A Szentegyházi Bútorfestő Tábor értékteremtő kaláka - jelentette ki Haáz Sándor szervező. A rendezvényre a Gyermekfilharmónia Alapítvány finanszírozásával március 19-24. között került sor. Az ötödik alkalommal megrendezett táborba idén több mint 40 személy érkezett. Ebben az évben a székelyudvarhelyi és a székelykeresztúri múzeumok festett bútorkiállítását tekintették meg a résztvevők, majd az énlaki és siklódi festett bútorhagyatékból igyekeztek ihletet meríteni a tábor résztvevői. /(kovács kinga): Értékteremtő kaláka a Székelyföld szívében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 26./

"Muzsnay György 1668-ban "hun-szkíta írmodorban" rögzítette az énlaki templom kazettás mennyezetére a híressé vált mondást: Egy az Isten. A néhai iskolamester leszármazottai a Magyarok Világszövetsége Kossuth-emlékzászlóját adományozták Énlakának és Székelymuzsnának. Aug. 20-án, Szent István napján Énlakán az unitárius templomkertben összegyűlt ünneplők vették át a jelképet, délután Székelymuzsna apraja-nagyja a zsúfolásig telt felújított református templomban fogadta a Kossuth-emlékzászlót. Pár nappal korábban, aug. 17-én Kibéden a Seprődi János Művelődési Egyesületnek adományozott Kossuth-emlékzászlót az MVSZ. /Ünneplő székely közösségek. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 26./"

"Ferenczi Géza régész /sz. Kolozsvár, 1924. jún. 22./ édesapja, Ferenczi Sándor és István bátyja is neves régész volt. 1943-ban érettségizett, majd sikeresen felvételizett a Ludovika Akadémiára. 1946. szeptemberében érkezett haza, angol hadifogságból. Beiratkozott az egyetemre, a földrajz-történelem szakra. Kinevezték Székelyudvarhelyre múzeumigazgatónak. 1973 őszéig dolgozott igazgatóként. Bátyjával elhatározták, hogy régészetileg föltárják Udvarhelyszék vidékét. Ez eddig teljesen ismeretlen volt. Az itteni várakat a román kutatók dák váraknak mondják, amire a székelyek berzenkednek. A dákokat nem lehet összekötni a rómaiakon keresztül a mai románokkal. Udvarhelyen, a környéken a népvándorlás korának kezdetétől még vannak dák településmaradványok, de attól kezdve, egészen a XI. századdal bezárólag nincs semmiféle régészeti lelet. Az, ami van Ócfalva határában, VII. századi szláv anyag. Tehát nem állja meg a helyét sem az, hogy itt tovább élt volna a korábbi népesség a római hódítás után. 1918 óta egyebet se csinálnak a román kutatók, elsősorban Erdély területén, mint hogy mindenütt kutatják a dáko-román kontinuitás bizonyítékait. Nyolcvan esztendő telt el... Egyetlen helység van Erdély területén, a Medgyes melletti Baráthely, ahol valóban ki lehet mutatni egy település folytonosságát, de itt sem népi folytonosságról van szó, nem a dák lakosság továbbéléséről, inkább arról, hogy eltűnnek a dákok, megszűnik a település, rátelepül egy másik nép, egy harmadik, negyedik - gótok, gepidák. Ferenczi elmondta, hogy először Tartod váránál, Varság határában, majd Budváron várfalat találtak, ahol XII. századi lakóházat találtak. Ezt követte Kustaly várának ásatása, Oklánd határában, rendkívül gazdag anyaggal, szintén a XII: századból. Rapsonné várának ásatásánál Parajd határában, majd a firtosvári ásatásnál a régészeti leletanyag azonos volt, egykori templom maradványai kerültek elő, amelyek ugyancsak XII-XIII. századinak tekinthetők. Ferenczi hangsúlyozta, nem véletlen e várak megjelenése adott helyen, ezek egy Szent László-korabeli határvédelmi rendszer tagjai. Besztercétől ívben, Homoródon át, le egészen Brassóig, és utána még folytatása volt Lugos környékén egy egészen korai, X. századi, XI. század eleji, Erdélyt középen átszelő földvár-sorozatnak. Ezek egy központi elgondolás alapján kiépített határvédelmi rendszer gyepűség-tagjai voltak. E várrendszerhez tartozik egy töltésvonulat is, végig követhető, Orbán Balázs is leírta. Érdekessége, hogy 2-3 kilométerre húzódik a várak sora előtt. Hogy Korond környékén van Firtos vára, elég közel Rapsonné vára, nincs túlságosan messze Tartod vára, ez azért, mert ott volt a só. Ez Sóvidék, s a vidéket, a sót jobban kellett őrizni, mint a többi határt. Udvarhelyszéken a legkorábban a XIII. század első évtizedeiben jelentek meg és telepedtek le királyi utasításra a telegdi székelyek Nagyvárad környékéről... A várakat viszont korábban építették (a XI. század végén), a székelyek a XIII. század elején kerültek ide, tehát van egy százesztendős időkülönbség. Ferenczi szerint - továbbnyomták a honfoglalókat keletre, ők lennének a régibb, Szeret-menti csángók ősei, s helyükbe - mert az üresen maradt - hozták be a székelyeket, északon meg a magyarok helyébe a szászokat. Az eljövendő kutatások feladata lesz az ősibb csángók és nevük felderítése. Ferenczi kitért arra is, hogy bátyjával a kutatásokat folytathassa, azt mondták: a római limes maradványait kutatják. Ez volt az egyik fedőmagyarázat. Megjelent 1999-ben Ferenczi Géza A moldvai ősibb csángók /Erdélyi Gondolat, Székelyudvarhely/ című könyve. A Szeret mentén végighúzódó, csángók lakta zóna ma már két nagy csoportra oszlik: van a Bákó környéki, illetve északon a Románvásár környéki csángó vidék. Valamikor összefüggő volt, aztán két részre, mostanában pedig még kisebb darabokra kezdett forgácsolódni. Ferenczi Géza régebbi írása: Kiegészítések az énlaki rovásírásos felirat megfejtéséhez és Muzsnai Dakó György tevékenységéhez I-II. (Megjelent a Keresztény Magvető 1971-1972-es évfolyamában.). Ferenczi felvetette a rovásírásos emlékeket tartalmazó gyűjteményes kiadvány, a Corpus Inscriptionum Siculorum tervét is a Székely rovásírásos emlékek című könyvében (Székelyudvarhely, 1997). Ferenczi Géza végzi édesapja Ferenczi Sándor és bátyja, dr. Ferenczi István régész-történész Kolozsvárt található tudományos hagyatékának a rendezését. Bátyja magyarországi kutatók bevonásával Kelet-Magyarország XI. század végi gyepűjét, védelmi rendszerét bemutató tanulmánykötetet (monográfiát) készült megjelentetni, összeállította a kötet tervét is. Ez halála miatt elakadt. Ezt a munkáját szeretné sajtókész állapotba előkészíteni. /Oláh István: A történelemnek mondott történelem. Beszélgetés FERENCZI GÉZA régésszel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), Színkép melléklet, nov. 8., folyt.: nov. 15./"

Tizenötödik darabjához ért az unitárius falufüzetek sorozata, amelyet immáron az Illyés Közalapítvány, külföldi intézmények, az amerikai egyesült államokbeli unitárius-univerzalista egyesület és az egyházközségek támogatnak. Néhai Imreh Domokos unitárius kántortanító és Kisgyörgy Zoltán által írt árkosi kötetet másodszor is kiadták. A sorozat új füzete Nagyajtát mutatja be. A sorozat alapító szerkesztője Gyerő Dávid püspöki tanácsos, utódja Szabó László unitárius missziós lelkész, egyházi közügyigazgató.    Nagyajta bemutatását, a nemzeti és felekezeti megoszlást, az unitárius egyház és műemlék vártemplomának történetét, valamint a község jeles szülötteit Fekete Levente unitárius lelkész mutatta be. A református egyházról, templomról és felekezeti iskoláról Nagy Ká­roly Kázmér lelkipásztor írt. Az iskolatörténetet, a Kriza János Emlékbizottságot és Alapítványt Barabás Mihály filológia szakos tanár, az iskola igazgatója jegyezte. A sorozat eddig megjelent füzetei: Homoródalmás, Székelyderzs, Ürmös, Bölön, Árkos, Homoródkarácsonyfalva, Vargyas, Énlaka, Siménfalva, Fiatfalva, Küküllődombó, Nyárádgálfalva, Szentgerice, Várfalva és Nagyajta.  /Kisgyörgy Zoltán: Falufüzetek: Nagyajta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 6./

Béldi Miklós is, aki több évtizeden keresztül biológiatanárként és magánemberként túrázott az erdélyi Kárpátok tájain, útiélményeit a kolozsvári Tinivár Kiadó kötet alakban jelentette meg. Írásaiban feltárul a pádisi karsztfennsík, Nagy-Hagymás-hegység, Hargita, Retyezát, Nemere és Lakóca, Páring, Görgényi-havasok, Fogarasi-havasok, Gyergyói-havasok, Csíki-hegység, Csomád-hegycsoport, Úz-völgye, Vargyas-völgye, Énlaka, Korond és Szováta vidéke. /Ö. I. B.: Béldi Miklós: Az erdélyi havasok ösvényein. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 19.

Gelu Pateanu, Gyalu, az „énlaki remete” /Kolozsvár, 1925. jún. 3. – Budapest, 1995. márc. 25./ Bukarestben élt, termékeny szerző és fordító volt. A nyolcvanas évek végén Énlakára menekült. Gyalu – ezt a megtisztelő nevet Kányádi Sándor ajándékozta neki – 1981-re már 51 kötetet tett le az asztalra, köztük Mikes Törökországi leveleinek román fordítását. Eljárt a környék olvasótalálkozóira is. Ezt írta a korondi irodalmi kör naplójába: „Ha odanyújtod a jobb kezed, cserébe kapod a székelynek mind a két kezét.” Arany Toldiját is lefordította, de ez idáig nem akadt kiadója. A kistáj értelmiségijei június 4-5-én Gyalu Napokat tartanak, a Kőrispatakért Alapítvány szervezésében. Szeretnék meghívni Sütő Andrást, Pomogáts Bélát, Gálfalvi Györgyöt, és persze a román értelmiség egy-két jeles képviselőjét. /Bölöni Domokos: Napló. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 19./

Vendégházat, szimbolikus követséget avatott Steiner Pál, Budapest V. kerületének polgármestere június 17-én Torockón. A múlt századi épületet, amely teljesen romos állapotban került a tulajdonukba, a budapesti önkormányzat erdélyi falumentő programjának keretében vásárolta meg, és állíttatta helyre. A kolozsvári Transsylvania Trust Alapítvány által felújított épület újabb ékkő a műemlékértékű, sajátos torockói építési stílusjegyeket őrző házak sorában. Budapest Belváros-Lipótváros önkormányzata csaknem egy évtizede indította falumentő programjait a két testvértelepülésen, az aranyosszéki Torockón és a székelyföldi Énlakán. Az V. kerület önkormányzata 1996-ban döntött úgy: jelentős anyagi támogatással kíván hozzájárulni a két erdélyi település építészeti hagyatékának megmentéséhez, megőrzéséhez. A testület évente átlagban 140 torockói ingatlan tulajdonosának juttat karbantartási támogatást azzal a feltétellel, hogy a házak építési és utcaképi elemeit nem változtatják meg. Az eseményen jelen volt dr. Román András is Budapestről, az erdélyi faluvédő program megálmodója. A másik testvértelepülés is népes küldöttséggel képviseltetette magát Hajdó István gyergyói főesperes, Dézsi Zoltán, Hargita megyei alprefektus, és Garda Dezső, Hargita megyei képviselő, személyében. /Sz. K.: Budapesti önkormányzati „kirendeltség” Torockón. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./

A tíz éve elhunyt Gelu Pateanu /Kolozsvár, 1925. jún. 3. – Budapest, 1995. márc. 25./ költőre és műfordítóra emlékeztek Etéden szeptember 9-11-e között, akit magyar barátai Gyalunak, Gyalukának szólítottak. Fiatalon a Duna-csatornához hurcolták. Szabadulása után műfordítóként lelt menedékre, magyarból fordított. A hetvenes években Bukarestben magyar hetilapnál, az A Hétnél talált szellemi otthonra. Kénytelen volt Bukarestből eljönni, egy kis székely faluban. Énalán, majd Etéden élt tizenegy éven át. A szabadnak remélt első március 15-én a fehéregyházi Petőfi-emlékműnél elmondott beszéde után, Marosvásárhely fekete márciusa idején halálosan megfenyegették a magyarellenes pogromot kidolgozó és végrehajtó szélsőséges románok. Etédi barátai és falustársai két hétig őrizték őt, végül jobbnak látta, hogy Budapestre menekül. Ott is szemmel tartották a volt Szekuritate emberei. Pateanu igyekezett kitérni provokációik elől. Tanított az ELTE román tanszékén, újabb magyar műveket fordított románra. Kopjafáját 1998-ban a Budapesti Székely Kör, a Magyar Írószövetség és a Budaörsi Székely Kör állíttatta a farkasréti temetőben. /Cseke Péter: Gyalu-napok Erdélyben. In memoria Gelu Pateanu (1925-1995). = Helikon (Kolozsvár), szept. 25. – 18. sz./

A határon túli magyarságnak nem szabad beleszólnia a magyarországi politikába – vélekednek erdélyi közéleti személyiségek annak a levélnek a kapcsán, amelyben huszonkét erdélyi egyházi vezető, író és politikus arra kérte az MDF elnökét, ne határolja el magát egy jobboldali összefogás gondolatától. Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője nem látja jónak, hogy „mi innen akármilyen vonatkozásban átszóljunk”. Kántor Lajos örült, hogy az MDF elérte az öt százalékot. Varga Gábor író, a Szabadalmi és Márkavédelmi Hivatal elnöke szerint az erdélyi magyarságnak egyenlő közeltartással kell viszonyulnia a magyarországi politikai szereplőkhöz. Ő maga drukkolt, hogy a két kis párt – az SZDSZ és az MDF – bejusson a parlamentbe. Különösen örült annak, hogy az MDF-nek ez sikerült. Eckstein-Kovács Péter szenátor szerint minden magyarországi demokratikus párttal jó kapcsolatban kell lenni. Jakobovits Miklós festőművész, a Barabás Miklós Céh elnöke nem tartja helyénvalónak, hogy az erdélyi magyarok beavatkozzanak a magyarországi, belpolitikai vitákba. Számára rokonszenves Dávid Ibolya etikus politikai magatartása. Bányai Péter politikai elemző úgy véli, nincs abban semmi új, hogy néhány ember, aki a Fidesznek drukkol, befolyásolni próbálja – sikertelenül – a magyarországi belpolitikai folyamatokat. „Ők Orbán szüleményei, de ha azt hiszik, hogy bármit képesek megváltoztatni, akkor ostobák. Amit most Orbán Viktor művel, nem más, mint a választások elvesztéséért való felelősség áthárítása. Már a Fideszen belül is kételyek merültek fel személye iránt, az újabb vereség nyomán le kell mondania” – vélte a politológus. Bányainak meggyőződése, hogy Dávid Ibolya ki fog tartani. Gálfalvi Zsolt úgy vélte: néhány önmagát az egész erdélyi magyarság szóvivőjének kinevező ember előítéletes és zavaros érvekkel befolyásolni próbálja a magyarországi választókat. Gálfalvi Dávid Ibolyának és politikustársainak kipróbált felelősségtudatáról beszélt, akik nem mondanak le „pártjuk átgondoltan és távlatosan képviselt értékeiről egy-két vesztésre álló és vagdalkozó, kapkodó népvezérjelölt hatalmi érdekeiért”. Két napja huszonkét erdélyi egyházi vezető, író és politikus levélben fordult Dávid Ibolyához, amelyben kérték az MDF elnökét, ne határolja el magát egy jobboldali összefogás gondolatától. Az aláírók: Albert István P. Leánder OFM, csíksomlyói házfőnök; Boros Károly felcsíki főesperes; Gergely István csíksomlyói esperes; Hajdó István, a Gyergyói Kerület főesperese; Kovács Sándor, a Székelyudvarhelyi Kerület főesperese; Hegyi István csíkszeredai református lelkipásztor; Hegyi Sándor székelyudvarhelyi református lelkipásztor; Kedei Mózes, a Székelyudvarhely Unitárius Egyházkör esperese; Dancs Lajos, énlaki unitárius lelkipásztor; Beder Tibor, a Julianus Alapítvány Kuratóriumának elnöke; Dániel Sándor, a csíki Nagycsaládos Egyesület elnöke; Farkas Csaba, az SZNT alelnöke; György Attila író; Komoróczy György író, nyelvművelő; Lőrincz György író, az EMIA elnöke; Papp Előd, Csíkszereda volt alpolgármestere; Sándor Krisztina, a MIT elnöke; Sógor Csaba RMDSZ-szenátor; Soós Sándor, az EMI elnöke; Szakács István Péter tanár, író; Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere; Zsidó Ferenc író, a Polgári Élet főszerkesztője. /Simon Judit: Erdélyi üzenet az MDF-nek. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 14./

Sepsiszentgyörgyön Pro Urbe-díjat kapott Albert Ernő, Sylvester Lajos, Török Áron és Földes István. A mostani zavaros időben fontos a követésre méltó magatartás felmutatása. Sepsiszentgyörgyön ilyen a munkáját csendben végző Albert Ernő.  Maradandót alkotott, az iskola igazgatója. Tette a dolgát a sötét korban. Feltámasztotta a Székely Mikó Kollégiumban tradicionális tanári és diákérdeklődést a folklór és a néprajzkutatás iránt. Felejthetetlen magyartanár és igazgató elődje, dr. Konsza Samu példájára rangos népköltészeti tár gyűjtője, tudora és közzétevője lett. Sepsiszent­györgy jeles értelmiségije. /Domokos Géza: Pro Urbe-díjak: Albert Ernő. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 3./ Vannak emberek, akik egész életüket a köz, a közösség szolgálatának szentelik. Ilyen férfiú az 1934-ben született Sylvester Lajos, a csernátoni ember, aki fiatalkora óta a fejébe vette, hogy őt kötelezik szülőfaluja hagyományai, s bármilyen körülmények között is szülőföldjét, népét, nemzetét szolgálta.  Korábbi falusfele, Bod Péter intelmeit tartotta szem előtt, miszerint nemzetséged ellen cselekedni nagy bűn, de annál még nagyobb, ha semmit nem teszel annak hasznára és előmenetelére. Sylvester Lajos 1968-ban került Sepsiszent­györgyre az új megye művelődési fő­felügyelőjeként. Helyreállíttatta a sepsiszentgyörgyi 1848-as emlékművet, majd Gábor Áronnak és Nicolae Balcescu román forradalmárnak, a román–magyar megbékülés hívének állíttatott szobrot a városban. Küzdött az emléktáblákért, a műemlék jellegű épületek megőrzéséért. Király Ká­roly távozása után őt is elmozdították, a sepsiszentgyörgyi színház igazgatójává nevezték ki. Létrehívta a Sepsiszentgyörgyi Színházi Kollokviumot, és tartós kapcsolatokat épített ki magyarországi, vajdasági színházakkal. /Magyari Lajos: Pro Urbe-díjak: Sylvester Lajos. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 3./ Sepsiszentgyörgy Török Áron nyugdíjas unitárius lelkipásztort méltónak találta a Pro Urbe-díjra. Ő a legidősebb, Sepsiszentgyörgyön szolgáló lelkipásztor.    Török Áron /sz. Homoródszentpál, 1925. aug. 3./ 1951-ben végezte a kolozsvári Unitárius Teológiát. Mostoha körülmények között 1954–1972 között Énlakán volt lelkész. 1973-tól pedig Sepsiszentgyörgyön. 1973-ban 1200 unitárius lelket talált a városban, 1988-ban 3500 gyülekezeti tagot adott át az őt követő lelkipásztor gondozásába. 1991-ben megkezdte a templom építését, és 1998-ban befejezték. / Incze Sándor nyug. ref. esperes: Pro Urbe-díjak: Török Áron. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 3./ Az anyanyelvű oktatás kiterjesztésekor a romániai iskolák magyar nyelvű tankönyvhiánnyal küszködtek. Azonnal érkezett a többkamionnyi, ezer meg ezer magyar tankönyv, mely egész Székelyföld, de még a csángó vidék iskoláiba is eljutott. Az iskoláknak számítógépeket, fénymásolókat, videókat, DVD-lejátszókat, iskolatáblákat, hűtőszekrényeket és sportfelszereléseket juttattak. Ennek egyik mozgatója volt a magyarországi Földes István, a Kárpát-medencében Élő Magyarokért Kiemelten Közhasznú Alapítvány elnökét. Megvalósította évente több száz árvaházi és hátrányos helyzetű gyerek támogatását és nyaraltatását, erdélyi rászoruló betegek magyarországi gyógykezeltetését, a határon túli területekkel az élő kulturális kapcsolatok érdekében anyaországi és határon túli művészek, kórusok, zenekarok utaztatását, fellépését.  Fáradhatatlan Földes István elismerő díszoklevelet kapott. /Albert Álmos polgármester: Pro Urbe-díjak: Földes István. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 3./

Etéden május 31-től a Kárpát-medencei iskolások hatodik találkozóját szervezi a Jósika Miklós Általános Iskola, az azonos nevű alapítvány, valamint a Pro Énlaka Alapítvány, a megyei tanács támogatásával. Az iskola több éve tart kapcsolatot különböző országok magyarlakta vidékeinek oktatási intézményeivel. Közös programként minden esztendőben más-más helyen szerveznek találkozót. Most kárpátaljai, felvidéki, baranyai, vajdasági és anyaországi iskolások csoportjai érkeznek Etédre. A színes program után június 5-én búcsúznak a vendégek az etédiektől. /Kárpát-medencei Magyar Iskolatalálkozó. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 31./

Sepsiillyefalván egy vidékfejlesztési konferencián bemutatták a Civitas Alapítvány Helyi Fejlesztési Ügynökség projektjét, amelynek egy újabb változatában hat udvarhelyszéki unitárius egyházközségben kezdtek munkát helyi fejlesztési ügynökök. A projekt célja, hogy az önkormányzatok mellett a helyi fejlesztést elősegítő fiatalok dolgozzanak, főként a helyi fejlesztési stratégiák kidolgozásán. A Project Harvest Hope, a Harvest Hope Pro Homoród és a Civitas Alapítvány „Partnerségben az unitárius vidéki települések fejlődéséért” címmel tavaly elindítottak egy programot, amelyben az énlaki, a homoródalmási, a homoródkarácsonyfalvi, homoródszentpéteri, kénosi és oklándi unitárius egyházközségek vesznek részt. Ebben a programban a fejlesztési ügynökök az egyházközségekben dolgoznak, támogatják a helyi fejlesztési kezdeményezéseket, projekteket dolgoznak ki, pályázatokat írnak. /Kiss Edit: Helyi fejlesztési ügynökök az egyházközségek mellett. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 6./

A tudomány az egyik legfontosabb része a kultúrának – vallja Toró Tibor temesvári atomfizikus, aki július 16-án tölti be 75. életévét. Előadásai nemcsak fizikáról szólnak: a matematikától és a filozófiától a költészetig, Bolyai Jánostól Babits Mihályig és József Attiláig mindenről esik szó bennük. Toró Tibor a kultúra egységét vallja. Foglalkoztatja József Attila transznegatívum-elmélete is. Életpályáját az iskolával való kapcsolata határozta meg. Édesanyja Énlakán volt tanítónő. Székelyudvarhelyen volt egy híres matematika-fizika tanára, Mátéffy Béla, aki csillagászt akart faragni belőle. Amikor befejezte az egyetemet Temesváron Toró Tibor, Marx György volt a neutrinó-fizika egyik kezdeményezője, az általa szerkesztett Fizikai Szemlében közölt cikkekből ismerte meg a neutrinót. Amikor ezzel kezdett foglalkozni, három könyv jelent meg a világon a neutrinóról. A negyediket ő írta „A neutrinó és a szerepe a fizikában, a csillagászatban és a kozmológiában” címmel. Öröm számára, hogy részt vehetett egy tudományág létrejöttében. A professzor jelenleg a tanárok posztgraduális továbbképzését célzó, csíkszeredai Bolyai Nyári Akadémia tiszteletbeli elnöke, a fizikai témájú előadások szervezésével már tíz éve foglalkozik. Bolyai János megfogalmazta a fizika geometrizálásának a gondolatát, Einstein előtt szinte nyolcvan évvel. Erről a témáról Toró Tibor monográfiát ír. /Pataki Zoltán: A részecske vonzásában. Beszélgetés a 75 éves Toró Tibor professzorral. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 14./

Július 16-án ünnepli 75. születésnapját a Temesváron élő Toró Tibor professzor, atomfizikus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, számos tudományos tanulmány és kötet szerzője. Most Csíkszeredába utazik, mert ő a Bolyai Nyári Akadémia tiszteletbeli elnöke. Vendégtanár Szegeden, részt vesz a Sapientia Alapítvány kuratóriumi ülésein, az MTA rendezvényein. Ezeken kívül sok helyre kellene még mennie, de ez pénzhiány miatt nem lehetséges. Jelenleg is zajlik egy kongresszus Berlinben a relativitáselméletről, azon sem vehet részt, csak a dolgozatát küldte el. Toró Tibor Énlaka székely faluban született. Vallja, hogy a kultúra egységes, a tudomány is része. El sem tudja mondani, mi mindennel foglalkozott: Bolyai munkásságának a fizikai részét ő tárta fel, ezenkívül a legelején belekerült a mértékelmélet megalkotásába, vagyis az összes fizikai kölcsönhatások és erők egységes szintéziselméletének a megalkotásába. Ezért vagy húszan kaptak Nobel-díjat az utóbbi harminc évben. Ő a hatvanas évek közepén került kapcsolatba ezzel, sikerült dolgozatokat megjelentetnie a Francia Tudományos Akadémia közleményeiben, de csak 1979-ben adták az első Nobel-díjat ezért a témáért. Toró Tibort 1990 megválasztották tanszékvezetőnek az elméleti fizika tanszéken. Tibor fia áttért a politikára, pedig nagyon tehetséges elméleti fizikus volt. /Pataky Lehel Zsolt: Toró Tibor professzor 75 éves.= Nyugati Jelen (Arad), júl. 15./

Etéd egy óriási vadaskert közepén fekszik, távol a világtól. Útjai segítik elszigeteltségét. A községben 2850 körüli a nyilvántartott lakos. Etéden kb. 1100-an, Kőrispatakon mintegy 700-an, Siklódon és Küsmödön 350-350-en, Énlakán 170-en élnek. Öregedő falvak valamennyien. Tiboldi Elek polgármester a fiatalokra akarta építeni Etéd jövőjét. A falunapokra megjelent Etéd Község Lapja 16. száma, melyet Gagyi Éva tanárnő szerkeszt. Kevés gyermek születik, lassan a cigányok fogják alkotni a többséget Etéden. A községben 13 szociális gondozót fizet az önkormányzat. A Jósika Miklós Általános Iskolában Nagy Zoltán iskolaigazgató fő gondja az apadó gyermeklétszám. Magyar iskolák szűnnek meg a kiöregedő falvakban, ha a megengedett alá csökken a létszám. A község kultúrotthonait rendbe tették az elmúlt évek alatt. Szeptemberben Énlakán adják újra át rendeltetésének a felújított épületet. Megteremtik a feltételeket a vezeték nélküli távbeszélő készülékek etédi és környékbeli működtetésére. /Bajna György: Romlás ellen munkával, áldozatvállalással. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 30./

2006 nyarán megújult Énlaka kultúrotthona. S jött az ötlet, legyen újra színdarabos bál. Így sok év után színre vitték Kisfaludy Károly Fösvény című színdarabját, Szávai Piroska tanítónő és Szávai Márton nyugdíjas tanító rendezésében. Az énlaki színjátszásnak több mint százéves múltja van. /Bálint Berta, Énlaka: Színdarabos bál. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 14./

Igen szoros kapcsolat épült ki Illés Lajos, a nemrég elhunyt zenekarvezető és a disznajói fiatalok között. Illés Lajos özvegye, Makkai Lilla lelkipásztor 1992-ben parókiáján, a magyarországi Kisorosziban létrehozta a Protestáns Ifjúsági Missziót. Felvállalták, hogy határon túli tehetségeket támogatnak, így jutottak el Erdélybe, Szászrégenbe, majd a Marosvécs községhez tartozó Disznajóra, ahol 1993-ban meghívták Kisorosziba a Csősz Irma nyugdíjas óvónő által vezetett naiv festészeti kör tagjait. Disznajón hagyományőrző néptánccsoport is tevékenykedik. Felkérték a táncosokat, hogy szerepeljenek Tolcsvay Béla Napfényfia című zeneművében. Ezután Illés Lajos magyar költők hazafias verseinek feldolgozásával megírta Magyar Ének (Cantus Hungaricus) c. művét, amiben szintén a disznajói fiatalok táncoltak. 1993 óta folyamatosan turnéznak a darabbal. Voltak vele 1998-ban a Magyarok Világtalálkozóján, de bejárták Erdélyt, a Felvidéket, s Budapesten is többször színpadra léptek. Illés Lajosék annyira megszerették Erdélyt, hogy Énlakán vásároltak házat, oda jártak nyaralni. /(vajda): Illés és a disznajóiak. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 17./

A Hargita megyei tanács ünnepi ülését Énlakán tartotta. Az énlaki unitárius templomban a szakmai szervezetek javaslatára életműdíjakat adtak, majd kiosztották a Hargita Megyéért díjat. Az idei életműdíjasok: a Hargita Megyei Orvosi Kollégium javaslatára dr. Megyes Tibor csíkszeredai sebész, osztályvezető főorvos; a megyei sportigazgatóság javaslatára Bálint Ferenc székelyudvarhelyi labdarúgóedző; a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége javaslatára Silló Géza csíkszeredai testnevelőtanár; a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete javaslatára Kristó Tibor, a Hargita Népe munkatársa; a gyergyószárhegyi alkotóközpont javaslatára a máréfalvi születésű Balázs Imre váci festőművész. Rendhagyó módon idén két személyiség kapta a Hargita Megyéért díjat: a marosfői születésű dr. Suciu Petru professzor, fizikus, valamint az énlaki születésű dr. Toró Tibor akadémikus. /Sarány István: Életműdíjat kapott Kristó Tibor, a Hargita Népe munkatársa. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 25./

A Fehér megyei Torockóhoz hasonlóan a Hargita megyei Énlakát is a világörökség részévé kívánják nyilváníttatni erdélyi és magyarországi szakemberek. A folyamatot elősegítendő a település építészeti, értékeinek tudományos feltárásáról, a falu turisztikai fejlesztési lehetőségeiről, a világörökségi listára való felkerüléséhez szükséges lépésekről szólt a hétvégi Énlaka-konferencia. A 160 lakosú, unitárius felekezetű, Székelykeresztúr környéki falu azon ritka székely települések egyike, amelyek ma is egységes és hagyományos faluképpel rendelkeznek. Orbán Balázs is megemlíti az énlaki templom jellegzetes 17. századi kazettás mennyezetét. Egyedi településszerkezete, a középkori állapotú belterület és utcahálózat, a templom körüli temető sírkövei, a falu gazdag szellemi kultúrája is értékes pluszt jelent. Énlaka építészeti és kulturális kincseire 1993-ban figyeltek fel első alkalommal, amikor a Műemlékek és Történelmi Helyszínek Nemzetközi Bizottsága (ICOMOS) egy Kárpát-medencére kiterjedő vizsgálatot indított a fellelhető népi építészeti emlékeket és együtteseket őrző falvak felkutatására. Torockó és Énlaka építészeti örökségének restaurálását 1994-ben Budapest V. kerülete, a Belváros-lipótvárosi Önkormányzat karolta fel. Az Énlaka Értékvédő Program keretében 1997 óta 57 esetben került sor renoválási és helyreállítási munkálatokra, amelyeket Albert Homonnai Márton és Szikszay László csíkszeredai építészek irányítottak. /Székely Zita: Múltból jövőt építenek. = Krónika (Kolozsvár), okt. 9./

Nekrológ: Ferenczi Géza /1924-2007/ Apai ágon háromszéki, szemerjai származású. Már édesapja, Ferenczi Sándor régész és művelődéstörténész nagyobb kutatásokat végzett Háromszéken, s a Szemerjai Székely szignót használta. Bátyja, Ferenczi István régész és történész ugyancsak kötődött, mind ásatásokkal, mind pedig írásokkal Háromszékhez. Ferenczi Géza fél évszázaddal korábbi együttműködést megújítva kapcsolódott be 1996-ban a Székely Nemzeti Múzeum évkönyveinek munkálataiba, jelentős dolgozatokkal emelve a periodika színvonalát. 1924. június 22-én, Kolozsváron született, közép és felsőfokú tanulmányait is szülővárosában végezte, 1954-ben a Bolyai Egyetem történelem szakán szerzett diplomát. Székelyudvarhelyen húsz évig vezette a múzeumot, emellett a környéken bátyjával közösen végzett ásatások, kutatások révén gazdag leletanyaggal gazdagította a gyűjteményeit. 1976-tól a csíkszeredai múzeum mellett működő megyei műkincsvédelmi hivatal muzeológusa lett. 1987-es nyugdíjazása előtt három évig a székelyudvarhelyi Tudományos Könyvtárban dolgozott. Bátyjával közös búvárkodásai a kora középkori Magyarország határvédelmi rendszerének feltárására irányulva az erdélyi magyar letelepedés irányának, szakaszainak és idejének szabatosabb meghatározásához, új eredményekhez vezettek. Régészeti, nyelvtörténeti adatokra támaszkodva új szemszögből közelítette meg a moldvai ősibb csángók eredeztetését, Moldvába telepítésük idejét. Édesapja nyomdokain haladva a székely rovásírás kérdésével is behatóan foglalkozott, főként az énlaki és székelyderzsi felirat megfejtéséhez kapcsolódó közlései ismertek. Művelődéstörténeti tekintetben is édesapját követte, művészettörténeti vonatkozásban Balogh Jolán és Entz Géza tanítványa volt, nyelvtudományi kérdésekben Szabó T. Attilával, később Kósa Ferenccel tartott kapcsolatot. 2005-től már súlyos betegen, de utolsó óráiban is dolgozott, életének a kutatói munka, az eredmények közzététele adott értelmet. 2007. február 14-én hunyt el, Székelyudvarhelyen. Ferenczi Géza könyvei Hargita megye útikönyve magyar és román nyelven (Csíkszereda, 1973); Székely rovásírásos emlékek (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 1997); A moldvai ősibb csángók (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 1999); Lapok Erdély múltjából. Tanulmányok (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2002); Utazások Udvarhelyszéken (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2002 – Dénes István előszavával); A székely rovásírás az idő sodrában (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2002); Régi várak, új írások. Régészet és rovásírás. Tanulmányok – társszerző: Ferenczi István (Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2006). /Hubbes Éva: Ferenczi Géza = Acta Siculica (Székely Nemzeti Múzeum évkönyve, 2007, Sepsiszentgyörgy), 761-76. p. /

Elhunyt Szőcs Lajos tanító, helyismereti és néprajzi gyűjtő. Helyismereti jellegű, történelmi, néprajzi tárgyú írásait közölte az Udvarhelyi Híradó, majd a Kulturális Figyelő /Csíkszereda/. Korond, a Sóvidék és az egész környék volt gyűjtőterülete, nem csupán adatokat jegyzett le hangyaszorgalommal, hanem tárgyi gyűjtést is végzett. Az 1970-es évektől foglalkozott néprajzi gyűjtéssel: népi gyógyászat, húsvéti locsolóversek, korondi 48-asok, környékbeli katonasírok, toplászat stb. 18 környékbeli település család- és földrajzi neveit közölte Janitsek Jenővel, megírta a helyi kultúrotthonok történetét, és még számos helyismereti témát dolgozott fel. Dr. Molnár Istvánnal közös munkája: Húsvéti hajnalozás Énlakán és locsoló versek a Firtos környékéről. Húsvéti locsolkodó szokások és locsolóversek a Firtos környékén című kiadványa 1994-ben jelent meg Kiskunfélegyházán. István Lajossal közös munkája Taplómegmunkálás Korondon (2007). Szőcs Lajos fáradhatatlanul jegyzetelt, minden adat érdekelte. /P. Buzogány Árpád: Egy néptanító emlékére. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 16./

Idén a moldvai csángók irányába kerekeznek a Pusztuló kövek nyomdokában elnevezésű biciklitúra résztvevői. A túrát Solymosi Zsolt, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium lelkésztanára és Szekernyés Réka, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum földrajz szakos tanára szervezi, idén ötödször. Az augusztus 26. –szeptember 6. között zajló túra során a harmincöt résztvevő diák és kísérő – közel 900 km-t biciklizik, miközben biológiai, földrajzi, történelmi, vallási ismereteket sajátít el. Útközben a túrázók megnézik a tordai vallásszabadság templomát, a gerendi kastélyt, a dombói, medgyesi és erzsébetvárosi templomokat, a Gagy menti falvakat, Firtosmartonost, az énlaki rovásírásos műemléktemplomot, a Tolvajos tetői kereszteket, az Úz völgyi világháborús temetőt és emlékművet, az ezer éves határt, a Rákóczi várat, a csángóvidéket és a gyimesfelsőloki csángó kollégiumot is. /D. I. : JZsUK bicatúra ötödször. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 7./

A Kriterion Alapítvány kuratóriuma idén Toró Tibor elméleti fizikusnak, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanárnak adományozza a 2008. évi Kriterion Koszorút. Az alapítvány ezzel a díjjal Toró Tibornak a szakmai elismerés mellett mindenekelőtt azt a több évtizedes, kitartó közéleti munkásságát jutalmazza, amellyel hozzájárult a romániai magyar természettudományos ismeretek nemzetközi felzárkóztatásához, az erdélyi természettudományos és különösképpen a fizikai és matematikai gondolkodás értékeinek a megismertetéséhez, a humán- és természettudományos műveltséget egyaránt magába foglaló korszerű kulturális értékek érvényre juttatásához. Toró Tibor /sz. Énlaka, 1931./ a Temesvári Tudományegyetem matematika–fizika karán 1953-ban szerzett egyetemi oklevelet. Ez évtől az egyetem matematika–fizika majd fizika karán tanársegéd, adjunktus, docens és nyugalmazásáig az elméleti fizika tanszék professzora. A Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Román Akadémia Tudománytörténeti és Tudományfilozófiai Országos Bizottságának a tagja, az Eötvös Loránd Fizikai Társaság tiszteletbeli tagja, amellett elismert Bolyai kutató. Számos, magyar, román és angol nyelven kiadott szakkönyvén kívül a rangos tudományos ismeretterjesztő munkák egész sorát jelentette meg. A Sapientia Alapítvány kuratóriumának tagja, a Kárpát-medencei magyar pedagógusok továbbképzését szervező Bolyai Akadémia tiszteletbeli elnöke. A Kriterion Koszorút 2008. december 12-én adják át a kitüntetettnek. Az 1995-ben alapította Kriterion Koszorút idén tizennegyedikszer nyújtják át. Az eddigi kitüntetettek: Jakó Zsigmond professzor, történettudós, Tompa Gábor rendező, KAM – Regionális és Antropológiai Kutatóközpont, László Ferenc muzikológus, Faragó József néprajzkutató, Gaál András, Márton Árpád képzőművészek és Zöld Lajos újságíró a szárhegyi alkotóközpont létrehozásáért, Imreh István történész, nyugalmazott egyetemi tanár, Péntek János nyelvész, néprajzkutató, egyetemi tanár, Szilágyi Zsolt énekes, kórusvezető, iskolaigazgató, Marosi Ildikó irodalomtörténész, Egyed Ákos történész, egyetemi tanár, Jakobovits Miklós képzőművész, az erdélyi magyar képzőművészeket tömörítő Barabás Miklós Céh elnöke és Dávid Gyula irodalomtörténész, szerkesztő. /Toró Tibor a Kriterion Koszorú idei kitüntetettje. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 26./

Bikfalván szerveztek értékvédelmi tanácskozást a Bikfalvához kötődők részvételével. Óriási cél, hogy Bikfalvát – első háromszéki vidéki településként – a világörökség részévé próbálják tenni, jogi megoldásokat is kell keresni, hogy megőrizhessék a település arculatát. Albert Homonnai Márton csíkszeredai építész ismertetőt tartott Énlakáról, ott ugyanis építészeti helyreállítások sorozatát sikerült megvalósítani, így ma a Hargita megyei települést az aranyosszéki Torockóval együtt két erdélyi pozitív példaként emlegetik az épített örökség megőrzését illetően. Az elöregedett, elszegényedett Énlakán 1993-ban kezdődött az értékvédelem több szakmai szervezet és a budapesti V. kerület önkormányzatának támogatásával. /Mózes László: A veszélyeztetett székelyföldi falukép. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 16./

Nekünk főképp a nyelvi türelmetlenséggel van gondunk!
Egy Énlakához, akár Lövétéhez hasonló településen, ahol csak székelyek élnek (több száz ilyen települése van a Székelyföldnek), olyan szabadon szárnyal a magyar nyelv, mint Magyarország bármelyik településén. A rendőrség, csendőrség, törvényszék, prefektúra és egy-két hivatal kivételével így van ez a Székelyföld többségében székelyek lakta városaiban is. Így van, de csak addig, míg többségbe nem kerül a románság. 1992-ig így volt ez Marosvásárhelyen is, és még így van Sepsiszentgyörgyön. De már nem sokáig.
Nekünk nem a román emberek, hanem a tömeg az ellenségünk. Az a sok emberből összeverődött amorf tömeg, amelytöbbségbe kerülve úthengerként söpri el a nyelvi jogokat. Velük a harcot csak a tömbbe szerveződött székelység képes felvenni olyanformán, ha megtartja lakhe- lyének többségi arányát, sőt növeli is azt és ragaszkodik a nyelvéhez. Minden más próbálkozás csak lassítja de nem állítja meg ezt a folyamatot.
Megvalósítható igaz történet
A történet színhelye a Székelyföld hajdani szép fővárosa, Marosvásárhely. Ezt a várost Bethlen Gábor, Erdély magyar fejedelme emelte városi rangra 1616-ban. Legimpozánsabb történelmi épületei a trianoni döntés előtt épültek, Bernády György magyar polgármester építtette ezeket. Az sem mellékes, hogy egészen a 2002-es népszámlálás időpontjáig a Székelyföld hajdani szép fővárosában az itt élő székely magyarok száma minden időkben meghaladta a betelepedő románok lélekszámát.
Ma az utcán elvétve hallani magyar beszédet, és a román feliratok mellett elenyésző számban van magyar. A kereskedelmi egységekben és az intézményekben szinte egyedülállóvá vált a román nyelv használata. Már-már úgy tűnik, mintha egy számunkra teljesen idegen városban tartózkodnánk. Pedig a város lakosságának fele még mindig magyar.
De meddig? – fogalmazódott meg a magyarok pártjának egyik vezetője fejében a kérdés. Aztán a közeledő március 15-ére gondolva merész tervet eszelt ki. Mi lenne ha ezen a napon…, és sürgősen munkához látott.
Először a szervezet vezetőivel beszélte meg, aztán sorra kapcsolódtak be a cselekvő magyarok, és egy hónap alatt a hírvivők eljutottak minden magyarhoz a városban. Már csak pár nap volt hátra az ünnepi napig, melyet izgatottan várt a város magyar része. Sokan, bár az elején nagyon nehezen ment, ki is próbálták. Volt, aki a munkahelyén, mások egy-két hivatalban vagy a bevásárlóhelyeken próbálkoztak. Többségük megrettent, amikor meghallotta saját hangját és meglátta a rámeredő szemeket. Aztán, amikor a közelükben mások is próbálkoztak, bátrabbakká váltak. Pedig az elején úgy tűnt, hogy az ég is leszakad. De nem szakadt rájuk.
Aztán elérkezett az ünnep napja, március 15. Reggeliben egymást érték a kérdések és a biztatások a családi közösségekben. Egyfolytában működtek a telefonok. Akkor abban maradunk, ahogy megbeszéltük?! És ehhez tartsuk magunkat egész nap?! – kérdezték egymástól és biztatták egymást. De voltak olyanok is, akiknek inukba szállt a bátorságuk és otthon maradtak. Nem akartak kockáztatni, na meg úgy érezték, hogy ehhez ők nem elég bátrak.
Óriási, eddig még nem látott számban gyűltek egybe a város főterén, ahol az ünnepséget tartották. Az ünnepség a szokásos forgatókönyv szerint zajlott le, felvonulás, beszédek, műsor, majd a két himnusz, a magyar és a székely eléneklésével zárult. Eddig még simán ment minden, most kezdődött az, amire már egy hónapja készültek. Aztán elindultak a családok, barátok, ismerősök, az összeverődött csoportok a vendéglők, a piac, a bevásárlóközpontok irányába. Sokuknak a homloka izzadt, másoknak a szíve vert jobban, és voltak olyanok is, akiknek a lába botladozott. De úgy mentek, mint Hunyadi János magyarjai a nándorfehérvári csatába. Itt csak előre lehetett menni, akárcsak a csata idején.
Ugyanis az egész város magyarsága felfogadta, hogy a mai nap csak magyarul szólal meg, bárkivel is találkozik, lett légyen az akár maga a prefektus is.
A vendéglőkben és más szolgáltató egységekben az elején arra gondoltak, hogy magyarországi turisták lepték el a várost, akik nem értik a román nyelvet, aztán gyorsan magyarul tudókat kerítettek, akik a tolmács szerepét töltötték be. Aztán az egyik román ajkú kiszolgáló felismerte panellakásbeli magyar szomszédját, és örömmel üdvözölte, majd megkérdezte, honnan jött ez a vendégsereg. Nagy meglepetésére szomszédja magyarul válaszolt kérdésére, mire ő megkérdezte, persze ismét románul, hogy nem ismer rá? Dehogynem, volt a válasz, de ma mi, marosvásárhelyi székelyek csak magyarul vagyunk hajlandók beszélni. Még sok ehhez hasonló eset után a románság is tudomást szerzett erről a furcsa elhatározásról. Az elején csak vonogatták a vállukat. Megjön majd az eszük, mondogatták és egy legyintéssel elintézték.
Az utóbbi húsz év legszebb napját élték meg a vásárhelyiek. Ma igazán otthon érezték magukat abban a városban, melyet székely őseik alapítottak. Bátraknak és hősöknek érezték magukat. Győztek! Egyenes tartással kiálltak a nyelvhasználati jog és a valódi kétnyelvűség mellett. Nem kellett ehhez konferencia, kongresszus meg parlamenti szereplés, az egyénekre lebontott közös cselekvés hozta meg a sikert.
Aztán nemsokára az egyházi ünnepeken, karácsonykor, húsvétkor és pünkösdkor is tartottak "Csak magyarul" napokat a "Csak románul" napok ellensúlyozására. Aztán a rákövetkező év minden hónapjának első napja, majd első hete, első két hete, végül minden napja magyar nappá vált. Aztán a város román lakossága is lassan elfogadta, hogy a város magyarságának is joga van saját nyelvét használnia, saját városában. Egyre többen tanultak meg magyarul, megszokottá és gyakorlattá vált, hogy a román románul, a magyar magyarul beszélt egymással, de olyan is előfordult, hogy a román magyarul, a magyar románul társalgott egymással. Marosvásárhely példája követőkre talált Tordán, Kolozsváron és Erdély minden olyan városában, ahol magyarok éltek.
Ennek következménye, hogy napjainkra a Kárpát- medence területén a magyarság legközelebbi barátja a román nép és tűzbe mennének egymásért.
A történet álomszép. Csak azért nem tudott még valósággá válni mert…
Csíkszerda, 2010. július 29.
Beder Tibor

Elhunyt Toró Tibor
Hetvenkilenc éves korában, súlyos betegség után elhunyt tegnap Toró Tibor temesvári fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Román Akadémia Tudománytörténeti és Tudományfilozófiai Országos Bizottságának tagja, Bolyai-kutató, az Erdélyi Bolyai Akadémia tiszteletbeli elnöke. /Énlaka, 1935. júl. 16. – Temesvár, 2010 október 17./
Hetvenkilenc éves korában, súlyos betegség után elhunyt tegnap Toró Tibor temesvári fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Román Akadémia Tudománytörténeti és Tudományfilozófiai Országos Bizottságának tagja, Bolyai-kutató, az Erdélyi Bolyai Akadémia tiszteletbeli elnöke. Toró Tibor 1931-ben született az udvarhelyszéki Énlakán, 1953-ban a Temesvári Tudományegyetem Matematika–Fizika karán szerzett diplomát, és nyugalmazásáig az egyetem elméleti-fizika tanszékvezető professzora volt.
Nemcsak az atomfizikában mozgott otthonosan, hanem az irodalomban, nyelvtudományokban, a történelemben vagy a zenetörténetben is. Neki köszönhető a temesvári Bolyai-szobor, az ötnyelvű Bolyai-emléktábla felállítása és a Temesvári Magyar Házban 2008-ban avatott Bolyai-emlékszoba kialakítása. A család tegnap lapunkat arról tájékoztatta: a tudós úgy rendelkezett, hogy hamvait Énlakán, Kányádon, Etéden, Magyarhermányban, Székelyudvarhelyen, Nagyváradon és Temesváron szórják szét. Új Magyar Szó (Bukarest)

Elhunyt Toró Tibor
Hetvenkilenc éves korában súlyos, de méltósággal viselt betegség után vasárnap reggel elhunyt Toró Tibor temesvári fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Román Akadémia Tudománytörténeti és Tudományfilozófiai Országos Bizottságának tagja, Bolyai-kutató, az Erdélyi Bolyai Akadémia tiszteletbeli elnöke.
A szomorú hírt családi források erősítették meg.
Toró Tibor 1931-ben született az udvarhelyszéki Énlakán, 1953-ban a Temesvári Tudományegyetem Matematika–Fizika karán szerzett diplomát, és nyugalmazásáig az egyetem elméleti-fizika tanszékvezető professzora volt. Egész életét a tudománynak, a kutatásnak szentelte, de nemcsak az atomfizikában mozgott otthonosan, hanem utolérhetetlen volt az irodalomban, nyelvtudományokban, a történelemben vagy a zenetörténetben is. Mindeközben csupaszív magyar ember volt, aki szűkebb és tágabb környezete épüléséért dolgozott. Bolyai János temesvári hagyatékának a kutatója és ápolója, neki köszönhető a temesvári Bolyai-szobor, az ötnyelvű Bolyai-emléktábla és a Magyar Házban 2008-ban avatott Bolyai-emlékszoba. A Bánság és a Partium érdeklődő közönsége feledhetetlen előadásokat hallhatott tőle Einsteinről, Bolyai temesvári leveléről, Kölcsey Ferenc Himnusza születésének körülményeiről vagy Teller Ede lugosi gyökereiről.
Hivalkodástól mentesen élt, elismert szaktekintély volt határon innen és túl, távozásával nemcsak a temesvári vagy erdélyi, hanem az egyetemes magyar tudományos és közművelődési élet lett szegényebb.
Tudomásunk szerint úgy rendelkezett, hogy hamvait Énlakán, Kányádon, Etéden, Magyarhermányban, Székelyudvarhelyen, Nagyváradon és Temesváron szórják szét.
Nyugodjék békében! Nyugati Jelen (Arad)

Elhunyt Toró Tibor atomfizikus
Életének 80. esztendejében vasárnap elhunyt Toró Tibor atomfizikus, nyugalmazott egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja.
Kívánsága szerint Toró Tibor testét elhamvasztják, hamvait pedig a család az általa megnevezett, szívéhez közel álló helyeken – Énlakán, Magyarhermányban, Kányádban, Etéden, Székelyudvarhelyen, Nagyváradon és Temesváron – szórja majd szét.
Toró Tibor 1931-ben a Hargita megyei Énlakán született. Elemi iskolába Magyarhermányon járt, középfokú tanulmányait Székelyudvarhelyi Református Kollégiumban végezte, egyetemi oklevelet pedig 1953-ban a Temesvári Tudományegyetem Matematika-Fizika karán szerzett. Ez évtől az egyetem matematika-fizika majd fizika karán tanársegéd, adjunktus, docens és nyugalmazásáig az elméleti fizika tanszék professzora, 2007-től pedig a Szegedi Tudományegyetem címzetes tanára.
A Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Román Akadémia Csillagászati Bizottságának tagja, a Román Akadémia Tudománytörténeti és Tudományfilozófiai Bizottsága temesvári fiókjának alelnöke, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat tiszteleti tagja, részecskefizikusi, asztrofizikusi és tudományfilozófiai munkássága mellett elismert Bolyai-kutató.
Az első román és magyar nyelvű neutrínó-monográfia szerzője. Magyar, román és angol nyelven kiadott szakkönyvein kívül rangos tudományos ismeretterjesztő munkák egész sorát jelentette meg. Rendszeres meghívottja a nemzetközi atomfizikai és tudományfilozófiai tanácskozásoknak.
Az Erdélyi Magyar Tudományegyetemet működtető Sapientia Alapítvány kuratóriumának tagja, a Kárpát-medencei magyar pedagógusok továbbképzését szervező Bolyai Nyári Akadémia tiszteletbeli elnöke.
Szakmai elismerésén kívül kiemelkedő az a több évtizede tartó közéleti munkássága, amellyel hozzájárult a romániai magyar és az erdélyi természettudományi, különösen a fizikai, csillagászati és matematikai gondolkodás terjesztéséhez és megismertetéséhez. Krónika (Kolozsvár)

"Az igaznak emlékezete áldott"
Főhajtás Toró Tibor emléke előtt
A történelmi Erdély újkori, Apor Péter-i metamorfózisában a rendkívüli veszteségek miatt érzett fájdalom lesújtó érzésével vettük hírül Toró Tibor akadémikus, az erdélyi csillagok világából a mindenség univerzumába emelkedett székely atomfizikus halálát.
Nagy elődje és ismerve szeretett mintaképe, az Erdély egén üstökösként előtte járó Bolyai János nyomdokába lépve, immáron Ő is elköltözött az áldott emlékezetű igazak világló panteonjába.
Az örökkévalóság fényévekben mérhető – mérhetetlen – magasságából és a csillagvilágok birodalmának madáchi hidegéből és sodró súlytalanságából – földi fogódzókat keresve – azonban hadd kapaszkodjunk vissza ide, Transzszilvániába, a területileg elvitatott, de létében mégiscsak megkérdőjelezhetetlen Magyar és Székely Autonómiába. Azokhoz a gyökerekhez, melyekből kinövekedvén, Toró Tibor is – a goethei metafora értelmében – szárnyra kapott egykor, hogy annak utána szellemi és tudományos pályája egyetemes magasságába íveljen.
Földi, földrajzi pályafutásának koordinátái: Énlaka, Magyarhermány, Kányád, Etéd, Székelyudvarhely, Nagyvárad és Temesvár – amiképpen Ő maga kijelölte. Életének útját és útjainak porát taposva haladtunk Vele együtt "földi vándorlásának" eddigi pályáján. Most pedig, húsz évvel a temesvári újrakezdés után, az Ígéret Földjének határán, az eltávozó atyákkal együtt Őt is méltóképpen elsiratván, örökébe és nyomdokába lépve, "az ő bölcsességének lelkével beteljesedve" (5. Móz. 34,9), Isten rendelésének engedelmeskedve, hadd haladjunk ugyanezen az úton tovább – azon a földön, amelyen Isten adta élnünk, és amelyből Ő maga is vétetett.
"Az igaznak emlékezete legyen áldott!" (Zsolt. 10,7)
Nagyvárad, 2010. október 18.
Tőkés László, Népújság (Marosvásárhely)

Magyar–magyar művésztalálkozó Marosvásárhelyen
Íme egy újabb ígéretes kezdeményezés, amelynek reális esélye van arra, hogy gyökeret eresszen a Bolyaiak városában. Három napon át jeles magyarországi és erdélyi magyar képzőművészek találkoztak itt, és kötetlen párbeszédet folytatva ismerkedtek egymás munkájával, lehetőségeivel, latolgatták, miként járulhatnának hozzá hivatásuk népszerűsítéséhez és ahhoz, hogy az általuk alkotott értékek méltóképpen illeszkedjenek a köztudatba, közösségeink életébe. 
A Magyar Művészeti Akadémia és a Maros Megyei Tanács támogatásával szervezett rendezvénysorozaton pénteken, szombaton és vasárnap rendkívül gazdag és változatos program során dialogizált közös dolgaikról a meghívott félszáznyi művész. Az MMA ügyvezető elnöke, Fekete György és a megyei önkormányzat elnöke, Lokodi Edit Emőke védnökségével zajló eseménysorozat augusztus 5-én délben kezdődött a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében és augusztus 7-én késő este zárult Székelyvéckén.
A vendégeket, akik között Erdélyből elszármazott alkotók is voltak, például Péterfy László szobrász, Simon Endre festő és Katona Szabó Erzsébet textilművész, Farkas Ádám szobrászművész, budapesti egyetemi tanár vezette és mutatta be a jelenlevőknek. A találkozó megnyitóján hangsúlyozta, hogy szakmai testületük, amely több mint negyven erdélyi tagot is számlál, ily módon is szeretné segíteni az itteni képzőművészek közérzetének, érvényesülési lehetőségeinek javítását. Egyben az anyaországi művészeket is közelebb kívánják hozni Erdélyhez, a térség magyarságához. Ezt tanárként úgy is szorgalmazza, hogy nyaranta elhozza ide egyetemista tanítványai egy-egy csoportját dokumentálódni, élményeket gyűjteni. 
A lehetséges élmények egy részét Péterfy László villantotta fel, nem kis nosztalgiával idézve meg egykori vásárhelyi jelenlétének felejthetetlen mozzanatait. Simon Endre a város nagyhírű képtárát, ennek történetét ajánlotta a látogatók figyelmébe, a létesítmény helyszínén is méltatva a dr. Bernády György polgármester által létrehozott és azóta látványosan gazdagodott rangos gyűjteményt. Másnap délelőtt Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész beszélt Marosvásárhely egyik nagy nemzetközi visszhangú művészi mozgalmáról s az ezt megteremtő MAMŰ-ről. Farkas Ádám a művészet mai állásáról, a fenntartható fejlődés viszonylatrendszerében kirajzoló- dó távlatairól értekezett, majd az összejövetel résztvevői is elmondták ennek kapcsán gondolataikat.
Miután a Kultúrpalota földszinti galériáiban megtekintették a textilművészek XV. alkalommal megrendezett Ariadne kiállítását, szombat délután a magyarországiak és a több erdélyi központból érkezett művészek műterem-látogatásokon kaptak ízelítőt a Vásárhelyen zajló pezsgő alkotómunka színes, változatos kínálatából. Barabás Éva, Haller József, Fekete Zsolt, Bandi Kati, Kolozsvári Puskás Sándor, Kákonyi Csilla műhelyeinek újdonságait láthatták. Vasárnap pedig kirándulva, kötetlen eszmecsere során ismerkedhettek a környék műemlék épületeivel, helyi sajátosságaival, népművészeti kincseivel, a táj szépségeivel. Körútjukon eljutottak Nyárádszentsimonra, Erdőszentgyörgyre, Szovátára, Parajdra, Énlakára, végül Székelyvéckére, ahol Lokodi Emőke elnök asszony és Fekete Pál polgármester is csatlakozott a társasághoz, amely immár baráti közösségként ismételte meg a végkövetkeztetést: ilyen hasznos, tanulságos és kellemes rendezvényeket minél gyakrabban érdemes szervezni.
Nagy Miklós Kund
Népújság. Erdély.ma