II. Érsemjéni Néptánctalálkozó
Bihar megye – A napokban rendezték meg a II. Érsemjéni Néptánctalálkozót, mdelyen a helyi mellett az érmihályfalvi és az élesdi néptánccsoport is részt vett. Az eseményt jó hangulatú táncház követte.
A tavalyi I. Érsemjéni Néptánctalálkozó mindjárt nemzetközi is volt, hiszen a helyi Ezüstperje, illetve a „szomszéd” érmihályfalvi Nyíló Akác mellett a debreceni Hajdú Néptáncegyüttes volt a résztvevő. Idén már – anyagiak hiánya miatt – a nemzetköziség elmaradt, mondta el bevezetőjében Sütő Judit szervező, aki a műsorvezetői feladatot is ellátta. Örömmel üdvözölte ellenben az Ezüstperje és a Nyíló Akác mellett az élesdi Rezeda csoportot, melynek tagjai aznap vettek részt – és jutottak tovább – a megyei Ki mit tud?–verseny elődöntőjén. Ezzel mindhárom fellépő mintegy főpróbának is tekinthette semjéni szereplését a tehetségkutató rendezvény – azóta lezajlott – középdöntőjére.
Sanghajból Érsemjénbe
A fellépések sorát a házigazda Ezüstperje nyitotta a Szabad rózsát cserélni című,ördöngősfüzesi táncokra épülő táncjátékával, később még szatmárit is táncoltak, de tapsolhattunk a 13 párból álló „Ezüstperje–utánpótlásnak” is. A Nyíló Akác kalotaszegi és küküllőmenti, a Rezeda sárközi és gyimesi táncokkal lépett fel. Közben a nagyváradiSorogja népzenei együttes (melynek tagjai – Kelemen Molnár János bőgős, Bacsó László brácsás, Román Hunor prímás, Szabó Lóránd prímás, Bartalis Botond cimbalmos – a Nagyvárad Táncegyüttessel másfél hónapig a sanghaji világkiállításon szerepeltek) bonchidai táncrendet muzsikált, majd a közös vacsora után szintén ők húzták a talpalávalót a hangulatos táncházban. erdon.ro

Összefogással zöldellhet Erdély
„A szülőföldet egyszer és mindenkorra nem lehet a magunkévá tenni: a szülőföldet ma és holnap, újból és újból vissza kell szerezni, a szülőföld elvehető tőlünk bármely pillanatban, ha nem teszünk, nem dolgozunk, nem küzdünk érte” – fogalmazott a marosvásárhelyi Kultúrpalotában Markó Béla RMDSZ-elnök, az Ezüstfenyődíj hétvégi átadásán.
„A szülőföldet egyszer és mindenkorra nem lehet a magunkévá tenni: a szülőföldet ma és holnap, újból és újból vissza kell szerezni, a szülőföld elvehető tőlünk bármely pillanatban, ha nem teszünk, nem dolgozunk, nem küzdünk érte” – fogalmazott a marosvásárhelyi Kultúrpalotában Markó Béla RMDSZ-elnök, az Ezüstfenyődíj hétvégi átadásán.
A kilencedik alkalommal kiosztott díjjal azok előtt tiszteleg a szövetség, akik kiemelkedő munkát végeztek a „szülőföld visszaszerzése” érdekében. Idén 32 személyt, köztük politikusokat, önkormányzati tisztségviselőket, újságírókat és egyházi személyeket tüntettek ki. Markó Béla ünnepi beszédében hangsúlyozta, a kitüntetettek „mostoha körülmények között is képesek voltak küzdeni és munkálkodni a közösségükért, az erdélyi magyarságért”.
Az ünnepélyes díjátadó után beszédet mondott az Ezüstfenyő díjas Böjte Csaba ferences szerzetes, aki élesen bírálta az erdélyi magyarságot megosztó politikai törekvéseket. „Az erdélyi magyarság jövője az integráláson, a párbeszéden és az összefogáson múlik. Mindig imádkozokm azért, hogy az erdélyi magyar politikában egység és békesség legyen” – mondta Böjte atya.
Az Ezüstfenyő-díj idei kitüntetetteinak listája
Ádámosy Margit Klára tordai RMDSZ-elnök, városi tanácsos, Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, Balázs-Bécsi Attila Kolozs megyei tanácsos, a szamosújvári Téka Alapítvány vezetője, Barabás Imre magyarkakucsi (Bihar megye) RMDSZ-elnök, Becze István, a Csík területi RMDSZ ügyvezető elnöke, Benedekfi Dávid lupényi (Hunyad megye) RMDSZ-elnök, Béres Ildikó Ibolya máramarosszigeti iskolaigazgató, Máramaros megyei tanácsos, Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, Csík területi RMDSZ-elnök, Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, Draveczky Károly Szatmár megyei tanácsos, Erdős Bálint nagyszintyei (Arad megye) polgármester, Fodor István bodoki (Kovászna megye) polgármester, Fodor József nagyváradi vikárius, Horváth Anna, a kolozsvári Regionális Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója, Illés Ildikó Maros megyei tanfelügyelő, RMDSZ-ügyvezető alelnök, Jakobovits Miklós nagyváradi képzőművész, Józsa Benjámin nagyszebeni nyugalmazott magyar nyelv és irodalom tanár, Katona Mihály korondi polgármester, RMDSZ-elnök, Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, Kis-Juhász Csaba szilágysámsoni polgármester, RMDSZ-elnök, Kiss Károly élesdi (Bihar megye) nyugalmazott agrármérnök, Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Krecsák Szöllősi Adalbert nagyenyedi alpolgármester, Lieb József nagybányai esperes, Marina Ida-Magdolna szilágybagosi polgármester, Máthé István bethleni alpolgármester, Pásztor Gabriella államtanácsos, Petres Sándor, a Hargita Megyei Tanács alelnöke, Suba Kálmán, a Nemzeti Állattenyésztési Ügynökség Maros megyei intézményének felügyelője, Terkál Ágnes, az RMDSZ-Közlöny szerkesztője, Tudor Veronka államtanácsos, Varga Attila esztelneki (Kovászna megye) RMDSZ-elnök.
F. I. Új Magyar Szó (Bukarest)

Könyv a 125 éves újvárosi énekkarról
Nagyvárad – A Nagyvárad-Újvárosi Református Egyházi Énekkar 125 éves jubileumi ünnepségsorozatának keretében szombaton tartották a Bihari Református Egyházmegye huszonegyedik kórustalálkozóját, amelynek egyik programpontja volt Orosz Otília Valéria karvezető, énektanár Erőm és énekem az Úr – 125 éves a Nagyvárad-Újvárosi Református Egyházi Énekkar című, legújabb kötetének bemutatója.
A Bihar Megyei Tanács és Tőkés László nagyváradi EP-irodájának támogatásával megjelenő kötetet Sándor Lajos lelkipásztor mutatta be. A szerző sokadik munkája ez a tudományos igénnyel megírt könyv, mely nem csak az újvárosi gyülekezet, hanem a történelem iránt érdeklődők számára is érdekes olvasmány lehet, mondta az újvárosi lelkipásztor. Az énekkart bemutató írásból a történelem viharainak az egyházi és társadalmi életre gyakorolt hatása is nyomon követhető. Szerzője a közösségért kifejtett munkájáért, és az értékőrzés jegyében írott köteteiért többet érdemel egy vállveregetésnél, mutatott rá a méltató. Minden énekkar kapott ajándékba egy-egy kötetet. Az érdeklődők a lelkészi hivatalban vásárolhatják majd meg. A Bihari Református Egyházmegye huszonegyedik kórustalálkozóján egyébként tizenhárom kórus vett részt: a nagyváradiak mellett érkeztek Belényesből, Borsról, Élesdről, Feketeerdőről, Köröstárkányból, Nagyszalontáról is.
erdon.ro

Táborozó – VI. Keresztyén Honismereti Szórványtábor
A szamosújvári Téka Alapítvány jóvoltából előző évekhez hasonlóan idén is együtt táborozhatott 74 iskolás gyermek a feketelaki táborközpontban, június 20. és 25. között.
Részt vett Feketelak, Melegföldvár, Magyarpalatka lelkipásztorával és vallásórás gyermekeivel, de egy-egy kisbusznyi gyermek érkezett a zsoboki és élesdi gyermekotthonból is. Régi barátok találkozhattak, új barátságok születtek. Együtt tanultunk, énekeltünk, versenyeztünk, játékokban és vetélkedőkben mutatta meg mindenki ügyességét, rátermettségét. Előző évekhez hasonlóan ezúttal is a KOEN Alapítvány vakációs bibliaheti programja képezte a délelőtti foglalkozások alapját, a délutánok pedig különféle meglepetéseket tartogattak a gyermekek számára. Kedden a Sétáló Bábszínház mutatta be a Kolbászorrú király című darabját, majd Hajós János történelmi bemutatót tartott: nemcsak kürtöt, íjat, ostort láthattak és próbálhattak ki a gyermekek, hanem hallhatták Lehel kürtje legendáját, a honfoglaló, majd letelepedett magyarok szokásairól, életéről is sokat tudhattak meg. Szerdán a Téka Alapítvány kézműves foglalkozást tartott, a gyermekek nagy örömére: agyagoztak, fontak, fűztek, nemezeltek, kollázst készítettek. Csütörtökön Juhos Attila palatkai magyar néptáncot oktatott az érdeklődőknek. Pénteken izgalmas kiránduláson vettek részt a gyermekek, a Cegei tóban még fürdeni is tudtak, pedig az előrejelzések szerint vihar és eső kellett volna hogy legyen. Szombaton ismétlő vetélkedőkkel összegeztük a héten tanultakat.
Tavalyhoz hasonlóan ismét azt hallhattuk elutazás előtt, hogy ez volt az eddigi legjobb tábor: ez a legnagyobb köszönet és öröm számunkra. Köszönetet kell mondanunk elsősorban a Téka Alapítványnak a táborhelyért, a kisbuszért, az anyagi támogatásért. A Communitas Alapítványt is köszönet illeti, a szervező egyházközségekhez hasonlóan anyagi támogatással járult hozzá a tábor megtartásához. Külön köszönet a kisegítőknek (tanítónő, gyógypedagógus, óvónő és ifisek), valamint annak a sok feketelaki gyülekezeti tagnak, akik még kényelmesebbé és kellemesebbé tették táborozásunkat.
Örülünk, hogy az egyre szegényebb világban még mindig jut egy kis pénz a közösségmegtartó, jövőt építő gyermektáborokra, és szívből kívánjuk, hogy jövő esztendőben is találkozhassunk, sőt új táborozókkal növekedjen közösségünk!
Szabó István János magyarpalatkai református lelkipásztor. Szabadság (Kolozsvár)

Váradi helytörténeti segédanyag
Az én városom Nagyvárad című, 8–11 éves diákok számára szerkesztett helytörténeti segédanyagot mutatták be csütörtökön délelőtt a sajtó képviselőinek a Bihar megyei RMDSZ székhelyén.
„A nagyváradi helyi oktatás egy újabb könyveként” jellemezte a Kecse Gabriella és Tunyogi Katalin összeállításában megjelent helytörténeti segédanyagot Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, míg Biró Rozália váradi alpolgármester az önkormányzat felelősségét hangsúlyozta a fiatalok segítésében és támogatásában. Az RMDSZ-frakció szeretné elérni, hogy a közösség támogassa a fiataljait és a gyermekeket az alapvető szükségletek kielégítésén túl is, mondta Biró Rozália, úgy vélve, hogy „még mindig elenyészően keveset fordítanak a legnagyobb érték, az emberi érték támogatására”.
Ismerjék meg városukat 
Kéry Hajnalka Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes közölte: egy törvénytervezetnek megfelelően hamarosan húsz százalékra növekszik a választható tantárgyak száma, emiatt is nagyon fontos, hogy tartalmas opciókkal töltsék ki ezt a keretet. A helytörténeti oktatással kapcsolatosan igen pozitív visszajelzéseket kaptak a gyermekek részéről, és ez annál is inkább lényeges, mert „fontos, hogy ténylegesen megismerjék városukat”, és hogy tovább is adják majd ezt a tudást. Kecse Gabriella elmondta, a kiadvány ötlete mintegy másfél éves múltra tekint vissza. Az első kötetet az 5–8 évesek számára állították össze Faragó Emesével társszerzésben, mostanra elkészült a második kötet 8–11 éveseknek, és előkészületben van egy harmadik is, 11–14 éveseknek. A segédanyag ingyenes, és a már megjelentekből összesen több mint ötszáz gyermek tanul Nagyváradon.
Rendhagyó órák
Tunyogi Katalin megfogalmazta: jó érzés, hogy nem csak a saját maga örömére segíthet összeállítani egy ilyen segédanyagot, hanem választható tantárgyként a diákok és pedagógusok is hasznát veszik. Az oktatás interaktív, hiszen a várossal való ismerkedés nem az osztálytermekben, hanem a konkrét helyszíneken történik, ahol a gyermekekkel beszélgetnek, rajzokat készítenek, egyszóval érdekes és kötetlen formában nyújtanak helytörténeti ismereteket. A segédanyagba foglalt szövegek egyszerűek és gyermekközpontúak, az elvégzendő feladatok pedig igen változatosak és kreatívak – az egyik keretében például fogalmazást kellett írni, hogy mit tennének Várad polgármestereként, egy másik pedig színházi plakát készítéséről szólt. Szabó Ödöntől megtudtuk, jövőre szeretnék megvalósítani azt, hogy hasonló segédanyagok jelenjenek meg a megye magyarok által is lakott városaiban (Margitta, Székelyhíd, Érmihályfalva, Élesd, Nagyszalonta), a jelenlegi elképzelések szerint pedig az összegyűjtött anyagokból a későbbiekben össze lehetne állítani egy Bihar megyei nagymonográfiát.
Gyermekszáj
Közvetlenül az érintettektől, vagyis a gyermekektől, a váradi Szacsvay Imre Általános Iskola diákjaitól szerezhettünk tudomást arról, hogyan vélekednek ők a helytörténeti órákról. Oláh Balázs szereti azért, mert „olyan érdekes dolgokat tanultam a szölővárosomról, amit nem tudtam, most pedig már tudom”, Koós Sándor szerint hasznos abból a szempontból, hogy „ha elmegyek az épületek mellett, akkor tudok róla mindent, ami fontos, hogy ki építette, mikor és miért”, míg Frentiu Brigitta örömének adott hangot, hogy a saját szülővárosáról tanulhat, sétálhattak a Szent László téren és ismerkedhettek a neves épületekkel.
Tököli Magdolna
erdon.ro

Érmihályfalva bemutatkozása Debrecenben
Bihar megye – A debreceni Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ vendégei voltak péntek délután az érmihályfalvi alkotó és előadó csoportok. A Megyejárás nevű program keretében tartottak városbemutatót.
A debreceni művelődési központ a Magyar Kulturális Alap támogatásával szervezte meg Megyejárás című programját, melynek keretében Hajdú-Bihar megye városai mutatkoztak be a megyeközponti intézményben. Mikor a megye városai “elfogytak”, a programot kiterjesztették a határon túlra, Bihar megyére is. Így került sorra – Margitta és Szalonta után harmadikként – Érmihályfalva. A bemutatkozás előkészítése már hetekkel korábban megkezdődött, majd az elmúlt csütörtökön egy kisebb delegáció berendezte a kiállításokat, pénteken pedig egy közel 100 fős csoport érkezett a “bemutatkozásra”.
Tiszteletbeli hajdú-bihariak
Az érmihályfalviakat, illetve a hozzájuk képest mintegy harmadnyi helyi érdeklődőt elsőként Jantyik Zsolt, az intézmény igazgatóhelyettese köszöntötte, hangsúlyozva a határok feletti kapcsolatok erősítésének fontosságát. “Ha lehetne, Érmihályfalvát megválasztanánk tiszteletbeli hajdú-bihari településnek”, mondta köszöntőjében Kocsis Róbert, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke, aki ugyancsak az egymás közötti kötelékek szorosabbra fűzésének jelentőségét emelte ki. Kovács Zoltán érmihályfalvi polgármester emlékeztetett: elődeink Debrecenbe jártak, hiszen az alig 40 kilométerre lévő város vonzáskörzetéhez tartoztak, és ma mi is visszajárunk, ha barátokkal, ismerősökkel alkarunk találkozni. Érmihályfalva – míg tehette – bekapcsolódott a Virágkarneválba is három éven át. “Legyen úgy, mint régen volt”, fogalmazott a polgármester, hozzátéve: az érmelléki ember szülőföldjén akar boldogulni.
Amit fontosnak tartottak
Hoztuk, amit fontosnak tartottunk, mondta bevezetőjében Boros Emőke Blanka tanárnő, aki a műsorvezetői feladatot ellátva konferálta fel egymás után a Zelk Zoltán iskola Furfangos Furulyások csoportját, a GGG Irodalmi Stúdiót, a Bartók Béla Városi Kórust és a Citerazenekart, Tubák Annamária és Csűri Katalin népdalénekeseket, a Móka színjátszó csoportot, és a Nyíló Akác néptánccsoportot. A program közben Szilágyi Károly kosarat font, bemutatva a népi mesterséget, a Syluette menettáncsoport tagjainak kalauzolásában megtekinthető volt a varrottasokból összeállított, valamint a Marcsó József Képzőművészeti Kör, illetve az Érmellék 2009 Fotóklub kiállítása, továbbá egy vitrinben az érmihályfalvi kiadványok gyűjteménye.
Vendég vendéglátók
A mintegy 70 perces műsor után az érmelléki ízek kerültek a középpontba, hiszen a bemutatkozás része volt a házigazdák és érdeklődők megvendégelése is, ami látható sikernek örvendett: szaporán ürültek a hidegtálas és töltöttkáposztás tálak, a kaláccsal megrakott tányérok, a pálinkás- és borospalackok. A kiállítások a hónap közepéig maradnak a Méliusz Központban, hogy utána átadják helyüket a bemutatkozás sorában következő Székelyhídnak, majd az őket követő Élesdnek.
Rencz Csaba
erdon.ro

Utcanévbotrány Nagyváradon
Jogi útra tereli a nagyváradi utcanévtáblák ügyét az Erdélyi Magyar Ifjak helyi szervezete. Nem kaptak választ az önkormányzat vezetőségéhez októberben intézett beadványukra, amelyben a történelmi magyar utcanevek kiírását kérték. A civil szervezet tagjai úgy döntöttek, hogy bírósághoz fordulnak. A Partium Élesd városában, bár a magyarság számaránya mindössze tizenhat százalék, magyarul is olvashatóak az utcák nevei. Az újonnan elnevezett utcák több, mint húsz százalékát nevezték el magyar személyiségekről.
Nagyvárad közel 750 utcájának kevesebb, mint tizenöt százaléka visel magyar személyiségek nevét. Az Erdélyi Magyar Ifjak helyi szervezetének tagjai 2006 óta harcolnak azért, hogy a meglévő utcaneveket helyes magyarsággal írják ki a megyeközpontban. Így például a strada Gheorghe Doja legyen újra Dózsa György utca, valamint, hogy a város főtere, az Egyesülés-tér kapja vissza a Szent László király városalapító nevét.
nagyváradi önkormányzat öt évvel ezelőtt elfogadott egy határozatot az utcanevekre vonatkozóan, amely arról szól, hogy a közterület, híd, tér, sétány, utca elnevezést írják ki magyarul is. Ezen döntését a helyi tanács azóta sem ültette gyakorlatba. A helyi tanács RMDSZ-es képviselője szerint a történelmi utcanevek kiírása nem lehetséges, a meglévők fordítása viszont igen, ezért az önkormányzat elkészíttette az összes utcanév tükörfordítását, amely botrányosra sikeredett. Az utólag kijavított tükörfordításokat is csak néhány helyen tették ki. Tanácsi határozat nincs ezek használatára.
Az Erdélyi Magyar Ifjak szerint ragaszkodni kell a történelmi magyar lenevezésekhez, hiszen az utcák kétharmadának van történelmi magyar neve.
A fiatalok nem adják fel. Precedens értékű perrel szeretnének pontot tenni az utcanévtáblák ügyére.
Több európai városban, így Brüsszelben, Barcelonaban, Prágában, Sopronban, sőt Románia más városaiban is, így Szászsebesen is találtak megoldást erre a problémára. az EMI tagjai remélik, ha jogi úton is, de sikerül dűlőre vinni az utcanévtáblák ügyét Nagyváradon.
Erdély.ma

Magyarok ezrei veszítenék el nyelvi jogaikat?
Az elmúlt hetekben nyilvánosságra kerültek a 2011. évi népszámlálás még nem végleges, nem hivatalos adatai. Amennyiben ezek az eredmények megfelelnek a későbbi végleges adatoknak, négy vagy öt erdélyi kisvárosban és csaknem tucatnyi községben 10-20 ezer erdélyi magyar veszíti el nyelvi, kisebbségi jogait. A jelenlegi törvényi szabályozás szerint a nyelvi, kisebbségi jogok jelentős része ahhoz kötött, hogy egy településen vagy közigazgatási egységben az adott nemzetiséghez tartozók aránya eléri-e a teljes lakosság 20%-át.
Ha tehát egy településen a magyarság aránya 20% alá süllyed, jogvesztés következik be.
A helyi közigazgatási törvényt a 2005-ös módosítás alkalmából magyar kezdeményezésre kiegészítették egy új cikkel (a 131-es számúval), amely szerint egyes kisebbségi jogok akkor is alkalmazhatóak, ha a jövőben egyes településeken az arány 20% alá csökken, azonban ez a kiegészítés három ok miatt sem jelent megfelelő védelmet.
Egyfelől a 131. cikk szerint ezeken a 20%-os küszöb alá süllyedt településeken immár nem kötelező, csak lehetséges a felsorolt kisebbségi jogok megadása. Másfelől ez a jogfenntartási lehetőség sem terjed ki minden, a helyi közigazgatási törvényben meghatározott nyelvi jogra, így például ezeken a településeken megszűnik a tanácshatározatok anyanyelvű igénylésének a joga.
Harmadrészt egységesen megszűnnek azok a jogok, amelyeket nem a helyi közigazgatási törvény, hanem más jogszabályok garantálnak: például elvész a 2004/340-es törvényben garantált jog a dekoncentrált szervekkel való anyanyelvű kapcsolattartásra; nem kell többé ezeken a településeken magyarul értő ügyfélszolgálati munkatársakat alkalmazni a hivataloknál (1999/188-as törvény), a kábelszolgáltatók törölhetik az összes magyar nyelvű csatornát a kínálatból, (504/2002-es törvény) stb.
A jogvesztés elkerülésére jogszabályi módosításokra lenne szükség, amelyeket még a hivatalos adatok nyilvánosságra hozatala előtt hatályba kellene léptetni. Így például megoldás lehet a vonatkozó jogszabályokban általában 20%-ról 15%-ra csökkenteni a nyelvi jogok határát, vagy annak általános szabályozása, hogy az etnikai arányok időközben bekövetkezett, a kisebbségek számára hátrányos megváltozása esetén továbbra is kötelező a nyelvi jogok biztosítása. A jövő héten megkötésre kerülő új koalíciós megállapodás lehetőséget jelentene, hogy megszülessen a politikai egyezség ezen törvényi változásokról.
Néhány település, ahol a magyarság feltehetően elveszti nyelvi jogait: Kisjenő város (Arad megye); Élesd város (Bihar megye); Erdőd város (Szatmár megye); Kőhalom város (Brassó megye); Felsőbánya város (Máramaros megye); Bodala község (Brassó megye); Kajántó község (Kolozs megye); Katona község (Kolozs megye); Szászfenes község (Kolozs megye).
A nyelvijogok.ro sajtóközleménye
Szabadság (Kolozsvár)

Nyolc éve folyik a küzdelem a magyar utcanévtáblákért Nagyváradon –
Nem akar magyar utcaneveket a nagyváradi román többségű önkormányzat. A testület februári ülésén elutasította a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) erre vonatkozó határozatjavaslatát. Nyolc éve folyik a küzdelem azért, hogy Nagyváradon magyar utcanévtáblákat és még mindig semminemű hajlandóság nincs a román pártok tanácsosai részéről arra, hogy ezt jóváhagyják. – Legutóbb, 2011. januárjában ígérte meg a Liberális Párt azt, hogy mint helyi koalíciós partner támogatja az RMDSZ kezdeményezését és megszavazza azt, hogy magyar utcanevek jelenjenek meg Nagyváradon. Benyújtottuk a határozati javaslat kérésünket, amelyet a polgármesteri hivatal szakapparátusa negatívan véleményezett, azt mondta, hogy nem törvényes az igény, holott tudjuk azt, hogy Krasznán 2002-től van tanácsosi határozat, ami érvényben van és, amit gyakorlatba ültettek. Maros megyében, Hargita megyében, Szilágy megyében példa van arra, hogy tanácsosi határozat nélkül is kitették sőt, közelebb jövök, Élesden is ott van a mindennapi példa, hogy román nyelv mellett magyar nyelven is ott vannak az utcanevek – mondta el Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere. Kossuth Rádió
Erdély.ma

Népszámlálás: tucatnyi településen süllyedt 20% alá a magyarok aránya
A nyelvi jogok érvényesítéséért küzdő mozgalom aktivistái szerint magyarok ezrei veszíthetik el nyelvi jogaikat, Máté András szerint nem áll fenn ez a veszély.
A megnyert jogokat nem lehet elveszíteni, megszüntetni, erre európai bírósági döntés is létezik. Ezek a jogok érvényben maradnak, a többnyelvű helységnévtáblától a közigazgatási intézményekben történő nyelvhasználatig, attól függetlenül, hogy hány százalék alá csökken a magyarság számaránya” – nyilatkozta Máté András Levente ügyvéd, a képviselőház RMDSZ-frakciójának vezetője.
A politikust a nyelvijogok.ro közleménye kapcsán kerestük fel. A magyar nyelv közigazgatásban való használatáért küzdő civil mozgalom egy közleményben ugyanis a népszámlálás előzetes eredményeire hivatkozva jelezte, hogy négy vagy öt erdélyi kisvárosban és csaknem tucatnyi községben csökkent a 20%-os küszöb alá a lakosság számaránya. Aggodalmukat fejezték ki azzal kapcsolatosan, hogy 10-20 ezer erdélyi magyar veszítheti el nyelvi, kisebbségi jogait a 2011-es népszámlálás még nem végleges, nem hivatalos adatai szerint.
Rámutatnak, a jelenlegi törvényi szabályozás szerint a nyelvi, kisebbségi jogok jelentős része ahhoz kötött, hogy egy településen vagy közigazgatási egységben az adott nemzetiséghez tartozók aránya eléri-e a teljes lakosság 20%-át. Szerintük ha egy településen a magyarság aránya 20% alá süllyed, jogvesztés következik be.
Felidézik, a helyi közigazgatási törvényt a 2005-ös módosítás alkalmából az RMDSZ kezdeményezésére kiegészítették a 131. számú cikkel, amely szerint egyes kisebbségi jogok akkor is alkalmazhatóak, ha a jövőben egyes településeken az arány 20% alá csökken, azonban ez a kiegészítés a nyelvijogok.ro meglátásban három ok miatt sem jelent megfelelő védelmet.
Egyfelől a 131. cikk szerint ezeken a 20%-os küszöb alá süllyedt településeken immár nem kötelező, csak lehetséges a felsorolt kisebbségi jogok megadása, másfelől ez a jogfenntartási lehetőség sem terjed ki minden a helyi közigazgatási törvényben meghatározott nyelvi jogra, így például ezeken a településeken megszűnik a tanácshatározatok anyanyelvű igénylésének a joga.
Harmadrészt egységesen megszűnnek azok a jogok, amelyeket nem a helyi közigazgatási törvény, hanem más jogszabályok garantálnak: például elvesz a 340/2004-es törvényben garantált jog a dekoncentrált szervekkel való anyanyelvű kapcsolattartásra; nem kell többé ezeken a településeken magyarul értő ügyfélszolgálati munkatársakat alkalmaznia a hivataloknál (188/1999-es törvény), a kábelszolgáltatók törölhetik az összes magyar nyelvű csatornát a kínálatból, (504/2002-es törvény) – sorolják a közleményben.
A jogvesztés elkerülésére jogszabályi módosításokra lenne szükség, amelyeket még a hivatalos adatok nyilvánosságra hozatala előtt hatályba kellene léptetni – véli a civil szervezet. Meglátásukban megoldás lehet a vonatkozó jogszabályokban általában 20%-ról 15%-ra csökkenteni a nyelvi jogok határát, vagy annak általános szabályozása, hogy az etnikai arányok időközben bekövetkezett, a kisebbségek számára hátrányos megváltozása esetén továbbra is kötelező a nyelvi jogok biztosítása. A jövő héten megkötésre kerülő új koalíciós megállapodás lehetőséget jelentene, hogy megszülessen a politikai egyezség ezen törvényi változásokról – vélekednek.
A nyelvi jogok érvényesítéséhez szükséges 20%-os küszöb csökkentésére vonatkozó javaslatról Máté András úgy vélekedik, “nem kellene ezt a kaput megnyitni”, hiszen a nyelvi jogokra is érvényes az az elv, mi szerint a megnyert jogokat – mint például a nyugdíjra vonatkozó jogot – nem lehet elvenni. “Az Alkotmánybíróság a nyugdíjra vonatkozó jogot egy tulajdonjoghoz hasonlítja az Európai Bíróság döntése alapján. A megnyert jogokat pedig nem lehet elvenni, tehát törvénymódosításra sincs szükség” – szögezte le a képviselő.
Néhány település, ahol feltehetőleg 20% alá csökken a magyarság aránya
Kisjenő város (Arad megye);
Élesd város (Bihar megye);
Erdőd város (Szatmár megye);
Kőhalom város (Brassó megye);
Felsőbánya város (Máramaros megye);
Bodala község (Brassó megye);
Kajántó község (Kolozs megye);
Katona község (Kolozs megye);
Szászfenes község (Kolozs megye)
Transindex.ro

Újra a magyarkakucsiak között jártunk!
Évente általában egyszer, az elszármazottak találkozója alkalmából van alkalmam arra, hogy eljussak Magyarkakucsra, ahol egy maroknyi magyar, egy maroknyi református tesz mindennap valamit annak érdekében, hogy bizonyítsa, hogy szórványban is meglehet maradni magyarnak.
Az elmúlt hét vasárnapján a helybeliek meghívásának eleget téve újra a Sebes Körös völgyi településen jártam. Ünnepre készültek a település reformátusai, hiszen az ünnepi istentisztelet keretében tették le az esküt az egyházközség október 7-én megválasztott presbitériumi tagok. A nem legmegfelelőbb időjárás – zuhogó eső – ellenére, ha nem is telt meg teljesen a templom, de sokan jöttek el, hiszen nemcsak eskütétel volt, de az Úr asztala is megvolt terítve. A Magyarkakucsi Református Egyházközség magyarkakucsi tagjai 102 lelket számlálnak, mindössze 77-en fizetnek egyházfenntartói járulékot. Vannak viszont más településről érkezettek is az egyházközségben, közülük 34-en járulnak hozzá, hogy az egyházközség működőképes legyen. Ezek a hivek Vársonkolyosról, Élesdről, Váradról, Marosvásárhelyről, Örgetegről és Szászfalváról erősítik a gyülekeztet, összesen 47-en. Minderről Barabás Imre az egyházközség főgondnoka tájékoztatott.
Figyelembe véve a fentieket, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem is olyan egyszerű dolog az, hogy az egyházközség normálisan működjön, hogy az Istenháza, a parókia és a gyülekezeti ház olyan szépen rendben legyen téve, hogy sokan megirigyelhetnék.
Igehirdetés
Az ünnepi istentiszteleten az egyházközség parókus lelkésze Szilágyi Gyöngyi hirdette Isten igéjét. Alapigének prédikációjában Ezsdrás Könyve 10 részének, 7-10.ig tartó versét választotta. Prédikációjában kiemelve azt a tényt, hogy sokunkban megingott a hit. „Szeretnénk mi is mai emberek, ha alkalmunk volna találkozni Jézussal, ha ez megtörténne talán több lenne a hitünk is”, – hangzott el. Majd arról szólt, Jézus mielőtt elment volna azt mondta, hogy menjetek Jeruzsálembe, menjetek a templomba ott várjatok rám. Úgy értékelte, hogy az egyháznak szüksége volna, hogy visszatérjünk az alapokhoz és arra, hogy mindenki megértse a templom nemcsak az épületet jelenti, hanem mindent ami a hitet jelenti, mondta többek között az igehirdető.
A továbbiakban az úrvacsorához megterített asztal köré vonult a jelenlévő presbiterek – nyolcan voltak. A tiszteletes Szilágyi Gyöngyi A királyok első könyve 19-ik részének, 4-8 közötti versét idézte: „Ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre (…) szólt Isten igéje. Beszélt arról, hogy a presbiternek akkor is kell tenniük, ha már úgy érzik, hogy nagyon nehéz, mint történt az Illés prófétával is.
Az istentisztelet további részében a jelenlévő presbiterek letették a hivatali esküt, melynek szövegét az egyházközség lelkipásztora olvasta fel a gyülekezet előtt. A választott elöljárók ezt követően a szent vacsora sakramentumában részesültek, hasonlóan a jelenlévő gyülekezeti tagokkal, a meghivott vendégekkel.
A presbiterek névsora
Barabás Imre – tizenöt éve – főgondnok; Faragó Gyula gondnok; Vince Gyula presbiter; Szilágyi Zoltán presbiter (Élesd); Cseri Zoltán új presbiter (Vársonkolyos); Vince Sándor új presbiter; Balajti István (Szászfalva); Szilágyi Levente pótpresbiter (Élesd).
Dérer Ferenc
erdon.ro

EMNP-tervek: tehénfejés helyett haladást
Folytatta a december 9-i parlamenti választásokra állított itteni jelöltjeinek bemutatását az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete.
Fejőstehénként kezelnek több ágazatot is Romániában ahelyett, hogy tervszerűen, logikusan használnák a forrásokat – ezen is változtatna az EMNP, ha bejut a parlamentbe. Többek között ezt mondták kedden azok a honatyajelöltek, akik a bemutatkozó sajtótájékoztatók záró eseményén voltak jelen.
Török Sándor szenátorjelölt a Várad déli részét, valamint Szalonta, Tárkány, Várasfenes térségét is magában foglaló szavazókörzetben indul. Az 56 éves politikus energetikus mérnök alapképzettségű, az EMNT megyei elnöke, a Lorántffy központ vezetője. Kiemelte: szenátorként célja lenne bevinni a köztudatba Románia új területi felosztásának szükségességét. „A világ államainak 60 százaléka föderáció. Ennek jó oka van, így ugyanis minden jobban működik, még anyagilag is. Minden olcsóbb, a megtermelt pénz helyben marad, a korrupció is csökken. Ha ezt Románia is meglépte volna 23 éve, már jelentősen előrébb tartanánk. Sokszor az az érzésünk, Erdélyt nem is akarják fejleszteni, csak fejőstehénnek jó, s ezt meg kell változtatni” – mondta. Hangsúlyozta még: fontosnak tartja az idősek méltó ellátásának kiépítését.
Egyéb tervek
A 46 éves Tóth Zoltán jogász és külker-végzettségű, Szalontán, valamint a környékbeli 12 községben és 31 faluban kijelölt 6-os körzet képviselőjelöltje. Ő is a föderalizáció fontosságát hangsúlyozta, kiemelve, hogy Erdély gazdagabb, mint Románia többi része, mégis innen viszik el a pénzt oda. Hozzátette még: „A legnagyobb magyar pártot nem is érdekli valójában az autonómia, sőt engedtek a magyar ügyekből mindig, hogy kormányzati pozíciókat kapjanak”.
Dr. Balogh Árpád orvos, a 7-es számú körzet képviselőjelöltje az egészségügy szétziláltságát szeretné megszüntetni honatyaként. Az 56 éves jelölt célja törvényjavaslatokkal javítani a rendszeren, kiiktatni belőle a politikát, lebontani a bürokráciát, és helyi szintekre levinni sok döntést. Kifogásolta, hogy az Egészségbiztosítási Pénztár önállóságát soha nem tartják tiszteletben, folyamatosan dézsmálják az ott összegyűlő, 5-6 milliárdnyi befizetéseket. Hangsúlyozta: fontos lenne az egészségügyi alapcsomagot is precízen meghatározni, s a tájékoztatást mindenkinek kiküldeni, évente.
Moldován Lajos 47 éves, teológus végzettségű, az Ady Endre Líceum tanára. Élesd, Belényes, Vaskohsziklás zónájában indul szenátorjelöltként. Ő azt emelte ki, az orvosi ellátást minden faluba be kellene vinni, uniós források bevonásával kiépíteni a víz- és csatornarendszert vidéken, felújítani az úthálózatot. Ideje lenne megoldani az évtizedek óta húzódó, és korrupciótól terhes földügyeket is. Emellett szorgalmazza, hogy a vidék számára hozzanak létre magyar líceumot Belényesben – lehetőleg államit, de ha nem megy, akkor egyházit.
Szeghalmi Örs

erdon.ro

Szórványközpont Élesden
Szórványközpontként a Sebes Körös-völgyi magyarság fontos közösségépítő helyszíne lehet az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szombaton felavatott élesdi székháza.
Itt ugyanakkor az egyszerűsített honosítással kapcsolatos ügyintézésben segítenek az érdeklődőknek. Toró T. Tibor, az EMNP elnöke az avatón hangsúlyozta: a számbeli kisebbségben élő közösségek ugyanolyan fontos részei a magyar nemzetrésznek, mint amilyenek a tömbben élő közösségek, számukra azonban nagyobb segítséget kell nyújtani ahhoz, hogy magyarként megmaradjanak. Csomortányi István, a néppárt Bihar megyei elnöke beszédében felhívta a figyelmet, hogy a szórványvidéken nap mint nap érezhetőek a számbeli kisebbségből fakadó hiányosságok, ezt jól szemlélteti, hogy Élesden idén először nem indult magyar nyelvű első osztály. „Rengeteg a munka, ugyanis ez az utolsó pillanat, amikor valamit még tenni lehet fogyatkozásunk megállításáért” – fogalmazott Csomortányi. Kálmán Gabriella, az EMNP élesdi szervezetének elnöke ugyanakkor hozzátette: a helyi magyarság megmaradásáért, az emberi szabadságjogok tiszteletben tartásáért, a keresztény-demokrata értékek megtartásáért, illetve a jogállam teljesüléséért küzdenek a jövőben.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)

Október 6. Élesden
Az 1849. október 6-án Aradon kivégzett, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 13 volt katonai vezetőjének halálára emlékeztek Élesden a helyi református templomban. Dénes István Lukács lelkipásztor Máté evangéliuma 13. fejezetének 44-46. versei alapján világított rá arra, hogyan kell viszonyulnunk Isten országához. A példázat azt tanítja, hogy Jézus mindenkit rádöbbentet: mi a fontos számára, melyek az életcéljai, mik azok, amiket Isten országáért meg kell tennie. Mint ahogy a mártíroknak a szabadságért való küzdelem és életük odaadása, úgy mérlegelnie kellene mindenkinek saját, motivációs értékrendjét. „Az Úr azt is elvárja tőlünk, hogy teljes szívből és kitartóan keressünk, (…) és tegyünk valamit Isten közösségéért” – mondta a lelkész. Végül a „te mit teszel ezért?” kérdéssel sarkallta gondolkodásra a hallgatóságot.
Az aradi vértanúk mindenről lemondtak és mindent hátrahagytak a szabadságért … mártírhaláluk azóta jelképpé vált az élesdi magyarok számára is.
„Magyar vagyok. Büszkén tekintek át / A múltnak tengerén, ahol szemem / Egekbe nyúló kősziklákat lát, / Nagy tetteidet bajnok nemzetem. / Európa színpadán mi is játszottunk, / S mienk nem volt a legkisebb szerep. / Úgy rettegé, a föld kirántott kardunk, / Mint a villámot éjjel a gyerek” – hangzott fel az ifjak ajkáról, akik ünnepi műsorral emlékeztek, és kifejezték a gyülekezet előtt, mit jelent a végsőkig hinni, kitartani. A Constantin Şerban Elméleti Líceum magyar tagozatának huszonkét tanulója Kecskés Kinga magyartanár és Fenesi Amália történelemtanár lelkiismeretes munkájának és felkészítésének köszönhetően tisztelettel hajtottak fejet a vértanúk emléke előtt.
Az istentisztelet után kiállítást tekinthettek meg a jelenlévők az RMDSZ-székházban, amit tömör összefoglalóval Bodoni István választmányi tag nyitott meg, megköszönve a segítők munkáját. Külön köszönet illesse tehát a diákok és a pedagógusok mellett Létai Zoltánt, Tóth Andrást és Nagy Lászlót az önzetlen segítségért.
Ciavoiné Létai Andrea, a Castrum Egyesület alelnöke
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Meghátrált a kormány a fuvarozók sztrájkja miatt
Meghátrálásra kényszerítette a kormányt a fuvarozók hétfőn kirobbantott általános sztrájkja: az új, literenként plusz hétcentes jövedéki adót egyelőre csak a benzinre vetik ki januártól, a gázolajra nem.
Délután még úgy nézett ki, hogy napokon belül áruk nélkül maradhatnak a boltok, ugyanis a teherszállítók országszerte sztrájkba léptek a tervezett adó-emelés miatt – leállt a teljes kamionforgalom. Victor Ponta miniszterelnök azonban 16 órakor bejelentette, hogy az új adót egyelőre csak a benzinre vetik ki, a gázolaj esetében három hónappal elodázzák a hatályba léptetést. A kormányfő elmondta, Liviu Voinea költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter éppen Brüsszelben tárgyal az Európai Bizottság képviselőivel az új illeték bevezetésének halasztásáról a gázolaj esetében. Mint Ponta is hangsúlyozta, a teherautók többsége utóbbi üzemanyaggal működik. A kormányfő szerint a benzin esetében viszont marad az új jövedéki adó, „mert az amúgy is nálunk a legolcsóbb az Európai Unióból”, szerinte ugyanakkor ennek drágulása nem hatna ki összességében a román gazdaságra.
Ponta közölte, Voinea a hét végén informálisan tárgyalt már az EB és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel, s az első jelzésekből úgy tűnt, hogy Brüsszel nem fog akadályokat gördíteni a terv elé. A kormányfő a tervekről már értesítette Traian Băsescu államfőt, illetve Mugur Isărescut, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnökét, s azt mondja, ha az EB is rábólint, a módosítást már az e heti kormányülésen el lehet fogadni. A miniszterelnök egyúttal leszögezte, az intézkedés miatt nem kellene módosítani a 2014-es költségvetést, mivel egyes paraméterek újraszámolása révén le lehetne fedni ezt a három hónapot, s nem kellene új deficitcélt meghatározni.
„Ha örökre el tudnám halasztani, megtenném” – fogalmazott Ponta, aki azok után beszélt erről a lehetőségről, hogy már a hajnali órákban meghatározatlan időtartamra általános sztrájkot hirdettek a fuvarozók, s leállt a kamionforgalom az országban. Kora este még nem lehetett tudni, hogy kedden újraindul-e a kamionforgalom.
A szállítmányozók egyik fő kifogása éppen a hétcentes adó januártól tervezett kivetése volt, de emellett nehezményezik, hogy a közlekedésügyi tárca nem veszi figyelembe az ágazat sajátos gondjait. Az elégedetlenség nagy volt már korábban is, hiszen az új tárcavezető beiktatása óta még párbeszédre sem volt hajlandó, a hétcentes adó viszont betette az ajtót. A fuvarozók ugyanis – mint múlt heti közleményükben is leszögezték – aberrációnak nevezték a kormány indoklását, miszerint az üzemanyag a csökkenő világpiaci áraknak köszönhetően nem fog drágulni, ugyanis, bár itt nem lesz áremelés, más országokban csökkenni fognak az árak, így oda a versenyképesség. „Emellett a hétcentes adóból épülő autópályákat is csak díj ellenében lehet majd használni, ahogy az nemrég a kormány részéről elhangzott” – sorolták tovább aggályaikat a szállítmányozók.
A nemzetközi fuvarozók szövetsége ugyanakkor hétfőn szintén közleményben szögezte le, hogy a 2014-2020-as időszakra stratégiai partnerségre lenne szükség a kormány és a szállítmányozók képviselői között, ennek érdekében pedig ők is párbeszédet sürgetnek. Mint hangsúlyozták, annyi keserűség gyűlt fel az ágazatban tevékenykedőknek, hogy nem kizárt, hogy a feszültségek csak tovább fokozódnak.
Forgalomkorlátozások Erdély-szerte
Bár az előzetes bejelentések még arról szóltak, hogy december 9-én reggel el sem indulnak a teherautók, amelyek úton vannak pedig a legközelebbi parkolóig mennek csak el, hétfő reggel végül a tiltakozás más formáival is éltek az érintettek. Országszerte okozott fennakadást a közlekedésben, hogy a kamionosok óránként 5 kilométer/órás sebességgel vonultak az országutakon, torlódás alakult ki ugyanakkor a határátkelőknél is.
Az Arad megyei Pécska környékén például már a déli órákban 150 teherautó vonult csigalassúságú tempóban a magyar határ felé vezető főúton. A résztvevők úgy nyilatkoztak, további kollégák csatlakozására számítanak, s két „vonulás” között az út szélén parkoltak le, de egyelőre nem jelezték, hogy útzárra készülnének.
Szatmár megyében is a határátkelő forgalmát bojkottálták a sofőrök: a petei vámnál mintegy 150 teherautó húzott le az út szélére, ami a rendőrségi közbelépés ellenére is nagyban akadályozta a többi gépjármű haladását.
A Krónika egy, a helyszínen veszteglő gépjárművezetőtől úgy értesült: jelentősen lelassult a forgalom a kamionstop miatt Kolozsvár környékén is. A kincses város nyugati kijáratánál a kora délutáni órákban is csak lépésben tudtak haladni a több kilométert alkotó sorban felgyűlt személygépkocsik, mivel az észak-erdélyi autópálya gyalui feljárójánál a veszteglő teherautók mindkét sávon megbénították a közlekedést.
Ioan Muncaciu, a kis szállítók Kolozs megyei szervezetének elnöke a helyszínen úgy nyilatkozott, a hétcentes pluszadó mellett azért is vonultak utcára, mivel túlságosan borsosnak tartják a közlekedési rendőrség által alkalmazott bírságok összegét. A hétcentes adó kapcsán egyébként Muncaciu elmondta, számításaik szerint egy évente 150 ezer kilométert megtevő, 7 tonnásnál kisebb kamion esetében már évi 2700 eurós plusz költséggel kell számolni, egy tíz járművel dolgozó cégnél tehát ez már 27 ezer euró, ami miatt már szerinte sok vállalat csődbe is mehet.
Nem hivatalos információk szerint hasonló forgalomkorlátozásra kellett számítani a nap folyamán a Kolozsvárt Nagyváraddal összekötő országúton Élesdnél, illetve Brassó környékén is.
Szeben megyében eközben már a reggeli órákban leállt a forgalom az A1-es autópálya egy részén a 120 itt leparkolt kamion miatt. A rendőrség közbelépésére volt szükség, hogy a közlekedés ismét megindulhasson – végül egy óra után történt ez meg, de továbbra is nehézkes maradt a haladás, mivel a teherautósok ott maradtak a helyszínen.
Temesváron a terelőút mentén parkolt le több tucat kamion, Nagybányán a város bejáratánál nehezítették tovább a forgalmat, ami amúgy sem volt zökkenőmentes a sűrű havazás miatt, s az ország más vidékein is szerveztek hasonló akciókat.
Aggódnak a bevásárlóközpontok képviselői
Eközben máris aggodalmuknak adtak hangot a nagy bevásárlóközpontok képviselői: szervezetük közleménye arra hívta fel a figyelmet, hogy ha a kamionosok nem kezdik újra a munkát, akkor két-három napon belül a boltok friss áruk – tej, gyümölcs, zöldség, hús – nélkül maradnak, de főként így, a karácsony közeledtével más termékek esetén is kimerülhetnek a készletek.
A hétfői közleményből ugyanakkor az is kiderül, hogy a nagy bevásárlóközpontok képviselőinek sem tetszik a hétcentes adó, de ígérik, mindent megpróbálnak majd megtenni, hogy a fogyasztók a lehető legkisebb mértékben érezzék meg az üzemanyag-drágulást.
Amint arról beszámoltunk, csütörtökön Victor Ponta az olajipari vállalkozókra is próbált hatni, hogy az intézkedést a lehető legkevésbé érezzék meg a lakosok, illetve a román gazdaság, a zártkörű tárgyalásról azonban sem a kormányfői hivatal, sem az ágazat képviselőitől nem érkezett semmiféle közlés.
Eközben Traian Băsescu államfő is próbál nyomást gyakorolni a kabinetre: nemrég jelezte, hogy visszaküldi a költségvetést a parlament elé, amennyiben az számolni fog az üzemanyagokra kivetett illetékkel, majd múlt hétfőn bejelentette, nem írja alá a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) megkötött készenlétihitel-megállapodás vállalásait tartalmazó szándéknyilatkozatot sem, mivel az is tartalmazza a hétcentes adót.
Kedden ugyan a témában tárgyalóasztalhoz ült a kormányfő és az államelnök, nem sikerült közös álláspontot kialakítaniuk. A parlament végül másnap elfogadta a költségvetést, amely számol az új adónem bevételeivel.
Băsescu azt mondta, amint megkapja a dokumentumot, húsz napja van eldönteni, hogyan jár el, de korábbi bejelentései arra engednek következtetni, hogy nem fogja elsietni a döntést. Mint mondta, részletesen meg kívánja vizsgálva a 2014-es állami költségvetést. Mint ismeretes, korábban már jelezte, úgy kívánja visszaküldeni a dokumentumot a parlament elé, hogy abban megjelöli, milyen más forrásokból lehetne előteremteni a hétcentes adóból tervezett bevételeket.
Hétfő este pedig a fejlemények tükrében úgy nyilatkozott, nem elégíti ki ugyan az intézkedés, de ez legalább jelzi a párbeszédkészséget. Az államfő azt mondta: megvannak az ötletei a kieső összegek pótolására.
Krónika (Kolozsvár)

Vár legyen a Cetății sétány!
A kétnyelvű utcanév-táblák kihelyezéséért szervezett villámcsődületet szerdán délelőtt egy kezdeményező csoport Marosvásárhelyen, sokatmondóan éppen a „B-dul Cetății sétány” feliratú tábla alatt. Üzenetük: valós kétnyelvűséget kérnek, hiszen ez csak szándék kérdése, a törvényes keret adott.
Marosvásárhelyi magyar ajkú lakosok, a Kétnyelvű utcanév-táblákat Marosvásárhelyen civil érdekérvényesítő ügy kezdeményezői szerveztek villámcsődületet, azaz flashmobot szerda délelőtt a Vár sétány alsó részén, a Rákóczi szobornál. Nyakukban a Plătitor de taxe, Protecția minorităților és Votant UDMR, illetve Adófizető, Kisebbségvédelem és RMDSZ-szavazó feliratú táblákkal elmondták: adófizetők, de csak ennyit kapnak a pénzükért; anyanyelvükön nem szerepel az utcanév; itt nem alkalmazzák a romániai példaértékű kisebbségvédelmet. Ezután molinón hirdették az RMDSZ Minden magyar számít szlogenjét, illetve Dorin Florea polgármester Marosvásárhely, a harmónia városa jelmondatát.
A csoport szóvivője, Barabás Miklós a Székelyhon.ro-nak elmondta, az 1989-es politikai fordulat óta, vagyis huszonöt éve még mindig nincs valós kétnyelvűség Marosvásárhelyen, ráadásul az elmúlt egy hónapban – amióta a kezdeményező csoport létrejött – sem történt előrelépés az ügyben. „Az érintett politikusok hárítanak, a sajtón keresztül üzengetnek, de semmi változás nem történt. Az ügynek két vetülete van: a magyar érdekvédelmi szervezet marosvásárhelyi vezetője azt nyilatkozta, hogy a probléma meg van oldva, holott mindenki láthatja a szomorú valóságot, ebből azt következtetjük, hogy ez számukra nem prioritás. Másrészt a polgármester úgy állítja be magát a nyilvánosság előtt, hogy a magyar közösséget is képviseli, de a kétnyelvű utcanévtáblák esetében arra hivatkozik, hogy kihelyezésükre nincs törvényes lehetőség, márpedig van. A közigazgatási törvény és a Románia által ratifikált, 2008. május elsejétől kötelező Európai Regionális és Kisebbségi Nyelvek Chartája is szabályozza ezt a kérdést” – ismertette Barabás Miklós.
A csoport álláspontja szerint Marosvásárhelyen egyfajta „ál-kétnyelvűséget” ültettek gyakorlatba, amelyben az utca, a tér, a sétány felirat ugyan megjelenik magyar nyelven, a köztér neve viszont nincs lefordítva. Marosvásárhely környékén is több településen megoldották ezt a kérdést a hatóságok, Marosszentgyörgyön, Marosszentkirályon, Marosszentannán, Nyárádszeredában, Bihar megyében Élesden, Kolozs megyében Bánffyhunyadon és Kisbácson, de még Hunyad megyében is Csernakeresztúron.
Megkerestük az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnökét, Marosvásárhely alpolgármesterét, Peti Andrást is, aki elmondta: amikor azt mondta, hogy a kétnyelvűség el van intézve, arra célzott, hogy a helyi önkormányzat minden törvényes lépést megtett ezért. „A kétnyelvűségre megvan a törvényes keret. Mai napig érvényes a 2001-es határozat, és 2007-ben hivatalosan is elfogadta a testület a kétnyelvű utcanév-jegyzéket. Azóta mintegy 45 utcának adtunk nevet, és a helyi tanácsi határozatokba mindenik románul és magyarul is bekerült. A kivitelezés az más kérdés, de azon leszek, hogy jövő héttől kikerüljenek a valós kétnyelvű utcanév-táblák” – mondta a Székelyhon.ronak Peti András. Hozzátette, alpolgármesterként ez a kérdés is kiemelten fontos, és az anyanyelvhasználat terén több siker is született: tanulmányi oklevelek, víkendtelepi rádió, tanintézmények kétnyelvű táblái, a 7. és 8. osztályosok felmérése magyar nyelvű kérdőíven, vagy a biztonságos és civilizált közlekedés ismertetői magyar nyelven.
Gáspár Botond. Székelyhon.ro

Kézzel írt történelem – Jókaitól a… jókedvig
Születésnapi beszélgetés a 75 éves Pál-Antal Sándor levéltáros-történésszel
– Kezdjük egy pontosítással: ön rendes tagja vagy külső tagja a Magyar Tudományos Akadémiának?
– Az MTA-nak a külföldön élő magyar tudósok csak külső tagjai lehetnek, a rendes tagok Magyarországon élő magyar állampolgárok. Az Akadémiába a határon túli tudósokat is választják, akárcsak a rendes és levelező tagokat. Sokan összetévesztik a köztestületi tagokat a külső tagokkal, és azt hiszik, hogy azok is akadémikusok. Köztestületi tag lehet bárki, aki doktori fokozattal rendelkezik, a magyar tudományosságot műveli, és hivatalosan kéri a köztestületbe való felvételét. Elméletileg minden tudományos doktori fokozattal rendelkező magyar az MTA köztestületi tagja lehet, de akadémikus csak megválasztott. Erdélyben jelenleg 17 akadémiai külső tag él, köztestületi mintegy 800, ha nem több.
– És ki lehet levelezőtag?
– Csak magyarországi tudós.
– Karcfalván született, mégis Nagybányán és Csíkszeredában járt középiskolába.
– Elég hányatott gyermekkorom volt. Hadiárvaként nőttem fel. Miután anyám újból férjhez ment egy színesfémérc-kutató bányamérnökhöz, elég sűrűn változtattuk lakhelyünket, oda költöztünk, ahova a munkája szólította. Elemibe Csíkmadarason és Karcfalván jártam, az V-VIII. osztályt már a Nagyvárad melletti Élesden végeztem. A középiskolát Nagybányán kezdtem a műszaki-vegyészeti középiskolában, amit nem fejeztem be. Mivel azt 1955 elején átalakították inasiskolává, és közben nevelőapám is meghalt, otthagytam, és visszaköltöztünk Csíkmadarasra, ahol gazdálkodásból éltünk. Így még gyerekfejjel gazdálkodó lettem. A középiskolát magánúton folytattam a mostani Márton Áron Líceumban, amely akkor tízosztályos volt.
– Milyen volt a nagy múltú alma mater szellemisége, milyen emlékei vannak az akkori Csíkszeredáról?
– Mivel az utolsó év második felében engedélyezték a magántanulók óralátogatását, anélkül, hogy feleltettek volna, kerékpárral bejárogattam Csíkszeredába, ahol egy befogadó osztályra találtam (megjegyzem, nem voltam egyedüli magántanuló). Mint magántanuló, eléggé szegényes tarsollyal ballagtam, úgyhogy volt, amit az egyetemen bepótoljak. Mégis szeredai gimnazistává váltam, és a rövid ideig tartó és rendellenes gimnazista státusom ellenére az iskola neveltjének éreztem magam. Azóta is rendszerint részt veszek az érettségi találkozókon. Csíkszereda kisváros volt nagy múltú iskolával, ma már virágzó város, ahová otthonosan térek vissza, elég sűrűn, hiszen az egyik lányom is ott él.
– Következtek az egyetemi évek; miért választotta pont a történelmet?
– Gyermekkoromban rengeteg Jókai-könyvet olvastam, otthon megvolt a százkötetes "Jókai összes". Élvezettel faltam a történelmi regényeit. Bizonyosan neki is köszönhetem az erős vonzódást a történelem iránt. A sors mégis úgy hozta, hogy az egyetemre nem a történelemre, hanem a közgazdasági szakra felvételiztem, ahol az első évet el is végeztem, de a másodévet már a történelmen folytattam.
– ’63-ban végzett, s első, de mondhatom azt is, hogy utolsó munkahely-állomása a marosvásárhelyi levéltár volt…
– Talán azzal kezdeném, hogy már másodéven ismeretséget kötöttem az oklevelekkel, és jó paleográfusnak (régiírás-kiolvasónak) bizonyultam. Harmadév után a nyári praktika idején a brassói levéltárban egyedüli diák voltam, aki régi iratokat elolvasott és cédulázott. Úgyhogy már akkor megbarátkoztam a levéltárral. Ötödév végén a bukaresti Állami Levéltár fiatal levéltárosokat verbuvált a történelem, jog és román nyelv szakot végzők soraiból. Ekkor többet is kiválasztottak a jelentkezők közül, majd jött a háttérkivizsgálás, és mivel a levéltár a Belügyminisztériumhoz tartozott, elég alapos átvilágításon estünk át. Nagyon megrostálták a jelentkezőket. A jelölt nem lehetett a volt kizsákmányoló osztályok sarja, nem lehetett külföldön élő vagy büntetett előéletű rokona, szülei nem lehettek volt történelmi pártok tagjai stb. Nekem nagy szerencsém volt, mivel a szülőfalumban lefolytatott helyszíni kutakodás során a káderes tolmácsa, a marosvásárhelyi levéltárban dolgozó egyik leendő kolléganő a védelmemre kelt. (Mikor azt mondták, hogy kizsákmányolók voltak a szüleim, ő kizsákmányoltakat közvetített, pedig akkor még nem is ismert. Az illető hölgy később átment a tanügybe, ma is Marosvásárhelyen él.)
– Egyedüli magyarként került a levéltárhoz?
– Az évfolyamunkról ketten lettünk levéltárosok, Molnár János a gyulafehérvári levéltárba került, én Marosvásárhelyre. A kollégám és akkor végzős román társaink többsége egypár év múlva otthagyta a levéltárat. Nagyon kevesen tudtak ebbe a szakmába beilleszkedni.
– Mi a véleménye, miért vettek fel akkor két magyar fiatalt a levéltárhoz?
– Ez országos szinten nem sok. Szükség volt a nagy mennyiségű magyar nyelvű levéltári anyagot feldolgozni tudó szakemberekre. Kézzelfogható, hogy erre a legmegfelelőbbek az iratok nyelvét ismerő magyar anyanyelvűek voltak. Amikor végeztem, éppen akkor nyitott Bukarest e téren. Később, a ’70-es években változott a káderpolitika, egy idő után már csak magyarul tudó vagy vegyes családból származókat vettek fel. Így az ezredfordulóra a levéltárakból "kifogytak" a magyar levéltárosok. Én voltam az utolsó. (Erről cikkezett is annak idején Bölöni Domokos.) A változás után, 2006–2008-tól egypár erdélyi levéltárban ismét dolgozik egy-egy magyar levéltáros.
– A ’89-es változás után egymás után jelentek meg az Ön művei. Ez azt jelenti, hogy a "nyersanyagot" már korábban kibányászta, csak a megfelelő pillanatra várt, amikor ez megjelenhet nyomtatásban?
– Nem mondom, hogy nem gyűjtögettem. Volt egypár témám, amihez anyagot jegyzetelgettem, hogy majd nyugdíjas koromban felhasználom kedvenc témáim megírásához, de az nem jelentett anyaghalmozást. Miután ’90-ben, 50 éves koromban elhárultak a szellemi kibontakozás előtti akadályok, ki is használtam a kínálkozó lehetőségeket. Addig is publikálgattam román nyelven (magyarul inkább rövid történelmi cikkeket közöltem a napilapokban, főként a Vörös Zászlóban), most viszont megadatott az anyanyelven való publikálás lehetősége, ami nagy könnyebbséget jelentett. De a lényeg nem az volt, hogy volt-e előre kijegyzetelt anyagom, hogy tele volt-e a fiókom? Hanem az, hogy tudtam, mit és hol keressek. Ezt a tapasztalatot kamatoztattam más levéltárakban is. Aki nem tudja, hogy a számára szükséges forrás hol található, az rengeteg időt elpazarol, amíg megtalálja. Mondjam úgy: én ezt az időt megspóroltam. És ez sokat segített abban, hogy többet szenteljek az írásra.
– Első kötete, ami megjelent ’90 után, Backamadaras falutörténete volt. Azelőtt nem nézték jó szemmel, ha ősi székely falvainkról, 600-700 éves településekről közöltek helytörténeti anyagot?
– Valójában nem ez volt az első terjedelmesebb írásom, hiszen a Politikai Könyvkiadó Testamentum sorozatában 1984-ben már kiadás előtt állt egy székely történelemmel kapcsolatos, Szabó Miklóssal közösen írt munkánk, de azt cenzúrai jóváhagyás után a nyomdából visszavonták. Úgy járt a mi munkánk is, mint az Erdélyi szótörténeti tár, a Romániai magyar irodalmi lexikon, a Népismereti dolgozatok és más magyar kiadványok. A Backamadaras ’92-ben jelent meg; egy gyorsmunkáról van szó, amely fél év alatt készült el a község okleveles említésének 650. évfordulójára. Egy lelkes munkacsoport munkája volt, amelyet én vezettem, a kötetet szerkesztettem, és a történelmi részt is én írtam. Falutörténetről lévén szó, adatokat elsősorban a helyszínen kellett összegyűjteni, amit a helyi szerzőtársak végeztek. A történeti részt viszont, amelyhez levéltári kutatás kellett, rám hárult. És hogy feleljek a kérdés második felére is, ’90 előtt nem az volt a gond, hogy az ilyen témájú írásokat nem nézték jó szemmel, hanem kicenzúrázták azokat, nem adtak kiadási engedélyt rájuk.
– 1997-ben jelent meg a Mentornál A marosvásárhelyi utcák, közök és terek történeti névtára, amit Vigh Károllyal közösen írtak.
– Tévedés, ezt egyedül írtam. Vigh Károly marosvásárhelyi származású kolozsvári könyvtároshoz annyiban kapcsolódik a kérdés, hogy én fejeztem be és adattam ki a Marosvásárhely helyneveit tartalmazó, még 1939-ben készült kéziratát, amelynek a kiegészítéséhez halála előtt hozzáfogott, de befejezni már nem tudta. Ezt a kiegészítést Marosvásárhelyen kezdte, és Svédországban, az egyik leányánál folytatta. Halála után a félbeszakadt munka az Országos Széchényi Könyvtárba került. Én, ismerve a fiát, megkérdeztem, tudja-e, hogy édesapja utolsó óhaja a kézirat véglegesítése és alkalomadtán való kiadása volt? Erre ő felkért a munka befejezésére, vállalva a kiadási költségeket. Ezután széles körű levéltári kutatást végeztem, és kiegészítettem a kéziratot, a kötet Csíkszeredában jelent meg. Ez alkalommal összegyűjtöttem Marosvásárhely régi utcaneveit is, és kiegészítve a 20. századi utcanévadatokkal, megszületett az önálló utcanév-történeti munka. Úgy érzem, hogy ezzel kielégítettem egy valós szükségletet, hiszen ma is kapok visszajelzéseket annak hasznosságáról.
– És a Kádár Zsomborral írt közös kötet?…
– Kádár Zsombor erdőmérnök jó barátom volt, tizenvalahány könyve jelent meg, inkább szótárakkal foglalkozott. Egyszer elhozott hozzám egy 1100 oldalas erdészettörténeti kéziratot. Hónapokig olvastam, észrevételeztem. Abban a formában nem tudta kiadni, s akkor ajánlottam én is, más is, hogy bontsa bizonyos témákra. Lett is abból három kötet, de egy része még mindig értékesítetlen maradt. Amikor 75 éves volt, felkeresett, s azt mondta: te, Sanyi, én már letettem a plajbászt, megkérlek, ebből fabrikálj egy könyvet. Kivettem az egészből a még használható részeket, és kiegészítettem levéltári adatokkal. Így lett belőle a közös erdészettörténeti kronológia.
– 1995-ben új beosztást kap: levéltári szakértő. Mit jelent ez?
– Magas képzettségű levéltárost. Azelőtt főlevéltáros voltam.
– Nyilván régóta ismeri a VI-VII. osztályban használatos A romániai magyar nemzeti kisebbség történelme és hagyományai c. tankönyvet. Mi a véleménye, fontos az, ha már a gimnáziumban elkezdődik a magyarság múltjának ismerete és oktatása?
– Ismerem mind a két szerzőt. Rátermettségüket nem vonom kétségbe. Tankönyvükre nagy szükség volt, de úgy vagyunk vele, mint általában minden újdonsággal. Rendkívül jó, fontos, de nem szabad ezen a szinten megállni. Ezt jobbítani lehet, és kell! Közben, ugye, megjelent A székelység története. Ezt sikerültebbnek tartom. Nekünk, kisebbségieknek, akik szervezett körülmények között eddig nem tanultuk múltunk történetét, most már van lehetőség erre, és rendkívül nagy szükség is van, hiszen ha nem ismerjük múltunkat, gyökértelenekké válunk. Az ilyen tankönyvek ne csak az iskolásoknak készüljenek, hanem a szülőknek is. Hiszen ismerethiány-pótlóak. A múltismeret tanulását pedig minél korábban meg kell kezdeni. A kisebb iskolásoknál főként az eseményekre összpontosítva, mert arra fogékonyabbak, a nagyobbaknak, a középiskolásoknak már magyarázó szöveggel is ellátva. Fontos, hogy megértsük, mi miért történt. Ha nem ismered fel a hátteret, a kiváltó okokat, a levegőben tapogatózol. Ezért is szükséges a jó tankönyv.
– Lát-e esélyt arra, hogy egyszer a román és a magyar történészek leülnek egy asztalhoz, s ŐSZINTÉN, a tények tudatában írják meg Erdély történelmét, s azt tanítják majd mind a magyar, mind a román osztályokban?
– Jelen pillanatban erre nincs esély! Túl szerény és vékony az a román történészréteg, amely hajlandó lenne a múltra vonatkozólag, a magyar történészekkel karöltve, egy pártatlan Erdély-történetet írni. Például Kolozsváron és Bukarestben is van néhány történész, akik jól ismerik az erdélyi múltat, de az ő tevékenységük még nem hozott áttörést. Ehhez a politikum szemléletváltozása szükséges. De a kérdés megoldása azért is nehéz, mert mindenik népcsoportnak – egymás mellett élve is – megvan a maga történelme, amelynek a megírását szinte lehetetlen úgy összehangolni, hogy azzal mindkét fél elégedett legyen. Gondolok itt elsősorban a kontinuitáselméletre, az 1848-as forradalomra és egyéb eseményekre. Ebben a kérdésben valamelyes előrehaladást a közös kerekasztal-megbeszélések hozhatnak.
– Egy fiatal, jól képzett, aktív levéltárosnak, László Mártonnak adta át a széket, akinek külön erénye, hogy sokat publikál, kutatási területe a közelmúlt. Mire kellene fókuszáljon a következő időszakban, hogy apadjanak a "fehér foltok"?
– A levéltárost a kutatók a szó jóhiszemű értelmezésében szolgának tekintik. És valóban, egyik feladata a forrásanyaghoz való hozzáférés elősegítése. Ez azonban nem lehet azonos a kutató munkájának az elvégzésével, még a szükséges dokumentáció kikeresésével sem. A levéltáros feladata a levéltári anyagok rendezése, nyilvántartásba vétele, és – ha szükséges – a nyilvántartások használatához való tájékoztatás nyújtása. De a levéltáros ne elégedjen meg a hivatali feladatok elvégzésével, hanem legyen kutató is, ahogy teszi azt a fentebb említett utódom, és számos kollégája, Berekméri Róbert és Barabás Kisanna marosvásárhelyi egyházi levéltárosok, Bicsok Zoltán csíkszeredai kolléga és mások. Nagy szükség van a kutatómunkába való bekapcsolódásukra, hiszen rengeteg a feltárnivaló. Bármelyik korszakot vesszük, sok a fehér folt. És a levéltáros ott él a forrás tövében. Ajánlom, merítsen minél többet belőle.
– Min dolgozik jelenleg?
– Nemcsak kutatok, nemcsak írok, más teendőim is vannak. És ezek olyan vállalások, kötelezettségek, amelyeket nem illik visszautasítani. Jelenleg egy nagy kézirat lektorálását végzem, amelyet már egy hónapja nyaggatok, mert nehéz anyagnak bizonyult.
– Miről van szó?
– Benkő József 1778-ban kiadott Transilvania Generalisa, Erdély leírása. A latinul írt többkötetes mű fordítása már régebb elkészült, kiadását pedig a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum vállalta. Az ottani munkatársak alapos szerkesztői munkát végeztek, nagyon sok magyarázó szöveggel, és felkértek annak történelmi szempontból való lektorálására. Nem könnyű munka, mert a mai olvasó számára is jól érthetővé kell tenni.
– És mi következik ezután?
– Év végére be kell fejezzem a Magyar Országos Levéltár "fondjegyzéknek" hívott nyilvántartása román nyelvre fordítását. Ez egy kétkötetes munka, a román–magyar levéltári egyezmény része, s mivel kevés a két nyelvet egyaránt jól ismerő szakember, engem kértek fel erre. Nem utasíthattam vissza, hiszen eddig is jól együttműködtünk. Ugyancsak év végéig kell összeállítanom a Bernády György életéről és tevékenységéről szóló kéziratot, amelynek a szerkesztését elvállaltam. Ezután jönne – jövő tavaszra – a Bodor Péter életéről régebb beígért kötetem. A Román Televízió bukaresti magyar adásában Miholcsa Gyuláék egy 80 perces filmet készítettek róla, amelyhez a dokumentációt én nyújtottam. Miután nagyon sok időt áldoztam a székely ezermester életére vonatkozó, nehezen hozzáférhető, szétszórt források összegyűjtésére, ideje befejeznem ezt a témát. Végül – igaz, hogy ez már nem a jövőre vonatkozik, hanem a jelenre – most már biztosan közölhetem, hogy szeptember 26-án lesz a legújabb könyvem bemutatója a Bernády Házban (tegnap volt – sz.m.). Címe: Történelmi szimbólumaink. Székelyföldi pecsétek. A Mentor Kiadó adta ki, a nyomdai munkákat a csíkszeredai Gutenberg nyomda végezte.
– Mit tartalmaz a kötet?
– Amint a címből is kiderül, a székely történelmi szimbólumok egyik nagy családjának a történetét. A székelyföldi pecséthasználat történetét, a használt címerek és egyéb jelképek leírását, valamint egy nagy albumot színes fotókkal. Nagyon nehéz munka volt, az anyag összegyűjtése rengeteg időmbe került. De megérte. Egy évek óta tartó kutatómunka összefoglalója, egy átfogó szintézis.
– Nyilván ezt a nagy munkát el sem lehetne képzelni számítógép nélkül…
– 20 éve használom a számítógépet, enélkül nem tudnék élni. Úgy vágtam neki, hogy nem jártam kurzusra, hanem vettem egy oktatófüzetet, ennek segítségével összeállítottam a Vígh-féle kötetet. Rengeteget bosszankodtam, mert az elején sokat bakiztam, de sikerült "megszelídítenem" ezt a csodálatos találmányt. Nem egyedül, hanem harmadik osztályos unokám s egy ötödikes barátja segítségével. Azóta nélkülözhetetlen munkaeszközöm.
– Igaz az, hogy humor nélkül nem tudnánk legyőzni az élet szomorú oldalát?
– Ha magadra mosolyt erőltetsz, megváltozik a közérzeted. Légy jókedvű, ha nehezedre esik is, és mosolyogj! Könnyebben felvidulsz, tapasztalatból tudom. Rájöttem, hogy összejöveteleken, előadás közben a könnyed hangvétel feloldja a hangulatot. Egy könnyed bevezető után a hallgatóság is jobban odafigyel.
– Díjak, elismerések? Kérem, említsen meg néhányat!
– A kapott díjak két csoportra oszlanak, a levéltári szakmával kapcsolatosakra, és a tudományos munkámat méltatókra. A levéltárosi tevékenységemre vonatkozóak közül kiemelném a Pauler Gyula-díjat és a Széchényi Ferenc-díjat, a történészi munkásságomra vonatkozóak közül az akadémiai Arany János Érmet, de fontos számomra a Gr. Mikó Imre-emléklap és a Gábor Áron- díj is.
Székely Ferenc, Népújság (Marosvásárhely)

Az élesdi Castrum Egyesület közösségmegtartó rendezvénye október 6. jegyében
Az 1849 október 6-án, Aradon kivégzett, az 1848- 49-es szabadságharc 13 volt katonai vezetőjének halálára emlékeztek a helyi Református Kultúrotthonban.
Létai Zoltán RMDSZ ügyvezető elnök köszöntötte az egybegyűlteket, kifejezve köszönetét a soron következő előadóknak és megköszönvén a jelenlétet mindazoknak, akik évről-évre többen lévén, megtisztelik jelenlétükkel a Castrum Egyesület munkáját. A fő előadó Árva Katalin nyugdíjas történelemtanár volt, aki tömör előadásával, lényegretörő magyarázataival mutatta be a szabadságharc mártírjainak utolsó napjait, rávilágítva a történelmi események hátterében lezajlott politikai és társadalmi viszonyokra, kifejezvén mit jelentett a végsőkig hinni, kitartani. Előadása közben Ciavoiné Létai Andrea tanítónő Batthyány utolsó óráiról szóló írásból olvasott föl, ami hűen ábrázolta végletes és felfokozott lelkiállapotát. Ezt követően a Constantin Șerban Elméleti Líceum magyar tagozatának tanulói, Juhász Éva magyartanár felkészítésének köszönhetően, tisztelettel hajtottak fejet a vértanúk emléke előtt, Ady és Arany verseket tolmácsolva. Az ünnepi szolgálat után Kajántó Pál RMDSZ elnök köszönte meg mindenki munkáját, többek között Tóth Erzsébetét is, az alkalomhoz illő virágkompozícióért, majd a tanulók virágokat helyzetek el a hősökre emlékezve a templomkertben.
Ciavoiné Létai Andrea, a Castrum Egyesület alelnöke
erdon.ro

„A félelempolitika éreztette hatásait”
Aggasztónak tartják az EMNP Bihar megyei és országos képviselői, hogy egyre több magyar szavaz román pártok jelöltjeire, hangzott el a néppárt hétfői, eredmény értékelő nagyváradi sajtótájékoztatóján.
Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke elmondta: az EMNP fontosnak tartotta az adminisztratív átszervezéssel, a régiók megalakításával, Románia esetleges föderális átszervezésével kapcsolatos üzenetek közvetítését, már emiatt megérte, hogy elnökjelöltet indítsanak – hiszen ezek nem annyira etnikai, mint inkább gazdasági kérdések, melyek egyformán érintik az összes itt élő nemzetiséget. Viszont nem jött be az az elképzelés, hogy két magyar jelölt növelni tudja a szavazókedvet – talán azért, mert az erdélyi magyarság retteg a baloldali jelölt előretörésétől, s valószínű, hogy több magyar is Iohannisra szavazott már az első forduló során. Szatmár megyében például a PSD mindig nyert – de most nem – s az adatok arra mutatnak rá, hogy Bihar megyében és a Székelyföld egy részén is a magyarok egy része Iohannisra adta voksát. „Ez mindkét magyar jelölt számszerű eredményét visszafogta” – jelentette ki az országos alelnök, aki szerint „a félelempolitika éreztette hatásait”.
Csökkenés
Csomortányi István Bihar megyei elnök szerint drámaian fogyott a magyar szavazatok száma, s bár ez javarészt az RMDSZ-re adott szavazatok csökkenésében mutatkozik meg, az EMNP számára sem jó hír. Míg a néppárt a 2900 nagyváradi szavazatával erősített, az RMDSZ jelöltjére még soha nem szavaztak ennyire kevesen, mint most (7800 váradi szavazat gyűlt össze). A két arány együtt kevesebb mint 12%, ami „tragikus, tekintettel arra, hogy Nagyvárad lakosságának 24%-a magyar nemzetiségű”. Így annak sem örülnek igazán, hogy a magyar jelöltre adott szavazatok több mint 27%-át a néppárt jelöltje vitte el, jegyezte meg Csomortányi István, hiszen „sokkal többet veszített az RMDSZ, mint amennyit mi nyertünk”. Meg kellene találni ennek a jelenségnek az okait, másképp a 2016-os önkormányzati választásokon komoly veszteség érheti a magyar közösséget, hangzott el.
Míg országos szinten 2012-ben több mint negyvenezren adták voksukat az RMDSZ jelöltjére, az idén ez a szám kevesebb mint harminc ezer, azaz egy negyeddel csökkent, mondta Csomortányi István. Negatív rekord született Érmihályfalván is, ahol a szavazók 27%-a román jelöltre adta a voksát (máskor ez az arány tíz százalék alatti volt), illetve Székelyhídon, ahol a szavazatok 38%-val román pártokat, jelölteket támogattak a lakosok.
Egymással
Örömmel tapasztalták, hogy a megye kisvárosaiban is gyarapodott a néppárt tábora, például Élesden, ahol alig egy éve alakult meg a szervezet, a magyar jelöltre adott szavazatok 30%-át a néppárt jelöltje kapta, Szalontán pedig ez az arány 15%-hoz közelít, „holott ott mindig is nagyon erős volt az RMDSZ”.
Zatykó Gyula azt is kifejtette: aggasztó az, hogy egyre több magyar jelöli be román pártok jelöltjeit. Ez nem lenne gond, ha a demokrácia kifogástalanul működne, de amíg egy román párttól nem lehet elvárni, hogy úgy küzdjön a kisebbségek jogaiért, mint egy magyar szervezet, addig indokolt az etnikai pártok léte, ennek a hozzáállásnak pedig a magyar közösség issza meg a levét. A párt alelnöke egyúttal köszönetet mondott azoknak, akik elmentek szavazni és „kétszeres köszönetet azoknak, akik ránk szavaztak, mivel ezzel a regionalizáció és az autonómia gondolatát erősítették”. A sajtótájékoztatón elhangzott: nem egymásban kell keresniük az ellenfelet, hiszen együtt tudják maximálisra növelni a Bihar megyei szavazatokat – a néppárt azokat igyekszik ugyanis megszólítani, akiket az RMDSZ már rég nem tud. Az EMNP-nek az elnökválasztás második fordulójára vonatkozó stratégiájával kapcsolatban Zatykó Gyula elmondta: annyit már biztosan lehet tudni, hogy nem azt a jelöltet fogják támogatni, aki megszünteti a magyar szimbólumokat, illetve a marosvásárhelyi magyar orvosi és gyógyszerészeti képzést, aki Székelyföld autonómiája ellen foglal állást, a kérdés csak az, hogy a jobboldali jelöltet mennyire aktívan fogják támogatni Victor Pontával szemben.
Neumann Andrea
erdon.ro

Gyanúözön Biharban – és ez még semmi…
Sokkal gyanúsabb manőverek zajlottak Bihar megyében is a második fordulón, az elsőhöz képest. A megfigyelők szerint ez még így is semmi.
Törvénysértő választási manőverek sokaságát tapasztalták Bihar megyében is vasárnap a Pro Democratia (APD) szervezet itteni megfigyelői. Vezetőjük, Adrian Simon este telefonon összegezte, amit addig tapasztaltak, majd egy újabb körre indult a megyében, hozzátéve, hogy az összes visszaélési esetet csak keddre összesítik. Megyénkben az APD független megfigyelői Belényesben és környékén, Szentandráson, Vizesgyánon, továbbá Élesden és környékén, valamint Nagyszalontán és környékén felügyelték az elnökválasztást. Irányítójuk szerint főleg a megye déli részén, Szalontától délre tapasztaltak több csalásgyanús manővert.
Minden belefér
Mint mondta, nálunk is virágzott a második fordulóban is a választási turizmus, azaz egyes szavazókat törvénytelenül utaztattak több településre, ahol illegálisan többször is szavaztak – de ezeket nehéz bizonyítani. Az első fordulóban az APD Ponta támogatóit nevesítette, akik nálunk ilyen gyanúba keveredtek. Ráadásul még Váradon is a Şaguna líceumban berendezett szavazókörzetnél Olt megyei járműveket láttak állomásozni, a rendőrség is ellenőrizte őket. Az APD helyi vezetője személyesen vizsgálta át a szavazási pótlistákat ennek nyomán, de azt mondja, feltűnően nagy mennyiségű „vendégszavazót” – legalábbis ott – nem talált. Számos község van viszont a megyében, amelynek lakói a szomszédos településre is átmentek szavazni, de bizonyítaniuk ezt is nehéz lesz. Sok település szavazókörzeteiben olyan embereket értek tetten, akik látszólag civil szervezet, de valójában egy-egy párthoz kötődő látszatszervezet nevében agitáltak, próbálták befolyásolni a választókat. Ráadásul a valóban civil szervezet Pro Democratia megfigyelőit is ilyeneknek nézték néhány helyen, és akadályozni próbálták őket a munkavégzésben. Összegzésképpen Adrian Simon lapunknak elmondta: „A második fordulóban sokkal több visszaélés történt és gyanús mozgás volt tapasztalható Bihar megyében is. Azonban amikor ezt jelentettem az országos központunknak, onnan azt válaszolták, hogy mindez még semmi, ahhoz képest, ami Románia déli megyéiben zajlik.”
Szeghalmi Örs
erdon.ro

Belföldi hírek
Az RMDSZ módosító javaslatai
A jövő évi állami költségvetés-tervezethez az RMDSZ képviselői és szenátorai számos szakterületen fogalmaztak meg módosító indítványokat, javaslataik nagy többsége a magyarok lakta megyékben zajló infrastrukturális befektetések folytatásáról, valamint újabb munkálatok elkezdéséről szólnak, így a szövetség javaslatainak elfogadásával folytatódhatna a magyar települések modernizációja – nyilatkozta Erdei-Dolóczki István, a költségvetési, pénz- és bankügyi bizottság tagja, az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője.
A jövő évi költségvetés-tervezethez az RMDSZ 33 módosító indítványt nyújtott be, amelyeknek nagy része a helyi infrastruktúra fejlesztésére vonatkozik, de a Brassó–Kolozsvár–Bors autópálya megépítésére tervezett finanszírozás megemelését is kérik, valamint terelőutak megépítésére Bánffyhunyad, Nagyszalonta, Érmihályfalva, Margitta, Élesd, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Szatmár és Marosvásárhely városoknak. A 2015-ös évre a szövetség képviselői és szenátorai 71 500 000 lejjel emelnék meg a műemlékek restaurálására elkülönített összeget, valamint pénzalapot biztosítanának az államkasszából annak érdekében, hogy kisebbségi szakmai továbbképző központot hozzanak létre a pedagógusok számára.
Johannis ismét győzött
Alina Gorghiu jogász lett a Nemzeti Liberális Párt (NLP) elnöke, aki a tisztségben az államfővé választott Klaus Johannis elnököt váltja. Az NLP tegnap tartotta vezetőségi ülését, amelyen a résztvevőknek a Johannis által támogatott Gorghiu, valamint a Crin ANtonescu volt liberális pártelnök által pártfogolt Ludovic Orban közül kellett elnököt választaniuk. A szavazás során Gorghiu 47 voksot kapott, Orbanra csak 27-en szavaztak. Elemzők szerint a választás eredménye azt jelenti, hogy Crin Antonescu befolyása az NLP-ben erőteljesen csökkent, még inkább háttérbe szorul pártjában, és kisebb az esélye visszatérni a politika élvonalába.
Összevonnak két ügynökséget
A kormány úgy döntött, hogy megszünteti a Munkaügyi Felügyelőséget és a Kifizetési Ügynökséget, és helyettük összevonással egy új ügynökséget hoz létre Munkaügyi Felügyelőség és Társadalmi Biztonság Ügynöksége néven, amely a munkaügyi minisztérium felügyelete alatt fog állni. Az új ügynökség a két összevont intézmény személyzetét veszi át, az alkalmazottak nem veszítik el állásukat, jelentette ki Liviu Pop szociális párbeszédért felelős miniszter, aki az átszervezést azzal indokolta, hogy az új ügynökség létrehozásával megerősödik a fekete munka feletti ellenőrzés. A kormány ugyanakkor egy másik ügynökség létrehozásáról is döntött, a Fogyatékkal Élők Országos Hatósága átveszi a tevékenységet a munkaügyi minisztériumtól, finanszírozását azonban az állami költségvetésből biztosítják a munkaügyi tárca büdzséjén keresztül.
Kevesebb a hagyományos élelmiszer
A hagyományos élelmiszerek száma idén 298-ra csökkent a tavalyi 4500-ról, miután a tanúsító szabályok szigorúbbá váltak – jelentette ki Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter. A tárcavezető kifejtette, az egyik legfontosabb módosítás, ami miatt annyira lecsökkent a hagyományos élelmiszerek száma, az, hogy ezeket a termékeket tilos ipari módon előállítani. Hozzátette, a törvény módosítása arra kötelezi a termelőket, hogy ne csapják be többé a fogyasztókat. Constantin szerint a hagyományos termékeknek főként belföldön van piaca, a mézet kivéve, amelyet exportra is visznek.
Fogy Románia lakossága
Közel 19,95 millió állandó lakosa van Romániának 2014-ben, 174 330-cal kevesebb, mint a legutóbbi, 2011-es népszám­láláskor – áll az Országos Statisztikai Hivatal kimutatásában. 1992-ben Románia állandó lakossága 22 810 035 személyt számlált, huszonkét év alatt a csökkenés több mint 12,6 százalékos. A romániai lakhellyel rendelkező lakosság száma is csökkent, az 1992-ben regisztrált 23 143 860-ról 22 299 730-ra 2014-ben, azaz 844 130 személlyel. Az adatok  rávilágítanak arra is, tavaly az országban a természetes szaporulat negatív volt, 64 654 személlyel több halt meg, mint ahány született. Tavaly ugyanakkor több kivándorló (161 755) volt, mint bevándorló (153 646).
 
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Partiumi mezővárosok útkeresése
Napi gondjaikba süppedt partiumi kisvárosok egész sora keresi az érdekérvényesítés lehetőségeit. Néhány sikeres projekt révén kiemelkedik közülük Élesd. A rohamosan fogyatkozó helyi magyar közösség sorsa azonban azt jelzi: a kisvárosi lét már egyre kevésbé jelent helyben maradásra késztető vonzerőt.
Élesden átutazva mindig eszembe jut, milyen különös fintora a sorsnak, hogy ugyanabban a régióban levő kisvárosok lakosságának etnikai összetétele mintegy száz év alatt teljesen megváltozott. A korabeli népszámlálási adatok szerint ugyanis Élesd, Margita, Nagyszalonta, Székelyhíd, Érmihályfalva és Belényes magyar lakossága a település összlétszámának 90-95 százalékát tette ki. Hogy mi történt száz év alatt? Míg Margitán, Nagyszalontán, Székelyhídon és Érmihályfalván ma is többségben magyarok élnek, Élesden 16, Belényesen pedig 7 százalékra csökkent a jelenlétük. Az 1966-ban még megközelítőleg fele-fele arányban élő két nép aránya Élesden a Ceauşescu-éra első tíz évében változott meg drasztikusan: 1977-ben már 3335 románt és 2129 magyar tartottak nyilván. Hetven év alatt a magyarság természetes gyarapodása kereken 200 fő, ennyi idő alatt viszont román lakosból 3200 fővel lett több. Nyilvánvaló, hogy létszámuk hirtelen megugrása a betelepítési politika eredménye: Élesd határában 1973-ban adták át Észak-Erdély legnagyobb cementipari kombinátját, ami még a rendszerváltás után is mintegy 2000 embert foglalkoztatott. Fénykorában, a hetvenes-nyolcvanas években távoli vidékekről is mágnesként vonzotta a többségében román munkaerőt, akik fogadására még a szocialista időszak építészeti stílusához képest is lehangolóan egyszínű, egyhangú tömbháznegyedek épültek.
Ez tehát az évszázadokon át Bocskai, Rákóczi és a hosszú ideig Bánffy-birtokként elhíresült, az 1867-es kiegyezés után robbanásszerűen fejlődő, polgárosodó magyar kisváros mai lenyomata. Amely viszont még ma is egy életképes, 1500 lelket számláló magyar közösség élettere.
Magyar feliratok a léc alatt
Két évvel ezelőtt sokat cikkeztek a magyar sajtóban a többségében román összetételű helyi önkormányzat egyhangú döntéséről, miszerint ha 20 százalék alá csökken a magyarság részaránya, ne csorbuljanak a 215-ös helyhatósági törvény kisebbségekre vonatkozó anyanyelvhasználati jogai. A romániai demokrácia „beágyazottságát” jelzi, hogy a 17 tagú helyi önkormányzati közgyűlés – amelynek három tagja magyar – által elfogadott helyi határozatot megtámadta Bihar megye román prefektusa. A román polgármester és a magyar alpolgármester azonban mégis képes volt meggyőzni a törvények betartatásának Bihar megyei őrét, hogy a jogszabály 20 százalék felett kötelezi, de 20 alatt sem tiltja a kétnyelvű település- és utcanévtáblák használatát.
Élesden tehát nem kellett leszedni a kétnyelvű feliratokat. A helyi magyarság komfortérzetét növelő intézkedés sikerét Létai Zoltán alpolgármester a 2000 óta tartó helyi együttműködéssel magyarázza. A liberális „színezetű” polgármesterrel együtt immár a negyedik mandátumát tölti, a volt két ellenzéki párt, a PNL és a PDL egyesülésével pedig a 17 tagú helyi tanácsban az eddigi 12 helyett immár 15 mandátumuk van. Létai elégedetten mesél a helyi viszonyokról. Úgy tartja, Bihar megyei viszonylatban is ritka jó együttműködés épült ki a többségi román pártokkal, aminek fontos hozadéka, hogy folyamatosan megmaradt a magyar alpolgármesteri szék.
Az augusztus első hétvégéjén rendezett Élesdi Magyar Napok és a helyi magyar közösséget megmozgató egyéb rendezvény – szüreti bálok, ifjúsági táborok és több egyházi találkozó – sem tudja azonban mérsékelni a közösség folyamatos fogyását, elvándorlását. Az óvodától nyolcadikig működő helyi magyar oktatás elemi osztályai kritikus helyzetben vannak, évről évre nehezebben jön össze a legalább tíz magyar gyereket igénylő előkészítő osztály. Néhány évvel ezelőtt egyszer már kimaradt az önálló első osztály, Létai Zoltán szerint azonban az egyre csappanó gyereklétszám miatt rövidtávon is elkerülhetetlen lesz az összevont elemi osztály. A 40 kilométerre fekvő Nagyváradra eddig csak nyolcadik után mentek továbbtanulni az ügyesebb magyar tizenévesek, az összevont elemi osztályok megjelenése azonban újabb exodust indíthat el a megyeközpont felé.
Alacsony, de biztos fizetések?
„Élesden mindenki számára van munkahely, aki dolgozni akar” – jelenti ki az elöljáró. A rendszerváltás utáni években is a munkaképes élesdi lakosság 80-90 százalékát foglalkoztató két nagy kombinát, a cementgyár és a hőállótéglagyár munkaadó státusa ugyan átalakult, a kilencvenes évek végén hátrányos helyzetű besorolást kapó város elsősorban könnyűipari cégekkel, cipőgyártó vállalatokkal gazdagodott. 1998 és 2002 között a régi leépülők helyett 1500 új munkahely jött létre Élesden.
Az 1886-ban Léderer Márton által létesített Hephaistos hőállótéglagyárat a kommunizmusban az ország legnagyobb hasonló profilú vállalatává fejlesztették, a rendszerváltás után azonban a magára hagyott állami nagycég a túlélésre rendezkedett be, és megvált alkalmazottai többségétől. A kilencvenes években előbb a Lafarge, majd a svájci Holcim tulajdonába került cementgyár nagyarányú korszerűsítési munkálatokon esett át: a jórészt automatizált gyártási folyamat nyomán a multinacionális cég helyi leányvállalata alkalmazottainak kétharmadától vált meg. Mai, karcsúsított alkalmazotti gárdája mintegy 400 főt számlál.
Akárcsak a hasonló kisvárosok többségében, Élesden is az a fő gond, hogy a városból a megyeszékhelyre, középiskolába, majd onnét egyetemre iratkozó magyar fiatalok nem térnek haza. Az elsősorban betanított munkát kínáló helyi vállalatokban elérhető alacsony fizetések csak a fiatalok helyben maradó, kisebbik részének jelentenek boldogulási lehetőséget. Sokan vagy nagyvárosokban, vagy külföldön keresnek megélhetést.
Az ipar gyökeres átalakulása azonban a város költségvetését is jelentékenyen érintette. A két nagyvállalat közigazgatásilag már nem Élesdhez tartozik, így az általuk befizetett adók sem a városi kasszában landolnak. Sőt, a cementgyár teljes járműparkját Bukarestbe jegyeztette be. Létai ennek ellenére nagyon jónak minősíti a céggel ápolt kapcsolatot, hiszen az tartja fenn a város napközi otthonát, és alkalomadtán számos más közösségi projektbe is beszáll.
Letargia elleni gyógymód
Az alpolgármester sikertörténetnek tartja a városi kórháznak a helyi önkormányzat általi átvételét: országos viszonylatban az elsők között átsorolt kórházban a néhány évvel ezelőtti négy orvoshoz képest ma húszan dolgoznak. Az Egészségügyi Biztosítópénztár által finanszírozott intézmény költségvetésébe beszáll a helyi önkormányzat is, így a két pénzforrás együtt egy sikeres projekt alapja lett. A város másik gazdasági sikertörténete az uniós projektből felépített szemétválogató üzem: a Sebes-Körös völgyében mintegy százezer magánszemély és cég háztartási hulladékát elszállító élesdi vállalat a begyűjtött szemét 70 százalékát hasznosítja újra. Cégeknek értékesíti a fémet, papírt és műanyagot, a fennmaradó műbőr- és bőrmaradványt pedig a cementgyár vásárolja meg elégethető tüzelőanyagnak.
A magyar alpolgármester összességében elégedett települése gazdasági lehetőségeivel, amely más kisvárosoktól eltérően a rendszerváltás utáni zavaros években nem zuhant mély letargiába, hanem élni próbál a kínálkozó alternatívákkal.
Bérmunka minden mennyiségben
„A partiumi kisvárosok zöme a vasútépítés korában, a 19. században kezdett el polgárosodni, és indult el a gyors fejlődés útján”– magyarázza Szilágyi Ferenc nagyváradi egyetemi oktató, gazdaságföldrajzi szakember (portrénkon). A Nagykároly, Margita, Érmihályfalva, Nagyszalonta, Élesd csomópontok a kelet-magyarországi vásárvárosok vonalát jelentették, ahonnan a fő közlekedési irány a kelet-nyugati forgalmat biztosította. A trianoni határ beálltával ez megszűnt: az évtizedeken át fejlődő partiumi kisvárosok lendülete 1920 után megtorpant, majd a kommunizmus éveiben egy-két állami nagyvállalattal igyekeztek lekötni a helyi és a környékbeli munkaerőt. 1990 után a határmenti, határközeli kisvárosok az olcsó munkaerő miatt kerültek a befektetők érdeklődési körébe. Divatba jött a bérmunkarendszer: a könnyű- és élelmiszeripari cégek az itt megtermelt árukat külföldre szállítják. A felfuttatott bérmunka közös vonása, hogy egy-egy nagyvállalat olykor többezer ember is foglalkoztat minimálbérért. Ez főleg Szatmár és Bihar megyében vált általános jelenséggé: a két észak-erdélyi megye Hargita és Kovászna, valamint a moldvai Vrancea megye társaságában az országos bérlista utolsó helyein tanyázik, Romániában itt a legkisebbek a fizetések. „A zömében a partiumi kisvárosokra jellemző, bérmunkarendszerben dolgoztató cégek előnye, hogy alig van munkanélküliség, nagy hátránya viszont, hogy a nagyon alacsony fizetések legfeljebb a túlélésre elegendők” – fogalmaz Szilágyi Ferenc. E települések számára igazi alternatívát az uniós pályázatok sem jelentenek. Legtöbbször ugyanis nem arra igényelhető uniós forrás, amire a helyi közösségnek szüksége van. Szilágyi a stadionépítést említi példaként: hiába van most éppen ilyen kiírás, ha egy kisvárosban düledezik a művelődési ház, vagy az infrastruktúra fejlesztéséhez kellene sürgősen pénz. A polgármesterek és a helyi önkormányzat csak a szerencsében bízhatnak, hiszen az államnak nincs pénze beruházásra, a helyben dolgozó nagyobb vállalatok pedig kivétel nélkül Bukarestben adóznak. Hiányzik a gazdaság egészséges szerkezetéhez nélkülözhetetlen életképes kis- és közepes vállalatok hálója, amely helyben adózva komoly finanszírozást jelenthetne a közösségi projektekhez.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Tavalyi tevékenységéről számolt be Biró Rozália
A 2014. évi tevékenységéről számolt be Biró Rozália Bihar megyei RMDSZ-es szenátor tegnap délelőtt. A szenátor egyszemélyben a Szövetségi Képviselők Tanácsának és az RMDSZ nőszervezetének elnöke is.
Az elmúlt évben tíz törvénykezdeményezés közül kettőnek fő-, nyolcnak pedig társkezdeményezője volt a szenátor, többek között az Embertelen Bánásmódot Megelőző Tanács létrehozását indítványozta. Ennek tavaly szeptemberben már működnie kellett volna, de megalakításáról végül decemberben döntöttek sürgősségi kormányrendelettel. Folyik az alkalmazási normák kidolgozása, de az eredeti tervtől eltérően nem független intézményként működik majd a tanács hanem az ombudsmannek alárendelve.
Február 10-nek az esélyegyenlőség napjává való nyilvánításáról a képviselőháznak kell még döntenie, de a Bihar megyei Grădinari és Köröstárkány mártír falvakká való nyilvánításának indítványozásában is részt vett Biró Rozália, aki 17 politikai nyilatkozatot adott, többek között az esélyegyenlőség, az oktatás és az egészségügy kapcsán. A szenátor 13 kérdést intézett a különféle minisztériumokhoz, háromra még várja a választ, öt esetben pontosítást kért az illetékes államtitkároktól a semmitmondó válaszok miatt.
A felsőház emberi jogi, kisebbségi és egyházi bizottságához, melynek vezetője 264 anyag érkezett jóváhagyásra és tíz jelentés, emellett részt vett több testület munkájában is a szenátor.
Sikerként értékelte, hogy a tavaly megtartott országos gyermek-egészségügyi konferencia nyomán intézményközi együttműködés jött létre. Bihar megyében négy szenátori irodát működtet, Nagyváradon, Szalárdon, Bihardiószegen és Élesden. A fogadóórákon például visszaszolgáltatási, pályázatírási és anyanyelv-használati kérdésekkel, problémákkal keresték meg. Sikerként értékelte, hogy az RMDSZ Nőszervezete és Európai Néppárt Nőszervezete együttműködési megállapodást írt alá a nők és férfiak közötti esélyegyenlőség támogatásáról a helyi döntéshozatalban, illetve a Mosolygó karácsony-akciót, melyben országszerte 36 ezren vettek részt.
A szenátor részletesen beszámolt SZKT-elnökként végzett munkájáról is.
Fried Noémi Lujza
maszol.ro

A szentimrei Pimodán
MOLNÁR GUSZTÁV egyetemi tanárral indult interjút készíteni Hegyközszentimrére Szilágyi Aladár, a gépkocsizó és fotografáló Tasnádi-Sáhy Péter társaságában. A tervezett beszélgetéssel gazdagabban, egy szőlőhegyi riporttal és némi pálinkával a tarsolyukban érkeztek vissza a redakcióba.
Bár járatlan vagyok a bormívesség tudományában, nem ér készületlenül a Berettyó völgyébe igyekeztünkben Guszti gazda maroktelefon-kérelme, miszerint Szalárdon vásároljunk számára egy adag áslogot, azaz kénrudacskát. Ugyanis szerencsés egyezés folytán éppen ma hajnalban csemegéztem Nemes Fábián Jósef Tóth-Vásonyi Prédikátor 1814-ben megjelent, Visgálódó és oktató értekezés a’ szőlő-mívelésről című könyvét, mely külön fejezetben értekezik A’ Borokkal való bánás módjáról, mikor azok már a’ hordókban vagynak.
A bennünket remetelakába váró gazda „per Guszti”-ként való emlegetése részemről nem tolakodó bizalmaskodás, hiszen Molnár Gusztáv politológust, a Partiumi Keresztény Egyetem tanárát már fél évszázada, (poétának menendő Ady-körös diákként) volt szerencsém megismerhetni. Szándékom szerint válogatott írásai legújabb kötetének megjelenése kínál apropót arra, hogy hosszabb interjút készítsek vele folyóiratunk, a Várad számára. De a szimatom nem csal: látogatásunk jó alkalmat kínál arra is, hogy riportba örökítsem nagytudományú partnerem környezetének, annak a kishazának a szellemét, amelyik zavartalan szemlélődésre (M. G. megfogalmazása) készteti őt.
A családi birtok
Mielőtt érdemben elkezdenők a magasabb szellemi régiókban való röpködést, arról faggatom, hogyan emelt magának remetelakot a hegyközszentimrei szőlőhegyen. „Ez a mi családi szőlősünk volt. Az úgynevezett Jeges-féle birtok, anyám részéről. Volt egy öreg pince, egy pajta is, meg elől a szőlő. A kollektivizálás idején mindent elvettek, a pajtát lebontották, a környéken szinte minden pincét leromboltak, de a miénknek megkegyelmeztek. Gondolom, azért, mert elég jó lehetett, akkor is bort tartottak benne. Amikor a 90-es évek elején visszaadták a szőlőst, az első években nem sokat törődtem vele, mással voltam elfoglalva, többek között az Összmagyar alternatívában összegyűjtött »szövegeimet« írtam, és nyakig benne voltam Magyarországon a közéletben, a politikában. A birtokot bérbe adtuk, az utolsó bérlő nem csak a szőlőt pusztította ki, hanem a betonkarókat is kiszedte, úgyhogy semmi nem maradt. Amikor 2006-ban idejöttem főállásban a váradi egyetemre, bár Anikó húgom bent lakott a városban, eldöntöttem, hogy ez az a hely, ahol egy kicsit vissza lehet gyökerezni, és akkor kértem meg Guba Jenő unokatestvéremet, hogy a csapatával (amely most a váradi Várban munkálkodik), építsen nekem a pincére egy házat.”
Ha jól számolom, Guszti barátomnak tizennégy jó éve volt ahhoz, hogy gyermekként élvezhesse ezt a hosszúmezői dűlőben megbúvó kisvilágot. „Persze, hogy sokat jártam, pontosabban szekereztem ide – kapom a megerősítést –, ez egy fiúgyerek számára valóságos paradicsom volt. Engem elsősorban nem Szalárdhoz köt a gyerekkorom, ahol születtem, hanem két másik helyszínhez. Az egyik ez a szentimrei, ahol inkább a szüret az emlékezetes számomra. Jeges nagyapám, meg Apám, amikor valami tennivalója volt, gyakran kihozott magával a hegyre. A másik, bizonyos szempontból még fontosabb helyszín a Berettyó túloldaláról ide látszó Újfegyvernek. Mások észre sem veszik, de én mindig látom, amikor odanézek. Ugyanis ott volt az apai nagyszüleim tanyája. A Molnár-ág Hódmezővásárhely környékéről származik. Ott is tanyasi emberek voltak, kétlakiak, ugyanis a tanyatulajdonosnak általában a legközelebbi településen is volt háza. Nekünk Szalárdon volt a házunk, a nagyapáméké mellett, a Kerek-malom-utcán, és pár kilométerrel odébb, az Újfegyvernek fölötti »dombtetőn« volt a tanya. Gyerekkoromban minden nyarat ott töltöttem.” „Tehát számos gyökér köt ehhez a kistájhoz” – mondom. – „Igen, ez az én Heimatom, az én tájhazám” – bólogat. „Összevissza közel egy hektárnyi terület a családi birtok, ebből körülbelül tíz árnyit újból beültettem vagy 800 tő szőlővel. Hát nem egyedül, szerencsére, van itt a szomszédságban egy segítőm. A pincéje, meg a szőlője itt van az enyém mellett. Kocsis Imrének hívják, az apja korombeli, jó barátom, a fia, Imi, a »fogadott keresztfiam« meg segít nekem a munkálatokban, mert egyedül nem győzném, meg nem is akarom magam nagy szakértőnek kiadni. Van vagy negyven szilvafám is, az államtól »örököltük«, nem a téesztől, mert a termelőszövetkezet ezt a határrészt annak idején átadta az állami borgazdaságnak. Nem az errefelé hagyományos veresszilva, inkább a ringlóhoz hasonlít, de annál keményebb, és később beérő, nagyon finom pálinkát lehet főzni belőle. És van jó pár Stanley is. Ebből minden ősszel igazi, üstben főzött szilvalekvárt készítünk a húgaimmal. Harmincvalahány körtét, meg vagy tíz kajszibarackot már én telepítettem. Azok most fordulnak termőre.”
Házigazdánk elmondja, kezdő szőlőmívesként nem az itt megszokott fajtákat telepítette, hanem a gránátvörös bort adó Cabernet-Sauvignon-t és Merlot-t, a fehér bort adó fajtákból pedig a magasabb cukortartalmú Chardonnay-t és Szürkebarátot. Arra észrevehetően büszke, hogy a Chardonnay-t ő hozta be először Szentimrére.
A háromlaki ember
Alig melegedünk meg a felső traktus könyvekkel kibélelt, kályhaduruzsolásos hangulatában, házigazdánk egy míves kupát kotor elő, A szentimrei borverseny aranyérmes bora, 2014. felirattal. „Ezt az én Chardonnay borom kapta. Háááát nem tudom, hogyan, de sikerült – kérkedik szerényen. – Másoknak – elsősorban a »keresztfiamnak« – is benne van a keze munkája. A kora tavaszi metszés, a permetezés persze az én »gondom«, de nem az én dolgom, az ekézés meg végképp nem. Bár mi lovas népek volnánk. Nagyobb gazdák voltunk, mindig lovak között forgolódtam gyerekkoromban, de lóval bánni, lovagolni nem tanultam meg. Kisebb koromban megtanulhattam volna, de inkább olvastam, elbújtam, amikor kapálni kellett menni.” Amikor a falut elhagyva felkapaszkodtunk a Molnár-portához vezető köves úton, meggyőződhettünk arról, hogy valóban remetelakhoz közeledünk, hiszen nem sok házat láttunk a környéken. „Van itt egy nagyobb gazdaság a szomszédságomban, az Úr Zsigmondé, neki valóságos borászati komplexuma van, pincéi, ő a szentimrei bor fő termelője és forgalmazója, Váradon is van vagy hat üzlete. Zsigmond profi szőlész-borász, EU-s támogatással dolgozik, teljesen gépesített gazdasága van, nagy inoxtartályokban tárolja a borait, és télen-nyáron egy csomó embernek munkát ad a környéken. Tőle is szoktam tanácsot kérni. Az övéhez képest az én borom, akármennyire jónak sikeredett, csak »kézműipari« termék. De hál’Istennek vannak, akik épp az ilyet kedvelik.” Tudomásom van arról, hogy Molnár Gusztáv háromlaki ember, nem fér a fejembe, miként engedheti meg magának azt az időbeni fényűzést, hogy egy-egy esztendejét három helyen múlassa. Mivel a mindenütt egyszerre jelenlevőség képességét nem birtokolja, rá is kérdezek erre a talányra. „Alapvetően a Pest melletti Csömörön lakom családostól, már vagy húsz éve kiköltöztünk a fővárosból. Télen többnyire ott tartózkodom, ide csak olyankor jövök, amikor óráim vannak, vagy a bort kell lefejteni, palackozni. A másik rezidenciám egy Mezőtúr és Gyomaendrőd között megbúvó vízparti faház, a Hármas-Körösnek vannak ott holtágai. Nyáron imádom ott múlatni az időt, emlékeztet az én tanyasi gyerekkorom hangulatára. Az kint van, mindentől távol, a vizes világban. (A pontos „cím”, ha érdekel: »Peres holtág, Vakota-zug«.) Ahhoz képest még a szentimrei hegy is a civilizáció csúcsa, annyira eldugott helyen van. Nem egyetlen meghatározott helyem van, hanem egy Tájhazám, amelyik Mezőtúrtól Szentimréig terjed. Ami az érdekes, hogy az í-ző nyelvjárás odáig terjed nyugat fele. Mezőtúron is íznek. De nem annyira jellegzetesen, mint Biharban, meg nem mondják a lónak, hogy lú, és a diftongusos au-zás is inkább itteni sajátosság. Egyébként – ha már szóba került – tudod-e, hogy hol van a keleti határa az í-ző nyelvjárásnak? Nagyjából egybeesik a hajdani Biharország határaival, Kalotaszegen Magyargyerőmonostor az utolsó még í-ző település. Bunyitay Vincétől tudom, akinek négykötetes nagy művét – amelyet te adtál ki újra – egyetemista koromban Kolozsváron apróra kijegyzeteltem. Lényegében a nyarat Mezőtúr és Szentimre között osztom meg. Persze, tavasszal, ősszel, amikor zajlik az egyetemi félév, akkor Váradon megtartom az óráimat, de amint végzek, jövök ki a hegyre. A városban csak olyankor maradok, amikor valamilyen rendezvény van, amin részt akarok venni, vagy színházba megyek. Egyébként nem élek teljesen remeteéletet, hisz folyton jövök-megyek – jó kis Suzuki Sx4-esem nélkül nem is tudnék létezni –, no meg szoktak látogatóim is jönni. Odakint, a ház mellett van egy grillező meg egy kemence. Az utóbbit a gyimesközéploki Korbuly Laci bácsi építette nekem. Nagy forgalom nincs, van egy szűkebb baráti köröm, ők látogatnak meg.”
Pinceportya
Lazításként szemlére indulunk. Helynévmániás lévén, riporterségem az iránt érdeklődik, hogy kísérőnk milyen határrésznevekkel, dűlőnevekkel ajándékozhat meg? A már hallott Hosszúmező mellé begyűjtöm balkéz felől a Bocskai, odébb a Koppány, túloldalt a Gárdony (helyi kiejtés szerint: Gárdon), lentebb, a faluban a Kulcsár-domb neveket. – Megannyi legenda és valós történelmi esemény hordozói. Vagy elpusztult falvaké, mint a Szalárd határában fekvő Adorján és Latobár. Gusztáv mutogatná is, mi, merre van, de a Berettyó mentén terjengő ködfátyol csak Adorján várának öregtornyát engedi láttatni a tájból. Bizonygatja, hogy bár az itteni dombok csupán két-háromszáz méter magasak, de napfényes időben különlegesen tág perspektívát kínálnak, akár tíz falut is befoghat a tekintet, szemközt, a folyó túlsó oldalán a Hegyköz meg a Rézalja megannyi tornya látható. „Ha a Hosszúmező és a szemben lévő dombvonulat tetején meghúzódó Síter között képzeletbeli vonalat húzunk – mutatja Gusztáv, a ködgomollyal mit sem törődve –, az egyben egyfajta nyelvhatár is. Szentimrétől nyugatra és északra húzódik a színmagyar Érmellék, míg a Berettyó túloldalán, Margitta fele már zömmel románok laknak. Ez az a vidék, ahol jó Szalárdi János, a Siralmas magyar krónika írója elbúcsúzva az Élesden letáborozó fejedelemtől, »sűrű oláh falvak között haladva« átvágott egy másfajta hegyen, hogy a Berettyóhoz kijutva szülőfaluja felé vegye az irányt.”
Aztán a birtok jobb oldalán húzódó elég mély árokra terelődik a szó: „Ez volt a Mélyút. Eredetileg valószínűleg vízmosás volt, ma már jócskán feltöltődött, de gyerekkoromban még ki sem látszottak belőle a szekerek. Ott összetalálkozni nem lehetett, hiszen nem tudták egymást kikerülni. A szekéren ülők messziről kurjongattak – különösen szüretkor –, valahogy jelezték, ha már valaki elindult egy irányba, hogy a másik, szemből érkező várja meg a kereszteződésben.” Amikor Molnár Gusztáv „aranyérmes borász” a pincéjébe invitál bennünket, egy helyi vonatkozású – mint kiderült, általa nem ismert –bortörténeti adalékkal próbálom viszonozni a szíveslátást. „Feljegyeztem magamnak egy ilyet – magyarázom –, Bél Mátyás azt írta 1726-ban, hogy a szentimrei bor »dicsőségben a váradival vetekszik, mindkettő kedves az ivóknak, s a fejnek nem árt, egészséges«. – Ezek alapján feltételezhető, hogy a soktudományú »hungarus« férfiú – aki a saját identitását úgy határozta meg, hogy »lingua Slavus, natione Hungarus, eruditione Germanus«, tehát tót (szlovák) anyanyelvűnek, magyar nemzetűnek és német műveltségűnek vallotta magát –, forgolódhatott itt…”
Ahogy a fehérre meszelt gádorban kezdünk lefelé ereszkedni a pince félhomályába, menten érezni a falakat, a mennyezetet borító, a borászathoz nélkülözhetetlen nemespenész illatát. „Nem minden pincében van ilyen – bizonygatja alvilági kísérőnk
–. Hátul vannak a régi pálinkák. De ezeket különlegesebb alkalmakra tartogatom. Nemrég, Stanik István ex-sógorom – lapotok alapítója – 60. születésnapján te is ihattál belőle. Most a 2014-es évjáratút fogod megkóstolni, nem ült még eleget a hordóban, de szerintem már iható. Ha egyetértesz, kaptok belőle egy kis kóstolót. Számomra ez a pince, Ady után szabadon, a szentimrei Pimodán. Amikor kint elég hideg van, a pince kifejezetten kellemes, olyankor itt szoktam olvasgatni a verseit. Különösen a magyarság katasztrófáját mindenkinél pontosabban látó sorai nyűgöznek le. Foglalkoztat, hogy megcsináljam – legalább e-book formájában – az én válogatott Ady-kötetemet. Egy Kosztolányi vagy egy Babits soha nem engedte meg magának, hogy nagyon rossz verseket is írjon. Ady zseniális dolgai mellett habozás nélkül ontotta az élvezhetetlen verseket is. Úgy érezte, ő ezt is megteheti. Nem szabad a teljes Adyt olvasni, mert akkor elterelődik a figyelmünk arról, amit ő meglátott. A szentimrei Pimodán persze csak távoli, halvány mása az Ady által megélt Magyar Pimodánnak, amely az eredeti, Baudelaire-féle világfájdalomnál is mélyebb, tragikusabb és végzetesebb volt. Mi már nagyon messze vagyunk ettől, bár még mindig »ennek isszuk a levét«. Hogy is jövünk mi ahhoz, hogy a pár év híján száz év óta tartó elkábultságunkat összehasonlítsuk az ő mindezt előre látó transzcendens kábulatával! Mindenestre ennek a pincének van valamelyes Pimodán-hangulata. Néha szükségünk van a lebegésre, amit persze nem szabad túlzásba vinni.
Egy kis szeszszag terjeng, ez attól van, hogy tegnap fejtettük a borokat, ma pedig, miután elmentetek, folytatjuk. Ugyanis Szentimrén mindig február első szombatján van a borverseny. Amikor megnyertem azt a díjat, személyesen nem vehettem részt, és a szomszédom, Kocsis Imi »aratta le a babérokat«. Most már követelik a »céhmesterek«, hogy személyesen jelenjek meg a borászok vetélkedőjén.”
Gusztáv a pince előterében nagy rámolásba kezd Péter kollégám segítségével, akiről kiderül: ő is épp olyan otthonosan mozog a szőlész-borász eszközök körében. Addig rakodnak, amíg az egymásra halmozott darálók, prések mögül előtűnik egy felirat: JEGES PÁL KOVÁCS MARGIT, 1935. „Ő volt az én Jeges dédnagyapám és Kovács leánynevű dédnagyanyám, aki mellesleg hozományba kapta ezt a földet (jó, csak egy részét, a többit kivásárolták a testvérektől). Jeges Pál építette az eredeti pajtát, amelyből csak ez a betonkád maradt meg, amelyen a felirat van. Gyerekkoromban ebbe daráltuk a szőlőt. Aztán itt van ez a régi, különleges, kézi meghajtású prés, az van ráírva, hogy FLEISCHER ÉS TSA. KASSÁN. Nemrég újíttattam fel, és mondhatom, tökéletesen működik. Itt ez a kicsi prés – folyatja a gyűjtemény bemutatását –, ennek is hasznát vesszük, amikor valamelyik fajta szőlőből túl kevés van. Kint van egy nagyon öreg, kovácsolt prés, csak az alja van öntöttvasból, a préskosarán az ANDRÉNYI ÉS TSA NAGYVÁRAD-ARAD felirat olvasható. Ez is monarchiabeli, természetesen.”
Végezetül immár pálinkás butykosokkal felfegyverkezve visszatérünk a felső traktusba, néhány korty ital, és egy mangalicakolbász-kóstoló erejéig. A Monarchia hangulatának idézése tovább folyik: „A Molnárok egyik ősapja vízimolnár volt északon, a Garam mentén, hithű református család. Amikor jött a rekatolizáció, Gyömrőbe mentek, majd onnan is tovább, Hódmezővásárhelyre, ahol ránk ragadt a Gyömrői előnév. Ezért mi Gy. Molnárok vagyunk tulajdonképpen. Nálam már lekopott a Gy. Amikor apám 1948-ban beíratott az anyakönyvbe, nem voltak hajlandóak bejegyezni. A Jegesek nagyon érdekes népség, a Hajdúságból került Szentimrére az üknagyapám kántortanítónak. Őseik marhahajcsárok voltak, lábon hajtották el Spanyolországig a jószágot. Jól megülték a lovat, a puskával is tudtak bánni, a bogrács is ott volt a nyeregben. – Alighanem innen van, hogy szeretek bográcsban főzni…”
A tágas, amerikai konyhás ebédlőben, amely télen dolgozószoba is, alig van szabad fal. Ahol nincs könyv, ott két, díszesen bekeretezett negyvennyolcas poszter van – nem tudom, annak idején hogyan nevezhették –, majd négy, szintén századeleji stílusban bekeretezett nagyalakú fénykép. „Azok a Molnár- és Bende-ági dédszülők – kezdi rá vendéglátónk, amikor látja, hogy a falakat pásztázzuk –, mellette meg a Vasárnapi Újság két melléklete, amelyek eredetileg Molnár dédnagyapám szalontai házában függtek a falon. Ő 1903-ban vásárolt egy százholdas birtokot a Szalonta melletti Madarászon, és erősen függetlenségi párti érzelmű volt. A még ma is igen csinos, közvetlenül az emlékpark melletti egykori házukat pár évvel ezelőtt mutatta meg nekem Dánielisz Endre helytörténész. (A világháború után költözött a család egy része Szalárd környékére.) De ne gondoljátok, hogy becsavarodtam, ez az erős századelő-fíling onnan van, hogy harmadik éve vezetek egy kutatást a Sapientián, amelynek címe A magyar nemzeti hegemónia dilemmái a száz év előtti Magyarországon. Remélem, 2018-ra könyv lesz belőle.”
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Utcanév-küzdelem - újraindítva
Per jön, "és még ennél is magasabb fórumokra viszik az ügyet", amennyiben ismét elutasítja a nagyváradi önkormányzat a történelmi magyar utcanevek feltüntetését - tudatta csütörtökön az EMNP.
Ismét fejlemény van abban az ügyben, amelynek tétje, hogy végül hajlandó lesz-e feltüntetni a hagyományos, történelmi magyar közterület-elnevezéseket is a hivatalos változat alatt a nagyváradi önkormányzat. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ugyanis csütörtökön újabb megkereséssel fordult ebben az ügyben a városvezetéshez: tegnap délután nyújtották be a vonatkozó dokumentumot. Ebben egyúttal jelzik azt, amit a délelőtti sajtótájékoztatón is elmondtak: amennyiben ismét elutasító választ kapnak, perre viszik az ügyet. Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke kérdésünkre elmondta: 793 utcanév és más közterület-elnevezés van Váradon, ebből 600-nak van régi, történelmi magyar változata is. Ha ezeket a sokadik kérésükre sem hajlandó feltüntetni az város vezetése, akkor "a peren túl akár "más, még ennél is magasabb fórumokra visszük az ügyet" - tette hozzá.
Csak ennyit kérnek...
Az irat benyújtása előtti tájékoztatón Csomortányi István kifejtette: annak ellenére nem teljesítik kérésüket, hogy csak annyit szorgalmaznak, a hivatalos elnevezést tartalmazó táblák alá helyezzék ki a hagyományos magyar elnevezéseket feltüntetőket is, informatív jelleggel. Pedig azt is joggal kérhetnék, hogy a magyar lakosság számarányának megfelelően hivatalosan változtassák is meg az utcanevek mintegy 25%-át. Ám ilyesmit nem szorgalmaznak, mert az terhet róna az önkormányzatra és a lakosságra is, és az okmányok cseréjével is járna. Ehelyett kérik ismét, hogy a hivatalos elnevezések megtartása mellet tüntessék fel a történelmi magyar elnevezéseket is. Mint akkoriban beszámoltunk róla, az EMNP tavaly júlisuban tudatta, hogy újrakezdik harcukat a váradi magyar történelmi utcanevek használatáért. Ugyanakkor jelezték: az EMNP váradi Fő utca 45. szám alatti székhelyén várják újra mindazokat, akik szeretnének magyar nyelvű utcanévtáblát is. Ezeket ingyen elkészítik, kérésre fel is szerelik. Tegnap ismét bemutatták a sajtónak azt a számos példát, amely azt igazolja, hogy sok országban nem jelent gondot az ilyesmi: kétnyelvű táblák vannak például Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Spanyolországban, Németországban, Csehországban, Belgiumban, Írországban, Észtországban, Finnországban, Szlovéniában, Szlovákiában, Máltán, Svájcban, Monacoban, Horvátországban, Indiában, Kínában, az USA-ban, Kanadában, de még az egyébként számos szempontból jogtipró Oroszországban is. Romániából is mutattak ilyen példákat: Élesden, Szovátán, Halmiban, Udvarhelyen, Besztercén, Szászsebesen például rendezve van ez. A váradi önkormányzat viszont rendre azzal utasítja el a kérést, hogy szerintük nincs jogi alapja, holott épp az önkormányzat keveri össze a törvényeket: a települések bejáratainál feltüntetendő településnevekre vonatkozó jogszabályra hivatkozik, holott annak semmi köze az utcanevekhez. Sőt, Csomortányi szerint az utcanevekkel kapcsolatban uniós ajánlás is létezik, ráadásul a román-magyar alapszerződés kötelezettséget is előír ezek kifüggesztésére, mégpedig a kisebbségek nyelvén is, azok történelmi megnevezéseit használva, nem pedig tükörfordításokat. Arra a kérdésre nem tudott választ adni, hogy vajon Ilie Bolojan polgármester szándékosan akadályozza-e a rendezést, vagy a törvényekkel kapcsolatosan tévedésben van - viszont megjegyezte: "Nem kizárt, hogy Bolojan politikai okokból nem akarja, pártjának népszerűségvesztésétől tart, ráadásul helyi politikai alkuk is akadályozhatják a rendezést". Arra a felvetésre, hogy közben az RMDSZ épp most került be ismét a városvezetésbe, Bolojanékkal szövetkezve, azt mondta: "Sajnos bebizonyosodott, hogy mindegy, ott van-e az RMDSZ, vagy nincs. Ők úgysem akarják ennek a rendezését sem, csak ők tudják, miért. És amúgy sem hívei a történelmi magyar megnevezések újra bevezetéséért való küzdelemnek, hanem a román nevek sima tükörfordításait tudják csak elképzelni"...
Szeghalmi Örs
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Átadták a Dr. Mózes Károly-díjakat Nagyváradon
Három Bihar megyei, két nagyváradi és egy élesdi műtősnő és egy Szilágy megyei műtős kapta idén ünnepélyes keretek között a Cseke Attila volt egészségügyi miniszter által alapított, Dr. Mózes Károlyról, a nagyváradi asszisztensképző iskola alapítójáról elnevezett díjat szombaton, Nagyváradon. A városháza dísztermében megtartott díjátadáson jelen volt annak alapítója, Cseke Attila, Dr. Mózes Gábor, az iskolaalapító orvos fia és annak családja, Dr. Földes Béla, az Egészségért Alapítvány elnöke, Iuliana Busuiog, az Ápolók és Bábák Kollégiumának Bihar megyei vezetője, Camelia Păşcui az Egészséged Alapítvány vezetője, Mircea Mălan nagyváradi alpolgármester, Claudia Timofte, a prefektúra kancelláriaigazgatója, akik elsőként köszöntötték az egybegyűlteket. A díjátadáson a Stadler Klarinétkvartett is fellépett.
Évente valamely szakterületen díjaznak, idén a műtősöket és műtősnőket választották, mondták Cseke Attila. A díjalapító az is hozzátette, megtartották a hagyományt, és a három Bihar megyei kiválasztott mellett egy, Biharral szomszédos megyében dolgozó ápoló is elismerésben részesül, tavaly Szatmár megyébe, idén Szilágy megyébe kerül a Dr. Mózes Károly-díj. Az orvos és iskolaalapító hagyott maga után az utókorra is valamit, az 1948-ban alapított ápolóképzőt, és A betegápolás módszertana című, több kiadást megért kötetet (ez magával is hozta), mely máig a szakmabeliek bibliájának számít, mondta Cseke. A díjátadóra hazatér Dr. Mózes Gábor édesapja életének utolsó tíz évéből idézett fel pillanatokat, beszélt a betegségéről és arról is, hogy Dr. Mózes Károly, bár beilleszkedett az izraeli életbe, míg ereje engedte, évente hazatért Váradra. Még megírta a nagyváradi egészségügyi oktatás történetét, ez 2003-ben, a Partiumi Füzetek sorozatban jelent meg magyarul, 2007-ben pedig románul is kiadták. Az orvos 203-ban lett Nagyvárad díszpolgára. Dr. Földes Béla arra hívta fel a figyelmet, hogy az ápolók is értelmiség sorába tartoznak, és aktívabb politikai-közéleti szerepvállalásra buzdította őket, mondván, hogy jövőre választások lesznek, és a városi és megyei önkormányzatban, de a parlamentben is szívesen látna szakmabelieket. Az európai szakemberhiányra is kitért, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben az ápolókra jobban figyel majd az állam is. A díjazottak Cseke Attilától és Dr. Mózes Gábortól vehették át az elismerést. Elsőként Dr. Mircea Pop, az 1. sebészet vezetője olvasta fel Legmann Ilona laudációját, majd Dr. Gheorghe Bumbu, az urológia főorvosa méltatta Daniela Ligi Gherle munkáját. Harmadikként Dr. Kovács Ferenc beszélt Felicia Florica Costin élesdi műtősnő érdemeiről, majd Dr. Mihai Pop tolmácsolta Dr. Nagy László laudációját, mellyel Barta Attila, a zilahi kórház munkatársa pályáját értékelte.
maszol.ro

Nyári Színházi Fesztivál a várban
A negyedik alkalommal a nagyváradi Várszínházban megrendezendő fesztiválon újból itt lesznek Magyarország legnagyobb színészei. Telitalálatnak tűnik az idei kínálata a negyedik alkalommal megszervezett Nyári Színházi Fesztiválnak.
Telitalálatnak tűnik az idei kínálata a negyedik alkalommal megszervezett Nyári Színházi Fesztiválnak. Pár évvel ezelőtt Szabó Ödön ötlete alapján összefogott a nyíregyházi Mandala Dalszínház, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) és az RMDSZ Bihar megyei szervezete, és igényes de könnyed műfajú, változatos színházi kínálattal töltötte ki a két évad közötti időszakot. Az idei esztendőben első az első előadás július 17-én 21 órától lesz, amikor oltan nagy nevek előadásában, mint Oszvald Marika, Bozsó József, Benkóczi Zoltán, Lukács Anita és Vadász Zsolt a legismertebb magyar operettmelódiák csendülnek fel.
–A Varadinum alkalmával, illetve a Szent László Napokon is egyértelművé vált, hogy Nagyvárad közönsége szereti az operettet. Biztosak vagyunk abban, mondta Nyíri Tamás, az NMD elnöke, hogy a kezdő előadáson is nagyon sokan lesznek kíváncsiak Oszvald Marikára és társaira. Idén egyébiránt hét előadás kerül megrendezésre: a kezdő előadás, mint már említettük, július 17-én, a záró előadás augusztus 30-án lesz. Az elmúlt négy év legváltozatosabb programját állították össze – mondják a szervezők. Júliusban hónapban 25-én lesz még előadás, ekkor az Oscar című kétrészes vígjátékot mutatják be Józsa Imre, Vándor Éva, Zakariás Éva, Laurinyecz Réka híres magyar színművészekkel, és fergeteges szórakozásnak nézhetünk elébe, hisz nagyon sokan az alaptörténetet már ismerhetik a Sylvester Stallone-féle filmvígjátékból. Egyébként a július hónap az, amikor bérleteket lehet váltani az előadásokra, amit a szervezők 70 lejben határoztak meg a hét előadásra. Dobos László, a Mandala Dalszínház igazgatója elmondta, hogy az ármeghatározásban mindig vita van a váradiakkal, ugyanis a helybéliek folyamatosan az alacsonyabb árak mellett kardoskodnak, nyilván Magyarországon egy hétszáz forint környéki bérletes jegy nevetséges ilyen minőségű előadásokért, de elfogadják az RMDSZ érvelését, hogy a cél az kell legyen, hogy minél többen megengedhessék maguknak a minőségi nyári szórakozást. Ahhoz, hogy a költségek meglegyenek, támogatókat is szükséges lesz szerezni a rendezvényhez – jegyezte meg a Mandala vezetője.
Augusztusi előadások
Az augusztusi hónap minden hetében lesz előadás. Már 1-jével folytatódik a Nyári Színházi Fesztivál, ekkor egy vidám népi válóper Kocsonya Mihály házassága dörgedelmes poénokkal kerül színpadra, Hajdu István (Steve) és Magyar Attila főszereplésével. Egy hétre rá Nagyváradra már visszajáró vendégként érkező Harsányi Gábor és Nyertes Zsuzsa mellett Esztergályos Cecília is fellép a várszínházban. A Família Kft. kedvenc Cilije bizonyosan emlékezetes alakítást fog nyújtani a Félrelépni tilos című kétfelvonásos vígjátékban. Az előadás 21 órakor kezdődik, augusztus 7-én. Ezt követően három klasszikus előadás következik, melynek immár kezdési időpontjai 20 órától lesznek. Augusztus 15-én a Légy jó mindhalálig musicalt mutatják be a fiatalabb és idősebb generáció egyik legkedvesebb darabjaként. Nyilas Misi története a becsületességről mind a mai napig aktuális. Nagyon jó zenével fűszerezve két felvonásban szórakozhat a nagyváradi közönség. Augusztus 21-én, a Virágkarnevál nagyváradi programsorozat estéjén a klasszikus Mágnás Miska elevenedik fel élőzenével a vár bástyájában. Bozsó József, Teremi Trixi, Szeredy Krisztina, Vadász Zsolt, Szirtes Gábor, Halász Aranka és mások szereplésével ez a váradiak által nagyon szeretett operett kerül bemutatásra. A Mágnás Miska a műfaj egyik legsikeresebb műve, 1916-ban mutatták be, dalai a Cintányéros cudar világ, Hopsza Sári hatalmas slágerekké váltak. Sikerét szatirikus, mulatságos történetének és az örökzöld slágereknek köszönheti – mondta Szabó Ödön parlamenti képviselő lapunknak.
Operettelőadás
Az idei évad augusztus 30-án 20 órakor kezdődő A csúnya lány című háromfelvonásos operettelőadással zárul. A rendezője és egyben a műben egyébként szerepet vállaló Mikó István Jászai-díjas színművész, aki ugyancsak visszajáró vendége a nagyváradi nyári színpadnak, Svejk feldolgozásaival feledhetetlen élményt nyújtott az elmúlt években a közönségnek. A prímás szerepében Suha Kálmán lesz, aki Mikónak szinte zenei ikertestvére. A darabot egyébként a hasonló nevet viselő, Jávor Pál, Muráti Lili, Kabos Gyula szereplésével forgatott, nagy sikerű film alapján vitte színpadra a rendező.
Bérletek és jegyek
Azok számára, akik nem bérlettel kívánnak részt venni az előadásokon, az első három és a Légy jó mindhalálig című előadásokra 15 lejes, míg az utolsó kettő és a Félrelépni tilos előadásra 20 lejes jeggyel lehetséges. Megéri tehát bérletet váltani és ezáltal jó hangulatban végigszórakozni itthon is a nyarat. Nyíri Tamás szerint biztosak abban, hogy lesznek a határ másik oldaláról is érkező nézők, hisz az NM önkéntesei szerint már a tavaly is a közönség egy része Biharkeresztestől Berettyóújfaluig átjött a rendezvényre, ez is jelzi, hogy Nagyvárad a térség meghatározó kulturális központjává válhat a határok légiesülésével.
Jegyeket az NMD, az RMDSZ nagyváradi központi irodájában, illetve a Margitta, Érmihályfalva, Élesd és Nagyszalonta körzeti RMDSZ-székházakban lehet vásárolni. A Bihari Napló olvasói számára július hónap folyamán az első és a második előadás előtt bérleteket sorsolhatunk ki, illetve augusztusban minden előadás előtt jegyekkel kedveskedhetünk hűséges előfizetőinknek a szervezők jóvoltából.
Bihari Árpád
erdon.ro

Kocsonya Mihály házassága a színházi fesztiválon
Az idén negyedik alkalommal megszervezett Nagyváradi Nyári Színházi Fesztivál ígéretes, a Kocsonya Mihály házassága című előadással folytatódik augusztus 2-án, vasárnap 21 órai kezdettel a Várszínházban.
A Budaörsi Latinovits Színház három jeles színészének (főszerepben a rendező, Hajdu István (Steve), továbbá Magyar Attila és Borbély Sándor) előadásában három férfi mesél a szerelem megvalósulásának földi kötelékéről, a házasságról. Egy házasság, melynek részesei lehetünk annak születésétől egészen a haláláig. S a néző sem ül tétlenül: éljenzi az ifjú párt és tanúskodik a válóperen, s csodálattal adózik a kreativitás és humor megannyi megcsillanásának. Mert ha Magyar Attila és Hajdu István van a színpadon, akkor a darab végére az oldalát fogja a kedves néző a sok nevetéstől. Kocsonya Mihályné (született: Rozekker Csokréta) azzal vádolja Kocsonya Mihályt, hogy előre megfontolt szándékkal el akarta tenni láb alól hites feleségét. K. Mihály tagadja az ellene felhozott vádakat. Az ügyvédek egymásnak feszülnek. A bizonyítékok előkerülnek. A bíróság dönt.
Belépőjegyek
A Kocsonya Mihály házassága című előadásra a belépőjegy ára 15 lej. Jegyeket a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD), az RMDSZ nagyváradi központi irodájában (a Fekete Sas-palotában), valamint Margitta, Érmihályfalva, Élesd és Nagyszalonta körzeti RMDSZ-székházakban lehet vásárolni. A Bihar megyei RMDSZ, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség és a nyíregyházi Mandala Dalszínház közös szervezésében létrejött Nyári Színházi Fesztivál további előadásai: Félrelépni tilos (vígjáték két felvonásban), Légy jó mindhalálig (musical két felvonásban), Mágnás Miska (operett), A csúnya lány (operett).
erdon.ro

A szabadságra vágyó erdélyi magyarság 1956-ban
Néhány órával a magyar forradalom kitörése után Erdélyben megalakultak az első rendszerellenes szervezetek. A magyar nemzet soha nem tapasztalt egységbe kovácsolódott. Az új ember formálásáról szóló teóriák a magyar forradalom hatására percek alatt összeomlottak. Ki kell mondanunk végre: 1956-ban a legyőzhetetlennek hitt szovjet birodalom nemcsak a magyar forradalomtól kapott halálos sebet, az erdélyi, székelyföldi, bánsági, partiumi, szilágysági, máramarosi magyar szervezkedésektől, szervezkedési kísérletektől is végzetesnek bizonyuló tőrdöfést kapott!
1956. október 24-én a nagyváradi Klasszikus Magyar Vegyes Gimnázium (Líceum – ahogyan hivatalosan nevezték) X. B osztályában történelemóra volt. Az osztály – az egyetemi hallgatók százezres nagyságrendű budapesti tüntetésének, felvonulásának, a Debrecenben, Budapesten a rádiónál lezajlott fegyveres összetűzések ismeretében – felfokozott izgalomban, némán, csöndben és felállva üdvözölte a tanterembe belépő tanárt, András Gusztávot. „Ma nem ebből a könyvből tanulunk – tette le a Románia történelme tankönyvet a tanár úr –, ma a szomszédban testvéreink vérrel írják a történelmet, rájuk emlékezünk!” – jegyezte meg ugyancsak felfokozott hangulatban a história bűvkörében élő tanár. 1956. október 24-e és november 4-e között Erdély, Székelyföld, a Partium, a Bánság, a történelmi Máramaros nagy múltú vagy éppen frissen alakult magyar gimnáziumaiban hasonló egyperces néma felállásokra, az elesettekre való megemlékezésre került sor.
A nagyváradi diákmegmozdulás
A magyar forradalom hatására 1956 őszén alakult meg Nagyváradon az országos hírnevű Klasszikus Magyar Líceum diákjaiból, szakiskolásokból a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete azzal a céllal: „ha Nagyváradon is hasonló forradalom lesz, mint Budapesten, akkor készen álljanak, segítsék a forradalmat, a forradalmárokat”. Mindössze két felnőtt vett részt a szervezetben, a Klasszikus Magyar Vegyes Líceum két nagyszerű, országos hírnevű magyartanára, a huszonöt év börtönbüntetésre ítélt Kun József, illetve a húsz év börtönbüntetésre ítélt, jogászból lett magyar–francia szakos tanár, dr. András Ágoston – Öcsi bácsi –, nem voltak tagok, a diákjaik magyar szellemben való neveléséért ítélték el őket! A szervezet létrehozásának másik célja: minden eszközzel megakadályozni, hogy a nagyváradi vasútállomáson keresztül magyar forradalmárokat, foglyokat szállítsanak a Szovjetunióba. (A híresztelés nem volt alaptalan: visszaemlékezések igazolják, hogy a Szovjetunióba deportált foglyok a marhavagonok résein papírdarabkákra írt segélykérő üzeneteket küldtek a partiumiaknak, hogy azokat továbbítsák Magyarországra!)
A román kommunista hatalom igazi célja a koncepciós per megrendezésével csak a több tízezer oldalnyi perirat, megfigyelési és követési dossziék áttanulmányozása után deríthető ki: a Bolyai Tudományegyetem ellen indított perhez hasonlóan a romániai magyarság emblematikus intézményeinek ellehetetlenítése, fokozatos felszámolása, összevonása román középiskolákkal, tagozattá züllesztésük!
A nagyváradi Klasszikus Magyar Vegyes Líceum – kiváló tanárai révén, akik a második világégés, szovjet hadifogság után is ugyanott folytatták a világmegváltást, ahol abbahagyták! – minden diszciplinában nagyon alapos felkészülést biztosított a diákoknak, jelentős részük egyetemeken folytatta a tanulmányait. Egyértelmű konkurenciát jelentett az akkori Románia legnevesebb gimnáziuma számára. Az 1956-os magyar forradalom, annak leverése, az erdélyi magyar szervezkedések, kísérletek kiváló ürügyet biztosítottak a nacionalista kurzusra áttért legfelsőbb román párt- és államvezetés számára az önálló magyar intézményhálózat felszámolására. A retorziót elindító, mindvégig irányító legfelsőbb párt- és államvezetés, a titkosszolgálatok vallatói sem gondolták, gondolhatták komolyan, hogy 1956 őszén, a magyar forradalom idején, a tizenegy-tizenkét tagot számláló, tizenhárom-tizennégy éves gyerekekből álló Szabadságra Vágyó Magyar Ifjak Szervezete igazi veszélyt jelent a szocialista Románia biztonságára!
Az eddigi kutatás alapján is egyértelműen kijelenthető: a négy elemit végzett, 1923. május 11-én Körösfőn született Török Gergely – alias „Laci bácsi” –, Domokos Miklós nagybátyja, élesdi lakos, aki általános honvédelmi (AVSAP) ismereteket oktatott, tehát kezdetleges fegyverek fölött is rendelkezett, a Securitate amolyan „trójai falova” volt. Török Gergely 1956. október 25-én – a „véres csütörtökön”, amikor máig tisztázatlan körülmények között Budapesten a Kossuth téren az ávósok és a szovjet hadsereg összehangolt sortüze során a békésen tüntető tömegbe lőttek, s mintegy ezer ártatlan magyar esett a megtorlás áldozatául – Élesdről Nagyváradra utazott, felkereste unokaöccsét, Domokos Miklóst, s a magyarországi forradalmi harcok ismertetése után kijelentette: a diákok se tétlenkedjenek, hozzanak létre szervezetet, készítsenek röpcédulákat, azokat terjesszék, követeljék tanáraiktól az orosz nyelv kötelező tanításának megszüntetését. Török Gergely azt ígérte a gimnazistáknak: dinamitot és gyújtózsinórt szerez, hogy felrobbantsák azokat a vasúti hidakat, amelyeken keresztül a Szovjetunióba hurcolják az elfogott magyar forradalmárokat. Fegyverek beszerzését is meglebegtette. Domokos Miklós ekkor jelentette ki: „Magyarországon forradalom van, és mi itt állunk, és nem csinálunk semmit!” Rocska Gyula, a későbbi elsőrendű vádlott – akinek többkötetes hálózati dossziéja, az állambiztonsági szervekkel való együttműködést bizonyító hiteles dokumentumai vannak a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács bukaresti levéltárában – 1956. november 11-én kijelentette: Élesden ismeri Sipko Istvánt, akinek az édesapja a kavicsbányánál dolgozik, látott nála három méter gyújtózsinórt és öt darab dinamitot, amelyeket orvhalászat céljából lopott el, azokat elkéri, hogy felrobbantsák a vasúti hidakat, amelyeken elfogott magyar forradalmárokat hurcolnak a Szovjetunióba.
Az SZVISZ – ahogyan a partiumi és erdélyi magyarság kollektív emlékezetében a szervezet neve rögződött – konkrét tettei: a bevezetőben említett történelemóra után, 1956. október 24-én Rocska Gyula, Takács Ferenc és a kollégiumban lakó diákok az Eminescu utca 11. szám alatt lévő bentlakásban meghallgatták a budapesti Szabad Magyar Rádió adását. Amikor a bemondó azt közölte, a forradalmárok elfoglalták a rádiót, a Duna-parton is harcok dúlnak, a nevelő kivitte a készüléket a hálóból, és többé nem adta vissza. 1956. október 25-én délután öt órakor a 4. számúnak átkeresztelt Klasszikus Magyar Vegyes Gimnázium diákjai Nagyváradon a Párizs-patakot elvezető föld alatti csatornában találkoztak: Domokos Miklós, Takács Ferenc IX., Balogh Lajos, Karcis Lajos és Jancsó Csaba VIII. osztályos tanulók. Domokos Miklós bejelentette: létrehozzák a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetét, amelynek célja a magyarországihoz hasonló forradalom kirobbantása. 1956. október 25-én este csatlakozott a szervezethez Rocska Gyula, Létay Zoltán, Krepelka Barna, Fekete Imre, néhány nappal később Nagy Csaba VIII. osztályos tanuló. 1956. október 28-án, vasárnap újabb diákok csatlakoztak a szervezkedéshez: Sass Béla – az 1958. december 2-án Szamosújváron kivégzett Sass Kálmán érmihályfalvi lelkész IX. osztályos fia –, Sótanyi József, Sárközy Endre – dr. Sárközy Endre tasnádszántói református lelkész fia –, Udvari András. Takács Ferenc László javaslatára a frissen alakult szervezet vezetője a jelenleg Sztánán nyugdíjas közgazdászként élő Domokos Miklós lett. (Takács Ferenc László tanár a magyar–román kapcsolatok szakértője, az 1990 utáni Határon Túli Magyarok Hivatalának kiváló munkatársa, számos irodalmi kötet recenzense, a Vasgárda történetét, ma is töretlenül ható szellemiségét bemutató, az Erdélyi Szövetség kiadásában 2011-ben megjelent nélkülözhetetlen kézikönyv, A Mihály Arkangyal Légió szerzője. Ő fordította magyar nyelvre Matatias Carp Bukarestben kiadott, a Securitate által a világ összes nagy könyvtárából kilopott, Romániában megsemmisített Fekete könyvét, a romániai zsidók 1940–1944 közötti szenvedései című négykötetes, a romániai politikai és közéletben nagy vihart kavart művét.)
Sárközy Endre, a tíz év börtönbüntetésre ítélt műegyetemi hallgató, a jelenleg Budapesten élő, nyugdíjas számítástechnikai szakember, tanár az SZVISZ egyik fontos akciójára így emlékezett: „1956 november elején éjszaka kiszöktünk a kollégiumból Domokos Miklós felhívására, és felírtuk az egyik kis utcában, a Hegel utcában a falra: Le a párttal! (Csak egy párt létezett: a Román Munkáspárt). Másnap reggel már le volt meszelve. A felirat fényképét viszontláttam 1960 őszén, a letartóztatásom (1960. november 8., este tíz órát követően) után.”
A magyar forradalom és nemzeti szabadságharc 1956. november 4-i leverése után a nagyváradi diákok tovább reménykedtek. Mindezt éltette a Márciusban Újrakezdjük – MÚK – jelszó. 1957 nyarán kilépett a szervezetből az egyik alapító tag, Sótanyi József, de az SZVISZ tovább folytatta tevékenységét. 1957 végén Sárközy Endrét megválasztották pénztárosnak a kollégium udvarán. Jelen volt Domokos Miklós, Bartos János, Rocska Gyula, Szilágyi József, Udvari András. Összesen tizenhárom lej tagdíjat fizettek be a jelenlévők. Egyes visszaemlékezések szerint 1957 decemberében, mások szerint 1958 elején Domokos Miklós feloszlatta az SZVISZ-t, mert valaki figyelmeztette: a Securitate biztosan tud a szervezetről. 1958 szeptemberében azonban újra elkezdte a szervezkedést, és 1960 októberéig, a letartóztatási hullám kezdetéig folytatta. Corpus delictiként a nagyváradi Újlaki István Csaba 1956 és a sepsiszentgyörgyi Váncsa Árpád MÚK (Márciusban Újrakezdjük) című versét mellékelték. Váncsa Árpádot a 451. számú, 1961. december 15-én kihirdetett ítélet az SZVISZ ideológusának nevezi, aki verseivel uszított a lázadásra. Újlaki Csaba István – akinek jelenleg is meghatározó szerepe van a magyar cserkészmozgalomban – 1956. november 8-án rögzítette papírra az 1956 című versét, amelyért kilenc év börtönbüntetésre ítélték:
(…) „Sztálin nagy ércszobrát ledöntötték végre, Meghalt rég a vezér, pusztuljon a képe! Oroszt magyar diák ne tanuljon többé, Cirill betűs könyvem, légy te is a földé! Petőfi szobráról diákok szavalnak, Forradalmi verseit a rég elhunyt nagynak. Valóra váljon hát minden remény, álom, Forradalom, tőled a győzelmet várom.” Váncsa Árpád 1957 márciusában írta meg MÚK című versét, amelyért hat év börtönbüntetésre ítélték: „Hát nem kezdték, nem kezdhették újra, sem márciusban, sem azután! Tombol a bárgyú bosszú s a félelem. Az remeg az áradó Dunán. Tavaszköszöntő hurrá-énekek recsegnek föntről nagy hangosan. Ordítják a plakátok álnokul: Örüljünk, hogy újra béke van. Mert béke, az van most Budapesten. S hogy legyen, fegyőr s puskatus ügyel. A Duna-parton tankok vonulnak, Hangjukra romos ház omlik. Mégis tavasz van, s tavaszok jönnek, Nem fogy el soha tiszta nedvük. Borzongva, félve, de friss erővel Egy márciusban újrakezdjük.” A mintegy ötszáz letartóztatott közül ötvenkilenc személyt ítéltek el összesen 540 évre.
Tófalvi Zoltán
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Házról házra járó betlehem a szórványban a Kaláka együttessel
Adventi koncertsorozaton lép fel a Kaláka együttes a bánsági és erdélyi magyar szórványvidéken december 7. és 11. között. A Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című előadás turnéja, amelyet a Haáz Rezső Alapítvány szervez, Aradon, Temesváron, Nagyszebenben, Brassóban és Élesden várja a közönséget.
Becze Gábor, Gryllus Dániel, Major Gábor és Radványi Balázs december 7-én az Aradi Kamaraszínházban, 8-án Temesváron a Milleniumi templomban, 9-én Nagyszebenben a Filharmónia Thália termében, 10-én Brassóban a Reménység Házában és 11-én Élesden a református templomban lép fel.
Az aradi koncert nagyszabású jótékonysági nap része, amelyet az Aradi Kamaraszínház, több helyi magyar civil szervezet, cég és a Csiky Gergely Főgimnázium összefogásaként szerveznek. December 7-én az aradi közönséget két eseményre várják a szervezők, a Kaláka együttes Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című estjére és a Fonó Zenekar táncházzal egybekötött koncertjére. Az adományként összegyűlt teljes bevételt a szervezők a közelgő karácsonyi ünnepek előtt a Katalin Egyesület segítségével juttatják el az Arad megyei magyar nagycsaládokhoz.
A Kaláka együttes turnéját a Mol Románia, az OTP, a Communitas Alapítvány és az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) támogatja, míg a Fonó Zenekar az NKA, Cseh Tamás Program támogatásával jut el többek között Aradra is.
Mikor a betlehemesek karácsonykor házról házra járnak, üdvözlő versük végén ezt kérdezik: Szabad-e bejönni ide betlehemmel? A Kaláka együttes karácsonyi hangversenyének kerete ez a betlehemes játék. A műsorban elhangzanak magyar és más nyelvű karácsonyi népdalok, régi egyházi énekek, karácsonyi versekre írott Kaláka-dalok. 1987-ben jelent meg ez a lemez, azóta járnak a Kaláka-betlehemesek adventkor „házról házra”, templomról templomra, iskoláról iskolára, színházról színházra.
Minden évben néhány napot Magyarország határain túli magyarlakta vidéken töltenek, így az eddigi 600 karácsonyi előadás harmadát Erdélyben, a Partiumban, Kárpátalján, a Vajdaságban, a Felvidéken, Burgenlandban, Szlovéniában, a horvátországi Baranyában és Csángóföldön tartották, de énekelték karácsonyi koncertjüket Bécsben, Bukarestben, Szarajevóban és Zágrábban is.
A Kaláka koncertjét követően a Fonó Zenakar fellépésével folytatódik a jótékonysági est Aradon. Az Agócs Gergely vezette eMeRT-on és Kodály-emlékdíjas Fonó Zenekar tagjai Magyarország különféle régióiból, a Felvidék és Kárpátalja magyarlakta területeiről származó muzsikusok, akik a népzene előadását, oktatását és kutatását hivatásszerűen művelik.
Zenéjük fő profilját a magyarság, valamint a Kárpát-medence más népeinek hangszeres és vokális zenei hagyománya, illetve a hiteles tolmácsolásra törekvő feldolgozások alkotják. A zenekar több mint másfél évtizedes fennállása alatt többek között Párizs, Nürnberg, Bécs, Róma, Varsó és Utrecht koncerttermeiben is fellépett. Mixtura Cultivalis című lemezüket a Le Monde de la Musique folyóirat Az év szenzációja díjjal tüntette ki. A Fonó Zenekar koncertjét a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében tekintheti meg a közönség 20 órai kezdettel.
Krónika (Kolozsvár)