Elő akarják-e mozdítani az autonómia ügyét?
A Kovászna és a Hargita megyei kormánybiztosok újbóli, ezúttal az autonómiapárti határozatok ellen irányuló akciója, a székely önkormányzatoknak körlevélben kiküldött intése ismét előtérbe helyezte Székelyföld autonómiaügyét.
A román hatalom integrált meghiúsítási stratégiájának részeként érkeztek karöltve a Ponta-kabinetet és a kormánykoalíciót erősítő, kirakatbábu-szerepet betöltő RMDSZ majd-identikus válaszlevelei is a Székely Nemzeti Tanács március 10-én, a székely szabadság napján közfelkiáltással elfogadott autonómiakiáltványára, illetve petíciójára.
A Kézdivásárhelyen minap meghiúsult zászlófelvonás, valamint a Gábor Áron-szobor melletti tartórudak eltávolítása olaj volt a székely–székely konfliktus tüzén és hab a román hatalom tortáján. Mit látnak Pontáék Bukarestből?
Elsősorban azt, hogy nincs és nem is körvonalazódik konszenzus a magyarok között. Látják egyfelől a székelyek igényeit és törekvéseit Izsák Balázs személyében igencsak vokálisan képviselő SZNT-t, másfelől az erdélyi székely magyar közösség érdekképviseleti szervezetéből hamisítatlan román párttá degradálódott és devalválódott RMDSZ-t és mindenkori vezetőit, akikre a Dâmboviţa-parti politikai latrinában való 25 évnyi lubickolás rendkívül káros hatással volt: elfelejtették küldetésük célját, román ajkú kollégáikhoz hasonlóan állandóan változó aktuálpolitikai érdekeik szerint és azok sikeres megvalósítása érdekében cselekszenek és szónokolnak, a lelkiismeret-furdalás legkisebb jelét sem mutatva áldozzák fel az erdélyi és székelyföldi magyarság érdekeit, sőt, ha kell, önmagukat is arcul köpik – lásd az RMDSZ sajtóirodája által kiadott, Izsák Balázsnak címzett válaszlevelet, amelynek csak a nyelve magyar, a szelleme már nem. Ennél, a folyton fortyogó magyar–magyar feszültségeknél és az RMDSZ autonómiacsárdásánál viszont súlyosabb ránk nézve az, amit az önkormányzatok félénk (nem)felzárkózása és a harmatgyenge civil támogatás üzen Pontáéknak.
Az SZNT februárban kérte fel nyílt levélben az önkormányzatokat az autonómiapárti határozat szövegének elfogadására. Összesen 153 székely önkormányzatot. Ebből eddig Maros megyében Makfalva, Kovászna megyében Kökös és Uzon, Hargita megyében pedig Gyergyószentmiklós, Gyergyóújfalu, Gyergyószárhegy, Székelyderzs, Kápolnásfalu, Gyergyóditró és Székelykeresztúr önkormányzati testülete fogadta el azt. Összesen tíz székely önkormányzat. Nem túl jó arány, mondhatni, siralmas, és ha ehhez hozzátesszük, hogy az autonóm Székelyföldet követelő petíciót aláírók száma messze elmarad a nagy menetelésen részt vevő 150 ezertől, még zavarosabb képet kapunk a valós székely népakaratról, arról, hogy mit is akar – vagy nem akar – a székely. Autonómiát? Nos, a székelyek nagy menetelése megmutatta, hogy igen. A fenti adatok viszont teljesen másról árulkodnak, és ezt Pontáék is látják, és minden adandó alkalommal láttatják Bukarestből. Mi látszik ebből a zűrzavarból a nyugati kancelláriákban? Az, hogy az RMDSZ kormányon van. Kisebb-nagyobb szünetekkel immár 25 éve. Ebből az Európa-szerte szinte egyedi pozícióból az RMDSZ elő tudja-e mozdítani az autonómia ügyét? – tette fel a kérdést Izsák Balázs. Tudja-e, tudja-e – akarja-e: ez itt a kérdés!
Kerekes Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Európa tanácsi lépések a székelyföldi önkormányzati határozatok ügyében
Makfalva önkormányzatát arról tájékoztatta a Maros megyei prefektus, hogy megtámadta a közigazgatási bíróságon a Székelyföld autonómiáját támogató határozatot. Ezzel egy időben a makfalvi önkormányzat levelet kapott Strasbourgból, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának főtitkárságától, amelyben közlik Márton Zoltán polgármesterrel, hogy a Kongresszus Helyi Önkormányzatok Kamarájának Bürója megvizsgálta a dokumentumot, és úgy döntött, hogy megküldi Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes úrnak, hogy megadják a lehetőséget álláspontja kifejtésére.
A Büró elhatározta, hogy továbbítja a levelet a Kongresszus Monitoring Bizottságának, amely a következő ülésén tárgyalja meg azt, július harmadikán Kisinyovban.
A határozatot eddig tizenegy önkormányzat fogadta el, mind egyhangú szavazással: Gyergyószentmiklós, Gyergyóújfalu, Gyergyószárhegy, Makfalva, Uzon, Székelyderzs, Kápolnásfalu, Gyergyóditró, Kökös, Székelykeresztúr és Gyergyóalfalu. Gyergyószentmiklós után Makfalva a második önkormányzat, amelyik visszajelzést kapott az Európa Tanácstól a tájékoztatásképpen megküldött határozatra. Ezáltal is beigazolódik, hogy annak elfogadása, illetve nemzetközi megismertetése komoly és megkerülhetetlen hivatkozási alapot teremt a közigazgatási reform során ahhoz, hogy a százötvenhárom székelyföldi önkormányzat egy közigazgatási egységbe kerüljön, és hozzájárul ahhoz, hogy beinduljon az évek óta sürgetett hivatalos párbeszéd Székelyföld autonóm jogállásáról. Éppen ezért szükséges, hogy minél több önkormányzat szavazza azt meg.
A Székely Nemzeti Tanács sajtószolgálata. Népújság (Marosvásárhely)

Autonómiahatározatot fogadtak el székely önkormányzatok
Tizenöt székely önkormányzat fogadott el olyan határozatot, amelyben kifejezte az autonómia iránti igényét – közölte hétfőn a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).
Az Izsák Balázs SZNT-elnök által aláírt közlemény emlékeztet, öt hónappal ezelőtt fordultak felhívással Székelyföld önkormányzataihoz, hogy határozatban nyilvánítsák ki az általuk képviselt közösségek igényét az autonómiára. Eddig Gyergyószentmiklós, Gyergyóújfalu, Gyergyószárhegy, Makfalva, Uzon, Székelyderzs, Kápolnásfalu, Gyergyóditró, Kökös, Székelykeresztúr, Gyergyóalfalu, Gyergyócsomafalva, Székelyudvarhely, Csíkszereda és Szentegyháza önkormányzatai tettek eleget ennek a felkérésnek, és egyhangú szavazással elfogadták a határozatot. Az SZNT szerint ezzel a tizenöt székely önkormányzat a pártpolitikai viták fölé emelte Székelyföld autonómiájának és egységének ügyét. „A szavazáson részt vevő és a határozatot megszavazó román nemzetiségű önkormányzati képviselők megértették, hogy a határozatoknak sem tartalma, sem célja nem irányul sem a székelyföldi románság, sem Románia ellen, viszont olyan közös célt fogalmaz meg, amely Székelyföld minden lakójának egyformán a javát szolgálja" – olvasható a közleményben.
Az SZNT emlékeztet, hogy az elfogadott határozatok eljutottak Románia kormányához és parlamentjéhez, az Európa Tanácshoz, az Európai Unióhoz és az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez. Ugyanakkor az érintett romániai megyék prefektusai közigazgatási bíróságon támadták meg az elfogadott határozatokat, és „fenyegető figyelmeztetésekkel próbálták visszarettenteni a határozatok elfogadásától a többi önkormányzatot".
Izsák Balázs szerint a folytatás letéteményese és felelőse a többi 138 székely önkormányzat, amelyek felerősíthetik a folyamatot, és új lendületet adhatnak azon fórumok munkájának, amelyek érdemben elkezdtek foglalkozni Székelyföld ügyével. Ezért ismét kérnek minden érintett önkormányzatot, legyen határozott és bátor, s minél hamarabb döntsön a javasolt határozat elfogadásáról, tájékoztatásul pedig továbbítsa romániai és nemzetközi fórumoknak.
Az SZNT elnöke felkérte a civil szervezeteket is, ne hagyják magukra az önkormányzatokat ebben a küzdelemben. „Átfogó mozgalmat kell indítani a román kormány közigazgatási reformterve ellen és Székelyföld területi autonómiájáért" – olvasható a közleményben.
MTI, Erdély.ma

Székelyföldi autonómia pártpolitika felett
A Székely Nemzeti Tanács öt hónappal ezelőtt intézett felhívást Székelyföld önkormányzataihoz, hogy tanácsi határozatban nyilvánítsák ki autonómia- és összetartozás-igényüket. Eddig tizenöt település tett ennek eleget, közülük továbbra is csak egy Maros megyei.
Továbbra is csupán egy Maros megyei település, Makfalva önkormányzata fogadott el határozatot arról, hogy az autonóm Székelyföld régióhoz akar tartozni közigazgatásilag, ahol a román mellett a magyar is hivatalos nyelv, és ebbéli kérését eljuttatta a bukaresti és az Európai Uniós hatóságokhoz is. Az SZNT öt hónappal ezelőtti felhívásának eddig összesen tizenöt önkormányzat tett eleget: Gyergyószentmiklós, Gyergyóújfalu, Gyergyószárhegy, Makfalva, Uzon, Székelyderzs, Kápolnásfalu, Gyergyóditró, Kökös, Székelykeresztúr, Gyergyóalfalu, Gyergyócsomafalva, Székelyudvarhely, Csíkszereda és Szentegyháza. A Székely Nemzeti Tanács arra kérte a települések vezetését, hogy „határozatban nyilvánítsák ki az általuk képviselt közösségek igényét az autonómiára, és tegyék láthatóvá a nagyvilág számára: a székely falvak és városok egységes akarattal egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni”.
„Ezzel a tizenöt székely önkormányzat a pártpolitikai viták fölé emelte Székelyföld autonómiájának és egységének ügyét. A szavazáson részt vevő és a határozatot megszavazó román nemzetiségű önkormányzati képviselők megértették, hogy a határozatoknak sem tartalma, sem célja nem irányul sem a székelyföldi románság, sem Románia ellen, viszont olyan közös célt fogalmaztunk meg, amely Székelyföld minden lakójának egyformán a javát szolgálja. Az elfogadott határozatok eljutottak Románia kormányához és parlamentjéhez, az Európa Tanácshoz, az Európai Unióhoz, az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez” – tájékoztatott közleményében az SZNT elnöke, Izsák Balázs.
Továbbá megtudtuk, hogy az uniós hatóságok is napirendre tűzték az ügyet, vagyis egyre ismertebb lesz Székelyföld autonómia-igénye: az Európa Tanács keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának monitoring bizottsága július 3-i kisinyovi ülésén, amelyen jelen volt Makfalva és Gyergyószentmiklós polgármestere is, a kérdés érdemi tárgyalását elhalasztották, hogy a bizottság alaposabban tájékozódni tudjon. Továbbá válaszok érkeztek Románia kormányától és parlamentjétől, amelyekben a határozatok elemzésére, mérlegelésére fogalmaztak meg ígéretet, de ezzel párhuzamosan az érintett megyék prefektusai közigazgatási bíróságon támadták meg az elfogadott határozatokat, és fenyegető figyelmeztetésekkel próbálták visszarettenteni a határozatok elfogadásától a többi önkormányzatot.
„A folytatás letéteményese, felelőse a többi 138 székely önkormányzat. Ők azok, akik felerősíthetik a folyamatot, és új lendületet adhatnak azon fórumok munkájának, akik érdemben elkezdtek foglalkozni Székelyföld ügyével. Ők azok, akik a kezdeményezés súlyát akkorára növelhetik, hogy a többi megszólított nemzetközi szervezet is felfigyeljen a székely kérdésre. Meg kell érteniük, hogy az ő megszólalásuk ebben a kérdésben rendkívül fontos és nélkülözhetetlen. A szavuk súlyosabb, hitelesebb, meggyőzőbb, mint bármelyik politikusé, közéleti szereplőé. Együttes megszólalásuk Székelyföld akaratával szembesíti a megszólítottakat, akik innen kezdve velünk együtt felelősek Székelyföld és a székelyek jövőjéért” – áll a közleményben, amely kitér a civil szervezetek szerepére is: levélben fordulhatnak a fórumokhoz, kezdeményezhetnek egy adott községben vagy városban aláírásgyűjtéseket a prefektusok által megtámadott önkormányzati határozatok védelmében, és ezeket is továbbíthatják a fórumokhoz.
„Átfogó mozgalmat kell indítani a román kormány közigazgatási reformterve ellen és Székelyföld területi autonómiájáért” – zárta közleményét Izsák Balázs.
Gáspár Botond, Székelyhon.ro

Fiatal tehetségek alkotnak Szárhegyen
A tehetségkutatás és -gondozás, a magyarságtudat erősítése és a közösségi szellem fejlesztése céljával szervezi meg évről évre alkotótáborát a gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány. A huszonegyedik rendezvény vasárnap nyitotta meg kapuit.
Hagyományosan Szárhegyen, ám ezúttal nem a ferences kolostorban táboroznak a Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótábor résztvevői, a huszonnégy fiatalt és oktatóikat Böjte atya Kájoni János Gyermekotthona fogadta be. Rajzot, festészetet, fafaragást, kézművességet tanulnak itt egy héten át a diákok, a hasznosat a kellemessel ötvözve, kirándulásokat, szórakoztató programokat is iktattak programjukba a szervezők. A legtávolabbi résztvevők Felvidékről érkeztek, vannak diákok Nagyszebenből, a csángóföldi Lujzikalagorról, valamint Gyergyó térség különböző településeiről.
Idén is pályázat révén nyertek belépőt a táborba a jelentkezők – gyökerek témában kellett leadják pályamunkáikat, melyeket bárki megtekinthetett a vasárnapi megnyitó alkalmával a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ Schola vendégházának előcsarnokában. A közös kiállítás mellett egy egyéni tárlat anyagát is megcsodálhatta a közönség – a 15 éves Spînochi Csilla-Cristina, a Borsos Miklós alkotótábor egyik állandó résztvevője mutatta be munkáit.
A közel negyven alkotást felvonultató kiállítást Ferencz Zoltán képzőművész, a Kulturális és Művészeti Központ művészeti vezetője méltatta. Úgy fogalmazott: „A tárlat anyaga bemutatja azt a világot, amit a fiatal alkotó korához illően képvisel. Természetes, hogy ebben a korban még nincsen meghatározott »útja«, de még nem is várható. Csilla sok témához, technikához nyúl hozzá: absztrakt, expresszionista, hagyományos tusrajzzal készült figuratív tájképek, pasztellel készült munkák képezik a tárlat anyagát. Egyvalami közös bennük: látásmódjukban szinte kivétel nélkül megtalálható valami, ami az emberi elme különböző sajátosságait kutatja, valamint a kivételes és a szabályszerű különös ötvözete.”
„Követjük a táborainkban részt vevő gyerekek életútját, úgy érezzük, hogy az évi rendszerességgel szervezett programunk hozzájárul a fiatalok pályaválasztásához, tehetségük fejlesztéséhez. A húsz év alatt 47 egykori táborozónk folytatta tanulmányait képzőművészeti vagy kézműves területen” – mondta el az ünnepségen Bancsi Edit, a szervező alapítvány ügyvezetője.
A 21. Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótábor a Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány, valamint a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ szervezésében jött létre. Az esemény Hargita megye tanácsa, a Communitas Alapítvány, a gyergyószentmiklósi Bonus Rt., a Fundamenta Kft., valamint György István támogatásával valósulhatott meg. A szervezők köszönetet mondanak továbbá a Vaskertes Iskola pedagógus-, diák- és szülőközösségének is a segítségért.
Pethő Melánia, Székelyhon.ro,

Székelyudvarhelyen a Szóra bírt csontjaink című tárlat
A Szóra bírt csontjaink című vándorkiállítás nyílt meg kedden a Haáz Rezső Múzeumban – a tárlat a Magyar Természettudományi Múzeum jóvoltából jutott el Székelyudvarhelyre.
A látogató megismerkedhet az antropológusok munkájával, betekintést nyerhet a kutatói műhelyekbe, ahol az embertan művelői az ásatások során a Kárpát-medencében felszínre került maradványokat „faggatják” arról, hogy elődeink milyen munkákat végeztek, hogyan táplálkoztak, s a különböző betegségek milyen nyomokat hagytak a csontjaikon.
Mivel Magyarországon éppen nemzeti ünnep van, a kölcsönző intézmény munkatársai nem tudtak részt venni a megnyitón, úgyhogy egy kiváló „helyi” szakemberre, a Maros Megyei Múzeumnál dolgozó Gáll Szilárd András antropológusra bízták a kiállítás szakavatott és ünnepélyes megnyitását.
A tárlat bemutatja a viszonylag új tudományágat, a legmodernebb technikai eszközökkel végzett arcrekonstrukciót is, amely segítségével „megelevenedik” a különböző történeti korokban élt személyiségek arca. Janus Pannonius, Szent László király, Dobó István és közemberek tekintenek vissza ránk a tárlókból és a több évszázados „távlatból”.
Az itt látható anyagnak van egy helyi vonatkozású része is, hiszen az elmúlt évtizedben mintegy kéttucatnyi helyszínen zajlottak olyan ásatások a Székelyföldön – többek között Székelypálfalván, Zabolán, Kányádban, Székelykeresztúron, Székelyudvarhelyen, Szentábrahámon, Csíkszenttamáson, Csíksomlyón és Gyergyószárhegyen – a létező és romos templomok körül, illetve felhagyott és ma is használatos temetőkertekben, amelyek során felszínre kerültek az itt élt elődök maradványai.
Megismerhetjük antropológiai sajátosságaikat, illetve következtethetünk táplálkozásukra, a gyakorolt szakmákra és arra is, hogy mely életkorban, természetes körülmények közepette, járványok, betegségek vagy éppen erőszak hatására hunytak-e el. A kiállítás hasznos kiegészítője lehet az általános és a középiskolai képzésnek, érdekes adalékokkal szolgálhat felnőtt és iskoláskorú érdeklődőknek egyaránt, felkeltheti, erősítheti az érdeklődést a fiatalokban az embertan iránt.
A múzeum munkatársai úgy időzítették a Szóra bírt csontjaink című kiállítást – amely október 31-ig lesz megtekinthető –, hogy a következő időszakban iskolai csoportoknak szervezhessenek tárlatvezetéseket. A Láthatatlan Udvarhelyszék című – ugyancsak a napokban megnyílt kiállítással együtt – ez az anyag kiválóan alkalmas lesz arra, hogy az általános és középiskolai tanárok hathatósan szemléltessék a diákoknak az antropológiai és a régészet új eredeményeit. A Haáz Rezső Múzeum ezt a munkát két múzeumpedagógus állandó közreműködével végzi majd.
Simó Márton, Krónika (Kolozsvár)

Szárhegy kézbe venné a kastély sorsát
A bezárt Lázár-kastély állaga csak romlik, a jelenlegi helyzet további károkat okoz. A probléma megoldását Szárhegy polgármestere, Gábor László abban látja, ha közvetítő lehetne a kastélytulajdonosok és a megyei tanács között. A legjobbnak viszont azt tartaná, ha Szárhegyé lehetne a kastély adminisztrálási joga.
„Mostanig az került a nyilvánosság elé, hogy a tulajdonosok egymás között nem tudnak megegyezni, ezért nem lehet újranyitni a kastélyt. Gyakorlatilag nem arról van szó, hogy a tulajdonosok nem tudnak megegyezni. Tény, hogy a Liphtay és Berczely családok között vannak valami afférok, amiknek a hátterét nem ismerem, viszont úgy gondolom, hogy inkább a megyei tanács és a tulajdonosok között vannak problémák” – véli Szárhegy polgármestere.
Az értékmentés lehetősége
A jelenlegi helyzetet vázolva elmondta, tudja, hogy Lipthayék bérmentve a megyei tanácsra ruházzák az ő részük bérleti jogát, és ha ugyanez a másik két tulajdonos részéről is megtörténne, bármelyik nap kinyithatna a kastély.
„Amíg ilyen gesztus nem történik, patthelyzet van. Jogos, hogy követelik a bérlőtől, végezze el az elmaradt munkálatokat, de a jelenlegi helyzet nem szolgálja a kastély javát, Szárhegy javát sem. Ez a helyzet csak ront minden téren. Nem kellene leragadni ott, hogy nem történt kurrens javítás, tovább kellene lépni, azt keresni, hogy milyen forrásokból lehet ezt megoldani” – fogalmazott. A polgármester az előrelépésben szeretne segítséget nyújtani.
„A Lipthay család nemrég volt Szárhegyen, Vormair úrral is nagyon gyakran beszélgetünk, viszont a Berczely ág képviselői egyáltalán nem kerestek meg. Csak hírből hallottam, hogy Szárhegyen jártak. Ha ők nem léptek, akkor én teszem meg, felveszem a kapcsolatot mindhárom családdal, vállalom a közvetítői szerepet, természetesen a megyei tanács beleegyezésével. Az igaz, hogy akkor tudnék reális tárgyalópartner lenni, ha a község lehetne a kastély adminisztrátora. Szeretnénk, de elsősorban a tulajdonosoktól kell megtudjuk, hogy mi az ő elképzelésük.”
Sürgős teendőnek véli ezt Gábor László, aki úgy érzi, a községlakók támogatnák őt ebben: „Vannak olyan szárhegyi emberek, akik ma is jönnének segíteni, hogy rendbe tegyük a kastélyt. És szerintem ez a legnagyobb létező tőke. Ehhez viszont meg kell bízzanak minket, hogy léphessünk.”
Tárgyalni kell, kastélyt javítani muszáj
„Nagyon fontos, hogy a helyi közösség álljon szóba a tulajdonosokkal, így én csak üdvözölni tudom a polgármester kezdeményezését. A kastélyt a szárhegyiek építették újjá, és ha jogilag, papírok szempontjából nem is, de erkölcsileg tulajdonosok, és nekik a polgármester a képviselőjük” – fogalmazott a polgármesteri ajánlattal kapcsolatban Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke. Mint mondta, kezdettől fogva javasolták, hogy Szárhegy ügykezelésébe kerüljön a kastély, meg kell keresni a legjobb megoldást, hogy egy civil szervezet vagy az önkormányzat legyen-e az adminisztrátor.
Azt viszont leszögezte: „A kastéllyal szorosan összefügg a kulturális központ sorsa, ezeket együtt kell kezelni. Várom, hogy a szárhegyi tanácsban szülessen konszenzus, és ez ügyben az EMI-táborban egyeztettünk a néppártos frakcióval is, hogy a vendégház sorsát is lehessen rendezni. A kettőt együtt kell kezelni, hisz egyébként a megyei tanács mozgástere korlátozott. Újra kellene nyitni a vendégház vendégfogadó részét, hogy teljes körű kulturális és alkotó tevékenységet lehessen végezni Gyergyószárhegyen. A szárhegyiek kell lépjenek.”
Borboly közölte, a legjobb megoldás lenne, ha Szárhegy venné kézbe a kastély működtetését, mert a megyei tanácsnak nincs jogalapja az egész épületet kibérelni. „Minél hamarabb el kell kezdeni az állagmegóvást. Január óta lakatlan, és romlik az épület állapota, ez pedig a tulajdonosok felelőssége. Ha erre nem kerítenek sort, egyeztetni fogok a kulturális minisztérium műemlékvédelmi részlegével, mert nem szabad hagyni, hogy az épület tönkremenjen” – szögezte le a megyei tanács elnöke.
Lakat okozta veszteség
Szárhegy vendéglátói már érzik a bevételükön, hogy bezárt a kastély. Sőt úgy tűnik, idén az elmúlt évekhez képest sokkal több vendég szerette volna meglátogatni a műemléket – állítja vendéglátókkal való beszélgetésére alapozva a község polgármestere. A veszélyt abban látja, hogy ha a turisták csalódottan távoztak, annak jövőre komoly következményei lesznek. „Gyergyó térségében két nagyobb turisztikai látványosság van, a kastély és a Gyilkos-tó. Ha egyik kiesik, el fogják kerülni a turisták a medencét. Ezért kellene mihamarabb újranyitni, és ehhez kell bölcsesség mindenki részéről.”
Balázs Katalin, Székelyhon.ro

Erről jut eszembe
Patthelyzet van Gyergyószárhegyen. A Lázár- kastély, Erdély nagy hírű reneszánsz műemlék épülete továbbra is zárva. Hiába érkeznek a kirándulóbuszok, a látogatóknak nincs miben gyönyörködniük. Kívülről is vonzó ugyan a pártázott falú várkastély, különleges látvány a háttérben emelkedő hegy s azon a ferencesek kolostora, de az idegenforgalom igazi megpezsdülését mindenekelőtt a művésztelep léte, rendkívüli népszerűsége indította el, tartotta fenn, az pedig kikerült a falak közül. A galériákat felszámolták, a műgyűjteményt ideiglenes helyeken tárolják, a pár esztendeje korszerű vendégházzá alakított schola emeleti termeiben szállodai körülmények között várják sorsuk jobbra fordulását. A kastély udvarán elhelyezett szobrokat is kiásták, szétszedték, leemelték a talapzatról, máshova, talán a község központi parkjába telepítik valamennyit. A bizonytalan fogalmazást az magyarázza, hogy még mindig kérdőjeles a negyven éve szinte a semmiből létesített alkotótábor jelene, jövője. Mire felküzdötte magát a világ hivatalosan is elismert, legizgalmasabb művésztelepei sorába, és irigyelt nemzetközi branddé válva ünnepelhette volna jubileumát, hirtelen el is lehetetlenült. Amint az egyik tekintélyes képzőművész mondotta szombaton, "fapadossá" lett. Ez negatív kihatással lehet mindarra, ami Szárhegyen a kulturális és művészeti központ égisze alatt zajlik, és jelentősen csökkentheti a község, sőt a megye turisztikai vonzerejét is. A hatalmas érték, szellemi tőke pedig, amit a táborban alkotott művek sokasága képez, eltűnik a szemek elől. Ha az anyag méltó elhelyezése, szakszerű gondozása, bemutatása nem oldódik meg a közeljövőben, előbb, mint utóbb a kollekció károsodhat is. Mint ahogy bizonyos szobrok sérültek is télen, amikor erőltetett menetben zajlott eltávolíttatásuk a kastélyudvarról. Túlzónak tűnhet, amit egy másik jeles alkotónk nyilatkozott, de bizonyára nem az, hiszen kárba veszett a művésztelepen kifejtett kemény munkája, a "bontás" során megsemmisült egy műve: "Ami januárban, februárban történt, az felért egy tatárjárással" – mondotta. Nyilván érzelem is vezérelte, amikor így fogalmazott. De kevesen tudnak érzelemmentesen viszonyulni a szárhegyi ügyhöz. Ez azon a konferencián is kiderült, amelyen a jelen levő művészek, művészettörténészek, kultúraszervezők és páran a felelős tisztségviselők közül a megtett útra visszatekintve a hogyan tovább kérdéskörét próbálták boncolgatni. Kastély nélkül is elképzelhető a jövő? A megyei tanácselnök hallani sem akar erről. Egyesek azonban a továbblépésnek ezt a változatát is lehetségesnek vélik. Szárhegyen idén is a Lázár-kastély hiányában szerveztek négy különböző alkotótábort, újabb munkákkal gyarapítva a mintegy kétezer műtárgyas kollekciót. Persze a kastélytalan megoldás is komoly befektetéseket igényelne. Pénzből viszont sosincs elég. A műemlék épület örökösei is így gondolhatják, azok legalábbis, akik elindították a lavinát.
Bírósági perek nyomán született arra vonatkozó döntés, hogy a kastélyt természetben visszaszolgáltatják jogos tulajdonosainak. De osztatlan ingatlanról van szó, nem tudni, hogy belőle mi kié. A nagyobb hányad a Budapesten élő örököst, nagyságrendben a következő részarány az argentínai leszármazottakat illeti, kisebb mértékben egy szárhegyi illetőségű tulajdonost. Amíg a három fél egymással ilyen értelemben meg nem egyezik, az önkormányzatokkal, helyi érdekeltekkel sem lehet megnyugtató, konkrét egyezségre jutni. Ebben a vonatkozásban is különféle állásponton vannak az örökösök, egyesek hajlanak a kompromisszumra, engedményeket is tennének a köz érdekében, de van, akinek fontosabb a saját érdeke. A megyei tanácstól követelt bérleti díjak nagyságrendje is tükrözte kinek- kinek a hozzáállását. Per is folyamatban van. Az esetleges vételár is tanúsítja, kik gondolják valóban úgy, hogy a kastélyt közösségi célokra kellene fordítani, és a történelmi jellegét meg kéne őrizni. Az ügy rendezését a romániai törvények sem segítik, meg van kötve a megyei tanács keze. Az is igaz, hogy különösebben nem is törte magát, hogy a dolgok gyorsan, a lehető legoperatívabban megoldódjanak. Nehézkes a hivatalnoki, jogi gépezet mozgása, a bürokrácia mintha azt is sugallta volna, hogy jobb halogatásra játszani, majd csak jóra fordul minden. Nem. Még a vendégház problémája sem alakult megnyugtatóan. Ott sem fogadhatják úgy az alkotókat, mint eddig. Ebben a jelenlegi korlátozó szabályozások mellett a községi önkormányzatnál kialakult status quo tűnik kerékkötőnek. A pártállásból fakadó szembeszegülés miatt nem tudnak kétharmados döntéseket hozni. És újabb aggodalomra ad okot az a hír is, miszerint olyan gondolat is felröppent, hogy a kolostor szomszédságában kialakított híres szoborpark felső részén található alkotásokat el kellene költöztetni, hogy helyet teremtsenek az ott kialakítandó majdani keresztútnak. Van gond elég, egész újságoldal kevés lenne mindenik részletezésére. Nekem meg eszembe jut, hogy negyven évvel ezelőtt miképpen kezdődött minden, amikor a diktatúra keservei közepette Zöld Lajos újságíró és a két fiatal festőművész, Gaál András és Márton Árpád összefogott, és olyan odaadással, meggyőző lelkesedéssel hitt abban, hogy valósággá tehetik a "szárhegyi csodát", hogy a teljes falu és a környék el is hitte nekik, és mindenben önzetlenül segített álmuk megvalósításában. Rádióriporterként évről évre, lépésről lépésre nyomon követtem a fejlődést, attól az állapottól, amikor a kastély még romokban állt és a kolostor több részén is a végtelen égre nyílt a tető. Végül minden a helyére került. Riportkészítésre is élvezet volt eljönni ide. Ezért is kell ügyelnem, írás közben nehogy túlságosan szubjektívvé váljak. Most meg itt tartunk leforrázva, megfürödve, mindenki megtalálhatja a maira a legtalálóbb helyzetjellemzést. A művésztelep frissen kinevezett, egyébként bizakodó ifjú vezetője, aki a művésztelep születésénél jóval később jött a világra, azt is kijelentette, hogy a tábor működtetése jelenleg olyan, mint amikor az eszméletlen beteg életfunkciói aránylag zavartalanul működnek a lélegeztetőgépen. Sokkolónak tűnhet figyelemfelkeltő hasonlata. De sajnos nem is annyira elrugaszkodott a realitástól. Mégis merem remélni, nem kell túl sokáig várnunk arra, hogy optimistább legyen a gyergyószárhegyi jövőkép.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Írótalálkozó Gyergyószárhegyen, kilencedszer
A kilencedik Szárhegyi Írótáborban harmadik alkalommal nyújtották át fiatal alkotónak a Csiki László Irodalmi Díjat, Hargita Megye Tanácsának támogatásával. Az idén az elismerést Papp Attila Zsolt írónak ítélték oda Vízimozi című, harmadik verseskötetéért. Az oklevelet Bende Sándor megyei tanácsos, az RMDSZ Gyergyó Területi Szervezetének elnöke nyújtotta át.
Az írótáborban részt vett Kelemen Hunor is, aki az irodalmi folyóiratoknak folyamatos támogatást biztosító törvénytervezetről is beszélt a résztvevő romániai magyar íróknak.
Az RMDSZ szövetségi elnöke, államelnök-jelöltje e konkrét intézkedés kapcsán azt hangsúlyozta, hogy a Helikon, a Korunk, a Látó, a Székelyföld, a Várad és más irodalmi folyóiratok támogatását azért foglalták jogszabályba és terjesztették a Képviselőház elé, hogy a magyar nyelvű időszakos kiadványok finanszírozása kötelező érvényű legyen. „Sokan gondolják úgy, hogy az államnak, a politikának teljesen ki kell vonulnia az irodalomból, a kultúrából. Semmiféle szerepet nem kell vállalni a fenntartásukban, finanszírozásukban. Ezzel szemben én úgy gondolom, hogy ma Romániában, és általában Európában az államnak egyre nagyobb szerepet kell vállalnia a támogatásban. A kultúrát, az irodalmat nem szabad kitenni a piaci verseny szabályainak” – mondta Kelemen Hunor a borzonti írótáborban, ahol továbbá az erdélyi magyar gyűjtőkönyvtár szükségességét is hangsúlyozta. A Szövetség államelnök-jelöltje erről azt mondta, hogy létre kell hozni egy olyan intézményt, amely egybegyűjti a ma még szétszórtan őrzött irodalmi hagyatékokat, ezáltal biztosítani kell azt, hogy a nyomtatott szó túléli a digitalizáló világ kizárólagosságát.
„Hol van az író hazája? A borzonti tábor témájaként megfogalmazott kérdésre a hozzám legközelebb álló válasz az, hogy az alanyban és az állítmányban, a nyelvben van az író otthona. Mert miért ne lehetne átmenetileg Heidelberg a hazája, netán Budapest vagy Gyímesfelsőlok? Ez egy olyan dilemma, amelyet én nem akarok eldönteni” – fogalmazott a szövetségi elnök a kilencedik írótábor címét adó irodalmi kulcskérdésről. Kelemen Hunor megköszönte az eseményre való meghívást Lövétei Lázár Lászlónak, Fekete Vincének és Egyed Péternek, és hozzátette: azt reméli, írói minőségében is várták Borzontra, olyan alkotóként, aki visszatér még az irodalomba.
maszol/rmdsz.ro

A közbirtokosságok jelenthetnék a megtartó erőt…
Garda Dezső volt RMDSZ-es képviselő a közbirtokossági törvény háttérfolyamatairól (szemelvények a 7határ honlapon 2014-ben Garda Dezsővel készült interjúból). „Számomra a székely középréteg hosszú távú fennmaradását jelentik a közbirtokosságok. (…)
Hamar felismertem, hogy az erdővisszaadást azok akadályozzák, akik tulajdonképpen az állami monopólium megtartását szorgalmazták. Kullancscégeket hoztak létre, és ezekkel lopták az erdőt. Negyventonnás kocsikkal szállították a fát. Ezt nyíltan ki is mondtam parlamenti beszédeimben, amivel nagyon sok rossz pontot szereztem. De nem ez érdekelt! A lényeg az volt, hogy 1999-ben megszavazták a törvényt. Ez Vasile Lupu érdeme. (…) Ismerem a két világháború közötti, közbirtokosságokban zajló vitákat. Ezért olyan törvényt akartam, amely lehetővé teszi, hogy a jövedelem a tagságé maradjon, és elkerülhetőek legyenek azok a belső harcok, amelyek a közbirtokosságok történetében léteztek. (…) Törvényjavaslatomat az RMDSZ nem támogatta. (…) A legkellemetlenebb dolog, hogy épp az RMDSZ-esek fújták meg ezt az 1990/31-es törvényre hivatkozva, amely a különböző intézmények, társulások működését szabályozza. Amikor láttam, hogy nem megy át a tervezet, megegyeztem Vasile Lupuval, hogy a törvénytervezetből négy-öt cikkelyt kiveszünk és átemelünk egy másik tervezetbe. A lényeg az volt, hogy legalább a visszaszolgáltatás történjen meg, és hogy az erdőjog ne legyen eladható. (…) A bizottságban nagyon meg kellett küzdeni. A Szociáldemokrata Pártot képviselő Marian Ionescu volt az egyik kiemelkedő egyéniség, aki védte a Hargita megyei törvénytelen kitermelőket is, így a törvény átvitelének a megakadályozására törekedett. Sajnos, nagyon magas szintű politikusok voltak benne. Vasile Lupu és Victor Ciorbea akkori román miniszterelnök részéről éreztem azt, hogy ők akarnak valamit tenni, de a többiek... (…) Nagyon hosszú küzdelem volt. 1997-ben, amikor átment volna a törvény a bizottságon, és már nem tudták megakadályozni, épp a magyar erdészek tiltakoztak a legjobban. Hargita megyéből jött a legerősebb csapat, amelyik a szenátus előtt tüntetett. (…) (…) A pártok közötti egyeztetéseken sikerült kiegyezni abban, hogy a tízhektáros határt a közbirtokosságok esetében szüntessék meg a visszaszolgáltatásoknál, és adják vissza az egész területet, amivel rendelkeztek. (…) Bekerült a törvénybe az is – amiről nem tudott a nemzeti egységpárt és a többi román párt képviselői sem –, hogy ismerjék el a 21-es földtörvény végrehajtása utáni állapotot. Ez azért fontos, mert az erdős területek legalább negyven százalékát jelentette. (…) Úgy tűnt, hogy minden simán fog menni, de Hargita megyében is megkezdődött az akadályoztatás. Főleg országos szinten mondták azt, hogy az erdők visszaadása a román nemzetbiztonságot veszélyezteti, és mindent elkövettek, hogy megakadályozzák. (…) (…) A magánerdészeteket óriási küzdelem árán, végül 2002 áprilisában sikerült létrehozni. Nem akarták visszaadni azoknak a közbirtokosságoknak az erdőit, amelyek a magánerdészeteket választották. Hargita megye nagy részében ilyenek voltak. (…) 1999-ben, amikor a törvényen dolgoztunk, mindent elkövettünk azért, hogy ne Bukarest adja vissza az erdőket, hanem a helyi földosztó bizottságok. Végül csak Bukarestnek kellett visszaszolgáltatnia, mert itt helyben nem akarták visszaadni. Volt ellenségeskedés, megaláztatás. Gyergyószentmiklóson eltűntek a halotti bizonyítványok, a házassági és egyéb igazoló okiratok, amelyek a jogosultságot jelentették. És ugyanígy más helyeken is. (…) (…) 2003-ban a birtokba helyezéseket szabálytalanul tették, mert aláírták a tulajdonosok helyett. Gyergyószárhegyen öt olyan eset történt, hogy a jogtulajdonos meghalt 1998-ban, de 2003-ban mégis aláírta. Tény, hogy az egész Gyergyói-medencében káosz uralja a visszaadásokat. Három jelentésem született a témában, és emiatt a politikából félreállítottak. Bizonyítékaim vannak, hogy nem azok a tulajdonosok, akiknek vissza kellett volna kapniuk a közbirtokossági erdőket. Olyanok kapták meg, akik erre nem jogosultak. (…) (…) Az embereket rábeszélik arra, ne menjenek el a gyűlésekre, mert döntéseik úgysem érvényesek. Szövetséget hoznak létre már gyűlés előtt, hogy hány szavazattal tudnak átvinni egy-egy döntést, és ezzel a rendes tagokat olyan helyzetbe hozzák, hogy a véleményük, döntésük nem jelent semmit. (…) Nem látom a pozitívumot, amit vártam volna a közbirtokosságoktól, hogy a megtartó erőt jelenthessék. Sok helyen egy nagyon szűk réteg kezében összpontosul minden. (...) Elterjedt elgondolás viszont, hogy saját meggazdagodást szolgál, nem pedig a közösség fennmaradását.”
Elgondolkodtató körkép a jelenkori állapotokról. A fát a közbirtokosságok adják el a Schweighofernek. Az engedélyt az ügyletre hivatalosságaink adják. Őket mi választjuk. A közbirtokosságok mi vagyunk.
Akkor ki a felelős? A Schweighofer? A megyei tanács? Közbirtokosságok?… Mi?
Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 

Rendhagyó interjú, rendhagyó polgármesterrel
Gyergyóremete sok mindenről híres, az utóbbi időben pedig látványos fejlődésen ment keresztül. Polgármesterét Orbán Balázs-díjjal tüntették ki hétfőn, a Székelyföld Napok keretében. Az interjúban nem csak a községi elöljárót, hanem Laczkó Albert Elemért, az embert is kérdeztük.
Gyergyóremete viszi a prímet a környező településekhez képest. Nagyon sokat felődött a község, és közösségi élet is zajlik. Ön szerint mi a legjobb módja a közösség összekovácsolásának?
Csodálkozom, kívülről mindig több dicséretet kapunk, belülről nem vesszük észre. Néha eszembe jut az a mondás, hogy a szomszéd kertje mindig zöldebb. Valószínű, hogy Szárhegyről, Ditróból nézve Remetét, és fordítva másképpen látszik és fénylik. Az tény, hogy tudatosan törekszünk arra, hogy ne csak aszfaltot, utat, követ, betont rakjunk ide vagy oda. Adott pillanatban fontosabb, hogy mi történik az emberekkel, odafigyelünk-e rájuk, meg tudjuk-e hallgatni őket. Sok esetben egy kézszorítás, egy pillantás, egy "hogy vagy?" sokat számít. Nyilván, meg is várjuk a választ, hogy tényleg mondja el, azon túl, hogy jól van, mi van vele. Minden megvalósítást, kicsit vagy nagyot, átadással ünnepelünk. A rossz nyelvek azt mondják, hogy dáridózunk, mert van, aki így kritizálja. Ám azt hiszem, hogy a munka után jó megállni, visszatekinteni, hogy ne felejtsük el, honnan indultunk, és köszönjük meg a remeteieknek és mindazoknak, akik a projektben dolgoztak, hogy együtt gondolkodtunk, cselekedtünk. És igenis örülni kell, hogy megvalósult valami.
Mi történik akkor, amikor lejár a napi munka a hivatalban? Milyen, amikor hazaérkezik?
Sajnos jószerint a gyerekeim nélkülem nőnek fel. Ez a legnagyobb hátulütője és hátránya ennek a munkának. Nekünk négy gyermekünk van, a legnagyobb 18, a legkisebb pedig 8 éves. A nagyobbak már mondják is, hogy hiányoztam, kiestem az életükből, mert ez a munka, nekem legalábbis, napi több mint tíz-, inkább 12-13 óra. Amire hazamegyek, szeretem, ha otthon rend van, mindenki mosolyog, már az ágyhoz közelítenek főleg a kisebbek, egy-egy meseolvasás, kicsi beszélgetés még belefér. Tanulva a korábbi mulasztásból, rájuk most jobban igyekszem figyelni, másrészt pedig a lányokkal úgy látom, hogy nekem, mint apának könnyebb kapcsolatot teremteni. A lányok nem hagynak, ők érkeznek a kérdéseikkel, a mondanivalójukkal. Szombaton, olykor vasárnap is elszólít ez vagy az. Hétköznap fáradtan szoktam hazaérkezni, és minimális, fél vagy egy óra az, amit még az egész család ébren és együtt tölt.
Mi az, ami leginkább fel tudná bosszantani?
A szándékos, aljas rosszindulat nagyon tud irritálni.
És ami megnyugtatja?
Jó zene, kicsi beszélgetés, mozgás. Szeretem, ha el tudunk menni akár munkával összekötve is az erdőre, egy fél óra is segít. Szeretek gondolkodni, csendben lenni. Mindenféle zenét szeretek.
Van alkalom zenét hallgatni, olvasni?
Autóban. Az olvasásra igyekszem odafigyelni, hogy ne hagyjam abba, ez nagyon nagy veszély.
Gondolom, tudta, hogy ez a tisztség mivel jár. Ön miért akart polgármester lenni?
Nem tudtam. Kívülről egészen másképp festett. 1996-2000. között önkormányzati tag voltam, és Maroshévízen tanítottam. Nagyon szerettem a Maros-parti települést és magát a tanítást is. Rengeteg jó gyermek volt. Most is kívánom egy-egy vers hallatán, hogy milyen jó lenne egy magyar órát tartani! Elég elhanyagolt állapotok voltak, ha visszagondolunk, másképp csengett a neve akkor Remetének. 2000-től, ahogy elkezdtük, amikor rendet tettünk a központban, már hatalmas eredménynek számított, és látványos is volt. Így indult, és aztán hozta az élet a többit.
Mi az a vezetői álláspont, amit szem előtt tart, akkor is, ha pozitív energiák érik, akkor is, ha nincs sikerélménye egy napon?
Két dolog van. A fontosabb, hogy legyen önkontroll. Ez egy olyan munka, amelyben az ember alól nagyon hamar kicsúszhat a talaj, elég nagy hatalommal jár, és torzulásokhoz vezethet. Elfelejti az ember, hogy ki ő, hogy mennyire kiszolgáltatott és sérülékeny, hogy nem tőle függ itt minden, még akkor is, ha a látszat ezt sugallja. És hajlamosak vagyunk leegyszerűsíteni, hogy fehér és fekete, pedig nem. Egy polgármester igenis fontos egy ekkora közösségben, mint Remete, de egyedül szinte semmit nem tud megcsinálni. Szükség van testületre, jó munkatársakra, a falu támogatására, és annyi összetevőből alakul ki valami eredmény, hogy ihaj. Ha ezt elfelejtjük, és azt mondjuk, hogy én és én és én, és azt hisszük, hogy mi vagyunk az okosak, és mindent tudunk, nem vezet jóra. A másik pedig, hogy minden napnak meg kell találni a kicsi örömét, és este, amikor visszatekintek rá, abba kapaszkodni. Ha csak egy útátadáskor akarunk örülni, akkor vitte a víz a házat, mert az nem működik.
Milyennek gondolja önmagát? Hidegfejűnek vagy melegszívűnek?
Én indulatos ember vagyok. Sajnos nagyon hamar fel tud szaladni a pumpa… A bocsánatkérést azonban kötelezőnek tartom, ha nem úgy reagáltam le valamit, akkor elnézést kérek. Valaki azt mondta nekem nemrég, hogy élj úgy, hogy ne kelljen bocsánatot kérned, de ki az, aki ezt meg tudja tenni? Azt gondolom, hogy senki. Ha valaki ezt hiszi magáról, akkor szerintem valahol téved. A döntéseket pedig szeretem alaposan körbejárni, időt szeretek hagyni rá, több nézőpontot megvizsgálni, megkérdezni másokat. Talán ez is az egyik erősségünk, hogy egyszemélyes döntések nem születnek fontos kérdésekben.
Konfliktushelyzetben bíró vagy békebíró lenne?
Szeretem elkerülni azokat a konfliktusokat, ami a békebírósághoz vezetne. Valahol az igazság – tetszik, nem tetszik – középen van. Ez is az egyik nehézsége a polgármesteri munkának. Ott van az ártatlan választó, akire így tekintünk, szeretnénk megtartani a jó véleményét rólunk, megtehetjük, hogy nem döntünk egy vitás kérdésben, vagy elodázzuk, vagy mindkét félnek igazat adunk. Ez a legrosszabb. Ha kellemetlen is, de tudni kell nemet mondani. A legjobb tudásunk, a rendelkezésünkre álló információk szerint Remetén az a gyakorlat, hogy állást foglalunk, és azt mondjuk - bárkiről legyen szó -, hogy pillanatnyilag, adott helyzetben neki van igaza. Ez nem egyszerű, elég sok viszályt is szül. Főként a földek körül vannak a nagy nekifeszülések, rengeteg lehetőség az összeveszésre. Remélem, hogy békében, normálisan végig tudjuk csinálni ezt a munkát, minél kevesebb bíráskodással.
Melyiket tartja fontosabbnak, az igazságot vagy a kegyelmet?
Nagyon nehéz kérdéseket feszegetünk. Az igazság nagyon lényeges, de nem a legfontosabb. Az igazságnál fontosabb a szeretet és a kegyelem. 
Miért jó remeteinek lenni?
Nehézség, hogy Remete a medence legfiatalabb települése, ki vagyunk szorítva a hegy alá, negyedrangú földjeink vannak. Ebből ered, hogy a földművelés mellett fokozott mesterségbeli tudás szükséges. A munkahelyek hiánya erősen érezteti a hatását. Idén négy doktorált fiatal jött vissza Remetére, aki itt szeretne élni, de akkor eleve tudni kell, hogy milyen szakmát válasszak, hogy tudok abból megélni itthon. Sajnos kevesen választják a mezőgazdasághoz, földhöz kapcsolódó munkákat, ez most kezd felértékelődni, és bízom benne, erősödni fog, hogy magasabb szinten ezt tanuljanak. Most már megvan minden olyan adottság, ami városon van, ha az embernek nem az az igényszintje, hogy naponta színházba vagy komolyzenei koncertekre járjon. Víz-, csatorna-, út eléggé elfogadható. Egészségházunk van, az iskolánk is ügyesen teljesít, tánccsoportunk, fúvószenekarunk van, most születőben van egy új is a régi mellett. Könyvtárunk, könyvbemutatóink, komolyzenei és színházbérletünk van, az Ariel bábszínház is rendszeres vendége Remetének - ezek kulturális vonatkozásban segítenek, hogy jó legyen itt élni. Természetesen van, amit tökéletesíteni, de az alapok megvannak. Minden gyermeknek fel van ajánlva a lehetőség, hogy táncoljon, 400 gyermek néptáncol. De nem is a szám a lényeg, hanem, hogy mozog, megtanul egy kultúrát, és mindent, ami mögötte van, tartást, kötődést ad. Ez elkísér egy életen keresztül. Nagyon örülök, hogy ők ilyen gyökereket kapnak. Bízom benne és remélem, hogy az ő kötődéseik még erősebbek lesznek, és nem fog kiüresedni a falu.
maszol.ro

Székelyföld történetéről Gyergyószárhegyen
A székely történelem jeles eseményeit mutatja be az a kiállítás, amely Székelyföld története címmel szombaton nyílik Gyergyószárhegyen, a polgármesteri hivatal aulájában.
A kiállításon helyet kapnak a szárhegyi vonatkozású emlékek is. A tárlat megnyitója a Székelyföld Napok eseménysorozathoz kapcsolódik, és a VIII. Híres Szárhegyi Káposztavásár és Fesztivál egyik kiemelkedő eseménye lesz – olvasható a rendezvény ajánlójában. A mostani kiállítás olyan állandó tárlatot alapozhat meg, amelyet bővített formában később a szárhegyi Lázár-kastélyban, Székelyföld történetének egyik fontos helyszínén mutatnának be a közönségnek. A kiállítás rendezője a Pro Arte et Natura Alapítvány (PAN), kurátora Borsos Gyöngyi néprajzkutató. „Ez a kulturális kezdeményezés az ezeréves székely sors iránti mély szeretetet fejezi ki. Hozzájárul, hogy a székely nép eljövendő nemzedékeinek szívében tovább éljen a magyar megmaradás létjogosultságának tudata” – idézik az ajánlóban Lipthay Antalt, a PAN társalapítóját. A tárlat anyaga több kulturális intézmény, köztük a Magyar Nemzeti Múzeum, a Tarisznyás Márton Múzeum, a Csíki Székely Múzeum, Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, a Hargita Megyei Kulturális Központ, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont együttműködésével valósul meg.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Közkinccsé teszik a hagyományt
A hangszerek, néptánc és zene változásáról, a népdalok időtállóságáról tartott előadást szerda este Gyergyószárhegyen Kelemen László, a budapesti Hagyományok Háza főigazgatója.
A Hagyományok Házában őrzik a magyar népi kultúra összegyűjtött értékeit, évszázados hang- és mozgókép-felvételeken. Csak nótából közel 3oo ezer van, a felvételek összesen 13 ezer órát tesznek ki, a főigazgató pedig történetesen gyergyóditrói származású.
Székely humorral szólt komoly dolgokról, sokszor hangsúlyozva: az intézmény célja, hogy minél több érdeklődőhöz eljussanak a tulajdonukban lévő gyűjtések. A digitalizált anyagok ingyen letölthetőek, és igyekeznek a még szalagon, filmtekercsen lévő régiségeket is közkinccsé tenni.
Az est folyamán szó esett a hangszerek elterjedéséről, az érdeklődők láthattak antiknak számító ditrói gardont, de újonnan készítettet is. A régi népi hangszereket a Gyergyói-medence különböző településeiről érkezett muzsikusok meg is szólaltatták, a Hóvirág Néptánccsoport tagjai pedig ízelítőt adtak a gyergyói táncokból. Kelemen László tekintélyes gyűjtést is hazahozott, rávilágítva, hogy míg a néptáncra nagy hatással voltak a divatok, a népdalok szinte változatlanul maradtak meg évszázadokon át.
Újra felfedezett örökség
Az erdélyi táncházmozgalomnak immár harmincöt éves múltja van, a gyergyói néptánccal azonban csak mostanában kezdenek foglalkozni, újra megismerni a régió lakói. A szakember szerint erre az lehet a magyarázat, hogy a táncházmozgalom a nagyobb diákcentrumokban tudott igazán erőre kapni, Gyergyóban nem volt elég fiatal ehhez, így az itteniek gyakran elmentek Csíkba, Vásárhelyre tanulni, és ott ismerkedtek a népi kultúrával. Ha volt Gyergyóban táncház, akkor is felcsíkit, mezőségit táncoltak, mégpedig azért, mert nem ismerték a gyergyói táncokat.
„El kellett teljen egy jó néhány évtized, hogy ráébredjünk, az utolsó pillanatban, hogy számunkra, gyergyóiaknak mégiscsak a saját hagyományaink a legfontosabbak. Szépek a felcsíki, mezőségi, kalotaszegi táncok, de nekünk elsősorban a sajátunkkal érdemes foglalkozni. Kötelességünk is: ha mi nem foglalkozunk vele, elpusztul, kivész, és hiába kérdezi meg az unokánk, ti hogy táncoltatok régen” – mutatott rá Kelemen László.
Munkatársunk kérdésére a szakember elmondta, hogy történelmi okai vannak annak, hogy a Hagyományok Házában is nagyon kevés gyergyói felvétel van. Ugyanis a két ország között az idegenforgalom az ’50-es évek elején indulhatott meg, de jött 56, így ismét nehezen tudtak a magyar kutatók eljutni Erdélybe. Amikor el is jutottak, elsősorban a közelebbi területekre mentek, így Kalotaszegre, Mezőségre.
Kelemen szerint Dél-Erdélybe vagy akár a Székelyföldre akkoriban nem jutottak el a gyűjtők. Kelemen László hozzátette, hogy Budajenőn ugyanakkor az '50-es években gyűjtöttek anyagot Gyergyószékről kitelepedett székelyektől, ezek a felvételek megvannak az általa vezetett intézmény archívumában.
A szakember beszélt a digitalizálás nehézségeiről, mint mondta sokféle típusú hordozón vannak a régi felvételek, amelyeket nem elég digitalizálni, olyan méretűre kell konvertálni, hogy a világhálóról könnyen le tudják tölteni az érdeklődők. Az intézmény összefogással tavaly jó minőségű digitalizáló gépet tudott vásárolni 1oo millió forintért, ez jelentősen megkönnyíti a munkájukat.
Arcok és tükrök
Kérdésünkre, mit szól ahhoz, hogy a Berecz András Kossuth-díjas énekes, mesemondó Hazakísérlek című, gyergyói népzenét közlő lemeze anyagát sokan nem tartják hitelesnek, Kelemen László elmondta, a kétkedőkben érez némi „sandaságot”, bizalmatlanságot a „messziről jött ember” iránt.
„Ugyanakkor a kérdést érdemben megválaszolni nem könnyű. Kérdés, hogy az ember milyen távolságról nézi. Olyan ez, mint egy táj. Ha az ember repülőből nézi, az egész mintázata egyszerű és szabályos. Amikor lemegy a legelő bárány szintjére, már rögtön meglátja a füveket, virágokat is. Hát ez a különbség. Amit Berecz András elénk tett az ünnepi asztalra egy 191o-es gyűjtésen alapuló rekonstrukció, és ennek az érvényessége nyilvánvalóan az 191o-es évekre nyúlik vissza. Az, hogy mi, mai gyergyóiak ebben a tükörben nem ismerjük fel tökéletesen az arcvonásainkat, az nem az arcunk hibája, hanem a tükör régisége” – magyarázta Kelemen.
Mint mondta, amit a mai gyergyóiak őriznek a régi kultúrából, az éppen olyan érvényes, mint amit Berecz András és kollégái megmutattak, hiszen a népzene „ma is él és változik”. „A hangszereket, a táncfigurákat ugyan alakították a divatok, de a zenénél érdemes rádöbbenni, nem ment át nagy változáson. Az 1910-ben gyűjtött gyergyói Ludaim, ludaim című nótát össze lehet hasonlítani az én nagyanyám 7o-es években gyűjtött énekével, és a napokban Újfaluban gyűjtöttel is. Alig van különbség. Ezek az énekek ma is megvannak, szinte változatlanul. Itt vannak közöttünk, csak le kell hajolni, meg kell nézni a virágot közelről” – tette hozzá.
Balázs Katalin
Krónika (Kolozsvár)

Megszűnik a tejkvóta – Aggódnak a székelyföldi tejtermelők
A jövő évtől az unióban megszűnő tejkvóta rendszer miatt nyugtalankodnak a székelyföldi gazdák. Eddig ugyanis az szabályozta, hogy egy államban mennyi tejet termeljenek, illetve mennyi lehet az import tej mennyisége. Szakemberek szerint Romániában drasztikusan csökkenhet a felvásárlás, és eláraszthatja a piacot az olcsó nyugati tej, ami lehetetlen helyzetbe hozhatja a romániai kis- és közepes gazdaságokat.
Len Emil gyergyószárhegyi vállalkozó egy kisebb tejfeldolgozó építésébe fogott, ám egyelőre kivár a beüzemelésével, ugyanis a kvótarendszer megszűnése miatt hátrányos helyzetbe kerülhet a piac többi szereplőjével szemben.
A tej értékesítése eddig sem volt könnyű feladat a székelyföldi gazdák számára, ám a kvótarendszer megszűnése miatt komoly aggályok merültek fel úgy a gazdák, mint a szakemberek részéről.
Ez egy olyan piaci helyzetet idéz majd elő, ahol félő, hogy nem az export lesz ezeknek a gazdáknak, az osztráknak, a franciának, a hollandnak az elsődleges célja, hanem a romániai, magyarországi piac meghódítása – állapította meg Tánczos Barna közgazdász, szenátor.
Romániában egyfajta biztonságot jelent a bevezetett tejszerződés, ami arra kötelez minden tejfelvásárlót, feldolgozót, hogy a termelőkkel szerződéses viszonyba álljanak. Jelenleg 28 eurócent a tej felvásárlási ára, de a külföldi cégek már 20 eurócentért is leszállítják.
Rengeteg a tej, nagy a piac. Már jelentkeznek a magyarok és a lengyelek. 90 banis tejet emlegetnek, úgyhogy ha az beválik, akkor a gazdáknak, a tejtermelőknek a szomorú jövőjük lesz – hangsúlyozta Sövér Mihály, a Gyergyói Szarvasmarha Tartók Egyesülete elnöke.
A székelyföldi tejtermelő gazdák abban bíznak, hogy a gazdag havasi legelők nyújtotta takarmány jobb minőségű tejet eredményez, mint a nyugatról érkező standard tej, valamint a higiéniai befektetéseknek is köszönhetően piacképes maradhat vállalkozásuk.
hirado.hu / dunatv.hu
Erdély.ma

Van-e élet kastély nélkül Szárhegyen?
A közelmúltban előadást tartott Túros Eszter művészettörténész és Czimbalmos Attila képzőművész, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatója. A művésztelep négy évtizedes történetéről beszéltek, az ott létrejött gyűjteményről, illetve a tervekről esett szó. A szakemberek felidézték, hogy annak idején a helyi születésű Zöld Lajos újságíró következetessége eredményeként történtek meg az első lépések a művésztelep indításához, ő győzte meg két barátját, Gaál András ditrói és Márton Árpád alfalvi származású képzőművészt 1973 őszén, hogy segítsék őt egy művésztelep létrehozásában. Kezdeti lépésként a ferencrendiek üresen álló rendházát vették használatba, azt közmunkával és a környékbeli vállalatok segítségével rendbe hozták, majd a szintén romos állapotú Lázár-kastély restaurálása következett.
Zöld Lajos a rendszerváltás körüli időkig vezette a művésztelepet, később Váli József és Csutak István vette át tőle a stafétát. A rendszerváltás után, 1999-től kezdődően, Kassay Lajos irányításával – Erőss István és Siklódy Zsolt képzőművészek – nemzetközi kapcsolatrendszerének köszönhetően, amikor a művésztelep még inkább kinőtte magát, a község rendelkezésre bocsátott egy ugyancsak rossz állapotú, kihasználatlan iskolaépületet, amelyet helyi akarattal, megyei és pályázati segítséggel sikerült úgy felújítani, hogy abban 35 főt lehet civilizált körülmények között elszállásolni, jól felszerelt fürdőszobák, konyha, ebédlő állt rendelkezésre.
Köztudott azonban, s már-már horrorisztikus a művésztelep sorsa, hiszen gyakorlatilag mindhárom épületét elveszítette. A rendházat visszakapta az egyház, a kastélyt pedig három tulajdonos, egy fölöttébb furcsa törvény értelmében pedig a polgármesteri hivatalok nem folytathatnak vendéglátóipari tevékenységet, úgyhogy a harmadik alternatíva sem működik. A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ akkor vált hajléktalanná, amikorra úgy kinőtte magát, hogy világszinten a 37. helyre került a fontos művésztelepek sorában. „Hiába a hírnév, a működést újra kell gondolni, és más alapokra helyezve kell továbbvini az eszmét – mondotta Czimbalmos, aki öt hónapja van az intézmény élén. Szárhegy a Klasszikusok és a Túlsó P’Art alkotóinak jóvoltából ma hídként működik, ablak a világra, a maradandó és a pillanat nagyszerűségét, az egyszerit megcélzó természetművészet, a land art egyik euróoai fellegvára”.
A mintegy kétezer műalkotás és az 1979 óta szervezett Szépteremtő Kalákák hozadéka most részben raktárban található, részben pedig a szárhegyi új sportcsarnokban tekinthető meg. Ha a gyűjteményt – illetve annak egy-egy szegmensét – kihozzák a raktárakból, ha alternatív programokat működtetnek, akkor a művésztelep fennmarad. Hargita Megye Tanácsa tárgyal a kastély tulajdonosaival, mihelyt megmutatkozik a hajlandóság a tartós bérbeadásra vagy netán megvásárolható lesz a közösség jóvoltából fennmaradt és részben rekonstruált épület-együttes, akkor székhely is lesz. A közeljövőben Gyergyószentmiklósra terveznek egy kiállítást a gyűjtemény legjavából, jövő évben pedig a csíkszeredai Mikó-várban szeretnének egy retrospektív válogatást és konkrét terv van arra vonatkozóan is, hogy egy 60 képből álló anyagot Udvarhelyen is bemutassanak, hiszen számos itten képzőművész is megfordult Szárhegyen az elmúlt négy évtizedben, ott a kezük nyoma és a kézjegyük.
Czimbalmos külön kiemelte azt is, hogy a tábor szervezésében, a bútorzat, a használati tárgyak és eszközök beszerzésében annak idején nagy érdemeket szerzett néhai Maszelka János képzőművész, akinek köszönhető annak a képtárnak a létrejötte is, amelyben ezt az emlékező-bemutatót tartották most Székelyudvarhelyen.
Simó Márton
Székelyhon.ro

Tudományban gazdagabban
Nem szakadhat meg a hagyomány, a Magyar Tudomány Ünnepének megszervezésére idén is méltó módon került sor Gyergyószentmiklóson.
Dr. Garda Dezső tudományos konferenciára hívott neves előadókat a Karancsi-terembe. Aki ott volt, megállapíthatta: nem feltétlenül van szükség arra, hogy más vidékekről, egyetemi központokból vagy akár a határon túlról jöjjenek ide tudósok, különböző tudományos területek tudorai, hogy kutatásaik eredményeit megismertessék. Megvannak a magunk elismert szakemberei, akiknek munkájuk éppolyan értékes, mint másoké.
A konferencia megnyitóján Csige Sándor Zoltán, Magyarország csíkszeredai vezető konzulja is beszédet mondott, melyben elhangzott: „A mai tudományos kutatások sikerétől függ, tudunk-e válaszolni a jövő környezeti kihívásaira, megértjük-e a társadalmi változásokat. Kijelenthetjük: abban, hogy a mai világ olyan vívmányokat tudhat magáénak, amelyek könnyebbé, elviselhetőbbé tették az emberek életét, és hatékonyabbá a társadalom működését, nem csekély szerepet játszottak a magyar tudósok”. Nagy Zoltán alpolgármester a gyergyószentmiklósi tudományos konferenciák fontosságát emelte ki.
Gyergyói ismeretek Gyergyóról
Ez a konferencia igazi gyergyói tudományos ismeretterjesztő esemény volt. Darvas Kozma József pápai prelátus, egyháztörténész Csíkszeredából érkezett, de előadásának tárgya nagyban kötődött Gyergyószentmiklóshoz, Gyergyószékhez. A pálos szerzetesekről kevesen tudják, hogy ezen a vidéken is tevékenykedtek, kolostorokat alapítottak. Például a mai szárhegyi ferences kolostor elődjét pálosok hozták létre, Gyergyóremete névadó remetéje is a fehér barátok közül való volt – derült ki az előadásból.
András Szabolcs gyergyószentmiklósi tanár a Fogarassi leánynevelő intézet jelentőségéről beszélt. A felemlített adatokból megállapítható volt: a múlt század több időszakában is kiemelkedően fontos volt a magyarságtudat megőrzésében az intézmény, oktatói, vezetői főként a két világháború között sokszor kockázatokat vállalva küzdöttek azért, hogy az iskola, az oktatás, az intézmény szelleme bármilyen nehézségek között magyar maradjon.
Civil szervezetekről, az Ethnográphia Gyergyóiensis Alapítvány és a Gránátalma Egyesület értékmegtartó munkájáról Kisné Portik Irén néprajzkutató beszélt, ismertetve a két szervezet  elfeledettnek hitt vagy feledésre ítéltetett, ősi hagyományok felkutatására és ezek megőrzésére fordított munkáját. Széles a paletta a tojásfestés-minták népszerűsítésétől, a farsangolás szokásának feltámasztásán át az úri hímzés újramegtalálásáig és továbbörökítéséig.
Az előadások sorát Garda Dezső egyetemi előadótanár, történész zárta Székelyföld önrendelkezésének évszázadai című bemutatójával. Elhangzott: Háromszéknek vagy Udvarhelynek a székelység történetében játszott fontos szerepéről sokan beszéltek, több adat ismert azokról a vidékekről. De tény: Gyergyószék jelentősége elvitathatatlan. Elődeink a székely történelem alakításából ugyanúgy kivették a részüket, mint mások, vagy esetenként magasabb szinten is. Például az első falutörvények közül kettő éppen Gyergyószentmiklóson és Újfaluban született.
Az esemény zárásaként a Garda Dezső szerkesztésében napvilágot látott A gyergyószentmiklósi örmények és az erdélyi magyar-örmény identitástudat című konferenciakötetet mutatta be Bákai Magdolna.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

Elhunyt Zöld Lajos
November 14-én, pénteken hajnalban elhunyt Zöld Lajos erdélyi magyar újságíró, közíró, közösségszervez, a gyergyószárhegyi alkotótábor egyik alapítója.
Zöld Lajos 1932. december 22-én született Gyergyószárhegyen, középiskolai tanulmányait a gyergyószentmiklósi gimnáziumban végezte(1943–51), majd a Bolyai Tudományegyetem Történelem–Filozófia Karán szerzett egyetemi oklevelet 1955-ben. Pályafutását újságíróként kezdte, 1955–57 között az Előre országos napilap szerkesztője, később az Ifjúmunkás szerkesztőbizottsági tagja (1957–66), végül nyugdíjazásáig a Hargita (1968–89) és a Hargita Népe (1992–2003) napilap újságírója, szerkesztőbizottsági tagja. Külső munkatársként riportokkal, interjúkkal, publicisztikával jelentkezett az Utunk, Korunk, Látó és a Romániai Magyar Szó hasábjain.
Társszerkesztője volt az 1973-ban kiadott Hargita megye útikönyve (Csíkszereda, 1973) című kötetnek.
1974-ben Márton Árpád és Gaál András képzőművészekkel közösen hozta létre, és húsz éven át igazgatta a gyergyószárhegyi Barátság Képzőművészeti Alkotótábort. Házigazdája volt a Szárhegyi Kriterion Írótáboroknak (1980, 1990, 2000). Ugyancsak Szárhegyen kezdeményezte és megszervezte a Szépteremtő Kaláka népművészeti tábort, amelynek 1985-ig volt igazgatója.
Nevéhez fűződik a gyergyószárhegyi Lázár-kastély több épületének restaurálása, mint például a Kapubástya, a Lovagterem és részben az Asszonyok Háza helyreállítása.
„Mindennek mindenese volt. Egyházi hatóságoknál kilincselt a romos kastély átengedéséért, építőanyagért szaladgált, ha kellett, meszet kavart és épületanyagot hordott, harcolt a hatalom nagyuraival és helyi kiskirályaival” – írta róla Dávid Gyula 1992-ben.
Az alkotótábor létrejöttének, kiteljesedésének történetét A víz szalad, a kő marad… (A gyergyószárhegyi Barátság Képzőművészeti Alkotótábor 25 éve. 1974–1999. Gyergyószárhegy, 1999) című személyes hangvételű monográfiájában írta meg.
Értékes munkásságát számos díjjal jutalmazták: 1992-ben megkapta az EMKE Szolnay Sándor-díját; 2000-ben Kriterion-koszorúval, 2003 nyarán pedig Hargita Megyéért-díjjal tüntették ki, 2004 augusztus 20-án pedig a magyar kulturális minisztériumtól a Wlassics Gyula-díjat kapta meg.
Szőcs Lóránt
Székelyhon.ro

Negyvenkét év börtön (A Bolyai Tudományegyetem pere, 5.)
Szilágyi Árpád (Gyergyószárhegy, 1932. december 17. ) negyedéves földrajz–geológia szakos hallgató – 1952-ben az erőszakos kollektivizálás ellen plakátokat írt és ragasztott ki szülőfalujában, s két perben negyvenkét év börtönbüntetésre ítélték! – 1956. október 27-én Rab Árpád álnéven levelet írt az Irodalmi Újság szerkesztőségének: „Kolozsvár, 1956. október 27.
Kedves Szerkesztőség!
E levelet egyetemünk egyik hallgatója írja, az egyik évfolyam megbízásából, de benne foglaltatik egész egyetemünk ifjúságának, s az erdélyi magyarság  óhaja. (…) Nagy érdeklődéssel követtük és követjük a magyarországi eseményeket, s örömünket fejezzük ki aziránt, hogy Magyarországon egy olyan egészséges politikai és gazdasági eszme került előtérbe, amely lehetővé teszi gazdasági helyzetének megjavítását és politikai viszonyainak megerősítését. De ugyanakkor mély fájdalom önti el szívünket azért, mert újra magyar vér folyik, az a vér, amely végig áztatja a magyar történelem útját.
Mi, egyetemisták, erdélyi magyarok rokonszenvünket fejezzük ki a budapesti egyetemisták békés tüntetése iránt. Megértjük a magyar nép elkeseredését, amely arra késztette, hogy fegyverrel a kézben kivívja jobb életét és teljes szabadságát... Örömmel vettük tudomásul Nagy Imrének a Minisztertanács elnökévé, Kádár Jánosnak a Magyar Dolgozók Pártja KV elnökévé való választását. Egyben hálánkat fejezzük ki a kormánynak és a pártnak azon rendeletéért, amelynek értelmében amnesztiát ad a fegyvert letevő felkelőknek, ami további vérontástól és egyéb áldozattól menti meg a magyar népet.
Kedves Szerkesztőség, drága testvéreink!
Nehéz napokat élünk, nekünk is hasonló a sorsunk, vagy talán még nehezebb. Bennünk is felgyűlt az elkeseredés, mi is jobb életet akarunk. Hozzátok fordulunk e nehéz napokban és emlékeztetünk arra, hogy mi is magyarok vagyunk, és elég sokan. Nekünk nem szabad szabadon élni hazánkban, nem szabad ősi hagyományainkat gyakorolnunk, nem szabad anyanyelvünkön intézni ügyeinket, nem szabad olyan zászlót lobogtatnunk, amely alatt őseink nagy csatákat vívtak!? Nem szabad!? Hisz mi is magyarok vagyunk, bennünk is él a nemzeti érzés, a magyar nép hazaszeretete. Mit tegyünk?  Korlátok között élünk. Marxista módon beszélnek a magyar–román barátságról, de ha bemegyünk Olténiába, megköveznek, leköpködnek, gyalázatos szavakkal illetnek.  Nem! Ezt nem akarjuk! S ez nem sovinizmus! Rosszabb, mint gyarmati sorsban, rabszolgaságban élnünk, pedig a magyarság egy részének autonómiája van (utalás a Magyar Autonóm Tartományra, ahol a székely humor szerint lehet, hogy az autó magyar volt, de a sofőr biztosan román! – T. Z.). Fáj nekünk mindez, s e fájdalmat előidéző teher, és annak bosszúja forr bennünk, de ki nem törhet, s így saját magunkon pusztít. Így pusztul a romániai magyarság, így leszünk egyre kevesebben. S ezt ti nézitek, hogy testvéretek a Székelyföldön s Erdély többi területein pusztul? Nem fáj ez Nektek, hogy magyarlakta területekről elvisznek mindent: altalajkincset, fát, kenyeret, s a székely nép éhezik és fázik?
Így gondolkozunk mi is, akik a XX. kongresszus szellemében nézzük a dolgokat, és elítéljük a sztálini hibákat, bűnöket. Önkéntelenül vetődik fel Erdély kérdése: vajon, nem volt-e hibás Sztálinnak az a rendelete, amely Erdélyt Romániának ítélte? Mennyivel volt Magyarország bűnösebb a II. világháborúban, mint Románia? Magyarország nem szenvedett eleget a fasiszták által, s nem kényszerhelyzetből harcolt a Szovjetunió ellen? Erre nekünk, itt nálunk, Erdélyben nem adnak választ, vagy ha adnak is, olyant adnak, hogy ép elméjű ember nem érti meg, pedig szerintük marxista módon feleltek a kérdésre. Így tehát Tőletek várunk feleletet: mit tegyünk, vagy egyáltalán ne is tegyünk semmit? Nem  nagyon merünk cselekedni, habár a kolozsvári román egyetemisták október 28-ra tüntetést szerveztek. Ezen a tüntetésen nem veszünk részt, mert a románok azt akarják, hogy mi menjünk elöl a tüntetésen! Tehát azt kérjük, hogy adjatok valamilyen módon útbaigazítást, ha lehet! Éljen a szabad, független, egységes Magyarország! Rab Árpád, álnév”
Mire Szilágyi Árpád  levele megérkezett Budapestre, a forradalmat már leverték, az Irodalmi Újság szerkesztősége befejezte tevékenységét. A szovjet tankokkal és szuronyokkal hatalomra került Kádár-rendszer titkos rendőrsége, az ÁVH a maga során  kihalászta az ominózus levelet, és a budapesti Postahivatal 72. számú egységének pecsétjével és három, egyenként 40 filléres bélyeggel, valamint egy levél kíséretében – a kolozsvári posta pecsétje szerint 1957. február 28-án – visszaküldte a „Kolozsvári Rendőr Főparancsnokság”-nak, azaz: a Securitaténak. A bűnvádi eljárást követelő kísérőlevél minden kétséget kizáróan bizonyítja: „a létező államszocializmus” körülményei között bármennyire mélyponton voltak a magyar–román államközi, diplomáciai kapcsolatok, a „belső ellenzék elnémításában, likvidálásában” az állambiztonsági szervek kapcsolata felhőtlen, már-már ideális volt.
A Securitate számára Szilágyi Árpád levele kiváló ürügyet szolgáltatott az „ellenforradalmár” erdélyi magyar egyetemi hallgatók „leleplezésére”, példát statuáló megbüntetésére. Az 1957. május 20-i kolozsvári letartóztatásakor a Bolyai Tudományegyetemre „szakosodott” Harasztosi Pál szekushadnagy előre megfogalmazott vádirattal vette őrizetbe a 150 centiméternél alig valamivel magasabb székely geológushallgatót:
„1956. november 1-jén nyilvánosan uszított, részt vett a Házsongárdi temetőbe szervezett »akcióban«, együtt érzett a magyarországi ellenforradalmárokkal azáltal, hogy 1956. november 1-jén az első előadáson felállt és azt kérte, hogy ötperces csenddel adózzanak az októberi harcok során elesett magyarországi egyetemi hallgatók emlékére, javasolta, hogy a Kádár János vezette kormánynak küldött táviratból maradjanak ki azok a mondatok, amelyek az »ellenforradalomban« részt vett »elemekre« vonatkoztak. 1956. október 27-én levelet írt az Irodalmi Újság szerkesztőségének, amelyben a Román Népköztársaság belső helyzetéről hamis, igazságtalan adatokat közölt, ezáltal rágalmazta és aláásta az RNK népi demokratikus rendszerét.” Szilágyi Árpádot e vádpontok alapján 1957. július 19-én jogerőre emelt ítélettel húsz év kényszermunkára ítélték. Szamosújváron raboskodott. 1958. július 14-én – a Bastille lerombolásának és az 1789-es francia forradalom kirobbanásának napján – részt vett a szamosújvári börtönlázadásban: a politikai foglyok az állandó verésekért, az elviselhetetlen állapotokért, éhezésért, zsúfoltságért fellázadtak, ledobták az ablakokat elzáró rácsokat. Goiciu börtönparancsnok a belügyis egységeket hívta segítségül. Géppuskával belőttek azokba a cellákba, ahol lázadó rabokat sejtettek. Ma sem lehet pontosan tudni: hányan estek a megtorlás áldozatául? Paul Goma neves disszidens író Gherla (Szamosújvár) című visszaemlékezésében részletesen beszámolt a példátlan retorzióról. Szilágyi Árpádot annyira megverték, hogy elájult. Halottnak hitték! Szamosújvárról átszállították a piteşti-i börtönbe, a hírhedt és szadista „átnevelések” szín­helyére, a legszörnyűbb romániai politikai börtönök egyikébe. 1961 tavaszán visszavitték a Securitate marosvásárhelyi börtönébe, ahol az időközben felgöngyölített Fekete Kéz nevű szer­vezkedés, az erőszakos kollektivizálás elleni tiltakozás egyik kezdeményezőjeként vallatták. Ebben a perben – a már jogerős húszévi kényszermunka mellett – huszonkét év szigorított fegyházbüntetésre ítélték. A dési börtönben a tébécés betegek között raboskodott. Súlyos hashártyagyulladása miatt a văcăreşti-i rabkórházba szállították, majd újra Désre került. Innen szabadult 1964. július 27-én. 1989-ben politikai menedékjogot kapott az Amerikai Egyesült Államokban, Saint Louis városban. Ott írta meg és publikálta angol nyelven The Victime (Áldozat) címen visszaemlékezését. A magyar nyelvű változatot a perről megjelenő önálló kötetemben – jegyzetek kíséretében – közlöm.
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hitélet – Toronysisak is emlékeztet Ferencz Ervinre
Egy hitvalló ferences méltatása
Bizonyára még nagyon sok kolozsvárinak él emlékezetében Ferencz Ervin, az óvári barátok templomában 1976–1980 között szolgáló, kiemelkedő szerzetespapi alakja. Személye ismét a figyelem középpontjába került, mert november 3-án, a budapesti Országházban megtartott ünnepségen Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Mindszenty József Társaság ügyvezető elnöke a társaság által adományozott rangos emlékéremben részesítette. A kitüntetésben azokat a személyiségeket részesítik, akik életük példájával Mindszenty bíboros – akinek boldoggá avatási pere folyamatban van – hitvallását szolgálják.
A díjazottak minden alkalommal javasolhatnak három középiskolás fiatalt, akik személyenként százötvenezer forintos támogatásban részesülnek, valamint egy-egy százezer forint értékű kiskönyvtárat is kapnak. Az ünnepség után az Országházban megkoszorúzták azt az emléktáblát, amelyet Mindszenty József bíboros, Magyarország utolsó hercegprímása 1956. november 3-án este elmondott híres rádióbeszédének emlékére állítottak.
Ervin lett a szerzetesi neve
Ferencz Béla Szárhegyen született 1920. május 10-én. Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában járt középiskolába, 1938-ban érettségizett Marosvásárhelyen. Még abban az évben megkezdte a noviciátust a Szent Ferenc-rendiek medgyesi rendházában. Az ünnepélyes szerzetesi fogadalmat 1942. október 8-án tette le, szerzetesi neve Ervin lett. Időközben, 1939–1944 között elvégezte teológiai tanulmányait Vajdahunyadon. 1943. június 20-án szentelte pappá Isten Szolgája Márton Áron püspök Gyulafehérváron. A fogarasi rendházban kezdte működését, onnan hurcolta el az akkor még román királyi rendőrség 1944. augusztus 30-án. Csak azért, mert magyar, és római katolikus szerzetes. Szabadlábra helyezése után, 1945–1947 között klasszika filológiát (görög és latin nyelvet) tanult a kolozsvári Bolyai Egyetemen. Aztán két évig Székelyudvarhelyen a Collegium Seraphicumban nevelő, s a klerikusok magisztere Csíksomlyón. A következőkben helyettes plébános Zetelakán, majd plébános Fogarason. Onnan deportálták az 1951. augusztus 20-ról 21-re virradó éjjel a máriaradnai ferences kolostorba, ahova minden ferences szerzetest elhurcoltak azon az éjszakán Erdély területéről.
FODOR GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)

Kiállítás a Szárhegyi Művésztelep kincseiből
Kedden délután nyitották meg a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban azt a tárlatot, amely betekintést nyújt a felhalmozott értékekbe, melyek a művésztelep négy évtizede alatt születtek.
Mielőtt a múzeum igazgatója, Miklós Zoltán néprajzkutató köszöntötte volna a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ jelen lévő szakembereit, kifejezte együttérzését a szárhegyiekkel. „A Haáz Rezső Múzeumnak ma még van székhelye – mondta –, de köztudott, hogy ez az intézmény is ideiglenes helyen működik. Reméljük, nem jutunk arra a sorsa, mint a szárhegyi kultúraszervezők. A gyűjtemények nem azért keletkeznek, hogy raktárban porosodjanak, élniük kell, szolgálniuk azt a közösséget, amely létrehozza őket.”
Czimbalmos Attila igazgató megemlékezett a múlt héten elhunyt táboralapítóról, az immár néhai Zöld Lajos újságíróról, majd kollégájával, Ferencz Zoltán művészeti vezetővel röviden ismertette a művésztelep két nagy korszakát, a rendszerváltás előtti és az azután szerveződött, nemzetközi hírű művészeti tevékenységet.
A kiállítás három héten át a Haáz Rezső Múzeum főépületének emeleti termeiben tekinthető meg.
Simó Márton
Székelyhon.ro

Udvarhelyen a szárhegyi művésztelep kiállítása
A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban nyitották meg kedd este a gyergyószárhegyi művésztelep négy évtizede alatt született munkákból válogatást nyújtó vándorkiállítást.
Mielőtt a múzeum igazgatója, Miklós Zoltán néprajzkutató köszöntötte volna a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ jelen lévő szakembereit, kifejezte együttérzését a szárhegyiekkel.
„A Haáz Rezső Múzeumnak ma még van székhelye – mondta –, de köztudott, hogy ez az intézmény is ideiglenes helyen működik. Reméljük, nem jutunk arra a sorsa, mint a szárhegyi kultúraszervezők. A gyűjtemények nem azért keletkeznek, hogy raktárban porosodjanak, élniük kell, szolgálniuk azt a közösséget, amely létrehozza őket” – fogalmazott Miklós Zoltán, utalva a Lázár-kastély körüli pereskedések miatt kialakult helyzetre.
A szárhegyi központban negyven év hagyatéka közel kétezer képzőművészeti alkotás gyűlt fel – ebből válogat a kiállítás. A kastély körül ez év elején kialakult tulajdonviszony-tisztázási viták miatt a művészeti központnak ki kellett költöznie, az alkotásokat a Schola vendégház emeleti termeiben raktározták el.
Czimbalmos Attila, a szárhegyi központ igazgatója megemlékezett a múlt héten elhunyt táboralapítóról, Zöld Lajos újságíróról, majd kollégájával, Ferencz Zoltán művészeti vezetővel röviden ismertette a művésztelep két nagy korszakát, a rendszerváltás előtti és az azután szerveződött, nemzetközi hírű művészeti tevékenységet. A kiállítás három héten át a Haáz Rezső Múzeum főépületének emeleti termeiben tekinthető meg.
Simó Márton
Krónika (Kolozsvár)

Továbbvándorolt a mesestaféta
Egy évig a csomafalvi Köllő Miklós Általános Iskola diákjai „ápolgatták”, pénteken két másik település iskolájának adták át azt a stafétát, amely által a magyar népmese egyre több vidékre jut el.
A mesemondás társasjátékába a székelyszentkirályi Szent István Általános Iskolától kapott felkérést a csomafalvi iskola, a jelképes staféta átvételével bekapcsolódva abba a folyamatba, amely által „se szeri, se száma” a mesemondásnak. Hogy eleget tettek a Meseszer című játék szabályainak, bizonyítja a pénteki rendezvényük, amelyen egyéni előadók és az iskola színjátszó csoportja elevenítették meg a magyar népmesék varázslatos világát. Bartalis Botond ötödikes és Csata Kinga hatodik osztályos tanulók meséikkel az emberségre, a kitartásra, a furfangra, a bugyutaságra, a kapzsiságra világítottak rá, a Gyopár színjátszó csoport előadása pedig a mennyekbe és a pokolra is magával vitte a nézőközönséget.
Amint azt Ambrus Ibolya angol szakos tanár, a színjátszó csoport irányítója elmondta, A bőgős fia meg az ördögök című mesét közösen dolgozták fel a csoportban, beleszőve a gyerekek ötleteit, gondolatait. A fenti és a lenti világot ízes szólásokkal jelenítették meg az előadók, ily módon igazi kikapcsolódást, kellemes időtöltést nyújtva a közönségnek.
A nézők a népzene szárnyain is mesés tájakra barangolhattak: a Köllő Miklós iskola citeracsoportjának előadása a Dunántúlra kalauzolta őket, majd a szervezők felkérésére, egy közös játékos táncba bekapcsolódva házigazdák és vendégeik együtt élhették át a népzene, a néptánc „mesésen” felszabadító hatását. A házigazda iskola továbbadta a stafétát: a Meseszer egy évig a szárhegyi Bethlen Gábor, illetve az újfalvi Elekes Vencel iskolák diákjainak életébe viszi el a varázslatot.
A Meseszer
A játékot 2009-ben indította az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár azzal a céllal, hogy „se szeri, se száma ne legyen a mesemondásnak, hogy szépszerével rendszeresen összegyűljünk mesélni, mesét hallgatni, csak úgy, jól érezni magunkat. Hogy a mese legyen fűszere életünknek, gyógyszere rosszkedvünknek, ékszere nyelvünknek. Hogy népmeséink hatalmas fészerében mindenki szert tehessen a maga szerére, amivel szeretetlenségeit csillapíthatja, netán amin elméjét tornáztathatja.” A mesemondás társasjátékának szabályai: a mesemondást tovább kell adni két másik településnek meghívott képviselőik jelenlétében; magyar népmesét kell mondani, a hagyományos magyar népmesemondás rendje szerint.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro

Falugondnokok a hátrányos helyzetűekért
A Gyulafehérvári Caritas által működtetett Falugondnoki Szolgálat számba vette az idén végzett munkát. Kilenc kis Hargita megyei település hátrányos helyzetű, egyedül élő, idős lakói kérhettek részt ebben az évben a falugondnokság előnyeiből.
A falugondnoki tevékenység sokszínűsége révén volt, akihez fordulni, ha orvoshoz kellett menni, a patikából is így került haza a gyógyszer vagy községi kantinból az ebéd. Olyan is van, amikor semmi mást nem várnak a kicsi polgármesterként is emlegetett gondnoktól, csakhogy ajtójukat megnyissa, őket, a házhoz kötötteket pár szóra méltassa.
Antal Csongor irányító összegzéséből kiderül, hat szolgálat működik jelenleg kilenc településen: a Gyimesközéplokhoz tartozó Háromkúton (2004 óta), a Gyergyószárhegyhez tartozó Güdücön, a Farkaslakához tartozó Pálfalván, a Korondhoz tartozó Fenyőkúton és Pálpatakán (2008 óta), Gyergyóremetén (2011 óta), a Tölgyes községhez tartozó Recefalván, Péntekpatakán és Hágótőn (2011 óta).
Elszigetelt, várostól távoli kis településeken járultak hozzá idén is az idős, beteges emberek életminőségének javításához, a kis közösségek istápolásához. A beszámolóban Antal Csongor úgy fogalmazott, hogy „idén havonta átlagosan mintegy 570 személy részesült valamilyen szolgáltatásban e program keretén belül”.
A működtetési költségeit e szolgáltatásnak többen vállalják, így a kiadások 55 százalékát a helyi önkormányzat biztosítja, 5 százalékkal járulnak hozzá az ellátottak, 25 százalék származik támogatásokból, külföldi segítségekből vagy pályázatokból, illetve 15 százalékot biztosít a megyei önkormányzat.
A jövőt illetően új korszak kezdődik a falugondnokság életében, mely szervezési átalakítást jelent, a szolgáltatás nem fog változni – tudtuk meg a Caritastól. A falugondnokság átkerül a medikális és szociális ágazathoz, azaz az otthoni beteggondozáshoz. Az ágazati vezető, András Ildikó elmondta, a tevékenységben nem terveznek nagy változásokat, szorosabb együttműködés lesz a beteggondozókkal, és az adott településen felmerülő szükségletekre igyekeznek közösen megoldásokat találni.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Kisvárosi forradalom (Visszaemlékezés-töredékek)
A rendszerváltás Gyergyószentmiklóson ért. 1989. szeptember 1-jén foglaltam el munkahelyemet az ottani, faipari gépeket és tartozékokat gyártó gép- és pótalkatrészgyárban (IUPS) a kolozsvári műegyetem gépészmérnöki szakának elvégzése után. Nem résztvevője, csak szemlélője voltam az eseményeknek.
December 22. Gyergyószentmiklóson
November végén vagy december elején, a Román Kommunista Párt utolsó kongresszusa környékén a Gyergyószárhegy felé vezető út betonburkolatára egy éjjel zöld olajfestékkel nagyméretű betűkkel ráírták: Jos Ceauşescu! (Le Ceauşescuval) – suttogták az emberek. Mondták, a gyárban is ellenőrizték a festéktartalékot, hisz ott zöld festékkel kenték le a gépeket. Aztán nagyobb lett a suttogás december közepe után, amikor terjedni kezdett a hír: lőttek Temesváron. Elhangzott Tőkés László neve. Különböző mendemondák keringtek, biztosat nem tudtunk, legalábbis környezetemben. Reggelente összedugtuk fejünket, tud-e valaki valami újdonságot, mi történt Temesváron. Aztán Ceauşescu hirtelen visszatért iráni látogatásáról, és népgyűlést tartott Bukarestben. Az nem zajlott rendben, kitűnt a rádiós közvetítésből. De hogy tulajdonképpen mi történt, nem tudtuk. Ekkor már feszülten figyeltünk. Egymástól vártuk a híreket.
December 22-én délben az irodaépület kihalt folyosóján bolyongtam, s egyszer csak meghallottam Erőss Manyi sikolyát: menjetek a rádióhoz! Érdekes módon különböző irodákból emberek kerültek elő, s ki-ki futott valamerre. Csak néhány irodában volt rádió. Én is rohanni kezdtem a másodikra, a tervezőirodába. Ott tévé is volt, mégpedig színes. Valamilyen kezdetleges számítógépes tervezőprogramhoz szerezték be, de csak játszani láttam azon a kollégákat. Mintegy húszan gyűltünk össze. Néhányan a rádión babráltak, úgy rémlik, valaki elkiáltotta: győztünk!, s aztán bejelentették, hogy elfoglalták a tévét, hamarosan kezdődik az adás. Bekapcsolták a készüléket, s vártunk. Elkaptuk a közvetítést elejétől. Ion Caramitru és Mircea Dinescu kéttucatnyi forradalmár körében bejelentette, hogy a diktátor elmenekült, győztünk! Va­lamikor Ion Iliescu is megjelent, s szövegelt. Már nem emlékszem arra, pontosan mit, de akkor nagyon szimpatikus volt, bíztunk benne. Arra viszont határozottan emlékszem, hogy László Pali kolléga leakasztotta a falról Nicolae Ceauşescu pártfőtitkár portréját, és valamilyen bútordarab – szekrény vagy íróasztal – mögé dugta a fal mellé. A tévén csüngtünk, mindent látni, minden szót hallani akartunk. A délután folyamán valamikor Ion Iliescu bejelentette, hogy a tévéadást megszakítják, mert a rendszer nem bírja a folyamatos közvetítést, de addig is, amíg visszaadják, menjünk, foglaljuk el a néptanácsokat. Szedelőzködtünk, felöltöztünk, s a Kossuth Lajos utcán igyekeztünk felfelé a központba. Már nem tudom, kivel voltam, mert nagyon igyekeztem elfoglalni a középületet. Aztán vegyes érzelmekkel tapasztaltam, hogy megelőztek, mások már elfoglalták a mai bíróság helyén akkor működő városházát. Olyannyira, hogy már fel is dúlták, az ablakokat betörték, azokon kiszórtak egy csomó iratot, s az épület előtt, az utcán máglyán égették el nemcsak Ceauşescu portréját, az őt és a pártot dicsőítő könyveket, hanem sajnálatos módon hivatalos iratokat, anyakönyveket is. Az emeleti ablakokból valakik szónokoltak vagy inkább kiabáltak. Új voltam még a városban, nem ismertem őket. Aztán látva, hogy itt már nincs mit tenni, feljebb igyekeztem. A központi könyvesbolt előtt újabb máglya, az üzletből kihordott piros táblás könyveket égették ott. Menjünk a milíciára! – adta meg valaki az irányt. S magam is arra siettem. Egyre nehezebb volt oda jutni, egyre többen voltak a környéken, s az épületet meg sem közelíthettem, annyira nagy volt a tömeg. Innen is elkéstem, állapítottam meg. A rendőrség épületében a bútorzatot összetörték, iratokat semmisítettek meg. Utóbb elterjedt, hogy elsősorban a besúgók keresték saját iratcsomójukat, jelentéseiket, hogy eltüntessék. A „meseautót” összetörték, felgyújtották. Az volt a híres ARO gépkocsi, amellyel sok mindenkit beszállítottak a milíciára, és sokakat meg is vertek ott. A rendőrök elmenekültek. Nos, itt sem volt már tennivaló. Valaki mondta, menjünk a paphoz, lássuk, mit mond. Megfordultunk, jöttünk lefelé. Nem sokat, a közelben van a templom. Jó nagy tömeg gyűlt össze. Hamarosan megjelent Hajdó István plébános, mondott valamit, de nem értettük. Akkor felemelték a templom kőkerítésére. Remegett a lába, alulról támasztották. Igyekezett lecsillapítani a népet, röviden beszélt, valami olyasmit mondott, hogy mindenki egyenlő, magyarok, románok, cigányok, a közelgő ünnepre való tekintettel áldott karácsonyt kívánt, majd az Úr imájának közös elmondására szólított fel. Többen elégedetlenek voltunk a szónoklattal. Különben a központ tele volt felszabadult, boldog emberekkel. Nem lévén már, amit elfoglalni, akit elüldözni, a főtéren összeverődött társaságommal igyekeztünk a tévé elé – egyikükhöz –, hogy lássuk, mi történik az országban.
Gyergyószéki körút
Ilyen előzmények, no meg a késő estig tartó tévézés, a tévés forradalom követése után másnap nem siettem a gyárba, de a délelőtt folyamán mégis bementem, kíváncsian, kit találok ott, mit mondanak a kollégák. Nagy lendületű munkát tapasztaltam. No, nem a csarnokban, ott a gépeket nem indították el. A gyár teteje tele volt munkásokkal, szorgoskodtak: az Éljen a Román Kommunista Párt meg Éljen Románia Szocialista Köztársaság szlogenek méteres fémbetűit szerelték le, s dobták alá, a földre. Akik bent voltak, a történteket tárgyalták, elemezték.
Gyergyócsomafalvi kollégám mondta, kimegy falura, nézze meg, mi a helyzet a szüleivel. Kíváncsi voltam, mi történt a környező falvakban, hát vele mentem. A busz tele volt, ott is mindenki beszélt. És szidták a kommunistákat, a sajátjaikat. Azaz a faluban levő vezetőket. Átmentünk Alfalun, leszálltunk Csomafalván, aztán Újfalun, Kilyénfalván és Tekerőpatakon keresztül tértünk vissza Szentmiklósra. Útközben legalább két feldúlt milíciaépületet láttunk, előttük máglyák nyoma füstölgött. Egyik helyen két kiégett géppisztoly is hevert a hamuban. A buszon fiatalemberekből álló csoport hangoskodott: „Ezt es mü csináltuk!” – dicsekedett az egyik.
Emlékszilánkok Huszonöt év távlatából, az első nap történései kivételével, már csak emlékszilánkok jutnak eszembe. Kevesebb, mint négy hónapja lévén a városban, nem sok mindenkit ismertem. Amikor megalakult az ideiglenes városi vezetőség, mintha Nemzeti Megmentési Frontnak nevezték volna, tagjai közül egyetlenegyet, Bocsárdi Lászlót ismertem, a Figura színjátszó csoport megszervezőjét, vezetőjét. Társaságom, mely velem egykorú fiatalokból állt, csak benne bízott, a többi, idősebb vezetőségi tagról nem volt jó véleményük.
Nagyon gyakran hangzott el Dézsi Zoltán, a Salamon Ernő Líceum igazgatójának neve. Sőt, hangját is gyakran hallottuk: a tűzoltóság hangszórós kocsijával járta a várost, s közvetítette az információkat, felhívásokat magyarul és románul egyaránt. Egyszer azt kürtölte szét, hogy jönnek a terroristák Marosfő felől. A város bejáratához vezényelték az akkor már „a nép oldalára átállt” hadsereget, azaz a helyi alakulat legénységét. De felhívták a férfilakosságot is, menjen segíteni a tekerőpataki bejárathoz. Voltak, akik mentek, magam baromságnak tartottam az egészet. Dézsi Zoltán kürtölte, szervezzük meg a lépcsőházi őrséget, éjjel felváltva álljon valaki a tömbházak bejáratánál. Sokan így tettek. Nálunk nem volt őrség, sőt, egyfajta magántiltakozásként aznap nem zártam kulcsra a lakásom ajtaját. Aztán kiderült, nem voltak terroristák.
Dézsi Zoltánt krokodilkönnyeket hullatva ismertem meg. A forradalom következményeit kihasználva, a második oktatási évharmadtól átmentem a Salamon Ernő Líceumba tanítani. Épp akkor csöppentem be, amikor a teljes tanári kar gyűlésezett, s a téma Dézsi kérdőre vonása volt. Határozottan állították, hogy korábban igazgatóként végigjárta a magyar szülőket, és arra biztatta őket, román osztályba írassák gyerekeiket. Dézsi könnyes szemmel, elcsukló hanggal tagadott, de úgy tűnt, senki nem hisz neki. Az igazgatóságról leváltották, de tanárként az iskolában maradhatott. Erről jut eszembe, hogy korábban Lipcsei Sándor gyárigazgatóval nem bántak ily kesztyűs kézzel. Egy munkásokból álló csoport felment az irodájába, kezébe nyomtak egy műanyag zsákot, s adtak neki tíz percet, pakolja össze holmiját, majd kivezették a gyárkapun, hogy oda a lábát többé be ne tegye.
Hol a besúgólista?
A városban találgatták, kik voltak a besúgók. Ideje megismerni, megtudni az igazat. Felelősségre vonni a becstelen embereket. Besúgólistáról beszéltek. De a lajstrom nem találtatott. A gyárban terjedtek a hírek, hogy ekkor és ekkor függesztik ki. De hogy kik, arról nem szólt a fáma. Konkrét időpontokról szálltak a hírek: kedden 12-kor. Nem történt semmi. Csütörtökön 14 órakor. Akkor sem jutottunk előbbre.
Az egyik besúgólista-kitűzési időpont után visszatért az irodába egyik kolléganő, aki jóval korábban felment a harmadik emeletre a metrológiai laboratóriumba. „Képzeljétek, mi történt! Egy laboros kolléga berobbant a metrológia ajtaján: kifüggesztették a besúgólistát, s a munkások vasdorongokkal megindultak megbüntetni a besúgókat!” – lihegte. Erre a laborfőnök odament az ajtóhoz, kétszer ráfordította a kulcsot, és holtsápadtan a beosztottjaihoz fordult: „Figyeljetek ide, engem megszorongattak, beszerveztek, kényszerítettek, hogy súgjak be, de rólatok soha semmi rosszat nem jelentettem.” Aztán vártak és vártak, teltek a nehéz percek, nem jött senki, nem hallatszott semmi. A főnök is rájött, tőrbe csalták. Átverője, hogy hitelesebbnek tűnjék, megiramodott a földszintről, felrohant a harmadik emeltre, s kipirultan, lihegve érkezett.
És lőn gázpalack
Gyergyóban nincs földgáz. A konyhában gázpalackkal főztek. De nagy gond volt. Hiánycikk. Pénteken cserélték a palackot, de már szerda estétől megkezdődött a sorban állás, hogy jusson. A családtagok egymást váltották a sorban, listákat vezettek, ki ki után következik. Álltak az emberek fagyban, hóban. Nehéz volt, kínos, fárasztó, idegölő. Aztán a forradalom után – nem emlékszem, mennyi időre – egyszer csak érkezett elég palack, sőt, több is. Az emberek szerdától sorban álltak. Péntek délben érkezett a teherkocsi, mindenki kicserélhette a palackot, s még maradt néhány a raklapon. Az autó ott maradt, hátha kell még valakinek. Aztán érkezett egy Mercedes személygépkocsi. Kiszállt belőle G. bácsi. Hátrament, kinyitotta a csomagtartót, kivette a palackolt, s komótosan kicserélte. Az ott ácsorgók nekiszöktek: mit gondol, nem is állt sorban, csak ide jön, s kicseréli a butéliát! Miféle dolog ez?! Autóval jön a butéliáért? Hogy képzeli? Teszi a nagyot? Hozzáteszem, a tősgyökeres gyergyói ember vagy gyalog cipelte, vagy méretre készített, ún. butéliás szekérrel hordozta a palackot, de semmiképpen autóval.
Nem kell túlzásba esni
Gyergyószentmiklóson elméletileg heti kétszer volt melegvíz-szolgáltatás, a Bucsin negyedben kedden és csütörtökön, egyszer délelőtt, másszor délután néhány órát. Ez is papíron. Amikor odakerültem, igen ritkán kaptam el. A forradalom után – nem tudnám megmondani, mennyi időre rá – egyszer csak megindult a meleg víz. Éjszakára leállították, de minden egyes napon folyt a csapból a meleg víz. Nem telt el két hét, még nem lehetett tudni, mennyibe is kerül a szolgáltatás, az emberek elkezdtek tiltakozni, hogy nem kell annyi meleg víz. Beadványokkal fordultak a közüzemekhez. A szolgáltató kérdőívet készített, s emberei táblázatokkal jártak közvéleményt kutatni. Hozzám is bekopogtak: hányszor óhajtok meleg vizet? Milyen kérdés ez? Hát természetesen hétszer. Ilyen „rubrika” nincs – jött a válasz. Hát milyen van? – így én. Egyszer, kétszer vagy háromszor. Végül a többség az egyszeri meleg vízre szavazott…
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföldi nemzetközi repülőtér megvalósíthatósági tanulmányát mutatta be Szász Jenő
– Egy székelyföldi nemzetközi repülőtér megvalósíthatósági tanulmányát mutatta be keddi székelyudvarhelyi sajtótájékoztatóján Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.
Az MTI-hez eljuttatott közlemény és a hozzá csatolt tanulmány szerint a Hargita repülőtér a Hargita hegység lábainál, a Székelyudvarhelytől mintegy 12 kilométerre fekvő Cekend tetőn épülhetne meg. A megvalósíthatósági tanulmányban szereplő 2500 méter hosszú, 45 méter széles aszfaltozott futópálya Airbus A320-as típusú és ennél kisebb gépek fogadására lenne alkalmas.
A tanulmány elkészítői romániai, magyarországi és más új európai regionális repülőterek adatai alapján arra a következtetésre jutottak, hogy ha rendelkezésre áll a megfelelő méretű terület, a repülőtéri alap-infrastruktúra mintegy 15 millió eurós költséggel (4,6 milliárd forint) megépíthető.
Szász Jenő elmondta, hogy a Budapesttől és Bécstől 100-100, Pozsonytól 80 kilométerre lévő Győr-Pér repülőtér számított kiindulópontnak a Hargita repülőtér tanulmányának elkészítéséhez. Úgy vélte, a régió fejlődéséhez elengedhetetlenül fontos lenne a székelyföldi repülőtér megépítése. A Cekend tető, amelyre a repülőtér épülhetne, egyaránt mintegy 120 kilométerre fekszik a marosvásárhelyi repülőtértől és az épülő Brassó melletti repülőtértől.
„Mi ezt ajándéknak szántuk a székely közösség számára, megvalósítása csak széles körű összefogással képzelhető el” – mondta a tanulmányról Szász Jenő.
A tanulmányt egy héttel azt követően mutatta be a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, hogy a Hargita Megyei Tanács is közzétette a megyei repülőtér-fejlesztési koncepcióját. A megyei önkormányzat a Csíkszereda szomszédságában fekvő Csíkcsicsó melletti füves repülőteret fejlesztené olyan légi kikötővé, amely összeköttetést teremthetne kis repülőgépek számára a Székelyföld és Budapest között. A megyei önkormányzat által elképzelt fejlesztési program első szakaszában 1,2 kilométer hosszú, 25 méter széles futópálya épülne.
A Hargita megyei önkormányzat keddi közleményében tudatta, hogy a fejlesztési koncepció közvitája után a Hargita megyei közgyűlés hoz határozatot a repülőtér-fejlesztésről. A közlemény szerint a megyei önkormányzat korábban a Cekend tetői és a gyergyószárhegyi repülőtér létesítéssel is foglalkozott.
„Egymást erősítő elképzelésekre van szükség, a megyei tanács pedig ezek mellé áll, mert nem szeretnénk ölbe tett kézzel ülni addig, amíg Székelyföldet autópályák keresztezik, hiszen ez egyelőre távoli álom. Egy repülőtér megvalósítása viszont hamarabb valósággá válhat, ha van rá kellő akarat” – idézte a közlemény Borboly Csabát, a Hargita Megyei Tanács elnökét. Kolozsvár(MTI)

Román Viktor emlékkiállítás nyílt Marosvásárhelyen (GALÉRIA)
Művészeti tanulmányai első színhelyén, Marosvásárhelyen nyílt kiállítása Román Viktornak, a húsz éve elhunyt szobrászművésznek.
A Bernády Házban Nagy Miklós Kund, Ferenczy Ferenc és Bordy Géza ismertette a kiállítást, illetve az alkotót. A kiállított munkákat a művész testvérétől Román Elemértől kölcsönözték a szervezők.
Román Viktor Homoródszentmártonban született 1937-ben, és Párizsban hunyt el 1995-ben, ahol 1968-tól élt, dolgozott és vált a modern szobrászat nemzetközileg is egyre elismertebb képviselőjévé. Számos monumentális alkotása került Franciaország köztereire, 1994-ben Francia Művészeti Lovagrenddel tüntették ki. Szülőfalujában az általános iskola viseli a nevét, pár éve szabadtéri szoborparkot is létesítettek a művész bátyja, Román Elemér kezdeményezésére Bükkfalván.
A Marosvásárhelyen látható kiállítást bemutatták korábban Székelyudvarhelyen, ahol Vécsi Nagy Zoltán fogalmazta meg, hogy több helyen is láthatóvá kellene tenni a kisplasztikákból válogatott anyagot. Így Székelykeresztúron, Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószárhegyen is megszervezték a vándortárlatot, amely Vásárhely után a tervek szerint Kolozsvárra megy, onnan pedig Magyarország különböző nagyvárosaiban is látható lesz, sőt tovább szeretnék vinni jelentős európai kulturális központokba is.
Ferenczy Ferenc, egykori székelyudvarhelyi polgármester arról beszélt, hogy hogyan találkozott a Román Viktor szobrászatával és született meg az ötlete, hogy vissza kellene hozni a köztudatba ezt a nagy művészt. Kezdetben konferenciákra, kerekasztalbeszélgetésekre gondoltak, aztán a kiállítás megvalósításán kezdtek el dolgozni, amit tavaly májusában meg is nyitották a székelyudvarhelyi múzeumba
Harminc évet élt itthon, harmincegy évesen érkezett Párizsba – idézte fel a szobrász életútját Bordy Géza egykori pályatárs, aki elmondta, Román Viktor sikeres művészként ment el, hiszen két évvel a főiskola elvégzése után már egyéni kiállítása volt, három évvel a diploma megszerzését követően pedig Bukarestben a Dallas-terem fogadta a munkáit. Alig 31 évesen román-francia nyelvű monográfia jelent meg róla. Párizsban 15 évébe került, amíg elismertséget szerzett magának.
A kiállításmegnyitó második felében levetítették Boros Zoltán és B. Nagy Veronika közel egyórás, Román Viktorról készült filmjét.
maszol.ro

Hagyományteremtő kiállítás Gyergyószárhegyről
A tavalyi alkotótáborok munkáiból nyílt kiállítás a Megyeháza Galériában
Hargita Megye Tanácsa az alintézményeivel, valamint Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusával és a Balassi Intézettel – Magyarország Sepsiszentgyörgyi Kulturális Központjával partnerségben szervezte meg január 18-23. között a Hon a hazában rendezvénysorozatot a magyar kultúra napja alkalmából.
A rendezvénysorozat záróakkordjaként péntek délután Gyergyószárhegy 2014 címmel nyílt kiállítás Csíkszeredában a Megyeháza Galériában a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ 2014-es alkotótáborainak anyagából.
Czimbalmos Attila, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ vezetője köszöntőjében rámutatott arra, bár az elmúlt év gyökeres változásokat hozott az intézmény életében, a kastély körül kialakult helyzet miatt, ennek ellenére sikeres évet zárt a központ: 2014-ben összesen hét alkotótábort szerveztek, több mint negyvenöt művész alkotott Szárhegyen és közel kilencven munkával gyarapodott ezáltal a központ. A menedzser köszönetét fejezte ki, hogy Szárhegy község felismerte az alkotóközpont jelentőségét és egy ingatlant biztosított, amit műteremként használhattak a meghívott művészek.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke házigazdaként köszöntötte a nagy számú tárlatlátogatót. Mint fogalmazott: a gyergyószárhegyi alkotótábornak az elmúlt negyven évben a hatása az egyetemes magyar művészet története tekintetében is hangsúlyos.
– Sikerült letenni a központ kézjegyét, és olyan alkotásokkal gazdagítani az egyetemes magyar kultúrát, amelyre méltán lehetünk büszkék. Mindezért nagy köszönettel tartozunk Gaál Andrásnak, Márton Árpádnak, és a nem rég elhunyt Zöld Lajosnak – fogalmazott a megyeelnök. Fontosnak tartotta azt is megjegyezni, hogy a gyergyószárhegyi alkotóközpontból emelkedett ki a most már harmadik alkalommal megszervezett Székelyföldi Grafikai Biennálénak az ötlete is. A szárhegyi tábornak köszönhetően újult fel a ferences kolostor, vált újra élhetővé a kastély.
– Abban bízom, hogy a nehézségeken túl tudunk lépni, és a lakat lekerülhet a kastélyról! – adott hangot bizakodásának Borboly Csaba.
A kiállítást Túros Eszter művészettörténész méltatta, megítélése szerint a tárlaton felvonultatott munkák „szárhegyisége” még erőteljesebb, mint más években. A kiállítás jól megjeleníti az Alkotóközpont új vezetése által meghatározott és képviselt célokat és irányelveket, amely nemcsak mennyiségben, hanem minőségben is megtartotta az intézmény negyven évének folytonosságát.
A kiállító művészek: Anca Ciofirla, Aurel Bulacu, Bajkó Attila, Balázs Klára, Boeriu Anca-Constanta, Carmen Paraschivescu, Csernok Tibor, Csillag Imola, Csillag István, Domokos Zsolt, Duma Florin, Éltes Barna-Eduard, Fazakas Barna, Fekete Szabolcs-Sándor, Ferencz Zoltán, Florin Stoiciu, Gidó Szende-Melinda, Hátszegi Zsolt, Horia Cristina, Horváth Erzsébet, Horváth Levente, Kristó Róbert, Matei László, Molnár Anita, Mos Catalina, Murányi-Matza Teréz, Pinczés József, Siklódy Ferenc, Sofia Ovejan, Sólyom Csaba, Szabó Réka, Szentes Zágon, Szőcs Géza és Vorzsák Gyula. A kiállítás a nap huszonnégy órájában látogatható a csíkszeredai Megyeháza Galériában. Közlemény
Erdély.ma

Nem kell őszig várni a kedvenc olvasmányra
Megjelent a Székely Kalendárium húsvéti kiadása
Évközi, egészen pontosan húsvéti-pünkösdi különkiadással rukkol elő a Székely Kalendárium! A 272 oldalas, teljesen színes kiadvány követi az eddigi irányvonalat, vagyis Székelyföld értékeinek olvasmányos formában történő feltérképezését.
A szerkesztők ezúttal kiemelt teret szenteltek a gasztronómiának (megannyi ételrecepttel, konyhatippel, régi fortélyok felidézésével), valamint a húsvéti és pünkösdi népszokásoknak, de remek bel- és külföldi kirándulási tippekkel is szolgálnak a nyári vakációkhoz, verőfényes hétvégekhez, Székelyföld feltárt és megfejtésre váró múltjában kalandoznak, hasznosnak ítélt ismeretekkel traktálják a gazdálkodókat, természetjárókat, háziasszonyokat, megcsillantják a székely humor utánozhatatlan gyöngyszemeit.
Riportot, interjút olvashatnak Kilyén Ilka marosvásárhelyi színművésznővel, Ferencz Lehel gyergyóújfalui biokertésszel, dr. Cey-Bert Róbert Gyula őstörténet-kutatóval, gasztronómiai szakíróval, dr. Munzlinger Attila gyergyószárhegyi asztrofotóssal, Nagy Lajos kézdivásárhelyi cipészmesterrel, Márton Simon testnevelő tanárral, a csíki biatlonsport meghatározó személyiségével, a Földet körbekarikázó székelyudvarhelyi Kobrával, alias Szabó Zoltánnal. Betekintést nyerhetnek Csíksomlyó rejtélyes múltjába, kedvcsinálót találnak a Mária-út bejárásához, székelyföld legrégebbi templomai vagy az Enyed környéki ódon kastélyromok felkereséséhez, netán egy törökországi kiránduláshoz.
A természetbarátok vadon növő virágokra, gyógynövényekre, gombákra vonatkozó ismereteiket gyarapíthatják, de borvizeinkről, mofettáinkról is megtudhatnak egyet s mást. Emellett régi székely fűszerekről, naturkozmetikumokról, divatról is szó esik, kiderül, melyik Székelyföld legkisebb faluja, vagy hogy Fickón miért nem kedvelik a húsvéti locsolókat. A kötetet Magyari Lajos, Czegő Zoltán, Balla Ede Zsolt, dr. Balázs Lajos, Bernád Ilona és más jeles szerzők írásai színesítik, számos művészi természetfotó varázsolja egyedi értéktárrá, a megannyi anekdota mellett Muszka Sándor székely egypercesei csalnak mosolyt az arcunkra, de viccekben, rejtvényekben, fejtörőkben sincs hiány.
Egyszóval a szerkesztők most is egész évben érdeklődéssel és élvezettel lapozgatható kiadványt tettek le az olvasó asztalára, újabb bizonyítékát nyújtva Székelyföld, mint kincsesbánya kimeríthetetlen voltának. Enélkül – bárhány kötet is sorakozzon rajta – üres maradna a könyvespolca! Kapható lapterjesztőknél, újságárudákban, az ismertebb könyvesboltokban, de online is megrendelhető – ára 13 lej. További részletek a www.kalendarium.ro honlapon.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Bíróságon a Lázár-kastély ügye – elnöki rendelet nyithat kaput
Csak úgy lehet megmenteni a Lázár-kastély állagát a visszafordíthatatlan károsodásoktól, a térséget pedig a jelentős veszteségtől, ha döntés születik mihamarabbi újranyitásáról. Erre – mivel a tulajdonosok között késlekedik a megegyezés – elnöki rendelet jelenthet megoldást.
Az elképzelés szerint bírósági elnöki rendeletre van szükség annak érdekében, hogy a kurrens javításokra mihamarabb sor kerülhessen, és hogy a nemzetközi hírnevű műemlék újra látogatható legyen. Ezért fordult bírósághoz Lipthay Antal, a kastély többségi tulajdonosa, elindítva a vagyonközösség megszüntetését célzó eljárást, a döntés megszületéséig ideiglenes megoldást javasolva. Az indítványhoz társult Hargita Megye Tanácsa és Szárhegy község is, támogatva a kastélynyitást oly módon, hogy átmenetileg a kastélyadminisztrátori feladatot a többségi tulajdonos, Lipthay Antal lássa el.
Ő az, aki leginkább szívén viseli az újranyitás sorsát. Ingyenes használatot ígért a megyei tanácsnak, személyesen pedig sokéves tapasztalattal rendelkezik a kulturális örökséghasznosítás terén – ezzel érvelt a jogi képviselő a Gyergyószentmiklósi Bíróságon tartott csütörtöki tárgyaláson. Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke elmondta, gazdasági, kulturális, turisztikai és művészettörténelmi szempontból is hátrányt jelent az egész megyének a zárt kastély, addig kell lépni, amíg a helyzet nem válik visszafordíthatatlanná. A Székelyhonnak a tárgyalás után nyilatkozva azt is kijelentette, ha operatívan halad az ügy, akár már pünkösdre megnyílhat a nagyközönség előtt e nagy értékű műemlék.
A kastélynyitást szorgalmazza Szárhegy község is, amelynek tanúként kihallgatott polgármestere már korábban kézbe vehette a 470 aláírást tartalmazó ívet. Abban a községlakók és környékbeliek kérik tőle az ügy fenntartását. Gábor László kérdésekre válaszolva elmondta, a kastély kulcsát a polgármesteri hivatal széfjében őrzik, és remélik, mihamarabb átadhatják az adminisztrátornak. Portálunk kérésére cáfolta azt az állítást, amely az egyik kisebbségi tulajdonos jogi képviselőjétől hangzott el, miszerint a községlakóknak nincs közük a kastélyhoz, az magántulajdon. Az is elhangzott, nem igaz, hogy újraépítése a szárhegyieknek köszönhető, mert aki dolgozott, az bért is kapott érte. Gábor László elmondta: valóban sok munkálatot végeztettek pénzért, de temérdek közmunka is volt. A nyolcvanas években, a feljavítás idején ő is kalákázott ingyen.
Egyébként a kisebbségi tulajdonosok közül jelen volt a tárgyaláson Vormair István is, aki továbbra is kitart amellett, hogy az épület állapota amiatt romlott meg, hogy a korábbi bérlő, a megyei tanács intézménye elmulasztotta a kurrens javításokat, bizonyos beruházásokat is csak papíron eszközölt. Rendezni kell a mulasztásokat, utána lehet szó partnerségről – tolmácsolta a jogi képviselő.
Több, ellentmondásos kijelentés is elhangzott, döntés nem született. Portik Imre bíró azzal zárta az ügyet, hogy április 15-én a helyszínen találkoznak a felek, ezt követően lehet remény az elnöki rendelet megszületésére.
Balázs Katalin 
Székelyhon.ro

Ervin atya kálváriája
„Eltelt a nagyhét, az egyház hivatalos kálváriája. A nagypéntek is eltelt, amely után húsvét következik. Az én ügyemben azonban már két éve tart a kálvária, s még mindig csak remény a feltámadás” – így válaszolt Ervin atya, ferences szerzetes arra a kérdésre, miért nincs hír arról a napelemes beruházásról, melyet már tavaly be kellett volna üzemelni. A csíksomlyói ferences kolostorban élő szerzetes elmesélte a beruházás históriáját, hogy „az okosak tanuljanak az én káromon”.
– Honnan kezdődik a történet, egyáltalán egy szerzetes hogyan került kapcsolatba a napenergiás áramfejlesztéssel?
– 2013 tavaszán megjelent egy spanyol cég, felajánlotta a szárhegyi vezetőségnek, hogy a határban száz hektáron hajlandó egy nagy befektetést végezni, fotovoltaikus parkot létrehozni, amennyiben ezzel egyetértenek. Én is felkaptam a fejemet, sokat olvastam a napelemes áramfejlesztésről, és elmentem arra a gyűlésre, amelynek döntenie kellett, elfogadják-e az ajánlatot. A tulajdonosok csak bérbe kellett volna adják földjüket, évente négyszáz eurós bérleti díjért hektáronként. Ez kétszerese az APIA adta területalapú támogatás összegének.
– Akkor a kecsegtetőnek tűnő ajánlat ellenére eléggé megoszlott a községlakók véleménye. Ön melyik táborhoz tartozott?
– Nekem már voltak róla ismereteim a napelemes rendszerekről, egy kolozsvári rokonomnál is érdekelődtem, aki energetikai főmérnök. De voltak információim Németországból is, így amikor a spanyol befektető engem is megkeresett, egyből érdeklődést mutattam a lehetőség iránt. Arra gondoltam, hogy provinciai szinten ki tudjuk fizetni a 100-120 ezer euró értékű befektetést, a létesítmény pedig ott lesz a szárhegyi ferences kolostor kertjében. A tervet tanulmányozásra átadtam a vezetőségemnek, tárgyaltunk róla, ki is mérték a kertünkben a területet, azonban a műemlékvédelem nem egyezett bele, mert igen közel van a műemlék templomhoz. Kútba esett a terv.
– Tulajdonképpen ekkor vette kézbe az ügyet ön, hogy saját vagyonából ruházzon be...
– Jött egy ötletem. Van nekem a káposztáskertben egy megfelelő területem, megcsinálom én magam. Be merem fektetni a családomnak, az őseimnek a teljes vagyonát, és megcsinálom saját nevem alatt. Azt is elárulom, hogy nemcsak a család birtokait fektettem be. Kincses Előd segítségével Kolozsváron megnyertem a Szoboszlay-per megsemmisítését és a kártalanítást. Nem is reméltem, hogy valaha én kártalanítást kapok. Hárman élünk még, ketten tanúskodtunk, és Uram Isten, nem is merem kimondani, százezer euró körül kaptunk. Egyetlen eurót sem tettem félre, befektettem. Úgy gondoltam, az áramfejlesztő jövedelmét a szárhegyi szegény, jó viseletű, szorgalmas gyermekek taníttatására szánom a Kájoni Akadémia Alapítványon keresztül. Úgy számoltam, öt esztendő alatt kihozza a létesítmény a befektetett összeget, utána a rendszer legalább 20-25 évig termelni fog, és minden hónapban legalább 10 ezer lej hasznot hoz, ami 3-4 gyermek taníttatásához elegendő. Meg voltam győződve, hogy ez a beruházás remek. Meg is mondtam a bankigazgatómnak: ő öt százalék kamatot ad a pénzemre, én pedig tizenötöt tudok termelni. Tönkre fogom tenni a bankot. Jól vagyunk az igazgatóval, megkísérelhettem a tréfát.
– Ekkor úgy tűnt, a beruházás sínre került. Ma már tudjuk, hogy csak ezután kezdődött igazán a kálváriája. Mi történt?
– A kolostorral felbontottam a szerződést, én visszafizettem a már befektetett pénzt, és újabb tárgyalásokat kezdtem a céggel. A kolostorral 2013. április 2-án kötöttük a szerződést, én pedig július 6-án. Rögtön meg is indult az építkezés. Időközben a szerződés értelmében a menedzsernek kellett volna intéznie az összes dokumentumot, ugye, én természetesen nem voltam erre képes. Ő vállalta is minden hivatalos akta intézését. Isten tudja, hogy ennek érdekében hányszor voltunk közjegyzőnél, össze sem lehet számolni, hány papírt írtunk alá. Örvendtem, hogy haladunk, mentem mindennap, ahová vittek. A papírokkal együtt intézték az építkezést is. Szépen haladtunk, el is érkeztünk augusztus 3-ig, amikor a szerződés értelmében a bekötésnek meg kellett volna történnie. Éppen azon a napon a kolostort és Szárhegyet el kellett hagynom. Nem is gondoltam akkor arra, hogy ilyen érdekeim is fűződnek Szárhegyhez. Csíksomlyóról közbe-közbe érdeklődtem, mennyit termel a rendszer. Azt válaszolták, hogy kedden be fogják kötni. Aztán hogy a következő kedden, de biztos, mert már a kábelt is kihúzták, tíz centiméter hiányzott az országos áramszolgáltató rendszere és az én létesítményem között. Aztán sok kedd következett, én nem értettem, mi a helyzet. Közben egy másik oldalról is vihar keletkezett.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro