Román rácsodálkozás Háromszékre
A hagyományok, az épített örökség, a vendégszeretet miatt érdemes ellátogatni Székelyföldre, és bár furcsa, nem baj, hogy Romániában vannak helyek, ahol nem beszélnek románul – vélik azok a román bloggerek, akik október elején háromnapos információs kiránduláson vettek részt Háromszéken.
Szerintük a térség felfedezetlen, rejtett kincs. A 11 hazai bloggert a Kovászna Megyei Tanács és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület látta vendégül a bukaresti Travel Focus Egyesület logisztikai támogatásával, azzal a céllal, hogy megmutassák a román társadalomnak, mit jelent Székelyföld, és a közösségi hálózatokon népszerűsítsék a térség idegenforgalmi potenciálját.
A befektetés kamatozott, hiszen gyönyörű fényképek, hangulatos leírások jelentek meg már eddig is a térségről, és a szervezők szerint még további beszámolók várhatók. Eddig a résztvevők több blogon számoltak már be a háromszéki élményekről, és közösségi oldalon is népszerűsítették a látnivalókat.
Magda Săvuică, a 273 hely, amelyet meg kell látogatnod, mielőtt elhagyod Romániát című projekt és a hazánkban legkedveltebb, több mint 400 ezer rajongót számláló Facebook-oldal szerzője a Vargyas völgyéről, a Daniel-kastélyról osztott meg fotókat, Ovidiu Mureşanu divatblogger és Bianca Nuţu egészségeséletmód-blogger szintén az olaszteleki Daniel-kastélyban készült divat- és hangulatfotókat posztolt.
Megszabadultak az előítéletektől
Kovászna megye jelenleg nem tartozik a belföldi turizmus top tízes célpontjai közé, holott ott lenne a helye – állapítja meg Simona Stănescu, a Lipa-lipa.ro utazásblog szerzője, aki arról számol be, hogy ottjártakor egyetlen turistával sem találkozott, holott a térség éppen a békét, a csendet, a pihenést kínálja.
Megjegyzi, hogy szerinte a politikai és közigazgatási konfliktusok miatt is kerülik a turisták Háromszéket, beismerve, hogy kezdetben neki is fenntartásai voltak, és nem szívesen látogatott olyan romániai vidékre, ahol nem beszélik a román nyelvet. A látogatás után azonban megállapítja, hogy a háromszéki közösség összetartó, a házak rendezettek és szépek, az emberek egyszerűen élnek a kúriák mellett, a hagyományaikkal, népi mesterségekkel foglalkoznak, és ilyen körülmények között szerinte „már kevésbé releváns, hogy beszélik vagy sem a nyelvedet”.
A többség ebben a térségben is beszél románul, és már nem úgy van, mint régen, hogy ha ásványvizet kértél egy boltban, nem értette az eladó, hogy mit akarsz, mutat rá Simona Stănescu. Végül következtetésképpen elmondja, hogy miután saját szemével látta az itteni embereket, tájat, megtapasztalta az itteni vendégszeretetet, megszabadult az előítéleteitől.
„Természetes, hogy elfelejtették”
Radu Neagu a Cavaleria.ro oldalon meleglelkű, vendégszerető emberekről ír, és felidézi, gyakori elképzelés, hogy a magyarok „csúnyán néznek a románokra, és nem akarnak románul megszólalni”. Mint írja, a kis falvakban az emberek többsége tényleg nem tud románul, mert tanulták ugyan az iskolában, de ha húsz éve nem beszélik, „természetes, hogy elfelejtették”. Nincs, ahol román szót halljanak, mert nem nagyon járnak ki a faluból, csak ha személyi igazolványt kell cserélni, magyarázza Radu Neagu, majd gyönyörű fotókkal illusztrált beszámolóban mutatja be a háromszéki kastélyokat, kúriákat.
A hagyományok, az épített örökség, a vendégszeretet miatt érdemes ellátogatni a Székelyföldre Zina Tănase, a Eusuntzina.ro blog szerzője is, de a meghívott bloggerek zöme a kúriákról, kastélyokról, templomokról, népi mesterségekről, borvízforrásokról, mofettákról ír. Simona Stănescu például egy négynapos túrajavaslattal is előrukkol, módszeresen feltérképezve Kovászna megye kistérségeit, a látnivalókat, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot, a kézdivásárhelyi udvartereket, a kisbaconi Benedek Elek-emlékházat, a kovásznai borvízforrásokat vagy a bálványosi várat.
Többen lelkesen népszerűsítik a nemesi turizmust, a szálláshelyeket, az olaszteleki Daniel-kastélyt, vagy a maksai Benke-kúriát, Florin Arjocu, a Drumliber utazási blog alapítója pedig az UNESCO világörökség részét képező gelencei Szent Imre-templomról közöl részletes beszámolót. Zina Tănase a meglátogatott népi mestereket, a vargyasi bútorfestőket, kovácsmestert, kádárt dicséri. Elmeséli, hogy mindenütt terített asztallal és pálinkával fogadták, hogy a kovácsmester az izzó fogóban sütött nekik szalonnát, hogy a kádárnál diót ropogtattak, hogy a vízimalomnál kézzel törték a házikenyeret és házi zsírt, lekvárt kaptak mellé.
Megismétlik a kirándulást
Jövő héten egy csoport román turisztikai újságíró érkezik Háromszékre, majd külföldi újságírókkal, bloggerekkel is megismétlik az információs kirándulást, mesélte lapunknak Grüman Róbert, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület elnöke. Hozzátette, bár még nem vonták meg a mérleget, már most érződik, hogy a projekt sikeres volt, nemcsak a blogokon jelentek meg beszámolók, hanem a sajtó is tudósított a kirándulásról, így több fórumon is teret kaptak a háromszéki látnivalók.
Újságírók népszerűsítik Dálnokot
Újságírókat látott vendégül a Közösségért Alapítvány Dálnokon, hogy feldolgozzák a faluhoz kapcsolódó történeteket, és népszerűsítsék a települést. A Kolozsváron létrehozott Közösségért Alapítvány hivatalos partnere a MOL Románia, Dálnokon három évvel ezelőtt vásárolták meg a Gál-kúriát, hogy helyet biztosítsanak a tehetségtámogató és gyermekgyógyító programjaiknak. A felújított kúriát és a melléje épített vendégházat tavaly avatták fel, a központot Barabás Miklós festőművészről nevezték el, akinek édesanyja dálnoki Gál-leány volt. A központban a hétvégén bukaresti, kolozsvári és temesvári újságírókat láttak vendégül, akik feldolgozzák a faluhoz kapcsolódó történeteket: itt született Dózsa György az 1514-es parasztfelkelés vezére, itt gyermekeskedett Barabás Miklós, míg a felújított Gál-kúriában Gábor Áron ágyújába való golyót találtak. Az alapítvány vezetői abban bíznak, hogy a rendezvény révén ismertté válik a falu, fellendül a turizmusa, megtelik élettel a központ, a vendégforgalomból befolyt összeget pedig programjaik finanszírozására tudják majd fordítani.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Díj helyes nyelvhasználatért
Két háromszéki diák tért haza éremmel a múlt hét végén Sátoraljaújhelyen tartott 43. Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny Kárpát-medencei döntőjéről. Az írásbeli versenyen – amely nyelvtani, nyelvhelyességi, helyesírási és stilisztikai feladatokat tartalmazott –, valamint az eredményben 67 százalékot kitevő három- perces beszédmű elkészítésével és előadásával szerzett pontszám alapján a vetélkedő legjobb teljesítményét nyújtotta Komán Attila, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum XII. osztályos diákja, felkészítő tanára Erdély Judit, és éremmel, valamint különdíjjal jutalmazták Biró Rékát, a baróti Baróti Szabó Dávid Középiskola végzős diákját, felkészítő tanára Csog Orsolya. (fekete)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Velünk élő történelem
Akik meghaltak a szabadságért
Az 1956 októberében kezdődött és vérbe fojtott magyar forradalom hőseire emlékezett Háromszék népe hétvégén, azokra, akik tankokkal is szembeszálltak a szabadságukért, akik életüket áldozták, és akiket elárultak, eltiportak, de emlékük örökké élni fog.
– Ma egy olyan történelmi korra emlékezünk, amelyet sokan testközelből ismernek az itt jelenlévők közül, és olyan emberekre, akik rokonaink, ismerőseink és barátaink. Nélkülük és fiatalkori áldozatvállalásaik nélkül ma nem állnánk itt, és egy szürreális, bizalmatlanság, cenzúra, valamint félelem által terhelt világban, korlátok közé szorított életet élnénk. Éppen ezért időről időre emlékeztetni kell magunkat, hogy a szabadság mennyire fontos – jelentette ki Kovács Emese diáklány a Sepsiszentgyörgyön összegyűlt tömeg előtt.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulójának délelőttjén Sepsiszentgyörgyön a magyar pártok, civil szervezetek és a városi tanács tagjai megkoszorúzták a polgármesteri hivatal homlokzatán található, Gloria Victis feliratú, valamint Szalai Attila, 56-os vértanú egykori Csíki utcai lakásának falán elhelyezett emléktáblákat, majd a volt politikai foglyok nevében Váncsa Árpád és Jancsó Csaba az események erdélyi áldozatairól is megemlékezett.
A főhajtás délután az 56-os emlékparkban, a Jakab Gábor által vezényelt Cantus Firmus vegyeskar és dalárda fellépésével folytatódott, a Szózat eléneklése után pedig Plugor Sándor Művészeti Líceum tanulói magyar és román nyelven köszöntötték a jelenlévőket.
Kovács Emese már idézett szavai után, Klárik László szenátor az 56-os magyar ifjúság áldozatkészségét emelte ki ünnepi beszédében. Azokét, akik bátor szembeszegülésükkel bebizonyították, a kommunista diktatúra igenis sebezhető. A szónok egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy a zsarnokságot mindig könnyebb megelőzni, mint legyőzni, ezért úgy kell élnünk, gondolkodnunk és cselekednünk, hogy soha többé elő ne fordulhasson.
Az elkövetkezőkben Muráncsik László, a testvérváros Mosonmagyaróvár önkormányzatának képviselője, Farkas Balázs, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja, és Török József, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezetének elnöke osztotta meg gondolatait a szép számban összegyűltekkel, majd Zelenák József evangélikus lelkész áldása következett. Koszorúzás és himnuszaink eléneklése után a megemlékezők fáklyás menete az Erzsébet parkba vonult, hogy a kommunizmus áldozatainak állított kopjafánál is leróhassa kegyeletét.
Előre, budai srácok
Pénteken a Baróti Szabó Dávid Líceum udvarán először a középiskolások tartottak megemlékező ünnepséget az 1956-os forradalom tiszteletére, annál az emlékműnél, mely egyedülálló módon, három fiatalember tette révén emlékezteti az utókort: az önkényuralom valamikor mindennapjaink része volt, és nem magától múlt el, hanem a fiatalok áldozata, összefogása révén, úgy, hogy szabadságvágyuk felül tudott kerekedni az elnyomókon. A cseh Jan Palach 21, a magyar Bauer Sándor 17, az erdélyi Moyses Márton pedig mindössze 29 éves volt, amikor úgy döntöttek, megmutatják a világnak, ők képesek a legnagyobb áldozatra: felgyújtották magukat, tiltakozva a diktatúra ellen, s a szabadság szikrája, melyet lángra lobbantottak, ma is parázslik, készen arra, ha kell, hogy fényével ismét beragyogja az ifjú szíveket.
Áldozatukra, 1956 jelentőségére Dimény János iskolaigazgató emlékeztette a fiatalokat, Tatár Ágnes diáklány szavalt, Lakatos Ágnes énekelt. Végül a diákok meghallgatták az Avanti ragazzi di Buda, azaz az Előre, budai srácok című dalt, amely a római Lazio futballcsapatának indulója. Ez is bizonyítéka annak, hogy Európa sok más népe mellett az is olasz is tiszta szívből drukkolt a magyar forradalmároknak, a forradalom hősei előtt pedig ők a mai napig is tisztelegnek ezzel a dallal – mondta az igazgató.
A délutáni városi megemlékezésen sajnálatos módon csak nagyon kevesen vettek részt. Beszédet mondott Márton Árpád képviselő, Lázár-Kiss Barna polgármester, Demeter László történész, valamint a HVIM erdővidéki szervezetének tagja, Kolumbán Attila. A Magyar Polgári Párt néhány tagja külön emlékezett Baróton: ők a Petőfi utcai emlékművet koszorúzták meg.
A székely szabadság még nem jött el
Kovásznán a központi parkban levő Likaskőnél szép számban összegyűlt tömeg hajtott fejet a hősök emléke előtt. A Magyar Polgári Párt által szervezett rendezvényen a kovásznai ifjúsági fúvószenekar adta meg az alaphangot, de felléptek a helyi Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ kóristái is, miközben a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat fegyelmezett sorfalat állott.
A megemlékezés idei meghívottja, Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke elmondta, hatvan évvel az 56-os forradalom és 25 évvel a romániai rendszerváltás után sem valósult meg a székely szabadság, és az autonómiaharc ezért fontos, továbbra küzdenünk kell a jogainkért. Igét hirdetett Orbán Lajos vajnafalvi református lelkipásztor, aki a Bibliára utalva beszélt arról, hogy a szolgaságtól szeretettel, tudással és Isten segítségével meg lehet szabadulni. A megemlékezés koszorúzással, valamint a himnuszaink eléneklésével zárult.
Kézdiszék is lerótta kegyeletét
Péntek délben a Szoboszlay-perben kivégzett vértanúk emlékére állított kopjafánál a Református Kollégium tanárai és diákjai rótták le kegyeletüket a hősök és mártírok emléke előtt. A rendezvényt Ruszka Sándor kollégiumi lelkész nyitotta meg, aki egy, az ötvenhatos szabadságharcban részt vállaló fiatalt idézve „gyönyörű lehetetlennek” nevezte a történelmi eseményt.
Mike Bernadett diák beszéde után a megemlékezés az iskola tanulóinak ünnepi műsorával folytatódott, a közel félórás irodalmi összeállításban a szovjet csapatok megszállása ellen harcoló Budapest hangulatát, a szabadságharcosok megéléseit próbálták megragadni a diákok szavalatok és gitárral kísért dalok segítségével. A magyar himnusz eléneklése után koszorúkat helyeztek el az emlékjeleknél.
Este az egykori katonanevelde előtti téren gyülekeztek a város fáklyákkal felvonuló középiskolásai. Ez alkalomból több helyi civil és pártszervezet is képviseltette magát, az 1956-os vértanúkat jelképező szobor előtt díszőrség tisztelgett. Az esemény díszszónokaként Tell Edit, Paks város alpolgármesternője beszélt az egybegyűlt diákokhoz, akik mellett szép számban jelentek meg a város polgárai is. Párhuzamot vont az esemény idején éppen Pakson tartózkodó és az ottaniakkal együtt emlékező kézdivásárhelyi tanulók és az itteniek paksiakkal való közös főhajtása közt. Megjegyezte, sehol sem élünk gondok nélkül, de meggyőződése, hogy egymás számára bármikor tudunk szorítani még egy helyet asztalainknál, és kettéosztanánk ételeinket, ha valamelyik szükséget szenvedne. 1956 szellemiségére utalva kiemelte, ma is érvényesek az akkori célok, vagyis a nép sohasem akart idegen szokások szerint élni.
A polgármesternő közvetlen szavait követően egy csoport diák a Nagy-Babos Edit és Tamás tanárházaspár által összeállított, alkalomhoz illő zenés-verses műsort adott elő, majd a magyar és székely himnusz eléneklése után a jelenlevők megkoszorúzták a hősök emlékművét.
Emlékjelhagyás Kézdialbisban
Szombaton Kézdialbisban, a templom előtti terén mintegy száz ember jelenlétében avatták fel az 1956-os meghurcoltak, valamint a világháborúk és a kommunizmus áldozatainak emlékére állított kopjafát. Ezen egyelőre két név szerepel: az Elekes Balázsé, aki négy év elszenvedett börtön után itthon hunyt el, és t. Bartha Mózes református lelkészé, aki a megtorlások elől az öngyilkosságba menekült. A háborúk áldozatainak és kommunizmusban meghurcoltak nevei utólag kerülnek fel a kopjafára, mert a közösség véleménye az volt, hogy a névsor, melyet a kezdeményezők összeállítottak, nem teljes. (T. L.)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Szacsvay Imrére emlékeztek Nagyváradon
A forradalmi országgyűlés mártír jegyzőjéről, Szacsvay Imréről is megemlékeztek október 25-én a nagyvárad-olaszi református templomban a vasárnap délelőtti istentiszteleten. Az ifjú váradi ügyvédet, politikust, országgyűlési követet 1849. október 24-én hajnalban végezték ki a pesti Újépület melletti fatéren.
Igehirdetésében Tőkés László váradolaszi lelkipásztor az október hónaphoz köthető jeles – örömteli vagy tragikus – történelmi eseményeket idézte fel az újszövetségi részlet kapcsán: „Mert jobb, ha jót cselekedve szenvedtek, ha így akarja az Isten akarata, hogynem gonoszt cselekedve.” (1Pt 3,17). A sok szenvedésen átesett magyar népünk igazán elmondhatja magáról: a jézusi tanítás mentén mindig igyekezett a békesség kötelékében élni és megmaradni, ám folyton arra kényszerült, hogy félelmét leküzdve érvényre juttassa igazságérzetét, akár konfliktusok árán is. A szabadságért, az igazságért, a jogainkért töretlenül küzdöttünk és küzdünk, el-ellankadva bár, de újult erővel vettük és vesszük fel a harcot, álltunk és állunk helyt – egyen-egyenként és közösségben – magyarságunkét, népünkért, nemzetünkért, hitünkért. Krisztus útján járva követjük a nagy elődök példáját, hajtunk fejet áldozatuk előtt. Az igehirdető a hegyi beszédből idézett boldogságmondások antitézispárjai kapcsán a valós és látszólagos ellentmondások hátterét megvilágítva figyelmeztetett: Jézus Krisztus válaszaiban mindig ott van a választás lehetősége. A Teremtő ugyanis az embernek eleve megadta a jó és a gonosz közötti opció lehetőségét, megalkuvásaink és kiállásaink ebből adódóan saját felelősségünkön múlnak. A Megváltó élete és tanítása híven tükrözi ugyanakkor az emberi lélek és sors komplexitását, hiszen miközben ő maga is a békesség hirdetője volt, aközben megtorlást és vértanúságot szenvedett az igazságért. Márpedig „boldogok, a kik háborúságot szenvednek az igazságért: mert övék a mennyeknek országa” (Mt. 5,10).
A prédikációt követően Tőkés László európai képviselőként és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökeként is szólt a gyülekezethez, az utóbbi idők néhány olyan nemzetközi és nemzetpolitikai eseményéről számolva be röviden, amelyeknek tevékeny részvevője lehetett. Európa megvédésének követelménye az egyik legvitatottabb kérdés a régióban a migránsinvázió napjaiban, ehhez pedig szervesen kapcsolódik az az önvédelmi és önrendelkezési küzdelem, amit a magyarság folytat a Kárpát-medencében. Míg Magyarország a saját határait kénytelen védeni, addig például a székelység a saját történelmi határait világítja ki őrtüzekkel, önnön létét igazolva és jövőjét fürkészve. Az október 24-i, nem csak a Székelyföldön történt lármafagyújtás ékesen példázta ama nemzeti szolidaritást, amire oly nagy és gyakori szükség lenne Dévénytől Vereckéig, a Partiumtól Háromszékig – utalt rá erdélyi képviselőnk.
A továbbiakban Fleisz János történész, egyetemi tanár, Szacsvay Imre életének és munkásságának monográfusa mondott emlékbeszédet, rövid szintézisét adva a mártír jegyző politikai pályafutásának, kiemelve: a függetlenségi nyilatkozat – amelynek Kossuth mellett társszerzője volt – aláírásával ugyan főbenjáró bűnt követett el a császári hatalom szemében, ám nem „csak egy tollvonás volt bűne”, hiszen bár fegyvert nem fogott, Szacsvay egyike volt a magyar szabadságharc kiemelkedő személyiségeinek, akit hazaszeretete, kiállása, radikalizmusa és hajthatatlansága predesztinált a vértanúságra. A kivégzése előtti napon öccséhez írt búcsúlevelét Török Sándorolvasta föl, ebben írja: „Meghalok, ha kell, lelkem nyugodt, vétek sohasem terhelé, minden bűnöm az, hogy képviselői kötelességemet elébe tettem saját személyemnek.” Két évtizedig jeltelen sírban nyugodott, 1870-ben kerülhetett végső nyughelyre a Kerepesi úti temetőben kilenc társával együtt. Ma is álló, impozáns nagyváradi emlékszobrát, Margó Ede alkotását 1907. március 15-én leplezték le az Ezredévi Emléktéren. 1937 júniusáig tűrték meg az új román hatóságok, ekkor lebontották, de szerencsére nem verték szét, múzeumban leltározták. 1942. május 5-én a visszatért magyar adminisztráció ismét felállította régi helyére. Soós István polgármester akkor beszédében figyelmeztetett: „Midőn Nagyvárad város közönsége nevében újból átadom a kegyeletnek és tiszteletnek Szacsvay Imre szobrát, teszem ezt abban a reményben, hogy ez a szobor most már örökké és véglegesen megtartja helyét, és Nagyvárad magyarsága elég erős lesz, hogy ezt a szobrot és vele együtt a magyar érdekeket bármikor, bárkivel szemben megvédelmezze.”
A szoborkompozíció apjainkban is a régi helyén áll, jelenleg éppen felújítás alatt, bár a munkálatokra közpénz nem került. A Ceaușescu-diktatúra bukása után a szobor a március 15-i és október 6-i nagyváradi, bihari megemlékezések fő színterévé vált. 1999. október 24-én – 1942 óta először – emlékeztek meg szélesebb keretek között Nagyváradon Szacsvay Imréről, újjáéledő kultusza méltó közösségi összefogásnak volt az előszele, ám mára a többségi hatalom által legitimált romániai magyar politikai kurzus rátelepedett erre is. Fleisz doktor jelezte: nemrég felvillant a lehetősége, hogy a Magyar Országgyűlés közreműködésével a nemzeti összefogás rendszerében kapjon új lendületet a Szacsvay-kultusz.
tokeslaszlo.eu/cikk

Beismerte a Schweighofer, hogy dolgozik
Több mint két hónapos késéssel jelentette be a Holzindustrie Schweighofer, hogy elkezdte a termelést a rétyi fűrészüzemében.
A vállalat keddi keltezésű sajtóközleménye ezt friss információként tálalja annak ellenére, hogy a fafeldolgozás már augusztus óta hivatalosan zajlik – az osztrák cég honlapján is ez a dátum szerepel –, mi több, a környezetvédők már áprilisban jelezték, hogy a háromszéki üzemben már tavasszal is dolgoztak, amikor még engedélyük sem volt a működésre.
A hírverés hatására, mint ismeretes, aztán májusban leállították a termelést, és augusztusban az engedélyek birtokában indították újra. A sokat bírált osztrák cég keddi sajtóközleménye azonban tartalmaz új információkat is: például azt, hogy jelenleg 300 személyt foglalkoztatnak, később azonban 650-re növelnék a foglalkoztatottak számát. A közlemény kitér arra is, hogy a rétyi feldolgozó 150 millió eurós befektetésből valósult meg, de közvetve a beszállítók révén összesen 2000 munkavállalót foglalkoztatna a térségben.
A gyár építését 2013 decemberében kezdték el 70 hektáros területen, az üzem évi kapacitása 800 ezer köbméter rönk. Aláhúzzák, a nyersanyag kizárólag olyan erdőkből származik, ahol fenntartható gazdálkodást folytatnak, de Lengyelországból, Magyarországról, Ausztriából, Horvátországból és Szlovéniából is vásárolnak fát. A rétyi gyár az egyik legnagyobb Kovászna megyei adófizető lesz, évi 6,8 millió eurót fizetnek be az államkasszába.
A közleményben arra is kitérnek, hogy a rétyi beruházás a helyi közösség számára is fontos, hiszen több oktatási és egészségügyi projektet támogatnak. Emlékeztetnek, hogy az első romániai gyárat 2003-ban nyitották meg Szászsebesen, jelenleg négy gyárukban több mint 3000 munkahelyet teremtettek, 778 ezer eurót fektettek be, és az elmúlt négy év alatt több mint 100 millió euró adót fizettek.
Arra is felhívják a figyelmet, hogy a nyereséget befektették, ugyanakkor több mint egymillió köbméter rönköt importálnak a szomszédos országokból, ami után több mint 40 millió lej vámilletéket fizettek, miközben Romániából évente 400 ezer köbméter feldolgozatlan rönk megy exportra, elsősorban Távol-Keletre.
Amint arról beszámoltunk, a múlt héten nemzetközi környezetvédelmi szervezetek, köztük az amerikai Environmental Investigation Agency (EIA) Bécsben tartottak sajtótájékoztatót, arra kérve az osztrák hatóságokat, hogy vizsgálják ki a HS tevékenységét, mint mondták, bizonyítani tudják, hogy a vállalat illegálisan kivágott fát is felvásárol.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Páll Sámuel kilencvenedik születésnapján
Több kettős találkozónál a mai – fejtette ki pénteken a gyülekezeti teremben összegyűlteket köszöntő tiszteletes Balla Barna, Málnás református lelkipásztora: október 23-án méltóságteljesen emlékezik a magyarság az 1956-os forradalom eseményeire, mi pedig október 23-a estéjén a 90. életévét betöltő Páll Sámuel világháborús veteránt, nyugalmazott igazgató-tanítót köszöntjük, s falunk lakója, Kisgyörgy Tamás, a Charta Könyvkiadó vezetője bemutatja T 1224 – Úz völgye című dokumentumkötetének második, átdolgozott és bővített kiadását.
Egyre ritkulnak sorai azoknak, akik részesei voltak a második világégésnek, túlélték azt, s kiváló emlékezőtehetségükkel figyelmeztetik a ma élőket, a fiatalokat nemzetünk vesztett háborújának egyik legszomorúbb időszakára.
A Charta igazgatója kiadójának köteteivel bizonyította nemzetszolgálatát, a saját maga szerkesztette, kibővített könyve túlmutat a képzőművész személyén, édesapja naplójegyzeteire hajszálpontossággal ráépítette a Csíkon, Háromszéken és Gyergyó vidékén is áthaladó országos székelyföldi belső védvonal egy-egy sarkalatos eseményét.
A könyvbemutatók során előbukkant újabb adatok kényszere sürgette a kötet második kiadását – mondta Kisgyörgy Tamás málnási bemutatóján. Szabó József János magyar hadtörténész szerint, mivel a napló pontosítja a korabeli hivatalos harci események egy-egy momentumát, ennek a műfajnak ez az eddig legsikeresebb dokumentuma.
A sepsibesenyői családi gyökerekkel rendelkező Páll Sámuel tanító úr – akit számos málnási tanítványa köszöntött virággal – korát meghaladó éleslátással ragadta ki beszédében életének, katonaéveinek érdekfeszítő történéseit, az akkor 17 évesen besorolt Úz-völgyi tüzér katona emlékfoszlányait. Nagy volt a székely határőrség áldozata – olvassuk gondolatait a bemutatott kötetben –, mert semmi sem sikerült. Elveszítettük a háborút, elveszítettük hazánkat, elveszett a dicsőség, s odaveszett a sok székely katona.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Továbbra is bérvisszatartással tartják sakkban a tanfelügyelőségeket
Továbbra is ragaszkodik a megszorításokhoz, valamint a leépítésekhez az oktatási minisztérium, amely bérvisszatartással tartja sakkban a megyei tanfelügyelőségeket, vagyis azzal fenyegetőzik, hogy nem utalja a tanügyben dolgozók fizetését, amíg a létszámot nem csökkentik az elvárt szintre – közölte Kiss Imre Kovászna megye főtanfelügyelője.
A Kovászna megyei főtanfelügyelő elmondta: ebben a hónapban a szaktárca által jóváhagyott számhoz képest még mindig 53-al több alkalmazott dolgozik Háromszéken az oktatási rendszerben. Többszöri tárgyalás után a minisztériumtól szóbeli ígéretet kaptak arra, hogy az októberi béralapot átutalják, de cserébe vállalniuk kellett, hogy novemberben és decemberben is további állásokat szüntetnek meg. Kiss Imre úgy véli: nem lesz szükség leépítésre, hiszen lesznek, akik nyugdíjba mennek vagy más okból távoznak a rendszerből. „Próbáljuk hatékonyan átszervezni az állásokat, hiszen például az óvodákat nem lehet dada nélkül hagyni” – hangsúlyozta a főtanfelügyelő.
Kiss Imre azt is elmondta: a szaktárca illetékeseinek kifejtették, hogy a kétnyelvű oktatás miatt több pedagógusra van szükségük, például a Sepsiszentgyörgy lakónegyedeiben működő iskolákban kis létszámú osztályokban kell dolgozniuk a tanerőknek, hogy a román tagozat fennmaradhasson. Elmondása szerint a megszorítások miatt nem tudták beindítani a minisztérium által jóváhagyott tehetséggondozó központot, a szaktárca ugyanis az itt óraadóként dolgozó tanároknak sem utal pénzt, amíg a pluszállásokat nem szüntetik meg. „Egyelőre felmérjük, hány diák iratkozna be a tehetségközpontba, és abban bízunk, hogy a második iskolai félévtől beindíthatjuk a csoportokat” – magyarázta.
A főtanfelügyelő keddi sajtótájékoztatóján egy másik ügyről is beszámolt: elmondása szerint az általa vezetett intézmény prioritásai között idén az iskolaelhagyás visszaszorítása és a hiányzások csökkentése is szerepel. Mint rámutatott: az előző tanévben növekedett azoknak a fiataloknak a száma, akik nem végezték el a kötelező tíz osztályt, a 2014/2015-ös tanévben összesen 564 ilyen fiatalt tartottak nyilván, míg a megelőző tanévben 530-an voltak ebben a helyzetben. Kiss Imre emlékeztetett: május–júniusban az iskolaigazgatók és az osztályfőnökök felkeresték azokat a nyolcadikosokat, akikről feltételezték, hogy nem akarnak beiratkozni kilencedik osztályba, de a gyerekek egy része már nyolcadik elejétől nem járt iskolába, a vidéki roma fiatalokat pedig nem lehetett meggyőzni, hogy a városi tanintézetekben folytassák tanulmányaikat.
A főtanfelügyelő hangsúlyozta: anyagi ösztönzés nélkül nem járnak sikerrel – az oktatási minisztérium is erre a következtetésre jutott, mert hamarosan elindítanak egy projektet, amelynek keretében a vidéki diákoknak ingyenes bentlakási helyet és étkeztetést biztosítanak. Az új uniós költségvetési ciklusban ugyanakkor már EU-s alapokat is lehet lehívni az iskolaelhagyás visszaszorítására, a tanfelügyelőség ezzel a lehetőséggel is élni fog. A megyei intézmény stratégiája szerint elsősorban a tanárokat ösztönzik, hogy tartsanak érdekes, a figyelmet megragadó órákat, a tanfelügyelők ugyanakkor rajtaütésszerű ellenőrzéseket fognak végezni, a legkevesebb igazolatlan hiányzást összegyűjtő osztályokat pedig kirándulással, táborozással jutalmazzák. Kiss Imre elmondása szerint legalább 15 százalékkal kellene csökkenteni az igazolatlan hiányzások arányát ebben a tanévben.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

A túlkapásokról is tájékoztatták az amerikai nagykövetséget Háromszéken
A bukaresti amerikai nagykövetség politikai attaséját tájékoztatták a székely szimbólumok és magyar nyelvhasználati problémákról, a székelyföldi autonómia kérdésköréről, a restitúció elakadásáról és a térség gazdasági helyzetéről háromszéki elöljárók. Tamás Sándor háromszéki tanácselnök és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester kedden, a megyeházán fogadta Matthew B. Jones-t, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének politikai attaséját.
Tamás Sándor szerint az amerikai diplomatának kifejtették, hogy Romániában a rendszerváltás óta eltelt huszonöt év, azonban a nyelvi jogok elfogadtatásán túl nem történt előrelépés a magyar közösség helyzetének rendezése tekintetében. Ismertették az államot képviselő prefektusok túlkapásait, a Székelyföldet évtizedek óta sújtó gazdasági bojkottot, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatának az elakadását, valamint ezen belül a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásával kapcsolatos jogi visszaéléseket és kérték az Amerikai Egyesült Államok támogatását ahhoz, hogy létrejöhessen egy újabb román-magyar párbeszéd, mely elősegítheti az erdélyi magyar ügyek megnyugtató rendezését.
Antal Árpád szerdai sajtótájékoztatón emlékeztetett, hogy Romániába hosszú idő után neveztek ki új amerikai nagykövetet és politikai attasét, és ezeknek az embereknek meghatározó szerepük lesz a következőkben a romániai demokrácia alakításában. A sepsiszentgyörgyi polgármester szerint tájékoztatták Matthew B. Jones-t minden olyan problémáról, ami a román jogállamisággal kapcsolatos, és ami az erdélyi magyar közösséget foglalkoztatja.
Antal Árpád beszámolója szerint az amerikai diplomatát elsősorban az érdekelte: hogyan látják román-magyar viszonyt, az autonómia kérdését. A háromszéki magyar elöljárók elmondták, hogy az ország Európai Uniós és NATO csatlakozása óta Romániában nincs már külső kényszer ezért bizonyos folyamatok lelassultak vagy teljesen leálltak. Példaként a restitúciót említették, amelyben nincs semmilyen előrelépés.
Antal Árpád szerint beszámoltak a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosításáról is, amiről az amerikai nagykövetség politikai attaséja teljesen tájékozott volt, hiszen korábban ebben a témában az erdélyi magyar püspökök is szerveztek találkozót a külföldi diplomatáknak.
Antal Árpád szerint az attasénak elmondták: a nyelvi jogok szavatolásával is gondok vannak Romániában, korlátozzák a szimbólum használatot. Beszámoltak arról is, hogy az önkormányzatoknak milyen viszonya van a prefektusokkal, és meglepte az amerikai diplomatát, hogy egy kormánybiztos meg tud támadni egy városrendezési tervet, és le tud állítani egy beruházást, ahogyan tette azt a sepsiszentgyörgyi főtér korszerűsítése kapcsán.
A találkozó végén Antal Árpád és Tamás Sándor székely zászlót adott ajándékba Matthew B. Jones-nak, amit ő örömmel fogadott el.
maszol.ro

A miniszter bosszúja
Nem engedélyezi az oktatási szaktárca a Kovászna megyei tehetséggondozó központ működését mindaddig, amíg a megye nem teljesíti a kirótt mértékű álláscsökkentést – tájékoztatott Kiss Imre főtanfelügyelő, aki szerint már minden lehetséges átszervezést megtettek, de mert muszáj, további összevonásokra lesz szükség.
Egy október eleji rendeletben hagyta jóvá az oktatási minisztérium a kiválósági központ létrehozását Háromszéken, de máris megakadályozza annak valós elindulását, mert még mindig túllépi a megye az engedélyezett álláskeretet. Októberben ötvenhárommal lépték túl a kvótát, ha novemberben is hasonló létszámmal dolgoznak, még az alkalmazottak fizetése is veszélybe kerülhet – közölte a főtanfelügyelő, aki elmondta, a minisztériumi engedélyre várva sem ülnek tétlenül, a Pető Mária vezette tehetséggondozó központot eközben már szervezik, a diákok körében kérdőíves felmérést végeznek, és összeállítják a csoportokat fizika, matematika, magyar, illetve román nyelv és irodalom tárgykörben.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az erdélyi anyanyelvű agrártudományi oktatás fejlesztése
Nemzeti fontosságú stratégia
Még mindig nagyon sok termőföld hever parlagon Erdélyben, annak ellenére, hogy a 2014-2020-as európai uniós pályázati kiírások kifejezetten előnyösen támogatják a kis farmok kialakítását, új mezőgazdasági vállalkozások létesítését, a fiatal gazdákat. Ahhoz, hogy megfelelő hatékonysággal használják ki mind az anyagi lehetőséget, mind a földrajzi adottságot, megfelelően képzett szakemberekre van szükség, akik a piacgazdálkodás jelenlegi körülményei között fenn tudják tartani a vállalkozásaikat. Reménykeltő, hogy 2015-től önálló magyar agrármérnökképzés indult a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karához tartozó sepsiszentgyörgyi új tanulmányi központban. A magyar szakoktatás jelenéről, jövőjéről dr. Nyárádi Imre-István adjunktussal, az agrármérnökképzés oktatási felelősével beszélgettünk.
– Miért Sepsiszentgyörgyön indították el az agrármérnöki szakot, amikor Marosvásárhelyen jóval korábban elkezdődött a mezőgazdasági képzés?
– Az agrártudományi oktatás tulajdonképpen Nyárádszeredában indult, a budapesti kertészettudományi kar kihelyezett kertészmérnöki szakával. Erre alapozva kérte fel a Sapientia EMTE vezetősége dr. Jakab Sámuelt, a nyárádszeredai kihelyezett tagozat vezetőjét, hogy állítsa össze a kertészmérnöki szak engedélyeztetéséhez szükséges dossziét, mivel volt előzetes tapasztalata e téren. Többek között, ennek köszönhetően, a hivatalos eljárást követően, a 2002/2003-as tanévvel kezdődött a kertészmérnökképzés a Sapientián. Miután ezt akkreditálták, az agrárképzés kiegészült a tájépítészmérnöki szakkal és a kétéves növényorvosi mesterképzéssel. A Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központ alapításáról 2013 augusztusában értesültem. Az egyetem szenátusa és az alapítvány kuratóriuma elhatározta, hogy új tanulmányi központokat hoznak létre Erdélyben. Több helyszín is szóba került, köztük Sepsiszentgyörgy. Bár valóban az lett volna a logikusabb, ha a meglevő marosvásárhelyi agrárvonalat erősítjük tovább, az alapítvány és az egyetem vezetősége úgy döntött, hogy ennek a szaknak abban a térségben jóval nagyobb feladata van. Több érv is szólt amellett, hogy Kovászna megye székhelyére kerüljön az agrármérnöki szak. Ennek egyik indoka az volt, hogy Háromszék igen jó termőfölddel rendelkezik. Mindemellett az is fontos, hogy az egyetem és az alapítvány mellett a szak létrehozásához, a központ kialakításához közel fele-fele arányban hozzájárult a helyi és a megyei önkormányzat is. A sepsiszentgyörgyi városi tanács, a polgármesteri hivatal és a Kovászna Megyei Tanács 10 évre díjmentesen használatba adta a volt Gámán János Líceum ingatlanjait. Ez egy egyhektáros területen fekvő épületegyüttes, teljes infra- struktúrával. Mindemellett elvégezték a főépület és az ehhez csatolt épülettömb külső felújítását. Az egyetem megejtette a belső felújítást, teljesen felszerelt és berendezett 17 szaklaboratóriumot, továbbá három előadói és egy szemináriumtermet, amfiteátrumot, korszerű előadások tartására alkalmas felszereléssel. Az épületkomplexum négy különálló épületből áll, amelyekből bentlakást lehet kialakítani, olyan éttermet, amelyet a saját tangazdaságból származó alapanyagokból, termékekből lehet majd ellátni. Különálló épületben lehetne elhelyezni majd a gazdasági osztályt, a dékáni hivatalt és ugyanitt kaphatnának helyet a tanári lakások is. Ezenkívül megvan a teljes mezőgazdasági gépsor, vadonatúj traktorral, a hozzá csatolható sor- és precíziós vetőgéppel, talajmaróval, ekével, permetezővel, ehhez pedig az emberi segédlettel működő rotációs kapa, láncfűrész és egyéb munkaeszközök is a diákok rendelkezésére állnak. Ilyen körülmények között kezdhette meg az idén szeptembertől a 37 jelentkező közül 30 az agármérnökképzést.
– Kik oktatnak Sepsiszentgyörgyön?
– A működési engedély megszerzésére leadott dossziénak megfelelően a négyéves képzést 28 oktató, főként a marosvásárhelyi kar kertészmérnöki tanszékének, illetve más tanszékeinek tanárai végzik, akikhez csatlakozott hét magyarországi oktató (a gödöllői Szent István Egyetem Mezőgazdasági Karának egy professzora és négy docense, valamint két nyíregyházi professzor). Jelenleg, átmenti jelleggel, az igazgató dr. Székely Gyula rektorhelyettes, tanulmányi felelős én vagyok, a szakkoordinátor dr. Pásztor Judit, a tanárok közül pedig megemlítem még dr. Balog Adalbertet, dr. Fazakas Csabát, dr. Kentelki Endrét és dr. Kovács Lorántot. Hozzájuk társulnak a helyi oktatók: dr. Abod Éva, dr. Bartha Csaba, dr. Bíró Enikő, dr. Csiszér Levente és dr. Erdély Judit.
– Valóban dicséretre méltó, hogy a sepsiszentgyörgyi és a Kovászna megyei önkormányzat támogatta az oktatást szolgáló korszerű infrastruktúra kialakítását. Sikerül-e mindezt hosszú távon fenntartani?
– Bízom benne, hogy a központ 10 év alatt önfenntartó lesz. Ehhez a meglevő agrármérnöki szakra továbbra is maximális kell legyen a beiskolázottság. Emellett hosszú távon kötelezően társszakokat is be kell indítanunk, amelyekkel a fenntartható gazdasági működést is megvalósíthatjuk. Itt elsősorban az erdőmérnöki szakra gondolok, de hosszú távon az állattenyésztő mérnöki, valamint az állatorvosképzést is megszervezhetnénk. Ez utóbbihoz azonban más infrastruktúra is kell. A tanerő mellett szükség lenne megfelelő bázisra: állatkórház, speciális patológiai, hisztológiai és más laboratóriumok berendezésére. Mindez az egyetem stratégiájától és attól is függ, hogy milyen prioritásként fogja bevállalni az oktatási intézmény az említett szakok létrehozását. Még az is kérdés számunkra, hogy lesz-e megfelelő számú érdeklődő, figyelembe véve, hogy román nyelven Bukarestben, Jászvásáron, Kolozsváron, Craiován és Temesváron is van ilyen képzés.
– Mindezek tükrében valóban lenne igény rá?
– 2008-ban a marosvásárhelyi kertészmérnöki tanszék munkatársai készítettek egy olyan kiadványt, amelynek a statisztikai adataiból kiderült, hogy a kolozsvári agrártudományi egyetemen az agrármérnöki, illetve a kertészmérnöki szakra jelentkező magyar anyanyelvű diákok aránya viszonylag magas. Hasonló a helyzet az állatorvosi szakon, ahol a diákok egy része a Székelyföldről származik. Színvonalas oktatási ajánlatunkra ezek potenciális diákjaink lehetnek.
– Korábban említette, hogy a kar kihelyezésének stratégiai döntését Kovászna megye mezőgazdasági potenciálja is befolyásolta.
– Székelyföld természeti adottságai kiválóak az állattenyésztésre, másrészt az iparinövény-termesztésre. Romániában 4,8 millió hektár legelő és kaszáló van, ennek nagy része nagyon jó minőségű hegyvidéki legelő, amiből bőven van a három magyarok által lakott megyében is. A növény- és gyümölcstermesztés mellett, gyakorlatilag jelentős input nélkül, a természeti adottságok ésszerű kihasználásával, megfelelő legeltetésmóddal, takarmánykészítéssel, az ehhez alkalmazkodott állatfajta tartásával, szakszerű tenyésztéssel, termékfeldolgozással, jó marketinggel, kevés beruházással lehetne kihasználni ezt a lehetőséget. Valójában a Székelyföldön – az említett körülményeket figyelembe véve – az állattenyésztés az ott lakók megélhetését biztosíthatná. Bízom benne, hogy a Sapientia EMTE keretében ezt a hiánypótló oktatási vonalat is beindíthatjuk.
– A 2014-2020-as időszakban az uniós kiírások kiemelten támogatják a közepes méretű farmok kialakítását, a fiatal gazdákat. Ez a lehetőség ösztönzően hat a szakoktatásra?
– Erre is odafigyelünk, hiszen valóban, a 2014-2020-as programban jelentős uniós alapokat lehet lehívni, többek között a meglévő farmok korszerűsítésére, új farmok, kezdő gazdák támogatására. Mi ezt próbáljuk népszerűsíteni a diákok körében. Az a gond ezekkel, hogy ha valaki alaposabb ismeretekkel rendelkezik és mérlegel, akkor legtöbbször annyit haboz, hogy nem egy esetben a "tett halálához vezet". Mert bár valóban megéri pályázni, hiszen a fiatal farmerek akár 90%- os támogatásban is részesülhetnek, bonyolult az eljárás. Ezért olyan tantárgyaink is vannak, amelyek a hallgatók pályázatírói készségeit is fejlesztik.
– Van-e olyan diák, aki elvégezte a kertészmérnöki szakot, majd mezőgazdasági vállalkozásba kezdett?
– A szaktantárgyak mellett konkrét példákkal is népszerűsítjük az elméleti tudás gyakorlatba ültetését. Nemcsak a kötelező terepgyakorlatokról van szó, hanem arról, hogy mentoráljuk végzett diákjainkat. Balázs Bécsi Csongor volt kertészmérnök hallgatónk az RMGE-Maros vállalkozásfejlesztő központján keresztül nyert egy magyarországi pályázatot, aminek révén munkagépeket vásárolhatott, amelyekkel kertépítési és fenntartási szolgáltatást nyújtó vállalkozást működtet. Koroka Illa és Joó József Áron fekete ribizlit telepített, a gyümölcsből természetes sűrítményt is készítenek, Friss Zsuzsa Marosvásárhely mellett levendulatermesztéssel próbálkozik. Vannak követendő példáink.
– Akkor elképzelhető hasonló mentorprogram az agrármérnöki szakon is?
– Ez a program jól működik Marosvásárhelyen. Hogy az új tanulmányi központban mennyire lehet hosszú távon fenntartani, stratégiai kérdés is. S ez kapcsolódik az egyetem önfenntartó tevékenységeihez. Míg a kertészmérnöki szakosoknak elég kisebb terület is, hiszen néhány ár, egy-két hektár terület dísznövény, gyógynövény termesztése elegendő jövedelmet hozhat, addig az intenzív szalmásgabona-, kukorica-, napraforgó- stb. termesztéshez több tíz hektár terület szükséges. Első lépésként az agrármérnökképzés gyakorlati helyszínét kellett biztosítanunk. Az egyetemi központ 1 hektáros ingatlanjában elkülönítettünk egy kisebb területet, ahol a tantermekhez közel tudunk bemutatóparcellákat létesíteni. Ezenkívül Illyefalván van egy bérelt területünk, ahol kialakítjuk a tangazdaságot. Az ideális viszont az lenne, ha Sepsiszentgyörgy környékén egy tömbben kaphatnánk egy 30-50 hektáros területet. Szerződésünk van több környékbeli nagy farmmal, ahol a diákok gyakorolhatnak. A hosszú távú mentorálási program azt jelentené, hogy az egyetem vagy az alapítvány felvásárolna földterületeket, amelyeket bérbe adnánk meghatározott időre vállalkozó szellemű végzetteknek, akik ezeken üzemszerű, üzletszerű gazdaságokat működtetnének. Ehhez csatlakozhatnának más, helyi földtulajdonosok is, és így nemcsak a Sapientia EMTE-nek jelentene jövedelemforrást a földterületek megművelése, hanem az adott településen is biztosíthatná a megélhetést az ottani közösségnek.
– Sajnos, más egyetemeken az tapasztalható, hogy a végzettek – bár lenne munkahely – a külföldi állásokat választják, és kivándorolnak. Nem áll fenn ez a veszély az agrároktatás terén?
– Elsősorban arra szeretnénk ösztönözni hallgatóinkat, hogy maradnak itthon. Induló szakként az is elképzelhető, hogy a legjobbak az egyetemen maradjanak, akár tanársegédekként, majd később teljes katedrával rendelkező oktatókként. Sajnos az a tapasztalatom, hogy végzettjeink nem annyira elszántak, elkötelezettek az egyetemi pálya mellett. Tény és való, nem jönnek vissza a nálunk végzett diákok. S mindez annak ellenére, hogy segítjük részképzéssel, külföldi tanulmányúttal, szakdolgozat-mento-rálással. Meg kell teremteni azt az alapot, aminek az egyik pillére a bérezés, de ehhez elsősorban elszántnak kell lennie a pályázónak, a hallgatónak, mert ha ebben perspektivikusan lát lehetőséget, akkor akár az egyetem keretében szolgáltatást is ki tudna építeni, amivel pótolhatná az esetleges alacsonyabb oktatói fizetését. Az egyik a már említett földbérlet. Mert ha az egyetemet végzett szakember profi módon megdolgoz nagyobb területet, feldolgozóüzemet létesít, kiépíti termékeinek a terjesztői hálózatát, saját megélhetésének biztosítása mellett akár munkát teremthet másoknak is így nem vándorol el a munkaerő. Persze, ehhez először fel kell ülni a traktorra, de eljöhet az az idő is, amikor a vállalkozó csak szervezi a munkát és megél ennek gyümölcséből. 50 hektár terület szakszerű művelése során havonta akár 3000–4000 lej jövedelem is elérhető, ami nem kevés. Csak ehhez olyan hozzáállás is kell.
– Említette a mezőgazdasági szolgáltatásokat, amelyeket az egyetem agrártudományhoz tartozó szakjai keretében nyújthatna.
– Elsősorban a kutatási tevékenységbe tudnánk bevonni az érdekelteket, de akár az is elképzelhető, hogy a tájépítészmérnök elkészíti egy lakótársuláshoz tartozó zöldövezet revitalizációs tervét, felvállalhatunk talajtani vagy vetőmag-, illetve termésvizsgálatot, szaktanácsadást. A sepsiszentgyörgyi központunkban pedig mezőgépészeti szervizműhely is üzemelhetne. Ez nemcsak az egyetem számára lenne hasznos, hanem a környékbeli gazdáknak is.
– Más marosvásárhelyi szakokra jelentkeztek magyarországi hallgatók is…
– Az agrár szakon erre még nincs példa. Hosszú távon lehetőséget viszont abban látok, hogy a Kárpát-medence magyarok lakta területeiről, ahol nincs anyanyelvű oktatás, hozzánk jönnének diákok. Bentlakást biztosíthatunk, a jogi lehetőség adott. Diák- és tanárcsereprogramunk már van a budapesti, a gödöllői agrártudományi egyetemekkel, a nyíregyházi főiskolával. Az Erasmus program jól működik. Nyitottak vagyunk, várjuk azokat, akik nálunk szeretnének tanulni.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

A hiány természete
Ha lassan is, de lejártak a falunapok Háromszék megyében. Azokkal sok bajom nem volt, másoknak sem a szervezőkön kívül. Dőlt a sör, a miccs, a fléken. Csak azért jelzem, hogy lejártak, mert havonta a Hírmondó két belső oldalt a falunapoknak szentelt. Most, november legelején illene a színházainkról is szólnunk, él az évad.
Nézem a csíkszeredai műsort, igen a sepsiszentgyörgyit, a többit, el Budapestig, és arra a következtetésre jutok ezredszer is, hogy a kortárs drámaművészetnek nincs helye színpadainkon. Ja, hogy Spiró György mindenütt ott van, az érthető. Aki Spirót rendez, azt díjazzák. Ám keresem, nem találom Székely János (1929–1993) nagyszerű drámáit; Caligula helytartója sok sikert aratott több országban. A Hugenották megkapta, megdöbbentette Sepsiszentgyörgyön a közönséget az egyik színházi kollokviumon. De meg Szolnok, Budapest közönségét is. És hol a Vak Béla király? Ma már nincs, mármint közönsége. Mert színpadot sem kap sem Erdélyben, sem Magyarországon.
Nem találjuk Sütő András, Kocsis István, Visky András és sok más szerző drámáit színpadainkon. Tudnám okát adni, vitatéma is lehetne.
Sok helyen meggyalázzák Shakespeare-t, meg Tamási Áron műveit, lepusztítják Katona József Bánk bánját, s ahol Júlia és Rómeó nyílt színen koitál, Othello pedig elveszejtett nagysága helyett a középszerű hajléktalan figurájává vált, ott – mit is keresek ott?
Keresem a drámairodalmunk igazát. Nekünk nem csak azért kell fölmutatnunk irodalomművészetünk eleven igazát, hogy megmutassuk: Ficoék, Pontáék ellenére még élünk; jelenlétünk saját színpadainkon létszükséglet, akár a levegő, a szó, a kenyér.
Égbe kiáltó furcsaságokat cserélnék én valami másra. Szörnyeket könnyű festeni, élni azonban képtelenek azok. Teremtőik viszont igen jól élnek magyarellenes, idegenimádó szigeteiken. Fájt látnom, amint a mai fiatal nemzedék kikacagja a ki- és felfordított színpadi dráma konfliktusait. És igaza van a nemzedéknek sokszor, mert röhögvényessé lehet tenni bármit, ha kinek van képe azt a deszkákra vinni.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Az operett csillagai Háromszéken
A Kárpát-medencében Élő Magyarokért Kiemelten Közhasznú Alapítvány főszervezésében tizennégy állomásos operett-turné valósul meg novemberben Erdély-szerte – jelentette be tegnapi kézdivásárhelyi sajtótájékoztatóján Lukács László, a rendezvény erdélyi munkatársa. A körút során a budapesti HungarOperett az operett csillagait hozza el Erdélybe, Székelyföldre. Háromszéken három városban vendégszerepelnek: november 11-én Kézdivásárhelyen, 12-én Sepsiszentgyörgyön, 16-án pedig Kovásznán lépnek fel.
Lukács László arról számolt be, hogy a rendezvénysorozat tavalyelőtt Kárpátalján útjára, tavaly pedig Szlovákia magyarlakta területein folytatódott. Idén nyáron kezdték el szervezni az erdélyi turnét, és az operett napja, október 24. környékére időzítették. Az állomáshelyekbe nemcsak nagyvárosokat – Nagyváradot, Kolozsvárt –, hanem közepes és kisebb erdélyi városokat is belefoglaltak. A jegyek ára nagyvárosokban legtöbb 35, kisvárosokban pedig 20, illetve 25 lej.
Azt is elmondta, hogy a HungarOperett társulat 2010-ben alakult a Magyar Operettszínház szatelit-tagozataként. A négy fellépő művész: Kollár Erik, Újvári Gergely, Kaján Katalin és Gats Éva, a tánckar is négytagú. Az előadás – tizenöt perces szünettel – két ötvenperces részből áll, és közel húsz dal – zömében Kálmán Imre- és Lehár Ferenc-mű – csendül majd fel. Lukács azt is hangsúlyozta, hogy a fellépők úgy álltak az ügy mellé, hogy nem magyarországi fellépti díjat kértek, de a turné összköltségvetése így is közelít a negyvenezer euróhoz. A teljes stáb tizennégy személyből áll, a turnét Földes István, a közhasznú alapítvány elnöke is végigkíséri.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felleltároztuk és megjelöltük
A kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző október 27–29. között befejezte a Kovászna Megye Tanácsa által finanszírozott, közel négy éve elkezdett emlékfás projektjét. A Nemzeti örökségünk – háromszéki emlékfák nyomában című pályázat során 76 településen sikerült felleltározni és megjelölni emlékfáinkat a következő megosztásban: a millennium emlékére 53, Erzsébet magyar királyné emlékére 33, és Háromszék nagy szülöttjeinek tiszteletére 58 emléktábla került a kulturális és történelmi értékű emlékfáinkra.
Társpartnerként a GPS-feltérképezést a Zöld Nap Egyesület végezte. Hálásan köszönjük támogatóinknak (Kézdivásárhelyi Rotary Klub, Pro Schola Kulturális Egyesület) és partnereinknek (Kelengye Egyesület, Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete, a 34. sz. Gábor Áron Cserkészcsapat), hogy hozzájárulásukkal biztosították pályázati tervünk megvalósítását. Köszönjük mindazon intézményeknek (iskolák, egyházak, polgármesteri hivatalok), fizikai személyeknek, akik segítséget nyújtottak, megtiszteltek jelenlétükkel, valamint vendégül láttak bennünket az ezen alkalommal tartott verses-zenés emlékünnepségeken.
Kis Emese programfelelős
Közlemény
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Megújuló épített örökségünk
A kétszáz éve született Rómer Flórisra (1815–1889), a magyar régészet atyjára emlékezett Csáki Árpád sepsiszentgyörgyi történész annak az előadásnak a felvezetőjében, melyen S. Sebestyén József építész, műemlékvédő szakember Megújuló épített örökségünk a Kárpát-medencében címmel tartott kedden a Székely Nemzeti Múzeumban. A műemlékvédelem feladatairól szólva az előadó Rómertől idézett: „Minden erőnket arra kell fordítanunk, miszerint szép hazánk minden egyes vidékét kedvvel és szorgalommal átkutassuk, s így a legjelesebb műveket kiválasztva, megismertetve a jövő kornak, ha egyébként megóvni, fenntartani nem tudjuk, legalább rajzban és leírásban átadhassuk.” Máig érvényes gondolat.
Sebestyén József vallja, az épített és tárgyi örökség emlékeit nem pusztán anyagi mivoltukban kell megőrizni, hanem együtt azzal a tudással, tálentummal, amely létrehozta. Egészséges nemzetekben, közösségekben e felismerés élteti a kulturális javak oltalmazásának igényét, s annak tudata, hogy az elődök által teremtett értékeknek nem kizárólagos birtokosai, hanem örökösei, meghatározott időre szóló használói s továbbörökítői. A védelem, a fenntartás ugyanis nem öncél. Az előadó ismertette a Magyarország és a határain túlra szakadt részek közötti műemlékvédelmi kapcsolatok negyedszázados múltját, kezdve azzal, hogy 1990 februárjában magyarországi szakemberek az Országos Műemlékvédelmi Hivatal vezetésével Háromszékre látogattak, és helybeliekkel folytattak szakmai párbeszédet. A közel kétórás előadásban a teljes Kárpát-medencét felölelő együttműködésről volt szó. Beszámolónkban Erdélyre, főleg Háromszékre összpontosítunk. 1997-ben indította az első Orbán-kormány azt a programot, mely a határon túli műemlékek védelmét tűzte ki céljául. Sajnálatos módon ezt szűk tíz év múltán megszüntették. Az eltelt időszakban elért megvalósítások sorából kiemelkedő a gelencei Szent Imre műemlék templom teljes helyreállítása, a sepsikilyéni unitárius templom helyreállítása, melynél néhai Máté László építésznek köszönhetően a déli bejáratot rekonstruálták. Háromszéken túllépve értékes a mikházi ferences templom helyreállítása, ám a legfőbb munkálat a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház restaurálása, hisz ez az a templom, amely nagymértékben megőrizte középkori állapotát. Elsősorban egyházi épületeket mentettek, mivel adott volt a szerződő fél. Ezen túlmenően a világi építészeti emlékek közül sikerült az altorjai Apor-kastély részleges, a marosillyei Vörös-bástya, Bethlen Gábor szülőháza teljes helyreállítása. Sebestyén József a két éve megjelent Közös tér – Közös örökség című könyvében összegezte az említett program alatt elvégzett felméréseket, műemlékvédelmi tevékenységeket. Az anyagból vándorkiállítás is született, melyet bemutattak Sepsiszentgyörgyön, de eljutott Brüsszelbe, Kanadába, az Egyesült Államokba is.
A magyar kormány által nyújtott támogatások célja segíteni a megelőző örökségvédelmet, mely során felkutatják, összeírják és nyilvántartásba veszik azokat az épületeket, amelyek értéküknél fogva vagy állapotuk miatt sürgős beavatkozást igényeltek, de készültek állagmegóvási és helyreállítási tervek is. Ezenkívül a dokumentáló munkák nyomán feltárt ismeretanyag az operatív műemlékvédelmi tevékenység eredményeivel együtt történő közzététele volt a cél.
A Országgyűlés nemrég határozatot hozott arról, hogy 2016-tól évi 200 millió forintot fordít a határon túli épített kulturális örökség megőrzésére. A program – melynek célja megmenteni azokat a magyar kultúrához tartozó és az identitás megőrzése szempontjából fontos épületeket, szakrális és nem szakrális tereket – a Rómer Flóris Terv nevet viseli.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Struktúraváltás szükséges
Háromszék gazdasága versenyképtelen
A gazdaság struktúrája, a magas hozzáadott értéket termelő ipar hiánya miatt alacsony a háromszéki gazdasági teljesítmény. Erdélyben Kovászna és Hargita megye kullog a rangsor végén.
A Ziarul Financiar erdélyi és bánsági megyékre vonatkozó elemzése szerint a térségben Temes, Kolozs és Brassó gazdasága teljesít az országos átlag fölött. Erdélyben 7120 euró az egy főre eső GDP, míg az országos átlag 7500 euró. Temes megyében az egy főre eső GDP 9700 euró, 30 százalékkal több, mint az országos átlag, és munkanélküliségi mutatója is csupán 1,6 százalékos. Kolozs megyében az állástalanok aránya 2,8 százalék, az egy főre eső GDP 9460 euró, a nettó bér pedig 116 lejjel nagyobb az 1661 lejes országos átlagnál. Brassó megyében az egy főre eső GDP 9313 euró, a nettó fizetés viszont alacsonyabb az országos átlagnál, 1566 lej.
Erdélyben a két székely megyének vannak a leggyengébb mutatói. Hargita az utolsó 4907 eurós GDP-vel és 1140 lejes átlagbérével. Háromszék valamivel jobban teljesít, a GDP 5305 euró, az átlagbér 1240 lej. Beszédes adat, hogy a húsz legnagyobb háromszéki cég tavalyi összesített forgalma 1788 millió lejt tett ki, alig több, mint a brassói lista harmadik helyén álló Schaeffler Románia Kft. 1738 millió lejes eredménye.
Édler András, a kereskedelmi kamara elnöke úgy véli, Háromszék teljesítménye összefügg a gazdaság struktúrájával, amely nem termel magas hozzáadott értéket. „Ennek tudatában vagyunk, éppen ezért próbálunk annak érdekében tenni, hogy megváltozzon a gazdaság struktúrája”, mondta lapunknak. Meglátása szerint az autópálya és repülőtér közelsége segítene befektetők megtelepedésén, de nem minden ezen múlik, hiszen a szomszédos Brassó megyében sincs ilyen infrastruktúra, de a gazdasági berendezkedése miatt kiemelkedően teljesít.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Háromszéki diákot jutalmaznak
A tehetséggondozás, a kiemelkedő képességű székelyföldi diákok továbbtanulásának segítése céljából létrehozott Székelyföld jövőjéért ösztöndíj első kitüntetettje a kézdivásárhelyi Bartha-Veres Anna, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium végzős diákja. A Bethlen Gábor Alapítványnál kezelt ösztöndíjalapot a lécfalvi származású, Budapesten élő dr. Keresztes György Pál nyugalmazott ügyvéd, dr. Keresztes Ede (1879–1967) jogásznak, a budapesti pasaréti református gyülekezet alapítójának, templomépítő főgondnokának a fia létesítette. A díjat másik három kitüntetéssel együtt november 14-én a Pesti Vigadóban adják át.
A Bethlen Gábor Alapítvány erdélyi díjazottjai: Böjte Csaba ferences szerzetes (Bethlen Gábor-díj), a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum (Márton Áron-emlékérem), Török Viola rendező (Tamási Áron-díj) és Bartha-Veres Anna (Székelyföld jövőjéért Ösztöndíj). Bartha-Veres Annát sokoldalú tudása, tevékenysége miatt javasolta az ösztöndíjra Pető Mária fizika szakos tanár, a háromszéki tehetséggondozó központ irányítója, akit a Bethlen Gábor Alapítvány kért fel a nevesítésre.
A pedagógus azt mondta lapunknak, tanítványa a zenétől a fizikáig, a matematikától az irodalomig minden tárgy iránt érdeklődik, de a biológia és a fotózás sem áll tőle távol, mindenben kitűnő eredményei vannak, alkotó típus, keresi az újat. Természettudományi osztályban tanul, osztályfőnöke Pénzes Ágnes, aki kiemelte kreativitását, díjait, és hangsúlyozta: nem az a diák, aki várja a kész dolgokat, pályázatokon vesz részt, versenyző alkat.
Tavaly az Erdélyi Magyar Írók Ligája által meghirdetett Méhes György tehetségkutató pályázaton próza kategóriában második díjat nyert, nemrég nemzetközi fizika pályázaton mutatta be a semmi, mint fizikai fogalom videós pályamunkáját – csupán egy-egy példa humán és reál vonatkozásban, mindkét területen Bartha-Veres Anna otthonosan mozog, és lapunknak azt mondta, nem könnyű döntenie, hogy érettségi után milyen irányban folytassa tanulmányait, hisz a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskola zene tagozatáról hegedűvel, zongorával érkezett Sepsiszentgyörgyre, jelenleg a Székely Mikó Kollégium Kavalkád című újságjának a főszerkesztője, és minden, ami a kettő között van, közel áll a szívéhez.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megismertetni a Székely Mezőséget
A Maros Mezőségi Művésztelep képzőművészeti alkotásaiból nyílt kiállítás tegnap a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban. Házigazdaként Lázár-Prezsmer Endre művelődésszervező köszöntötte az egybegyűlteket, elmondva, hogy Simó Enikő közvetítésével érkezett Háromszékre a tárlat.
Czirjék Lajos mezőmadarasi származású, Marosvásárhelyen élő festőművész, a 2009-ben alakult művésztelep vezetője közölte, tulajdonképpen öt önálló, a Székely Mezőség szomszédos falvaiban már működő alkotótábor összefogásáról van szó. A mezőpaniti, mezőmadarasi, mezőbándi, mezőbergenyei művésztáborokat és a csittszentiványi gyerek és ifjúsági kézművestábort fogták össze. Közös vonásuk, hogy mindenütt a református egyház támogatásával zajlanak. Jelen tárlat az utóbbi évek terméséből való válogatás. Céljuk a helyi értékek és a környék bemutatása a képzőművészet eszközeivel. A tárlatot Vetró B. Sebestyén András brassói képzőművész méltatta.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kriza János-verseny
Díjeső a háromszéki diákoknak
Kitűnően szerepeltek a háromszéki diákok az élő népköltészet, a magyar nyelv ünnepeként számon tartott Kriza János Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Verseny országos szakaszán. Négy első, három–három második és harmadik díjat, hét dicséretet és két különdíjat kaptak.
A hétvégi színvonalas rendezvényen Erdély, Partium és Bánság 14 megyéjéből, valamint Moldvából és Bukarestből 179 diák vett részt. Mindannyian „fellegajtó nyitogatók”, akik keresik az igazságot, ebben a „hazugsághalmaz” világban, fogalmazott Zsigmond Emese, a Napsugár gyereklap főszerkesztője a sepsiszentgyörgyi díjkiosztó gálán.
A zsűrinek nehéz dolga volt, az ország legjobb mese- és balladamondóit, valamint balladaéneklőit kellett rangsorolja.
Némethi Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Kádár Gyula: Székelyföld ostroma
Kádár Gyula illyefalvi-sepsiszentgyörgyi történész Székelyföld ostroma című legújabb könyve a szerző hirtelen elhunyta utáni napokban került ki a nyomdából. Része annak a sorozatnak, amelyet 2010-ben indított a történész, publicista, ez a Székelyföld határán című kötettel kezdődött, majd folytatódott a Székely hazát akarunk (2011), Múltunk kötelez (2012), Sepsiszentgyörgy korai története és népessége – Székely vértanúk (2013), Prés alatt a magyarság – Nemzeti elnyomás Romániában (2013) című kötetekkel, tavaly a Gábor Áron-évben a Gábor Áron életútja című könyve jelent meg.
Jelen kötet első részét tematikájában a Prés alatt a magyarság folytatásának tekinthetjük. A történelmi-publicisztikai írásokban olyan időszak elevenedik meg, amelyben a nacionalista cinizmus és a nemzeti kizárólagosság nem ismer határt. A nemzeti türelmetlenség a már megszerzett minimális nemzetiségi jogokkal való élést is korlátozza. A szerző felleltározza a „törvényes törvénytelenségek” sorát. Törvényes, mert a hatalmi intézmények a nemzetiségi jogok korlátozásakor a román állam törvényeire hivatkoznak, és emellett – akárcsak a kommunista diktatúra idején – különböző kreált ürügyekkel büntetnek. Így például a székely zászlót reklámzászlónak minősítik. A középületeken egy-egy magyar szó is pereskedések, fenyegetések sorát vonhatja maga után. Például Gidófalván a polgármesteri hivatal 1904-ben épült székhelyén a Községháza felirat többévi per tárgyaként szolgált, és súlyos pénzbüntetések fenyegetéseként letakarva várja a demokratikus törvényalkotás megvalósulását. A dr. Benedek Géza világhírű magyar orvosról elnevezett kórház nevét is megváltoztatnák, mindegy, hogy kiről, csak román legyen. A háromszéki református székelyektől egyszerűen elveszik a Református Székely Mikó Kollégiumot... A szerző a nyílt diszkrimináció alkalmazásáról is ír. Hatalmas pénzbírsággal fenyegetik a magyarokat, ha tiltakozni, tüntetni akarnak az autonómiáért. Erre példa a 2015. március 10-re Marosvásárhelyre meghirdetett autonómiatüntetés megtiltása. Teszik ezt akkor, amikor a szélsőséges Új Jobboldal hívei magyarellenes jelszavakat harsogva masíroznak a székely városokban, és évek óta erős rendőri védelem mellett büntetlenül gyalázzák az őshonos székelységet, fasiszta ideológiára jellemző szlogeneket kiabálnak. A magyarok hiába fordulnak jogorvoslatért az ügyészséghez, mert ott úgy döntenek, hogy a kelta keresztes zöldingesek felvonulásai nem törvénysértőek. Ez is mutatja – állítja a szerző –, hogy az államhatalom intézményei egyetértenek a magyarok megfélemlítésével, megalázásával. A könyvből világossá válik, hogy Romániában a magyarellenesség nem partizánakció, nem szélsőséges hőbörgők, nem a román sajtó nacionalista vonulatának szereplése, hanem egy jól megtervezett nacionalista hatalmi „vasgyámságáról”, nemzetiségi elnyomásról van szó. Az úgynevezett igazságszolgáltatás diszkriminatív döntéseit, a prefektusok ténykedéseit minden bizonnyal felülről irányítják – írja a szerző. Az államvezetés legmagasabb szintjén pedig akadnak olyan miniszterek, akik tevőlegesen, magyarellenes kijelentésekkel is bátorítják a szélsőségeseket. Figyelemre méltó a Román Hírszerző Szolgálat 2014. évi jelentése, amelyben felhívják a figyelmet arra, hogy az országban „etnikai alapú” veszélyforrás alakult ki. A megerősödő autonomista mozgalom oka szerintük Bukarest magyarellenes politikája.
Kádár Gyula rávilágít, hogy a történelmi és nemzetiségi jogra alapozott autonómiaharc jogos. Éberen kell figyelni az államhatalom intézményeire és a szélsőségesek mesterkedéseire, mert a diktatúrában jól ismert húzd meg-ereszd meg taktikát alkalmazva ügyködnek, csak a kedvező pillanatra várnak. Nagy tervükről, Székelyföld egy román többségű régióba való betagolásáról nem mondtak le. A szerző rámutat arra is, hogy a partiumi magyarságot is megilleti a kollektív jog, a szórványban élő magyarságot a kulturális autonómia.
A kötet második része olvasmányosan megírt szakdolgozat: Andrei Şaguna püspök életét és tevékenységét mutatja be. Kádár objektíven felsorolja a püspök érdemeit is, de tudja, hogy Şaguna politikai kalandor, karrierista. Láthatjuk, hogy egy tehetséges fiatalember hogyan válik gátlástalan politikussá, ha karrierjét építeni akarja. Megismerhetjük a főpap 1848–1849-es szerepét, mellyel máig ható kárt okozott. 1849 januárjában a püspök egy küldöttség élén Bukarestbe ment, hogy a megszálló cári hadsereget behívja a magyar szabadságharc leverésére. Érvként az erdélyi magyarokat a románok tömeges lemészárlásával rágalmazta meg. Ebben gyökerezik ma is a Kolozsváron felállított uszító, gyűlöletkeltést tápláló tábla, melyet a szélsőséges Gheorghe Funar polgármestersége idején állítottak.
Az ellentmondásos személyiségű Şaguna életrajzát azért kell ismerni – írja a szerző –, mert a főpapban Erdély egyik legnagyobb személyiségét tisztelő román politikusok hatására utcákat, tereket neveznek el róla, szobrokat állítanak. Kádár Gyula ismerteti azoknak a demokratikusan gondolkodó román értelmiségieknek a véleményét, akik az erdélyi románok és magyarok békés együttélésének hívei.
Kádár Gyula könyve nemcsak a magyarság jogaiért folyó küzdelem tükre, hanem olyan ismeretek közvetítője, melyekre e küzdelemhez szükség van.
Kádár Gyula Székelyföld ostroma című könyvét a Székely Akadémia rendezvénysorozat részeként szerdán 18 órától mutatjuk be Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. A könyv – mint a sorozat többi kötete is – megvásárolható lesz a helyszínen, kapható a Háromszék lapterjesztő standjain, a sepsiszentgyörgyi Diákboltban, valamint a Tortoma Könyvesházban.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kisebbségi jogok betartását fogják kérni Csíkszeredában
Alkotmánymódosításra buzdító, illetve a Gyulafehérvári Nyilatkozatban megígért kisebbségi jogok hiányára rávilágító, figyelemfelkeltő megmozdulást szervez a Magyar Polgári Párt (MPP). Az eseményt november 28-án a csíkszeredai Szabadság téren tartják.
A politikai alakulat a tavalyi sepsiszentgyörgyi megmozdulás után idén Csíkszeredába hívja az erdélyi magyarságot, hogy közösen hívják fel a figyelmet az 1918-as gyulafehérvári ígéretekre – közölte a párt csütörtöki sajtótájékoztatóján Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke. „Nem várhatják, hogy lojális polgárai legyünk az országnak, amíg nem érezzük magunkat egyenrangúnak” – nyilatkozta. Mint hangsúlyozta, az Európai Unióban számos tagállam kisebbségei alkotmány által elfogadott autonóm közösségekben élnek, ezért az erdélyi magyarság sem kér többet, csak azt, ami az EU-ban természetes.
A november végi esemény kapcsán a szervezők már egyeztettek a történelmi egyházak vezetőivel, más politikai szervezetekkel és a csíkszéki Székely Nemzeti Tanáccsal is. A párt elnöke szerint mindenki partnerként viszonyul a rendezvényhez, egy ideje már elkészültek a szórólapok és plakátok, illetve gőzerővel folyik az erdélyi magyarság mozgósítása. „A megmozduláson nem lesznek politikai beszédek. December elsejét felidéző kulturális műsor lesz, illetve felelevenítjük a december 1-én elhangzott nyilatkozatot” – számolt be Bíró. Hozzátette, a tiltakozás során új petíciónak szeretnének helyet adni, hiszen a tavalyi kérvény sikertelensége után Romániában kormányváltás történt, és fontosnak tartja megszólítani az új kormányt.
Ahogy az a megmozdulásra felhívó plakáton és szórólapon áll, a november 28-i demonstráció célja, hogy a tömeg együtt kérje: Székelyföld régió elismerését, referendum kiírását Székelyföld autonómiájáról, új alkotmányt Romániának, a magyar nyelv hivatalossá tételét Székelyföldön és a székely zászlónak az elismerését.
A mozgósításáról Salamon Zoltán, a Magyar Polgári Párt Hargita megyei elnöke számolt be. „A területi szervezeteinknél bejelentkezés alapján történik a feliratkozás a buszokra. Hargita megyéből és más erdélyi megyékből is várunk embereket, viszont a masszívabb mozgósítás székelyföldön történik. Az autóbuszok a csíkszeredai Erős Zsolt Sportaréna parkolójába érkeznek, az esemény befejeztével pedig onnan indulnak vissza” – ismertette a részleteket Salamon.
Buszokat indítanak Kovászna megyéből
Háromszékről ingyenes buszokat indít a Magyar Polgári Párt a csíkszeredai rendezvényre, négy városból Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről, Kovásznáról és Barótról is indulnak különjáratok. Kulcsár Terza József az MPP Kovászna megyei elnöke elmondta, az előzetes bejelentkezések alapján döntik el, hogy honnan hány buszt indítanak, további tájékoztatást a feliratkozásról a 0267- 318 180-as telefonszámon nyújtanak. Kulcsár Terza emlékeztetett, hogy az első hasonló megmozdulást tavaly tartották Sepsiszentgyörgyön, a Victor Ponta akkori miniszterelnöknek címzett petíciót nyújtottak be a prefektúrán, kérve, hogy tartsák be az 1918 december 1-ei, gyulafehérvári kiáltványban foglaltak, ám erre azóta sem kaptak választ. A háromszéki politikus megfogalmazta, ezt a rendezvényt ezentúl minden évben megtartják, fontos, hogy minél többen vegyenek részt, hogy Bukarestig is jusson el hangjuk. Párbeszédet szeretnének a kormánnyal az autonómiáról, azonban ebben eddig még egyik kormány sem volt partner. A Kovászna megyei MPP tárgyalt a helyi RMDSZ, SZNT, a civil szervezetek, egyházak képviselőivel, akik megígérték, hogy segítenek a mozgósításban. Az RMDSZ a tavalyi megmozdulást nem tartotta időszerűnek, ám idén már pozitívan válaszolt a megkeresésre, mondta el Kulcsár Terza.
Bíró Blanka, Molnár Rajmond
Székelyhon.ro

Dali Sándor emlékére
Sok mindent tudnék papírra vetni az emberről, ki több mint huszonhét esztendőn át nevelt, tanított, taníttatott, pallérozta elmémet és utat mutatott az életben. Fénysebességgel telt el az elmúlt öt esztendő, talán hiánya gyorsította fel az idő múlását, de lehetséges, hogy csak gyorsul a világ – viszont jómagam, családom és mindazon emberek, kiknek életében némi szerepet kapott, vállalt Ő, még őrizzük a kőtömbből faragott ember, Dali Sándor emlékét.
2010. november 21-én távozott el közülünk, s a mélységes űr, fájdalom mellett mást is hagyott maga után: mindazt a jót és becsületességet, amit képviselt.
Oldalakon keresztül számolhatnék be életútjáról, személyiségéről, tetteiről, ám ehelyett inkább egy rövid történetet osztanék meg, egy fiatal, lázadó tini és nagytatája kapcsolatáról. Történt mindez a kilencvenes évek derekán, mikor jómagam még csupán tizenharmadik életévemet koptattam, lázadoztam, nem volt ínyemre a társadalom mindennemű elvárása, így tettekkel is alá szerettem volna támasztani „törvényen kívüli” létemet. A megkezdődött nyári szünet első hétvégéjén egy tágabb baráti társasággal mulattuk az időt. Fittyet hányva a szabályokra egymással versenyeztünk: ki tud nagyobb butaságot művelni. Kis idő múltán a „lónál” találtuk magunkat, átmentünk a felső gangon, az ottani parkolóban pihenő autók közé. Folytattuk a mulatságot, majd kipattant fejemből az est nyerő ötlete: felmászom egy autó tetejére, és eljárom kedvenc táncom. Csodás pillanat volt, akkor így éreztem, nem törődve az okozott károkkal. Két nap után ebédelni mentem nagyszüleimhez, kik éppen az ominózus parkoló szomszédságában laktak. Felérve köszöntem, aztán meghallottam nagyapám nyugodt, de határozott hangját. Éreztem, hogy valami baj van. Kint ücsörgött az erkélyen, és kérte szépen, hogy csatlakozzak. Megtettem, hisz sokszor tanácskoztunk, beszélgettünk kint a padon. Mikor leültem mellé, az első kérdése az volt, ismerem-e azt a zöld autót a parkolóból – s rámutatott a hétvégi táncparkettemre. Persze, egyből tagadtam, mire Ő elmondta a sánta kutyás közmondást. Tudtam, bukta van! Vártam egy nagyon csúnya letolást vagy nyaklevest, hisz a produkcióm után a haverok elmondták, hogy őket megnyúznák, ha otthon rájönnének erre. Az „öreg” Dali azonban még a hangját sem emelte fel, teljes nyugalommal elmagyarázta, beláttatta velem a hibát, aztán rátért az orvoslás részleteire. Elküldött egy csokor virágért meg egy üveg borért, amit a szintén nyugdíjas autótulajdonosoknak kellett elvinnem. Természetesen egyedül. Bocsánatot kértem tőlük, addigi életem során még sosem szégyelltem magam annyira. Ők, természetesen, megbocsátottak. Azt gondoltam, hű ezt könnyen megúsztam, ám ekkor nagytatám is belépett az ajtón, s közölte a szomszédokkal, hogy a fiatalember vállalja a javítás költségeit. Erre nem számítottam, kilépve az ajtón kérdőre is voltam Bajusz Tatát – így szólítottam kiskoromban –, hogy ezt mégis miként gondolta. Ugyanazon a nyugodt, határozott hangon felvilágosított: dolgozni fogsz a nyáron, a megkeresett pénzből megtéríted a károkat. Gondolom, nem kell ecsetelnem, milyen rosszul esett a dolog, de nem volt más választásom. Két hét munka után ébredtem rá, hányszor hallottam nagyapámtól korábban, hogy tetteink nem maradnak büntetlenül, de legalább megtanított tiszteletben tartani mások értékeit, és ezzel egy időben saját értékrendem alapköveit is lerakni.
Számos hasonló történetet mesélhetnék, sőt, biztos vagyok benne, többen is számos anekdotát tudnának mesélni szeretett Dali Sándorunkról. Sajnos, ezeket már csak nélküle tudjuk elmesélni, nincs már köztünk, hogy hozzábiggyesszen még egy tanulságot, még egy tanácsot, még egy bölcsességet. Nem volt városunk szülötte, viszont örökbe fogadták egymást Sepsiszentgyörggyel, megtettek mindent, amit lehetett, hogy szebbek legyenek napjaink, írott magyar sajtót teremtettek, színvonalas színházat szolgáltattak a város lakóinak, és tanították a tisztelettudó viselkedést. A városért végzett munkája elismeréseként Pro Urbe-díjjal jutalmazták. Ezt is, mint minden más elismerést, szerényen fogadta, mondván, hogy Sepsiszentgyörgy többet nyújtott neki, mint egy díj, hisz otthonra talált itt. Szováta volt a szülőhelye, majd Kolozsvár, Marosvásárhely és Bukarest érintésével került Háromszékre, ám sosem feledkezett meg településéről, mely felnevelte, utat mutatott neki. Minden egyes szovátai sorsát magán viselte, az ott élőkét, és azokét is, kik Háromszék csodás tájaira tévedtek. Munkatársait védelmezte az elnyomás idején, ott segített, ahol tudott, és olykor ott is, ahol nem volt rá esély, mindig fontosabbak voltak számára a családtagjai, barátai, ismerősei, mint saját érdekei.
Ő nemcsak az én nagytatám volt, hanem mindenki Dali Sándorja! Egy magasztos, ám mára már sajnos kihalt nyelven emlékezek róla: Memoria eius fiat in aeternum benedicta! Emléke legyen örökkön áldott!
Dali Csongor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyarul a közigazgatásban (Néppárti javaslat)
Kovászna és Hargita megye közös közszolgálatot hozhatna létre, amely elláthatná a közigazgatási dokumentumok szakszerű fordítását, segíthetne a tanácsülések anyanyelven történő lebonyolításában – ezt javasolja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). A szomszéd megyében múlt héten, Háromszéken tegnap iktatták az erre vonatkozó határozattervezetet.
A jogi keret megvan ugyan, de a gyakorlatban még mindig akadozik az anyanyelv használata a közigazgatásban, erre világít rá az a tanulmány, amelyet a Politea Tudományos Társaság végzett. A szakemberek azt mérték fel, mennyire érvényesül a magyar nyelv használata Kovászna és Hargita megyében, és arra a következtetésre jutottak, hogy vagy csak a szóbeliségre korlátozódik, vagy egyáltalán nem működik. Ennek anyagi akadályai is vannak, de hiányoznak a képzett fordítók, és sokszor a kényelem diktálja, hogy csak románul adják ki a tanácsi határozatokat, az állam nyelvén tartsák a tanácsüléseket. Az EMNP a Politea tanulmánya alapján fogalmazta meg javaslatát, mely szerint a két megye akár egyesület, akár társulás formájában létrehozhatna egy közszolgálatot, ahol egy irodavezető, hét fordító, két informatikus és egy közigazgatási jogban jártas jogász dolgozhatna, ők biztosítanák a két megyei tanács, két megyei jogú város, 12 város és 96 község számára a fordításokat. Az iroda fenntartását közösen és arányosan vállalhatnák az önkormányzatok, így nem lenne akkora tétel, hogy ne bírják meg, és bár az írott anyagokban biztosított lenne a magyar nyelv használata. Az EMNP meglátása szerint elképzelésük megvalósítása csak a politikai akarattól függ, minden párt megkapta a Politea tanulmányát, így az önkormányzatok többségét uraló RMDSZ is ismeri az abban felsorakoztatott érveket. Benedek Erika, a Kovászna Megyei Tanács néppárti képviselője úgy véli, ez a téma is illeszkedik azon nemzeti ügyek sorába, melyekben együttműködésről állapodtak meg. Azt is kifejtette, tudatában vannak, nagyon nagy munka a havi majdnem ezer határozat magyar nyelvre ültetése, éppen ezért lenne jó, ha valaki szakszerűen, pénzért elvégezhetné a feladatot. Adnunk kell anyanyelvünk használatára, nem szabad elkényelmesednünk, mert hosszú távon nagyon nagy nyelvi veszteséghez vezethet, ha most nem élünk a lehetőséggel – fogalmazott.
A beterjesztett határozat várhatóan a következő megyei tanácsülésen kerül napirendre.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elvetélt álmok nyomában
A Szentkereszty bárók háromszéki emlékezete
Szép kivitelezésű és tartalmas kötetet mutattak be a Háromszék közéletében jelentős szerepet vállaló Szentkereszty család történetéről kedd este Kézdivásárhelyen, a református parókia dísztermében tartott találkozón. Szerzőivel ma 17 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében találkozhatnak az érdeklődők, beszélgetőtársuk Szonda Szabolcs könyvtárigazgató.
A „Hagyatékul hagyod utódaidnak.” Elvetélt álmok nyomában – fejezetek a zágoni báró Szentkereszty család életéből című, gazdagon illusztrált és dokumentált, vaskos kötet négy szerzője közül Sándor Lajos Levente nem lehetett jelen a kézdivásárhelyi bemutatón. Viszont Balog László történész–irodalomtörténész, Málnási Levente magyartanár és a Szentkereszty-leszármazott Kovács Márta Mária előadásában elhangzott szövegrészletekből és összegzésekből kiderült, nemcsak egy, a történelem süllyesztőjében eltűnt családról szól a könyv, hanem az önismeretünk egy fontos szeletéről is letörölték a feledés porát, hiszen a Szentkeresztyek az erdélyi és jelesen a háromszéki közélet majd minden területén jelentős szerepet vállaltak.
Az érdeklődőket és előadókat Beder Imre lelkész köszöntötte, kifejtve, hogy a történelmet nemcsak tények sorozataként kellene értelmezni, hanem észre kellene venni a benne tetten érhető isteni akaratot is. Balog László, a csíkszeredai Sapientia Egyetem könyvtárigazgatója a szent család útra kelésének jelképével indította gondolatait, elmondva, hogy a kutatás és könyvírás magányos foglalkozásából az olvasókkal való találkozás zökkenti ki a szerzőket. Ilyenkor érezhetik, hogy célba értek, és befogadást nyertek olyan körülmények közepette is, amikor a jelen társadalmában eluralkodott az írott szó iránti érdektelenség. Hiszen nemcsak a bajba jutottak iránt lettünk közömbösek, hanem az idő, illetve totalitárius rendszerek által bedaráltakkal szemben is csökkent az érdeklődés az újabb nemzedékekben. A Szentkereszty család sorsának tragikus fordulatairól, eltűnésükről, de még a fénykorukról sem tudunk semmit vagy vajmi keveset, és talán azt is pletykák formájában.
„Úgy érezzük, jogunk van a történelmünk felemlegetése jogán időnként magyarkodni, miközben elfedjük azt a tényt, hogy a háttérben valójában történelmünk alapos ismeretének hiánya lapul, ezt viszont jobbára zászlólengetéssel és kokárdákkal leplezzük” – fejtette ki a történész annak kapcsán, hogy egy ilyen átfogó, többéves munka során nem csupán az adott téma kerül a felszínre, hanem az a hiányérzet is, hogy még számos, hasonló sorsú főnemesi család története vár feldolgozásra, miközben a lehetőségek tára nagyon szűk teret szab a kutatások folytatására, anyagiak és idő hiányában.
Málnási Levente csíkszeredai magyartanár részleteket olvasott fel a könyvből, meggyőzve hallgatóit, hogy nemcsak történelmi tényeket feltáró, hanem egyben olvasmányos kötetet vehetnek kézhez. Kovács Márta Mária a családhoz fűződő személyes vallomásait osztotta meg a közönséggel. A könyv a zágoni Veres családnál, Beder Imre tiszteletesnél, valamint a mai sepsiszentgyörgyi bemutatón is megvásárolható.
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Bevonulás Háromszékre (Dokumentumkötet fotókkal)
Nagy érdeklődés mellett mutatták be József Álmos Bevonulás Háromszékre, 1940 című, újonnan megjelent könyvét tegnap este a Székely Nemzeti Múzeumban. A szerző a kiadvány fényképeiből is vetített, azokról a pillanatokról, amikor a helybeliek virágesővel fogadják a térség településeire érkező magyar katonákat.
Köszöntve a szerzőt, a résztvevőket, Demeter László megjegyezte, örül, hogy a Tortoma Kiadó lehet a gazdája ennek a kötetnek, mert a 20. században az erdélyi magyarság legeuforikusabb pillanata, amikor a felszabadulást ünnepelhette. József Álmos településről településre követi, fényképekkel dokumentálja az 1940 szeptemberében történteket.
A második bécsi döntés (1940. augusztus 30.) előzményeit Rab Sándor történelemtanár idézte fel, majd József Álmos beszélt könyvéről. Nem történész, ezért nagy segítségére volt Babus Zoltán magyarországi hadtörténész, ugyanakkor a szóban forgó eseményekkel kapcsolatos hivatalos források nagyon hiányosak, kevés már a visszaemlékező, így hasznos volt számára a dr. Rétyi Nagy Lajos által rendelkezésére bocsátott dr. Szemere Endre-napló. Kötete mintegy háromszáz fotót tartalmaz, azok a székelyföldi, háromszéki bevonulás pillanatait idézik. 1940 szeptemberében valójában kettős bevonulás történt, előbb szeptember 12–13-án, majd 20–21-én, előbb két gépkocsizó dandár érkezett (parancsnoka dálnoki Miklós Béla, illetve Heszlényi József), őket helyőrségi csapat követte (a gyalogezredeket szotyori Nagy Gyula és Domaniczky Ödön irányította). Barót, Sepsiszentgyörgy, Kovászna (az itteni történésekről dr. Szőts Dániel mesélt a szerzőnek), Kézdivásárhely ünneplő lakossága jelent meg a fotókon, mindenütt díszkapukat építettek, a bevonulókat virágesővel, kürtőskaláccsal fogadták, de a képeken uzoni, zágoni, csernátoni, zabolai, sósmezői történések is felbukkantak. A települések „visszatértek”, a szeptember 13-án érkezett postai küldeményeket már „Sepsiszentgyörgy visszatért” alkalmi bélyegzővel is pecsételték.
Az emberek még ma is félnek előszedni ezeket a képeket – jegyezte meg József Álmos.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új könyvvel jelentkezik Demeter László
Ősi rákok nyomában járva számos ismerettel gazdagodhatunk a biológia, földrajz, geológia területéről is a Gutenberg Kiadónál megjelent kötetet lapozva. Egy természetbúvár kalandozásai a tócsák világában az alcíme Demeter László csíkszeredai biológus szerdán 17 órától a Sapientia egyetem kis aulájában bemutatandó könyvének.
„Érdekes kutatási utat jártam be az utóbbi tíz évben, gondoltam, hogy a felfedezések történetét megismertetem az érdeklődőkkel. Gyerekkoromban Csíkszereda mellett találtam egy érdekes élőlényt, amit nem sikerült beazonosítani, furcsa, látványos rákocskát. Az egyetem elvégzése után, mikor hazakerültem, újra elkezdtem intenzívebben foglalkozni a Csíki-medencével és ezek vizsgálatával is. Kicsit több tudással felvértezve sikerült azonosítani, megtalálni a nemzetközi irodalomban, külföldi kutatók segítségével, és úgy láttam, hogy ez elég izgalmas téma, főleg, mert Romániában nem foglalkozott senki ezzel a csoporttal. Úgy hívják őket, hogy levéllábú rákok vagy tócsarákok magyarul” – idézi fel a könyv megjelenésének előzményeit Demeter László.
„A kutatás elkezdése után mindjárt az első egy-két évben előkerült három új faj Romániára nézve, vagyis ezeket nem jelezték még az országból, de a tudomány számára ismertek voltak. Ezek mind látványos, érdekes fajok, és ez felbátorított, hogy folytassam a munkát. Elkezdtem módszeresen átfésülni a környéket, az élőhelyeiket, Csíkszereda környékét elsősorban, és szerre találtam meg új élőhelyeket” – magyarázza, hogyan jutott el a könyvben jelentős szerepet kapó fejezethez.
Nem akármilyen kis pocsolyára kell gondolni, amikor tócsákról ír. Az általa vizsgált élőhelyek érdekes mintázatban jelentek meg a medence különböző részein, többé-kevésbé időszakos vagy állandó természetes tavacskák. „Kezdett foglalkoztatni, hogyan alakulhattak ezek ki, milyen idősek. Végül is eljutottam egyfajta magyarázatig, ami már kicsit belenyúlik a geomorfológia, földrajz és az őstörténet, mármint a geológiai őstörténet világába, úgy értem, hogy a Csíki-medencének az utóbbi pár tízezer évébe, és kiderült, hogy az általam feltérképezett tavacskák többsége a jégkorszak végén keletkezett. Ennek a története van a könyvben.”
Demeter László a Csíki-medence után kiterjesztette vizsgálódásait a Gyergyói-medencére, majd Háromszékre, az egész Székelyföldre. Békákról is szó van a könyvben, „mert ez az egyik leglátványosabb és legkönnyebben megfigyelhető állatcsoport itt, és kapcsolódnak a tavacskákhoz is, pontosan a tavacskáknak s a rákoknak a térképezése közben gyűjtöttem adatokat róluk is” – mondja Demeter. Két fajról olvashatunk, az egyik a mocsári béka, „amelynek Románián belül itt a Székelyföldön vannak a legnagyobb populációi. Nagyon látványos, tavasszal a hímek kék színűek. A másik egy hegyvidéki faj, a gyepi béka, amely nagyon érdekes viselkedést mutat: patakokon keresztül ereszkedik le és tócsákban szaporodik, ezeknek a szokásaikról gyűjtöttem érdekes információkat, amelyek belekerültek a könyvbe”.
Izsák-Székely Judith
Székelyhon.ro

Hervadhatatlan kopjafák – Balázs Antal a minap ünnepelte 80. születésnapját
Egy szóval sem mondhatják, hogy könnyű ám Balázs Antal faragóművészről írni, amikor január elsején éppen nyolcvan éves. Írtunk róla akkor is, amikor Fejér Ákos tanár úrral, Forró László tanár úrral meg a kerékpáros, akkor, 1972-ben már híres csapattal hazaérkeztek Münchenből. Az akkori kommunista rendszer azért is engedte ki a csapatot a nyári olimpiára, mert az a népség még – addig – mindenünnét hazatért, vissza Székelyföldre. Vitték a kopjafát Törökországba, Rodostóba (ma Tekirdag) a levert Rákóczi-féle szabadságharc (1703–1711) bujdosóinak emlékére, aztán vissza, haza! A Nyikó mente, Csehétfalva röptette Balázs Antalt bele a székely világba, hogy hasznosítaná magát nemzete javára. Csehétfalváról s nevéről annyit mondhatok, hogy a falucska a sükői birtokra járt dolgozni, cselédkedtek a szó jobbik értelmében, aztán a magyar ejtéskönnyítés során a cselédből Csehétfalva leve. Antal Székelykeresztúron végezte a tanítóképzőt, tanított Gyergyóremetén, Tordátfalván, Rugonfalván meg Szentivánlaborfalván volt kultúrigazgató. Végül Mikóújfaluban kötött ki iskolaigazgatóként, tíz év után ment Sepsiszentgyörgyre, onnan már csak nyugdíjba.
– Honnan érkezett a fafaragás igézete?
– Még Keresztúron szökött belém, ott ugyanis az igazgató igazított minket a faragás felé. Az volt az elve, hogy ha húszból kettő tovább is viszi a faragást, akkor már megérte.
Nem a hármas honfoglalással hoztuk
– Most hallom, hogy az Amerikai Egyesült Államokba küldenek az ottani magyaroknak 6 darab új kopjafát a keze alól. Nocsak! Nem semmi. De Keresztúr és az USA közé mi minden fér be időben és forgácsban...
Az első kopjafát Sepsiszentgyörgyön faragtam Forró László tanár barátom és kollégám egykori édesapjának. Nemes „igézet” volt. És nem a halál, hanem a szeretet hozta. Azóta is végzem.
– Szólna esetleg a kopjafaművészet, a megképzelés elméletéről, hiszen nem mindegy, milyen figura, és hová kerül a fán!
– Más a Kós Károly motívumrendszere, más az apácai fáké, a Nyikó menti, a gyergyói, a csíki, háromszéki rend mind más. A Partiumban gyönyörű csónak alakú fejfák vannak! Őseink egyszerűen kitalálták az egyes alakzatok jelentését. Nehogy azt gondoljuk, hogy az első, a kettős, hármas honfoglalással hoztuk a kopjafát! Nem. Akkor csak a kopja fegyvert hoztuk, a nyilainkat, mert védekezni kellett. Az elesett harcos sírjára fejtől leszúrták a kopját, nyugodjék. A székelyek aztán cifrázni kezdték, így lett a kopjából veretes, nemes kopjafa. Egyezményesen megmaradt és elterjedt néhány figura, a kereszt, a buzogány alakzat. Lehetett, és ma is lehet gazdagítani a jelrendszert. Én például egy népdalt faragtam kopjafába: „... csipkés annak a levele, hej, de jószagú...” Nos, a csipkés alsószoknya motívumát faragtam bele a fába... Aztán ott van a tulipán, ott a lámpás a férfiaknak, a lángnyelv a tudósoknak. A faragónak kell tudnia elmondani, mit is jelent a fán a figura, az alakzat.
Életmű dióhéjban
– Azt is tudjuk, hogy évekig foglalkozott magyarországi székely kapuk, kopjafák és más, régi faragványok felújításával. Ez már tudomány is lehet, nem csak művészi szakma.
– Csongrád megyében, Hódmezővásárhelyen volt valamikor egy régi fa-színház. Az omlásba ment, állítottak oda egy emlékoszlopot. No, azt újítottam fel. Saját faragványom van Földesen, aztán fenn a Mecsek-hegységben, Csolyospáloson már nagyobb munkám a 13 aradi vértanú emlékműve, 13 kopjafa. A polgármester panaszkodott, hogy nincs, ahova elhelyezni nemzeti gyásznapon, ünnepnapokon a koszorúkat. Hát így keletkezett vésőim alatt a Nemzet Kopjafája. Ez volt az első ilyen. Aztán 2004. december 5-én a volt kommunista banda meg a liberálisok kormánya elutasította a határon túliak magyar állampolgárságát. Ez is a nemzet szégyene, gyásza volt. Az is marad. A többi emlékfaragvány életes, piros.
– Ezeket szinte lehetetlen felsorolni…
– Állítottam kopjafát a Dózsa-féle felkelésnek, a muhi csatának, Mohácsnak, 1849-nek, és hát a rettenetben dús Trianonnak, 1920-nak. Sepsiszentgyörgyön is ott a 13 aradi fejfája, mindenikben diónyi aradi föld. Aztán a belvárosi református templom előtt ott a Székely himnusz szerzőinek emlékműve. És hát az Avas-hegységben, Avasújfaluban, amely város ugyan, de úgy, hogy a kommunista Ceaușescu rendszerben földuzzasztották románokkal, így leve város Újfaluból. De ott van Avasújváros, mely viszont falu. Ott is vannak faragásaim.
Hagyományos lakodalmak megrendezésekor számtalan esetben fordulnak Balázs Antalhoz, vállalná el – Csíkban gazda, Udvarhelyen szószóló, Háromszéken vőfély a megnevezése annak a megbízottnak. De volt ő vőfély bérelt hajón is Pest és Visegrád között, oda és vissza, egy lakodalmas nép előtt. Nem sorolom, sok lenne egy faragótól még ez is. Kívánunk neki sok munkát, mert azok közé tartozik, akiket a munka fiatalít. Sok száz faragványa, kopjafája hervadhatatlan, Bartók Bélától Szentkatolnai Bálint Gáborig, Laborfalvi Berde Mózsáig.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó. Erdély.ma

Fogyunk
Az új esztendőt többnyire az első kis jövevények bemutatásával indítjuk, és ilyenkor, a kezdetekkor számba vesszük azt is, az elmúlt évben hányan jöttek a világra, hányan távoztak örökre. S bár első pillantásra úgy tűnhet, gyarapodunk, alaposabb szemléléskor kiderül az ellenkezője.
A gyermekek a városok kórházaiban születnek, így Barót vagy Sepsiszentgyörgy statisztikái torzzá válnak, hisz ezekhez adódik a környékbeli települések szaporulata, az elhalálozásokat azonban falvakon is jegyzik. Sajnos, már hosszú évek óta nem dicsekedhetünk azzal, hogy magasabb az újszülöttek száma, mint az elhunytaké.
Háromszék lakossága évente egy kisebb falunyival csökken, az országé egy Sepsiszentgyörgy méretű városéval, és az elmúlt egy-két esztendőben maga a fogyás üteme is növekedni látszik, megyénkben évente körülbelül száz fővel. Jelentéktelennek tűnhet, de tíz év alatt egy négyezres lélekszámú nagyközség, huszonöt év alatt egy kisváros „tűnt el” szűkebb régiónkból. Évente 60–70 ezerrel csökken Románia lakossága a negatív természetes szaporulat okán, és majd háromszor ennyivel az elvándorlás miatt. A legfrissebb adatok szerint 2014 óta ez a szám ismét növekvőben, és még a hivatalos statisztikák is elismerik: 2003 óta 2,7 millióan távoztak az országból a jobb élet reményében, a nem hivatalos becslések szerint a kivándorlók száma meghaladja a négymilliót. Már nem is lassan, de biztosan fogy Románia népessége, és az egymást követő kormányok meg sem próbálnak tenni ez ellen. Struccként dugják fejüket a homokba a mindenkori döntéshozók, és még csak hírét sem hallani a gyermekvállalást ösztönző elképzeléseknek. Minimálbérnél is kisebb a gyermeknevelési támogatás, 20 eurót sem tesz ki a gyermekpénz, de nem nyújt az állam segítséget sem az otthonteremtésben, sem a munkahelykeresésben. Csoda, ha a fiatalok más tájakon keresik a boldogulást, alapítanak családot? Ha mennek, most már nemcsak a kétkezi munkások, de egyre nagyobb számban a jól képzettek, az értelmiségiek is?  Mindeközben a társadalom elöregedése is látványossá vált, míg a múlt század hetvenes éveiben a lakosság 8,6 százaléka volt 65 évnél idősebb, mára ez az arány megkétszereződött, a 15 évesnél fiatalabbak akkor majd 26 százalékát képviselték az össznépességnek, ma alig 15 százalékát. Egyre gyakrabban hallani arról, hogy néhány év kérdése csupán, összeomlik a román nyugdíjrendszer, nem lesz, aki fedezze a mai aktív 30–40–50-esek időskori járandóságát. 
Fogy Románia, és legalább olyan arányban mi, erdélyi magyarok is, a vészharangok kongnak, de nincs, ki hallaná őket. 
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egyre kevesebb az állami támogatás (Szociális ágazat)
A karácsonykor hozott döntés alapján a család- és munkaügyi minisztérium több háromszéki civil szervezet 2016-ra vonatkozó támogatási igénylését utasította el, ezáltal lehetetlen anyagi helyzetbe sodorta az otthoni betegápolás rendszerét, kevesebb jut a fogyatékkal élők programjaira és a roma felzárkóztatást célzó tevékenységekre. A vesztesek között szerepel a Diakónia Keresztyén Alapítvány (DKA) és a Caritas helyi kirendeltsége is.
A szaktárca az 1998/34-es törvény alapján támogatja azokat a civil szervezeteket, amelyek különböző hátrányos helyzetű kategóriák gondozását végzik szervezetten, ilyen jellegű egységeket működtetnek. A támogatás nem pályázati jellegű, minden olyan szervezet jogosult a részfinanszírozásra, amely igazolni tudja, hogy említett szakterületen tevékenykedik, és a kéréshez betart minden törvényi előírást. A 2016-ra vonatkozó igénylést tavaly október 30-áig kellett benyújtani, az első szintű elbírálás és a fellebbezési időszak utáni végleges döntés december 24-én született meg. Támpa Ödön, a megyei szociális kifizetési ügynökség igazgatója lapunknak elmondta, a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat már az első szitán kiesett, a Diakónia és a Caritas beteggondozói programjára vonatkozó igénylést formai okokból elutasították, előbbi dokumentációjából hiányzott egy okirat, utóbbi esetében a berecki szolgálat székházának telekkönyvezése körüli tisztázatlanság volt az indok. A Diakónia több százezer lejes támogatástól esett el, ami az otthoni gondozószolgálat évi költségvetésének közel harmada. Tavaly 333 360 lejt kapott az alapítvány erre a célra, egy évvel korábban 420 612 lejt, s bár számítottak arra, hogy a támogatás tovább csökken, arra nem gondoltak, hogy egyáltalán nem kapnak. Ráadásul fura helyzet állt elő, mert az alapítvány a februári második fordulóban szeretné újból benyújtani igénylését a március–decemberi időszakra, de ha a szervezetnek van már egy nyertes szerződése erre az esztendőre a 34-es törvény alapján, akkor nem jelentkezhet. Tekintve, hogy a Diakónia fogyatékkal élő fiatalokat foglalkoztató nappali központja megnyert egy 73 500 lejes támogatást, említett célból vissza kell lépnie a februári lehetőség érdekében, ezért Makkai Péter programigazgató, az Írisz Ház vezetője – a DKA kuratóriumával egyeztetve – január 4-én nem írta alá a támogatási szerződést, a Diakónia mindkét ágazata februárban ismét próbálkozik. „Tudatában vagyunk, hogy ennek a lépésnek kockázatai vannak, megtörténhet, hogy egyik ágazat kérelmét sem fogadják el, vagy csekély összeget kapunk, de ez az egyetlen lehetőség, hogy az otthoni gondozószolgálat elkerülje a működését is veszélyeztető megszorításokat” – állítja Tóth Anna programigazgató. Az már biztos, hogy januárban és februárban legalább 30 százalékos hiánnyal kell számolniuk, erre ráadódik, hogy a velük együttműködő önkormányzatok csak utólag fizetik ki az elvégzett szolgáltatásokat, a kisebb helyi és megyei pályázatokból remélhető összegeket is később kapják meg. Ezért az alapítvány arra kényszerül, hogy a dolgozóitól vonjon meg juttatást, az alkalmazottak ezentúl nem kapnak ebédjegyet, és a fizetésük is csökken, ennek módozatát a szakszervezettel és a DKA kuratóriumával egyeztetik. A Diakónia Keresztyén Alapítvány jelenleg három városban és ötvenegy háromszéki faluban kilencszáz idős beteget gondoz, akik közül több mint ötszázat heti rendszerességgel látogat a huszonhét terepező szakember. Az Írisz Ház esetében már tavaly megtettek minden lehetséges megszorító intézkedést, mert akkor sem kaptak támogatást, de azt nem rejtik véka alá: az igényelt több mint hetvenezer lejre nagy szükségük lenne. Ők havi hatezer lejes, a beteggondozó havi huszonnyolcezer lejes hiánnyal kezdi az esztendőt.
Nincs más helyzetben a Caritas sem, egyházmegyei szinten is keveset kaptak, Háromszéken pedig két programjuk maradt állami támogatás nélkül. Hubbes Kinga regionális képviselő lapunknak elmondta, csak a kézdiszentléleki Szent Klára Idősotthon működtetésére kaptak támogatást, a beteggondozásra és a roma programra ellenben nem ítéltek meg semmit. Előbbi esetében százharminc ellátottra kértek 187 ezer lejt, bár több mint hatszáz beteget látogatnak, utóbbira százötezer lejre nyújtottak be igényt, amit indoklás nélkül elutasítottak. 
A Caritas helyi képviselője leszögezte: évek óta egyre kevesebb a támogatás, úgy tűnik, a hatalom a helyi önkormányzatokra kívánja átruházni ezeket az anyagi terheket, és bár többségük pozitívan áll hozzá a gyarapodó kihívásokhoz, nincs elegendő pénzük a programok támogatásához.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Háromszéken veszélybe került az otthoni betegápolás
Háromszéken veszélybe került az otthoni betegápolás. A munkaügyi minisztérium visszautasította a Diakónia Keresztény Alapítvány és a Caritas háromszéki szervezeteinek állami részfinanszírozásról szóló pályázatát, emiatt kérdésessé vált az otthoni betegápolási szolgáltatás.
A 950 háromszéki beteg ápolását végző Diakónia azért nem kapta meg az állami támogatást mert a szaktárca hiányolt egy olyan dokumentumot, amit törvény szerint nem is kellett csatolni a pályázati iratcsomóhoz.  A civil szervezet később elküldte a kért dokumentumot és megfellebbezte a pályázata visszautasításáról szóló döntést, de a munkaügyi minisztérium ezeket nem vette figyelembe. A több mint 600 beteg otthoni ápolását végző háromszéki Caritas pedig azért nem kapta meg az állami részfinanszírozást, mert nem találták rendben az egyik székházuk telekkönyvét. 
A háromszéki civil szervezetek által végzett otthoni betegápolási szolgáltatást a megyei és helyi önkormányzatok is támogatják, de azok csak később fizetik be részüket, magyarázta a sajtónak Tóth Anna A Diakónia háromszéki programigazgatója szerint állami támogatás hiányában kénytelenek csökkenteni alkalmazottaik bérét és nem tudnak ebédjegyeket sem biztosítani számukra.
A háromszéki civil szervezetek a februári második pályázati fordulóban ismét benyújtják finanszírozási igénylésüket a munkaügyi minisztériumhoz.
Kovács Zsolt
marosvasarhelyiradio.ro. Erdély.ma

Kárpátalján is segítettek
Újabb önkéntesek jelentkezését várják 
A Magyar Unitárius Egyház segélyszervezete a szükségben és bajban levők segítését tartja küldetésének, amely által az egyház ember- és közösségszolgáló hivatása teljesedik ki – véli a Gondviselés Segélyszervezet háromszéki fiókjának két vezetőségi tagja, a baróti Demeter Zoltán és a vargyasi Pájer György.
A Gondviselés Segélyszervezetet mint önálló jogi személyt 2007 novemberében jegyezték be a kolozsvári bíróságon, miután a 2005-ös udvarhelyszéki súlyos árvizet követően igény mutatkozott az unitárius egyház keretében szerveződött Nyikó-menti Árvízi Segélyező Bizottság tevékenységi körének átfogóbbá, szélesebbé tételére. A segélyszervezet működési területe javarészt Erdélyre korlátozódik, székhelyük Kolozsváron van, fiókszervezetek működnek Udvarhelyszéken, Székelykeresztúron, Budapesten és – 2014 szeptemberétől – Háromszéken is.
– A háromszéki fiók eddigi legjelentősebb tevékenységei a tavalyi húsvéti és karácsonyi adománygyűjtések voltak, melyek során erdővidéki többgyermekes családokhoz, kisnyugdíjasokhoz, fogyatékkal élőkhöz juttattunk el tartós élelmiszereket, tisztálkodószereket, édességeket tartalmazó csomagokat – számolt be a vezetőség. Az élelmiszergyűjtésen kívül drogprevenciós előadássorozat és kalákatábor szervezésében is közreműködtek, ugyanakkor részt vettek képeslapos és perselyes adománygyűjtésekben is a kárpátaljai magyarok megsegítése érdekében, illetve vargyasi önkénteseik egy karitatív bált is tető alá hoztak.
A kárpátaljai magyarok számára tavaly indított adománygyűjtésről megtudtunk, az erdélyi unitárius egyházkörökből összegyűlt, több mint 21 ezer lejt (ebből 4369 lej a Háromszéki–Felsőfehéri Unitárius Egyházkörből származott) az ungi református egyházmegye szeretetkonyhájának fenntartására, valamint helyi fiatalok magyarországi táborozására fordították. 
– A pénzből két hónapon keresztül 270 rászoruló részesült heti két alkalommal meleg ebédben, továbbá egy hétig 17 kárpátaljai fiatal táborozhatott Magyarországon, akik így, kiszakadva az ukrajnai nehéz körülmények közül, felejthetetlen élményekkel gazdagodhattak – mesélték az erdővidéki önkéntesek.
Balogh Attila, az ungi református egyházmegye esperese a Gondviselés Segélyszervezetnek címzett köszönőlevelében ezt írta: „Hálásak vagyunk, hogy a távolból is felismerték gondjainkat, terheinket, és segítő kezet nyújtottak számunkra”. A háromszéki fiókszervezet az elkövetkezőkben bővíteni szeretné tevékenységi körét, ám ehhez újabb önkéntesek csatlakozására lenne szükségük. Épp ezért várják minden olyan segítőkész fiatal és felnőtt jelentkezését, aki szívesen áldozna pár órát szabadidejéből arra, hogy szükségben lévőkön segítsen. 
Böjte Ferenc. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)