikkekkel.
– A Székely Hírmondót csupán az interneten olvasom, a közösségi oldalon megosztott híreket böngészem, így nem tudnék válaszolni arra a kérdésre, hogy milyen írások ragadták meg a tetszésemet – közölte, hozzátéve: nem találja fontosnak a nyomtatott sajtót, ha a Székely Hírmondó főszerkesztője lenne, inkább az internetes hírszórásra fektetne hangsúlyt.
Több komolyzenét!
Dancs Annamari énekesnő, a Budapesti Operettszínház művésze elárulta, amióta Magyarországon él, főként interneten követi a Székely Hírmondóban megjelenő írásokat. Természetesen, amikor hazajön Sepsiszentgyörgyre, szívesen fellapozza az újságot, hiszen ennek a fajta olvasásnak más hangulata van, mint a számítógép monitorán történő böngészésnek. Kedvence a kulturális eseményeket, előadóművészeket bemutató rovat, de követi az életmóddal kapcsolatos cikkeket, illetve az aktuális híreket is.
– A helyi érdekes egyéniségekről, művészekről szóló írásokat kimondottan kedvelem, ezek hamar megragadják az érdeklődésemet. Nem tetszenek a „véres”, gyilkosságokról szóló hírek, ezeket igyekszem kizárni az életemből. Ha én lennék a főszerkesztő, többet foglalkoznék komolyzenei produkciókkal, színházi eseményekkel, igaz, a Székely Hírmondóban nincs hiány ezekből sem. Az újságban ízlésesen vannak összehangolva a témák, ennek tükrében a bulvárosabb jelleg is elfogadható – jegyezte meg a művésznő.
Értékes a Székely Konyha
Fülöp Magdolna, a kézdivásárhelyi Nők Egyesületének vezetője:
– Véleményem szerint joggal vált a megye közkedvelt napilapjává a Székely Hírmondó, bár az utóbbi időben én inkább a lap internetes felületén tájékozódom. Érdekes és értékes a háziasszonyok számára a Székely Konyha melléklet, de a napi receptrovat is. Köszönetet kell mondanom a magam és Nők Egyesületének a nevében, hiszen sok rendezvényünket kísérték figyelemmel, és tudósítottak róla az újság hasábjain.
Bemutatni tehetségeket!
Lénárt Adolf, a KSE kosárlabda-szakosztályának vezetője:
– Az első lapszám megjelenésétől fogva szívesen olvasom a lapot, napi rendszerességgel. Kedvenc rovatom természetesen a sport. Véleményem szerint jó lenne létrehozni egy Tehetségsarok című rovatot, amelyben hetente vagy kéthetente be lehetne mutatni egy-egy környékbeli sikeres vagy tehetséges sportolót, edzőt, hogy a gyerekeknek és a szülőknek is példaképül szolgáljon.
Miért Rongy az Elek?
Gyuricza Anikó (Sepsiszentgyörgy):
– A Hírmondóról a reggeli kis családi rituálék jutnak eszembe. Minden nap kimegyek az újságért, aztán a fontosabb infókat felolvasom az embernek – ez már rutinná vált. A másik dolog, ami eszembe jut, hogy színes. A szó szoros és átvitt értelmében is, mindenkit szeretne megszólítani, mindenkinek a maga sajátos problémáját boncolgatva. Van benne politika, női dolgok, környezetvédelem, aktuális rendezvények ismertetése. Egyik vonzó visszatérő szereplője Rongy Elek, a disznó, amit évente egyszer meg lehet nyerni. Nekem még nem volt szerencsém hozzá, de sokat gondolkodtam azon, vajon miért Rongy a vezetékneve, amikor annyi ember vacsoráját biztosíthatja! Komolyra fordítva a szót, hiszem, hogy az újság is egyfajta szellemi szükségletet elégít ki. A Hírmondó érzékenyen reagál a közösségi igényekre, közvéleményt formál, és tájékoztatja az itt élő magyarságot. Ezt kell folytatni! Külön kiemelném, hogy a megye két lapjának az újságírói úgy tekintenek egymásra, mint partnerek, és ez példaértékű. Több interaktív rovatot szeretnék olvasni a lapban, ami hűen tükrözi a közhangulatot és az egyszerű háromszéki polgár gondolkodásmódját. Jó lenne egy „fordított szám” is, amelyet csak az olvasók beérkezett írásaiból szerkesztenének!
Rövid, objektív, érthető
Bagoly Miklós, az Asimcov Kis és Középvállalkozók Kovászna Megyei Szövetségének elnöke:
– Jól megszerkesztett lap, rendszeresen olvasom interneten. Nem a pénzt sajnálom rá, de könnyebb, gyorsabb, kényelmesebb. (Mielőtt megkérdezné: tudom, hogy ez a lapeladás rovására történik. A magam részéről akár fizetnék is valamilyen formában az online változatért, de papírújságot nincs érkezésem olvasni). Elsősorban az aktuális híreket követem: rövidek, objektívek, érthetők. Van néhány ember, aki itt ír, akiket ismerek, és mindig szívesen olvasom cikkeiket. Nem értek viszont egyet azzal, hogy ismeretlenek által név és cím nélkül írt véleményeket rendszeresen közölnek a lapban. Ez tisztességtelen. Akinek véleménye van, annak legyen neve is. Ha nincs, nem kell közölni. Szerencsésnek találnám, ha az aznapi eseményeket nem darabokban, hanem felsorolásszerűen, áttekinthetően „tálalnák” (a nyomtatott változatban ez így van – szerk.).
Az olvasó értelmes lény
Bíró Béla egyetemi tanár (Sepsiszentgyörgy):
– A lap rendszeres olvasója vagyok a kezdetektől. Van ott két-három ember, aki egészen eszement jegyzeteket ír, de a lap többi része olvasható, szolid, használható információkat tartalmaz, közérthetően megfogalmazva. Sajnos, Háromszéken a két napilap közötti konkurencia nem a minőség javulását eredményezte, hanem azt, hogy mindkettő a létfenntartáshoz szükséges, olvasók utáni hajszában néha olyan dolgokba megy bele, olyan engedményeket tesz, amelyekben – meg vagyok győződve – ők sem hisznek igazán. Ha én dönthetnék, még nagyobb súlyt helyeznék arra, hogy minden és mindennek az ellenkezője is elhangozzék a lapban, mert töretlenül hiszek abban, hogy az olvasó értelmes lény, aki majd eldönti, hogy mi a jó, és mi a rossz.
Magyari a kedvenc
Berszán István református lelkipásztor, az Erdővidéki Református Egyházmegye esperese (Középajta):
– Emlékszem, amikor megjelent az első lapszám, igazán örvendetes volt, főképpen, mert Felsőháromszékről kerültem Erdővidékre. Eleinte az volt az érzésem, hogy ez inkább Kézdi- és Orbaiszék lapja, s azóta, bár sokat változott, mégis kevésnek tartom az erdővidéki témákat. Rendszeres olvasója olyan hat éve vagyok a Székely Hírmondónak, s hogy „felfutott”, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy itt Középajtán, s tudtommal Erdővidéken is egyre több az előfizetője. Ami nem tetszik, az a Ne fojtsa magába! rovat. 
Az elgondolás jó, de én csak névvel engedélyezném közölni az SMS-eket. Egyébképpen tetszik, kimondottan javára válnak az önkormányzati oldalak, ahol mindenki mindig tájékozódhat az illető település életéről. Általában tetszik a lap, de ha választani lehet, akkor Magyari Lajos „szösszenetei” a kedvenceim. Ha én volnék a főszerkesztő, az oknyomozó riportokat előtérbe helyezném, persze előzőleg kellőképpen tájékozódva az „ügy” mivoltáról, s csak utána indítanám el a dolgot, nem szenzációt hajhászva, hanem kiderítve-kimondva az egyre több furcsaságot, visszaélést stb. kies megyénkben (is).
Néha túl bulváros
Kovács István unitárius lelkész (Sepsiszentgyörgy):
– Színes, megfogja az embert, és bizonyára sokaknak vonzóbb a jól tördelt, rövid anyagok sorozata, mintha nagy terjedelmű, „oktató és okosító” írásokat tartalmazna. Néha túlságosan „elmegy” bulvárba, a magam részéről nem díjazom például, ha egy balesetről címlapfotót hoznak. Hogy én miként csinálnám? Meglehet, hamar csődbe vinném a lapot, mert kizárólag értékorientált írásokat tennék be. Értem én, hogy az emberben „genetikailag kódolt”, hogy a botrányra jobban figyel, de meg kell találni azt a formát, amit a modern művészet is követ, hogy valami „álbotránnyal” felhívja magára a figyelmet, de mindig értéket közvetít. Meggyőződésem, hogy hosszú távon csak a szolid hangvételű, tisztességes lap élhet meg – a Hírmondó nem jár messze ettől.
Nyúljon kényes témákhoz!
Kiss Aranka tanár (Barót):
– Megjelenése óta olvasom a lapot. Tetszik a formátuma, átláthatósága, egyszerűsége. Tetszenek a rovatai, főleg az Aktuális, a Vélemény és az Életmód. Tisztelem Magyari Lajost szókimondó, élvezetes vezércikkeiért. Kevésnek tartom az erdővidéki híreket, törekedjenek a frissességre. Ha szerkesztő lennék, olyan körkérdéseket tennék fel a különböző foglalkozású és korosztályú embereknek, amelyeknek válaszai ötleteket, megoldásokat tartalmaznának a régió fejlesztését illetően. Új rovatokat is bevezetnék, mint: jogi tanácsadás, az olvasó kérdez, cégek ajánlják szolgáltatásaikat, sikertörténetek, külföldre költözött honfitársaink beszámolói, akár pozitív, akár negatív tapasztalatok átadása. Emellett oknyomozó riportokat közölnék, nem csak egyoldalú tájékoztatásokat, jobban megfizetném azokat a munkatársakat, akik tájékozottak, akik mernek kérdezni, felelős személyeket megszólítani, sok embert érintő, akár „kényes” témához nyúlni. Ilyen például, hogy miért nem lehetett Baróton megszervezni (Beszterce helyett) az erdélyi szintű matematikaversenyt, hiszen évek óta kiugró tehetségeink vannak? Mit veszített és mit nyert volna ezzel a város? Miért nincs 1200 diáknak iskolaorvosa és fogorvosa? A „Nemzeti szálló” melletti romhalmaz eltávolításának mi az akadálya? Fresnes francia kisváros (Nagyajta község testvértelepülése) Panorama című havilapjában a tanácsosok havonta beszámolnak tevékenységükről, elgondolásaikról, megoldásokat kínálnak, a lakosokkal rendszeresen konzultálnak, és ezt nyilvánosságra hozzák. A Hírmondó követhetné ezt a példát, mert a lakosság kíváncsi a tanácsosok munkájára.
Ténylegesen is színes
Kiss András István ifjúsági szabadidős tanácsadó, turisztikai szakember, vállalkozó (Sepsiszentgyörgy):
– Kedvelem a Székely Hírmondóban a változatosságot, a színes nyomtatást, szemben a fekete-fehér konkurens lappal. Rendszeresen olvasom az újságot és gyűjtöm is a cikkeket, adattárolás és tanulás céljából. Amiket a legjobban kedvelek: az életmód, az aktuális, a sport, a szabadidő és a panoráma rovat. Szeretném, ha nagyobb terjedelemben foglalkozna a lap sporttal, az életmóddal, egészséggel, mindegyikből jó lenne még egy plusz oldal. Örülnék, ha a történelemnek és turisztikai látványosságoknak is lenne külön oldala. Szeretem a rejtvényeket és a vicceket, érdekes lenne, ha általános műveltségi vagy IQ-tesztek is beférnének ide, úgy vélem, és hasznos színfoltja lenne az újságnak.
Nem fojtja magába!
Bács-Benke László maksai polgármester is hűséges olvasója a lapunknak. A sokszínűsége miatt kedveli, a helyi hírektől kezdve a horoszkópig mindent elolvas belőle. Még a Ne fojtsa magába! rovat SMS-eit is, pedig azok sokszor szereztek keserű perceket számára. Meggyőződése ugyanis, hogy az elmúlt évben többet szerepelt benne, mint bármelyik más közéleti személyiség, és kizárólag negatív színben volt ott feltüntetve.
– Úgy vélem, ami a rovatban megjelenik, az zaklatás. Éppen ezért, ha én lennék a szerkesztő, nem engednék be mindenféle névtelen SMS-t, hozzászólást vagy olvasói levelet, hiszen álnévvel bárki bármit írhat, szapulhat.
Ne változzon!
Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke:
– A Hírmondót azóta olvasom rendszeresen, mióta Kézdivásárhely-központú hetilapból megyei napilappá lett. Az online változatot kedvelem, kényelmesebb, de a nyomtatott formát is követem. Az utóbbi időben rendkívül sokat fejlődött a lap, felnőtt, átfogó, kiegyensúlyozott, tetszik a tördelése, egyszerű, áttekinthető. Nem szeretem, hogy néha, vélhetően olvasócsalogatónak szánt, bődületes nagy címek vannak, ami félrevezető, mert nem mindig van meg hozzá a tartalom. Ha én szerkeszteném, egy darabig nem nagyon változtatnék rajta, jól „beállt” a lap.
Figyeljünk a fiatalokra!
Váncza Tibor, az erdővidéki RMDSZ elnöke:
– A Székely Hírmondóra elsősorban a kiegyensúlyozottság jellemző. Évek óta előfizetője vagyok, kedvenc rovatom a Ne fojtsa magába!, ezt mindig elolvasom, mert kíváncsi vagyok az emberek véleményére, gondolkodásmódjára. Fontosnak tartanám, hogy az újságban továbbra is megjelenjenek az önkormányzatok tevékenységét bemutató rovatok, a körképek. Ami „hiánycikk” a lapban: keveset foglalkozik a fiatalokkal. Azt szeretném, ha a továbbiakban rájuk jobban odafigyelnének!
A Székely Hírmondó eredetileg az 1848-49-es szabadságharc idején látott napvilágot. Első lapszáma – Háromszék első sajtótermékeként – 1849. június 7-én jelent meg Kézdivásárhelyen, Bem tábornok tábori nyomdájával nyomták. Heti két alkalommal jelentkezett, az ötödik lapszám után kérészéletének véget vetett a cári intervenció. A második sorozat 1996. március 15-én indult útjára, azóta fölfele ívelő pályát járva be – független közvélemény-kutatók mérése szerint a legolvasottabb magyar lap Erdélyben. 2010 márciusában vált megyei napilappá.
SzH-összeállítás
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Vesszen Trianon!
Megemlékezések Kézdi- és Orbaiszéken
Az elmúlt évek szokásához híven, délelőtt a vráncsai határnál levő emlékjelnél, délután Kézdivásárhelyen és Kovásznán emlékeztek meg a trianoni diktátum gyászos évfordulójáról. Mindhárom helyszínen több tucatnyian vettek részt határon innen és túlról, jóllehet a délutáni rendezvényeket elverte az úrnapi zápor.
Az ozsdolai RMDSZ, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), a Kézdiszéki Tanács, a Székely Nemzeti Tanács szervezte megemlékezésen, Kovászna és Vráncsa megyék határánál, a Szabó Ottó által faragott emlékjelnél Lukács Attila RMDSZ-elnök beszélt, az iskolások kulturális műsort mutattak be, majd az esemény koszorúzással és a nemzeti imák eléneklésével ért véget.
Kézdivásárhelyen zömében a HVIM és a Történelmi Vitézi Rend tagjai vettek részt a szakadó esőben zajló felvonuláson. Az egykori Székely Katonanevelde előtti téren, a heves esőzés miatt meglehetősen rövid ideig tartó rendezvényen több szónok szólalt fel a magyarságot 1920. június 4-én ért igazságtalanság miatt, amit egyébként a résztvevők több utcán végigvonulva, a „Vesszen Trianon”-t és „Hungáriát” skandálva az egész város tudtára is adtak. A civilizáltan vonuló menetet a csendőrség mikrobusza is végigkísérte.
Kovásznán közel százan mentek el, a rossz idő miatt a vajnafalvi református templomban megtartott, főhajtásra. Jelen volt többek közt Thiesz János polgármester, a magyar önkormányzati képviselők, a politikai pártok képviselői, a helyi HVIM, a Vitézi Rend orbaiszéki szervezete. Beszédet mondott Ilyés Botond történelemtanár. Szavalt Orbán Klára diáklány, közreműködtek a Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ fiataljai. A rendezvény a székely és magyar himnusz eléneklésével, és koszorúzással zárult.
(lob, nasza)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Én Udvarhelyhez tartozom
Itt van a nyelvi és szellemi bölcsőm Székelyudvarhelyen – kezdte a beszélgetést Tömöry Péter –, s még akkor is, ha Kolozsváron anyakönyveztek. A sokoldalú alkotóval életútjáról, megvalósult álmairól és elképzeléseiről beszélgettünk. A több műfajban és több művészeti szakterületen is jelentőset alkotó művésszel udvarhelyi tartózkodásai alkalmával beszélgettünk. Nem Udvarhelyen született, de itt töltötte életének első meghatározó tíz esztendejét. A kincses városban látta meg a magyar világot 1943. július 11-én. Tíz éves koráig Székelyudvarhelyen élt szüleivel és testvéreivel együtt. A család később Kolozsvárra költözött. Székelyföldre a diplomaszerzés után került vissza (1966), Sepsiszentgyörgyre, ám az ottani tartózkodás nem tartott túl sokáig, hiszen a marosvásárhelyi rendezői tanulmányok után útja Bukarestbe vezetett (1974), ahonnan Magyarországra (1978), majd több ottani állomás után Németországba vezetett az útja (1989). Jelenleg Bonn, Veszprém és Székelyudvarhely – felváltva – egyaránt otthonának számít. Német nyelvterületen Peter Wallner néven publikál. Száznál több színpadi művet, több rövid- és dokumentumfilmet, tévéjátékot rendezett, románból magyarra, németből románra, franciáról magyarra, magyarról románra fordít verseket, színműveket és esszéket. Nagyon korán felfedezte a ma már világhírű Matei Vişniec, Párizsban élő román drámaíró különleges tehetségét, több művét fordította és rendezte magyar színházakban. Az ő bátorságának és hozzáállásának köszönhető – magyar és német nyelvterületen egyaránt – Szolzsenyicin egyetlen színpadi munkájának viszonylag korai bemutatása…Tömöry Péter íróval, költővel, rendezővel, a különleges sorsú, több műfajban is jelentőset alkotó szerzővel először a Míves Emberek Sokadalmán találkoztunk Székelyudvarhelyen, majd a G. Café teraszán beszélgettünk, a Szentimre utcában. Ez az interjú néhány fontosabb mozzanatot idéz a lassan ötvenéves pálya állomásairól.
– Talán kezdjük a gyökereknél. Honnan származik az apai ág, honnan az anyai, és hogyan kerül a család Székelyudvarhelyre?
– Én székelyudvarhelyinek tartom magam, bár nem itt születtem, hiszen annak idején engem felvittek „születni” Kolozsvárra. Édesanyám torjai, édesapám debreceni származású. Édesapám a második bécsi döntés után pályázott tanári állásra a székelyudvarhelyi református kollégiumban, ahol akkor tanítóképző is működött.
Édesanyám már korábban itt tanított, ő még a régi román világban végzett matematika-fizika szakot. Az anyai nagyapám korán meghalt, így a torjai birtokot el kellett adni. A család felköltözött Kolozsvárra, ahol a nagyanyám bátyja lakott, aki a híres Dermata-gyár vezetőtanácsának elnöke volt. Olyan ember, aki Svájcban tanulmányozta a munkások szociális körülményeit, azt, hogy ott mit tesznek a dolgozók szociális integrálásáért, aki szolgálati lakásokat építtetett az alkalmazottaknak, aki kulturális, szociális és egészségügyi programokat szervezett a munkásoknak, bár soha nem vallotta kommunistának, talán még szociáldemokratának sem magát. Jogvégzett ember volt, s igen népszerű az akkori Kolozsváron. Soha nem volt politikailag elkötelezett, de 1945 után mégis retorzió érte, még Nagy István, az író is támadta, de nem sokáig, mert az államosított Dermata munkásai azzal fenyegetőztek, hogy amennyiben az igazgatójukkal udvart sepertetnek, akkor ők nem veszik fel a munkát a szocialista építés érdekében. Egyébként a múlt század harmincas éveiben emelt szolgálati lakások ma is megvannak, bár azóta a Dermata sok változáson esett át, s mára teljesen elsorvadt… Szóval, édesanyám a nagybátyja segítségével végezte el az egyetemet, s aztán visszatért a Székelyföldre… Édesapám egy kézműves család sarja, az apja, nagyapja kovács volt Nagylétán – az egy nagyközség Biharban, Debrecen mellett, közel a mai román határhoz –, aki aztán az 1800-as évek végén családjával Debrecenbe költözött. Édesapámat keményen nevelték.
Azt tartották a nagyszüleim, hogy a debreceni református gimnázium túl laza, túl gyenge, igen erősen liberális, így édesapámat katolikusként nevelték, katolikus iskolákba járatták, ami aztán őt egyáltalán nem akadályozta a későbbiekben, hogy beiratkozzék a református teológiára, de emellett elvégezte a bölcsészkart is, és pszichológiából doktorált. Mindemellett országos hírű sportoló is volt, atletizált, kiválóan vívott és futballozott… Kilencvenhét évet élt, de még ennél is több életerő volt benne, hiszen kilencven fölött járt, amikor súlyos autóbalesetet szenvedett, és tulajdonképpen az akkor szerzett sérülései, a részleges bénulása okozta korai halálát… Segédlelkészként szolgált apám két helyen is Debrecen környékén, de amikor a visszatért területeken állásokat hirdettek, ő azonnal a tanítást választotta. Neki családi kötődése nem volt ugyan a Székelyföldhöz, csak elhivatottságot érzett, kötelességnek érezte az itteni szolgálatot. Udvarhelyen akkor egy igen sokrétűen rétegződött kistársadalmat talált, s abban egy nagyon művelt református és katolikus tanári társaságot.
Ott ismerkedtek meg és házasodtak össze heves udvarlás után. Édesanyám egy idő után engedett az ostromnak, hiszen vége-hossza nem volt az éjjelizenének, ami zavarhatta az iskola rendjét, hiszen ő bent lakott a református kollégium egyik szolgálati lakásában. Én 1943. július 11-én születtem, tulajdonképpen nászéjszaka-gyerek vagyok, a Hargitán fogantam a Csoma Pista bácsi házában, a házasságkötés dátuma alapján könnyű kiszámolni azt a napot. Az öcsém egy évvel később. Egy csodálatos helyen, valóságos tündérvilágban éltem tízéves koromig. Ha valaki megkérdi, mindig azt mondom, hogy az életem első tíz éve, a székelyudvarhelyi gyermekkor határozta meg egész későbbi életemet, itt eszméltem, itt tanultam meg azt a szép magyar beszédet, amelyre máig büszke vagyok. Egyébként tízéves koromig meg voltam győződre tízéves arról, hogy mi ugyan Romániában élünk, ahol bizonyára vannak románok is, de azért mindenki tud magyarul! Hatalmas kisvilág volt a miénk, barátaimmal, a tanítók, a tanárok gyerekeivel csatangoltuk be a katolikus temető, a Pap-kert, a Varga-patak, a Csere utca közti területet, de ki nem hagyhatom a kalandok felidézésekor a cigánygyerekeket, a Csapai-fiúkat sem, akikhez ugyancsak szoros kapcsolat fűzött. Ez egy szilajon megélt gyermekkor volt. Nekem itt van a nyelvi és szellemi bölcsőm, ez az első „akadémiám” is ugyanakkor, hiszen minden lényeges az ember első tíz életévében vésődik be a lelkébe. Én azóta is református székely embernek tartom magam, akinek az a dolga, hogy szolgáljon, s minél többet tegyen népe javára. Én ma is így élek.
– Az 1940-es évek második fele azonban már nem ilyen volt. Talán a legszűkebb családi körben fennmaradt a hagyományos polgári-értelmiségi értékrend, kifelé viszont más arcot kellett mutatni. Mi történt a családotokkal ebben az időben?
– Édesanyámat semmi bántódás nem érte, ő a régi román impérium alatt szerzett diplomájával megmaradhatott az állásában. Édesapámnak sokkal bonyolultabb volt a helyzete, hiszen ő a magyar időben levente-oktató volt, majd tartalékos tisztként bevonult a hadseregbe, szovjet fogságba került, ahonnan csak négy év múltán szabadult. Egyébként nekem voltak róla halvány emlékeim, de öcsém számon kérte anyánktól, amikor visszajött, hogy ki az az idegen bácsi az ágyában? Ráadásul magyar állampolgárként került vissza, hiszen addigra lezajlottak az automatikus honosítások, úgyhogy egy jogi hercehurca következett, megtörtént a családegyesítés, de őt, mint reakciós-klerikális elemet, nem engedték tanítani. Könyvelőként helyezkedett el a helyi Alimentaránál, de egy idő után letartóztatták, s ki is rúgták. Voltak emberek, akik túllihegték a rendelkezéseket, nagyon meg akartak felelni a pártnak, s a Magyarországról itt maradt betelepedőket, mint amilyen apám is volt, még inkább igyekeztek ellehetetleníteni. Kőhalomba került, ahol egy tanítványa révén sikerült elhelyezkednie.
De ez sem tartott sokáig, folyton jelentgettek, hiszen az ateista nevelés dacára is mi minden vasárnap ott ülünk a református templomban, és a szüleink javíthatatlanoknak látszottak, akik fertőzik az ifjúságot a keresztyéni magatartásukkal. Volt egy jóindulatú pártaktivista, a családunk barátja, aki figyelmeztetett minket, hogy mi készül ellenünk, és tulajdonképpen az ő segítségével tudtak a szüleink aztán elköltözni és letelepedni Kolozsváron.
– Ott már hagyták a szüleidet a tanügyben dolgozni?
– Édesanyámat igen. Édesapámat soha. Ő mindig valamilyen szövetkezetnél talált magának elég alantas és rosszul fizető hivatalnoki állást, de ez különösebben nem bosszantotta, hiszen továbbra is sportolt, s ez által igen sok helyre bejutott, a pártos emberek közül is sokan tisztelték és becsülték.
– A Dermata akkor állami kézben volt, gondolom, a nagybácsi is hátrányos helyzetbe került?
– Így van, már nem volt olyan beosztásban, hogy lényeges segítséget kapjunk tőle, de a szüleim azért feltalálták magukat ebben a környezetben is. Mindenekelőtt azt észlelték, hogy az öcsémmel mi nem beszéljük az állam hivatalos nyelvét, úgyhogy gyorsan román iskolába írattak.
Én az ottani volt református gimnáziummal szemben levő román általánosban végeztem az ötödik és a hatodik osztályt. Ennyi elég is volt, mert került egy kiváló tanárnő, doamna Benga – a keresztnevére már nem emlékszem –, aki valamiért megszeretett, és elkezdett engem külön tanítani. Hosszú Eminescu és Coşbuc verseket hagyott fel, s én azokat kiválóan megtanultam, sőt jó szavaló lettem hamarosan. Annyira megfogant bennem a tudás magva, hogy még az egyetemen is abból éltem, azokra a nyelvtani elemzésekre emlékeztem, amelyeket Benga asszonnyal tanultunk. Ez a tanárnő egyébként aromán származású volt, akit a Dunától déli vidékről telepítettek be Moldvába, Besszarábiába, aztán onnan jött át Kolozsvárra, s korábban egyetemi előadótanárként dolgozott, de úgy látszik, hogy rossz volt a „vérvonala”, akárcsak nekünk, vélhetően a sorsközösség kötött minket össze, de az biztos, hogy neki sokat köszönhetek. Hetediktől immár visszamentem a magyar iskolába, ott érettségiztem az Ady-Şincai Líceumban. Magyar-román szakra felvételiztem. Akkor találták ki, hogy jó lenne a nemzetiségieknek, ha az ország nyelvét és anyanyelvet egyaránt jól ismerő tanáraik és kutatóik lennének. Meg is hirdettek abban az évben, amikor érettségiztem negyven magyar-román helyet a Babeş-Bolyai Egyetemen. Az volt az elképzelés, hogy mind a két szak főszak lesz, de szép lassan a magyar elsorvadt, úgyhogy én román szakos tanárként végeztem.
– Az egyetemen kerültél kapcsolatba a szépirodalommal vagy később, már a diplomaszerzést követően?
– Az úgynevezett második Forrás-nemzedék tagjai – más egyetemi szakokon ugyan – mind kollégáim voltak: Farkas Árpád, Magyari Lajos, Áros Károly, Király László, Csíki László.
Ekkortájt, az 1963 és 1965 közötti időszakról beszélek – már túl voltunk az első publikációkon és éppenséggel a világ megváltásával foglalkoztunk, mint ifjú titánok.
– A legenda szerint a Forrás második nemzedéke, mint eléggé markáns és viszonylag összetartó irodalmi csoportosulás a Madarasi Hargitán jött létre? Állítólag egy közös kiránduláson fogalmazódott meg a gondolat. Legalábbis ezt vallja , aki ugyancsak tagja ennek a csoportnak.
– Igen, Czegő is „tag” volt, s a mai napig benne van ebben a társaságban. Volt ugyan egy kirándulás a Hargitára, de én oda végül nem jutottam el. Azt tartom, hogy a Forrás második nemzedékét tulajdonképpen Raffai elvtárs alapította. A keresztnevére ma már nem emlékszem. Ez az ember akkortájt az Új Idők című Brassóban megjelenő politikai hetilapnak volt a főszerkesztője. Arról volt szó 1964-ben, 1965-ben, hogy az Új Időkből napilap lesz, és ő jó tollú munkatársakat szeretett volna a lapja köré csoportosítani. Arra kért, hogy amikor végzünk, válasszuk majd tanárként Brassó tartományt, mert akkor ő onnan könnyebben be tud minket vinni a szerkesztőségbe. Ez a régió akkor nem volt része a Maros Magyar Autonóm Tartománynak, hatalmas, két-három mai megyényi terület volt, odatartozott Kézdi- és Sepsiszék jelentős magyar többségű lakossággal, de a szórvány is, maga Brassó, a Barcaság, a Királyföld, el egészen Segesvárig. Egy itteni terjesztésű magyar napilapnak valóban megvolt a létjogosultsága, ám 1968-ban bekövetkezett a megyésítés, s ez a közigazgatási forma megszűnt, úgyhogy akkor már Sepsiszentgyörgy lett a cél, a nehezen összehozott Kovászna megye székhelye. Dali Sándort vezényelték át az Ifjúmunkástól, hogy szerkesszen ott megyei lapot. A Megyei Tükör is kezdetben hetilap volt. A mi kis társaságunk testületileg oda került. Én a sepsiszentgyörgyi könnyűipari szaklíceum román szakos tanáraként működtem egy ideig. Zsehránszky Pista Illyefalvára, Farkas Árpi Kovásznára, Magyari Lajos Segesvárra, Czegő, aki öt évvel idősebb volt, s kicsit megkésve végezte az egyetemet, ő Málnás-fürdőre került, Csíki Laci is ott volt valahol.
Egyedül Király szakadt el tőlünk, akit felvettek az Utunk szerkesztőségébe gyakornoknak. Úgyhogy Szentgyörgy környezetében voltunk, és kezdetben tanárként írtunk újságot, másodállásban. Ez volt a hőskor. Meg is kérdezte Király Károly, a megyei párttitkár Dalitól, hogy mit kezd ennyi költővel? Figyelmeztette a főszerkesztőt, hogy nem elég az, hogy mindannyian költők, de kivétel nélkül ott vannak az állambiztonságiak látóterében, mindeniknek dossziéja van a szekuritáténál! A fáma szerint erre Dali azt mondta, hogy pontosan ezért, illetve amiatt, „mert újságírásunknak szüksége van a költészetre, és költészetünknek is az újságírásra”. Úgy éltünk és működtünk Sepsiszentgyörgyön, mint a vadkutyák, tele voltunk ifjúi lendülettel és tenni akarással. Amíg hetilap voltunk, addig hatalmas irodalmi mellékletekkel jelentünk meg. Úgy éreztük, hogy mi vagyunk a székelység ébresztői. Emlékszem, hogy volt a Petőfi évforduló, az 1848-49-es forradalomra való emlékezés lehetősége, s bizony elég éles hangon engedtek akkor megszólalni. Szép sorjában megjelentek a köteteink… Én verset publikáltam először. Engem elsősorban költőnek tartanak. Először az Ifjúmunkásban jelentem meg, majd az Egyetemi Lapokban, Debrecenben, az Utunkban 1963-ban, aztán folyamatosan publikáltam, még az Előre, a Falvak Dolgozó Népe is kérte a tőlem a kéziratokat. Az akkori régi vágású szerkesztők valósággal kihegedülték az emberből a szövegeket. Sepsiszentgyörgyön azonban kezdett engem a színház megfertőzni. Ez egy új szerelem volt. Szívesen írtam verset, de a líra iránt mindig volt bennem egyfajta szemérem, mert az volt az érzésem, hogy a versek által levetkőzöm. A Banditák nyomában című riportregényem (1969) folytatásokban jelent meg a Megyei Tükörben. A „székely betyárok” legendáriuma igen élénken jelen volt akkortájt a háromszéki köztudatban. Dézsi-Jeges-Pusztai jóvoltából én annyira népszerű lettem – nyilvánvaló, hogy nem lehetett azt megírni, hogy ők tulajdonképpen a rendszer ellenségei voltak, talán az utolsó betyárok –, a történeteket adagolni kellett. Kéthetente, összesen huszonhat epizódban jelent meg, s így kitartott egy éven át.
Népszerűségem vetekedett a Elekes Gyurka bácsiéval, aki a harmincas években legalább háromezer oldalon publikálta a Szívek harcát. Benne voltam az irodalomban, az irodalmi köztudatban, csak éppen képtelen arra, hogy adminisztráljam magam és az életművem. Nem szerettem kiadókhoz járni, szerkesztőségekben kilincselni. Aztán csak felkérésre adtam irodalmi munkát közre, pedig folyamatosan írtam, és most is napi rendszerességgel írok; évtizedek óta naplót is vezetek. Én a mai napig büszke vagyok arra, hogy a Tamási Áron Színház már akkor bemutatta a színművemet, s nekem, aki tudatosan készültem a költői pályára olyan Forrás-kötetem van, hogy abban dráma és próza, novellafüzér található, és én abban az időben komoly visszhangot kiváltó esszéket is írtam… Időközben Marosvásárhelyen beiratkoztam a rendező szakra, mert akkor volt erre lehetőség és – mivel elfogadták a bölcsészkari vizsgáim egy részét – két év alatt színházi rendezői szakképesítést is szereztem. És ráadásul: nem színházhoz, hanem a televízióhoz kerültem.
– Az egy teljesen más világ. Le kellett költöznöd Bukarestbe?
– Bukarestben éltem pár éven keresztül. A Román Televízó magyar szerkesztősége, Bodor Pál vezetésével akkortájt egy fontos szellemi műhely volt. A központi vezetés egy kicsit elengedte a gyeplőt, pénzt, lehetőséget is biztosítottak. Ráadásul Bukarestben én bekerültem az ottan világszínvonalú színjátszás körforgásába is. Dan Micu barátom, aki korábban Marosvásárhelyen dolgozott, bevitt a Nottara Színházhoz, ahol a legnevesebb színművészek és rendezők dolgoztak.
Néhány szép évet töltöttem el ott, de 1978 tájékán érezni kezdtem a levegőtlenséget, úgy tűnt, hogy itt nagy baj lesz, mert a kormányzat erősen szorongatja a művészeteket. Az akkori feleségem kettős állampolgár volt, úgyhogy kihasználva a lehetőséget, magyar konzuli útlevelet kértem és kitelepedtem Magyarországra. Nagyon nehezen sikerült, s érdekes módon nem azért, mert a hatóságok betartottak, hanem amiatt, hogy szerették volna, ha a Bulandra Színházban is rendezek. Engem a művészi világ kedvelt Bukarestben és többen is akadályoztak a távozásban, szerették a munkámat, a rendezői stílusomat és a módszereimet, de a szorongás, a menekülési kényszer jóval erősebb volt bennem.
– Melyik tevékenység, a színházi munka vagy az irodalom művelése vált dominánssá ebben az életszakaszban?
– Nagyon hosszas lenne ezt most részletezni. Mostanság visszatértem a prózához, a regényíráshoz és az önéletíráshoz is. Naplót mindig vezettem. Sorra kerül ennek az életszakasznak a feldolgozása is. Egyértelműen a színház világa vonzott Magyarországon is. A debreceni színház volt az első állomás. Bényi József vett a szárnyai alá. Debrecen nekem második szülővárosom, hiszen gyermek- és diákkoromban még éltek a nagyszüleim, akiket Kolozsvárról rendszeresen látogathattam. Emlékszem, apámat temetésekre se engedték kiutazni. Tulajdonképpen én oda „repatriáltam”. Az ottani egyetemi lapban már diákkoromban is többször publikáltam, úgyhogy szerzőként sem voltam ismeretlen. Nagy fájdalmam volt, hogy nem rendezőként, hanem dramaturgként foglalkoztattak. Eszembe jutott, hogy a Temesváron tartott nemzetiségi színházi fesztiválon a saját darabomat rendeztem nem sokkal azelőtt, s az ott hatalmas siker volt, mindenféle díjat megnyert, úgyhogy azt én magyar színpadra is alkalmaztam. A következő színházi állomás Kecskemét volt. Ott egy évig rendező voltam, aztán a következő szezontól főrendező lehettem. Addig éreztem ott jól magam, amíg Jancsó Miklós oda nem került Budapestről, akivel egyáltalán nem tudtam szót érteni, ő teljesen rákényszerítette a társulatra a maga ma is vitatható és megkérdőjelezhető koncepcióját. Én Csíki László-, Páskándi-, Tolnai Ottó-darabokat mutattam be. Talán az is baj volt, hogy „tiszta forrásból” érkező, más levegőjű műveket és szerzőket vittem színre? Az is gond volt, hogy én „magyarosítani” akartam Pannóniában! A gulyáskommunizmus fénykorában megrótták azt, aki a magyarság sorskérdéseivel, aki a nemzeti tematikával foglalkozott.
Veszprémbe azzal a feltétellel mentem át, ha lakást kapok. Rendes méretű szolgálati lakást adtak, úgyhogy végre méltó módon elhelyezhettem a könyvtáramat és azt a népi bútort is, ami édesanyám számára készült Székelyudvarhelyen 1933-ban. Veszprémből két év múlva aztán eltávolítottak, pedig azelőtt igazgatónak szerettek volna kinevezni. Nem politikai oka volt a távozásomnak, hanem szemléletbeli, bár volt akkortájt bajuk velem a belügyeseknek ott is, minden megtörtént, ami ezt motiválta, s hívogattak a szervek, és házkutatásban is volt részem. Zalaegerszegre kerültem, s onnan aztán át Ausztriába. Ez az időszak eléggé közel volt már a rendszerváltoztatáshoz, 1988-at írtunk. Arra gondoltam, hogy ott közel a határ, s ha minden kötél szakad, akkor átmegyek Ausztriába, s onnan át Nyugat-Németországba. Át is jutottam.
– Miért éppen német nyelvterületre?
– Elsősorban azért, mert arra gondoltam, hogy amennyiben nem boldogulok a magyarok közt, akkor a németek kultúrája sokkal tágasabb és szabadabb. Nekem jól ment a német. Gyermekkorunkban, mint „deklasszált elemek”, mint „úri gyerekek” a testvéreimmel mindannyian külön francia- és németórákra jártunk. Csakazértis. Én Sepsiszentgyörgyről minden télen feljártam Brassó Pojánára, ahol profi síoktatóként működtem, hiszen megvolt hozzá a felkészültségem.
Ott rendbetettem a német nyelvtudásomat, rengeteg német turistával találkozhattam, meg ott voltak még a szászok is. Apám egyébként, aki rengeteg sportágban kiváló volt, hozzájárult ahhoz, hogy mi is gyakoroljunk ezt-azt, amihez kedvünk és tehetségünk volt. Sízésben igen komoly eredményeim voltak, de a húgom még jelentősebb karriert futott be, őt nemcsak országos szinten, hanem a nemzetközi mezőnyben is jegyezték, román bajnok volt többször, s hosszú ideig benne volt világszinten a legjobb százban. El kell mondanom, hogy 1988-ban a családunk nagy része, az apám, az öcsém, a húgom már Németországban élt. Jót tett, hogy németet is tanultunk, illetve az is, hogy debreceni, kálvinista gyökereink mellett megvolt a német „vérvonal” is, hiszen bizonyítani tudtuk, hogy az egyik nagyapa németes hangzású nevét magyarosította, s éppen ebből a szándékból maradt ránk az anyai ágról való nevünk, amelyet a mai napi visel a család. Ennek köszönhető, hogy mi kvázi szabadon masírozhattunk át a határon, akárcsak a drága pénzen megvásárolt szászok és svábok. Hosszú készülődés után, még Zalaegerszegen világpremierként színpadra állíthattam Alexander Szolzsenyicin egyetlen egészestés színpadi művét, A kopasz és a lágerkurva, avagy A munka köztársasága című darabját, amely igen szép sikerrel futott. Erről az előadásról tudott egy nyugat-berlini színház igazgatója. Az történt, hogy átvette a darabot és megkért, hogy rendezzem. Úgyhogy, amikor kint maradtam Ausztriában, mint politikai menekült, kéthetes procedúra után szabadan járhattam-kelhettem, és hamarosan mint német állampolgár, ingáztam Zalegerszeg és Berlin között. Kétségtelen, hogy egy izgalmas és szép időszaka volt ez is az életemnek. Utána egy év szabadúszás következett, egészen addig, míg Bonnban találtam egy kis stúdiószínházat, amelynek a vezetését elvállaltam. Az Euro Theater Central Bonn vezető-rendezője vagyok.
Tíz éve úgy élek, hogy időm egy részét Németországban töltöm, inkább a téli hónapokat, a többit pedig megosztva Veszprém és Erdély között. Visszaköltöztem Veszprémbe, vettem ott egy házat, úgyhogy azt a helyet tekintem most igazi otthonomnak. Időnként vállalok Magyarországon is egy-két rendezést, de manapság inkább az írásnak élek.
– Székelyudvarhelyen is dolgoztál 1990 után. Vannak még terveid, amelyeket itt szeretnél megvalósítani?
– Két darabomat mutatta be a Tomcsa Sándor Színház, én rendeztem a Máréfalvi Mirákulomot, és egy egy alkalommal egy várjátékot. Hogyha hívnak, szívesen jövök. Egyébként olyan ötletem is támadhat, amit itt tudok megvalósítani. Rendezőként nem vagyok túl termékeny. Betöltöttem a 70. életévemet – szerencsére nem érzem ennek a következményeit, de ez már egy tisztes kor –, s be kell vallanom, hogy rendezőként sosem voltam nagyon termékeny, egy évben nem voltam képes soha három darabnál többet színpadra vinni, s ezután sem szeretnék. A mennyiség nálam a minőség rovására megy.
– Mostanában erősebb az írói véna?
– Igen. Egyértelműen erősebb. Több megkezdett kéziratom van. Többnyire próza, de vers is akad. Egyébként volt olyan időszakom, hogy elfelejtettem adminisztrálni bizonyos kéziratokat. Most az is előkerült, amire csak halványan emlékeztem. Egy 1973-ban megkezdett nagyregényt folytatok. Ebből negyven oldal hiányzik.
– Biztos, hogy ennyi?
– Igen! A zárófejezet már megvan. Minden nap írok. Két-három sort. Olykor csak szavakat. Ezt a regényre mondom, a napló, az rendesen halad, ahogy telik az élet. Öt megjelent kötetem van, több műfajban, de külön verseskönyvem még nincs, holott én folyton költőnek készültem és ma is elsősorban annak tartom magam. De van tizenhárom színpadi művem, ennyit előadtak, és ötlet szintjén is van még pár.
– Melyik műfajt érzi a legközelebbinek?
– Én magam vagyok a legkedvesebb, a leginkább ismerős és izgalmas figura.
– Hol érzed magad igazán otthon?
– Útközben. Ezt annak idején Gálfalvi Gyurkának is kifejtettem [„… véleményem szerint az otthon fogalma – csakúgy, mint a szülőföldé – nem kötődhet egyetlen helységhez. Ezért szívesen fogalmazok így: idevalósi vagyok. Ezt akarom minden munkámmal bizonyítani.” In: Gálfalvi György: Marad a láz? – Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1977.Tömöry Péter, 94. old.] Irodalmi munkásságomra és emberi hitvallásomra a mai napig érvényes ez az evidencia.
A beszélgetést lejegyezte Simó Márton
Székelyhon.ro

Politikai összefogással készülnek az őrtűzgyújtásra
Közös sajtótájékoztató keretében beszéltek az SZNT, az RMDSZ, az MPP, valamint az EMNP háromszéki vezetői az október 24-ére tervezett, Székelyföld határait megvilágító őrtűzgyújtási akcióval kapcsolatban. Kovászna megye több településén is lehet csatlakozni a kezdeményezéshez.
Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Nemzeti Tanács elnöke elmondta, még 12 nap van hátra a Székelyföld határának őrtüzekkel való kivilágításáig, és úgy érzi: a szervezésben erőt ad az a tény, hogy az erdélyi magyar politikai alakulatok együtt dolgoznak. Kifejtette, megközelítőleg 750 kilométer hosszan, összesen 59 településen szervezik meg az eseményt Erdély-szerte. 17 óra 30 perc és 18 óra 30 perc között ökumenikus istentiszteletet vagy misét tartanak, majd a székely és magyar himnusz eléneklését követően felolvassák a székelység jogait követelő kiáltványt. Az őrtűzgyújtás, illetve a reflektorok vagy más világító eszközök felkapcsolása 18 óra 45 perctől kezdődik.
„Bízom benne, hogy az emberek érezni és tudni fogják, fontos, hogy minél többen hallassuk a hangunkat arról, hogy nem értünk egyet a román régiósítási szándékkal, ugyanakkor van alternatívánk, amelyet felkínálunk: Székelyföld autonómiája” – fejtette ki Gazda Zoltán. Elmondta, még mindig problémát okoz a műholdfelvétel elkészíttetése, ám a Maros megyei Vármezőn működő hőlégballon-mozgalom tagjaival is tárgyalnak, hogy egy-egy szakaszról készítsenek fotókat hőlégballonból. Az eseményt különben plakátokkal, szórólapokkal, valamint a helyi önkormányzati képviselőkön keresztül népszerűsítik. Arra a kérdésre, hogy mi történik, amennyiben október 24-én az akció alkalmával esni fog az eső, Gazda Zoltán úgy válaszolt: a tűzgyújtást mindenképp megoldják, inkább azért aggódnak, hogy az esőzés során felázott terep miatt lesz, ahol nehezebben megközelíthetővé válnak egyes helyszínek.
„Annak ellenére is vállaljuk a közös munkát, hogy Izsák Balázs, az SZNT elnöke a legutóbbi választások alkalmával lecövekelt az egyik erdélyi magyar párt mellett, és ezzel aláaknázta az SZNT azon imázsát, miszerint független bármely politikai alakulattól” – magyarázta Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke. „Székelyföld ügye fontosabb, mint az, hogy az adott politikusok hogyan látják az aktuálpolitikai kérdéseket” – tette hozzá Tamás Sándor, aki arra is kitért, hogy az önkormányzatok vezetőivel már folynak a tárgyalások az SZNT kezdeményezésébe való bekapcsolódással kapcsolatban.
Balázs Attila, az EMNP háromszéki vezetője elmondta, korábban, illetve az elkövetkezendőkben is stratégiai partnerei lesznek a Székely Nemzeti Tanácsnak. „Nemzeti ügyekben nem csupán az SZNT, hanem a további politikai alakulatok mellett is dolgozni fogunk” – jelentette ki Balázs Attila. „Ha közösen lépünk, ha együttműködünk, akkor van eredmény” – utalt a kovásznai Benedek Géza Szív- és érrendszeri Rehabilitációs Kórház, illetve a himnuszper esetére Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei elnöke, aki ugyancsak úgy vélekedik: nemzeti ügyekben nem lehet különutas politikát folytatni.
Sepsiszéken egyébként Hidvégen, Előpatakon, Sepsiilyefalván, Kökösben, Uzonban, Zabolán, Kézdiszéken Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényben, Esztelneken, ugyanakkor Orbaiszéken Nagyborosnyón, Zágonban, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, míg Bardóc-Miklósvárszéken Apácán, Alsórákoson, Ürmösön és Bölönben gyújtanak tüzeket.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro