Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dicsőszentmárton (ROU)
365 tétel
2015. május 11.
Magyar iskolák csaptak össze Marosvásárhelyen
Harminckét erdélyi és egy magyarországi közpiskolából 280 tanuló érkezett a hétvégén Marosvásárhelyre, hogy részt vegyen a tizedik alkalommal megrendezett magyar tannyelvű középiskolák országos tantárgyversenyén . Az eseménynek, mint minden évben, ez alkalommal is a Bolyai Farkas Elméleti Líceum adott otthont. A hivatalos megnyitót, ahogy később a díjkiosztó ünnepséget is az iskola dísztermében tartották, ahol Bálint István iskolaigazgató, Markó Béla szenátor, a tantárgyverseny védnöke, Gagyi József egyetemi tanár, a verseny elnöke, Ștefan Someșan főtanfelügyelő, Jeszenszky Attila szülőbizottsági elnök, valamint Bakos Levente a helyi önkormányzat képviselője köszöntötte a diákokat és tanárokat, hangsúlyozva a megmérettetés fontosságát, azt, hogy a tehetséggel megáldott diákok anyanyelvükön mérhetik össze tudásukat.
A biológiából, földrajzból, informatikából, társadalomtudományokból, történelemből, kémiaából és fizikából versenyző gimnazisták Szilágysomlyóról, Margittáról, Gyergyószentmiklósról, Kolozsvárról, Nyárádszeredából, Sepsiszentgyörgyről, Nagyváradról, Nagykárolyból, Segesvárról, Csíkszeredából, Szovátáról, Székelykeresztúrról, Dicsőszentmártonból, Székelyudvarhelyről, Kézdivásárhelyről, Nagyváradról, Szászrégenből, Brassóból, Barótról, Szatmárnémetiből, Korondról érkeztek, ráadásul idén először egy budapesti tanintézmény is képviseltette magát: az Óbudai Árpád Gimnázium. A vetélkedőt olyan tantárgyakból szervezik évről évre, amelyek hiányoznak az országos olimpiászokról, ahol a magyar diákok anyanyelvükön versenyezhetnek. Ilyen például a Nyárády Erasmus Gyula Biológia Tantárgyversenyen a növény- és állatbiológia, az anatómia és élettan (orvosi biológia) vetélkedőn, a Teleki Sámuel Országos Középiskolai Földrajzversenyen az általános természetföldrajz-, valamint humánföldrajz vetélkedő.
A Kalkulusz Országos Informatika Tantárgyverseny programozói versenyén az első három díjazott felvételi nélkül bejuthat a Sapientia EMTE Műszaki és Humántudományok marosvásárhelyi karára, az alábbi szakokra: informatika, mechatronika, számítástechnika, automatika és alkalmazott informatika, távközlés, számítógépes művelettervező és gyártásirányítás szakra. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Matematika és Informatika karán számít bele a felvételi jegybe. A Historia Nostra Történelmi Vetélkedő díjazott XI. és XII. osztályos diákjai a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Történelem Karára nyernek felvételit. A végső eredmények szerint a Bolyai Farkas Elméleti Gimnázium tanulói teljesítettek a legjobban, a legtöbb pontszámot ők érték el. A többi iskola sem maradt szégyenben, szorosan felzárkózott a szervezők-vendéglátók mögé. Antal Erika
maszol.ro
2015. május 26.
Ének csendül Szászcsáváson
"Nem sokat ér, ha magunknak dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben egyek lehetünk. Akkor mondhatjuk majd igazán: örvendjen az egész világ!" – Kodály Zoltán ezen szavai fogadtak bennünket a szászcsávási Belle József Általános Iskola tantermében. Immár 9. alkalommal szervezték meg a Dézsi Ferenc (1950–2002) karnagy emlékének szentelt népdalversenyt. A család, a szervezők meghívására idén is igennel válaszoltak a környékbeli pedagógusok, és legjobb tudásuk szerint készítették fel diákjaikat a versenyre. Dicsőszentmárton, Héderfája, Désfalva, Harangláb, Vámosgálfalva és természetesen Szászcsávás iskoláiból összesen huszonhét tanuló vett részt a versenyen. A gyermekek négy kategóriában versenyeztek: előkészítő, első, másodikos, harmadikos és negyedikes, ötödikes és hatodikos, valamint hetedikes és nyolcadikosok. Példaértékű a közösség összefogása – helyi cégek, az egyház, a Mikefalvi Polgármesteri Hivatal, a helyi nőszövetség, a helybéli pedagógusok segítsége – és a család tisztelete Dézsi Ferenc karnagy emléke iránt. Dézsi Ferencre én is nagy szeretettel emlékezem, hiszen a gimnáziumban zenetanárom volt, a népzene és népi hagyományok nagy tisztelője és továbbadója, aki szeretettel tanított és táplálta bennünk, diákokban a népzene iránti szeretetet. A versenyen részt vevő diákokat, pedagógusokat és a közönséget Gólya Melánia, Dézsi Ferenc lánya köszöntötte. Csengő gyermekhang töltötte be a szászcsávási református templomot. A háromtagú zsűrinek: Szabó Gyula karvezetőnek, Molnár Miklós zenetanárnak és Vass Sándornak – aki a híres szászcsávási dalárda oszlopos tagja – igencsak nehéz dolga volt, hiszen a gyermekek minden csoportban jól teljesítettek, a kis tehetségek közül jó néhányan hangilag és a megválasztott népdalok szempontjából is kiemelkedően szerepeltek, azok pedig, akik kissé elbátortalanodtak, a kedves biztatásra újból próbálkoztak, és sikeresen előadták a versenyre megtanult népdalt. Szép küküllőmenti népdalokkal örvendeztették meg a közönséget a gyermekek. Jó volt Szászcsáváson lenni, olyan közösségben, ahol a hagyományokat, a népzenét a mai napig ápolják és az ifjabb nemzedéknek továbbadják, ahol tisztelik a nagy elődöket, a falu szülötteit, ahol őrzik, büszkén vállalják és megbecsülik magyarságukat. Kívánom, hogy a népdalverseny hagyománya is élő maradjon, sőt évről évre több környékbeli iskola vegyen részt ezen a megmérettetésen, hiszen közösségápoló, az együvé tartozást erősítő, megtartó ereje van gyermekeink és a magunk számára is. A verseny közben Mezei Bálint tizenkét éves szászcsávási iskolás, helybéli zenészcsalád sarja nagyszerű hegedűjátékát hallgathattuk a szászcsávási cigányzenekar repertóriumából.
Végezetül álljon az alábbiakban a négy kategória első három helyezettjeinek neve. Előkészítő és első, második osztály, I. díj: Doszlop Tamás, II. díj: Dézsi Dóra, III. díj: Hadnagy Jakab. Harmadik–negyedik osztály: I. díj: Florea Antónia, II. díj: Vinca Denisa, III. díj: Hidi Krisztina. Ötödik–hatodik osztály, I. díj: Gólya Kriszta, II. díj: Keszeg József, III. díj: Csizmadia Murvai Tünde. Hetedik–nyolcadik osztály: I. díj: Szántó Szabolcs, II. díj: Vass Imre Csaba, III. díj: Tóth Tímea.
Doszlop I. Lídia Naómi
Népújság (Marosvásárhely)
2015. június 7.
Emlékezés az Erdélyi Ferences Rendtartomány vértanújára
120 évvel ezelőtt, 1895. június 3-án született a Hargita megyei Zetelakán Boros Fortunát ferences atya és vértanú. A keresztségben a Domokos nevet kapta. 1911. augusztus 20-án, az erdélyi rendtartomány védőszentjének, Szent István királynak az ünnepén öltötte magára a ferences habitust Mikházán. Ünnepélyes fogadalmát Vajdahunyadon Trefán Leonárd tartományfőnök kezébe tette 1917. április 29-én. A következő évben, 1918. június 11-én a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban szentelte pappá gróf Mailáth Gusztáv Károly erdélyi püspök.
1920-ban tanítói oklevelet szerzett Csíksomlyón. 1921–1931 között a rendtartomány kis szeráfi papnevelő kollégiumának történelem és földrajz szakos tanáraként és prefektusaként Székelyudvarhelyen tevékenykedett. 1922 decemberében Szegeden megvédte A Csíksomlyói 32 ferences confraterről írt doktori disszertációját. A rend által kiadott folyóiratokban, A Hírnökben és a Katolikus Világban több tanulmányt is közölt. Társszerkesztője és írótársa volt a Dicsőszentmártonban 1925-ben kiadott Az erdélyi katolicizmus múltja és jelene című műnek. 1927-ben jelent meg Az erdélyi ferencrendiek című főműve.
1932-ben rábízták az erdélyi sajtóapostolkodás vezetését, a Szent Bonaventura Nyomda igazgatójaként. „Írásai az olvasók hitét erősítették. Mindenben az emberek iránti szeretet vezette” (Pap Leonárd: Boros Fortunát könyveiből, cikkeiből levont következtetések Kézirat, Székelyudvarhely 2003).
1942. július 29-én a csíksomlyói káptalanra összegyűlt testvérek Boros Fortunátot megválasztották az Erdélyi Ferences Rendtartomány elöljárójává. Nagyon nehéz időben vette át a provincia vezetését. Ferencz Ervin mondta róla:„Gondoskodott a rábízottakról. Ha tévedett, alázatosan belátta, és visszavonta tévedését. Hite föltétlenül megingathatatlan, szilárd és erős volt. A vallásos folyóiratokban írt cikkeivel készítette elő népét a megpróbáltatásokra. Szembenézett a jövővel. A szerzetesi élet imádságos gyakorlataiból merített mindenhez erőt. Szigorúsága mögé elrejtette a testvéri szeretetét. Fegyelmezett, bátor és bölcs, igazságos volt. Példaadó imádságos életet élt.” (Jegyzőkönyv, Szárhegy, 2003. január 22.)
Az 1948-as káptalan után brassói elöljáró lett, ahol a beteg ferencesek gondozását és a megboldogult Csiszér Elek atya boldoggá avatásának előkészítését bízták rá.
A titkosszolgálat dossziéjából kiderül, hogy Boros Fortunátot már 1946 óta megfigyelés alatt tartották. Sok üldözésnek és megpróbáltatásnak volt kitéve. Gyakran menekülnie kellett. 1951. augusztus 20-ról 21-re virradó éjszaka, amikor az összes ferences testvért a máriaradnai kolostorba vitték, őt Brassóban tartották, ott folyt a kihallgatása. 1951. december 8-án 24 hónapi munkatáborra ítélték. A Duna-csatornához, a „kivégző táborhoz” került, ahol a parancsnok így fogadta a rabokat: „Az elvtársak ne gondolják, hogy innen élve megszabadulnak, mert mi megöljük önöket golyó nélkül, a munka mezején.” A Capul Midia munkakolónia a többi munkatábor közül messzemenően kitűnt az elhalálozási százalékok tekintetében. Két biztos joga volt annak a rabnak: dolgozni vagy meghalni. Boros Fortunát egykori tartományfőnök haláláról két változat ismeretes: az egyik az, hogy egy rab parancsra lapáttal agyonverte mint hasznavehetetlen, beteg embert, a másik, a valószínűbb változat szerint a sok éhezés, a nehéz munka, a zord időjárás és a betegség (komoly cukorbetegség) felemésztette életét. Halotti bizonyítványa szerint 1953. március 18-án hunyt el.
A kommunista rendszer alatt még a nevét sem volt szabad kimondani, szülőfaluja mégis emlékkeresztet állított a temetőben az ő tiszteletére. Szűkebb környezete, rokonai, szerzetestestvérei, rabtársai vértanúként tisztelték. A rendszerváltás után Zetelakán az általános és a középiskolát róla nevezték el. Boros Fortunát rövid életrajzát a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Hatóság felterjesztette a Szentszékhez a 20. század új vértanúi névsorába, 2003. január 13-án pedig elindította az előzetes egyházmegyei vizsgálatot a boldoggá avatáshoz. 2003. március 16-án Bartók Albert ferences atya így emlékezett rá a zetelaki római katolikus templomban: „Beteljesedett, amit Fortunát főatya előre megmondott. A kommunizmus szépen, magától összeomlott, hála az Istennek, és amit Fortunát főatya tanított, hogy él az Isten, és győz az Isten, az most is áll, és ezután is állni fog.” (Ilyés András idézi: 50 éves a zetelaki középiskola 1961–2011)
Guia Hugó OFM
Vasárnap (Kolozsvár)
2015. június 15.
Időutazás múltban és jövendőben
Tanulmányúton Székelyföld és Szászföld szomszédos vidékein
A Kántor-tanítóképző Főiskolán hosszú évek óta hagyomány, hogy a zárthelyi oktatás mellett hivatásra felkészítő tanulmányutakat, néprajzi táborokat szervezünk. Egy évvel ezelőtt a Nyárádmente, Sóvidék és Gyergyó történeti, egyházi, természeti értékeivel, iskoláival ismerkedtek diákjaink, vagyis a tömbmagyarság életével; 2014 adventjén a dél-erdélyi szórványmagyarság (Dicsőszentmárton, Balázsfalva, Medgyes, Küküllővár környéke) sorsával, kultúrájával való szembesülést tűztük ki tanulmányúti célul, és gyülekezeti alkalmakon a felkészülést a szolgáló életre.
A nemrég lezárult tavaszi tanulmányutunkon a Székelyföld és Szászföld szomszédos vidékeit jártuk be a két Küküllő és a szőke Nyikó mentén, voltunk Erdőszentgyörgyön, Keresden, Segesváron, Fehéregyházán, Székelykeresztúron, Nagygalambfalván, Bögözön, Székelyudvarhelyen, Szejkefürdőn és Farkaslakán.
A két nap során alig 300 km-es kört írtunk le a térkép szerint, mégis mennyi értékkel találkoztunk a minket érdeklő szűkebb területen, és mennyi élményben volt részünk! Valóságos időutazáson vettünk részt az erdélyi múltban és jövendőben.
Keresden a Bethlen család várkastélyában diákjaink beleélhették magukat a kastély egykori lakóinak, az erdélyi főúri családok életének hétköznapjaiba és ünnepeibe, művészi ízlésébe és kultúrateremtő munkásságába. Segesváron a turistáknak szóló kirakatokon túlmenően bepillantást nyerhettek a középkori szász város életébe, meggyőződhettek a szász közösség erejéről, tehetségéről, remek gótikus építészetéről. Nem véletlen, hogy a hegyre épített város ma a világörökség része. A középkori székelyek módjára "olvashatták" a bögözi templom falaira festett "képregényt": Szent László királyunk harcát a pogány kunok ellen és a bibliai utolsó ítélet jeleneteit. A bögözi templom freskói, akárcsak a közeli székelyderzsi vagy a gelencei, a középkori művészet csúcsát jelentik, legalábbis nekünk, magyaroknak. De nemcsak a freskókhoz értettek őseink, hanem később, a "virágos reneszánsz" idején a templomok mennyezetének díszítéséhez is. Itt van mindjárt a bögözi templom kazettás mennyezete, mint annyi más Erdély-szerte, vagy a meglátogatott erdőszentgyörgyi református templom felújított virágos mennyezete és bútorzatának világos "székelykék" színe. Az egykori gyülekezet hitbeli erejét, hozzáértését dicséri, hogy a templom szószékét a kor legkiválóbb kőfaragó művészével, Sipos Dáviddal készíttette 1760-ban. És a padok alatt, a templom kriptájában nyugszik a 19. század eleji Erdély legszebb főúri asszonyának tartott Rhédey Klaudia grófnő; rövid életének, tragikus halálának története nem hagyja érintetlenül a 21. század emberét sem. Közismert, hogy ő az angol királyi család egyik "ősanyja", Károly brit trónörökös, aki 2008-ban ide látogatott, a szépanyját tisztelheti benne. Klaudia a templommal szomszédos Rhédey-palotában született. Jó volt látni, megtapasztalni, hogy a palotát az elmúlt években felújították, és Erdőszentgyörgy városa kulturális célokra szeretné hasznosítani.
A tanulmányút programjának összeállításakor elég nagy fejtörést jelentett, hogy kit, kiket válasszak kalauzul szellemi nagyjaink közül, akiknek az élete-halála, életműve valamiképpen kapcsolódik a bejárt vidékekhez. Végül úgy döntöttem, hogy négyüket állítsuk középpontba, akik írásaik üzenetével is vegyenek részt a táborunkban: a két Sándor, Balázs és Áron. Mármint Petőfi Sándor és Kányádi Sándor, Orbán Balázs és Tamási Áron, nagy korbeli különbségekben és felekezeti jó egyetértésben. De hát akkor hol marad az erdőszentgyörgyi orgonakészítő ezermester Bodor Péter, a segesvári Andreas Bertram gyógyszerész, aki Apafi Mihály erdélyi fejedelmet is ellátta patikájának készítményeivel, a Segesváron (1892-ben) született báró Apor Vilmos mártír püspök – akit a katolikus egyház boldoggá avatott, és akinek az emléktáblájánál szintén tisztelegtünk –, hogy a felduzzasztott Drakula-kultuszról ne is beszéljünk; a Keresztúron múzeumot alapító Molnár István vagy a Székelyudvarhelyen a református ókollégiumot és a templomot építtető backamadarasi Kiss Gergely rektor úr? Sándorainknál maradva, Petőfit verseivel köszöntöttük Fehéregyháza és Héjjasfalva között, nem messze attól a helytől, ahol utoljára látták őt és nem messze halálának valószínű helyétől, az Ispán kútnál. Maradjon meg ő nekünk itt Erdély földjében akkor is, ha valakik Szibériában keresték, keresik csontjait, és a keresztúri székelyek a timafalvi temetőben visznek virágot "Petőfi legendai sírjára". Nekünk csak az az óhajunk lehet, amit az emlékműnél is elmondtunk, Sándor: "Takarjon bár a szemfödél:/ Dícső neve költő fiadnak,/ Anyám, soká, örökké él." És beálltunk a Kányádi Sándort köszöntő versmondók seregébe, de nem akárhol, hanem Nagygalambfalván, abban az utcában, ahol felnőtt és amelyről azt írta egyik korai versében: "nem is utca, csak fél utca", és valóban ma is csak fél utca, de Kányádi életműve a bizonysága, hogy "Becsületből, akit innen/ tarisznyáltak, azt egykönnyen / nem fogja az élet piszka,/ mert itt még a sár is tiszta." Éppen akkor állt el az eső, megtapasztaltuk: Kányádi Sándor utcájában és életművében még a sár is tiszta. A jó öreg, a szép szakállú Orbán Balázs faluról falura kísért székelyföldi utunkon, mindig hozzá lehetett fordulni tanácsért, eligazításért, a fényképezőgépet sűrűn kattintgató fiatalok az erdélyi fényképezés ősatyját is tisztelhetik benne, csakhogy ő húszkilós csomagban vitte a fotós felszereléseit, most pedig egy ingzsebben elfér a masina. Végrendeletének üzenete legalább annyira fontos, mint a Székelyföld leírása. Azt írja: mivel az Isten nem áldotta meg családdal, az egész magyar népet tekinti családjának és így örökösének. Örökösére hagyta vagyonát, ösztöndíjat alapított a székelykeresztúri unitárius kollégium jeles és szűkölködő diákjainak. És hogyne köszöntöttük volna Tamási Áront farkaslaki sírjánál, aki Ábelként megjárta Amerikát, és egy ottani kisebbségitől, egy négertől hallotta az élet egyik nagy igazságát, amit annyiszor idéznek manapság: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne". Ez az otthon most itt Farkaslaka, a Nyikó mente falvai, s a dombon túl Udvarhely iskolaváros és a tágabb szülőföld. Szülőföldjét járva Tamási így fejezte be önéletrajzi regényét: "S a káprázatban, az apám és az ősök sírjánál, vajon feltehetem-e a kérdést: – A miénk ez? Nem tehetem fel, mert ez kérdés nélkül a miénk. Miénk a fény, amit lelkünkbe fogadunk: s a föld, amelyen élünk és meghalunk."
Tanulmányutunkon nemcsak a múltat és a jelent, hanem a jövendőnk jeleit is fürkésztük, kérdeztük, kerestük. Mint említettem, jó volt hallani, hogy az erdőszentgyörgyi Rhédey-palota a város tulajdonában kulturális központ szerepét tölti majd be. A keresdi Bethlen-kastély és birtok még nagyobb átalakulás elé néz: a Marosvásárhelyen élő örökösök a visszakapott kastélyt nagylelkű gesztussal 50 évre a dévai Szent Ferenc Alapítványnak adományozták. Itt Böjte Csaba atya és munkatársai felnőttképzési központot szeretnének kialakítani az iskolarendjükben végzett fiatalok számára, Szőts Béla ügyvezető lelkesen beszélt a terveikről. Tóth Tivadar, a segesvári Gaudeamus Ház és Szórványközpont igazgatója a segesvári magyar nyelvű iskoláztatás történetét ismertette diákjainkkal, és a szórványlét mai kihívásaira figyelmeztette az eljövendő pedagógusokat, akárcsak Szávuly Ildikó, aki nevelőnő társával együtt 16, szüleik által elhagyott Maros és Hargita megyei gyermek otthonát vezeti a Szent Ferenc alapítvány iskolarendjében. Diákjainkat mélyen megérintette a gyermekek helyzete, sorsa, hiszen többségük székelyföldiként most találkozott először a szociális és etnikai, kulturális, nyelvi szórványlét jelenségeivel.
A tanulmányút részeként találkozókra is sor került az erdőszentgyörgyi, segesvári, keresztúri és udvarhelyi középiskolák végzős osztályaival; Gál József tagozatvezető ismertette főiskolánk szakmai kínálatát, Dénes Kinga III. éves diák kisfilmje még vonzóbbá tette a főiskolai életet, a kórus pedig az énektudásából adott ízelítőt.
Dr. Barabás László projektvezető
Népújság (Marosvásárhely)
2015. június 15.
Kettős jubileum lesz Szőkefalván
Több mint ezer hívőt várnak szerdán az engesztelő imanapra a szőkefalvi plébániatemplomba, ahol idén kettős jubileumot tartanak: húsz éve volt az első Mária-jelenés és tíz éve az utolsó.
György István plébános szerkesztőségünknek elmondta, minden évben megünneplik a jelenések napját, románul és magyarul mizésnek, együtt imádkoznak. A plébános örvendetesnek nevezte, hogy románok és magyarok, római katolikusok és más vallásúak együtt zarándokolnak el Szőkefalvára, ott együtt hallgatják az igét és imádkoznak.
A szőkefalvi Mária-jelenéseket figyelemmel kísérte Jakubinyi György érsek is, aki engedélyt adott, hogy a papok és a hívek a helyszínre zarándokoljanak. „Az érsek atya nem talált semmi kivetnivalót a szőkefalvi Mária-jelenésekben, ezért engedélyezte a zarándoklatot, s személyesen részt vett a látnok temetésén is. Ahhoz, hogy az egyház hivatalosan is elismerje a Mária-jelenést, hosszabb időnek kell eltelnie, és természetfeletti jelenségre, csodára is szükség van. Akkor lesz hiteles ez a jelenés, ha úgymond Isten visszaigazolja ezt egy csodával. Ilyen lehet például egy csodálatos gyógyulás, s tudjuk, hogy ilyen már történt itt. De ahhoz, hogy ki lehessen vizsgálni, és bizonyítani lehessen arra van szükség, hogy a gyógyíthatatlan beteg mielőtt Szőkefalvára jön elmenjen az orvoshoz, onnan hivatalos igazolást kapjon állapotáról, majd ha Isten meghallgatja imádságát és meggyógyul, újból el kell mennie az orvoshoz hivatalos igazolást kérni. Az itt meggyógyultak hálásak és örvendenek a testi, lelki gyógyulásnak, de nem kívánnak orvoshoz menni. A látnok udvarán levő kút vizét megáldotta Mária, így az áldott víz, abból is sokan visznek, meggyógyulnak tőle” – mondta a szőkefalvi plébános.
Márián Rózsika 1995-ben Dicsőszentmártonban, a nagymamájánál tartózkodott. Imádságai sokszor az éjszakába nyúltak. 1995 januárjában, vakságának harmadik évében, egy vörös fényt látott, amely többször is megjelent neki. Június 17-én este 11 órakor, imádság közben egy hang szólította meg, amelyről a beszélgetés közben kiderült, hogy a Szűzanya hangja volt. 1995. december 8-án este 11 órakor megjelent a mennyei fényben egy Mária-szobor. Mária feje körül 12 csillag volt, ezek fölött egy nagy csillag, amelyből nagyon erős fény áradt Mária szobrára. Ilyen fény szobor formában jelent meg azután (2005. június 17-éig) Szűz Mária a látnoknak, általában évente háromszor.
Június 17-én, szerdán a szőkefalvi római katolikus templomban délelőtt tizenegy órakor kezdődik a román nyelvű szentmise, melyet tizenkét órától engesztelő imádság követ a különböző településekről érkező csoportok vezetésével. Délután öt óra tizenöt perckor kezdődik a magyar nyelvű szentmise, amelynek főcelebránsa, Timár Sándor Asztrik ferences atya.
Simon Virág
Székelyhon.ro
2015. június 19.
A gyámolítottak és a gyámolítók hasznára válik a program
A dicsőszentmártoni Nemzedékek – a közösség központjában elnevezésű, a hátrányos helyzetben levő kisgyerekek és idősek támogatására létrehozott program, amelyet a Buckner Alapítvány indított el és a Margit hercegnő alapítványa, valamint a Raiffeisen Bank is támogat már sikereket könyvelhet el.
Harminc gimnazista korú, mélyszegénységben élő családokból származó olyan gyerek a haszonélvezője a programnak, akik különböző dicsőszentmártoni iskolákba járnak. Dragoş Moldovan, a Buckner Alapítvány elnöke elmondta, hogy a dicsőszentmártoni After-school nappali központba járó gyerekeknek segítenek az iskolai feladataik elkészítésénél, oktatási, fejlesztési programban vesznek részt, amelynek az az elsődleges célja, hogy bizalmat kapjanak saját erejük felhasználására, javítsák az iskolai eredményeiket, végső soron saját munkájuk, erőfeszítéseik révén növeljék a társadalmi beilleszkedésük esélyeit. Mindebben a közösségük 12 felnőtt önkéntes aktivistája segíti őket.
Az idén elindult projekt első jól érzékelhető eredményei között tartja számon az alapítvány azt, hogy a gyerekek elsajátították az egyéni higiéniai szabályait. Az is a programban zajló tevékenységnek köszönhető, hogy sikeresen tanultak meg kézimunkázni, kialakították a logikus gondolkodásmódot, elkezdtek olvasni az iskolai programon kívül is, javították a számítógép-kezelői ismereteiket, s nem utolsó sorban elsajátították az angol nyelv alapjait. A napi tevékenység során szorosabbra fonódott a kapcsolat az asszisztáltak és segítőik, az önkéntes aktivisták között, a gyerekek elfogadták a felnőttek rokonszenvét. A különböző korosztályok közötti érték- és ismeretmegosztás külön haszna ennek a projektnek, amelynek során a gyerekek olyan modellekhez jutnak, amelyeket a saját családjaikban nem találnak meg, másrészt pedig az önkéntesek a gyerekekkel töltött időt saját hasznosságuk tudataként élik meg.
A gyerekeknek a nappali központban tapasztalható mindennapi jelenléte igazolja, hogy ez a program válasz a szocializálódási igényeikre, fejlődésük lehetőségét látják benne.
Nyolcéves jelenlét
A dicsőszentmártoni Buckner Nappali Központot 2007-ben nyitották meg. A központ 108 gyerek számára nyújt segítséget, többségük roma nemzetiségű. A gyerekek közül 60 óvódáskorú, 48 pedig az After-school program haszonélvezője. Valamennyien mélyszegénységben élő, hátrányos helyzetű családokból származnak, gázfűtés, villanyvilágítás, vezetékes víz nélküli lakásokban élnek s gyakran nincs mit enniük.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro
2015. július 4.
Hetven éve hunyt el Gyárfás Elemér szenátor, az Erdélyi Római Katolikus Státus világi elnöke
Léczfalvi Gyárfás Elemér politikus, közgazdász az egykoron önálló faluban, ma a Dicsőszentmártonhoz tartozó Borzáson, 1884. augusztus 27-én született. A kolozsvári és budapesti jogi egyetemen, valamint a párizsi Sorbonne-on végzett jogi tanulmányokat. (1903-ban, kolozsvári joghallgató korában az ottani Szent Imre Kör alapító elnöke.) Az állam- és jogtudományi doktorátus megszerzése után Marosvásárhelyen ügyvédjelölt. Az 1909-ben letett szakvizsga után Dicsőszentmártonban, Kis-Küküllő vármegye székhelyén nyitott ügyvédi irodát. Abban az időben az ott megjelenő Vármegyei Híradó felelős szerkesztője. Az első világháborúban 1914-től az orosz fronton a 2. (székely) huszárezredben szolgált, és három év múlva tartalékos huszárszázadosként szerelt le. Háborús élményként – Gyóni Géza Csak egy éjszakára versének reminiszcenciájaként – írta le, hogy „a nehéz időkben hányszor elbeszélgettünk arról, hogy ha Európa összes diplomatáit, minisztereit, politikusait csak egy órára ki lehetne hozni ide… […] A diplomaták nem jöttek ki a lövészárokba, s a világháború most is folyik tovább.”
Politika és egyház
A világháború időszakában bekapcsolódott a politikai életbe, 1917 júniusától 1918 novemberéig Kis-Küküllő vármegye főispánja, ezt követően a forradalom időszakában a megyei Nemzeti Tanács elnöke. 1921-ben a Magyar Szövetség elnöki tanácsának tagja, majd működésének betiltása után a Magyar Néppárt és a Magyar Nemzeti Párt fúziójából 1922-ben megszületett Országos Magyar Párt vezetőségi tagja, valamint a közgazdasági szakosztály elnöke. 1926-tól 1938-ig két alkalommal Csík vármegye szenátora a román szenátusban, ahol egyházi, kulturális és közigazgatási kérdésekkel foglalkozott. Szenátortársai előtt kifejtette: „én ma sem teszek más egyebet, midőn képviselem és védelmezem egyházam jogait, mint amit elődeim tettek. […] nem akartunk egyetlen kormány kezében sem eszközökké süllyedni: sem az erdélyi fejedelmek, sem a Habsburgok, sem a magyar kormányok kezében.” Az Erdélyi Katolikus Státus a szenátus előtt. Gyárfás Elemér világi elnök beszéde és N. Jorga miniszterelnök válasza a szenátus 1932. február 12-iki ülésén (Kolozsvár, 1932.)
1917-től az Erdélyi Római Katolikus Státus gyűlésének, 1921-től igazgatótanácsának tagja, 1931-től a Státus – 1932 óta új nevén az Egyházmegyei Tanács – szabályzata szerint élethossziglan megválasztott világi elnöke. (A második bécsi döntés hatályának időszakában az észak-erdélyi részen Inczédy-Joksman Ödön alelnök.) A román szenátus előtt tisztázta, hogy elnökként sem fizetést, sem egyéb javadalmat, sem jelenléti díjat, sem költségtérítést nem kap. Az egyházpolitika fontos tényezője, 1920-tól az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség alapító-alelnöke, cselekvő részese a Vatikán és Románia között létrejött tárgyalásoknak, majd a két állam közötti Konkordátum megszövegezésének. 1929-ben az Erdélyi Katolikus Akadémia tagjai közé választotta, a társadalomtudományi és újságírói szakosztály elnöke, majd 1938–1940 között az abból létrehozott Pázmány Péter Társaság egyik alapítója és György Lajos mellett másik alelnöke. 1932-ben az egyik alapítója és 1936-ig főmunkatársa a nagyváradi Erdélyi Lapoknak. A második bécsi döntés után, 1940. november 4-től az 1944-es román kiugrásig a Dél-Erdélyben működő Romániai Magyar Népközösség elnöke. Kevéssé ismert, hogy a Maros megyei Szőkefalvi Római Katolikus Egyházközség főgondnoka volt. A dicsőszentmártoni Közgazdasági Bank, később az Erdélyi Bankszindikátus elnökeként, valamint publikációival a gazdasági-pénzügyi életben is nevet szerzett magának [Románia hivatalszervezete és erdélyi magyar pénzintézetek (Lugos, 1924), A leu árfolyama és a pénzügyi válság (Kolozsvár, 1924)].
Nemcsak magánemberként, politikusként is jól kamatoztatta magas szintű román nyelvtudását. Az 1920-as történelmi változás előtt megfogalmazott írásaiban a reálpolitika mondatta vele, hogy meg kell ismerni a román nyelvet és irodalmat, mely hathatósan elősegítheti a magyarok és románok közötti válaszfalak lebontását.
Lesz még egyszer ünnep Erdély földjén
Első jelentős publicisztikai gyűjteménye az Erdélyi problémák. 1902–1923. (Kolozsvár, 1923) címen megjelent kötet, melynek Elöljáróba részében hangsúlyozta, hogy „az erdélyi magyarságnak az az Istentől rendelt, világtörténelmi hivatása, hogy összekötő kapocs legyen a Közép-Európa tengelyében elhelyezkedett román és magyar népfaj között. […] Ez az egyetlen nagy cél, melyet az erdélyi magyarság ma maga elébe kitűzhet, s amelyért valóban érdemes küzdenie”. Ennek előzményeként a monarchia korabeli nemzetiségeivel való kívánatos kapcsolat kialakításának egyik fontos alapjaként már 1904-ben így fogalmazott: „minden magyar diáknak meg kellene tanulnia egy nemzetiségi nyelvet”. Az ellenségeskedés megszűnését a románság lelkületének, szokásának és vallásának jobb megismerésében látta, mely elengedhetetlen egy reális kép kialakításához. Mindezek ismeretében magától értetődő főispáni székfoglalójának ígérvénye: „Gondosan fogom ápolni a vármegye békéjét, a felekezetek, nemzetiségek, társadalmi osztályok harmóniáját.” Publicisztikai gyűjteményének Elöljáróbarésze és befejező írása, Az igazság lelke ugyanazzal a gondolattal kezdődik és végződik. „Ha az erdélyi magyarság meg tudja látni és be tudja tölteni ezt a történelmi hivatását, ha meg tudja értetni Budapesten, hogy a románság ellen elhangzott minden harag sugallta szó végeredményében az erdélyi magyarság testét, annak intézményeit, birtokállományát vagy kultúráját sebzi meg, és meg tudja értetni Bukarestben, hogy ha barátra és szövetségesre van Romániának szüksége, nem találhat biztosabbat, jobbat, kitartóbbat, mint azt, kinek szövetségesi hűségére és ragaszkodására kétmillió román állampolgár fajrokona a zálog – ha meg tudja ezeket értetni, ami pedig oly világos, oly kézenfekvő, akkor lesz még egyszer ünnep Erdély földjén is.” A gondolatoknak ismerősnek kell lenniük, hasonlóak olvashatóak Kós Ká­roly Kiáltó Szó címen elhíresült manifesztumában is. „Mi, kétmillió dolgozó, adózó, anyagi és kultúrértékeket produkáló polgár felséges erőgyarapodása vagyunk Romániának. […] Nyíltan és őszintén valljuk azonban: inkább vagyunk lojálisak, mint rebellisek, inkább építők, mint rombolók, inkább nyílt barátok, mint titkos ellenségek.” Kalotaszegi vállalkozás címen megjelent, a Korunk szerkesztőbizottságának írt levelében (Kolozsvár, 1971. május 24.) Kós Károly úgy emlékezett, hogy a korabeli politika „a Kiáltó Szó szerzőjének megszerezte az első osztályú ’nemzetáruló’ minősítést”. Hasonló mondataiért a maga korában Gyárfás Elemérre nem aggattak ilyen jelzőt, remélhetőleg a mostani időszakban, utólag sem kapja meg.
12 pont az autonóm Erdélyről
Az első világégés után, a formálódó új államhatárok időszakában, 1919. március 24-én 12 pontban az autonóm Erdély megvalósításáról memorandumot fogalmazott Iuliu Maniunak, a nagyszebeni Kormányzótanács elnökének. Javaslata szerint az Erdély címerét és lobogóját használó önálló „Erdélyország”-ban meg kell teremteni a három nemzet – magyar, román és szász – unióját és szövetségét, melyet 10-10 magyar és román, valamint 4 szász tagból álló, összesen 24 tagú kormányzótanács Gyulafehérvár székhellyel irányítana. A három nemzet bármely tagja becsületének, öntudatának megsértését, közöttük gyűlölet szítását felségsértésnek kellene tekinteni és annak megfelelően büntetni. Az időközben gyorsan változó történések miatt túlhaladottnak tekintette memorandumát és nem adta át címzettjének.
Legfontosabb munkája a Bethlen Miklós kancellár. 1642–1716. (Dicsőszentmárton, 1924) monográfia, melyben az önálló erdélyi fejedelemség időszakába illesztve a címadó erdélyi kancellár életét elemezte Cserei Mihály Historia (1709–1712) címen megszületett munkája alapján. Forrásként közölte a Diploma Leopoldinum, az Olajágat viselő Noé galambja és a Supplicatiószövegét, valamint Bethlen Miklós levelezését, melyet a bécsi fogságból feleségével és fiával folytatott. Művéről több ismertetés született, melyek közül a legalaposabb Biró Vencel piarista történészé. Monográfiája a korszak más történelmi jellegű munkáihoz hasonlóan „áthallásos”, a korabeli történések elemzésekor gyakran utalt saját korához való hasonlatosságokra. Marosvásárhelyen, 1924. október 12-én a Kemény Zsigmond Irodalmi Társaságban ez volt a székfoglalója.
Az Egyenes úton. 1901–1926. (Kolozsvár, 1926) címen megjelent második publicisztikai gyűjteményéhez Hirschler József pápai prelátus, főesperes-plébános írt előszót. A felkérés nem véletlen, cikksorozata a mélyen vallásos római katolikus Gyárfás Elemér nézeteit tükrözi. „Nekem, a társadalompolitikusnak, legerősebb és megingathatatlan bizonyítékom volt mindenkor az én keresztény hitem mellett az a napnál világosabban felismert igazság, hogy az emberi társadalom minden fájó problémájának egyetlen megoldása, minden vérző sebének egyetlen orvossága a hamisítatlan, tiszta, tündöklő keresztény világnézet.” Ezen az alapon állva adta egyik írása címének, hogy A Szent Imre Egylet üdvözli a Bethlen Gábor Kört. Abban meggyőződéssel vallotta: „Ez a mi Erdélyünk nem az az ország, melynek békéjét felekezeti viszályok képesek volnának feldúlni. […] Ez a mi Erdélyünk megszentelt földje a szabadságnak, a türelemnek, a szeretetnek.”
Ősei háromszéki primor származására utalva székelynek vallotta magát. Leszármazását A léczfalvi Gyárfás család sepsiszentgyörgyi ága címen a Genealogiai Füzetek negyedik évfolyamában mutatta be. 1925. október 20-án, a Kovászna megyei kézdikővári Szent Lőrinc vértanú-templom jubiláris ünnepségén elhangzott beszédében a székelységet így jellemezte: „A székelységet az ő katolikus öntudata megtanítja arra, hogy becsületes munka és önzetlen kötelességteljesítés és tiszta erkölcs és tiszta családi élet, tisztalelkű fiatalság és becsületben megőszült öregség olyan hatalmas erők egy nép életében, melyek biztosabban és tartósabban alapozzák meg egy nép életét, mint szuronyok erdeje és kincsek halmaza.”
Szabadság (Kolozsvár)
2015. július 14.
Nem fenyegeti veszély jövőre a magyar osztályokat
Kedden zajlott a nyolcadikosok média szerinti számítógépes elosztása. Illés Ildikó Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes arról számolt be, elegendő a gyereklétszám ahhoz, hogy az általuk tervezett magyar osztályok elindulhassanak.
Betöltetlen helyek azonban maradtak: Marosludason hat hely a természettudomány osztályban, Dicsőszentmártonban a filológián 13, míg a természettudomány osztályban öt hely. A nyárádszeredai filológia osztályba 27-en iratkoztak és egy, míg a természettudomány osztályban 14 hely maradt betöltetlen. Utóbbi esetében, ha nem iratkoznak elegendően a következő elosztási körökben, az osztály működtetése kerül veszélybe. Segesváron nyolc hely maradt a filológia osztályban és 20-an iratkoztak, aminek a főtanfelügyelő-helyettes kimondottan örül, ugyanis köztudott, hogy a kisvárosban alacsony a gyereklétszám a magyar tagozaton. Ugyanitt a természettudomány osztályban hét hely maradt, a matematikai informatika szakon pedig egy.
A Ion Vlasiu Faipari Szakközépiskolában egy helyet nem foglaltak el, 27-en beiratkoztak, Szászrégenben a Lucian Blaga középiskolában hét hely maradt a kereskedelmi osztályban, 21-en beiratkoztak, olyan körülmények között, hogy tavaly az osztályt az alacsony gyereklétszám miatt nem tudták beindítani.
Illés Ildikó elmondta, a megye többi iskolájában is beindulhatnak az általuk tervezett elméleti osztályok. „Ugyanakkor aggódunk a szakosztályokért, ott még elég sok hely maradt betöltetlen, de ott is úgy gondolom, hogy el fognak indulni” – vélekedett Illés Ildikó, hozzátéve, hogy a keresettebb szakok osztályai már felteltek, de az augusztus eleji pótvizsgákkal reméli, hogy minden helyet betöltenek.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro
2015. szeptember 15.
Magyar állami kitüntetések példamutató munkákért
Magyar állami kitüntetéseket adtak át kedden délután Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán, melyeket Áder János köztársasági elnök adományozott a Magyar Állami Ünnep alkalmából.
Zsigmond Barna Pál főkonzul arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenki tegye a dolgát. Nehéz időket élünk, és összefogásra van szükség, de a megoldást ne csak kívülről várjuk, mert a megoldás bennünk is van. Mindenki tegye a dolgát, mert akkor a közösség felvirágzik, és így tudunk egyről a kettőre jutni, előre menni. „Mi most azért vagyunk itt, mert büszkék vagyunk arra, hogy van egy évezredes magyar kultúránk, vannak olyan személyiségeink, akik ezt a kultúrát viszik előre, ki-ki a maga sorsa, rendeltetése szerint, ki az oktatásban, ki a lelki életben, ki a gazdasági életben, ki a tájékoztatás világában, de mindenki teszi a dolgát, és a magyar kultúrát, a magyar nyelvet szolgálja. Akkor van magyar megmaradás a Kárpát-medencében, ha vannak olyan személyiségeink, akik példát tudnak mutatni” – mondta el a főkonzul.
Az erdélyi magyar nyelvű oktatás és nevelés számos területén végzett, fáradhatatlan és nélkülözhetetlen tevékenysége, valamint a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Háza létrehozása érdekében végzett példaadó munkája elismeréseként Burus Siklódi Botond a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült.
Burus Siklódi Botond alapelve a minőség, a hitelesség és a tisztesség jegyében dolgozni nemzeti közösségünkért – hangzott el a laudációban, melyet Szarka Gábor konzul olvasott fel. „Emberi értékei, magatartása is példaértékű. A szakmai tudás és tájékozottság jellemző minden általa irányított területen. Munkabírása, pontossága közismert. Szolgálatra állította be életét, amelyet hivatástudattal teljesít.” Burus-Siklódi Botond kémia-fizika szakos tanár, a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen szerzett tanári diplomát. 1983-1991 között a Maros megyei dicsőszentmártoni általános iskolában tanított, majd tevékenységét Hargita megyében folytatta. A Megyei Pedagógusok Háza igazgatójává való kinevezése után alkotta meg életművét, az Apáczai Csere János Pedagógusok Házát. Burus Siklódi Botond a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) elnökének tanácsosa, majd főtitkára lett. A Székelyföldi Területi Oktatási Központ vezetője, és a Bolyai Nyári Akadémia programmenedzsereként nélkülözhetetlen embere lett a pedagógusok szövetségének. 2011-ben az RMPSZ tisztújító közgyűlése elnökévé választotta, amelyet 2015-ben is megerősített újabb négy esztendőre. Elnökként a szövetség munkáját a magyar tannyelvű oktatás és nevelés hatékonyabbá tétele és minőségi fejlesztése érdekében szervezi és irányítja. A kitüntetett az Apáczai Csere János Pedagógus Ház létrejöttéről beszélt, majd köszönetet mondott a magyar kormánynak, családjának, mentorainak és munkatársainak. „Nehéz elfogultság nélkül erről a munkáról beszélnem. Számomra különös jelentőséggel bír az oktatás, nevelés, mert generációkon át valahol összenőtt velem, a családommal, a közeli és távoli múltunkkal” – fogalmazott.
Székelyföldi díjazottak
A Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesült Feszt György, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nyugalmazott tanszékvezető professzora és Jakab Sámuel, a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar nyárádszeredai levelező tagozatának vezetője, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehette át Baricz Lajos szentszéki tanácsos, marosszentgyörgyi lelkész, Bodolai Gyöngyi újságíró, szerkesztő (Népújság), valamint a Magyar Arany Érdemkeresztet Hegedűs Ferenc kézdivásárhelyi vállalkozó.
A csíkszeredai Lázár Házban tartott esemény ünnepélyességét a Codex együttes és a marosszentgyörgyi énekesek, zenészek, valamint Kosztándi Zsolt színész szavalata emelte.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
2015. szeptember 22.
"...állták Tordánál a csatát fejtetőig vérben..."
Hetvenegy éve annak, hogy a tordai csatában a magyar és német csapatok közel egy hónapra feltartóztatták a többszörös túlerőben lévő román és szovjet csapatokat, megakadályozva a Kárpátalja térségében harcoló 1. magyar hadsereg és a német csapatok szovjetek általi bekerítését, valamint az egyesült román-szovjet seregek áttörését Magyarország belső területei felé.
A magyar királyi honvédség egyik legszámottevőbb második világháborús hadművelete 1944. szeptember 5-én indult és a harcok október 8-ig húzódtak el. A Transindex Tordán járt, ahol az eseményeket serdülő fiúkként megélő Molnár Lajossal, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság tagjával és Halmágyi Bélával jártuk be az egykori hadszínteret. A szervezésben nyújtott segítséget köszönjük Józsa Lajos unitárius lelkésznek, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnökének.
Előzmények Románia 1944. augusztus 23-i átállása a tengelyhatalmak oldaláról a szövetségesek oldalára, alapjaiban változtatta meg a hadászati védelem tervezett elképzeléseit Dél- és Közép-Kelet-Európában. Augusztus 10-én még vitéz dálnoki Veress Lajos altábornagy, a kolozsvári IX. hadtest parancsnoka a Békási-szorosban tartott megbeszélést, ahol a német Dél-Ukrajna Hadseregcsoport vezérkari főnökével a Keleti-Kárpátok védelméről tárgyaltak. Részben az első világháborús tapasztalatok alapján úgy vélték, hogy hét-nyolc sorhadosztállyal, a székely határvédelmi erőkkel megvédhető az ezeréves határ. A vezérkar természetesen Romániával, mint szövetségessel számolt, és nem a szovjetekkel szövetségben lévő ellenséggel.
A román kiugrás következtében viszont a védelem déli szakasza összeomlott, a német Dél-Ukrajna Hadseregcsoport öt teljes hadtest-törzset és 18 hadosztályt veszített el. A megnyitott arcvonalon át a 2. Ukrán Front gyorskötelékei megközelítették a Keleti-Kárpátok déli szakaszának átjáróit, és a Déli-Kárpátok szorosait is igyekeztek mielőbb birtokba venni. Ezt megakadályozandó a honvédcsapatok a magyar-román határ teljes hosszát igyekeztek megszállni, ami távolról sem volt egyszerű feladat.
A hadvezetés elsősorban az ezeréves határra összpontosított, mivel Erdély román kézen maradt területein nem állomásoztak jelentős erők, és kelet felől a román 3. és 4. hadsereg, valamint az előrenyomuló 2. Ukrán Front harckocsi és gépesített egységei legelőször a Keleti-Kárpátokat érhették el. Székelyföld és az ezeréves határ védelme mellett foglalkozni kellett a Déli-Kárpátok jelentette természetes védővonallal is, hisz ezt is birtokolni kellett volna. A Minisztertanács ülésén így az a döntés született, hogy az átjárókat lehetőleg még a szovjetek megérkezése előtt birtokba kell venni. A feladat végrehajtásához csupán magyar erők álltak rendelkezésre, azok is igen korlátozott mértékben. Augusztus 25. és 30. között a IX. hadtest törzséből felállították az erdélyi 2. hadsereg-parancsnokságot, melynek élére Veress Lajos került, szeptember 1-jétől vezérezredesi rendfokozatban. Közvetlen harcvezetésre alárendeltségébe utalták a mozgósított székesfehérvári II. hadtestet. Ugyancsak mozgósítottak több pótseregtestet, amelyek közül a 7. és 9. tábori póthadosztályokat kijelölték a támadásban való részvételre. Hogy a gyengén felszerelt és kiképzett, alacsony létszámú pótezredek és tüzér pótosztályok mellett legyen olyan seregtest, amely ütőerőt is képvisel, szeptember 4-ére beérkezett felvonulási körletébe a magyar 1. hadseregtől, az Északkeleti-Kárpátokból átvezényelt 2. páncéloshadosztály.
A támadás szeptember 5-én hajnalban indult meg, és a legújabb kutatások azt mutatják, hogy a 2. hadsereg-parancsnokság végleg lemondott az eredetileg kitűzött célról, de az is kérdéses, hogy komolyan gondolták-e valaha.Veress Lajos valószínűleg látva, hogy milyen harcokra lehet számítani úgy tervezte, hogy egy minél jobban védhető terepszakaszt érdemes birtokba venni. A Maros-Aranyos vonal ideálisnak tetszett ebből a szempontból.
Középen, a Kolozsvárt Tordával összekötő műút vonalában a 9. tábori póthadosztály támadott. Tőle jobbra a Gyalui-havasok keleti előhegyei közt a 7. tábori póthadosztály alakulatai nyomultak előre a Magyarlóna-Borrév közötti úton az Aranyos folyó felé, míg a balszárnyon Vasasszentgotthárd térségéből a 2. páncéloshadosztály lendült mozgásba Nagysármás irányába. A támadás a románokat meglepte. A honvédek, pedig román 20. kiképző gyaloghadosztály parancsnokát, Constantin Visarion hadosztálytábornokot is fogságba ejtették. A 3. harckocsiezred páncélosai elérték Marosludast, a 9. tábori póthadosztály erői birtokba vették Tordát, a jobbszárny küzdői pedig Borrévnél kijutottak az Aranyoshoz. Itt csatlakoztak a nagyváradi 25. gyaloghadosztály első beérkezett osztályai. A harcedzett, jól felszerelt és kiképzett hadosztályt szintén az Északkeleti-Kárpátokból dobták át, s később a tordai csata fő súlya erre a seregtestre nehezedett.
Az ellenséges páncélosok már másnap, szeptember 6-án gyülekezni kezdtek Nagyszebennél, ami egyértelművé tette, hogy a hadművelet eredeti célját nem tudja elérni. A magyar hadvezetés ennek ellenére nem állította meg a csapatokat, mert a románokra mért vereség „jót tett” a harci morálnak. Így a csapatok elérték a Kis-Küküllő vonalát Dicsőszentmártonnál, birtokba vették Marosújvárt és Felvincet, míg a 7. tábori póthadosztály Nagyenyed előtt állt. A szovjet csapatok és a román páncélos hadtest ellentámadása miatt a magyar csapatok az Aranyos-Maros vonalára húzódtak vissza, a szakaszt különösen Torda és Aranyosegerbegy között műszakilag is megerősítették. Itt már részben felvonultak a 25. gyaloghadosztály csapatai, a terepszakasz pedig különösen jól védhető volt. Egyrészt a folyó, másrészt pedig a folyóvölgy északi partján húzódó 60-80 méter magas, meredek és kopár lejtőjű dombvonulat (rideau) miatt.
Erre a védelmi vonalra a szovjet 2. Ukrán Front román 4. és szovjet 27. hadsereg magasabb egységei zárkóztak fel. A szovjet legfelsőbb főparancsnokság azt tűzte ki célul, hogy Malinovszkij marsall szeptember 15-re érje el a Kolozsvár - Beszterce általános vonalat, zúzza szét az ellenség erdélyi csoportosításait, majd támadjon tovább északkeleti irányba és egyesüljön a Kárpátokból nyugat-délnyugati irányban előretörő 4. Ukrán Front főerőivel. Látható, hogy egy nagyszabású átkaroló hadműveletet terveztek a szovjetek, melynek harapófogójában a német 6. és 8., valamint a magyar 2. hadseregnek, egyszóval a teljes Dél-Ukrajna Hadseregcsoportnak meg kellett volna semmisülnie. Ennek megakadályozására fejlődött ki a tordai csata, mely a M. kir. Honvédség egyik legsikeresebb hadművelete volt a II. világháborúban.
Harcok kezdődnek Tordánál
A szovjet-román támadás fő irányában a 25. gyaloghadosztály védekezett, amelyik szeptember 12-én kapott parancsot a tordai védőállás elfoglalására, amely a Torda-nyugat 380-as magassági ponttól egészen Gerendkeresztúrig húzódott mintegy 25 km hosszan, súllyal Tordánál és Aranyosegerbegynél, ahol a visszavétel biztosítására hídfőket képeztek. A védelmet ugyanakkor szilárdabban is meg tudták volna szervezni, ha a 9. tábori póthadosztály ellenállása nem omlik össze. Szeptember 13-án este ugyanis Tordától nyugatra, Alsószentmihályfalvánál megjelentek a szovjet 5. gárda-harckocsihadtest páncélosai, pánikot idézve elő a visszavonulók között.
Az ad hoc jellegű védelmi harcot este és másnap Böszörményi Géza ezredes, a 25. gyalogezred parancsnokának irányításával a 25/III. gyalogzászlóalj, az 59. utászzászlóalj és a 25. ezredközvetlen nehézpáncéltörőágyús-század vívta meg, mely utóbbi egy nap alatt hét szovjet harckocsit lőtt ki.
A román kiképző 20. gyaloghadosztály Aranyospolyán területéről a várostól keletre húzódó Szent János-patak völgyében támadást kezdett az ún. Sósfürdő irányába. Az erőhiány miatt csak az 1/I. zászlóaljjal megszállt ridón az ellenség felsodrította a védelmet, s elérte Torda-keletet. A súlyos harcokban az 1/I. zászlóalj parancsnoka is elesett. A helyzetet végül a 25/I. gyalogzászlóalj ellenlökése tisztázta.
13-án és 14-én a szovjet 5. gárda-harckocsihadtest balszárnya a várost nemcsak arcban támadta, hanem nyugatról is megpróbálta megkerülni. Az addigra a 25. gyaloghadosztálytól jobbra felvonult 2. hegyi tábori pótdandár Szind községtől délre, nagy veszteségek árán csak úgy tudta megállítani a Tordatúr irányába indított szovjet támadást, hogy gyenge zászlóaljait a legkritikusabb pontokon a német „Kessel” zárócsoport kis létszámú, de igen nagy tűzerejű és mozgékony páncélozott gyalogsága alátámasztotta. Így a város lerohanása, bekerítése meghiúsult.
A szovjet páncéloserők lefékezésében Vértes Vilmos százados 7,5 cm-es gépvontatású páncéltörő ágyúkkal felszerelt 25/1. rohamtüzér-ütegének is komoly szerepe volt. A fent említett két napon igen erős aknavető- és tüzérségi tűzben három harckocsit, egy sorozatvetőt és néhány más nehézfegyvert lőtt ki, hét további harckocsit pedig harcképtelenné tett. A százados másnap egyik lövegszakasza élén egy közelharcban hősi halált halt, fegyvertényeiért megkapta a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet.
Szeptember 15-én aztán heves aknavető és tüzérségi támadással kezdetét vette az átfogó szovjet-román támadás.
Az összeállítás során a következő hadtörténeti munkákra támaszkodtunk:
Bús János (szerk.): ...állták Tordánál a csatát fejtetőig vérben... (Emlékkönyv a "Tordai csata" 60. évfordulója alkalmából), Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság, Torda, 2005
Illésfalvi Péter: A m. kir. Honvédség erdélyi harcai 1944-ben.
Hollósy-Kuthy László: Élményeim a második világháború alatt 1939-1945.
Ravasz István: Az erdélyi hadműveletek 1944 késő nyarán-kora őszén
Transindex.ro
2015. október 26.
Nem tartanak előválasztást a Maros megyei települések többségében
A marosvásárhelyihez hasonlóan januárban Marosludason is előválasztást szerveznek a magyar polgármesterjelölt kiválasztására. A cél az alpolgármesteri szék megtartása, de a város élére is magyar ajkú polgármestert szeretnének.
Kis István, Marosludas alpolgármestere, az RMDSZ városi frakciójának elnöke szerint az előválasztás a legmegfelelőbb módja annak, hogy a város magyar lakossága is kivegye részét a közéleti döntésekből. A városi tanácsban a korábbi négyről, háromra csökkent az RMDSZ-tagok száma, a jövő évi helyhatósági választásoktól a Szövetség városi frakciója azt reméli, hogy újra eléri a négyes létszámot.
Szászrégenben, ahol a lakosság 27 százaléka magyar ajkú, nem lesz előválasztás, és legkésőbb január végéig várják a közszereplést óhajtani vállalók önéletrajzát. Nagy András egykori polgármester nem zárja ki, hogy rajta kívül a városvezetői székért független jelölt is indulhat.
A szórványvidéken helyenként fontolgatják az előválasztást, máshol pedig a politikai kiegyezésben gondolkodnak. Ezt a helyi választmányoknak kell eldönteniük a megyei szervezet jóváhagyásával, tudatta Szabó Albert, az RMDSZ dicsőszentmártoni kerületi elnöke. Dicsőszentmártonban a lakosság magyarsága 14 százalék, ami kevés ahhoz, hogy magyar polgármesterjelölt nyerjen, ám a román félen kibontakozó nagy versengés lehetőséget ad egy magyar jelölt indítására.
Ádámoson a jelenlegi magyar polgármester visszalép, helyére Miklós Tibor jelenlegi alpolgármester pályázik – mondta Szabó Albert, aki arról is beszámolt, hogy Bonyhán nincs magyar alpolgármester és a magyarok száma is négyről háromra csökkent a tanácsban. Eddig öt román jelölt készül a polgármesteri szék megpályázására, ezért ha a magyarság összefog, fölényesen nyerhet.
Mikefalván, az utóbbi években megerősödött az RMDSZ vezetésű önkormányzat, várhatóan a következő négy évben is a jelenlegi vezető csapat folytatja a munkát. Küküllőszéplakon magyar polgármester újrázására lehet számítani, ám politikai egyezséget kell kötni a helység román felével az alpolgármester ügyében.
Magyarsároson még nem dőlt el, hogy az RMDSZ helyi szervezete indít-e jelöltet. Kóródszentmártonban egy jelölttel és politikai alkuval magyar alpolgármesterre és az RDMSZ-es tanácsosok számának növelésére lehet számítani. A szórvány egyik reményt keltő települése Vámosgálfalva, ahol a polgármester és az alpolgármester is magyar, a helyi tanács nagy többségben RMDSZ-es.
Antal Erika
Székelyhon.ro
2015. november 3.
Kitüntették Király Károlyt
A Magyar Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést adományozta Király Károly volt politikusnak, Kovászna megye volt első titkárának Áder János, Magyarország köztársasági elnöke. Mint az oklevélben megjelent, az erdélyi magyarság jogai és önrendelkezése érdekében folytatott küzdelme elismeréseként ítélte oda az államfő a kitüntetést. A magas állami kitüntetést Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke adta át a 85 éves közéleti személyiségnek tegnap az Országházban.
Király Károly 1930. szeptember 26-án született Dicsőszentmártonban. 18 éves korától, a háborút követő ínséges időkben elkötelezte magát a romániai kommunista ifjúsági mozgalom mellett. 1968–72 között a közigazgatási reform során létrehozott Kovászna megyei párbizottság első titkárának, a megyei néptanács elnökének nevezték ki. 1972-ben lemondott minden magas állami és pártbeli tisztségéről. 1978–90 között a marosvásárhelyi konzervgyár igazgatója volt, ebben az időszakban több tiltakozó beadványt írt, az utolsót 1987-ben Nicolae Ceauşescunak címezve. 1989. december végétől 1990 májusáig a Marosvásárhelyi Megmentési Front elnöke, 1990 májusától a Román Szenátus alelnöke. 1990-ben megalakította a Nemzeti Kisebbségi és Etnikai Szövetségek Ligáját. 1991-ben a román parlament 514 tagja közül egyedüliként nem vett rész az új alkotmány megszavazásán annak kisebbségellenes passzusa miatt, amiért megfosztották szenátori mandátumától. 1993-ban megalapította a Székely Faluért Alapítványt, mely mezőgazdasági gépekkel támogatta a székely falvakat, segítette az egyházakat, civil, politikai és ifjúsági szervezeteket, nagycsaládokat, időseket. A tegnapi parlamenti ünnepségen Lezsák Sándor úgy fogalmazott: olyan embert köszöntenek, akinek neve a 70-es és a 80-as években a reményt jelentette. Méltatta az erdélyi magyar politikus küzdelmét, kiállását, szavai szerint ezek őket, magyarországiakat is erősítették. Király Károly köszönetet mondott az elismerésért: amit tett, azt az erdélyi magyarságért, a román–magyar barátságért tette, jelentette ki. (MTI/Szekeres)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. november 7.
Katarzis
Lélekemelő könyvbemutató Dicsőszentmártonban
Október 29-én a dicsőszentmártoni Magyar Közművelődési Központban a Kis- Küküllő Alapítvány kuratóriuma szervezte irodalmi esten mutatták be Markó Béla Rekviem egy macskáért című esszé- és publicisztikakötetét. A könyvet a költővel beszélgető újságíró szerkesztő, Nagy Miklós Kund ajánlotta a termet zsúfolásig megtöltő közönség figyelmébe. A vendégeket Incze Csaba, a kuratórium alelnöke köszöntötte. Az egyórásnyira szabott érdekes, tartalmas eszmecseréből néhány gondolatot érdemes az újságolvasókkal is megosztanunk.
N. M. K. elmondta, hogy a pozsonyi Kalligram kiadó gondozásában 2015 tavaszán megjelent szép kivitelezésű kötet a szerző 2011–2014 között közölt esszéit és publicisztikai írásait tartalmazza. Markó Béla akkor már kezdett eltávolodni a közvetlen politizálástól, nem pályázott újra az RMDSZ elnöki tisztségére, mind erőteljesebben vonzotta magához a szépirodalom. Közösségünk, a romániai magyarság helyzete, sorsa azonban továbbra is foglalkoztatja. Az ezzel kapcsolatos meglátásai, a politikáról való gondolkodása tükröződik ebben az újabb elméleti jellegű, harminc prózai írást tartalmazó válogatásban. Mélyen szántó, gondolatgazdag esszékkel találkozik az olvasó, de mondandóját a gyakorlati élethez, mindennapjainkhoz igazítva bontja ki a szerző. Ennek köszönhetően a könyv egyfajta naplóként is értelmezhető, amiben közvetve vagy közvetlenül benne van minden, ami velünk az utóbbi 25 évben történt. Persze másként napló ez a könyv, mint az utóbbi időben egyre sűrűbben megjelenő verskötetek. Különös már a címválasztás is. Természetes, hogy a beszélgetőtárs erre is rákérdezett.
Markó Béla erre egy kis történettel válaszolt egy olyan macskáról, amely bukaresti tömbházukba járt be telente melegedni, nem tartozott valójában senkihez a lépcsőházban, mégis mindenki kissé a magáénak tekintette. A teljes sztori elmesélésére itt nincs lehetőségünk, az író sugallta tanulságra azonban igen: a macska a hűség sajátos szimbóluma, nehezen szelídíthető, nem a gazdájához, a házhoz hűséges. Tanulhatunk tőle mi is, ragaszkodjunk a házhoz, legyünk hűségesek a szülőföldhöz. Arra kell választ találnunk, hogyan sikerülhet itt, Erdélyben hűségesnek lenni, hűségben megmaradni.
N. M. K. egy másik "macska-epizódot" is szóba hozott a könyvből. A "fekete macska" esete is Bukarestben történt, mesélte a szerző, aki ezzel a mentalitásbeli különbözőségeket próbálta megvilágítani. Még magas állami tisztséget töltött be, amikor egy este a fővárosban a gépkocsijuk előtt fekete macska rohant át az úton. A kocsi román sofőre hirtelen rálépett a fékre, és váratlanul félrehúzott, előre engedve a mögöttük robogó autót, hogy a szerencsétlenséget hozó állat annak keresztezze az útját. Majd hátrafordulva büszkén jelentette a "főnöknek": megoldotta a problémát. Sajátos balkáni magatartás ez, hangsúlyozza Markó: a sofőr elkerüli a fekete macskát, és boldog, mert meg van győződve, hogy a "sorsot ki lehet játszani". Markó Béla utal arra, hogy különbség van a mi kultúránk és a balkáni-bizánci kultúra között, és részünkről évszázados hiba volt lenézni, mellőzni ezt a különbözőséget. Nem értettük meg ezt a másságot, a szabályok másféle érvényesülését, s ez bizony tragédiákhoz vezetett.
Önmagáról szólva elmondta, "eredeti hivatásom az írás, az irodalom. Akik az életüket a politikában akarják leélni, mindent megtesznek, hogy ott maradjanak a pályán (pl. átsétálnak egyik pártból a másikba és vissza!). Én nem erre vágytam. Úgy érzem, eleget tettem a politikai céljainkért, de azt is tudom, hogy a politika felőrli az embert. Szükségünk van a reflexióra, és én az értelmiségi mivoltomat nem akarom feladni, ezért döntöttem úgy, hogy változtatok a pályámon. Az volt a benyomásom, hogy beszippant a politika. 18 év után nehéz volt visszatérni az íráshoz, de megdolgoztam érte. Újra lételemmé vált számomra a vers, a kötött forma, például a szonett, amelyet azelőtt is szívesen műveltem, biztonságot nyújt".
Mitől függ az, hogy valamit esszében vagy versben ír meg? – kérdezte a továbbiakban N. M. K. "Ma már nem gondolom, hogy a versben nem lehet aktuális, közéleti kérdéshez nyúlni, nem gondolom, hogy vannak költői és költőietlen témák – mondotta Markó. Bármiről lehet verset és esszét is írni. A publicisztika közvetlenebb, a vershez sajátos közérzet viszi az embert." A kérdező jelezte, hogy a kötet névmutatójában 219 nevet számolt meg. Ennyi egyéniségre, emberre hivatkozott a Rekviem egy macskáért kötetbe foglalt írásaiban Markó Béla. Az említettek, idézettek nagy hányada író, gondolkodó ember, sokkal kevesebb a nevén nevezett politikus. Ez is jelzésértékű, rávilágít, hogy a szerző az irodalom felől közelíti meg a politikai jelenségeket. Közvetlen válasza előtt Markó Béla elmondta, hogy a beszédeit, politikai jellegű szövegeit maga írta meg. Ez ellentmond a politikai életben kialakult úzusnak. "Az elmúlt évtizedekben elhitették, hogy a politika szakrális, csak az elhivatottaké. Ez nem igaz. Az értelmiségi embernek nem szabad elhinnie, hogy nem szólhat bele a politikába, nem nyilváníthat véleményt. Én is ott vagyok még szenátorként a parlamentben, és megpróbálok értelmiségiként szerepelni."
Az esszékben szóba hozott személyiségekre utalva N. M. K. visszatért a mentalitásbeli különbségekre. Ezekre jó példa az, amit Markó Caragialéról, illetve Bánffy Miklósról írt. Markó Béla szerint a két író valóban távol áll egymástól, származásuk, neveltetésük, a közeg, amelyben éltek, írtak, dolgoztak alapvetően más, karakterük, életszemléletük sem hasonló, de saját társadalmuk kritikáját mindketten élesen megfogalmazták. Caragialét nem mindenki szereti, mert kritikus volt, Bánffy Miklós a trilógiájában fogalmazza meg az erdélyi vezetők kritikáját, akik felelősek azért, ami az első világháború után történt velünk. Ő is ellenérzéseket váltott ki emiatt egyesekben. De egyiktől is, másiktól is sokat lehet tanulni.
A kötet írásaiban is találkozunk kritikával, hallhattuk a párbeszéd során. Főleg a mindannyiunkat fájdalmasan érintő dolgokban, a csontba vágó kérdésekben, amilyen a kivándorlás is. Ennél a témánál Markó többször is elidőz. "Erről többet kellene beszélni, noha az utóbbi időben csökkent egy kicsit a kivándorlók száma. A kivándorlás egyébként a románok sorait is ritkítja. De ránk nézve sokkal tragikusabb kimenetelű a folyamat. Az egyik legnagyobb feladatunk: itthon tartani a magyarokat Erdélyben. Az utóbbi időben úgy érzékeljük, rosszabb a közérzetünk, de itt kellene rendeznünk az életünket" – hangsúlyozta. "Ezelőtt 100 évvel sem tudta ez a föld megtartani az embereket, sokan kivándoroltak akkor is, a saját felmenőim, rokonságom történetével példázva is sokat írtam erről, de a sebek mindig begyógyultak, most is ennek kellene történnie."
A költő végül így összegzett: "Nekem központi témám Erdély. A marxista történelem azt tanította, hogy a történelmet nem az egyének, hanem a tömegek csinálják, de nálunk az történt, hogy a szászokat és a zsidókat a diktatúra idején a román állam jó pénzért eladta, így például 1968 és 1989 között 236000 szászt telepítettek ki az NSZK-ba, és 40577 zsidót Izraelbe. Így a bevételezett pénz mellett az állam megszabadult két nemzeti kisebbségtől is. Tehát személyi, állampolitikai döntések befolyásolták a történelmet. Más lenne ma Erdély jogi helyzete, ha ez nem történt volna meg. Ha most is itt lennének tömegesen a szászok és a zsidók."
Befejezésül N. M. K. kérésére Markó Béla verset olvasott föl. A Kő és könyv a kolozsvári Házsongárdi temetőben pihenő nagyjainknak állít megrendítő emléket. A költemény könnyet fakasztott a hallgatók szeméből. Katarzisértékű, szép találkozó volt, melyre lelkünk éhezett. Köszönet a két értelmiségi embernek, akik lelki táplálékot hoztak asztalunkra.
Szlovácsek Ida
Népújság (Marosvásárhely)
2015. november 11.
Tízéves a Kökényes Néptáncegyüttes
Ünnepelt Dicsőszentmárton magyar közössége
November első szombatján Dicsőszentmártonban a Kökényes Néptáncegyüttes megalakulásának tizedik évfordulóját ünnepelték. A stafétaváltás megható pillanatait, a felnőttkorba lépett első generáció búcsúját a népi együttes tagjai a város közösségével ünnepelték, a rendkívüli eseményben jeles anyaországi vendégek és megyei elöljárók is osztoztak.
A művelődési otthon előterében a Halmen Wilhelm által vezetett, fiatalokból álló Harmónia fúvószenekar akkordjai fogadták a születésnapra érkezőket. A szórvány jelzőt ezúttal megcáfolva, a hétköznapi létezéséből kilépő magyarság zsúfolásig töltötte a város művelődési otthonát. Az együttes-tagok hozzátartozói, barátai mellett az egykor Kis- Küküllő vármegye székhelyeként szolgáló Árpád-kori települést megtisztelte jelenlétével az anyaországból érkezett dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, a hajdúszoboszlói testvértelepülés küldöttsége, Szabó Árpád, a megyei tanács alelnöke, a megyei RMDSZ elöljárói Brassai Zsombor vezetésével, Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere, de a helyi polgármester, Meghesan Sorin is a magyar közösséggel ünnepelt, akárcsak a Dicsőszentmárton környékbeli települések elöljárói.
Az együttes tízévi munkájából vetített képes összefoglalóval nyújtottak ízelítőt, majd kalotaszegi táncrenddel indítottak az együttes legidősebb tagjai, amit az évek során nyújtott támogatások iránti köszönetnyilvánítások, oklevelek átadása követett.
Amint Fodor Sándor József, a Kökényes Néptáncegyüttes vezetője felidézte, a 2005-ben alakult tánccsoport létrejötte és fennmaradása Varró Huba oktatónak, a Maros Művészegyüttes volt táncosának és Vásárhelyi Mónika társoktató munkájának, az együttestagok szüleinek és a támogatóknak köszönhető. Az elmúlt évek során a néptánctanulás mozgalommá fejlődött, ugyanis nemcsak dicsőszentmártoni, hanem környékbeli gyerekek és fiatalok is megízlelték a népi kultúra világát. 2005–2008 között a Kis- Küküllő Alapítvány, 2008–2015 között az Alsó-Kis-Küküllő menti Ifjúsági Szövetség vállalta fel a gazdasági menedzselést Kakassy Sándor, illetve Gagyi Zoltán irányításával. Idén júniustól az együttes jogi személyi státussal bír. Amint az egyesület elnöke elmondta, a külföldön és belföldön egyaránt sikeresen szereplő együttes különböző korcsoportokból álló tánckara tíz év alatt huszonnégy tájegység néptánc- és népdalörökségét tudta hitelesen megjeleníteni a színpadon, ugyanakkor mesefeldolgozásokat és táncszínházi produkciókat is rendszeresen műsorukra tűztek. A kezdetektől hozzávetőleg háromszáz gyerek és fiatal fordult meg az együttesben. Évente átlag húsz fellépésük volt, az eltelt évtizedben ez kétszáz előadást jelent. Az együttesvezető sikerként könyveli el, hogy a néptánc-együttes tagjai nem az utcán, illetve a tévé és számítógép előtt töltötték szabadidejüket, hanem testi-lelki épülésükön dolgozva, általános műveltségüket fejlesztve megtanulták népük kultúrájának jellegzetességét, mindeközben olyan egyedi tudásra tettek szert, amit más gyerekek esetleg elmulasztottak. Ezek a fiatalok mások lettek viselkedésben, életfelfogásban egyaránt, életstílusuk, egyéniségük megváltozott, és ami a legfontosabb, kialakult az identitástudatuk. A gyermekeik lépteit erkölcsileg és anyagilag támogató szülői közösség számára is összekovácsoló erővel bír a néptánc-együttes, mivel az együttes fejlődését, megmaradását segítő szülők között is barátságok születtek – hangsúlyozta az együttes vezetője.
A megmaradás záloga – szálfaegyenes gerinc
Dr. Szili Katalin köszöntőjét Márai Sándor-idézettel kezdte: "…Ha ünnepelsz, ünnepelj egészen, a lelked is öltöztesd ünneplőbe…" Szívből jövő köszöntője a Márton-nap, illetve a hét végén a szórványban élő magyarságot ünneplő nap közelségét is idézte, amit igencsak fontos eseménynek tart, mert a dicsőszentmártoni, illetve a hozzá hasonló közösségek meg tudták őrizni nyelvüket, kultúrájukat. Értékelte az együttes megálmodóinak, alapítóinak, fenntartóinak munkáját, amely révén elsőrendűvé vált a népi táncunk, zenénk megtartása és átadása a következő generációknak. A szórványban élő magyarság, illetve a tömbben élő erdélyi magyarság táncában egyaránt a szálfaegyenes gerincet idéző testtartásra tett utalást, mely a mindenkori megmaradás záloga. Befejezésként Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár üdvözletét tolmácsolta a jelenlévőknek.
A kalotaszegi, mezőségi, Kis-Küküllő menti táncrendhez az Üver zenekar szolgáltatta a talpalávalót, miközben a Kökényes mindhárom korcsoportja felvonult, a leköszönő felnőtt ifjak, a nagyok, illetve a kicsik, pár percig szűknek is bizonyult a színpad befogadóképessége. Az elköszönő generáció tagjai mellényüket és egyéni végrendeleteiket adták át az ifjabb generációnak, közülük egyik gondolatai imígyen hangzottak: "A tánc kikapcsolódás, szenvedély, mely összeköt, új barátságokat szül, egyszerűen szeretjük. Őrizzétek örökké a szívetekben és jusson eszetekbe mindannyiszor… Ha a táncunkat nézed, szívünk szavait hallod."
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)
2015. november 13.
Maros megye szórványtelepülésein is megülik a magyar szórvány napját
A magyar szórvány napját egyre több Maros megyei településen is megünneplik. A Vásárhelyi Hírlap arra kereste a választ, hogy a megye kisvárosai milyen rendezvényekkel készülnek a 2011 óta ünnepelt magyar szórvány napjára, illetve, hogy milyen méreteket öltött a települések szórványosodása.
Az RMDSZ 2011. február 27-én fogadta el azt a határozatot, amely révén november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésnapját a magyar szórvány napjává nyilvánította.
Segesváron csütörtökön este ünnepeltek. Tóth Tivadar, a Gaudeamus Ház – Oktatási és Művelődési Szórványközpont vezetője a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, a tervek szerint székhelyükön tartottak rendezvényt, ahol a Mircea Eliade Főgimnázium magyar tagozatának diákjai és a Kikerics Néptáncegyüttes lépett fel. Az ünnepséget Ferencz Orsolya, a Petőfi-program ösztöndíjasa szervezte, aki az est folyamán énekesként is fellépett. Továbbá egy fotóverseny díjazását is ezen rendezvényen tartották meg. Tóth Tivadar azt is elmondta, második évben ünneplik november 15-ét, majd hozzátette: a 26 ezer lelket számláló városban érezhetően csökken a magyarság létszáma: hivatalos adatok szerint 4600-an, a valóságban viszont ennél is kevesebben vannak. Ennek okai az elvándorlásban és a vegyes házasságokban lelhetők fel.
Marosludason még renitensek
A marosludasi Kiss István alpolgármester a napilap érdeklődésére elmondta: nem készülnek erre a napra. A következőképpen indokolta: „Lehet, hogy még nem akarjuk elismerni azt, hogy szórvány vagyunk”. A város 15 ezer lakójából mintegy 3800 magyar, és itt is vannak olyanok, akik a jobb megélhetés reményében külföldön vállalnak munkát. Az összességében elöregedő város demográfiai adatai a magyarságra vetítve a következőképpen néznek ki: évente 15-20 gyereket keresztelnek és 50 személyt temetnek.
Szerény ünnepség Sármáson
Sallai Imre, Nagysármás alpolgármestere elmondta, a Kallós Zoltán Alapítvány által működtetett szórványkollégium gyerekeivel vasárnap rövid kulturális ünnepélyt terveznek, amely után az anyagi lehetőségeikhez mérten szerény szeretetvendégséget tartanak. Az alpolgármester elmondta: a város magyarságának csökkenésének egyik oka a külföldre vagy nagyobb városokba való elvándorlás, bár a statisztikáik szerint az elvándorlási tendencia három-négy éve, ha elenyésző mértékben is, de csökken. „Nehéz, érezzük, és tudjuk” – mondta az alpolgármester, akitől azt is megtudta a lap, hogy a mintegy hétezer lelket számláló településen megközelítőleg 1300 magyar él. A magyar öntudat fenntartására már csak a városban nyílik lehetőség (diákszínjátszó csoporttal, mulatságok, bálok szervezésével), a környező kiöregedett települések fiataljai vagy elmennek, vagy vegyes házasságot kötnek. Az elöljáró elmondta: nagyon örvend, hogy egy francia befektetőnek köszönhetően közel kétszáz magyar embernek van munkahelye. Sallai Imre úgy véli, meg lehetett volna állítani a szórványosodási folyamatot, de szerinte még most sem késő külföldi vagy anyaországi programokon, pályázatokon, befektetőkön keresztül.
Előrehozott és eltolt rendezvények
A dicsőszentmártoni Fodor József a lap megkeresésére kifejtette: ők a hivatalos naptól eltértek, és november 7-én, a Kökényes Néptáncegyüttes fennállásának 10. évfordulóján ünnepelték a magyar szórvány napját. Az együttes vezetője, aki egyben önkormányzati képviselő és a Traian Általános Iskola aligazgatója elmondta: a szórványosodás egy le nem álló folyamat, és ezt azzal példázta, hogy a tavalyhoz viszonyítva idén 12-vel csökkent az általa is igazgatott iskolában a gyerekek létszáma. Úgy vélte, a folklórmozgalom meg tudja mozgatni a kisváros, de a környező települések magyar fiataljait is.
Szászrégenben minden évben megünneplik november 15-ét. Az Ady István magyarfülpösi lelkész által működtetett szászrégeni szórványkollégium megsegítésére tavaly is rendezvényt szerveztek. A szászrégeni RMDSZ elnöke elmondta: idén is kulturális műsorral ünnepelnek, melyet nem a hivatalos dátumon, hanem jövő hét közepén ülnek meg, és amelynek ismét a szórványkollégium megsegítése a célja.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro
2015. december 12.
Érte jött a rubincsőrű kék madár
(Érzelmes búcsú Bartha Béla dicsőszentmártoni művésztől)
"Uram, kérlek, ne csukd be előttem a menny kapuját! Mielőtt belépek, kint hagyom sarum s a föld porát. Pőrén, amilyennek teremtettél, járulok eléd –, nagy kérdéssel jöttem, hogy enyhítsem lelkem kételyét…"
Küldetéses ember voltál, Bartha Béla. Tehetséggel áldott meg az Úr, képzőművész és költő lakott benned, ketten szaporították kérdéseid, növelték kételyeid. Az élet nagy kérdései érdekeltek, de a lét apró gondjai minduntalan beleszóltak a nyugodt meditációba. A társadalmi rend, a hatalom birtokosai és kiszolgálói nem engedtek teret sem a szabad gondolatnak, sem a szabadságnak. Egyenes gerinceteket nem törhették meg, sorstársad, a színművész Visky Árpád emlékére szerzett versedben a keserűség mellett a konok kitartás és a feltétlen tisztesség hangja szólal: "Kár és fáj, hogy piszkok tépték életünk, Hiába imádkoztunk és káromkodtunk, E mocsok század széttépte hegedűnk, Ha nyelvünk vágták, akkor sem hazudtunk."
Békés csillagon vágytál büszkén élni, nem vérrózsás sárkereszten elvérezni. Szülőfölded sosem tagad-tad meg, városodnak közismert személyiségévé tett közösségi munkád, törődésed a rászorulókkal, hiszen nemcsak abban hittél, hogy a megalkotott szépség gyönyörködtet, hanem tudtad, hogy a művészet gyógyító erővel bír, és magad is cselekvően végezted művészetterapeutaként ezt az áldozatos munkát. Városodhoz úgy maradtál hűséges, hogy, bár életed egy részét nem itt töltötted, a Kis-Küküllő parti település mindennapjai, sorsa, jövője mindvégig élénken foglalkoztatott. "Isten markából ide pottyantam", írod kedves versedben: "Lila ködből a fekete lukon át. Az alkotó kezéből kiszakadtam – Homlokomon hagyta ujjlenyomatát. Ezért botorkálok szülőföldemen, Mert énemet máshova programálta: Óceánpartra, hol várt a szerelem, Zöld hullám-csapkodta, vörös korál-partra. Kék kökény-öv szorítja derekamat S halálos gázba fúló naplementék. Klórtól bűzlő csapvíz oltja szomjamat, És nincsenek az eresz alatt fecskék. S ha már ide pottyantam, szárnytalan lény, Mint szőlőlével töltött arany edény – Szidlak vagy gyalázlak, te vagy az enyém: Magyarul Dicső, Románul Târnaveni."
Bajlátta életed, gyakori szenvedéseid, fájdalmaid kevés teret engedtek a derűlátásnak, pedig hittél benne, "Hogy jön majd egy csalántipró nemzedék, És újra friss hárs illatú lesz az ég." Istenkeresésed a költészeted központi gondolatává vált, hiszen a diktatúra átkaiból bőven kijutott neked. Még a kacagásod is szomorú; így fakadsz ki: "Nem kell nekem már az élettől semmi, Hazámban nem tudok kisebbség lenni!" "Ki fának született, haljon meg mint fa", mondod másutt: "Nem mint elsüllyedt hajó tört árbóca." A hatalomnak pedig elszántan veted oda: "Eltiporhatsz, hisz csak egy költő vagyok – Szememből a könny az ég felé csorog."
Számtalan festményed, grafikád sorsa aggodalommal töltött el, jól tudtad: a képzőművészeti hagyatékok gyakran jutnak mostoha sorsra. Okos ötlettel segítettél egy kicsit a halhatatlanságnak: első verseskönyvedet festményeid színes repróival díszíttetted, a másodikat pedig a fekete-fehér grafikáidról készült fotókkal. Költészet és festészet, líra és grafika harmonikusan megférnek egymással.
Látomásaid nagy lélegzetű eposzokba kívánkoztak, de a kínzó gondolatok, a tépelődés gátolta a tág terű alkotómunkát. Minden gondolatod átjárja a félelmetes magány, halálváró verseid szaggatott képei jelzik állapotodat: "Lelkemben röpköd egy fekete lepke, Lüktető virágszívem körül kering, Mintha vágyna illatos szeretetre, Bársonyos szárnyával néha meglegyint. Arcom ablakain becsurran a fény, Fókusza lesi ezt a bizarr táncot. Minden mozdulatából árad a kéj. Mit keres, bölcsőt vagy sírárkot? A pitvar kétezer év temetője; Heródes, Cézár meg Júdás csontváza Korhad ott, Jézus vérfoltos keresztje, S holt üstökösök porladó csóvája.
A Lepke csak kering, mindent számbavesz, Mert a jövő ezred már más szívében lesz."
A Teremtőtől nem is kérsz örök életet, mert fáj a titok, félelmes a végtelen: "Uram! Vigyél vissza, amerről jöttem – Legyek csillag egy fényes temetőben."
Drága Bartha Béla, városodnak hunyorgó csillaga, búcsúznak tőled a küküllői emberek. Búcsúzunk tőled mi, akik tudjuk, hogy egyszer majd a markodból kinő a galagonyabokor, és ráhelyezed a napot nagy piros bogyónak, és szerkesztesz rá egy tökéletes fészket a rubincsőrű kék madár számára. Egyenesen tartod, hogy meg sem rezdül a karod, amely most már az ágak ívéhez hasonlít. Tested kemény földoszlop. Ereid csodálatos ízes csatornák, acélos falaikon fűszeres folyadékot küldesz a galagonyabokor gyökereinek, fényt a piros bogyóhoz hasonlító Napnak, és dalt a rubincsőrű kék madárnak.
Úgy állsz mozdulatlan.
Feletted a Nap Millió Nap.
Egy végtelen fényorgona.
Szállni kezdesz úttalan utakon, hogy megtisztulhass egy égi csillagon.
Hozza el neked a rubincsőrű kék madár az örök tavaszt!
Béke veled!
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)
2015. december 12.
Bartha Béla munkássága
Bartha Béla képzőművész, költő, művészetterapeuta Dicsőszentmártonban született 1932. szeptember 24-én. Vegyészeti technikumot végzett szülővárosában, majd 1953-tól műszaki rajzoló a bukaresti Orvosi Műszergyárban. 1957–1958 között politikai elítélt, 1959–1970 között kirakatrendező. 1970–1975 között Szovátafürdőn dekoratőr. 1975-ben megszervezte Erdély első művészetterápia osztályát a dicsőszentmártoni elmekórházban. 1977-ben a bukaresti Alexandru Sahia Filmstúdió filmet készített a művészetterápia osztályról. 1980-ban megszervezte a tölgyesi idegszanatórium művészet-teraápia osztályát. 1983-ban interjút adott a Kolozsvári Rádiónak a művészetterápia hasznosságáról. Tölgyesen dolgozott osztályvezetőként, 2004-es nyugdíjazásáig.
Képzőművészeti munkássága jelentős. 1968-ban Bukarestben elvégzett egy hathónapos tanfolyamot, és reklámgrafikusi képesítést szerzett. 1972-től tagja a romániai hivatásos Képzőművészek Szövetségének. Képzőművészeti biennálékon szerepelt Bukarestben (1961, 1964, 1966, Dalles-terem). 1962-től 1994-ig részt vett a marosvásárhelyi művészek tárlatain. Monumentális munkái: 18 négyzetméteres secco a dicsőszentmártoni Senator bárban; 19 nm-es sgrafitto és 16 nm-es vitro a Városi Kórház előcsarnokában. Rézdomborítások a helyi poliklinikán. Hazai alkotótáborokban vesz részt, szellemi fogyatékos művészek nemzetközi alkotótáborait látogatja művészetterapeutaként Magyarországon. Reprodukciói jelentek meg hazai lapokban, folyóiratokban, könyvgrafikákat készített. Egyéni kiállításai: 1963: kiállítás a dicsői kultúrházban, megnyitotta Szécsi András festőművész. 1979: gyűjteményes kiállítás a dicsői városi múzeum termeiben, a képzőművészeti szövetség részéről megnyitót mondott Gheorghe Olariu elnök és Balázs Imre alelnök. 2003-ban a dicsőszentmártoni Kis-Küküllő Kulturális Központ megalakulása alkalmából retrospektív kiállítást rendezett, amelyet Nagy Miklós Kund műkritikus és Bölöni Domokos író nyitott meg. Beszédet mondott dr. Kakassy Sándor, a Kis-Küküllő Alapítvány elnöke. 2005-ben a Román Televízió magyar nyelvű adásának stábja forgatott filmet a művész lakásán. Ugyanebben az évben nyílt tárlata a városi kultúrházban, a munkákról Răzvan Ducan igazgató beszélt. Több munkája van a román állam tulajdonában és külföldi magángyűjteményekben (Magyarország, Amerika, Németország, Új-Guinea stb.).
Irodalmi tevékenysége is emlékezetes. 1955-ben alapítja meg a dicsőszentmártoni Ady Klubot, 1956-ban részt vett a román–magyar kétnyelvű Tudor Arghezi Irodalmi Kör létrehozásában. 1959-ben ugyanott létrehozta a magyar műkedvelő színtársulatot. Műkedvelő színész, díszlettervező. 2000-ben a helyi Népszínház díszoklevéllel jutalmazta színházi munkásságát. Caragiale-díjas szavaló (Bukarest, 1962). 2002-ben mutatták be Felhőből faragott álom című első verseskönyvét (Impress Kiadó, Marosvásárhely) a városi művelődési házban. A kötetet szerkesztője, Bölöni Domokos méltatta. 2005-től képzőművészeti tárlatokat és író-olvasó találkozókat szervezett a dicsőszentmártoni Magyar Házban.
Egy különös szót köszönhetünk neki, a tűrnövényt, amely szülővárosa nevének játékos magyarintásából ered. Olyan ember ötlötte, aki sok mindent próbált életében, és az élet is meg- és kipróbálta őt. Végül a folyóparti kisvárosban „temette el magát”, vált virtuális barlanglakóvá, de korántsem trogloditává. Bartha Béla a gyógyítás mellett a képzőművészettel, amellett pedig az írással, a verssel és a prózával jegyezte el magát. Nem tartozott a szerencsés emberek közé, talán ezért is sötét a kép, amelyet rajzol „fészkéről”: ”Verebek és csókák városában élek, / Feketerigót gyilkolók városa, / Ahol már fölösleges a dal s az ének, Költőnek, rigónak egy a sorsa.”
A „tűrnövény” szomorkásan árasztja a népéletből ismerős tűrömfű és bajvirág kesernyés illatát, hordozza a poros kisváros minden unalmát, sóhajtja az elvágyódás hiábavalóságát. Aki ittmarad, a művészetben nem viheti sokra, a megmérettetéshez országos és nemzetközi terek, fórumok kellenek. Akiből lett valaki, mind másutt vált valakivé; lám csak, Sipos Domokos is, a legkiválóbb tehetség, korán kihunyt, pedig ha elmegy és az egészsége is megmarad, a legnagyobbak közé írhatta volna be magát.
Bartha Béla nem ült tétlenül, szüntelenül dolgozott. Grafikái, festményei népesítik be szerény lakását, asztala tele kéziratokkal. 2002-ben (72 éves korában!) jelent meg az Impress kiadónál Felhőből faragott álom című könyve, amelyben a versek mellett helyet kapott festményeinek negyven színes reprodukciója. Második verseskönyve, A vándor éneke 2008-ban jelent meg, ezt grafikáinak válogatott csokrával tette élménydúsabbá.
Intézményes támogatásra nem számíthatott, rokonok, barátok segítették. Az idill, melyet korábban festői képben ecsetelt, csak egyik-másik versében jelenik meg: „Mellettem suhan az idő, én várok, / A selymesen gubódzó csendben. / Bebalzsamoznak üdvözítő álmok / Zsongító dalt éneklő kötelekbe.” Munkába menekítette nyomasztó magányát. A rajzolás, festés, írás egyfajta menekülés is volt az álomlétbe: „A karosszék dalolni kezd egy nótát, / Dallá leszek, és nincs több szomorúság.”
Bartha Béla hosszas betegség után, 2015. december 4-én, pénteken hunyt el. Temetése 2015. december 6-án, vasárnap volt, a dicsőszentmártoni sírkertben.
surlottgradics.wordpress.com
2015. december 14.
Marosvásárhelyiek taroltak a Gúzsba kötve táncolni fordítóversenyen
Hetedszerre szervezte meg középiskolásoknak szóló, nagysikerű műfordító-versenyét Csíkszeredában a Sapientia EMTE. A szombati döntőre bejutók között a marosvásárhelyi diákok taroltak.
Csak a szombati eredményhirdetésen derült ki a csíkszeredai Sapientia egyetem épülete 12-es termében, kik is a nyertesei a jeligésen lebonyolított idei fordítói versenynek. A Sapientia EMTE Csíkszeredai Kar Humántudományok Tanszéke hetedszerre szervezte meg a „Gúzsba kötve táncolni” fordítóversenyt, a középiskolák XI–XII. osztálya számára.
A december 12-i döntőn a kategóriánkénti első három helyezett, angol-magyar kategóriában pedig a résztvevők nagy számára való tekintettel az első négy helyezett vett részt helyszíni fordításon.
Az eredményhirdetésen a szervezők részéről dr. Lajos Katalin egyetemi adjunktus rámutatott: a Kosztolányi Dezső hódításról írt gondolatából kölcsönzött „Gúzsba kötve táncolni” cím pontosan idomul ahhoz, amit a műfordítónak tennie kell: „a táncos szabadságának kell látszania, miközben a fordítót kötik a forrásszöveg mondatai”. Az adjunktus felkérte a döntősöket: válasszák továbbtanulásként a Sapientia intézményét – mint ismeretes, a verseny nyertesei alanyi jogon kiválthatják a felvételi-jegy egyik komponensét egy 10-es jeggyel.
A dolgozatokat elbíráló tanárok összefoglalván a dolgozatok típushibáit és az erényeket, sorra szólították a nyertes jeligéket – ekkor derült ki, melyik diák munkája rejtőzik mögötte.
A magyarról-románra fordítók kategóriájában a marosvásárhelyi Bodó Annamária lett a nyertes. A románról-magyarra fordítók között ugyan erősebb mezőny alakult ki, az első díjjal járó értékes könyvjutalmat a marosvásárhelyi Érsek Réka nyerte el.
Az angolról magyarra fordítók munkájáról a javítói méltatásban elhangzott: élmény volt olvasni a fordításokat. Az első díjat a marosvásárhelyi Fülöp Dorottya nyerte, a magyarról-angolra fordítók között pedig idén újrázott a marosvásárhelyi Lazsádi Áron.
Áron és Dorottya kapta idén a táblagép-nyereménnyel járó, a legjobb anyanyelvre- illetve legjobb idegen nyelvre elkészült fordításért járó idei különdíjakat is.
Az egyetem díjazta a kísérőtanárokat is, közöttük Kádár Adrienn marosvásárhelyi tanárt.
Lajos Katalin a Maszolnak elmondta: a kortárs rövidpróza fordítások versenye évről-évre népszerűbb, és, az a tapasztalat, hogy a diákok egyre inkább egyénileg, önállóan fognak neki fordítani és neveznek be. Mint megtudtuk, az idei versenyre például a kolozsvári versenyző, a magyar-angol kategóriában második díjas Győrkős Erika egyedül utazott is a helyszínre.
A Sapientia tanárai minden egyes versenyzőnek tolmácsolták a köszönetüket, és ígérték, jövőre is lehet „Gúzsba kötve táncolni”.
A vetélkedő első szakasza interneten zajlott október-novemberben, amikor a négy kategóriában (román–magyar, magyar–román, angol–magyar és magyar–angol irányban) összesen 53 tanuló 59 jeligével ellátott fordítást küldött be a versenyre. Csíkszeredán kívül Barótról, Dicsőszentmártonból, Gyergyószentmiklósról, Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Sepsiszentgyörgyről, Székelyudvarhelyről és Temesvárról érkeztek szövegek. A döntőben Barótról, Csíkszeredából, Kolozsvárról és Marosvásárhelyről érkező középiskolások mérkőztek meg december 12-én.
Gellért Edit
maszol.ro
2015. december 24.
Sziklán járó ember
A falu bűvöletében
Újabb alkotótaggal gyarapodott a háromszéki literátorok tábora a sepsiszentgyörgyi Szente Csaba János személyében. A marosvásárhelyi Kreatív Kiadónál a napokban jelent meg első prózakötete A sziklán járó ember címmel.
Szente Cs. János (1978, Dicsőszentmárton) két éve debütált három novellájával az EMKA támogatásával megjelent Falatnyi Erdély antológiában. Írásai lapunk olvasói előtt sem ismeretlenek, legutóbb a nemrég indult Hintaszék irodalmi rovatunkban olvashatták novelláját. A Lélekírók Irodalmi Kör egyik alapítójaként az erdélyi, azon belül a háromszéki kezdők felkutatását tűzte ki célul. Gyermekkorában gyakran tartózkodott a nagyra becsült falusi nagyszülőknél, s az így felhalmozódó emlékezetes élményeiről szeretettel ír a könyvében. De nemcsak arról…
A rövid novellákból egyértelműen kirí, hogy szerzőjüket kezdettől érdekli az a falusi életmód, amelyre minden tollragadásnál nosztalgikusan rácsodálkozik. Sejtelmesen érezhető a visszavágyódás a vidéki szabadságba, s titokban talán a gyermekkorba is.
A székely falvak múltja, életformája nagy értékrenddel bír. Az íróembernek igazi aranybányaként szolgál, de a megmunkált kincset nem tarthatja meg magának, hanem szét kell osztania az olvasók között. Így tett Szente Cs. János is, amikor e kötet sorait elkezdte csiszolgatni, olyan pillanatképeket, életeseményeket ragyogtatva fel, amelyek a vidéki ember szíve vágyát, lelkivilágának rejtettebb zugait tárja fel. A paraszti egyszerűség, a párszavas góbéhumor és a tisztes munka iránti eltökéltség teljes erényében a könyv vezérfonala.
A kötet előszavában Bölöni Domokos erdélyi író méltatja, látja el szakmai tanácsokkal az induló szerzőt. A könyv az alábbi e-mail címen rendelhető meg: szentecsabajanos@gmail.com.
Ilyés András Zsolt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
2015. december 28.
Időutazók Erdélyben
A BBTE Kolozsvári Magyar Történeti Intézete és a Buza László Egyesület a Nemzetközi és Regionális Tanulmányokért (BENRT) történelmi vetélkedőt szervezett 2015-ben Időutazók Erdélyben: 70 éve történt – 1945. A polgári korszak vége – a kommunista totalitarizmus erőszakos bevezetése témában. A korszak iránt érdeklődő diákok, igazi történész-inasként korabeli fényképek, plakátok felkutatásával, digitális rögzítésével és beküldésével nevezhettek be a vetélkedőre. A szakmai elbíráló bizottság tiszteletbeli elnöke dr. Ötvös István, PPKE Piliscsaba – Budapest, egyetemi docens, a Nemzeti Emlékezet Bizottság tagja, további tagjai Tóth Szilárd, Lönhárt Tamás, Nagy Róbert Miklós, Hunyadi Attila Gábor.
A bizottság december 18-án a következő tanulókat tüntette ki: I. díj: Fülöp Edina, Benedek Elek Pedagógiai Líceum, Székelyudvarhely, tanár: Novák Károly István, II. díjak: Cheţan Andrea, Pataki Aranka Tímea, III. díjak: Varga Beáta, Soos Izabella, négyük a dicsőszentmártoni Andrei Bârseanu Elméleti Líceumból, Béres Ilona tanárnő tanulói. Gimnáziumi és elemi iskolás korosztályban Kapalai Gergő (Ady Endre Líceum, tanára Apáti Timea) és Kapalai Sára (Szacsvay Imre Általános Iskola, tanítója Alföldi Andrea) Nagyváradról jelentkezett és érdemelt ki III. díjat. Dicséretben részesültek: Mihály Bence (Dicsőszentmárton) és Major Ottó (Horváth János Elméleti Líceum, Margitta, tanár: Zatoschil-Ballai Zsuzsa). A vetélkedő során kifejtett kutatói és szakmai tevékenységükért (levéltári kutatás, népszerűsítés, vitakörök) szintén dicséretben részesültek: Antal Róbert-István (Gyímesbükk), Horváth Csaba (Kolozsvár), Kovács Szabolcs, Majoros Péter (Nagyvárad), Orbán Balázs (Szováta) egyetemi hallgatók.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 28.
Díszpolgári cím Ligeti Györgynek szülővárosában
Post mortem díszpolgári címet adományoz Dicsőszentmárton városa Ligeti György zeneszerzőnek, aki a Maros megyei településen született 1923-ban.
Az önkormányzat döntését Sorin Megheşan, a város polgármestere jelentette be. A tervek szerint május végén lesz a díszpolgári cím átadása, az ünnepségen a kolozsvári filharmónia is közreműködik. Az elöljáró reményét fejezte ki, hogy a zeneszerző özvegye részt tud venni az eseményen. Közölte, hogy ebből az alkalomból a helyi zsinagógán emléktáblát is avatnak a zeneszerző emlékére, akinek szülőháza néhány méterre van a zsinagógától. Megheşan bejelentette, hogy ezentúl minden évben megemlékeznek Ligetiről és munkásságáról szülővárosában. Szabadság (Kolozsvár)
2016. március 18.
Százezer szavazatra számít az RMDSZ Maros megyei szervezete
Százezer szavazatot gyűjtene a június 5-ei helyhatósági választásokon az RMDSZ Maros megyei szervezete, mintegy tízezerrel többet, mint 2012-ben, és a megyei önkormányzat élére is elnököt állítana.
Brassai Zsombor megyei elnök szerint a merész célkitűzést csak abban az esetben tudja teljesíteni a szervezet, ha megtartva saját szavazóbázisát, azoknak a támogatását is megnyeri, akik négy évvel ezelőtt a Magyar Polgári Pártra voksoltak. Akkor az RMDSZ mintegy 90 ezer szavazatot szerzett, az MPP pedig 10 ezret vitt el.
A közös lista állítása érdekében az RMDSZ továbbra is hajlik a párbeszédre, hangsúlyozta a megyei elnök. A jelen állás szerint úgy tűnik, a polgáriakkal nemsokára egyezség születik, az Erdélyi Magyar Néppárttal viszont elakadt a párbeszéd. „Mivel a választási törvény nem teszi lehetővé a kisebbségi szervezetek koalíciójának megkötését, felajánlottuk, hogy az RMDSZ ernyője alatt indítsunk közös listát. Az ajánlat áll és a listák lezárásáig állni fog. Csakhogy az idő is vészesen fogy. Tény, hogy a döntés a kisebb magyar pártok kezében van” – ecsetelte a helyzetet csütörtökön Brassai Zsombor.
Az RMDSZ vezetője beszámolt arról is, hogy szervezete miként látja a megyei önkormányzati lista elméletileg befutónak számító első tizenhárom helyét. Elmondta, a Területi Képviselők Tanácsa döntése értelmében a megyét három részre osztották: a keletiben a történelmi Marosszék – Szováta, Nyárádszereda, Erdőszentgyörgy és környéke – kapott helyet, a nyugatiba Szászrégen, Dicsőszentmárton, Segesvár, Radnót, Marosludas, Nyárádtő, Nagysármás és környékét sorolták be, míg a harmadikat Marosvásárhely alkotja.
A demográfiai mutatók és a korábbi választási eredmények alapján az első kistérséget négy befutóhely illetné, a másodikat és harmadikat három-három. Ugyanakkor a szövetség országos szabályzata szerint a listán a lehetséges bejutók között helyet kapna a szervezet megyei elnöke, valamint a nőszövetség és az ifjúsági szervezet egy-egy jelöltje. Arra a kérdésre, hogy ezek után miként fér meg a 13-as listán az MPP vagy az EMNP esetleges jelöltje, Brassai elmondta: „ezen még lehet változtatni”. Egyelőre arra sincs pontos válasz, ki lenne az RMDSZ megyeelnökjelöltje, bár egyre többet hallani Péter Ferenc szovátai polgármester, illetve Brassai Zsombor nevét. A vidéki jelöléseket a kistérségi szervezetek teszik meg.
Veszélyes lehet Vasile Gliga terve
Veszélyesnek tartja Brassai Zsombor Vasile Gliga szociáldemokrata parlamenti képviselő minapi nyilatkozatát, amelyben a nacionalizmusáról elhíresült szászrégeni vállalkozó-politikus magyarellenes egységre szólítja fel az összes román pártot. „Megértem, hogy az etnikai kártya sokszor hasznosnak bizonyult, de úgy vélem, a kor szelleme meghaladta. Maros megyében nem a magyarok elleni szövetségre van szükség, hanem olyan politikai projektekre és együttműködésre, amely változást idéz elő” – szögezte le Brassai. Vasile Gliga március 10-e után felhívással fordult az összes román párthoz, mondván, hogy csak román–román összefogással lehet elkerülni a magyar veszélyt. A PSD megyei elnöke két évvel ezelőtt azt is kijelentette, hogy Maros megyében bárki lehet prefektus, csak magyar nemzetiségű személy nem.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)
2016. március 18.
Kelemen Hunor: Marosvásárhely fekete márciusa kötelez
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség fontosnak tartja azt, hogy az igazság kiderüljön 1990 fekete márciusáról, hiszen erre a történelmi igazságra kell alapozni a magyarok és románok közötti tartós etnikai békét – írja a 26 évvel ezelőtti marosvásárhelyi eseményekről emlékező pénteki állásfoglalásában Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke felidézi, hogy 26 évvel ezelőtt a magyarság jogos kiállása vezetett etnikai összecsapásokhoz a városban.  Sütő András írónak, az RMDSZ Maros megyei elnökének felhívására százezer magyar ember válaszolt példátlan szolidaritással: Marosvásárhely utcáin gyertyával és könyvvel követelte a békésen felvonuló tömeg az önálló magyar iskolahálózatot, a magyar nyelv szabad használatát és jogvédelmet a romániai magyar közösségnek.
Kelemen Hunor szerint 1990 februárjának és márciusának követeléseiről egy 2016 márciusában készített leltár után kijelenthető: az önálló magyar iskolahálózat javarészt kiépült, bár Besztercén és Dicsőszentmártonban akadozik a magyar iskola létrehozása, a tanügyi törvényt pedig nem alkalmazzák a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen.
Törvény szabályozza a kisebbségek szabad nyelvhasználati jogát is, azonban ezt az utóbbi években egyre-másra igyekeznek korlátozni intézményi szinten. Az RMDSZ benyújtotta a parlamentbe a kisebbségi törvénytervezetet, amellyel azonban 2005 óta adós a romániai törvénykezés.
„Bőven van még teendőnk a magyar közösség jogbiztonsága megteremtésének terén és ebben még az sem tántoríthat el bennünket, hogy az 1990-es években tapasztaltakhoz hasonló ellenállásba ütközünk, hogy gyakorta a jogállamiságot számon kérve ingereljük a többségi politikumot. De nem engedhetünk az akkori követelésekből” – állapítja meg az RMDSZ elnöke.
A politikus szerint Marosvásárhely magas vérdíjat fizetett azért, hogy a romániai magyar közösség jogköveteléseinek súlyuk legyen az országos politikában. „Marosvásárhely hőseinek tartozunk azzal, hogy az akkor megfogalmazott közösségi célok mellett továbbra is konokul kiálljunk, ezredszer is megvédjük azt, ami a miénk. Marosvásárhelynek azonban legfőképpen az igazsággal, az akkori történések feltárásával, hiteles vizsgálatával tartozik a hazai igazságszolgáltatás” – zárul a közlemény. maszol.ro
2016. március 21.
A magyar közösség biztonsága elsőrendű célunk
Marosvásárhely fekete márciusa kötelez
A romániai magyar közösség történelmének sorsfordító pillanatai voltak azok, amelyeknek közvetlen tanúja és elszenvedője Marosvásárhely magyarsága volt 1990 márciusában, nemzeti ünnepünk után.
A közösség érdekvédelmi szervezete, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség számára ez a fordulópont egyben mércéje is annak, hogy mit sikerült megvalósítani az akkori követelésekből, és melyek azok a célok, amelyekért továbbra sem adhatjuk fel a küzdelmet, még akkor sem, ha a körülmények kedvezőtlenek, a támadások egyre több irányból jönnek.
Huszonhat évvel ezelőtt a magyarság jogos kiállása vezetett etnikai összecsapásokhoz.
Sütő András író, az RMDSZ Maros megyei elnökének felhívására százezer magyar ember válaszolt azóta is példátlan szolidaritással: Marosvásárhely utcáin gyertyával és könyvvel követelte a békésen felvonuló tömeg az önálló magyar iskolahálózatot, a magyar nyelv szabad használatát és jogvédelmet a romániai magyar közösségnek.
1990 februárjának és márciusának követeléseiről egy 2016 márciusában készített leltár után kijelenthetjük: az önálló magyar iskolahálózat javarészt kiépült, bár fájó pont, hogy Besztercén és Dicsőszentmártonban akadozik a magyar iskola létrehozása, a tanügyi törvényt pedig nem alkalmazzák a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Törvény szabályozza a kisebbségek szabad nyelvhasználati jogát is, azonban ezt az utóbbi években egyre-másra igyekeznek korlátozni intézményi szinten. Benyújtottuk a parlamentbe a kisebbségi törvénytervezetet, amellyel 2005 óta adósunk a romániai törvénykezés.
Bőven van még teendőnk a magyar közösség jogbiztonsága megteremtésének terén, és ettől még az sem tántoríthat el bennünket, hogy az 1990-es években tapasztaltakhoz hasonló ellenállásba ütközünk, hogy a jogállamiságot számon kérve gyakorta ingereljük a többségi politikumot. De nem engedhetünk az akkori követelésekből.
Marosvásárhely magas vérdíjat fizetett azért, hogy a romániai magyar közösség jogköveteléseinek súlyuk legyen az országos politikában.
Marosvásárhely hőseinek tartozunk azzal, hogy az akkor megfogalmazott közösségi célok mellett továbbra is konokul kiálljunk, ezredszer is megvédjük azt, ami a miénk.
Marosvásárhelynek azonban legfőképpen az igazsággal, az akkori történések feltárásával, hiteles vizsgálatával tartozik a hazai igazságszolgáltatás.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség fontosnak tartja, hogy az igazság kiderüljön. Tudnunk kell, hogy valójában mi történt 1990 fekete márciusában Marosvásárhelyen.
Hiszen erre a történelmi igazságra kell alapoznunk a magyarok és románok közötti tartós etnikai békét mindannyiunk jóléte, biztonsága érdekében.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. Népújság (Marosvásárhely)
2016. május 12.
Elismerés az értékteremtő tevékenységért
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete évek óta köszönti és díjban részesíti azokat a művészeket, tudósokat, orvosokat, egyetemi tanárokat, akik tevékenységükkel hozzájárultak közösségük értékeinek gyarapításához. Az idén Olosz Katalin néprajzkutató, Kerekes Péter Pál fotóművész és Bölöni Domokos író, publicista vehette át az elismerést.
Az ünnepi eseménynek a Kultúrpalota kisterme adott otthont. Kilyén Ilka, az EMKE Maros megyei elnöke köszöntötte a díjazottakat, és ismertette az elismerés jelentőségét, majd Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója szólt az egybegyűltekhez.
Olosz Katalin néprajzkutató érdemeit Barabás László ismertette, kiemelve azt a hatalmas munkát, amelyet az erdélyi magyar folklór kutatása jelentett. Olosz Katalin háromszéki származású, Sepsiszentgyörgyön érettségizett. Kolozsvárra ment egyetemre, a Bolyaira, amelyet időközben változtattak Babeș-Bolyaira. Pályafutásának első 25 évében tanított a marosvásárhelyi pedagógia főiskolán, amelynek megszűnése után a Román Akadémián dolgozott tudományos kutatóként. Kötetei jelentek meg az erdélyi magyar folklórról, feltárta mindazt, amit a szakma sem ismert, hatalmas adatanyagot gyűjtött össze. A rendszerváltást követően, 1990 után pályája fölfelé ívelt, nyugdíjasként sem hagyta abba a munkát. Jelenleg az erdélyi magyar ballada katalógus összeállításán dolgozik.
Kerekes Péter Pál fotóművészt Gáspár Melinda méltatta, felsorolva mindazt, amit a természetjáró fotográfus a közösségéért tett. A marosvásárhelyi születésű fotóművész életét meghatározta születési helye, gyermekkori környezete, a cukorgyár, a közeli Maros, a gyümölcsös, az erdő, a rét, a természet. A Bolyai Gimnáziumban érettségizett, a műszaki főiskola után a cukorgyárban dolgozott, majd a Both Károllyal való találkozása végképp a természet felé irányította. Túrázott, fotózott, lefényképezte például a város összes ritka fáját, fotóklubot irányított, kiállításokon vett részt, újraalapította az Erdélyi Kárpát-Egyesületet. Kerekes Péter Pál hatvan éve járja a természetet, ötven éve lóg a nyakában a fényképezőgép. Nem csak a természetet és a természetjárást szerettette meg nagyon sok emberrel, de a szeretet képességét is átadta.
Bölöni Domokos író, publicista érdemeiről Nagy Miklós Kund beszélt. Az első 70 év a legnehezebb, a többi jön magától – mondta volt kollégájáról a méltató. Bölöni Vámosgálfalván végezte az elemi iskolát, Dicsőszentmártonban érettségizett, Marosvásárhelyen szerzett tanári diplomát, Korondon tanított, majd 1990-től a Népújság munkatársa volt. Öt éve nyugdíjas, de egy vérbeli tollforgató nem tud nyugdíjba vonulni. Annyi mindent megélt, rengeteg embert megismert, memóriája őrzi a számtalan emléket, és mindehhez még hozzájön a végtelen fantáziája – akár több kötetet is megírhatna, hangsúlyozta Nagy Miklós Kund, aki egy nagyobb regényt vár a díjazottól. Humor nélkül lehet, de nem érdemes élni – tette hozzá a méltató, aki humoros megfogalmazásban sorolta fel Bölöni Domokos megjelent köteteit.
A díjátadó második felében Ritziu Ilka Krisztina kalotaszegi népballadát adott elő, majd a Kántor-tanítóképző Főiskola kórusa lépett fel Csíki Csaba karnagy vezetésével.
Antal Erika |
Székelyhon.ro
2016. május 24.
Bemutatták Budapesten a Király Károlyról szóló kötetet
MTI - Megjelent Király Ibolya Emlék-repeszek című könyve testvéréről, Király Károly romániai magyar politikusról. A kötetet szombat délután mutatták be Budapesten, a Magyarság Házában.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke kiemelte: Király Ibolya könyve segít megérteni, hogyan működött a Ceaușescu-rendszer, ez a ma már elképzelhetetlen világ, segít megérteni azt, „hogy mivel éltünk együtt, és min próbáltunk változtatni". Lezsák Sándor felidézte: számukra, akik a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején fedezték fel a Kárpát-medencét, „legendás név volt" Király Károlyé.
A politikust méltatva kitért arra, hogy nagycsaládból származott, fiatalkorában hatással voltak rá a baloldali eszmék. 1968-ban a Kovászna megyei párbizottság első titkára lett. Egyre feljebb került, de a „magyarság helyét keresve" a Ceaușescu-rendszerben, „egyszer csak rádöbbent, hogy cserbenhagyták". Ekkor, 1972-ben fordult szembe pártjával, és haragította magára a román pártvezetést. Ettől kezdve folyamatosan atrocitások érték, sőt, Ceaușescu meg is ölette volna, ha a pártvezetés nem tart a nyugati sajtótól.
Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, az Országgyűlés volt elnöke köszöntőjében arról beszélt, hogy a legfontosabb feladat, hogy „megbecsüljük azokat, akik a nemzetért mindig, mindenkor és minden körülmények között kiálltak". Ugyanakkor – követve az ő példájukat – ma is lépéseket kell tenni az Európában élő kisebbségekért. Rámutatott: a mai, 21. századi Európa lakosságának 85 százaléka tartozik többségi társadalomhoz, 10 százalék – közel 50 millió ember – él kisebbségben, és 5 százalék migráns, bevándorló. A hivatalos európai politika mégis szinte alig foglalkozik a lakossága 10 százalékát kitevő kisebbségben élőkkel.
Bíró Zoltán, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet (Retörki) főigazgatója hangsúlyozta, hogy nem Király Károly az egyetlen, de biztosan a nagyon kevesek közül való, akik hatalmas elszántsággal képesek voltak ekkora fordulatra: Ceaușescu köreiből egyszer csak szembefordulni a rendszerrel. Hozzátette: nem egyszerűen politikai szembenállás miatt, hanem egy nemzet, a magyarság érdekében tette ezt. A Retörki főigazgatója kitért arra, hogy a kötet műfaja nehezen meghatározó, hiszen egyszerre tanulmány, memoár és dokumentumok gyűjteménye. „Éppen ezért a kötet egyszerre tudományos és életszerű" – tette hozzá.
Király Ilona arról beszélt, hogy könyvében folyamatosan csapong: hol zárójelben írja meg utólagos reflexióit vagy beolvas egy volt barátnak, akiről idő közben kiderült, hogy besúgó volt, vagy a naplójából idéz, vagy az előkerült dokumentumokat közli. Úgy fogalmazott: azoknak az „egyszerű, névtelen embereknek" ajánlja könyvét, akik abban a korban is kiálltak fivére mellett, „amikor az abszurd volt a normális". A kötet az Antológia Kiadó gondozásában jelent meg a Retörki Könyvek sorozat 15. tagjaként.
Király Károly 1930-ban született Dicsőszentmártonban, 18 éves korától a háborút követő ínséges időkben elkötelezte magát a romániai kommunista ifjúsági mozgalom mellett. 1968 és 1972 között az újonnan létrehozott Kovászna megyei párbizottság első titkára, megyei néptanács elnöke. 1972-ben lemondott minden magas állami és pártfunkciójáról. 1978 és 1990 között a meggyesfalvi konzervgyár igazgatója, ez idő alatt több tiltakozó beadványt írt, az utolsót 1987-ben Ceaușescunak címezve. 1989 december végétől 1990 májusáig a Nemzeti Megmentési Front marosvásárhelyi elnöke, 1990 májusától a román Szenátus alelnöke. Még ebben az évben megalakította a Nemzeti Kisebbségi és Etnikai Szövetségek Ligáját.
1991-ben a román parlament 514 tagja közül egyedüliként nem vett részt az új alkotmány megszavazásán, annak kisebbségellenes passzusa miatt, amiért megfosztották szenátori mandátumától. 1993-ban alapította a Székely Faluért Alapítványt, mezőgazdasági gépekkel támogatta a székely falvakat, és több mint félmilliárd lejjel segítette az egyházakat, civil, politikai és ifjúsági szervezeteket, nagycsaládokat, időseket.
MTI |
Krónika (Kolozsvár)
2016. június 2.
Visszahódításra váró tisztségek Maros megyében
VÁLASZTÁS – Kelemen Atilla (2004), Borbély László (2008) és Frunda György (2012) után Soós Zoltán a negyedik magyar politikus, aki megpróbálja visszahódítani Marosvásárhelyen a polgármesteri tisztséget a 2000 óta regnáló Dorin Floreától.
A tizenhat évvel ezelőtt Fodor Imrét legyőző, több pártban is megfordult, idén függetlenként feltűnő polgármester az ötödik mandátumának megszerzésére készül. A közvélemény-kutatások szerint ő az első számú esélyes, azonban ha a város magyarsága visszanyeri önbizalmát, és összeszedi magát – búcsút intve annak a letargiának, amely jó ideje rátelepedett –, jó eséllyel megfordítható az eredmény, és június 5-étől Soós lehet Marosvásárhely polgármestere.
A „házigazda” előnye
Marosvásárhelyen, ahol a románság és a magyarság aránya nagyjából egyenlő, idén is ádáz harc dúl a polgármesteri székért. Mint mindig, átszavazások ezúttal is lesznek, azonban sem a felvilágosultság, sem a politikai meggyőződés, sem a békítő szándékú vagy éppenséggel hangzatos nyilatkozat, sem a sokasodó vegyes házasságok tapasztalata nem elegendő ahhoz, hogy megakadályozza az etnikai szavazást. Június 5-én tehát kétesélyes magyar–román „viadal” lesz, amelyet Dorin Florea vagy Soós Zoltán nyerhet meg, a többi román jelölt legfeljebb csak a nem sokat érő „bronzéremért” küzdhet.
Dorin Florea startból előnnyel indul: a magyarság aránya 45 százalék alá esett, ráadásul a felmérések szerint a szavazási kedv is csökkent a magyarság körében. Ugyanakkor az sem mellékes, hogy az elégedetlenségek és az egyre bővülő kudarclista ellenére rosszmájúság lenne azt állítani, hogy 16 éve nem történt változás a városban. Hogy milyen áron, az már más téma. A jelenlegi polgármester és az őt támogató Nemzeti Liberális Párt (PNL) számára nem jelentett akadályt, hogy Florea úgy is részt vegyen a megmérettetésen, hogy korrupció miatt vádat emelt ellene az ügyészség. Bár a párt vezetősége a bűnvádi per miatt nem hagyta jóvá Dorin Florea PNL-színekben való indulását, az elöljáró megtalálta a kiskaput: a polgármester függetlenként száll harcba, a PNL pedig – a látszatra sem adva – nyíltan támogatja.
Ezzel szemben Soós Zoltán szinte a semmiből érkezik. Mi több, a fiatal, „alig” négyéves tanácsosi tapasztalattal rendelkező politikusnak komoly küzdelmet kellett vívnia azért is, hogy egyáltalán rajtpozícióba kerüljön. Előbb a nagyágyúkhoz szokott RMDSZ-ben kellett bizonyítania, majd az összmagyar előválasztáson kellett versenybe szállnia néppárti barátja, Portik Vilmos és a civil társadalom képviselője, Barabás Miklós ellen.
Közben belülről a vallási meggyőződéséért, kívülről a Maros Megyei Múzeum élén elfoglalt igazgatói tisztsége miatt támadták. Közösségen belüli és kívüli ellenfelei több mint egy éve próbálnak fogást találni rajta – mindmáig sikertelenül. Igaza van viszont annak, aki azt veti a szemére, hogy nem eléggé durva és rámenős. Soós nem Kelemen, Borbély vagy Frunda stílusával küzd, a Floreáéval még kevésbé. Soós Zoltán abban bízik, hogy az emberarcú politikus is nyerhet csatát vagy akár háborút. Egy normális társadalomban mindenképpen.
Maşca, aki másabb
Az idei meglepetésember Dan Maşca, aki igyekszik megszólítani a románokat és a magyarokat is (ezt megpróbálta négy évvel ezelőtt Smaranda Enache is), és „abszolút” civilként érkezik a politikai pályára. Sikeres vállalkozóként – akit nem az állami szervekkel kötött szerződések éltetnek vagy köteleznek – harmadmagával megalapította a Szabad Emberek Pártját, a POL-t, és belecsapott a közepébe.
Tudja, hogy semmi esélye túlszárnyalni Dorin Floreát vagy Soós Zoltánt, okos üzletemberként viszont jövőbe nézően gondolkodik, szeretné megvetni a lábát, majd bennebb és bennebb „kúszni”. Ha ad absurdum holnaptól elvennék a maga kreálta játékszerét, nem esne búskomorságba: az a típusú ember, aki a maga (meg a cége) ura szeret és tud lenni. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, akár a mérleg nyelve is lehet a két főesélyes között.
A felmérések szerint 5 százalék fölött teljesít, szurkolói szerint pedig akár a tízet is súrolhatja. Függetlenségével, kiegyensúlyozott diskurzusával, a kisebbségek iránt tanúsított tiszteletével számos, az RMDSZ-ből kiábrándult, de a kisebb pártokban alternatívát nem látó magyarnak a szavazatára számíthat. A jelek szerint kétszer akkorát szakíthat Floreától és a románoktól, főként a fiataloktól és az értelmiségiektől. Kelemen Hunor megfogalmazása szerint aki a szlovákiai Most–Híd mintájára létesült vegyes pártra szavaz, annak voksai elvesznek, magyarán nem Maşcát és csapatát, hanem Floreát támogatja. A képlet érvényes fordított esetben is.
Újfajta magyar kártya
Nem lenne igazán vásárhelyies a választási kampány, ha nem kerül elő a magyar kártya. Míg a ’90-es években és a 2000-es esztendők elején az esélyes román jelöltek nyíltan támadták a város magyarságát és az őt képviselő legnagyobb pártot, Florea és román nemzetiségű kihívói ezúttal európaibb illemszabályok szerint játszanak. Ma már nem divat nacionalista szólamokat puffogtatni, főként azoknak, akik évek óta a multikulturalizmust hirdetik és a harmónia városának nevezik Marosvásárhelyt.
Nemcsak Dorin Florea, de Ionela Ciotlăuş (Liberálisok és Demokraták Szövetsége), Sergiu Papuc ( Szociáldemokrata Párt) és Nicolae Nicodim Matei ( Népi Mozgalom Párt) is kínosan ügyel arra, hogy ne bántsa a magyarokat, viselkedésével inkább szavazatokat csaljon ki tőlük. A regnáló polgármester helyett mások, többnyire álnév mögé bújt „talpnyalók” végzik el a piszkos munkát. Legutóbb Aurel Mărgineannak, az Azomureş és a Romgaz villanyszerelőjének személyével gazdagodott a kamuprofil mögé húzódó Facebook-betyárok hada, aki hirtelen megtanult románul és magyarul egyaránt helyesen írni, tanácsi határozatokból bizonyos részleteket idézni és azokkal manipulálni. A „szaki” azzal riogatja a vásárhelyi románságot, hogy gyermekei, miután kénytelenek voltak elhagyni a város visszamagyarosított iskoláit, a Bolyait meg az Unireát, Soós Zoltán megválasztása esetén a művészeti gimnáziumból is az utcára kerülnek.
Hasonlóan nyomul a városháza nem hivatalos internetes oldala, a Tîrgumureşeanul.ro is, amely úgy mutatja be a hagyományos utcanevek kifüggesztésére vonatkozó tavalyi tanácshatározatot, hogy aszerint a jelenlegi hivatalos, román elnevezések helyett színmagyar nevek kerülnének előtérbe. Holott mindössze arról van szó, hogy az épületek falán, a tükörfordítás helyett megjelölnék az utcák egykori magyar nevét is. Az RMDSZ által tavaly tavasszal előterjesztett javaslatot egyébként a román tanácsosok többsége is megszavazta, mi több, az Erdélyi Naplónak adott interjúban maga Dorin Florea is azt mondta, hogy ezzel a Strasbourgban és más, vegyes lakosságú európai városokban is használt köztes megoldással rendezné a kétnyelvű utcanévtáblák negyed évszázada terítéken lévő ügyét. Ennek ellenére az említett honlap azzal riogatja a felsorolt utcák lakóit, hogy amennyiben az RMDSZ visszanyeri a polgármesteri széket, az érintetteknek okiratokat kell majd cserélniük saját zsebből.
Újabb RMDSZ-cél
Egyébként az elemzők és a politikusok is nagyobb esélyt látnak arra, hogy a magyarság a megyei tanácselnöki tisztséget szerezze vissza, miután 2012-ben Lokodi Edit Emőke kénytelen volt fejet hajtani a liberális Ciprian Dobre előtt. A közvetett választási módszer – a megyei tanácselnök személyéről nem a szavazók, hanem az önkormányzati képviselők döntenek – látszólag az RMDSZ-nek kedvez.
Amennyiben a szövetségnek sikerül megtartania az egyharmados jelenlétét a képviselő-testületben, egy észszerű politikai alku révén ismét megszerezheti az elnöki széket. A tisztség várományosa Péter Ferenc, aki hosszas polgármesterkedés után egy felvirágoztatott Szovátát hagy maga mögött. Az RMDSZ esélyeit némileg csorbítja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), amely önálló tanácsosjelölt-listát állított Marosvásárhelyen, és benevezett a megyei szintű megmérettetésre is. Amennyiben az EMNP-sek nem jutnak be a testületbe, a rájuk adott voksok a közös kosárba kerülnek.
Nagy András ismét Szászrégen élére állhat
A megye három, majdhogynem színmagyar városában, Szovátán, Nyárádszeredában és Erdőszentgyörgyön jóformán még magyar–magyar versenyre sem lehet számítani. A helyzet egyértelmű Segesváron, Dicsőszentmártonban, Marosludason, Radnóton, Nagysármáson és Nyárádtőn is, ahol a magyarság aránya nem teszi lehetővé, hogy a közösség polgármestert állítson.
A statisztika Szászrégenben sem sokkal kedvezőbb, ahol a városnak ma már kevesebb mint egyharmada vallja magát magyarnak. A hegedűk városában viszont komoly esély mutatkozik arra, hogy az egyetlen jelölt, Nagy András visszatérjen a 2004 és 2012 között elfoglalt székébe. Ezt csak a románok és a cigányok hathatós segítségével teheti meg, akárcsak nyolc, illetve tizenkét esztendővel ezelőtt. A közvélemény-kutatások alapján egyébként Nagy András a legesélyesebb. Egyrészt a város románságának jelentős része nem felejtette el az RMDSZ tettrekész polgármesterét, másrészt nincs elragadtatva Maria Precup szociáldemokrata elöljáró megvalósításaitól és kommunikációs stílusától.
Községi szinten a legnagyobb kihívást a vegyes lakosságú Jedd, Vajdaszentivány, Beresztelke és Maroskeresztúr visszaszerzése, Marosszentanna, Ádámos és Marosbogát megőrzése jelenti. A helyzetet segíti a román pártok versengése, ám ugyanakkor bizonyos településeken bonyolítja a magyar jelöltek sokasága. A Magyar Polgári Pártnak egyetlen polgármesteri széket kell „megvédenie”, a makfalvit. Ha a Küküllő menti községben veszít is, magyar kézben marad a település irányítása. Az Erdélyi Magyar Néppárt 28 településen állított tanácsosi listát, míg 16 településen polgármesterjelöltjük is van.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2016. június 6.
Helyhatósági választások 2016
Szervezési hibák
Még szombaton délután több politikai alakulat adott ki közleményt arról, hogy szervezési hiba miatt választási csalás körvonalazódik a megyében.
Ugyanis a helyhatósági választások szervezéséért felelős prefektúrától jóval kevesebb szavazólap jutott el megyei önkormányzatok szavazókörzeteibe, mint ahányra szükség van. A hiányzó szavazólapok száma több ezerre tehető. A törvény értelmében a szavazóirodák a szavazást megelőző napon kell átvegyék a szavazócédulákat, a törvény által előírt számban.
Amennyiben a főispánságnak éjfélig nem sikerül mindenhol a hiányosságokat pótolni, választási törvénysértést is elkövet a prefektus.
A Maros Megyei Választási Iroda átiratban jelezte a Központi Választási Irodának a rendellenességet, továbbá tájékoztatást kértek a KVI-től arról is, hogy mi történik abban az esetben, ha a szavazólapok nem érkeznek meg időben.
A hiányzó szavazólapok jelentős része a marosvásárhelyi körzetekbe sem érkezett meg. Fennáll a gyanú, hogy a hiányzó szavazólapokat csalásra akarják felhasználni, olvashattuk a Soós Zoltán sajtóirodája által kiadott közleményben.
Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ elnöke szerint az elkövetett hibákért a prefektusnak azonnali hatállyal le kellene mondania.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) kommünikéje szerint 37 település 134 szavazókörzete nem kapta meg a szükséges számú szavazólapokat, közöttük Marosvásárhely, Szászrégen, Segesvár, Dicsőszent-márton, Nyárádszereda, Nagysár-más, Nyárádtő.
Ugyanakkor jelezték, hogy a marosvásárhelyi 33. számú szavazókörzetben a reggeli nyitáskor 50, a Fehér megyei Horea községben érvényes szavazólapot találtak.
Ugyancsak a szavazólapok elégtelen száma miatt reklamált a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a rendellenességek azonnali kiigazítását, egyben a prefektus lemondását követelve.
A Liberálisok és Demokraták Szövetsége is szavazólapügyben tett le panaszt a megyei választási irodánál, azonban azt is jelezte, hogy olyan személyeket szállítottak Nyárádtőre szavazni, akik "hirtelen", utolsó pillanatban kaptak ide szóló tartózkodási engedélyt.
A Maros megyei 28-as számú választókerületi iroda (BEJ) magyarázatot kért a prefektúrától a szavazólapokat illetően, a prefektus azonban cáfolta az információt.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely)
2016. június 7.
Él az anyanyelv szeretete a szórványban
Dicsőszentmártonban idén XXVI. alkalommal tartottuk meg a Küküllők menti tanulók népdaléneklő és szavalóversenyét a Kis-Küküllő Alapítvány és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének helyi szervezete égisze alatt. Egykor, 1991-ben dr. Kakassy Sándor RMDSZ-elnök javaslatára indítottuk el a szavalóversenyt, melyet utóbb népdaléneklő részleggel bővítettünk. Bebizonyosodott, hogy szükséges, jó és hasznos egy ilyen népes találkozó a szórványban, hiszen "a természet csak egyetlen édesanyát adott nekünk, csak egyetlen édes anyanyelvet" (Kosztolányi Dezső).
Idén két nap tartottuk a versenyt: május 21-én az általános iskolások és május 28-án a líceumi tanulók szerepeltek. A szavalók két szabadon választott verssel jelentkeztek, az éneklők két szabadon választott népdallal nevezhettek be.
Hetven általános iskolás szerepelt, 50-en szavaltak és 20-an énekeltek. A középiskolás tanulók közül 25-en jelentkeztek, ebből 21-en szavaltak és négyen énekeltek. Összesen 95 résztvevője volt a versenynek Bonyháról, Désfalváról, Dicsőszentmártonból, Haranglábról, Héderfájáról, Jobbágytelkéről, Küküllődombóról, Medgyesről, Segesvárról, Szászcsávásról és Vámosgálfalváról.
A díjazott tanulók könyvjutalmat vehettek át, ezeket Pataki László vámosgálfalvi iskolaigazgatónak és Fodor Józsefnek, a dicsőszentmártoni Traian Általános Iskola aligazgatójának köszönhetjük. Köszönet Csiki Erzsébet-Gyöngyi körfelelősnek, Szilágyi Anna-Rózsika, Márkos Zita tanárnőknek, valamint Kakassy Irénnek és Balázs Évának, a Kis- Küküllő Alapítvány kurátorainak, akik segítséget nyújtottak a verseny megszervezésében.
A gyermekszemek ragyogása, a népviseletbe öltözött gyermekek látványa még sokáig él bennünk.
Szlovácsek Ida
Népújság (Marosvásárhely)
2016. június 15.
Mentor – Ami a daganatos kockázatomat illeti: békésen várok rá
Dégi László Csaba szerint nem szabad marginalizálni a rákos betegeket
A kutatásnak csak akkor van értelme, ha a változásra, a változtatásra irányul, vallja Dégi László Csaba, a BBTE Szociológia és Szociálismunkás-képző Karának tanára. Ezt pedig teljes mértékben megéli: daganatos betegek kutatásával foglalkozik, a segítésüknek szenteli az életét. Olyan szenvedéllyel és hitelt érdemlően beszélt a munkájáról, hogy ha egyszer megbetegednék, biztos vagyok benne, hogy hozzá fordulnék először tanácsért.
– Egy korábbi Szabadság-interjúban azt mondta, hogy családjának férfitagjai közül elég sokan 50 éves koruk környékén daganatos betegségben hunytak el. Az egyik kérdésem a múltra vonatkozik: ezért választotta a segítő pályát? A másik a jövőre: tart emiatt a jövőtől?
– A segítő pályát nem emiatt választottam, de azt gondolom, hogy a helyzet, az igények és a megfelelő ember találkoztak. A Református Kollégiumban tanultam és bár a folytatás a teológia lett volna, végül nem azt választottam. Ebből a félpapságból, az arra való félérettségből kerültem a szociális munka, majd az orvosi pszichológia területére. Azt gondolom, hogy az affinitásom és az érzékenységem a társadalmi igazságosság, a társadalmi kérdések irányába, az elnyomottak csöndje, hang nélkülisége irányába nagyon meghatározóak voltak.
A Kis-Küküllő mentén nőttem fel, egy erősen szórvány vidéken, ami masszívan meghatározza az ember belső konfliktusait és útkereséseit. Azt gondolom, hogy a kiindulópont végül is a változás igénye volt. Úgy kerültem a segítő szakmába, hogy váltottam.
A jövővel kapcsolatosan, ami a személyes daganatos kockázatomat illeti – tekintettel arra, hogy apukám is 50 éves kora körül halt meg, mert általában a férfi vonalon ez egy mérföldkő –, azt tudom mondani, hogy most már békésen – használhatom azt a szót, hogy – várom. Túl sok mindent tudok már erről a betegségről, és valószínűleg találkozni fogok ezzel, mert egy olyan fajta érintettségről (genetikai háttérről) van szó, ami nem kiküszöbölhető. Három fiú közül a középső vagyok a sorban, és ez meghatározza az ember gondolkodásmódját. Nem tudom magam ámítani, de keresem az utakat és a módokat. Szóval, ha engem kérdez, békésen várok rá.
Tudom, hogy a daganatos betegség ebben a pillanatban is mindegyikünkben benne van, hisz minden egyes sejt szintjén folyamatos háború van az onkogének és a proto-onkogének, tehát az elváltozásokat védő és az elváltozásokat gyártó sejthalmazok között. Ez egy állandó párbeszédegyensúly, ami bármikor, bárkinél felborulhat. A daganatos betegség az emberi kódban benne van, és ezt nem tudjuk kiirtani. Ezzel együtt kell tudni élni és természetesen mindent meg kell tenni, hogy ez a legkevesebb életévet vegye el az emberek élettartamából.
Kutatási területe: a daganatos beteg, nem a betegség
– Mi a kutatási területe?
– Úgy tűnik, mintha több kutatási területem lenne, de igazából egy van: daganatos betegeket kutatok. Ez viszont nagyon sokrétű, interdiszciplináris dolog: ehhez tudni kell a szociális munkát, a pszichológiát, azon belül a klinikai pszichológiát, ami az egyik legnehezebb rész, ismerni kell minden orvosi hátteret. Nem lehet egy betegséggel úgy foglalkozni, hogy nem tudsz róla mindent. Az egyszerű fogalmazás mögött tehát nagyon sok réteg tudás és készség áll.
Szigorúan hangsúlyoznám, a kutatási területem a daganatos beteg, nem a betegség. A daganatos beteg a maga rendszerében, a maga valóságában, a maga történetiségében. A történetiség rettenetesen fontos. Nagyon nehéz ezt a részét kutatni, nagyon nehéz megérteni, hogy lesz valakiből elszenvedője ennek a betegségnek. Az igazság az, hogy erre nincsenek egyértelmű válaszok.
Mi alapvetően a kutatásainkban a daganatos distresszt vizsgáljuk, ami tulajdonképpen azt írja le, milyen szenvedésnek vannak kitéve ezek az emberek. Örülünk, hogy Erdélyben, Romániában hozzánk nőtt ez a fogalom, de alapvetően ez egy nemzetközi sztenderd, a Nemzetközi Pszichoonkológiai Társaság szerint ez a hatodik vitális jel, tehát életjel. Emiatt viszont sokan haragszanak, mert egyrészt nehezen behatárolható, másrészt nem elég patologizáló, nem lehet gyógyszeripart, diagnosztikai rendszereket ráépíteni.
Mi pontosan tudjuk, hogy a rákos betegek zöme nem lelki beteg, nem pszichiátriai eset. Ezek olyan emberek, akik szenvednek egy nyomástól, szakszóval distressztől, rossz féle stressztől. Nem szabad patologizálni, és ezzel az embert dobozba zárni, ellökni valahova messze a társadalomnak a központjától.
A drogok világával is foglalkozom, de ez a kettő abszolút nem zárja ki egymást, hisz a daganatprevenció tulajdonképpen drogprevenció. Az, amire a drogprevencióban törekszünk, hogy a káros anyagok legkevésbé kerüljenek be a szervezetbe, illetve ha bekerülnek, legkevésbé ártsanak, vagy hogyha már ártottak, minél hamarabb leálljunk, vagy hogyha már nem lehet leállni, akkor védjük meg az illető emberi jogait és csökkentsük a személyes és a társadalmi ártalmakat, ezek az elvek szépen találkoznak a daganatprevencióval. Ez divatos lett az elmúlt 10 évben és arra számítok, hogy nálunk is ez következik.
Az a baj, hogy nem vagyunk elefántok
– A daganatprevenció úgy értendő, hogy megelőzhető a betegség?
– Igen. Tíz daganatból a legkonzervatívabb meglátások szerint is négy megelőzhető. Viszont hangsúlyozom: négy. Ez azt jelenti, hogy még van hat a tízből, aminek genetikai háttere van, és ott a megelőzéssel semmit nem tudunk elérni. Nagyon fontos, hogy amikor daganatos prevencióról beszélünk, ne hülyeségeket áruljunk az embereknek. Tehát nincs olyan, hogy minden daganattípust meg lehet előzni egészséges táplálkozással, tudatos mozgással. Ez négy esetében igaz lehet, viszont a másik hat esetében a korai felfedezés a kulcs. A daganatprevenció és a korai szűrés tehát olyanok, mint két testvér, mindkettőre figyelni kell.
Maga a természet egyébként a daganat rejtelmeit, titkait és a gyógymódját már rég felfedezte. Az elefántok például ki tudják ezt küszöbölni teljesen. A természet önmagában tudja a választ arra, hogy miként lehet daganatmentesen élni, csak az a baj, hogy mi nem vagyunk elefántok. Mivel az elefántnak bőven van sejtje, könnyen megteheti, hogy megöli a sejtjeit, nekünk viszont nincs olyan sok, ezért mi alapvetően nem az apoptózist, a programozott sejthalált indítjuk el, hanem a korrekciót, a géntörések korrekcióját. Naponta több tízezer géntörés történik bennünk, tehát ennyi esély van arra, hogy valami elromoljon. Mivel a szervezetünk alapvetően túlélésre és gazdálkodásra van beállva, ezért alapvetően mindig próbálja javítani a géntöréseket, mikor sikeresen, mikor kevésbé sikeresen.
Rövid ideig HIV-fertőzött fiatalokkal, gyerekekkel dolgoztam. Őket a ’90-es években fertőzték meg az orvosi rendszerben. Egy kis részük, néhány százan, mondjuk ezren még mindig élnek, ami egy csoda, többségük viszont meghalt. Ezek a gyerekek végképp semmilyen személyes kockázatot nem vállaltak be és nem önhibájuk miatt lettek szeropozitívek. Tudja, mit tapasztaltam? Hogy teljes mértékben megvetették őket. Azt gondolom, hogy ezekre a témákra sajnos még mindig eléggé felkészületlenek vagyunk. Nem tudunk kellőképpen beszélgetni róla, nem tudjuk rendesen kitátani a szánkat.
A kutatásnak sehol semmilyen területen nem lehet más célja, mint a változás. A tudomány nem lehet önbalzsamozó. Ha nem olyasmit kutatunk, amivel változást érhetünk el, amivel valakinek jobbá tesszük az életét, akkor az szerintem nem kutatás. Én ezt csináltam az elmúlt 20 évben, tudom, hogy nagyon lassú, de nem mondhatom, hogy nincsenek pozitív dolgok, történtek változások. A mai társadalomban, a 21. században elvárják, nemcsak a finanszírozók, hanem a társadalom is, hogy amit kutatsz, az legyen érthető, eladható, hasznosítható és hozzon valamilyen változást. Ilyen szempontból még nagyon sok a dolgunk ezen a területen.
– Az élet negatív területeivel, legalábbis határhelyzeteivel foglalkozik. Ez, gondolom, megviselheti az embert. Miből meríti az energiát?
– Teljes mértékben elfogadom, hogy kívülről úgy tűnik, ezek nagyon nehéz területek. De tudja, mi adja a titkát és a kulcsát? Amikor egy érintettel, akárcsak amikor önnel is találkozom, ugyanaz az érzésem: hogy ő egy ember. Vele nem történt semmi más, csak megbetegedett. Emiatt tízből nyolc ember eltávolodik tőle, de lennie kell egy-két személynek, aki továbbra is látja benne azt, aki ő. Ha szerencséje van és van egy családja, akkor a családtagok valószínűleg látják benne azt a valakit. Beszéltem a történetiségről: ezért fontos. Hogyha ismerjük valakinek a történetiségét, akkor tudjuk, hogy itt nem egy másik ember van, hanem ugyanaz az ember egy megváltozott helyzetben.
Hogy honnan merítem az erőt? Mindig felfedezem, hogy a másik ugyanolyan ember, mint én. Ugyanolyan igényei, ugyanolyan harcai vannak, mint nekem. A Református Kollégiumban egy dolgot nagyon jól megtanultam: ott az alapkérdés mindig az volt, hogy mi az értelem abban, amit csinálok. Az élet értelmének a keresése, a dolgainknak, a tevékenységünknek az értelme – ez központi kérdés. Azt tudom mondani, hogy ez az állandó értelemkeresés nálam találkozik azzal, amit csinálok.
Nagyon szeretem, amit csinálok. Nagyon jó dolog, amikor magunkon túli dolgokért tudunk tenni. Amikor nem magunkért csinálunk valamit. Ezért szeretem a munkám. Most már tudom biztosan egy jó ideje, hogy nem rólam szól a történet.
Dégi László Csaba
• 1979-ben született Dicsőszentmártonban
• 2001-ben végzett a Babeş– Bolyai Tudományegyetem (BBTE) szociális munka szakán
• a PhD-t a budapesti Semmelweis Tudományegyetem Magatartástudományok doktori iskolájában szerezte meg
• 2006 óta a BBTE Szociológia és Szociálismunkás-képző Karának tanára
• számos hazai és nemzetközi kutatási programban vett részt, több tucat tanulmánya jelent meg elismert szaklapokban
• kutatási területei: pszichoonkológia, daganatos distressz, klinikai szociális munka, egészségvédelem, drogmegelőzés és drogpolitika
• 2011-ben a Dinu Patriciu Alapítvány az év kutatói közé választotta
• a Nemzetközi Pszichoonkológiai Társaság (IPOS) romániai képviselője
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)