A Székelyföldi Fürdő- és Közösségépítő Kalákát 2001-től rendezik meg évről évre. A Lázárfalváról induló kezdeményezés, amely érintette Tusnádot, Csíkkozmást, Csíkszentkirályt, Csobotfalvát, Csíksomlyót, Csíkszenttamást, kis kitérőkkel Kászonújfalut, Homoródkarácsonyfalvát és Firtosváralját, idén elérte a Gyergyói-medencét. Gyergyócsomafalván július 16–25-a között rendezték meg a XII. Fürdőépítő Kalákát, amelynek lebonyolításában a budapesti Ars Topia Alapítvány, Csomafalva önkormányzata, a Zöld SzékelyFöld Egyesület és a csomafalvi fiatalok lelkes csapata vett részt. A közel száz önkéntes Magyarországról és Erdélyből minden korosztályban képviseltette magát, ugyanakkor Csomafalva lakossága, mesterei, asztalosműhelyei is példásan kiálltak a kaláka mellett. Az 1950-es években épült, de napjainkra teljesen eltűnt borvízfürdő Csomafalvi Feredő néven kelt újra életre. A fürdő környezetében helyet kapott egy fűzkupola, amely a pihenés és szemlélődés helye, és a tűzkatlan. A népi fürdők felújítása a Székelyföldre jellemző hagyományos közösségi munkaformában, kalákában történt. /Tikk Dóra, Csíkszereda: Fürdő- és közösségépítő kaláka. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 13./

A csobotfalvi plébániatemplomban végzett ásatás eredményeiről számoltak be Csíkszeredában az ásatást végző régészek. Tóth Boglárka, Darvas Lóránt és Botár István, a Csíki Székely Múzeum fiatal régészei számos értékes felfedezést tettek. A plébániatemplomban, illetve alatta Árpád-kori, román kori és gótikus építkezési elemekre bukkantak. A legjelentősebb felfedezés egy Árpád-kori falmaradvány. (Erdély FM) /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 31./

A Feltámadási menet a magyarországi zamárdi római katolikus egyházközség kezdeményezésére született 2005-ben. Célja, hogy megújítsa az emberek szövetségét a feltámadt Krisztussal, valamint nemzeti újjászületés vágya. A körülbelül 3000 kilométeres nemzeti zarándoklat húsvéttól pünkösdig tart, Balatontól Csíksomlyóig áthalad minden Kárpát-medencei utódállamon. A részt vevő egyházközségek 30-40 km-es szakaszokat vállalva stafétaszerűen adják tovább a Feltámadási menet jelvényét. Ez egy fából faragott, ősi motívumú, húsvét és pünkösd (szárny) szimbolikáját egyaránt hordozó kereszt. A részt vevő közösségek egy-egy szalagot kötnek rá, a zarándokkönyvbe pedig beírják a mindnyájunknak szánt üzenetüket, élményeiket. Az idei útvonal (is) mintegy „szívet rajzolt” a Kárpát-medencébe. A menet egyik ága Zamárdiból dél-nyugati irányba indult, majd a szlovéniai magyaroktól visszafordulva Baranyán s a Délvidéken, majd az Alföldön át a Maros völgyén lépett be Erdélybe s haladt Somlyó felé. A másik ág Tihanyból nyugat felé haladt és Sopronnál keletre fordulva a Felvidéket, Észak-Magyarországot és Kárpátalját kötötte össze Csíksomlyóval. Főszervező Gál Péter József, a zamárdi egyházközség képviselője. Kolozsváron május 19-én, a Szent Mihály egyházközség Szentegyház utcai dísztermében fogadták ünnepélyesen a Feltámadási menetjelvényét. Kovács Sándor főesperes-plébános hangsúlyozta: az ősök és a hősök szent hitére épül a jövő. Majd megáldotta a kolozsváriak szalagját, melyet Fábián Mária, a nőszövetség elnöke kötött fel a jelvényre. Ezt másnap reggel továbbvitték Tordatúrra, onnan Tordára. Innen haladt az összetartozás útvonalán a csíksomlyói úti cél felé. A Feltámadási menet pünkösd szombatján úgy ért véget, hogy a madéfalvi és a csíkszentkirályi kereszt népe felvitte a feltámadási jelvényeket a Kis-Somlyó nyergében celebrált búcsús nagymisére. Ott az oltár előtt egyesítették őket. Az újra eggyé lett jelvényt azután a csobotfalvi közösség tagjai vitték le a plébániatemplomba a csángó misére. Itt őrzik minden esztendő szalagjait, a feltámadási jelvényeket pedig évente visszaviszik a balatoni kiindulási helyükre. /Fodor György: A Feltámadási menet jelvénye Csíksomlyón. = Vasárnap (Kolozsvár), máj. 31./

Augusztus 7-én kezdődik Jászberényben a Csángó Fesztivál. Jászberény már 19. alkalommal ad otthont a Csángó Fesztiválnak. E hagyomány 1990-ben, egy utazással kezdődött. Ekkor látogatott el ugyanis a magyar élő néptánc gyökereit kutató Jászság Népi Együttes Moldvába, hogy felfedezze az ott élő népcsoport különleges kultúráját. A látogatás olyan jól sikerült, hogy még abban az évben meghívtak egy autóbusznyi erdélyi és moldvai táncost, zenészt Jászberénybe. Az idei rendezvény a magyarországi Zagyva Banda és az erdélyi csíkcsobotfalvi Antal Banda koncertjével kezdődik. A fesztivál immár harmadik alkalommal magyar–magyar konferenciával egészül ki, a téma a felcsíki székelység megmaradásának, továbbélésének lehetősége lesz. /Kánya Gyöngyvér: A csángó hagyaték megőrzése. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 7./

Árvíz pusztított Csíkszereda déli részén
Körülbelül 30 liter eső esett négyzetméterenként hétfőről keddre virradó éjjel Csíkszeredában, illetve a város környékén. A kiadós esőzés következtében ismét kiléptek medrükből a patakok, lakásokat, gazdasági épületeket, termőföldeket árasztottak el.
A jelentős mennyiségű csapadék miatt az Olt vízszintje is megemelkedett, de komoly gondot ezúttal is a kisebb patakok okoztak. A lehullott nagy mennyiségű csapadék rengeteg hordalékkal töltötte fel a patakok medreit, ezeket kézi erővel nem lehet kitakarítani, a vízügyi hatóság gépeit pedig lassan meghaladja a munka mennyisége. A hétfőről keddre virradó éjjeli esőzés főként Csíkszereda környékét érintette, itt körülbelül 30 liter csapadék hullott négyzetméterenként. A sürgősségi esetek felügyelőségét tegnap reggel értesítették, hogy Csobotfalván mintegy 60 portát öntött el a víz, Zsögödben, pedig húszat. Utóbbi helyszínen az árhullám még a délutáni órákban is gondot okozott a patak mellett lakóknak. Egyes házakat teljesen elszigetelt a víz a külvilágtól, több a lakást elöntött. Dézsi Zoltán, egyik károsult szerint ez az elmúlt évek sokadik áradása, idén például már ötödik alkalom, hogy körülvette házát a víz. Ez alkalommal azonban befolyt a lakásba is, éppen a frissen felújított konyharészt tette tönkre. Az udvaron a gazda nem tudott közlekedni még magasított szárú combközépig érő horgászgumicsizmában sem.
„A gát építése után vált rendszeressé a jelenség 96 óta keményebb, de a problémák már 86-ban megkezdődtek, most az egész lakás elázott, gazdasági épületek kevésbé károsultak” - állította Dézsi, hozzátéve, hogy több beadványt fogalmaztak a szomszédsággal együtt az összes illetékes intézményhez, amelyek azonban hatástalanok maradtak
fogalmaztak a szomszédsággal együtt az összes illetékes intézményhez, amelyek azonban hatástalanok maradtak.
Néhány számmal odébb, egy idős házaspárnak szintén tíz centis víz öntötte el szobáit, a holmikat éppen, hogy sikerült a magasabb bútorok tetejére menekíteni. Asztalok, szekrények, ágyak álltak a vízben, a háziak az elárasztott tornácról figyelték szomorúan az elárasztott veteményest, amelyből csupán a fuszulyka-karók hegyei látszottak.
„Kell legkevesebb egy hónap, amíg minden valamennyire kiszellőzik, kiszárad. Tönkre ment az egész padló, újra kell padolni az egész lakást” – panaszkodott az idős házigazda, Páll Domokos.
A tűzoltóság szivattyúi dolgoztak, Ráduly Róbert Kálmán a megyeszékhely polgármestere a helyszínre sietett, a sürgősségi esetek felügyelőségének akciócsoportját vezető tiszttel megejtett gyors tanácskozást követően megindult a telefonálás. Hamarosan homokzsákos pótkocsi érkezett, gyorsan gát épült az áradat útjába, a jelenlevők igyekeztek menteni a még menthetőt. Az árvizekkel kapcsolatosan még egy hír: dr. Braic Emilia, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője a prefektusi kollégium ülésén kijelentette, hogy elegendő klórmész áll rendelkezésre a fertőtlenítéshez, ám az igazgatóságnak kimerült az üzemanyagkerete, így nem tudja a fertőtlenítőszert kiszállítani az árvíz sújtotta településekre. Ezért a polgármestereket várják az igazgatóság székhelyére, ahol átvehetik a szükséges klórmeszet, és útbaigazítást is kapnak arra vonatkozóan, hogy miként kell elvégezni a fertőtlenítést.
Hompoth Lóránd. Erdély.ma

Víz alatt Csíkszereda több része
Embereket kellett kimenekíteni, házak kerültek víz alá, és száznál is több portát öntött el az ár augusztus 1-jén, vasárnap, amikor egy gyors felhőszakadás következtében több patak áradt meg és lépett ki medréből. Csíkszereda több részén az úton hömpölygött és a házak ablakáig ért a víz, a hatóságok ráadásul újabb esőzésekre, és emiatt megnövekvő vízszintre figyelmeztetnek.
Nem tartott sokáig a nyári öröm: két nap meleg után vasárnap egy gyors felhőszakadás következtében újból több Hargita megyei település házai kerültek víz alá. Csíkzsögödben, Csobotfalván, Mindszenten, Csíkszentléleken és Lókodon összesen száznál is több háztartást öntött el az ár, az egyszerre több helyről riasztott katasztrófavédelmiseknek embereket és háziállatokat kellett kimenekíteniük.
„Egy héttel ezelőtt, amikor még kiöntött a patak, azt mondtuk, harminc éve nem volt ilyen magas. Most azt kell mondanom, soha nem volt ilyen nagy a vízszint” – mutat a hömpölygő Fitód-patakára az egyik lakó, akinek udvarában térdig ér a víz. A máskor nyugodt kis patak ezúttal nemcsak megközelítette a meder szélét, hanem át is lépte azt, így egyes udvarokon másfél méteres víz folyt végig, 20 házat és 40 portát öntött el. Amint azt a katasztrófavédelem ügyeletese lapunknak elmondta, négy idős embert és két gyereket kellett kimenteni, a víz kiszivattyúzását azonban mindaddig nem tudták elkezdeni, amíg nem apadt a vízszint – vasárnap este ráadásul a további esőzések miatt újabb hidrológiai figyelmeztetés lépett érvénybe. Csobotfalván az elmúlt néhány nap alatt immár harmadszor pusztított a megáradt Somlyó-pataka. Az úton folyt a víz, még a tűzoltóautó is alig tudott végighaladni rajta. Itt 60 háztartás és 10 ház került víz alá. Szentléleken 30 udvart öntött el az ár, Csíkpálfalván villám csapott egy fába, amely egy elektromos vezetéket leszakítva egy autóra borult, Csíkszereda központjában egy méretes faág szakadt le, az alatta parkoló furgon azonban tartotta mindaddig, amíg a katasztrófavédelem munkatársai elhárították a veszélyt. Hargita Népe (Csíkszereda)

Támogatás székely műemlékekre
„Sem morális, sem politikai szempontból nem tudom elfogadni a pénzügyminisztérium által kidolgozott 2011-es költségvetést” – jelentette ki tegnap Csíkszeredában Kelemen Hunor művelődési miniszter, aki szerint a 2010-esnél kisebb összeget nem lehet elfogadni.
A Hargita megyei műemlék épületek állapotáról tájékozódott tegnapi székelyföldi látogatásán Kelemen Hunor művelődési miniszter, aki egyúttal tárgyalt a megye kulturális téren tevékenykedő szakembereivel is. A szaktárcavezető többek között Csíkszépvízre is ellátogatott, ahol egy 1799-ben készült, a Hargita megyei önkormányzat által meghirdetett program keretében restaurált székely kaput tekintett meg.
Borboly Csaba, a megyei közgyűlés elnöke közölte, a miniszterrel közösen megnézték az A kategóriás csobotfalvi Szent Péter római katolikus barokk műemlék templomot, emellett ellátogattak a felújítás alatt álló, a Márton Áron, illetve a Segítő Mária Gimnáziumnak otthont adó csíkszeredai ingatlanba, valamint délután Máréfalvára utaztak tovább, ahol a helyi tájházban található műemlék kapukat nézték meg. Innen Székelydályára vezetett útjuk, ahol a helyi református templomot tekintették meg, amelynek felújítási munkálatai a tervek szerint jövőre befejeződnek.
„Igyekeztünk olyan igényeket, elvárásokat megfogalmazni a látogatás során, amelyek mentén munkája során a miniszter úr jobban tud ránk figyelni” – részletezte tegnapi sajtótájékoztatóján Borboly Csaba, a megyei közgyűlés elnöke. Kelemen Hunor mintegy válaszként közölte, nagy figyelmet fordítanak a műemlékek helyreállítására, mint tájékoztatott, jelenleg országos viszonylatban 300 műemléket restaurálnak a szaktárca költségvetéséből.
Hozzátette: Hargita megyében a székelydályai templom mellett folyamatban van a csíkmenasági, valamint a gyergyótekerőpataki római katolikus templom felújítása. Ezek mellett az országos restaurálási programban szerepel a csíkszeredai Mikó-vár, amelynek felújítására kiírt versenytárgyalás november 11-én zárul, és a remények szerint már idén nekiláthatnak a restaurálási munkának. Ugyancsak a közbeszerzési eljárás végére vár a székelyderzsi unitárius templom, valamint a székelyudvarhelyi Székelytámadt vár felújításának elkezdése.
Kelemen Hunor tegnap ugyanakkor arról is beszámolt, hogy az általa vezetett tárca továbbra is támogatni kívánja a kortárs alkotókat és a kulturális fesztiválokat. A szaktárcavezető azonban arra is kitért, hogy a támogatások folytatása és azok mértéke nagyban függ a 2011-es költségvetéstől, amiről konkrétumokat még nem lehet tudni. „Egyelőre csak a pénzügyi tárca által javasolt költségvetés-tervezetet ismerem, amit azonban sem morális, sem politikai szempontból nem tudok elfogadni” – közölte Kelemen Hunor leszögezve, a 2010-es költségvetésnél kisebbet még a jelenlegi gazdasági helyzetben sem fogadhat el.
Forró Gyöngyvér, Krónika (Kolozsvár)

Szenátor- és képviselőjelöltek vagyona
Hét politikai alakulat 34 tagja vesz részt a decemberi parlamenti választásokon Hargita megyében. Közöttük vannak „régi motorosok”, ugyanakkor olyanok is, akik először jelöltetik magukat szenátornak, illetve képviselőnek.
Akárcsak négy esztendővel ezelőtt, Hargita megyében ezúttal is öt képviselői és két szenátori körzetet alakítottak, ezek mindegyikében indít jelöltet a két magyar párt, az RMDSZ, illetve az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), a román pártok képviselői viszont csak bizonyos körzetekben méretkeznek meg magyar versenytársaikkal. Alább a jelöltek neveit ismertetjük, továbbá – a Mediafax hírügynökség összeállítását felhasználva – legfrissebb vagyonnyilatkozataikból tallózunk.
Az 1-es számú szenátori körzet
Hargita megyében két szenátori körzetet alakítottak ki. Az egyes számú szenátori körzethez a Csíki-medence, Szentegyháza, Lövéte, Gyergyóalfalu, Gyergyócsomafalva, a Gyimesek és a Kászonok vidéke tartozik. E szenátori körzet jelöltjei: Tánczos Barna (RMDSZ), Papp Előd (EMNP), Alexandru Tompea (PNL), és Adrian-George Ciobanu (PDL).
Tánczos Barna jelenleg a Román Jégkorong Szövetség elnöke, 900 négyzetméter földterület és egy csíkszentkirályi lakóház tulajdonosa. Államtitkárként tavaly 53 ezer lejt keresett. Papp Előd két csíkszeredai tömbházlakás tulajdonosa, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács munkatársaként tavaly 36 ezer lejt keresett. Alexandru Tompea mérnök két maroshévízi földterület tulajdonosa, mindkettőt örökölte. Két lakóházat jelölt meg vagyonnyilatkozatában. 2011-ben 83 ezer lejes fizetése volt.
A 2-es számú szenátori körzet
A 2-es számú szenátori körzetben (Udvarhelyszék és a Gyergyói-medence nagy része) Verestóy Attila (RMDSZ), Zakariás Zoltán (EMNP), Dan Emanuel Petruţ (PSD), valamint Adrian Trif (PDL) indul a szenátori székért.
Verestóy Attila vagyona tavaly 70 millió euró volt. Zakariás Zoltán orvos, vagyonnyilatkozatában egy koronkai (Maros megye) belterületet jelölt meg, továbbá egy mezőgazdasági területet a tengerparti Vama Veche településen, illetve egy székelyudvarhelyi tömbházlakást. Dan Emanuel Petruţ jelenleg képviselő a maroshévízi önkormányzati testületben, a bélbori ásványvíztöltődében dolgozik, ahonnan tavaly 31 ezer lej fizetést kapott. Emellett 5,5 ezer lejnyi önkormányzati képviselői illetményben részesült. A Csíkszeredában élő Adrian Trif jogász jelenleg egy kereskedelmi társaság marketingigazgatója. A megyei választási irodához letett vagyonnyilatkozatát nem töltötte ki.
Az 1-es számú képviselői körzet
Az 1-es számú képviselői körzetben (Alcsík) négyen indulnak: Korodi Attila (RMDSZ), Csibi Zoltán (EMNP), Niculae Niga (PNL) és Radu Botezatu (Romániai Jobboldali Szövetség, ARD).
Korodi Attila volt környezetvédelmi miniszter vagyonnyilatkozata szerint feleségével egy 1700 négyzetméteres csobotfalvi terület, két csíkszeredai tömbházlakás, valamint egy Škoda Octavia személyautó tulajdonosa. Tavaly 55,4 ezer lejnyi képviselői illetményben részesült. Csibi Zoltán idéntől önkormányzati képviselő a csíkszentimrei testületben, vagyonnyilatkozata szerint tavaly összesen négyezer lejt keresett. Niculae Niga közgazdász, a megyei kincstár volt igazgatója márciusi vagyonnyilatkozata szerint három belterület mellett két csíkszeredai tömbházlakás, egy hétvégi ház, valamint egy Dacia és egy Peugeot személygépkocsi tulajdonosa. Az utolsó pénzügyi évben 89,6 ezer lejt keresett.
A 2-es számú képviselői körzet
Kelemen Hunor (RMDSZ), Sorbán Attila (EMNP), Cristina Vaida (PNL) és Mitică Ducu (PDL) indul a kettes számú Hargita megyei (felcsíki) képviselői körzetért.
Kelemen Hunor 2010-ben szüleivel közösen vásárolt egy 120 négyzetméteres lakást és egy közel 300 négyzetméteres belterületet, mindkettőt Kolozsváron. RMDSZ-elnökként tavaly 49 ezer lejt, kulturális miniszterként pedig 55 ezer lejt keresett. Sorbán Attila menedzserként tevékenykedik egy csíkszeredai cégnél, amelytől 2011-ben összesen 14,4 ezer lej fizetést kapott. Egy csíkszeredai tömbházlakás, valamint egy pálfalvi és egy csíkszeredai földterület tulajdonosa.
A 3-as számú képviselői körzet
Antal István (RMDSZ), Székely Réka Kinga (EMNP), Ioan Crăciunaş (USL) és Cristina Timariu (PDL) a 3-as számú (Udvarhelyszék) képviselői körzet jelöltje.
Antal István 32 hektár mezőgazdasági és erdős területet birtokosa, tulajdonosa továbbá két magánháznak, illetve egy 2000 négyzetméteres kereskedelmi/termelői felületnek. Értékes magánkönyvtárat is magáénak tudhat. Székely Réka Kinga unitárius lelkész tavalyi fizetése 14 ezer lej volt. Ioan Crăciunaş a belügyminisztériumtól vonult nyugállományba, éves nyugdíja tavaly meghaladta az 51 ezer lejt.
A 4-es és 5-ös számú képviselői körzet
A 4-es számú (Parajd – Székelykeresztúr – Gyergyó) képviselői körzet jelöltjei: Moldován József (RMDSZ), Lázár Ede (EMNP), Teodor Dobrean (PNL) és Veronica Arsintea (PDL).
Moldován József volt kommunikációs államtitkár mellett tehát a Sapientia egyetem tanára, Lázár Ede próbálja megszerezni a szavazatok többségét. Lázár tavaly 41 ezer lejt keresett.
Az 5-ös számú (Hargita megye északi része) képviselői körzet jelöltjei: Mik József (RMDSZ), Szabó Tibor (EMNP), Mircea Duşa, (PSD), és Petru Runcan (PDL).
Mik József jelenleg Borszék polgármestere, tavaly polgármesteri fizetésként 32,4 ezer lejt kapott. Szabó Tibor jelenleg a borszéki borvíztöltöde alkalmazottja, tavaly még Borszék alpolgármestereként tevékenykedett, amiért 2011-ben 24 ezer lej fizetés járt. Mircea Duşa legfrissebb vagyonnyilatkozatából kiderül, hogy két földterület (egyik 113, a másik 283 négyzetméteres) és két tömbházlakás tulajdonosa. Tavaly képviselői illetményként 55,4 ezer lejt kapott.
Kozán István
Székelyhon.ro

István, a király: egyszeri és megismételhetetlen
Több százezer néző előtt mutatták be 2003. július 5-én az István, a király című rockoperát a csíksomlyói nyeregben. Hetekkel azelőtt megkezdődtek a készülődések, az utolsó tíz napban pedig éjjel is zajló próbáknak is szemtanúi lehettek a helybéliek. Az előadás napján autók hosszú sora kanyargott be Csíkszeredába több irányból, az Erdély minden szegletéből és Magyarországról érkezett nézők a helyiekkel együtt vonultak ki aztán az előadás helyszínére. A tömeg együtt lélegzett, együtt énekelt a színészekkel, a máig emlékezetes eseményt elevenítjük most fel.
A kilencvenes évek előtt Romániában betiltott – hallgatásáért büntetés járt –, ám mégis hallgatott István, a király rockoperát húsz évvel az ősbemutató után, 2003. július 5-én mutatták be Csíksomlyón, először Erdélyben. A jelenlevőknek életre szóló élményben volt részük. „A részletekre nem, de arra emlékszem, hogy nagyon meg voltam hatódva, és olyan szép volt” – mondta el egy, akkor a húszas évei elején járó résztvevő.
Az előadás rendezője és koreográfusa Novák Ferenc (Tata) volt, aki az ősbemutató koreográfiáit is készítette, asszisztensei Orză Călin és Novák Péter. Az eredeti szereposztásból Csíksomlyón Vikidál Gyulát (Koppány szerepében) és Varga Miklóst (István király) láthatta az erdélyi közönség, az öreg regős szerepében az opera szövegkönyvírója, Bródy János lépett színpadra. Sarolt szerepét Kovács Kriszta játszotta, Gizellát a székelyudvarhelyi származású Fazakas Júlia alakította. A táncjelenetekben a Honvéd Táncszínház, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Együttes, a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncosai, valamint a helyi tánccsoportok fiataljai voltak láthatók.
A szervező Ezer Székely Leány Alapítványt 2002 novemberében keresték meg a magyarországi szervezők, hogy kérjék fel az együttműködésre. A produkció 30 millió forintba került, a fővédnökséget Mádl Dalma, az akkori köztársasági elnök felesége vállalta. „Karácsony körül ültünk össze – Boros Karcsi bácsi elnök, Gergely István tiszteletbeli elnök, Lőrinczi Annamária könyvelő, Süket Levente titkár, Lakatos Imre tag, András Mihály tag, Orbán Károly tag és jómagam –, és eldöntöttük, hogy megszervezzük a fogadásukat. A következő tárgyalás március elején volt, akkorra már kristályosodott, hogy ők mit tudnak csinálni, és mi mit vállalunk. Negyven szereplő jött, technikusokkal együtt nyolcvanan voltak. Az alapítvány szervezte be a statisztákat, 120 személyt. Mi biztosítottuk tíz napon keresztül a szállást, étkeztetést” – emlékezett vissza Székely Antal, az alapítvány alelnöke. „A szponzorokhoz én jártam, olyan is volt, hogy kirakott. Amikor lejárt az egész, következtek a bajok, mert még egy év múlva is tartoztunk a szállásköltségekkel, aztán hála Istennek ki tudtuk fizetni. Sokan segítettek, az is igaz, a polgármesteri hivatal és a megyei tanács is támogatott.”
A rockopera bemutatásával már korábban próbálkoztak. „Tíz évvel korábban, a kilencvenes években az előkészületi munkálatok már elkezdődtek, a felek elviekben megegyeztek, végül az egyház meggondolta magát, és tiltakozni kezdett ellene. Aztán következtek az egymásra mutogatások. Igazából az volt a félelmük, hogy ha itt bemutatják a rockoperát, akkor a székely népben felforr a vér, és előveszi a bicskát, fejszét. Ennek az ellenkezője bizonyosodott be tíz évre rá, hogy a székely nép tud fegyelmezetten viselkedni, sőt példamutatóan. Lelkileg, szellemileg, érzelmileg feltöltődve jöttek le az emberek” – ezt már Gergely István mondta, az alapítvány tiszteletbeli elnöke. Hozzátette, a templomban, a csíksomlyói plébánián hatalmas volt a felfordulás, mert az egyházi kellékeket elvitték az előadáshoz. Az egyetlen konfliktushelyzet talán az volt, amikor a Tordát alakító Novák Péter „megbérmálkozott fent a hegyen”, azaz – a visszaemlékezések szerint csicsói legényektől – kapott egy pofont, de utána nem volt gond.
A közönség létszámát illetően többféle adat is megjelent utólag, de átlagban 350 ezer nézőről számoltak be a szervezők, az akkori krónikák. „Nagyon nagy élmény volt” – fogalmazott Boros Károly nyugalmazott főesperes. „Nagy készülődés volt, sok mindent hoztak magukkal, de sok mindent itt helyben kellett megoldjunk. Még az utolsó éjszaka is két órakor tárgyaltunk a vezetőséggel. Végül jól sikerült, hála Istennek, óriási élmény volt, rengetegen eljöttek. Két óra alatt értem le autóval a gimnáziumig. A felülvigyázóinknak, a rendőrségnek valaki feltette a kérdést, hogy tudtak volna-e tenni valamit, ha mozdulás lett volna, és mondták, hogy tehetetlenek lettek volna. Valaki belügyes kérdezte az egyik kuratóriumi tagunkat, hogy miért éppen itt Somlyón rendeztük. És ő nagyon talpraesetten, székely mentalitással – a politikát kizárva – azt felelte, hogy itt nagyon jó az akusztika.”
A somlyói egyházközség – Csíksomlyó, Csobotfalva, Csomortán – akkori tánccsoportjából 30-40 fiatal statisztált az előadásban. „Még éjszaka is folytak a próbák. Aztán amikor Tata meglátott, mondta, hogy gyorsan vigyük haza a gyerekeket, hisz 8 éves gyerektől 25 évesig vettek részt. A vízcsapon is István, a király folyt még utána hónapokig. A gyerekek belelkesedtek, a faluból is nagyon sokan segítettek, traktorokkal húzatták ki az autókat, fel kellett szerelni az emelvényeket. Sokáig kitartott ez az élmény. Jó, összefogó ereje volt itt a faluban. A felügyeletben fiatal házasemberek vettek részt, mindenki lelkesedett, a falu apraja-nagyja kivette a részét, mintha kicsit Nagy-Magyarország ide költözött volna” – idézte fel Lakatos Imre táncoktató, az alapítvány tagja. „Már besötétedett, amikor kezdődött a rockopera, és mikor felkapcsolták a fényeket, rendesen megijedtünk, hogy mennyien vannak. De nem csak mi, rendezők, hanem a színészek is. A fiam épp Varga Miklós mellett volt statiszta, és mondta, hogy érződött rajta, hogy lámpalázas lett hirtelen.”
Varga Miklós így emlékszik vissza: „Az egyik legjobb István, a király-előadás részese lehettem ott Csíksomlyón, pedig már voltam részese néhánynak határon innen és határon túl is. Mindközül az a 2003. július 5-ei előadás az, ami a legemlékezetesebb számomra. Nemcsak azért, mert akkor járt Erdélyben először az István, a király, hanem mert az ott lévő ötszázezer ember együtt lélegzett, együtt énekelt a szereplőkkel, és ez egy fantasztikus élmény volt.”
Nosztalgiaest a Tilosban
Az István, a király! rockopera csíksomlyói bemutatója tizedik évfordulója alkalmából a csíkszeredai Tilos Kávéház nosztalgiaestet szervez pénteken 19 órától a kávéházban, ahol előbb levetítik a koncertet, majd kötetlen beszélgetésre kerül sor.
Varga Miklós Csíkszeredában
Szintén a tizedik évforduló alkalmából hívta meg a csíkszeredai 5 Kutya vendéglő Varga Miklóst, akinek előadóestjére vasárnap 19 órától kerül sor. Az est vendége lesz Méry Péter is, a Határtalan dal szerzője.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

A székely címer európai környezetben
Isten dicsőségére és személyes büszkeségből – címeres emlékek és művészetpártolás a késő középkorban címmel szervezett nemzetközi értekezletet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tudomány és művészet kara Kolozsváron a múlt hét végén.
Németországból, Ausztriából, Magyarországról, Szerbiából és a Moldovai Köztársaságból érkezett heraldikusok, művészettörténészek és hazai szakemberek tartottak előadást és beszélték meg a felmerülő kérdéseket.
A középkorban keletkezett és fennmaradt erdélyi címerek kérdéskörét többen érintették. A főszervező, Radu Lupescu művészettörténész, a házigazda egyetem tanszékvezetője az Erdélyben fennmaradt királyi címereket mutatta be, Ciprian Firea kolozsvári művészettörténész az újabban feltárt és a más értelmezésű késő középkori címereket ismertette, Ioan Albu történész, egyetemi oktató a nagyszebeni sírkövek címereiről tartott előadást. Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus a székelydályai református templom középkori címeregyüttesét bemutató előadásában többek között a régi székely címerre helyezte a hangsúlyt, bemutatva középkori megfelelőit, melyek a csíkcsobotfalvi szárnyasoltár lábazatán, a bögözi református és a székelyderzsi unitárius erődített templom egy-egy gyámkövén maradtak fenn. Az új székely címer bemutatásához épp kapóra jött a konferencia helyszíne, a Bocskai-ház Óváry Terme, melynek falán Bocskai István kőbe faragott címerében elkülönülten jelenik meg a nap és növekvő holdsarló.
A konferencián látható volt, hogy késő középkori címerek Németországtól Erdélyig, sőt, Moldváig egyazon európai heraldika alkotóelemei. Az értekezlet méltó záróakkordjaként a résztvevők megtekintették a középkori címereknek otthont adó gyulafehérvári római katolikus székesegyházat és a vajdahunyadi várkastélyt. Utóbbi alagsorában Radu Lupescu megnyitotta az épületből származó kőfaragványokból – címeres gyámkövek, oszlopfők, boltzárókövek, ablakkeret-részletek – álló kiállítást.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lakodalom apróságokkal
Két napon át tartó lakodalmat szerveznek Csobotfalván a hétvégén. A dínomdánomra főként a gyermekeket várják.
A Csobod Öröksége Egyesület évről évre megszervezi a gyermeklakodalmat ősz elején. Az idén kétnaposra tervezték a rendezvényt, szeptember 6-án és 7-én a helyi kultúrotthonban tartanak foglalkozásokat a gyerekeknek, családoknak. Antal Imre, az egyesület elnöke elmondta, a nyári Vigadalomkor tartott kézműves foglalkozások nagy népszerűségnek örvendtek, ezért is gondolták, hogy iskolakezdés előtt ismét alkalmat teremtenek a gyerekeknek a különböző kézműves technikák kipróbálására. A jövőben tábort is szerveznének ebben az időszakban. A gyermeklakodalmat 2006-ban tartották meg Csobotfalván először. „Amikor elindítottuk, akkor még összefüggött a falunappal. 2005-ben volt az az emlékezetes fürdőépítő-kaláka a borvíznél, amely nagy dolog volt a falu életében: mindenki beleadott apait-anyait, volt, aki dolgozott, volt, aki főzött és volt, aki imádkozott. Egy hét alatt felépítettük a fürdőt. Rá egy évre pedig megtartottuk az első gyermeklakodalmat, és másnap volt a falunap. Akkor más volt a világ, mostanra teljesen megváltozott. A gyermeklakodalmat kinyomta a szüreti bál, azért kellett más időpontot keresnünk, most meg kiderült, hogy nagyon sokan táboroznak iskolakezdés előtt. Ilyen az élet, most minden zsúfolt. Ugyanakkor, egyre nehezebb megszervezni ezeket a mulatságokat, alkalmakat, hisz egyre több család, fiatal költözik el a faluból ” – osztotta meg lapunkkal Antal Imre. Az igazi mintájára
A hagyományos csíki lakodalmakat idézik fel a gyerekek szombaton, három órától lesz a leánykikérés a Csobotfalva egyik felső felében álló háznál. A szervező elmondta, a vőlegény még óvodás legényke, a gazda szerepére két testvért választottak. A menyasszony szerepére sok volt a jelentkező, szerda este választják ki a menyasszonyt. A leánykikérés után a népviseletbe öltözött násznép az ifjú párral és négy kicsi muzsikussal együtt a csobotfalvi kultúrotthonba vonul. Itt az Árvácska együttes műsorát lehet megnézni, majd eszem-iszom következik. Az udvaron gyermekjátékokba, táncba és kézműves foglalkozásokba kapcsolódhatnak bele a jelenlevők. Vasárnap a mise után fél kettőtől kezdődnek a foglalkozások.
Péter Beáta, Krónika (Kolozsvár)

Európai konferencián a régi székely címer
A régi székely címerről is szó esett a II. Európai Címertani és Zászlótani Konferencián, melyet a Lengyel Heraldikai és Vexillológiai Intézet szervezett múlt hétvégén. A lengyelországi Cieszyn városában (az Olza folyó és a cseh határ által elválasztott egykori Teschen nagyobbik, lengyelországi részén), a Sziléziai Egyetem előadótermében tartott rendezvényen tizenhárom ország szakemberei vettek részt.
Erdélyt, a magyarságot is érintő előadást tartott Paweł Dudziński, a Lengyel Heraldikai Bizottság elnöke, aki a Hunyadiak címerét is bemutatta a holló mint címertani jelkép témát boncolgatva, valamint Alfred Znamierowski, a Heraldikai és Vexillológiai Intézet alapító elnöke, aki a Magyar Királyság kettős keresztes, középkori zászlaját ismertette a kereszteknek zászlókon való megjelenését taglaló előadásában.
Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus, a konferencia egyetlen magyar résztvevője a helyszínhez, valamint a magyarsághoz, Erdélyhez és a Székelyföldhöz igazított előadással jelentkezett: II. Ulászló király címerei Erdélyben. II. Ulászló király címerét három heraldikai elem jelképezi: a Magyar, a Cseh- és a Lengyel Királyság jelképe, ugyanis II. Ulászló (1456–1516) a Lengyelországban uralkodó Jagelló-ház tagja, 1471-től cseh, 1490-től haláláig magyar király volt. A Magyar Királyságot az Árpád-ház sávozott címere jelképezi, a Cseh Királyságot vörös mezőben ágaskodó kétfarkú, koronát hordó ezüstoroszlán, a Jagelló-házat a vörös mezőben levő kiterjesztett szárnyú ezüstsas. A heraldikus öt II. Ulászló-címert azonosított Erdélyben. Közülük egy a vármegyék területén, Gyulafehérváron, egy a Szászföldön, Segesváron látható, három pedig a Székelyföldön készült. Utóbbiak festettek, Székelydályán falfestmény, másik kettő fára, egy-egy szárnyas oltár predellájára festett, jelenleg egyik Kolozsváron, másik Magyarországon, Budapesten található. A gyulafehérvári Szent Mihály római katolikus székesegyház 1512-ben bevégzett Lázói-kápolnájának homlokzati párkányán az egyik kőbe faragott címer II. Ulászló királyé. A legkorábbi II. Ulászló-címert a segesvári ún. hegyi templom északi bejáratának ajtajába faragták, mégpedig az első szárnyba. A másodikba Segesvár jelképét – hárombástyás, nyitott kapujú vár –, fölöttük bevésett felirat: „W R U B 1495”, azaz Wladislaus Rex (H) Ungariae et Bohemiae 1495. Csíkszentlélek Csíkszereda városától 4–5 kilométerre, Csobotfalvához közel található. A Szentlélek eljövetele titulusú római katolikus templom szárnyas oltára 1510-ben készült, 1914-ben a Magyar Nemzeti Múzeumba került, jelenleg a Magyar Nemzeti Galériában állandó kiállítás része. Predellájára két címert festettek. Az első a Czakó család címere: vörös mezőben zöld hegyen fekete madár. Fölötte a latin felirat: Insignia Filiorum Czako 1510. A másik oldalon II. Ulászló király címere. Fölötte a felirat: Insignia Regis Ungariae. Az 1941-től Csíksomlyóhoz, így 1959 óta közigazgatásilag Csíkszereda városhoz tartozó Csobotfalva Szent Péter és Pál tiszteletére épült templomának oltárait szétbontották, s azok alkatrészenként a 19. század utolsó évtizedeiben és a 20. század elején különböző művészeti gyűjteményekbe kerültek Budapestre és Kolozsvárra. A kolozsvári Szépművészeti Múzeum raktárában található, 1510 körül készült lábazaton látható II. Ulászló király címere, valamint az ún. régi székely címer. Székelyföld címerekben leggazdagabb középkori épülete a székelydályai református templom, mely egyben egész Erdély egyetlen festett címeregyüttessel rendelkező középkori műemléke. 1508–1516 között festett szentélyboltozatán nyolc címerből álló együttes látható: II. Ulászló király, Barlabásy Lénárd erdélyi alvajda, székely alispán, a székely, a szász közösség, Brassó, Nagyszeben, Segesvár valamint az Árpád-ház címere. A bemutatott öt királyi címer közül kettő a régi székely címer szomszédságában jelent meg, s Szekeres Attila István kihasználta az alkalmat európai szakemberek előtt népszerűsíteni a székelyek jelképét. A régi székely címer pajzsának vörös mezejében gomolygó ezüstfelhőből aláereszkedő, könyökben hajlított ezüstpáncélos kar, kezében függőlegesen álló kardot tart, hegyével fölfelé. A kard nyitott aranykoronán halad át, szívet és medvefejet döf át. Az állatfejet arany holdsarló és hatágú aranycsillag övezi. A fegyvert tartó páncélos kar a gyepűk védelmét jelképezi, felhőből való eredeztetése arra utal, hogy ez mennyei küldetés. A kard elsőként a koronán hatol át, ezzel azt jelképezi, hogy a Magyar Királyságot, annak határait kellett a székelyeknek védelmezniük. Az átszúrt szív az áldozatkészséget jelképezi, a medvefej a székelyek bátorságát hivatott mutatni. A csillag és a hold, mint az úgynevezett új székely címer elemei, a jelkép székely voltát erősítik.
Madarasi István, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Összevarrnák” a szálakat Hargita és Maros megye között
„Összevarrnák” az idő és a nem kimondottan magyarbarát rendszerek által elszakított infrastrukturális szálakat Maros és Hargita megye elöljárói. A két megyét jelenleg mindössze három aszfaltozott út köti össze, ezek számát szeretnék növelni, ugyanakkor a kövezett vagy földutakat is járhatóvá tennék.
„Az utóbbi évtizedekben annyira elvágták az infrastrukturális szálakat a két megye között, mintha két külön, egymástól határátkelővel elválasztott ország lenne” – utalt a Maros és Hargita megyét összekötő utakra Borboly Csaba.
A Hargita megyei önkormányzat elnöke elkeserítőnek és ugyanakkor természetellenesnek tartja, hogy a két megyét mindössze három aszfaltozott út köti össze: a Marosvásárhely–Csíkszereda 13A számmal jelzett országút Szovátánál és Parajdnál, a Szászrégen–Gyergyószentmiklós DN15-ös út Csobotfalvánál és Maroshévíznél, valamint a Segesvár–Székelyudvarhely 137-es út Héjjasfalvánál és Újszékelynél.
A negyedik, a bözödújfalusi tó partján kígyózó, Erdőszentgyörgy és Székelykeresztúr közötti út elkészítése még várat magára. A hargitaiak majdnem a megyehatárig eljutottak a korszerű aszfaltszőnyeggel, a Maros megyei 2012-es „hatalomváltás” azonban zsákutcába terelte a túlsó oldalon startra kész projektet. „Mi mindegyre keressük a megoldásokat, de a szándékunk csak akkor erősödhet, ha van viszonzása is. Én azonban nem érzem Maros megyei kollegám, Ciprian Dobre pozitív hozzáállását” – fejtette ki lapunknak Borboly Csaba.
Bözödújfalu felé – csak apránként
A Hargita megyei tanácselnök ezzel arra célzott, hogy bár néhány éve sikerült közös nevezőre jutnia Lokodi Edit Emőkével, a Maros megyei önkormányzat volt elnökével az utat illetően, a 2012-es helyhatósági választások után az új elnök, Ciprian Dobre törölte a prioritási listáról a megyeközi út felújítását.
Mindezt annak dacára, hogy négy évvel ezelőtt, 2011-ben a Maros Megyei Tanács jóváhagyta a műszaki tanulmányt, majd 2012 áprilisában el is kezdte a közbeszerzési eljárást. Azonban a tanácselnöki szék elfoglalása után Ciprian Dobre egyik első intézkedése a bözödújfalusi tavat megkerülő és a Hargita megyei Körispatakra átvezető út törlése volt.
„Végül sikerült megértetnünk az elnök úrral, hogy ez a térség is fontosnak számít, és 2014 vége felé elkülönítettünk 2,8 millió lejt az út megépítésére” – mondta el lapunknak Kelemen Márton, a Maros megyei önkormányzat RMDSZ-es alelnöke. Számítások szerint az összegből mintegy két kilométernyi aszfaltot lehet teríteni a megye határáig vezető mintegy 13 kilométeres útszakaszra.
Kelemen azt reméli, ha évente egy-egy kisebb szakasszal megtoldják az utat, előbb-utóbb csak sikerül összekötni a két megyét és lerövidíteni a Marosvásárhely és Székelyudvarhely közötti távot. Az útra annál is inkább szükség van, mert nyári idényben lényegesen nő az amúgy is népszerű bözödújfalusi tó idegenforgalmi potenciálja. Az RMDSZ-es politikus annak a lehetőségét sem zárja ki, hogy amennyiben beindul az aszfaltozás, kormányprojektbe is be lehetne építeni a fennmaradt szakasz elkészítését.
A világörökséget is közelebb hoznák
Mindkét magyar politikus hasonlóan fontosnak tartja a Szederjes–Erked–Székelyderzs 133-as megyei út korszerűsítését is, hiszen ezáltal a Maros vagy Brassó megye felől érkező turisták számára is „megnyílna” a világörökség részét képező székelyderzsi unitárius erődtemplom. „Akkor pályázhatunk uniós alapokra, ha Maros megye vállalja a partnerséget. Eddig erre semmi biztosítékunk nincs” – fejtette ki Borboly Csaba.
A Marosvásárhely és a Gyergyói-medence közötti távolságot a két térség legszebb útja rövidíthetné le: a Szászrégent Gyergyóremetével a Görgény völgyén összekötő vonal. Valamikor ugyanis nemcsak szekerekkel és traktorokkal lehetett átkelni a hegyen, kisautók is jártak. Kelemen Márton szerint ma már a világ pénze nem lenne elég a modernizálására. Maros megyei oldalról a 153C jelzésű úton csak a királyi vadászkastélyáról híres Laposnyáig lehet aszfalton haladni, míg a gyergyóiak számára Remete jelenti a végállomást.
Az elképzelések szerint jó lenne rendszeresen kövezni és karbantartani a Bözöd és Gagy, Sóvárad és Siklód, Szolokma és Küsmöd, valamint Székelyvécke és Újlak közötti megyei vagy községi útszakaszokat is. Kérdésünkre, hogy a szálak „öszszevarrásában” Maros megye miért kullog a szegényebb Hargita megye mögött, Kelemen Márton úgy vélekedett: a szomszéd térség nemcsak kevesebb pénzből gazdálkodhat, de jóval rövidebb az úthálózat is, amelyről gondoskodnia kell.
Szucher Ervin |
Krónika (Kolozsvár)

Csíkszék a székelyek előtt is magyar volt
Ezt bizonyítja egy fiatal helyi régész, aki a székelyek beköltözését is korábbra teszi.
Mítoszrombolás Székelyföldön.
Mi újat lehet mondani a csíki székelyek megtelepedéséről? Sokat – derült ki dr. Botár István régész alapos és jól dokumentált előadásából. A Csíki-medence településtörténete a középkorban címmel az ő januári előadása nyitotta az Előadások Székelyföld településtörténetéből sorozatot az EME kolozsvári előadótermében. 
Kutatásai alapján azt sejti, mégsem volt egyöntetű a közösségi tulajdonlás a Székelyföldön, illetve nem biztos, hogy a székely volt az első magyar népcsoport, amely benépesítette a térséget. 
Felértékelődött a régészet szerepe a középkor és az Árpád-kor kutatásában, főként a Székelyföld esetében, mivel a hagyományos, írott forrásokkal foglalkozó történetírás, illetve a történeti nyelvészet lassan ellőtte a patronjait. A régészet viszont nemcsak új forrásokat tár fel, hanem egyre újabb megvilágításba helyezi az eddig ismert adatokat – vezette be Botár előadását az Erdélyi Múzeum-Egyesület történész munkatársa, Hegyi Géza középkorász. 
Botár István a Csíki Székely Múzeum munkatársa, Budapesten végzett és doktorált régészetből. Idén ő nyerte a fiatal, középkorral foglalkozó történészek Kubinyi András-díját ugyanazzal a munkájával, a Csíki-medence középkori településtörténetével, amelynek főbb állításaival kolozsvári előadásán ismerkedtünk. Kutatta Csíkszék kápolnáit, várait, templomait, ennek eredményeit hét tanulmányban közölte a Kövek, falak, templomok című könyvében. 
Kolozsvári előadását annak mentén próbáljuk visszaadni, hogy milyen bevett nézetet cáfol, rendít meg, vagy kérdőjelez meg. Ezeket sárgával jelöljük a cikkben.
A klasszikus nézet szerint a székelyek Belső-Erdélyből jöttek, 
nyelvjárási és helynévi adatok alapján úgy tartják, hogy Szászkézd és Sepsi patak felől, az Olt völgyén telepedtek be Székelyföldre. Erdélybe pedig korábban Magyarország dél-nyugati részéről érkeztek szinte biztosan királyi parancsra: egy eleve katonáskodó népességnek a keleti határ védelmét adták feladatul, ahol a tatár könnyűlovasok gyakran betörtek.
Van, aki szerint az Őrvidékről vagy Baranyából jöttek, de Révész László régész szerint ott a 11-12. században nem volt olyan településhálózat, amely kibocsáthatott volna egy ekkora népességet, ismertette Botár István, aki szerint ebben a kérdésben még fogunk tanulni.
Az Olt forrásvidéke és a Csíki-medence mindig is a Kárpát-medence perifériája volt, sőt Románia közepén is periféria bírt maradni, de épp ezért érdekes terep, véli Botár. Mivel félreesik, fennmaradtak a helynevek, a településhálózat. 
A térségre vonatkozó írott forrás viszont nem maradt fenn az Árpád-korból.
A térséget először az 1332-1337 között keletkezett pápai tizedjegyzék említi (1333-34-ben egész Magyarországon összeírják a plébániatemplomokat), ebben szerepelnek a telegdi főesperességhez tartozó csíki plébániatelepülések, nagyjából 15-16. A hagyományos történetírás, amely szinte kizárólag az írott forrásokra hagyatkozik, nem ismeri el, hogy ezeknek a falvaknak lehettek filiális települései. Ebből származik az az erős helyi mítosz, hogy a székelyek annyira katolikusok voltak, hogy minden faluba építettek templomot. 
Rögtön, ahogy megtelepedtek – sarkította tovább a hagyományos nézetet Botár, hogy aztán bevallja: bármennyire is szíve csücske a vizsgált régió, a történésznek el kell fogadnia, hogy az semmivel nem egyedibb, mint északi, nyugati vagy déli szomszédja. 
Ugyanazok a településtörténeti folyamatok zajlottak, ugyanolyan vagy nagyon hasonló egyházpolitikai berendezkedés jelent meg Csíkban is, mint máshol: itt is kellett legyenek plébániatemplom nélküli, filiális települések, még ha nem is jelennek meg az írott forrásokban. Ahogy a nők sem jelennek meg a katonai összeírásokban, mégis elfogadjuk, hogy a csíki falvakban is éltek nők – illusztrálta Botár, miért abszurd elfogadni az írásos emlékek kizárólagosságát, ahogy azt az elismert tudós, Kristó Gyula tette. 
A csíki székelyeket a 14. században egyetlen oklevél említi: 1324-ben Károly király úgy rendelkezik, hogy egy név szerint nem említett, örökös nélkül elhunyt ember birtokát odaadományozza Apor fia Sándornak. Ezzel az oklevél a vaskos történelemkönyvek azon megállapításait cáfolja, miszerint 
a székelyek demokratikus társadalma nem ismeri el a királyi jogot,
nem létezik magánbirtok, csak egyenlően szétosztott közbirtok,
mert ez egy speciális környék teljesen saját jogrenddel. 
Miközben az oklevél bizonyítja, hogy vagy Csíkban vagy a közvetlen szomszédságában magánbirtok húzódott, amely birtokosának halálával nem szállt a székely közösségre, hanem a királyra, aki azt saját hatáskörben tovább akarta adományozni. Ráadásul nem a székely közösségnek, hanem az Apor családnak, amelyről bizonyítható, hogy magánbirtokokkal rendelkezett Csík közvetlen szomszédságában, magyarázta a történész. 
Az viszont tény, hogy akármilyen berendezkedés volt a környéken, akármennyire létezett a királyi jog, a csíki székelyek ellenkezése oda vezetett, hogy az oklevél említette birtok nem szállt az Aporokra. A csíki közösség a király akarata ellenére megvédte saját érdekét, és a jogászok többszörös feddése ellenére nem jelent meg a peren, a birtok nem vált ismét magánbirtokká. Botár szerint ez volt a 14. századi átalakulás egyik kulcsmozzanata. 
Az is tény, hogy a tusnádi szorostól közvetlenül délre a Mikóknak voltak magánbirtokaik, a Kézdiszék felőli részen pedig az Aporoknak voltak olyan birtokaik, amelyek a késő középkorban nem is váltak soha Székelyfölddé, megmaradtak vármegyei területnek, enklávékként éltek tovább – magyarázta a történész, aki azt sem zárja ki, hogy ilyenek nemcsak Csík szomszédságában, hanem magában a Csíki-medencében is lehettek. 
A következő forrás a 16. századból származik, amikor a különböző adóösszeírásokban már az a településhálózat jelenik meg, amely napjainkig tovább él: közel félszáz település. Hogy mi történt a közbeeső időszakban, arra főként a régészet és a történeti helynévtan tud válaszolni, mondta Botár, aki hangsúlyozta, ő nem nyelvész, a helynévtanban amatőrnek tekinti magát, és bízik benne, hogy hamarosan a profik is felfedezik maguknak a régiót. 
A 14. század első harmadában említett településnevek a mai napig fennmaradtak, sőt nemcsak a települések, hanem a külterületek helynevei is: a Középbércet, Bezédmezőt, a Büdöshegyet ma is ugyanúgy hívják, ahogy a Mikó-birtok 1342-es határleírásában szerepel. 
Botár ebből arra következtet, hogy más nevek is fennmaradhattak. A nevek pedig nem 1342-ben keletkeztek, hanem ekkor jegyezték le őket, de jóval korábbiak is lehetnek. Azért fontos, hogy itt a külterületek nevei is fennmaradtak, mert a történeti helynévtan szerint 
a településnevek a legállandóbbak, markánsan fennmaradó helynévrétegnek számítanak,
a nagy tájegységek földrajzi nevei, nagy folyók, nagyobb hegyek nevei viszonylag jól fennmaradnak,
ám a külterületi helynevek a birtokviszonyok és társadalmi viszonyok változásai miatt gyakrabban változtak, mozgékony helynévrétegnek számítanak.
A tudományág művelői szerint a keleti székek (Csík, Gyergyó és Háromszék) de az egész Székelyföld is relatív későn betelepült tájegység, 
mert itt nincsenek törzsnévből képzett korai helynevek, inkább a később keletkezett, összetett helynevek dominálnak: a templomok nevéből (Szent Imre, Szent Márton, stb.) képzett, illetve a -falva, -laka típusú helynevek. Bizonyos szentekről, például Imréről akár az Árpád-kor elején is nevezhettek el települést, de tény, mondja a történész, hogy ezek a 13-14. században váltak gyakoribbá.
A törzsnevek hiánya Botár szerint nem bizonyíték Csíkszék késői betelepítésére, mert szinte egész Erdélyből hiányoznak a törzsnevek, ilyen alapon Erdély betelepítését nagyon későre kellene keltezni, ami tudományosan nem tartható álláspont. Benkő Loránd nyelvész, majd az ő nyomán Kristó Gyula is a betelepülést a Csíki-medencébe a 13.-14. század fordulójára teszi, ismertette Botár, majd felvázolta saját kutatását a csíki helynevekről.
A településnevek közül 12-t sorolt a templomnevek közé, 13 összetett, utólagos helynevet talált, 12 földrajzi környezetre, piacra utaló nevet, illetve 12-t azonosított korai helynévként. Szerinte nincsenek túlnyomó többségben a késői helynevek, de meg lehet kérdőjelezni a módszert, miszerint szabad-e későközépkorban adatolt helyneveket csupán formai alapon visszakeltezni az Árpád-korba. Szerinte szabad, bár általánosítások nélkül. 
Vagyis nem szabad biztosra venni, hogy például a földrajzi nevekből (Madaras patak) származó településnevek koraiak, de kizárni sem lehet túlzott óvatosságból. Botár azt is megkérdőjelezi, hogy a -falva összetételű, illetve Szent Simon, Szent Márton stb. nevéből képzett településnevek biztos 14. századiak, illetve ezek voltak-e az adott falvak első nevei. Azon az alapon kérdőjelezi meg, hogy Magyarország más tájegységein a templomcímes helynévadás elég agresszív módon ment végbe, gyakran kiszorított korábbi helyneveket.
A Gyergyó, Kászon, Delne helyneveket szláv etimológia miatt tartják korainak, a magyarok ottani térnyerése előttinek. Ennek alapján Botár István az ugyanabban a forrásban, a pápai tizedjegyzékben említett Somlyó, Tarkő és Rákospatak nevét sem tartja bizonyosan sokkal későbbinek. Sőt azt is megkérdőjelezi, hogy a szláv nevek mindig megelőzik a magyar helynévréteget, 
mivel az Árpád-korban és különösen a keleti széleken relatíve vegyes lakossággal kell számolni. Ráadásul Somlyó, Tarkő és Rákos körül 11-12. századi leleteket találtak, a történész ezeket is figyelembe venné az illető települések keltezésekor. 
Feltételezésében még tovább megy: ha ezek a földrajzi nevekből származó településnevek szerepeltek a 14. századi összeírásban, akkor a szintén földrajzi nevekből származó Szépvíz, Hosszúaszó, Madaras, Menaság, Körösmény is lehet akár 14. századi.
Még az ilyen területen is, mint a Csíki-medence, ahol nagyon kevés és késői az írott forrás, látható szerinte a helynevek ingadozása. A pápai tizedjegyzékben említett Tarkő valószínűleg a középkorban Nagyboldogasszony néven ismert egyházközség, mai nevén Karcfalva. Ami Bedecsként tűnik fel a késő középkorban, azt ma Szentimreként ismerjük, de a középkorban még önálló volt, sorolta a történész. Poklondfalva eleinte csak Poklondként szerepel, Szentmárton és Szentmihály pedig valószínűleg később kapta ezt a nevét, mert az onnan előkerült leletek korábbiak, mint a templomcímből képzett helynevek divatja.
A -falva utótagú, későinek tekintett falunevek előtagja leggyakrabban olyan személynév, amely relatív korai, vonta kétségbe Botár István Bánkfalva, Amadéfalva, Göröcsfalva vagy Csekefalva későinek nyilvánítását. Ezeknek a személyneveknek a divatja a 13. század végén lecseng. Sok egytagú helynévről pedig tudjuk Árpád-kori (de nem Csíkra vonatkozó) forrásokból, hogy ezek Árpád-kori személynevek voltak, például a Csicsó név, de ilyen Csomortán és Kotormány is. 
Ezek a helynevek akkor keletkezhettek, amikor még személynévként is forgalomban voltak. Hogy mikor, azt az egyetlen csíki oklevélből, az 1324-esből következteti ki. Ez elég sok helyi előkelőséget sorol fel a kor szokása szerint az apa nevével: 9 apának 12 fiát. Az apák valamikor 1240-1270 körül kaphatták a nevüket, a fiúk nagyjából 1260-1300 körül. Az apák generációja 55 százalékban visel archaikus nevet, 45 százalékban keresztény nevet, a fiúk generációja 16-25 százalékban archaikus, és 66-75 százalékban keresztény nevet.
A keresztény nevek tehát a 13.-14. század fordulóján kerülnek többségbe, amiből a történész arra következtet, hogy az olyan nevű települések, mint Csicsó, Bedecs, Csobot, Kotormány, illetve Karc-, Bánk-, Amádé- vagy Göröcsfalva legkésőbb a 13. század második felében már létrejöttek.
Benkő Loránd nyelvész marosszéki példával illusztrálta, hogy vannak olyan külterületi helynevek, amelyek a székelység előtti magyarságra utalnak, mint az Áj és a Ropó. Benkő szerint ezek nem találhatók meg a keleti székekben, Botár viszont tud Kisájról és Nagyájról Csíkszentgyörgyön és Balánbányán is, sőt szerinte még Ropó is van. És ha Marosszéken ezek székelység előtti magyar népességre utalnak, akkor ugyanúgy jelezhetnek a székelységnél korábban betelepült magyar lakosságot Csíkszéken is. Vagyis azzal a közhiedelemmel is le kell számolni, hogy a székelység „ősfoglaló” lenne a Székelyföldön, hogy „feszt itt voltunk”.
Néha tapintható feszültséget okozott, mesélte Botár, ha olyan állításokat fogalmazott meg például falunapos vendégszereplésein, amelyek nem melengették különösebben a helyiek szívét.
A múlt század közepének legnagyobb szlavistája, Kniezsa István írta, hogy Csík és Kászon a 12. század közepéig nem a székelység, hanem más magyarság területe volt – idézte fel Botár, aki szerint Kniezsa ezzel azt akarta bizonyítani, hogy a székelyek, amikor beköltöztek, magyar anyanyelvűek voltak. Botár szerint viszont ez azt igazolja, hogy a székelyek előtti népesség volt (legalább részben) magyar anyanyelvű.
Szerinte pusztán a helynevek vizsgálatával is igazolható a tatárjárásnál valószínűleg korábbi, legalább részben magyar települési réteg megléte, illetve egy szláv települési réteg léte. A 13-14. században pedig nagy események zajlanak le Csíkban (is), mert a Kárpát-medence más régióival összehasonlítva itt magasabb a későbbi helynevek aránya. Ez szerinte településtörténeti átalakulásra utal: új falvak születnek, vagy újranevezik a régieket, új templomokat építenek, újraszentelik a meglévőket.
Emögött Botár a székelyek beköltözését sejti, 
erre utalhat a régi birtoknevek eltűnése is a későbbi forrásokból: a birtokokat megszerezték a beköltöző székelyek néha a királyi akarattal is dacolva. A Mikó birtokokról lehet olvasni, hogy a sepsi székelyek be-betörnek oda, sőt időnként a csíki székelyek is, vagyis nincsenek jó viszonyban a szomszédos, nem székely jogállású nemesekkel.
A 13. századi beköltözés viszont nem saját elhatározásukból történt, hanem királyi parancsra. Egyrészt Botár nem tartja elképzelhetőnek, hogy egy ekkora népesség a király akarata ellenére mozgott volna a Kárpát-medencében nyugatról keletre, másrészt ha a székelyek választhattak volna, biztos nem a királyság leghidegebb régióját és nem igazán jól termő földjét választják letelepedés céljából.
Egy 1203-as püspöki oklevélben az áll, hogy a püspök igényt tart a keletre költöző székelyek tizedére. Ebből Botár azt vonta le, hogy a beköltözés akkor még biztosan zajlik, emiatt nem igazán tartható az az újabb nézet, hogy a székelyek betelepedése a 12. században be is fejeződött volna.
A '80-as évek közepéig nem volt Csíkban szakképzett régész, és amikor két régész odakerült, a kornak megfelelően zömében a vaskorral foglalkoztak, mesélte elődeiről Botár: dákokat kerestek és találtak. Dákok márpedig éltek a térségben, erősítette meg Botár, attól függetlenül, hogy ezt szeretik-e hallani Csíkban vagy sem. 
Honfoglalóknak vagy pláne avaroknak nincs nyomuk, jelentette ki a régész, bár ő azzal az ambícióval költözött haza 2001-ben, mesélte, hogy majd megtalálja őket. 
A Maros középső vonalától keletre eső területeken nincsenek biztosan honfoglalás kori leletek, és amíg ilyenek nem kerülnek elő, a székely előtörténetből a honfoglalókat ki kell iktatni – szögezte le a szakember, aki hozzátette: nagyon szívesen tévedne ebben a kérdésben.
A '60-'70-es évekbeli terepbejárások során gyűjtött leletek zöme szórványlelőhelyről került elő, gyakran nem jelölték meg pontosan, honnan, és a raktározási körülményeknek köszönhetően össze is keveredtek. Mégsem kell kidobni őket, mert lehet tudni, hogy hozzájuk hasonló cserepeket, edényeket máshol Árpád-kori, sőt kora Árpád-kori lelőhelyekről ástak ki.
Saját (bár kevés) ásatásaiban is Botár szinte mindenhol talált Árpád-kori cserépedényrészleteket, volt ahol 12. századi sarkantyút is, nem csak a zsögödi szorosban feltételezett katonai ellenőrzőponton, így arra jutott, hogy az Árpád-kori településréteg sokkal kiterjedtebb volt a Csíki-medencében, mint azt korábban gondolták. Nemcsak az Olt egy-két pontján, hanem a zsákutca-völgyekben, mellékvölgyekben a kevésbé lakott településeknek is van Árpád-kori, ráadásul nem is késő Árpád-kori előzménye.
Templomokat a székelyek kezdtek el építeni Csíkban
A pápai tizedjegyzék alapján látszik, hogy a településhálózat gerincét kiadó egyházashelyek már léteztek a 14. században, sőt az úthálózat is létezett, magyarázta a történész. Botárnak úgy tűnik, hogy a plébániatemplomok relatív sűrűsége elég nagy: tetszőleges csíki településnek az öt kilométeres körzetében van plébániatemplom.
Sokan úgy vélték korábban, hogy ha voltak is Árpád-kori templomok, azok nem a mostaniak helyén, hanem valahol fent a hegyekben voltak, mondta Botár, és erős toposzként említette a székelyföldi történetírásban (Orbán Balázsnál is) azt a hiedelmet,  hogy a települések fentről, a hegyekből húzódnak le, és valamikor a késő középkorban érik el azt a helyet, ahol jelenleg is találhatóak.
Ezt régészet vagy bármilyen egyetemi tanulmány nélkül is könnyű cáfolni, legsikeresebben a helyi földműveseket tudja meggyőzni az ellenkezőjéről, mesélte Botár, mert csak megkérdezi tőlük, hol szántanának szívesebben: fent a ciheresben, ahol egy elvetett mag jó ha kettőt terem, vagy lent, az árvízmentes teraszon, ahol 40 centis a humusz.
A tudományos érv persze az, hogy az összes lelőhely, az őskoriak is a mai falvak belterületén találhatóak, vagy közvetlenül mellette. Botár nagy sikerélménye volt, amikor a templomok belsejében megtalálták az Árpád-kori templomokat, 
mert így a helyi pap bácsiknak is be tudták bizonyítani, hogy a falu nem fentről költözött le. Az is kiderült, hogy minden templomnak egyedi építéstörténete van a berögzült tudás ellenére, miszerint volt egy Árpád-kori építéshullám, majd egy késő középkori, gótikus hullám. Úgy építkeztek, mikor kinek hogy sikerült, sok egyedi megoldással. 
A templomok többsége viszont keltezhetetlen – magyarázta a történész, mert a csíki székelyek nem voltak hajlandók áttérni református hitre, és egészen a jelenkorig temetkeztek a cinterembe a templom mellé. Ráadásul úgy, hogy minden generáció kicsivel nagyobb és mélyebb sírt ásott, így a középkori sírokat módszeresen szétásták.
Viszont ha máshol a 12. században (esetleg korábban) megépültek az első templomok, Csík sem lehetett kivétel, a korabeli egyházjogi rendelkezéseket ugyanúgy betartották, valószínűleg kisebb késéssel. Botár szerint nem szabad az egyházi építészetet a településtörténettől és a helynévtantól függetlenül vizsgálni, ezek együtt pedig azt mutatják, hogy a 12. században már kiépült a szinte a maihoz hasonló sűrűségű településhálózat közel 50 településsel
A korai templomoknak fontos településtörténeti hozadékai vannak úgy, hogy a falvak és a filiális települések jelentős része késő középkori adatolású: ha van egy gótikánál korábbi templom, az már szinte önmagában keltezi a falu és a hozzá tartozó filiális települések létét.
Csíksomlyó az egyetlen kivétel, mert több időrendi fogódzót ad, de nem a búcsús templom, hanem a plébániatemplom, a csobotfalvi templom. Egy itt talált gyereksírban olyan esküvői hajkarikákat találtak, amelyhez hasonlókat Háromszéken vagy Udvarhelyszéken a 12. század második felére kelteztek. A csobotfalvi sír viszont bizonyíthatóan fedett egy korábbi gyereksírt, illetve a gyereksír feltöltésében felnőtt csatokat találtak. Ebből a régész három sírrétegre következtet, ahol az első nagy valószínűséggel a 12. század közepén keletkezett.
A templomépítések tehát a történész szerint a 12. századtól kezdődtek a Csíki-medencében is. Minden jelenlegi templom alatt ott vannak egy vagy több korábbinak a maradványai, amelyeknek egy része Árpád-kori. Az általuk megtalált kőalapok nem feltétlenül az első templom részei – hangsúlyozta Botár. Források igazolják, hogy máshol a Kárpát-medencében fa- és agyagtemplomok voltak, így Csíkban is lehettek. Például az egyik csíkszéki templom alapfala alatt is temetkezési helyeket találtak, amelyről azt gyanítják, hogy még korábbi, valószínűleg fatemplom körüli temető részei.
Az Árpád-korból máshol feltárt, földbe vájt veremházak léte részben Csíkban is igazolható, de egyedi megoldásokat is találtak, például cölöplyukakat. A már említett somlyói templomtól pár száz méterre találtak egy elég nagy faépítményre utaló nyomokat, amelyekből azt derítették ki, hogy a 14. században már nem használták. Viszont az a nagy gödör, amelynek betöltésére beleásták, Árpád-kori, a leletek alapján 11-12. századi. A környéken 13. századi lelőhelyek is vannak, vagyis a  településen folyamatosan laktak.
Felszíni, többoszlopú házak is voltak, Kotormányban találtak egyet, amelynek az építését a benne talált kemence alapján a 14. századra teszik. Ugyanitt egy másik objektumban Árpád-kori leleteket tártak fel, sőt egy ereklyetartót is találtak, amilyen Erdélyben nem hányódik minden településen. Ott viszont későbbi leleteket nem találtak, amiből most arra következtetnek, hogy a 15-16. században már nem laktak azon a helyen.
A klasszikus elképzelés szerint a magyarság erdélyi térnyerését a várak jelölik ki.
Ezzel Csíkszék az utolsó lett volna, de Benkő Elek és Sófalvi András kimutatták, hogy a tézis tudományosan nem vállalható, mondta Botár. A beköltöző lakosságnak nem az az elsődleges célja, hogy várakat építsen, és azzal kijelölje a határt. A csíki várak ráadásul a főútvonalaktól teljesen eltávolodottak, tehát nem az volt a szerepük, hogy a forgalmat ellenőrizzék, vagy a Csíki-medencét megvédjék, hanem hogy egy kis embercsoport oda félrehúzódjon, és megvédje magát.
Roppant kicsi méretük miatt Botár kétli, hogy ezek közösségi várak lettek volna, ahogy a szakirodalom állítja, mert még a falu lakosai sem fértek volna be, nem hogy a jószágaik. A csíkszentdomokosi vár például szerinte nem nagyobb, mint az EME előadóterme, ahol épp ültünk. Úgy véli, ezek inkább magánföldesúri várak voltak. Az ott talált leletek viszont 13. századiak, ami fontos településtörténeti mutató: nincsen vár település, hozzá tartozó faluhálózat nélkül.
A Moldvában folyó Beszterce partján található Bâtca Doamnei-en kiásott várból hasonló sarlók, ekepapucs, kardmarkolat és sarkantyúk kerültek elő, mint Kotormányban, ráadásul III. Béla verette érmékkel együtt. Egyértelmű Botár szerint, hogy a 12. század közepén a magyar határvédelem, a várrendszer már bőven elérte a Kárpátokat.
Magánbirtokok Székelyföldön?
Csíkban nem jellemző, de a tusnádi várhoz tartozó településeknek (Kozmás, Tusnád, Verebes, Lázárfalva) az újkorig közös határuk volt. A többi falu jól körülsáncolta magát, mindenki tudta, hol a határa, mondta Botár, de ennek a 3-4 falunak közös volt a határa, és ennek oka kellett legyen. A szoros túloldalán az Aporok és a Mikók birtokai voltak, és Botár gyanúja szerint Tusnád körül volt egy olyan nagyobb birtok, magánbirtok vagy királyi birtok, ami délen megmaradt a Mikók és az Aporok kezén, Csíkban elveszett, elszékelyesedett, de a közös határhasználat ennek az emléke lehet.
Ugyanez állhat szerinte amögött is, hogy a csíkrákosi templom nem Rákoson van, hanem a rákosi plébánia alá tartozó települések közül azon, ahonnan jól megközelíthető: Göröcsfalván. Emögött Botár azt gyanítja, hogy ez annak az emléke, hogy a templom eredetileg egy rákosi birtoknak épült, ahova több falu tartozott. 
Szerinte ugyanez lehetett Csíksomlyón is, mert a somlyói plébániatemplom Csobotfalván van, nem Somlyó területén vagy szélén. Egy nagyobb területnek lehetett Somlyó a neve, amit a plébánia joghatósága őrzött meg, és talán ennek köszönhető szerinte, hogy a csobotfalvi templomon kívül a Salvator kápolna is somlyói, illetve a Vardotfalván (Csíksomlyó régi neve) megtelepedett ferencesek is somlyóiak. 
A történész a birtokok meglétét egyelőre bizonyíthatatlan feltevésnek nevezte, de nem tartja kizártnak, csak épp nem maradtak fenn olyan oklevelek, amelyek említenék, mint ahogy az 1324-es oklevél említi a Lokkazun (Lok Kászon) birtokot, és amelyek tulajdonosait a helyi székelyek esetleg „eltüntették”. Erre ugyanis volt példa, a csíki székelyek az Aporokat és a Mikókat is háborgatták, hacsak tehették.
Az Árpád-kor korai vagy középső szakaszában itt élt népességről annyi tudható, hogy elég „militartista” lehetett: a kevés ásatáshoz képest relatíve sok sarkantyút találtak, a kevés vasleletben két nehéz kard is található, amely nem a könnyűlovasok fegyvere. Botár szerint ez egy olyan, a székelyeknél korábbi népesség, amely a korabeli Erdély határait védte, és a székelyekkel ellentétben a vármegyei berendezkedéshez tartozott.
Azt, hogy ezek nem „kommandós” egységek voltak, korabeli mezőgazdasági eszközök bizonyítják, vagyis nem különbözött semmiben a Belső-Erdélyben élt vármegyei társadalomtól.
Az 1345-ös, tatárok elleni székely hadjáratot leíró János minorita krónikájából sokan idézik ezt a részt: „a székelyek azzal a kis számú magyarral együttesen, akik akkor közöttük laktak”. Ez is azt jelzi Botár szerint, hogy a székelyeket megelőzően, illetve a székely beköltözéssel egy időben éltek más társadalom tagjai is a Székelyföldön. Nem biztos, hogy nemesek, de a hadviselés miatt az sem kizárt.
A kora Árpád-kori templomok, várak és településhálózat a Csíki-medencében Botár szerint valószínűleg Küküllő vármegyéhez tartozott.
A nyelvjárásokat kutatók szerint Csík Háromszék felől települt be, egyházszervezetileg viszont nem Háromszékhez, hanem Udvarhelyszékkel együtt a telegdi főesperességhez tartozott. A konzervatív egyházi berendezkedés őrizte meg  a történész szerint annak emlékét, hogy amikor a székelyek betelepedtek Csíkba, a térség egyházilag már szervezett volt, és ahhoz az egyházi közigazgatáshoz tartozott, amit a telegdi főesperesség megörökölt, vagyis a küküllői főesperességhez.
A tatárjárás a régiót fekvése miatt hatványozottan érinthette, mondta Botár, aki a székelyek beköltözését a 13. század közepére, második felére valószínűsíti. Megjegyezte viszont, hogy az újabb vélemények a kora Árpád-kori vagy közép Árpád-kori leleteket is egyre inkább a székelyeknek tulajdonítják, ő maga ezt nem látja bizonyítottnak.
A 13. századi masszív beköltözés nyomán átalakul a korábbi társadalmi berendezkedés, a várakat felhagyják, a birtokosok eltűnnek, a magánbirtok visszaszorul.
A késő középkorban, a 16. század második felében zajlik még egy nagyobb átrendeződés: a korábban önálló települések besorolódnak a plébániával rendelkező települések alá. Ezeket hívják a néprajzosok tízeseknek, és székely jellegzetességet látnak bennük, azt tartják, hogy már az Árpád-korban beköltöző székelyek is tízesekben telepedtek le és hadakoztak. Botár ezt egyszerűen rablómesének nevezte, ezek szerinte jól adatolhatóan középkori falvak voltak, és később tízesekké váltak.
szabot
Dr. Botár István: Kövek, falak, templomok. Régészeti kutatások Csík középkori templomaiban 2002-2007 között /Pallas-Akadémia Könyvkiadó Csíkszereda , 2009/ foter.ro

Másfél millió lej egyházi épületekre
A Csík-térségi történelmi egyházak templomainak és egyéb ingatlanjainak felújítására, építésére Hargita Megye Tanácsa döntéshozó testülete közel másfél millió lejt hagyott jóvá – számol be a megyei önkormányzat sajtóirodája.
A román törvényeknek megfelelően bejegyzett történelmi egyházak február 25-éig pályázhattak, és az elbírálás nyomán a csíki történelmi egyházak több mint 30 ingatlanjának felújításához vagy építéséhez járult hozzá a megyei tanács. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke április 29-én a felújítás alatt álló csobotfalvi Szent Péter és Pál templomban Tamás József római katolikus segédpüspökkel, Kovács Attila plébánossal, valamint Gecző Tibor és Timár Imre egyháztanácsossal tartott sajtótájékoztatót.
Borboly Csaba felsorolta, mire lehetett pályázni: a templomok és más egyházi épületek építésén vagy felújításán kívül fűtésrendszerek kiépítésére a templomokban, harangok automatizálására, toronyórák javítására, ravatalozók építésére és felújítására, valamint gyermektáborozó helyek építésére, felújítására. A csobotfalvi templom munkálataira 100 ezer lejt utaltak ki, és ugyanennyit a csíkszentkirályi kápolna, valamint a madéfalvi Szent Anna-kápolnára.
Az egyházi együttműködési programra is előirányoztak 120 ezer lejt, amelyből ifjúsági rendezvények, zarándokprogramok és táborok, ökumenikus találkozók, egyházi vonatkozású évfordulós ünnepségek, valamint szociális és családsegítő programok szervezését támogatják.
Tamás József segédpüspök elmondta, nagy szükség van a felújításokra, rengeteg régi templomot kell karbantartani, ami azért is fontos, mert nemzeti örökségekről van szó. Megjegyezte: más megyékkel összehasonlítva az egyház a legtöbb támogatást Hargita megyében kapja.
Székelyhon.ro

Székely jelképekről a világ heraldikusainak (I.)
A székely közösség címerének alakulása megjelenésétől addig, amíg a legnagyobb romániai nemzeti kisebbségi közösség, a magyarság autonómiaharcának jelképévé vált címmel tartott gazdagon illusztrált előadást a skóciai Glasgowban rendezett 32. nemzetközi genealógiai és heraldikai kongresszuson dr. Szekeres Attila István Sepsiszentgyörgyi heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke augusztus 11- én. (A hivatalosan bejegyzett cím így hangzik: The evolution of the Szekler community’s coat of arms from the origins until it became the symbol of the Romanian largest minority, the Hungarian community’s autonomy movement.)
A nemzetközi genealógiai és heraldikai kongresszusokat kétévente szervezik meg, mindig máshol, főleg nyugati, gazdag címertani hagyományokkal rendelkező országokban. Jelen kongresszus helyszíne Glasgow, a korábbiaké visszamenőleg Oslo, Maastricht, Stuttgart, Quebec, St. Andrews, Bruge, Dublin, Besancon, Torinó, Ottawa, Luxemburg stb.
A kongresszusokra a szakma jeles, nemzetközi szinten elismert képviselőinek előadásait sorolják be. A sorba igen nehéz bekerülni, így óriási megtiszteltetésnek számít a Sepsiszentgyörgyi heraldikus meghívása. Az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnökének a kongresszuson való részvételét a Communitas Alapítvány támogatta.
A nemzetközi kongresszuson való részvétel célja a címertani hagyományokban gazdag országok képviselőivel megismertetni a székely címertant, ugyanakkor rávilágítani az erdélyi magyarság jelen helyzetére, amikor Romániában napjainkban is üldözik a székely jelképeket.
A mintegy másfél száz szakember jelenlétében zajló, ötven előadást tartalmazó kongresszuson a glasgow-i Trades Hall dísztermében az egyetlen magyar résztvevő, Szekeres Attila István a rendelkezésére bocsátott háromnegyed órán át mutatta be a székely jelképek alakulását a kezdetektől napjainkig, amikor a romániai magyar közösség az őt megillető jogokért való harcban egyre gyakrabban lobogtatja az egyre nagyobb számban megjelenő székely zászlókat. Az előadás elismerést aratott a közönség körében, a szakemberek hozzászólásaikban a mai székely zászló ugyanazon hibáit kifogásolták, amit az egyesület elnöke többször hangoztatott: a székely címerben és zászlóban nem csillagnak, hanem napnak kellene lennie, ha már csillagot ábrázoltak, annak nem két sarkon kellene állnia, hanem nyolc sugarával az égtájak felé mutatnia, és azt meg semmiképpen nem értették, a hold miért került kissé alább, mint a "csúnya" (ugly) csillag. Előadás közben Szekeres Attila István elővette és bemutatta az általa a kongresszusra hozott, helyesnek tartott székely zászlót.
Az előadás tartalma "dióhéjban":
A heraldikai szakirodalom régi és új székely címerről tesz említést. Az elsőt úgy határozzák meg, mint kék mezőben medvefőt, szívet és koronát átszúró kardot tartó, könyökben hajlított, jobbra fordult páncélos kart. Utóbbi sokkal egyszerűbb, kék mezőben jobbról naparc, balról növekvő holdsarló. Emez néhol megszemélyesített, máshol nem. A régi székely címert láthatjuk a bögözi református templom szentélyének egyik gyámkövén, a székelyderzsi unitárius templomvár szentélyének gyámkövén, a székelydályai református templom szentélyboltozatán festve és a Csíkcsobotfalván épült csíksomlyói Szent Péter és Pál plébániatemplom egyik szárnyas oltárának predelláján, valamint egy 1601-es zászlóábrázoláson is.
A csíkcsobotfalvi és székelydályai régi székely címerben, valamint a gyalogsági zászlón megjelenik a csillag és a holdsarló mint mellék címerkép. Ez már átmenetet jelent a székely szimbólumok között. Hodsarlót és csillagot ábrázoló címert találunk a Göröcsfalván épült csíkrákosi pélábániatemplomban és a csíkszentmihályi római katolikus templomban is. Az elsőben egy zárókövön, a másikban gyámkövön, valamint csonkított formában a Sepsiszentgyörgyi vártemplom szentélyének egyik gyámkövén (itt csupán a holdsarló mAradt meg).
A nap és a hold fokozatosan épült be a hivatalos címerekbe a fejedelemség korában. 1580-tól Báthori Kristóf vajdával kezdődően a fejedelmek családi címerük mellett az erdélyi rendek jelképeit is beiktatták címereikbe. Ezek megjelentek címeres pecsétjeiken, pénzérméiken.
(Folytatjuk)
Szekeres Attila
Népújság (Marosvásárhely)

Székely jelképekről Skóciában
Glasgowban, Skócia legnagyobb városában tartott előadást a székely címer alakulásáról a világ minden tájáról összesereglett heraldikusoknak dr. Szekeres Attila István. A címertani munkásságáról Hargita megyében is ismert történész számol be a 32. Nemzetközi Genealógiai és Heraldikai Kongresszus eseményeiről és dióhéjban összefoglalja előadását.
A székely közösség címerének alakulása annak megjelenésétől addig, amíg a legnagyobb romániai nemzeti kisebbségi közösség, a magyarság autonómiaharcának jelképévé vált (angolul: The evolution of the Szekler community’s coat of arms from the origins until it became the symbol of the Romanian largest minority, the Hungarian community’s autonomy movement.)– ez a barokkos körmondat volt dr. Szekeres Attila István Sepsiszentgyörgyi heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesületet elnöke által a skóciai Glasgowban rendezett 32. Nemzetközi Genealógiai és Heraldikai Kongresszuson tartott előadásának címe. A jeles esemény 2016. augusztus 11-én zajlott Skócia legnagyobb városában, Glasgowban. A kongresszuson való részvételét a Communitas Alapítvány támogatta. Az előadó beszámolója szerint a Nemzetközi Genealógiai és Heraldikai Kongresszusokat kétévente szervezik meg, mindig máshol, főleg nyugati, gazdag címertani hagyományokkal rendelkező országokban, Glasgow előtt Oslo, Maastricht, Stuttgart, Quebec, St. Andrews, Bruge, Dublin, Besancon, Torinó, Ottawa, Luxemburg adott otthont a rendezvénynek.
Mint írja, a kongresszusokra a szakma jeles, nemzetközi szinten elismert képviselőinek előadásait sorolják be. Megjegyezte, hogy a sorba igen nehéz bekerülni, így óriási megtiszteltetés számára, hogy előadása felkeltette a szervezők érdeklődését és meghívták a rangos szakmai rendezvényre. „Valami olyan érzés, mint amikor egy sportoló kijut az olimpiára” – írta Facebook-bejegyzésében. A nemzetközi kongresszuson való részvételének célját így határozta meg az előadó: a címertani hagyományokban gazdag országok képviselőivel megismertetni a székely címertant, ugyanakkor rávilágítani az erdélyi magyarság jelen helyzetére, amikor Romániában napjainkban is üldözik a székely jelképeket.
A beszámoló szerint a mintegy másfélszáz szakember jelenlétében zajló, ötven előadást tartalmazó kongresszuson a glasgowi Trades Hall dísztermében az egyetlen magyar résztvevő a rendelkezésére bocsátott háromnegyed órában mutatta be a székely jelképek alakulását a kezdetektől napjainkig, amikor a romániai magyar közösség az őt megillető jogokért való harcban egyre gyakrabban lobogtatja az egyre nagyobb számban megjelenő székely zászlókat. Az előadás elismerést aratott a közönség körében, a szakemberek hozzászólásaikban a mai székely zászló ugyanazon hibáit kifogásolták, amit az egyesület elnöke többször hangoztatott: a székely címerben és zászlóban nem csillagnak, hanem napnak kellene lennie, ha már csillagot ábrázoltak, annak nem két sarkon kellene állnia, hanem nyolc sugarával az égtájak felé mutatnia, és azt meg semmiképpen nem értették, a hold miért került kissé alább, mint a „csúnya” (ugly) csillag. Előadás közben Szekeres Attila István elővette az általa a kongresszusra hozott, helyesnek tartott székely zászlót, és bemutatta azt. Előadásában Szekeres Attila István kifejtette, hogy a heraldikai szakirodalom régi és új székely címerről tesz említést. Az elsőt úgy határozzák meg, mint kék mezőben medvefőt, szívet és koronát átszúró kardot tartó, könyökben hajlított, jobbra fordult páncélos kart. Utóbbi sokkal egyszerűbb, kék mezőben jobbról naparc, balról növekvő holdsarló. Emez néhol megszemélyesített, máshol nem. Mint írja, a régi székely címert láthatjuk a bögözi református templom szentélyének egyik gyámkövén, a székelyderzsi unitárius templomvár szentélyének gyámkövén, a székelydályai református templom szentélyboltozatán festve és a Csíkcsobotfalván épült csíksomlyói Szent Péter és Pál plébániatemplom egyik szárnyasoltárának predelláján, valamint egy 1601-es zászlóábrázoláson is. A csíkcsobotfalvi és székelydályai régi székely címerben, valamint a gyalogsági zászlón megjelenik a csillag és a holdsarló mint mellékcímerkép. Ez már átmenetet jelent a székely szimbólumok között. Hodsarlót és csillagot ábrázoló címert találunk a Göröcsfalván épült csíkrákosi plébániatemplomban és a csíkszentmihályi római katolikus templomban is. Az elsőben egy zárókövön, a másikban gyámkövön, valamint csonkított formában a Sepsiszentgyörgyi vártemplom szentélyének egyik gyámkövén (itt csupán a holdsarló mAradt meg).
Az előadó kitért arra, hogy a nap és a hold fokozatosan épült be a hivatalos címerekbe a fejedelemség korában. 1580-tól Báthori Kristóf vajdával kezdődően a fejedelmek családi címerük mellett az erdélyi rendek jelképeit is beiktatták címereikbe. Ezek megjelentek címeres pecsétjeiken, pénzérméiken. Szó esett a „székely nemzet pecsétjéről” is, amelyről Barcsay Ákos fejedelemsége idején, az 1659. május 24.–június 15. között Szászsebesen tartott országgyűlésen határoztak. A III. cikkely rendelkezik a pecsétekről: „bizonyos négy pecsétek metszessenek az országnak négy nagyobb rendei szerént, az erdélyi vármegyéké, a másik, a székelységé a harmadik, a szász natióé, a negyedik az Erdélyhez incorporáltatott Magyarország részéjé. (…) A pecsétek ilyenek legyenek: az erdélyi vármegyéknek a pecsétre metszett insigniájok légyen egy fél sas, környül való írása: Sigillum comitatuum Transylvaniae. A székelységnek légyen egy fél hold és nap, környülvaló irása: Sigillum nationis Siculicae. A szászságé légyen hét kolcsos város, környül való irása: Sigillum nationis Saxonicae. A Magyarország Erdélyhez incorporáltatott részéjé légyen négy folyóviz s a kettős kereszt, környűlvaló irása: Sigillum Partium Hungariae Transylvaniae annexarum. (Magyarország Erdélyhez csatolt részeinek pecsétje). Hivatalosan ekkor törvényesítették a székely rendi nemzet jelképeit: a napot és a holdsarlót – jegyezte meg, hozzáfűzve, hogy a három erdélyi rend bélyegzőjét együttesen használták, azokkal hitelesítettek dokumentumokat. (A Partiumé nem készült el, a törökök elfoglalták Nagyváradot.)
Az előadó kitért arra is, hogy a székely nemzet pecsétnyomóját ezüstből készítették. Belsejében barokk kartusba foglalt fektetett ellipszis – lenyomatában –, jobbról megszemélyesített, sugárzó naparc, balról szintén megszemélyesített, szintén sugárzó, növekvő holdsarló. A pecsétnyomó szélén körbefutó vésett körirat: SIGIL. NATIONIS SICULICÆ. LO ERDELIORSZAGÆ HA. A latin szöveg – SIGIL[lum] NATIONIS SICULICÆ – jelentése: a székely nemzet pecsétje. A mellette levő magyar szöveg töredékének kiegészítése a szász nemzet bélyegzőjére került. Azon a latin szöveg – SIGIL. NATIONIS SAXONICÆ – a mellé került magyar felirat a következő: ROM NEMZETBOL AL. Összeolvasva, megfejtve: HÁROM NEMZETBŐL ÁLLÓ ERDÉLYORSZÁGÉ. Ebből is látható, hogy a pecséteket együttes használatra szánták.
Szekeres Attila István kitért a szimbólumok színvilágára is. Rávilágított arra, hogy a székely nemzet címerének mázai a szokásjog alapján alakultak ki, hiszen természetes volt, hogy az égitesteket kék mezőbe helyezzék, s a nap arany-, a hold meg ezüstmázat kapott. A mázakat jó száz évvel később, 1765-ben jelenítették meg abban az adománylevélben, melyben Mária Terézia királynő nagyfejedelemségi rangra emelte Erdélyt. Az 1765. november 2-án kiállított dokumentumban a címert megfestették. A vörös keskeny pólyával vágott pajzs felső, égszínkék mezejében a csíkból növekvő, kiterjesztett szárnyú, jobbra néző fekete sast jobbról arany naparc, balról megszemélyesített ezüst holdsarló övezi, ám ekkor a holdat megfordították, s a szokástól eltérően fogyóként ábrázolták. A címer alsó, arany mezejében hét vörös bástya jelenik meg. A már ismert, 1659-ben meghatározott rendi jelképek alkotják a címert. Napos-holdas pecsétábra jelenik meg számos Székelyföldi településnek a XIX. század közepe táján vagy a XIX. és XX. század fordulóján készült bélyegzőjén, hol címerpajzsban, hol anélkül.
A napot és holdat mint székely jelképpárost tartalmazó Erdély-címert szerkesztették be az osztrák–magyar kiegyezés utáni Magyar Királyság 1874-es, 1896-os és 1915-ös címerébe. Ugyanúgy az első világháborút követően megnagyobbodott Románia 1921-ben törvényesített, Keöpeczi Sebestyén József által alkotott címerébe negyedik mezőként – emlékeztetett az előadó. Hangsúlyozta, hogy a királyságra utaló jegyektől megfosztva, 1992-ben ezt a címert fogadta el a törvényhozás Románia jelképeként. Ezáltal, közvetve bár, de Románia mai címere székely jelképeket is tartalmaz. A törvényhozás visszahelyezte a királyi koronát a sas fejére – az erről szóló 2016/146-os törvény július 19-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben – jegyezte meg.
A romániai magyar közösség autonómiaharcát zászlajára tűző Székely Nemzeti Tanács 2004. január 17-én Sepsiszentgyörgyön tartott közgyűlésén határozott saját jelképeiről: címerről, zászlóról. A címer kék pajzsban két sarkán álló nyolcágú arany csillag és növekvő ezüst holdsarló látható. A zászló aranysávval vízszintesen vágott fektetett kék téglalap, amelynek felső sávjában az árbóc felől, a heraldikai jobb oldalon egy két sarkán álló nyolcágú arany csillag és egy növekvő ezüst holdsarló látható. A címert a székely közösség címeréből ihletődve, a zászlót 17. század eleji székely hadizászlók mintájára tervezte Kónya Ádám művelődéstörténész. Ezeket a szimbólumokat a 2009. szeptember 5-én Székelyudvarhelyen tartott Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés Székelyföld jelképeivé nyilvánította – vázolta az előadó a székely jelképek legújabb kori történelmét, mondván, hogy a címert kevésbé, ám a zászlót gyakran használják. Mint mondta, a román hatalom üldözi a székely jelképeket, a székely zászló kitűzéséért bírságokat rónak ki az állam hivatalnokai, ezért a Székelyföldön, de egész Erdélyben is a többségében magyarlakta vidékeken egyre szaporodnak a székely zászlók, ünnepeinken, történelmi megemlékezéseinken és főleg tiltakozó megmozdulásainkon egyre gyakrabban lehet zászlóerdőt látni.
A székely zászlót az állandósult használat hitelesítette, a jelkép a romániai magyarság autonómiatörekvésének szimbólumává vált – zárta a glasgowi 32. Nemzetközi Genealógiai és Heraldikai Kongresszuson tartott előadását dr. Szekeres Attila István heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke.
Hargita Népe (Csíkszereda)

Összehangolják a művészetet és a mozgást
Kiállításlátogatást és közösségi futást szerveznek Csíkszeredai civilek vasárnap délelőtt. Mindazok, akik futófelszerelésben jelennek meg reggel kilenc órakor a Csíki Székely Múzeumnál, ingyenes belépőt kapnak a Csontváry-kiállításra, és tárlatvezetést is biztosítanak számukra.
„Javasoljuk, hogy fél órával előtte gyere ki a helyszínre, találkozunk vasárnap reggel 8:30 órakor a Csíki Székely Múzeum bejáratánál. A futókat regisztráljuk egy közös listára ott a helyszínen. A Csontváry kiállítás megtekintése 9 órakor kezdődik és tárlatvezetéssel együtt lesz. Tehát tiszteld meg futótársaidat, hogy időben érkezel” – írja Kósa Szilárd az esemény Facebook-oldalán.
A kiállítás megtekintése után közös csoportkép készül a múzeum udvarán, majd a bemelegítés után közösen indulnak Csíksomlyóra, mint írják, laza tempóban. A szervezők várják, hogy minél többen bekapcsolódjanak a kezdeményezésbe.
„Mivel közösségi futás, az útvonalon több helyen is bevárjuk egymást, kisebb pihenőket tartunk, megkerüljük a Kis-Somlyó és a Nagy-Somlyó hegyét, kifutunk a csíksomlyói kilátóig, nézelődünk, majd ezt követően érkezünk meg Csobotfalvára futóbarátunk, Orbán Jocó telkére. Itt pihenő és frissítőpont is lesz kialakítva. Közös beszélgetés, ismerkedés, barátkozás a többi futótárssal. Majd innen futunk vissza Csíkszereda városába a kiindulópontunkhoz, azaz a Vár térre. Érezzük a természet közelségét, élvezzük a futást! Találkozzunk vasárnap!”
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Múltunkról régészszemmel
A székelyek előtt magyarok éltek Székelyföldön?
Az utóbbi másfél évtized régészeti kutatásainak eredményei alapján újra kell értelmezni mindazt, amit a hajdani Csíkszék településhálózatának és egyházszervezetének kialakulásáról, a csíki székelyek megtelepedéséről, a vármegyei magyarok és székelyek, ill. a magánbirtokok és a közösségi tulajdon viszonyáról eddig tudni véltünk. Legalábbis ez derült ki azon az előadáson, melyet dr. Botár István régész, a Csíki Székely Múzeum fiatal munkatársa tartott csütörtök este a Székely Nemzeti Múzeumban.
A kutató felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy Székelyföldre vonatkozóan az Árpád-korból egyetlen írásos forrást sem ismerünk, így múltjának felderítésében jelenleg csak névelemzésre vagy a térségben eddig elvégzett néhány régészeti kutatás eredményeire támaszkodhatunk. A csíki székelyeket említő első oklevél a 14. században, pontosabban 1324-ben keletkezett, amelyben Károly király egy név szerint fel nem tüntetett, örökös nélkül elhunyt személy birtokát Apor fia Sándornak adományozza. Ez pedig az eddigi állításokkal szemben azt bizonyítja, hogy a Székelyföldön is létezett királyi jog és magánbirtok, ami tulajdonosának halálával nem a közösségre, hanem a királyra szállt, aki az Apor család egyik tagjának akarta továbbadományozni. Tény viszont, hogy ez a szándék a székelyek ellenkezésébe ütközött, ezért az érintett terület végül közösségi tulajdonná vált.
Éppen ezért Botár úgy véli, Székelyföldön ekkor kezdődött el egy olyan átalakulás, mely végül a területek és anyagi javak közösségi birtoklásához vezetett. Ennek következtében pedig egyes itt élő nemesi családok, köztük a háromszéki Mikók és Aporok is, csak úgy tudták a földjeiket megőrizni, hogy azok a Székelyföldbe ékelődött enklávékként továbbra is vármegyei területek maradtak. Ezért tartozott például Torja környékének egy része vagy Előpatak, Árapatak és Hidvég Felső-Fehér vármegyéhez.
Az 1332–1334-es pápai tizedjegyzékben fennmaradt csíki településnevek tanulmányozása alapján ugyanakkor Botár megállapítja: a -falva végződésű helységnevek előtagjai olyan Árpád-kori személynevek (lásd például Bánkfalva, Amadéfalva, Göröcsfalva, Csekefalva), melyek divatja a papi névadás kizárólagossága miatt a 13. század fordulóján lecseng. Ez viszont arra utal, hogy ezeket a településeket jóval korábban kellett így elnevezniük, mint ahogy eddig feltételeztük.
Annál is inkább, hogy az említett jegyzékben találjuk a Csicsó, Csomortán és Kotormány elnevezésű településeket is, melyek bizonyítottan Árpád-kori személynevek. Kimutatható továbbá, hogy a Somlyó, Tarkő és Rákospatak elnevezések is abból az időszakból származnak, ráadásul körülöttük 11–12. századi leleteket találtak, mint ahogy a csobotfalvi templom mellett feltárt gyereksírban is. Mindezeket figyelembe véve Botár szerint a magyar nyelvű lakosság Csíki-medencei jelenléte már a 11. századtól igazolható, a 12. században pedig megszilárdult a településhálózat is, amely azonban a székelyek 13–14. században történt beköltözésével jelentősen átalakult.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Székelyföld településtörténete
A Székely Nemzeti Múzeum és az Erdélyi Múzeum-Egyesület partnerségében új kutatásokon alapuló előadás-sorozat zajlik Sepsiszentgyörgyön. Elsőként Háromszék településtörténetéről értekezett Fehér János művészettörténész, múlt csütörtökön Botár István régész Csíkszéket mutatta be, ma László Keve régész Marosszékről tart előadást, majd Gyergyószék következik.
Botár István elmondta, Székelyföld rákfenéje, hogy hiányoznak a középkori írott források, emiatt a régészeti kutatások jelentik az egyik legfontosabb forrást. Előadásában körüljárta annak kérdéskörét, mikortól beszélhetünk Csíkszékről, ugyanis a korábbi szakirodalom szerint a 13. és 14. század fordulóján telepedtek be oda a székelyek. Mellőzik Kniezsa István 1941-ben megjelent megállapítását, miszerint „Csík és Kászon a 12. század közepe előtt még nem székely, hanem más magyarság területe”. Székelyföld kutatásának első írott forrása az 1332–1337 közötti pápai tizedjegyzék. Ebben Csíkszéken tizenöt templomos falut említenek. Az előadó hangsúlyozta, nem ennyi település volt Csíkszéken, ez a templomos falvak száma, hiszen sok esetben 2–3 falu épített közös templomot. Egy 1324-ből származó oklevél adatai árnyalják a korabeli székely örökségről tanultakat, miszerint itt nem érvényesült a királyi jog. Tehát akkor még volt itt magánbirtok. Csíkszék közvetlen közelében az Aporoknak és a Mikóknak volt birtoka.
Minden kutatott templom esetében van a gótikánál korábbi elem, minimum 13–14. századiak. Csobotfalván a csíksomlyói Szent Péter- és Pál-templom tövében feltárt gyereksír alatt még két sírt találtak. Minimum két korabeli emberöltőnek kellett eltelnie azok között, mert szándékosan nem ástak egy meglévő sírba. Tehát a kőtemplomnak a 13. században állnia kellett. Az ásatások során talált cserépedények formája, mintázata, valamint ékszerek összehasonlításával megállapította, hogy Csíkszék a 12. században lakott volt. Cserépbogrács majd mindenhol előkerült, ezek alapján a magyarokat e korai megtelepülési rétegből kizárni nem lehet. Sarkantyú, zabla, kardmarkolat, keresztvas került elő, arra utalnak, hogy a lakosság egy bizonyos része katona, mégpedig nehézfegyverzetű, a korabeli vármegyei szervezet határvédői. A katonaság is, a várak is nemesek jelenlétére utalnak. A 14. században Csíkszéken még lehettek olyan vármegyei enklávék, mint amilyenek Háromszéken későig fennmaradtak, Csíkban ezek korán eltűntek, a csíkiak nem tűrték meg maguk között a velük nem azonos státusban lévőket, ezért nincs a várakban 14. századinál későbbi lelet. Összegzésként elmondható, hogy a 12. században legalább részben magyar határőrök éltek Csík térségében, amely a 13. században településhálózattal rendelkezett. A tatárjárás utánra tehető a székelyek betelepedése. A helynevek alapján a 13. századnál korábbi székely betelepülést Csíkszék és Háromszék esetében nem tartja valószínűnek a régész. A késő középkorban alakult ki a máig fennmaradt településhálózat.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Akik megélik a karácsonyi szokásokat
Miért tettek az asztal alá vaseszközöket, vagy miért adtak az állatoknak bőségesen eledelt karácsony éjszakáján? Milyen szokásokat tud éltetni egy település hagyományőrző csoportja? Adventről, a karácsonyi szokásokról, ezen belül a betlehemezésről beszélgettünk Antal Imre csobotfalvi hagyományőrzővel.
A régi népszokásokat igyekszik visszahozni a település mindennapjaiba a Csíkszeredához tartozó Csobotfalva hagyományőrző csoportja. Fontosnak tartják, hogy azokat az értékeket, amelyeket őseink létrehoztak és meghatározta a mindennapokat és ünnepeket, tovább éltessék. A karácsonyi ünnepkör bővelkedett népi rituális cselekvésekben, Antal Imre arról mesélt lapunknak, mit és hogyan tudják ezeket ma alkalmazni.
„Régen adventben az emberek egymáshoz jártak esténként, miután ellátták az állatokat. Sajnos már meghaltak azok az idős emberek, akik ezt teljesen természetesnek vették, este megérkeztek egy kicsi túróval vagy süteménnyel, és éjszakába nyúlóan beszélgettek. A rorátékra is együtt jártak, ez is egy fontos közösségi, kapcsolaterősítő dolog volt. Mostanában is szerencsére sokan eljárnak a hajnali misére. Karácsony előtt közösen indultak el beszerezni a fát, ennek is megvolt külön a szertartása. Az éjféli mise is nagyon fontos volt, erre ma is sokan elmennek, de ott volt – és még ma is sokan részt vesznek ebben – a szentcsaládozás” – sorolta a csobotfalvi hagyományőrző csoport vezetője.
Mint mondta, az öregek mesélték, hogy gyermekkorukban kicsi jászlacskákat készítettek, és karácsony éjszakáján betetették a lovak, tehenek elé. Feltehetően felnőtt szokás volt, és úgy tűnt el, hogy egy idő után a gyermekekre bízták. Vagy szokásban volt az is, hogy a karácsonyi asztal alá sarlót vagy növénytermesztéssel kapcsolatos (általában vas) eszközöket tettek be, ami egyfajta áldáskérés volt a következő év termésére. „Karácsony éjszakáján a legfinomabb szénát, abrakot rakták be az állatok elé, elég vizet töltöttek nekik, a kedvükben jártak. Ezt én is tartom. Mert régebb azt mondták, hogy az állatok karácsony éjszakáján tudnak beszélgetni egymással, és általában a gazdáról szoktak beszélgetni.”
A betlehemes játék
Antal Imre rámutatott, ma is élnek olyan játékok, szokások, amelyekben szívesen vesznek részt a fiatalok, ilyen például a kántálás vagy a betlehemezés. Karácsony napján a kántálók a nagymise után elsőként a papot keresik fel, szenténekeket énekelnek, majd elindulnak a falubeli házakhoz. „Bemennek a házakhoz, ott énekelnek, megkínálják őket, majd leülnek és elbeszélgetnek. Így mindenki évről évre tisztában van azzal, hogy mit csinál a másik, mik a tervei, egyáltalán tudnak egymásról a közösség tagjai.”
A másik fontos eleme a karácsonyi ünnepkörnek a betlehemes játék. A csobotfalvi betlehemest 1941-ben gyűjtötte fel Faragó József néprajzkutató. A játékot az ötvenes években betiltották az egész környéken, feledésbe is merült. 1997-ben Antal Imre betanított a fiataloknak egy általa összerakott betlehemest, amelyet elő is adtak, de néhány idős ember jelezte, hogy ez nem az igazi csobotfalvi betlehemes. Egyikük töviről hegyire elmesélte az „igazit”, attól fogva azzal jártak a falubeli fiatalok házról házra. Egy betlehemes találkozón is ezt adták elő, ekkor vitte oda Kakas Zoltán néprajzkutató hozzájuk a negyvenes évek elején kollégája által gyűjtött változatot, amely szóról szóra, mozdulatról mozdulatra talált az előadott játékkal – mesélte a csoportvezető.
„Mi a szeretet ünnepét arra használjuk fel, hogy a még meglévő kapcsolatokat erősítsük. Tizedik alkalommal megyünk az idén a moldvai falvakba a betlehemes játékunkkal, az egésznek a szövege olyan régies, hogy az ottani emberek teljesen megértik. Áhítattal fogadnak, mintha a pap jönne. Ugyanakkor fontos, hogy elmenjünk a komáinkhoz, rokonainkhoz a faluban. Örvendek, hogy van még néhány fiatal, aki ezt értéknek tartja valamilyen formában. Persze az érték mellett az is ott van, hogy ha elmegyünk Moldvába, Udvarhelyre, Gyergyóba vagy egy itteni házba bemegyünk, ott egy másik világba cseppenünk.”
Készülődés időhiányban
Rámutatott, manapság az időhiány miatt nehezebb a készülődés. A fiatalok vagy külföldön dolgoznak, vagy egyetemen vannak, épp csak karácsonyra érnek haza. És ezeknél a játékoknál fontos, hogy a mozdulatok jól be legyenek gyakorolva ahhoz, hogy teljes formájában és kellékeiben megmaradjon az adott település jellegzetes betlehemesének. Úgy véli, minden település, ahol még meg tudták tartani, azt segíti elő, hogy mások rácsodálkozzanak Székelyföldre, vagy a csíki, gyergyói, udvarhelyi, kászoni, háromszéki világra.
„Ezek annyira fontosak, mint maga a székely ember viselkedése, mint egy műtárgy. A mozgás is az egyik anyanyelvünk. Etnikai szempontból is fontosak ezek a játékok, mert ettől erősödik a népünk kultúrája. Nem elég csak egy székely zászlót kitenni a házra. Fontos, hogy milyen értékeink vannak. Ha valaki komolyan veszi, hogy ő csobotfalvi, csomortáni, pálfalvi, vagy csíki, gyergyói, udvarhelyi stb., akkor ezt nem erőltetve, hanem jó szívvel próbálja éltetni. Azáltal tudja éltetni, ha a szokásainkat befogadja, mivel ezt ő is formálja. Ha nem fogadja be, akkor színpadra szorulunk, és a színpad pedig mindezeknek a halála, mert az már teljesen merev, hideg előadási mód, kirakat. Ilyen formában pedig az egész közösséget megmozgatja, hatással van rá.”
Péter Beáta Székelyhon.ro