Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. január 26.
Ünnep a nap fiaival
Csángók és magyarok a magyar kultúra napján
A Keleti-Kárpátokon túli, különös szépségű világban, Csángóföldön találták magukat csütörtök délután a Maros Művészegyüttes termét zsúfolásig megtöltő marosvásárhelyiek. Az együttes és az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezetének sokadik közös, január 22-i rendezvényén dalok, táncok, képek és egy rendkívül gazdag tudásanyagot rejtő könyv hozta közel a sokszor, sokak által megvetett, elvetendőnek ítélt szellemi kincseket, amelyek nélkül szegényebb, színtelenebb lenne a Himnusz születésének napján ünnepelt magyar kultúra.
A kezdés előtti negyedórában pihenni, feltöltődni vágyó tömeg vette körül a művészegyüttes kövesdombi székhelyét. A nagyérdeműt Szöllősi Kata hangján csángó népdalok hívták az előtérbe, ahol a következő percekben Barabási Attila köszöntötte az egybegyűlteket.
– Minden magyarul beszélő embernek meg kell állnia ezen a napon. Nekünk, kultúra iránt elkötelezetteknek kötelességünk megállni, visszatekinteni a múltra és tervezni a jövőt. Ma megpróbálunk egy kicsit közelebb kerülni ahhoz a kultúrához, amely, ha távoli is, a miénk – mondta az együttes vezetője, majd Kilyén Ilka színművésznő, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke vette át a szót.
– Ezek a népdalok, néptáncok, a képeken is megjelenített kultúránk képezhet hidat a hajdanvolt és az utánunk következő magyarok között – hangsúlyozta, majd arról tett említést, hogy Maros megyében elsőként az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület ünnepelte meg a rendszerváltás utáni időszakban a magyar kultúra napját. Az elkövetkezőkben a napokban elhunyt Kötő Józsefre emlékezett az EMKE-elnök. A Csángók és magyarok címet viselő rendezvény kapcsán Kilyén Ilka kiemelte, hogy a csángó kultúra rendkívül fontos, elválaszthatatlan része a magyar kultúrának.
– A csángó magyarok a Keleti-Kárpátokon túl, egy olyan helyen élnek, amely soha nem volt a történelmi Magyarország része. De megmaradtak, vannak, és reméljük, hogy még sokáig lesznek.
Arcok a "leszentülő nap" földjéről
A tulajdonképpeni rendezvény első mozzanata a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub csángó témájú képeiből összeállított kiállítás megnyitója volt. Both Gyula, a fotóklub elnöke elárulta, hogy számukra is újdonság ez a tárlat. Amikor megkapták a felkérést, egyből igent mondtak, és csak utána jöttek rá, hogy mennyire nehéz dió ez. Egy földrajzilag távol eső vidék nem éppen kézenfekvő téma, így a fotóklub mindössze négy tagjának sikerült találnia korábbi munkái között olyan fényképeket, amelyek a csángók világába nyújtanak bepillantást. De ezúttal is a mennyiség helyett a minőségen van a lényeg, a fotókon elénk tűnő univerzum, a csíksomlyói búcsún, illetve a saját otthonukban megörökített arcok az első pillanatban magukkal ragadják a szemlélőt. Az előtérben kiállított munkákat dr. Ábrám Zoltán méltatta. Az EMKE korábbi elnöke Halász Péter csángókutató gondolatait idézte, aki szerint egyrészt azért fontos foglalkozni a moldvai, gyimesi csángókkal, mert ők is a magyar családhoz tartoznak, másrészt azért, mert kultúrájuk rendkívül gazdag, és nem utolsósorban azért, hogy elkerüljük saját "elcsángósodásunk" veszélyét.
– Egy csepp a tengerben ez a kiállítás – jegyezte meg Ábrám Zoltán, majd a csángó lelkület olyan alapvonásait emelte ki, mint a vallásosság, illetve a boldogságra való képesség, amelyet a nagy szegénység sem tudott kikezdeni. A méltató "boldog és erős közösségeknek" nevezte a csángó falvak lakóit, majd arról is említést tett, hogy a legszebben a csángó ember szól a napnyugtáról, amikor azt mondja: "leszentül a nap". Amint a megnyitó végén is lehangzott, a csángó képek január végéig tekinthetők meg a Maros Művészegyüttes székhelyének előterében.
Taps Czellecz Jenőnek
A tárlatnyitó után a telt házas nagyérdemű a terembe vonult, ahol Kilyén Ilka a csángó naplemente képénél maradva Lakatos Demeter A nap fiai című versét szavalta. "...ott vagyon a mük országunk, messze, ahol a nap leszentül" – üzente a csángó költő a színművésznő tolmácsolásában. Mielőtt a függöny felgördült volna, Kilyén llka a marosvásárhelyi Czellecz Jenőről szólt, aki a 90-es években autóbusznyi csángó gyermeket táboroztatott Erdőcsinádon, vállalva a kezdeményezést ellenzők gáncsoskodásait, a hamis vádakat.
– Lepergett róla a sok mocsok, ment előre, és tette a dolgát. Reméljük, hogy az ő és a hozzá hasonlók munkája nem volt hiábavaló – tette hozzá az EMKE-elnök. Szavait taps kísérte.
Drágakő és katedrális
A függöny felgördülését megelőző percekben Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke lépett színpadra. Az elnök elmondta, hogy a magyar kultúra napját nem egy olyan szentélyben kezdte, mint amilyen a Maros Művészegyüttes terme, hanem a megyei főispánság irodájában, ahova azért ment, hogy megkérdezze, mi szükség volt kifogásolni nemzeti szimbólumaink jelenlétét az Erdőszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal épületén.
– Nekünk is rendületlenül kell lobognunk, úgy, ahogyan azok a zászlók – jelentette ki Brassai Zsombor, majd egy nyaklánc medáljában lévő drágakőhöz hasonlította a kultúrát, amely a nemzet fényét, patináját adja, a magyar kultúra napját pedig a nemzet katedrálisának nevezte, amelybe belépve megcsodálhatjuk azt a csodálatos, egyedi lelkiséget, amelyet úgy hívunk, hogy magyarság.
Régi mulatságok, szerelmek emléke
Az est egyik legszebb mozzanata Kásler Magda, a Napsugár együttes és az Öves együttes közös produkciója volt. A Maros Művészegyüttes népdalénekese csángó dalokkal, többek között csodaszép leánybúcsúztatóval szólaltatta meg a Kárpátokon túli különös lelkiséget, a művészegyüttes utánpótlás csoportjához tartozó gyerekek, a moldvai csángó viseletben körbe forgó "cinkák" és az ördöngösfüzesi táncot bemutató fiúk pedig azt a rég volt világot idézték meg, amikor még külön mulattak lányok és legények.
– Kell ennél szebb kézfogás? – tette fel a költői kérdést Kilyén Ilka a produkció végén, arra a jelenetre utalva, amikor a leánytánc után a cinkák a színpadra lépő legényeknek énekelnek.
Olvasóközelben a moldvai magyar
A rendezvény talán legizgalmasabb huszonöt percében A moldvai magyarokról című könyv szerzőjével, Oláh-Gál Elvira csíkszeredai újságíróval, rádiós szerkesztővel és az egyik kulcsszereplővel, Borbáth Erzsébet nyugalmazott tanárnővel, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola egykori igazgatónőjével zajlott beszélgetés. A könyv születésének körülményeiről, az ehhez fűződő élményekről, illetve a csángó magyar gyerekek sorsáról lapunk munkatársa, Bodolai Gyöngyi újságíró, szerkesztő kérdezte a meghívottakat.
– Úgy érzem, hogy mi Marosvásárhelyen adósai vagyunk a csángóknak. Az iskoláink tömegesen nem fogadtak be csángó gyermekeket, illetve Czellecz Jenő példáját leszámítva semmilyen segítséget nem kaptak – jegyezte meg Bodolai Gyöngyi a párbeszéd előtti percekben, aztán ismertette a rendkívül jól dokumentált könyvet.
– Amikor Oláh-Gál Elvira könyvét olvastam, végig arra gondoltam, hogy milyen temérdek munka, terepjárás, rendezvényeken való részvétel van mögötte. (…) A kötet három részre tagolódik. Az első a Tudósítások, beszámolók címet viseli, és beszámol többek között a pünkösdi búcsún való részvételről, a pusztinai szobor állításáról, a Csíkba férjhez ment chiar-magyar lányok helytállásáról, a csángó konferencia résztvevőinek szabófalvi látogatásáról, köztük az Európa Tanács finnországi jelentéstevőjének jelenlétéről, aki 2001-ben készített jelentést a csángó kultúra védelméről, a csíkszeredai és a csomafalvi csángó napokról, majd a budapesti nagy csángó ünnepekről. A Portrék, beszélgetések című második részben csángó emberekkel, Fehér Márton rekecsini prímással, a gyönyörű imákat tudó pusztinai László Józsefné Kiss Erzsébettel, Nyisztor Mihályné László Ilonával, az utolsó gorzafalvi fazekassal, Salamon József gyimesbükki plébánossal, a csángó rádiót tolókocsiból indító és működtető Lőrinc Celesztinnel, Domokos Mária népzenekutatóval, a csángóság budapesti képviselőivel, a moldvai csángó magyar értelmiséggel készült beszélgetések olvashatók. A könyvhöz tartozó CD-lemezen Oláh- Gál Elvira Domokos Pál Pétert szólaltatja meg, aki valóságos vándorapostolként járta be a csángóföldet, és összegyűjtötte annak népdalkincsét. Domokos Pál Péter szavait idézem: "Meg-próbálom láttatni az ő jelenükben a székelységnek szánt jövőt. Figyelmeztetek mindenkit, hogy a mi sorsunk is a mindennél rettenetesebb csángó-magyar sors lesz, ha sorainkban a szeretetlenség, egymás meg nem értése és a felekezeti ellentétek tovább nőnek". A Magyarul tanulni jó címet viselő harmadik rész a csángók vidékén 2000 óta tanító pedagógusokról, a moldvai magyar gyerekek csíkszeredai oktatásáról szól, amelynek úttörője és fontos személyisége Borbáth Erzsébet tanárnő. Ő fogadta be a csíkszeredai iskola igazgatójaként az első csoport csángó gyermeket, akik közül többen elkísérték a budapesti Sándor-palotába, ahol Mádl Ferenc köztársasági elnöktől Elnöki Érdemrendet kapott.
Székelyek között románokká váltak
A beszélgetés során Bodolai Gyöngyi először arról kérdezte a szerzőt, hogy milyen indíttatásból fordult a csángók felé. Oláh-Gál Elvira elmondta, hogy a Marosvásárhelyi Rádió csíkszeredai tudósítójaként szinte kötelességének érezte a szórványmagyarsággal, ezen belül a csángó népcsoporttal foglalkozni. 2001-től a Kossuth rádióhoz került, ahol szintén nagy érdeklődést mutattak a téma iránt.
– Hány csángó faluban járt, illetve vannak-e olyan települések, amelyek kimaradtak? – hangzott a következő kérdés. A szerző válaszában arra világított rá, hogy nemcsak Moldvában, a Gyimesekben és a Barcaságon, hanem a székelyek között, de Temesváron és Marosvásárhelyen is kereste a csángókat, a szocialista iparosítás során ugyanis egy részük erdélyi nagyvárosokba került.
– Nagy kérdés, hogy a székelység hogyan viszonyult hozzájuk, és miért váltak közülük sokan román identitásúakká – vetette fel a szerző, majd arra tért ki, hogy a csángók közül sokan igazgyöngyként, dalokban, mesékben őrzik, de mindennapjaikban nem beszélik anyanyelvüket.
A beszélgetés során az is felmerült, hogy a nagyszülők miért nem szólnak az ősi nyelven az unokákhoz, illetve hogyan kellene, lehetne "visszatanítani" saját nyelvükre a gyerekeket. Az iskolában választható tantárgy a magyar nyelv, amelyet iskolán kívül, magyar házakban is oktatnak, de ez a nyelv irodalmi változata, nem az, amit otthon hallanak, népdalaikban őriznek. Ezért van szükség arra, hogy a pedagógusok között hagyományőrzők is legyenek – fejtette ki Oláh-Gál Elvira. A kedvenc interjúalany kapcsán az első hegedűjét gyerekként maga készítő rekecsini prímást, illetve a bánatát, örömét az életébe beleénekelő klézsei Bálint Erzsi nénit említette a szerző.
Végül a jövő körvonalazására tettek kísérletet a beszélgetőtársak. Előrelépésnek számít, hogy magyarországi csoportok bármikor misézhetnek Csángóföldön, ahogy az is, hogy a vidéken vannak már olyan papok, akik magyarul is tudnak misét tartani – vélte Oláh-Gál Elvira, majd megjegyezte, az is egy lehetőség lenne, ha a Mária Rádiót hallgathatnák a csángóvidéki magyarok.
Magyarul "gondolkoztak hazafele"
Borbáth Erzsébet a kezdeteket, az első csángó szülőcsoport érkezését idézte fel. Az egykori igazgatónő tisztán emlékszik arra a szeptember 9-ére, amikor Beder Tibor akkori főtanfelügyelő behívatta az irodájába, és megkérdezte, hogy mit szólna ahhoz, ha 5-8. osztályos csángó diákok tanulnának a József Attila Általános Iskolában? Akkor már vártak is rá a román népviseletbe öltözött nők és civil ruhás férfiak, akiket a taníttatás anyagi oldala is nagyon érdekelt, hiszen a 10-11 gyermekes családok nem bírták meg a bentlakási költségeket (a gyerekeket a Márton Áron Gimnázium bentlakásában szállásolták el, költségeiket a katolikus egyház fizette). 23 nyolcadikos csángó gyermek kezdte a tanévet, számukra külön osztályt indítottak, és sikerült is őket felzárkóztatni. A székely diákok közé kerülő 5., 6., 7.-esek viszont a peremen maradtak – mondta Borbáth Erzsébet. Az egykori pedagógus azt is elmesélte, hogy egy évharmad alatt tanultak meg magyarul írni-olvasni a diákok. Az elmondottakat Borbáth Erzsébet az akkori iskolaújságban megjelent fogalmazásokkal, többek között egy "hazafele gondolkozó" hetedikes kislány soraival illusztrálta. Az első nyolcadikosok között volt Gábor Felícia költő, de orvosok, tanítók, ügyvédek és papok is kikerültek az évfolyamról. Hetedikesként került a tanintézetbe Iancu Laura, a Magyar Írószövetség tagja, akitől szintén felolvasott egy fogalmazást hajdani pedagógusa.
2000-ig 171 csángó diákja volt a csíkszeredai iskolának, közülük 163-an tanultak tovább, 42-en főiskolára, illetve egyetemre mentek. Ezt követően, miután a fiatal csángó értelmiség nagy része hazatért, Moldvában is elindult a magyar nyelv oktatása. Jelenleg 29 oktatási helyszínen foglalkoznak a gyerekekkel – hangzott el a beszélgetés során. Bodolai Gyöngyi a budapesti Sándor-palotában átélt pillanatokról is kérdezte beszélgetőtársát.
– A csángó gyermekek tanításával kapcsolatban ez volt a legszebb élményem. Én nem akartam, hogy kitüntessenek, úgy gondoltam, ez a diákjaimat illeti meg, de ők ragaszkodtak ahhoz, hogy elfogadjam. Végül azt mondtam magamnak, ha a gyerekek javasolják, akkor el kell fogadni, és együtt vettünk részt az ünnepségen – idézte fel Borbáth Erzsébet az Elnöki Éremrend átvételének pillanatait, majd az egykori tanítvány, Iancu Laura Archaikus ima a gyermekeknek című versével köszönt el a hallgatóságtól.
Ezt követően a Maros Művészegyüttes táncosai léptek színpadra. Az együttes az előkészületben levő folklórműsorából nyújtott ízelítőt, a fergeteges produkciót vissza is tapsolta a nagyérdemű. Az ünnepi együttlét nemzeti imánk közös eléneklésével zárult. A lábon állók tömegének látványa azt sugallta, biztonságban van Vásárhelyen a magyar nyelv, kultúra.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Csángók és magyarok a magyar kultúra napján
A Keleti-Kárpátokon túli, különös szépségű világban, Csángóföldön találták magukat csütörtök délután a Maros Művészegyüttes termét zsúfolásig megtöltő marosvásárhelyiek. Az együttes és az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezetének sokadik közös, január 22-i rendezvényén dalok, táncok, képek és egy rendkívül gazdag tudásanyagot rejtő könyv hozta közel a sokszor, sokak által megvetett, elvetendőnek ítélt szellemi kincseket, amelyek nélkül szegényebb, színtelenebb lenne a Himnusz születésének napján ünnepelt magyar kultúra.
A kezdés előtti negyedórában pihenni, feltöltődni vágyó tömeg vette körül a művészegyüttes kövesdombi székhelyét. A nagyérdeműt Szöllősi Kata hangján csángó népdalok hívták az előtérbe, ahol a következő percekben Barabási Attila köszöntötte az egybegyűlteket.
– Minden magyarul beszélő embernek meg kell állnia ezen a napon. Nekünk, kultúra iránt elkötelezetteknek kötelességünk megállni, visszatekinteni a múltra és tervezni a jövőt. Ma megpróbálunk egy kicsit közelebb kerülni ahhoz a kultúrához, amely, ha távoli is, a miénk – mondta az együttes vezetője, majd Kilyén Ilka színművésznő, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke vette át a szót.
– Ezek a népdalok, néptáncok, a képeken is megjelenített kultúránk képezhet hidat a hajdanvolt és az utánunk következő magyarok között – hangsúlyozta, majd arról tett említést, hogy Maros megyében elsőként az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület ünnepelte meg a rendszerváltás utáni időszakban a magyar kultúra napját. Az elkövetkezőkben a napokban elhunyt Kötő Józsefre emlékezett az EMKE-elnök. A Csángók és magyarok címet viselő rendezvény kapcsán Kilyén Ilka kiemelte, hogy a csángó kultúra rendkívül fontos, elválaszthatatlan része a magyar kultúrának.
– A csángó magyarok a Keleti-Kárpátokon túl, egy olyan helyen élnek, amely soha nem volt a történelmi Magyarország része. De megmaradtak, vannak, és reméljük, hogy még sokáig lesznek.
Arcok a "leszentülő nap" földjéről
A tulajdonképpeni rendezvény első mozzanata a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub csángó témájú képeiből összeállított kiállítás megnyitója volt. Both Gyula, a fotóklub elnöke elárulta, hogy számukra is újdonság ez a tárlat. Amikor megkapták a felkérést, egyből igent mondtak, és csak utána jöttek rá, hogy mennyire nehéz dió ez. Egy földrajzilag távol eső vidék nem éppen kézenfekvő téma, így a fotóklub mindössze négy tagjának sikerült találnia korábbi munkái között olyan fényképeket, amelyek a csángók világába nyújtanak bepillantást. De ezúttal is a mennyiség helyett a minőségen van a lényeg, a fotókon elénk tűnő univerzum, a csíksomlyói búcsún, illetve a saját otthonukban megörökített arcok az első pillanatban magukkal ragadják a szemlélőt. Az előtérben kiállított munkákat dr. Ábrám Zoltán méltatta. Az EMKE korábbi elnöke Halász Péter csángókutató gondolatait idézte, aki szerint egyrészt azért fontos foglalkozni a moldvai, gyimesi csángókkal, mert ők is a magyar családhoz tartoznak, másrészt azért, mert kultúrájuk rendkívül gazdag, és nem utolsósorban azért, hogy elkerüljük saját "elcsángósodásunk" veszélyét.
– Egy csepp a tengerben ez a kiállítás – jegyezte meg Ábrám Zoltán, majd a csángó lelkület olyan alapvonásait emelte ki, mint a vallásosság, illetve a boldogságra való képesség, amelyet a nagy szegénység sem tudott kikezdeni. A méltató "boldog és erős közösségeknek" nevezte a csángó falvak lakóit, majd arról is említést tett, hogy a legszebben a csángó ember szól a napnyugtáról, amikor azt mondja: "leszentül a nap". Amint a megnyitó végén is lehangzott, a csángó képek január végéig tekinthetők meg a Maros Művészegyüttes székhelyének előterében.
Taps Czellecz Jenőnek
A tárlatnyitó után a telt házas nagyérdemű a terembe vonult, ahol Kilyén Ilka a csángó naplemente képénél maradva Lakatos Demeter A nap fiai című versét szavalta. "...ott vagyon a mük országunk, messze, ahol a nap leszentül" – üzente a csángó költő a színművésznő tolmácsolásában. Mielőtt a függöny felgördült volna, Kilyén llka a marosvásárhelyi Czellecz Jenőről szólt, aki a 90-es években autóbusznyi csángó gyermeket táboroztatott Erdőcsinádon, vállalva a kezdeményezést ellenzők gáncsoskodásait, a hamis vádakat.
– Lepergett róla a sok mocsok, ment előre, és tette a dolgát. Reméljük, hogy az ő és a hozzá hasonlók munkája nem volt hiábavaló – tette hozzá az EMKE-elnök. Szavait taps kísérte.
Drágakő és katedrális
A függöny felgördülését megelőző percekben Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke lépett színpadra. Az elnök elmondta, hogy a magyar kultúra napját nem egy olyan szentélyben kezdte, mint amilyen a Maros Művészegyüttes terme, hanem a megyei főispánság irodájában, ahova azért ment, hogy megkérdezze, mi szükség volt kifogásolni nemzeti szimbólumaink jelenlétét az Erdőszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal épületén.
– Nekünk is rendületlenül kell lobognunk, úgy, ahogyan azok a zászlók – jelentette ki Brassai Zsombor, majd egy nyaklánc medáljában lévő drágakőhöz hasonlította a kultúrát, amely a nemzet fényét, patináját adja, a magyar kultúra napját pedig a nemzet katedrálisának nevezte, amelybe belépve megcsodálhatjuk azt a csodálatos, egyedi lelkiséget, amelyet úgy hívunk, hogy magyarság.
Régi mulatságok, szerelmek emléke
Az est egyik legszebb mozzanata Kásler Magda, a Napsugár együttes és az Öves együttes közös produkciója volt. A Maros Művészegyüttes népdalénekese csángó dalokkal, többek között csodaszép leánybúcsúztatóval szólaltatta meg a Kárpátokon túli különös lelkiséget, a művészegyüttes utánpótlás csoportjához tartozó gyerekek, a moldvai csángó viseletben körbe forgó "cinkák" és az ördöngösfüzesi táncot bemutató fiúk pedig azt a rég volt világot idézték meg, amikor még külön mulattak lányok és legények.
– Kell ennél szebb kézfogás? – tette fel a költői kérdést Kilyén Ilka a produkció végén, arra a jelenetre utalva, amikor a leánytánc után a cinkák a színpadra lépő legényeknek énekelnek.
Olvasóközelben a moldvai magyar
A rendezvény talán legizgalmasabb huszonöt percében A moldvai magyarokról című könyv szerzőjével, Oláh-Gál Elvira csíkszeredai újságíróval, rádiós szerkesztővel és az egyik kulcsszereplővel, Borbáth Erzsébet nyugalmazott tanárnővel, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola egykori igazgatónőjével zajlott beszélgetés. A könyv születésének körülményeiről, az ehhez fűződő élményekről, illetve a csángó magyar gyerekek sorsáról lapunk munkatársa, Bodolai Gyöngyi újságíró, szerkesztő kérdezte a meghívottakat.
– Úgy érzem, hogy mi Marosvásárhelyen adósai vagyunk a csángóknak. Az iskoláink tömegesen nem fogadtak be csángó gyermekeket, illetve Czellecz Jenő példáját leszámítva semmilyen segítséget nem kaptak – jegyezte meg Bodolai Gyöngyi a párbeszéd előtti percekben, aztán ismertette a rendkívül jól dokumentált könyvet.
– Amikor Oláh-Gál Elvira könyvét olvastam, végig arra gondoltam, hogy milyen temérdek munka, terepjárás, rendezvényeken való részvétel van mögötte. (…) A kötet három részre tagolódik. Az első a Tudósítások, beszámolók címet viseli, és beszámol többek között a pünkösdi búcsún való részvételről, a pusztinai szobor állításáról, a Csíkba férjhez ment chiar-magyar lányok helytállásáról, a csángó konferencia résztvevőinek szabófalvi látogatásáról, köztük az Európa Tanács finnországi jelentéstevőjének jelenlétéről, aki 2001-ben készített jelentést a csángó kultúra védelméről, a csíkszeredai és a csomafalvi csángó napokról, majd a budapesti nagy csángó ünnepekről. A Portrék, beszélgetések című második részben csángó emberekkel, Fehér Márton rekecsini prímással, a gyönyörű imákat tudó pusztinai László Józsefné Kiss Erzsébettel, Nyisztor Mihályné László Ilonával, az utolsó gorzafalvi fazekassal, Salamon József gyimesbükki plébánossal, a csángó rádiót tolókocsiból indító és működtető Lőrinc Celesztinnel, Domokos Mária népzenekutatóval, a csángóság budapesti képviselőivel, a moldvai csángó magyar értelmiséggel készült beszélgetések olvashatók. A könyvhöz tartozó CD-lemezen Oláh- Gál Elvira Domokos Pál Pétert szólaltatja meg, aki valóságos vándorapostolként járta be a csángóföldet, és összegyűjtötte annak népdalkincsét. Domokos Pál Péter szavait idézem: "Meg-próbálom láttatni az ő jelenükben a székelységnek szánt jövőt. Figyelmeztetek mindenkit, hogy a mi sorsunk is a mindennél rettenetesebb csángó-magyar sors lesz, ha sorainkban a szeretetlenség, egymás meg nem értése és a felekezeti ellentétek tovább nőnek". A Magyarul tanulni jó címet viselő harmadik rész a csángók vidékén 2000 óta tanító pedagógusokról, a moldvai magyar gyerekek csíkszeredai oktatásáról szól, amelynek úttörője és fontos személyisége Borbáth Erzsébet tanárnő. Ő fogadta be a csíkszeredai iskola igazgatójaként az első csoport csángó gyermeket, akik közül többen elkísérték a budapesti Sándor-palotába, ahol Mádl Ferenc köztársasági elnöktől Elnöki Érdemrendet kapott.
Székelyek között románokká váltak
A beszélgetés során Bodolai Gyöngyi először arról kérdezte a szerzőt, hogy milyen indíttatásból fordult a csángók felé. Oláh-Gál Elvira elmondta, hogy a Marosvásárhelyi Rádió csíkszeredai tudósítójaként szinte kötelességének érezte a szórványmagyarsággal, ezen belül a csángó népcsoporttal foglalkozni. 2001-től a Kossuth rádióhoz került, ahol szintén nagy érdeklődést mutattak a téma iránt.
– Hány csángó faluban járt, illetve vannak-e olyan települések, amelyek kimaradtak? – hangzott a következő kérdés. A szerző válaszában arra világított rá, hogy nemcsak Moldvában, a Gyimesekben és a Barcaságon, hanem a székelyek között, de Temesváron és Marosvásárhelyen is kereste a csángókat, a szocialista iparosítás során ugyanis egy részük erdélyi nagyvárosokba került.
– Nagy kérdés, hogy a székelység hogyan viszonyult hozzájuk, és miért váltak közülük sokan román identitásúakká – vetette fel a szerző, majd arra tért ki, hogy a csángók közül sokan igazgyöngyként, dalokban, mesékben őrzik, de mindennapjaikban nem beszélik anyanyelvüket.
A beszélgetés során az is felmerült, hogy a nagyszülők miért nem szólnak az ősi nyelven az unokákhoz, illetve hogyan kellene, lehetne "visszatanítani" saját nyelvükre a gyerekeket. Az iskolában választható tantárgy a magyar nyelv, amelyet iskolán kívül, magyar házakban is oktatnak, de ez a nyelv irodalmi változata, nem az, amit otthon hallanak, népdalaikban őriznek. Ezért van szükség arra, hogy a pedagógusok között hagyományőrzők is legyenek – fejtette ki Oláh-Gál Elvira. A kedvenc interjúalany kapcsán az első hegedűjét gyerekként maga készítő rekecsini prímást, illetve a bánatát, örömét az életébe beleénekelő klézsei Bálint Erzsi nénit említette a szerző.
Végül a jövő körvonalazására tettek kísérletet a beszélgetőtársak. Előrelépésnek számít, hogy magyarországi csoportok bármikor misézhetnek Csángóföldön, ahogy az is, hogy a vidéken vannak már olyan papok, akik magyarul is tudnak misét tartani – vélte Oláh-Gál Elvira, majd megjegyezte, az is egy lehetőség lenne, ha a Mária Rádiót hallgathatnák a csángóvidéki magyarok.
Magyarul "gondolkoztak hazafele"
Borbáth Erzsébet a kezdeteket, az első csángó szülőcsoport érkezését idézte fel. Az egykori igazgatónő tisztán emlékszik arra a szeptember 9-ére, amikor Beder Tibor akkori főtanfelügyelő behívatta az irodájába, és megkérdezte, hogy mit szólna ahhoz, ha 5-8. osztályos csángó diákok tanulnának a József Attila Általános Iskolában? Akkor már vártak is rá a román népviseletbe öltözött nők és civil ruhás férfiak, akiket a taníttatás anyagi oldala is nagyon érdekelt, hiszen a 10-11 gyermekes családok nem bírták meg a bentlakási költségeket (a gyerekeket a Márton Áron Gimnázium bentlakásában szállásolták el, költségeiket a katolikus egyház fizette). 23 nyolcadikos csángó gyermek kezdte a tanévet, számukra külön osztályt indítottak, és sikerült is őket felzárkóztatni. A székely diákok közé kerülő 5., 6., 7.-esek viszont a peremen maradtak – mondta Borbáth Erzsébet. Az egykori pedagógus azt is elmesélte, hogy egy évharmad alatt tanultak meg magyarul írni-olvasni a diákok. Az elmondottakat Borbáth Erzsébet az akkori iskolaújságban megjelent fogalmazásokkal, többek között egy "hazafele gondolkozó" hetedikes kislány soraival illusztrálta. Az első nyolcadikosok között volt Gábor Felícia költő, de orvosok, tanítók, ügyvédek és papok is kikerültek az évfolyamról. Hetedikesként került a tanintézetbe Iancu Laura, a Magyar Írószövetség tagja, akitől szintén felolvasott egy fogalmazást hajdani pedagógusa.
2000-ig 171 csángó diákja volt a csíkszeredai iskolának, közülük 163-an tanultak tovább, 42-en főiskolára, illetve egyetemre mentek. Ezt követően, miután a fiatal csángó értelmiség nagy része hazatért, Moldvában is elindult a magyar nyelv oktatása. Jelenleg 29 oktatási helyszínen foglalkoznak a gyerekekkel – hangzott el a beszélgetés során. Bodolai Gyöngyi a budapesti Sándor-palotában átélt pillanatokról is kérdezte beszélgetőtársát.
– A csángó gyermekek tanításával kapcsolatban ez volt a legszebb élményem. Én nem akartam, hogy kitüntessenek, úgy gondoltam, ez a diákjaimat illeti meg, de ők ragaszkodtak ahhoz, hogy elfogadjam. Végül azt mondtam magamnak, ha a gyerekek javasolják, akkor el kell fogadni, és együtt vettünk részt az ünnepségen – idézte fel Borbáth Erzsébet az Elnöki Éremrend átvételének pillanatait, majd az egykori tanítvány, Iancu Laura Archaikus ima a gyermekeknek című versével köszönt el a hallgatóságtól.
Ezt követően a Maros Művészegyüttes táncosai léptek színpadra. Az együttes az előkészületben levő folklórműsorából nyújtott ízelítőt, a fergeteges produkciót vissza is tapsolta a nagyérdemű. Az ünnepi együttlét nemzeti imánk közös eléneklésével zárult. A lábon állók tömegének látványa azt sugallta, biztonságban van Vásárhelyen a magyar nyelv, kultúra.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2015. február 15.
Jakab Antalra emlékeztek
Püspökké szentelésének 43. évfordulóján, február 13-án vallási szertartással, koszorúzással és tanulmányi versennyel emlékeztek a kilyénfalviak és vendégeik Jakab Antalra.
Immár nyolcadik alkalommal szervezett tanulmányi versenyt Jakab Antal emlékének tiszteletére a tekerőpataki Tarisznyás Márton Általános Iskola. A rendezvényt ezúttal a püspök szülőfalujában, Kilyénfalván tartották, lehetőséget teremtve a helyieknek is az emlékezésre. A program rövid vallási szertartással kezdődött – Jakab Antal szobránál Fejér Lajos helyi plébános mondott szentbeszédet. A templomkertben összesereglett emlékezők koszorúzással rótták le kegyeletüket a püspök emléke előtt.
A vetélkedőre a gyergyói települések általános iskolásai mellett Búzásbesenyőből, Gyímesbükkből, Maroshévízről is érkeztek versenyzők, összesen tizenhat csapat mérte össze felkészültségét, tudását. „Segíteni igazán szeretettel, szeretetből lehet” mottóval hirdették meg az idei vetélkedőt a szervezők, Jakab Antal élete és munkássága mellett a 25 éves Gyulafehérvári Caritas, illetve a szintén 25 éves évfordulóját ünneplő Keresztény Szó vallási kiadvány is alapját képezte a diákokra váró feladatoknak.
A négytagú zsűrinek nem volt könnyű munkája, Kari Attila, a tanfelügyelőség képviseletében; Kafer György a tekerőpataki iskola újpesti testvériskolájának igazgatója; Ferenczi Attila a Salamon Ernő Gimnázium aligazgatója és Ördög Csilla a Caritas képviseletében pontozta a diákok tudását kreativitását. Az első helyezést az „Akarat” a másodikat a „13-as szám”, a harmadika helyezést megosztva kapta a „Szeretet” és a „Dominus meus et Deus meus” csapata.
A versengés izgalmain énektanítással enyhítettek a szervezők, vallási énekekkel és népdalokkal gazdagítva a diákokat. Amint azt Kolumbán Csilla vallástanár, a rendezvény főszervezője mondta, az éneklés is Jakab Antal szellemiségét idézi, hisz a püspök nagyon szerette az énekeket, az egyházi zene mellett a népdalokat is. Ő maga is szépen énekelt és sokat tett azért, hogy mindenki énekeljen.
A rendezvényen résztvevő Bodó Péter nyugdíjas plébános püspökhöz fűződő személyes élményeit osztotta meg a jelenlévőkkel, érdekességként hívta fel a figyelmet arra, hogy az éppen rajta lévő reverenda szövetét Kilyénfalva nagy szülöttjétől, Jakab Antaltól vásárolta.
A kellemes hangulatban zajló vetélkedő közös ebéddel és táncházzal zárult.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro
Püspökké szentelésének 43. évfordulóján, február 13-án vallási szertartással, koszorúzással és tanulmányi versennyel emlékeztek a kilyénfalviak és vendégeik Jakab Antalra.
Immár nyolcadik alkalommal szervezett tanulmányi versenyt Jakab Antal emlékének tiszteletére a tekerőpataki Tarisznyás Márton Általános Iskola. A rendezvényt ezúttal a püspök szülőfalujában, Kilyénfalván tartották, lehetőséget teremtve a helyieknek is az emlékezésre. A program rövid vallási szertartással kezdődött – Jakab Antal szobránál Fejér Lajos helyi plébános mondott szentbeszédet. A templomkertben összesereglett emlékezők koszorúzással rótták le kegyeletüket a püspök emléke előtt.
A vetélkedőre a gyergyói települések általános iskolásai mellett Búzásbesenyőből, Gyímesbükkből, Maroshévízről is érkeztek versenyzők, összesen tizenhat csapat mérte össze felkészültségét, tudását. „Segíteni igazán szeretettel, szeretetből lehet” mottóval hirdették meg az idei vetélkedőt a szervezők, Jakab Antal élete és munkássága mellett a 25 éves Gyulafehérvári Caritas, illetve a szintén 25 éves évfordulóját ünneplő Keresztény Szó vallási kiadvány is alapját képezte a diákokra váró feladatoknak.
A négytagú zsűrinek nem volt könnyű munkája, Kari Attila, a tanfelügyelőség képviseletében; Kafer György a tekerőpataki iskola újpesti testvériskolájának igazgatója; Ferenczi Attila a Salamon Ernő Gimnázium aligazgatója és Ördög Csilla a Caritas képviseletében pontozta a diákok tudását kreativitását. Az első helyezést az „Akarat” a másodikat a „13-as szám”, a harmadika helyezést megosztva kapta a „Szeretet” és a „Dominus meus et Deus meus” csapata.
A versengés izgalmain énektanítással enyhítettek a szervezők, vallási énekekkel és népdalokkal gazdagítva a diákokat. Amint azt Kolumbán Csilla vallástanár, a rendezvény főszervezője mondta, az éneklés is Jakab Antal szellemiségét idézi, hisz a püspök nagyon szerette az énekeket, az egyházi zene mellett a népdalokat is. Ő maga is szépen énekelt és sokat tett azért, hogy mindenki énekeljen.
A rendezvényen résztvevő Bodó Péter nyugdíjas plébános püspökhöz fűződő személyes élményeit osztotta meg a jelenlévőkkel, érdekességként hívta fel a figyelmet arra, hogy az éppen rajta lévő reverenda szövetét Kilyénfalva nagy szülöttjétől, Jakab Antaltól vásárolta.
A kellemes hangulatban zajló vetélkedő közös ebéddel és táncházzal zárult.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro
2015. május 7.
Több napon át gyógyítanak az önkéntes orvosok
Újra elkezdi munkáját a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvos-csoportja Hargita megyében szombattól. A megyei kórházban, iskolákban, óvodákban és egyéb gyermekintézményekben szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a rászoruló gyermekeket.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvos-csoportja az intézményeket gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel, illetve szakmai továbbképzéssel is segíti.
Ezúttal 31 orvos és egészségügyi szakember vesz részt a gyógyító körúton, akik Székelyudvarhelyre, Bánkfalvára, Zetelakára, Gyimesbükkre, Hidegségbe, Csíkmenaságba, Székelyvarságba, Oklándra, Csíkszentmártonba és Csíkszeredába látogatnak el – jelezte a szervezet. Az orvos-csoportban csecsemő- és gyermekgyógyászok, gyermekneurológus, gyermek fül-orr-gégészek, gyermek szemész, fogorvosok, gyógypedagógus, szülész-nőgyógyász, gyermek urológus, ortopéd műszerész mester, mentőápolók és szakorvosjelöltek vesznek részt.
Az orvosok csíki programja
A csoport tervezett csíki programja: május 11: gyermekneurológiai vizsgálatok a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központban, betelt az előjegyzés; szemészeti szűrés Bánkfalván, kizárólag a bánkfalvi általános iskola tanulói számára; gyermekgyógyászati szűrés Gyimesbükkön, kizárólag a Dani Gergely Általános Iskola tanulói számára; fül-orr-gégészeti szűrés Gyimesbükkön, kizárólag a Dani Gergely Általános Iskola tanulói számára; nőgyógyászati szűrés a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén; a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati rendelője szűrővizsgálatokat és kezeléseket végez Csíkmenaságon, kizárólag a Gál Sándor Iskola tanulói számára.
A keddi nap
Május 12.: egész nap gyermekneurológiai vizsgálatok a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központban, betelt az előjegyzés; egész nap szemészeti szűrés Bánkfalván, kizárólag a bánkfalvi általános iskola tanulói számára; 9–13 óra között gyermekgyógyászati szűrés Gyimesbükkön, kizárólag a kisiskola tanulói számára; 14 órától gyermekgyógyászati vizsgálatok Gyimesbükkön, kizárólag a moldvai csángó gyerekek részére a plébánián; egész nap fül-orr-gégészeti szűrővizsgálatok Gyimesbükkön, kizárólag a Dani Gergely Általános Iskola tanulói számára; egész nap nőgyógyászati szűrés a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén; egész nap a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati rendelője szűrővizsgálatokat és kezeléseket végez Csíkmenaságon, kizárólag a Gál Sándor Iskola tanulói számára
Szerdán is gyógyítanak
Május 13.: egész nap gyermekneurológiai vizsgálatok a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központban, betelt az előjegyzés; egész nap szemészeti vizsgálat Bánkfalván, kizárólag a bánkfalvi általános iskola gyermekei számára; egész nap gyermekgyógyászati szűrés Gyimesbükkön, kizárólag a bükki és a buhai iskolások részére; egész nap gyermekgyógyászati szűrés Tarhavason, kizárólag a tarhavasi és terkuczai iskolások részére; egész nap: fül-orr-gégészeti szűrővizsgálatok Gyimesbükkön, kizárólag a Dani Gergely Általános Iskola tanulói számára; egész nap nőgyógyászati szűrés a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén; egész nap a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati rendelője szűrővizsgálatokat és kezeléseket végez Csíkmenaságon, kizárólag a Gál Sándor Iskola tanulói számára.
A csütörtöki programról
Május 14.: egész nap gyermekneurológiai vizsgálatok a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központban, betelt az előjegyzés; egész nap szemészeti vizsgálat Bánkfalván, kizárólag a bánkfalvi általános iskola gyermekei számára; egész nap gyermekgyógyászati szűrés, kizárólag a hidegségi iskolások részre; egész nap fül-orr-gégészeti szűrővizsgálatok Gyimesbükkön, kizárólag a bükki és a buhai iskolások részére; egész nap nőgyógyászati szűrés a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén; egész nap a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati rendelője szűrővizsgálatokat és kezeléseket végez Csíkmenaságon, kizárólag a Gál Sándor Iskola tanulói számára.
Az utolsó nap programja
Május 15.: 9–14 óra között gyermekneurológiai és gyermekgyógyászati vizsgálatok a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház gyermekosztályán; 9–14 óra között fül-orr-gégészeti vizsgálatok gyermekek részére a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház fül-orr-gégészeti osztályán; 9–13 óra között gyermekgyógyászati szűrés Bükkhavason, kizárólag a bükkhavasi és barackosi tanulók számára; 9–13 óra között fül-orr-gégészeti vizsgálatok Gyimesbükkön kizárólag a bükki és a buhai iskolások részére; 9–13 óra között nőgyógyászati szűrés a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén; 9–13 óra között a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati rendelője szűrővizsgálatokat és kezeléseket végez Csíkmenaságon; egész nap Buzánszky Jenő Erdélyi Focikupa, eredményhirdetés 13 órakor.
A csíkszentmártoniakat várják
A csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központ udvarán a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntesei ingyenes nőgyógyászati rákszűrésre és tanácsadásra várják azokat a csíkszentmártoni hölgyeket, akik egy évnél régebben vettek részt nőgyógyászati szűrésen, akiknek nőgyógyászati jellegű panaszuk van, továbbá azokat, akiket az októberi szűrővizsgálat után levélben értesítettek arról, hogy májusban jelenjenek meg kontrollvizsgálat céljából.
A szűrővizsgálat időpontja: május 11-től 14-ig 9–13 és 14–18 óra között, május 15-én, pénteken pedig 9–13 óra között. Előjegyzés nincs, a szűrővizsgálatra az érkezés sorrendjében kerül sor.
Székelyhon.ro
Újra elkezdi munkáját a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvos-csoportja Hargita megyében szombattól. A megyei kórházban, iskolákban, óvodákban és egyéb gyermekintézményekben szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a rászoruló gyermekeket.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvos-csoportja az intézményeket gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel, illetve szakmai továbbképzéssel is segíti.
Ezúttal 31 orvos és egészségügyi szakember vesz részt a gyógyító körúton, akik Székelyudvarhelyre, Bánkfalvára, Zetelakára, Gyimesbükkre, Hidegségbe, Csíkmenaságba, Székelyvarságba, Oklándra, Csíkszentmártonba és Csíkszeredába látogatnak el – jelezte a szervezet. Az orvos-csoportban csecsemő- és gyermekgyógyászok, gyermekneurológus, gyermek fül-orr-gégészek, gyermek szemész, fogorvosok, gyógypedagógus, szülész-nőgyógyász, gyermek urológus, ortopéd műszerész mester, mentőápolók és szakorvosjelöltek vesznek részt.
Az orvosok csíki programja
A csoport tervezett csíki programja: május 11: gyermekneurológiai vizsgálatok a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központban, betelt az előjegyzés; szemészeti szűrés Bánkfalván, kizárólag a bánkfalvi általános iskola tanulói számára; gyermekgyógyászati szűrés Gyimesbükkön, kizárólag a Dani Gergely Általános Iskola tanulói számára; fül-orr-gégészeti szűrés Gyimesbükkön, kizárólag a Dani Gergely Általános Iskola tanulói számára; nőgyógyászati szűrés a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén; a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati rendelője szűrővizsgálatokat és kezeléseket végez Csíkmenaságon, kizárólag a Gál Sándor Iskola tanulói számára.
A keddi nap
Május 12.: egész nap gyermekneurológiai vizsgálatok a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központban, betelt az előjegyzés; egész nap szemészeti szűrés Bánkfalván, kizárólag a bánkfalvi általános iskola tanulói számára; 9–13 óra között gyermekgyógyászati szűrés Gyimesbükkön, kizárólag a kisiskola tanulói számára; 14 órától gyermekgyógyászati vizsgálatok Gyimesbükkön, kizárólag a moldvai csángó gyerekek részére a plébánián; egész nap fül-orr-gégészeti szűrővizsgálatok Gyimesbükkön, kizárólag a Dani Gergely Általános Iskola tanulói számára; egész nap nőgyógyászati szűrés a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén; egész nap a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati rendelője szűrővizsgálatokat és kezeléseket végez Csíkmenaságon, kizárólag a Gál Sándor Iskola tanulói számára
Szerdán is gyógyítanak
Május 13.: egész nap gyermekneurológiai vizsgálatok a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központban, betelt az előjegyzés; egész nap szemészeti vizsgálat Bánkfalván, kizárólag a bánkfalvi általános iskola gyermekei számára; egész nap gyermekgyógyászati szűrés Gyimesbükkön, kizárólag a bükki és a buhai iskolások részére; egész nap gyermekgyógyászati szűrés Tarhavason, kizárólag a tarhavasi és terkuczai iskolások részére; egész nap: fül-orr-gégészeti szűrővizsgálatok Gyimesbükkön, kizárólag a Dani Gergely Általános Iskola tanulói számára; egész nap nőgyógyászati szűrés a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén; egész nap a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati rendelője szűrővizsgálatokat és kezeléseket végez Csíkmenaságon, kizárólag a Gál Sándor Iskola tanulói számára.
A csütörtöki programról
Május 14.: egész nap gyermekneurológiai vizsgálatok a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központban, betelt az előjegyzés; egész nap szemészeti vizsgálat Bánkfalván, kizárólag a bánkfalvi általános iskola gyermekei számára; egész nap gyermekgyógyászati szűrés, kizárólag a hidegségi iskolások részre; egész nap fül-orr-gégészeti szűrővizsgálatok Gyimesbükkön, kizárólag a bükki és a buhai iskolások részére; egész nap nőgyógyászati szűrés a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén; egész nap a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati rendelője szűrővizsgálatokat és kezeléseket végez Csíkmenaságon, kizárólag a Gál Sándor Iskola tanulói számára.
Az utolsó nap programja
Május 15.: 9–14 óra között gyermekneurológiai és gyermekgyógyászati vizsgálatok a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház gyermekosztályán; 9–14 óra között fül-orr-gégészeti vizsgálatok gyermekek részére a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház fül-orr-gégészeti osztályán; 9–13 óra között gyermekgyógyászati szűrés Bükkhavason, kizárólag a bükkhavasi és barackosi tanulók számára; 9–13 óra között fül-orr-gégészeti vizsgálatok Gyimesbükkön kizárólag a bükki és a buhai iskolások részére; 9–13 óra között nőgyógyászati szűrés a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén; 9–13 óra között a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati rendelője szűrővizsgálatokat és kezeléseket végez Csíkmenaságon; egész nap Buzánszky Jenő Erdélyi Focikupa, eredményhirdetés 13 órakor.
A csíkszentmártoniakat várják
A csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központ udvarán a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntesei ingyenes nőgyógyászati rákszűrésre és tanácsadásra várják azokat a csíkszentmártoni hölgyeket, akik egy évnél régebben vettek részt nőgyógyászati szűrésen, akiknek nőgyógyászati jellegű panaszuk van, továbbá azokat, akiket az októberi szűrővizsgálat után levélben értesítettek arról, hogy májusban jelenjenek meg kontrollvizsgálat céljából.
A szűrővizsgálat időpontja: május 11-től 14-ig 9–13 és 14–18 óra között, május 15-én, pénteken pedig 9–13 óra között. Előjegyzés nincs, a szűrővizsgálatra az érkezés sorrendjében kerül sor.
Székelyhon.ro
2015. május 11.
KISEBBSÉGBEN: Gondolatok a moldvai csángók nemzeti identitásáról
Kik vagytok, csángók? Kik vagytok? Csángók?
Bár a hetvenes években annak a kérdésnek a megválaszolása is problémát okozhatott egy egyetemre felvételiző diáknak, hogy milyen nyelven beszélnek a székelyek,[1] mintha a csángókkal ma sem tudna mit kezdeni a mindenkori magyar közgondolkodás – akár a trianoni Magyarországon, akár a Székelyföldön. Írásomban a csángók identitásával kapcsolatos kutatások, tanulmányok megállapításai alapján igyekszem néhány szempontot, gondolatot megfogalmazni a „csángókérdésről”.
Elcsángált magyarok vagy csángósított románok?
A csángók eredetére többféle elmélet született. A legvalószínűbb és a magyar tudományos közmegegyezés szerinti változat arról szól, hogy a Moldvában élő, csángó névvel illetett népcsoportok ősei a Kárpátok másik oldaláról (tehát nyugatról) áttelepült, magyarul beszélő emberek voltak, ám az idők folyamán kultúrájukra, nyelvükre és szokásaikra hatással volt az őket (falvaikat) körülvevő román közeg. Egy másik, a román közgondolkodásban szinte kizárólagossá vált teória szerint viszont a csángók elmagyarosodott románok (a legelterjedtebb nézet szerint még a Kárpátokon innen – részint „természetes” módon, részint kényszer hatására – elmagyarosodtak, de sokat megőriztek román szokásaikból, majd – talán épp a magyar elnyomást el nem bírván viselni – települtek át Moldvába).
Alapvetően négy különböző népcsoportot illetünk a csángó megjelöléssel. Egyrészt a Brassó környékén, a Barcaságban élő, ún. „hétfalusi” csángókat. Ők székely származásúak, a 14. században szegődtek a brassói szászok jobbágyaivá, lutheránus hitre tértek, de nyelvüket és hagyományaikat megtartották. Másrészt a történelmi Csík vármegye keleti részén, a Tatros völgyében élnek a gyimesi csángók, akik a korábban Moldvába menekült, illetve az Erdélyben maradt székelyektől eredeztethetők. Ők többségükben a 18. század óta élnek ezen a területen. Dévai csángók alatt is egy székely néptöredéket értünk, mely csoport tagjai az 1880-as években Bukovinából települtek Déva vidékére. Ők magukat csángónak vallják (míg más bukovinai székely csoportok a székely megjelölést alkalmazzák magukra, a csángó „besorolást” pedig elvetik). Végül a legnagyobb csángó népcsoportot a moldvai csángók jelentik.[2]
Lükő Gábor nyomán a néprajztudomány a moldvai csángókon belül további három csoportot különböztet meg: az északi csángókat (Románvásártól északra élnek, többségük nyelvileg mostanra elrománosodott); a déli csángókat (Bákótól délre), valamint a legnagyobb csoportot, a székely eredetű székelyes csángókat (ők a Tatros, a Tázló és a Szeret folyók valamint mellékpatakjaik völgyeiben élnek).[3]
A moldvai magyarok létezését még a hivatalos, nacionalista román statisztika sem tudta teljesen eltagadni (bár mint említettem, őket is román eredetűnek igyekezett beállítani). Az 1930-as román adatok szerint akkor csaknem huszonnégyezer magyar anyanyelvű ember élt Moldvában, ebből valamivel több, mint húszezer volt – szerintük – magyar nemzetiségű.[4] Ezek nyilvánvalóan erősen kozmetikázott adatok voltak, ám a kommunizmus, majd nacionálkommunizmus időszakában még az erőszakos asszimilációnál is sikeresebbnek bizonyultak a statisztikusok a csángómagyarok „eltüntetésében”.
A második világháborút követő években – amikor például a Kárpátokon innen magyar autonóm tartomány alakulhatott – a moldvai csángóság életében is bíztató szakasz következett. A csángókat a román állami vezetés részéről is a magyar nemzetiség részének kezdték tekinteni, az iskolákban magyar nyelvű tagozatok indultak, és a toleráns hozzáállás iránti reményt táplálta, hogy Bákóban magyar nyelvű tanítóképző létesülhetett. A templomokban sem volt ritka a magyar szó. A magyarok érdekvédelmi és politikai szervezete, a Magyar Népi Szövetség a csángó falvakban irodát is nyithatott. Ám pár év elteltével annál kiábrándítóbb lett a folytatás. Az l950-es évek közepétől erőszakos asszimilációs intézkedések kezdődtek. Valamennyi magyar iskolát és óvodát bezárták, de még a templomokban is tilos volt az „ördög nyelvén” beszélni. A magyar öntudatú csángókat üldözték, s nemcsak a magyarországi, de az erdélyi magyarokkal való kapcsolattartásukat is büntették.[5]
Az asszimiláció és üldözés nem múlt el nyomtalanul: az 1950-es években a Magyar Népi Szövetség becslései szerint 60 ezer volt a moldvai magyarok lélekszáma, azonban a hivatalos összeírás ekkor alig több mint 17 ezer magyarról szólt (1956). 1966-ban 8 ezer 300-ra, 1977-ben 4 ezer 200-ra, míg 1992-ben összesen 2165-re tették a moldvai magyarság létszámát,[6] ami nyilvánvaló képtelenség.
A moldvai csángók ügyében is új fejleményeket hozott a rendszerváltás. Ők is érdekvédelmi szervezeteket alakítottak, magyar nyelvű újság alapítását és magyar nyelvű vallásgyakorlás, oktatás lehetőségét kezdeményezték. Ezen a téren ugyanakkor meg kell küzdeniük az állami és helyi szervek, illetve papság elutasító magatartásával.[7]
Ma már a határok átjárhatók, a tudományos módszerek finomodtak, elvileg mindenkihez egyenként be lehet kopogtatni, és meg lehet vizsgálni, milyen nyelven ért vagy beszél, s meg lehet kérdezni tőle, milyen nyelvi, etnikai, illetve nemzeti közösséghez tartozónak érzi magát. Mégis – továbbra is – a legnagyobb vitát kiváltó kérdés, hogy hányan is vannak a – magyarul beszélő, illetve a magyart anyanyelvként használó – csángók. A csángó-vita igazi (nem tudományos!) tétje ugyanis mind magyar, mind román részről ez: ők magyarul beszélnek-e egyáltalán, és ők magyarok-e egyáltalán. Szinte általános magyar vélemény szerint teljesen egyértelmű, hogy – hacsak nem történt teljes nyelvváltás – a magyar nyelv egy archaikus formájáról, illetve dialektusáról van szó (akkor is, ha ez keveredik például a modern kor román nyelvből átvett kifejezéskészletével).
Nincs ugyanakkor teljes konszenzus e tekintetben a magyar nyelvészek között. A „nem románul beszélő” csángók nyelvét a magyar nyelvészek döntő többsége magyar nyelvi rendszerként kezeli ugyan, de mindenekelőtt Sándor Klára szakmai álláspontja szerint a csángó nem magyar nyelvjárás, hanem önálló nyelv. Ha ez a vélemény általánosan elfogadottá válna, a magyar (irodalmi) nyelv csángók körében történő oktatásának jog- és célszerűsége is megkérdőjeleződhetne.[8]
A román többségi álláspont szerint külön kell választani a nyelvet és az identitást, így például ha valaki magyarul beszél, még nem feltétlenül magyar; aki csángó, és nem románul szólal meg, még nem feltétlenül magyarul beszél. Első hallásra ennél is megdöbbentőbb számunkra, hogy amint látni fogjuk, a csángók többsége – legalábbis látszólag – mintha a románok álláspontját osztaná ebben a kérdésben.
Tánczos Vilmos néprajzkutató 1994 és 96 között végzett kutatása szerint Moldvában – 83 településen – mintegy 60 ezerre tehető azon katolikus csángók száma, akik valamilyen mértékben ismerték, beszélték a magyar valamely tájnyelvi változatát, de az (álláspontja szerint magyar származású) katolikus csángók többsége, mintegy 180 000 személy nyelvileg teljesen elrománosodott. Az azóta eltelt másfél—két évtizedben a helyzet – nem túl meglepő módon – csak romlott. A moldvai csángók lélekszáma − Gyimesbükk és a nagyobbrészt bukovinai Szucsáva megye katolikusai nélkül − a 2002-es népszámlálás szerint 232 ezer fő volt. Tánczos Vilmos 2008 és 2010 között végzett újabb kutatásai szerint a feltételezhetően magyar eredetű katolikus csángó népesség említett létszámából mindössze 21 százalék, azaz már csak 48 ezer 700 fő beszéli valamilyen szinten a helyi magyar tájnyelvet. Ezek közül anyanyelvi szinten 26 ezer fő (11%), míg „második nyelvként” 22 ezer 700 ember (10%) beszél magyarul Moldvában. Ha ezt kiegészítjük az asszimiláció előrehaladott fokára eljutott, már csak passzív nyelvismerettel rendelkezőkkel (15 ezer fő, 6%), akkor azt kapjuk, hogy nyelvileg teljesen elrománosodott a csángók csaknem háromnegyede (73 százalék), ami több mint 168 ezer személyt jelent.[9]
A 2011-es román népszámlálás persze nem tükrözi ezt a helyzetet, a hivatalos statisztika szerint a legtöbb magyar Bákó megyében él, itt 0,7 százalék a magyarság aránya (4200 fő) és 0,1 százalék a csángóké (829 lélek),[10] ami bár valamivel több, mint amit korábban „mértek”, de nyilván messze van az igazságtól.
Csángó identitás – csángók identitása
A történelmi-földrajzi-kulturális különbözőség miatt kijelenthető, hogy egységes csángó identitás nem létezik, pontosabban: az általunk csángónak nevezett / gondolt (minősített?) személyeknek nincs egységes (etnikai, nyelvi, társadalmi stb.) csoporttudata. Voltaképpen, amikor a csángókérdést magyar szemmel vizsgáljuk, és azokat vesszük számba, akik – meggyőződésünk szerint – magyar nemzeti, nyelvi, kulturális gyökerekkel rendelkeznek, a római katolikus vallást mint jellemzőt hívjuk segítségül. Azaz: (magyar származású) csángó az, aki római katolikus vallású, míg a (román eredetű) román népesség a görögkeleti (ortodox) hitet vallja.
Külföldről (nem Romániából) nézve a kérdés korántsem egyszerű. Ezt mutatja a román—magyar csángóvita európai tanácsi „lezárása”, amely természetesen nem tett véglegesen pontot az ügy végére, különösen mivel egyik fél (román és magyar) sem lehetett maradéktalanul elégedett az ET 2001-ben elfogadott jelentésével, illetve ajánlásával, hiszen a dokumentum sem magyarnak, sem románnak „nem mondta ki” a csángókat. Az ET-ajánlás a következőket tartalmazta:
1. Biztosítani kell az anyanyelven történő oktatás lehetőségét a román alkotmánynak és az oktatási törvénynek megfelelően. Ezzel párhuzamosan osztálytermeket kell biztosítani a helyi oktatási intézményekben, valamint a falvakban a csángó nyelvet oktató tanárokat fizetésben kell részesíteni.
2. A csángó szülőket tájékoztatni kell a román oktatási törvényről és felvilágosítást adni részükre a nyelvekre vonatkozó rendelkezések alkalmazásának módjairól.
3. Lehetőséget kell nyújtani ahhoz, hogy a csángó falvak templomaiban a római katolikus szertartásokat csángó nyelven tarthassák, valamint tegyék lehetővé a csángók részére, hogy a vallásos énekeket saját anyanyelvükön énekeljék.
4. Valamennyi csángó szervezet kapjon hivatalos elismerést és támogatást. Különös figyelmet kell fordítani a csángó kisebbség szabályszerű összeírására a következő hivatalos népszámlálás alkalmával.
5. Fejleszteni szükséges a modern tömegkommunikációs eszközökhöz való hozzájutást. A csángó szervezeteket részesítsék pénzügyi támogatásban a rendelkezésre álló alapok mértékében, hogy segítséget kapjanak saját identitásuk aktív kifejezéséhez (különös tekintettel egyhavonta megjelenő folyóiratra, illetve egy helyi rádióállomás működtetésére).
6. Speciális programokat kell kidolgozni a csángó kultúra támogatása érdekében, a kisebbségek megismerését és tiszteletben tartását célzó programok keretében. Nemzetközi tanácskozásokra és szakértői találkozókra van szükség a csángók kultúrájának tanulmányozása érdekében.
7. Tájékoztatási kampányt kell indítani Romániában, amely bemutatja a csángó kultúrát, valamint a többség és a kisebbségek közötti együttműködés előnyeit.
8. Megfelelő leírást kell készíteni a csángók nyelvi és néprajzi sajátosságairól.
9. Szükséges a térség gazdasági megújulásának elősegítése, például kis- és középvállalkozások létesítésével a csángó falvakban.[11]
A csángókkal foglalkozó (magyar) szakirodalomban alapvető álláspont, hogy a moldvai csángó népcsoportnál a 19. századi értelemben vett polgári nemzetté válás folyamata nem történt meg. Bár az sem állítható, hogy a csángónak nevezett népcsoport minden tagjára jellemző a prenacionális közösségi identitás (hiszen az évszázadok alatt azért hozzájuk is eljuthatott a román, illetve magyar nemzeti gondolat), a többségükre ez ímindenképpen igaznak mondható.[12]
A moldvai csángó ember közösségi identitásának első számú és legfontosabb eleme a római katolikus hit. (Mi magunk is elsősorban a római katolikusok száma alapján tudunk a magyar eredetű népességre következtetni.) Ebben az identitásértelmezésben a vallás a csángókat meg is különbözteti az általuk ma is oláhoknak nevezett népességtől, akik tehát ortodox vallásúak. Itt jön az újabb probléma: az identitás második eleme ugyanis az államhoz tartozás. Azt minden csángó tudja, hogy jelenleg Románia területén él, vagyis állampolgársága tekintetében román. A román szó tehát – ebben az értelemben – az államhoz (mint nagy, jogokkal és kötelezettséggel járó közösséghez) tartozást jelöli, és ilyen szempontból – prenacionális felfogásban – nem azonos az (etnikai, kulturális, vallási identitástartalmat hordozó) oláh megjelöléssel. Mindezt „tetézi” a román nacionalista felfogásban „nevelt” helyi római katolikus papság által másfél évszázada terjesztett hibás etimológia. E szerint a „romano catolic” („római katolikus”) és a „român catolic” (román katolikus) gyakorlatilag ugyanazt jelenti. Ez utóbbi „érv” általános érvénnyel határozza meg a csángók identitását. „Romániában élek, egyszersmind román katolikus vagyok” – ilyen egyszerűen is összefoglalható a moldvai csángók jelentős részének önazonosság-tudata még akkor is, ha – mint láthatjuk – ők ezt máshogy értelmezik, mint mi.[13]
Ide kapcsolódik a (lehetséges) csángó identitást vizsgáló Simon Boglárka megállapítása: „Bár vallási hovatartozásuk a csoportszolidaritás legerősebb komponensét jelenti, ez nem kapcsolódik össze az etnikai határképzés nyelvi vonatkozásaival, amely a kettős elhatárolódás és kettős azonosulás pólusai között ingadozik, s legfőbb lényegét e köztesség (a mindkét helyre, de sehova sem tartozás) felismerése képezi, illetve annak a folyamatos tudatosítása, hogy kétnyelvűségük kettős nyelvi hátránnyal jár együtt – habár románul és magyarul is tudnak, egyik nyelvet sem beszelik olyan jól, ahogyan azt (szerintük) a valódi románok és magyarok teszik.”[14] A kutató a Bákó megyei település, Frumósza (Frumoasa) „csángó” lakosságát vizsgálta – a faluban egyaránt élnek katolikus csángók és ortodox románok, és arányuk is kiegyensúlyozott.
Az itt szerzett tapasztalatokat persze nem lehet teljes egészében „rávetíteni” sem a kizárólag magyar nyelvű lakossággal rendelkező csángó falvakban élők, sem pedig a már más településen élő, románul beszélő katolikus vallású emberek önazonosság-tudatára, mégis sokat elmond a csángók identitás-dilemmájáról. A román elemekkel kevert csángó nyelvhasználat ugyanis nyelvi kisebbrendűséget eredményezhet a standard magyar nyelvet beszélőkkel (vagy akár a székelyekkel) szemben (ami miatt velük a kommunikációs probléma kiküszöbölésére vagy a kigúnyolás elkerülésére eleve románul beszélnek), miközben helyi szinten is évtizedeken át érezhető volt a nyomás mind egyházi, mind állami és helyhatsági részről a (nyelvi) románosítás irányába. Ám mivel nyelvi kisebbrendűség a románokkal szemben is felmerülhetett, miközben a közösségen kívüli moldvai érvényesülés útja a román nyelv elsajátítása volt, lehetséges túlélési stratégiaként jelentkezhetett a nyelvváltás: az egymás között „csángóul” beszélő szülők gyermekeikhez románul szóltak, s ők az iskolában is értelemszerűen románul tanultak. Ha „el is hallották” szüleiktől a csángó(magyar) nyelvet, ha valamilyen szinten maguktól el is sajátították azt, anyanyelvüknek már a román számított. Persze a rendszerváltás után, s különösen az elmúlt egy-másfél évtizedben ellentétes előjelű folyamat is megindult (erről a későbbiekben részletesen is szólok), Simon Boglárka szerint a frumószai katolikusok „csángóságának” lényegét „egy köztes, kevert, »se nem román, se nem magyar« identitás jelenti, amely a saját csoport és a »mások« interakciói során” alakul, illetve változik”.[15] Általában is elmondhatjuk, hogy ha az identitásválasztást az „anyanyelvi tudatra” szűkítenénk, akkor sem jutunk előrébb a csángók identitásának meghatározásához. Biztosan létezik magyar, román és csángó anyanyelvi tudat is az általunk csángónak nevezett népességen belül[16], de a kettős vagy többes nyelvi identitás (magyar—román—csángó különböző kombinációi) sem valóságtól elrugaszkodott lehetőséget jelentenek.
Ha a nyelvi szempontokon túl a csángók tágabban értelmezett (etnikai) identitását vizsgáljuk, és a lehetséges „csángó identitással” kezdjük, akkor sem feltétlenül ugyanazt érti mindenki alatta. Egyrészt a csángó identitás létezhet
Kik vagytok, csángók? Kik vagytok? Csángók?
Bár a hetvenes években annak a kérdésnek a megválaszolása is problémát okozhatott egy egyetemre felvételiző diáknak, hogy milyen nyelven beszélnek a székelyek,[1] mintha a csángókkal ma sem tudna mit kezdeni a mindenkori magyar közgondolkodás – akár a trianoni Magyarországon, akár a Székelyföldön. Írásomban a csángók identitásával kapcsolatos kutatások, tanulmányok megállapításai alapján igyekszem néhány szempontot, gondolatot megfogalmazni a „csángókérdésről”.
Elcsángált magyarok vagy csángósított románok?
A csángók eredetére többféle elmélet született. A legvalószínűbb és a magyar tudományos közmegegyezés szerinti változat arról szól, hogy a Moldvában élő, csángó névvel illetett népcsoportok ősei a Kárpátok másik oldaláról (tehát nyugatról) áttelepült, magyarul beszélő emberek voltak, ám az idők folyamán kultúrájukra, nyelvükre és szokásaikra hatással volt az őket (falvaikat) körülvevő román közeg. Egy másik, a román közgondolkodásban szinte kizárólagossá vált teória szerint viszont a csángók elmagyarosodott románok (a legelterjedtebb nézet szerint még a Kárpátokon innen – részint „természetes” módon, részint kényszer hatására – elmagyarosodtak, de sokat megőriztek román szokásaikból, majd – talán épp a magyar elnyomást el nem bírván viselni – települtek át Moldvába).
Alapvetően négy különböző népcsoportot illetünk a csángó megjelöléssel. Egyrészt a Brassó környékén, a Barcaságban élő, ún. „hétfalusi” csángókat. Ők székely származásúak, a 14. században szegődtek a brassói szászok jobbágyaivá, lutheránus hitre tértek, de nyelvüket és hagyományaikat megtartották. Másrészt a történelmi Csík vármegye keleti részén, a Tatros völgyében élnek a gyimesi csángók, akik a korábban Moldvába menekült, illetve az Erdélyben maradt székelyektől eredeztethetők. Ők többségükben a 18. század óta élnek ezen a területen. Dévai csángók alatt is egy székely néptöredéket értünk, mely csoport tagjai az 1880-as években Bukovinából települtek Déva vidékére. Ők magukat csángónak vallják (míg más bukovinai székely csoportok a székely megjelölést alkalmazzák magukra, a csángó „besorolást” pedig elvetik). Végül a legnagyobb csángó népcsoportot a moldvai csángók jelentik.[2]
Lükő Gábor nyomán a néprajztudomány a moldvai csángókon belül további három csoportot különböztet meg: az északi csángókat (Románvásártól északra élnek, többségük nyelvileg mostanra elrománosodott); a déli csángókat (Bákótól délre), valamint a legnagyobb csoportot, a székely eredetű székelyes csángókat (ők a Tatros, a Tázló és a Szeret folyók valamint mellékpatakjaik völgyeiben élnek).[3]
A moldvai magyarok létezését még a hivatalos, nacionalista román statisztika sem tudta teljesen eltagadni (bár mint említettem, őket is román eredetűnek igyekezett beállítani). Az 1930-as román adatok szerint akkor csaknem huszonnégyezer magyar anyanyelvű ember élt Moldvában, ebből valamivel több, mint húszezer volt – szerintük – magyar nemzetiségű.[4] Ezek nyilvánvalóan erősen kozmetikázott adatok voltak, ám a kommunizmus, majd nacionálkommunizmus időszakában még az erőszakos asszimilációnál is sikeresebbnek bizonyultak a statisztikusok a csángómagyarok „eltüntetésében”.
A második világháborút követő években – amikor például a Kárpátokon innen magyar autonóm tartomány alakulhatott – a moldvai csángóság életében is bíztató szakasz következett. A csángókat a román állami vezetés részéről is a magyar nemzetiség részének kezdték tekinteni, az iskolákban magyar nyelvű tagozatok indultak, és a toleráns hozzáállás iránti reményt táplálta, hogy Bákóban magyar nyelvű tanítóképző létesülhetett. A templomokban sem volt ritka a magyar szó. A magyarok érdekvédelmi és politikai szervezete, a Magyar Népi Szövetség a csángó falvakban irodát is nyithatott. Ám pár év elteltével annál kiábrándítóbb lett a folytatás. Az l950-es évek közepétől erőszakos asszimilációs intézkedések kezdődtek. Valamennyi magyar iskolát és óvodát bezárták, de még a templomokban is tilos volt az „ördög nyelvén” beszélni. A magyar öntudatú csángókat üldözték, s nemcsak a magyarországi, de az erdélyi magyarokkal való kapcsolattartásukat is büntették.[5]
Az asszimiláció és üldözés nem múlt el nyomtalanul: az 1950-es években a Magyar Népi Szövetség becslései szerint 60 ezer volt a moldvai magyarok lélekszáma, azonban a hivatalos összeírás ekkor alig több mint 17 ezer magyarról szólt (1956). 1966-ban 8 ezer 300-ra, 1977-ben 4 ezer 200-ra, míg 1992-ben összesen 2165-re tették a moldvai magyarság létszámát,[6] ami nyilvánvaló képtelenség.
A moldvai csángók ügyében is új fejleményeket hozott a rendszerváltás. Ők is érdekvédelmi szervezeteket alakítottak, magyar nyelvű újság alapítását és magyar nyelvű vallásgyakorlás, oktatás lehetőségét kezdeményezték. Ezen a téren ugyanakkor meg kell küzdeniük az állami és helyi szervek, illetve papság elutasító magatartásával.[7]
Ma már a határok átjárhatók, a tudományos módszerek finomodtak, elvileg mindenkihez egyenként be lehet kopogtatni, és meg lehet vizsgálni, milyen nyelven ért vagy beszél, s meg lehet kérdezni tőle, milyen nyelvi, etnikai, illetve nemzeti közösséghez tartozónak érzi magát. Mégis – továbbra is – a legnagyobb vitát kiváltó kérdés, hogy hányan is vannak a – magyarul beszélő, illetve a magyart anyanyelvként használó – csángók. A csángó-vita igazi (nem tudományos!) tétje ugyanis mind magyar, mind román részről ez: ők magyarul beszélnek-e egyáltalán, és ők magyarok-e egyáltalán. Szinte általános magyar vélemény szerint teljesen egyértelmű, hogy – hacsak nem történt teljes nyelvváltás – a magyar nyelv egy archaikus formájáról, illetve dialektusáról van szó (akkor is, ha ez keveredik például a modern kor román nyelvből átvett kifejezéskészletével).
Nincs ugyanakkor teljes konszenzus e tekintetben a magyar nyelvészek között. A „nem románul beszélő” csángók nyelvét a magyar nyelvészek döntő többsége magyar nyelvi rendszerként kezeli ugyan, de mindenekelőtt Sándor Klára szakmai álláspontja szerint a csángó nem magyar nyelvjárás, hanem önálló nyelv. Ha ez a vélemény általánosan elfogadottá válna, a magyar (irodalmi) nyelv csángók körében történő oktatásának jog- és célszerűsége is megkérdőjeleződhetne.[8]
A román többségi álláspont szerint külön kell választani a nyelvet és az identitást, így például ha valaki magyarul beszél, még nem feltétlenül magyar; aki csángó, és nem románul szólal meg, még nem feltétlenül magyarul beszél. Első hallásra ennél is megdöbbentőbb számunkra, hogy amint látni fogjuk, a csángók többsége – legalábbis látszólag – mintha a románok álláspontját osztaná ebben a kérdésben.
Tánczos Vilmos néprajzkutató 1994 és 96 között végzett kutatása szerint Moldvában – 83 településen – mintegy 60 ezerre tehető azon katolikus csángók száma, akik valamilyen mértékben ismerték, beszélték a magyar valamely tájnyelvi változatát, de az (álláspontja szerint magyar származású) katolikus csángók többsége, mintegy 180 000 személy nyelvileg teljesen elrománosodott. Az azóta eltelt másfél—két évtizedben a helyzet – nem túl meglepő módon – csak romlott. A moldvai csángók lélekszáma − Gyimesbükk és a nagyobbrészt bukovinai Szucsáva megye katolikusai nélkül − a 2002-es népszámlálás szerint 232 ezer fő volt. Tánczos Vilmos 2008 és 2010 között végzett újabb kutatásai szerint a feltételezhetően magyar eredetű katolikus csángó népesség említett létszámából mindössze 21 százalék, azaz már csak 48 ezer 700 fő beszéli valamilyen szinten a helyi magyar tájnyelvet. Ezek közül anyanyelvi szinten 26 ezer fő (11%), míg „második nyelvként” 22 ezer 700 ember (10%) beszél magyarul Moldvában. Ha ezt kiegészítjük az asszimiláció előrehaladott fokára eljutott, már csak passzív nyelvismerettel rendelkezőkkel (15 ezer fő, 6%), akkor azt kapjuk, hogy nyelvileg teljesen elrománosodott a csángók csaknem háromnegyede (73 százalék), ami több mint 168 ezer személyt jelent.[9]
A 2011-es román népszámlálás persze nem tükrözi ezt a helyzetet, a hivatalos statisztika szerint a legtöbb magyar Bákó megyében él, itt 0,7 százalék a magyarság aránya (4200 fő) és 0,1 százalék a csángóké (829 lélek),[10] ami bár valamivel több, mint amit korábban „mértek”, de nyilván messze van az igazságtól.
Csángó identitás – csángók identitása
A történelmi-földrajzi-kulturális különbözőség miatt kijelenthető, hogy egységes csángó identitás nem létezik, pontosabban: az általunk csángónak nevezett / gondolt (minősített?) személyeknek nincs egységes (etnikai, nyelvi, társadalmi stb.) csoporttudata. Voltaképpen, amikor a csángókérdést magyar szemmel vizsgáljuk, és azokat vesszük számba, akik – meggyőződésünk szerint – magyar nemzeti, nyelvi, kulturális gyökerekkel rendelkeznek, a római katolikus vallást mint jellemzőt hívjuk segítségül. Azaz: (magyar származású) csángó az, aki római katolikus vallású, míg a (román eredetű) román népesség a görögkeleti (ortodox) hitet vallja.
Külföldről (nem Romániából) nézve a kérdés korántsem egyszerű. Ezt mutatja a román—magyar csángóvita európai tanácsi „lezárása”, amely természetesen nem tett véglegesen pontot az ügy végére, különösen mivel egyik fél (román és magyar) sem lehetett maradéktalanul elégedett az ET 2001-ben elfogadott jelentésével, illetve ajánlásával, hiszen a dokumentum sem magyarnak, sem románnak „nem mondta ki” a csángókat. Az ET-ajánlás a következőket tartalmazta:
1. Biztosítani kell az anyanyelven történő oktatás lehetőségét a román alkotmánynak és az oktatási törvénynek megfelelően. Ezzel párhuzamosan osztálytermeket kell biztosítani a helyi oktatási intézményekben, valamint a falvakban a csángó nyelvet oktató tanárokat fizetésben kell részesíteni.
2. A csángó szülőket tájékoztatni kell a román oktatási törvényről és felvilágosítást adni részükre a nyelvekre vonatkozó rendelkezések alkalmazásának módjairól.
3. Lehetőséget kell nyújtani ahhoz, hogy a csángó falvak templomaiban a római katolikus szertartásokat csángó nyelven tarthassák, valamint tegyék lehetővé a csángók részére, hogy a vallásos énekeket saját anyanyelvükön énekeljék.
4. Valamennyi csángó szervezet kapjon hivatalos elismerést és támogatást. Különös figyelmet kell fordítani a csángó kisebbség szabályszerű összeírására a következő hivatalos népszámlálás alkalmával.
5. Fejleszteni szükséges a modern tömegkommunikációs eszközökhöz való hozzájutást. A csángó szervezeteket részesítsék pénzügyi támogatásban a rendelkezésre álló alapok mértékében, hogy segítséget kapjanak saját identitásuk aktív kifejezéséhez (különös tekintettel egyhavonta megjelenő folyóiratra, illetve egy helyi rádióállomás működtetésére).
6. Speciális programokat kell kidolgozni a csángó kultúra támogatása érdekében, a kisebbségek megismerését és tiszteletben tartását célzó programok keretében. Nemzetközi tanácskozásokra és szakértői találkozókra van szükség a csángók kultúrájának tanulmányozása érdekében.
7. Tájékoztatási kampányt kell indítani Romániában, amely bemutatja a csángó kultúrát, valamint a többség és a kisebbségek közötti együttműködés előnyeit.
8. Megfelelő leírást kell készíteni a csángók nyelvi és néprajzi sajátosságairól.
9. Szükséges a térség gazdasági megújulásának elősegítése, például kis- és középvállalkozások létesítésével a csángó falvakban.[11]
A csángókkal foglalkozó (magyar) szakirodalomban alapvető álláspont, hogy a moldvai csángó népcsoportnál a 19. századi értelemben vett polgári nemzetté válás folyamata nem történt meg. Bár az sem állítható, hogy a csángónak nevezett népcsoport minden tagjára jellemző a prenacionális közösségi identitás (hiszen az évszázadok alatt azért hozzájuk is eljuthatott a román, illetve magyar nemzeti gondolat), a többségükre ez ímindenképpen igaznak mondható.[12]
A moldvai csángó ember közösségi identitásának első számú és legfontosabb eleme a római katolikus hit. (Mi magunk is elsősorban a római katolikusok száma alapján tudunk a magyar eredetű népességre következtetni.) Ebben az identitásértelmezésben a vallás a csángókat meg is különbözteti az általuk ma is oláhoknak nevezett népességtől, akik tehát ortodox vallásúak. Itt jön az újabb probléma: az identitás második eleme ugyanis az államhoz tartozás. Azt minden csángó tudja, hogy jelenleg Románia területén él, vagyis állampolgársága tekintetében román. A román szó tehát – ebben az értelemben – az államhoz (mint nagy, jogokkal és kötelezettséggel járó közösséghez) tartozást jelöli, és ilyen szempontból – prenacionális felfogásban – nem azonos az (etnikai, kulturális, vallási identitástartalmat hordozó) oláh megjelöléssel. Mindezt „tetézi” a román nacionalista felfogásban „nevelt” helyi római katolikus papság által másfél évszázada terjesztett hibás etimológia. E szerint a „romano catolic” („római katolikus”) és a „român catolic” (román katolikus) gyakorlatilag ugyanazt jelenti. Ez utóbbi „érv” általános érvénnyel határozza meg a csángók identitását. „Romániában élek, egyszersmind román katolikus vagyok” – ilyen egyszerűen is összefoglalható a moldvai csángók jelentős részének önazonosság-tudata még akkor is, ha – mint láthatjuk – ők ezt máshogy értelmezik, mint mi.[13]
Ide kapcsolódik a (lehetséges) csángó identitást vizsgáló Simon Boglárka megállapítása: „Bár vallási hovatartozásuk a csoportszolidaritás legerősebb komponensét jelenti, ez nem kapcsolódik össze az etnikai határképzés nyelvi vonatkozásaival, amely a kettős elhatárolódás és kettős azonosulás pólusai között ingadozik, s legfőbb lényegét e köztesség (a mindkét helyre, de sehova sem tartozás) felismerése képezi, illetve annak a folyamatos tudatosítása, hogy kétnyelvűségük kettős nyelvi hátránnyal jár együtt – habár románul és magyarul is tudnak, egyik nyelvet sem beszelik olyan jól, ahogyan azt (szerintük) a valódi románok és magyarok teszik.”[14] A kutató a Bákó megyei település, Frumósza (Frumoasa) „csángó” lakosságát vizsgálta – a faluban egyaránt élnek katolikus csángók és ortodox románok, és arányuk is kiegyensúlyozott.
Az itt szerzett tapasztalatokat persze nem lehet teljes egészében „rávetíteni” sem a kizárólag magyar nyelvű lakossággal rendelkező csángó falvakban élők, sem pedig a már más településen élő, románul beszélő katolikus vallású emberek önazonosság-tudatára, mégis sokat elmond a csángók identitás-dilemmájáról. A román elemekkel kevert csángó nyelvhasználat ugyanis nyelvi kisebbrendűséget eredményezhet a standard magyar nyelvet beszélőkkel (vagy akár a székelyekkel) szemben (ami miatt velük a kommunikációs probléma kiküszöbölésére vagy a kigúnyolás elkerülésére eleve románul beszélnek), miközben helyi szinten is évtizedeken át érezhető volt a nyomás mind egyházi, mind állami és helyhatsági részről a (nyelvi) románosítás irányába. Ám mivel nyelvi kisebbrendűség a románokkal szemben is felmerülhetett, miközben a közösségen kívüli moldvai érvényesülés útja a román nyelv elsajátítása volt, lehetséges túlélési stratégiaként jelentkezhetett a nyelvváltás: az egymás között „csángóul” beszélő szülők gyermekeikhez románul szóltak, s ők az iskolában is értelemszerűen románul tanultak. Ha „el is hallották” szüleiktől a csángó(magyar) nyelvet, ha valamilyen szinten maguktól el is sajátították azt, anyanyelvüknek már a román számított. Persze a rendszerváltás után, s különösen az elmúlt egy-másfél évtizedben ellentétes előjelű folyamat is megindult (erről a későbbiekben részletesen is szólok), Simon Boglárka szerint a frumószai katolikusok „csángóságának” lényegét „egy köztes, kevert, »se nem román, se nem magyar« identitás jelenti, amely a saját csoport és a »mások« interakciói során” alakul, illetve változik”.[15] Általában is elmondhatjuk, hogy ha az identitásválasztást az „anyanyelvi tudatra” szűkítenénk, akkor sem jutunk előrébb a csángók identitásának meghatározásához. Biztosan létezik magyar, román és csángó anyanyelvi tudat is az általunk csángónak nevezett népességen belül[16], de a kettős vagy többes nyelvi identitás (magyar—román—csángó különböző kombinációi) sem valóságtól elrugaszkodott lehetőséget jelentenek.
Ha a nyelvi szempontokon túl a csángók tágabban értelmezett (etnikai) identitását vizsgáljuk, és a lehetséges „csángó identitással” kezdjük, akkor sem feltétlenül ugyanazt érti mindenki alatta. Egyrészt a csángó identitás létezhet
2015. május 13.
Gyógyítanak a nemzetközi gyermekmentők
Május 9-től dolgozik a környéken a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvos-csoportja: a doktorok a megyei kórházban, iskolákban, óvodákban és egyéb gyermekintézményekben szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a gyermekeket.
Gyermekneurológiai vizsgálatok zajlanak csütörtökön egész nap a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központban, betelt az előjegyzés; egész nap szemészeti vizsgálat van Bánkfalván kizárólag a bánkfalvi általános iskola gyermekei számára; egész nap folyik a gyermekgyógyászati szűrés, kizárólag a hidegségi iskolások részre; egész nap fül-orr-gégészeti szűrővizsgálatokat végeznek Gyimesbükkön, kizárólag a bükki és a buhai iskolások részére; egész nap folytatódik a nőgyógyászati szűrés a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén; egész nap a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati rendelőjében szűrővizsgálatokat és kezeléseket végeznek Csíkmenaságon, kizárólag a Gál Sándor Iskola tanulói számára.
Pénteken 9-14 óra között gyermekneurológiai és gyermekgyógyászati vizsgálatok lesznek a csíkszeredai Hargita Megyei Sürgősségi Kórház gyermekosztályán; 9-14 óra között fül-orr-gégészeti vizsgálatokat végeznek gyermekeknek a csíkszeredai Hargita Megyei Sürgősségi Kórház fül-orr-gégészeti osztályán; 9-13 óra között gyermekgyógyászati szűrés zajlik Bükkhavason kizárólag a bükkhavasi és barackosi tanulók számára; 9-13 óra között fül-orr-gégészeti vizsgálatokra várják Gyimesbükkbe kizárólag a bükki és a buhai iskolásokat; 9-13 óra között nőgyógyászati szűrést végeznek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén; 9-13 óra között pedig a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati rendelője szűrővizsgálatoknak és kezeléseknek ad helyet Csíkmenaságon.
Székelyhon.ro
Május 9-től dolgozik a környéken a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvos-csoportja: a doktorok a megyei kórházban, iskolákban, óvodákban és egyéb gyermekintézményekben szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a gyermekeket.
Gyermekneurológiai vizsgálatok zajlanak csütörtökön egész nap a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központban, betelt az előjegyzés; egész nap szemészeti vizsgálat van Bánkfalván kizárólag a bánkfalvi általános iskola gyermekei számára; egész nap folyik a gyermekgyógyászati szűrés, kizárólag a hidegségi iskolások részre; egész nap fül-orr-gégészeti szűrővizsgálatokat végeznek Gyimesbükkön, kizárólag a bükki és a buhai iskolások részére; egész nap folytatódik a nőgyógyászati szűrés a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén; egész nap a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati rendelőjében szűrővizsgálatokat és kezeléseket végeznek Csíkmenaságon, kizárólag a Gál Sándor Iskola tanulói számára.
Pénteken 9-14 óra között gyermekneurológiai és gyermekgyógyászati vizsgálatok lesznek a csíkszeredai Hargita Megyei Sürgősségi Kórház gyermekosztályán; 9-14 óra között fül-orr-gégészeti vizsgálatokat végeznek gyermekeknek a csíkszeredai Hargita Megyei Sürgősségi Kórház fül-orr-gégészeti osztályán; 9-13 óra között gyermekgyógyászati szűrés zajlik Bükkhavason kizárólag a bükkhavasi és barackosi tanulók számára; 9-13 óra között fül-orr-gégészeti vizsgálatokra várják Gyimesbükkbe kizárólag a bükki és a buhai iskolásokat; 9-13 óra között nőgyógyászati szűrést végeznek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén; 9-13 óra között pedig a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati rendelője szűrővizsgálatoknak és kezeléseknek ad helyet Csíkmenaságon.
Székelyhon.ro
2015. május 23.
Ilyen volt a Boldogasszony zarándokvonat gyimesi útja
A Gyimesekbe is elvitte pénteken a zarándokokat a Boldogasszony zarándokvonat, amely csütörtökön indult Budapestről. A 15 kocsiból álló vonat mintegy nyolcszáz zarándokkal indult el a budapesti Nyugati pályaudvarról május 21-én, utasai az ezeréves határnál, Gyimesbükkön misén vettek részt másnap.
Az idei csíksomlyói búcsú zarándokai teljes búcsúval járó pápai áldásban is részesülnek abból az alkalomból, hogy idén 500 éves a csíksomlyói Mária-kegyszobor és az idei zarándoklatra az - ebből az alkalomból meghirdetett - jubileumi Mária-évben kerül sor.
A csíksomlyói hegynyeregben 12.30-kor kezdődik az ünnepi szentmise. Az idei búcsú jelmondata, az „Oltalmad alá futunk” a jubileumi Mária-évhez kapcsolódik, a mise ünnepi szónoka Jakubinyi György, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke lesz.
Az eseményre a magyar kormány támogatásával újították fel a Makovecz Imre tervei alapján készült Hármashalom oltárt. A csíksomlyói búcsúra idén is magyarok százezreit várják szerte a világból. A zarándokok között lesz Áder János köztársasági elnök is.
Az idén ötszáz éves csíksomlyói Mária-szobor a világon ismert legnagyobb kegyszobor. A reneszánsz stílusú, hársfából készült alkotás magassága 2,27 méter, alkotója ismeretlen. (mti, hírszerk.)
Transindex.ro
A Gyimesekbe is elvitte pénteken a zarándokokat a Boldogasszony zarándokvonat, amely csütörtökön indult Budapestről. A 15 kocsiból álló vonat mintegy nyolcszáz zarándokkal indult el a budapesti Nyugati pályaudvarról május 21-én, utasai az ezeréves határnál, Gyimesbükkön misén vettek részt másnap.
Az idei csíksomlyói búcsú zarándokai teljes búcsúval járó pápai áldásban is részesülnek abból az alkalomból, hogy idén 500 éves a csíksomlyói Mária-kegyszobor és az idei zarándoklatra az - ebből az alkalomból meghirdetett - jubileumi Mária-évben kerül sor.
A csíksomlyói hegynyeregben 12.30-kor kezdődik az ünnepi szentmise. Az idei búcsú jelmondata, az „Oltalmad alá futunk” a jubileumi Mária-évhez kapcsolódik, a mise ünnepi szónoka Jakubinyi György, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke lesz.
Az eseményre a magyar kormány támogatásával újították fel a Makovecz Imre tervei alapján készült Hármashalom oltárt. A csíksomlyói búcsúra idén is magyarok százezreit várják szerte a világból. A zarándokok között lesz Áder János köztársasági elnök is.
Az idén ötszáz éves csíksomlyói Mária-szobor a világon ismert legnagyobb kegyszobor. A reneszánsz stílusú, hársfából készült alkotás magassága 2,27 méter, alkotója ismeretlen. (mti, hírszerk.)
Transindex.ro
2015. május 25.
Ötezren emlékeztek az ezeréves határnál
Mintegy ötezren vettek részt tegnap a gyimesbükki, egykori ezeréves határon megrendezett pünkösdi ünnepségen. Az ezúttal összekapcsolt Székely gyors és Csíksomlyó expressz 1100, többnyire magyarországi zarándokot hozott az újonnan keletkezett emlékhelyre. A legendás 30-as számú vasúti őrháznál, amely az egykori Osztrák-Magyar Monarchia legkeletibb őrháza volt, ma vasúttörténeti múzeum működik.
Pünkösd vasárnapján ide látogat a magyarországi nosztalgiaszerelvények mindenkori, történelmi személyiségeink nevét viselő mozdonya. Az eseményről rádiónk tegnap több ízben is élőben közvetített tudósítást.
Boér Károly
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma
Mintegy ötezren vettek részt tegnap a gyimesbükki, egykori ezeréves határon megrendezett pünkösdi ünnepségen. Az ezúttal összekapcsolt Székely gyors és Csíksomlyó expressz 1100, többnyire magyarországi zarándokot hozott az újonnan keletkezett emlékhelyre. A legendás 30-as számú vasúti őrháznál, amely az egykori Osztrák-Magyar Monarchia legkeletibb őrháza volt, ma vasúttörténeti múzeum működik.
Pünkösd vasárnapján ide látogat a magyarországi nosztalgiaszerelvények mindenkori, történelmi személyiségeink nevét viselő mozdonya. Az eseményről rádiónk tegnap több ízben is élőben közvetített tudósítást.
Boér Károly
marosvasarhelyiradio.ro
Erdély.ma
2015. június 2.
Közadakozásból építik újra a gyimesbükki Rákóczi-várat
Gyimesbükkön közadakozásból készülnek újraépíteni azt a Rákóczi-vár néven ismert őrtornyot, amely mintegy háromszáz éven át szolgálta a történelmi Erdély és Moldva határán a gyimesi kereskedelmi útvonal felügyeletét – közölte hétfőn az MTI-vel Deáky András, a Gyimesbükkért Egyesület elnöke. Deáky András elmondta, hogy az őrtorony újraépítésének a terveit a bécsi levéltárból beszerzett dokumentáció alapján készítette el Esztány Győző csíkszeredai építész. A terveket a Bákó megyei műemlékvédelmi szakhatóság is nagyra értékelte, de a Bákó megyei hatóságok a régészeti feltárás elvégzéséhez kötötték az építési engedély kibocsátását. Hozzátette, jelenleg zajlik a rom régészeti kutatása, és remélhetőleg hamarosan elkezdődhet az építkezés. A Rákóczi-várat a 17. század elején Bethlen Gáboryi fejedelem építtette, majd a 18. század elején II. Rákóczi Ferenc fejedelem erősíttette meg. Az őrtoronynak mára csak a romjai maradtak meg, és jószerével csak az a lépcsősor emlékeztet az építményre, amely a Tatros folyó völgyéből kiemelkedő 30 méter magas sziklateraszra vezet. A tervek szerint az őrtorony földszintjén kiállítótermet hoznak létre, az emeleti termet és a sziklaterasz beépítetlen részét kávézóvá alakítanák. Deáky András úgy vélte, a Rákóczi-vár újraépítése lesz annak az örökségvédelmi munkának a megkoronázása, amelyet az elmúlt évtizedben Gyimesbükkön elvégeztek. Emlékeztetett arra, hogy a csángók által lakott székelyföldi település – melyet a romániai megyék 1968-as megrajzolásakor a moldvai Bákó megyébe soroltak – mára afféle zarándokhellyé vált, ahová azok látogatnak el, akik az egykori „ezeréves határ” emlékeit keresik. Közösségi összefogással sikerült felújítani a Magyar Királyi Állami Vasutak legkeletibb, 30. számú őrházát és a kontumáci kápolnát, sikerült konzerválni az egykori karantén épületének a romjait, ahol háborús emlékhelyet hoztak létre. Hozzátette, a Rákóczi-vár újraépítéséhez mintegy 220 ezer euróra van szükség, melynek összegyűjtésére a gyimesbükki önkormányzat, a Gyimesbükkért Egyesület és a Budakeszi Kultúra Alapítvány vállalkozott.
MTI
Népújság (Marosvásárhely)
Gyimesbükkön közadakozásból készülnek újraépíteni azt a Rákóczi-vár néven ismert őrtornyot, amely mintegy háromszáz éven át szolgálta a történelmi Erdély és Moldva határán a gyimesi kereskedelmi útvonal felügyeletét – közölte hétfőn az MTI-vel Deáky András, a Gyimesbükkért Egyesület elnöke. Deáky András elmondta, hogy az őrtorony újraépítésének a terveit a bécsi levéltárból beszerzett dokumentáció alapján készítette el Esztány Győző csíkszeredai építész. A terveket a Bákó megyei műemlékvédelmi szakhatóság is nagyra értékelte, de a Bákó megyei hatóságok a régészeti feltárás elvégzéséhez kötötték az építési engedély kibocsátását. Hozzátette, jelenleg zajlik a rom régészeti kutatása, és remélhetőleg hamarosan elkezdődhet az építkezés. A Rákóczi-várat a 17. század elején Bethlen Gáboryi fejedelem építtette, majd a 18. század elején II. Rákóczi Ferenc fejedelem erősíttette meg. Az őrtoronynak mára csak a romjai maradtak meg, és jószerével csak az a lépcsősor emlékeztet az építményre, amely a Tatros folyó völgyéből kiemelkedő 30 méter magas sziklateraszra vezet. A tervek szerint az őrtorony földszintjén kiállítótermet hoznak létre, az emeleti termet és a sziklaterasz beépítetlen részét kávézóvá alakítanák. Deáky András úgy vélte, a Rákóczi-vár újraépítése lesz annak az örökségvédelmi munkának a megkoronázása, amelyet az elmúlt évtizedben Gyimesbükkön elvégeztek. Emlékeztetett arra, hogy a csángók által lakott székelyföldi település – melyet a romániai megyék 1968-as megrajzolásakor a moldvai Bákó megyébe soroltak – mára afféle zarándokhellyé vált, ahová azok látogatnak el, akik az egykori „ezeréves határ” emlékeit keresik. Közösségi összefogással sikerült felújítani a Magyar Királyi Állami Vasutak legkeletibb, 30. számú őrházát és a kontumáci kápolnát, sikerült konzerválni az egykori karantén épületének a romjait, ahol háborús emlékhelyet hoztak létre. Hozzátette, a Rákóczi-vár újraépítéséhez mintegy 220 ezer euróra van szükség, melynek összegyűjtésére a gyimesbükki önkormányzat, a Gyimesbükkért Egyesület és a Budakeszi Kultúra Alapítvány vállalkozott.
MTI
Népújság (Marosvásárhely)
2015. október 5.
Visszatértek az önkéntes orvosok Hargita megyébe
Huszonkilenc orvos és egészségügyi szakember vesz részt a héten a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat gyógyító körútján, ők Székelyudvarhelyen, Gyimesbükkben, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Csíkmenaságon, Csíkszentdomokoson, Csíkszentmihályon, Zeteváralján, Kosteleken, Csíkszentmártonban és Csíkszeredában vizsgálják a rászoruló gyermekeket.
Az orvoscsoportban csecsemő- és gyermekgyógyászok – neurológus, fül-orr-gégész, szemészek, urológus, nefrológus, bőrgyógyász – valamint fogorvosok, szülész-nőgyógyászok, kézsebész, mentőápolók, medikus- és szakorvosjelöltek vesznek részt – derül ki az előzetes tájékoztatóból.
A korábbi évekhez hasonlóan a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati busza is csatlakozik az úthoz, melyben szűrik, illetve szükség esetén kezelik a gyerekek fogait. A fogorvosok most is különösen nagy hangsúlyt fektetnek a megelőzésre, a fogvédelemre és a helyes fogmosási technikák bemutatására. Szűréseket, vizsgálatokat végeznek és tanácsadást tartanak a Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjának mobil rendelőjében dolgozó orvosok is.
Gyermekneurológiai vizsgálatok: hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központban (betelt az előjegyzés); pénteken 9–14 óra között a csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház gyermekosztályán.
Szemészeti szűrés: hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön Csíkszentmihályon, kizárólag az Arany János Általános Iskola tanulói számára; pénteken 9–13 óra között Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára.
Gyermekgyógyászati szűrés: hétfőn, kedden Gyimesközéplokon – kizárólag a Majláth Gusztáv Általános Iskola tanulói számára; kedden Kosteleken, csak helyi gyermekek számára; szerdán és csütörtökön Gyimesfelsőlokon – kizárólag a Domokos Pál Péter Általános Iskola tanulói részére; csütörtökön 14 órától a gyimesbükki plébánián, kizárólag a moldvai csángó gyerekek részére; szerdán és csütörtökön Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára; pénteken 9–14 óra között a csíkszeredai kórház gyermekosztályán, 9-13 óra között Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára. Fül-orr-gégészeti szűrés: kedden, szerdán és csütörtökön Gyimesközéplokon – kizárólag a Majláth Gusztáv Általános Iskola tanulói számára; csütörtökön Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára; pénteken 9–14 óra között vizsgálatok gyermekek részére a csíkszeredai kórház fül-orr-gégészeti osztályán. Nőgyógyászati szűrés: hétfőtől péntekig minden nap a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén. A mozgó fogászati rendelőben hétfőtől péntekig szűrővizsgálatokat és kezeléseket végeznek Csíkmenaságon – kizárólag a Gál Sándor Általános Iskola tanulói számára.
Tornaterem-avató, labdarúgó-mérkőzések
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat több éve segíti a gyimesbükki Dani Gergely Általános Iskolát, többek között tornatermének kialakításában és felszerelésében. A tornaterem ünnepélyes átadása október 8-án, csütörtökön 14 órától lesz, utána, 14.30-tól játszik barátságos mérkőzést a Magyar Parlament labdarúgócsapata a gyimesbükki pedagógusok együttesével. Október 9-én, pénteken délelőtt, a hagyományoknak megfelelően a Parlament együttese Csíkszentdomokoson a helyi közméltóságok, valamint a moldvai csángók csapatával találkozik.
Tízezer vizsgálat volt tavaly
2014-ben a szervezet önkéntesei a két út során több mint 10 ezer vizsgálatot végeztek, a szűrővizsgálatok eredményeképp 23 gyermek magyarországi műtétjére és gyógykezelése történt meg, és 60 gyermek jutott ingyenesen szemüveghez. A mobil rendelőben dolgozó fogorvosok tavaly összesen 9300 iskolás és óvodás gyermek fogait vizsgálták meg. Ebből Erdélyben 220 fogászati kezelést és csaknem 2300 szűrést és szaktanácsadást végeztek.
Szakmai előadások:
Az önkéntes orvoscsoport tagjai közül ma 19 órától többen is előadást tartanak Csíkszeredában, a Hargita Megyei Sürgősségi Kórház könyvtárában. Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatója, egyetemi tanár előadásának címe: A gyermeknefrológia aktuális gyakorlati kérdései. Novoth Béla, a Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórház Sebészeti Osztály, Gyermektraumatológiai és Kézsebészeti Részlegének részlegvezető főorvosa A traumatológia, a kézsebészet és a plasztikai sebészet gyermekkori vonatkozásairól beszél, Asbóth Dorottya, a Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórház Gyermek-bőrgyógyászati osztályának osztályvezető-helyettes főorvosa Új terápiás elvek a gyermekbőrgyógyászatban címmel tart előadást.
Kovács Attila
Székelyhon.ro
Huszonkilenc orvos és egészségügyi szakember vesz részt a héten a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat gyógyító körútján, ők Székelyudvarhelyen, Gyimesbükkben, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Csíkmenaságon, Csíkszentdomokoson, Csíkszentmihályon, Zeteváralján, Kosteleken, Csíkszentmártonban és Csíkszeredában vizsgálják a rászoruló gyermekeket.
Az orvoscsoportban csecsemő- és gyermekgyógyászok – neurológus, fül-orr-gégész, szemészek, urológus, nefrológus, bőrgyógyász – valamint fogorvosok, szülész-nőgyógyászok, kézsebész, mentőápolók, medikus- és szakorvosjelöltek vesznek részt – derül ki az előzetes tájékoztatóból.
A korábbi évekhez hasonlóan a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati busza is csatlakozik az úthoz, melyben szűrik, illetve szükség esetén kezelik a gyerekek fogait. A fogorvosok most is különösen nagy hangsúlyt fektetnek a megelőzésre, a fogvédelemre és a helyes fogmosási technikák bemutatására. Szűréseket, vizsgálatokat végeznek és tanácsadást tartanak a Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjának mobil rendelőjében dolgozó orvosok is.
Gyermekneurológiai vizsgálatok: hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központban (betelt az előjegyzés); pénteken 9–14 óra között a csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház gyermekosztályán.
Szemészeti szűrés: hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön Csíkszentmihályon, kizárólag az Arany János Általános Iskola tanulói számára; pénteken 9–13 óra között Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára.
Gyermekgyógyászati szűrés: hétfőn, kedden Gyimesközéplokon – kizárólag a Majláth Gusztáv Általános Iskola tanulói számára; kedden Kosteleken, csak helyi gyermekek számára; szerdán és csütörtökön Gyimesfelsőlokon – kizárólag a Domokos Pál Péter Általános Iskola tanulói részére; csütörtökön 14 órától a gyimesbükki plébánián, kizárólag a moldvai csángó gyerekek részére; szerdán és csütörtökön Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára; pénteken 9–14 óra között a csíkszeredai kórház gyermekosztályán, 9-13 óra között Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára. Fül-orr-gégészeti szűrés: kedden, szerdán és csütörtökön Gyimesközéplokon – kizárólag a Majláth Gusztáv Általános Iskola tanulói számára; csütörtökön Csíkszentdomokoson – kizárólag a helyi óvodák és iskolák tanulói számára; pénteken 9–14 óra között vizsgálatok gyermekek részére a csíkszeredai kórház fül-orr-gégészeti osztályán. Nőgyógyászati szűrés: hétfőtől péntekig minden nap a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionjában Csíkszentmártonban, a Korai Fejlesztő Központ területén. A mozgó fogászati rendelőben hétfőtől péntekig szűrővizsgálatokat és kezeléseket végeznek Csíkmenaságon – kizárólag a Gál Sándor Általános Iskola tanulói számára.
Tornaterem-avató, labdarúgó-mérkőzések
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat több éve segíti a gyimesbükki Dani Gergely Általános Iskolát, többek között tornatermének kialakításában és felszerelésében. A tornaterem ünnepélyes átadása október 8-án, csütörtökön 14 órától lesz, utána, 14.30-tól játszik barátságos mérkőzést a Magyar Parlament labdarúgócsapata a gyimesbükki pedagógusok együttesével. Október 9-én, pénteken délelőtt, a hagyományoknak megfelelően a Parlament együttese Csíkszentdomokoson a helyi közméltóságok, valamint a moldvai csángók csapatával találkozik.
Tízezer vizsgálat volt tavaly
2014-ben a szervezet önkéntesei a két út során több mint 10 ezer vizsgálatot végeztek, a szűrővizsgálatok eredményeképp 23 gyermek magyarországi műtétjére és gyógykezelése történt meg, és 60 gyermek jutott ingyenesen szemüveghez. A mobil rendelőben dolgozó fogorvosok tavaly összesen 9300 iskolás és óvodás gyermek fogait vizsgálták meg. Ebből Erdélyben 220 fogászati kezelést és csaknem 2300 szűrést és szaktanácsadást végeztek.
Szakmai előadások:
Az önkéntes orvoscsoport tagjai közül ma 19 órától többen is előadást tartanak Csíkszeredában, a Hargita Megyei Sürgősségi Kórház könyvtárában. Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatója, egyetemi tanár előadásának címe: A gyermeknefrológia aktuális gyakorlati kérdései. Novoth Béla, a Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórház Sebészeti Osztály, Gyermektraumatológiai és Kézsebészeti Részlegének részlegvezető főorvosa A traumatológia, a kézsebészet és a plasztikai sebészet gyermekkori vonatkozásairól beszél, Asbóth Dorottya, a Fővárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórház Gyermek-bőrgyógyászati osztályának osztályvezető-helyettes főorvosa Új terápiás elvek a gyermekbőrgyógyászatban címmel tart előadást.
Kovács Attila
Székelyhon.ro
2015. október 23.
Ötvenhatos emlékművet állítottak Gyimesbükkben
Székelyföldi ötvenhatosok emlékművet állítottak Gyimesbükkben. Az avatóünnepségen a Volt Politikai Foglyok Szövetségének székelyföldi szervezetei képviseltették magukat. Az ünnepségen jelen volt a Kossuth Rádió munkatársa, Oláh-Gál Elvira is.
A mikrofon előtt Török József, aki a háromszéki ötvenhatosokat képviselte, szomorúan mondta el: számukra fájó, hogy a fiatalság általában passzív marad a 1956-os eseményeket illetően.
Pál László, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének udvarhelyszéki elnöke arról beszélt, hogy az elmúlt években, az iskolákban az osztályfőnöki órákon maguk az ötvenhatos elítéltek tartottak „élő történelemórákat”. A román állam kárpótlásával kapcsolatban az udvarhelyszéki elnök elmagyarázta, hogy bár az elrabolt fiatal éveiket nem „adhatják vissza”, az anyagiak tekintetében elégedettek lehetnek, viszont a rehabilitációjuk nem történt meg, hiszen még mindig büntetett előéletűként szerepelnek. Az ötvenhatos fiatalok mindenre képesek voltak ennek a népnek a szabadságáért, ők nem nézték, hogy milyen óriási hatalommal mentek szembe, és bár akkor nem érték el céljukat, de utólag a történelem őket igazolta – fogalmazott Kelemen Csongor, csíkszeredai volt politikai fogoly. Kossuth Rádió
Erdély.ma
Székelyföldi ötvenhatosok emlékművet állítottak Gyimesbükkben. Az avatóünnepségen a Volt Politikai Foglyok Szövetségének székelyföldi szervezetei képviseltették magukat. Az ünnepségen jelen volt a Kossuth Rádió munkatársa, Oláh-Gál Elvira is.
A mikrofon előtt Török József, aki a háromszéki ötvenhatosokat képviselte, szomorúan mondta el: számukra fájó, hogy a fiatalság általában passzív marad a 1956-os eseményeket illetően.
Pál László, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének udvarhelyszéki elnöke arról beszélt, hogy az elmúlt években, az iskolákban az osztályfőnöki órákon maguk az ötvenhatos elítéltek tartottak „élő történelemórákat”. A román állam kárpótlásával kapcsolatban az udvarhelyszéki elnök elmagyarázta, hogy bár az elrabolt fiatal éveiket nem „adhatják vissza”, az anyagiak tekintetében elégedettek lehetnek, viszont a rehabilitációjuk nem történt meg, hiszen még mindig büntetett előéletűként szerepelnek. Az ötvenhatos fiatalok mindenre képesek voltak ennek a népnek a szabadságáért, ők nem nézték, hogy milyen óriási hatalommal mentek szembe, és bár akkor nem érték el céljukat, de utólag a történelem őket igazolta – fogalmazott Kelemen Csongor, csíkszeredai volt politikai fogoly. Kossuth Rádió
Erdély.ma
2015. október 26.
Világítson Székelyföld határa – Az őrtűzgyújtáskor felolvasott kiáltvány
Mottó: „Adjon az Isten fényeket,
temetők helyett életet.”
Tekintettel arra, hogy Románia kormánya nem mondott le arról, hogy Székelyföldet egy román többségű óriásrégióba beolvassza, figyelembe véve, hogy Székelyföld autonómiájára vonatkozó, több alkalommal és formában kinyilvánított igényünket több mint egy évtizede figyelmen kívül hagyják, párbeszédre vonatkozó kezdeményezéseink válasz nélkül maradnak, elítélve azt, hogy a román kormány minden erre vonatkozó nemzetközi kötelezettségvállalását megszegve tervezi az ország közigazgatási átalakítását, kitartva a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés állásfoglalása mellett, amely szerint
„Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie”, megerősítve a székelyföldi önkormányzati határozatokat, amelyek megszólították Európa és a nagyvilág nemzetközi fórumait, emlékeztetve őket arra, hogy van egy nép a Kárpátok kanyarulatában, amely szabadon és békében akar élni, szabadon akarja használni anyanyelvét, és maga akar dönteni a saját sorsáról szülőföldjén; ma, október 24-én a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt székelyek, a velük szolidaritást vállaló erdélyi és Kárpát-medencei magyarok ősi hagyományaink felelevenítése révén lármafák gyújtásával, őrtüzekkel és felfelé irányított fénycsóvákkal több száz pontban világítjuk ki Székelyföld természetes, történelmileg kialakult határát. Ezzel kívánjuk Románia kormánya, de az egész nagyvilág tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, ezzel kívánjuk ismételten megerősíteni a gyergyóditrói Székely Nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényünket: élni akarunk az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magában foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé.
Követeljük, hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni, amelynek megfelelően a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell.
Amint immár több alkalommal, több tíz, sőt, százezer résztvevőt mozgósító megmozduláson kinyilvánítottuk: Székelyföld autonómiája államon belüli önkormányzást jelent, minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciáját, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától. Ugyanakkor a sajátos történelmi, földrajzi, politikai, kulturális és gazdasági jellegzetességekkel rendelkező Székelyföldnek önálló fejlesztési régiót is kell alkotnia!
Változatlanul hisszük, hogy a párbeszéd a társadalmi béke záloga, a székelyek pedig békét és párbeszédet akarnak. Erre szólítjuk fel ismételten Románia kormányát, hiszen csak így lehet békés úton megteremteni a székelyek jogegyenlőségének intézményi garanciáit, amely egyben a térség hosszú távú stabilitásának záloga is lesz.
Kérjük Magyarország kormányát, szerezzen érvényt a két ország közötti, 1996-ban kötött alapszerződésben foglaltaknak, különös tekintettel annak 15/9-es cikkére, amely kimondja: „A szerződő felek, az általános integrációs politikájuk megvalósítását célzó intézkedéseket nem érintve, tartózkodni fognak a kisebbséghez tartozó személyek akaratuk elleni asszimilációját célzó politikától vagy gyakorlattól, és védelmezni fogják ezen személyeket bármilyen cselekedettel szemben, ami az ilyen asszimilációra irányul. Tartózkodnak továbbá az olyan intézkedésektől, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott régiók lakosságának arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák e személyeknek az ezen cikk 1. bekezdésében felsorolt nemzetközi standardokból és normákból következő jogait és szabadságjogait.”
Autonómiát követelnek Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt közösségek Szovátán, Nyárádremetén, Székelyhodoson, Gernyeszegen, Beresztelkén, Vajdaszentiványban, Marossárpatakon, Mezőcsáváson, Mezősámsondon, Mezőbándon, Nyárádtőn, Lukafalván, Nyárádkarácsonban, Ákosfalván, Balavásáron, Székelyvéckén, Székelyszenterzsébeten (Újszékely község), Alsóboldogfalván (Újszékely község), Székelykeresztúron, Fiatfalván, Nagygalambfalván, Székelymagyaróson (Bögöz község), Székelyderzsen, Székelymuzsnában, Kányádon, Székelydályán, Égében, Városfalván (Homoródszentmárton község), Homoródújfaluban (Oklánd község), Alsórákoson, Apácán, Ürmösön, Bölönben, Ágostonfalván, Hidvégen, Előpatakon, Sepsiillyefalván, Kökösben, Uzonban, Rétyen, Nagyborosnyón, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényben, Esztelneken, Kászonaltízben, Csinódon, Csíksztentmártonban, Csíkszentgyörgyön, Csíkpálfalván, Csíkszépvízen, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Gyimesbükkön, Csíkszentdomokoson, Balánbányán, Gyergyószentmiklóson, Gyergyótölgyesen, Gyergyóhollóban, Bélborban, Maroshévízen, Gyergyóvárhegyen, Gyergyóremetén és Gyergyóalfaluban.
Izsák Balázs,
a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Székelyföld, 2015. október 24.
Erdély.ma
Mottó: „Adjon az Isten fényeket,
temetők helyett életet.”
Tekintettel arra, hogy Románia kormánya nem mondott le arról, hogy Székelyföldet egy román többségű óriásrégióba beolvassza, figyelembe véve, hogy Székelyföld autonómiájára vonatkozó, több alkalommal és formában kinyilvánított igényünket több mint egy évtizede figyelmen kívül hagyják, párbeszédre vonatkozó kezdeményezéseink válasz nélkül maradnak, elítélve azt, hogy a román kormány minden erre vonatkozó nemzetközi kötelezettségvállalását megszegve tervezi az ország közigazgatási átalakítását, kitartva a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés állásfoglalása mellett, amely szerint
„Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie”, megerősítve a székelyföldi önkormányzati határozatokat, amelyek megszólították Európa és a nagyvilág nemzetközi fórumait, emlékeztetve őket arra, hogy van egy nép a Kárpátok kanyarulatában, amely szabadon és békében akar élni, szabadon akarja használni anyanyelvét, és maga akar dönteni a saját sorsáról szülőföldjén; ma, október 24-én a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt székelyek, a velük szolidaritást vállaló erdélyi és Kárpát-medencei magyarok ősi hagyományaink felelevenítése révén lármafák gyújtásával, őrtüzekkel és felfelé irányított fénycsóvákkal több száz pontban világítjuk ki Székelyföld természetes, történelmileg kialakult határát. Ezzel kívánjuk Románia kormánya, de az egész nagyvilág tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, ezzel kívánjuk ismételten megerősíteni a gyergyóditrói Székely Nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényünket: élni akarunk az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magában foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé.
Követeljük, hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni, amelynek megfelelően a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell.
Amint immár több alkalommal, több tíz, sőt, százezer résztvevőt mozgósító megmozduláson kinyilvánítottuk: Székelyföld autonómiája államon belüli önkormányzást jelent, minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciáját, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától. Ugyanakkor a sajátos történelmi, földrajzi, politikai, kulturális és gazdasági jellegzetességekkel rendelkező Székelyföldnek önálló fejlesztési régiót is kell alkotnia!
Változatlanul hisszük, hogy a párbeszéd a társadalmi béke záloga, a székelyek pedig békét és párbeszédet akarnak. Erre szólítjuk fel ismételten Románia kormányát, hiszen csak így lehet békés úton megteremteni a székelyek jogegyenlőségének intézményi garanciáit, amely egyben a térség hosszú távú stabilitásának záloga is lesz.
Kérjük Magyarország kormányát, szerezzen érvényt a két ország közötti, 1996-ban kötött alapszerződésben foglaltaknak, különös tekintettel annak 15/9-es cikkére, amely kimondja: „A szerződő felek, az általános integrációs politikájuk megvalósítását célzó intézkedéseket nem érintve, tartózkodni fognak a kisebbséghez tartozó személyek akaratuk elleni asszimilációját célzó politikától vagy gyakorlattól, és védelmezni fogják ezen személyeket bármilyen cselekedettel szemben, ami az ilyen asszimilációra irányul. Tartózkodnak továbbá az olyan intézkedésektől, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott régiók lakosságának arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák e személyeknek az ezen cikk 1. bekezdésében felsorolt nemzetközi standardokból és normákból következő jogait és szabadságjogait.”
Autonómiát követelnek Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt közösségek Szovátán, Nyárádremetén, Székelyhodoson, Gernyeszegen, Beresztelkén, Vajdaszentiványban, Marossárpatakon, Mezőcsáváson, Mezősámsondon, Mezőbándon, Nyárádtőn, Lukafalván, Nyárádkarácsonban, Ákosfalván, Balavásáron, Székelyvéckén, Székelyszenterzsébeten (Újszékely község), Alsóboldogfalván (Újszékely község), Székelykeresztúron, Fiatfalván, Nagygalambfalván, Székelymagyaróson (Bögöz község), Székelyderzsen, Székelymuzsnában, Kányádon, Székelydályán, Égében, Városfalván (Homoródszentmárton község), Homoródújfaluban (Oklánd község), Alsórákoson, Apácán, Ürmösön, Bölönben, Ágostonfalván, Hidvégen, Előpatakon, Sepsiillyefalván, Kökösben, Uzonban, Rétyen, Nagyborosnyón, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényben, Esztelneken, Kászonaltízben, Csinódon, Csíksztentmártonban, Csíkszentgyörgyön, Csíkpálfalván, Csíkszépvízen, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Gyimesbükkön, Csíkszentdomokoson, Balánbányán, Gyergyószentmiklóson, Gyergyótölgyesen, Gyergyóhollóban, Bélborban, Maroshévízen, Gyergyóvárhegyen, Gyergyóremetén és Gyergyóalfaluban.
Izsák Balázs,
a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Székelyföld, 2015. október 24.
Erdély.ma
2015. október 26.
Világított Székelyföld határa!
Október 24-én, szombaton este, a Székely Nemzeti Tanács felhívására több száz helyszínen gyújtottak őrtüzet Székelyföld peremtelepülésein, és egy időben tartottak ökumenikus istentiszteleteket, majd kiáltványt olvastak fel a régió önkormányzási jogát követelve.
"Autonómiát követelnek Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt közösségek Szovátán, Nyárádremetén, Székelyhodoson, Gernyeszegen, Beresztelkén, Vajda-szentiványon, Marossárpatakon, Mezőcsáváson, Mezősámsondon, Mezőbándon, Nyárádtőn, Lukafalván, Nyárádkarácsonban, Ákosfalván, Balavásáron, Székelyvéckén, Székelyszenterzsébeten (Újszékely község), Alsóboldogfalván (Újszékely község), Székelykeresztúron, Fiatfalván, Nagy- galambfalván, Székelymagyaróson (Bögöz község), Székelyderzsen, Székely-muzsnában, Kányádon, Székelydályában, Égében, Városfalván (Homoródszentmárton község), Homoródújfalu (Oklánd község), Alsórákoson, Apácán, Ürmösön, Bölönben, Ágostonfalván, Hídvégen, Előpatakon, Sepsiillyefalván, Kökösön, Uzonban, Rétyen, Nagyborosnyón, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényen, Esztelneken, Kászonaltízben, Csinódban, Csíksztent- mártonban, Csíkszentgyörgyön, Csíkpál- falván, Csíkszépvízen, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Gyimesbükkön, Csík- szentdomokoson, Balánbányán, Gyergyó- szentmiklóson, Gyergyótölgyesen, Gyergyó- hollóban, Bélborban, Maroshévízen, Gyergyóvárhegyen, Gyergyóremetén és Gyergyóalfaluban – hangzott el szombaton este Lukailencfalván (Dózsa György), a református templommal szemben meggyújtott máglya mellett.
Az SZNT kiáltványát, amely ugyanabban az órában a felsorolt székely települések mindegyikén elhangzott, Lukafalván Izsák Balázs,a Székely Nemzeti Tanács elnöke olvasta fel. A megjelentek tapssal fogadták.
A kiáltvány szerint a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt székelyek és a velük szolidaritást vállaló erdélyi és Kárpát-medencei magyarok lármafák gyújtásával, őrtüzekkel és felfele irányított fénycsóvákkal több száz pontban világították ki Székelyföld természetes, történelmileg kialakult határát, mert így kívánták Románia kormánya és az egész világ tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, ismételten megerősíteni a gyergyóditrói székely nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényt: "élni akarunk az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé".
Ugyanakkor követelik, "hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén". Ami "államon belüli önkormányzást jelent, minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciáját, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától".
A kiáltvány párbeszédre szólítja fel Románia kormányát, Magyarország kormányát pedig arra kérte, hogy szerezzen érvényt a két ország közötti alapszerződés 15/9. cikkelyének. Ebben a felek vállalták, hogy tartózkodnak az olyan intézkedésektől, amelyek a régiók etnikai arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák a kisebbségek szabadságjogait.
A lukafalvi templommal szemközti területen meggyújtott őrtüzet több száz fős tömeg állta körül. Sokan székely és magyar zászlót lengettek, a székely és a magyar himnusz eléneklése után népdalok éneklésébe kezdtek.
A rendezvényen jelen volt Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, aki elmondta, azért jött Lukafalvára, mert egy ilyen főbenjáró ügyet az egész magyarságnak, közelebbről Székelyföldnek és népének támogatnia kell.
"Ha valamilyen változást akarunk a társadalomban, tennünk kell valamit. Úgy gondolom, a jelenlétünk és a szavunk, a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Nemzeti Tanács egységes közös képviselete felerősíti a tűz lángját". Beszédében hangsúlyozta: a székely szabadság lángját nem tudta kioltani semmiféle földindulás, szívünkben ég a láng. Reményik Sándort idézte: "Egy lángot adok, add tovább!" Ebből a lángból gyújtsunk őrtüzet és lármafát!
Iszlai Tibor polgármester a Népújság kérdésére kijelentette: "Azért tartottam fontosnak az eseményt, mert mi vagyunk Székelyföld egyik kapuja. Két évvel ezelőtt egy székely kaput is állítottunk a bejárathoz, amely jelzi: e kapun belépve megérkeztél Székelyföldre! Úgy gondolom, hogy Székelyföld Vásárhelyhez legközelebbi határtelepüléseként jó helyet talált az SZNT, hogy itt olvassuk fel a kiáltványt.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
Október 24-én, szombaton este, a Székely Nemzeti Tanács felhívására több száz helyszínen gyújtottak őrtüzet Székelyföld peremtelepülésein, és egy időben tartottak ökumenikus istentiszteleteket, majd kiáltványt olvastak fel a régió önkormányzási jogát követelve.
"Autonómiát követelnek Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt közösségek Szovátán, Nyárádremetén, Székelyhodoson, Gernyeszegen, Beresztelkén, Vajda-szentiványon, Marossárpatakon, Mezőcsáváson, Mezősámsondon, Mezőbándon, Nyárádtőn, Lukafalván, Nyárádkarácsonban, Ákosfalván, Balavásáron, Székelyvéckén, Székelyszenterzsébeten (Újszékely község), Alsóboldogfalván (Újszékely község), Székelykeresztúron, Fiatfalván, Nagy- galambfalván, Székelymagyaróson (Bögöz község), Székelyderzsen, Székely-muzsnában, Kányádon, Székelydályában, Égében, Városfalván (Homoródszentmárton község), Homoródújfalu (Oklánd község), Alsórákoson, Apácán, Ürmösön, Bölönben, Ágostonfalván, Hídvégen, Előpatakon, Sepsiillyefalván, Kökösön, Uzonban, Rétyen, Nagyborosnyón, Kommandón, Kovásznán, Zabolán, Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényen, Esztelneken, Kászonaltízben, Csinódban, Csíksztent- mártonban, Csíkszentgyörgyön, Csíkpál- falván, Csíkszépvízen, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, Gyimesbükkön, Csík- szentdomokoson, Balánbányán, Gyergyó- szentmiklóson, Gyergyótölgyesen, Gyergyó- hollóban, Bélborban, Maroshévízen, Gyergyóvárhegyen, Gyergyóremetén és Gyergyóalfaluban – hangzott el szombaton este Lukailencfalván (Dózsa György), a református templommal szemben meggyújtott máglya mellett.
Az SZNT kiáltványát, amely ugyanabban az órában a felsorolt székely települések mindegyikén elhangzott, Lukafalván Izsák Balázs,a Székely Nemzeti Tanács elnöke olvasta fel. A megjelentek tapssal fogadták.
A kiáltvány szerint a Székelyföld határtelepülésein összegyűlt székelyek és a velük szolidaritást vállaló erdélyi és Kárpát-medencei magyarok lármafák gyújtásával, őrtüzekkel és felfele irányított fénycsóvákkal több száz pontban világították ki Székelyföld természetes, történelmileg kialakult határát, mert így kívánták Románia kormánya és az egész világ tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, ismételten megerősíteni a gyergyóditrói székely nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényt: "élni akarunk az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé".
Ugyanakkor követelik, "hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén". Ami "államon belüli önkormányzást jelent, minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciáját, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától".
A kiáltvány párbeszédre szólítja fel Románia kormányát, Magyarország kormányát pedig arra kérte, hogy szerezzen érvényt a két ország közötti alapszerződés 15/9. cikkelyének. Ebben a felek vállalták, hogy tartózkodnak az olyan intézkedésektől, amelyek a régiók etnikai arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák a kisebbségek szabadságjogait.
A lukafalvi templommal szemközti területen meggyújtott őrtüzet több száz fős tömeg állta körül. Sokan székely és magyar zászlót lengettek, a székely és a magyar himnusz eléneklése után népdalok éneklésébe kezdtek.
A rendezvényen jelen volt Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, aki elmondta, azért jött Lukafalvára, mert egy ilyen főbenjáró ügyet az egész magyarságnak, közelebbről Székelyföldnek és népének támogatnia kell.
"Ha valamilyen változást akarunk a társadalomban, tennünk kell valamit. Úgy gondolom, a jelenlétünk és a szavunk, a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Nemzeti Tanács egységes közös képviselete felerősíti a tűz lángját". Beszédében hangsúlyozta: a székely szabadság lángját nem tudta kioltani semmiféle földindulás, szívünkben ég a láng. Reményik Sándort idézte: "Egy lángot adok, add tovább!" Ebből a lángból gyújtsunk őrtüzet és lármafát!
Iszlai Tibor polgármester a Népújság kérdésére kijelentette: "Azért tartottam fontosnak az eseményt, mert mi vagyunk Székelyföld egyik kapuja. Két évvel ezelőtt egy székely kaput is állítottunk a bejárathoz, amely jelzi: e kapun belépve megérkeztél Székelyföldre! Úgy gondolom, hogy Székelyföld Vásárhelyhez legközelebbi határtelepüléseként jó helyet talált az SZNT, hogy itt olvassuk fel a kiáltványt.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2015. november 13.
A hagyományt és divatot ötvözik
Divatbemutatóval és az Ősi érték-díj átadásával kezdődött meg csütörtökön az Artera Alapítvány Ősi Értékek-konferenciája a Bocskai István Közösségi Házban.
Török Ilona kisgalambfalvi szövőnő vette át csütörtökön délután az Ősi érték-díjat az Artera Alapítvány Ősi Értékek című konferenciáján. A díjjal az Artera Alapítvány a hagyományőrzés területén kifejtett teljesítményt ismeri el. Ezt olyan embereknek adják át, akik értéket teremtenek és azok közkinccsé tételét tekintik feladatuknak.
A konferencia nyitómozzanataként a részvevők a Helvien idei őszi-téli kollekciójából kaphattak ízelítőt a Hagyomány a divatban nevű divatbemutatón, de megtekinthették László Károly kézdivásárhelyi keramikus kályhacsempe-rekonstrukcióit ismertető fényképkiállítását is, valamint a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont Népi motívumok mai használatban című kiállítását, amely egy felnőttképző program során elkészült, népi ihletésű használati tárgyakat foglal magába. Lőrincz Zsuzsánna, az Artera Alapítvány vezetője a csütörtök délelőtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, a bemutatott vállalkozásokkal, sikeres kézművesek történeteivel példát mutatnának a fiataloknak, bizonyítanák, hogy itthon is meg lehet élni a művészetből.
Pénteken a konferencia részvevői tapasztalatcserén vesznek részt Gyimesbükkön, ahol Molnár Mária népművésszel találkoznak. A hidegségi látogatáson egyebek közt a csángó ingkészítés csínját-bínját lesik el, de a bundahímzéssel is megismerkednek. Szombaton kisebb csoportokban szakmai beszélgetéseken értekeznek a részvevők a régi motívumok felhasználásával született új minták lehetőségeiről és szabályairól, a minták újratervezéséről, valamint a népművészeti mesterségek továbbtanulási lehetőségeiről, az EU-s partnerségi projektekbe való bekapcsolódásról. A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap és Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala támogatta.
Veres Réka
Székelyhon.ro
Divatbemutatóval és az Ősi érték-díj átadásával kezdődött meg csütörtökön az Artera Alapítvány Ősi Értékek-konferenciája a Bocskai István Közösségi Házban.
Török Ilona kisgalambfalvi szövőnő vette át csütörtökön délután az Ősi érték-díjat az Artera Alapítvány Ősi Értékek című konferenciáján. A díjjal az Artera Alapítvány a hagyományőrzés területén kifejtett teljesítményt ismeri el. Ezt olyan embereknek adják át, akik értéket teremtenek és azok közkinccsé tételét tekintik feladatuknak.
A konferencia nyitómozzanataként a részvevők a Helvien idei őszi-téli kollekciójából kaphattak ízelítőt a Hagyomány a divatban nevű divatbemutatón, de megtekinthették László Károly kézdivásárhelyi keramikus kályhacsempe-rekonstrukcióit ismertető fényképkiállítását is, valamint a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont Népi motívumok mai használatban című kiállítását, amely egy felnőttképző program során elkészült, népi ihletésű használati tárgyakat foglal magába. Lőrincz Zsuzsánna, az Artera Alapítvány vezetője a csütörtök délelőtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, a bemutatott vállalkozásokkal, sikeres kézművesek történeteivel példát mutatnának a fiataloknak, bizonyítanák, hogy itthon is meg lehet élni a művészetből.
Pénteken a konferencia részvevői tapasztalatcserén vesznek részt Gyimesbükkön, ahol Molnár Mária népművésszel találkoznak. A hidegségi látogatáson egyebek közt a csángó ingkészítés csínját-bínját lesik el, de a bundahímzéssel is megismerkednek. Szombaton kisebb csoportokban szakmai beszélgetéseken értekeznek a részvevők a régi motívumok felhasználásával született új minták lehetőségeiről és szabályairól, a minták újratervezéséről, valamint a népművészeti mesterségek továbbtanulási lehetőségeiről, az EU-s partnerségi projektekbe való bekapcsolódásról. A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap és Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala támogatta.
Veres Réka
Székelyhon.ro
2015. november 14.
Bennünk van a végtelen
Születésnapi beszélgetés a 70 éves Baróthi Ádám szobrászművésszel
– Marosvásárhelyen született, de valójában tősgyökeres szászrégeni...
– Talán három napot voltam a vásárhelyi szülészeten, hetven éve itt élek a városban, neveltje vagyok.
– Milyen volt a gyermekkora?
– Színes és gyönyörű. Egészen más, mint a mai gyerekeké, akik a számítógép előtt rostokolnak. Szászrégenben három nyelvet beszélnek, mi is három nyelvet tanultunk: magyarul, románul, németül. Miénk volt az erdő, a legelő, fociztunk, játszottunk, rengeteg ifjúsági és háborús regényt, útleírást olvastam. Négyéves lehettem, amikor édesapám először kivitt a vasútállomásra, s amikor megláttam a pöfögő gőzmozdonyt, hazajöttem és lerajzoltam. Ahogy nőttem, vágyaim különböző eseményekhez kötődtek. Először mozdonyvezető akartam lenni, majd amikor megláttam az első vaskerekes traktort, traktorista, s az első vitorlázó repülőgép láttán, amit itt gyártottak, pilótának kívánkoztam. S közben agyagot gyúrtam, kis szobrok készültek, és sok-sok rajz csataképekkel. Zenetanár osztályfőnököm három évig tanított hegedülni. Azt mondta édesanyámnak: a gyereknek jó a hallása, de adja képzőművészeti iskolába. Így indultam Marosvásárhelyre. Izsák Márton szobrászművész, igazgató emlékezett arra, hogy hatodikban kitűnő eredménnyel felvételiztem.
– Kik voltak tanárai a művészeti iskolában?
– Izsák Márton, Hunyadi László a szobrászaton, Nagy Pál grafikatanár, Kemény János író veje, Barabás István festőművész, még az öreg Bordi András is leadott pár órát. Józsa Gerő volt a magyar szakos osztályfőnökünk, kiváló előadótanár.
– Ki irányította, befolyásolta leginkább pályája kezdetén?
– Hunyadi László. Nagyon lelkes volt. Beengedett a műtermébe, ott is tanultunk tőle szobrászatot, rézdomborítást, és az anyagokkal való bánásmód alázatát, szeretetét – ez a barátság most is él közöttünk. Osztálytársam volt Tamás Anna, Tamás Klára, Kiss Levente, Szabó Vilmos, Hunyadi Mária, Szép György, Nagy Dalma, akik kitűnő képzőművészek lettek. Sajnos, Anna és Vili már nincs közöttünk.
– Akik bejutottak a művészeti iskolába, azoknál számított-e a származás, vagy csak a tehetség volt mérvadó?
– Abban az időben Izsák Márton volt az igazgató, és az iskolában nem vették figyelembe a származást, csak a tehetséget. Pedig volt ott papgyerek, kulákfióka, ügyvéd- és orvosgyerek, és én is, akinek édesapját koholt vádak alapján elítélték mint a nép ellenségét. Építész volt, egy esztendő után szabadult, s rá tíz évre rehabilitálták. Akkor rájárt a rúd a régi rendszer értelmiségi gárdájára. Bezzeg más iskolában, így a régeniben is, dúlt a megtorlás ezek ellen, a gyerekeken is elverték a port. A vásárhelyi művészeti középiskola ilyen diákokat oltalmazó gyűjtőközpont volt. Izsák Marci bácsi, akit lehetett, ha tehetséges volt, begyűjtötte. Tartotta a hátát ezekért is, egyenes ember volt, tiszteletet parancsoló, szigorú, de jóindulatú; kevés szóval irányított.
– Ezután jöttek az egyetemi évek...
– Kolozsváron is jó tanáraim voltak. Akkor a román tanárok jó része beszélte a magyart. Nyolcat vettek fel a szobrászatra, abból média szerint a harmadik voltam. A felvételi nehéz volt, előbb román nyelvtanból és irodalomból vizsgáztattak. Ha volt annyi tudásod, hogy ezen keresztüljutottál, mehettél tovább a szakvizsgákra. Így aztán rengeteg jó székelyföldi gyerek – a rendszer aberrációja miatt – nem jutott be. 1966-ban már nem kellett románból vizsgázni, csak szaktantárgyakból. Végig ösztöndíjas voltam, szerettem tanulni, bennem volt apám ambíciója. Tanáraim közül szívesen emlékezem Kós Károly fiára, Kós Andrásra. Ő volt az egyik szakoktató, a katedrafőnök. De tanított Löwith Egon is, aki Mexikóban született, kitűnő tanár volt. Aztán visszakerült Romulus Ladea professzor, akit vallásos szobrai miatt korábban kiebrudaltak. Jó asszisztense volt Korondi Jenő. Tanárom volt még Földes László, aki hatalmas tudású ember volt. Ő esztétikát tanított, Borghida István művészettörténetet, a tudományos szocializmust és a filozófiát Bretter György. Bretter azzal nyerte meg a partit, hogy amikor bejött az első órára, ezt mondta: uraim, egy dolgot le kell szögezzünk, ezt a tantárgyat én fogom tanítani, de egy dolgot ne feledjenek: egy jó kapitalizmus még mindig jobb, mint egy rossz szocializmus.
– Ezt így el merte mondani?
– Úgy látszik, akkor még nem voltak közöttünk besúgók… Ledöbbentünk, utána minden óráján ott volt a társaság.
– Mennyire használták ki a kolozsvári éveket?
– Sok színházlátogatás volt, opera, operett, vasárnap délelőtti koncertek... Ruha Pista bácsi jóvoltából, aki egyszer-kétszer bevitt a saját koncertjére a Farkas utcai református templomba. Jegyünk nem volt, én vittem a hegedűtokot, a barátom a kottákat. Jó 15-20 év múlva Pista bácsi Régenben koncertezett, a református templomban és a koncert után egy nagyméretű Beethoven-linóleum-metszetemmel leptem meg. Csak nézte, nézte, sokáig, s azt mondta: ez igen, ez a tekintet és a torzonborz hajzat: az őrült zseni, a vívódó művész. Igen tetszett neki; öccse, aki elkísérte, még kettőt rendelt belőle. Igazán szép, emlékezetes találkozás volt.
– 1970-ben végezte az egyetemet, s következett a kihelyezés.
– Minden Bukarestben zajlott le. Akkor még nem tudtam, hogy országos első vagyok a szobrászaton. Szegény Vetró Arthur azt mondta: na, akkor válasszon, mi legyen, Bukarest vagy Temesvár? De én előre megbeszéltem apámmal, hogy hazajövök, ha megengedi, hogy a házunk mögött, a Maros-parton húzzam fel a műtermet. Nem szerettem a nagyváros zaját. De lehet, hogy nem is lettem volna már az országban, engem is elkapott volna a gépszíj, mint a korosztálybeli diáktársaimat. Szinte mind elhagyták az országot. Apám azt mondta: gyere haza, fiam, úgy hagytam ki a téglákat az öreg ház hátsó oldalán, hogy tovább lehessen rakni… Elkészült a műterem-lakás, és a tanárkodás mellett elkezdtem dolgozni. Az első komolyabb pályázat a Színház tér dekorálása volt 1973-ban, amikor a marosvásárhelyi új színház felépült. Kulcsár Bélával megnyertük az egyik pályamunkát, a nyolcalakos dekoratív kompozíciót. Most, néhány hónapja kettőt el akartak lopni belőlük. Sok bronzszobor tűnt el az országban az utóbbi időben, jó ára van a bronznak, alig néhány került elő. A minap tudtam meg, hogy az abafájai Huszár-kastélyról eltűnt az általam készített, RMDSZ rendelte két kétnyelvű feliratos portré és dombormű. Dsida Jenőről és Abafáji Gyulai Pál orvosról, krónikás diplomatáról készültek. Egyébként a visszakapott kastély vígan megy tönkre, a volt kisegítő iskola már nem felel érte…
– Tanított az iskolában is.
– Hat éven át a 2. sz. líceumban művészi rajzot, térmértani szerkesztést, technikai rajzot, később művészettörténetet a humán tagozaton, román-magyar osztályokban egyaránt. Mindig beloptam az órákra egy-egy művész albumát, és munkásságáról, irányzatáról, életéről is beszéltem. 1976-2010 között a szászrégeni zene- és képzőművészeti kisiskolában tanítottam rajzot, festészetet, szobrászatot és művészettörténetet. Két osztályteremben szimultán, két nyelven, mert vegyes nemzetiségű volt egy-egy osztály. Egy csomó gyereket küldtem a művészeti líceumba, Marosvásárhelyre. Egy kitűnő, lelkes kolléga lett az utódom a katedrán. A kisiskolában kezdte, a művészeti líceum után Budapesten végzett főiskolát. És hazajött, hogy itthon tanítson. Bartha Lehelnek hívják, festőművész.
– Milyen anyagból dolgozik legszívesebben, mit szeret a legjobban?
– A bronzot. Színvilágával, anyagával a legnemesebb, a legidőtállóbb, de sok munka készült alumíniumból, lévén hogy olcsóbb. De dolgoztam kőből, fából, grafitból is, és sok linómetszetet készítettem. 1996-tól művelem a festészetet, pasztellképeket, akvarelleket festek, de rajzolok is, és tus- meg préseltszén-munkáim is vannak. Nem számolom, hány szobrot készítettem eddig. Talán 200-300-at a kis plakettekkel együtt. Ebből 20-25 nagyméretű, köztereken álló emlékmű.
– Melyik a világ legtávolabbi pontja, ahol létezik Baróthi Ádám-szobor vagy dombormű?
– Amerika. Mert ott él a fiam és a lányom, családostul. Sajnos…
– A ’89-es fordulat után tanácsosi szerepet vállalt a helyi önkormányzatban.
– Igen, tagja voltam az RMDSZ-nek, benne voltam a választmányban, s amikor meghalt Balázs Lajos alpolgármester, a választmány úgy döntött, hogy legyek önkormányzati képviselő. Nagy András volt az alpolgármester, később pedig nyolc évig polgármester. 1996-tól 2004-ig két mandátumot töltöttem a városrendészetnél. Tudtunk tenni a régeni magyarságért, de főleg a város közügyeiben és a személyi ügyekben sokat.
– És hogyan alakult a Petőfi-szobor ügye? Mert ezt a szobrot most itt látom a műterem bejárata előtt…
– Háromszor tűztük napirendre. Kétszer leszavaztak, harmadszor úgy egyeztek bele, ha ott lesz mellette az Eminescué is. Több hónapi küzdelem után végre újra napirendre került, de külön volt az Eminescu- és külön a Petőfi-szobor szavazása. Először az Eminescuét tárgyaltuk, mi megszavaztuk, de amikor a Petőfié következett, a mi szobrunkat nem szavazták meg. S mi, magyarok, a 21-ből csak 7-en maradtunk, bár még két ember mellénk állt, egy független és egy roma tanácsos, de nem volt meg a kétharmados többség. A ravasz törvényalkotók jól tudták, hogy sok fontos ügy a nemzeti kisebbségekre vonatkozik – így a többség győz. A román tanácsosok azzal érveltek, hogy a római katolikus templomkertben van már egy Petőfi-mellszobor. Én meg azzal érveltem, hogy a városban él 10-11.000 magyar, és közterületen egy szobrunk sincs, ami ittlétünket igazolja. Ismét leszavaztak.
– Milyen munkái készültek az elmúlt negyedszázad alatt?
– Vegyük sorra: 2013-ban Szászrégenben felállítottuk a kommunizmus áldozatainak emlékművét, kő és bronz domborművekkel és háromnyelvű felirattal (3,65 m). Moldáviában, Ungheni város főterén áll a tölgyfából faragott Anyai szeretet c. térkompozícióm (2,35 m). 2011-ben készítettem el a Csángó Madonna a halott hőssel c. nagy bronz domborművet, mely Gyimesbükkön van a régi vámház egyik falán. 2009-ben felújították a disznajói I-II. világháborús emlékművet a bronz turulmadárral. A sasmadár a stilizált Szent Koronán őrködik (5,60 m). 2005-ben Bolyban elkészítettem Szent István mellszobrát fából, ami majd’ 2 méteres. Szászrégen a hegedűk városa: a helyi hegedűkészítés 50. évfordulója alkalmából 2001-ben pályáztam s megnyertem a Hegedűk emlékművének elkészítését, amely 7,2 m magas, kőből és bronzból készült. A galócási új római katolikus templomban található a Szűz Mária 22 magyar szenttel című, hármas tagolású, farostlemezre festett, 9 négyzetméteres szárnyas oltárképem. Ez 2003-ban készült, s én terveztem az előtte lévő, román és gótikus elemekkel díszített úrasztalát is. Két domborművem van Alsócsernátonban, az egyik Bod Pétert ábrázolja. Csak néhány munkát soroltam fel, de sok szászrégeni középületen látható még bronzdombormű és száraz falra festett kép.
– Min dolgozik jelenleg?
– A 2014-es szászrégeni egyéni tárlat után, ahol több mint 65 munkám volt kiállítva, és a 2015-ös Bernády Ház-beli, 75 munkából álló kiállítás után pihentem és azon gondolkodtam, mit tegyek? Lányom, fiam, unokáim Amerikában élnek. Ezt nehezen tudom feldolgozni. Szomorú vagyok, és kissé bezárkóztam egy ideig…
– Sosem gondolt arra, hogy elhagyja szülőföldjét?
– Nem, erre komolyan nem gondoltam. Nekem itt dolgom van, s addig el nem megyek, míg be nem fejezem. És addig lesz dolgom, amíg élek. Itt a hazám, és mélyek a gyökerek, amelyek ide kötnek.
– Milyen elismerésben részesült Szászrégenben?
– A magyarok értékelnek, a románság jó része is. Főleg a hajdani tanítványok, a város vezetősége s a kultúra jelenlegi vezető egyéniségei. Tavaly, a Szászrégeni Magyar Napokon kaptam életműdíjat, amit a Böjte Lídia vezette Kemény János Irodalmi Társaság és az RMDSZ adott. Ennél nagyobb elismerés nem kell! Ez többet ér száz éremnél, jólesett. A legszebb és legmeghatóbb pillanata e napnak az volt, amikor fent voltam a pódiumon, s jött az ötéves kis unokám, Márk, és virágcsokorral köszöntött. Most 16 ezer kilométerre vannak, nagyon messze, a világ túloldalán…
– November 21-én lesz 70 éves. Isten éltesse sokáig! Mit szeretne még megérni?
– Azt, hogy legyen annyi egészségem, hogy a hátralévő időt okosan használjam ki. Nincsenek világrengető terveim, soha nem akartam egy absztrakt, elvont világba menekülni csak azért, hogy modern művésznek tartsanak a kortársaim és az ifjabb nemzedék. Úgy találtam rá a mértékletes, modernebb forma- és színvilágomra, hogy munkáimat ne csak a művészek, hanem a képzetlenebb műélvezők is megértsék, emberi gondolatokat akarok kifejezni. Hiszen bennünk van a világegyetem kicsinyített mása és a végtelen is. Testünk, szellemünk mikrokozmosza ezernyi parányi elemből és részecskéből áll. Sejtrendszerünk talán a Tejút rendszere, s oly parányiak vagyunk, mint az űrben a legtávolabbi csillagok. Odafent minden mozgásban van, és örökkön- örökké változik. Mi is változunk, de amíg élünk, tennünk kell. A mi korosztályunk bizonyos dolgoktól már ódzkodik, mert, amint mondják, ez nem a mi világunk, de hozzánk tartozik és velünk együtt él, létezik. A művészetre való rálátás attól függ, mennyire vagyunk érzékenyek, mennyire átfogó az érdeklődési körünk. Én sokszínű embernek tartom magam, még ebben a kisvárosban is sok mindent kellett csinálnom: körvezetés, iskolások nevelése, szeretem a költészetet, szeretek olvasni. Tanítottam verssel, zenével, tánccal, technikával, tudománnyal, hogy növendékeimben az adott problémát, művészeti témát jobban elmélyítsem. Készítettem színházi díszletet, plakátokat, bábfigurákat a színjátszó körnek, tartottam kiállítás-megnyitót, tárlatokat szerveztem, értelmezni próbáltam és belelátni mások művészi világába. Elmondhatom magamról, hogy soha nem unatkoztam, közel kétezer példányos könyvtáram is segített ebben. Az emberekkel való kapcsolat, a gyerekek lelkivilágának, szépérzékének formálása mind feladat volt és marad. Ezt szerettem!
– És mit nem szeretett?
– Az emberi sunyiságot, a képmutatást. Barát csak akkor lehet valaki, ha nyílt és őszinte. A bajban ismerszik meg igazán. Ezzel kapcsolatosan van egy emlékem. Szervátiusz Jenő szobrászművész 1964-ben ment nyugdíjba, amikor felkerültem a főiskolára, de volt szerencsém látni gyönyörű festett faszobor- kiállítását Kolozsváron. Volt egy nagy kiállítása korábban is, amikor a román kultuszminisztérium egy szovjet kultúrdelegációt fogadott, és elvitték őket a Jenő bácsi kiállítására. Azok álmélkodva kérdezték: ez az ember mostanig hol volt? Mit csináltatok, hogy a világ nem tud róla? Azok hümmögtek, köntörfalaztak jobbra-balra, nem tudtak érdembeni választ adni. Megkérdezték az idős Mestert is: Ön hol volt eddig, hogy mi nem tudunk magáról? A válasz egyszerű és tömör volt: "Amíg ők fúrtak, én faragtam." Ennél szebb ars poeticát én még nem hallottam! A munka, az emberben lévő ambíció, a művészi vágy túltesz mindenen…
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)
Születésnapi beszélgetés a 70 éves Baróthi Ádám szobrászművésszel
– Marosvásárhelyen született, de valójában tősgyökeres szászrégeni...
– Talán három napot voltam a vásárhelyi szülészeten, hetven éve itt élek a városban, neveltje vagyok.
– Milyen volt a gyermekkora?
– Színes és gyönyörű. Egészen más, mint a mai gyerekeké, akik a számítógép előtt rostokolnak. Szászrégenben három nyelvet beszélnek, mi is három nyelvet tanultunk: magyarul, románul, németül. Miénk volt az erdő, a legelő, fociztunk, játszottunk, rengeteg ifjúsági és háborús regényt, útleírást olvastam. Négyéves lehettem, amikor édesapám először kivitt a vasútállomásra, s amikor megláttam a pöfögő gőzmozdonyt, hazajöttem és lerajzoltam. Ahogy nőttem, vágyaim különböző eseményekhez kötődtek. Először mozdonyvezető akartam lenni, majd amikor megláttam az első vaskerekes traktort, traktorista, s az első vitorlázó repülőgép láttán, amit itt gyártottak, pilótának kívánkoztam. S közben agyagot gyúrtam, kis szobrok készültek, és sok-sok rajz csataképekkel. Zenetanár osztályfőnököm három évig tanított hegedülni. Azt mondta édesanyámnak: a gyereknek jó a hallása, de adja képzőművészeti iskolába. Így indultam Marosvásárhelyre. Izsák Márton szobrászművész, igazgató emlékezett arra, hogy hatodikban kitűnő eredménnyel felvételiztem.
– Kik voltak tanárai a művészeti iskolában?
– Izsák Márton, Hunyadi László a szobrászaton, Nagy Pál grafikatanár, Kemény János író veje, Barabás István festőművész, még az öreg Bordi András is leadott pár órát. Józsa Gerő volt a magyar szakos osztályfőnökünk, kiváló előadótanár.
– Ki irányította, befolyásolta leginkább pályája kezdetén?
– Hunyadi László. Nagyon lelkes volt. Beengedett a műtermébe, ott is tanultunk tőle szobrászatot, rézdomborítást, és az anyagokkal való bánásmód alázatát, szeretetét – ez a barátság most is él közöttünk. Osztálytársam volt Tamás Anna, Tamás Klára, Kiss Levente, Szabó Vilmos, Hunyadi Mária, Szép György, Nagy Dalma, akik kitűnő képzőművészek lettek. Sajnos, Anna és Vili már nincs közöttünk.
– Akik bejutottak a művészeti iskolába, azoknál számított-e a származás, vagy csak a tehetség volt mérvadó?
– Abban az időben Izsák Márton volt az igazgató, és az iskolában nem vették figyelembe a származást, csak a tehetséget. Pedig volt ott papgyerek, kulákfióka, ügyvéd- és orvosgyerek, és én is, akinek édesapját koholt vádak alapján elítélték mint a nép ellenségét. Építész volt, egy esztendő után szabadult, s rá tíz évre rehabilitálták. Akkor rájárt a rúd a régi rendszer értelmiségi gárdájára. Bezzeg más iskolában, így a régeniben is, dúlt a megtorlás ezek ellen, a gyerekeken is elverték a port. A vásárhelyi művészeti középiskola ilyen diákokat oltalmazó gyűjtőközpont volt. Izsák Marci bácsi, akit lehetett, ha tehetséges volt, begyűjtötte. Tartotta a hátát ezekért is, egyenes ember volt, tiszteletet parancsoló, szigorú, de jóindulatú; kevés szóval irányított.
– Ezután jöttek az egyetemi évek...
– Kolozsváron is jó tanáraim voltak. Akkor a román tanárok jó része beszélte a magyart. Nyolcat vettek fel a szobrászatra, abból média szerint a harmadik voltam. A felvételi nehéz volt, előbb román nyelvtanból és irodalomból vizsgáztattak. Ha volt annyi tudásod, hogy ezen keresztüljutottál, mehettél tovább a szakvizsgákra. Így aztán rengeteg jó székelyföldi gyerek – a rendszer aberrációja miatt – nem jutott be. 1966-ban már nem kellett románból vizsgázni, csak szaktantárgyakból. Végig ösztöndíjas voltam, szerettem tanulni, bennem volt apám ambíciója. Tanáraim közül szívesen emlékezem Kós Károly fiára, Kós Andrásra. Ő volt az egyik szakoktató, a katedrafőnök. De tanított Löwith Egon is, aki Mexikóban született, kitűnő tanár volt. Aztán visszakerült Romulus Ladea professzor, akit vallásos szobrai miatt korábban kiebrudaltak. Jó asszisztense volt Korondi Jenő. Tanárom volt még Földes László, aki hatalmas tudású ember volt. Ő esztétikát tanított, Borghida István művészettörténetet, a tudományos szocializmust és a filozófiát Bretter György. Bretter azzal nyerte meg a partit, hogy amikor bejött az első órára, ezt mondta: uraim, egy dolgot le kell szögezzünk, ezt a tantárgyat én fogom tanítani, de egy dolgot ne feledjenek: egy jó kapitalizmus még mindig jobb, mint egy rossz szocializmus.
– Ezt így el merte mondani?
– Úgy látszik, akkor még nem voltak közöttünk besúgók… Ledöbbentünk, utána minden óráján ott volt a társaság.
– Mennyire használták ki a kolozsvári éveket?
– Sok színházlátogatás volt, opera, operett, vasárnap délelőtti koncertek... Ruha Pista bácsi jóvoltából, aki egyszer-kétszer bevitt a saját koncertjére a Farkas utcai református templomba. Jegyünk nem volt, én vittem a hegedűtokot, a barátom a kottákat. Jó 15-20 év múlva Pista bácsi Régenben koncertezett, a református templomban és a koncert után egy nagyméretű Beethoven-linóleum-metszetemmel leptem meg. Csak nézte, nézte, sokáig, s azt mondta: ez igen, ez a tekintet és a torzonborz hajzat: az őrült zseni, a vívódó művész. Igen tetszett neki; öccse, aki elkísérte, még kettőt rendelt belőle. Igazán szép, emlékezetes találkozás volt.
– 1970-ben végezte az egyetemet, s következett a kihelyezés.
– Minden Bukarestben zajlott le. Akkor még nem tudtam, hogy országos első vagyok a szobrászaton. Szegény Vetró Arthur azt mondta: na, akkor válasszon, mi legyen, Bukarest vagy Temesvár? De én előre megbeszéltem apámmal, hogy hazajövök, ha megengedi, hogy a házunk mögött, a Maros-parton húzzam fel a műtermet. Nem szerettem a nagyváros zaját. De lehet, hogy nem is lettem volna már az országban, engem is elkapott volna a gépszíj, mint a korosztálybeli diáktársaimat. Szinte mind elhagyták az országot. Apám azt mondta: gyere haza, fiam, úgy hagytam ki a téglákat az öreg ház hátsó oldalán, hogy tovább lehessen rakni… Elkészült a műterem-lakás, és a tanárkodás mellett elkezdtem dolgozni. Az első komolyabb pályázat a Színház tér dekorálása volt 1973-ban, amikor a marosvásárhelyi új színház felépült. Kulcsár Bélával megnyertük az egyik pályamunkát, a nyolcalakos dekoratív kompozíciót. Most, néhány hónapja kettőt el akartak lopni belőlük. Sok bronzszobor tűnt el az országban az utóbbi időben, jó ára van a bronznak, alig néhány került elő. A minap tudtam meg, hogy az abafájai Huszár-kastélyról eltűnt az általam készített, RMDSZ rendelte két kétnyelvű feliratos portré és dombormű. Dsida Jenőről és Abafáji Gyulai Pál orvosról, krónikás diplomatáról készültek. Egyébként a visszakapott kastély vígan megy tönkre, a volt kisegítő iskola már nem felel érte…
– Tanított az iskolában is.
– Hat éven át a 2. sz. líceumban művészi rajzot, térmértani szerkesztést, technikai rajzot, később művészettörténetet a humán tagozaton, román-magyar osztályokban egyaránt. Mindig beloptam az órákra egy-egy művész albumát, és munkásságáról, irányzatáról, életéről is beszéltem. 1976-2010 között a szászrégeni zene- és képzőművészeti kisiskolában tanítottam rajzot, festészetet, szobrászatot és művészettörténetet. Két osztályteremben szimultán, két nyelven, mert vegyes nemzetiségű volt egy-egy osztály. Egy csomó gyereket küldtem a művészeti líceumba, Marosvásárhelyre. Egy kitűnő, lelkes kolléga lett az utódom a katedrán. A kisiskolában kezdte, a művészeti líceum után Budapesten végzett főiskolát. És hazajött, hogy itthon tanítson. Bartha Lehelnek hívják, festőművész.
– Milyen anyagból dolgozik legszívesebben, mit szeret a legjobban?
– A bronzot. Színvilágával, anyagával a legnemesebb, a legidőtállóbb, de sok munka készült alumíniumból, lévén hogy olcsóbb. De dolgoztam kőből, fából, grafitból is, és sok linómetszetet készítettem. 1996-tól művelem a festészetet, pasztellképeket, akvarelleket festek, de rajzolok is, és tus- meg préseltszén-munkáim is vannak. Nem számolom, hány szobrot készítettem eddig. Talán 200-300-at a kis plakettekkel együtt. Ebből 20-25 nagyméretű, köztereken álló emlékmű.
– Melyik a világ legtávolabbi pontja, ahol létezik Baróthi Ádám-szobor vagy dombormű?
– Amerika. Mert ott él a fiam és a lányom, családostul. Sajnos…
– A ’89-es fordulat után tanácsosi szerepet vállalt a helyi önkormányzatban.
– Igen, tagja voltam az RMDSZ-nek, benne voltam a választmányban, s amikor meghalt Balázs Lajos alpolgármester, a választmány úgy döntött, hogy legyek önkormányzati képviselő. Nagy András volt az alpolgármester, később pedig nyolc évig polgármester. 1996-tól 2004-ig két mandátumot töltöttem a városrendészetnél. Tudtunk tenni a régeni magyarságért, de főleg a város közügyeiben és a személyi ügyekben sokat.
– És hogyan alakult a Petőfi-szobor ügye? Mert ezt a szobrot most itt látom a műterem bejárata előtt…
– Háromszor tűztük napirendre. Kétszer leszavaztak, harmadszor úgy egyeztek bele, ha ott lesz mellette az Eminescué is. Több hónapi küzdelem után végre újra napirendre került, de külön volt az Eminescu- és külön a Petőfi-szobor szavazása. Először az Eminescuét tárgyaltuk, mi megszavaztuk, de amikor a Petőfié következett, a mi szobrunkat nem szavazták meg. S mi, magyarok, a 21-ből csak 7-en maradtunk, bár még két ember mellénk állt, egy független és egy roma tanácsos, de nem volt meg a kétharmados többség. A ravasz törvényalkotók jól tudták, hogy sok fontos ügy a nemzeti kisebbségekre vonatkozik – így a többség győz. A román tanácsosok azzal érveltek, hogy a római katolikus templomkertben van már egy Petőfi-mellszobor. Én meg azzal érveltem, hogy a városban él 10-11.000 magyar, és közterületen egy szobrunk sincs, ami ittlétünket igazolja. Ismét leszavaztak.
– Milyen munkái készültek az elmúlt negyedszázad alatt?
– Vegyük sorra: 2013-ban Szászrégenben felállítottuk a kommunizmus áldozatainak emlékművét, kő és bronz domborművekkel és háromnyelvű felirattal (3,65 m). Moldáviában, Ungheni város főterén áll a tölgyfából faragott Anyai szeretet c. térkompozícióm (2,35 m). 2011-ben készítettem el a Csángó Madonna a halott hőssel c. nagy bronz domborművet, mely Gyimesbükkön van a régi vámház egyik falán. 2009-ben felújították a disznajói I-II. világháborús emlékművet a bronz turulmadárral. A sasmadár a stilizált Szent Koronán őrködik (5,60 m). 2005-ben Bolyban elkészítettem Szent István mellszobrát fából, ami majd’ 2 méteres. Szászrégen a hegedűk városa: a helyi hegedűkészítés 50. évfordulója alkalmából 2001-ben pályáztam s megnyertem a Hegedűk emlékművének elkészítését, amely 7,2 m magas, kőből és bronzból készült. A galócási új római katolikus templomban található a Szűz Mária 22 magyar szenttel című, hármas tagolású, farostlemezre festett, 9 négyzetméteres szárnyas oltárképem. Ez 2003-ban készült, s én terveztem az előtte lévő, román és gótikus elemekkel díszített úrasztalát is. Két domborművem van Alsócsernátonban, az egyik Bod Pétert ábrázolja. Csak néhány munkát soroltam fel, de sok szászrégeni középületen látható még bronzdombormű és száraz falra festett kép.
– Min dolgozik jelenleg?
– A 2014-es szászrégeni egyéni tárlat után, ahol több mint 65 munkám volt kiállítva, és a 2015-ös Bernády Ház-beli, 75 munkából álló kiállítás után pihentem és azon gondolkodtam, mit tegyek? Lányom, fiam, unokáim Amerikában élnek. Ezt nehezen tudom feldolgozni. Szomorú vagyok, és kissé bezárkóztam egy ideig…
– Sosem gondolt arra, hogy elhagyja szülőföldjét?
– Nem, erre komolyan nem gondoltam. Nekem itt dolgom van, s addig el nem megyek, míg be nem fejezem. És addig lesz dolgom, amíg élek. Itt a hazám, és mélyek a gyökerek, amelyek ide kötnek.
– Milyen elismerésben részesült Szászrégenben?
– A magyarok értékelnek, a románság jó része is. Főleg a hajdani tanítványok, a város vezetősége s a kultúra jelenlegi vezető egyéniségei. Tavaly, a Szászrégeni Magyar Napokon kaptam életműdíjat, amit a Böjte Lídia vezette Kemény János Irodalmi Társaság és az RMDSZ adott. Ennél nagyobb elismerés nem kell! Ez többet ér száz éremnél, jólesett. A legszebb és legmeghatóbb pillanata e napnak az volt, amikor fent voltam a pódiumon, s jött az ötéves kis unokám, Márk, és virágcsokorral köszöntött. Most 16 ezer kilométerre vannak, nagyon messze, a világ túloldalán…
– November 21-én lesz 70 éves. Isten éltesse sokáig! Mit szeretne még megérni?
– Azt, hogy legyen annyi egészségem, hogy a hátralévő időt okosan használjam ki. Nincsenek világrengető terveim, soha nem akartam egy absztrakt, elvont világba menekülni csak azért, hogy modern művésznek tartsanak a kortársaim és az ifjabb nemzedék. Úgy találtam rá a mértékletes, modernebb forma- és színvilágomra, hogy munkáimat ne csak a művészek, hanem a képzetlenebb műélvezők is megértsék, emberi gondolatokat akarok kifejezni. Hiszen bennünk van a világegyetem kicsinyített mása és a végtelen is. Testünk, szellemünk mikrokozmosza ezernyi parányi elemből és részecskéből áll. Sejtrendszerünk talán a Tejút rendszere, s oly parányiak vagyunk, mint az űrben a legtávolabbi csillagok. Odafent minden mozgásban van, és örökkön- örökké változik. Mi is változunk, de amíg élünk, tennünk kell. A mi korosztályunk bizonyos dolgoktól már ódzkodik, mert, amint mondják, ez nem a mi világunk, de hozzánk tartozik és velünk együtt él, létezik. A művészetre való rálátás attól függ, mennyire vagyunk érzékenyek, mennyire átfogó az érdeklődési körünk. Én sokszínű embernek tartom magam, még ebben a kisvárosban is sok mindent kellett csinálnom: körvezetés, iskolások nevelése, szeretem a költészetet, szeretek olvasni. Tanítottam verssel, zenével, tánccal, technikával, tudománnyal, hogy növendékeimben az adott problémát, művészeti témát jobban elmélyítsem. Készítettem színházi díszletet, plakátokat, bábfigurákat a színjátszó körnek, tartottam kiállítás-megnyitót, tárlatokat szerveztem, értelmezni próbáltam és belelátni mások művészi világába. Elmondhatom magamról, hogy soha nem unatkoztam, közel kétezer példányos könyvtáram is segített ebben. Az emberekkel való kapcsolat, a gyerekek lelkivilágának, szépérzékének formálása mind feladat volt és marad. Ezt szerettem!
– És mit nem szeretett?
– Az emberi sunyiságot, a képmutatást. Barát csak akkor lehet valaki, ha nyílt és őszinte. A bajban ismerszik meg igazán. Ezzel kapcsolatosan van egy emlékem. Szervátiusz Jenő szobrászművész 1964-ben ment nyugdíjba, amikor felkerültem a főiskolára, de volt szerencsém látni gyönyörű festett faszobor- kiállítását Kolozsváron. Volt egy nagy kiállítása korábban is, amikor a román kultuszminisztérium egy szovjet kultúrdelegációt fogadott, és elvitték őket a Jenő bácsi kiállítására. Azok álmélkodva kérdezték: ez az ember mostanig hol volt? Mit csináltatok, hogy a világ nem tud róla? Azok hümmögtek, köntörfalaztak jobbra-balra, nem tudtak érdembeni választ adni. Megkérdezték az idős Mestert is: Ön hol volt eddig, hogy mi nem tudunk magáról? A válasz egyszerű és tömör volt: "Amíg ők fúrtak, én faragtam." Ennél szebb ars poeticát én még nem hallottam! A munka, az emberben lévő ambíció, a művészi vágy túltesz mindenen…
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)
2015. december 28.
Időutazók Erdélyben
A BBTE Kolozsvári Magyar Történeti Intézete és a Buza László Egyesület a Nemzetközi és Regionális Tanulmányokért (BENRT) történelmi vetélkedőt szervezett 2015-ben Időutazók Erdélyben: 70 éve történt – 1945. A polgári korszak vége – a kommunista totalitarizmus erőszakos bevezetése témában. A korszak iránt érdeklődő diákok, igazi történész-inasként korabeli fényképek, plakátok felkutatásával, digitális rögzítésével és beküldésével nevezhettek be a vetélkedőre. A szakmai elbíráló bizottság tiszteletbeli elnöke dr. Ötvös István, PPKE Piliscsaba – Budapest, egyetemi docens, a Nemzeti Emlékezet Bizottság tagja, további tagjai Tóth Szilárd, Lönhárt Tamás, Nagy Róbert Miklós, Hunyadi Attila Gábor.
A bizottság december 18-án a következő tanulókat tüntette ki: I. díj: Fülöp Edina, Benedek Elek Pedagógiai Líceum, Székelyudvarhely, tanár: Novák Károly István, II. díjak: Cheţan Andrea, Pataki Aranka Tímea, III. díjak: Varga Beáta, Soos Izabella, négyük a dicsőszentmártoni Andrei Bârseanu Elméleti Líceumból, Béres Ilona tanárnő tanulói. Gimnáziumi és elemi iskolás korosztályban Kapalai Gergő (Ady Endre Líceum, tanára Apáti Timea) és Kapalai Sára (Szacsvay Imre Általános Iskola, tanítója Alföldi Andrea) Nagyváradról jelentkezett és érdemelt ki III. díjat. Dicséretben részesültek: Mihály Bence (Dicsőszentmárton) és Major Ottó (Horváth János Elméleti Líceum, Margitta, tanár: Zatoschil-Ballai Zsuzsa). A vetélkedő során kifejtett kutatói és szakmai tevékenységükért (levéltári kutatás, népszerűsítés, vitakörök) szintén dicséretben részesültek: Antal Róbert-István (Gyímesbükk), Horváth Csaba (Kolozsvár), Kovács Szabolcs, Majoros Péter (Nagyvárad), Orbán Balázs (Szováta) egyetemi hallgatók.
Szabadság (Kolozsvár)
A BBTE Kolozsvári Magyar Történeti Intézete és a Buza László Egyesület a Nemzetközi és Regionális Tanulmányokért (BENRT) történelmi vetélkedőt szervezett 2015-ben Időutazók Erdélyben: 70 éve történt – 1945. A polgári korszak vége – a kommunista totalitarizmus erőszakos bevezetése témában. A korszak iránt érdeklődő diákok, igazi történész-inasként korabeli fényképek, plakátok felkutatásával, digitális rögzítésével és beküldésével nevezhettek be a vetélkedőre. A szakmai elbíráló bizottság tiszteletbeli elnöke dr. Ötvös István, PPKE Piliscsaba – Budapest, egyetemi docens, a Nemzeti Emlékezet Bizottság tagja, további tagjai Tóth Szilárd, Lönhárt Tamás, Nagy Róbert Miklós, Hunyadi Attila Gábor.
A bizottság december 18-án a következő tanulókat tüntette ki: I. díj: Fülöp Edina, Benedek Elek Pedagógiai Líceum, Székelyudvarhely, tanár: Novák Károly István, II. díjak: Cheţan Andrea, Pataki Aranka Tímea, III. díjak: Varga Beáta, Soos Izabella, négyük a dicsőszentmártoni Andrei Bârseanu Elméleti Líceumból, Béres Ilona tanárnő tanulói. Gimnáziumi és elemi iskolás korosztályban Kapalai Gergő (Ady Endre Líceum, tanára Apáti Timea) és Kapalai Sára (Szacsvay Imre Általános Iskola, tanítója Alföldi Andrea) Nagyváradról jelentkezett és érdemelt ki III. díjat. Dicséretben részesültek: Mihály Bence (Dicsőszentmárton) és Major Ottó (Horváth János Elméleti Líceum, Margitta, tanár: Zatoschil-Ballai Zsuzsa). A vetélkedő során kifejtett kutatói és szakmai tevékenységükért (levéltári kutatás, népszerűsítés, vitakörök) szintén dicséretben részesültek: Antal Róbert-István (Gyímesbükk), Horváth Csaba (Kolozsvár), Kovács Szabolcs, Majoros Péter (Nagyvárad), Orbán Balázs (Szováta) egyetemi hallgatók.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. december 30.
Így is lehet közösséget építeni
Olvasói levél
Civil szervezetünk, a Kálnoky Ludmilla Társaság alapcélkitűzése a helyi közösségi öntudat, a nemzeti identitás megerősítése, elsősorban a fiatalok körében. Programjainkat ismeretterjesztő összejövetelek, történelmi, kulturális kegyhelyek meglátogatása, évfordulós megemlékezések, hagyományőrző tevékenységek képezik. A Communitas Alapítvánnyal, a Háromszéki Közösségi Alapítvánnyal, Kovászna Megye Tanácsával és a Bethlen Gábor Alappal alakítottunk ki pályázati kapcsolatot.
A legtöbb sikeres pályázatunk a Communitásnál volt, sikerült egy működőképes partnerségi kapcsolatot is kialakítani. A 2015-ös évben a Múlt nélkül nincs jövő – légy aktív a közösségedben és a legutóbbi, Kegyhelyeink üzenete nevű programunk részesült anyagi támogatásban. Tanulmányi utunk Sepsiszentgyörgyöt, Csíksomlyót (kegytemplom) és Gyimesbükköt foglalta magába, két csoportot is szerveztünk, hogy minél többen részt vehessenek. Az útvonal megtervezésekor elhatároztuk, hogy minden emlékhely bemutatását egy-egy résztvevő kapja feladatul, a legszebb, legdokumentáltabb ismertetést díjaztuk. Sikerült felkelteni az érdeklődést a magyar történelem, a helytörténeti dolgok megismerése iránt, ezáltal programunk második, de nem elhanyagolható célja, az egészséges nemzeti öntudat megerősítése is megvalósult.
A program szervezésében jó partnernek bizonyultak a Kálnoky Ludmilla Társaság támogatói, elsősorban a helyi tanács, a polgármester, de helyi vállalkozók is, akik az önrész megszerzéséhez, valamint a nyertes ifjú díjazásához hatékonyan hozzájárultak. A Communitas Alapítványtól kapott 500 lejes támogatásból az utaztatás költségeit fedeztük.
Zsigmond Sándor, Sepsikőröspatak
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
Olvasói levél
Civil szervezetünk, a Kálnoky Ludmilla Társaság alapcélkitűzése a helyi közösségi öntudat, a nemzeti identitás megerősítése, elsősorban a fiatalok körében. Programjainkat ismeretterjesztő összejövetelek, történelmi, kulturális kegyhelyek meglátogatása, évfordulós megemlékezések, hagyományőrző tevékenységek képezik. A Communitas Alapítvánnyal, a Háromszéki Közösségi Alapítvánnyal, Kovászna Megye Tanácsával és a Bethlen Gábor Alappal alakítottunk ki pályázati kapcsolatot.
A legtöbb sikeres pályázatunk a Communitásnál volt, sikerült egy működőképes partnerségi kapcsolatot is kialakítani. A 2015-ös évben a Múlt nélkül nincs jövő – légy aktív a közösségedben és a legutóbbi, Kegyhelyeink üzenete nevű programunk részesült anyagi támogatásban. Tanulmányi utunk Sepsiszentgyörgyöt, Csíksomlyót (kegytemplom) és Gyimesbükköt foglalta magába, két csoportot is szerveztünk, hogy minél többen részt vehessenek. Az útvonal megtervezésekor elhatároztuk, hogy minden emlékhely bemutatását egy-egy résztvevő kapja feladatul, a legszebb, legdokumentáltabb ismertetést díjaztuk. Sikerült felkelteni az érdeklődést a magyar történelem, a helytörténeti dolgok megismerése iránt, ezáltal programunk második, de nem elhanyagolható célja, az egészséges nemzeti öntudat megerősítése is megvalósult.
A program szervezésében jó partnernek bizonyultak a Kálnoky Ludmilla Társaság támogatói, elsősorban a helyi tanács, a polgármester, de helyi vállalkozók is, akik az önrész megszerzéséhez, valamint a nyertes ifjú díjazásához hatékonyan hozzájárultak. A Communitas Alapítványtól kapott 500 lejes támogatásból az utaztatás költségeit fedeztük.
Zsigmond Sándor, Sepsikőröspatak
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
2016. február 1.
Keresztszülőprogram Nagyenyeden: mentőöv a szórványból érkező diákoknak
A szórványból érkező magyar diákok anyanyelvi oktatásának biztosítéka a keresztszülőprogram. Nagyenyeden magánszemélyek, vállalatok, lovagrendek támogatják egy-egy diák anyanyelvi oktatását minimum négy évig, ami nélkül ezek a gyermekek talán elvesznének a szórvánnyal gyakran járó szegénységben.
Antal Kincső negyedik éve tanul a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban, most tizenkettedikes. A Bákó megyei Gyimesbükkről érkezett Fehér megyébe, egy nap az út, amíg szülőfalujából az iskolába jut. Szülei munkanélküliek, édesapja alkalmi munkából tartja fenn a családot. Hogy Kincső a kollégiumban tanulhat, egy kanadai lovagrendnek köszönhető: a lovagrend tagjai adják össze havonta azt a 60 eurót, amelyből a csángó diáklány étkeztetését fedezik. A lovagrendet képviselő kanadai házaspár, Glaser János és Heidi a több éve működő keresztszülőprogram támogatói.
A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban keresztszülőnek lenni nem csak anyagi hozzájárulást jelent. A programot úgy találták ki, hogy a keresztszülő és a támogatott diák folyamatosan tartsa a kapcsolatot egymással: írnak egymásnak, meg is látogathatják egymást. Glaser János és Heidi élt is ez utóbbi lehetőséggel, és Kanadából Nagyenyedre utazott, hogy lássa, hol tanul a keresztlányuk. Ajándékot is kaptam tőlük - meséli Kincső az élményt, akivel a nagy múltú, 400 éves iskolában találkoztunk.
"Magyarul kommunikálunk, beszélnek magyarul szerencsére. Tudok angolul, de éppen annyira nem, hogy ugyanolyan jó kapcsolatot tudjak fenntartani velük, mint magyarul. Elég gyakran írunk egymásnak, leginkább a Facebookon, vagy emaileken váltunk a Yahoon. Kíváncsiak arra, hogyan tanulok, hogy sikerülnek a felmérőim, én meg arra, hogy mi történik velük. Nagyon kedvesek" - magyarázza Kincső, aki néhány kulisszatitkot is elárul a programról. "Volt arra példa, hogy a diák összevitázott a keresztszülejével, el sem tudom elképzelni, hogyan történhetett. Volt úgy is, hogy csak két évet támogatták a diákot, de úgy is, hogy diák más iskolát választott, szépen megköszönte a támogatást" - tudjuk meg.
"Kenyérre még van pénzünk"
A Gyimesből Antal Kincsőn kívül még 17 diák tanul a keresztszülőprogram segítségével a Bethlen Gábor Kollégiumban. "Nekem ez a támogatás nagy esélyt jelent, a támogatottak legalább 90 százaléka így van vele. A Gyimesekből érkezők nagy része nem mondhatja, most annyira szegény, hogy kenyérre sincs pénzük, de éppen annyi nincs, hogy iskoláztatni tudjanak a szüleink. Mindenkinek jól jön a segítség, de egy olyan gyermeknek, akinek a szülei nem engedhetik meg maguknak, hogy fizessék a bentlakást, az utazást, annak persze nagyon jól jön" - mondja az érettségi előtt álló diáklány, aki Csíkszeredában szeretne tovább tanulni.
Arra a kérdésre, hogy otthon lett volna-e lehetősége magyarul tanulni, igennel válaszol. Viszont nem olyan szakon, amin tanulni szeretett volna, és nem is olyan színvonalon - teszi hozzá. "Az egyik tanárnőm hívta fel a figyelmet arra, hogy itt van ez a Bethlen Gábor Kollégium, ahol anyagi támogatást kapnak a diákok. A családban meghánytuk-vetettük, és úgy láttuk, az a legjobb nekem, ha ide jövök. Igazunk volt" - mondja magabiztosan.
Kis unszolásra a családjáról is megoszt néhány információt. Például azt, hogy édesanyja 11 éves koráig egyedül nevelte, majd mostohaapján kívül új taggal bővült a család: egy kistestvérrel. Nem szeretne kitérni arra, hogy milyen alkalmi munkából tartja el őket az apa, és hogy mit jelent így élni Csángóföldön. Arról viszont szívesen mesél, hogy a szomszédok irigykedhetnek arra, milyen jó suliba jár, hiszen ott nem mindenkinek adatik meg a középiskola.
"Jaj, azok a pontok!"
Míg beszélgetünk, előkerül egy kék füzetecske, amelyben délutáni programok és pontok sorjáznak. Ekkor derül ki, hogy a diáknak pályáznia kell az iskola fele, hogy támogatásban részesüljön, ez alól a keresztszülőprogram sem kivétel. A tanulónak minden évben bizonyítania kell, hogy megérdemli a támogatást, ezt pedig egy pontrendszerben mérik fel. Pontokat lehet szerezni például a jó jegyekkel, aki pedig nem él ezzel a lehetőséggel, az a délutáni foglalkoztatásokon tehet eleget a feltételeknek: cserkészkedhet, kórusra járhat, táncot tanulhat a reneszánsz táncegyüttesben, bekapcsolódhat a máltai szeretetszolgálat tevékenységeibe, vagy éppen bibliaórákat hallgathat, ha ahhoz van kedve.
Az elv az: mivel a támogatásban részesülő diákok a kollégiumban laknak, tehát a szülők az iskolára bízták a felügyeletüket, nevelésüket, a tanulóknak ingergazdag környezetet kell biztosítani. Az igazgatónő, Szőcs Ildikó szavaival élve: nem elég az, hogy a diák a Bethlen Gábor Kollégium folyosóján wirelessszel mobilozik, hanem meg is kell tanulnia figyelni másokra. A 2014-2015-ös tanévben a kollégium minden bentlakója sikeresen érettségizett.
"Jaj, azok a pontok..., szükséges jó, vagy rossz, nem is tudom. Attól függ, hogy milyen szempontból nézzük. Az érettségi előtt állóknak nem mindig van idejük extra tevékenységekre járni" - mondja Antal Kincső, miközben mutogatja a kék füzetét. Én inkább a jegyekre összpontosítok, így szerzem meg a pontokat".
Minden bentlakásszobához külön fürdőszoba
A kék füzet után Kincső a bentlakásszobáját is megmutatja. Miközben anagyszabású és városcsőddel fenyegető felújítás alatt álló iskolában a lánybentlakás fele tartunk, tréfásan megjegyzi, biztosan azért helyezték el a lányokat az épületegyüttes legfelső emeletére, nehogy megszökjenek.
Belépve a néhány ágyas, hatalmas bentlakásszobába, rögtön megakad a szemünk a külön fürdőszobán. "Igen, külön fürdőszoba jár minden szobához. Mostmár nagyon jó környezetben vagyunk. Amikor kilencedikben idejöttem, még zajlott a felújítás itt. A jóval kisebb épületben, a Bagolyvárban voltunk elszállásolva, amelyet most is újítanak. Ott volt a kisintri, ahol pár szobára majdnem száz leány jutott. A majdnem száz leánynak volt két fürdőszobája, és a két fürdőszobában volt összesen négy zuhanyzó. Úgy oldottuk meg a zuhanyzást, hogy vagy szilenciumról kéreztünk el a nevelőnőtől, hogy kapjunk meleg vizet, vagy hideg vízben tusoltunk. De olyan is előfordult, hogy éjszaka felkeltünk, hogy meleg vízzel fürödhessünk" - meséli az élményeket.
Kincső viszont meglepetésünkre nosztalgiával gondol vissza ezekre az időkre: "Akkor talán egy kicsivel jobb is volt, mint most. Most szinte mindenki külön van, és alig találkozunk. Akkor amilyen jó vicceket hallottunk esténként a fürdőben, szerintem megért mindent. Az tagadhatatlan, hogy most nagyon kényelmes, külön fürdő, vécé, nagyok a hálók, nincs zsúfoltság, de akkor a beszélgetés, az ismerkedés sokkal könnyebben ment, jobban ismertük egymást. Most mindjárt vége az első félévnek, és van az intriben olyan kilencedikes, akit alig láttam kétszer-háromszor, nem is tudom, hogy hívják. Tavalyelőtt ilyen nem fordult elő".
Kincső azt is elárulja, hogy az iskolaigazgatónőnek köszönhető, hogy tavaly már megkapták az új bentlakást, ő sürgette a munkásokat, hogy az eredeti tervek előtt fejezzék be a munkát.
Szőcs Ildikó: keresztszülő most is kerestetik
Szőcs Ildikó iskolaigazgatót az műemléknek számító épületegyüttes felújítását végző munkások között találjuk. Most is sürget, tárgyal, magyaráz. Remélem, ősszel meglesz az avató - jegyzi meg, miközben az irodája fele haladunk.
A négyszáz éves kollégium nemcsak Fehér megye iskolája, hanem más megyéből, például Székelyföldről, Csángóföldről is érkeznek ide diákok. Olyan tanulójuk is akadt, aki román iskolába járt, majd itt folytatta tanulmányait, később pedig magyar tannyelvű egyetemet végzett. A szórványoktatásban nagyon fontos a támogatás, keresztszülőből sosem elég - mondja.
"Az a helyzet, hogy a szórvány gazdasági nyomorral is társul. Ha szórványban vagyunk, lehet munkalehetőség sincs. Ki kell mondanunk, hogy nagyonis előfordulhat: itt második, harmadik prioritás, hogy a gyermek milyen nyelven tanul. A szülőket meg kell győzni, el kell mondani, lehet, nem kerül neki pénzbe, hogy a gyermekét tanítassa, utána viszont már nagyon büszke, hogy a gyermek eredményt ér el. A szülőket leginkább azzal lehet meggyőzni, ha tudja, ösztöndíjat tudunk biztosítani" - magyarázza az iskolaigazgató.
Csíkszeredától az Egyesült Államokig
A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium 104 bentlakójából mindössze 4 diák nem kap támogatást. Nem mindenki az intézményes keresztszülőprogramban jut anyagi segítséghez, hiszen az iskola mellett működő, hivatalosan bejegyzett Bethlen Gábor Alapítvány egyéb adományokat is fogad. Szőcs Ildikó iskolaigazgató beszámolója szerint például egy németországi egyházközség minden évben nyolc diákot támogat. De akad olyan sepsiszentgyörgyi vállalkozó is, aki rendszeresen él azzal a lehetőséggel, hogy adója két százalékát nem az államnak, hanem az alapítványnak adja.
A keresztszülők listájára pillantva rögtön kiderül, hogy több a külföldi támogató, mint az erdélyi. "Lehet, külföldön van már előzetes tapasztalat arról, mit jelent adományozni. Itt minden vállalkozót meg kell győzni, hogy nem a saját zsebéből fizet, hiszen leírhatja adójából az adományt, csakhát nálunk még nincs meg ennek a kultúrája" - magyarázza az iskolaigazgató.
Jelenleg 65 keresztszülője van az iskolának, köztük Sógor Csaba EP-képviselő. "Nagyenyedtől Ausztráliáig mindenhonnak vannak keresztszülők. Olyanok is, akik itt végeztek annak idején. Nagyon sok olyan is akad, akit annak idején mások támogattak, most meg ő teszi ugyanezt. És persze olyanok is, akik csak egyszerűen be szeretnének kapcsolódni a karitatív tevékenységbe, mert úgy gondolják, az ifjúságé a jövő, és érdemes ebbe pénzt fektetni" - ecseteli Szőcs Ildikó.
A keresztszülőprogram arra épít, hogy a támogató minimum négy évig biztosítja a gyermek kollégiumi ellátását. Ha menet közben egy keresztszülő már nem tudja előteremteni a pénzt, az iskolának mindig van B terve, de azért előfordult olyan helyzet is, amikor nagyon rezgett a léc, és nem lehetett tudni, maradhat-e a bentlakásban a diák.
Szőcs Ildikó azzal fejezi be mondandóját, hogy keresztszülők nemcsak magánszemélyek, hanem csoportok, munkaközösségek is lehetnek, sőt van résztámogatási lehetőség is, ugyhogy szinte akármilyen megoldásra nyitottak. A program része, hogy az iskola ajánlja a diákokat a keresztszülők fele: "Nem tapasztaltuk eddig, hogy a keresztszülőknek speciális kívánságaik lettek volna a diákokkal szemben, hogy például a gyermek legyen szőke és 1,60 méter. A támogatott és a keresztszülő között a kommunikáció a fontos".
Oborocea Mónika. maszol.ro
A szórványból érkező magyar diákok anyanyelvi oktatásának biztosítéka a keresztszülőprogram. Nagyenyeden magánszemélyek, vállalatok, lovagrendek támogatják egy-egy diák anyanyelvi oktatását minimum négy évig, ami nélkül ezek a gyermekek talán elvesznének a szórvánnyal gyakran járó szegénységben.
Antal Kincső negyedik éve tanul a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban, most tizenkettedikes. A Bákó megyei Gyimesbükkről érkezett Fehér megyébe, egy nap az út, amíg szülőfalujából az iskolába jut. Szülei munkanélküliek, édesapja alkalmi munkából tartja fenn a családot. Hogy Kincső a kollégiumban tanulhat, egy kanadai lovagrendnek köszönhető: a lovagrend tagjai adják össze havonta azt a 60 eurót, amelyből a csángó diáklány étkeztetését fedezik. A lovagrendet képviselő kanadai házaspár, Glaser János és Heidi a több éve működő keresztszülőprogram támogatói.
A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban keresztszülőnek lenni nem csak anyagi hozzájárulást jelent. A programot úgy találták ki, hogy a keresztszülő és a támogatott diák folyamatosan tartsa a kapcsolatot egymással: írnak egymásnak, meg is látogathatják egymást. Glaser János és Heidi élt is ez utóbbi lehetőséggel, és Kanadából Nagyenyedre utazott, hogy lássa, hol tanul a keresztlányuk. Ajándékot is kaptam tőlük - meséli Kincső az élményt, akivel a nagy múltú, 400 éves iskolában találkoztunk.
"Magyarul kommunikálunk, beszélnek magyarul szerencsére. Tudok angolul, de éppen annyira nem, hogy ugyanolyan jó kapcsolatot tudjak fenntartani velük, mint magyarul. Elég gyakran írunk egymásnak, leginkább a Facebookon, vagy emaileken váltunk a Yahoon. Kíváncsiak arra, hogyan tanulok, hogy sikerülnek a felmérőim, én meg arra, hogy mi történik velük. Nagyon kedvesek" - magyarázza Kincső, aki néhány kulisszatitkot is elárul a programról. "Volt arra példa, hogy a diák összevitázott a keresztszülejével, el sem tudom elképzelni, hogyan történhetett. Volt úgy is, hogy csak két évet támogatták a diákot, de úgy is, hogy diák más iskolát választott, szépen megköszönte a támogatást" - tudjuk meg.
"Kenyérre még van pénzünk"
A Gyimesből Antal Kincsőn kívül még 17 diák tanul a keresztszülőprogram segítségével a Bethlen Gábor Kollégiumban. "Nekem ez a támogatás nagy esélyt jelent, a támogatottak legalább 90 százaléka így van vele. A Gyimesekből érkezők nagy része nem mondhatja, most annyira szegény, hogy kenyérre sincs pénzük, de éppen annyi nincs, hogy iskoláztatni tudjanak a szüleink. Mindenkinek jól jön a segítség, de egy olyan gyermeknek, akinek a szülei nem engedhetik meg maguknak, hogy fizessék a bentlakást, az utazást, annak persze nagyon jól jön" - mondja az érettségi előtt álló diáklány, aki Csíkszeredában szeretne tovább tanulni.
Arra a kérdésre, hogy otthon lett volna-e lehetősége magyarul tanulni, igennel válaszol. Viszont nem olyan szakon, amin tanulni szeretett volna, és nem is olyan színvonalon - teszi hozzá. "Az egyik tanárnőm hívta fel a figyelmet arra, hogy itt van ez a Bethlen Gábor Kollégium, ahol anyagi támogatást kapnak a diákok. A családban meghánytuk-vetettük, és úgy láttuk, az a legjobb nekem, ha ide jövök. Igazunk volt" - mondja magabiztosan.
Kis unszolásra a családjáról is megoszt néhány információt. Például azt, hogy édesanyja 11 éves koráig egyedül nevelte, majd mostohaapján kívül új taggal bővült a család: egy kistestvérrel. Nem szeretne kitérni arra, hogy milyen alkalmi munkából tartja el őket az apa, és hogy mit jelent így élni Csángóföldön. Arról viszont szívesen mesél, hogy a szomszédok irigykedhetnek arra, milyen jó suliba jár, hiszen ott nem mindenkinek adatik meg a középiskola.
"Jaj, azok a pontok!"
Míg beszélgetünk, előkerül egy kék füzetecske, amelyben délutáni programok és pontok sorjáznak. Ekkor derül ki, hogy a diáknak pályáznia kell az iskola fele, hogy támogatásban részesüljön, ez alól a keresztszülőprogram sem kivétel. A tanulónak minden évben bizonyítania kell, hogy megérdemli a támogatást, ezt pedig egy pontrendszerben mérik fel. Pontokat lehet szerezni például a jó jegyekkel, aki pedig nem él ezzel a lehetőséggel, az a délutáni foglalkoztatásokon tehet eleget a feltételeknek: cserkészkedhet, kórusra járhat, táncot tanulhat a reneszánsz táncegyüttesben, bekapcsolódhat a máltai szeretetszolgálat tevékenységeibe, vagy éppen bibliaórákat hallgathat, ha ahhoz van kedve.
Az elv az: mivel a támogatásban részesülő diákok a kollégiumban laknak, tehát a szülők az iskolára bízták a felügyeletüket, nevelésüket, a tanulóknak ingergazdag környezetet kell biztosítani. Az igazgatónő, Szőcs Ildikó szavaival élve: nem elég az, hogy a diák a Bethlen Gábor Kollégium folyosóján wirelessszel mobilozik, hanem meg is kell tanulnia figyelni másokra. A 2014-2015-ös tanévben a kollégium minden bentlakója sikeresen érettségizett.
"Jaj, azok a pontok..., szükséges jó, vagy rossz, nem is tudom. Attól függ, hogy milyen szempontból nézzük. Az érettségi előtt állóknak nem mindig van idejük extra tevékenységekre járni" - mondja Antal Kincső, miközben mutogatja a kék füzetét. Én inkább a jegyekre összpontosítok, így szerzem meg a pontokat".
Minden bentlakásszobához külön fürdőszoba
A kék füzet után Kincső a bentlakásszobáját is megmutatja. Miközben anagyszabású és városcsőddel fenyegető felújítás alatt álló iskolában a lánybentlakás fele tartunk, tréfásan megjegyzi, biztosan azért helyezték el a lányokat az épületegyüttes legfelső emeletére, nehogy megszökjenek.
Belépve a néhány ágyas, hatalmas bentlakásszobába, rögtön megakad a szemünk a külön fürdőszobán. "Igen, külön fürdőszoba jár minden szobához. Mostmár nagyon jó környezetben vagyunk. Amikor kilencedikben idejöttem, még zajlott a felújítás itt. A jóval kisebb épületben, a Bagolyvárban voltunk elszállásolva, amelyet most is újítanak. Ott volt a kisintri, ahol pár szobára majdnem száz leány jutott. A majdnem száz leánynak volt két fürdőszobája, és a két fürdőszobában volt összesen négy zuhanyzó. Úgy oldottuk meg a zuhanyzást, hogy vagy szilenciumról kéreztünk el a nevelőnőtől, hogy kapjunk meleg vizet, vagy hideg vízben tusoltunk. De olyan is előfordult, hogy éjszaka felkeltünk, hogy meleg vízzel fürödhessünk" - meséli az élményeket.
Kincső viszont meglepetésünkre nosztalgiával gondol vissza ezekre az időkre: "Akkor talán egy kicsivel jobb is volt, mint most. Most szinte mindenki külön van, és alig találkozunk. Akkor amilyen jó vicceket hallottunk esténként a fürdőben, szerintem megért mindent. Az tagadhatatlan, hogy most nagyon kényelmes, külön fürdő, vécé, nagyok a hálók, nincs zsúfoltság, de akkor a beszélgetés, az ismerkedés sokkal könnyebben ment, jobban ismertük egymást. Most mindjárt vége az első félévnek, és van az intriben olyan kilencedikes, akit alig láttam kétszer-háromszor, nem is tudom, hogy hívják. Tavalyelőtt ilyen nem fordult elő".
Kincső azt is elárulja, hogy az iskolaigazgatónőnek köszönhető, hogy tavaly már megkapták az új bentlakást, ő sürgette a munkásokat, hogy az eredeti tervek előtt fejezzék be a munkát.
Szőcs Ildikó: keresztszülő most is kerestetik
Szőcs Ildikó iskolaigazgatót az műemléknek számító épületegyüttes felújítását végző munkások között találjuk. Most is sürget, tárgyal, magyaráz. Remélem, ősszel meglesz az avató - jegyzi meg, miközben az irodája fele haladunk.
A négyszáz éves kollégium nemcsak Fehér megye iskolája, hanem más megyéből, például Székelyföldről, Csángóföldről is érkeznek ide diákok. Olyan tanulójuk is akadt, aki román iskolába járt, majd itt folytatta tanulmányait, később pedig magyar tannyelvű egyetemet végzett. A szórványoktatásban nagyon fontos a támogatás, keresztszülőből sosem elég - mondja.
"Az a helyzet, hogy a szórvány gazdasági nyomorral is társul. Ha szórványban vagyunk, lehet munkalehetőség sincs. Ki kell mondanunk, hogy nagyonis előfordulhat: itt második, harmadik prioritás, hogy a gyermek milyen nyelven tanul. A szülőket meg kell győzni, el kell mondani, lehet, nem kerül neki pénzbe, hogy a gyermekét tanítassa, utána viszont már nagyon büszke, hogy a gyermek eredményt ér el. A szülőket leginkább azzal lehet meggyőzni, ha tudja, ösztöndíjat tudunk biztosítani" - magyarázza az iskolaigazgató.
Csíkszeredától az Egyesült Államokig
A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium 104 bentlakójából mindössze 4 diák nem kap támogatást. Nem mindenki az intézményes keresztszülőprogramban jut anyagi segítséghez, hiszen az iskola mellett működő, hivatalosan bejegyzett Bethlen Gábor Alapítvány egyéb adományokat is fogad. Szőcs Ildikó iskolaigazgató beszámolója szerint például egy németországi egyházközség minden évben nyolc diákot támogat. De akad olyan sepsiszentgyörgyi vállalkozó is, aki rendszeresen él azzal a lehetőséggel, hogy adója két százalékát nem az államnak, hanem az alapítványnak adja.
A keresztszülők listájára pillantva rögtön kiderül, hogy több a külföldi támogató, mint az erdélyi. "Lehet, külföldön van már előzetes tapasztalat arról, mit jelent adományozni. Itt minden vállalkozót meg kell győzni, hogy nem a saját zsebéből fizet, hiszen leírhatja adójából az adományt, csakhát nálunk még nincs meg ennek a kultúrája" - magyarázza az iskolaigazgató.
Jelenleg 65 keresztszülője van az iskolának, köztük Sógor Csaba EP-képviselő. "Nagyenyedtől Ausztráliáig mindenhonnak vannak keresztszülők. Olyanok is, akik itt végeztek annak idején. Nagyon sok olyan is akad, akit annak idején mások támogattak, most meg ő teszi ugyanezt. És persze olyanok is, akik csak egyszerűen be szeretnének kapcsolódni a karitatív tevékenységbe, mert úgy gondolják, az ifjúságé a jövő, és érdemes ebbe pénzt fektetni" - ecseteli Szőcs Ildikó.
A keresztszülőprogram arra épít, hogy a támogató minimum négy évig biztosítja a gyermek kollégiumi ellátását. Ha menet közben egy keresztszülő már nem tudja előteremteni a pénzt, az iskolának mindig van B terve, de azért előfordult olyan helyzet is, amikor nagyon rezgett a léc, és nem lehetett tudni, maradhat-e a bentlakásban a diák.
Szőcs Ildikó azzal fejezi be mondandóját, hogy keresztszülők nemcsak magánszemélyek, hanem csoportok, munkaközösségek is lehetnek, sőt van résztámogatási lehetőség is, ugyhogy szinte akármilyen megoldásra nyitottak. A program része, hogy az iskola ajánlja a diákokat a keresztszülők fele: "Nem tapasztaltuk eddig, hogy a keresztszülőknek speciális kívánságaik lettek volna a diákokkal szemben, hogy például a gyermek legyen szőke és 1,60 méter. A támogatott és a keresztszülő között a kommunikáció a fontos".
Oborocea Mónika. maszol.ro
2016. február 24.
A somogyi rosseb hadosztály története
Lukács Bence Ákos és Szabó Péter A somogyi rosseb hadosztály a Don-kanyarban című könyvét mutatták be szerdán Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán, a csíkszeredai Lázár-házban.
A kötet azon katonák visszaemlékezéseit, naplóit, tábori lapjait tartalmazza, akik nagyrészt Somogy megyében születtek és ottani alakulatokkal vettek részt az 1942-43-as keleti hadszíntéri hadműveletekben.
Somogy megye „rosseb bakái” a magyar 2. hadsereg 10. könnyű hadosztály kötelékében, közel 14 ezer fővel vonultak ki 1942 május végén a keleti frontra, a Don menti hadműveleti területre – foglalták össze röviden a szerzők. Kérdésünkre Szabó Péter hadtörténész elmondta, ebben az alakulatban is szolgáltak székelyföldi katonák, de nem mint egy korábbi székely alakulattöredék tagjaiként, hanem csak egyénenként.
„Korábban szolgáltak már a román hadseregben, és a székelyföldi területek visszatérését követően somogyi alakulatokban képezték át őket. Ezekkel az alakulatokkal kerültek ki a Donhoz. Konkrétan egy tüzértisztről is tudunk, aki sajnos 1943. január 19-én hősi halált halt, Vass Lászlónak hívták és Gyimesbükkön született.”
Lukács Bence Ákos rámutatott, a hadosztály nevében szereplő „rosseb” kifejezés Somogyban elég gyakori káromkodás volt, és az első világháborúban harcoló somogyi 44. császári és királyi gyalogezredet hívták így. Ebből ered a második világháború alatt használt rosseb hadosztály kifejezés is. „Először csak a katonák maguk között, különböző, fronton írt levelekben használják, de később aztán megjelent a hadiokmányokban is.”
A kötet hat fejezete a fronteseményeket mutatja be 1942 májusától 1943 májusáig. Ezekhez tartozik egy rövid életrajzgyűjtemény gazdag fotóanyaggal. A könyvnek van egy CD-melléklete is, amelyen Somogy megyében született katonák és munkaszolgálatosok veszteségi adatbázisa található.
Péter Beáta. Székelyhon.ro
Lukács Bence Ákos és Szabó Péter A somogyi rosseb hadosztály a Don-kanyarban című könyvét mutatták be szerdán Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán, a csíkszeredai Lázár-házban.
A kötet azon katonák visszaemlékezéseit, naplóit, tábori lapjait tartalmazza, akik nagyrészt Somogy megyében születtek és ottani alakulatokkal vettek részt az 1942-43-as keleti hadszíntéri hadműveletekben.
Somogy megye „rosseb bakái” a magyar 2. hadsereg 10. könnyű hadosztály kötelékében, közel 14 ezer fővel vonultak ki 1942 május végén a keleti frontra, a Don menti hadműveleti területre – foglalták össze röviden a szerzők. Kérdésünkre Szabó Péter hadtörténész elmondta, ebben az alakulatban is szolgáltak székelyföldi katonák, de nem mint egy korábbi székely alakulattöredék tagjaiként, hanem csak egyénenként.
„Korábban szolgáltak már a román hadseregben, és a székelyföldi területek visszatérését követően somogyi alakulatokban képezték át őket. Ezekkel az alakulatokkal kerültek ki a Donhoz. Konkrétan egy tüzértisztről is tudunk, aki sajnos 1943. január 19-én hősi halált halt, Vass Lászlónak hívták és Gyimesbükkön született.”
Lukács Bence Ákos rámutatott, a hadosztály nevében szereplő „rosseb” kifejezés Somogyban elég gyakori káromkodás volt, és az első világháborúban harcoló somogyi 44. császári és királyi gyalogezredet hívták így. Ebből ered a második világháború alatt használt rosseb hadosztály kifejezés is. „Először csak a katonák maguk között, különböző, fronton írt levelekben használják, de később aztán megjelent a hadiokmányokban is.”
A kötet hat fejezete a fronteseményeket mutatja be 1942 májusától 1943 májusáig. Ezekhez tartozik egy rövid életrajzgyűjtemény gazdag fotóanyaggal. A könyvnek van egy CD-melléklete is, amelyen Somogy megyében született katonák és munkaszolgálatosok veszteségi adatbázisa található.
Péter Beáta. Székelyhon.ro
2016. február 27.
Újraéledő remények és növekvő szorongások kora (Átgondolt, célratörő asszimiláció Ceaușescu Romániájában (3.) )
Kezdődik a kivándorlás: 1976 folyamán 226 magyar nemzetiségű személynek adnak ki a magyar hatóságok a végleges áttelepítést lehetővé tevő vízumot. Ahogy Sütő András írta, idéztük: sokuk s majd az őket követő ezrek számára válik, válhat előbb vagy utóbb majd emlékké a pentaton dallam. Az erdélyi szászokat és a bánsági svábokat Ceauşescu lényegében eladja az NSZK-nak.
Az emberkereskedelem adatai megdöbbentőek: „Az NSZK eleinte 1800 márkát fizetett minden háziasszonyért, kiskorúért, képesítés nélküli személyért, 5500-at minden egyetemistáért és csaknem 11 ezer márkát minden felsőfokú végzettségű kivándorlóért. 1970 után képesítéstől függetlenül mindenkiért 8000 márkát fizetettek. Ehhez még hozzáadódtak a Ceauşescunak küldött ajándékok”. Az 1968-tól kezdődő, a rendszerváltásig tartó adás-vétel 225 ezer németet jelentett. A diktátor bukása idején még körülbelül 125 ezer szász-sváb élt Romániában, a 2011-es népszámláláskor már csupán 25 ezren voltak. Az 1977. január 5-ei népszámláláson hét „új” nemzetiséget tüntetnek fel a kérdőíveken, köztük a székelyt (valamint szászt, svábot, macedorománt stb.), de székelynek csupán 1064-en vallották magukat. Az előzetesen közzétett eredmények szerint az országban 1 706 874, a végleges adatok szerint 1 670 568 magyar nemzetiségű lakos élt az adatfelvétel időpontjában. Példa a népszámlálás manipulatív jellegére: Moldvában a népszámlálás szerint 3813 magyar nemzetiségű lakos élt. De ha ebből a számból levonják az Erdélytől 1950-ben közigazgatásilag Moldvához csatolt Gyimesbükk kb. 2800 fős magyar nemzetiségű lakosságát, továbbá az ezer főre tehető református vallású magyar diaszpórát, kiderül, hogy a statisztikusok, nyilván nem önszántukból, a csángó magyarokat így szinte teljesen eltüntették.
1977. június 15–16-án előbb Debrecenben, majd másnap Nagyváradon találkozik az MSZMP KB első titkára, Kádár János és az RKP főtitkára, államelnök, Nicolae Ceauşescu. Magyar részről előzetesen kinyilvánítják, hogy az egyik legfontosabb célja a találkozónak „a nemzetiségek összekötő szerepének” kiemelése. A „kötetlen határ menti találkozó” után, melyen a kishatárforgalom bővítéséről, kulturális házak felállításáról, a főkonzulátusok dolgáról esett szó, Kovászna megyében a Securitate több ismert magyar értelmiségit zaklatott és házkutatásokat is tartottak. 1977. július 1-jén hivatalosan „megszűnik” Romániában a cenzúra – valójában ügyesebb, rafináltabb lesz, mint addig volt. A korábbi Sajtóigazgatóság megszűnik, de az utólagos cenzúrát ezentúl az újonnan szervezett „kiadói tanácsok” végzik. Az ellenőrzés menete: 1. a Szocialista Művelődés és Nevelés Tanácsa megyei bizottsága, 2. a megyei pártbizottság propagandaosztálya, 3. a Szocialista Művelődés és Nevelés Tanácsa Bukarestben, 4. az RKP KB Sajtóosztálya. A folyamat értelemszerűen mindenütt ugyanaz. 1978-ra teljesen eltűnik a magyar nyelv használata a közhivatalokban, a nyilvános fórumokon, még a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa ülésein is románul kell, javallt beszélni. Hatályba lép az új kishatárforgalmi megállapodás. Eszerint a kishatárforgalmi sáv 20–20 km széles. Évente 12 alkalommal utazhatnak a sávban lakók, egy-egy alkalommal hat napig maradhatnak. Arad, Nagyvárad és Szatmárnémeti nem kerül be a sávba: a kötetlen határ menti találkozó egyik fontos román sikereként. 1978. március 13–14-én az MNDT országos ülésén fölvetődik a magyar egyetemisták kihelyezésének sérelmes gyakorlata, Ceauşescu a záróbeszédében kitér erre a problémára is: „Általában szorgalmazni kell, hogy az abszolvenseket – különösen a tanerőket, de az egészségügyi hálózatban és a mezőgazdaságba kerülőket is – szülőhelyükre irányítsák, és ne küldjék őket az ország vagy a megye egyik végéből a másikba.” Ennek ellenére, a román vidékekre kihelyezettek aránya tovább nő: vagyis a főtitkári „szorgalmazást” senki nem tartja be, nem is a betartatás volt a cél. December 21-én, a már rendeletekkel kitaposott út célegyenesében új oktatási törvény születik, a nemzetiségi nyelven történő oktatás a továbbiakban opcionálissá válik. Merthogy „lebonyolíthatók a didaktikai tevékenységek”, egyszerűbben a tanítás, a nemzetiség nyelvén, de „a nemzeti kisebbségek nyelvén oktató elemi és középfokú iskolákban az oktatási tervben előírt egyes tantárgyak előadhatók román nyelven” is. Vagyis zöld jelzést kap a magyar nyelvű iskolák romanizálása. 1979. április 28–29-én Sepsiszentgyörgyön nagy sikerű országos nemzetiségi színházi kollokviumot tartanak a romániai magyar, német és jiddis színházak részvételével, majd 1980 tavaszán még egyet, a többit az „illetékesek” nem engedélyezik. Kidolgozzák a Központi Bizottság apparátusában a kisebbségi nyelvek használatának visszaszorítását jelentő intézkedéseket. Eszerint az oktatási intézményekben, a tömegtájékoztatásban és a hivatalos érintkezésben a romániai földrajzi neveket, a helységneveket, sőt, a magyar (német stb.) történelmi személyiségek neveit kötelezően román megfelelővel vagy helyesírással kell írni. A magyar földrajz- és történelemkönyveket ennek megfelelően már a következő tanév kezdetére át kell írni. (A tervet – egy időre – ejtik.) Még 1977 júliusában a Minisztertanács módosítja az oktatási törvényt. Az említett erőltetett iparosítással összefüggésben „átprofilírozza” a líceumokat: az elméleti líceumok nagy része megszűnik, helyettük különböző szakmai líceumok jönnek létre. Ez újabb alkalmat teremt arra, hogy a magyar diákság hátrányosabb helyzetbe kerüljön románul tanuló társaihoz lépest, ugyanis a népszerű szakokon, például a matematika–elektronika, matematika–informatika vagy államigazgatási jog, nem indítanak magyar osztályokat.
A romániai magyar irodalom ebben az egyre durvuló, egyre homogenizáltabb politikai közéletben, a kisebbségek nyelvi, kulturális, oktatási jogainak, az elemi emberi jogoknak folyamatos csonkítása közepette, de a reménytelinek feltűnő politikai döntéseket még bizalommal is fogadva próbál számot vetni önmagával, a kisebbség etnikai önképével, identitásőrzésük nyelvi, kulturális, közösségi lehetőségeivel. Kölcsönvehetjük Tamás Attila Illyés kismonográfiájának egyik fejezetcímét: a korszak az „újjáéledő remények és növekvő szorongások” kora. Mert az irodalmi beszéd, a szólás lehetőségei, minden, ezt gátló rendelkezés, törvény ellenére is, az évtized kezdetén valóban megsokszorozódtak a lapok, kiadók, a televízió, a rádió magyar adásai révén is. Említettük: a Kriterion legtermékenyebb időszaka a hetvenes évtized (más kiadók is jelentetnek meg magyar műveket, a Dácia például, Farkas Árpád Jegenyekör című kötetét is többek között). Az írók, költők, több generáció együtt, maradandó művekkel jelentkeznek, hatalmas „szellemi energiák” (Bertha) szabadulnak fel, a „veszélyeztetettség tudata koncentrálta az erőket”. Az irodalom a nemzetiség ön-megfogalmazásában segít, helyzetének sajátosságát tudatosítja.
Ebben a bő évtizedben, a hatvanas évek legvégétől, ’70-től kezdődően jelennek meg például Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér, Rigó és apostol, Bálint Tibor: Zokogó majom; Páskándi Géza: Vendégség, Tornyot választok (ez már a pesti Magvetőnél); Kányádi Sándor: Fától fáig; Farkas Árpád: Jegenyekör; Magyari Lajos: Csoma Sándor naplója; Király László: Kék farkasok; Szilágyi Domokos: Sajtóértekezlet című könyvei, Sütő drámatrilógiája (Egy lócsiszár virágvasárnapja, Csillag a máglyán, Káin és Ábel), Székely János: Caligula helytartója, Szilágyi István: Kő hull apadó kútba, Kányádi Sándor: Szürkület, Király László: Az elfelejtett hadsereg, Farkas Árpád: Alagutak a hóban. A sajátosság szorításában élő irodalom megsokszorozza önön képességeit. Sütő drámáiban például olyan magatartásformák jelennek meg, a kisebbségi lét elviselhetőségének olyan duális változatai, amelyek az alázat és a „felemelt fő”, az értelmes és az önpusztító, önsorsrontó ellenállás, a hit vállalhatóságának vagy megtagadásának egymással konfrontáló, választható mintáit mutatják meg (hasonlóképp Székely János Caligulája is). Vagy a Szürkületben, a Kányádi-monográfia írója (Pécsi Györgyi) szerint, a lengyel Zbigniew Herbert „meghökkentőnek és provokatívnak tetsző” kifejezésével az „önként vállalt provincializmus”, a „szülőföld szeretetének parancsa” fogalmazódik meg. A szülőföld pedig „nem elvont eszme, hanem a mindennapok valóságából, az emlékekből, az átöröklött hagyományokból formálódott, földrajzilag is behatárolható területen megvalósuló táj–kultúra–ember egysége”: a sajátosság tudomásul vétele és vállalása.
(Történeti-társadalmi háttérrajzok a Farkas Árpád-monográfiában)
CS. NAGY IBOLYA. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Kezdődik a kivándorlás: 1976 folyamán 226 magyar nemzetiségű személynek adnak ki a magyar hatóságok a végleges áttelepítést lehetővé tevő vízumot. Ahogy Sütő András írta, idéztük: sokuk s majd az őket követő ezrek számára válik, válhat előbb vagy utóbb majd emlékké a pentaton dallam. Az erdélyi szászokat és a bánsági svábokat Ceauşescu lényegében eladja az NSZK-nak.
Az emberkereskedelem adatai megdöbbentőek: „Az NSZK eleinte 1800 márkát fizetett minden háziasszonyért, kiskorúért, képesítés nélküli személyért, 5500-at minden egyetemistáért és csaknem 11 ezer márkát minden felsőfokú végzettségű kivándorlóért. 1970 után képesítéstől függetlenül mindenkiért 8000 márkát fizetettek. Ehhez még hozzáadódtak a Ceauşescunak küldött ajándékok”. Az 1968-tól kezdődő, a rendszerváltásig tartó adás-vétel 225 ezer németet jelentett. A diktátor bukása idején még körülbelül 125 ezer szász-sváb élt Romániában, a 2011-es népszámláláskor már csupán 25 ezren voltak. Az 1977. január 5-ei népszámláláson hét „új” nemzetiséget tüntetnek fel a kérdőíveken, köztük a székelyt (valamint szászt, svábot, macedorománt stb.), de székelynek csupán 1064-en vallották magukat. Az előzetesen közzétett eredmények szerint az országban 1 706 874, a végleges adatok szerint 1 670 568 magyar nemzetiségű lakos élt az adatfelvétel időpontjában. Példa a népszámlálás manipulatív jellegére: Moldvában a népszámlálás szerint 3813 magyar nemzetiségű lakos élt. De ha ebből a számból levonják az Erdélytől 1950-ben közigazgatásilag Moldvához csatolt Gyimesbükk kb. 2800 fős magyar nemzetiségű lakosságát, továbbá az ezer főre tehető református vallású magyar diaszpórát, kiderül, hogy a statisztikusok, nyilván nem önszántukból, a csángó magyarokat így szinte teljesen eltüntették.
1977. június 15–16-án előbb Debrecenben, majd másnap Nagyváradon találkozik az MSZMP KB első titkára, Kádár János és az RKP főtitkára, államelnök, Nicolae Ceauşescu. Magyar részről előzetesen kinyilvánítják, hogy az egyik legfontosabb célja a találkozónak „a nemzetiségek összekötő szerepének” kiemelése. A „kötetlen határ menti találkozó” után, melyen a kishatárforgalom bővítéséről, kulturális házak felállításáról, a főkonzulátusok dolgáról esett szó, Kovászna megyében a Securitate több ismert magyar értelmiségit zaklatott és házkutatásokat is tartottak. 1977. július 1-jén hivatalosan „megszűnik” Romániában a cenzúra – valójában ügyesebb, rafináltabb lesz, mint addig volt. A korábbi Sajtóigazgatóság megszűnik, de az utólagos cenzúrát ezentúl az újonnan szervezett „kiadói tanácsok” végzik. Az ellenőrzés menete: 1. a Szocialista Művelődés és Nevelés Tanácsa megyei bizottsága, 2. a megyei pártbizottság propagandaosztálya, 3. a Szocialista Művelődés és Nevelés Tanácsa Bukarestben, 4. az RKP KB Sajtóosztálya. A folyamat értelemszerűen mindenütt ugyanaz. 1978-ra teljesen eltűnik a magyar nyelv használata a közhivatalokban, a nyilvános fórumokon, még a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa ülésein is románul kell, javallt beszélni. Hatályba lép az új kishatárforgalmi megállapodás. Eszerint a kishatárforgalmi sáv 20–20 km széles. Évente 12 alkalommal utazhatnak a sávban lakók, egy-egy alkalommal hat napig maradhatnak. Arad, Nagyvárad és Szatmárnémeti nem kerül be a sávba: a kötetlen határ menti találkozó egyik fontos román sikereként. 1978. március 13–14-én az MNDT országos ülésén fölvetődik a magyar egyetemisták kihelyezésének sérelmes gyakorlata, Ceauşescu a záróbeszédében kitér erre a problémára is: „Általában szorgalmazni kell, hogy az abszolvenseket – különösen a tanerőket, de az egészségügyi hálózatban és a mezőgazdaságba kerülőket is – szülőhelyükre irányítsák, és ne küldjék őket az ország vagy a megye egyik végéből a másikba.” Ennek ellenére, a román vidékekre kihelyezettek aránya tovább nő: vagyis a főtitkári „szorgalmazást” senki nem tartja be, nem is a betartatás volt a cél. December 21-én, a már rendeletekkel kitaposott út célegyenesében új oktatási törvény születik, a nemzetiségi nyelven történő oktatás a továbbiakban opcionálissá válik. Merthogy „lebonyolíthatók a didaktikai tevékenységek”, egyszerűbben a tanítás, a nemzetiség nyelvén, de „a nemzeti kisebbségek nyelvén oktató elemi és középfokú iskolákban az oktatási tervben előírt egyes tantárgyak előadhatók román nyelven” is. Vagyis zöld jelzést kap a magyar nyelvű iskolák romanizálása. 1979. április 28–29-én Sepsiszentgyörgyön nagy sikerű országos nemzetiségi színházi kollokviumot tartanak a romániai magyar, német és jiddis színházak részvételével, majd 1980 tavaszán még egyet, a többit az „illetékesek” nem engedélyezik. Kidolgozzák a Központi Bizottság apparátusában a kisebbségi nyelvek használatának visszaszorítását jelentő intézkedéseket. Eszerint az oktatási intézményekben, a tömegtájékoztatásban és a hivatalos érintkezésben a romániai földrajzi neveket, a helységneveket, sőt, a magyar (német stb.) történelmi személyiségek neveit kötelezően román megfelelővel vagy helyesírással kell írni. A magyar földrajz- és történelemkönyveket ennek megfelelően már a következő tanév kezdetére át kell írni. (A tervet – egy időre – ejtik.) Még 1977 júliusában a Minisztertanács módosítja az oktatási törvényt. Az említett erőltetett iparosítással összefüggésben „átprofilírozza” a líceumokat: az elméleti líceumok nagy része megszűnik, helyettük különböző szakmai líceumok jönnek létre. Ez újabb alkalmat teremt arra, hogy a magyar diákság hátrányosabb helyzetbe kerüljön románul tanuló társaihoz lépest, ugyanis a népszerű szakokon, például a matematika–elektronika, matematika–informatika vagy államigazgatási jog, nem indítanak magyar osztályokat.
A romániai magyar irodalom ebben az egyre durvuló, egyre homogenizáltabb politikai közéletben, a kisebbségek nyelvi, kulturális, oktatási jogainak, az elemi emberi jogoknak folyamatos csonkítása közepette, de a reménytelinek feltűnő politikai döntéseket még bizalommal is fogadva próbál számot vetni önmagával, a kisebbség etnikai önképével, identitásőrzésük nyelvi, kulturális, közösségi lehetőségeivel. Kölcsönvehetjük Tamás Attila Illyés kismonográfiájának egyik fejezetcímét: a korszak az „újjáéledő remények és növekvő szorongások” kora. Mert az irodalmi beszéd, a szólás lehetőségei, minden, ezt gátló rendelkezés, törvény ellenére is, az évtized kezdetén valóban megsokszorozódtak a lapok, kiadók, a televízió, a rádió magyar adásai révén is. Említettük: a Kriterion legtermékenyebb időszaka a hetvenes évtized (más kiadók is jelentetnek meg magyar műveket, a Dácia például, Farkas Árpád Jegenyekör című kötetét is többek között). Az írók, költők, több generáció együtt, maradandó művekkel jelentkeznek, hatalmas „szellemi energiák” (Bertha) szabadulnak fel, a „veszélyeztetettség tudata koncentrálta az erőket”. Az irodalom a nemzetiség ön-megfogalmazásában segít, helyzetének sajátosságát tudatosítja.
Ebben a bő évtizedben, a hatvanas évek legvégétől, ’70-től kezdődően jelennek meg például Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér, Rigó és apostol, Bálint Tibor: Zokogó majom; Páskándi Géza: Vendégség, Tornyot választok (ez már a pesti Magvetőnél); Kányádi Sándor: Fától fáig; Farkas Árpád: Jegenyekör; Magyari Lajos: Csoma Sándor naplója; Király László: Kék farkasok; Szilágyi Domokos: Sajtóértekezlet című könyvei, Sütő drámatrilógiája (Egy lócsiszár virágvasárnapja, Csillag a máglyán, Káin és Ábel), Székely János: Caligula helytartója, Szilágyi István: Kő hull apadó kútba, Kányádi Sándor: Szürkület, Király László: Az elfelejtett hadsereg, Farkas Árpád: Alagutak a hóban. A sajátosság szorításában élő irodalom megsokszorozza önön képességeit. Sütő drámáiban például olyan magatartásformák jelennek meg, a kisebbségi lét elviselhetőségének olyan duális változatai, amelyek az alázat és a „felemelt fő”, az értelmes és az önpusztító, önsorsrontó ellenállás, a hit vállalhatóságának vagy megtagadásának egymással konfrontáló, választható mintáit mutatják meg (hasonlóképp Székely János Caligulája is). Vagy a Szürkületben, a Kányádi-monográfia írója (Pécsi Györgyi) szerint, a lengyel Zbigniew Herbert „meghökkentőnek és provokatívnak tetsző” kifejezésével az „önként vállalt provincializmus”, a „szülőföld szeretetének parancsa” fogalmazódik meg. A szülőföld pedig „nem elvont eszme, hanem a mindennapok valóságából, az emlékekből, az átöröklött hagyományokból formálódott, földrajzilag is behatárolható területen megvalósuló táj–kultúra–ember egysége”: a sajátosság tudomásul vétele és vállalása.
(Történeti-társadalmi háttérrajzok a Farkas Árpád-monográfiában)
CS. NAGY IBOLYA. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. március 31.
Húsvét után Kézdikőváron
Igaz-e vagy sem, csak a ráérős történész tudná holtbiztosan bizonyítani, hogy a hajdanában Torján fészket rakó Aporok felkarolták és segítették a számukra is kedves és takarékos-munkás Kővár és Szárazpatak környéki besenyő-maradékokat. De az biztos, hogy szokásrendjüket, hagyományaikat, magyar katolikus vallásukat máig megtartotta az egykori peselneki, újabb nevén kővári ember, aki nyelvünket beszélő, dalainkat éneklő székely-magyarrá lett.
Kő és virág
A kőváriak a Torjai-hegység Kászon-pataki lejtője alatt építettek maguknak települést. Csipetnyi hangulatos helytörténettel azoknak szolgálunk, akik kevésbé ismerik ezt a kézdiszéki falut. Régi dokumentumokban Peselnek néven találjuk a XIV. században még besenyő eredetű népek által lakott települést. Akárcsak Torja, ez is az egykori Felső-Fehér vármegyéhez tartozott, az Aporok latifundiumának részeként, mint a királyi várak melletti „erősségeket övező területek”. Nevének megváltoztatásáról szájról szájra járó történet is fennmaradt. „A földbirtokos Pótsa családnak két szép lánya volt, Klára és Irma, akik meghívást kaptak egy budapesti udvari bálra. A bálterembe bevonuló hajadonokat így jelentette be – nyilván hangos szóval – a lakáj: Pótsa Klára és Irma kisasszonyok, Háromszék, Peselnek! A jelenlevők mosolyra fakadtak, a lányok pedig elszégyellték magukat. Hazatérve meggyőzték apjukat, hogy kérelmezze és változtassa meg a gúnyolódásra okot adó falunevet.” A névváltoztatást már a millennium évében kérték, ám helyi adat szerint az első újszülöttet csak 1906-ban jegyezték be kővárinak az állami anyakönyvbe. Az új helységnév nagyon találó volt, mert a falu teraszosan, hegyoldalban megépített házait, udvarait magas kőfallal vették körül a lakók. Mindenik úgy néz ki, mint egy-egy kicsi kővár. – Dehogy kővárak ezek – igazított ki Kelemen Attila falufelelős. – A hegyoldalban csak úgy tudott vízszintes udvart kialakítani a kővári ember, hogy kőfalat emelt, s azon belül elsimította a földet. Ezt a temérdek mennyiségű fellazult kárpáti követ mind a kővári erdő területéről szedték össze, és szekerekkel hordták le a faluba.
A hagyomány szerint a régi település nyugatabbra feküdt, az egykori Céklás és Falu-patak közötti helyen. Azt a területet ma is Faluhelynek nevezik. De mert vízben szegény volt a tájék, a szomszédos völgybe költöztek. Több ez a történet, mint puszta szájhagyomány, ezt bizonyítja, hogy megtalálták a falucska régi, román kori templomának romjait. Alapfalait a környéket bejáró Orbán Balázs még látta. A helyet egy kereszttel jelölte meg a nép 1998-ban, azóta sem hiányzik róla egy-egy virágcsokor. Igazi falusi környezetben érzi magát az ide érkező. A jobbról-balról emelkedő kőfalak különös hangulatot kölcsönöznek a településnek. A kerítéseken belül, házak előtt korai virágok, jácint, sáfrány, tőzike hirdeti, hogy megérkezett a tavasz a hegyek alá is.
Lüktető életjelek
– Léptek-e előbbre a falufejlesztésben? – kérdeztük a falufelelőst.
– Mértékkel – felelte –, ‘sze még a községközpont is csak kanálisrendszerének kiépítésénél tart. Nálunk az infrastruktúra a főút korszerűsítésével kezdődött. 1,1 kilométert kaptunk, ebben az évben épülnének meg a gyalogjárók és a vízelvezetők. Jó volna ivóíz is, mert a lenti helyeken nagyon szennyezett a kútvíz. Itt a szárazság, Szentlélek alatt már nem folyik Kővár pataka sem... Eredményes a településfejlesztés az I–VIII. osztályos iskolánknál. Pénzalapunk van – 75 ezer lej – az épület felújított tetőterének beépítésére, a padlásvilágítókat már süti a nap. Az építkezést ebben az esztendőben folytatják, a költségekbe besegített Kovászna Megye Tanácsa is. Ezzel a bővítéssel lehetőség adódik, hogy a falu óvodája a kultúrotthon épületéből az iskolába költözhessen. Ebbéli örömét fejezte ki Jankó Erna iskolai programfelelős, aki éppen látogatásunk idején érkezett haza a hagyományos körzeti Kányádi Sándor-szavalóversenyről. Klára Hunor elsős tanuló továbbjutott a megyei szakaszra. Elmondta, van iskolaújságjuk, honlapjuk, és felvállalta az annyira fontos helyi művelődési élet bővítését.
A plébánosnál
– Oroszhegyi születésű vagyok – mutatkozott be Péter Artúr, Kővár építő pap bácsija. – Inkább itteni feladataimat hangsúlyoznám mint eddig tartó lelkészi utamat. Nézzük meg az új plébániát, ahol már a központi fűtés is működik, tegnap fejeztük be a fürdőszobát, a berendezés egy része is már benn az épületben. Tágas, kényelmes és modern, vendégszoba kialakítására is gondoltunk. Öröm tölti el a lelkemet, hogy mellénk álltak a hívek, harmincnyolc ember tíz utánfutó épületkövet termelt ki az erdei avar alól, és lehordta rekordidő alatt! Ez a megtartó erő... Arról volt szó, hogy tavalyra az épület alapja elkészül, de sikerült már karácsonyra feltenni a virágot a tetejére.
Büszke a faluközösség, hogy önerőből és kalákával vadonatúj plébániát épített. A régi megrepedezett, kiderült, nem volt szilárd alapja, az amúgy is csuszamlós hegyoldali talajrétegre építették, most kápolnát alakítottak ki benne. Téli időben az időseknek nehéz eljutni a hegyen álló templomba, van, hogy itt zajlik a hétvégi mise. Bensőséges, szép húsvétjuk volt. Nagycsütörtökön tartották az utolsó vacsorára emlékeztető szentmisét, megtörtént a jelképes oltárfosztás, nagypénteken pedig – székelyesen szólva – a csonka mise, teszi hozzá a plébános, a kereszt alatti hódolat, ahol térdet hajtanak, de ez nem jelenti, hogy bálványimádók lennének. Emlékezetes marad mindenki számára a nagyszombat esti feltámadási szertartás lelket emelő öröme. Szívesen fáradtunk bele a hosszú, de nagyon szép ünneplésbe.
– Mindent megtett az atya egyházközségünkért –folytatta Kelemen Attila. – Kihasználta a lehetőségeket, magyarországi pénzalapot szerzett, testvértelepülésünk, a Gyöngyös melletti Visonta is bepótolt. A visontaiakat várjuk, negyven személy érkezik hozzánk. Együtt megyünk a pünkösdi búcsúra, ellátogatunk Gyimesbükkre. A vendégek családoknál lesznek elszállásolva, ami a legbiztosabb összekötő kapocs. Már ismerjük egymást, ők is voltak nálunk, mi is megtapasztaltuk vendégszeretetüket. Kővár mai temploma új keletű. A millenniumi fenyves szélén trónoló épülete messzire ellátszik. Szent Lőrinc tiszteletére épült barokk stílusban 1825-ben. A templomkertben helyezték el a két világháború áldozatai és az 1944 őszén kegyetlenül elhurcoltak névsorát tartalmazó emléket. A falun alul másfajta népek is megtelepedtek a régi időkben. Ma már kevés kővári fiatal tud erről: Polyvár a hely neve, Erzsébet várának is hívták a régiek. Régészek ástak ezen a helyen, késő neolitikumi telepnek bizonyult, ahonnan állatokat ábrázoló kerámiaszobrocskák kerültek napvilágra. Fenn, a Kővári-patak völgyében gyógyhatású édes-kénes ásványvízforrás tör felszínre, ez a kővári Büdös-kút: „aki annak vizét issza, vágyik ide vissza!” – ismételgeti manapság is az ismerős szólásmondást a szülőföldjét szerető kővári ember.
Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Igaz-e vagy sem, csak a ráérős történész tudná holtbiztosan bizonyítani, hogy a hajdanában Torján fészket rakó Aporok felkarolták és segítették a számukra is kedves és takarékos-munkás Kővár és Szárazpatak környéki besenyő-maradékokat. De az biztos, hogy szokásrendjüket, hagyományaikat, magyar katolikus vallásukat máig megtartotta az egykori peselneki, újabb nevén kővári ember, aki nyelvünket beszélő, dalainkat éneklő székely-magyarrá lett.
Kő és virág
A kőváriak a Torjai-hegység Kászon-pataki lejtője alatt építettek maguknak települést. Csipetnyi hangulatos helytörténettel azoknak szolgálunk, akik kevésbé ismerik ezt a kézdiszéki falut. Régi dokumentumokban Peselnek néven találjuk a XIV. században még besenyő eredetű népek által lakott települést. Akárcsak Torja, ez is az egykori Felső-Fehér vármegyéhez tartozott, az Aporok latifundiumának részeként, mint a királyi várak melletti „erősségeket övező területek”. Nevének megváltoztatásáról szájról szájra járó történet is fennmaradt. „A földbirtokos Pótsa családnak két szép lánya volt, Klára és Irma, akik meghívást kaptak egy budapesti udvari bálra. A bálterembe bevonuló hajadonokat így jelentette be – nyilván hangos szóval – a lakáj: Pótsa Klára és Irma kisasszonyok, Háromszék, Peselnek! A jelenlevők mosolyra fakadtak, a lányok pedig elszégyellték magukat. Hazatérve meggyőzték apjukat, hogy kérelmezze és változtassa meg a gúnyolódásra okot adó falunevet.” A névváltoztatást már a millennium évében kérték, ám helyi adat szerint az első újszülöttet csak 1906-ban jegyezték be kővárinak az állami anyakönyvbe. Az új helységnév nagyon találó volt, mert a falu teraszosan, hegyoldalban megépített házait, udvarait magas kőfallal vették körül a lakók. Mindenik úgy néz ki, mint egy-egy kicsi kővár. – Dehogy kővárak ezek – igazított ki Kelemen Attila falufelelős. – A hegyoldalban csak úgy tudott vízszintes udvart kialakítani a kővári ember, hogy kőfalat emelt, s azon belül elsimította a földet. Ezt a temérdek mennyiségű fellazult kárpáti követ mind a kővári erdő területéről szedték össze, és szekerekkel hordták le a faluba.
A hagyomány szerint a régi település nyugatabbra feküdt, az egykori Céklás és Falu-patak közötti helyen. Azt a területet ma is Faluhelynek nevezik. De mert vízben szegény volt a tájék, a szomszédos völgybe költöztek. Több ez a történet, mint puszta szájhagyomány, ezt bizonyítja, hogy megtalálták a falucska régi, román kori templomának romjait. Alapfalait a környéket bejáró Orbán Balázs még látta. A helyet egy kereszttel jelölte meg a nép 1998-ban, azóta sem hiányzik róla egy-egy virágcsokor. Igazi falusi környezetben érzi magát az ide érkező. A jobbról-balról emelkedő kőfalak különös hangulatot kölcsönöznek a településnek. A kerítéseken belül, házak előtt korai virágok, jácint, sáfrány, tőzike hirdeti, hogy megérkezett a tavasz a hegyek alá is.
Lüktető életjelek
– Léptek-e előbbre a falufejlesztésben? – kérdeztük a falufelelőst.
– Mértékkel – felelte –, ‘sze még a községközpont is csak kanálisrendszerének kiépítésénél tart. Nálunk az infrastruktúra a főút korszerűsítésével kezdődött. 1,1 kilométert kaptunk, ebben az évben épülnének meg a gyalogjárók és a vízelvezetők. Jó volna ivóíz is, mert a lenti helyeken nagyon szennyezett a kútvíz. Itt a szárazság, Szentlélek alatt már nem folyik Kővár pataka sem... Eredményes a településfejlesztés az I–VIII. osztályos iskolánknál. Pénzalapunk van – 75 ezer lej – az épület felújított tetőterének beépítésére, a padlásvilágítókat már süti a nap. Az építkezést ebben az esztendőben folytatják, a költségekbe besegített Kovászna Megye Tanácsa is. Ezzel a bővítéssel lehetőség adódik, hogy a falu óvodája a kultúrotthon épületéből az iskolába költözhessen. Ebbéli örömét fejezte ki Jankó Erna iskolai programfelelős, aki éppen látogatásunk idején érkezett haza a hagyományos körzeti Kányádi Sándor-szavalóversenyről. Klára Hunor elsős tanuló továbbjutott a megyei szakaszra. Elmondta, van iskolaújságjuk, honlapjuk, és felvállalta az annyira fontos helyi művelődési élet bővítését.
A plébánosnál
– Oroszhegyi születésű vagyok – mutatkozott be Péter Artúr, Kővár építő pap bácsija. – Inkább itteni feladataimat hangsúlyoznám mint eddig tartó lelkészi utamat. Nézzük meg az új plébániát, ahol már a központi fűtés is működik, tegnap fejeztük be a fürdőszobát, a berendezés egy része is már benn az épületben. Tágas, kényelmes és modern, vendégszoba kialakítására is gondoltunk. Öröm tölti el a lelkemet, hogy mellénk álltak a hívek, harmincnyolc ember tíz utánfutó épületkövet termelt ki az erdei avar alól, és lehordta rekordidő alatt! Ez a megtartó erő... Arról volt szó, hogy tavalyra az épület alapja elkészül, de sikerült már karácsonyra feltenni a virágot a tetejére.
Büszke a faluközösség, hogy önerőből és kalákával vadonatúj plébániát épített. A régi megrepedezett, kiderült, nem volt szilárd alapja, az amúgy is csuszamlós hegyoldali talajrétegre építették, most kápolnát alakítottak ki benne. Téli időben az időseknek nehéz eljutni a hegyen álló templomba, van, hogy itt zajlik a hétvégi mise. Bensőséges, szép húsvétjuk volt. Nagycsütörtökön tartották az utolsó vacsorára emlékeztető szentmisét, megtörtént a jelképes oltárfosztás, nagypénteken pedig – székelyesen szólva – a csonka mise, teszi hozzá a plébános, a kereszt alatti hódolat, ahol térdet hajtanak, de ez nem jelenti, hogy bálványimádók lennének. Emlékezetes marad mindenki számára a nagyszombat esti feltámadási szertartás lelket emelő öröme. Szívesen fáradtunk bele a hosszú, de nagyon szép ünneplésbe.
– Mindent megtett az atya egyházközségünkért –folytatta Kelemen Attila. – Kihasználta a lehetőségeket, magyarországi pénzalapot szerzett, testvértelepülésünk, a Gyöngyös melletti Visonta is bepótolt. A visontaiakat várjuk, negyven személy érkezik hozzánk. Együtt megyünk a pünkösdi búcsúra, ellátogatunk Gyimesbükkre. A vendégek családoknál lesznek elszállásolva, ami a legbiztosabb összekötő kapocs. Már ismerjük egymást, ők is voltak nálunk, mi is megtapasztaltuk vendégszeretetüket. Kővár mai temploma új keletű. A millenniumi fenyves szélén trónoló épülete messzire ellátszik. Szent Lőrinc tiszteletére épült barokk stílusban 1825-ben. A templomkertben helyezték el a két világháború áldozatai és az 1944 őszén kegyetlenül elhurcoltak névsorát tartalmazó emléket. A falun alul másfajta népek is megtelepedtek a régi időkben. Ma már kevés kővári fiatal tud erről: Polyvár a hely neve, Erzsébet várának is hívták a régiek. Régészek ástak ezen a helyen, késő neolitikumi telepnek bizonyult, ahonnan állatokat ábrázoló kerámiaszobrocskák kerültek napvilágra. Fenn, a Kővári-patak völgyében gyógyhatású édes-kénes ásványvízforrás tör felszínre, ez a kővári Büdös-kút: „aki annak vizét issza, vágyik ide vissza!” – ismételgeti manapság is az ismerős szólásmondást a szülőföldjét szerető kővári ember.
Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 25.
Közel ezer zarándok utazik majd a Boldogasszony zarándokvonattal
Az idén 950 zarándok utazik a csíksomlyói búcsúra a Boldogasszony zarándokvonattal – mondták el hétfői kolozsvári sajtótájékoztatójukon a vonatos zarándokutat szervező Misszió Tours utazási iroda képviselői. Budai László, a Misszió Tours alapítója elmondta, a 16 vagonos zarándokvonat május 12-én hajnalban indul Budapestről, és a magyar-román határt átlépve Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely és Maroshévíz érintésével érkezik az esti órákban a vendéglátó településre, Gyergyószentmiklósra. Hozzátette, igény lett volna egy 17. kocsi helyeire is, de több vendégnek nem tudtak szállást biztosítani Gyergyószentmiklós térségében.
Budai András, a Misszió Tours ügyvezetője elmondta: a szerelvény valamennyi kocsijában hallható rádió által alakul ki a zarándoklat sajátos hangulata. A vonatrádió élő műsorában lelki programok, közös imák hangzanak el, idegenvezető hívja fel az utazók figyelmét a látványosságokra, és közös énektanulásra is lehetőség nyílik. A lelki elcsendesedésre vagy gyónásra a szerelvény három csendes fülkéje teremt majd lehetőséget.
A zarándoklat szervezői szerint a hangosítás azt is lehetővé teszi, hogy az állomásokon várakozók is hallják a benti közös imádságot és éneklést, a zarándokok pedig azt a műsort, amelyet egy-egy állomáson számukra szerveznek. „Hihetetlen az a szeretet, az a ragaszkodás, amely a vonat útvonalán megnyilvánul" – jelentette ki Budai László.
Az utazás második napján a zarándokok Gyimesbükkre, az ezeréves határhoz látogatnak, harmadnap a csíksomlyói búcsún vesznek részt. A programot a negyedik nap Gyergyószentmiklós főterén szabadtéri szentmise zárja. E szentmise keretében bérmálnak a gyergyószentmiklósi fiatalok.
A Boldogasszony vonat utasait Bíró László tábori püspök, Burbela Gergely verbita szerzetes, Görbe László piarista szerzetes és Timár Asztrik ferences szerzetes kíséri a zarándokútra, és Nagyváradtól Gyergyószentmiklósig Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője is csatlakozik hozzájuk. A zarándoklat világi fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke, egyházi fővédnöke pedig Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke.
MTI
Erdély.ma
Az idén 950 zarándok utazik a csíksomlyói búcsúra a Boldogasszony zarándokvonattal – mondták el hétfői kolozsvári sajtótájékoztatójukon a vonatos zarándokutat szervező Misszió Tours utazási iroda képviselői. Budai László, a Misszió Tours alapítója elmondta, a 16 vagonos zarándokvonat május 12-én hajnalban indul Budapestről, és a magyar-román határt átlépve Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely és Maroshévíz érintésével érkezik az esti órákban a vendéglátó településre, Gyergyószentmiklósra. Hozzátette, igény lett volna egy 17. kocsi helyeire is, de több vendégnek nem tudtak szállást biztosítani Gyergyószentmiklós térségében.
Budai András, a Misszió Tours ügyvezetője elmondta: a szerelvény valamennyi kocsijában hallható rádió által alakul ki a zarándoklat sajátos hangulata. A vonatrádió élő műsorában lelki programok, közös imák hangzanak el, idegenvezető hívja fel az utazók figyelmét a látványosságokra, és közös énektanulásra is lehetőség nyílik. A lelki elcsendesedésre vagy gyónásra a szerelvény három csendes fülkéje teremt majd lehetőséget.
A zarándoklat szervezői szerint a hangosítás azt is lehetővé teszi, hogy az állomásokon várakozók is hallják a benti közös imádságot és éneklést, a zarándokok pedig azt a műsort, amelyet egy-egy állomáson számukra szerveznek. „Hihetetlen az a szeretet, az a ragaszkodás, amely a vonat útvonalán megnyilvánul" – jelentette ki Budai László.
Az utazás második napján a zarándokok Gyimesbükkre, az ezeréves határhoz látogatnak, harmadnap a csíksomlyói búcsún vesznek részt. A programot a negyedik nap Gyergyószentmiklós főterén szabadtéri szentmise zárja. E szentmise keretében bérmálnak a gyergyószentmiklósi fiatalok.
A Boldogasszony vonat utasait Bíró László tábori püspök, Burbela Gergely verbita szerzetes, Görbe László piarista szerzetes és Timár Asztrik ferences szerzetes kíséri a zarándokútra, és Nagyváradtól Gyergyószentmiklósig Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője is csatlakozik hozzájuk. A zarándoklat világi fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke, egyházi fővédnöke pedig Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke.
MTI
Erdély.ma
2016. április 25.
Vajola – falu a mezőségi dombok tenyerében
Évszázadok vándorai
Szászrégentől északkeletre vezet az út. Egy ideig még látni a Kelemen-havasok késő tavasszal is hófödte csúcsait, majd a lankásabb hátú dombok között kígyózó úton haladunk. A helységnévtábla feliratára fogékony szemlélőnek feltűnik, hogy az első település, Dedrád neve csak románul van kiírva. Aztán Dedrádszéplak következik, ahol magyar és román nyelvű tábla köszönti a faluba érkezőt, Bátoson németül és románul jelzik a települést. Majd a községközpontban hirtelen, mutatóujjként jelzi az irányt egy tábla Vajola felé. Ez már csak egynyelvű, szerény, talán azért is, mert zsákutcába terel. Jó minőségű, aszfaltos út vezet a községközpontból a hozzá tartozó faluba. Mintegy hét kilométer után enyhe emelkedő következik. Innen csodás kilátás nyílik a települést övező dombok tenyerébe simult házakra. A domboldalon impozáns templom áll, tornya a központban. E két épület köré húzták fel évszázadok alatt a házakat. Az utcák csendesek, csak a központi kocsma napernyői alatt meghúzódó falubeliek vitatkoznak a közélet kérdéseiről. Nem volt mindig így.
Sajátos erdélyi nemzetiségi olvasztótégely
A krónikákból kiderül, hogy valamikor középkori katolikus templom állhatott a mai helyén, amely 1778-ben épült. A lakók a középkorban, a reformációt követően felvették a lutheránus vallást. S hogy a közösségben nem mindig volt egyetértés, igazolja az is, hogy a templomépítők nem tudtak megegyezni abban, hova helyezzék el Isten házát, így aztán egyesek a falu közepébe, mások jól látható helyre, a domboldalra akarták felhúzni. S hogy mindkét csoportnak igaza legyen, megoldották. Azóta a templom és tornya egymástól távol áll. Az itteni szászoknak nem voltak olyan jogaik, mint a királyföldieknek, ezért már 1820-ban fellázadtak a nagybirtokosok ellen, akiknek a számvevőit elűzték a faluból. Nem tudni mikortól, állítólag a XIX. század elejétől költöztek be a faluba azok a cigányok, akik felvették az evangélikus vallást, és fokozatosan elfoglalták a szászok helyét. Az etnikai arányt drasztikusan megváltoztatta a második világháború és a világégést követő időszak. Miután 1944. augusztus 23-án Románia átállt a szovjet hatalom mellé, a németeket két irányból támadták, ezért fokozatosan kivonultak Erdélyből. Szeptember 12-én Vajolából 640 lakost evakuáltak. Helyükbe az új hatalom magyarokat telepített.
Karácson Péter a vajolai katolikus templom gondnoka, a magyar közösség elöljárója, közösségi szervezője. Szülei is a második világháborút követően telepedtek Vajolára Gyimesbükkből. A vajolai magyarok történetét a szépen rendbe tett katolikus templomban meséli:
– 1945-ben a Magyar Népi Szövetség a megalakult román kormánnyal tárgyalásokon elérte azt, hogy a Szászrégen környéki, addig többnyire szászok által lakott, de kiürített községekbe a helyükbe magyarokat telepítsenek. Az egyezmény alapján ide 1945-végén, 1946 elején 800 székely és csángó családot telepítettek. Úgy volt, hogy a 200 csángó Dedrádra költözik, a többi Bátosra és Vajolára, aztán közbeléptek a román szélsőséges pártok, főként az akkori nemzeti parasztpárt, és elkezdték kiűzni a magyarokat e helységekből. Bátoson, de még Vajolán is összetűzések voltak. Nappal megérkeztek a székelyek és a csángók, beköltöztek az üresen maradt szász házakba, éjjel a beszervezett román "gárdisták" gránátokat dobtak be az ablakokon. Volt, aki emiatt nem maradt. A családok saját költségükön, ahogy tudtak, gyalog, szekérrel, vonattal jöttek el a csángóföldről, amit nem térítettek meg. Akik viszont az atrocitások miatt haza akartak menni, azoknak a román állam ingyen vasúti kocsikat biztosított, csak hogy ne maradjanak. Az áttelepítettek több mint fele hazatért. Az üresen maradt házakba – a magyaroknak jogos egyezmény alapján biztosították – a dedrádi románok az erőszakot követően törvénytelenül költöztek be. Akkor is nemzetiségi kirakatpolitika folyt.
1945-től, a második világháború befejezésekor Ausztriáig eljutott vajolai szászok közül közel 300-an visszatértek, s a későbbiekben visszakapták jogos tulajdonaikat. Egy időszakban egy-egy háznak két jogos tulajdonosa is volt: a szász, a betelepített magyar vagy a beköltözött román és/vagy roma család. Aztán az államosítás után úgy oldották meg a helyzetet, hogy az állam a telepeseknek adott házhelyet és 15.000 lej támogatást építkezésre.
Nem csoda, hogy már a 60-as évek felé megkezdődött a szászok kivándorlása. Karácson Péter tudomása szerint 1967/68-tól évente 2-5 család ment el. 1990-ben négy család élt Vajolán, ők is kivándoroltak a rendszerváltozás után, maradtak azok, akik vegyes házasságban éltek.
Az utolsó vajolai szász, a 75 éves Moser Georg egyedül lakik. Vegyes házasságból született egyik fia itthon, a másik kettő Németországban él. Ő is beadta a kitelepedésre a kérvényét, de 1989 előtt elutasították. Aztán a rendszerváltást követően – a mezőgazdasági állami vállalatnál töltött 50 évi munka után – betegnyugdíjazták. Úgy döntött, itthon marad. Beszélgetésünk közben nosztalgiával emlékezik az 1980-as évekre, amikor a szászok még tartották népszokásaikat, amelyek aztán fokozatosan elmaradtak.
Hogy mégis áll az evangélikus templom, annak köszönhető, hogy a szászok helyére fokozatosan beköltözött cigányok felvették a vallást, sőt a nyelvet is megtanulták, hiszen az istentiszteletet német nyelven tartják. Több évtizede havonta kétszer van istentisztelet, amelyet a szászrégeni evangélikus lelkipásztor tart – mondja románul Barna Andor, az egyik egyházi tanácsos, aki gondozza a templomot, majd folytatja: az istentiszteleteken 30-50 személy szokott részt venni, ünnepekkor többen. Hogy mióta lettek evangélikusok, nem tudta, azt mondja, apáiktól örökölték a vallást. A templomot az evangélikus egyház rendje szerint gondozzák, egy kurátor és öt tanácsos felel az egyházközségért.
– Nem lopunk, becsületes, istenfélő cigányok vagyunk. Együtt nőttünk fel a szászokkal, magyarokkal, soha nem volt gondunk egymással – folytatja, majd fogja a templomkapu kulcsát és készségesen felkísér a domboldalra, hogy belülről is megmutassa az épületet.
– Emlékszem, amikor többen voltak a szászok, őrizték népszokásaikat, táncaikat. Volt kakaslövés, húsvét előtt nyírfát kötöttek a lányos házak kapujára, de volt olyan is, hogy éjszaka ellopták a kaput, pünkösdkor királyt választottak és kilovagoltak a faluba. Elmentek, nincs aki folytassa a hagyományokat, mi csak a vallást őrizzük – teszi hozzá az elhangzottakhoz.
A templombelső rendezett. Télen a gondnok házában tartják az istentiszteletet, nyáron a templomban. A bejárathoz közeli pad támláján évszámok jelzik a főjavítás éveit: 1906, 1970, 1994, 2012. Legutóbb az evangélikus egyház 20.000 eurót költött a templom renoválására. Megjavították a tetőt, felszedték a fal körüli padlózatot, hogy szellőztessék a falakat, felújították a padokat. Sajnos – mutatja az egyházi tanácsos – így sem tudták megakadályozni, hogy a talajvíz a falakba szivárogjon.
– Addig gondozzuk az épületet, amíg tudjuk – mondja a gondnok, majd hozzáteszi: mi is apadunk, 2016-ban három keresztelő és tizenegy temetés volt…
Megmutatja a temetőkertet, amelynek az elején régi szász sírok vannak, de már megjelentek a más vallásúak síremlékei is. Megtudjuk, egyes házakat, amelyeket a szászok átadtak más nemzetiségűeknek, azzal a feltétellel tették, hogy az új tulajdonos gondozza a hátrahagyott családi sírokat. Az egyik kövön furcsa jelek és felirat van. Kiderül, egy gazdátlan szász sírkőre szórakozásból fiatalok "rocker barátjuk nevét vésték fel". Viccnek szánták…
20 év múlva katolikus sem lesz a faluban
A katolikus templom udvarán folytatjuk a beszélgetést Karácson Péterrel, akitől megtudjuk, hogy az áttelepítés miatti zavaros helyzet stabilizálódott, a kollektív gazdaság fejlődésnek indult, 240 magyar maradt Vajolán. Aztán az évek során megkezdődött a lemorzsolódás. Az idősebbek elhunytak, a fiatalabbak közül aki nem kapott állást a kollektív gazdaságban vagy a mezőgazdasági állami vállalatnál, elköltözött. Az idén, vízkeresztkor számba vették a katolikusok létszámát. 107-en szerepelnek az egyházi jegyzékben, 40-en külföldön dolgoznak. Rajtuk kívül még két református él a faluban. Bátos községben mintegy 230 magyar van – tudjuk meg.
Ezt a fogyatkozást tükrözi az iskolai helyzetkép is. Craciun Ileana óvónő és Illés Daniela tanítónő oktatja a falu központjában levő, szépen rendbe tett épületben a kisebbeket. 20 óvodás és 11 kisiskolás (I–IV. osztályos) – román, magyar, cigány – jár az összevont osztályba. Tíz évvel ezelőtt két-két külön csoport volt – mondja az óvónő, azóta a szülők közül többen Olaszországban, Németországban dolgoznak, emiatt is csökkent a gyerekek létszáma. Bátoson még van I–IV. osztályos magyar nyelvű oktatás, ötödiktől azonban már rég nem gyűlt össze egy osztályra való magyar a községből.
Karácson Péter elmondja, a katolikus templomban az idén húsvétkor három év után egy keresztelő volt, ezzel szemben évente három négy egyháztagot temetnek el. Négy éve nincs ministráns. Ennek ellenére igyekeznek az ár elé akadályt gördíteni. A visszakapott egyházi gyümölcsös gondozásából az évek során sikerült némi pénzt fordítani a templom felújítására, az udvara rendbetételére. 1991-ben egy tornyot is felhúzhattak a korábbi imaház mellé. Két évvel ezelőtt az udvaron kettős keresztet állítottak fel, rajta a magyar történelem tragikus eseményeinek évszámai: 907, 1526, 1848/49, 1876, 1918. A maroknyi magyar itt ünnepel, emlékezik március 15-én, augusztus 20-án és október 6-án.
– A jövő? – kérdem a kereszt mellett a gondnoktól, aki hosszas gondolkodás után válaszol:
– Ha valami közbe nem jön, akkor ebben a templomban 20 év múlva románul kell prédikálni, mert elrománosodnak a magyarok. A vegyes házasságban élők inkább román iskolába járatják a gyerekeket, mert úgy tartják a szülők, hogy így jobban érvényesülnek a későbbiekben. A gyerekek már alig beszélnek magyarul. A kivándorlás "népbetegség" lett – folytatja –, amikor 1990-ben felszabadultunk, azt gondoltuk, hogy megfogtuk az isten lábát, közben a Luciferébe kapaszkodtunk. A világpolitikát úgy irányítják, hogy mindenki csak a pénz felé húzzon, pedig enélkül is meg lehet élni. Az ’50-es, ’60-as években szüleink öt-hat gyermeket neveltek fel sokkal szerényebb körülmények és lehetőségek között. Eljöttek szülőföldjükről, a csángóvidékről. Jó esetben egy lóval vagy két tehénnel kezdtek új életet Vajolán. Gazdálkodókként tartották el a nagyszámú családot. Ma is a mezőgazdaság fellendítése jelentené a jövőt, erősítené az itthon maradást. A rendszerváltás után visszakaptuk a család földterületeit, traktort vettünk, 10 évig mindent előteremtettünk, amire szükségünk volt. Aztán jött a válság, nehezebben mentek a dolgok, elkezdődött a kivándorlás. Pedig külföldön sem könnyű a megélhetés. A napokban ment vissza egy fiatal család Németországba, ahol évek óta dolgoznak. Megkérdeztem a családfőt, miért nem maradnak itthon? Azt válaszolta: ha az alagút végén lenne egy kis fénypont, egy percet sem ülnénk Németországban, de még nincs erre kilátás… Lehet, hogy igazuk van – mondja a gondnok.
*
Fűvel benőtt, terméskőből kirakott lépcső vezet a vajolai evangélikus templom felé. Az egyik földbe ágyazott kőbe valamikor betűket véstek. Kiolvasom: geboren – németül, született – magyarul. A szász temetőből származó sírkő felirata lehetett. Egy nemzetiség erdélyi hagyatékának kortalan töredéke. Ennyi maradt. Intő jel lehet mások számára is. Nem csak Vajolán.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)
Évszázadok vándorai
Szászrégentől északkeletre vezet az út. Egy ideig még látni a Kelemen-havasok késő tavasszal is hófödte csúcsait, majd a lankásabb hátú dombok között kígyózó úton haladunk. A helységnévtábla feliratára fogékony szemlélőnek feltűnik, hogy az első település, Dedrád neve csak románul van kiírva. Aztán Dedrádszéplak következik, ahol magyar és román nyelvű tábla köszönti a faluba érkezőt, Bátoson németül és románul jelzik a települést. Majd a községközpontban hirtelen, mutatóujjként jelzi az irányt egy tábla Vajola felé. Ez már csak egynyelvű, szerény, talán azért is, mert zsákutcába terel. Jó minőségű, aszfaltos út vezet a községközpontból a hozzá tartozó faluba. Mintegy hét kilométer után enyhe emelkedő következik. Innen csodás kilátás nyílik a települést övező dombok tenyerébe simult házakra. A domboldalon impozáns templom áll, tornya a központban. E két épület köré húzták fel évszázadok alatt a házakat. Az utcák csendesek, csak a központi kocsma napernyői alatt meghúzódó falubeliek vitatkoznak a közélet kérdéseiről. Nem volt mindig így.
Sajátos erdélyi nemzetiségi olvasztótégely
A krónikákból kiderül, hogy valamikor középkori katolikus templom állhatott a mai helyén, amely 1778-ben épült. A lakók a középkorban, a reformációt követően felvették a lutheránus vallást. S hogy a közösségben nem mindig volt egyetértés, igazolja az is, hogy a templomépítők nem tudtak megegyezni abban, hova helyezzék el Isten házát, így aztán egyesek a falu közepébe, mások jól látható helyre, a domboldalra akarták felhúzni. S hogy mindkét csoportnak igaza legyen, megoldották. Azóta a templom és tornya egymástól távol áll. Az itteni szászoknak nem voltak olyan jogaik, mint a királyföldieknek, ezért már 1820-ban fellázadtak a nagybirtokosok ellen, akiknek a számvevőit elűzték a faluból. Nem tudni mikortól, állítólag a XIX. század elejétől költöztek be a faluba azok a cigányok, akik felvették az evangélikus vallást, és fokozatosan elfoglalták a szászok helyét. Az etnikai arányt drasztikusan megváltoztatta a második világháború és a világégést követő időszak. Miután 1944. augusztus 23-án Románia átállt a szovjet hatalom mellé, a németeket két irányból támadták, ezért fokozatosan kivonultak Erdélyből. Szeptember 12-én Vajolából 640 lakost evakuáltak. Helyükbe az új hatalom magyarokat telepített.
Karácson Péter a vajolai katolikus templom gondnoka, a magyar közösség elöljárója, közösségi szervezője. Szülei is a második világháborút követően telepedtek Vajolára Gyimesbükkből. A vajolai magyarok történetét a szépen rendbe tett katolikus templomban meséli:
– 1945-ben a Magyar Népi Szövetség a megalakult román kormánnyal tárgyalásokon elérte azt, hogy a Szászrégen környéki, addig többnyire szászok által lakott, de kiürített községekbe a helyükbe magyarokat telepítsenek. Az egyezmény alapján ide 1945-végén, 1946 elején 800 székely és csángó családot telepítettek. Úgy volt, hogy a 200 csángó Dedrádra költözik, a többi Bátosra és Vajolára, aztán közbeléptek a román szélsőséges pártok, főként az akkori nemzeti parasztpárt, és elkezdték kiűzni a magyarokat e helységekből. Bátoson, de még Vajolán is összetűzések voltak. Nappal megérkeztek a székelyek és a csángók, beköltöztek az üresen maradt szász házakba, éjjel a beszervezett román "gárdisták" gránátokat dobtak be az ablakokon. Volt, aki emiatt nem maradt. A családok saját költségükön, ahogy tudtak, gyalog, szekérrel, vonattal jöttek el a csángóföldről, amit nem térítettek meg. Akik viszont az atrocitások miatt haza akartak menni, azoknak a román állam ingyen vasúti kocsikat biztosított, csak hogy ne maradjanak. Az áttelepítettek több mint fele hazatért. Az üresen maradt házakba – a magyaroknak jogos egyezmény alapján biztosították – a dedrádi románok az erőszakot követően törvénytelenül költöztek be. Akkor is nemzetiségi kirakatpolitika folyt.
1945-től, a második világháború befejezésekor Ausztriáig eljutott vajolai szászok közül közel 300-an visszatértek, s a későbbiekben visszakapták jogos tulajdonaikat. Egy időszakban egy-egy háznak két jogos tulajdonosa is volt: a szász, a betelepített magyar vagy a beköltözött román és/vagy roma család. Aztán az államosítás után úgy oldották meg a helyzetet, hogy az állam a telepeseknek adott házhelyet és 15.000 lej támogatást építkezésre.
Nem csoda, hogy már a 60-as évek felé megkezdődött a szászok kivándorlása. Karácson Péter tudomása szerint 1967/68-tól évente 2-5 család ment el. 1990-ben négy család élt Vajolán, ők is kivándoroltak a rendszerváltozás után, maradtak azok, akik vegyes házasságban éltek.
Az utolsó vajolai szász, a 75 éves Moser Georg egyedül lakik. Vegyes házasságból született egyik fia itthon, a másik kettő Németországban él. Ő is beadta a kitelepedésre a kérvényét, de 1989 előtt elutasították. Aztán a rendszerváltást követően – a mezőgazdasági állami vállalatnál töltött 50 évi munka után – betegnyugdíjazták. Úgy döntött, itthon marad. Beszélgetésünk közben nosztalgiával emlékezik az 1980-as évekre, amikor a szászok még tartották népszokásaikat, amelyek aztán fokozatosan elmaradtak.
Hogy mégis áll az evangélikus templom, annak köszönhető, hogy a szászok helyére fokozatosan beköltözött cigányok felvették a vallást, sőt a nyelvet is megtanulták, hiszen az istentiszteletet német nyelven tartják. Több évtizede havonta kétszer van istentisztelet, amelyet a szászrégeni evangélikus lelkipásztor tart – mondja románul Barna Andor, az egyik egyházi tanácsos, aki gondozza a templomot, majd folytatja: az istentiszteleteken 30-50 személy szokott részt venni, ünnepekkor többen. Hogy mióta lettek evangélikusok, nem tudta, azt mondja, apáiktól örökölték a vallást. A templomot az evangélikus egyház rendje szerint gondozzák, egy kurátor és öt tanácsos felel az egyházközségért.
– Nem lopunk, becsületes, istenfélő cigányok vagyunk. Együtt nőttünk fel a szászokkal, magyarokkal, soha nem volt gondunk egymással – folytatja, majd fogja a templomkapu kulcsát és készségesen felkísér a domboldalra, hogy belülről is megmutassa az épületet.
– Emlékszem, amikor többen voltak a szászok, őrizték népszokásaikat, táncaikat. Volt kakaslövés, húsvét előtt nyírfát kötöttek a lányos házak kapujára, de volt olyan is, hogy éjszaka ellopták a kaput, pünkösdkor királyt választottak és kilovagoltak a faluba. Elmentek, nincs aki folytassa a hagyományokat, mi csak a vallást őrizzük – teszi hozzá az elhangzottakhoz.
A templombelső rendezett. Télen a gondnok házában tartják az istentiszteletet, nyáron a templomban. A bejárathoz közeli pad támláján évszámok jelzik a főjavítás éveit: 1906, 1970, 1994, 2012. Legutóbb az evangélikus egyház 20.000 eurót költött a templom renoválására. Megjavították a tetőt, felszedték a fal körüli padlózatot, hogy szellőztessék a falakat, felújították a padokat. Sajnos – mutatja az egyházi tanácsos – így sem tudták megakadályozni, hogy a talajvíz a falakba szivárogjon.
– Addig gondozzuk az épületet, amíg tudjuk – mondja a gondnok, majd hozzáteszi: mi is apadunk, 2016-ban három keresztelő és tizenegy temetés volt…
Megmutatja a temetőkertet, amelynek az elején régi szász sírok vannak, de már megjelentek a más vallásúak síremlékei is. Megtudjuk, egyes házakat, amelyeket a szászok átadtak más nemzetiségűeknek, azzal a feltétellel tették, hogy az új tulajdonos gondozza a hátrahagyott családi sírokat. Az egyik kövön furcsa jelek és felirat van. Kiderül, egy gazdátlan szász sírkőre szórakozásból fiatalok "rocker barátjuk nevét vésték fel". Viccnek szánták…
20 év múlva katolikus sem lesz a faluban
A katolikus templom udvarán folytatjuk a beszélgetést Karácson Péterrel, akitől megtudjuk, hogy az áttelepítés miatti zavaros helyzet stabilizálódott, a kollektív gazdaság fejlődésnek indult, 240 magyar maradt Vajolán. Aztán az évek során megkezdődött a lemorzsolódás. Az idősebbek elhunytak, a fiatalabbak közül aki nem kapott állást a kollektív gazdaságban vagy a mezőgazdasági állami vállalatnál, elköltözött. Az idén, vízkeresztkor számba vették a katolikusok létszámát. 107-en szerepelnek az egyházi jegyzékben, 40-en külföldön dolgoznak. Rajtuk kívül még két református él a faluban. Bátos községben mintegy 230 magyar van – tudjuk meg.
Ezt a fogyatkozást tükrözi az iskolai helyzetkép is. Craciun Ileana óvónő és Illés Daniela tanítónő oktatja a falu központjában levő, szépen rendbe tett épületben a kisebbeket. 20 óvodás és 11 kisiskolás (I–IV. osztályos) – román, magyar, cigány – jár az összevont osztályba. Tíz évvel ezelőtt két-két külön csoport volt – mondja az óvónő, azóta a szülők közül többen Olaszországban, Németországban dolgoznak, emiatt is csökkent a gyerekek létszáma. Bátoson még van I–IV. osztályos magyar nyelvű oktatás, ötödiktől azonban már rég nem gyűlt össze egy osztályra való magyar a községből.
Karácson Péter elmondja, a katolikus templomban az idén húsvétkor három év után egy keresztelő volt, ezzel szemben évente három négy egyháztagot temetnek el. Négy éve nincs ministráns. Ennek ellenére igyekeznek az ár elé akadályt gördíteni. A visszakapott egyházi gyümölcsös gondozásából az évek során sikerült némi pénzt fordítani a templom felújítására, az udvara rendbetételére. 1991-ben egy tornyot is felhúzhattak a korábbi imaház mellé. Két évvel ezelőtt az udvaron kettős keresztet állítottak fel, rajta a magyar történelem tragikus eseményeinek évszámai: 907, 1526, 1848/49, 1876, 1918. A maroknyi magyar itt ünnepel, emlékezik március 15-én, augusztus 20-án és október 6-án.
– A jövő? – kérdem a kereszt mellett a gondnoktól, aki hosszas gondolkodás után válaszol:
– Ha valami közbe nem jön, akkor ebben a templomban 20 év múlva románul kell prédikálni, mert elrománosodnak a magyarok. A vegyes házasságban élők inkább román iskolába járatják a gyerekeket, mert úgy tartják a szülők, hogy így jobban érvényesülnek a későbbiekben. A gyerekek már alig beszélnek magyarul. A kivándorlás "népbetegség" lett – folytatja –, amikor 1990-ben felszabadultunk, azt gondoltuk, hogy megfogtuk az isten lábát, közben a Luciferébe kapaszkodtunk. A világpolitikát úgy irányítják, hogy mindenki csak a pénz felé húzzon, pedig enélkül is meg lehet élni. Az ’50-es, ’60-as években szüleink öt-hat gyermeket neveltek fel sokkal szerényebb körülmények és lehetőségek között. Eljöttek szülőföldjükről, a csángóvidékről. Jó esetben egy lóval vagy két tehénnel kezdtek új életet Vajolán. Gazdálkodókként tartották el a nagyszámú családot. Ma is a mezőgazdaság fellendítése jelentené a jövőt, erősítené az itthon maradást. A rendszerváltás után visszakaptuk a család földterületeit, traktort vettünk, 10 évig mindent előteremtettünk, amire szükségünk volt. Aztán jött a válság, nehezebben mentek a dolgok, elkezdődött a kivándorlás. Pedig külföldön sem könnyű a megélhetés. A napokban ment vissza egy fiatal család Németországba, ahol évek óta dolgoznak. Megkérdeztem a családfőt, miért nem maradnak itthon? Azt válaszolta: ha az alagút végén lenne egy kis fénypont, egy percet sem ülnénk Németországban, de még nincs erre kilátás… Lehet, hogy igazuk van – mondja a gondnok.
*
Fűvel benőtt, terméskőből kirakott lépcső vezet a vajolai evangélikus templom felé. Az egyik földbe ágyazott kőbe valamikor betűket véstek. Kiolvasom: geboren – németül, született – magyarul. A szász temetőből származó sírkő felirata lehetett. Egy nemzetiség erdélyi hagyatékának kortalan töredéke. Ennyi maradt. Intő jel lehet mások számára is. Nem csak Vajolán.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)
2016. május 6.
Újra Székelyföldön
Ismét székelyföldi gyógyító körútra indul a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes csoportja: május 8. és 13. között 32 orvos és egészségügyi szakember végez szűréseket és kezeléseket Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Csíkszentmártonban, Csíkkozmáson, Csíkszentmihályban, Kászonaltízben, Gyimesbükkön, Tusnádon, Sepsibükszádon és Oklándon. A felkeresett településeken iskolákban, óvodákban és egyéb gyermeknevelési intézményekben, valamint a megyei kórházban szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a rászoruló gyermekeket. Székelyföldre hozzák a szolgálat mobil fogorvosi rendelőjét és nőgyógyászati szűrések elvégzésére kialakított kamionját is.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Ismét székelyföldi gyógyító körútra indul a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes csoportja: május 8. és 13. között 32 orvos és egészségügyi szakember végez szűréseket és kezeléseket Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Csíkszentmártonban, Csíkkozmáson, Csíkszentmihályban, Kászonaltízben, Gyimesbükkön, Tusnádon, Sepsibükszádon és Oklándon. A felkeresett településeken iskolákban, óvodákban és egyéb gyermeknevelési intézményekben, valamint a megyei kórházban szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a rászoruló gyermekeket. Székelyföldre hozzák a szolgálat mobil fogorvosi rendelőjét és nőgyógyászati szűrések elvégzésére kialakított kamionját is.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. május 10.
Fogadjuk minél többen a zarándokvonatot!
Csütörtökön, május 12-én 14:48 órakor érkezik Kolozsvárra közel ezer utasával a csíksomlyói búcsúra tartó Boldogasszony Zarándokvonat.
A résztvevők Magyarország és a Kárpát-medence minden részéből érkeznek e rendhagyó vonatos zarándokútra. Lelkivezetők Bíró László római katolikus tábori püspök, Görbe László piarista paptanár, Burbela Gergely verbita és Tímár Sándor Asztrik ferences szerzetesek. Szeretettel hívjuk és várjuk Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya tisztelőit a kincses városból és környékéről a kolozsvári vasútállomásra, hogy a kihangosítással rendelkező vonat zarándokaival együtt fohászkodjunk nemzetünk lelki megújulásáért. A rövid ünnepség során Kovács Sándor római katolikus főesperes és Mile Lajos kolozsvári főkonzul köszönti a zarándokokat, amit a kolozsváriak műsora követ. A zarándokvonat Bíró László püspök áldása után indul tovább. A zarándokok az idén is felkeresik Gyergyószentmiklóst és a páratlan szépségű Gyimes-völgyét, Gyimesbükköt is.
Kolozs-Dobokai Római Katolikus Főesperesi Hivatal
Szabadság (Kolozsvár)
Csütörtökön, május 12-én 14:48 órakor érkezik Kolozsvárra közel ezer utasával a csíksomlyói búcsúra tartó Boldogasszony Zarándokvonat.
A résztvevők Magyarország és a Kárpát-medence minden részéből érkeznek e rendhagyó vonatos zarándokútra. Lelkivezetők Bíró László római katolikus tábori püspök, Görbe László piarista paptanár, Burbela Gergely verbita és Tímár Sándor Asztrik ferences szerzetesek. Szeretettel hívjuk és várjuk Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya tisztelőit a kincses városból és környékéről a kolozsvári vasútállomásra, hogy a kihangosítással rendelkező vonat zarándokaival együtt fohászkodjunk nemzetünk lelki megújulásáért. A rövid ünnepség során Kovács Sándor római katolikus főesperes és Mile Lajos kolozsvári főkonzul köszönti a zarándokokat, amit a kolozsváriak műsora követ. A zarándokvonat Bíró László püspök áldása után indul tovább. A zarándokok az idén is felkeresik Gyergyószentmiklóst és a páratlan szépségű Gyimes-völgyét, Gyimesbükköt is.
Kolozs-Dobokai Római Katolikus Főesperesi Hivatal
Szabadság (Kolozsvár)
2016. május 27.
Sikeres évet zárt a Petőfi Sándor-program
Sikeres évet zárt a Petőfi Sándor-program, a fogadószervezetek és a szórványban élő magyar közösségek egybehangzó visszajelzései alapján szükség van az ösztöndíjasok hiánypótló munkájára - közölte a nemzetpolitikai államtitkárság pénteken az MTI-vel.
Jelezték: ezt és az első év tapasztalatait figyelembe véve idén is 50 ösztöndíjast küldenek külhonba, s bővül a fogadószervezetek és a helyszínek köre.
Az összegzésben felidézték, hogy tavaly augusztusban 50 fiatal utazott ki az egykori monarchia területén élő magyar közösségekhez. Az ösztöndíjasok feladata az volt, hogy közösségteremtő, anyanyelvápoló, hagyományőrző tevékenységükkel támogassák az őket fogadó helyi magyar szervezeteket, egyházakat, oktatási intézményeket. Munkájuk, egyben a Petőfi Sándor-program célja az volt, hogy erősítsék a szórványban élők magyarságtudatát, csökkentsék, jó esetben megállítsák az asszimilálódást.
A fiataloknak a kilenc hónap alatt részt vettek nemzeti ünnepekhez-, naptári évhez kapcsolódó események megszervezésében. Mint írták, Bosznia-Hercegovinában, Macedóniában és Horvátországban beindult, sok helyen újraindult a magyar nyelv oktatása. Beregrákoson és Munkácson néptánccsoport, Aknaszlatinán cserkészcsapat alakult. A Kárpát-medence számos magyar közösségében működik ősz óta rendszeres táncház, színjátszó kör, természetjáró szakkör az ösztöndíjasok munkájának köszönhetően.
A magyar oktatási intézmények, egyházak mindennapjait segítették az ösztöndíjasok Léván, Medgyesen, Déván, Zsobokon, kezdeményezésükre szerveztek kórustalálkozót a Felvidéken és Délvidéken egyaránt. Fogarason pedig első alkalommal tartottak magyar napokat.
A szervezési, oktatási feladatokon túl az ösztöndíjasok segítettek a szervezetek adminisztratív feladataiban, honlapjaik kezelésében és pályázatok írásában egyaránt.
A programnak köszönhetően 2015 novemberében Kárpát-medence szerte megünnepelték a Magyar Szórvány Napját, 2016 májusában pedig a Magyar Táncház Napját az egész Kárpát-medencében.
A program honlapján az indulás óta közzétett több mint 600 hír, tudósítás, 240 fotó- és képgaléria segítségével az érdeklődők folyamatosan nyomon követhették az ösztöndíjasok munkáját, és képet kaphattak a szórványban élő magyarság mindennapjairól és ünnepeiről - olvasható az államtitkárság összegzésében.
A program 2016 szeptemberétől folytatódik. A pályázat már lezajlott, a 294 jelentkezőből kiválasztott 50 ösztöndíjas között 18 külhoni származású, egy pedig a diaszpórában született. Az idei évben a korábbiak mellett új helyszínek is bekerültek a programba, így Gyimesbükkre, Türbe, Máramarosszigetre, Pozsonyba és Ungvárra is küld fiatalokat az államtitkárság - közölték.
maszol.ro
Sikeres évet zárt a Petőfi Sándor-program, a fogadószervezetek és a szórványban élő magyar közösségek egybehangzó visszajelzései alapján szükség van az ösztöndíjasok hiánypótló munkájára - közölte a nemzetpolitikai államtitkárság pénteken az MTI-vel.
Jelezték: ezt és az első év tapasztalatait figyelembe véve idén is 50 ösztöndíjast küldenek külhonba, s bővül a fogadószervezetek és a helyszínek köre.
Az összegzésben felidézték, hogy tavaly augusztusban 50 fiatal utazott ki az egykori monarchia területén élő magyar közösségekhez. Az ösztöndíjasok feladata az volt, hogy közösségteremtő, anyanyelvápoló, hagyományőrző tevékenységükkel támogassák az őket fogadó helyi magyar szervezeteket, egyházakat, oktatási intézményeket. Munkájuk, egyben a Petőfi Sándor-program célja az volt, hogy erősítsék a szórványban élők magyarságtudatát, csökkentsék, jó esetben megállítsák az asszimilálódást.
A fiataloknak a kilenc hónap alatt részt vettek nemzeti ünnepekhez-, naptári évhez kapcsolódó események megszervezésében. Mint írták, Bosznia-Hercegovinában, Macedóniában és Horvátországban beindult, sok helyen újraindult a magyar nyelv oktatása. Beregrákoson és Munkácson néptánccsoport, Aknaszlatinán cserkészcsapat alakult. A Kárpát-medence számos magyar közösségében működik ősz óta rendszeres táncház, színjátszó kör, természetjáró szakkör az ösztöndíjasok munkájának köszönhetően.
A magyar oktatási intézmények, egyházak mindennapjait segítették az ösztöndíjasok Léván, Medgyesen, Déván, Zsobokon, kezdeményezésükre szerveztek kórustalálkozót a Felvidéken és Délvidéken egyaránt. Fogarason pedig első alkalommal tartottak magyar napokat.
A szervezési, oktatási feladatokon túl az ösztöndíjasok segítettek a szervezetek adminisztratív feladataiban, honlapjaik kezelésében és pályázatok írásában egyaránt.
A programnak köszönhetően 2015 novemberében Kárpát-medence szerte megünnepelték a Magyar Szórvány Napját, 2016 májusában pedig a Magyar Táncház Napját az egész Kárpát-medencében.
A program honlapján az indulás óta közzétett több mint 600 hír, tudósítás, 240 fotó- és képgaléria segítségével az érdeklődők folyamatosan nyomon követhették az ösztöndíjasok munkáját, és képet kaphattak a szórványban élő magyarság mindennapjairól és ünnepeiről - olvasható az államtitkárság összegzésében.
A program 2016 szeptemberétől folytatódik. A pályázat már lezajlott, a 294 jelentkezőből kiválasztott 50 ösztöndíjas között 18 külhoni származású, egy pedig a diaszpórában született. Az idei évben a korábbiak mellett új helyszínek is bekerültek a programba, így Gyimesbükkre, Türbe, Máramarosszigetre, Pozsonyba és Ungvárra is küld fiatalokat az államtitkárság - közölték.
maszol.ro
2016. június 3.
Áradások Székelyföldön: több vasútvonal járhatatlan
Több mint 500 pincét, udvart és kertet, valamint majdnem 1000 hektárnyi szántóföldet öntött el az ár csütörtökön Gyergyócsomafalván. A Hargita megyei katasztrófavédelem szerint homokzsákokkal próbálják megakadályozni a Maros további áradását.
Csíkszereda és Kománfalva között pénteken leállították a vasúti közlekedést. Gyimesbükk és Gyimesközéplok között szintén járhatatlan a vasútvonal. Csütörtök este két személyvonat utasait kellett autóval elszállítani.
Csíkajnádon, Csíkjenőfalván és Csíkmadarason is kiléptek a patakok a medrükből, Csíkszeredában pedig a csatornahálózat nem bírta a terhelést.
Az áradások Vrancea és Bákó megyében egy-egy ember halálát is okozták: mindkét helyen az ár sodorta el az áldozatokat.
Székelyföldön és az ország keleti részén szombat estig árvízriadó van érvényben. (hírszerk.)
Transindex.ro
Több mint 500 pincét, udvart és kertet, valamint majdnem 1000 hektárnyi szántóföldet öntött el az ár csütörtökön Gyergyócsomafalván. A Hargita megyei katasztrófavédelem szerint homokzsákokkal próbálják megakadályozni a Maros további áradását.
Csíkszereda és Kománfalva között pénteken leállították a vasúti közlekedést. Gyimesbükk és Gyimesközéplok között szintén járhatatlan a vasútvonal. Csütörtök este két személyvonat utasait kellett autóval elszállítani.
Csíkajnádon, Csíkjenőfalván és Csíkmadarason is kiléptek a patakok a medrükből, Csíkszeredában pedig a csatornahálózat nem bírta a terhelést.
Az áradások Vrancea és Bákó megyében egy-egy ember halálát is okozták: mindkét helyen az ár sodorta el az áldozatokat.
Székelyföldön és az ország keleti részén szombat estig árvízriadó van érvényben. (hírszerk.)
Transindex.ro
2016. július 26.
A Remény Kis Emberei
Az István, a király Csíkszeredában
Érdekesnek ígérkező előadásnak ad otthont augusztus 20-án Csíkszereda, ahol a nemzeti ünnep alkalmából ismét bemutatják az István, a király rockoperát – ezúttal a Remény Kis Emberei szervezésében.
A Budapesti székhelyű nonprofit szervezet – teljes nevén Egyesület a Remény Kis Emberei Közösségért – célja a Kárpát- medencei gyermekotthonokban, illetve mélyszegénységben élő fiatalok felemelése, a társadalomba való integrálása, értékeik megmutatása és megerősítése. Munkájukat 2005-ben kezdték, amikor szentendrei fiatalok közreműködésével előadták az István, a király rockoperát. A jótékonysági előadás bevételét a Kárpátaljai Ferences Misszió javára ajánlották fel, majd Majnek Antal munkácsi püspök atya biztatására bemutatták a darabot 2006-ban Beregszászon, ahol a bevételt az épülő ráti gyermekotthonnak adományozták.
2006 adventjében egy 50 fős erdélyi és moldvai csapatot fogadtak egy hétre családoknál, ekkor a fiatalok a saját karácsonyi és újévi szokásaikat mutatták be az érdeklődőknek.
2007 óta minden nyáron megtartják a Szövetség az életért elnevezésű táborukat, melynek keretében a Kárpát-medencei magyar nehéz sorsú és gyermekotthonos fiatalokat látják vendégül egy hétre. 2007-ben az első tábort még a zetelaki víztározó partján szervezték, ahol pázmányos egyetemisták táboroztattak székely gyerekotthonos gyerekeket. 2008-ban Csobánkára tették át a tábor helyszínét, és folyamatosan kibővítették a gyerekek körét Kárpátalja, Vajdaság, Felvidék és az anyaország felé, és a táboroztatók száma is lényegesen megnőtt. 2012-ben bővítették tevékenységi körüket egy fesztivállal, mely kiváló bemutatkozási lehetőséget nyújtott a gyerekeknek. Ezt a fesztivált 2013-ban is megszervezték. A színvonalas zsűri – Lackfi János, Harcsa Veronika, Malek Andrea és Baricz Gergő – építő kritikáival rengeteget emelt a gyerekeken. Az egységben nagy erő rejlik, ezért 2014-ben egy közös szereplésre hívták a rájuk bízottakat, és előadták az István, a király rockoperát a Petőfi Csarnokban 200 fiatal szereplésével. Az előadást 2015-ben a vajdasági Csantavéren is megismételték. Az évek során egyre tágították kapcsolatrendszerüket, így mára már várnak gyerekeket a Vajdaságból (Csantavér, Óbecse, Drea, Hajdújárás), Erdélyből (Csíkszereda, Csíksomlyó, Gyergyószentmiklós, Csíkszentsimon, Csíkszentkirály, Tusnádfürdő, Szentegyháza), a Gyimesekből (Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok, Gyimesbükk), Moldvából (Bákó, Lujzikalagor, Csíkfalu, Rekecsin, Lészped, Magyarfalu), Kárpátaljáról (Rát, Szürte, Téglás, Csap, Beregszász) és az anyaországból (Berettyóújfalu és térsége, Pilis, Budapest, Szentendre, Solymár, Pilisvörösvár és környéke). Mára éves szinten 9 rendezvényük van, közel 1000 rászoruló gyermekkel és fiatallal vannak folyamatosan kapcsolatban. Az évek során kb. 2000 önkéntes segítette munkájukat.
A híres magyar rockoperát Csíkszeredában idén is mintegy 200 nehéz sorsú amatőr gyermek adja elő profi módon, akik Kárpátaljáról, Csángóföldről, Erdélyből, Vajdaságból és az anyaországból fogtak össze, hogy egységet alkotva megmutathassák az értékeiket. A bemutatóra augusztus 20-án este fél kilenc órakor kerül sor, a részletekre visszatérünk.
(Knb.)
Népújság (Marosvásárhely)
Az István, a király Csíkszeredában
Érdekesnek ígérkező előadásnak ad otthont augusztus 20-án Csíkszereda, ahol a nemzeti ünnep alkalmából ismét bemutatják az István, a király rockoperát – ezúttal a Remény Kis Emberei szervezésében.
A Budapesti székhelyű nonprofit szervezet – teljes nevén Egyesület a Remény Kis Emberei Közösségért – célja a Kárpát- medencei gyermekotthonokban, illetve mélyszegénységben élő fiatalok felemelése, a társadalomba való integrálása, értékeik megmutatása és megerősítése. Munkájukat 2005-ben kezdték, amikor szentendrei fiatalok közreműködésével előadták az István, a király rockoperát. A jótékonysági előadás bevételét a Kárpátaljai Ferences Misszió javára ajánlották fel, majd Majnek Antal munkácsi püspök atya biztatására bemutatták a darabot 2006-ban Beregszászon, ahol a bevételt az épülő ráti gyermekotthonnak adományozták.
2006 adventjében egy 50 fős erdélyi és moldvai csapatot fogadtak egy hétre családoknál, ekkor a fiatalok a saját karácsonyi és újévi szokásaikat mutatták be az érdeklődőknek.
2007 óta minden nyáron megtartják a Szövetség az életért elnevezésű táborukat, melynek keretében a Kárpát-medencei magyar nehéz sorsú és gyermekotthonos fiatalokat látják vendégül egy hétre. 2007-ben az első tábort még a zetelaki víztározó partján szervezték, ahol pázmányos egyetemisták táboroztattak székely gyerekotthonos gyerekeket. 2008-ban Csobánkára tették át a tábor helyszínét, és folyamatosan kibővítették a gyerekek körét Kárpátalja, Vajdaság, Felvidék és az anyaország felé, és a táboroztatók száma is lényegesen megnőtt. 2012-ben bővítették tevékenységi körüket egy fesztivállal, mely kiváló bemutatkozási lehetőséget nyújtott a gyerekeknek. Ezt a fesztivált 2013-ban is megszervezték. A színvonalas zsűri – Lackfi János, Harcsa Veronika, Malek Andrea és Baricz Gergő – építő kritikáival rengeteget emelt a gyerekeken. Az egységben nagy erő rejlik, ezért 2014-ben egy közös szereplésre hívták a rájuk bízottakat, és előadták az István, a király rockoperát a Petőfi Csarnokban 200 fiatal szereplésével. Az előadást 2015-ben a vajdasági Csantavéren is megismételték. Az évek során egyre tágították kapcsolatrendszerüket, így mára már várnak gyerekeket a Vajdaságból (Csantavér, Óbecse, Drea, Hajdújárás), Erdélyből (Csíkszereda, Csíksomlyó, Gyergyószentmiklós, Csíkszentsimon, Csíkszentkirály, Tusnádfürdő, Szentegyháza), a Gyimesekből (Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok, Gyimesbükk), Moldvából (Bákó, Lujzikalagor, Csíkfalu, Rekecsin, Lészped, Magyarfalu), Kárpátaljáról (Rát, Szürte, Téglás, Csap, Beregszász) és az anyaországból (Berettyóújfalu és térsége, Pilis, Budapest, Szentendre, Solymár, Pilisvörösvár és környéke). Mára éves szinten 9 rendezvényük van, közel 1000 rászoruló gyermekkel és fiatallal vannak folyamatosan kapcsolatban. Az évek során kb. 2000 önkéntes segítette munkájukat.
A híres magyar rockoperát Csíkszeredában idén is mintegy 200 nehéz sorsú amatőr gyermek adja elő profi módon, akik Kárpátaljáról, Csángóföldről, Erdélyből, Vajdaságból és az anyaországból fogtak össze, hogy egységet alkotva megmutathassák az értékeiket. A bemutatóra augusztus 20-án este fél kilenc órakor kerül sor, a részletekre visszatérünk.
(Knb.)
Népújság (Marosvásárhely)
2016. augusztus 1.
Megjelenítik a székely, csángó és magyarörmény kultúrát
Művészeti fesztivál előzi meg idén Gyimesbükkön a kontumáci Nagyboldogasszony-napi búcsút. Az augusztus 12–14. között zajló háromnapos esemény célja a székely, a csángó és a magyarörmény kultúrkör megjelenítése kiállításokkal, előadásokkal, koncertekkel, táncházzal, filmmel, humorral, jellegzetes mesterségekkel.
A Budapesti Örmény Önkormányzat, a Csíkkörzeti Magyar – Örmény Szentháromság Alapítvány és a Gyimesbükkért Egyesület első alkalommal rendezi meg Gyimesbükkön a Kárpát-medencei Székely, Csángó és Magyarörmény Művészeti Fesztivált.
„A fesztivál a magyarságot és az összetartozást szimbolizálja, hiszen a magyar kultúra sem létezhet e nélkül, úgy ahogy a csángó, székely és magyarörmény kultúrkör sem különíthető el a magyar kultúrától” – olvasható a szervezők fesztiválelőzetesében.
Márton Áron Emlékév van, ezért a fesztivál keretében megemlékeznek a nagy püspökről, előadással és rendhagyó misével tisztelegnek az erdélyi főpásztor emléke előtt. Csíky Gergely A vasember című művének újszerű feldolgozását is Gyimesbükkön láthatja először a közönség – a Budapesti Artashat örmény nemzetiségi társulat előadásában. Az esemény megszületését e gondolatok, valamint a Rákóczi-vár felújításának célja ihlette a szervezőket, akik elhatározták, hogy a jótékony kulturális forgatagot mostantól minden évben megrendezik, nem csak hagyományt teremtve, hanem a Rákóczi-vár felújításához szükséges forrás egy részét is biztosítva ezzel.
Ezen a rendezvény keretei között útnak indítják az Egyél jót, tegyél jót! jótékonysági mozgalmat is, amely a gasztronómiát segítségül hívva Erdélyben és Magyarországon közel egy évig tart majd. A mozgalomhoz csatlakozók támogathatják a Rákóczi-vár felújítását, amellyel megmentik az enyészettől és pazar kirándulóhelyet teremtenek az elkövetkező évekre. A mozgalom másik fontos célja, hogy népszerűsítse a hagyományos magyar konyhát, így a mozgalomban részt vevő éttermek/séfek újrafogalmazzák a magyarörmény, csángó, székely és magyarországi tradicionális ételeket. Az idei gyimesi fesztiválon magyarörmény, csángó, székely és magyarországi különlegességekből válogathat az ínyenc közönség.
A program
Augusztus 12., 13 óra: hivatalos megnyitó Páll Ágoston kerámia kiállításának, illetve Kabdebó János fotóművész Márton Áron élete című fotótárlatának. 19 óra: szentmise a kontumáci templomnál, majd fáklyás körmenet. 21.00 óra: Berecz András ének- és mesemondó estje. Augusztus 13., 9.30 óra: Magyar Kollégium neves előadókkal, majd a Lovasíjász című film levetítése. 15.00 óra: barantabemutató. 17.00 óra: Vaszi Levente népdalénekes előadása. 19.00: hagyományos csángó esküvő. 20.00: az örmény Trió együttes koncertje. Augusztus 14., 12.00 óra: rendhagyó mise a nagytemplomban, a Márton Áron Emlékév jegyében. 13.00 óra: íjkészítés, fegyverbemutató. 16.00: Csíki Gergely A vasember című előadásának előbemutatója.
Dobos László
Székelyhon.ro
Művészeti fesztivál előzi meg idén Gyimesbükkön a kontumáci Nagyboldogasszony-napi búcsút. Az augusztus 12–14. között zajló háromnapos esemény célja a székely, a csángó és a magyarörmény kultúrkör megjelenítése kiállításokkal, előadásokkal, koncertekkel, táncházzal, filmmel, humorral, jellegzetes mesterségekkel.
A Budapesti Örmény Önkormányzat, a Csíkkörzeti Magyar – Örmény Szentháromság Alapítvány és a Gyimesbükkért Egyesület első alkalommal rendezi meg Gyimesbükkön a Kárpát-medencei Székely, Csángó és Magyarörmény Művészeti Fesztivált.
„A fesztivál a magyarságot és az összetartozást szimbolizálja, hiszen a magyar kultúra sem létezhet e nélkül, úgy ahogy a csángó, székely és magyarörmény kultúrkör sem különíthető el a magyar kultúrától” – olvasható a szervezők fesztiválelőzetesében.
Márton Áron Emlékév van, ezért a fesztivál keretében megemlékeznek a nagy püspökről, előadással és rendhagyó misével tisztelegnek az erdélyi főpásztor emléke előtt. Csíky Gergely A vasember című művének újszerű feldolgozását is Gyimesbükkön láthatja először a közönség – a Budapesti Artashat örmény nemzetiségi társulat előadásában. Az esemény megszületését e gondolatok, valamint a Rákóczi-vár felújításának célja ihlette a szervezőket, akik elhatározták, hogy a jótékony kulturális forgatagot mostantól minden évben megrendezik, nem csak hagyományt teremtve, hanem a Rákóczi-vár felújításához szükséges forrás egy részét is biztosítva ezzel.
Ezen a rendezvény keretei között útnak indítják az Egyél jót, tegyél jót! jótékonysági mozgalmat is, amely a gasztronómiát segítségül hívva Erdélyben és Magyarországon közel egy évig tart majd. A mozgalomhoz csatlakozók támogathatják a Rákóczi-vár felújítását, amellyel megmentik az enyészettől és pazar kirándulóhelyet teremtenek az elkövetkező évekre. A mozgalom másik fontos célja, hogy népszerűsítse a hagyományos magyar konyhát, így a mozgalomban részt vevő éttermek/séfek újrafogalmazzák a magyarörmény, csángó, székely és magyarországi tradicionális ételeket. Az idei gyimesi fesztiválon magyarörmény, csángó, székely és magyarországi különlegességekből válogathat az ínyenc közönség.
A program
Augusztus 12., 13 óra: hivatalos megnyitó Páll Ágoston kerámia kiállításának, illetve Kabdebó János fotóművész Márton Áron élete című fotótárlatának. 19 óra: szentmise a kontumáci templomnál, majd fáklyás körmenet. 21.00 óra: Berecz András ének- és mesemondó estje. Augusztus 13., 9.30 óra: Magyar Kollégium neves előadókkal, majd a Lovasíjász című film levetítése. 15.00 óra: barantabemutató. 17.00 óra: Vaszi Levente népdalénekes előadása. 19.00: hagyományos csángó esküvő. 20.00: az örmény Trió együttes koncertje. Augusztus 14., 12.00 óra: rendhagyó mise a nagytemplomban, a Márton Áron Emlékév jegyében. 13.00 óra: íjkészítés, fegyverbemutató. 16.00: Csíki Gergely A vasember című előadásának előbemutatója.
Dobos László
Székelyhon.ro
2016. augusztus 8.
Először rendeznek Kárpát-medencei székely, csángó és magyarörmény művészeti fesztivált
Kiállítások, koncertek, táncház és előadások is várják az érdeklődőket az első Kárpát-medencei Székely, Csángó és Magyarörmény Művészeti Fesztiválon augusztus 12. és 14. között Gyimesbükkön.
A fesztiválon Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó önálló estet ad, az Artashat Örmény Színház társulata Csiky Gergely A vasember című művét mutatja be, fellép Vaszi Levente csángó énekes, a közmédia Fölszállott a páva című tehetségkutató műsorának közönségdíjasa. A látogatók betekintést nyerhetnek egy hagyományos csángó lagziba, megtekinthetik A Lovasíjász című filmet, kiállítást láthatnak többek között Márton Áron püspök életéről és meghallgathatják a keleties zenét játszó Örmény Trió koncertjét is.
Issekutz Sarolta, az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesüle elnöke az erdélyi, avagy magyarörmény identitásról, Bogos Mária kutató a szépvízi örményekről, Halász Péter néprajzkutató a csángókról, Páll Ágoston a korondi kerámia motívumrendszeréről, Darvas-Kozma József pápai káplán, címzetes esperes Márton Áron erdélyi püspökről tart előadást.
A Budapesti Fővárosi Örmény Önkormányzat, a Csíkkörzeti Magyar-Örmény Szentháromság Alapítvány és a Gyimesbükkért Egyesület rendezésében hagyományteremtő jelleggel megvalósuló esemény elsősorban magyar identitást erősítő összejövetel a Gyimesben - mondta el Esztergály Zsófia Zita, a Fővárosi Örmény Önkormányzat elnöke az MTI-nek.
Hozzátette: a rendezvényen indítják útjára az Egyél jót, tegyél jót! jótékonysági mozgalmat is, amelynek bevételéből az ezeréves magyar határnál található Rákóczi-vár felújításához járulnak majd hozzá. A tradicionális gasztronómiára támaszkodva székely, csángó, magyarörmény és magyarországi ételeket, valamint éttermeket vonnak be a mozgalomba, és az ételek eladásából befolyt összeggel is segítik a vár felújítását. A mozgalom fővédnöke Pataky Attila, védnöke Berecz András, aki részt vesz a gyimesbükki eseményen is. Az elnök hangsúlyozta: a mozgalom lényege, hogy összefogás eredményeként valósul meg.
A művészeti fesztiválon látható lesz Páll Ágoston kerámiakiállítása és Kabdebó János fotóművész tárlata is, lesz fáklyás körmenet a Keresztúton, fegyverbemutató, máglyarakás és csángó táncház.
A látogatók tradicionális ételeket, többek között gombapaprikást puliszkával, örményragut, borjúpörköltet juhtúrós puliszkával, erdélyi csorbát, muszakát és borjúbográcsot kóstolhatnak - ismertette a részleteket Esztergály Zsófia Zita, hozzáfűzve: a látványos gyimesbükki fesztiválnak négy helyszín ad otthont, amelyek között csángólovasokkal és lovaskocsival lehet majd közlekedni.
Szabadság (Kolozsvár)
Kiállítások, koncertek, táncház és előadások is várják az érdeklődőket az első Kárpát-medencei Székely, Csángó és Magyarörmény Művészeti Fesztiválon augusztus 12. és 14. között Gyimesbükkön.
A fesztiválon Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó önálló estet ad, az Artashat Örmény Színház társulata Csiky Gergely A vasember című művét mutatja be, fellép Vaszi Levente csángó énekes, a közmédia Fölszállott a páva című tehetségkutató műsorának közönségdíjasa. A látogatók betekintést nyerhetnek egy hagyományos csángó lagziba, megtekinthetik A Lovasíjász című filmet, kiállítást láthatnak többek között Márton Áron püspök életéről és meghallgathatják a keleties zenét játszó Örmény Trió koncertjét is.
Issekutz Sarolta, az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesüle elnöke az erdélyi, avagy magyarörmény identitásról, Bogos Mária kutató a szépvízi örményekről, Halász Péter néprajzkutató a csángókról, Páll Ágoston a korondi kerámia motívumrendszeréről, Darvas-Kozma József pápai káplán, címzetes esperes Márton Áron erdélyi püspökről tart előadást.
A Budapesti Fővárosi Örmény Önkormányzat, a Csíkkörzeti Magyar-Örmény Szentháromság Alapítvány és a Gyimesbükkért Egyesület rendezésében hagyományteremtő jelleggel megvalósuló esemény elsősorban magyar identitást erősítő összejövetel a Gyimesben - mondta el Esztergály Zsófia Zita, a Fővárosi Örmény Önkormányzat elnöke az MTI-nek.
Hozzátette: a rendezvényen indítják útjára az Egyél jót, tegyél jót! jótékonysági mozgalmat is, amelynek bevételéből az ezeréves magyar határnál található Rákóczi-vár felújításához járulnak majd hozzá. A tradicionális gasztronómiára támaszkodva székely, csángó, magyarörmény és magyarországi ételeket, valamint éttermeket vonnak be a mozgalomba, és az ételek eladásából befolyt összeggel is segítik a vár felújítását. A mozgalom fővédnöke Pataky Attila, védnöke Berecz András, aki részt vesz a gyimesbükki eseményen is. Az elnök hangsúlyozta: a mozgalom lényege, hogy összefogás eredményeként valósul meg.
A művészeti fesztiválon látható lesz Páll Ágoston kerámiakiállítása és Kabdebó János fotóművész tárlata is, lesz fáklyás körmenet a Keresztúton, fegyverbemutató, máglyarakás és csángó táncház.
A látogatók tradicionális ételeket, többek között gombapaprikást puliszkával, örményragut, borjúpörköltet juhtúrós puliszkával, erdélyi csorbát, muszakát és borjúbográcsot kóstolhatnak - ismertette a részleteket Esztergály Zsófia Zita, hozzáfűzve: a látványos gyimesbükki fesztiválnak négy helyszín ad otthont, amelyek között csángólovasokkal és lovaskocsival lehet majd közlekedni.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. augusztus 16.
Egyél jót, tegyél jót a Rákóczi-várért
Májusban, pünkösd előtt kapták meg az engedélyt a gyimesbükkiek a Rákóczi-vár felújítására. A munkálatok elkezdése azonban késik, a közbeszerzési eljárást a következő napokban írják ki, de a felújításra szükséges pénznek is csak a töredéke gyűlt össze.
Székely, Csángó és Magyarörmény Művészeti Fesztiválnak adott otthont a Nagyboldogasszony ünnepét megelőző napokban Gyimesbükk. A rendezvényt a Budapesti Örmény Önkormányzat, a Csík Körzeti Magyar-Örmény Szentháromság Alapítvány és a Gyimesbükkért Egyesület szervezte. Az eseményt felvezető sajtótájékoztatón Deáky András, a fesztivál házigazdája elmondta, késik a Rákóczi-várként ismert őrtorony (eredeti nevén Blockhaus) felújítása. Az 1626 körül Bethlen Gábor idejében épített váracska romjait évente turisták ezerei keresik fel, ezért is időszerű a munkálat elkezdése.
A késésnek két oka van: egyrészt a régészeti feltárások eredménye nyomán módosítani kellett az eredeti terveken, másrészt a közbeszerzési eljárás egy hosszú folyamat. Deáky elmondta, hogy a felújítást a Gyimesbükkért Egyesület, a Budakeszi Alapítvány és Gyimesbükk önkormányzata vállalata fel – a világ magyarságának támogatásával. A tervek szerint kétemeletes lesz a látogatható felület, az alsó szinten kiállítótermet, a felső részen pedig egy kilátót, illetve egy kávézót alakítanak ki. A munkálatokra 80 millió forintra, azaz kb. 200 ezer euróra lenne szükség – hangsúlyozta Deáky –, és jövő pünkösdre szeretnék befejezni.
A hétvégi gyimesbükki rendezvényen indították útjára az Egyél jót, tegyél jót! jótékonysági mozgalmat is, amelynek bevételéből a Rákóczi-vár felújítását támogatják. A tradicionális gasztronómiára támaszkodva székely, csángó, magyarörmény és magyarországi ételeket, valamint éttermeket vonnak be a mozgalomba, és az ételek eladásából befolyt összeggel is segítik a munkálatokat – újságolta Esztergály Zsófia, a Fővárosi Örmény Önkormányzat elnöke. Az eseményen jelen volt Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó, aki felvállalta a mozgalom fővédnökségét. A mozgalom erdélyi nagykövete György Ottilia. Elhangzott, hogy Székelyföldi és anyaországi vendéglőket vonnak be a mozgalomba, hagyományos örmény ételek kerülnek fel az étlapokra.
Az először megrendezett fesztivál négy helyszínen zajlott: a kontumáci templomban és a templom melletti szabadtéri színpadon, a Rákóczi-vár alatti kempingben, a Deáky Panzióban és a gyimesbükki plébániatemplomban. A fesztiválon fellépett Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó, Vaszi Levente népdalénekes, az érdeklődők betekintést nyerhettek egy hagyományos csángó lakodalomba. Levetítették Kaszás Géza: A Lovasíjász című filmjét, meg lehetett tekinteni a Márton Áron püspök életéről szóló, illetve Kabdebó János örmény témájú kiállítását. A Magyar Kollégium keretében Issekutz Sarolta, az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület elnöke az erdélyi, avagy magyarörmény identitásról, Bogos Mária kutató a szépvízi örményekről, Halász Péter néprajzkutató a csángókról, Páll Ágoston a korondi kerámia motívumrendszeréről, Darvas-Kozma József Csíkszeredai plébános pedig Márton Áron püspökről tartott előadást. Az eseményen fellépett a keleties zenét játszó Örmény Trió, a kisvárdai Koszta Zoltán bőrműves bőrpáncélokat, Árpád-kori viseleteket mutatott be, lovas és harci hagyományokat ismertetett, és a fesztivál kezdetén ő fújta meg szarukürtöt.
Dobos László |
Székelyhon.ro
Májusban, pünkösd előtt kapták meg az engedélyt a gyimesbükkiek a Rákóczi-vár felújítására. A munkálatok elkezdése azonban késik, a közbeszerzési eljárást a következő napokban írják ki, de a felújításra szükséges pénznek is csak a töredéke gyűlt össze.
Székely, Csángó és Magyarörmény Művészeti Fesztiválnak adott otthont a Nagyboldogasszony ünnepét megelőző napokban Gyimesbükk. A rendezvényt a Budapesti Örmény Önkormányzat, a Csík Körzeti Magyar-Örmény Szentháromság Alapítvány és a Gyimesbükkért Egyesület szervezte. Az eseményt felvezető sajtótájékoztatón Deáky András, a fesztivál házigazdája elmondta, késik a Rákóczi-várként ismert őrtorony (eredeti nevén Blockhaus) felújítása. Az 1626 körül Bethlen Gábor idejében épített váracska romjait évente turisták ezerei keresik fel, ezért is időszerű a munkálat elkezdése.
A késésnek két oka van: egyrészt a régészeti feltárások eredménye nyomán módosítani kellett az eredeti terveken, másrészt a közbeszerzési eljárás egy hosszú folyamat. Deáky elmondta, hogy a felújítást a Gyimesbükkért Egyesület, a Budakeszi Alapítvány és Gyimesbükk önkormányzata vállalata fel – a világ magyarságának támogatásával. A tervek szerint kétemeletes lesz a látogatható felület, az alsó szinten kiállítótermet, a felső részen pedig egy kilátót, illetve egy kávézót alakítanak ki. A munkálatokra 80 millió forintra, azaz kb. 200 ezer euróra lenne szükség – hangsúlyozta Deáky –, és jövő pünkösdre szeretnék befejezni.
A hétvégi gyimesbükki rendezvényen indították útjára az Egyél jót, tegyél jót! jótékonysági mozgalmat is, amelynek bevételéből a Rákóczi-vár felújítását támogatják. A tradicionális gasztronómiára támaszkodva székely, csángó, magyarörmény és magyarországi ételeket, valamint éttermeket vonnak be a mozgalomba, és az ételek eladásából befolyt összeggel is segítik a munkálatokat – újságolta Esztergály Zsófia, a Fővárosi Örmény Önkormányzat elnöke. Az eseményen jelen volt Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó, aki felvállalta a mozgalom fővédnökségét. A mozgalom erdélyi nagykövete György Ottilia. Elhangzott, hogy Székelyföldi és anyaországi vendéglőket vonnak be a mozgalomba, hagyományos örmény ételek kerülnek fel az étlapokra.
Az először megrendezett fesztivál négy helyszínen zajlott: a kontumáci templomban és a templom melletti szabadtéri színpadon, a Rákóczi-vár alatti kempingben, a Deáky Panzióban és a gyimesbükki plébániatemplomban. A fesztiválon fellépett Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó, Vaszi Levente népdalénekes, az érdeklődők betekintést nyerhettek egy hagyományos csángó lakodalomba. Levetítették Kaszás Géza: A Lovasíjász című filmjét, meg lehetett tekinteni a Márton Áron püspök életéről szóló, illetve Kabdebó János örmény témájú kiállítását. A Magyar Kollégium keretében Issekutz Sarolta, az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület elnöke az erdélyi, avagy magyarörmény identitásról, Bogos Mária kutató a szépvízi örményekről, Halász Péter néprajzkutató a csángókról, Páll Ágoston a korondi kerámia motívumrendszeréről, Darvas-Kozma József Csíkszeredai plébános pedig Márton Áron püspökről tartott előadást. Az eseményen fellépett a keleties zenét játszó Örmény Trió, a kisvárdai Koszta Zoltán bőrműves bőrpáncélokat, Árpád-kori viseleteket mutatott be, lovas és harci hagyományokat ismertetett, és a fesztivál kezdetén ő fújta meg szarukürtöt.
Dobos László |
Székelyhon.ro