Ahol szeretet van, erő is van
A tél kétségkívül az az évszak, mikor a legtöbb „látható” segélyakció zajlik, hiszen sok a rászoruló, a hajléktalanoknak szállásra, ételre van szükségük a túléléshez. Rászorulók, hátrányos helyzetűek azonban az év minden napján vannak, nemcsak a téli ünnepek idején. Arról, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) hogyan segít a szükségben szenvedőknek, Vinczéné Pálfi Judit missziói előadótanácsos beszélt a Reggeli Újságnak.
„A Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek (KREK) szociális hálója van, ami egyházi nyelvezetben természetesen azt jelenti, hogy szeretetszolgálat, azaz diakónia. Ha Nagyváradon maradunk, ahol egyházkerületünk székhelye is található, akkor elmondhatom, hogy itt 2013-ban indítottuk be a Diakónia Keresztyén Alapítványt nagyváradi fiókját” – vezetett be minket munkájukba Vinczéné Pálfi Judit. A 2013-ban létrehozott váradi alapítvány fiókszervezete a kolozsvári Diakónia Keresztyén Alapítványnak. A váradi fiók létrehozatalával a két református egyházkerület szeretetszolgálata egységesen jelent meg a világban. „Ez az alapítványunk elsősorban házi idősgondozással foglalkozik Nagyvárad területén, 2015-ben beindítottunk egy munkapontot a Szilágyságban, Perecsenyben, és idén is igyekszünk új munkapontot beindítani, de ez a közeljövő zenéje.” A Diakónia Keresztyén Alapítvány kolozsvári fiókja a KREK-kel közösen újragondolta, -szervezte és -indította az úgynevezett roma gyermek-projektet, a Kolozsvári út 63. szám alatti székelyen, és 20–24 gyermek helyett jelenleg már 81 gyermekkel folyik a munka délelőtt, délután. A program nemcsak szigorúan arról szól, hogy várják, hozzák a gyermekeket, és ott vannak velük négy órán át, hanem a szülőket is látogatják, folyamatos a kapcsolattartás a családokkal.
Romamisszió és idősgondozás Váradon
A roma családok között végzett munka nagyon kiterjedt Bihar megyében, ez egyházi viszonylatban a Bihari Református Egyházmegyét, illetve az Érmelléki Református egyházmegyét jelenti. Bihar megyében Nagyvárad mellett Biharfélegyházán, Bihardiószegen, Csokalyon, Kágyán, Székelyhídon, Köbölkúton, Kiskerekiben, Monospetriben, Hegyközszentmiklóson és Szentjobbon folyik ugyanez a munka. „Összesen közel 400 gyermekkel foglalkoznak a munkatársaink, körülbelül 30 munkatársunk van, közülük kilenc roma származású. Vannak közöttük vallástanár-szociális munkás végzettségűek, vannak tanítónők, akik bedolgoznak, és vannak szakképzettség nélküli roma munkatársak, akik megbízhatók, lelkiismeretesek, s örömmel beálltak a Diakónia Keresztyén Alapítvány munkatársainak a sorába” – magyarázta az előadótanácsos. Ő legalább évente kétszer találkozik ezzel a munkatársi közösséggel, ugyanis tudatosítani szeretné bennük, hogy a református egyházkerülethez tartoznak. „Valamilyen formában összetartozunk, és a találkozásokkor egy áhítattal, munkamegbeszéléssel, beszélgetéssel vagyunk együtt, egyrészt azért, hogy én is első kézből tájékozódjam arról, hogy a roma misszió területén mi zajlik gyülekezeteinkben, másrészt azért hogy én is tudjam őket lelkesíteni illetve biztatni.” – mondta Vinczéné Pálfi Judit.
A Kolozsvári úton tehát a földszinten a roma misszió zajlik, a Diakónia Keresztyén Alapítvány idősgondozással foglalkozó részlege ugyanott, az emeleten működik. Négy idősgondozó munkatársuk van, ők körülbelül 25–30 személlyel foglalkoznak. „Van, akit nem napi szinten, van, akit kétnaponta, van, akit háromnaponta kell meglátogatni, attól függően, hogy az illetőnek mire, milyen jellegű segítségre van szüksége. Elsősorban olyan idős emberekről van szó, akiknek vagy van családjuk, de külföldön, és egyszer ugyan ki tudnak mozdulni a lakásból, vagy nem tudnak kimozdulni, ez adja meg annak a mértékét, hogy hogyan, milyen időközönként kell őket látogatni és milyen gondozásban kell őket részesíteni” – fogalmazott Vinczéné Pálfi Judit.
A Lámpás Alapítvány
A felsoroltak mellett működik a nagyváradi székhelyű Lámpás Alapítvány, amely tulajdonképpen egy ernyőszervezet. „Ez az az ernyőszervezet, amely alatt összegyűjtöttük a diakóniai tevékenységeket folytató gyülekezeteinket kerületszerte, Temesvártól Nagybányáig, azokat, amelyekben bármilyen szeretetszolgálati munka zajlik. Ne feledjük, hogy mindaz, ami a gyülekezetben zajlik, a társadalomban is történik, mert gyülekezeteink tagjai a társadalomban élnek, legyenek városnak vagy falunak a lakói. Ugyanakkor a Vura Otília vezette Lámpás Alapítványnak különböző, más tevékenységei is vannak, elsődleges céljuk a hátrányosan megkülönböztetett egyének, közösségek életminőségének javítása. Közösségi, információs és tanácsadóközpontot működtetnek. Amivel nap mint nap foglalkoznak: tanácsadás, közvetítés, oktatási foglalkozások, műhelymunkák szervezése. Családvédelem, információ külföldi munkakeresők számára, nők, lányok védelme, olyan projektek, amelynek keretében információs alkalmakat tartanak az iskolákban, gyülekezetekben, egyházmegyéinkben” – magyarázta az előadó-tanácsos. Például tájékoztatják a fiatal lányokat a külföldön rájuk váró veszélyekről. Sokan dönthetnek váratlanul, azt mondhatják, hogy „én megyek külföldre, mert ott milyen jó és milyen könnyű” és ott szembesülnek azzal, hogy kényszerprostitúció vagy ezer veszély vár rájuk. A Lámpás Alapítványnak épp emiatt a munka miatt nagyon sok hasonló működésű külföldi alapítvánnyal is van kapcsolata.
Nagyváradon gyülekezeti alapítványként működik a Csillagváros Alapítvány, ennek célja szintén az idősek látogatása, gondozása. És a megyeszékhelyen van a Nagyvárad-Őssi Mentálhigiénés Központ is. Nyilvántartják a Csillagocska Alapítványt, amely elsősorban a népi kultúrával és hagyományőrzéssel foglalkozik. Szintén váradi székhelyű az Agnulli Dei, a velencei idősek otthona, amely nagyon sokrétű, nagyon sokféle szociális diakóniai tevékenységet folytatott az elmúlt 15 évben, majd idősek otthonává vált, amire ugyancsak nagyon nagy szükség van a városban. A királyhágómelléki egyházkerület szociális napközit is működtet, amivel ugyancsak a nagyon hátrányos helyzetben lévő szülőket, családokat támogatják, a gyermekekkel négy órát foglalkoznak ott, „Dombi Enikő szociális munkás végzi ezt a nagyon szép és nagyon gazdag szolgálatot, oda is el szoktam menni évente legalább kétszer, hogy találkozzam velük. Áhítatot tartok, beszélgetek a gyerekekkel és részt veszek abban a műsorban, amit a gyerekek előkészítenek” – mondta Vinczéné Pálfi Judit. A szociális napköziben általában 15–18 gyermek van, előkészítő osztályostól a negyedik osztályosig, de kivételes esetben a testvér is még csatlakozhat. Itt ebédet is kapnak a gyermekek és foglalkoznak velük.
Romamisszió, idősgondozás szociális bentlakás
Nemcsak Nagyváradon, más Bihar megyei teleüléseken is folyik a munka, tudtuk meg. „Ha ki akarunk menni Nagyváradról, akkor indulhatunk Tenke irányába, ahol több mint húsz éve működik a Tenkei Református Szeretetotthon, az idősek otthona, ami ugyancsak hiánypótló volt annak idején, mikor beindult, és mind a mai napig nagyon jó, hogy van. Tenkéről visszajövet Nagyszalontára érünk, ott is tudjuk, hogy létrejött néhány évvel ezelőtt a nagyszalontai református gyülekezet és a Bocskai István Alapítvány által a József Ház, Református Idősek Otthona, amire ugyancsak szükség van. Az Érmelléken a református egyházmegyében Székelyhíd központtal működik az ÉRDA, azaz Érmelléki Református Diakónia Alapítvány, amit még Gergely Annamária szociális munkásunk alapított. Úttörő munka volt ez az egész egyházkerületben, de az egyházmegyében is annakidején, valamennyi lelkipásztor összefogott, ez 37 gyülekezetet jelentett akkor, az ő összefogásukkal jött létre az alapítvány azért, hogy az érmelléki nagyon szegény falvak nagyon szegény családjait tudják feltérképezni, illetve támogatni. Mind a mai napig működik az ÉRDA, amely a rokkant fiatalokat és családjaikat, illetve a nagyon szegény családokat felkarolja. Most volt egy németországi négytagú diakóniai csoport Székelyhídon, a gyülekezetben tettek látogatást, meglátogatták a cigánysort, azt a közeget, ahol gyülekezet és az ÉRDA is működik. Két nappal azután találkoztam én a küldöttséggel, mélyen meg voltak döbbenve, könnybe lábadt szemmel kérdezték, hogy létezik, hogy az Európai Unióban még létezik ilyen lakhatási körülmény? Mondtam, nekik, hogy ez nekünk természetes… Körülbelül tíz évig jártam kisebb-nagyobb rendszerességgel Németországba, Svájcba, Spanyolországba, stb. az Európai Keresztyén Nők Ökumenikus Fórumának a konferenciáira, ahol többek között találkoztam egy brüsszeli képviselővel, aki a kelet-európai roma kérdésért volt felelős. Beszélgettünk, és kérdeztem, hogy járt-e már terepen. Az illető hölgy azt mondta, hogy nem járt még soha, ekkor megkérdeztem, ne haragudjon, de hogyan tudja koordinálni vagy elképzelni a kelet-európai roma integrációs kérdést így. Mondta, hogy leveleket, feljegyzéseket szokott kapni és azokra reagál. Meghívtam nagy szeretettel a svájci illetőségű hölgyet, hogy jöjjön, szívesen elkalauzoljuk a mi romatelepeinkre, hogy legyen képe, legyen fogalma arról, amivel foglalkozik Nem jött el. Ezért tart ott az unió, ahol tart.” – summázta a lelkipásztor.
Ugyancsak az ÉRDA-nak egy kiágazása a micskei székhelyű Sámuel szociális bentlakás. Ez mind kisebbségi létünk, mind az ott folyó szociális, diakóniai, szeretetszolgálati tevékenység miatt fontos. Bertalan Csilla szociális munkás az igazgatója a micskei szociális bentlakásnak. „Micske részben már kicsit szórvány, Micskén van nekünk egy előkészítő osztálytól nyolc osztályig terjedő iskolánk, viszont a szociális bentlakás hozzájárul ahhoz, hogy különböző, nagyon elszórványosodott falvakból odahozzák a gyermekeket. Roma és nem roma gyermekek laknak ott egyaránt, és nagyon értelmes és nagyon aranyos roma gyerekekkel találkozom, oda is szoktam menni, velük is tartom a kapcsolatot. Olyan 15–18 gyerek lakik a bentlakásban, akiket hétvégente a bentlakás fuvaroz, hoz-visz a családjaikhoz. Vannak olyan családok, amelyek olyan körülmények között laknak, hogy nem tudnak a gyermekek hétvégenként, csak vakációban hazamenni. Nagyon nehéz körülmények között, de él és van a Sámuel szociális bentlakásunk is.” – mondta Vinczéné Pálfi Judit
Az érmelléki egyházmegyében Magyarkécen működik a Kécenlét Alapítvány. Mike Pál lelkipásztor a vezetője az alapítványnak, roma gyermekekkel és fiatalokkal foglalkoznak, több mint százzal, tíz évnél régebben. Érszöllősön működik egy nagyon jó szociális konyha, Mezőtelegden is van idősgondozás, és Árpádon is ezzel szeretne foglalkozni a gyülekezet, terveznek napközis foglalkozást és idősgondozást, Biharfélegyházán működik a Gálya Egyesület, amelyet Szabó Zsolt lelkipásztor hozott létre, házi idősgondozással foglalkoznak, és ugyancsak roma missziót végeznek. „Ez egy kis egyházközség, és itt Szabó Zsolték létrehozták ezt a több mint tíz éve működő roma missziót, feleségével együtt, aki tanítónőként vállalt ebben részt. Gyönyörű maga a templom, a gyülekezet és Biharfélegyházáról már kinőtt roma munkatárs, aki dolgozik ebben a közösségben, és ez fantasztikus. Nagyon boldog voltam, amikor megláttam azt a fiatalembert, s mondta a lelkész felesége, hogy ő a tanítványunk volt” – idézte fel Vincze Judit.
Élesden, a Királyhágómellék földrajzilag utolsó előtti gyülekezetében (az utolsó Rév) működik a Kajántó Mária Gyermek- és Ifjúsági Otthon, ami 25–30 gyermeknek ad otthont, Dénes Éva szociális munkás az igazgatója, és szükség is van rá, nagyon nagy lelkesedéssel vezetik Dénes Istvánnal együtt az árvaházat.
Kitekintő
A királyhágómelléki egyházkerült azonban nemcsak Bihar megyéből áll, így Vinczéné Pálfi Judit arról is beszámolt lapunknak, hogy a többi megyében milyen szociális tevékenységeket folytatnak.
A nagykárolyi egyházmegyében van a Dégenfeld Alapítvány, a Dégenfeld-család a hadadi kastélyát adta használatba a református egyháznak, ott elsősorban ifjúsági rendezvényeket, ifjúsági konferenciákat, táborokat szoktak szervezni. Ugyancsak az egyházkerület területén, a károlyi egyházmegyében, Lelében található a jól működő Oikodomos Keresztyén Alapítvány, amely holland támogatással, a református egyház és a helyi közigazgatás támogatásával működik, ott időseket gondoznak, recepteket írnak, elviszik a gyógyszert, beadják az injekciót. A szatmári egyházmegyében, Szatmárnémetiben, a Szamos negyedben a semmiből épített templomot a kilencvenes években a Bogya-Kis házaspár, ők évekig a szabad ég alatt prédikáltak, építettek templomot és óriási  gyülekezetük lett a Szamos negyedben. Ők óvodát alapítottak a gyülekezetüknek, egy újabb ingatlant sikerült megvenniük, felújítaniuk, ahol időseknek tartanak napközis foglalkozást, áhítattal, beszélgetéssel, énekléssel, gyülekezetépítési misszióról is  szó van, ebédet visznek azoknak, akik nem tudnak már odajönni, tehát diakóniai munka folyik.
A nagybányai egyházmegyében a Bethesda Házról tudunk Szamosardón, ahol szociális központ működik. Mivel nincs orvos a községben, orvosi felügyeletet biztosítanak heti két alkalommal, ami vizsgálatot, receptkiírást, gyógyszerbeszerzést is jelent.
A Szilágyságban házi idősgondozás folyik Mocsolyán, Szilágyerkeden, Szilágyballán, Perecsenyben és Szilágynagyfaluban.
Kettős kisebbségben
Arról, hogy mi segítheti munkájuk, a missziós előadó így válaszolt. „Nagyon örülök annak, hogy a sajtó megkeres és megkérdez. Épp ahéten beszélgettem főtiszteletű Csűry István püspök úrral egy egészen más témában, de egyházi kérdésről, természetesen, s ő a következőképpen fogalmazott »közösségi illetve anyagi korlátok között élünk. « Ez így igaz, kétszeres kisebbségben vagyunk. Egyrészt magyar nemzeti kisebbségként, illetve protestáns egyházként is. Életfelfogásom, hitbeli meggyőződésem szerint épp ez a két tényező az, ami aktivál, ami valóságos tettekre késztet, ez a motivációs erőforrás. A rendelkezésre álló erőforrásokat nem szabad stagnálni engedni, hanem a meglévőkkel ott, úgy hatni, amint csak képesek vagyunk. Mert, aki ad, annak adatik, aki szeret, azt szeretik, aki él annak élete lesz, aki épít, annak jövője lesz. Hajt bennünket az ige, hajt bennünket a missziói parancs: Tegyetek tanítványokká minden népeket, (Máté 28.18), és ott van a Galata 6.2: Egymás terhét hordozzátok és így töltsétek be a Krisztus törvényét. És hogy ha mi ezt komolyan vesszük, akkor nemcsak prédikáljuk az Isten igéjét a szószéken, hanem elindulunk. Csillagvárosra 1999 novemberében kerültünk Szentjobbról, ahol 180 gyülekezeti tagunk volt, óvodástól aggastyánig. Megvolt minden korosztály, kis falusi gyülekezet, nagyon jó közösség. Váradon elsősorban azt láttunk, hogy aki szembenéz velünk, az egy elöregedett gyülekezet. Már kezdődtek a konferenciák, sőt megerősödöt  a diakónia, jöttek a hollandok, mi nagyon sok ilyen konferencián, képzésen részt vettünk a férjemmel együtt, és azt a döntést hoztuk már 2000-ben, hogy nem elég hirdetni, az igét, ahogy Krisztus mondja cselekedjétek meg. Így indultunk el, így lett megalapítva a Csillagváros Alapítvány, és a gyülekezet házi idősgondozói szolgálata, önkéntes alapon elsősorban. S ahogy ide kerültem a püspökségre azóta is, s amíg élek és amíg tevékeny leszek én ezt fogom vallani, hogy Isten az embert nem azért hívta el, vagy hívta életre, hogy csak beszéljen, hanem azért is, hogy cselekedjen. Ha ebben van egy isteni töltet, egy isteni elhívás, akkor az Isten dicsőségére, a másik ember javára cselekedhetünk. Örülök, hogy ablak nyílik a külvilágra, innen, ilyen formában is, és nagyon örülök annak, hogy a Lámpás ernyőjét most egy kicsit kinyitjuk, és alánézhetnek ez alá az ernyő alá, mindazok akik akár Bihar megyében vagy akár a megye határán is túl laknak, keressenek meg minket, hívjanak bennünket. Hiszem hogy ahol van szeretet, ott van erő is. És ha valaki elindul, és jó ügyért indul el, annak lesznek követői.”
Fried Noémi Lujza. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Vénig László életművét díjazták 
Vénig László munkássága előtti főhajtással egybekötött kiállítás megnyitójára került sor az elmúlt hét végén Élesden. A kiállítást a nagyváradi Tavirózsa Fotósklub tagjai szervezték.
Szombat délután az élesdi Octavian Goga könyvtár kiállítótermében került sor Vénig László fotóművész emlékkiállításának megnyitójára. A kiállítás szervezője a nagyváradi Tavirózsa (Nufărul) Fotósklub volt, amely idén ünnepli megalakulásának 40. évfordulóját, ennek a fotósklubnak sok éven keresztül volt tagja Vénig László is. Az esemény fővédnöke pedig az Eurofotó Art Szövetség volt, utóbbi szövetségnek a nagykárolyi Vénig László Fotóklub is tagja.
Minden év januárjában az Eurofotó Art Szövetség meghirdeti a Carol Pop de Szathmáry (Szathmáry Pap Károly) Fotóművészeti Fesztivált (ennek az idei rendezvénysorozatához egyébként Nagykárolyban is csatlakoztak, Bikfalvi Zsolt két héttel ezelőtti kiállítása és az elmúlt hétvégén megnyílt MFVSZ-kiállítás is része a fesztivál programjainak). A fesztivál egyik kiemelkedő eseménye volt a Vénig László-emlékkiállítás is, aminek alkalmából életműdíjjal emlékeztek meg Vénig László művészi nagyságáról.
Az esemény főhajtással és egyperces néma csenddel vette kezdetét, majd Létai Zoltán, Élesd város alpolgármestere köszöntötte a megjelenteket. Létai nemcsak alpolgármesteri minőségében volt jelen az eseményen, hanem Vénig László régi barátjaként, fotóstársaként is. Létai Zoltán volt a kezdeményezője annak is, hogy ez a kiállítás Élesden kerüljön megrendezésre, ezzel is tisztelegve a régi barát előtt.
A hozzászólók sorában ott volt Tóth István is, aki a Tavirózsa Fotóklub és az Eurofotó Art Szövetség elnökeként szép szavakkal emlékezett sok évtizedes barátságukra és Vénig László egyedi fotózási stílusára, amelyet saját bevallása szerint mind a mai napig csodál. Ezután átadta a sorozatszámmal ellátott arany emlékplakettet, az életműdíjat, valamint az ehhez járó oklevelet is Vénig Évának, Laci bácsi özvegyének.
Adela Ramona Novicov művészettörténész, a nagyváradi egyetem képviselője beszédében próbálta megtalálni, megfejteni mi is volt Vénig László fotóinak, stílusának titka. Fotóit a kort messze megelőző technikával készítette, de nemcsak ez tette őt különleges fotóművésszé, hanem az alkotásainak mondanivalója is, mondta méltatásában a szakember.
A Vénig család nevében ifj. Magdó János köszöntötte a megjelenteket, és megköszönte azt a nem mindennapi rendezvényt, amit szeretett nagyapja emlékére szerveztek. Végezetül, de nem utolsósorban Hágó Attila Nándor, a Vénig László Fotóklub elnöke is szólt a jelenlévőkhöz. Beszédében felidézte azt a kevés időt, amelyet Laci bácsi velük tölthetett. Útmutatásai, tanácsai, amelyekkel elindította a fotóklubot, meghatározták a tagok későbbi céljait, illetve a fotós pályán való haladási irányukat — emelte ki Hágó. Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti)

Egy „románellenes román” falujában (1.)
Évszázadokig sajátos státusú bihari kistáj volt a Báródság. Kalandos sorsú szülötte: Bem hadnagya, török effendi, Garibaldi őrnagya, az olasz királyi hadsereg tábornoka, Pavel Pop de Popa. Az ő pályafutásának, különleges utóéletének járt utána Szilágyi Aladár, a fotografáló Tasnádi-Sáhy Péter kíséretében.
A régente Középkalota nevet viselő tájegység peremén autózunk Báródbeznyére, a Sebes-Körös folyásával ellentétes irányba. Élesdtől futamatnyira érkezünk a Királyhágóig tartó történelmi vidékre, amelynek első, Árpád-kori magyar megülői, majd 14. századtól kezdve a ritkán lakott élettérbe több hullámban betelepített románok a 19. század közepéig sajátos jogállásnak örvendtek. A kerület határvédő szerepe a 16. század közepén megfordult, az önállósuló Erdélyi Fejedelemséget óvta a törökkel és a Habsburgokkal szemben. Előbb az Erdélybe vezető kereskedelmi és hadiút őrzésére rendelt királyi jobbágyok lakják, majd a sólyomkői vár szolgálatára is besorolt, részben Mátyás király alatt személyileg nemesített, végül Szapolyai Jánossal kezdődően vált kiváltságolt területté: a nemesi kerületté emelt Báródság nyolc falujának lakói a Biharország nyugati végére telepített Hajdúsághoz hasonló önkormányzatisággal, mai fogalommal élve: autonómiával rendelkeztek.
Az Erdélyi Fejedelemség megalakulásakor a Báródság területén újraszervezett nemesi kerület már nem csak a Várad-Kolozsvár országutat őrizte, a báródsági nemesek dolga volt a Királyhágón áthaladó erdélyi fejedelmek és főurak fegyveres kíséretének és szolgálatának ellátása is, a Szalárdi János által emlegetett „igen sűrű erdőrengetegen” keresztül. A Báródságot ekkoriban hivatalosan a Sólyomkőn lakó várkapitány által kormányozták, a gyakorlatban azonban a nemesi kerület közvetlen katonai vezetője a nagybáródi hadnagy volt. A Rákóczi-szabadságharc után (és Sólyomkő felrobbantásával) a kerület katonai jelentősége megszűnt, noha autonóm törvénykezése és gyűlései, valamint kapitányi címe formálisan még sokáig fennmaradtak. Bár a Báródságba már viszonylag korán, a 14. században megkezdődött a románok betelepülése, az etnikai arányok jelentősebb változása csak a török-kor vége felé (szászfenesi csata, Várad eleste eredményeképp) következett be. Fényes Elek monumentális műve, a Magyarország geographiai szótára még közvetlenül az 1848-49 előtti állapotokat tükrözve így ír: „Jelenleg egy állandóbb rend fenntarthatása kedvéért maga a kerület választ magának egy főkapitányt, s ez időben e díszes hivatalt az ismeretes derék hazafi, T. Beöthy Ödön úr viseli, ki részint jobb rend behozására, részint az iskolák felvirágoztatására tetemes áldozatokat teve, s magának örökös hála és érdem-koszorút vívott ki.”
„Töröljük a román hősök galériájából”
Amikor felfedeztem a 48-49-es magyar szabadságharc román honvédtisztjének, Pavel Pop de Popa hadnagynak az alakját, és kiderült, hogy egy rendkívül kalandos élet, látványos katonai karrier rejtezik mögötte, hozzákezdtem a román nyelvű források búvárlásához is. Az első sajtóanyag, ami a kezembe került, a Bihoreanul 2014. október 24-i száma volt. A nem éppen magyarbarátságáról ismert hetilap szalagcímben hozta, hogy „(Anti)Românul lui Kossuth: Sătenii din Beznea elogiază un paşoptist care a luptat împotriva românilor.” Azaz:
„Kossuth antirománja: a beznyei falusiak egy olyan negyvennyolcast magasztalnak, aki a románok ellen harcolt.”
A cikk szerzője azon háborog, hogy a Báródbeznye központjában, 2006-ban felállított hősök emlékművén első, kiemelt helyen szerepel a falu nemzetáruló szülöttének, Pop de Popa tábornoknak a neve.
A riporter kolléga – miután idéz a nyugalmazott generális egyik, a Nagyvárad napilap hasábjain megjelent leveléből, mely az 55. bihari honvédzászlóaljnak, „az öreg Bem kedvelt csapatának” a hőstetteiről szól –, azzal egészíti ki a hadastyán emlékeit, hogy „amit Popa nem írt le: a sorozás az akasztófával való fenyegetettség alatt zajlott, napirenden volt a dezertálás, és a fél esztendő alatt, amíg elfoglalták Erdélyt, az öreg Bem hadai több mint 40 ezer románt gyilkoltak le, és felégettek 300 falut.” A kolumnás cikk szerzője kifejti a magyarok rémtetteit, majd hasonló, bődületes tájékozottsággal vázolja fel a pályáját magyar honvédőrmesterként kezdő, olasz tábornokként befejező „kalandor”, Pavel Pop de Popa karrierjét. Riportja végén az illetékesekhez, a Bihar megyei Kulturális Felügyelőség főnökéhez fordul, s ígéretét veszi, hogy „vizsgálatot indítunk, amennyiben az illető személy gyalázatos tetteket követett el, javasolni fogjuk az Emlékművek Országos Bizottságának, hogy tegyen megfelelő lépéseket. Ha mindez bebizonyosodik, a tábornok nevét töröljük a román hősök galériájából.”
Emiatt, emlékműnézőbe – és ha már ott forgolódunk, faluriport végett is – igyekszünk Péter kollégámmal Báródbeznyére. Mire a Király-erdő karsztos dombvidékére érünk, barátságtalan szél kerekedik, havasesőt vág az arcunkba. A beznyeiek sokkal barátságosabbak az időjárásnál, meglátogatjuk a gazdag néprajzi magángyűjteményt, mely egy helybéli lakos kezdeményezésére született, meg a megye legnagyobb, közel három évszázada emelt ortodox fatemplomát. – Róluk, illetve a falu szülöttének törökországi, olaszhoni kalandjairól riportunk második részében számolunk be. Most, báródsági portyánk megkoronázásaként megszemléljük az inkriminált emlékművet. Az impozáns obeliszk rendíthetetlenül áll, mellette megtépázott nemzeti lobogót csattogtat a nekivadult szél. Az emlékoszlop baloldalán az első, jobboldalán a második világháború hőseinek-áldozatainak nevét megörökítő márványlapok, a homlokzat fekete márvány tábláján pedig a következő, érintetlen, épséges ép felirat: Pavel Popa hadseregtábornok, sz. 1827, Beznye, m. 1895, Genova, Olaszország. Alatta pedig: 1989 decemberi forradalom. Florin Butiri, Crăciuni fia, sz. 1969, Beznye, m. 1989 Bukarest.
Mindenkit, de mindenkit zavarba hozok, amikor – megjátszva a tájékozatlan látogatót – arról faggatom a falubelieket: ki lehetett ez a Popa tábornok, mit tudnak róla? Elsőként a néprajzi gyűjtemény gazdáját kérdezem, mint helytörténeti érdeklődésű férfiút. Bár itt született, de mérnökember lévén nem foglalkozott a kérdéssel – szabadkozik. Javasolja, kérdezzük meg a feleségét, talán ő többet tud. Az asszony szerint „az első világháborúban harcolt a magyarok ellen”, de szemlátomást, nem biztos a dolgában. Hasonló dolgot rebesget az az asszonyság is, akinél a templom kulcsa van. Ő arra esküszik, hogy az 1927-ben született – felmenői révén báródbeznyei gyökerű –, ugyancsak tábornoki rangú szívsebész professzor, Ioan Pop de Popa nagybátyja volna… Az ortodox pópa restelkedve vallja be, hogy semmit sem tud az emlékműre örökített tábornok kilétéről, de fogadkozik, hogy „utánanéz”. A község szintén helybeli születésű alpolgármestere a községháza turisztikai kérdésekkel foglalkozó beosztottjához küld. Az iruló-piruló leányka azzal mentegetőzik, hogy ő csak három hete dolgozik a polgármesteri hivatalnál, de szentül megígéri, hogy „dokumentálódik”, és néhány napon belül megadja a választ…
Minderről egy néhány évvel ezelőtti beszélgetésem jut eszembe. Oravecz Imre költő mondta, hogy a „történelem ott, lent nem érzékelhető”. A Régi Szajla című versében ezt írta: „az úton libát terelnek, / az árokban füvet szednek, / a kerítésre köcsögöt tesznek, / a kútból vizet mernek, / a kertben kapát éleznek, / az ólban disznót etetnek / és a legnagyobb dologidőben / hülyegyerekként lézeng a faluban a történelem”.
„A közös haza védelmére”
A Beöthy Ödön által „felvirágoztatott” báróbeznyei román iskola ortodox tanítójának fia, Pavel, tanulmányait a nagyváradi Premontrei Főgimnáziumban folytatta, 1847-ben iratkozott be a Jogakadémiára. „Egykor én is szívtam a nagyváradi jogi intézet levegőjét – írta egy fél évszázaddal később papírra vetett visszaemlékezésében –, ott, azok között a falak között, az akkori ifjúság soraiban, az azon időbeli nagyváradi társadalom kebelében tanultam a hazát, az összes nemzetiségek édes otthonát ismerhetni.”
Első éves joghallgatóként élte meg 1848 márciusát. Akár a partiumi-bánsági románság jelentős része, a váradi román értelmiség, főleg az egyetemi ifjúság lelkesedéssel fogadta a forradalom kitörését, és nagy várakozással tekintett Európa tavaszának további fejleményeire. Mi több: amellett, hogy kiáltványba foglalták a maguk saját, jogos nemzeti igényeit, elfogadták a Pesten március 15-én közzétett 12 pont követeléseit, köztük – az erdélyi románság unióellenes érzelmeivel szemben – annak utolsó, Magyarország és Erdély egyesülését megfogalmazó pontját is. A magyarországi, partiumi-bánsági román értelmiség 1848 áprilisában érzékelte, hogy erdélyi társaik más úton járnak – ezért intézett a nagyváradi román ifjúság május 21-én egy felhívást erdélyi testvéreihez, melyben kérik nemzettársaikat, hogy legyenek lojálisak a magyarokhoz, mert „testvérekké lettünk kölcsönös szenvedéseink, hazánkért és szabadságunkért kölcsönösen ontott vérünk által.” Amikor 48 őszén kitört a háború, a bihari románok jelentős része a szabadságharc oldalára állt.
„A nagyváradi ifjúság által kiadott jelszó – olvasható Pavel Pop de Popa 1892. novemberében kelt, a Nagyvárad napilap november 23-i számában publikált itáliai levelében – villámként járta be a vidéket, és az eredmény Bihar megyében az lett, hogy a magyar és a román nép versenyezve sietett, a háromszínű lobogó alá, a közös haza védelmére.”
Bem hadnagya
Az Erdélyben is megindult fegyveres harc nyomán 1848. november végére a magyar csapatok kiszorultak Erdélyből, és a Nagybánya–Zsibó–Zilah–Csucsa vonalra vonultak vissza. A haderő újjászervezését Czetz János honvéd őrnagy kezdte meg, majd 1848. december 2-án Kossuth Lajos Bem József vezérőrnagyot nevezte ki az észak-erdélyi magyar csapatok főparancsnokának.
Nagyváradon alakult meg a 27. honvédzászlóalj, amelynek katonái Bem parancsnoksága alatt vettek részt Erdély felszabadításában, majd egyes századaikat az Érchegységet zároló magyar csapatok közé osztottak be. Szintén Nagyváradon alakította meg Hódossy Miklós kormánybiztos Bihar megye részben ugyancsak román kontingenséből az 55. honvédzászlóaljat, amely már december 19-én Csucsa mellett esett át a tűzkeresztségen. Ennek a nemzetőrökből alakult zászlóaljnak lett az önkéntese őrmesteri rangban Pavel Pop, a báródbeznyei tanító fia. A térségben szabályos román-román összecsapás bontakozott ki, mivel a honvédeket a 17. naszódi román határőr gyalogezred 2. zászlóalja, két század bukovinai határvadász, valamint mócföldi népfelkelők támadták. A Fráter Alajos vezette 55. zászlóaljnak sikerült megakadályoznia, hogy az ellenség a Királyhágón áttörve Várad elfoglalására induljon, sőt Czecz őrnagy december 20-i zsibói győzelme után, immár közvetlenül Bem vezérlete alatt akadálytalanul nyomultak keletre, Kolozsvár felszabadítása érdekében. Bona Gábor hadtörténész számításai szerint a honvédseregben megfordult mintegy 200 ezer katonának 40 százalékát nem magyar ajkúak alkották. A 25 000 román nemzetiségű katona az összhaderő 12-13 százalékát alkotta.
A mi román hősünk sok ezer nemzettársával egyetemben csatáról csatára harcolt Bem tábornok nagy sikerű hadjáratában, melynek eredményeként – az orosz cári hadak betöréséig – gyakorlatilag kiszorították Erdélyből az ellenséget.
Ami Pavel Pop hadi cselekedeteit illeti, sajnos nem sokat tudunk róluk. Megérdemelné, hogy egy fiatal történész kinyomozza vitézi tetteit. Az biztos, hogy miután Csucsánál átesett a tűzkeresztségen, végigverekedte a csatatereket. Érdemei elismeréseként Nagyszeben első ostromakor 1849. január 21. kapott hadnagyi rangot. Nagyszeben bevételéért az ötvenötös honvédek mindegyikét kéthavi zsold rendkívüli kiutalásával jutalmazta Bem apó. Azt hősünk parancsnokától, az érseléndi születésű Fráter Alajos visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy 1849. július 20. csapatával a vöröstoronyi szorosból Havasalföldre szorították, a törökök előtt tette le a fegyvert Sumlán, majd Kutahiában Kossuth testőrcsapatába jelentkezett.
http://erdelyiriport.ro/, 2016. március 5.
Egy „románellenes román” falujában (2.)
A vidéket jól ismerem, nem csak Kolozsvár felé vagy onnan Váradra igyekezve szeltem át számtalanszor a Királyhágó alatti kishazát. Hét esztendeje az alapos helyismerettel rendelkező Ilyés Károly doktor kíséretében jártam be – sokadik etnoszportyám alkalmával – a Réz-hegység Nagybáród fölötti, szerinszerte elterülő, egymástól rikkantásnyira megbúvó szlovák portáit. De a Királyerdő felőli rész alvége, ahol most járunk, ismeretlen volt számomra. Báródbeznyére készültömben napokkal indulásunk előtt kezdem az utazást. Bunyitay nagy történeti munkája mellett, másik „bibliámat”, a soktudományú Fényes Elek Geographiai szótárát felütve böngészem a vonatkozó szócikket. Annyira élvezetes-szemléletes szöveg, hogy reménybeli olvasóim türelmével visszaélve, egy részét idemásolom a riportomba:
„Nagy-Báród oláh falu, Bihar vármegyében, a kolosvári országutban, Váradhoz 7 mfdre, 30 r. kath, 53 n. e. óhitű, 600 g. e. óhitű, 10 ref., 8 zsidó lak., óhitű anyatemplommal, postahivatallal, uj kerületi házzal. Hetenkint divatozó vásárját a szomszédok élénken látogatják. – E helység fő helye volt a báródsági nemes kerületnek, s a kapitányi széktartás itt szokott tartatni. E nemes kerülethez tartoztak még: Kis-Báród, Cséklye, Nagy-Patak, Korniczel, Beznye, Körös-Topa, és Brátkának egyrésze. Vallásukra nézve nagy részt egyesült, aztán nem egyesült óhitű oláhok. Házaik fából, s főleg Beznyén széljelszórva épültek, többnyire keritések nélkül. A lakosok nagy része a müveletlenség szomoru állapotában fetreng, s majd mindent magok csinálnak, mire szükségök van; mind a mellett istenfélők, s épen nem erkölcstelenek. Sovány és terméketlen földeiket nem elég szorgalommal müvelik; termesztenek tavaszi buzát, tengerit, zabot, burgonyát, és babot. Van sok gyümölcse, különösen sok szilvája, almája, diója, mogyorója. Terjedelmes erdeikben holmi apró barmot is nevelnek. Nevezetesebb hegye a Magura, melly óriási nagyságával felülmulja Körös völgyének minden hegyeit. 1790-ben gyomrában nem megvetendő mennyiségben leltek arany, ezüst, vas, ólom ásványokat; de az iparhiány, s más gátló körülmények elfojták további létüket. Kősziklás hegyeit többnyire bükk, tölgy és cserfákból álló erdőség fedezi, mellyben egy hamuzsir-huta a lakosoknak jó foglalatosságot ad. Vadon terem az erdőkben málna, ribiszke és fekete áfonya. (…) Általában levegője tiszta, vize jó, s vidékének tündér szépsége az erdélybevivő derék országuton járó utazót vidámitja.”
A Példabeszédek Háza
A sűrűn szálazó, majd havas esőbe váltó csapadék nem igazán „vidámít” bennünket, a kátyúkat is kerülgetni kell, így túlfutunk célunkon. Azt is csak akkor vesszük észre, amikor elérjük a Báródbeznye végét, illetve a vele összenőtt Barátka kezdetét jelző helynévtáblákat. Ennyicske terepszemle elegendő ahhoz, hogy megállapítsuk: Fényes Elek bő másfél évszázada nyomdafestéket látott leírásához képest miben változott a falu? „A vidék tündér szépsége” megmaradt, Beznyén viszont csak itt, a felvégen találunk széjjelszórva házakat, már nem fából épültek, nem annyira szegényesek, jó néhány tekintélyes porta jelzi a helybéliek prosperálását. Végül némi maroktelefonos egyeztetés után megpillantjuk a máramarosi faragott kapu alatt reánk várakozó férfiút.
Martin Teodor gépészmérnök Beznye szülötte, akkor telepedett véglegesen haza feleségével és két lányával, amikor visszakapták felmenőik tizenvalahány hektárnyi földjét, erdejét. Előbb gazdálkodni kezdett, állatokat is tartott, majd kisebb vállalkozásba fogott. Beindított egy tejüzemet, sajtot, túrót szállítanak a piacokra. Férjezett lányai családostul Németországba költöztek, évente háromszor-négyszer látogatnak haza, így az erősödő konkurencia, a fokozódó import miatt három alkalmazottnyira zsugorodott tejgyár elegendő hátteret biztosít a megélhetésükhöz. Viszont mielőtt a lányok felcseperedtek volna, egy újabb „vállalkozásba” kezdett, a maga, a gyermekei és mindenki gyönyörűségére, amelyik azóta nemhogy hozná, csak viszi a pénzt. „1991-ben családostul meglátogattuk Kiskohon a Medve-barlangot, akkor fedeztük fel magunk számára Aurel Flutur példátlanul gazdag néprajzi gyűjteményét – idézi nem kis lelkesedéssel a történteket –. Már hazafelé jövet mocorogni kezdett bennem a gondolat: de hiszen a mi csűrünkben, padlásunkon, falusfeleim portáján is még megvan jó néhány berendezési tárgy, szerszám, viselet, egyéb, mi lenne, ha a kiskohi példán felbuzdulva Báródbeznyén is összehoznánk egy hasonló kincsestárat?”
Éppen akkoriban kapták vissza ősi jussukat, a házukkal szemben, az országút túloldalán fekvő terjedelmes telket, lakóházzal, istállóval, csűrrel egyetemben. Teodor – akár megannyi falubelije – ezermester lévén, néhány barátjával nekilátott az épületek felújításának, a jókora terület erdőalji részét meghagyta legelőnek, a dombalji részét pedig lészakerítéssel választotta le, és feleségével, lányaival együtt hozzáfogott a tárgyak gyűjtéséhez. A ház és tartozékai megteltek a tíz év alatt összehordott darabokkal. Teodor a műhelyében restaurálta, konzerválta a paraszti mívesnapok megannyi kellékét, eszközét, a cséphadarótól a kézimalomig, a faesztergától a kisgépekig, a kemencétől a szövőszékig. Az asszonynép a nők, férfiak, gyermekek népi viseletének darabjait, az ágyneműt, a bútorokat újította fel, s így alakult ki egy „módos” meg egy „szegény” ember portája, minden hozzávalóval egyetemben. Teodor elmondása szerint nem igényelt, nem is kapott tanácsot néprajzos szakemberektől. Mindent ő maga tervezett, kivitelezett, működtet. A vendégkönyv bejegyzései szerint nem csak a megyéből, nem csak Romániából, hanem számos országból érkező turisták látogatják a Példabeszédek Házát. Hamarosan kiderül, vendéglátónk „bibliás ember”, nem véletlenül nevezte el így az általa megálmodott gyűjteményt. Ugyanis a helyiségek egy-egy erény: „a szorgalom”, „a szeretet”, „a türelem” stb. nevét viselik; a kiállítás berendezései között, de még a bútorok fiókjaiba rejtett cédulákon is, a Példabeszédek könyve, Bölcs Salamon egy-egy mondása olvasható: „Szeretet és hűség ne hagyjon el soha, kösd a nyakadba, és írd fel a szíved táblájára.” (3:3) „Ahol sok a beszéd, nem marad el a bűn, okosan teszi, aki féken tartja az ajkát.” (10:19) Avagy: „Jobb egy tál főzelék és szeretet hozzá, mint egy kövér ökör gyűlölettel.” (15:17)
Nem, nem áruljuk el házigazdánknak, hogy tiszteletre méltóan gazdag, tájidegen tárgyakat is prezentáló gyűjteménye eléggé eklektikusnak látszik, azt sem, hogy az udvartérben felállított, gyermekeknek szánt kunyhók, egyéb parkbútorok némileg giccsesnek tűnnek… Nem tartok attól, hogy ez a nem túl hízelgő megállapításunk visszajut a fülébe, hiszen bevallja: egy kukkot nem ért magyarul. Viszont ha majd a beznyei beszámolóm megjelenik – mondja – szívesen lapozgatná az Erdélyi Riportot, nézegetné legalább a fotókat benne. Médiaügyekben tájékozatlan barátunkkal nehezen tudom megértetni: sajnos, a mi lapunk már nem olyan „újság”, amelyik nyomdában készül, csupán az interneten lehet rátalálni…
Mihály és Gábor arkangyal temploma
A sikátorban, egy szemlátomást lakatlan, roskatag parasztház mögötti temetőkertben áll Bihar megye legnagyobb és talán legrégibb ortodox fatemploma. Míg odaérünk, a lábbelink átcsatakosodik, a silányan kövezett csapáson felgyűlt tócsákat kerülgetve gázolunk a bokáig érő, nedves fűben. Amíg a kulcsos asszonyra várakozunk, megszemléljük a magas sátorfedelű, zsindellyel fedett tetőt, a karcsú, nyolcszögű toronysisakot. A templomtornácra húzódva gyönyörködünk a kapubéllet négysoros kötéldíszében, a vésett kötéldísz az egész épületet átfonja, a külső falak felületét számos motívum ékesíti. Egy nehezen kisilabizálható felirat bizonyítja, hogy mikor emelték a templomot: + Văleatu 1723 scrisam eu Toader Diac s...eata ţ... din mila lui D[u]mnezău şi cu darul Duh[u]lui Sf[â]ntu + Întăe chitor Caba Gaboru cel bătrănu.
A lóti-futi fehérnép amikor faggatózni kezdenék, sietve kisirül, mondja, hogy olvassuk csak el a templomra vonatkozó tudnivalókat a bejárat mellett kiragasztott román és francia nyelvű papírról, a kulcsot hagyjuk az ajtóban, mert nemsokára egy külföldi turistacsoport érkezik. (Annyit még visszaszól, hogy az általam kérdezett tábornok, Pop de Popa doktor a nagybátyja, valóban az első világháború idején harcolt a magyarok ellen a román hadseregben…) Az ikonosztázion és az oltár kivételével – ahol a keresztre feszítés jelenete látható –, a templom belterében, a mennyezeten csak nyomokban maradtak meg a régi bibliai jelenetek és szentábrázolások. A falakat néhány fatáblára festett ikon mellett kéziszőttes vászonkendők borítják, nem annyira, hogy ne hagyják érvényesülni a népi architektúra szépségeit. A boltozatot tartó koszorú-gerendák kimunkálása, a nagy felületen sorjázó kötélfaragványok, rozetták, geometrikus, növényi motívumok olyan mester törekvéséről árulkodnak, aki nemcsak ismerte-értette a paraszti építő-díszítő művészetet, de szintetizáló képességgel is rendelkezett. A hajdani faragómolnárok a templom minden egyes darabját fejszével faragták, vésővel vésték, a falakat, a fedélszéket, a vastag gerendákat mind-mind faszegek tartják össze. Az egésznek a legnagyobb építészeti erényét talán az arányai képezik!
A temetőkert sírkövein leggyakoribbak a Caba, a Cacuci, a Venter családnevek, azoknak a famíliáknak a nevei, akiknek elei a maguk helyén és rendjén valóban történelmi szerepet játszottak. Az utódok – erről több ízben megbizonyosodtam – mit sem tudnak erről. A Fényes Elek által legnépesebbként számom tartott „Venter törzsök” leszármazottjai közül egyetlen eggyel futottam össze, aki hallott rebesgetni valamit a nagyapjától arról, hogy ők Mátyás király óta magyar nemesek volnának. Valóban, fennmaradt egy 1465-ben kelt, a Venterek báródsági birtokára adott királyi adománylevél, mely: „pro parte fidelium nostrorum nobilium Valachorum”, az uralkodó hűséges oláh nemeseinek biztosítja a jussát. Ha rajtam állna, szívesen megosztanám a derék, de saját históriájukban járatlan báródbeznyeie Venterekkel azt is, hogy – amint azt Fényes Elek közölte – „Venter Mihály, a báródsági katonaság hadnagya, számos válogatott legénynyel 1657-ben II. Rákóczy György fejedelmet Lengyelországba követte, hol katonáinak nagyobb részét elvesztvén, maga is elesett.” Mindezt avégett villantom fel, hogy jelezzem: a beznyeiek valóban vérbeli katonák lehettek, nem is akármilyenek – mint ahogy riportom hőse is az lett, közel két évszázad múltán.
Az effendi, az őrnagy, a tábornok
Most volna szükségem arra az ambíciózus történészre, aki utána járna a török levéltárakban annak, hogy Pavel Pop de Popa – Bem tábornok példáját követve – több száz tiszttársával és honvéd bajtársával együtt hogyan vált „renegáttá”, miként tért át muzulmán hitre, hogyan érdemelte ki az effendi titulust, hogyan törekedtek arra, hogy az oroszok elleni krími háborúban jeleskedjenek, annak a reményében, hogy az egyik ellenséget legyőzve, azok 49-es szövetségese, az osztrákok ellen fordulva küzdhessenek Magyarország szabadságáért és függetlenségéért. Ez a dolog nem jött össze, a törökországi magyar emigráció egy része szétszóródott a nagyvilágban, másik része a közkegyelem ígéretével hazatért, a harmadik pedig meg sem állt Itáliáig.
Ifjú történészünknek az olasz hadtörténeti levéltárakat kellene búvárolnia ahhoz, hogy kiderítse: Pavel Pop de Popa hogyan vett részt a Garibaldi seregéhez csatlakozó Magyar Légió küzdelmeiben. Riporterségem kevés, olykor némileg egymást nem fedő adat birtokában annyit árulhat el hősünkről, hogy az olasz függetlenségi háborúban az őrnagyságig vitte, immár ezredesi rangban részt vett Róma felszabadításában is. Hogy azt követően sem tért haza, hanem az egyesült Itáliát szolgálta, arra nézvést a legfőbb „bizonyíték”, hogy valamikor, nyugállományba vonulása után, megkapta az olasz hadsereg tábornoki rangját. Ezt egy 1898. július 9-én, a piacenzai IV. hadtest parancsnoksága által kibocsátott – immár írógéppel kitöltött! –, „per favore del Maggiore Generale nella Riserva Papp Paolo” azaz Papp Paolo tartalékos vezérőrnagy számára kitöltött tanúsítvány is igazolja. Az érintett lakcíme: Chiavari, Corso Vittorio Emanuele 71. Ez a kisváros a Ligúr tengerparton témánk szempontjából azért is érdekes, mert egyrészt az olasz szabadságharc és az egységes olasz állam létrejöttének három hőse: Nino Bixio, Giuseppe Mazzini és Giuseppe Garibaldi egyaránt chiavari gyökerű családban született, gyakran időztek ott, tehát a mi Pop – vagy ahogy olasz iratokban szerepel: Pap tábornokunk sem került tartalékosként véletlenül éppen Chiavari városába. Az ügynek volt egy romantikusabb szála is: itt vezette oltár elé 1872-ben a szépséges Paolina Mazzucchelli hercegnőt, egy előkelő genovai család sarját. Élete végéig Chiavariban élt, és ott helyezték örök nyugalomra, 1908 decemberében, 81 esztendős korában
A Nagyvárad levelezője
Pavel Pop/Pap de Popa élete végéig nem feledkezett meg szülőföldjéről. Egyrészt a kiegyezés után többször hazalátogatott, Kossuth Lajost gyakran felkereste turini (torinói) száműzetésében, be is számolt erről. Másrészt előfizetője volt és alkalmanként levelezője a Nagyvárad napilapnak. Az újság hasábjain 1892 őszén kipattant, úgynevezett Vulturul-sajtóvitával kapcsolatosan mondta el a véleményét. Történt ugyanis, hogy egy Iustin Ardelean nevű egyetemista, a nagyváradi Jogakadémia hallgatója „egy minden sorában magyarellenes, uszító jellegű élclapot indított”, ami nagy felháborodást keltett a váradi magyarság, de főleg a joghallgatók körében. Az akadémia tanári kara figyelmeztette, megintette, de Ardelean tovább folytatta magyarellenes hadjáratát a Vulturul hasábjain. Tiltakozásul magyar kollégái, „a nagyváradi jogász ifjúság számkivetette kebeléből Ardelean Jusztin joghallgatót, a Vulturul czímű ismeretes román élczlap szerkesztőjét (…), akiről kisült, hogy a Tribuna modorában és nyelvén gyalázza és piszkolja a magyarságot. (…) Kizáratik az önképzőkörből, a magyar jogász ifjúság kiveti őt kebeléből, és vele minden egyleti és magán érintkezést megszakít, stb. stb.” Nos, hősünk ehhez a sajtóvitához szólt hozzá, Chiavariban, november 20-án kelt levelében. Íme, néhány részlete:
„Igen tisztelt Szerkesztő Úr!
Mint Magyarország egykor állampolgára és egy letűnt, nagy kor szemtanúja, örömest emlékezem a múltakra, s mondhatom, hogy később sok szomorú körülmények között azok voltak egyedüli vigasztalásaim. Miután múltam emlékei Magyarországhoz kötnek, minden érdekel, ami e haza határai között történik. Mivel a Nagyvárad f. évi 292. számának hasábjain azt a kirekesztő resultatumot olvastam, (…) eszembe jutott, hogy egykor én is szívtam a nagyváradi jogi intézet levegőjét.” A levél folyatásában feleleveníti 1848 tavaszának forró napjait – a riportom első részében már idézett történéseket, amikor sok román társával csatlakozott a magyar forradalomhoz, majd a magyar szabadságharchoz., és Bem tábornok vezérlete alatt az 55. zászlóalj önkénteseként harcolt. „Remélem – írja a továbbiakban –, hogyha Magyarországra ismét elkövetkezik a hon megvédésének más irányban való nehéz munkája, az eredmény szerencsésebb lesz, mint 1849-ben. Azonban ki kell mondanom, hogy erre a jövendőbeli védelemre a népet nevelni kell, nevelni igazságos és méltányos bánásmóddal, és nem hatalmaskodással, üldözéssel, mert ez a zsarnokság fegyvere. Mint igaz magyarbarát, aki jelenleg egy valóban demokrata társadalomban él, egy olyan államban, amely igazán szabad intézményekkel ajándékozta meg polgárait, innen a távolból, részrehajlatlanul és a valódi szabadság álláspontjáról ítélve meg az otthon történteket, kimondom, hogy a nagyváradi jogász ifjak határozata többet árthat a békés népszellemnek, mint száz Vulturul-féle lap szatirizáló verse. Az olyan üldözések, mint amilyenre a bosszúérzet által elragadtatott nagyváradi ifjak példát nyújtottak, martyrokat csinálnak, akikre pedig nincs szükség, és elkeseredéseket keltenek, ami pedig a haza belső békéjére nézve állandó veszedelem.
Ez az én meggyőződésem.
Papp de Popa Pál,
Ezredes az olasz hadseregben, 1848-49-i honvéd.” http://erdelyiriport.ro/

Tanár Úr, a fésűssegéd
Túl a kilencvenen, mind a mai napig Bihar megye egyik legtermékenyebb közírója, irodalomtörténésze, az Arany-irodalom búvárlója a Nagyszalontán élő tanár, irodalomtörténész, Dánielisz Endre, akit élő irodalmi-múzeumra emlékeztető otthonában Szilágyi Aladár és Szűcs László keresett fel.
A Kálvin János utca, ahol Endre bátyánk otthona megbúvik két arctalan-jellegtelen tömbház árnyékában, egyenesen a templom melletti parkra szolgál. Oda, ahol Nagyszalonta nagy szülötteinek szabadtéri panteonja áll, örvendetesen gyarapodó szobraival. Jó kis hely ez a város térképén: a Kálvin utcát északról a Kossuth Lajos, délről a Bocskai István utca fogja közre, s ha innen az emberfia átsétál az orvos/természettudós/nyelvész/költő Földi János és a „fekete bojtár”/költő/író/szerkesztő Sinka István szalontafiak nevét viselő kurta sikátorokon, egyenesen az Arany János utcára, a költő hajdani szülőházát pótló épület portájáig jut. – Ennél eszményibb szellemi életteret, értéksűrítőbb környezetet, töményebb kulturális hátteret Kárpát-medence szerte nehéz volna fölfedezni…
Házigazdánk várakozással átitatott hevülettel fogadja némi késedelemmel érkező kettősünket. „Már kihűlt a kávé!” – dohogja sajnálkozva, miközben keresztül terelget bennünket gyümölcsfás-virággruppos udvarán. Fürgén, szinte szökellve lépked, járásában szinte nyoma se mAradt a nemrégiben megesett combnyaktörésnek. Nem, szellemileg sem torpant meg a 92. életévét taposó Tanár Úr, hiszen alkotóereje teljében küldözgeti folyóiratunk, a Várad számára – a költő születésének bicentenáriumára készültében – a Közkinccsé lett a teljes Arany-életmű című sorozatát. Viszont menten kiderül: Dánielisz Endre „nem kényelmes” interjúalany. Nem mintha anyanyelvünk őreként nem volna képes „nyomdakészen”, „szabatosan” fogalmazni, hanem annyira gyorsan, annyira sokfelé pörögnek az esze kerekei, hogy riporter legyen a talpán, aki képes egy ilyen rakoncátlan alany csapongó emlékezetét, asszociációváltásait mAradéktalanul nyomon követni…
Genitivus singularis
„Ami a gyökereimet illeti, eleim felvidéki cipszer kisiparosok voltak – válaszolja beszélgetésindító kérdésemre –. Őseim 1730-40 körül kerültek Békésbe a törökvilág elmúltával. Békéscsabát és környékét szinte teljesen kiirtották a törökök. Az idetelepített szlovákokkal együtt cipszerek is jöttek, mint kereskedők, mesteremberek. Ritka családnév a mienk, kevesen vagyunk mi, Dánieliszek. Az ótestamentumi ‘Dániel’ névből ered – héberül is tudok egyet s mást, hiszen teológiára is jártam –, azt jelenti, hogy ‘Isten a bírám’. Ezt a nevet genitívuszba tették: ‘Andreas filius Danielis’, ‘Dániel fia, Endre’. Tehát én genitivus singularisba vagyok téve. A személynév mögül kikopott a ‘filius’ így rögzült a ‘Andreas Danielis’ forma – Latintanár is valék, ezért büszkélkedhetek a latintudásommal.”
Biztatnám, ösztökélném, „foglaljon már helyet, Endre bátyám, mert elfárad!”, hiába teszem. Nem ül le, hevesen gesztikulál. Nem céltalan sétifikál fel s alá: ahogy témát váltunk, szerre előkotorja a témába vágó, a témát illusztráló dokumentumokat, fotókat, kiadványokat. Az egyik A szarutól a fésűig. Egy kisipar virágzása és elhalása című kismonográfia. Tanulmány és családi krónika egyben. Szerzője a néprajzos Dánielisz Endre. „Ezt a kis füzetet Békéscsabán adták ki, a Munkácsy Mihály Múzeum Chronica Bekesiensis sorozatának első kötetként, majd Váradon is megjelentettük, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő Bizottság Partiumi füzetek című sorozatában. Az én ükapám fésűs volt, a kerek szaruból egyenes fésűt remekelt. A mesterség nemzedékről nemzedékre öröklődött. Édesapám is örökölte a mesterséget. Sőt, hadd verjem a mellem fél téglával: nekem is van fésűssegédi diplomám!”
A platnitól a kraccerig
Lapozgatom, ízlelgetem a fotókkal és rajzokkal gazdagon illusztrált könyvecskét, egyre-másra számomra ismeretlen, jobbára németes hangzású kifejezésekre, szakszavakra bukkanok. „Igen – bizonygatja Dánielisz Endre diplomás fésűssegéd –, annak idején, amidőn kezdett fejlődni a magyar kézműipar, (mint megannyi más mesterség esetében, ebben a szakmában is), a szerszámok, az eszközök, az eljárások, a műveletek elnevezését, a szakma tolvajnyelvét többnyire a németből kölcsönzött, magyarított szavakból alakították ki. Tetszenek tudni, mi az a kraccer? A kraccolás kezdeti lépése a faragás volt, amit egy tőkén éles szekercével végzett a kisiparos, baljával tartva a platnit. Ehhez egy faragófogó kellett. A munka a sikálónak nevezett bakon folytatódott, ahol a platni hasa részéről a felpuhult hártyát lesikálták, a melegítés során keletkezett hólyagokat, az égett felületet a kraccer segítségével kikaparták.”
„Ezen a fotográfián Dánielisz Endre I. látható a feleségével. A harmincegy éves legényember 1887 nyarán költözött át Békéscsabáról Nagyszalontára. Feleséget is Békéscsabáról hozott magának, aki 13 gyereket szült, ebből 11-et felneveltek. A kisiparosoknál az egész család be volt fogva. Édesanyám is besegített édesapám műhelyébe, ő vágta a fogat. Ezen a fotográfián én volnék, ez bizonyítja, hogy már 14 éves koromban csináltam a fésűt.”
Cukrászinasi kitérő
Miután gazdag leckét kaptunk a fésűművesség műhelytitkaiból, a saját életének fordulatai felé terelem kisipar-történeti előadónkat. „Amikor óvodáskorú lettem, nem volt magyar óvoda, hiába lakták a várost nyolcvan százalékban magyarok. Egyébként a nemzetiségi gyerekeket csak hétéves korukban írathatták be az elemibe, a románok már hatéves korukban elkezdték a betűvetést. Az első elemit a református iskolában kezdtem. Négy év után azt mondták a szüleim: ha te iparos leszel – annak szántak, hogy folytassam a mesterséget – mégis menjél gimnáziumba, végezd el a négy gimnáziumi osztályt. Igen ám, de efféle állami tanintézmény akkoriban csak románul működött. Becsöppentem egy román nyelven tanuló közösségbe, ma is csodálkozom rajta, hogy bírtam. Nagyszalonta magyar volt, de a környéke román. A törökök kiűzését követően, 1700 után valósággal megszállták a hajdan magyarok lakta falvakat, Belényes környéki románok. A román diákok számára internátust is működtettek, magyar diák kevés volt, öten-hatan jártunk egy-egy negyvenes létszámú osztályba. Bár néha lekommunistáztak vagy leboanghenoztak bennünket, megvoltunk egymással. A szüleimnek tandíjat kellett fizetniük, de három év múltán elfogyott a pénzük, búcsút kellett vennem a gimnáziumtól. Mit volt mit tenni, fésűssegéd lettem. Apám váltig vakarta a fejét: hiába kisgépesítette a műhelyét, a hetipiacot is elárasztják a gyárilag tömegesen gyártott, olcsó műanyag fésűk, a hajviselet, a szokások is megváltoztak. Mert hát ki igényel manapság finomra kveccsolt, spiccfállal gondosan megreszelt, fényezett, díszített kontyfésűket? Kiveszik a kenyeret a kezünkből, mondta, válassz más mesterséget! Így adtak be cukrászinasnak az Oszaczky-féle híres műintézetbe… Sose felejtem el: éppen a cukrászinasi alkalmasságomhoz szükséges orvosi bizonyítványra várakoztam a rendelőben, amikor valaki azt pusmogta, a rádió bemondta, hogy Szalontát Magyarországhoz csatolják! Szeptember 6-án délelőtt be is vonultak a magyarok. Még két hónapot inaskodtam, amikor elkezdtem könyörögni a szüleimnek: legalább a négy gimnáziumot járhassam ki! Novemberben kezdődött a tanítás. Végül le is érettségiztem.”
A gálosházi barlang felfedezője
Endre bátyánk ifjúkori kalandozásai között külön fejezetet érdemelnek a barlangászként aratott babérjai, amikor a legjelesebb kutatókkal járta be a bihari karsztvidéket. „Nem csak a gyáripar, hanem a bécsi döntés is betartott apámnak, hiszen a határ öt kilométerre volt Szalontától, a dél-bihari románság, a fésűsműhely legszámottevőbb vevőköre elszakadt tőlünk, a Biharországhoz visszacsatolt magyar falvak népe pedig hozzászokott, hogy a békéscsabai vagy a gyulai piacon vásároljon. Komoly válságba jutottunk, de egy élesdi rokonunk mentőövet nyújtott: üzente, hogy a révi barlanghoz és turistaszállóhoz gondnokot keresnek. Édesapám felszámolta a szalontai műhelyét, és családostól odaköltözött. Ő a szállóval foglalkozott, édesanyám lett a szakácsnő. A vakációban én voltam a Zichy-barlangban az idegenvezető. Jeles Kolozsvári geológusok, dr. Balogh Ernő és Tulogdi János végzett ott rendszeres tudományos kutatást, valamint Kessler Hugó, az aggeteleki barlang igazgatója. Magam 16 évesen tapasztalt barlangjáróként, jó segítségnek bizonyultam a kutatók számára. Tovább hatoltunk a révi barlang még ismeretlen járataiba, de számomra a legszebb élményt, a legizgalmasabb kalandot az jelentette, amikor Kesslerrel feltártuk a tudományosság és a barlangkedvelők számára eddig teljesen ismeretlen csarnóházi, illetve gálosházi barlangot. A szalontai újság el is hírelte, hogy Dánielisz Endre felfedezte a gálosházi barlangot, ahová Xántus Jánossal tértem vissza, aki a Tündérszép tájakon című könyvében örökítette meg. A révi jó világ hamar elmúlt, a menedékház fölötti gerincen húzódott a határ, a románok át-átcsaptak, mindent elhordtak. Amikor bejöttek az oroszok, híre ment a szálló italkészletének, s miután már semmi sem mAradt, akkor is a nyakunkra jártak, követelőztek. Előbb egy erdészházba, majd Élesdre menekültünk. Ott – mivel kiderült, hogy a nagyváradi kefegyárat, amely fésűket is gyártott, háborús károsodás érte, jóapám – mivel magával hurcolta minden szerszámját – még egyszer beindította a fésűsműhelyét.”
Tárkányi tanítóskodás
A dánieliszi pálya következő, fontos és életélményekben gazdag stációja a köröstárkányi tanítóskodás volt. „Azt olvastam a Kolozsvári Világosságban: nincs Erdélyben elég magyar tanító! Arra biztatták az érettségizetteket, végezzék el Kolozsváron a tanítói tanfolyamot. Az Erdélyi Kárpát Egyesület (a Zichy barlang gazdája) jóvoltából szállást is kaptam, másfél hónapot tanultam a gyorstalpalón. Idealista voltam, kitaláltam, hogy én köröstárkányi tanító szeretnék lenni, mert abban a dél-bihari faluban nagyon megnyomorították a magyarok iskoláját. De tartottam attól, hogy semmit nem értek a paraszti élethez, nem ártana, ha előbb még tapasztalatokat szereznék valahol. Végül Tamásdára helyeztek. Este érkeztem, az idős tanító bácsi nem nagyon örvendezett nekem, féltette a kenyerét. Mondta, hogy itt most negyven gyerek van, azokkal egymaga is elboldogul. Elgyalogoltam Erdőhegyig, de az ottani református iskolába se kellettem, ugyanígy jártam Zerinden is. Kétségbeesetten jelentkeztem a tanfelügyelőségen, ahol azzal fogadtak, hogy épp most távozott innen a három köröstárkányi tanítónő. Kiderült, olyan sok gyerek van, hogy ők hárman nem győznék, kellene még egy kollega!”
Endre bátyánk nem tudta, hogy Belényesben kell leszállnia a vonatról, onnan gyalogolni öt kilométert Tárkányig. Tájékozatlanságában ott szállt le, ahol a Tărcaia megálló nevet írták, holott az Kistárkányra szolgált. Éjfél is elmúlt, amire célhoz ért, és bekopogott a református parókia ablakán. A lelkész, Szablyár Kornél fogadta, és nyomban kinevezte igazgatónak. A papot ugyanvalóst lefoglalta a napi politizálás – a kommunista párt tagja lett –, ezért az is elfordult, hogy… a tanítójára bízott egy-egy temetést.
„Mindössze húsz esztendős voltam, a kolleganők szépek voltak, de nem mertem udvarolni, mert… féltettem a tekintélyemet. Egy évig voltam én az igazgató, azalatt egy ácsmester segítségével színpadot állítottunk, és elkezdtem a fiatalokkal foglalkozni. Egyfelvonásos színdarabokat tanítottam be, néptánccsoportot alapítottunk, irodalmi rendezvényeket tartottunk. Bunta Trézsi, Oláh Teréz volt az én primadonnám… Ajjaj, de szép lány volt! Hoppá, ezt a jegykendőt nékem készítette! De hát kinek ajándékoznak jegykendőt a tárkányi lányok? Annak, aki megkéri a kezüket.”
(A Trézsit felidéző közjáték alatt Endre bátyánk szemlátomást felélénkül, ugyanúgy, mint később, amikor egy ifjú helybeli kolleganőnkről ejtünk szót. „Tündérszép lány, Szalonta legszebb lánya” – áradozik a 92. életévét taposó férfiú.)
„Számomra, későbbi néprajzos számára Köröstárkány maga volt a pAradicsom. Gyűjtöttem a népdalokat, a balladákat, a szokásokat, a babonákat, az állatok neveit. Magammal vittem a hegedűmet is, húztam a talpalávalót, nem engedtem a fiatalokat tangózni, inkább a tárkányi ugrósat jártam a lányokkal, fiatalasszonyokkal. Mindemellett majdnem belehaltam Tárkányba! Rendszertelenül táplálkoztam, senki nem főzött rám, csak a disznóvágások idején terhelték túl a gyomromat kóstolóval. Végül kilyukadt tüdővel kellett abbahagynom néptanítói pályafutásomat.”
A bolygatott Bolyaiban
„1947-ben megcéloztam a Kolozsvári egyetemet. Úgy véltem, az igazi tudományosság alapja a filozófia, az esztétika, az etika. Beiratkoztam, de nem volt lakásom. Emiatt beiratkoztam a teológiára is, ott laktam, rohangáltam a Bolyai és a Teológia között, két év után jelesen letettem a lévita vizsgát. Ekkoriban már elkezdték bolygatni a Bolyait, megalakult a KISZ, be kellett iratkozni az ifjúsági szövetségbe, és sokaknak szemet szúrt ez az én kétlakiságom. Az nem lehet, hogy miközben nálunk Gaál Gábort és Csehi Gyulát hallgatod – háborogtak –, az alatt a teológián Tavaszi Sándortól és Maksay Aberttől tanulod az idealizmust. Igaz, abbahagytam a teológia tanulmányaimat, de a filozófiáról is lemondtam, hiszen nem a nagy görögöket tanították. Ami érdekelt, a néprajzoktatást abbahagyták, mert Gunda Béla visszament Debrecenbe, a filozófiát én töröltem, mAradt a pedagógia és a lélektan. Zörgő Benjámin tanította a pszichológiát. Heten voltunk összesen, Szőcs István, a későbbi vérmes kritikus volt a legokosabb közöttünk. Sikeresen államvizsgáztam, első fokozatú tanárként helyeztek Arad megyébe. Ott beindították a tanítóképzést, hiszen annyira kihaltak a tanítók, hogy két párhuzamos osztályt is indítottak. Négy évig tanítottam Aradon. Nem csak pedagógiát, hanem oroszt, magyart, történelmet, állampolgári ismereteket.”
*
Félbeszakítjuk a beszélgetést, megegyezünk, hogy legközelebb Dánielisz Endre hazaérkezésével folytatjuk. Nem, Endre bátyánk egyáltalán nem fáradt el, annyira nem, hogy amikor előszedett iratgyűjtőibe kezdi visszarakni a dokumentumokat, az egyikből kifordulnak a lapok, és szétszóródnak a szőnyegen, mire Szűcs Laci kollégám ugorna, kilencvenkét esztendős házigazdánk egy huszonkét éves ifjonc fürgeségével mindent összegyűjt…
(Folytatjuk)
erdelyiriport.ro

Beszámolt munkájáról a szenátor
Elmúlt évi tevékenységéről számolt be Biró Rozália RMDSZ-es szenátor tegnap Nagyváradon. Mint mondta, tavaly 13 törvénytervezetet és módosító javaslatot nyújtott be, ezek közül hatból lett jogszabály, többek között október 1-ét a mellrák elleni közdelem napjává, november 13-át pedig a Magyar Nyelv Napjává nyilvánították Romániában. Emellett 19 politikai nyilatkozat, 23 kérdés és tíz interpelláció fűződik Biró Rozália nevéhez, aki elmondta, a beszámolót tartalmazó kiadvány mellett hamarosan indul az a honlap is, ahol bárki részletesen megtekintheti például a kérdéseket s az azokra kapott válaszokat. A szenátor négy irodát működtetett Bihar megyében, Nagyváradon, Szalárdon, Élesden és Bihardiószegen.
Biró Rozáliát 2015-ben újraválasztották az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa és a szövetség Nőszervezete elnökének, illetve az Európai Néppárt (EPP) Nőszervezete alelnökének is megválasztották ugyancsak tavaly. Ebben a minőségében összesen kilenc, romániai, magyarországi, csehországi és szlovákiai nőszervezettel foglalkozik.
F. N. L.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Hajdú-kuruc portya a Nyúzóvölgyben
A Bocskai-szabadságharc győztes Álmosd-Diószegi csatájának 412. illetve az első Nyúzóvölgyi csataimitáció és emlékkő állításának 10. évfordulója alkalmából tartották meg az I.Partiumi Hajdú és Kuruc Tábort szombaton.
Három éve nem volt csataimitáció a Nyúzóvölgyben, s aki azóta nem járt a környéken, több változást is tapasztalhatott. A helyszínre tartva a szombat délelőtti napsütésben a bekötő földút már korabeli hangulatba rázta az érkezőket, mintegy ráhangolódásként. A korábbi táborhelyek és a domboldal ezúttal fel voltak szántva, a hajdúk és kurucok az aljban gyülekeztek, az emlékkő körül. Gellért Gyula ny.esperes kérdésünkre felidézte: a Bocskai-szabadságharc győztes Álmosd-Diószegi csatájának (1604. október 15.) emlékére 2006-ban tartották meg először a csataimitációt, melyet még nyolc alkalommal megismételtek, az utolsó 2013-ban volt. A megjelenteket ezúttal is a korábbi diószegi lelkész köszöntötte, átadva a szót Fábián Tibornak. Szentjobb lelkésze Pál apostolnak Timóteushoz írt első leveléből olvasott fel igét: “Harcold meg a hit nemes harcát”. A keresztény Európa szemünk előtt recseg-ropog eresztékeiben, nem látni, mi lesz a sorsa: túlél vagy egy hit nélküli korszak kezdetét éljük, fejtette ki a hagyományőrző főkapitány, hozzátéve: a lélek fegyvereivel kell megvívni a hit szép harcát. A nyúzóvölgyi csataimitációk szívet-lelket melengető, egységet teremtő alkalmak voltak, amikor jó volt látni: nem csak mohácsok és trianonok alkotják történelmünket, mondta Fábián Tibor.
Hadimustra
Szabó Ödön képviselő szerint vannak vesztes és sikeres harcaink, de mindig is szabadságra vágyó nemzet voltunk, vagyunk. Harcainkat manapság is meg kell vívnunk összefogással, hagyományőrzéssel és akkor megvan az esélyünk újabb ezer évre. Mados Attila diószegi polgármester köszönetet mondott Gellért Gyulának, amiért “nem hagyja kialudni a lángot”, hagyományőrző kezdeményezését már mozgalommá változtatva. A továbbiakban Gellért Gyula vette át a szót, felidézve, hogy 412 éve éppen ezen a napon volt a csata, így nem lehetettek tekintettel arra, hogy sokan szüretet, tengeri szedést terveztek e napra. Emléklapokat adott át, illetve előléptetéseket hirdetett ki, majd úgynevezett seregszemle következett. Erről megtudtuk, hogy hajdanán akár napokig is tartott a seregek őszi hadimustrája, amikor a ruházatot, lovakat, fegyverzetet ellenőrizték szemlemesterek, szemleírnokok. Ez most csak pár percig tartott formálisan, a Bóné András és Vay Ádám kurucvezetők neveit viselő hagyományőrző századok sorfala előtt.
Koszorúzás
A 10 éve állított emlékkő körül az időközben méretesre nőtt fák és bokrok szinte teljesen átalakították a környezetet, a koszorúzók immár a csaták idején “hadi útvonalként” használt oldalról tudtak odaférni egy főhajtásra. A továbbiakban Létai Zoltán korábbi élesdi alpolgármester, a Pusztai Farkasok Hagyományőrző Egyesület Sólyom nemzettségének képviseletében mutatta be a helyi hagyományőrző munkát, illetve beszélt a szabadságharc történelemformáló szerepéről. Bemutatta Sólyomkővár várát, elbeszélve, hogy Bocskai István fejedelem ott készítette elő a nyúzóvölgyi hadicselt. Élesd is csatlakozik a hagyományőrző mozgalomhoz, hasonló rendezvényeknek otthont adva, mondta Létai Zoltán. Utána Meleg Vilmos színművész, h.őrző ezredes vers-összeállítást adott elő, később Piroska János h.őrző tüzérezredes vezetésével lovas és gyalogos alakzati gyakorlatokat végeztek.
Jövőre folytatják
Kérdésünkre Gellért Gyula elmondta: ez volt az I. Partiumi Hajdú és Kuruc Tábor, melyből ugyancsak hagyományt akarnak teremteni, a következő években más, de a Bocskai szabadságharchoz kötődő helyszíneken megtartva, jövőre talán éppen a fentebb említett Sólyomkőváron. A tábor résztvevőit délután ebéd várta a diószegi diakóniai házban.
Rencz Csaba erdon.ro

Ötvenhatosokat tüntetnek ki
Péntek délután 18 órakor, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében az RMDSZ szervezésében Bihar megyében élő ’56-osokat tüntetnek ki. Vetítés is lesz és megtekinthető az MM Pódium műsora.
A csütörtöki beharangozón Borsi Imre Lóránt, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető alelnöke arra hívta fel a figyelmet: az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából az RMDSZ országos és megyei szinten is elindított egy kezdeményezést, hogy méltóképpen emlékezhessünk azokra a hősökre, akik kiálltak a szabadságért, hiszen mint köztudott, a hat évtizeddel ezelőtti eseményekben erdélyi, illetve partiumi személyek is érintve voltak. A hála és a tisztelet jeléül a még élők egy-egy, az aradi Szabadság-szobrot ábrázoló ezüst emlékérmet, valamint oklevelet vehetnek át. Úgy fogalmazott: természetesen tisztában vannak azzal, hogy a szenvedéseikért és meghurcoltatásukért nem tudják kárpótolni őket, de kötelességüknek érzik ezt a gesztust, illetve példaképként szeretnék bemutatni őket a mai fiataloknak.
Nagyváradon az ünnepséget péntek délután 6 órakor tartják a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében, melynek keretében levetítenek egy kisfilmet is, melyben megszólalnak az érintettek. Hat személy fogja átvenni a kitüntetést, akik érintve voltak a váradi perben, ők ugyanis jelenleg is Bihar megyében élnek: Dalos Árpád, Szilágyi József, Oláh János, Petri József, Bodnár Márton és Török László. Rajtuk kívül ugyancsak elítélt volt Újlaki István Csaba, Kerekes Attila, Takács Ferenc, Sárközi Endre, Sotanyi József, Tasi Gyula és Bikfalvi György.
Előadás
A rendezvény emellett az MM Pódium Színház is fellép, a Hulló csillagok című történelmi drámával. Meleg Attila, a társulat vezetője kifejtette: az ’56-os emlékbizottság az év elején pályázatot hirdetett a forradalom 60. évfordulója kapcsán, ugyanis viszonylag kevés irodalmi alkotás készült az akkor történtekről. Több mint ezer pályamű érkezett, melyek közül Petrusák János drámája bekerült az első öt közé. A határon túl is be akarták mutatni, valószínűleg ezért esett a választás az MM Pódiumra. Tizenkilenc szereplője van, olyan gyerekek, fiatalok is, akik a Mini Pódium színjátszó csoportnak a tagjai, illetve a Bihari Naplóban meghirdetett casting nyomán kerültek be a produkcióba Éradonyból és Biharfélegyházáról. A darabban feltűnnek úttörők, fiatal forradalmárok, a Nagy-család drámája révén felnőttek is, és mivel egy amatőr rádiós az egyik főszereplő, a Szabad Európa és a Kossuth Rádió hallgatásával nem csak a budapesti, hanem a magyarországi vidéki, valamint a partiumi és erdélyi események is fókuszba kerülnek. Október 30-án különben Élesden, november 4-én Nagyszalontán, 6-án Monospetriben, 10-én Székelyhídon lépnek még fel, és szóba jöhet még Berettyószéplak és Belényes is.
A sajtótájékoztató második felében az ötvenhatos Török László idézte fel a Szabadságra Vágyó Ifjak szervezete megalakulásának történetét, a korabeli hangulatot, a börtönben töltött időt.
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro

Új közgyűlése lett KREK-nek
Pénteken az élesdi egyházközség templomában tartotta alakuló közgyűlését a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Az ünnepségen lelkészeket szenteltek fel, és díjakat adtak át.
Az ünnepség kezdetén Csűry István királyhágómelléki református püspök hirdette Isten megtartó igéjét a Zsoltárok könyve 11 fejezetének 1-től 4-ig terjedő versei, ma is időszerű mondatai alapján. Párhuzamot vonva a bibliai idők és napjaink történései között, szószéki beszédében azt nyomatékosította: bármilyen nehéz helyzetben vagyunk, a megpróbáltatások közepette is a bizalom emberei kell legyünk, és az élet minden területén olyan döntéseket szükséges hoznunk, ami az Úr irányába indít, és amelyeknek alapja Isten szeretete. Úgy fogalmazott: egy olyan világban, amikor az ellenség titkon és a sötétségben már készíti a nyílvesszőit, hogy kilője ránk, nekünk nem szabad félnünk, vagy meghátrálnunk, hanem bátran ki kell állnunk azzal a feladattal, hogy mindenkinek elmondjuk: a hit alapfalai még mindig állnak, és nekünk nyert ügyünk van, mivel Krisztus a mi sarokkövünk, a fundamentumunk.
Az istentisztelet után Farkas Zsolt közigazgatási előadótanácsos üdvözölte a jelenlevő egyházi és világi vezetőket, méltóságokat. A tulajdonképpeni alakuló közgyűlést Bara Lajos megválasztott főgondnok nyitotta meg. Arról beszélt: milyen kihívást jelent Isten meghívása és támogatása a szolgálatra, és fontos a tőle kapott erő abból a szempontból, hogy a szolgálatot végzők a legjobbat és a legtöbbet tudják kihozni magukból annak fényében, hogy Isten békességének engedelmes eszközei lehessenek abban a munkában, melyet az ő hívására fejtenek ki az üdvterv megvalósítása céljából.
Az egyházkerületi választói bizottság jelentését Kánya Zsolt Attila ismertette, majd Csűry István letette a püspöki esküjét Módi József aradi esperes előtt. Ezt követően az egyházkerületi tisztségviselők és zsinatok tagok esküjét vette be az egyházfő, majd a kántorok kórusa szolgált.
Lelkészszentelés
A köszöntések rendjén először Varga Attila leköszönt főgondnok, a Szatmárnémeti-Németi Református Gyülekezet presbitere szólt az egybegyűltekhez. Háláját fejezte ki az elmúlt hat esztendőért, mely szerinte az életének leggazdagabb időszaka volt a szellemi és lelki feltöltődés szempontjából. Szintén a személyes hangvétel lelkületével szólt Lukács József korábbi püspökhelyettes, felidézve a szép időket. Mikrofonhoz szólították a továbbiakban még Kántor Csabát, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzőjét, dr. Kállay Dezsőt, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet rektorát, Mile Lajost, Magyarország kolozsvári főkonzulját, Fülöp Attilát, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) helyettes államtitkárát, Szász Jenőt, a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökét, valamint Cseke Attilát, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének vezetőjét.
Forró László püspökhelyettes lelkészszentelést hirdetett ki, a szertartás után pedig Bozsoky Jonathán Benjámin székelyhídi gyakornok lelkész mondta el a felszentelt lelkészek köszöntőjét.
Az alakuló közgyűlés nyilvános része tizenegy díjnak az átadásával zárult. Pro Partium Díjat érdemelt Németi János régész, kutató, a hollandiai Hulp Oost Europa Alapítvány, a Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiuma és Csanádi János tanár, folklórgyűjtő. Pro Ecclesia Díjat vehetett át Zsigmond József nyugalmazott várad-újvárosi tiszteletes, Kalous Jaroslav cseh lévita lelkész, az SLB Segítsünk Lelének Baráti Társaság, a kisnyégerfalvi egyházközség, a várad-csillagvárosi gyülekezet és a kémeri egyházközség. Az M. Nagy Ottó Díjban Bordás Mária margittai vallástanár részesült.
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro

Utcanévtáblák: hatásos a megfélemlítés
Alig néhány személy rendelt kétnyelvű utcanévtáblát azoktól a civilektől, akik a tétlenkedő marosvásárhelyi városháza helyett felvállalták az utcák kétnyelvűsítését. A helyi rendőrség két évvel ezelőtti hadjárata megtette a hatását: a magyarok félnek ujjat húzni a hatóságokkal. 
A Kétnyelvű utcanévtáblákért nevet viselő civil mozgalom január második felében meghirdette újabb akcióját, amelynek lényege, hogy a lakóházak tulajdonosai kétnyelvű táblákat szereljenek ingatlanjaikra. Kezdeményezésükkel a civilek ismételten a hatósági mulasztásra próbálják felhívni a figyelmet, és pótolni akarják azt. A helyhatósági törvénnyel, a Románia által is aláírt és ratifikált kisebbségi nyelvek chartájával, valamint Marosvásárhely magyarságának igényeivel dacolva a város polgármestere, Dorin Florea mindmáig ódzkodik maradéktalanul életbe ültetni a jogszabályt. Megkeresésünkre Cosmin Blaga polgármesteri szóvivő azzal próbálta kimenteni az elöljárót, hogy utasítására tavaly 527 új, kétnyelvű tábla került ki a város utcáira. Nem állt módunkban ezeket megszámolni, azt viszont tudjuk, hogy a szám rendkívül csalóka. Ugyanis a több mint félezer táblából legalább százat a Gheorghe Dojanak is nevezett, több kilométeres Dózsa György utcában függesztettek ki. Szintén jelentős mennyiségű új tábla került a szintén szokatlanul hosszú Tudor Vladimirescu utcába. A valós kétnyelvűség mindössze a Belvedere negyedben valósult meg, ahol a világvárosok neve valóban két változatban, románul és magyarul jelenik meg.
Elfogyott a türelem
A nyelvi jogokért küzdő civilek megelégelték a marosvásárhelyi városházának a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében tett folyamatos ígérgetéseit, január második felében újraindították a kétnyelvű táblák gyártását. A Civil Elkötelezettség Mozgalomból (CEMO) kilépett Károly Ferenc úgy érzi, 2016-ban az önkormányzat hiába különített el tetemes összeget a költségvetésből, a hivatal időhúzásra játszik. A Facebookon meghirdetett táblakészítési akcióra eddig öt utcából harapták rá: az első jelentkező a Beszterce utcában lakik, a többi megrendelő a Szabadság, a Szebeni-havasok, a Kalapács és a Vihar utcában.
Károly Ferenc azt reméli, hogy minél több marosvásárhelyi magyart sikerül megmozgatnia. Az ügy érdekében az elszánt civil aktivista otthoni címét is közzétette: a Tompa Mihály (Govora) utca 4. szám alatti lakására naponta 9 és 19 óra között lehet bekopogtatni. A táblák darabja 20 lejbe kerül.
Eltántorított magyarok
A fiatalember csak azt sajnálja, hogy míg két évvel ezelőtt szinte özönlöttek a rendelések, ma egyre kevesebb marosvásárhelyi magyar bátorkodik kétnyelvű táblát szerelni a házára. „Sajnos a két évvel ezelőtti rendőrségi terrorhadjárat hatalmas kárt okozott, aminek következményei még mindig érződnek” – állítja, miközben Valentin Bretfeleannak, az önkormányzati alárendeltségbe tartozó helyi rendőrség igazgatójának akciójára utal. Mint emlékezetes, a rendőrparancsnok fenyegető levelet küldött ki minden olyan lakónak, aki házi gyártmányú kétnyelvű táblát szerelt vagy szereltetett házára. A rendőrfőnök 30-tól 50 ezer lejig terjedő pénzbírságot helyezett kilátásban, amennyiben az érintettek nem távolítják el a táblákat. Bretfelean akkor azzal magyarázta akcióját, hogy városrendészeti káoszhoz vezethet, ha mindenki azt függeszt ki háza falára vagy kerítésére, amit éppen akar. Szerinte nem helyes, hogy a típustáblákat egyesek másfajta táblákkal helyettesítsék vagy pótolják. A rendőrség egyetlen olyan tulajdonost sem szólított fel, aki esetleg csak román nyelvű feliratot szereltetett portájára. Pedig ilyenből is legalább egy tucatnyi van – éppen a helyi rendőrség utcájában.
Noha a büntetés elmaradt, 2015-ben sokan levették magánházaikról a kétnyelvű feliratot, és a kedvező bírósági ítélet nyomán sem hajlandók azt visszahelyezni. „Újabban mi szoktunk bekopogni a lakókhoz. Elbeszélgetünk velük, biztatjuk őket, és emlékeztetjük arra a jogerős törvényszéki döntésre, amely kimondja, hogy az utcanévtábla nem reklámtábla, szerelése pedig nem tiltott. Sajnos a legtöbb felkeresett személy még így is tartózkodik, nem meri felvállalni anyanyelvét. Még nagyobb a félelem és a bizalomhiány, mint két évvel ezelőtt” – panaszolja Károly. Szerinte a megszólítottak többsége már a jogerős bírósági ítéletben sem bízik, annál inkább retteg a rendőrség ellenőrzésétől.
Kincses: rendőrségi hozzá nem értés
A tavaly született törvényszéki ítélet szerint a rendőrségi eljárás, bár a törvényesség látszatát keltette, törvény értelmezése lényegében a hozzá nem értés és a visszaélés mezsgyéjén mozgott. „Azért is kedvező az ítélet, mert ha ennek ismeretében a rendőrfőnök újrakezdi a kétnyelvű utcanévtáblák elleni harcát, nem úszhatja meg büntetőjogi felelőségre vonás nélkül, hisz egyértelmű, hogy inkompetens módon vagy rosszhiszeműen értelmezte a törvényt” – állítja a tetemes bírsággal megfenyített személyek ügyét felvállaló Kincses Előd, aki szintén arra bíztatja a vásárhelyi magyarokat, hogy nyugodtan függesszék ki a civilek által készített kétnyelvű táblákat. 
Még egy kis türelmet kérnek
Lapunk arra is kíváncsi lett volna, hogy az RMDSZ mit tesz annak érdekében, hogy a lakók ne saját pénzükön gyártassanak és szereltessék a táblákat, és miként próbál érvényt szerezni a törvénynek és a tanácsi határozatnak, amely a polgármesteri hivatalt kötelezi erre. Tavaly több mint egy millió lejt különítettek el a helyi költségvetésből különböző feliratok kihelyezésére. Csíki Zsolt önkormányzati frakcióvezető belátta, hogy jelen pillanatban a római katolikus iskola körül kialakult bonyodalom tisztázása emészti fel az RMDSZ-politikusok minden idejét és energiáját, most ez az egyes számú prioritás. „Ez nem azt jelenti, hogy a kétnyelvű utcanévtáblák ügye nem foglalkoztat, de egy kicsit félretettük, most az iskola és több mint négyszáz diákjának helyzetét kell megoldanunk. Ráadásul a szociális támogatásokkal is gondok vannak, az idei költségvetést is meg kell szavaznunk, szóval pörögnek az események, alig érjük utol magunkat” – mondta lapunknak. A városháza szóvivője, Cosmin Blaga szerint azonban nincs ok aggodalomra, a táblagyártásra és -szerelésre kötött szerződés 2017 szeptemberéig érvényes. Mint mondja, a költségvetés elfogadása után hamarosan újraindulhat a tavaly nyáron abbamaradt akció.
Eredeti értelmezésben a charta
A román közigazgatási törvény azokon a településeken írja elő a kétnyelvű feliratozást, amelyeken egy kisebbség számaránya meghaladja a 20 százalékot. A törvény nem rendelkezik külön az utcanevekről is. Románia azonban 2008-ban olyan formában ratifikálta az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvek Chartáját, amelyben vállalta, hogy a hagyományos kisebbségi helyneveket is használja. A charta szakértői a legutóbbi, 2012-ben készített Románia-jelentésben kitértek arra, hogy a helyneveken nem csak a településnevek értendők. Konkrét példaként említették, hogy nem elégséges az utcák román megnevezése után odaírni a magyar „utca” szót, mint ahogyan Dorin Florea polgármester próbálta kicselezni a jogszabályt, az utca nevét is ki kell írni a kisebbség nyelvén. Ezzel szemben a Marosvásárhely körüli települések közül többen is, mint például Marosszentgyörgyön, Koronkán, Jedden és Marosszentkirályon, ott díszelegnek a valós kétnyelvű táblák. Utóbbi két községben a román nemzetiségű polgármester idejében kerültek ki. Hasonló a helyzet a Bihar megyei Élesden, illetve a Kolozs megyei Tordán vagy Besztercén, ahol a magyarság aránya nem éri el a 20 százalékot. Míg az előbbi kisvárosban az aktuális román utcaneveket fordították magyarra, Torda és Beszterce belvárosában a történelmi megnevezések jelennek meg egy-egy más színű táblán. 
Szucher Ervin
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ügyintézés – Váradon magyarul is?
Egyeztet az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) itteni szervezete a váradi önkormányzattal arról, hogy magyar nyelven is lehessen ügyeket intézni az önkormányzatnál. A formanyomtatványok fordítására önkénteseket várnak.
Idén sem jön össze a március 15-i közös, hivatalos ünneplés az RMDSZ és az EMNP részvételével. Immár tíz éve ünnepelnek ilyenkor külön az érdekcsoportok, pártok. Idén is tárgyaltak viszont, és érdekes dolgokra jutottak. A részletekről Csomortányi István megyei EMNP-vezető számolt be tájékoztatójukon. Utóbbi párt most területfoglalási engedélyt kapott az önkormányzattól, az adott napra, délután négytől este nyolcig szólóan. Csakhogy utánuk az RMDSZ is kapott ugyanilyet, másfél órával elcsúsztatott idősávra. Csomortányi hozzátette: az ő kérvényük érkezett be hamarabb a városházára, „és mivel ott az RMDSZ-nek most nincs vezető embere, nem tudtak gáncsoskodni sem, ezért megkapta az engedélyt az EMNP”. Majd pedig az RMDSZ is. A párhuzamosságok miatt aztán a városházán egyeztetett a két párt. Kérdésünkre amúgy Csomortányi hozzátette: nem a városi RMDSZ-t képviselő Huszár Istvánnal tárgyaltak, mert ő azt jelezte, hogy nem illetékes, hanem a megyei pártvezetéssel, „ami ilyen helyi ügyben eléggé érdekes”. Végül abban maradtak, hogy a programokat előbb kezdő EMNP vállalta, hogy a Szacsvay-szobornál véget érnek a programjaik, 18 órakor, és onnantól az RMDSZ-é a „terep”. Különben ugyanis két fáklyás felvonulás is zárta volna a megemlékezéseket, ami az EMNP szerint kellemetlen lenne. Így a néppártosok részéről elmarad a saját, külön fáklyás felvonulásuk, és a Petőfi parkbeli momentum is. Sőt, azt kérik, az EMNP rendezvényei után (aminek programját már előzőleg is közöltük lapunkban) „aki gondolja, maradjon a többin is”.
Tárgyalnak
Újdonságként amúgy Csomortányi elmondta: az EMNP tárgyalásokat folytat a Bolojan-adminisztrációval arról, hogy magyar nyelven is lehessen ügyeket intézni az önkormányzatnál. Be is mutatott egy több száz oldalas paksamétét, amely a szükséges formanyomtatványok román változatait tartalmazza. Ezek fordítását nem akarják hivatalos fordítóra bízni, mert “az nagyon sokba kerülne, és nem is dolgoznak jól”. Ehelyett önkénteseket várnak, akik szeretnének fordítani. Jelentkezni a 0762248691 számon lehet. A lefordított iratokat tervezik benyújtani az önkormányzathoz. Megkérdeztük, mikor dől el, hogy lesz-e végül magyar nyelvű ügyintézés – szerintük még a tavasz folyamán. Sőt, hozzátették: ha lesz, akkor az EMNP önálló magyar nyelvű ügyintéző ablakok létrehozását is kéri.
Segítsenek!
Moldován Gellért Lajos, az EMNP váradi szervezetének elnöke arról számolt be, hogy áll a Kovászna megyei Kommandó félig leégett iskolájának javára indított könyvadomány gyűjtés. Mint ismert, a januári tűzben főleg a könyvtár sérült. Nos, eddig mintegy háromezer kötet gyűlt össze a mi térségünkben, és például Élesden is mintegy háromszáz könyv vár elszállításra. Most azt kérik: ha van olyan fuvarozással foglalkozó vállakozó, aki segítene eljuttatni legalább Sepsiszentgyörgyre, de akár a célba is a könyveket, jelentkezzen a 0259220126számon.
Szeghalmi Örs
erdon.ro

Kőbe vésett történelemhamisítás az erdélyi emlékműveken
Amiért valaminek emlékművet, emléktáblát állítanak, attól még nem biztos, hogy az adott esemény megtörtént, illetve épp úgy, ahogy azt egyesek az utókorral láttatni akarják. A történelem propagandisztikus célú elferdítésének emlékműveivel sajnos még mindig találkozhatunk Erdély-szerte.
Nagyváradról Kolozsvár felé autózva az E60-as műúton, Élesd központjában egy szocreál stílusú, kissé viharvert emlékmű mellett halad el az utazó. A szögletes alapból magasan kinyúló kőhasáb egy olyan tragikus történelmi eseménynek állít emléket, melyről jó eséllyel csak bihariak hallottak.
1904 április 24-én, a Kossuth Ferenc vezette Függetlenségi Párt választási gyűlést szervezett a mezővárosban. Hogy a rendezvényt megzavarja, a Szociáldemokrata Párt is összecsődítette híveit a környező, zömükben románlakta falvakból. A szociáldemokrata tábor hatóságok által nem engedélyezett demonstrációja rendbontássá és erőszakossággá fajult, amire a kivezényelt csendőrök sortűzzel válaszoltak.
A halottak száma 33 volt, a sebesülteké még több. „A Sebes-Körös völgyi falvak fellázadt parasztjainak emlékére...”, áll az emlékmű talapzatán, ami a legenyhébb elbírálás esetén is csúsztatásnak minősül, hiszen a megmozdulást szervező Szociáldemokrata Pártnak nem állt szándékában felkelést kirobbantani, a cél a függetlenségiek térnyerésének megakadályozása volt a kistérségben.
Valótlan képet fest a történtekről az emlékművet díszítő féldombormű is, melyen a tüzelésre kész kakastollas csendőrökkel farkasszemet néző kaszás, vasvillás parasztok láthatók. A korabeli beszámolókban szó sem esik szó arról, hogy a szociáldemokrata szimpatizánsok fegyverre kelve érkeztek volna az ellentüntetésre, egyetlen fegyverük valószínűleg az a pisztoly volt, amit az egyik szervező rántott elő a zsebéből, majd a csendőrosztagot vezető őrmesterre lőtt vele, halálosan megsebesítve a tisztet. Pisztollyal lövöldöző paraszt természetesen nem került a domborműre.
„Az eseményt a kommunizmus idején átértelmezték, túlhangsúlyozták a nemzeti jellegét” – mondja Fleisz János nagyváradi történész. Tény, hogy az áldozatok többsége román volt, ám a megmozdulásnak nem volt közvetlen nemzetiségi vonzata, hovatovább, a szociáldemokrata sajtóban megjelent beszámolók szerint a Függetlenségi Párt román nyelvű plakátokon is hirdette a maga rendezvényét, aminek a szociáldemokraták nagyon nem örültek.
A megdicsőült áruló
Kolozsváron szintén találni manipulatív, sőt, nyíltan uszító emlékműveket. A Szabók bástyája elé még a 70-es években állítottak szobrot Mihai Viteazul kapitányának, a kincses város főterén bestiális módon kivégzett Baba Novacnak. A talapzaton látható jelenlegi felirat, mely szerint a hadurat a magyarok gyilkolták meg, szörnyű kínok között („…ucis de unguri în chinuri groaznice...”) a Funar-korszakban került fel a talapzatra.
A szerb apától és román anyától született, a szerbek által nemzeti hősként tisztelt Baba Novac törökellenes gerillaharcosként tett szert hírnévre, mielőtt Mihai Viteazul szolgálatába állt. Az erdélyi országgyűlés ítélte halálra, mert állítólag azt tervezte, hogy 400 katonájával átáll a törökökhöz, amit a Baba Novac személye köré szőtt román nacionalista legendáriumból nagyvonalúan ki szoktak felejteni. „Egy ilyen kaliberű embert nem lehetett volna kivégezni a Habsburgok érdekeit Erdélyben képviselő Basta generális jóváhagyása nélkül, sőt, szerintem Mihai Viteazul is helyben hagyta az ítéletet” – nyilatkozta a Maszolnak Lupescu Radu történész.
Baba Novac tehát nem gyilkosság áldozata volt, törvényes ítélet alapján végezték ki, az ítéletet pedig már csak azért sem lehet a magyarok nyakába varrni, mivel az erdélyi országgyűlésben a szász nemzet is képviseltette magát.
Florin Apostu polgármestersége idején Hunyadi Attila történész és Szász Péter, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke átiratban fordult az ombudsmanhoz, illetve a városvezetéshez, kérve a magyar közösségre sértő, ellene izgató felirat eltávolítását, eredménytelenül. Az ombudsman legalább válaszolt a beadványra, közölve a panaszosokkal, hogy az ügyben az önkormányzat az illetékes. Időközben ismeretlen személy eltávolította a „magyar” szó betűit a talapzatról, ami természetesen nem mentesíti az önkormányzatot az alól, hogy hivatalosan is módosítsa az uszító feliratot.
Hogy lett 4 ezerből 40 ezer?
Szintén Gheorghe Funar polgármestersége idején került fel a Petőfi (Avram Iancu) utcában álló, egykori Biasini szálló homlokzatára azon emléktábla, mely szerint az 1848/49-es forradalom idején a magyar nemesek által a románok ellen foganatosított „véres retorziók” során 230 falu pusztult el, s meghalt 40 ezer ember.
Egyed Ákos történész, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke szerint a korabeli dokumentumok tükrében ez a szám rettentően eltúlzottnak tűnik. Az erdélyi románság által 1850-ben Ferenc Józsefhez intézett beadvány még csak 1151 áldozatról beszél, az osztrákok által készített összeírás pedig 4200-4400 halottal számol.
E. A. Bielz szász földrajztudós és statisztikus becslései szerint a forradalom és szabadságharc Erdélyben összesen 18 ezer áldozattal járt, a románok vesztesége 5400 fő volt. Gheorghe Barițiu román történész, aki maga is résztvevője volt az eseményeknek, 6000 román áldozatról írt. Egyed Ákos úgy becsüli, maximum 30 ezer ember halála írható a forradalom és szabadságharc erdélyi eseményeinek a számlájára, ezek tetemes része pedig nem román, hanem magyar, illetve szász volt. 
Oláh Emese alpolgármester a Maszolnak azt nyilatkozta, természetes az óhaj, hogy minden, a magyarokra sértő kolozsvári felirat eltűnjön, s az RMDSZ frakcióval egyetemben mindent meg is fog tenni ennek érdekében. „Tudatában kell lennünk annak, hogy ez nem fog menni egyik napról a másikra” – hangsúlyozza az önkormányzati vezető.
Pengő Zoltán maszol.ro

IX. Őszirózsa népdalvetélkedő Élesden
„Az emberi hang, a mindenkinek hozzáférhető, ingyenes és mégis legszebb hangszer lehet csak általános, sokakra kiterjedő zenekultúra termő talaja.” – vallotta egykor Kodály Zoltán.
A magyar népdal a magyar népzene legősibb formája. Népi és emberi érzelmeket, gondolatokat testesít meg, fejez ki. Szerzőiket nem ismerjük, a legtöbbjük nemzedékről nemzedékre szállva szájhagyomány útján maradt ránk.
Az Őszirózsa népdalvetélkedő megyei szakasza került megrendezésre Élesden 2017. június 13-án, immár IX. alkalommal Domján Emilia, élesdi tanítónő, szervezésének köszönhetően. A jeles esemény a helybeli Bocskai István Kulturális, Közösségi és Szórványközpontban volt megtartva, amely ideális helyszínnek bizonyult.
A vendégeket Antonescu Liliana igazgatónő és Bucsiás Levente aligazgató úr köszöntötte, sok sikert kívánva a versenyzőknek, megköszönve a támogatóknak a segítséget.
A versenyre 38-an neveztek be, akiket 5 tagú zsűri értékelt lelkiismeretes szakértelemmel. A zsűri elnöke Brugós Anikó, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem zenetanára volt, a zsűri további tagjai pedig: Hodgyai Edit, a micskei Görböc néptáncegyüttes vezetője, tanár, a Micskei Miskolczy Károly Általános Iskola igazgatónője; Szaboszlai Gáspár Edit, a mezőtelegdi Pacsirták néptáncegyüttes vezetője, tanár; Vagyas Zsuzsa, a Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola Alapfokú művészeti iskola szolfézstanára; Pusztai Gabriela, az élesdi Constantin Şerban Elméleti Líceum zenetanára.
A vetélkedő előtt az élesdi óvodások gyermekdallal köszöntötték a megjelenteket Csillik Hajnalka óvónő felkészítésével, majd a debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola diákjai énekeltek felvidéki népdalokat szolfézstanárnőjük, Vagyas Zsuzsa citerakíséretével.
A versenyen a nevezők változatos dalokkal és a tájegységek népviseleteibe öltözve adták elő dalaikat.
Amíg a zsűri visszavonult dönteni, a Constantin Şerban Elméleti Líceum által biztosított eledelből csemegézhettek a résztvevők. Köszönet az igazgatóságnak érte.
A zsűri idei döntése értelmében az országos versenyen 13 tanuló képviseli Bihar megyét, ahova az I-IV. osztályosok öt népdallal, az V-VIII. osztályosok pedig tíz népdallal készülnek:
A zsűri 4 tanulót részesített dicséretben:
Gratulálunk a versenyzőknek a továbbjutáshoz, és sok sikert kívánunk az országos szakaszhoz!
Senki sem távozott üres kézzel, mert a szervezők emléklapot, plüssjátékot és üdítőt, cukorkát osztottak minden nevezőnek. Köszönjük a szponzorok támogatását: az élesdi Constantin Şerban Elméleti Líceum vezetőségének, Ciavoi Andrea tanítónőnek, az élesdi Kajántó Mária Gyermek- és Ifjúsági Otthonnak, az élesdi Református Egyházközösségnek, Székely Helén tanárnőnek, Deák Andrea tanítónőnek és a Pro Folk Alapítványnak.
„Az ember feladata az, hogy szeresse a szépet, kövesse a jót, cselekedje a legjobbakat.” – Ludwig van Beethoven
Birinyi Éva, tanítónő Reggeli Újság (Nagyvárad)

Országos Helyi Fejlesztési Program: tucatnyi székely község nem kért támogatást
Valamennyi Hargita és Kovászna megyei infrastruktúra-fejlesztési pályázatot elfogadta az illetékes minisztérium, ám abszolút értékeben – Ilfovot leszámítva – így is a két székelyföldi megye kapta országosan a legkevesebb pénzt. Az összeg tán nagyobb is lehetett volna, de 17 székelyföldi önkormányzat nem kért támogatást.
Az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) keretében a két székely megyéből benyújtott valamennyi pályázat megkapja az igényelt támogatást. Hargita megyéből 139 pályázat érkezett a fejlesztési minisztériumhoz, ezekre összesen 507 millió lejt utalnak majd ki. Kovászna megyéből 105 pályázatot nyújtottak be az önkormányzatok. A megyei tanács által kiadott tájékoztató szerint Háromszéknek 437 millió lej jut.
A székely megyéknek juttatott pénzösszeg valószínűleg nagyobb is lehetne, ám Háromszékről öt, Hargita megyéből pedig tucatnyi önkormányzat nem vette a fáradtságot, hogy akár egyetlen pályázatot is benyújtson. A pozitív példa Dobolló, a háromszéki községnek 12 pályázatra sikerült támogatást szereznie. Élen jár Csíkszereda és Sepiszentgyörgy is: mindkét megyeszékhelynek egyenként 10 projektét támogatják. Erdélyben egyetlen olyan település van még, ahonnan ennyi sikeres pályázat érkezett, a Bihar megyei Élesd városa. Maros megyéből 171 pályázatot támogatnak a PNDL keretében, 737,5 millió lej értékben.
Korábban a román sajtó alapján tévesen írtuk azt, hogy lakosságarányosan Hargita és Kovászna megye kapta a legkevesebbet helyi fejlesztésekre. A penzcsinalok.ro kiszámolta, hogy Kovászna megye a kormányzati alapból kapott, egy főre jutó pénzek alapján a 19. helyen, Hargita megye a 23. helyen áll az országos listán.
A regionális fejlesztési minisztérium összesen 30 milliárd lejt oszthat szét infrastrukturális fejlesztésekre: utak korszerűsítésére, víz- és csatornahálózat kiépítésére vagy modernizálására, oktatási-, egészségügyi-, illetve közigazgatási intézmények építésére, felújítására. A projekteket 2020 végéig kell kivitelezniük az önkormányzatoknak.
A legtöbb pénzt Suceava megye kapja
A pénzből 2017. és 2020. között országosan összesen 9500 projektet finanszíroznak, közöttük 2500 bölcsödét és óvodát, 2000 iskolát valamint egyéb létesítményeket. A legtöbb pénzt Suceava megye kapja, közel 929 millió lejben,vagyis 206, 3 millió euróban részesül. A moldovai megye települései 254 beruházás megvalósítására nyújtottak be projekteket. Az összeg egy részét, csaknem 47 milliárd lejt a Văleni-Stănișoara-Iesle út felújítására fordítják.
A második helyen, 883 millió lejjel – 196,2 millió euróval – Krassó-Szörény megye áll, ahol a tervek szerint 181 fejlesztést valósítanak meg. Az összegből több mint 46 millió lejt utcák és járdák felújítására fordítanak, Măgura, Bocșa Montana, Vasiov, Bocsa Română és Neuwerk településeken.
Krassó-Szörény megyében a legutóbbi helyhatósági választások alkalmával a két nagy párt, a szociáldemokraták és a nemzeti liberálisok megosztották egymás között a tisztségeket. A szociáldemokraták megszerezték a megyei tanácselnöki tisztséget, míg a nemzeti liberálisok soraiból került ki Resicabánya polgármestere.
882 millió lejjel még dobogós lett a szociáldemokraták által uralt Vaslui megye, ahol 256 pályázat kap támogatást. Az összegből 33,5 millió lejt a Băcani-Băltățeni-Cepești-Radăești-Coroiești-Bogdănița-Schitu megyei út felújítására költenek.
A negyedik helyet Liviu Dragnea pártelnök megyéje, Teleorman megye foglalja el, amely 170 projektre kapjaa a számára kiutalt 875,6 millió lejt. Ebből 32 milliót a megyei tanács kap a Rădoiesti-Săceni megyei út felújítására. A megyeszékhely, Alexandria polgármestere egyébként a harmadik mandátumát szociáldemokrata Victor Drăgușin, de a megyei tanácsot is a szociáldemokraták uralják.
Mehedinți megye 849 millió lejt kap a 174 projektjére, ebből 41,2 millió lejt szintén megyei útfelújításra fordítanak. A megye maga is a szociáldemokraták kezében van, Turnu Severin polgármestere, valamint a megyei tanácstagok többsége ennek a pártnak színeit képviseli.
De jelentős pénzekben részesül a Kárpátokon túli Botoșani megye (847,8 millió lej), Iași megye (831 millió lej), Bacău megye (827 millió lej), Olt megye (823 millió lej), valamint Dolj és Ialomița megye (813-813 millió lej).
Erdélyben Szilágyság áll az élen
A kormány a legszűkmarkúbb az erdélyi megyékkel szemben volt. Brassó megye például csak 587 millió lejt kapott a 112 projektjére. Ebből a pénzből 41,2 millió lejt Fundáta és Sernye falu úthálózatának felújítására fordítanak. A megyében egyébként a nemzeti liberálisok szerezték meg a megyei tanácselnöki és Brassó polgármesteri tisztségét.
Szeben megye 557 millió lejben részesül, ebből 109 projektjüket kell majd megvalósítaniuk. Közel 100 milliárd lejt ebben a megyében is megyei utak felújítására fordítanak, pontosabban a Pókafalva-Alamor-Széptelek közötti utat teszik majd járhatóbbá. A megyei tanácsot tekintve a nemzeti liberálisok vannak túlsúlyban, Nagyszeben polgármesteri tisztségét pedig a Romániai Németek Demokratikus Fórumának képviselője tölti be.
Erdélyből Szilágynak sikerült a legtöbb pénzt lehívnia, 767 millió lejt. A legaktívabb két magyar többségű község, Szilágyperecsen és Varsolc volt, mindkettő hat sikeres pályázattal büszkélkedhet. Temes 751 millió lejt kap a program keretében, Bihar pedig 750 milliót. Erdélyből, Hargita és Kovászna mellett Kolozsba, Fehérbe, Aradba és Szatmárba kerül még kevés pénz, 670 és 625 millió lej közötti összegek.
Országos szinten a legkevesebb pénz, 374 millió lej, az amúgy igen fejlett Ilfov megyének jutott.
Pengő Zoltán, Bogdán Tibor / maszol.ro

Sokrétű tevékenységük van
A budapesti székhelyű Rákóczi Szövetség szerteágazó tevékenységéről tartott kedd délben sajtótájékoztatót az RMDSZ nagyváradi székházában Kéry Hajnal, a szervezet Bihar megyei elnöke.
Keddi sajtótájékoztatóján Kéry Hajnal felidézte: idén tavasszal alakult meg a Rákóczi Szövetség Bihar megyei szervezete, és az azóta eltelt időszakban élénk tevékenységet fejtett ki. A néhány hete Váradon is elindított Gólyahír-program keretében olyan házaspárokat ajándékoznak meg Az első könyvem című kiadvánnyal, akiknek újszülöttjeik vannak. Ez az album a magyar kultúrával, hagyományokkal, történelemmel kapcsolatos írásokat, információkat tartalmaz, a szülők kitölthetik, s egy szép emlék lesz számukra. Legközelebb csütörtökön 17 órától Érsemjénben, péntek délután Örvénden, Mezőtelkiben, Magyarkakucson, Réven és Élesden, majd szeptember 21-én 16 órától az érmihályfalvi Mester utcai játszóházban szerveznek ilyen ünnepségeket, tudtuk meg. Zajlik a beiratkozási program is, mely kétlépcsős. Úgynevezett iskolakezdő csomagot kapnak azok az óvodások, akik iskolakezdés előtt állnak, illetve a szüleik egy levelet, melyben a Szövetség felhívja a figyelmet arra, miért fontos a magyar iskolaválasztás, és egyszeri, 10 ezer forint értékű ösztöndíjban részesülnek októberben azok a gyerekek, akik már iskolába járnak. Emellett meg szeretnék köszönni az óvodapedagógusok munkáját: a szakmai találkozóra október 6-8. között kerül sor Hajdúszoboszlón, jelentkezni a www.rakocziszovetseg.org honlapon lehet szeptember 27-ig.
Rendezvények
A Rákóczi Szövetség munkáját a továbbiakban Nagy Judit, a Szacsvay Imre Általános Iskola tanítónője méltatta. Takács Zoltán, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium történelem-földrajz szakos tanára arról a rengeteg rendezvényről beszélt a személyes élményei alapján is bővebben, melyek a Szövetség égisze alatt zajlanak, és különböző csoportokat szólítanak meg: a sátoraljaújhelyi egyhetes nyári tábor diákoknak, a Kárpát-medencei történelemtábor aktív pedagógusok számára, a diákutaztatási programok, az ’56-os hősök előtt tisztelgő Gloria Victis-rendezvény, a helyi szervezeteknek kiírt belső pályázat, a Kárpátaljai utazási program, a Partiumi kirándulás, stb. Hangsúlyozta: a szervezet vezetői hiteles, lelkes csapatot alkotnak, akik hívatásuknak, missziójuknak tekintik a sajnos alig pislákoló magyarságtudat felébresztését, a magyar- magyar kapcsolatépítést, a kisebbségi lét megértését. Nem politizálnak, és profi munkát végeznek szorgalommal és alázattal- vélekedett. A Kárpát-medencében amúgy 27 ezer taggal rendelkezik a Rákóczi Szövetségnek, 260 iskolában működik és 490 helyi szervezete van. Bihar megyében az Ady líceumban, a Lorántffy-gimnáziumban, a Szent László-líceumban, az Eminescu Főgimnáziumban és a Iosif Vulcan Főgimnáziumban létezik helyi szervezet Nagyváradon, valamint Székelyhídon, Nagyszalontán és Borson, illetve felkészül az érmihályfalvi 1. számú líceum és a váradi Művészeti Líceum.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

Az RMDSZ a szenátusban is fenntartja a közigazgatási törvény módosítását
„Félelemből nem lehet politizálni” – mondta Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő pénteken Nagyváradon, leszögezve: az RMDSZ a szenátusban is támogatja helyi közigazgatási törvényt módosító javaslatát, amely többek között az anyanyelv-használati küszöb csökkentését írja elő, és amelyet elutasított a héten a parlament alsóháza.
A politikus elmondta, a képviselőházban nem volt érdemi vita a javaslatról, amelynek három fontos eleme volt. Az RMDSZ tervezetének cikkelyenkénti megvitatásához el sem jutottak, nem volt arról érdemi párbeszéd, érzelmi alapon utasították el. Senki sem javasolt akár egy olyan kompromisszumot, hogy például 10 százalék helyett 15 százalék legyen a küszöb. Ez Biharban hat települést érintett volna, például Élesdet vagy Tenkét, ahol amúgy is vannak magyar feliratok, amelyek semmiféle etnikai feszültséget nem gerjesztenek, ahogy a Nagyvárad határian kihelyezett magyar nyelvű helységnév sem – magyarázta a képviselő.
A törvénymódosítás ugyanakkor kedvező lett volna például az ötvenezres kolozsvári magyarságnak vagy más kisebbségeknek is úgy, hogy senkinek semmilyen jogát nem sérti. Szabó Ödön azt is hangsúlyozta: az anyanyelvhasználat joga nemcsak az alkotmányban szerepel, hanem Románia által vállalt nemzetközi egyezményekben is, amelyek lehetővé teszik a nyelvhasználati küszöb újratárgyalását.
Az RMDSZ a szenátusban is fenntartja a módosításokat, és reméli, legalább ott valós párbeszéd alakul ki a tervezetről, hangsúlyozta a képviselő, aki szerint az alsóházban patetikus vita volt, meg sem nézték a tervezet szövegét. Fried Noémi Lujza / maszol.ro

Idei utolsó találkozójukat tartották a hagyományőrzők
Idén már nem találkoznak többször a partiumi hajdú és kuruc hagyományőrzők, akik szombaton Hegyközszentmiklóson tartották második táborukat és közgyűlésüket. A találkozóra kevesen jöttek el, a napirendi pontokra azonban így is sor került.
A Hegyközszentmiklóst körülvevő dombok erdeinek fái, bokrai már felöltötték szemet gyönyörködtető, a sárga, a vörös és a barna számtalan árnyalatában pompázó őszi ruhájukat, és az időjárás is, bár nem volt az előző napokéhoz hasonló meleg, kedvezett a II. Partiumi Hajdú és Kuruc Tábor és Közgyűlés megtartásának. A szervezők ezúttal Hegyközszentmiklósra várták a hagyományőrzőket, kik az egykori Nyíri-kúria, későbbi TSZ-székház ma magánkézben lévő épületének udvarán sorakoztak fel. A Gellért Gyula ny. lelkész, hagyományőrző ezredes előzetes reményei, illetve a neki tett ígéretekhez képest jóval kevesebben voltak, de jöttek Diószegről, Hegyközszentimréről, Kisvárdáról, Élesdről, Székelyhídról, Tépéről – volt, ahonnan csak egy-egy személy, máshonnan kisebb csoport. A szabadtéri istentiszteleten Miklós Csaba csatári lelkész volt az igehirdető, aki egyebek mellett arról beszélt, hogy az ősz, szeptember-október az emlékezés hónapja számunkra, amikor sok egykori küzdelemről esik szó. A magyarság egy olyan nép, mely csak bizonyos nyomás alatt tudja az értékeit felmutatni, fejtette ki, hozzátéve: ehhez mindig erős kezű uralkodókra, vezetőkre is szükség volt. Hogy a küzdelmek végre sikerhez vezessenek, ahhoz arra van szükség a lelkész szerint, hogy „visszataláljunk Istenhez, az egyházhoz, a szolgálathoz, a magyarságunkhoz”, ekkor lesz értelme a hagyományőrzésnek is.
Eskütétel
A továbbiakban Gellért Gyula vette át a program vezetését, mely az őszi ellenőrzési seregszemlével folytatódott. Ez hajdanán a hajdúk/kurucok fegyverzetének, lovainak, lószerszámainak ellenőrzését jelentette, most ez a mustra nem tartott sokáig a megjelentek számából eredően (lovas nem is volt), de az erre hivatott rang-viselők elvégezték. Utána öten tettek esküt, a II. Rákóczi Ferenc partiumi kuruc dandár tagja lett Nagy Mátyás (Felvidék), Dezső János (Élesd), Miklós Csaba, Mészáros Károly (Csatár) és Birizdó József (Tépe). A hagyományőrzés határok felettiségének jegyében Vadász István h.ö. dandártábornok egy kardot adott át a felvidéki Nagy Mátyásnak, a Kisvárdáról érkezett hagyományőrzők pedig egy nemzeti zászlót a dandárt képviselő Vadász Istvánnak. A rendezvényeken mindig jelenlévő diószegi Kuruc Gabriella (kit tinédzser kora ellenére már neve is predesztinál erre a hagyományőrzésre) egy úgynevezett ujj-nélküli köpenyeget vehetett át kitartása jutalmául Gellért Gyulától. Minden momentumot a háromszoros vivát-kiáltás kísért, sőt, az utóbbi kard-, zászló és köpenyeg átadására még a déli harangszó is megkondult.
További tervek
Az esemény ezen pontján a szabadtérről a kúria egyik melléképületébe költözött, ahol előbb Oláh Attila tépei lelkész Bocskai Istvánról tartott vetített képes előadást, részletezve a fejedelem életútját, vallásos életét és a korabeli jogszabályokat. Meleg Vilmos színművész hazafias töltetű vers-csokra után Gellért Gyula kinevezéseket, előléptetéseket jelentett be – a vivát csak azoknak szólt, akik jelen is voltak. A közgyűlés folyó ügyeinek sorában kiderült: a hagyományőrzők nem szűkölködnek tervekben, hiszen kuruc énekkar és zenekar, lovas egyesület, az asszonyoknak hímzőkör, a fiataloknak alkotótábor létesítése van tervbe véve, hiszen, ahogyan Gellért Gyula (nem csak most) megfogalmazta: a fiataloké mellett az úgynevezett felnőttnevelés is rendkívül fontos. A hagyományőrzők idén már nem találkoznak szervezett formában, ám még tervezik részvételüket az október 28-án Budapesten tartandó II. Rákóczi Ferenc-ünnepségen. A vázolt tervek megvalósításának majd jövő tavasszal vágnak neki. A szombati találkozót közös ebéd zárta Hegyközszentmiklóson. Rencz Csaba / erdon.ro

Angyaljárás Élesden
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, minként hosszú évek óta minden alkalommal, ebben az esztendőben is meglátogatott egy hátrányos helyzetben lévő közösséget a karácsonyi ünnepek előtt.
Ezúttal a Sebes-Körös völgyi Élesdre, a református egyház által alapított és fenntartott Kajántó Mária Gyermek- és Ifjúsági Otthonba látogatott, ahol Dénes István Lukács lelkipásztor, bihari esperes és az intézmény vezetője, Dénes Éva, valamint a huszonegy bentlakó kiskorú fogadta.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspökét Nagy József Barna, az EMNT partiumi régióelnöke, a Magyar Polgári Egyesület vezetője kísérte el, aki röviden köszöntötte a gyermekeket és a jelenlévőket. Mint elmondta, Tőkés Lászlóval még püspöki szolgálata idején, hosszú évekkel ezelőtt honosították meg, hogy karácsonykor vagy az azt megelőző napokban ellátogatnak a szükségben lévőkhöz. Nagyon sok helyen voltak már az elmúlt években: hajléktalanoknál, romáknál, szórványban élő gyermekeknél, gyermek- és öregotthonokban, kicsi eldugott falvakban vagy éppen a nagyvárosi periférián. Ezeken a látogatásokon minden alkalommal karácsonyi köszöntőt mondanak és ajándékokat visznek a rászorulóknak.
Tőkés László a 130. zsoltár üzenetével – „Várom az Urat, várja az én lelkem” – köszöntötte a gyülekezetet. Röviden elmondta, mindnyájunk életében nagyon fontos, hogy várjuk a Szabadítót. Beszélt a gyermekeknek az 1989-es várakozásról, amikor Temesváron és később az egész országban várták és óhajtották a szabadságot, mindenki valami újra, valami szépre vágyott. Kis történelemórát is tartott a gyermekeknek, amikor elmondta, hogyan éltek a kommunizmusban az emberek, milyen diktatúrát kellett elszenvedni, mit jelentett a nélkülözés, a sötétség, a sorban állás az élelemért, milyen volt az akkori világ. De a kitartás, az imádság meghozta a gyümölcsét, és ebből a helyzetből is meg lehetett szabadulni. Így kell nekünk a mai korban is kitartani, imádkozni, mert akkor megszabadulhatunk gondjainktól, bajainktól, mint ahogy az itt lakó gyermekek is megszabadultak nehéz sorsuktól, és immáron más körülmények között élhetnek.
A rövid alkalmi beszéd után a bentlakók kérdésekkel halmozták el Tőkés Lászlót, kötetlen beszélgetéssé alakítva az áhítatot. A püspök mindenkivel elbeszélgetett, majd átadta ajándékait az otthonnak és a gyermekeknek, a több doboznyi gyümölcsöt és édességet. A gyermekek egy karácsonyi énekkel köszönték meg a látogatást, és azzal az ígérettel engedték el a püspököt, hogy még visszatér hozzájuk.
Nagyvárad, 2017. december 21.
Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája erdon.ro