Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2012. szeptember 29.
Albert Ernőnek még sok a dolga (Nyolcvan esztendő tapasztalatával)
Gyermekként azt láttam szülőfalumban, Csíkdánfalván, hogy az emberek olyan keményen dolgoztak, azt elmondani nem lehet. * A családban mindig szívósan őrizték a hagyományokat. * Kisgyermekkorom óta vonzódom a balladához. * Édesanyámnak köszönhetem, hogy tanár lett belőlem. * Életem nagy baklövése volt, hogy iskolaigazgató lettem. * Mindig kerestem az újítást. * Olyan ellenszenvvel írtak a magyar történelmi eseményekről, hogy azt valahol ellensúlyozni kellett.* Soha nem törekedtem olcsó népszerűségre. * Ameddig lehet, csinálom, s aztán azt mondom: Szerussz, világ!
A Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével augusztus 20. alkalmából kitüntetett Albert Ernő, Pro Urbe-díjas nyugalmazott tanár, iskolaigazgató, néprajzkutató és -gyűjtő, történelmi író, egyszemélyes könyvkiadó, szenvedélyes horgász életművét talán az általa megfogalmazott néhány fenti mondat jellemzi legjobban. A napokban ezekről a kérdésekről faggattuk sepsiszentgyörgyi lakásában. – Az Albert Ernő dolgozóasztala fölötti falon két portré vonja magára a tekintetet: Kriza János és Benedek Elek.
– Mind a kettőjükhöz kötődöm. Amióta bővebben megismertem Kriza János és Benedek Elek életművét, azóta kerestem, hogy valami ahhoz hasonlót készítsek, amit ők értékes hagyományként az utókorra testáltak. Kriza Jánoshoz különösen azért, mert balladákat, népdalokat, a népköltészet szinte minden műfaját megörökítette a Vadrózsákban, és én is elsősorban a balladákhoz ragaszkodtam. Az első ráhatást kisgyermekként egy verstől kaptam, amiről nem is tudtam, hogy ballada. Nagyon szép volt, meghatott, és elkezdtem könnyezni. Ez volt a Budai Ilona. Tragikus megszépülése, keserve az életnek szülte a balladákat.
– Az elemi iskolát szülőfalujában végezte, a háború után a csíkszeredai gimnáziumba került. – Az iskolában figyeltek a népköltészetre, népi táncokat tanítottak, és ott megint láttam néhány balladafeldolgozást. A Kőműves Kelement nagyon szépen adta elő a diákság, aztán idő teltével már a tánccsoportnak egyik szervezője lettem. A halálra táncoltatott lány ballada nyomán egyik tanárunk készített táncjátékot számunkra, ez is nagyon hatásos történet, később a 110 éves ünnepségek során a Székely Mikó Kollégium kultúrcsoportja is nagy sikerrel mutatta be. A tanítóképzősök nagyon gyakran szerepeltek a városi Vigadóban, végigtáncolták és -énekelték a Jöjjön haza édesanyám, A rossz feleség, Sírdogáló János balladát. Egy-egy ballada csupa tömörített vidámság, de olyan éles ellentétekre épül, hogy azt végiggondolni nem tudta az ember, csak érezte, hogy ebben valami rendkívüli dolog van.
Az egyetemen ismét a balladára irányult a figyelmem. Faragó József volt a tanárunk, de akkorra már a néprajzszak megszűnt az egyetemi tanításban, két félév népköltészetet tanultunk csupán. Később, néhány évtizeden át kerestem a klasszikus balladákat. Ahol egyszer megfordultam, mindenütt érdeklődtem ezek felől. Ditróban például véletlenül találkoztam egy kilencvenhét éves asszonnyal, Ádám Jovákimné Kurkó Juliannával, akitől az Édesanyám sok szép szava (1989) kötetben közölteket gyűjtöttem. Nála is bebizonyosodott, hogy kétszer egymás után nem énekli ugyanazokkal a szavakkal, még a dallamon is változtat, az emlékezetében megvan a történet, de örökké változtat valamit rajta.
Szerencsés helyre születtem
– Édesapámék kilencen voltak testvérek, tizenketten születtek, kilenc felnőtt. A családban szívósan őrizték a hagyományokat, a szokásokat, a rokoni ragaszkodást, gyermekként ebben éltem. Nagyapám halálakor ötvenkét unoka és dédunoka volt, az iskolában hárman is voltunk egy-egy osztályban unokatestvérek. Ahogy végeztem a középiskolában, Vajnovszki Kázmér, aki csíkszeredai tudósítója volt a Bukarestben megjelenő Magyar Szónak, tudomást szerzett arról, hogy írogattam, hívott, elvitt anyaggyűjtésre, hozzánk is eljött, hogy menjek újságírónak. Nekem ez nagyon tetszett, hát én ilyen nagy fiú lettem, hogy egy komoly újságíró biztat. Édesanyámék és a rokonság nem voltak olyan nagyon jó anyagi helyzetben, ezért arra gondoltam, érettségizem, munkába állok, azzal pénzt keresek, újságíró leszek. Felvételi cikket kellett írni, elküldtem, táviratoztak, induljak. Anyám nem akart semmiképpen újságírónak engedni, ő azt nem tartotta sokra. Négy elemije volt, de fontosnak tartotta, hogy a fia tanuljon egyetemen. Én mégis elbúcsúztam otthonról, bementem Csíkszeredába, hogy az éjjeli gyorssal indulok Bukarestbe. Bátyám írt egy levelet, hogy mégis jobb lenne, ha egyetemre mennék, de én ezt már nem kaptam meg. Ahogy anyám kézbe vette a levelet, el akarta juttatni nekem, de a vonat már nem jött aznap Szereda felé, s félt attól, hogy mégis elmegyek Bukarestbe, ezért elindult gyalog húsz kilométert. Azt sem tudta, hol vagyok a városban, sétált, s egyszer csak találkoztunk.
Ő mind mondta, fiam, gyere vissza, menjünk haza, menjél egyetemre, én pedig makacskodtam, nem megyek, hisz várnak Bukarestben. Megegyeztünk, kikísérem a vonathoz, ő indul haza, és én egy óra múlva a gyorsvonatra ülök. Csak sírt, nem hagyhattam ott, a vonat elindult, és én is azzal hazamentem. Ha akkor édesanyám nem jön utánam, lehet, soha nem végeztem volna egyetemet.
A mikós évek
Huszonhárom éves korában pártutasításra lett aligazgató a Székely Mikó Kollégiumban és igazgató az esti líceumban. Huszonöt évesen bízzák meg a Mikó igazgatásával, egy év múlva, az ötvenhatosokkal szimpatizáló diákok koszorúzása miatt leváltják, elhelyezik. 1960-ban újból kinevezik a Mikó igazgatójának, ezt a tisztséget viseli 1976-ig. Ma úgy véli, „életem nagy baklövése volt, hogy igazgató lettem”. Szeretett tanítani, újítani. Bevezette a házi dolgozatokat, előbb irodalmi témákat javasolt diákjainak, később Faragó József bíztatására indítványozta, hogy gyűjtsünk (jómagam is tanítványa voltam) balladákat a vakációban, majd ezt kiterjesztette az egész iskolára. Így gyűlt össze háromezer ballada és balladaváltozat, ebből 425-öt közölt a Háromszéki népballadák (1973) kötetben. Albert Ernő szerkesztett irodalmi szöveggyűjteményt, közzétett kántálókat, betlehemes játékokat, lejegyzett népi életrajzot, foglalkozott cigány folklórral, felgyűjtötte Csíkdánfalva népi kultúrájának jelentős szeletét és három kötetben közölte felcsíki falvak adataival együtt. Létrehozta az Albert Kiadót, más szerzők munkáit is felvállalva. Egyik legnagyobb gyűjtéséből hat kötetnyit közölt, de ez csupán töredéke annak, amit a gyimesi Albert Mátyástól és feleségétől, Tamás Katalintól lejegyzett 1977 és 1993 között. Balladákat, népdalokat, szólásokat, közmondásokat, meséket, mondákat, játékokat, a gazdálkodás módját, életrajzi történeteket mondatott el velük, akik ezt a tudást mind fejben őrizték, soha egy mondatot le nem írtak belőle.
A történelem vonzásában
Albert Ernő magyaróráiról nem hiányzott a magyar történelem egy-egy vonatkozása, amit az éppen soron lévő irodalmi műhöz lehetett csatolni. 1996-os nyugdíjazása után, levéltári kutakodásai alatt valósággal belevetette magát a történelembe. – Magyar történelmet nem tanítottunk, vagy a könyvekben elferdítve jelent meg. Még a kicsiknek is olyan ellenszenvvel írtak a magyar történelmi eseményekről a tankönyvekben, hogy azt valahol ellensúlyozni kellett, és az irodalom jó alkalom erre, nem is tudnak belekötni. Amikor a népköltészeti munka miatt levéltárba kezdtem járni, Szentgyörgy történetével kapcsolatban keresgéltem, és láttam, hogy sok negyvennyolccal összefüggő anyag van, amit nem ismerünk, nem jelent meg sehol. Különösen az az időszak, amikor az oroszok bejöttek Háromszékre, és a korábbi feljegyzésekkel ellentétben, nem augusztusban vonultak ki, hanem itt maradtak november 10-ig. Erről soha nem jelent meg írás. A falvakban készítettek a bírók, elöljárók panaszos leveleket, hogy miként bánnak az orosz katonák, mennyire követelőznek. A maksaiak írták, hogy el kell költözniük innen, mert lovaikat elhajtották, minden héten újabb és újabb élelemköveteléssel állnak elő, most már nekik semmi nem marad. Az oroszok jöttek Brassó felől, Kökösben szálltak meg, Kököstől Maksáig, Maksától Kézdivásárhelyig mentek. Akkor készítettem el a levelek és a korszakhoz kapcsolódó irodalom alapján az Eltiport szabadság – Jöttek az oroszok, 1849 (1999) című kötetet. Elküldtem Egyed Ákos történésznek, hogy nézze meg, ő a szakember, nagyon ajánlotta, az ő biztatásával született meg ez a könyv. A madéfalvi eseményekről sokat olvastam, de azokat a háromszéki vonatkozású adatokat, amelyekkel találkoztam a levéltári munka során, nem közölte korábban senki. Ez ösztönzött A halál völgye (2004) megírására. Ebben az egész eseménysort próbáltam összekapcsolni, a csíkit és a háromszékit, közelebbről azt szeretném, hogy külön a háromszéki vonatkozást adjuk ki.
Ezt láttam a faluban
Amikor hitvallásáról kérdem, egykori tanárom kissé zavarba jön, mert nem szereti, ha az ilyesmiről nagy szavakkal beszélnek.
– Én gyermekként is azt láttam, hogy szüleim keményen dolgoznak, ha pedig nehézségeik voltak, nem keseredtek bele, hanem a kiutat keresték, és nagyjából meg is találták. De voltak olyan évek is, hogy bizony szorongtunk válság idején, de tőlük csak azt tanultam, keményen kell dolgozni, s akkor eredményt lehet elérni. És ezt láttam a faluban is. Hogy jó volt-e, vagy rossz, amit elvégeztem, azt mások tudják megállapítani, de én a jót akartam. Ellenben soha nem törekedtem olcsó népszerűségre. Azt is tudtam, hogy nem mindig tetszik a diákoknak, amit követelek, és könnyebb lett volna azt mondani, legyen kedvük szerint, de kamaszkorban minket is kellő szigorral neveltek Csíkban a gimnáziumban, hát gondoltam, ha nekem csak hasznomra vált, próbálom én is ezt igényelni.
Ameddig lehet, csinálom
– Sok minden teendőm van még, nem élek én addig, hogy mind el tudjam végezni. Például feljegyezték, hogy 1694. február 13–15. között a tatárok betörtek Csíkba. Pusztítottak, Felcsíkot felégették. A falvakban sok férfit megöltek, vagy hétezer embert elvittek akkor Felcsíkról fogságba azzal a gondolattal, hogy majd váltságdíjat kérnek értük, és abból ők gazdagodnak. Csíksomlyóra is be akartak törni, de amikor a diákok tudomást szereztek arról, hogy Somlyó felé közelednek a tatárok, a borvízkútnál gyülekeztek, az asszonyok is odagyűltek, jöttek a szomszéd falvakból is. Kezdtek a diákok harangozni, énekeltek, dobokat vertek, amivel lehetett, zajt csaptak, kiabáltak. Ködös reggel volt, és amikor a tatárok megérkeztek, s mentek volna arrafelé, ettől a nagy zajtól megfordultak, nem folytatták a rablást Somlyón. Hát ezt is meg akarom örökíteni. Jelenleg Faragó József-monográfián dolgozom, életét és munkásságát akarom megírni. Még össze kellene foglalni az iskola történetének minket érintő időszakát, szeretnék foglalkozni Kriza Jánossal, Benedek Elekkel is, meg kellene jelentetnem az összegyűjtött népköltészetet, de jól látom, nem lesz arra időm. Ameddig lehet, csinálom, s aztán azt mondom: Szerussz, világ!
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Gyermekként azt láttam szülőfalumban, Csíkdánfalván, hogy az emberek olyan keményen dolgoztak, azt elmondani nem lehet. * A családban mindig szívósan őrizték a hagyományokat. * Kisgyermekkorom óta vonzódom a balladához. * Édesanyámnak köszönhetem, hogy tanár lett belőlem. * Életem nagy baklövése volt, hogy iskolaigazgató lettem. * Mindig kerestem az újítást. * Olyan ellenszenvvel írtak a magyar történelmi eseményekről, hogy azt valahol ellensúlyozni kellett.* Soha nem törekedtem olcsó népszerűségre. * Ameddig lehet, csinálom, s aztán azt mondom: Szerussz, világ!
A Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével augusztus 20. alkalmából kitüntetett Albert Ernő, Pro Urbe-díjas nyugalmazott tanár, iskolaigazgató, néprajzkutató és -gyűjtő, történelmi író, egyszemélyes könyvkiadó, szenvedélyes horgász életművét talán az általa megfogalmazott néhány fenti mondat jellemzi legjobban. A napokban ezekről a kérdésekről faggattuk sepsiszentgyörgyi lakásában. – Az Albert Ernő dolgozóasztala fölötti falon két portré vonja magára a tekintetet: Kriza János és Benedek Elek.
– Mind a kettőjükhöz kötődöm. Amióta bővebben megismertem Kriza János és Benedek Elek életművét, azóta kerestem, hogy valami ahhoz hasonlót készítsek, amit ők értékes hagyományként az utókorra testáltak. Kriza Jánoshoz különösen azért, mert balladákat, népdalokat, a népköltészet szinte minden műfaját megörökítette a Vadrózsákban, és én is elsősorban a balladákhoz ragaszkodtam. Az első ráhatást kisgyermekként egy verstől kaptam, amiről nem is tudtam, hogy ballada. Nagyon szép volt, meghatott, és elkezdtem könnyezni. Ez volt a Budai Ilona. Tragikus megszépülése, keserve az életnek szülte a balladákat.
– Az elemi iskolát szülőfalujában végezte, a háború után a csíkszeredai gimnáziumba került. – Az iskolában figyeltek a népköltészetre, népi táncokat tanítottak, és ott megint láttam néhány balladafeldolgozást. A Kőműves Kelement nagyon szépen adta elő a diákság, aztán idő teltével már a tánccsoportnak egyik szervezője lettem. A halálra táncoltatott lány ballada nyomán egyik tanárunk készített táncjátékot számunkra, ez is nagyon hatásos történet, később a 110 éves ünnepségek során a Székely Mikó Kollégium kultúrcsoportja is nagy sikerrel mutatta be. A tanítóképzősök nagyon gyakran szerepeltek a városi Vigadóban, végigtáncolták és -énekelték a Jöjjön haza édesanyám, A rossz feleség, Sírdogáló János balladát. Egy-egy ballada csupa tömörített vidámság, de olyan éles ellentétekre épül, hogy azt végiggondolni nem tudta az ember, csak érezte, hogy ebben valami rendkívüli dolog van.
Az egyetemen ismét a balladára irányult a figyelmem. Faragó József volt a tanárunk, de akkorra már a néprajzszak megszűnt az egyetemi tanításban, két félév népköltészetet tanultunk csupán. Később, néhány évtizeden át kerestem a klasszikus balladákat. Ahol egyszer megfordultam, mindenütt érdeklődtem ezek felől. Ditróban például véletlenül találkoztam egy kilencvenhét éves asszonnyal, Ádám Jovákimné Kurkó Juliannával, akitől az Édesanyám sok szép szava (1989) kötetben közölteket gyűjtöttem. Nála is bebizonyosodott, hogy kétszer egymás után nem énekli ugyanazokkal a szavakkal, még a dallamon is változtat, az emlékezetében megvan a történet, de örökké változtat valamit rajta.
Szerencsés helyre születtem
– Édesapámék kilencen voltak testvérek, tizenketten születtek, kilenc felnőtt. A családban szívósan őrizték a hagyományokat, a szokásokat, a rokoni ragaszkodást, gyermekként ebben éltem. Nagyapám halálakor ötvenkét unoka és dédunoka volt, az iskolában hárman is voltunk egy-egy osztályban unokatestvérek. Ahogy végeztem a középiskolában, Vajnovszki Kázmér, aki csíkszeredai tudósítója volt a Bukarestben megjelenő Magyar Szónak, tudomást szerzett arról, hogy írogattam, hívott, elvitt anyaggyűjtésre, hozzánk is eljött, hogy menjek újságírónak. Nekem ez nagyon tetszett, hát én ilyen nagy fiú lettem, hogy egy komoly újságíró biztat. Édesanyámék és a rokonság nem voltak olyan nagyon jó anyagi helyzetben, ezért arra gondoltam, érettségizem, munkába állok, azzal pénzt keresek, újságíró leszek. Felvételi cikket kellett írni, elküldtem, táviratoztak, induljak. Anyám nem akart semmiképpen újságírónak engedni, ő azt nem tartotta sokra. Négy elemije volt, de fontosnak tartotta, hogy a fia tanuljon egyetemen. Én mégis elbúcsúztam otthonról, bementem Csíkszeredába, hogy az éjjeli gyorssal indulok Bukarestbe. Bátyám írt egy levelet, hogy mégis jobb lenne, ha egyetemre mennék, de én ezt már nem kaptam meg. Ahogy anyám kézbe vette a levelet, el akarta juttatni nekem, de a vonat már nem jött aznap Szereda felé, s félt attól, hogy mégis elmegyek Bukarestbe, ezért elindult gyalog húsz kilométert. Azt sem tudta, hol vagyok a városban, sétált, s egyszer csak találkoztunk.
Ő mind mondta, fiam, gyere vissza, menjünk haza, menjél egyetemre, én pedig makacskodtam, nem megyek, hisz várnak Bukarestben. Megegyeztünk, kikísérem a vonathoz, ő indul haza, és én egy óra múlva a gyorsvonatra ülök. Csak sírt, nem hagyhattam ott, a vonat elindult, és én is azzal hazamentem. Ha akkor édesanyám nem jön utánam, lehet, soha nem végeztem volna egyetemet.
A mikós évek
Huszonhárom éves korában pártutasításra lett aligazgató a Székely Mikó Kollégiumban és igazgató az esti líceumban. Huszonöt évesen bízzák meg a Mikó igazgatásával, egy év múlva, az ötvenhatosokkal szimpatizáló diákok koszorúzása miatt leváltják, elhelyezik. 1960-ban újból kinevezik a Mikó igazgatójának, ezt a tisztséget viseli 1976-ig. Ma úgy véli, „életem nagy baklövése volt, hogy igazgató lettem”. Szeretett tanítani, újítani. Bevezette a házi dolgozatokat, előbb irodalmi témákat javasolt diákjainak, később Faragó József bíztatására indítványozta, hogy gyűjtsünk (jómagam is tanítványa voltam) balladákat a vakációban, majd ezt kiterjesztette az egész iskolára. Így gyűlt össze háromezer ballada és balladaváltozat, ebből 425-öt közölt a Háromszéki népballadák (1973) kötetben. Albert Ernő szerkesztett irodalmi szöveggyűjteményt, közzétett kántálókat, betlehemes játékokat, lejegyzett népi életrajzot, foglalkozott cigány folklórral, felgyűjtötte Csíkdánfalva népi kultúrájának jelentős szeletét és három kötetben közölte felcsíki falvak adataival együtt. Létrehozta az Albert Kiadót, más szerzők munkáit is felvállalva. Egyik legnagyobb gyűjtéséből hat kötetnyit közölt, de ez csupán töredéke annak, amit a gyimesi Albert Mátyástól és feleségétől, Tamás Katalintól lejegyzett 1977 és 1993 között. Balladákat, népdalokat, szólásokat, közmondásokat, meséket, mondákat, játékokat, a gazdálkodás módját, életrajzi történeteket mondatott el velük, akik ezt a tudást mind fejben őrizték, soha egy mondatot le nem írtak belőle.
A történelem vonzásában
Albert Ernő magyaróráiról nem hiányzott a magyar történelem egy-egy vonatkozása, amit az éppen soron lévő irodalmi műhöz lehetett csatolni. 1996-os nyugdíjazása után, levéltári kutakodásai alatt valósággal belevetette magát a történelembe. – Magyar történelmet nem tanítottunk, vagy a könyvekben elferdítve jelent meg. Még a kicsiknek is olyan ellenszenvvel írtak a magyar történelmi eseményekről a tankönyvekben, hogy azt valahol ellensúlyozni kellett, és az irodalom jó alkalom erre, nem is tudnak belekötni. Amikor a népköltészeti munka miatt levéltárba kezdtem járni, Szentgyörgy történetével kapcsolatban keresgéltem, és láttam, hogy sok negyvennyolccal összefüggő anyag van, amit nem ismerünk, nem jelent meg sehol. Különösen az az időszak, amikor az oroszok bejöttek Háromszékre, és a korábbi feljegyzésekkel ellentétben, nem augusztusban vonultak ki, hanem itt maradtak november 10-ig. Erről soha nem jelent meg írás. A falvakban készítettek a bírók, elöljárók panaszos leveleket, hogy miként bánnak az orosz katonák, mennyire követelőznek. A maksaiak írták, hogy el kell költözniük innen, mert lovaikat elhajtották, minden héten újabb és újabb élelemköveteléssel állnak elő, most már nekik semmi nem marad. Az oroszok jöttek Brassó felől, Kökösben szálltak meg, Kököstől Maksáig, Maksától Kézdivásárhelyig mentek. Akkor készítettem el a levelek és a korszakhoz kapcsolódó irodalom alapján az Eltiport szabadság – Jöttek az oroszok, 1849 (1999) című kötetet. Elküldtem Egyed Ákos történésznek, hogy nézze meg, ő a szakember, nagyon ajánlotta, az ő biztatásával született meg ez a könyv. A madéfalvi eseményekről sokat olvastam, de azokat a háromszéki vonatkozású adatokat, amelyekkel találkoztam a levéltári munka során, nem közölte korábban senki. Ez ösztönzött A halál völgye (2004) megírására. Ebben az egész eseménysort próbáltam összekapcsolni, a csíkit és a háromszékit, közelebbről azt szeretném, hogy külön a háromszéki vonatkozást adjuk ki.
Ezt láttam a faluban
Amikor hitvallásáról kérdem, egykori tanárom kissé zavarba jön, mert nem szereti, ha az ilyesmiről nagy szavakkal beszélnek.
– Én gyermekként is azt láttam, hogy szüleim keményen dolgoznak, ha pedig nehézségeik voltak, nem keseredtek bele, hanem a kiutat keresték, és nagyjából meg is találták. De voltak olyan évek is, hogy bizony szorongtunk válság idején, de tőlük csak azt tanultam, keményen kell dolgozni, s akkor eredményt lehet elérni. És ezt láttam a faluban is. Hogy jó volt-e, vagy rossz, amit elvégeztem, azt mások tudják megállapítani, de én a jót akartam. Ellenben soha nem törekedtem olcsó népszerűségre. Azt is tudtam, hogy nem mindig tetszik a diákoknak, amit követelek, és könnyebb lett volna azt mondani, legyen kedvük szerint, de kamaszkorban minket is kellő szigorral neveltek Csíkban a gimnáziumban, hát gondoltam, ha nekem csak hasznomra vált, próbálom én is ezt igényelni.
Ameddig lehet, csinálom
– Sok minden teendőm van még, nem élek én addig, hogy mind el tudjam végezni. Például feljegyezték, hogy 1694. február 13–15. között a tatárok betörtek Csíkba. Pusztítottak, Felcsíkot felégették. A falvakban sok férfit megöltek, vagy hétezer embert elvittek akkor Felcsíkról fogságba azzal a gondolattal, hogy majd váltságdíjat kérnek értük, és abból ők gazdagodnak. Csíksomlyóra is be akartak törni, de amikor a diákok tudomást szereztek arról, hogy Somlyó felé közelednek a tatárok, a borvízkútnál gyülekeztek, az asszonyok is odagyűltek, jöttek a szomszéd falvakból is. Kezdtek a diákok harangozni, énekeltek, dobokat vertek, amivel lehetett, zajt csaptak, kiabáltak. Ködös reggel volt, és amikor a tatárok megérkeztek, s mentek volna arrafelé, ettől a nagy zajtól megfordultak, nem folytatták a rablást Somlyón. Hát ezt is meg akarom örökíteni. Jelenleg Faragó József-monográfián dolgozom, életét és munkásságát akarom megírni. Még össze kellene foglalni az iskola történetének minket érintő időszakát, szeretnék foglalkozni Kriza Jánossal, Benedek Elekkel is, meg kellene jelentetnem az összegyűjtött népköltészetet, de jól látom, nem lesz arra időm. Ameddig lehet, csinálom, s aztán azt mondom: Szerussz, világ!
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. november 5.
Szenátor- és képviselőjelöltek vagyona
Hét politikai alakulat 34 tagja vesz részt a decemberi parlamenti választásokon Hargita megyében. Közöttük vannak „régi motorosok”, ugyanakkor olyanok is, akik először jelöltetik magukat szenátornak, illetve képviselőnek.
Akárcsak négy esztendővel ezelőtt, Hargita megyében ezúttal is öt képviselői és két szenátori körzetet alakítottak, ezek mindegyikében indít jelöltet a két magyar párt, az RMDSZ, illetve az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), a román pártok képviselői viszont csak bizonyos körzetekben méretkeznek meg magyar versenytársaikkal. Alább a jelöltek neveit ismertetjük, továbbá – a Mediafax hírügynökség összeállítását felhasználva – legfrissebb vagyonnyilatkozataikból tallózunk.
Az 1-es számú szenátori körzet
Hargita megyében két szenátori körzetet alakítottak ki. Az egyes számú szenátori körzethez a Csíki-medence, Szentegyháza, Lövéte, Gyergyóalfalu, Gyergyócsomafalva, a Gyimesek és a Kászonok vidéke tartozik. E szenátori körzet jelöltjei: Tánczos Barna (RMDSZ), Papp Előd (EMNP), Alexandru Tompea (PNL), és Adrian-George Ciobanu (PDL).
Tánczos Barna jelenleg a Román Jégkorong Szövetség elnöke, 900 négyzetméter földterület és egy csíkszentkirályi lakóház tulajdonosa. Államtitkárként tavaly 53 ezer lejt keresett. Papp Előd két csíkszeredai tömbházlakás tulajdonosa, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács munkatársaként tavaly 36 ezer lejt keresett. Alexandru Tompea mérnök két maroshévízi földterület tulajdonosa, mindkettőt örökölte. Két lakóházat jelölt meg vagyonnyilatkozatában. 2011-ben 83 ezer lejes fizetése volt.
A 2-es számú szenátori körzet
A 2-es számú szenátori körzetben (Udvarhelyszék és a Gyergyói-medence nagy része) Verestóy Attila (RMDSZ), Zakariás Zoltán (EMNP), Dan Emanuel Petruţ (PSD), valamint Adrian Trif (PDL) indul a szenátori székért.
Verestóy Attila vagyona tavaly 70 millió euró volt. Zakariás Zoltán orvos, vagyonnyilatkozatában egy koronkai (Maros megye) belterületet jelölt meg, továbbá egy mezőgazdasági területet a tengerparti Vama Veche településen, illetve egy székelyudvarhelyi tömbházlakást. Dan Emanuel Petruţ jelenleg képviselő a maroshévízi önkormányzati testületben, a bélbori ásványvíztöltődében dolgozik, ahonnan tavaly 31 ezer lej fizetést kapott. Emellett 5,5 ezer lejnyi önkormányzati képviselői illetményben részesült. A Csíkszeredában élő Adrian Trif jogász jelenleg egy kereskedelmi társaság marketingigazgatója. A megyei választási irodához letett vagyonnyilatkozatát nem töltötte ki.
Az 1-es számú képviselői körzet
Az 1-es számú képviselői körzetben (Alcsík) négyen indulnak: Korodi Attila (RMDSZ), Csibi Zoltán (EMNP), Niculae Niga (PNL) és Radu Botezatu (Romániai Jobboldali Szövetség, ARD).
Korodi Attila volt környezetvédelmi miniszter vagyonnyilatkozata szerint feleségével egy 1700 négyzetméteres csobotfalvi terület, két csíkszeredai tömbházlakás, valamint egy Škoda Octavia személyautó tulajdonosa. Tavaly 55,4 ezer lejnyi képviselői illetményben részesült. Csibi Zoltán idéntől önkormányzati képviselő a csíkszentimrei testületben, vagyonnyilatkozata szerint tavaly összesen négyezer lejt keresett. Niculae Niga közgazdász, a megyei kincstár volt igazgatója márciusi vagyonnyilatkozata szerint három belterület mellett két csíkszeredai tömbházlakás, egy hétvégi ház, valamint egy Dacia és egy Peugeot személygépkocsi tulajdonosa. Az utolsó pénzügyi évben 89,6 ezer lejt keresett.
A 2-es számú képviselői körzet
Kelemen Hunor (RMDSZ), Sorbán Attila (EMNP), Cristina Vaida (PNL) és Mitică Ducu (PDL) indul a kettes számú Hargita megyei (felcsíki) képviselői körzetért.
Kelemen Hunor 2010-ben szüleivel közösen vásárolt egy 120 négyzetméteres lakást és egy közel 300 négyzetméteres belterületet, mindkettőt Kolozsváron. RMDSZ-elnökként tavaly 49 ezer lejt, kulturális miniszterként pedig 55 ezer lejt keresett. Sorbán Attila menedzserként tevékenykedik egy csíkszeredai cégnél, amelytől 2011-ben összesen 14,4 ezer lej fizetést kapott. Egy csíkszeredai tömbházlakás, valamint egy pálfalvi és egy csíkszeredai földterület tulajdonosa.
A 3-as számú képviselői körzet
Antal István (RMDSZ), Székely Réka Kinga (EMNP), Ioan Crăciunaş (USL) és Cristina Timariu (PDL) a 3-as számú (Udvarhelyszék) képviselői körzet jelöltje.
Antal István 32 hektár mezőgazdasági és erdős területet birtokosa, tulajdonosa továbbá két magánháznak, illetve egy 2000 négyzetméteres kereskedelmi/termelői felületnek. Értékes magánkönyvtárat is magáénak tudhat. Székely Réka Kinga unitárius lelkész tavalyi fizetése 14 ezer lej volt. Ioan Crăciunaş a belügyminisztériumtól vonult nyugállományba, éves nyugdíja tavaly meghaladta az 51 ezer lejt.
A 4-es és 5-ös számú képviselői körzet
A 4-es számú (Parajd – Székelykeresztúr – Gyergyó) képviselői körzet jelöltjei: Moldován József (RMDSZ), Lázár Ede (EMNP), Teodor Dobrean (PNL) és Veronica Arsintea (PDL).
Moldován József volt kommunikációs államtitkár mellett tehát a Sapientia egyetem tanára, Lázár Ede próbálja megszerezni a szavazatok többségét. Lázár tavaly 41 ezer lejt keresett.
Az 5-ös számú (Hargita megye északi része) képviselői körzet jelöltjei: Mik József (RMDSZ), Szabó Tibor (EMNP), Mircea Duşa, (PSD), és Petru Runcan (PDL).
Mik József jelenleg Borszék polgármestere, tavaly polgármesteri fizetésként 32,4 ezer lejt kapott. Szabó Tibor jelenleg a borszéki borvíztöltöde alkalmazottja, tavaly még Borszék alpolgármestereként tevékenykedett, amiért 2011-ben 24 ezer lej fizetés járt. Mircea Duşa legfrissebb vagyonnyilatkozatából kiderül, hogy két földterület (egyik 113, a másik 283 négyzetméteres) és két tömbházlakás tulajdonosa. Tavaly képviselői illetményként 55,4 ezer lejt kapott.
Kozán István
Székelyhon.ro
Hét politikai alakulat 34 tagja vesz részt a decemberi parlamenti választásokon Hargita megyében. Közöttük vannak „régi motorosok”, ugyanakkor olyanok is, akik először jelöltetik magukat szenátornak, illetve képviselőnek.
Akárcsak négy esztendővel ezelőtt, Hargita megyében ezúttal is öt képviselői és két szenátori körzetet alakítottak, ezek mindegyikében indít jelöltet a két magyar párt, az RMDSZ, illetve az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), a román pártok képviselői viszont csak bizonyos körzetekben méretkeznek meg magyar versenytársaikkal. Alább a jelöltek neveit ismertetjük, továbbá – a Mediafax hírügynökség összeállítását felhasználva – legfrissebb vagyonnyilatkozataikból tallózunk.
Az 1-es számú szenátori körzet
Hargita megyében két szenátori körzetet alakítottak ki. Az egyes számú szenátori körzethez a Csíki-medence, Szentegyháza, Lövéte, Gyergyóalfalu, Gyergyócsomafalva, a Gyimesek és a Kászonok vidéke tartozik. E szenátori körzet jelöltjei: Tánczos Barna (RMDSZ), Papp Előd (EMNP), Alexandru Tompea (PNL), és Adrian-George Ciobanu (PDL).
Tánczos Barna jelenleg a Román Jégkorong Szövetség elnöke, 900 négyzetméter földterület és egy csíkszentkirályi lakóház tulajdonosa. Államtitkárként tavaly 53 ezer lejt keresett. Papp Előd két csíkszeredai tömbházlakás tulajdonosa, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács munkatársaként tavaly 36 ezer lejt keresett. Alexandru Tompea mérnök két maroshévízi földterület tulajdonosa, mindkettőt örökölte. Két lakóházat jelölt meg vagyonnyilatkozatában. 2011-ben 83 ezer lejes fizetése volt.
A 2-es számú szenátori körzet
A 2-es számú szenátori körzetben (Udvarhelyszék és a Gyergyói-medence nagy része) Verestóy Attila (RMDSZ), Zakariás Zoltán (EMNP), Dan Emanuel Petruţ (PSD), valamint Adrian Trif (PDL) indul a szenátori székért.
Verestóy Attila vagyona tavaly 70 millió euró volt. Zakariás Zoltán orvos, vagyonnyilatkozatában egy koronkai (Maros megye) belterületet jelölt meg, továbbá egy mezőgazdasági területet a tengerparti Vama Veche településen, illetve egy székelyudvarhelyi tömbházlakást. Dan Emanuel Petruţ jelenleg képviselő a maroshévízi önkormányzati testületben, a bélbori ásványvíztöltődében dolgozik, ahonnan tavaly 31 ezer lej fizetést kapott. Emellett 5,5 ezer lejnyi önkormányzati képviselői illetményben részesült. A Csíkszeredában élő Adrian Trif jogász jelenleg egy kereskedelmi társaság marketingigazgatója. A megyei választási irodához letett vagyonnyilatkozatát nem töltötte ki.
Az 1-es számú képviselői körzet
Az 1-es számú képviselői körzetben (Alcsík) négyen indulnak: Korodi Attila (RMDSZ), Csibi Zoltán (EMNP), Niculae Niga (PNL) és Radu Botezatu (Romániai Jobboldali Szövetség, ARD).
Korodi Attila volt környezetvédelmi miniszter vagyonnyilatkozata szerint feleségével egy 1700 négyzetméteres csobotfalvi terület, két csíkszeredai tömbházlakás, valamint egy Škoda Octavia személyautó tulajdonosa. Tavaly 55,4 ezer lejnyi képviselői illetményben részesült. Csibi Zoltán idéntől önkormányzati képviselő a csíkszentimrei testületben, vagyonnyilatkozata szerint tavaly összesen négyezer lejt keresett. Niculae Niga közgazdász, a megyei kincstár volt igazgatója márciusi vagyonnyilatkozata szerint három belterület mellett két csíkszeredai tömbházlakás, egy hétvégi ház, valamint egy Dacia és egy Peugeot személygépkocsi tulajdonosa. Az utolsó pénzügyi évben 89,6 ezer lejt keresett.
A 2-es számú képviselői körzet
Kelemen Hunor (RMDSZ), Sorbán Attila (EMNP), Cristina Vaida (PNL) és Mitică Ducu (PDL) indul a kettes számú Hargita megyei (felcsíki) képviselői körzetért.
Kelemen Hunor 2010-ben szüleivel közösen vásárolt egy 120 négyzetméteres lakást és egy közel 300 négyzetméteres belterületet, mindkettőt Kolozsváron. RMDSZ-elnökként tavaly 49 ezer lejt, kulturális miniszterként pedig 55 ezer lejt keresett. Sorbán Attila menedzserként tevékenykedik egy csíkszeredai cégnél, amelytől 2011-ben összesen 14,4 ezer lej fizetést kapott. Egy csíkszeredai tömbházlakás, valamint egy pálfalvi és egy csíkszeredai földterület tulajdonosa.
A 3-as számú képviselői körzet
Antal István (RMDSZ), Székely Réka Kinga (EMNP), Ioan Crăciunaş (USL) és Cristina Timariu (PDL) a 3-as számú (Udvarhelyszék) képviselői körzet jelöltje.
Antal István 32 hektár mezőgazdasági és erdős területet birtokosa, tulajdonosa továbbá két magánháznak, illetve egy 2000 négyzetméteres kereskedelmi/termelői felületnek. Értékes magánkönyvtárat is magáénak tudhat. Székely Réka Kinga unitárius lelkész tavalyi fizetése 14 ezer lej volt. Ioan Crăciunaş a belügyminisztériumtól vonult nyugállományba, éves nyugdíja tavaly meghaladta az 51 ezer lejt.
A 4-es és 5-ös számú képviselői körzet
A 4-es számú (Parajd – Székelykeresztúr – Gyergyó) képviselői körzet jelöltjei: Moldován József (RMDSZ), Lázár Ede (EMNP), Teodor Dobrean (PNL) és Veronica Arsintea (PDL).
Moldován József volt kommunikációs államtitkár mellett tehát a Sapientia egyetem tanára, Lázár Ede próbálja megszerezni a szavazatok többségét. Lázár tavaly 41 ezer lejt keresett.
Az 5-ös számú (Hargita megye északi része) képviselői körzet jelöltjei: Mik József (RMDSZ), Szabó Tibor (EMNP), Mircea Duşa, (PSD), és Petru Runcan (PDL).
Mik József jelenleg Borszék polgármestere, tavaly polgármesteri fizetésként 32,4 ezer lejt kapott. Szabó Tibor jelenleg a borszéki borvíztöltöde alkalmazottja, tavaly még Borszék alpolgármestereként tevékenykedett, amiért 2011-ben 24 ezer lej fizetés járt. Mircea Duşa legfrissebb vagyonnyilatkozatából kiderül, hogy két földterület (egyik 113, a másik 283 négyzetméteres) és két tömbházlakás tulajdonosa. Tavaly képviselői illetményként 55,4 ezer lejt kapott.
Kozán István
Székelyhon.ro
2012. november 12.
Frunda György, avagy a hazug ember és a sánta kutya meséje
A Krónika napilap pénteki lapszámában idézte Frunda Györgyöt. Már a cím is megtévesztő, hiszen e szerint az a személy nyilatkozik a kormányzatban való részvétel mellett, aki az utóbbi RMDSZ-es kormányban való részvétel idején mindig a kormányzati szerepvállalás ellen agitált rendületlenül – főleg a román sajtóban.
Most – a divatnak megfelelően – támadásba lendült az Erdélyi Magyar Néppárt által óhajtott föderalizmus ellen, és ezt szembeállítja az RMDSZ által „felvállalt”, úgynevezett „helyi és területi autonómiával.” Az RMDSZ örökéletű szenátora, elfelejtette azt, hogy 79 becsületes magyar ember, képviselőjelölt, már felesküdött az autonómiára. (Történt ez a János Zsigmond unitárius kollégiumban.)
Frunda nyilatkozatában olvashatjuk: „A szövetség szenátora emlékeztet az autonómia törvénytervezetére, amit nemrég visszautasított a felsőház. Szerinte azt a 2008-as választásokat megelőzően az RMDSZ két politikusa, Garda Dezső és Sógor Csaba konkrét kampánycélokkal nyújtotta be, s a szövetségnek egy különálló törvénytervezete van az autonóm régiókról.” – nos ez egyszerűen valótlanság.
Nagyon tisztelt szenátor úr! A Székely Nemzeti Tanács autonómia törvényét – melyet a 2004– 2008-as törvényhozási ciklusban sajnos csak ketten, Sógor Csaba és én vállaltuk fel – már csak azért sem nyújthattuk be kampánycéllal, mivel azt 2005 nyarán tettük le a képviselőház állandó bizottságához, nem pedig 2008-as választásokat megelőzően. Én meggyőződésből és népem iránti elkötelezettségből vállaltam tettemet és annak következményeit. Tudom, hogy ezért és a korrupció elleni elkötelezettségemért állítottak félre a politikai életből.
Azért hogy megszabaduljanak tőlem, megszüntették az RMDSZ területi szintjén a nép általi előválasztásokat 2008-tól, Gyergyó körzetét pedig három képviselői körzetbe osztották: Gyergyóújfalut, Gyergyócsomafalvát, Gyergyókilyénfalvát, Gyergyótekerőpatakot és Marosfőt a felcsíki képviselői körzethez csatolták, Ditrót és Borszéket a maroshévízi képviselői körzethez, míg Gyergyószentmiklóst, Gyergyóalfalut, Gyergyószárhegyet és Gyergyóremetét a Sóvidékhez és Székelykeresztúr környékéhez. Mindezt csak azért, hogy megszabadulhassanak tőlem. A félreállításomra tett erőfeszítések tehát sikerrel végződtek.
Most, négy év múlva csodálkozva tapasztalom, hogy Önnek (vagy Önöknek) a fő politikai ellenfele ebben a kampányban továbbra is én vagyok, aki visszavonultam a politikából. Ha azonban személyem volna Frunda úr vagy mások kampányának az egyik fő célpontja, állok elébe. Nyilvánossá tehetem egyeseknek a gyergyószentmiklósi fafeldolgozó vállalat privatizációja alkalmával történt, sajátos lépéseit, dokumentumokat közölhetek egyes magas rangú tisztségviselőknek a befolyásukkal való visszaéléséről, de ha gondolják, a korrupciós ügyek általam feltárt a sokaságának közlésére is vállalkozhatom.
Bár nem értek egyet az RMDSZ politikájával, mégsem szeretnék részt venni a magyarság megosztásában. Kérem, hagyják meg nekem azt a lehetőséget, hogy ne kelljen támadjam a magyarság ún. „érdekszövetségét”. Ne kényszerítsenek arra, hogy kiteregessek bizonyos korrupciós ügyeket. Én azt hittem, megelégszenek a félreállításommal. Úgy tűnik, Frunda György szenátor úr nem így gondolkozik. Az azonban mégis csak sok, hogy megrágalmazásom érdekében összetéveszti a 2005-ös esztendőt 2008-cal.
Garda Dezső
Krónika (Kolozsvár)
A Krónika napilap pénteki lapszámában idézte Frunda Györgyöt. Már a cím is megtévesztő, hiszen e szerint az a személy nyilatkozik a kormányzatban való részvétel mellett, aki az utóbbi RMDSZ-es kormányban való részvétel idején mindig a kormányzati szerepvállalás ellen agitált rendületlenül – főleg a román sajtóban.
Most – a divatnak megfelelően – támadásba lendült az Erdélyi Magyar Néppárt által óhajtott föderalizmus ellen, és ezt szembeállítja az RMDSZ által „felvállalt”, úgynevezett „helyi és területi autonómiával.” Az RMDSZ örökéletű szenátora, elfelejtette azt, hogy 79 becsületes magyar ember, képviselőjelölt, már felesküdött az autonómiára. (Történt ez a János Zsigmond unitárius kollégiumban.)
Frunda nyilatkozatában olvashatjuk: „A szövetség szenátora emlékeztet az autonómia törvénytervezetére, amit nemrég visszautasított a felsőház. Szerinte azt a 2008-as választásokat megelőzően az RMDSZ két politikusa, Garda Dezső és Sógor Csaba konkrét kampánycélokkal nyújtotta be, s a szövetségnek egy különálló törvénytervezete van az autonóm régiókról.” – nos ez egyszerűen valótlanság.
Nagyon tisztelt szenátor úr! A Székely Nemzeti Tanács autonómia törvényét – melyet a 2004– 2008-as törvényhozási ciklusban sajnos csak ketten, Sógor Csaba és én vállaltuk fel – már csak azért sem nyújthattuk be kampánycéllal, mivel azt 2005 nyarán tettük le a képviselőház állandó bizottságához, nem pedig 2008-as választásokat megelőzően. Én meggyőződésből és népem iránti elkötelezettségből vállaltam tettemet és annak következményeit. Tudom, hogy ezért és a korrupció elleni elkötelezettségemért állítottak félre a politikai életből.
Azért hogy megszabaduljanak tőlem, megszüntették az RMDSZ területi szintjén a nép általi előválasztásokat 2008-tól, Gyergyó körzetét pedig három képviselői körzetbe osztották: Gyergyóújfalut, Gyergyócsomafalvát, Gyergyókilyénfalvát, Gyergyótekerőpatakot és Marosfőt a felcsíki képviselői körzethez csatolták, Ditrót és Borszéket a maroshévízi képviselői körzethez, míg Gyergyószentmiklóst, Gyergyóalfalut, Gyergyószárhegyet és Gyergyóremetét a Sóvidékhez és Székelykeresztúr környékéhez. Mindezt csak azért, hogy megszabadulhassanak tőlem. A félreállításomra tett erőfeszítések tehát sikerrel végződtek.
Most, négy év múlva csodálkozva tapasztalom, hogy Önnek (vagy Önöknek) a fő politikai ellenfele ebben a kampányban továbbra is én vagyok, aki visszavonultam a politikából. Ha azonban személyem volna Frunda úr vagy mások kampányának az egyik fő célpontja, állok elébe. Nyilvánossá tehetem egyeseknek a gyergyószentmiklósi fafeldolgozó vállalat privatizációja alkalmával történt, sajátos lépéseit, dokumentumokat közölhetek egyes magas rangú tisztségviselőknek a befolyásukkal való visszaéléséről, de ha gondolják, a korrupciós ügyek általam feltárt a sokaságának közlésére is vállalkozhatom.
Bár nem értek egyet az RMDSZ politikájával, mégsem szeretnék részt venni a magyarság megosztásában. Kérem, hagyják meg nekem azt a lehetőséget, hogy ne kelljen támadjam a magyarság ún. „érdekszövetségét”. Ne kényszerítsenek arra, hogy kiteregessek bizonyos korrupciós ügyeket. Én azt hittem, megelégszenek a félreállításommal. Úgy tűnik, Frunda György szenátor úr nem így gondolkozik. Az azonban mégis csak sok, hogy megrágalmazásom érdekében összetéveszti a 2005-ös esztendőt 2008-cal.
Garda Dezső
Krónika (Kolozsvár)
2013. október 1.
A Maniu-gárdisták gaztetteiről Balánbányán
Péter László csíkszentdomokosi történelemtanár tart előadást Balánbányán a Maniu-gárda szárazajtai és felcsíki mészárlásáról. A történelmi előadásra október 2-án este 7-től kerül sor.
1944 őszén magyarellenes erőszak sepert végig Románián. Az augusztus 23-i átállást követő napokban az akkori hatóságok megkezdték a dél-erdélyi magyarság gerincét képező emberek internálását. Ezzel a tömeges deportálással egy időben a Keleti Kárpátokon átözönlő szovjet csapatok nyomában garázdálkodott Székelyföldön a Maniu-gárdaként ismert paramilitáris alakulat. Raboltak, fosztogattak és gyilkoltak. Szárazajtán 13 személyt gyilkoltak le nagy kegyetlenséggel, utána Csík és Gyergyó fele vették útjukat. 1944 október első napjaiban Felcsíkon garázdálkodtak. Csíkmadarason 2, Csíkkarcfalván 1, Csíkszentdomokoson 11 embert végeztek ki.
A Botorka Közművelődési Órák következő előadása, amelyre október 2-án, du. 7 órakor kerül sor a balánbányai 1-es sz. Általános Iskola konferenciatermében ezeket a tragikus napokat próbálja megidézni. Az előadó Péter László csíkszentdomokosi történelemtanár.
Az előadássorozat támogatói Hargita Megye Tanácsa és a Communitas Alapítvány.
Maszol.ro,
Péter László csíkszentdomokosi történelemtanár tart előadást Balánbányán a Maniu-gárda szárazajtai és felcsíki mészárlásáról. A történelmi előadásra október 2-án este 7-től kerül sor.
1944 őszén magyarellenes erőszak sepert végig Románián. Az augusztus 23-i átállást követő napokban az akkori hatóságok megkezdték a dél-erdélyi magyarság gerincét képező emberek internálását. Ezzel a tömeges deportálással egy időben a Keleti Kárpátokon átözönlő szovjet csapatok nyomában garázdálkodott Székelyföldön a Maniu-gárdaként ismert paramilitáris alakulat. Raboltak, fosztogattak és gyilkoltak. Szárazajtán 13 személyt gyilkoltak le nagy kegyetlenséggel, utána Csík és Gyergyó fele vették útjukat. 1944 október első napjaiban Felcsíkon garázdálkodtak. Csíkmadarason 2, Csíkkarcfalván 1, Csíkszentdomokoson 11 embert végeztek ki.
A Botorka Közművelődési Órák következő előadása, amelyre október 2-án, du. 7 órakor kerül sor a balánbányai 1-es sz. Általános Iskola konferenciatermében ezeket a tragikus napokat próbálja megidézni. Az előadó Péter László csíkszentdomokosi történelemtanár.
Az előadássorozat támogatói Hargita Megye Tanácsa és a Communitas Alapítvány.
Maszol.ro,
2013. november 7.
Háromnapos folklór-kavalkád Sepsiszentgyörgyön
Péntektől vasárnapig a háromszéki megyeszékhelyen találkoznak a néptánc és népzene szerelmesei, a profi, amatőr népzenészek és táncosok illetve adatközlők. A Háromszék Táncegyüttes 25-ik alkalommal szervezi Erdély legrégebbi és legátfogóbb népzene és néptánc-találkozóját. Az idei rendezvényre 60 hagyományőrzőt hívtak meg, de zenekarokkal és amatőr együttesekkel együtt összesen 100 meghívott lesz jelen.
Ivácson László, a Háromszék Táncegyüttes művészeti vezetője szerint ennyire gazdag program még nem volt az elmúlt években. A háromnapos folklór kavalkád holnap (pénteken) 17 órától Ferencz Csaba - Életképek és Forrásvidéken című fotókiállításaival majd István Ildikó „Utamra indulok” lemezbemutató koncertjével indít az Új Stúdióban, 19 órától pedig az újpesti Bem Táncegyüttes mutatja be Adok nektek aranyvesszőt című előadását a színház nagytermében.
Szombaton reggel 10 órától néptánc-kalákát szerveznek, ezt követően Pávai István népzene-kutató tart szakmai előadásokat: 13 órától Lajtha László és az erdélyi népzene, 15 órától pedig A tánckísérő zenész a néphagyományban címmel. Fekete Réka és Ferencz Csaba Forrásvidéken című könyvének bemutatójára 17 órától kerül sor a Új Stúdióban, Berecz András mesemondó közreműködésével.
A szerzők 32 településről szólaltatnak meg reprezentatív adatközlőket. A sepsiszentgyörgyi találkozókon is megfordult hagyományőrzők riportszerű beszélgetések keretében vallanak hagyományozásról, gyermekkorról, háborúról, kommunizmusról és a rendszerváltás utáni új korszakról. A Ferencz Csaba fotóival illusztrált könyv egyben korrajz az elmúlt 80 évről, a megszólaló adatközlők még megélték azt a hagyományt, amit ma népi kultúrának nevezünk.
A sepsiszentgyörgyi népzene és néptánc találkozó ünnepi gálaműsorát szombaton 19 órától lehet megtekinteni a színház nagytermében, a 60 meghívott - mezőségi, kalotaszegi, küküllőmenti, felső-marosmenti, bekecsalji, székely mezőségi, gyimesi és felcsíki - zenész és táncos mellett fellép a Bem Táncegyüttes, a Szilak legénytánckar, a Harmadik és Zerkula zenekarok, Berecz András, a Százlábú Néptáncegyüttes, valamint a házigazda Háromszék Táncegyüttes és Heveder zenekar. Mindkét estét hajnalig tartó táncház zárja a színház előcsarnokában.
A találkozó vasárnapja hagyományosan a gyermekprogramoké, november 10-én reggel fél 10-től délután fél 2-ig kézműves foglalkozások, játékok, Kelekótya koncert, gyermek gálaműsor és táncház várja a legapróbb néptánc kedvelőket a Székely Mikó Kollégium konferenciatermébe.
A szervező Háromszék Táncegyüttes felhívja az érdeklődők figyelmét, hogy a harminc lejért megvásárolható bérlet a rendezvénysorozat minden előadására belépési lehetőséget biztosít. A találkozóról a Háromszék Táncegyüttes honlapján (www.hte.ro) találnak részleteket.
Maszol.ro
Péntektől vasárnapig a háromszéki megyeszékhelyen találkoznak a néptánc és népzene szerelmesei, a profi, amatőr népzenészek és táncosok illetve adatközlők. A Háromszék Táncegyüttes 25-ik alkalommal szervezi Erdély legrégebbi és legátfogóbb népzene és néptánc-találkozóját. Az idei rendezvényre 60 hagyományőrzőt hívtak meg, de zenekarokkal és amatőr együttesekkel együtt összesen 100 meghívott lesz jelen.
Ivácson László, a Háromszék Táncegyüttes művészeti vezetője szerint ennyire gazdag program még nem volt az elmúlt években. A háromnapos folklór kavalkád holnap (pénteken) 17 órától Ferencz Csaba - Életképek és Forrásvidéken című fotókiállításaival majd István Ildikó „Utamra indulok” lemezbemutató koncertjével indít az Új Stúdióban, 19 órától pedig az újpesti Bem Táncegyüttes mutatja be Adok nektek aranyvesszőt című előadását a színház nagytermében.
Szombaton reggel 10 órától néptánc-kalákát szerveznek, ezt követően Pávai István népzene-kutató tart szakmai előadásokat: 13 órától Lajtha László és az erdélyi népzene, 15 órától pedig A tánckísérő zenész a néphagyományban címmel. Fekete Réka és Ferencz Csaba Forrásvidéken című könyvének bemutatójára 17 órától kerül sor a Új Stúdióban, Berecz András mesemondó közreműködésével.
A szerzők 32 településről szólaltatnak meg reprezentatív adatközlőket. A sepsiszentgyörgyi találkozókon is megfordult hagyományőrzők riportszerű beszélgetések keretében vallanak hagyományozásról, gyermekkorról, háborúról, kommunizmusról és a rendszerváltás utáni új korszakról. A Ferencz Csaba fotóival illusztrált könyv egyben korrajz az elmúlt 80 évről, a megszólaló adatközlők még megélték azt a hagyományt, amit ma népi kultúrának nevezünk.
A sepsiszentgyörgyi népzene és néptánc találkozó ünnepi gálaműsorát szombaton 19 órától lehet megtekinteni a színház nagytermében, a 60 meghívott - mezőségi, kalotaszegi, küküllőmenti, felső-marosmenti, bekecsalji, székely mezőségi, gyimesi és felcsíki - zenész és táncos mellett fellép a Bem Táncegyüttes, a Szilak legénytánckar, a Harmadik és Zerkula zenekarok, Berecz András, a Százlábú Néptáncegyüttes, valamint a házigazda Háromszék Táncegyüttes és Heveder zenekar. Mindkét estét hajnalig tartó táncház zárja a színház előcsarnokában.
A találkozó vasárnapja hagyományosan a gyermekprogramoké, november 10-én reggel fél 10-től délután fél 2-ig kézműves foglalkozások, játékok, Kelekótya koncert, gyermek gálaműsor és táncház várja a legapróbb néptánc kedvelőket a Székely Mikó Kollégium konferenciatermébe.
A szervező Háromszék Táncegyüttes felhívja az érdeklődők figyelmét, hogy a harminc lejért megvásárolható bérlet a rendezvénysorozat minden előadására belépési lehetőséget biztosít. A találkozóról a Háromszék Táncegyüttes honlapján (www.hte.ro) találnak részleteket.
Maszol.ro
2013. november 11.
14 éves a Hajdina
Marosludas
Személyazonossági címmel szervezett ünnepi előadást szombaton a Hajdina Kulturális Egyesület, melyen a helybeli néptáncegyüttes megalakulásának 14. évfordulóját ünnepelték. Az együttest Tóth Sándor hitoktató a helyi művelődési élet felpezsdítéséért, zenei anyanyelvünk és tánckultúránk elsajátíttatásáért hozta létre.
Jelenleg ötvenen táncolnak a Hajdina, a Pohánka és a Tatárka együttesekben. Előbbiben 28-an, a középcsoportban 16-an, míg a Tatárkában hatan. Az együttes első táncoktatója Iszlai Camill Zsolt volt, akit meghívtak az ünnepi alkalomra. Jelenleg Kásler Magdi és Farkas Sándor Csaba oktatja a csoportokat. A zenészek, a Halicska együttes Sinkó András tanítványai, ők húzzák a talpalávalót. Lapunk hasábjain nagyon sokszor jelent már meg elismerés a Hajdina néptánc-együttesről, Tóth Sándort arról kérdeztük, hogy az együttes életéből milyen kiemelkedő eseményt említene. – 2010-ben 41 fellépésünk volt, több mint 5000 kilométert tettünk meg, ez rekordszámba megy. Idén a Vajdaságban, Korfu szigetén, Kárpátalján Tégláson léptünk fel. Mindenütt sikerünk volt. A gyerekek, fiatalok többnyire ludasiak, de vannak a környező falvakból is. Heti egy alkalommal tartunk próbát, fellépések előtt többször is találkozunk. Szombat este mezőségi, felcsíki, vajda-szentiványi és kalotaszegi táncot mutattunk be. A Tatárka a szürettel kapcsolatos összeállítással jelentkezett. Ez ünnepi alkalommal nem hagyhattuk ki A bor dicséretét sem, amelynek olyan nagy sikere volt az évek során – mondta az együttes szellemi atyja.
Amíg folyt az előadás, a gulyás is főtt, amit műsor után szolgáltak fel. Ez is jó alkalom volt a közösségépítésre, szórakozásra és az együvé tartozás megélésének örömére.
Népújság (Marosvásárhely)
Marosludas
Személyazonossági címmel szervezett ünnepi előadást szombaton a Hajdina Kulturális Egyesület, melyen a helybeli néptáncegyüttes megalakulásának 14. évfordulóját ünnepelték. Az együttest Tóth Sándor hitoktató a helyi művelődési élet felpezsdítéséért, zenei anyanyelvünk és tánckultúránk elsajátíttatásáért hozta létre.
Jelenleg ötvenen táncolnak a Hajdina, a Pohánka és a Tatárka együttesekben. Előbbiben 28-an, a középcsoportban 16-an, míg a Tatárkában hatan. Az együttes első táncoktatója Iszlai Camill Zsolt volt, akit meghívtak az ünnepi alkalomra. Jelenleg Kásler Magdi és Farkas Sándor Csaba oktatja a csoportokat. A zenészek, a Halicska együttes Sinkó András tanítványai, ők húzzák a talpalávalót. Lapunk hasábjain nagyon sokszor jelent már meg elismerés a Hajdina néptánc-együttesről, Tóth Sándort arról kérdeztük, hogy az együttes életéből milyen kiemelkedő eseményt említene. – 2010-ben 41 fellépésünk volt, több mint 5000 kilométert tettünk meg, ez rekordszámba megy. Idén a Vajdaságban, Korfu szigetén, Kárpátalján Tégláson léptünk fel. Mindenütt sikerünk volt. A gyerekek, fiatalok többnyire ludasiak, de vannak a környező falvakból is. Heti egy alkalommal tartunk próbát, fellépések előtt többször is találkozunk. Szombat este mezőségi, felcsíki, vajda-szentiványi és kalotaszegi táncot mutattunk be. A Tatárka a szürettel kapcsolatos összeállítással jelentkezett. Ez ünnepi alkalommal nem hagyhattuk ki A bor dicséretét sem, amelynek olyan nagy sikere volt az évek során – mondta az együttes szellemi atyja.
Amíg folyt az előadás, a gulyás is főtt, amit műsor után szolgáltak fel. Ez is jó alkalom volt a közösségépítésre, szórakozásra és az együvé tartozás megélésének örömére.
Népújság (Marosvásárhely)
2013. december 11.
Játékfilm készül Márton Áronról
Ez a film Erdély legkritikusabb történelmi korszakának küzdelmeit, ugyanakkor a legszebb erkölcsi győzelmeit hivatott szemléltetni – hangzott el azon a hétfői csíkszeredai sajtótájékoztatón, amelyen a Márton Áronról készülő játékfilmről beszéltek a Mustármag megújulás-szolgálat munkatársai. Az elképzelések szerint az egykori gyulafehérvári püspök életét ábrázoló alkotást legkorábban két év múlva mutatnák be a nagyközönségnek.
A Mustármag megújulás-szolgálat 2012 őszén megalkotta a Népemért vállalom című zeneművet Márton Áron püspökről. A művet azóta már tizenkilenc alkalommal mutatták be Erdély-szerte – számolt be az előzményekről Tarjányi Krisztina. Az említett közösség munkatársa kiemelte, ez idő alatt azt tapasztalták, hogy az egykori püspök egyénisége nagy erővel hat még ma is, egy közösségbe tudja hívni az embereket. „Erre az igényre válaszolva döntöttünk úgy, hozzáfogunk egy játékfilm megalkotásához” – magyarázta a közösségi tag. Hozzátette, a film célja bemutatni az igazságot hirdető és képviselő püspököt, a népe védelmét hősiesen felvállaló, bátor vezetőt, a vele együtt küzdő, a háborúk, az államosítás, a kollektivizálás kegyetlenségein felülemelkedő nép életerejét, a közösségi élet szépségeit, örömeit.
„Azt szeretnénk érzékeltetni, hogy mindaz, amit Márton Áron egyénisége hordoz, ma is időszerű. Ez a film Erdély legkritikusabb történelmi korszakának küzdelmeit, ugyanakkor a legszebb erkölcsi győzelmeit hivatott szemléltetni. Segíteni akarjuk a nézőt, hogy a látottakból leszűrje az örök érvényű emberi és isteni igazságokat, a mai élethelyzetekre ezeket tudja alkalmazni, döntéseihez kapjon segítséget. Azt szeretnénk, hogy ez az alkotás a hívő népközösség tanúságtétele legyen” – hangsúlyozta Tarjányi.
Mint kiderült, a filmnek közösségi súlypontja lesz, ezért a forgatás során több mint húsz Erdélyi helyszínt keresnek fel, mintegy 140 település lakóit szólítva meg a tömegjelenetek lebonyolításához. A csíksomlyói búcsú megjelenítéséhez például Csík-környéki lakosokat vonnának be, csíkszentdomokosi forgatásokhoz pedig felcsíki statisztákat választanak ki. Az elhangzottak szerint a megvalósításban a fő szempont az, hogy elsősorban erdélyi szereplőket, színészeket, szakembereket kérnek fel. „Amikor minden helyi lehetőség, erő megmozgatódott, akkor vesszük igénybe a magyarországi vagy külföldi segítséget, eszközökben, pénzben, szakemberekben” – emelte ki Tarjányi.
„Evangelizáció egy játékfilm kapcsán”
Ezekkel a szavakkal jellemezte a filmkészítés teljes folyamatát Papp László római katolikus lelkész. Az említett közösség alapítója, aki egyébként a játékfilm forgatókönyvének a szerkesztője elmondta, a film minden jelenete történelmi valósággal épül fel Márton Áron személye köré. A nagyobb szerepeket hivatásos színészek alakítják majd, ezek kiválasztása a későbbiekben történik meg. „Mindenképpen azt szeretnénk, hogy a főszerepet erdélyi színész alkossa” – nyomatékosított a lelkész. Papptól megtudtuk, a forgatásra való felkészülést egyfajta imaszolgálattal kezdik el hamarosan, amelybe minden erdélyi közösséget bevonnak. „Utána következik egy úgynevezett szellemi, lelki előkészület, melynek révén segítünk Márton Áron szellemiségére ráhangolódni az érintetteknek” – jelentette ki a lelkész, aki szerint a tulajdonképpeni forgatás a nyár közepén kezdődne.
A lelkész részéről az is elhangzott, a legkevesebb 700 ezer eurós költségvetésű film rendezője a magyarországi Dér András lesz, aki 1999-ben a mozgókép területén kifejtett kiemelkedő alkotótevékenységéért állami kitüntetésben, Balázs Béla-díjban részesült a magyar kormány részéről. A tervek szerint a játékfilm legkorábban két év múlva készülhet el. Aki ennek megvalósításában szeretne közreműködni vagy bármilyen nemű segítséget nyújtani, az a mustarmag2000@yahoo.com drótposta címen jelentkezhet.
Rédai Botond
Krónika (Kolozsvár)
Ez a film Erdély legkritikusabb történelmi korszakának küzdelmeit, ugyanakkor a legszebb erkölcsi győzelmeit hivatott szemléltetni – hangzott el azon a hétfői csíkszeredai sajtótájékoztatón, amelyen a Márton Áronról készülő játékfilmről beszéltek a Mustármag megújulás-szolgálat munkatársai. Az elképzelések szerint az egykori gyulafehérvári püspök életét ábrázoló alkotást legkorábban két év múlva mutatnák be a nagyközönségnek.
A Mustármag megújulás-szolgálat 2012 őszén megalkotta a Népemért vállalom című zeneművet Márton Áron püspökről. A művet azóta már tizenkilenc alkalommal mutatták be Erdély-szerte – számolt be az előzményekről Tarjányi Krisztina. Az említett közösség munkatársa kiemelte, ez idő alatt azt tapasztalták, hogy az egykori püspök egyénisége nagy erővel hat még ma is, egy közösségbe tudja hívni az embereket. „Erre az igényre válaszolva döntöttünk úgy, hozzáfogunk egy játékfilm megalkotásához” – magyarázta a közösségi tag. Hozzátette, a film célja bemutatni az igazságot hirdető és képviselő püspököt, a népe védelmét hősiesen felvállaló, bátor vezetőt, a vele együtt küzdő, a háborúk, az államosítás, a kollektivizálás kegyetlenségein felülemelkedő nép életerejét, a közösségi élet szépségeit, örömeit.
„Azt szeretnénk érzékeltetni, hogy mindaz, amit Márton Áron egyénisége hordoz, ma is időszerű. Ez a film Erdély legkritikusabb történelmi korszakának küzdelmeit, ugyanakkor a legszebb erkölcsi győzelmeit hivatott szemléltetni. Segíteni akarjuk a nézőt, hogy a látottakból leszűrje az örök érvényű emberi és isteni igazságokat, a mai élethelyzetekre ezeket tudja alkalmazni, döntéseihez kapjon segítséget. Azt szeretnénk, hogy ez az alkotás a hívő népközösség tanúságtétele legyen” – hangsúlyozta Tarjányi.
Mint kiderült, a filmnek közösségi súlypontja lesz, ezért a forgatás során több mint húsz Erdélyi helyszínt keresnek fel, mintegy 140 település lakóit szólítva meg a tömegjelenetek lebonyolításához. A csíksomlyói búcsú megjelenítéséhez például Csík-környéki lakosokat vonnának be, csíkszentdomokosi forgatásokhoz pedig felcsíki statisztákat választanak ki. Az elhangzottak szerint a megvalósításban a fő szempont az, hogy elsősorban erdélyi szereplőket, színészeket, szakembereket kérnek fel. „Amikor minden helyi lehetőség, erő megmozgatódott, akkor vesszük igénybe a magyarországi vagy külföldi segítséget, eszközökben, pénzben, szakemberekben” – emelte ki Tarjányi.
„Evangelizáció egy játékfilm kapcsán”
Ezekkel a szavakkal jellemezte a filmkészítés teljes folyamatát Papp László római katolikus lelkész. Az említett közösség alapítója, aki egyébként a játékfilm forgatókönyvének a szerkesztője elmondta, a film minden jelenete történelmi valósággal épül fel Márton Áron személye köré. A nagyobb szerepeket hivatásos színészek alakítják majd, ezek kiválasztása a későbbiekben történik meg. „Mindenképpen azt szeretnénk, hogy a főszerepet erdélyi színész alkossa” – nyomatékosított a lelkész. Papptól megtudtuk, a forgatásra való felkészülést egyfajta imaszolgálattal kezdik el hamarosan, amelybe minden erdélyi közösséget bevonnak. „Utána következik egy úgynevezett szellemi, lelki előkészület, melynek révén segítünk Márton Áron szellemiségére ráhangolódni az érintetteknek” – jelentette ki a lelkész, aki szerint a tulajdonképpeni forgatás a nyár közepén kezdődne.
A lelkész részéről az is elhangzott, a legkevesebb 700 ezer eurós költségvetésű film rendezője a magyarországi Dér András lesz, aki 1999-ben a mozgókép területén kifejtett kiemelkedő alkotótevékenységéért állami kitüntetésben, Balázs Béla-díjban részesült a magyar kormány részéről. A tervek szerint a játékfilm legkorábban két év múlva készülhet el. Aki ennek megvalósításában szeretne közreműködni vagy bármilyen nemű segítséget nyújtani, az a mustarmag2000@yahoo.com drótposta címen jelentkezhet.
Rédai Botond
Krónika (Kolozsvár)
2014. április 17.
Újjáélesztett hagyomány Felcsíkon
Sok év után idén újra bevárják egymást Madéfalva, Csíkrákos, Csíkcsicsó és Borzsova határkerülő hívei a négyes határkeresztnél.
Idén a madéfalvi egyházközösség úgy döntött, hogy – a Siculicidium emlékév alkalmából – újjáélesztik a rendszerváltás után elfeledett hagyományt: a közös határkerülést. Így idén húsvét vasárnapján a határkerülő madéfalvi, csíkrákosi, csíkcsicsói és borzsovai hívek a közös határkeresztnél bevárják egymást, hogy közösen kérjék a jó Isten áldását a termésre – tudtuk meg a madéfalvi egyházközösség egyik tagjától.
Régi helyén új keresztfa
A vallásos szertartásnak számító határkerülést a kommunizmus ideje alatt nem gyakorolhatták a csíkszéki keresztény hívek. Azt követően ugyan még élt egy ideig ez a hagyomány vidékünkön, azonban az évek során eltűnt a szomszédos falvak ilyen jellegű közös ünneplése. Idén viszont a négy felcsíki település összefogott, a négyes határnál lévő régi keresztfa helyébe újat állítottak, így sok év után ott fogják bevárni egymást a falvak lakói.
Áldást kérnek a termésre
Vasárnap reggel tehát minden településről az ételszentelést követően, nyolc órakor indulnak el a hívek gyalog, lóháton, illetve szekerekkel a termőföldekhez, hogy a megfelelő szertartás keretében áldást kérjenek a termésre. A négy település mezőgazdasági területeinek közös határánál fél 10-kor találkoznak a határkerülők, hogy közösen fohászkodhassanak Istenhez a természeti csapások elkerüléséért. Az idei szertartás keretében megáldják az új keresztfát is.
Kömény Kamilla. Székelyhon.ro
Sok év után idén újra bevárják egymást Madéfalva, Csíkrákos, Csíkcsicsó és Borzsova határkerülő hívei a négyes határkeresztnél.
Idén a madéfalvi egyházközösség úgy döntött, hogy – a Siculicidium emlékév alkalmából – újjáélesztik a rendszerváltás után elfeledett hagyományt: a közös határkerülést. Így idén húsvét vasárnapján a határkerülő madéfalvi, csíkrákosi, csíkcsicsói és borzsovai hívek a közös határkeresztnél bevárják egymást, hogy közösen kérjék a jó Isten áldását a termésre – tudtuk meg a madéfalvi egyházközösség egyik tagjától.
Régi helyén új keresztfa
A vallásos szertartásnak számító határkerülést a kommunizmus ideje alatt nem gyakorolhatták a csíkszéki keresztény hívek. Azt követően ugyan még élt egy ideig ez a hagyomány vidékünkön, azonban az évek során eltűnt a szomszédos falvak ilyen jellegű közös ünneplése. Idén viszont a négy felcsíki település összefogott, a négyes határnál lévő régi keresztfa helyébe újat állítottak, így sok év után ott fogják bevárni egymást a falvak lakói.
Áldást kérnek a termésre
Vasárnap reggel tehát minden településről az ételszentelést követően, nyolc órakor indulnak el a hívek gyalog, lóháton, illetve szekerekkel a termőföldekhez, hogy a megfelelő szertartás keretében áldást kérjenek a termésre. A négy település mezőgazdasági területeinek közös határánál fél 10-kor találkoznak a határkerülők, hogy közösen fohászkodhassanak Istenhez a természeti csapások elkerüléséért. Az idei szertartás keretében megáldják az új keresztfát is.
Kömény Kamilla. Székelyhon.ro
2014. június 9.
Ezreket vonzó világtalálkozó
Több ezren vettek részt az első alkalommal megszervezett Madéfalviak Világtalálkozójának programjain. Magyarországról, Svédországból, sőt Kanadából is utaztak haza Madéfalváról elszármazottak a búcsús hétvégére.
Háromnapos programsorozattal várták haza a külföldön élő madéfalviakat a hétvégére. A péntektől vasárnapig tartó rendezvényen a vendégek többek között kiállításokat, előadásokat tekinthettek meg, bejárhatták a Siculicidium tanösvény egy részét, beszélgetőesten vehettek részt, illetve elzarándokolhattak a csíksomlyói búcsúra a madéfalvi keresztaljával.
Külföldről is érkeztek haza
Amint azt Szentes Csaba polgármestertől megtudtuk, a Csík LEADER Egyesület által támogatott világtalálkozó programpontjain több ezren vettek részt. Pontos információval nem tudott szolgálni arról, hogy hányan érkeztek Madéfalvára csak a világtalálkozó végett, hiszen hétfői megkeresésünkkor még folyamatban volt az adatok feldolgozása. Ugyanakkor elmondta, a több hazai városból érkezett madéfalvi mellett legtöbben Magyarországról jöttek haza az ünneppel összekötött találkozóra, de volt, aki Ausztriából, Svédországból vagy éppen Kanadából utazott szülőfalujába.
Pozitív visszajelzések
„Sokakat érdekelt a program, sokan vettek részt az egyes eseményeken. Akik itt voltak, azok teljesen feltöltődve mentek haza. Mindenki értékelte, hogy megszerveztük a világtalálkozót, a vendégeink hangsúlyozták azt is, hogy évente meg kellene tartani” – avatott be Szentes. Hozzátette, kérés volt az is, hogy pünkösdkor szervezzék meg, hiszen az ünnepi szabadnapok alatt könnyebben haza tudnak utazni, több időt tölthetnek itthon.
Közkedvelt beszélgetőest
A programsorozat kiemelkedő rendezvénye volt a szombat esti borkóstolóval összekötött beszélgetőest, ahol mindenki felszabadultan társalgott, többen megosztották a jelenlévőkkel, hogy honnan érkeztek, mivel foglalkoznak, hogyan kerültek el Madéfalváról – számolt be a polgármester. Felemelőnek nevezte a vasárnapi zarándokvonatok fogadását, amely után több mint ezer ember vonult a Siculicidium emlékműhöz, ahol megemlékezésen vettek részt. A rendezvény keretében, vasárnap Felcsíkot képviselve Madéfalva is tagja lett a Panoráma Világklubnak, amelynek turisztikai szempontból nagy a jelentősége – emelte ki a községvezető.
Kömény Kamilla. Székelyhon.ro
Több ezren vettek részt az első alkalommal megszervezett Madéfalviak Világtalálkozójának programjain. Magyarországról, Svédországból, sőt Kanadából is utaztak haza Madéfalváról elszármazottak a búcsús hétvégére.
Háromnapos programsorozattal várták haza a külföldön élő madéfalviakat a hétvégére. A péntektől vasárnapig tartó rendezvényen a vendégek többek között kiállításokat, előadásokat tekinthettek meg, bejárhatták a Siculicidium tanösvény egy részét, beszélgetőesten vehettek részt, illetve elzarándokolhattak a csíksomlyói búcsúra a madéfalvi keresztaljával.
Külföldről is érkeztek haza
Amint azt Szentes Csaba polgármestertől megtudtuk, a Csík LEADER Egyesület által támogatott világtalálkozó programpontjain több ezren vettek részt. Pontos információval nem tudott szolgálni arról, hogy hányan érkeztek Madéfalvára csak a világtalálkozó végett, hiszen hétfői megkeresésünkkor még folyamatban volt az adatok feldolgozása. Ugyanakkor elmondta, a több hazai városból érkezett madéfalvi mellett legtöbben Magyarországról jöttek haza az ünneppel összekötött találkozóra, de volt, aki Ausztriából, Svédországból vagy éppen Kanadából utazott szülőfalujába.
Pozitív visszajelzések
„Sokakat érdekelt a program, sokan vettek részt az egyes eseményeken. Akik itt voltak, azok teljesen feltöltődve mentek haza. Mindenki értékelte, hogy megszerveztük a világtalálkozót, a vendégeink hangsúlyozták azt is, hogy évente meg kellene tartani” – avatott be Szentes. Hozzátette, kérés volt az is, hogy pünkösdkor szervezzék meg, hiszen az ünnepi szabadnapok alatt könnyebben haza tudnak utazni, több időt tölthetnek itthon.
Közkedvelt beszélgetőest
A programsorozat kiemelkedő rendezvénye volt a szombat esti borkóstolóval összekötött beszélgetőest, ahol mindenki felszabadultan társalgott, többen megosztották a jelenlévőkkel, hogy honnan érkeztek, mivel foglalkoznak, hogyan kerültek el Madéfalváról – számolt be a polgármester. Felemelőnek nevezte a vasárnapi zarándokvonatok fogadását, amely után több mint ezer ember vonult a Siculicidium emlékműhöz, ahol megemlékezésen vettek részt. A rendezvény keretében, vasárnap Felcsíkot képviselve Madéfalva is tagja lett a Panoráma Világklubnak, amelynek turisztikai szempontból nagy a jelentősége – emelte ki a községvezető.
Kömény Kamilla. Székelyhon.ro
2014. szeptember 3.
Évadkezdés a Hargita Együttesnél Csíkban
Az új évad nyitányaként szeptember 10-én, szerdán este 6 órakor lép a közönség elé Csíkszeredában, a Városi Művelődési Házban a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Vándorúton – otthonról haza című műsorával.
A műsor mind tánctechnikailag, mind gondolatilag lüktető ritmusban pereg, fenntartva a feszültséget elejétől végéig, előadóban és nézőben egyaránt.
Elődeinkkel és utódainkkal mind egyek vagyunk, részei az Életnek, e nagy körforgásnak, amiben születés és enyészet természetes rendben követik egymást. A természet érzéktelen, mi töltjük meg érzelmekkel: örömmel és bánattal, kacajjal, könnyekkel ... és az élet megy tovább. Közben járjuk az utakat, keressük helyünket a világban. Mindannyian elgondolkodunk néha az életen, az élet értelmén, örök téma ez a művészet minden ágában. Ezt tapogatja le, járja körül Szűcs Gábor rendező-koreográfus is a Hargita Együttes Vándorúton című új műsorában, megállva egy táncra életünk egy-egy kulcspontjánál a születéstől a halálig. Vagy inkább az újraszületésig. Velünk, bennünk él kultúránk. Örököljük, gyarapítjuk és átörökítjük utódainknak.
A műsor folyamán különböző tájegységeink táncai elevenednek meg a színpadon. Felcsík, Jászság, Nyírség, Szilágyság, Kalotaszeg, Bonchida, Mezőkölpény, Vajdaszentivány sorakoznak egymás után. Különbözünk, mégis oly hasonlóak vagyunk. Hasonlóak érzéseink és gondolataink, és bár szokásaink, táncaink részleteikben néha nagyon is különböznek, mégis felismerjük őket mieinknek, egyformán részei közös örökségünknek.
Ez a műsor úgy szórakoztat, hogy közben gondolkodásra sarkall – írja Rangyák József, az együttes szóvivője közleményében.
maszol.ro
Az új évad nyitányaként szeptember 10-én, szerdán este 6 órakor lép a közönség elé Csíkszeredában, a Városi Művelődési Házban a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Vándorúton – otthonról haza című műsorával.
A műsor mind tánctechnikailag, mind gondolatilag lüktető ritmusban pereg, fenntartva a feszültséget elejétől végéig, előadóban és nézőben egyaránt.
Elődeinkkel és utódainkkal mind egyek vagyunk, részei az Életnek, e nagy körforgásnak, amiben születés és enyészet természetes rendben követik egymást. A természet érzéktelen, mi töltjük meg érzelmekkel: örömmel és bánattal, kacajjal, könnyekkel ... és az élet megy tovább. Közben járjuk az utakat, keressük helyünket a világban. Mindannyian elgondolkodunk néha az életen, az élet értelmén, örök téma ez a művészet minden ágában. Ezt tapogatja le, járja körül Szűcs Gábor rendező-koreográfus is a Hargita Együttes Vándorúton című új műsorában, megállva egy táncra életünk egy-egy kulcspontjánál a születéstől a halálig. Vagy inkább az újraszületésig. Velünk, bennünk él kultúránk. Örököljük, gyarapítjuk és átörökítjük utódainknak.
A műsor folyamán különböző tájegységeink táncai elevenednek meg a színpadon. Felcsík, Jászság, Nyírség, Szilágyság, Kalotaszeg, Bonchida, Mezőkölpény, Vajdaszentivány sorakoznak egymás után. Különbözünk, mégis oly hasonlóak vagyunk. Hasonlóak érzéseink és gondolataink, és bár szokásaink, táncaink részleteikben néha nagyon is különböznek, mégis felismerjük őket mieinknek, egyformán részei közös örökségünknek.
Ez a műsor úgy szórakoztat, hogy közben gondolkodásra sarkall – írja Rangyák József, az együttes szóvivője közleményében.
maszol.ro
2014. október 30.
Nevelni, sokáig éltetni a Búzavirágot
Beszélgetés Engi Márta egyesületi elnökkel
Engi Márta pedagógust, a pécskai Búzavirág néptánccsoport művészeti vezetőjét a Búzavirág Egyesület közelmúltban megtartott tisztújító ülésén a civilszervezet elnökévé választották. A vele folytatott beszélgetésben a terveiről, a jövőbeli elképzeléseiről faggatjuk.
– Gratulálok a megválasztásához. Vannak-e újszerű tervei, elképzelései?
– Mint ahogy a leköszönt is, az új vezetőség is legfontosabb feladatának tekinti a néptánccsoport működési feltételeinek a biztosítását, az ehhez szükséges anyagi alapnak az előteremését.
– Mi az, amire biztosan számíthatnak?
– Pécska Város Polgármesteri Hivatala és a Városi Tanács rendszeresen támogatja a munkánkat. Ami a pályázati lehetőségeket illeti, az utóbbi időben annyira összetett elszámolási rendszer lépett életbe, hogy igen beszűkíti a lehetőségeket. EU pályázati lehetőségről csak akkor álmodhatnánk, ha valamilyen csoda folytán szert tehetnénk egy saját székházra. Akkor más egyesületekkel összefogva, komolyabb pályázatokban is gondolkodhatnánk.
– Hány táncossal foglalkoznak manapság?
– A négy csoportban összesen 80 táncos gyermekkel, illetve fiatallal foglalkozunk. Mivel oktatókból és csoportvezetőkből is szükség van utánpótlásra, a nagycsoport egyes tagjai foglalkoznak a kicsikkel. Remélem, a nagy táncosok közül ki tudunk nevelni egy-két olyan lelkes oktatót, akik továbbviszik a stafétát.
– Mekkora mértékű a táncos-elvándorlás?
– Régen a fiúknál a katonaság volt a vízválasztó. Manapság nem viszik őket katonának, csakhogy az érettségi után alig táncolnak tovább. Ez nem csak nálunk, más néptánccsoportoknál is hasonlóképpen történik, hiszen a művészeti vezető kollégákkal folytatott beszélgetéseken kiderült: náluk is hasonló a helyzet. Az óvodás korban elkezdett táncot az általános iskolában, sőt a középiskolában is folytatják, de érettségi után csak akkor működik tovább, ha helyben van az egyetem. Pályaválasztás után már a próbákra vagy a fellépésekre nem tudnak eljönni.
– Tánctáborokba járnak-e?
– Természetesen, a nyáron is két tánctáborban jártunk. Ehhez a legnagyobb összeget általában az útiköltség teszi ki, éppen ezért, ha autóbuszt bérlünk, megpróbálunk minél több gyermeket elvinni. Bevált szokás, hogy a táborozási költségeket rendszeresen a szülők állják, akik folyamatosan támogatják a tánccsoportot. Megéri, mert egy-egy táborból sok új tánccal térünk haza. Az október 23-i ünnepi műsoron is a tánctáborban tanult táncokkal léptek fel a gyermekek.
Táncházat szeretnének
– A nagyok, akik ugye a legjobb táncosoknak számítanak, hány táncot tudnak?
– Mielőtt válaszolnák, meg kell állnunk egy pillanatra. Az, hogy táncot vagy koreográfiát tudok, két különböző dolog. Mert a táncot akkor tudom, ha bárhol megszólal, felismerem a zenéjét, amire néhány lépést el tudok táncolni. Ami a koreográfiát illeti, ha a gyerek hallomásból ismeri is a táncot, nem biztos, hogy a koreográfiát elő képes adni. Volt egy olyan tendencia, hogy minél több koreográfiát tanuljunk be, amelyekkel fel tudunk lépni bárhol. Mondjuk, a nagycsoportnak van legalább hat olyan tánca, amelyekkel fel tud lépni kisebb rendezvényeken, ezen kívül az óvodásoknak kettő, a középcsoportnak ugyancsak kettő, de külön is van kettő-kettő. Tehát jó kétórás vagy annál hosszabb műsort elő tudnánk adni. Most arra szeretnénk törekedni, hogy a gyerekeink tanulják meg a táncot is. Mivel Aradon is láttunk kezdeményezést, Pécskán is szeretnénk beindítani a táncház mozgalmat, hogy a gyerekek aktívan be tudjanak lépni a táncba, miközben részt vesznek egy jó bulin, ahol jól érzik magukat.
– Pécskán hol szeretnék beindítani a táncházat?
– Elindításához a helybeli gyermekeknek tudniuk kell olyan táncokat, mint a széki táncrend, mezőségi táncrend, sóvidéki táncrend, kalotaszegi táncrend. Mert a felcsíki és a moldvai körtáncokat a legkisebbektől a legnagyobbakig tudják, merik táncolni.
– Mennyit próbálnak hetente a pécskai tánccsoportok?
– Elmondom a heti próbarendet: kedden 17–18 óra között az óvodások, 18–20 óra között a Kisboglárka, vagyis az elemis csoport próbál. Csütörtökön 18–20 óra között a Nagyboglárka, 19–21 óra között a Búzavirág próbál. Azért így, hogy a két próba közötti egy órában az utánpótlást próbáljuk kialakítani. Tehát a Búzavirág táncaihoz csatlakozik a Nagyboglárka, amelynek tagjai valamikor majd belépnek a nagy táncosok soraiba. Nagyon szeretnénk feleleveníteni egy-két táncot a régi Búzavirágnak a helybeli táncokból összeállított koreográfiájából, ami helybeli táncként új színfolt lehetne a műsorunkban.
– Nem próbálták kialakítani a Búzavirág Baráti Kört, amelyiknek a tagjai rendszeresen támogatnák az oktatómunkát?
– Mint már említettem, a szülők rendszeresen támogatnak, méghozzá az Egyesület tagjaiként. Rájuk komolyan lehet számítani, támaszkodni. Hozzá kell tennem, hogy a Búzavirág Egyesületet kilencfős csapat vezeti: a két alelnök, Kecskés Irénke és Szép Zita; a kasszás szerepkört Sisa Edith tölti be; további tagok Ordódi Szidónia, Țâmpu Mária, Kurunczi István, aki valamikor zenésze volt a csoportnak; illetve Ludmaj Anikó és Bartok Deborah, az aktív táncosok részéről. A Búzavirág Egyesületnek az Alapszabályában az szerepel, hogy tag csakis a 18. életévét betöltött személy lehet, ezért ilyen korukban a táncosok is belépnek.
– Kívánok további sok sikert, hogy újabb táncokkal, színesebb programokkal megajándékozva a közönséget, Pécskán még sokáig viruljanak a Búzavirág generációi.
– Köszönöm a jókívánságot és a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
Beszélgetés Engi Márta egyesületi elnökkel
Engi Márta pedagógust, a pécskai Búzavirág néptánccsoport művészeti vezetőjét a Búzavirág Egyesület közelmúltban megtartott tisztújító ülésén a civilszervezet elnökévé választották. A vele folytatott beszélgetésben a terveiről, a jövőbeli elképzeléseiről faggatjuk.
– Gratulálok a megválasztásához. Vannak-e újszerű tervei, elképzelései?
– Mint ahogy a leköszönt is, az új vezetőség is legfontosabb feladatának tekinti a néptánccsoport működési feltételeinek a biztosítását, az ehhez szükséges anyagi alapnak az előteremését.
– Mi az, amire biztosan számíthatnak?
– Pécska Város Polgármesteri Hivatala és a Városi Tanács rendszeresen támogatja a munkánkat. Ami a pályázati lehetőségeket illeti, az utóbbi időben annyira összetett elszámolási rendszer lépett életbe, hogy igen beszűkíti a lehetőségeket. EU pályázati lehetőségről csak akkor álmodhatnánk, ha valamilyen csoda folytán szert tehetnénk egy saját székházra. Akkor más egyesületekkel összefogva, komolyabb pályázatokban is gondolkodhatnánk.
– Hány táncossal foglalkoznak manapság?
– A négy csoportban összesen 80 táncos gyermekkel, illetve fiatallal foglalkozunk. Mivel oktatókból és csoportvezetőkből is szükség van utánpótlásra, a nagycsoport egyes tagjai foglalkoznak a kicsikkel. Remélem, a nagy táncosok közül ki tudunk nevelni egy-két olyan lelkes oktatót, akik továbbviszik a stafétát.
– Mekkora mértékű a táncos-elvándorlás?
– Régen a fiúknál a katonaság volt a vízválasztó. Manapság nem viszik őket katonának, csakhogy az érettségi után alig táncolnak tovább. Ez nem csak nálunk, más néptánccsoportoknál is hasonlóképpen történik, hiszen a művészeti vezető kollégákkal folytatott beszélgetéseken kiderült: náluk is hasonló a helyzet. Az óvodás korban elkezdett táncot az általános iskolában, sőt a középiskolában is folytatják, de érettségi után csak akkor működik tovább, ha helyben van az egyetem. Pályaválasztás után már a próbákra vagy a fellépésekre nem tudnak eljönni.
– Tánctáborokba járnak-e?
– Természetesen, a nyáron is két tánctáborban jártunk. Ehhez a legnagyobb összeget általában az útiköltség teszi ki, éppen ezért, ha autóbuszt bérlünk, megpróbálunk minél több gyermeket elvinni. Bevált szokás, hogy a táborozási költségeket rendszeresen a szülők állják, akik folyamatosan támogatják a tánccsoportot. Megéri, mert egy-egy táborból sok új tánccal térünk haza. Az október 23-i ünnepi műsoron is a tánctáborban tanult táncokkal léptek fel a gyermekek.
Táncházat szeretnének
– A nagyok, akik ugye a legjobb táncosoknak számítanak, hány táncot tudnak?
– Mielőtt válaszolnák, meg kell állnunk egy pillanatra. Az, hogy táncot vagy koreográfiát tudok, két különböző dolog. Mert a táncot akkor tudom, ha bárhol megszólal, felismerem a zenéjét, amire néhány lépést el tudok táncolni. Ami a koreográfiát illeti, ha a gyerek hallomásból ismeri is a táncot, nem biztos, hogy a koreográfiát elő képes adni. Volt egy olyan tendencia, hogy minél több koreográfiát tanuljunk be, amelyekkel fel tudunk lépni bárhol. Mondjuk, a nagycsoportnak van legalább hat olyan tánca, amelyekkel fel tud lépni kisebb rendezvényeken, ezen kívül az óvodásoknak kettő, a középcsoportnak ugyancsak kettő, de külön is van kettő-kettő. Tehát jó kétórás vagy annál hosszabb műsort elő tudnánk adni. Most arra szeretnénk törekedni, hogy a gyerekeink tanulják meg a táncot is. Mivel Aradon is láttunk kezdeményezést, Pécskán is szeretnénk beindítani a táncház mozgalmat, hogy a gyerekek aktívan be tudjanak lépni a táncba, miközben részt vesznek egy jó bulin, ahol jól érzik magukat.
– Pécskán hol szeretnék beindítani a táncházat?
– Elindításához a helybeli gyermekeknek tudniuk kell olyan táncokat, mint a széki táncrend, mezőségi táncrend, sóvidéki táncrend, kalotaszegi táncrend. Mert a felcsíki és a moldvai körtáncokat a legkisebbektől a legnagyobbakig tudják, merik táncolni.
– Mennyit próbálnak hetente a pécskai tánccsoportok?
– Elmondom a heti próbarendet: kedden 17–18 óra között az óvodások, 18–20 óra között a Kisboglárka, vagyis az elemis csoport próbál. Csütörtökön 18–20 óra között a Nagyboglárka, 19–21 óra között a Búzavirág próbál. Azért így, hogy a két próba közötti egy órában az utánpótlást próbáljuk kialakítani. Tehát a Búzavirág táncaihoz csatlakozik a Nagyboglárka, amelynek tagjai valamikor majd belépnek a nagy táncosok soraiba. Nagyon szeretnénk feleleveníteni egy-két táncot a régi Búzavirágnak a helybeli táncokból összeállított koreográfiájából, ami helybeli táncként új színfolt lehetne a műsorunkban.
– Nem próbálták kialakítani a Búzavirág Baráti Kört, amelyiknek a tagjai rendszeresen támogatnák az oktatómunkát?
– Mint már említettem, a szülők rendszeresen támogatnak, méghozzá az Egyesület tagjaiként. Rájuk komolyan lehet számítani, támaszkodni. Hozzá kell tennem, hogy a Búzavirág Egyesületet kilencfős csapat vezeti: a két alelnök, Kecskés Irénke és Szép Zita; a kasszás szerepkört Sisa Edith tölti be; további tagok Ordódi Szidónia, Țâmpu Mária, Kurunczi István, aki valamikor zenésze volt a csoportnak; illetve Ludmaj Anikó és Bartok Deborah, az aktív táncosok részéről. A Búzavirág Egyesületnek az Alapszabályában az szerepel, hogy tag csakis a 18. életévét betöltött személy lehet, ezért ilyen korukban a táncosok is belépnek.
– Kívánok további sok sikert, hogy újabb táncokkal, színesebb programokkal megajándékozva a közönséget, Pécskán még sokáig viruljanak a Búzavirág generációi.
– Köszönöm a jókívánságot és a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2014. október 31.
Közkinccsé teszik a hagyományt
A hangszerek, néptánc és zene változásáról, a népdalok időtállóságáról tartott előadást szerda este Gyergyószárhegyen Kelemen László, a budapesti Hagyományok Háza főigazgatója.
A Hagyományok Házában őrzik a magyar népi kultúra összegyűjtött értékeit, évszázados hang- és mozgókép-felvételeken. Csak nótából közel 3oo ezer van, a felvételek összesen 13 ezer órát tesznek ki, a főigazgató pedig történetesen gyergyóditrói származású.
Székely humorral szólt komoly dolgokról, sokszor hangsúlyozva: az intézmény célja, hogy minél több érdeklődőhöz eljussanak a tulajdonukban lévő gyűjtések. A digitalizált anyagok ingyen letölthetőek, és igyekeznek a még szalagon, filmtekercsen lévő régiségeket is közkinccsé tenni.
Az est folyamán szó esett a hangszerek elterjedéséről, az érdeklődők láthattak antiknak számító ditrói gardont, de újonnan készítettet is. A régi népi hangszereket a Gyergyói-medence különböző településeiről érkezett muzsikusok meg is szólaltatták, a Hóvirág Néptánccsoport tagjai pedig ízelítőt adtak a gyergyói táncokból. Kelemen László tekintélyes gyűjtést is hazahozott, rávilágítva, hogy míg a néptáncra nagy hatással voltak a divatok, a népdalok szinte változatlanul maradtak meg évszázadokon át.
Újra felfedezett örökség
Az erdélyi táncházmozgalomnak immár harmincöt éves múltja van, a gyergyói néptánccal azonban csak mostanában kezdenek foglalkozni, újra megismerni a régió lakói. A szakember szerint erre az lehet a magyarázat, hogy a táncházmozgalom a nagyobb diákcentrumokban tudott igazán erőre kapni, Gyergyóban nem volt elég fiatal ehhez, így az itteniek gyakran elmentek Csíkba, Vásárhelyre tanulni, és ott ismerkedtek a népi kultúrával. Ha volt Gyergyóban táncház, akkor is felcsíkit, mezőségit táncoltak, mégpedig azért, mert nem ismerték a gyergyói táncokat.
„El kellett teljen egy jó néhány évtized, hogy ráébredjünk, az utolsó pillanatban, hogy számunkra, gyergyóiaknak mégiscsak a saját hagyományaink a legfontosabbak. Szépek a felcsíki, mezőségi, kalotaszegi táncok, de nekünk elsősorban a sajátunkkal érdemes foglalkozni. Kötelességünk is: ha mi nem foglalkozunk vele, elpusztul, kivész, és hiába kérdezi meg az unokánk, ti hogy táncoltatok régen” – mutatott rá Kelemen László.
Munkatársunk kérdésére a szakember elmondta, hogy történelmi okai vannak annak, hogy a Hagyományok Házában is nagyon kevés gyergyói felvétel van. Ugyanis a két ország között az idegenforgalom az ’50-es évek elején indulhatott meg, de jött 56, így ismét nehezen tudtak a magyar kutatók eljutni Erdélybe. Amikor el is jutottak, elsősorban a közelebbi területekre mentek, így Kalotaszegre, Mezőségre.
Kelemen szerint Dél-Erdélybe vagy akár a Székelyföldre akkoriban nem jutottak el a gyűjtők. Kelemen László hozzátette, hogy Budajenőn ugyanakkor az '50-es években gyűjtöttek anyagot Gyergyószékről kitelepedett székelyektől, ezek a felvételek megvannak az általa vezetett intézmény archívumában.
A szakember beszélt a digitalizálás nehézségeiről, mint mondta sokféle típusú hordozón vannak a régi felvételek, amelyeket nem elég digitalizálni, olyan méretűre kell konvertálni, hogy a világhálóról könnyen le tudják tölteni az érdeklődők. Az intézmény összefogással tavaly jó minőségű digitalizáló gépet tudott vásárolni 1oo millió forintért, ez jelentősen megkönnyíti a munkájukat.
Arcok és tükrök
Kérdésünkre, mit szól ahhoz, hogy a Berecz András Kossuth-díjas énekes, mesemondó Hazakísérlek című, gyergyói népzenét közlő lemeze anyagát sokan nem tartják hitelesnek, Kelemen László elmondta, a kétkedőkben érez némi „sandaságot”, bizalmatlanságot a „messziről jött ember” iránt.
„Ugyanakkor a kérdést érdemben megválaszolni nem könnyű. Kérdés, hogy az ember milyen távolságról nézi. Olyan ez, mint egy táj. Ha az ember repülőből nézi, az egész mintázata egyszerű és szabályos. Amikor lemegy a legelő bárány szintjére, már rögtön meglátja a füveket, virágokat is. Hát ez a különbség. Amit Berecz András elénk tett az ünnepi asztalra egy 191o-es gyűjtésen alapuló rekonstrukció, és ennek az érvényessége nyilvánvalóan az 191o-es évekre nyúlik vissza. Az, hogy mi, mai gyergyóiak ebben a tükörben nem ismerjük fel tökéletesen az arcvonásainkat, az nem az arcunk hibája, hanem a tükör régisége” – magyarázta Kelemen.
Mint mondta, amit a mai gyergyóiak őriznek a régi kultúrából, az éppen olyan érvényes, mint amit Berecz András és kollégái megmutattak, hiszen a népzene „ma is él és változik”. „A hangszereket, a táncfigurákat ugyan alakították a divatok, de a zenénél érdemes rádöbbenni, nem ment át nagy változáson. Az 1910-ben gyűjtött gyergyói Ludaim, ludaim című nótát össze lehet hasonlítani az én nagyanyám 7o-es években gyűjtött énekével, és a napokban Újfaluban gyűjtöttel is. Alig van különbség. Ezek az énekek ma is megvannak, szinte változatlanul. Itt vannak közöttünk, csak le kell hajolni, meg kell nézni a virágot közelről” – tette hozzá.
Balázs Katalin
Krónika (Kolozsvár)
A hangszerek, néptánc és zene változásáról, a népdalok időtállóságáról tartott előadást szerda este Gyergyószárhegyen Kelemen László, a budapesti Hagyományok Háza főigazgatója.
A Hagyományok Házában őrzik a magyar népi kultúra összegyűjtött értékeit, évszázados hang- és mozgókép-felvételeken. Csak nótából közel 3oo ezer van, a felvételek összesen 13 ezer órát tesznek ki, a főigazgató pedig történetesen gyergyóditrói származású.
Székely humorral szólt komoly dolgokról, sokszor hangsúlyozva: az intézmény célja, hogy minél több érdeklődőhöz eljussanak a tulajdonukban lévő gyűjtések. A digitalizált anyagok ingyen letölthetőek, és igyekeznek a még szalagon, filmtekercsen lévő régiségeket is közkinccsé tenni.
Az est folyamán szó esett a hangszerek elterjedéséről, az érdeklődők láthattak antiknak számító ditrói gardont, de újonnan készítettet is. A régi népi hangszereket a Gyergyói-medence különböző településeiről érkezett muzsikusok meg is szólaltatták, a Hóvirág Néptánccsoport tagjai pedig ízelítőt adtak a gyergyói táncokból. Kelemen László tekintélyes gyűjtést is hazahozott, rávilágítva, hogy míg a néptáncra nagy hatással voltak a divatok, a népdalok szinte változatlanul maradtak meg évszázadokon át.
Újra felfedezett örökség
Az erdélyi táncházmozgalomnak immár harmincöt éves múltja van, a gyergyói néptánccal azonban csak mostanában kezdenek foglalkozni, újra megismerni a régió lakói. A szakember szerint erre az lehet a magyarázat, hogy a táncházmozgalom a nagyobb diákcentrumokban tudott igazán erőre kapni, Gyergyóban nem volt elég fiatal ehhez, így az itteniek gyakran elmentek Csíkba, Vásárhelyre tanulni, és ott ismerkedtek a népi kultúrával. Ha volt Gyergyóban táncház, akkor is felcsíkit, mezőségit táncoltak, mégpedig azért, mert nem ismerték a gyergyói táncokat.
„El kellett teljen egy jó néhány évtized, hogy ráébredjünk, az utolsó pillanatban, hogy számunkra, gyergyóiaknak mégiscsak a saját hagyományaink a legfontosabbak. Szépek a felcsíki, mezőségi, kalotaszegi táncok, de nekünk elsősorban a sajátunkkal érdemes foglalkozni. Kötelességünk is: ha mi nem foglalkozunk vele, elpusztul, kivész, és hiába kérdezi meg az unokánk, ti hogy táncoltatok régen” – mutatott rá Kelemen László.
Munkatársunk kérdésére a szakember elmondta, hogy történelmi okai vannak annak, hogy a Hagyományok Házában is nagyon kevés gyergyói felvétel van. Ugyanis a két ország között az idegenforgalom az ’50-es évek elején indulhatott meg, de jött 56, így ismét nehezen tudtak a magyar kutatók eljutni Erdélybe. Amikor el is jutottak, elsősorban a közelebbi területekre mentek, így Kalotaszegre, Mezőségre.
Kelemen szerint Dél-Erdélybe vagy akár a Székelyföldre akkoriban nem jutottak el a gyűjtők. Kelemen László hozzátette, hogy Budajenőn ugyanakkor az '50-es években gyűjtöttek anyagot Gyergyószékről kitelepedett székelyektől, ezek a felvételek megvannak az általa vezetett intézmény archívumában.
A szakember beszélt a digitalizálás nehézségeiről, mint mondta sokféle típusú hordozón vannak a régi felvételek, amelyeket nem elég digitalizálni, olyan méretűre kell konvertálni, hogy a világhálóról könnyen le tudják tölteni az érdeklődők. Az intézmény összefogással tavaly jó minőségű digitalizáló gépet tudott vásárolni 1oo millió forintért, ez jelentősen megkönnyíti a munkájukat.
Arcok és tükrök
Kérdésünkre, mit szól ahhoz, hogy a Berecz András Kossuth-díjas énekes, mesemondó Hazakísérlek című, gyergyói népzenét közlő lemeze anyagát sokan nem tartják hitelesnek, Kelemen László elmondta, a kétkedőkben érez némi „sandaságot”, bizalmatlanságot a „messziről jött ember” iránt.
„Ugyanakkor a kérdést érdemben megválaszolni nem könnyű. Kérdés, hogy az ember milyen távolságról nézi. Olyan ez, mint egy táj. Ha az ember repülőből nézi, az egész mintázata egyszerű és szabályos. Amikor lemegy a legelő bárány szintjére, már rögtön meglátja a füveket, virágokat is. Hát ez a különbség. Amit Berecz András elénk tett az ünnepi asztalra egy 191o-es gyűjtésen alapuló rekonstrukció, és ennek az érvényessége nyilvánvalóan az 191o-es évekre nyúlik vissza. Az, hogy mi, mai gyergyóiak ebben a tükörben nem ismerjük fel tökéletesen az arcvonásainkat, az nem az arcunk hibája, hanem a tükör régisége” – magyarázta Kelemen.
Mint mondta, amit a mai gyergyóiak őriznek a régi kultúrából, az éppen olyan érvényes, mint amit Berecz András és kollégái megmutattak, hiszen a népzene „ma is él és változik”. „A hangszereket, a táncfigurákat ugyan alakították a divatok, de a zenénél érdemes rádöbbenni, nem ment át nagy változáson. Az 1910-ben gyűjtött gyergyói Ludaim, ludaim című nótát össze lehet hasonlítani az én nagyanyám 7o-es években gyűjtött énekével, és a napokban Újfaluban gyűjtöttel is. Alig van különbség. Ezek az énekek ma is megvannak, szinte változatlanul. Itt vannak közöttünk, csak le kell hajolni, meg kell nézni a virágot közelről” – tette hozzá.
Balázs Katalin
Krónika (Kolozsvár)
2015. február 10.
Hiteles 10. századi adatok? – A csíkszentmihályi Sándor család genealógiája
A múlt héten a Kolumbán család 17. században készült genealógiájáról írtunk, most következzen a csíkszentmihályi Sándoroké, 1724-ből. Ez annál is érdekesebb, hogy volt, aki azt tartotta róla, a közvélekedés által hamisnak tartott Csíki székely krónika alapján állították össze, így maga is hamis, mások pedig azt, hogy a krónikát írták a családfa alapján.
1914-ben Sándor Imre kötetben adja ki a csíkszentmihályi Sándor család levéltárát, ebben találunk egy nagyon érdekes dokumentumot, amiről a kötet szerzője így ír: „A XVII. sz. végén, avagy a XVIII. sz. elején ismeretlen feljegyző összeállította a család leszármazását, melyet aztán Bocskor Sámuel csíki assessor 1724. jan. 5-én hitelesített. Ez a leszármazás kétségtelenül egyez a Csíki székely krónikával, tehát csakis annak alapján készülhetett. (…) Minden lehető tévedés elkerülése végett ezt az iratot nemcsak pontos és hű másolatban adom, hanem ezenkívül facsimiléjét is. Dr. Szádeczky Lajos a Csíki székely krónikáról írt munkájában arra az eredményre jut, hogy azt 1796 nyarán Sándor Zsigmond koholta. Állításait ezen egyetlen irat véglegesen megcáfolja, mert látjuk, hogy a krónika már 1724-ben, sőt még előbb is megvolt (...). Nem lehet vita tárgya, hogy a mi készen volt 1724-ben, azt mi szükség sem volt koholni 1796-ban.”
Magának a dokumentumnak is eléggé érdekes utótörténete van. 1797 nyarán Aranka György – a Csíki székely krónika eredetije után nyomozván – eljut a Sándor család egyik tagjához, Sándor Ignáchoz, aki azt mondja neki, hogy „az 1533-ban költ, és 1695-beli kézírás” (a Csíki székely krónika – szerk.) Sándor Zsigmondnál van, ezért nem tudja kiadni neki, viszont egy másik dokumentumra, a Sándor család genealógiájára hívja fel a figyelmet, amit Gyulafehérváron őriz Burján (Burián) Mihály kanonok, 1794-ig csíkrákosi plébános. Aranka hiába kéri az iratot a kanonoktól, az megtagadja annak leküldését a kolozsvári tudóshoz. Az irat után később nem érdeklődik senki, teljesen elfeledve hever először Gyulafehérváron, majd Budapesten, ahová a gyulafehérvári anyagot átszállították. Az 1910-es években Sándor Imre fedezi fel újra, az 1930-as években Endes Miklós még látja. Az 1956-os forradalomkor tűzvész pusztít az országos levéltárban, a Sándor családra vonatkozó anyag megég, szinte teljesen megsemmisül. Amikor két éve kerestem a genealógiát, nem találtam meg, így arra gondoltam, a tűzben ez is tönkrement – szerencsére Csutak Bodroghy Attila történész nagyobb szerencsével járt, és megtalálta.
Az eredeti dokumentum alapján megállapítható, hogy annak 1724-es datálásához nem fér kétség, ugyanis a hitelesítő Bocskor Sámuel kézírása több, az 1720–1730 közötti időből származó okiraton megmaradt, a kézírás ugyanaz.
A családfa egészen Taksony vezér idejéig, a 10. századig megy vissza. A törzsök Sándor Ippolito a Csíki székely krónika Upoletével azonosítható, Zandirhám főrabonbán fiával, nála található az egyetlen mesés elem is, miszerint 136 évig élt. Több követ is van a családban, az egyik a Szent István küldöttje a pápához, a másik Aba Sámuelt képviseli Lengyelországban stb. Vannak benne teljesen reálisnak tűnő részek, amelyek elmondják, az illető leány mennyi pénzt, mit kapott perefernumként (teljesen elképzelhető, hogy a családi levelesládában éppen ilyenfajta dokumentumok maradtak fent, amikből a családfát összeállították). Regényes egy táblázat, az szent, első ránézésre azt mondhatjuk, az 1724-es összeállító nagyon a hasára ütött, kivált, mikor nyolcszáz évvel azelőtti személyekről ír.
Van viszont benne egy mondat, ami megváltoztat mindent. A „truncus”, a „törzsök” Sándor Ipolito, Toxus főkapitánynak (Taksonynak) ítélőmestere volt hadakban, mondja a genealógia, aki nem egyebet csinált, mint a „lopókat, tolvajokat ketté meczette”. Ugyanezt mondja az 1533-ban született, 1796-os másolatból fennmaradt Csíki székely krónika is, miszerint a rabonbán feladata, hogy „a közönség végezéseit kihirdesse, azoknak általhágóit megbüntesse, s ezek az ő lakhelyében előtte ketté vágattassanak” (3. vers).
Ennek a kettémetszésnek viszont nagyon is történelmi alapja van. Erdélyi László – nem ismerve az 1724-es genealógiát – szépen kimutatja, hogy a Csíki székely krónikát azért nem írhatták 1533-ban, sőt 1746 előtt, mert beszél a kettévágásról. A kora középkori krónikákat már rég elfelejtették, mondja Erdélyi, és újrafelfedezésük később történik: „1746-ban adta ki Schwandtner Thuróczy krónikáját, Horányi pedig 1782-ben kétszer nyomatta ki Kézai krónikáját, melyekben megvan az, hogy a hunn község rectort választott főbíróul és kettévágatta azt a hunnt, ki méltatlanul viselkedett”. Azaz Erdélyi szerint – és igaza van – 1746 előtt nem lehetett a kettévágásról beszélni, mert nem tudhatott arról senki.
Nos, az 1724-es genealógia és a Csíki székely krónika mégis szólnak erről – minderre egyetlen lehetséges magyarázat van: az, hogy valamilyen régi, eszerint hiteles irattal rendelkeztek erről. És ha a genealógia egyik, méghozzá legkorábbi, 10. századi adata hiteles, akkor miért ne lehetne valós a többi is? Szerintem semmi okunk a Sándorok családfáját hiteltelennek tekintenünk, mi több, azt akár hasznosítani is lehetne a székelyek történetének kinyomozása közben.
A Sándor család leszármazása
10. század
Truncus [törzsök] Sándor Ipolito. Vixit annos 136 [élt 136 évet]. Ez Toxus [Taksony] főkapitánynak itélőmestere volt hadakban. Lopókat, tolvajokat ketté meczette. Uxor [felesége] Foelicita Ország de Gibárt. Filii [fiai] Sándor István,* Sándor Péter, Sándor Gáspár,** ez a Dunántúl telepedett meg. Filiae [lányai] Sándor Marina, Sándor Apolonia. Ezek apáczák lettek.
** Sándor Gáspár. Ez pogányból megkereszteltetik keresztények első (fejedelme?) Géza, Toxus főkapitánynak fia idejében.
11. század
* Sándor István. Uxor Magyar Victoria. Filii Sándor Mihály. Uxor Catharina, német leány, sine semine deficialt [magtalanul halt el]. Sándor István.*** Sándor Albert Szt. István király követje volt Rómába a pápához. Sándor Sámuel. Filiae Sándor Christina, Sándor Mária. Sándor Magdaléna. Ezek sine semine. [magtalanok]
*** Sándor István. Ez Aba negyedik magyar királytól Lengyelországba követül küldetett a királyhoz Erdély részéről. Lengyelországban házasodván meg, a felesége parafernumába adatott húszezer hatszázhatvan lengyel forintok. Uxor Francisca Mechtilda de llvo ex Polonia. Filius unus Sándor László.
Sándor László. Uxor Kamuti Anna. Filii Sándor Gergely.
(...) 13. század
* Sándor István. Ez volt legelső vicekirálybirája Felcsikszéknek. Addig Udvarhelyszékre jártak ki törvényre. Uxor Ugrón Kata, filius unus Sándor István.
Sándor István. Uxor Apor Anna. Filii Sándor Péter.** Sándor Mihály. Ez egy Franciscanus barátot ölt volt meg Borsua mellett, lakodalmi solemnitasban, beléje garáználkodván a barát. Kinek is Rómába kellett menni a pápához propter excommunicationem [kiátkozás terhe alatt]. Onnan megjővén esztendeig Görgényben raboskodott maga jóakaratjából, pro poenitentia [bűnbánatért]. (…) 15. század
Sándor Péter. Fuit viceiudex regius sedis Siculicalis superioris Csik. [Felcsík alkirálybírája volt] Uxor Nemes Borbála, Nemes Balázs leánya. Filii Sándor István. Ez váltatott meg tatárrabságból 4000 tallérokkal. Sándor Mihály.*** Sándor János *
*** Sándor Mihály. Fuit viceiudex regius sedis Siculicalis superioris Csik [Felcsík alkirálybírája volt] . Uxor sz. miklósi Gurzó Anna. Filius Sándor Mihály +. Filia Sándor Borbála, mely is költ Mihács Miklóshoz.
Sándor Mihály. Uxor Miko Judit, sine semine. Itt leányágra szakadott a szt. mihályi jószágnak fele.
(…) 17. század
** Sándor István. Uxor Imecs Borbála. Filiae Ágnes és Kata. Katát vette ilyefalvi Bialis János.
*** Sándor Péter. Uxor Székely Julia kilyéni. Filii Sándor Ferencz, János, Péter, Pál.
Székely Hírmondó
Erdély.ma
A múlt héten a Kolumbán család 17. században készült genealógiájáról írtunk, most következzen a csíkszentmihályi Sándoroké, 1724-ből. Ez annál is érdekesebb, hogy volt, aki azt tartotta róla, a közvélekedés által hamisnak tartott Csíki székely krónika alapján állították össze, így maga is hamis, mások pedig azt, hogy a krónikát írták a családfa alapján.
1914-ben Sándor Imre kötetben adja ki a csíkszentmihályi Sándor család levéltárát, ebben találunk egy nagyon érdekes dokumentumot, amiről a kötet szerzője így ír: „A XVII. sz. végén, avagy a XVIII. sz. elején ismeretlen feljegyző összeállította a család leszármazását, melyet aztán Bocskor Sámuel csíki assessor 1724. jan. 5-én hitelesített. Ez a leszármazás kétségtelenül egyez a Csíki székely krónikával, tehát csakis annak alapján készülhetett. (…) Minden lehető tévedés elkerülése végett ezt az iratot nemcsak pontos és hű másolatban adom, hanem ezenkívül facsimiléjét is. Dr. Szádeczky Lajos a Csíki székely krónikáról írt munkájában arra az eredményre jut, hogy azt 1796 nyarán Sándor Zsigmond koholta. Állításait ezen egyetlen irat véglegesen megcáfolja, mert látjuk, hogy a krónika már 1724-ben, sőt még előbb is megvolt (...). Nem lehet vita tárgya, hogy a mi készen volt 1724-ben, azt mi szükség sem volt koholni 1796-ban.”
Magának a dokumentumnak is eléggé érdekes utótörténete van. 1797 nyarán Aranka György – a Csíki székely krónika eredetije után nyomozván – eljut a Sándor család egyik tagjához, Sándor Ignáchoz, aki azt mondja neki, hogy „az 1533-ban költ, és 1695-beli kézírás” (a Csíki székely krónika – szerk.) Sándor Zsigmondnál van, ezért nem tudja kiadni neki, viszont egy másik dokumentumra, a Sándor család genealógiájára hívja fel a figyelmet, amit Gyulafehérváron őriz Burján (Burián) Mihály kanonok, 1794-ig csíkrákosi plébános. Aranka hiába kéri az iratot a kanonoktól, az megtagadja annak leküldését a kolozsvári tudóshoz. Az irat után később nem érdeklődik senki, teljesen elfeledve hever először Gyulafehérváron, majd Budapesten, ahová a gyulafehérvári anyagot átszállították. Az 1910-es években Sándor Imre fedezi fel újra, az 1930-as években Endes Miklós még látja. Az 1956-os forradalomkor tűzvész pusztít az országos levéltárban, a Sándor családra vonatkozó anyag megég, szinte teljesen megsemmisül. Amikor két éve kerestem a genealógiát, nem találtam meg, így arra gondoltam, a tűzben ez is tönkrement – szerencsére Csutak Bodroghy Attila történész nagyobb szerencsével járt, és megtalálta.
Az eredeti dokumentum alapján megállapítható, hogy annak 1724-es datálásához nem fér kétség, ugyanis a hitelesítő Bocskor Sámuel kézírása több, az 1720–1730 közötti időből származó okiraton megmaradt, a kézírás ugyanaz.
A családfa egészen Taksony vezér idejéig, a 10. századig megy vissza. A törzsök Sándor Ippolito a Csíki székely krónika Upoletével azonosítható, Zandirhám főrabonbán fiával, nála található az egyetlen mesés elem is, miszerint 136 évig élt. Több követ is van a családban, az egyik a Szent István küldöttje a pápához, a másik Aba Sámuelt képviseli Lengyelországban stb. Vannak benne teljesen reálisnak tűnő részek, amelyek elmondják, az illető leány mennyi pénzt, mit kapott perefernumként (teljesen elképzelhető, hogy a családi levelesládában éppen ilyenfajta dokumentumok maradtak fent, amikből a családfát összeállították). Regényes egy táblázat, az szent, első ránézésre azt mondhatjuk, az 1724-es összeállító nagyon a hasára ütött, kivált, mikor nyolcszáz évvel azelőtti személyekről ír.
Van viszont benne egy mondat, ami megváltoztat mindent. A „truncus”, a „törzsök” Sándor Ipolito, Toxus főkapitánynak (Taksonynak) ítélőmestere volt hadakban, mondja a genealógia, aki nem egyebet csinált, mint a „lopókat, tolvajokat ketté meczette”. Ugyanezt mondja az 1533-ban született, 1796-os másolatból fennmaradt Csíki székely krónika is, miszerint a rabonbán feladata, hogy „a közönség végezéseit kihirdesse, azoknak általhágóit megbüntesse, s ezek az ő lakhelyében előtte ketté vágattassanak” (3. vers).
Ennek a kettémetszésnek viszont nagyon is történelmi alapja van. Erdélyi László – nem ismerve az 1724-es genealógiát – szépen kimutatja, hogy a Csíki székely krónikát azért nem írhatták 1533-ban, sőt 1746 előtt, mert beszél a kettévágásról. A kora középkori krónikákat már rég elfelejtették, mondja Erdélyi, és újrafelfedezésük később történik: „1746-ban adta ki Schwandtner Thuróczy krónikáját, Horányi pedig 1782-ben kétszer nyomatta ki Kézai krónikáját, melyekben megvan az, hogy a hunn község rectort választott főbíróul és kettévágatta azt a hunnt, ki méltatlanul viselkedett”. Azaz Erdélyi szerint – és igaza van – 1746 előtt nem lehetett a kettévágásról beszélni, mert nem tudhatott arról senki.
Nos, az 1724-es genealógia és a Csíki székely krónika mégis szólnak erről – minderre egyetlen lehetséges magyarázat van: az, hogy valamilyen régi, eszerint hiteles irattal rendelkeztek erről. És ha a genealógia egyik, méghozzá legkorábbi, 10. századi adata hiteles, akkor miért ne lehetne valós a többi is? Szerintem semmi okunk a Sándorok családfáját hiteltelennek tekintenünk, mi több, azt akár hasznosítani is lehetne a székelyek történetének kinyomozása közben.
A Sándor család leszármazása
10. század
Truncus [törzsök] Sándor Ipolito. Vixit annos 136 [élt 136 évet]. Ez Toxus [Taksony] főkapitánynak itélőmestere volt hadakban. Lopókat, tolvajokat ketté meczette. Uxor [felesége] Foelicita Ország de Gibárt. Filii [fiai] Sándor István,* Sándor Péter, Sándor Gáspár,** ez a Dunántúl telepedett meg. Filiae [lányai] Sándor Marina, Sándor Apolonia. Ezek apáczák lettek.
** Sándor Gáspár. Ez pogányból megkereszteltetik keresztények első (fejedelme?) Géza, Toxus főkapitánynak fia idejében.
11. század
* Sándor István. Uxor Magyar Victoria. Filii Sándor Mihály. Uxor Catharina, német leány, sine semine deficialt [magtalanul halt el]. Sándor István.*** Sándor Albert Szt. István király követje volt Rómába a pápához. Sándor Sámuel. Filiae Sándor Christina, Sándor Mária. Sándor Magdaléna. Ezek sine semine. [magtalanok]
*** Sándor István. Ez Aba negyedik magyar királytól Lengyelországba követül küldetett a királyhoz Erdély részéről. Lengyelországban házasodván meg, a felesége parafernumába adatott húszezer hatszázhatvan lengyel forintok. Uxor Francisca Mechtilda de llvo ex Polonia. Filius unus Sándor László.
Sándor László. Uxor Kamuti Anna. Filii Sándor Gergely.
(...) 13. század
* Sándor István. Ez volt legelső vicekirálybirája Felcsikszéknek. Addig Udvarhelyszékre jártak ki törvényre. Uxor Ugrón Kata, filius unus Sándor István.
Sándor István. Uxor Apor Anna. Filii Sándor Péter.** Sándor Mihály. Ez egy Franciscanus barátot ölt volt meg Borsua mellett, lakodalmi solemnitasban, beléje garáználkodván a barát. Kinek is Rómába kellett menni a pápához propter excommunicationem [kiátkozás terhe alatt]. Onnan megjővén esztendeig Görgényben raboskodott maga jóakaratjából, pro poenitentia [bűnbánatért]. (…) 15. század
Sándor Péter. Fuit viceiudex regius sedis Siculicalis superioris Csik. [Felcsík alkirálybírája volt] Uxor Nemes Borbála, Nemes Balázs leánya. Filii Sándor István. Ez váltatott meg tatárrabságból 4000 tallérokkal. Sándor Mihály.*** Sándor János *
*** Sándor Mihály. Fuit viceiudex regius sedis Siculicalis superioris Csik [Felcsík alkirálybírája volt] . Uxor sz. miklósi Gurzó Anna. Filius Sándor Mihály +. Filia Sándor Borbála, mely is költ Mihács Miklóshoz.
Sándor Mihály. Uxor Miko Judit, sine semine. Itt leányágra szakadott a szt. mihályi jószágnak fele.
(…) 17. század
** Sándor István. Uxor Imecs Borbála. Filiae Ágnes és Kata. Katát vette ilyefalvi Bialis János.
*** Sándor Péter. Uxor Székely Julia kilyéni. Filii Sándor Ferencz, János, Péter, Pál.
Székely Hírmondó
Erdély.ma
2015. május 1.
Kezdődik a Székely Fesztivál a budapesti Millenáris parkban
Pénteken kezdődik a Székely Fesztivál, amelyen kulturális programok, köztük táncház, bál és bábszínház, valamint gasztronómiai bemutatók és vásár is várja az érdeklődőket a budapesti Millenáris parkban. A gasztrokulturális majálison vasárnap estig száz kiállító mintegy ezer terméke lesz jelen. Első nap Hargita megye, második nap Kovászna, harmadik nap Maros megye és olyan magyarországi szervezetek mutatkoznak be, amelyek ápolják a székelyföldi hagyományokat.
Tematikus és turisztikai - többek között a borvizeket, a tojásírást, valamint Háromszék épített és természeti kincseit és értékeit bemutató - kiállításokkal is várják az érdeklődőket, emellett népi játékok, népzenei előadások, táncházak, könyvbemutatók, bábszínház és népi foglalkozások is színesítik a programkínálatot.
A rendezvényre 25 ezer darab töltelékes káposztát készítenek, bemutatkozik a rendezvény kiemelt vendégeként a Sóvidék, az Erdélyi Pálinka Lovagrend gyümölcspárlataival, fellép mások mellett Sorbán Enikő népdalénekes, a Codex Régizene Együttes és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a táncházban felcsíki és gyimesi muzsika hallható. Szombaton egyebek mellett a parajdi sóbányát és natúr termékeit ismerhetik meg a látogatók, műsort ad a Cimborák Bábszínház, a programok között borvízkóstolás, fafaragás és pásztorfurulya készítés is szerepel.
Székely Bál is lesz
Szombat este rendezik meg a Millenáris Teátrum épületében a Székely bált, amelyen a Gyergyószéki Dandár Zenekar muzsikál, Tamás Gábor pedig koncertet ad. A vasárnapi vásárnapon egyebek mellett székelyföldi lekvárokat, szörpöket, sajtokat, sonkákat, kolbászokat, fűszereket, teákat és gyógynövényeket vásárolhatnak a látogatók.
A fesztiválon a kárpátaljai magyarok megsegítésére indítanak gyűjtést, elkészítették a "magyarság összetartozásának térképét", amelyre majd a helyszínen lehet licitálni. A rendezvény fővédnöke Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
maszol/MTI
Pénteken kezdődik a Székely Fesztivál, amelyen kulturális programok, köztük táncház, bál és bábszínház, valamint gasztronómiai bemutatók és vásár is várja az érdeklődőket a budapesti Millenáris parkban. A gasztrokulturális majálison vasárnap estig száz kiállító mintegy ezer terméke lesz jelen. Első nap Hargita megye, második nap Kovászna, harmadik nap Maros megye és olyan magyarországi szervezetek mutatkoznak be, amelyek ápolják a székelyföldi hagyományokat.
Tematikus és turisztikai - többek között a borvizeket, a tojásírást, valamint Háromszék épített és természeti kincseit és értékeit bemutató - kiállításokkal is várják az érdeklődőket, emellett népi játékok, népzenei előadások, táncházak, könyvbemutatók, bábszínház és népi foglalkozások is színesítik a programkínálatot.
A rendezvényre 25 ezer darab töltelékes káposztát készítenek, bemutatkozik a rendezvény kiemelt vendégeként a Sóvidék, az Erdélyi Pálinka Lovagrend gyümölcspárlataival, fellép mások mellett Sorbán Enikő népdalénekes, a Codex Régizene Együttes és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a táncházban felcsíki és gyimesi muzsika hallható. Szombaton egyebek mellett a parajdi sóbányát és natúr termékeit ismerhetik meg a látogatók, műsort ad a Cimborák Bábszínház, a programok között borvízkóstolás, fafaragás és pásztorfurulya készítés is szerepel.
Székely Bál is lesz
Szombat este rendezik meg a Millenáris Teátrum épületében a Székely bált, amelyen a Gyergyószéki Dandár Zenekar muzsikál, Tamás Gábor pedig koncertet ad. A vasárnapi vásárnapon egyebek mellett székelyföldi lekvárokat, szörpöket, sajtokat, sonkákat, kolbászokat, fűszereket, teákat és gyógynövényeket vásárolhatnak a látogatók.
A fesztiválon a kárpátaljai magyarok megsegítésére indítanak gyűjtést, elkészítették a "magyarság összetartozásának térképét", amelyre majd a helyszínen lehet licitálni. A rendezvény fővédnöke Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
maszol/MTI
2015. május 22.
Újabb magyarországi támogatás székely kapuk felújítására
Magyar állami támogatásból, a nemzetpolitikai államtitkárság hathatós segítségével idén hatmillió forint áll Hargita megye rendelkezésére a megyében lévő székely kapuk felújítására. Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyéért Egyesülettel közösen, sikeresen pályázott a Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt.-nél, aminek nyomán a máréfalvi Kőlik Kulturális Egyesület szakemberei, illetve a megyei tanács munkatársai újabb javításra szoruló kapuk állapotfelmérését kezdték el május 22-én, pénteken, körbejárva Felcsíkot.
2014-ben sikeresen felújítottak öt neves székely kaput, ugyancsak a Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt. támogatásával (amely akkor 3 millió forint volt), idén pedig újabb kilenc nemzeti értéknek számító kapu állapotfelmérésére, illetve felújítására van lehetőség. A megyei tanács jogi lehetőségei ezen a téren szűkre szabottak, így szükséges a pályázati úton történő magyar állami támogatás a magántulajdonban lévő székely kapuk felújításához.
– A mai terepszemle a program működésének a kiindulópontja, szakemberek segítségével elkezdtük felmérni a kapuk állapotát. Felcsíkon néhány héten belül már elkezdődnek a felújítási munkálatok – nyilatkozta Túros Eszter, Hargita Megye Tanácsa műemlékvédelmi részlegének munkatársa.
Mint arról már korábban beszámoltunk, 2009 tavaszán Hargita Megye Tanácsa belépett a Kőlik hagyományőrző egyesületbe, hogy megyei szintre terjeszthesse ki Kovács Piroska több évtizedes „tűzoltó” munkáját, megmentsék az értékes székely kapukat. 2009 óta a tanács restaurálási tervek elkészítését is finanszírozta műemlékvédelmi közszolgáltatásán keresztül, ugyanakkor számos kaput sikerült megmentenie a pusztulástól.
A megyei tanács székelykapu-programjáról bővebb információt a szekelykapu.hargitamegye.ro címen találnak.
Közlemény
Erdély.ma
Magyar állami támogatásból, a nemzetpolitikai államtitkárság hathatós segítségével idén hatmillió forint áll Hargita megye rendelkezésére a megyében lévő székely kapuk felújítására. Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyéért Egyesülettel közösen, sikeresen pályázott a Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt.-nél, aminek nyomán a máréfalvi Kőlik Kulturális Egyesület szakemberei, illetve a megyei tanács munkatársai újabb javításra szoruló kapuk állapotfelmérését kezdték el május 22-én, pénteken, körbejárva Felcsíkot.
2014-ben sikeresen felújítottak öt neves székely kaput, ugyancsak a Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt. támogatásával (amely akkor 3 millió forint volt), idén pedig újabb kilenc nemzeti értéknek számító kapu állapotfelmérésére, illetve felújítására van lehetőség. A megyei tanács jogi lehetőségei ezen a téren szűkre szabottak, így szükséges a pályázati úton történő magyar állami támogatás a magántulajdonban lévő székely kapuk felújításához.
– A mai terepszemle a program működésének a kiindulópontja, szakemberek segítségével elkezdtük felmérni a kapuk állapotát. Felcsíkon néhány héten belül már elkezdődnek a felújítási munkálatok – nyilatkozta Túros Eszter, Hargita Megye Tanácsa műemlékvédelmi részlegének munkatársa.
Mint arról már korábban beszámoltunk, 2009 tavaszán Hargita Megye Tanácsa belépett a Kőlik hagyományőrző egyesületbe, hogy megyei szintre terjeszthesse ki Kovács Piroska több évtizedes „tűzoltó” munkáját, megmentsék az értékes székely kapukat. 2009 óta a tanács restaurálási tervek elkészítését is finanszírozta műemlékvédelmi közszolgáltatásán keresztül, ugyanakkor számos kaput sikerült megmentenie a pusztulástól.
A megyei tanács székelykapu-programjáról bővebb információt a szekelykapu.hargitamegye.ro címen találnak.
Közlemény
Erdély.ma
2015. június 15.
Ezerszáz gyermek ropta (Gyermek- és Ifjúsági Táncegyüttesek Találkozója)
A Kolompos együttes A pünkösdi királykisasszony című mesejátéka indította szombaton a Perkő Erdélyi Gyermek- és Ifjúsági Táncegyüttesek Találkozóját. A tizedik találkozón a perkői nyeregben található kőszínpadon rekordszámú, közel ezerszáz gyermek és fiatal lépett fel. A rendezvény lehetőséget kívánt teremteni a székelyföldi gyermek- és ifjúsági néptáncegyütteseknek a bemutatkozásra, a kapcsolatteremtésre, arra, hogy a résztvevők megélhessék néptáncörökségünk gazdagságát és sokszínűségét.
A jubileumi találkozón összesen negyven együttes lépett fel Maros, Hargita, Kovászna és Bákó megyéből. Visszatérő vendégcsapatok voltak Kisújszállásról, és egy-egy fegyverneki és törökszentmiklósi gyermek-néptáncegyüttes is eljött az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő erdélyi táncos seregszemlére. Háromszéket huszonegy együttes, tánccsoport képviselte, amelyek többek között moldvai, Nyárád menti, szatmári, Küküllő menti, szilágysági, bukovinai, felcsíki, mezőségi és erdővidéki táncokat mutattak be. Fellépett a magyarországi Kolompos Együttes és a Téka zenekar, a kolozsvári Tokos Zenekar, valamint a huszonöt éves Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Sóvidéki kalapács című előadásával.
A két nap négy részre osztott gálaelőadásait Lévai Péter, a Magyar Táncművészeti Főiskola Néptánc Tanszékének adjunktusa, táncpedagógus értékelte, szakmai tanácsokat adott az együttesvezetőknek, ugyanakkor elemezte és összehasonlította az erdélyi és a magyarországi gyerek- és ifjúsági táncoktatást. A programból nem hiányoztak a háromszéki civil szervezetek által biztosított népi játékok és kézműves-foglalkozások, volt szalmafonó, arcfestő, nemezlabda-készítő, angyalkakészítés, gyöngyözés, drót ékszerek, népi hangszer készítése, hajgumi filcből és számos „népi olimpiás” vetélkedő. A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület idén is felállította környezettudatos standját. Vásári árusokból sem volt hiány, a lacikonyhák telt házzal üzemeltek. Mindkét nap tábortűz melletti táncházzal ért véget, a talpalávalót a budapesti Téka zenekar és a sepsiszentgyörgyi Spontán zenekar biztosította. A szervezők a Bertis cég munkatársai által készített babgulyással kínálták meg a fellépőket.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Kolompos együttes A pünkösdi királykisasszony című mesejátéka indította szombaton a Perkő Erdélyi Gyermek- és Ifjúsági Táncegyüttesek Találkozóját. A tizedik találkozón a perkői nyeregben található kőszínpadon rekordszámú, közel ezerszáz gyermek és fiatal lépett fel. A rendezvény lehetőséget kívánt teremteni a székelyföldi gyermek- és ifjúsági néptáncegyütteseknek a bemutatkozásra, a kapcsolatteremtésre, arra, hogy a résztvevők megélhessék néptáncörökségünk gazdagságát és sokszínűségét.
A jubileumi találkozón összesen negyven együttes lépett fel Maros, Hargita, Kovászna és Bákó megyéből. Visszatérő vendégcsapatok voltak Kisújszállásról, és egy-egy fegyverneki és törökszentmiklósi gyermek-néptáncegyüttes is eljött az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő erdélyi táncos seregszemlére. Háromszéket huszonegy együttes, tánccsoport képviselte, amelyek többek között moldvai, Nyárád menti, szatmári, Küküllő menti, szilágysági, bukovinai, felcsíki, mezőségi és erdővidéki táncokat mutattak be. Fellépett a magyarországi Kolompos Együttes és a Téka zenekar, a kolozsvári Tokos Zenekar, valamint a huszonöt éves Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Sóvidéki kalapács című előadásával.
A két nap négy részre osztott gálaelőadásait Lévai Péter, a Magyar Táncművészeti Főiskola Néptánc Tanszékének adjunktusa, táncpedagógus értékelte, szakmai tanácsokat adott az együttesvezetőknek, ugyanakkor elemezte és összehasonlította az erdélyi és a magyarországi gyerek- és ifjúsági táncoktatást. A programból nem hiányoztak a háromszéki civil szervezetek által biztosított népi játékok és kézműves-foglalkozások, volt szalmafonó, arcfestő, nemezlabda-készítő, angyalkakészítés, gyöngyözés, drót ékszerek, népi hangszer készítése, hajgumi filcből és számos „népi olimpiás” vetélkedő. A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület idén is felállította környezettudatos standját. Vásári árusokból sem volt hiány, a lacikonyhák telt házzal üzemeltek. Mindkét nap tábortűz melletti táncházzal ért véget, a talpalávalót a budapesti Téka zenekar és a sepsiszentgyörgyi Spontán zenekar biztosította. A szervezők a Bertis cég munkatársai által készített babgulyással kínálták meg a fellépőket.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. június 29.
Székely-szórvány hagyomány ünnep Temesváron
„A hagyományápolással tudjuk megtartani nyelvünket, nemzetünket, népünket, közösségünket”
Június 27-én, szombaton a vadászerdei Camping Internationalban második alkalommal szervezte meg a Hagyományok Napját a Temes egyei RMDSZ. Hargita Megye Tanácsa Összetartozunk közösségépítő programja jóvoltából ezúttal is népes székelyföldi csapat (néptáncosok, kézművesek, székely termékek készítői) vett részt a szórványmagyarság ünnepén. A színvonalas, színes programokat kínáló rendezvényen a temesvári néptánccsoportok mellett a kisiratosi, a tornyai és a nagyvarjasi hagyományápolók is részt vettek, így valóságos székely-szórvány népzene és néptánc-gálának tapsolhatott a temesvári közönség.
A székelyföldi és Arad megyei küldöttségek vezetői a hagyományápolásban elől jártak a jó példával: Zonda Erika, Hargita Megye Tanácsa programokért felelős vezérigazgatója, az Összetartozunk program felelőse a Zugtánc csoport táncosaként, Almási Vince kisiratosi polgármester a Rónasági Citerazenekar oszlopos tagjaként mutatkozott be a bánsági közönségnek! „2009 óta működik az Összetartozunk közösségépítő program Temes megyével, Beszterce-Naszód megyével, Aranyosszékkel – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Zonda Erika –, tavalyelőtt Krassó Szörény megyével is kialakítottuk ezt a kapcsolatot. A program keretében hoztuk el a Zugtánc csoportot, illetve népi mesterségeket is hoztunk Hargita megyéből: fafaragást, bútorfestést és székely termékeket: mézet, etédi pálinkát, lekvárokat és szörpöket.” Zonda Erika lapunknak azt is elmondta: líceumi, majd jászvásári egyetemi évei alatt is táncolt különböző néptánccsoportokban, majd hosszú szünet után 7 évvel ezelőtt hozták létre a műkedvelő Zugtánc csoportot, amelynek azóta is tagja. „Egy lakodalomba készültünk, ahol néptáncot akartunk táncolni. Nekifogtunk és olyan jól sikerült, hogy azóta is táncolunk!” A székely népi mesterségeket Török Csaba fafaragó mester és Kilyén Irma bútorfestő népszerűsítette. Hagyományos székely termékeivel eljött Temesvárra Lajos Ferenc méhész, Gáll Erzsébet szörpöket és lekvárokat kínált, valamint Kovács Elek etédi pálinkáit is megkóstolhatták a bánsági magyarok.
A kisiratosi és a tornyai-nagyvarjasi hagyományőrző csoportok érkezése után azonnal kialakult a jó hangulat a vadászerdei kempingben: Almási Vince, Juhász Kálmán és társaik azonnal elővették citeráikat és jókedvűen zenélni kezdtek, a közönség legnagyobb örömére. Németh Anikó vezetésével a kisiratosi Hímzőkör képviselői is részt vettek a rendezvényen, akik bemutatták gyönyörű munkáikat és a hímzés tudományából is ízelítőt adtak az érdeklődőknek. A székely kézművesek és hagyományos termékek standjai mellett a temesvári Vinum Hungaricum is jelen volt kiváló magyar boraival, amelyek nagy népszerűségnek örvendtek a résztvevők körében. Az újszentesi Dénes Róbert egyszerre négy bográcsban főzte az ínycsiklandó marha- és sertéspaprikást, amiből mindenkinek jutott kóstoló, akárcsak a Fazakas Csaba és Enikő házaspár irányításával sütött hagyományos kürtőskalácsokból.
A Hagyományok Napja sokszínű kulturális műsorának szereplőit Fazakas Csaba református esperes, a Temes megyei RMDSZ művelődési alelnöke mutatta be a szépszámú jelenlevőnek. Hargita Megye Tanácsa nevében a székely viseletbe öltözött Zonda Erika konferálta fel, majd ő maga is járta a Zugtánc csoporttal a felcsíki, gyimesi és sóvidéki táncokat. A temesvári Bóbita és Eszterlánc csoportok fergeteges szatmári és kalotaszegi tánca után zárásként a Jaksity Florentina vezette Tornyai és Nagyvarjasi Asszonykórus és a Juhász Kálmán vezette Kisiratosi Rónasági Citerazenekar lépett fel, akik közös fináléjukban kisiratosi népdalokkal és közismert, a közönséggel együtt elénekelt népdal-összeállítással ragadtatták tapsra a temesváriakat.
„Mi hagyományápolók vagyunk – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Almási Vince kisiratosi polgármester, a Rónasági Citerazenekar tagja. Úgy érezzük, hogy magyar hagyományainkat ápolni kell, mert ezen keresztül tudjuk megtartani nyelvünket, nemzetünket, népünket, közösségünket. Jó érzés az, amikor egy helyen találkozunk több vidékről érkezett magyar népi csoportokkal. Bennünket ez mind érdekel és abban reménykedünk, hogy az, amit csinálunk, másokat is érdekel. Egymástól tanulunk, egymás zenéjét-táncát meghallgatjuk-megnézzünk, esetleg átvesszük. Mindenképpen nagyon tetszetős, nagyon jó ilyen sok vidékről érkezett magyarral együtt lenni!”
A Temes Megyei RMDSZ Hagyományok Napja rendezvényét a Bánsági Közösségért Egyesület és a Communitas Alapítvány támogatta.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
„A hagyományápolással tudjuk megtartani nyelvünket, nemzetünket, népünket, közösségünket”
Június 27-én, szombaton a vadászerdei Camping Internationalban második alkalommal szervezte meg a Hagyományok Napját a Temes egyei RMDSZ. Hargita Megye Tanácsa Összetartozunk közösségépítő programja jóvoltából ezúttal is népes székelyföldi csapat (néptáncosok, kézművesek, székely termékek készítői) vett részt a szórványmagyarság ünnepén. A színvonalas, színes programokat kínáló rendezvényen a temesvári néptánccsoportok mellett a kisiratosi, a tornyai és a nagyvarjasi hagyományápolók is részt vettek, így valóságos székely-szórvány népzene és néptánc-gálának tapsolhatott a temesvári közönség.
A székelyföldi és Arad megyei küldöttségek vezetői a hagyományápolásban elől jártak a jó példával: Zonda Erika, Hargita Megye Tanácsa programokért felelős vezérigazgatója, az Összetartozunk program felelőse a Zugtánc csoport táncosaként, Almási Vince kisiratosi polgármester a Rónasági Citerazenekar oszlopos tagjaként mutatkozott be a bánsági közönségnek! „2009 óta működik az Összetartozunk közösségépítő program Temes megyével, Beszterce-Naszód megyével, Aranyosszékkel – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Zonda Erika –, tavalyelőtt Krassó Szörény megyével is kialakítottuk ezt a kapcsolatot. A program keretében hoztuk el a Zugtánc csoportot, illetve népi mesterségeket is hoztunk Hargita megyéből: fafaragást, bútorfestést és székely termékeket: mézet, etédi pálinkát, lekvárokat és szörpöket.” Zonda Erika lapunknak azt is elmondta: líceumi, majd jászvásári egyetemi évei alatt is táncolt különböző néptánccsoportokban, majd hosszú szünet után 7 évvel ezelőtt hozták létre a műkedvelő Zugtánc csoportot, amelynek azóta is tagja. „Egy lakodalomba készültünk, ahol néptáncot akartunk táncolni. Nekifogtunk és olyan jól sikerült, hogy azóta is táncolunk!” A székely népi mesterségeket Török Csaba fafaragó mester és Kilyén Irma bútorfestő népszerűsítette. Hagyományos székely termékeivel eljött Temesvárra Lajos Ferenc méhész, Gáll Erzsébet szörpöket és lekvárokat kínált, valamint Kovács Elek etédi pálinkáit is megkóstolhatták a bánsági magyarok.
A kisiratosi és a tornyai-nagyvarjasi hagyományőrző csoportok érkezése után azonnal kialakult a jó hangulat a vadászerdei kempingben: Almási Vince, Juhász Kálmán és társaik azonnal elővették citeráikat és jókedvűen zenélni kezdtek, a közönség legnagyobb örömére. Németh Anikó vezetésével a kisiratosi Hímzőkör képviselői is részt vettek a rendezvényen, akik bemutatták gyönyörű munkáikat és a hímzés tudományából is ízelítőt adtak az érdeklődőknek. A székely kézművesek és hagyományos termékek standjai mellett a temesvári Vinum Hungaricum is jelen volt kiváló magyar boraival, amelyek nagy népszerűségnek örvendtek a résztvevők körében. Az újszentesi Dénes Róbert egyszerre négy bográcsban főzte az ínycsiklandó marha- és sertéspaprikást, amiből mindenkinek jutott kóstoló, akárcsak a Fazakas Csaba és Enikő házaspár irányításával sütött hagyományos kürtőskalácsokból.
A Hagyományok Napja sokszínű kulturális műsorának szereplőit Fazakas Csaba református esperes, a Temes megyei RMDSZ művelődési alelnöke mutatta be a szépszámú jelenlevőnek. Hargita Megye Tanácsa nevében a székely viseletbe öltözött Zonda Erika konferálta fel, majd ő maga is járta a Zugtánc csoporttal a felcsíki, gyimesi és sóvidéki táncokat. A temesvári Bóbita és Eszterlánc csoportok fergeteges szatmári és kalotaszegi tánca után zárásként a Jaksity Florentina vezette Tornyai és Nagyvarjasi Asszonykórus és a Juhász Kálmán vezette Kisiratosi Rónasági Citerazenekar lépett fel, akik közös fináléjukban kisiratosi népdalokkal és közismert, a közönséggel együtt elénekelt népdal-összeállítással ragadtatták tapsra a temesváriakat.
„Mi hagyományápolók vagyunk – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Almási Vince kisiratosi polgármester, a Rónasági Citerazenekar tagja. Úgy érezzük, hogy magyar hagyományainkat ápolni kell, mert ezen keresztül tudjuk megtartani nyelvünket, nemzetünket, népünket, közösségünket. Jó érzés az, amikor egy helyen találkozunk több vidékről érkezett magyar népi csoportokkal. Bennünket ez mind érdekel és abban reménykedünk, hogy az, amit csinálunk, másokat is érdekel. Egymástól tanulunk, egymás zenéjét-táncát meghallgatjuk-megnézzünk, esetleg átvesszük. Mindenképpen nagyon tetszetős, nagyon jó ilyen sok vidékről érkezett magyarral együtt lenni!”
A Temes Megyei RMDSZ Hagyományok Napja rendezvényét a Bánsági Közösségért Egyesület és a Communitas Alapítvány támogatta.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2015. október 21.
Elkezdte működését a Pro Turismo Terrae Siculorum Szövetség
2015 október 16-án, Árkoson megalakult a székelyföldi turizmusért síkra szálló Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség, melynek alapítói székelyföldi, turisztikában érdekelt szervezetek: Gyergyószentmiklósért Turisztikai Egyesület, Nyárádmente Kistérségi Egyesület, Via Mariae Egyesület, Erdélyi Magyar Idegenvezetők Egyesülete, Székelyvarsági Turisztikai Egyesület, Sóvidék-Hegyalja Turisztikai Egyesület, Marosfőért Egyesület, Pro Szent Anna Egyesület, Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, AQUASIC Közösségek Közti Társulás, Versenyképesség fejlesztési Központ Egyesület, Felcsík Kistérségi Egyesület, Gyimesvölgyi Vendéglátók Egyesülete, Szovátafürdő Turisztikai Egyesület.
A Pro Turismo Terrae Siculorum Szövetség nem profitorientált, független civil kezdeményezés, amely a társult és később csatlakozó, turizmusban érdekelt civil szervezetek önként vállalt együttműködésén alapszik.
A Szövetség fő feladatainak tekinti Székelyföldnek turisztikai desztinációként való egységes megjelenítését, a székelyföldi turizmus fejlesztését, annak egységes módon végzett promoválását, a társult szakmai és gazdasági szereplők versenyképességének fejlesztését, érdekevédelmét.
A Szövetség 2016-os tervezett tevékenységei:
Szakmai,-és TDM képzések szervezése turinform irodák munkatársainak és az érdeklődő tagságnak. Székelyföld szintű turisztikai információ-adatbank létrehozása más hasonló kezdeményezésekkel összhangban, a megfelelő IT háttér egységesítése. A már meglévő térségszintű vonzerőleltárak összesítése, a turinform irodák szakmai összehangolása. Szakmai kapcsolat kiépítése hazai, kárpát-medencei és nemzetközi turisztikai szervezetekkel, ügynökségekkel. Szakmai fórumokon való részvételek. Leader Akciócsoportok stratégiáinak kidolgozásában való részvétel, hogy minden térségben a turizmusfejlesztést érintő intézkedések szakmailag támogatva legyenek. Közös, minden tag által felvállalt arculati kézikönyv kidolgozása. Arculati elemek egységes használatát elősegítő informatív jellegű beszélgetések szervezése. Pályázati források felkutatása, hozzárendelése a tevékenységek lebonyolításához.
A Pro Turismo Tearrae Siculorum Szövetség munkáját 7 tagú igazgató tanács koordinálja, amelynek tagjai Prezsmer Fülöp (Gyimes), Tatár Attila (Gyergyószentmiklós), Dombora Lehel (Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület), Csibi József (Felcsík), Kiss Zsófia – titkár (Szováta), Nagy Benedek – alelnök (Csíkszereda) és Pál Zoltán – elnök (Idegenvezető Egyesület).
A Szövetség tevékenységeiről kezdetben a világhálón adunk hírt a közösségi médián keresztül, amíg elkészül a megfelelő honlapunk:
www.facebook.com/ProTurismoTerraeSiculorum
Várjuk további csatlakozásban érdekelt szervezetek jelentkezését.
Pál Zoltán
elnök
kisujsag.ro
2015 október 16-án, Árkoson megalakult a székelyföldi turizmusért síkra szálló Pro Turismo Terrae Siculorum szövetség, melynek alapítói székelyföldi, turisztikában érdekelt szervezetek: Gyergyószentmiklósért Turisztikai Egyesület, Nyárádmente Kistérségi Egyesület, Via Mariae Egyesület, Erdélyi Magyar Idegenvezetők Egyesülete, Székelyvarsági Turisztikai Egyesület, Sóvidék-Hegyalja Turisztikai Egyesület, Marosfőért Egyesület, Pro Szent Anna Egyesület, Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, AQUASIC Közösségek Közti Társulás, Versenyképesség fejlesztési Központ Egyesület, Felcsík Kistérségi Egyesület, Gyimesvölgyi Vendéglátók Egyesülete, Szovátafürdő Turisztikai Egyesület.
A Pro Turismo Terrae Siculorum Szövetség nem profitorientált, független civil kezdeményezés, amely a társult és később csatlakozó, turizmusban érdekelt civil szervezetek önként vállalt együttműködésén alapszik.
A Szövetség fő feladatainak tekinti Székelyföldnek turisztikai desztinációként való egységes megjelenítését, a székelyföldi turizmus fejlesztését, annak egységes módon végzett promoválását, a társult szakmai és gazdasági szereplők versenyképességének fejlesztését, érdekevédelmét.
A Szövetség 2016-os tervezett tevékenységei:
Szakmai,-és TDM képzések szervezése turinform irodák munkatársainak és az érdeklődő tagságnak. Székelyföld szintű turisztikai információ-adatbank létrehozása más hasonló kezdeményezésekkel összhangban, a megfelelő IT háttér egységesítése. A már meglévő térségszintű vonzerőleltárak összesítése, a turinform irodák szakmai összehangolása. Szakmai kapcsolat kiépítése hazai, kárpát-medencei és nemzetközi turisztikai szervezetekkel, ügynökségekkel. Szakmai fórumokon való részvételek. Leader Akciócsoportok stratégiáinak kidolgozásában való részvétel, hogy minden térségben a turizmusfejlesztést érintő intézkedések szakmailag támogatva legyenek. Közös, minden tag által felvállalt arculati kézikönyv kidolgozása. Arculati elemek egységes használatát elősegítő informatív jellegű beszélgetések szervezése. Pályázati források felkutatása, hozzárendelése a tevékenységek lebonyolításához.
A Pro Turismo Tearrae Siculorum Szövetség munkáját 7 tagú igazgató tanács koordinálja, amelynek tagjai Prezsmer Fülöp (Gyimes), Tatár Attila (Gyergyószentmiklós), Dombora Lehel (Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület), Csibi József (Felcsík), Kiss Zsófia – titkár (Szováta), Nagy Benedek – alelnök (Csíkszereda) és Pál Zoltán – elnök (Idegenvezető Egyesület).
A Szövetség tevékenységeiről kezdetben a világhálón adunk hírt a közösségi médián keresztül, amíg elkészül a megfelelő honlapunk:
www.facebook.com/ProTurismoTerraeSiculorum
Várjuk további csatlakozásban érdekelt szervezetek jelentkezését.
Pál Zoltán
elnök
kisujsag.ro
2015. november 19.
Felvidéktől Felcsíkig (XXVII. Népzene- és néptánctalálkozó)
A holnap kezdődő huszonhetedik találkozón a pozsonyi Ifjú Szívek Táncszínház, mezőségi, felcsíki és őrkői hagyományőrzők, háromszéki gyermektáncegyüttesek a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes meghívottjai. Lesz könyvbemutató, és megemlékeznek az erdélyi népzene és néptánc két jeles képviselőjéről, a két esztendeje elhunyt györgyfalvi Jaskó István Pittiről, valamint a szeptemberben távozott magyarszováti Maneszes Mártonról.
Az Ifjú Szívek Táncszínház Felvidék egyetlen hivatásos magyar néptáncegyüttese. Pénteken önálló műsorral, a Hégli Dusán rendezte Hontalanítással lépnek színpadra a Háromszék Táncstúdióban, mely produkciót az 1947-ben Felvidékről kitelepített magyarok emléknapjára (április 12.) utalva készítette a társulat. Az előadás a Szlovákia területén élő magyarság hagyományos tánc- és zenekultúráját dolgozza fel, alapmotívuma a lépéskényszer.
Szombaton népi gyermekjátékokat ismertető könyv bemutatása előzi meg az esti gálát. A gála első részében a pozsonyi együttes előadja a Felföldi levelek című táncszínházi produkciót, amely a jelenlegi Szlovákia területén élő nemzetiségek hagyományos tánckultúrájára alapoz, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Petőfi Sándor és Márai Sándor írásainak felhasználásával. Györgyfalva egyik utolsó adatközlő nagykövetére, a népi verselés kiemelkedő alakjára, néptáncosra, mókás kedvű éneklőre, a sepsiszentgyörgyi népzene- és néptánctalálkozók többszörös fellépőjére, Jaskó István Pittire saját koreográfiával emlékezik a Háromszék Táncegyüttes, Maneszes Márton magyarszováti prímás emlékét pedig Magyarszovátról érkező adatközlők idézik. A szováti zenéről Márton bácsi 2013 nyarán alulírottnak azt mondta: „Hasonlít egy keveset a székihez, a régi magyar négyesekre és még a mostani cigány csárdásokra is. De csak hasonlítanak. De hogy pontosan mi a sajátossága, ezt csak mi, akik beleszülettünk, tudjuk, azok a zenészek nem tudják, akik felső zeneiskolát végeztek, mert nincs meg hozzá a születési adottságuk.” Megállapítását megerősítik a fellépő magyarszováti adatközlők, akik Maneszes Mártonhoz hasonlóan beleszülettek a mezőségi táncba, muzsikába. A gálaműsor további meghívottjai: felcsíki, csabaújfalusi és nagysármási hagyományőrzők.
Vasárnap délelőtt a gyermekeknek tartanak kézműves-foglalkozásokat, a délutáni gálaműsorban pedig a helyiek mellett fellépnek erdőfülei, gelencei, kézdivásárhelyi, nagybaconi, kézdiszentkereszti gyermekegyüttesek, utána – miként első két este is – táncházban mulathatnak tovább a résztvevők.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A holnap kezdődő huszonhetedik találkozón a pozsonyi Ifjú Szívek Táncszínház, mezőségi, felcsíki és őrkői hagyományőrzők, háromszéki gyermektáncegyüttesek a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes meghívottjai. Lesz könyvbemutató, és megemlékeznek az erdélyi népzene és néptánc két jeles képviselőjéről, a két esztendeje elhunyt györgyfalvi Jaskó István Pittiről, valamint a szeptemberben távozott magyarszováti Maneszes Mártonról.
Az Ifjú Szívek Táncszínház Felvidék egyetlen hivatásos magyar néptáncegyüttese. Pénteken önálló műsorral, a Hégli Dusán rendezte Hontalanítással lépnek színpadra a Háromszék Táncstúdióban, mely produkciót az 1947-ben Felvidékről kitelepített magyarok emléknapjára (április 12.) utalva készítette a társulat. Az előadás a Szlovákia területén élő magyarság hagyományos tánc- és zenekultúráját dolgozza fel, alapmotívuma a lépéskényszer.
Szombaton népi gyermekjátékokat ismertető könyv bemutatása előzi meg az esti gálát. A gála első részében a pozsonyi együttes előadja a Felföldi levelek című táncszínházi produkciót, amely a jelenlegi Szlovákia területén élő nemzetiségek hagyományos tánckultúrájára alapoz, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Petőfi Sándor és Márai Sándor írásainak felhasználásával. Györgyfalva egyik utolsó adatközlő nagykövetére, a népi verselés kiemelkedő alakjára, néptáncosra, mókás kedvű éneklőre, a sepsiszentgyörgyi népzene- és néptánctalálkozók többszörös fellépőjére, Jaskó István Pittire saját koreográfiával emlékezik a Háromszék Táncegyüttes, Maneszes Márton magyarszováti prímás emlékét pedig Magyarszovátról érkező adatközlők idézik. A szováti zenéről Márton bácsi 2013 nyarán alulírottnak azt mondta: „Hasonlít egy keveset a székihez, a régi magyar négyesekre és még a mostani cigány csárdásokra is. De csak hasonlítanak. De hogy pontosan mi a sajátossága, ezt csak mi, akik beleszülettünk, tudjuk, azok a zenészek nem tudják, akik felső zeneiskolát végeztek, mert nincs meg hozzá a születési adottságuk.” Megállapítását megerősítik a fellépő magyarszováti adatközlők, akik Maneszes Mártonhoz hasonlóan beleszülettek a mezőségi táncba, muzsikába. A gálaműsor további meghívottjai: felcsíki, csabaújfalusi és nagysármási hagyományőrzők.
Vasárnap délelőtt a gyermekeknek tartanak kézműves-foglalkozásokat, a délutáni gálaműsorban pedig a helyiek mellett fellépnek erdőfülei, gelencei, kézdivásárhelyi, nagybaconi, kézdiszentkereszti gyermekegyüttesek, utána – miként első két este is – táncházban mulathatnak tovább a résztvevők.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 12.
Felcsíkon forgatott a Hazajárók csapata
„Mi turisták vagyunk, és a Kárpátok a mindenünk, a kedvenc hegységünk. Egész életünket arra tettük fel, hogy a Kárpát-medence tájait járjuk, a hegyeket, ugyanígy a medence legkülönbözőbb területeinek a magyar közösségeit. Rengeteg élményben volt részünk, olyan tapasztalatokat szereztünk, hogy szerettük volna, ha ezt mások is megtapasztalják” – vallja Moys Zoltán, a Hazajárók című közismert televíziós műsor rendezője.
A napokban Felcsíkon forgatott stábjuk hat tagja, és bár egy részt terveztek, végül kettőnek a felvételeit készítették el, hiszen amint a rendező beszélgetésünk során elmondta: minden faluban rengeteg kiváló magyar ember él, számtalan a műemlék, a hagyomány, a legenda, amit nem lehetett „kihagyni”.
2011 őszén indult Hazajárók, és mint Moys Zoltántól megtudtuk: hegyjáró emberekként az volt az alapkoncepciójuk, hogy bemutassák a nézőknek a Kárpátok hegyrendszerét. „Közben persze szembesültünk azzal, hogy a hegyek lábánál élnek emberek is, legtöbbször magyar közösségek, és akkor kettős lett a cél, hogy a hegyek mellett bemutassuk azokat az embereket is. Olyan rengeteg élményben volt részünk, hogy szerettük volna, ha ezt mások is megtapasztalják. Az egész műsor azért indult el, mert gyerekkorunk óta azt tettük, amit most, vagyis jártuk a Kárpát-medencét, és találkoztunk rengeteg jó emberrel. Nagyon sokan nem tudják, hogy a saját hazájukban olyan földrajzi-természeti értékek vannak, és olyan emberi kapcsolatok születhetnek, ami sehol nyugati országban nem tapasztalható meg. Milyen jó, ha az ember, amikor például a nyaralását tervezi, nem a görög tengerpartra meg Olaszországra gondol, hanem azt mondja, hogy menjünk el a Szent Anna-tóhoz, vagy a Déli-Kárpátokba, illetve Kárpátaljára, Felvidékre, és igazából saját kis közegünkben sokkal nagyobb élmények és csodálatos helyek várnak– véli a rendező.
Büszkék, hogy bemutathatják
Eleinte úgy próbálták kiválasztani a forgatási helyszíneket, hogy legyen egy egészséges földrajzi egyensúly, hogy minden területre eljussanak, a Kárpátok minden hegységébe, aztán mind több meghívásuk lett. „Most például azért vagyunk itt, mert a madéfalvi veszedelem évfordulóján tartott megemlékezésre három éve kaptunk meghívást, és most jött el az idő, hogy részt tudjunk venni. A forgatásaink fele jelenleg meghívásos alapon zajlik, egyre több olyan lokálpatrióta hív minket, aki büszke arra, ahol él, és szeretné bemutatni nekünk, mi viszont büszkék vagyunk arra, hogy ezt bemutathatjuk” – meséli Moys.
Nehézség a szívélyes fogadtatás
Bármennyire furcsán hangzik, legfőbb nehézségként a rendező a szíves vendéglátást említi. „Kevés időnk van egy-egy részt leforgatni, de óriási szeretettel várnak mindenhol, és így néha nehéz továbblendülni egy-egy helyszínről. Eléggé be van osztva az időnk, de sokszor olyan kedvesen fogadnak – volt olyan, hogy disznót vágtak miattunk –, hogy az már a forgatás rovására is megy. Egy rész forgatása kb. 2-3 nap alatt zajlik. Székelyföldön a legnehezebb, mert normál esetben, ha szórványtelepen vagyunk vagy egy olyan helyen, ahol mondjuk kevesebb magyar él, egy óra alatt le tudjuk forgatni a műsort, de itt több óra kell egy faluhoz, mindenhol rengeteg a legenda, sok olyan helyi ikonikus ember meg helyszín van, hogy órák telnek el.”
Ráeszméltek, hogy magyarok
Mi jelent a legnagyobb elismerést a Hazajárók létrehozói számára? „Mindig azok a helyi emberek, akik nézik a műsorunkat, felismerik a szereplőinket, és éreztetik, hogy amit csinálunk, az számukra fontos. Főleg a szórványtelepüléseken próbálunk nagyon koncentrálni arra, hogy felkaroljuk és bemutassuk azokat az apró magyar településeket, amelyek már utolsó bástyái a magyarságnak egy-egy területen, s ha ott járunk, és ott kapunk pozitív visszajelzéseket, nagyon fontos számunkra. Volt például olyan, hogy egy néptánccsoport azért alakult meg a faluban, mert tudták, hogy mi érkezünk. Ráeszméltek, hogy ők magyarok, és fontos számukra a néphagyomány” – idézi fel.
Székelyföldön szeretik legjobban
A Kárpát-medencét járva, hol a legjobb számukra – kérdeztem Moys Zoltántól. „Nekünk az, hogy hol szeretjük a legjobban, és mi a legfontosabb számunkra, különválik. Nagyon fontos célunk, egyfajta missziónk, hogy a szórványmagyarságot felkaroljuk, azokat a településeket, ahol szórványban élnek a magyarok. De hogy hol szeretjük a legjobban, őszinte leszek: természetesen Székelyföldön, de ez azért van, mert itt egy olyan különleges világ vár ránk, amit nagyon nehéz leírni. Itt mindenhol olyan hihetetlen vendégszeretettel fogadnak minket, ami összehasonlíthatatlan, olyan élmények várnak ránk itt, amit nem lehet a műsorban átadni. A műsor kereteit szétfeszíti a valóság. Amit átélünk itt egy-egy forgatás alkalmával, nehéz belesűríteni 26 percbe. Mindenkit arra biztatok, aki nem itt él, hogy jöjjön el, és a saját bőrén tapasztalják meg, milyen, amikor egy világ végének tűnő kis székely faluba elérkezik a Kárpát-medence bármelyik szegletéből, éljék át ezt a szeretetet” – hangsúlyozza.
Székelyföld a magyarság lelkiismerete
Hobbi és munka szétválaszthatatlan számukra, tulajdonképpen baráti társaság a stáb. „A Kárpát-medence minden szegletét bejártuk már, voltunk Őrvidéken, Délvidéken, Felvidéken, Kárpátalján, de Székelyföldre mindig annak tudatában jövünk, hogy itt olyan emberekkel találkozunk, akik tudják, mi a honismeret, hazaszeretet, az identitástudat megőrzése, amiről a műsorunk szól. Székelyföld tulajdonképpen a lelkiismerete a magyarságnak, egy akkumulátora, ami példamutató erőt sugároz. Példa arra, miként lehet a huszonegyedik században úgy megőrizni az identitásunkat, hogy közben haladunk a korral, úgy kapaszkodunk a múltunkba, hogy közben a jövőnket építjük. Úgy érezzük, ez Székelyföldön megvalósul. Nem egy skanzenszerű hagyományőrzésről van szó, hanem jövőépítésről is egyben. A kettő összekapcsolódik, és ez mintaértékű szerintünk az egész medencére – véli Moys Zoltán tiszteletbeli székelyként.
Izsák-Székely Judith. Székelyhon.ro
„Mi turisták vagyunk, és a Kárpátok a mindenünk, a kedvenc hegységünk. Egész életünket arra tettük fel, hogy a Kárpát-medence tájait járjuk, a hegyeket, ugyanígy a medence legkülönbözőbb területeinek a magyar közösségeit. Rengeteg élményben volt részünk, olyan tapasztalatokat szereztünk, hogy szerettük volna, ha ezt mások is megtapasztalják” – vallja Moys Zoltán, a Hazajárók című közismert televíziós műsor rendezője.
A napokban Felcsíkon forgatott stábjuk hat tagja, és bár egy részt terveztek, végül kettőnek a felvételeit készítették el, hiszen amint a rendező beszélgetésünk során elmondta: minden faluban rengeteg kiváló magyar ember él, számtalan a műemlék, a hagyomány, a legenda, amit nem lehetett „kihagyni”.
2011 őszén indult Hazajárók, és mint Moys Zoltántól megtudtuk: hegyjáró emberekként az volt az alapkoncepciójuk, hogy bemutassák a nézőknek a Kárpátok hegyrendszerét. „Közben persze szembesültünk azzal, hogy a hegyek lábánál élnek emberek is, legtöbbször magyar közösségek, és akkor kettős lett a cél, hogy a hegyek mellett bemutassuk azokat az embereket is. Olyan rengeteg élményben volt részünk, hogy szerettük volna, ha ezt mások is megtapasztalják. Az egész műsor azért indult el, mert gyerekkorunk óta azt tettük, amit most, vagyis jártuk a Kárpát-medencét, és találkoztunk rengeteg jó emberrel. Nagyon sokan nem tudják, hogy a saját hazájukban olyan földrajzi-természeti értékek vannak, és olyan emberi kapcsolatok születhetnek, ami sehol nyugati országban nem tapasztalható meg. Milyen jó, ha az ember, amikor például a nyaralását tervezi, nem a görög tengerpartra meg Olaszországra gondol, hanem azt mondja, hogy menjünk el a Szent Anna-tóhoz, vagy a Déli-Kárpátokba, illetve Kárpátaljára, Felvidékre, és igazából saját kis közegünkben sokkal nagyobb élmények és csodálatos helyek várnak– véli a rendező.
Büszkék, hogy bemutathatják
Eleinte úgy próbálták kiválasztani a forgatási helyszíneket, hogy legyen egy egészséges földrajzi egyensúly, hogy minden területre eljussanak, a Kárpátok minden hegységébe, aztán mind több meghívásuk lett. „Most például azért vagyunk itt, mert a madéfalvi veszedelem évfordulóján tartott megemlékezésre három éve kaptunk meghívást, és most jött el az idő, hogy részt tudjunk venni. A forgatásaink fele jelenleg meghívásos alapon zajlik, egyre több olyan lokálpatrióta hív minket, aki büszke arra, ahol él, és szeretné bemutatni nekünk, mi viszont büszkék vagyunk arra, hogy ezt bemutathatjuk” – meséli Moys.
Nehézség a szívélyes fogadtatás
Bármennyire furcsán hangzik, legfőbb nehézségként a rendező a szíves vendéglátást említi. „Kevés időnk van egy-egy részt leforgatni, de óriási szeretettel várnak mindenhol, és így néha nehéz továbblendülni egy-egy helyszínről. Eléggé be van osztva az időnk, de sokszor olyan kedvesen fogadnak – volt olyan, hogy disznót vágtak miattunk –, hogy az már a forgatás rovására is megy. Egy rész forgatása kb. 2-3 nap alatt zajlik. Székelyföldön a legnehezebb, mert normál esetben, ha szórványtelepen vagyunk vagy egy olyan helyen, ahol mondjuk kevesebb magyar él, egy óra alatt le tudjuk forgatni a műsort, de itt több óra kell egy faluhoz, mindenhol rengeteg a legenda, sok olyan helyi ikonikus ember meg helyszín van, hogy órák telnek el.”
Ráeszméltek, hogy magyarok
Mi jelent a legnagyobb elismerést a Hazajárók létrehozói számára? „Mindig azok a helyi emberek, akik nézik a műsorunkat, felismerik a szereplőinket, és éreztetik, hogy amit csinálunk, az számukra fontos. Főleg a szórványtelepüléseken próbálunk nagyon koncentrálni arra, hogy felkaroljuk és bemutassuk azokat az apró magyar településeket, amelyek már utolsó bástyái a magyarságnak egy-egy területen, s ha ott járunk, és ott kapunk pozitív visszajelzéseket, nagyon fontos számunkra. Volt például olyan, hogy egy néptánccsoport azért alakult meg a faluban, mert tudták, hogy mi érkezünk. Ráeszméltek, hogy ők magyarok, és fontos számukra a néphagyomány” – idézi fel.
Székelyföldön szeretik legjobban
A Kárpát-medencét járva, hol a legjobb számukra – kérdeztem Moys Zoltántól. „Nekünk az, hogy hol szeretjük a legjobban, és mi a legfontosabb számunkra, különválik. Nagyon fontos célunk, egyfajta missziónk, hogy a szórványmagyarságot felkaroljuk, azokat a településeket, ahol szórványban élnek a magyarok. De hogy hol szeretjük a legjobban, őszinte leszek: természetesen Székelyföldön, de ez azért van, mert itt egy olyan különleges világ vár ránk, amit nagyon nehéz leírni. Itt mindenhol olyan hihetetlen vendégszeretettel fogadnak minket, ami összehasonlíthatatlan, olyan élmények várnak ránk itt, amit nem lehet a műsorban átadni. A műsor kereteit szétfeszíti a valóság. Amit átélünk itt egy-egy forgatás alkalmával, nehéz belesűríteni 26 percbe. Mindenkit arra biztatok, aki nem itt él, hogy jöjjön el, és a saját bőrén tapasztalják meg, milyen, amikor egy világ végének tűnő kis székely faluba elérkezik a Kárpát-medence bármelyik szegletéből, éljék át ezt a szeretetet” – hangsúlyozza.
Székelyföld a magyarság lelkiismerete
Hobbi és munka szétválaszthatatlan számukra, tulajdonképpen baráti társaság a stáb. „A Kárpát-medence minden szegletét bejártuk már, voltunk Őrvidéken, Délvidéken, Felvidéken, Kárpátalján, de Székelyföldre mindig annak tudatában jövünk, hogy itt olyan emberekkel találkozunk, akik tudják, mi a honismeret, hazaszeretet, az identitástudat megőrzése, amiről a műsorunk szól. Székelyföld tulajdonképpen a lelkiismerete a magyarságnak, egy akkumulátora, ami példamutató erőt sugároz. Példa arra, miként lehet a huszonegyedik században úgy megőrizni az identitásunkat, hogy közben haladunk a korral, úgy kapaszkodunk a múltunkba, hogy közben a jövőnket építjük. Úgy érezzük, ez Székelyföldön megvalósul. Nem egy skanzenszerű hagyományőrzésről van szó, hanem jövőépítésről is egyben. A kettő összekapcsolódik, és ez mintaértékű szerintünk az egész medencére – véli Moys Zoltán tiszteletbeli székelyként.
Izsák-Székely Judith. Székelyhon.ro
2016. február 16.
"Teljes és azonnali leszámolás a magyarokkal!"
Moszkva Erdély elrománosításával vádolta meg Romániát. Még mindig tabu, mi történt 1944-1945-ben: a románok tudtával és segítségével hurcoltak el több ezer németet és magyart szovjet lágerekbe.
Moszkva a múlt héten a második világháború történetének meghamisítási kísérletével vádolta meg Romániát. Az orosz külügyi szóvivő, Maria Zaharova Erdély elrománosítását is szóvá tette.
Oroszország álláspontját egy az erdélyi szászok 1945-ös deportálásáról szóló bukaresti kiállítás kapcsán fejtette ki Zaharova, aki emlékeztette Romániát, hogy a Szovjetunióba elhurcolt erdélyi szászok és magyarok listáját román köztisztviselők állították össze, és ezt arra használták fel, hogy a németek és magyarok létszámát csökkentsék a románság javára. Bukarest „sajnálatosnak és nehezen összeegyeztethető összemosásnak” nevezte az orosz külügyi szóvivő szavait.
A második világháború története még hetven évvel az események után is sok feldolgozatlan traumát hordoz magában, amelyekről sokáig nem volt szabad beszélni, ilyen az 1944-45-ös időszak, amikor röpke egy év leforgása alatt Erdélyből több százezer embert hurcolnak el csupán származása miatt. Amíg 1944. május 16. és június 9-e között a németek a magyar adminisztráció segítségével deportáltak több mint 130 ezer zsidót Észak-Erdély területéről, addig pár hónappal később, 1944. októberében a szovjetek a románok közreműködésével visznek el több mint 25 ezer magyar férfit. 1945. januárjában a németek is sorra kerülnek, amikor 100 ezer erdélyi németet visznek el a Szovjetunióba kényszermunkára.
Ezekről a történetekről sokáig nem beszéltünk, s a román külügy válasza azt mutatja, hogy Románia számára továbbra is a tabutémák közé tartozik ennek a korszaknak a feldolgozása. Az 1944 őszén lejátszódó eseményekkel kapcsolatban dr. Murádin János Kristóf történészt, a Sapientia EMTE tanárát kérdeztük, aki a téma egyik szakavatott kutatója.
Bukarest nem értette vagy nem akarta érteni az orosz külügyi szóvivő szavait?
– Nyilván nem akarta érteni Bukarest, itt arról van szó, hogy bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű, hiszen ami az erdélyi deportálásokat illeti, mind a két fél benne volt. Ez egy olyan téma, amellyel nem volt ildomos foglalkozni a baráti országoknak. Mára nagyon kevés túlélő maradt, aki tudna mesélni azokról az időkről. Oda jutottunk hetven évvel a történtek után, hogy mivel a téma kikerült a társadalmi köztudatból, újra vissza lehet hozni a politikába, ezáltal lehet ujjal mutogatni egymásra, mivel az emberek előtt az igazság annyira ködbe veszett, hogy ez már nem jelent veszélyforrást. A társadalom nem fog felülbírálni ilyen politikai töltetű kijelentéseket ebben a kérdésben. Mi történt a román átállást követően Észak-Erdélyben?
– A Szovjetunió számára 1943-ig mindegy volt, hogy Magyarország vagy Románia, mind a két ország ellenség volt. A sztálingrádi csatát követően a román politikai vezetés érezni kezdte, hogy vesztésre áll a helyzet, ezért elkezdett közeledni a Szövetségesek irányába. A románok mindig is ügyesebben játszottak diplomáciailag, mint a magyarok, akiknél hamarabb belátták, hogy a Szovjetunióhoz kell közeledni és nála kell keresni a fegyverszünet lehetőségét. Románia hamarabb lépett, mint Magyarország, 1944. augusztus 23-tól már nem ellensége a Szovjetuniónak, hanem szövetségese a németekkel szemben. Ezzel szemben Magyarország még ellenség.
Ezért 1944 őszén úgy alakulnak az események, hogy amikor a Vörös Hadsereg átlépi a szovjet határokat, az első két ellenséges terület, ahová szovjet katona lép, az Kelet-Poroszország és Észak-Erdély. Itt kerül először ellenséges területre a szovjet hadsereg, hiszen amikor Iaşi-nál áttörik a szovjetek a frontot, a román hadsereg átáll, így a szovjeteknek Moldván pillanatok alatt sikerült átjutniuk. Augusztus 26-án, három nappal a román átállást követően már az Uz-völgyén nyomul előre a szovjet hadsereg, és megpróbálnak betörni Erdély területére.
Itt kerülnek tehát először konkrét ellenállásba úgy, hogy ellenséges területen vannak, és nem a „fasisztákat” kell kiűzni a szovjet földről. Idegen területen vannak, ahol ellenséges lakosság lehet, és fegyveres ellenállásba ütközhetnek. A Szovjetunió saját tapasztalatából kiindulva attól félt, hogy a front háta mögött partizán tevékenység alakulhat ki, amely megnehezíti az előrenyomulást Budapest és Berlin irányába.
Ezt a félelmet játssza ki a román fél, aki a szovjet katonai parancsnokság és Malinovszkij marsall számára listákat állít össze, hogy kik azok a veszélyes elemek, akiket össze kell gyűjteni és el kell hurcolni, mert ezek civilbe öltözött katonatisztek, akik a front mögött lemaradva partizán alakulatokat fognak szervezni. Mivel a Szovjetunió elsődleges célja a német főváros mielőbbi elérése, ezért a védelmi és utánpótlás vonalai szentek voltak, ezért az esetleges partizán tevékenység egy olyan kérdés volt, amit nagyon gyorsan meg kellett oldani. Ezért van az, hogy már szeptemberben, az első harcok idején a román listák alapján azonnal megkezdi a begyűjtést: ekkor csak magyarokat.
A magyar elhurcolás rögtön a frontátvonulás után zajlik le, sőt, vannak olyan esetek is, hogy átment a front a falun, és már aznap elkezdik begyűjteni onnan az embereket. Ez a begyűjtés sok esetben valóban a román feljelentések és a román szomszédok nyomravezetése, valamint a román hatóságok által összeállított listák alapján történt. Kolozsváron például Gheorghe Onişoru román konzul valamint Aurel Milea helyi ügyvéd segítette a szovjet katonai hatóságokat.
A listákat Bukarestben állították össze, úgy, hogy az észak-erdélyi magyarságnak azt az értelmiségi rétegét érintette, amely az 1940-44 közötti időszakban politikai szerepet is vállalt: így kerültek fel a listára olyan nevek, mint Vita Sándor országgyűlési képviselő, Mikó Imre jogász, magyar parlamenti képviselő, az Erdélyi Párt országos politikai főtitkára, Járosi Andor evangélikus lelkész, aki a vészkorszakban zsidókat mentett, Mikecs László történész, a csángó kutatás egyik kiváló szakértője, és természetesen olyan értelmiségi emberek is, akik meghatározóak lehettek a következő értelmiségi generációk kinevelésében, így vitték el Kolozsvárról a református kollégium teljes tanári karát is.
Papíron a partizán akció megakadályozása a cél, a gyakorlatban etnikai tisztogatás zajlik az értelmiség lefejezésével. Elősegíteni azt, hogy az erdélyi magyar közösség védtelenné váljon, és a szétbomlás felé menjen. A cél tehát elsősorban az erdélyi magyarság megfélemlítése volt, hogy az tömegesen hagyja el Erdélyt. Ezt akarták elérni a román paramilitáris egységek is, amelyek számos atrocitást követtek el a magyarok ellen, gondoljunk itt csak a jól ismert szárazajtai vagy az egeresi esetekre, de ennél sokkal több volt.
Hogyan viszonyult a román hatóság illetve az erdélyi román lakosság a magyarok deportálásához?
– A román hatóságok pontosan tudtak az elhurcolásokról, a román lakosság meg elővigyázatos volt, ezért sok helyen felírták az ajtóra, hogy “casă românească – román ház”, mert arra gondoltak, hogy ha bejön a román és a szovjet hadsereg, és atrocitásokra vagy rablásokra kerül sor, akkor ők mentesítve legyenek. A román társadalom mindenestül elégtételt akart venni a bécsi döntésért, és ki máson tudott volna elégtételt venni, mint a magyarságon.
Elég csak Ion Bozdog prefektus szavaira gondolni, aki 1944. szeptember 28-án így fogalmazott: „Hajthatatlan vagyok, mint az öreg Cato, és nem szűnök meg ismételni: teljes és azonnali leszámolás a magyarokkal! Most vagy soha! A magyarok által annyiszor bemocskolt erdélyi földön mától fogva csak egyetlen nemzetnek van létjogosultsága: a románnak. Ne legyen nyugta a román szívnek, és a román férfi karja ne engedje el a fegyvert mindaddig, amíg Erdélyt meg nem tisztítottuk ettől a nemzettől.” S nem Bozdog volt az egyetlen a román társadalomban, aki hasonlóan gondolkodott, és akkor a korabeli sajtót még nem is említettem, hiszen rettenetes uszító hadjárat ment végbe a magyarok ellen a román sajtóban.
Abban az időszakban szomorú divat volt a kollektív bűnösség gondolata, elég itt csak a Beneš-dekrétumokat említeni. A románság is úgy állt hozzá, hogy eljött az idő a bosszúra. Sajnos nagyon kevés ember volt, aki toleránsabb nézőpontból tekintve a kérdést, arra intette volna a lakosságot, hogy csak a bűnösöket büntessék meg, és ne egy egész népcsoportot. Tulajdonképpen most látták lehetőségét annak, hogy a magyar adminisztráció által elkövetett rengeteg hibát megtorolják.
Észak-Erdély visszacsatolásakor a magyarországi tisztviselők, az ún. “ejtőernyősök” sajnos sok esetben ostoba módon viszonyultak a román kisebbséghez, s ne feledjük el, hogy Észak-Erdélyben egymilliót meghaladó román kisebbség élt 1940-ben, vagyis az akkori lakosság több mint 40 százaléka. Olyan megalázó esetek voltak, hogy a kötelező katonai behíváskor a román földművesek ingjének az öv alatti részét a magyar parancsnok levágatta, mondva, hogy magyar bakánál ilyen nincsen. Ez sértő és megalázó, nyilvános megszégyenítés volt. Felesleges, ostoba, feszültségeket generáló esetek voltak, és sok esetben az észak-erdélyi magyar lakosság is hozzájárult ehhez. Sokan úgy gondolták, hogy a románságon vesznek elégtételt a trianoni döntésért, és 1944-ben, amikor fordult a kocka, akkor a románok akartak elégtételt venni.
Mennyire volt tudatos a szovjetek részéről, hogy Kolozsvárról olyan sok magyar férfit vittek el?
– A szovjetek egyik legkiemeltebb célpontja Kolozsvár volt, hiszen itt van a legtöbb értelmiségi, innen 5000 magyar férfit vittek el, abból a városból, amelynek az összlakossága a frontátvonulás után 73000 fő volt. Ennek az 5000 embernek a 16 százaléka értelmiségi: jogászok, papok, tanárok, tanítók, azt kell mondjuk, hogy ez célirányosan végrehajtott deportálás volt.
Más okai is voltak a deportálásoknak, szovjet tekintetben az egyik ilyen ok a már említett partizángyanús elemek eltávolítása a hátországból, a másik ok, hogy a Szovjetunió 22 millió halálos áldozattal járult hozzá a háborús győzelemhez, és a nyugati területei az országnak holdbéli tájak voltak, hiszen ahol a német hadsereg végigvonult, ott kő kövön nem maradt. A szovjetek visszavonuláskor szintén a felperzselt föld taktikáját alkalmazták, így teljes területek váltak pusztasággá, újjá kellett építeni a Szovjetuniót, ahhoz pedig munkás kéz kellett. Tehát munkaerőként is számítottak erre a többezer emberre.
Hogyan zajlott le az elhurcolás, és honnan vittek el több embert?
– Ahol hosszabb időre megállt a front és megakadt az előrenyomulásban a szovjet hadsereg, ott több embert hurcoltak el, ahol hamarabb sikerült átjutni, ott kevesebb embert szedtek össze, de mindenünnen vittek el embereket. Tordáról (a tordai csatában egy hónapig fenntartják a kisebb magyar alakulatok a szovjeteket) hétszáz magyar embert vittek el, abból a városból, amelynek a magyar lakossága 7300 fő, ott szó szerint megtizedelik a magyar lakosságot! Összesen minimum 20 000 magyar embert vittek el Észak-Erdélyből, de ez csak nagyon óvatos becslés. Valószínűleg ennél többen lehettek, akiket civilként foglyul ejtettek.
Elhurcolási hullám még Székelyföldön volt, itt körülbelül 6-7000-re tehető azoknak a száma, akiket elvittek, a legtöbbet a Csíki medencéből, elsősorban a hágókon való küzdelmek után következett ez be, s ahogy átjutnak ezeken a szorosokon, végigvonultak Al- és Felcsíkon, ekkor összegyűjtöttek vagy 3000 embert. Körülbelül ugyanennyire tehető a partiumi elhurcolások száma is, ahol a debreceni páncélos csata állította meg a szovjet hadsereget, s járult hozzá, hogy erről a környékről nagyobb arányban vigyenek el embereket.
Az elhurcolásokkal kapcsolatban el kell mondani, hogy a bűnhődés sok esetben nem volt összhangban a bűnnel, mert nagyon sok olyan embert vittek el, akik teljesen ártatlanok voltak. Én magam is több olyan interjút készítettem, ahol a 14 éves gyermeket felküldik az óvóhelyről a lakásba, a szovjet járőr összeszedi, és elviszik négy évre Szibériába. Nagyon sok volt a 18 év alatti diák, aki Szibériában, a lágerekben nő fel, szörnyű körülmények között.
Amikor elfogytak a listák, akkor már azt vittek el, akit értek. Először a törvényszék fogdájába vitték az embereket, és húsz embert is bezsúfoltak egy három személyes cellába, majd hajnalonként, hogy ne legyen nagyon feltűnő, a Tordai úton kísértek fel több száz főt és indítottak el Torda irányába gyalogosan. Azért úgy, mert a visszavonuló német csapatok berobbantották a kolozsbósi alagutat és felszaggatták a vasúti síneket, így a vasútvonal használhatatlan volt. Tordán bevagonírozták őket és Aranyosgyéresen keresztül Brassó, Focşani, Iaşi irányában a Szovjetunióba vitték. 1944. decemberéig mind a 20-25 ezer észak-erdélyi magyart elviszik a Szovjetunióba.
Hogyan kerülnek haza ezek az emberek?
– Van, akinek hamar sikerült hazajönni, például akik szovjet szempontból “hasznavehetetlenek” voltak, mert nem tudtak dolgozni. Őket az első transzporttal hazaküldik, közvetlenül a háború befejezése után, de közülük sokan nem érnek haza, mert már a vonaton meghalnak az elgyengülés és a betegségek miatt.
A többséget viszont kinn tartották évekig, az utolsók csak 1953-ban jutottak haza, Sztálin halála után. Az egyik túlélő elmesélte, hogy az utcáról szedték össze, s amikor megpróbált elszaladni, akkor a géppisztolyból kilőtt sorozattal ijesztették meg és kényszerítették vissza a sorba. 16 éves volt akkor, és kilenc évet töltött a Szovjetunióban.
A németek deportálása miben különbözött a magyarokétól?
– A németek deportálása már más kontextusban zajlott le. A németeket úgy vitték el, hogy a románoknak 300 000 embert kellett biztosítani a Szovjetuniónak kényszermunkára. Persze ezt nem így mondták, jóvátételi munkának nevezték, amiért Románia részt vett a Szovjetunió elleni háborúban. Ekkor nem a románokat küldték, hanem a németeket, a „fasisztákat”, ahogy nevezték, akiket meg kellett büntetni. Ezek a „fasiszták” 16-17 éves lányok és fiúk voltak 1945-1946-ban. Körülbelül 90-100 ezer németet vittek el 1945. januárjában.
A bánsági svábok közül több mint 50 ezer embert hurcoltak el, a besztercei szász területekről és a szebeni szászok közül is rengeteget, és 15 ezer embert elhurcoltak az akkor már nagyon elmagyarosodott szatmári sváb közösségből is. Így kerültek ki a németek és azok, akiket „németeknek” neveztek, a szovjet lágerekbe. Nagyon sokat csak a németes hangzású neve miatt vittek el.
A németek esetében tehát jóval szisztematikusabb volt a begyűjtés, és nem a partizántevékenység volt az ürügy, hanem munkáskézre volt szüksége a Szovjetuniónak, ezért ekkor már lányok is bekerültek a transzportba. Amíg a magyarok esetében elsősorban a férfiakat vitték el, addig a németek esetében egész családokat deportáltak, sőt terhes nőket is, voltak olyan esetek, hogy ott szülte meg a gyermeket a lágerben.
Amíg a negyvenes évek elején Erdély valóban egy multietnikus környezet volt, ez mostanra teljesen megszűnt, és ez a második világháború végén kezdődött. 1944-ben elvitték a zsidókat, 1945-ben deportálták a németeket. Így ma már lehet nyugodtan német államelnöke Romániának, mert németek már nincsenek. Én őszintén félek attól, hogy néhány évtized múlva magyar államelnöke lesz az országnak… Mert az azt fogja jelenteni, hogy mi már nem vagyunk, vagy legalábbis politikailag is jelentéktelen a maradék, összezsugorodott magyar közösség. Mint tudjuk, magyarok ma már egyre kevesebben vannak Romániában, maradtak a románok és azok a romák, akik még nem románosodtak el. Erdély hajdani etnikai sokszínűsége tehát elveszett.
Az 1944 novemberében bevezetett szovjet katonai közigazgatás a magyar emlékezetben mintha pozitívként maradt volna meg. Mi az oka ennek a kettős emlékezetnek, hiszen a szovjetek voltak azok, akik alig egy hónappal azelőtt még deportálták az embereket?
– Az 1944 őszi események mindenkit pánikszerűen érintettek. 1944 késő nyara volt a pánik csúcsa. Az erdélyi magyarok érezték, hogy a románok átállásával nagyon nagy a baj. A frontátvonulás, az atrocitások és a deportálások is viszonylag gyorsan lejártak, és kezdett visszatérni a normális élet. A szovjet megszálló alakulatok számára elsődleges cél volt, hogy lecsillapítsák a kedélyeket, ezért is parancsolták ki a román adminisztrációt, amely a szovjet hadsereg mögött érkezett.
Először Kolozsvárról október 15-én, alig négy nappal a bevonulás után, Kolozsvár város parancsnoka visszautasította a román adminisztráció bevonulási kérelmét, és a román hivatalnokoknak el kellett hagyniuk a várost. Az ő közbenjárására, de szovjet felsőbb utasításra is, Malinovszkij marsall egy hónappal később elrendelte, hogy egész Észak-Erdélyből tűnjön el a román adminisztráció. A magyar fél ekkor úgy érezte, hogy a Szovjetunió megmentette őt a románoktól, és esély van arra, hogy ne kerüljön az egész terület Romániához, mert ne feledjük el, hogy a szeptemberi fegyverszüneti egyezmény úgy hangzott, hogy „Erdély vagy annak nagyobbik része adassék vissza Romániának”.
A Szovjetunió nagyon okosan taktikázott, és nyitva hagyta a kérdést. A magyarság nagyon reménykedett abban, hogy a Szovjetunió mégsem fogja hagyni a helyzetet teljesen eldurvulni, és a szovjetek is úgy állították be magukat, hogy felszabadítóként érkeztek az országba. Néhány hónapig a magyarok azt hitték, hogy ha a szovjet árnyékban baloldali orientációt vesznek fel, jobb fényben tűnnek fel a Szovjetunió előtt, és ez a béketárgyalásokon segíteni fog abban, hogy megmaradjon Erdély egy része magyar területként.
Ebben nagyon komolyan kezdtek hinni, sőt, volt egy másik vonulat is, amelyik azt mondta, hogy hátha elérhető egy magyar-román, svájci mintára szerveződő, önálló Erdély. A Szovjetunió ugyanis – mint ahogy Tofik Iszlamov levéltári kutatásaiból is tudjuk – egy ideig, 1943. decemberéig ezzel a gondolattal is játszadozott, hogy Magyarország és Románia közé kellene egy ütköző állam, így a Szovjetunió rovására egyik sem tudna megerősödni, és mindig sakkban tartanák egymást. Ezt a szovjet propaganda nem is titkolta, és ez eljutott Erdélybe, így sok baloldali orientációjú értelmiségi kezdett ebben gondolkodni.
1944. november 14-től 1945. március 6-ig abban reménykedtek, hogy hátha sikerül etnikai megegyezésre jutni a románok és a magyarok között, s ne feledjük el, hogy akkor csak Észak-Erdélyben 1 millió 300 ezer magyar élt, az egy más etnikai közeg volt, akkor még lehetett beszélni román-magyar Erdélyről. Amikor a Groza-kormány hatalomra került, Románia hivatalosan is baloldali orientációt vett fel, méghozzá jóval korábban, mint Magyarország. Románia kezdett szebb fényben feltűnni Moszkvában, és a bukaresti kormányzat is inkább kommunistává vált, csak hogy Észak-Erdélyt megkapja, ezért, amikor márciusban Petru Groza hatalomra kerül, a Szovjetunió Románia javára dönt. Ekkor több szempontot is figyelembe vettek: a románok megígérték, hogy lemondanak Besszarábiáról és Észak-Bukovináról, cserébe viszont kérik Észak-Erdélyt.
Ezért volt olyan nagy csalódás, amikor márciusban újra bevonult a román adminisztráció, és kiderült, hogy egész Észak-Erdély újra a románoké lesz. Talán emiatt is utólag még szebb fényben tűnik most fel az a pár délibábos hónap, ami az erdélyi köztársaság időszakát jelentette 1944. novembere és 1945. márciusa között.
Simon Mária Tímea. Transindex.ro
Moszkva Erdély elrománosításával vádolta meg Romániát. Még mindig tabu, mi történt 1944-1945-ben: a románok tudtával és segítségével hurcoltak el több ezer németet és magyart szovjet lágerekbe.
Moszkva a múlt héten a második világháború történetének meghamisítási kísérletével vádolta meg Romániát. Az orosz külügyi szóvivő, Maria Zaharova Erdély elrománosítását is szóvá tette.
Oroszország álláspontját egy az erdélyi szászok 1945-ös deportálásáról szóló bukaresti kiállítás kapcsán fejtette ki Zaharova, aki emlékeztette Romániát, hogy a Szovjetunióba elhurcolt erdélyi szászok és magyarok listáját román köztisztviselők állították össze, és ezt arra használták fel, hogy a németek és magyarok létszámát csökkentsék a románság javára. Bukarest „sajnálatosnak és nehezen összeegyeztethető összemosásnak” nevezte az orosz külügyi szóvivő szavait.
A második világháború története még hetven évvel az események után is sok feldolgozatlan traumát hordoz magában, amelyekről sokáig nem volt szabad beszélni, ilyen az 1944-45-ös időszak, amikor röpke egy év leforgása alatt Erdélyből több százezer embert hurcolnak el csupán származása miatt. Amíg 1944. május 16. és június 9-e között a németek a magyar adminisztráció segítségével deportáltak több mint 130 ezer zsidót Észak-Erdély területéről, addig pár hónappal később, 1944. októberében a szovjetek a románok közreműködésével visznek el több mint 25 ezer magyar férfit. 1945. januárjában a németek is sorra kerülnek, amikor 100 ezer erdélyi németet visznek el a Szovjetunióba kényszermunkára.
Ezekről a történetekről sokáig nem beszéltünk, s a román külügy válasza azt mutatja, hogy Románia számára továbbra is a tabutémák közé tartozik ennek a korszaknak a feldolgozása. Az 1944 őszén lejátszódó eseményekkel kapcsolatban dr. Murádin János Kristóf történészt, a Sapientia EMTE tanárát kérdeztük, aki a téma egyik szakavatott kutatója.
Bukarest nem értette vagy nem akarta érteni az orosz külügyi szóvivő szavait?
– Nyilván nem akarta érteni Bukarest, itt arról van szó, hogy bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű, hiszen ami az erdélyi deportálásokat illeti, mind a két fél benne volt. Ez egy olyan téma, amellyel nem volt ildomos foglalkozni a baráti országoknak. Mára nagyon kevés túlélő maradt, aki tudna mesélni azokról az időkről. Oda jutottunk hetven évvel a történtek után, hogy mivel a téma kikerült a társadalmi köztudatból, újra vissza lehet hozni a politikába, ezáltal lehet ujjal mutogatni egymásra, mivel az emberek előtt az igazság annyira ködbe veszett, hogy ez már nem jelent veszélyforrást. A társadalom nem fog felülbírálni ilyen politikai töltetű kijelentéseket ebben a kérdésben. Mi történt a román átállást követően Észak-Erdélyben?
– A Szovjetunió számára 1943-ig mindegy volt, hogy Magyarország vagy Románia, mind a két ország ellenség volt. A sztálingrádi csatát követően a román politikai vezetés érezni kezdte, hogy vesztésre áll a helyzet, ezért elkezdett közeledni a Szövetségesek irányába. A románok mindig is ügyesebben játszottak diplomáciailag, mint a magyarok, akiknél hamarabb belátták, hogy a Szovjetunióhoz kell közeledni és nála kell keresni a fegyverszünet lehetőségét. Románia hamarabb lépett, mint Magyarország, 1944. augusztus 23-tól már nem ellensége a Szovjetuniónak, hanem szövetségese a németekkel szemben. Ezzel szemben Magyarország még ellenség.
Ezért 1944 őszén úgy alakulnak az események, hogy amikor a Vörös Hadsereg átlépi a szovjet határokat, az első két ellenséges terület, ahová szovjet katona lép, az Kelet-Poroszország és Észak-Erdély. Itt kerül először ellenséges területre a szovjet hadsereg, hiszen amikor Iaşi-nál áttörik a szovjetek a frontot, a román hadsereg átáll, így a szovjeteknek Moldván pillanatok alatt sikerült átjutniuk. Augusztus 26-án, három nappal a román átállást követően már az Uz-völgyén nyomul előre a szovjet hadsereg, és megpróbálnak betörni Erdély területére.
Itt kerülnek tehát először konkrét ellenállásba úgy, hogy ellenséges területen vannak, és nem a „fasisztákat” kell kiűzni a szovjet földről. Idegen területen vannak, ahol ellenséges lakosság lehet, és fegyveres ellenállásba ütközhetnek. A Szovjetunió saját tapasztalatából kiindulva attól félt, hogy a front háta mögött partizán tevékenység alakulhat ki, amely megnehezíti az előrenyomulást Budapest és Berlin irányába.
Ezt a félelmet játssza ki a román fél, aki a szovjet katonai parancsnokság és Malinovszkij marsall számára listákat állít össze, hogy kik azok a veszélyes elemek, akiket össze kell gyűjteni és el kell hurcolni, mert ezek civilbe öltözött katonatisztek, akik a front mögött lemaradva partizán alakulatokat fognak szervezni. Mivel a Szovjetunió elsődleges célja a német főváros mielőbbi elérése, ezért a védelmi és utánpótlás vonalai szentek voltak, ezért az esetleges partizán tevékenység egy olyan kérdés volt, amit nagyon gyorsan meg kellett oldani. Ezért van az, hogy már szeptemberben, az első harcok idején a román listák alapján azonnal megkezdi a begyűjtést: ekkor csak magyarokat.
A magyar elhurcolás rögtön a frontátvonulás után zajlik le, sőt, vannak olyan esetek is, hogy átment a front a falun, és már aznap elkezdik begyűjteni onnan az embereket. Ez a begyűjtés sok esetben valóban a román feljelentések és a román szomszédok nyomravezetése, valamint a román hatóságok által összeállított listák alapján történt. Kolozsváron például Gheorghe Onişoru román konzul valamint Aurel Milea helyi ügyvéd segítette a szovjet katonai hatóságokat.
A listákat Bukarestben állították össze, úgy, hogy az észak-erdélyi magyarságnak azt az értelmiségi rétegét érintette, amely az 1940-44 közötti időszakban politikai szerepet is vállalt: így kerültek fel a listára olyan nevek, mint Vita Sándor országgyűlési képviselő, Mikó Imre jogász, magyar parlamenti képviselő, az Erdélyi Párt országos politikai főtitkára, Járosi Andor evangélikus lelkész, aki a vészkorszakban zsidókat mentett, Mikecs László történész, a csángó kutatás egyik kiváló szakértője, és természetesen olyan értelmiségi emberek is, akik meghatározóak lehettek a következő értelmiségi generációk kinevelésében, így vitték el Kolozsvárról a református kollégium teljes tanári karát is.
Papíron a partizán akció megakadályozása a cél, a gyakorlatban etnikai tisztogatás zajlik az értelmiség lefejezésével. Elősegíteni azt, hogy az erdélyi magyar közösség védtelenné váljon, és a szétbomlás felé menjen. A cél tehát elsősorban az erdélyi magyarság megfélemlítése volt, hogy az tömegesen hagyja el Erdélyt. Ezt akarták elérni a román paramilitáris egységek is, amelyek számos atrocitást követtek el a magyarok ellen, gondoljunk itt csak a jól ismert szárazajtai vagy az egeresi esetekre, de ennél sokkal több volt.
Hogyan viszonyult a román hatóság illetve az erdélyi román lakosság a magyarok deportálásához?
– A román hatóságok pontosan tudtak az elhurcolásokról, a román lakosság meg elővigyázatos volt, ezért sok helyen felírták az ajtóra, hogy “casă românească – román ház”, mert arra gondoltak, hogy ha bejön a román és a szovjet hadsereg, és atrocitásokra vagy rablásokra kerül sor, akkor ők mentesítve legyenek. A román társadalom mindenestül elégtételt akart venni a bécsi döntésért, és ki máson tudott volna elégtételt venni, mint a magyarságon.
Elég csak Ion Bozdog prefektus szavaira gondolni, aki 1944. szeptember 28-án így fogalmazott: „Hajthatatlan vagyok, mint az öreg Cato, és nem szűnök meg ismételni: teljes és azonnali leszámolás a magyarokkal! Most vagy soha! A magyarok által annyiszor bemocskolt erdélyi földön mától fogva csak egyetlen nemzetnek van létjogosultsága: a románnak. Ne legyen nyugta a román szívnek, és a román férfi karja ne engedje el a fegyvert mindaddig, amíg Erdélyt meg nem tisztítottuk ettől a nemzettől.” S nem Bozdog volt az egyetlen a román társadalomban, aki hasonlóan gondolkodott, és akkor a korabeli sajtót még nem is említettem, hiszen rettenetes uszító hadjárat ment végbe a magyarok ellen a román sajtóban.
Abban az időszakban szomorú divat volt a kollektív bűnösség gondolata, elég itt csak a Beneš-dekrétumokat említeni. A románság is úgy állt hozzá, hogy eljött az idő a bosszúra. Sajnos nagyon kevés ember volt, aki toleránsabb nézőpontból tekintve a kérdést, arra intette volna a lakosságot, hogy csak a bűnösöket büntessék meg, és ne egy egész népcsoportot. Tulajdonképpen most látták lehetőségét annak, hogy a magyar adminisztráció által elkövetett rengeteg hibát megtorolják.
Észak-Erdély visszacsatolásakor a magyarországi tisztviselők, az ún. “ejtőernyősök” sajnos sok esetben ostoba módon viszonyultak a román kisebbséghez, s ne feledjük el, hogy Észak-Erdélyben egymilliót meghaladó román kisebbség élt 1940-ben, vagyis az akkori lakosság több mint 40 százaléka. Olyan megalázó esetek voltak, hogy a kötelező katonai behíváskor a román földművesek ingjének az öv alatti részét a magyar parancsnok levágatta, mondva, hogy magyar bakánál ilyen nincsen. Ez sértő és megalázó, nyilvános megszégyenítés volt. Felesleges, ostoba, feszültségeket generáló esetek voltak, és sok esetben az észak-erdélyi magyar lakosság is hozzájárult ehhez. Sokan úgy gondolták, hogy a románságon vesznek elégtételt a trianoni döntésért, és 1944-ben, amikor fordult a kocka, akkor a románok akartak elégtételt venni.
Mennyire volt tudatos a szovjetek részéről, hogy Kolozsvárról olyan sok magyar férfit vittek el?
– A szovjetek egyik legkiemeltebb célpontja Kolozsvár volt, hiszen itt van a legtöbb értelmiségi, innen 5000 magyar férfit vittek el, abból a városból, amelynek az összlakossága a frontátvonulás után 73000 fő volt. Ennek az 5000 embernek a 16 százaléka értelmiségi: jogászok, papok, tanárok, tanítók, azt kell mondjuk, hogy ez célirányosan végrehajtott deportálás volt.
Más okai is voltak a deportálásoknak, szovjet tekintetben az egyik ilyen ok a már említett partizángyanús elemek eltávolítása a hátországból, a másik ok, hogy a Szovjetunió 22 millió halálos áldozattal járult hozzá a háborús győzelemhez, és a nyugati területei az országnak holdbéli tájak voltak, hiszen ahol a német hadsereg végigvonult, ott kő kövön nem maradt. A szovjetek visszavonuláskor szintén a felperzselt föld taktikáját alkalmazták, így teljes területek váltak pusztasággá, újjá kellett építeni a Szovjetuniót, ahhoz pedig munkás kéz kellett. Tehát munkaerőként is számítottak erre a többezer emberre.
Hogyan zajlott le az elhurcolás, és honnan vittek el több embert?
– Ahol hosszabb időre megállt a front és megakadt az előrenyomulásban a szovjet hadsereg, ott több embert hurcoltak el, ahol hamarabb sikerült átjutni, ott kevesebb embert szedtek össze, de mindenünnen vittek el embereket. Tordáról (a tordai csatában egy hónapig fenntartják a kisebb magyar alakulatok a szovjeteket) hétszáz magyar embert vittek el, abból a városból, amelynek a magyar lakossága 7300 fő, ott szó szerint megtizedelik a magyar lakosságot! Összesen minimum 20 000 magyar embert vittek el Észak-Erdélyből, de ez csak nagyon óvatos becslés. Valószínűleg ennél többen lehettek, akiket civilként foglyul ejtettek.
Elhurcolási hullám még Székelyföldön volt, itt körülbelül 6-7000-re tehető azoknak a száma, akiket elvittek, a legtöbbet a Csíki medencéből, elsősorban a hágókon való küzdelmek után következett ez be, s ahogy átjutnak ezeken a szorosokon, végigvonultak Al- és Felcsíkon, ekkor összegyűjtöttek vagy 3000 embert. Körülbelül ugyanennyire tehető a partiumi elhurcolások száma is, ahol a debreceni páncélos csata állította meg a szovjet hadsereget, s járult hozzá, hogy erről a környékről nagyobb arányban vigyenek el embereket.
Az elhurcolásokkal kapcsolatban el kell mondani, hogy a bűnhődés sok esetben nem volt összhangban a bűnnel, mert nagyon sok olyan embert vittek el, akik teljesen ártatlanok voltak. Én magam is több olyan interjút készítettem, ahol a 14 éves gyermeket felküldik az óvóhelyről a lakásba, a szovjet járőr összeszedi, és elviszik négy évre Szibériába. Nagyon sok volt a 18 év alatti diák, aki Szibériában, a lágerekben nő fel, szörnyű körülmények között.
Amikor elfogytak a listák, akkor már azt vittek el, akit értek. Először a törvényszék fogdájába vitték az embereket, és húsz embert is bezsúfoltak egy három személyes cellába, majd hajnalonként, hogy ne legyen nagyon feltűnő, a Tordai úton kísértek fel több száz főt és indítottak el Torda irányába gyalogosan. Azért úgy, mert a visszavonuló német csapatok berobbantották a kolozsbósi alagutat és felszaggatták a vasúti síneket, így a vasútvonal használhatatlan volt. Tordán bevagonírozták őket és Aranyosgyéresen keresztül Brassó, Focşani, Iaşi irányában a Szovjetunióba vitték. 1944. decemberéig mind a 20-25 ezer észak-erdélyi magyart elviszik a Szovjetunióba.
Hogyan kerülnek haza ezek az emberek?
– Van, akinek hamar sikerült hazajönni, például akik szovjet szempontból “hasznavehetetlenek” voltak, mert nem tudtak dolgozni. Őket az első transzporttal hazaküldik, közvetlenül a háború befejezése után, de közülük sokan nem érnek haza, mert már a vonaton meghalnak az elgyengülés és a betegségek miatt.
A többséget viszont kinn tartották évekig, az utolsók csak 1953-ban jutottak haza, Sztálin halála után. Az egyik túlélő elmesélte, hogy az utcáról szedték össze, s amikor megpróbált elszaladni, akkor a géppisztolyból kilőtt sorozattal ijesztették meg és kényszerítették vissza a sorba. 16 éves volt akkor, és kilenc évet töltött a Szovjetunióban.
A németek deportálása miben különbözött a magyarokétól?
– A németek deportálása már más kontextusban zajlott le. A németeket úgy vitték el, hogy a románoknak 300 000 embert kellett biztosítani a Szovjetuniónak kényszermunkára. Persze ezt nem így mondták, jóvátételi munkának nevezték, amiért Románia részt vett a Szovjetunió elleni háborúban. Ekkor nem a románokat küldték, hanem a németeket, a „fasisztákat”, ahogy nevezték, akiket meg kellett büntetni. Ezek a „fasiszták” 16-17 éves lányok és fiúk voltak 1945-1946-ban. Körülbelül 90-100 ezer németet vittek el 1945. januárjában.
A bánsági svábok közül több mint 50 ezer embert hurcoltak el, a besztercei szász területekről és a szebeni szászok közül is rengeteget, és 15 ezer embert elhurcoltak az akkor már nagyon elmagyarosodott szatmári sváb közösségből is. Így kerültek ki a németek és azok, akiket „németeknek” neveztek, a szovjet lágerekbe. Nagyon sokat csak a németes hangzású neve miatt vittek el.
A németek esetében tehát jóval szisztematikusabb volt a begyűjtés, és nem a partizántevékenység volt az ürügy, hanem munkáskézre volt szüksége a Szovjetuniónak, ezért ekkor már lányok is bekerültek a transzportba. Amíg a magyarok esetében elsősorban a férfiakat vitték el, addig a németek esetében egész családokat deportáltak, sőt terhes nőket is, voltak olyan esetek, hogy ott szülte meg a gyermeket a lágerben.
Amíg a negyvenes évek elején Erdély valóban egy multietnikus környezet volt, ez mostanra teljesen megszűnt, és ez a második világháború végén kezdődött. 1944-ben elvitték a zsidókat, 1945-ben deportálták a németeket. Így ma már lehet nyugodtan német államelnöke Romániának, mert németek már nincsenek. Én őszintén félek attól, hogy néhány évtized múlva magyar államelnöke lesz az országnak… Mert az azt fogja jelenteni, hogy mi már nem vagyunk, vagy legalábbis politikailag is jelentéktelen a maradék, összezsugorodott magyar közösség. Mint tudjuk, magyarok ma már egyre kevesebben vannak Romániában, maradtak a románok és azok a romák, akik még nem románosodtak el. Erdély hajdani etnikai sokszínűsége tehát elveszett.
Az 1944 novemberében bevezetett szovjet katonai közigazgatás a magyar emlékezetben mintha pozitívként maradt volna meg. Mi az oka ennek a kettős emlékezetnek, hiszen a szovjetek voltak azok, akik alig egy hónappal azelőtt még deportálták az embereket?
– Az 1944 őszi események mindenkit pánikszerűen érintettek. 1944 késő nyara volt a pánik csúcsa. Az erdélyi magyarok érezték, hogy a románok átállásával nagyon nagy a baj. A frontátvonulás, az atrocitások és a deportálások is viszonylag gyorsan lejártak, és kezdett visszatérni a normális élet. A szovjet megszálló alakulatok számára elsődleges cél volt, hogy lecsillapítsák a kedélyeket, ezért is parancsolták ki a román adminisztrációt, amely a szovjet hadsereg mögött érkezett.
Először Kolozsvárról október 15-én, alig négy nappal a bevonulás után, Kolozsvár város parancsnoka visszautasította a román adminisztráció bevonulási kérelmét, és a román hivatalnokoknak el kellett hagyniuk a várost. Az ő közbenjárására, de szovjet felsőbb utasításra is, Malinovszkij marsall egy hónappal később elrendelte, hogy egész Észak-Erdélyből tűnjön el a román adminisztráció. A magyar fél ekkor úgy érezte, hogy a Szovjetunió megmentette őt a románoktól, és esély van arra, hogy ne kerüljön az egész terület Romániához, mert ne feledjük el, hogy a szeptemberi fegyverszüneti egyezmény úgy hangzott, hogy „Erdély vagy annak nagyobbik része adassék vissza Romániának”.
A Szovjetunió nagyon okosan taktikázott, és nyitva hagyta a kérdést. A magyarság nagyon reménykedett abban, hogy a Szovjetunió mégsem fogja hagyni a helyzetet teljesen eldurvulni, és a szovjetek is úgy állították be magukat, hogy felszabadítóként érkeztek az országba. Néhány hónapig a magyarok azt hitték, hogy ha a szovjet árnyékban baloldali orientációt vesznek fel, jobb fényben tűnnek fel a Szovjetunió előtt, és ez a béketárgyalásokon segíteni fog abban, hogy megmaradjon Erdély egy része magyar területként.
Ebben nagyon komolyan kezdtek hinni, sőt, volt egy másik vonulat is, amelyik azt mondta, hogy hátha elérhető egy magyar-román, svájci mintára szerveződő, önálló Erdély. A Szovjetunió ugyanis – mint ahogy Tofik Iszlamov levéltári kutatásaiból is tudjuk – egy ideig, 1943. decemberéig ezzel a gondolattal is játszadozott, hogy Magyarország és Románia közé kellene egy ütköző állam, így a Szovjetunió rovására egyik sem tudna megerősödni, és mindig sakkban tartanák egymást. Ezt a szovjet propaganda nem is titkolta, és ez eljutott Erdélybe, így sok baloldali orientációjú értelmiségi kezdett ebben gondolkodni.
1944. november 14-től 1945. március 6-ig abban reménykedtek, hogy hátha sikerül etnikai megegyezésre jutni a románok és a magyarok között, s ne feledjük el, hogy akkor csak Észak-Erdélyben 1 millió 300 ezer magyar élt, az egy más etnikai közeg volt, akkor még lehetett beszélni román-magyar Erdélyről. Amikor a Groza-kormány hatalomra került, Románia hivatalosan is baloldali orientációt vett fel, méghozzá jóval korábban, mint Magyarország. Románia kezdett szebb fényben feltűnni Moszkvában, és a bukaresti kormányzat is inkább kommunistává vált, csak hogy Észak-Erdélyt megkapja, ezért, amikor márciusban Petru Groza hatalomra kerül, a Szovjetunió Románia javára dönt. Ekkor több szempontot is figyelembe vettek: a románok megígérték, hogy lemondanak Besszarábiáról és Észak-Bukovináról, cserébe viszont kérik Észak-Erdélyt.
Ezért volt olyan nagy csalódás, amikor márciusban újra bevonult a román adminisztráció, és kiderült, hogy egész Észak-Erdély újra a románoké lesz. Talán emiatt is utólag még szebb fényben tűnik most fel az a pár délibábos hónap, ami az erdélyi köztársaság időszakát jelentette 1944. novembere és 1945. márciusa között.
Simon Mária Tímea. Transindex.ro
2016. április 3.
Felcsíki kórustalálkozó hétszáznál több részvevővel
Több mint hétszáz kórustag vett részt a szombati, huszonkettedik alkalommal megszervezett felcsíki egyházi kórustalálkozón Csíkszentdomokoson. A részt vevő húsz kórus negyven egyházi kórúsművet mutatott be az összegyűlteknek.
A zsúfolásig megtelt templomban közös szentmisével kezdődött a találkozó, ezt követően a jelen lévő húsz kórus sorra adta elő a két-két egyházi kórusművet. Felcsendült többek között Liszt Ferenc, Mozart és Bach egy-egy műve is.
A kórustalálkozón énekelt Rákos–Göröcsfalva–Vacsárcsi egyházi kórusa Bíró Attila vezetésével, Csíkszereda kórusa Bakos Mihály Károly, Csíkszentmiklós kórusa Bors-Timár László, Hidegség kórusa Prezsmer Balázs Attila, a gyimesbükki kórus pedig Koncsag László irányításával. A taplocai kórust Péterfi András, a csíkszépvízit Incze Sándor, a csíkmadarasit Bálint Zsolt, a csíksomlyói kegytemplom kórusát Bíró János vezényelte. A gyimesközéplokiakat Balla László, a csíkszenttamásiakat Gábor Csaba, a csíkkarcfalviakat Bálint Zoltán, a csíkszentmihályi és ajnádi kórust Kercsó Zoltán vezette. A dánfalvi kórust Bálint István, a madéfalvit Bíró László, a balánbányait Sebestyén Mónika Éva, a delneit és csíkpálfalvit Antal Ildikó, a gyimesfelsőlokit Póra Attila, a csíkcsicsóit Gombos Csaba, a házigazda Csíkszentdomokos kórusát pedig Fórika Attila kántor, a rendezvény főszervezője vezette.
„Jubileum számunkra a huszonkettedik felcsíki kórustalálkozó. Bár a jubileum szó kerek évfordulót takar, ennek ellenére, mivel 1995-ben Csíkszentdomokoson kezdődött az első kórustalálkozó, mi jubileumnak tartjuk” – fogalmazott a főszervező kántor. Megjegyezte, nagy lelkesedéssel és odaadással készültek a rendezvényre, ebben a község lakossága is nagy segítséget nyújtott. A rendezvény következő állomása Csíkszenttamás lesz – fűzte hozzá Fórika.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro
Több mint hétszáz kórustag vett részt a szombati, huszonkettedik alkalommal megszervezett felcsíki egyházi kórustalálkozón Csíkszentdomokoson. A részt vevő húsz kórus negyven egyházi kórúsművet mutatott be az összegyűlteknek.
A zsúfolásig megtelt templomban közös szentmisével kezdődött a találkozó, ezt követően a jelen lévő húsz kórus sorra adta elő a két-két egyházi kórusművet. Felcsendült többek között Liszt Ferenc, Mozart és Bach egy-egy műve is.
A kórustalálkozón énekelt Rákos–Göröcsfalva–Vacsárcsi egyházi kórusa Bíró Attila vezetésével, Csíkszereda kórusa Bakos Mihály Károly, Csíkszentmiklós kórusa Bors-Timár László, Hidegség kórusa Prezsmer Balázs Attila, a gyimesbükki kórus pedig Koncsag László irányításával. A taplocai kórust Péterfi András, a csíkszépvízit Incze Sándor, a csíkmadarasit Bálint Zsolt, a csíksomlyói kegytemplom kórusát Bíró János vezényelte. A gyimesközéplokiakat Balla László, a csíkszenttamásiakat Gábor Csaba, a csíkkarcfalviakat Bálint Zoltán, a csíkszentmihályi és ajnádi kórust Kercsó Zoltán vezette. A dánfalvi kórust Bálint István, a madéfalvit Bíró László, a balánbányait Sebestyén Mónika Éva, a delneit és csíkpálfalvit Antal Ildikó, a gyimesfelsőlokit Póra Attila, a csíkcsicsóit Gombos Csaba, a házigazda Csíkszentdomokos kórusát pedig Fórika Attila kántor, a rendezvény főszervezője vezette.
„Jubileum számunkra a huszonkettedik felcsíki kórustalálkozó. Bár a jubileum szó kerek évfordulót takar, ennek ellenére, mivel 1995-ben Csíkszentdomokoson kezdődött az első kórustalálkozó, mi jubileumnak tartjuk” – fogalmazott a főszervező kántor. Megjegyezte, nagy lelkesedéssel és odaadással készültek a rendezvényre, ebben a község lakossága is nagy segítséget nyújtott. A rendezvény következő állomása Csíkszenttamás lesz – fűzte hozzá Fórika.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro
2016. április 25.
Remete ifjúsága megéli a hagyományt
Kétszázötven székely ruhás fiatal volt a XII. Gyergyói Néptáncfesztiválon vasárnap, ötszázan hivatalosak a keddi Gyereklakodalomba. Az eddigi leggazdagabb programmal szervezték meg Gyergyóremetén a tizenkettedik Remetei Ifjúsági Napokat.
Testet-lelket egyaránt megmozgatott az idei Remetei Ifjúsági Napok (RIN) első két napja. Aki hajnalig mulatott, annak is talpra kellett állnia vasárnap reggelre, a néptáncfesztiválra, hisz sorban sereglettek a vendégek, mígnem kétszázötvenen kerültek a csoportképre. Vasárnap délelőtt nagy volt a látványosság: a sok székely ruhás kettős sorban vonult a templomba, hogy ott fiatalos egyházi énekek mellett halljanak arról, hogy a szeretet nem helyettesíthető semmivel, és szeretni most kell.
Az ünnepség a művelődési házban folytatódott, ahol a néptáncok színe-javát mutatta meg kilenc néptáncegyüttes. Ismerni kell az erdélyi táncokat, de legfontosabb a gyergyói visszatanulása – javasolta Laczkó-Albert Elemér, Remete polgármestere a fesztiválon. Elmondta, egy ideig úgy tűnt, Gyergyó vidéke eszköztelen és színtelen a néptánc térképén, amíg elő nem került az ősök tudása.
„Nem a mi hibánk, hogy elfeledtük a gyergyói táncokat, de az már a mi hibánk lenne, ha nem akarnánk visszatanulni. Mert mindenekelőtt a mi táncunkat kell tudni” – fogalmazott a polgármester, mindenkit arra biztatva, ne ápolja, hanem élje a hagyományt, nevezzen be az augusztus 1-6. között sorra kerülő V. Gyergyói Tánc-és Zenetáborba, és táncoljon sokat, ahányszor csak alkalma adatik erre.
A vasárnapi ünnepség után sem akaszthatják vállfára székely ruháikat a Gyergyói-medence fiataljai, hiszen kedden újra összesereglenek, gyermeklakodalmat ülnek. Akárcsak öt évvel ezelőtt, most is remetei lesz a vőlegény, balánbányai a menyasszony, a násznép pedig a Gyergyó és Felcsík, na meg Balánbánya színe-java.
Kedden reggel hét órakor kezdődik „a világra szóló ünnepség”, a remetei Tájházban búcsúzik el a legény a szülőktől. Majd buszra ül a „násznép”, indulnak Balánbánya felé, útközben pedig minden gyergyói településről csatlakozik hozzájuk még legalább öt táncospár. Így érkeznek meg a „leányos házhoz”, jön a kikérés, a leánybúcsú, örömanya tánca, majd egy jelképes egyházi szertartás után Csíkszentdomokos felé indul a társaság. Nem fog hiányozni a szokás részét képező útelkötés sem, majd Remetére érve a csutakfalvi Svájci ház udvarán adnak ízelítőt táncos mulatozásból. Innen szekerekre ülve járják be a falut, számítva sok-sok remetei kíváncsiskodására, aztán pedig a közösségi házban szól a nóta, folytatódik a tánc.
A gyerekek mulatságát a felnőttek, pedagógusok továbbképzése követi. A balánbányai Tanulók Házában legalább harmincöten értékelik ki a Gyermeklakodalmat, majd a következő napokban népi játékokat, népdalokat tanulnak, részt vesznek agyagozáson, nemezelésen, bútorfestésen. Így kerül sor pár nap alatt olyan élmények átadására, melyekből egyaránt tanulhat gyermek és tanító – hogy hagyományok terén is értsék egymás szavát a székely generációk.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro
Kétszázötven székely ruhás fiatal volt a XII. Gyergyói Néptáncfesztiválon vasárnap, ötszázan hivatalosak a keddi Gyereklakodalomba. Az eddigi leggazdagabb programmal szervezték meg Gyergyóremetén a tizenkettedik Remetei Ifjúsági Napokat.
Testet-lelket egyaránt megmozgatott az idei Remetei Ifjúsági Napok (RIN) első két napja. Aki hajnalig mulatott, annak is talpra kellett állnia vasárnap reggelre, a néptáncfesztiválra, hisz sorban sereglettek a vendégek, mígnem kétszázötvenen kerültek a csoportképre. Vasárnap délelőtt nagy volt a látványosság: a sok székely ruhás kettős sorban vonult a templomba, hogy ott fiatalos egyházi énekek mellett halljanak arról, hogy a szeretet nem helyettesíthető semmivel, és szeretni most kell.
Az ünnepség a művelődési házban folytatódott, ahol a néptáncok színe-javát mutatta meg kilenc néptáncegyüttes. Ismerni kell az erdélyi táncokat, de legfontosabb a gyergyói visszatanulása – javasolta Laczkó-Albert Elemér, Remete polgármestere a fesztiválon. Elmondta, egy ideig úgy tűnt, Gyergyó vidéke eszköztelen és színtelen a néptánc térképén, amíg elő nem került az ősök tudása.
„Nem a mi hibánk, hogy elfeledtük a gyergyói táncokat, de az már a mi hibánk lenne, ha nem akarnánk visszatanulni. Mert mindenekelőtt a mi táncunkat kell tudni” – fogalmazott a polgármester, mindenkit arra biztatva, ne ápolja, hanem élje a hagyományt, nevezzen be az augusztus 1-6. között sorra kerülő V. Gyergyói Tánc-és Zenetáborba, és táncoljon sokat, ahányszor csak alkalma adatik erre.
A vasárnapi ünnepség után sem akaszthatják vállfára székely ruháikat a Gyergyói-medence fiataljai, hiszen kedden újra összesereglenek, gyermeklakodalmat ülnek. Akárcsak öt évvel ezelőtt, most is remetei lesz a vőlegény, balánbányai a menyasszony, a násznép pedig a Gyergyó és Felcsík, na meg Balánbánya színe-java.
Kedden reggel hét órakor kezdődik „a világra szóló ünnepség”, a remetei Tájházban búcsúzik el a legény a szülőktől. Majd buszra ül a „násznép”, indulnak Balánbánya felé, útközben pedig minden gyergyói településről csatlakozik hozzájuk még legalább öt táncospár. Így érkeznek meg a „leányos házhoz”, jön a kikérés, a leánybúcsú, örömanya tánca, majd egy jelképes egyházi szertartás után Csíkszentdomokos felé indul a társaság. Nem fog hiányozni a szokás részét képező útelkötés sem, majd Remetére érve a csutakfalvi Svájci ház udvarán adnak ízelítőt táncos mulatozásból. Innen szekerekre ülve járják be a falut, számítva sok-sok remetei kíváncsiskodására, aztán pedig a közösségi házban szól a nóta, folytatódik a tánc.
A gyerekek mulatságát a felnőttek, pedagógusok továbbképzése követi. A balánbányai Tanulók Házában legalább harmincöten értékelik ki a Gyermeklakodalmat, majd a következő napokban népi játékokat, népdalokat tanulnak, részt vesznek agyagozáson, nemezelésen, bútorfestésen. Így kerül sor pár nap alatt olyan élmények átadására, melyekből egyaránt tanulhat gyermek és tanító – hogy hagyományok terén is értsék egymás szavát a székely generációk.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro
2016. május 14.
Lelki közösséggé fejlődtek a zarándokok
Három zarándokvonat hozta el több mint kétezer utasát idén a csíksomlyói pünkösdi búcsúra. Élményekkel gazdagodva, lelkileg feltöltődve, az összetartozás örömét megtapasztalva jöttek a Szűzanyához.
Szombat reggel először a Gyergyószentmiklósról érkező Boldogasszony zarándokvonat futott be a csíkszeredai vasútállomásra, utasait Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről Szarka Gábor konzul köszöntötte. „Az út nem egy egyszerű vonatozás, hanem egy lelki közösséggé való fejlődés volt” – mondta a konzul, emlékeztetve arra, hogy a csíksomlyói nyeregben mindig jó megtapasztalni, milyen jó együtt lenni magyarként és keresztényként.
„Az önök utazása a nemzeti összetartozást is jelképezi, hisz magyar nemzetünk erejét és összetartozását növeli. Útjuk során a megállók azt szolgálták, hogy hitet, reményt és szeretetet adjunk egymásnak. Minderre nagy szükség van most, amikor az itt élő magyaroknak naponta kell megküzdeniük azért, hogy használhassák anyanyelvüket, szimbólumaikat, és megvédjék saját igazukat” – mutatott rá Szarka Gábor.
A konzul kérte a zarándokokat, emlékezzenek meg Márton Áron püspökről is, aki 120 éve született Csíkszentdomokoson, és akinek köztéri szobrát vasárnap avatják fel Csíkszeredában. Egyúttal arra is kérte őket, Csíksomlyón azért is imádkozzanak, hogy Európa térjen vissza keresztény gyökereihez.
A vonattal érkezett zarándokoknak Darvas-Kozma József főesperes, a csíkszeredai Szent Kereszt templom plébánosa elevenítette fel röviden a csíksomlyói kegyhely történetét, majd imájában arra kérte a mindenható Istent, hogy segítse útjukat, és örömmel érkezzenek meg zarándoklatuk céljához, a csíksomlyói Szűzanyához.
Egy órával később érkeztek be a vasútállomásra a Szent Márton-mozdony húzta Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors szerelvényei, amelyek Alcsík és Felcsík településeiről hozták az ott elszállásolt zarándokokat. Az utasok zászlók alá sorakozva indultak Csíksomlyóra.
„Nagyon szép volt az út, én most vagyok másodszor itt. Ide érdemes volna mindig eljönni” – mondta kérdésünkre a Borsod megyéből érkezett Harkály Endréné. A szegedi Földesi Árpád nyolc éve volt utoljára a búcsún, ez volt az első útja a zarándokvonattal. „Szép volt, érdekes volt, volt benne minden, ami egy zarándokúthoz kell” – vélekedett.
„Tíz évvel ezelőtt voltam már itt. Nagyon jó volt az utazás, ez volt az első alkalom, hogy a zarándokvonaton utaztam. Olyan jó látni együtt a magyarokat, és mindenkit, aki részt vesz a zarándoklaton. Nagyon jó látni, hogy mindenki örül, hogy itt lehet, és lelkileg feltöltődik. Ebben szerettem volna részt venni” – osztotta meg gondolatait az Egyesül Államokból, Floridából érkezett Apáthy László.
Kovács Attila
Székelyhon.ro
Három zarándokvonat hozta el több mint kétezer utasát idén a csíksomlyói pünkösdi búcsúra. Élményekkel gazdagodva, lelkileg feltöltődve, az összetartozás örömét megtapasztalva jöttek a Szűzanyához.
Szombat reggel először a Gyergyószentmiklósról érkező Boldogasszony zarándokvonat futott be a csíkszeredai vasútállomásra, utasait Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről Szarka Gábor konzul köszöntötte. „Az út nem egy egyszerű vonatozás, hanem egy lelki közösséggé való fejlődés volt” – mondta a konzul, emlékeztetve arra, hogy a csíksomlyói nyeregben mindig jó megtapasztalni, milyen jó együtt lenni magyarként és keresztényként.
„Az önök utazása a nemzeti összetartozást is jelképezi, hisz magyar nemzetünk erejét és összetartozását növeli. Útjuk során a megállók azt szolgálták, hogy hitet, reményt és szeretetet adjunk egymásnak. Minderre nagy szükség van most, amikor az itt élő magyaroknak naponta kell megküzdeniük azért, hogy használhassák anyanyelvüket, szimbólumaikat, és megvédjék saját igazukat” – mutatott rá Szarka Gábor.
A konzul kérte a zarándokokat, emlékezzenek meg Márton Áron püspökről is, aki 120 éve született Csíkszentdomokoson, és akinek köztéri szobrát vasárnap avatják fel Csíkszeredában. Egyúttal arra is kérte őket, Csíksomlyón azért is imádkozzanak, hogy Európa térjen vissza keresztény gyökereihez.
A vonattal érkezett zarándokoknak Darvas-Kozma József főesperes, a csíkszeredai Szent Kereszt templom plébánosa elevenítette fel röviden a csíksomlyói kegyhely történetét, majd imájában arra kérte a mindenható Istent, hogy segítse útjukat, és örömmel érkezzenek meg zarándoklatuk céljához, a csíksomlyói Szűzanyához.
Egy órával később érkeztek be a vasútállomásra a Szent Márton-mozdony húzta Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors szerelvényei, amelyek Alcsík és Felcsík településeiről hozták az ott elszállásolt zarándokokat. Az utasok zászlók alá sorakozva indultak Csíksomlyóra.
„Nagyon szép volt az út, én most vagyok másodszor itt. Ide érdemes volna mindig eljönni” – mondta kérdésünkre a Borsod megyéből érkezett Harkály Endréné. A szegedi Földesi Árpád nyolc éve volt utoljára a búcsún, ez volt az első útja a zarándokvonattal. „Szép volt, érdekes volt, volt benne minden, ami egy zarándokúthoz kell” – vélekedett.
„Tíz évvel ezelőtt voltam már itt. Nagyon jó volt az utazás, ez volt az első alkalom, hogy a zarándokvonaton utaztam. Olyan jó látni együtt a magyarokat, és mindenkit, aki részt vesz a zarándoklaton. Nagyon jó látni, hogy mindenki örül, hogy itt lehet, és lelkileg feltöltődik. Ebben szerettem volna részt venni” – osztotta meg gondolatait az Egyesül Államokból, Floridából érkezett Apáthy László.
Kovács Attila
Székelyhon.ro
2016. június 3.
Összesítette az eddigi árvízkárokat a katasztrófavédelmi bizottság
A nagy mennyiségű csapadék, és a hegyoldalakról hirtelen lezúduló víz okozott árvizet Hargita megye több településén.
A Hargita megyei katasztrófavédelmi bizottság péntek délelőtti ülésén egy összesítést is bemutattak a károkról. Eszerint Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Maroshévízen, Tölgyesen, Bélborban, valamint több felcsíki településen pincékbe, udvarokra, mezőgazdasági területekre hatolt be a víz, amely kutakat is elárasztott.
A legérintettebb településnek Gyergyócsomafalvát nevezte meg Gheorghe Pop dandártábornok, a Hargita megyei hivatásos tűzoltóság vezetője. Csomafalván 500 udvart, pincét öntött el a víz, de mint mondta, nem kellett senkit kitelepíteni otthonából. Hozzátette, Csomafalvára több Hargita megyei település önkéntes tűzoltó-alakulatai érkeztek segíteni a károk elhárításában, de a szivattyúzáshoz elengedhetetlen a vizek apadása.
A Gyimes-völgyében Gyimesközéplokot és a hozzá tartozó kistelepüléseket is nehéz helyzetbe hozta az áradás – hangzott el. Több mint 30 portát érintett az áradás, amely hordalékkal zárta el a 12A jelzésű országutat is, ezt közben felszabadították. Le kellett állítani viszont a vasúti közlekedést a Csíkszereda-Kománfalva közötti szakaszon, mivel a víz Gyimesközéplokon egy hidat is megrongált, és noha folyamatosan dolgoztak a helyreállításon, a vasúti forgalom péntek délig még nem indult újra – közölte Andrei Jean Adrian Hargita megyei prefektus.
A Gyimesközéplokhoz tartozó Farkaspallót csak nagy kerülővel, Gyergyószentmiklós irányából lehet közúton megközelíteni, mivel a megáradt patak elvitte a hidat, ugyanakkor a megyei út több szakasza csak egy sávon járható, mivel a víz alámosta. Ugyanez a helyzet a Jávárdi-pataka felé vezető 127B jelzésű megyei úton is – jelentették be az ülésen.
Az megáradt Olt ismét elvitte a Csicsóhoz tartozó Oltfaluban az ideiglenes átkelőt, és így a község irányából Oltfalu és Csaracsó megközelíthetetlenné vált – ezt Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke jelezte a bizottság ülésén.
Ajnádon továbbra is gondokat jelent a Rákos-patak áradása. A most bekövetkezett események jelentős része megelőzhető lett volna az Olt vízgyűjtő medencéjében évek óta félbehagyott árvízvédelmi munkálatok elvégzésével, amelyek főleg Felcsíkot érintik – mutatott rá Miklós Géza, az Olt Vízügyi Igazgatóság csíkszeredai szakaszmérnökségének vezetője.
Kovács Attila
Székelyhon.ro
A nagy mennyiségű csapadék, és a hegyoldalakról hirtelen lezúduló víz okozott árvizet Hargita megye több településén.
A Hargita megyei katasztrófavédelmi bizottság péntek délelőtti ülésén egy összesítést is bemutattak a károkról. Eszerint Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Maroshévízen, Tölgyesen, Bélborban, valamint több felcsíki településen pincékbe, udvarokra, mezőgazdasági területekre hatolt be a víz, amely kutakat is elárasztott.
A legérintettebb településnek Gyergyócsomafalvát nevezte meg Gheorghe Pop dandártábornok, a Hargita megyei hivatásos tűzoltóság vezetője. Csomafalván 500 udvart, pincét öntött el a víz, de mint mondta, nem kellett senkit kitelepíteni otthonából. Hozzátette, Csomafalvára több Hargita megyei település önkéntes tűzoltó-alakulatai érkeztek segíteni a károk elhárításában, de a szivattyúzáshoz elengedhetetlen a vizek apadása.
A Gyimes-völgyében Gyimesközéplokot és a hozzá tartozó kistelepüléseket is nehéz helyzetbe hozta az áradás – hangzott el. Több mint 30 portát érintett az áradás, amely hordalékkal zárta el a 12A jelzésű országutat is, ezt közben felszabadították. Le kellett állítani viszont a vasúti közlekedést a Csíkszereda-Kománfalva közötti szakaszon, mivel a víz Gyimesközéplokon egy hidat is megrongált, és noha folyamatosan dolgoztak a helyreállításon, a vasúti forgalom péntek délig még nem indult újra – közölte Andrei Jean Adrian Hargita megyei prefektus.
A Gyimesközéplokhoz tartozó Farkaspallót csak nagy kerülővel, Gyergyószentmiklós irányából lehet közúton megközelíteni, mivel a megáradt patak elvitte a hidat, ugyanakkor a megyei út több szakasza csak egy sávon járható, mivel a víz alámosta. Ugyanez a helyzet a Jávárdi-pataka felé vezető 127B jelzésű megyei úton is – jelentették be az ülésen.
Az megáradt Olt ismét elvitte a Csicsóhoz tartozó Oltfaluban az ideiglenes átkelőt, és így a község irányából Oltfalu és Csaracsó megközelíthetetlenné vált – ezt Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke jelezte a bizottság ülésén.
Ajnádon továbbra is gondokat jelent a Rákos-patak áradása. A most bekövetkezett események jelentős része megelőzhető lett volna az Olt vízgyűjtő medencéjében évek óta félbehagyott árvízvédelmi munkálatok elvégzésével, amelyek főleg Felcsíkot érintik – mutatott rá Miklós Géza, az Olt Vízügyi Igazgatóság csíkszeredai szakaszmérnökségének vezetője.
Kovács Attila
Székelyhon.ro
2016. június 13.
Nem vagyok primadonna!
Ürmösi-Incze Mária az évad legjobb női táncművésze
„Szeretem a színpadot akkor is, ha táncolni, akkor is, ha beszélni kell. Színpadon vagyok önmagam, ott szabadulok fel, és tudok olyan dolgokat megmutatni magamból, amit az életben is megmutathatnék, de furcsán néznének rám az emberek” – fogalmazta meg Ürmösi-Incze Mária Terézia, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes táncosa, aki Erdélyben elsőként kapta meg idén a Magyar Táncművészek Szövetsége által odaítélt Az évad legjobb női táncművésze-díjat néptánc kategóriában. Kovács Zsolt
– Miként választotta hivatásának a táncot?
– Kézdivásárhelyen születtem, és ott találkoztam a tánccal. Már kisiskolásként jelen voltam a Madisz-klubban, az Istvánfi Csilla által tartott gyerektáncházakban, ahol inkább játékokat tanultunk, és megszerettem. Később eljártam felnőtt-táncházakba, mert jól esett a fülemnek és lábamnak a néptánc, és ez a dallamvilág. Fiatalon mostani tánckarvezetőmtől, Tekeres Gizellától tanultam táncolni.
– Mennyire tartja fontosnak, hogy a gyerekek, a saját gyerekei is megismerkedjenek a tánckultúránkkal?
– Hosszú ideig tanítottam, és néhány éve ismét foglalkozom kisgyerekekkel. Játszva kell belopni testükbe, lelkükbe és szívükbe a néptáncokat. Már óvodáskorban meg kell tanítani őket a népi játékainkra. Például ma könnyebb újévkor petárdázni, holott lehetne karikás ostorozni. A fiam már tud az ostorral bánni, ami készséget is fejleszt. Ma a hagyományos viseleteink, táncaink muzeális értékként vannak beállítva, pedig ezek csak a külföldiek számára muzeális értékek, a mi életünkben jelen kell lenniük. Mi – tévesen – azt tartjuk, hogy a székely ruha ünneplő viselet. Gyerekeimben és tanítványaimban is fel szeretném ébreszteni a tánckultúránk és a hagyományos viseleteink iránti igényt.
A közönséget nem lehet becsapni
– Hogyan lesz a néptáncosból táncművész, majd közülük is az évad legjobbja?
– A tánchoz sok alázat és nyitottság kell, egy táncosnak szerénynek kell lennie. Amikor azt mondták rám, hogy táncművész, kicsit megijedtem. Erdélyben nem kapunk budapesti táncművészeti főiskolás képzést, amely ad az embernek egyfajta magabiztosságot. Mi többnyire táncházakból, tánccsoportokból kerültünk színpadra, és a hivatásos együttesek keretében kapott képzés révén váltunk táncművészekké. Magas szinten kell művelni a táncot, mert a közönséget nem lehet becsapni! Mint ahogy ömagunkat sem jó becsapni: gyakorolni kell, megismerkedni többfajta tánckultúrával és táncstílussal, más népek táncával, a kortárs mozgáskultúrával, amelyek elsajátítása vezet ahhoz, hogy olyan testkontrollal rendelkezzünk, amit színpadon tudunk kamatoztatni; ez tesz táncművésszé. Jól esett olvasni a díj alatt, hogy Ürmösi-Incze Mária táncművész…
– Melyik előadás volt pályafutása során a legmeghatározóbb?
– Szerencsés vagyok, mert sok híres emberrel dolgozhattam, köztük Tímár Sándor és Böske, Novák Ferenc „Tata”, Mihályi Gábor, Könczei Árpád, Orza Călin, Furik Rita, Horváth Zsófia, Ivácson László nevét említhetném, akik jelentős szerepeket osztottak rám. Legmeghatározóbb élményem mégis az Osonó Színházműhely vezetőjével, Fazakas Misivel való együttműködés, amikor a Farsangot készítettük. Volt előadás, aminek az élményét mai napig keresem. Ez a munka arról szólt, hogy mindenki felelős mindenkiért és mindenért, ami történik az előadásban. Az Osonó azért is különleges volt, mert inkább színészekként voltunk jelen, mint táncosként. Fazakas Misi ragaszkodott, hogy a darab jelen idejű és őszinte legyen. Volt megszólalás, amit ránk bízott: „azt mondd ki, amit akkor gondolsz, de ne csak beszélj, hanem a gondolat jusson el a közönséghez”. Elhangzott a színpadon olyan őszinte vallomásom is, amin utólag megdöbbentem: az, amikor kimondtam, hogy 15 éve vagyok hivatásos táncos, de édesapám egyetlen előadásomat sem látta, mert úgy gondolja, ez nem egy rendes szakma.
Nem mindig a férfi vezet!
– A Háromszék Táncegyüttesnél adatközlőkkel, de híres koreográfusokkal is dolgozott. Mit tettek hozzá ők a művészetéhez?
– A táncegyüttes keretében is találkozunk adatközlőkkel a népzene- és néptánctalálkozók alkalmával, sajnos, kiöregedőben vannak, és egyre kevesebben vannak jelen ezeken a találkozókon. Én viszont odamentem az adatközlőkhöz. Jártam mezőségi, széki, moldvai falvakban vagy a Gyimesekben és Felcsíkon is. Táncolhattam egy színpadon Zsukás Gyuszi bácsival, vagy énekelhettem együtt Zerkuláékkal. Ők egyszerű és nagyszerű emberek. Azt tanultam meg tőlük, hogy az életük van benne abban a tíz figurában, amivel rendelkeznek. Mi azért táncolunk sok figurát, mert megtanultuk minden adatközlő táncát. A tánc megismeréséhez sokat tett hozzá, hogy táncolhattam adatközlőkkel. Kiderült számomra, hogy bár úgy tanítják, a férfi „vezet”, de az adatközlők lehetőséget adnak az asszonynak is kibontakozni, a férfi is alkalmazkodik, nem csak az asszony. Nem mindegy, hogy videóról tanulod a táncokat vagy adatközlőktől.
– Összetett karaktereket formált meg, így a Csongor és Tündében Ilmát, a Helység kalapácsában az Amazontermészetű Mártát, az Ördögváltozásban a Kocsmárosnét. Mennyire tartja fontosnak táncelőadásban a színészi teljesítményt? Néptánc vagy táncszínház?
– Néptánc is tud táncszínház lenni, amikor elmesélünk egy falusi lakodalmat, és ehhez néptáncos elemeket használunk. Ugyanakkor nehéz egy történetet a színpadon úgy bemutatni, hogy ne legyen belőle népszínmű. A Háromszék Táncegyüttesnél azért is találtam meg a helyemet, mert inkább táncszínházi produkciókkal foglalkozunk. Ma a táncszínház az, ami a néző számára inkább érthető, ezért a folklórelőadásnak is adunk egy történeti keretet. Szeretem a színpadot akkor is, ha táncolni, és akkor is, ha beszélni kell. Színpadon vagyok önmagam, ott szabadulok fel, és tudok olyan dolgokat megmutatni magamból, amit az életben is megmutathatnék, de furcsán néznének rám az emberek, viszont a színpadon elfogadják.
„Mindenhol magamat adom”
– Mit jelent ön számára a rangos szakmai kitüntetés, és az, hogy Erdélyből először kapta meg az évad legjobb női táncművésze díjat?
– Először tehernek éreztem, mert úgy gondoltam, ezzel megpecsételtek, és többletfelelősséggel jár. A környezetem, kollégáim, családom, ismerőseim gratulációi viszont megnyugtattak, hiszen meggyőztek, hogy az eddigi munkám van benne. A díjtól lendületet is kaptam, terveim vannak, habár harmadik gyerekünket várjuk, de a jövő évi gálaműsorra szeretném az egész családot elvinni, ugyanis az a szokás, hogy az előző év díjazottjai táncolnak. Úgy gondolom, van táncolnivalóm, és ki is akarom táncolni magamból. Szeretnék egy egyéni előadást is, amely premier lenne, hiszen tudtommal hivatásos táncos Erdélyben nem tartott még egyéni előadást.
– Mennyire összeegyeztethető a tánc az anyasággal és családdal?
– Amióta anya vagyok, sokkal értékesebb dolgokat tudok beletenni a táncomba, sokat fejlődtem emberként, ezáltal táncosként is. Az anyaság csak pozitív dolgot adott, ezért vállaltam be a harmadik babánkat is. Igaz, ez sok nehézséggel jár, hiszen a turnézások miatti távollétek során a gyerekeimmel való foglalkozásokból faragok le. Én viszont mindenhol magamat adom, nem vagyok a színpadon primadonna és itthon anyuka.
– Mit csinál, amikor nem táncol?
– Szabadidőmben főként anyuka vagyok, illetve tanítok. Miután kiköltöztünk Árkosra, beolvadtunk a közösségbe. Férjem református, én pedig unitárius vagyok, és mindkét egyházközség tevékenységében részt veszünk, ugyanakkor éneklünk a Régeni Áron Dalárdában, és van, amikor az istentiszteletek alkalmával gyerekfoglalkozást tartok.
Ürmösi-Incze Mária-Terézia
1978-ban született Kézdivásárhelyen, 1996-ban érettségizett a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceumban. 1996–1998 között helyettes angoltanárként dolgozott két kézdivásárhelyi általános iskolában. 1998–2002 között a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, 2002 őszétől a Háromszék Táncegyüttes tagja.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Ürmösi-Incze Mária az évad legjobb női táncművésze
„Szeretem a színpadot akkor is, ha táncolni, akkor is, ha beszélni kell. Színpadon vagyok önmagam, ott szabadulok fel, és tudok olyan dolgokat megmutatni magamból, amit az életben is megmutathatnék, de furcsán néznének rám az emberek” – fogalmazta meg Ürmösi-Incze Mária Terézia, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes táncosa, aki Erdélyben elsőként kapta meg idén a Magyar Táncművészek Szövetsége által odaítélt Az évad legjobb női táncművésze-díjat néptánc kategóriában. Kovács Zsolt
– Miként választotta hivatásának a táncot?
– Kézdivásárhelyen születtem, és ott találkoztam a tánccal. Már kisiskolásként jelen voltam a Madisz-klubban, az Istvánfi Csilla által tartott gyerektáncházakban, ahol inkább játékokat tanultunk, és megszerettem. Később eljártam felnőtt-táncházakba, mert jól esett a fülemnek és lábamnak a néptánc, és ez a dallamvilág. Fiatalon mostani tánckarvezetőmtől, Tekeres Gizellától tanultam táncolni.
– Mennyire tartja fontosnak, hogy a gyerekek, a saját gyerekei is megismerkedjenek a tánckultúránkkal?
– Hosszú ideig tanítottam, és néhány éve ismét foglalkozom kisgyerekekkel. Játszva kell belopni testükbe, lelkükbe és szívükbe a néptáncokat. Már óvodáskorban meg kell tanítani őket a népi játékainkra. Például ma könnyebb újévkor petárdázni, holott lehetne karikás ostorozni. A fiam már tud az ostorral bánni, ami készséget is fejleszt. Ma a hagyományos viseleteink, táncaink muzeális értékként vannak beállítva, pedig ezek csak a külföldiek számára muzeális értékek, a mi életünkben jelen kell lenniük. Mi – tévesen – azt tartjuk, hogy a székely ruha ünneplő viselet. Gyerekeimben és tanítványaimban is fel szeretném ébreszteni a tánckultúránk és a hagyományos viseleteink iránti igényt.
A közönséget nem lehet becsapni
– Hogyan lesz a néptáncosból táncművész, majd közülük is az évad legjobbja?
– A tánchoz sok alázat és nyitottság kell, egy táncosnak szerénynek kell lennie. Amikor azt mondták rám, hogy táncművész, kicsit megijedtem. Erdélyben nem kapunk budapesti táncművészeti főiskolás képzést, amely ad az embernek egyfajta magabiztosságot. Mi többnyire táncházakból, tánccsoportokból kerültünk színpadra, és a hivatásos együttesek keretében kapott képzés révén váltunk táncművészekké. Magas szinten kell művelni a táncot, mert a közönséget nem lehet becsapni! Mint ahogy ömagunkat sem jó becsapni: gyakorolni kell, megismerkedni többfajta tánckultúrával és táncstílussal, más népek táncával, a kortárs mozgáskultúrával, amelyek elsajátítása vezet ahhoz, hogy olyan testkontrollal rendelkezzünk, amit színpadon tudunk kamatoztatni; ez tesz táncművésszé. Jól esett olvasni a díj alatt, hogy Ürmösi-Incze Mária táncművész…
– Melyik előadás volt pályafutása során a legmeghatározóbb?
– Szerencsés vagyok, mert sok híres emberrel dolgozhattam, köztük Tímár Sándor és Böske, Novák Ferenc „Tata”, Mihályi Gábor, Könczei Árpád, Orza Călin, Furik Rita, Horváth Zsófia, Ivácson László nevét említhetném, akik jelentős szerepeket osztottak rám. Legmeghatározóbb élményem mégis az Osonó Színházműhely vezetőjével, Fazakas Misivel való együttműködés, amikor a Farsangot készítettük. Volt előadás, aminek az élményét mai napig keresem. Ez a munka arról szólt, hogy mindenki felelős mindenkiért és mindenért, ami történik az előadásban. Az Osonó azért is különleges volt, mert inkább színészekként voltunk jelen, mint táncosként. Fazakas Misi ragaszkodott, hogy a darab jelen idejű és őszinte legyen. Volt megszólalás, amit ránk bízott: „azt mondd ki, amit akkor gondolsz, de ne csak beszélj, hanem a gondolat jusson el a közönséghez”. Elhangzott a színpadon olyan őszinte vallomásom is, amin utólag megdöbbentem: az, amikor kimondtam, hogy 15 éve vagyok hivatásos táncos, de édesapám egyetlen előadásomat sem látta, mert úgy gondolja, ez nem egy rendes szakma.
Nem mindig a férfi vezet!
– A Háromszék Táncegyüttesnél adatközlőkkel, de híres koreográfusokkal is dolgozott. Mit tettek hozzá ők a művészetéhez?
– A táncegyüttes keretében is találkozunk adatközlőkkel a népzene- és néptánctalálkozók alkalmával, sajnos, kiöregedőben vannak, és egyre kevesebben vannak jelen ezeken a találkozókon. Én viszont odamentem az adatközlőkhöz. Jártam mezőségi, széki, moldvai falvakban vagy a Gyimesekben és Felcsíkon is. Táncolhattam egy színpadon Zsukás Gyuszi bácsival, vagy énekelhettem együtt Zerkuláékkal. Ők egyszerű és nagyszerű emberek. Azt tanultam meg tőlük, hogy az életük van benne abban a tíz figurában, amivel rendelkeznek. Mi azért táncolunk sok figurát, mert megtanultuk minden adatközlő táncát. A tánc megismeréséhez sokat tett hozzá, hogy táncolhattam adatközlőkkel. Kiderült számomra, hogy bár úgy tanítják, a férfi „vezet”, de az adatközlők lehetőséget adnak az asszonynak is kibontakozni, a férfi is alkalmazkodik, nem csak az asszony. Nem mindegy, hogy videóról tanulod a táncokat vagy adatközlőktől.
– Összetett karaktereket formált meg, így a Csongor és Tündében Ilmát, a Helység kalapácsában az Amazontermészetű Mártát, az Ördögváltozásban a Kocsmárosnét. Mennyire tartja fontosnak táncelőadásban a színészi teljesítményt? Néptánc vagy táncszínház?
– Néptánc is tud táncszínház lenni, amikor elmesélünk egy falusi lakodalmat, és ehhez néptáncos elemeket használunk. Ugyanakkor nehéz egy történetet a színpadon úgy bemutatni, hogy ne legyen belőle népszínmű. A Háromszék Táncegyüttesnél azért is találtam meg a helyemet, mert inkább táncszínházi produkciókkal foglalkozunk. Ma a táncszínház az, ami a néző számára inkább érthető, ezért a folklórelőadásnak is adunk egy történeti keretet. Szeretem a színpadot akkor is, ha táncolni, és akkor is, ha beszélni kell. Színpadon vagyok önmagam, ott szabadulok fel, és tudok olyan dolgokat megmutatni magamból, amit az életben is megmutathatnék, de furcsán néznének rám az emberek, viszont a színpadon elfogadják.
„Mindenhol magamat adom”
– Mit jelent ön számára a rangos szakmai kitüntetés, és az, hogy Erdélyből először kapta meg az évad legjobb női táncművésze díjat?
– Először tehernek éreztem, mert úgy gondoltam, ezzel megpecsételtek, és többletfelelősséggel jár. A környezetem, kollégáim, családom, ismerőseim gratulációi viszont megnyugtattak, hiszen meggyőztek, hogy az eddigi munkám van benne. A díjtól lendületet is kaptam, terveim vannak, habár harmadik gyerekünket várjuk, de a jövő évi gálaműsorra szeretném az egész családot elvinni, ugyanis az a szokás, hogy az előző év díjazottjai táncolnak. Úgy gondolom, van táncolnivalóm, és ki is akarom táncolni magamból. Szeretnék egy egyéni előadást is, amely premier lenne, hiszen tudtommal hivatásos táncos Erdélyben nem tartott még egyéni előadást.
– Mennyire összeegyeztethető a tánc az anyasággal és családdal?
– Amióta anya vagyok, sokkal értékesebb dolgokat tudok beletenni a táncomba, sokat fejlődtem emberként, ezáltal táncosként is. Az anyaság csak pozitív dolgot adott, ezért vállaltam be a harmadik babánkat is. Igaz, ez sok nehézséggel jár, hiszen a turnézások miatti távollétek során a gyerekeimmel való foglalkozásokból faragok le. Én viszont mindenhol magamat adom, nem vagyok a színpadon primadonna és itthon anyuka.
– Mit csinál, amikor nem táncol?
– Szabadidőmben főként anyuka vagyok, illetve tanítok. Miután kiköltöztünk Árkosra, beolvadtunk a közösségbe. Férjem református, én pedig unitárius vagyok, és mindkét egyházközség tevékenységében részt veszünk, ugyanakkor éneklünk a Régeni Áron Dalárdában, és van, amikor az istentiszteletek alkalmával gyerekfoglalkozást tartok.
Ürmösi-Incze Mária-Terézia
1978-ban született Kézdivásárhelyen, 1996-ban érettségizett a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceumban. 1996–1998 között helyettes angoltanárként dolgozott két kézdivásárhelyi általános iskolában. 1998–2002 között a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, 2002 őszétől a Háromszék Táncegyüttes tagja.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. június 21.
Fölszállott a páva: Nyárádszeredában tartottak válogatót
Erdély minden szegletéből érkeztek ifjú tehetségek a Fölszállott a páva televíziós tehetségkutató műsor területi válogatójára Nyárádszeredába. Nemcsak a művelődési ház volt népzenétől hangos vasárnap Nyárádszeredában, ahol a Fölszállott a páva tehetségkutató erdélyi területi válogatóját tartották, az utcán is szólt a muzsikaszó, és akadt, aki a járókelők mellett ropta a legényest.
A televíziós műsor hét Kárpát-medencei területi válogatója közül a nyárádszeredai volt az utolsó, ahol Erdély, Bánság, Székelyföld és Csángóvidék első válogatáson átesett jelentkezői mérettettek meg komoly szakmai zsűri előtt: Juhász Erika és Bárdosi Ildikó népdalénekes, népzenetanár, Györffy Erzsébet pedagógus, népdalénekes, az erdélyi néptáncmozgalom egyik alapítója, Balogh Júlia, az MTVA vezető szerkesztője, Adócs Gergely néprajzkutató, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, a Magyar Néprajzi Társaság népzene és néptánc tagozatának elnöke, Kostyák Alpár kolozsvári zenész, az erdélyi néptáncmozgalom egyik alapítója, Benő Barna táncos, koreográfus, a Bekecs Néptáncegyüttes vezetője, Gombai Tamás népzenész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára véleményezte a versenyzők tudását.
Az erdélyi válogatóra 36 produkciót jegyeztettek be, ebből 28 az ének, 3 a hangszerjáték, 5 a néptánc kategóriában. A gyerekek a Temesvártól Pusztináig, Brassótól Méráig terjedő terület egészéről érkeztek Moldova, Gyergyó, Kászon, Felcsík, Udvarhelyszék, Sóvidék, Nyárádmente, Küküllő, Mezőség, Kalotaszeg népzenei, néptánc- és hangszeres anyagával. A két és fél órás színpadi bemutatást követően a zsűri elvonult, bő másfél órára volt szüksége a döntés meghozatalához.
Az értékelőn a szakemberek tanácsokat osztogattak, elmondták, hol és mit kell még csiszolni, „hogy gyémánttá váljon" az adott produkció, felhívták a figyelmet a dallamválasztásra, az előadásmódra, a repertoár bővítésére, az izgalom legyőzésére is. Ugyanakkor köszönetet mondtak a szülőknek, hogy „ebben a bolond világban" a magyar népzene, népdal, néptánc felé terelik gyerekeik érdeklődését, de a pedagógusokat is köszönet illette, akik igyekeznek ráirányítani tanítványaik figyelmét ezekre az értékekre. Mint elhangzott, Erdélyben és Csángóföldön szép, ősi népdalkincset tárt fel Bartók és Kodály, és ma is ezekhez kell nyúlni. A szakemberek arra biztatták a gyerekeket, ne csak egy verseny erejéig tanuljanak meg valamit, hanem folyamatosan műveljék ezt a kultúrát.
A fellépők 56 és 70 közötti pontszámokat értek el, de szereplésük eredménye csak néhány nap múlva derül ki. Csütörtökön a budapesti Hagyományok Házában tartják az arányosító zsűrizést: az egy bizonyos pontszám fölötti teljesítményeket felvételről elemzik, egymással is összemérik. Ekkor dől el, melyik 48 produkció jut tovább a televíziós fordulókba. Nyári balatoni táborozáson vesznek részt a kiválasztottak, novemberben és decemberben lesznek az élő adások, a döntő karácsony előtt várható.
Agócs Gergely elmondta, az erdélyi és felvidéki magyarok hasonló gonddal küzdenek. Míg Magyarországon állami vagy önkormányzati támogatással működő művészeti iskolákban tudnak bekapcsolódni a gyerekek, fiatalok a néphagyományok művelésébe, addig a határon túliak alig kapnak ilyenfajta támogatást az államtól. A Hagyományok Háza ezért azt tervezi, hogy programot indít népi kultúrát oktató pedagógusok részére: népdal, hangszeres népzene, néptánc területén szeretnének oktatókat képezni. „A lemaradás nemcsak anyagi vagy intézményi szinten, hanem módszertanilag is megmutatkozik, és ezzel valamit kezdeni kell. Ennek ellenére a határon túliak semmivel sem maradnak le az anyaországi produkciók mögött" – vélekedett Agócs Gergely.
Gligor Róbert László
Krónika (Kolozsvár)
Erdély minden szegletéből érkeztek ifjú tehetségek a Fölszállott a páva televíziós tehetségkutató műsor területi válogatójára Nyárádszeredába. Nemcsak a művelődési ház volt népzenétől hangos vasárnap Nyárádszeredában, ahol a Fölszállott a páva tehetségkutató erdélyi területi válogatóját tartották, az utcán is szólt a muzsikaszó, és akadt, aki a járókelők mellett ropta a legényest.
A televíziós műsor hét Kárpát-medencei területi válogatója közül a nyárádszeredai volt az utolsó, ahol Erdély, Bánság, Székelyföld és Csángóvidék első válogatáson átesett jelentkezői mérettettek meg komoly szakmai zsűri előtt: Juhász Erika és Bárdosi Ildikó népdalénekes, népzenetanár, Györffy Erzsébet pedagógus, népdalénekes, az erdélyi néptáncmozgalom egyik alapítója, Balogh Júlia, az MTVA vezető szerkesztője, Adócs Gergely néprajzkutató, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, a Magyar Néprajzi Társaság népzene és néptánc tagozatának elnöke, Kostyák Alpár kolozsvári zenész, az erdélyi néptáncmozgalom egyik alapítója, Benő Barna táncos, koreográfus, a Bekecs Néptáncegyüttes vezetője, Gombai Tamás népzenész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára véleményezte a versenyzők tudását.
Az erdélyi válogatóra 36 produkciót jegyeztettek be, ebből 28 az ének, 3 a hangszerjáték, 5 a néptánc kategóriában. A gyerekek a Temesvártól Pusztináig, Brassótól Méráig terjedő terület egészéről érkeztek Moldova, Gyergyó, Kászon, Felcsík, Udvarhelyszék, Sóvidék, Nyárádmente, Küküllő, Mezőség, Kalotaszeg népzenei, néptánc- és hangszeres anyagával. A két és fél órás színpadi bemutatást követően a zsűri elvonult, bő másfél órára volt szüksége a döntés meghozatalához.
Az értékelőn a szakemberek tanácsokat osztogattak, elmondták, hol és mit kell még csiszolni, „hogy gyémánttá váljon" az adott produkció, felhívták a figyelmet a dallamválasztásra, az előadásmódra, a repertoár bővítésére, az izgalom legyőzésére is. Ugyanakkor köszönetet mondtak a szülőknek, hogy „ebben a bolond világban" a magyar népzene, népdal, néptánc felé terelik gyerekeik érdeklődését, de a pedagógusokat is köszönet illette, akik igyekeznek ráirányítani tanítványaik figyelmét ezekre az értékekre. Mint elhangzott, Erdélyben és Csángóföldön szép, ősi népdalkincset tárt fel Bartók és Kodály, és ma is ezekhez kell nyúlni. A szakemberek arra biztatták a gyerekeket, ne csak egy verseny erejéig tanuljanak meg valamit, hanem folyamatosan műveljék ezt a kultúrát.
A fellépők 56 és 70 közötti pontszámokat értek el, de szereplésük eredménye csak néhány nap múlva derül ki. Csütörtökön a budapesti Hagyományok Házában tartják az arányosító zsűrizést: az egy bizonyos pontszám fölötti teljesítményeket felvételről elemzik, egymással is összemérik. Ekkor dől el, melyik 48 produkció jut tovább a televíziós fordulókba. Nyári balatoni táborozáson vesznek részt a kiválasztottak, novemberben és decemberben lesznek az élő adások, a döntő karácsony előtt várható.
Agócs Gergely elmondta, az erdélyi és felvidéki magyarok hasonló gonddal küzdenek. Míg Magyarországon állami vagy önkormányzati támogatással működő művészeti iskolákban tudnak bekapcsolódni a gyerekek, fiatalok a néphagyományok művelésébe, addig a határon túliak alig kapnak ilyenfajta támogatást az államtól. A Hagyományok Háza ezért azt tervezi, hogy programot indít népi kultúrát oktató pedagógusok részére: népdal, hangszeres népzene, néptánc területén szeretnének oktatókat képezni. „A lemaradás nemcsak anyagi vagy intézményi szinten, hanem módszertanilag is megmutatkozik, és ezzel valamit kezdeni kell. Ennek ellenére a határon túliak semmivel sem maradnak le az anyaországi produkciók mögött" – vélekedett Agócs Gergely.
Gligor Róbert László
Krónika (Kolozsvár)
2016. június 30.
Háromnyelvű könyv örökségeinkről ( Székely hagyományok)
Székely hagyományok – bevezetés a székelyek kultúrájába címmel háromnyelvű könyvet és kísérőfilmet jelentetett meg Sepsiszentgyörgy önkormányzata közösen a bukaresti Közpolitikák Intézettel. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban, illetve a Művész Teremben kedden bemutatott magyar, román és angol nyelvű kiadványok létrejöttét Norvégia, Izland, Lichtenstein és Románia kormánya pályázati alapjából finanszírozták.
Kulcsfontosságú és hiánypótló kiadványról van szó, amely érdekében a román kormány olyan projektet támogat, amelyben Székelyföldet idézőjel nélkül említik, hiszen a székely hagyományokról, a székely kultúráról van szó, ezért egy kicsit falbontogató jellege is van ennek a könyvnek – hangsúlyozta Sztakics Éva alpolgármester. Kiemelte, a májusi bukaresti Székely vásár után ez a második közös lépés a Közpolitikák Intézettel a székely kultúra népszerűsítése terén. Ez azt jelenti, Bukarestben is kezdik meghallani, hogy igenis van Székelyföld, székely hagyományok és székely emberek. A városvezető emlékeztetett, a Sepsiszentgyörgy Európa kulturális fővárosa pályázatot is az identitásra alapozták, az volt a lényege, mutassuk meg és bizonyítsuk be, hogy az egymás mellett élő népek a kultúrán keresztül tudnak közeledni. Sztakics Éva szerint egy következő kiadványnak az innovációval kellene foglalkoznia, hisz az jelenti a jövőt.
Egy térségnek a kultúrája a legjobb nagykövete, és Székelyföld hagyományain keresztül mutatkozott be a májusi bukaresti Székely vásárban, ahol két nap alatt tizenötezer látogató fordult meg, és a legtöbb árus üres kézzel tért haza, mert mindent el tudott adni – ezekkel a szavakkal köszöntötte a jelenlévőket Adrian Moraru, a Közpolitikák Intézete aligazgatója, aki szerint a jelen kiadvány is jó alkalom, hogy a magyar identitás közelebb kerüljön Bukaresthez.
A jelenkori és archív fotókkal illusztrált vaskos kötetet, amely a székely hagyományokat a háromszékieken keresztül mutatja be, a kiadvány két szerzője, Pozsony Ferenc néprajzkutató, kolozsvári egyetemi tanár és Kinda István sepsiszentgyörgyi néprajzos, muzeológus ismertette. Pozsony Ferenc elmondta, Háromszék korán polgárosult vidék, de mindig fogékony volt az újra, nagyon gazdag hagyományokkal rendelkezik, amelyek közül sok még ma is élő, ezért volt nehéz a válogatás, hogy mi kerüljön bele a könyvbe. Végül a háromszéki székely kultúra legjellegzetesebb elemei mellett döntöttek. Kinda István is a bőség zavaráról beszélt, a több mint negyven élő háromszéki hagyomány közül csak húszat mutatnak be a kötet három nagy fejezetében: az alkotó népművészet kategóriában ismertetik a faragóművészetet, a kopjafákat, a székely kaput, a festett bútorokat, a szőtteseket, varrottasokat, viseleteket, kúriákat, kastélyokat; gasztronómia címszó alatt jelenik meg a pityókás házikenyér, a mézeskalács, a kürtőskalács, a lakodalmas rakott ág, a szilvapálinka és a harmadik csoportosításban a kalendáris népszokásokat foglalják össze – lovas farsangok, farsangi bagolytemetés, tavaszünnep, húsvéti szánazás és locsolás, Szent György-napi juhászünnepek, Szent István-napi búcsú, karácsonyi betlehemezés, szilveszter a templomtorony alatt. A több mint kétezer példányban kiadott könyv (amely ingyenesen kapható a sepsiszentgyörgyi Tourinfo irodában – a Lábas Ház földszintjén) mellékleteként jelent meg az Erdély András, Vargyasi Levente és Várkonyi Eszter által készített ötvenhárom perces dokumentum jellegű film, amelynek születéséről az alkotók beszéltek, majd a könyvbemutató után a Művész teremben le is vetítették. A film rövid bepillantást nyújt az árkosi mézeskalács-készítés, a kisbaconi házikenyérsütés, a bodosi viseletkészítés, a csernátoni fafaragás, a vargyasi bútorfestés, az ozsdolai szilvapálinka-főzés, a mikóújfalusi lakodalmas rakott ág készítés titkaiba, a filmkészítők ellátogattak egy csernátoni hagyományos esküvőbe, a bölöni farsangi mulatságba, és ismertetik a kézdiszentléleki betlehemezést is. A Székely hagyományok című könyv és film bemutatója estéjén, a kettő között fellépett a Tőkés Edit és Tőkés Zsolt irányította Kincskeresők (korábbi Százlábú) néptáncegyüttes, amely megérdemelte volna a külön estés bemutatkozást. Színvonalas műsorukban körbevezettek a Küküllő mentén, a Mezőségen, Felcsíkon, előadásukat szászcsávási cigány tánccal zárták, meghazudtolva tizenéves korukat, hisz a cigány táncba bele kell születni, kívülállók közül csak a tehetségesek tudják elsajátítani.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Székely hagyományok – bevezetés a székelyek kultúrájába címmel háromnyelvű könyvet és kísérőfilmet jelentetett meg Sepsiszentgyörgy önkormányzata közösen a bukaresti Közpolitikák Intézettel. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban, illetve a Művész Teremben kedden bemutatott magyar, román és angol nyelvű kiadványok létrejöttét Norvégia, Izland, Lichtenstein és Románia kormánya pályázati alapjából finanszírozták.
Kulcsfontosságú és hiánypótló kiadványról van szó, amely érdekében a román kormány olyan projektet támogat, amelyben Székelyföldet idézőjel nélkül említik, hiszen a székely hagyományokról, a székely kultúráról van szó, ezért egy kicsit falbontogató jellege is van ennek a könyvnek – hangsúlyozta Sztakics Éva alpolgármester. Kiemelte, a májusi bukaresti Székely vásár után ez a második közös lépés a Közpolitikák Intézettel a székely kultúra népszerűsítése terén. Ez azt jelenti, Bukarestben is kezdik meghallani, hogy igenis van Székelyföld, székely hagyományok és székely emberek. A városvezető emlékeztetett, a Sepsiszentgyörgy Európa kulturális fővárosa pályázatot is az identitásra alapozták, az volt a lényege, mutassuk meg és bizonyítsuk be, hogy az egymás mellett élő népek a kultúrán keresztül tudnak közeledni. Sztakics Éva szerint egy következő kiadványnak az innovációval kellene foglalkoznia, hisz az jelenti a jövőt.
Egy térségnek a kultúrája a legjobb nagykövete, és Székelyföld hagyományain keresztül mutatkozott be a májusi bukaresti Székely vásárban, ahol két nap alatt tizenötezer látogató fordult meg, és a legtöbb árus üres kézzel tért haza, mert mindent el tudott adni – ezekkel a szavakkal köszöntötte a jelenlévőket Adrian Moraru, a Közpolitikák Intézete aligazgatója, aki szerint a jelen kiadvány is jó alkalom, hogy a magyar identitás közelebb kerüljön Bukaresthez.
A jelenkori és archív fotókkal illusztrált vaskos kötetet, amely a székely hagyományokat a háromszékieken keresztül mutatja be, a kiadvány két szerzője, Pozsony Ferenc néprajzkutató, kolozsvári egyetemi tanár és Kinda István sepsiszentgyörgyi néprajzos, muzeológus ismertette. Pozsony Ferenc elmondta, Háromszék korán polgárosult vidék, de mindig fogékony volt az újra, nagyon gazdag hagyományokkal rendelkezik, amelyek közül sok még ma is élő, ezért volt nehéz a válogatás, hogy mi kerüljön bele a könyvbe. Végül a háromszéki székely kultúra legjellegzetesebb elemei mellett döntöttek. Kinda István is a bőség zavaráról beszélt, a több mint negyven élő háromszéki hagyomány közül csak húszat mutatnak be a kötet három nagy fejezetében: az alkotó népművészet kategóriában ismertetik a faragóművészetet, a kopjafákat, a székely kaput, a festett bútorokat, a szőtteseket, varrottasokat, viseleteket, kúriákat, kastélyokat; gasztronómia címszó alatt jelenik meg a pityókás házikenyér, a mézeskalács, a kürtőskalács, a lakodalmas rakott ág, a szilvapálinka és a harmadik csoportosításban a kalendáris népszokásokat foglalják össze – lovas farsangok, farsangi bagolytemetés, tavaszünnep, húsvéti szánazás és locsolás, Szent György-napi juhászünnepek, Szent István-napi búcsú, karácsonyi betlehemezés, szilveszter a templomtorony alatt. A több mint kétezer példányban kiadott könyv (amely ingyenesen kapható a sepsiszentgyörgyi Tourinfo irodában – a Lábas Ház földszintjén) mellékleteként jelent meg az Erdély András, Vargyasi Levente és Várkonyi Eszter által készített ötvenhárom perces dokumentum jellegű film, amelynek születéséről az alkotók beszéltek, majd a könyvbemutató után a Művész teremben le is vetítették. A film rövid bepillantást nyújt az árkosi mézeskalács-készítés, a kisbaconi házikenyérsütés, a bodosi viseletkészítés, a csernátoni fafaragás, a vargyasi bútorfestés, az ozsdolai szilvapálinka-főzés, a mikóújfalusi lakodalmas rakott ág készítés titkaiba, a filmkészítők ellátogattak egy csernátoni hagyományos esküvőbe, a bölöni farsangi mulatságba, és ismertetik a kézdiszentléleki betlehemezést is. A Székely hagyományok című könyv és film bemutatója estéjén, a kettő között fellépett a Tőkés Edit és Tőkés Zsolt irányította Kincskeresők (korábbi Százlábú) néptáncegyüttes, amely megérdemelte volna a külön estés bemutatkozást. Színvonalas műsorukban körbevezettek a Küküllő mentén, a Mezőségen, Felcsíkon, előadásukat szászcsávási cigány tánccal zárták, meghazudtolva tizenéves korukat, hisz a cigány táncba bele kell születni, kívülállók közül csak a tehetségesek tudják elsajátítani.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. augusztus 31.
Korodi „a veszélyes törvénytervezet” és „az erdélyi valóság” viszonyáról beszélt
A közigazgatási átszervezésre vonatkozó törvénytervezet hiányosságaira, ellentmondásaira hívta fel a figyelmet Korodi Attila parlamenti képviselő szerdai sajtótájékoztatóján. Szerinte a tervezet nem felel meg „a mai erdélyi valóságnak”.
A fejlesztési minisztérium által nemrég közvitára bocsátott törvénytervezet – amely által új közigazgatási besorolást kapnának a romániai települések – apropóján hívta össze a sajtó képviselőit Korodi Attila képviselő Csíkszeredában. A két hete zajló közvita kapcsán levont következtetéseket fontosnak tartotta ismertetni, mivel „a minisztériumi laboratóriumban készült elemzések nagyon nehezen fordíthatók le jó értelemben Hargita, illetve Erdély több megyéjére”.
A politikus továbbment, veszélyesnek nevezte a törvénytervezetet, mivel meglátása szerint hiába hogy számokkal dolgozik, mégis szubjektív: a kormány, a minisztérium például meghatározott olyan küszöbszámokat, amelyeknek nincsenek magyarázatai sem a cikkelyekben, sem a mellékletekben – ezek sok esetben pedig ellentmondásos besorolásokhoz vezetnek. Például Gyergyóhollót mint lehetséges vidéki fejlesztési pólust jelölték meg, habár nem teljesíti még a községek számára előírt legkevesebb 1500 állandó lakost sem.
A vidékfejlesztési pólusokkal kapcsolatban kifejtette, ennek a besorolásnak az elnyerése azért lesz majd fontos a községeknek és a körülöttük levő kistérségnek, mert általa – a központi költségvetésből – támogatást kaphatnak infrastruktúrájuk fejlesztésére, kulturális-társadalmi életük fellendítésére. Ezek legkevesebb 2000 lakosú települések lehetnek, amelyek 25 kilométeres körzetében nincsenek városok, ezért az adott térség egészségügyi, oktatási, kulturális és kereskedelmi központjainak számítanak.
Hargita megyében négy község tölthetne be ilyen szerepet: Parajd, Korond, Zetelaka és Gyergyóholló – ezt azonban aránytalan, hiszen Parajd és Korond nagyon közel esik egymáshoz, illetve Parajd közel van Szovátahoz is. Ahogy előbbire, úgy arra sincs magyarázat, hogy miért mAradtak ki Hargita megye esetében olyan fontos kisrégiók, mint Székelykeresztúr környéke vagy a Gyimesek, de a politikus Alcsík és Felcsík esetében is – a Csíkszeredától távol eső települések miatt – szükségesnek látja ezt a besorolást.
Arra is rámutatott a képviselő, hogy egy hírportál felhívta a minisztérium figyelmét: a felhasznált adatok régiek, elavultak. Ezek a számok alapján a törvénytervezet a városokat jogállásuk szerint hét, a községeket két csoportba sorolná – a lakosság, a kórházak, oktatási intézmények száma, az infrastruktúra fejlettsége szerint. Mindezek mellett a törvény lehetőséget ad arra, hogy a megfogyatkozott népességű községek önkormányzatai beolvasztásukat kérjék a nagyobb településekbe. Amely községek ezt nem teszik meg 2025 végéig, és nem felelnek meg az előírásoknak, a kormány indítja el valamelyik nagyobb, szomszédos településsel való összeolvasztásukat – részletezte többek között példákkal alátámasztva Korodi Attila.
„Ezzel a törvénytervezettel ki sem szabadott volna jönni közvitára. Nagyon rossz adatokkal dolgoznak, nem jó időszakot vettek figyelembe. Továbbá olyan határértékeket határoznak meg, amelyek lebontva a helyi lakosságra nem tükrözik a törvénynek a szándékát, jellegét” – emelte ki. Helyette a 2025 utáni időszakra nagyon kormányorientált eszközrendszert épít ki arra, hogy újraszervezzék a községi hálózatokat. S miközben látszólag a kisrégiós összefogást támogatja, Hargita megyében a vidékfejlesztési pólusokat például nagyon rosszul lehetne elhelyezni – summázta a politikus.
A sajtótájékoztatón kiderült az is, hogy a törvénytervezet szövegében rövid, mellékleteiben hosszú, ugyanakkor több esetben pontatlan, kiegészítésre szorul. Az RMDSZ-es megyei tanácsosok már dolgoznak a törvény
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro
A közigazgatási átszervezésre vonatkozó törvénytervezet hiányosságaira, ellentmondásaira hívta fel a figyelmet Korodi Attila parlamenti képviselő szerdai sajtótájékoztatóján. Szerinte a tervezet nem felel meg „a mai erdélyi valóságnak”.
A fejlesztési minisztérium által nemrég közvitára bocsátott törvénytervezet – amely által új közigazgatási besorolást kapnának a romániai települések – apropóján hívta össze a sajtó képviselőit Korodi Attila képviselő Csíkszeredában. A két hete zajló közvita kapcsán levont következtetéseket fontosnak tartotta ismertetni, mivel „a minisztériumi laboratóriumban készült elemzések nagyon nehezen fordíthatók le jó értelemben Hargita, illetve Erdély több megyéjére”.
A politikus továbbment, veszélyesnek nevezte a törvénytervezetet, mivel meglátása szerint hiába hogy számokkal dolgozik, mégis szubjektív: a kormány, a minisztérium például meghatározott olyan küszöbszámokat, amelyeknek nincsenek magyarázatai sem a cikkelyekben, sem a mellékletekben – ezek sok esetben pedig ellentmondásos besorolásokhoz vezetnek. Például Gyergyóhollót mint lehetséges vidéki fejlesztési pólust jelölték meg, habár nem teljesíti még a községek számára előírt legkevesebb 1500 állandó lakost sem.
A vidékfejlesztési pólusokkal kapcsolatban kifejtette, ennek a besorolásnak az elnyerése azért lesz majd fontos a községeknek és a körülöttük levő kistérségnek, mert általa – a központi költségvetésből – támogatást kaphatnak infrastruktúrájuk fejlesztésére, kulturális-társadalmi életük fellendítésére. Ezek legkevesebb 2000 lakosú települések lehetnek, amelyek 25 kilométeres körzetében nincsenek városok, ezért az adott térség egészségügyi, oktatási, kulturális és kereskedelmi központjainak számítanak.
Hargita megyében négy község tölthetne be ilyen szerepet: Parajd, Korond, Zetelaka és Gyergyóholló – ezt azonban aránytalan, hiszen Parajd és Korond nagyon közel esik egymáshoz, illetve Parajd közel van Szovátahoz is. Ahogy előbbire, úgy arra sincs magyarázat, hogy miért mAradtak ki Hargita megye esetében olyan fontos kisrégiók, mint Székelykeresztúr környéke vagy a Gyimesek, de a politikus Alcsík és Felcsík esetében is – a Csíkszeredától távol eső települések miatt – szükségesnek látja ezt a besorolást.
Arra is rámutatott a képviselő, hogy egy hírportál felhívta a minisztérium figyelmét: a felhasznált adatok régiek, elavultak. Ezek a számok alapján a törvénytervezet a városokat jogállásuk szerint hét, a községeket két csoportba sorolná – a lakosság, a kórházak, oktatási intézmények száma, az infrastruktúra fejlettsége szerint. Mindezek mellett a törvény lehetőséget ad arra, hogy a megfogyatkozott népességű községek önkormányzatai beolvasztásukat kérjék a nagyobb településekbe. Amely községek ezt nem teszik meg 2025 végéig, és nem felelnek meg az előírásoknak, a kormány indítja el valamelyik nagyobb, szomszédos településsel való összeolvasztásukat – részletezte többek között példákkal alátámasztva Korodi Attila.
„Ezzel a törvénytervezettel ki sem szabadott volna jönni közvitára. Nagyon rossz adatokkal dolgoznak, nem jó időszakot vettek figyelembe. Továbbá olyan határértékeket határoznak meg, amelyek lebontva a helyi lakosságra nem tükrözik a törvénynek a szándékát, jellegét” – emelte ki. Helyette a 2025 utáni időszakra nagyon kormányorientált eszközrendszert épít ki arra, hogy újraszervezzék a községi hálózatokat. S miközben látszólag a kisrégiós összefogást támogatja, Hargita megyében a vidékfejlesztési pólusokat például nagyon rosszul lehetne elhelyezni – summázta a politikus.
A sajtótájékoztatón kiderült az is, hogy a törvénytervezet szövegében rövid, mellékleteiben hosszú, ugyanakkor több esetben pontatlan, kiegészítésre szorul. Az RMDSZ-es megyei tanácsosok már dolgoznak a törvény
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro
2016. november 3.
„Beszippantott a rádió”
Könyvbemutató és népdaltanítás a múzeumban
Csütörtökön mutatták be a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban Sántha Emőke népdalénekes, rádiós szerkesztő …kis pacsirta és Bíborba, bársonyba, gyöngyöskoszorúba című kiadványait.
Dimény Erika múzeumpedagógus, a szerző beszélgetőtársa köszöntötte a jelenlévőket, majd a VIII. Őszirózsa Országos Népdalvetélkedő október 22-én Temesváron megrendezett döntőjében a céhes várost és Háromszéket képviselő Biszak Beáta és Dimény Kata, a Molnár Józsiás-iskola negyedikes, illetve hatodikos diákjai énekeltek egy-egy népdalt.
Ezt követően Dimény Erika és Sántha Emőke beszélgetéséből a szerzőről és a bemutatott kiadványokról tudhattak meg érdekes dolgokat az érdeklődők.
– 1995-ben végeztem a filológián, és a tanügyben kezdtem dolgozni, Tordán. Azonban a magyar katedrát kiegészítendő, földrajzot, filozófiát, történelmet is kellett volna tanítanom, és szerintem lehetetlen, hogy egy ember egy fejjel négyféle dolgot tanítson különböző korosztálynak. Ekkor láttam meg az újságban, hogy a Kolozsvári Rádió szerkesztői állásra versenyvizsgát hirdet, és azóta is ott vagyok, beszippantott a rádió – mesélte a szerző.
A 2015-ben kiadott …kis pacsirta című rajzos daloskönyvben Sántha Emőke – aki több mint húsz éve tanít népdalokat a Kallós Zoltán Alapítvány gyerek- vagy felnőtt népzene- és néptánctáboraiban – öt tájegység (Dunántúl, Moldva, Felcsík, Kalotaszeg és Mezőség) kicsiknek könnyen tanítható dalait gyűjtötte össze azzal a céllal, hogy a népdalt megszerettesse. Minden dalt színes, vízfestékkel készült illusztráció kíséri így könnyebben társítja a rajzhoz a szöveget az a gyerek is, aki még nem tud olvasni, emellett a szerző az egyes fejezetek elején bemutatja minden terület hangszereit, amint azok a vidékre jellemző állatokat hajtják.
A zeneiskolák által is használt könyvköz közkívánatra CD is készült, amelyen „gyerekek muzsikálnak és énekelnek, hiszen elsősorban nekik szól, és ez által egy olyan alapot kapnak, amire lehet építeni”, fogalmazott Sántha Emőke.
Az idén megjelent Bíborba, bársonyba, gyöngyöskoszorúba című múzeumpedagógiai kiadvány kivágható papírbabákat tartalmaz, amelyek a Kallós Zoltán Múzeum és Népművészeti Központban is bemutatott öt néprajzi tájegység (Kalotaszeg, Mezőség, Szék, Moldva, Szászvidék) különböző életkorokat képviselő népviseleteibe öltöztethetők. Emellett az egyes vidékek ruhái fehéren is megtalálhatók, hogy saját képzelete alapján mindenki elkészíthesse a neki legjobban tetsző helyi viseletet, „hiszen a könyv azzal a céllal készült, hogy beindítsa a gyerekek fantáziáját”.
A továbbiakban Sántha Emőke megtanította a jelenlévőknek a Felszállott a kakas a meggyfára című népdalt, majd a kereskedelemben nem forgalmazott, kizárólag a Kallós Alapítványon keresztül beszerezhető könyvek, CD-k helyszínen vásárolt példányait dedikálta.
Daczó H. Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Könyvbemutató és népdaltanítás a múzeumban
Csütörtökön mutatták be a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban Sántha Emőke népdalénekes, rádiós szerkesztő …kis pacsirta és Bíborba, bársonyba, gyöngyöskoszorúba című kiadványait.
Dimény Erika múzeumpedagógus, a szerző beszélgetőtársa köszöntötte a jelenlévőket, majd a VIII. Őszirózsa Országos Népdalvetélkedő október 22-én Temesváron megrendezett döntőjében a céhes várost és Háromszéket képviselő Biszak Beáta és Dimény Kata, a Molnár Józsiás-iskola negyedikes, illetve hatodikos diákjai énekeltek egy-egy népdalt.
Ezt követően Dimény Erika és Sántha Emőke beszélgetéséből a szerzőről és a bemutatott kiadványokról tudhattak meg érdekes dolgokat az érdeklődők.
– 1995-ben végeztem a filológián, és a tanügyben kezdtem dolgozni, Tordán. Azonban a magyar katedrát kiegészítendő, földrajzot, filozófiát, történelmet is kellett volna tanítanom, és szerintem lehetetlen, hogy egy ember egy fejjel négyféle dolgot tanítson különböző korosztálynak. Ekkor láttam meg az újságban, hogy a Kolozsvári Rádió szerkesztői állásra versenyvizsgát hirdet, és azóta is ott vagyok, beszippantott a rádió – mesélte a szerző.
A 2015-ben kiadott …kis pacsirta című rajzos daloskönyvben Sántha Emőke – aki több mint húsz éve tanít népdalokat a Kallós Zoltán Alapítvány gyerek- vagy felnőtt népzene- és néptánctáboraiban – öt tájegység (Dunántúl, Moldva, Felcsík, Kalotaszeg és Mezőség) kicsiknek könnyen tanítható dalait gyűjtötte össze azzal a céllal, hogy a népdalt megszerettesse. Minden dalt színes, vízfestékkel készült illusztráció kíséri így könnyebben társítja a rajzhoz a szöveget az a gyerek is, aki még nem tud olvasni, emellett a szerző az egyes fejezetek elején bemutatja minden terület hangszereit, amint azok a vidékre jellemző állatokat hajtják.
A zeneiskolák által is használt könyvköz közkívánatra CD is készült, amelyen „gyerekek muzsikálnak és énekelnek, hiszen elsősorban nekik szól, és ez által egy olyan alapot kapnak, amire lehet építeni”, fogalmazott Sántha Emőke.
Az idén megjelent Bíborba, bársonyba, gyöngyöskoszorúba című múzeumpedagógiai kiadvány kivágható papírbabákat tartalmaz, amelyek a Kallós Zoltán Múzeum és Népművészeti Központban is bemutatott öt néprajzi tájegység (Kalotaszeg, Mezőség, Szék, Moldva, Szászvidék) különböző életkorokat képviselő népviseleteibe öltöztethetők. Emellett az egyes vidékek ruhái fehéren is megtalálhatók, hogy saját képzelete alapján mindenki elkészíthesse a neki legjobban tetsző helyi viseletet, „hiszen a könyv azzal a céllal készült, hogy beindítsa a gyerekek fantáziáját”.
A továbbiakban Sántha Emőke megtanította a jelenlévőknek a Felszállott a kakas a meggyfára című népdalt, majd a kereskedelemben nem forgalmazott, kizárólag a Kallós Alapítványon keresztül beszerezhető könyvek, CD-k helyszínen vásárolt példányait dedikálta.
Daczó H. Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)