Gidófalvi hungarikum
Egyedi hagyományt teremtett a gidófalvi Czetz János Általános Iskola, ötödik esztendeje tartja meg a hozzá tartozó települések óvodáival, iskoláival közösen a szüreti felvonulást és mulatságot. Tegnap reggel Étfalvazoltánból indult a szekeres menet, miután minden társfalut körbejártak, délre visszatértek a házigazdákhoz, ahol jókora mulatsággal zárult a Háromszék vonatkozásában legsikeresebb kistérségi szüreti diákparádé.
Nem lankad a szervezési kedv, a gyermekek évek óta feldíszítik a szekereket, népi viseletbe öltöznek, énekekkel, fúvósok kíséretével indulnak a kiskörútra, amelyen minden esztendőben más-más település a házigazda. Idén is ötven kilométernyit szekerezett a vidám társaság, útban köszöntötték Gidófalva, Fotosmartonos és Angyalos lakosságát.
A falvak lakói kaláccsal, ásványvízzel vendégelték meg az érkezőket. Az a tizenöt család, amely a kapuját is feldíszítette az alkalomból, oklevelet is kapott a szervezőktől, a többiek finom falatokkal engedték útjukra a továbbmenőket, akik az étfalvazoltáni művelődési házba tértek vissza, ahol elsősorban Lemhényi Katalin helyi pedagógus szervezőmunkájának köszönhetően őszi terményekkel díszített teremben fogadták őket.
Zsigmond Zoltán, a községközponti Czetz János Általános Iskola igazgatója lapunknak azt mondta, ezt a hagyományt folytatják, s bár igaz, hogy egyre kevesebb a gyermek, a málnási Tőkés József Általános Iskola hatodik osztályának idei részvétele a rendezvényen azt bizonyítja, hagyományaink iránt növekvőben az érdeklődés, és az iskolák is egyre inkább bekapcsolódnak az értékőrző tevékenységekbe.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kádár Gyula: Székelyföld ostroma
Kádár Gyula illyefalvi-sepsiszentgyörgyi történész Székelyföld ostroma című legújabb könyve a szerző hirtelen elhunyta utáni napokban került ki a nyomdából. Része annak a sorozatnak, amelyet 2010-ben indított a történész, publicista, ez a Székelyföld határán című kötettel kezdődött, majd folytatódott a Székely hazát akarunk (2011), Múltunk kötelez (2012), Sepsiszentgyörgy korai története és népessége – Székely vértanúk (2013), Prés alatt a magyarság – Nemzeti elnyomás Romániában (2013) című kötetekkel, tavaly a Gábor Áron-évben a Gábor Áron életútja című könyve jelent meg.
Jelen kötet első részét tematikájában a Prés alatt a magyarság folytatásának tekinthetjük. A történelmi-publicisztikai írásokban olyan időszak elevenedik meg, amelyben a nacionalista cinizmus és a nemzeti kizárólagosság nem ismer határt. A nemzeti türelmetlenség a már megszerzett minimális nemzetiségi jogokkal való élést is korlátozza. A szerző felleltározza a „törvényes törvénytelenségek” sorát. Törvényes, mert a hatalmi intézmények a nemzetiségi jogok korlátozásakor a román állam törvényeire hivatkoznak, és emellett – akárcsak a kommunista diktatúra idején – különböző kreált ürügyekkel büntetnek. Így például a székely zászlót reklámzászlónak minősítik. A középületeken egy-egy magyar szó is pereskedések, fenyegetések sorát vonhatja maga után. Például Gidófalván a polgármesteri hivatal 1904-ben épült székhelyén a Községháza felirat többévi per tárgyaként szolgált, és súlyos pénzbüntetések fenyegetéseként letakarva várja a demokratikus törvényalkotás megvalósulását. A dr. Benedek Géza világhírű magyar orvosról elnevezett kórház nevét is megváltoztatnák, mindegy, hogy kiről, csak román legyen. A háromszéki református székelyektől egyszerűen elveszik a Református Székely Mikó Kollégiumot... A szerző a nyílt diszkrimináció alkalmazásáról is ír. Hatalmas pénzbírsággal fenyegetik a magyarokat, ha tiltakozni, tüntetni akarnak az autonómiáért. Erre példa a 2015. március 10-re Marosvásárhelyre meghirdetett autonómiatüntetés megtiltása. Teszik ezt akkor, amikor a szélsőséges Új Jobboldal hívei magyarellenes jelszavakat harsogva masíroznak a székely városokban, és évek óta erős rendőri védelem mellett büntetlenül gyalázzák az őshonos székelységet, fasiszta ideológiára jellemző szlogeneket kiabálnak. A magyarok hiába fordulnak jogorvoslatért az ügyészséghez, mert ott úgy döntenek, hogy a kelta keresztes zöldingesek felvonulásai nem törvénysértőek. Ez is mutatja – állítja a szerző –, hogy az államhatalom intézményei egyetértenek a magyarok megfélemlítésével, megalázásával. A könyvből világossá válik, hogy Romániában a magyarellenesség nem partizánakció, nem szélsőséges hőbörgők, nem a román sajtó nacionalista vonulatának szereplése, hanem egy jól megtervezett nacionalista hatalmi „vasgyámságáról”, nemzetiségi elnyomásról van szó. Az úgynevezett igazságszolgáltatás diszkriminatív döntéseit, a prefektusok ténykedéseit minden bizonnyal felülről irányítják – írja a szerző. Az államvezetés legmagasabb szintjén pedig akadnak olyan miniszterek, akik tevőlegesen, magyarellenes kijelentésekkel is bátorítják a szélsőségeseket. Figyelemre méltó a Román Hírszerző Szolgálat 2014. évi jelentése, amelyben felhívják a figyelmet arra, hogy az országban „etnikai alapú” veszélyforrás alakult ki. A megerősödő autonomista mozgalom oka szerintük Bukarest magyarellenes politikája.
Kádár Gyula rávilágít, hogy a történelmi és nemzetiségi jogra alapozott autonómiaharc jogos. Éberen kell figyelni az államhatalom intézményeire és a szélsőségesek mesterkedéseire, mert a diktatúrában jól ismert húzd meg-ereszd meg taktikát alkalmazva ügyködnek, csak a kedvező pillanatra várnak. Nagy tervükről, Székelyföld egy román többségű régióba való betagolásáról nem mondtak le. A szerző rámutat arra is, hogy a partiumi magyarságot is megilleti a kollektív jog, a szórványban élő magyarságot a kulturális autonómia.
A kötet második része olvasmányosan megírt szakdolgozat: Andrei Şaguna püspök életét és tevékenységét mutatja be. Kádár objektíven felsorolja a püspök érdemeit is, de tudja, hogy Şaguna politikai kalandor, karrierista. Láthatjuk, hogy egy tehetséges fiatalember hogyan válik gátlástalan politikussá, ha karrierjét építeni akarja. Megismerhetjük a főpap 1848–1849-es szerepét, mellyel máig ható kárt okozott. 1849 januárjában a püspök egy küldöttség élén Bukarestbe ment, hogy a megszálló cári hadsereget behívja a magyar szabadságharc leverésére. Érvként az erdélyi magyarokat a románok tömeges lemészárlásával rágalmazta meg. Ebben gyökerezik ma is a Kolozsváron felállított uszító, gyűlöletkeltést tápláló tábla, melyet a szélsőséges Gheorghe Funar polgármestersége idején állítottak.
Az ellentmondásos személyiségű Şaguna életrajzát azért kell ismerni – írja a szerző –, mert a főpapban Erdély egyik legnagyobb személyiségét tisztelő román politikusok hatására utcákat, tereket neveznek el róla, szobrokat állítanak. Kádár Gyula ismerteti azoknak a demokratikusan gondolkodó román értelmiségieknek a véleményét, akik az erdélyi románok és magyarok békés együttélésének hívei.
Kádár Gyula könyve nemcsak a magyarság jogaiért folyó küzdelem tükre, hanem olyan ismeretek közvetítője, melyekre e küzdelemhez szükség van.
Kádár Gyula Székelyföld ostroma című könyvét a Székely Akadémia rendezvénysorozat részeként szerdán 18 órától mutatjuk be Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. A könyv – mint a sorozat többi kötete is – megvásárolható lesz a helyszínen, kapható a Háromszék lapterjesztő standjain, a sepsiszentgyörgyi Diákboltban, valamint a Tortoma Könyvesházban.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bezár az étfalvi iskola – Fogynak a gyermekek a háromszéki falvakban
Háromszéken legalább harminc olyan óvoda és iskola működik, ahová három-négy óvodás jár, és egyetlen összevont osztályban tanul nyolc-tíz diák. Bár pénzügyi szempontból nehéz fenntartani ezeket, a megyei tanfelügyelőségnek nem áll szándékában bezárni egyetlen óvodát, iskolát sem, de ahol nincs gyermek, ott az oktatás magától megszűnik. Az étfalvi óvoda már korábban bezárt, szeptembertől az Árva Bethlen Kata Elemi Iskola kapujára is lakat kerül.
A megye iskolahálózatában jövő tanévtől bekövetkező változásokról Kiss Imre főtanfelügyelő elmondta, bár sem az oktatási minisztérium által megszabott álláskeret, sem a költségvetés nem elegendő, támogatják a kis létszámú egységek működését is, mert ha egy településen megszűnik az iskola, kevés az esély arra, hogy fiatalok telepedjenek oda.
Falvaink életképessége az oktatás meglététől és a gazdasági lehetőségektől függ, ezért a végsőkig ki kell tartani a kis iskolák mellett – véli a főtanfelügyelő, de az étfalvi iskolát már nem lehet megmenteni, mert a jelenlegi negyedikesek szeptemberben elhagyják az elemit, és Gidófalván tanulnak tovább, utánpótlás pedig nincs. A tanító címzetes pedagógus, elhelyezése kötelező, azt ellenben még nem tudni, hogy ősztől hol fog tanítani.
A komollói Erdősi Sylvester János Elemi Iskolában is, ahol jelenleg az előkészítőtől negyedik osztályig tizenketten tanulnak, ősztől felfüggesztik az oktatást, a diákokat iskolabusszal szállítják a rétyi Antos János Általános Iskolába – tájékoztatott Kiss Imre, aki szerint a komollói gyermekek ezzel csak nyernek, mert a községközpontban minden évfolyamon önálló osztályok fognak működni.
Hosszú a sora a kis létszámú iskoláknak, ahol az összevont osztályokban tanítóknak óriási többletmunkát kell végezniük, őket segítik azzal, hogy tavasszal továbbképző tanfolyamot szerveznek számukra, ami által ezekben az osztályokban is növelik az oktatás színvonalát – közölte a főtanfelügyelő. Jövő tanévtől néhány formai változtatásra is sor kerül: a papolci iskola elveszíti jogi önállóságát, a zágoni Mikes Kelemen Általános Iskolához csatolják, a sepsiszentgyörgyi 3-as óvoda a Benedek Elek Napközi Otthon részévé válik, a megyeközponti, ugyanabban az épületben működő Pinokkió és Hamupipőke óvoda és napközi otthon ezentúl csak Pinokkió néven szerepel, újra kinyit a kézdivásárhelyi 3-as óvoda, és a Molnár Józsiás Általános Iskolához tartozó oroszfalusi elemi iskola külön egységként (de nem pénzügyi központként) szerepel ezután a hálózatban.
Az új tanévben Háromszéken háromszáztizenhárom állami oktatási egység (a jelenlegi háromszáztizenöt helyett) és a kézdivásárhelyi magán egészségügyi technikum fog működni hetvenkilenc (eggyel kevesebb, mint idén) pénzügyi központtal.
Fekete Réka
Háromszék. Erdély.ma

Egy nemesasszony a haza szolgálatában
A Makk-Várady-féle összeesküvés és a sepsizoltáni Benkő-kúria 
Az Olt folyó völgyében, a Gidófalva és Sepsibodok között rejtőzködő kis székely falu, Sepsizoltán értékes műemléke a Benkő-kúria. Mai tulajdonosa, a Zágoni család az épületet helyre kívánja állítani, és múzeumot szeretne berendezni benne. Ugyanis a kúria fontos események színhelye volt az 1850-es évek elején, a Bach-korszakban. Úrnője, Benkő Rafaelné e házban rejtegette a Makk-féle összeesküvés háromszéki vezetőjét, Várady Józsefet, és támogatta őt hálózata kialakításában.
Az országos műemlékké nyilvánított, 1832-ben épült kétmenetes kúria arányaiban, formavilágában még jelenleg, kissé romos állapotában is legteljesebben képviseli a háromszéki udvarház-építkezés hagyományait a klasszicizmus korában. Építtetői – egy keresztgerendába vésett felirat alapján – nemes altorjai Benkő János, felesége, Bara Mária és fia, Benkő Rafael voltak.
Benkő Rafaelné, leánynevén dálnoki Lázár Rozália, Lázár Mihály huszárszázados húga, rajongott a 48–49-es eszmékért, Magyarország és Erdély szabadságáért. Az 1849-es háromszéki harcok idején zászlót hímzett a 85. székely zászlóaljnak – ezt ma a Hadtörténeti Múzeumban őrzik. 1852-től bátran vállalt szerepet a Makk-féle összeesküvésben is.
Rejtekhely a kúria a falában
Várady József 26 éves bánpataki, Hunyad megyei ügyvédet, huszárszázadost Kossuth Lajos megbízottja, Makk József volt honvéd ezredes küldte bukaresti székhelyéről Háromszékre, az osztrák uralom megdöntésére irányuló székelyföldi összeesküvés ottani hálózatának kialakítására. Tevékenységét Várady a marosvásárhelyi központi összeesküvés lebukása után, 1852-ben kezdte. Ehhez nagy vakmerőségre és makacsságra volt szükség, amivel ő rendelkezett is. Sepsizoltáni tevékenységéről a következőket írja Bálint Áron 48-as honvéd, akit Benkő Rafaelné adott Várady mellé segítőnek, szolgának:
1852 július utolsó napjainak egyikén… az öreg udvarbíró bejött hozzám, és így szólt: – Te Áron, én az éjszaka egy magyar tisztet vezettem be az udvarba, a kenderesen át. – Látta magukat valaki? –kérdeztem. – Senki sem. – Jól van – folytattam, nekem kend megmondhatja, hogy kit vezetett be, de másnak ki ne fecsegje, mert asszonyostól együtt felakasztják. Harmadnap Benkő Rafaelné hozzám jött az istállóba, és így szólott: Áron, a kapukat ezután este 9-kor magad zárd be, és a kulcsokat hozd fel hozzám, hogy hírem nélkül senkit be ne bocsássatok. Így is történt. Pár nap múlva felhívatott az asszony, és azt parancsolta, hogy csináljak egy jó rejtekhelyet. – Minek azt? – kérdezém kíváncsian. – A szegény Várady itt van – mondá az asszony –, mint emisszárius jött be Törökországból, és nekünk jutott a feladat, hogy gondját viseljük. – Hát kicsoda ez a Várady? – kérdezém. – Egy előkelő családból való fiú Hunyad megyéből, Bányapatakáról, aki mint huszárszázados szolgált a magyaroknál.
Ezt megtudva, többet nem kérdezősködtem, hanem hozzáfogtam a rejtekhely kialakításához, mégpedig kettőnek, melyeknek később hasznát is vettük. Az egyiket az árnyékszékbélés mögötti falba, jobb és bal felől, a másikat egy ágy alatti padló alá. A két rejtekhely elkészülvén, Várady elkezdte hálózatépítő tevékenységét. Mindenekelőtt egy biztos levélhordó embert kellett szereznünk, és bibarcfalvi Borbáth László úr közbenjárására nem egyet, hanem hármat is kaptunk, úgy mint bibarcfalvi Szabó Áront, Bartalis Ferencet (ez utóbbit később Váradyval együtt Sepsiszentgyörgyön végezték ki) és Bogyor Sámuelt, kiknek feladatuk volt a leveleket Bukarestbe Makk ezredeshez szállítani… Ezzel a levelezés Várady és Makk között megkezdődött. Makk arra buzdította Váradyt, hogy mindenáron pénzt teremtsen, és küldjön neki. Akkoriban azonban mindenhez lehetett jutni, csak pénzhez nem. Annyira, hogy Váradynak nem volt egyetlen krajcárja, hanem Benkőné asszony tartotta benne a lelket…”
Szabadcsapat szerveződik
Később Várady beteg lett, és Baróton gyógyították meg. Majd visszatért Sepsizoltánba, de addigra az egyik beszervezésre kiszemelt személy feljelentette. Egy nap, amikor Benkő Rafaelné éppen Dálnokra kocsizott, Kovács sepsiszentgyörgyi rendőrkapitány razziát tartott a kúriában. Bálint Áron így ír erről:
„A rejtekünkbe szépen becsúsztunk. Onnan hallottuk jól, hogy Kovács kapitány a törvény nevében az egész épületet felkutatni szándékozik. Össze is kutattak mindent, még a párnákat is egyenként kikutatták, de eredmény nélkül. Éppen közvetlen a rejtekünket takaró ajtó között megállván, Kovács kapitány így szólott: – Itt valahol rejteknek kell lenni! Igaza volt, mert ha hosszadalmasabban állott volna az ajtó között, még a szívünk veréséről is észrevehetett volna minket az ajtó bélése között. Kovács kapitány nem találván meg, akit keresett, a csendőrökkel eltávozott, és mi előjöttünk rejtekünkről. Azonban néhány óra múlva hallottuk, a szakácsné és a cselédek keservesen sírnak, hogy a nagyságos asszonyt a csendőrök elfogták, és Kézdivásárhelyre vitték, ami valószínűleg Dálnokról jőve, útközben történhetett”.
Így aztán Várady és Bálint Áron a továbbiak során még rejtekükben sem érezhették magukat többé biztonságban. Kénytelenek voltak távozni Sepsizoltánból. A szervezés Bibarcfalván folyt tovább. 1853. október 2-án Várady József ötvenfőnyi szabadcsapata élén Bibarcfalváról Csíkba indult. A terve az volt, hogy a csíkszentkirályi erdőben bevárja a reményei szerint Háromszékről és Csíkból érkező csatlakozókat, majd megtámadja a csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi adóhivatalokat, a pénztárakból szerzett pénzzel növeli és erősíti az önkéntes alapon szerveződő székely haderőt, amit aztán egyesít a külföldről várt, Makk ezredes által vezetett sereggel.
Útban az Őrkő felé
Azonban mindez csak vágyálom volt. A csapat tagjai egy élelmezési célból történt ökör-rekvirálás miatt összetűzésbe keveredtek a csíkszentkirályiakkal, akik számára ismeretlenek voltak az ő céljaik, és közönséges rablóknak nézték őket. A csíkszentkirályi bíró jelentette az esetet, így a csíkszeredai katonai kerület parancsnoksága tudomást szerzett a portyázók jelenlétéről. 1853. október 6-án katonaság vonult fel a szabadcsapat ellen, amely a meglepetésszerű, nagy túlerejű támadás nyomán feloszlott. Várady és bajtársai fejére az osztrák hatóságok magas vérdíjat tűztek ki. Hamarosan kézre is kerültek.
Őt és elfogott társait több hónapos vizsgálat nyomán, 1854. április 6-án a marosszéki törvényszék halálra ítélte. Az elítéltek közül többnek –így az eseményeket később leíró Bálint Áronnak is – a bécsi udvar kegyelemből 18 év sáncfogságra változtatta az ítéletét, ezt a büntetést nehéz vasban kellett letölteniük. Négy halálos ítéletet végrehajtottak. Várady Józsefet 1854. április 29-én Sepsiszentgyörgyön végezték ki. Az őrkői vesztőhelyre vezető út során az egykori huszárkapitány vidáman beszélgetett a mellé adott pappal. Egy szemtanú szerint katonás léptekkel felment a bitófához vezető lépcsőn, és szorosan a faoszlop alá állva várta, hogy a hóhér a kötelet a nyakába tegye.
Benkő Rafaelné három év fogságot szenvedett. Várady és Bálint Áron elfogásukkor még idejében össze tudtak beszélni, és mindketten hallgattak róla a vizsgálat során. Ha nem így cselekszenek, az asszonyra sokkal súlyosabb büntetés várt volna. Akár veszélybe kerülhetett volna élete is, hiszen komoly szerepet vállalt az összeesküvésben.
Benkő Rafaelné a szabadulása után is mindvégig a magyar szabadság híve maradt. Élete vége felé bátyjával, dálnoki Lázár Mihály negyvennyolcas huszárszázadossal együtt Aldobolyba költözött, de halála után visszaszállították Sepsizoltánba, és a családi sírboltba, férje mellé temették.
---
Benkő Rafaelnéről, illetve a tragikus történetről, a huszárszázados és a szabadsághős nemesasszony kapcsolatáról a nép körében romantikus elképzelések is születtek, amelyek balladák formájában terjedtek. A székely lányok többek között a következő szomorú dalokat énekelték egymás között:
Rofajiné (Benkő Rafaelné)
„Várom, várom, addig várom,
Míg szememre jön az álom, 
Ha szememre jön az álom, 
Ajtóm-kapumat bezárom. 
Váradit is kieresztem, 
Széket adok, leültetem,
Míg panaszim elmesélem,
Jó hajnalban felserkentem,
S egy pár csókkal eleresztem.”
Ballada Várady József elfogásáról
Tüzet fúj a pejparipa,
Úgy vágtat egy tiszt úr rajta.
„Hová, hová, hadnagy uram?”
„Lovagolok, édes fiam!”
„Ez sem igaz, hadnagy uram,
Aki megyen lovagolni,
Egy-két legényt viszen az csak,
Itt pedig van tizenkettő.”
„Egy pajtásom bujdokol itt,
Azt indultam megkeresni. 
Nagyot vétett urak ellen, 
De én hozom a kegyelmet. 
Nem tudod-e, merre leve?
Váradi az igaz neve.”
„Hogyne tudnám, hogyne tudnám!
Ott, a falu felső végén,
Lakik az ő violája,
Leghamarabb ott találja.”
Hadnagy uram tovább halad, 
Pásztorlegény úton marad.
A kicsi ház ott fehérlik,
Abban lakik Rofajiné,
A Váradi szeretője,
Most is ott vagyon mellette.
„Szép jó estét, Rofajiné!”
„Adjon Isten, vitéz uram”!
„Udvarodon van-e vállú?
Ihatnék a kis pejlovam!”
„Ha ihatnék, megitatom, 
Ha ehetnék, megetetem.”
Megy a hadnagy a szobába,
A Váradit ott találja.
„Add meg magad, te gazember!”
A katonák megrohanják,
Kezét-lábát megvasalják.
Hát ez a fa miféle fa,
Hogy betűjel sincsen rajta?
Ez a fa bíz aféle fa,
Váradit akasztják rajta.
Fiúk, lányok, ügyeljetek,
A németnek ne higgyetek!
Mert a német csúffá teszen,
Akasztófa alá viszen.”
Benkő Mihály. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Letakarták a nagybaconi községháza feliratát
A nagybaconi önkormányzatnak le kellett takarnia a százéves „Községháza” feliratot a polgármesteri hivatal egykori épületének homlokzatán.
Az épületben egy ideje a kultúrotthon rendezkedett be, ezért a felirat elé egy molinót húztak ki, amelyen két nyelven jelenik meg a „művelődési ház” felirat. Simon András, Nagybacon polgármestere emlékeztetett, a Kovászna megyei prefektúra már évekkel ezelőtt felszólította az önkormányzatot a felirat eltüntetésére, majd pert is indított.
„Két éve pereskedünk, és a napokban kaptunk a törvényszékről egy értesítést, hogy a felirat nem törvényes. Közölték továbbá, hogy a megyei főépítész szerint az ingatlan nem szerepel a műemlékjegyzékben. Ezt mi is csak most tudtuk meg, hiszen korábban úgy volt, hogy felveszik a listára. Ezek után arra jutottunk, hogy nincs értelme a további fellebbezésnek, hiszen elveszítettük a hivatkozási alapot is” – avatott be a részletekbe Simon András.
Az elöljáró emlékeztetett, három évvel ezelőtt az akkori Kovászna megyei prefektus több polgármester ellen pert indított, amiért a hivatalra kitűzték a székely zászlót, illetve amiatt, hogy a homlokzatokon nagy betűkkel csak magyarul szerepel a „községháza”, illetve „városháza” felirat. A prefektus többek között Kézdivásárhely, Barót, Gidófalva, Málnás, Csernáton, Kézdialmás és Kézdiszentlélek polgármesterét is beperelte a feliratok miatt. Ugyanakkor a Kovászna Megyei Tanács ellen is panaszt emelt, mert az intézmény székházán is ott áll a „megyeháza” felirat. Az elöljárók sorra veszítették el a pereket, majd a prefektúra tetemes pénzbírsággal fenyegette meg őket: amennyiben nem szereznek érvényt a jogerős bírósági végzéseknek, és nem tüntetik el a feliratokat, minden nap késedelemért az országos minimálbér 20 százalékának megfelelő bírságot helyezett kilátásba. Gidófalván például átírták kétnyelvűre a homlokzaton levő feliratot, ám azt is el kellett tüntetni a prefektus fenyegetőzései miatt.
Székelyhon.ro

Foghíjas jelöltállítás (Kampányban az EMNP)
Leadta a választásokon induláshoz szükséges dokumentációt az Erdélyi Magyar Néppárt, Háromszéken a megyei tanácsban és 25 településen lesz önkormányzati képviselői listájuk, kilenc helyen pedig saját polgármesterjelöltjük. Eldőlt az is, hogy Bálint József nem függetlenként, hanem az EMNP színeiben pályázza meg Sepsiszentgyörgy városvezetői tisztségét, a megyeszékhelyi néppárti listán pedig paritásos alapon kapnak helyet a Magyar Polgári Pártból kizárt vagy kiállt jelentkezők.
Balázs Attila háromszéki EMNP-elnök szerint sikerült újjáépíteniük a pártot, erős csapatot verbuváltak, készek átvenni a megye vezetését. A megyei önkormányzati jelöltlista első helyén Fazakas Péter közgazdász áll, őt követi Balázs Attila, Benedek Erika tanár, Szakács Zoltán nyugalmazott tanár, Kátai Zsuzsanna tanár, jogvédő, Szász Attila mérnök, Papp Attila jogász, Kocsis Csaba technikus, Czegő Zoltán író és Illyés Botond történész. Nagyobb odafigyelést ígérnek az emberek hétköznapi gondjaira, a kis és középvállalkozások támogatását, Háromszék gazdaságának fellendítését szeretnék elérni, de egyebek mellett fontosnak tartanák a rezsicsökkentést, hogy a helyi vízszolgáltatók, a szemétgazdálkodás stb. ne a profitra hajtson, hanem a lakosság érdekeire figyeljen. Támogatnák a mezőgazdasági termelők szövetkezését, segítenék, hogy jó áron értékesítsék terményeiket, de fontosnak tartják a fiatalokra való figyelést is, és akárcsak eddig, a jövőben is segítik mindazokat, akik törvény által biztosított jogaikért küzdenek. Balázs Attila különösnek tartja, hogy a Központi Régió megyéi közül csak Kovászna és Hargita nem fejlődött, véleménye szerint ez vagy diszkrimináció, vagy a megyevezetéseknek róható fel, „a hatalmas lyuk, amely tátong, azt jelzi, adminisztrációs problémák is vannak” – mondotta. Az EMNP tegnapi sajtótájékoztatóján az is kiderült, Baróton nem indítanak saját polgármesterjelöltet, a másik három magyar városban viszont igen. Sepsiszentgyörgyön Bálint József, Kézdivásárhelyen Johann Taierling, Kovásznán Deák Kinga Erika méretkezik meg a párt színeiben. Málnáson Málnási László, Gidófalván Máthé István, Árkoson Kocsis Csaba, Sepsikőröspatakon Silviu Ioachim, Maksán Bács Benke László, Gelencén Kocsis Géza lesz a polgármesterjelöltjük. Arról, hogy más településeken melyik független mellé állnak, a helyi szervezetek dönthetnek, ám az RMDSZ jelöltjét nem támogathatják, ha megteszik, kezdeményezi kirúgásukat – szögezte le az EMNP háromszéki elnöke.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

EMNP: kilenc polgármester- és egy megyeelnök-jelölt
Három városban és hat községben indít polgármesterjelöltet az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Ezen kívül Fazakas Péter személyében egy potenciális megyetanácselnök-jelöltje is van.
Sepsiszentgyörgyön Bálint Józsefet, Kézdivásárhelyen Johann Taierlinget, Kovásznán Deák Kinga Erikát, Málnáson Málnási Lászlót, Gidófalván Máthé Istvánt, Árkoson Kocsis Csabát, Kőröspatakon Ioachim Silviut, Maksán Bács-Benke Lászlót, Gelencén Kocsis Gézát indítja polgármesterjelöltként az EMNP.
Bár a megyei tanács elnökét idéntől nem közvetlen szavazással választják, hanem a majdani tanács szavazza meg saját soraiból, a potenciális jelölt Fazakas Péter, a néppárt megyei listavezetője.
A közgazdász végzettségű vállalkozó előnynek tartja, hogy „alulról jön”, és tudja, hogy „mi fáj a népnek”. – Felfoghatatlan, hogy ugyanaz a cég, az ugyanolyan végzettségű és munkát végző alkalmazottjának félannyit fizessen, mint Brassóban – mondja Fazakas.
Szerinte a megyei vezetés hibája, hogy megépült a rétyi „fenyővágóhíd”, hogy a Covalact aprópénzt, s most már azt sem fizet a gazdáknak, hogy a sporttámogatások „nem a mi gyermekeinknek mennek”, hogy felépítették a hulladéklerakót Lécfalván, de Brassóba hordjuk „jó drágán” a szemetet.
Bár konkrét eljárást nem jelölt meg, hogy miként lehetne a magáncégek bérpolitikáját befolyásolni, azt mondta, „meg kell találni a módját”, hogy ne lehessen az embereket minimálbéren tartani.
A megyei lista első tíz helye: Fazakas után Balázs Attila építész, Benedek Erika tanár, Szakács Zoltán tanár, Kátai Zsuzsa tanár, Szász Attila mérnök, Papp Attila jogász, Kocsis Csaba technikus, Czegő Zoltán író, Ilyés Botond történész.
Erdély András
hirmondo.ro
Erdély.ma

Nemzeti sorsregény
Gidófalvi szerző második kötete
A tavasz folyamán jelent meg G. Szabó Ferenc legújabb kötete, Félre az útból! címmel a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadónál. A gidófalvi szerző második műve olyan rövid prózai írásokat tartalmaz, amelyek mindannyiunk gondolatainak ébresztője lehetnek.
„Minden van itt. A miénk itt minden!” – írja a háromszéki író egyik művében, arra célozva, hogy a székelység képes volna boldogulni önerőből. Feszegeti népe szabadsággátló rácsait, árulók között keresi a kiutat a megalkuvásból, az önmegtagadásból. Megméretkezik a mindenkori idegen hatalmak eltipró próbálkozásaival, daccal és reménnyel ragad tollat. Bátorság kell egy ilyen könyvet megírni, az érzelmek tiszta áradását úgy továbbadni, hogy nyomodban lopakodnak az elleneid.
G. Szabó Ferenc egyéni sajátossága, hogy másképp látja az életet. Nem alkudozik, nem másol, csak körülnéz, megfigyel és alkot. Tollal harcol népe szabadságáért. A falusi hétköznapokból ragad ki drámai mozaikjeleneteket, de büszkén emlékezik Gidófalva nagyjaira is. A könyvet a székelykeresztúri Druta Annamária illusztrálta.
Ilyés András Zsolt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A Néppártot vádolják (Kampányban az RMDSZ)
Bohóckodásnak elég, viszont településfejlesztéshez kevés, amit az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) az önkormányzati választások eddigi kampányában felmutatott – véli Tamás Sándor, a Háromszéki Területi RMDSZ elnöke. A politikus a szövetség sepsikőröspataki, illetve gidófalvi polgármesterjelöltjeinek bemutatása kapcsán minősítette az ellenzéki alakulatot, Kisgyörgy Sándor és Berde József pedig konkrét példákkal szolgált a szerintük egyre aljasabbá váló néppárti szavazatszerzési praktikákról.
Az RMDSZ megyei elnöke szerint egyre világosabb, hogy az EMNP jelöltjei úgy viselkednek, mintha egy szavalóversenyen vennének részt, betanulnak egy szöveget, és azt ismételgetik, függetlenül attól, hogy az köthető vagy sem az önkormányzati munkához. Ezentúl pedig a párt szlogenje – Tiszta lappal – mögé olyan személyek álltak be polgármesteri babérokra törve, mint a számtalan román pártot megjárt Silviu Ioachim Sepsikőröspatakon, aki húsz évig községvezető is volt különböző politikai színekben, vagy a minden erdélyi magyar alakulatot megjárt Máté István Gidófalván, akiknek értékeiről nem egy rendben volt alkalmuk meggyőződni – részletezte az elnök. Tamás Sándor szerint mindkét jelölt esetében kétséget kizáróan igaz a mondás, mely szerint „kilóra képesek eladni a ködöt”. A politikus továbbá úgy értékelte: a „jobb sorsra érdemes” Erdélyi Magyar Néppárttól, valamint polgármesterjelöltjeiktől elvárható lenne, hogy ne azon a minősíthetetlen szinten nyilvánuljanak meg, amilyet a párt legutóbbi, Silviu Ioachim arcképét és üzenetét hordozó kampányszórólapja tükröz. Jelöltjüknek bőven lett volna ideje megvalósítani mindazt, amit a jelenlegi községvezetésen számonkér, ráadásul aljas, alpári modorban, amely a kampányhoz sem méltó. „Emberi tartást feltételeznénk az EMNP jelöltjeitől, de úgy tűnik, mindkét községben hiányzik ez” – részletezte Tamás Sándor.
Kisgyörgy Sándor, Sepsikőröspatak polgármestere egyszerűen ocsmányságnak minősítette a községben szétszórt kampányanyagot, amely azonkívül, hogy valótlan, torzított állításokkal van tele, és hemzseg a helyesírási hibáktól. Egy magát nemzetinek és magyarnak nevező alakulattól ez elfogadhatatlan, és a párt felső vezetését is minősíti – véli Kisgyörgy Sándor, hozzátéve: a szórólapok szétosztásánál még annyira sem voltak képesek, hogy az emberek szemébe nézzenek, személyesen nyújtva át. Az RMDSZ jelöltje ezt követően tételesen elemezte és cáfolta a szórólapon felsorolt állításokat, egyrészt Silviu Ioachim megvalósításait illetően, másrészt az ő személyét érintő kijelentéseket. Az elöljáró szerint hamis állítás, hogy a képviselő-testület ülései nem magyarul folynak, amint az is, hogy naprakész pályázatok a fiókban hevernének. A területalapú támogatásokat illető vádak pedig egyszerűen a tavalyi törvényváltozás hozta új helyzet elferdítése. Kisgyörgy Sándor megjegyezte: érdekes, hogy ellenjelöltje a község magyarságáról mint kisebbségről beszél, ami szerinte megalázó a sepsikőröspataki és kálnoki emberekre nézve. Ami az általa vezetett hivatal „közpénzpazarlását” illeti – a szórólap négy példát említ –, az elöljáró elmondta: ezek egy része egyszerűen értelmezhetetlen, így az állítólagos titkárnőre költött pénz (vélhetőleg itt a jegyzőre gondoltak), az ügyvédi és felértékelő tiszteletdíjak pedig az előző községvezetéstől örökölt ügyek rendezése miatt szükségesek. A szórólapon mintegy mottóként szereplő mondatról, mely szerint a mostani vezetés megfélemlíti, terrorizálja a község lakóit, a polgármester kifejtette: feltételezi, hogy a roma közösséggel szembeni kemény fellépését próbálják így beállítani. A szigorításokra szükség volt, hiszen egyrészt felszámoltak egy kiskorúakból álló bűnbandát, amelynek tagjai betörésekkel foglalkoztak, illetve valamelyest visszaszorították az illegális legeltetést, valamint az állandósult randalírozásokat. Kihívója megvalósításait illetően Kisgyörgy Sándor kifejtette: a vízhálózat kiépítése csak részben valósult meg, a sportcsarnok felépítése egy kormányprogram része volt, és a Demokrata Párt akkori minisztereinek köszönhető, a köztéri park és játszótér kialakítását, a kálnoki iskola felújítását, valamint az utakat és hidakat érintő beruházásokat azóta a finanszírozó minisztérium, a korrupcióellenes ügyészség, illetve a gazdasági rendőrség vizsgálja. Több százezer lejes túlfizetésekre, forráseltérítésekre, sikkasztásra, sorozatos okirat-hamisításra derült fény, és nem egy beruházást saját zsebből kénytelenek befejezni, így például a Bedő Albert-emlékházat. Ebből mindössze egy betonalapot sikerült a korábbi polgármester idején megönteni egy tisztázatlan jogi helyzetű telken, ami így is kétszázezer lejbe került – tette hozzá. Zárásként a polgármester megemlítette: nevére tizenöt feljelentést nyújtott be az elmúlt négy évben Silviu Ioachim különböző hatóságokhoz. Kisgyörgy Sándorral ellentétben Berde József az elmúlt tizenkét év megvalósításait sorolta fel, az infrastrukturális beruházásokra helyezve a hangsúlyt (ivóvíz-, szennyvízhálózat, önkormányzati ingatlanok, művelődési otthonok), illetve a tervekről is beszámolt. Utóbbiak között újabb szennyvízhálózat-bővítés, aszfaltozás, híd- és átereszépítés, ravatalozóházak szerepelnek. Berde József a személyét érintő, a Facebookon névvel és névtelenül közzétett vádakról is szólt. Ezek szerint az önkormányzat elhallgat több problémát, így az ivóvíz szennyezettségét a község adott településein, a kalákában megvalósított beruházások kisajátítását, a választók lekenyerezését stb. Az elöljáró szerint nevetséges ez „a mocskolódás” az EMNP részéről, és kifogásolta azt is, hogy megvalósíthatatlan ígéreteket tesznek. Ezek közül Berde a szakorvossal rendelkező mentőállomás létesítését és a kölcsönzött tűzoltóautót említette.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elégedetten zárnak (Kampányban az EMNP)
Jó iramú, kemény munkával végzett, őszinte, tényfeltáró és megoldásajánló kampányt tudhat maga mögött az Erdélyi Magyar Néppárt mind Sepsiszentgyörgyön, mind a megyében – összegezte az elmúlt egy hónapot Bálint József megyeszékhelyi polgármesterjelölt, valamint Fazakas Péter, a párt megyei tanácsosi jelöltlistájának vezetője. A néppárti politikusok összességében tisztességes versenyként látják a kampányt, néhány incidenst leszámítva.
Bálint József és Fazakas Péter szerint lehetőségükhöz mérten jó teljesítménnyel zárják a harminc szavazatszerző napot, lakossági fórumokon, találkozókon és az úgynevezett forró pontokon megfogalmazott üzeneteik révén úgy látják, sikerült elég közel kerülni a polgárokhoz, meghallgathatták panaszaikat, illetve elképzeléseiket is tolmácsolni tudták. A fogadtatás tekintetében sem lehetnek különösebb panaszaik. A jelöltek ugyanakkor pár negatív tapasztalatról is beszámoltak, egyik a kampány kezdetén a Néppárt elleni – a plakátok kihelyezését illető – feljelentés volt, illetve pár személyeskedő támadás is érte őket Gidófalván és Kézdivásárhelyen. Bálint József továbbá megemlítette, hogy az RMDSZ polgármesterjelöltjével, Antal Árpáddal nem volt alkalma nyílt vitán részt venni, noha ennek kereteit a szintén induló Mădălin Guruianu liberális párti jelölt megteremtette a napokban. Az EMNP polgármesterjelöltje felvetette: az elbizakodottság vagy a félelem tartotta vissza Antal Árpádot, nem tudni, de ezek egyike sem helyezi kedvező fénybe. Üzenetként Fazakas Péter félelem nélküli részvételre szólított fel. Ami jelöltjeiket illeti, Fazakas kifejtette: meggyőződése, hogy a párt programjába foglalt három alappillér teljesítésén fognak dolgozni, azaz az átláthatóság megteremtésén, a közpénzek észszerű felhasználásán, illetve a korrupció visszaszorításán.
Újságírói kérdésre Bálint József elmondta: tisztában vannak azzal, hogy jelöltjeik közül sokaknak még nem volt dolguk az önkormányzati munkával, ezért már most zajlik felkészítésük, s a választásokat követően azokat, akiknek sikerül bejutniuk a testületekbe, nem hagyják magukra. Egyebek mellett egy szakemberekből álló testületet is összeállítottak már, amely tanácsokkal segíti majd a tanácstagokat. Ami az RMDSZ-szel, illetve az MPP-vel való együtt dolgozást illeti, mindketten megerősítették: az Erdélyi Magyar Néppárt képviselői a haladást szolgáló ellenzékként fejtik majd ki tevékenységüket. Nincs szándékukban egyik politikai alakulattal sem ellenségként viselkedni, viszont a gyanús ügyletek, döntések, elképzelések ellen mindenképpen fellépnek.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újrázik Antal Árpád és Bokor Tibor Háromszéken
Több háromszéki település nem hivatalos választási eredményeit is közzétette az RMDSZ közösségi oldalán. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere újabb négy éves mandátumot nyert, ahogy Bokor Tibor Kézdivásárhely polgármestere is.
Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán is RMDSZ-es jelölt gyűjtötte be a szavazatok többségét, így Antal Árpád és Bokor Tibor régi-új polgármestere a megyeszékhelynek, valamint a céhes városnak, míg Gyerő József a fürdőváros elöljárója lesz az elkövetkező négy évben – tájékoztat az RMDSZ közösségi oldalán. Baróton is régi-új a polgármester, Lázár-Kiss Barna András személyében.
Az RMDSZ háromszéki szervezete ugyanakkor még hat települést is kiemelt, ahol a nem hivatalos adatok alapján ugyancsak saját jelöltjük nyerte az önkormányzati választásokat: a román többségű Előpatakon Kovács László, Sepsiillyefalván Fodor Imre, Maksán Deszke János, Sepsikőröspatakon Kisgyörgy Sándor, Sepsibükszádon Bács Márton Csaba, valamint Ozsdolán Brandus Szilveszter.
Háromszék több településén is csupán egy jelölt indult az önkormányzati választásokon vasárnap, mindannyiukat az RMDSZ indította: Simon András Baconban, Fodor István Bodokon, Tánczos Ferenc-Szabolcs Barátoson, Balázsi Dénes Bardócon, Bölöni Dávid Csernátonban, Kocsis Béla Kommandón, Domokos Ferenc Esztelneken, Lukács Róbert Lemhényben, Molnár István Kézdialmáson, Demeter Ferenc Mikóújfaluban, Páll Endre Kézdiszenkereszten, Dombora Lehel-Lajos Rétyen, Balogh Tibor Kézdiszentléleken, Daragus Attila Torján – tájékoztat az RMDSZ. Hozzáteszik: a felsorolt tizennégy településen is biztos, hogy az említett személyek fognak polgármesterként tevékenykedni az elkövetkező négy évben.
Bereckben Dimény Zoltán, Nagyajtán Bihari Edömér, Bölönben Sikó Imre, Gidófalván Berde József nyert a helyhatósági választásokon. Uzonban Ráduly István, Kökösben pedig Sántha Gyula újrázott.
Szentkatolnán Tusa Levente, Dálnokon Bartók Ede-Ottó nyerték az önkormányzati választásokat, míg Gelencén és Málnáson az RMDSZ által is támogatott, a Magyar Polgári Párt színeiben indult Cseh József és Szotyori Angéla.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Fölényes tulipános győzelem
Háromszéken viszonylag alacsony, 43,6 százalékos részvétel mellett fölényesen megnyerte az önkormányzati választásokat az RMDSZ. A városokban mindenütt győztek, összesen 34 polgármesterük lesz a megyében. A többségében magyarok lakta régióban három RMDSZ által támogatott MPP-s polgármester nyert, egy független és két román Nagyborosnyón, illetve Hidvégen.
Langyos hangulatban várták az eredményeket az RMDSZ Kolcza vendéglőbe költöztetett központjában. Este kilenc után kezdtek érkezni a jelöltek, vezető politikusok, kampányt segítő önkéntesek, három nagy kivetítőn követhették a listákat, ám a számok nagyon lassan és későn mozdultak el a nulláról. Az érkező részeredmények jó darabig amúgy sem tükrözték a valóságot, telefonon gyorsabban pörögtek a hírek, elsőként az illyefalvi RMDSZ-es jelölt, Fodor Imre neve szerepelt a győztesek listáján, 11 óra után pedig kiderült, Nagyborosnyó „elveszett”, győzött a Tăriceanu-féle párt színeiben induló román jelölt. Aztán szép lassan körvonalazódott, hogy máshol majdnem mindenhol tarolt a szövetség. Tizennégy településen eleve nem volt polgármester-ellenjelölt, ott legfennebb a tanács összetételének alakulása tarthatott számot kisebb érdeklődésre. A nyolc vagy négy évvel ezelőtti izgalom ezúttal elmaradt, legtöbben szinte unottan, kötelességből tébláboltak a teremben, ettek egy kicsit, ittak egy-két pohárral, majd beszélgettek vagy távoztak. Nagyobb érdeklődéssel várták a marosvásárhelyi eredményeket, mint a helyieket. Rövid ideig 11 óra körül egy zenekar is színpadra állt, de aztán eltanácsolták őket, az ünnepi buli helyett még jó darabig maradt a halk zsongás. Végül a Bagossy Brothers Company koncertje éjjel kettőkor kezdődött el. Éjfél körül körvonalazódott, nem az általuk támogatott független győzött Vargyason, hanem az EMNP és MPP által támogatott Sütő Levente Lehel, de visszanyerték az EMNP-től Maksát, Deszke János lesz a községvezető. Fölényesen tarolt jelöltjük Kőröspatakon, Gidófalván, mindkét községben marad az eddigi vezető, de nyert Gelencén is az MPP színeiben induló, de RMDSZ által is támogatott jelenlegi polgármester, Cseh József, hasonló felállásban győzött Málnáson Szotyori Angéla és Zabolán Fejér Levente. Továbbra is magyar polgármestere marad a többségében románok lakta Előpatak községnek, ez alkalommal sem sikerült azonban célba juttatni az RMDSZ-es jelöltet Hidvégen. A városok mindenikében nyert az RMDSZ indulója, Kézdivásárhelyen 98 százalékos feldolgozottságnál Bokor Tibor 54 százalékon állt, legfőbb ellenfele, a néppárti Johann Taierling 30 százalékot ért el. A tanácsban 56 százalék az RMDSZ-é, 27 százalék az EMNP-é, az MPP-t 7,1 százalék támogatta, és 1996 óta először lesz román tanácstagja a testületnek, a 8 százalék szavazat alapján kettő is.
Baróton éjjel egy óráig a szavazatok 71 százalékát összesítették, az eddigi polgármestert 60 százalék támogatta, 18 százalékot kapott a függetlenként induló Nagy István és majdnem 17-et a szintén függetlenként induló Zsombori Csaba. A tanácsban az RMDSZ-é 70 százalék, a Néppárté 11,6 százalék, az MPP nem jut be, de ott lesz függetlenként a 13 százalékot elérő Nagy István. Kovásznán lassan haladt az összesítés, 79 százalékos feldolgozottságnál nyerésre állt az RMDSZ-es Gyerő József 59 százalékkal, 19,4 százalékot ért el az MPP-s Fülöp Csaba, a tanácsban az RMDSZ 59 százalékot kapott, az EMNP 7,27-et, az MPP 13-at, de bejutott a független Horia Tozloveanu 8,53 százalékkal és a román szövetség 10,6 százalékkal.
Sepsiszentgyörgyön fölényesen győzött Antal Árpád, 73 százalékot ért el, Bálint József 8,54 százalékot kapott, Mădălin Guruianu 8,6, míg Rodica Pârvan 7,11 százalékot. A városi tanácsba a jelek szerint 15 tulipános és két néppártos képviselő jutott be és két-két tanácstagja lesz a liberálisoknak, illetve a szociáldemokratáknak.
Az RMDSZ csapata által összesített megyei tanácsi lista csak iránymutató, mert hiányoztak a román vidékek voksai, így a szövetség 67 százalékon állt, a Néppárt majdnem 10-en, és minden jel szerint az 5 százalékos küszöb alá csúszik, azaz nem jut be az MPP.
Harmadik mandátumát kezdheti meg Antal Árpád Sepsiszentgyörgy városvezetőjeként, a párhuzamos számlálás eredményeinek végleges összesítése után elsősorban a bizalmat köszönte meg: „Hétfőn a munkát ott folytatjuk, ahol pénteken abbahagytuk, biztos vagyok benne, hogy a következő négy évben még eredményesebben tudunk dolgozni. Látszott a választási részvételen, hogy kevesebben mentek el szavazni a város azon részein, ahol nem sikerült befejeznünk a munkálatokat. Ez érthető reakció, de ezeket az utcákat is befejezzük és egy-másfél év múlva Sepsiszentgyörgy olyan lesz, amilyent most szerettem volna, ha a romániai procedúrák nem akadályoznak. Ahogy a kampányban is ígértem, a következő négy évben nagyobb hangsúlyt fektetünk az oktatásra, a gazdaság élénkítésére. Nincs különösebben ünnepi hangulatom, a felelősséget érzem, és azt, hogy folytatni kell.”
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Választási eredmények Sepsiszéken
A vasárnapi, éjszakába nyúló párhuzamos szavazatszámláskor tapasztaltaktól kismértékben tértek el Sepsiszéken a tegnap délután 99,9 százalékos feldolgozottság mellett ismertetett adatok. Eszerint a 14 közigazgatási egységben Málnást és Hidvéget leszámítva taroltak az RMDSZ polgármester-, valamint képviselő-testületi jelöltjei. Sepsiszék több települése ugyanakkor a részvételi arány tekintetében is az első helyeken végzett, hatvan százalék felett teljesítve.
Közigazgatási egységenként az RMDSZ nemcsak a polgármesteri székeket hódította el, de nagyjából minden képviselő-testületben, ha nem feltétlenül kétharmados, de mindenképp kényelmes többséget szerzett. Kivételt képez Előpatak és Hidvég.
Hidvégen a polgármesteri széket Alexandru Cucu, a Szociáldemokrata Párt jelöltje hódította el, és igen vegyes a testület összetétele – RMDSZ négy, SZDP nyolc, NLP kettő, Románia Haladásáért Nemzeti Szövetség (UNPR) kettő, Roma Pártok Pro Európa Szövetsége (APRPE) egy –, míg Előpatak községi tanácsának tagjai jórészt a román pártokból kerültek ki. Az RMDSZ Hidvégen mindössze két mandátumot tudott begyűjteni, a szociáldemokraták hatot, a liberális párt, az LDSZ, valamint a Demokrata Roma Párt (PRD) egyet-egyet. Előpatakon viszont talán a legfontosabb győzelmet könyvelheti el a szövetség, ugyanis annak ellenére, hogy a magyarság aránya nyolc százalék a községben, a szavazatok teljes feldolgozottsága mellett is Kovács László újabb négy évig polgármester marad, több mint 53 százalékát szerezte meg a szavazatoknak. Az említetteken kívül a fennmaradó 12 közigazgatási egységben – ideértve Sepsiszentgyörgyöt is, a következő eredmények születtek. A megyeszékhelyen Antal Árpád András jelenlegi polgármester folytathatja, a voksok közel 74 százalékát seperve be. A városi képviselő-testületben kétharmados többséget szerzett a szövetség, összesen 15 képviselőjük lesz, míg az Erdélyi Magyar Néppártnak, a Nemzeti Liberális Pártnak, valamint a Szociáldemokrata Pártnak két-két tanácstagja lesz. A Magyar Polgári Párt nem érte el az ötszázalékos küszöböt, így egyetlen mandátumot sem nyert. Községi szinten Sepsibodokon, Mikóújfaluban és Rétyen, mivel nem volt ellenjelöltjük, a szövetség politikusai – Fodor István, Demeter Ferenc, valamint Dombora Lehel – ülhetnek a polgármesteri székbe. Utóbbiak első mandátumukat kezdik. Sepsibodokon a tanács összetétele is homogén, kizárólag a szövetség jelöltjeiből áll. Rétyen kilenc RMDSZ-es tanácstag és két EMNP-s alkotja majd a testületet, Mikóújfaluban az arány hasonló, csak itt az MPP nyert két mandátumot. Árkoson, Gidófalván, Sepsikőröspatakon és Uzonban a szövetség polgármesterjelöltjei – Máthé Árpád, Berde József, Kisgyörgy Sándor, valamint Ráduly István – újráznak, és hetven százalék feletti támogatottsággal vágnak neki a következő négy évnek. A képviselő-testületekben az RMDSZ megnyugtató többséget tudhat magáénak, Árkoson kilenc mandátumot, míg az EMNP kettőt, Gidófalván ugyanaz az arány, Sepsikőröspatakon a Néppárt három mandátumot szerzett, az RMDSZ pedig nyolcat. Uzonban színesebb a tanács összetétele: tíz RMDSZ-es tanácstag mellett két liberális párti és egy szociáldemokrata került be.
A fentieken kívül Sepsibükszádon Bács Márton Csaba folytathatja valamivel több, mint 65 százalékos támogatottsággal, a testületben pedig hat RMDSZ-es tanácstag és három MPP-s ülhet. Kökösben és Illyefalván a szövetség polgármesterjelöltje – Sántha Gyula és Fodor Imre – 57 százalékot meghaladó támogatottsággal újból a község élére állhat. A kökösi tanácsban az RMDSZ hét, a Románia Haladásáért Nemzeti Szövetség három, az NLP egy mandátumot szerzett, illetve egy függetlenként induló bejutót is jegyeztek. Illyefalván a testület összetétele: hat szövetségi, három MPP-s, egy EMNP-s, illetve egy liberális tag.
Végül Málnás község az egyetlen Sepsiszéken, ahol az MPP jelöltje futott be győztesnek, az RMDSZ támogatásával. Szotyori Angéla Gizella a voksok közel 78 százalékát gyűjtötte be. A községi tanácsban az RMDSZ-nek hét, a MPP-nek négy mandátum jutott.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sepsiszentgyörgyi EMNP: Nem ünnepelnek, dolgoznak tovább (Önkormányzati választások)
Úgy tűnik, a sepsiszentgyörgyiek kétharmadának mindegy, ki a polgármester, a többiek nagy része pedig Antal Árpádra szavazott – kezdte az önkormányzati választás kiértékelőjét Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltje tegnapi sajtótájékoztatóján. Hozzátette: meglepetés nincs, esélyeivel tisztában volt. Az Erdélyi Magyar Néppárt jobb eredményre számított Sepsiszentgyörgyön, abban bíztak, legalább három képviselőt be tudnak juttatni a tanácsba, de végül csak ketten lesznek: Bálint József és Kolcza István.
Az alacsony részvételi arány kapcsán Bálint József megjegyezte: felértékelődik minden voks, minden szavazó opcióját meg kell becsülni. Sokan előre győztesnek tekintették Antal Árpádot, és bebizonyosodott, ha nincs elegendő tét, a részvételi szándék is alacsony. Hiányosságukként említette, hogy későn állt össze csapatuk, táborukat pedig megzavarta a voksolás előtt történt kavarodás, bekavarás. Az MPP-ből kizártak és a néppártosok továbbra is számítanak egymásra, közös akarattal kívánnak dolgozni a tanácsban azért, hogy programjukat életbe ültessék. Ez kizárólag megvalósítható pontokból áll, és valószínűleg több helyen is egyezik mások célkitűzéseivel, azokat vélhetően könnyebb lesz megoldani, másokat talán nehezebb, de követik és követelik a kampány során a forrópontokon jelzett gondok megoldását – ígérte, hozzátéve: ezek lesznek az első kérdések, amelyeket felvetnek majd a testületben. Kérdésünkre, hogy a tanácsban miként kívánnak viselkedni, Bálint azt mondta: az általuk nyomatékosított kérdésekhez való hozzáállás nyomán dől el. Ha megoldást akarnak találni a gondokra, partnerek lesznek, ha nem, ellenzékként viselkednek. Kolcza István, az EMNP sepsiszéki elnöke az alakulat térségben elért eredményeit értékelte. Mint mondta, több településen növelni tudták önkormányzati képviselőik számát – Málnáson, Gidófalván, Árkoson egyről kettőre, Kőröspatakon egyről háromra –, Illyefalván és Rétyen megőrizték eddigi egy, illetve két mandátumukat, Maksán viszont elveszítették a polgármesteri tisztséget, és tanácstagjaik száma négyről háromra csökkent. Hangsúlyozta: az igazi munka most kezdődik, mindenütt meg kívánják valósítani Robin Hood-programjukat, azaz átláthatóságot, hatékonyabb gazdálkodást követelnek. Az újonnan tisztségbe jutott önkormányzati képviselők számára Bálint József tart felkészítőt jövő héten.
Fekete Attila, az MPP-ből kizárt Bálint Józsefet a Néppárt sepsiszentgyörgyi jelöltlistájára is követő, de mandátumhoz nem jutott önkormányzati képviselőjelölt úgy vélekedett: Székelyudvarhely és Szentegyháza példája mutatja, hogy Sepsiszentgyörgyön is az lett volna a jó megoldás, ha a Néppárt és az MPP szövetkezik.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Érkezik az élelmiszersegély
Péntektől kezdődően a megye több településére szállítják ki az uniós élelmiszersegély-csomagot – közölte sajtótájékoztatóján Sebastian Cucu prefektus.
Mint arról lapunkban többször is beszámoltunk, az Európai Unió által a hátrányos helyzetű társadalmi csoportoknak biztosított – étolajat, cukrot, lisztet, tésztafélét, konzerveket tartalmazó – élelmiszercsomag kiosztása több hónapja csúszik, a következőkben kezdhetik majd szétosztani a tavalyi segélyeket. Péntektől kezdik a csomagok szállítását Nagyajtára, Árkosra, Barótra, Bölönbe, Baconba, Bodokra, Kökösbe, Kommandóra, Dobollóra, Gidófalvára, Hidvégre, Illyefalvára, Málnásra, Mikóújfaluba, Uzonba, Sepsiszentgyörgyre, Kőröspatakra, Előpatakra, Bükszádra – tájékoztatott a prefektus, hozzátéve: egyes településekre a csomag egésze megérkezik, máshová csak a segély egy része. Azt nem közölte, hogy a következő szállítmány mikorra várható.
(farcádi)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sorra szűnnek meg az iskolák
Egyén vagy közösség az előbbre való?
Nem indul önálló előkészítő osztály a községben, ez a beiratkozások lezajlása utáni szomorú tényállás – közölte Zsigmond Zoltán Károly iskolaigazgató.
Igaz, még 3 elsős nincs beiratkozva, ugyanis megszokott dolog, hogy a külföldön dolgozó szülőkkel levő gyermeket akár az iskolakezdés első napjaiban, sőt akár két héttel később hozzák beíratni, addig viszont az oktatást el kell indítani az adott létszámokkal. Nem nagyok a község falvai közt a távolságok, és az ingáztatás is meg van oldva, mégis egyes szülők inkább városra viszik a kicsiket.
– Az elképzelésem az volt, hogy korosztályonként legalább egy-egy csoport maradjon meg a község minden kis falujában, ne kelljen felszámolni újabb oktatási intézményt, hiszen tavaly már bezárt az étfalvi óvoda – részletezte az igazgató. – Sajnos, ősztől az étfalvi iskola is erre a sorsra jut, mivel az egyetlen negyedik osztály tanulói átmennek a községközpontba. Hasonlóan az étfalvihoz, jövő ősszel már a fotosi iskola falai is kongani fognak, hiszen a negyedik osztály végzettjei is Gidófalvára fognak ingázni. Nemcsak az a gond, hogy kevesen születnek, hanem az is, hogy – egymást is befolyásolva – a városba viszik gyermekeiket a szülők, noha a feltételek helyben is adottak.
Az étfalvi iskola több mint kétszáz éves épületében egy falumúzeum létesítését kezdeményezték a pedagógusok, hittel, kitartással lassan gyarapítani lehet a meglévő magot – mondta Zsigmond Zoltán Károly igazgató.
A borús híreket ellensúlyozza némiképp az a jókedvű népigyermekjáték-seregszemle is, amelyre mesei keretek között a gidófalvi iskolában került sor, ahol a király (az igazgató) fogadta az előadókat, akiket egy ajtónálló nyolcadikos diák konferált fel, és a bölcsek tanácsa (a zsűri) bírálta el teljesítményüket. Végül első helyre a háziak csapata került (Vitályos Ildikó óvónő felkészítésével), másodikra a kökösiek, harmadikok a szentgyörgyi Hófehérke óvoda gyermekecskéi lettek.
Mivel igény mutatkozott rá, a vezetőség jelezte a megyei tanfelügyelőségnek is, hogy szükség lenne a délutáni oktatásra, különösen a hátrányosabb helyzetű gyermekek számára, ahhoz, hogy felzárkózzanak, meg ahhoz is, hogy esetenként a hiányzó családi kört pótolják. Az OvidiuRo egyesület, amely kezdeményezésére az óvodában is vásárlási utalványt adnak a hátrányos helyzetű kicsiknek, most a délutáni oktatást is országos programmá igyekszik kiterjesztetni.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Csíkszentdomokoson helyén maradhat a Községháza tábla
A Hargita megyei törvényszék – amely korábban több esetben is a magyarellenes feljelentő Dan Tanasának adott igazat – úgy döntött, Csíkszentdomokoson a helyén maradhat a Községháza felirat – számol be Kovács Attila a kronika.ro-n.
Továbbra is egymásnak ellentmondó bírósági ítéletek születnek azokban a perekben, amelyeket a csíki településeken található Községháza feliratok eltávolítása érdekében indított a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC). Míg korábban Csíkkozmás és Madéfalva esetében a Dan Tanasă vezette szervezet elérte a célját, a Hargita megyei törvényszék nemrég jogerősen elutasította a csíkszentdomokosi Községháza felirat eltávolítására vonatkozó ADEC-keresetet. A mostani döntés megerősítette a törvényszék korábbi határozatát, így az jogerőre emelkedett.
Az áprilisban meghozott elsőfokú ítélet indoklása szerint az ADEC keresete hiányos volt, nemcsak az 50 lejes bélyegilletéket nem fizették ki, hanem más dokumentumokat sem nyújtottak be az iktatás utáni ellenőrzéskor megjelölt február 26-ai határidőig. Emiatt a törvényszék megállapította, hogy a kereset nem felel meg a törvényes előírásoknak.
Ferencz Alajos, a község leköszönő polgármestere kérdésünkre azt mondta, úgy látja, ezzel megoldódni látszik ez a helyzet, és remélhetőleg befejeződik a pereskedés.
Szemet szúrt a felirat
Akárcsak a többi hasonló esetben, az egyesület most is arra hivatkozott, hogy a Községháza megnevezésnek nincs román nyelvű megfelelője, ezt Magyarországról vették át a székelyföldi önkormányzatok, és törvénytelenül használják. Amint arról a Krónika is beszámolt, korábban Csíkkozmás és Madéfalva esetében döntött a törvényszék az egyesület javára, mindkét községben levették a kifogásolt feliratokat, de Madéfalván új, háromnyelvű változatot festettek fel az épületre. Csíkdánfalva első fokon veszített pert az egyesülettel szemben, ők a marosvásárhelyi ítélőtáblához nyújtottak be fellebbezést.
Csíkcsicsó esetében is elutasítással szembesült első fokon, több mint egy hónapja az ADEC, amelynek fellebbezéséről egyelőre nincs tudomásunk. Megfellebbezte a felirat eltávolítását kimondó alapfokú ítéletet Korond önkormányzata is. Az ítélet szerint a korondi önkormányzat épületéről is el kell távolítani a feliratot, illetve meg kell téríteni Tanasă ügyvédi költségeit is.
Az ADEC ugyanakkor áprilisban két pert is megnyert első fokon a csíkszeredai polgármesteri hivatal és a helyi képviselő-testület ellen. A döntés értelmében a panaszos által kifogásolt városháza feliratot, a székely és városzászlót le kell venni a Városháza homlokzatáról.
Kovászna megyében sem jobb a helyzet
Háromszéken a prefektúra korábban Gidófalva, Nagybacon, Málnás, Csernáton, Kézdialmás és Kézdiszentlélek polgármesterét perelte a Községháza felirat miatt, Kézdivásárhely és Barót esetében pedig a Városháza felirat eltávolítását kérte. Az elöljárók sorra veszítették el a pereket, majd a prefektúra tetemes pénzbírsággal fenyegette meg őket: amennyiben nem szereznek érvényt a jogerős bírósági végzéseknek, és nem tüntetik el a feliratokat, minden nap késedelemért az országos minimálbér 20 százalékának megfelelő bírságot helyezett kilátásba.
Gidófalván például átírták kétnyelvűre a homlokzaton lévő feliratot, ám azt is el kellett tüntetni a prefektus fenyegetőzései miatt. A nagybaconi önkormányzatnak le kellett takarnia a százéves Községháza feliratot a polgármesteri hivatal egykori épületének homlokzatán – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Tanasă ezúttal nem nyert, Csíkszentdomokoson helyén maradhat a Községháza tábla
A Hargita megyei törvényszék – amely korábban több esetben is a magyarellenes feljelentő Dan Tanasának adott igazat – úgy döntött, Csíkszentdomokoson a helyén maradhat a Községháza felirat.
Továbbra is egymásnak ellentmondó bírósági ítéletek születnek azokban a perekben, amelyeket a csíki településeken található Községháza feliratok eltávolítása érdekében indított a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC). Míg korábban Csíkkozmás és Madéfalva esetében a Dan Tanasă vezette szervezet elérte a célját, a Hargita megyei törvényszék nemrég jogerősen elutasította a csíkszentdomokosi Községháza felirat eltávolítására vonatkozó ADEC-keresetet. A mostani döntés megerősítette a törvényszék korábbi határozatát, így az jogerőre emelkedett.
Az áprilisban meghozott elsőfokú ítélet indoklása szerint az ADEC keresete hiányos volt, nemcsak az 50 lejes bélyegilletéket nem fizették ki, hanem más dokumentumokat sem nyújtottak be az iktatás utáni ellenőrzéskor megjelölt február 26-ai határidőig. Emiatt a törvényszék megállapította, hogy a kereset nem felel meg a törvényes előírásoknak.
Ferencz Alajos, a község leköszönő polgármestere kérdésünkre azt mondta, úgy látja, ezzel megoldódni látszik ez a helyzet, és remélhetőleg befejeződik a pereskedés.
Szemet szúrt a felirat
Akárcsak a többi hasonló esetben, az egyesület most is arra hivatkozott, hogy a Községháza megnevezésnek nincs román nyelvű megfelelője, ezt Magyarországról vették át a székelyföldi önkormányzatok, és törvénytelenül használják. Amint arról a Krónika is beszámolt, korábban Csíkkozmás és Madéfalva esetében döntött a törvényszék az egyesület javára, mindkét községben levették a kifogásolt feliratokat, de Madéfalván új, háromnyelvű változatot festettek fel az épületre. Csíkdánfalva első fokon veszített pert az egyesülettel szemben, ők a marosvásárhelyi ítélőtáblához nyújtottak be fellebbezést.
Csíkcsicsó esetében is elutasítással szembesült első fokon, több mint egy hónapja az ADEC, amelynek fellebbezéséről egyelőre nincs tudomásunk. Megfellebbezte a felirat eltávolítását kimondó alapfokú ítéletet Korond önkormányzata is. Az ítélet szerint a korondi önkormányzat épületéről is el kell távolítani a feliratot, illetve meg kell téríteni Tanasă ügyvédi költségeit is.
Az ADEC ugyanakkor áprilisban két pert is megnyert első fokon a csíkszeredai polgármesteri hivatal és a helyi képviselő-testület ellen. A döntés értelmében a panaszos által kifogásolt városháza feliratot, a székely és városzászlót le kell venni a Városháza homlokzatáról.
Kovászna megyében sem jobb a helyzet
Háromszéken a prefektúra korábban Gidófalva, Nagybacon, Málnás, Csernáton, Kézdialmás és Kézdiszentlélek polgármesterét perelte a Községháza felirat miatt, Kézdivásárhely és Barót esetében pedig a Városháza felirat eltávolítását kérte. Az elöljárók sorra veszítették el a pereket, majd a prefektúra tetemes pénzbírsággal fenyegette meg őket: amennyiben nem szereznek érvényt a jogerős bírósági végzéseknek, és nem tüntetik el a feliratokat, minden nap késedelemért az országos minimálbér 20 százalékának megfelelő bírságot helyezett kilátásba.
Gidófalván például átírták kétnyelvűre a homlokzaton lévő feliratot, ám azt is el kellett tüntetni a prefektus fenyegetőzései miatt. A nagybaconi önkormányzatnak le kellett takarnia a százéves Községháza feliratot a polgármesteri hivatal egykori épületének homlokzatán.
Kovács Attila
Krónika (Kolozsvár)

Névadó ünnepség Gidófalván
Emlékplakettet és -táblát lepleztek le
Tegnap emlékplakett leleplezésével tartottak faluünnepet Gidófalván, megtörve a 12 éve megrendezett falunapok hagyományát. Kövér György fafaragó művét a helybeli református tiszteletes, Bereczki László és Berde József polgármester leplezte le.
A nemrégiben teljesen felújított kultúrotthon és községi könyvtár épületét annak idején a faluban lelkészi szolgálatot teljesítő Erdős Gábor tiszteletes álmodta meg, és a Hangya szövetkezet, illetve a Matild borvízforrás anyagi hozzájárulásával építették meg, a református egyház pedig örökös haszonbérleti jogot kapott.
A 89-es fordulat óta kultúrotthonként fungáló épület már régóta viseli Erdős Gábor nevét, de most ezt hivatalos névadó ünnepséggel és az agyagból megmintázott, majd bronzból kiöntött domborművű portré és a tervező és építtető nevét tartalmazó tábla leleplezésével nyomatékosították.
Ez alkalommal Berde József polgármester az újra neki szavazott bizalomért is köszönetet mondott, majd Kisgyörgy Zoltán újságíró tett még néhány javaslatot, kiről s a falu melyik nevezetességéről lehetne, illene még megemlékezni. Az ünnepséget a református kórus és a Sándor Sándor fúvószenekar, valamint a gidófalvi iskolások kis műsora színesítette.
B. T.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Rendhagyó ünnep gidófalván
Azért rendhagyó a községközpont művelődési otthonának és könyvtárának otthont adó épület emléktáblával és fémdomborművel való megjelölése, mert ritka esemény, hogy lelkészről nevezzenek el egy régi, de felette hasznos ingatlant – hangsúlyozta a gidófalvi vártemplomban tartott vasárnapi ünnepi istentiszteleten Bereczki László református lelkipásztor.
Pál apostolnak a sáfárkodás dolgairól írt leveléről szólva részletezte prédikációjában, hogy elődje, az építtető Erdős Gábor (1889–1963) lelkész Isten földi szolgájaként is jól sáfárkodva cselekedett, „teljesítette a Krisztus által diktált ritmust”. Korabeli dokumentumok és a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Székely Nép sorai alapján ismertette az egykor több funkciót betöltő Hangya Szövetkezeti Ház és kultúrotthon építéstörténetét. Elmondta, az 1943-ban tartott avatóünnepségen jelen volt Szentiványi Gábor, Háromszék vármegye akkori főispánja és az EMKE képviseletében a Kézdivásárhelyi Földi István író.
Gidófalva község önkormányzata és polgármesteri hivatala nem kis nehézségek és anyagiak árán az eltelt évek alatt bővítette és korszerűsítette a községközpontban álló épületet, számos rangos rendezvény színhelyét. Szükségszerűnek tűnt, hogy emléktáblával jelöljék meg az épületet, emlékezzenek az építtetőről, építtetőkről, az ötletgazda és kiviteleztető Erdős Gáborra – hangsúlyozta avatóbeszédében Berde József polgármester. Áldást mondott Berecki László lelkipásztor. Fellépett a Badi Alpár vezényelte helybeli egyházi vegyes kórus, a Czetz János Általános Iskola tanulói bemutatták a Kultúra és hagyomány című irodalmi összeállítást (Betanította Tóth Lajos és Mátyás Judit), indulókat és magyar muzsikát játszott Sándor Sándor fiatalokból álló fúvószenekara, majd a tágas kultúrteremben terített asztalok mellett ünnepeltek a résztvevők.
A falunap-sorozatot az étfalvazoltáni tekepálya-avatóval kezdtük – tájékoztatott Berde József. Ezt követte most a gidófalvi emlékünnepség, s folytjuk fotosmartonosban és angyaloson.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fúvószenétől hangos Nagybacon
A tavaly első ízben Nagybaconban megszervezett fúvóstábor igencsak sikeres volt, nem fért hát kétség, folytatása következik. A héten közel nyolcvan 9–17 év közötti, Gidófalváról, Székelyzsomborról, Erdőfüléből, Barótról érkező, no meg nagybaconi, magyarhermányi és szárazajtai gyermek kottaolvasást, hangszerkezelést és -karbantartást tanul, valamint napi több órát gyakorol. A szervezők abban bíznak, a tábor hatásosan hozzájárul, hogy Erdővidék és környéke fúvósélete megerősödjön, felfrissüljön.
Az oktatás hangszerek szerinti csoportokban folyik. A mezőfényi Czier Zsolt a mélyrezesekkel, a gidófalvi Sándor Sándor és a mikóújfalusi Sorbán Miklós a trombitásokkal, Sorbán Beáta a fuvolásokkal, a nagybaconi Benedek Ildikó a klarinétosokkal és Vágási István a szaxofonosokkal és klarinétosokkal foglalkozik, de alkalom van a közös zenélésre is. Kell is az, hiszen Nagybacon vendégszeretetét – szállást a helyi közbirtokosság biztosít, tantermeit és udvarát rendelkezésükre a Konsza Samu Általános Iskola bocsátotta – modern dalok feldolgozásával és klasszikus szerzők darabjainak főtéri előadásával hálálják meg, a siker érdekében pedig készülni kell. „Nagyon lelkesek a gyermekek, készek a lehető legtöbbet tanulni, s kihozni magukból. Úgy látom, lesz, akivel az ősz folyamán létrehozzuk az egyesített erdővidéki zenekart. Azt tervezzük ugyanis, a szeptember, október folyamán indított karnagyképző tanfolyamunkkal egy időben a három baconi, illetve baróti csoportunkból hatvan-hetven fiatal bevonásával létrehozunk valami újat, s talán valami különlegeset” – nyilatkozta Vágási István.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kettős ünnep Angyaloson
Falunappal ünnepelte Angyalos lakossága vasárnap a település műgyepes sportpályájának átadását és a Forró Elek nevét viselő iskola épületének befejezését. A korszerű sportpálya a helyiek adójából, önerőből készült, az iskola épületét kormánypénzből kezdték bővíteni, s ugyancsak önerőből kellett befejeznie a gidófalvi önkormányzatnak.
Az ünnepi istentiszteletet Isten szabad ege alatt tartották az új műgyepes pályán. Ezzel ért véget a tanulók és vallásórás gyermekek evangelizációs hete, amelynek témája a Szeretsz-e engemet? kérdés volt. Igehirdetésében (Luk. 9, 18–20) Mátyás István helybeli református lelkipásztor, a Sepsi Református Egyházmegye főjegyzője a textusban szereplő tanítvány, Péter feleletét példázta, és találó módon kötötte össze a keresztény hívő ember életével s a falu ünnepének valós hozadékával. A gyülekezet és a szülők előtt vizsgázó gyerekek pedig bebizonyították, hogy nem volt hiábavaló az eltelt nyolcnapi evangelizáció.
A sportpályáról a jelenlevők a falu iskolájába vonultak, hogy megtekintsék az épület befejezett emeleti részét. Berde József, Gidófalva község polgármestere ismertette azokat a buktatókat és nehézségeket, amelyekkel az önkormányzatnak az elmúlt években meg kellett küzdenie a kivitelezés során. A Tanügyminisztérium nem tudta finanszírozni a megkezdett tanintézmény építésének befejezését – magyarázta a polgármester, így a fogyasztási szövetkezetektől az önkormányzat által iskolának megvásárolt épület emeleti részét önerőből kellett befejezni. Ügyelniük kell a korszerű sportpályára a helybelieknek, amelynek gondnoka is lesz – figyelmeztetett az elöljáró, aki a falu lelkészével közösen két szalagot vágott el Angyaloson. Mátyás tiszteletes áldást mondott, az átadáson jelen volt Ördög Gábor mérnök, a munkálatokat kivitelező cég tulajdonosa. Ezután következett a népünnepély, szólt a rezesbanda, nyárson sült a borjú.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Otthon az időseknél (Diakónia Keresztyén Alapítvány)
Ötvenegy Háromszéki faluban és három városban folytatja otthoni beteggondozói szolgálatát a Sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány (DKA), havonta közel ezer idős beteget látnak el, felét heti többszöri alkalommal látogatják. A szervezet idei első félévi tevékenységéről lapunknak Tóth Anna, az idősgondozói ágazat igazgatója számolt be.
A szolgálat legnagyobb bevétele, 257 250 lej (a félévi költségvetés 42,63 százaléka) tizennyolc helyi önkormányzattól származott az egyéni szolgáltatói szerződések révén, a legkisebb összeggel, 22 900 lejjel (3,79%) a megyei tanács támogatta az idősgondozást – derül ki a szervezet kimutatásából. A legnagyobb kiesést az állami szubvenció lecsökkentése jelentette, ami a bevételek csupán 15 százalékát tette ki. Az alapítvány az 1998. évi 34-es törvény alapján jogosult állami támogatásra, de idén éves szinten 120 ezer lejjel kap kevesebbet, mint tavaly, ami takarékosságra, a költségvetés átigazítására kényszerítette a szervezetet – közölte Tóth Anna igazgató. Külföldi adományokból, a svájci HEKS Alapítvány támogatásából, a Bethlen Gábor Alapnál elnyert pályázatból és saját bevételekből származó összegekkel együtt a Diakónia idősgondozói szolgálata 603 341 lejből gazdálkodott januártól júniusig. Huszonnégy munkatársuk Sepsiszentgyörgyön, Baróton, Kovásznán, valamint Árkos, Barátos, Bodok, Réty, Kommandó, Gelence, Gidófalva, Sepsikőröspatak, Sepsiillyefalva, Nagyajta, Bardoc, Vargyas, Nagybacon, Borosnyó és Zágon községben ápolja az idős betegeket, tizenhét gépkocsival járják a terepet, nyáron egymást helyettesítve még több helyszínre kimennek naponta. Rajtuk kívül az adminisztrációban és a tevékenységek összehangolásában nyolcan vesznek részt.
A szervezet baróti és kommandói szociális mosodájában az esztendő első hat hónapjában 473 csomag ruhát mostak és vasaltak ki, ezt a munkát a helyi ápolók végzik. A Diakónia hat vidéki raktáron keresztül és a Sepsiszentgyörgyi koordinációs központból kölcsönöz egészségügyi segédeszközöket, idén 129 új igénylő volt, ezenkívül korábbi kérések révén használatban van 232 eszköz. Nem csak az idősek testi ápolását tartják fontosnak, a gyászfeldolgozó önsegítő csoport és a baróti, valamint a Sepsiszentgyörgyi idősklub révén lelki támaszt, közösségi élményt is nyújtanak azoknak, akik a társas létet keresik.
Az elmúlt egy évben a DKA partnerként vett részt a Pro Hospice Erasmus+ európai projektben, munkatársai német, lengyel, spanyolországi, valamint portugáliai szervezetek palliatív típusú szolgálatait és országaik intézményrendszerét ismerhették meg. A pályázat zárókonferenciáját júniusban tartották a sepsiillyefalvi KIDA-központban. A tanultak és az évek óta összegyűjtött hasonló szakirányú tapasztalat segítségével az alapítvány palliatív típusú rezidenciális egység beindítását tervezi egy leendő multifunkcionális szociális ellátó központban.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Legyen a zene mindenkié!
Tizenegyedik Fúvóstalálkozó Nagybaconban
Vasárnap délben verőfényes napsütésben kezdődött az immáron tizenegyedik alkalommal megszervezett nagybaconi fúvóstalálkozó, amelyet évről-évre hagyományosan augusztus elején tartanak a község központjában.
Az egész napos rendezvényt a környék zenekarainak zenés felvonulása nyitotta meg, melyek egymás után, a falu három pontjából indultak a központi parkba, ahol összegyűlve közösen a magyar, majd a Székely himnuszt játszotta el több mint száz muzsikus. Mihály Réka nagybaconi tanítónő köszöntötte a rezesbandák tagjait, vezetőit, kísérőit, valamint a közönséget. Beszédében felelevenítette a nagybaconi zenekar több évtizedes múltját, amely élt virágzó időszakokat, állt a megszűnés határán is, de néhány kitartó tagjának és lelkes támogatóinak köszönhetően mégis megmAradt, sőt újjá is született.
– A zene enyhíti a fájdalmat, oldja a szorongást, eloszlatja a félelmet, felpezsdíti a kedélyeket, felkorbácsolja a bátorságot, megacélozza az akaratot, felderíti a szívet, finomítja az ízlést, merész gondolatokra buzdít, és ösztönzi az értelmet. A zene lelki táplálék, ami semmi mással nem pótolható, amely a szívet és a lelket szólítja meg – fűzte hozzá a tanítónő.
Az idei fúvóstalálkozó résztvevő zenekarai a következő településekről érkeztek Nagybaconba: Mikóújfalu, Székelyzsombor, Árkos, Kálnok, Barót, Gidófalva, Magyarhermány, Sepsibükszád, Étfalvazoltán, valamint a házigazda Nagybacon.
Újdonságnak számít a Nagybaconi Ifjúsági Fúvószenekar, amely helyi fiatalokból alakult egy éve, így a falu már két zenekarral is büszkélkedhet. A délután folyamán mindenik együttes fellépett a parkban kialakított színpadon, ahol saját összeállításukkal szórakoztatták a népes közönséget.
Lázár Szilárd
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Könyvek „bedeszkázott” korszakai (Beszélgetés Kiss Jenő nyugalmazott könyvtárigazgatóval – nem csak könyvekről)
Több mint három évtizeden át vezette a Sepsiszentgyörgyi megyei könyvtárat, egyensúlyozgatott a kényes ideológiai körülmények között, s közben mentette a halálra ítélt könyveket. Kiss Jenővel az értelmiségi példa érvényességéről is beszélgettünk.
– Csak a zebrán volt hajlandó átmenni. Régi vágású értelmiségi attitűd, amely minden gesztusával példát kíván mutatni?
– Valahol a háttérben ott lehet egy nagyon régi, talán a hetvenes évekből származó emlék, amikor Rácz Gáborral a leánylíceumból ballagtunk a központ felé. Akkoriban negyedóránként ment arra egy autó, de ő csak a kijelölt helyen volt hajlandó átkelni az úttesten. Akkor mondta, hogy nekünk, tanároknak minden pillanatban oda kell figyelnünk a cselekedeteinkre. Megragadt bennem. – Értették a könyvtár alkalmazottai, hogy mit is akar az ilyen furcsa dolgokkal az igazgatójuk? – Azt hiszem, igen. Visszagondolva talán kissé diktatórikus is voltam e vonatkozásban – főleg a rendszerváltást közvetlenül követő időszakban, amikor a nagy szabadság közepette is megköveteltem, hogy a könyvtárosok rendszeresen járjanak színházba, múzeumba, kulturális események megnyitójára. Elsősorban saját művelődésük és tájékozódásuk érdekében, de üzenet gyanánt is, miszerint a könyvtáros a város értelmiségének része.
– Akinek jelentős szerepe lehet az olvasási kedv kialakításában és fenntartásában is. Az önök szemszögéből milyen a jó könyvtárlátogató?
– Szente Ferenc, az Országos Széchényi Könyvtár egyik igazgatója szerint az az izgalmas olvasó, aki nem tudja, milyen könyvért jött. Támaszkodik a könyvtárosra, mert igaziból arra akar választ kapni, mi az élete értelme, hol a helye a világban. Aki nem kizárólag a hitben keresi a választ ezekre a kérdésekre, a könyvekhez fordul. A műveltségnek, a kultúrának, a könyvnek ugyanakkor nimbusza van, reményt ad. Nos, ezt a reményt nem szabad megcsalni sohasem. A könyvtárosnak ezért kell műveltnek lennie, a közönséggel napi kapcsolatban lévőnek mindenképpen, messze nem elég a szakma ismerete.
– Az ön megfogalmazásában miben áll a könyvtárosi szakma?
– Az információk gyors szolgáltatásában, amihez ismerni kell a könyvtártant, tudni kell alkalmazni a tizedes összeírásnak most már a számítógépes változatát is. Azaz meg kell tanulnia a könyvek tíz nagy csoportban való osztályozását, majd azok újabb és újabb tízes csoportokra bontását tartalmi és egyéb szempontok szerint. Egy jó szakember ennek alapján hat számból meg tudja mondani, hogy például ez egy 19. századi francia regény. Az 1974-ben felszámolt kétéves könyvtárostechnikumban – Romániában 1990 előtt nem volt egyetemi szintű könyvtárosképzés – ezt tanulták, meg egy kis könyvtár- és irodalomtörténetet. A katalógus alapján elő kell tudnia venni, amit az érdeklődő kér, illetve meg kell találnia az igényelt tételt a katalógusban. Az igazi könyvtáros a tanácstalan olvasónak ajánlani tud témára, emberre szabottan – és igazából a munkahelyen szívja magába a mesterséget. – Abban a korban, amikor minden kultúraközeli tevékenység gyanús volt, milyen mértékben kezelte a hatalom veszélyes helyként a könyvtárat?
– A könyvtár nem látványos terep, ezért kevésbé tudták használni ideológiai célokra. A számonkérésekkor a könyvtáros adatokkal tudta bizonyítani, hogy nőtt a szociálpolitikai témájú könyvek olvasottsága, ergo nagyon jó politikai munkát végeznek. Csakhogy ebbe a kategóriába tartoztak a történelemkönyvek is, s ez jól festő számokban testesült meg. Rá is jöttek erre az elvtársak, a rendezvényeket és könyvkiállításokat kezdték szorgalmazni, ami mindenekelőtt a Ceauşescu-művek népszerűsítését jelentette. De csak a munkaterv volt fontos: ha rákérdeztek, vagy már megtartottuk, vagy épp halasztani kellett. Csak a tervet, esetleg a beszámolót ellenőrizték. Soha nem buktunk el ezzel a trükközéssel. A pártkongresszusokon rendezendő könyvkiállításokat azonban nem tudtuk kibekkelni. Eleinte bajban voltunk, mert komolyan vettük a feladatot, igyekeztünk a szakma szabályai szerint felépíteni a kiállítást. Rá kellett azonban jönnünk, hogy a pártaktivisták semmi egyebet nem akarnak látni, csak Ceauşescu-könyveket. Egy művészi érzékkel megáldott kolléganő egyszer csak elkezdett tornyokat és egyéb alakzatokat építeni a könyvekből, kértünk a kertészetből virágokat, nagy sikerünk volt vele. Innentől kezdve mindig ezek előtt fényképeztették magukat az elvtársak. – Egyéves megszakítással több mint harminc éven át vezette a megyei könyvtárat, eltávolítását „erkölcsi okokkal” magyarázták. Melyik parancsolat ellen vétett?
– Van ennek azért némi háttértörténete. 1977-ben újrafestették a könyvtár oromzatát, s a hajdani megyecímert fehérre mázolták. Vettem a munkásoknak egy üveg vodkát, vittem mintának egy megyecímert, s megkértem őket, annak megfelelően színezzék ki. Néhány nap múlva látom az irodám ablakából, amint a megyei propagandatitkár, Constantin Stanca és a Securitate főnöke, Ioan Hancheş az oromzatot nézegeti. Nem sokkal később hívatott Stanca, előbb emberi, már-már baráti hangon igyekezett meggyőzni, hogy festessem le a címert, aztán hangnemet váltott, miután jeleztem neki: én ezt nem tehetem meg, mert nem tudom megmagyarázni az embereknek. Egyértelműsítettem, hogy nem lesz más választásom, mint azt mondani, hogy az ő utasítására történt. A tűzoltóegység embereivel akarták leszedetni, de előző éjjel nagy fagy volt, a jégpáncéllá változott éjszakai eső miatt nem tudták megközelíteni a címert. Végül a kisipari szövetkezet emberei fedték el egy deszkaalapzatra rögzített bádogra festett megyecímerrel, még nyugtatgattak, hogy ezalatt semmi bántódása nem eshet a régi címernek. 1989. december 22-én este le is szereltük, ez volt az én külön forradalmam. Ez a történet húzódott a mögött, hogy a válásomra való hivatkozással elbocsátottak. – Pályája „gyanús” kis időszakának, a cenzorságnak is saját története van? – 1972-ben Gidófalván tanítottam, amikor hívattak a pártbizottságra, és felajánlották, hogy legyek cenzor a Megyei Tükörnél. Egy óra alatt kellett döntenem, felmentem a főszerkesztőhöz, és megkérdeztem tőle: lehet ezt csinálni úgy, hogy az ember ne köpje szembe magát? Dali Sándor azt mondta, vállaljam el, ha nem bírom, átvesz a szerkesztőség állományába. Amúgy az újságírókban működött az öncenzúra, úgyhogy egyetlen alkalommal sem kerültem kínos helyzetbe. Ettől azonban még igyekeztem szabadulni a cenzorságtól, amint lehet, de nem volt könnyű, mert az elvtársak nem szerették a fluktuációt ebben a műfajban.
– Milyen jövőt álmodott a könyvtárnak a forradalom után?
– Alapvető dolgokat: állománybővítés, személyzeti létszámnövelés. Kilenc emberrel ért bennünket ’89 decembere, ezt a számot sikerült feltornászni öt-hat év alatt 34-re. Ebben az is segített, hogy a kezdeti években intenzíven részt vettem az RMDSZ tevékenységében, egy ideig művelődési alelnök voltam, meg önkormányzati képviselő. Azonnal elkezdtük a kapcsolatépítést az anyaország felé. Pénzt is kaptunk könyvvásárlásra, három év alatt megháromszorozódott a könyvállomány.
– Mekkora hányadot képviseltek ebből a kommunizmus idején „száműzetésbe” kényszerített könyvek? – Az úgynevezett zárt állományt annak idején több forrás is „táplálta”. Egy disszidált uzoni orvos könyvtárát például teljes egészében behozták, a könyvek legtöbbjének semmi „vétke” nem volt, csak annyi, hogy az ő tulajdonából származott. Voltak közöttük persze indexes könyvek is, mint például Herczeg Ferenc tíz kötetben vagy Móricz Zsigmond Erdélye. A kommunizmus utolsó éveiben az országból eltávozó írók könyveit ki kellett vonni forgalomból, még a falusi könyvtárakban lévőket is össze kellett csomagolni és elhelyezni a megyei könyvtárban. MegmAradásukban sokat segített, hogy – a romániai gyakorlatnak megfelelően – ezt az utasítást sem kellett rendesen végrehajtani, nem köteleztek, hogy küldjük papírmalomba, így a változások után nekünk csak annyi feladatunk volt, hogy kicsomagoljuk őket.
– A kilencvenes évek eleje hozta el a könyvtárosszakmában dolgozók egymásra találását is. Nehezen ment? – Először az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület égisze alatt hoztunk létre könyvtári szakosztályt. Elnökként ezt alakítottam át önálló egyesületté, mert az ambícióim ennél jóval messzebb terjedtek. Nagyon fontos volt, hogy lássuk, mi van a szakmában országos szinten, mert korábban egyszerűen nem tudtunk egymásról, néhány kolozsvári kollégát például egy gárdonyi konferencián ismertem meg. Elkezdtünk „vadászni” a hazai magyar könyvtárosokra, szervezni a könyvtárosi olvasótáborokat, negyven-ötven résztvevővel, szakmai képzéssel, írókkal való ismerkedéssel. Infrastruktúra hiányában hatalmas munka volt. Még az EMKE előtt létrehoztuk a Mikes Egyesületet olyan rendezvények szervezésére, amelyeket állami intézmény nem vállalhatott fel. Az eddigi legnagyobb Mikes-konferenciát rendeztük meg Szentgyörgyön 300 emberrel. Úgy szállásoltuk el őket, hogy felhívást tettünk közzé az újságban otthoni vendéglátásra. Annyian jelentkeztek, hogy nem is jutott mindenkinek vendég. E tevékenységek nagy részének szervezése a könyvtár révén zajlott, ez kissé háttérbe is szorította az ottani munkámat, de úgy ítéltem meg, hogy a magyar közművelődés a fontos. – Az Erdélyi Digitális Könyvtárat csak önnel lehet megcsinálni, jelentette ki Székely István, az RMDSZ egyik alelnöke, a Kulturális Autonómia Tanács elnöke. Mit jelent ez? – Valóban együtt tervezgettük ezt a projektet, én azonban már jóval előtte foglalkoztam a hazai kiadású könyvek összegyűjtésével. A községi könyvtárak állományából szedegettem ki ritka vagy eltűnőben lévő könyveket, és hoztam Szentgyörgyre. A fordulat után hamar egyértelművé vált, hogy a könyvkereskedőket nem érdekli az erdélyi magyar termés – nincs benne üzlet. Egy ideig a Művelődés című lap Könyvesház mellékletében kezdtük ezt rendszerezni, de nem volt könnyű, nem nagyon volt pénz a szerzők honorálására. Aztán a kollégák próbálták feltérképezni a városukban megjelent kiadványokat, de ez is nehézkesen ment. Ekkor jött Székely István kezdeményezése, aminek megvalósítását csakis Szentgyörgyön tartottam elképzelhetőnek. Itt van rá megfelelő ember és hely. Már csak a megfelelő eszközöket kell biztosítani hozzá.
KISS JENŐ
Könyvtáros, tanár, Sepsiszentkirályban született 1943. október 26-án. Nős, két fiú édesapja. Iskolai tanulmányait a Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban végezte, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarának magyar nyelv és irodalom szakán diplomázott 1967-ben. 1974-től 2008-as nyugdíjazásáig a Sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója. A Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének alapító elnöke, az EMKE székelyföldi alelnöke. Díjak, kitüntetések: Szinnyei József-díj (2001), EMKE Monoki István-díj (2005).
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A román betörés Háromszéki emlékezete
Románia ünnepi „színjátékkal” is emlékeztetett arra, hogy a román hadsereg száz évvel ezelőtt, az antanttal területszerzés reményében kötött titkos megállapodás alapján 1916. augusztus 27-én betört Erdélybe, annak magyar lakosságát menekülésre kényszerítve. Célja Erdély és az Alföld Tiszáig terjedő részének megszerzése volt.
A hadüzenet pillanatában a Kárpátok szorosain, hágóin – Orsovától a Tölgyesi-hágóig – az előnyomuló románok a legtöbb helyen könnyen, néhol harcok közepette törtek be Erdélybe, így a Barcaságba és Székelyföldre is. Alcsíkba az Úz völgyében, a szomszédos Csobányos-patak mentén, Háromszékre Sósmezőn és onnan az Ojtozi-szoroson át Bereck és Kézdivásárhely felé. Putna völgyéből Ozsdola volt a legközelebbi célpont, a Musa-hágón át a Zernye fűrésztelep, majd Gelence volt az útvonal, Kommandóról Kovászna, majd Kézdivásárhely, illetve Sepsiszentgyörgy felé, a Bodzai-szoroson Magyarbodza, s onnan Nagyborosnyó irányába, a Tömösi-szoroson Brassó felé nyomultak a román csapatok.
A betörést megélők feljegyzései
A betörés és az ezt követő események történelmi leírása közismert, de az azt megélők emlékei, feljegyzései, naplói alapján történő tanulmányozása adatgazdagságuk miatt még ma is újdonságokkal, érdekes részletekkel szerezhetnek meglepetéseket. Elég, ha itt a Székelyföld című folyóirat ez évi augusztusi számával példázódunk, mely teljes anyagát épp az erdélyi betörés eseményeinek szenteli, vagy ha a Sapientia Magyar Tudományegyetem ez alkalommal szervezett kétnyelvű szimpóziumának tárgykörét tanulmányozzuk.
Az alábbiakban a Háromszéki betörés néhány vonatkozását kevésbé vagy egyáltalán nem ismert idézettel próbálom árnyalni, érzékeltetni az olvasóval a történtek lakosságra gyakorolt mélyen megrázó hatását. (Itt jegyezzük meg, hogy a Sepsiszentgyörgyi megszállás napjairól Balázsovits Sándor gyógyszerész naplójából tudhatunk meg érdekes részleteket. A naplóról a Székely Nemzeti Múzeum Acta Siculica című 2011. évi évkönyvében Nagy Szabolcs tollából olvashatunk tanulmányt.)
Dimény Jánosék a legelőn voltak
A világháborúban őrvezetőként szolgáló, rétyi származású Dimény János a hadüzenet napján néhány bajtársával együtt mezőgazdasági munkálatokra kapott szabadságát töltötte otthon. Visszaemlékezéseiben olvashatjuk:
„… Augusztus 27-én vasárnap este édesanyámhoz mentem haza tisztálkodni és látom, hogy egy repülőgép kereng Komolló felett. Ez a repülőgép nekem nagyon gyanús volt, hisz ide a legközelebbi front is nagyon messze volt… Úgy terveztük, reggel megyünk sarjú kaszálni, el is indultam a rétre. Mikor a vizen átmentem, hallok két ágyúdörgést Bodza felől… Alig tíz percet kaszáltam, hát a faluban hirdetnek, hogy kiütött a háború az Osztrák Magyar Monárkia és Románia között és azonnal meneküljön mindenki… Édesanyám sírt, én vigasztaltam, ne sírjanak, mAradjanak idehaza, ne meneküljenek el. Én katona vagyok, nekem menni kell. Nem mAradunk, mindenki készül, mi is megyünk. Akkor éjjel megháltunk az oltszemi réten, az egész falu menekült. Nagy szekértáborok voltak, másnap elértünk a Hatodon keresztül a nagybaczoni méhes kertbe. Az uton tovább menni nem lehetett, az asszonyok sírtak. Édesanya, mi indulunk most vissza. Mikor látták a többiek, egy részük megtért, így a falunak több mint fele visszatért. Mi, akik katonák voltunk, egy kicsit féltünk, hogy nehogy fogságba essünk, de azért a szekereket még hazakisértük. A román katonák már megjárták volt a falut, de kimentek, üres volt a falu. Másnap korán reggel keltünk, s kezdtünk készülődni… este felé indultunk Angyalos felé. A román csapatok előőrsei előttünk haladtak el, egy csapat lándzsás Szentgyörgy felé haladt, egy másik Besenyőtől Angyalos felé tartott... Megvártuk, amíg elhaladtak, aztán indultunk Angyalos, Gidófalva, Körispatak felé. Körispatakon megháltunk, reggel korán a Vadason keresztül Középajtára értünk, innen Mikósvárra, ahol megháltunk. Másnap aztán több falun keresztül Homoródkőhalomba értünk, itt már nagyon sok német és osztrák-magyar csapat volt, akik készültek a román előnyomulást megállítani…”
Sepsiszentgyörgy kiürült
A Budapesten megjelenő Az Est című napilap 1916. szept. 6-i számának beszámolója szerint a mintegy tizenegyezer főt számláló Sepsiszentgyörgyön ötszáznyolcvanhárman mAradtak vissza. A Sepsi Református Egyházmegyéhez tartozó községeket ért károkat összegző esperesi jelentés szerint az egyházmegyéhez tartozó harminckilenc település közül harmincból menekült el a lakosság nagy többsége, hatba a menekülők jó része még a megszállás alatt visszatért, illetve háromból eleve nem menekültek el nagy számban.
Dr. Király Aladár megyei alispán 1917. jan. 20-i jelentésében így emlékezik:
„1916. aug. 28-án fél egy órakor Gábor Péter szolgabíró azzal költött fel lakásomon, hogy a románok betörtek a vármegyénkbe. Azonnal felöltözködtem, feljöttem a vármegyeházához, gondoskodtam arról, hogy... a sepsi járási, a Sepsiszentgyörgy városi tisztviselők készenlétben legyenek és reggel 9 órakor a betörés körülményeire vonatkozóan kérdést intéztem távbeszélőn a helybeli csendőrszárny parancsnoksághoz. Ez a szomorú hír valódiságát megerősítette, és egyben távbeszélőn értésemre adta azt is, hogy a románok több oldalról törtek be a megyébe, hogy a Tatárszoros, a Kisbotán és Musatelepen levő, körülbelül 40-40 főből álló őrségünket az ellenség elfogta, és Bodza-Krasznatelep lángokban áll. Ezen értesítés alapján fél 2 órakor a m. kir. belügyminiszter úrhoz távbeszélőn jelentést tettem és egyben a kormánybiztos úrral is összeköttetést kerestem. A belügyminiszter úr nyomban rendelkezett az államjavak biztonságba helyezésére vonatkozóan, elrendelte a fontosabb közigazgatási iratok, értékek biztosítását és azzal, hogy a kiürítés tekintetében később fog intézkedést kiadni. Kérésemre kilátásba helyezte, hogy a menekülő közönség részére körülbelül 1000 vasúti kocsit fog rendelkezésre bocsátani... S elindult a menekülők áradata… ment a székelység gyalog, kocsin, szekéren a bizonytalan jövő elé, alig alig mentve meg valamit, hátrahagyva minden vagyonát, dús termését, ősi házát, apái temetőjét a martalócoknak. Én augusztus 28-án du. 6 órakor hagytam el Sepsiszentgyörgyöt... Balavásáron útközben sikerült a kormánybiztossággal távbeszélőn összeköttetésbe jutni s így tudtam meg, hogy Békés megyében kell letelepednünk.”
Pusztítottak, raboltak
A jelentéséből azt is megtudjuk, hogy „az ellenség nagy mennyiségű gabonát élt fel és vitt el. Hasonlóan a szövetséges német hadsereg is… Állatállományunk tönkrement. A menekülés alkalmával elszállított állatok elhulltak, vagy olcsón túladtak rajtuk, az itthon mAradtat pedig az ellenség elvitte, leölte, elfogyasztotta, a csőcselék ellopta, a hadsereg állandóan requirálja.”
Végh Endre, a Székely Mikó Kollégium rajztanárának feljegyzése a fentiekre rádupláz: „...a termést pusztította és rabolta az ellenség, erőszakkal veszi el szövetségesünk, saját katonaságunk is rabolta, az itthon mAradtak megrabolták az elmenekültek gabonáját, s mikor a menekültek visszatértek, hogy ne kerüljenek az igazságszolgáltatás kezére, a gabonát mázsaszámra a patakba, a folyóba öntötte.”
Az alispán kitér a román katonaság és a helyi románság közötti viszonyra, és a katonák tetteire is: „Az oláh papok és tanítók – 2-3 kivétellel – mindebben előljártak, még a lopások, fosztogatások irányításánál is, mire bizonyíték, hogy az ellopott tárgyak jelentékeny része az oláhok által lakott vidékeken van. A megyénkben lakó oláhság... a bevonuló ellenséget örömmel fogadta, felvirágozta, ünnepelte, sok helyen pedig a bevonulásnál vezette. Részt vett az ellenség által szervezett táncmulatságokon, népünnepélyeken. Rávezette azt polgártársai vagyonára, segédkezett a középületek, gyárak lisztraktárak feltörésénél. Árulkodott az itthon mAradt magyarságra és állandóan rettegésben tartotta azt az ellenséggel való folytonos érintkezésével
A köpeczi honvéd emlékoszlopot meggyalázták, összetörték, s körülötte oláh papok, tanítók jártak körtáncot. Az árapataki, hidvégi, szászmogyorósi és ágostonfalvi hidakat felégették, részben felrobbantották. A kökösi Gábor Áron híd vasszerkezetét felrobbantották, az Ojtoz patakán és a Brassó–Bodzakraszna útvonalon számos hidat megsemmisítettek. Bereckben, Sósmezőn, Rétyen, Kézdivásárhelyen mintegy 200 épületet égettek fel.”
Sepsiszentgyörgyről vonatokat nem indítottak
Sepsiszentgyörgy megyei főjegyzője, dr. Béldi Pál és dr. Demeter Gyula másodfőjegyző Az Est szerkesztőségének közlésre küldött beszámolójából idézünk: „A váratlanul ért oláh orvtámadás virágzó székely otthonunkat, Sepsiszentgyörgy szintiszta székely várost éjjeli nyugalmából verte fel. A hajnali óráik bizonytalansága után reggel 6 óra tájban vette a közönség a felsőbb helyről jött rendelkezést a kiürítésre vonatkozólag, mely szerint három óra alatt a várost el kell hagynia. Sepsiszentgyörgy város közönségének nagy részét a vármegye székhelyén kereskedők s iparosok teszik ki s központján elhelyezett hivatalok tisztviselői s kultúrintézmények hivatalnokai, s a közönség alig egy negyed része foglalkozik földműveléssel. Ezt előre kell bocsátani azért, mert a kora reggeli órákban a város lakosságának háromnegyed része a vasúti állomásra tolult vonaton remélvén a továbbításukat. Köztudomású, hogy Sepsiszentgyörgyről – még ma is közelebbről nem ismert okból – vonatokat nem indítottak, a közönséget azzal utasították vissza, hogy »ma vonat nem indul«. Elképzelhető a podgyászokkal kihurcolkodott közönség rémülete arra a gondolatra, hogy tengelyen, fuvarokkal kell menekülnie, mikor a fuvarosokra a földművelő lakosságnak magának is szüksége volt, s már elterjedt a híre annak, hogy a fuvarok még a közjavak elszállítására sem voltak elegendők, s hogy a közeli földvári állomásig 1000 koronákat kínáltak egy bérkocsinak. Csak így lehet megérteni, hogy mindenki igyekezett a podgyászt redukálni, s a lakosság legnagyobb része a legszükségesebb ruházatokat is visszahagyta s gyalog indult a nagy útnak, s ha valamit még magával hozott, azt útközben fáradtságtól megtörve dobta el magától. Így magyarázható az út szélén heverő csomagok, utazótáskák s batyuk sokasága. S mintha a sors kétszeresen verte volna székelyeinket, aki útközben elérte a vonatot, a felszálláskor hagyta el csomagjait, hogy a túlzsúfolt vonatokon bár személyének helyet könyörögjön a már a kocsin podgyásszal elhelyezkedet utasok között…”
Meneküljünk, mert jő az ellenség!
Jakab István zajzoni születésű tizedes és katonatársai frontszolgálat közben szereztek tudomást a történtekről. Naplójában 1916. augusztus 28-ról így ír:
„…hogy megérkeztem, bementem a József kaszárnyába, utána összejártam az egész várost, minden meg volt zavarodva az új hírre, hogy az oláhok betörtek Erdélybe, talán épp ezekben az órákban tör be az oláh hadsereg Erdélybe, ezekben az órákban kondult meg a vészharang sokaknak, meneküljünk, mert jő az ellenség, ekkor szedte össze magát az én jó anyám és menekült ő is, ott hagyva mindent mije volt, ugyan nem sokat, hisz szegény asszony özvegy, a gazdaságot el nem lopják, nem ez vitte őt, hanem a magyar érzelme, nem tűrhette az ellenséget és még félt is, mert az a hír járt a nép száján, előre jönnek a muszkák, ezek meg veszedelmes népek visszagondolva a 48-as időkre, miket az öregek meséltek úgy téli estéken.”
1916. szept. 4-i keltezéssel pedig így folytatja:
„...raporton kértem szabadságot Pestre a szülőm után érdeklődni, hír szerint a románok elfoglalták Brassót és vidékét, erősen nyomulnak előre, csupa bocskorban…”
A szintén rétyi Kovács László tizedes 1984-ben írt visszaemlékezésében kitér a hadszíntereken az erdélyi katonák egyre eluralkodó, szülőföldjük felszabadításáért harcolni kívánó követeléseire:
„...más nap jött a bévagonérozás olyan hatalmas szerelvény állt elé, hogy elöl is hátul is két mozdony állt. Irány Erdély, de mikor elindult nem Erdély, hanem az olasz front az irány, megvolt a nagy zavargás puskatussal és gyalogsági csákányokkal mind beverték a vagonok oldalát.
A leibaki (Leibach – ma Ljubljana, Szlovénia fővárosa – J. Á. megj.) állomásnál kiszállt az egész legénység, nem tovább, vissza innen Erdélybe, Isztriát védje meg az osztrák, hangzott a kiabálás, mi Erdélyt kell védjük a románok ellen ….. Jött egy tábornok, tartott egy nagy beszédet, hogy lemegyünk a frontig, ott az ezredet kiegészítik és onnan le fognak vinni Erdélybe, a tisztjeink is rajta voltak, a századunk parancsnoka egy Kézdivásárhelyi Bors nevű főhadnagy aszongya, nem megyünk, a századját sorakoztatta, a sínekre fektette és ő feküdt elöl. Őrnagy úr mehet, mi nem megyünk, itt mAradunk. A tábornok kijött az állomásra, több törzstiszt itt megint nagy buzdító beszédet mondott, Bors főhadnagyot körülfogták, úgy beszéltek neki, míg ö is bele egyezett, az összetört vagonokat kicserélték és ujra bévagonéroztak...”
A megszállás utolsó órái
Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai szeptemberben indították az ellentámadást. Az idegen megszállást előbb a nagyszebeni (szeptember 25–29.), majd a Brassói csata (október 5–7.) pecsételte meg. Kelemenné Zathureczky Berta Sepsiszentgyörgyi író, a háború alatt önkéntes betegápoló, a helyi Vöröskereszt alelnöke naplójában a megszállás utolsó óráit idézi:
„Október 10. Az Olt hídjától Kilyénig van felállítva a visszavonulást fedező román hadsereg. Tűzérségük nincs. A távolban dörögnek a nehéz ágyuk,….. Ebbe beleszól az Olt-menti malomból a városnak irányított román fegyverek kattogása, a huszárkarabélyok ropogása, a vágtató lovak dübörgése. Solymossy kapitány olyan eréllyel, olyan tűzzel vezeti az ő huszárjait, hogy az ellenség tévedésbe jő és több századnak minősíti őket. Erre a „román sasok” szép csendesen elrepülnek a határról.
Október 11. Ma délelőtt megszólalt a harang a katolikus templomban, hírdetve Isten jóságát és kegyelmét….. Dícsőség az Úrnak a magas egekben, ki visszaadott nekünk téged, te áldott Székelyföld!”
József Álmos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Történelmi bizonyítékok
Restaurálás a 700 éves templomban
A magyar kormány által a határon túli magyar épített kulturális örökség megóvására létrehozott Romer Flóris Terv keretében, a Teleki László Alapítvány által biztosított kétmillió forintból folynak feltáró munkálatok a több mint 700 éves gidófalvi templomban.
A feltárást ugyanaz a szakembergárda, illetve cég végzi, amelyik alig pár hete fejezte be a kilyéni templom freskóinak a felújítását. Ottjártunkkor éppen Szakács Tamás és Sólyom Zsolt falkép-restaurátorok dolgoztak a helyszínen. Az eddig felszínre hozott rétegek az északi falon egy püspök (vagy szent) csodatételének jelenete, illetve Jézus dicsőítése a három királyok által, míg a nyugati oldalon Szent László bevonulásából fedtek fel egy részletet, de a festmény további feltárása majd segít az ikonográfiában, vagyis értelmezésben – magyarázta Szakács Tamás. Megtalálták a szószék mellett a reformáció előtti katolikus templom befalazott sekrestyebejáratát is, egy tipikus gótikus kőkeretet, de egy hajdani tűzvészről is „mesélnek” a falak, erre pedig történelmi források is utalnak. 1658-ban ugyanis a törökök felgyújtották a templomot, amelynek tetőzete akkor teljesen megsemmisült, de a vakolat alatt elszíneződve megmAradtak a freskók.
A munkálatra hat hete van a Marosvásárhelyi cégnek, de amint a gidófalvi gyülekezet lelkipásztora, Berecki László elmondta, remélhetőleg a munkálatok befejezéséig további támogatást is kapnak.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Két ifjú áldozat volt
Vasárnap a kollektivizálás áldozataira emlékeznek a gidófalvi református templomban. Az iskolások ünnepi műsorral készülnek, hogy élő emlékezetben tartsák a hajdani szomorú eseményeket, amikor a kollektivizálás és a kulákok elhurcolása ellen felvonuló menetbe lövetett egy csíki milicista, két ifjú halálát okozva. „A megtorlás áldozatai, a bebörtönzöttek és elhurcoltak közül ma már alig élnek, de Gidófalva hajdani szellemét ápolni ma is kötelesség” – mondta Bereczki László lelkipásztor.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Dr. Pap Zoltán
gyermekgyógyász-professzor
1928–2016
Tanítványai, kollégái, barátai, akik tiszteltük és szerettük, mély megrendüléssel értesültünk, hogy dr. Pap Zoltán, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Gyermekgyógyászati Tanszékének nyugalmazott egyetemi tanára, professzor emeritus, a 2. Számú Gyermekgyógyászati Klinika volt klinikavezetője, 2016. szeptember 20-án, életének 88. évében elhunyt.
1928. szeptember 28-án született a Kovászna megyei Gidófalván. Középiskolai tanulmányait Zilahon a Wesselényi Kollégiumban végezte, 1947–53 között a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet Gyermekgyógyászati Karán tanult. Fiatal gyermekorvosként Erdőszentgyörgyön, majd Marosvásárhelyen dolgozott. A gyermekgyógyászati szakvizsga letétele után, 1959-től nyugdíjazásáig a MOGYE Gyermekklinikáján dolgozott, kezdetben tanársegédként, majd 1972-től adjunktusi, 1982- től egyetemi előadótanári és 1990-től egyetemi tanári beosztásban. 1998-ban történt nyugdíjazásáig a 2-es Számú Gyermekklinika vezetője, ezután konzultáns professzora volt.
Tudományos ismereteit Prágában, Budapesten, Berlinben, Drezdában, Frankfurtban is tökéletesítette. Tudományos érdeklődése a gyermekkori gyomor- bél rendszeri bántalmak felé irányult. Az általa bevezetett újszerű diagnosztikai és terápiás módszerek, mint a vékonybél- biopszia és a verejték pilocarpinos iontoforézise révén 1972-től a Marosvásárhelyi 2-es Sz. Gyermekklinikán is lehetővé vált a lisztérzékenység és a mucoviscidosis diagnózisa és kezelése. Saját készítésű receptúrája szerint közel20 évig gyártották Gyergyóremetén a Gluvilact 0, 1 és 2 elnevezésű csecsemőtápszereket.
A krónikus májbetegségben szenvedő gyermekeknél bevezette a tűbiopsziás szövettani vizsgálatot. Kiváló szakmai tudása és tudományos érdeklődése eredményeképpen rendes és tiszteletbeli tagja volt számos hazai és nemzetközi tudományos társaságnak, mint a Romániai Gyermekorvosok Társasága, a Magyar Gyermekgyógyász Társaság, az Európai Mucoviscidosis Társaság, a Német Gasztroenterológiai és Táplálkozástudományi Társaság, a Nemzetközi Gyermeknefrológiai Társaság.
Negyvenéves oktatói tevékenysége alatt diákjaival lelkesen, alaposan, baráti szellemben foglalkozott. Gyermekgyógyászati poliklinika című önálló jegyzete 1981-ben, majd az általa szerkesztett kétkötetes Gyermekgyógyászat egyetemi jegyzet 1982-ben román, 1989-ben magyar nyelven jelent meg. Több mint 150 szakközleménye jelent meg elismert orvosi folyóiratokban. Nagy sikernek örvendtek az 1983-ban megjelent Kismamák tudnivalói, valamint az 1989-ben kiadott Csecsemő- és gyermekgondozás – hasznos tanácsok szülőknek című könyvei.
1994–98 között az Erdélyi Múzeum- Egyesület Orvostudományi Szakosztályának elnöki tisztségét töltötte be.
Pap Zoltán személyében nemcsak a kiváló gyermekgyógyászt és mentort, hanem a néptanítót és közéleti személyiséget is tisztelhettük. Munkásságának elismerése jeléül számos kitüntetésben részesült: 1998-ban Marosvásárhely díszpolgára címmel tüntették ki, 2000-ben a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagjává választották, 2004-től a Magyar Gyermekgyógyászok Társaságának tiszteletbeli tagja, 2007-ben a MOGYE professzor emeritus címmel tüntette ki, 2008-ban az Egészségügyi Minisztérium és a Maros megyei Prefektúra kiválósági oklevéllel tüntette ki, 2009-ben Pápai Páriz Ferenc- emlékdíjat nyújtottak át neki.
Tevékenységét a gyermekek iránt érzett meleg, őszinte, szívből jövő szeretet jellemezte.
Emlékét örökké megőrizzük. Nyugodjon békében!
A MOGYE magyar tagozatának vezetősége nevében dr. Nagy Előd rektorhelyettes
A 2. Számú Gyermekklinika nevében dr. Horváth Adrienne egyetemi előadótanár, gyermekgyógyász főorvos
Marosvásárhely, 2016. szeptember 21.
Népújság (Marosvásárhely)

Gidófalvi Jancsó Pál emlékezete
Jelentős magyar kultúr- és színháztörténeti esemény zajlik október 7-én 15 órától a kolozsvári Házsongárdi temetőben. Ezen a napon avatjuk fel az első magyar komikus színész, gidófalvi Jancsó Pál elveszettnek hitt, de a Házsongárd Alapítvány szorgos és kitűnő munkájának köszönhetően megtalált síremlékét.
A színészet hőskoráról röviden: Kolozsvárott 1792. november 11-én gyújtották meg a gyertyákat azon az alkalmi színpadon, amelyet Rhédey grófnő kúriájának nagy báltermében állítottak fel az Erdélyi Nemes Jádzó Társaság első előadásán. Ez a nap tekinthető a magyar színészet születési dátumának. A Kótsy Patkó János vezette társulat tagjaként az eseményen részt vett Jancsó Pál – akkori megnevezése szerint – aktor is. 
Jancsó Pál Gidófalván született 1761-ben lófőszékely családból, aminek okán egész életében használta a gidófalvi nemesi előnevet. Az ifjú Jancsó 14 éves korában a nagyenyedi református kollégiumba került, ahol szép tenor hangjával tűnt ki. Hat év múlva megválasztották az iskolai énekkar vezetőjének, és a református gyülekezet kántorának is jelölte. Ezután tiszttartóként dolgozott, de 1792-ben, egy volt iskolatársa meghívására Kolozsvárra ment, ahol megalakult a magyar színház. Ekkor még állandó helye nem volt, így vándorszínházként működött. Sokat utaztak, előadásaikat a tiszántúli területeken tartották, elsősorban Debrecenben és Nagyváradon. Jancsó Pál naptárában feljegyzéseket készített életükről, amely alapján Nagy Lázár megírta Az erdélyi magyar színészet hőskora című első színháztörténeti munkát. Feljegyzéseiből kiderül, a színtársulat 145 darabot tartott műsoron, és csak Debrecenben 1799-ben hét hónap alatt 105 előadást rendezett. Érdekes, hogy a zárkózott és különc Jancsó komikusként vívott ki magának ismertséget és tekintélyt. Amikor a fárasztó vándoréletbe beleunt, több alkalommal nem utazott el a társulattal. Ekkor mindig báró Wesselényi Miklós – aki a színészet nagy pártfogója és támogatója volt – bírta rá a folytatásra, nem utolsósorban fizetésemelés által. A színészet állapotáról 1814-ben így írt Wesselényi az anyjának: „A magyar theátrum meglehetősen áll, Kótsi, a leánya, Láng és Jantsó igen jól játszódnak, de Horváth, aki most őket dirigálja, fösvénykedik, az actorokat rosszul fizeti…”
A főúri mecénások támogatásával és a város hozzájárulásával végül kb. tíz év alatt felépült az állandó magyar színház, amelyben a színtársulat otthonra lelt a kolozsvári Belső-Farkas utcában, már Erdélyi Nemzeti Magyar Theátrum néven. Az 1821-ben átadott állandó színház indulásakor három színész kapott vezetői feladatot; Jancsó Pál lett a színház első főrendezője, Székely József a díszletekért és jelmezekért, míg Pergő Celesztin a könyvtárért, a szövegkönyvekért felelt. Jancsó Pál a főrendezői feladatai mellett a színészek magaviseletére is ügyelt, amelyet szigorúan láthatott el, mivel több színész is panaszt tett ellene. A Magyar Kurir 1822-ben öt számban cikksorozatot írt a színházról, amelyben megdicsérte Jancsót „a helyes beszédért és hozzáalkalmazott arcjátékért”. A színházhoz 1823-ban szerződött Déryné így írt naplójában Jancsó Pálról: „...Nem oly könnyű boldogulni a nagy hírű comicus Jantsó Pál úrral. Ő a vad különcök közé tartozott, akik senkit sem szenvedhetnek, hacsak nem az ő teremtményök, vagy régi közérdek nem köti őket valamely lényhez…” 
Negyvenhárom évi színészkedés után, 1836-ban Kolozsvárott lépett fel utoljára a Csörgő sapka című darabban, amelyben Mandolino, a halász szerepe színészi pályájának egyik páratlan alakítása volt. Tele megilletődéssel, hosszabb beszéddel akart elbúcsúzni a közönségtől, de meghatódottságában csak ennyit tudott mondani: „Jó éjszakát!”
További életét pedáns, zsörtölődő öregúrként élte le egy bérelt lakásban, tisztelői – különösképpen gróf Kemény Samu és báró Wesselényi Farkas – büszkeségének tiszteletben tartása mellett igyekeztek segíteni. 1845. december 2-án, nyolcvanhárom éves korában halt meg Kolozsvárott. Bútorait és könyveit a kolozsvári református egyházra hagyta. Életéről a kor híres irodalomtörténésze, Gyulai Pál emlékezett meg Vázlatok és képek című munkájában.
Jancsó Pál síremlékén a következő felirat található: Jeles színész nyugszik itt / Uttörő volt s élte / Tapsok közt folyt / s habár különcz / s kedélye mogorva volt / A színpadon / bohózatokat vitt / A bus magyart gyakran felderítette. / Csak egyszer / szomorította meg hazáját / midőn el hagyta / színpadi pályáját / a küzdelem teljes / életét bevégezte / Most e szerény kő / sírját had jelölje / emelte azt / Egy öreg tisztelője.
A síremlék már a XX. század harmadik évtizedében is romos állapotban volt, tisztelői aggódtak, hogy elkallódik. Később teljesen eltűnt, mígnem a Házsongárd Alapítvány lelkes munkatársai ráleltek a sérült emlékmű egyes részeire, amelyek alapján és a rendelkezésre álló fényképek segítségével Nagy Benjamin szobrász-restaurátor a hiányzó elemeket pótolva a Jancsó Alapítvány kezdeményezésére és megbízásából helyreállította a síremléket. A nemzeti kulturális örökséghez tartozó síremlék helyreállításához való támogatást köszönjük a Kulturális Államtitkárságnak, a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárságnak, a Magyar Országgyűlés elnökének és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek.
Dr. Jancsó Antal,  
a Jancsó Alapítvány kuratóriumának elnöke Háromszék (Sepsiszentgyörgy)