Zászlót szentelt a Hazajáró Honismereti és Turistaegylet
Várják az új tagokat
Bár a Duna TV Hazajáró című honismereti és turisztikai műsorának szerkesztői és a rajongók kezdeményezésére aHazajáró Honismereti és Turistaegylet idén április 3-án alakult meg Budapesten, az első Kárpát-medencét is átfogó eseményére július 31-e és augusztus 1-e között a Pilis hegységben levő Csobánkán került sor, amikor a Böjte Csaba testvér által támogatott Prohászka Ottokár Élet Házának udvarán tartott rendezvényen felszentelték az egylet zászlaját, és a kezdeményezők mellett jelen levő Kárpát- medencei tagok, érdeklődők arról döntöttek, hogy mozgalommá bővítik ki a tavaszi kezdeményezést.
Az alapítók, Erdélyi Rudolf, Farkas Zoltán, dr. Gyimesi Kende, Jakab Sándor, Kenyeres Oszkár, Molnár Roland, Moys Zoltán, Schödl Dávid, Thuma Róbert, dr. Tihanyi István és Vándor Attila közös meghívására július 31-én, pénteken a csobánkai gyerekotthonba érkeztek azok, akik a Hazajáró műsor szerkesztőit barangolásuk útján segítették, együttműködtek a stábbal annak érdekében, hogy sikeres legyen a Kárpát-medence szépségeit, kulturális örökségét és természetvédelmi értékeit népszerűsítő műsor. Az egybegyűltek pénteken ismerkedő szabad programon vettek részt, majd dr. Thuma Róbert elnök vezetésével vasárnap a település melletti Oszoly csúcsra kirándultak. A zászlószentelési ünnepség 10 órakor kezdődött. Többek között felszólalt Bartha József holtmarosi lelkipásztor, a Czegei Wass Alapítvány elnöke, aki az összefogás jelentőségéről beszélt. A Kárpát- medence magyarjainak egységét, a sokakat összefűző baráti köteléket említette beszédében Moys Zoltán, a turisztikai magazinműsor rendezője, forgatókönyvírója, az egylet egyik alapítója. Kenyeres Oszkár és Jakab Sándor, a Hazajáró "túrázói", a Magyar Televízió Rt. műsorigazgatója a 127 adást megért műsorról beszélgettek. Jó hír, hogy az állami televízió képviselője azt ígérte, 260 adásig finanszírozzák a barangolást. A hivatalos felszólalásokat követően az otthon udvarán "spontán ötletbörze volt", ahol a jelenlevők elmondták véleményüket arról, hogyan lehet a mozgalmat fellendíteni. Többek között elhangzott az is (Székely László – Marosvásárhely), hogy évente az "elszakadt" régiókban is lehetne találkozókat szervezni, ahol alkalmat teremtenének arra, hogy a természetjárásban otthonosan mozgók kicseréljék tapasztalataikat, egymásnak ajánljanak barangolásra alkalmas helyeket.
Délután ökumenikus istentisztelet keretében a zászlót Böjte Csaba atya, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője szentelte meg, majd a jelenlevők az összetartozás jelképeként hársfákat ültettek.
Erdélyből nemcsak Marosszékről, hanem többek között Csíkszékről, Máramarosból, a Zsil völgyéből is voltak résztvevők. Megyénkből Bartha Józsefen kívül Suba Gyöngyvér Nyárádszeredából, Varga Sándor Szovátáról és Székely (Indián) László Marosvásárhelyről voltak jelen.
Székely László a Népújságnak elmondta: a Hazajáró Honismereti és Turistaegylet mozgalmának célja, többek között, hogy a tagok minél több, a műsorban látott helyeket bejárjanak, megismerjék a Kárpát-medence történelmi, természeti és kulturális értékeit, emlékhelyeit és az ott élő emberek mindennapjait. A www.hazajaroegylet.hu honlapon megtalálható az egyesület célkitűzése, alapszabályzata és az az elérhetőség, ahol online is lehet regisztrálni, beiratkozni. Nemcsak magánszemélyek, hanem intézmények, más egyesületek jelentkezését is várják. A tagsági díj magánszemélyeknek évi 3000 Ft, amelyet a bejegyzést követően a megadott számlaszámra kell átutalni. Eddig közel ezren csatlakoztak az egylethez, köztük az a mintegy 300 résztvevő is, aki elment Csobánkára. A Semsey Andor Mecénáskör felajánlotta azt is, hogy az általuk Székelyvéckén fenntartott kisebb házban legyen "hazajáró pont".
A honlapon a tagok által javasolt helyszínek leírását, térképét, fényképét lehet majd elérni, ugyanakkor 2015 őszétől indul a Hazajáró jelvényszerző mozgalom, amely arra ösztönzi majd a benevezőket, hogy a látogassák meg a Hazajáró című honismereti és turisztikai magazinműsorban bemutatott helyszíneket, s egy később kidolgozandó szabályzatnak megfelelően a "hű-séges" turistákat négy fokozatban – bronz, ezüst, arany és gyémánt – és két kategóriában – természeti és kulturális – tüntetik majd ki. Várják a mozgalomhoz csatlakozókat!
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely)

Búcsús szentmisék, szoboráldás, falunapok a hétvégén
Csíkkarcfalván, Csíkszentgyörgyön, Kontumácon és Kászonújfaluban tartanak többek közt búcsús szentmisét Nagyboldogasszony napján, augusztus 15-én. Karcfalván egyházi ünnepükön megáldják a frissen felállított Mártonffy György-szobrot.
Szűz Mária mennybevételét, Nagyboldogasszony napját ünnepli augusztus 15-én a római katolikus egyház. Ez alkalomból szombaton Gyimes-völgyében és több csíki településén is búcsús szentmiséket tartanak. Az ezeréves gyimesi határ melletti, kontumáci Nagyboldogasszony-templomban déli 12 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, amely a héten a gyimesbükki plébánián tartott gyermektábor záróünnepsége is egyben. A szentmise ünnepi szónoka Szilveszter Imre Gábor hidegségi plébános lesz. Kontumácon a hagyományokhoz híven augusztus 6–14. között Nagyboldogasszony-kilencedet tartanak – esténként nagyon szép archaikus imákat és Mária-énekeket lehet hallani –, emellett az ünnep előtt háromnapos szentségimádáson vehetnek részt a hívek.
A csíkszentgyörgyi Pósa-hegyi kápolnánál szombaton szintén déli 12 órától tartanak ünnepi szentmisét, eső esetén ugyanebben az időpontban a helyi plébániatemplomban vehetnek részt a hívek a búcsún. A kászonújfalvi kápolna búcsúünnepén fél egytől a helyi plébániatemplomban tartanak szentmisét, amelyen Pál Ferenc kézdiszentléleki plébános mond szentbeszédet, délután hat órától pedig a kápolnánál gyűlhet össze újra az ünneplő közösség.
Nagyboldogasszony ünnepén Csíkkarcfalván is tartanak búcsúünnepet: Csíkkarcfalva és Jenőfalva közös templomában szombaton fél 1-kor kezdődik az ünnepi szentmise, amelyen Tamás József püspök prédikál. Azt követően megáldják a Varga Gábor, Dombóváron élő szobrászművész által készített Mártonffy György-szobrot. Mártonffy György püspök /1663-1721/ Csíkkarcfalván született.
Utána a piactéri színpadon koncertet ad a karcfalvi és jenőfalvi fiatalok alkotta fúvószenekar, délután hat órakor fellép Emberek, sorsok című előadásával a csíkszentkirályi Vadrózsák Néptáncegyüttes, majd a csíkdánfalvi vonószenekar műsorát hallgathatják meg a jelenlevők.
Vasárnap 9 órától minifoci-bajnokság veszi kezdetét, míg délután négy órától középkori hadi bemutatót tart az Arany Griff Rend a faluközpontban. Öt órától ünnepi gálaműsor lesz a piactéri színpadon, fellép reneszánsz táncokkal az Arany Griff Rend, a mernyei hagyományőrzők, a Padlótörők Néptánccsoport, Leitner Alexandra, Ágoston Edina és György Botond humorista is. Fél nyolctól a DREAMLAND, majd a Zanzibár együttesek zenélnek. A könnyűzenei koncertek után utcabálban rophatják a táncoskedvűek.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

A szórványból is érkeznek fellépők
A csernátoni és a csernakeresztúri (Hunyad megye) néptánccsoport barátsága nem új keletű, Magyarlapád (Fehér megye) pedig több szállal kötődik Háromszékhez, 2001 óta csernátoni származású lelkésze van a falunak, a Maros-Küküllő-menti cserkészek pedig több ízben megfordultak már vidékünkön, kapcsolatuk jelenleg is élő az itteni csapatokkal. Vasárnap délután mindkét szórványtelepülés néptánccsoportja fellép az Ika-vári színpadon, ahol a helyiek mellett Felső-Háromszék és Csík több településéről is érkeznek táncos lábú gyermekek és fiatalok.
A magyar népművészet és kultúra közös kapocs, nekünk pedig, a Fehér megyei román tengerben élő négy százaléknyi magyarságnak fontos, hogy gyermekeink megismerjék Erdélyt, Székelyföldet, az itteni értékeket – mondta lapunk megkeresésére Borbándi András magyarlapádi református lelkész. Lelkipásztorként és cserkészvezetőként tesz is azért, hogy a szórványban élő gyermekek barátokat szerezzenek a tömbmagyarságban, így Háromszéken is.
A csernátoni IKA Ifjúsági Egyesület, a Sylvester Lajos Községi Könyvtár és a helyi önkormányzat szervezésében, a megyei tanács támogatásával rendezett néptánctalálkozó másik szórványmeghívottja, a csernakeresztúri néptánccsoport harmadszor lép fel a csernátoniak rendezvényén, tavaly pedig ők fogadták a háromszékieket a Hunyad Megyei Magyar Napokon. A szervezők fontosnak tartják ezeket a kapcsolatokat, barátságokat éppúgy, mint a meghívott háromszéki és csíki néptánccsoportokkal, amelyekkel vasárnap délután, az alsócsernátoni felvonulást követően az Ika váránál lépnek színpadra.
Bemelegítőként tegnap Fákó Alpár, a házigazda néptánccsoport vezetője kezdeményezésére a két éve felújított Csókás feredőhöz kirándultak, ma a Szent Anna-tó az útirány, este pedig a Bod Péter Népházban Kádár Elemér tart néptánctörténeti előadást, majd táncházzal zárják a napot. A kézműves foglalkozások házigazdája mindvégig a Csiporkázó Játszóház és a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szent István-napi ünnepek Csíkszéken
Szent István napja alkalmából búcsús szentmiséken vehetnek részt a hívek a napokban Hargitafürdőn, Hidegségen és Csíkszentkirályon. Ajnádon faluünnepet tartanak.
Székelyföldön számos templom védőszentje Szent István király, Csíkban négy római katolikus templomban tartanak Szent István-napi búcsút. A Gyimesközéplokhoz tartozó, de egyházilag külön plébániával rendelkező Hidegségen csütörtökön 11 órától kezdődik az ünnepi szentmise, amelyet Lukács Imre Róbert gyulafehérvári teológiai tanár celebrál. A hargitafürdői Szent István fakápolnához vasárnap fél egyre várják a híveket búcsús szentmisére, a főcelebráns Tamás József püspök lesz, szentbeszédet mond Bátor Botond, a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke.
Csíkszentkirályon a korábbi évek gyakorlatával ellentétben idén nem szerveznek falunapi programokat, csak az egyházi ünnepet tartják meg. A Szent István király tiszteletére felszentelt templomban a búcsús szentmise vasárnap lesz. Mint kiderült, idén azért marad el a falunap, mert jövő évben húszéves lesz a Szent Király Szövetség, és az alapító okiratban foglaltak szerint minden 10. évben a szülőföldjére, Csíkszentkirályra tér vissza a szövetség ünnepelni, találkozni. Mivel ez alkalommal több száz vendéget kell elszállásolni, ellátni – ahogyan történt 2006-ban is a 10. évfordulón –, a helyi önkormányzat a szűkös anyagi kerete miatt kénytelen a jövő évi találkozóra fordítani az idei programokra szánt összegeket is.
Ajnádon a négynapos faluünnep ma 11 órakor, a falu védőszentjének ünnepén búcsús szentmisével kezdődik, amelynek főcelebránsa és szónoka Tamás József püspök. Pénteken és szombaton ifjúsági és sportrendezvényekkel várja az érdeklődőket a szervező helyi ifjúsági csoport. Pénteken este tíz órától kezdődik a második Dj-fesztivál. A szombat délelőtt kezdődő minifoci-bajnokság után este hét órától a kultúrotthonban a helyi Szivárvány Színjátszó Csoport két előadását tekintheti meg a nagyérdemű, amelyet a hagyományossá vált Szent István-bál követ. Szintén szombaton tartják a második Orbán-találkozót, amelyre az Orbán család csíkajnádi ágához tartozó családtagokat várják: délelőtt kilenc órakor gyülekező és regisztráció, tíz órától szentmise, azt követően pedig családi program lesz a helyi kultúrotthonban.
Vasárnap a kilenc órától tartandó szentmise után a Szent István Szervezet átadja az 5. Csíkajnádi Szent István-díjat két nyolcgyermekes édesanyának, valamint köszöntik a 80 éven felüli szépkorúakat. Ezt követően néptáncelőadást tartanak. Ugyancsak vasárnap rendezik meg a csíkajnádi önkéntes tűzoltónapot, melynek keretében délelőtt tíz órakor átadják a pályázati úton nyert tűzoltóruhákat a kultúrotthonban, illetve délután három órától a sportpályán tűzoltó-bemutatót tartanak, valamint díjazzák a veterán önkéntes tűzoltókat.
Szent István napján este nyolc órától a csíkcsicsói kultúrotthonban színpadra lépnek a moldvai Trunk és Buda, a magyarországi Újszász, valamint Csicsó néptáncegyüttesei. Az Összetartozás elnevezésű közös kulturális esten az érdeklődők felcsíki moldvai táncokat láthatnak, illetve moldvai és jászsági népdalokat hallhatnak. A programra a belépés díjtalan.
A magyar államalapítás ünnepén a csíkszeredai Szabadság téren 17 órakor rövid köszöntők után felvonják a székely zászlót – jelezte a szervező Abacus Egyesület, a Minta ifjúsági egyesület és az Erdélyi Magyar Ifjak szervezete. Ezt követően felsétálnak a Csíki Székely Múzeum belső udvarára, ahol egyházi áldás után fellép a Zsigora néptánccsoport, a Csíktaplocai Néptáncegyüttes, valamint a Csíkszentkirályi Vadrózsa Néptáncegyüttes.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Úz-völgyi zarándoklat
Több mint két évtizedre visszatekintő múltja van immár az úz-völgyi ünnepségnek: évente augusztus 26-án, az 1944-ben ezen a napon történt szovjet támadásra emlékezve, zarándokok százai, ezrei népesítik be a máskor kihalt, kirándulók által is csak ritkán látogatott Úz-völgyet. Az egykori harcosokból, a székely határőrökből évről évre kevesebben vehetnek részt az ünnepségen, de ahogy számuk fogy, úgy gyarapszik az ünneplőké: évszázados hagyományhoz híven apák fiaikra örökítik az emlékezés kötelességét.
Tradíció szerint az úz-völgyi ünnepség helyszíne a temetőkert, hol az első és második világháború számlálhatatlan hőse nyugszik. A huszonegy évvel ezelőtt, az 1944. augusztus 26-i események ötvenedik évfordulóján felavatott kőtömbös-kopjafás emlékműre még csupán kilencven, a második világháborúban elesett úz-völgyi katonahalott neve került fel, mára az azonosított hősök száma elérte a 126-ot.
Az azonosított hősök zöme jeltelen sírokban nyugszik, szerte az Úz völgyében, hiszen a harcok után legtöbbjüket ott kaparták el, ahol holttestüket megtalálták. Emlékükre az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület az elmúlt évek során fakereszteket állított a temetőben, egyformákat, jelöletleneket, katonás sorokban: ezek akár széksorok, a temetőkertet uraló hatalmas fenyőfa pedig oltára egy szabadtéri templomnak. Az emlékezők, a Háromszékről, Csíkból, Erdélyből, a Kárpát-medence minden magyarlakta részéből érkező zarándokok itt gyülekeznek a csak lelkekben felhangzó déli harangszóra, hiszen a még száz esztendeje népes közösséget számláló Úz-telepen ma a lélegző múltra csak a fűrészgyár máló alapjai, a valamikori lakóházak nyomai utalnak.
Az egykori katonai laktanyák legtöbbje üresen áll, kitört ablakaik utalnak a gondozatlanságra és gondatlanságra, abban az egy-kettőben, mely lakható, egyenruhások mozgolódnak: hogy egész évben ott tartózkodnak-e, vagy csak „véletlenül” épp augusztus 26-án kerültek oda, ők tudják. Mégis, a tiltások, az erdő-visszaszolgáltatási akadályoztatások ellenére is – Adyval szólva – „az Élet él és élni akar” – ennek jele a temetőtől alig pár lépésre a csíkszentmártoni közbirtokosság által felhúzott csinos, új épület.
Az úz-völgyi ünnepség hagyományosan egyházi szertartással kezdődik, előbb Csík népe zömének hite, a katolikus rítus szerint. Idén a protestánsok nevében a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom beosztott lelkipásztora, Bucsi Zsolt Tamás szólalt fel, prédikációját a rómaiakhoz írt levélből vett idézetre alapozta: „Ha a gyökér szent, az ágak is azok”. A gyökér maga az emlékezet, ápolása mindannyiunk kötelessége, figyelmeztetett. Ünnepi beszédet, akárcsak az elmúlt években, Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere mondott. A magyar azzal „büszkélkedhet”, hogy bármerre lép, Isonzótól Galíciáig, Doberdotól a Donig mindenütt olyan katonatemetőkbe botlik, hol nemzete fiai nyugszanak.
A több száz katonatemető egyike az úz-völgyi, ahol nem csak az első világháború többnyire anyaországi, felvidéki hősei alusszák örök álmukat, hiszen a történelem ismétli önmagát, a hetvenegy éve ismét csatatérré változó Úz-völgyben immár a székely határőrök hősi halottjai is végső pihenőre leltek. A polgármester, ki néhány napja az Isonzó környéki megemlékezéseken vett részt, örömmel állapította meg, hogy az Úz-völgybe zarándoklók között nagyon sok a fiatal. Az öregek tehát betöltötték feladatukat, átadták az utánuk következő nemzedékeknek mindazt, ami fontos, és ez ad reménységet: a mai kor fiataljai megtanulják az igaz történelmet, és tanulnak is belőle.
Az Úz völgyét megnyugtató oázisnak nevezte, mely egyedi szellemével újabb lendületet ad a holnaphoz, s bár a felszín alatt háborog a mély, mert „egyesek nagyon vigyáznak ránk” – utalt az úton folyamatosan járőröző egyenruhásokra –, elsősorban magunkra kell vigyáznunk.
Az évek során megfogyatkozott veteránok nevében – az idei ünnepségen már csak hárman vehettek részt: Páll Sámuel, Bartha Mihály és dr. Szőts Dániel – utóbbi szólalt fel (fotó), hálát adva Istennek, hogy még egyszer elmehetett az Úz völgyébe. Az 1944. augusztus 26-i harci eseményeket röviden felelevenítve kiemelte, bár az elavult fegyverzettel felszerelt, gyengén kiképzett székely határőröknek hatalmas szovjet túlerővel kellett harcolniuk, az Úz-völgyet az ellenség csak akkor tudta elfoglalni, amikor a honvédség megkapta a visszavonulási parancsot. Hogy a szeptember 11-ig tartó harcok során a völgyet – hazájukat – védők közül hányan estek el, pontos adatok mai napig sem állnak rendelkezésünkre, mondta, az egykori bajtársaknak hát azt kívánta, nyugodjanak békében, tisztelet illesse hősi emléküket.
Az ünnepség folytatásaként Lőrinc József, az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület tagja szavalta el Wass Albertnek az Erdélyi hitvallás című versét, a Szentivánlaborfalvi Férfikórus katonanótákat énekelt – a nagyszámú közönség tetszését vívták ki nemcsak gyönyörű dalaikkal, hanem azzal is, hogy fellépésük előtt a magukkal hozott galambokat szabadon engedték –, a Csernátoni Dalcsoport pedig előadta Sylvester Lajosnak az Úz-völgyi hegyomlás dokumentumriportja alapján összeállított Vérvölgy című műsorát. Záró eseményként, a Csíkszentmártoni Poszogó Fúvószenekar kísérete mellett, az emlékmű koszorúzása következett, az első koszorú elhelyezésének joga, míg élnek, a veteránokat illeti meg. A székely himnusz eléneklésével zárult ünnepség után a talán ezret is meghaladó zarándoksereg szétoszlott, sokan az első világháborús hadikápolnához látogattak még el, egy népesebb csoport Szabó József János hadtörténész vezetésével az egykori Mátyás király erődöt kereste fel, a falatozás után aztán estére ismét a csend lett úrrá az Úz völgyében, hogy jövőre ismét fogadhassa a zarándokok évről évre népesebb seregét.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megjelent az Erdélyi Gyopár idei ötödik lapszáma
Sikeres Vándortábort tudhat maga mögött az Erdélyi Kárpát-Egyesület. A csíkszéki szervezőcsapat táborvégi összegzése, értékelése olvasható az Erdélyi Gyopár legfrissebb lapszámában az immár megszokott EKE-osztályok hírei rovat mellett.
Újabb tervekről is hírt kapunk a színes kiadványban, az országos elnökkel készített interjúból derül ki, hogy készül Erdély nagy túrakönyve. Részletek a lapban, amelynek hasábjain azt is megtudhatja az olvasó, milyen elképzelése van az EKE-nek a források megmentésére. A kezdeményezéshez bárki csatlakozhat, az akció élet-, azaz forrásmentő lesz.
Számos belföldi túra mellett e lapszámban arról is hírt kapunk, hogy a magas hegyek nagy kedvenccé és elérhető célponttá váltak a nyáron. A teljesítménytúrák is közkedveltek, épp a háromszékiek kerülnek sorra a következő megszervezésében. De elmehetünk a legbajosabb körútra Bajországba, honismereti tanóra-sorozat lehet az építészeti örökség Kibédtől Kelementelkéig, mélyreásásra ad módot a torjai Büdös-barlangba való látogatás.
Amint megszokták, a határok feszegetése sem hiányzik a kiadványból, a végleteknek mindig jut hely, így a barlangokból a felhők világába kalauzolják az olvasókat a szerkesztők. Képes bemutatót állított össze egy szakember azért, hogy a Gyopár-olvasók ismerősen mozogjanak még a fellegekben is.
Mesevilág – mondhatjuk a felhőkre, de ugyanez a név illeti meg azokat a fákat, melyeket egy olvasónk kapott lencsevégre, és a göcsörtös-gyökeres, ágas-bogasok mellé verseket faragott. Különös színfoltja e lapszámnak mindkét fent említett cikk, ám ezek nem veszik el a helyet a hagyományos rovatoktól. Ezúttal is újabb érdekességeket tudhatunk meg a GPS világáról, a védett övezetek rejtett kincseiről, a tinóruk birodalmáról, az égi jelek sorában pedig a hajnali bolygóláncról.
Az EKE kéthavonta megjelenő, természetjárás, honismeret és környezetvédelem témaköröket felölelő kiadványát keresse az EKE-osztályoknál vagy ezen az e-mail címen!
maszol.ro

Kései sirató Fodor Imréért
Hullnak, egyre hullnak színei az erdélyi magyarnak! Elment, az "örök vadászmezőkre költözött" Fodor Imre – a demográfiai adatok jelenlegi állása szerint – Marosvásárhely talán utolsó (?) magyar polgármestere, a Székely Nemzeti Tanács 2006 és 2008 közötti elnöke, az autonómiamozgalom egyik megtörhetetlen élharcosa. Az én drámám: túl későn értesültem a haláláról, és túlságosan messze voltam ahhoz, hogy ott lehessek a temetésén! Rendbontó nekrológomban nem a politikus, hanem Fodor Imre emberarcát próbálom meg- és felidézni.
Legutolsó találkozásunkkor, ez év májusában – az utóbb végzetesnek bizonyuló súlyos műtét után! – tele volt lendülettel, a Rá jellemző kifogyhatatlan optimizmussal: "Az emlékirataimat írom, és téged kérlek meg, hogy gondozd és lektoráld a kéziratomat!" – avatott be élete nagy titkába, és egyben azt is jelezte: több évtizedes meghitt barátságunk az évek múlásával semmit sem kopott, ugyanúgy megosztjuk lelkünk legbensőbb rezdüléseit, mint amikor áldott emlékű Édesapja, a huszonöt év kényszermunkára ítélt Fodor Pál és rabtársai, Csiha Kálmán, 1990 és 2000 között erdélyi református püspök, Hajdu Géza (Leander), Szőcs Ignác (Izidor), Stock Szentmártoni Bálint (Odorik) Ferenc-rendi szerzetesek golgotajárásáról szóló, a Korunk 2003. júniusi lapszámába szánt tanulmányt, illetve a marosvásárhelyi Mentor Kiadó gondozásában 2010-ben megjelent 1956 erdélyi mártírjai sorozatom negyedik kötetét, a perirat monografikus feldolgozását készítettem. Megtisztelő volt számomra, hogy 2006-ban, mielőtt elvállalta a Székely Nemzeti Tanács hihetetlenül nehéz és emberpróbáló elnöki tisztségét, kikérte az én véleményemet is. Most, amikor az igaz barát elvesztése miatti fájdalmamat nem tudom és nem is akarom palástolni, megismétlem, amit akkor megfogalmaztam: »A székelyek Gondviselő Istene Téged predesztinált a Székely Nemzeti Tanács elnöki tisztségére! Az 1902. évi tusnádi székely kongresszus teljes anyagának, irodalmának közkinccsé tételével bebizonyítottad: még a történelmi Magyarország is – a hangzatos hazafias szólamok deklarálásán túl – valójában csak annyit tett a Székelyföldért, hogy időnként megszervezett egy-egy székely kongresszust, s aztán minden maradt a régiben! A nyomor, a gazdasági kilátástalanság elől menekülve tízezrek kerestek munkát, megélhetést a Kárpátokon túl, az Ókirályságban, derékba kapta őket a román asszimiláció, igen jelentős részük feladta identitását, őseinek a székely szabadságjogokért folytatott harcának még az emlékét is! Ugyancsak tízezrek – főleg Oklánd és Erdővidék, Székelyszenterzsébet régiójából – "tántorogtak ki" Amerikába, hogy aztán a román kommunista diktatúra az 1950-es években a hazamenekített tekintélyes vagyont könyörtelenül elkobozza! A két világháború között, majd a "létező szocializmus" negyvenöt éve alatt a tenyérből olvasott "székelyek román eredete" "gyufateória" felmelegítésén túl, a román nemzeti kommunizmus – miközben a román nép és az együtt élő nemzetiségek testvériségéről papoltak! – tűzzel-vassal irtotta a székely öntudatnak még az emlékét is, gondosan ügyelve arra, hogy Székelyudvarhely, Székelykeresztúr csak "Udvarhely"-ként, "Keresztúr"-ként rögzüljön a köztudatban. Székelyszentistván nevéért "névszörnyeteg" kitalálására is kaphatók voltak: így lett Atosfalvából, Székelyszentistvánból, Csókfalvából Hármasfalu! Az 1989. decemberi rendszerváltás utáni posztkommunista hatalom is annyira megszerette ezt a nevet, hogy az említett települések lakóinak többször megfogalmazott kérése ellenére sem hajlandó a több évszázados falunevek visszaállítására. Elsősorban azért, mert Székelyszentistván az egyetlen erdélyi település, amelynek neve az államalapító nagy királyra, Szent Istvánra utal! Imre! Neked kell vállalnod a Székelyföld területi autonómiájának zászlótartó szerepét!«
Fodor Imre kétévi székely nemzeti tanácsi elnöksége idején – hatalmi gáncsoskodások, megalkuvások, elbizonytalanodások, minden oldalról érkező fúrások közepette! – az egyik legnagyobb fegyverténnyel büszkélkedhetett: megszervezte az egész Székelyföldre kiterjedő mozgóurnás népszavazást. Kezünk aláírásával több mint kétszázezren igényeltük a Székelyföld területi autonómiáját! Drága Imre! Most, amikor úgy búcsúzom Tőled, hogy pontosan tudom, itt vagy közöttünk, vigyázó tekinteteddel csetléseinket, botlásainkat követed, megvallom: a Te ösztönzésed volt az egyik impulzus abban, hogy hozzáfogjak az erdélyi autonómiáknak – kezdve az Európában is páratlan, 1224. évi, az erdélyi szászoknak hatszáz éven át egyedülálló autonómiát biztosító Andreanummal –, az "erdélyi kérdés" kialakulásának, akuttá válásának, a megoldási kísérleteknek, tervezeteknek – beleértve a nagyhatalmak tervezeteit! – a teljességre törekvő, 1000 oldalas kötetben való bemutatásához. A történészszakmának, a hazai és európai politikusoknak, a magyar, román és német ajkú olvasóknak olyan "bedekker"-t szeretnék összeállítani, amelyben kibomlik előttünk az "erdélyi kérdés" ezeréves története.
Drága Imre! A nekrológ címét is – a fájdalmasan korai haláloddal! – a torzóban maradt emlékiratod telitalálat címéből kölcsönöztem: "Emlék-évgyűrűk"! Nagyon nehéz örökséget, feladatot testáltál rám: az időközben általam megtalált, Édesapádról, Rólad, ikertestvéredről, Palkóról összeállított megfigyelési és követési dossziék, ügynökjelentések, a csíkcsekefalvi Fodor családra vonatkozó levéltári kutatások alapján kell befejeznem a megkezdett krónikát! Az építész, az író Kós Károly intelmét követve: az erdélyi ember azt tanulta, hogy az apák dolgát folytatják az utódok. Édesapátok még a Duna-delta megsemmisítő munkatáboraiból is azt az életre szóló erkölcsi parancsot fogalmazta meg iker fiainak – négyévi kegyetlen börtönbüntetés után engedélyezték az első levelezőlapot, közben eltemettétek Édesanyátokat, amiről csak utólag szerzett tudomást! –: "vigyázzatok…a gerincetek egyenes tartására, ne hanyagoljátok… édesanyátok nyelvét!" Az üzenet akár mottója is lehetne a rendhagyó "Emlék-évgyűrűk"-nek! Édesanyátok, Annemarie von Dobschütz – ősnemes porosz család sarja, nagyapád, Karl von Dobschütz tábornok, a nácik hatalomra jutása után tiltakozásként nyugdíjaztatta magát! – Édesapátok hatására lett székely- magyarrá, vállalta a kisebbségi sorssal járó üldöztetést, a kilakoltatást, a saját bőrén tapasztalta meg az erdélyi magyar sorsot! Az "édesanyátok nyelve" egyaránt jelenti a magyar és a német nyelvet, de inkább az előbbit! Családi krónikád mindennél jobban bizonyítja: Erdélyben nincs – úgymond – jelentéktelen család! Sűrítve, borostyánként őrzi Erdély, a Székelyföld viharos történelmét! Dédnagyapád, Fodor Ignác huszártiszti iskolát végzett Kézdivásárhelyen. Az 1848-as magyar forradalom kitörése után ezrede a Csíkszéken állomásozó csapatokkal együtt csatlakozott Bem József seregéhez. Több véres csata, a magyar szabadságharc bukása után őrnagyként Bem seregével Vidinbe emigrált. A száműzetésből 1851-ben tért vissza Erdélybe. Dédnagyanyád, kászonjakabfalvi László Anna annak az idős László Józsefnek lánya, aki vajdahunyadi bányanagyként szolgálati lakásában, a vajdahunyadi várban fogadta 1849. április 14-én Bem Józsefet, az erdélyi hadsereg vezérkarának egy részét, és a legnagyobb magyar költőt, Petőfi Sándort! Kevés család büszkélkedhet ilyen felmenőkkel!
A dédnagyszüleid által 1875-ben Csíksomlyón épített házban – amelyet Édesapád huszonöt évi kényszermunkára való elítélésének "mellékbüntetéseként" 1958-ban elkoboztak, Édesanyádat, Téged és ikertestvéredet, a sepsiszentgyörgyi Textilgyár mindenki által tisztelt mérnökét, ifjabb Fodor Pált (Palkót) kilakoltattak, a 2001-ben visszakapott épületet 2002-ben átadtátok a tizennyolcadik életévüket betöltött árvaházi gyerekek gondozását felvállaló Csibész Alapítványnak – látta meg a napvilágot a nemrég elhunyt kiváló író, Fodor Sándor, alias: "Fodorúr". Külön fejezetet szenteltél az "Emlék-évgyűrűk"-ben az Outward Bound ifjúságnevelő mozgalomnak, amelynek erdélyi meggyökerezésében, a Szováta melletti tábor megépítésében oroszlánrészed volt! Több ezer erdélyi magyar fiatal – aki csodálatos élményeknek, kalandoknak volt a részese – most érzi igazán azt a pótolhatatlan űrt, amely haláloddal támadt! Szerencsére a nyugdíjazásom előtt – a Veled készített interjúval megkoronázva! – elkészítettem a dokumentumfilmet.
2015 májusának elején ott ültünk Simon Csaba vegyészmérnök hétvégi házában, és mindannyiunkat, Fülöp Gézát, az információk kutatóját, bibliográfust, Fülöp Mária és Ferenczi Klára könyvtárost, Maros megye szellemi múltjának búvárlóit, a témakörben több kötet szerzőit, Héjja Sándort, a vegyipari kombinát kiváló automatizálási mérnökét, Berecz Irén kötet- és tanulmányszerzőt és alulírottat – a legbensőbb barátaidat – a Rád jellemző következetességgel alkotó munkára, könyvek megírására biztattál! A közös barátaink ekkor mondták el: a marosvásárhelyi vegyipari kombinátban ma, ötven év után is, egykori részlegeden az Általad akkor lejegyzett, már-már tudományos igényű útmutatásaid szerint végzik a munkát! Immár történelmi hátszelet kap mindaz, amit röviden Fodor Imre életműveként aposztrofálunk. Biztos vagyok abban, hogy ez az életmű közkinccsé válik, beépül nemcsak a marosvásárhelyiek, hanem az erdélyi magyarság mindennapi életébe. Osztom közös barátunk, dr. Ábrám Zoltán marosvásárhelyi búcsúztatásodkor megfogalmazott gondolatait: "Tudom, érzem, hogy Fodor Imre megalkuvások nélküli igazmondását és helytállását nem értékelte és még nem értékeli eléggé Marosvásárhely, Erdély népe. De eljön az idő, amikor a Bolyaiak városában – a halálakor el nem ismert névadóhoz hasonlóan – többet fognak beszélni róla. Arról a példamutató személyiségről, aki egyelőre (vajon meddig?) Marosvásárhely utolsó magyar polgármestere".
Ringasson szelíden, mint az álom, a Téged felnevelő, dajkáló szülőföld, Csíksomlyó édes anyaföldje, római katolikus temetője. Emléked tetteidben és a megjelenésre váró "Emlék-évgyűrűk"-ben él tovább!
Tófalvi Zoltán
Népújság (Marosvásárhely)

Páll Sámuel kilencvenedik születésnapján
Több kettős találkozónál a mai – fejtette ki pénteken a gyülekezeti teremben összegyűlteket köszöntő tiszteletes Balla Barna, Málnás református lelkipásztora: október 23-án méltóságteljesen emlékezik a magyarság az 1956-os forradalom eseményeire, mi pedig október 23-a estéjén a 90. életévét betöltő Páll Sámuel világháborús veteránt, nyugalmazott igazgató-tanítót köszöntjük, s falunk lakója, Kisgyörgy Tamás, a Charta Könyvkiadó vezetője bemutatja T 1224 – Úz völgye című dokumentumkötetének második, átdolgozott és bővített kiadását.
Egyre ritkulnak sorai azoknak, akik részesei voltak a második világégésnek, túlélték azt, s kiváló emlékezőtehetségükkel figyelmeztetik a ma élőket, a fiatalokat nemzetünk vesztett háborújának egyik legszomorúbb időszakára.
A Charta igazgatója kiadójának köteteivel bizonyította nemzetszolgálatát, a saját maga szerkesztette, kibővített könyve túlmutat a képzőművész személyén, édesapja naplójegyzeteire hajszálpontossággal ráépítette a Csíkon, Háromszéken és Gyergyó vidékén is áthaladó országos székelyföldi belső védvonal egy-egy sarkalatos eseményét.
A könyvbemutatók során előbukkant újabb adatok kényszere sürgette a kötet második kiadását – mondta Kisgyörgy Tamás málnási bemutatóján. Szabó József János magyar hadtörténész szerint, mivel a napló pontosítja a korabeli hivatalos harci események egy-egy momentumát, ennek a műfajnak ez az eddig legsikeresebb dokumentuma.
A sepsibesenyői családi gyökerekkel rendelkező Páll Sámuel tanító úr – akit számos málnási tanítványa köszöntött virággal – korát meghaladó éleslátással ragadta ki beszédében életének, katonaéveinek érdekfeszítő történéseit, az akkor 17 évesen besorolt Úz-völgyi tüzér katona emlékfoszlányait. Nagy volt a székely határőrség áldozata – olvassuk gondolatait a bemutatott kötetben –, mert semmi sem sikerült. Elveszítettük a háborút, elveszítettük hazánkat, elveszett a dicsőség, s odaveszett a sok székely katona.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az 1918-as gyulafehérvári román ígéretek betartásáért szervez tüntetést Székelyföldön az MPP
Az 1918-as Gyulafehérvári nyilatkozatba foglalt ígéretek betartásáért szervez tüntetést Csíkszeredában november 28-án a Magyar Polgári Párt – közölte internetes oldalán csütörtökön a Krónika.
Az Erdély és a Román Királyság egyesülését követelő Gyulafehérvári nyilatkozat kimondta, hogy az egyesülés nyomán létrejövő új román állam az együtt élő népeknek teljes nemzeti szabadságot biztosít, lehetővé teszi, hogy oktatásukat, közigazgatásukat és bíráskodásukat anyanyelvükön maguk gyakorolják saját képviselőik által, és számarányuknak megfelelően az ország törvényhozásában és kormányzatában is helyet kapjanak.
"Nem várhatják el, hogy lojális polgárai legyünk az országnak, amíg nem érezzük magunkat egyenrangúnak" – idézte a Krónika Biró Zsoltot, az MPP elnökét, aki csütörtökön egy sajtóértekezleten beszélt a csíkszeredai megmozdulásról. A politikus szerint az Európai Unióban számos tagállam kisebbségei alaptörvényben szavatolt autonóm közösségekben élnek, ezért az erdélyi magyarság sem kér többet, csak azt, ami az EU-ban természetes. A csíkszerdai demonstrációról a szervezők már egyeztettek a történelmi egyházak vezetőivel, más politikai szervezetekkel és a csíkszéki Székely Nemzeti Tanáccsal is.
"A megmozduláson nem lesznek politikai beszédek. Kulturális műsor lesz, illetve felelevenítjük az 1918- ban elhangzott nyilatkozatot" – számolt be Biró. Hozzátette, a tiltakozás során új petíciót olvasnak fel, amelyben az új bukaresti kormányt akarják megszólítani.
Tavaly Sepsiszentgyörgyön rendezett hasonló demonstrációt az MPP, amelynek szónokai arra emlékeztették Bukarestet, hogy az 1918. december elsején elfogadott Gyulafehérvári nyilatkozatból csak az Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó rész került be az alkotmányba, és beváltatlanok maradtak azok a cikkelyek, amelyekben a románság autonómiát ígért az Erdélyben élő népeknek.
Népújság (Marosvásárhely)

Székely ház: modern igények, vitatott tervek
Megszülettek azok a mintatervek, amelyekkel a Hargita Megyei Tanács segítené az otthonteremtést fontolgatókat, hogy modern, ám a székely tájba illő, a hagyományos építészeti stílusjegyeket megtartó házakat építsenek.
A kilenc terv, amely tájspecifikusan tükrözi Gyergyó, Csík, a Kászonok és Udvarhely vidékének jellegzetességeit, egyes szakmabeliek szerint átgondolásra szorul, ám a kezdeményező hangsúlyozza: azok nagy része átalakítható vázlat.
A Hargita megyei önkormányzat Faluképvédelmi és Modern székely ház programjába bekapcsolódó építészek városban és vidéken is felépíthető, a környék építkezési hagyományain alapuló házterveket dolgoztak ki. A 2011-ben indított, majd leállított Modern székely ház programról néhány hónapja ismét hallani: november elején a megyei önkormányzat arról tájékoztatott, újra egyeztetnek a székelyföldi polgármesterekkel és a térség tervezőivel annak érdekében, hogy tisztázzák a kezdeményezés részleteit.
Akkor még számos kérdés nyitott volt: nem lehetett például tudni, hogy milyen módon segítheti a megyei tanács a program résztvevőit, hiszen a törvények szerint az intézmény nem támogathat magánszemélyeket. Mostanra kiderült, a program valójában a tervezők és az igénylők között teremt kapcsolatot azáltal, hogy az építkezni szándékozóknak mintaterveket kínál, amelyeket véglegesíteni kell.
Egyes szakemberek szerint a tervek újragondolásra szorulnak, mások hiányolják belőlük a gazdasági épületeket, ami szerintük a vidéki élet, a mindennapi tevékenység beszűküléséhez vezethet. A projekt kezdeményezője azonban hangsúlyozza: egy kivételével ezek csupán vázlatok, így az adott terület és megrendelő igényei szerint alakíthatók.
Engedélyeket is tartalmaz a csomag
A Hargita megyei önkormányzat novemberben tudatta, hogy elkészült a kilenc terv megvalósíthatósági tanulmánya (ezek megtekinthetők az Épitettörökség.ro weboldalon), amely tájspecifikusan tükrözi Gyergyó, Csík, a Kászonok és Udvarhely vidékének jellegzetességeit. A tervekkel azokat támogatnák, akik hagyományos stílusban építenének modern, mai igényeknek megfelelő lakóházat, hozzájárulva a székely falukép és a népi építészeti jellegzetességek megőrzéséhez.
A tervek három különböző szerkezetű és beosztású mintaházat tartalmaznak, de igény szerint módosíthatók, a beépítendő területre „szabhatók”. A csomag tartalmazza az építészeti, statikai és gépészeti (víz, fűtés, villany) terveket, derült ki a legfrissebb tájékoztatóból. Ez kitér arra is, hogy a programba bekapcsolódni vágyóknak be kell szerezniük a helyi önkormányzattól a telekre vonatkozó urbanisztikai bizonylatot, szakembertől a kiválasztott területre vonatkozó topográfiai felmérést, talajtanulmányt, valamint a területre adaptált terv elkészítése után az engedélyeket.
A mintaterveket a 2009 és 2013 között lezajlott Faluképvédelmi program során végzett felmérések alapján állították össze, tudtuk meg Borboly Csaba megyei tanácselnöktől. A programban összesen 68 településen térképezték fel az építészeti értékeket, 20 környékbeli építész bevonásával. Az udvarhelyszéki tervek elkészítése előtt a körzet tizenhét falujában mérték fel a sajátosságokat.
Nem tudni, mikor indul
A tervekkel kapcsolatban megoszlanak a szakvélemények: egyes építészek szerint a mintatervek alkalmazása révén sikerülhet megőrizni a hagyományos faluképet, mások viszont úgy látják, azok újratervezésre szorulnak. Az Élő Székelyföld Munkacsoport (amely indulása óta támogatta, népszerűsítette a programot) blogján negatív példákat sorakoztatott fel arról, hogy Magyarországon gazdasági épületek nélkül építették fel hagyományos házak sorát, elvágva az ott élők előtt a hagyományos vidéki életforma megteremtésének lehetőségét.
Ezenkívül beszámolnak arról is, hogy a családi házat építők közül többen is hiába keresték a kapcsolatot a program koordinátoraival, illetve nem sikerült kézbe venniük a terveket. Arra a kérdésre, hogy igényelhetők-e már a tervek, illetve valaki igényelt-e, lapunk sem kapott választ a megyei tanácstól. Közleményükben ellenben azt írják, ezek nyomtatott formában elérhetők a megyeházán, a megyei tanács főépítészi hivatalában.
Egyre többen építkeznének hagyományosan
A Faluképvédelmi programban részt vevő Magyari István székelyudvarhelyi tervezőmérnök szerint a tervek megfelelnek a népi építészeti sajátosságoknak, ugyanakkor a mai ember igényeinek is. „Az erdélyi népi építészet formavilága soha nem volt kihívó, környezetébe nem illő, mert mindig múltjából és hagyományaiból táplálkozott. Felhasználta környezete adottságait, nyersanyagforrásait. Indokolatlanul nem használ új, oda nem illő formákat, sem építkezési anyagokat. A Modern székely ház programban megálmodott lakóházak jó példái annak a törekvésnek, hogy hagyományainkat megőrizve biztosítsunk életteret a mai embernek” – fejtette ki.
Hozzátette, a népi építészet számos műszaki szempontból sokszor megfelel a mai követelményeknek, ám a modern életformához igazodva ki kell egészíteni a régi elképzeléseket. Főként épületeink falazatának, alapozásának vízszigetelését, a ház hőszigetelő képességének javítását, illetve a héjazatok tűzbiztonsági teljesítményét szükséges növelni, fejleszteni, magyarázta.
Elmondta, nincs nagy különbség egy székely ház, illetve egy modernebb stílusú „kockaház” felépítésének költségei között, míg a régi székely ház felújítása sok esetben költségesebb az építésnél. A szakember szerint egyre nagyobb az érdeklődés a hagyományos építészet iránt. „A népi építészet a helyben hozzáférhető építőanyagokat részesíti előnyben, ami amellett, hogy gazdaságos, megfelel a mai ökológiai követelményeknek is” – ismertette.
„Belül” vannak gondok
Szikszay László csíkszeredai építész ellenben úgy véli, a tervek jó része újragondolásra szorul. A szakember a kezdeményezést értékelendőnek tartja, és úgy véli, a vázlattervek által meghatározott anyaghasználat is megfelel a hagyományos székely építkezés követelményeinek, ám szerinte a terek funkcionalitása és az alaprajzok is hagynak kívánnivalót maguk után.
A mintatervek közül a hármas számút (az egyik, Csíkszékre és Kászonszékre tervezett modellt) tartja a legélhetőbbnek – úgy tudja, tervezője már több megrendelést is kapott belőle –, a többi esetében azonban úgy véli, nem sikerült a hagyományos székely életérzést elegyíteni a modern, 21. századi igényekkel.
Némely látványtervben szűk, sötét, a természetes fényt nélkülöző folyosókat találni, egy másik olyan házat mutat be, amely tulajdonképpen két egymás fölé épített, lépcsővel összekötött garzonlakás, részletezte. Hozzátette, a házak használhatósága hibádzik a legtöbb esetben, ami alapkövetelmény volt a székely élettérben: néhol a hagyományos konyha – amely a régi házak egyik legforgalmasabb helyszíne volt –, kis főzőfülkévé degradálódott, ami a szakember szerint nem elfogadható.
Bálint Kinga Katalin
Krónika (Kolozsvár)

Az autonómiából nem szabad kiábrándulni
Noha az erdélyi magyar politikából kiábrándult, meggyőződése, hogy a Székelyföld autonómiájáért indított mozgalom sikerre van ítélve. Gazda Zoltánnal, a Székely Nemzeti Tanács több autonómia-megmozdulásának főszervezőjével beszélgettünk.
– Legutóbb Székelyföld 750 km-es határának a kivilágítását célul kitűző SZNT-akció főszervezője volt. Mennyire elégedett a rendezvény visszhangjával?
– Úgy gondolom, csak részleges sikert arattunk. Sikerült felhívni az emberek figyelmét a rendezvény fontosságára, ugyanakkor számba kell venni azt is, hogy adottságából kifolyólag nem mozgathatott meg annyi embert, mint a Székelyek Nagy Menetelése. Azért sem volt igazán sikeres, mert nem értük el sem a román, sem a nemzetközi média ingerküszöbét.
– Mi kell ahhoz, hogy a román média a székelyföldi autonómiatörekvésekről tudósítson?
– A román médián belül óriási a versengés, ami azt feltételezné, hogy a hírversenyben mindenkinek érdeke valamilyen módon tálalni egy ekkora horderejű eseményt. Egy-két tv-adó vérszegény híradásán kívül azonban az audiovizuális média elhallgatta akciónkat. Noha erre bizonyítékom nincs, feltételezem, titokban összebeszéltek, hogy lehetőleg senki ne tudósítson a kivilágításról. Amikor magyar ügyről van szó, nagyon is egy húron pendül a román média. A román nyelvű írott sajtó a két nagy román hírügynökség hírét közölte.
– Érdekes jelenség, hogy miközben az RMDSZ csúcsvezetősége kihátrált az SZNT akciója mögül, a székelyföldi polgármesterek és önkormányzatok mégis támogatták.
– Ez a szervezés zömében a székelyföldi RMDSZ-es önkormányzatok részvételével jöhetett létre: legtöbb helyen ők biztosították a helyszínt, a tűzifát vagy a távolról érkezettek megvendégelését. A háromszéki és a csíkszéki RMDSZ-szel jó viszony alakult ki, Udvarhelyszéken és Marosszéken adódtak ugyan gondok, de összességében jó, hogy az akciót mindenhol sikerült zökkenőmentesen lebonyolítani.
– Eljutott-e az üzenet a román hatóságokhoz?
– Egyértelmű, hogy a román politikum az első, aki értesült róla, hiszen minden mozdulatunkat figyelik. A bukaresti politikum visszaigazolását mutatja, hogy a rendezvényt követő napokban a Székely Nemzeti Tanács akcióinak jogi és anyagi hátterét biztosító két alapítványnál, a marosvásárhelyi Siculitasnál és a sepsiszentgyörgyi Sepsireformnál a pénzügyminisztérium keretében tevékenykedő nagyszebeni Regionális Csalásellenes Hatóság ellenőrei folytattak átfogó ellenőrzést.
– A román hatalom által el nem ismert Székelyföld területi autonómiájáért harcoló SZNT vezetősége számára, gondolom, ez nem meglepő.
– Jogállamban az kellene meglepő legyen, hogy az ellenőrök minden áron büntethető hibát keresnek. A Sepsireform esetében mindenféle igyekezetük ellenére sem sikerült. Marosvásárhelyen egy vitatható adminisztrációs procedúra miatt büntették meg az alapítványt tízezer lejre, amit természetesen nem fizettünk ki, hanem megfellebbeztük. Szentgyörgyön hiába kutattak pénzek után, mert a kasszában mindössze 168 lejt találtak. Amikor a jegyzőkönyv tanúsága szerint dolgavégezetlenül kellett távozzanak – merthogy mindent rendben találtak –, megkértem az ellenőröket, hallgassanak végig, és egy kiselőadást tartottam az autonómiáról. Elmondtam, azért is fontos a székelyföldi autonómia, hogy az itt élő románokat illesse meg pozitív diszkrimináció, és ne az a gyakorlat, mint most minket a bukaresti hatóságok részéről.
– Milyen az együttműködése a román hatóságokkal?
– Háromszéken a csendőrséggel a Székelyek Nagy Menetelése és a mostani akció alkalmából jó kapcsolatok alakultak ki. Ugyanez nem mondható el Marosvásárhelyről: a Székelyföld határának kivilágítása kapcsán az ottani megyei csendőrségtől egy nagyon durva hangvételű, fenyegető levelet kaptunk, amiben három oldalon sorjázták, mire számíthatunk kihágások esetén. Az akció ilyen szempontból különös próbatétel volt, hiszen fel kellett készülnünk provokációkra is, ha a mi nyakunkba akarnak sózni egy esetleges tűzesetet. A megyei csendőrség, a rendőrség, a helyi polgármesteri hivatalok és a megyei tanács részletes tájékoztatót kaptak a helyszínenként sorra kerülő akciókról és azok felelőseiről. Mindenhol igénybe vettük a helyi önkéntes tűzoltóságot is. A legellenségesebben viselkedő Maros megyei hatóságoknak sem adtunk támadási felületet.
– Az SZNT iránt érdeklődő titkosügynökök mennyire zaklatják?
– A nagy menetelés megszervezése előtt már nem is titokban dolgoztak. Beállt a rendőrkocsi a székház elé és onnan követtek, bármerre mozdultam. Nem leplezték a megfigyelésemet. Mondanom sem kell, hogy telefonjainkat lehallgatják. Mivel a román titkosszolgálat lehallgató-készülékei valószínűleg nem utolsó generációsak, a lehallgatást nem tudják nyomtalanul megtenni. Sokszor hallom, amint bekapcsol a szerkezet. De olyan trükkjük is van, hogy éjnek idején felhívnak, és senki nem szól bele a kagylóba. Nyilvánvaló, hogy itt hemzsegnek, figyelnek, minden lépésünket követik. Nagyon is érdekli őket Székelyföld autonómiája!
– Gyakran hallok olyan véleményt, hogy ez a fajta civil tiltakozás nem vezet sehova...
– A Székely Nemzeti Tanácsnak nincs más útja. Nekünk nincsenek fegyvereink, csak a szánk van. A román törvényeket betartva, alkotmányos jogainkat érvényesítve tiltakozhatunk. Tudom, hogy sokan türelmetlenek, ezért is egyre nehezebb önkénteseket találni. Az emberekben egy idő után tompul, majd letörik a lelkesedés. Még emlékszem az alakuló települési székely tanácsok gyűléseire, ahol csillogó szemű emberek ajánlották fel önzetlen segítésüket. De hát emberi tulajdonság a türelmetlenség és a fásultság, ha azt érezzük, hogy látszólag potyára dolgozunk. Nekem mégis meggyőződésem, hogy ha egy porszemet is tovább tettünk az ügy érdekében, azzal is előbbre vagyunk.
– Önt sokféle csalódás érte már az erdélyi magyar politizálásban...
– Először az RMDSZ-ben csalódtam, pedig 1989-ben alapító tagja voltam a szövetségnek. Erdélyben elsőként függesztettem fel nyilvánosan a tagságom 1998-ban, jelezve, hogyha a szövetség visszatér igazi medrébe, visszavonom a beadványomat. De csalódnom kellett a Magyar Polgári Pártban is. A sepsiszentgyörgyi önkormányzatban, 2008-ban, az RMDSZ-es képviselők számához képest eggyel több, 9 képviselői mandátumát az MPP-nek négy év alatt sikerült lenulláznia, a következő választásokon egyetlen önkormányzati képviselőjük maradt... Mindenre rányomta a bélyegét a szakmaiatlanság és az esetlegesség. Az ellenzék minden szinten lejáratta magát belső perpatvaraival, szakmaiatlanságával és lustaságával. Egyértelmű, hogy csalódtam az erdélyi magyar politikában. Ma már ott tartunk, hogy az RMDSZ és az ellenzéki magyar pártok egyformán padlón vannak. Ebből a helyzetből a magyarság feleszmélése, egy belső „forradalma” mutathat kiutat.
– Ön 24 évig volt a Tamási Áron Színház művésze. Nem hiányzik a színpad?
– A színháztól öt évvel ezelőtt azért távoztam, mert megromlott a viszonyom a színházvezetéssel. Irodalmi, művészeti titkárként sok gondom volt a műsorpolitikával, és azzal büntettek, hogy nem kaptam feladatot. A színház vezetőségi tagjaként naponta kényszerültem konfrontációra. Azt mondtam, hogy egy kőszínháznak sok műfajban és sokkal szélesebb rétegekhez kellene szólnia igényesen. Egy idő után aztán eljöttem.
– Két mandátumban volt városi önkormányzati képviselő, és dolgozott egy önkormányzati hatáskörbe tartozó turisztikai egyesületben. Ellenzéki képviselői mandátuma megszűntével önt jogellenesen kirúgták állásából...
– A megyei önkormányzat hatáskörébe tartozó turisztikai céghez úgy kerültem, hogy az RMDSZ nyomására nem lehettem MPP-s alpolgármester, viszont Sepsiszentgyörgy új polgármestere, Antal Árpád – akivel mai napig jó viszonyt ápolok – és a megyei közgyűlés elnöke, Tamás Sándor cserébe felajánlott egy turisztikai állást, amit három év alatt megszerettem, a szívemhez nőtt. A 2012-es helyhatósági választások éjszakáján – amikor kiderült, hogy az MPP elveszítette a választásokat – Tamás Sándor SMS-ben közölte velem, hogy ki vagyok rúgva.
– Immár a román fináncok is bebizonyították, hogy az SZNT-ét nem veti fel a pénz. Hogyan lehet megélni pártfüggetlen autonómiaharcosként Székelyföldön?
– Nehezen. Amíg volt állandó állásom, önkéntesként végeztem az SZNT irodájának az ügyintézését. Miután a turisztikából utcára kerültem, egy igen nehéz periódus következett, pár hónapig sehol nem kaptam állást. Azt fontolgattam, hogy elmegyek Sepsiszentgyörgyön utcaseprőnek, hadd lássák az emberek, én dolgozni akarok. Mentőövként pályázatokból sikerült előteremteni annyi pénzt, hogy az SZNT-iroda ügyintézéséért valamennyi fizetést kaphassak, és emellett versenyvizsgával bekerültem olvasószerkesztőnek a Háromszék című laphoz, részmunkaidős állásba. Két egyetemista gyerekünk van, a feleségem a színháznál súgó.
– Elismeri, hogy az emberek türelmetlenek, miközben a saját bőrén tapasztalja, hogy magyar politikusaink egy része nem veszi komolyan a székelyföldi autonómiaküzdelmet. Hogyan lehet hitet adni a tömegeknek, hogy mégis érdemes a küzdelmet folytatni?
– A Székely Nemzeti Tanács nem sűrűn tart megmozdulásokat. Amikor viszont tartunk, elvárjuk a székelyektől, az erdélyi magyarságtól és a magyarországi magyaroktól is, hogy álljon mellénk, és egyként lélegezzünk, egyként mozduljunk. Csak ez a fajta összefogás adhat hitet egy olyan mozgalom számára, amely sikerre van ítélve.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

In memoriam – dr. Hints Miklós emlékére
„Halnak, halnak, / Egyre halnak, / Színe, lángja a magyarnak. / Itt is egy név, / Ott is egy név, /
Hányat elvisz minden egy év.
S aki még él, / Minden névnél / Összerezzen, búsan, árván: / Mint a néma / Lomblevél, ha / Egy-egy társa hull le sárgán.” (Arany János: Néma bú)
Hetvenévesen távozott közülünk Hints Miklós marosvásárhelyi nyugalmazott vegyészmérnök /Marosvásárhely, 1945. máj. 16. - Marosvásárhely, 2015. dec. 18./
az Erdélyi Kárpát Egyesület tagja. Polihisztornak tartottam, minden érdekelte, mindennel foglalkozott. Iskoláskorában lencsét csiszolt távcsőhöz, nagy türelemmel, hosszú hónapokon át. Édesapjával motorbiciklin bebarangolta egész Erdélyt. Később a vegyészettel kötelezte el magát.
A változások után, a kétes módú privatizációt követően profilt kellett változtatnia; a világ végén, szeretett hegyei között oktatta a móc gyerekeket mindenre, ami a tantervben volt, de azon túl is. Ott, a hegy tetején szerény szobát bérelt, ahol télen megfagyott a víz a lavórban. Nyaranta helynévgyűjtő utakat tett biciklivel, gyalogosan, hogy megmentse a magyar falvak még ismert helyneveit az enyészettől. Az Erdélyi Kárpát Egyesület aktív tagja volt.
Az Erdélyi Gyopár hasábjain érdekfeszítő beszámolókat írt a Törökországban, Iránban, Indiában és más országokban megtett útjairól, ahol a helyi lakosság életmódját, kultúráját tanulmányozta, és ahová – akárcsak Kőrösi Csoma Sándor – alkalmi szállítóeszközökkel, szerény körülmények között utazott, példát mutatva, hogyan lehet kevés pénzzel, nyelvtudás nélkül is nagy távolságokat bejárni.
Természetet és kirándulásokat népszerűsítő előadásokat tartott többek között a Kolozsvári Rádióban – nagy érdeklődéstől övezve. Optimizmussal, bizakodva viselte alattomos betegségét. Azt hittük győztes lesz. Nem így történt. Végső akarata szerint szülei mellett, Marosvásárhelyen fogja égi turistaútjait járni. Volt osztálytársa és kiránduló cimborája búcsúzik tőle. Isten veled, Miki!
Fodor András
Emlékeztető:
Művelődés (Kolozsvár). 1995. 11. sz.
Hints Miklós: A romániai magyar helynévkutatás
1. Nem kell bizonygatnom, hogy a modern, korszerű magyar helynévkutatás bölcsője Kolozsvár. Kezdete Szabó T. Attila nevéhez fűződik, és az 1930-as évekre nyúlik vissza. Ezekben az években lát napvilágot Szabó T. Attila gyűjtésében és feldolgozásában néhány erdélyi kisváros: Nagyenyed (ETF. 58. sz.), Zilah (ETF. 86. sz.), Dés (ETF. 101. sz. ) helynévanyaga, valamint egy többnemzetiségű település, Szásznyíres helynévtörténeti adatainak a feldolgozása. Ebben az időben írja meg, dolgozza ki Szabó T. Attila a helynévkutatás módszerét a már klasszikussá vált tanulmányában: Miért és hogyan gyűjtsük a helyneveket? (Népművelési Füzetek 4. sz.). Az 1940-es években, részint az Erdélyi Tudományos Intézet keretében meginduló tervszerű gyűjtés eredményeként néhány olyan mintaszerű kiadvány látott napvilágot, mint a Szabó T. Attila szerkesztette Kalotaszeg helynevei (1942), Árvai Józsefnek A barcasági Hétfalu helynevei (1943) című könyve, ez talán mindmáig a legrészletesebb helynévgyűjtés, továbbá Gergely Béla és Szabó T. Attila három kiadványa a szolnokdobokai Tőki völgy (1945), a Dobokai völgy (1946) és a Kolozs megyei Borsa völgy (1945) helyneveiről. Néhány, csupán egy-egy falu helyneveit feldolgozó tanulmány is született. Gazda Ferenc Csomakőrös, Imreh Barna Mezőbánd, Márton Gyula Nagymon, Ördöngösfüzes és Árpástó helyneveit tette közzé. És ki kell emelnünk Benkő Lorándnak a későbbiekben több vonatkozásban is mintául szolgáló feldolgozását az Alsó-Nyárádmente földrajzi neveiről (1947), de ez már nem Erdélyben, hanem Magyarországon látott napvilágot.
2. S míg a háború utáni években, némi változtatással és finomítással, de lényegében a Szabó T. Attila kidolgozta módszer alapján Magyarországon a helynévkutatás lendületet vett — a megyei kiadványok sora látott napvilágot —, addig Erdélyben a helynévkutatás teljesen szünetelt. De nem azért, mintha a kolozsvári nyelvészek körében lanyhult volna a földrajzi nevek iránti érdeklődés, hanem mert az akkori hatalom és szerve: a cenzúra szemében a helynévkutatás a nacionalizmus gyanújába keveredett. Érthető: a helynév mint a népiségtörténet fontos forrása, nem azt a történelmi felfogást példázta, amely a korabeli román ideológiába beágyazható lett volna. Jóval később, két évtized elmúltával gondolt arra az 1957-ben meginduló Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények szerkesztősége, az öncenzúra feladásával is, hogy próbálkozzon helynévanyag közlésével. Így jelent meg a lapban 1967-ben elsőként Csák László, Bélfenyér jelenkori helynevei című közleménye. S minthogy a cenzúra a továbbiakban sem gördített akadályt — bár itt-ott, egy-egy helynév kapcsán akadékoskodott — a NyIrK. a további számaiban is helyt adott a helynévközléseknek, s 1967-től 1994-ig bezárólag 124 település helyneveit tette közzé. Itt jelentették meg dolgozataikat nemcsak az elkötelezett helynévgyűjtők (Janitsek Jenő, Csomortáni Magdolna, Burus János, Hints Miklós stb.), hanem az „egyfalus” gyűjtők is, azok a végzős egyetemi hallgatók meg vidékre kihelyezett tanárok, akik államvizsga- vagy szakdolgozatként szülőfalujuk helynévanyagát gyűjtötték össze és dogozták fel. A kolozsvári egyetem magyar nyelvészeti tanszékén ugyanis előbb Márton Gyula, majd B. Gergely Piroska mindig is ösztönözte e témaválasztást. Valamennyi ilyen dolgozat — ellenőrző gyűjtés után — máig sem kerülhetett kiadásra. Az erdélyi helynevek közzétételében időközben besegített a Sepsiszentgyörgyi Történelmi és Néprajzi Múzeum évkönyve, az Aluta is, hasábjain több háromszéki település — közöttük Sepsiszentgyörgy — helynévanyaga látott napvilágot. A továbbiakban spontánul, minden szervezeti keret nélkül — de talán a NyIrK. adta lehetőségek hatására — lendületet vett erdélyi helynévgyűjtés anyagának közlését, a kilencvenes évektől az ELTE kiadványa, a Magyar Névtani Dolgozatok szerkesztője, Hajdú Mihály is pártolta. A MND. egy-egy számaként több kiadvány is megjelenhetett: az erdélyi Sajó völgye (MND. 94. sz.), az erdélyi Melles-völgy (MND. 102. sz.), Torockó és Torockószentgyörgy (MND. 106. sz.), Közép-Mezőség (MND. 110. sz.), Bardocszék (MND. 118. sz.), továbbá Mezőségi magyar falvak (MND. 121. sz.) és a máramarosi Hosszumező helyneveiről.
3. A kilencvenes évektől az erdélyi helynévkutatás ösztönzésének halvány keretei is mutatkoznak. A kolozsvári egyetem magyar nyelvészeti tanszéke azon túl, hogy támogatja a helynévkutatással kapcsolatos témákat államvizsga- és szakdolgozatokként, helynévkutatást és -feldolgozást doktori értekezések témájául is felvett és felvesz. Ilyen volt Tibád Levente értekezése a Nyikó mente és Csomortáni Magdolna készülő disszertációja a csíki székelység földrajzi neveiről. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület anyagilag is támogatja — igaz szimbolikus összeggel — a csíki meg a gyergyói gyűjtést és Murádin László szervezésében a háromszéki és aranyosszéki gyűjtést. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület évi pályázataira is több, egy-egy falu helyneveit bemutató pályázat érkezik. Itt kell említenünk a budapesti Néprajzi Múzeum pályázataira beérkezett pályamunkákat is. A Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények továbbra is vállalja a lehetőségeihez mérten, ösztönzésül, főleg a még „ismeretlen” szerzők dolgozatainak közlését.
4. Bízva a hallgatóság földrajzi ismereteiben, mielőtt röviden áttekintenők a közölt és még kéziratos anyag alapján az erdélyi helynévkutatás eredményeit és hiányait, előre kell bocsátanunk: nem lehet célunk valamennyi erdélyi település, Erdély egész területe földrajzi neveinek összegyűjtése — függetlenül a lakosság etnikai összetételétől. Gyakorlatilag pusztán rövidebb távú céljaink lehetnek: s ez a magyar vagy magyarok is lakta tájak és vidékek, jól körülhatárolható magyar etnikai csoportok földrajzi neveinek összegyűjtése és kiadványsorozatokban való közzététele. Nem lehet feladatunk a csak román lakosságú települések helynévanyagának a felmérése, annak ellenére, hogy bizonyos esetekben a román helynevek, például a Mezőség területén, a magyar népiségtörténet szempontjából is sokatmondóak. A feladat így sem kevés, Erdély mintegy 3 800 településéből legalább 1 500 magyarok is lakta helység földrajzinév-anyagára lenne szükségünk.
A moldovai csángó települések helynévanyagának gyűjtéséről már beszélt az előttem szóló előadó, Halász Péter. Mindenekelőtt a Székelyföld helynevei tarthatnak az érdeklődésre számot. E területet tájegységekre tagolva, Csík helyneveinek gyűjtése — Csomortáni Magdolna révén — befejezéséhez közeledik. Gyűjtőt igényel ugyanakkor a Gyimesi-szoros és a Kászoni-medence. A gyergyói települések helyneveit az EME megbízásából Janitsek Jenő gyűjti. Háromszék több mint 100 helységéből befejeződőtt a gyűjtés 54 faluban, még 48 település van hátra. Főleg Kézdiszék területe hiányos, innen csupán 3 falu anyaga gyűlt egybe. A megjelent Hétfalu mellett, kéziratos anyaggal rendelkezünk a Brassó melletti királyföld területéről. A régi Udvarhely vármegyét tekintve gyűjtés folyt az Erdővidék ideeső részén, a Nyikó mentén és a megye nyugati felében, a székely Párciumban. Egy-egy gyűjtőre lenne szükség a két Homoród vidékére és a Hargita-Hegyalja falvaira. Összegyűlt a Sóvidék helynévanyaga, de innen a Kis-Küküllő mentén egészen Balázsfalváig mindössze 6 falu anyagával rendelkezünk. A Felső-Maros mentén Magyarótól Székelykocsárdig mindössze 14 faluban folyt gyűjtés, de közzé kellene tenni a nemrég elhunyt Vígh Károly remek dolgozatát Marosvásárhely helyneveiről. Folytatni kellene Benkő Loránd Nyárád menti gyűjtését, Felső-Nyárádmente területéről mindössze 2 falu anyaga gyűlt egybe. Igen nagy terület az erdélyi Mezőség. E területről a már régebben közzétett Tőki-, Dobokai-völgy, Borsa völgye, továbbá egy tucatnyi településen végzett gyűjtésen túl, magam eddig 50 település helynévanyagát tettem közzé, s alighanem, magyar szempontból e szórványvidéken még 100 olyan magyarok is lakta település van, ahol szükségszerű gyűjtést végezni. Aranyosszék, továbbá Kolozsvár környéke helyneveinek gyűjtése befejeződött, s a már említett kalotaszegi gyűjtés vált közismertté.
A Királyhágótól nyugatra eső települések közül a Szilágyság mintegy 60 falujából csupán 12-ben folyt gyűjtés. Míg Máramarosban Janitsek Jenő munkájaként a gyűjtés befejeződött, Szatmár vidéke, Bihar és a Bánság területéről csupán szórványos gyűjtéseket említhetünk, ilyen falvakból, mint Mezőfény, Albis, Érbogyoszló, Berettyószéplak, Érmihályfalva, Ottomány, Bélfenyér, Köröstárkány, Kis- és Nagyiratos, Szentpál. Tudomásunk van Bura László és tanítványainak gyűjtőmunkájáról, de a pontos terület számomra ismeretlen.
5. E futólagos áttekintés után megállapítható, hogy Erdély területéről a kívánatos 1 500 településből mindössze kb. 400–450 helység földrajzinév-anyaga gyűlt egybe. Ezek egy része nyomtatásban is megjelent, más részük még kéziratos anyag. A fentiekből következően a még hosszú évekig, évtizedekig elnyúló gyűjtőmunka eredményessége érdekében néhány közvetlenül elvégzendő feladatunk lenne:
a) Bár készült már kimutatás a közzétett erdélyi helynevekről (vö. NyIrK. 36: 113), szükségünk lenne egy átfogóbb kimutatásra, amely tájegységenként számba venné a már publikált, de a kéziratos anyagot is, főleg a Néprajzi Múzeum, az EME, a kolozsvári magyar tanszék archívumaiból, valamint az iskolák és a különböző magánszemélyek birtokában lévőket. (Ezeket újsághirdetések révén kellene felkutatni.) Csak ez esetben lennének elkerülhetőek a gyűjtési átfedések. Kapott már gyűjtési pályázaton díjat olyan személy is, akinek beküldött anyagát más gyűjtő már rég publikálta, egy magyarországi főiskola diákjai e nyáron például olyan faluban is gyűjtöttek, ahonnan már két másik, alapos gyűjtésünk is van.
b) Szerveznünk kell önkéntes gyűjtőket a pedagógusok köréből, esetleg a megyei Tanfelügyelőségek segítségével. Munkájukat a történelmi helynevek és a szükséges térképek beszerzésével segíthetjük elő.
c) Meg kellene indítanunk egy kiadványsorozatot, folyamatosan egy-egy tájegység földrajzinév-anyagának a bemutatására.
Mindehhez, persze, anyagi támogatás szükségeltetik.
-
Kiegészítés
Hints Miklós gyűjtései:
Hints Miklós: Az erdélyi Sajó völgye nyolc településének helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest),1991
Hints Miklós: Közép-Mezőség hét településének helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1992
Hints Miklós: Mezőségi magyar falvak helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1993
HINTS Miklós: A mezőségi Lúc völgye helynevei.
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1995
HINTS Miklós: A Bodoki-hegység hét településének család- és helynevei. (Sepsibükszád, Mikóújfalu, Málnás, Málnásfürdő, Oltszem, torja, Futásfalva, Ikafalva.)
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest) ,1997
Hints MiklósA Maros-Küküllő köze tizenkét településének jelenkori és történeti helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 1999
Hints Miklós Kászon jelenkori és történeti család-és helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2000
Hints Miklós: Gyimesi helynevek
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2000
Hints Miklós: Marosvécs és környéke család-és helynevei
ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest),2002
Hints Miklós: A Komlód völgye hét településének család- és helynevei ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége (Budapest), 2004
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Aranyosgerend helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXIV. évf. (1990) 1. sz. 84–90. 1990
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Magyarpalatka és Visa helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXIV. évf. (1990) 2. sz. 182–187. 1990
HINTS Miklós – JANITSEK Jenő: Székelykocsárd helynevei. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények. XXXV. évf. (1991) 1. sz. 174–177 1991
Krónika (Kolozsvár)

Jól be kell fűteni a következő napokban
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) tájékoztatása szerint az erdélyi megyékbe erős lehűlés gyűrűzik be.
Csíkban az éjszakák fagyosak lesznek az elkövetkező időszakban. A levegő hőmérséklete –19 Celsius-fokig csökken szilveszter éjszakáján. Elsején éjszaka –18 Celsius-fok lesz, napközben –5 fok – tájékoztatott Pál Imre meteorológus.
A marosvásárhelyi meteorológia központ munkatársa elmondta, csütörtökön és pénteken napközben napsütésre lehet számítani, másodikától növekszik a felhőzet, gyenge csapadék, helyenként havazás várható. Másodikán napközben –5 Celsius-fok, éjszaka –14 fok lesz. Marad a felhős égbolt január 3-án, 4-én és 5-én is, ezekben a napokban enyhe havazásra lehet számítani.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) tájékoztatása szerint az erdélyi megyékbe erős lehűlés gyűrűzik be.
Csíkban az éjszakák fagyosak lesznek az elkövetkező időszakban. A levegő hőmérséklete –19 Celsius-fokig csökken szilveszter éjszakáján. Elsején éjszaka –18 Celsius-fok lesz, napközben –5 fok – tájékoztatott Pál Imre meteorológus.
A marosvásárhelyi meteorológia központ munkatársa elmondta, csütörtökön és pénteken napközben napsütésre lehet számítani, másodikától növekszik a felhőzet, gyenge csapadék, helyenként havazás várható. Másodikán napközben –5 Celsius-fok, éjszaka –14 fok lesz. Marad a felhős égbolt január 3-án, 4-én és 5-én is, ezekben a napokban enyhe havazásra lehet számítani.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Csíkszék 2015-ös krónikája – januártól június végéig
A romániai magyarságnak nem sok jót hozott ez az év, mondhatják olvasóink, ha számba veszik a 2015-ös esztendő fontosabb történéseit. Mi is ezt tettük, Csíkszék említést érdemlő történéseit elevenítettük fel. Első rész.
Január – Kezdésre váró állomásfelújítástól a reptérépítő kalákázásig
Január elején még arról volt szó, hogy tavasszal elkezdődhet az igencsak leromlott állapotú csíkszeredai vasútállomás felújítása, amelyre évek óta vár az utazóközönség.
Aztán az év folyamán kiderült, hogy a nagy tervekből nem lett semmi: az épület állapota azóta tovább romlott. Időközben érdeklődtünk, és annyit megtudtunk, hogy noha több hónapja késik, nem marad el a felújítás. Már csak az a kérdés, hogy mikor kezdődik el.
Ugyancsak januárban új sorozatot indult a Csíki Hírlapban: hetente egy alkalommal Biró Albinnak, a Csíki Magánjavak alelnökének közölt a napilap adalékokat arról a tetemes vagyonról, amelyről ma már egyre kevesebben és egyre kevesebbet tudunk.
Biró Albin a téma ismerőjeként mutatta be a Csíki Magánjavak múltját, egykori vagyonát, illetve a közösségi életre gyakorolt szerepét. A sorozat huszonegy részt élt meg.
A múlt év első hónapjában sokan nagyot néztek, amikor Hargita megye önkormányzatának elnökebejelentette: kaláka formájában megépíthető a csíkcsicsói repülőtér.
Borboly Csaba szerint összefogással minden lehetséges, akár ötvenszemélyes repülőgépek indítására és fogadására alkalmas repülőtér építése is. A létesítmény ügyében azóta nem sok előrelépés történt. Még ősszel is tehenek legeltek rajta.
Február – Dan Tănasă akcióba lendül, templomokat fosztogatnak
Február elején cikkeztünk arról, hogy egyetlen hagyományos értelemben vett idősotthon sem működik Csíkszéken, holott sok az egyedülálló idős ember, akiknek segítséget jelentene a megfelelő körülmények között, társaságban, felügyelet alatt tölteni a mindennapokat.
Mint kiderítettük, több kezdeményezés is volt öregotthonok építésére, de van, ahol már feladták, máshol viszont még reménykednek, hogy egyszer elkészül, és működtetni is tudják.
A magyarellenes feljelentéseiről jól ismert Dan Tănasă munkához látott: februárban a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes elnevezéséről kért magyarázatot a hivatásos néptáncegyütteshez eljuttatott levelében.
Azóta nagyon sok esetben cikkeztünk arról, hogy az állítólag külföldön élő illető milyen ügyekben kért még magyarázatot. Év végére kiderült, hogy „sikereket is elért”, például azzal, hogy „levetette” a csíkkozmási polgármesteri hivatalról a Községháza feliratot.
Kiemelt helyen számoltunk be arról is, hogy Vízkereszt után, február végén ismét betörtek a csíkcsicsói és a madéfalvi templomba, ahol megrongálták a perselyeket, azok tartalmát pedig magukkal vitték.
A madéfalvi Jézus Szíve plébánia plébánosa arra kérte a tetteseket, hogy ha nélkülöznek, törés-zúzás helyett kérjenek. A tolvajok nem kértek, de legalább nem törtek be újabb templomokba.
Március – Elözönlötték Csíkszeredát az ANAF ellenőrei, nem tartotta szavát a prefektus
A 2014-ben lejárt romastratégia helyett Csíkszereda önkormányzatának kötelező módon újat kellett elfogadnia, amit márciusban meg is tett.
A madéfalvi Jézus Szíve plébánia plébánosa arra kérte a tetteseket, hogy ha nélkülöznek, törés-zúzás helyett kérjenek. A tolvajok nem kértek, de legalább nem törtek be újabb templomokba.
Március – Elözönlötték Csíkszeredát az ANAF ellenőrei, nem tartotta szavát a prefektus
A 2014-ben lejárt romastratégia helyett Csíkszereda önkormányzatának kötelező módon újat kellett elfogadnia, amit márciusban meg is tett.
Egyébként kevesen bíznak abban, hogy az irodai asztalon megírt stratégia egyik napról a másikra megoldja a cigányság helyzetét. A roma nemzetiségűek száma Csíkszeredában hivatalosan megközelíti a félezret.
Kisebb botrányba fulladt a márciusi csíkszeredai tüntetés a székely szabadság napján, hiszen hiába ígérte meg Hargita megye prefektusa a Csíkszéki Nemzeti Tanács vezetőjének, hogy a petíció átvételére várni fogja az irodájában, a március 10-ei tiltakozó megmozdulás végén zárva volt a prefektusi hivatal ajtaja.
Így a téren összegyűlt, időnként autonómiát követelő ezres lélekszámú tömeg keserű szájízzel hagyta el a város központját.
Március 25-én kis túlzással elözönlötték Csíkszeredát a Pénzügyi Csalások elleni Főigazgatóság (DGAF) ellenőrei, akik az adózásra vonatkozó jogszabályok megsértése miatt boltokat, illetve vendéglátó egységeket zárattak be.
Az egyik bezárt étterem működtetője szerint ellehetetlenítik a cégek tevékenységét az adóhatóság ellenőrzései során alkalmazott módszerek, a vendéglátó egységek bezárása és a nagy összegű bírságok.
Április – „Fekete március” ittas rendőrrel, DNA-házkutatás Rádulyéknál
Áprilisra vált nyilvánossá, hogy a 2014. március 15-én Csíkszeredában bekövetkezett, három halálos áldozattal járt tragédia okozója – egy rendőr, aki szintén életét vesztette – ittasan ült a kormánykerék mögé.
Esetében két mintavétel után 1,15, illetve 1,40 ezrelékes véralkohol-szintet állapított meg a törvényszéki orvos. Mivel szolgálati időn kívül következett be a tragédia, a szerencsétlenségért nem indult fegyelmi eljárás a rendőr felettese ellen.
A csíki önkéntes tűzoltó-alakulatok bemutatása után áprilisban a Csíki Hírlap és a Székelyhon.roújabb sorozatot indított: ezúttal Csíkszék mintegy ötven közbirtokosságát vettük górcső alá.
Még tíz közbirtokosság bemutatása hátra van, azokat jövő év elejére időzítjük. Az országban egyedi tulajdonformaként számon tartott közbirtokosságok sajátos szabályzat alapján működnek, ezért is érdekes betekintést nyerni azok mindennapjaiba.
Április 29-én robbant a bomba: az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) házkutatást tartott Ráduly Róbert Kálmánnál, Csíkszereda polgármesterének a lakásán, illetve Szőke Domokosnál, a város alpolgármesterénél.
A házkutatás és az adatgyűjtés egész nap tartott, majd este a két elöljárót Bukarestbe szállították. Másnapra kiderült, hogy ellenük házi őrizetet rendeltek el.
Május – Haszonállat-pusztító medvék, felfüggesztett városvezetők
Május közepén Csíkszereda házi őrizetben lévő polgármesterét és egyik alpolgármesterét felüggesztette tisztségéből Hargita megye prefektusa.
A Ráduly Róbert Kálmánt és Szőke Domokost érintő intézkedésről május 14-én adott ki rendeletet Jean Adrian Andrei prefektus, miután a legfőbb ügyészség és az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) közölte a prefektusi hivatallal, hogy a két elöljárót 30 napra házi őrizetbe helyezték.
„A név kötelez” – hangzott el a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium névadásának 25. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen május 26-án.
A nagy múltú iskola dísztermében diákok, tanárok, nyugdíjas pedagógusok és a testvériskolák képviselői gyűltek össze, hogy méltóképpen megemlékezzenek a névadás negyedszázados évfordulójáról.
Medve támadott meg egy tehéncsordát május végén Pottyand közelében, három állat megsérült, egy pedig elpusztult. A gazdáik hazaszállították a jószágokat, és a helyi polgármesteri hivatalon keresztül elindították a kártérítési eljárást. Mint később kiderült, a medvék a nyár folyamán többször is támadtak.
Az eset kapcsán Püsök Lászlót, a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság szóvivőjét arról kérdeztük, mi a teendő a vadak által megtámadott jószágokkal. „Ha az állat sérült, mindenképpen vágóhídra kell vinni, vagy kezeltetni, ez attól függ, mennyire sebesült meg” – fejtette ki. Hargita megyében egyetlen kisközösségi vágóhíd működik, Gyergyószentmiklóson.
Június – Leégett az egykori kötöttárugyár tetőzete, Ráduly lemondott tisztségéről
Hatalmas tűz pusztított június 7-én Csíkszeredában: nagyon rövid idő alatt borult lángba és égett le az egykori kötöttárugyár épületének tetőzete.
A tűz miatt sűrű fekete füst gomolygott a város jelentős részén. Kilométerekről látni lehetett a begyulladt, kátrányborítású tetőzet füstjét. A tüzet eloltották, az épületen azóta sem végeztek semmilyen javítást. Néhány nap után egyébként egy 16 éves helyi fiatal a rendőröknek beismerte, „véletlenül gyújtotta fel” a valamikori gyárat. Portálunk egy képriporttal is jelentkezett a tűz után,bejártuk a „kísértethellyé vált” telepet.
Június egyik szombatján negyvenöt Somlyó utcabeli cigány származású keresztelkedett meg az apostoli pünkösdi gyülekezet szertartása szerint az Olt vizében.
Megfogadták, hogy felhagynak eddigi életformájukkal: nem fognak lopni, verekedni, káromkodni és alkoholt fogyasztani. Néhány hétre rá felkerestük őket, és örömmel tapasztaltuk, hogy tartják magukat a fogadalmukhoz.
Azonnal benyújtotta lemondását Ráduly Róbert Kálmán, amint június közepén az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vádat emelt ellene és Szőke Domokos ellen.
Csíkszereda tisztségéből felfüggesztett, júniusban még házi őrizetben lévő polgármesterét az ügyészség háromrendbeli hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel, az alpolgármestert négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolja. Ráduly napra pontosan tizenegy évig vezette Csíkszeredát. Székelyhon.ro

Csíkszék 2015-ös krónikája - júliustól december végéig
A romániai magyarságnak nem sok jót hozott ez az év, mondhatják olvasóink, ha számba veszik a 2015-ös esztendő fontosabb történéseit. Mi is ezt tettük, Csíkszék említést érdemlő történéseit elevenítettük fel. Második rész.
Július – Kollégium eurómilliókból, áthelyezett csíkszentmiklósi plébános
Panasszal fordult a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekséghez több csíkszentmiklósi lakos, azt kérvén, hogy helyezzék át máshová Drócsa László plébánost. A falubeliek egy másik tábora viszont épp a pap maradása érdekében gyűjtött aláírásokat, amelyeket el is juttattak Tamás József püspökhöz.
Drócsa László személye megosztotta a falu népét. Az év második felében nagyot változott a világ Csíkszentmiklóson: a plébánost áthelyezték Nyárádszeredába, a település kántora, Bíró Zsolt pedig Gyergyószentmiklóson folytatja munkáját.
Nem szabad elfelejteni, hogy Tusványos fontos találkozási pontja gondolatoknak, eszméknek, politikáknak – vallották a július 21-én Tusnádfürdőn elkezdődött 26. szabadegyetem szervezői. A rendezvény mottójául a világhírű barcelonai focicsapat jelmondatához hasonlót választottak: az FC Barcelona több mint egy klub, a Tusványos pedig több mint (egy) fesztivál.
Drócsa László személye megosztotta a falu népét. Az év második felében nagyot változott a világ Csíkszentmiklóson: a plébánost áthelyezték Nyárádszeredába, a település kántora, Bíró Zsolt pedig Gyergyószentmiklóson folytatja munkáját.
Nem szabad elfelejteni, hogy Tusványos fontos találkozási pontja gondolatoknak, eszméknek, politikáknak – vallották a július 21-én Tusnádfürdőn elkezdődött 26. szabadegyetem szervezői. A rendezvény mottójául a világhírű barcelonai focicsapat jelmondatához hasonlót választottak: az FC Barcelona több mint egy klub, a Tusványos pedig több mint (egy) fesztivál.
A rendezvényen Orbán Viktor miniszterelnök előadásában többek között arról beszélt, hogy a magyarok döntöttek, nem akarnak törvénytelen bevándorlókat, és nem osztoznak az európai baloldal szellemi ámokfutásában.
Július végén jelentették be, hogy több millió euróból építik meg a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia kétszáz férőhelyes kollégiumát, amelynek egy része lelátóként fog működni.
A tervek szerint már szeptemberre elkészülhet a csíkszeredai focipálya melletti létesítmény. Az építkezéssel egy időben a csíkszeredai sportbázist is felújítják, ezt a munkálatot a város finanszírozza. A munkálat el is kezdődött, fényképünk decemberben készült.
Augusztus – Tömeges tanügyi leépítések, kutyákra „szakosodott” medve
A rendkívül száraz nyár augusztus közepére százhatvanháromezer hektárnyi Hargita megyei mezőgazdasági területen okozott több mint 30 százalékos terméskiesést. Akkor már mintegy 50 napja (június 26. – augusztus 14.) nem esett jelentős mennyiségű csapadék a megyében.
A tervek szerint már szeptemberre elkészülhet a csíkszeredai focipálya melletti létesítmény. Az építkezéssel egy időben a csíkszeredai sportbázist is felújítják, ezt a munkálatot a város finanszírozza. A munkálat el is kezdődött, fényképünk decemberben készült.
Augusztus – Tömeges tanügyi leépítések, kutyákra „szakosodott” medve
A rendkívül száraz nyár augusztus közepére százhatvanháromezer hektárnyi Hargita megyei mezőgazdasági területen okozott több mint 30 százalékos terméskiesést. Akkor már mintegy 50 napja (június 26. – augusztus 14.) nem esett jelentős mennyiségű csapadék a megyében.
A napközbeni 32–33 Celsius-fokos hőmérsékletben – amely a talajban, magházakban elérte az 50 fokot – nem tudott fejlődni a burgonya. Így nem volt meglepő, hogy már augusztus első felében láthattunk pityókaszedőket a Csíkszentmárton és Csíkkozmás közötti mezőben, hiszen azokon a parcellákon, ahol a nap leégette a növény szárát, a gumók már csak károsodhattak a talajban.
Elkezdődött a kutyákat széttépő medve ámokfutása: néhány héten belül kerítéseket tett tönkre, és több kutyát megölt Csíkszentmihályon, Ajnádon, Zsögödben, Fitódon és Csíkszentléleken. A helyi lakosokat megdöbbentették a történtek, a helyi vadásztársulás kilövési engedélyért folyamodott, amit meg is kapott.
De amire sikerült volna kilőni a medvét, azt egy teherautó elütötte Csíkszereda szentkirályi bejáratánál. Bizonyos körökben vita alakult ki arról, hogy valóban a „kutyás medvét” gázolta-e el az autó, azt a tényt viszont nem szabad elhallgatni, hogy a gázolás után nem érkeztek panaszok medvetámadásról.
Augusztusban az is kiderült, hogy a Hargita megyei tanügyi rendszerben a következő tanévtől az eddiginél 161-gyel kevesebb oktatói, kisegítő személyzeti állás lehet. A megyében a diáklétszámhoz viszonyítva az országos átlagnál nagyobb ezeknek az állásoknak a száma – ezzel indokolták a leépítéseket a tanügyi minisztériumban.
A megyeszerte érintett 89 tanintézet közül augusztus végéig közel hatvan közölte a tanfelügyelőséggel, hogy hogyan oldja meg az elrendelt leépítéseket. Többnyire teljes állásokat csökkentettek részmunkaidősre az óvodákban, iskolákban, amelyek vezetői figyelmeztettek ugyanakkor, hogy jelentősen megnehezedik így az oktatási egységek működtetése.
Szeptember – „Migránsválság” Hargita megyében, behívóparancsot kapott tartalékosok
Az egész évben tartó migránsválság Székelyföldet elkerülte ugyan, szeptemberre viszont egy összesítés erejéig Hargita megye is képbe került. Gyorsfelmérést végzett ugyanis az oktatási minisztérium, és tájékoztatást kért a megyei tanfelügyelőségektől arról, hogy hány menekült elhelyezésére tudnak szükség esetén helyet biztosítani.
Mint kiderült, 320 menekült elszállásolására lenne hely: a sportszállókban kaphatnának ideiglenes szállást. Csíkszereda és Hargitafürdő is képbe került.
Szeptember 13-án érseki misével zárult a Mária-év: a 11 órakor kezdődött szentmisével lezárták a csíksomlyói Szűzanya-kegyszobor létrejöttének 500. évfordulója alkalmából meghirdetett Mária-évet.
Az „Oltalmad alá futunk” mottójú jubileumi Mária-év pontosan egy éve, tavaly szeptember közepén kezdődött, ennek minden egyes napjára Ferenc pápa teljes búcsút engedélyezett a szokott feltételekkel.
Nagyon sok Hargita megyei, korábban sorkatonai szolgálatot teljesített férfi kapott szeptemberben behívóparancsot, amelynek értelmében meg kellett jelennie a megjelölt katonai egységnél. A korábban kiadott sajtóközlemény szerint szeptember 22–24. között a védelmi minisztérium vezetésével mozgósítási gyakorlat zajlott a megyében, ennek keretében pedig a lakosság védelmi felkészültségét ellenőrizték.
A gyakorlatban részt vevő tartalékosokat a katonai egységekhez hívták, ahol két-három óra alatt specifikus felkészítőre, illetve a hadsereg nyilvántartásában szereplő személyi adatok aktualizálására került sor.
Október – „Árvák” sorsától az elsöprő sikerű Ezüst Akadémiáig
Habár októberben még nem állt rendelkezésre a Márton Áron püspök életét bemutató nagyjátékfilm elkészítéséhez szükséges összeg fele sem, az ötletgazdák bíztak abban, hogy nemsokára meglesz a szükséges pénz.
Ősszel már zajlottak az előkészületek: a stáb feltérképezte a helyszíneket, hogy jövő februárban folytathassák a jelenetek felvételét. Közben adománygyűjtő koncerteket tartottak több településen, a befolyó összeget a filmre fordítják.
Októberben közöltünk egy kimutatást arról, hogy folyamatosan nő azoknak a gyerekeknek a száma, akiknek szülei külföldön vállalnak munkát: már olyan iskolák is vannak, amelyekben legalább száz „árván” maradt diák tanul. A Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság félévi adatai szerint 1920-ra nőtt az olyan családok száma, amelyekben az egyik vagy mindkét szülő külföldön dolgozik.
2014 végén még 1619 volt ezeknek az eseteknek a száma. A statisztikai adatok szerint Maroshévízen van a legtöbb olyan család – több mint háromszáz –, amely szétszakadt a külföldi munkavállalás miatt, de az arányok tekintetében Parajd és Balánbánya is a lista elején szerepel.
Akkora volt az érdeklődés a Sapientia egyetem ötven éven felülieknek szóló, Ezüst Akadémia elnevezésű oktatási programjára, hogy idő előtt le kellett zárni a jelentkezést: az előzetesen meghirdetett 170 helyre rekord rövid idő alatt több mint 250-en iratkoztak fel Csíkszeredából és környékéről.
A Székelyföldön újszerű rendezvény hivatalos megnyitóját október végén tartották. Azóta kéthetente tartanak előadásokat.
November – Az első ítélethirdetések a Borboly-perben, eltávolított községháza felirat
Lemondott november 4-én miniszterelnöki tisztségről Victor Ponta, egyben kormánya lemondását is bejelentve. Ponta a Hargita megyei Mircea Dușa védelmi minisztert javasolta ügyvivő miniszterelnöknek, ebből viszont nem lett semmi, ugyanis az államfő Dacian Cioloșra bízta a kormányfői teendőket.
Ponta és kormánya belebukott a bukaresti Colectiv klubban október 30-án este pusztított, 32 ember életét kioltó tűzvész kiváltotta elégedetlenségi hullámba. Időközben 63-ra növekedett az áldozatok száma.
Kihirdették november 12-én az első ítéleteket a Borboly Csaba megyei tanácselnök és tizenkét másik személy ellen folyamatban levő büntetőperben. Három vádlott, aki korábban beismerő vallomást tett, felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
A per legutóbbi tárgyalásán a tizenháromból három vádlott kérte egyszerűsített eljárás alkalmazását esetükben, egyúttal beismerő nyilatkozatot tettek, elismerve a vádiratban foglaltakat. Akkor az ítélethirdetés elmaradt, de ez a kijelölt, egy héttel későbbi időpontban sem történt meg. Végül november 12-én kihirdették az ítéleteket, a tárgyalóteremben sem a vádlottak, sem ügyvédjeik, csak a sajtó képviselői voltak jelen.
Terjedelmes írásban számoltunk be arról, hogy törvényszéki döntésekkel szeretné kikényszeríteni a feljelentéseiről ismert Dan Tănasă, hogy a csíki községek polgármesteri hivatalainak helyet adó épületekről eltűnjenek a Községháza feliratok. Csíkkozmáson ez meg is történt.
Időközben kiderült, hogy nem csak a csíki községek polgármesteri hivatalairól akarja leszedetni a törvény erejével a Községháza feliratokat: a feljelentő szerint a csíkszeredai polgármesteri hivatal épületén sincs mit keresnie a Városháza feliratnak, ezért pert kezdeményezett. Mi több, már a városháza gyűléstermében lévő magyar zászló és a Szabadság téren álló székely zászló is szemet szúrt Dan Tănasănak.
December – Magyarázat nélkül eltüntetett székely zászló, robbanó lámpatestek a hokimeccsen
Miután egyik napról a másikra eltűnt a székely zászló a megyei tanács homlokzatáról, a Csíki Hírlap újságírója rákérdezett ennek okára. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke indirekt módon megígérte, hogy magyarázatot ad a székely zászló megyeházáról való eltávolítására, erre végül nem került sor.
Helyette a megyei önkormányzat képviselő-testülete Hargita megye hivatalos zászlajaként fogadta el a székely lobogót. Borboly Csaba tehát azóta is adós a válaszadással.
Nagyon közel volt a kupagyőzelemhez december 20-án este a Csíkszeredai Sportklub Gyergyószentmiklóson rendezett jégkorong Románia-kupán, de a Steaua elleni döntőt nem sikerült befejezni, mert a jégpálya világítóberendezése meghibásodott.
A mérkőzést 7–2-es csíki vezetésnél lefújták, már csak a hátralevő játékidőt kellene lejátszani, de nem lehet tudni, mikor. Továbbra sem egyértelmű, hogy folytatni kell a meccset, vagy újrajátszani.
Szerkesztőségünk kiderítette: megeshet, hogy új helységnévtáblákat kell kihelyezni a 132-es megyei úton, ahol egyébként a múlt héten adták át nagy csinnadrattával a magyar nyelvű táblákat. A frissen kirakott táblák ugyanis eltérnek az idevágó jogszabály előírásaitól.
A jogszabályhoz képest nemcsak a betűméret problémás, hanem a táblák száma is, mert egy táblán kellene legyen mind a román, mind a magyar felirat. A téma kapcsán e-mailen kerestük Borboly Csabát, Hargita megye tanácsának elnökét, aki a magyar helységnévtáblák átadásán hangsúlyozta, a teljes megyei tanács érdeme az útszakasz felújítása. A tanácselnöktől többek között azt szerettük volna megtudni, hogy mikor tervezik lecserélni a kihelyezett táblákat? Székelyhon.ro

Hervadhatatlan kopjafák – Balázs Antal a minap ünnepelte 80. születésnapját
Egy szóval sem mondhatják, hogy könnyű ám Balázs Antal faragóművészről írni, amikor január elsején éppen nyolcvan éves. Írtunk róla akkor is, amikor Fejér Ákos tanár úrral, Forró László tanár úrral meg a kerékpáros, akkor, 1972-ben már híres csapattal hazaérkeztek Münchenből. Az akkori kommunista rendszer azért is engedte ki a csapatot a nyári olimpiára, mert az a népség még – addig – mindenünnét hazatért, vissza Székelyföldre. Vitték a kopjafát Törökországba, Rodostóba (ma Tekirdag) a levert Rákóczi-féle szabadságharc (1703–1711) bujdosóinak emlékére, aztán vissza, haza! A Nyikó mente, Csehétfalva röptette Balázs Antalt bele a székely világba, hogy hasznosítaná magát nemzete javára. Csehétfalváról s nevéről annyit mondhatok, hogy a falucska a sükői birtokra járt dolgozni, cselédkedtek a szó jobbik értelmében, aztán a magyar ejtéskönnyítés során a cselédből Csehétfalva leve. Antal Székelykeresztúron végezte a tanítóképzőt, tanított Gyergyóremetén, Tordátfalván, Rugonfalván meg Szentivánlaborfalván volt kultúrigazgató. Végül Mikóújfaluban kötött ki iskolaigazgatóként, tíz év után ment Sepsiszentgyörgyre, onnan már csak nyugdíjba.
– Honnan érkezett a fafaragás igézete?
– Még Keresztúron szökött belém, ott ugyanis az igazgató igazított minket a faragás felé. Az volt az elve, hogy ha húszból kettő tovább is viszi a faragást, akkor már megérte.
Nem a hármas honfoglalással hoztuk
– Most hallom, hogy az Amerikai Egyesült Államokba küldenek az ottani magyaroknak 6 darab új kopjafát a keze alól. Nocsak! Nem semmi. De Keresztúr és az USA közé mi minden fér be időben és forgácsban...
Az első kopjafát Sepsiszentgyörgyön faragtam Forró László tanár barátom és kollégám egykori édesapjának. Nemes „igézet” volt. És nem a halál, hanem a szeretet hozta. Azóta is végzem.
– Szólna esetleg a kopjafaművészet, a megképzelés elméletéről, hiszen nem mindegy, milyen figura, és hová kerül a fán!
– Más a Kós Károly motívumrendszere, más az apácai fáké, a Nyikó menti, a gyergyói, a csíki, háromszéki rend mind más. A Partiumban gyönyörű csónak alakú fejfák vannak! Őseink egyszerűen kitalálták az egyes alakzatok jelentését. Nehogy azt gondoljuk, hogy az első, a kettős, hármas honfoglalással hoztuk a kopjafát! Nem. Akkor csak a kopja fegyvert hoztuk, a nyilainkat, mert védekezni kellett. Az elesett harcos sírjára fejtől leszúrták a kopját, nyugodjék. A székelyek aztán cifrázni kezdték, így lett a kopjából veretes, nemes kopjafa. Egyezményesen megmaradt és elterjedt néhány figura, a kereszt, a buzogány alakzat. Lehetett, és ma is lehet gazdagítani a jelrendszert. Én például egy népdalt faragtam kopjafába: „... csipkés annak a levele, hej, de jószagú...” Nos, a csipkés alsószoknya motívumát faragtam bele a fába... Aztán ott van a tulipán, ott a lámpás a férfiaknak, a lángnyelv a tudósoknak. A faragónak kell tudnia elmondani, mit is jelent a fán a figura, az alakzat.
Életmű dióhéjban
– Azt is tudjuk, hogy évekig foglalkozott magyarországi székely kapuk, kopjafák és más, régi faragványok felújításával. Ez már tudomány is lehet, nem csak művészi szakma.
– Csongrád megyében, Hódmezővásárhelyen volt valamikor egy régi fa-színház. Az omlásba ment, állítottak oda egy emlékoszlopot. No, azt újítottam fel. Saját faragványom van Földesen, aztán fenn a Mecsek-hegységben, Csolyospáloson már nagyobb munkám a 13 aradi vértanú emlékműve, 13 kopjafa. A polgármester panaszkodott, hogy nincs, ahova elhelyezni nemzeti gyásznapon, ünnepnapokon a koszorúkat. Hát így keletkezett vésőim alatt a Nemzet Kopjafája. Ez volt az első ilyen. Aztán 2004. december 5-én a volt kommunista banda meg a liberálisok kormánya elutasította a határon túliak magyar állampolgárságát. Ez is a nemzet szégyene, gyásza volt. Az is marad. A többi emlékfaragvány életes, piros.
– Ezeket szinte lehetetlen felsorolni…
– Állítottam kopjafát a Dózsa-féle felkelésnek, a muhi csatának, Mohácsnak, 1849-nek, és hát a rettenetben dús Trianonnak, 1920-nak. Sepsiszentgyörgyön is ott a 13 aradi fejfája, mindenikben diónyi aradi föld. Aztán a belvárosi református templom előtt ott a Székely himnusz szerzőinek emlékműve. És hát az Avas-hegységben, Avasújfaluban, amely város ugyan, de úgy, hogy a kommunista Ceaușescu rendszerben földuzzasztották románokkal, így leve város Újfaluból. De ott van Avasújváros, mely viszont falu. Ott is vannak faragásaim.
Hagyományos lakodalmak megrendezésekor számtalan esetben fordulnak Balázs Antalhoz, vállalná el – Csíkban gazda, Udvarhelyen szószóló, Háromszéken vőfély a megnevezése annak a megbízottnak. De volt ő vőfély bérelt hajón is Pest és Visegrád között, oda és vissza, egy lakodalmas nép előtt. Nem sorolom, sok lenne egy faragótól még ez is. Kívánunk neki sok munkát, mert azok közé tartozik, akiket a munka fiatalít. Sok száz faragványa, kopjafája hervadhatatlan, Bartók Bélától Szentkatolnai Bálint Gáborig, Laborfalvi Berde Mózsáig.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó. Erdély.ma

Erdélyt és kulturáját bemutató fotókiállítás nyílt Brüsszelben
Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti:
Erdély arcai címmel nyílt kiállítás a brüsszeli Balassi Intézetben Dávid Botond székelyudvarhelyi művész fotóiból kedden.
A szerdától látható kiállítás az erdélyi magyarság hagyományos népviseleteit, elsősorban Székelyföld öltözködési sokszínűségét mutatja be. A sorozatban feltűnnek Udvarhelyszék, Sepsiszék, Csíkszék és Marosszék lányai néprajzi hitelességgel összeállított népviseletekbe öltözve.
Dávid Botond szerint minden székely falunak és környékének megvan a maga jellegzetes székely ruhája. Elmondása szerint a viselet úgy működött, mint egyfajta személyi igazolvány. Tudták viselőjéről, honnan való, megállapítható volt családi és anyagi helyzete, sőt akár a vallása, egyszóval minden, ami annak idején fontos volt - mutatott rá a művész.
Az öltözetek kiválasztásánál elsősorban a környék, vagyis a székelyföldi viselet volt a fő szempont. A mintegy 12 500 négyzetkilométernyi térség népe mélyen gyökerező büszkeséggel kötődik szülőföldjéhez, itt él egy tömbben a legnagyobb számú határon túli magyar közösség, becslések szerint mintegy 650 ezer fő - tette hozzá a fotográfus.
A művész szerint a most megnyílt kiállítás egy sorozat kezdete. Tervei szerint dokumentálni fogja Erdély valamennyi női viseletét.
"A viselet tartást követel" - kezdte megnyitóbeszédét Gál Kinga fideszes EP-képviselő, a konzervatív Európai Néppárt, az EPP alelnöke, Vitézy Zsófia, a brüsszeli Balassi Intézet igazgatójának köszöntőjét követően.
A képviselő Kis Portik Irén néprajzkutatót idézte, aki szerint a székely ruhát csak tartással lehet hordani. A brüsszeli Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviseleti Irodája (HUNINEU) által szervezett kiállítás Dávid Botond fotográfus képeiből ezt az állítást támasztja alá - mondta Gál Kinga.
"Erdély maga a tartás példája: az erdélyi magyar közösség a történelem során mindig autonómként lépett föl, döntéseit maga hozta, és ezért most is küzd. Ez nem könnyű ma sem, amikor a gyakorlatban derül ki, hogy az esélyegyenlőség csak szavakban létezik, vagy a már kivívott jogok, mint a vagyoni visszaszolgáltatások, egy politikai lépéssel semmissé tehetőek. Ezért fontos az autonóm kiállás. Hiszen ez a folyamatos küzdelem eredményezi a szülőföldön való megmaradást. Esélyt, jobb kilátást és fejlődést az ott felnövő fiatal generációknak" - hangsúlyozta az uniós képviselő.
Pappné Farkas Klára, az Országgyűlés pártjai által létrehozott Alapítvány a Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviseletéért igazgatóságának elnöke, a program szervezője modellértékűnek nevezte a kiállítást. Kiemelte, hogy a népzene, a néptánc és a viselet együttesével kívánják felhívni Európa és döntéshozóinak figyelmét a Kárpát-medence keleti felének lakóira, azok kultúrájára, hagyományaira.
Pataki Balázs, az unió csalás elleni hivatalának (OLAF) felügyelőbizottságának tisztviselője, egykori szabadúszó fotós a képekről elmondta, hogy Dávid Botondnak minden modorosság nélkül sikerült a XXI. század kifinomult szépségeit népviseletben és népi környezetben teljes hitelességgel lefényképeznie.
A kiállítás megnyitóján a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium négy, viseletbe öltözött diákja zenés bemutatót tartott Erdély különböző tájegységeiről hozott táncaival és énekeivel.
Az Erdély arcai című fotókiállítás január 26-ig tekinthető meg a brüsszeli Balassi Intézetben. MTI

Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége 1. (Nem volt forradalom, de leverték)
A résztvevők számát tekintve ez volt a legjelentősebb, 1956-hoz kapcsolódó erdélyi szervezkedés! A koncepciós perek forgatókönyvének megfelelően: mondvacsinált, hajánál fogva előrángatott, „az ország biztonságát veszélyeztető, a társadalmi rend elleni szervezkedés” vádjával ítéltek el hetvenhét, zömmel szakközépiskolás magyar fiatalt, esti tagozatos diákot, néhány lelkészt, teológust!
Az EMISZ kizárólag Székelyföldet „célozta meg”. Tagjai elsősorban szakközépiskolások, a ma Áprily Lajos nevét viselő egykori római katolikus főgimnázium esti tagozatára járó diákok voltak, csatlakoztak hozzájuk unitárius és római katolikus lelkészek, teológusok, tanárok, szakmunkások, gazdálkodó emberek. Az EMISZ berkeiből mintegy ezer embert hurcoltak meg, közülük hetvenhét személyt állítottak bíróság elé, ítéltek el nehéz börtönévekre. Központja Brassó volt, amely egészen 1959-ig nagyon erős magyar szakmai iskolaközpont, ide jöttek mesterséget tanulni a székelyföldi fiatalok. Az EMISZ ürügyén 1959-től még az írmagját is kiirtották a brassói magyar nyelvű szakoktatásnak. A szervezkedést megkönnyítette, hogy 1956 nyarán a brassói szakmunkástanulók közül többen is megfordultak Magyarországon , „első kézből”  értesültek az erjedési folyamatokról. Azt remélték, hogy a magyar forradalom hatására Romániában is megmozdulásokra kerül sor. Hogy mindez ne érje őket felkészületlenül, szervezkedni kezdtek. Tanácsot kérni elmentek magyar szakos tanárukhoz, Opra Benedekhez, aki figyelmeztette őket a szervezkedésből származó veszélyekre, majd azt ajánlotta: ha mindezt a magyar kultúra érdekében teszik, akkor vonják be a szakmunkás fiatalokat. Az EMISZ-per levéltári dokumentuma százegy vaskos kötet, mintegy százezer oldal! A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács bukaresti levéltárában az iszonyatos iratmennyiség áttanulmányozása közel egy évig tartó megfeszített munka! A levéltári dokumentumok alapján a magyarországi Tolnamőzsön elhunyt Orbán László, a Domoszlón jegyzőként dolgozó dr. Kóta Péter feljegyzéseiből, a Romániában élő egykori tagok visszaemlékezéseiből összeáll az EMISZ hiteles története. Az 1956-os magyar forradalom leverése után a brassói fiatalok elhatározták, létrehozzák a szervezetet:  „... Brassó, 1957. Néhány forró- homlokú ifjú dugja össze a fejét ebben a három nemzetiség lakta városban... Tudták, határozottan vallották: 1956. október 23-án szabadságharc volt. Az erdélyi magyarságot is rombolni kezdte a szocialista nemzetköziség román ízű politikája. Valamit tenni kell, legalább fékezni ezt a... nemzeti szétmállasztást... A szövetség behálózta a Barcaságot, Háromszéket, Csíkot, Udvarhelyszéket, Medgyest, Segesvárt, Kolozsvárt. Programot fogadott el és megválasztotta képviseletét. Elnök: Orbán László, társelnökök: Vinczi János és Sándor Balázs, titkár Lay Imre, jegyző Mátyás Ernő, pénztáros Lay György... Munkájuk nyomán a konfirmándusok újra népviseletben állottak az Úr asztalához, Székelyföldön ismét faragták a székely kapukat..., fékezték a vegyes házasságokat, írásban és szóban serkentették a nemzeti öntudatot, amely elsőrendű üggyé vált, számos ifjú és szépkorú immár büszkén vallotta magát magyarnak. Színjátszó csoportok, kórusok alakultak ebben a szellemben... Fehéregyházán 1957. március 15-én fényes nappal, a Securitate ügynökeinek vizslató tekintetétől kísérve, Petőfi Sándor emlékére és tiszteletére másfél órás műsort tartottak a Turulmadaras emlékműnél.” (Orbán László alapító elnök). Hasonló bátor tettre a legvadabb megtorlás, retorzió körülményei között sehol nem került sor! A túlélők sok mindent állítanak – jogosan vagy jogtalanul – Orbán Lászlóról. E sorok írója az egyetlen, aki a százezer oldal mellett áttanulmányozta, kijegyzetelte, fénymásoltatta Orbán László hatkötetes, több ezer oldalas szekusdossziéját! Hiányzik az ügynök dossziékban fellelhető kötelező, saját kézzel írt beszervezési kötelezvény! Ellenben van  dokumentum arról, hogy Márton Áron, Erdély legendás püspöke, a huszadik század legnagyobb magyarja, Lőrinczi Mihály unitárius teológus professzor feleségével együtt fogadta Orbán Lászlót, két napon át tárgyalt velük, elfogadta az EMISZ Székelyföld felrázására irányuló művelődési programját, a pillanatnyi helyzetet rögzítő szociológiai felmérés tervezetét! Orbán László meg tudta szólítani a tanyabokrokról, apró falvakból induló, helyesírási gondokkal küzdő szakmunkástanoncokat, és mindenki megírta szülőfaluja vázlatos történetét! Az egyik EMISZ-tag arra kérte a vezetőséget: akadályozzák meg a Techirghiolon élő testvérbátyja vegyes házasságát. Történészi felelősséggel – sine ira et studio – tárom fel a legnagyobb létszámú politikai per hiteles történetét…
Az alapító tagok 1957 februárjának végén letették az esküt. Minderre Orbán László szüleinek kertjében került sor. Az asztalra rátettek egy kisebb piros-fehér-zöld zászlót, majd Orbán László halkan mondta az eskü szövegét, a tagok rátették kezüket a zászlóra és rendre megismételték: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek Magyarország feltámadásában!” Orbán László egy zöld fedelű füzetbe íratta be a tagok névsorát. Céljuk: olyan erdélyi ifjúsági szervezet létrehozása, amely összegyűjti az erőszakos kollektivizálás során tapasztalt túlkapások teljes lajstromát, a kötelező beszolgáltatással járó visszaélések, a falvakat rettegésben tartó „fekete autók” okozta lelki traumák minden fontosabb panaszát. A belső ellenzékhez tartozó értelmiség, a módosabb gazdák igen jelentős része a Duna-csatornánál, a bărăgani kényszerlakhelyen szenvedett hosszú éveken át. A „szocialista humanizmus” nevében olyan égbekiáltó törvénytelenségeket, atrocitásokat követtek el (gondoljunk a falvak szélén agyonlőtt gazdaemberekre, köztük Sánta Lajos vadasdi tanítóra, a kiváló labdarúgó, edző, Bölöni László nagyapjára!), amelyekre – az EMISZ tagjai szerint – ideje volt felhívni a világ közvéleményének figyelmét. 
Az EMISZ-nek alapszabályzata volt, amelyet az IMSZ (Ifjúmunkás Szövetség) szervezeti szabályzata alapján dolgoztak ki. A himnuszukat ma is minden találkozón dúdolják a túlélők. Külön fejezetben tárgyalták az EMISZ szervezeti felépítését, a tagság összetételét, valamint a jogokat és kötelezettségeket. A megalakulást követően elhatározták: az állam által tiltott minden magyar ünnepet köszöntenek, kezdve a vallási ünnepekkel, folytatva március 15-e, augusztus 20-a, október 6-a megünneplésével. 1956. november 4-e után az orosz nyelvtanár tudomására hozták: az orosz nyelvet többé nem tanulják! Szorgalmasan gyűjtötték az erdélyi magyar falvak panaszait, megkezdték az Orbán László feljegyzéseiben emlegetett közművelődési tevékenységet.
Brassó hatalmas olvasztótégely! Az ott tanuló fiatalok szeme láttára sorvadt, asszimilálódott az ottani magyarság. Éppen ezért az EMISZ tagjai próbálták meggyőzni a fiatalokat a vegyes házasságok hátrányairól, megkísérelték legalább lelassítani az asszimiláció folyamatát. Ehhez kapcsolódott az abortusztörvény elleni küzdelmük. Szerették volna megakadályozni a magyarság számbeli apadását. A vegyes házasságok és az abortusz elleni küzdelmet Nyitrai Mózesné Deák Berta homoródkarácsonyfalvi unitárius lelkésznő javaslatára iktatták programjukba. Terveik között szerepelt: minden magyar településen az EMISZ-szervezet fiókjának létrehozása.
(folytatjuk)
Tófalvi Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Urnás előválasztás lesz Csíkszeredában
Állóurnás előválasztással dönti el az RMDSZ, hogy Csíkszeredában kit indít polgármesterjelöltként az önkormányzati választásokon – abban az esetben, ha több polgármesterjelölt is lesz. 
A Csíki Területi Állandó Tanács elfogadott egy előzetes ütemtervet, amely szerint február 26-ig kell a helyi szervezetek jelezzék az állandó tanács felé, hogy milyen módon szeretnék a jelöltállítási procedúrát lebonyolítani – közölte a Hargita Népe.
A Hargita megyei napilapnak Becze István, a Csíki RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta: vegyes lesz a jelöltállítás módja Csíkszéken: van, ahol a helyi választmány, máshol a küldöttgyűlés dönt, több helyen készülnek állóurnás választásra, és lesz, ahol egész napos felmérés fog dönteni. Utóbbi tulajdonképpen egy három kérdésből összeállított gyorsfelmérést jelent, arra kérdeznek rá, hogy kit látnának szívesen a választók polgármesterjelöltként, helyi tanácsosként, és mi a legfontosabb megoldandó probléma a településen.
A csíkszeredai RMDSZ egyelőre nem jelezte hivatalosan, hogy állóurnás előválasztást szeretne, de a Városi Küldöttek Tanácsa (VKT) korábban erről határozott.
A VKT határozata szerint április 10-én tartanak Csíkszeredában előválasztást, ennek alapján dől majd el, ki lesz az RMDSZ hivatalos polgármesterjelöltje, illetve a tanácsosok listájának sorrendje is ez alapján áll össze. A jelölések időszaka március 1. és 16. között lesz, és az előválasztásra minden olyan személy jelöltetheti magát, aki RMDSZ tag és csíkszeredai lakhelye van. A jelölések után az önkormányzati képviselők esetében száz, a polgármesteri tisztségre pedig ötszáz aláírást kell majd gyűjteni. Az előválasztáson való szavazáshoz nem kell majd regisztrálni, minden csíkszeredai RMDSZ-tag szavazhat a minimum tíz helyen elhelyezett urnáknál, eredmény pedig április 12-re várható.
 maszol.ro

Iskolák, osztályok szűnnek meg Székelyföldön, a szakoktatást viszont erősítik
Iskolák, osztályok szűnnek meg jövő tanévtől Hargita és Kovászna megyében – derül ki a 2016/2017-es beiskolázási tervekből. A két székely megyében viszont új szakosztályokat indítanak, az oktatásba a vállalkozókat is bevonják.
Háromszéken a beiskolázási terv azt mutatja, hogy a falvak elöregedése miatt veszélybe kerültek elemi (I-IV) osztályok, iskolák, és az erőfeszítések ellenére néhány iskola megszűnik. Kiss Imre főtanfelügyelő elmondta: Kovászna megyében ősztől 313 tanintézet működését hagyták jóvá, így a 2015/2016-os tanévhez képest kevesebb iskola indul majd.
A gyereklétszám csökkenése miatt fel kellett függeszteni a zoltáni általános iskola működését, a falu óvodájába ugyanis egyetlen gyereket se írattak be, az öt elemi iskolás diák pedig a gidófalvi iskolában folytatja tanulmányait. Hasonló helyzetben van a komollói általános iskola, ahonnan a 12 diákot a községközponti, rétyi iskolába helyezték át, így ott lesz elég diák ahhoz, hogy ne kelljen összevont osztályokban tanítani.
Kiss Imre felhívta a figyelmet arra, hogy a háromszéki falvakban csak nagy erőfeszítések árán tudják fenntartani a meglévő oktatási intézményeket. Rámutatott: több mint 30 tanintézetben alig néhány gyerek iratkozott be, van, ahol csak 3-4 gyerek jár óvodába, az elemi iskola összevont osztályaiban pedig a diáklétszám nem éri el a tízet.
Kiss Imre hangsúlyozta, próbálják megakadályozni, hogy egyetlen tanintézetet se kelljen bezárni, mert ha a faluban nincs óvoda vagy iskola, a fiatal családok még inkább megfontolják, hogy elköltözzenek. A háromszéki oktatási szakember szerint a település gazdasági fejlődésétől függ a tanintézetek életképessége és a falu jövője. Magyarázata szerint a fiatalok csak akkor maradnak vidéken, vagy akkor költöznek oda, ha van a településen munkalehetőség, ha saját vállalkozást alapíthatnak, ha van fejlett infrastruktúra és megoldott az ingázás. Ha ezek nem teljesülnek, a fiatalok elköltöznek, nem lesz gyerek az óvodába és iskolába, és elöregedik a település - figyelmeztetett a szakember.
A szakoktatásra gyúrnak rá
A középiskolai (IX-XII) oktatásban újdonságnak számít, hogy a megyében a vállalkozói igények alapján a szakoktatás fele terelnék a diákokat.
A terv szerint ősztől 40 kilencedik osztály indulhat a szakoktatásban, 16 a szaklíceumban és 24 a hároméves szakiskolában. Kiss Imre elmondta, a beiskolázási terv elkészítéséhez első alkalommal kérték a Kereskedelmi és Iparkamara támogatását. A kamara több mint 3000 vállalkozónak juttatta el a kérést, hogy kínáljanak lehetőséget a gyakorlatozó tanulóknak, emellett a szakiskolák is mozgósították kapcsolataikat, így a következő tanévben 1100 diák gyakorlati oktatását vállalták fel a cégek. A főtanfelügyelő szerint több cégvezető is visszajelzett, hogy nem tud gyakorlatozó diákokat fogadni, ám az iskola elvégzése után alkalmazni tudja a friss végzősöket.
A legtöbb helyet a textil- és faiparban ajánlották fel, így legtöbben a nadrággyárakban és asztalosműhelyekben tudnak gyakorlatozni a háromszéki diákok. Az érintettek havi 200 lejes állami ösztöndíjat is kapnak, de arra is van lehetőség, hogy a cégek fizetést adjanak a náluk gyakorlatozó tanulóknak. Kiss Imre szerint a vállalkozók számára is ösztönzőbb lenne, ha az állam finanszírozná a diákok gyakorlati oktatását, vagy ha a cégek adókedvezménybe részesülnének, ha vállalják a fiatalok képzését.
Hargita megyében kevesebb elemi és előkészítő osztály indul
A 2016/2017-es tanévre vonatkozó beiskolázási terv szerint a következő tanévtől csökken az előkészítő és az elemi osztályok száma Hargita megyében, összesen 554 előkészítő és 882 elemi osztály indítását kérték a tanintézmények vezetői. A jövő tanévtől a középiskolai osztályok száma is csökkenhet kettővel, 89-ről 87-re. A megszűnő osztályokat viszont új szakosztályokkal pótolják.
A Székelyhonnak nyilatkozó Kedves Mónika, a Hargita megye szakoktatásért felelős tanfelügyelő elmondta: a szakiskolai oktatásban jövő tanévre összesen 32 osztályt terveznek a megyében. Hozzátette, új profilú osztály nem lesz a szakiskolákban, csak az eddigiekben is alkalmazott tagozatok közül szűnnek meg vagy indulhatnak újra szakok.
A Hargita Népe úgy tájékoztatott, hogy jelenleg 29 szakosztály működik a megyében, 25 magyar és 4 román tannyelvű, az új tervben 28,5 magyar, illetve 2,5 román tannyelvű szerepel. Balánbányán indítanak egy kétnyelvű lakatos osztályt, innen a két és fél osztály.
A minisztériumba jóváhagyásra elküldött beiskolázási terv szerint Csíkszéken az eddigi 12 szakiskolai tagozat helyett jövőre 13-at terveznek. Gyergyószentmiklóson és környékén jelenleg három szakosztály működik, a következő tanévben öt indulhat. Udvarhelyszék esetében ősztől kilenc szakiskolai osztály alakulhat a mostani nyolc helyett. Székelykeresztúr térségében az eddigi három szakosztály eggyel egészülne ki, azaz négy szakiskolai ág indulna. Maroshévízen van csak csökkenés, ott az eddigi két osztály helyett egyet tervez a megyei tanfelügyelőség.
Csíkban egy fél asztalos/ács, valamint egy egész szakács osztállyal egészülhet ki a szakoktatási paletta, továbbá jövőtől nem lenne könnyűipari szak. Gyergyóban és környékén két új faipari szakosztályt terveznek, Udvarhelyen kertész szakot indítanák pluszba, és az eddigi autószerelő tagozat a szakoktatás helyett csak a középiskolai oktatásban indulna. Székelykeresztúron kereskedő és bolti eladó tagozat is lehet jövőtől, Maroshévízen pedig a textil osztály szűnhet meg.
A terv szerint a posztlíceumi osztályok száma is nő: a jelenlegi 10-ről 13-ra.
A terveket a minisztériumnak is jóvá kell hagynia, így a jóváhagyás és a gyereklétszám függvényében még változhat az indítandó osztályok száma. maszol.ro

Az amatőr néptáncmozgalom második hulláma
Mintegy 1500-ra becsülik a csíki 4 és 18 év közötti amatőr néptáncosok számát. Emellett több településen működik ifjúsági vagy felnőtt csoport is.
Csíkszék szinte minden településén működik amatőr néptánccsoport, a tanulni vágyó gyermekek, fiatalok többségét a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes korábbi, illetve jelenlegi táncosai oktatják – tudtuk meg Rangyák Józseftől.
A ’90-es évek második felétől megszervezett Csűrdöngölő Gyermek- és Ifjúsági Néptánctalálkozón tavalyelőtt csíkcsomortáni, csíkpálfalvi, kászoni, csíkszentmártoni, csíkdelnei, szépvízi, csíkszentmiklósi, csíkszentimrei, csíkszentdomokosi, balánbányai, tusnádi, csatószegi, csíkszentsimoni, csíkszenttamási, csíkszentgyörgyi, csíkmenasági, csikszentléleki, tusnádfürdői, csíkmindszenti, csíkkozmási, csíkcsicsói, csíksomlyói tánccsoportok vettek részt. Volt olyan település is, ahonnan több tánccsoport érkezett. Emellett táncoltak a csíkszeredai Szabadság téren a Márton Áron Főgimnázium diákjai és legkisebbekként az Ádám Katalin által tanított gyermekek is. A tavaszi Csűrdöngölőkön több mint 1200 (4 és 18 év közötti) fiatal volt jelen.
Ezt figyelembe véve, illetve hogy a gyermekek mellett egyre több helyen felnőtt, illetve ifjúsági tánccsoportok létrehozását kezdeményezik, kijelenthető: napjainkban újra reneszánszát éli a néptánc. György Katalin, a Csűrdöngölőt is szervező András Alapítvány munkatársa rámutatott, ez már mintegy második hulláma az amatőr néptáncmozgalomnak. „Ez egyrészt abból adódik, hogy felnőtt az első gyermekgeneráció, amelynek tagjai túl vannak a családalapításon, és emlékeikben él, hogy gyermekként táncoltak, így merül fel bennük az igény. Másrészt van az a felnőtt korosztály, amelynek a gyermekei járnak táncolni, és ezáltal vált támogatójává ennek a mozgalomnak. Emiatt érzik úgy, hogy ők is szeretnének ebből részesülni” – magyarázta.
Ami a felnőtteket illeti, az András Alapítvány mintegy hét éve szervez táncoktatást Zugtánc néven: hétfő este a haladó csoportban negyvenkét 30 és 60 év közötti felnőtt táncol saját örömére – mutatott rá az egyik jól szerveződő felnőtt táncképzésre György Katalin. Emellett vidéki településeken is működnek felnőtt, illetve ifjúsági tánccsoportok, például Csíkmadarason, Tusnádon. A felnőttek azonban elsősorban kedvtelésből járnak néptáncolni, csak esetenként élnek fellépési lehetőségekkel, mivel egyéb elfoglaltságaik mellett nem mindig engedi idejük – derült ki.
„Bár azt tartjuk, hogy Székelyföldön még élnek a hagyományok, szerintem már a visszatanításnál tartunk. Tehát a gyermekek elsősorban nem otthon a szüleiktől tanulják meg a tánclépéseket, hanem inkább csoportban, ilyen értelemben intézményi keretek között, oktatóval sajátítják el” – fejtette ki György Katalin. Rangyák tapasztalata szerint Alcsíkon közösségi kezdeményezés révén alakultak ki az erősebb tánccsoportok, míg Felcsíkon inkább karizmatikus személyek révén szerveződnek.
Csíkmenaságon is a Hargita együttes táncosai tanítják a kisiskolás korú fiatalokat a tánclépésekre, az egyik próba alkalmával felkerestük őket. Hozó Levente táncoktató elmondta, Laczkó Benedek Tünde és Bara Szabolcs kollégájával Menaság mellett Székelyudvarhelyen is hetente két alkalommal tanítják a táncoskedvűeket, míg Csíkszentgyörgyön hetente egyszer oktatnak. Menaságon három csoporttal foglalkoznak, tanítják az 1-4. és az 5-8. osztályosokat, valamint ifjúsági csoporttal is dolgoznak. A legkisebbekkel könnyebb a munka, hiszen a tanítónak, tanárnak meg akarnak felelni, a nagyobbakkal már meg kell szerettetni a táncot ahhoz, hogy valóban érdeklődjenek és szívesen járjanak táncolni – avatott be. Az ifjúsági csoportoknál arra kell figyelni, hogy legyen fiatalabb és idősebb is a csoportban, hogy az egyetemre elkerülők nélkül is működhessen a csapat.
Kömény Kamilla. Székelyhon.ro

Lakodalmas könyvbemutatót tartottak
Szombaton a nagyváradi Ady Endre Középiskolában mutatták be a Lakodalom van a mi utcánkban című kötetet, amely a Holnap Kulturális Egyesület kiadásában látott napvilágot. A könyv anyagának ismertetését nótacsokor színesítette, és vőfély-rigmusokat is előadtak.
Pásztai Ottó, a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének vezetője több évtizedes gyűjtéséből állt össze az a kötet, amely a Holnap Kulturális Egyesület kiadásában látott napvilágot, olyan rangos társszerzők bevonásával, mint dr. Balázs Lajos, Kiss Kálmán, Bokor Irén, Kovács Rozália, Csanádi János, Rög József, Dánielisz Endre és Zalder Éva. A könyv a Partium, Közép-Erdély és a Székelyföld számos településéről, kistérségéből gyűjtötte egybe, sok-sok adatközlő jóvoltából a még fellelhető esküvői, lakodalmi szokásokat, valamint az ezekhez kapcsolódó gazdag folklóranyagot: népköltészetet, táncszókat, találós kérdéseket, névcsúfolódókat, közmondásokat, népdalokat és mulatós nótákat. A folklóranyagot egy színpadra alkalmazott Körös-közi lánykérő és lakodalmas egészíti ki, a kiadvány így azt a szerepet is betöltheti, hogy mai lakodalmakat e páratlan értékek felidézésével tegyenek emlékezetessé.
Az érdeklődőket Szűcs László köszöntötte, megjegyezve: napjainkban egyre gyakoribb, hogy kiadók civil szervezetként jönnek létre, s ők is ezt az utat követik a Holnap Kulturális Egyesülettel.
Meg kell őrizni
Pásztai Ottó felidézte: 1951-ben szeretett unokahúga megkérte arra, legyen a násznagya, ő azonban, városi ember lévén, nem rendelkezett semmilyen ismeretekkel a lakodalmas szokásokkal kapcsolatban. Szeretett volna azonban szép és felejthetetlen ünnepet rendezni, ezért mivel Kolozsváron a diákotthonban egy folyóson lakott Kányádi Sándorral és Szabó Gyulával, az ő segítségüket kérte. Mindketten készségesek voltak, a karácsonyi vakáció után hozták a kért anyagot, így egy gazdag csokorra valót kapott Csík-, Udvarhelyszék és a Sóvidék lakodalmas szokásaiból, rigmusaiból. Érdeklődése aztán később fokozódott ebben a témakörben, és az azóta eltelt több mint hat évtizedben igen jelentős anyagot sikerült összegyűjtenie, mely tevékenységében Erdély- és Partium-szerte sokan támogatták. Úgy fogalmazott: sajnos kétségtelen tény, hogy a második világháború után az erőszakos iparosodás következtében jelentősen megváltozott a falvak arculata és a korosztályok életkora. A fiatalok nagy része városokba költözött, s már sem idejük, sem türelmük nem nagyon van a régi hagyományok folytatására. Többek közt emiatt is vélte szükségesnek és értékesnek az őseinktől örökölt lakodalmas szokások bemutatását, illetve a most megjelent könyvbe foglaltak felhasználhatóak tetszés szerint mindazok számára, akik napjainkban lakodalmak lebonyolításával foglalkoznak.
Társszerzők
A továbbiakban a jelen levő társszerzők kaptak szót. Az érmihályfalvi Kovács Rozália elmondta, hogy 1993 óta foglalkozik rendszeresen néprajzzal, helytörténettel. Talált egy 1945-ből származó kockás füzetet vőfélyversekkel, melyek szövegét valószínűleg már a századelőn is használhatták. Az aradi Körös-közből érkezett Csanádi János édes anyanyelvünk megőrzésének fontosságát nyomatékosította többször is, illetve arról is beszélt, hogy több mint ötven éve gyűjt nemcsak lakodalmas rigmusokat, hanem népköltészeti alkotásokat is. Zalder Éva, a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatónője kettős minőségében – mint magyartanár és mint intézményvezető – azt emelte ki: magyar gyökereink megmaradásának szempontjából mennyire lényeges, hogy a falusi gyermekek ne szégyelljék, hanem inkább legyenek büszkék arra, hogy milyen környezetből származnak. A könyv anyagának ismertetését Molnár Júlia, Kiss Csaba színművészek nótacsokra színesítette Szőcs Lőrinc prímás és zenekara kíséretével, illetve Beke László vőfél-rigmusokat adott elő. A kiadvány megjelenéséért köszönet illeti a Bihar Megyei Tanácsot, valamint Szabó Ödönt, Szűcs Lászlót és Derzsi Ákost.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Csíkszék a székelyek előtt is magyar volt
Ezt bizonyítja egy fiatal helyi régész, aki a székelyek beköltözését is korábbra teszi.
Mítoszrombolás Székelyföldön.
Mi újat lehet mondani a csíki székelyek megtelepedéséről? Sokat – derült ki dr. Botár István régész alapos és jól dokumentált előadásából. A Csíki-medence településtörténete a középkorban címmel az ő januári előadása nyitotta az Előadások Székelyföld településtörténetéből sorozatot az EME kolozsvári előadótermében. 
Kutatásai alapján azt sejti, mégsem volt egyöntetű a közösségi tulajdonlás a Székelyföldön, illetve nem biztos, hogy a székely volt az első magyar népcsoport, amely benépesítette a térséget. 
Felértékelődött a régészet szerepe a középkor és az Árpád-kor kutatásában, főként a Székelyföld esetében, mivel a hagyományos, írott forrásokkal foglalkozó történetírás, illetve a történeti nyelvészet lassan ellőtte a patronjait. A régészet viszont nemcsak új forrásokat tár fel, hanem egyre újabb megvilágításba helyezi az eddig ismert adatokat – vezette be Botár előadását az Erdélyi Múzeum-Egyesület történész munkatársa, Hegyi Géza középkorász. 
Botár István a Csíki Székely Múzeum munkatársa, Budapesten végzett és doktorált régészetből. Idén ő nyerte a fiatal, középkorral foglalkozó történészek Kubinyi András-díját ugyanazzal a munkájával, a Csíki-medence középkori településtörténetével, amelynek főbb állításaival kolozsvári előadásán ismerkedtünk. Kutatta Csíkszék kápolnáit, várait, templomait, ennek eredményeit hét tanulmányban közölte a Kövek, falak, templomok című könyvében. 
Kolozsvári előadását annak mentén próbáljuk visszaadni, hogy milyen bevett nézetet cáfol, rendít meg, vagy kérdőjelez meg. Ezeket sárgával jelöljük a cikkben.
A klasszikus nézet szerint a székelyek Belső-Erdélyből jöttek, 
nyelvjárási és helynévi adatok alapján úgy tartják, hogy Szászkézd és Sepsi patak felől, az Olt völgyén telepedtek be Székelyföldre. Erdélybe pedig korábban Magyarország dél-nyugati részéről érkeztek szinte biztosan királyi parancsra: egy eleve katonáskodó népességnek a keleti határ védelmét adták feladatul, ahol a tatár könnyűlovasok gyakran betörtek.
Van, aki szerint az Őrvidékről vagy Baranyából jöttek, de Révész László régész szerint ott a 11-12. században nem volt olyan településhálózat, amely kibocsáthatott volna egy ekkora népességet, ismertette Botár István, aki szerint ebben a kérdésben még fogunk tanulni.
Az Olt forrásvidéke és a Csíki-medence mindig is a Kárpát-medence perifériája volt, sőt Románia közepén is periféria bírt maradni, de épp ezért érdekes terep, véli Botár. Mivel félreesik, fennmaradtak a helynevek, a településhálózat. 
A térségre vonatkozó írott forrás viszont nem maradt fenn az Árpád-korból.
A térséget először az 1332-1337 között keletkezett pápai tizedjegyzék említi (1333-34-ben egész Magyarországon összeírják a plébániatemplomokat), ebben szerepelnek a telegdi főesperességhez tartozó csíki plébániatelepülések, nagyjából 15-16. A hagyományos történetírás, amely szinte kizárólag az írott forrásokra hagyatkozik, nem ismeri el, hogy ezeknek a falvaknak lehettek filiális települései. Ebből származik az az erős helyi mítosz, hogy a székelyek annyira katolikusok voltak, hogy minden faluba építettek templomot. 
Rögtön, ahogy megtelepedtek – sarkította tovább a hagyományos nézetet Botár, hogy aztán bevallja: bármennyire is szíve csücske a vizsgált régió, a történésznek el kell fogadnia, hogy az semmivel nem egyedibb, mint északi, nyugati vagy déli szomszédja. 
Ugyanazok a településtörténeti folyamatok zajlottak, ugyanolyan vagy nagyon hasonló egyházpolitikai berendezkedés jelent meg Csíkban is, mint máshol: itt is kellett legyenek plébániatemplom nélküli, filiális települések, még ha nem is jelennek meg az írott forrásokban. Ahogy a nők sem jelennek meg a katonai összeírásokban, mégis elfogadjuk, hogy a csíki falvakban is éltek nők – illusztrálta Botár, miért abszurd elfogadni az írásos emlékek kizárólagosságát, ahogy azt az elismert tudós, Kristó Gyula tette. 
A csíki székelyeket a 14. században egyetlen oklevél említi: 1324-ben Károly király úgy rendelkezik, hogy egy név szerint nem említett, örökös nélkül elhunyt ember birtokát odaadományozza Apor fia Sándornak. Ezzel az oklevél a vaskos történelemkönyvek azon megállapításait cáfolja, miszerint 
a székelyek demokratikus társadalma nem ismeri el a királyi jogot,
nem létezik magánbirtok, csak egyenlően szétosztott közbirtok,
mert ez egy speciális környék teljesen saját jogrenddel. 
Miközben az oklevél bizonyítja, hogy vagy Csíkban vagy a közvetlen szomszédságában magánbirtok húzódott, amely birtokosának halálával nem szállt a székely közösségre, hanem a királyra, aki azt saját hatáskörben tovább akarta adományozni. Ráadásul nem a székely közösségnek, hanem az Apor családnak, amelyről bizonyítható, hogy magánbirtokokkal rendelkezett Csík közvetlen szomszédságában, magyarázta a történész. 
Az viszont tény, hogy akármilyen berendezkedés volt a környéken, akármennyire létezett a királyi jog, a csíki székelyek ellenkezése oda vezetett, hogy az oklevél említette birtok nem szállt az Aporokra. A csíki közösség a király akarata ellenére megvédte saját érdekét, és a jogászok többszörös feddése ellenére nem jelent meg a peren, a birtok nem vált ismét magánbirtokká. Botár szerint ez volt a 14. századi átalakulás egyik kulcsmozzanata. 
Az is tény, hogy a tusnádi szorostól közvetlenül délre a Mikóknak voltak magánbirtokaik, a Kézdiszék felőli részen pedig az Aporoknak voltak olyan birtokaik, amelyek a késő középkorban nem is váltak soha Székelyfölddé, megmaradtak vármegyei területnek, enklávékként éltek tovább – magyarázta a történész, aki azt sem zárja ki, hogy ilyenek nemcsak Csík szomszédságában, hanem magában a Csíki-medencében is lehettek. 
A következő forrás a 16. századból származik, amikor a különböző adóösszeírásokban már az a településhálózat jelenik meg, amely napjainkig tovább él: közel félszáz település. Hogy mi történt a közbeeső időszakban, arra főként a régészet és a történeti helynévtan tud válaszolni, mondta Botár, aki hangsúlyozta, ő nem nyelvész, a helynévtanban amatőrnek tekinti magát, és bízik benne, hogy hamarosan a profik is felfedezik maguknak a régiót. 
A 14. század első harmadában említett településnevek a mai napig fennmaradtak, sőt nemcsak a települések, hanem a külterületek helynevei is: a Középbércet, Bezédmezőt, a Büdöshegyet ma is ugyanúgy hívják, ahogy a Mikó-birtok 1342-es határleírásában szerepel. 
Botár ebből arra következtet, hogy más nevek is fennmaradhattak. A nevek pedig nem 1342-ben keletkeztek, hanem ekkor jegyezték le őket, de jóval korábbiak is lehetnek. Azért fontos, hogy itt a külterületek nevei is fennmaradtak, mert a történeti helynévtan szerint 
a településnevek a legállandóbbak, markánsan fennmaradó helynévrétegnek számítanak,
a nagy tájegységek földrajzi nevei, nagy folyók, nagyobb hegyek nevei viszonylag jól fennmaradnak,
ám a külterületi helynevek a birtokviszonyok és társadalmi viszonyok változásai miatt gyakrabban változtak, mozgékony helynévrétegnek számítanak.
A tudományág művelői szerint a keleti székek (Csík, Gyergyó és Háromszék) de az egész Székelyföld is relatív későn betelepült tájegység, 
mert itt nincsenek törzsnévből képzett korai helynevek, inkább a később keletkezett, összetett helynevek dominálnak: a templomok nevéből (Szent Imre, Szent Márton, stb.) képzett, illetve a -falva, -laka típusú helynevek. Bizonyos szentekről, például Imréről akár az Árpád-kor elején is nevezhettek el települést, de tény, mondja a történész, hogy ezek a 13-14. században váltak gyakoribbá.
A törzsnevek hiánya Botár szerint nem bizonyíték Csíkszék késői betelepítésére, mert szinte egész Erdélyből hiányoznak a törzsnevek, ilyen alapon Erdély betelepítését nagyon későre kellene keltezni, ami tudományosan nem tartható álláspont. Benkő Loránd nyelvész, majd az ő nyomán Kristó Gyula is a betelepülést a Csíki-medencébe a 13.-14. század fordulójára teszi, ismertette Botár, majd felvázolta saját kutatását a csíki helynevekről.
A településnevek közül 12-t sorolt a templomnevek közé, 13 összetett, utólagos helynevet talált, 12 földrajzi környezetre, piacra utaló nevet, illetve 12-t azonosított korai helynévként. Szerinte nincsenek túlnyomó többségben a késői helynevek, de meg lehet kérdőjelezni a módszert, miszerint szabad-e későközépkorban adatolt helyneveket csupán formai alapon visszakeltezni az Árpád-korba. Szerinte szabad, bár általánosítások nélkül. 
Vagyis nem szabad biztosra venni, hogy például a földrajzi nevekből (Madaras patak) származó településnevek koraiak, de kizárni sem lehet túlzott óvatosságból. Botár azt is megkérdőjelezi, hogy a -falva összetételű, illetve Szent Simon, Szent Márton stb. nevéből képzett településnevek biztos 14. századiak, illetve ezek voltak-e az adott falvak első nevei. Azon az alapon kérdőjelezi meg, hogy Magyarország más tájegységein a templomcímes helynévadás elég agresszív módon ment végbe, gyakran kiszorított korábbi helyneveket.
A Gyergyó, Kászon, Delne helyneveket szláv etimológia miatt tartják korainak, a magyarok ottani térnyerése előttinek. Ennek alapján Botár István az ugyanabban a forrásban, a pápai tizedjegyzékben említett Somlyó, Tarkő és Rákospatak nevét sem tartja bizonyosan sokkal későbbinek. Sőt azt is megkérdőjelezi, hogy a szláv nevek mindig megelőzik a magyar helynévréteget, 
mivel az Árpád-korban és különösen a keleti széleken relatíve vegyes lakossággal kell számolni. Ráadásul Somlyó, Tarkő és Rákos körül 11-12. századi leleteket találtak, a történész ezeket is figyelembe venné az illető települések keltezésekor. 
Feltételezésében még tovább megy: ha ezek a földrajzi nevekből származó településnevek szerepeltek a 14. századi összeírásban, akkor a szintén földrajzi nevekből származó Szépvíz, Hosszúaszó, Madaras, Menaság, Körösmény is lehet akár 14. századi.
Még az ilyen területen is, mint a Csíki-medence, ahol nagyon kevés és késői az írott forrás, látható szerinte a helynevek ingadozása. A pápai tizedjegyzékben említett Tarkő valószínűleg a középkorban Nagyboldogasszony néven ismert egyházközség, mai nevén Karcfalva. Ami Bedecsként tűnik fel a késő középkorban, azt ma Szentimreként ismerjük, de a középkorban még önálló volt, sorolta a történész. Poklondfalva eleinte csak Poklondként szerepel, Szentmárton és Szentmihály pedig valószínűleg később kapta ezt a nevét, mert az onnan előkerült leletek korábbiak, mint a templomcímből képzett helynevek divatja.
A -falva utótagú, későinek tekintett falunevek előtagja leggyakrabban olyan személynév, amely relatív korai, vonta kétségbe Botár István Bánkfalva, Amadéfalva, Göröcsfalva vagy Csekefalva későinek nyilvánítását. Ezeknek a személyneveknek a divatja a 13. század végén lecseng. Sok egytagú helynévről pedig tudjuk Árpád-kori (de nem Csíkra vonatkozó) forrásokból, hogy ezek Árpád-kori személynevek voltak, például a Csicsó név, de ilyen Csomortán és Kotormány is. 
Ezek a helynevek akkor keletkezhettek, amikor még személynévként is forgalomban voltak. Hogy mikor, azt az egyetlen csíki oklevélből, az 1324-esből következteti ki. Ez elég sok helyi előkelőséget sorol fel a kor szokása szerint az apa nevével: 9 apának 12 fiát. Az apák valamikor 1240-1270 körül kaphatták a nevüket, a fiúk nagyjából 1260-1300 körül. Az apák generációja 55 százalékban visel archaikus nevet, 45 százalékban keresztény nevet, a fiúk generációja 16-25 százalékban archaikus, és 66-75 százalékban keresztény nevet.
A keresztény nevek tehát a 13.-14. század fordulóján kerülnek többségbe, amiből a történész arra következtet, hogy az olyan nevű települések, mint Csicsó, Bedecs, Csobot, Kotormány, illetve Karc-, Bánk-, Amádé- vagy Göröcsfalva legkésőbb a 13. század második felében már létrejöttek.
Benkő Loránd nyelvész marosszéki példával illusztrálta, hogy vannak olyan külterületi helynevek, amelyek a székelység előtti magyarságra utalnak, mint az Áj és a Ropó. Benkő szerint ezek nem találhatók meg a keleti székekben, Botár viszont tud Kisájról és Nagyájról Csíkszentgyörgyön és Balánbányán is, sőt szerinte még Ropó is van. És ha Marosszéken ezek székelység előtti magyar népességre utalnak, akkor ugyanúgy jelezhetnek a székelységnél korábban betelepült magyar lakosságot Csíkszéken is. Vagyis azzal a közhiedelemmel is le kell számolni, hogy a székelység „ősfoglaló” lenne a Székelyföldön, hogy „feszt itt voltunk”.
Néha tapintható feszültséget okozott, mesélte Botár, ha olyan állításokat fogalmazott meg például falunapos vendégszereplésein, amelyek nem melengették különösebben a helyiek szívét.
A múlt század közepének legnagyobb szlavistája, Kniezsa István írta, hogy Csík és Kászon a 12. század közepéig nem a székelység, hanem más magyarság területe volt – idézte fel Botár, aki szerint Kniezsa ezzel azt akarta bizonyítani, hogy a székelyek, amikor beköltöztek, magyar anyanyelvűek voltak. Botár szerint viszont ez azt igazolja, hogy a székelyek előtti népesség volt (legalább részben) magyar anyanyelvű.
Szerinte pusztán a helynevek vizsgálatával is igazolható a tatárjárásnál valószínűleg korábbi, legalább részben magyar települési réteg megléte, illetve egy szláv települési réteg léte. A 13-14. században pedig nagy események zajlanak le Csíkban (is), mert a Kárpát-medence más régióival összehasonlítva itt magasabb a későbbi helynevek aránya. Ez szerinte településtörténeti átalakulásra utal: új falvak születnek, vagy újranevezik a régieket, új templomokat építenek, újraszentelik a meglévőket.
Emögött Botár a székelyek beköltözését sejti, 
erre utalhat a régi birtoknevek eltűnése is a későbbi forrásokból: a birtokokat megszerezték a beköltöző székelyek néha a királyi akarattal is dacolva. A Mikó birtokokról lehet olvasni, hogy a sepsi székelyek be-betörnek oda, sőt időnként a csíki székelyek is, vagyis nincsenek jó viszonyban a szomszédos, nem székely jogállású nemesekkel.
A 13. századi beköltözés viszont nem saját elhatározásukból történt, hanem királyi parancsra. Egyrészt Botár nem tartja elképzelhetőnek, hogy egy ekkora népesség a király akarata ellenére mozgott volna a Kárpát-medencében nyugatról keletre, másrészt ha a székelyek választhattak volna, biztos nem a királyság leghidegebb régióját és nem igazán jól termő földjét választják letelepedés céljából.
Egy 1203-as püspöki oklevélben az áll, hogy a püspök igényt tart a keletre költöző székelyek tizedére. Ebből Botár azt vonta le, hogy a beköltözés akkor még biztosan zajlik, emiatt nem igazán tartható az az újabb nézet, hogy a székelyek betelepedése a 12. században be is fejeződött volna.
A '80-as évek közepéig nem volt Csíkban szakképzett régész, és amikor két régész odakerült, a kornak megfelelően zömében a vaskorral foglalkoztak, mesélte elődeiről Botár: dákokat kerestek és találtak. Dákok márpedig éltek a térségben, erősítette meg Botár, attól függetlenül, hogy ezt szeretik-e hallani Csíkban vagy sem. 
Honfoglalóknak vagy pláne avaroknak nincs nyomuk, jelentette ki a régész, bár ő azzal az ambícióval költözött haza 2001-ben, mesélte, hogy majd megtalálja őket. 
A Maros középső vonalától keletre eső területeken nincsenek biztosan honfoglalás kori leletek, és amíg ilyenek nem kerülnek elő, a székely előtörténetből a honfoglalókat ki kell iktatni – szögezte le a szakember, aki hozzátette: nagyon szívesen tévedne ebben a kérdésben.
A '60-'70-es évekbeli terepbejárások során gyűjtött leletek zöme szórványlelőhelyről került elő, gyakran nem jelölték meg pontosan, honnan, és a raktározási körülményeknek köszönhetően össze is keveredtek. Mégsem kell kidobni őket, mert lehet tudni, hogy hozzájuk hasonló cserepeket, edényeket máshol Árpád-kori, sőt kora Árpád-kori lelőhelyekről ástak ki.
Saját (bár kevés) ásatásaiban is Botár szinte mindenhol talált Árpád-kori cserépedényrészleteket, volt ahol 12. századi sarkantyút is, nem csak a zsögödi szorosban feltételezett katonai ellenőrzőponton, így arra jutott, hogy az Árpád-kori településréteg sokkal kiterjedtebb volt a Csíki-medencében, mint azt korábban gondolták. Nemcsak az Olt egy-két pontján, hanem a zsákutca-völgyekben, mellékvölgyekben a kevésbé lakott településeknek is van Árpád-kori, ráadásul nem is késő Árpád-kori előzménye.
Templomokat a székelyek kezdtek el építeni Csíkban
A pápai tizedjegyzék alapján látszik, hogy a településhálózat gerincét kiadó egyházashelyek már léteztek a 14. században, sőt az úthálózat is létezett, magyarázta a történész. Botárnak úgy tűnik, hogy a plébániatemplomok relatív sűrűsége elég nagy: tetszőleges csíki településnek az öt kilométeres körzetében van plébániatemplom.
Sokan úgy vélték korábban, hogy ha voltak is Árpád-kori templomok, azok nem a mostaniak helyén, hanem valahol fent a hegyekben voltak, mondta Botár, és erős toposzként említette a székelyföldi történetírásban (Orbán Balázsnál is) azt a hiedelmet,  hogy a települések fentről, a hegyekből húzódnak le, és valamikor a késő középkorban érik el azt a helyet, ahol jelenleg is találhatóak.
Ezt régészet vagy bármilyen egyetemi tanulmány nélkül is könnyű cáfolni, legsikeresebben a helyi földműveseket tudja meggyőzni az ellenkezőjéről, mesélte Botár, mert csak megkérdezi tőlük, hol szántanának szívesebben: fent a ciheresben, ahol egy elvetett mag jó ha kettőt terem, vagy lent, az árvízmentes teraszon, ahol 40 centis a humusz.
A tudományos érv persze az, hogy az összes lelőhely, az őskoriak is a mai falvak belterületén találhatóak, vagy közvetlenül mellette. Botár nagy sikerélménye volt, amikor a templomok belsejében megtalálták az Árpád-kori templomokat, 
mert így a helyi pap bácsiknak is be tudták bizonyítani, hogy a falu nem fentről költözött le. Az is kiderült, hogy minden templomnak egyedi építéstörténete van a berögzült tudás ellenére, miszerint volt egy Árpád-kori építéshullám, majd egy késő középkori, gótikus hullám. Úgy építkeztek, mikor kinek hogy sikerült, sok egyedi megoldással. 
A templomok többsége viszont keltezhetetlen – magyarázta a történész, mert a csíki székelyek nem voltak hajlandók áttérni református hitre, és egészen a jelenkorig temetkeztek a cinterembe a templom mellé. Ráadásul úgy, hogy minden generáció kicsivel nagyobb és mélyebb sírt ásott, így a középkori sírokat módszeresen szétásták.
Viszont ha máshol a 12. században (esetleg korábban) megépültek az első templomok, Csík sem lehetett kivétel, a korabeli egyházjogi rendelkezéseket ugyanúgy betartották, valószínűleg kisebb késéssel. Botár szerint nem szabad az egyházi építészetet a településtörténettől és a helynévtantól függetlenül vizsgálni, ezek együtt pedig azt mutatják, hogy a 12. században már kiépült a szinte a maihoz hasonló sűrűségű településhálózat közel 50 településsel
A korai templomoknak fontos településtörténeti hozadékai vannak úgy, hogy a falvak és a filiális települések jelentős része késő középkori adatolású: ha van egy gótikánál korábbi templom, az már szinte önmagában keltezi a falu és a hozzá tartozó filiális települések létét.
Csíksomlyó az egyetlen kivétel, mert több időrendi fogódzót ad, de nem a búcsús templom, hanem a plébániatemplom, a csobotfalvi templom. Egy itt talált gyereksírban olyan esküvői hajkarikákat találtak, amelyhez hasonlókat Háromszéken vagy Udvarhelyszéken a 12. század második felére kelteztek. A csobotfalvi sír viszont bizonyíthatóan fedett egy korábbi gyereksírt, illetve a gyereksír feltöltésében felnőtt csatokat találtak. Ebből a régész három sírrétegre következtet, ahol az első nagy valószínűséggel a 12. század közepén keletkezett.
A templomépítések tehát a történész szerint a 12. századtól kezdődtek a Csíki-medencében is. Minden jelenlegi templom alatt ott vannak egy vagy több korábbinak a maradványai, amelyeknek egy része Árpád-kori. Az általuk megtalált kőalapok nem feltétlenül az első templom részei – hangsúlyozta Botár. Források igazolják, hogy máshol a Kárpát-medencében fa- és agyagtemplomok voltak, így Csíkban is lehettek. Például az egyik csíkszéki templom alapfala alatt is temetkezési helyeket találtak, amelyről azt gyanítják, hogy még korábbi, valószínűleg fatemplom körüli temető részei.
Az Árpád-korból máshol feltárt, földbe vájt veremházak léte részben Csíkban is igazolható, de egyedi megoldásokat is találtak, például cölöplyukakat. A már említett somlyói templomtól pár száz méterre találtak egy elég nagy faépítményre utaló nyomokat, amelyekből azt derítették ki, hogy a 14. században már nem használták. Viszont az a nagy gödör, amelynek betöltésére beleásták, Árpád-kori, a leletek alapján 11-12. századi. A környéken 13. századi lelőhelyek is vannak, vagyis a  településen folyamatosan laktak.
Felszíni, többoszlopú házak is voltak, Kotormányban találtak egyet, amelynek az építését a benne talált kemence alapján a 14. századra teszik. Ugyanitt egy másik objektumban Árpád-kori leleteket tártak fel, sőt egy ereklyetartót is találtak, amilyen Erdélyben nem hányódik minden településen. Ott viszont későbbi leleteket nem találtak, amiből most arra következtetnek, hogy a 15-16. században már nem laktak azon a helyen.
A klasszikus elképzelés szerint a magyarság erdélyi térnyerését a várak jelölik ki.
Ezzel Csíkszék az utolsó lett volna, de Benkő Elek és Sófalvi András kimutatták, hogy a tézis tudományosan nem vállalható, mondta Botár. A beköltöző lakosságnak nem az az elsődleges célja, hogy várakat építsen, és azzal kijelölje a határt. A csíki várak ráadásul a főútvonalaktól teljesen eltávolodottak, tehát nem az volt a szerepük, hogy a forgalmat ellenőrizzék, vagy a Csíki-medencét megvédjék, hanem hogy egy kis embercsoport oda félrehúzódjon, és megvédje magát.
Roppant kicsi méretük miatt Botár kétli, hogy ezek közösségi várak lettek volna, ahogy a szakirodalom állítja, mert még a falu lakosai sem fértek volna be, nem hogy a jószágaik. A csíkszentdomokosi vár például szerinte nem nagyobb, mint az EME előadóterme, ahol épp ültünk. Úgy véli, ezek inkább magánföldesúri várak voltak. Az ott talált leletek viszont 13. századiak, ami fontos településtörténeti mutató: nincsen vár település, hozzá tartozó faluhálózat nélkül.
A Moldvában folyó Beszterce partján található Bâtca Doamnei-en kiásott várból hasonló sarlók, ekepapucs, kardmarkolat és sarkantyúk kerültek elő, mint Kotormányban, ráadásul III. Béla verette érmékkel együtt. Egyértelmű Botár szerint, hogy a 12. század közepén a magyar határvédelem, a várrendszer már bőven elérte a Kárpátokat.
Magánbirtokok Székelyföldön?
Csíkban nem jellemző, de a tusnádi várhoz tartozó településeknek (Kozmás, Tusnád, Verebes, Lázárfalva) az újkorig közös határuk volt. A többi falu jól körülsáncolta magát, mindenki tudta, hol a határa, mondta Botár, de ennek a 3-4 falunak közös volt a határa, és ennek oka kellett legyen. A szoros túloldalán az Aporok és a Mikók birtokai voltak, és Botár gyanúja szerint Tusnád körül volt egy olyan nagyobb birtok, magánbirtok vagy királyi birtok, ami délen megmaradt a Mikók és az Aporok kezén, Csíkban elveszett, elszékelyesedett, de a közös határhasználat ennek az emléke lehet.
Ugyanez állhat szerinte amögött is, hogy a csíkrákosi templom nem Rákoson van, hanem a rákosi plébánia alá tartozó települések közül azon, ahonnan jól megközelíthető: Göröcsfalván. Emögött Botár azt gyanítja, hogy ez annak az emléke, hogy a templom eredetileg egy rákosi birtoknak épült, ahova több falu tartozott. 
Szerinte ugyanez lehetett Csíksomlyón is, mert a somlyói plébániatemplom Csobotfalván van, nem Somlyó területén vagy szélén. Egy nagyobb területnek lehetett Somlyó a neve, amit a plébánia joghatósága őrzött meg, és talán ennek köszönhető szerinte, hogy a csobotfalvi templomon kívül a Salvator kápolna is somlyói, illetve a Vardotfalván (Csíksomlyó régi neve) megtelepedett ferencesek is somlyóiak. 
A történész a birtokok meglétét egyelőre bizonyíthatatlan feltevésnek nevezte, de nem tartja kizártnak, csak épp nem maradtak fenn olyan oklevelek, amelyek említenék, mint ahogy az 1324-es oklevél említi a Lokkazun (Lok Kászon) birtokot, és amelyek tulajdonosait a helyi székelyek esetleg „eltüntették”. Erre ugyanis volt példa, a csíki székelyek az Aporokat és a Mikókat is háborgatták, hacsak tehették.
Az Árpád-kor korai vagy középső szakaszában itt élt népességről annyi tudható, hogy elég „militartista” lehetett: a kevés ásatáshoz képest relatíve sok sarkantyút találtak, a kevés vasleletben két nehéz kard is található, amely nem a könnyűlovasok fegyvere. Botár szerint ez egy olyan, a székelyeknél korábbi népesség, amely a korabeli Erdély határait védte, és a székelyekkel ellentétben a vármegyei berendezkedéshez tartozott.
Azt, hogy ezek nem „kommandós” egységek voltak, korabeli mezőgazdasági eszközök bizonyítják, vagyis nem különbözött semmiben a Belső-Erdélyben élt vármegyei társadalomtól.
Az 1345-ös, tatárok elleni székely hadjáratot leíró János minorita krónikájából sokan idézik ezt a részt: „a székelyek azzal a kis számú magyarral együttesen, akik akkor közöttük laktak”. Ez is azt jelzi Botár szerint, hogy a székelyeket megelőzően, illetve a székely beköltözéssel egy időben éltek más társadalom tagjai is a Székelyföldön. Nem biztos, hogy nemesek, de a hadviselés miatt az sem kizárt.
A kora Árpád-kori templomok, várak és településhálózat a Csíki-medencében Botár szerint valószínűleg Küküllő vármegyéhez tartozott.
A nyelvjárásokat kutatók szerint Csík Háromszék felől települt be, egyházszervezetileg viszont nem Háromszékhez, hanem Udvarhelyszékkel együtt a telegdi főesperességhez tartozott. A konzervatív egyházi berendezkedés őrizte meg  a történész szerint annak emlékét, hogy amikor a székelyek betelepedtek Csíkba, a térség egyházilag már szervezett volt, és ahhoz az egyházi közigazgatáshoz tartozott, amit a telegdi főesperesség megörökölt, vagyis a küküllői főesperességhez.
A tatárjárás a régiót fekvése miatt hatványozottan érinthette, mondta Botár, aki a székelyek beköltözését a 13. század közepére, második felére valószínűsíti. Megjegyezte viszont, hogy az újabb vélemények a kora Árpád-kori vagy közép Árpád-kori leleteket is egyre inkább a székelyeknek tulajdonítják, ő maga ezt nem látja bizonyítottnak.
A 13. századi masszív beköltözés nyomán átalakul a korábbi társadalmi berendezkedés, a várakat felhagyják, a birtokosok eltűnnek, a magánbirtok visszaszorul.
A késő középkorban, a 16. század második felében zajlik még egy nagyobb átrendeződés: a korábban önálló települések besorolódnak a plébániával rendelkező települések alá. Ezeket hívják a néprajzosok tízeseknek, és székely jellegzetességet látnak bennük, azt tartják, hogy már az Árpád-korban beköltöző székelyek is tízesekben telepedtek le és hadakoztak. Botár ezt egyszerűen rablómesének nevezte, ezek szerinte jól adatolhatóan középkori falvak voltak, és később tízesekké váltak.
szabot
Dr. Botár István: Kövek, falak, templomok. Régészeti kutatások Csík középkori templomaiban 2002-2007 között /Pallas-Akadémia Könyvkiadó Csíkszereda , 2009/ foter.ro

Egy nemesasszony a haza szolgálatában
A Makk-Várady-féle összeesküvés és a sepsizoltáni Benkő-kúria 
Az Olt folyó völgyében, a Gidófalva és Sepsibodok között rejtőzködő kis székely falu, Sepsizoltán értékes műemléke a Benkő-kúria. Mai tulajdonosa, a Zágoni család az épületet helyre kívánja állítani, és múzeumot szeretne berendezni benne. Ugyanis a kúria fontos események színhelye volt az 1850-es évek elején, a Bach-korszakban. Úrnője, Benkő Rafaelné e házban rejtegette a Makk-féle összeesküvés háromszéki vezetőjét, Várady Józsefet, és támogatta őt hálózata kialakításában.
Az országos műemlékké nyilvánított, 1832-ben épült kétmenetes kúria arányaiban, formavilágában még jelenleg, kissé romos állapotában is legteljesebben képviseli a háromszéki udvarház-építkezés hagyományait a klasszicizmus korában. Építtetői – egy keresztgerendába vésett felirat alapján – nemes altorjai Benkő János, felesége, Bara Mária és fia, Benkő Rafael voltak.
Benkő Rafaelné, leánynevén dálnoki Lázár Rozália, Lázár Mihály huszárszázados húga, rajongott a 48–49-es eszmékért, Magyarország és Erdély szabadságáért. Az 1849-es háromszéki harcok idején zászlót hímzett a 85. székely zászlóaljnak – ezt ma a Hadtörténeti Múzeumban őrzik. 1852-től bátran vállalt szerepet a Makk-féle összeesküvésben is.
Rejtekhely a kúria a falában
Várady József 26 éves bánpataki, Hunyad megyei ügyvédet, huszárszázadost Kossuth Lajos megbízottja, Makk József volt honvéd ezredes küldte bukaresti székhelyéről Háromszékre, az osztrák uralom megdöntésére irányuló székelyföldi összeesküvés ottani hálózatának kialakítására. Tevékenységét Várady a marosvásárhelyi központi összeesküvés lebukása után, 1852-ben kezdte. Ehhez nagy vakmerőségre és makacsságra volt szükség, amivel ő rendelkezett is. Sepsizoltáni tevékenységéről a következőket írja Bálint Áron 48-as honvéd, akit Benkő Rafaelné adott Várady mellé segítőnek, szolgának:
1852 július utolsó napjainak egyikén… az öreg udvarbíró bejött hozzám, és így szólt: – Te Áron, én az éjszaka egy magyar tisztet vezettem be az udvarba, a kenderesen át. – Látta magukat valaki? –kérdeztem. – Senki sem. – Jól van – folytattam, nekem kend megmondhatja, hogy kit vezetett be, de másnak ki ne fecsegje, mert asszonyostól együtt felakasztják. Harmadnap Benkő Rafaelné hozzám jött az istállóba, és így szólott: Áron, a kapukat ezután este 9-kor magad zárd be, és a kulcsokat hozd fel hozzám, hogy hírem nélkül senkit be ne bocsássatok. Így is történt. Pár nap múlva felhívatott az asszony, és azt parancsolta, hogy csináljak egy jó rejtekhelyet. – Minek azt? – kérdezém kíváncsian. – A szegény Várady itt van – mondá az asszony –, mint emisszárius jött be Törökországból, és nekünk jutott a feladat, hogy gondját viseljük. – Hát kicsoda ez a Várady? – kérdezém. – Egy előkelő családból való fiú Hunyad megyéből, Bányapatakáról, aki mint huszárszázados szolgált a magyaroknál.
Ezt megtudva, többet nem kérdezősködtem, hanem hozzáfogtam a rejtekhely kialakításához, mégpedig kettőnek, melyeknek később hasznát is vettük. Az egyiket az árnyékszékbélés mögötti falba, jobb és bal felől, a másikat egy ágy alatti padló alá. A két rejtekhely elkészülvén, Várady elkezdte hálózatépítő tevékenységét. Mindenekelőtt egy biztos levélhordó embert kellett szereznünk, és bibarcfalvi Borbáth László úr közbenjárására nem egyet, hanem hármat is kaptunk, úgy mint bibarcfalvi Szabó Áront, Bartalis Ferencet (ez utóbbit később Váradyval együtt Sepsiszentgyörgyön végezték ki) és Bogyor Sámuelt, kiknek feladatuk volt a leveleket Bukarestbe Makk ezredeshez szállítani… Ezzel a levelezés Várady és Makk között megkezdődött. Makk arra buzdította Váradyt, hogy mindenáron pénzt teremtsen, és küldjön neki. Akkoriban azonban mindenhez lehetett jutni, csak pénzhez nem. Annyira, hogy Váradynak nem volt egyetlen krajcárja, hanem Benkőné asszony tartotta benne a lelket…”
Szabadcsapat szerveződik
Később Várady beteg lett, és Baróton gyógyították meg. Majd visszatért Sepsizoltánba, de addigra az egyik beszervezésre kiszemelt személy feljelentette. Egy nap, amikor Benkő Rafaelné éppen Dálnokra kocsizott, Kovács sepsiszentgyörgyi rendőrkapitány razziát tartott a kúriában. Bálint Áron így ír erről:
„A rejtekünkbe szépen becsúsztunk. Onnan hallottuk jól, hogy Kovács kapitány a törvény nevében az egész épületet felkutatni szándékozik. Össze is kutattak mindent, még a párnákat is egyenként kikutatták, de eredmény nélkül. Éppen közvetlen a rejtekünket takaró ajtó között megállván, Kovács kapitány így szólott: – Itt valahol rejteknek kell lenni! Igaza volt, mert ha hosszadalmasabban állott volna az ajtó között, még a szívünk veréséről is észrevehetett volna minket az ajtó bélése között. Kovács kapitány nem találván meg, akit keresett, a csendőrökkel eltávozott, és mi előjöttünk rejtekünkről. Azonban néhány óra múlva hallottuk, a szakácsné és a cselédek keservesen sírnak, hogy a nagyságos asszonyt a csendőrök elfogták, és Kézdivásárhelyre vitték, ami valószínűleg Dálnokról jőve, útközben történhetett”.
Így aztán Várady és Bálint Áron a továbbiak során még rejtekükben sem érezhették magukat többé biztonságban. Kénytelenek voltak távozni Sepsizoltánból. A szervezés Bibarcfalván folyt tovább. 1853. október 2-án Várady József ötvenfőnyi szabadcsapata élén Bibarcfalváról Csíkba indult. A terve az volt, hogy a csíkszentkirályi erdőben bevárja a reményei szerint Háromszékről és Csíkból érkező csatlakozókat, majd megtámadja a csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi adóhivatalokat, a pénztárakból szerzett pénzzel növeli és erősíti az önkéntes alapon szerveződő székely haderőt, amit aztán egyesít a külföldről várt, Makk ezredes által vezetett sereggel.
Útban az Őrkő felé
Azonban mindez csak vágyálom volt. A csapat tagjai egy élelmezési célból történt ökör-rekvirálás miatt összetűzésbe keveredtek a csíkszentkirályiakkal, akik számára ismeretlenek voltak az ő céljaik, és közönséges rablóknak nézték őket. A csíkszentkirályi bíró jelentette az esetet, így a csíkszeredai katonai kerület parancsnoksága tudomást szerzett a portyázók jelenlétéről. 1853. október 6-án katonaság vonult fel a szabadcsapat ellen, amely a meglepetésszerű, nagy túlerejű támadás nyomán feloszlott. Várady és bajtársai fejére az osztrák hatóságok magas vérdíjat tűztek ki. Hamarosan kézre is kerültek.
Őt és elfogott társait több hónapos vizsgálat nyomán, 1854. április 6-án a marosszéki törvényszék halálra ítélte. Az elítéltek közül többnek –így az eseményeket később leíró Bálint Áronnak is – a bécsi udvar kegyelemből 18 év sáncfogságra változtatta az ítéletét, ezt a büntetést nehéz vasban kellett letölteniük. Négy halálos ítéletet végrehajtottak. Várady Józsefet 1854. április 29-én Sepsiszentgyörgyön végezték ki. Az őrkői vesztőhelyre vezető út során az egykori huszárkapitány vidáman beszélgetett a mellé adott pappal. Egy szemtanú szerint katonás léptekkel felment a bitófához vezető lépcsőn, és szorosan a faoszlop alá állva várta, hogy a hóhér a kötelet a nyakába tegye.
Benkő Rafaelné három év fogságot szenvedett. Várady és Bálint Áron elfogásukkor még idejében össze tudtak beszélni, és mindketten hallgattak róla a vizsgálat során. Ha nem így cselekszenek, az asszonyra sokkal súlyosabb büntetés várt volna. Akár veszélybe kerülhetett volna élete is, hiszen komoly szerepet vállalt az összeesküvésben.
Benkő Rafaelné a szabadulása után is mindvégig a magyar szabadság híve maradt. Élete vége felé bátyjával, dálnoki Lázár Mihály negyvennyolcas huszárszázadossal együtt Aldobolyba költözött, de halála után visszaszállították Sepsizoltánba, és a családi sírboltba, férje mellé temették.
---
Benkő Rafaelnéről, illetve a tragikus történetről, a huszárszázados és a szabadsághős nemesasszony kapcsolatáról a nép körében romantikus elképzelések is születtek, amelyek balladák formájában terjedtek. A székely lányok többek között a következő szomorú dalokat énekelték egymás között:
Rofajiné (Benkő Rafaelné)
„Várom, várom, addig várom,
Míg szememre jön az álom, 
Ha szememre jön az álom, 
Ajtóm-kapumat bezárom. 
Váradit is kieresztem, 
Széket adok, leültetem,
Míg panaszim elmesélem,
Jó hajnalban felserkentem,
S egy pár csókkal eleresztem.”
Ballada Várady József elfogásáról
Tüzet fúj a pejparipa,
Úgy vágtat egy tiszt úr rajta.
„Hová, hová, hadnagy uram?”
„Lovagolok, édes fiam!”
„Ez sem igaz, hadnagy uram,
Aki megyen lovagolni,
Egy-két legényt viszen az csak,
Itt pedig van tizenkettő.”
„Egy pajtásom bujdokol itt,
Azt indultam megkeresni. 
Nagyot vétett urak ellen, 
De én hozom a kegyelmet. 
Nem tudod-e, merre leve?
Váradi az igaz neve.”
„Hogyne tudnám, hogyne tudnám!
Ott, a falu felső végén,
Lakik az ő violája,
Leghamarabb ott találja.”
Hadnagy uram tovább halad, 
Pásztorlegény úton marad.
A kicsi ház ott fehérlik,
Abban lakik Rofajiné,
A Váradi szeretője,
Most is ott vagyon mellette.
„Szép jó estét, Rofajiné!”
„Adjon Isten, vitéz uram”!
„Udvarodon van-e vállú?
Ihatnék a kis pejlovam!”
„Ha ihatnék, megitatom, 
Ha ehetnék, megetetem.”
Megy a hadnagy a szobába,
A Váradit ott találja.
„Add meg magad, te gazember!”
A katonák megrohanják,
Kezét-lábát megvasalják.
Hát ez a fa miféle fa,
Hogy betűjel sincsen rajta?
Ez a fa bíz aféle fa,
Váradit akasztják rajta.
Fiúk, lányok, ügyeljetek,
A németnek ne higgyetek!
Mert a német csúffá teszen,
Akasztófa alá viszen.”
Benkő Mihály. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Végtelen történet
Trianon és a magyar autonómiák 1947-től máig (2.)
Írásunk első részében áttekintettük az 1918/20-tól kialakult helyzetet. Bemutattuk, miként lett a felvidéki, délvidéki, erdélyi és kárpátaljai őshonos magyarság másodrendű polgár a szülőföldjén a huszadik század harmadik-negyedik évtizedében. Írásunk második részében a magyar autonómiák és lehetőségeik 1947 utáni történéseit vizsgáljuk.
Magyarország (1946-tól Magyar Köztársaság) nevében ugyanaz a Gyöngyösi János kisgazdapárti külügyminiszter írta alá 1947. február 10-én, a francia külügyminisztérium óratermében a békeokmányt, aki a tűzszüneti egyezményt 1945. január 20-án Moszkvában (Vörös Jánossal és Balogh Istvánnal) kézjegyével látta el. 
Párizsban hazánkat 1938-as határai mögé kényszerítették vissza a győztes szövetséges hatalmak, miközben a pozsonyi hídfőben három színmagyar községet (Horvátújfalu, Oroszvár, Dunacsúny) 14 024 kat. hold területtel Csehszlovákiához csatoltak. Azért csak hármat, mert a Gyöngyösi vezette magyar békedelegáció másik két falu (Rajka, Bezenye) elcsatolását megakadályozta. A helyszínen tartózkodó Gerő Ernő a szovjetek érdekeit képviselte, míg Károlyi Mihály a saját pozíciójával volt elfoglalva, hazánk kárára. 
1947. február 10. kül- és belpolitikai cezúra Budapest számára. Addig, éppen a békeszerződés aláírása miatt, a megszálló szovjetek (fő hatalmi szervük a Vorosilov vezette Szövetséges Ellenőrző Bizottság) és bábjaik (Rákosiék) legalább részben visszafogva magukat, a demokratikus látszatra adtak valamit. Az aláírás után már arra sem. Február 25-én letartóztatták Kovács Bélát, és a Szovjetunióba hurcolták, „fölpörgették” a Magyar Közösség-pert, ezzel megroppantották a Kisgazdapártot, elűzték Nagy Ferenc miniszterelnököt, csalásokkal tarkított kékcédulás választásokat tartottak. Jött a Mindszenty- és a Rajk-per, utána a totális kommunista diktatúra kiterjesztése. Ezt nevezi 1948/49-től a marxista terminológia a „fordulat évének”.
Párizs és az etnikai magyarság
Minden magyar ember, még a jobb érzésű kommunisták is, abban bíztak, hogy „Párizs után” a szovjet hadsereg kivonul. Nem így történt! A megszállók „összekötővé” váltak: ausztriai katonai egységeiket biztosították egymillió fővel (!) Magyarország és Románia felől és az őket mindenben kiszolgáló kommunista pártok hatalomba vezető útját. Csak Csehszlovákiából vonultak ki ’47-ben, majd ismét be ’68-ban. 
A háború után senki nem beszélt az „ősbűnről”, amely az 1943. decemberi Sztálin–Benes moszkvai találkozón fogant. A londoni emigráns csehszlovák kormány hungarofób feje andalító dallamokat dúdolt a Generalisszimusz fülébe a térség oroszok általi megszállásának és szlávosításának (!) szükségességéről. Ez „Csehszlovákiára fordítva” a magyar és a német lakosság kollektív bűnösségét és jogfosztását, kiűzését jelentette, de később már térségi receptként működhetett, megfejelve egy „apróbb ajándékkal”: Kárpátalja Szovjetunióhoz való csatolásával, 1945. június 29-én. Ez az Európa szégyenére máig érvényes Benes-dekrétumok (1945. május 14. és október 27. között kiadott elnöki rendeletek, melyek közül tizenhárom közvetlenül, húsz pedig közvetve mondja ki a kisebbségek kollektív bűnösségét) genezise, amiknek jó részét végre is hajtották szovjet segítséggel az egyetemes magyarság – 120 ezer magyar kitelepítése 1945 és 1948 között – és németség ellen. Ezzel párhuzamosan megindult a helyben megtűrt (állampolgárság nélküli) magyarok reszlovakizálása, mellükön az M betű viselésére kötelezve. 
Diktatúrából diktatúrába
A jugoszláv – csetnikekkel jócskán kibővült – partizánhadsereg, hasonlóan a román Maniu-gárdistákhoz, nem várta meg a „diplomáciát”, szabályosan irtotta a nem szláv eredetű (német, olasz, albán) lakosságot. Köztük több tízezer civil, fegyvertelen, délvidéki magyart pusztítottak el válogatott kegyetlenséggel, Vaso Cubrilovic „elvei” alapján 1944 novembere és 1945 márciusa között. Anton Bebler ljubljanai professzor adatai alapján a „partizánbevonulások” (Trieszt, Fiume, Pristina, Bleiburg, Bácska stb.) halálos áldozatainak száma kettőszázezer fő. Jugoszláviát 48 ezer magyar hagyta el, Romániát háromszázezer. Budapestről nyolcezer zsidó vándorolt ki a „koalíciós” években az alakuló Izraelbe, miközben megindult hazánkból a svábság kitelepítése, három év alatt megközelítőleg száznyolcvanezer fő.
Autonómiáról nem beszéltek sem Potsdamban, sem Párizsban, sem Moszkvában, sem New Yorkban, csak magasztos elvekről, békéről, demokráciáról, emberi jogokról...
A Nyugatról 1947-ig hazatérő mintegy kétszázezer magyar hadifogoly még „elcsípett” egy-másfél évet, a reményt adó korszak végéből. Ekkor még a Moszkva felől érkezők is. Hatszázezren estek szovjet hadifogságba, kétszázezer civilt hurcoltak el „malenkij robotra”, akiknek csak kisebb hányada tért haza a „vörös paradicsomból” 1949-ig. Többen csak az ötvenes években, még többen soha. Akik Sztálin birodalmából jöttek, tudtak mindent. Látták, meg- és túlélték a „népek hazáját”. Nekik nem volt új Kistarcsa, a hortobágyi internálótáborok világa, Recsk és az ÁVO, majd az ÁVH, a börtönök, az akasztások és a kivégzések magyarországi valósága. A határok Nyugaton, Keleten és Délen (Jugoszlávia) lezáródtak 1948/49 fordulójára. Népünk a határon belül sem volt autonóm, nemhogy kívül.  Európa keleti felének szovjetizálásához „alkotmányos út” vezetett. 
A minta az 1936-os szovjet alkotmány volt. A „versenyt” a még Sztálintól is balra álló Jugoszlávia nyerte, 1946-ban készen voltak (a tükörfordítással). Magyarország 1949-re teljesítette új „alkotmányos” feladatát, Románia késett. 1948-ban kiadtak egy ideiglenes alkotmányt, majd írni kezdték a véglegest, s küldözgették Moszkvába a változatokat, mígnem visszakaptak egy „kijegyzeteltet”. A példány Sztálin, Molotov és Visinszkij saját kezű „ajánlásait” tartalmazta, nyomatékkal bejelölve a Magyar Autonóm Tartományt, Marosvásárhely központtal. 
A Szovjetunióban 192 (!) nyelvi-folklorisztikus autonómia létezett az ötvenes években. Ezek mintájára hozatta létre Sztálin román követőivel a székely autonómiát 1952. július 18-án. A székely megyék lakossága az újságból értesült arról, hogy ők ezentúl autonómok. A nyolcvanszázalékos magyar többséget felölelő 670 ezer fős, 13 ezer km2-es terület, a vasút és a hadsereg kivételével, nyelvi inkubátorházként „üzemelt”, de egymillió erdélyi magyar kimaradt belőle. Az 1956-os magyar forradalom megrettenti a román vezetést (is), melyben megjelenik a fiatal N. Ceaușescu, aki azonnal szűkíteni kezdi az autonómiát, miközben 1958-ban kitessékelik Romániából a szovjet hadsereget. Ezután román többségű területekkel bővítik az autonómiát, nevét Maros-Magyar Autonóm Tartományra változtatják, amit ellepnek a Securitate ügynökei. Gheorghiu-Dej 1965-ben hal meg, helyére a magyargyűlölő Ceaușescu lép, aki elszívja a levegőt a MMAT elől, s családi-baráti hűbéresi vállalkozássá alakítja Romániát. Azért szervezi át közigazgatásilag, hogy megszüntethesse a székelyek kvázi autonómiáját 1969. január l-jén. Rákosiék az alapításkor voltak némák, Kádárék a megszüntetéskor hallgattak...
A királyi diktatúrát az idegen megszállás és a háború után kommunista diktatúra váltja föl az 1945 után rekonstruált Jugoszláviában. 
A Kominform (Tájékoztató Iroda) 1948. júliusi határozata „kiátkozta” a föderális balkáni országot a szocialista akolból. Az ötvenes évektől a renegát Belgrád önálló útra tér: az Edvard Kardelj fémjelezte önigazgatási szocializmusra. Vezetője, Tito marsall kommunista diktátor, de nem Moszkva helytartója. Az 1963-as jugoszláv alkotmány a Szerb (tag)Köztársaság területén már két autonóm körzetet (Koszovó és Vajdaság) jelöl, amelyek 1974. január 1-jétől Autonóm Tartománnyá válnak. A JSZSZK hat tagköztársaságból és két autonóm tartományból áll. Azonnal megjelenik a kétmilliós Vojvodina/Vajdaság (lakosságának 25 százaléka magyar) statútuma is. A területi autonómia (21 ezer km2) adó-, vám- és illetékbevételekkel rendelkezik, önálló kormánnyal és parlamenttel (Báni Palota, Újvidék) bír. A VSZAT 150 fős parlamentjében 37 magyar képviselő foglal helyet. A jugoszláv szövetségi parlamentben 110 fő képviseli az autonóm tartományt, közülük 26 magyar. Már Tito 1980-ban bekövetkezett halála előtt is, de különösen utána rendszeresen támadták Szerbiában az autonóm tartományt. Az autonómia tényleges fölszámolása de jure 1989-re esett, alkotmánymódosítás formájában.  1991 és 1999 között Szerbia négy háborút vívott Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Koszovó ellen és négyet veszített el. Az ezredforduló után Vajdaság visszakapta néhány korábbi jogkörét, de önfinanszírozási lehetőségét nem. A délvidéki magyarság a tartomány lakosságának mindössze 12 százalékára esett vissza. Az újvidéki 120 fős kvázi parlamentben hét, a belgrádi 250 fős Skupstinában mindössze öt magyar képviselő van. A délvidéki magyar etnikum szempontjából a mára kialakult állapot nem felel meg az autonómiakritériumoknak.
A Hódi Sándor jegyezte VMDK (Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége) által kiadott magyar autonómiatervezet 1992 áprilisában látott napvilágot. A Magyar Autonóm Körzet a vajdasági autonómián belül hozta volna létre a magyar önkormányzatok társulását és a személyi (perszonális) autonómiát, hivatkozással a szerb alkotmányban biztosított kisebbségi jogokra. Bár a kodifikált anyag Hágába (Jugoszlávia-konferencia) és Brüsszelbe is eljutott, a balkáni háborúban elmélyülő szerb diktátor, Slobodan Milošević maga (személyesen) utasította el azt. Nem sokkal ezután tette ugyanezt Franjo Tudjman horvát államfő az isztriai „autonómok” tervezetével.
Az autonómia mai esélyei
rendszerváltás utáni polgári kormányok a politikai fókuszhoz közeli helyzetbe hozták a nemzetpolitikát, stratégiai ágazatnak tekintve azt. Intézkedéseik a határon túli magyarság megmaradását, szülőföldjén való boldogulását, fejlődését szolgálták. Ezt a kissé lassúnak látszó, de pozitív folyamatot törte meg a 2004. december 5-i szégyenteljes népszavazás, amit a 2010 nyarán bevezetett kettős állampolgársági törvény úgy korrigált, hogy életbelépésével azonnal, szinte preautonóm állapotot teremtett. Autonómiákat azonban csak nagyon precíz terület- és népességszámítások alapján lehet létrehozni, demokratikus-tárgyalásos alapon. Erre, mai tudásunk szerint négy régióban lenne lehetőség: Észak- és Közép-Bácskában, valamint a kapcsolódó Bánság (Bánát) egy részén, Kárpátalján a kibővített beregszászi járásban, Erdély székelyföldi részén és a Felvidék déli részén. Ezekben a térségekben él a Trianonban elcsatolt területeink úgynevezett tömbmagyar része, amelyekre érdemes a hangsúlyt helyezni, ezzel akadályozván meg a további szórványosodást és elvándorlást. 
Ilyen lehetne a Délvidéken a Tisza-menti Magyar Autonóm Körzet, amelynek tizenegy járásában (Szabadka, Magyarkanizsa, Törökkanizsa, Topolya, Zenta, Csóka, Kishegyes, Óbecse, Ada, Szenttamás és Temerin) kilencvenhat településen csaknem kettőszázezer magyar ember él etnikai többséget képezve 4264 km2-en.
Kárpátalján a tizenhárom járásból a beregszászi képezi azt a magot, ahol a magyar többség meghaladja a hetven százalékot. A határos járások (ungvári, munkácsi, ilosvai, nagyszőlősi) kapcsolódó településein él a helyi magyarság százezres nagyságú tömbje, mintegy 1150-1300 km2-es területen. A Székely Nemzeti Tanács és vezetője, Izsák Balázs által elkészített Székelyföldi Autonómiatervezet területe 9980 km2, lakossága pedig 809 ezer fő, ebből székely-magyar 613 ezer személy. Az autonómia területe nyolc székre tagozódik: Bardóc-Miklósvárszék, Csíkszék, Gyergyószék, Kézdiszék, Marosszék, Orbaiszék, Sepsiszék, Udvarhelyszék.
A legnehezebben határozható meg a leendő magyar önkormányzat területe Dél-Szlovákiában, mivel az ottani 460 ezres magyarság a 687 kilométeres magyar–szlovák határ közvetlen túloldalán él változó mélységben, miközben az ország új (1996–2000) közigazgatási rendszere alapvetően észak–déli irányú. Az ottani magyarság két nagyvárosban Kassa és Pozsony, valamint a 79 járásból 16-ban (Szenc, Dunaszerdahely, Galánta, Vágsellye, Komárom, Érsekújvár, Nyitra, Léva, Nagykürtös, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Nagyrőce, Kassa környéke, Tőketerebes és Nagykapos) érdekelt. Megállapítható, hogy ezek nem a természetes régióhatárok, ezért a terület- és népességmeghatározás nagy szórású becsléssé válhat, melynek alapját egy 4500–5000 km2-es elképzelt „makrojárás” képezné, mintegy 340–350 ezer magyar lakossal, amire a mostani szlovák politikai fölfogásnál esély sincs. Ha írásunk kiinduló adatát – Trianonban elcsatolt területeink nagysága: 189 ezer km2 (Horvátország nélkül) – hasonlítjuk össze a tervezett magyar autonómiák területével, melyek területe együttesen kerekítve mintegy húszezer km2, láthatjuk, hogy ez alig több mint tíz százalék. Döbbenetes, de igaz szám! Juhász György
A szerző a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum tudományos főmunkatársa. Magyar Hírlap

Megemlékezés és tiltakozás
Autonómiát Székelyföldnek!
Románia kormánya maradéktalanul tartsa tiszteletben Románia és Magyarország alapszerződését, különös tekintettel a dokumentum 15/9. szakaszára, amelyben a felek vállalják, hogy tartózkodnak minden olyan gyakorlattól, amely megváltoztatná a nemzeti közösségek által lakott régiók nemzetiségi összetételét! – olvasható abban a közfelkiáltással elfogadott kiáltványban, amely Székelyföld területi autonómiáját és az erről szóló párbeszéd elindítását követeli és amelyet Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke olvasott fel a Székely vértanúk emlékműve előtt, a székely szabadság napja alkalmából szervezett rendezvényen.
Jelentős csendőrségi és rendőrségi jelenlét mellett kezdődött el tegnap délután a székely szabadság napja alkalmából szervezett megemlékezés és tiltakozás, amelyre a meghirdetett időpontban több ezren gyülekeztek Marosszékről, Miklósvárszékről, Csíkszékről, Gyergyószékről, Kézdiszékről, Orbaiszékről, Sepsiszékről, Udvarhelyszékről, Aranyosszékről. A Székely vértanúk emlékművénél a parajdi fúvószenekar indulóival és áldással kezdődött, a magyar és a székely himnusz eléneklésével, majd koszorúzással zárult a székely szabadság napi rendezvény, amelyen az 1854-ben, 162 évvel ezelőtt vértanúhalált szenvedett székelyekre emlékeztek. A koszorúzást követően a tömeg a prefektúra elé vonult.
A Fejérvári induló után felcsendült a Vártemplom harangja, illetve a csíksomlyói harang, majd Izsák Balázs olvasta fel az SZNT kiáltványát.
A dokumentum megállapítja: Románia nem tartja be önként vállalt nemzetközi kötelezettségeit, az Európa Tanács területi autonómiát ajánló 1201/1993-as ajánlását, a kisebbségi keretegyezményt, illetve a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartáját. Megállapította: "Románia nem veszi figyelembe saját állampolgárainak demokratikusan kinyilvánított akaratát. Mi több, a hatóság nyílt vagy burkolt formában támadja közösségünk választott vezetőit, szimbólumainkat, tényleges és szimbolikus gesztusokkal, megkérdőjelezhető jogi eljárásokkal, a diktatúrára jellemző intézkedések egész sorával kíván félelmet kelteni, eltántorítani követeléseinktől. Korlátozza a szólásszabadságot, a szabad gyülekezéshez való jogunkat".
A kiáltvány szerint van esély a román kormánnyal folytatandó nyílt és őszinte párbeszédre, mert "Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román és más nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát". A párbeszéd elutasítása viszont a szélsőségek megjelenését bátorítja – olvasható a dokumentumban. "Teljes és tényleges szabadságot és egyenlőséget akarunk Székelyföld minden lakosának! Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek!" – zárul a kiáltvány.
A rendezvényen jelen volt és beszédet mondott Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség pártigazgatója, Marc Gafarot i Monjo Katalóniából, a Baszk Nemzeti Párt küldötte, Jose Maria Etxebarria, Szabolcs Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője, Szőcs Péter, az Erdélyi Magyar Ifjak, Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke.
Tőkés László beszédében arra szólította fel a kormányt, hogy fejezze be a "magyarellenes kurzus garázdálkodásait", és egy román–magyar kerekasztal összehívását sürgette. "A székely vértanúk áldozata kitartásra kell kötelezzen bennünket (…), a Székelyföld puszta létét is tagadó (…) Romániában" – jelentette ki az EMNT elnöke, igazat adva Kövér Lászlónak, a magyar országgyűlés elnökének, aki szerint nemcsak a szabad mozgáshoz, de a szülőföldhöz való emberi jogot is biztosítani kellene.
A rendezvényen az SZNT elnöke átadta a Gábor Áron-nagydíjat, amelyet az idén a Szentegyházi Gyermekfilharmóniának és vezetőjének, Haáz Sándornak ítélt a Székely Nemzeti Tanács.
A felvonulás incidensek nélkül zárult. Az SZNT képviselői átadták a kiáltványt a prefektúra képviselőjének, aki megígérte, hogy továbbítja a kormánynak.
A rendezvény végén a Grand Hotel előtt várakozó autóbuszokkal távoztak a messziről jöttek.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Bonyhád ezer szállal kötődik Madéfalvához
Partnertelepülési kapcsolatba lép Madéfalva és a magyarországi Tolna megyei Bonyhád önkormányzata. Az erről szóló szerződést kedden Bonyhádon írják alá.
Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere kezdeményezte a Bonyhád és Madéfalva között  meglévő kapcsolat hivatalossá tételét. Az elöljáró érdeklődésünkre elmondta, a történelmi gyökereken túl a madéfalvi néptáncegyüttes az elmúlt években többször is fellépett a bonyhádi Bukovinai Találkozások Nemzetközi Folklórfesztiválon, és a Tolna megyei település nem hivatalos küldöttsége is már többször tett látogatást Csíkban. A csíki községvezető hozzátette, mivel a bonyhádiak is úgy vélték, hogy a kialakult jó kapcsolatot érdemes lenne intézményesíteni, kedden, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepi megemlékezésének keretében aláírják a partnertelepülési szerződést.
Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád polgármestere az MTI-nek kifejtette: „Bonyhád lakossága ezer szállal kötődik Madéfalvához, hiszen ha nincs Madéfalva, nincs bukovinai székelység sem”. Továbbá ismertette, a völgységi város lakosságának jelentős része bukovinai székely származású. Bukovinában pedig az 1764-es madéfalvi veszedelem után telepedtek le a Csíkból elmenekült székelyek, akik másfél évszázadon át éltek a soknemzetiségű régióban. Egy részüket a 19. század végén az Al-Dunához telepítették át, majd 1941-ben mintegy 4500 székelyt Bácskába. Utóbbiak végül Magyarországon a völgységi településeken találtak új otthonra.
Kérdésünkre, hogy mivel jár, mi változik a hivatalos testvértelepüléssé nyilvánítás után, Szentes Csaba rámutatott, a szerződés aláírásával a két település vállalja, hogy a saját lehetőségeinek megfelelően építeni, fejleszteni fogja a kapcsolatot. „Ez a mindenkori polgármestereket, önkormányzati képviselő-testületet is kötelezi, hiszen ez már – úgymond – feladat lesz, nem egyes személyek hozzáállásától függ.”
Kömény Kamilla. Székelyhon.ro

A hadisikerek titka
Kisháború Háromszéken 
Dr. Csikány Tamás magyarországi hadtörténész Kisháború Háromszéken 1848. december című könyvét Sepsiszentgyörgyön is bemutatta. Akkor az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc hadi eseményeit és azok hátterét évtizedek óta kutató honvéd ezredes, egyetemi tanár saját ismertetőjével gazdagodhattunk, és egy új fogalom, a kisháború keltette fel érdeklődésünket.
A bécsi levéltárakban végzett kutatásai alkalmából előbányászott katonai forrásokra, parancsokra, jelentésekre támaszkodó vetített képes előadása során egy számunkra új fogalom, a kisháború jelentését is taglalta. Ennek használata a szerző elmondása szerint a XIX. században vált általánossá, és annak tekintettek minden olyan harci cselekményt, mely nem a főhadszíntéren zajlott, s melynek közvetlen célja a végső, a döntő győzelem kivívásának vagy elérésének a segítése, támogatása volt a hagyományostól eltérő módszerek alkalmazásával.
Ezen módszerek közé tartozott az ellenség ellenálló képességének a folyamatos gyengítése és a fenyegetettség látszatának fenntartása. Mindezt vezetőik elrablása, sorozatos rajtaütések és kisebb győzelmek révén próbálták megvalósítani a háború folytatásáról való lemondás érdekében. Végső soron tehát így is az ellenség legyőzése érdekében cselekedtek, de nem túlerővel, technikai fölénnyel, hanem olyan különleges képességek felmutatásával, mint például az önállóság, mozgékonyság, képzettség, elkötelezettség és hősiesség.
Háromszék ellenállt
Az 1848. október 16-ra összehívott agyagfalvi nemzetgyűlés után számunkra vereséggel végződött székely hadjárat következtében a Puchner tábornok által vezetett osztrák haderő, Marosszék, Udvarhelyszék és Csíkszék elfoglalása után a magára maradt Háromszéket is megszállással fenyegette, a nép nyomására a szék vezetősége pedig az önvédelmi harc mellett döntött. Hozzá kell tenni, hogy nem alaptalanul és reménytelenül, ugyanis az akkor 3154 négyzetkilométernyi, hegyekkel körbevett, patakok völgyével, folyókkal szabdalt terület ennek megvívásához eszményi terepet biztosított. Ennek tudatában pedig a védekezésre készülő háromszékiek néhány hét alatt képesek voltak politikai, társadalmi, gazdasági és szellemi tevékenységüket teljes egészében a hadiipar és ütőképes hadsereg megteremtésére, előállítására fordítani.
A szék vezetésének egyik fontos intézkedése, mely a határőrzés terhét felerészben megosztotta a katonák, illetve a jobbágyok és nemesek között, már 1848. szeptember 16-án megszületett, s az eddigieknél több ember felkészítését tette lehetővé a katonai szolgálatra. Egy másikat október 19-én hoztak meg, a fegyverek, valamint védőeszközök előkészítésére vonatkozóan, másnap pedig kiosztották a tartalékfegyvereket. November 16-án elhatározták újabb népfelkelő alakulatok szervezését, és Gábor Áron szájából elhangzott a „lészen ágyú”, a november 28-i sepsiszentgyörgyi népgyűlésen pedig ismét kimondták a fegyveres önvédelmet.
Baj van Köpecen
Az első komolyabb összeütközésre 1848. november 29-én, Árapatak határában került sor, melynek végén a honvédek kénytelenek voltak ugyan visszavonulni, de felkészültségük, felszereltségük és hősiességük meglepte a román és szász szabadcsapatokkal megerősített ellenséget. A földvári győzelem és a hadiüzemek hatékonysága növekedésének hatására Brassó megtámadásának a gondolata is felmerült, és ennek kivitelezésébe bele is kezdtek.
Háromszék főparancsnoka, Dobay Károly ezredes haditervének megfelelően a székely haderő december 5-én lendült összehangolt támadásba, Szászhermány, Prázsmár és Földvár ellen, és hősies küzdelemmel el is foglalták ezeket a településeket. Mindezen hadiesemények következtében a Háromszékről kivert és már Brassóban szorongatott osztrák parancsnok, Stutterheim ezredes a Magyarországon állomásozó császári csapatok főparancsnokától volt kénytelen erősítést kérni. 
Brassó megtámadása végül Heydte osztrák kapitány Erdővidékre történt második betörése miatt elmaradt, ugyanis a székely vezérkar jobbnak látta csapatait a szorongatott helyzetben lévő falvak felmentésére vezényelni. December 9-én jutottak el az első felmentő csapatok a Barót-patakig, ahol szembetalálták magukat Heydte addig Felsőrákoson állomásozó és túlerőben lévő seregével. Ennek ellenére felvették a harcot, s bár a győzelemre nem futotta, hadifelszerelésben és emberéletben egyaránt nagy veszteségeket okozva az ellenségnek, Köpec irányába elmenekültek. Az üldözésükre indult császáriak és román népfelkelők nem érték ugyan utol őket, azonban megtorlásul kirabolták, majd felgyújtották a falut, a fegyvertelen lakosság nagy részét pedig kegyetlenül lemészárolták.
Kiharcolt béke
Bár Heydte azt remélte, hogy Köpec elpusztításával megfélemlíti a székelyeket, e gaztett híre éppen az ellenkező hatást váltotta ki belőlük, és már másnap körülzárták a felsőrákosi táborába visszahúzódott osztrák tisztet, aki seregével a Rikán keresztül próbált a helyszínről rendezett sorokban eltávozni. Ebbéli szándékát azonban a huszárok támadása meghiúsította, a kezdetben rendezett visszavonulás pedig eszeveszett menekülésbe csapott át, melynek során a császáriak 297 főt veszítettek, míg székely részről csak három sebesültet jegyeztek fel.
A háromszéki felkelők katonai sikerei az osztrákokat haderő-átcsoportosításra kényszerítették, melynek során a Schurtter-dandárt Brassóba vezényelték, segítségével pedig a december 24-én Hidvégnél gyülekező székely csapatokat Sepsiszentgyörgyig vetették vissza.  A háromszéki ellenállás első fejezete végül 1849. január 2-án az árapataki béke megkötésével ért véget, melynek értelmében a segítségül érkezett 12. honvédzászlóaljat és a Mátyás-huszárokat el kellett távolítani a szék területéről, a császáriak pedig kötelezték magukat, hogy többé nem fogják megtámadni Székelyföldnek eme szegletét.
Háromszék önvédelmi harca tehát elérte a célját, hiszen miközben jelentős katonai erőket vontak el a többi harcszíntérről, a szabadságot és függetlenséget is sikerült megőrizni. Mindez pedig a példátlan összefogásnak, székely furfangnak és az erőforrások ésszerű kiaknázásának volt köszönhető.
A székely határőrség fegyverei 1764 és 1851 között
Amint arról annak idején beszámoltunk, A székely határőrzés évszázadai címmel tartottak tudományos értekezletet, magyarországi hadtörténészek bevonásával, a Székely Nemzeti Múzeumban. Ezek egyikén Soós Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem doktorandusza a Habsburg birodalom szolgálatába állított székely határőrök kézi lőfegyvereiről értekezett.
Az ott elhangzottak tömörített változatát az alábbiakban megosztjuk olvasóinkkal is, azonban mielőtt ebbe belevágnánk, röviden összefoglaljuk, hogy a székelyek szabad emberekből miként váltak az osztrák császár zsoldosaivá. A székelyeknek a magyar királyoktól kapott legfőbb feladata a keleti végek védelme volt, mely elvárásnak az évszázadok során maradéktalanul eleget is tettek, cserébe pedig megőrizhették ősi intézményrendszerüket és jogszokásaikat. Ez az állapot azonban a mohácsi vész, vagyis 1526 után, az ország háromfelé történő szakadásának egyik következményeként elégedetlenséget szülő átalakulásokat szenvedett, melyek végül az 1562-es székely lázadáshoz vezettek. Ennek leverése után János Zsigmond a segesvári országgyűléssel olyan intézkedéseket hozatott, melyek nyomán a székelység elszegényedett rétege a fejedelem fennhatósága alatt véglegesen jobbágyi sorba kényszerült, az előkelők pedig háború esetén továbbra is kötelesek voltak hadba vonulni.
Huszáregyenruha a szabadságharc idején
Az erdélyi fejedelemség megszűnését és a terület Habsburg uralom alá kerülését követően, az uralkodó parancsára 1762-ben két székely és két román határőr gyalogezredet, valamint egy székely huszárezredet hoztak létre, melyek feladata a birodalom keleti és dél-keleti határainak biztosítása volt. Idegen parancsra a székelyek nem szívesen vonultak be katonának, sőt 1764. január 7-én ismét fellázadtak, de a császári haderő éjjel rájuk törve, vérbe fojtotta az ellenszegülést. E vérengzés, mely hosszú időre véget vetett az ellenállás minden formájának, madéfalvi veszedelem néven vonult be a történelembe. 
Az ily módon létrehozott székely gyalog határőrezredek kézi lőfegyverei 1764 és 1851 között a következők voltak: 
1. A császári hadseregben rendszeresített, elöltöltő, simacsövű, franciakovács elsütő szerkezettel és feltűzhető szuronnyal ellátott gyalogsági puska
2. Pontos lövések leadására is alkalmas, két elsütő szerkezettel és két csővel rendelkező duplakurtály
3. 74 mm-es gyalogsági puska
4. Vágószuronnyal ellátott vadászkurtály
A huszárok alapfegyvere a szablya volt, azonban a következő lőfegyverekkel ők is rendelkeztek:
1. Lovassági karabély
2. Lovassági pisztoly, melyből mindenki kettőt kapott
A technika fejlődésével később bevezették az Augustin gyutacsos gyalogsági és a lőkupakossá alakított kadétpuskát is.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után, pontosabban 1851-ben a székely határőrkörletet megszüntetik, és ettől kezdve a székely határőrök – egy kétéves időszak kivételével (1942-1944) – kénytelenek más alakulatok kötelékében szolgálni.
Bedő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Készül a magyar–román jó együttélési kódex
Elkezdődött Hargita Megye Tanácsa magyar–román jó együttélési kódexe kidolgozásának a folyamata, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézettel együttműködve, miután közel három év alatt sikerült elhárítani a jogi akadályokat. A napokban találkozott Borboly Csaba megyeelnök az intézet vezetőjével, Horváth Istvánnal, aki arról tájékoztatta, hogy hamarosan négy fókuszcsoportos interjút szerveznek magyar ajkú résztvevőkkel Csík-, Udvarhely-, Gyergyó-, Maroshévíz-területen, majd ugyanennyi készül román ajkúakkal is ugyanezekben a térségekben.
A kezdeményező Borboly Csaba szerint a gazdasági kérdéseken túl szükség van egy helyes útmutatásra, melynek segítségével ténylegesen megvalósulhat a békés együttélés. Erre született meg válaszként a dokumentum ötlete, amely remélhetőleg jó példaként szolgál más megyék számára, ahol a magyarság számarányában kisebbségben él. A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elemzéseket készít és egyeztetéseket folytat e célból, az összes érintett felet megkeresve, a végső, kidolgozott szöveget pedig a megyei tanács határozatban erősíti majd meg.
A kódexet valamennyi helyi tanács elfogadhatja határozatban, így az beépülhet a megye jogrendjébe, ugyanakkor a megye alapszabályának melléklete is lesz a dokumentum. Remélhetőleg a kormány Hargita megyei intézményei, a prefektus, a rendőrség és a szakigazgatóságok is csatlakoznak majd a kódexhez, amely által hatékonyabban lehet kezelni a különböző érzékenységek és hiányos jogi szabályozás miatt keletkezett problémákat, etnikai színezettől mentesen.
Hargita Megye Tanácsa a 2016. február 29-i soros ülésén hagyta jóvá a vonatkozó határozatot, amely kutatásokhoz biztosít jogi és pénzügyi keretet. Borboly Csaba három éve jelentette be a jó együttélési kódex elkészítésének szándékát, de a bürokrácia miatt három év kellett, hogy végre érdemben el tudják kezdeni: mostanra lett teljes a jogi dokumentáció, így a négy szereplő – Hargita Megye Tanácsa, a kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, a kormány Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala és a Hargita Megyéért Egyesület – a határozat elfogadását követően partnerségben kivitelezi a kódexet.
Közlemény
Erdély.ma

Pincéket, termőföldeket öntött el a víz
A Nyikó és Nagy-Küküllő mentieknek egyaránt gondot okozott a nagy mennyiségű lehullott csapadék. Pincéket, nyári konyhákat öntött el a víz, a Nagy-Küküllő pedig ki is lépett medréből Décsfalva és Székelymagyarós környékén.
Elöntötte a víz szerdán reggel Nyikómalomfalva egy részét, a háztartásoknál a szivattyúzásban a község önkéntes tűzoltói nyújtottak segítséget. A károk jelentősek a pincékben és nyári konyhákban. Farkaslaka község polgármestere, Kovács Lehel lapunkkal tudatta, „szerencsére a patakok a helyükön vannak, az árvízvédelmi munkálatoknak köszönhetően nem lett nagyobb baj”. Hozzáfűzte, a falvakban most nem alakult ki pánikhangulat. A polgármester szerint az okozhatta a szerdai áradást, hogy a határsáncok és -árkok nem tudták levezetni az éjszakai nagy mennyiségű csapadékot.
Szerdán délután Farkaslakán értük utol a tűzoltókat, akik éppen a plébánia pincéjéből szívatták ki a vizet. Onnan Szentlélekre tartottak, ahol a felújítás alatt lévő művelődési ház pincéjéből kellett kiszivattyúzniuk a vizet. Malomfalván egyébként tíz portához hívták segítségül őket, Farkaslakán szintúgy.
Noha a Nyikó szintje megemelkedett, közel sem érte el a biztonsági határértéket – mondta el lapunknak Călin Fokt, a Maros Vízügyi Vezérigazgatóság szóvivője.
A Nagy-Küküllő mentén ázott fokhagyma- és hagymaültetvényben jártunk Székelymagyaróson. A föld vízzel, ágakkal, hordalékkal telt fel. Nagy Levente gazda éppen elvezető árkokkal igyekezett felgyorsítani a víz távozását. Kárát még nem tudta felbecsülni, majd ha megtisztul a területe. „Otthon is teli volt vízzel a talicska, én azt használom vízmértéknek” – hangoztatta.
A Nagy-Küküllő kilépett a medréből Décsfalva és Székelymagyarós környékén. Bögöz község polgármestere, Farkas Mózes érdeklődésünkre elmondta, tudomása szerint a zeteváraljai víztározónál megengedték a vizet, és az okozhatott vízszintnövekedést, de áradásról nincs tudomása. Călin Fokt viszont cáfolta, hogy nagyobb vízmennyiséget engedtek volna ki a víztározóból. Kollégája ott lakik a helyszínen, hívásunkkor azonnal ellenőriztette a kiengedett vízmennyiséget, ami jóval a megengedett értékek alatt volt. Szerinte egyébként a hidak, pallók környéke, valamint a vízmeder nem volt megfelelően kitakarítva, és a hordalék akadályozta a víz zavartalan lefolyását.
Egyébként Csíkszéken is gondot okozott a nagy mennyiségű csapadék, több helyszínen is kilépett medréből az Olt.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro