Tartalmas városnapok Csíkszeredában
A Csíkszeredai Városnapokon az eddigieknél több helyszínen, a szándék szerint minden korosztálynak, ízlésnek megfelelő programkínálattal várják az érdeklődőket, akik számos szabadtéri rendezvény közül választhatnak. Néhány napra átalakul, megváltozik a megyeszékhely központja.
Csütörtök délután 6 órától a Kossuth Lajos utcai galériában nyitják meg a Siculicidium 250 nevet viselő képzőművészeti kiállítást, este nyolctól pedig a Szent Ágoston-plébániatemplomban a Csíki Kamarazenekar városnapi nyitóhangversenyére várnak. Pénteken immár másodszor kezdődik a város központjában kialakított promenádon a kézműves kiállítás és vásár, délután 5 órától ugyanott a városnapok megnyitója, ünnepélyes zászlófelvonás lesz, a jó hangulatot a csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar és a kisvárdai Mistral menettáncos-csoport biztosítja. A Csíki Játékszín Napsugár fiúk című előadása este 8-kor kezdődik a Mikó-várban. A Petőfi utca és Majláth Gusztáv Károly tér találkozásánál felállított Origo-színpadon helyi együttesek zenélnek, tűzsonglőrök mutatkoznak be, és Egy drogos élete címmel Dali Csongor tart előadást. A Csíki Játékszín melletti kis parkban felállított sátorban borbemutató lesz. A Szabadság téri nagyszínpadon este fél héttől kezdődnek a koncertek, sorrendben a Grimus, a Magna Cum Laude, valamint Pély Barna és a United lép fel.
A központi park és a Mikó-vár is fontos szerepet kap
Szombaton délelőtt a 14. Pityókafesztivál ígérkezik a legérdekesebbnek, de a központi parkban a fesztivál ideje alatt többféle népzenei előadásból is lehet választani, a Kosz Szilveszter Gyermeknéptánccsoport, a csíkmadarasi népi zenekar, a Harom Néptáncegyüttes is színpadra áll, a Prisma Fotóklub pedig fotópikniket tart. Bemutatják Ádám Katalin Boldogasszony aranylapi című kötetét, és lesz favágó-bemutató is. A gyerekek a Boszorka bábcsoport előadását követhetik. Délután 6-tól a Mikó-várban kutyabemutató kezdődik, de azelőtt ugyanott gyermektáncház, báb-, és sporttánc-előadás, este pedig opera-és operettgála, majd Party Cover Band-koncert lesz. A kis parkban, az Orpheusz-sátorban bor- és könyvbemutató követi egymást, az Origo színpadon további koncertek. A Szabadság téren a néptáncé a főszerep, délután zajlik a Kosz Szilveszter Gyermek- és Ifjúsági Néptáncfesztivál, majd a Borsika Néptánccsoport és a Balt Orient folklór és táncszínházi produkció következik, a napot a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Vándorúton című előadása zárja.
Sport és ritmusfesztivál
Vasárnap a Vár térről reggel 9 órakor rajtoló Tusnád Ásványvíz Székely Maraton és az egy órával később a promenádról induló hegyikerékpár-verseny vezeti fel a nap programjait. A Mikó-várban délelőtt tizenegytől a hagyományos Dob-Ban Ritmusfesztiválon lehet részt venni, az Origo-színpadnál délután 3 órától késő estig követhetők a koncertek. A nagyszínpadon este 7-től a The Carbonfools, majd a Magashegyi Underground, végül a Napoleon Boulevard együttesek koncerteznek, éjfél előtt a tűzijáték búcsúztatja a városnapokat.
Útlezárások a városnapokon
Péntek reggel nyolc órától vasárnap éjfélig az autós forgalom elől a következő útszakaszokat zárják le: Mihail Sadoveanu utca (a Bălcescu utca és a Temesvári sugárút közötti szakaszon), a Szabadság tér a 2–8. szám között, a Sapientia egyetem és az Eminescu utca közötti rész, a Temesvári sugárút (a Szabadság tér és a Kőrösi Csoma Sándor utca közötti szakaszon). A lacikonyhák a Sapientia Egyetem körül, a Szabadság tér, Temesvári sugárút és Mihail Sadoveanu utcák felőli oldalon kapnak helyet. A sörsátrakat hagyományosan a Szabadság és a Majláth Gusztáv Károly téren, a mozi előtti részen állítják fel, játszópark a Sapientia Egyetem parkolójában, illetve a Temesvári sugárúton, az Óceán üzlettel szembeni részen lesz.
Kovács Attila, Székelyhon.ro

Az állások fele megmaradt
Több állás megmaradt, mint amennyi elkelt csütörtökön Csíkszeredában, a pedagógusi versenyvizsga első helyosztóján.
Csütörtök délelőtt a Hargita megyében meghirdetett végleges állásokat osztották szét azon pedagógusoknak, akik legalább hetest vagy hetesen felüli jegyet értek el a versenyvizsga írásbeli próbáján. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség tájékoztatása szerint a helyszínen hatvan állás közül lehetett választani, ezek közül azonban a nap végére csak 28-at foglaltak el. A vizsgaeredmények szerint 267 pedagógus választhatott csütörtökön állást, de a magas jegyek ellenére a többség üres kézzel távozott. Előfordult, hogy azért nem választhatott valaki, mert nem volt a szakjának megfelelő végleges állás meghirdetve, de olyan helyzet is, hogy túl messzinek találta a pedagógus a települést, ahol oktathatott volna. Maradt meg többek között román, illetve magyar szakos, vallás-, fizika-kémia szakos tanári állás is.
Pénteken még választhatnak
A megmaradt 32 állás közül pénteken még válogathat olyan pedagógus, akinek megvan az erre feljogosító jegye, és más megyebeli központban vizsgázott, de ezzel a lehetőséggel kevesen szoktak élni. Az ezután üresen maradó végleges állásokat helyettesítőivé változtatják. A versenyvizsgára 328 helyettesítői állást hirdettek meg, ezek száma egészül ki a megmaradt és a közben esetlegesen felszabadult tisztségekkel. A helyettesítői állásokra hétfőn szervezik meg az elosztást, Csíkszeredában, a Segítő Mária Gimnázium dísztermében, 10 órától. Akkor azok választhatnak, akik ötös és hetes közötti jegyet értek el a versenyvizsgán, vagy hetes feletti jegyük van, de nem találtak végleges állást.
A megyében a pedagógusi versenyvizsga keretében idén 508-an vizsgáztak érvényesen, 267 pedagógus hetes feletti, 169 ötös és hetes közötti jegyet ért el, a vizsgázók 14,14 százaléka nem írta meg az átmenő jegyet.
R. Kiss Edit, Székelyhon.ro

Nézőcsúcsok a magyar színházban
A Csiky Gergely Állami Magyar Színház sikeres 2013/2014-es évadot zárt, hét bemutatóval és összesen 13 242 nézővel. A legnagyobb közönségsikere az előző évadban bemutatott Parasztoperának volt (2597 néző), az előadás Budapesten is 500 nézőt vonzott! A magyar színház termének az átlagos kihasználtsága 89,9%-os volt, ami azt jelenti, hogy majdnem minden előadás teltházas volt.
A 2013/2014-es évadban mutatták be a Leenane szépe, Piszkos meló, Hétfejű tündér, Fent a mélyben, 7/7 és a Futótűz című előadásokat, illetve a Szutyok című olvasószínház előadást. Az előző évadokból műsoron tartották az Ó, azok a szép napok!, Békeidő, Parasztopera, Gardénia, Özönvíz előtt, Prah, Mady-baby és az Ájlávju című darabokat. A TESZT fesztivál 17 előadását teltház előtt játszották. A Csiky Gergely társulat 11 alkalommal vendégszerepelt Budapesten, Kecskeméten, Pakson, Szabadkán, Bukarestben, Csíkszeredában, Nagybányán, Nagyenyeden, Bethlenben, Aradon és Temes megyei településeken. A különböző fesztiválokon díjakat nyert Tokai Andrea (Kisvárda), Lőrincz Rita (Nagyvárad), a Vagabondó c. bábelőadás (Fuxfest), Albert Alpár (Rm. Valcea). Kocsárdi Levente és Baczó Tünde Pro Cultura Timisiensis-díjat vehetett át a Megyeházán, a Csiky Gergely társulat Kiválósági díjat kapott a Temesvári Polgármesteri Hivataltól.
A következő évadban Silviu Purcărete, Radu Afrim, Kokan Mladenovics (Szerbia) és Katarzyna Raduszewska (Lengyelország) rendez egy-egy előadást a temesvári magyar színházban.
Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad)

Megkezdődtek a Csíkszeredai Városnapok (GALÉRIA)
Új helyszínekkel bővülve, színesebb kínálattal megkezdődtek a Csíkszeredai Városnapok.
Pénteken délután a Grimus együttes zenélését követően a magyarországi Magna Cum Laude zenekar nagysikerű koncertjével vette kezdetét a csíkszeredai városnapok koncertsorozata a Szabadság téren felállított színpadon. Ezt követően a szintén magyarországi United együttes koncertjét hallgathatta végig az összegyűlt közönség, eközben az Origo-színpadon egy tűzzsonglőr bemutatójának lehettek szemtanúi az érdeklődők.
Pál Zoltán, maszol.ro

Kompromisszum RMDSZ módra
Az RMDSZ Maros megyei szervezete „átengedte” a szövetség tavaszi kormányra lépésekor megígért prefektusi tisztséget Hargita megyének, így Maros megye 25 év után is magyar kormánymegbízott nélkül maradt.
Bevált a Szociáldemokrata Párt (PSD) Maros megyei elnökének jóslata és egyben követelése: hiába egyezett meg a PSD és az RMDSZ országos vezetősége prefektusügyben, a megyének így sem lehet magyar nemzetiségű kormánymegbízottja.
A múlt hét végén Victor Ponta miniszterelnök beadta a derekát, és eleget tett Vasile Gliga, valamint az őt körülvevő magyarellenes helyi pártvezérek követeléseinek, így a prefektusi tisztségre az addigi alprefektust, Vasile Liviu Opreát nevezte ki. A magyarságnak ezúttal is be kellett érnie az alprefektusi poszttal, amelyet Nagy Zsigmond, Nyárádszereda jegyzője kapott meg.
A ’89-es fordulat után, idén tavasszal először kínálkozott lehetőség arra, hogy Maros megyében magyar kormánymegbízott képviselje a kormányt, azonban a PSD helyi vezetői hallani sem akartak a szövetség által javasolt Nagy Andrásról vagy más magyar nemzetiségű személyről. Vasile Gliga megyei elnök és Mircea Dusa védelmi miniszter ellentmondást nem tűrő hangnemben több ízben is kijelentette: a térségnek csakis román nemzetiségű kormánymegbízottja lehet.
Hiúsági harc vagy egészséges alku?
„A PSD mereven és a magyarságra nézve sértő módon szembehelyezkedett az országos vezetőség álláspontjával, ilyen helyzetben az RMDSZ-nek pedig választania kellett: vagy fenntartja a patthelyzetet, vagy átminősíti azt alkuhelyzetté. Mi az utóbbit választottuk, hisz egy egészséges alku még mindig jobb, mint egy hiúsági harc” – fejtette ki lapunknak Brassai Zsombor.
Az átengedett prefektusi tisztségért az RMDSZ Maros megyei elnöke szerint „a térség magyarságának a legégetőbb gondjai oldódhatnak meg, méghozzá a lehető legsürgősebben”. Brassai ide sorolta a megalakulás előtt álló II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium tanfelügyelőségi és minisztériumi jóváhagyását, egy tanfelügyelői és néhány iskolaigazgatói tisztség megszerzését, a dicsőszentmártoni önálló magyar iskola ügyének a holtpontról való kimozdítását, valamint egy magyar vezető kinevezését a Pedagógusok Háza élére.
Kérdésünkre elismerte, bár korántsem ideális a helyzet, jelen pillanatban ez tűnt a legjobb alkunak. A látszat ellenére kiderült, az RMDSZ már jó ideje tudatában volt annak, hogy ismét kompromisszumot kell kötnie, az új alprefektus, Nagy Zsigmond ugyanis a Krónikának elmondta, a szövetség vezetősége őt már két és fél hónappal ezelőtt felkérte az esetleges alprefektusi tisztség elfogadására.
Egyébként Brassai Zsombor tapasztalt és a szakma minden csínját-bínját jól ismerő jogászként jellemezte az RMDSZ által nevesített új alprefektust, Nagy Zsigmondot. „A Nyárádmentéről érkezik, jól ismeri, jól kezeli a kényes ügyeket” – mondta a volt nyárádszeredai jegyzőről az RMDSZ elnöke.
A közösség arculcsapásaként értékeli a PSD megyei vezetőinek a tavasz óta tartó és immár Vasile Oprea kinevezésével csúcsosodó agresszív magyarellenes kampányát Nagy András. Az RMDSZ eddigi prefektusjelöltje – aki egyébként hosszas rábeszélés után vállalta el a nevesítést – aggasztónak tartja, hogy a magyarokat 2014-ben is mindössze másodrangú állampolgároknak tekintik, olyanoknak, akik csupán nemzetiségük miatt nem foglalhatnak el bizonyos kulcspozíciókat.
„Jó lett volna az eredeti egyezség szerint lépni még akkor, márciusban. Ha nem engem, akkor valaki mást nevesíteni a tisztségre. Nem értem, miért kellett húzni-halasztani, és végül ismét alku tárgyává tenni a kérdést. Attól tartok, ezt a megye magyarságának is nehéz lesz majd elmagyarázni” – bírálta az RMDSZ túlzott kompromisszumkészségét Nagy András.
A Krónikának nyilatkozó volt szászrégeni polgármester szerint már hónapokkal ezelőtt, amikor Gliga arról kezdett beszélni, hogy a megyének nem lehet magyar prefektusa, a szövetségnek becsületbeli kötelessége lett volna az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) fordulnia. Kérdésünkre, hogy azóta találkozott-e a szintén régeni illetőségű PSD-s politikussal, Nagy András nemmel válaszolt. „De nem is akarok” – tette hozzá.
Elmondta, mindaddig, amíg a román többségű város elöljárója volt, elég jó viszonyban volt Vasile Gligával, akinek civil szervezetei számára több ízben is pénzt utalt az önkormányzat kasszájából. „Mindegyre jött a saját problémáival. Ha azok közérdekűek voltak – mint például a táncverseny, a termés napja vagy a hegedűkiállítás megszervezése –, javaslatomra mindig támogatást nyújtottunk. Amikor viszont azt kérte, hogy aszfaltozzuk le a cége vagy a háza előtti járdát, meg kellett neki magyarázzam, hogy arra is sor kerül majd az előre kidolgozott és elfogadott program szerint” – elevenítette fel a PSD-s pártvezérrel való kapcsolatát Nagy András.
Mint mondta, Gliga nagy csalódást okozott, hisz eddig nem tűnt magyarellenesnek. Kérdésünkre, hogy miért nem vállalta az alprefektusi tisztséget, az expolgármester elmondta, egyrészt visszalépésként élte volna meg, másrészt úgy érzi, a „jelenlegi nacionalista hangulatban, másodhegedűsként” nem tudta volna segíteni a magyarság ügyeit.
Nagy Zsigmond: cél a törvény betartása
Nagy Zsigmond egyébként megtiszteltetésnek és szakmai kihívásnak tartja az alprefektusi tisztségbe való kinevezését. „Ismerem a helyettesi tisztség öszszes hátrányát, és tudom, hogy a jelenlegi politikai konstellációban nem lesz könnyű dolgom. Mégis feladatomnak tűztem ki a törvény betartását és betarttatását” – fogalmazta meg lapunknak céljait a volt szeredai jegyző.
Kérdésünkre, hogy a székely jelképek esetében, alprefektusként mit jelent számára a törvény betartása és betarttatása, Nagy Zsigmond azt válaszolta, hogy ugyanazt, amit Nyárádszeredában. „Amikor a volt kormánymegbízott felszólított, hogy az önkormányzat épületéről azonnal távolítsuk el a székely zászlót, a polgármesterrel közösen fogalmaztuk meg a hivatal és a közösség álláspontját, miszerint Romániában egyetlen hatályos törvény sem tiltja a közösségi jelképek használatát. Ezek után több felszólítás nem érkezett, a székely zászló meg azóta is lobog” – elevenítette fel a korábbi jogi vitáját a kormányhivatallal Nagy Zsigmond.
Petres Sándor az új Hargita megyei prefektus
Victor Ponta miniszterelnök ezzel egy időben úgy döntött, Petres Sándor eddigi Hargita megyei alprefektust nevezi ki a magyarok által többségben lakott megye prefektusának. Petres Adrian Jean Andreit váltotta a tisztségben, aki 2012 szeptembere óta vezeti a kormányhivatalt Csíkszeredában. A leköszönő prefektus az Agerpresnek beismerte, meglepődött a kormány döntésén.
„Váratlanul ért a hír, főként, hogy családommal éppen a szabadságomat töltöttem, nem is tartózkodtam az országban – kommentálta Jean Adrian Andrei. – Nyilvánvaló, hogy a döntés olyan politikai alkudozások eredménye, amelyet nem kívánok véleményezni. Remélem, hogy az elkövetkezőkben is sikerül megtartani a megyében az etnikumok közötti békés egyensúlyt, egyúttal betarttatva az ország törvényeit. Én a gazdasági és társadalmi fejlődést képviselem a továbbiakban is.”
Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke a téma kapcsán a Transindex hírportálnak azt nyilatkozta, Petrestől azt várja el, hogy bátran álljon ki a megye fejlődése érdekében, hogy lehessen elérni azt, hogy a kormány megyei igazgatóságai elsősorban a megye lakosságát szolgálják, védjék, értük dolgozzanak. Ugyanakkor sajnálatosnak nevezte, hogy a Maros és Kovászna megyei román politikusok még mindig úgy gondolják, hogy „összedől a világ, és elfordulnak tőlük a választók, ha magyar nemzetiségű személy kerül a prefektúra élére”.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár)

Tisztelgés a székely hősök előtt
A nyergestetői csata 165. évfordulójára emlékeztek
Az idei megemlékezés az 1849-es nyergestetői ütközet helyszínén rendhagyó volt, ugyanis a 165. évforduló alkalmával, Kelemen Hunor szövetségi elnök meghívására, részt vett Victor Ponta, Románia miniszterelnöke is. Román kormányfő első alkalommal vett részt a minden év augusztus elején megtartott nyergestetői rendezvényen.
Kelemen Hunor szövetségi elnök a szabadságért folytatott küzdelem fontosságáról beszélt, amelyet annak idején fegyverrel, most viszont érveléssel és meggyőzéssel kell folytatni. Az RMDSZ elnöke ünnepi beszédében kijelentette, az erdélyi magyarságnak továbbra is küzdenie kell a szabadságért, követve az 1848–49-es szabadságharcosok szellemi örökségét. "Olyan erényeket kell továbbvinnünk, amelyek biztosítanak minket arról, hogy megmaradjunk, talpraálljunk akkor is, ha kudarcok érnek, és folytassuk a munkát." Kelemen Hunor köszönetet mondott Victor Ponta miniszterelnöknek, aki a meghívására részt vett a nyergestetői megemlékezésen, kiemelve, hogy ez az első alkalom, amikor Románia miniszterelnöke jelen van ezen a történelmi helyen. "Sokan lesznek, akik majd kritizálni fogják ezért a miniszterelnököt és a megemlékezés szervezőit is, de reményeim szerint többen lesznek azok, akik megértik, hogy fontosak ezek a látogatások, mert csak ez teremtheti meg az alapját a valódi párbeszédnek. Köszönöm, hogy Victor Ponta jelen van, hiszen csak úgy ismerhet meg minket, magyarokat igazán, ha szülőföldünkön találkozik velünk. Ha pedig jobban megismer, akkor jobban is érti mindazokat a célokat, amelyek számunkra fontosak, így a párbeszéd és a megértés jegyében jó válaszokat tudunk közösen adni a 21. század kihívásaira" – jelentette ki.
Victor Ponta miniszterelnök magyarul is köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében tiszteletét fejezte ki a székelyek szabadságszeretete előtt, és szorgalmazta a két nép közeledését. "Minél gyakrabban hívnak meg ebbe a régióba, láthatják, számos zászló loboghat anélkül, hogy ebből újabb olyan háborúba kezdjünk, amelyre semmi szükségünk nincs" – jelentette ki a kormányfő. Megemlítette a Kézdivásárhelyről a Nyergestetőre vezető utat, megjegyezve, az javításra szorul, és hogy tudja, mi a dolga, hiszen magyarok és románok ugyanazokkal a napi problémákkal küszködnek.
Borboly Csaba beszédében kijelentette, a Kárpát-medencei magyarságot, a székelységet ma már nem az osztrák császár ágyúcsövei fenyegetik, hanem a népességfogyás, a kivándorlás. "Azt látjuk, hogy e téren nagyon komoly lépésekre került sor az anyaországban az utóbbi négy évben. Bízunk benne, hogy Tuzson Bence képviselő úr és kollégái hathatós közreműködésével az elkövetkező négy esztendőben fel tudjuk gyorsítani a sikeres minták, a jó példák átvételét és meghonosítását Székelyföldön, de akár Romániában is! A népességfogyás, a kivándorlás kéz a kézben jár egymással, és ellenük nincs más gyógymód, mint a munkahelyteremtés, hogy a székely fiatal szülőföldjén tudjon családot alapítani, minél több gyereket vállalni, boldogulni. E téren van amit megtettünk, hisz vannak sikerek és kudarcok, de azt látom, hogy az anyaország kormányának hathatós támogatásával, a Bukarestből elhozható fejlesztési forrásokra alapozva, a román kormány felelős és hangsúlyos szerepvállalásával, illetve folytatva önkormányzataink, egyházaink, a gazdák, közbirtokosságok, illetve vállalkozóink minél szélesebb körű összefogásának módozatait, néhány éven belül a negatív tendenciákat megtudjuk fordítani." A Hargita megyei elnök szerint ezért szükség van a párbeszédre a románsággal is, azt sem lehet megspórolni, hiszen gondjaink többsége azonos, elsősorban az elvándorlás és népességfogyás. "Eleink a székely önszervezésről, autonómiáról nemcsak beszéltek, nem elméleteket, kiáltványokat gyártottak, hanem a mindennapi életüket annak jegyében szervezték meg, mindig annyi autonómiájuk volt, amennyit ki tudtak harcolni maguknak, de a megszerzett jogaikkal mindennap éltek is. És így van ez napjainkban is, annyi az autonómiánk, amennyit kivívunk, megszerzünk, megőrzünk. Mindenki ott, ahol van, az adott élethelyzetben" – mondta Borboly Csaba hozzátéve: "Azt kívánom mindannyiunknak, hogy a kevesebb cirkusz, több munka jegyében dolgozzunk többet, egymásért Székelyföldért! Mert többek között ez is Nyerges-tetői csata üzenete."
Tamás Sándor két irányban fogalmazott meg üzenetet: a székelyeknek és Bukarestnek: "A csüggedőket, a megfáradtakat, a reményvesztetteket szeretném emlékeztetni, mi volt 1849 legnagyszerűbb leckéje. Az 165 évvel ezelőtti szabadságharcosok javarésze iparos emberekből, az eke szarvát fogó földművesekből és nem túl sok katonából állt. A szabadságharc szikrája, Gábor Áron is asztalos mester volt. Bár akkor sem látszott fényesnek a jövő mégsem törődtek bele a kilátástalanságba. Üres volt a zsebük, de hatalmas volt a hitük. Nem fogadták el, hogy a jövő nekik semmit se tartogat, és hitből, szabadságvágyból és hazaszeretetből a legnagyobb dolgot hozták létre, amit ember létrehozhat: megszervezték a székely szabadságharcot, és ezzel visszaadták a nemzet méltóságát. Bukarestben sokáig nem tudták, hogyan viszonyuljanak hozzánk. Az volt az érzésünk, hogy össze vannak zavarva: hol kedveskedtek nekünk, hol szorítottak. Közben pedig sokat frocliztak minket. A miniszterelnök úr előtt is azt mondjuk, amit eddig: elfogadjuk a mindenkire érvényes szabályokat, de nem fogadunk el kettős mércét. Tiszteljük az államhatalmat, de nem fogadjuk el, hogy bármelyik kormány tiszteletlenül viszonyuljon hozzánk. Tekintettel arra, hogy Victor Ponta miniszterelnök úr jelen van, az az jelenti, hogy a bukaresti politikában fordulat következhet be."
Darvas-Kozma József esperes javasolta egy új székely kongresszus megtartását, az 1902-es mintájára, amelynek a megvalósítása az első világháború után megakadt. "Most is a kivándorlás és a munkanélküliség a fő baj, mint akkor. A kongresszusba be kell vonni az összes politikai és érdekképviseleti, kulturális, gazdasági egyesületet, szervezetet, együtt a felekezetekkel, és helyzetfelmérés kell a hogyan tovább, a szubszidiaritás, az autonómia érdekében."
Incze Zsolt, a református Sepsi Egyházmegye esperese azt mondta, jó itthon élni, és vannak értékeink, ezeket kell megőrizni és továbbadni. "Mindenkit szívesen látunk, vendégként fogadjuk, a kölcsönös tisztelet jegyében" – hangsúlyozta.
Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja azt mondta, a székely hősök áldozata arra tanít, hogy a közösségért áldozatot kell vállalni, mert csak úgy van értelme az emberi életnek. "Csak akkor tudunk családot alapítani, nemzetet építeni, ha a közösségért felelősséget vállalunk" – jelentette ki a főkonzul.
Tuzson Bence, Tuzson János őrnagy leszármazottja, a Fidesz országgyűlési képviselője beszédében kiemelte, hogy végre olyan kormánya van Magyarországnak, amely nemcsak felelősséget érez, hanem felelősséget is vállal a határokon túl élő magyarságért.
A résztvevők megkoszorúzták az emlékművet, köztük Victor Ponta miniszterelnök is. Jelen volt Békés megye küldöttsége is, Farkas Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke megkoszorúzta az általuk által állított kopjafát. A megemlékezést a kozmási Bojzás néptánccsoport előadása és a Tuzson János Fúvósegylet tette ünnepélyesebbé. Hagyományszerűen idén is felvonultak a csíkszéki és háromszéki huszárok.
Hargita megye sajtószolgálata, Népújság (Marosvásárhely)

Ismét feljelentették Antal Árpádot a magyar felirat miatt
Feljelentették Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) amiatt, hogy a székely szabadság napján, a megyeszékhelyen felavatott, turulmadárral díszített obeliszken csak magyar felirat szerepel.
Az elöljáró hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, a CNCD tagjainak fotókat mutatott 13 olyan sepsiszentgyörgyi emlékműről, melyeken egynyelvű – héber, román vagy német – felirat található. „Én nem érzem diszkriminálva magam amiatt, hogy a holokauszt-emlékparkban kizárólag héber feliratokkal találkozom, és szerintem az sem probléma, hogy az említett obeliszken olvasható, magyar költő tollából származó verssorokat nem fordítottuk le” – fogalmazott Antal Árpád.
Az obeliszken egyébként György Attila csíkszeredai költő verssorai olvashatók. Antal Árpádot korábban amiatt jelentették fel a diszkriminációellenes tanácsnál, hogy sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalban csak magyar nemzetiségű személyek dolgoznak, a testület azonban elutasította a keresetet.
A polgármester továbbá újságírói kérdésre leszögezte, nem akarja választási szempontból elemezni Victor Ponta kormányfő hétvégi székelyföldi látogatását, ennél nagyobb változásokat vár el a román-magyar kapcsolat alakulásában.
„Korrekt törvényeket várunk, melyek szavatolják, hogy a magyarok nem másodrendű állampolgárok ebben az országban. A koalíciós egyeztetések során azért nem kértünk magyar prefektust Kovászna megyében, mert a prefektus nemzetisége nem számít, ha rosszak a törvények” – jegyezte meg.
A sajtótájékoztatón jelen levő Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester szerint nagy baj van akkor, ha csak a prefektusok hozzáállásán múlik az, hogy egy polgármester milyen zászlót tűz ki. Antal Árpád ugyanakkor hozzátette, azt várja el a mindenkori prefektustól, hogy ugyanolyan szigorral felügyelje a magyar nyelv használatát, mint a románt. „Még egyetlen felszólítást sem kaptam a prefektustól azért, mert valahol hiányzott a magyar felirat, ám több tucatot a román miatt” – mondta a sepsiszentgyörgyi elöljáró.
Bíró Blanka, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ingyenes érettségi felkészítők a csíkszeredai Sapientián
A Sapientia EMTE Csíkszeredai Karai a nyári időszakban is folytatják az ingyenes érettségi felkészítőket román nyelv és irodalomból. Szeretnének segítséget nyújtani azoknak a diákoknak, akik az őszi pótérettségire szeretnének felkészülni.
A felkészítőket Bogos Beáta és Kiss Csilla tartja. A csoportos foglalkozásokban pedig Bodor Anikó és Balázs Andrea mesteris hallgatók lesznek a diákok segítségére.
A felkészítők időpontja 2014. augusztus 11-15. között naponta: 09:00-11:00 – előadás, elméleti témában, 11:00-13:00 – csoportos foglalkozások. A felkészítőt a csíkszeredai Sapientia EMTE Kis Aulájában tartják, a Szabadság tér, 1.szám alatt.
maszol.ro

Régmúlt nyár, s tovatűnt pipacs
Nem akármilyen társaság koptatta egykor az udvarhelyi gimnázium padjait. A múlt század hatvanas éveinek elején költővé lévendők ballagtak el a vén falak közül, hogy messzire jussanak a tudás által, s szavaik által majd visszatérjenek. Pontosabban, az akkor igen határozottan a reáliák felé elmozduló középiskolában egy olyan erős irodalmár-társaság verődött össze, amely hasonszőrű, egyívású társakkal kiegészülve aztán a későbbiekben, Kolozsváron, igencsak fontos irodalomtörténeti eseményeknek lett a kiváltója. Ezt a négyesfogatot Farkas Árpád (1944), Magyari Lajos (1942), Molnos Lajos (1941) és Balázs András (1943-1978) alkotta. Molnos visszaemlékezése szerint a „gimiben” már szerkesztettek egy kizárólag irodalmi „töltetű” faliújságot, amelyen egymást, egymás költészetét igyekeztek bemutatni az iskola diákságának, de ugyanakkor olyan esteket is szerveztek, amelyekkel kivitték ezt a fajta irodalmat a városba.
A kis társaság nagy szerencséje, hogy 1961 őszétől – kisebb magánéleti gondokat és egy-két sikertelen felvételit leszámítva – mind a négyen a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen találják magukat, a Bölcsészkaron, sőt, ugyanabban a csoportban, hiszen mindannyian magyartanári képesítést kívántak szerezni. Ez a kis udvarhelyi csoport hamarosan két kollégával egészült ki, a brassói Apáthy Gézával (1943-1976) és a sóváradi Király Lászlóval (1943). A „hatok” hamarosan megkerülhetetlenekké váltak, ha szépirodalmi próbálkozásokról, bemutatkozásról, vitaestről volt szó, de kiválóan megállták a helyüket együtt a focipályán, sőt – emlékszik vissza Molnos – udvarolni is testületileg vonultak fel, hogy a hatás még frenetikusabb legyen.
Példaképekként, „nagy elődökként” lebegett előttük az a költészeti eszmény, az a proletkulttól szabaduló, neoavantgárd literatúra, amelyet a néhány évvel idősebb Lászlóffy Aladár, Szilágyi Domokos, Veress Zoltán és Jancsik Pál képviselt. Ezt a hatos-fogatot együtt lehetett viszontlátni a Gaál Gábor Körben, amelyet 1963 őszétől Bodor Pál (1930) „felügyelt”, aki az Irodalmi Könyvkiadó nemzetiségi osztályán dolgozva előkészítette mindnyájuk számára a költői indulást. A debüt klasszikus útja akkortájt az Utunk, az Igaz Szó, a Korunk, az Ifjúmunkás című lapokban és az Előre című bukaresti napilap hétvégi mellékleteiben való megjelenésen át vezetett az antológiában való szereplés, majd az önálló kötet irányába. A hatok mindannyian benne vannak az 1967-ben napvilágot látott Vitorlaének című lírai antológiában. A második Forrás-nemzedék néven „nyilvántartott” társaság – ekkor már nem haton vannak, hanem tízen-tizenketten, hiszen Csiki László, Kenéz Ferenc, Palocsay Zsigmond, Czegő Zoltán, Pusztai János, Györffi Kálmán és Kocsis István is ide sorolható – Forrás-kötetei annak rendje-módja szerint szép sorban napvilágot is látnak. Mire a közigazgatási átszervezés (1968) bekövetkezik, s lehetőség van a vidéki lapok szerkesztőségeiben való elhelyezkedésre, ezek a fiatal írók és költők igyekeznek a tanügyinél nagyobb mozgásteret és alkotói szabadságot kínáló szerkesztőségi műhelyekben elhelyezkedni. Dali Sándor főszerkesztő valóságos költő-hadat gyűjt a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör köré, de hasonló kirajzás figyelhető meg Csíkszeredában, a frissen alakult Hargita című napilapnál is. A költői pályák törvényszerűen és jól alakulnak. E fiatalemberek közül többen is – például Farkas Árpád, Magyari Lajos – harmincéves korukra érettségi-tétellé nemesednek. Hírnevüknek, befogadottságuknak jót tesz a közéleti szereplés, hiszen költészetük is olyan, hogy – túl az általános emberin -közösségi kérdéseket, azon belül pedig egy igen erős és meghatározó székely identitást vállalnak fel.
Az ugyancsak nagyon fiatalon elhunyt brassói Apáthy és alig megkezdett költői pályáját tragikus körülmények közt záró, harmincöt évesen elhunyt székelyudvarhelyi Balázs András számára azonban nem adatott meg a lehetőség, hogy több évtizedes pályán futva hagyjon látható és maradandó nyomot az irodalomban és a közéletben.
Balázs András 1968-tól a Hargitához szegődik, ahol színvonalas publicisztikai írásaival hívja fel magára a figyelmet, hamar megérezi, hogy milyen pászmán lehet és szabad haladni egy olyan korban, egy olyan rendszerben, amely az emberarcúság leple alatt zsarnoki és embertelen is ugyanakkor. Ez az újságírói munka négy esztendeig tart, 1972-től – máig tisztázatlan körülmények között – kiszorítják a „szocialista” sajtóból. Érdekes, hogy ekkortól kezdődően már nem tanárként, hanem gyári munkásként tevékenykedik. Ekkortájt készül el a Cicoma nélkül című kötet terve, amely azonban soha nem lát napvilágot. Molnos Lajos, amikor ezt a Tetők magasából című kötetet összeállította, ebből a kéziratból, illetve a hagyatékban maradt kiadatlan és kéziratos versekből válogatott. „Nem tudhatom, hogy másoknak, a mai olvasóknak mit mondanak ezek a versek (…)? Nem vagyok szakavatott ítész, viszont igencsak elfogult, részrehajló vagyok mind a költő személyét, mind a verseit illetően. Az én álmaim, hangulataim, bánataim, lelkesedéseim is ott vannak (…) a versekben, amelyek, hiszem, sok mai olvasót is megérintenek. (…) Király László szavaival élve, valamikor mi is pipacsok voltunk. A nyár, a mi nyarunk is elmúlt, de verseinkben továbbélnek a pipacsok, akik mi is voltunk. Aki Balázs András is volt, s maradt a verseiben, örökkétigre. Szeressük hát ezeket a verseket, bennük a pipacsokat szeretjük…”
A fiatalon elhunyt költő emlékét, a posztumusz megjelent, késői „Forrás-kötet” bemutatóján Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője, Lőrincz György író és Oláh István költő, az egykori Hargita című napilap munkatársa idézte fel. Balázs Éva, a költő unokahúga, néhány vers elmondásával bizonyította, hogy üde, naprakész, de a hatvanas évek „hanghordozását” őrző alkotásokról van szó, amelyek a nyilvánosságra-kerülés jóvoltából betölthetik azt a szerepet, amelyért létrejöttek.
Balázs András, a költő érvényes „idézeteket” írt. Sokan voltak a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár Látvány- és Hangzóanyag tárában tartott rendezvényen, köztük a Balázs-család több generációból származó tagjai is. Ilyenkor látszik igazán, hogy egy Erdély-, sőt Kárpát-medence szerte ismert nemzetségről van szó, amely jelentékenyen szolgálta és szolgálja ma is a magyar tudományosságot és a kultúrát.
Simó Márton, Székelyhon.ro

Változatos műsorkínálat a Csíki Játékszínnél
Négy nagyszínpadi bemutatóval, fesztiválokkal, gyerekelőadásokkal várja a Csíki Játékszín a 2014/2015-ös évadban nézőit.
A legszélesebb nézői rétegeket próbálják megszólítani, hangsúlyosan odafigyelnek a fiatalokra, és megpróbálnak kedvezményekben részesíteni mindenkit, aki erre rászorul. Műfajilag és tematikailag egyaránt változatos műsorkínálattal jelentkeznek a következő színházi szezonban is – véli Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója. „Színházunk másfél évtizedes kipróbált hagyományait és törekvéseit folytatjuk, ugyanakkor érzékenyen figyelve a kor szellemére. Arra, amire a színháznak mindig figyelnie kell, hogy itt és most mi történik az emberrel, az emberi létnek, az emberi boldogulásnak milyen esélyei vagy éppenséggel milyen akadályai vannak. Továbbra is kitartunk azon művészi program mellett, amely a színház hármas funkciójára épül. Nevezetesen az, hogy létfilozófiai műhely, a társasági élet helyszíne és a rekreációnak, a szellemi, lelki felüdülésnek, a szórakozásnak a helye.”
Négy bemutató a nagyszínpadon
A csíki teátrum október elején Kosztolányi Dezső Édes Anna című regényének színpadi adaptációjával nyitja az évadot, az előadást Lendvai Zoltán rendezi. „Az Édes Anna egy olyan korban íródott, amikor egy emberi krízist élt át a világ. Az első világ háború végén, után íródott, és mindaz a feszültség, ami a szerzőben felhalmozódott a történelem láttán, az első világháború és az azt követő forradalmak és ellenforradalmak egy emberi sorsra vetítve jelennek meg ebben a műben. És ezzel együtt mi ily módon idézzük fel ezt a korszakot, aminek most éppenséggel a megemlékezését éljük át, amikor a száz évvel ezelőtti eseményekre gondolunk” – mutatott rá Parászka.
Decemberben Huszka Jenő-Szilágyi László operettjét, a Mária főhadnagyot viszik színre Somogyi Szilárd rendezésében, aki harmadik ízben rendez zenés előadást Csíkszeredában. „Ennek a műfajnak a széleskörű támogatottsága, a vágy arra, hogy az emberek átéljék és megtapasztalják azt az élményanyagot, amit az operett kínál, teljesen egyértelművé teszi. Minden kérkedést félretéve, a mi társulatunk már van annyira felkészült, hogy ezeket a műveket énektudással, tánctudással, a műfajban való jártassággal magas szinten tudja megjeleníteni, színpadra vinni.”
Jövő év elején az orosz drámairodalom kiemelkedő darabját, Makszim Gorkij Éjjeli menedékhely című művét láthatja a közönség Victor Ioan Frunză rendezésében. A következő bemutató Tersánszky Józsi Jenő Kakuk Marci regényének Örkény István által írt színpadi változata lesz, ezt Parászka Miklós állítja színpadra. „Ehhez már nem is kell sok magyarázat, hogy látszódjon a sokszínűségre való törekvés. Valami mégis összekapcsolja ezeket a műveket, különösen az Édes Annát, az Éjjeli menedékhelyet és a Kakukk Marcit. Mindháromban – bár tematikailag és műfajilag egymástól távol álló közegben – arra összpontosítanak, hogy mi történik a perifériára, a társadalom aljára szorult emberekkel. És a mai világunkra tekintve nagyon fontosnak érzem, hogy figyeljünk ezekre a kérdésekre, hogy a színház eszközeivel intellektuális és érzelmi tartalékokat szabadítsunk fel erre vonatkozóan” – hangsúlyozta az igazgató.
Tavasszal mesejátékkal jelentkezik a színház, és a tervek között szerepel egy kamaratermi előadás bemutatása is. Az előző évadból az Özönvíz előtt és a Viktória című előadásokat tartják műsoron.
Fesztivál gyerekeknek és felnőtteknek is
A színház igazgatója elmondta, javában zajlik az Interetnikai Színházi Fesztivál szervezése, melyre október 20. és 27. között kerül sor Csíkszeredában. A kétévente megtartott vándorfesztivál a hetedik kiadásához érkezett, két évvel ezelőtt a nagyváradi Szigligeti Színház szervezte. Az Interetnikai Színházi Fesztivál a romániai kisebbségi színházak, társulatok seregszemléje. „Ennek a szervezése már előrehaladott fázisban van, és ha minden jól alakul, igazi színházi dömpingre lehet számítani október második felében.” Az igazgató biztosított arról, hogy a soron következő évadban is lesz Lurkó Fesztivál. „Szeretnénk fejleszteni és továbbvinni ezt a fesztivált, annyi mosolygó gyerekarcot láttunk, hogy ez már mindenképp kötelez bennünket.”
Kiss Bora távozik a csíki színháztól
A következő évadra Kiss Bora Marosvásárhelyre szerződött, bár a csíki színház vezetősége szeretné, ha végleg nem köszönne el a társulattól. „Nagyon megszerette a közönségünk, hiányozni is fog. A színész életében is vannak olyan magánéleti fejlemények, amelyek eldöntik egy-egy karriernek az irányváltásait, nem haraggal válunk el egymástól, és úgy gondolom, hogy Bora itt három évadon keresztül szép és hasznos munkát végzett. Minden változás egyben magában hordozza az újnak a lehetőségét, hogy új arcok jelennek meg a társulatunkban, és friss, új hangulatot, új lehetőséget hoznak magukkal. Nagy szerkezeti átalakulás a társulatban nem lesz. Ez a társulat egy összeszokott, összeforrott együttes.”
Bérleteket tessék!
A színház jegypénztára augusztus elsején kinyitott, ettől az időponttól számolva két hónapon keresztül vásárolhatók színházbérletek az új évadra. A tavalyi bérletesek helyét szeptember 20-ig tartja fenn a színház. A kínált felnőttbérlet négy nagyszínpadi előadásra érvényes, ennek ára 50 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 30 lej. A premierekre érvényes Bánk bán bérlet 65 lejbe kerül. A kisiskolásoknak kínált mesebérlet az elmúlt évadhoz hasonlóan három gyerekelőadást tartalmaz 15 lejes áron, illetve választható módon 20 lejért a Lurkó Fesztivál egy előadására is belépést biztosít. A jegypénztár munkanapokon 10-13, valamint 17-19 óra között tart nyitva, telefonszáma: 0266-314472.
„Az önkormányzat a színházunkat támogatja, ezért az árakat alacsonyan tudjuk tartani, hogy minél több embernek adjunk lehetőséget színházba járni. Ez egy intézményvezetési filozófia, egy kultúramenedzselési technika, eljuttatni a színházat minél több emberhez, hogy az anyagiak a legritkább esetben jelenthessenek akadályt a színház látogatásában. Ez nem egy kereskedelmi alapon szerveződő színház, hanem az önkormányzatnak az elkötelezettsége a színházkultúra és a város közönsége iránt. Itt az önkormányzat, a színház, mint intézmény és a közönség hármas összefogására van szükség, hogy a színházkultúránkat meg tudjuk tartani és fejleszteni tudjuk itt a városban. A város tartsa fent ezt a finanszírozási koncepciót, lehetőleg fejlessze ezt a koncepciót, a színház törekedjen a maximális kulturális rentabilitásra, a nézők pedig minél nagyobb számban jöjjenek színházba! Ha ez megvalósul, akkor fejlődni fog itt ez a helyzet és a városnak a színházi helyzete, gondolom, hogy mindannyiunk örömére” – fejezte ki reményeit az igazgató.
Péter Beáta, Székelyhon.ro

Homoródmentén szervezik meg az Élő Erdély Egyesület diáktáborát
Homoródmentén szervezi meg második alkalommal az Erdély elvarázsol című diáktáborát az Élő Erdély Egyesület.
Az elsőt Csíkszeredában tartották tavaly, nagy sikerrel. Idén Homoródszenmártonba, a Dávid Ferenc Ifjúsági Központba várják azokat a fiatalokat, akik egy egyhetes, bentlakásos jellegű nyári tábor keretében megismerkednének a Homoródmente kulturális kincseivel, hagyományos életformáival. Az augusztus 26-31. között zajló tábor programját a tájegység jellegzetességeit, építészetét, hagyománykincsét, népművészetét, jellegzetes mesterségeit bemutató előadások, vetítések, kézműves- és alkotó tevékenységek, közösségi foglalkozások, barangolások, kerékpáros- és gyalogtúrák, néprajzi gyűjtés képezik. A táborba 24, 14 és 18 év közötti diákot várnak, itthonról és Magyarországról is lehet jelentkezni. Részletes információ és jelentkezési lap az office@eloerdely.ro e-mail címen igényelhető.
Asztalos Ágnes, marosvasarhelyiradio.ro

EGYETEMI HELYEK
Mi akar lenni az erdélyi diák, ha magyar?
A MOGYE általános orvosi szakára jelentkeztek a legtöbben, de mégsem itt volt a legnagyobb túljelentkezés az erdélyi egyetemek magyar szakjai között.
A BBTE most induló gazdasági informatikus szakára volt a legnagyobb a túljelentkezés, ott egy helyre négy diák jutott. A MOGYE-n a fogorvosi szakra lehetett a legnehezebben bejutni, ott szinte háromszoros volt a túljelentkezés. De népszerűek voltak az informatikusi és a kommunikációs képzések is, mind a Sapientián, mind a BBTE-n sokan jelentkeztek rájuk. A részletes összefoglalónkból az is kiderül, hogy hol maradtak még ingyenes helyek az őszi felvételire.
Babeş-Bolyai Tudományegyetem
A különböző kihelyezett tagozataival együtt 67 alapképzési és 37 mesterképzési helyet hirdettek meg. Alapképzésen összesen 1092 ingyenes és 1392 költségtérítéses hely volt. A júliusi felvételi során nagyjából 1400 hallgató jelentkezett a BBTE különböző képzéseire összesen. Az egyetem közlemény szerint az őszi felvételire még 205 ingyenes hely maradt a visszaigazolásokat követően, többek között a történelem, a művészettörténet, a szociológia és az újságírás szakon is lehet még költségtérítéses helyen tanulni.
A legnépszerűbb szak az idén újonnan indult gazdasági informatika volt, ezen nagyjából négyszeres volt a túljelentkezés, igaz, mindössze 10 költségtérítéses helyet hirdettek meg. Utána a kinetoterápia, a kommunikáció és közkapcsolatok, az informatika, a pszichológia, a tanítóképző és a kémia szak következett.
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A csíkszeredai karokon 13 alapképzési és 4 mesterképző szakon, 550 és 143 tandíjmentes, költség-hozzájárulásos és teljes tandíjas helyet hirdettek meg. A tandíjmentes helyek közel 70%-át sikerült feltölteni, azonban minden szak esetében maradtak még betöltetlen helyek. A szakok többségében még tandíjmentes helyre is iratkozhatna az őszi felvételi időszakban a diákok. A legtöbben a Gazdaság- és Humántudományok Kar közgazdaság karára jelentkeztek, összesen 31 diák felvételizett oda, de őszire még így is maradt 15 ingyenes hely a szakon.
Csíkszeredában népszerű volt még a Könyvelés és gazdálkodási informatika szak, valamint a Kommunikáció és PR. Amennyiben augusztus folyamán az újonnan induló Génsebészet szak megkapja a működési engedélyt, úgy szeptemberben erre a képzésre is várják az iratkozókat.
Kolozsváron a Sapientia EMTE négy alapképzési és egy mesterképző szakán összesen 145 helyet hirdetett meg, ebből 74 tandíjmentes és 71 költség-hozzájárulásos helyre lehetett iratkozni. Túljelentkezés egyedül a Filmművészet, fotóművészet, média szakon volt, ott a 25 meghirdetett ingyenes és költség-hozzájárulásos helyre 30 felvételiző jelentkezett. Viszont a legtöbben a nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakra jelentkeztek: összesen 32 diák. A négy alapképzésre és egy mesteri képzésre 96 iratkozó volt, akik közül 75 vissza is igazolta a helyét.
A szeptember 4-10 közötti őszi felvételire a Filmművészet, fotóművészet, média szakon kívül mindegyiken vannak még helyek. Három alapképzési és egy mesteri szakra lehet beiratkozni, amelyeken 13 tandíjmentes és 56 költség-hozzájárulásos hely van még.
Marosvásárhelyen a nyári felvételire alapképzésen 11 szakon összesen 490 helyet hirdettek meg, ebből 190 tandíjmentes, 220 költség-hozzájárulásos (400 euró) és 80 teljes tandíjas (750 euró) volt. Alapképzésen a legkeresettebb az Informatika szak volt, majd ezt követte a Kommunikáció és közkapcsolatok szak. Mesterképzésen 4 szakon összesen 105 helyet hirdettek meg, ebből 55 tandíjmentes és 50 költség-hozzájárulásos hely volt. Legtöbben a Növényorvos és a Fejlett mechatronikai rendszerek szakokra iratkoztak.
Az őszi felvételire is maradtak még tandíjmentes helyek a marosvásárhelyi Sapientián, legtöbb a Távközlés és mechatronika szakon, de vannak még tandíjmentes helyek a Magyar-Román szakirányú fordító és tolmács szakon is.
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem
Összesen 4 szakon lehetett magyarul tanulni. Államilag finanszírozott hely az általános orvosin 135 volt, a fogorvosin 35, a gyógyszerészetin 35, míg az egészségügyin 15. A költségtérítéses helyekre a román jelentkezőkkel együtt hirdették meg a felvételit, általános orvosira (összesen 80 hely) és fogorvosi szakra (összesen 30 hely) nem jutott be egyetlen magyar sem, csak a gyógyszerészeti (összesen 80 hely) és asszisztens képzésbe (összesen 70 hely) sikerült néhánynak felvételt nyernie a költségtérítéses helyre.
Általános orvosnak összesen 304 ember jelentkezett, ez iránt a szak iránt érdeklődött a legtöbb ember. A fogorvosi szakra viszont nehezebb volt bejutni, összesen 102 felvételiző jelentkezett az államilag támogatott helyekre, vagyis közel háromszoros volt a túljelentkezés (2,9). Az általános orvosi szak esetében 2,2 volt a túljelentkezési arány, a gyógyszerészetin 2,1, míg az egészségügyi asszisztensin 2,7.
Az őszi felvételire már csak évi 5000 eurós költségű - főként külföldieknek szánt - helyek maradtak, magyarul tudóknak általános orvosin 25, míg a fogorvosin 5. Erről a részletes információkat itt lehet olvasni.
Partiumi Keresztény Egyetem
Alapképzésen 19 szakot hirdettek meg, összesen 595 hellyel, míg mesterképzésen 8 szakra várták a jelentkezőket, összesen 252 helyre. A képzőművészeti képzésük iránt volt a legnagyobb az érdeklődés, a meghirdetett 35 helyre összesen 41 felvételiző jelentkezett, és ebből 28 helyet foglaltak/foglalhattak el. Az egyetem közlése szerint még a különböző nyelv és irodalom szakok (magyar, román, angol és német - és ezeknek a különböző párosításaik), valamint a közgazdász képzés volt népszerű.
Az őszi felvételin a meghirdetett szakok többségére még van ingyenes hely, költségtérítéses képzésre pedig még mindenik szakon lehet jelentkezni.
Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
Alapképzésen 5, míg mesterképzésen 6 szakot hirdettek meg, egyenként 12 hellyel. Két új mesterképzési szakon viszont csak őszi felvételi lesz, azokon tehát még egyetlen helyet sem töltöttek be.
Nem meglepő módon színésznek szerettek volna a legtöbben tanulni: a 12 helyre összesen 29 ember jelentkezett, és ebből 9-et vettek fel. Utána az audiovizuális kommunikáció jön, ahová 9-en jelentkeztek, és mindenkit fel is vettek. Mesterképzésen is a színész szak volt a legnépszerűbb, 12 helyre 9-en jelentkeztek.
Ennek köszönhetően az alapképzésen a színész, illetve az audiovizuális kommunikáció szak kivételével még mindenhol vannak ingyenes helyek. A mesterképzésen bábművész, valamint az újonnan induló alkalmazott bábművész és a korszerű zenei koncepció szakon lehet államilag finanszírozott helyeken tanulni.
Transindex.ro

Szabályozott temetők
Az önkormányzati, egyházi és magántemetők átlátható, szabályozott működtetését, fenntartását célozza az a 2009-ben kidolgozott, de csak egy hónappal ezelőtt megjelent temetőtörvény, amely bírságokat is előír a rendelkezések megszegése esetén. A jogszabály pontos előírásokat tartalmaz a sírhelybérlőkre vonatkozóan is.
Az idei 102-es számú törvény a megjelenés után 90 nappal, azaz október 11-én lép hatályba, előtte azonban még meg kell jelennie a jogszabály végrehajtási rendeletének is. Egyelőre kevesen tudnak a törvényről, és az sem egyértelmű, hogy a gyakorlatban milyen változásokat jelent majd. A jogszabály előírja, hogy a tulajdonosok, ügykezelők kötelessége elkészíteni a működési szabályzatokat, amelyek tartalmazzák a sírhelyek bérlésével, sírnyitással, hamvasztással, ravatalozással, más temetői szolgáltatásokkal kapcsolatos előírásokat, akárcsak a szolgáltatások árait, az ügyfélfogadási rendet vagy a temetők nyitvatartási programját.
De gondoskodniuk kell a sírkert karbantartásáról, takarításról, szemét elszállításról, vezetékes vízről, őrzésről is. A törvény arra is kitér, hogy a sírhely gondozása a hozzátartozók kötelessége, ha ez több mint két évig elmarad, felszólítás után a bérleti szerződést felbonthatják. Azt is leszögezi viszont, hogy egy használatban levő sírhely megnyitására az utolsó temetést követő hetedik évtől van lehetőség. A temetés nemcsak egyházi lehet, hanem igény szerint világi is.
Évi fenntartási díj
Csíkszeredában két köztemető is van, egyiket, a Kalász lakótelepit a polgármesteri hivatal működteti, a Szentlélek utcai sírkert pedig egy temetkezési vállalkozás ügykezelésébe tartozik. Mindkét esetben a működés, fenntartás, sírhelybérlés szabályozva van, rendelkezésre áll a vezetékes víz, takarítanak. Évi karbantartási díjat kérnek a sírokra, lejárt bérleti szerződések esetén a hozzátartozókat is értesítik. Kérdésünkre Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere azt mondta, bár részletesen nem tanulmányozták a törvényt, nagy változásokra nem számítanak.
Egyházi szabályzat is van
Csíkszéken a vidéki településeken az egyház és az egyházat támogató közösség a temetők fenntartója, legtöbb esetben már ravatalozók is épültek. Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke kérdésünkre azt mondta, a törvényt még nem tanulmányozták át, de az egyházi előírások és szabályok szerint az egyházi temetők fenntartására, működésére minden településen szabályozások léteznek, amelyet az egyháztanács bevonásával a plébániák alkotnak meg.
Ingyenes sírhelyek
A sírhelyek bérlése az egyházi temetőkben ismeretlen gyakorlat, mivel az egyház fenntartásában és a temető gondozásában részt vevő helyi hívek számára a sírhelyek ingyenesen biztosítva vannak. A segédpüspök szerint olyan esetekben adódnak problémák, amikor a falvakból elköltözött családok igénylik a temetkezési lehetőséget, akik az évek során a helyi egyházközség fenntartásához nem járultak hozzá. Ilyenkor a sírhely biztosításáért külön hozzájárulást kérnek a plébániák. Tamás József valószínűnek tartja, hogy az őszi püspökkari konferencián előtérbe kerül majd a kérdés, és megpróbálják egyeztetni az egyházi szokásokat a törvény előírásaival.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Gyertyagyújtással emlékeztek a motorosok
Nagy tömeg gyűlt össze szerda kora este Kézdiszentléleken, ahol motorosok és „civilek” gyújtottak gyertyát a vasárnap este balesetben elhunyt Sebestyén Attila emlékére, valamint a segítségére siető, ám brutálisan megvert társa gyógyulásáért.
Az akciót a Csíkszeredában hétfő este, több motorosklub tagja részvételével tartott gyűlés után a Facebookon népszerűsítették, majd az esemény napján hangosbemondóval egy autó járt körbe Kézdiszentléleken, valamint Kézdivásárhelyen, békés, gyertyás részvételre kérve az embereket.
A motorosok Csíkszeredában, illetve Kézdivásárhelyen gyűltek össze, majd onnan indultak a hat órakor kezdett megemlékezésre. Szovátáról korábban mintegy huszonöten indultak el, Székelyudvarhelyen csatlakozott hozzájuk további huszonöt motoros. Fenyéden, a Székelyudvarhely utáni első községben a rendőrség a kétkerekűekből álló konvoj tagjait félreállíttatta, megmotozta és ellenőrizte. Hasonlóképpen jártak el a Sepsiszentgyörgyről érkező motorosokkal: őket Rétynél igazoltatták.
Végül a Katrosa felől 250 motor, míg Kézdivásárhely irányából 450 kétkerekű dübörgött be Kézdiszentlélekre, ahol hatalmas tömeg verődött össze a helybéliekből és környéken élőkből. A ház előtt, ahol a motoros életét veszítette, gyertyák tucatjait gyújtották meg, virágokat helyeztek el. A cigánysor egyébként kiürült: egyetlen sírdogáló idős néni jött ki a szomszédos házból, aki – mint megtudtuk – vízzel mosta le a balesetet szenvedett motoros arcát.
Érdekes információkat osztott meg a sajtóval egy csíkszeredai motoros, aki Csaba néven mutatkozott be. Állítása szerint kevéssel a lincselés után érkezett a baleset színhelyére. Elmondása alapján a bámészkodók azt mondták neki, hogy miután az idős néni lemosta a motoros arcát, több környékbeli bántalmazta Sebestyén Attilát, illetve a motor női utasát.
Végül a Katrosa felől 250 motor, míg Kézdivásárhely irányából 450 kétkerekű dübörgött be Kézdiszentlélekre, ahol hatalmas tömeg verődött össze a helybéliekből és környéken élőkből. A ház előtt, ahol a motoros életét veszítette, gyertyák tucatjait gyújtották meg, virágokat helyeztek el. A cigánysor egyébként kiürült: egyetlen sírdogáló idős néni jött ki a szomszédos házból, aki – mint megtudtuk – vízzel mosta le a balesetet szenvedett motoros arcát.
Érdekes információkat osztott meg a sajtóval egy csíkszeredai motoros, aki Csaba néven mutatkozott be. Állítása szerint kevéssel a lincselés után érkezett a baleset színhelyére. Elmondása alapján a bámészkodók azt mondták neki, hogy miután az idős néni lemosta a motoros arcát, több környékbeli bántalmazta Sebestyén Attilát, illetve a motor női utasát.
Bartos Lóránt
Székelyhon.ro

A tartalom lenne a lényeg
A székelyföldi megyék és az azonos nevű városok szorosabb együttműködését, amolyan testvértelepülési szerződés megkötését szorgalmazzák az elöljárók.
A Szereda és Szentgyörgy nevű városok közötti testvértelepülési szerződés megkötését javasolta és szorgalmazza Tóth Sándor nyárádszeredai polgármester. Nyárádszereda Csíkszeredával, Erdőszentgyörgy Sepsiszentgyörggyel köthet megállapodást a közeljövőben – jelentette be a napokban Tóth Sándor. Szavait Ráduly Róbert csíkszeredai elöljáró is megerősítette, amikor múlt héten a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny nyárádmenti szakaszának megnyitóján a városban tartózkodott. Elmondta: egy szélesebb körű testvérkapcsolat kialakítására készülnek a két Szereda között, és szép kezdete lehet ennek a kerékpárverseny, amely Nyárádszeredából indult és a Csíkszeredához tartozó Hargitafürdőn ért véget.
Tóth Sándor nyárádszeredai városvezető érdeklődésünkre kifejtette: körvonalazódnak a kapcsolatok, mindenki akarja azokat, és már csak az van hátra, hogy leüljenek és megbeszéljék ennek tartalmi részét. Nem bármilyen, hanem tartalommal rendelkező testvértelepülési szerződés aláírására készülnek. Mindenkinek van magyarországi kapcsolata, most itt az ideje a székely megyék és települések közötti kapcsolatok kiépítésének és fenntartásának úgy, hogy abból mindenkinek haszna legyen.
Erdőszentgyörgy polgármestere, Csibi Attila Zoltán egyelőre nem nyilatkozott az együttműködésről, csak annyit mondott el portálunknak, hogy már egyeztettek a sepsiszentgyörgyi polgármesterrel, szeptemberben pedig sor kerül a kapcsolat megalapozására. „Mindig fontosnak tartottuk a székelyföldi önkormányzatok közötti jó együttműködést” – fogalmazott Antal Árpád sepsiszentgyörgyi elöljáró, rámutatva, hogy Hargita és Kovászna megye önkormányzatai között ez már működik. Néhány éve megfogalmazódott: a Maros megyei településeket is be kell vonni, de eddig csupán Szovátával sikerült szorosabbra fűzni a kapcsolatot.
„Adjuk át egymásnak a tapasztalatokat, tudást, és mint nagyobbak, segítsük amiben lehet Nyárádszeredát és Erdőszentgyörgyöt” – ez célja Antal szerint a székelyföldi négyes kapcsolat kialakításának. Ami a tartalmat illeti, az elöljáró főleg a gazdasági és kulturális oldal erősítését tartja fontosnak. Miért ne látogathatnák egymás rendezvényeit, miért ne menne Maros megyébe kirándulni a sepsiszentgyörgyi gyerek is? – tette fel a kérdést az elöljáró, kiemelve, hogy a vállalkozók találkozási lehetőségei is fontos szerepet kaphatnának. Minden kapcsolat annyit ér, amennyi tartalommal töltik fel – szögezte le Antal Árpád, aki szerint nem feltétlenül a politikusoknak vagy a városvezetőknek a feladata egy ilyen kapcsolat fenntartása: ők megadják a keretet, de annak tartalmi feltöltése mások joga és feladata is lehet.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Kostelek, a falu, amely a néptánc által marad meg magyarnak
Kóstelek a Gyimesi csángó vidékhez tartozik, kb. 1100-1200 méter magasan fekszik, a lakosai száma megközelítőleg 700, az összetétele szinte 100 százalékban magyar, 3-4 román család él a faluban, akik ugyanúgy beszélik a magyart, mint a többiek.
Mivel román közigazgatás alá helyezték, ezért évtizedek óta az általános iskolai oktatás román nyelven, az állami iskolában folyik. Ezt követően a gyerekek java része Csíkba megy továbbtanulni döntően magyar nyelven, de sokan Bákóban tanulnak románul.
Kóstelek abba a szerencsés helyzetbe került, hogy már 11 éve tanít ott egy házaspár, Ferencz András és Imre Éva. Ők csíki székelyek egyébként, de vállalták, hogy csángó részen tanítanak. Az általános iskolások száma 50-60 fő. Mindegyik általános iskolás beiratkozott magyar oktatásra, és járnak is rendszeresen foglalkozásokra. Ezen kívül van táncóra, és ma már nem csak az általános iskolások vesznek ezen részt, hanem 20-25 éves fiatalok, lányok-fiúk vegyesen. Ezek a fiatal felnőttek még évekkel ezelőtt a szórakozásként csak a kocsmát tudták elképzelni.
Kostelek néprajzilag, földrajzilag a gyimesi vidék izgalmas patakvölgyeinek világát idézi, sajátos kultúrája, néptánca, népdalai, népviselete a gyimesi csángó kultúrkör érdekes színfoltja. 2005-ben a fiatalok, a huszonévesek generációja már nem ismerte szülei, nagyszülei táncait. Azonban, még nem volt nagy szakadás azon generációk között, akik még ismerték, illetve azok között, akiknek már nem adódott át ez a tudás, így hamarosan magukra találtak a táncpróbákon tanultakban.
A tánc iránti szeretet lassan kezdett csapatot kovácsolni az alkalmanként összegyűlt fiatalokból, újabb és újabb tartalmakkal telítődtek az esték, nemsokára eldöntöttük, hogy szeretnénk megmutatni is, hogy mit tanultunk. Így esett meg első fellépése a csapatnak, húsvét vasárnapján kis műsorral örvendeztettük meg az egybegyűlteket, hagyományos viseletben, hagyományos zenére táncoltunk, hirdetve, hogy ebben, így azért még jól érezzük magunkat. A szoboszloihirek.hu nyomán
Erdély.ma

Felemelt kézzel negyven esztendeje
Napra pontosan negyven esztendővel ezelőtt – 1974. augusztus 19-én – leplezték le a Felszabadító Román Katona szobrát Csíkszeredában. Az emlékmű időközben nevet váltott: manapság már Ismeretlen Katona Emlékműveként emlegetik. A köznyelv „Bronz Bélaként” is ismeri.
A korabeli lap, az avatáskor hetilapként megjelent Hargita egy rövid tudósításban számolt be az eseményről. Abból tudjuk, hogy a szobor Marius Butunoiu bukaresti szobrász alkotása. Mint írták, az 1974. augusztus 19-i, hétfői eseményen részt vett Fazekas Lajos, a Román Kommunista Párt Hargita Megyei Bizottságának első titkára is.
A mai olvasatban idegennek tűnő szövegkörnyezetű beszámoló szerint 11 órakor felhangzott az ország himnusza, majd Csíkszereda akkori polgármestere, „Ráduly Elek elvtárs megnyitó szavai után a Hősök Himnuszának méltóságteljes akkordjai mellett” leleplezték a szobrot. A rendezvény végén „hazafias lelkesedés légkörében az ünnepség résztvevői táviratot intéztek Nicolae Ceaușescu elvtárshoz (...)”
Felszámoltatták volna
Csíkszereda központjában, a városi parkba benyúló alkotás időközben névváltoztatáson esett át: Felszabadító Román Katonából az Ismeretlen Katona Emlékműve lett. A katonaság évente tart koszorús megemlékezést a szobornál, más eseményeket viszont ritkán szerveznek ott. Legutóbb, négy esztendővel ezelőtt az emlékmű felszámolását szerette volna elérni civil kezdeményezésével egy csíkszeredai lakos. Ennek érdekében beadvánnyal fordult a városházához, kérvén az aláírásgyűjtéshez szükséges űrlapok rendelkezésére bocsátását. A kezdeményező csíkszeredai lakos, Csibi Barna beadványa végül nem ért célt.
Az alkotás jövője
Az alkotás sorsáról Antal Attilánál, Csíkszereda alpolgármesterénél tájékozódtunk. „Nem szerepel napirenden a szobor mozgatása. Azt viszont szeretnénk, ha az alkotás hosszan elnyúló talapzata nem érne ki a járdáig, kettészelve a városi park sétányát. Erről a változtatásról már zajlottak belső szakmai beszélgetések” – nyilatkozta Antal Attila. Az esetleges változtatás minden bizonnyal „kiveri a biztosítékot” az illetékes állami szerveknél.
Kozán István, Székelyhon.ro

A magyar államalapítást ünneplik Csíkszeredában
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) csíkszéki szervezete és a Minta ifjúsági egyesület Szent István király napján, augusztus 20-án, 18 órakor a Csíki Székely Múzeum belső udvarán szervez ünnepséget a magyar államalapítás évfordulója alkalmából.
Az ünnepség a történelmi magyar egyházak áldásával és a szervezők köszöntő beszédeivel kezdődik, majd fellép a szentegyházi Kartal Együttes, a ROLE zenekar és a Csíkzsögödi Harom Néptáncegyüttes. A Csíki Székely Múzeum belső udvarán szervezett rendezvényt megelőzően (17.30 óra) ünnepélyes székelyzászló-felvonásra kerül sor a csíkszeredai Szabadság téren.
itthon.ma

Főcze János
KISEBBSÉGI TÖBBSÉGI
Székelyföldi paradoxon: a magyarok és a románok is többségiek
Zahorán Csaba történész szerint a székelyföldi autonómiával kapcsolatos párbeszéd hiánya miatt párhuzamos Székelyföld-képek alakultak ki a székelyek és a románok fejében.
Milyen a székelyföldi magyar-román együttélés? Hogyan viszonyulnak a magyarok az autonómia témájához és hogyan kommunikálják azt a székelyföldi románok felé? Mit szólnak ehhez a románok? Ilyen kérdések kezdték foglalkoztatni Zahorán Csaba történészt, a Pozsonyi Magyar Intézet munkatársát, aki a kutatását azután kezdte el, hogy a székelyföldi románok panaszairól olvasott: arról, hogy a többségi magyarok állítólag elnyomják őket. Zahorán szerint ez azért ütött el az addigi ismereteitől, mert azt megelőzőleg leginkább ennek a fordítottja, a magyarokat elnyomó románok diskurzusa jutott el hozzá.
Miért pont a magyar elnyomásra panaszkodó románokról való olvasás keltette fel az érdeklődésedet? - Mint történészhallgató már találkoztam hasonló problémával. A Trianon előtti Magyarországon egyes felső-magyarországi (felvidéki) és erdélyi magyar politikusok is hasonló problémákra hívták fel a figyelmet. Arról beszéltek, írtak, hogy a szlovákok vagy a románok hogyan veszélyeztetik a magyarokat, illetve a magyar államot a Felvidék vagy Erdély azon vármegyéiben, ahol a románok többségben voltak.
Ahogy megláttam a sajtóban ezt az információt, azonnal bekapcsolt a párhuzam a fejemben. Nagyon érdekesnek találtam a témát, azt a paradox helyzetet, amikor a többségi nemzetállam tagjai kisebbségben élnek. Székelyföldön egy hasonló helyzet van.
A kutatás milyen időintervallumra terjed ki, mit vizsgáltál?
- Az 1989-es fordulat utáni megnyilvánulásokat kutatom. Mindkét diskurzust figyeltem. Nyilván a magyart könnyebben, gyorsabban, folyékonyabban olvasom, így számomra könnyebb volt azzal foglalkozni. Ennek ellenére engem a román diskurzus sokkal jobban érdekelt, mert kevesebben foglalkoznak vele.
Mennyire üt el a két közösség Székelyföld-képe, mennyire párhuzamosak?
- Én is úgy látom, hogy párhuzamos világokról beszélünk. Olyan helyeken a legérdekesebb a történet, ahol komolyabb román népességet találunk a magyarok között, mint például Sepsiszentgyörgyön. Ebből a szempontból Sepsiszentgyörgy nagyon érdekes, mert a román közösség eléri azt a méretet, hogy számottevő legyen, és viszonylag határozottan megfogalmazhassa a hozzáállását és véleményét, de még mindig kisebbségben van a magyarokhoz viszonyítva. Ezzel szemben például Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen nem tudnak ennyire meghatározóak lenni.
Emiatt Sepsiszentgyörgyön jobban is differenciálható a román közösség. Megvannak a román nemzetvédők, a harciasabb nacionalisták és megvannak a magyarokkal párbeszédet, együttműködést kereső csoportok is.
Hogy látod, a románok hogyan élik meg ezt a paradox kisebbségi létet?
- Én úgy látom, más kutatók vizsgálatai alapján is, hogy bennük ez egyfajta meghasonlást okoz. Sőt, a nacionalistább románok számára elfogadhatatlan az, hogy ők, románok, kisebbség legyenek a nemzetállamként definiált Romániában. E szerint a felfogás szerint az államalkotó nemzet tagjaiként nem lehetnek kisebbségben, a kisebbségben is többségiek, tehát többségi tudattal rendelkeznek. A magyarok, érdekes módon ugyanilyen többségi tudattal rendelkeznek, tekintve, hogy helyi szinten többségben is vannak.
Összefoglalva, itt egyszerre áll egymással szemben két többségi tudatú közösség, ami elkerülhetetlen módon konfliktusokhoz vezet, ugyanis mindkét csoport dominanciára törekszik, éppen a többségi tudata miatt.
Az autonómia kommunikációjával kapcsolatban vannak eltérések a két fél között?
- Ebben a kutatásban éppen arra teszek kísérletet, hogy a románoknak ezt a diskurzusát meg tudjam feleltetni a székelyföldi magyarok diskurzusával. Ahogy a magyarok autonómiát követelnek Bukaresttől, úgy a székelyföldi románok, ha nem is autonómiát, de több jogot, figyelmet követelnek a helyi hatóságoktól, a helyi magyar többségtől.
Érdekes emellett az is, hogy nagyon hasonló a két fél érvelése. Így a többségben lévő magyarok is sokszor kisebbségi diskurzussal operálnak, gyakorlatilag ugyanúgy beszélnek, mintha kisebbségben lennének. Ez azért szembetűnő, mert helyi szinten a románokhoz viszonyítva sokkal jobb pozíciókkal rendelkeznek.
Ezzel ellentétben a románok gyakran klasszikus szórványproblémákkal küszködnek. Azok a székelyföldi románok, akik nem várják el, hogy többségként viszonyuljanak hozzájuk, úgy viselkednek, mint a magyar kisebbség szórványai. És a szórvány közösségekre jellemző nehézségek is jelen vannak, olyanok, mint például az, hogy nincs elég gyerek az iskolában, nincs elég iskolabusz, nem veszik a lapokat, vagy, hogy sokszor nincs, aki a kulturális intézményeket megtöltse. Az is frusztráló lehet, hogy az ünnepeiken többnyire rendőrök és hivatalnokok vesznek részt, amiatt, hogy a magyar közösség nem mindig érzi magáénak azokat. Végső soron ők is ugyanolyan közösséget szeretnének építeni, mint a magyarok országos szinten. Az, hogy ez mennyire sikerül, egy másik kérdés.
Hogyan látod ezt a közösségépítést?
- Úgy látom, hogy itt egy olyan fajta közösségépítésről beszélünk, ahol az egyik csoport megtalálta az ellenségképét a másikban. Tehát egyfajta konfliktusban igyekszik a közösségét építeni és annak a határait megvonni. Ez egy olyan harc, ami végső soron a közösség építését, annak az összefogását célozza. Hasonlóan a magyarokhoz, ők is egy ilyen harcban építenék a közösségüket, hangoztatva az összefogás fontosságát.
Szerinted működik a székelyföldi román-magyar és a romániai magyar-román párbeszéd?
- Gyakori kritikának számít az is, hogy a magyarok nem beszélnek világosan, nem magyarázzák el, hogy mit értenek az autonómia alatt. Amikor interjúkat készítettem, akkor gyakran tapasztaltam, hogy a székelyföldi románok körében az autonómia körül különböző tévhitek keringenek. Hallottam olyat, hogy a székelyföldi autonómia a Magyar Autonóm Tartomány visszaállítását jelentené. Azt is mondták, hogy az autonómia nem más, mint a második bécsi döntés utáni magyar világ visszaállítása. Ezek gyakorlatilag hamis információk és tévképzetek. Szerintem a magyar fél felelőssége lenne, hogy ezeket az információkat pontosítsa.
Ezek szerinted értékelhetőek rossz előzetes tapasztalatokon alapuló reflexeknek?
- Én úgy látom, hogy senki nem mondja el nekik, hogy az autonómia mit jelent. Ilyenkor szokás felhívni a figyelmet a különféle törvénytervezetekre, amelyeket benyújtottak a román parlamentben és meg is vitatták azokat. De mégis ki olvas hosszú törvénytervezeteket?
Másik probléma az, hogy azokban sem esett elég szó az esetleg kisebbségbe kerülő románokról. Nem nyugtatják meg a románokat, hogy mi lesz velük a romániai magyarok autonómiájának a kisebbségeként. Azokkal, akikkel lehet, mindkét szinten folyik a párbeszéd és az utóbbi időben ez felélénkülni látszik. A helyi románoknak is vannak olyan csoportjaik, amelyek nyitottak erre és országosan is vannak ilyen csoportok. De ez nem ilyen egyszerű és ez nem elég.
Úgy látom, hogy azért sem folyik igazi párbeszéd a témában, mert például a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumát nem ismerik el legitim partnerként, önjelölt nacionalista társaságnak tartják őket. Pedig, ahogy én látom, ők jól szervezettek, de a legitimitásukat néha pont olyan alapon kérdőjelezik meg, mint ahogy időnként például az RMDSZ legitimitását. Vagyis, hogy vajon az RMDSZ saját magát vagy a romániai magyarságot képviseli?
Ha látnál előrelépési lehetőséget ezekben, esélyt arra, hogy leépüljenek a rossz reflexek, mi lenne az? - Ez egy elég bonyolult és kényes kérdés, pláne egy magamfajta kívülálló számára. Személy szerint talán abban látok ilyen lehetőséget, hogy azokra a román felvetésekre, amelyek elhangzanak, érthető választ kellene megfogalmazni, illetve megoldást keresni rájuk. Az otthonság-érzetük, a biztonságérzetük erősítése lenne a fontos. A románok problémái is reálisak, és szükség van azok megoldására, végső soron a pozitív diszkriminációra, ami a kisebbségeknek kijár. És ez talán maga után vonhatná a szórvány közösségekben a magyarok hasonló kezelését is.
Transindex.ro

Erdély-szerte megemlékeztek nemzetmentő államalapítónkról
A Szent István-napokhoz kapcsolódó erdélyi rendezvények egyházi csúcspontját jelentette a szerdán megtartott búcsús szentmise a Hargita megyei Ajnádon, melynek keretében a helyi katolikus templom megépítésének 500. évfordulóját ünnepelte meg a közösség – adja hírül a kronika.ro portál.
Ez alkalomból a nemrég felújított istenházát is megáldotta Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke. Tankó Szilveszter László csíkszentmihályi plébános köszöntő beszédében kiemelte, a felújított templom a helyi közösséggel együtt kiállta az elmúlt évszázadok viharait és viszontagságait, képes volt megújulni Szent István jegyében.
„Templomot egyszer lehet felszentelni, utána mindig megáldjuk azt, ha felújítják és újra Isten szolgálatába állítják” – jelentette ki Jakubinyi György. Az egyházi méltóság jelentős ünnepként említette az ajndái egyházközség fennállásának ötszáz éves évfordulóját, melynek megünnepléshez méltónak nevezte a helyi közösséget.
Jakubinyi György ezt követő prédikációját az államalapító Szent István személye köré fűzte. Hangsúlyozta, a szent ember az, aki már földi létében, életvitelével, magatartásával célba ér az örök boldogság felé vezető úton. „Ilyen volt Szent István is, aki az első olyan katolikus keresztény király, akit utólag a püspökök helyett maga a pápa avatott szentté" – nyomatékosított az érsek.
Jakubinyi kiemelte, államalapító királyunk volt az, akinek nevéhez fűződik a magyar nép megkeresztelkedése. „Az, hogy a magyarság nem pusztult el, csak annak köszönhető, hogy keresztényé lett. Azzal, hogy az államalapító Szent Péter sziklájára építette országát, tulajdonképpen megalapozta a magyarság több ezer éves jövőjét" – emelte ki az egyházfő.
Tartsuk meg Szent István örökségét
Az ünnepi szentmisét követően Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szólt az egybegyűltekhez. „A kereszténység és a magyar kultúra tartotta meg évszázadokon keresztül a székelységet a Keleti-Kárpátok lábánál, és erre alapozhatja jövőjét is” – fogalmazott a szövetségi elnök. Kifejtette: a székelyek számára a sok évszázados atyai örökség – a kereszténység, a magyar nyelv és kultúra – olyan erős gyökeret jelent, amely a jövőben is biztonságot ad.
Rámutatott: ha ezt az atyai örökséget a közösség az elmúlt ezer évben meg tudta őrizni, akkor bátran tervezhet jövőt szülőföldjén a következő évtizedekben, évszázadokban is. „Amikor a múltra visszatekintünk, mindig a jövőt kell látnunk: az, ami a múltban megtartott bennünket, biztosak lehetünk, hogy a jövőben is meg fog tartani” – hangoztatta az RMDSZ elnöke.
Szintén a Szent István nevéhez fűződő államalapítás jelentőségéről beszélt Csige Sándor Zoltán. Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja úgy vélte, első királyunk bebizonyította, a keresztény hitnek teremtő ereje van, Szent István örökségét pedig mindenképpen meg kell őrizni a jövő nemzedéke számára.
Kósa Péter, Csíkszentmihály község polgármestere úgy fogalmazott, Szent István érdeme, hogy kereszténnyé tette országát és nemzetét, megalapozta a magyar katolikus egyházat Magyarországon és Erdélyben.
„Ugyanakkor el kell mondani, rég volt ennyire széthúzó az erdélyi magyar közösség. Szent István a 21. század magyarságának azt mondaná, szót kellene érteni egymással, azt keresni, ami összeköt bennünket, ha nem akarunk eltűnni a történelem süllyesztőjében" – mondta el a kronika.ro-nak az Ajnádot is magában foglaló község elöljárója. A felújítás során egyébként új oltárt helyeztek el az ajnádi templomban, az egyházközség a rendhagyó ünnep alkalmával pedig a szent korona egy hasonmását kapta ajándékba.
Ünnepségek az államalapítás tiszteletére
Szerdán egyébként a koraesti órákban számos erdélyi és partiumi városban rendezvényeket szerveztek a magyar államalapítás tiszteletére. Kolozsvár Főterén ünnepélyes keretek közt szentelték fel és szelték meg a Kárpát-medence kenyerét, melyet Szolnok önkormányzata adományozott a Kolozsvári Magyar Napokra. A nemzeti összetartozást jelképező 200 kilós kenyeret ezt követően szétosztották a jelenlévők között.
Csíkszereda főterén szerda délután ünnepélyes keretek közt vonták fel a székely zászlót az Erdélyi Magyar Néppárt csíkszeredai szervezetének képviselői.
„Szimbólumainkat ápolnunk kell, mert ezáltal megmutathatjuk, hogy tudjuk, hogy kik vagyunk és tudjuk, hogy mit akarunk. Aki jelképeinket támadja, az közösségünket támadja. Ez az üzenete a mai zászlófelvonásnak” – jelentette ki Zakariás Zalán, az Erdélyi Magyar Néppárt választmányának az elnöke. Sepsiszentgyörgyön kedd este a belvárosi Szent József templom udvarán a szentmise után a Szent István szobornál tartottak ünnepséget, Kézdiszentléleken pedig a hagyományos perkői búcsús szentmise után megkoszorúzták a községközpontban lévő Szent István szobrot.
Szent István napjára időzítették a felújított kászonaltízi Szent István borvízforrás avatóünnepségét is. A forrást és környékét másfél hét alatt kalákában tették rendbe a kászoniak a Mihai Eminescu Trust Alapítvány, a helyi közbirtokosság, valamint a helyi önkormányzat közreműködésével – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Íróutaztató kétlaki író
Murányi Sándor Olivér székelyudvarhelyi író egy ideje roppant érdekes dologgal foglalkozik: írókat utaztat Erdélyben, és ennek ürügyén író-olvasó találkozók hosszú sorát valósította meg az utóbbi másfél-két esztendőben. Ez a rendezvénysorozat kuriózumnak számít. A “nép”, s amaguk a szerzők is kedvelik ezt a műfajt. Előzményekről, aktuális programokról és tervekről esik szó az alábbi beszélgetésben. Tekintettel a szívélyes, baráti viszonyra, amely általában fennáll köztünk, Murányival tegező formában beszélgettünk.
- Körülbelül két évvel ezelőtt Udvarhely provinciális kultúrájáról esett szó. Éppen itt ittunk a G. Caféban. Félreeső hely, kisváros, de azért mégiscsak történnek “dolgok” nálunk. Hazatérőként te ezt most milyennek látod ezt a helyet?
- Nem a hely számít, hanem az ember – figyelmeztetett apám, amikor egyetemi tanulmányaim után hazaköltöztem szülővárosomba, Udvarhelyre. Nemrég jegyezte meg főszerkesztőm, Mészáros Sándor: rendkívüli esetnek számít, hogy székelyföldi városban ennyi nagy magyar író megfordul. Jelen pillanatban pezsgő kulturális élettel rendelkezik a város, amelyben fontos szerepet kapnak az irodalmi rendezvények. Elértük azt, hogy, ha szerző jön Erdélybe, Udvarhely fontos fellépési állomás számára. Magamról annyit, hogy bármerre tekergek a világban, én azért mindig udvarhelyi maradok.
- Nagy sok író-olvasó találkozót, mini-fesztivált, körutat, “ródsót” szerveztél mostanában. Nem Udvarhely volt az egyetlen állomás, Marosvásárhelyre, Sepsiszentgyörgyre, Csíkszeredába, Kolozsvárra is elvitted közben a vendégeidet. Kiket nem hívtál még meg Erdélybe?
- Talán azzal kezdeném, hogy kik mutatkoztak be az általam “székely Agórának” becézett helyi G. Caféban: Barnás Ferenc, Benő Attila, Bodor Ádám, Csaplár Vilmos, Esterházy Péter, Follinus Anna, François Bréda, Kányádi Sándor, Lackfi János, Nagy Koppány Zsolt és Térey János, Pion István, Simon Márton és Závada Péter. A tavalyi évet az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) év végi díjátadó gálájával zártuk
Nem volt még nálunk Závada Pál, Péterfy Gergely, Nádas Péter. Sorolhatnám tovább, hiszen irodalmi Nobel-díjas se volt vendég. Miért ne jöhetne? Mindenki akkora, amekkorát álmodik. Fontosabb azonban, hogy az említett írók-költők között ott van már a második magyar Nobel-díjas, mint lehetőség. Ez izgalmasabb a szervező számára.
- Hogy működik ez az íróutaztatás? Van erre egy minisztériumi projekt? Vagy maga – a köztudottan szegény – Magyar Írószövetség, a Szépírók Társaság, esetleg az E-MIL szervezi?
- Sajnos, minisztériumi projekt nem létezik erre, az írószervezetek támogatnak, az anyagi költségek oroszlánrészét a G. Kulturális Egyesület, valamint a Gondűző Étterem és Szálloda vállalja… Ugyancsak apám tanította: nem panaszkodni kell, hanem dolgozni! Hálával és tisztelettel gondolok a székely vállalkozókra, akiknek fontos, hogy irodalmi élet legyen Székelyudvarhelyen.
- Jössz-mész itt az írókkal, egyszemélyes irodalmi utazási iroda vagy, de mi a helyzet veled, mint prózaíróval? Készül-e az új regény? Netán novellafüzér? Dráma?
- Székely János mondta annak idején: egy író, nagyobb százalékban önmagát meséli el. Egyes szerkesztők szerint a múltról, mások szerint a jelenről kell írni a mai magyar prózában. Mindkettő sikerére bőven van példa. Készülő kötetemben e kettőt próbálom összeilleszteni úgy, hogy felépülhessenek belőle az új regény körvonalai. Hogy sikerül-e, ma még nem tudom. Ennél fontosabb számomra a napi munka.
“Nulla dies sine linea”, avagy: “‘Egy napod se teljen el anélkül, hogy nem húzol a tervedért legalább egyetlen vonalat” – tartja a latin mondás. Milyen szépek az irodalmi szerzőre vonatkozó német kifejezések: Schriftsteller, Dichter! – Szövegépítő. Gondolatsűrítő. Amikor megnyitom laptopomon a Word-ot, el kell tűnniük egy időre számomra az irodalmi esteknek, hogy aztán még nagyobb lelkesedéssel szervezzem meg a soron következőt.
- Információim szerint bölcsészként, kutatóként is ambícióid vannak. Ezeket jegeled? Vagy titokban végzel kutatásokat, s tanulmányokat is írsz?
- Tudományos munkám kissé háttérbe szorult az elmúlt időben. Biztosan neheztel is ezért rám témavezetőm, Dr. Szegedy-Maszák Mihály, de, ahogy befejeztem az új regényt, visszatérek ismét az értekező prózához, befejezem doktori disszertációm, melynek témája: Hermann Hesse természetszimbólumai.
- Tudjuk, hogy most, szombaton ismét vendéget hozol (a beszélgetés augusztus 21-én készült, a tervezett közönségtalálkozó annak rendje-módja szerint le is zajlott – a Szerk.), azonban inkább a terveid érdekelnek. Nem a távlatiak, hanem azok, amelyeket erre az “évadra” tervezel.
- Papp-Für János és Muszka Sándor költők lesznek a vendégeim, ezt követően, augusztus 28-án Jász Attila költő, az Új Forrás folyóirat főszerkesztője lép fel a G. Caféban. Szeptember 18-án Parti Nagy Lajos és Závada Pál lesznek a vendégeim, októberben Kalligramos szerzőtársam, Péterfy Gergely író, aki nagyon közel áll ahhoz, hogy kötete, a Kitömött barbár az év könyve legyen Magyarországon. Őt közös főszerkesztőnk, a már említett Mészáros Sándor mutatja be. De ígéretet kaptam Nádas Pétertől is, hogy eljön városunkba.
- És aztán: hol képzeled el a további életedet? Hazajössz? Vagy másutt szeretnél élni?
- Székelyudvarhely városát végleg soha el nem hagyom. Kétlaki életet szeretnék élni, de nem ennyi szaladgálással, mint most. Télen Budapesten, nyáron a székelyföldi erdőkben, a medvék között. Meggyőződésem, hogy a természetközeliség a huszonegyedik századi irodalomban is aktuális.
Simó Márton, Székelyhon.ro

Szőcs István: Az irodalom emlékezete – és a történelemé (II.)
Minden nemzetnek megvannak a maga al- vagy fiók-etnikumai, pót-népcsoportjai; ezek gyakran az unokaöcs: „szépséges mákvirág”, vagy a nagybácsi: „vén ütődött” jellegzetességeit viselik, de ugyanilyen gyakori az idillista általánosítás, a „fönn a magas hegytetőn, hangzik a havasi kürt” s hasonlók. Ismertem sok olyan jóhiszemű magyarországi értelmiségit, akiknek képzeletében „a székely” hatgyermekes családapa, a havason rovásírásos pásztorbotjával elűzi a feles számú medvéket, szellemes aforizmákban fejezi ki magát, és mindegyre a Szűz Máriához fohászkodik! Az „új idők” e képen legelőször a „hatgyerekeseket” ritkították meg – bizony a Székelyföld sok vidéken is baranyás egykézés terjedt el –; rovásírásos bot legfennebb a parajdi múzeumban van, s az is hamisítvány; medve még akad a kukák meg a gyümölcsösök körül; ami pedig a Szűz Máriás fohászkodásokat illeti, csak temérdek …-tal adhatók még ma is vissza. Az viszont nem igaz, hogy a székely „soviniszta és elzárkózó”, ez legfennebb egyes színigazgatókra és kultúrfelelősökre lehetett érvényes! Éppen ellenkezőleg! A közismert adomákkal szemben mindenki tud olyan eseteket, mint amelyek velem is meg-megtörténtek, például: este a sötét kézdivásárhelyi utcán megkérdek magyarul valakit, van itt valahol trafik? – és: „pázsiná csélélalta” felelik elemi iskolai reminiszcenciával, mert érzik a kiejtésemen, hogy nem helybéli vagyok. (A román kifejezés értelme: „a másik könyvoldalon”!) A Fekete-tenger partján egy tudományos kutató intézetben négy óra hosszat beszélgettem egy szakemberrel a kontinentális talapzat érdekességeiről, s a búcsúzáskor elárulta, hogy udvarhelyi származású, s ugyanaz a vezetékneve, mint nekem! 1989-ben egy sepsiszentgyörgyi banketten, ahol asztaltársaim csak románul voltak hajlandók csevegni, holott csupa Molnár meg Császár nevűek voltak; ugyanekkor mellém húzódott a brassói román színház egyik művésze s azt duruzsolta a fülembe, hogy ezek a szentgyörgyi magyarok milyen soviniszták, például csak azért hozták létre a magyar színház román tagozatát, hogy a brassói román színház közönségét elcsábítsák, s ezzel gyengítsék színházuk munkájának értelmét! (Azért egyes történelmi pillanatokban hangsúlyozták a magyar nyelv jelentőségét is. Évekkel azelőtt Király Károly volt a megyei párttitkár, utána Nagy Ferdinánd, majd egy Rab nevű, abból a bizonyos zajzoni családból. Érzelgős hangon emlegették, hogy a „Királyság” és a „Nagyság” korszakai után, ím elérkezék a „Rabság ideje”. Viszont, amikor 1989 decemberében a forradalmi hangulatú tömeg behatolt a megyei pártbizottság épületébe, az első titkár felkiáltott: „Jaj, jóemberek! Ne bántsatok!” A helybeliek így viszonozták: „Ne is bántsátok, mert né milyen okos ez! Egy perc alatt megtanult magyarul, de azelőtt évek alatt sem volt képes!” És nem is bántották!) Beke György termékeny és népszerű riporter volt, aki akkoriban minden lapot, folyóiratot teleírt, és 40 év alatt 26 kötete jelent meg, mégis mindég mellőzöttségről panaszkodott; utolsó panasza: a Változás után kiköltözött Budapestre, egyszer csak hallja a nyitott ablakon keresztül a tömbház udvaráról, két szomszédasszonya társalgását: „Mondja csak Mariska, hogy hívják ezt a román írót, aki fölöttem lakik?” Uzoni születésű volt s a székelység ideológusának tekintette magát. (Népszerű is volt, de olyasmikért is, hogy bizonyos kölcsönzött szófordulatokat súlyosan félreérthető módon alkalmazott, s ezt, sok olvasó szellemességnek vélte; pl. Számba venni jó és A miniszoknya sem fenékig tejfel! Voltak azonban komolyabb „szembenézései” is. Középiskolai dolgozatok alapján készült felmérésekben szóvá tette, hogy a végzős osztályok magyar nyelvű dolgozataiból az a megdöbbentő tény derül ki, hogy nyelvezetük szegényesebb, sablonosabb, ízetlenebb, mint a néhány évvel alattuk tanuló osztályoké!)
Nagyon komoran hallgatott eleinte, amikor arról beszéltünk neki, hogy a „székelyei” sok fele nem adják gyerekeiket magyar iskolába, ha nagyvárosba kerülnek; nem olvasnak magyar újságot, nem járnak magyar színházba… Eleinte csak morgott: „A székelyek számára a társadalmi megbecsülés, az elismertség mindég is fontosabb volt, mint bármi más”… „A 19. század végén a székely leesett a fejlődés körhintájáról.” „Székelyföld, Marosvásárhely kivételével, kiesett az urbanizációból, a technikai civilizációból!” „Ha elmegy ma Bukarestbe, Temesvárra, a modern civilizáció, az urbanizációs erő össze van kötve a román nyelvvel!” Igen! – és felemelte a hangját és kezdett kivörösödni: „Az emancipáció a varsági, az atyhai, a kászonaltízi, az oklándi székely számára: a román nyelvvel együtt jelentkezett, ezért nézhetik le?”… És már ordítozott: „Bezzeg, hogy röhögtetek a múltkor, hogy a színi akadémista lányokat fölvitték Bukarestbe tapasztalatcserére, és amikor megkérdeztétek az egyik székely lányt utána, hogy mi jelentette számára a legnagyobb élményt a főváros művészeti életéből, azt felelte: az, hogy az Ambasador szálloda fürdőszobájában két vécé volt, »az egyikbe pisiltünk, a másikba az izénket mostuk«, na ugye, micsoda röhej!... De hogy honnét jöttek ezek, mi van az agysejtjeik mélyén? Te is – fordult felém –, te magad mondtad, milyen nevetségesnek tartottad, ha nagyanyád, amikor még háromszáz éve sincs, hogy igenis hajtott! A lányokat Giraj kán »színi akadémiájára« vitték Bahcsiszerájba, sürgetted, menjenek már valahova, mindég azt felelte: »Minek siessünk, nem hajt a tatár!« Pedig de ott is csak arra tanították őket, mint Vásárhelyen a te művész-pedagógus barátaidat, hogy Hopsza Sári sarokra!... a gyerekek arcába pedig horgot akasztottak és úgy hurcolták őket a rabszolga kereskedők elé!... Mit tudjátok tiii!” Jól van Gyuri, feleltük, mindenki őseinek megvan a maga szörnyű történelme! De a szenvedésen kívül mást is műveltek! Miket építettek máshol! Festettek, utat vágtak! Ott van például a csíksomlyói búcsújáró hely! Háromszáz év nem volt elég ahhoz a székelyeknek, hogy a szeredai letérőtől egy pár kilométernyi tisztességes „zarándok-utat” építsenek a Csíksomlyói Szűz Mária templomáig, s onnét fel a kápolnáig!... Nézd meg máshol, bárhol a világon; az ilyen helyekhez vezető utakat: kapuk, oszlopok, emléktáblák, díszkapuk, fogadalmi oszlopok, padok, lugasok… oszl… Ám Beke arca ekkor már sötétvörös lett és ordított: „Az egyház mért nem gondoskodott róla? A híres nagy papjaitok! Azok azt mondták, ha a csángók Moldova felől azokon a szűk ösvényeken is fel tudnak jönni, akkor a székelynek is legyen jó az a mellékutca, elég széles!” – és felkapta a szerkesztőségi telefon-kagylót és többször hevesen a villára sújtott vele. Beke, sajnos, azóta elment, végleg… S ma, megint írja az újság: Csíkszeredában régizene fesztivál! Ehhez különleges jussuk is van, ottan őrzik a Kájoni-kódexet, a magyar zeneirodalom első nagy monumentumát: háromszázötven évről ezelőttről tartalmaz kortárs nyugati zenét, saját szerzeményeket, gyűjtött népdalokat… És akkor, kérdezzük megrettenve, hogy lehet, hogy noha itt született Kolozsvár környékén, a kalotaszegi Jegenyén, sőt Kájon is errefelé van, hogyan lehetséges, hogy az utóbbi ötven-hatvan évben Kolozsvár zenehallgató közössége – itt, ahol több ezer magyar diák tanul –, csakis úgy részesülhetett rangos, gazdag műsorú Kájoni-esetben, hogy egy francia – ismétlem: francia! – misszió tartott néhány éve egy Kájoni-estet? Nem a csíkiak és nem is a helyiek, ahol annyi zenei intézmény és annyi ilyesmire váró hallgató létezik? Ezt kellene most valahogy kimagyarázni…

Előremenekülés. Függetlenedik Frumósza az RMPSZ csángó oktatási programjától

Mire jó a magyar állampolgárság?
Számos rémhír terjengett a kettős állampolgársággal kapcsolatban, mielőtt megszavazták volna az Országgyűlésben. Több mint négy évvel az egyszerűsített honosítás lehetőségének megadása után sem exodust nem váltott ki, sem a szociális rendszer felborulását nem okozta.
Miután 2010. május 26-án a magyar Országgyűlés elfogadta a vonatkozó törvényjavaslatot, illetve annak 2011. január elsejei hatályba lépése után a belügyminisztérium, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal nagy figyelmet fordított a végrehajtás személyi és technikai feltételeinek megteremtésére, a kellő források biztosítására. A törvény elfogadása óta több eljárási változás is történt: a szabályokat a jogalkotó és a végrehajtó úgy igyekezett igazítani, hogy minél egyszerűbben, gyorsabban és többen tudják igénybe venni a kedvezményes honosítási eljárást. „Ma már gördülékenyen megy a munka. Egyszerűsítették a szabályokat a nem magyar állampolgár házastárs vonatkozásában is. Aki tíz éven át együtt él és megfelel a feltételeknek – beszél magyarul, és nem folyik büntetőeljárás ellene –, vagy aki öt éve együtt él és közös gyereke van a magyar állampolgárral, szintén igényelheti a kedvezményes magyar állampolgárságot” – vázolta Tusványoson Kontrát Károly, a belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Kiemelte: a cél, hogy 2018-ig egymillió új magyar állampolgár tegye le az esküt.
Negyvenszeres növekedés
A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Wetzel Tamás, aki az elmúlt négy esztendőben az egyszerűsített honosítás bevezetéséért, felügyeletéért felelős miniszteri biztosként tevékenykedett, elmondta: míg a magyar közigazgatás 2011 előtt évente átlagosan ötezer állampolgársági kérelmet fogadott, ez a szám rögtön az egyszerűsített honosítás első évében mintegy 200 ezerre emelkedett, és a tendencia azóta is töretlen. 2011 eleje óta nagyjából 650 ezren igényelték a magyar állampolgárságot, és körülbelül 600 ezren le is tették az állampolgársági esküt. Korábban 12 hónap volt az ügyintézési határidő, ami 3 hónapra csökkent, miközben a fő kérelmek mellett 5-6 millió kiegészítő iratkérelmet is elbíráltak. Wetzel szerint csak a nyári nagy mezőgazdasági munkák idején csökken némileg az érdeklődés.
Eddig 92 külképviseleten és több mint 1200 magyarországi kérelemátvevő helyen nyújtottak be igényt. „Már az első héten négy kérelem érkezett Abu-Dzabiból. Először informatikai hibára gyanakodtak, de kiderült: egy Székelyföldről elszármazott család jelentkezett” – mesélte. Az egyszerűsített honosítási kérelmek 97 százaléka a Kárpát-medencéből érkezik, kétharmaduk Erdélyből, 17-18 százaléknyi Szerbia területéről és 8-9 százalék Kárpátaljáról. A jelenséget elsősorban az magyarázza, hogy az itt élő magyarság az, amely a háborúk nyomán elveszítette állampolgárságát. Aki vagy akinek a felmenője a diktátumok folyamán veszítette el állampolgárságát egyszerűsített honosítással, visszahonosítással szerzi meg a magyar állampolgárságát. „A nyugati diaszpóra tagjainak helyzete teljesen más, hiszen döntő többségük Magyarország területéről vándorolt ki, és soha nem is veszítették el a magyar állampolgárságot. Ha tehát Ausztráliából viszonylag kevés honosítási kérelem fut be, nem azt jelenti, hogy nem érdeklődnek az állampolgárság iránt, csak másfajta eljárással, úgynevezett állampolgárság megállapítási eljárással kell élniük, ami sokkal bonyolultabb és időigényesebb” – mondta el Wetzel Tamás.
Emlékkönyv
A legidősebb kérelmező 104 évesen New Yorkból kérte a magyar állampolgárságot mindjárt az első hetekben. „Tipikus közép-európai történet, egy személyben testesíti meg a kárpátaljai emberről szóló viccet, aki ki sem mozdult a falujából, mégis megélt öt állampolgárságot. Pál Imre bácsi, aki a Szovjetuniót elhagyva az amerikai állampolgárságot is megszerezte, 2011. március 15-én le is tette az esküt” – mesélte a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár. Az egyszerűsítés eredményeként a magyar állampolgárságú felmenőkkel nem rendelkező, de magyar kultúrához házastárson keresztül kapcsolódók is kérvényezhetik az állampolgárságot. Erre példa egy olyan, Székelyföldön élő török állampolgár, akinek felesége és három gyermeke magyar állampolgár. A török családapa az eskütétel után a Levente nevet is felvette. A szabályok szigorúak, hogy ne történhessenek visszaélések. Ha alapos indok merül fel, a megszerzést követően még 10 évig bármikor visszavonható az állampolgárság. Eddig közel 20 ezer kérést utasítottak vissza a magyar nyelvtudás hiánya, büntetett előélet, illetve más okok miatt.
Lukács Bence csíkszeredai konzul szerint nemcsak Ausztráliából kérik érzelmi okokból a magyar állampolgárságot az egyszerűsített honosítás keretében, Csíkszeredában is ez a legfontosabb érv. Nagyon kis számban fordul elő, hogy az állampolgárságból a kérelmező gazdasági vagy egyéb előnyt kíván kovácsolni. Abban az emlékkönyvben, amelybe az eskütétel után írhatnak a friss állampolgárok, a következők a legjellemzőbb üzenetek: „Köszönöm a szüleim és nagyszüleim nevében is, akik már nem élhették meg ezt a pillanatot.”, vagy „Köszönöm Magyarországnak, hogy magáévá fogadott a sok történelmi hányattatás után is.”
Lehetséges előnyök
Hogy miben jelenthet előnyt a magyar állampolgárság? Köztudott, hogy például Amerikába a magyar állampolgároknak – a románokkal ellentétben – nem kell vízumot kérniük, és az is, hogy a magyar útlevélnek nagyobb a presztízsértéke. De az állampolgárság a munkavállalás bizonyos területein is előnyt jelenthet. Annak ellenére, hogy Magyarország és Románia egyaránt uniós tagállam, bizalmas ügykezelői munkaköröket és a közszolgálati vezető beosztásokat Magyarországon kizárólag magyar állampolgárok tölthetnek be. Ez is fontos érv az újonnan létesült magyar állampolgársági jogviszonyok mellett. Nyugdíj tekintetében pedig biztosítási jogviszony szükséges ahhoz, hogy valaki Magyarországon ilyen ellátást kaphasson. Ha például valaki Romániában és Magyarországon is töltött szolgálati időt, akkor arányosan kapja a nyugdíjat mindkét országból.
Míg utazási kedvezmények nem járnak a magyar állampolgársággal, a magyar igazolvánnyal igen. Így akinek megvan a státustörvény értelmében kibocsátott kis zöld könyvecskéje, igénybe veheti az azzal járó jogosítványokat. Az egészségügyi ellátásban az európai egészségbiztosítási kártya vehető igénybe uniós ország polgára esetén, ami az állami ellátórendszerben érvényesül, és ezzel lehet ellátást kapni. Fontos terület a választások: több mint száz év után először április 6-án vehettek részt a történelmi Magyarország területén élők magyarországi választásokon. Ekkor országos listára voksolhattak.
Wetzel Tamás és Kontrát Károly is kiemelte: ma látszik igazán, hogy a 2004 decembere körüli kampányban mennyi megalapozatlan félelem, rémhír hangzott el, és milyen manipuláció folyt. Magyarország szociális ellátórendszere nem omlott össze, a nyugdíjat nem vették el az emberektől, százezer számra nem indulnak el az emberek. A kettős állampolgárság nem destabilizálta a térséget, sokkal inkább stabilizáló erejű.
Hasznos tudnivalók A magyar állampolgárság és a magyar igazolvány nem zárják ki egymást. A magyar igazolványt csak abban az esetben kell leadni, ha valaki állandó magyarországi lakcímre tesz szert. Romániai lakcímmel magyar állampolgárként megtarthatjuk a magyar igazolványt, és használhatjuk annak kedvezményeit. Magyar igazolványt továbbra is lehet kérelmezni. A magyar állampolgársággal kapcsolatos ügyintézés az iratok benyújtásától számítva nagyjából három hónapot vesz igénybe, ezután következik az ünnepélyes eskütétel és a hivatalos okiratok (lakcímkártya és honosítási okirat) átvétele. Sokan tévesen gondolják a romániai címet tartalmazó lakcímkártyáról, hogy személyazonosító okmánynak számít: sem a lakcímkártya, sem a honosítási okirat nem alkalmas például határátlépésre, ahhoz fényképes személyazonossági okmány szükséges. Ez az unión belül lehet személyi igazolvány vagy útlevél. A magyar állampolgárság megszerzése nem jelenti magyar személyi igazolvány kézhezvételét. Magyar személyazonosító igazolványt csak azok kaphatnak, akik rendelkeznek magyarországi lakhellyel. A magyar állampolgárság megszerzése nem jelenti automatikusan a magyar útlevél megszerzését sem. A magyar útlevél igénylésének viszont előfeltétele a magyar állampolgárság, tehát az útlevelet csak akkor lehet külön eljárásban igényelni, ha a kérelmező már magyar állampolgár (megkapta a honosítási okiratot, letette az állampolgársági esküt). Az útlevelet a kérelmezéstől számítva általában két hét múlva kézhez kaphatja a külhoni magyar állampolgár. Külhoni magyar állampolgárként külföldön fordulhatunk a magyar külképviseletekhez is, a kettős állampolgár saját döntése, hogy idegen országban melyik állampolgárságnak megfelelő képviselethez fordul probléma esetén. Az 1963-as bécsi egyezmény értelmében tehát például Németországban kettős állampolgárként fordulhatunk akár a magyarországi külképviselethez is. Kivételt képez a szabály alól az az ország, ahol az állampolgár él. Vagyis romániai magyarként Romániában – hiába rendelkezik magyar állampolgársággal is –, nem kérhet a magyar külképviselettől segítséget: az alapállampolgárság, azaz a román számít. Az egyszerűsített honosítási eljárás honlapján (allampolgarsag.gov.hu) számos gyakran ismétlődő kérdésre megtalálható a válasz, illetve tájékozódhatunk jogainkról és kötelességeinkről is.
Dénes Ida, Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szatmár 20 – egy eltűnt város nyomában
Marosvásárhelyről utazom érettségi találkozóra Szatmárnémetibe. Nem csak az egykori iskolám emlékeit keresem a határ menti városban. A rendszerváltás „maturandusaiként” tanúi voltunk annak, mit ígért ez a hármas-határ menti vidék, eljött az ideje a számvetésnek. Parászka Boróka írása.
„Több esélyt is kaptunk, egyikkel sem éltünk” – Szatmárnémeti főterén hangzik el ez a mondat, ahova 19 év után térek vissza – húsz éves érettségi találkozóra. Az egykori Kölcsey sarkán várom az egykori osztálytársaimat, elsőként érkezem a régi helyre, az utánam jövőket inkább a mozgásukról, a lépteikről ismerem meg, mint a vonásaikról. Mintha a saját szüleink jöttek volna el a megbeszélt találkára, tévedésből. Az is lehet, hogy valamilyen tehetségtelen színházi maszkmester űzne rossz tréfát velünk. Sötét karikák, mély ráncok, húsz fárasztó, gondokkal terhes év az arcokon. – Mi lett veletek? – kérdezném, az első percek zavara után. Többen ismételgetik a jól nevelt „semmit sem változtál” mondatot, akiknek erre nem futja, azok inkább tapintatos hallgatással méregetik a többieket. Végül én sem szembesítem az osztályt azzal, milyen messzire sodródtunk önmagunktól. Megbecsülöm azt, hogy sokan jelen vannak. Kivéve azokat, akik meghaltak, vagy nyomtalanul eltűntek a külföldi munkavállalás ködében, a belföldi családi és egzisztenciális drámákban, vagy egyszerűen csak hátat fordítottak a múltnak, és eszük ágban sincs találkozókra járni.
Ez a város nem az a város
Az idő nyomai követhetőek, a tér, a város viszont eltűnt körülöttünk. Feldolgozhatatlan, amivel Szatmárnémetiben húsz év után szembesülünk. A rendszerváltás maturandusaiként, a forradalom utáni első évfolyam voltunk, velünk indult az új oktatási intézményalapítási láz, a magyar iskolarendszer újjáépítése. A hármas határ mentén éltünk, és 1990-ben úgy tűnt, Szatmárnémeti az ígéret földje, ha valahol, hát itt aztán közelednek majd az országok, kibomlanak a lehetőségek, visszatérnek a hajdani dicsőségek. Ma nyoma sincs mindennek. A magyar szecesszió megbecsült épületei mállanak, a belváros omlik. Mintha háborús vidékre érne az ember, amelyet súlyos bombatalálat ért. Az osztálytársak „magánöregedésének” drámája mögül a közhalál tragédiája bontakozik ki. Valami visszahozhatatlanul most tűnik el ebből a városból. Valami olyasmi, aminek nyomait középiskolásként még láthattuk, vagy sejthettük. A 19. század végi, 20. század eleji magyar polgárosodás vágyai, terei, ígéretei még kiolvashatóak voltak akkor a belváros üzletházaiból, bérházaiból. Azt ugyan senki sem mesélte el, tanította meg a rendszerváltás éveiben, hogy a „zsidó korzót” belakó zsidók kik voltak, miből, miért és kiknek építették fel üzleteiket.
Bvételeikből hogyan épült, fejlődött valaha a város. De még járhattunk az egykori üzlethelységekben. A rendszerváltás előtt az „átkos” hiánygazdaságával szembesülhettünk ezekben, 1990 után pedig a zsigeri, kispályás posztszocializmus-prekapitalizmus torzóival. Azt sem tudtuk, hogy kik lehettek azok, akik az Északi Színház szerény, a város méretéhez szabott léptékű, biztos ízlésű nézőterét, páholyait, színpadát felépíttették. De megérthettük azt itt, hogy a kultúra a város szíve, agya, hogy színházba járni kell, és jó. Éreztük, hogy mennyire fontos a méretarányosság, a lépték, az ízlés. Nevelt a város, amelynek építői, kitalálói rég eltűntek. 18 ezer zsidót a szatmári gettóból hajtottak haláltáborokba. (Sorsukról keveset tudhattunk, nem volt tananyag, mesélni alig mesélt valaki). A svábok Németországba, a szatmári magyarok közül sokan Magyarországra költöztek.
Ámodók és gyanakvók
Húsz évvel ezelőtt a magyar nyelvű közoktatás azzal a lendülettel indult újra, hogy a város közössége visszaveszi, amit a korábbi évtizedekben elvesztett. 1989 őszén, nyolcadikos diákként úgy tudtuk, csak az Eminescu líceumban lesz magyar nyelvű elméleti oktatás, aki nem képes maximális teljesítményre, az nem is álmodhat arról, hogy ott tovább tanulhat. 1990 első hónapjaiban rengetegen dolgoztak fegyelmezett csapatmunkában azon, hogy a „magyar lici” – ahogy a városi szleng nevezte – újraindulhasson. Sikerrel jártak, a tanévet már a bőség zavarában zártuk: reál és humán tagozat is indult, sok-sok osztály várta a jelentkezőket. Volt némi vita arról, hogy az új intézmény hol működjön. Reménytelennek tűnt, hogy az egykori katolikus gimnázium impozáns épületét kapja akkor a magyar közoktatás. Megegyezés született arról, hogy a kisebb, szerényebb egykori református iskola lesz a régi-új magyar oktatási központ. Így indult el megint a Kölcsey líceum, ahol 1990 szeptemberében Lovas János tanár úr elmagyarázta nekünk, micsoda történelmi vidék ez a Szamoshát, a Károli Biblia-fordítások bölcsője, ahol az irodalmi magyar nyelv érlelődött. Akkor még álmában sem gondolta senki, hogy a Kölcseyt húsz év múlva nem találjuk a helyén. A költő szobra ugyan még ott áll a Láncos-templom előtt (rajta a felirat közben megkopott), a közoktatást biztosító iskolát azonban több éves magyar-magyar vita után elköltöztették. Ma újra a katolikus egyház egyik épületében működik. Nem a katolikus gimnázium egykori, általunk már Eminescu líceumként ismert épületében, hanem a jezsuita konviktus ingatlanában. Ott, ahol a „mi időnkben” az Unió szakközépiskola működött, és amellyel 1990 tavaszán ijesztgettek a tanáraink. Ha nem tanulunk elég jól, oda kerülünk, a bukottak közé. (Ennyit a szakoktatás korabeli megbecsüléséről.) Az egykori Kölcsey helyét mára a Református Gimnázium vette át. Hogy hogyan zajlott a két iskola szétválasztása, az ingatlanok elosztása körüli vita, az hozzánk, a városból elszármazottakhoz, csak hírfoszlányokban jutott el. Most az érettségi találkozó szervezésekor, és a helyszínre érkezésünkkor tapasztalhattuk: barátságok, évtizedes szakmai kapcsolatok mehettek rá erre a konfliktusra. Hónapokkal a találkozó előtt még az is elterjedt: nem is mehetünk vissza az egykori osztályunkba, az osztályfőnöki órát sem tarthatjuk meg ott, hiszen már nem ott működik a mi iskolánk jogutódja. A hírekkel és félelmekkel ellentétben nagyon barátságos volt a fogadtatásunk, a véndiákszövetség tagjai kis kitűzővel a bejáratnál vártak. Téglás tanár úr, osztályfőnökként mégis a „mi helyünkre”, az egykori „magyar kabinetbe” vezetett. Ez – a helyszíni tájékoztató szerint – nem osztályteremként működik, egyházi hivatal kapott itt helyet. Az íróportrék, amelyek a kilencvenes évek elején díszítették a falakat, mindenképpen eltűntek. Nem láthattuk a saját tablóinkat sem: „mindent elköltöztettek innen” – magyarázza egy volt osztálytárs, kicsit csípősen, mert a forradalomban tragikusan elhunyt Sófalvi György emléktábláját sem találjuk. Később kiderült, az előítéletek beszéltek belőle, az emléktábla csak más helyet kapott, de maradt ugyanennek az ingatlannak a falán.
A gyanakvás, a másikra mutogatás alig enyhül ott tartózkodásunk alatt. Régi kölcseys tanáraink örömmel üdvözölnek („lám, milyen jó volt az az iskola, ha ma is így ragaszkodtok hozzá”), és aggodalmaskodva kérdik, a helyben maradó, immár szülővé váló kölcseysek hova íratják a gyerekeiket? A régi iskolába, vagy a „refibe”? Nem szünetel a gyerekekért folytatott harc, kezelhetetlen helyzet. Van, aki büszkén mondja, hogy ragaszkodik a Kölcseyhez, van, aki arról panaszkodik, hogy a közintézménybe nem, csak az egyházi, református iskolába fogadták be a gyerekét. Annak, aki nem itt élte le az elmúlt két évtizedet, érthetetlen ez a vagy-vagy dilemma, a magyar-magyar vetélkedés.
Erre futotta
Osztályfőnöki órán számvetés, ki merre vetődött, kivel mi történt, a rendszerváltás kamaszaival, akiknek arcát mára sötét árnyékok, mély ráncok keretezik? 1990-ben Lovas tanár úr sokszor elmondta, nekünk, humánosoknak, sok mindent kell bepótolni, kevés a magyar tanár, történelem szakos tanár, a pszichológus, a tanító. Érettségi után valóban, többen diploma nélkül állást kaptak, „segédtanítóként”. Évekig szolgáltak a Szatmár környéki falvakban, amíg szükség volt rájuk. Aztán, aki időben kapcsolt, oklevelet szerzett, és maradt állásban, aki nem, az kisodródott a pályáról. Bölcsész szakon kevesen végeztünk. A rendszerváltás gazdasági válságának éveiben gyorsan munkába kellett állni, nem volt pénz egyetemre. Így a többség művelt proletárrá, polgárrá lett.
Az érettségi vacsora helyszíne egy remek helyi étterem, állítólag az ország egyik legjobb konyháját vezetik itt. Két osztálytársam bábáskodott az elindulásakor. 1994-ben még tanárok akartak lenni, aztán nagyon hamar pincérként kerestek állást, megjárták a magyarországi vendéglátóipari képzés lépcsőfokait. Nem lett belőlük tanár, de nagyot alkottak, ha van sikeres helyi vállalkozás Szatmárnémetiben, akkor az általuk erősített étterem az. Gyárban dolgozó osztálytársnőm demonstrálja, milyen volt az irodalomtanítás húsz éve: először Kassáktól idéz, aztán Nichita Stănescuról beszélgetünk. Meg arról, hogy férje (ugyanennek az évfolyamnak a diákja) kamionosként járja Európát, hátha a most érettségiző fiuk legalább esélyt kap az egyetemi tanulásra. A pszichológus diplomával rendelkező osztálytársnőnek nekiszegzi a kérdést az osztályfőnök, „meg lehet élni ezzel a képesítéssel?” A legtöbbet három éve elhunyt osztálytársunkról, Fodor István újságíróról beszélgetünk, aki naponta járta a vidéket, írta a krónikáját Szatmárnak, rögzítette a mindennapok nyomait. „Egyszer nálam is volt, magamra se ismertem, mi mindent írt rólam” – mondja mosolyogva az egyik „bejárós”, a Kaplonyból ingázó osztálytárs. Barátjával és padszomszédjával, egy másik sváb fiúval (mára meglett családapák) ma egy német vállalkozásban dolgoznak közösen. Büszkék, mosolyogva, lelkesen mesélnek. Jó látni az örömük, közben azon merengek: annak idején miért nem beszéltünk-beszéltek arról, hogy ők svábok?
A város helyzetéről kevés, keserű szó esik. „Nem idevalósi” a polgármester, nem értékeli a város hagyatékát – magyarázza valaki. Van, aki a helyi üzleti élet visszáságairól mesél, arról, hogyan falják fel egymást a vállalkozások. Rémtörténet kering arról, hogyan csempész cigarettát Ukrajnából a helyi elit egyik ismert képviselője szolgálati autóval. Nem tudom, igaz-e, vagy sem, de ha igaz – gondolom – akkor ennyi lett a hármas határ előnyeiből húsz év alatt. Rossz érzéssel állok fel az ünnepi asztal mellől. Mi lett volna, ha a magyar közösséget nem osztják meg a felekezeti, politikai és üzleti érdekek? És mennyi a felelőssége a város pusztulásában azoknak, akik elmentek innen? Én Marosvásárhelyen élek, az én felelősségem hol kezdődik? Tipikus erdélyi családtörténetünk során sok várost hagytunk magunk mögött egy évszázad alatt. Éltünk Fogarason, Gyergyóban, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Kolozsváron, Nagyváradon. Szatmárnémeti sokadik „átmeneti” otthonunk. Romlásán úgy szörnyülködünk, hogy eredeti fényéről csak halvány benyomásaink lehetnek. Azok közül, akiknek családi, személyes örökségük ez a város, csak kevesen élnek már itt. Némileg vigasztal, hogy aludni a városvégi Gellért Sándor utcában található szállodába mehetek. Lám, a nyolcvanas években épített gyári munkásszálló-negyedben kapott utcát a Bözödújfaluból-Debrecenből ide származó költő, műfordító. Örömöm csak addig tart, amíg az Északi Színház mellett elhaladva a híres-hírhedt negyedbe, a 16-os „mikróba” érek. A színház épülete zárva: még a művészbejáró előtti pihenőpad is eltűnt. Felújításra vár ez az ingatlan is, a falakon a tavalyi évad plakátjait felejtették. Felépült viszont a 16-os negyedben a kilencvenes évek elején elkezdett, a Szamos-töltés mellé épített, hihetetlen méretű ortodox templom. Nyoma sincs rajta annak az arány- és stílusérzéknek, amellyel évtizedekkel és rendszerekkel korábban az Északi Színházat megtervezték
A munkásnegyedet azért húzták fel mérnöki pontossággal, és a Ceauşescu rendszerben szabványnak számító igénytelenséggel, hogy a vidékről, a szamosháti falvakról ide költözőknek biztosítsák az élhető komfort-minimumot. Mára nyoma nincs ennek a társadalomszervezésnek. Aki éri-marja alapon szigetelik a paneleket, a központi fűtésrendszer rég megszűnt. Aki tud magánkazánnal fűt, akinek erre nem telik, az a szomszéd lakás melegében bízik. A fűtőházat – mi mássá? – görög-katolikus templommá alakították át. Ezen a vidéken évtizedek óta dúl az ortodox–görög-katolikus háború, a negyed egyik végén az egyik felekezet hatalmas katedrálisa, a negyed másik végén a másik felekezet fűtőház-temploma: a világnézeti egyensúly bizonyos értelemben megvalósult. A proletárkomforttal pedig ma már ki törődik?
A Gellért Sándor utcai szállón sajnos nyoma sincs annak, mire kötelezné az utcanév az intézményt. Szűkös, penészes a szoba, drága az ellátás. Másnap kényelmetlenül hagyom magam mögött iskolám városát. Alkudozom magammal, mivel tartozom én, az Erdély közepére menekülő, ennek az Erdély peremvidékén lévő közösségnek. Legalább annyival, hogy megírom én is – immár Fodor István helyett is – miféle pusztulás folyik ott az utolsó utáni órákban.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A megszúrt motoros vallomása (Kézdiszentléleki tragédia)
Szerdán, a második kézdiszentléleki motoros megemlékezésen az augusztus 10-én megkéselt, huszonnyolc esztendős szovátai Pál Tamás is részt vett. A községházán a sajtó előtt felelevenítette a történteket, és megerősítette: motorostársa, az elhunyt Sebestyén Attila lincselés áldozata lett.
Pál Tamás: Utasommal együtt szenvedtem el a támadást a cigánysoron. Ketten motoroztunk Attilával, mindkettőnk járművén egy-egy női utas is ült. Kézdivásárhely irányából Csíkszereda felé tartottunk, Attila haladt elöl, én látótávolságon belül követtem. Láttam, hogy az út bal oldaláról Attila felé szalad két, felügyelet nélkül hagyott gyermek. Utolsó pillanatban meglepetésként érte, próbálta elkerülni őket, de nem sikerült. A kislányt nem frontálisan ütötte el, csak érintette, ami kimozdította egyensúlyából, és ez vezetett a tragédiához. Árokba vetődtek, a motorjuk elsodródott, és az úttesttől egy méter magasságban lévő háztetőn kötött ki. Attila és társa az út melletti árokba zuhant, ami egyben kapubejáró is. Attila arccal lefelé, utasa arccal felfelé feküdt. Megálltam, és odamentem hozzájuk. Láttam, hogy mindketten lélegeznek, ezért kissé megnyugodtam, és abban reménykedtem, hogy mielőbb odaérnek a mentősök. Nagyon óvatosan a hátára fordítottam Attilát, akkor láttam, hogy a mellkasa mozog, veszi a levegőt. Utasom azonnal hívta a 112-es számot, én pedig odamentem a sebesültekhez. Sajnos, a kigyűlt cigányok nem engedtek a közelükbe, folyamatosan gyűltek körénk, és kezdték rugdosni, ütni, húzogatni jobbra-balra a sebesülteket. Kértem, fejezzék be, ne okozzanak nekik nagyobb sérüléseket, de nem hallgattak rám, minket is megtámadtak. Arra figyeltem fel, hogy két személy bicskával a kezében ágált, hogy megölnek, belém döfik a bicskájukat, megforgatják bennem. Abban a helyzetben nem tudtam felmérni, mi lesz ennek a végkifejlete, közben láttam, hogy az én utasomat is megtámadták. Gondoltam, mentsük, ami menthető, inkább az utasomat védem. Ahogy elindultam felé, rögtön megkaptam a két késszúrást a hátamba. Az egyik a tüdőmet érte, a másikat a hátgerincemnek irányították, de nagy szerencsém volt a motorosfelszereléssel, amelybe elég sok védőszerkezetet beépítettek. Ez mentett meg, lefékezte a bicskát. Sebesülten továbbindultam az utasom felé, hogy megvédjem, megpróbáltam elhajtani a körülötte levőket, magyaráztam nekik: mi azért álltunk meg, hogy segítsünk a sebesülteknek, nem vagyunk hibásak, hagyjanak békén, de tovább támadtak. Felém futott egy nagyobb darab fickó egy kerítésléccel, fejemnek irányítva az ütést. A kezemmel sikerült kivédenem, de a továbbiakat már nem tudtam kivédeni, letörték a plexit a sisakomról, így be tudtak ütni az arcomba. Jobb szememmel nem láttam semmit, véres lett az arcom, jobbról-balról kaptam az ütéseket. Elölről nem támadtak, viszont hátulról, jobbról-balról annál többször. Aki az első nagyobb ütést mérte rám, elkezdett fojtogatni, megpróbáltak leteperni. Egy darabig ellenálltam, de egyre gyengébb lettem, végül legyúrtak a földre. Akkor éreztem, hogy mindennek vége. Valamilyen csoda folytán sikerült erőt vennem, és felálltam, amikor valaki egy léccel akart megütni, sikerült kitépni a kezéből, és azzal kezdtem én is hadonászni. Így már nem mertek annyira támadni. Akkor láttam, hogy aki engem fojtogatott, elindult az utasom felé. Én is elindultam abba az irányba, és észrevettem, hogy a távolból érkezik egy rendőrautó, majd a mentő és újabb rendőrautó. Ezzel volt szerencsénk, utasomat beparancsolták a rendőrkocsiba. A motoromnak több alkatrészét összetörték. Végül beültem a kocsiba, és láttam, hogy a rendőröket is lökdösik, a rendőrkocsit ütlegelték, és folyton hangoskodtak. Miköben engem ütlegeltek, Attiláékról csak mozzanatokat láttam. Lekerültek fejükről a védősisakok, amelyek a baleset után úgymond érintetlenek voltak, csupán egy-két karcolás, súrlódás látszott rajtuk. Láttam, hogy nagyon sokan gyűltek köréjük, gondolom, nem azért, hogy jót cselekedjenek velük. Láttam a fényképeket, olyan sérüléseket ép sisakban nem lehet elszenvedni. A rendőrkocsiból átültem a mentőbe, majd Attilával és utasával együtt bevittek a kézdivásárhelyi kórházba, de látva, hogy súlyos a helyzet, Attila női utasát Sepsiszentgyörgyre, engem pedig Brassóba vittek.
A Háromszék kérdésére, hogy szerinte az igazi késelőt helyezték-e előzetes letartóztatásba, Pál Tamás azt válaszolta: nem történt meg a szembesítés.
– A rendőrség egy ügyön lovagol, éspedig az emberölési kísérleten velem szemben. Előállítottak egy félnótást, ami nem kielégítő, hiszen több tízen ütlegeltek minket. Azt, aki engem fojtogatott, miért nem tudják előállítani? Biztos vagyok benne, hogy Attila nem halt volna meg a baleset következtében. Pál Tamás úgy vélekedett: a hatóságok részéről sokkal egyszerűbb egy ilyen ügy kimenetelét balesetnek elkönyvelni, mint utánanyomozni és megtalálni az igazi tetteseket.
– Tudomásom szerint Attilának válltörése volt. Ha az utasa életben maradt, neki is túl kellett volna élnie, ha nem lincselik meg. Korszerű védőfelszerelés volt rajta, a fakerítés nem okozhatta a halálát. Az is hülyeség, amit mondanak, hogy kétszáz kilométeres sebességgel száguldottunk lakott területen. Nemrég Pál Tamás utasa is feljelentést tett ismeretlen bántalmazói ellen.
Iochom István, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Negyvenötödik évforduló csángókkal a főszerepben
Nem tortát, hanem puliszkát készített 45. éves fennállásának évfordulójára a Román Televízió bukaresti magyar nyelvű adásának stábja, ugyanis részt vettek a Hidegségen szombaton és vasárnap lezajlott Csángó Túros Puliszka Fesztiválon.
Az ünnepeltek sem érkeztek üres kézzel. Olyan felvételeket hoztak el, amelyeken a csángók voltak a főszereplők. Szombat délután nemcsak pusztán levetítették a stúdiójuk által az idők során a gyimesiekről készített felvételeket, hanem ezeket arra használták fel, hogy megszólaltassák a filmkockákon szereplőket.
„Célunk az volt, hogy a régi felvételeket a mába helyezzük. A Román Televízió magyar adása már 1973-ban, az első csángófesztivál idején itt volt a Gyimesekben, megpróbáljuk azóta nyomon követni az itteni emberek életét. A mai napra meghívtuk a filmek még élő szereplőit. Nemcsak ezeknek a gyönyörű völgyeknek a lakóit szólítottuk meg, hanem más vidékekről is hívtunk meg olyan személyeket, akik a gyimesi csángó kultúrát megpróbálják egy kicsit sajátos módon átvenni és népszerűsíteni a világban” – tudtuk meg Sz. Gödri Ildikó szerkesztőtől, aki az ünnepi alkalomra csángó népviseletet vett fel.
Kalákaműsor
Egyik vetített film a Kaláka-filmsorozat Csíkszeredában, a hetvenes években forgatott része volt. Simonffy Katalintól, a műsor egyik szerkesztőjétől honlapunk megtudta, arra törekedtek, hogy diákokkal ismertessék meg az élő néphagyományt. Gyakorlatilag bejárták azt a vidéket, amelyről a műsor készült, és gyűjtötték a népi kultúrát. A széki mintából indultak ki, ahol még hagyományos formában működött a táncház.
Csíkszeredában csángó táncházat tartottak, ahogy aláhúzta, ennek fő jellegzetessége az volt, hogy első alkalommal sikerült összegyűjteni a Romániában élő, négy csángó népcsoport képviselőit: a gyimesieket, a moldvaiakat, a hétfalusiakat és a dévaiakat. A moldvaiakat úgy lehetett Erdélybe „átcsempészni”, hogy azt füllentették, hogy a Megéneklünk Románia műsorhoz van rájuk szükség – mesélte mosolyogva.
Érdekes volt a különböző csángó nyelvjárásokat hallani, ugyanis az említett műsorban a meghívottak mutatták be a népviseleteiket. A film közös tánccal zárult, érdekes volt azonosítani a régi felvételen a trapézfarmerben táncoló fiatal legényeket, akik azóta elismert zenekutatóvá váltak, mint például Pávai Istvánt vagy Szalay Zoltánt. A vetítést követően szóba is elegyedtek velük, illetve a többi meghívottal (László Csaba, András Mihály, a Zakariás testvérek, Papp István, Tankó Eszter, Kicsi Kótáék), hogy mit beszéltek nem áruljuk el, mert a tévéstáb nemcsak ünnepelt, hanem forgatott is, a tervek szerint a szeptember 8-ai magyar adásban láthatjuk a Hidegségen készült filmet.
Gyimes egyik jellegzetessége a puliszka
Különben a születésnapi puliszkával a tévé csapata vasárnap a harmadik helyezést érte el a több mint tíz jelentkezőből. Második a Harmopan csapata lett, míg a legjobbaknak a hidegségi hagyományőrző néptánccsoport szakácsai bizonyultak.
Csilip Árpád, a fesztivál szervezője a Fatálas és Csángó panziók tulajdonosa úgy vélte, hogy illeszkedik a völgy életéhez ez a fesztivál. Az állattartó gyimesiek sokat dolgoztak kalibákban, esztenákon, ahol egyik főeledelük volt a túros puliszka, a málélisztet ugyanis könnyen lehetett tárolni. Amint hangoztatta, innen származik az ötlete, hogy ezt a jellegzetes ételt meg kell kóstoltatni turistákkal, vendégekkel. Egyre többen jönnek a környező falvakból, hogy puliszkafőzési tudásukról tanúságot adjanak – összegzett.
Szőcs Lóránt, Székelyhon.ro

Évadkezdés a Hargita Együttesnél Csíkban
Az új évad nyitányaként szeptember 10-én, szerdán este 6 órakor lép a közönség elé Csíkszeredában, a Városi Művelődési Házban a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Vándorúton – otthonról haza című műsorával.
A műsor mind tánctechnikailag, mind gondolatilag lüktető ritmusban pereg, fenntartva a feszültséget elejétől végéig, előadóban és nézőben egyaránt.
Elődeinkkel és utódainkkal mind egyek vagyunk, részei az Életnek, e nagy körforgásnak, amiben születés és enyészet természetes rendben követik egymást. A természet érzéktelen, mi töltjük meg érzelmekkel: örömmel és bánattal, kacajjal, könnyekkel ... és az élet megy tovább. Közben járjuk az utakat, keressük helyünket a világban. Mindannyian elgondolkodunk néha az életen, az élet értelmén, örök téma ez a művészet minden ágában. Ezt tapogatja le, járja körül Szűcs Gábor rendező-koreográfus is a Hargita Együttes Vándorúton című új műsorában, megállva egy táncra életünk egy-egy kulcspontjánál a születéstől a halálig. Vagy inkább az újraszületésig. Velünk, bennünk él kultúránk. Örököljük, gyarapítjuk és átörökítjük utódainknak.
A műsor folyamán különböző tájegységeink táncai elevenednek meg a színpadon. Felcsík, Jászság, Nyírség, Szilágyság, Kalotaszeg, Bonchida, Mezőkölpény, Vajdaszentivány sorakoznak egymás után. Különbözünk, mégis oly hasonlóak vagyunk. Hasonlóak érzéseink és gondolataink, és bár szokásaink, táncaink részleteikben néha nagyon is különböznek, mégis felismerjük őket mieinknek, egyformán részei közös örökségünknek.
Ez a műsor úgy szórakoztat, hogy közben gondolkodásra sarkall – írja Rangyák József, az együttes szóvivője közleményében.
maszol.ro

Négy erdélyi városban nyílik KézMűvész Kávézó
Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Kolozsváron nyílik kézműves kocsmavásár október hónap folyamán. A KézMűvész Kávézó iparművészeti és design kocsmavásár célja „közelebb hozni az erdélyi iparművészeket, kézműveseket ahhoz a közösséghez, mely körülveszi őket, egy alternatív közegben olyanoknak is megmutatni a kézzel alkotott szépségeket, akiket egy hagyományos kézműves vásárra, vagy egy kiállításra nem lehet bevonzani. A kultúrkocsmák közönsége, bár heterogén, mégis az a tapasztalat, hogy a fiatalokat itt tudjuk a legkönnyebben elérni” – állítja Simó Orsolya főszervező.
Az iparművészeti és kézműves vásár Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen a G. Caféban, Kolozsváron az Insomniában, Csíkszeredában az Ólommadárban lesz, pontos program a cikk legvégén.
„Elhagyva a vásárok kereteit, egy külföldön már elterjedt üzlettípust szeretnénk meghonosítani, melynek lényege, hogy ismert márkák, fiatal, feltörekvő alkotók, offline üzlettel nem – csupán webshoppal – rendelkező vállalkozások bérelnek ki rövid időre (1 hét - 1 hónap) egy üresen álló üzlethelyiséget, melyben berendezik üzletüket. Különlegessége még, hogy eseménnyé teszi a vásárlást a kiegészítő programok, az informális tér segítségével” – olvasható a szervezők közleményében.
maszol.ro

Réty az új Verespatak (Fizetett hirdetés)
A famaffia-hálózat tagjai, avagy miért is volt jelen a megyeháza gyűléstermében Mircea Dusa honvédelmi miniszter 2013. március 28-án, amikor Olosz Gergely és Tamás Sándor megyeitanács-elnök bejelentette a rétyi fenyővágóhíd-projektet?
Gyergyó környékén egész hegynyi erdők tűntek el az utóbbi évtizedekben néhány ember aljasságának és kapzsiságának köszönhetően. A korrupcióellenes ügyészség nyomozása következtében letartóztatták Majeczki Izabella gyergyószentmiklósi főügyészt, akit éveken keresztül még Románia parlamentjében is azzal vádoltak, hogy a famaffia hivatalos védője. A főügyész folyamatosan akadályozta a több éve az illegális erdőkitermelés hátterében álló két kulcsfigura törvényes felelősségre vonását. Az egyik a Hargita megyei rendőr-felügyelőség vezetője, Radu-Sandu Moldovan, aki a kommunista években, 1989 előtt kínzó-vallató rendőr volt Csíkszeredában, a másik pedig Mircea Duşa, szakmája szerint erdész, volt maroshévízi pártaktivista, majd polgármester, később, a dicső demokráciában pedig Hargita megye prefektusa, parlamenti képviselő, jelenleg védelmi miniszter…
A jelentés megemlíti, hogy Mircea Duşa rokoni kapcsolatban áll Dragoş Duşával, a maroshévízi erdészet volt igazgatójával. Ebben a városban a jelenlegi védelmi miniszter éveken keresztül volt néptanácsos (89 előtt), később polgármester (89 után). A közvélemény a környékbeli szervezett falopások egyik kulcsfigurájaként tartja számon. 2011-ben a falopások ellen irányuló eljárás során több erdészeti igazgatót is letartóztattak, összesen 13 személyt, akik közreműködtek a környékbeli faanyag illegális kitermelésére és értékesítésére szakosodott szervezett bűncsoport létrehozásában és működtetésében. Akkoriban az erdészeti hivatal igazgatója Maroshévízen Dragoş Duşa, Tölgyesen pedig Mihăilă Duşa, mindketten a védelmi miniszter rokonai. A nyomozási akták szerint Sandu Moldovan, a Hargita megyei rendőr-felügyelőség vezetője, valamint Mircea Duşa tehető felelőssé a bűnszervezet felpártolásáért és működéséért, amely 2006 és 2007 között közel 300 hektár erdőt termelt ki törvénytelen módon, a Genex Kft. és Industrial Group Kft. faipari cégeken keresztül. Ez utóbbinak három évvel ezelőtt megközelítőleg 900 ezer euró üzleti forgalma volt, a becsült kár értéke pedig 4 millió euró.
Vonzó számok, reményteljes meggazdagodási lehetőség, avagy mi vonzza a rablógazdálkodókat? A fakitermelő- és -feldolgozóipar Romániában 6,5 millió hektár erdőalapból gazdálkodik, ezzel a számadattal Románia Európában a 13. helyen áll. Az ágazat csúcsán idegen cégek találhatóak, főként ausztriaiak, amelyek több százmillió euró ráfordítással az ágazati nyereség közel 50 százalékát tudhatják magukénak. Az országos kitermelésből származó 4 milliárd euró forgalomból a Schweighofer, Kronospan és Egger faipari cégek összesen 1 milliárd eurót valósítottak meg 2013-ban, mintegy kétszeresét az előző évi forgalomnak.
A fa útja a Romsilvánál, közbirtokosságoknál, erdőtulajdonosoknál kezdődik, amelyek eladják a nyers faanyagot. Következnek a kitermelő cégek, amelyek a fa kivágásáért és az erdőből való elszállításáért felelnek. A „fa-lánc” a feldolgozócégekkel ér véget, amelyek hasznosítják a kitermelésből származó faanyagot. Tavaly a Romsilvának 326 millió euró forgalma volt, és jelenleg a faipar legnagyobb nyersanyag-beszállítója.
Érdekes, hogy azoknál a cégeknél, melyek erdőgazdálkodással és -kitermeléssel foglalkoznak, mennyivel kisebb a forgalom és a nyereség, mint azoknál, akik a fa alapfeldolgozásával foglalkoznak. A 40 314 alkalmazottat foglalkoztató kitermelő cégek, amelyek a faipari ágazat közel felét adják (40 százalék), egyharmad akkora forgalmat bonyolítanak le, mint a fafeldolgozással és értékesítéssel foglalkozó cégek.
A történet folytatódik: 2013. március 28-án a megyeháza gyűléstermében Mircea Duşa honvédelmi miniszter, Olosz Gergely és Tamás Sándor megyeitanács-elnök bejelenti a rétyi fenyővágóhíd-projektet. Itt egy osztrák óriáscég szolgál az egyéni ambíciók és érdekek közösség rovására menő kielégítésére. A kialakult helyzet kísértetiesen hasonlít a verespatakira: a helyi önkormányzat és a lakosság a munkahelyteremtés ígéretétől elvakultan támogatja a külföldről érkező beruházók környezetkárosító tevékenységét, nem mérve fel az egész megyékre kiható kockázatot. Az is már hónapok óta egyértelmű a beruházást ellenzők körében, hogy ezt a csatát már csak a bíróságokon lehet megnyerni, aminek egyébként nem elhanyagolható az anyagi vonzata.
Mint ismeretes, a bukaresti Bankwatch Románia Egyesület és a fogarasi Neuer Weg Egyesület április elején indította el a pert a fűrésztelep tavaly decemberben kiállított építési engedélyének visszavonására. A Kovászna megyei önkormányzat, illetve a Holzindustrie Schweighofer fafeldolgozó ellen benyújtott keresetet a civilek június végén elveszítették, de a küzdelem tovább folytatódik. Újabb per következik, ezúttal már az engedély érvénytelenítését kérve a felelősöktől. A fűrésztelep területrendezési terve számos jogszabályt sért, egyebek mellett a környezetvédelmi, a védett területekre és természetes élőhelyekre vonatkozó törvényeket, nem utolsósorban veszélyezteti az itt élő közösség hosszú távú életlehetőségeit.
A per folytatódik, de ez nem jelenti azt, hogy nyugodtan hátradőlhetünk a karosszékben, várva, amíg egy bíró majd kimondja a boldogító igent követelésünkre. Ez mindannyiunk küzdelme, mindenkinek tennie kell érte. A közakarat befolyásolja a folyamatot, a politikai döntéshozatalt és igazságszolgáltatást. Felmutatható igény nélkül nincs eredmény. Csak együtt érhetünk el sikert.
(Források: zf.ro, anchetespeciale.ro, Foter.ro,
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)