Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dolj megye
68 tétel
2012. március 26.
Román egyetemista-egyesületek a MOGYE magyar főtagozata ellen
A Romániai Orvostanhallgatók Egyesületei Szövetségének közgyűlését a hét végén tartották meg Marosvásárhelyen, párhuzamosan a TDK-val. A diákok nem szerveztek tüntetést a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar főtagozatának létesítése ellen, de kifejezték támogatásukat az “etnikai szeparatizmus” ellen fellépő marosvásárhelyi diákliga mellett.
Miközben a Kultúrpalotában a magyar orvostanhallgatók által szervezett TDK értekezései zajlottak, a Grand Szállóban a Romániai Orvostanhallgatók Egyesületei Szövetségének (FASMR) XXVI. közgyűlését tartották. Dan Zolog, a marosvásárhelyi diákliga elnöke kérdésünkre elmondta, nem “rászervezésről” van szó, hiszen már január elején eldöntötték a helyszínt, időpontot. A FASMR kilenc megyei (Temes, Bihar, Craiova, Kolozs, Iasi, Maros, Beszterce, Szeben és Bukarest) szervezetének küldöttei vettek részt a háromnapos programon, amelyen vezetőségi tagokat, projektmenedzsereket választottak, működési szabályzattal kapcsolatos kérdéseket és módosító javaslatokat vitattak meg, illetve fogadtak el. A péntek esti megnyitóünnepségen a prezídiumban ott volt Ionut Cobec, a FASMR elnöke, Ali Shawki Iulian alelnök, Andrei Ivan, a szervezet kincstárnoka, Dan Zolog, a marosvásárhelyi diákliga elnöke és dr. Leonard Azamfirei, a MOGYE törvénytelenül megválasztott, a szaktárca jóváhagyásával nem rendelkező rektora. A FASMR elnöke az egyetemista-egyesületek közötti együttműködés fontosságáról beszélt, arról, hogy az oktatási folyamatban elsősorban a szakmai előadások minőségére kell a hangsúlyt fektetni. Dr. Leonard Azamfirei beszédében elmondta, egy pillanatra “félretéve a problémákat”, megpróbál felhőtlenül örülni az eseménynek, és arra kérte a résztvevőket, hogy ezúttal ne tegyenek fel a MOGYE-val kapcsolatos kérdéseket. Mindazonáltal kifejtésében visszatérő motívum volt az egyetem ügye. Elmondta, meg kell érteni, hogy az orvosi egyetemek különböznek az egyéb felsőoktatási intézményektől, úgymint a színművészeti, jogi, testnevelési egyetemek, az orvosis hallgatókat pedig leginkább a rezidensvizsgák foglalkoztatják. Hozzátette: a román diákegyesületek szolidárisak voltak mindvégig a marosvásárhelyi román diákligával, ami jó érzéssel tölti el, hiszen bebizonyosodott, hogy “nincsenek egyedül akkor, amikor egy komoly probléma merül fel”, majd megköszönte kiállásukat (a magyar főtagozat létrehozása ellen – szerk megj.). Reményét fejezte ki, hogy a “zavaros helyzet” rövidesen megoldódik, és a következő összejövetel alkalmával a résztvevők egy olyan Marosvásárhelyre érkeznek, ahol jó egyetértésben élnek az emberek, és ahol a valós multikulturalitásnak sikerül érvényt szerezni. Visszatérve az egyetemi ügyekre, kifejtette, hogy az Alumni rendszert meg kell honosítani, adatbázist kell létrehozni a MOGYE volt hallgatóiból, ehhez kérte a diákszervezetek segítségét.
A szombati nap a plenáris ülések mellett szakmai megbeszélésekkel folytatódott. Elmaradt a délutánra tervezett, Tömegtiltakozás címmel meghirdetett tréning, utcai demonstrációt sem szerveztek. A programban válságmenedzsment, team-menedzsment, önkéntesség és vezetői készségek témakörökben szerveztek tréningeket, az est plenáris üléssel, vasárnap pedig városnézéssel zárult. Több résztvevő, valamint a diákliga vezetője kérdésünkre elmondta, a FASMR továbbra is az egyetem szétválasztása ellen van, a magyar főtagozat létrehozására vonatkozó kormányhatározattal kapcsolatban várják a döntést, álláspontjukról – várhatóan a mai nap folyamán – hivatalos közleményt adnak ki.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
2012. augusztus 14.
A külföldön élőket is beleszámolják a kvórumba
Törvényesen küldött hibaigazítást Ştefan Minea alkotmánybíró a kormánynak augusztus 3-án a taláros testület nevében – szívárgott ki az Alkotmánybíróság hétfői üléséről. A módosítás lényege, hogy a július 29-i referendum kvórumjába bele kellene számolni a külföldön élő román állampolgárokat is.
A Ponta-kormány azt remélte, hogy a 2.5-3 millióra saccolt román vendégmunkást törölni tudja az állandó választói névjegyzékből és ezáltal a referendum 46 százalékos részvételi aránya 50 százalék fölé ugrik.
Augustin Zegrean, az Alkotmánybíróság elnöke hétfőn reggel nem zárta ki , hogy a Traian Băsescu leváltására kiírt referendummal kapcsolatos hibás átiratok ügyében összehívott rendkívüli tanácsozásán a taláros testület a népszavazás egészének érvényességéről is döntést hozzon.
Ezt a feltételezést az is megerősíti, hogy a Legfelsőbb Ügyészség hétfőn reggel „tájékoztató anyagot” küldött az alkotmánybíróságnak a lefoglalt választási névjegyzékkel kapcsolatos vizsgálódásának állásáról.
A rendkívüli ülés összehívását múlt héten három alkotmánybíró kérte, annak érdekében, hogy tisztázzák a testülettől a kormányhoz, valamint a Hivatalos Közlönyhöz juttatott ellentmondásos átiratok kérdését.
Egyszerű vagy minősített többség?
Az Alkotmánybírósághoz közel álló források szerint a taláros testület hétfői ülésén arról is vita alakult ki, hogy a Traian Băsescu felfüggesztett államfő leváltására kiírt referendum érvénytelenítéséhez is minősített, 6-3-as többségre van szükség, vagy ez esetben elég az egyszerű, 5-4-es arányú többség is.
A törvény nem írja elő, hogy a népszavazás érvénytelenítését milyen döntéssel hozhatja meg a taláros testület, a minősített többség szükségességét csak a referendum hitelesítése esetében írja elő. Alkotmánybírósági források Németországot említik példaként, ahol a referendumot kétharmados többséggel hitelesítik, de egyszerű többséggel érvénytelenítik.
15 megyében vizsgálódik az ügyészség. A Realitatea hírtelevízió információi szerint az ügyészek tizenöt olyan dél-romániai megyében indítottak vizsgálatot a július 29-i referendumon történt csalások ügyében, ahol a részvételi arány meghaladta az országos átlagot. Mint korábban írtuk, Gorj, Dolj, Mehedinţi, Teleorman megyében tucatjával vannak olyan települések, ahol az állandó lakosság kétszerese adta le szavazatát a referendumon.
Az Alkotmánybíróság az elmúlt hét elején küldött a Hivatalos Közlönyhöz egy hibaigazítást, amelyben egy mondattal kiegészítette döntését a népszavazásról. A testület szerint szerkesztési, fogalmazási hiba miatt maradt ki az a mondat, amely arra vonatkozott, hogy nem lehet törölni a választói névjegyzékből a külföldön élő román állampolgárokat.
Victor Ponta kormányfő hétfőn este levélben kért felvilágosítást a taláros testülettől azzal kapcsolatban, hogy az alkotmánybíróság egészen pontosan mit is vár el a hatóságoktól: az állandó választói névjegyzék frissítését vagy a július 29-i referendumon részt vevők listájának aktualizálását.
maszol.ro
2012. október 12.
Közigazgatási reform: ahány párt, annyi szokás
Maradjanak meg a megyék és a már létező nyolc gazdasági fejlesztési régió kapjon közigazgatási hatáskört – javasolta Victor Ponta kormányfő, akinek elképzelései megosztják az RMDSZ politikusait. Az elmúlt öt évben a pártok összesen három régióátalakítási tervezetet bocsátottak közvitára. Cseke Péter Tamás összefoglalója.
Ismét felmelegítette Románia területi-közigazgatási átszervezésének témáját a miniszterelnök. Victor Ponta a Tulcea megyei Murighiolban, a Megyei Tanácsok Szövetségének éves közgyűlésén vázolta a Szociál-Liberális Szövetség (USL) elképzeléseit az ország „újrafelosztásáról”. E szerint a jelenlegi megyék megmaradnának, de a már létező nyolc gazdasági fejlesztési régiónak közigazgatási hatáskört kell biztosítani. A régiók – akárcsak a megyék – választott régiótanáccsal és régióelnökkel rendelkeznének, a jelenlegi regionális fejlesztési ügynökségek pedig a régiótanácsok műszaki apparátusául szolgálnának. Ponta szerint ez nem járna a bürokrácia növelésével. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az ország területi-közigazgatási újrafelosztása a jövőre tervezett alkotmányjogi reform részét képezné. Hangsúlyozta: ez egyelőre csak az USL javaslata, de valamennyi pártnak kötelessége, hogy tárgyaljon erről, és a jövő év folyamán jussanak megállapodásra a régiósításról, amely Ponta szerint a „túlságosan központosított” államigazgatást hivatott decentralizálni.
Borboly Csaba: számunkra nem hátrányos
Victor Ponta a bejelentését megelőzően felvázolta régiósítási elképzeléseit a Megyei Tanácsok Szövetsége vezetőségének, amelynek alelnökként tagja Borboly Csaba is. Hargita Megye Tanácsának elnöke nem tartja butaságnak a kormányfő javaslatait. „A miniszterelnök szándékát én úgy fogalmaznám meg: Victor Ponta lebontaná a kormányt régiók szintjére” – nyilatkozta az Erdélyi Riportnak. Elmondta: ha a kormányfő elképzelései megvalósulnak, akkor a megyei önkormányzatok megőriznék a jelenlegi hatáskörüket, sőt plusz hatásköreik lennének. Borbély tájékoztatása szerint a Ponta-féle közigazgatási reform a jelenlegi fejlesztési minisztérium megszűntetését eredményezné, mert a fejlesztési pénzeket térségi alapon jobban lehet kezelni. „Számos szakterületen, például az oktatás és az egészségügy területén a döntéseket le lehetne hozni a régiók szintjére” – magyarázta. A tanácselnök szerint ez a változás az erdélyi magyar közösség hasznára válhatna. „Ez számunkra nem hátrányos. Főleg akkor, ha nem arról a nyolc régióról beszélgetnénk, amelyről most szó van” – jelentette ki. Hangsúlyozta azonban, hogy az RMDSZ továbbra is azt szeretné, ha nem nyolc, hanem tizenhárom régióra osztanák fel az országot és a székelyföldi megyék azonos régiókba kerülnének. Mint mondta, az RMDSZ politikusaira hárul majd az a feladat, hogy elképzeléseikről meggyőzzék a kormányt.
Az RMDSZ politikai alelnöke, Borbély László szerint az USL elképzelése közelebb áll ugyan a Szövetség által már évekkel ezelőtt benyújtott régióátszervezési tervezethez, ám a jelenlegi fejlesztési régiókat nem lenne szabad megtartani. A Krónika napilapnak elmondta, egyetért Pontának azzal a javaslatával, hogy a jelenlegi megyéket nem szabad bolygatni, mert az szerinte káoszhoz vezetne. Úgy vélekedett: a megyék átcsoportosítását közigazgatási hatáskörökkel felruházott régiókban úgy kell megrajzolni, hogy az jó legyen a magyarságnak. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a régiók megrajzolása még nyitott kérdés, megvitatása a parlamenti választások után várható.
Tamás Sándor, a Kovászna Megye Tanácsának elnöke egyelőre csak politikai nyilatkozatnak tartja a kormányfő javaslatait. Szerinte erről akkor lehet érdemben tárgyalni, ha az USL felvázolja a konkrét elképzeléseit az új régiókról. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ álláspontja ebben a kérdésben mindvégig egyértelmű volt: a közigazgatási reformról akkor lehet szó, ha a megyék hatásköre nem csorbul, a három székelyföldi megye és Beszterce-Naszód, Máramaros, Szatmár, Bihar, Szilágy, Kolozs megye egy régióba kerül, tehát régiók létrehozásával nem módosul az etnikai arány. „Minél több hatáskört Bukarestből át kell ruházni a települési, megyei és régiós szintre” – hangsúlyozta a Kovászna megyei közgyűlés elnöke.
Csutak István: a hatalom bebetonozását szolgálja
A regionális politikák RMDSZ-es szakértője, Csutak István szerint akárcsak a Demokrata Liberális Párt (PDL) által tavaly meglebegtetett elképzelés, az USL területi-közigazgatási átszervezési javaslata is „a kormányon lévők hatalmának bebetonozását” szolgálják. Szerinte Pontáék terve már ott hibádzik, hogy 2014-re a jelenlegi fejlesztési régiók némelyike túlnépesedik a többiekhez képest. „Elég lesz majd rápillantani a térképre, s látni lehet, hogy egyes régiók túlduzzadtak, és akkor majd megyéket kell átragasztani az egyik régióból a másikba” – mondta az Erdélyi Riportnak. A szakember emlékeztetett arra, hogy ha közigazgatási hatáskört kapnak a régiók, akkor az Európai Bizottságnak nincs beleszólása a regionális átszervezésbe, ugyanis a közigazgatási hatáskör megállapítása a tagállamokra tartozik. Az uniós rendelet szerint fejlesztési régiók létrehozása egy tagállamban akkor kötelező, ha az adott tagállamban nincs régió nagyságú közigazgatási egység, ugyanakkor az EU nem kéri azt, hogy az így létrehozott régiók közigazgatási hatáskört kapjanak. „Ám ha közigazgatási hatáskört kapnak ezek a régiók, akkor nehéz lesz megakadályozni Pontáékat abban, hogy ha megnyerik a választásokat, végrehajtsák elképzeléseiket” – magyarázta. Arra a felvetésünkre, hogy egyes RMDSZ-es politikusoknak – például Borboly Csabának – elnyerte a tetszését ez az elképzelés, Csutak úgy reagált: Hargita Megye Tanácsa elnökének „látóköre Gyergyóalfalutól Tusnádfaluig terjed”. Értésünkre adta: Borbolyt a kormányfőnek úgy sikerült „levennie a lábáról”, hogy nagyobb hatásköröket ígért a tanácselnököknek. Egy neve elhallgatását kérő partiumi RMDSZ-es politikus sem hisz Ponta verziójában, szerinte porhintés az az ígéret, hogy nem a megyéktől vonnak el kompetenciákat, hanem a központi hatáskörök egy részét vinnék le megyei szintekre. Forrásunk szerint esetleges decemberi győzelme után az USL tetszése szerint alakítja majd az ország adminisztratív felosztását, különösen akkor, ha ehhez kétharmados többséget is szerez a törvényhozásban.
Bãsescu nyolc megyét akar
Az ország területi-közigazgatási átszervezésre hangsúlyosan tavaly júniusban merült fel először, amikor Traian Bãsescu államfő arra kérte az akkor még Emil Boc vezetette kormányt, hogy rövid időn belül dolgozzon ki olyan jogszabálytervezetet, amely az ország eddigi 41 megyéjét nyolcra csökkentené. Bãsescu ezzel a javaslatával idén is előhozakodott. Szerinte az 1968-ban létrehozott megyerendszer reformját a több szempont is indokolja. Elmondta, az új „szupermegyék” létrehozása csökkentheti a bürokráciát, kevesebb megyében kevesebb intézményre lenne szükség, hiszen jelenleg 41 megyei rendőr-főkapitányság, 41 mezőgazdasági igazgatóság, 41 közegészségügyi hatóság, 41 területi adóhatóság van, ezek helyett pedig csak hét vagy nyolc maradna. Emellett – érvelt az államfő – a nagyobb megyék sokkal hatékonyabb és koherensebb területfejlesztést tennének lehetővé. Így orvosolható lenne az ország Európai Uniós források lehívásával kapcsolatos fogyatékossága.
A Boc-kormány teljesítette Bãsescu utasítását, és be is mutatta tervezetét. Eszerint Romániát nyolc megyére osztanák, ebből hét hatalmas lenne, négy-hat jelenlegi egységet tömörítene magába, a nyolcadikat pedig a főváros, Bukarest és annak környéke (a jelenlegi Ilfov megye) alkotná. A projekt – akárcsak az USL elképzelése – a jelenlegi EU-s fejlesztési régiókat veszi alapul, azokat változtatná át közigazgatási egységekké.
Ioan Oltean, a PDL főtitkára röviddel ezután azt is jelentette, hogy a kormány gyorsított eljárással, azaz a parlamenti vitát megkerülő felelősségvállalással fogadná el a törvényt.
Majdnem belebukott a kormány
A gond csupán az volt, hogy a PDL szinte egyáltalán nem konzultált akkori koalíciós partnerével, a RMDSZ-szel, amely legfontosabb vezetőin keresztül kategorikusan elutasította a javaslatot. A szövetség vezető politikusai kijelentették, elfogadhatatlan a PDL koncepciója, legfőképpen azért, mert a három székelyföldi megyét (Hargita, Kovászna és Maros) egy olyan régióba olvasztaná, amelyben a magyarság részaránya nem érné el a 30 százalékot sem. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a kormányból való kilépés lehetőségét is felvetette, ha koalíciós partnereik ragaszkodnak a nyolc megyéről szóló elképzelésükhöz. „Ezt a közigazgatási reformot az RMDSZ nem tudja felvállalni, ha a koalíciós partnereink ehhez ragaszkodnak, akkor nekünk újra kell gondolnunk a közös kormányzás jövőjét. Mi csak olyan felosztást látunk elképzelhetőnek, amelyben Kovászna, Hargita és Maros megye, valamint a Partium és a Szilágyság megyéi egységet alkotnak” – fogalmazott a szövetségi elnök.
Az RMDSZ ellenállását látva a PDL lemondott az ország területi-közigazgatási újrafelosztásának erőltetésétől.
Az RMDSZ a fejlesztési régiókhoz nyúlna
Az RMDSZ a közigazgatási határokat nem bolygatná, de a jelenlegi fejlesztési régiók határait módosítaná. Igaz, vezető politikusai nem tartották kizártnak, hogy a szövetség által javasolt régiókat utóbb közigazgatási hatáskörökkel is felruházzák.
A fejlesztési régiók új felosztására vonatkozó javaslatát 2007. október 13-án, Marosvásárhelyen mutatta be az RMDSZ. A tervezetben Székelyföld hagyományos történelmi régióként külön egységet alkot az ország többi gazdasági régiója mellett. Az új felépítést indokló hatástanulmányában a szövetség a jelenlegi hét plusz egy, jóval nagyobb fejlesztési régió helyett 16 fejlesztési régiót ajánl.
A javasolt felosztás a központi Székelyföldi régiótól kiindulva a következő sémát követi: Maros-Hargita-Kovászna, Szeben-Brassó, Kolozs-Beszterce-Naszód-Máramaros, Szatmár-Szilágy-Bihar-Arad, Fehér-Hunyad, Temes-Krassó-Szörény, Gorj-Vâlcea, Mehedinti-Olt-Dolj, Argeş-Dâmbovita-Prahova, Teleorman-Giurgiu, Ilfov-Bukarest, Ialomita-Cãlãraşi, Tulcea-Konstanca, Buzãu-Brãila-Vrancea-Galac, Bákó-Vaslui-Iaşi-Neamt, Suceava-Botoşani megyetársítást.
Az RMDSZ tervében a régióhatárokat a megyék közös kulturális, történelmi hagyományaik, valamint közös gazdasági érdekeik mentén jelölte ki, ez egyrészt jelentősen szűkítené az eddigi öt-hat megyés felosztást. A fejlesztési régiók átrajzolását tartalmazó háttértanulmány rámutat: az érvényben lévő regionális felosztás a szegényebb megyék gazdasági visszaesését és gazdagabb megyék gazdasági növekedését szolgálta.
Csutak István, a hatástanulmány egyik kidolgozója szerint a régiók felosztása éppen ellenkező hatást váltott ki, mint ami célja lett volna, a gyengébben fejlettebb megyék felzárkóztatása a gazdaságilag erős megyék mellé nem sikerült. Infrastruktúra, beruházások, pályázati hatékonyság szempontjából ezek nemhogy erősödtek volna, de gyengültek – mondta a szakértő. Rámutatott: a fejlesztési régiók méretei a franciaországi struktúrákéhoz hasonlóak – eltekintve attól, hogy a két ország területnagyságban különbözik.
A régióhatárok átrajzolásának apropóján Markó Béla akkori RMDSZ-elnök a tervezet bemutatásakor hangsúlyozta: téves szemlélet, hogy a gazdasági társulásokat nem befolyásolják a közös kulturális és etnikai érdekek – ez egy természetes folyamat, amely a történelem során is érvényesült, akár államalakítások során is – érvelt a politikus.
A szenátus hallgatólagosan elfogadta
Régióátalakítási elképzeléseit az RMDSZ törvénytervezet formájában a parlamentbe is benyújtotta. Kisebb politikai botrány keletkezett akkor, amikor a jogszabályt a szenátus hallgatólagosan elfogadta. Ez úgy történhetett meg, hogy a házszabály előírása szerint egy törvénytervezetről a benyújtásától számított 60 napon belül kell döntenie a felsőháznak, és a honatyák kifutottak a határidőből. A román politikusok hevesen ellenezték az RMDSZ tervezetét, s gondoskodtak arról, hogy a jogszabály a képviselőházban már ne is kerüljön megvitatásra. „Európában nem léteznek etnikai szempontok szerint körülhatárolt régiók, a Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig nem támogatja az RMDSZ régióátrajzolási tervezetét” – jelentette ki a tervezet hallgatólagos elfogadása után – akkor még ellenzékből – Victor Ponta PSD-elnök.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2012. november 18.
25 évvel a brassói munkások lázadása után
Az 1987. november 18-i, brassói lázadásra visszatekintve kétfajta hősről lehetne beszélni. Először is a fellázadt, elítélt és csendben deportált munkások.
A rezsim bukása számukra a hazatérés és a brassói Vörös Lobogó Gyárban való újraalkalmazásuk örömét jelentette. Mivel olyan sok ítélet és szenvedés volt, a történészek és az újságírók éppenséggel kerülik, hogy hősöknek nevezzék őket.
A második kategóriába Silviu Brucan és más külföldi kapcsolatokkal rendelkező értelmiségiek tartoznának, akik „gorbacsovi” módon kommentálták az eseményt és disszidensekként gyűjtöttek be pontokat.
És szintén visszatekintve, egyetlen vesztesi kategória lenne: az 1987-ben kivizsgált, elítélt és deportált brassóiak. A változások és az antikommunista kampányok ellenére, a múlt század azon őszén lezajlott megtorló akciók egyetlen kezdeményezőjének, vagy tettestársának sem kellett elszámolnia. Elégették Ceauşescu arcképét
1987. november 15-e vasárnap volt. És munkanap, mint szinte minden akkori vasárnap, amikor Ceauşescu a küladósság visszafizetése érdekében a „nadrágszíj meghúzására” kötelezte a polgárokat. Ezen kívül „új alkalom volt az ünneplésre”, mert 1987. november 15-én szavaztak a helyi néptanácsok képviselőiről.
Egész Brassót Ceauşescu arcképével és vörös zászlók sokaságával „díszítették fel”. Bárhova néztél, olyan jelmondatokat lehetett látni, melyek arra mozgósítottak, hogy „mindent meg kell tenni” a nép boldogságáért és jólétéért. Minél több ilyen jel volt, a románok annál intenzívebben érezték a helyzetet idegen megszállásként. Hiszen mi másnak nevezhetted? Egy olyan rezsim foglya voltál, mely sorba állásokra és élelmiszerjegyekre, a külföldre termelés frontján történő mozgósításokra és áramszünetekre kényszerített. És főleg, hazugságra.
E kollektív idegességek és frusztrációk közepette az a hír, hogy újabb bérmegvonásokat fognak kiszabni az exportra történő gyártásban tapasztalt selejtek és a terv nem teljesítése miatt, több száz munkást mozgatott meg a Vörös Lobogóban. Az emberek kispricceltek a gyár kapuján a város Polgármesteri Hivatala felé. Felgyújtották a párt vörös zászlóit, de felemelték a trikolórt. A csoport hosszasan gördülő hógolyóként egyre nőtt, tömegeket vonzva. Addig soha nem hallott jelmondatokat kiabáltak a vezetők ellen. És mindenki a „Deşteaptă-t române!”-t (a jelenlegi román himnusz – RS) énekelte.
A tüntetőket még jobban feldühítette, hogy a párt megyei szervezetének székházában az egyszerű polgárok számára tiltott élelmiszereket találtak: szalámit, déligyümölcsöket, csokoládét. A lázadók irodákat és ablakokat törtek fel és be, „elagyabugyálták” az útjukba állókat, aktákat dobáltak ki az utcára és felgyújtották a „szeretett vezér” arcképét. Mindezeket a túl sokáig elfojtott dühvel tették.
Négyszáz letartóztatás
A párt mozgásba hozott gépezete azonban sürgős „lépéseket” tett. Gyorsan végrehajtottak négyszáz letartóztatást. Brassó forrongani kezdett. A letartóztatottak negyedét Bukarestre vitték kivizsgálásra. Tanúvallomásaikat verésekkel és rendkívüli pszichikai nyomásgyakorlásokkal tákolták össze.
Nicolae Ceauşescunak 1987. november 26-án jelentették, miként zajlott le egy nappal korábban a „Brassói Vörös Lobogó Teherautógyár” pártaktívájának plenáris ülése.
„Kiemelték, arról tájékoztatták, hogy minden dolgozó fel van háborodva a huligánok csoportja által elkövetett tettek miatt és azt kérik, hogy kapjanak példás büntetést és engedjék meg a gyárban való elítélésüket a dolgozó emberek kollektívája előtt azon vandál tettek miatt, melyek foltot ejtettek a gyár becsületén és kárt okoztak a pártnak és az országnak”. A vállalat egész vezetését – 15 személyt – leváltották és szétszórták az országban. A műszaki igazgatót, Ion Anghelt és a tervezési-fejlesztési iroda vezetőjét, Vasile Lucat feltételesen felfüggesztett börtönre büntették a munkások javadalmazására kirótt „indokolatlan büntetések” miatt. Akárcsak 1977-ben, amikor Ceauşescu a zsil-völgyi bányászok sarokba szorították, azokat találtak bűnösnek, akik „nem megfelelő módon” hajtották végre a törvényeit.
Azt is jelentették Ceauşescunak, hogy azokat a munkásokat, „akik rendetlenséget okoztak és megsértették a törvényt” el fogják „költöztetni más helyekre”, „a közvetlen felelősöket pedig bíróság elé állítják”.
A per nyomán 61 brassói munkást ítéltek munkahelyen letöltendő, vagy feltételesen felfüggesztett börtönbüntetésre (6 hónap és 3 év között). A 61 elítéltből 17-et más megyékbe küldtek dolgozni. Ők a Milícia engedélye nélkül nem hagyhatták el az új lakóhelyüket. Ezek a száraz számok azonban a megbélyegzettek szüleinek, feleségeinek, barátainak és rokonainak drámáit pecsételik meg.
Sohasem tettek igazságot
A brassói Vörös Lobogó gyárban 1987-ben 22.000 munkás volt. Most ott, a ROMAN SA-nál kb. 500. A Marius Oprea és Stejărel Olaru által koordinált nyomozásban („Ziua care nu se uită. 15 noiembrie 1987, Braşov”, Polirom, Iaşi, 2002) („Az elfelejthetetlen nap. 1987. november 15., Brassó”, Polirom, Jászvásár, 2002 – RS) Florin Postolachi volt munkás így foglalta össze a következményeket: „Robu ügyész 1990 után rendet akart tenni. És eljött Brassóba, mindnyájunkat összegyűjtött a Polgármesteri Hivatalban, az asztal körül és azt mondta: «Fiúk, megtaláltam mindazokat, akik benneteket 1987 novemberében kivizsgáltak. A Román Hírszerző Szolgálatnál (SRI), a hadseregnél és a belügyminisztériumban vannak. Egy-egy aktát Ursu úr, Stănculescu úr és Măgureanu úr elé terjesztettem. Tegyenek rendet a minisztériumaikban és én is rendet fogok tenni a minisztériumomban». Röviddel később megtudtam, hogy Robu úr meghalt. A halálával és azzal, amire mi emlékezünk véget ért minden, amit tudni lehet a megkínzóinkról”.
Az igazságot keresve
A volt kivizsgáltak, elítéltek és deportáltak létrehozták a Brassó 1987. november 15-e Egyesületet. Ennek elnöke, Florin Postolachi azzal a pontos céllal indult 2008-ban a parlamenti választáson, hogy elősegítse a lusztrációs törvényt. Megválasztották, de nem sikerült keresztülvinnie azok akaratát, akiket képvisel.
Az 1987-es lázadást felidéző esemény szervezői nem tudják, mi a jobb megnevezés a mai összejövetelre: megemlékezés, vagy évforduló? De a történelem kivédhetetlen folyamában ők kétszeresen is hősök. Először is azért, mert volt bátorságuk és vállalták a kockázatot, hogy szembeszegüljenek egy magát elpusztíthatatlannak tartó hatalomnak. Másodszor azért, mert a remények be nem teljesülése által egyre megterheltebb kollektív emlékezet hordozói.
Izrael nagykövete: Moszkva keze van benne
Izrael akkori bukaresti nagykövete, dr. Yosef Govrin visszaemlékezései („Relaţiile israelo-române la sfârşitul epocii Ceauşescu”, Editura Efes, 2007) („Az izraeli-román kapcsolatok a Ceauşescu-korszak végén”, Efes Kiadó, 2007 – RS) jobb betekintést nyújt az akkori tájékozódási lehetőségekbe. Az első hír, írja Govrin, egy brit újságban jelent meg Silviu Brucan egy külföldi diplomatának tett kijelentése alapján. Ez volt Brucan első színrelépése Ceauşescu ellenzőjeként. Erőteljes külföldi visszhanggal, hiszen Brucan „a párton belüli többség nevében” azt mondta, hogy a munkások elutasítják a rabszolga státuszt. Mihai Botez disszidens is elküldött a Szabad Európa Rádión keresztül egy közleményt a brassóiak lázadásáról. Az eseménynek nem kellett volna senkit sem meglepnie, vélte ő, aki abban bízott, hogy újabb tüntetések remélhetők a jövőben.
A titokzatos film
Govrin nagykövet forrásai Alexandru Vianu professzor és egy pártvezetőséghez közeli, meg nem nevezett személy voltak.
Íme, Vianu professzor tájékoztatója, Yosef Govrin diplomata beszámolója alapján: „Vianu úgy beszélt a brassói lázadásról, hogy azt olyan szervezett eseményként írta le, melynek során a tüntetők azt kiabálták a rendőröknek: «Inkább golyóktól halunk meg, mint hidegtől és éhségtől». Voltak hősies megnyilvánulások a részükről. A helyszínen, «véletlenül», ott parkolt egy szovjet turistákkal teli busz és egyikük lefényképezte a tüntetést. A film, «véletlenül», kijutott nyugatra (azt az olasz televízió 1987. november 23-án sugározta és elsőrangú történelmi dokumentummá vált)”.
Szó sincs szovjet buszról és filmről, mondja ma Florin Postolachi. Egy finn turista lefilmezett néhány másodpercet szállodája tetejéről. Azokat a képeket sugározták Rómából. De bármennyi lépést is tettek a brassóiak a megszerzésükért, eddig nem sikerült.
Gorbacsov látogatása
De az emberek gyakran nem azt látják, ami van, hanem amit szeretnének, vagy érdekük látni. Yosef Govrin izraeli nagykövet is így írja le visszaemlékezéseiben a brassóiak lázadását. Ő jól szervezett akcióként írta le, a Tel-Avivba küldött jelentéseiben azon csodálkozva, hogy azt nem látták előre a hatóságok. Az akciót állítólag Mihail Gorbacsov szovjet vezető 1987. májusi látogatása bátorította fel és az a beszéde, amiben a munkások élet- és munkakörülményeinek javítását javasolta.
„Ezen kirobbanás fő jellemzője egyrészről azon félelem megszűnése volt, hogy a szovjetek esetleg beavatkoznának az elfojtása érdekében, másrészről a hatóságok fellázadtak elleni drasztikus akciójától”, szögezte le a diplomata. Nyilvánvalóan szintén a szovjet védelem alapján.
Ceauşescu a részegségnek tudta be a lázadást
A párt vezetősége által 1987 végén tartott ülések jegyzőkönyvei nem a szervezett akciókkal kapcsolatos gyanúkról, vagy félelmekről tanúskodnak, hanem a hatalom polgárokkal szembeni elképzelhetetlen felelőtlenségéről és közömbösségéről.
A lejegyzett nyilatkozatokból úgy tűnik, Ceauşescut jobban zavarta, hogy későn tájékoztatták, mint maga az esemény. E „huligánok” akciójáért – véleménye szerint – a pártszervezet hibás. „Miféle pártszellem, miféle kommunisták vannak ott?”, szidja le azokat a központi és megyei tisztségviselőket, akik 1987. november 20-án egy gyűlésre ültek össze.
Csakhogy az attól az üléstől stresszelt Dolj megyei kiskirályok, amint hazaértek, elmentek vadászni. A legfelsőbb vezetés tájékoztatása és engedélye nélkül, ahogy az kellett volna. Egy ostoba baleset során halálos sérült szenvedett el a szervezési titkár, Ceauşescu pedig nagyobb hangsúlyt adott a pártaktivisták ezen „fegyelmezetlenségé”-nek, mint a brassói sztrájknak.
Végül Ceauşescu az egészet a részegségnek tudta be, egész Románia területén megtiltva alkohol bevitelét a vállalatok és az intézmények területére. „És aki részegen megy be, azt rúgják ki a vállalatból, mert rontja a termelést, rendetlenséget okoz!”, parancsolta 1987. december 11-én a beosztottjainak. „Sok minden történt az italok miatt, sokan jöttek részegen és vittek be italt a vállalatokba”. Ez a változat sokkal jobban megfelelt annak, aki haláláig „a nép legszeretettebb fiá”-nak képzelte magát. „A letartóztatott munkások nem halhatnak meg!”
Három brassói hallgató nyilvánosan fejezte ki szolidaritását a letartóztatott munkásokkal. Pontosan egy héttel később, november 22-e estéjén Cătălin Bia hallgató leült a menza felé haladó kollégák elé. Egy tábla volt rajta, amin az állt: „A letartóztatott munkások nem halhatnak meg!”. Azonnal és némán két barátja – Lucian Silaghi és Horia Şerban – csatlakozott hozzá.
A három erdészeti hallgatót alig húsz percnyi „várakozás” után a milícia kisbuszával elvitték. De elég sokan látták őket ahhoz, hogy az egész város és ország tudomást szerezzen róluk. Miután kivizsgálták és „meghatározatlan időre kizárták” őket, hármójukat milicisták kísérték szülőhelyükre. Nem találkozhattak többé a kollégáikkal, mert – ahogy azt később Lucian Silaghi elmondta – a hatóságok attól féltek, hogy a munkások konfliktus a hallgatókra is átterjed.
A Gépészkar három másik hallgatóját azért büntették meg, mert „nem megfelelő tartalmú írást” szerkesztettek. Mihai Torjot, Marin Brâncoveanut és Marian Lupoit kizárták az egyetemről és arra kényszerítették őket, hogy munkásként helyezkedjenek el a szülővárosaikban.
Lavinia Betea
eurocom.wordpress.com/Adevărul
Erdély.ma
2013. február 18.
A román parlament elé is kikerülhet a székely zászló
Valeriu Zgonea házelnök azt javasolta törvényhozó kollégáinak, hogy a parlament elé tűzzék ki az összes megye zászlóit, rámutatva ezzel arra, hogy a román parlament nem száll vitába a magyar parlamenttel, amiért az kitűzte a székely zászlót.
„Magyarország és Románia parlamentjének kapcsolata sokkal fontosabb, mint egyes politikusok érzelmi viszonyulása mindkét országban. Ebben a pillanatban azt tartjuk helyénvalónak, hogy nem reagálunk semmit arra, hogy a magyar Parlament egy olyan zászlót tűzött ki, amely nem található meg a román címertanban és nem tartozik a román szimbólumok közé, mivel ez az illető ország saját döntése" – mondta Zgonea.
Hozzátette: a házbizottság és a frakcióvezetők egyhangú döntést hoztak arról, hogy a bukaresti képviselőház ne vegyen részt a zászlóvitában. Rámutatott, hogy nem kell fokozni a két ország közti feszültséget, hiszen két baráti és partner országról van szó, amelyek között egyesek próbálják a gödröt mélyíteni.
Úgy vélekedett, hogy Titus Corlatean külügyminiszter „kellőképpen határozott, érett és kiegyensúlyozott" választ adott Budapestnek.
„Azt javasoltam a kollégáimnak, hogy a parlament előtt tűzzük ki valamennyi romániai megye zászlaját és függesszük ki címereiket. Minden polgárt büszkeséggel töltene el, ha ezeket a jelképeket itt látná Románia parlamentje előtt, úgy ahogy a magyar parlament előtt is láthatóak valamennyi közösség jelképei" – jelentette ki Zgonea.
A javaslatát egyhangúan elfogadta a képviselőház és a képviselők csoportja is, most következnek a konzultációk a megyei tanácsokkal, illetve a megyei tanácsok nemzeti egyesületével, remélve, hogy ezt a tervet néhány hónapon belül gyakorlatba is ültetik.
Az újságíróknak elmondta, hogy a zászlók kitűzésének ötlete egy diákkori emlék alapján született, a forradalom után látott ilyet egyes parlamentekben, ahol két hétig egyes régiók zászlói magasabban lobogtak. „Nekem, mint oltyánnak nagy büszkeség lenne, ha csak egyszer is látnám két héten át a Dolj megyei zászlót a parlament előtt kitűzve – tette hozzá Zgonea, rámutatva, hogy Hargita és Kovászna megyének is megvan a saját, román állam által elismert címere és zászlója.
Zgonea megemlítette azt is, hogy az RMDSZ tagjai is támogatják az ötletet.
www.pesurse.ro
Erdély.ma,
2013. február 19.
Így nyírták ki a magyar autonómiát Romániában
Negyvenöt évvel ezelőtt, 1968 februárjában tüntették el az akkor már csak névleg autonóm magyar terület utolsó maradványait Romániában. Az igazi csapásokat korábban, az 1956-os magyar forradalom után mérték a magyar nemzetépítés lehetőségét is magában rejtő Magyar Autonóm Tartományra.
"Befejeződött a román parlament ülése" - ez a semmitmondó cím jelent meg 1968. február 17-én a Népszabadságban. A rövid cikkből nem derül ki, mi történt: "A román nagy nemzetgyűlés (...) megvitatta, és törvényerőre emelte a közigazgatási-területi átszervezést." A hír szerint megyerendszert hoztak létre 1968. február 16-ai hatállyal.
A magyar pártlapból tehát nem lehetett megtudni, hogy a nagy nemzetgyűlés valójában véget vetett az "autonóm" magyar közigazgatási területek 16 éves hagyományának Romániában. Megszüntették ugyanis a Maros-Magyar Autonóm Tartományt. Ennek felbomlasztásából jött létre a mai Maros és Hargita megye, illetve ekkor, 1968-ban választották le Brassó tartományból Kovászna megyét Székelyföld déli harmadán.
Észak-Erdély többször is gazdát cserélt
A részben vagy többségében magyarlakta észak-erdélyi területek - és a Székelyföld is - a második világháború vége óta gondot okoztak a Szovjetuniónak. Miután 1944-ben a Vörös Hadsereg - szövetségben az épphogy átállt királyi Romániával - elfoglalta az 1940-44 között Magyarországhoz tartozó Észak-Erdélyt, rövid ideig román közigazgatás alatt állt a terület. Ám itt olyan vérengzéseket hajtott végre az önkéntes román rohamcsapatokból álló Maniu-gárda, hogy Vinogradov orosz vezérezredes szovjet katonai közigazgatást vezetett be 1944. november 14-én - írja R. Süle Andrea történész a Románia 1944-1990 című kötet társszerzőjeként.
Visinszkij szovjet külügyminiszter-helyettes 1945-ben megfenyegette a román királyt: az ország függetlenségét veszélyezteti, ha nem nevezi ki Petru Grozát kormányfőnek. Cserében Moszkva Észak-Erdély román közigazgatás alá helyezését is megpendítette. Ez meg is történt Groza kinevezése után, de Sztálin a nemzetiségi jogok biztosítását előírta.
Sztálin hozatta létre az autonóm területet
Groza valóban enyhébb politikát folytatott, ám a földosztásoknál a magyarokat súlyos sérelmek érték. A nemzetiségi érdekképviseletre elvben hivatott Magyar Népi Szövetség (MNSZ) működése a kommunista diktatúra erősödésével, 1947-től formálissá vált Romániában, írja R. Süle. Az 1948-as román alkotmány a kisebbségi kollektív jogokat tovább korlátozta. 1949-ben letartóztatták Márton Áron püspököt, mert az egyházi iskolák anyanyelvi oktatását védte, majd az MNSZ több vezetője és más prominens magyarok kerültek börtönbe. Sokan a Duna-delta haláltáboraiba jutottak, az MNSZ 1953-ban megszűnt.
Így a hagyományos értelemben vett magyar érdekképviselet lehetetlenné vált, de Sztálin 1952-ben Romániában is bevezette a szovjet nemzetiségi modellt, és autonóm tartományt kreált. Stefani Bottoni történész néhány éve könyvet írt Sztálin a székelyeknél címmel. Szerinte 1952-ben mind a magyar, mind a román kommunistákat meglepte a szovjet ötlet a székelyföldi magyar autonómiáról. A magyarok körében azért nem volt népszerű ez, mert politikájukat összerdélyi szinten akarták képviselni, a románok pedig Románia egységét féltették.
Nem igazi autonómia, inkább üvegház
Természetesen 1952-ben egyik fél sem mert ellenkezni Sztálinnal. Így Bottoni szerint ha nem is jött létre klasszikus értelemben vett autonómia a Magyar Autonóm Tartomány (MAT) székelyföldi területein, nagyjából a mai Maros megye magyarlakta területeit, továbbá a mai Kovászna és Hargita megyéket egyesítették ebben az "autonóm" közigazgatási egységben.
Az "autonóm" szó nem igazi önrendelkezést jelentett, hanem a kommunizmus "közelebb hozását" az adott nemzetiséghez. Így a beszolgáltatások, a represszió a sztálinista MAT-ban is megvalósult, de az "elnyomottak nyelvén", magyar kommunisták vezényletével. Bárdi Nándor kisebbségkutató szerint itt magyar nyelvi keretek között folyt a társadalom átalakítása, de a MAT-on kívüli Erdélyben a magyar nyelvhasználat leszűkült, elkezdődött a kulturális intézményrendszer leépülése, elrománosítása.
Bottoni "üvegháznak" minősíti a Magyar Autonóm Tartományt: az oktatási és kulturális intézmények, színházak, művelődési házak és néptánccsoportok kiemelkedő szerepet játszottak ugyanis az archaizált vagy folklorizált székely identitástudat megőrzésében. A MAT-ban nem a kommunista párt hivatalos ideológiája játszotta a legfontosabb szerepet, hanem az egalitárius, egyenlőségelvű társadalomkép és a magyar népi kultúra.
Fordulópont: 1956
Ebben a magyar nemzetépítés lehetőségét is magában rejtő folyamatban hozott döntő fordulatot az 1956-os magyar forradalom, amely az erdélyi fiatalokat is mozgósította. 1957. március 15. előestéjén magyar diákcsoportok rendszerellenes demonstrációkat szerveztek. Sepsiszentgyörgyön tíz diák gyászszalagos koszorút rakott a '48-as emlékműre. Szintén 1957. március 15-én a Petőfi-emlékműnél az EMISZ - az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségét 1956-ban Brassóban alapította néhány magyar középiskolás és munkás - demonstrált, a szervezet tevékenysége a Székelyföldre is kiterjedt.
Mindez kapóra jött a román hatóságoknak arra, hogy fellépjenek a magyar autonómia ellen. Bottoni rámutat arra, hogy e folyamatok összekapcsolódtak a csehszlovákiai hasonló intézkedésekkel és más kelet-európai homogenizáló törekvésekkel. Az események gyökere azonban keletebbre keresendő: Hruscsov ekkor látott neki újra a Szovjetunió oroszosításának.
Így aztán 1956 után kezdődik meg a MAT felszámolása (formailag előbb csak 1960-as átalakítása), illetve a MAT-on kívüli, kolozsvári magyar Bolyai Egyetem egy román intézménnyel való 1959-es egyesítése, a nemzetiségi nyelven való oktatás további visszaszorítása. Bottoni szerint 56 után a romániai magyar nemzetiségű kommunisták felügyelete alatt indult meg Székelyföld társadalmi betagolódása az egységes román kommunista államba. A román hatóságok ekkor átértelmezték a magyar kérdést: Erdély ismét politikai, sőt állambiztonsági üggyé vált (bár nemcsak magyarok ellen léptek fel ekkoriban).
Román kézben a MAT kulcspozíciói
A MAT kulcspozíciói fokozatosan románok kezébe kerültek 1956 után. A háttérben a "nemzeti homogenizációs program" állt. Bárdi Nándor szerint ekkor a szeparatizmus elleni küzdelem jegyében sor került a román és a magyar intézmények összevonására.
1957 januárjában Budapesten Varsói Szerződés-csúcstalálkozót rendeztek, amely fordulatot hozott: Magyarországon a Kádár-kormány elhatározta a megtorlást, Romániában pedig Alexandru Draghici állambiztonsági miniszter parancsot adott hírszerző akciókra. Az 1957. februári romániai parlamenti választásokat számos incidens kísérte Székelyföldön.
Ezután az 1957. február 23-ai zárt ülésen a román belügyminisztérium képviselői (az ekkor már a pártban második emberek számító Nicolae Ceausescu emberei) és a tartományi párttitkárok csaptak össze. Draghici 1957 decemberében nevezte először veszélyforrásnak a kisebbségeket. Szerinte 240 nyomozás folyt csak a MAT területén. (Draghici 1993-ban Magyarországon hunyt el, hiába kérte Románia éveken át az Antall-kormánytól az exminiszter kiadatását.)
Romániában az 1956-os magyar forradalom után legalább 45 román és magyar nemzetiségű embert végeztek ki, az elítéltek száma pedig 1957-59 között tízezerre tehető (többségében románokról van szó), de a börtönbe kerültek összlétszáma akár majdnem 18 ezer lehetett. A legtöbb letartóztatás nem Erdélyben történt, hanem Galati és Craiova megyékben. Bár a teljes népességhez viszonyítva a magyarokat sűrűbben sújtották a letartóztatások, igazán kirívó a halálos ítéletek kiszabása volt. Bottoni szerint 1958-ban 34 romániai halálraítélt közül tizenhárman (38 százalék) voltak magyarok.
A MAT megtörése
A MAT végleges meggyengítése, feldarabolása és román lakossággal való felduzzasztása 1960 végén történt. Ekkor került Kézdi és Sepsi járás Brassó tartományhoz. A MAT helyett létrehozták az MMAT-ot, vagyis a Maros-Magyar Autonóm Tartományt, amelyhez viszont román lakta Kolozs megyei területeket csaptak, módosítva az etnikai arányokat.
Végül a folyamatot a már említett 1968-as átszervezés tetőzte be. Ekkor a korábbi 17 tartomány helyett 40 megye jött létre - ezt már az említett Románia 1944-1990 című kötetben írja Hunya Gábor. A megyerendszer megszüntetésével feldarabolták a Maros-Magyar Autonóm Tartományt is, amelyet Maros és Hargita megyékre bontottak szét.
Valójában ez már csak formai változás volt, és az ekkor létrehozott Kovásznának - Sepsi és Kézdi járásoknak - a román többségű Brassóból történő 1968-as kiválása pozitívnak is lehetne tekinthető. Ez a térség ugyanis a MAT részét képezte 1952 és 1960 között. Így az átszervezést a magyar tartományi vezetők a hatvanas évek végének viszonylag liberális belpolitikai helyzetében nem tekintették a nemzetiségi jogok csökkentésének - írta Hunya Gábor.
Nem váltak be a magyar remények
Az 1965-től, Gheorghe Gheorghiu-Dej pártvezér halálától a hatalmát fokozatosan kiépítő új pártfőtitkár, a később a nacionalizmusra építő Nicolae Ceausescu kezdeti éveiben valóban eltért a korábbi kommunista vezetőktől. 1968-ban Románia például nem vett részt a Prágai Tavasz katonai eltiprásában, Csehszlovákia katonai megszállásában, és Románián belül is némileg teret engedett a kisebbségi törekvéseknek ebben a periódusban.
Hunya az 1968-as közigazgatási reform kapcsán hangsúlyozza: "...a hatalom ugyanis ekkor még nem használta ki a megosztás és a különstátusz felszámolásából adódó lehetőségeket, a maradék kollektív nemzetiségi jogok elvesztése sokak számára nem látszott nagy áldozatnak, amikor az általános oktatási, publikálási, művelődési lehetőségek rövid időre javultak" Romániában.
Ám utólag nem váltak be a magyar remények. Marosvásárhely elrománosításához például nagyban hozzájárult az 1964-re elkészült Azomures vegyi művek, amelynek építését és ellátását román munkaerővel még a MAT elleni kampány idején határozta el Bukarest. A magyar autonómia megszűntével a város etnikai arányai lassan eltolódtak. 1966-ban még 60-61 ezer magyar jutott 24-25 ezer románra a népszámlálások tanúsága szerint, 2002-ben viszont már a románok kerültek többségbe. A 2011-es népszavazás azt mutatja - bár ezeket az adatokat nagyfokú óvatossággal kell kezelni a kisebbségkutatók szerint -, hogy 66 ezer románra már csak 57 ezer magyar jut Marosvásárhelyen.
Szegő Iván Miklós
Origo.hu,
2013. február 20.
Felváltva függesztenék ki a megyezászlókat a román parlamenten
Felváltva függesztenék ki a 41 romániai megye zászlóit a bukaresti parlament épületén, Románia és az Európai Unió lobogójának társaságában – közölte kedden az MTI-vel Viorel Hrebenciuc, a házbizottság alelnöke.
Hétfőn a házbizottság úgy döntött: a román képviselőház nem reagál arra, hogy a magyar Országházra kitűzték a székely zászlót, mert az nem a román jelképrendszer része. Ugyanakkor Valeriu Zgonea házelnök azt javasolta, hogy a bukaresti parlament előtt függesszék ki az ország megyéinek jelképeit. Mint mondta, oltyánként büszkeséggel töltené el, ha Dolj megye zászlaját a parlamenten látná. Hozzátette, hogy Hargita és Kovászna megyének – Románia két magyar többségű megyéjének – is van a román állam által jóváhagyott zászlaja, illetve címere.
Viorel Hrebenciuc kedden úgy pontosított, hogy mindegyik megye zászlaja megszabott ideig, például két hétig lenne kifüggesztve, a román és az uniós zászló mellett. Seres Dénes háznagy az MTI-nek elmondta, a házbizottság támogatta a házelnök váratlan javaslatát, de a részletekről nem beszéltek. Az MTI felvetésére hozzátette, nem hiszi, hogy a házbizottság tagjai tisztában voltak azzal, hogy így – Hargita megye jelképeként – a vitatott székely zászló is kikerülhet a román parlamentre.
A világoskék tónusú, hosszanti arany sávot, valamint a holdat és a csillagot ábrázoló székely zászlót 2004-ben a Székely Nemzeti Tanács fogadta el saját szimbólumaként. A lobogó oly sikeresnek bizonyult, hogy az SZNT 2009-ben tartott székelyföldi önkormányzati nagygyűlésén az egész Székelyföld szimbólumává nyilvánították.
A jelkép 2009-ben a romániai közigazgatás egyik hivatalos jelképévé is vált azáltal, hogy a Hargita megyei közgyűlés határozatba foglalta, hogy a székely zászló a megye jelképe. A történelmi Háromszéket magába foglaló Kovászna megye közgyűlése egy ettől eltérő – a székely heraldikai elemeket szintén tartalmazó – zászlót fogadott el megyezászlóként.
A Maros megyei táblabíróság tavaly szeptemberben jogerősen megsemmisítette a Hargita megyei önkormányzat egyik 2009-ben hozott határozatát, amellyel a megye jelképévé tették a székely zászlót. Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke szerint a bírósági indoklás közzétételéig, illetve amíg meg nem jelenik a végzés a hivatalos közlönyben, Hargita megye törvényes jelképe a székely zászló.
A politikus korábban az MTI-nek elmondta: az európai helyi autonómiák chartája és Románia helyi közigazgatási törvénye is lehetővé teszi, hogy a megyék meghatározzák saját jelképeiket, ezért folytatni akarják a jogi küzdelmet a székely lobogó elismertetéséért.
MTI
Erdély.ma,
2013. április 9.
Különböző életszínvonalúak a székelyföldi megyék
Életszínvonal tekintetében a negyvenegy romániai megye közül Hargita a huszonkettedik, fizetések tekintetében viszont az utolsó. Ugyanezen a listán Maros megye a 12., Kovászna pedig a 31.
Hét mutató alapján állította össze a Gândul.info internetes portál a romániai megyék életszínvonal-rangsorát. Az elemzők állami intézmények – többek között az Országos Statisztikai Intézet, az Országos Munkaerő-elhelyező Ügynökség és az Országos Gazdasági Előrejelzési Bizottság – adatait használták fel. Figyelembe vették minden megyében a munkanélküliségi rátát, a nettó átlagbért, az egy főre eső összterméket (GDP), a születéskor várható élettartamot, a közművesítéssel ellátott háztartások százalékos arányát, a bűnözési rátát, valamint a zöldövezet felületét. E szempontok szerint minden megye 1-től 42-ig terjedő pontszámot kapott annak függvényében, hogy a 42 közigazgatási egység közül az említett mutatók szerint hányadik helyet foglalja el. Mi Hargita mellett a másik két székelyföldi megye teljesítményét is kiemeljük.
Munkanélküliség: Hargita és Kovászna az utolsó harmadban
Első szempontként a munkanélküliségi rátát vizsgálták. Az Országos Munkaerő-elhelyező Ügynökség adati szerint Ilfov megyében mindössze 1,83 %, Temes megyében pedig kétszázalékos volt tavaly év végén a munkanélküliségi ráta. Ezzel szemben 2012 végén Maros megyében 6,22, Hargita megyében 7,48, Kovászna megyében pedig 7,79 százalék volt a munkanélküliek aránya.
Bérezés: Hargita az utolsó helyen
Az Országos Statisztikai Intézet adatai alapján a legjobban a bukarestiek vannak megfizetve: ők tavaly decemberben havi 2152 lejes nettó átlagfizetést vihettek haza, az országos átlagnál (1538 lej) 614 lejjel többet. Második helyen a Bukarest peremvidékének számító Ilfov található, harmadikon pedig Kolozs megye, ahol decemberben átlagosan 1588 lej volt a havi nettó átlagfizetés. A lista másik – rosszabb – felén Hargita megye található: a vizsgált időszakban 1064 lej volt az átlagbér, 474 lejjel kevesebb, mint az országos átlag. Maros megyében 1330, Kovászna megyében 1145 lej volt a nettó átlagbér.
Zöldövezet: Hargita a középmezőnyben, Kovászna az utolsó ötben
A városi közösségek számára kialakított zöldövezetek nagysága is az életszínvonal egyik mutatójának számít. Ez alapján Bukarest került az első helyre: az országban található 22451 hektár városi zöldövezetből 4807 hektár van a fővárosban. Zöldövezetnek számítanak a parkok, közkertek, sportlétesítmények körüli területek, illetve a sugárutak mentén lévő pázsitcsíkok. Ezer hektárnál nagyobb zöldövezet még Dolj és Kolozs megyében található. A legkevesebb zöldövezet Giurgiu (70) és Tulcea (77) megyékben van kialakítva. Hargita megyében 418, Kovászna megyében 163, Marosban 621 hektár városi zöldövezet található.
Bűnözési lista
Az összesítés szerkesztői szerint a legbiztonságosabb megyének Ilfov bizonyult: ott 2011-ben százezer lakosból 85 személy ellen született jogerős ítélet. Az országos átlag 223 személy százezer lakosonként. A statisztikai intézet adatai szerint a a 2. legbiztonságosabb megyének Vâlcea bizonyult (105). A legkevésbé biztonságos megyének Hunyad (369) és Brassó (358) tűnik. Ez a szám 2011-ben Hargita megyében 240, Háromszéken 229, Maros megyében pedig 194 volt.
Szennyvízvezeték-rendszer kiépítettsége
A jólét egyik fokmérőjének számít a háztartások szennyvízrendszerre való csatlakoztatása. E mutató tekintetében Bukarest az első (a háztartások 96,6 százaléka van rákötve a hálózatra), a fővárost Brassó (85%) és Temes (85%) megyék követik. Az országos átlag 65 %. Hargitában 71,4%, Kovászna megyében 67,3%, Maros megyében pedig 69,2 % ez az arány. A lista utolsó helyén Olt megye (30%) található.
Bruttó hazai össztermék
Az Országos Gazdasági Előrejelzési Bizottság adatai szerint a bruttó hazai össztermék (GDP) vizsgálata alapján Bukarest az általa idén megtermelendő, személyenkénti 16 ezer euróval jóval meghaladja a 9553 eurós országos átlagot. E listán 10 ezer euróval Temes megye a második. A székelyföldi megyék idén a következő GDP-re számíthatnak: Hargita 4897 euró, Maros 5193 euró, Kovászna 4483 euró. A legkevesebbet Vaslui megyében fognak termelni, lakosonként 2835 eurót. Születéskor várható élettartam
A bukarestiek számíthatnak a legboldogabbnak, legalábbis ha a születéskor várható élettartam mutatóját vizsgáljuk. A főváros lakói 75,7 esztendőt élhetnek meg, ezzel szemben a szatmáriak átlagosan 70,5 évre számíthatnak. A születéskor várható élettartam tekintetében a hargitaiaknak 73,7 évet jósolnak, a háromszékieknek 73,4-et, a Maros megyeieknek pedig 73,2 esztendőt.
Összességében életszínvonal tekintetében a főváros mellett Temes, Ilfov, Kolozs és Szeben megyék a legfejlettebbek. A 42-es listán Maros a 12., Hargita a 22., Kovászna pedig a 31.
Kozán István
Székelyhon.ro.
2013. április 10.
Belföldi hírek
Nemzeti kisebbségek védelmében
Az Európai Bizottság jogi főosztálya elfogadta, és az intézmény egy másik főosztályával együtt elemzi az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közös kezdeményezését a nemzeti kisebbségek védelmével kapcsolatban – tájékoztatott tegnap közleményében a néppárt.
Az EB jogi bizottsága nemrég tájékoztatta a fejleményekről Szilágyi Zsoltot, a Néppárt külügyi alelnökét, aki a párt és az EMNT közös megbízásából március 22-én benyújtotta a testülethez a kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek védelméről szóló Európai Polgári Kezdeményezés szövegtervezetét. Az európai őshonos közösségek és kultúrák védelme című kezdeményezés kéri, hogy az EB indítványozzon egy jogszabályt, amely az Európai Unió őshonos közösségeihez tartozó egyének identitását, valamint e közösségek kulturális örökségét védi.
Százmilliós adócsalás
Az év első negyedében a pénzügyőrség által felfedezett adócsalás összege több mint 878 millió lejre rúg, a pénzügyőrök 856 személy ellen kérték a bűnvádi eljárás elindítását, illetve 354 döntést hoztak bizonyos összegek és javak zárolására, melyeknek értéke közel négyszázmillió lej – ismertette tegnap az intézmény. Szintén az említett időszakban a pénzügyőrök országszerte több mint 37 ezer ellenőrzést végeztek, melyek nyomán kihágásokat állapítottak meg; ezekért összesen 27,2 millió lej bírságot róttak ki, az elkobzott pénz és javak értéke több mint 12 millió lej.
Marad az árvízvédelmi készültség
Ma estig érvényben marad a közepes veszélyességet jelző, narancssárga árvízvédelmi készültségi szint a Tisza vízgyűjtő medencéjéhez tartozó Kraszna folyón – közölte tegnap a hidrológiai és vízgazdálkodási országos intézet. Szintén narancssárga jelzésű árvízvédelmi készültségi szint marad érvényben ma estig a Duna hazai szakaszán Mehedinţi, Dolj, Olt, Călăraşi és Teleorman megyében, ahol megemelkedett Duna mintegy 15 ezer házat veszélyeztet. A vízgazdálkodási intézet ma este nyolc óráig hosszabbította meg a legenyhébb, sárga jelzésű árvízvédelmi készültséget a Tisza vízgyűjtő medencéjéhez tartozó Túr folyón Kányaháza településnél, valamint a Szerbia felé tartó bánsági Óbéga folyón. Ma reggel hat órától sárga jelzésű készültségi szint van érvényben a Túr, a Kraszna és a Berettyó folyó vízgyűjtő medencéjében is Szatmár, Szilágy és Bihar megye területén.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy).
2013. július 5.
A magyarok számaránya 6,5 százalék
Mégsem csökkent húszmillió fő alá Románia lélekszáma – legalábbis ezt rögzítik a 2011 őszi népszámlálás végeredménye, amelyet csütörtökön tett közzé az Országos statisztikai intézet (INS).
Míg ugyanis a tavaly februárban közzé tett részeredmény szerint az ország lakossága 19 042 936 fő, a most közzé tett végeredmény szerint Romániában 20 121 641 fő él, ami 1 559 300 fővel kevesebb, mint a 2002-es népszámlálás során mért adat. Az INS szerint a népességfogyás oka a kivándorlásban keresendő.
Az INS szerint a magyarság lélekszáma 1 227 600 fő, ami annyit jelent, hogy a magyar közösség az ország összlakosságának 6,5 százalékát teszi ki. A 2002-es népszámláláson még 1 432 000 magyart vettek nyilvántartásba. A magyart a válaszadók 6,7 százaléka vallotta anyanyelvének. Jelentős számú polgár ugyanakkor nem nyilatkozott a nemzetiségéről: csupán 18,8 millióan árulták el a kérdezőbiztosnak, milyen nemzetiségűek, vagyis 1 millió 237 ezer polgár nemzetisége nem ismert.
A magyar után a harmadik legnépesebb etnikai csoport a romáké: 621 600 személy vallotta magát roma nemzetiségűnek, ami 3,3 százalékos arányt jelent.Ez növekedést jelent a 2002-es adatokhoz képest, akkor ugyanis a romák aránya még 2,5 százalékos volt. Ukránnak 50 900, németnek 36 000, töröknek 27 ezer, lipovánnak 23 500, tatárnak pedig 20 300 személy vallotta magát.
A vallásáról 18 861 900 személy nyilatkozott. Eszerint 86,5 százalék ortodox, 4,6 százalék római katolikus, 3,2 százalék református, 1,9 százalék pedig pünkösdista. A görög katolikusok számaránya 0,8 százalék, a baptistáké 0,6, a hetednapi adventistáké 0,4. A lakosság 0,2 százaléka nyilatkozott úgy, hogy vallástalan vagy ateista.
Az INS által közzétett adatok szerint csupán 727,5 főre tehető azok száma, akik egy évnél hosszabb ideje külföldön tartózkodnak – ugyanakkor például a madridi hatóságok által a közelmúltban közzé tett adatok csak Spanyolországban él hivatalosan ennyi román állampolgár. A román népszámlálási adatok vonatkozó része már csak azért is gyanús, mert az Olaszországban élő románok számát is egymillió körülire teszik, a Franciaországban élőkét pedig több százezresre.
Az ország lakosai közöl 10 333 064 nő, ez 51,4 százalékot jelent. Az adatok szerint a lakosság 54 százaléka városon, 46 százaléka pedig vidéken lakik, ez tíz év alatt 1,3 százalékos növekedés a városlakók javára.
A legnépesebb település Bukarest, ahol 1 883 400 főt számoltak meg 2011 októberében. A legnépesebb megye Iaşi, ahol 772 300 ember él. A további sorrend: Prahova – 762 900 fő, Kolozs – 691 100 fő, Konstanca – 684 100 fő, Temes – 683 500 fő, Dolj – 660 500 fő. A legkevesebb lakossal rendelkező megye Kovászna 210 200 fővel. A további sorrend: Tulcea – 213 100, Szilágy – 224 400, Mehedinţi – 265 400, Ialomiţa – 274 100 és Giurgiu – 281 400 fő.
A stabil lakosság 15,9 százalékát a 0 és 14 év közötti gyerekek teszik ki. A 15 és 24 év közötti fiatalok aránya 12,3 százalék, a 25 és 64 közötti felnőtteké 55,7 százalék, a 65 év fölötti személyeké pedig 16,1 százalék. A lakosság 85 év fölötti részének aránya 1,3 százalékos. Házasságban 4 818 400 férfi és 4 868 800 nő él az adatok szerint.
A lakosság 44,2 százaléka alacsony végzettségű, tehát nem végzett középiskolát, a középfokú végzettséggel rendelkezők aránya 41,4 százalék, míg felsőfokú diplomával a lakosság 14,4 százaléka rendelkezik. 2011 október 20-án 245 400 fő vallotta magát analfabétának
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2013. július 8.
Érettségi jegyek: javult a diákok teljesítménye
Látványosan javult az elmúlt két évhez képest a diákok teljesítménye az idei érettségin: a vasárnap este közzétett eredmények szerint 55,52 százalékuknak sikerült megszerezniük az oklevelet. A legjobban a Brăila (74,17), leggyengébben az Ilfov megyeiek (27,91) szerepeltek a vizsgákon. Tavaly a diákok 44,3, tavalyelőtt 45,72 százalékának sikerült az érettségije.
Az eredményeket egy-két százalékkal befolyásolják majd az óvások. Az oktatási minisztérium tájékoztatása szerint a sikeresen érettségizők 62,37 százaléka végezte idén a középiskolát, a többiek korábbi évek végzősei.
Az erdélyi megyék közül kiugró teljesítményt értek el a Kolozs megyei diákok (70,99 százalékos átmenési arány), az országos átlagon aluli eredményeket értek el a Kovászna (42,47) és a Hargita (42,49) megyeiek. A székelyföldiek esetében azonban így is látványos a javulás, hiszen tavaly a két megyében 30 százalékos volt az átmenési arány.
Az eredmények megyei lebontásban: Fehér: 62,22, Argeș: 57,60, Arad: 52,62, Bukarest: 50,82, Bákó: 59,36, Bihar: 63,21, Beszterce-Naszód: 58,31, Brăila: 74,17, Botoșani: 56,15, Brassó: 61,72, Buzău: 63,99, Kolozs: 70,99, Călărasi: 48,32, Krassó-Szörény: 43,02, Konstanca: 54,28, Kovászna: 42,74, Dămbovița: 46,79, Dolj: 47,10, Gorj: 56,99, Galac: 59,39, Giurgiu = nincs adat, Hunyad: 53,25, Hargita: 42,49, Ilfov: 27,91, Ialomița: 55,28, Iași: 67,55, Mehedinți: 46,94, Máramaros: 60,52, Maros: 54,69, Neamț: 57,61, Olt: 43,44, Prahova: 60,56, Szeben: 63,70, Szilágy: 57,93, Szatmár: 57,81, Suceava: 64,48, Tulcea: 57,85, Temes: 54,41, Teleorman: 35,22, Vâlcea: 56,60, Vrancea: 54,63, Vaslui: 61,20.
Pap Melinda
Maszol.ro
2013. október 22.
Megóvja a jegyzőkönyvet
Lakó Péterfi Tünde tegnap kifizette a bírságot
Miután múlt pénteken a marosvásárhelyi rendőrségen átvette a bírságolásról szóló jegyzőkönyvet, Lakó Péterfi Tünde tegnap délelőtt a polgármesteri hivatal adóosztályán kifizette a bírságot. Az anyanyelvhasználatért kiálló csoportosulás kezdeményezője azonban közölte a sajtó képviselőivel: megóvja a jegyzőkönyvet és fontolgatja a marosvásárhelyi piacigazgatóság, valamint a helyi rendőrség vezetőinek perbe hívását.
Mivel a jegyzőkönyv átvételétől számított 48 órán belül fizetett, törvény szerint az 1500 lejes bírság felét törlesztette, méghozzá egybanisokban Lakó Péterfi Tünde tegnap délelőtt, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal adóosztályán, Ercsei Ferenc osztályvezető jelenlétében. Lakó Péterfi Tünde, az Itthon Vagyunk Társaság kezdeményezője tegnap délután sajtótájékoztatón válaszolt az újságíróknak a pénzgyűjtéssel és a bírság kifizetésével kapcsolatos kérdésekre. A beszélgetésen részt vett az egyelőre csak facebookos társaság több aktív tagja is: Kuti Márta, Derzsi Noémi, Dósa Klára, Szilágyi Zoltán, Varró István és Botha Dániel. Lakó Péterfi Tünde, akit, mint ismeretes, a volt November 7. lakónegyedi napipiacon szétosztott kétnyelvű árcímkék miatt bírságolt a helyi rendőrség 1500 lejre, elmondta, a bírság 1 banisokban való kifizetésének ötlete tulajdonképpen egyfajta tiltakozás, polgári engedetlenség a jogtalan büntetés ellen. Az elmúlt 2 hét során 8420 lej gyűlt össze 1 illetve 5 banisokban, összesen 1100 kilogrammnyi érme. A bírság kifizetését követően a megmaradt összeget a társaságnak jogi személyiséggel rendelkező egyesületként való bejegyzésével járó költségek fedezésére fordítják – hangoztatta a társaság több, a sajtótájékoztatón részt vett tagja. Lakó Péterfi Tünde újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: nagyon sokan támogatták a kezdeményezését és egybanisokat gyűjtöttek, illetve adtak át. "Nem lehet külön kiemelni egyik vagy másik személyt, szervezetet. Több városban – Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön, Temesváron, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen stb. –, kávézókban, teázókban, boltokban gyűjtötték a banisokat, két rádiótársaság és több civil szervezet is segített, a legtöbben számolatlanul adták át az összegyűlt pénzt. Az erdélyi magyar politikai pártok, szervezetek mindenike támogatott.Tegnap az adóhivatalban kedvesen fogadtak, tudták, hogy érkezünk és felkészültek" – tette hozzá. A polgármesteri hivatalban átadott egybanisokat nem számolták meg, nyugtát azonban kibocsátottak a bírság értékéről, a nap folyamán az adóosztályról a pénzt az állami kincstárba szállították. Lakó Péterfi Tünde elmondta, bár felmerült, hogy az egybanisokat vegyítsék össze más érmékkel, ami igencsak megnehezítette volna az érmék megszámolását, végül elálltak e szándékuktól és megmaradtak az eredetileg elképzelt egybanis akciónál. A bírságot kifizette ugyan, de a jegyzőkönyv ellen a holnapi nap folyamán óvást tesz le Lakó Péterfi Tünde, és ügyvédjével egyeztet egy esetleges per indításáról is Bretfelean Valentin, a helyi rendőrség parancsnoka, valamint Filimon Vasile piacigazgató ellen. Az anyanyelvhasználat mellett kiálló csoportosulás a jövőben is folytatja hasonló akcióit, "a belénk vetett bizalom, az összetartás miatt" – jelentette ki Lakó Péterfi Tünde, aki ugyanakkor cáfolta, hogy bármiféle fenyegetés érte volna, bár nem tagadta, rosszindulatú megjegyzések elhangzottak itt-ott az esettel és személyével kapcsolatban.
Lakó Péterfi Tünde kifizette a bírságot, de mint elmondta, a volt November 7. piacon szinte semmi nem változott: az árusok eltették a kétnyelvű feliratokat, csupán egy Dolj megyei árusnál lehetett látni ezeket a napokban…
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
2013. december 24.
Mi történt a romániai forradalom főszereplőivel?
Az 1989. évi, élőben közvetített decemberi „forradalom” képei bejárták az egész világot. Főszereplői többnyire a semmiből érkező, ismeretlen vagy a párthierarchia második, harmadik vonalához tartozó „forradalmárok”, költők, színészek voltak. Közülük többen immár ismét eltűntek a semmiben, néhányan azonban ma is meghatározó politikusokká váltak. Mi lett a sorsuk ezeknek a „forradalmároknak”?
A jelmondat: „tégy úgy, mintha dolgoznál”
1989. december 22-én, röviddel azt követően, hogy Nicolae és Elena Ceauşescu a helikopter fedélzetén elhagyta a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának épületét, a „szabaddá lett” román televízióban a „forradalmárok” között ott volt a Ceauşescu-rendszert bíráló és ezért házi őrizet alá helyezett Mircea Dinescu. Az akkor 39 éves költő nyomban azt követően érkezett e televízió székházához, hogy a házát őrző securitatások kereket oldottak.
1989 decemberét követően Mircea Dinescu az Írószövetség elnöki tisztségét töltötte be 1990 és 1993 között, 2006-tól pedig a Securitate Levéltárát Átvilágító Országos Tanács tagjaként működött, e tisztségéből azonban 2012-ben távoznia kellett, mivel két kereskedelmi társaság igazgatótanácsi tagjaként összeférhetetlennek nyilvánították. Jelenleg 80 hektáros szőlővel rendelkezik a Dolj megyei Cetate községben – ez a második legnagyobb területű szőlészet Olténiában a segarceai után, Bukarestben pedig övé a Lacrimi si Sfinţi nevű étterem.
A tévé képernyőin, a maratonira nyúlt „élő forradalmi közvetítés” elején, szintén rögtön a diktátor távozása után, Dinescu mellett megjelent az ismert színész, Ion Caramitru, aki híressé vált az idő előtt bekapcsolt mikrofonban elhangzott mondatáért, amelyben azt tanácsolta Dinescunak, tegyen úgy, mintha dolgozna. (A mondat akár jelképe is lehetne az eseményeknek, amelynek szereplői szintén „forradalmasdit” játszottak).
Ion Caramitru amolyan hadvezére lett a „forradalomnak”, 22-én este egy páncélos csapatszállító tetejéről irányította a tüzet a királyi palotában rejtőzködő „szekusokra”. „terroristákra”. Tagja volt a Nemzeti Megmentési Frontnak. Viszonylag hamar azonban lelkiismeret-furdalása támadt, és már 1990 november 15-én, egy tüntetésre összegyűlt mintegy 100 ezer ember előtt bocsánatot kért mindezért, szakítva Ion Iliescuékkal.
Az eseményeket követően Caramitru az UNITER elnöke lett. A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt tagjaként 1996 és 2000 között művelődési miniszter volt a Ciorbea-, Radu Vasile- és Isărescu-kormányban, 2005 óta pedig a bukaresti Nemzeti Színházat vezeti. Jelenleg hét földterülettel, házzal rendelkezik Moeciu de Sus faluban és Predeálon. A „forradalomban” betöltött szerepére visszaemlékezve, nem titkolja, ma már mindez szégyennel tölti el.
A puccsisták vezére
1989. december 22-e délutánján megjelent a televízióban maga a „főszereplő”, Ion Iliescu is. Az ekkor 59 éves politikus a Műszaki Könyvkiadót vezette, mivel Ceauşescu a KGB-vel való összeesküvés gyanúja miatt elszigetelte a politikától. Korábban a kommunista diákszervezet elnöke, a kommunista párt Központi Bizottságának osztályvezetője, a KISZ KB első titkára, a Központi Bizottság propaganda osztályának főnöke, ifjúságügyi miniszter, a Temes majd a Iasi megyei pártbizottság titkára volt.
Ion Iliescu a Victor Atanasie Stănculescu által vezetett hadsereg segítségével vette át a hatalmat 1989 után. 1990 és 1996, majd 2000 és 2004 között Románia elnöke, 2004 és 2008 között a Szociáldemokrata Párt szenátora volt. Jóllehet hivatalosan visszavonult a politikai élettől, politikai megfigyelők jelenleg is a szociáldemokraták szürkeeminenciásának tartják a 83 éves politikust.
A Bukarestet feldúló bányászokat behívó Ion Iliescu mindvégig úgy tartja, hogy 1989-ben „spontán forradalom” tört ki, nem pedig államcsínyt követtek el. A 24 évvel ezelőtt eseményekre emlékező idei ünnepségek alkalmával is többen követelték felelősségre vonását a halottak miatt, ami – az alkotmánybíróság döntése értelmében – immár lehetséges lenne.
A „katonai vonulat”
Victor Atanasie Stănculescu tábornok részt vett a temesvári forradalom elfojtására tett kísérletben. A menekülő Ceauşescuék annyira bíztak benne, hogy gondjaiba ajánlották gyermekeit. Stănculescu azonban Ceauşescuék menekülését követően átállt Iliescuék oldalára, ott volt a diktátort házaspárt halálra ítélő bíróság tagjai között is. A kivégzést követően gazdasági, majd később honvédelmi miniszter lett.
Az 1989. decemberi események miatt bíróság elé állították, 1999-ben 15 év börtönre ítélték. A döntést azonban a főügyész, Tănase Joiţa által benyújtott fellebbezés következtében 2004-ben semmisnek nyilvánították. A pert később újra felvették, a 2007-ben hozott, ugyancsak 15 évi börtönre szóló ítéletet 2008-ban vált véglegessé A Legfelsőbb Bíróság ez alkalommal elrendelte katonai rangfokozatától való megfosztását is.
A forradalom legelső napján a tévében megjelent a Hemingway-kinézetű Gelu Voican Voiculescu is, aki az első időszakban meghatározó szerepet játszott az eseményekben. Voiculescut 1970-ben és 1985-ben két alkalommal is elítélték, egyszer szolgálati titkok kifecsegéséért, gazdasági kémkedésért, egyszer pedig a társadalmi rend elleni izgatás miatt.
Ő maga is részt vett Ceausescuék „perén”, majd Ion Iliescu miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki, illetve a titkosszolgálatok felügyeletével bízta meg. Utóbbi tisztségét 1990 márciusáig, a Román Hírszerző Szolgálat megalakulásáig látta el. 1990 és 1922 között a Nemzeti Megmentési Front parlamenti képviselője volt, majd Románia Románia tunéziai és marokkói nagykövetévé nevezték ki. 2010-ben 9400 négyzetméternyi telket örökölt Târgu Ocna városában, miután sikerült meggyőznie a bírókat arról, hogy ő Mihail Sturdza herceg és Costahe Negri leszármazottja.
A kerítésmászó kormányfő
Románia 1989 utáni első miniszterelnöke, az akkor 43 éves Petre Roman szintén már december 22-én megjelent a televízióban. A politikus a Politikai Könyvkiadót vezető Walter Roman fia, apja jelentősen hozzájárult a romániai kommunista rendszer megszilárdításához. Walter Roman egyébként részt vett a spanyolországi szabadságharcban. A nacionalista beállítottságú Petre Roman már 1989 decemberének végén ellenezte a Bolyai Egyetem visszaállítását, kormányfőként több magyarellenes intézkedést fogadott el, pénzelte Corneliu Vadim Tudor Romania Mare című lapját.
Az 1991. szeptemberi bányászjárás alkalmával a kormányszékházra támadó feldühödött bányászok elől az épületet övező kerítésen átmászva menekült el. Ez jelentette miniszterelnöki pályafutása végét is, mivel korábban már rossz viszonyba került Ion Iliescuval. 1999 és 2000 között külügyminiszter volt az Isărescu- kormányban, jelenleg a Szociál-Liberális Szövetség szenátora.
A „forradalom” rendezője
A „forradalom” megrendezését szakemberre, Ceauşescu kegyeltjére, Sergiu Nicolaescu filmrendezőre bízták. Hírek szerint már hat hónappal korábban tudott a romániai eseményekről. Ő volt az, aki a diktátor menekülését követően milliós tömegeket akart az utcán látni, és aki a Prahova megyei harckocsizó egységet Bukarestbe rendelte, a „terroristák” elleni harcra. Elmondása szerint Ceauşescu utolsó beszéde alkalmával maga robbantott fel a Palota-téren néhány gránátot, kiváltva ezzel az általános riadalmat.
1989 után a szociáldemokraták részéről több alkalommal is szenátor lett, ő vezette az 1989. decemberi események kivizsgálására felállított, utólag az igazság meghamisításával vádolt bizottságot. 1989 után is rendezett filmeket, ilyen vonatkozásban többször megvádolták azzal is, hogy ismeretségét kihasználva törvényellenes úton jutott pénzekhez filmjeihez. Sergiu Nicolaescu idén januárban halt meg.
Az ideológus és a vasököl
A „vátesz” Silvu Brucan. Tévedett: 20 évnél több kell az európaiasodáshoz
A Nemzeti Megmentési Front ideológusa Silviu Brucan volt. Nagy szerepe volt Ceauşescuék halára ítélésében, Petre Roman kormányfővé való kinevezésében, ugyanakkor viszont megakadályozta azt, hogy a Securitatét – némi „átcsoportosítás” után – ismét életre keltsék. A kilencvenes évek közepétől Próféciák a múltról című műsorával rendszeresen szerepelt a televízióban. Nagy felzúdulást keltett kijelentésével, miszerint „az ostoba népnek legalább 20 évre lenne szüksége” az európai felzárkózáshoz. Tévedett – ennél jóval nagyobb időre lesz szükség. 2006-ban halt meg.
A Nemzeti Megmentési Front „vasökle” viszont Dan Iosif volt. 1989 előtt az országba becsempészet farmernadrágok, kávé, cigaretta eladásával foglalkozott. A Központi Bizottság épületébe behatoló első „forradalmárok” között volt. Alapos a gyanúja annak, hogy ez alkalommal jelentős dollármennyiségre tett szert. Hírek szerint mindenkit lelőtt, akit az épület alagsorában talált.
1989 után 19 éven át ő volt a „forradalmár-szervezetek” tulajdonképpeni vezére. Szenátorként, Ion Iliescu államfő elnöki tanácsadójaként, államtanácsosként tevékenykedett, 2004-ben a Szociáldemokrata Párt képviselője volt. Benne volt a dák aranykarperecek csempészésében is. 2007-ben halt meg – így már nem várhatta meg, ameddig elkészült fekete-tengeri szállodája.
A rémhírterjesztő és a „forradalmár-gyártó”
Cazimir Ionescu volt 1989 decemberében a rémhírek egyik fő terjesztője. December 22-én a televízióban elhangzott bejelentése szerint például harckocsibrigád közeledik Piteşti-hez, azzal a szándékkal, hogy elfoglalja az ottani atomkutató létesítményt, a kőolaj-finomítókat, a ciánnal telt tartályokat és a Curtea de Argeş-i gátat. „Ha ez megtörténik, estére Piteşti eltűnik a térképről! Kérjük a hadsereg segítségét!” – hangzott vészjóslata.
1992-ben nem sikerült elnyernie Bukarest főpolgármesteri címét. Több mandátumot is letöltött a parlamentben, majd a Securitate Levéltárát Átvilágító Országos Tanács tagjaként ellenezte a papok átvilágítását az új pátriárka megválasztása alkalmával.
Bebe Ivanovici 1989 előtt az Electroaparataj vállalat alkalmazottja volt. „Forradalmárrá” úgy lett, hogy orvosi igazolványt szerzett arról, hogy állon vágták és eltört az egyik ujja. Ion Iliescuval nyomban jó viszonyba került, így ő lett a Forradalmárok Államtitkárságának vezetője. Ebben a minőségében jó pénzért bárki kaphatott, jelentős anyagi előnyökkel járó forradalmár-igazolványt. Hírek szerint 40 ezer igazolványt nyomattatott. 2003-ban szolgálati visszaélés vádjával 1 év börtönre ítélték, de egyetlen napot sem ült le, kegyelemben részesült. Jelenleg több gépkocsival, telekkel és bukaresti luxuslakással rendelkezik.
B.T./ evz.ro
maszol. ro
2014. március 13.
Ozsdola politikai elítéltjei (Szígyártó Domokos és öt társa)
Pusztai és Dézsi halála után sem ért véget az ozsdolai nép zaklatása, a hatóságok folytatták a boszorkányüldözést a két betyár feltételezett cinkostársai, segítői kézre kerítése érdekében. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc vérbefojtása után Erdélyben is elkezdődött a hajtóvadászat, s ez alól Ozsdola sem képezett kivételt. A kommunista hatóságok Ozsdolán példát akartak statuálni, nehogy valakinek ismét eszébe jusson fellázadni a vörös terror ellen. Ezért kapóra jött a Szígyártó Domokos-ügy.
Kivégzés és sokéves börtönbüntetés
1957 nyarán Szígyártó Domokos molnár elhatározta, hogy megbosszulja Pusztai Ferenc és Dézsi Dénes halálát, megöli Boros Lajost, a mindenki által gyűlölt párttitkárt. 1957. június 16-ról 17-re virradó éjszaka Szígyártó Domokos egy Mauser márkájú katonai fegyverrel az ablakon keresztül rálőtt Borosra. Nem találta el. A golyó áthaladt az ablakon, s a falba csapódott 130 centiméter magasságban. Az év decemberében 28-áról 29-ére virradóra ismét belőtt az ablakon, de ezúttal sem találta el Borost. Ezt követően 1958. február 16-án este egy kővel fejbe verte Fetés Zoltánt, a községi néptanács titkárát. Árulás nyomán az akkori milícia és Securitate azonosította a tettest. Szígyártót 1958. augusztus 22-én reggel 8 órakor tartóztatták le és szállították egy fekete színű zárt kocsival a marosvásárhelyi Securitatéra, a Rigó utcába. A vád ellene: „terrorista bűncselekmény és a társadalmi rend elleni összeesküvés”. A lakásán végzett házkutatás során megtalálták a katonai fegyvert, és jelentős mennyiségű lőszer is előkerült. Boros Lajos meggyilkolási szándékán kívül az ellene felhozott másik súlyos vád, hogy 1951 és 1955 között kapcsolatban állt Pusztaival és Dézsivel, akikkel a saját lakásán találkozott, nekik lőszert és élelmet adott. Később „bűntársait, felbujtóit” is őrizetbe vették: Finna Dávidot szepember 7-én, Tibesz Ágostont október 26-án, László Andrásné Bodoki Annát pedig november 26-án tartóztatták le. A vizsgálati fogságban kegyetlenül bántak velük, megkínozták őket. Szígyártót és társait a Kolozsvári III. Katonai Bíróság Marosvásárhelyen tartott tárgyaláson ítélte el. Szígyártó Domokost (1933–1959) halálra ítélték, Szamosújváron kivégezték és teljes vagyonát elkobozták. Finna Dávidot (1933-1995) életfogytiglani börtönre ítélték (elméje a börtönben elborult, a Dolj megyei Poiana Marén hunyt el), László Anna (született 1907. augusztus 26-án a Brassó megyei Bodolán – elhunyt 1983. június 15-én Ozsdolán) tizenöt év börtönbüntetést kapott, amiből kényszermunkán hat évet és nyolc hónapot töltött. Tibesz Ágostont (1902–1990) tíz év kényszermunkára ítélték, László András, Anna férje (1895–1960) hat hónap múlva súlyos betegség miatt szabadult ki, három hónap múlva pedig elhunyt. Ha nem is közvetlenül Dézsi és Pusztai miatt, de koholt vádak alapján 1958-ban Kósza Józsefet (1912–1997), a falu római katolikus plébánosát is letartóztatták, és tíz év börtönbüntetésre ítélték. Kósza József 1948–1958 és 1964–1976 között szolgált az egyházközség plébánosaként. Róla a mai napig is nagy tisztelettel és szeretettel beszélnek az ozsdolaiak. A szülőfalu nem csak Dézsinek és Pusztainak maradt adós egy emlékjellel a rendszerváltás után huszonöt évvel, hanem Szígyártó Domokosnak és ártatlanul elítélt társainak is. Remélhetőleg a Kovászna Megyei Volt Politikai Foglyok Szövetsége támogatásával idén törleszti régi adósságát a faluközösség.
László Ödön emlékezik
A minap László Ödön, hetvenhét esztendős ozsdolai pálinkafőzőt kerestük fel, és arra kértük, meséljen Pusztairól és Dézsiről, illetve szülei, László András és Anna kálváriájáról. – Az ötvenes évek elején itt, Ozsdolán B. Mihályné volt a néptanács alelnöke. Dézsi Dénes összejött vele, habár sokkal idősebb volt nála. Boros Lajos féltékenykedett Dézsire, ezért munkaszolgálatra küldte. Boros az én édesanyámmal volt egyidős, 1907-beli születésű. Dézsi nem volt rossz fiú, ellenben Pusztai agresszív, verekedős természetű volt. Bálban a bicskát feldobta a mennyezetbe. Ők ketten nagyon jó barátok és kortársak voltak. A Zsil völgyéből megszöktek a nehéz fizikai munka miatt. Dézsit egyszer el is kapták, de az ablakon keresztül megszökött a kézdivásárhelyi milíciáról. A hegyekben találkozott Pusztaival. Addig, amíg nem lőtték meg a két milicistát Bélafalván, nem is nagyon keresték őket. 1954. augusztus 22-én nekünk, az 1936-belieknek regrutabálunk volt a kultúrotthonban. Pusztai és Dézsi Hilibből érkezett Borosékhoz. Bementek hozzájuk 21 óra körül, és el akarták vinni magukkal „kirándulni” az erdőbe. Ekkor lőtték meg Dénest. Mancika leszaladt a milíciára, és elmesélte, hogy mi történt náluk. Pusztainak akkor sikerült elmenekülnie. A temetőből éjfélkor jelt adott Lukács Lajosnak, hogy él. Neki a barátja volt. Miután mindkettőt meglőtték, Szigyártó Domokos kétszer belőtt Boroshoz, de nem találta el. Domi nekem igen jó barátom volt, ő magánmolnár volt. Édesanyámnál, néhai László Annánál pálinkafőző működött abban az időben. Édesanyám családjában a bodolai gróf két gyermeket keresztelt. Édesanyám, Bodoki Anna is keresztgyermekük volt a gróféknak. A bodolai Nemes András gróf szülei adták át édesanyámnak az ozsdolai birtokot, hogy jöjjünk át, vegyük azt át. Édesapám árkosi székely ember volt. Amikor mi Bodolán voltunk, akkor ott román világ volt. Boros nálunk evett-ivott ingyen, soha nem fizetett, és más aktivista cimborákat is hozzánk hozott potyázni. Éjjel-nappal kellett etetni-itatni az aktivistákat. Még azt sem mondták, hogy köszönöm. Egyszer édesanyám megemlítette Borosnak, hogy néhanapján fizethetne is, mert mi éjjel-nappal dolgozunk. Boros azt mondta anyámnak: „vén kulákné, fogd bé a szád, mert máma vagy és holnap nem”. Ezt vetette oda édesanyámnak. Édesanyámat is megvádolta azzal, hogy kapcsolatban állt a betyárokkal, és ő biztatta fel Szigyártó Domit, hogy lőjön be hozzá. Nálunk tanácskozták meg az ügyet a pálinkafőzőben. Boros miatt kapott édesanyám tizenöt évet, édesapámat szintén elvitték, de hat hónap múlva súlyos betegsége miatt hazaengedték. Még három hónapot élt, majd elhunyt 1960-ban. Sokat kínozták a beteges embert. Édesanyám hat évet és nyolc hónapot ült le a börtönben tiszta ártatlanul. Nem tudtuk, hogy él-e, és hol van. Amikor elvitték, volt tizenkét süldőnk, azokat eladtuk, és az árából fellebbeztünk Marosvásárhelyen. Az ügyvéd, akit megfogadtunk, felállt, de szóhoz sem jutott, leültették. Akkor tudtam meg azt, hogy Domokost halálra ítélték. Édesanyám több börtönben is raboskodott. A vagyonunkat elkobozták, mindent elvettek, a malmunkat és a cséplőgépünket is beleértve. Csak a rendszerváltás után tudtuk visszaperelni vagyonunk egy részét. A pálinkafőzőbe Dézsi és Pusztai is el-eljött, de ők mindig kifizették a pálinkát, nem nálunk ittak, hanem elvitték az italt. Velünk szemben rendesek voltak, de gyűlölték a kommunista rendszert és annak hűséges kiszolgálóit.
Megverte az erdőpásztort
László Ödönt arra kértük, meséljen el egy Pusztaival vagy Dézsivel kapcsolatos esetet. Rövid gondolkozás után Ödi bácsi az alábbi történetet mesélte el.
– Amikor 1955-ben csemetét kapáltunk, egyik este hat óra körül bejött Pusztai egyedül a barakkba, erdészruhában volt, és elkiáltotta magát: Fel a kezekkel, a kutya istenit! Velem volt Szígyártó Domi és Tóth Mihály is, voltunk vagy nyolcvanan. Zölde Ilonka édesapja volt a brigádos. Pusztai azt mondta: „Nekem egyetlen emberrel van dolgom, Czibakkal. Azzal, aki a medve bőrére előre ivott.” Czibak Jóska bácsit nagyon elverte, azt mondta, hogy ő mást senkit nem bánt, neki csak egy emberrel van baja. Azt mondta neki, hogy vegye le az állam tulajdonát képező ruhát magáról. Ruhát cserélt vele, a sajátját pedig a tűzbe dobta. Czibakot gatyásan hagyta, majd jól elverte, mivel megtudta: Czibak azzal dicsekedett, hogy kézhez keríti őket. Késő este kellett énekeljük Pusztaival az Internacionálét és a székely himnuszt. Ő adta meg a hangot. Tisztán emlékszem az esetre. Pusztaiék csak azokat verték meg, akik árulkodtak felőlük, vagy sanyargatták a népet. A szegény embereket mindig segítették. A sok szenvedés miatt a mai napig megoszlanak a vélemények Pusztairól és Dézsiről
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2014. október 8.
Vásárhelyen mikor lesz?
Konzulátus a Szörényi Bánságban
Magyar tiszteletbeli konzulátust avattak fel kedden a Szörényváron (Drobeta-Turnu Severin). A képviselőetet az évtizedek óta a Duna-parti városban élő Molnár Endre vállalkozó vezeti. A terület utoljára Mátyás király idejében tartozott a Magyar Királysághoz, Szörényi Bánság néven.
„Igyekszünk az egész országban biztosítani a konzuli érdekvédelmet. Megnyílt a Bulgária és Románia közötti Vidin–Calafat Duna-híd, és nagyon megnőtt az átmenő kereskedelmi forgalom, illetve a turizmus is a Vaskapu környékén, a régi Bánságnak ezen a déli részén, Herkulesfürdő és Mehádia környékén” – magyarázta Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövet, hogy mi indokolja a szörényvári képviselőet megnyitását.
Molnár Endre köztiszteletnek örvendő, jó kapcsolatokkal rendelkező, a helyi és országos politikában is jártas vállalkozó, a Tropical szálloda tulajdonosa – mutatta be a tiszteletbeli konzult a nagykövet. Az olténiai megyék (Dolj, Gorj, Mehedinți, Olt, Vâlcea) tartoznak az új konzuli területhez, amelyek távol esnek a hagyományos magyar misszióktól. Molnár az MTI-nek elmondta: már azelőtt, hogy kinevezték volna tiszteletbeli konzullá, és kihelyezték volna a magyar címert és zászlót az irodára, öntevékenyen eljárt bajbajutott magyar turisták és kamionosok ügyében, akik hozzá fordultak segítségért.
Magyarországnak Jászvásárban és Konstancán van még tiszteletbeli konzuli irodája Romániában. A temesvári képviselőet jelenleg nem működik, mert még nem nevezték ki a közelmúltban elhunyt Pánczél Zoltán tiszteletbeli konzul utódját.
Az MTI érdeklődésére, hogy van-e valamilyen fejlemény a Marosvásárhelyre tervezett, a csíkszeredai főkonzulátushoz tartozó konzuli iroda ügyében, amelynek a megnyitásához a román fél nem járult hozzá, Zákonyi Botond annyit mondott: „Reméljük, hogy felismerik: a magyar diplomáciai jelenlét bővülése elősegíti a két ország közötti kapcsolatok élénkülését mind gazdasági, mind kereskedelmi, turisztikai és kulturális területen, ami mindkét félnek fontos”. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. november 11.
Honnan került el ilyen sok "választási turista"?
Az államfőválasztás első fordulójában 1 126 284 személy szavazott pótlistákon. A „választási turizmus” ilyen méreteket még soha nem öltött, ráadásul novemberben, amikor a vakációzó kirándulók száma is jelentsen megcsappan. Érdekes az is, hogy a „különlistások” zöme a Szociáldemokrata Párt hívének bizonyult, legalább is voksai alapján.
Országos átlag: kilenc százalék
A „különlistás” voksolók csaknem 9 százalékát jelentik a november 2-án választói jogával él 9 723 232 személynek. Abszolút értékben kifejezve a legtöbben Kolozs megyében szavaztak pótlistákon. A szociáldemokraták „kolozsvári csoportja” ezek szerint jól működött, hiszen csaknem 52 ezer személy voksolt pótlistákon.  39 518 „különlistás” szavazójával Ilfov megyei is „jól teljesített”. Temes és Iaşi megyében több mint 43 ezren szavaztak ily módon, Dolj megyében pedig több mint 32 ezer, Olt megyében pedig 28 ezer személy nem szerepelt a rendes választói listákon. Vâlcea és Teleorman megyében több mint 21 illetve 20 ezer, Giurgiu, Mehedinti, Gorj, Călăraşi megyében pedig 16 ezer személy került pótlistára.
Néhány megyében az országos 9 százalékos aránynál jóval magasabb értékek is voltak; így például Ilfov megyében csaknem 20, Kolozs megyében több mint 15, Giurgiu megyében pedig közel 15 százalékos volt az arány, Temes megye pedig csupán fél százalékkal maradt le a dobogóról.
„Turistaözön” – jelentéktelen falvakban
Fölöttébb érdekes dolog az is, hogy a nagy egyetemi központok vagy gazdaságilag fejlett övezetek, városok mellett a pótlistán voksolók jelents hányada apró településeken szavazott, ahol nincsenek diákok, illetve ingázók, és amelyek még idegenforgalmi szempontból is érdektelenek. Így az Olt megyei jelentéktelen, aszfaltutak hiányában lévő Motoeşti faluban Victor Ponta 88, Klaus Iohannis pedig 3 szavazatot kapott a „vendégszavazóknak” köszönhetően.
Beszédes tény az is, hogy a pótlisták elsősorban azokban az övezetekben jelentek meg, amelyekben az ellenzék sorait jócskán szétzilálta a helyi választottak szabad pártvándorlását megenged sürgősségi kormányrendelet.
Olt megyében például a 378 szavazókörzet közül 231-ben haladta meg az országos 9 százalékos átlagot a pótlistákon voksolók száma, mi több, 45 körzetben meghaladta a 25, százalékot, 25 körzetben a 30, nyolc körzetben pedig a több mint 40 százalékot. Olt megyében volt egyetlen körzet, ahol a pótlistás szavazatok túllépték a voksok 60 százalékát. A szavazókörzeteket tekintve más megyékben is nagyjából hasonló helyzet alakult ki.
Erdély nem „esett el”
A pótlisták feltűnően nagy számának ellenére a szociáldemokratáknak nem sikerült meghódítaniuk Erdélyt, ahol Klaus Iohannis kapta a legtöbb szavazatot. Kolozs megyében a megyeszékhely, Kolozsvár lakosságának 10 százaléka, vagyis több mint 30 ezer személy szavazott pótlistán. A megye prefektusa ezt azzal magyarázta, hogy a város jelents egyetemi központ, a pótlistás szavazók zöme a diákok soraiból került ki.
Az Arad megyei Menyházán szintén a lakosság közel 10 százalékát kitevő voksoló nem szerepelt a rendes választói listákon. Az Arad megyei szociáldemokraták érvelése szerint Menyháza fontos hegyvidéki üdülőtelep is, amely az év minden szakában tele van turistákkal.
Szilágy megye viszont korántsem annyira fontos turisztikai szempontból – ennek ellenére a megye lakosságának 11 százalékát elér szavazók kerültek pótlistára. A megyei illetékesek szerint ez egybeesett a világítással, amikor igen sok, más megyéből származó idegen érkezik a megyébe. Számuk akkora volt, hogy négy szavazókörzetben az urnákhoz járulók aránya meg is haladta a 100 százalékot.
Hunyad megyében Déva és Hosszúliget község vezet a pótlistákon szavazók tekintetében. A szociáldemokrata polgármester, Laurentiu Nistor által 18 éve vezetett Hosszúligeten például a 2680 voksoló közül 640 nem a községben lakott. Ebben természetesen szerepet kapott az is, hogy a polgármester jelenleg a szociáldemokraták megyei szervezetének vezetője is. Déván a „külső szavazók” száma meghaladta a 2200-at.
Fehér megyében kétszer annyian szavaztak pótlistán, mint a 2009-es államfő-választásokon, Bihar megyében pedig november 2-án nagymértékben megnövekedett a Félix-fürdi tavirózsákra kíváncsi turisták száma, hiszen több mint 1000 személy voksolt pótlistákon.
118 százalékos rekord
A pótlistás rekordot a jelenlegi szavazás alkalmával is az Olt megyei Tătulesti község állította fel. Itt a szavazók közül 424 személy került pótlistára, azaz a voksolás aránya elérte a – 118 százalékot. Victor Ponta itt 65 százalékos győzelmet aratott, 630 szavazatot kapott a 108 voksot begyűjtő Klaus Iohannisszal szemben. Lucian Istrate polgármester mindezt azzal magyarázza, hogy a községben igen sok bukaresti személy lakik, akik  azonban nem cserélték ki fővárosi személyi igazolványukat tătulesti-ire. „Bukaresti, piteşti-i, scorniceşti-i orvosokról, egyetemi tanárokról és családtagjairól van szó” – magyarázta a polgármester, akinek érvelése akár hihető is lehetne, ha a Victor Ponta fölényes győzelmét hozó település vezetője lenne – szociáldemokrata.
A 2012. évi parlamenti választásokon egyébként úgyszintén Tătulesti „teljesített jól”: az úgyszintén Istrate Luciian vezetése alatt álló község 145 százalékos jelenlétet ért el! A községvezető magyarázatának megfelelően mindez azzal magyarázható, hogy nagy esküvő volt a választások napján a községben – az esküvői menet pedig meg sem állott a szavazó urnákig…
Bogdán Tibor
maszol.ro
2014. november 21.
A közömbösség ártalmas!
November 16-án a második nekifutásra sikerült új államelnököt választani Romániában. A nagy előkészületben az RMDSZ hintapolitikát folytatott, és olyan volt, mint egy ingadozó menyasszony. A székelyföldi magyarságot dilemmába vitte, pedig tudom, hogy alapjában véve nem így akarta, de milyen a naiv ember? Sajnálatos, hogy sok székely nem állt a a rúd mellé, és nem fejezte ki igazi véleményét.
Még sajnálatosabb, hogy sokan el sem mentek szavazni, pedig ha nem akartak valakit az elnöki székbe segíteni, akkor is leadhatták volna a voksukat úgy, hogy a szavazólapjuk ne legyen érvényes. Itthon a pár száz méteres távolságra levő választási irodáig sem voltak hajlandóak sokan elmenni, miközben a külföldön dolgozó több százezer hazánkfia – köztük sok száz székely-magyar is –  nagy távolságról, némelyik több száz kilométerről, időt és pénzt nem kímélve utazott a választási központokba, hogy olyan jelöltre szavazhasson, aki majd segítheti a vissza-, illetve hazatérésüket. Itthon a passzív és talán maradi székelyek ezt nem akarták. Egyes román pópák még november 16-án a templomokban is arra biztatták a híveket, hogy menjenek és szavazzanak az ortodox jelöltre, mert a „másik” el akarja venni Erdélyt Romániától. Önként adódik a kérdés: a mi problémáinkat a galaci, mehedinţi-i, dolji, teleormani vagy más hegyentúli megyék szavazói próbálják megoldani? Aki emiatt maradt távol, annak talán nem is kell a változás – de akkor ne csodálkozzunk, hogy a kutya sem fog velünk törődni. Akik viszont elmentek szavazni, azok túlnyomó része a változásra, az erdélyiségre szavazott, és nem a Balkánra! Jó lenne ezen elgondolkodni, és megtalálni a kellő módszert a mindenkori választásokba való bekapcsolódásra, hogy Székelyföld (Hargita, Kovászna és Maros megye) ne az utolsó helyen kullogjon e téren. Háromszék ez alkalommal még 50 százalékos jelenlétet sem ért el. Sajnos, az én falum is jóval alatta maradt az erdélyi átlagnak. Ez nem jó jel. Hát ide jutottunk?
N. Kányádi Mihály,
Szentivánlaborfalva
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. január 28.
Kihívóra talált Dan Tanasă
A legfelsőbb bírósághoz fordult Kis Péter Spanyolországban élő román állampolgár, aki erőszakra és gyűlöletre való bujtogatással vádolja a magyarság körében hivatásos feljelentőként ismert Dan Tanasă bloggert. A Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszéknek küldött levelében Kis Péter rámutat: Dan Tanasă honlapján hemzseg a nyilvánvalóan magyarellenes, uszító hangvételű, gyűlöletkeltésre alkalmas írás.
Kis Péter egy másik keresetben a korrupcióellenes ügyészség figyelmét arra hívja fel, hogy a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség tavaly szeptember 8-án – amikor a román csapatok 1944-es sepsiszentgyörgyi bevonulásának évfordulója alkalmából tartott ünnepségen a szervezők trikolórt akartak kitűzni a városháza tornyának csúcsára – törvénytelenül biztosított eszközöket ismeretleneknek egy engedély nélküli munkálatra, amit a városháza épületében végeztek volna el. A kereset szerzője szerint a felügyelőség túlkapással és befolyással való üzérkedéssel vádolható, erre bizonyítékul szolgálhatnak az aznap kiállított menetlevelek, valamint a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal térfigyelő kamerái által rögzített felvételek. (Krónika)
HA ADTOK, KAPTOK, MONDTA A PÓPA. Nem mindennapi eset történt a Dolj megyei Tălpaş községben: egy asszonyt, bár megvásárolt sírhelye volt, nem temetett el az ortodox pap, mivel az elhunyt korábban áttért a baptista hitre. Így a mezőn, a polgármesteri hivatal által biztosított területen temették el. Az eset nem egyedi, nemrég Szilágy megyében a pópa csak 1000 lej ellenében lett volna hajlandó az ortodox temetőben eltemetni egy görögkatolikus nőt, akit végül a háza kertjében helyeztek végső nyugalomra. A Dolj megyei eset azonban azért különleges, mert a Digi24 televízió helyszíni riportjában az ortodox papot is meg akarta szólaltatni, ő azonban csak akkor lett volna hajlandó nyilatkozni, ha az újságírók egy vízszivattyút ajándékoznak neki. „Önök felajánlanak egy adományt, hogy készíthessenek egy jó riportot, amely emeli a nézettségüket, és pénzt is hoz. Ha nem, akkor nem. Tudják, hogy van a mai világban, mindent meg kell fizetni” – mondta a pópa. (Főtér)
ARANYUNK VAN, BÁR EGYRE KEVESEBBET ÉR. Világviszonylatban a 35. legnagyobb aranytartaléka a román jegybanknak van, és ezzel Románia a legjobb helyezést érte a 40 országot górcső alá vevő toplistán. A Román Nemzeti Bank (RNB) aranytartaléka 103,7 tonna (3,3 milliárd eurónak felel meg), amivel megelőz olyan országokat, mint Lengyelország, amely a kelet-európai térség legerősebb gazdasága, vagy Ausztráliát és Indonéziát is. A RNB jelenleg nem vásárol aranyat – a döntést 2000-ben hozták meg. A jegybank aranytartalékának 60 százaléka az ország határain kívül maradt 2010–2014-ben, többnyire Londonban található. A román központi pénzintézet aranytartaléka az elmúlt öt évben a 103,7 tonnán stagnált, értéke azonban 1,2 milliárd euróval mintegy 3,25 milliárd euróra zsugorodott. (Mediafax) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. június 1.
Tudtuk nélkül kísérleteztek betegeken
Összesen 31 kórházban foglaltak le tegnap iratokat és mintákat Argeş, Botoşani, Buzău, Brassó, Kolozs, Constanţa, Dâmboviţa, Dolj, Iaşi, Maros, Neamţ, Prahova, Suceava, Szeben, Temes és Vrancea megyék területén házkutatások során.
Az ügyészek egyebek közt arra gyanakszanak, hogy az orvosok pszichés betegségek kezelésére használt gyógyszerekkel végeztek klinikai teszteket úgy, hogy az állítólagos önkéntesek beleegyezését meghamisították. A cél e gyógyszerek engedélyeztetése, piacra dobása volt. Források szerint Kolozs megyében az Onkológiai Intézetbe, a Megyei Sürgősségi Kórház 2-es és 3-as pszichiátriai osztályára, valamint a tordai városi kórházba szálltak ki az ügyészek.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. június 6.
Alacsony részvétel, nagy fordulatok (Önkormányzati választások)
18 265 000 polgárt vártak tegnap az ország területén berendezett 18 ezer szavazókörzetbe, de ennél sokkal kevesebben mentek el, az országos átlag alig 48,43 százalék, jóval kevesebb a 2012-es 56 százaléknál. A legnagyobb arányban a déli megyék falvainak lakossága szavazott, a legkisebb érdeklődést Bukarestben mérték, ott a választók alig 33,3 százaléka tartotta érdemesnek a megjelenést.
A szavazókedv Giurgiu megyében volt a legmagasabb, ott a felnőtt lakosság 63,24 százaléka élt választási jogával. Ugyancsak 60 százalék fölötti részvételt jegyeztek Teleorman és Olt megyében, hátulról a második Temes megye 40,77 és Iaşi megye 42,33 százalékkal. A 45 ezer önkormányzati tisztségre 108 párt, kisebbségi szervezet és pártszövetség több mint negyedmillió jelöltet állított. A három magyar politikai szervezet – RMDSZ, EMNP, MPP – színeiben csaknem 12 ezer jelölt indult, de a magyarlakta vidékeken átlag alatti részvételt jegyeztek az urnáknál. Az idei választás újdonsága, hogy a szavazókörzetekben először beszkennelték a voksolásra jelentkezők személyazonossági iratát, majd az újonnan beüzemelt informatikai rendszer a személyi szám alapján helyben ellenőrizte, hogy jogosult-e az illető voksolni, a megfelelő szavazókörnél jelentkezett-e, és nem szavazott-e már másutt. Az új módszer a várakozások ellenére olajozottan működött, de szabálysértések és törvényszegések is akadtak bőven. Rendellenességek A választások első komolyabb rendellenességét Maros megyéből jelezték, ahol a prefektusi hivatal a törvényben előírtnál több mint ötvenezerrel kevesebb szavazócédulát rendelt. Az Agerpres hírügynökség szerint Lucian Goga prefektus „tévedése” annak tudható be, hogy a választói névjegyzékben csak 426 ezer név szerepel, míg a megyei választási bizottság 484 ezer voksolásra jogosult személyről tud. Szombaton állítólag további szavazólapokat nyomtattak, amelyeket azonban nem osztottak ki, fegyveresek őrizték őket. A három magyar párt által támogatott független magyar polgármesterjelölt, Soós Zoltán szerint fennáll a gyanú, hogy a hiányzó szavazólapokat csalásra akarják felhasználni, ennek ellensúlyozásaként minél magasabb részvételre buzdították a választókat. Az eset miatt a Nemzeti Liberális Párt (NLP) is a prefektus lemondását követelte. Szatmárnémetiben tömegesen készítettek ideiglenes lakcímeket a választás napján. Ezekkel – pótlistán – bárki szavazhatott, aki igazolta, hogy az adott szavazókörzethez tartozik. Az RMDSZ szatmári sajtóreferense szerint a lakosság-nyilvántartó hivatal vezetősége többszöri megkeresésükre sem közölte, hogy pontosan hány ideiglenes lakcím készült tegnap, de a helybeliek jelzései szerint délután is nagy sor volt a hivatalban. Ez azért különös, mert Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben is nagy eséllyel indultak a magyar jelöltek a román polgármesterek leváltására. Csíkszeredában Borboly Csaba megyeitanács-elnök és felesége pótlistán szavazott, mert nem szerepelt annak a szavazókörzetnek a listáján, ahol voksolni szokott. Székelyudvarhelyen estefelé kétszáz roma verődött össze a többnyire romák által lakott Budvár negyedben, de nem derült ki, hogy miért; a rendőrség közbelépésére szétoszlottak. Szentegyházán parajdi szavazólapok keveredtek a helyiek közé, Marosvásárhely egyik körzetében pedig Fehér megyei szavazólapokat találtak. A Iaşi megyei Mosna községben két szavazókörzetben is nulla volt a részvételi arány, a jegyzékben szereplő 3700 választópolgár egyike sem ment el szavazni. Mindannyian moldovaiak, és azonos a lakcímük is: a községi rendőrfőnök tulajdonában levő tömbházlakásba vannak bejelentve. Egy Buzău megyei község hét szavazókörzetében négy órára leállították a szavazást, Dolj, Olt, Teleorman, Giurgiu megyében több százan szavaztak pótlistán. Országszinten 494 kihágásra vagy törvényszegésre vonatkozó panaszt tettek le, ez nagyjából fele a négy évvel ezelőtti számnak, és a kivizsgálások során 40 százalékuk megalapozatlannak bizonyult – de 78 panasz nyomán 57 személy ellen bűnvádi kivizsgálást indítanak. 92 bírságot róttak ki választási szabálysértések miatt, összértékük 42 610 lej. Ki miért szavazott
Azokra szavaztam, akikben megbízom, de a humán erőforrások nagyobb regenerálódására számítottam – jelentette ki Dacian Cioloş kormányfő, aki feleségével együtt Zilahon szavazott a reggeli órákban. Klaus Iohannis államfő szokatlanul későn, 18.30-kor jelent meg a lakcíme szerinti választókörzetben, állítólag műszaki okok miatt nem tudott korábban menni. Kijövet azt nyilatkozta, hogy először választ Bukarestben, amely már saját városa is, ezért egy modern, európai fővárosra szavazott. Felesége, Carmen Iohannis már a déli órákban leadta szavazatát Nagyszebenben. A magyar emberek biztonságára szavaztam – jelentette ki tegnap Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, aki szülőfalujában, Csíkkarcfalván szavazott tegnap „arra az erős érdekképviseletre, amely a tömbmagyarságban, a szórványban és a vegyes környezetben élő magyarok számára ugyanazt jelenti: biztonságot és a közösség szolgálatát”. Markó Béla volt RMDSZ-elnök is az erős önkormányzatokra szavazott, „és egyben arra, hogy Romániában folytatódjon a decentralizáció, vagyis annak a folyamata, hogy minden fontos döntés a helyi közösségek kezébe kerüljön”. Az RMDSZ ügyvezető elnöke, Kovács Péter a megújulásra voksolt: szerinte a fiataloknak is dönteniük kell jövőjüket illetően. Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke Nagyváradon szavazott, majd azt nyilatkozta: a rendszerváltozásnak része kell hogy legyen a választás szabadsága, és reméli, hogy szavazatával hozzájárul a rendszerváltozás folytatásához.
Biró Zsolt MPP-elnök Marossárpatakon élt a választás szabadságával, elsősorban a magyar érdekérvényesítés, illetve pártja megerősödésének reményében, hogy képviselni tudják az önkormányzatok szintjén azt a programot, amellyel a választók elé álltak. Éjféli mérleg
Az urnazáráskor nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatások szerint Bukarestben a Szociáldemokrata Párt (SZDP) jelöltje, Gabriela Firea kényelmesen, a leadott szavazatok bő 42 százalékával megnyerte a küzdelmet, utána Dan Nicuşor, a Mentsük meg Bukarestet Szövetség (MBSZ) jelöltje közel 30 százalékot kapott, az NLP jelöltje, Cătălin Predoiu 12–13 százalékkal a harmadik lett. A hat kerületből ötöt szintén SZDP-s politikusok nyertek el, az első kerületben azonban – meglepetésre – a francia Clotilde Armand (MBSZ) győzött. Kolozsváron Emil Boc 69 százalékkal nyert, a második helyen – 12 százalékkal – az RMDSZ jelöltje, Horváth Anna végzett. A helyi RMDSZ-listára 15,4 százalék szavazott, három százalékkal több, mint négy évvel ezelőtt.
Több városban korrupciós eljárás alatt levő elöljárókat választottak vissza: a craiovai Lia Olguţa Vasilescu, a nagybányai Cătălin Cherecheş, a bukaresti Marian Vanghelie és a brassói Gheorghe Scripcaru is újrázik. Nagyszebennek újra szász polgármestere lesz: a Német Demokrata Fórum jelöltje, Astrid Cora Fodor lazán megelőzte kihívóit.
Csíkszeredában az RMDSZ-es Ráduly Róbertet újraválasztották, Székelyudvarhelyen az EMNT–MPP szövetség jelöltje, Gálfi Árpád rávert az RMDSZ-es Arros Orsolyára és a független (volt RMDSZ-es) Bunta Leventére, Szentegyházán is MPP-s polgármester lesz. Az RMDSZ-nek 54 polgármestere van indulásból (mert nem volt ellenjelöltjük), de Kovács Péter ügyvezető elnök kétszázra számít; éjfél előtt már százötven biztos befutó volt. A magyarság számára legszorosabb verseny Szatmárnémetiben, Marosvásárhelyen és Szászrégenben volt, utóbbit Nagy András 250 szavazattal elvesztette. A két nagyvárosból 1 órakor még nem volt eredmény.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. június 16.
Hetven településen mentettek ki az árvíz miatt bajba kerülteket
Hetven településen volt szükség a tűzoltók segítségére a bajba kerültek megmentésében, illetve az árvíz sújtotta területeken homokzsákok pakolásában – derül ki az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) tegnapi közleményéből.
A közlemény szerint a tűzoltók Fehér, Bákó, Bihar, Krassó-Szörény, Kolozs, Konstanca, Dolj, Gorj, Hunyad, Maros, Neamt, Olt, Szilágy, Szeben, Suceava, Temes, Tulcea és Vâlcea megyei árvíz sújtotta településeken mentettek ki bajba került embereket, segítettek a homokzsákokból történő gátak építésében. Segítségükre voltak a csendőrök, rendőrök, önkéntesek, illetve a helyhatóságok emberei.
A bihari tűzoltók három, 35 és 50 év közötti személyt mentettek meg, akik az áradás miatt a Fekete-Körösön kialakult szigeten rekedtek. A katonai tűzoltók felfújható motorcsónakkal közelítették meg a bajba kerülteket, és biztonságban kivitték őket a partra.
Temes megyében, ahol a Berzava folyón harmadfokú (piros) árvízriadó volt érvényben, a tűzoltók és az önkéntesek több mint 1300 homokzsákkal erősítették meg a gátakat. A közelbe két mentőcsapatot és hat nagy teljesítményű motoros szivattyúval rendelkező egységet küldött ki a Temes megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
Hunyad megyében a Fehér-Körös partján és a Bózes-patak mentén homokzsákokból emeltek gátat azokon a helyeken, ahol a vízhozam növekedését észlelték. A helyzetet folyamatosan figyelik, Medvepatakán és Kristyor településeken az áradás által okozott károk elhárításán dolgoznak, tehát mintegy 200 elárasztott gazdaságból szivattyúzzák ki a vizet.
A lakosság és a tűzoltók segítségére az IGSU nagy teljesítményű, szállítható szivattyúkkal rendelkező mentőcsapatokat küldött Fehér, Bihar és Gorj megyébe.
Jelenleg már nincs érvényben csapadék miatti meteorológiai figyelmeztetés, ám a katasztrófavédelem emberei folyamatosan készenlétben vannak. Az érintett megyékben növelték a mentőcsapatok számát.
Népújság (Marosvásárhely)
2016. július 29.
A tanárok is buknak
A véglegesítő vizsgára jelentkező tanárok 44,43 százalékának sikerült az írásbeli vizsgája, ez az arány magasabb, mint tavaly, amikor a vizsgázók 37,55 százaléka teljesítette a vizsgát. Az országszinten 20 125 érvényes dolgozatból 83 volt tízes, (0,41 százalék), 8858 dolgozat 7 és 9,99 közötti (44,01 százalék). A hetes jegyet kell elérni ahhoz, hogy címzetes álláshoz jusson egy tanár. A vizsgázók 34,64 százaléka ötös és hetes közötti, 20,93 százaléka pedig ötös alatti jegyet írt, azaz minden ötödik jelentkező megbukott. A legjobban Hargita megyében teljesítettek a pedagógusok, az ott vizsgázók 58,06 százaléka írt legalább hetest. Ezt a szintet Călăraşi megyében érték el a legkevesebben, a pályázók 21,14 százaléka. Kolozs megyeben az 1011 jelentkezőből 5 tanár írt tízest, hatan viszont még a kettest sem érték el. A vizsgázók 55,91 százaléka szerzett címzetes állást. (Mediafax/Transindex)
A CARPATICA IS BECSŐDÖLT. Az Astra és a Forte után egy harmadik romániai biztosító, a Carpatica Asig ellen is csődeljárást kezdeményezett az összevont pénzügyi felügyelet tegnap, és megvonta a társaság működési engedélyét. A biztosító elleni csődeljárást a bíróságnak kell jóváhagynia. A Carpatica ügyfeleit az állami garanciaalapból kárpótolják a törvények által megszabott, legfeljebb 100 ezer eurós mértékben. A Carpatica portfóliójának 90 százalékát a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások teszik ki, és a cégnél jelenleg mintegy 26 ezer kárigény vár rendezésre átlagosan 1500 eurós értében. (Ziarul financiar) JÓL VEZETNEK A SZÉKELYEK. A fővárosi és Konstanca megyei sofőrök a legveszélyesebbek, a két székely megyét pedig a legbiztonságosabbak közé sorolta az országos pénzügyi felügyelet a gépjármű-biztosítási károkat elemezve. A hatóság 2013–2015 közötti adatokat vizsgáló felmérése szerint a Bukaresti rendszámtáblájú, magántulajdonú autók 6,78 százalékát rendszeresen összetörik, a konstancai gépjárművek esetében ez az arány 6,4. A listán Iaşi és Ilfov megye következik. A legbiztonságosabb Hargita megye 2,84, a második Kovászna megye 3,15 százalékkal, harmadik Szilágy megye 3,42 százalékkal. A jogi személyek által fenntartott gépjárművek esetében változik a sorrend: a legveszélyesebben a Kolozs, Ilfov, Iaşi, Galaţi, Dolj megyeiek hajtanak (11 százalék felett), a legkevesebb bajt a Călăraşi, Krassó-Szörény, Botoşani, Hargita, Hunyad, Kovászna és Szilágy megyeiek okozzák 6 és 7 százalék közötti aránnyal. Nagyobb károkat a 25 év alatti sofőrök okoztak, 40 év fölött ezek is kisebbek. (Maszol)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. augusztus 3.
Transznisztriai pokol: halott társaikat ették meg a deportáltak, hogy túléljenek
Augusztus 2. a roma holokauszt nemzetközi emléknapja. Romániában már 1942-ben megkezdődött a romák deportálása Antonescu parancsára.
A roma holokauszt nemzetközi emléknapja augusztus 2-a. A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 2-án éjjel az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban néhány óra alatt több mint háromezer roma embert gyilkoltak meg. Az Európai Parlament 2015. április 15-én foglalt állást a romák hátrányos megkülönböztetésének megszüntetése és a roma holokauszt emléknapjának elismerése mellett.
A kétmilliós európai cigányság hozzávetőleg 10-30 százaléka veszett oda a második világháború idején, a holokausztban. Szita Szabolcs történész, a magyarországi Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az elhurcolásnak nem mindig a megsemmisítés volt a célja, részben kényszermunkára kényszerítették a cigányokat, részben embertelen orvosi kísérleteknek vetették alá őket. Magyarországon már az 1944. márciusi német megszállás előtt elkezdődött a cigányok kényszermunkára hurcolása - idézte Szita Szabolcsot az MTI.
Romániában még korábban: már 1942-ben megkezdődött a romák deportálása Antonescu marsall parancsára. Az akkor Romániához tartozó Transznisztriába mintegy 25 ezer romát hurcoltak el az ország egész területéről, férfiakat, nőket, gyerekeket vegyesen.
A deportált romákat napi élelem-fejadagért dolgoztatták, amely nem volt elég a családok ellátására. A 25 ezerből a hivatalos adatok szerint 14 ezren haltak meg a deportálás alatt, nagyrészt az éhezés, hideg és betegségek következtében. A valódi szám ennél nagyobb lehet, hiszen például a Dolj és Mehedinţi megyéből elhurcoltakat nem is regisztrálták – írja a Vice.com, amely négy évvel ezelőtt közölt egy interjút Romeo Tiberiadeval, aki Romániában több tucat túlélő visszaemlékezéséről készített felvételt.
A besszarábiai deportálásokról moldovai dokumentumfilm is készült három évvel ezelőtt:
Romeo Tiberiade akkor kezdett foglalkozni a témával, amikor nagyszüleitől megtudta, hogy ők is a deportáltak között voltak. Antonescu rendelete értelmében elvileg „csak” a nomád cigányokat fogták el és terelték a vonatokra, de később aztán a letelepedett romákra, így a Dolj megyei romaügyi szakértő nagyszüleire is sor került. Velük volt Tiberiade akkor mindössze tíz hónapos édesanyja is. A táborban, ahol laktak, a rossz higiéniai körülmények miatt tífuszjárvány tört ki; a halottakat és a betegeket is tömegsírba dobálták az őrök.
A kolhozban végzett mezőgazdasági munkáért a felnőttek fél kiló puliszkát kaptak fejenként, de az nem volt elég az egész családnak, ezért időnként az éj leple alatt elszöktek a 12 km-re lévő legközelebbi faluba élelmet lopni, de reggelre vissza is kellett érni a munkakezdésre, ezért sokan nem vállalkoztak erre. Nagyon sokan végül éhen haltak. Megjelent a kannibalizmus, egyes túlélők a halottak húsából táplálkoztak. Gyerekekéből is.
„Van körülbelül négy-öt eset. Az egyik ezüstműves mesélte nekem, hogy amikor az egyik gyermeke meghalt, kénytelen volt darabokat kivágni a húsából, tűzön megsütni és megetetni a többi gyermekével” – mondta el a kutató.
A deportált romák közül egyelőre kevesen kaptak kárpótlást. Sokan nem is tudnak a lehetőségről, vagy nem tudják, mit kell tenniük. A roma túlélők felkutatásával és segítésével foglalkozik többek között a CRC - Centrul de Resurse pentru Comunitate nevű civil szervezet projektje.
Hivatalos megemlékezés Romániában
Tavaly Bukarestben felavatták a Roma Holokauszt Emlékművét a Romániai Roma Kultúra Múzeumában. Idén első alkalommal szerveztek hivatalos megemlékezést Romániában a roma holokausztról - írja a Mediafax.
A rendezvény a Romániai Holokauszt Áldozatainak Emlékművénél zajlott az Országos Roma Hatóság társszervezésében, hivatalok képviselői, politikusok, civilek és túlélők jelenlétében. Dacian Cioloskormányfő üzenetét Valeriu Nicolae államtitkár olvasta föl az alkalomból.
Szükséges, hogy megemlékezzünk a romániai és európai romák kegyetlen szenvedéseiről a holokauszt idején; szolidaritásom fejezem ki a tragikus események túlélőivel - üzente a kormányfő. Újra és újra emlékeztetnünk kell a társadalmunkat arra, hogy a fajgyűlölet és a szélsőséges ideológiák milyen veszélyeket hordoznak, ezért az áldozatok emlékét életben kell tartani, hogy soha ne történhessen meg ehhez fogható - állt az üzenetben.
Răzvan Rusu, a külügyminisztérium igazgatója a jelenleg román soros elnökség által vezetett Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) üzenetét olvasta föl. Szükség van a túlélők hangjára, és minél többen meg kell hallgatnunk ennek a tragédiának a történeteit, be kell bizonyítanunk, hogy egy olyan társadalom vagyunk, amely gondot visel azokra, akik szenvedtek - szólt a felhívás. "A mi hibáink, az államé, ezt el kell ismernünk, felelősséget kell vállalnunk, és el kell kerülnünk a jövőben. Amennyire tudatosítjuk az ebben az időszakban a romák ellen elkövetett atrocitásokat, közös felelősségünk lesz, a kormányé, a civil szervezeteké és a társadalom más szegmenseié, hogy vállaljuk a történelmet és tanuljunk a múlt hibáiból, hogy azok soha ne ismétlődhessenek meg."
Megemlékezés Magyarországon
A magyar miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára szerint olyan emlékezetkultúrára van szükség, amely a 20. századi diktatúrák, illetve a vészkorszak áldozatairól való méltó megemlékezésre törekszik és az embermentők cselekedeteit példaként állítja a következő nemzedékek elé. "Jelentős erőfeszítéseket kell tennünk egy olyan emlékezetkultúra kialakítására, amely egyaránt törekszik a méltó megemlékezésre a 20. századi diktatúrák valamennyi áldozatáról, ugyanakkor a jövő nemzedékei elé a mártírok bátorságát és az áldozatokkal szolidáris segítők, embermentők cselekvő szeretetét állítja példaként" - fogalmazott Latorcai Csaba kedden, a roma holokauszt nemzetközi emléknapján Budapesten, a Cigány Történeti, Kulturális, Oktatási és Holokauszt Központban tartott megemlékezésen. Hangsúlyozta: csak ez segít abban, hogy a vészkorszak és a második világháború okozta "látható sebeket" közös akarattal gyógyítsuk.
Colleen Bell, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete közölte, a pharrajimos (roma holokauszt) nemcsak egy "gonosz rendszer műve volt", amely pár év leforgása alatt több millió embert pusztított el, hanem több száz évnyi hátrányos megkülönböztetésnek és üldöztetésnek a következménye is. Ez a megkülönböztetés napjainkban is folytatódik - mondta, példaként említve a kilakoltatások diszkriminatív gyakorlatát és a szegregált oktatást.
A megemlékezésen felolvasták Langerné Victor Katalinnak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkárának levelét, amelyben azt írta: a 20. század a népirtások százada volt. Egész népeket semmisített meg az önhittség, a gőg és a sötét hatalom gonoszsága - fogalmazott. Hozzátette, az áldozatok közös jellemzője az elhagyatottság és a fizikai gyengeség volt. Olyanok voltak, akik végképp senkire nem számíthattak, akik iránt nem éreztek részvétet.
A megemlékezést követően átadták a Cigány Történeti, Kulturális, Oktatási és Holokauszt Központ országos pályázatának díjait.
A roma holokauszt Magyarország és Európa közös tragédiája. "Nem felejtjük el az áldozatokat, nem felejtjük el a tennivalónkat" – fogalmazott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a roma holokauszt és a kislétai gyilkosság évfordulója alkalmából kiadott közleményében kedden. Magyarország kormánya elítél minden erőszakot és a gyűlöletet, amely faji alapon tesz kollektívan felelőssé bármely népet, népcsoportot - áll a közleményben.
Transindex.ro
2016. november 23.
Mennyi adót fizet és mennyit kap vissza Székelyföld?
MTI - A befizetett adó és a költségvetésből visszakapott összegek aránya alapján a középmezőnybe tartoznak a magyar többségű megyék - derült ki abból az összeállításból, amelyet a Transindex portál tett közzé kedden a 2016-os év első kilenc hónapjának a pénzügyi adatai alapján.
A portál közérdekű adatigényléssel kapta meg a pénzügyminisztériumtól a társasági adó, jövedelemadó, áfa, illetve jövedéki adó formájában befizetett összegek megyei bontását, és a megyéknek visszautalt összegek statisztikáját.
Ezek szerint az államháztartásnak a megyékből és a fővárosból származó bevételei az első kilenc hónapban elérték a 89,9 milliárd lejt, ebből visszaosztás vagy minisztériumi utalások formájában összesen 33,3 milliárd lej, azaz az összeg 37 százaléka jutott vissza helyi szintre.
Az adatok szerint az egész országban beszedett adó több mint kétharmadát Bukarestben összesítették. Ez annak tulajdonítható, hogy a törvények szerint a nagyvállalatok a fővárosban adóznak. Bukarest az általa begyűjtött adónak csupán a 13 százalékát kapta vissza, de ez is öt és félszer több, mint a székelyföldi Kovászna, Hargita és Maros megyének visszaosztott összegek együttvéve.
A megyei bontás azt mutatja, hogy Románia negyvenegy megyéje közül csak 11 fizetett be többet, mint amennyit visszakapott, harminc megyének viszont több jutott, mint amennyit befizetett. A befizető megyék rangsorát Konstanca vezeti (a befizetések 26 százalékát kapta vissza), utána a Bukarestet körülvevő Ilfov (33), Brassó (34), Kolozs (44), Prahova (52), Temes (53) valamint Dolj (73), Iași (78), Szeben (80) és Argeș (97) megyék.
Nagy mértékben különbözik az eltartott megyék eltartottsági foka. A legeltartottabb megye, a dél-romániai Teleorman csaknem háromszor annyit kapott vissza a költségvetésből, mint amennyit befizetett (292 százalék), további nyolc megye pedig a befizetései több mint kétszeresét kapta vissza. Ezek a bánsági Krassó-Szörényt leszámítva Kárpátokon túli megyék.
A jelentős magyar lakossággal rendelkező erdélyi megyék közül Bihar a befizetett adók 101 százalékát, Maros 104, Arad 108, Szatmár 130, Kovászna 138, Hargita 144, Szilágy pedig 159 százalékát kapta vissza.
maszol.ro
2016. december 20.
Választási kerekasztal: minek köszönhető a jó magyar részvétel?
Az egyik ok, hogy egymillió jobboldali román szavazó maradt otthon. Barna Gergő, Illyés Gergő, Székely István és Székely István Gergő politológusokkal beszélgettünk.
Barna Gergő szociológussal, Illyés Gergő, Székely István és Székely István Gergő politológusokkal beszélgettünk a Transindex választási kerekasztalán hétfőn a Jakabffy Elemér Alapítvány székházában, ahol a december 11-i parlamenti választásokat értékeltük ki. A beszélgetés alább olvasható első részében a részvételről és az RMDSZ szerepléséről beszéltünk, a második részben a román pártok teljesítménye és a hamarosan megalakuló új kormány lesz a téma. A beszélgetés moderátora Balázsi-Pál Előd.
Moderátor: Kezdjük a választási részvétellel, amely alacsony volt országos szinten, viszont megfordult egy trend a magyar részvételt illetően.
Barna Gergő: A részvétellel kapcsolatban már elhangzott minden az elmúlt napokban, sőt, már a választások napján is. Abszolút értékben alacsony volt a részvétel, a hivatalos eredmény szerint nem is érte el a 40%-ot. Ha korrigált mutatókkal számolunk, akkor körülbelül 46%-os volt a részvétel – ez a korrigálás azt feltételezi, hogy az országban kevesebb felnőttkorú van, mint ahányan a BEC regiszterében szerepelnek. Tehát a romániai állandó lakosoknak kevesebb mint fele, körülbelül a 46%-a vett részt a választásokon, ami nagyon hasonló a 2008-as és 2012-es értékekhez, picit nagyobb, mint a 2008-as, és picit kisebb, mint a 2012-es érték. Ez abból a szempontból érdekes, hogy 2012 után, a 2014-es államelnök-választáskor arra számítottunk, hogy van egy növekedő tendencia a román társadalomban, mivel az elmúlt években minden választáson nőtt a részvétel. Ez a feltételezés megtört már az idei önkormányzati választásokon, ahol elmaradt a részvétel a 2012-eshez képest. Viszont a parlamenti választáson nem lett jelentős visszaesés, a részvétel nagyjából tartja a 2012-es szintet. Ami a magyar részvételt illeti, a legfontosabb a negatív trendnek a megtörése, amit parlamenti választásokon már rég láttunk: a kilencvenes évek elején a magyarok részvétele minden bizonnyal meghaladta az országos részvételt, de ez a kétezres években megfordult, és egyre inkább nyílt ki az olló, míg odáig jutottunk 2008-ban és 2012-ben, illetve az idei önkormányzati választásokon is, hogy a magyarok részvétele elmaradt az országos részvételtől. Most ez megtört, mert az idei parlamenti választáson nem sokkal, de enyhén meghaladta a magyar részvétel a román részvételt. Ez nyilván befolyásolja az eredményt is, részben ennek köszönhető az RMDSZ relatív jó eredménye. 
Moderátor: Melyek a magyar részvétel szempontjából kiemelkedően jól szereplő megyék?
Barna Gergő: Nyilván ez is viszonyítás kérdése. Azok közül, akik az etnikai arány fölött teljesítettek, a legjobban Szatmár áll, ahol mi úgy számoljuk, hogy a felnőttkorúak között mintegy 35%-os a magyarság aránya, és ott 40%-ot kapott az RMDSZ. A következő Szilágy megye, ahol a 24%-os magyarsághoz képest 25%-os volt az RMDSZ eredménye. Maros megyében sikerült hozni az etnikai arányt, 39% körüli eredmény született, ami szintén jó. Biharban 25%-os a magyarság, és az RMDSZ 23,5%-ot kapott, tehát ilyen szempontból nem ugrik ki, de vannak más viszonyítási alapok, amelyekben Bihar jobban szerepel. Máramarosban is sikerült hozni az etnikai arányt, ez azért fontos, mert ez egy szórványmegye. 
Moderátor: Hol volt gyenge a magyar részvétel?
Barna Gergő: Nagyon gyenge sehol nem volt, de inkább a szórvány maradt le. Ha régiók szerint nézzük, akkor abból, hogy Szatmár és Szilágy hozta a legjobb eredményt, evidens, hogy a Partium emelkedik ki, ott haladta meg a magyar szavazók aránya az etnikai arányokat. Más kiugró nincsen, az elmaradás pedig szórványban van. Székelyföldön, és ezen belül Hargita megyében és Háromszéken sem sikerült hozni az etnikai arányt, annak ellenére, hogy most azt tapasztaljuk, hogy a politikusok körében rohamosan csökkennek az etnikai arányok, mert Háromszéken is azt mondják, hogy átlépték ezt a határt, de ez nyilván akkor lenne igaz, ha 74% alatt lenne a felnőttkorú magyarság aránya Háromszéken, de ennél a mi becsléseink szerint több, 75% körüli. 
Székely István: Két szempontot tennék hozzá ehhez a kérdéshez. Az egyik észrevétel az, hogy abszolút számokban nem érdemes számolni, hiszen ha azokat nézzük, csak Hargita megyében kapott többet az önkormányzati választásokhoz képest az RMDSZ, mivel annyival kisebb volt most az általános részvétel. Van két másik megközelítési szempont, az egyik az, hogy a részvétel tekintetében mi a helyzet az önkormányzati választáson tapasztalt, magyar szervezetekre leadott szavazati arány, illetve az RMDSZ mostani aránya tekintetében, és hogyha ezt nézzük, akkor három olyan megye van, ahol ez az arány magasabb. Maros megyében, ha összeadjuk az önkormányzati választáson a magyar szavazatok arányát, akkor az 36%, és most 38%. Szatmár megyében 37% volt az önkormányzati választáson, most 39%, és a legnagyobb különbség talán Szilágy megyében van, a parlamenti választásokon elért 25% az önkormányzati választásokon elért 21%-hoz képest. Van egy másik megközelítési mód, ez a mozgósító képesség. Barna Gergőnek köszönhetünk egy nagyon jó táblázatot, amit azért meg kell említeni. Itt a megyék erősorrendje tekintetében az látszik, hogy messze Szilágy a legjobb a mozgósítóképesség szempontjából, amit úgy mérünk, hogy 100 szavazati joggal rendelkező személy közül hány szavazott az RMDSZ listájára. Ugye, ez 52% Szilágyban, 47% Hargitában és 45% Szatmárban. Ugyanakkor azt látjuk, hogy Hargitát leszámítva gyakorlatilag ez az arány mindenhol kisebb, mint az önkormányzati választásokon tapasztalt mozgósító képesség.
Moderátor: Mik voltak azok a tényezők, amelyeknek köszönhetően sikerült beérni és meghaladni a román részvételi arányt, és megfordítani ezt a trendet? 
Illyés Gergő: Szerintem három fő tényező volt, nehéz megmondani, hogy a megyék szintjén mi befolyásolta a részvételi arányt. Megnézve ezeket az eredményeket, látszik, hogy bizonyos székelyföldi kisebb régiókban érzékelhetően jobb volt most az eredmény, mint akkor, amikor az RMDSZ külön indult. Volt az MPP-vel való összefogásnak is egy felhajtó ereje főleg Székelyföldön és azokban a kisebb régiókban, ahol hagyományosan az RMDSZ elleni kisebb pártoknak jó eredményei szoktak születni, például Gyergyószéken. Ez egy dolog. Ennek például az interetnikus közegben nem volt érzékelhetően nagy hatása. A másik okcsomag az volt, hogy az elmúlt időszak eseményei felborzolták a kedélyeket, a marosvásárhelyi iskolaügy és a csíksomlyói ügy mozgósíthattak jobban, és az RMDSZ a kampányában fel is hívta a figyelmet arra, hogy ezek a dolgok megtörténtek. A harmadik fontos ok a magyarországi kormánypártok kiállása. Ennyire egyértelmű ez soha nem volt még az eddigi választásokon, bár voltak már közös fotók, de ennyire erőteljes jelenlét még nem volt. Illetve az, hogy a magyarországi közmédia, vagy általában a média sokkal nagyobb teret szentelt a választásnak, mint eddig. Vasárnap a közmédia csatornái olyanok voltak, mintha erdélyi csatornák lettek volna. És tekintettel arra, hogy az erdélyi magyarok nagy számban nézik ezeket az adókat, ez hozott egy olyan kontrasztot, hogy a román médiában kampánycsend volt – meg egyébként sem jelent meg az RMDSZ szinte egyáltalán a román médiában –, a magyarországi médiában pedig nem, és az erdélyi magyar választók úgy érezhették, hogy történik valami vasárnap, miközben az országban egy láthatatlan kampány volt. Ez hozhatott egy pluszt. Nem tudom, hogy melyik milyen mértékben, de biztos, hogy mind a három tényező hozzájárult ehhez az eredményhez. 
Székely István Gergő: Én is azt gondolom, hogy nem elsősorban a Fidesz kiállása, hanem inkább a médiakampány volt az, ami mozgósítóan hathatott. Persze, utólag ezt meg lehet mérni, be lehet tenni ilyen kérdéseket a következő országos felmérésbe, hogy mi volt fontosabb: az, hogy Orbán Viktor eljött Szatmárra, és személyesen az RMDSZ mellett kampányolt, vagy az, hogy tulajdonképpen egy alacsony intenzitású román kampány közepette az RMDSZ úgymond profitálhatott abból, hogy a magyar köztévében nincs kampánycsend, és ott lehetett mozgósítani akár vasárnap is. Szerintem ezt erősíti az is, hogy a tömbzónákban nagyobb volt a részvételi növekmény a helyhatóságihoz képest, mint a szórványban, és szerintem ez az a zóna, ahol elvárható az, hogy a magyar köztévének nagyobb mozgósító hatása legyen. Egy barátom kicsit cinikusan úgy foglalta össze egyébként, hogy ezt a mozgósítási pluszt úgy is meg lehet fogni, hogy 2% Orbán Viktortól és 2% a DNA-tól. 
Moderátor: Udvarhelyszéken hogyan sikerült átlépni a helyi ellentéteken?
Illyés Gergő: Én is csak annyit tudok, amennyit a médiából látok, hogy egyrészt volt egy Kelemen Hunor-látogatás, talán utolsó héten, amikor az udvarhelyi polgármesterrel aláírtak egy dokumentumot, aminek nyilván az volt a célja, hogy az MPP próbáljon meg helyi szinten mozgósítani, illetve maga Kövér László is a helyszínen volt, és megpróbálta ő is meggyőzni a helyieket. Egyébként azt láttam, hogy Udvarhelyszéken nem volt a legjobb a mozgósítás, ahhoz képest, amilyen volt az önkormányzatin, gyengébb lett, és ha jól tudom, a vidék volt az erősebb, a város még gyengébb lett. Tehát részben sikerült csak átlépni az ellentéteken. Azt gondolom, hogy a parlamenti választás mindig más, mint az önkormányzati, biztos vannak olyanok is, akik egyébként is megszavazták volna az RMDSZ-t, annak ellenére, hogy az önkormányzatin az MPP-EMNP-re szavaztak, mert más játék, más kávéház. Számukra nem is a Kövér László látogatása jelenthetett sokat, hanem az Orbán Viktoré, mert még mindig ő az a személy, akinek a szava a legtöbbet jelent ezeknek a választóknak, és tanácsa, iránymutatása a legerősebb dolog. És ennek hatására azt mondták, hogy na jó, tegyük félre azt, ami egyébként zavar, mert vannak nekünk problémáink a szervezettel, nem is kevés. Persze, a közmédia is fontos volt, de Orbán Viktor is fontos volt, mert ő nem szokott mindenhez hozzászólni, ritkán nyilvánul meg külhoni magyar kérdésekben ennyire egyértelműen, most pedig megtette, úgyhogy ez is hozhatott szavazatokat. Gyergyóval is ugyanez a kérdés szerintem, ott viszont jó volt a mozgósítás, MPP-s városvezetés is van, meg elég erős MPP-s mag, ott viszont jól sikerült a mozgósítás. Szerintem ahhoz képest jól működött, hogy mennyire féltek tőle mindkét oldalon, hogy nem fog ez simán megoldódni. Székely István: Az általános részvételhez azért annyit még hozzáfűznék, hogy ha megnézzük az utolsó két parlamenti és önkormányzati választás részvételét, akkor az önkormányzati választás részvételének körülbelül 80 százaléka az ezt követő parlamenti választás részvétele, és a mostaniak között ugyanez az összefüggés figyelhető meg. Két észrevételt tennék, az egyik az MPP-vel megkötött összefogás kérdése. Én úgy gondolom, ez nem csak abban nyilvánult meg, hogy az MPP által dominált településeken jobb volt a mozgósítás, mint a megkötött megállapodás nélkül, hanem van egy olyan hatása is, hogy maga az összefogás ténye és ennek a kommunikálása, interetnikus környezetben, a szórványban is behozott a bizonytalanok köréből egy olyan réteget, amelynek a verseny elsősorban a személyeskedésig fajuló vitákat jelentette, ami távoltartotta őket a parlamenti választásoktól. A másik szempont technikai jellegű lesz: azt látom, hogy most sikerült egy jó kampányt összehozni, ennyire tervezett kampánya az RMDSZ-nek – szakaszolással, heti témával, napi üzenettel – még nem volt, és ez azért lehetett sikeres többek között, mert ezt a jelöltek is visszaigazolták, felerősítve hatását . Ez annak is a következménye, hogy az RMDSZ lecserélte a képviselőinek és szenátorainak felét, és ezeknek a fiataloknak, mondjuk úgy, az együttműködési hajlandósága és a fegyelme a választási kampányban sokkal jobb, mint azoké, akik „mindent tudnak”. 
Moderátor: Az egységes üzenet mellett fontos lehetett az is, hogy ezúttal megpróbáltak konkrét, kézzelfogható és megvalósítható üzeneteket megfogalmazni, és nem a ködös autonómiát tűzték a zászlajukra, amiről mindenki tudja, hogy négyéves szinten megvalósíthatatlan.
Barna Gergő: Visszatérnék még az eredeti kérdéshez, hogy miért volt a magyarok esetében jobb a részvétel. Nagyjából ugyanazt fogom elmondani, mint ami elhangzott, mert nagyon fontos pontosan látni azt, hogy az elsődleges tényező az alacsony román részvétel. Efelett elsiklunk, bár ezt korábban mondta Illyés Gergő is, de szerintem sokkal hangsúlyosabb annál, mint ahogyan tárgyaljuk. A 2008-as eredményekhez tudjuk hasonlítani a szavazószámokat, és ez azért is lehetséges, mert a részvétel nagyjából hasonló volt. Ha megnézzük, 2008-ban a PNL annyi szavazatot hozott önmagában, mint a mostani új PNL, amiben benne kéne legyen a PDL szavazótábora is. Eltűnt a PDL szavazóbázisa, ami nem elhanyagolható, 2,5 millió szavazatról van szó. A jobboldali szavazótáborban felerősödött apátiát még jobban mutatja, hogy az idei, júniusi önkormányzati választásokhoz képes a PNL elveszítette majdnem a felét a szavazóinak, 44%-kal csökkent a szavazószáma, ami 1 millió 120 ezer szavazatot jelent. Ha ezt az USR-vel összeadjuk, és úgy számoljuk, akkor is van egy 800 ezres különbség. Szerintem ezen a választáson nem jelent meg egymillió olyan állampolgár, aki minden előrejelzés, számítás, vagy akár a józan ész logikája szerint ott kellett volna legyen. Ezek olyanok, akik aktívak politikailag, olyanok, akik inkább jobboldali szavazók, akik az önkormányzati választásokon részt vettek. Ők most nem jelentek meg, az RMDSZ eredménye ezért is ennyire jó. Ha elmegy ez az egymillió szavazó, akkor az RMDSZ 5,3-5,4%-ot kapott volna, ami nyilván még mindig jobb, mint a 2012-es eredmény, tehát nem kell elvitatni az RMDSZ eredményét, de azt nagyon pontosan kell látni, hogy a román részvétel nagyon befolyásolta ezt, és olyan szempontból fontos, hogy nem tudni, mi lesz a következő választásokon, nem szabad hátradőlni, pontosan kell látniuk az RDMSZ-ben is, hogy mi az elsődleges ok. A másodlagos okot, amiről itt szó volt, úgy fogalmaztam meg, hogy egy konszenzus volt abban, hogy az RMDSZ indul, és csak az RMDSZ: az MPP-vel való összefogás, és az a döntés, hogy az EMNP nem indul a választásokon. Azt hiszem, nem volt olyan parlamenti választás ’90 óta, amelyen ne lett volna az RMDSZ-nek valamilyen kihívója. 1996-tól biztos minden választáson volt, tehát ez az első olyan parlamenti választás az utóbbi években, amikor az RMDSZ egyedül indult. És ez a konszenzus megteremtődött mind erdélyi magyar szinten, mind a magyarországi pártokkal és a magyar kormánypárttal együtt, szerintem ennek nyilván nagy a hatása. A közmédia hatását nagyon jól látjuk az adatokban: amikor azt mondom, hogy a Partium teljesített nagyon jól, az a régió sokkal inkább követi a magyarországi közmédiát. A másik, amire Székely István utalt valamilyen szinten, hogy azt láttuk a korábbi választásokon, hogy a magyar-magyar verseny olyan negatív kampányt szült, amely minden bizonnyal taszította a választók egy részét. Az, hogy ez most elmaradt, azáltal az RMDSZ kampánya teljesen pozitív maradt. Ez ide tartozik ebbe a konszenzusos témába, hogy sikerült ilyen jól szerepelni. Az eseményekről pedig azt gondolom, hogy olyan nagy hatásuk nem volt. Nyilván jó volna ezt megmérni, egyrészt abból indulva ki, hogy a Maros megyei eredmények nem lettek olyan kirívóak, ha a marosvásárhelyi iskolaügyre gondolunk. Kolozs megye javított, bizonyos szempontból javított Székelyföld is, Csíksomlyónak és Horváth Annának az ügye lehet, hogy tényleg felhajtó erővel bírt. Viszont én azt látom, hogy egyre inkább emelkedik az ingerküszöb a DNA-s korrupcióellenes harc ügyletei kapcsán, mert ennek tulajdonítható be az is, hogy a román jobboldal ennyire otthon maradt. Nyugodtan a korrupcióellenes ügyészség kudarcának lehet ítélni ezt a választást is, ugyanúgy, ahogy az önkormányzati választások alkalmával voltak olyan polgármesterek, akiket a börtönben ülve választottak meg. Ugyanúgy, most az a szavazóbázis nem ment el szavazni, akiről a leginkább úgy tűnt, vagy úgy gondoltuk róluk, hogy nagyon is odafigyel ezekre a korrupciós ügyekre, és szankcionálja a PSD-t. Ez nem történt meg. Azt gondolom, hogy a magyarok szintjén is megnőtt az ingerküszöb, gondoljunk vissza, 2008-ban, 2012-ben is voltak ügyek. Nagy Zsolt, a Mikó-ügy régebbi témák, és nem tudom, milyen felhajtó erejük volt, vagy azokhoz képest ezeknek most nagyobb volt-e, vagy nem. Ezek események voltak, ezekre rá lehetett építeni a kommunikációt, de különösebben nagy hatásuk nem volt. 
Illyés Gergő: Arról, hogy mekkora hatása van a korrupcióellenes ügyészségnek: Nagybányán volt ez a bizonyos polgármester, és most az édesanyja volt a listavezető. És az egyik támogató videóban éppen a háziőrizetben levő fia buzdította az ő támogatóit, hogy szavazzanak az anyja által vezetett listára. Elég groteszk ez a helyzet, és tényleg ez a romániai valóság, hogy nem érdekli az embereket, hogy éppen ki korrupt, vagy ki nem korrupt. Lia Olguța Vasilescu ugye magasan megnyerte a polgármester-választás, és Dolj megyében 60% fölötti eredményt ért el a PSD, szóval ez így nem működik. Székely István: Én árnyalnám azt, amit Gergő mondott. A mostani eredmény valóban magyarázható a nagyon alacsony román részvétellel is, de ezek azért szorosan összefüggnek. Ugye ’90 óta azt látjuk, hogy nagyon kis különbség van a magyar és a román részvétel között, leszámítva a 2007-es és 2009-es EP-választásokat, nagyon nagy mértékben együtt jár ez a dolog. A kilencvenes években valamivel felette, a kétezres években valamivel alatta, és most megint valamivel felette van a magyar részvétel az országosnak. Ezeket tehát nem lehet önmagukban vizsgálni, hogy van egy román részvétel és van egy magyar részvétel. Azok a tényezők, amelyek előidézik az alacsony román részvételt, ugyanúgy érvényesek a magyar választókra is. A másik szempont, amiért valóban nincs ok arra, hogy valaki hátradőljön, az az, hogy az RMDSZ törzsszavazói köre vélhetően nem éri el az 5%-ot. Ha a biztos szavazókról vagy törzsszavazókról beszélünk, akkor azokra gondolunk, akik három egymást követő választáson elmennek, és ugyanarra a szervezetre szavaznak. Persze, megint kérdés, hogy milyen részvételi arányra vonatkozik az állítás, de ez már az önkormányzati választásokon is látszott. Ha össze kellene foglalni ezt az egész történetet, akkor leegyszerűsítve azt mondanám, hogy volt egy törzsszavazói kör, ehhez hozzáadódott a kampány két kiemelt célcsoportja. Az egyik a fiatalok mozgósítása – ezzel magyarázható az erős közösségi hálós és internetes jelenlét a kampányban. Illetve a másik, hogy az MPP-vel való összefogás kapcsán próbáljon az RMDSZ behozni olyan szavazókat, akik egyrészt ellene szavaztak, másrészt bizonytalanok voltak. Ehhez hozzáadódott a magyar kormány támogatása, illetve a valóban alacsony román részvétel. 
Barna Gergő: Ebben teljesen igazad van, hogy összefüggnek a dolgok, és hogy nagyjából azonos szinten alakult a román és a magyar részvétel. Azt gondolom, hogy a korábbi parlamenti választásokon is volt legalább a román pártokon belül egy összemérhető erőviszony, vagy egy nagyon hasonló politikai kínálat. Ami most, úgy tűnik, hogy a jobboldali szavazók esetében nem történt meg. Nem mondom azt, hogy ez az egymillió szavazó, aki nem vett részt a választásokon, az nem mozgósítható bármilyen más formában, vagy a következő választásokon. Szerintem ez fontos. Amúgy fontos azért is, mert az RMDSZ vagy a magyarok esetében kisebb lehetett feltételezésem szerint az átszavazás, pont azért, mert a jobboldali román pártok ennyire gyengén szerepeltek. Nyilván erre nincs adat, nehéz bizonyítani. Ez is hozzájárult az eredményhez, hogy ahhoz képest, hogy csak egy magyar párt indult, a román pártokra szavazók aránya is alatta maradt a korábbi választásoknak. Hogyha pedig visszatérünk arra, hogy mennyire kiugró vagy nem a magyarok részvétele, azt jól kell látni, hogy nagyon kevéssel haladta meg az RMDSZ szavazatszáma azt, amit 2012-ben az RMDSZ, az EMNP és az MPP együttesen hozott. Székelyföldön sem sikerült ezt meglépni, itt is egyedül a Partium vagy a szórvány áll jobban. De ez egy fontos tényező, amit István mond, hogy mekkora a törzsbázis, és ez egy kérdés is, én sem tudom, hogy kik azok, akik 2012-ben az EMNP-re szavaztak, és nem mentek most el, vagy azoknak mekkora része szavazott az RMDSZ-re, vagy mennyi azoknak az aránya, akik korábban nem vettek részt, de most igen. Szerintem van egy átjárás az EMNP-MPP szavazók és az RMDSZ között, de bizonyára nem teljes lefedettségű.
Székely István: Volt egy Avangard exit poll felmérés, ami egy hatalmas mintán készült, akkorán, amit azért már érdemes a magyarok szempontjából is komolyan venni. Ennek alapján a magyarok 10,7%-a román pártra szavazott, ami azért meglepően magasnak tűnik. Ebből 5,2 % a PSD-re, 2,9% a PNL-re, és 1,6% az USR-re. Most ez azért elgondolkodtató, mert nem hiszem, hogy ők néppártosok, vagy az MPP-sek lennének. Szerintem ezeknek egy része, legalábbis ami az USR-s szavazókat illeti, egyszerűen nem tartja már magára nézve meghatározónak az etnikai szavazást – ennek következményeivel azért számolni kell. 
Moderátor: Lehetett a mozgósításban hatása a kampány előtt bedobott provokatív román nyelvű RMDSZ-es óriáplakátoknak?
Illyés Gergő: Nem tudom erre a választ, de ez mintha a román társadalomban nagyobb hullámokat vert volna, mint a magyarban, mert a magyar választóknak ez sok újdonságot nem mondott. Ebből nem azt olvasták ki a magyar választók, hogy az RMDSZ el akar szakadni Romániától, hanem ők értették, hogy mi az üzenet: hogy a központosítás az egy rossz dolog, mi nem akarunk központosítást, mi azt akarjuk, hogy minél több döntés helyi szinten szülessen. 
Ez a gondolat, ennek a kommunikálása nem most kezdődött. Ilyen szempontból ez nem volt új üzenet, ez a román társadalom számára volt új üzenet. Ebből azt olvastam ki, hogy sokkal többet kell kommunikálni azokról a dolgokról, amiről mi beszélünk egymás között. Például arról, hogy az adókat helyi szinten használják, egymás közt sokat beszéltünk, de az, amennyi erről megjelent a román médiában, a nullához közelít. Erről sokkal többet kell beszélni az RMDSZ vezetői részéről. Ez konfliktussal jár a román médiában, valószínűleg sok kellemetlen tévéadással jár, de ezt be kell vállalni, mert egyébként 4 év múlva is ez lesz a hatás, hogy felírunk valamit a pannóra, és mindenki megijed tőle, hogy mindent el akarnak lopni. Nyilvánvalóan szándékosan lepődik meg a román média, de erre a román közvélemény rezonál. Ezeket úgy lehet leépíteni, hogy minél többet beszélünk róla. Moderátor: Háromszéken és Bihar megyében helyi EMNP-s vezetők arról beszéltek, hogy a választásokon nem érdemes részt venni, mert az RMDSZ úgyis bejut. Volt ennek a demobilizáló üzenetek hatása? 
Székely István: Háromszéken a megyei elnök azt mondta, hogy el kell menni, tulajdonképpen megismételve Szilágyi Zsolt nyilatkozatát, de helyileg több olyan képviselő is volt, aki világosan kimondta, hogy az RMDSZ-re nem szabad szavazni.
Székely István Gergő: Azt gondolom, hogy ezzel az EMNP lehetetlen helyzetbe került, mert ha a FIDESZ egy dolgot mond, akkor nehezen mondhatják annak az ellenkezőjét. Hasonlít a helyzet ahhoz, amikor a FIDESZ kibékült a VMSZ-szel a Vajdaságban, és akkor az Ágoston Andrásék és a VMDP hirtelen nem volt amit csináljanak, el kellett hallgassanak. Itt jön be az, hogy a miniszterelnöknek nem lehet ellentmondani, még akkor sem, ha amit mond, az nekünk épp nem jó. 
Transindex.ro
2017. január 6.
Ki kicsoda a Grindeanu-(Dragnea)-kormányban? (2.)
A „fekete kedd” igazságügyi minisztere
Az úgynevezett „fekete kedd” egyik legnagyobb hangadóját jelölték a Grindeanu-kormány igazságügyi miniszterének: az 57 éves Florin Iordache annak a szűk parlamenti csoportosulásnak volt a tagja, amely 2013-ban a büntető törvénykönyv módosításával igyekezett büntetlenséget biztosítani a honatyáknak. A módosításokat a képviselőház jogi bizottsága titokban dolgozta ki, hogy másnap villámgyorsan szavazzák meg, mentesítve ezáltal magukat a büntetőjogi felelősség alól. Florin Iordache mérnöknek tanult, csak 2002-ben szerzett jogi diplomát, miután Caracal alpolgármestereként belekóstolt a politikába. 2000–2008 között parlamenti képviselő. Több olyan kezdeményezése volt, amely az igazságszolgáltatás gyengítésére irányult. Neki köszönhető az ügyvédek „szuperimmunitását” biztosító törvénytervezet, amelyet 2016 októberében fogadott el a parlament. Iordache felesége tagja volt annak a bírósági tanácsnak, amely felmentette Adrian Năstasét a „Tamara néni”-perben.
Lia Olguța Vasilescu, a megvesztegethető nagyromán
Lia Olguța Vasilescu krajovai polgármester nemrég múlt 42 éves, 1991-ben kezdte politikai karrierjét a Nagy-Románia Párt alapító tagjaként, 1997-ben végzett a krajovai egyetem bölcsészkarán, egy helyi lapnál dolgozott, majd honvédelemből képezte magát, végül a szociológia doktora lett. 2000-ben választották először képviselővé, 2008-ban Dolj megyei szenátorrá. Abban az évben váltott pártot is, az SZDP megyei és országos vezetésében szerzett tisztségeket. Szocdem színekben választották 2012-ben, majd 2016-ban ismét polgármesterré. Mivel 2016 decembere óta képviselő, megírta lemondását a polgármesteri tisztségről.Lia Olguța Vasilescu tavaly márciusban került a korrupcióellenes ügyészek hálójába, és júliusban emeltek vádat ellene többrendbeli pénzmosás és megvesztegetés elfogadása miatt. 2012 és 2014 között összesen körülbelül 135 ezer eurót és 570 ezer lejt kapott különböző üzletemberektől azért, hogy a választási kampányát finanszírozhassa, illetve hogy a városháza elfogadja és kifizesse az érintett üzletemberek által végzett homlokzatfelújítási munkálatokat.
Gabriel Beniamin Leş, a felfegyverző védelmi miniszter
A most 41 éves Gabriel Beniam Leş Temesváron végzett marketing szakon, ugyanott mesterizett pénzügyi menedzsmentből, majd a közbeszerzések, közigazgatás és honvédelem terén is képezte magát. Szatmárnémetiben indult a politikai karrierje helyi tanácsosként, majd alpolgármesterként, volt a megye alprefektusa is, később a mezőgazdasági kifizetési ügynökség (APIA) megyei kirendeltségét vezette. 2015 októberében, nem sokkal a Ponta-kormány bukása előtt nevezték ki fegyverzeti államtitkárnak a védelmi minisztériumba, tisztségét a Cioloş-kormányban is megőrizte. A minisztériumban ő volt a felelős a katonaság fegyverzetének modernizálásáért. 2016 decemberében szenátori mandátumot nyert.
Adriana Petcu, az összeférhetetlen
A legkevesebbet az alakuló Grindeanu-kabinetből Adriana Petcuról tudni: 2010 óta vezeti a Buzău-Ialomița Vízügyi Igazgatóságot, 2010 és 2013 között pedig project officer volt egy európai pályázatban, az országos vízügy saját kérésére nevesítette. Ezt onnan tudni, hogy az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség nyomozott miatta, és összeférhetetlennek találta, a pályázat munkacsoportjában kapott 27 086 lejnyi jövedelmét pedig illegálisnak minősítette. Adriana Petcu első fokon elvesztette a pert, de fellebbezett a legfelső bíróságon. Mivel jövedelem is származott összeférhetetlen tisztségéből, ezért egytől öt évig terjedő börtönbüntetés is kiszabható, illetve a bíróság köztisztségek viselésétől is eltilthatja.
Augustin Jianu, az IT ifjú titánja
A mindössze 30 éves Augustin Jianu egyik elődjének, Dan Nica távközlési miniszternek volt a tanácsosa. Jelenleg a CERT-RO rövidítésű országos kiberbiztonsági központ vezérigazgatója.
A lefokozott orvosprofesszor
A most 45 éves nagyváradi orvos hivatalosan csak 2012 óta politikus, amikor elnyerte első szenátori mandátumát, de korábban is töltött be olyan tisztségeket, amelyeket csak politikai támogatással lehet megszerezni. 2009-ben vált a Bihar Megyei Kórház igazgatójává, egy évvel később Cseke Attila akkori egészségügyi miniszter a megyei közegészségügyi hivatal élére nevezte ki.  Cseke utóda, Ritli László kabinetvezetőjévé nevezte ki Florian Bodogot a rövid életű Ungureanu-kormányban, 2012-ben az első Ponta-kormány országos közegészségügyi igazgatója, majd államtitkár lett. A tavaly decemberi választásokon újabb szenátori mandátumot nyert az SZDP színeiben.
Nem sokkal előtte októberben Mircea Dumitru oktatási miniszter visszavonta Bodognak, az egyetemi tanárnak és a váradi orvosi egyetem dékánjának azt a jogát, hogy doktorátusokat vezessen, mivel összesen két tudományos cikk fő szerzőjének számít, ez pedig vézna tudományos teljesítmény, és nem elég a doktorátusok vezetéséhez. Mi több, a helyi sajtó szerint két doktori dolgozata közül az orvosi plágiumgyanús, és botránygyanús volt 2012-es kampányának finanszírozása is: sajtómegjelenéseit állítólag két svájci cég finanszírozta.
Bukott főfogyasztóvédőből ifjúsági miniszter
A 36 éves Marius DuncaBrassóban lett mérnök, de 2004-es diplomaszerzése után nem sokkal, 2006-ban már egy honatya irodájában dolgozott, 2007 és 2008 decembere között pedig az egyik európai parlamenti képviselőnk kabinetjében. 2009-ben fél évig a Brassó megyei fogyasztóvédelem egyik igazgatója volt, 2012 és 2015 között pedig alelnöke, majd elnöke az Országos Fogyasztóvédelmi Hivatalnak. 2015 novemberében, közvetlenül a Colectiv-tragédia után Victor Ponta váltotta le a fogyasztóvédelem éléről, ezután egy teljes mértékben sóhivatalnak tűnő drogellenes központ főtitkárává nevezték ki. December 11-én Brassó megyei szenátorrá választották. Vagyonnyilatkozatában mindössze egy 2015-ös gyártású motorkerékpárt tüntetett fel.
Graţiela Gavrilescu, a veterán
Az 50 éves Graţiela Gavrilescu veteránnak számít az alakuló Grindeanu-kormányban: negyedik képviselői mandátumánál tart, korábban alpolgármester és környezetvédelmi miniszter is volt. A ploieşti-i kőolajipari egyetemen végzett, Bukarestben ipari marketingből mesterizett, de az orvosira is járt munkavédelmi képzésre, majd közigazgatási menedzsmentből is oklevelet szerzett. Gumigyártó cégnél dolgozott, később vezérigazgatója lett. 2000 és 2004 között a Prahova megyei munkaerő-ügynökség munkatársa és a kkv-k országos tanácsának alelnöke volt. 2004 és 2007 között Ploieşti alpolgármestereként dolgozott. 2004-től 2013-ig az NLP tagja volt, de kilépett, és követte Călin Popescu Tăriceanut a reformliberális pártba, majd a Liberálisok és Demokraták Szövetségébe (LDSZ), amelynek Prahova megyei elnöke és országos alelnöke lett. Közel egy évig, 2014 decemberétől 2015 novemberéig volt a Ponta-kormány környezetvédelmi minisztere.
A bélyeggyűjtő karateedző, Şerban Valeca
A romániai korrupció jelképévé vált Adrian Năstase kormányában miniszterként tevékenykedő Şerban Valeca végzettségét tekintve mérnök. Politikai pályája mindvégig a román parlament körül alakult: három mandátumot szenátorként, egyet pedig képviselőként töltött le. A 60 éves férfi emellett személyi edző, a karateszövetség alelnöke, és ötezer euró értékű bélyeggyűjteménye van. A pitești-i mérnöki egyetemen is tanít, jelentős összegeket szerzett különböző tudományos tevékenységekért.
Az újonc miniszter
A 38 éves Toma Florin Petcu az LDSZ jelöltje az energetikai minisztérium élére. Újoncnak számít a román parlamentben, képviselői mandátuma megszerzése előtt főleg a helyi közigazgatásban tevékenykedett. 2015 decembere és 2016 májusa között a Giurgiu megyei környezetvédelmi ügynökség igazgatója, 2013 októbere és 2014 júliusa között a megye alprefektusa. Végzettségét tekintve építőmérnök. A képviselőház honlapján eredetileg közzétett önéletrajza szerint a helyesírása nem éppen tökéletes, ezt gyorsan lecserélték egy uniós szabványűrlapon kitöltött CV-re.
Szállítási bizniszekben érdekelt pénzügyminiszter
A 62 éves Viorel Ştefan a képviselőház pénzügyi bizottságának elnöke, aki 1993 óta tagja az SZDP-nek. Korábban egyszer már felmerült a neve pénzügyminiszterként, amikor Darius Vâlcovot lecsukták, de végül Eugen Teodorovici-ot nevezték ki. Három mandátumot szenátorként, kettőt képviselőként tevékenykedett. Az 1989-es rendszerváltás előtt az állami vízi szállításban, a Navromnál dolgozott, amelynek 1991 után az igazgatója lett. Az állami vállalat privatizációja során részvényeket vásárolt nemcsak a Navromnál, hanem több szállítással foglalkozó cégnél legalább 3 millió lej értékben.
Kirúgták, most tárcavezető lett
A 33 éves Răzvan Alexandru Cucot 2015 októberében Victor Ponta volt kormányfő nevezte ki a közlekedésügyi tárca államtitkárává, de 2016 májusában Dacian Cioloș kirúgta, miután részt vett az SZDP egyik Giurgiu megyei kampányrendezvényén. Cuc egy pékség részvényese, egy ipari park igazgatója, korábban pedig szakértőként működött közre a gazdasági minisztériumban. Fiatal kora ellenére meglehetősen vagyonos.
Ifjak a pályán
A Grindeanu-kormány egyik legfiatalabb tagja a 32 éves Gabriel Petrea, akit a társadalmi párbeszéd tárca élére szánt Liviu Dragnea. Az SZDP ifjúsági szervezetének és a bukaresti Műszaki Egyetem hallgatói szövetségének elnöke Victor Ponta és Nicolae Bănicioiu pártfogoltja. 2008-ben Ecaterina Andronescu csapatának tagjaként tűnt fel, aki akkoriban az egyetem rektora volt. Kampánytevékenységét később egy jól fizető állással hálálta meg Andronescu, majd amikor oktatási miniszter lett, tanácsadóként alkalmazta. 
Kis- és középvállalkozások: Florin Jianu
A 40 éves Florin Jianu a harmadik Ponta-kormányban a kis- és középvállalkozásokért felelős delegált miniszter volt. Jelenleg a romániai kis- és középvállalkozásokat tömörítő országos tanács elnöke. Bukarestben matematikai egyetemet végzett, majd az elnöki hivatalban dolgozott, vállalkozói és pályázati tanácsadással is foglalkozott.
Luxusórákat gyűjtő idegenforgalmi miniszter
Az idegenforgalmi tárca élére javasolt Mircea Titus Dobre közgazdász második mandátumát szerezte meg a parlamentben. Egyetemi tanulmányait Bukarestben és Strasbourgban végezte. Az előző mandátuma idején 87 törvényjavaslatot dolgozott ki, ebből 24 törvényerőre emelkedett. Vagyonbevallása szerint 18 ezer euró értékű órával rendelkezik, és három különböző cégnél részvényes. 325 ezer eurót kölcsönzött egy személynek.
Héberül a határon túli románokért
Andreea Păstîrnac filológiai egyetemet végzett, mesteri fokozatot Jeruzsálemben szerzett. Tanulmányai a héber nyelv, a Közel-Kelet, a diplomácia, illetve anemzetközi közkapcsolatok területén összpontosultak. A bukaresti egyetemen és Tel-Avivban is tanított. Az évek során különböző diplomáciai szerepeket töltött be: volt attasé, kulturális attasé, III., II., I. osztályú titkár a világ számos pontján. 2006 és 2011 között Románia ciprusi nagykövete, 2013 szeptembere óta Románia izraeli nagykövete. A Grindeanu-kormányban a határon túli románokért felelős tárca nélküli miniszter lesz.
(Forrás: Főtér.ro, HotNews, News.ro és Adevărul)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. január 7.
Recenzió - Látlelet az erdélyi magyarság demográfiai helyzetéről
Veres Valér: Népességszerkezet és nemzetiség
Az erdélyi magyarok demográfiai képe a 2002. és a 2011. romániai népszámlások tükrében
A Babeş-Bolyai Tudományegyetem gondozásában jelent meg Veres Valér szociológus Erdély népességszerkezetét és főbb demográfiai folyamatait az 1992 és 2011 közötti romániai népszámlálások alapján elemző kötete.
/Veres Valér: Népességszerkezet és nemzetiség. Az erdélyi magyarok demográfiai képe a 2002. és 2011. évi romániai népszámlálások tükrében. Kolozsvár, Kolozsvári Egyetemi Kiadó,  2015, 263. p./
Demográfia, de miért is?
A népszámlálás előzetes eredményeit Kiss Tamás és Barna Gergő korábban már közétették[1], de ez nem teszi fölöslegessé a végleges eredmények újabb szakszerű, a tágabb kontextust is szem előtt tartó munka elkészítését. A népszámlálás végleges adataival a szerző az előzetes adatközlésekhez képest új szempontok alapján vizsgálhatta Románia és azon belül a magyarság demográfiai helyzetét.[2] Ez adja az ismertetendő kötet aktualitását. A jelenlegi erdélyi magyarság demográfiai helyzetének megértése nélkül nem tudunk egy sor más, például etnoszociális, oktatási, gazdasági, politikai vagy más társadalmi problémát sem megérteni, sem helyesen értelmezni. Veres Valér a népességszám változását (nemzetiség és anyanyelv tekintetében), szerkezeti rétegződését (korszerkezet, iskolázottság, foglalkoztatottság), természetes népmozgalmát (születés, halálozás, termékenység stb.), családi állapotát, illetve a magyarságot érintő migrációs folyamatokat a romániai keretbe ágyazva vizsgálja. A nemzetiség adatsorait elsősorban magyar vonatkozásban elemzi.
Egy „félre síklott” népszámlálás
A könyv elején a szerző rávilágít a 2011. évi népszámlálás sajátosságaira. Ez volt Románia első Európai Uniós követelmények szerint végrehajtott népességösszeírása. Az Eurostat ajánlása alapján az egy évnél hosszabb ideje külföldön tartózkodókat nem számították be az ország állandó népességébe. Ugyanakkor az egész módszertant és az eredményeket elbizonytalanítja, hogy a stabil népességszámot utólag 1 183 000 fővel megnövelték.[3] Románia népességét ez alapján 20 121 541 főben határozták meg. De ebből csak 18 884 800 fő esetében ismert a nemzetiségi és a vallási hovatartozás, valamint az anyanyelv. Ez egyfelől annak a következménye, hogy az említett három adat közlése önkéntes bevallás alapján történt, másfelől, hogy a népszámlálás során összeírt közzel 1,2 millió fő esetében az említett három kritérium nem ismert. A hivatalos álláspont szerint – melyet a szerző is közöl – a következő okok vezettek a népszámlálás kiegészítéséhez: a népszámlálás előkészítésében és lebonyolítása során problémák adódtak, amelyek előre jelezték a népesség alulszámolását, illetve hogy erkölcsi kérdés az ország népességének korrekt megismerése. Kiss Tamás ezt némileg árnyalja: a hivatalos népességelőrejelzések 2011 elejére 21 413 000 lakosságot jósoltak, de ebben gyakorlatilag csak a természetes népmozgalmi veszteséggel számoltak. A szakértők nem kalkuláltak azzal, hogy 2,5-3 millió román állampolgár él és dolgozik majd külföldön.[4] A hiányt pedig valahonnan pótolni kellett. Ez felveti az adatkettőződés lehetőségét és megkérdőjelezi a népszámlálás hitelességét.
Veres a továbbiakban ismerteti a népszámlálás megszervezése és lebonyolítása körül felmerült problémákat. A 2011 és 2013 között publikált újságcikkek (Krónika, Új Magyar Szó, Szabadság, Transindex) kapcsán kitér a közzétett eredmények társadalmi fogadtatásának értékelésére is. A sajtó folyamatosan beszámolt a Statisztikai Intézet által kiadott közleményekről, az RMDSZ népszámlálási karavánjáról és az EMNT kampánygyűléseiről. Az RMDSZ „Minden magyar számít!” kampányát három stratégia mentén kívánta megvalósítani: sajtókommunikáció, médiaklipp és tájékoztató anyagok terjesztése, illetve karaván a szórványtelepüléseken. A szerző a megjelent fontosabb médiaközlemények számbavétele és a politikai alakulatnak a népszámlálás kapcsán felmerülő diskurzusainak bemutatásán túl éppen csak megemlíti az összeírás során felmerült rendellenességeket. Holott „A népszámlálás lebonyolításával kapcsolatos rendellenességek, >kapkodás<” (22-23.) című alfejezetnek elméletileg ezt a célt kellett volna szolgálnia. Tekintettel a terjedelmi korlátokra, a továbbiakban eltekintünk minden egyes fejezet részletekbe menő bemutatásától helyette néhány módszertani és szemléletbeli kérdésre hívnánk fel a figyelmet.
A kötet felépítése és módszertana
Mind a hét fejezet egy-egy népességszerkezeti aspektust, népesedési eseményt vizsgál.[5] Veres Valér a korábban már említett demográfiai jelenségeket először országos szinten tanulmányozza, majd pedig regionálisan és a magyarságra fókuszálva. A magyar nemzetiségű népesség főbb jellemzőit és sajátosságait a fejlesztési régiók szintjén és megyénként vizsgálja a szerző. A hangsúly minden esetben az aktuális 2011. évi népszámláláson van. A statikus adatoknak a folyamatokban való értelmezése érdekében az összeírás eredményeit korábbi népszámlálásokéval vetette össze. Az egyes fejezetek végén mellékletként közölt értékes táblázatok más munkák kiindulópontjául szolgálhatnak.
A vizsgálatok lehatárolásaként használt léptékek közül problémásnak tartjuk a fejlesztési régió használatát. A demográfiai esemény vizsgálatakor, főleg ha az egy adott nemzetiség szempontjából közelít a problémához, nem hagyhatók figyelmen kívül Erdélynek a hosszú évszázadok alatt kialakult etnikai-földrajzi sajátosságai. Mint ismeretes, ezek a nagyobb régiók (történeti Erdély, Partium, Bánság) eltérő etnikai, gazdasági, társadalmi jellemzőkkel bírnak. A kohéziós erő demográfiai helyzetéből adódóan egyelőre nagyobb a történeti régióknak, illetve a megyéknek, semmint a fejlesztési régióknak a szintjén. A fejlesztési régiók a történeti tájegységek mellőzésével önkényesen rajzolják át Erdély, illetve az azon kívüli területek térképét. Az így kapott eredmény nem mindig felel meg a napi gyakorlati felhasználásnak, és ilyenkor vélt és/vagy manipulált következtetéshez vezet. Ezért járhatóbb útnak tartjuk Kiss Tamás és Barna Gergő megközelítését. A szerzőpáros az erdélyi magyarok demográfiai helyzetének vizsgálatakor hat régiót alakítottak ki, amelyek a megyéket tömörítik.
Ez alól csak közép-Erdély és a székelyföldi régió képez kivételt, amely Maros megye különböző részeit tartalmazza.[6] Például sokkal reálisabb képet kapunk a partiumi magyarságról ha azt határain belül vizsgáljuk (Bihar, Szatmár és Szilágy megye), mintha ugyanezt a mesterségesen kialakított Északnyugati régió keretében (Bihar, Beszterce-Naszód, Kolozs, Máramaros, Szatmár és Szilágy megye) tennénk. Ha csak az utóbbit vesszük, az így kapott eredmények a valós arányok torzításához vezetnek. Kiss Tamás és Barna Gergő a hat régió kialakításakor nem a történeti szempontokat vették figyelembe, hanem Erdély valós demográfiai helyzetéből indultak ki. Ha a történeti szempont lett volna a meghatározó, akkor a Partiumi régióba kellett volna sorolják Arad megyét is. Akkor is ezen elv mentén jártak el, amikor Maros megye egyes részeit leválasztották a székelyföldi régiótól. Kiss Tamás szavával élve: a jelenkori Erdélyben „demográfiai szétfejlődés” ment végbe.[7] De a folyamat nem zárult le.
Székelyföld etnikai tömb, nincs konkrét határa, de elsősorban a történeti Székelyföldre értendő. Itt él az erdélyi magyarság 33-40%-a. Az itt élők célja, hogy egyetlen közös egységbe szerveződjenek. Az önkormányzat és a megyei intézmények – mivel magyar irányítás alatt vannak – elősegítik a magyar identitás újratermelését.
Partium, Bihar, Szatmár és Szilágy megyékkel együtt alkotott határ menti sáv. Itt él a teljes romániai magyar népesség 23-35%-a. De amennyiben csak a magyarok által lakott megyerészekre fókuszálnánk, akkor 50% körüli arányhoz jutnánk. Ezt Kiss Tamás egyfajta paritásos kisebbségként írja le: a mindennapokban a magyar-román viszony kevésbé aszimmetrikus. Kiegyensúlyozott a nyelvhasználat, az önkormányzatok szintjén egyfajta intézményesedés figyelhető meg a román-magyar hatalommegosztásban.
Tág és széles interetnikus zónát találunk Máramarostól Kolozs megyén és Maros megye nem székelyföldi részein keresztül egészen Dél-Erdélyig és a Bánságig. Itt a magyarok tényleges kisebbségben, illetve szórványban vannak. De ezen belüli arányuk igen széles skálán mozog.
Veres Valér saját hermeneutikai megközelítése kapcsán rögzíti: „[…] terjedelmi korlátok miatt, nem minden 2011, vagy a. évi népszámlálási adat, rétegződési vagy demográfiai mutató mentén tudtuk a regionális vagy megyei tendenciákat is megvizsgálni. Esetenként vagy a regionális megyei szintű elemzéstől eltekintettünk, a redundanciát elkerülendő, vagy amikor a regionális átlagok elfedték az eltéréseket, csupán a megyei tendenciák voltak relevánsak.” (8.)
A demográfiai jelenségek etnikailag lehatárolt közösségekben történő vizsgálata kapcsán két alapvető szemléletbeli problémára szeretnénk rávilágítani. (1.) Erdélyi vagy romániai magyarság? (2.) Demográfiai értelemben a romániai / erdélyi magyarságra mint önálló entitásra kell-e tekintenünk vagy sem? A kötet szerzője a romániai és erdélyi magyarság fogalmakat rokon értelműként használja, „mivel demográfiai értelemben a magyar nemzetiségűek 99%-ban Románián belül a tág értelemben vett Erdély területén éltek a 2002. és 2011. évi népszámlálás szerint is.” (9.) A második kérdés ennél már összetettebb. Veres sorra veszi az egyes tudományterületeknek az e kérdésre adott válaszait. Antropológiai megközelítésben a romániai magyarság „társadalomként működik”, és olyan magatartáshalmazt feltételez, ami kollektív identitást termel.
Történetileg 1920 után beszélhetünk „önálló” kisebbségi (erdélyi) magyar társadalomról. A szerző e tekintetben Bárdi Nándor és Szarka László munkáira támaszkodik. Az ő elgondolásukat Kántor Zoltán elméletével egészíti ki. Miszerint egy nemzeti kisebbség is hasonló politikai és közéleti keretek között szervezkedik, mint egy állam. Hangsúlyozza a nemzeti elvet, amely meghatározza és egyben behatárolja azokat az eszközöket, amely mentén egy adott kisebbség szerveződik. Kántor szerint ez adja az erdélyi magyarság összetartó és szervező erejét, ez védi az asszimilációtól, és magyarázza, hogy miért törekszik a kisebbség a többségivel párhuzamos intézményrendszer és tágabban vett társadalom kialakítására.[8] Kiss Tamás Erdély etnikai rétegződését történeti léptékben is vizsgáló tanulmányában arra a következtetésre jut, hogy a jelenlegi erdélyi magyar társadalom megléte a mobilitási csatornák függvénye. Enélkül az önálló kisebbségi magyar társadalom vagy entitás már nem fenntartható, tehát előbb vagy utóbb megszűnik létezni.[9]
Az említett referenciapontok bemutatása után Veres arra a megállapításra jut, hogy a magyar kisebbségi közösségek sajátosságai nemcsak a többségi társadalommal való összehasonlításban érhetőek tetten, hanem a „belső szerkezetből, a területi-regionális eloszlásból származó sajátosságokon” (10.) keresztül is megragadhatóak. Ha a területi-regionális eloszlás alatt esetleg településszintű megközelítést ért, akkor egyet is értünk vele. A regionális, fejlesztési régió szerinti megközelítéssel kapcsolatos aggályainkat már kifejtettük. Szerinte, ha a kisebbségi magyar társadalom és a többségi román társadalom demográfiai jellemzői között nincs szignifikáns eltérés „az nem jelenti azt, hogy ne lennének az illető etnikai-nemzeti közösségnek a többségtől eltérő reprodukciós vagy strukturális sajátosságai, amennyiben a jelenséget a közösség belső szerkezeti sajátosságai szerint is megvizsgáljuk és longitudinálisan is elemezzük”. (10.) Véleményünk szerint Veres Valér saját álláspontja igazolásakor önellentmondásba keveredik. Egyfelől leszögezi: lehet olyan, hogy egy adott demográfiai jellemző azonos a magyar és román nemzetiségű esetében. De ha különbség van magyar és magyar etnikumú demográfiai jellemzője között, akkor magyar és román között is adódhat különbség, holott egyikből nem következik a másik. Azzal viszont egyetértünk, hogy a magyar etnikumú közösségek, a kisebb és nagyobb régiók közötti különbségek és hasonlóságok vizsgálata is ugyanolyan fontos, mint a magyaroknak a románokkal vagy más etnikai csoportokkal történő összehasonlítása.
A továbbiakban a magyarok és románok demográfiai eltéréseire kívánunk reflektálni. Ezzel is rávilágítva, a kisebbségi létből adódó demográfiai sajátosságokra, amelyek a magyarok belső viszonyainak elemzéséből nem derülnek ki. Az erdélyi magyarság demográfiai és társadalmi szétfejlődése ellenére sok hasonlóság figyelhető meg egyaránt a kisebbség és a többség népességszerkezetében. Az erdélyi magyar népesség belső szerkezetének és sajátosságainak a rövid ismertetésétől, illetve más nemzetiségűekkel történő összehasonlítástól, például mint a cigányok, most eltekintünk.
Elöregedő (erdélyi) magyar társadalom
Az erdélyi magyarok öregedési indexe (143,7%) jóval magasabb, mint a románoké (116,8%). Mivel a nők tovább élnek, ezért az ő elöregedési mutatójuk jóval magasabb. Ami a korösszetételét illeti, Veres Valér felhívja a figyelmet arra, hogy a magyarok korstruktúrája már 1992-ben elöregedőbb volt, mint a románoké. Ez azzal magyarázható, hogy 1990 után megszűnt az abortusztilalom, ami csökkenést okozott a születésszámokban, végső soron termékenységcsökkenéshez vezetett. A másik magyarázóelv a kivándorlás, amiből elsősorban az aktív korosztály vette ki a részét.
A fiatalok demográfiai lehetőségei és az oktatás
A népesség iskolázottsága és iskolázottság szerinti rétegződésének vizsgálata érdekes eredményekre hívja fel a figyelmet. 2011-ben a felsőfokú végzettséggel rendelkező magyarok aránya mindössze 10,2.[10] Ez 4 százalékpontal marad el az országos átlagtól és 4,5 százalékponttal a románokétól. Az elmúlt évtizedben megváltozott strukturális háló ellenére továbbra is megmaradt Budapest vonzereje. Ezzel szemben a Bukarest mint főváros iránti érdeklődés a magyar népesség körében elenyésző. Bizonyosan van alapja Veres Valér ezen megállapításának, de problémát jelent, hogy nem szolgáltat semmilyen statisztikai adattal arra vonatkozóan, hogy hány erdélyi magyar egyetemista jár Budapestre vagy Bukarestbe, vagy máshová. (78.)
A 2013-ban végzett Kárpát-medencei magyar doktorandusz-életpálya vizsgálata szerint Romániában összesen 225 magyar nemzetiségű doktorandusz hallgató van. Ebből öt hallgató tanul Bukarestben, Magyarországon pedig 210 erdélyi származású doktoranduszt számoltak össze.[11] Kiss Tamás 2011-ben végzett survey vizsgálata során kitér az iskolázottság különbségeire is. Ennek keretében azt vizsgálta, hogy bizonyos tényezők (születési hely, etnikum, apa iskolázottsága, a nem és a születés ideje) menyire befolyásolják az egyetemi diploma megszerzésének esélyét Romániában.[12] Bukaresttől eltekintve a születési hely magyarázó ereje a legkisebb. Ha ezt összekapcsoljuk a település típusával, már értelmezhető: egy városi nagyobb eséllyel végez egyetemet, mint egy falusi. Az etnikai hovatartozás is befolyásolja az egyetem elvégzésének lehetőségét, ha a társadalmi hátterükben megnyilvánuló egyéb különbségeket is figyelembe vesszük. A változók közül a legnagyobb befolyással az apa iskolai végzettsége bír. E szerint a kevésbé iskolázott apával rendelkezők esetében a magyar származás komoly hátrányként jelenik meg. De az egyetemet végzett magyar és román szülők gyermekei szinte ugyanolyan eséllyel szereznek diplomát.
A felsőoktatás alatti szinteken a román és magyar nemzetiségűek trendjei fej-fej mellett haladnak. Kivételt csak a szakoktatás képez, ahol a magyarok aránya 2,5%-kal magasabb, illetve az általános iskola, ahol alacsonyabb. Erre vonatkozóan sem kapunk egyértelmű magyarázatot a szerzőtől. Szerintünk a válasz az erdélyi magyarság rétegstruktúrájában keresendő, amely szoros korrelációban van az urbanizációs és gazdasági folyamatokkal. Az ún. szocializmus alatt végrehajtott erőltetett iparosítás következtében Romániában gyors urbanizáció ment végbe. A faluról városba való beköltözésből a románok nagyobb arányban részesültek, mint a magyarok. Ezzel párhuzamosan a városok magyar lakossága (főleg a nyolcvanas évektől) a folyamatos elvándorlás miatt megcsappant. Ezért napjainkban a magyar etnikumú urbánus népesség alatta marad a románokénál. Kiss Tamás is rámutat, hog
2017. január 10.
Befagy(aszt)ott tanítás sok megyében
Országszerte 20 megye tanintézményében nem volt tanítás január 9-én, hétfőn a rendkívüli hideg időjárás miatt. Kedden 16 megye tanintézményei maradnak zárva – adja hírül közleményében a Belügyminisztérium.
Az elmúlt napok kegyetlen hidege és a még mindig tartó extrém időjárás miatt az oktatási minisztérium felszólította a megyei tanfelügyelőségeket, mérjék fel, hol vannak olyan tanintézmények, amelyek működését befolyásolhatja a kedvezőtlen időjárás, és döntsenek arról, hol kell szüneteltetni a tanítást emiatt.
A tanfelügyelőségek a helyi hatóságokkal együtt kellett meghatározzák azokat a településeket, tanintézményeket, melyekben felfüggesztették a tanítást, ugyanakkor értesíteniük kell/kellett a szülőket erről.
Az Agerpres szerint Bukarestben egyetlen iskolában és óvodában sem volt tanítás hétfőn és ma sincs, és amennyiben az időjárás indokolttá teszi, szerdán is zárva lesznek a tanintézetek. Ugyanez érvényes az Ilfov és Tulcea megyei, valamint a Konstancai iskolákra és óvodákra is.
Hétfőn szünetelt az oktatás Botoşani, Buzău, Brăila, Călăraşi, Dolj, Galaţi, Giurgiu, Ialomiţa, Iaşi, Olt, Máramaros, Neamţ, Suceava, Teleorman, Temes, Vaslui, Vrancea megye tanintézeteiben.
Január 10-én Călăraşi, Giurgiu, Tulcea és Vaslui megyében elkezdték a tanítást, a többi felsorolt megyében viszont a hét második napjára is érvényes a felfüggesztésről szóló döntés.
A központi sajtóból értesültünk, hogy Fehér megyében 10, Maros megyében 3, Kolozs megyében 2, Hunyad megyében 4, és Dâmbovița megyében 1 oktatási intézményben szünetelt az oktatás hétfőn, továbbá kedden Fehér megyében 5, Hunyad megyében 4 iskolába nem kell bemenni. Szerdán már csak egy Fehér megyei iskolában szünetel a tanítás.
Arad megyét nem érinti ez a kényszerintézkedés.
Takáts D. Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)
2017. január 19.
Fagyriasztást adott ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság; a figyelmeztetés az erdélyi megyékre is érvényes
Sárga jelzésű fagyriasztást rendelt el január 19-én, csütörtökön az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) 20 megyére és Bukarestre. A figyelmeztetés Maros, Hargita, Kovászna, Brassó, Szeben, Fehér, Hunyad, Gorj, Vâlcea, Argeş, Dâmboviţa, Prahova, Buzău, Brăila, Ilfov, Călăraşi, Giurgiu, Teleorman, Olt és Dolj megyére érvényes.
erdon.ro
2017. január 26.
Migránscsempész-hálózatra csaptak le a hatóságok
Több mint száz személyt próbáltak törvénytelenül keresztüljuttatni az országon.
Törökországból Románián keresztül Magyarországra migránsokat csempésző hálózatra csaptak le csütörtökön reggel a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Arad megyei ügyészei. Az ügyészek összesen 25 bukaresti, illetve Szilágy, Temes, Botoşani, Dolj és Giurgiu megyi helyszínre szálltak ki.
A DIICOT közleménye szerint alapos a gyanú, hogy a banda tagjai 2016-ban több csoportban összesen száznál is több migránst – szíriai, török, iraki, afgán és marokkói állampolgárokat - csempésztek be az országba, akiket aztán szintén illegálisan próbáltak a magyar-román határon is átjuttatni. A végcél Németország volt.
A nyomozás során összesen öt migránscsoportot fogtak el, az egyik 42 főből állt, és egy tartálykocsiban elrejtőzve próbáltak Magyarországra jutni.
A hálózatot Törökországból finanszírozták. A DIICOT közölte: húsz személyt hallgat ki az ügyben.
béel
foter.ro