Markáns vezetői vélemények Székelyföld múltjáról, jelenéről és jövőjéről
A III. Székely Kongresszus részeként a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara épületében az önkormányzati vezetők egymást váltó péntek délutáni felszólalásaira megtelt az előadásoknak helyet adó terem.
Harmadik alkalommal szervezik meg a Székely Kongresszus tudományos konferenciát a hétvégén három székelyföldi városban. Csíkszeredában az egyik kiemelt témakör az önkormányzatok és a közintézmények szerepe volt a székelyföldi régióban. Előadást tartott Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai városvezető, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, illetve Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke. Az előadássorozattal olyan közpolitikai javaslatok megfogalmazását tűzték ki célul, amelyek elősegítik a régió fejlődését. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, a házigazda egyetem oktatója A székelyföldi városok szerepe a régió fejlődésében címmel tartott előadást. A városvezető szemléltetésként egy térképet rajzolt a táblára, amelyen Székelyföld hat „fontos városa”, Marosvásárhely, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely szerepelt. Mint mondta, nagyjából egyenlő távolságra vannak egymástól, mégis van közöttük egy kakukktojás: a felsoroltak közül ötben ma is többségében magyar lakosság él, de Marosvásárhelyen már más a helyzet. „Az öt említett város saját színházat működtet a saját pénzéből, miközben Marosvásárhelyen állami magyar színház van. Megvizsgáltam a három megyeszékhelyet, és azt láttam, hogy a hét marosvásárhelyi kulturális intézményből egyet sem tart el a város. Csíkszereda öt kulturális intézményéből négyet a város tart el. A másik identitáskifejező lehetősége egy városnak a sport. Az régi közhely, hogy a csíkszeredai hokicsapat egy székely csapat, de azzal, hogy Csíkszereda akár az FK Csíkszereda révén fenntartja ezeket az identitásmegőrző szimbólumokat, többletterhet vállal. Tény, hogy az elmúlt 27 évben az említett öt önkormányzat azért tudott kevesebb figyelmet és messze kevesebb forrást fordítani különböző gazdasági jellegű kérdésekre, mert a figyelmük mellett a forrásaik nagy részét ezekre a többletvállalásokra fordították a székelyföldi identitás megőrzésének érdekében” – hangsúlyozta Ráduly. A polgármester hozzátette, a kultúra és a sport fontossága mellett az együttműködés is kiemelt célként kell szerepeljen a tervek között. Nekifogtunk egy együttműködés kidolgozásának, de be kell vallanom, hogy nem könnyű. A magyar ajkú polgármesterek héthavonta tervezett találkozója megkönnyíthetné az együttműködést, de az eddig megszervezettek közül egyszer sem sikerült minden polgármestert asztal köré ültetni – emelte ki Ráduly, hozzátéve, „mára azonban látszik, hogy ki az, akire azért nem lehet számítani a székely ügyekben, mert olyan várost vezet, ahol jelentős testvérközösség él, és ki az, akire valamilyen más okból kifolyólag nem lehet ebben az együttműködésben számítani”.
Megfogalmazása szerint „azon kell lennünk, hogy próbáljuk újrafogalmazni egyrészt a saját szerepünket, másrészt a saját helyzetünket”. „Vannak ciklusok az életben, és mi a 2008 után zajló, a saját hatáskörben végzett regionalizációs székely jellegű, magyar jellegerősítő tevékenységekkor értünk a csúcsra. Gondolok itt például a székely zászlókra, a magyar helységnévtáblákra, vagy a kék közúti jelzőtáblákon elől szereplő magyar feliratokra. Azóta azonban van egy elég jelentős ellenszél, amivel harcolni, küzdeni kell ezekben a törekvésekben. Azt is el kell ismernünk, hogy bűn rosszul állunk a szakmaisággal kapcsolatban, amikor ellenszélben kell védeni jogainkat a bíróság előtt – mutatott rá Ráduly. Hallgatói kérdésre elmondta, nem tartja megfelelőnek a jelenlegi „polgármester-centrikus” rendszert. „Azon fáradozunk, hogy olyan hivatalt építsünk megfelelő csúcs- és középvezetőkkel, amelyik akkor, ha polgármester nélkül marad a közigazgatás, akár jobban működik, mint előtte. Már minden értelmes ember látja, hogy a közigazgatás ebben a struktúrában, ahol mindenki megbújhat a polgármester mögé, nem tud jobb lenni. Ezért lenne szükség az embereink képzésére, és megfelelően meg kellene fizetni őket. Felnőttképzésre mindenkinek szüksége van” – hívta fel a figyelmet Ráduly. A következőkben Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere tartott előadást Erős közösség, fejlesztő önkormányzat címmel. Mint mondta, fontos megvizsgálni, hogy hol, és milyen körülmények között élnek az erdélyi magyarok.
„Körülbelül 30 százalékuk olyan településen él, ahol a magyarok aránya meghaladja a 90 százalékot, 56,9 százalékuk pedig olyan helyen, ahol ez az arány több mint 50 százalék. 73,6 százalékuk 50 ezer lakosnál kisebb településen lakik. Az erdélyi magyarok 57,4 százaléka tehát olyan közigazgatási egységben van, ahol magyar nemzetiségű a polgármester. Ez azt jelenti, hogy az erdélyi magyarok közel 60 százaléka olyan településen él, ahol van egy kis magyar világ” – ismertette Antal, rávilágítva arra is, hogy „szoros összefüggés van a gyerekvállalás és a települések mérete között: minél kisebb egy település, annál több gyereket vállalnak az ott élő fiatalok.” Szerinte az a tény, hogy az erdélyi magyarok kisebb településeken élnek, demográfiai szempontból egy fontos erőforrás, és ezzel számolnunk kell. „Bukarestben például a szülőképes nők átlagosan kevesebb mint egy gyereket, pontosan 0,9 gyereket vállalnak, míg Székelyföldön ez az arány 1,83. Ez azt jelenti, hogy ha azonos mértékű a kivándorlás, akkor a magyar közösség meg tudja őrizni, vagy akár növelni is tudja az arányát Erdélyen belül” – magyarázta Antal. Hozzátette, két oka van annak, hogy 2011 után Székelyföld politikai és a román államigazgatás szempontjából nagy nyomás alá került. „Az egyik az, hogy a 2011-es népszámlálási adatok azt mutatták, hogy megfordult egy közel 100 éves trend Székelyföldön, azaz nagyobb mértékben fogyott a románok aránya, mint a magyaroké. A másik pedig az, hogy a 2012-es választásokon katasztrofálisan szerepelt az RDMSZ, és gyakorlatilag mindent elveszítettek Székelyföldön kívül. „Akkor csak Hargita és Kovásza megyében voltak önkormányzati tisztségeink, és nyilvánvaló volt mindenki számára Bukarestből, hogy ha ebben a két megyében szétvernek az önkormányzatisok között, miközben azért gesztusokat tesznek az RMDSZ felé – mint például az az intézkedés, hogy akkor is jusson be a parlamentbe, ha 4 százalékot kap csak a választásokon –, akkor a politikai képviseltet Bukarestben tudja, és nem az utcán. Azt hitték, hogy így a székelyföldi önkormányzati képviselőket lefejezik, de nem így történt. A 2016-os választásokon viszonylag jól szerepeltünk, és így meghalt ez a projekt, kissé megváltozott a világ” – emelte ki a polgármester. Sepsiszentgyörgy vezetője továbbá kiemelte, Magyarországon és Erdélyben is a jövőképpel van probléma. Mint mondta, míg a két világháború között mindenki azt érezte, hogy egy lábon is kibír még egy, öt vagy tíz évet, mert „előbb-utóbb úgyis revízió és magyar világ lesz”, addig ma a jövőképpel nagyon nagy a probléma. A maximum, amit megfogalmazunk, az az autonómia kérdése, de ez az emberek számára nem egy érthető fogalom. Sokan azt hiszik, hogy az autonómia egyszer csak ránk fog zúdulni, megoldja minden problémánkat, és nem úgy közelítenek az ügy irányába, hogy azt fel kell építeni. Azt kell elérjük, hogy a közbeszéd végre ne arról szóljon, hogy milyennek kellene az autonómiának lennie, hanem arról, hogy mikor és hogyan valósítjuk meg – húzta alá Antal. Előadásában kitért arra is, hogy titkosszolgálati vezetők elmondása szerint a román igazságszolgáltatás tulajdonképpen egy taktikai mező.
„Terrorizmussal vádoltak engem is egy adott pillanatban, továbbá azt is megfogalmazták, hogy nemzetbiztonsági veszélyt jelentek Románia számára. Ezt ki lehet terjeszteni, és azt lehet mondani, hogy ebben az országban magyarnak lenni nemzetbiztonsági kockázat. Ezzel egyfajta nyomás jár a hatóságok részéről, és sok esetben nem könnyű magyarnak lenni, maradni, ezért sokan azt választják, hogy inkább beolvadnak. Hála Istennek az erdélyi magyarok többsége szereti azt, hogy magyar, és megfelelően viszonyul ehhez a kérdéshez. Ahhoz, hogy egy erős közösség legyen az erdélyi magyar közösség, nagyon fontos, hogy úgy a politikai vezetők, mint a legkisebb falu legkisebb utcájában élő székely ember is azt érezze, hogy ha bajba kerül a magyarsága miatt, akkor nem engedik el a kezét” – zárta Antal. A városvezetők után Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Jó példák és vezérelvek Székelyföld integrációs folyamatában címmel tartott előadást.
„A közösségépítés legfontosabb szereplői az egyházaink. Megyénkben, ahol egy kisfalvas szerkezet van, több mint száz településen az egyedüli intézmény az egyház, és ő kell foglalkozzon mindennel, ezért kiemelten fontos a támogatásuk. Véleményem szerint a legfontosabb vezérelv az, ha van egy közös jövőképünk az élet bármely területén. Nagy baj van a tervezéssel: tűzoltásszerűen dolgozunk nagyon sokan, és nem beszélünk távlatosan. Rengeteg területen több évre előre eldől a sorsunk, hogy hogyan tudunk hozzáférni forrásokhoz, mégsem dolgozunk eleget ezen. Egy brüsszeli döntés hatását a saját zsebünkön, bőrünkön majd csak évek múltán fogjuk érezni, a kérdés az, hogy megszületése előtt van-e erőnk, kapacitásunk dolgozni, és van-e jövőképünk arra vonatkozóan, hogy hová akarunk eljutni” – mondta Borboly.
Iszlai Katalin / Székelyföld.ro

Biró Gábor újabb kiállítása Udvarhelyen
Biró Gábor székelyudvarhelyi festőművész, restaurátor kiállítása nyílott meg szombaton a székelyudvarhelyi városi könyvtár látvány- és hangzóanyagtárában. A tárlatot Szabó Károly, a könyvtár munkatársa nyitotta meg, az eseményre számos – az alkotó munkásságát követő – műkedvelő látogatott el.
Kilenc képet csodálhatnak meg az érdeklődők, melyek meg is vásárolhatók. A művész 1980-ban végzett a kolozsvári Ioan Andreescu Képzőművészeti Intézet festészet szakán, egyéni tárlatait nemcsak szülővárosában láthatta már a közönség, hanem Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, sőt a budapesti Parlament Galériában és a győri Városi Képtárban is. A szakirodalom szerint képei expresszív munkák, szürreális kompozíciók, ugyanakkor világa a természethez kötődik, síkok, terek között teremt kapcsolatot és átjárást derűs formavilágával, absztrakt formáival. Bíró Gábort hat éve – alkotói munkája elismeréseként – a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével jutalmazták. A könyvtárban május 5-éig tekinthetik meg képeit az arra járók.
Dávid Anna Júlia / Székelyhon.ro

Beszélgetés Kisné Portik Irén néprajzkutatóval – Budapesten a gyergyói hímzések
A Gránátalma Egyesület varróasszonyainak hímzéseit sokan ismerik Gyergyószentmiklóson, kiállítások alkalmával is megtekinthette a különleges kézimunkákat a közönség. Most azonban Magyarországon is bemutatták munkájuk gyümölcsét a gyergyói asszonyok: az április elején megnyitott kiállítás május 18-ig tekinthető meg a Hagyományok Házában, ahol az egyesület vezetője, Kisné Portik Irén Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte című kötetét is bemutatták. A néprajzkutatóval a budapesti kiállításról és a jövőbeni tervekről beszélgettünk.
– Mik a budapesti kiállítás előzményei?
– Tavaly, a Budapesti Székely Napok alkalmával keresett meg a Hagyományok Háza munkatársa, és tolmácsolta Kelemen László igazgató úr meghívását, az úrihímzések vándorkiállítása és legutóbbi kötetem bemutatása kapcsán. Időközben a Gránátalma Egyesület munkáit több magyarországi és hazai szakember tekintette meg. Valamennyien elismerően szóltak a látottakról, talán ez is befolyásolta, hogy munkáink a székely értéktár részévé váltak, és felkérést is kaptam, hogy legyek a Székelyföldi Értéktár Bizottság tagja. Összeválogattunk 80 kézimunkát, ezeket már a székely értéktár részeként mutattuk be Budapesten. Az anyagot március végére előkészítettük és Pölös Andrea delegátusnak adtuk át, aki munkatársaival egy gyönyörű kiállítást valósított meg április 6-ára. Mi magunk is elámulva szemléltük munkáinkat, amelyeket a fővárosi környezet még szebbé varázsolt.
– Milyen volt a fogadtatás Magyarországon?
– Az a néhány varróasszony, aki el tudott jönni – mert egészségi állapota többeket megakadályozott ebben, a minap éppen eltemettük egyik testvérünket, – meggyőződhetett arról, hogy szabadidejüket a lehető legértékesebben használták fel, ugyanis a kiállítást nagy elismerés fogadta. Nagy volt az érdeklődés és sokan csodálkozva kérdezték: „Agyongépesített, eltorzult világunkban valóban létezik még egy ilyen szigete az odaadásnak, az önzetlenségnek, mert ez az aprólékos munka másképp meg nem születhet?” Azt is el kell mondjam, hogy nekünk ez sok-sok feladatunk mellett önkéntes munkánk és jó érzés volt látni, hogy megállják helyüket a hivatásos hímzők alkotásai viszonylatában. Ami engem illet, nekem a hetedik szakterület, amivel a néprajzon belül foglalkozom, ezek szerint nem eredménytelenül. Természetesen jólestek mind vendéglátóink, mind hímzéscsodálóink elismerő szavai, de valamennyit megkoronázott a dr. Pocsainé Eperjesi Eszter és Rádainé Bodnár Katalin hozzáállása úrihímzés-újraélesztő munkánkhoz. Mi ugyanis útvonalunkat úgy terveztük meg, hogy Sárospatak is benne legyen, ahol a legtöbb úrihímzést őriznek, tanulmányoznak, restaurálnak. Ez volt az első fogadtatás, ami könnyeket csalt szemünkbe, ugyanis hat tekintélyes kötettel ajándékozták meg egyesületünket, ami jó ideig terített asztala lesz hímző igyekezetünknek. Utunk Egerben a Dobó István vármúzeumban folytatódott, majd Budapesten, kiállításunk helyszínén. Jövet haza a Kecskeméti Ráday Múzeumba is ellátogattunk, hiszen míg az előző a tiszántúli, ez utóbbi a dunamelléki református kegyszerek gyűjteménye, ezért nem hagyhattuk ki. Itt pedig tekintélyes számú hímzés fotójával lettünk gazdagabbak.
– Mi a jelentősége annak, hogy az anyaországban is bemutatkozhatott az egyesület?
– Az előbbiekben elmondott anyaországi elismeréseket megtoldva, ki kell hangsúlyozzam, hogy ma már magánemberi kapcsolatokkal is be lehet mutatni kézművestermékeket Magyarországon. Több gyergyói példája is van ennek. A régmúlt néprajzi kincseinek legfőbb tárháza a Néprajzi Múzeum, ahová a magamfajták úgy lépnek be, mint a szakma Panteonjába. Az újjáélesztett hagyományoknak pedig a legfelsőbb intézménye a Hagyományok Háza. Ide meghívást kapni önmagában minősíti a kiállított anyagot. Ez a mi legfőbb kitüntetésünk. Ennek a kisugárzását arra fogom felhasználni, hogy ebbe a nemzeti értékeket megtartó, újranépszerűsítő munkába minél több lelkes embert bevonjak, mindenekelőtt hímzőket.
– Mik az egyesület tervei a jövőre nézve?
– Minden elkészített kézimunkát én magam rajzolok ki, kezdem el az öltéseit, ez jellemzi az eddigieket és amíg erőm engedi, az ezutániakat is. Eddig nagyon sok időmet felemésztette a nem eredeti méretben közölt fényképekről való mintakirajzolás. Ebben most nagy könnyebbséget jelentenek az ajándékba kapott kötetek, melyekben többek közt közel háromszáz méretarányos rajz is van. Saját gyűjtéseinkkor erre külön figyelmet szentelünk. Reméljük, hogy sikeres lesz az a pályázatunk, aminek célja legalább hatvan új tag felvétele az egyesületünkbe. Ha csak évi két kézimunkát számolok, de ennél több lesz, olyan mozgalommá nő majd ki az úrihímzés magyar specifikuma – ami közelebbről hungarikum lesz –, hogy érdemes lesz tájainkra látogatni. Népiskolai tanítványaim is ezen vannak, és jövőre mindenki még hoz egy társat magával, akit majd odagyámolít a hímzési követelményekhez. Ezzel a három székely megyére ki fog terjedni hímzőtevékenységünk.
– A hímzőasszonyok keze alól kikerülő értékes hímzéseket érdemes minél szélesebb körben bemutatni. Miképpen lenne ez megvalósítható?
– Erre is van elképzelésem. A Szárhegyi Lázár-kastély Európa legkeletibb reneszánsz műemléke. Ezek a reneszánsz és barokk hímzések itt kell otthonra találjanak. Természetesen, amit csak lehet, a maga hajdani rendeltetésében kell bemutatni. Megvan már a baldachinos vetett ágy, idén – ugyancsak pályázati segédlettel – elkészül egy fésülködőasztal a maga hímzésszükségleteivel. Ezeket pedig folytatni lehet. Élővé lehetne tenni az udvart régi foglalkozások korhű viseletben való bemutatásával. A régészeti leleteknek is itt volna a helye. Ehhez persze a jogtulajdonosok és jogbitorlók „testvérharca” kellene lezáruljon. Ami pedig a hozzávetőleg 2500 műalkotást illeti, Kelet-Európa legnagyobb kortárs képzőművészeti gyűjteményét, fölösleges egy 500 évvel korábbi kastélyban értékeikben törpíteni. Ez nemcsak ellentmondásos, de groteszk is, és hol van a méltányossági kérdés? A nagy értékű gyűjtemény megérdemelne itt – ahol az első valahányszáz remekmű önkéntességből teremtett példát a későbbi gyarapodáshoz – egy modern épületet és parkot, ahol kellő szakszerűség segítené a művészi üzenetek megértését. Az országtól nincs mit várni, nekik csak az adóink kellenek. Ebben az ügyben csak a mi elkötelezettségünk, a helyi székelyek akarata jelenthet megoldást. Valaki példájával elöl járva és másokat is tettekre sarkallva meg kell építse a szárhegyi képzőművészeti pavilont. Mi pedig mozgósítjuk a székelyföldi szorgos kezeket, és azzá tesszük a kastélyt, amivé már rég kellett volna válnia. Bárhogy is lesz, „Én és az én házam népe, az Úrnak szolgálunk!”
Nagy Levente / Hargita Népe (Csíkszereda)

Három táncszínházi produkció két nap alatt Gyergyószentmiklóson
A budapesti Közép-Európa Táncszínház kedden és szerdán három előadást mutat be Gyergyószentmiklóson.
Magyarország egyik legmeghatározóbb táncszínházi társulata az elmúlt 27 évben 22 ország 44 városában lépett fel. Már ismerős lehet a gyergyószentmiklósi közönség számára is, hiszen előadásaik több alkalommal jelen voltak a dance.movement.theater fesztivál programjában, melynek keretében olyan produkciók kerültek műsorra, mint a Horda (Lajkó Félix zenéjével), vagy a Vándornaplók.
Tavaly a társulat a K-Arcok elnevezésű egyéni előadásokból álló sorozatból mutatott be két produkciót Gyergyószentmiklóson. A Közép-Európa Táncszínház ezúttal a Ki vagy, te kortárs tánc? című nagy sikernek örvendő produkcióval és a K-Arcok sorozat két újabb előadásával (Uraim és InSoundOut) érkezik Gyergyószentmiklósra.
Május 9-én, kedden este 7 órától a Figura nagytermében kerül bemutatásra a Közép-Európa Táncszínház Ki vagy te, kortárs tánc? című, 2015-bemutatott és azóta is nagy sikernek örvendő előadása.
Az produkcióban részletek láthatók a táncszínház emblematikus előadásaiból – Horda, Tiszta föld, Tánc-Tér-Képek, Vándornaplók –, amelyeket narratív táncismereti részek kötnek össze. Az előadás újfajta megfogalmazása a színpadi jelenlétnek; ötvözete a táncművészetnek, előadóművészetnek és színpadi jelenlétnek. Meglepő, szórakoztatóan intellektuális táncszínházi beavató előadás.
A társulat szerdán este 7 órától a K-Arcok sorozatának két újabb előadását mutatja be a gyergyószentmiklósi közönségnek.
Az Uraim és az InSoundOut kerül műsorra a Figuránál. A két produkció, melyeket egy színházjeggyel lehet megtekinteni, rövid szünettel, egymás után kerül bemutatásra a színház stúdiótermében.
Az Uraim című produkció előadója Ivanov Gábor, aki ezzel az előadással elnyerte Veszprémben A Tánc Fesztiválja előadói díját. A koreográfus múltbéli története és a jelenben lévő érzetei, a tánchoz való viszonya köszön vissza a műben. A férfi nemhez kapcsolódó elvárások, sztereotip jellemzők, a férfi szerep, jelleg különböző élethelyzetekben és táncstílusokban való megjelenése foglalkoztatja.
Az InSoundOut a K-Arcok sorozat legújabb darabja. Mádi László, az előadás alkotó-előadója és Mászáros Máté, az előadás koreográfusa azt a kérdést járják körül, hogy kicsoda a táncos, ha éppen nem táncol? Mi határozza meg személyiségét, hogyan jeleníthető meg a színpadon a levetkőztetett emberi jellem táncosként, tánc nélkül?
Az előadás mozgástere egy asztal lapja, melyen a kifejezés eszközei, a táncművész hangszerei helyezkednek el, a mozdulatok üzenetét pedig a zene közvetíti a nézők felé. Az előadás a nézőkben születik meg, akik ezúttal nem a szemükkel, hanem a fülükkel és teljes jelenlétükkel fogadják be a hangzó-mozgó koreográfiát, ahová résztvevőként maguk is meghívást kapnak. Mészáros Máté koreográfiája sokkal inkább egy ünneppé fokozódott közös élmény, mintsem szigorúan vett táncelőadás. A jegyek ára az előadásokra 15 lej, diákoknak, nyugdíjasoknak és csoportkedvezménnyel (legkevesebb 10 fő) 10 lej. Jegyek válthatók 10 és 16 óra között a Figura jegyirodájában, vagy előadás előtt egy órával a színház előcsarnokában. A K-Arcok sorozat két előadása egy jeggyel tekinthető meg. Székelyhon.ro

Freskói őrzik emlékét
Elhunyt Hatzack-Lukácsovits Magda, aki többek között a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom freskóit is festette. A Németországba költözött művész alkotásait a „szegények bibliájának” nevezték.
Többéves, türelemmel viselt betegség után, 84 éves korában, május 7-én elhunyt Hatzack-Lukácsovits Magda festőművész – írja a romkat.ro. 1951 és 2010 között készült templomi festményei Erdély különböző falvaiban, városaiban láthatók, így például Nagykárolyban, Szatmárnémetiben, Szászrégenben, Csíkszentdomokoson, Gyimesbükkben, Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson is. A Szent Miklós-templomban 1964-ben kezdte el a mennyezeti freskók megalkotását, melyek egy év múlva készültek el. Azóta az apostoli hitvallás elevenedik meg 12 képben az épület boltozatán. A templom felújítása során egyébként az is felmerült, hogy lemeszelik a freskókat, ugyanis szakvélemény szerint nem illenek a műemlék épület barokk stílusához. Végül az egyháztanács úgy döntött, maradjanak a Hiszekegy képei a mennyezeten, mivel a hívek ragaszkodnak hozzá. A freskók megszületésének ötvenedik évfordulóján, 2015-ben ünnepi szentmisét tartottak a római katolikus templomban, Jakubinyi György érsek celebrálásával. Akkor az érsek úgy fogalmazott: a falon látható „szegények bibliája” olyan alkotás, amely erősíti az imádkozók hitét amikor ránéznek. Az évforduló alkalmából Lukácsovits Magda életmű-kiállítását is bemutatták, láthatók voltak azok a festményvázlatok is, amelyek alapján a Szent Miklós-templom freskói készültek. A festőművész egészségi állapota miatt akkor már nem lehetett jelen Gyergyószentmiklóson, férje, Idmar Hatzack diakónus jött el. Elmondta, ezek az alkotások különösen értékesek, hiszen szerepel rajtuk Márton Áron püspök jóváhagyó aláírása is. A rendezvényen kiderült, vannak gyergyószentmiklósiak, akik emlékeznek Lukácsovits Magdára, néhányan alkotás közben is láthatták őt a templomban. Holnap rózsafüzért imádkoznak az elhunyt festőművészért a németországi Türkheim kapucinus templomban, szombaton a plébániatemplomban bemutatott gyászmise után a helybéli temetőben helyezik örök nyugalomra.
HN-információ; Hargita Népe (Csíkszereda)

Gazdálkodók figyelmébe
Véleményeket várnak a pártolói tagságról
A NAK (Nemzeti Agrárgazdasági Kamara) törekszik a határon túli magyar gazdák és szervezeteik támogatására, minél szélesebb körű információval való ellátására. Ennek érdekében többek között, a pártoló tagság lehetőségén keresztül kívánja biztosítani meglévő szolgáltatásait a határon túliak részére is. Ennek érdekében 2016. november 2-án a Gyergyószentmiklóson megtartott Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumán a NAK meghirdette a határon túli szervezetek részére a pártoló tagság létesítésének lehetőségét.
A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara Alapszabálya lehetőséget ad pártoló tagság létesítésére: így gazdának vagy gazdálkodó szervezetnek nem minősülő személy* az ügyvezető elnökség döntése alapján pártoló tagságot létesíthet.
A pártoló tagsági jogviszony a jelentkezés elfogadásáról szóló döntés közlése napjával kezdődik.
A pártoló tag jogosult: a Kamara szolgáltatásait igénybe venni; a kamarai tagozatok, a szekciók, illetve a regionális szekció munkájában részt venni.
Releváns szolgáltatások:
1. Tápanyag-gazdálkodási tervkészítés (TGT): Jelenleg a Falugazdászaink a tervkészítők, illetve bizonyos esetekben a talajminták begyűjtését, laborba juttatását is ők végzik. Falugazdászaink magyarországi területi hatállyal dolgoznak. Elvben elképzelhető, hogy egy határon túli tagunk elektronikusan megküld számunkra egy talajminta elemzést, mely alapján elkészítjük a TGT-t.
2. Területmérés: területmérést végző alvállalkozóink nyújthatnak szolgáltatást.
3. Biztosításközvetítés: bizonyos biztosítók termékei elvben elérhetőek lehetnek számukra is. Ezt meg kell vizsgálni.
4. Pályázati Tanácsadók Hálózata: Meg lehet vizsgálni, hogy a csatlakozott pályázatírók nyitottak-e arra, hogy ezen körnek szolgáltatást nyújtsanak. Jelenleg kizárólag EU-s hatályú pályázatokra közvetítünk pályázatírót.
5. Felnőttképzés: Önköltséges képzésekre jelentkezhetnek.
6. On-line kalkulátorok: használhatják e szolgáltatásokat határon túli tagok is.
8. Falugazdászok által nyújtott egyes szolgáltatások.
A pártoló tag köteles (jelenleg hatályos):
a) megtartani az Alapszabály és más kamarai szabályzatok rá vonatkozó előírásait,
b) a pártoló tagsági jogviszonyának megszűnését követő tizenöt napon belül a kamara területi szervének leadni a pártolói kamarai tagsági igazolványát,
c) a vele kötött megállapodásban foglaltakat betartani.
A pártoló tag az országos elnökség által meghatározott tagdíjat köteles fizetni. A Kamara pártoló tagja esetében a pártolói tagdíj mértéke 2000 Ft évente.
A pártolói tagság létrejöttének évében a pártolói tagdíjat a pártolói tagság létrejöttétől számított 90 napon belül kell megfizetni.
A pártolói tagság létrejöttét követő évben a pártoló tagnak a pártolói tagdíjat a tárgyév július 31-ig kell megfizetni.
A tagdíj megfizetésére a kamara által a tag rendelkezésére bocsátott készpénz-átutalási megbízással, banki átutalással, valamint a Kamara által biztosított egyéb elektronikus fizetési módon van lehetőség.
A pártoló tag – a vele kötött megállapodás eltérő rendelkezése hiányában – pártoló tagsági viszonyát egyoldalú nyilatkozattal bármikor megszüntetheti.
A pártoló tag tagsági viszonyát az ügyvezető elnökség megszüntetheti. Az ügyvezető elnökség a döntését nem köteles megindokolni.
*
Tekintve, hogy minden szakmai szervezet a bizonyíthatóan mögötte álló tagság létszámának arányában tudd fellépni az érdekükben, képes az érdekeiket képviselni és érvényesíteni, indokolt a pártoló tagságnak a feltérképezése, a nyilvántartásba vétele. Éppen ezért az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete is a gazdálkodók véleményét kéri a pártolói tagság ügyében. Észrevételeiket várja munkaidőben a 0257/254-605-as vagy a 0745/611-094-es telefonszámokon. A pártolói tagság kérdésében gazdafórumot is terveznek – mondta el a Nyugati Jelennek Kocsik József AMMGE-elnök.
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

Gyermekkórusok találkoztak Gyergyószentmiklóson
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós templomban a Domokos Pál Péter Vándor Gyermekkórus 29. találkozóján mint kétszáz csilingelő gyerekhang emlékeztetett a közös éneklés örömére. Az immár hagyományos találkozó Gyergyószék zenekedvelői gyerekeinek hídként is szolgált.
A Domokos Pál Péter Vándor Gyermekkórus Találkozó idei házigazdája a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály iskola volt. Szombaton délelőtt a tanintézményből vonultak fel a kórusok a Szent Miklós templomba, ahol elsőként felcsendült az: Eljöttünk mind, zengjen az ének... „Ünnep van ma, a közös éneklés ünnepe” – mondta Lázár Nóra a házigazda Fogarasy Mihály iskola helyettes igazgatója. Ünnepi köszöntőjében a közös éneklés szépségéről, a közösségre való megtartó, összetartó erejéről szólt.
Kiemelte a találkozások fontosságát is, ahol énekelni szerető gyerekek, pedagógusok megtalálják lelkik boldogságukat a közös éneklésben. A rendezvényen megemlékeztek a névadóról is. Domokos Pál Péter munkásságának az egyik és talán legfontosabb eredménye, hogy Gyergyóban ma is magyarul énekelünk. Ezzel a céllal indíthatta útjára 1935-ben Petres Ignác és Mihály István kántortanítókkal együtt a Gyergyó-medencei gyerekkórus-találkozót – hangzott el. A több éves kihagyás után 1992-ben Pál Ibolya gyergyószentmiklósi zenetanárnő indította újra útjára a találkozót. György István, Gyergyószentmiklós alpolgármestere és Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános is szólt az ünneplőkhöz. Azt kívánom legyen köztetek olyan, és ha csak egy is lesz, aki Domokos Pál Péter célját, szellemiségét, a közösségért kifejtett munkáját szem előtt tartja, követi akkor biztosak lehetünk abba, hogy itt Gyergyószéken a jövőben is énekelhetünk magyarul – biztatta a gyerekeket az alpolgármester.
A főesperes köszöntőjében kitartást és bizalmat kívánt a gyerekeknek önmaguk és társaik iránt. Majd a gyergyószéki települések tanintézményeinek kórusai, hangszeres csoportjai mutatkoztak be egyházi és világi műveket adtak elő a zene ünnepén. A szombati eseményen hét gyermekkórus vett részt: a borszéki Zimmenthausen Iskolaközpont, a gyergyócsomafalvi Köllő Miklós Általános Iskola, a gyergyóditrói Siklódy Lőrinc Általános Iskola, a gyergyóremetei Fráter György Általános Iskola, a gyergyószárhegyi Bethlen Gábor Általános Iskola, a gyergyószentmiklósi Vaskertes Általános Iskola és a házigazda Fogarasy Mihály Általános Iskola kórusai.
Baricz Tamás Imola / Székelyhon.ro

Egységes Székelyföld-arculat a polgármesterek találkozóján
Ismerkedés, közös gondolkodás és információcsere: ezek a székelyföldi városok polgármesterei találkozójának főbb témái. A városvezetők először látogattak el ilyen céllal Gyergyószékre, a Gyilkostó üdülőtelepre.
Gyergyószentmiklós elsősorban turizmusban – mint a helyi gazdaság meghatározó ágazatában – gondolkodik, ezért is volt a Gyilkostó üdülőtelep a találkozó helyszíne – mondta el Nagy Zoltán házigazda polgármester. A Gyilkos-tó és környéke olyan természeti látványosság, amely kiemelkedő Székelyföld, Erdély szinten. Erre is alapozva szeretne meghatározó szerepet betölteni a térség turizmusában Gyergyószentmiklós. Az eseményen ezért hangsúlyos szerepet kaptak olyan témák, mint egy egységes Székelyföld-arculat és közös desztinációmenedzsment kidolgozása, működtetése.
Erről beszéltek a meghívott szakemberek, azaz Nagy Benedek és Csibi József. Kolumbán Gábor és Kisné Portik Irén pedig a falu és város együttműködésének szüksége, lehetőségei kérdéseit boncolgatták. Az eseményen tizenkét székelyföldi város elöljárója volt jelen. Amint Nagy Zoltán elmondta, még az ismerkedés fázisánál tart az együttműködés. A találkozókon a vendéglátók ismertetik azokat a körülményeket, adottságokat és problémákat, amelyekkel együtt él az adott város, hogy a későbbiekben a lehetőségek szerint közösen keressenek megoldásokat a felmerülő kérdésekre. A cél természetesen, hogy hosszú távon közös projektek, megvalósítások is szülessenek.
Fontos szempont még az ilyen találkozókon, hogy információcsere is zajlik, hiszen egyes városvezetők könnyebben, gyorsabban jutnak el olyan értesülésekhez, amelyek a többiek számára is hasznosak lehetnek, és ezeket meg is osztják a kollégáikkal. Az esemény alkalmat adott arra is, hogy a székelyföldi elöljárók kipróbálhassák a Kis-Cohárd sziklafalán tavaly kiépített via ferrata mászóutat.
Gergely Imre / Székelyhon.ro

A háromszéki prefektusi visszaélésekről a FUEN kongresszusán
A Kovászna megyei prefektus visszaéléseire és az anyanyelv-használatért folytatott küzdelemre hívták fel a Kolozsváron zajló Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kongresszusának figyelmét háromszéki poliitkusok. Tamás Sándor megyet tanácselnök átadta a FUEN vezetőinek azt a petíciót, amelyet több mint 150 háromszéki civil szervezet és egyházi képviselője írt alá.
Mint arról beszámoltunk, a háromszéki civilek és egyházak képviselői petíciójukban felháborodottságukat fejezték ki amiatt, hogy a prefektúra perrel fenyegette a háromszéki önkormányzatot a civil szervezetek pályáztatásához használt kétnyelvű – román és magyar – űrlap miatt, és kérte, hogy az előző évektől eltérően az kizárólag román nyelvű legyen.
„Minden alkalmat, minden lehetőséget meg kell ragadnunk, hogy hazai és nemzetközi színtéren is felemeljük a hangunkat, hogy elmondjuk: az ilyen sorozatos visszaélések esetében az egyedüli megoldás, ha a román mellett a magyar is hivatalos nyelv lesz Székelyföldön. Nem a román nyelv használata ellen, hanem a magyar nyelv használata mellett kampányolunk, egy kétnyelvű űrlap pedig bevett európai gyakorlat, mi is ezt szeretnénk” – mutatott rá a tanácselnök.
Vincze Loránt, a FUEN elnöke kifejtette: az általa vezetett szervezet minden lehetséges fórumon fel fogja vetni ezt a problémát, hiszen közös európai cél, hogy a kisebbségek szabadon használhassák anyanyelvüket az élet minden területén, így a közigazgatásban is.
Háromszéken tájékozódott egy dél-tiroli újságíró
A kolozsvári FUEN kongresszusra érkezett Hatto Schmidt dél-tiroli újságíró Háromszékre is ellátogatott, ahol a kisebbségi jogok helyzetéről beszélt helyi vezetőkkel és jogászokkal. Nem ismeretlen számára Erdély, hiszen édesapja Földvárról származik, így a kolozsvári kongresszus elkezdése előtt ellátogatott Gyergyószentmiklósra, Csíkszeredába és Sepsiszentgyörgyre is.
Az újságírót Sepsiszentgyörgyön Takács Kató Kata ügyvéd fogadta, aki mesélt a kisebbségi jogok elleni, sok esetben összehangolt támadásokról, a felirat- és zászlóperekről, a kisebbségi nyelvhasználat korlátozásairól az állami intézményekben és az igazságszolgáltatásban. Hatto Schmidt mesélt a dél-tiroli régió helyzetéről is, ahol német, olasz és ladin nyelvet beszélők élnek, de ahol, a helyi autonómiának köszönhetően, a kisebbségi jogok, a szimbólum- és nyelvhasználat, az anyanyelvi oktatás, a közfunkciók betöltése terén jó eredményeket értek el.
Kovács Zsolt / maszol.ro

Páskándi-darabot mutatott be az egri színház a Festum Varadinum zárónapján
A Páskándi Géza Vendégség című darabjából készült produkciót láthatta a nagyváradi közönség az egri Gárdonyi Géza Színház előadásában, a május 7. és 21. között szervezett Festum Varadinum zárónapján.
Az emberi természetnek a legkülönfélébb kapcsolatai és nem utolsósorban a hatalommal szembeni viselkedésében semmi olyan nem történhet, amire ne találhatnánk előzményt a történelemben. Ezért számít ma már közhelynek a megállapítás, hogy a múlt nemcsak megihleti, de igazolja is az alkotó szándékait, illetve, hogy ordas időkben a történelemből vett példa az allegória legmegfelelőbb kifejezésmódja: mindenki érti, az éber cenzúra mégsem tilthatja le a múltra való hivatkozást.
A vasárnap zárult nagyváradi Festum Varadinum kulturális rendezvénysorozat második hetében két idevágó eseményt is szerveztek: Varga Gábor Az üres tér dicsérete című drámakötete a Kriterion Kiadónál jelent meg, Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője pedig érdekes beszélgetést folytatott a kötet szerzőjével és H. Szabó Gyulával, a kiadó igazgatójával. A jelenlevők megtudták, hogy a kötet darabjai közt vannak régebbi és újabb keletkezésű írások, melyek apropóját épp a már említett múlt-jelen analógia kínálta, de Varga Gábor azt is elmondta, hogy élt ugyan ezzel a „kínálattal”, ennek ellenére nem tartja magát igazi drámaírónak. A történelmet megjelenítő másik esemény az egri színház előadása volt, amely Páskándi Géza Vendégség című drámájából készült. Páskándi darabjának főhőse Dávid Ferenc, az erdélyi unitáriusok mártír püspöke, aki mellé szintén hőssé nő fel a mellé kirendelt besúgó, Socino.
Kettejük vitája, illetve barátsága kétirányú példázata a hit fegyverének erejéről a hatalommal és a hatalmasokkal szembeni kiállásban. Dávid Ferenc „bűne” mindössze annyi, hogy rendíthetetlen hite képes új és új híveket szerezni az unitárius egyháznak, sőt az ugyancsak unitárius János Zsigmond fejedelemsége idején, az 1557-es tordai országgyűlésen Dávid Ferenc hirdette ki a vallásszabadságot, amit törvénybe iktattak, és a protestáns felekezetek összeegyeztetésére nemzeti zsinatok tartását határozták el.
A János Zsigmondot követő Báthory István katolikus fejedelemnek viszont kényelmetlen lesz a karizmatikus és megingathatatlan unitárius hitű Dávid Ferenc, és ezért hallgat Blandrata udvari orvos javaslatára – aki szintén unitárius, de szolgalelkű alattvaló is – hogy a hontalan Socinót vegyék rá a püspök megfigyelésére, gondolatainak olyan irányú magyarázatára, hogy nyilvánosan el lehessen ítélni a kényelmetlen hitújítót.
Socinót lenyűgözi Dávid Ferenc lénye, konok hite, embersége, és elvállalja ugyan a fejedelemtől kapott feladatot, de egyben megpróbálja kijátszani a túl rövid és csak gondolattöredékeket idéző jelentéseiben. Hiába győzködi Blandrata, Socino már Dávid Ferenc oldalán áll, ezért „állítják rá” mindkettőjükre Máriát, a tudatlan cselédlányt, aki tulajdonképpen nem is érti a két férfi vitáját, de teljesíti a feladatot úgy, ahogy tőle kitelik, vagyis ahogy nem az ész, hanem ahogy a hús súg be. Mindkét férfi Mária szeretője, ezért a nőnek „kinyílik a szeme”, terrorizálja őket, zsarolja, megalázza – Dávid Ferenc szavaival – ugyancsak a hús jogán.
Dávid Ferenc nem remél semmiféle kegyelmet, s amikor Blandrata megüzeni Máriával, hogy másnap jönnek érte a fejedelem katonái, ám mintha csak véletlen volna, az ajtót nyitva hagyják, Dávid Ferenc nem is gondol a szökésre. Érvelése logikus: ezzel csak azt bizonyítaná, hogy bűnös, márpedig ő nem az. És elmagyarázza Socinónak, mi a különbség a bűnös és a kényelmetlen ember között: Azok kényelmetlenek az emberek számára, akiktől nem azt a választ kapják, amit ők szeretnének, amit ők már a lelkükben jó előre eldöntöttek. Azok kényelmetlenek az emberek számára, akik nem adnak nyugalmat, nem nyújtanak pihenőt a lelkiismeretnek, akik mindig kérdeznek, még akkor is, amidőn mindenki minden választ mindenre már megadott. Ezek a kényelmetlen emberek. Ezek sose ölnek, ezeket mindig megölik.”
A Gárdonyi Géza Színház művészei Blaskó Balázs rendező irányításával a katarzis iskolapéldájával örvendeztették meg a kéthetes eseménysor zárónapján a nagyváradi közönséget. Dávid Ferencet Kelemen Csaba alakította, egyetlen percig sem zökkenve ki a tudós püspök szerepéből, ugyanolyan meggyőző volt Nagy András is a meghasonlott lelkű Socinóként, a Blandratát alakító Reiter Zoltán, Várhelyi Dénes a püspök vejének szerepében és nem utolsósorban a nehéz feladatot vállaló Nagy Adrienn mint Mária.
A megrázó finálé előtt pedig Dávid Ferenc – útravalóul – a közönség számára megmagyarázza a címet is, tulajdonképpen Socinóhoz intézve szavait: „Vendég voltál – a tudatomban. Én is vendég voltam a tiédben. És mindketten vendégek Isten tudatában. Egyetlen vendégségünk ez.” Az egri társulat kedden Gyergyószentmiklóson a Figura Stúdió Színházban, szerdán a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban is bemutatja az előadást.
Molnár Judit / Krónika (Kolozsvár)

Útjukra engedték a végzősöket gyergyói egyetemen és két középiskolában
A tanulóévek alatt szerzett tudás és tapasztalat hasznosítására kaptak biztatást a ballagó diákok tanáraiktól és az őket búcsúztató kisebb társaiktól. Az ünnepi beszédekből a figyelmeztetések sem maradtak el. Csütörtökön a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozata, a Fogarasy Mihály Szakközépiskola és a Batthyány Ignác Technikai kollégium végzőseit búcsúztatták a ballagási ünnepségeken.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatán, a Csiky-kerti tanintézményben csütörtök délelőtt tartották a ballagási ünnepséget.
A magyar és román tagozat idegenforgalom-földrajz szakán végzetteket, illetve a mesterizőket tanáraik és társaik is búcsúztatták. A ballagási ünnepségen Seer Mihály egyetemi tanár köszöntötte a végzősöket, szülőket, kollégáit, az évfolyamvezető tanárok pedig külön szóltak a fiatalokhoz, kívántak sikeres vizsgát, boldogulást az életben.
Horváth Alpár egyetemi adjunktus az egyensúly keresésére és annak megtalálására hívta fel a végzősök figyelmét, kiemelve, hogy folyamatosan nyitott szemmel járjanak, használják ki a kínálkozó lehetőségeket. Nagy Zoltán Gyergyószentmiklós polgármesterének üdvözletét, jókívánságait Fórika Krisztina tolmácsolta.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatán ezidáig 1303 hallgató végzett. A tizenhetedik alkalommal szervezett ballagási ünnepségen a tanintézmény igazgatója a kezdetekről is szólt, kiemelve két kollégája, Garda Dezső és Dézsi Zoltán hozzáállását, és jelezte, az új tanév kezdetén a huszadik tanévnyitóval kerek évfordulót is ünneplenek. Dombay István, az intézmény igazgatója a lehetőségek kihasználására biztatta a ballagókat, továbbá az egyetemi évek alatt érdek nélkül köttetett barátságok ápolására kérte fel.
A szakis végzősöknek is utoljára szólt a csengő
A Szakiból csütörtökön hat osztálynyi fiatal lépett ki örökre, és lépett be a felnőtt életbe. A római katolikus teológia, a számítástechnika, az elektrotechnika, a mechanika, illetve az asztalos és az autószerelő szakokon végzők – amint több beszédből is kiderült – kettős érzéssel töltötték ezt az utolsó iskolai napot. Részben egy további szerződést hosszabbítottak volna a diákévekkel, részben pedig várták, hogy véget érjen ez a pillanat, és immár felnőttként folytassák életüket. Útravalóul számos szép szót és intelmet kaptak, többek között azt, hogy mindig legyenek büszkék magukra, és sose adják alább annál, mint amire maximálisan képesek. Vagy amint Részeg Ildikó igazgatónő figyelmeztette őket: sose legyenek szürke átlagemberek.
Eső zavarta meg a batthyányisok ünnepét
Hat osztálynyi tizenkettedikesnek szólt utoljára a csengő csütörtökön a Batthyányi Ignác Technikai Középiskolában, ahol idén első alkalommal ballagtak az általános egészségügy szakon posztliceális képzésben részesülő végzősök is. A véndiákok búcsúztató ünnepségét a zuhogó eső megszakította – az udvaron elhangzó búcsúbeszédeket követően a kicsengetettek ismét visszamentek osztályaikba az ilyenkor szokásos méltatásra, díjazásra.
A Batthyányiban hat osztály diáksága fejezte be tanulmányait. Technikusi képzésben részesültek könyvelés, turisztika, élelmiszerminőség-vizsgáló, állategészségügy szakon, illetve egy osztálynyi diák a média szakon tanult képvágást és szövegszerkesztést. Az iskolában posztliceális képzés is zajlik általános egészségügy szakon, az első végzősök együtt ballagnak a gimnáziumi tagozatosokkal. Az összesen 135 végzőst az oktatási intézet vezetősége részéről Gáll Enikő aligazgató és Farkas Zoltán igazgató búcsúztatta.
Baricz Tamás Imola, Gergely Imre, Pethő Melánia / Székelyhon.ro

Visszavárja Gyergyó a zarándokokat
Több száz gyergyószentmiklósi imádkozott együtt az 1200 vendégzarándokkal vasárnap reggel a városközpontban tartott szabadtéri szentmisén. Már hagyományt követ ezzel a város, hogy így búcsúztatja a hazainduló Boldogasszony-zarándokvonat utasait.
A házigazdák üzeneteként is hallgathatták Portik Hegyi Kelemen plébános szavait: jöjjenek jövőre is, és hozzanak magukkal másokat is Gyergyóba, Székelyföldre. Amit itt tapasztaltak, amit Isten adott számukra, azt adják tovább.
A szentmise szónoka, Székely János, az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke az igazi értékek fontosságára, illetve az azokra leselkedő veszélyre hívta fel a figyelmet prédikációjában.
A mai világban a gonosznak öt halálos ellensége van, amelyektől el akarja szakítani az embereket. Az első az Isten és a vallás, az a gyökér, amely a teremtőhöz, az élet forrásához köt. A második a család, azok a szálak, amelyek szeretteinkkel kötnek össze, szülőhöz, gyermekhez, házastárshoz. A családot akarják tönkretenni, mert a szingli a legkönnyebben manipulálható ember. A gonosz ugyancsak el akarja tépni a harmadik ellenségéhez, a nemzethez kötő szálakat, amelyek az anyaföldhöz, a kultúrához kötnek. A negyedik érték, és a gonosz újabb ellensége a termőföld. A magyar gazda, a parasztember, akinek saját földje volt, és ragaszkodott hozzá, az a múltban sem volt könnyen meggyőzhető, eltéríthető meggyőződésétől. Ezt a földet akarják most kihúzni a lábuk alól. Az ötödik érték, amely veszélyben van, az a közösség, azok közössége, akik egyformán álmodják a jövőjüket – hangzottak Székely János szavai. Hozzátette azonban, a gonosz el akar választani az élet forrásától, de a szentlélek összeköt azokkal, egybetart.
A hazautazó zarándokokat Nagy Zoltán polgármester is beszéddel búcsúztatta. Utalt arra, hogy pünkösd vasárnapja idén nemcsak ünnep, de gyász is volt: június 4. a trianoni békeszerződés aláírásának, Magyarország szétdarabolásának évfordulója is, de 2010 óta az összetartozás napja is egyben. A 99 éve ejtett trianoni sebek mindig is fájni fognak, mert igaztalanok voltak. Mégis, Istennek, Krisztusnak, Szűzanyának hála, miénk a törhetetlen magyar jövő, mi vagyunk a határok felett egyesült magyar nemzet – hangzott el.
Sok gyergyói kiment a Boldogasszony-zarándokvonat indulásához a vasútállomásra, és jelezték, jövőre is visszavárják a most hazautazókat.
Gergely Imre Székelyhon.ro,

Ezt nem szabad kihagyniuk az erdélyi magyar vállalkozásoknak
Egymilliárd forint érkezik idén Erdélybe a magyar kormánya által kezdeményezett gazdaságfejlesztési program jóvoltából. Cél a magyar közösség gazdasági megerősödése. A támogatást azonban fogadni, hasznosan felhasználni is tudni kell: felkészült szakemberek, vállalkozók kellenek. Számukra ad információkat, segítséget a Gyergyószentmiklóson zajló exportakadémia.
Mintegy ötven gyergyószéki vállalkozó és ügyvezető vesz részt a szerdán kezdődött exportakadémián. A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) által szervezett eseményen Bíró Tamás stratégiai vezető elmondta, a magyar kormány Kárpát-medencei gazdaságfejlesztési programjai előbb Vajdaságban, majd Kárpátalján indultak el, hamarosan pedig Erdélyben is lehetősége lesz a helyi magyar vállalkozásoknak új technológiák bevezetéséhez, fejlesztésekhez támogatást szerezni. Egymilliárd forint a keretösszeg. A földműveléssel foglalkozók, gazdák számára a Mezőségen már beindult egy mintaprogram, de ezt Erdély más tájaira, így Székelyföldre is kiterjesztenék. Bíró Tamás megállapította, az erdélyi vállalkozások képesek kiváló minőségű termékeket előállítani, de amiben nehézségeik vannak, az az értékesítés. Az exportakadémia éppen ezt célozza meg, a nemzetközi piac megtalálásához vezető ismereteket sajátíthatnak el a résztvevők. Az esemény nyitányán a résztvevőket Gyergyószentmiklós és Hargita megye elöljárói, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának külgazdasági attaséja üdvözölték, majd szakmai előadások következtek. Skapinyecz Péter, az MNKH közép-európai hálózatának vezetője az intézmény alapgondolatát, működését ismertette: legyen a Kárpát-medence egy egységes gazdasági tér, ahol a vállalkozások egymás között olyan sikeres kapcsolatokat építhetnek ki, amelyek az egész régió számára felemelkedést hoznak, és az itt megtermelt jövedelem itt maradjon, itt biztosítson jobb életet. A konferencia csütörtökön folytatódik.
Gergely Imre Székelyhon.ro

Árus Zsolt nem adja fel
A Hargita megyei törvényszék szerdán kimondott jogerős ítéletben törvényesnek találta azt a bírságolási jegyzőkönyvet, amelyet 2015 októberében Székelyföld határainak a kivilágításakor Gyergyószentmiklóson rótt ki a rendőrség a máglyához fát szállító személyre, amiért az szállítólevél nélkül fuvarozta Árus Zsolt udvaráról az általa törvényesen vásárolt faanyagot a tűzgyújtás helyszínére.
Amint Árus Zsolt emlékeztetett: a törvény értelmében 0,1 köbméter fölötti szállítmányok fuvarozásához kell szállítólevelet kiállítani, az ügyben eljáró rendőr pedig 0,12 köbméterre becsülte a szállítmány volumenét. A bíróság mind alapfokon, mind másodfokon elutasította azt a kérést, hogy pontosan mérjék meg a lefoglalt fa mennyiségét, és állapítsák meg, hogy a szállítmány a törvény hatálya alá esett-e. Árus Zsolt botrányosnak tartotta, hogy a bíró „megakadályozta az egyik felet, hogy bizonyítsa a maga igazát, majd igazat adott a másik félnek”, és kijelentette, a strasbourgi emberjogi bíróságon folytatja a pereskedést. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Születésnapi beszélgetés Bajna Györggyel – A lényeg a derű és a szeretet minden iránt
Kollégák is voltunk, meg nem is. Dolgoztunk egy helyen, egy­ időben és egy másik helyen két különböző időben. Ezért engedtessék meg nekem, hogy ezúttal kissé személyesebb hangneműek legyenek a kérdéseim, és ne tegyünk úgy, mintha nem tegeződnénk.
Nagy gyakorlatod van az interjúkészítésben. Hogyan látod, a mikrofonnak melyik oldalán jobb lenni?
Kérdezni szeretek jobban. Válaszolni ellenben írásban. Kicsit gyáva vagyok. A szó pedig nem mindig repül el, ahogy az írás sem halhatatlan. Ám amit leírunk, az azonnal ellenőrizhető, akkor is, ha más nem így gondolja. Erre egy példám is van. Javítottuk a szülőházam, a kőművesnek is kellett volna segítenem, de írnom is kellett. Mondtam, most írnom kell. „Ugyan – intett le –, vágj ki egy tavalyi cikket és küldd azt be. Úgysem veszi senki észre!”
1947. június 12-én születtél Gyergyószentmiklóson, egy hatgyerekes családban nőttél fel. Úgy tudom, régi szentmiklósiak vagytok, régi városi tisztségviselőkkel. Mit tartasz a legfontosabbnak, mit kaptál/örököltél a felmenőidtől?
Bajna ágon elsősorban édesapámra hagyatkozhatom. Tőle a becsületet és mindenki tiszteletét tanultam meg. Fajra és nemre való tekintet nélkül. Ő Budapesten járt iskolába, ott is érettségizett, nagyrészt zsidók voltak az osztálytársai, mert a Dohány utcában laktak. Hadiözvegy édesanyja Budapesten nyitott varrodát, mivel nem tudott kijönni módos apósával, Bajna Ferenccel. Onnan tehát édesapám olyan kapcsolatokkal, élményekkel gazdagon tért később haza – mert Trianon után nem sikerült letelepednie Hollandiában –, amit még a második román világban is kamatoztatni tudott. Édesanyám Páll leány volt, nagyon szelíd és jóságos asszony, ami ellenben nem zárta ki esetében az óvatosságot, sőt a távolságtartást sem. Ő például soha nem engedett bocsánatot kérni. Azt tartotta, hogy ne tégy olyant, amiért bocsánatot kell majd kérned. Ez a tanítása volt a leghasznosabb számomra egész életemben. Az újságírásban is!
Milyen gyermek voltál? Rossz, huncut, gyámoltalan, szorgalmas, laza? Van kedvenc gyerekkori történeted?
Csintalan, érdeklődő, nagyon kíváncsi, tekergő, laza… Olvasni ellenben nagyon szerettem, tanulni és dolgozni nem annyira. Édesapám egyszer meg is jegyezte, hogy a munka temetésén a legnagyobb szélben is egyedül elvinném a hármas keresztet. Történetem? Folyamregénynyi. Első rabláncra kötésem az egyik kedves eset. Cukorért álltak sorban 1952-ben, a szomszédunkban lévő, dédapám államosított házában működő üzlet előtt. Ott sertepertéltem, természetesen meglógva hazulról, ahol hiába találtak ki csodazárakat a kapura, mert hamar meglestem a kinyitás titkát… Szóval én, a Babszem Jankó – mert eleinte így becéztek a családban – elkezdtem mondani jó hangosan, hogy miért állnak sorban? Nekünk egy egész zsákkal van a kamrában. Az történt ugyanis, hogy mivel lovaink is voltak, édesapám mindig segített a boltosoknak az áruszállításnál, amit ez esetben egy zsák süveges cukorral fizettek ki. Szerencsére leghamarabb édesapám keresztleánya figyelt fel szavaimra, s azzal már kapott is fel, s haza. Édesapám és három barátja ott beszélgetett fügebor mellett az asztalnál. Bori bé, édesapám ki, s amikor visszatért, egy tehén nyakára való lánccal a derekamtól megkötött az asztal lábához. „Be akarsz záratni, szaros kölyök?” – kérdezte. Számomra, az állandóan fülelő számára ennél jobb büntetést ki se találhattak volna. Volt, amit hallgatnom, mert természetesen tovább politizáltak fölöttem.
Másik feledhetetlen emlékem is e négyessel kapcsolatos. Negyedikes voltam már, s hiába ügyeltek, hogy előttem ne beszéljenek, csak elcsíptem ezt-azt. Nagyanyám például, mielőtt elkezdte volna szidni a kommunistákat, mindig figyelmesen körülnézett, hogy „gerenda van-e a házban?” Ez a gerenda én, a „picok kölyök” voltam. Negyedikes koromban a borszéki erdőt megtámadták a lepkék, ellenük pedig repülőgépeket kellett bevetni. Szárhegyen volt reptér, onnan szálltak fel a gépek, orosz pilótákkal, akik élelmezéséért Szálassy bácsi és Rokaly bácsi felelt. Mindkettő állandó vendég volt a háznál. A tanító nénim Szállassy Magdolna volt. Amikor meglátta a táblára írt példamondatomat, alig várta, hogy szünet legyen, s hazavihessen a szomszédba, mert ezt írtam szép betűimmel, a szenzáció hatását lesve: „Nálunk a szovjet pilóták bécsiszeletet és párizsisonkát esznek.” Nyilván tudta a forrást. A férje neki is elmondhatta felháborodva, mert akkoriban még a kenyeret is jegyre adták. Na, itt már fenekesek jöttek… A legsúlyosabb büntetés: öt suhintás, el nem törő orgonaággal, természetesen letolt nadrággal fogadva.
Szülővárosod gimnáziumában érettségiztél. Mit tartasz a legemlékezetesebbnek diákkorodból?
Felvételi után a legjobbakat mindig kiválasztotta Pálfi Andor az ő osztályába. Október vége volt, érkezett családlátogatni. Éppen fát vittünk be édesapámmal, amikor megláttam a kapuban. Gyorsan elkezdtem sorolni a rossz jegyeimet. El is jutottam hét négyesig és három hármasig, persze a francia kilencessel kezdtem. Bementünk, én illedelmesen az első szobába. Egyszer hallom: „Mit hét négyes és három hármas? Tizennégy négyes és öt hármas!” Édesapám ellenben csak ennyit mondott: „Tanár úr, meddőpásztorra is szükség van.” Amikor elment az osztályfőnököm, édesapám egy szót sem szólt. Na, összekaptam magam, s mindenből átmentem az évharmad végére, aztán a következő érettségiig elfoglaltam azt a hétötven-nyolcas általános körüli közepes helyet. Kilencediktől pedig megjelent az osztályban Bereczki Karcsi. A Bajna–Bereczki páros pedig híressé vált azokban az években. A városban is! Pálfi így szabadult meg tőlünk: Bajna, Bereczki, mars a humánba!
Ha jól tudom, többször felvételiztél az egyetemre. Mindig magyar–orosz szakra? Szíved szerint mi lettél volna 18 évesen?
Háromszor, mindig a magyar–orosz szakra. Az elsőn Jókairól írtam olyan tudományos értekezést, amit ráért volna negyvenévesen megírni, ugyanis kritizáltam – én, a taknyos – a nagy Jókait. Második alkalommal nagyon szerelmes voltam – és elfelvételiztünk a kislánnyal. Harmadszor Papp Kincses Emese fogadott testvéreként ügyelt arra, hogy sikerüljön a felvételim. Amikor hazajöttem, a kihallgató tiszt csak annyit jegyzett meg: „Látja, ha segített volna nekünk, sikerült volna.” Ma már örvendek, hogy nem jártam sikerrel Kolozsváron… Egyébként mindig tanár akartam lenni.
Emlékszel a felnőtté válásod pillanatára, időszakára?
Igen. Hatvanévesen történt meg először, hogy úgy éreztem, talán felnőttem.
Saját tapasztalatból is tudom, hogy nincs az embernek egyetlen olyan foglalkozása vagy szakmája sem, ami fölösleges lenne. Minden valamire jó, minden tapasztalatnak hasznát lehet venni: s úgy képzelem, hogy csak tartósan gyakorolt három műszak után lehet igazi novellákat vagy verseket írni… Te hogy vagy ezzel?
Minden munkahelyemen hasznos tapasztalatokat szereztem. Emberismeretből ott készültem fel. Az pedig nélkülözhetetlen tollforgatás közben is. Olyan dolgok történtek velem, velünk – például a lenfonodai három műszakban –, amit ha leírnék, valótlannak tűnne. Pedig igaz történetek lehetnének.
Hogyan korszakolnád az életed? Van kedvenc időszakod, kedvenc munkahelyed, munkaköröd?
A tanügyben eltöltött hét év, a művelődési szakirányítás öt éve, végül az 1990 áprilisától tartó időszak, amit újságíróként jegyezhetek. Ez eddig 39 esztendő. A nagy írók és költők java részének rövidebb volt az élete. Hát lehetnék elégedetlen?
A Gergely Tamásnak adott életút-interjúban átugrottad az 1989-es eseményeket. A készülő – vagy azóta el is készült – könyved miatt?
Nem írtam még meg, vázlatos állapotban leledzik. Érdekes, hogy máris többször szembesültem az emlékek ingatagságával. Az sem úgy emlékszik egy-egy eseményre, akivel együtt voltunk ugyanott. Ha kényelmetlen az epizód, azt mondja, ott se volt. Ilyen például, amikor hárman vittük vissza az esetleges lincselések elkerülése érdekében a szekusdossziékat a mai csendőrségre, az akkori belügyes alakulathoz, 1989-ben, Szent István napján… Egyikünk ott sem volt, szerinte!
Mikor jöttél legutóbbi közös munkahelyünkre? Azt adta az újságírás, amire vágytál? Mit reméltél? Színeket, találkozásokat, világmegváltást?
1990-ben, nevem napján. Világmegváltó szándékom nem volt. Csak boldog voltam, hogy jó társaságba keveredtem, akik közül a még élőkkel ma is kölcsönösen tiszteljük egymást. Soha egyetlen összetűzésem nem volt a lapnál. Senkivel! Az élők közül Borbély Lászlót modoráért, Hecser Zoltánt a törvényismerete miatt tiszteltem. Ferencz Imrével, Kristó Tiborral és Sarány Istvánnal pedig ma is baráti a kapcsolatom. Az újságírás mindent megadott. Hálás vagyok azoknak, akik bíztak bennem és a Hargita Népéhez kerülhettem. Egyikük a néhai Bálint András volt.
Mi a legkedvesebb újságírással kapcsolatos emléked?
Számtalan szép emlékem van, de az elismerések, az olvasók és nem olvasók irányomba mutatott tisztelete a legértékesebb kincse eddigi életemnek. Nyilván hitvesem, gyermekeim és unokám mellett.
És a legrosszabb?
Letiltásunk arról a portálról, aminek létrehozását gyakorlatilag újságíró kolléganőim intézték.
Nemcsak az írott sajtóban, hanem a televíziós újságírásban is jeleskedtél. Melyik áll szívedhez közelebb? Mi a legemlékezetesebb forgatási élményed?
Kitűnő és tehetséges ember, Zsigmond Attila segítője vagyok. Nyilván, én elsősorban az írással segíthetem őt is, hiszen a riporteri munkát az írott rész előzi meg, a kérdésekkel fel kell készülni. Több díjnyertes filmet, dokumentumfilmet, portrét forgattunk együtt. Élményeim között nincs első hely, de feledhetetlen – névsor szerint – a Balázs József festőművésszel, a Berszán Lajos kanonok úrral, a Rafi Lajos cigányköltővel, a Vaszi Levente kósteleki tanár-énekessel készült portréfilmek, a székelyföldi „betyárok” és az Így veszett el Erdélyország című riport-dokumentumfilmek forgatása alatt történtek. Ám talán a legértékesebb az Ervin atyával készült többórás anyag, ami páratlan lehet a maga nemében.
Nyugdíjas vagy, de nem mentél nyugdíjba, hiszen írsz, alkotsz. Min dolgozol most?
Családom történetén, ugyanis két okleveles ág sarja vagyok. Egyiket, a Blénesit 1615 tavaszán Bethlen Gábor, másikat, a Bajnát 1676 áprilisában Apafi fejedelem adta. Utóbbiról már csak annyit kell megtudnom, hogy délelőtt vagy délután írta-e alá a fejedelem. Ha délután, akkor állítólag beborozva tehette, ami ellenben nem vonna le semmit a cím értékéből, de jó lenne mégis tudnom.
Bevallom, kétszer is ellenőriztem a születési évedet, annyira hihetetlennek tűnt, hogy betöltötted a hetvenet. Te hány évesnek érzed magad? Mi a titka a fittségednek? Kerékpározás, kaszálás?
A kaszálás nem. Szekeret szerettem rakni, mert ott mindenki látott. A kerékpár csak az állóképességben segít. A lényeg a derű. Aztán a szeretet minden iránt, ami körülvesz, a csodálat a természet tökéletessége láttán, amit bárhogy igyekszünk, lám, nem tudunk tönkretenni egészen. A mosolygó hölgyek imádatát ki ne felejtsem. Az valóban fiatalon tart. A lélek pedig kortalan.
Daczó Katalin Hargita Népe (Csíkszereda)

Zászlópert veszített Dan Tanasă ellen Gyergyószentmiklós
A székely zászlót és a város zászlaját is el kell távolítani a gyergyószentmiklósi városháza épületéről – döntött jogerősen a Marosvásárhelyi Táblabíróság. Az ítélet súlyosabb az alapfokú döntésnél, hiszen annak értelmében a városzászló továbbra is az erkélyen loboghatna. A zászlók azonban egyelőre maradnak a helyükön.
A Hargita Megyei Törvényszék alapfokon februárban hozott döntést annak a panasznak kapcsán, amelyet a hivatásos feljelentőként közismert Dan Tanasă által képviselt, Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) nyújtott be. Tanasă azt kifogásolta, hogy a székely zászló, és a város zászlaja is ki van tűzve a gyergyószentmiklósi középületen. Azt kérte a bíróságtól, mondja ki, hogy mindez törvénytelen, és kötelezze a helyi önkormányzatot a zászlók levételére – akárcsak számos más székelyföldi település esetében. Az alapfokú döntés félsikernek számított mindkét fél számára, hiszen kimondta, hogy a székely zászlót le kell venni, a városzászló viszont maradhat.
Fellebbezett Dan Tanasă is, a polgármester is, és a perben gyergyószentmiklósi polgárként érintett félként belépő Árus Zsolt is. Tanasă a városzászló levételéért perelt tovább, Nagy Zoltán polgármester és Árus pedig azt igyekeztek bizonyítani, hogy a székely zászló kitűzése sem ütközik törvénybe.
A Marosvásárhelyi Táblabíróság szerdán hozta meg a jogerős ítéletet: Dan Tanasă egyesületének adott igazat mindkét zászló esetében, tehát le kell azokat venni.
Az ügynek azonban ezzel még nincs vége. Önkormányzatként, közintézményként a városnak nincs módja újabb igazságszolgáltatási intézményhez fordulni, de mivel Árus Zsolt magánszemélyként volt részese a pernek, lehetősége van arra, hogy Strasbourgban, az Emberjogi Bíróságon tegyen panaszt. Ez meg is fog történni.
Gergely Imre Székelyhon.ro

Csűrszínház tizenötödször
Ha fúj, ha esik, és ha vihar van
Annyira a Mikháza mindennapjaivá vált a Csűrszínház, hogy már nem is feltűnő a létezése, működése. Szinte természetes, hogy ott van az iskola udvarán, immár megszépült külsővel, változatos és színvonalas műsorával. Nemcsak a napokon, amelyet immár 15 éve megálmodott és kitartóan szervez Szélyes Ferenc színművész, és „kaparja ki” hozzá a szükséges pénzösszeget felesége, Szélyes Andrea-Natália, hanem máskor is, amikor itt római fesztivál, gazdarendezvény, filmnap, netán színjátszó tábor van. 
Ha fúj a szél, vihar van és eső mossa el az udvart, akkor is több mint másfél évtizede minden június utolsó hétvégéjén eljönnek Mikházára mindazok, akik kedvelik a színházat, megszerették azt a különleges környezetet, helyet, amelyet a helybéliek talán nem is értékelnek annyira, és együtt ünneplik a kultúrát, a színházművészetet. És nem csak. Mert jó néhány éve színvonalas kiállítással egészül ki a kínálat. Az idén a vendégek a szervezők felkérésére a szovátai művészek voltak, akik igen találóan rendezték be a minitárlatot úgy, hogy felvonultatták az alkotók javát. A falra kerültek Szőcs János, Sánta Csaba, Fülöp Mária-Magdolna, Szőcs Máté Tímea, Németh Attila, Bocskay Vince, Kuti Dénes, Kuti Botond, Vinczeffy László és a néhai Kusztos Endre és Siklódi Zsolt munkái. Az alkotásokról – a megnyitót és Szélyes Ferenc vendéglátó köszöntő szavait követően – Bocskay Vince beszélt. És alighogy a közönség közelebbről is megtekinthette a kiállítás anyagát, máris jött egy felajánlás, hogy jövőben a nyárádszeredai alkotótábor anyagából válogathatnak a szervezők úgy, hogy e tájegységben élők alkotásait hozzák egy térbe. 
A pénteki esőzések mintha egy kicsit elbátortalanították volna a délutáni, esti előadás iránt érdeklődőket, aztán mégis kisütött a nap, és eljöttek mindazok, akik időjárástól, politikai állástól és egyéb körülményektől függetlenül fogyasztói e kulturális kínálatnak, azok, akik a nézőtéri gyenge fényben is megtalálják helyüket a padok között, mert tudják, hogy mindazoknak az előadásoknak, amelyeket egyébként kőszínházban is megtekinthetnek, itt különlegesebb a hangulata. Még akkor is, ha netán esküvői menet vonul végig, autók tülkölnek és fáradt traktorok pöfögnek végig az utcán, vagy kíváncsi gyerekek bújnak át a színpadot árnyékoló vászon alatt, s az előadás közben a kocsmázók hangos beszéde néha jobban behallatszik, mint a színpadi produkcióban elhangzott replikák. 
Akik úgy döntöttek, hogy eljönnek a tizenötödik Csűrszínházi Napokra, ezúttal is színes előadásokat láthattak. Azt, hogy miként játszhat el két színész egy előadásban legalább 16 karaktert (a gyergyószentmiklósi Figura Színház Marie Jones Kövekkel a zsebében című tragikomédiájában Kolozsi Borsos Gábor és Moşu Norbert-László). És újra fejet hajthattunk a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagyasszonya, Farkas Ibolya alakítása előtt, aki a soproni Petőfi Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Komáromi Jókai Színház, a mikházi Csűrszínház, a Forrás Színház, a Pesti Magyar Színház és a bécsi Europa Club közös produkciójaként bemutatott Ingmar Bergman Őszi szonáta című film forgatókönyvéből készült színpadi játékában bizonyította, hogy a világot jelentő deszkák testet-lelket megfiatalító energiákat szabadíthatnak fel egy-egy alakítás során. De hasonló teljesítményt nyújtott Eva szerepében Molnár Anikó fiatal soproni színművész is, akiknek játékát Vukosavljev Iván (Viktor) és Diószegi Imola (Helena) egészítette ki. 
Hagyományossá vált, hogy a Csűrszínház udvarára a Mentor Kiadó is elhozza legújabb köteteit, s az is sajnos megszokott, hogy néha többen állnak a könyvek mögött, mint előtt. Habár az idén – egy kicsit talán annak is köszönhetően, hogy babgulyás rotyogott az üstben – többen eljöttek. Aki lemaradt, veszített, mivel a megjelent szerzők (Kovács Levente, Sebestyén Mihály, Lokodi Imre, Király Káli István, Soós István, Székely Szabó Zoltán) több kötetet is elhoztak, s mint ilyenkor szokás, még a „kulisszatitkokba”, az írás fortélyaiba is betekintést nyerhettek a szellemi táplálék iránt érdeklődők. 
Az Őszi szonáta mellett az idei csűrszínházi előadás fénypontja a budapesti Nemzeti Színház kiváló színművésze, Tóth Auguszta Hoztam valamit a hegyekből – Mezei Mária című önálló estje volt. Szűcs Nelly zongoraművésznő kíséretében a több mint kétórás egyéni előadáson nemcsak a múlt század elején és derekán élt, elismert, majd a pályáról félreállított színművésznő élete pergett le korabeli sanzonok kíséretében, hanem olyan sorstragédia, önvallomás is volt, amely korhűen ábrázolta a korabeli kultúrpolitikát és mindazt a megpróbáltatást, amelyet a második világháborúban és az azt követő sötét diktatúrában át kellett élni. A lekötő előadásmód, a kiváló színészi teljesítmény – a kereken 100. előadásban – a környéken zajló mulatság ellenére mély katarzist váltott ki a nézőkből. 
A szórakozni vágyóknak a felüdülést a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Carlo Goldoni Mirandolina című vígjátéka jelentette, amelynek díszletei úgy zsúfolódtak be a Csűrszínház színpadára, hogy az elemeket szállító tehergépkocsit nagy erőfeszítések árán traktorral kellett kihúzni a szomszéd kertből, a színpadszerelőket lelkes helyi fiatalok egészítették ki a helyi lakodalmat megelőző erőgyakorlatként. 
A rendezvény vasárnap zárult a Bekecs néptáncszínház legújabb produkciójának, a Legendák kertjének csűrszínházi bemutatójával. A Bekecs a Maros Művészegyüttes mellett évek óta visszatérő vendége a Csűrszínháznak, így a székelyföldi legendákat a tánc nyelvén felelevenítő előadást is igen nagy szeretettel fogadta a nyárádmenti – és nem csak – közönség. 
A csűrszínházi évad nem zárul le, lesz még zenei, film- és római fesztivál, gazdanap, és a soproni Petőfi Sándor Színház gyerekeknek és fiataloknak szóló Michael Ende-mesejátékot, A pokoli puncs- pancs című zenés darabot is bemutatja július 22-én. Érdemes gyakrabban visszatérni a Csűrszínházba, igen a gazdag a nyári kulturális kínálat. 
VAJDA GYÖRGY Népújság (Marosvásárhely)

Egy kis Kurultáj az EMI-táborban
Egyetlen év sem telhet el az EMI-tábor nélkül, így ebben az esztendőben is a Gyergyói-medencében, Gyergyószentmiklóson szervezi meg zsinórban a tizenharmadik EMI-tábort az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezete a Magyar Turán Alapítvány partnerségében, július 26-30. között. Erdély legnagyobb nemzeti táborának ad helyet július 26-30. között Gyergyószentmiklós. Az idén az EMI-tábor szervezőcsapata tovább erősíti az esemény hagyományőrző jellegét, a Magyar Turán Alapítvány tagjai támogatásának köszönhetően. „Évről évre azért szervezzük meg az EMI-tábort, mert hiánypótló nemzeti rendezvény az erdélyi magyarság számára. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy valami újat, különlegeset és tartalmasat adhassunk a résztvevőknek. Nagy örömünkre szolgál, hogy az idén Biró András Zsolt és a Turán Alapítvány segítségével belecsempészhettünk egy kicsit a Kurultájból is a programunkba” – mondta Sorbán Attila Örs, az EMI-tábor főszervezője. Hozzátette, minden magyar a jelenlétével tudja leginkább támogatni a tábort. Mint ismeretes, az alapítvány munkatársai a Kurultáj főszervezői is egyben. Az említett szó, illetve ennek változatai az altaji nyelvekben törzsi gyűlést jelent, ez pedig a törzsi rendszerben és az erre épülő törzsi szövetségekben élő sztyeppei lovas nomád kultúrák szinte mindegyikében megtalálható vagy megtalálható volt – fogalmaznak a Kurultáj szervezői. Ma a Kurultáj-Magyar Törzsi Gyűlés a magyarság és egyben egész Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényévé nőtte ki magát, amelyet több mint száz Kárpát-medencei magyar hagyományőrző és civil szervezet részvételével bonyolítanak le. A tábor programjában, a koncertek, történelmi, kulturális előadások, az ifjúsági programok mellett az idén is nagy hangsúlyt fektetnek a hagyományőrző tevékenységekre, mint a lovasíjászat, jurtabemutató és sok más egyéb különlegesség. A rendezvény teljes programja hamarosan elérhető lesz az emitabor.hu/erdely-en internetes oldalon.
Az Erdélyi Magyar Ifjak sajtóirodája Népújság (Marosvásárhely)

Születésnapi beszélgetés dr. Vencser Lászlóval – Távol, és mégis közel
Hetven évet töltött június 17-én a gyergyóditrói születésű dr. Ven-cser László, a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola volt tanára, a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Ház létrehozója, az Ausztriai Idegennyelvű Lelkészségek országos igazgatója. Születésnapját szülőfalujában rokonaival, barátaival, paptársakkal ünnepelte – egy közösség ünnepelt. A beszélgetés Gyergyószentmiklóson készült kétlakiságról, szabadságról, az eltelt évtizedekről és jövőbeni tervekről.
– Több mint húsz kötet szerzőjeként, illetve társszerzőjeként már többször nyilatkozott életéről, elmeneteléről és folytonos hazatéréseiről, a szülőföld iránti ragaszkodásáról, így elsőként én is erről kérdezem: végül is hol él?
– Amikor elmentem két püspök közötti megegyezés alapján, nem éppen zavartalan háttérrel, úgy gondoltam, nem fogok elszakadni a szülőföldtől, és minden lehetőséget kihasználok, hogy ott is, itt is éljek. Hála Istennek, az elmúlt 26 évemnek legalább a felét itthon töltöttem, tehát én most is ilyen kettős területen élek, vagy talán még több területen a munkám révén. Ami a Sapientiát illeti, az indulásakor volt olyan elképzelés, hogy hozzunk létre egy morális vagy etikai intézetet és a programba bevettek keresztény etikai előadásokat. Két évig tartottam kurzusokat tömbösítve, és abban az időben a Jakab Antal Tanulmányi Házat is igazgattam. Két hetet Ausztriában dolgoztam és két hetet itthon. Ebben már volt gyakorlatom, mert 1996–1997 között pénzügyi igazgató is voltam az egyházmegyében, a linzi munkám mellett, és akkor is egy hónapot itt, egy hónapot ott tartózkodtam. Aztán a Sapientián nem sikerült a tervezett intézetet beindítani, és saját kezdeményezésemből azt a munkát megszüntettem. Most, ha itthon vagyok, abban a házban lakom, ahol a szüleim éltek. A csíksomlyói tanulmányi háznál sincs már beosztásom, de továbbra is nagyon érdekel, ami ott történik, és amikor tudom, meglátogatom.
– Talán a tanulmányi ház sem tanulmányi ház már, hiszen legalább két másik nevet is viselt azóta…
– Most már, hála Istennek, visszavette Jakab Antal nevét, és nemcsak tanulmányi ház, hanem zarándokház is. Ennek pályázati szempontból volt jelentősége. Igaz, korábban volt olyan időszaka az intézménynek, amikor a Jakab Antal nevet is eltörölték, de most már ismét az eredeti elképzelések szerint működik.
– A Jakab Antal Tanulmányi Ház az ön alapítása, ahogy a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon is. Úgy működik a Szent Erzsébet, ahogy elképzelték?
– A Szent Erzsébet Öregotthont a gyulafehérvári Caritas szervezettel közösen álmodtuk meg, és most 20 év után is úgy működik, ahogy elképzeltük. Ott nem voltak kritikus időszakok, a Szent Erzsébet Öregotthonnak ma is az a Magyari Vencel az igazgatója, aki elindította, és az a csapat irányítja ma is. A tanulmányi háznál egyetlen személy van az első csapatból, ugyanis váltakoztak az igazgatók, és mindegyik igazgató néhány embert elbocsátott és újakat hozott. Ez megérződött a működésén is. Úgy hiszem, hogy a Szent Erzsébet Öregotthon országos szinten, de talán nemzetközi szinten is mintaintézmény.
– Azt nyilatkozta többször is, hogy a gyulafehérvári tanári éveket tartja az egyik legszebb időszaknak az életében. Miért?
– Fiatalon, huszonnyolc évesen lettem tanár a teológián. Akkoriban nagyon sok diák volt az intézetben, 110-120 volt a létszám 1975-ben, és még magasabb, 170 körüli a 80-as években. Értettem a diákok nyelvén, és ők is értettek engem. Rengeteg munka volt, a tanítást kiegészítette a tízéves rektorhelyettesi, gazdasági tevékenység. Javítgattunk, próbáltuk modernizálni az épületeket, hogy a szeminaristák jól érezzék magukat. Mindenre jó visszajelzést kaptunk az elöljáróktól is, Jakab Antal püspöknek mindig volt egy jó szava. Ezért voltak nekem a fehérvári évek nagyon szépek. Mi, akik Rómából hazajöttünk – az érsek úr és még egy kolléga –, magunkkal hoztuk a II. Vatikáni Zsinat szellemét. Ez is szolgálat, hogy megpróbáljuk közelebb vinni a hallgatókhoz az úgynevezett mély, hitbeli tanításokat, és ennek megfelelően adni elő. Sikerült szemináriumokat szervezni, dialógus alakult ki diák és tanár között, vitatkoztunk teológiai témákról anélkül, hogy bármi tabu lett volna.
– Jakubinyi érsek úrral egyszerre tanultak Rómában?
– Egyszerre tanultunk, de ő egy évvel korábban visszajött, mert a szentírástudomány tanára meghalt ’73-ban, és ezért ’74-ben, mikor befejezte a két licenciátust, vissza kellett jönnie. Négy évet voltunk együtt kint, és amíg én Gyulafehérváron voltam, addig együtt tanítottunk.
– Gondolom, hogy amikor Önöket Rómába küldték, már a püspökségnek szándékai voltak Önökkel.
– Az volt a szándék, hogy a teológiára legyen tanári utánpótlás. Jakubinyi Györgyöt például azzal a feladattal küldték ki, hogy visszatérve átvegye a szentírástudomány oktatását. Hármunknak pedig azt mondták, hogy majd, amikor befejezzük az alapképzést, választhatunk, miben szeretnénk elmélyülni. Én a licenciátusi fokozat megszerzését követően az erkölcsteológiát választottam.
– Azt nyilatkozta valahol, hogy szabónak készült gyerekkorában…
– Ennek a hátterében az áll, hogy a szomszéd kis utcában lakott egy szabó, akihez sokat jártam, és láttam, hogy hogyan dolgozik. S én akkor azt mondtam, hogy leérettségizek, s megyek szabónak. Minden gyerekben vannak hasonló vágyak, amelyek később vagy megmaradnak, vagy megváltoznak.
– Néhány évvel ezelőtt Hargita Megyéért díjat kapott, és a laudációban elhangzott, hogy nem önként hagyta el Erdélyt, elöljárója ragaszkodott ahhoz, hogy külföldre távozzon. Több helyen olvastam, hogy ez két püspökségnek volt a megállapodása. Miért éppen Ön volt az a személy, akinek mennie kellett?
– A politikai változást követően nagy teher hárult ránk, jöttek a segélyszállítmányok, éjjel-nappal dolgoztunk. Amikor Jakab püspök megalapította az egyházmegyei Caritas szervezetet, kinevezett engem igazgatónak. Amikor az ember ennyire leterhelt, állandóan rohangál, és keveset alszik, könnyen keletkezik feszültség akár a felettesekkel is. Ez vezetett oda, hogy az akkori főpásztorral, Bálint Lajos püspökkel közös megegyezés alapján a linzi megbízatást választottam.
– Azóta változott az egyházi elöljáró – nem volt szó arról soha, hogy teljesen visszajöjjön?
– Visszajöttem „félig”, amikor pénzügyi igazgató voltam, amikor Jakubinyi érsek lett az egyházmegye főpásztora, és felkért ennek a feladatnak az ellátására. Egy ideig párhuzamosan végeztem linzi és gyulafehérvári munkámat, aztán két év múlva a gyulafehérvári érsek választás elé állított, hogy vagy visszajövök végleg, vagy felment a pénzügyi igazgatói tisztség alól. Amikor megkérdeztem, hogy végleges visszatérésem esetén a pénzügyi igazgatói megbízatás öt évének lejárta után milyen további feladattal fog megbízni, nem kaptam erre konkrét választ. Ezzel a bizonytalansággal nem tudtam vállalni a végleges visszatérést.
– Ez a kettős lét nagyon nehéz lehet, de ad az embernek egyféle szabadságot is, nem?
– Nagyon sok esetben sikerült külföldről hazafelé segítségeket közvetítenem, legutóbb például az atyhai templom leégése után a linzi kelet-európai segélyalap volt az első, amelyik húszezer eurót átutalt a templom újjáépítésére. Ha nem lennék Linzben, ez nagy valószínűséggel nem történt volna meg. A kettős lét valóban ad mozgásszabadságot, ugyanakkor nagyon sok energiát igényel. Helyt kell állni az ausztriai munkahelyeken – Linzben és Bécsben az idegen nyelvű pasztoráció igazgatásában, valamint a linzi plébániai besegítői szolgálatban –, és mindeközben megtalálni az itthoni működés lehetőségeit. Ez a szervezőmunka mellett sok utazással jár, de örömmel vállalom, mert nekem is szükségem van erre lelkileg, és azt is jó látni, hogy az itthoniak is szívesen fogadják Erdélyben végzett tevékenységemet. Igyekszem a diaszpórában élő magyarok között is jelen lenni, ahol honfitársaim várják a bátorítást, a lelki feltöltődés segítését, a szellemi táplálékot.
– Ön az Ausztriai Idegennyelvű Pasztoráció országos igazgatója. Úgy tudom, ha katolikus migránsok érkeznek oda, akkor Önökhöz tartoznak. Érkeznek-e, találkozik-e velük?
– Érkeznek keresztények is Szíriából, Irak területéről, Egyiptomból, de nem olyan létszámban, mint a muszlimok. Vannak plébániáink, ahol saját papjaik látják el ezen közösségek lelki gondozását. 2015–2016-ban ezeknek a csoportoknak a tagjai azt mesélték, hogy a keresztények először belső migrációba mennek, tehát Irak területéről is kurd területekre, ahol nincs háború, vagy elindulnak Amerika felé, de Európa irányába egyre kevesebben jönnek közülük. Jelenleg nagyon sok afgán, perzsa és szír szeretne kereszténységre áttérni. Elég bonyolult kérdés, mert aki bejelentkezik a katekézisre, ami egy-két évig tart, azt már nem lehet a befogadó országból kiutasítani, mert otthon emiatt üldözhetik, éppen emiatt olyan is van, hogy valaki csak érdekből akar keresztény lenni. Így növekszik ugyan a keresztény közösség, de nem jelentős mértékben.
– 2006-ban Gyergyóditróban a Hargita Megyéért díj átvételekor volt három kívánsága. Elsőként az erdélyi magyar politikai erők egyezségre jutását, illetve közös érdekképviselet felvállalását óhajtotta. Azt is kívánta, hogy a ditrói kéttornyú templomot újítsák fel 2011-ig. Ez megvalósult, ha késve is, 2013-ra. A harmadik kívánsága pedig az volt, hogy 2009-ben a Gyulafehérvári Egyházmegyét nevezzék el Gyulafehérvár–Csíksomlyó vagy Gyulafehérvár–Csíkszereda Egyházmegyének. Miért tartaná Ön ezt jónak?
– Gyulafehérvárt nem szabad feladni, ellenben az érsekség híveinek nyolcvan százaléka Csíksomlyó sugarában, körülbelül száz kilométeren belül él. Továbbá Csíksomlyó lelki központ, és ennek, hogy az egyházmegye megnevezése kettős névvel történjen, hogy nagy zarándokhelyek vagy városok nevét hozzácsatolják egy-egy egyházmegye nevéhez, van hagyománya a világban. Ilyen az Esztergom–Budapesti Egyházmegye, Kalocsa–Kecskeméti Egyházmegye, és így tovább. Ezzel egyházi szempontból is felértékelődne Csíksomlyó, Székelyföld. Annak idején beszéltem személyesen Gyulafehérvár érsekével is, elküldtem javaslatomat a papi tanácsnak is, de sajnos nem szavazták meg azt. Szerintem jobb lenne Csíkszeredában a segédpüspöki iroda helyett egy vikáriátust, vagyis helynökséget működtetni, ahol időnként az egyházmegye érseke is tartózkodhatna.
– Említette, hogy még nem nyugdíjas. Ez mit jelent?
– Ausztriában, mivel nagyon kevés a pap, az egyházmegyék szabályozzák a nyugdíjazási korhatárt. Eddig az állami törvényeknek megfelelően hatvanöt évesen nyugállományba lehetett vonulni, néhány éve azonban egy új szabályozás úgy rendelkezik, hogy csak hetvenévesen lehet a nyugdíjba vonulást kérelmezni (hatvanöt évesen csak orvosi papírral). Ekkor a püspök és az illetékes bizottság dönti el, hogy engedélyezi-e a nyugdíjba vonulást vagy sem. Én vállaltam még négy évet: hármat Bécsben, négyet Linzben. Ha Isten éltet, szeretném egészen addig végezni ezt a munkát, amíg ötvenéves pap leszek és harminc éve lesz annak, hogy Ausztriában élek, vagyis 2021-ig. Hogy azután mit fogok csinálni? Besegítek még Linzben, mert kevés a pap. Terveim szerint többet leszek itthon. Ha bírom még, konferenciákat szervezek, könyvbemutatókat tartok, azt végzem majd, amit most is a hivatalaim mellett.
– Mi tartozik hozzá még a hetvenedik születésnapi ünnepléshez?
– A linzi osztrák közösségemben lesz egy kis születésnapi ünneplés július 9-én, szeptember 16-án Bécsben és október 1-jén Linzben bemutatjuk az alkalomra megjelent két könyvet, és ezzel lezárom a hetvenedik születésnapomhoz kapcsolódó nagyon szép és lélekemelő események sorozatát.
Daczó Katalin / Hargita Népe (Csíkszereda)

Fákat döntött ki a vihar Székelyudvarhelyen
A szerda délelőtti erős vihar Székelyudvarhelyen és környékén okozott károkat. Az erős szél fákat döntött ki, villanyvezetékeket tépett le, nagy mennyiségű csapadékkal társult, ami épületeket árasztott el. Az útra, illetve a vezetékekre dőlt fák fennakadásokat okoztak a Csíkszereda és Székelyudvarhely közötti közúti, valamint a Csíkszereda és Gyergyószentmiklós közötti közúti és vasúti forgalomban. Székelyudvarhelyen egy közlekedő személygépkocsit is maga alá temetett egy kitépett fa, a kocsi két utasa nem sérült meg. A város utcáin hömpölygő víz elárasztotta a Haáz Rezső Múzeum alagsorát és a sportcsarnokot. A Székelyhon portál közlése szerint a múzeum alagsori kiállítóterében éppen a csütörtökön megnyitandó tárlatot rendezték. A tárlat anyaga nem sérült meg, így várhatóan nem kell elhalasztani a megnyitót. MTI; Népújság (Marosvásárhely)

Öt háromszéki település a Nemzeti Vágtán
Kézdivásárhely nyerte a Székely Vágtát!
Kézdivásárhely nyerte az idei, hetedik Székely Vágtát: Berde Loránd Anci nevű magyar félvér kancáján. A döntő szempontjából „háromszéki vágtává” csinosuló rendezvényről Kézdivásárhely, Mikóújfalu, Nyujtód és Előpatak képviselői jutottak ki a Nemzeti Vágtára. A szeptember 15–17-e között a budapesti Hősök terén sorra kerülő eseményen, a rendező jogán Sepsiszentgyörgy lovasa is indulhat.
Annyit ember még nem kémlelte az eget, vagy inkább nem „simogatta” okostelefonját az Óriáspince-tetőn, mint pénteken, amikor hétágra sütött a nap, de minden előrejelzés több órás kemény esőt mutatott szombatra és vasárnapra. A Székely Vágta szervezői, akikben még erősen él az első vágta élménye (amikor szó szerint elvitte a vihar a vágtát), egy rossz, és egy még annál is rosszabb esetre érvényes forgatókönyvvel készültek.
A rossz forgatókönyv arról szólt, hogy a rossz idő miatt nem lehet megrendezni a döntőt. Ebben az esetben a két elődöntő első két helyezettje vehet részt a budapesti döntőn. A még ennél is rosszabb forgatókönyv azzal számolt, hogy nemhogy a döntőt, de még a középfutamokat sem lehet megtartani. Ebben az esetben a négy előfutam első helyezettjei képviselhették volna Székelyföldet a Nemzeti Vágtán.
Lett volna persze az eredeti program, azt azonban már senki sem merte vállalni. Így eleve úgy kalkuláltak, hogy „szombaton mindent meg kell csinálni, amit lehet” – ennek megfelelően a vágta vasárnapi középfutamait előhozták péntek estére, „hátha belefér”. Ami a sorsoláskor, a legelején történt, azt elolvashatják mai lapszámunk 3. oldalán, vadregényes történet, az indulók, elő-, középfutamokban részt vevők és döntősök névsorát az áttekinthetőség kedvéért táblázatba foglaltuk.
Ügyes huszárok versenye
Pénteken este Mojzi Árpád megnyerte a Szent László-futamot Betyár nevű lovával. A hagyományőrző huszárok felkészültségét próbára tevő, tulajdonképpen ügyességi verseny forgatókönyvére, amit dr. Kádár László, hö. huszárőrnagy talált ki, panasz nem lehetett: el kellett menni a lányos házhoz, kaput nyitni, zárni, majd a kocsmába, egy sörre, karddal össze kellett szedni néhány koszorút. Természetesen mindezt lóháton, mert ez mégiscsak egy huszárverseny…
Szombaton csodálatos koreográfiával, zenével, ágyúlövéssel, himnusszal, felvonták a székely zászlót. Jobb hagyományokhoz híven, Nagy József, megbízott vágtafőkapitány románul is megfogalmazta a vágta üzenetét: a hagyományoknak, a történelemnek nem elválasztania, hanem összekötnie kell a szomszédos népeket.
Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke arról beszélt, hogy minden településen lovasklubot kell alakítani, Péter Ferenc, Maros megyei elnök azt mondta: a lovas hagyomány a magyar kultúra része, Tamás Sándor Kovászna megyei elnök szerint pedig a vágta a szabadság megtestesítése, ezért népszerű a székelyek között.
Példás rendben zajlottak az elő- és középfutamok
A vágta elő- és középfutamai példás rendben, minden probléma nélkül zajlottak, még startot sem kellett megismételni, ilyen nem volt az elmúlt hat évben. A Góbé futamban a tavalyi győztes László Pál (Gyergyószentmiklós) irányította a történéseket és Csíkkozmással együtt Hargita megyei fölényt alakított ki, Háromszékről csak Szotyor jutott a döntőbe. A Székely Vágta előfutamai sem hoztak nagy meglepetést: Nyujtód, Gyergyószentmiklós, Réty és Kézdivásárhely nyert.
Réty polgármestere nem járt esőtáncot az elődöntő után, pedig a település lovasa, a harmadik előfutam győzteseként, kijutott volna a Nemzeti Vágtára, ha a középdöntőt és a döntőt elmossa az eső. Nem az előfutamból kell kijutni, legyen rendes középfutam, nyerjük meg a vágtát, és úgy jussunk ki a Hősök terére – mondta Dombora Lehel. Nem jött be, Hunyadi Mátyás János elrontotta a startot a középfutamban és nem jutott a döntőbe…
A második középfutam hozta az addigi legnagyobb versenyt. Ugron Attila nagyszerűen használta ki, hogy a két körön keresztül vezető és csak egymásra figyelő előpataki és gyergyószentmiklósi lovas nem számol azzal, hogy valaki a negyedik helyről indulva körbelovagolja őket, és gyönyörű finissel megnyerte a futamot. A Székely Vágtában „tiszta” háromszéki döntő alakult ki: Kézdivásárhely, Nyujtód, Előpatak és Mikóújfalu részvételével.
És következtek a döntők…
A Góbé vágta döntője egyáltalán nem keltette az amatőr(ebb) lovasok versenyének érzését: a csíkkozmási Bálint András Szellő nevű 10 éves pej székely tájló kancáján 1 perc 35 másodperc alatt tekerte le az 1200 méteres versenytávot, ami simán elég lett volna ahhoz, hogy a vágta négy előfutamából kettőt, vagy akár az egyik középfutamot is megnyerje. Ezzel trónfosztásra került sor, hisz a hivatalban lévő „góbébajnok”, a gyergyószentmiklósi László Pál, csak a harmadik helyre tudta behozni Szellő nevű lovát, a második helyezett a szotyori Veress Bálint lett, az egzotikus nevű, Boszporuszi Naptűz nevű paripáján.
A Székely Vágta döntőjének startjában „beragadt” Kézdivásárhely és a többiek, különösen az előpataki Bartha Ferenc Pasadena nyergében több lóhossz előnyt szerzett, és az első kör végén vezetett. A verseny azonban nem egy körig tart, és a következő 200 méterben az Anci nevű 8 éves pej magyar félvér kancán versenyző kézdivásárhelyi Berde Loránd „lefutotta” a mezőnyt, és átvette a vezetést. Egy körrel a vége előtt Kézdivásárhely, Előpatak, Mikóújfalu, Nyujtód volt a sorrend. Az előpataki versenyző egyre jobban elfáradt, 200 méterrel a vége előtt a mikóújfalusi Tóth Barna My Missionnal megelőzte és „ráfutott” Berde Lorándra is, ám a kézdivásárhelyi versenyző tartani tudta első helyét és megnyerte a Székely Vágtát. Az utolsó métereken Ugron Attila is beérte
Csillag nevű lovával Bartha Ferencet, és a nyujtódi versenyző a továbbjutó harmadik helyen végzett. A rendezők méltányolták, hogy Bartha Ferenc „nagyszerűen versenyzett és sportszerűen viselkedett”, és őt is meghívták a Nemzeti Vágtára.
A Székely Vágta első helyezettjének a díja 5000 lejes pénzjutalom, és a jog, hogy Székelyföldet képviselje a budapesti Nemzeti Vágtán, egy teljes Tattini-Daslö lótextília szett, azaz egy nyári lótakaró, egy téli istállótakaró, egy izzasztó, egy szett kombinált fásli, valamint egy vízálló nyeregszállító táska az Equimundo Erdélyi Lovasbolt tulajdonosától, valamint egy 1845 mintájú lovastiszti vándorszablya, amelyet a Vágtafőkapitány adott át.
Az Aranyparipa-díjat a legápoltabb lovaknak adják, a díj célja felhívni a figyelmet a felelős állattartásra. Az idei győztes a kézdisárfalvi Imán volt, egy 14 éves arab telivér mén, Bódi Alberté.
Fogathajtó verseny: Bodó Zoltán lett a legjobb
Tizenöt fogat jelent meg a szombat délutáni fogathajtó versenyen, egyes-, kettes- és négyes fogatokkal indultak a versenyzők. Bodó Zoltán volt az abszolút győztes, a Váncsa-farm kettes- és négyes fogatával is sikerült a legjobb eredményt elérnie. Egyes fogattal György Adolf, póni fogattal Szász Csongor bizonyult a legügyesebbnek.
Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ne az államfő mondja meg (Székelyföldre várják Iohannist)
Ma érkezik egynapos hivatalos látogatásra Hargita és Kovászna megyébe Klaus Iohannis államelnök. Az elnöki vizit Csíkszeredában kezdődik, a megyei önkormányzat nagytermében a két megye képviselő-testületeinek vezetőivel, valamint a polgármesterekkel, alpolgármesterekkel találkozik, majd Csíksomlyóra is ellátogat, illetve Csíkszentkirályon megtekinti a Hargita Gyöngye borvízgyárat. Háromszék egy hivatalos, illetve egy informális találkozó helyszíne lesz. A székelyföldi elöljárók kényes kérdésekkel, illetve egy markáns üzenettel várják az államfőt,
A csíkszeredai megyeházára 10 órára összehívott találkozó (mely a hivatalos programban vitaként szerepel) a Következetesség és átláthatóság – a jó gyakorlat példái Hargita és Kovászna megyében címet viseli. A nagyjából kilencvenperces találkozót követően Iohannis déli 12 óra előtt tíz perccel a csíkszeredai Szent Miklós ortodox püspöki katedrálist keresi fel, majd kevesebb mint fél óra múltán a csíksomlyói kegytemplom következik. A Maszol hírportál értesülései szerint az államfő a kisbazilikában várhatóan húsz percet tölt el a ferences rend tagjaival, akik a kegyhely történetét ismertetik. Egy körülbelül háromperces orgonajátékot is meghallgat, majd a Szűz Mária-kegyszoborhoz járul, és ezt követően felkeresi a közelben található Szent István Otthont – részletezte a portál Urbán Erik ferences atyára, a kegytemplom igazgatójára hivatkozva. A csíkszéki látogatás egy óra előtt öt perccel a csíkszentkirályi borvíztöltő üzemben folytatódik és zárul. Két óra után pár perccel már Kovászna Megye Tanácsa épületéhez érkezik az elnöki konvoj. Klaus Iohannis először a három székely megye képviselő-testületeinek elnökeivel – Borboly Csabával, Péter Ferenccel és Tamás Sándorral –, valamint Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Kézdivásárhely és Gyergyószentmiklós polgármestereivel egyeztet zárt ajtós tanácskozáson. Ezt követően a romániai és székelyföldi klaszterek és közösségfejlesztési társulások képviselőivel találkozik. Iohannis nagyjából másfél órát tartózkodik Sepsiszentgyörgyön, 17 órától ugyanis már a Vrancea megyei mărăşti-i mauzóleumnál vesz részt az első világháborúban elesett román katonák emlékére szervezett ünnepségen. A látogatás ezzel a mozzanattal ér véget. Az államfő egyébként csak ez utóbbi helyszínen szólal fel – a hivatalos program szerint. A székelyföldi elöljárók korábban már jelezték, melyek azok a témakörök, amelyeket az államfő elé szándékoznak tárni a látogatás alkalmából. Ezek – Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke által a közösségi médiában is közzétettek szerint – az anyanyelv- és szimbólumhasználat, a csíksomlyói búcsúnak az UNESCO szellemi világörökségi listájára való felkerülésének elgáncsolása, az államelnöknek a magyar közösséggel kapcsolatos kijelentései (ideértve a kisebbségek romániai helyzetét illető, valamint a területi – etnikai alapú – autonómiára vonatkozó megnyilvánulásait), valamint az, hogy ő volt, aki visszavonta Tőkés Lászlótól az 1989-es forradalom hőse címet. Tamás Sándor lapunknak korábban röviden ezt így foglalta össze: „olyan kérdésekről, melyekben másként látjuk a világ dolgait”. A kényesnek mondható kérdések egy részét várhatóan az informális találkozón szegezik majd az államfőnek. Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat vezetője szerint a felsoroltak mellett a székelytermék-mozgalomra is fel szeretnék hívni az elnök figyelmét, illetve olyan sajátos problémákra, mint a medvekérdés. Sajtóértesülések szerint az elöljárók várhatóan a közigazgatásban tapasztalt nehézségekre is rámutatnak, illetve az ehhez kötődő törvénykezési problémákra, kiemelten a jogszabály alkalmazási gondjaira. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a háromszéki találkozó témáit illetően lapunk érdeklődésére annyira szorítkozott: minden olyan kérdést felhoznak, amely az erdélyi magyarságot foglalkoztatja. A találkozó célja „megoldást keresni minden egyes problémára, mely az erdélyi magyarság fejlődését, boldogulását befolyásolja”. A polgármester további részletekkel nem szolgált, mivel nem tartja szerencsésnek, hogy az államfő előzőleg a sajtóból értesüljön arról, amivel elé akarnak állni. Antal Árpád hozzátette: Iohannist egy félreérthetetlen üzenettel várják, mely szerint „ebben az országban, és bárhol máshol mindenkinek meg kell már végre értenie, hogy az erdélyi magyarság helyzete akkor lesz rendben, amikor ők maguk jól fogják érezni magukat itt, és nem más állítja ezt róluk. Még az államelnök sem jelentheti ki egyoldalúan, hogy az erdélyi magyarság jogai biztosítva vannak, miközben a valóság teljesen más” – fogalmazott. A politikus megjegyezte: igen érdekes, hogy a sepsiszentgyörgyi találkozó nem jelenik meg az államfői hivatal által közzétett hivatalos programban, míg például a katedrális meglátogatása (mely szintén zárt körű) igen. A polgármester korábban egyébként azt nyilatkozta: mérsékelt optimizmussal készül az államfői látogatásra, melyről úgy vélte: már 2015-ben meg kellett volna történnie. Antal Árpád szerint Iohannis eddigi elnöksége csalódást jelentett a székelység számára, a mostani látogatás viszont egy új kiindulópont lehet.
Tüntetés Csíkszeredában
Kétórás tiltakozás jelentett be az Erdélyi Magyar Néppárt. A párt a csíkszeredai megyeháza elé hívja szimpatizánsait, valamint „mindazokat, akik aggódnak az elmúlt időszak magyarellenes megnyilvánulásai miatt”. A tiltakozásra 9 és 11 óra között kerül sor – Klaus Iohannis államfő tíz órától Hargita és Kovászna megye önkormányzati vezetőivel találkozik a megyeháza nagytermében. Az EMNP tájékoztatása szerint a céljuk tudatni az államfővel: kiállnak az erdélyi magyarok jogaiért, és elfogadhatatlannak tartják az utóbbi időben a közösséget ért jogsértéseket. A résztvevőket ugyanakkor arra kérik, lehetőségeik szerint hozzanak magukkal székely zászlót, ezzel is jelezve a szabad szimbólumhasználathoz való jogot és határozott autonómiaigényüket.
Nagy D. István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Zászlót hozott, zászlót kapott (Klaus Iohannis Székelyföldön)
Egyebek mellett a magyarellenes hangulatkeltés visszaszorításában, valamint a román állam és a magyar közösség közötti stratégiai partnerség létrehozásában kérték Klaus Iohannis államfő segítségét a két székely megye önkormányzati vezetői. A Hargita megyében tüntetéssel, Háromszéken elszórt tapssal fogadott elnök ugyanakkor tömény betekintést nyerhetett a székelyföldi magyar közösséget leginkább foglalkoztató problémákba, kiemelten tájékozódott a kisebbségi jogok valós állásáról. Az államfőnek lehetősége nyílt a szívvel-lélekkel előadott székely himnuszt is meghallgatni, illetve egy kék-arany lobogóval távozhatott, amelyet Ráduly Róbert Kálmántól, Csíkszereda polgármesterétől kapott. Az ajándékot elfogadta, a gesztust egy piros-sárga-kék trikolórral köszönte meg.
Az államfő Csíkszeredába érkezése előtt fél órával mintegy negyvenen gyűltek össze az Erdélyi Magyar Néppárt által meghirdetett tiltakozás helyszínén a megyeháza előtt. A csendes tüntetők egyebek mellett egy Érezze olyan jól magát, mint Dél-Tirolban feliratú molinót feszítettek ki a kordon oldalára, illetve több táblán a kisebbségi jogok betartását kérő, háromnyelvű, román, magyar és angol feliratok voltak olvashatók. Lapunknak többen kifejtették: azért tiltakoznak, hogy emlékeztessék az államfőt: a két székely megyében kapta a legtöbb szavazatot a 2014-es választásokon, ehhez képest az elmúlt két és fél évben több rendben a magyar közösség ellen lépett fel, ha közvetett módon is.
A megyeházára összehívott tanácskozásra érkező Klaus Iohannis egyszerűen nyugtázta a tiltakozók jelenlétét, kijelentve: állampolgári jogukkal élnek. Az elnököt a két tanácselnök, Tamás Sándor, valamint Borboly Csaba fogadta. A két megye önkormányzati képviselőivel meghirdetett tanácskozás a román nemzeti himnusz lejátszásával vette kezdetét, majd a teremben lévők elénekelték a székely himnuszt. Az államfő mindvégig állva, tisztelettel hallgatta, valamivel később pedig előre tervezett felszólalásában megdicsérte az önkormányzati képviselőket énekükért. Amint a tanácskozás során végig, az államfő ez alkalommal is vigyázott arra, hogy ne mondja ki a székely szót. Az ünnepi kezdést követő tanácskozást Sebesi Karen Attila, a román közszolgálati televízió kolozsvári stúdiójának munkatársa moderálta. A felszólaló önkormányzati vezetők nagyjából öt közös téma köré építették mondanivalójukat, az elsődleges üzenet félreérthetetlen volt: Románia nem mintaállam a kisebbségek helyzetének rendezésében, a magyar kisebbség jogai és javai veszélyben vannak. Azt is egyértelművé tették, hogy a román állam nem tiszteli a magyar közösséget, nem tekintik egyenjogú állampolgárnak a magyar embereket, korlátozzák az anyanyelv és a nemzeti szimbólumok használatát. Az elöljárók az államfő segítségét kérték a román állam és a magyar közösség közötti stratégiai partnerség, társadalmi szerződés életre hívásában, amelynek szükségessége a nagy egyesülés centenáriumi jubileuma közeledtével nem is lehetne kevésbé időszerű.
Kendőzés nélkül
Elsőként Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szólt a megjelentekhez. Akárcsak az utána szólók, három nyelven köszöntötte az államfőt. Több problémát is felsorolt: egyebek mellett a demográfiai hanyatlást (a fiatalok elvándorlását), a szellemi és anyagi tőke alacsony mértékű beáramlását, a történelmi egyházak javainak visszaszolgáltatását, illetve az igazságszolgáltatás részéről tapasztalt jogfosztásokat. Az elnök megemlítette a csíksomlyói búcsú UNESCO világörökségi listára való felkerülésének elgáncsolását is, illetve a székelyföldi fiatalok hiányos románnyelv-ismeretei miatti hátrányos helyzetét. Szerinte minden fél számára kedvező megoldás születne, ha végre elfogadnák azt a stratégiai etnikumközi megállapodást, melyet Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kezdeményezett, s amely az alkotmánnyal, illetve a törvényekkel, valamint a nemzetközi egyezményekkel és a gyulafehérvári nyilatkozat szellemével összhangban van, amint a mindennapi békés együttélés tapasztalataival is. Borboly Csaba hozzátette: hiszi, hogy a centenárium lehetőséget jelent, hogy Románia beváltsa a száz évvel ezelőtti, kisebbségeknek tett ígéreteit. Ezek jelentős részét nem teljesítették, ezért kérik Iohannis segítségét, és remélik, ez a látogatás a kiindulópontja lehet a beváltás folyamatának. Tamás Sándor egy bibliai példa segítségével írta le az erdélyi magyarság helyzetét az elmúlt száz évben: egyik kézzel épített, másikkal védekezett. Nem siránkozni akarnak, közösen szeretnének megoldásokat találni az ország fejlődése érdekében, illetve egy jobb élet biztosítására. Naponta kettős mércét tapasztalnak a törvényhozásban, közigazgatásban, igazságszolgáltatásban, illetve a gazdasági ágazatban is – sorolta. Az államfő berlini nyilatkozatára is reflektálva kijelentette: „mi nem etnikai alapú autonómiát szeretnénk, hanem olyan önrendelkezést, amely békét és jólétet hoz a régióban, olyan, az Európai Unióban elterjedt autonómiaformát, mely például a számos német kisebbséggel rendelkező Dél-Tirolban is működik”. Tamás Sándor kijelentette: az igazságszolgáltatáson keresztül üldöztetés, megfélemlítés zajlik, főképp a magyarság vezetőivel szemben.
Az autonómiáról
Harmadikként Klaus Iohannis szólt a megjelentekhez, magyarul is köszöntötte a teremben ülőket. Felidézte: sok éve nem járt erre román államfő, ezért ragaszkodott hozzá, hogy eljöjjön, megismerje az itteni embereket, meghallgassa őket. Meggyőződése, hogy csak párbeszéddel és valós, a központi hatalom, valamint a helyiek között létrejövő partnerséggel lehet megoldást találni a nehézségekre. „Sajnálatos, hogy az önök megyéinek valósága sokszor olyan fényben van feltüntetve, mely torzítja a képet, elmélyíti a különbségeket és felfokozza az ellentéteket. Más nemzetiségek elutasítása – jöjjön az bármely irányból – a fejlődés biztos kerékkötője, a közösségek elzárkózása sem használ – ecsetelte. Az államfő továbbá méltatta a két megye potenciálját – következetesen kerülve a Székelyföld megnevezést –, és megnevezte azokat az ágazatokat, ahol pótolnivalót tapasztalt: turizmus, infrastruktúra, a román nyelv ismerete – utóbbit igen súlyosnak ítélte meg, és sürgős egyeztetést javasolt a szaktárca és a helyi vezetők között. Külön szólt ugyanakkor a három politikai kérdésről: a decentralizációról, a regionalizációról, valamint az autonómiáról. Meglátása szerint Romániának nagy szüksége van gazdasági növekedésre, valamint a közigazgatási reformra. A decentralizáció ebben a megközelítésben kötelező, hiszen a helyi választottak vannak a leginkább tisztában azzal, mire van szüksége a közösségnek, mit kell tenni. Ehhez rendelkezniük kell azokkal az eszközökkel, melyek segítségével a helyi érdekeknek eleget tudnak tenni. A regionalizációt illetően az államfő rámutatott: kívánatos, de csak akkor, ha gazdasági fejlődéshez, munkahelyteremtéshez és a közigazgatási rendszer reformjához vezet, amely által hatékonyabbá válhat. Iohannis úgy vélte, a helyi, valamint a regionális önrendelkezés segíthet, viszont az etnikai alapú autonómia nem üdvözlendő megoldás, mivel az megfékezné a fejlődést. Az államfő szerint európai szinten is megfogalmazódott az a meglátás, és ajánlásként is napvilágot látott, mely szerint a régiók határait ne az etnikai határok mentén határozzák meg. Arra is felhívta a figyelmet: vannak olyan történelmi érzékenységek, melyeken soha nem fogunk túllépni, ha ellenségesen és megértés nélkül közelítünk. Az egyik legmarkánsabb felszólalás Antal Árpádé, Sepsiszentgyörgy polgármesteréé volt, aki a nemzeti kisebbségek helyzetét elemezte száz év román közigazgatás tükrében, rámutatva egyúttal, mennyire visszás az a majd minden fórumon hirdetett üzenet, mely szerint Romániában példásan rendezték a kisebbségek helyzetét. „Nem vagyunk elismerve, annak ellenére, hogy nem vagyunk gazdasági bevándorlók, egyszerűen a szülőföldön maradtunk, csak a határok változtak. Ismert, miként tűnt el a német közösség Erdélyből, milyen szenvedéseken ment át a magyarság, és továbbra is mit kell eltűrnie: fenyegetések, a közösség befeketítése, jogfosztások” – sorolta Antal Árpád. „Oda jutottunk, hogy az erdélyi magyarságot nemzetbiztonsági kockázatként kezelik, ami elfogadhatatlan.” A kisebbségi jogok biztosításának európai modelljét említve elmondta: az Európai Unióban 19 autonóm régió van, egyik sem etnikai alapon létrehozott, Székelyföldön sem ezt szeretnék, hiszen nemcsak magyarok lakják e vidéket, hanem románok, romák és németek egyaránt. Antal Árpád tisztázta: senkitől nem akarnak elvenni semmit, majd ismertette az elvárásokat: a magyar nyelv második hivatalos nyelvként történő elismerése Székelyföldön, az etnikai arányosság elvének tiszteletben tartása, Székelyföld mint fejlesztési régió létrehozása, területi és pénzügyi autonómia, a székely zászló elfogadása, melyet minden esetben a román és az uniós zászló társaságában függesztenek ki. Ajándék Iohannisnak
Történelminek nevezte a látogatást, és üdvözölte az államfőt Csíkszeredában, Székelyföld szívében Ráduly Róbert Kálmán polgármester. Méltatta, hogy Iohannis az első elnök, aki a látogatással elismerte, hogy a két megye tulajdonképpen egybetartozik. Két és fél éve várják a látogatást, mivel már 2014 novemberében megteremtődött a lehetősége egy stratégiai partnerségnek az államelnöki hivatal és Székelyföld között, azáltal hogy a két megyében élvezte a legnagyobb támogatást Klaus Iohannis. A felszólalás végén a csíkszeredai elöljáró egy székely zászlót nyújtott át az államfőnek, amelyen két dátum is szerepel: megválasztása napja és a látogatás napja, valamint a két megyében elért szavazatarány. „Legyen ez pecsét a közte és a két megye lakói közötti partnerségen” – fogalmazott Ráduly. Iohannis a maga részéről egy román zászlót adott át. A kék-arany zászlóhoz egyébként az államfő nem nyúlt hozzá, tanácsosa vette át Ráduly Róberttől, a román trikolórt viszont előbb kibontotta, majd maga adta át. A további hozzászólások rendjén Bokor Tibort, Kézdivásárhely polgármesterét kérték fel, hogy az infrastruktúra helyzetét ismertesse – ehelyett a székely terroristák ügyét hozta szóba, hangsúlyozva: az egész közösséget hatalmas veszteség érte a kollektív megbélyegzéssel. Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere felidézte elődje, Mezei János kálváriáját. Rámutatott: nem tekinthető természetes állapotnak, hogy önkormányzati vezetőket, alárendeltjeiket jelentéktelen ügyekért komoly vegzálásnak vetnek alá. A turizmus és a munkaerőpiac helyzetének ismertetése Gyerő József, Kovászna, valamint Bokor Sándor, Parajd város polgármesterének jutott. Mindkét elöljáró a román állam felelősségének felemlegetésére szorítkozott. Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke szerint mindennemű fejlesztések komoly kerékkötője, hogy az állam ellenőrző szervei – kiemelten a számvevőszék – az önkormányzati vezetőket, dolgozókat tolvajként, csalóként kezeli, miközben pontosan a polgármesteri hivatalok, megyei tanácsok azok, amelyek a legjelentősebb beruházásokat eszközlik a térségben. A hozzászólások sorát egy váratlan beavatkozás zárta: Maria Graur, a Mesagerul de Covasna napilap főszerkesztője „mint egyszerű állampolgár” kért szót, és némi vita után kapott is. Azzal a kérdéssel fordult az államfőhöz, hogy a szintén „mesés és gyönyörű”, románok lakta Bodzavidék miként fér bele az előtte szólók által felvázolt elképzelésekbe. „Nem udvariasságból jöttem, figyelmesen végigkövettem mindazt, ami elhangzott. Nem csak helyspecifikus problémákkal találkoztam, sehol az országban nincs minden megoldva. Közösen lehet megoldást találni ezekre. Kétségtelen: itt vannak sajátos problémák, amelyekre várhatóan nehezebb megoldást találni. Ha akarat van, mindent meg lehet oldani. A találkozó mindenképp jó kezdet” – fogalmazott az államfő.
Visszafogott államfő
A találkozó után Klaus Iohannis nyilatkozott a sajtónak. Meggyőződése szerint a helyi választottak számára némi reményt hozott, hogy a gondjaik meghallgatásra találnak, és el lehet indulni a rendezés útján. Nem számított a székely himnuszra, de elfogadta, hogy a jelenlévők úgy érezték: el kell énekelniük. Az államfő úgy vélte, nagyon fontos meghallgatni azt is, ami az emberek lelkéből szól. Ami az magyar nyelv hivatalossá tételét illeti, Iohannis visszafogottan nyilatkozott: a törvényhozás hatáskörébe tartozó kérdésről van szó. Hozzátette: az alkotmányhoz kell viszonyulni minden esetben, és ez egyértelműen fogalmaz ebben a kérdésben. Iohannis hozzátette: az anyanyelv-használat biztosított a nemzeti kisebbségek számára, amint a tanulás lehetősége is. Európai szinten pozitív példa a romániai – hangoztatta. A zászlók kapcsán az elnök megjegyezte: több olyan régió van az országban, ahol egy történelmi szimbólumot szándékoznak használni a népszerűsítés érdekében. A tárgyalásokat innen kellene kezdeni. „A zászló, amiről önök beszélnek a politikai diskurzus része volt, politikai háttere is van használatának. Ezért bonyolultabb az ügy, de kellő akarattal feszültségmentessé tehetőek a tárgyalások, és megoldást is lehet találni.” Az autonómiát firtató kérdésekre az államfő kifejtette: az etnikai alapú autonómia nem járható út, amint az európai példák is mutatják, a regionális alapúról pedig egyelőre csak elméletben lehet tárgyalni, az alkotmány értelmében ugyanis Romániában nem léteznek régiók.
Remény a párbeszédre
A csíkszeredai látogatás után – ahol a Szent Miklós ortodox katedrálist és a csíksomlyói kegytemplomot is megtekintette – Klaus Iohannis Sepsiszentgyörgyre érkezett. A főtéren tucatnyi járókelő szórványos tapsa fogadta, majd Antal Árpád és Tamás Sándor társaságában vonult át Sepsiszentgyörgy főterén. A megyeházán Hargita, Kovászna és Maros megye tanácselnökeivel, valamint öt megyei jogú város polgármesterével zárt ajtós tanácskozáson vett részt, ezt követően klaszterek képviselőivel is egyeztetett.
Az eseményt követően az államelnök látogatását értékelve Antal Árpád rámutatott: világosan elmondták az államfőnek, sok problémája van az erdélyi magyar közösségnek, és vannak sajátosak is, amelyeket csak területi autonómia megvalósításával lehet érdemben rendezni. Ez nem jelent határokat, elszakadást, mivel az ország nem csak a románoké. Garanciákra van szükség, hogy ebben az országban a közösség meg tudja őrizni az etnikai azonosságát. A marosvásárhelyi római katolikus iskola tarthatatlanná vált ügyét is felhozták – Péter Ferenc Maros megyei önkormányzati elnök tolmácsolásában –, valamint szóvá tették, hogy Románia fellépett a Minority Safe Pack kisebbségvédelmi kezdeményezés ellen. A főtéri séta során Antal Árpád a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítási ügyére, valamint a prefektus gáncsoskodásaira – lásd utcanevek – is felhívta Iohannis figyelmét. Arra is felhívták a figyelmét, hogy a NATO- és uniós csatlakozást követően a kisebbségi jogokat elkezdték megnyirbálni. Antal Árpád őszinteséget és nyitottságot tapasztalt az elnök részéről, és bízik benne: párbeszéd is elindulhat, amelyhez eddig nem volt partner. Tamás Sándor azt értékelte, hogy Klaus Iohannis az első olyan elnök, aki hivatalos látogatáson a két megyét egyszerre kezelte, sőt, bevonták Maros megyét is. Pozitívumnak minősítette azt is, hogy ő az első elnök, aki elfogadta a székely zászlót. Az elnöki vizit lehetséges hozadékát illetően annyit megjegyzett: az államfő szemmel láthatóan elgondolkodott pár felvetett kérdésen, és úgy látja, van remény a párbeszéd folytatására.
Nagy D. István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szerdán kezdődik Erdély legnagyobb hagyományőrző rendezvénye
Egy kis Kurultáj az EMI-táborban
Egyetlen év sem telhet el az EMI-tábor nélkül, így ebben az esztendőben is, a Gyergyói-medencében, Gyergyószentmiklóson szervezi meg zsinórban a tizenharmadik EMI-tábort az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezete a Magyar Turán Alapítvány partnerségében.
Erdély legnagyobb nemzeti táborának ad helyet július 26–30. között Gyergyószentmiklós. Az idén az EMI-tábor szervezőcsapata továbberősíti az esemény hagyományőrző jellegét, köszönhetően a Magyar Turán Alapítvány tagjainak támogatásával.
„Évről évre azért szervezzük meg az EMI-tábort, mert egy hiánypótló nemzeti rendezvény az erdélyi magyarság számára. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy valami újat, különlegeset és tartalmasat adhassunk a résztvevőknek. Nagy örömünkre szolgál, hogy az idén Biró András Zsolt és a Turán Alapítvány segítségével belecsempészhettünk egy kicsit a Kurultájból is a programunkba” – mondta Sorbán Attila Örs, az EMI-tábor főszervezője. Hozzátette, minden magyar a jelenlétével tudja leginkább támogatni a tábort.
Mint ismeretes, az alapítvány munkatársai a Kurultáj főszervezői is egyben. Az említett szó, illetve ennek változatai az altaji nyelvekben törzsi gyűlést jelent, ez pedig a törzsi rendszerben és az erre épülő törzsi szövetségekben élő sztyeppei lovas nomád kultúrák szinte mindegyikében megtalálható vagy megtalálható volt – fogalmaznak a Kurultáj szervezői. Ma a Kurultáj-Magyar Törzsi Gyűlés a magyarság és egyben egész Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényévé nőtte ki magát, amelyet több mint száz, Kárpát-medencei magyar hagyományőrző és civil szervezet részvételével bonyolítanak le.
A tábor programjában, a koncertek, történelmi, kulturális előadások, az ifjúsági programok mellett az idén is nagy hangsúly lesz fektetve a hagyományőrző tevékenységekre, mint a lovasíjászat, jurta bemutató és sok más egyéb különlegesség. A rendezvény teljes programja elérhető az emitabor.hu/erdely internetes oldalon.
(Az Erdélyi Magyar Ifjaksajtóirodája)
A nagyszínpad fellépői: július 26-án, szerdán 20 órától No Sugar, 22-től Alvin és a Mókusok; 27-én, csütörtökön 20-tól Hungarica, 22-től Nevergreen; 28-án, pénteken 20-tól Omen, 22-től Zorall; 29-én, szombaton 20-tól Romantikus Erőszak, 22-től Ossian; 30-án, vasárnap 20-tól Dorothy, 22-től Depresszió.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Bayer Zsolt: „Két – három év múlva időszerűvé válhat az autonómia igény újratárgyalása.”
Először vett részt Erdély legnagyobb nemzeti táborában – a hagyományosan Gyergyószentmiklós mellett megszervezésre kerülő EMI-táborban – Bayer Zsolt publicista, aki Trianonról másként címmel tartott előadást. Az anyaországi meghívott kijelentette: a kárpát-medencei magyarság „életre van ítélve”, néhány év múlva pedig időszerűvé válhat az autonómiaigény újratárgyalása.
„Az anyaországban alkalmanként elvégzett felmérések szerint két verssort tartunk a legszebbnek: <> Petőfi verséből, valamint <> Vörösmarty Szózatából” – kezdte előadását Bayer Zsolt. Az idézett sorokból kiindulva részletezte: úgy irodalmunk, mint himnuszunk a jövőbeli reménytelenséget hangsúlyozzák. Véleménye szerint ugyanakkor a Trianonról való beszédmódot is hasonló keserűség övezi, no ha másként kellene rátekintenünk. A neves magyarországi újságíró rámutatott: a magyarság túlélte Trianont, és emiatt büszkének kell lennünk arra, hogy habár 1100 éven át német, tatár, török, habsburg és szovjet-orosz akart minket eltüntetni a történelem színpadáról, mégis még mindig létezünk. „Két-három év múlva büszkén kell hazánk szétszakítói ellenállni, és azt mondani: itt az ideje újra beszélni azokat az autonómiára – és az ahhoz kapcsolódó további jogokra – vonatkozó ígéreteket, amelyeket mind a mai napig nem teljesítettek. Mi már bebizonyítottuk, hogy életre vagyunk ítélve.” –jelentette ki az újságíró.
Bayer előadásában kitért a jelen liberalizmusára is, amely szerinte az egykori feltörekvő polgárság ideológiájából napjaink legnagyobb tragédiájává vált. Véleménye szerint a liberalizmusnak jelenleg két dimenziója ismert: a szabadság- és az én kérdése. A szabadságot olyan abszolútumként értelmezik, amelyet folyton hajtogatnak, de nem tudnak elérni, azért pedig a legnagyobb önzésként kezelik. E két tényező jelenünk nyugatában a nemzetállamok felszámolására törekszik. „Európa mi vagyunk. Mi, a mindig lesajnált, a nyugat által megvetett Közép- és Kelet-Európa. Ez irgalmatlan felelősség és kihívás, melynek itt és most kell megfelelnünk. Nem magunk miatt kell kiállnunk, hanem az elkövetkezőkért. Emiatt mi nemcsak a szabadság és az ego dimenziójában kell, létezzünk. Nekünk öt-hat dimenziósnak kell lennünk: gyermekekkel, hittel, hazánk iránti elszántsággal” – hangsúlyozta Bayer, majd hozzátette: Trianon kapcsán nem pusztulásunkat és önmagunk elsiratását kell látnunk, hanem azt az erőt, ami életre és megmaradásra késztet minket.
A 13. EMI-táborban, pénteken, Vincze Gábor történész és Babucs Zoltán hadtörténész előadásai is hallhatóak lesznek az Előadósátorban. Az EMI-sátorban a motoros életformát fogja bemutatni Szentjobbi Endre, az első romániai motorosklub megalapítója. A gyerekekkel érkezőket állandó programok fogadják a Gyereksátorban, a Művészsátorban és a Szénásban pedig kreatív kikapcsolódásra van lehetőség. Ma este az Omen és a Zorall zenekarok csapnak a húrok közé, a Kisszínpadon pedig a The Strangers és a Metalon együttesek fellépése lesz. látható. A fesztiválra a napijegy 30 lejbe kerül, a további napokra 120 lej. Gyergyószentmiklós és a tábor között menetrend szerinti buszjárat közlekedik, melynek programját az alábbi linken (http://www.emitabor.hu/erdely/buszjaratok-a-taborba/) találhatják az érdeklődők. Egyéb információkért és érdekességekért bárki ellátogathat a fesztivál honlapjára az www.emitabor.hu/erdely címen.
Az Erdélyi Magyar Ifjak sajtóirodája; Erdély.ma

Nemzetpolitikai kérdések, történelmünk és rockzene
13. EMI-tábor – Hazánkért rendületlenül!
Szerdán kezdődött Hazánkért rendületlenül! mottóval a rendezvény, vasárnap még egész napos program, este koncertek marasztalták a résztvevőket a Gyergyószentmiklóstól 3 kilométerre fekvő szokásos helyen, hétfőre már csak a táborbontás maradt hátra. Az Erdélyi Magyar Ifjak szervezésében – nehézségektől sem mentesen – tető alá hozott 13. tábor ismét megmutatta, milyen is az, amikor egy ifjúságnak szóló programsorozat nem merül ki a szórakoztatásban, hanem gerince az ismeretátadás.
– Sikeres volt az idei EMI-tábor, hiszen zömmel fiatalok ültek az előadósátrakban, és ez a fontos nekünk, a lényeg, hogy az erdélyi magyar fiatalokat oktassuk – szögezte le Sorbán Attila Örs, az EMI országos elnöke, a tábor főszervezője. Nem kevesebb, mint 129 önkéntes dolgozott azon, hogy ez így lehessen, szerdáig minden a helyén álljon, és az öt nap alatt minden rendben, biztonságban álljon a táborozók rendelkezésére.
Több helyszínen – Előadósátor, EMI-sátor, Hagyományőrző tér, Gyereksátor, Szénás, Művészsátor – zajlottak naponta a programok, előadások, kerekasztal-beszélgetések, szabadidős és kreatív foglalkozások közül lehetett választani. Helyszűke miatt nyilván nem sorolhatjuk fel mindezeket, a témakörök széles skálán mozogtak, többek között az autonómia kérdéskörét próbálták körbejárni, nemzetpolitikai és ifjúságpolitikai témákat érintettek, jogaink megismertetése is hangsúlyt kapott, valamint érdekes régészeti, antropológiai előadásokon ismerkedhettünk a magyar őstörténettel. (Az elhangzott előadások némelyikét lapunkban, illetve a Székely Kalendáriumban a későbbiekben olvashatják majd.)
Kétségtelenül a leglátványosabbak a viselet- és fegyverzetbemutatók, harci- és íjászbemutatók voltak, amelyek nap mint nap népes és lelkes közönséget tudhattak magukénak.
Esténként a szokásos két nagyszínpadi koncert mellett a kisszínpad teret adott a kezdő vagy kevésbé ismert bandáknak is a bemutatkozásra – közülük nem is egy szerzett kellemes meglepetést, például a Metalon pénteki produkciója mindenképpen kiemelendő.
A nagyszínpadi koncertek sorát szerdán a gyergyószentmiklósi No Sugar nyitotta, az utánuk következő Alvin és a Mókusok punck-rock banda energikus bulit kerekített. Csütörtökön a Hungarica teremtett hangulatot, majd a felvidéki Nevergreen csapott a húrok közé. Biztosan nem csak a rajongók, a zenekar tagjai is sokáig emlékezni fognak az Omen pénteki koncertjére: a szakadó esőben, a szó szoros értelmében is állta a sarat a közönség – nem mindennapi hangulat alakult ki, innen a Zorall könnyedén vette át a stafétát. A Romantikus Erőszak szombati koncertjén érezni véltük, hogy a bevallottan sportrajongó zenészek nem szeretnék lekésni a vízilabda világbajnokság döntőjét (megbocsátható módon), az Ossian azonban – a közönség hathatós segítségével – „mindent vitt”, egyike azoknak a bandáknak (szerencsére sok ilyen van a magyar rockzenében), amelynek dalait a tizenévesektől a negyvenesekig mindenki együtt énekli. Vasárnapra sem fogytak el a húzónevek: a Dorothy és a Depresszió zúzott a nagyszínpadon, a zenei felhozatalra ebben az évben sem lehetett panasz.
Ugyanakkor nem lehetett nem észrevenni, hogy a szokásosnál nehezebben indult be, „telt fel” a tábor, ennek két oka is gyanítható volt: egyik, hogy a jól bejáratott, megszokott időpont változott, emellett az időjárás-előjelzés sem biztatott egyhetes sátorozásra. Nyilván ezek kis szerencsével mind áthidalható akadályok, nem is tántorították el azokat, akik hosszú évek óta rendszeresen visszajárnak, és szerencsére – a rendezvény fő céljának megfelelően – nagyon-nagyon sok fiatal, tizenéves választotta az EMI táborát.
Sorbán Attila kérdéseinkre kifejtette: „a módosult időpont miatt valóban közelebb kerültünk Tusványoshoz, ám ez nem jelent gondot. Hozzánk a magyar rockzenét kedvelő, a nemzeti kérdések, tényleges politikai viták iránt érdeklődő fiatalok jönnek el, akik foglalkozni akarnak a népünk sorsát meghatározó problémákkal. Az időpontváltoztatásra azért volt szükség, mert ragaszkodtunk hozzá, hogy idén a Magyar-Turán Alapítvány, a Kurultaj csapata jelen lehessen. Augusztus 11-13. között pedig Bugacon zajlik a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző ünnepe, az Ősök Napja (részletekért lásd Erről tudott? rovatunkat) az ő szervezésükben, ezért mi, a „kisebbek” alkalmazkodtunk. Ugyanakkor a tavalyi esőzések jelentősen megnyirbálták a költségvetésünket (négy napon át viharok voltak, ezért csökkent a résztvevők száma), emiatt későn foghattunk neki a szervezésnek, jelentős hiányt kellett előbb ledolgoznunk az év során. A finanszírozásunk a nyár elejére állt össze – mi mindent megtettünk azért, hogy ebben az évben is legyen EMI-tábor, 4-5 hónap munkáját hoztuk be. Ugyanakkor látni kell: minden olyan rendezvény, amely nem városnapok – Kolozsvári Magyar Napok, Vásárhelyi Forgatag, Szent György Napok –, nehézségekkel küzd, egyszerűen túl sok fesztivál van már Erdélyben.
Véges számú magyar fiatalt a véges anyagi lehetőségekkel bíró szülők „fesztiváloztatnak”, emiatt túl sokfele oszlik a közönség. Ezelőtt jó néhány évvel mindössze Tusványos, Félsziget, a Rockmaraton és az EMI-tábor töltötte ki a nyarat, ma már csupán júliusban van négy kisebb-nagyobb fesztivál. A falunapok irracionálisan versengenek abban is, hogy minél nevesebb fellépőket hozzanak el, emiatt elsikkad a tartalom. A túl sok fesztivál ugyanakkor felnyomja az árakat is: azok a dolgok, kellékek, amik régen kölcsönkérhetőek voltak, ma már csak bérbe vehetők, amik korábban bérbe vehetők voltak, ma már csak megvásárolhatók, amik korábban olcsók voltak, ma drágák.
Ugyanez áll némelyik együttesre is, bár azok a zenekarok, amelyek a táborunkba érkeznek, mindig szívvel-lélekkel jönnek, nagyon keveset kérnek a konkrét költségeiken felül. Nem volt célunk az sem, hogy belefolyjunk a magyarországi politikába, semmiképp nem akartuk, hogy az EMI-tábor kampányállomás legyen.
Mindezeket összegezve tehát: célunk átalakítani az EMI-tábort, ezért is hívtuk meg a Kurultaj csapatát, szeretnénk, hogy megmaradjon annak az értékadó helynek, amelynek ismerjük immár 13 éve, és nem kívánjuk tovább „fesztiválosítani”. Persze továbbra is minden segítséget szívesen fogadunk ahhoz, hogy jövőre ebben a szellemben folytathassuk, és az érdeklődők az előadásainkért jöjjenek el, a koncertek csak a pluszt jelentsék – osztotta meg a főszervező.
Legyen így, tapasztalják meg jövőre is minél többen a nemzeti összetartozás érzését, és értsék meg, hogy megmaradásunk kulcsa Erdélyben és a Kárpát-medencében az összefogás, közös ésszel és odaadással végzett munka nemzetünkért. Amint egy előadáson is elhangzott: kinek-kinek legjobb tudása szerint, saját területén, szakmájában kell helytállnia, nem valami vagy valakik ellenében, de az összmagyarság érdekében.
Farkas Imola / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Sikerrel zárult a 13. EMI-tábor
Véget ért a Gyergyószentmiklós melletti 3-as kilométernél zajló 13. EMI-tábor. Az első három nap kedvezőtlen időjárása ellenére a rendezvény sikeres hetet tudhat maga után.
Az eltelt öt nap alattolyan neves zenekarok léptek fel, mint a Romantikus Erőszak, Dorothy, Ossian, Hungarica és a Depresszió. Az esti koncertfelhozatal mellett nappal a Magyar Turán Alapítvány Kurultaj-programjai is élénkítették a tábor napjait.
„Elértük a célunkat: sikerült fiatalokat bevonzanunk az előadásokra, akik nemcsak a koncerteken vettek részt, hanem a magyar történelemről, kultúráról is tanultak” – nyilatkozta Sorbán Attila Örs, az EMI-tábor főszervezője.
A tematikus sátrak mellett idén a Magyar Turán Alapítvánnyal közösen szervezett Kurultaj-bemutatók és kapcsolódó tevékenységek egészítették ki a tábor programját. Jurtáikba érdeklődéssel látogattak be a táborozók, akik felpróbálhatták az ősmagyar kultúra öltözetét, és megnézhették a régi fegyvereket is.
A Kurultaj-sátorban ősmagyar kultúrával és életmóddal kapcsolatos előadásokat tartottak, amelyek nagy sikernek örvendtek. „Fontosnak tartjuk a Kurultaj-programokat, hiszen általuk az erdélyi magyar fiatalok is megismerhetik gyökereinket. Nagy szeretettel várjuk vissza a Magyar Turán Alapítványt jövőre is” – tette hozzá Sorbán Attila Örs.
A főszervező kihangsúlyozta, hogy jövőre szeretnék a politikai kerekasztalokat is bővíteni, hiszen szükség van a közéleti problémák megbeszélésére és a fiatalok véleményének kikérésére is. Hozzátette: nehezményezik a szervezők, hogy a legtöbb szavazattal bíró magyar párt idén sem vett részt a közös beszélgetésen.
A hétfői sajtótájékoztatón elhangzott: a tábor megvalósulásán 120 önkéntes szervező dolgozott. Sorbán Attila Örs kijelentette: jövőre is lesz EMI-tábor, közösen a Magyar Turán Alapítvánnyal. A 14. EMI-tábor időpontját a www.emitabor.hu weboldalon lehet majd megtalálni. Az idei táborról szóló videókat, képanyagokat és cikkeket a honlapon és az EMI-tábor Facebookoldalán lehet megtekinteni: www.facebook.com/emitabor.erdely.
EMI sajtóközleménye; Erdély.ma

Egy fontos színháztörténeti adattár – és szakmai tanulságai 1
Örvendetes fejleménye a szakmának az erdélyi magyar színházi kiadványok megjelenésének szaporodása az elmúlt másfél évtizedben. A nagyváradi színház 1948–1960 közötti történetét Nagy Béla közel 600 oldalas munkában dolgozta fel (2009), és egy év múltán jól illusztrált dokumentumtárban adta közre a színház építéstörténetének levéltári iratait (2010). A 2011-es esztendő Marosvásárhelyen a bőség éve volt: Kozsik Ildikó kötete a marosvásárhelyi Állami Bábszínház történetének első negyedszázadát dolgozta fel, és ugyanebben az évben jelent meg az az intézménytörténeti tanulmánygyűjtemény is, amelynek hat szerzője (Albert Mária, Balási András, Csép Zoltán, Kovács Levente, Lázok János, Ungvári-Zrínyi Ildikó) a marosvásárhelyi felsőfokú magyar színészképzés történetének első időszakát vizsgálta más-más megközelítésből. A temesvári színház fél évszázados jubileumára jelent meg Darvay Nagy Adrienne könyve a temesvári magyar színészetről (Állandóban változékonyan, Temesvár, 2003), és gondosan dokumentált, emlékalbum jellegű adattár örökítette meg a színház alakulásának 55. évfordulóját is (2008). Kiemelkedő szakmai teljesítmény a szatmárnémeti magyar társulat történetéhez írt kétkötetes adattár, Csirák Csaba 1250 oldalas munkája (Hatvan év krónikája. Szatmárnémeti, 2013). Bodó Ottó 2011-es keltezésű doktori értekezése az erdélyi magyar színházak művészi profiljának alakulását követi nyomon az 1990–2010 közötti időszakban (A rendszerváltás utáni erdélyi magyar színház). A szerző vizsgálódásának körébe bevonta az 1990 után alakult három székelyföldi színházat is (Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Székelyudvarhely). Értekezését a vizsgált színházak játékrendje, illetve az elnyert szakmai díjak számbavétele egészíti ki. Két évtized fesztiválszereplésre válogatott erdélyi elő- adásairól, az elnyert társulati és egyéni díjakról tájékoztat Darvay Nagy Adrienne 2008-ban megjelent könyve (A kisvárdai fesztivál 1989– 2008). 2 A szűkebb szakmának és a szélesebb olvasóközönségnek most egy új kiadványt kell elhelyeznie az erdélyi magyar színháztörténeti munkák sorában. A mutatós kiállítású, különleges formátumú kötet 3 alcíme szerint a Marosvásárhelyi Állami Színház magyar tagozatán 1961–1978 között bemutatott elő- adások történetének legfontosabb adatait tartalmazza. A mű kiadója a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kutatóközpont, amelynek – eddigi nyilatkozatai és a kötethez írt bevezető tanulmány alapján – Gáspárik Attila igazgató a meghatározó alakja. Erre utal az a tény is, hogy a könyv bemutatója alkalmával ő helyezte el az új kiadványt a szakma és az erdélyi magyar kultúra kontextusában – meglehetősen tájékozatlanul: „Színházkutatás nem történt ebben az országban, mert nem létezik alapkutatás és nincsenek színháztörténészek” – idézi a könyvbemutatón elhangzottakat Antal Erika beszámolója (Székelyhon.ro portál. 2017. jún. 29), míg egy másik forrás szerint a szakma lesújtó véleményét így „árnyalta” a nyilatkozó: „Erdélyben az elmúlt 25 évben nagyon sok történelmi kutatás jelent meg, de színházkutatás nem történt, mert nincs alapkutatás, nincsenek alapforrások”. (K. Nagy Botond beszámolója. Népújság, 2017. júl. 1). Úgy gondolom, a recenziót bevezető felsorolás szükségtelenné teszi e kijelentések megbízhatóságának vizsgálatát. Kezdjük a könyv fellapozását a szerzői/szerkesztői előszóval. „Kötetünk méltó hivatkozási alap kíván lenni, amelyben alapvető információkat talál a színháztörténeti kutató” – szól az előszó utolsó mondata. Ezzel csak egyetérteni lehet, hiszen minden adattár szerkesztőjének ez a legfőbb ambíciója, de egy adattár méltó voltának leghitelesebb fokmérője a pontossága. Az a pontosság, amely időben kiszűri az olyan banális hibákat, mint amilyent a bevezető tanulmány szerzője követ el: „a vizsgálandó 12 évről” beszél az „1961–1978” című írása második sorában. Sajnos, ugyanez a hiba ismétlődik a szöveg angol és a román fordításában is. E bevezető tanulmány történelmi tablóvázlatának leegyszerűsítő szemléletéről sokat mond az összegező utolsó bekezdés. A szerző, Gáspárik Attila itt a vizsgált időszak abszolút jellemzőjeként a „kettősséget” [értsd: kettős beszéd4 ] határozza meg, s ezt így írja körül: „Egy párt működött és minden az ő kezében futott össze. A színházakat és általában a művészeteket az ideológia eszközének tekintették. A nézők nagy része azonban nem. Miközben a hatalom azt hitte, hogy az a sok ember a színházban éppen átalakul ideológiailag, az a sok ember valójában közösséget alkotott, önbizalmat kapott.” Hasonlóan banális leegyszerűsítéssel találkozunk a gondolatmenet befejező mondatában is: „Sok rosszat lehet elmondani arról a korról [1961–1978], de ne higgyük azt, hogy a szocializmus dolgait intéző emberek egytől-egyig gonosz, rossz ízlésű, ostoba alakok lettek volna” (14. oldal). Végiglapozva a könyvet, leginkább a gazdag képanyag ragadja meg az ember figyelmét. A kiváló minőségű, szépen tördelt képi illusztráció a kötet legnagyobb erőssége: jól érzékelhető, hogy a szerkesztési koncepciónak ez volt a középpontjában, hiszen a nagyközönséget feltehetően ez a jól lapozható színházi képes album jelleg fogja leginkább vonzani és vásárlásra csábítani. A tizenhét évad százhét produkciójának előadóit 329 felvétel villantja fel, és itt külön ki kell emelni a digitális képfeldolgozás (Vidám Horváth Beáta, Huszár Gábor) és a tördelést végző szerkesztő, Para István munkáját. A bemutatott darabok zömét sikerült olyan felvételekkel illusztrálni, amelyek érzékeltetik a színészi játék, az adott előadás atmoszféráját. Ez a gazdag képanyag azonban filológiailag nincs kellőképpen megtámogatva, s talán leginkább ebben lehet tetten érni a kötet szerkesztési koncepciójának bizonytalanságait. Egy nagyközönségnek szánt albumban megengedhető, hogy a képaláírásokban a színészek neve mellett nem jelenik meg a zárójeles szerepnév. Kutatói munka esetén azonban már zavaró, hogy a szerepneveket képenként kell visszakeresni az adott előadás szerep-osztásában. Súlyosabb probléma, hogy a képanyagban lehetetlen a színészek neve szerinti visszakeresés, a kötet névmutatója csak a szereposztásokban előforduló neveket jelzi. A statisztikai fejezet sűrű adathalmaza évadonkénti bontásban, műsorrétegek szerinti besorolásban adja meg az előadások, illetve a nézők számát, és ezeknek az adatoknak a százalékos arányát egy-egy évadban grafikailag (kördiagramokban) is megjeleníti. Ez a fejezet nyilvánvalóan nem a nagyközönségnek szól, de sajnos, a kutatás számára is csak részlegesen hasznosítható: a közölt adatokból nem rajzolódik ki átfogó kép a vizsgált időszak mutatóinak változásairól, a jellegzetes tendenciákról – ehhez nyilván a részadatokat függvénybe foglaló grafikus ábrázolásra, illetve az erre épített minimális értelmezésre lett volna még szükség. A szerkesztői munkában jobban kellett volna figyelni a műsorfüzetekben megjelent anonim előadás-ismertetések túltengő felhasználására: a kötet ezáltal a kelleténél nagyobb arányban, a szükségesnél több példát nyújt a vizsgált periódus hivatalosan „ajánlott értelmezésére” (idézőjelben a szerkesztői kifejezés). A korszak vezető színészeit bemutató Prospero-sorozat köteteiből, A Hét 1982-es, Színjátszó személyek c. évkönyvéből, a Harag György, Kovács György, Erdős Irma, Illyés Kinga emlékének szentelt interjú- és kritikagyűjteményekből, portrévázlatokból ennél sokkal élőbb, színész- és színpadközeli szövegillusztrációkat lehetett volna kiválogatni. Végül néhány megjegyzés a kötet könyvészeti apparátusáról. Tudnivaló, hogy a bemutatott darabok sajtóvisszhangja, az összegyűjtött sajtó- és fotóanyag – előadások szerint rendszerezve – évad végén az egyes produkciók archívumi gyűjtőborítékjába kerül. További kutatások kiindulópontja és támasza (lehet), ha az ily módon rendszerezett dokumentáció könyvészeti adatai szakmai nyilvánosságot kapnak. Nehéz és aprólékos filológiai munka egy ekkora terjedelmű anyag sajtó alá rendezése, de rendkívüli módon megemelte volna a kötet felhasználhatóságát (és presztízsét), ha az egyes előadásokról írt kritikák, méltatások, a színrevitelhez kapcsolódó interjúk, műhelyvallomások, előadásfotók adatait, illetve a sokkal ritkább hang- és videó-felvételek elérhetőségét is feltüntette volna az adattár. Kézenfekvő példaként kell itt jeleznem egy kihagyott lehetőséget: a marosvásárhelyi rádió archívumának színházi hangfelvételeiről deklaráltan a kutatás céljaira készült egy bibliográfiai számbavétel – összeállítója, Tompa Enikő szerkesztő felkérés esetén bizonyosan közreműködött volna, hogy munkája szakmai nyilvánosság elé kerüljön. Terjedelmi okokból hiánylistámat csupán vázlatpontokban tudom folytatni – a következő adattár megszületését és jobbítását célzó konstruktív szándékkal. Amit hiányolok: betűrendes címtár az előadások és fotók cím szerinti visszakeresésére; díjak és szakmai elismerések kronologikus felsorolása; a műszaki-adminisztratív személyzet betűrendes névsora, a társulatvezetők, igazgatók és vezérigazgatók kronologikus felsorolásával együtt; a vizsgált periódus turnéállomásainak és kiszállásainak betűrendes adattára – ez utóbbi nélkül például lehetetlen a marosvásárhelyi színház regionális kisugárzásának felmérése. A felhasznált szakirodalmat felsoroló szegényes – négy (!) címet tartalmazó – bibliográfiából érthetetlen módon kimaradtak a Szabó Duci, Mende Gaby, Lohinszky Loránd, Farkas Ibolya életútját bemutató Prospero-könyvek, a Harag György, Kovács György, Erdős Irma, Illyés Kinga emlékének szentelt interjú- és kritikagyűjtemények, illetve a színház alapításának 25. évfordulójára megjelent jubileumi kiadvány adatai. Legjobban Kovács Levente intézménytörténetét (2001) hiányolom, ebben ugyanis több fejezet foglalkozik a Székely Színház utóéletével. A forrásművek közül a Tompa Miklóssal készült életútinterjú (Bérczes László, 1996) kimaradása a leginkább szembetűnő. Minden megjelent adattár olyan közös szellemi tulajdona egy szakmának, egy-egy intézménynek, amely a jéghegy vízből kiálló csúcsaként jelzi az archívumot összegyűjtő és „felépítő” elődök nem látható, ám jóval nagyobb terjedelmű rendszerező munkáját. A kötetet bemutató Gáspárik Attila a színház eddigi irodalmi titkárainak, és kiemelten Székely Ferencnek mondott köszönetet az itt végzett áldozatos munkáért. Egy tizenöt évvel ezelőtti kutatás vezetőjeként szeretnék magam is megnevezni öt „archívumépítő” embert a közelmúltból. Egyetemi kollégáimmal, Albert Máriával és Balási Andrással, valamint Ferencz Éva, Fodor Zeno és Horváth Beáta volt és jelenlegi színházi alkalmazottakkal A marosvásárhelyi Székely Színház (1946–1962) – színháztörténeti adattár és tanulmányok című kétéves színháztörténeti projekt keretében működtem együtt a 2002–2004 közötti időszakban, a Sapientia–Kutatási Programok Intézete finanszírozásának köszönhetően. Közös munkánk részeként indult, de végül ettől függetlenített formában jelent meg a Székely Színházban bemutatott elő- adások történetének legfontosabb mutatóit összegező adattár (Horváth Bea, 2006). A kutatás végső eredményeként az adattári részt egy előadáscímek szerint visszakereshető fotó- és cikkgyűjtemény kataszterrel, valamint egy időrendben összeállított, 325 tételt tartalmazó plakátkatalógussal egészítettük ki. A projekt befejezésekor természetesnek vettem, hogy az elkészült tanulmányok és katalógusok másolatban a színház irodalmi titkárságán is ott maradnak, és szabadon felhasználhatók. Nem volt alkalmam eddig nyilvánosan köszönetet mondani a projekt résztvevőinek, most pótolom ezt. Számomra kutatásvezetői elégtételt és szakmai visszaigazolást jelent, hogy egykori munkánk alapkoncepcióját és néhány adatfeldolgozási megoldását viszontláttam nemcsak az előző, hanem ebben a frissen megjelent adattárban is.
Lázok János
1 Ferencz Éva–Keresztes Franciska: Marosvásárhelyi Állami Színház 1961–1978. Marosvásárhelyi Nemzeti Színház-Kutatóközpont, Marosvásárhely, 2017.
2 A felsorolás terjedelmi okokból nem tartalmazza a megjelent életútinterjúk, színészi és rendezői pályarajzok, alkotói önéletírások (közel harminc kiadvány) könyvészeti adatait.
3 Keménykötésű, A/4 közeli formátum, 311 oldal. Az ízléses borítóterv Hodgyai István munkája.
4 A fogalom árnyalt értelmezését lásd D. Lőrincz József írásában, A kelet-európai ambivalens diskurzusról. Elérhető: http://epa.oszk.hu/00000/00036/00044/pdf/10.pdf (2017. júl. 25) Népújság (Marosvásárhely)

Könyvek százai között lehet „turkálni”
Az olvasást szeretnék népszerűsíteni a fiatalok körében, ezért különböző rendezvényekkel igyekszik felhívni a figyelmet a könyvek, az olvasás fontosságára az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete. Csíkszeredában szombaton tartanak könyvturit a Szakszervezetek Művelődési Házában.
Kolozsváron már három alkalommal tartott könyvturit az EMKISZ, ezek sikerén felbuzdulva szeretnék több városra is kiterjeszteni a rendezvényt: Szilágysomlyón, Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában is megszervezik.
A célunk, hogy a fiatalok körében terjesszük a könyvalapú olvasást. Előzményként könyvgyűjtést szerveztünk, Csíkszeredában egy hónaposat, Kolozsváron két hónapig tartott a gyűjtés. Ott nagyon sok érdeklődő volt, bementek az emberek, kiválogattak nekik tetsző könyveket és meglepődtek azon, hogy ingyen elvihetik – magyarázta László Tímea, az esemény egyik szervezője.
A csíkszeredai gyűjtés augusztus másodikától 31-éig tart – a Nagymama Cukrászda (Szabadság tér 13. szám), Grund (Petőfi Sándor u. 38. szám), Renegade Pub-ba (Piac utca 1. sz.) lehet bevinni olyan könyveket, amelyekre már nincs szüksége valakinek. Ez idáig mintegy ötszáz könyv gyűlt össze, többnyire szépirodalmi művek – tudtuk meg a szervezőtől. Mint mondta, a csíkszeredai rendezvényre – amely délelőtt tíz órától este nyolc óráig tart – is lehet könyvet vinni. Ugyanakkor, nem feltétlenül cserealapon működik egy-egy könyv beszerzése, hiszen bármennyi könyvet el lehet ingyen venni, a lényeg, hogy valaki örvendjen neki és olvassa.
„A könyvturi keretében a megunt, nem használt könyveket cserélhetik le a látogatók olyan kötetekre, amelyet szívesen forgatnának. A turi nem feltétlenül cserealapon működik, az is elvihet könyveket, aki nem hozott, a lényeg az, hogy minden könyv megtalálja a helyét valakinek a könyvespolcán” – mutatnak rá a szervezők. A szombati rendezvény egy másik programja az élőkönyvtár, amely keretében az olvasók „kikölcsönözhetnek” egy személyt egy rövid időre, hogy „lapozgassa”, azaz beszélgessen vele.
Meghívottként jelen lesz Kozán István újságíró, a Csíki Hírlap főszerkesztője, Roseti Bruno fotós, valamint Miklós Réka, gyergyószentmiklósi író. „Csíkszeredában ismertebb személyeket hívtunk. Kolozsváron volt például pincér és portárs meghívottunk, és egy cigány is – ő kérte, hogy így hirdessük – akikkel szóba lehetett állni” – mondta el László Tímea. Hozzátette, amennyiben a csíki rendezvényen maradnak meg könyvek, azt a gyergyói könyvturira viszik majd.
Péter Beáta / Székelyhon.ro

XXI. Szent Mihály Napok Négyfaluban
Idén is számos színes programmal várják az érdeklődőket a Szent Mihály Napokra: borkóstoló, néptánc, kiállítások,esténként pedig olyan népszerű együttesek lépnek színpadra, mint a Koszika & The HotShots, a Bagossy Brothers Company, a The Crazy Plumbers, a Parno Graszt, vagy a Zanzibar.
Kedd, szeptember 19. – Piroska Panzió
18:00 – Borkóstoló – Kárászteleki Vinca pincészet (Meghívók kaphatóak a Frézia Mánia virágüzletben és a Paprika boltban)
Szerda, szeptember 20. – HMIK Székház (Türkös)
18:00 – Játékest
Csütörtök, szeptember 21. – Négyfalusi Multikulturális központ
19:00 – Megnyitó beszédek
Ha te tudnád amit én – Maros Művészegyüttes előadása (Meghívók kaphatóak a Frézia Mánia virágüzletben)
Péntek, szeptember 22.
21:00 – Sátor Party DJ BRNY-val – Barcasági Csángó Alapítvány Udvara
20.00 – Szüreti bál – Rustik zenekarral – Fürészmezei Csángó Ház (Felszeg, Meghívók kaphatóak a Frézia Mánia virágüzletben)
Szombat, szeptember 23.
10:00 – Gyerekfoglalkozás – Barcasági Csángó Alapítvány – borkert
10:00 – Barcasági Foci Kupa – Arena fedett focipálya (Bácsfalu)
13:00 – Kerekasztal beszélgetés – Pro Terra Barcensis – Barcaság népszerüsítő programjának bemutatása – Barcasági Csángó Alapítvány terem
14:00 – Zumba – Barcasági Csángó Alapítvány – nagyszínpad
14:30 – Gyerek néptáncelőadások – nagyszínpad
16:00 – Gyerektáncház – Barcasági Csángó Alapítvány – borkert
17:00 – Szent László emlékezete – tablókiállítás megnyitó – borkert
Koncertek– nagyszínpad
18:30 – Koszika & The HotShots (Marosvásárhely) – nagyszínpad
21:00 – Bagossy Brothers Company (Gyergyószentmiklós) – nagyszínpad
22:30 – The Crazy Plumbers (Kézdivásárhely) – borkert
Vasárnap, szeptember 24.
10:00 – Ökumenikus Istentisztelet –Türkösi Evangélikus Templom
12:00 – Szervezzünk iratterjesztést-sajtótörténeti kiállítás – Türkösi Evangélikus gyülekezeti terem
12:00 – Zajzoni Rab István szobor koszorúzás – Zajzon
13:00 – Lovas szekeres felvonulás
14:00 – Szabadtéri majális – Barcasági Csángó Alapítvány
14:00 – Sütemény kiállítás és verseny
15:00 – Tánc és Néptáncelőadások
19:30 – Töklámpás felvonulás
Koncertek – nagyszínpad
18:00 – Parno Graszt (HU)
20:00 – Zanzibar (HU)
Állandó programok (Barcasági Csángó Alapítvány):
– kézműves kiállítás és vásár
– helyi vállalkozók és mezőgazdászok bemutatkozása
– falmászás
– tokányfőző verseny(vasárnap)
– borkert. itthon.ma/civilifi