Súlyos és fajsúlyos a szentmártoni tanulmánykötet
Tours-i Szent Márton püspök emléknapján, szombaton Homoródszentmárton névadójának és a helyi katolikus kápolna védőszentjének ünnepén előbb a búcsún, majd a településről szóló tanulmánykötet bemutatóján emlékeztek a felebarát iránt érzett szeretet és segítőkészség évezredeket átívelő példamutatójára.
A búcsús szentmisére összesereglettek a környék katolikusai. A házkápolnában a főcelebráns Gábos Zoltán málnásfürdői plébános a patrónus legkrisztusibb jellemvonásainak árörökítésére buzdította az ünneplőket. Majd a Zoltán Aladár Művelődési Házban a könyvbemutatón a község polgármestere, Jakab Attila olyan példaképként mutatott Tours-i Szent Mártonra, akit mindenkinek követnie kellene, elsősorban az egymást segítésben. A különböző korokból és vidékekről származó, Szent Mártonról szóló krónikás énekeket Sata Attila és Dáné Hedvig tolmácsolta. Both Dávid, az anyaegyházközség Homoródkarácsonyfalva plébánosa Tours-i Szent Márton életútjáról fiatalabb kortársának és tanítványának, Sulpicius Severusnak az írása nyomán beszélt. Kiemelve Mártont mint aszketikus szent remetét, a vitéz katonát, majd mint nyájának jó pásztorát, aki Istennek katonáskodott, a hitért és Krisztusért harcolt.
Tanulmányok Homoródszentmárton történetéhez című, „súlyos”, több mint ötszáz oldalas kötetnek „súlya van” a magyar- és helytörténetben is. „Három János” szerzőjét: Fehért, Pált és Gyöngyössyt Gidó Csaba történész kérdezte. A Magyarországon élő, de Abásfalvához és a Homoród mentéhez kötődő Csíky Gábor kezdeményezte – amint Gyöngyössi János fogalmazott – Szentmárton monográfiájának első kötetének létrejöttét, amely a szerzők korábbi átfogó kutatásai alapján egy év alatt állt össze. Piliscsabán jelent meg a Iosephinum Fejlesztéséért Alap kiadásában. Sajnos Csíky Gábor betegség miatt nem lehetett jelen, de családtagjai együtt örültek a kultúrháznyi résztvevővel.
Kiaknázhatatlan
Az igényes, gazdag grafikai és képanyagot tartalmazó könyv nem tud minden réteget átfogni a település gazdag történelméből, a község arculatát meghatározó családoknak avagy az unitárius templomvárnak a közösségben betöltött szerepéről. De az öt tanulmányba a szerzők belefoglalták a középkori és kora újkori írott dokumentumokat. Kiemelt jelentőségű, hogy Fehér János művészettörténésznek sikerült megszereznie Huszka Józsefnek a régi, lebontott unitárius templomról, annak falképeiről, templomi berendezéseiről készült összes rajzának publikálási jogát. Pál János helyi unitárius lelkész az egyházi élet 1920–1990 közötti gazdag történetét tette közkinccsé, benne a két világháborúnak, az impérium- és rendszerváltásoknak, illetve a kommunizmus megpróbáltatásainak helyi vonatkozásait. Gyöngyössy János történeti grafikus negyven éve foglalkozik a szentmártoni templomvárral – rekonstrukciós rajzai rálátást nyújtanak építéstörténeti korszakaira. Molnár Melinda
Pál János homoródszentmártoni unitárius lelkész, történész, Fehér János művészettörténész és Gyöngyössy János mérnök, történeti grafikus: Tanulmányok Homoródszentmárton történetéhez. Székelyhon.ro

Búcsú és könyvbemutató
A falunak a reformáció előtt Szent Márton volt a védőszentje. A település nevén kívül erre ma más nem nagyon emlékeztet. Többségben unitáriusok élnek itt, de jelentős a reformátusok és a baptisták lélekszáma is.
Amikor a szentmise helyszínére igyekeztem – miután megérdeklődtem, hogy merre van az imaház –, a járókelők elmondták, hogy 16 állandó híve van a kis szórványgyülekezetnek, s egy magánházból kialakított kápolnában tartanak itt szentmisét minden harmadik vasárnapon. Nem sok a 16 lélek, de többen vegyes házasságban élnek, a családtagokkal ez a szám akár háromszorosára emelkedhet. Jelesebb alkalmakkor felduzzad a szentmisét hallgatók száma. Ilyen volt ez a mostani Szent Márton-búcsúnap is, hiszen a beszolgáló homoródkarácsonyfalvi lelkész, Both Dávid plébános mellett megjelent az ünnepi szolgálattétel alkalmából Gábos Zoltán málnásfürdői plébános – ő volt a főcelebráns –, valamint Tamás Huba főegyházmegyei ministránslelkész, aki korábban öt évig szolgált a két Homoród-mentén, illetve Mátyás Gábor atya Zeteváraljáról, valamint Kish Albert helyi református tiszteletes.
A szentmisét követően közebédre várták az érdeklődőket, akik azért gyűltek össze a Zoltán Aladárról elnevezett kultúrotthonban, hogy találkozzanak a Tanulmányok Homoródszentmárton történetéhez című könyv szerzőivel: Pál János unitárius lelkésszel, aki történelem szakot is végezvén főleg a huszadik század vészterhes társadalmi fordulatainak szakavatott vizsgálója, Fehér János történész-művészettörténésszel, aki a Homoródok-mentén és Erdővidéken is több település múltját kutatta a honfoglalástól az újkorig terjedő évszázadokat felölelő dolgozataiban és Gyöngyössy János történeti grafikussal, aki az igényes és terjedelmes kiadvány illusztrátoraként került be abba a csapatba, amelyet tulajdonképpen ő verbuvált az újabban Abásfalván gyakran tartózkodó Csíky Gáborral közösen. A nyárádkarácsonyfalvi és folyfalvi Csíki nemzetségnek korábban nem volt kötődése a községhez. Csíky Gábor ma családjával együtt Magyarországon él, de néhány évvel ezelőtt Abásfalván ingatlant vásároltak, és így egyre többet tartózkodnak a környéken. A Gyöngyössy Jánossal folytatott baráti beszélgetések során jutottak el arra a szintre, hogy vállalta a kézirat-előkészítéshez és a nyomdai kivitelezéshez szükséges források összegyűjtését. Ez meg is történt, a Csíky-család és a Bethlen Gábor Alap támogatása tette lehetővé, hogy a piliscsabai Iosephinum Fejlesztéséért Alapítvány kiadói hátterével a mű megjelenjék.
Fehér János levéltári kutatásai alapján megírhatta az általános történeti bevezető tanulmányt, majd miután megszerezte Huszka József ide vonatkozó rajzait és feljegyzéseit, egy másik dolgozatban a régi – 1888-ban lebontott – unitárius templom kutatásának teljes dokumentációját tette közzé. Ilyen szempontból forráskiadvány ez a könyv. Gyöngyössy Jánossal közösen elkészítették az unitárius templomvár építéstörténetét összegző tanulmányt is. Fehér János másik nagy itteni teljesítménye, hogy kimerítő tanulmányban foglalkozott Musnai Dakó György munkásságával, aki homoródalmási lelkészként több templom kazettás mennyezetének és karzatmellvédjének festésében jeleskedett, ismert munkája Énlakán maradt fenn, de Fehér János bebizonyította, hogy a korábbi homoródszentmártoni templomban is dolgozott az 1661-es tatárbetörést követő felújítás alkalmával. Pál János az egyházi és a közösségi életben – a politikai község kebelében – lezajlott változásokról szóló dolgozatában összegzi a 20. század elejétől az 1989-es rendszerváltozásig zajló eseményeket.
Gidó Csaba történész kötetismertetőjében elmondta, hogy akár egy-két éven belül várhatók újabb munkák, hiszen mindhárom szakember tarsolyában rejlik felhalmozott tudás, s nyugodt szívvel rá lehetett volna írni, hogy a mostani könyv csak az első, a bevezetőkötet volt. Igazi nagy ívű tudományos munka ez, amelyek alapján – ha a forráskötetek elkészülnek – nyugodt lelkiismerettel elkészíthető egy rövidebb kivonata, egy hétköznapokban is haszonnal forgatható kismonográfia, amely hosszú időn át szolgálhatja majd mindazokat, akik látogatóként érkeznek, vagy helyiekként kívánják szinten tartani a Homoródszentmárton múltjához kapcsolható hiteles tudásukat. Simó Márton / Hargita Népe (Csíkszereda)

Élő Székelyföld-díjak másodszor
Az Élő Székelyföld Egyesület és a tevékenységét támogató munkacsoport által alapított elismerést ebben az évben két kategóriában ítélték oda. Az ünnepélyes díjátadót december 12-én, kedden 17 órától kezdődően tartják a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében.
A második alkalommal sorra kerülő díjátadón két, vidéken élő, munkájával a falu és az ott élő közösség gazdasági, kulturális és szellemi gyarapodását szolgáló személy veheti át az elismerést.
– A támogatókkal és az állandó munkatársakkal történt egyeztetés alapján emléklappal, plakettel és szerény pénzösszeggel ismerünk el olyan tevékenységeket, amelyek során kimagasló és tartós eredmények születtek Székelyföldön. Ez alkalommal elsősorban vidéki és közösségi hatással bíró gazdasági, művészeti vagy kulturális tevékenységet jutalmazunk két kategóriában.
Egyik díj életműért jár, a másik pedig egy pályája kezdetén járó fiatalnak, aki vállalta, hogy falusi környezetben gyakorolja szakmáját, s akinek tevékenységét értékeli a közösség, amelyben él, illetve amelyért dolgozik – mondta el lapunknak Simó Márton, az Élő Székelyföld Munkacsoport vezetője, mentora, lapunk munkatársa.
Az elismerésre érdemes személyeket idén is a beérkezett javaslatok alapján választották ki. Életműdíjban részesül a december 12-i, a Művelődési Házban tartott ünnepélyes átadón Szávai Márton énlaki nyugalmazott tanító. A pedagógusra azért esett a választás, mert, fogalmazott Simó, „a Pro Énlaka Alapítvány képviselőjeként egyike egy akadémiai szintű konferenciasorozat létrehozóinak, aktív pedagógusként több évtizeden át lámpása volt a falunak, természetes kötelességeként végezte a közösségszervező és -megtartó munkát, illetve mindmáig fontos szerepet vállalt olyan tevékenységekben, amelyek messze túllépik a falu határait. Az őshonos gyümölcsfajták megőrzése és szaporítása terén pedig ugyancsak korszakalkotó a munkássága.”
Pályakezdő kategóriában a Homoródszentmárton községben élő és dolgozó fiatal agrármérnököt, Bancsi-Rigó Istvánt díjazzák, mindenekelőtt azért, mert ifjú szakemberként a vidéki létformát választotta, és kiváló gazdálkodóként mutat példát szűkebb és tágabb környezetének egyaránt.
– Egy különleges szakterületet, a zöldségtermesztést választotta, amelyet hagyományos körülmények között folytat. Munkájához tartozik a vásárlókkal fenntartott állandó kapcsolat is, hiszen a székelyudvarhelyi piacon személyesen értékesíti terményeit – indokolta Bancsi-Rigó kitüntetését Simó.
Az Élő Székelyföld-díjat első alkalommal, 2016 decemberében a székelyudvarhelyi, akkor 80 éves Bálint Mózes nyugalmazott művezető kapta. Lázár Emese / Hargita Népe (Csíkszereda)

Másodszor adták át az Élő Székelyföld-díjakat
Kis falvakban lüktet, vért pumpál a mindennapokba, jövőt éltet a szülőföld pulzusa köszönhetően azoknak az embereknek, akik szívügyüknek tekintik, hogy munkájukkal a székelység testi, szellemi gyarapítását szolgálják. Példaértékű életutak elismeréséről szólt az Élő Székelyföld Munkacsoport díjátadója, amelyen id. Szávai Márton énlaki nyugalmazott tanítót és Bancsi-Rigó Istvánt, a Homoródszentmártonban gazdálkodó fiatal agrármérnököt tüntették ki.
Nem telt meg zsúfolásig a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncertterme, de szép számban voltak, akik jelenlétükkel megtisztelték az Élő Székelyföld Munkacsoport és Egyesület december 12-i díjátadóját, jelenlétükkel, szavakkal is kifejezték tiszteletüket, mind a díjalapítók, mind pedig az elismerésre érdemesnek talált személyek iránt. Ez a hangulat ünnepi rangra emelte az eseményt, amelynek méltóságot adott az is, hogy munkatársunk, az est házigazdája, forgatókönyvének szerzője, Simó Márton író, újságíró, az Élő Székelyföld Egyesület és annak tevékenységét pártfogoló Munkacsoport vezetője igazán megadta a módját a közel kétórás estnek. Gondoskodott arról, hogy az egybegyűlteknek ne csak friss kalács jusson, ne csupán az ünnepeltek egészségére koccintsanak jófajta házi borral, pálinkával, de hazai földön termett szellemi táplálékot is kapjanak útravalóul. Erről a meghívottak gondoskodtak.
Sebestyén Péter plébános, közismertebb nevén Péter páter adventi gondolatait osztotta meg, figyelmeztetve a „kalandvágyból itthon maradottakat”, hogy mindig, de különösen a várakozás időszakában éber, az isteni gondviselést, áldást otthonukba befogadó kapuőrök legyenek. Vetített képekben mutatta be Gyöngyössy János történeti grafikus a székelyderzsi, bögözi, homoródkarácsonyfalvi, gelencei, sepsikilyéni évszázados templomokban feltárt Szent László-freskókat, előadását Magyari Hunor kiváló fotóival illusztrálva. A Székelyföld folyóirat decemberi lapszámát, a Székely Könyvtár sorozat legfrissebb öt kötetét a hamarosan Balassi-karddal „felfegyverkező” Lövétei Lázár László költő, főszerkesztő jóvoltából ismerhették meg a résztvevők. Nem feledkezhetünk meg a hírneves korondi keramikusról, Páll Ágostonról sem, aki különleges ajándékkal, a kemencében aznap „kisült” míves kerámia plakettel lepte meg a kitüntetetteket, és az etédi, illetve énlaki asszonyokról sem, akik székely ruhába öltözve jelentek meg és ajándékukat nótacsokorba kötötték.
A jövőnk falun lakik
– Mindennél fontosabb, hogy figyeljünk a vidéki élet jelenségeire és segítsünk a falunak, hogy megerősödve tarthasson meg minket. Ennek szellemében dolgozunk és tervezzük a jövőt, többek közt azt, hogy a most szerény, szociális segély összegű díjunkat is valamelyest növelni tudjuk – fogalmazott rövid felvezetőjében az egybegyűlteket üdvözlő Simó Márton. – A falu testi és szellemi táplálékot ad a városnak, az ott élő, dolgozó emberekre való odafigyelés fontos és szükséges – vélekedett Bálint Mózes, az első Élő Székelyföld-díjas, méltatva a Munkacsoport és Egyesület törekvéseit, szellemiségét. A bevezetőt a díjazottak bemutatása követte. A szervezők felkérésére Farkas Antal és Szabó Károly operatőrök rövid, de a lényeget szépen summázó filmes portrét rajzoltak a két díjazottról.
Aki egy egész falut tanított
Jó volt látni, ahogy a varrottasokkal, szőttesekkel berendezett szobában, fekete-fehér fotográfiákat nézegetve mesélt id. Szávai Márton. Többek közt arról, hogy miért volt szívügye és minden erőfeszítése ellenére miért hiúsult meg az, hogy Énlaka is felkerüljön az UNESCO Világörökség listájára, valamint, hogy jelenleg azon dolgozik, hogy az eddig megjelent közel 70 énlaki tanulmányt, a Pro Énlaka Alapítvány által elindított sorozatot a székely népdal és néptánc témájú munkájával egészítse ki.
A tanítóként, a helyi kulturális, civil élet felpezsdítőjeként, a falu épített és szellemi örökségének megőrzőjeként, a honos gyümölcsfajták felleltározója és a kihalásra ítélt genetikai állomány megmentőjeként és továbbéltetőjeként jellemezte id. Szávai Mártont laudációjában P. Buzogány Árpád író, művelődésszervező, a Hargita Megyei Hagyományőrző Forrásközpont munkatársa. Úgy fogalmazott: példaértékű néptanító, akinek élete összefonódott a faluval, amelynek úgy adott rangot, hírnevet, hogy értékeit megmutatta, és hittel, kitartással dolgozott azért, hogy a felnövő nemzedékek ne váljanak gyökértelenekké.
– Szávai Márton és kortársainak népszolgálata az erős elkötelezettségből fakadt. Gárdonyi Géza (…) lámpásoknak nevezte őket. Mi tudjuk, hogy vannak köztük fényes csillagok is. Szávai Márton a mi csillagaink közé tartozik – méltatta az Élő Székelyföld életműdíjasát P. Buzogány.
Megbecsülni a föld ajándékait
2013-ban döntött úgy, hogy hagyja a kincses Kolozsvárt, hazaköltözik szülőfalujába, Homoródszentmártonba, és saját földjén gazdálkodik. A fiatal agrármérnök, Bancsi-Rigó István a nehezebbik, de ugyanakkor a szebbik utat választotta arra, hogy szakmailag, emberileg kiteljesedjék, mondta laudációjában Nagyálmos Ildikó költő, újságíró. Úgy vélekedett, Bancsi-Rigó, aki a földművelést választotta megélhetési forrásnak, nemcsak elismerést, de csodálatot is érdemel. – Kevesen látják meg a föld szépségét, s még kevesebben tudnak a növények nyelvén beszélgetni. Kétség nem fér hozzá, Bancsi-Rigó István ezen kiváltságosok közé tartozik, hiszen másképp nem választotta volna ezt a megélhetési formát, feladva a sokkal divatosabb és nyilván pénzesebb kertészmérnöki nagyvárosi állását. (…) Alázattal és alapos pontossággal végzi a munkáját az év minden szakában, ő maga hozza be a városi piacra a terményt, mert fontos számára a vásárlókkal, fogyasztókkal való találkozás, kapcsolattartás, visszaigazolás. Az elégedett vásárlók pedig rendszerint visszajárnak hozzá és bizonyságot tesznek arról, hogy fáradságos munkája nem volt hiábavaló – hangzott el a méltatásban. A díjak átadását követően Szőcs László és Jakab Attila, Etéd és Homoródszentmárton község polgármestere szintén rövid köszöntőt mondott. Az Élő Székelyföld-díj átadásának második kiadását kötetlen, jó hangulatú beszélgetés zárta. Lázár Emese / Hargita Népe (Csíkszereda)