Gyávák és bátrak
Most, hogy a Hargita megyei prefektus ismét – ezúttal a korábbinál borsosabb – pénzbírsággal sújtotta Csíkmadaras polgármesterét a magyar zászló kitűzése miatt, ideje lenne komolyan elgondolkodni a lehetséges válaszlépéseken.
A napnál világosabb ugyanis, hogy a román hatóságok tűzzel-vassal üldözik a magyar és a székely jelképeket, minden eszközt – állami, rendvédelmi szerveket, igazságszolgáltatást – bevetve annak érdekében, hogy az erdélyi magyarok ne érezzék otthon magukat szülőföldjükön. És ahogy lenni szokott, ezúttal is a fejétől büdösödik a hal. Victor Ponta áprilisban, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének strasbourgi ülésszakán még azzal szédítette a Nyugatot, hogy kormánya kész rendeletben/törvényben szabályozni kisebbségek, helyi közösségek jelképeinek középületekre történő kitűzését. Aztán októberben a miniszterelnök már arról beszélt: ilyen jogszabályt legfeljebb Magyarország kormánya fogadhat el. Sőt Valeriu Zgonea, a képviselőház szociáldemokrata elnöke februárban még azzal „fenyegetőzött”, hogy Románia 41 megyéjének zászlajával együtt a székely lobogót is kitűzhetik a bukaresti parlament épületére. Aztán kiderült, az ígéret egyszerű szurkapiszka volt arra, hogy a magyar Országházra kikerült a kék-arany zászló.
Szóval érdemes lenne megfontolni egy újabb adománygyűjtési akciót a 9000 lejjel megbüntetett madarasi elöljáró javára. Még akkor is, ha egyes erdélyi magyar véleményformálók lefitymálták a kétnyelvű piaci feliratok osztogatásáért megbírságolt marosvásárhelyi Lakó Péterfi Tünde ügyében megnyilvánult hasonló szolidaritást. Természetesen az ilyen akciók csak tüneti kezelést jelentenek a kisebbségi közösség jogainak érvényesítése terén, viszont felmerül a kérdés: mi vezethet megnyugtató megoldáshoz? Elsősorban olyan körülmények között, amikor az erdélyi magyaroktól a törvénybe foglalt jogokat is elvitatják, másfelől pedig azt is megtiltanák nekik, amit a jogszabályok amúgy nem. Ha a jelenlegi román hatalom gyáva ahhoz, hogy nyíltan betiltsa a magyar vagy székely jelképek használatát, legalább a közösségnek és választott képviselőinek illene elég bátornak lenni határozottan követelni annak az állapotnak a meghonosítását, ami más európai országokban természetes.
Rostás Szabolcs |

Segítséget kér a magyar címeres zászló kitűzése miatt megbírságolt csíkszéki polgármester
Szolidaritásra szólította fel az egyelőre passzív magatartást tanusító magyar polgármestereket Bíró László csíkmadarasi polgármester azt követően, hogy Adrian Jean Andrei, Hargita megye prefektusa 9000 lejre bírságolta meg az elöljárót a magyar címeres zászló kitűzése miatt.
A második mandátumát töltő RMDSZ-es polgármester közölte, a tizenöt napos határidőn belül fellebbezni fog a döntés ellen, azonban úgy véli, a helyi közösség szimbólumainak használata nem képezheti jogi vita tárgyát. „Nem állt szándékomban magyarkodni, és nem is kampányfogásként tűztem ki 2008-ban a piros-fehér-zöld címeres lobogót a községháza homlokzatára. Akkor is úgy gondoltam, és ez most sincs másképp, hogy a címeres magyar lobogó történelmi szimbólumunk, az összmagyarság jelképe és a községháza homlokzatán van a helye” – nyomatékosított az elöljáró. A községvezető hangsúlyozta, az egész térségből kapott bátorító üzeneteket, egy csomortáni lakos részéről pedig pénzbeli felajánlás is érkezett. Hozzátette azonban, a politikum részéről egyelőre nem érkezett konkrét jelzés a történtekkel kapcsolatban. „Folyamatban van az ügy, az RMDSZ-en belül még nem értünk oda, hogy konkrétumokat leszögezzünk. Úgy tudom, hogy a Területi Képviselők Tanácsa (TKT) következő ülésén értékelik ki a helyzetet” – mondta Bíró. A csíkmadarasi polgármester elmondta továbbá, Borboly Csaba megyei tanácselnök, a területi szervezet elnöke telefonon jelezte neki, hogy egyeztetni szeretne vele zászlóügyben. „Talán most jött el annak az ideje, hogy a többi csíki település vezetője is szolidaritást vállaljon ebben az ügyben. Nem igazán tettek ilyen jellegű lépést, úgy látom másképp értékelik ők ezt az egész történetét. Esetleg megkérdezném én tőlük, hogy mégis miben látják a megoldást az önrendelkezési törekvések terén?” – tette fel a kérdést a polgármester.
Többen is támogatnák az elöljárót
Az ügy kapcsán egyébként több olvasónk is érdeklődött levélben és sms-ben arról, hogyan tudna segíteni a prefektúra által kirótt büntetés kifizetésében. Egy szekszárdi olvasónk levelében érthetetlennek nevezi „az RMDSZ passzív magatartását” ebben az ügyben. „Nem szabad a megfutamodásnak még a látszatát sem kelteni, hiszen egy ilyen lépés a román politikusoknak azt a jelzést küldené, hogy a magyarokat meg lehet törni és meg lehet félemlíteni (…). Sajnos történtek már elrontott lépések az RMDSZ részéről az elmúlt évtizedekben, nem lenne szabad tovább fokozni a hibás döntéseket” – jegyzi meg a magyarországi olvasónk.
Kovács Péter: gyűjtést szervezünk
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára a Krónika kérdésére elmondta: a csíkmadarasi elöljáró fellebbezésének elbírálását követően, a döntés függvényében a szövetség gyűjtést szervezne a büntetés kifizetése érdekében. „Láthattuk a marosvásárhelyi eset kapcsán – amikor Lakó Péterfi Tündét megbírságolták a kétnyelvű árucímkék kiosztása miatt –, hogy közösségi üggyé vált, és rövid időn belül sokkal több pénz gyűlt össze, mint amennyire szükség volt. Természetesen segíteni fogunk a polgármesternek” – mondta Kovács Péter.
Amint arról beszámoltunk, néhány hónap alatt ez a második alkalom, hogy a községvezetőnek felelnie kell amiatt, hogy a községházára kitűzte a címerrel ellátott piros-fehér-zöld lobogót. Csíkmadaras polgármestere 2008-ban helyezte ki a magyar címeres lobogót a községházára, rá négy évre pedig a román média hatására indult hivatalos eljárás az ügyben. Hargita megye prefektusa ezt követően 4000 lejre bírságolta meg az elöljárót idén februárban. Végül hosszas jogi hercehurcát követően Bíró Lászlót 2500 lejes bírság kifizetésére és a magyar lobogó bevonására kötelezte a prefektusnak igazat adó törvényszék. Ennek a döntésnek október végén eleget is tett a polgármester, majd néhány nappal később ismét kitűzte a szóban forgó címeres zászlót a községházára. Adrian Jean Andrei kormánymegbízott a múlt hétfőn bírósági keresetet is benyújtott Bíró László ellen jogerős törvényszéki ítélet végrehajtásának elutasítása miatt. A prefektus azzal indokolta az eljárást, hogy a polgármester következetesen megtagadja a címeres lobogó eltávolítását, noha ennek kitűzését törvénytelennek ítélte a csíkszeredai bíróság és a Hargita megyei törvényszék. Bíró László polgármester elmondta, igazságtalannak tartja a prefektusi döntést, hiszen Magyarország hivatalos állami lobogója három egyenlő szélességű, piros, fehér és zöld, vízszintes sávból áll, míg a címerrel ellátott nem hivatalos, az összmagyarság jelképe.
Rédai Attila
Krónika (Kolozsvár)

Önvédelmi alapot és „nemzeti dac” mozgalmat hoznának létre
Egylejesekből hozná létre a közösségi önvédelmet szolgáló alapot az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete. Cseh Gábor elnök szerint a „nemzeti dac” mozgalom célja támogatni azokat, akiket törvénytelenül, valamilyen magyar ügy miatt büntetnek meg a hatóságok.
„Jean Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa 9000 lejre bírságolta meg a csíkmadarasi polgármestert, Bíró Lászlót a címeres magyar zászló községházára való kitűzése miatt. Mivel ez a lobogó nem Magyarország hivatalos zászlaja, kifüggesztése nem sérti a törvényt. Ellenben mivel a címeres magyar zászló az összmagyarság szimbóluma, a megbírságolás nem a polgármesternek, hanem az erdélyi magyarságnak, mindannyiunknak szól!” – írja szerkesztőségünkbe is eljuttatott, A Székelyek Nagy Fizetelése! című közleményében Cseh Gábor. Hozzátette, az EMNT Maros megyei szervezete gyűjtést szervez a polgármester büntetésének kifizetésére és vállalja annak megyei lebonyolítását.
„Minden, magát érintettnek érző személyt arra biztatunk, hogy csakis 1 lejt fizessen be az ilyenformán létrejövő »közösségi önvédelmet szolgáló alapba«. Bátorítjuk ugyanakkor, hogy minden adakozó a nevét vállalva járuljon hozzá a közösségi pénztár létrejöttéhez, hogy a neve megjelenhessen a pénztár átláthatóságát biztosító honlapon. Az 1 lejes korlát egyrészt lehetővé teszi a lehető legszélesebb körű adakozást, ugyanakkor ahány lej összegyűl, annyi támogatója lesz a »nemzeti dac« mozgalomnak. A begyűjtendő összeg csak közösségi önvédelemre, szolidaritásra használható. A létrejövő honlapon naprakész elszámolást biztosítunk, amelynek felügyelésére erdélyi magyar köztiszteletben álló személyiségeket, közösségi szolgálatot teljesítő civil szervezetek képviselőit kérjük fel” – áll a közleményben, amely leszögezi a „nemzeti dac” mozgalom hármas célkitűzését is: „tömegigényt fejezünk ki a nemzeti összefogás érdekében; átlátható önvédelmi alap jön létre a jövőbeni jogi visszaélések kezelésére; megbizonyosodhatunk, hogy nem egyének, hanem tömegek harcolnak jogos követeléseik megvalósításáért”.
Az önvédelmi alapba való hozzájárulást Marosvásárhelyen az EMNT székhelyén (Klastrom – Mihai Viteazu utca 40. szám) lehet átadni.
Székelyhon.ro

„Sok támadás ért az elmúlt években”
Politikai érdekcsoportok aljas szándékairól beszélt büntetőügye kapcsán Borboly Csaba. Hargita Megye Tanácsának elnöke az elmúlt egy évvel kapcsolatban osztotta meg gondolatait portálunk kérdéseire.
− Mozgalmas évet zárunk hamarosan. Melyek az általános tapasztalok az elmúlt tizenkét hónapról? Melyek a sarkalatos pontok, amelyekben sikerült előrelépni, és melyek azok, amelyek még kívánnivalót hagytak maguk után?
− Ha egy dolgot kellene kiemelni, az a közösségi összefogás és szolidaritás, melyek terén jelentőset léptünk előre, ennek ékes bizonyítéka a kalákák sikere. Az év végi beszámolómban ezekről a kérdésekről részletesen beszéltem. Úgy érzem, hangsúlyváltásra van szükség. Nyár óta volt egy irányváltozás, tulajdonképpen visszafordulás a hagyományos értékekhez mindabban, amit útnak indítottunk, kezdeményeztünk. A közösségépítésben meghatározó szerephez kell jussanak az egyházak, és e meghatározó szereppel nekik kell rendelkezniük a jövőben is, ahogy történt ez a múltban, évszázadokra visszamenően. Ezzel együtt idén a vártnál gyengébb állami finanszírozáshoz jutottunk, kevesebb pénzt kaptunk a kormánytól, ami természetesen visszafogja a gazdasági növekedést. Ebből kifolyólag kevesebb adó folyt be helyi szinten, amit a megye fejlesztésére fordíthattunk volna, és a megyei tanácson belüli saját hibánk, valamint a kényszerszabadságom miatt kevesebb pénzt tudtunk elkölteni, mint amennyire más körülmények között lehetőségünk lett volna. Ezt mindenképp orvosolunk kell a jövő évben.
− Egyre inkább felerősödött az év folyamán a magyar közösség szimbólumainak használata körüli vita, több bírósági határozat is született ezekkel kapcsolatban. Mi az ön álláspontja ebben az ügyben, figyelembe véve azt, hogy csíkszeredai sajtótájékoztatón tulajdonképpen megrótta a csíkmadarasi polgármestert azért, mert az makacsul ragaszkodott a piros-fehér-zöld lobogó használatához a községházán?
− Egyetlen polgármestert sem róhat meg a megyei önkormányzat elnöke, hiszen nincsen fölérendeltségi viszony. Ilyenre tehát nem volt, hanem újságírói kérdésre válaszolva mondtam el a véleményemet a csíkmadarasi zászlóügyben született bírósági ítéletről. Azt mondtam, a jogerős ítéleteket akkor is be kell tartanunk, ha nem kedvezők számunkra. Ez a jogállam alapelve. Ellenben ha az egy közösség számára kedvezőtlen, akkor harcolni kell minden törvényes eszközzel megváltoztatásukért. De tudtommal a szóban forgó jogerős ítéletet betartotta a polgármester, hiszen a zászlót levette, majd visszatette. Így az most egy újabb eljárás része, amelyben szolidárisak vagyunk a polgármester úrral. Sőt, arra is megkértem őt, meg ne forduljon a fejében lemondani ezen ügy kapcsán, bármi is lesz a végkimenetele. Közösségi szimbólumaink használatát viszont szabályozni kell. Ahogy többször elmondtam, egy egyszerű kormányhatározattal ez lehetséges lenne, csak akarni kell megtenni ezt a lépést. Amíg ez meg nem történik, addig a magyar embereket bárki meg tudja hurcolni, ahogy teszik ezt ma is. Emellett úgy látom, szükség van a románsággal folytatott párbeszédre annak érdekében, hogy szimbólumainkban, a használt színeinkben ne vörös posztót lássanak, ne azok mentén vonjanak ki forrásokat vagy közösségi jogosítványainkat kurtítsák, vonják vissza a megszerzett és az európai jogszabályok által garantált jogainkat.
− Talán az év egyik legfontosabb történése az őrizetbe vétele és a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) által ön ellen indított vizsgálat, valamint a törvényszéki eljárás. Vannak, akik politikai leszámolásról, mások kirakatperről beszélgetnek, ismét mások rács mögött szeretnék tudni Borboly Csabát. Mit takar egyáltalán ez az egész ügy?
− Az elmúlt napok sajtópolémiáját is olvasva, csak megerősíteni tudom azt a blogomon is ismertetett álláspontomat, hogy a jogi eljárás helyszíne a bíróság tanácsterme, tehát nem bocsátkoznék itt elemzésbe. Egy dolgot viszont, ami politikai természetű, nem hagyhatok szó nélkül. Nevezetesen azt, hogy azt látom, vannak olyan személyek, politikai érdekcsoportok, akiknek nagyon nincs ínyére az a közeledés, ami az RMDSZ és az MPP között megvalósult. Ezért e büntetőügyet most arra használják fel, hogy a két politikai szervezetet összeugrasszák. Az történik, mint amire már láttunk számos példát a fővárosban. A különbség annyi, hogy itt a kommunikációs nyelv a magyar, a szándékok pedig aljasabbak.
− Az összefogás magját hintette el a Székelyek Nagy Menetelése. Azóta viszont úgy látszik, a politikum képtelen egy hajóban evezni. Ön milyen stratégiát támogat ebben a kérdésben?
− Ezzel kapcsolatban már többször kifejtettem álláspontomat. Azt vallom, amit az erdélyi magyar emberek több mint 90 százaléka: a magyar összefogásban hiszek. Ennek érdekében nagyon sok támadás ért az elmúlt években, különösen az elmúlt hónapokban, ennek ellehetetlenítésére én és még sok más ártatlan ember eszközül van használva. Nagyon elszomorít az, ami történik. De legyünk optimisták, más esélyünk nincs, hátha az új esztendőben tudjuk folytatni azt, ami az idén jó és felemelő volt, és képesek leszünk magunk mögött hagyni mindazt, ami ocsmány és alávaló volt.
− Ön a legutóbbi helyhatósági választások alkalmával közösségéért tevékenykedő személyként jellemezte önmagát. Hogy érzi, sikerült a 2013-as esztendőben is életben tartani ezt az életfilozófiát?
− Nehéz volt az elmúlt időszak, ennek ellenére vannak megvalósítások, amelyekről be tudunk számolni, olyan kezdeményezések és beruházások, amelyek a közösséget szolgálják. Igyekeztünk kevés pénzből minél többet megvalósítani, ezért összefogásra, közös munkára hívtuk és buzdítottuk a közösséget. A megye számára minden település ugyanolyan fontos, legyen az a megyeszékhely vagy bármelyik kis falu. Éppen ezért folytattuk a Kisfalu programunkat, hogy a víz- és villanyhálózat eljusson azokra a településekre, ahol ez még nem valósult meg. Idén ősszel elindítottuk a kalákakezdeményezést, hogy segítsük azokat a tanintézeteket, amelyek felszereltségük hiányában nem kapták meg az egészségügyi működési engedélyt. Pályázatokat írtunk ki a megyében tevékenykedő civil szervezeteknek tizenegy szakterületen. Támogattuk például az önkéntes tűzoltó-alakulatokat felszerelések, illetve a hagyományőrző csoportokat népviseletek vásárlásában. Nem feledkeztünk meg a mezőgazdaságról és a minőségi élelmiszer-előállításáról, amelyben nagy lehetőségek rejlenek megyei szinten. Megnyitottuk például a Székely termékek boltját Csíkszeredában. Ezenkívül igyekeztünk országos kérdésekben is állást foglalni.
− Mit vár a 2014-es évtől?
− Jövőre európai parlamenti és elnökválasztás lesz, plusz sokunk számára, akik kettős állampolgárok vagyunk, nem közömbös a magyarországi parlamenti választás sem, sőt! Erre kiemelten oda kell figyelnünk. Mindezek természetesen a belpolitikára is hatással lesznek, és átalakíthatják a jelenlegi politikai erőviszonyokat. A jövőben a problémamegoldásra kell fektetni a hangsúlyt, ebben van szerepe a megyei tanácsnak, hiszen így lehet fejleszteni a térséget. A közéleti szereplők munkáját is közösen kell segítenünk, nagyobb szolidaritásra és összefogásra van szükség, a közösségépítésben nagyobb szerephez kell jussanak az egyházak. Prioritásként kell kezelni a szociális kérdéseket, az etnikai konfliktusok megoldására kell törekedni, mert azok nem vezetnek a megye fejlődéséhez. A politikának követnie kell a helyi igényeket, ezért a közösség bizalmát alulról építkezve lehet visszaszerezni. Ezekért fogunk dolgozni a jövőben, ezekben a kérdésekben várok előrelépést.
Rédai Botond
Székelyhon.ro

„A főkonzulátus megerősödött”
A következő esztendő legnagyobb kihívásának a magyarországi országgyűlési választások megszervezését tartja Zsigmond Barna Pál, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának főkonzulja, aki 2013 több eseményéről – például a csíkmadarasi magyar zászló ügyéről – is véleményt mondott.
– Mindössze pár év kellett ahhoz, hogy Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa megtalálja helyét a székelyföldi közéletben.
– Mindig elmondjuk, hogy a konzulátus a klasszikus konzuli feladatok mellett nagyon fontos kapcsolatépítő és nemzetpolitikai feladatokat is betölt oktatási, kulturális, gazdasági, sport, szociális és egyéb területeken. És valóban igyekeztünk az elmúlt években megtalálni a helyünket a Csíki-medencében. Olyan szempontból szerencsés a tevékenységünk, hogy van egy nagyon komoly szándéka az Orbán-kormánynak arra, hogy a határon túli magyarokat bekapcsolja a magyar szellemi vérkeringésbe, és mi végrehajtjuk ezt a kormányzati feladatot.– Idén, mondhatni heti rendszerességgel számoltunk be olyan csíkszeredai eseményekről, amelyekhez közvetlen vagy közvetett formában közük volt.
– Valóban többféle tevékenységet fejtünk ki. Egyrészt van egy nagyon szerteágazó tevékenységi rendszer a helyi intézmények, civil szervezetek és önkormányzatok között, amelyek tevékenységébe esetenként mi is bekapcsolódunk azzal, hogy mi képviseljük az adott eseményen Magyarországot. Vannak továbbá olyan események, ahol már komolyabb szerepet vállalunk, például segítünk a kapcsolatfelvételben, vagy a támogatás érdekében lobbizunk. És vannak olyan típusú rendezvények, amelyeket kifejezetten mi szervezünk: például a magyar állami kitüntetések helyi átadása, a különböző sportesemények, ilyen a Konzul Kupa vagy akár a Professzorok Erdélyben című előadássorozat, amelyet a Professzorok Batthyány Körével közösen szervez a főkonzulátus Csíkszeredában és Marosvásárhelyen. Egyébként abban, hogy munkánk ennyire ismert, jelentős szerepe van a sajtónak, ezen belül a Csíki Hírlapnak is, az eseményekről készült tudósításaik hozzájárultak ahhoz, hogy az emberek valós képet és információt nyerjenek a főkonzulátus tevékenységével és a honosítási eljárással kapcsolatban.
– Nyilván, a rendezvények szervezése mellett ott van a legfontosabb feladat, a honosítás, augusztustól pedig a regisztráció. Hogy lehet összeegyeztetni ezeket?
– Nagyon nehezen, de kollégáimmal együtt mindent megteszünk a hozzánk forduló ügyfelek problémáinak megoldása érdekében. Szerencsére a főkonzulátus minden tekintetben megerősödött, az eljárás eközben pedig egyszerűsödött. Amikor 2011-ben elindult a honosítás folyamata, mindenki tanulta ezt a tevékenységet, azóta viszont nagyon sok jogszabály-egyszerűsítés történt, és kollégáimmal együtt folyamatosan igyekszünk az eljárások hatékonyságát növelni. A magyar közigazgatás nagy sikere a honosítási eljárás elmúlt három éve, és ebben a rendszerben a Csíkszeredai Főkonzulátus is tette a dolgát. Ma már egységnyi idő alatt sokkal több kérelmet tudunk fogadni, az ehhez kapcsolódó ügyintézés is sokkal gördülékenyebb. – Ma már párhuzamosan kell kezelni a honosítást és a regisztrációt.
– A legmerészebb tervek között szerepelt, hogy ez év végére világszerte félmillió honosított magyar állampolgár legyen, hiszen e mögött rengeteg munka van. Az ötszázezredik honosított állampolgár ráadásul Böjte Csaba volt, aki személyében kifejezi a nemzet egységét, főleg úgy, hogy december ötödikén történt az eskütétele. Egyébként Böjte atya és édesanyja is Csíkszeredában adta be a honosítási kérelmet. A honosítás mellett a regisztráció valóban egy új elem, amely augusztustól indult el. Csak az a határon túli, azaz magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgár élhet szavazati jogával a tavaszi magyarországi országgyűlési választásokon, aki regisztrál. Nagyon sokan igénylik a segítségünket, az ügyfelek kifejezett kérésére mi segítünk kitölteni az űrlapot, illetve elmagyarázzuk, hogyan kell elektronikusan regisztrálni. A szavazás levélben történik, de lehetőség van arra is, hogy a választópolgár a szavazólapot ne postán keresztül a címére, hanem a Csíkszeredai Főkonzulátusra kérje, hiszen 15 nap áll majd rendelkezésére, hogy átvegye a szavazólapot, és ebben az esetben nem kell a postai utat igénybe venni, hiszen kitöltés után a szavazólap leadható a főkonzulátuson. Újdonság az is, hogy novembertől ingyenes az anyakönyvezés.
– Több olyan esemény is történt idén a Csíki-medencében, amely véleményformálásra késztethette a főkonzulátust, például a csíkmadarasi magyar zászló esete. Az ilyen ügyeket hogyan lehet és kell kezelnie önnek?
– A zászló esetében van egy román törvény, amely szabályozza ezt a kérdést: más állam zászlaját csak bizonyos feltételekkel lehet kihelyezni közhivatalra. A madarasi esetben a kihelyezett zászló nem Magyarország állami lobogója, hiszen a magyar alaptörvény világosan megfogalmazza, hogy a hivatalos magyar zászló a címer nélküli piros-fehér-zöld színű, a kihelyezett zászló viszont címeres, tehát nem tekinthető hivatalos zászlónak. Ez mindenképpen szükséges a tényállás tisztázásához. Én a polgármester úrnak és a prefektus úrnak is elküldtem az alaptörvény pontos szövegét. Sajnálatos módon ez a címeres tényező mellékesnek minősült, senki nem ítélte úgy, hogy ez megváltoztatja a zászló hivatalos jellegét, illetve hogy a címeres zászló nem tekinthető hivatalos zászlónak, és amennyiben jól tudom, a prefektúra más állam zászlajának minősítette azt. A bíróság is úgy ítélte meg, hogy ez egy másik ország lobogója, és elhanyagolható részletnek minősítette a címert. Én a bíróság ítéletét nem kívánom kommentálni, hiszen ezt nem tehetem meg. Érdekes felvetés lehet viszont az, hogy milyen mértékben lehet elhanyagolni az Európai Unió zászlajából a csillagokat, fontos részletnek minősülnek a zászlóban a csillagok, vagy nem. Az Európai Unióban az egyik alapérték a szabad véleménynyilvánítás, és ebbe beletartozik az is, hogy szimbólumokat, jelképeket használjunk.
– 2013 egyik nagyon fontos eseménye a Székelyek Nagy Menetelése volt...
– A magyar kormánypártok üdvözölték a menetelés kapcsán megnyilvánult magyar összefogást, amikor a Székely Nemzeti Tanács és a romániai magyar pártok közösen léptek fel. Ezt az összefogást a magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága külön is üdvözölte, és egy nyilatkozatot is elfogadott, amelyben kifejezetten támogatja a menetelést, illetve a menetelés által kitűzött célok megvalósítását.
– Térjünk át a következő esztendőre. Milyen kihívások elé néz a főkonzulátus?
– A kihívás részben adott, hiszen folytatódik a honosítás, és az ahhoz kötődő tevékenységek is állandó feladatokat jelentenek. A legnagyobb kihívás mégis a magyarországi országgyűlési választások megszervezése lesz, hiszen jövő tavasszal sor kerül erre, amelyen több mint 100 év után először részt vehetnek a magyar állampolgársággal rendelkező Kárpát-medencei magyarok is. Ez egy felelősség is, hiszen a határon túli magyarok bebizonyíthatják azt, hogy az anyaországi magyarok számíthatnak rájuk. 2004 december ötödike után a határon túliakban joggal volt egy olyan érzés, hogy az anyaország lemondott róluk, most viszont nagyon fontos, hogy az anyaországi magyarok ne érezzék azt, hogy a határon túli magyarok nem érdeklődnek a magyarországi közügyek iránt és nem mennek el szavazni. Azzal, hogy a határon túli magyar állampolgárok élnek szavazati jogukkal, bizonyíthatják, hogy igenis érdeklődnek az anyaországi helyzet iránt, és nem mondanak le az anyaországiakról. Ugyanakkor 2014 nemcsak az országgyűlési, hanem az európai parlamenti választások éve is. Közös érdek, hogy legyen az erdélyi magyarságnak képviselete az Európai Parlamentben, tehát az erős Magyarország mellett egy erős romániai magyar érdekképviselet kell az európai parlamentben is. Év vége közeledtével minden kedves olvasónak boldog új évet kívánok!
Kozán István
Székelyhon.ro

Nehéz döntéseket hoztak
Fájdalmas döntések meghozatalára kényszerültek a tanintézetek igazgatói annak érdekében, hogy az általuk vezetett oktatási intézmény ne lépje túl idén az elégtelennek tartott fejkvóta alapján kiosztott költségvetést. Közben az is kiderült, hogy amennyiben az igazgatóknak vissza kell térniük 14 órában a katedrára, az Hargita megyében mintegy 140 pedagógus állását, óraszámát érinti.
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség január végéig várta az igazgatók javaslatait arra vonatkozóan, hogy az általános jellegű költségcsökkentő intézkedések után az egyes iskolákban, óvodákban milyen további lehetőségeket találtak a kiadások lefaragására. Amint Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője hétfőn az addig beküldött javaslatok alapján összegezte, mindenki próbál tenni valamit, egyesek kis mértékben, mások nagyobban szűkítik a kiadásokat. Tanintézetenként változik a csökkentések lehetősége is, helyenként van még keresnivaló, máshol viszont, főként a kis iskoláknál, ahol egy rend felmenő osztály van, már nehéz lenne – tette hozzá. A tanfelügyelőség a továbbiakban elemzi az iskolák, óvodák helyzetét.
A kormány közlése szerint idén bele kell férni a fejkvótára alapozott költségvetésbe, ez tavaly a megyebeli tanintézetek nyolcvan százalékának nem sikerült.
Összevonás, elbocsátás
A költségcsökkentő döntések meghozatala gyakran nemcsak az iskolát, hanem az egész érintett települést foglalkoztatta, megmozgatta, mivel a kiadások visszaszorítása legtöbbször népszerűtlen intézkedéseket jelent. Esetenként olyannyira, hogy az igazgató beszélni sem akar róla. Kajtár Csaba, a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola igazgatója például hétfőn azt mondta, nem hajlandó nyilatkozni a kérdésről.
Nehéz döntésen vannak túl Csíkmadarason is. A helyi Kiss Ferenc Általános Iskola igazgatója, Császár Sándor elmondta, az iskola esetében igen, az óvoda esetében azonban – főként a napközi működtetése miatt, ahol egy csoportban két pedagógus dolgozik – nem fértek bele a költségvetésbe. A minimálisra csökkentették a választható tantárgyak óraszámát, átalakították a kisegítő személyzeti struktúrát, megszüntették a főkönyvelői, vezető titkárnői kiegészítő juttatást, azonban ez nem jelentett túl sokat – ismertette az igazgató. Rámutatott, jól képzett pedagógusaik vannak, aminek az eredménye látszott a nevelői munkán, a fejkvóta alapú finanszírozás azonban erre nincs tekintettel, így túl nagyok maradtak a költségek. Hogy mégis beleférjenek ennek keretei közé, szeptembertől az eddig tervezett kettő helyett egy előkészítő osztály indul, és megszüntetnek egy napközis csoportot, így az óvodában vegyes korösszetétellel két napközis és egy normál programú csoport fog működni. Az igazgató közölte, ez azt is feltételezi, hogy tanév végén megválnak két óvónőtől. Fiatal és jól képzett pedagógusokról van szó, de nincs mit tenni – mondta az igazgató. Hozzáfűzte, az intézkedések meghozatala előtt pontosan egy hónapnyi bérköltséggel lépték túl a költségvetést, de a döntések életbe léptetése után sem fognak teljesen beleférni a költségvetésükbe.
„Nincs mit csökkenteni"
Elsősorban a fejkvóta alapú finanszírozási rendszer újragondolását javasolják – mondta el Kánya László, a csíkmindszenti Nagy István Általános Iskola igazgatója. A tanintézetnek tavaly 22 százalékos költségvetési túllépése volt, ennek lefaragása érdekében a minimálisra csökkentették az óraszámot – tájékoztatott az igazgató. Úgy látja, a kis iskolában egyéb intézkedést nem tudnak bevezetni. Nincs mit leépíteni, minden tevékenységre és mindenkire szükség van – tette hozzá.
Még mindig nem tudni pontosat
Nem kapott még pontosítást az oktatási tárcától a Hargita Megyei Tanfelügyelőség a költségvetési törvénynek az igazgatók óraadási kötelezettségére vonatkozó megjegyzése kapcsán. Amint arról beszámoltunk, a büdzsére vonatkozó jogszabály egy függeléke értelmében heti 14 órát kell tartsanak a költségvetésüket túllépő iskolák igazgatói, igazgatóhelyettesei, akik ilyen körülmények között lehetetlennek tartják a munkát, és sokan felmondásukat helyezték kilátásba. Ugyanakkor érintené az előírás az igazgatók helyén tanítókat is.
Az iskolák által beküldött adatok szerint Hargita megyében mintegy 140 pedagógus állására vagy óraszámára lenne hatással az intézkedés, ha alkalmaznák – közölte Bartolf Hedvig. A főtanfelügyelő elmondta, olyan eset is van, ahol teljesen megszűnne egy katedra, de olyan is, ahol csak néhány órát kellene elvenni egy pedagógustól. Ha alkalmazni kell ezt az előírást, akkor igyekeznek mindenki helyzetét megoldani, például a kieső órák helyett helyben vagy közeli iskolákban más órákat adni az érintetteknek, hisz tanév közben vagyunk – hangsúlyozta Bartolf Hedvig. Hozzátette, remélik, nem kell majd alkalmazni ezt az előírást.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro,

EME-orvoskongresszus Marosvásárhelyen
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya április 24–26-án Marosvásárhelyen tartotta 24. tudományos ülésszakát.
„Az elmúlt négy év alatt úgy éreztem, hogy ez az orvoskongresszus eseményszámba megy az erdélyi magyar orvostudomány életében. Minden erdélyi kolléga számon tartja, és éves programját is úgy alakítja, hogy részt vehessen az ülésen” – mutatott rá a kongresszus jelentőségére Egyed-Zsigmond Imre, az EME leköszönő szakosztályi elnöke.
A kongresszus csütörtökön délután kezdődött továbbképző előadásokkal, majd a Nemzeti Színházban tartott ünnepélyes megnyitó keretében átadták a Lencsés György–Ars Medica díjat. Idén a 85 esztendős Péter Mihály nyugalmazott egyetemi tanár, a Magyar Akadémia külső tagja részesült az elismerésben.
„Nem számítottam arra, hogy még eszébe jutok a fiataloknak, ezért számomra nagy meglepetést jelentett ez a díj. Örvendek az elismerésnek, és úgy tekintek rá, mint munkásságom megkoronázására és záróakkordjára, bár hozzá kell tennem: öt éve hangoztatom, hogy éppen a legutolsó dolgozatom írom” – nyilatkozta a Székelyhonnak az orvosprofesszor. A péntek délelőtt plenáris ülésekkel folytatódott, ezt követően szekcióülések zajlottak, ahol sor került a különböző szakterületek tudományos beszámolóira.
Az orvoskongresszuson könyvbemutatók is zajlottak, Egyed-Zsigmond Imre a Kun Imre Zoltán–Szántó Zsuzsanna szerzőpáros Neuroendocrinologia című hiánypótló szakkönyvét mutatta be, hangsúlyozva a tényt, hogy a könyvet tömör, de érthető nyelvezete miatt nemcsak endokrinológusoknak, hanem többek között idegsebészeknek, gyerekgyógyászoknak is hasznos lehet. Veress Albert pszichiáter két könyvét Ábrám Zoltán mutatta be. A 65 éves elmegyógyász Életszilánkok című könyve önéletrajzi regény. A felcsíki öngyilkosságokon túl című munka áttekintően foglalja össze az öngyilkosság kultúrtörténetét, de a könyvben kiemelt helyet kap a szerzők saját kutatásának ismertetése is, amely négy felcsíki község, Szentdomokos, Karcfalva, Dánfalva, Madaras öngyilkossági mutatóit vizsgálja.
A záróünnepélyen Sipos Emese, a szervező bizottág elnöke megköszönte a szervezésben résztvevő kollégái segítségét, majd a szakosztály új elnöke, Szabó Béla vette át a szót, és beszédében sikeresnek értékelte az idei orvoskongresszust. „A rendezvénynek 520 résztvevője volt, ebből 27 külföldi regisztráló. Hozzávetőlegesen lebontva 300 orvos, 150 fogorvos és 70 gyógyszerész vett részt a konferencián. A színvonalas plenáris előadások mellett, 13 szekcióban összesen 122 dolgozatot mutattak be” – számolt be az idei konferencia statisztikáiról az orvosprofesszor.
A záróülésen díjazták az orvosi és gyógyszerészeti szekciók legjobb előadásait. Előbbinek kitüntetettje Szász Iringó Andrea volt, a gyógyszerészeti szekcióban felajánlott pénzösszeget három részre osztották Rédai Emőke, Török Tamás illetve a Bucur Pálma–Fülöp Ibolya–Croitoru Mircea szerzőtrió között. A záróülés utolsó mondata így hangzott: viszontlátásra jövőre, Kolozsváron!
A kongresszus utolsó programpontjaként az orvosok ellátogattak a Gernyeszegi Teleki-kastélyhoz.
Vass Gyopár. Székelyhon.ro

Hatalomátvétel és a szellemi elit lefejezése

Csíkmadaras – Tankóné Péter Mária-Terézia könyvbemutatója Csíkszeredában
Tankóné Péter Mária-Terézia csíkmadarasi nyugalmazott tanítónő évtizedek óta gyűjti szülőfaluja néprajzi és helytörténeti adatait, hagyományait, szóbeli, írott és képi dokumentumait.
Értékmentő munkásságának eredménye szülőfalujáról eddig megjelent négy kötete is, amelyekben a madarasi emberek életét, hétköznapjait, ünnepeit, szokásait, tárgyi környezetét, viseletét, családfáit, szellemi hagyatékát mutatja be. Legújabb könyvében, Csíkmadaras. Válogatás – Fazakas Ágnes: Mesék, történetek Csíkmadaras helyneveiről címmel egy helyi meseíró hagyatékából tesz közzé válogatást. A mesék, történetek szerzője Fazakas Ágnes meseíró, tízgyermekes csíkmadarasi családban született 1918-ban. „Ágnes néni” hagyatékában több füzetre való mese, történet, vers őrződött meg. Ebből a hagyatékból válogatott egy csokorra valót, és tette most közkinccsé Tankóné Péter Mária, aki szeretettel ajánlja a könyvet minden gyermeknek és felnőttnek.
A történetek közös vonása, hogy mindenik a szülőfaluhoz, Csíkmadarashoz kötődik. „Legtöbbjük a falu hagyományos helyneveinek eredetére emlékeztető, tényleges történelmi adatokat is tartalmazó esemény, ami időtlen idők óta ott él a helybeliek tudatában. Mindez Csíkmadaras valós történelméhez kapcsolódik, s felfedezhetjük benne a népi képzelet, a gazdag székely fantázia működésének jellegzetes jegyeit.” – írja a kötet előszavában a szerkesztő. A mindeddig kéziratban őrzött szövegek a néprajz, a csíkmadarasi helynévanyag és nyelvjárás kutatói számára is értékes forrást jelentenek.
A könyv művészi illusztrációit Gyarmati Rozália (született Tamás Rozália) Svédországban élő csíkmadarasi költő, festőművész készítette, aki a kötet kiadását is támogatta.
A kötet szerkesztőjével, Tankóné Péter Máriával Oláh-Gál Elvira újságíró beszélget a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében szervezett könyvbemutatón, 2014. június 10-én, kedden, 18 órakor. Közlemény
Tankóné Péter Mária-Terézia: Csíkmadaras. Válogatás – Fazakas Ágnes: Mesék, történetek - Csíkmadaras helyneveiről. Erdély.ma

Találkozó és búcsú
Öt Madaras nevet viselő település találkozóját tartják a hétvégén Csíkmadarason. A kilencedik Madarasok találkozójára Kunmadarasról, Mezőmadarasról, Bácsmadarasról és Backamadarasról több mint kétszázan érkeztek a házigazda Csíkmadarasra.
„2006-ban született egy együttműködési megállapodás az öt község között. Ennek alapján minden évben az egyik település vendégül látja a Madarasokat és ez képezi a Madarasok találkozóját. Minden alkalommal megtartjuk a dísztanácsülést, ezen elhangzanak az elmúlt egy évben történtek. Ilyenkor szögezzük le azt is, hogy a következő évben hol fogunk találkozni, és minden évben alá szoktunk írni egy szándéknyilatkozatot, amellyel továbbra is fenntartjuk az elmúlt időszakban keretszerződésekben megfogalmazott pontokat, gondolatokat” – magyarázta Bíró László, Csíkmadaras polgármestere.
Míg a pénteki nap főként a sportesemények kerültek előtérbe, szombaton többnyire kulturális programokon vehettek részt a vendégek és a helybéliek. A helyi kulturotthonban a történelmi szimbólumokról hallhattak előadást, majd ezt követően gyermeklakodalmat tartottak. Az esemény külön érdekessége volt, hogy a menyasszony csíkmadarasi, a vőlegény pedig Backamadarasról érkezett. „Ezzel az volt a cél, hogy jobban betekinthessünk egymás szokásaiba, mert hiába, hogy szomszédos megyében lakunk, a népszokásaink különbözőek. Ez így van rendjén, ettől szép. Most a hagyományos felvonulást, amelyet minden településen meg szoktak szervezni, összekapcsoltuk a gyermeklakodalommal” – mondta el Bíró Éva főszervező. A leánykikérésnek Blága Borbála portája adott otthont, a községen végigvonuló vőlegény mögé a vendég községek képviselői násznépként csatlakoztak. A leánykikérés backamadarasi, a búcsúztatás csíkmadarasi szokás szerint történt, majd a „násznép” a központi parkban közös tánccal ünnepelte az ifjú párt. A gyermeklakodalom után a települések bemutatkozó műsorait lehetett megtekinteni. Az estet Vikidál Gyula koncertje és szabadtéri buli zárta, melyhez a zenét a Crisis Band biztosította.
A Madarasok találkozója lehetőséget biztosít arra, hogy különböző kapcsolatok szülessenek a községek lakói között – véli a polgármester. Jövőben Kunmadarason tartják a találkozót.
Szent Péter és Pál ünnepén, vasárnap a település egyházi ünnepét ülik. Reggel hét órakor a madarasi fúvószenekar ébresztette a falu népét. Fél egytől kezdődik a búcsús szentmise, majd délután hét órakor könyvbemutatót tartanak a helyi kultúrotthonban. Az este nyolc órától kezdődő nótaesten a Csíkmadarasi Népi Zenekar közreműködésével fellép Koós Éva, Buta Árpád, Kádár Zsolt és Petres Tibor nótaénekes.
Péter Beáta. Székelyhon.ro

Nem loboghat a piros-fehér-zöld
Végleges ítélet született a csíkmadarasi községháza homlokzatára kitűzött magyar zászló ügyében. A Marosvásárhelyi Táblabíróság elutasította a polgármester fellebbezését, és helybenhagyta a Hargita Megyei Törvényszék korábbi döntését, miszerint törvénytelen a címeres magyar zászló kitűzése a közintézményre, ezért el kell távolítani. A zászló ügyében Jean Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa kezdeményezett eljárást.
Bíró László, Csíkmadaras polgármestere újabb bírságot kaphat, sőt akár bűnvádi eljárásra is sor kerülhet, amennyiben nem tesz eleget a táblabírósági döntésnek – adta hírül csütörtökön az Agerpres hírügynökség. A polgármesternek tételesen a 2001/1157-es kormányrendelet kettes és hatos alpontjának a megsértését rótták fel, azaz, hogy a közintézmények bejáratához két román címeres zászlót kell kitűzni, illetve hogy más országok lobogóit kizárólag a hazaival együtt és különleges alkalmakkor lehet kitűzni.
Súlyos lépésekre készül a kormánybiztos
Ha nem intézkednek, a prefektusi hivatal ismét közigazgatási bírságot ró ki, illetve amennyiben az is hatástalannak bizonyul, értesítjük a táblabíróságot jogerős törvényszéki határozat be nem tartása miatt. Ez már bűnvádi eljárást von maga után – nyilatkozta Jean Adrian Andrei kormánybiztos. Csíkmadaras polgármestere 2008-ban helyezte ki a piros-fehér-zöld lobogót, rá négy évre pedig a román média hatására indult hivatalos eljárás az ügyben. Hargita megye kormánybiztosa 2013 februárjában 4000 lejes bírságról szóló jegyzőkönyvet adott át a polgármesternek.
Hosszas jogi hercehurcát követően Bíró Lászlót 2500 lej kifizetésére és a magyar lobogó bevonására kötelezte a prefektus, annak október végén eleget is tett a községvezető, majd néhány nappal később ismét kitűzte a szóban forgó címeres zászlót a községházára. Az akció következményeként további 9000 lejre bírságolták az elöljárót.
A nemzet jelképe
A Marosvásárhelyi Táblabíróság által elutasított fellebbezésében Bíró László azzal érvelt, hogy a címeres piros-fehéz-zöld a magyar nemzetet jelképező, és nem Magyarország hivatalos lobogója. Egy közösségnek pedig jogában áll magának dönteni az őt jelképező szimbólumról – még akkor is, ha az hasonlít egy másik ország zászlójához.
Nem bevonni, hanem még többet kitenni
Megkeresésünkre Bíró László úgy nyilatkozott, rengeteg olyan teendője van, amely jóval fontosabb, mint a kormánybiztos folyamatos ellene irányuló ügyködése. „Még nem volt időm átnézni a prefektus felszólítását, de meglátásom szerint ez az egész ügy nem is az én problémám, hanem az övék. Kérdés, hogy miként tudnám megértetni, ez a mi nemzetünk szimbóluma, a mi szívünkhöz nőtt” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a zászlót nem eltávolítani kell, hanem még többet kihelyezni. „Esetleg átmenetileg bevonni, vagy félig leereszteni, hogy úgy fejezzük ki gyászunkat az itteni magyar közösség ellen elkövetett tettekért” – vetette fel a további lehetőségeket.
„Figyelemelterelés a valós problémákról”
„Ha mégis én tévedtem, akkor elnézést fogok kérni, hogy a magyar zászlóval csúfítottam az intézményét és idegesítettem az embereket” – fűzte hozzá a polgármester. Ugyanakkor emlékeztetett, hogy múlt hét végén tartották a községben a Madarasok találkozóját, magyarországi küldöttségeket fogadva. „Mit kellett volna tennem? Tiszteletükre teletűzdeljem a falut román zászlókkal?” – tette fel a kérdést. Végezetül úgy vélekedett, hogy „a számtalan súlyos gond közepette – mint a gazdasági helyzet vagy az elvándorlás – ez az egész nem más, mint a központi hatalom figyelemelterelése”.
A polgármester a prefektusi értesítés tüzetes átvizsgálása után még visszatér az ügyre.
Székelyhon.ro

Ponta: fontos, hogy a gyerekek jól megtanulják anyanyelvüket
Négy Hargita megyei – Csíkkozmás, Gyimesfelsőlok, Csíkszentmárton, Csíkmadaras – és három Kovászna megyei – Szentkatolna, Előpatak és Nagybacon – településnek adtak át iskolabuszokat Csíkkozmáson szeptember 11-én, csütörtökön. Az átadóünnepségen részt vett Victor Ponta miniszterelnök, Kelemen Hunor és Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettesek, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának, valamint Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, a két megyéből számos polgármester, Korodi Attila környezetvédelmi miniszter, továbbá Antal István és Moldován József parlamenti képviselők.
A látogatás előtt Kelemen Hunor jelenlétében a polgármesterek aláírták az Országos Településfejlesztési Programból (PNDL) kiutalt pénzösszegekről szóló szerződéseket – a közel hetven település iskolák, óvodák, utak, ivóvíz- és csatornahálózat korszerűsítésére kap támogatást, új munkálatok elkezdésére és a már folyamatban lévők befejezésére, Hargita és Kovászna megye egyaránt több mint hat-hat millió lejben. A Kovászna megye által kapott hat mikrobuszból a fent említett három község vezetője vehette át személyesen Victor Ponta miniszterelnöktől csütörtökön, Csíkkozmáson az új iskolabuszok kulcsát. Utak felújítására Uzon, Szentlélek, Nagybacon, Bárkány, Bereck, Gelence, Zágon, Ozsdola, Kézdivásárhely, míg ivóvíz- és csatornahálózat korszerűsítésére Kökös, Hídvég, Bodzaforduló kapnak támogatást a kormány alapjaiból, új munkálatok elkezdésére és a már folyamatban lévők befejezésére is.
A miniszterelnököt és helyetteseit a Boga Alajos V–VIII. osztályos iskolában fogadták, ahol Bodó Dávid polgármester üdvözölte őket házigazdaként. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszönetet mondott az iskolabuszokért, és fontosnak nevezte a PNDL-szerződések aláírását, megjegyezve, örömmel értesült arról, hogy további támogatásra kaptak ígéretet a program keretében. A Hargita megyei elnök átadta Victor Pontának azt az oktatási segédanyagot, amely nem román anyanyelvű középiskolások romántanulását segíti, a kommunikációra helyezve a hangsúlyt, és amelyet Hargita megyei romántanárok szerkesztettek Maria Sturzu irányításával. „Azt hiszem, mindannyian tudatában vagyunk annak, hogy hiányos a magyar tanulók nyelvtudása, ami általában negatív értelmezést kapott, pedig tudjuk, hogy a legtöbb esetben ezt a problémát a nem megfelelő módszertan okozza. A most megjelenő könyv fontos előrelépést jelent ezen a téren, és más megyék iskolái számára is elérhető lesz” – jelentette ki Borboly Csaba. Az elöljáró ismertette a vendégekkel a Hargita és Bákó megye közti határvitát is, amelynek megoldásához a segítségüket kérte, hiszen az Úz-völgyi ifjúsági tábor is kihasználatlanul áll az egyetértés hiánya miatt.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint a kormányfő mai jelenléte a térség, a két megye, Székelyföld fejlesztése szempontjából fontos momentum. „Egy hónappal ezelőtt a miniszterelnök úr az RMDSZ-elnök, Kelemen Hunor meghívására érkezett Nyergestetőre, az akkor egy politikailag fontos momentum volt. Első jele a normalitásnak. Akkor ígéretet tett, hogy gyakrabban jár majd hozzánk. Íme, ma is itt van, a miniszterelnök-helyettes társaságában” – mondta köszöntőbeszédében. Victor Ponta magyarul is köszöntötte a jelenlévőket, és a román tankönyvekre utalva azt mondta, fontos, hogy a gyerekek jól megtanulják anyanyelvüket, ugyanígy a román nyelvet, akárcsak az angolt, hiszen nemcsak Románia, hanem Európa polgárai is vagyunk. „A felvetett problémáról már tárgyaltam és még tárgyalni fogok az oktatási miniszterrel, hiszen mindannyiunk érdeke a minőségi oktatás” – jelentette ki a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy a fejlesztési programok Románia minden polgárának szólnak, és minden gyermeknek szüksége van iskolabuszra, korszerű tanintézetekre, régiótól függetlenül. A kormányfő úgy vélte, emellett a szimbolikus gesztusokra is szükség van, példaként említette Gábor Áron ágyújának a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum tulajdonába való helyezését. Ezek a gesztusok Victor Ponta szerint egyre gyakoribbak, és a normalitás irányába mutatnak.
Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes szintén magyarul köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, hogy a Hargita megyének szánt iskolabuszok egy részét már átadták Bukarestben, a kormány székhelyén, és a Kozmáson átadottak után újabb kisbuszok érkeznek majd. Olyképp módosították a törvényt, hogy ezentúl városi oktatási intézmények is kaphassanak iskolabuszt. „Minden állampolgárnak, etnikai hovatartozástól függetlenül, joga van a civilizált életkörülményekhez: aszfaltozott úthoz, ivóvízhez, csatornarendszerhez, modern iskolához. A kozmásiaknak ugyanúgy, mint a bukarestieknek” – jelentette ki a kormányfő-helyettes. Mint mondta, a jelenlegi kormány egyik fontos intézkedése, hogy ne politikai alapon, hanem a fenntartható fejlődés szempontjait figyelembe véve osszák el a forrásokat, elsősorban a hátrányos helyzetű térségeket segítve.
Kelemen Hunor szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes szerint hosszú távú tervezés az, ha az oktatási rendszert, az iskolás gyermekek biztonságát egy felelős kormányzás prioritásának tekinti. „Az RMDSZ azért része ennek a kormánynak, hogy minden olyan helyi igényt támogasson, ami a közösséget szolgálja. Ezeknek az iskolabuszoknak az átadása és a ma aláírt településfejlesztési szerződések azt bizonyítják, hogy jól döntöttünk” – mondta.
Közlemény
Erdély.ma

Támogatást biztosítanak, szavazatokat remélnek
Visszatérő vendég lett Csíkszéken Victor Ponta. A kormányfő az augusztusi Nyerges-tetői megemlékezésen tett látogatása után Csíkkozmásra érkezett szeptember 11-én, csütörtökön, iskolabuszokat és fejlesztési projektek támogatási szerződéseit adva át több polgármesternek. Az RMDSZ autonómiatervezetéről kevés szó esett, az együttműködésről annál több.
Az együttműködést, párbeszédet emlegették a legtöbben a kormányfő csütörtöki csíkkozmási látogatása alkalmával, ahol két államfőjelölt is találkozott. A felszólalók közül senki, még Victor Ponta vagy Liviu Dragnea sem mellőzte a magyar nyelvű üdvözlést.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Korodi Attila miniszter, közel hatvan polgármester, alpolgármester Hargita és Kovászna megyékből, a két megyei önkormányzati képviselő-testület elnöke, képviselők jelenléte jelezte Kozmáson, hogy az esemény jelentősége túlmutat hét iskolabusz átadásán, valamint a Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) keretében aláírt támogatási szerződéseken. A Boga Alajos Általános Iskola udvarán tartott ünnepségre a kormányfő késve érkezett, az őt és Liviu Dragnea regionális fejlesztési minisztert szállító helikopter Csíkszeredában szállt le, onnan mentek kíséretükkel az alcsíki községbe.
Lenne még tennivaló
Petres Sándor prefektus üdvözlő szavai után Borboly Csaba következett, és a kormányfő jelenlétét kihasználva nemcsak a fejlesztésre szánt pénz fontosságát emelte ki, de felhívta a figyelmet arra is, hogy nem az asszimiláció, hanem a kivándorlás jelenti a legnagyobb problémát Hargita megyében. A Hargita megyei önkormányzati képviselő-testület elnöke hozzátette, a megyében többletfinanszírozásra van szükség ahhoz, hogy ne kelljen tanintézeteket bezárni.
Egyúttal felhívta a figyelmet, hogy a magyar anyanyelvű diákoknak külön tanterv szerint kellene oktatni a román nyelvet, és az 1-2. osztályosok számára Hargita megyében elkészített, sajátos román tananyagot tartalmazó tankönyvet is átadta Pontának. Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke úgy értékelte, a Nyerges-tetői látogatás egy lépés volt a normalitás felé, amelyet most újabb, konkrét eredményeket hozó lépés követ.
A normalitás gesztusai
Jó napot kívánok – köszöntötte magyarul a kormányfő a jelenlévőket, kifejtve, a gyermekeknek anyanyelvükön kell tanulniuk, ugyanakkor tudniuk kell románul és angolul is, „mert román állampolgárok, de európai polgárok is vagyunk”. Közölte, a tanügyminiszterrel is konzultál a sajátos román tananyag ügyében. Fontosnak nevezte a vidéki települések fejlesztését, és úgy értékelte, a normalitás gesztusaira, lépéseire szükség van, még több találkozó ad erre lehetőséget.
Liviu Dragnea regionális fejlesztési miniszter szerint mindenkinek fontos a gyermekek öröme. „A vidéken élő embereknek joguk van a járható utakhoz, vízvezetékhez, korszerű iskolákhoz, a civilizációhoz. A kormányprogramnak a fenntartható fejlődést kell szolgálnia” – szögezte le. Nem felejtette el a végén a buzdítást, hogy az elnökválasztás második fordulójában úgy szavazzanak, ahogy az ország számára szükséges.
„Amikor kormányra léptünk, a helyi közösségek fejlődésére gondoltunk. Az RMDSZ azért része ennek a kormánynak, hogy minden olyan helyi igényt támogasson, ami a közösséget szolgálja. Ezeknek az iskolabuszoknak az átadása és a ma aláírt településfejlesztési szerződések azt bizonyítják, hogy jól döntöttünk” – mondta Kelemen Hunor szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes. A miniszterelnök és kísérete a járművek és a szerződések átadását követően Maroshévízre látogatott, ahol szintén iskolabuszt adtak át, majd a 174A jelzésű, felújított megyei utat tekintették meg.
Hét iskolabusz, sok pályázati támogatás
Csíkkozmás, Csíkszentmárton, Csíkmadaras, Gyimesfelsőlok, illetve a háromszéki Nagybacon, Előpatak és Szentkatolna polgármesterei vehették át az új iskolabuszokat, a Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) keretében Hargita megyéből a megyei önkormányzat, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Balánbánya, Tusnádfürdő, Székelykeresztúr, Szentegyháza, Csíkszentgyörgy, Szépvíz, Csíkszentlélek, Gyimesközéplok, Kászonaltíz, Csíkrákos, Csíkszentkirály, Madéfalva, Csíkszentimre, Zetelaka, Varság, Oroszhegy, Siménfalva, Parajd, Galambfalva, Máréfalva, Újszékely, Székelyandrásfalva, Etéd, Bögöz pályázatai részesülnek támogatásban.
Kovács Attila, Székelyhon.ro

Kézzel írt történelem – Jókaitól a… jókedvig
Születésnapi beszélgetés a 75 éves Pál-Antal Sándor levéltáros-történésszel
– Kezdjük egy pontosítással: ön rendes tagja vagy külső tagja a Magyar Tudományos Akadémiának?
– Az MTA-nak a külföldön élő magyar tudósok csak külső tagjai lehetnek, a rendes tagok Magyarországon élő magyar állampolgárok. Az Akadémiába a határon túli tudósokat is választják, akárcsak a rendes és levelező tagokat. Sokan összetévesztik a köztestületi tagokat a külső tagokkal, és azt hiszik, hogy azok is akadémikusok. Köztestületi tag lehet bárki, aki doktori fokozattal rendelkezik, a magyar tudományosságot műveli, és hivatalosan kéri a köztestületbe való felvételét. Elméletileg minden tudományos doktori fokozattal rendelkező magyar az MTA köztestületi tagja lehet, de akadémikus csak megválasztott. Erdélyben jelenleg 17 akadémiai külső tag él, köztestületi mintegy 800, ha nem több.
– És ki lehet levelezőtag?
– Csak magyarországi tudós.
– Karcfalván született, mégis Nagybányán és Csíkszeredában járt középiskolába.
– Elég hányatott gyermekkorom volt. Hadiárvaként nőttem fel. Miután anyám újból férjhez ment egy színesfémérc-kutató bányamérnökhöz, elég sűrűn változtattuk lakhelyünket, oda költöztünk, ahova a munkája szólította. Elemibe Csíkmadarason és Karcfalván jártam, az V-VIII. osztályt már a Nagyvárad melletti Élesden végeztem. A középiskolát Nagybányán kezdtem a műszaki-vegyészeti középiskolában, amit nem fejeztem be. Mivel azt 1955 elején átalakították inasiskolává, és közben nevelőapám is meghalt, otthagytam, és visszaköltöztünk Csíkmadarasra, ahol gazdálkodásból éltünk. Így még gyerekfejjel gazdálkodó lettem. A középiskolát magánúton folytattam a mostani Márton Áron Líceumban, amely akkor tízosztályos volt.
– Milyen volt a nagy múltú alma mater szellemisége, milyen emlékei vannak az akkori Csíkszeredáról?
– Mivel az utolsó év második felében engedélyezték a magántanulók óralátogatását, anélkül, hogy feleltettek volna, kerékpárral bejárogattam Csíkszeredába, ahol egy befogadó osztályra találtam (megjegyzem, nem voltam egyedüli magántanuló). Mint magántanuló, eléggé szegényes tarsollyal ballagtam, úgyhogy volt, amit az egyetemen bepótoljak. Mégis szeredai gimnazistává váltam, és a rövid ideig tartó és rendellenes gimnazista státusom ellenére az iskola neveltjének éreztem magam. Azóta is rendszerint részt veszek az érettségi találkozókon. Csíkszereda kisváros volt nagy múltú iskolával, ma már virágzó város, ahová otthonosan térek vissza, elég sűrűn, hiszen az egyik lányom is ott él.
– Következtek az egyetemi évek; miért választotta pont a történelmet?
– Gyermekkoromban rengeteg Jókai-könyvet olvastam, otthon megvolt a százkötetes "Jókai összes". Élvezettel faltam a történelmi regényeit. Bizonyosan neki is köszönhetem az erős vonzódást a történelem iránt. A sors mégis úgy hozta, hogy az egyetemre nem a történelemre, hanem a közgazdasági szakra felvételiztem, ahol az első évet el is végeztem, de a másodévet már a történelmen folytattam.
– ’63-ban végzett, s első, de mondhatom azt is, hogy utolsó munkahely-állomása a marosvásárhelyi levéltár volt…
– Talán azzal kezdeném, hogy már másodéven ismeretséget kötöttem az oklevelekkel, és jó paleográfusnak (régiírás-kiolvasónak) bizonyultam. Harmadév után a nyári praktika idején a brassói levéltárban egyedüli diák voltam, aki régi iratokat elolvasott és cédulázott. Úgyhogy már akkor megbarátkoztam a levéltárral. Ötödév végén a bukaresti Állami Levéltár fiatal levéltárosokat verbuvált a történelem, jog és román nyelv szakot végzők soraiból. Ekkor többet is kiválasztottak a jelentkezők közül, majd jött a háttérkivizsgálás, és mivel a levéltár a Belügyminisztériumhoz tartozott, elég alapos átvilágításon estünk át. Nagyon megrostálták a jelentkezőket. A jelölt nem lehetett a volt kizsákmányoló osztályok sarja, nem lehetett külföldön élő vagy büntetett előéletű rokona, szülei nem lehettek volt történelmi pártok tagjai stb. Nekem nagy szerencsém volt, mivel a szülőfalumban lefolytatott helyszíni kutakodás során a káderes tolmácsa, a marosvásárhelyi levéltárban dolgozó egyik leendő kolléganő a védelmemre kelt. (Mikor azt mondták, hogy kizsákmányolók voltak a szüleim, ő kizsákmányoltakat közvetített, pedig akkor még nem is ismert. Az illető hölgy később átment a tanügybe, ma is Marosvásárhelyen él.)
– Egyedüli magyarként került a levéltárhoz?
– Az évfolyamunkról ketten lettünk levéltárosok, Molnár János a gyulafehérvári levéltárba került, én Marosvásárhelyre. A kollégám és akkor végzős román társaink többsége egypár év múlva otthagyta a levéltárat. Nagyon kevesen tudtak ebbe a szakmába beilleszkedni.
– Mi a véleménye, miért vettek fel akkor két magyar fiatalt a levéltárhoz?
– Ez országos szinten nem sok. Szükség volt a nagy mennyiségű magyar nyelvű levéltári anyagot feldolgozni tudó szakemberekre. Kézzelfogható, hogy erre a legmegfelelőbbek az iratok nyelvét ismerő magyar anyanyelvűek voltak. Amikor végeztem, éppen akkor nyitott Bukarest e téren. Később, a ’70-es években változott a káderpolitika, egy idő után már csak magyarul tudó vagy vegyes családból származókat vettek fel. Így az ezredfordulóra a levéltárakból "kifogytak" a magyar levéltárosok. Én voltam az utolsó. (Erről cikkezett is annak idején Bölöni Domokos.) A változás után, 2006–2008-tól egypár erdélyi levéltárban ismét dolgozik egy-egy magyar levéltáros.
– A ’89-es változás után egymás után jelentek meg az Ön művei. Ez azt jelenti, hogy a "nyersanyagot" már korábban kibányászta, csak a megfelelő pillanatra várt, amikor ez megjelenhet nyomtatásban?
– Nem mondom, hogy nem gyűjtögettem. Volt egypár témám, amihez anyagot jegyzetelgettem, hogy majd nyugdíjas koromban felhasználom kedvenc témáim megírásához, de az nem jelentett anyaghalmozást. Miután ’90-ben, 50 éves koromban elhárultak a szellemi kibontakozás előtti akadályok, ki is használtam a kínálkozó lehetőségeket. Addig is publikálgattam román nyelven (magyarul inkább rövid történelmi cikkeket közöltem a napilapokban, főként a Vörös Zászlóban), most viszont megadatott az anyanyelven való publikálás lehetősége, ami nagy könnyebbséget jelentett. De a lényeg nem az volt, hogy volt-e előre kijegyzetelt anyagom, hogy tele volt-e a fiókom? Hanem az, hogy tudtam, mit és hol keressek. Ezt a tapasztalatot kamatoztattam más levéltárakban is. Aki nem tudja, hogy a számára szükséges forrás hol található, az rengeteg időt elpazarol, amíg megtalálja. Mondjam úgy: én ezt az időt megspóroltam. És ez sokat segített abban, hogy többet szenteljek az írásra.
– Első kötete, ami megjelent ’90 után, Backamadaras falutörténete volt. Azelőtt nem nézték jó szemmel, ha ősi székely falvainkról, 600-700 éves településekről közöltek helytörténeti anyagot?
– Valójában nem ez volt az első terjedelmesebb írásom, hiszen a Politikai Könyvkiadó Testamentum sorozatában 1984-ben már kiadás előtt állt egy székely történelemmel kapcsolatos, Szabó Miklóssal közösen írt munkánk, de azt cenzúrai jóváhagyás után a nyomdából visszavonták. Úgy járt a mi munkánk is, mint az Erdélyi szótörténeti tár, a Romániai magyar irodalmi lexikon, a Népismereti dolgozatok és más magyar kiadványok. A Backamadaras ’92-ben jelent meg; egy gyorsmunkáról van szó, amely fél év alatt készült el a község okleveles említésének 650. évfordulójára. Egy lelkes munkacsoport munkája volt, amelyet én vezettem, a kötetet szerkesztettem, és a történelmi részt is én írtam. Falutörténetről lévén szó, adatokat elsősorban a helyszínen kellett összegyűjteni, amit a helyi szerzőtársak végeztek. A történeti részt viszont, amelyhez levéltári kutatás kellett, rám hárult. És hogy feleljek a kérdés második felére is, ’90 előtt nem az volt a gond, hogy az ilyen témájú írásokat nem nézték jó szemmel, hanem kicenzúrázták azokat, nem adtak kiadási engedélyt rájuk.
– 1997-ben jelent meg a Mentornál A marosvásárhelyi utcák, közök és terek történeti névtára, amit Vigh Károllyal közösen írtak.
– Tévedés, ezt egyedül írtam. Vigh Károly marosvásárhelyi származású kolozsvári könyvtároshoz annyiban kapcsolódik a kérdés, hogy én fejeztem be és adattam ki a Marosvásárhely helyneveit tartalmazó, még 1939-ben készült kéziratát, amelynek a kiegészítéséhez halála előtt hozzáfogott, de befejezni már nem tudta. Ezt a kiegészítést Marosvásárhelyen kezdte, és Svédországban, az egyik leányánál folytatta. Halála után a félbeszakadt munka az Országos Széchényi Könyvtárba került. Én, ismerve a fiát, megkérdeztem, tudja-e, hogy édesapja utolsó óhaja a kézirat véglegesítése és alkalomadtán való kiadása volt? Erre ő felkért a munka befejezésére, vállalva a kiadási költségeket. Ezután széles körű levéltári kutatást végeztem, és kiegészítettem a kéziratot, a kötet Csíkszeredában jelent meg. Ez alkalommal összegyűjtöttem Marosvásárhely régi utcaneveit is, és kiegészítve a 20. századi utcanévadatokkal, megszületett az önálló utcanév-történeti munka. Úgy érzem, hogy ezzel kielégítettem egy valós szükségletet, hiszen ma is kapok visszajelzéseket annak hasznosságáról.
– És a Kádár Zsomborral írt közös kötet?…
– Kádár Zsombor erdőmérnök jó barátom volt, tizenvalahány könyve jelent meg, inkább szótárakkal foglalkozott. Egyszer elhozott hozzám egy 1100 oldalas erdészettörténeti kéziratot. Hónapokig olvastam, észrevételeztem. Abban a formában nem tudta kiadni, s akkor ajánlottam én is, más is, hogy bontsa bizonyos témákra. Lett is abból három kötet, de egy része még mindig értékesítetlen maradt. Amikor 75 éves volt, felkeresett, s azt mondta: te, Sanyi, én már letettem a plajbászt, megkérlek, ebből fabrikálj egy könyvet. Kivettem az egészből a még használható részeket, és kiegészítettem levéltári adatokkal. Így lett belőle a közös erdészettörténeti kronológia.
– 1995-ben új beosztást kap: levéltári szakértő. Mit jelent ez?
– Magas képzettségű levéltárost. Azelőtt főlevéltáros voltam.
– Nyilván régóta ismeri a VI-VII. osztályban használatos A romániai magyar nemzeti kisebbség történelme és hagyományai c. tankönyvet. Mi a véleménye, fontos az, ha már a gimnáziumban elkezdődik a magyarság múltjának ismerete és oktatása?
– Ismerem mind a két szerzőt. Rátermettségüket nem vonom kétségbe. Tankönyvükre nagy szükség volt, de úgy vagyunk vele, mint általában minden újdonsággal. Rendkívül jó, fontos, de nem szabad ezen a szinten megállni. Ezt jobbítani lehet, és kell! Közben, ugye, megjelent A székelység története. Ezt sikerültebbnek tartom. Nekünk, kisebbségieknek, akik szervezett körülmények között eddig nem tanultuk múltunk történetét, most már van lehetőség erre, és rendkívül nagy szükség is van, hiszen ha nem ismerjük múltunkat, gyökértelenekké válunk. Az ilyen tankönyvek ne csak az iskolásoknak készüljenek, hanem a szülőknek is. Hiszen ismerethiány-pótlóak. A múltismeret tanulását pedig minél korábban meg kell kezdeni. A kisebb iskolásoknál főként az eseményekre összpontosítva, mert arra fogékonyabbak, a nagyobbaknak, a középiskolásoknak már magyarázó szöveggel is ellátva. Fontos, hogy megértsük, mi miért történt. Ha nem ismered fel a hátteret, a kiváltó okokat, a levegőben tapogatózol. Ezért is szükséges a jó tankönyv.
– Lát-e esélyt arra, hogy egyszer a román és a magyar történészek leülnek egy asztalhoz, s ŐSZINTÉN, a tények tudatában írják meg Erdély történelmét, s azt tanítják majd mind a magyar, mind a román osztályokban?
– Jelen pillanatban erre nincs esély! Túl szerény és vékony az a román történészréteg, amely hajlandó lenne a múltra vonatkozólag, a magyar történészekkel karöltve, egy pártatlan Erdély-történetet írni. Például Kolozsváron és Bukarestben is van néhány történész, akik jól ismerik az erdélyi múltat, de az ő tevékenységük még nem hozott áttörést. Ehhez a politikum szemléletváltozása szükséges. De a kérdés megoldása azért is nehéz, mert mindenik népcsoportnak – egymás mellett élve is – megvan a maga történelme, amelynek a megírását szinte lehetetlen úgy összehangolni, hogy azzal mindkét fél elégedett legyen. Gondolok itt elsősorban a kontinuitáselméletre, az 1848-as forradalomra és egyéb eseményekre. Ebben a kérdésben valamelyes előrehaladást a közös kerekasztal-megbeszélések hozhatnak.
– Egy fiatal, jól képzett, aktív levéltárosnak, László Mártonnak adta át a széket, akinek külön erénye, hogy sokat publikál, kutatási területe a közelmúlt. Mire kellene fókuszáljon a következő időszakban, hogy apadjanak a "fehér foltok"?
– A levéltárost a kutatók a szó jóhiszemű értelmezésében szolgának tekintik. És valóban, egyik feladata a forrásanyaghoz való hozzáférés elősegítése. Ez azonban nem lehet azonos a kutató munkájának az elvégzésével, még a szükséges dokumentáció kikeresésével sem. A levéltáros feladata a levéltári anyagok rendezése, nyilvántartásba vétele, és – ha szükséges – a nyilvántartások használatához való tájékoztatás nyújtása. De a levéltáros ne elégedjen meg a hivatali feladatok elvégzésével, hanem legyen kutató is, ahogy teszi azt a fentebb említett utódom, és számos kollégája, Berekméri Róbert és Barabás Kisanna marosvásárhelyi egyházi levéltárosok, Bicsok Zoltán csíkszeredai kolléga és mások. Nagy szükség van a kutatómunkába való bekapcsolódásukra, hiszen rengeteg a feltárnivaló. Bármelyik korszakot vesszük, sok a fehér folt. És a levéltáros ott él a forrás tövében. Ajánlom, merítsen minél többet belőle.
– Min dolgozik jelenleg?
– Nemcsak kutatok, nemcsak írok, más teendőim is vannak. És ezek olyan vállalások, kötelezettségek, amelyeket nem illik visszautasítani. Jelenleg egy nagy kézirat lektorálását végzem, amelyet már egy hónapja nyaggatok, mert nehéz anyagnak bizonyult.
– Miről van szó?
– Benkő József 1778-ban kiadott Transilvania Generalisa, Erdély leírása. A latinul írt többkötetes mű fordítása már régebb elkészült, kiadását pedig a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum vállalta. Az ottani munkatársak alapos szerkesztői munkát végeztek, nagyon sok magyarázó szöveggel, és felkértek annak történelmi szempontból való lektorálására. Nem könnyű munka, mert a mai olvasó számára is jól érthetővé kell tenni.
– És mi következik ezután?
– Év végére be kell fejezzem a Magyar Országos Levéltár "fondjegyzéknek" hívott nyilvántartása román nyelvre fordítását. Ez egy kétkötetes munka, a román–magyar levéltári egyezmény része, s mivel kevés a két nyelvet egyaránt jól ismerő szakember, engem kértek fel erre. Nem utasíthattam vissza, hiszen eddig is jól együttműködtünk. Ugyancsak év végéig kell összeállítanom a Bernády György életéről és tevékenységéről szóló kéziratot, amelynek a szerkesztését elvállaltam. Ezután jönne – jövő tavaszra – a Bodor Péter életéről régebb beígért kötetem. A Román Televízió bukaresti magyar adásában Miholcsa Gyuláék egy 80 perces filmet készítettek róla, amelyhez a dokumentációt én nyújtottam. Miután nagyon sok időt áldoztam a székely ezermester életére vonatkozó, nehezen hozzáférhető, szétszórt források összegyűjtésére, ideje befejeznem ezt a témát. Végül – igaz, hogy ez már nem a jövőre vonatkozik, hanem a jelenre – most már biztosan közölhetem, hogy szeptember 26-án lesz a legújabb könyvem bemutatója a Bernády Házban (tegnap volt – sz.m.). Címe: Történelmi szimbólumaink. Székelyföldi pecsétek. A Mentor Kiadó adta ki, a nyomdai munkákat a csíkszeredai Gutenberg nyomda végezte.
– Mit tartalmaz a kötet?
– Amint a címből is kiderül, a székely történelmi szimbólumok egyik nagy családjának a történetét. A székelyföldi pecséthasználat történetét, a használt címerek és egyéb jelképek leírását, valamint egy nagy albumot színes fotókkal. Nagyon nehéz munka volt, az anyag összegyűjtése rengeteg időmbe került. De megérte. Egy évek óta tartó kutatómunka összefoglalója, egy átfogó szintézis.
– Nyilván ezt a nagy munkát el sem lehetne képzelni számítógép nélkül…
– 20 éve használom a számítógépet, enélkül nem tudnék élni. Úgy vágtam neki, hogy nem jártam kurzusra, hanem vettem egy oktatófüzetet, ennek segítségével összeállítottam a Vígh-féle kötetet. Rengeteget bosszankodtam, mert az elején sokat bakiztam, de sikerült "megszelídítenem" ezt a csodálatos találmányt. Nem egyedül, hanem harmadik osztályos unokám s egy ötödikes barátja segítségével. Azóta nélkülözhetetlen munkaeszközöm.
– Igaz az, hogy humor nélkül nem tudnánk legyőzni az élet szomorú oldalát?
– Ha magadra mosolyt erőltetsz, megváltozik a közérzeted. Légy jókedvű, ha nehezedre esik is, és mosolyogj! Könnyebben felvidulsz, tapasztalatból tudom. Rájöttem, hogy összejöveteleken, előadás közben a könnyed hangvétel feloldja a hangulatot. Egy könnyed bevezető után a hallgatóság is jobban odafigyel.
– Díjak, elismerések? Kérem, említsen meg néhányat!
– A kapott díjak két csoportra oszlanak, a levéltári szakmával kapcsolatosakra, és a tudományos munkámat méltatókra. A levéltárosi tevékenységemre vonatkozóak közül kiemelném a Pauler Gyula-díjat és a Széchényi Ferenc-díjat, a történészi munkásságomra vonatkozóak közül az akadémiai Arany János Érmet, de fontos számomra a Gr. Mikó Imre-emléklap és a Gábor Áron- díj is.
Székely Ferenc, Népújság (Marosvásárhely)

Elindítják a felvonókat a Madarasi Hargitán
Szombaton elindítják mindhárom felvonót a Madarasi Hargitán: az utóbbi évtizedek legnagyobb fejlesztései révén a látogatók már aszfaltúton juthatnak fel a hegyre, ezenkívül új felvonó és sípálya várja a téli sportok szerelmeseit.
Jelenleg a Madarasi Hargita sípályáin mintegy 30 cm a hóréteg vastagsága, így december 13-án, szombaton meg is kezdődik ott a síszezon, ez alkalomból az egész napos szombati síbérlet mellé a december 14-ei, vasárnapi ingyen jár. Az akcióhoz némely hargitai panzió is csatlakozott, erről a madarasihargita.hu weboldalon vagy a síközpont hivatalos Facebook-oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.
Idén nyáron leaszfaltozták az Ivó felőli erdei utat, emellett Csíkmadarasról felvezették a villanyáramot is, így remélhetőleg hamarosan hálózati árammal üzemeltetik a felvonókat és panziókat – áll a Madarasi Hargita Síközpont közleményében. A hegyen ugyanakkor kialakítottak egy új, mintegy 500 méteres pályát a kezdő sízők számára, így most már a tanulók, középhaladók és haladók is kiválaszthatják a nekik megfelelő terepet. A téli sportok kedvelőit hobbijuk gyakorlásában egy új, tányéros felvonó is segíti mostantól, a hódeszkások számára kialakított hóparkot pedig nemrég kiszélesítették.
Az 1500–1700 méteres tengerszint fölötti magasságon fekvő sípályákhoz felvezető mindkét utat takarítják: a Szentegyháza felőlit a síközpont üzemeltetői, míg az ivóit a zetelaki önkormányzat. Mindkét út jól járható, ám a hólánc használata így is ajánlott.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro

Színjátszás több mint százéves hagyománnyal Csíkcsicsóban
Csicsóban több mint százéves hagyománya van az amatőr színjátszásnak, a jelenlegi csoport Szabó Magdolna kezdeményezésére alakult 2008-ban, az Élő Emlékezet Egyesület keretében. Néhány hónapja az egyesülettől függetlenül, önálló színjátszó csoportként működnek.
Este nyolc óra után érkeztünk meg a csíkcsicsói kultúrotthonba, hogy ezúttal a csicsói amatőr színjátszókkal beszélgessünk. Épp a próba szünetében toppantunk be a színjátszó csoporthoz, a Rejtő Jenő Úrilány szobát keres című darabját próbálták, készülve a karcfalvi vendégjátékra.
Első nagy sikerű előadásuk Heltai Jenő A néma levente című darabja volt, melyet Varga Sándor, a Csíki Játékszín színésze állított színpadra. A néma leventét 1965-ben láthatták még a helybéliek, hisz az akkor működött színjátszó csoport is játszotta. Következett A hullámzó vőlegény című darab, amelyet szintén Varga Sándor rendezett, majd miután a színművész Magyarországra költözött, Bilibók Attilát kérték fel rendezni a csicsói műkedvelők. Ő Csiky Gergely Buborékok című művét ajánlotta a csoportnak, majd vitte színre velük. A legutóbbi előadásukat, az Úrilány szobát keres címűt is ő rendezte.
„Nem könnyed darabokat akarunk, amire így is, úgy is elmennek az emberek, hanem népművelő jellegűeket, kicsit fajsúlyosabbakat” – mondta Lutz Levente, a csoport egyik tagja.
Az előadásokhoz a díszlet, jelmez otthonról kerül ki, vagy éppen turkálóból vásárolják meg. A csicsói színjátszóknak már külön díszletraktáruk is van, egy csűrben tárolják azokat a díszleteket, amelyeket épp nem használnak a játszott előadásban. „A kulturális központnál volt egy megbeszélés az amatőr színjátszók vezetőivel, és ott javasoltam, hogy csináljunk egy börzét, Facebookon, vagy valahol, ahová mindenik csoport írna egy leltárlistát azokról a díszletekről, amelyeket épp nem használnak. így kölcsön tudnánk kérni egymástól, ha szükségünk van valamire, például fogasra, lámpára, kanapéra. Sajnos nem történt még előrelépés ez ügyben” – jegyezte meg Lutz. Megtudtuk, arra is volt példa, hogy egy díszletdarabot pályázat útján szereztek be, bár nehezen tudták megértetni, hogy az adott csikókályha tényleg díszletként fog funkcionálni. A rendezői díjakat is általában pályázatokból oldották meg.
Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Gelence, Csernáton, Alsórákos, Szentmárton, Csíkmadaras, Csíkkarcfalva – csak néhány hely, ahol a csicsói színjátszók felléptek. A néma levente című előadással még egyhetes turnén is voltak Magyarországon.
A faluban jól fogadják az előadásokat, ha többször játszanak egy darabot, akkor is telt ház van. Még Csíkszeredából is sokan mennek el megnézni a csicsói színjátszókat. Aztán előadás után, mint újságolták, úton-útfélen gratulálnak nekik a szomszédok, ismerősök. A színjátszó csoport tagjai, dacára annak, hogy van, mikor éjszakába nyúlóan próbálnak, szívesen járnak össze. „Egyfajta szórakozás, jó csapat kovácsolódott össze. Ugyanakkor lehet fejlődni, a rendezőtől, a darabból tanulni is tudunk" – mutattak rá.
A színjátszó csoport tagjai:
Adorjáni Lajos, Silló Attila, Részegh Attila, Csobot Zsófia, Pál Tibor, Lutz Levente, Sántha Imre, Kósa Gyula, Sántha Mária, Pál Norbert, Becze Géza, Becze Éva, Kelemen Emma, Fülöp Irén, Kelemen Béla, Bencze Etelka, Pál Piroska.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Örökifjú cserkészet
A cserkészetben látom egyetlen módját annak, hogy a mai ifjúságot természet-, Isten-, haza-, nemzet- és embertársszeretetre neveljük egyszerre – vélekedik Gaál Sándor, a Romániai Magyar Cserkészszövetség tiszteletbeli elnöke.
Előzmények Gaál Sándor életpályáját tanárként kezdte Kommandón 1989 előtt. Fizika, kémia mellett biológiát is tanított. A kommandói tanodában iskolai nyúlfarmot, csemeteparkot tartottak fenn. Mivel elég elszigetelt település, erdős-dombos-hegyes vidék, a gazdasági tevékenységek hiányában rengeteg szabadidejük volt a diákoknak. Ezt kihasználva Gaál Sándor rengeteget vitte egykori diákjait kirándulni, túrázni. Számtalan Kárpát-gerinctúrát szerveztek. Minden nyáron legalább 2–3 hetet töltöttek a hegyekben. A Kárpát-kanyartól a Nagy Sándorig mindent bejártak. Ezeknek a túráknak köszönhetően is nevelték a gyermekeket, jó, emberséges lelkületet lopva a kicsik szívébe. Ugyanakkor megtörtént ezzel együtt az Isten-hitre nevelés is, ami abban az időben tiltott volt. E tevékenységek által a gyerekeket közelebb tudták vinni a természethez, megtanították megbecsülni, ápolni és pótolni, amit mások elrontottak. A rendszeres természetjárás idővel életvitellé alakul, ami nagyban hozzájárul az egészséges lelkületű, gondolkodású felnőtté váláshoz. – Mekkora élmény, amikor valakinek sikerül felgyalogolnia a Kőröspatak közelében lévő Vadas cserkészparkba, majd ott egy pityókatokány elfogyasztása után kimehet vadászlesre és pisszenés nélkül várhatja, míg egy szarvas vagy vaddisznó arra jár! Kora reggel vagy késő este hallgatni a madarak csicsergését, megfigyelni őket és felismerni! Ez az igazi kikapcsolódás – meséli Gaál Sándor bácsi.
Idős tanárkollégái révén hallott a cserkészetről, ami akkoriban nem volt nagyon elterjedt mozgalom errefelé. Jó kollégája volt például dr. Kovács Sándor tanár úr, aki gyermekkorában, az 1940-es  években a Székely Mikó kollégium cserkésze, majd később Sepsiszentgyörgyön neves biológus volt. Rengeteget harcolt Háromszék természetvédelmi területeiért. Felleltározta a Bodoki- és Baróti-hegység növényvilágát, a Rétyi Nyírt, a kommandói tőzeglápot. Vagy Kónya Ádám tanár úr, aki gyermekkorában szintén cserkész, majd a sepsiszentgyörgyi múzeum őre, később igazgatója volt. Cserkésztáborok mintájára régészeti táborokat szervezett. Emlékezetesek ikavári táborai. Gaál Sándornak jó kapcsolata volt a Hargita megyei Jöjjön velünk természetjáró közösség vezetőjével, Beder Tiborral is. A Jöjjön velünk mintájára Gaál Sándor megalapította 1981-ben a Pro Natura természetjáró mozgalmat. 1989-ig havonta szerveztek 200–300 fős Pro Natura-találkozókat. Az összejövetelek mindig más városban, településen zajlottak, így megismerték az ottani természeti adottságokat, látványosságokat, helyi történelmet, ápolva hagyományainkat. 1989 karácsonyán Ion Iliescu feloszlatta a sólyom, pionír illetve KISZ-mozgalmat és a Securitatét is. Ez remek alkalom volt arra, hogy valami újat indítsanak el. Olyan mozgalmat hoztak létre – Beder Tiborral és másokkal, akik támogatták a kezdeményezést –, ahol szabadon lehetett az anyanyelvet használni, a magyar kultúrát ápolni, Istenről beszélni, hagyományainkat megőrizni. 1990 májusában a szárhegyi kolostorban sikerült az alapokat véglegesíteni, és ekkor bejelentették a Romániai Magyar Cserkészszövetség megalakulását. Az első találkozókat Csíkszeredában szervezték. Ezután nemsokkal Sanyi bácsi megalapította a dr. Kovács Sándor cserkészcsapatot, amely napjainkban is  kifogástalanul működik. Gaál Sándor és csapata ötévente bejárta Berecktől Fehéregyházáig Petőfi utolsó nyolc napjának helyszíneit, órára pontosan. Húsz évvel ezelőtt sikerült elhelyezniük a Kelemen-telki kúriára egy Petőfi és Bem bronzplakettet (itt étkezett utoljára Petőfi). A Rákóczi-évfordulók alkalmával bejárják a Rákóczi-emlékhelyeket, egészen a Vereckei hágóig. Ötévente elmennek Magyarországra, Felvidékre, Kárpátaljára. Eddig két alkalommal sikerült eljutniuk Rodostóba. 2002-ben tíz napot töltöttek a hajdani galíciai front mentén, a Vereckei-hágótól a hajdani lengyel határig, az ezeréves határ mentén. Gaál Sándor mindig bizalommal fordult a tapasztaltabb Szabó Lajos kanonokhoz, aki cserkészvezetőként fontosnak tartotta és tartja az ifjúság hitbeli nevelését. A 1990-es években rengeteget pereskedett az állam az RMCSSZ-szel, és ebben az időben az atya segítségét kérte. Szabó Lajos elemi és középiskolás korában tanárai révén ismerkedett meg a cserkészettel. Erdélyben 90-ben sikerült megalapítania első csapatát Csíkmadarason, ahová kihelyezték. Egy évvel később áthelyezték Sepsiszentgyörgyre, ahol egy év toborzás után megalapította a 40-es számú Szent György Cserkészcsapatot, mely azóta is kitartóan működik a gyermekek örömére. Arató László börtönemlékei
Gaál Sándor legszebb élményeit Arató Laci bácsinak köszönheti, aki 1992-ben a Magyar Cserkészszövetség Fórumának megalapítója és elnöke volt. Sokat dolgoztak együtt. Arató Laci bácsi rengeteget segítette az erdélyi cserkészetet, lévén a Márton Áron Könyvkiadó igazgatója. Sokoldalú emberként több mindenhez értett. Ellátta az erdélyieket cserkészirodalommal, s pénzügyi alapokkal is támogatta a csapatokat.
2012-ben Arató László a Barankovics István Alapítvány Emlékérmében részesült – olvashatjuk a Táborkereszt (XXIV) XIV. évf. 1. számában (2012. december), melyet a 100 éves Magyar Cserkészszövetség emlékére írtak. Íme egy részlet az oklevél szövegéből: „...hazánk fejlődésének előmozdításáért, a keresztény szellemiség és a kereszténydemokrácia megerősítéséért végzett, országosan kiemelkedő munkássága elismeréseként Arató László úrnak, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Magyar Katolikus Újságíró Szövetség tagjának a Barankovics Emlékérem kitüntetést adományozza.” Idézünk a méltatásból: „1927. június 25-én született Pécsett keresztény értelmiségi családban. Keresztény értelmiségi élethivatásának jelentős részét olyan korban élte meg és fejtette ki, amikor nem volt kifizetődő sem kereszténynek, sem önálló gondolkodású értelmiséginek lenni. 1945-ben hadifogság, 1961-től börtönbüntetés, majd mellőzöttség volt része a pártállami szigor némi enyhüléséig. Közben a »felszínen« műszaki végzettségű emberként működött, a »mélyben« viszont valódi keresztény értelmiségiként folyamatosan koordinálta a katakombacserkészetet és a föld alá kényszerült egyházi közösségek munkáját. Az újrainduló Magyar Cserkészszövetség országos társelnöke, a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának egyik megszervezője és nyolc évig aktív elnöke. Részt vett a Lelkipásztori Intézet megalapításában, az elsők között alapított  – Márton Áron néven – keresztény könyv- és lapkiadót, új orgánumokkal gazdagította a katolikus sajtót és a magyar cserkészetet. Számos kiadványa, könyve, cikke tanúskodik erről. Húsz éven át főszerkesztője volt a Táborkereszt katolikus cserkészfolyóiratnak. A cserkészet miatt börtönben is ült több éven keresztül, mivel vállalta a katakombacserkészetet, amit az akkori kommunista idők vezetői nem néztek jó szemmel. Később, 2006-ban Sziklatábor címmel Ivasivka Mátyással megírta A katakombacserkészet történetét, mely visszaemlékezéseket és dokumentumokat tartalmaz az (1945-) 1948–1988 közötti időszakból. A könyvhöz Beer Miklós váci püspök, cserkésztiszt írt előszót.” Arató Laci bácsi ellátogatott Sepsiszentgyörgyre, amikor Erdély első cserkészmúzeumát avatták. Az internet segítségével megkerestem levélben, és gyenge egészségi állapota ellenére most is, mint mindig életében, fontosnak tartotta a fiatalság ügyét, jó példával elöl járni, ezért válaszolt kérésemre. Így emlékszik vissza:
– 1952 karácsonyán szabadult a fiatal pálos atya, Bolváry Pál a börtönből. Kérésemre ő lett a korábban pécsi ciszterci diákok katakombacserkészeinek lelkipásztora. A cserkészet felszámolása után ugyanis törekedtem ezeket az általános és középiskolás fiatalokat kisebb csoportokba szervezve a jellemnevelő cserkészélet útján tovább vezetni. Találkozásunkkor Pál atya örült annak, hogy a kiscsoportos hittantanulással együtt járó, élményekben gazdag, ifjúságot evangelizáló földalatti cserkészmunka eredményesen él tovább. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy az ateista politikai hatalom az ilyen, Állami Egyházügyi Hivatal által nem ellenőrzött tevékenységet politikai rendszerellenes szervezkedésnek tekinti, és a vezetőket emiatt börtönnel bünteti. Ezért csak akkor folytassuk a katakombacserkészet vezetését, ha vállaljuk, hogy lebukásunk esetén akár többévi börtönt is kaphatunk. Mi úgy véltük, hogy Jézusért, a Legfőbb cserkész szolgálatáért minden áldozatot vállalunk. 1961. február 6-án éjjel a Fekete hollók fedőnevű rendőri akció során országszerte mintegy ezer helyen tartottak házkutatást, és közel száz vétlen, evangelizáló embert tartóztattak le. Így kerültem én is a börtönbe. Hosszú ideig magánzárkában, szóba sem álltak velem. Később, másoktól összegyűjtött információk alapján közölték, hogy a rendszer megdöntésére irányuló szervezkedés miatt több évre elítélnek, ami meg is történt. Hogyan éltem meg a börtönt? A vele járó áldozatot a fiatalokért ajánlottam fel, így munkám folytatásaként célt és értelmet nyert a kiszolgáltatottság ezen nem könnyű állapota. A magányos időszakban – lélekben – az általam jól ismert fiatal szentekkel együtt dúdoltam a katakombacserkészetben született dalokat, ha pedig megalázással és kiszolgáltatottsággal sújtottak, az ezzel járó szenvedést Jézus megkínzásához csatoltam. Ily módon elértem, hogy amíg az ateista politikai és a vallástalan közbűntényes rabok rengeteget kínlódtak mellettem, addig a hitünkért és az ifjúság evangelizálásáért rám mért szenvedésben, Jézus társ-kereszthordozójaként törekedtem vállalni a börtön adta keresztet. Mivel annak jóval nagyobb része a legfőbb cserkészt terhelte, nekem sokkal könnyebb volt elviselni azt, ami rám jutott. Ezért naponta hálát adtam a Jóistenek. Közben új katakomba-börtöndalokat is igyekeztem megfogalmazni. Mindezek és más, ehhez hasonló dolgok segítettek abban, hogy a börtönévek is erősítsék hitemet és elköteleződésemet. Ezek az esztendők valóban nem voltak hiábavalók. A Jóisten sok mai cserkészben élteti az értékes, hasznos és istenszerető magyar cserkészlelkiséget. Életre való kaland
Kopacz Boróka, a 14-es számú dr. Kovács Sándor cserkészcsapat őrsvezetője így vélekedik a cserkészetről: – A cserkészet  szerintem útmutató az életben. Rávezet sok jóra, és meg is tart benne. Én nagyon sok mindent köszönhetek a cserkészetnek, többek között a mostani énemet is. Barátokat ad, olyanokat, akikre mindig számíthatunk, akármilyen messze is laknak tőlünk, akikkel jól érezzük magunkat a táborokban, és akármit meg tudunk beszélni velük. Számomra a cserkészet biztos háttér – ha máshol nem is, ott mindig szívesen látnak. Mindig akad valaki, aki felvidítson, és nagyon figyelmesek egymással. A táborok talán a legfontosabbak, ott alakulnak ki az igazán jó barátságok. Két cserkészvezető-képző táboron vettem részt, és azok nagyon nagy hatással voltak rám. Életem legjobb ilyen eseményei voltak, amiket soha nem fogok elfelejteni! A cserkészet motiváló mozgalom, amely állandóan biztat, hogy többre vagyunk képesek. Ugyanakkor egy megbízatás is, mert feladatunk példát mutatni a kiscserkészeknek, és nem csak, talán az egész társadalomnak. A cserkészetben mindenki magára talál. Kitartásra nevel és segít döntéseket hozni bizonyos helyzetekben. A cserkészet egy életre való kaland!
Józsa Levente
(A Kálnoky Boris által meghirdetett riportpályázatra beküldött írás)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Karácsonyi műsorkavalkád Csíkszéken
A fúvószenekarok karácsonyi koncertekkel, az ifjúsági csoportok ünnepi előadásokkal, az iskolás korú gyermekek betlehemes játékokkal, a néptánccsoportok táncos műsorokkal készülnek, hogy megörvendeztessék a csíkszékieket az ünnepi időszakban.
Csíkkarcfalván december 25-én este hét órától a helyi kultúrotthonban koncertezik a község ifjúsági zenekara, többek között egyházi és világi, magyar és nemzetközi karácsonyi énekeket adnak elő. Csíkszentmihályon a kántor állított össze egy karácsonyi műsort, amelyet a helyiek bevonásával 25-én este hét órakor mutatnak be a falubeli kultúrotthonban. Csíkajnádon az ifjúsági csoport hívja a helyieket színdarabos bálba december 27-én. Az előadás 19 órakor kezdődik a művelődési házban, azt követően pedig reggelig tartó bálban rophatják a táncos kedvűek.
A Kászonokban a fiatalok szereplésével hagyományos egyházi előadásokra kerül sor, ahogyan eddig is, a karácsonyi szentmiséket követően. Kászonhoz hasonlóan Csíkrákoson is szerdán este pásztorjátékot tekinthetnek meg a helyiek a szentmise előtt. Madéfalván az ottani iskolás gyermekek mutatnak be hagyományos pásztorjátékot az ünneplő közösségnek szerdán este a templomban. 27-én estére pedig jótékonysági céllal szerveznek ünnepi előadást (kabarét) a fiatalok, amelynek bevételét Orbán Bencének ajánlják fel. Csíkmadarason karácsony másodnapján, 26-án este hét órától karácsonyi előadás lesz a kultúrotthonban. A helyi hagyományőrző csoport tagjainak, a népiskola zenészeinek, a vonós zenekarnak és a helyi vállalkozó fiataloknak köszönhetően létrejött előadás bevételét szintén a négy és fél éves madéfalvi Bencének ajánlják fel.
Csíkszentmártonon a fúvószenekar várja ünnepi előadására az érdeklődőket december 25-én este 7 órára a kultúrotthonba. A tusnádi közösségnek is az ottani fúvószenekar szerez örömet karácsonyi koncertjével, amelyet december 26-án este tartanak a nagytusnádi kultúrotthonban. A csíkcsicsói fúvósok ugyancsak 26-ára várják az ünneplőket a helyi kultúrotthonba, ahol este nyolc órától lesz karácsonyi koncertjük. Csíkszentkirályon is a fúvószenekar ad karácsonyi koncertet, ott azonban december 28-án este nyolc órára várják az érdeklődőket, a helyszín ebben az esetben is a kultúrotthon. Ezen alaklomból a fúvószenekar mellett fellép a népi zenekar is.
A csíkdánfalvi gyermekek karácsonyi előadását szerdán 16 órától tekinthetik meg a szülők, ismerősök a művelődési házban, azt követően a gyermekek számára karácsonyi csomagokat osztanak ki. Karácsonyi koncertre 25-én este 7 órakor kerül sor, amelynek keretében fellépnek a fúvós- és vonószenekarok, illetve a színjátszó csoport. Csíkszentdomokoson már megtartotta karácsonyi koncertjét a fúvószenekar, szerveztek karácsonyi vásárt is, a két ünnep között pedig 27-én délután öt órától hagyományőrző műsorral várják az érdeklődő helyieket a kultúrotthonba. A Szenttamási Ifjúság a Közösségért Egyesület 26-án 19 órára várja a falubelieket a kultúrotthonba, ahol az általuk összeállított karácsonyi műsort tekinthetik meg a jelenlévők.
Csíkkozmáson karácsonyi műsorként vasárnap a Csíkszentgyörgyi Székely Góbék léptek fel, azt követően szilveszteri kosaras bálba várják az érdeklődő párokat, családokat. Egészen 30-áig várják akár a gyermekes családok jelentkezését is, akik részvételi szándékukat Virág György alpolgármesternél jelezhetik a 0724-053 143-as telefonszámon. Szintén a góbékkal ünnepelnek Csíkszentgyörgyön, ahol a mára már hagyományossá vált 25-ei karácsonyi bál előtt este hét órától lépnek fel a falu szülöttei, Vitos Imre és Fehér Zoltán.
Csíkszentlélek községben 25-én délután 6 órára várják az ünneplőket a sportcsarnokba, ahol az ünnepi műsor keretében a helyi néptánccsoportok lépnek fel, illetve egy zenés betlehemes játékot is megtekinthetnek a jelenlévők. A Csíkszentlélekért Egyesület tagjai a fitódi időseknek és a szentlélekieknek is szeretnének örömet szerezni az ünnepek alkalmából: 25-én a kilenc órától kezdődő fitódi szentmise előtt rövid karácsonyi műsort adnak elő, amelyet a 11 órától kezdődő szentléleki szentmise előtt is bemutatnak.
Karácsony másodnapján, pénteken 19 órai kezdettel ünnepi előadásra várják az érdeklődőket a csíktaplocai kultúrotthonba. Fellép a másfél éve működő Csíktaplocai Ifjúsági Néptánccsoport, illetve a Csíkszentkirályi Vadrózsa Néptánccsoport Az élet útján című tematikus, szórakoztató előadással.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Jelképhasználati verseny?
Van a megyében egy rokonszenves liberálispárt-vezető, aki elítéli a román szélsőségességet, és ki is mer állni elvei mellett, számos ilyen nyilatkozatot lehetne idézni tőle. A megnyerő modorú ember azok közé tartozik, akikkel szót lehet érteni, szemben azokkal, akik saját elfogultságaik rögeszmés ismételgetésén túl egyébre nem képesek, s erősen kincstári meggyőződésük nem ismer semmilyen néven nevezendő visszakozást. Ők körömszakadtáig védik a maguk különben minden polgári úzus szerint elfogadhatatlan és elvetendő álláspontját.
Elfogadhatatlan, mert a másik, a nem román alávetését kérik azon a címen, hogy a román nemzetállamban Calafaton és Csíkmadarason ugyanazon jogok járnak mindenkinek – azaz a magyaroknak magyar minőségükben semmi. A szóban forgó önkormányzati képviselő másképp gondolkodik, ő abból indul ki, hogy valamennyien egyformán polgárai vagyunk az államnak, és ezen a jogon mindenikünk szabad, azaz a többségtől elütő nemzetiségű emberek is jogosultak a közösségüket megillető tiszteletre és jogi védelemre. Legutóbb zászlóügyben emelt szót véleménye mellett az illető úr, s nem a székely zászló kitűzhető vagy kiűzendő voltáról esett szó, hanem a több száz méteres óriászászlókról az jutott eszébe, itt tetten érhető a túlzás, méghozzá román és magyar oldalon egyaránt.
Azt hiszem, itt árnyalni kellene a kérdést, és nem egybemosni. A székely és magyar negyed kilométeres zászló a nagy menetelés idején jelent meg tájainkon, a román mintha valami egyéb zöngét hordana. Nem vitás számomra: ha csak a nagyságot nézzük, mindeniket egyforma számú négyzetméter illeti meg, de ha már olyan nemzeti jelkép, mely a román identitás kizárólagosságát nyilvánítja ki, ráadásul egy kisebbségi magyar közegben, akkor már másról is szó van.
Kérdésem akkor már így hangzik: mit üzen e jelképhasználat ott, ahol a kisebbségi népcsoport egyenjogúsításáért küzd? Nem vezet-e óhatatlanul félreértésre, illetve nem téved-e a fölény fitogtatásában e gesztus? Vagy pontosan ez volt a cél? Ha mi vonulunk fel egy sokakat egybeölelő zászlóval, akkor egy reményt éltetünk. Annak reményét, hogy küzdelmünkhöz egyre többen csatlakoznak, és az célba ér majd, ha eljön az ideje.
Olyan egyszerű korrekt álláspontot képviselni e kérdésekben. Mindig a jogaiban sértett, megfogyatkoztatott fél oldalára kell állni ilyenkor, és akkor biztosan igazunk lesz például jelképhasználat ügyében is.
B. Kovács András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Megörökítette Csíkmadaras múltját
Tankóné Péter Mária nyugalmazott tanítónő szülőfaluja, Csíkmadaras néprajzi és helytörténeti adatait, hagyományait, képi dokumentumait gyűjtötte össze több évtizedes értékmentő munkával.
A család csíkmadarasi, ő is ott született. „Itt laktak a nagyszüleim, és édesapám ide nősült, közben felépítette a házat a szomszédban, 1943-ban átköltöztünk az új házba. Hároméves voltam, amikor a front közeledtével menekülni kellett. Mint egy filmet, úgy látom magam előtt, ahogy pakoltak a szekérre, édesapám, aki szabó volt, elásta a varrógépet és az értékesebb tárgyakat, felültünk a szekérre, és elmentünk fel az egyik fűrészmalomhoz. A német repülők zúgtak, jöttek, és géppuskázták le a juhoka. Nagyon rossz emlékeim vannak. Mikor hazajöttünk, felrobbantották az Olt-hidat, és a repeszdarabok az ablakainkat betörték” – emlékezett Mária néni a kisgyermekként megélt háborús időkre.
„Édesapám látta bennünk, hogy jó felfogásúak vagyunk, és elhatározta, hogy továbbtaníttat. Én mikor kérdezték, mi szeretnék lenni, azt mondtam, hogy tanító néni. Mert házbérben tanítónők laktak nálunk, láttam az ő életüket, és én is tanító néni szerettem volna lenni” – mesélte. Mária néni a csíkszeredai vegyes középiskolában érettségizett 1959-ben, és 1960-ban már össze is házasodtak tanító férjével. Akkor nem ment a tanítóképzőbe, mert úgy gondolta, fiútestvéreinek nagyobb szükségük van a továbbtanulásra, hogy családfenntartók legyenek. Megszülte a leányát, tisztviselő lett, de az álmát nem adta fel, magánúton végezte el a tanítóképzőt, és közben tanított. „Kilenc évet tanítottam a madarasi óvodában, utána volt lehetőség tanítónőként dolgozni, és még 24 évet tanítottam Madarason. Közel 490 gyermek volt a kezem alatt, kimondhatatlanul szerettem tanítani. Hivatásom volt, lélekből csináltam” – vallja Tankóné Péter Mária.
Pedagógusi tevékenysége közben jutott idő kihasználni kézügyességét is. A kolozsvári Napsugár nevű gyermeklap pályázatára, amelynek feladataként székely ruhába kellett öltöztetni Anna és Áron babát, unokájával együtt jelentkezett. „Hat rend székely ruhát varrtam meg, négy lány- és két fiúruhát, elküldtük Kolozsvárra, most a keszthelyi babamúzeumban vannak, különdíjat nyertünk velük. Utána néprajzi jellegű pályázaton is vettünk részt az unokámmal, 2000-ben Nyíregyházán voltunk millennumi ünnepségen. Ezek a sikerélmények adtak ösztönzést a folytatásra, kezdtem varrni a ruhákat.”
Ezzel együtt a régi madarasi viseletet is igyekezett feleleveníteni. „Amikor hozzákezdtem, osztályoztam az anyagokat. Az 1905-ös évből az első ruha, az akkori eredetit próbáltam megvarrni. Mind a 31 babán más és más a szoknya, a csíkozás, a kötény. A ruhákat varrtam, viszont alig volt két-három baba. Meghirdettem a helyi lapban, hogy akinek babája van, kérem, ajándékozza nekem, nemcsak tanítványok, volt kollégák is ajándékoztak. Babajavító műhely is lett itt, így kaptam 37 babát, végül 31-nek készítettem ruhát” – elevenítette fel.
A régi felvételek gyűjtésével egy időben kezdte lejegyezni a népszokásokat, mert, mint mondta, az volt a terve, hogy a madarasi népviseletről ír egy könyvet. Erről a tervéről 2006-ban a Csíki Hírlapnak is beszámolt. Az újságcikk felkeltette Barabási László nyugalmazott múzeumigazgató figyelmét is, aki felkereste otthonában. „Kíváncsi volt, hogy Madarason egy tanító néni mit ír. Azt mondta, két könyvre való anyag van, de még többre is. Akkor megbeszéltük, hogy osszuk két részre. Azt tanácsolta, először írjak a hagyományokról, és utána a székely ruháról. Segített is sokat, átjavította, lábjegyzetet írt, így állt össze az első könyv a madarasi népszokásokról” – foglalta össze Mária néni.
A második könyvet már egészen egyedül állította össze, ez a csíkmadarasi székely viselet múltját mutatja be. „Elvittem a plébániára is, a plébános úr pedig ajánlotta, annyi híres, jelentős ember származott Madarasról, kellene írni a családokról is” – emlékezett. Így készült el aztán a harmadik kötet, amely madarasi élettörténetek, családfák, szellemi hagyatékok gyűjteménye. Szintén a plébános ajánlotta, hogy ki kellene adni Fazakas Ágnes összegyűjtött meséit. „Ő ápolónő volt, de Tamási Áron stílusában írt meséket Csíkmadaras helyneveiről. Huszonkét mese van összegyűjtve, tavaly jelent meg a könyv a svédországi barátnőm illusztrációival. Jó érzés volt, hogy amikor a Facebookra feltettem a felhívást, hogy támogatókat keresek, Bara Erzsike Ohióból azt írta, támogatni fogom a tanító nénit, mert a három könyv megvan a könyvespolcomon, ékszerek ebben a nagy messzi világban” – mesélte a nyugalmazott tanítónő.
Mária néni most már babaruhát nem varr, mert azt mondja, elérte a célját, és amit szeretett volna, megvarrta. Legújabb szórakozása, hogy a régi, összegyűjtött fényképeket Facebook oldalán is bemutatja, mint mondja, sok észrevételt, visszajelzést kap, volt, aki dédmamáját ismerte fel.
Kovács Attila
Korábbi könyve: Tankóné Péter Mária: Csíkmadaras, 2009.
Tankóné Péter Mária: Csíkmadaras a bölcsőtől a sírig.
Székelyhon.ro

1909-es kapuval kezdtek
Székelykapu-felújítási program
Szeptember elején egy 1909-ben épült csíkdelnei székelykapu felújításával kezdődött el az a program, amelynek végén a szervező Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyéért Egyesület azt reméli, hogy meg tudja menteni a szomszédos megye legveszélyeztetettebb székelykapuit.
A Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt., illetve a magyar nemzetpolitikai államtitkárság támogatásával hatmillió forint áll a megye rendelkezésére helyi székelykapuk felújítására. 2014-ben öt neves székelykaput újítottak fel, ennek folytatásaként újabb kilencet van lehetőség megmenteni a jövő generáció számára – olvasható Hargita Megye Tanácsa közleményében.
A csíkdelnei kapu galambdúcának (székelyül galambbúgjának) felújítása már elkészült, most következik a teljes kapuszerkezet restaurálása. Emellett Csík térségében Csíkszentkirályon egy kapu, Csíkmenaságon kettő, Csíkszentgyörgyön egy és Csíkmadarason szintén egy kapu újul meg. Udvarhely térségében, Zetelakán, Székelylengyelfalván és Székelyszentléleken egy-egy kaput restaurálnak a pályázati pénzből, amelyek felbecsülhetetlen nemzeti kincsnek számítanak.
Hargita Megye Tanácsa 2009 tavaszán lépett be a Kőlik Hagyományőrző Egyesületbe, hogy megyei szintre terjeszthesse ki Kovács Piroska több évtizedes „tűzoltó” munkáját, és megmentsék az értékes székelykapukat. 2009 óta a tanács restaurálási tervek elkészítését is finanszírozta műemlékvédelmi közszolgáltatásán keresztül, ugyanakkor számos kaput sikerült megmentenie a pusztulástól.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Matematikai Tehetségnapot tartottak Csíkszeredában
A SimpleX Egyesület szombaton tartotta a hatodik kiadását megért matematikai tehetségnapot a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumban, amelyen több mint 120 versenyző mérte össze tudását.
A csíkszeredai iskolákon kívül Csíkcsicsó, Csíkpálfalva, Csíkrákos, Csíkszentdomokos, Csíkszentimre, Csíkszentkirály, Csíkszentsimon és Csíkmadaras képviseltette magát. A program szervezésében a Márton Áron Főgimnázium 35 önkéntes diákja segített.
A tehetségnap egy matematikai tesztversennyel indult, amelynek célja a SimpleX Egyesület tagjai által tartott évközi regionális szakkörök résztvevőinek kiválogatása. Ezt követően a résztvevők Six MaKING bajnokságban, Terc kártyajátékban mérhették össze tehetségüket vagy különböző logikai játékokat próbálhattak ki. Mindhárom foglalkozást önkéntes diákok vezették.
A SixMaKING bajnokság legjobbjainak Rancz Bálint szervező adta át a díjakat, ők Egri Csongor, Albert Hunor és Péter Ákos. A Terc bajnokság legjobbjait Tankó-Gábor Tihamér és Tamási Eszter díjazta, ők Ráduly Noémi, Bartis Csongor, Bokor Andrea, Bartha Réka és Jánó Róbert – tájékoztatott Csapó Hajnalka, a Márton Áron Főgimnázium tanára.
A tehetségnap a matematikai tesztverseny díjazásával zárult, minden évfolyamon a díjakat az évfolyamfelelős adta át, aki az évközi foglalkozásokat is fogja vezetni.
A matematikai tesztverseny díjazottai: IV. osztályban: I. díj Benedek Márton, II. díj Balázs-Bécsi Júlia, Páll Ákos és Vezsenyi Huba; V. osztályban: I. díj Gross Erika, II. díj Gere Márk és Veress Katalin; VI. osztályban: I. díj Jánó Róbert, II. díj Bartha Laura, III. díj Afloroaei Cristian; VII. osztályban: I. díj Ördög Kinga, II. díj Péter Ákos, III. díj Szabó Balázs; VIII. osztályban: I. díj Egri Csongor, II. díj Fodor Tímea, III. díj Kristó Roland. A részletes eredmények megtekinthetők a SimpleX Egyesület honlapján.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Dan Tănasă kifogásolja Csíkmadaras község honlapját
Az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál jelentették fel Csíkmadaras Polgármesteri Hivatalát, azt kifogásolva, hogy a csikmadaras.ro internetes portálon kizárólag magyar nyelven érhetőek el az információk – tájékoztatott a madarasi polgármesteri hivatal.
A magyarellenes feljelentéseiről ismert Dan Tănasă, a Méltóságért Európában Polgári Egyesület elnöke beadványában úgy értékeli, hogy a magyar nyelvet nem ismerő román állampolgárok számára diszkriminatív a csak magyar nyelvű információkat tartalmazó honlap tartalma, és ezzel megsértették a 2001. évi 137-es számú sürgősségi kormányrendelet előírásait.
A panaszos a kihágás megállapítását, és a polgármester megbírságolását kéri a Diszkriminációellenes Tanácstól. A polgármesteri hivatal közleményében a magyarellenes nacionalista hangulatkeltések újabb epizódjaként értékeli a történteket, megjegyezve, a panaszos figyelmen kívül hagyta, hogy a honlap ideiglenes jellegű és tesztelési fázisban van, a román nyelvű változat is szerkesztés alatt van.
Csíkmadaras polgármesterét október 20-ra idézte be az Országos Diszkriminációellenes Tanács Bukarestbe, akkor döntenek a beadványról.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

A magyarországi forradalom és Románia
November 22-én szabad elvonulásukat garantálva Nagy Imrééket kicsalták a diplomáciai védettséget jelentő jugoszláv nagykövetségről – és Romániába szállították őket. Előzőleg
Emil Bodnăraş és Gh. Gheorghiu-Dej a magyarországi forradalom leverésére irányuló fegyveres beavatkozás támogatását is felajánlották (november elsején) Hruscsovnak, aki ezt visszautasította.
Az akkori román kommunista vezetők lelkesen üdvözölték Kádár János szovjet sugallatra létrehozott új kormányát, és aktívan támogatták a magyar titkosszolgálat újjászervezését is. Úgy féltek a forra
dalomtól, mint ördög a tömjénfüsttől. Gheorghiu-Dej kormánya a magyar tragédiát arra használta fel, hogy törvényes okokat találjon a nemzeti kisebbségek, a más nézeteket vallók, az „osztályidegen elemek” megfélemlítésére, eltávolítására.
Az 1956-os magyarországi szabadságharcnak Románia-szerte viselték a legdurvább megfélemlítéseit, üldözéseit. Több évtizedig az ezzel kapcsolatos adatok nem kerültek nyilvánosságra, igazi méreteikre nem derült fény.
Stefano Bottoni történész kutatásai nyomán kiderült: Romániában 1956–1962 között több mint 28 ezer letartóztatás történt, ebből csak 1957–59 között közel tízezer ítélet született.
Románia a magyar forradalom napjaiban
A lakosság első spontán megnyilvánulásait – nemcsak a magyarokét, hanem a románokét is – részben a tartományi székhelyekről a párt Központi Bizottságához mindjárt a magyar forradalom másnapjától befutott helyzetjelentésekből ismerhetjük meg. Az 1956. október 26-i, tartományonként összeírt jelentésből tudjuk hogy a brassói Ernst Thalmann művek munkásgyűlésén tendenciózus kérdések hangzottak el: honnan szereztek az „ellenforradalmárok” fegyvert, miért kellett a szovjet csapatoknak beavatkozniuk, s miért csatlakoztak a munkások az ellenforradalomhoz.
Lugoson szórólapokat találtak a következő felirattal: „Nem akarunk oroszul tanulni!”
Aradon, a TEBA üzemben a munkásnők az élelmiszerellátás helyzetét feszegették, mondván, hogy Magyarországon is bizonyára ezért tört ki a felkelés.
A magyar forradalom visszhangja a Kárpátokon túlra is eljutott. A Suceava tartományi pártbizottság beszámolója szerint egy kizárt párttag kijelentette: jobb, ha abbahagyják a kollektív gazdaságok és társulások szervezését, mert láthatták, mi lett a vége Magyarországon és Lengyelországban.
Bukarestben hat központi utcában és parkban találtak a magyar forradalommal való szolidarizálásra szólító röplapokat.
A Központi Bizottsághoz beküldött tartományi jelentések 1-2 nap múlva megritkultak, majd teljesen eltűntek az „ellenforradalmi megnyilvánulások” esetei, mert a helyi pártszervek rájöttek, hogy ezekkel saját maguk imázsát rontják, és elkezdődtek az elítélő nagygyűlésekről szóló jelentések.
A spontán megnyilvánulások mellett sokkal komolyabb szervezkedésekre is sor került, elsősorban az egyetemi központokban.
1956. október 24-én Kolozsváron a Képzőművészeti Főiskolán tartott diákgyűlésen három egyetemi hallgatót tartóztattak le, közülük a VI. éves Balázs Imrét és Tirnován Videt gyorsított eljárással el is ítélték.
Október 30-án a temesvári Műszaki Egyetemen tartott nagy diákgyűlésen nemcsak diákjóléti és egyetemi követelések hangzottak el, hanem társadalmi és politikai életet érintők is. Egy csoport diákot már a gyűlés után letartóztattak, másnap az érdekükben tüntető diákok ellen kivezényelt belügyi karhatalmi alakulatok több mint 3000 egyetemi hallgatót hurcoltak el a kisbecskereki szovjet laktanyába, ahonnan a csapatok az előző napon indultak el Magyarország második lerohanására. A december közepén megtartott temesvári diákperben aztán 31 diákot ítéltek el (köztük volt az Aradon 1989 után politikai szerepet is vállalt Romulus Taşcă és Teodor Stanca).
Kolozsváron a Babeş Egyetemen a forradalommal szolidarizáló röpcédulák jelentek meg. November elsején a Bolyai Tudományegyetem diákjai fekete szalaggal a ruhájukon vonultak a Házsongárdi temetőbe emlékezni a forradalom hősi halottaira. A szervezők és résztvevők letartóztatására és elítélésére 1957 májusában–szeptemberében, illetve 1959 februárjában került sor.
Bukarestben a diákok egy csoportja november 4-re tervezett utcai tüntetést, a szekuritáte azonban tudomást szerzett az előkészületekről és a kezdeményezőket, valamint az Egyetem téren gyülekezőket letartóztatták és elítélték. Hasonló, bár szerényebb méretű megmozdulásokra került sor Brassóban és Craiován is.
A magyarországi forradalom leverése után a Bolyai Tudományegyetemen a bölcsészkari diákszövetségi vezetőket (Várhegyi István, Nagy Benedek, Koczka György és Kelemen Kálmán) november 17-én letartóztatták és februárban el is ítélték. Nem sokkal később sor került egy második „Bolyai-perre”, vádlottjait, Dávid Gyula tanársegédet és Bartis Ferenc elsőéves magyar szakos hallgatót a Házsongárdi temetőben történtekért, Páskándi Gézát a Várhegyi-féle diákszövetségi program támogatásáért vonták felelősségre. A fő célpont azonban a Bolyai Tudományegyetem felszámolása volt, ezt készítette elő 1959 februárjában a harmadik Bolyai-per, amelyben két tanársegédet (Varró Jánost és Lakó Elemért), valamint három hallgatót (Péterfi Irént, Vastag Lajost és a képzőművészeti főiskolás Páll Lajost) ítéltek el. A Bolyai-perekhez számíthatjuk más egyetemi hallgatók: Jamandi Emil, Szilágyi Árpád és az akkor már végzett Kósa Bálint elítélését is.
Az „egyetemegyesítés” hangulati előkészítéséhez tartoznak a kolozsvári protestáns teológiai intézet református és evangélikus hallgatói, illetve unitárius tanárai elleni perek is. Ezekben 1959 tavaszán 26 hallgatót és már végzett fiatal lelkészt, illetve tanárt ítéltek el.
A megtorlás másik formája a megbízhatatlannak ítéltek egyetemekről való eltávolítása volt. A bukaresti egyetem irattárából előkerült egyetlen, 1957 őszéről való dosszié például 400 kizárási határozatot tartalmaz. A Szovjetunióban tanuló román diákok és doktorandusok közötti tisztogatások eredményeként 21 fiatalt rendeltek haza a magyar forradalom alatt tanúsított „meg nem felelő magatartásuk” miatt. Soós Ferenc teológust, Halmay Pál műegyetemi hallgatót és hat társukat „terrorista szervezkedés” vádjával állítottak bíróság elé 1958 novemberében. (A két említettet halálra, majd életfogytiglani börtönre ítélték.)
Az 1956-os erdélyi szervezkedések nem csak az egyetemi központokat érintették. Sok embert azért ítéltek el, mert a forradalmat rágalmazó propaganda ellen léptek fel. Ilyen volt például a gyulakutai Veress Sándor, aki társaival román és magyar nyelvű felvilágosító leveleket küldözgetett szerte az országba. Ötüket 1957 júniusában tartóztatták le, és összesen 73 évre ítélték el. 1957 őszén több olyan per indult, amelyben a szekuritáte szervezetként próbált beállítani embereket, s ennek megfelelően nem 3–10 év javítófogház, hanem 10–25 év szigorított börtön járt az elkövetőknek. Így került börtönbe a szilágysomlyói csoport (Mike András és társai), az erdőfülei Fosztó-csoport, a csíkmadarasi Mihálcz András-csoport, az érendrédi Bujdosó Géza csoportja, a csíkszeredai Puskás Attila, majd Kacsó Tibor csoportja stb. Tudunk olyanokról is, akiket a magyarországi fegyveres harcokban vagy a tüntetésekben való részvétel vádjával ítéltek el a román katonai bíróságok (Nagy Lakatos János, Salamon László, Szathmári Zoltán), olyan magyar nemzetiségű katonatisztekről is (Papp Géza), akiknek az volt a bűnük, hogy kollégáik előtt elítélték a szovjetek katonai beavatkozását.
Diákos kezdeményezésből született a röpcéző temesvári Bíbor-banda, amelynek kilenc tagja ügyében 1958. október 22-én hirdetett ítéletet a katonai bíróság. Hasonló az 1960-ban felderített sepsiszentgyörgyi diákszervezet, a Fehér Szarvasok, vagy a gyergyószentmiklósi Erszényi-csoport. 1956-os ösztönzésre több titkos ifjúsági szervezet is létrejött, amelyek ügyében súlyos (több mint 2000 év börtön) ítéletek születettek: a sepsiszentgyörgyi Székely Ifjak Társasága (9 elítélt), a brassói erdélyi magyar ifjak Szövetség (77 személy), a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetsége (63 elítélt), a gyergyói Fekete Kéz (24 elítélt).
Voltak olyan, 1956-tal kapcsolatba hozott perek, amelyek szenvedői egymástól függetlenül szőttek terveket „az erdélyi kérdés rendezésére”. Dobai István, a Bolyai Egyetem jogászprofesszora kilenctagú csoportjának perében 1957. november 5-én Dobait és Varga László abrudbányai református lelkészt életfogytiglani börtönre ítélték, Fodor Pál csíkszeredai vasúti mérnököt és négy társát 1958 februárjában 10–25 év közötti büntetésekre.
Az 1956 utáni megtorlás minden vonatkozásban legnagyobb pere Szoboszlay Aladár katolikus pap nevéhez fűződik. A perben 57 embert állítottak bíróság elé, 10 halálos (végrehajtott) ítélet született, a többiek több mint 1300 év börtönbüntetést kaptak.
1957 októberében került sor a negyedik nagy „hazaárulási perre”, amelynek fővádlottját, Sass Kálmán érmihályfalvi lelkészt és Hollós Istvánt december 2-án Szamosújváron kivégezték, Balaskó Vilmos érolaszi lelkész halálos ítéletét pedig életfogytiglanra változtatták. Ebben a perben még 31 személyt ítéltek el összesen 730 év börtönre.
Nyugati Jelen (Arad)

Zászlóügyben vizsgálódtak Csíkmadarason
Kihelyezett tárgyalást tartott pénteken a Hargita Megyei Törvényszék C10CAF számú bírói testülete abban az ügyben, amelyben Hargita megye prefektusa a zászlóügyben hozott végleges táblabírósági döntés be nem tartásáért jelentette fel Bíró László polgármestert még idén májusban – tájékoztat közleményben Csíkmadaras Község Polgármesteri Hivatala
A törvényszék, a prefektúra, a törvényszék melletti ügyészség összesen hattagú küldöttsége érkezett péntek délelőtt a csíkmadarasi községházára. Helyszínelésük tárgya a május 27-én iktatott prefektusi feljelentés, melynek révén azt kifogásolta Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa, hogy Bíró László polgármester nem hajtotta végre a Marosvásárhelyi Táblabíróság azon, 2014. június 17-én meghozott döntését, miszerint el kell távolítani a községháza homlokzatáról Magyarország zászlaját – olvasható a szerkesztőségünknek is elküldött dokumentumban.
Az alig félórás látogatás során a küldöttség helyszínelést is végzett, azaz lefényképezték a községháza homlokzatát, rajta a magyar nemzet lobogójával (nem Magyarország hivatalos zászlójával), majd jegyzőkönyvbe foglalták a tapasztaltakat. A bírói testület elnöke közölte, az első tárgyalás ebben a perben 2016. január 20-án lesz – tájékoztat Csíkmadaras Polgármesteri Hivatala.
Bíró László polgármester közölte, hogy inkább lemond a polgármesteri tisztségéről, de akkor sem veszi le a zászlót a községházáról, hiszen az épületre nem Magyarország hivatalos lobogóját tűzte ki, hanem a magyarságét, és ezt semmilyen törvény nem tiltja.
„2006-ban, amikor kitűztem Magyarország zászlóját, azt gondoltam, az úgy korrekt és úgy helyes. Ez nem is zavart senkit 2012-ig” – fogalmazott a helyzettel kapcsolatban Bíró László polgármester. Kiemelte, ez a helyzet a 22-es csapdája számára. Hiszen ha fenyítésre beveszi a magyar nemzeti lobogót, az gyengeségének és gyávaságának lenne tanúbizonysága. „Meg vagyok győződve, hogy polgármesteri mandátum nélkül is lehet tenni a közösségért. Inkább azt választom, hogy kimegyek a községházáról, mintsem hogy levegyem a zászlót. Felháborít ugyanakkor ebben a helyzetben a polgármester-társak hűtlensége és gyávasága a magyar nemzettel szemben, persze tisztelet a kivételnek” – jelentette ki a községvezető. Hozzátette, a tárgyalás során be fogja bizonyítani, hogy a községháza homlokzatán nem Magyarország zászlója van kitűzve, hanem a magyar nemzet lobogója, így a prefektusi feljelentés tárgyát vesztette.
Bíró Lászlót egyébként több ízben is megbírságolta a kormány Hargita megyei képviselője. Az RMDSZ színeiben megválasztott polgármester egyszer le is vette a zászlót de – mint korábban nyilatkozta – „mosás és vasalás után” újra kitűzte.
Székelyhon.ro

A magyar zászlót nem veszik le (Hatósági ellenőrzés Csíkmadarason)
Helyszíni szemle során vették szemügyre tegnap délelőtt a Hargita megyei prefektus, az ügyészség és a törvényszék képviselői a Csíkmadaras polgármesteri hivatalára kitűzött magyar zászlót. A polgármester továbbra sem hajlandó azt eltávolítani.
A küldöttség annak a pernek a keretében tartott helyszíni szemlét, amelyet májusban indított Jean-Adrian Andrei prefektus Bíró László polgármester ellen a zászló eltávolítására vonatkozó korábbi jogerős bírósági ítélet végrehajtásának megtagadása miatt. A hatóságok képviselői fényképeket készítettek, és jegyzőkönyvbe vették, hogy az épületen továbbra is ott leng a magyar zászló. A per egyelőre alapfokon zajlik.
Bíró László közölte, hogy inkább lemond polgármesteri tisztségéről, de akkor sem veszi le a zászlót a községházáról, hiszen az épületre nem Magyarország hivatalos lobogóját tűzte ki, hanem a magyarságét, és ezt semmilyen törvény nem tiltja. „Meg vagyok győződve, hogy polgármesteri mandátum nélkül is lehet tenni a közösségért. Inkább azt választom, hogy kimegyek a községházáról, mintsem hogy levegyem a zászlót. Felháborít ugyanakkor ebben a helyzetben a polgármester társak hűtlensége és gyávasága a magyar nemzettel szemben” – idézte a közlemény a községvezetőt. A községvezető elmondta, hogy 2006-ban tűzte ki a hivatalra a magyarság zászlaját, és 2012-ig ez senkit nem zavart. Az elöljárót több ízben is megbírságolta a kormány Hargita megyei képviselője. A polgármester egyszer le is vette a zászlót, majd mosás és vasalás után újra kitűzte.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tüntetés Csíkszeredában – Bíró Zsolt beszéde
Tisztelt egybegyűltek, kedves Barátaim!
Ne félj – hallottuk Tompa László versét.
Ne féljetek! – mondta II János Pál Pápa székfoglaló beszéde alkalmával homíliájában.
„A szabadság az, ha szabadságunkban áll kimondani, hogy kettő meg kettő négy. Ha ezt megtehetjük, minden egyéb magától következik.” – ezt a gondolatot George Orwell fogalmazta meg. Látszólag nagyon egyszerű kedves barátaim, tisztelt, egybegyűltek!
Ma kimondhatunk bármit.
De vajon tényleg kimondhatunk bármit?
És ha kimondhatunk, akkor minden egyéb aztán magától következik? A dolgok úgy festenek, hogy az orwelli mondat nagy és örök igazsága mellett sokkal árnyaltabb a kérdés.
Kimondhatunk látszólag bármit.
Ma itt ezen a téren kimondhatjuk, hogy nem örülünk annak, hogy december elseje szabad nap Romániában. Kimondhatjuk azt is, hogy nem örülünk annak, hogy olyan országban élünk, ahol ez a nap az ország nemzeti ünnepe. Egy olyan nap, amely megosztja az ország polgárait.
Kimondhatjuk, hogy magyarok vagyunk,
Kimondhatjuk, hogy ragaszkodunk szimbólumainkhoz.
Kimondhatjuk, hogy ragaszkodunk anyanyelvünkhöz.
De mindannyian tudjuk, hogy a kinyilatkozástól még hosszú út vezet a szabadságig. Ezért teszünk is érte.
Mivel ragaszkodunk szimbólumainkhoz, kifüggesztjük szimbólumainkat.
Mivel ragaszkodunk anyanyelvünkhöz, kiírjuk a községházára, hogy községháza.
Aztán valakinek mindez szemet szúr, és hosszas procedúra kezdődik. A törvényre hivatkozva egy európai uniós jogállamban az európai méltóság nevében létrehozott egyesület kezdeményezésére levétetik feliratainkat, szimbólumainkat.
Csíkmadarason Biró Lászlót arra kötelezik, hogy távolítsa el a zászlót. Csíkkozmáson Bodó Dávidot arra kötelezik, hogy távolítsa el a községháza feliratot. Most pedig minden jel arra mutat, hogy következik a csíkszeredai Városháza felirat.
Mindezt csupán azért, mert valaki, vagy valakik méltóságát sérti.
Ezen a ponton érdemes felütni az értelmező szótárat és az emberi méltóság címszóhoz lapozni. Ezt olvashatjuk: „Az emberi méltóság mindazon értékek összességét jelöli, amelyek az embernek és csakis az embernek, mégpedig minden egyes embernek, származásától, fejlettségi szintjétől, műveltségétől, tulajdonától függetlenül a sajátjai. Az emberi méltóság olyan minőség, amely egyenlő és abszolút minden egyes emberben. Az emberi méltóság jellemzői: egyetemesség-egyenlőség; elvehetetlenség-eljátszhatatlanság; és sérthetetlenség.” Hogy is állunk akkor ezzel a dologgal tisztelt egybegyűltek, kedves barátaim?
Hol van Mezei János barátom joga az emberi méltósághoz, amikor úgy rontanak rá családjára hajnalok hajnalán, állarcba burkolózott kommandósok, mint teszik azt mostanság Párizs vagy Brüsszel utcáin közveszélyes gyilkosokkal?
Hol van a Mezei János kiskorú gyerekeinek egyetemes, vagy ha úgy tetszik európai méltósághoz való joga, amikor kisiskolásként életre szóló traumát kell elszenvedniük? Hol van Gyergyószentmiklós polgárainak emberi méltósága, amikor még azt a jogukat kis megkérdőjelezhetik, hogy választott elöljárójukért imádkozzanak templomaikban? Sajnos a securitate módszerei kísértenek. A félelemkeltés politikája folytatódik. De megismételhetnénk mindezen kérdéseket Ráduly Róbert és családja esetében is.
Hol van csíkkozmási székelyek méltósága, amikor arra kényszerítik őket, hogy a saját őseik által, saját pénzükön emelt épületre saját nyelvükön írt feliratot távolítsák el? Egy nemzet méltóságát sérti, ha szimbólumát nem használhatja? Ennek ellenére tucatjával távolíttatják el a székely zászlót Székelyföld szerte.
Sajnos megállapítható: távol állunk az emberi méltóság szavatolásától.
Ki kell mondanunk, hogy kettő meg kettő az négy! Ki kell mondanunk, mert csak ha ezt kimondjuk, akkor tudunk tovább lépni. De tudnunk kell tovább lépni! Nem elég kimondani, hogy visszautasítjuk, hogy nemzetbiztonsági kockázati tényezőként tekintenek egy közösségre mely csupán méltóságot szeretne és olyan jogokat, amelyek egyébként természetesek Európában, sőt sok helyütt még azon kívül is, például itt, a közeli Moldvában is.
Ma, amikor a terrorveszélytől és migránshullától hangos a média, nem feledkezhetünk meg a csíkkozmási hírekről sem és meg kell hallanunk azt is, hogy mi történik közvetlen keleti szomszédságunkban. Tőlünk keletre, nem az északkeleti Ukrajnára vagy a délkeleti Szíriára gondolok, csupán Románia leginkább keleti szomszédjára, Moldva Köztársaságra, ahol a parlament létrehozta a moldovai törvényhozásnak a gagauz autonómia-törvénnyel való összhangba hozatalára hivatott, parlamentközi munkacsoportot; munkacsoportot a Chişinău-i Parlament és a Gagauz Népgyűlés között; és ugyancsak a chişinăui parlament elvetette a moldvai gagauz nemzeti közösség „kisebbségként” való meghatározását, mivel a gagauz közösség Moldva egyik államalkotó tényezője. Ennyit kérünk mi is.
Mindezt jogkövető módon.
Azt kérjük, hogy törvény által államalkotó tényezőként ismerjék el a magyar közösséget! Azt kérjük, hogy törvény által garantálják az autonómiát! Látható: nem ördögtől való dolgot kérünk. Csak azt, ami másutt is természetes. Az Unióban vagy éppen azon kívül. Ráadásul mindezt nekünk megígérték. Lassan 100 éve annak, hogy ezt megígérték Gyulafehérváron.
Azok számára, akik a Nyilatkozatot szerkesztették természetes volt, hogy az autonómia nem a veszély forrása, hanem éppen a probléma megoldása. Nincs ez másként 100 év elteltével sem!
Ezért fordulunk ma ismételten Románia kormányához kéréseinkkel. Kéréseinket egy petíció formájában eljuttatjuk az ország új miniszterelnökéhez, de helyzetünkről, kéréseinkről tájékoztatni kívánjuk a nemzetközi közvéleményt, a világ nagyhatalmait is, ezért petíciónkat eljuttatjuk a Romániában akkreditált nagykövetségekre is. Annak tudatában, hogy kimondhatjuk: hogy kettő meg kettő az négy, legyünk azon, hogy minden további igazságunk valóság legyen.
Ne féljünk!
Ne féljetek!
Csíkszereda, 2015. október 28.
Biró Zsolt,
a Magyar Polgári Párt elnöke
Erdély.ma

Az amatőr néptáncmozgalom második hulláma
Mintegy 1500-ra becsülik a csíki 4 és 18 év közötti amatőr néptáncosok számát. Emellett több településen működik ifjúsági vagy felnőtt csoport is.
Csíkszék szinte minden településén működik amatőr néptánccsoport, a tanulni vágyó gyermekek, fiatalok többségét a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes korábbi, illetve jelenlegi táncosai oktatják – tudtuk meg Rangyák Józseftől.
A ’90-es évek második felétől megszervezett Csűrdöngölő Gyermek- és Ifjúsági Néptánctalálkozón tavalyelőtt csíkcsomortáni, csíkpálfalvi, kászoni, csíkszentmártoni, csíkdelnei, szépvízi, csíkszentmiklósi, csíkszentimrei, csíkszentdomokosi, balánbányai, tusnádi, csatószegi, csíkszentsimoni, csíkszenttamási, csíkszentgyörgyi, csíkmenasági, csikszentléleki, tusnádfürdői, csíkmindszenti, csíkkozmási, csíkcsicsói, csíksomlyói tánccsoportok vettek részt. Volt olyan település is, ahonnan több tánccsoport érkezett. Emellett táncoltak a csíkszeredai Szabadság téren a Márton Áron Főgimnázium diákjai és legkisebbekként az Ádám Katalin által tanított gyermekek is. A tavaszi Csűrdöngölőkön több mint 1200 (4 és 18 év közötti) fiatal volt jelen.
Ezt figyelembe véve, illetve hogy a gyermekek mellett egyre több helyen felnőtt, illetve ifjúsági tánccsoportok létrehozását kezdeményezik, kijelenthető: napjainkban újra reneszánszát éli a néptánc. György Katalin, a Csűrdöngölőt is szervező András Alapítvány munkatársa rámutatott, ez már mintegy második hulláma az amatőr néptáncmozgalomnak. „Ez egyrészt abból adódik, hogy felnőtt az első gyermekgeneráció, amelynek tagjai túl vannak a családalapításon, és emlékeikben él, hogy gyermekként táncoltak, így merül fel bennük az igény. Másrészt van az a felnőtt korosztály, amelynek a gyermekei járnak táncolni, és ezáltal vált támogatójává ennek a mozgalomnak. Emiatt érzik úgy, hogy ők is szeretnének ebből részesülni” – magyarázta.
Ami a felnőtteket illeti, az András Alapítvány mintegy hét éve szervez táncoktatást Zugtánc néven: hétfő este a haladó csoportban negyvenkét 30 és 60 év közötti felnőtt táncol saját örömére – mutatott rá az egyik jól szerveződő felnőtt táncképzésre György Katalin. Emellett vidéki településeken is működnek felnőtt, illetve ifjúsági tánccsoportok, például Csíkmadarason, Tusnádon. A felnőttek azonban elsősorban kedvtelésből járnak néptáncolni, csak esetenként élnek fellépési lehetőségekkel, mivel egyéb elfoglaltságaik mellett nem mindig engedi idejük – derült ki.
„Bár azt tartjuk, hogy Székelyföldön még élnek a hagyományok, szerintem már a visszatanításnál tartunk. Tehát a gyermekek elsősorban nem otthon a szüleiktől tanulják meg a tánclépéseket, hanem inkább csoportban, ilyen értelemben intézményi keretek között, oktatóval sajátítják el” – fejtette ki György Katalin. Rangyák tapasztalata szerint Alcsíkon közösségi kezdeményezés révén alakultak ki az erősebb tánccsoportok, míg Felcsíkon inkább karizmatikus személyek révén szerveződnek.
Csíkmenaságon is a Hargita együttes táncosai tanítják a kisiskolás korú fiatalokat a tánclépésekre, az egyik próba alkalmával felkerestük őket. Hozó Levente táncoktató elmondta, Laczkó Benedek Tünde és Bara Szabolcs kollégájával Menaság mellett Székelyudvarhelyen is hetente két alkalommal tanítják a táncoskedvűeket, míg Csíkszentgyörgyön hetente egyszer oktatnak. Menaságon három csoporttal foglalkoznak, tanítják az 1-4. és az 5-8. osztályosokat, valamint ifjúsági csoporttal is dolgoznak. A legkisebbekkel könnyebb a munka, hiszen a tanítónak, tanárnak meg akarnak felelni, a nagyobbakkal már meg kell szerettetni a táncot ahhoz, hogy valóban érdeklődjenek és szívesen járjanak táncolni – avatott be. Az ifjúsági csoportoknál arra kell figyelni, hogy legyen fiatalabb és idősebb is a csoportban, hogy az egyetemre elkerülők nélkül is működhessen a csapat.
Kömény Kamilla. Székelyhon.ro

Csíkszék a székelyek előtt is magyar volt
Ezt bizonyítja egy fiatal helyi régész, aki a székelyek beköltözését is korábbra teszi.
Mítoszrombolás Székelyföldön.
Mi újat lehet mondani a csíki székelyek megtelepedéséről? Sokat – derült ki dr. Botár István régész alapos és jól dokumentált előadásából. A Csíki-medence településtörténete a középkorban címmel az ő januári előadása nyitotta az Előadások Székelyföld településtörténetéből sorozatot az EME kolozsvári előadótermében. 
Kutatásai alapján azt sejti, mégsem volt egyöntetű a közösségi tulajdonlás a Székelyföldön, illetve nem biztos, hogy a székely volt az első magyar népcsoport, amely benépesítette a térséget. 
Felértékelődött a régészet szerepe a középkor és az Árpád-kor kutatásában, főként a Székelyföld esetében, mivel a hagyományos, írott forrásokkal foglalkozó történetírás, illetve a történeti nyelvészet lassan ellőtte a patronjait. A régészet viszont nemcsak új forrásokat tár fel, hanem egyre újabb megvilágításba helyezi az eddig ismert adatokat – vezette be Botár előadását az Erdélyi Múzeum-Egyesület történész munkatársa, Hegyi Géza középkorász. 
Botár István a Csíki Székely Múzeum munkatársa, Budapesten végzett és doktorált régészetből. Idén ő nyerte a fiatal, középkorral foglalkozó történészek Kubinyi András-díját ugyanazzal a munkájával, a Csíki-medence középkori településtörténetével, amelynek főbb állításaival kolozsvári előadásán ismerkedtünk. Kutatta Csíkszék kápolnáit, várait, templomait, ennek eredményeit hét tanulmányban közölte a Kövek, falak, templomok című könyvében. 
Kolozsvári előadását annak mentén próbáljuk visszaadni, hogy milyen bevett nézetet cáfol, rendít meg, vagy kérdőjelez meg. Ezeket sárgával jelöljük a cikkben.
A klasszikus nézet szerint a székelyek Belső-Erdélyből jöttek, 
nyelvjárási és helynévi adatok alapján úgy tartják, hogy Szászkézd és Sepsi patak felől, az Olt völgyén telepedtek be Székelyföldre. Erdélybe pedig korábban Magyarország dél-nyugati részéről érkeztek szinte biztosan királyi parancsra: egy eleve katonáskodó népességnek a keleti határ védelmét adták feladatul, ahol a tatár könnyűlovasok gyakran betörtek.
Van, aki szerint az Őrvidékről vagy Baranyából jöttek, de Révész László régész szerint ott a 11-12. században nem volt olyan településhálózat, amely kibocsáthatott volna egy ekkora népességet, ismertette Botár István, aki szerint ebben a kérdésben még fogunk tanulni.
Az Olt forrásvidéke és a Csíki-medence mindig is a Kárpát-medence perifériája volt, sőt Románia közepén is periféria bírt maradni, de épp ezért érdekes terep, véli Botár. Mivel félreesik, fennmaradtak a helynevek, a településhálózat. 
A térségre vonatkozó írott forrás viszont nem maradt fenn az Árpád-korból.
A térséget először az 1332-1337 között keletkezett pápai tizedjegyzék említi (1333-34-ben egész Magyarországon összeírják a plébániatemplomokat), ebben szerepelnek a telegdi főesperességhez tartozó csíki plébániatelepülések, nagyjából 15-16. A hagyományos történetírás, amely szinte kizárólag az írott forrásokra hagyatkozik, nem ismeri el, hogy ezeknek a falvaknak lehettek filiális települései. Ebből származik az az erős helyi mítosz, hogy a székelyek annyira katolikusok voltak, hogy minden faluba építettek templomot. 
Rögtön, ahogy megtelepedtek – sarkította tovább a hagyományos nézetet Botár, hogy aztán bevallja: bármennyire is szíve csücske a vizsgált régió, a történésznek el kell fogadnia, hogy az semmivel nem egyedibb, mint északi, nyugati vagy déli szomszédja. 
Ugyanazok a településtörténeti folyamatok zajlottak, ugyanolyan vagy nagyon hasonló egyházpolitikai berendezkedés jelent meg Csíkban is, mint máshol: itt is kellett legyenek plébániatemplom nélküli, filiális települések, még ha nem is jelennek meg az írott forrásokban. Ahogy a nők sem jelennek meg a katonai összeírásokban, mégis elfogadjuk, hogy a csíki falvakban is éltek nők – illusztrálta Botár, miért abszurd elfogadni az írásos emlékek kizárólagosságát, ahogy azt az elismert tudós, Kristó Gyula tette. 
A csíki székelyeket a 14. században egyetlen oklevél említi: 1324-ben Károly király úgy rendelkezik, hogy egy név szerint nem említett, örökös nélkül elhunyt ember birtokát odaadományozza Apor fia Sándornak. Ezzel az oklevél a vaskos történelemkönyvek azon megállapításait cáfolja, miszerint 
a székelyek demokratikus társadalma nem ismeri el a királyi jogot,
nem létezik magánbirtok, csak egyenlően szétosztott közbirtok,
mert ez egy speciális környék teljesen saját jogrenddel. 
Miközben az oklevél bizonyítja, hogy vagy Csíkban vagy a közvetlen szomszédságában magánbirtok húzódott, amely birtokosának halálával nem szállt a székely közösségre, hanem a királyra, aki azt saját hatáskörben tovább akarta adományozni. Ráadásul nem a székely közösségnek, hanem az Apor családnak, amelyről bizonyítható, hogy magánbirtokokkal rendelkezett Csík közvetlen szomszédságában, magyarázta a történész. 
Az viszont tény, hogy akármilyen berendezkedés volt a környéken, akármennyire létezett a királyi jog, a csíki székelyek ellenkezése oda vezetett, hogy az oklevél említette birtok nem szállt az Aporokra. A csíki közösség a király akarata ellenére megvédte saját érdekét, és a jogászok többszörös feddése ellenére nem jelent meg a peren, a birtok nem vált ismét magánbirtokká. Botár szerint ez volt a 14. századi átalakulás egyik kulcsmozzanata. 
Az is tény, hogy a tusnádi szorostól közvetlenül délre a Mikóknak voltak magánbirtokaik, a Kézdiszék felőli részen pedig az Aporoknak voltak olyan birtokaik, amelyek a késő középkorban nem is váltak soha Székelyfölddé, megmaradtak vármegyei területnek, enklávékként éltek tovább – magyarázta a történész, aki azt sem zárja ki, hogy ilyenek nemcsak Csík szomszédságában, hanem magában a Csíki-medencében is lehettek. 
A következő forrás a 16. századból származik, amikor a különböző adóösszeírásokban már az a településhálózat jelenik meg, amely napjainkig tovább él: közel félszáz település. Hogy mi történt a közbeeső időszakban, arra főként a régészet és a történeti helynévtan tud válaszolni, mondta Botár, aki hangsúlyozta, ő nem nyelvész, a helynévtanban amatőrnek tekinti magát, és bízik benne, hogy hamarosan a profik is felfedezik maguknak a régiót. 
A 14. század első harmadában említett településnevek a mai napig fennmaradtak, sőt nemcsak a települések, hanem a külterületek helynevei is: a Középbércet, Bezédmezőt, a Büdöshegyet ma is ugyanúgy hívják, ahogy a Mikó-birtok 1342-es határleírásában szerepel. 
Botár ebből arra következtet, hogy más nevek is fennmaradhattak. A nevek pedig nem 1342-ben keletkeztek, hanem ekkor jegyezték le őket, de jóval korábbiak is lehetnek. Azért fontos, hogy itt a külterületek nevei is fennmaradtak, mert a történeti helynévtan szerint 
a településnevek a legállandóbbak, markánsan fennmaradó helynévrétegnek számítanak,
a nagy tájegységek földrajzi nevei, nagy folyók, nagyobb hegyek nevei viszonylag jól fennmaradnak,
ám a külterületi helynevek a birtokviszonyok és társadalmi viszonyok változásai miatt gyakrabban változtak, mozgékony helynévrétegnek számítanak.
A tudományág művelői szerint a keleti székek (Csík, Gyergyó és Háromszék) de az egész Székelyföld is relatív későn betelepült tájegység, 
mert itt nincsenek törzsnévből képzett korai helynevek, inkább a később keletkezett, összetett helynevek dominálnak: a templomok nevéből (Szent Imre, Szent Márton, stb.) képzett, illetve a -falva, -laka típusú helynevek. Bizonyos szentekről, például Imréről akár az Árpád-kor elején is nevezhettek el települést, de tény, mondja a történész, hogy ezek a 13-14. században váltak gyakoribbá.
A törzsnevek hiánya Botár szerint nem bizonyíték Csíkszék késői betelepítésére, mert szinte egész Erdélyből hiányoznak a törzsnevek, ilyen alapon Erdély betelepítését nagyon későre kellene keltezni, ami tudományosan nem tartható álláspont. Benkő Loránd nyelvész, majd az ő nyomán Kristó Gyula is a betelepülést a Csíki-medencébe a 13.-14. század fordulójára teszi, ismertette Botár, majd felvázolta saját kutatását a csíki helynevekről.
A településnevek közül 12-t sorolt a templomnevek közé, 13 összetett, utólagos helynevet talált, 12 földrajzi környezetre, piacra utaló nevet, illetve 12-t azonosított korai helynévként. Szerinte nincsenek túlnyomó többségben a késői helynevek, de meg lehet kérdőjelezni a módszert, miszerint szabad-e későközépkorban adatolt helyneveket csupán formai alapon visszakeltezni az Árpád-korba. Szerinte szabad, bár általánosítások nélkül. 
Vagyis nem szabad biztosra venni, hogy például a földrajzi nevekből (Madaras patak) származó településnevek koraiak, de kizárni sem lehet túlzott óvatosságból. Botár azt is megkérdőjelezi, hogy a -falva összetételű, illetve Szent Simon, Szent Márton stb. nevéből képzett településnevek biztos 14. századiak, illetve ezek voltak-e az adott falvak első nevei. Azon az alapon kérdőjelezi meg, hogy Magyarország más tájegységein a templomcímes helynévadás elég agresszív módon ment végbe, gyakran kiszorított korábbi helyneveket.
A Gyergyó, Kászon, Delne helyneveket szláv etimológia miatt tartják korainak, a magyarok ottani térnyerése előttinek. Ennek alapján Botár István az ugyanabban a forrásban, a pápai tizedjegyzékben említett Somlyó, Tarkő és Rákospatak nevét sem tartja bizonyosan sokkal későbbinek. Sőt azt is megkérdőjelezi, hogy a szláv nevek mindig megelőzik a magyar helynévréteget, 
mivel az Árpád-korban és különösen a keleti széleken relatíve vegyes lakossággal kell számolni. Ráadásul Somlyó, Tarkő és Rákos körül 11-12. századi leleteket találtak, a történész ezeket is figyelembe venné az illető települések keltezésekor. 
Feltételezésében még tovább megy: ha ezek a földrajzi nevekből származó településnevek szerepeltek a 14. századi összeírásban, akkor a szintén földrajzi nevekből származó Szépvíz, Hosszúaszó, Madaras, Menaság, Körösmény is lehet akár 14. századi.
Még az ilyen területen is, mint a Csíki-medence, ahol nagyon kevés és késői az írott forrás, látható szerinte a helynevek ingadozása. A pápai tizedjegyzékben említett Tarkő valószínűleg a középkorban Nagyboldogasszony néven ismert egyházközség, mai nevén Karcfalva. Ami Bedecsként tűnik fel a késő középkorban, azt ma Szentimreként ismerjük, de a középkorban még önálló volt, sorolta a történész. Poklondfalva eleinte csak Poklondként szerepel, Szentmárton és Szentmihály pedig valószínűleg később kapta ezt a nevét, mert az onnan előkerült leletek korábbiak, mint a templomcímből képzett helynevek divatja.
A -falva utótagú, későinek tekintett falunevek előtagja leggyakrabban olyan személynév, amely relatív korai, vonta kétségbe Botár István Bánkfalva, Amadéfalva, Göröcsfalva vagy Csekefalva későinek nyilvánítását. Ezeknek a személyneveknek a divatja a 13. század végén lecseng. Sok egytagú helynévről pedig tudjuk Árpád-kori (de nem Csíkra vonatkozó) forrásokból, hogy ezek Árpád-kori személynevek voltak, például a Csicsó név, de ilyen Csomortán és Kotormány is. 
Ezek a helynevek akkor keletkezhettek, amikor még személynévként is forgalomban voltak. Hogy mikor, azt az egyetlen csíki oklevélből, az 1324-esből következteti ki. Ez elég sok helyi előkelőséget sorol fel a kor szokása szerint az apa nevével: 9 apának 12 fiát. Az apák valamikor 1240-1270 körül kaphatták a nevüket, a fiúk nagyjából 1260-1300 körül. Az apák generációja 55 százalékban visel archaikus nevet, 45 százalékban keresztény nevet, a fiúk generációja 16-25 százalékban archaikus, és 66-75 százalékban keresztény nevet.
A keresztény nevek tehát a 13.-14. század fordulóján kerülnek többségbe, amiből a történész arra következtet, hogy az olyan nevű települések, mint Csicsó, Bedecs, Csobot, Kotormány, illetve Karc-, Bánk-, Amádé- vagy Göröcsfalva legkésőbb a 13. század második felében már létrejöttek.
Benkő Loránd nyelvész marosszéki példával illusztrálta, hogy vannak olyan külterületi helynevek, amelyek a székelység előtti magyarságra utalnak, mint az Áj és a Ropó. Benkő szerint ezek nem találhatók meg a keleti székekben, Botár viszont tud Kisájról és Nagyájról Csíkszentgyörgyön és Balánbányán is, sőt szerinte még Ropó is van. És ha Marosszéken ezek székelység előtti magyar népességre utalnak, akkor ugyanúgy jelezhetnek a székelységnél korábban betelepült magyar lakosságot Csíkszéken is. Vagyis azzal a közhiedelemmel is le kell számolni, hogy a székelység „ősfoglaló” lenne a Székelyföldön, hogy „feszt itt voltunk”.
Néha tapintható feszültséget okozott, mesélte Botár, ha olyan állításokat fogalmazott meg például falunapos vendégszereplésein, amelyek nem melengették különösebben a helyiek szívét.
A múlt század közepének legnagyobb szlavistája, Kniezsa István írta, hogy Csík és Kászon a 12. század közepéig nem a székelység, hanem más magyarság területe volt – idézte fel Botár, aki szerint Kniezsa ezzel azt akarta bizonyítani, hogy a székelyek, amikor beköltöztek, magyar anyanyelvűek voltak. Botár szerint viszont ez azt igazolja, hogy a székelyek előtti népesség volt (legalább részben) magyar anyanyelvű.
Szerinte pusztán a helynevek vizsgálatával is igazolható a tatárjárásnál valószínűleg korábbi, legalább részben magyar települési réteg megléte, illetve egy szláv települési réteg léte. A 13-14. században pedig nagy események zajlanak le Csíkban (is), mert a Kárpát-medence más régióival összehasonlítva itt magasabb a későbbi helynevek aránya. Ez szerinte településtörténeti átalakulásra utal: új falvak születnek, vagy újranevezik a régieket, új templomokat építenek, újraszentelik a meglévőket.
Emögött Botár a székelyek beköltözését sejti, 
erre utalhat a régi birtoknevek eltűnése is a későbbi forrásokból: a birtokokat megszerezték a beköltöző székelyek néha a királyi akarattal is dacolva. A Mikó birtokokról lehet olvasni, hogy a sepsi székelyek be-betörnek oda, sőt időnként a csíki székelyek is, vagyis nincsenek jó viszonyban a szomszédos, nem székely jogállású nemesekkel.
A 13. századi beköltözés viszont nem saját elhatározásukból történt, hanem királyi parancsra. Egyrészt Botár nem tartja elképzelhetőnek, hogy egy ekkora népesség a király akarata ellenére mozgott volna a Kárpát-medencében nyugatról keletre, másrészt ha a székelyek választhattak volna, biztos nem a királyság leghidegebb régióját és nem igazán jól termő földjét választják letelepedés céljából.
Egy 1203-as püspöki oklevélben az áll, hogy a püspök igényt tart a keletre költöző székelyek tizedére. Ebből Botár azt vonta le, hogy a beköltözés akkor még biztosan zajlik, emiatt nem igazán tartható az az újabb nézet, hogy a székelyek betelepedése a 12. században be is fejeződött volna.
A '80-as évek közepéig nem volt Csíkban szakképzett régész, és amikor két régész odakerült, a kornak megfelelően zömében a vaskorral foglalkoztak, mesélte elődeiről Botár: dákokat kerestek és találtak. Dákok márpedig éltek a térségben, erősítette meg Botár, attól függetlenül, hogy ezt szeretik-e hallani Csíkban vagy sem. 
Honfoglalóknak vagy pláne avaroknak nincs nyomuk, jelentette ki a régész, bár ő azzal az ambícióval költözött haza 2001-ben, mesélte, hogy majd megtalálja őket. 
A Maros középső vonalától keletre eső területeken nincsenek biztosan honfoglalás kori leletek, és amíg ilyenek nem kerülnek elő, a székely előtörténetből a honfoglalókat ki kell iktatni – szögezte le a szakember, aki hozzátette: nagyon szívesen tévedne ebben a kérdésben.
A '60-'70-es évekbeli terepbejárások során gyűjtött leletek zöme szórványlelőhelyről került elő, gyakran nem jelölték meg pontosan, honnan, és a raktározási körülményeknek köszönhetően össze is keveredtek. Mégsem kell kidobni őket, mert lehet tudni, hogy hozzájuk hasonló cserepeket, edényeket máshol Árpád-kori, sőt kora Árpád-kori lelőhelyekről ástak ki.
Saját (bár kevés) ásatásaiban is Botár szinte mindenhol talált Árpád-kori cserépedényrészleteket, volt ahol 12. századi sarkantyút is, nem csak a zsögödi szorosban feltételezett katonai ellenőrzőponton, így arra jutott, hogy az Árpád-kori településréteg sokkal kiterjedtebb volt a Csíki-medencében, mint azt korábban gondolták. Nemcsak az Olt egy-két pontján, hanem a zsákutca-völgyekben, mellékvölgyekben a kevésbé lakott településeknek is van Árpád-kori, ráadásul nem is késő Árpád-kori előzménye.
Templomokat a székelyek kezdtek el építeni Csíkban
A pápai tizedjegyzék alapján látszik, hogy a településhálózat gerincét kiadó egyházashelyek már léteztek a 14. században, sőt az úthálózat is létezett, magyarázta a történész. Botárnak úgy tűnik, hogy a plébániatemplomok relatív sűrűsége elég nagy: tetszőleges csíki településnek az öt kilométeres körzetében van plébániatemplom.
Sokan úgy vélték korábban, hogy ha voltak is Árpád-kori templomok, azok nem a mostaniak helyén, hanem valahol fent a hegyekben voltak, mondta Botár, és erős toposzként említette a székelyföldi történetírásban (Orbán Balázsnál is) azt a hiedelmet,  hogy a települések fentről, a hegyekből húzódnak le, és valamikor a késő középkorban érik el azt a helyet, ahol jelenleg is találhatóak.
Ezt régészet vagy bármilyen egyetemi tanulmány nélkül is könnyű cáfolni, legsikeresebben a helyi földműveseket tudja meggyőzni az ellenkezőjéről, mesélte Botár, mert csak megkérdezi tőlük, hol szántanának szívesebben: fent a ciheresben, ahol egy elvetett mag jó ha kettőt terem, vagy lent, az árvízmentes teraszon, ahol 40 centis a humusz.
A tudományos érv persze az, hogy az összes lelőhely, az őskoriak is a mai falvak belterületén találhatóak, vagy közvetlenül mellette. Botár nagy sikerélménye volt, amikor a templomok belsejében megtalálták az Árpád-kori templomokat, 
mert így a helyi pap bácsiknak is be tudták bizonyítani, hogy a falu nem fentről költözött le. Az is kiderült, hogy minden templomnak egyedi építéstörténete van a berögzült tudás ellenére, miszerint volt egy Árpád-kori építéshullám, majd egy késő középkori, gótikus hullám. Úgy építkeztek, mikor kinek hogy sikerült, sok egyedi megoldással. 
A templomok többsége viszont keltezhetetlen – magyarázta a történész, mert a csíki székelyek nem voltak hajlandók áttérni református hitre, és egészen a jelenkorig temetkeztek a cinterembe a templom mellé. Ráadásul úgy, hogy minden generáció kicsivel nagyobb és mélyebb sírt ásott, így a középkori sírokat módszeresen szétásták.
Viszont ha máshol a 12. században (esetleg korábban) megépültek az első templomok, Csík sem lehetett kivétel, a korabeli egyházjogi rendelkezéseket ugyanúgy betartották, valószínűleg kisebb késéssel. Botár szerint nem szabad az egyházi építészetet a településtörténettől és a helynévtantól függetlenül vizsgálni, ezek együtt pedig azt mutatják, hogy a 12. században már kiépült a szinte a maihoz hasonló sűrűségű településhálózat közel 50 településsel
A korai templomoknak fontos településtörténeti hozadékai vannak úgy, hogy a falvak és a filiális települések jelentős része késő középkori adatolású: ha van egy gótikánál korábbi templom, az már szinte önmagában keltezi a falu és a hozzá tartozó filiális települések létét.
Csíksomlyó az egyetlen kivétel, mert több időrendi fogódzót ad, de nem a búcsús templom, hanem a plébániatemplom, a csobotfalvi templom. Egy itt talált gyereksírban olyan esküvői hajkarikákat találtak, amelyhez hasonlókat Háromszéken vagy Udvarhelyszéken a 12. század második felére kelteztek. A csobotfalvi sír viszont bizonyíthatóan fedett egy korábbi gyereksírt, illetve a gyereksír feltöltésében felnőtt csatokat találtak. Ebből a régész három sírrétegre következtet, ahol az első nagy valószínűséggel a 12. század közepén keletkezett.
A templomépítések tehát a történész szerint a 12. századtól kezdődtek a Csíki-medencében is. Minden jelenlegi templom alatt ott vannak egy vagy több korábbinak a maradványai, amelyeknek egy része Árpád-kori. Az általuk megtalált kőalapok nem feltétlenül az első templom részei – hangsúlyozta Botár. Források igazolják, hogy máshol a Kárpát-medencében fa- és agyagtemplomok voltak, így Csíkban is lehettek. Például az egyik csíkszéki templom alapfala alatt is temetkezési helyeket találtak, amelyről azt gyanítják, hogy még korábbi, valószínűleg fatemplom körüli temető részei.
Az Árpád-korból máshol feltárt, földbe vájt veremházak léte részben Csíkban is igazolható, de egyedi megoldásokat is találtak, például cölöplyukakat. A már említett somlyói templomtól pár száz méterre találtak egy elég nagy faépítményre utaló nyomokat, amelyekből azt derítették ki, hogy a 14. században már nem használták. Viszont az a nagy gödör, amelynek betöltésére beleásták, Árpád-kori, a leletek alapján 11-12. századi. A környéken 13. századi lelőhelyek is vannak, vagyis a  településen folyamatosan laktak.
Felszíni, többoszlopú házak is voltak, Kotormányban találtak egyet, amelynek az építését a benne talált kemence alapján a 14. századra teszik. Ugyanitt egy másik objektumban Árpád-kori leleteket tártak fel, sőt egy ereklyetartót is találtak, amilyen Erdélyben nem hányódik minden településen. Ott viszont későbbi leleteket nem találtak, amiből most arra következtetnek, hogy a 15-16. században már nem laktak azon a helyen.
A klasszikus elképzelés szerint a magyarság erdélyi térnyerését a várak jelölik ki.
Ezzel Csíkszék az utolsó lett volna, de Benkő Elek és Sófalvi András kimutatták, hogy a tézis tudományosan nem vállalható, mondta Botár. A beköltöző lakosságnak nem az az elsődleges célja, hogy várakat építsen, és azzal kijelölje a határt. A csíki várak ráadásul a főútvonalaktól teljesen eltávolodottak, tehát nem az volt a szerepük, hogy a forgalmat ellenőrizzék, vagy a Csíki-medencét megvédjék, hanem hogy egy kis embercsoport oda félrehúzódjon, és megvédje magát.
Roppant kicsi méretük miatt Botár kétli, hogy ezek közösségi várak lettek volna, ahogy a szakirodalom állítja, mert még a falu lakosai sem fértek volna be, nem hogy a jószágaik. A csíkszentdomokosi vár például szerinte nem nagyobb, mint az EME előadóterme, ahol épp ültünk. Úgy véli, ezek inkább magánföldesúri várak voltak. Az ott talált leletek viszont 13. századiak, ami fontos településtörténeti mutató: nincsen vár település, hozzá tartozó faluhálózat nélkül.
A Moldvában folyó Beszterce partján található Bâtca Doamnei-en kiásott várból hasonló sarlók, ekepapucs, kardmarkolat és sarkantyúk kerültek elő, mint Kotormányban, ráadásul III. Béla verette érmékkel együtt. Egyértelmű Botár szerint, hogy a 12. század közepén a magyar határvédelem, a várrendszer már bőven elérte a Kárpátokat.
Magánbirtokok Székelyföldön?
Csíkban nem jellemző, de a tusnádi várhoz tartozó településeknek (Kozmás, Tusnád, Verebes, Lázárfalva) az újkorig közös határuk volt. A többi falu jól körülsáncolta magát, mindenki tudta, hol a határa, mondta Botár, de ennek a 3-4 falunak közös volt a határa, és ennek oka kellett legyen. A szoros túloldalán az Aporok és a Mikók birtokai voltak, és Botár gyanúja szerint Tusnád körül volt egy olyan nagyobb birtok, magánbirtok vagy királyi birtok, ami délen megmaradt a Mikók és az Aporok kezén, Csíkban elveszett, elszékelyesedett, de a közös határhasználat ennek az emléke lehet.
Ugyanez állhat szerinte amögött is, hogy a csíkrákosi templom nem Rákoson van, hanem a rákosi plébánia alá tartozó települések közül azon, ahonnan jól megközelíthető: Göröcsfalván. Emögött Botár azt gyanítja, hogy ez annak az emléke, hogy a templom eredetileg egy rákosi birtoknak épült, ahova több falu tartozott. 
Szerinte ugyanez lehetett Csíksomlyón is, mert a somlyói plébániatemplom Csobotfalván van, nem Somlyó területén vagy szélén. Egy nagyobb területnek lehetett Somlyó a neve, amit a plébánia joghatósága őrzött meg, és talán ennek köszönhető szerinte, hogy a csobotfalvi templomon kívül a Salvator kápolna is somlyói, illetve a Vardotfalván (Csíksomlyó régi neve) megtelepedett ferencesek is somlyóiak. 
A történész a birtokok meglétét egyelőre bizonyíthatatlan feltevésnek nevezte, de nem tartja kizártnak, csak épp nem maradtak fenn olyan oklevelek, amelyek említenék, mint ahogy az 1324-es oklevél említi a Lokkazun (Lok Kászon) birtokot, és amelyek tulajdonosait a helyi székelyek esetleg „eltüntették”. Erre ugyanis volt példa, a csíki székelyek az Aporokat és a Mikókat is háborgatták, hacsak tehették.
Az Árpád-kor korai vagy középső szakaszában itt élt népességről annyi tudható, hogy elég „militartista” lehetett: a kevés ásatáshoz képest relatíve sok sarkantyút találtak, a kevés vasleletben két nehéz kard is található, amely nem a könnyűlovasok fegyvere. Botár szerint ez egy olyan, a székelyeknél korábbi népesség, amely a korabeli Erdély határait védte, és a székelyekkel ellentétben a vármegyei berendezkedéshez tartozott.
Azt, hogy ezek nem „kommandós” egységek voltak, korabeli mezőgazdasági eszközök bizonyítják, vagyis nem különbözött semmiben a Belső-Erdélyben élt vármegyei társadalomtól.
Az 1345-ös, tatárok elleni székely hadjáratot leíró János minorita krónikájából sokan idézik ezt a részt: „a székelyek azzal a kis számú magyarral együttesen, akik akkor közöttük laktak”. Ez is azt jelzi Botár szerint, hogy a székelyeket megelőzően, illetve a székely beköltözéssel egy időben éltek más társadalom tagjai is a Székelyföldön. Nem biztos, hogy nemesek, de a hadviselés miatt az sem kizárt.
A kora Árpád-kori templomok, várak és településhálózat a Csíki-medencében Botár szerint valószínűleg Küküllő vármegyéhez tartozott.
A nyelvjárásokat kutatók szerint Csík Háromszék felől települt be, egyházszervezetileg viszont nem Háromszékhez, hanem Udvarhelyszékkel együtt a telegdi főesperességhez tartozott. A konzervatív egyházi berendezkedés őrizte meg  a történész szerint annak emlékét, hogy amikor a székelyek betelepedtek Csíkba, a térség egyházilag már szervezett volt, és ahhoz az egyházi közigazgatáshoz tartozott, amit a telegdi főesperesség megörökölt, vagyis a küküllői főesperességhez.
A tatárjárás a régiót fekvése miatt hatványozottan érinthette, mondta Botár, aki a székelyek beköltözését a 13. század közepére, második felére valószínűsíti. Megjegyezte viszont, hogy az újabb vélemények a kora Árpád-kori vagy közép Árpád-kori leleteket is egyre inkább a székelyeknek tulajdonítják, ő maga ezt nem látja bizonyítottnak.
A 13. századi masszív beköltözés nyomán átalakul a korábbi társadalmi berendezkedés, a várakat felhagyják, a birtokosok eltűnnek, a magánbirtok visszaszorul.
A késő középkorban, a 16. század második felében zajlik még egy nagyobb átrendeződés: a korábban önálló települések besorolódnak a plébániával rendelkező települések alá. Ezeket hívják a néprajzosok tízeseknek, és székely jellegzetességet látnak bennük, azt tartják, hogy már az Árpád-korban beköltöző székelyek is tízesekben telepedtek le és hadakoztak. Botár ezt egyszerűen rablómesének nevezte, ezek szerinte jól adatolhatóan középkori falvak voltak, és később tízesekké váltak.
szabot
Dr. Botár István: Kövek, falak, templomok. Régészeti kutatások Csík középkori templomaiban 2002-2007 között /Pallas-Akadémia Könyvkiadó Csíkszereda , 2009/ foter.ro

Népszerű vetélkedő
A vajdasági Ada, a Maros megyei Backamadaras mellett Barátosról, Csíkmadarasról, Csíkszentimréről, Csíkszentmihályról, Sepsiillyefalváról, Sepsiszentgyörgyről, Uzonból és Zágonból jelentkeztek csapatok a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Alapítvány és a Tanulók Háza által meghirdetett Székelység története – Kádár Gyula Emlékversenyre, amelynek idei témája a kiegyezéstől napjainkig tartó időszak.
A vetélkedőre a Székelység története kézikönyvből készül a harminc diákcsapat, a jelentkezők elektronikus postán kapják meg az első forduló feladatlapjait, amelyek megoldását a Tanulók Háza postacímére kell visszaküldeniük március 31-ig. Bővebb tájékoztatás a szekelysegvetelkedo@gmail.com címen kérhető. (r.) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)