Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Kecskemét (HUN)
294 tétel
2006. szeptember 22.
A korábbi napokhoz hasonlóan szeptember 20-án este mintegy 15 ezer ember gyűlt össze a budapesti Kossuth téri demonstráción. A tüntetők Gyurcsány Ferenc és a kormány leváltását követelték. Takács András, a demonstráció egyik vezéralakja, a Szabad Magyarországért Mozgalom elnöke eltanácsolta a demonstráció résztvevőit attól, hogy a Magyar Rádió épületéhez vagy bármelyik másik közintézményhez vonuljanak. Takács András bejelentette, hogy a tüntetők akarata alapján megalakult a Nemzeti Kerekasztal. Egyes tüntető csoportok éjjel különböző utcákban összecsaptak a rohamrendőrökkel, akik a Blaha Lujza térig szorították a tüntetőket. Hatvankét embert állított elő az éjszakai budapesti rendbontások során a rendőrség. A Kossuth tér szeptember 17-e, vasárnap este óta folyamatosan kormányellenes tüntetések színtere. A téren a Gyurcsány-kormánynak koporsót állítottak. A kormány nem módosít politikáján és a kabinet összetételén – jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Napok óta többnyire békés kitüntetések zajlanak Magyarország több nagyobb településén, Kecskeméten, Szegeden, Miskolcon, Győrött, Szombathelyen, Zalaegerszegen, Nagykanizsán, Pécsett és máshol. /Kitartanak a Gyurcsány Ferenc lemondásáért tüntetők. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 22./
2006. szeptember 26.
Ötödik alkalommal tartottak falutalálkozót az egykoron felszámolásra ítélt Sepsimagyaróson, Kóréh Ferencnek, az egykori Székely Nép háromszéki lap szerkesztőjének, az Amerika Hangja rádióállomás munkatársának szülőfalujában. Sok elszármazott látogatott haza. Egyházi, állami és egyéni pénzadományok árán javíttatta meg református templomát a száz lelket alig meghaladó faluközösség. A Kóréh Ferenc (1910-1996) nevét viselő kul­túrotthonban folyt az ünneplés. Lélekszámában növekedő, élő ez a faluközösség, így indulhatott újra – 22 évi kiesés után – az óvodai oktatás. A legjobbkor érkezett meg Kecskemét város önkormányzatának egymillió forint értékű adománya. Ebből felújítják a művelődés helyi hajlékát. /Kisgyörgy Zoltán: Kicsi falu nagy ünnepe. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 26./
2006. október 24.
A Mezőség esélyei civil összefogással címmel tartottak tanácskozást Marosvásárhelyen. A Kárpát-medencei Keresztkötődések Konferencia-sorozat nyolcadik rendezvényét a Kráter Műhely Egyesület szervezte. A Magyarországról érkező kisebbségkutatókat, irodalmárokat, művészeket Mezőmadarason a helybeli fejlesztési egyesület vendégházában szállásolták el. A Bod Péter Diakóniai Központban tartott megnyitón Turcsány Péter, a Kráter Műhely Egyesület valamint a konferencia elnöke hangsúlyozta, hogy a civil összefogás szükségessége hozta létre a rendezvényt, melyen képet alkottak Mezőség történelmének, tájökológiájának, művelődéstörténetének, népi kultúrájának és művészetének alakulásáról. Mezőség fejlődésének egyedi útjáról dr. Makkai Gergely beszélt, sokáig feltáratlan népművészetéről, Barabás László, az egyházi élet, a gyülekezetek életéről pedig Zöld György missziói előadó. Fel kell készülni egy nagy visszavonulásra, és menteni, ami még menthető azokon a foszlánytelepüléseken, ahol már 50-nél kevesebb a magyar lakosság létszáma – hangzott el Vetési László, az Erdélyi Református Egyházkerület szórványügyi előadójának körképében. Amint a marosvásárhelyivel egy időben zajló kolozsvári tanácskozáson is megfogalmazták, a célok, a cselekvési lehetőségek meghatározása elkészült (mint például az értelmiség kiépítésére vonatkozó Lámpás-program), megvalósításuk azonban a megfelelő anyagi segítség nélkül egyelőre még elképzelhetetlen. A Mezőség 147 falvát gyalog bejáró és ötven éven át követő Kövesdi Kiss Ferenc életművét, emberi magatartását Papp Vilmos budapest-kőbányai lelkész méltatta, aki hűséges társa és támogatója volt utolsó éveiben. Papp Vilmosnak köszönhető, hogy Kiss Ferencnek a Mezőségről szóló második kötete megjelent. A Mezőség monográfiájára a Kráter Kiadó felfigyelt, s Turcsány Péter érdeme, hogy napvilágot látott Kövesdi Kiss Ferenc munkája, a Riadóra szól a harang. A Mezőségi Őrzőkör kecskeméti alapítványt fiatal magyarországi műszaki értelmiségiek hozták létre. Felföldi Zoltán közgazdász az ördöngösfüzesi Szülőföld Alapítvány támogatása mellett falukutató tábort, templomok felújítását, gyermekek megajándékozását szervezte meg társaival együtt. Megnyílt Gálfy-Bódi Tamás mezőségi születésű képzőművész kiállítása, amelyet dr. Székely András Bertalan nyitott meg. /Bodolai Gyöngyi: Misztikum és valóság. Konferencia a Mezőségről. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 24./
2006. november 21.
A Téka Rotary Club ez évi tevékenységét a színházi élet támogatásának szenteli, segítve a mikházi Csűrszínház újjáépülését, ez volt az ország egyetlen ilyen jellegű vidéki játszóhelye. Amennyiben ez sikerül, akkor összművészeti központtá válik Mikháza. Ebben az ügyben találkozott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban Lokodi Edit megyei tanácselnök, Szélyes Ferenc ötletgazda és Koszta Árpád Rotary-klubtag építész, az új Csűrszínház tervezője. Szélyes Ferenc elmondta: a Csűrszínház felépítése az eddigi évi két és fél nap miatt nem indokolt. Érdemes viszont úgy, hogy minden létező vásárhelyi és nem csak vásárhelyi kultúrintézmény ott felléphessen. Itt nem üzleti vállalkozásról lesz szó, hanem arról, hogy a színház, a bábszínház, a filharmónia, a színi egyetem kivigye műsorait vidékre. Lokodi Edit partneri szerződés megkötését javasolta a nyárádmenti kisrégióval, pályázni lehet majd a Kultúra 2007 keretén belül. A kisrégiónak jól működő adminisztrációja van, szakemberekkel, logisztikával, és nyitottak a Csűrszínház ügyében. Kecskemét önkormányzatának pénzadománya már útban van. /Nagy Botond: Komoly terv az ügy érdekében. Mikházából összművészeti központ. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 21./
2006. december 5.
Jótékonysági bált rendeznek a mikházi művelődési központ felépítéséért. A vidék gazdasági fejlődéséhez is hozzájárulhat a nyárádmenti Mikháza Csűrszínházának újjáépítése. A Csűrszínházi Napoknak évente helyet adó művelődési központot létesítenek. A terveket Koszta Árpád műépítész, a Rotary Téka Klub tagja készítette el, Lokodi Edit megyei tanácselnök támogatásáról biztosította a terv készítőit. Az építkezés költségeihez Kecskemét város önkormányzata is jelentős összeggel – 1 millió forinttal – járul hozzá. /Antal Erika: Színház lesz a csűrből. = Krónika (Kolozsvár), dec. 5./
2007. január 9.
Sepsiszentkirályon lelkész nélkül maradt a létszámában fogyó unitárius gyülekezet. Rossz állapotú műemlék templomának harangtornyából már rég le kellett szerelni a harangokat. A volt lelkész a torony javítására sikertelenül pályázott. Beomlás veszélye fenyegeti az ipartörténeti értékű szentkirályi boltíves kőhidat is, mely a maga nemében páratlan széles e tájon. Szépen indult a Kőhíd nevét viselő helyi egyesület munkája, de vezetői között ellentét merült fel, két személy felmondott, majd kiegészítették a régi vezetőséget. Korszerűsítik az iskolát. Szentkirályban nincs körorvosi szolgálat. Sándor Csaba, a Szent Király Szövetség és a helybeli Kőhíd Egyesület elnöke bizakodó, a falusi turizmus már működik. A Szent Király Szövetség rendezvényeként sepsiszentkirályi gyerekeket küldenek nyári ifjúsági táborba a Kecskemét melletti Szentkirályba. Reményeik szerint augusztusban egy egész alakos Szent István-szobrot is ajándékoznak Sepsiszentkirálynak a magyarországiak. A lélekszámában másfél százat sem elérő református gyülekezet lelkészi lakásában papi teendői mellett Bustya János lelkész a Kolozsváron működő, de zsinati alárendeltségű Református Pedagógiai Intézet főmunkatársaként tevékenykedik. Bustya tiszteletes mesterfokozati diplomát szerzett tanügy-menedzsmentből a nagyszebeni egyetemen. /Kisgyörgy Zoltán: Jó reggelt, Sepsiszentkirály! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 9./
2007. február 6.
Nemrég Alsó- és Felsőcsernátonban terepszemlével társított megbeszélést tartott a Dr. Rákossy Árpád Emlékbizottság. A testület Bölöni Dávid csernátoni polgármester és többek javaslatára úgy döntött, hogy a Rákossy-portrészobor a felsőcsernátoni Bod Péter Általános Iskola bejáratához állíttassék fel. A Rákossy-portrészobor Vetró András kézdivásárhelyi szobrászművész munkája. A szoboravatást 2007. augusztus 17-20. között, a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójának programjához illesztve tartják. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján Sólyom László köztársasági elnök által magas állami kitüntetésben részesített Rákossy Árpád életútját, kétszeri bebörtönzésének politikai hátterét Székelyföldön és Erdélyben alig ismerik, pedig Felsőcsernáton szülötte, hamvai – kívánsága szerint – ennek temetőjében pihennek, és 1940-1948 között Sepsiszentgyörgyön, rövid ideig Kézdivásárhelyen a törvénykezésben és a közigazgatásban tevékenykedett. Sólyom László köztársasági elnök a felsőcsernátoni ünneplőkhöz címzett üzenetében írta: „Rákossy Árpád a diktatúrával szembeni ellenállás, majd később a forradalom hőse lett. Az általa vezetett bírói tanács nem volt hajlandó olyan ítéletet hozni, mint amilyent a politikai vezetés elvárt tőle. A kívánt ítélet ellenkezett volna a joggal és a bírói hivatás alapvető szabályaival. Rákossy Árpád nyilván tisztában volt a következményekkel. Annak tudatában hozta meg a felmentő ítéletet, hogy ezzel egyúttal kimondott egy másik, drámai verdiktet is: tudta, hogy saját életét töri ketté. Vállalta azonban az áldozatot. Bíróból vádlott, majd elítélt lett: hat év börtön lett a büntetése. ” Rákossy Árpád kétszeres jogászdoktort Kecskeméten előbb Rákosi diktatúrája ítélte el, majd 1957-ben a forradalomban való részvételéért sújtották újabb elzárással. /Sylvester Lajos: Egy ügyvéd a gáton (Dr. Rákossy Árpád emlékezete). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 6./
2007. február 21.
Marosvásárhelyen a Kultúrpalota a nótakedvelő közönségnek élmény volt a Farsangi nótaszó című műsort kínáló kis „összmagyar” társaság. Jakab Attila és zenekara muzsikálta végig a műsort. Marosvásárhelyiek, felvidéki, vajdasági, budapesti, kecskeméti énekesek váltogatták egymást. A műsort gazdag operett-ráadással tetézték a művészek. /Bölöni Domokos: „Beléptünk az Unióba, mégis szól a magyar nóta!” = Népújság (Marosvásárhely), febr. 21./
2007. március 16.
Március 15-én, a legnagyobb nemzeti ünnepen – 1989 után tizennyolcadik alkalommal immár szabadon – Kézdivásárhely, a céhes város főtere ünnepi díszbe öltözött. A főtéri rendezvényeket megelőzően iskolások és óvodások Turóczi Mózes sírjánál, az óvodáskorúak gyermekotthonának falán található Szacsvay-emléktáblánál, a Molnár Józsiás-mauzóleumnál, az 1848/49-es szabadságharc, valamint az első és második világháború áldozatainak emlékművénél, az eresztevényi Gábor Áron-sírnál, a Kossuth-szobornál, a Petőfi-domborműnél, a Petőfi-, a Bem- és Turóczi-szobornál és -síremléknél koszorúztak. Ezután a város öt közép- és három általános iskolájának tanárai és tanulói vonultak a Gábor Áron térre. A kézdivásárhelyi diákokkal együtt vonultak a szentendrei, paksi, kecskeméti és nagykanizsai testvériskolák küldöttei is. A 15. Székely Határőr gyalogezred I. és II. zászlóalja gelencei és bélafalvi, a szegedi III. Honvéd Zászlóalj Hagyományőrző Egyesület hagyományőrző csapatainak, valamint a Sobri Jóska Dunántúli Betyárok Csapata Hagyományőrző Egyesület tagjainak és a felső-háromszéki települések hagyományos lovas és szekeres küldötteinek felvonulása következett. A bereckiek és gelenceiek Gábor Áron ágyújának hű mását is felvonultatták. Az ünnepséget Török Sándor polgármester nyitotta meg. A polgármester után Szőllősi Tamás, a Zúg Március szónokverseny győztese szólt az egybegyűltekhez. Nagy Zsolt miniszter mondott beszédet. /Iochom István: Március idusa Háromszéken: Ötezren a Gábor Áron téren. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 16./
2007. március 17.
Március 16-án Kolozsváron a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében megnyitották az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) védnöksége alatt megszervezett XII. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszakát. A hagyományoknak megfelelően, az idei rendezvényen is – a hazaiakon kívül – Budapestről, Kecskemétről, Debrecenből, Pozsonyból érkezett egyetemi tanárok és fiatal kutatók vesznek részt. Bevezetőjében dr. Bitay Enikő, az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának elnöke hangsúlyozta, az előadássorozat célja az erdélyi fiatal magyar műszaki értelmiség szakmai színvonalának emelése, a kutatómunka ösztönzése, a tudományos kapcsolatok gazdagítása és a magyar műszaki nyelv művelése. Dr. Gyenge Csaba akadémikus, EME-alelnök arra emlékeztetett, hogy a közel ötven fiatal mindig örömmel jön Erdélybe, ahol kutatásainak eredményeit ismertetheti. Köszöntőt mondtak még dr. Csibi Vencel az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság alelnöke, Máthé Márton egyetemi docens /Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem/, továbbá a magyar egyetemek tanárai. Kerekes Sándor, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke arra emlékeztetett, hogy az utóbbi időben Kolozsváron sok multinacionális vállalat telepedett meg, amelyek nagyon igénylik a fiatal kutatók munkáját. Délelőtt plenáris előadásokat tartottak, délután hat szekcióban, az EME székhelyén és a Sapientia Egyetemen, ötven előadás hangzott el. /Ö. I. B. : Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 17./
2007. április 4.
Március 16–18-a között rendezték meg a magyarországi Környezet- és Természetvédő Szervezetek XVII. Országos Találkozóját Kecskeméten. A Zöld Székelyföld Egyesület, néhány más erdélyi egyesülettel együtt részt vett – immár másodjára – ezen a rangos magyarországi zöld találkozón. Kecskeméten bemutatták a Zöld Székelyföld Egyesületet az OT résztvevőinek. /Csonta László, Debreczeni Ilona, Zöld Székelyföld Egyesület, Csíkszereda: Zöld Országos Találkozó. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 4./
2007. április 19.
Látogatói rekordot döntött Sepsiszentgyörgyön a (M)érték – Világhírű Magyar Fotográfusok című kiállítás. A három hete megnyílt fotótárlatot mintegy ezren tekintették meg. A tárlaton több mint kétszáz, 1912–1962 között készült alkotás tekinthető meg: olyan neves fotográfusoktól, mint Brassai, Robert Capa, André Kertész, Moholy-Nagy László és Munkácsi Márton. A képek a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeumból érkeztek. Az öt fotográfust Párizstól Tokióig mindenütt ismerik, azonban Erdélyben még soha nem állították ki a munkáikat – holott Brassai és Munkácsi Márton innen származnak. /Kovács Zsolt: Rekorddöntő fotótárlat. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 19./
2007. június 12.
Az erdélyi magyar szervezetek sikertelenül pályáztak a minisztérium Promocult 2007 programján. A kortárs román kultúrát az Európai Unióban népszerűsítő alkotások számára kiírt programban egy-egy pályázat legtöbb 400 ezer lej vissza nem térítendő támogatást nyerhetett a tízmilliós alapból, képzőművészet, színház, zene, tánc, film és irodalom kategóriában. „Nem a román művészeket, nem a kortárs román kultúrát képviseli a tervezet” – indokolta az elutasítást a Nemzeti Kulturális Alap (AFNC) a temesvári Csiky Gergely és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház esetében, továbbá a sepsiszentgyörgyi Háromszék és az udvarhelyi Kékiringó Táncegyüttes pályázatát is hasonló indokkal utasították el. Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója szerint etnikai diszkrimináció miatt nem kaptak pénzt a magyar pályázók. „Úgy látszik, minket nem tekintenek a romániai kultúra részének, tehát nekünk nem jár pénz” – háborgott Nagy Pál, aki fontolgatja, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordul az ügyben. Az AFNC előadója, Cristina Vlad szerint a nemzetiségi részrehajlásnak még a látszatát is igyekeztek elkerülni. A tanácsos szerint általános elvárás volt minden pályázóval szemben, hogy a világnyelvi elérhetőséget megteremtse, például fordítással. A Háromszék Táncegyüttes a Duna Karnevál nevű nemzetközi néptánc-fesztiválon vett volna részt Budapesten. A tánchoz ugyan nem szükséges szinkrontolmácsolás, a pályázati kiírás szerint azonban a szellemi örökséget bemutató előadásokat, műveket nem támogat a Promocult 2007 program. „Úgy látszik, magyar pályázó csak politikai közbenjárásra kaphat pénzt Bukarestből, nem a teljesítményére” – vélekedett Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója. „A Duna Karneválon már tizedik éve rangos olasz, görög, spanyol, lengyel együttesekkel közösen veszünk részt. Még mielőtt európai uniós tagállam lett volna Románia, mi a hazai kortárs táncművészetet képviseltük a fesztiválon. Most először írtak ki részvételi támogatásra pályázatot, de ki is zárnak belőle” – tette hozzá. A Temesvári Állami Csiky Gergely Színház egy Kirkegaard-adaptációval, A csábító naplójával vett volna részt a kecskeméti dán kulturális intézet tízéves évfordulójának ünnepségén. Pályázatukat elutasították. /Kovács Csaba: Pályázni művészet. = Krónika (Kolozsvár), jún. 12./
2007. június 19.
Horváth Levente Arad megyei alprefektus is kapott meghívót Szili Katalintól, az Országgyűlés elnökétől a június 15-én Kecskeméten tartott Kárpát-medencei gazdasági fórumra. Bevezetőjében Szili Katalin rámutatott, az új típusú fejlesztésalapú nemzetpolitika több mint az anyaország fejlesztése, mert kiterjed a határokon túli, közel hárommillió magyarra is. A Kárpát-medencei Vállalkozók Fóruma arra kereste a választ, miként lehet ezt a gyakorlatban is megvalósítani. Horváth Levente elmondta, januártól a regionális fejlesztési politika jobban működik Romániával, mint, például, a Vajdasággal vagy Kárpátaljával, hisz ez utóbbi kettő, komoly pénzügyi lehetőségektől esik el. /(irházi): Fórum Kecskeméten. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 19./
2007. július 14.
Láng Gusztáv érdeklődése Dsida Jenő iránt nem mai keletű. Egy interjúban (Forrás, Kecskemét, 2007. május) vallotta: ,,...volt egy körülbelül évtizednyi szakasz az életemben, amikor szinte minden szabad időmet a Dsida-kérdés töltötte ki”. Láng Gusztáv lehetne a legalkalmasabb Dsida-kutató, aki végre megírhatna egy Dsida-biográfiát, de ettől, akárcsak egy eljövendő nagymonográfiától, az interjú szerint ódzkodik. Mindenesetre számtalan tanulmányt írt már a költőről, róla írta kandidátusi értekezését is, amelyet bővített, így született meg a kisebb monográfia (Dsida Jenő költészete, Kriterion), amelynek szövegét nem tartja véglegesnek, tervezi újabb átiratát. /Bogdán László: Monográfia Dsida Jenőről. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 14./
2007. szeptember 21.
Szeptember 19-én őrizetbe vették Zuschlag János MSZP-s politikust, miután a Kecskeméten az ügyészségen kihallgatáson jelent meg. Közölték vele, hogy a terhére rótt bűncselekmény bűnszervezetben elkövetettnek minősül. Az ügyészség az ifjúsági tárca vezetőiről kérdezte Zuschlagot, ő azonban nem akart vallomást tenni arról, hogy a minisztérium irányítóinak milyen szerepe volt a pártközeli ifjúsági szervezetek 60 milliós törvénytelen támogatásában. Szabó Ferenc, a kecskeméti főügyész-helyettes elmondta, Zuschlagot azért kellett őrizetbe venni, mert adatok merültek fel arra, hogy megpróbálta befolyásolni az ügy tanúit. Az ügynek van már egy szökésben lévő gyanúsítottja, Zuschlag korábbi titkára, Lados István ellen nemzetközi körözést rendeltek el, miután a lakásában lefolytatott házkutatáskor egy engedély nélkül tartott pisztoly is előkerült. /Fogdában a szocialista politikus. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 21./
2007. szeptember 26.
Sikeres EU-s pályázat esetén, a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió magyar színházainak négynyelvű fesztiválját szervezné meg Temesvár. Szász Enikő temesvári színházigazgató elmondta, igazgatói pályázatának egyik fontos eleme volt a határokon átívelő régiós színházi együttműködés létrehozása. Az együttműködés konkrét eredménye az általuk szervezett Duna–Körös–Maros–Tisza eurorégiós minifesztivál volt, amelyen idén részt vett a szegedi, újvidéki és a szabadkai társulat. Ezt 2008 májusában meg szeretnék ismételni. Jövőre meg kívánják hívni az eurorégióban működő valamennyi magyar színházat, Békéscsabától Szegedig és Kecskemétig, Újvidékig és Szabadkáig. Szándékában áll 2009-ben ezt négynyelvű fesztivállá szélesíteni. A vajdaságiakkal nemcsak előadáscserékben merült ki az együttműködésük, hanem színészcserékben is megnyilvánult. A temesvári István a király előadásban Kovács Nemes Andor újvidéki színész alakítja Koppányt az egyik szereposztásban. Öt temesvári magyar színművész részt vett a vajdasági Tanyaszínház egyik nyári produkciójában, huszonöt előadást játszottak le különböző településeken. László Sándor, az Újvidéki Színház vezetője tavasszal rendez Temesváron egy dán abszurd vígjátékot. /Pataki Zoltán: Eurokeresztbe áll Temesvár. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 26./
2007. szeptember 27.
Őrizetbe vették szeptember 26-án Kecskeméten a körözött és eddig szökésben lévő Lados Istvánt, Zuschlag János személyi titkárát. Tanúként hallgatta meg Gyurcsány Ferenc kormányfőt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség Zuschlag János és társainak ügyében. A miniszterelnököt az egykori Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium ifjúsági szervezeteknek nyújtott támogatásaival, a pályázatokon elnyert összegek kifizetési és elszámolási szabályaival, illetve gyakorlatával kapcsolatban hallgatta meg a főügyészség. Gyurcsány Ferenc kijelentette, hogy szakminiszterként minden tekintetben az akkor érvényes és nyilvános pályázati szabályoknak megfelelően kívánták meghozni a döntéseket; szabálytalanságról nem volt tudomása. Gyurcsány Ferenc 2003. május 19. és 2004. október 4. között töltötte be a gyermek-, ifjúsági és sportminiszteri tisztséget. A kormányfő a Tv2 kereskedelmi televízió szeptember 26-i reggeli műsorában úgy fogalmazott: nem titokban, csak nem nyilvánosan hallgatta meg előző este a főügyészség. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője bejelentette, pártja szerint a kormányfőnek tisztáznia kell, hogy ifjúsági minisztersége idején tudott-e Zuschlag János ügyeiről. Szeptember 26-án őrizetbe vették Kecskeméten a körözött és eddig szökésben lévő Lados Istvánt, Zuschlag János személyi titkárát. A Szegedi Városi Bíróság szeptember 21-én harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte Zuschlag Jánost, akit a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalással gyanúsít szabálytalanul felhasznált költségvetési támogatásokkal kapcsolatban. A nyomozás során kiderült, hogy a vizsgált egyesületek és alapítványok mintegy 50 millió forint pályázaton nyert pénz „rendeltetésszerű használatával” nem tudnak elszámolni. Zuschlag János az MSZP Bács-Kiskun megyei területi szövetségének ügyvezető elnöke. /Kihallgatták Gyurcsányt. = Krónika (Kolozsvár), szept. 27./
2007. november 2.
Idén lenne 80 éves Varró János /Marosvécs, 1927. nov. 21. – Kecskemét, 2004. márc. 22./ erdélyi származású magyar író, irodalomtörténész, műfordító, kritikus, 1956-os elítélt, főiskolai tanár. A kolozsvári Bolyai Egyetemen tanult és tanított. Tanulmányaiban a romániai magyar irodalom keletkezését, különösképpen a marosvécsi Helikon indulását vizsgálta. Kós-, Ady-, Benedek Elek- és Petőfi-kutató volt. Önálló művei: Kós Károly, a szépíró című kismonográfiája 1973-ban jelent meg, Ki csatát nyer, koronát nyer! című regényét 1976-ban adták ki. Műfordítás-kötetei hiányt pótoltak. Legjelentősebb a román krónikaírók munkái közül válogató műfordítás-kötete és a szépprózai műfordítások (novellák, regények). 1988-tól haláláig a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán tanított gyermekirodalmat. Kollégái, tanítványai, barátai, tisztelői, ismerősei november 4-én sírjánál, a marosvécsi temetőben róják le kegyeletüket. / Varró Jánosra emlékezünk. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 2./
2007. november 6.
„Európa régiók közössége lesz, és mi egy régióba tartozunk, egy értékrendet vallunk” – mondta Tonk Márton, a kolozsvári Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Természettudományi és Művészeti Karának dékánja azt követően, hogy hosszú távú együttműködési megállapodást írt alá november 5-én a szlovákiai Selye János Egyetem képviselőivel. Miután megalakult a Kolozsvári Akadémiai Bizottság, minden adott, hogy létrejöjjön a Pozsonyi Akadémiai Bizottság is, és a most aláírt szerződés alapja lehet akár az akadémiák egyesítésének is. Albert Sándor, a révkomáromi egyetem rektora örvendetesnek tartja, hogy magyar nyelven írhatták alá a szerződést, és reményét fejezte ki, hogy a dokumentumot a közeljövőben sikerül majd tartalommal is megtölteni. Az új együttműködési megállapodás immár a kilencedik partnerségi kapcsolatot jelenti az Erdélyi Magyar Tudományegyetem számára. A korábbi években hasonló megállapodás született többek között a Pécsi Tudományegyetemmel, a Debreceni Egyetemmel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel, valamint az egri és a kecskeméti főiskolákkal. /Nánó Csaba: Sapientia–Selye János: közös EU-álmok. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./
2007. december 29.
A Serkenj fel kegyes nép Kárpát-medencei Kodály-vetélkedő, amelyet a Magyar Zenei Tanács, a Jeunesse Musicales Hungary, valamint a Romániai Magyar Zenetársaság szervezett, befejeződött. A kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum csapata a kecskeméti döntő hat résztvevőjének egyike volt a II. korosztályban. A legnagyobb sikert számukra nem csak a Leopold Mozart Zeneiskolával (Budaörs) megosztott IV. díj jelentette, hanem maga a döntőn való részvétel, amelybe az induló 106 csapatból az elődöntőt és az erdélyi középdöntőt megnyerve kerültek be. Ez a hat csapat ott lehetett a Kodály születésének 125. évfordulójára szervezett egyéves rendezvénysorozat záróünnepségein. /Báthory István Elméleti Líceum. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./
2008. január 19.
A diktatúrával bátran szembeszegülő, elveihez, becsületéhez és hazájához hű ember képe sejlik fel az Egy ügyvéd a gáton című kötetből, amelyet Sylvester Lajos szerkesztett. A kiadvány több, mint egyszerű tisztelgés a csernátoni születésű dr. Rákossy Árpád bíró emlékének. A kiadvány felidézi a Rákossy-szobor felállításának ötletétől az adománygyűjtés stációit az ünnepélyes felavatásig. Az írások többségét a sajtóban megjelent cikkek teszik ki. A szobor a felsőcsernátoni Bod Péter Általános Iskola elé került. Felelevenedik a füzetben a diktatúra koncepciós pereinek gépezete, a rossz sorsban is becsületéhez és igazságszeretetéhez ragaszkodó, közemberből hőssé lett arc, de megjelennek azok a nehézségek is, amelyek a szobor felállítása előtt tornyosultak. /Farcádi Botond: A tisztelet teljessége. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 19./ Dr. Rákossy Árpádot 1951-ben elítélték el Magyarországon, az ÁVH kényszervallatásnak vetette alá, és hat évre ítélték. Rákossy Árpád 1956 tavaszán szabadult, a kecskeméti Konzervgyárban érte a forradalom, beválasztották a munkástanácsba. 1957-ben újra letartóztatták és két évre ítélték. 1972-ben halt meg. Hamvait szülőfaluja, Csernáton temetőjében helyezték örök nyugalomra.
2008. január 24.
A 81 éves, Kolozsváron élő Kovács Ildikó bábrendező január 23-án tragikus hirtelenséggel elhunyt. Délelőtt még interjút adott egy szakfolyóirat számára, délután pedig tervezte, hogy munkatársával, Simó Enikővel a János Vitéz bábváltozatának színpadképén dolgozik – erre már nem kerülhetett sor, a déli órákban agyvérzés érte. Kovács Ildikó 1927. december 5-én született Sepsiszentgyörgyön. Tanulmányait Budapesten, majd Kolozsváron, a Koreográfiai Intézetben végezte. 1949-től a kolozsvári Bábszínházban kezdett dolgozni, majd 1955–58 között Marosvásárhelyre ment át. Visszatérve Kolozsvárra pantomimműhelyt, indított a bábszínház fiatal művészeivel, amelynek előadásai népszerűségnek örvendtek az egyetemi fiatalság és a helybéli értelmiség körében. 1984-ben nyugdíjazták. 1990-ig hazai színházakban nem rendezhetett, de Magyarországon több intézmény is munkát ajánlott számára. Kecskeméten több időt töltött, és újabb bábos nemzedéket nevelt ki – ahogy ő fogalmazott, a kolozsváriak után a második „aranycsapatot”. A rendszerváltás után újra rendezni kezdett Kolozsváron, az Ördögverő jóbarátok című előadását most is műsoron tartja a Puck Bábszínház. Munkásságát számos díjjal jutalmazták hazai és külföldi fesztiválokon egyaránt. /Elhunyt Kovács Ildikó bábrendező. = Krónika (Kolozsvár), jan. 24./
2008. február 14.
Ismét összeült Aradon a két megye vegyes bizottsága, újabb lehetőségek nyíltak közös célok megvalósításához. Az egyik a Kecskemét-Békéscsaba-Gyula gyorsforgalmi út (M44) teljes korszerűsítésének terve, ezt ugyanis össze lehetne kötni az Arad-Nagyvárad gyorsforgalmi úttal, amelynek felújítása Romániában prioritás. Megegyeztek, hogy kérni fogják, az ügy kerüljön a hamarosan ismét megszervezendő magyar-román kormányülés napirendjére. Más, határon átnyúló tervek is napirendre kerültek. Az ülésen a két elnök mellett részt vett többek között Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, Felföldi Zoltán az M44-es felújításának biztosa, Hanó Miklós, Békéscsaba alpolgármestere és Búza Gábor az aradi tanács alelnöke is. /Irházi János: Arad-Békés Vegyes Bizottság. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 14./
2008. február 23.
Sepsiszentgyörgyi képzőművészek közös tárlata nyílt meg február 21-én Kecskeméten az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban. A testvérvárosi kapcsolatok bővítésére hivatott bemutatkozón Sepsiszentgyörgy huszonnyolc kortárs képzőművészének alkotásai láthatóak. A tárlatot Jánó Mihály művészettörténész nyitotta meg. /(vop): Képzőművészeink Kecskeméten. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 23./
2008. március 17.
Az interkulturális párbeszéd éve, valamint a magyar szabadságharc emléke alkalmából a kecskeméti és a nagybányai művésztelep a közös festmény- és szoborkiállítást rendezett a bukaresti Magyar Kulturális Intézetben. A tárlatmegnyitón jelen volt Banner Zoltán előadóművész és kritikus, valamint Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke is. „Nem lennék pedagógus, ha nem adnék az itt jelen lévőknek egy házi feladatot. Tudva azt, hogy itt nemcsak a képeket állították ki, hanem minket is a kép elé, tegyük fel magunknak a kérdést: lehet-e valami közöm a képhez, a képekhez, együtt tudnánk-e élni valamelyikkel. Engedjük, hogy megszólítsanak az alkotások!” – fogalmazott Lezsák Sándor március 13-án Bukarestben, a tárlatnyitón. Banner Zoltán művészetkritikus hangsúlyozva: annak ellenére, hogy a kiállított képeken egyetlen forradalmi jelenet, forradalmár arca sem látható, mégis az 1848-as forradalomnak köszönhető közvetve, hogy az 1867-es osztrák–magyar kiegyezés után megszülethetett a magyar nemzeti kultúra, festészet. Ekkor döntötték el, hogy létrehozzák a nagybányai művésztelepet. A nagybányai telep létrehozása után nem sokkal néhány művész Kecskeméten alakított ki egy másik festőiskolát. Azóta a két iskola külön utakon járt, de az utóbbi időben a két telep képzőművészei együtt állítanak ki, rendeznek nyári táborokat, gyakorlatokat. /Oborocea Mónika: Festőiskolák metszete. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 17./
2008. április 2.
A Zrínyi Ilona Matematikaverseny országos szakaszát március 20–22-én rendezték meg Kecskeméten. A megmérettetésen a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum diákjai szép eredményeket értek el. /Kolozsvári diákok sikerei Kecskeméten. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 2./
2008. április 17.
Ingyenes orvosi szűrővizsgálat helyszíne Székelyvarság: ezen a héten tizenhárom magyarországi orvos végez ingyenes kivizsgálást és nyújt szaktanácsadást a tanyavilág lakóinak. Nem először járnak Székelyföldön a kecskeméti doktorok: tavaly négyszázötven kobátfalvit vettek górcső alá. Ott nagyon sok cukorbeteget és magas vérnyomásban szenvedő helybélit szűrtek ki, akik nem is tudtak betegségükről. A kecskemétiek nem jöttek üres kézzel: ajándékba hoztak egy-egy újraélesztő gépet, vérnyomásmérőt, EKG-készüléket, defibrillátort és laptopot. /Kozán István: Tucatnyi fehérköpenyes a tanyavilágban. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 17./
2008. május 16.
Bemutató előadásra készül a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata: a Tévedések komédiája című darabot május 16-án játsszák. William Shakespeare Tévedések vígjátéka című darabját Bodolay Géza, a kecskeméti Katona József Színház igazgató-főrendezője állította színpadra. /Fried Noémi Lujza: Játék a komédia örvényében. = Krónika (Kolozsvár), máj. 16./
2008. május 19.
Lugos és az egész romániai magyarság egyik kiváló személyiségére, volt parlamenti képviselőjére, közösségszervezőjére emlékeztek meg május 17-én Lugoson. A mi Willerünk című szimpóziumnak az is apropója volt, hogy az 1884. május 22-én Kecskeméten született Willer József jogász-zenész száz éve telepedett le Lugoson, ahol hat évtizedet munkálkodott a város és a kisebbségi kultúra érdekében, védelmében. A rendezvényt felhasználták szellemi hagyatékának széleskörű ismertetésére – hangsúlyozta Bakk Miklós politológus. Megkoszorúzták Willer József sírját a lugosi római-katolikus temetőben (1972-ben hunyt el), majd temesvári és müncheni zeneszakértők méltatták zeneszerzői munkásságát, este hangversenyt tartottak a római katolikus templomban műveiből. Willer József többek között a Lugosi Magyar Dal- és Zeneegyesület karnagya, a Magyar Kisebbség című folyóirat egyik alapítója volt, de Brassóban és Bukarestben is létrehozott dalárdát, a két világháború között parlamenti képviselőként, az Országos Magyar Párt bukaresti irodájának vezetőjeként az egész romániai magyarságot szolgálta. Bárdi Nándor budapesti történész szerint példát mutathat a 21. század politikusainak abban, hogy a képviselőnek nem szabad elszakadni attól a közegtől, amelyből kikerült. Politikai hitvallása az volt, hogy a nemzetszeretetet ne más nemzetek kárára gyakorolja, és hogy mindent tapintatosan, de céltudatosan kell megmondani a többségi hatalom képviselőinek – fejtette ki Bárdi. Szekernyés János temesvári művelődéstörténész Willernek a kisebbségi kultúra védelmében és szolgálatában kifejtett tevékenységéről tartott előadást, Udvardy László ny. építészmérnök hely- és zenetörténész, Willer egykori tanítványa Lugos zenei életére gyakorolt hatásáról beszélt. A magyar zeneszerzők sorában Willer Józsefet együtt lehet emlegetni Arató Andorral, Konrád Pállal, vagy a szintén lugosi Kurtág Györggyel; kapcsolatban állt George Enescuval és Bartók Bélával. /Pataky Lehel Zsolt: Willer Józsefre emlékeztek Lugoson. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 19./