Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dolj megye
68 tétel
2017. április 17.
Nem mérséklődik a kanyarójárvány
Egyelőre nem tudják megfékezni a kanyarójárványt Romániában. Már az 5 ezret közelíti a betegek száma, és 21 halálos áldozatról tudnak már Bukarestben.
A legtöbb, 5-5 halálos esetet Arad, Temes és Dolj megyében jegyezték. Legutóbb kedden jelentettek két halálesetet a bukaresti hatóságok. A járvány az ország 38 megyéjét érintette, vagyis szinte az egész országot. Továbbra is a nyugat-romániai Temes és Arad megyékben tartják nyilván a legtöbb beteget.
Az egészségügyi minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy oltástörvény-tervezetet. Ezáltal is felelősebbé akarják tenni a szülőket, hogy ne mulasszák el a vakcina beadatását gyermekeiknek.
MTI; Erdély.ma
2017. június 9.
Tíz megyében árasztott el lakásokat a víz
A Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) csütörtök reggel arról tájékoztatott, hogy az elmúlt 24 óra leforgása alatt több mint száz tűzoltó dolgozott azon, hogy eltávolítsa a vizet lakásokból, pincékből és udvarokból. összesen tíz megye érintett. „Országos viszonylatban tíz megyében – Bákó, Krassó-Szörény, Kolozs, Dolj, Gorj, Hunyad, Neamț, Prahova, Szilágy, valamint Temes – okozott károkat az időjárás. Közös erővel a tűzoltók öt lakásból, 92 pincéből és 93 elárasztott udvarról távolították el a vizet, és tisztították meg a kisebb átkelők környékét. Az eső a legnagyobb kárt Kolozs megyében – többek között Gyalun és Marótlakán – okozta, ahol több mint nyolcvan pincét árasztott el a víz. Temes megyében eközben egy lakásból, 15 alagsorból és 4 udvarból kellett eltávolítani a vizet” – áll a katasztrófavédelem közleményében. Ami a villanyárammal való ellátást illeti, Dolj, Mehedinți és Vâlcea megyéből jeleztek gondokat, a műszaki csapatok a helyszínen vannak, hogy orvosolják a felmerült problémákat. Nyugati Jelen (Arad)
2017. június 17.
Eddig harminc áldozatot követelt a kanyaró
Péntekig 30 személy hunyt el kanyarós megbetegedés miatt, a harmincegyedik eset még nem nyert megerősítést – tájékoztat az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Nyolc haláleset Temes megyében, öt Arad megyében, hat Dolj megyében, négy Krassó-Szörény megyében, egy-egy Bihar, Szatmár, Călăraşi, Vaslui, Galaţi, Maros megyében és Bukarestben történt.
A 31. eset Kolozs megyében történt, azonban erről még nem bizonyosodott be, hogy a kanyaró miatt hunyt el az áldozat – írja az INSP honlapja.
Az intézet szerint a járvány kezdete óta összesen 7233 kanyarós esetet regisztráltak. Az ország 41 megyéjéből jeleztek kanyaróvírussal való fertőződést. maszol.ro
2017. július 15.
Hány új kanyarós esetet jelentettek az elmúlt héten?
370 új kanyarós esetet jelentettek a múlt péntek óta, így meghaladja a 8000 ezret a diagnosztizáltak száma – közölte a járványos betegségeket megfigyelő és ellenőrző országos központ (CNSCBT).
A hivatalos statisztikák szerint máig 8107 esetben bizonyosodott be a kanyaró, és 31 beteg hunyt el, nyolcan Temes, hatan-hatan Arad és Dolj, hárman Krassó-Szörény megyében, egy-egy halálesetet jelentettek Bihar, Kolozs, Călăraşi, Szatmár, Vaslui, Galac, Maros megyéből, illetve Bukarestből.
Egy hét haladékot csütörtökön Mihai Tudose kormányfő Florian Bodog egészségügyi miniszternek, hogy dolgozzon ki egy tájékoztató programot, amivel tudatosítani lehet a lakosságban a gyermekek beoltásának fontosságát. A kérés olyan összefüggésben hangzott el, hogy jelenleg 180 ezer gyerek nincs beoltva kanyaró ellen.
„Van egy statisztikám: 180 ezer gyermek nincs beoltva kanyaró ellen, 80 ezer pedig nincs beoltva gyermekbénulás ellen. Így van?” – kérdezte Bodogot a miniszterelnök a csütörtöki kormányülés elején.
Az egészségügyi tárca vezetője igazolta a számadatokat, ezért Tudose egy hetet adott neki, hogy előterjesszen egy tájékoztató kampányt.
„A jövő héten határozzák meg, hogyan lehet elérni, hogy a románok megértsék, hogy be kell oltatniuk a gyerekeiket. Van oltóanyag, de nem tudunk eljutni az emberekhez” – fogalmazott a kormányfő.
Florian Bodog közölte, több ízben is tárgyalt az Egészségügyi Világszervezet képviselőivel, és már létezik egy cselekvési terv, amit néhány napon belül gyakorlatba ültetnek.
Medifax; Szabadság (Kolozsvár)
2017. július 20.
Budinet és telebudi
Szilágyi Aladár írása arról, hogy Erdélynek Óromániával szembeni szeparatizmusa akár a reterátkultúrában is kimutatható.
Az Országos Statisztikai Hivatal legfrissebb felmérése szerint Románia rendületlenül az Európai Unió tagországainak az „élén áll” a vízöblítésmentes latrinák, az udvaron, jó esetben: a kert végén elhelyezett, hagyományos árnyékszékek használata tekintetében. A legutóbbi, 2015-ös budiösszeírás óta némi változás állt be a hazai életminőségben: az akkori 54 százalékos klotyóhasználati kultúra napjainkra 4 százalékkal szorult vissza. Tehát manapság az ország lakosságának kb. a fele már átvette a vízlehúzós-öblítéses vécéhasználati módit.
Persze, ez az 50-50 százalékos megoszlás nem vetíthető ki egyenletesen Románia teljes területére! Hogy egy időszerű EU-integrációs terminussal éljünk: óriási különbség van ebben a tekintetben a nyolc „fejlesztési régió” között. Nincs szándékomban azzal untatni az olvasót, hogy mind a nyolc régió adatait fölsoroljam, csupán egyetlen érdekességre hívnám fel diszkréten a figyelmet: ha a vizsgálat eredményeit térképre vetítve csíkozással próbáljuk érzékeltetni (kevesebb budihasználat = világosabb csíkozás), akkor a világosabb régiók nagyjából a Kárpátokon inneni területekkel, Erdéllyel, Partiummal, a Bánsággal egyeznek, a sötétebbekből nagyjából-egészéből Moldova és Havasalföld térképe rajzolódik ki, az egy Bukarestet és környékét, illetve a tengerpartot kivéve. A legeslegsötétebb színezetet, a maga mintegy 72 (!) százalékával viszont az úgynevezett Dél-nyugat Olténia Fejlesztési Régió érdemli ki. Hadd ne bontsuk tovább, hogy a régió öt megyéje, Dolj, Gorj, Mehedinţi, Olt és Vâlcea közül, melyik ragaszkodik a legjobban a kinti pottyantók tradíciójához. De, mint a Statisztikai Hivatal adatainak közléséhez csatolt tévériport bemutatta: egy-egy oltyán megyén belül számos olyan, több ezres lélekszámú település létezik, ahol a vezetékes víz-, illetve szennyvízelvezető hálózat még egyáltalán nem épült ki, tehát a vízöblítéses-ülőkés angol WC intézményét is csak hírből ismerik.
Az illusztrációnak szánt tévériport meg is szólaltat néhány érintettet. Az egyik derék helybéli megmutatta, annyira reménykedik a bővizű világ eljöttében, hogy a csűrjébe felhalmozott fürdőkádat, mosdót, vécékagylót, mindent, ami egy ilyen más életformához kelletik. Másik falusfele, egy fiatalasszony, aki már medencét is sikerített az udvarára, a jól tájékozottak szarkazmusával közli: „vizünk ugyan nincs, vécénk sincs, de a lakosság 60 százaléka immár rácsatlakozott az internetre. Elvégre laptoppal az ölünkben, a budin ücsörögve is lehet skype-olni…”
Számomra a csúcsot – ebben a témakörben – egy pusztulásra ítélt hegyi településen készült felvétel jelenti. A fotográfia jobboldalán egy lerobbant, fából összerótt épület látható. A kép baloldalán, a suhángerdő előtt, egy kiérdemesült utcai telefonfülke, közepén fából összeeszkábált ülőkével hirdeti a népi találékonyság kimeríthetetlen voltát. S hogy a közszemérem se csorbuljon, a telefonkabin kékre pingált üvegoldalai hangsúlyozzák annak illemhely-voltát… erport.ro
2017. július 26.
Országos Helyi Fejlesztési Program: tucatnyi székely község nem kért támogatást
Valamennyi Hargita és Kovászna megyei infrastruktúra-fejlesztési pályázatot elfogadta az illetékes minisztérium, ám abszolút értékeben – Ilfovot leszámítva – így is a két székelyföldi megye kapta országosan a legkevesebb pénzt. Az összeg tán nagyobb is lehetett volna, de 17 székelyföldi önkormányzat nem kért támogatást.
Az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) keretében a két székely megyéből benyújtott valamennyi pályázat megkapja az igényelt támogatást. Hargita megyéből 139 pályázat érkezett a fejlesztési minisztériumhoz, ezekre összesen 507 millió lejt utalnak majd ki. Kovászna megyéből 105 pályázatot nyújtottak be az önkormányzatok. A megyei tanács által kiadott tájékoztató szerint Háromszéknek 437 millió lej jut.
A székely megyéknek juttatott pénzösszeg valószínűleg nagyobb is lehetne, ám Háromszékről öt, Hargita megyéből pedig tucatnyi önkormányzat nem vette a fáradtságot, hogy akár egyetlen pályázatot is benyújtson. A pozitív példa Dobolló, a háromszéki községnek 12 pályázatra sikerült támogatást szereznie. Élen jár Csíkszereda és Sepiszentgyörgy is: mindkét megyeszékhelynek egyenként 10 projektét támogatják. Erdélyben egyetlen olyan település van még, ahonnan ennyi sikeres pályázat érkezett, a Bihar megyei Élesd városa. Maros megyéből 171 pályázatot támogatnak a PNDL keretében, 737,5 millió lej értékben.
Korábban a román sajtó alapján tévesen írtuk azt, hogy lakosságarányosan Hargita és Kovászna megye kapta a legkevesebbet helyi fejlesztésekre. A penzcsinalok.ro kiszámolta, hogy Kovászna megye a kormányzati alapból kapott, egy főre jutó pénzek alapján a 19. helyen, Hargita megye a 23. helyen áll az országos listán.
A regionális fejlesztési minisztérium összesen 30 milliárd lejt oszthat szét infrastrukturális fejlesztésekre: utak korszerűsítésére, víz- és csatornahálózat kiépítésére vagy modernizálására, oktatási-, egészségügyi-, illetve közigazgatási intézmények építésére, felújítására. A projekteket 2020 végéig kell kivitelezniük az önkormányzatoknak.
A legtöbb pénzt Suceava megye kapja
A pénzből 2017. és 2020. között országosan összesen 9500 projektet finanszíroznak, közöttük 2500 bölcsödét és óvodát, 2000 iskolát valamint egyéb létesítményeket. A legtöbb pénzt Suceava megye kapja, közel 929 millió lejben,vagyis 206, 3 millió euróban részesül. A moldovai megye települései 254 beruházás megvalósítására nyújtottak be projekteket. Az összeg egy részét, csaknem 47 milliárd lejt a Văleni-Stănișoara-Iesle út felújítására fordítják.
A második helyen, 883 millió lejjel – 196,2 millió euróval – Krassó-Szörény megye áll, ahol a tervek szerint 181 fejlesztést valósítanak meg. Az összegből több mint 46 millió lejt utcák és járdák felújítására fordítanak, Măgura, Bocșa Montana, Vasiov, Bocsa Română és Neuwerk településeken.
Krassó-Szörény megyében a legutóbbi helyhatósági választások alkalmával a két nagy párt, a szociáldemokraták és a nemzeti liberálisok megosztották egymás között a tisztségeket. A szociáldemokraták megszerezték a megyei tanácselnöki tisztséget, míg a nemzeti liberálisok soraiból került ki Resicabánya polgármestere.
882 millió lejjel még dobogós lett a szociáldemokraták által uralt Vaslui megye, ahol 256 pályázat kap támogatást. Az összegből 33,5 millió lejt a Băcani-Băltățeni-Cepești-Radăești-Coroiești-Bogdănița-Schitu megyei út felújítására költenek.
A negyedik helyet Liviu Dragnea pártelnök megyéje, Teleorman megye foglalja el, amely 170 projektre kapjaa a számára kiutalt 875,6 millió lejt. Ebből 32 milliót a megyei tanács kap a Rădoiesti-Săceni megyei út felújítására. A megyeszékhely, Alexandria polgármestere egyébként a harmadik mandátumát szociáldemokrata Victor Drăgușin, de a megyei tanácsot is a szociáldemokraták uralják.
Mehedinți megye 849 millió lejt kap a 174 projektjére, ebből 41,2 millió lejt szintén megyei útfelújításra fordítanak. A megye maga is a szociáldemokraták kezében van, Turnu Severin polgármestere, valamint a megyei tanácstagok többsége ennek a pártnak színeit képviseli.
De jelentős pénzekben részesül a Kárpátokon túli Botoșani megye (847,8 millió lej), Iași megye (831 millió lej), Bacău megye (827 millió lej), Olt megye (823 millió lej), valamint Dolj és Ialomița megye (813-813 millió lej).
Erdélyben Szilágyság áll az élen
A kormány a legszűkmarkúbb az erdélyi megyékkel szemben volt. Brassó megye például csak 587 millió lejt kapott a 112 projektjére. Ebből a pénzből 41,2 millió lejt Fundáta és Sernye falu úthálózatának felújítására fordítanak. A megyében egyébként a nemzeti liberálisok szerezték meg a megyei tanácselnöki és Brassó polgármesteri tisztségét.
Szeben megye 557 millió lejben részesül, ebből 109 projektjüket kell majd megvalósítaniuk. Közel 100 milliárd lejt ebben a megyében is megyei utak felújítására fordítanak, pontosabban a Pókafalva-Alamor-Széptelek közötti utat teszik majd járhatóbbá. A megyei tanácsot tekintve a nemzeti liberálisok vannak túlsúlyban, Nagyszeben polgármesteri tisztségét pedig a Romániai Németek Demokratikus Fórumának képviselője tölti be.
Erdélyből Szilágynak sikerült a legtöbb pénzt lehívnia, 767 millió lejt. A legaktívabb két magyar többségű község, Szilágyperecsen és Varsolc volt, mindkettő hat sikeres pályázattal büszkélkedhet. Temes 751 millió lejt kap a program keretében, Bihar pedig 750 milliót. Erdélyből, Hargita és Kovászna mellett Kolozsba, Fehérbe, Aradba és Szatmárba kerül még kevés pénz, 670 és 625 millió lej közötti összegek.
Országos szinten a legkevesebb pénz, 374 millió lej, az amúgy igen fejlett Ilfov megyének jutott.
Pengő Zoltán, Bogdán Tibor / maszol.ro
2017. július 29.
Székelyföld kapta júniusban az országban az egyik legnagyobb összegű szociális segélyt
Az országos szociális felügyeleti és kifizetési ügynökség (ANPIS) adatai szerint júniusban több mint 64 millió lejt fizettek ki szociális segély (garantált minimális jövedelem) címen.
Az átlagos kifizetés értéke 277,44 lej volt. Júniusban 230 699 személy részesült szociális segélyben. A legtöbb rászorulót Dolj - 14.367 személy, Buzău - 11.496, Bakó - 10.906, Galac - 11.158 és Teleorman - 10.351 megyékben regisztráltak.
Átlagosan a legmagasabb összegeket Bukarestben - 334,93 lej, illetve Szilágy - 332,62 lej, Bihar - 314,89, Maros - 318,30, Kovászna - 308,31 és Hargita - 303,85 megyékben fizették ki. A garantált minimális jövedelem a szegénység elleni küzdelem egyik legfontosabb eleme.
Tăriceanu jól beszólt
Korábban Călin Popescu Tăriceanu, az ALDE elnöke úgy nyilatkozott, hogy Romániának teljesen le kell mondania a garantált minimális jövedelemről, amely tulajdonképpen "felkérés a tétlenségre".
A politikus emlékeztetett: miközben Románia munkaerőhiánnyal küzd, sok gazdasági társaság, vállalkozó a szomszédos országokból hoz munkaerőt. „Nem hagyhatjuk, hogy egyesek üljenek otthon, és várják a garantált jövedelmet, ahelyett, hogy elmennének dolgozni. Saját méltóságuknak is jót tesz, ha megdolgoznak a pénzért, minthogy az állami támogatásra várjanak" - fogalmazott Tăriceanu.
2017. augusztus 4.
Kánikula Háromszéken is
Harmadfokú, vörös jelzésű hőségriadót bocsátott ki tegnap a meteorológiai intézet tizenöt nyugati megyére, az ország többi részére pedig – így Háromszékre – másodfokú (narancssárga jelzésű) figyelmeztetés érvényes. A riasztás mára és holnapra szól, de a hőség vasárnap is tart. Sepsiszentgyörgyön a lehetőségekhez mérten készülnek a szélsőséges melegre. Közúti forgalomkorlátozást vagy más hasonló intézkedést nem kellett még bevezetni, noha már több napja a megyében is magas hőmérsékleti értékek a jellemzőek.
A meteorológiai intézet jelzése szerint Maros, Kolozs, Bihar, Szatmár, Temes, Szilágy, Máramaros, Krassó-Szörény, Arad, Beszterce-Naszód, Fehér, Szeben, Hunyad, Dolj és Mehedinţi megyében várhatóan 39 és 42 Celsius fok közötti hőmérsékletekre lehet számítani, míg a többi megyében 36–39-re.
Sepsiszentgyörgyön a csúcs¬hőmérséklet várhatóan nem haladja meg a 39 fokot, a kevés zöldövezettel rendelkező, sűrűn beépített városrészeken, lakótelepeken viszont előfordulhat, hogy a hőmérő ennél többet mutat.
Tóth-Birtan Csaba alpolgármester érdeklődésünkre elmondta: igyekeznek segítséget nyújtani a kánikulában, egyelőre egy ivóvíz-automatát helyeztek el a városháza előtt, a főtéri szökőkutak állandó jelleggel üzemelnek, az Erzsébet parkban pedig két ivóvízkút is a lakosság rendelkezésére áll. A központban nem látták indokoltnak árnyékolók felszerelését, mivel be lehet húzódni a parkba a hőség elől. Értesülése szerint a városi közüzemek hamarosan egy párakaput is elhelyez a parkban a felfrissülni vágyók számára. Az eszközt két évvel ezelőtt már használták. A köztisztasági vállalat, a Tega Rt. útlocsoló járművei állandó jelleggel járják a várost, főképp a főútvonalakat és a poros, köves szakaszokat. Tekintettel az érkező még nagyobb hőségre, a locsolást kiterjesztik azokra a lakónegyedekre is, ahol kevés a zöldövezet. Felvetésünkre, hogy nem lenne-e hasznos sátrakat felállítani a város területén, ahol ivóvízhez juthatnak az emberek, Tóth-Birtan Csaba elmondta: légkondicionált sátrakkal nem rendelkeznek, a berendezés nélkül pedig a ponyva alatt tartózkodni talán rosszabb, mint a szabadban, arról nem beszélve, hogy az ivóvizet sem lehetne megfelelő körülmények között tárolni. Nicoleta-Marin Tolvaj rendőrségi szóvivő megkeresésünkre elmondta: noha már hétfőtől egyre emelkedik a hőmérséklet, a közúton nem kellett semmilyen korlátozást bevezetni, illetve más, a meleg miatt bekövetkezett incidensről sem tudnak.
A megyei sürgősségi kórházban tegnapig nem jegyeztek kánikula miatti eseteket. A sürgősségi osztály mindenesetre felkészült – tájékoztatott András-Nagy Róbert.
Nagy D. István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)