Tőkés László állásfoglalása a ProSport napilap alantas és sportszerűtlen képriportja kapcsán
Minden valamirevaló magyar vagy román emberben, illetve sportemberben megdöbbenést keltett a bukaresti ProSport című napilap azon címoldalas képriportja, melyben nemzetközi hírű, neves román élsportolónők méltatlan, sőt egyenesen alantas formában pózolnak a Bajnokok Ligájának keretében sorra kerülő Oltchim Vâlcea–Győri ETO kézilabda-mérkőzés magyar résztvevője, illetve a világhírű magyar játékos, Görbicz Anita ellen. A lefelé fordított hüvelykujj ellenséges szimbolikáját primitív indulatossággal egészíti ki egy román súlylökő és egy evezőbajnok azon felhívása, hogy: „Mindenáron, akár Anita mezének a letépése árán is győzzetek!”
Ez az újabb felháborító eset mind emberi, mind a sportszerűség szempontjából elfogadhatatlan. Még kevésbé érthető, hogy a sértő és ismételt sportszerűtlenség elkövetői – úgymond – a „szebbik” és a „gyengébbik” nemhez tartoznak. Mind általános erkölcsi szempontból, mind a „fair play” nevében, határozottan vissza kell utasítanunk a sportélet, illetve a sportszellem – korunkra jellemző – ilyenfajta eldurvulását.
Romániai állampolgárként ezúton követem meg a sértett győri csapatot, valamint játékosait román polgártársaim, illetve az inkriminált hazai sportújság minősíthetetlen magatartása miatt.
Nemrégen emlékeztünk meg a kiváló Marian Cozma veszprémi – román válogatott – kézilabdázó halálának gyászos évfordulójáról. Noha a két eset súlyossága nagyban eltér egymástól – annak idején hasonló érzéssel ítéltük el a jeles sportolót ért brutális erőszakot, a magyar és a román sportvilág pedig soha nem látott szolidaritással talált egymásra. Ennek a sporttörténeti példának a szellemében kell visszautasítanunk ezután is minden, emberhez és népeinkhez méltatlan, sportszerűtlen vagy éppenséggel erőszakos megnyilatkozást, mely a nemzetközi sportéletet vagy a magyar–román sportkapcsolatokat beárnyékolhatja.
Mindezen túlmenően, ennek a bulvár-ízű esetnek egy aktuálpolitikai vonatkozása is van. A kolozsvári magyarzászló-égetés, a székely zászlónak egy gyulafehérvári kosárlabdameccsről való diszkriminatív eltávolítása, valamint a legutóbbi holland–román labdarúgó-mérkőzésen kitűzött magyarellenes felirat azokra a szándékos etnikai provokációkra figyelmeztetnek, melyek elkövetői a magyar–román kapcsolatok tudatos megrontására törekszenek. Mi, magyarok semmiképpen ne ugorjunk be, ne legyünk „partnerek” ezekben a provokációkban!
Csak egyetértenünk lehet a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének, Borkai Zsoltnak a felhívásával, melyben minden, sportot szerető szurkolót arra kér, hogy: „a csütörtöki veszprémi visszavágón a szokásosnál is sportszerűbben biztassák a győri kézilabdás lányokat!”
Nyerjen a jobbik! Távlatilag ugyanez érvényes a szeptember elején sorra kerülő román–magyar labdarúgó rangadóra…
Brüsszel, 2013. április 9.
Tőkés László, EP-képviselő

Az RMDSZ támogatja, hogy a Gyulafehérvári nyilatkozat bekerüljön a román alkotmányba
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Déva, 2013. április 21., vasárnap (MTI) - A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatja, hogy az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as Gyulafehérvári nyilatkozatra való hivatkozás bekerüljön a készülő román alkotmányba - jelentette ki vasárnapi dévai sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Kelemen Hunor az MTI kérdésére elmondta, a történelmi dokumentumra való hivatkozás a nyilatkozat kisebbségekre vonatkozó részei miatt fontos. Amint megemlítette, a gyulafehérvári nagygyűlésen közfelkiáltással elfogadott dokumentum autonómiát és anyanyelvi ügyintézést, igazságszolgáltatást ígér az erdélyi nemzeti kisebbségeknek, ezt azonban a kor szellemében, a korabeli megfogalmazásokkal írta le.
Kelemen Hunor megjegyezte: utalásképpen is, vagy akár idézetként is szerepelhetne az alkotmányban mindaz, amit a Gyulafehérvári nyilatkozat tartalmaz. "Fontos, hogy az akkori nyilatkozat szellemisége, az akkori ígéret az alkotmányban jelenjen meg" - fogalmazott az RMDSZ elnöke.
A Gyulafehérvári nyilatkozat alkotmányba foglalását a nem magyar kisebbségek parlamenti frakciója kezdeményezte csütörtökön.
1918. december 1-jén az erdélyi, bánsági és magyarországi románok Gyulafehérváron tartott nemzetgyűlésükön - önrendelkezési jogukra hivatkozva - az általuk lakott területek és a Román Királyság egyesüléséről fogadtak el határozatot, amely a kisebbségeknek is önállóságot és szabad nyelvhasználatot ígért.
A gyulafehérvári határozat kimondta, hogy az egyesülés nyomán létrejövő új Román Állam az együtt élő népeknek teljes nemzeti szabadságot biztosít, lehetővé teszi, hogy oktatásukat, közigazgatásukat és bíráskodásukat anyanyelvükön maguk gyakorolják saját képviselőik által, és számarányuknak megfelelően az ország törvényhozásában és kormányzatában is helyet kapjanak.
Gazda Árpád MTI

Magyarellenes „alkotmányozók”
Demokrácia- és kisebbségellenesre sikeredett az az alkotmányozó fórum, amelyet a fővárosi Pro Democraţia Egyesület (APD) szervezett szerdán a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. Míg a szervezők megfeledkeztek a civil társadalom magyar képviselőit meghívni a nyilvános vitára, a nacionalista hangnemről a helyi Petru Maior Egyetem mintegy húsz tanára és diákja gondoskodott.
Az európai szemléletéről ismert Cristian Pîrvulescu, a Pro Democraţia Egyesület elnöke főszervezőként ugyan hasznosnak és termékenynek nevezte az elhangzottakat, azonban ő sem gondolhatta komolyan, hogy a Petru Maior Egyetem képviselőinek javaslatai maradéktalanul bekerülhetnek egy 21. századi európai állam alaptörvényébe. A felsőoktatási intézet tanárai és joghallgatói a román nyelvtudás kötelezővé tételétől a kettős állampolgárok választhatósági jogának megvonásáig számos olyan tételt fogalmaztak meg, amelyet viszont szeretnének látni a készülő alkotmányban.
Ioan Sabău-Pop ügyvéd, az egyetem tanára, aki a '90-es évek elején a Vatra Românească alapító tagjaként szerzett magának hírnevet, kijelentette: Románia nem Dél-Tirol és nem Katalónia, az országban nem szabad semmiféle régiósítási tervet véghezvinni, hisz az az általa szomorú emlékűnek nevezett Magyar Autónom Tartományra vagy éppenséggel a Szovjetunióra emlékeztetne. Sabău-Pop megítélése szerint ugyanakkor csak azok lehetnek államalkotók, akik mindig is itt éltek, ez pedig csakis a román nemzet. „Hogy legyenek az új alkotmány szerint államalkotó közösség az, amely tagadja Trianont, és nem ismeri el a gyulafehérvári egyesülést?" – tette fel a költői kérdést az egyetemi tanár, mintegy zárójelben említve meg, hogy 1920-ban Magyarország mintegy 200 ezer, az ország területén élő románt nemzettelenített. A szélsőséges nézetei miatt hírhedt jogász-pedagógus ugyanakkor Ciprian Dobre megyei tanácselnöknek, a konferencia házigazdájának sűrű bólogatásai közepette azt is javasolta, hogy csakis olyan személy legyen választható az alkotmány szerint, aki egyetlen állampolgársággal rendelkezik.
Börtön az 1. cikkely vitatóinak
Sabău-Pop javaslatait a felszólaló diákok közül párnak sikerült fölülmúlnia. Egy másodéves hallgató azt javasolta a konzultatív jelleggel létrehozott testületnek, hogy foglaltassa alkotmányba, hogy a román nyelvtudás minden egyes állampolgár számára kötelező. „Természetesen a nemzeti kisebbségek is használhatnák a saját anyanyelvüket, de csak magánbeszélgetések alkalmával" – kerekítette ki saját ötletét a lány. Egy fiatalember köntörfalazás nélkül kijelentette: Romániában senki ne találjon ki regionális nyelveket, mert azok nem léteznek. Ugyanakkor börtönbüntetést szorgalmazott mindazok számára, akik „egyáltalán szóba hozzák az alkotmány 1. cikkelyét". „Nem érthetünk egyet azzal, hogy egy öt százalékon aluli kisebbség diktáljon az országban, és keltse a feszültséget!" – érvelt a hozzászóló. Az egyetemisták között olyan is volt, aki a kisebbségi jogok korlátozása helyett az eutanázia bevezetését, a NATO-tagság eltörlését, a monarchia visszaállítását tartja fontosnak. Évfolyamvezetőjük, Lucian Chireac ügyvéd az alkotmánybíróság felszámolását javasolta.
152. cikkely: bezárt doboz lenyelt kulccsal
A rendezvényen a fórumról az utolsó pillanatban teljesen véletlenül értesülő Smaranda Enache emberjogi harcos volt az egyetlen, aki kiállt a regionális nyelvek, illetve a történelmi kisebbségek államalkotói státuszának elismerése mellett. Szokoly Elek, a Provincia Csoport tagja – aki szintén nem meghívó útján szerzett tudomást a fórumról, az alkotmány 1-es cikkelyének sérthetetlenségét leszögező paragrafus eltörlése mellett emelt szót. „Túlhaladott és kellemetlen ez a bizonyos 152. cikkely. Olyan, mint, amikor valaki egy dobozba szeretne zárni valamit, és lenyeli a kulcsot" – fogalmazott Szokoly.
A szervezési gondok miatt restelkedő Cristian Pîrvulescu – aki minden egyes észrevételt szorgalmasan jegyzetelt, majd írásban is kikérte a jelenlévők véleményét – azt üzente mindazoknak, akik nem tudtak az eseményről, de javaslataikkal hozzá szeretnének járulni az új alkotmány megszövegezéséhez, hogy megszerkesztett kezdeményezéseiket elküldhetik a Pro Democraţia címére. „Az már a politikai osztály vizsgája lesz, hogy milyen mértékben veszi figyelembe a civil társadalom javaslatait" – fogalmazta meg fenntartásszerű álláspontját Koreck Mária, a Divers Egyesület képviselője.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Rabló kiált tolvajt
Történelemhamisítástól félve, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva úgy döntött a román parlament, hogy a magyar történelmi egyházak levéltárait nem szolgáltatják vissza jogos tulajdonosaiknak. A kétharmad nagy erő, s ha megspékelik nemzetféltő retorikával, úgy összekapja magát a román parlament, mint vihar előtt a juhnyáj. Tavaly, amikor még napirendre került e törvénytervezet, a demokrata liberálisok támogatták az RMDSZ ama módosító javaslatát, hogy azon egyházak, melyek megfelelő feltételeket tudnak biztosítani a régi és sérülékeny irattáraknak, a kommunista elkobzás után ismét tulajdonukba vehessék azokat.
A gyulafehérvári érsekség korszerű raktárakat is építtetett, s lám, hiába. A román államérdek úgy kívánja, hogy ezek továbbra is tulajdonukban maradjanak, s okát már a tavalyi vita alkalmával a szocdemek egyik hevességéről közismert képviselője, Mircea Duşa (jelenleg hadügyminiszter) elég kendőzetlenül meg is fogalmazta: félti az egységes román nemzetállamot a magyar egyházi levéltári anyagok visszaszolgáltatásától, mert ha azok „magánszervek” kezébe kerülnek, meghamisíthatnák például az 1918-as egyesülésre vonatkozó olyan dokumentumokat, anyakönyveket, melyek Románia egységes nemzetállam voltát bizonyítják.” S ahogyan az rossz lelkiismeretű politikusokkal gyakorta megesik, azonnal rosszindulatú feltételezésekbe is bocsátkozott: „tulajdonosaik valószínű, eltüntetnék azokat.”
Az alkotmánybíróság bizonyos formai hibák miatt tavaly visszaküldte a törvénytervezetet, benne az RMDSZ ama módosító javaslatával, hogy az egyházaknak visszaszolgáltatandó iratokról készítsenek mikrofilmmásolatot, s az maradjon az Állami Levéltárak tulajdonában, az eredetieket meg adják vissza egykori tulajdonosaiknak. A demokrata liberálisok akkor még támogatták eme módosítást, s talán mert az RMDSZ ugyancsak restitúciós ügyben nem bizonyult hűséges ellenzéki partnernek, most ők is felzárkóztak a kormánykoalíció mellé, a magyarok és más kisebbségek meg kevésnek bizonyultak voksoláskor.
A hatalmas mennyiségű dokumentum az eltelt évtizedek során meglehetősen szétszóródott, sokat ismeretlen helyen tároltak vagy megsemmisítettek, s ha az új levéltári törvény értelmében ismét átcsoportosítják, megeshet, a jövőben még nehezebb lesz kutatási célokra kikérni.
Pikáns részletkérdés: a román levéltárosok egyesülete például azért tiltakozott a visszaszolgáltatás ellen, mert elveszítenék a levéltárakban őrzött iratok felét! Merthogy többnyire csak Erdélyben és Bukovinában léteznek, azt tudjuk. Mégis, mi történhetett a „kereszténynek született” ortodox nép egyházi irataival, hogy most szavukat sem hallani? Túl alacsony ez az Úr színe előtt.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Nagyenyed
Hazai pályázati lehetőségek szórványban
Fehér megye minden szegletéből, de még Kolozs megyéből is érkeztek érdeklődők a nagyenyedi Magyar Közösségi Házba arra a találkozóra, ahol az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának munkatársai hazai pályázati lehetőségeket ismertettek, és gyakorlati segítséggel is szolgáltak az érdeklődőknek.
Kerekes Hajnal, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének ügyvezető elnöke megnyitójában elmondta, hogy a könnyebb kommunikáció miatt eddig főleg a magyarországi pályázatokat célozták meg, ezért különösen hasznosnak ítélte a vendégek, Péter Annamária és Lakatos Júlia, az etnikumközi hivatal képviselőinek tájékoztatását. Ladányi Árpád gyulafehérvári pályázatíró cégének szolgáltatásait ismertette. A nagyrészt fiatal, tucatnyi érdeklődő Nagyenyedről, Gyulafehérvárról, Kolozsvárról, Csíkrákosról, Székelykocsárdról, Miriszlóról, Magyarlapádról, Vajdahunyadról, Felvincről érkezett.
Vetítettképes bemutatójában Péter Annamária beszámolt a lehetőségekről és a tapasztalatokról, a jelenlevőket aktív kérdező magatartásra biztatta. Mint mondta, 6 területi irodájuk segítségével, 19 tagszervezettel és 20 nemzeti kisebbség képviseletében tevékenykednek. Céljaik között szerepel a nyelvi, a nevelési képzési tevékenységek, a nemzeti kisebbségek történelmének megismerését célzó tervek (pl. tankönyvkiadás, inter-kulturális tevékenységek), a kisebbség-többség viszonyát szolgáló kezdeményezések, különféle kiadványok megjelentetésének, előadások, szimpóziumok szervezésének támogatása. A pályázatoknak interetnikus jellegük kell hogy legyen, és elő kell segíteniük a párbeszédet a különböző etnikumok között. Az idén 50 pályázatot támogathatnak kb. 8 ezer–150 ezer lej közötti értékben, a benyújtási határidő május 10. A legkisebb településeket is pályázásra biztatták, hiszen tapasztalatuk szerint amennyiben megszületik a pénzügyi háttér, kis közösségeket is sikerül összefogni. Elhangzott: a nagyobb összegeket természetesen az országos rendezvények kapják, de szívesen támogatják a kisebb fajsúlyú, helyi kezdeményezéseket is.
A bemutató után segítettek a jelenlevőknek a szükséges pályázati dokumentáció összeállításában. A jelenlevők sokszor konkrét ötletekkel érkeztek: Szabó Dániel magyarlapádi testnevelő tanár például szeretné felújítani dr. Demény Piroska egykori nagyszerű kezdeményezését, a szórványszínjátszást, ami évekig sikeresen folyt, de távozásával megszakadt.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)

Két oldalunk és a harmadik
Minekutána lecsillapodott bennünk, romániai magyarságban is az 1989-es fordulatot követő lelkesedésünk heve, és kezdtek bejönni az arculcsapások, sok mindenre rájöttünk.
Például arra is, hogy nem jól történünk, merthogy egyetlen (tulipános) „akolban” történünk, egységben, egységesen. Ez azért nem jó, mondtuk, mert ez az egység monolit és szürke, mi pedig többszínűek vagyunk, s az egyetlen, közös „akol” pedig igazából nem más, mint egypártrendszer. Következésképpen „egyoldalasok” vagyunk, holott – akárcsak az embereknek is – minden rendes, magára valamicskét is adó társadalomnak (mégha az kisebbségi mini „társadalom”, közösség is!) legkevesebb két oldala kell hogy legyen, úgymint: jobboldala és baloldala, hogy tudjanak válogatni a népek. És lőn! Előbb csak két oldalunk. Úgymint: a nemzeti oldalunk és a nemzetietlen oldalunk, vagyis jobb- és baloldalunk. Aztán a nemzeti oldal is – osztódással – tovább „oldalasodott”, azaz: két nemzeti oldali pártra oszlott. Mégpedig olyan nagyvonalúan és derűsen, mintha legalább öt-hat millióan volnánk, s így bőven futná a voksokból három pártra is, ráadásul az egyik oldalon kettőre is: egy nemzeti nemzetire s egy (még) nemzetibb nemzetire. (Hogy a két jobboldali pártunk közül melyik a jobbik jobboldali és melyik a balosabb jobboldali? – még nem dőlt el. Egyelőre csak annyi tudható, hogy mindkettő az igazinak, a tőrőlmetszettnek aposztrofálja magát.) Ami a „baloldalunkat”, vagyis a „nemzetietlent”, a tulipánost illeti – nos, köszöni, de szintén nincs valami fényesen: ugyan nem osztódott tovább (mondjuk, balosabb és kevésbé balos baloldalra), „csupán” a voksolóinak a száma csappangat megfele, választásról választásra.
(Csendesen dörmögő
Mindahány politikai képződményünk mindahányszor fogadkozik, hogy „megszólítja” a közönyösöket, eltünteti a politikum és a szavazók, a „tömegek” közt tátongó szakadékot. A harmadik, a „köztes” oldalunk terebélyesedése azt bizonyítja, hogy nem igazán sikerült ez a megszólítás, nem lett közvetlen, élő a kapcsolat.)
A választásokról jut eszembe: nemcsak jobb- és baloldalunk van, de létezik egy folyamatosan szaporodó, növekedő, terebélyesedő „köztes oldalunk” is, jelesül azon közönyösek, kiábrándultak, apatikusak „oldala”, akiknek untig elege van általában a politikából, saját pártjaink iszapbirkózásának fülsértő szörcsögésével is, s nem kérnek sem a jobboldalunkból, sem pedig a baloldalunkból, holott…
…holott nincs abban semmi ördögtől való, s elméletileg még tragikusnak sem mondható, hogy nemzeti kisebbségként „kétoldalasok” lettünk, vagyunk, hiszen tényleg sokfélék vagyunk. Léteznek ún. radikálisaink és mérsékeltjeink, népnemzetieink és liberálisaink meg semmilyensemjeink. Szóval, „oldalunk” lehet akárhány, mint a különböző mértani idomoknak, „testünk” viszont csak egy van: a romániai magyar nemzeti közösség! A „kétoldalúságunk” viszont – lett légyen az bármennyire is következmény, s ekként természetes – menten ördögtől és gyarló, önző, akarnok törtetőktől valóvá válik, ha kedvenc „oldalaink” az éles helyzetekben, döntő pillanatokban is képesek megfeledkezni arról a tényről, hogy egyazon „testnek”, a romániai magyarságnak a szerves „részei”, „képződményei”, s e „test” nélkül nem léteznének, nem létezhetnek soha. Miként az ember két oldala is egyazon testet szolgálja, akként a két, politikai oldalunknak is ez lenne, s csakis ez kellene, kell hogy legyen a feladata, s nem az egymásra acsarkodás, egymás lejáratása, vádolása, egymás hitelének a rontása. Egymást ellehetetlenítve, egymást taposva lényegében az egyazon közös „test”, nemzeti közösségünk erejét, életképességét gyengítik, esélyeit packázzák el. Szerintem jelenleg, sajnos, nem úgy nézünk ki, mint akik össze akarunk fogni – s ebben mindkét „oldalunk” kellőképpen ludas.
„Vannak adottságok, amikkel számolni kell; az elvégzésre váró feladatoknak vannak természetes belső és külső korlátai, az igények kielégítésének és különböző tevékenységeknek olykor fel kell osztódniuk térben és időben, egyszer a dolgok természete, máskor külső kényszerítő okok következtében, de azoktól, akik az ügynek (a romániai magyarság ügyének – M. L.) felelős vitelével bízatnak meg”, azoknak soha, semmilyen körülményben nem szabad(na) „a közösség érdekét részletkérdéssé aprózni Márton Áron szét, a helyi vagy egyéni meggondolásokat a magasabb szempont fölé” emeljék – írta Márton Áron, Erdély nagy püspöke az 1930-as években, még gyulafehérvári apostoli kormányzóként.
Úgy gondolom, a régente elhangzott „intés”, tanács ránk nézve ma is időszerű. Időszerű, mert még sokszor részletkérdésekké aprózzuk szét a közösség érdekét, gyakran kerekedik a magasabb szempont, közösségünk ügye fölé a helyi vagy egyéni meggondolás. S lassanként úgy megszoktuk-szokjuk ezt is, hogy észre sem vesszük, s ez az igazán lehangoló, egyszersmind ijesztő is. A megszokás közönyt szül, a közöny nemtörődömséget, ez pedig lemondást, feladást. Mindahány politikai képződményünk mindahányszor fogadkozik, hogy „megszólítja” a közönyösöket, eltünteti a politikum és a szavazók, a „tömegek” közt tátongó szakadékot. A harmadik, a „köztes” oldalunk terebélyesedése azt bizonyítja, hogy nem igazán sikerült ez a megszólítás, nem lett közvetlen, élő a kapcsolat. S ez nem feltétlenül és minden esetben a megszólítón múlik, hanem a megszólítottan. Pártjaink folyton úgy el vannak foglalva egymással és önmagukkal, hogy a közösség-nevelésre már nem jut figyelmükből.
Kimaradt az életünkből az egyéniség-nevelés is. Közösségünk politikai kultúrája igencsak alacsony. Ezért vagyunk kitűnő televény a közöny számára is. Pedig hát mindkét „oldalunk” elsődleges érdeke lenne a választók tudatossága is. Na de hát a történet még mindig nem a választókról szól (arra majd ott lesz a kampány időszaka), hanem… például most arról, hogy a jobboldali polgáriaknak kellene-e adott esetben beolvadni a jobboldali néppártba, vagy fordítva. Fogas kérdés. Sarkalatos. De megoldjuk ezt is. Mi már ilyen oldók vagyunk, s kimondottan önerőből.
MOLNOS LAJOS
Szabadság (Kolozsvár)

Európai szintű a székely igény
A kisebbségvédelmi rendszereket, az autonómiaformákat nem lehet lemásolni, hanem a sajátos helyzethez kell saját struktúrákat kialakítani – hangzott el a sepsiszentgyörgyi autonómia-műhelymunka zárónapján. Az ötnapos rendezvény keretében dél-tiroli, finnországi, felvidéki, törökországi és hazai résztvevők értekeztek az önrendelkezési formákról.
A rendezvényt az Európa különböző országaiból érkezett, illetve a bukaresti Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalát és a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézetet képviselő fiatal kutatók továbbképzésére szánták. A műhelymunka keretében a résztvevők regionális identitásról, az autonómiaformákról, a multikulturalitás turisztikai vonzatairól, a kisebbségi jogokról, a területi autonómia pénzügyi szempontjairól értekeztek. A képzés nyilvános kerekasztal-beszélgetéssel zárult, amelyen a műhelygyakorlat résztvevői elmondták tapasztalataikat, következtetéseiket.
Megkapja a magáét a kisebbségi állampolgár
Az Európai Unió lakosságának 10 százaléka kisebbségben él – hívta fel a figyelmet Kjell Erik Martin Herberts finnországi svéd szociológus, aki szerint a jövő nem a kétnyelvűség, hanem a többnyelvűség. „Nem kisebbségi gondokról kell beszélni, hanem a többséggel kell megértetni a kisebbségek gondjait" – mondta a szakértő. Ann-Sofi Backgren finnországi svéd anyanyelvű projetkmenedzser, az Európai Határrégiók (FIN) alelnöke a Transindex portálnak rámutatott, még a legfelvilágosultabb nyugati társadalmakban is megtörténik, hogy megkapja a magáét néha egy kisebbségi állampolgár. Mint mondta, Finnországban a széles körű kétnyelvűség ellenére sok finn ellenségesen viszonyul a svéd anyanyelvűekhez. Szilágyi István székelyudvarhelyi jogtanácsos leszögezte, a székely magyarok számára mindenképpen hasznos volt megtapasztalni, hogy a különböző kisebbségben élő közösségek hasonló gondokkal szembesülnek, vagy hasonló gondjaik voltak a múltban, és megoldották. Dél-Tirol pozitív példája, az ottani nagyfokú tolerancia mellett szóba került a rendezvényen, hogy a szardíniai vagy a szicíliai autonómiamodell gazdasági szempontból nem sikeres. „Tehát nem az európai modelleket kell lemásolni, hanem saját kisebbségvédelmi struktúrát, autonómiaformát kell kidolgozni" – mutatott rá Szilágyi István.
„Csak azt akarjuk, ami Európában természetes"
„Székelyföldön nem szeretnének egyebet, mint ami Európában természetes" – hangsúlyozta előadásában Tamás Sándor. A Kovászna Megyei Tanács elnöke a műhelymunka zárórendezvényén kifejtette, az Európai Unió 27 országából 11-ben működik valamilyen autonómiaforma: területi vagy kulturális. A politikus bemutatta a Székelyföldet, elmondta, ebben a térségben van Európa legtisztább levegője, és a Romániában palackozott ásványvíz 55 százaléka származik Székelyföldről. Képeken mutatta be, hogy egész Európában szabadon használhatják jelképeiket a kisebbségben élők, sőt Piatra Neamţ várán is lobog Moldova zászlója, majd szintén fotókkal illusztrálta a különböző országokban fellelhető kétnyelvűséget. „Ami szabad másnak, Bukarest szerint nem szabad a Székelyföldnek" – jegyezte meg. Elmondta továbbá, Finnországtól eltérően Romániában a kétnyelvűség többletköltségeit nem finanszírozza a központi kormányzat. Tamás Sándor ugyanakkor elmondta, a rendezvény nem zajlott teljesen zavartalanul, hiszen két bukaresti újságíró és állítólag az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ifjúsági szervezete, a Minta is feljelentette a szervezőket az Európai Bizottságnál. Az EB-szakértő a helyszínen vizsgálódott, és formai, valamint tartalmi szempontból is mindent rendben talált. Az EMNP a hétvégén közleményben cáfolta Tamás Sándor állítását, és felszólította a tanácselnököt, „vonja vissza hamis állítását, és kérjen bocsánatot alaptalan vádaskodásáért". A Minta vezetői ugyanakkor bejelentették, feljelentést tesznek a rendőrségen hitelrontás miatt.
Valentin Stan: nehéz út vár önökre
„Ön egy szellemközösséget képvisel, ön valójában nem létezik" – fordult Tamás Sándorhoz előadása kezdetén Valentin Stan. A Bukaresti Tudományegyetem történelem karának professzora a rá jellemző ironikus stílusban tartott előadást a műhelymunka zárórendezvényén, kifigurázva a román politikusokat, akik szerint a Székelyföld és a székelyek nem léteznek, vagy akik veszélyesnek tartják a kollektív jogokat. Vetített képes előadását a bukaresti professzor Victor Ponta miniszterelnök kijelentésével kezdte, aki azt mondta, Székelyföld nem létezik. A professzor ezzel szembeállította az 1919-ben és 1920-ban Románia miniszterelnöki tisztségét betöltő Alexandru Vaida Voevod kijelentését, miszerint a szászoknak és a székelyeknek Erdélyben helyi autonómiát kell biztosítani. Traian Băsescu államfő 2008-ban elhangzott nyilatkozatát is idézte, az államelnök akkor leszögezte, a kollektív jogok ellentmondanak az európai és nemzetközi gyakorlatnak, és veszélyes precedenst jelenthetnek. Rámutatott: Iuliu Maniu, Románia egyik legnagyobb államférfija, miniszterelnökként már 1924-ben beszélt a kollektív jogokról. „1918. december elsején a gyulafehérvári nemzetgyűlés elfogadta az autonómia és a kollektív jogok biztosítását, mert nagy és erős román államot akartak, és tudták, hogy ennek a feltétele, hogy a kisebbségek jogainak biztosítása" – mondta Valentin Stan. A bukaresti professzor az alkotmányba foglalt nemzetállam jelentésére is kitért, hangsúlyozta, az alaptörvényben közös állampolgárságot kellene jelentenie, ám az alkotmány szerzői úgy magyarázták, hogy „genetikai" köteléket feltételez az országban élő polgárok között. „Hosszú út áll még önök előtt, meg kell értetni a többséggel, hogy a különbözőség védelemre szorul, ez Romániában még nagyon nehéz" – szögezte le Valentin Stan.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Beterjesztette alkotmánymódosító javaslatait az RMDSZ
A nemzeti kisebbségek államalkotó tényezőként, illetve nyelvük regionális nyelvként való elismerését szorgalmazza a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alkotmánymódosítási javaslatai között, amelyeket a szövetség parlamenti frakciói kedden hivatalosan is beterjesztettek az alaptörvény módosítását előkészítő testületnek – derült ki a szövetség szerdai hírleveléből.
Az RMDSZ indítványai között szerepel, hogy töröljék az alkotmány első cikkelyéből Románia nemzetállamként való meghatározását.
„A Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája és a nemzeti kisebbségek védelméről szóló Keretegyezmény előírásait alkotmányos rangra szeretnénk emelni, javasoltuk a kötelező konzultációt kisebbségeket érintő kérdésekben" – idézte az RMDSZ hírlevele Máté András Leventét, az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetőjét.
Az államszervezési javaslatok közül a politikus kiemelte, hogy az RMDSZ a kétkamarás parlamenti rendszer megőrzését támogatja, amelyben viszont a kompetenciák elkülönülnének: a szenátus a régiók képviseletét látná el. A többi kisebbség parlamenti frakciójával összhangban az RMDSZ azt javasolja, hogy a román államelnököt a parlament válassza meg kétharmados többséggel. Romániában az alkotmánymódosítás tervezetét a parlamentnek kétharmados többséggel kell megszavaznia, és akkor lép hatályba, ha érvényes népszavazás is megerősíti. Az alkotmány módosításának folyamata azt követően indult be Romániában, hogy a decemberi választásokon a Szociálliberális Szövetség (USL) kétharmados parlamenti többséget szerzett. Az USL elsősorban az államfő, a parlament és a kormány hatáskörét szeretné pontosítani, és bevezetne egy új közigazgatási szintet, a régiót.
A bukaresti parlament kisebbségi frakciója kedden ismertette alkotmánymódosító javaslatait. Varujan Pambuccian frakcióvezető megerősítette: azt is kezdeményezték, hogy a román alaptörvényt egészítsék ki az 1918-as gyulafehérvári határozattal. Az erdélyi, bánsági és magyarországi románok Gyulafehérváron tartott nemzetgyűlésükön az általuk lakott területek és a Román Királyság egyesüléséről fogadtak el határozatot, amely a kisebbségeknek is önállóságot és szabad nyelvhasználatot ígért.
A gyulafehérvári határozat kimondta, hogy az egyesülés nyomán létrejövő új Román Állam az együtt élő népeknek teljes nemzeti szabadságot biztosít, lehetővé teszi, hogy oktatásukat, közigazgatásukat, és bíráskodásukat anyanyelvükön maguk gyakorolják saját képviselőik által, és számarányuknak megfelelően az ország törvényhozásában és kormányzatában is helyet kapjanak.
MTI
Erdély.ma

Ternyák Csaba érsek homíliája a pünkösdi nagybúcsún
Elhangzott Csíksomlyón, május 18-án.
Excellenciás és Főtisztelendő Érsek és Püspök atya! Tisztelt Közjogi Méltóságok! Kedves Paptestvérek! Krisztusban Kedves Testvéreim!
„Boldog vagy, mert hittél" (Lk 1,45). Ez a tengernyi nép, amely ma itt Csíksomlyón összegyűlt, mind zarándokként érkezett. Azért jöttünk, hogy Erzsébettel együtt mi is boldognak hirdessük Szűz Máriát, akit már őseink himnuszában nemes egyszerűséggel boldog asszonynak neveztek. Mindenki vállalta az utazás fáradalmait, különösen azok, akik gyalog jöttek ide. Egy hónappal ezelőtt Egerben találkoztam egy ilyen csoporttal, akik Budapestről indultak. Remélem ők is rendben megérkeztek és itt vannak közöttünk. A hit zarándokútján nemcsak hívő emberek járnak, hanem keresők is szép számmal, akik szívük rejtekén foglalkoznak az istenhit kérdésével. Ma talán őket is közelebbről megérinti a hit vágya. Sokan televízión, vagy rádión keresztül kapcsolódnak be az ünneplésbe, és lélekben most ők is velünk vannak.
A pünkösdi Lélek segítségül hívásával szeretnék ma erőt önteni hallgatóimba, hogy alázatosan kitartsanak hitükben. Egyikünk sem saját erejéből jutott el a hitre, és nem is mások térítő munkájának eredményeként. A hit Isten ingyenes ajándéka. Meggyőződésem, hogy Isten a Hit Évében sok ember lelkét el akarja érni ajándékával. Amikor XVI. Benedek pápa meghirdette a Hit Évét, akkor minden emberre gondolt. Az Apostolok Cselekedeteinek egyik mondata ihlette őt, ezért írásának ezt a címet adta: „A hit kapuja". A Szentírásban arról olvasunk, hogy Pál apostol és Barnabás, egyik apostoli útjukról visszatértek Antióchiába, összehívták a híveket és örömmel elmondták nekik, hogy Isten „a pogányok előtt is kitárta a hit kapuját" (ApCsel 14,27). Ez a kapu azóta minden ember előtt nyitva áll. Mindenki meghívást kap, hogy belépjen rajta. A hit ma sem csupán a gyakorló keresztények kiváltsága. Tegyük ezért plébániáinkat tanúságtevő és befogadó közösségekké, hogy minden kereső ember lelki otthonává váljanak!
Hálásan köszönöm Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek úrnak és Orbán Szabolcs ferences tartományfőnöknek, hogy meghívtak az idei csíksomlyói búcsúra. Örömmel indultam el én is azon az úton, amely szép Erdélyországba, a székelyek ősi Szűz Máriás kegyhelyére vezetett. Azt is örömmel látom, hogy nem csak az őseik hitéhez ragaszkodó székelyek, hanem az anyaországi és más országokban élő honfitársaim is nagy számban képviseltetik magukat. Azért jöttünk, hogy zarándokként köszöntsük Jézus Krisztus édesanyját, a Boldogságos Szűz Máriát! Hiszen ő mindannyiunk égi édesanyja. Ma Juhász Gyula szavaival megvalljuk: „Mária, hívnak csillagszemeid!" (Májusi áhitat).
Örömünket fokozza, hogy ezen az úton ma velünk tart sok protestáns testvérünk, és vannak köztünk más nyelven beszélő keresztények is. Mindannyian a Boldogságos Szűz Mária gyermekei vagyunk!
Nem először járok Székelyföldön. Az elmúlt évek során többször örömmel tapasztaltam az itt élő magyarok Istenhez, Szűzanyához, a templomhoz és papjaikhoz való hűségét. Mária segített a múltban. Ma is hozzá fordulunk, hogy álljon mellettünk pünkösdi készületünkben. Fogadjuk el most is segítségét! Mária előbb megismerte a Szentlelket, mint maguk az apostolok. Jobban ismerte Jézust, mint a tanítványok. Többet tud a hitről és a boldogságról bárki másnál. Érdemes hallgatnunk rá! Ősi nemzeti himnuszunk joggal nevezi őt boldog asszonynak és a Szentlélek mátkájának. Jelen volt az apostolok között az első Pünkösd napján. Fogadjuk meg tanácsát! Nekünk is azt mondja, amit a kánai mennyegzőn mondott a bor hiány miatt zavarba került násznagynak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!" (Jn 2,5). Mária is abban találta meg boldogságát, hogy Istenre figyelt, hitt Neki és megtette azt, amit kért tőle. „Boldog vagy, mert hittél". Erzsébet szavai arról tanúskodnak, hogy a hit és a boldogság összetartoznak. Nem azt mondja, hogy a boldogság hitet eredményez, hanem éppen fordítva. A hit következménye a boldogság. Mária azért boldog, mert hitt. Ha nem hitt volna, nem lenne boldog. Mária hitte, hogy az Isten nem akarja őt becsapni, rászedni, tőrbe csalni. Hitt az angyal szavának: úgy lesz gyermeke, hogy közben férfit nem ismer.
Miben áll Mária boldogsága? Abban, hogy hitt. Nem azért boldog, mivel kiváltságokat kapott, mivel Isten Fiának anyja lehetett, hanem azért, mert hitt. Jobban hitt Istennek, mint a saját tapasztalatának. Szent Ágoston nagyon frappánsan fogalmazza meg: „Boldogabbnak mondjuk Máriát azért, mert hitében magába fogadta Isten igéjét, mint azért, hogy testében is hordozta őt" (Serm. 186,2). Mária „igen"-je nem csupán a szép freskókon ábrázolt angyali üdvözlet kegyes, idilli jelenete. Nem csak a megtiszteltetés volt rendkívüli, hanem a vele járó rizikó is. Az isteni tervbe való beleegyezés kockázatos vállalkozás volt Mária részéről. Ő tudta azt, amire mi nem szoktunk gondolni, hogy a házasságtörés büntetése a megkövezés volt, mint ahogy keleten sok országban ma is így van ez. Nem tudhatta előre, hogy József hisz-e majd neki, nem vádolja-e meg hűtlenséggel. Nem ismerte az isteni terv részleteit. Mégis hitt az angyal szavának, hitt Istennek anélkül, hogy biztosítékot kapott volna. Egyedül a hitébe tudott kapaszkodni, és ez a hit tette őt naggyá, ez a hit tette őt boldoggá.
Ismerek embereket, akik szinte félnek a hittől. Azt feltételezik, hogy a hit az öröm és a boldogság ellen van. Azt gondolják, hogy a hit elvesz valamit az ember életéből, hogy le kell mondani valamiről, ami széppé tehetné életünket. Úgy vélik, hogy a hit ópium, amely elkábítja az embert és eltereli a figyelmet az élet fontos, nagy kérdéseiről. Holott éppen fordítva van, a hit az amely kinyit bennünket a többi ember és a közösség felé, és létünk legégetőbb kérdéseire éppen a hit nyújtja a legteljesebb és leginkább megnyugtató választ. Ma szinte csak a vallás szembesít olyan sorskérdésekkel, mint a jó és a rossz, a halál és az örök élet, a bűn és a kegyelem. Ezért aki belép a hit kapuján, az nem veszít el semmit, ami az ember életét boldoggá, széppé, szabaddá és naggyá teszi. Éppen ellenkezőleg a hitben találja meg saját koordinátáit a család, a nemzet, az emberiség, sőt az egész világmindenség vonatkozásában. A hit megszabadít az Isten nélküli ember kozmikus árvaságától. A hitben soha nem vagyunk egyedül. Testvérekre találunk, egy nagy családnak, az Egyháznak lehetünk tagjai, akikkel a közös hit megvallása kapcsol össze. Nagy élmény újra felfedezni hitünket, tudatossá tenni, elmélyíteni, megerősödni benne. Jó azt is világosan látni, hogy ajándékba kapott hitünk olyan érték, amelyre érdemes gondosan vigyázni, mert veszélyek leselkednek rá, törékeny a cserépedény, amelyben őrizzük. A Szentlélek Úristen azonban ma is vezeti Egyházát és segít megtisztítani a babonás, egyénieskedő elemektől, az új tanítók és tanítások túlértékelésétől. Mégis vannak, akik eltérnek a hiteles tanítástól és olyan prédikátorokat követnek, akiknek tanítása fülüket csiklandoztatja. Már Szent Pál apostol is óva intett ezektől a veszélyektől (vö. 2Tim 4,3). Nemcsak a hitetlenség kísértése leselkedik tehát ránk, hanem a hiszékenység is szedi áldozatait. Ne adjunk hitelt a különféle ellenőrizetlen magán kinyilatkoztatásoknak, amelyek alkalmasak arra, hogy zavart keltsenek. Ma is vannak báránybőrbe bújt ragadozó farkasok, akik kihasználják az emberek hiszékenységét és különféle figyelmeztetésekkel riogatnak. Ha Jézusra és az ő Egyházára figyelünk nincs szükségünk nagy figyelmeztetésekre. Inkább arra van szükségünk, hogy amint óráinkat is időről időre hozzáigazítjuk a pontos időhöz, úgy hitünket is igazítsuk hozzá egyházunk hitéhez. A Hit Évének legyen az a legnagyobb eredménye egyházunkban, hogy mindannyian újra felfedezzük, jobban megismerjük és elmélyítjük hitünket.
„Boldog vagy, mert hittél". Mit jelent boldognak lenni? Nem könnyű megválaszolni. Sokkal könnyebb helyzetben lennénk, ha az lenne a kérdés: hogyan lehet boldogulni. Egyébként is, úgy tűnik ma több embert érdekel a boldogulás, mint a boldogság kérdése. Sokan azt gondolják, hogy akik boldogulnak, azok boldogok, akik pedig nem boldogulnak az életben, azok boldogtalanok. Mintha a boldogság a boldogulástól függne. Mária boldogsága azonban a hitében gyökerezett. Nála a hit és a boldogság szorosan összetartoznak.
Ki tudja, lehet, hogy a boldogtalanság meg a hitetlenséggel rokon? Miben találhatjuk meg tehát a boldogságunkat? Ha életünket az örök élet távlatába helyezzük, akkor igazat adunk azoknak, akik arra tanítanak, hogy nem szabad félni. Lehet bár sokféle gondunk és bajunk, életünk leginkább szorongató kérdésére Jézus Krisztusban megkaptuk a választ. Soha nem fogom elfelejteni azt a latin amerikai püspököt, aki egyszer felkeresett hogy megossza velem egyházmegyéje számos nehéz gondját. Valóban súlyos problémák nyomták a vállát, mégis, miközben panaszait hallgattam, az volt a érzésem, hogy egy boldog, kiegyensúlyozott emberrel beszélgetek, akit a nehézségek nem döngöltek a földbe. Sőt, sugárzott belőle az öröm. Amikor megjegyeztem neki, hogy ennyi gondja között hogyan lehetséges, hogy ilyen túláradó benne az öröm, szinte ragyogó arccal így válaszolt: hát, hogy ne, hiszen ÜRES A SÍR.
Megrázó volt ennek az embernek a tanúságtétele. Ha Krisztus sírja üres, az azt jelenti, hogy egyszer a mi sírjaink is megnyílnak. Életünk legnagyobb gondjára Krisztus megadta a választ. A többi aprósággal pedig valahogy majd magunk is elboldogulunk. Szent Pál apostol arra tanít bennünket, hogy ha csak ebben az életben reménykednénk Krisztusban, szánalomra méltóbbak lennénk minden embernél (vö. 1Kor 15,19). A mi reményünk azonban a boldog örök életre szól.
Ez a húsvéti öröm az, amelyre mindannyian meghívást kaptunk. Kérjük a Csíksomlyói Segítő Szűzanyát, a Boldogasszonyt, hogy vezessen el bennünket is a hit belső örömére, amely őt eltöltötte, és átsegítette az élet nehézségein. Járjon közben értünk, hogy őseink szent hitétől soha el ne szakadjunk. Ez a fogadalmi búcsú is arról tanúskodik, hogy fontos számunkra a hitben való hűség. Ez a katolikus hithez való ragaszkodás jellemezte a székely nemzetet a múltban, ez élteti ma a kisebbségi létben, és ez a biztos jövő záloga. Bárcsak a fiatal nemzedék is megértené ezt, és nagylelkűen vállalná, hogy Isten munkatársa legyen az élet továbbadásában. Szívből imádkozom székely testvéreinkért, hogy mindig hűségesek tudjanak maradni a Csíksomlyói Szűzanyához és őseik földjéhez. Kívánom, hogy soha el ne csüggedjenek a nehézségek láttán, és mindig tudjanak bízni a gondviselő Isten jóságában.
Ma Boldog II. János Pál pápa születésnapja van. Idézzük emlékezetünkbe, amit pápasága kezdetén a lelkünkre kötött: „Ne féljetek!" Ez a bátorítás 365 helyen található a Bibliában. Jut belőle az év minden napjára! Ne féljünk tehát Krisztust beengedni az életünkbe és hagyni, hogy ő irányítsa gondolatainkat, vágyainkat és tetteinket. Ámen.
magyarkurir.hu
Erdély.ma

A gyimesbükki példa
Már jó néhány esztendeje, hogy a pünkösdi székelyföldi ünnepkör legnagyobb „felfedezettje” számomra Gyimesbükk gyönyörű emberi közössége, az a tartás, ahogyan az ezeréves határon fekvő csángó nagyközség megőrizte hitét és magyarságát. Pedig ez a község és közösség „kettős Trianont” élt át, az elsőt, amikor Erdéllyel együtt elszakadt Magyarországtól, a másodikat már a dicső kommunizmus alatt, hiszen őket Erdélytől és az egykori Csík vármegyétől is elszakították, s megkérdezésük nélkül Bákó megyéhez, Moldvához csapták.
A kiötlők bizonyosan arra számítottak, ha már nem tartozik Székelyföldhöz, a moldvai csángómagyar testvérek sorsára jut, feladja önazonosságát, nyelvet vált. Egy dologban nem tudtak dönteni a fejük felett, jelesen abban, hogy hová is tartozzék egyházjogilag e népes gyimesbükki római katolikus magyar közösség. Néhány csángó tanyával együtt (Magyarcsügés, Kostelek stb.) megmaradt Gyulafehérvár oltalma és irányítása alatt, s ezzel megőrizte anyanyelvű szertartásrendjét, megmenekedett a janicsárkodó jászvásári püspökség beolvasztó politikájától.
Gyimesbükk nem adta meg magát, magyar tannyelvű iskoláit is megtartotta, de ehhez olyan kemény és elkötelezett emberek kellettek, mint Deáky András nyugalmazott tanár és iskolaigazgató, a véle szövetkező elkötelezett pedagógusok és a nagyközség plébánosa, Salamon József, aki töretlen hittel hirdette és hirdeti Isten igéjét magyar nyelven.
A gyimesbükki pünkösdi gyülekezés mára már a nagy csíksomlyói búcsú szerves részévé, annak „függelékévé” vált, különösen azóta, hogy az anyaországból is zarándokvonatok indulnak a nagy eseményre. Utolsó állomásuk Gyimesbükk, túl Hargita megye határán, de innen még az ezerévesen, s e tündéri vidéken arra is rácsodálkozhatnak, micsoda hűséges magyarok laknak a legvégső végeken. Gyimesbükk egyébként pünkösdről pünkösdre építkezik. Először a Kontumác-dombi kápolnát építették újjá az egykori romjain, aztán az utolsó erdélyi MÁV-őrházat, majd a gyimesbükki havasokon elesett világháborús magyar honvédek emlékhelyét teremtették meg, legújabban a székely-magyar hit és hitvallás kopjafás-székelykapus „golgotáját”, de terveik között van a Rákóczi-vár romjainak újjáépítése is. Hogy együvé gyűljön a múlt, jelen és jövendő. Mert lesz Gyimesbükknek jövője is: magyar jövője.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó

Erdély.ma

Külön iskolát Kovásznán!
1990-ben azért küzdöttünk, hogy az óvodától az egyetemig önálló magyar iskolahálózatunk legyen, mert csak így építhető ki a magyarság kulturális autonómiája és szabad anyanyelvhasz- nálata. Akkor még nem egyetemi magyar tagozatért folyt a harc, hanem a Bolyai magyar egyetem visszaszerzéséért.
Ma már ott tartunk, hogy a túlnyomó többségben székelyek lakta Háromszéken is alapfontosságú a magyar iskolához való ragaszkodás. Erre jó példa a 70 százalékban székelyek által lakott Kovászna városa, a Kőrösi Csoma Sándor Középiskola helyzete. Az elmúlt hónapok magyarellenes propagandazuhanya után egyértelmű, hogy a vegyes tannyelvű iskola a konfliktusok forrása.
Mindkét közösség – jogosan – foggal-körömmel ragaszkodik hagyományaihoz, saját személyiségeit szeretné ünnepelni. Két különböző kultúra, két ellentétes gondolkodásmód feszül egymásnak. Az őshonos székelyt jogosan sértené, ha iskolája nevét megváltoztatnák, a románság pedig nem akarja elfogadni, hogy ő a „többségi nemzet fiaként, az ősi román földön” egy „székely-magyarról” elnevezett iskolába járassa gyermekét. Egyértelmű: az elmúlt hónapokban nem (csak) diákcsíny történt!
Ideiglenes jelleggel megoldható, áthidaló kompromisszum lehetne, hogy egy épületben ugyan, de két külön iskola működjék úgy, hogy mindenki külön ünnepeljen, saját iskolanévvel és saját vezetéssel rendelkezzen. Idővel külön épületet kell biztosítani a kisszámú, de egyre erősödő és egyre magabiztosabb román közösségnek, csak így kerülhető el a további gyűlöletkeltés. Aki azt hiszi, hogy van más megoldás, szomorú, de téved. Lehet, de csak a székelység rovására.
Ne feledjük, a kovásznai román közösség e tájon nem gyökértelen. A kovásznai románok egy része már az 1800-as évek elején letelepedett Vajnafalván. Az ottani románok nem két-három generációs múlttal rendelkeznek, mint Marosvásárhelyen és a többi székely városban élő honfitársaik, ők nem az elmúlt fél évszázadban érkeztek e tájakra. Az első román családok több mint 200 éve letelepedtek itt. Ők a székelyek közt otthont, szülőföldet, hazát találtak. Nem is volt gond, de az iskolai oktatás, a média elültette: legalább 2000 éve lakják e tájat, ahol a székelyek betolakodók. Orbán Balázs 1869-ben, 144 évvel korábban azt írta, hogy a mai Kovászna melletti „Vajnafalva keleti részében oláhok [románok] laknak, a kik csak az utóbbi időkben települtek ide. E század elején [19. sz.] csak néhány család lakott ott, ma már a százat meghaladja számuk. Földbirtokuk nem igen van (….) A kovásznai oláhok [románok] férfiai nem igen szoktak otthon lenni, nagy részük a havasokban s benn a Dunafejedelemségekben pásztorkodik.”
Egyértelmű: a román közösség keresi identitását. Ez így van rendjén! Az érettségi tablón olyan személyiséget akar látni, amelyhez kultúrájában, nyelvében kötődik. Ez természetes érzés! Kérésük jogos: készítsenek külön tablót. De miért ne lehetne saját iskolájuk? Miért ne lehetne annak neve Iustinian Teculescu? Tartsuk tiszteletben jogukat ahhoz, hogy ragaszkodjanak saját jeles személyiségükhöz, a Kovásznán született ortodox püspökhöz, persze a kölcsönös tisztelet fejében. A székely diáknak is joga van, hogy egy nemzetközileg elismert „székely-magyar” nyelvtudóst, a tibetológia megalapítóját – a tibeti–angol szótár megalkotóját –, Kőrösi Csoma Sándort tartsa példaképnek.
Akik a közös iskola fenntartása mellett kardoskodnak, nem hallottak arról, hogy a Bolyai Tudományegyetem az 1959-es erőszakos egyesítés után megszűnt, csak nevében létezik. A Babeş–Bolyai Egyetem keretében a román tagozat „felfalta” a magyart. Hasonlóképp járt a magyar Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem: a volt magyar tanintézetben nem lehet önálló magyar tagozatot létesíteni. A román állam 1962-ben minden törvényes szabályozás nélkül alakította át a magyar tannyelvű egyetemet kétnyelvűvé. 1963-ban a 88 végzett diákból még 81 magyar, 2 román és 5 más nemzetiségű, de 30 év múlva, 1994-ben a 240 végzettből már csak 28 volt magyar. Bár azóta emelkedett a magyar diákok száma és aránya, de a magyar csoport háttérbe szorítása nem szűnt meg, hiába a hosszú évek óta folyó tiltakozás.
Hajdanán, a színmagyar Marosvásárhelyen, ahol az 1941-es népszámlálás szerint 3,9 százalékos arányban laktak románok, ma, az erőszakos, tervszerű betelepítés, az 1990. márciusi magyarellenes pogrom után a lakosság alig fele magyar. Miután a város 2002-ben román vezetés alá került, a tolerancia csak propaganda szintjén működik. 2012-ben a közös román–magyar városi ünnepségen már „a Mikulás bácsi” sem tud magyarul, hisz a máshonnan érkezettek számára ez így természetes. Ugyan már, miért is kellene a székely gyermekhez – az elődei által épített városban – anyanyelven szólni?
A Marosvásárhelyen működő román–magyar tagozatú általános iskolákból nyolc román személyiség nevét viseli, miközben a város legjelentősebb személyiségéről, Bernády Györgyről, akinek köszönhetően a városközpont gyönyörű épületeiben grasszálhatnak az új telepesek által választott vezetők, évek óta nem lehet iskolát elnevezni. A példák sora azt mutatja, hogy néhány kivétellel a vegyes tannyelvű iskolákban a magyar tagozatok elsorvadnak, a magyar anyanyelvhasználat háttérbe kerül, a román személyiségek szobrai, emléktáblái előtt a magyar gyermek tele szájjal énekelheti a román himnuszt.
Mindazok, akik tehetnek a kovásznai iskola ügyében, megfontoltan döntsenek, úgy, hogy azzal mindkét közösség elégedett legyen. Ne felejtsük: a felelősséget nem vehetik le magukról, mondván, ez a kovásznaiak dolga, mert az ottani magyar iskola, sőt, a városvezetés is e kérdésben tehetetlen. Ez nem csak helyi probléma! Ne felejtsük el, Gyulafehérváron (1918-ban) a románság vezetői ünnepélyes nyilatkozatban ígérték meg: ezeréves magyar hazánktól való megfosztásunk nem jelenthet tragédiát számunkra, mert az új román állam biztosítani fogja a teljes nemzeti szabadságot. Ma Kovászna városában ennek útja: a román közösségnek önálló román tannyelvű iskolát kell biztosítani! Álságos, azaz hamis propaganda az együtt tanulás jelszava.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Boldog vagy, mert hittél”
A csíksomlyói zarándoklatok titka
Idén, a csíksomylói Mária-búcsú programja szerint péntek délutántól fogadták a vonattokkal, autóbuszokkal, személyautókkal vagy gyalogosan érkező keresztaljákat, 19 órától a kegytemplomban szentmisét celebráltak szentbeszéddel, majd ugyanott éjszakai virrasztást tartottak. Szombaton 5.30 órától a négyszögű udvarban 10-12 szerzetes, illetve pap közreműködésével folyamatos gyóntatás és áldoztatás zajlott. Eközben a kegytemplomban óránként celebráltak szentmisét, de egész nap véget nem ért a sor a csodatevő Szűzanya szobrához, hogy a zarándokok által hozott, beteg hozzátartozók bizonyos ruhaneműit a székely népviseletbe öltözött két csinos lány a magasban lévő szobor talapzatához érintve, azok gyógyító hatásúvá válhassanak. A keresztalják reggeltől folyamatosan vonultak, lobogókkal, feszülettel, helységnév-táblákkal az élen a nyeregbe, ahol elfoglalták a rendezők által nekik kijelölt helyeket. A székely népviseletbe öltözött fiatalok által övezett, a főpapságból álló kordon 10.30 órakor a kolostor bejárata elől indult a Hármashalom Oltárhoz a 12.30 órakor kezdődött ünnepélyes szentmisére. A programvezető hangosbemondón folyamatosan üdvözölte a nyeregbe érkező keresztaljákat, akik közül csak néhány érdekesebbet említünk meg: Erzsébet és Ibolya nevű hívek 420 kilométerről gyalog érkeztek a helyszínre; Budapestről 25-en, szintén gyalog zarándokoltak a templombúcsúra; a Boldogasszony zarándokvonattal 800-an; Bukarestből 100-an, Argentínából 10-en, Párizsból 18-an, a Délvidékről 43-an, Gátaljáról 10-en, Arad-Ségából 72-en érkeztek egy-egy kereszt nyomában.
A kordonban megérkezett a búcsú egyetlen meghívottja, ünnepi szónoka, nm. és ft. dr. Ternyák Csaba egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alelnöke; nm. és ft. dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek; ft. Tamás József püspök; dr. Orbán Szabolcs ferences atya, az Erdélyi Ferences Rendtartomány főnöke számos pap és egyházi méltóság társaságában. A világiak közül megkülönböztetett tisztelettel köszöntötték Áder János magyar köztársasági elnököt és feleségét, Anita asszonyt; dr. Semlyén Zsolt miniszterelnök-helyettest; Harrack Péter frakcióvezetőt és a Keresztény-Demokrata Néppárt frakcióját, továbbá Csikszereda város polgármesterét és alpolgármesterét, minden zarándokot. Az Erdélyi Ferences Rendtartomány nevében előbb dr. Orbán Szabolcs tartományfőnök, majd nm. és ft. dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek köszöntötte a több százezer résztvevőt a „Boldog vagy, mert hittél” idézetből kiindulva. Mert a csíksomlyói Szűzanya hazavárja gyermekeit. Mi zarándokok minden évben eljövünk, immár 246. alkalommal, mert ott a hazánk, ahol édesanyánk van. Hálát adunk a múltért, anyai áldását kérjük a jövőnkre.
Szentbeszédében nm. és ft. dr. Ternyák Ferenc egri érsek ugyancsak a „Boldog vagy, mert hittél” idézetből merített ihletet. Mert e tengernyi nép azért érkezett, hogy Erzsébettel együtt, mi is boldognak hirdessük Szűz Máriát, akit már őseink himnuszában is Boldogasszonynak nevezünk. A hit zarándokútján nem csak hívők, hanem hit-keresők is járnak szép számmal, noha a hitet nem lehet megtalálni, az Isten ajándéka, ezért a hit kapuja minden ember előtt nyitva áll, mindenki meghívást kap a belépésre. A hit manapság sem a gyakorló hívek kiváltsága, ezért tegyük plébániáinkat tanúságtevő, befogadókká, hogy minden igaz keresztény lelki otthonává váljanak, hiszen mindnyájan a boldogságos Szűz Mária gyermekei vagyunk. Mária nem csak a múltban, de most is mellettünk áll, aki előbb megismerte a Szentlelket, mint maguk az apostolok, jobban ismerte Jézust, mint a tanítványok, többet tud a hitről és a boldogságról bárki másnál. Érdemes hát hallgatnunk rá, nem véletlenül nevezi ősi himnuszunk Boldogasszonynak, a Szentlélek mátkájának, aki az első pünkösd napján jelen volt az apostolok között. Mária abban találta meg boldogságát, hogy hitt Istennek, megtette, amit kért tőle. „Boldog vagy, mert hittél”. A Szentlélek szavai arról tanúskodnak, hogy a hit és a boldogság összetartoznak. Milyen szép az, amikor két áldott állapotban lévő asszony találkozik. Bárcsak Magyarországon, a Székelyföldön és a Kárpát-medencében is nagyon sokszor találkozna két vagy több áldott állapotban lévő asszony. A hitben arra van a legnagyobb szükségünk, hogy amint óráinkat is hozzáigazítsuk a pontos időhöz, úgy hitünket is igazítsuk egyházunk hitéhez – összegezte mondanivalóját az egri érsek. A szentmise végén a lengyelországi cestokovói perjel tört magyarsággal, de szívbemarkolóan szép beszédet mondott a lengyel–magyar barátságról, miközben visszavitte a szerecsen madonna képének a másolatát, illetve magával vitte a csíksomlyói Mária-szobor másolatát.
A felemelő szertartás végén több százezer ember mennydörögte el nemzeti imánkat és a székely himnuszt, ami sehol a világon nem hangozhat szebben, mint ekkora kórus ajkáról, a Szentlélektől áthatva. Talán ez a csíksomlyói zarándoklatoknak a titka.
Balta János
Népújság (Marosvásárhely)

„Politikai kalandorság” a régiósítás
Középtávon az a kormány célja, hogy megszüntesse a megyéket és összevonja a községeket, mondták csütörtöki sajtótájékoztatójukon az RMDSZ háromszéki politikusai, akik szerint veszélyes játék, politikai kalandorság a kormány régióátszervezési terve.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Tamás Sándor, a háromszéki közgyűlés elnöke és Klárik László szenátor egybehangzóan állították: közigazgatási reformstratégiára van szükség, be kell tartani a sorrendet, egyszer meg kell valósítani a decentralizációt, működő fejlesztési régiókat kell létrehozni, majd, ha ezek bizonyítottan működnek, fel lehet ruházni közigazgatási hatáskörrel őket.
Antal Árpád elmondta, a régiósításról megjelentetett szakértői jelentés egy rossz politikai döntést próbál szakmai érvekkel alátámasztani, ám már az elhibázott, hogy a migrációs folyamatokra próbálják az érvrendszert felépíteni. A történelmi régiók között, néhány várost leszámítva, nincs átjárás, Erdélyből még Bukarest felé sincs migráció, az erdélyiek csak a régión belül vagy Nyugat-Európa felé vándorolnak, ez keményebb, mint egy államhatár, mondta a politikus. Ugyanakkor rámutatott, Erdélyben a régiófelosztás abszolút nyertese Fehér megye, a szakjelentés logikája szerint vonzania kellene a betelepedőket, ennek ellenére éppen innen vándorolnak Hunyad és Kolozs megyébe. Temesvár, Kolozsvár és Brassó jelenti a nagy vonzerőt. Ha létrehozzák a tervezett ötmillió fős nagyrégiót Bukarest körül, a főváros elszippantja a fejlesztési forrásokat, és az ország déli része „elsivatagosodik", vagyis kialakul egy szegénységi sziget, mondta a sepsiszentgyörgyi elöljáró. „Speciális régióknak speciális megoldásokat kell találni, mint például Franciaországban Elzásznak. Székelyföld sajátos közigazgatási struktúráját, a széki berendezkedést még a megyésítés sem tudta tönkretenni" – magyarázta a polgármester.
Klárik László szerint politikai kalandorság az egész országot átszervezni, a feje tetejére állítani úgy, hogy az ezt alátámasztó tanulmány fel sem teszi a kérdést: ez jó vagy sem? A jelentést az erőltetett tudálékosság jellemzi, az intellektuális szervilizmus példája, vélte. Románia jelenlegi közigazgatási berendezkedése nem elégíti ki a mai társadalom igényeit, a hatékony adminisztráció akadálya a túlzott Bukarest-centrikusság és a bürokrácia, szögezte le. Tamás Sándor úgy vélte, a 68-as megyésítéskor is sikerült megvédeni a székelyföldi magyarság érdekeit, így most is érvényre kell juttatni a magyar álláspontot. Tudatosítani kell, hogy lesz regionális adó és illeték, hogy a 106 háromszéki háziorvosnak hetente fel kell majd utaznia a gyulafehérvári regionális központba, hogy a háromszéki gazdák tavaly 41 millió lej területalapú támogatást hívtak le, de ezt nem tudják majd megtenni, ha több száz kilométert kell utazniuk a formaságok miatt, mondta Tamás Sándor.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Ráduly Róbert: ha öt éven belül nem lesz autonómiánk, akkor később sem lesz
Az RMDSZ szombati csíkszeredai kongresszusán Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert kemény hangon kritizálta a román kormány több, az erdélyi magyarságot hátrányosan érintő intézkedését. Ő volt az egyetlen felszólaló, miszerint az autonómia ügyében a többi erdélyi magyar párt és szervezet erejére is szükség van. A Duna Tv Közbeszéd című műsorának nyilatkozva több más kérdésben is különvéleményt fogalmazott meg.
A polgármester szerint, csak akkor lehet igazán elérni az autonómiát, ha mindenki felsorakozik a ügy mellett. Együtt kell működni az SZNT-vel, az EMNP-vel és az MPP-vel is. Ez szerinte sok mindenkin múlik, nem fogható rá egyszerűen csak Markó Bélára, vagy Tőkés Lászlóra, akik a személyes hiúságukat politikai küzdőtérre víve megosztották a magyarságot. A mai világban a sérelmeinknek és a hiúságunknak nem engedhetünk teret.
Romániában az elmúlt három évben érdekes folyamatok erősödtek fel: egyrészt az emberek elszegényítése, másrészt a politikai, rendőrségi instrumentumok megerősítése zajlott. Románia terrorállammá vált ebben a tekintetben, amely nem a bérrel próbálja motiválni az embereket, hanem a félelemkeltéssel próbálja elérni a teljesítést. Ez nem mehet így tovább! Az igazságszolgáltatás mára már a törvényektől is független, így azt csinál mindenki amit akar, azt hurcol meg akit akar és ez nagyon nincs rendben egy olyan államban, amely az Európai Unióhoz akar tartozni – jegyezte meg a polgármester.
Erdély kulturális autonómiájára és Székelyföld területi autonómiájára van szükség Ráduly Róbert szerint. Szerinte vagy megteremtjük közösen, a kétharmados többségű magyarsággal (Magyarországot beleértve) azokat a kereteket, amelyeket 1918-ban Gyulafehérváron megígértek, vagy feladjuk. Ha három, maximum öt éven belül nem lesz kulturális- és területi autonómia, akkor valószínű nem is lesz soha.
Szerinte azon is el kellene gondolkozni, amin 1919-ben, mert az se kizárt, hogy a függetlenség lenne a jó lépés. Nem dőlhetünk hátra és nézzük, hogy eltűnik minden, hanem meg kell nézni, hogy kire lehet számítani. Kelemen Hunornak pedig meg kellene mutatnia, hogy ő sokkal jobb RMDSZ elnök, mint az elődje.
Minden esetre Csíkország letette a voksát a kulturális és területi autonómia mellett és rá mindig lehet számítani. Majd kiderül, hogy vannak-e még hasonló elvet valló emberek és lesznek-e elegen, ahhoz, hogy ez ne csak Csíkország, hanem az egész erdélyi közösség, Székelyföld ügye legyen. Duna Tv, Közbeszéd
Erdely.ma

Szerény kezdőktől megbecsült hittanárokig
Az öt-tíz éve még szerényen vizsgázó, majdnem síró kislányka ma brillírozik a katedrán – állítja Marton József, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának dékánja. Összeállításunkban a világi teológusképzés hazai történeti térképét igyekeztünk felrajzolni.
A hazai világi teológusképzés kérdése 1990 márciusában merült fel katolikus berkekben. Bálint Lajos akkori segédpüspök vetette fel, hogy magyarországi minta szerint – ahol Nyíri Tamás kezdeményezésére és vezetésével már a kommunista időszakban működött a levelező teológia – el kellene kezdeni Erdélyben is a „laikusok”, azaz a nem papnak készülők teológiai képzését. Csató Béla akkori vikárius, Csiszér Albert brassói főesperes és Hajdú Gyula, a gyulafehérvári hittudományi főiskola rektora kezdte a szervezést. A kivitelezés gyakorlati része, a megoldások megtalálása leginkább Marton József teológiai tanárra hárult: ő járta körbe az egyházmegyét, tárgyalt a központnak kijelölt helyszíneken, az ottani, tanításra vállalkozó, a tanításhoz szükséges képességekkel és ismeretekkel rendelkező papokkal. Sőt, már kezdetben igyekezett bevonni világi tanárokat is a pszichológia, pedagógia, (egyházi) irodalom oktatásába. Marton József minderre tekintettel dékáni kinevezést kapott 1991-ben. „Miután a laikusok, a hívek hosszú éveken keresztül el voltak zárva a teológiától, hiszen 1990 előtt Erdélybe csak kevés új teológiai témájú kiadvány jutott be, egy-egy magyar nyelvű teológiai folyóirat, még az értelmiség is teljesen tájékozatlan volt ezekben a kérdésekben” – indokolta a képzés beindításának szükségességét.
A siker fokmérői
Az erdélyi katolikus hitű lakosság, az értelmiség teológiai műveltségének felzárkóztatása érdekében regionális képzési központokat hoztak létre Déván, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön, majd a gyulafehérvári mellett a szatmári, váradi és temesvári egyházmegyékben is. Az elképzelés sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy összesen 800-an jelentkeztek – és ki is tartottak. Az ötéves, levelező formában megszervezett, hétvégi, tömbösített előadásokat jelentő képzést a jelentkezők 20 százaléka annak rendje és módja szerint, záróvizsgát is téve, elvégezte. „Ezekkel a regionális és nem akkreditálható képzésekkel sikerült olyan tudásréteget megalapozni, amire még a későbbiekben hitoktatásra vállalkozó is alapozni tudott” – tartja Marton József. A kezdeményezés sikerét jelzi az is, hogy a tanulmányi segédanyagként szolgáló, kétezer példányban nyomtatott jegyzetek – a gregorián énektől a pszichológiáig terjedő 35 témájú – mind elfogytak. E jegyzetek megjelentetésével indult el újra az erdélyi katolikus teológiai irodalom kiadása.
Fordulópontok
A romániai teológiai képzés szempontjából fontos fordulópontnak számít az 1993-as tanügyi törvény, amely előírta az újonnan indított intézmények akkreditálását. Az 1991-ben még fakultatívnak tervezett iskolai hitoktatás kötelező lett az 1-8. osztályokban, egyetemi diplomával, tanári képesítéssel rendelkező hitoktatókra lett szükség. Ez pedig már egy másik célt körvonalazott. Marton József így idézi a történetet: „Az elején a más tantárgyakat oktató katolikus tanárokat vontuk be, alapos továbbképzést szervezve próbáltuk őket felkészíteni, bevonni a hitoktatásba. Az akkori idősebb generáció nemsokára nyugdíjba vonult, fiatalítani kellett. Azokra számítottunk hát, akik a levelező tagozatos képzést végezték. Ám akinek nem volt tanári diplomája, annak az intézmény akkreditációja hiányában mi nem tudtunk diplomát biztosítani.” 1995-ben elszaladt az utolsó lehetősége is annak, hogy államilag elismertté válhasson az intézmény: nem tudta ugyanis biztosítani a törvényben előírt tudományos színvonalat, nem rendelkezett megfelelő létszámú képzett tanári karral. A kommunista években ugyanis a teológiai képzés megtűrt volt csupán, álmodni sem lehetett teológiai doktorátusról, néhány tehetséges papnövendék is csak igen nagy nehézségek árán juthatott ki külföldre tanulni.
Az újabb fordulópont 1996-ban érkezett el: miután világossá vált, hogy nem akkreditáltatható a levelező tagozat, más irányba kellett lépni. Holló László, a kolozsvári kar tanára így vélekedik: „Az európai trenddel szemben Románia egyetemein épp az utóbbi 15–20 évben alakult több tíz teológia kar. Nyilván ezt Kelet-Közép-Európa legvallásosabb országában sem a teológia tudományának reneszánsza magyarázza, sokkal inkább egy tényleges helyzetből adódó gyakorlati kényszer. Egyfelől az 1989–90-es változások előtt az államvezetés a teológiák és a felvehető jelöltek számát minimálisra csökkentette, másfelől 1990 után az iskolai hitoktatás elindítása szükségessé tette a hitoktatóképzés megszervezését.” Összegzésképpen: a római katolikus teológia kar fennállásának első tíz éve (1996–2006) alatt 470-en – 311 lány és 159 fiú – felvételiztek sikerrel, közülük 2000 és 2009 között 338-an be is fejezték a tanulmányaikat.
Két kő között
A nappali képzés indítása nem tette zárójelbe a még rendezetlen levelezős kérdést. A tanügyi törvény lehetőséget nyújtott arra, hogy egy akkreditált intézményben különbözeti vizsgák révén érvényes licenciátust lehessen szerezni. Az immár működő saját karon 1997-ben szervezték meg a különbözeti vizsgákat: háromszáznál többen jelentkeztek, többnyire sikerrel vették az akadályt, érvényes tanári diplomát szereztek. Akadt azonban egy kis szépséghibája a rendezési folyamatnak. „Talán senki nem élte át, amit én: miközben a levelezősök szelekciós vizsgáit szerveztem, a nappalis növendékeim támadtak, hogy velük mi lesz, nem lesz így vallástanári hely számukra. Két kő között őrlődtem!” – fogalmazta meg a probléma lényegét Marton József, a megalakult kolozsvári kar dékánja, az egykori levelezőtagozat vezetője.
A nappali tagozatot végzők számára a kettős képzés kínált megoldást. Közülük sokan a másodszakkal helyezkedtek el, majd idővel a teológiai diplomának is hasznát vették, akár úgy, hogy időközben felszabadult a katedra, akár úgy, hogy néhány órában hittant is taníthatnak kiegészítésképpen.
A Sepsiszentgyörgyön élő Pénzes Lóránd így beszél a lehetőségekről: „Nagy kihívásnak tartom, hogy igyekezzem minőségi órákat tartani, hogy felkeltsem a diákok érdeklődését egyházunk tanítása iránt, hogy provokáljam őket egészséges keresztény értékrend kialakítására. Egy emberi számítás szerint eredményes óra után sokszor hálát adok Istennek, hogy eszköze lehettem, és ilyenkor azt érzem, ez az, amit érdemes, amit akartam csinálni. Már öt éve élem meg a munkahely kérdésének bizonytalanságát, az is megfordult többször a fejemben, hogy pályát váltok, mivel családosként azért előre kell tervezni. A szüleim segítsége nélkül valószínűleg néhány évet vendégmunkásként külföldön dolgoztam volna, hogy sikerüljön elindulni az életben. A pedagógusi fizetés a mindennapi kiadásainkat úgy, ahogy fedezi, feleségem gyereknevelési szabadságon van második fiunkkal, az egyházi segítség a plébániai közösségünkhöz való tartozásban nyilvánul meg, anyagi segítség nincs. Én a szerencsésebbek közé tartozom, de úgy érzem, egyházmegyénk nem képes eléggé segíteni a teológiát végzett értelmiségieken, sokuk még néhány év múltán is az útkeresésnél tart.”
Jövő és megbecsülés
Csiszár Klára az egyetem elvégzése után a szatmári püspökségen ifjúsági referensként dolgozott. „Néha éreztem megbecsülést, néha kevésbé. Motivációra, elismerésre mindenkinek szüksége van, tükör ez, amiben látod magad, ugyanakkor erőt is adhat a további munkához. A megbecsülés és annak kifejezése tulajdonképpen a motiválás egyik formája. A püspökségen szabad volt dolgozni, nem akadályozott senki, minden körülmény adott volt hozzá, ez a fajta motiváció azonban nem volt annyira magától értetődő. Inkább az volt a közhangulatban, hogy ezért a munkáért nem illik különösebb dicséretet, köszönetet várni. Persze volt rá példa, hogy azt éreztük, becsülik a munkánkat, de ennek kifejezése soha sem egyénileg történt, inkább kollektíve lehetett megtapasztalni. Voltak abszolút ellenpéldák is, cinikus megjegyzések, de ezeket a nehézségeket nem tekintettük igazi problémának, hiszen nem érintették gyökeresen munkánk célját. Örültünk a fiatalok fejlődésének, lelkesedésének, ez jelentette inkább a megbecsülést” – fogalmazott a ma már Bécsben habilitációs dolgozatát író Csiszár Klára.
Az 1996 óta végző világi teológusgenerációkról Marton József úgy tartja, hogy megállják a helyüket. „A plébános és a hitoktató együttműködése elengedhetetlen, ma már komoly együttműködés alakult ki. Amikor első fokozati vizsgákra kiszállunk, a plébánosok szeretettel fogadnak, támogatnak. Amikor az iskolába eljönnek velünk és látják, hogyan végzik ott a dolgukat a hitoktatók, örömmel könyvelik el, hogy ez komoly segítség a számukra is. A hasonló fokozati vizsgákon sokszor más emberrel találkozunk, mint aki itt, Kolozsváron végzett: az öt-hat-tíz éve még szerényen vizsgázó, majdnem síró kislányka ma brillírozik a katedrán! Büszkék lehetünk a hitoktatóinkra.”
Bodó Márta
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

S ha Erdélyt elveszik? – avagy a nemzeti összeomlás magyar útja
A fenti címet kapta az a trianoni megemlékező előadás, melyet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács aradi szervezete és az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete szervezett kedden este a Jelen Ház nagytermében.
A június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján megtartott, videovetítéssel egybekötött tényfeltáró előadás zsúfolt teremben zajlott dr. Borbély Zsolt Attila politológus, az EMNT aradi szervezete elnökének irányításával.
Az est meghívott előadója Fráter Olivér történész, a budapesti Miniszterelnökség Nemzetstratégiai Kutatóintézetének elnökhelyettese tömör, részletes összefoglalót tartott a nemzeti összeomlás sajátságos magyar útjáról.
Az átfogó előadást az I. világháború előestéjétől a trianoni tragédiáig témába illő szavalatok tarkították: Pálfi Emese Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz , Murvai Róbert Dávid Wass Albert: Láthatatlan Lobogó, Kiss Zsuzsa Wass Albert: A hontalanság hitvallása, míg ifj. Tóthpál Béla Reményik Sándor: Nagy Magyar télben című költeményét tolmácsolta az est folyamán.
Fráter Olivér történészi pontossággal és részletekkel ismertette az országszakadáshoz vezető tragédia állomásait, mozzanatait, helyszíneit:
a szarajevói merénylet – a világháború kitöréséhez vezető közvetlen ok, a román betörés Erdélybe, Tisza István 1918-as parlamenti felszólalása, majd tragikus halála, a Magyar Nemzeti Tanács megalakulása, a belgrádi fegyverszünet, a demarkációs vonal, a román katonaság betörése a gyergyóbékési és gyergyótölgyesi szorosba, Jászi Oszkár tárgyalásai a Román Komité képviselőivel (akik 26 erdélyi és kelet-magyarországi vármegyét követeltek), a marosvásárhelyi Székely Nagygyűlés, a gyulafehérvári Román Nemzetgyűlés, Philippe Berthelot tábornok aradi látogatása, a zászló-affér stb.
A múlt iránt érdeklődő és a jelenben tenni akaró magyaroknak nem ismeretlen a trianoni tragédiához vezető út.
A budapesti történész előadásában historia domusokból (egyházi intézmények fontosabb eseményeit tartalmazó könyv) olvasott fel idézeteket, mintegy alátámasztva mondanivalóját.
„Nem arról van szó, hogy Trianon piros betűs ünnep lenne. Ez a Nemzeti Összetartozás Napja, meg kell tanulnunk szellemileg építkezni abból, aminek a veszteségeit és hátrányait el kellett szenvednünk. Meg kell találjuk a módját és lehetőségét annak, hogy ebből a széttagolt, felaprózott nemzetből hogyan lehet egy egységes és erős világnemzetet építeni” – zárta előadásár Fráter Olivér.
A rendezvény befejezéseként Baracsi Levente belvárosi református lelkipásztor imát mondott a nemzetért, majd a régi és az új Magyar Himnusz közös éneklése zárta a megemlékező előadást.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)

Trianonok után
A történelemben, ezen belül a magyar, illetve a román történelem évszázados találkozásában – miként minden más népek és nemzetek történetében – láthatók azok a mozzanatok és események, amelyek az egyik fél számára pozitívak, a másik fél számára negatívak, s amelyeket mindkét fél másképpen értékel és érzékel.
Ilyen a magyar–román közös történelemben 1920 Trianonja – és 1947 Párizsa –, de ugyanilyen kétféleképpen rögzült és a köztudatban számon tartott történelmi pillanat Gyulafehérvár december elsejéje vagy például a pesti március 15-éből kibontakozott 1848–49. évi magyar forradalom és szabadságharc egy-egy szakasza. Ebből a megközelítésből mind a román fél Trianont éltető, mind a magyar fél június 4-ét gyásznapként meghatározó álláspontja világos, és a maga szemszögéből nézve érthető. A politikum és az átlagember szintjén egyaránt. Ezt mindenkinek, erdélyi esetünkben mind a román, mind a magyar félnek tudomásul kell vennie, s ha ezt megtettük, hozzáfoghatunk ahhoz a kibeszéléshez, amelynek mentén – talán – kezelhetővé válhat az utódállami – román, szerb, ukrán, szlovák – paranoia. Hozzáteszem: egyben magyar is, mert a mindkét világháborút lezáró békeaktusok tulajdonképpen mindannyiunkat megnyomorítottak, kik Kelet-Közép Európában, pontosabban a Trianonban szétszedett Osztrák–Magyar Monarchia valamikori térségében élünk. Hiszen világosan látszik, hogy amekkora kereszt számunkra a nemzeti kisebbségi lét, legalább akkora kereszt vagyunk mi, magyarok az utódállamok számára. Legalábbis mindaddig, amíg létre nem jön a – Kende Pétert idézve – társadalmi és nemzeti közösségek önrendelkezésén és szabad megegyezésén alapuló tartós rend. Vagy amíg beolvadunk – amitől őrizzük meg magunkat, s minket az Isten. És hozzáteszem azt is, hogy mindezért az európai mindenkori nemzetállami őrületet struccpolitikával kezelőknek sem lehet nyugodt a lelkiismerete. És a miénk sem, amíg végre fel és rá nem ébredünk arra, hogy a fájdalom kibeszélése mellett azt is világosan meg kell fogalmaznunk és megértetnünk, hogy nem eszközként, de célként mit akarunk, s annak eléréséért tenni mit és hogyan akarunk.
Benkő Levente
Krónika (Kolozsvár)

Iskolaalapítás román ellenszélben
Dúl a román–magyar vita Marosvásárhelyen az Unirea Főgimnázium kettéosztásáról.
A marosvásárhelyi tanács következő ülésének napirendjére tűzné a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium létrehozását célzó javaslatot az RMDSZ. A szövetség reméli, hogy az iskolaalapítás körüli magyarellenes hisztéria dacára a koalíciós partnerek is támogatni fogják a tervet. Brassai Zsombor megyei elnök szerint egy új magyar középiskola az egészséges versenyszellemet szolgálná, és az egyházi épületben működő Unirea Főgimnáziumnak is jót tenne. A római katolikusok hajlanak a kompromisszumra: amennyiben újra létrehozhatják a kommunista rendszer által felszámolt iskolájukat, az Unirea is az épületben maradhatna.
Az Unirea Főgimnáziumnak otthont adó épületet, amelyben az államosítást megelőzően is tanintézet működött, a rendszerváltást követően visszakapta annak jogos tulajdonosa, az erdélyi római katolikus egyház. Annak ellenére, hogy az egyházi vagyont kezelő Erdélyi Római Katolikus Státus jelképes összeget – négyzetméterenként 1,50 lejt – kért bérleti díjként, és a befolyt pénzt az iskolaépület javítására fordította, a polgármesteri hivatal soha nem törlesztette időben a számláit. Az önkormányzatnak a mai napig is tartozásai vannak az egyház fele.
Közben a főgimnázium kisebbik épületrészének a meghosszabbított bérleti szerződése is lejárt. Ebben a Klastrom (Mihai Viteazul) utcai ingatlanban szeretne az egyház egy új, önálló, magyar nyelvű katolikus iskolát indítani, úgy, hogy a román többségű iskola maradhatna az épület nagyobbik részében. Bizonyos termeket és laboratóriumokat a két tanintézet közösen használna. A tizenkét osztályos iskola a Bolyai Farkas Gimnáziumban tanuló katolikus osztályok átköltöztetésével és az Unireában működő, magyar tannyelvű osztályok átíratásával jönne létre. A román politikum és a hatóságok azonban vehemensen ellenzik a magyar tagozat önállósulását.
Rombolás vagy iskolaalapítás
Corneliu Grosu, Maros megye prefektusa elfogadhatatlannak és nacionalistának nevezte az egyház kezdeményezését. Mint kijelentette, sosem fog egyetérteni egy olyan „romboló kezdeményezéssel, amely a kultúra és oktatás valamely templomában kerítéseket emel vagy szakadást idéz elő". A kormánymegbízottat a város polgármestere, Dorin Florea követte, aki a középkorba való visszatérésnek nevezte az egyház szándékát. Az elöljáró ugyanakkor felkérte az egyházi vagyont kezelő státust, hogy hagyjon fel követeléseivel, és hagyja békében tanulni az egyébként elitiskolának számító Unirea Főgimnáziumban a román és magyar gyerekeket. Az iskolának jelenleg mintegy ezer diákja van, ennek 70 százaléka román tannyelvű osztályban tanul. Az egyházi ingatlant albérlőként foglaló iskola vezetősége is felháborítónak tartja a katolikusok szándékát, és a tolerancia hiányaként értékeli azt.
Peti András, Marosvásárhely egy héttel ezelőtt választott alpolgármestere nem érti azt a pszichózist, ami ez ügy miatt a városban keletkezett, mert szerinte az egyháznak joga van arra, hogy önálló oktatási intézményt hozzon létre részben katolikus, részben világi osztályokkal – főleg a saját épületében, ahol az 1948-as államosításig is katolikus iskolát működtetett.
Az egyház rendkívül fontosnak tartja, hogy Erdélyben végre Marosvásárhelyen is beindítsa a saját iskoláját. Potyó Ferenc, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség általános helynöke Jézusnak a feltámadás utáni, az apostolokhoz intézett szavait idézte: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek – mondta az Úr. A római katolikus egyház tudatában van annak, hogy az evangélium hirdetésének az egyik eszköze az iskola. Nekünk pedig rendkívül fontos a keresztény életre való nevelés." Lapunknak nyilatkozva Potyó elutasította és rosszindulatúaknak nevezte az afféle cinikus megjegyzéseket, hogy nem létezik külön katolikus matematika vagy katolikus irodalom. „Hajdanán a római katolikus kántoriskolában Simon István tanárunk megismertette velünk az összes olyan katolikus írót, aki nem szerepelt a hivatalos tananyagban" – hozta fel a kisszeminárium pozitív példáját a pápai káplán.
Nem adják fel a küzdelmet
A nacionalista hisztériakeltés után a hetekkel ezelőtt még rendkívül derűlátónak bizonyuló Holló László optimizmusa is alábbhagyott. Az Erdélyi Római Katolikus Státus igazgatótanácsának az elnöke ma már nem tudja megítélni, mennyi esély van az iskola újjáalakítására. „Tény, hogy mi nem mondunk le a szándékunkról, és folytatjuk a küzdelmet" – jelentette ki lapunknak. Kérdésünkre, hogy amennyiben a nacionalista erők megakadályoznák az iskola beindítását, az egyház lemond a tervéről vagy jövőre újra próbálkozik, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem keretében működő teológia kar tanszékvezetője kifejtette, hogy eszük ágában sincs meghátrálni és lemondani jogos követelményükről. Holló szerint az Unirea Főgimnáziumnak is érdeke lenne kompromisszumot kötni az egyházzal, ha továbbra is a nagyobbik épületben szeretne maradni. „Mi a továbbiakban is teljesen jóhiszeműen, a közös megoldásban gondolkodunk, ami nekünk is, a bérlőnek is előnyére válhat" – szögezte le a docens.
Szintén a békés egyezségben látja a megoldást Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő is. Mint mondotta, bár Romániában a kisebbségi jogok alkalmazásában bármit meg lehet akadályozni, ebbe a kérdésbe a tanfelügyelőségnek szinte semmi beleszólása nem lehet. „Az új iskola létesítését az épület tulajdonosának és a benne működő iskolának kell kérnie. Azt tudjuk, hogy az Unirea iskola vezetősége nem fogja kérni. A döntést mint a tanintézetek fenntartója, az önkormányzat hozza meg" – magyarázta a Krónikának Illés. Kérdésünkre, hogy mi történik abban az esetben, ha az ingatlanban működő állami főgimnázium nem hajlandó átadni a magyar osztályokat, a tanfelügyelőnő nem tudott választ adni. Mint mondta, az oktatási törvény nem fogalmaz egyértelműen.
Peti András is bízik a párbeszédben, szerinte a felek érdeke megköveteli, hogy megegyezésre jussanak, ő alpolgármesterként pedig felvállalja a közvetítői szerepet. Kérdésünkre, hogy milyen mértékben lehet számítani a kisebbségi kérdésekben eddig felemás álláspontot képviselő koalíciós partnerre, Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke elmondta, hogy eddig normális hangnemben tudtak tárgyalni a Szociálliberális Unióval (USL). „Úgy tűnik, megértették a kérdés lényegét, ám érezhető, hogy szegregációtól tartanak. Tudtukra adtuk, hogy az épület- és az iskolaügy megoldása közös érdek" – számolt be az eddigi egyeztetésekről Brassai. A szövetség megyei vezetője azonban érzékeli, hogy a román vezetők közül senki nem vállalja fel nyíltan az ügyet. A döntéshozói pozícióban lévők afféle pingpongmeccset játszanak az egyházzal. „Senki nem utasított el, de azon vitáznak, hogy kinek van jogi kompetenciája az iskolaalapítás kezdeményezésében" – mondta el Brassai Zsombor.
Időszerű intézményalapítás
„Ezt az iskolát nem most, hanem évekkel ezelőtt újra be kellett volna indítani" – mondta a Sanctus Emericus Egyesület alelnöke, Bányász Sándor. Az elmúlt években az öregdiákokból álló civil szervezet volt az, amely a leginkább szorgalmazta az iskola újjáindítását. A Gyulafehérvárra küldött beadványokra az érsekség minden évben vagy elutasító, vagy az ügyet halogató választ adott. Egy adott pillanatban az egyház még az épület eladására is hajlott, amit Bányász szerint ma is tisztségben lévő vásárhelyi magyar politikus is támogatott. Egyik, 2009. december 4-én keltezett levelében Jakubinyi György érsek arról tájékoztatta az öregdiákokat, nincs meggyőződve afelől, hogy egyáltalán szükség lenne az épület visszavételére. „Ezért jobb lett volna eladni és az árát befektetni valamilyen hasznosabb dologba. A helyiek érzékenységére való tekintettel ezt nem tettük meg" – ismerte be levelében az érsek.
„Szerencsére időközben az érsekségnek változott az álláspontja, amit Jakubinyi György az egyesületünkhöz címzett levele is alátámaszt. Az érsek úr ebben elismeri, hogy egy adott ponton valóban az épület értékesítésén gondolkodtak, ám látván, hogy Marosvásárhelyen még mindig sokan szívügyüknek tekintik a római katolikus iskola felélesztését, lemondtak az anyagilag jóval kecsegtetőbb tervükről" – fogalmazott Bányász, aki szerint teljesen megalapozott az iskolaalapítási szándék, hisz a helyi magyarságnak a múltban is két, nagy hagyományú középiskolája volt, a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium és a Református Kollégium. Beszüntetésükig a két tanintézet között egészséges versenyszellem uralkodott. Másrészt mindkét egyházi iskola minden nemzet fia előtt nyitva tartotta kapuit.
A római katolikus gimnáziumban érettségizett például a '48-as forradalom egyik román kulcsfigurája, Alexandru Papiu Ilarian is. Az egyház ugyanakkor arra törekedett, hogy a hátrányosabb helyzetű gyermekeken is segítsen. „Ezek után tényleg nem értem azokat a román nacionalisták, akik fűt-fát a magyarokra meg a római katolikus egyházra hordva, azon fáradoznak, hogy az épület tulajdonosát megakadályozzák, hogy az eredeti célra használja az ingatlanját" – mondta el Bányász Sándor. A nyugdíjas történelemtanár emlékeztetett: az egykori Klastrom utcában, a vár és a Bástyasétány felső része között, a vásárhelyi magyarság négy tanintézményt épített. Ezek közül ma kettőt a Petru Maior Egyetem, egyet az Alexandru Papiu Ilarian Főgimnázium használ, ahol magyar tagozat egyáltalán nem működik. „Olyan nagy kérés, ha a negyedik ingatlanban, annak is a kisebbik részében egy magyar iskolát hoznánk létre?" – fogalmazta meg a költői kérdést a pedagógus.
Szucher Ervin

Krónika (Kolozsvár)

Román nyelvi tolerancia
A prefektusi átirat
Köztudott, hogy a nyelvi tolerancia magas fokon biztosított. Erre jó példa a baróti városvezetőnek küldött prefektusi átirat. Benedek Elek, Baróti Szabó Dávid, Benkő József hazájában, Erdővidék központi településén, Baróton, amelynek neve 802 éve szerepel az okmányokban, jogállamiságot sértő egy háromnegyed részt székely-magyar többségű megye élén álló román prefektus számára, hogy a hivatalos román és magyar megnevezés mellett a polgármesteri hivatal épületén olvasható a Városháza Barót megnevezés is.
Ha egy román településről lenne szó, talán érthető volna a hónapok óta tartó tiltás e két magyar szó miatt. Egy 1100 éve, a magyar honfoglalás óta magyarok által lakott településről van szó. Ezt a régészet is bizonyítja. A közeli Köpecen és Miklósváron két honfoglalói sír és kard került elő. E nagy demokráciában, ahol a „nemzetes székely” nem másodrangú állampolgár, abban a városban, amely népességének 97 százaléka a hivatalos román népszámlálás szerint székely-magyar, alkotmányt, illetve jogállamiságot sért, ha kiírják egy közintézményre a városháza magyar nyelvű megnevezést. Véleményem e kérdésben az, hogy csak azért, mert a véletlen, a forgandó szerencse által Párizsban a félretájékoztatott nagyhatalmak képviselői 1920-ban diktátummal – azaz a nemzetközi jog alapján igazságtalanul – Romániának adományozták az önrendelkezés alapján önálló államalapításra is jogos Székelyföld magyar népét, az nem jogosíthatja fel a román hatalmat arra, hogy a székely népet minden közösségi jogtól megfossza. Két magyar szó használata egy színmagyar településen, egy magyar régióban nem lehet jogsértő! Természetesen, a törvényeket lehet csűrni-csavarni, de egy becsületes, együttélést támogató tisztviselő – a méltányosság alapján, a békés együttélés szellemiségében – ebből nem kavar ügyet. Bizonyára a háttérben meghúzódó nacionalista erők nyomására kénytelen ilyen pitiáner ügyekben is éreztetni a székely-magyar közösséggel, hogy ki az úr Székelyföldön! Az őshonos székely népnek kuss! Még mit nem! Magyarul leírni egy nyolc évszázados magyar településnevet, mindezek mellett azt a szörnyű, Magyarországon is használt megnevezést, hogy városháza! Micsoda szemtelenség! Mindezt akkor, amikor Európában a román törvények példa nélkülien toleránsak, széleskörűen biztosítják a nemzetiségek jogait. Természetes, hogy egy homogén és egységes nemzetállam egy ilyen méretű románellenes jogsértést nem engedélyezhet! A székelység kordában tartására (is) kinevezett prefektus, Dumitru Marinescu, Háromszék – 1968-tól Kovásznára keresztelt – megye prefektusa, a román jogállamiság védelmében kénytelen lépni, mert ő a törvényesség letéteményese! Természetesen, ilyen jogsértést nem tűrhet el! Egyelőre még csak körleveleket küldözget, és arra hívja fel Lázár-Kiss Barna András polgármester figyelmét, hogy hagyjon fel a jogállamiságot sértő magatartásával. Emlegeti is, hogy ő helyesen jár el. Példaként hozza fel, hogy a székely-magyar népességű Maksa község elöljárósága is hasonló bűnben leledzett, mint Barót. Hiába volt minden jó szó, nem hittek neki. De az igazság, azaz a román törvényesség diadalmaskodott a törvénytelen cselekedetek felett. Láss csodát, a pártatlan román törvények helyreállították az arcátlan jogsértést. Maksa vezetősége is pert veszített a brassói táblabíróságon. Marinescu kormánymegbízott ezúttal is toleránsan jár el! Barót polgármesterét már március 18-án figyelmeztette arra, hogy a polgármesteri hivatal homlokzatáról takarítsa el a fránya magyar szavakat. Május 8-án ismételten küldött felszólítást. A kapott választ már csak azért sem fogadhatja el, mert a magyar felirat „sem formailag, sem tartalmilag nem felel meg a jogszabályban foglaltaknak”. Nemcsak az zavarja, hogy e két magyar szó messzire látszik, olvasható. Gondoljunk csak arra, hogy az idegen, ha ezt meglátja, még azt hiszi, hogy nem Romániában, hanem Magyarországon jár, gutaütést kap, és eltéved! A prefektus azért is aggódik, hogy mi lesz a székely atyafiakkal, ha betévednek a polgármesteri hivatalba, és nem ismerik a városháza kifejezést! Szegények, ha nincs náluk Ariadné fonala, elvesznek egy ilyen hatalmas intézményben. Ki tudja, még éhen is halnak, amíg kitalálnak onnan! A polgármester azonban nem ért a jó szóból, mert természetesnek tartja, hogy egy magyar városban magyar felirat (is) állhat egy közigazgatási intézményen. Nos, prefektus úr! Ha a hivatali elődjének köszönhetően a székely szimbólumokat, zászlókat nemcsak az egész ország megismerte, de törvényerőre is emelkedik azok használatának joga, talán az Ön érdeme lesz, hogy Székelyföldön elterjed a városháza, a községháza és a faluháza régi magyar megnevezések használata.
Az 1918-as ígérete
Prefektus úr! Engedje meg, hogy ne a gyulafehérvári ígéreteket idézzem, mert azok közismertek, hanem azok egyik előkészítőjét, szervezőjét, a nagygyűlés szónokát, aki ismertette a gyulafehérvári nyilatkozatot. Vasile Goldiş a Kolozsvári Hírlapban – 1918 novemberében – az erdélyi magyarság sorsa iránt érdeklődő újságírónak a következőt ígérte az erdélyi magyarság román uralom alá kerülésének következményeiről: „Teljes önkormányzatuk lesz. Magyar iskoláikat, magyar közigazgatásukat, magyar bíróságaikat megtarthatják, kulturális intézményeiket fejleszthetik.”
Kérdem, ezt igazolják a baróti polgármesternek, régi magyar szóval, városbírónak küldött átiratai a román alkotmányosságra, törvényességre hivatkozva? Vajon nem a székelység közösségi jogainak korlátozásáról, kordában tartásáról van szó? Az Ön által emlegetett nyelvhasználati törvények toleranciáról tanúskodnak? Figyelmébe ajánlom szélsőségesen nacionalista román honfitársaimnak, hogy tanulmányozzák az 1940-es években használatos magyar pénzeket: csodák csodája, a Horthy-korszakban senkit nem zavart, hogy a pénzekre is hatnyelvű feliratot nyomtattak.
Mivel az 1918-as ígéretek felsorolására és azok be nem tartására egy vaskos könyv sem lenne elég, ezért csak néhány sort idézek abból a levélből, amelyet Ion I. C. Brătianu, Románia több alkalommal regnáló miniszterelnöke írt 1919-ben. E hivatalos levél szerint, amelyet a nagyhatalmak képviselőinek a félrevezetésére, helyesebben ámítására Párizsban felolvastak, szerepel a teljes jogegyenlőség ígérete, amely az új Románia „összes állampolgárának” jár. Ebben a román kormány megígérte, hogy „biztosítani fogja a kisebbségek jogait és szabadságát a közigazgatás tág decentralizációja által, azon kívül idegen lakosságának szabad fejlődést biztosít nyelvi, nevelési és egyházi ügyekben”. Úgy tűnik, hogy ez is átverés, félrevezetés volt! Nem kell csodálkozni azon, ha az ígéretek be nem tartása, a közösségi jogoktól való megfosztás, a nyelvi intolerancia rádöbbenti a székely népet arra, hogy küzdenie kell a területi autonómiáért, a székely régió székely-magyar népének jövőjéért.
A román intoleráns nacionalisták gondoljanak arra is, hogy miért nem kell nekünk az olyan demokrácia, ahol a települések vezetőit törvény elé lehet citálni azért, mert régi és közismert magyar szóval fel merik írni egy intézmény nevét. Ne csodálkozzanak azon, ha a székely-magyarság nem fogadja el a román kormányzatnak azt a törekvését, hogy régiósítás címén kisebbséggé tegye. Ne ámuldozzanak azon, hogy a székelység miért fog hatalmas tömegekben kimenni az utcákra. Ne emlegessék, hogy Európában példa nélküli a román „kisebbségpolitika”. Ne feledjék: a székely nép megunta, hogy őshonosként, többségiként kisebbségként bánnak vele, és azt is, hogy idegenek diktálnak azon a földön, amely az övé, amelyért évszázadokon át elődei ontották vérüket!
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A hétvége hírei
Márton Áron-szobrot avattak
Márton Áron-szobrot avattak szombaton Gyulafehérváron a római katolikus érseki palota udvarán. A Magyarország Külügyminisztériumának támogatásával készült szobrot, Gergely Zoltán kolozsvári szobrászművész alkotását Jakubinyi György érsek szentelte meg.
A Bánság jelképes egyesítéséért
Nyolc szerbiai és tizenkét romániai bánsági település magyar közösségeinek a képviselői tanácskoztak pénteken és szombaton a Temes megyei Buziásfürdőn. Az RMDSZ Temes megyei szervezete és Molnár Zsolt RMDSZ-es parlamenti képviselő a szerbiai és romániai Bánság magyar közösségei közötti kapcsolatépítés szándékával szervezte meg a találkozót. A rendezvény résztvevői az együttműködés lehetséges területeiről tárgyaltak, és testvér-települési kapcsolatok alapjait rakták le. Szerbia fontos lépéseket tett az Európai Unió felé, és mély szimbolikus gesztussal fordult a szerbiai magyar közösség felé a közelmúltban, így elérkezettnek láttuk az időt, hogy a határ két oldalán rekedt magyar közösségeink által szimbolikusan újraegyesítsük a történelmi Bánságot – nyilatkozta Molnár Zsolt. Hozzátette, az Európai Unióban számos példa van arra, hogy a határ két oldalán élő kisebbségi közösségek uniós forrásokat használtak fel identitásuk megóvására. A résztvevők által aláírt közös nyilatkozat szerint a bánsági magyar közösségek együttműködése híd lehet a Belgrádban, Budapesten és Bukarestben tevékenykedő államvezetők között.
Az elnöki hivatal elnézte a naptárt
Július 29. helyett egy hónappal korábban, június 29-én közölt a román himnusz napja alkalmából üzenetet Traian Băsescu államfő. Az elnöki hivatal honlapján szombaton megjelent üzenetben az elnök nyomatékosította: „június 29., amikor minden román a nemzeti himnuszt ünnepli, jó alkalom arra, hogy megértsük, milyen fontos az összefogás a nemzeti értékek ügyében”. Băsescu azt is hangsúlyozta, az állampolgárok szerepvállalása nélkül az ország nem lehet stabil, gazdag és büszke. Azt követően, hogy a hazai hírtelevíziók kiszúrták a kínos bakit, az elnöki hivatal hibaigazítást közölt, amelyben „sajnálatos technikai hibára” hivatkozva ismerte el a tévedést, és kért bocsánatot. Az újságírók által később elért Băsescu megengedhetetlennek tartotta a hibát, és hozzátette, tízszázalékos fizetésmegvonással fogja büntetni a felelősöket.
Turista vagyok, nem magyar
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesülete Turista vagyok, nem magyar feliratú pólót ajándékozott pénteken Bajnai Gordonnak Kolozsváron. Sorbán Attila Örs, az egyesület elnöke elmondta, azt kívánták üzenni a pólóval, hogy az erdélyi magyarok vendégszeretők, de nem felejtették el, hogy az a kormány, amelynek Bajnai Gordon előbb minisztere, később miniszterelnöke volt, hogyan viszonyult a határon túli magyarokhoz. Bajnai Gordon a miniszterelnöksége alatt egyszer sem látogatott el Erdélybe, csak most, a választások előtt egy évvel szavazatokért kuncsorogni jött ide – jelentette ki az EMI elnöke. Hozzátette, a felirattal a Magyar vagyok, nem turista szövegű pólókra kívántak visszautalni. Ezeket a pólókat a kettős állampolgárságról tartott 2004. december 5-i népszavazás után viselték előszeretettel Magyarországon az erdélyi magyarok, Erdélyben pedig a nemzeti összetartozás érzését fontosnak tartó magyarországiak. Bajnai Gordon úgy vélekedett az ajándékról, hogy az efféle eszközök megszokottak a modern politikában, emiatt nem kell megsértődni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felavatták Márton Áron szobrát Gyulafehérváron
Felavatták Márton Áron püspök egészalakos szobrát a gyulafehérvári érseki palota udvarán június 29-én. A kolozsvári Gergely Zoltán szobrászművész alkotását Jakubinyi György érsek szentelte fel.
Potyó Ferenc érseki helynök az MTI-nek úgy nyilatkozott: ugyan az érseki székesegyház csonka tornya alatt berendeztek egy szobát Márton Áron emlékére, de fontos, hogy a püspök szellemisége az érsekségen is jelen legyen. „A püspök hellyel kínál bárkit, aki ott jár. Ez az ő jóságára, atyai gondoskodására, szeretetére utal" – értékelte az alkotást Potyó Ferenc. Mint rámutatott: Márton Áron – a börtönéveit leszámítva – Gyulafehérváron töltötte püspöki szolgálatának idejét, és akkor is a román többségű dél-erdélyi városban maradt, amikor a második bécsi döntés következtében Észak-Erdély magyar közigazgatás alá került.
„Őt már életében nagyon tisztelték, nemcsak a katolikusok, hanem a más felekezetűek is. Hithű főpap volt, de feladatának tartotta, hogy szóvá tegye nemzetének gondját-baját" – idézte a püspök alakját az érseki helynök, aki szerint a mostani emlékállítás boldoggá avatásának folyamatát is szolgálja. Az érsekség tavaly hirdetett meghívásos pályázatot a szobor elkészítésére. A püspök alakjának megformálására Gergely Zoltán szobrászművész kapott megbízást, aki olyan kompozíciót javasolt, amelyben az ülő püspök közelében két szabad padot is elhelyeznek. A padokat a csíkszeredai Dóczy András készítette.
Krónika (Kolozsvár)

Szórványkörúton
Egész Erdély példát vehetne arról, ahogyan Abrudbánya népe ünnepelt nemrég – mondotta lapunknak Demeter László, a Kovászna Megyei Tanács szórványprogram-felelőse, aki június végén negyedmagával szórványkörúton vett részt. Csütörtöktől vasárnapig meglátogatták Erzsébetváros, Nagyszeben, Déva, Vajdahunyad, Hátszeg, Őraljaboldogfalva, Abrudbánya, Gyulafehérvár, Csombord, Tür, Kőhalom magyar közösségeit.
Az Összetartozunk Székelyföld–szórvány partnerségi program részeként zajlott látogatásokon elbeszélgettek a helybeliekkel mindennapjaikról, a szórványsors nehézségeiről, a gondok megoldási lehetőségéről, a magyarságtudat erősítésének módozatairól – számolt be Kiss Csilla, a megyeháza programfelelőse. Gudor Kund Botond lelkésszel, a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperesével az őszi Bethlen Gábor-programról, háromszéki előadók fellépéséről tárgyaltak. Szombaton az abrudbányai magyar közösség napján vett részt a küldöttség. A rendezvényen népdalokkal, néptáncokkal felléptek a kovásznai kisiskolások is. Az ünnepi istentiszteleten Demeter László üdvözlő szavaiban kiemelte, hogy a helyiek egymás iránti kölcsönös tisztelete, történelmi fájdalmakat felülmúló toleranciája a székelyföldiek számára is példaértékű. Tolmácsolta Tamás Sándor megyeitanács-elnök üdvözletét, kiemelve, míg Abrudbányán gond nélkül befogadják Kovászna megye zászlaját, addig Háromszéken küzdenünk kell értékeinkért, jelképeinkért, hagyományainkért.
A csombordi Rózsafesztivál után a Fehér megyei Tür településre látogattak, számba vették a Magyar Ház új tetőszerkezetét, Kémenes Lóránt plébános a további munkálatokról, tervekről számolt be. A település első írásos említésének 700. évfordulóját októberben ünneplik, a programban több háromszéki előadó is szerepel. Demeter László lapunk érdeklődésére elmondta: a legmeghatóbb az volt, ahogyan Abrudbányán ünnepeltek. Ott, ahol valamivel több mint félszáz magyar él hatezer román között, a központ tele volt a magyar napokon, a románok is ott voltak. Az, ahogyan elfogadták, tiszteletben tartják a másságot, egész Erdélyre példa lehet – tette hozzá.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

PRM: véget ért a Tudor-éra
Véget ért Corneliu Vadim Tudor pályafutása a Nagy-Románia Pártban (PRM): a szélsőségesen nacionalista, de a parlamentből már a 2008-as választások alkalmával kiesett párt szombati, Gyulafehérváron megtartott rendkívüli kongresszusán kizárták az alakulatból az alapító elnököt.
A kongresszusi küldöttek Gheorghe Funart, Kolozsvár egykori polgármesterét választották meg a PRM új elnökévé. A mintegy hétszáz küldött közöl csupán négyen szavaztak Vadim kizárása ellen, és hárman tartózkodtak.
A voksolást követően Funar úgy nyilatkozott, hogy a kongresszus munkálatai az egység és a jóindulat jegyében zajlottak, egyben kifejezte reményét, hogy a PRM-ben megvan az erő az újjászületéshez. Hozzátette: a kongresszuson megjelent küldöttek agybehangzó véleménye az volt, hogy a pártnak egységre van szüksége, ugyanakkor egyetlen személy, Corneliu Vadim Tudor volt elnök egyszemélyes diktatúráját demokratikus, a párt alapszabályát tiszteletben tartó vezetőségre kell lecserélni. Az alapító elnök Corneliu Vadim Tudor kapcsán úgy nyilatkozott: egy pártelnök nem maradhat „száz évig" a tisztségében. Azt is elmondta, hogy olyan alapszabály-módosításra tett javaslatot, amelynek értelmében két, egymást követő mandátumra korlátoznák a pártelnök, az alelnökök és a főtitkár hivatali idejét. Ezt szintén az" egyszemélyi diktatúra" elkerülése érdekében javasolta.
Vadim Tudor viszont törvénytelennek nevezte a szombati kongresszust, és közölte: nem zárhatják ki a pártból, mivel annak nevét az ő nevére jegyeztette be a szabadalmi hivatalban. Elmondta, bíróságon kívánja igazát bebizonyítani.
Mint arról beszámoltunk, a PRM országos választmánya még június közepén leváltotta a párt teljes elnökségét, Vadim Tudorral együtt. A 24 területi szervezet részvételével, ám Tudor távollétében Bukarestben rendezett akkori pártgyűlésen rendkívül éles bírálatok fogalmazódtak meg a szélsőségesen nacionalista alakulat alapító elnökével szemben.
Dumitru Badea, a PRM Neamţ megyei elnöke – a rendkívüli választmányi ülés egyik kezdeményezője – szerint Tudor okolható a part mélyrepülésével, mindössze 1-2 százalékos támogatottságával. Sőt a moldvai politikus azzal vádolta az elnököt, hogy a tavalyi választásokon miatta nem jutottak vissza a parlamentbe – ahonnan 2008-ban hullott ki az alakulat –, mivel kampányrendezvények helyett többnyire televíziós showműsorokban mutatkozott.
Vadim meg is kísérelte visszaszerezni a hatalmat: két nappal a rendkívüli kongresszus előtt, csütörtökön a Tricolorul című lapban azt írta, hogy a pártelnökség kizárta a PRM-ből Gheorghe Funart. Vadim a cikkben keményen bírálta az egykori kolozsvári polgármestert, úgy fogalmazva, hogy kígyót melengetett a keblén, amikor befogadta a pártba. Funar viszont még pénteken jelezte: mivel az elnökséget már leváltották, az nem zárhatta ki őt a pártból, és már akkor előre vetítette, hogy a rendkívüli kongresszuson Vadim Tudor kizárásáról is döntés születhet. Azt is közölte, hogy indul a pártelnöki tisztségért, mivel „most, amikor Magyarország közel áll ahhoz, hogy elvegye Erdélyt, szükség van a PRM-re." A kettejük közötti viszony megromlását többek között azzal indokolta, hogy Tudor egyrészt azért orrolt meg rá, mert keveset mosolyog, másrészt pedig azért, mert egyszer úgy nyilatkozott, hogy Jézus nem zsidó volt, hanem „dák ivadék."
Vadim Tudor és Funar: szélsőséges karrierek
Az 1949-ben Bukarestben született ex PRM-elnök, Corneliu Vadim Tudor 1967-ben érettségizett a bukaresti Sfântul Sava Gimnáziumban, majd 1971-ben a Bukaresti Egyetem filozófia szakán diplomázott, államvizsga-dolgozatát a vallásszociológia témájában írta. 1975-ben a tartalékos tisztek számára fenntartott bukaresti intézményben tanult, majd 1978-ban Herder-ösztöndíjjal Bécsben folytatott történelmi tanulmányokat. Számos verseskötete jelentetett meg, több költeményében dicsőítette Románia akkori diktátorát, Nicolae Ceauşescut. A rendszerváltás után megalapította a szélsőségesen nacionalista, magyarellenes Nagy-Románia Pártot, amely 1992-től kezdve 2008-ig folyamatosan parlamenti párt volt. Legjobb eredményét 2000-ben érte el a párt, amikor 121 parlamenti mandátumot szerzett, Vadim Tudor pedig bejutott az elnökválasztás második fordulójába, ahol a voksok 33 százalékát megszerezve alulmaradt Ion Iliescuval szemben. A PRM a 2008-as választásokon kiesett a parlamentből, az egy évvel későbbi európai parlamenti választásokon viszont 8,65 százalékot szerzett, így három képviselőt – köztük magát Tudort – küldhetett az európai törvényhozásba.
Az 1949-ben a Temes megyei Nagyszentmiklóson született Gheorghe Funar közgazdász diplomát szerzett. 1989 előtt a Kommunista Párt tagja volt. A rendszerváltást követően beiratkozott a soviniszta, magyarellenes Román Nemzeti Egység Pártjába (PUNR), amelynek 1992 és 1997 között az elnöke volt. 1998-ban belépett a Nagy-Románia Pártba, amelynek a hétvégi rendkívüli kongresszuson való elnökké választásáig főtitkára volt.1992 és 2004 között Kolozsvár polgármestere volt, ezen időszak alatt magyarellenes megnyilvánulásai miatt vált hírhedté.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Feszültségek
Egyre feszültebbé válik a magyar–román viszony, az ingerültség mindkét oldalon növekszik, amit a politikusok kijelentései csak fokoznak.
Magyar oldalon a tavaly óta tartó USL-s zaklatások (MOGYE, Nyírő-ügy, székely zászló körüli cirkusz) és főleg a magyar érdekeket teljesen figyelmen kívül hagyó Dragnea-féle régiós felosztási terv fokozzák a frusztrációt.
Bukarest nem hajlandó elfogadni, hogy a magyarság ragaszkodik egy olyan közigazgatási egységhez, ahol többséget alkot, s amely révén legalább régiós szinten nincs kiszolgálva a többség jóakaratának. Ez egy olyan nemzeti minimum, amiből a magyarság nem engedhet, hiszen ez lenne hosszú távú megmaradásának intézményes garanciája. Az európai példa egyértelműen bizonyítja, hogy autonómia nélkül a nemzeti kisebbségeket a beolvadás veszélyezteti. A kisebbségek beolvasztásáról lemondó nyugati országok szinte mindegyike elfogadta az autonómiát már néhány százezres létszámú kisebbségek számára is. Csupán a nemzeti állam eszméjébe megkövesedett Franciaország képez kivételt, s ennek nyomán Európa-szerte az elzászi németek és bretonok mellett az erdélyi magyarság az egyetlen milliós létszámú kisebbség, amely még részben sem rendelkezik autonómiával. Holott még a gyulafehérvári kiáltványban, 1918-ban is lényegében autonómiát ígértek a kisebbségeknek (saját anyanyelvű oktatás, közigazgatás és igazságszolgáltatás saját soraikból származó egyének által), de soha sem tartották be. A magyar többségű régió merev elutasításával – még autonómia nélkül is – pedig óhatatlanul az újabb kisemmizés réme körvonalazódik.
Aligha meglepő ezután, hogy a székelység mozgolódik, a lakossági elégedetlenség lecsapolására minden féle civil és politikai szervezet különféle tiltakozást tervez a kedvezőtlen régiósítás megakadályozására. A fokozódó sérelmek és a bukaresti hatalom hajthatatlansága mellett nem meglepő, hogy vannak, akik Budapest védnökségét tartanák szükségesnek, sőt olyanok is, akik a Romániával való konfrontációt sem vetnék el, ha az erdélyi magyarság sorsa forogna kockán – utóbbiaktól az Orbán-kormány elhatárolódott.
Ezen kijelentések viszont ingerültséget eredményeztek az egységes nemzeti államhoz körömszakadtig ragaszkodó Bukarestben. A jelenlegi alkotmány valóban kizárja az autonómiát – magyar többségű autonómia nélküli régiót azonban nem –, de az alkotmány nem szentírás, azt módosítani lehet.
Csupán politikai akarat kellene hozzá.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Izsák Balázst Bethlen Gábor-díjjal tüntetik ki
A Bethlen Gábor Alapítvány névadója erdélyi fejedelemmé választásának 400. évfordulója jegyében hirdette meg 2013-ban a Bethlen Gábor-emlékévet. Az emlékév egyik programpontja a jubileumi díjátadó ünnepség, amelyre Budapesten kerül sor november 15-én, Bethlen Gábor fejedelem születésének és halálának évfordulóján. Az egyik kitüntetett Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke lesz.
Az emlékév fő programpontjai:
Bethlen Gábor fejedelem egész alakos bronzszobrának fölállítása 2013. október 23-án Kolozsváron, az alsóvárosi református templom kertjében. A szobor készítője Péterfy László székelyföldi szobrászművész, a Bethlen Gábor-díj bronzplakettjének alkotója. A szobrot közadakozásból és pályázati támogatással kívánják megvalósítani.
Erdély aranykora címmel középiskolai vetélkedőt szerveznek. A vetélkedőt a Lakiteleki Népfőiskola részéről Olajos István, az Eötvös Iskola igazgatója vezeti. Várhatóan részt vesz majd rajta a Magyar Cserkészfórum, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium, a Honismereti Szövetség, a Bethlen Gábor nevét viselő intézmények és iskolák által szervezett diákvetélkedők képviselői s a jelentkező középiskolás fiatalok.
Az alapítvány jubileumi díjátadó ünnepségét november 15-én, pénteken, a fejedelem születése és halála napján tartják Budapesten. Az ünnepi megemlékezést követi a műsorral egybekötött díjátadás, amelyen a 2013. évi Bethlen Gábor- díjakat, Márton Áron-emlékérmeket és a Tamási Áron-díjat adják át.
Bakos István művelődéstörténész, a Bethlen Gábor Alapítvány kurátora a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában jelentette be az alapítvány idei kitüntetettjeinek névsorát: Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Hámori József, a Magyar Örökség Díj Bizottság elnöke és Bogdan Satura lengyel költő.
A Népújság megkeresésére Izsák Balázs, az SZNT elnöke kijelentette:
– Nagyon fontosnak és megtisztelőnek tartom. Úgy gondolom, nem lehet megkerülni azt, hogy kimondjuk: a székely autonómiatörekvés jogosságának az elismerését is jelenti ez a díj, illetve az annak érdekében kifejtett munkának az elismerése. Úgy gondolták, az, amit az évek során végeztem érdemessé tesz erre. Ezt a munkát azonban nem tudtam volna elvégezni az SZNT háromszáz küldöttjének a segítsége, támogatása nélkül. Tehát tulajdonképpen egy kollektív munkát és eredményt ismernek el a Bethlen Gábor-díjjal. Bízom abban, hogy magának a székely autonómiatörekvésnek is használ ez a díj, és erősíteni fogja.
Az emlékév fővédnökei: Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke, a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriumának elnöke; Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke (mindketten Bethlen Gábor- díjasok); valamint Böjte Csaba, Márton Áron- emlékéremmel és Magyar Örökség Díjjal is kitüntetett ferences szerzetes.
Bethlen Gábor 1580. november 15-én született Marosillyén, 1629. november 15-én halt meg Gyulafehérváron. 1613 és 1629 között volt Erdély fejedelme. I. Gábor néven megválasztott magyar király (1620–1621), a 17. századi magyar történelem egyik legjelentősebb személyisége. Pályafutása kezdetén híven szolgálta Báthory Zsigmondot, Székely Mózest, Bocskai Istvánt és Báthori Gábort, majd amikor ez utóbbi a Habsburgokkal akart szövetségre lépni, szembefordult vele, és magát választatta fejedelemnek. Uralkodása alatt megszilárdította Erdély helyzetét, az ország gazdasága és kulturális élete egyaránt fejlődésnek indult – ezt az időszakot általában Erdély aranykora néven ismerik (Wikipédia).
A Bethlen Gábor Alapítványt 1979–80-ban a magyar szolidaritás hívei hozták létre, s a korabeli kommunista vezetés ellenzése közepette, hatéves küzdelemmel vívták ki működésének hivatalos jóváhagyását. A 65 kezdeményező és a később csatlakozott támogatók révén a térségben elsőként létrejött legális új polgári összefogás alapítói: Illyés Gyula, Németh Lászlóné, Kodály Zoltánné és Csoóri Sándor. Az 1980 óta működő Bethlen Gábor Alapítvány – a hazai és a külhoni magyarok áldozatkészsége, munkája révén – anyagi, szellemi és lelki támogatásával, díjaival úttörő szerepet vállalt és vállal a nemzeti összetartozás szolgálatában, a közép- európai szellemi együttműködésben, a mai határokon túl élő magyarság hazai megismertetésében, kiváló képviselőinek elismerésében, a magyar–magyar kapcsolatok ápolásában, a rendszerváltásban, s reményeik szerint nemzetünk jövőjének alakításában is, olvasható az alapítvány honlapján.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Könyvbemutató Magyarlapádon
Nemcsak a jelen a fontos, hanem a múltunk is!
Augusztus 25-én, egy verőfényes vasárnapi délutánon Magyarlapádon nagy volt a nyüzsgés. Sokan siettek a falubeli templom felé, ahol Molnár József Károly nyugalmazott református lelkipásztor Asszonynépe – Egy királynői birtok virágzása és hanyatlása című könyvét mutatták be.
A templom előtt Borbándiné Banta Erika tiszteletes asszony vezetésével a falubeli gyerekek énekszóval köszöntötték a hazaérkező Molnár József Károly nyugalmazott lelkipásztort és kedves feleségét, Ibolyát. Igen, a hazaérkező Molnár József Károlyt, mivel itt, Magyarlapádon született 1925. február 18-án és 1981-től nyugdíjba vonulásáig, azaz 1995-ig szülőfalujában szolgált református lelkipásztorként. A könyvbemutató előtt Borbándi András, a helybeli református lelkipásztor rövid istentiszteletet tartott. A prédikáció után a tiszteletes úr köszöntötte a jelenlévőket s méltatta az írót és a könyvet: „Nem királyi írnokok írtak e faluról, hanem egy olyan valaki, aki szeretetből tette, hogy az utókornak megmaradjon, s ingyen írta!” Megtudtuk, hogy az asszonynépi templomot lassacskán felújítják, eddig megtörtént a külső-belső vakolás, ajtó- és ablakcsere, teljes tetőfelújítás, a torony vakolása, a padlócsere, de egy komoly gond van még: a templom hátsó fala megrokkant és néhány centiméteres dőlése van a felújítás óta. De ha ez a munkálat is meglesz, akkor ismét gyülekezőre hívják az Asszonynépéről elszármazottakat a templomszentelés miatt.
Borbándi tiszteletes úr után következett maga az író. „Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Lélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett.” Az Apostolok Cselekedeteiből a 20. rész 28. versével kezdte rövid beszédét Molnár József Károly nyugalmazott református lelkipásztor. „Anyagi érdekeltség nélkül írom e könyveket, írom, mert szeretem. Mindig érdekelt a mi népünk és az egyházi múltunk megismerése, hogy értékeinket megőrizve megbecsülésre a jövő nemzedéknek tovább adhassuk.” Az író megköszönte a magyarlapádi református lelkipásztornak és a gyülekezetnek, hogy szeretetükkel és imádságukkal segítettek rajta a betegségből való felépülésben s örvend, hogy újból itt lehet szülőfalujában. Asszonyok s férfiak szemében egyaránt könny csillogott, amíg Molnár tiszteletes úr beszélt.
Dr. Gudor Kund Botond, az egyházmegye esperese és gyulafehérvári lelkész bevallotta, hogy már az első oldalak vonzották a könyv elolvasására. Ez már az ötödik monográfiája Molnár József Károlynak, s mindezekben megtalálható az író sorsa, a lelkipásztori élete, a családi élete, de a közösségének a sorsa, az álmatlan éjszakák, az örömök, az elkeseredettség, a barátság, de azok az ellenségek is, akik időről időre sarkalták arra, hogy hátrább lépjen – s ő előre lépett! Az esperes úr szerint e könyvben felismerhetjük a magyar múltunkat, a magyar történelmünket lépésről lépésre, részletezve van, hogyan lett királyi birtok, hogyan virágzott s hogyan veszett el. Beszéde végén dr. Gudor Kund Botond felhívta a figyelmet: ez a könyv egy felkiáltójel, amely arra figyelmeztet, hogy addig él a népünk, amíg a harang szól, zug az igehirdetés, s amíg léteznek olyan családok, melyek kinyitják az ajtót, hogy beengedjék az embereket ünnepelni, s kinyitják a pénztárcájukat, amikor templomot kell építeni és szegényeket segíteni. E szavak hallatára könnyekkel telt meg a szeme Solymosi Feri bácsinak, mivel ő az egyedüli magyar, aki még Asszonynépén él!
Derzsi Ákos parlamenti képviselő és a könyvkiadó igazgatója is méltatta az Asszonynépe Egy királynői birtok virágzása és hanyatlása című könyvet s hangsúlyozta, e monográfiában egy erdélyi magyar nemzeti ügy van leírva, s ez egy intő példa a fiatal generáció számára, hogy ne tűnjünk el!
Szilágyi Erzsébet, a magyarlapádi iskola volt igazgatónője megköszönte a nyugalmazott tiszteletesnek a nagyszerű munkát s elmondta: „Molnár József Károly követte Isten igéjét, úgy, ahogy az meg van írva a 78. zsoltárban: Megnyitom az én számat példabeszédre; rejtett dolgokat szólok a régi időből. Nem titkoljuk el azokat az ő fiaiktól; a jövő nemzedéknek is elbeszéljük. E könyv Asszonynépe és a környék monográfiája, számos feljegyzést és közös tevékenységet, részletes bemutatást, fényképeket tartalmaz Magyarlapádról is. Ez természetes, hiszen határaink szomszédosak, Asszonynépe a lapádi egyháznak szórványa és a tiszteletes úr 1981–1995 között beszolgáló lelkipásztor volt. A könyv alcíme jelzi, hogy e monográfia történelem is, amely Asszonynépe és a szomszédos falvak, sőt Nagyenyed és környéke és a magyarság múltjára tekint vissza.
Győrfi Dénes, a nagyenyedi a Bethlen Gábor Kollégium Dokumentációs könyvtárárnak nyugalmazott könyvtárosa is méltatta a könyvet s szerzőjét. A könyvtáros szakmai együttműködése Molnár József Károllyal mintegy negyed századra néz vissza. Régen nehéz idők voltak, nem volt egyszerű az adatokhoz való hozzáférés, s 1989 novemberében az utolsó saját kezű bejegyző a Dokumentációs könyvtár olvasói naplójában nem volt más, mint Molnár József Károly tiszteletes. Persze 1990 után a könyvtár ajtaja nyitva volt állandó jelleggel. Nyugdíjba vonulása után Molnár tiszteletes úr Nagyváradra költözött, de levelezés által folytatta a kutatást, s Győrfi Dénes állandó levelező társa lett. E két személy közti együttműködés is megerősíti azt, hogy a távolság nem akadály, ha valaki kitűz magának valamit célul. Molnár József Károlynak sikerült a célt elérni, egy értékes monográfia megírásával.
A méltató beszédek után a magyarlapádi református női kórus énekszóval köszönte meg a tiszteletes úrnak fáradozását és munkásságát.
A Magyarlapádon töltött néhány óra hasznos volt mindenkinek, mivel felhívta a figyelmet, hogy egy falu, egy nép hanyatlása megtörténhet. Sajnos, elég kevés fiatal volt jelen a templomban, sokkal többen kéne legyenek az ilyen eseményeken, hogy hallják az intő szavakat! Vigyázni kell, hogy a jövőben e hanyatlás ne következzen be, építeni kell a jelent meg a jövendőt, de nem szabad elfelejteni a múltat, mivel egy nemzedék gyökerei szilárd talajban kell kapaszkodjanak, s nekünk e szilárdságot a múlt biztosítja.
Érsek Attila
Nyugati Jelen (Arad)

Az Erdélyi Magyar Néppárt közleménye – AZ ERDÉLYI MAGYAR NÉPPÁRT HATÁROZOTTAN ELLENZI A TÖRVÉNYTERVEZETET, AMELY A VERESPATAKI CIÁNTECHNOLÓGIÁS ARANYBÁNYÁSZATOT ENGEDÉLYEZNÉ
Állásfoglalás
Az Erdélyi Magyar Néppárt határozottan ellenzi a kormány által elfogadott törvénytervezetet, amely engedélyezné a verespataki arany- és ezüstkitermelést.
A Roşia Montană Gold Corporation (RMGC) által alapított, Európa legnagyobb külszíni aranybányájában, 2016 novemberében kezdődnének el a munkálatok, ahol ciántechnológiás eljárással termelnék ki az arany- és ezüstércet.
Felhívjuk a figyelmet a ciántechnológiát alkalmazó aranybányászat súlyos környezetromboló következményeire, illetve azokra a kockázatokra, amelyekkel a beavatkozás jár: több millió tonna föld elmozdítása, több millió liter víz felemésztése, több négyzetkilométernyi terület lerombolása, kulturális örökségünk megsemmisítése, a táj tönkretétele, emellett a cián komoly egészségkárosodást okozhat, nem utolsósorban közösségeket morzsol szét és telepít ki. Ugyanakkor a megkötött szerződés alapján, a kormány, elvéve az erdélyi emberektől, egy külföldi multinacionális vállalat kezére játszaná át a kitermelt természeti kincsek közel 80%-át.
Éppen ezért, az Erdélyi Magyar Néppárt támogatja a Mentsük meg Verespatakot mozgalom által szervezett szeptember elsejei tüntetéssorozatot, amely több városban (Kolozsvár, Temesvár, Jászvásár, Brassó, Gyulafehérvár) kezdődik egyszerre, 17 órától. Felszólítjuk szimpatizánsainkat, és mindenkit akinek fontos Erdély környezetvédelme és kulturális hagyatéka, hogy amint tehetik csatlakozzanak a vasárnapi tüntetésekhez.
Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége nevében,
Király Melinda, alelnök

Összehangoltan tiltakoznak szeptember 1-jén országszerte a verespataki bányanyitás ellen
Szeptember 1-jén délután 5 órától országszerte összehangolt tüntetést szerveznek a Mentsétek meg Verespatakot aktivistái. A tiltakozási akció a verespataki bánya megnyitása és a palagáz-kitermelés ellen zajlik. Az aktivisták szerint az ország „megszállás alatt áll", ezért szolidaritásra szólítják fel az embereket és arra kérik, akár a palagáz-kitermelés, akár a bányanyitás ellen tiltakoznak, de minél nagyobb számban vonuljanak utcára.
A tiltakozási akciók többek között Bukarestben, Kolozsváron, Temesváron, Brassóban, Gyulafehérváron, Marosvásárhelyen, Iaşiban, Brüsszelben és Bécsben lesznek.
prima-radio.ro
Erdély.ma

Tőkés László: le kell dönteni a hazugság falát
Tőkés László EP–képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti tanács elnöke exkluzív interjút adott az erdon.ro hírportálnak. – Az utóbbi időben többek között románellenesnek, nacionalistának, revizionistának, szekusnak nevezték, mi a véleménye minderről, hogy éli meg a folyamatos támadásokat? – Ilyenkor a közel-keleti helyzetre gondolok. Még elképzelni is borzasztó, hogy miben élnek például a palesztinok, vagy az izraeliek. Folyamatos lövészárok-állapot jellemzi az életüket, és ilyenkor fogjuk fel, hogy mit jelent az a stabilitás, amelynek a veszélyeztetésével vádolt meg engem Traian Basescu elnök úr egészen értelmetlenül és váratlanul. Verbális szinten egy hasonló dolgot élek át immár közel huszonnégy esztendeje, nem is számolva a Ceausescu korabeli időket. Ezt az állapotot nem lehet megszokni. Az ember természetes állapota a béke, ráadásul én békés embernek ismerem magam, de a látszat néha talán mást mond. Sőt, rám akarják varrni, hogy én békétlen ember vagyok, viszont egy síkon helyezkedik el a béke és a stabilitás, és más síkon az igazság és a jogosság. Még a Szentírás is azt mondja, hogy igazság nélkül nincs békesség. Nem lehet úgy túllépni egy poszttrianoni és egy kommunista időszakon, mintha nem történt volna semmi. Ez az ellentét generálja ezt az állapotot. Azok románellenesek, akiknek az országából hárommillióan kivándoroltak, mint ahogy ezt mondta Antal Árpád Sepsziszentgyörgy polgármestere. Azok a szélsőséges román nacionalisták, akik a nép nevével az ajkukon tönkreteszik Romániát és semmivé változtatják azt a szabadságot, amit Temesváron kezdtünk el kivívni, és csődbe juttatják az országot. Temesváron nem azért álltak a románok mellém, mert én románellenes lettem volna, vagy 2007-ben nem azért szavaztak rám a románok az európai parlamenti választáson, mert románellenes lettem volna, sőt, épp ellenkezőleg, én éles különbséget teszek a román politikusok és a román nép között. A román nép a magyar nemzettel együtt a béke, a stabilitás fő támasza lehetne, ha a politikusok nem gerjesztenék fel mindig ezt az elvakító gyűlölködést, amelynek a zavarosában aztán ők halásznak.
– Mi a véleménye Victor Ponta azon kijelentéséről, hogy Tőkés és az ő pártja Basescu politikai kreatúrái, melynek célja az, hogy az RMDSZ-t próbálja zsarolni?
– Egy olyanfajta Basescu ellenesség alakult ki Romániában, mint amilyen az Orbán Viktor ellenesség Magyarországon, de ezzel távolról sem akarok a két politikai vezető személyiség közé egyenlőség jelet tenni. Aki ütni akar Basescun, az engem is rossz hírbe akar keverni Basescu úrral. Vagy nemrégen Vona Gáborral akartak összemosni, noha nem is voltam ott abban a táborban, és semmi közöm a Jobbikos politikához, noha hálás vagyok nekik, hogy megvédtek. A KDNP is védelmemre kelt, melynek dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az elnöke. Még Frunda György is megvédett, noha ő jobban tenné, hogyha Victor Ponta tanácsadójaként a miniszterelnöknek mondaná meg, hogy te Victor, azért ezt az ügyet nem így kellene kezelni. Általában célzatosan eltúlozzák az én Basescu elnökhöz fűződő kapcsolatomat. Soha nem voltam vele egy társaságban, a protokolláris, hivatalosság szintjén túlmenően soha semmiről nem tudtam vele egyeztetni, mert a magamfajta nemzeti politikusokkal nem áll szóba a román hatalom. Általában a számára kedvező magatartású kiválasztott magyar politikusokkal tárgyal, lásd a neptuni tárgyalókat: Borbélyt, Tokajit, Frundát. Most például Ponta állandóan azt hangoztatja, hogy az RMDSZ egyetlen legitim képviselője a magyarságnak. Ennek fejében megtömi őket pénzzel, pedig az a pénz a magyar közösségnek járó pénz, az egész magyarságot illeti, nem csak az RMDSZ-t. Ennek ellenére szinte kitenyészti a maga számára a magyar partnereit és ezáltal esélytelenné teszik a többi magyar szervezetet, pártot, vagy politikai nemzeti irányzatot. Úgyhogy ilyen értelemben semmi közöm Basescu úrhoz, legfeljebb azt mondhatjuk róla, hogy ő volt az a politikus jónéhány éven át, aki a magyarok, a székelyek barátjának pózában tetszelgett, és megtörni látszott azt a fanyelven beszélő magyarellenes politikai attitűdöt, amely végeredményben kezdettől fogva jellemzi a többségi politikai osztályt a kisebbséghez való viszonyulásában.
– Szóval az Önnel szembeni vádaskodások óta nem is beszélt Basescu elnökkel? – Sajnos nem hajlandó fogadni. Többször indítványoztuk a találkozást. Adott pillanatban, ha neki kedvező a magyar kapcsolat, akkor ezt felhasználja, lásd például a megválasztását, vagy kétszeri megmentését a magyar szavaztok által. Mondanom sem kell, hogy ezekben a kisebbik rosszat választottuk, mint ahogy amikor Iliescu és Vadim Tudor volt az államelnök-jelölt, akkor nyilvánvaló volt, hogy Iliescura szavaztunk. Basescu elnök úr esetében ma is fenntartom, hogy abban a helyzetben jobb jelölt volt, mint a posztkommunista Nastase vagy Geoana. A politika mindig az adott helyzetben érvényesül; a mai helyzetben egy szóval sem mondanánk, hogy a székelyek álljanak Basescu mellé. De ma is feltevődik a kérdés: mondjon nekem valaki jobbat Traian Basescu államelnök helyett. Crin Antonescut szeressük? Nehéz helyzetben van a magyarság.
„Célpontnak használnak”
– Mi a véleménye a Románia Csillaga elnevezésű kitüntetésének a visszavonására vonatkozó javaslatról?
Nem gondolt arra, hogy visszaadja?
– De igen, vívódtam ebben az ügyben, mert emberi méltóságomban sértettek meg. Ugyanakkor a magyarságot sértették meg, hiszen olyan érdemekért kaptam ezt a kitüntetést 2009-ben, az 1989-es temesvári felkelés huszadik évfordulóján, amely érdemek méltán jellemzik a temesvári gyülekezetet, a magyar közösséget, és úgy érzem, ezáltal nem csak engem, hanem őket is arcul csapták, és miközben engem bűnbaknak választottak ki, ugyanakkor egy általános magyarellenességet indukáltak. Sajnos megint előhúzták a magyar kártyát, tehát méltósággal akár vissza is lehetett volna adni ezt a kitüntetést. Ennek ellene szól viszont az az elgondolás, hogy ez a kitüntetés megalapozott volt. Miért könnyítsem meg azoknak a dolgát, akik a magyarokat bántják, akik a véleménynyilvánítás szabadságától akarnak megfosztani, és miért sértsem meg azokat a románokat, akik elismerik Temesvár meghatározó szerepét a 89-es eseményekben, és nem értenek egyet sem Crin Antonescuval, sem Victor Pontával, sem Traian Basescuval? Ez a kitüntetés összekapcsol bennünket, románokat és magyarokat. Ceausescu idejében csak gyászmagyarok kaphattak kitüntetést, ebben a felemás demokráciában viszont hinnünk kell abban, hogy hit által van a szabadulás. Hinnünk kell abban, hogy Románia is megszabadul nemcsak a Ceasescu rendszertől, hanem a kommunizmus visszahúzó örökségétől is, és hogyha valóban visszavonnák a kitüntetést, akkor ezzel nyilvánvalóvá válna, hogy, íme, ez a kétharmados többségű román kormányzat a kommunista visszarendeződés útján halad, mert nem tud szembenézni a múlttal, és nem tudja helyére tenni a dolgokat: azt, hogy mit jelentett Temesvár a román nemzet életében. Akkor nyilvánvalóvá válik a világ előtt, hogy mire értékeli a kormány Temesvárt. Ez esetben őt minősítené a visszavonás ténye, nem pedig engem, akit célpontnak használnak, aki már-már aggódom emiatt az ellenséges román közegben, és ha így folytatódik, kénytelen leszek védelmet kérni, mert ilyen tömény uszítás nyomán a lehető legrosszabbra is számíthat az ember egy balkáni típusú országban.
– Említette, hogy a Jobbik és a KDNP kiállt ön mellett, de sokan furcsálják azt, hogy a Fidesz, illetve a magyar kormány részéről ez nem történt meg. Sőt, amikor Havasi Bertalant, a miniszterelnök szóvivőjét megkérdezték az Ön kijelentéséről, akkor azt mondta, ezt nyugodtan kérdezzék meg Tőkés Lászlótól.
Miként értékeli a történteket?
–Érteni vélem a magyar külpolitikát és a miniszterelnöki hivatal magatartását. Úgy is felfoghatjuk ezt a Tőkés–ellenes és magyarellenes támadássorozatot, mint provokációt. Ez egy előre megírt forgatókönyv szerinti zajló diverzió részét jelenti. Megérzésem szerint még el sem mondtam volt a tusnádfürdői beszédemet, és már eldöntötték egy bukaresti hivatalban, hogy bele kell kötni a beszédembe, és ki kell választani azt a mondatot, amire rá lehet rajtolni. Így provokálta Basescu elnök úr Orbán Viktor miniszterelnök urat, ráadásul éppen őt, akivel a Néppártban közismerten joviális és elvi alapokon álló viszonyt táplálnak, és Orbán Viktor maga is kiállt a másik néppárti politikus megmentése érdekében. A miniszterelnöki hivatal nem ül fel ennek a provokációnak, és csak egyetérthetek abban, hogy nem szabad hagyni, hogy kiéleződjék a román-magyar viszony, és abban is egyetértek, amit a Digi tv-ben mondott Orbán Viktor, hogy valójában jobbak a román-magyar viszonyok, mint ami egyes politikusok megnyilatkozásaiból kitűnik. Maga Orbán Viktor miniszterelnök úr azt is mondta, hogy teljes mellszélességgel a határon túli, az erdélyi magyarok mögött áll.
Nem szabad beletörődni a hazugságba
– Ilyen politikai kontextusban, ilyen magyarellenes hisztériakeltés közepette hogyan látja kivitelezhetőnek az autonómiát, vagy a magyarság számára fontos nemzetpolitikai kérdéseket? Hogyan látja, miként lehet elfogadtatni a román társadalommal az erdélyi magyarok autonómiáját? – Emlékszik, 1989-ben a hallgatás falát kellett ledönteni. Ma már egyre világosabb, hogy most rendre a hazugság falába ütközünk. Például rólam azt mondják, hogy románellenes vagyok. Pedig én egyebet nem tettem az Európai Parlamentben, hogy a határon túli románok hivatalának a megalapítását és a szerb ügy vállalását megelőzően is egyvégtében a Timok-völgyi vlahok mellett álltam ki, a jogaikért szólaltam fel, de hasonlóképpen a bukovinai románok mellett, vagy a moldáviai románok mellett foglaltam állást az erdélyi magyarokkal együtt. Vagy olyan hazugságokat terjesztenek, hogy én azt akarom, hogy Erdély magyar protektorátus legyen. Én ilyet nem mondtam. Egy államelnöknek illene megvizsgálni, hogy mi hangzott el Tusnádfürdőn, azért van annyi jól fizetett tanácsadója. Ugyanígy Crin Antonescunak vagy Victor Pontának is. Vagy azt a hazugságot, beállítást hangoztatni, hogy én a Bécsi Diktátumhoz hasonlóan szólaltam meg, és ezt elpufogtatja az ország első embere velem szemben. Vagy, hogy még egy példát mondjak, megint azzal vádoltak meg, hogy el akarom Erdélyt szakítani Romániától, és veszélyeztetem Románia területi épségét és szuverenitását. Ezekből a szakállas hazugságokból, propaganda fogásokból nem fogyunk ki. Kell ennél világosabb bizonyíték, hogy egy posztkommunista, posztceausiszta, posztszekurista társadalomban vagyunk kénytelenek védekezni akkor is, amikor a legbékésebb, és legkonstruktívabb kisebbségi közössége vagyunk egész Európának? Ezt mondta Valentin Stan a jeles történész is, aki lépésről lépésre cáfolta Vaida-Voevod, vagy Maniu szavaival, vagy a Gyulafehérvári határozatokkal a Versailles-i békeszerződéssel, vagy az 1919-es kisebbségvédelmi szerződés szavaival és idézeteivel, hogy mindezek hazugságok, és hogy a magyarokat megilletik a jogok. Nem hogy Székelyföld nem létezik, ahogy Ponta mondta, hanem benne foglaltatik a korabeli dokumentumokban, hogy Romániának kötelessége a szász és a székely közösségeknek autonómiát biztosítani. A hazugságnak ezzel a rengetegével nem bírunk, és az a baj, hogy aki megszokja a hazugságot, az már jól érzi benne magát. Ezt hiányolom a mai politikai diskurzusból, hogy már az úgynevezett jó magyar politikusaink is hajlanak arra, hogy vagy ténylegesen, vagy elhallgatással elfogadják ezt a hazugságot, és beletörődjenek ebbe a hazugságba. Le kell dönteni a hazugság falát, és ha valami, akkor ez nagyon hatékony, hiszen aki nem nem hisz az igazságban, az nem hisz az Istenben, mert a magyar igazság is annyit ér, amennyi a mi isteni igazságunk. Nyilvánvalóan kontraproduktív, ha sokan nem hisznek benne, mert aki hisz benne, az egyedül marad. Sőt, a fejére ütnek a társai is, hogy ne mondjad, mert ebből csak kellemetlenség származik. A konfliktuskerülő politizálásnak ez a hátulütője, a hogy a végén már akkor is hallgatunk, amikor S.O.S.-jelzéseket kellene a világba kiáltanunk. Mert könnyű belátni, ez az út hova vezet, hogyha Várad a nyolcvan százalékos aránytól eljutott a huszonhárom százalékos arányig, és huszonnégy év alatt a negyven százaléktól eljutottunk a huszonhárom százalékarányig, és még a korfa is romlott, elöregedett Várad. Akkor ez az út Kassára vezet, aztán hirdethetünk Nagyszebenben szászok nélkül Európa Kulturális Fővárosát, Kolozsváron a magyarok nélkül Európa Kulturális Fővárosát, ottmaradunk díszpintynek, díszmagyarnak, akiket mutogatnak, mint valami muzeális nemzeti értékeket, és közben már az autonómiát is megadnák, csak éppen már nem lesz kinek.
Magyar–román kerekasztal
– Böjte Csaba augusztus 20-i üzenetében meghirdette a párbeszéd és a kiegyezés évét a romániai magyar politikai szervezetek között. Lát-e halvány esélyt arra, hogy legalább a sarkalatos pontokban ez a megállapodás, kiegyezés megtörténjen a romániai magyarság politikai, érdekvédelmi képviseletei között? – Böjte Csaba atya egy egyszemélyes intézmény, és ami az ő ereje, az a mi magyar társadalmunk gyengesége is, tudniillik az, hogy nem a történelmi magyar egyházak teljes intézményi spektruma fog össze egy ilyen hatalmas horderejű vállalkozás ügyében, mint amit Böjte atya megvalósít. A politikai nézetei néha viszont meglepnek, mert kétségtelen, hogy aki elfogadja az RMDSZ Ezüstfenyő Díját, ugyanakkor nem jön el a néppárti rendezvényeinkre, az már politikailag válogat. A kiegyezésnek rossz íze van a magyar történelemben, mert, minden jó oldalával együtt lényegében a Trianont előkészítő elvtelen kiegyezés következményeként jött létre a 1867-es kiegyezés. Kossuth Lajos látnoki éleslátással megjósolta Nagy-Magyarország végét ezen kiegyezés miatt. Nos, egyezzünk meg abban, hogy Gyurcsány és Orbán között nincs kiegyezés. Mint ahogy mi sem tudunk itt megegyezni Váradon azzal az etnobiznisszel, amelyiknek képviselői egyházi segédlettel – itt Fodor József atyára gondolok – nem csak a Szent László Napok szabadalmát és jelképeit lopják el, hanem annak előtte bűnszövetkezetben elkövetett cselekmény keretében eltulajdonították a Széchenyi Terv keretében elnyert Ady központot, és most egy kétes értékű lebujként használják. Szent tévedésnek tartom Böjte atyának a felhívását ebben a megszorító értelemben. Tág értelemben viszont én most is azt mondom, amit huszonhárom évvel ezelőtt mondtam: a román-magyar kerekasztalt meg kell szervezni, abban reprezentatív módon vegyenek részt mind a román, mind a magyar politikai polgári és egyházi képviseletek, és egy olyanfajta megegyezést dolgozzunk ki, amelyet magáénak vall nem csak egy baloldalra elhajló, az egyeduralmi, totalitárius elveken nyugvó RMDSZ, hanem az egész magyarság képviselete. Ez a román-magyar megbékélés volna. Traian Basescu azt mondta 2010-ben Tusnádfürdőn, hogy a román-magyar viszonyok konszolidációja és a román-magyar megbékélés a két alappillérét jelenti a régió stabilitásának. Egy ilyen megállapodásra van szükség, de ez nem kiegyezés, hanem egy kőkemény politikai alkupozícióban elért eredmény. Ami pedig a magyarokat illeti, addig ne egyezkedjenek Bukaresttel magyar testvéreink, amíg velünk nem egyeznek meg. Hamarabb áll szóba a Markó Béla szürke eminenciási vezetésével a Kelemen Hunor által elnökölt RMDSZ Victor Pontával, mint a saját testvéreivel. Most is azt vetik a szememre, hogy nem ugyanazt a sípot fújtam Brüsszelben, mint ők. Hát amikor koalíciót között az EMNT és az RMDSZ a 2009-es EP választási listának az összeállításakor, és meghívtak az első helyre, akkor nem a behódolásról szólt az egyezség, hanem arról, hogy egyenrangú felekként képviseljük az erdélyi magyarságot. Ráadásul az az ízetlen torzítás is naponként elhangzik, hogy engem felvettek a listára. Nehogy a szekeret fogjuk a lovak elé! Hiszen ők kértek fel, ők hívtak meg azért, mert látták, hogy ha én nem szállok fel a listára, akkor nem biztos, hogy bejut a magyarság az Európai Parlamentbe. Ez célszerű volt az egész magyarságnak. Én ma is azt mondom, a magyarságban kell gondolkozni. Abban a pillanatban elfogadom az RMDSZ-t, amikor a Kolozsvári Magyar Napokhoz fogható módon össze tud fogni. Szinte példázatosnak tartom, hogy az unokaöcsém(Gergely Balázs–szerk megj,) , a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, az RMDSZ-nek egyik megyei alelnökét vette feleségül, és együtt dolgoznak a város javán. Lám, Marosvásárhelyen a magyarokat próbálják kijátszani egymás ellen, és valami elképesztő módszerekhez folyamodnak. Hát nem kötelező volna az RMDSZ-nek nem csak leereszkedni, vagy néha vállon veregetni, hanem összefogniuk annak a helyzetnek az orvoslásáét, amelynek elromlásáért óriási felelősséget visel? Ott volt Marosvásárhelyen a magyar RMDSZ-es négyesfogat: Frunda, Borbély, Markó Béla és Kelemen Attila, és mi lett a Fekete Március Marosvásárhelyéből, Erdély újkori fővárosából? Csúszik lefelé, és nem is kell oda Funar. A kolozsvári példa messze mutató, és azt tanítja hitünk is, hogy addig ne menj az oltárhoz Isten elé a te könyörgéseddel, amíg meg nem békélsz a te felebarátoddal. Készek kell lennünk a szót értésre, de nem feltétel nélkül, nem engedékenységből, nem gyávaságból, nem opportunizmusból, hanem jól megfontolt közérdekből, Isten akaratát és a nép javát tartva szem előtt.
Mi használ az erdélyi magyaroknak?
– Az ön számára melyik a legközelebb álló lehetőség az EP-választások tekintetében: az RMDSZ lists, vagy egy külön listán indulás? Esetleg más választás?
– Én megkerülném azt a kérdést olyan értelemben, hogy nézzük meg, mi történik Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Váradon. Marosvásárhelyen a román soviniszta, nacionalizmus próbálja megfúrni a teljes értékű magyar élet magyar napokban való megnyilatkozását. Váradon egy RMDSZ-es orvtámadás próbálja félrevezetni a közvéleményt és ellehetetleníteni a hatalmas sikerrel végződő Szent László Napokat. Én attól félek, hogy a bukaresti hatalom román és magyar kollaboránsai lehetetlenné teszik a magyarok összefogását, és mi itt függelékállapotra vagyunk kényszerítve, kiszolgáltatott állapotba kerülünk, mert nem az történik, amit a magyarok határoznak el, hanem amit manipulálnak hátulról, és ami érdekében áll egyes percember politikusoknak. Egyszer s mindenkorra fel kell tennünk azt a kérdést, hogy mi használ az erdélyi magyaroknak? Amikor a kommunista típusú föltétlen összefogást hirdetik, akkor nem tudok egyetérteni azzal, hogy hol Medgyessi jár Váradon, hol Gyurcsányt hívják meg Váradra, hol Bajnai jön ide, hol Mesterházyval köti meg az Erdélyi Riport a szerződést, és még könyvkiadót is létrehoznak, és Gurmai Zita hozza létre az RMDSZ nőszervezetét itt. Ilyenfajta egységre nincs szükség, viszont a nemzetünk érdekeiben egyesülő összefogásra szükség van. Van két-három lehetőség az EP-képviselethez. Próbáljunk meg eltávolodni Bukaresttől, a posztkommunista politikai befolyásoltságtól, és tegyük fel a kérdést: mi használ ennek a magyarságnak? Ennek én kész vagyok alávetni magam, sőt, akár visszavonulni is, hogyha a nemzeti érdek úgy kívánja, de kész vagyok folytatni ezt a tevékenységet, hogyha a pártérdekek fölé emelkedő nemzeti érdekeink ezt megkövetelik.
Rais W. István
erdon.ro
Erdély.ma

Monográfia a Fehér megyei Asszonynépéről
Molnár József Károly nyugalmazott református lelkipásztor Asszonynépe – Egy királynői birtok virágzása és hanyatlása című könyvét mutatták be a Fehér megyei Magyarlapádon a múlt hét végén.
Molnár József Károly a körülbelül 150 lakosú Asszonynépe település melletti Magyarlapádon született 1925-ben, és 1981-től nyugdíjba vonulásáig, azaz 1995-ig szülőfalujában szolgált református lelkipásztorként. "Anyagi érdekeltség nélkül írom e könyveket, írom, mert szeretem. Mindig érdekelt a mi népünk és az egyházi múltunk megismerése, hogy értékeinket megőrizve a jövő nemzedéknek tovább adhassuk" – mondta a szerző. A most bemutatott kötet az ötödik monográfia Molnár József Károly tollából. A szerző lelkipásztori és családi életéről, a közösség sorsáról, a magyar történelemről és a Asszonynépe történelméről is ír: arról, hogyan lett a település királyi birtok, hogy virágzott s hogyan veszett el. Asszonynépén ugyanis jelenleg egyetlen magyar nemzetiségű ember él.
Gudor Kund Botond, az egyházmegye esperese és gyulafehérvári lelkész felhívta a figyelmet, hogy ez a könyv felkiáltójel, amely arra figyelmeztet, hogy addig él a népünk, amíg a harang szól, igét hirdetnek a templomokban és segítik a közösséget a családok. A szavak szíven találták az egyetlen Asszonynépén élő magyart, Solymosi Ferencet.
Derzsi Ákos parlamenti képviselő és a kötet kiadójának igazgatója hangsúlyozta, hogy a monográfia az erdélyi magyar nemzeti ügy egészét sűríti össze, s intő példa a fiatal generáció számára. Szilágyi Erzsébet, a magyarlapádi iskola volt igazgatónője úgy fogalmazott, a kötet Asszonynépe és a környék monográfiájaként számos feljegyzést, részletes bemutatást, fényképet tartalmaz Magyarlapádról is. Asszonynépe a lapádi egyház szórványa, a nyugalmazott lelkész 1981–1995 között beszolgáló lelkipásztora volt.
Krónika (Kolozsvár)