Lázár János a magyar kormány támogatásáról biztosította a Csíki Sör Manufaktúrát
Csíkszentsimonba látogatott pénteken Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a magyar kormány támogatásáról biztosítsa a Csíki Sör Manufaktúrát. Reményei szerint a közeljövőben megegyezés születhet a felek között, ellenkező esetben azonban a magyar kormány kész további eszközök bevetésére a multinacionális cég ellen.
A csíkszentsimoni látogatás kezdetén többek között Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, Hódmezővásárhely önkormányzati képviselői, Lénárd András, a Csíki Sör Manufaktúra tulajdonosa, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, illetve Kozma István, Csíkszentsimon polgármestere rövid megbeszélést tartottak a gyár székhelyén. A beszélgetést gyárlátogatás követte, amely során a miniszter megtekinthette a sör előállítási folyamatának egyes állomásait, végül pedig, noha az elmondása szerint nem fogyaszt alkoholt, megkóstolta az Igazi Tiltott Sör szűretlen változatát. A gyárlátogatás után ismét megbeszélést tartottak, ennek eredményeiről sajtótájékoztatón számoltak be.
Egy közösséghez tartozunk Bálint Gabriella hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő beszédének elején hangsúlyozta, február harmadikán született meg városukban az a határozat, amelyben szentesítették, hogy a csíki székelyek törekvései mellett állnak, és nem hagyják őket magukra a Heineken sörgyárral szemben vívott harcban. Tettük mindezt a székely-magyar összetartozás jegyében, és abban a hitben, hogy mindannyian egy közösséghez tartozunk, egy vérből valók vagyunk, és hisszük azt, hogy minden magyar felelős minden magyarért – hangsúlyozta Bálint Gabriella. Megtisztelőnek nevezte a magyar kormány hozzáállását Borboly Csaba és megköszönte, hogy felvállalták az Igazi Csíki Sör támogatását. „Ez a kiállás Székelyföld számára egy komoly üzenettel bír. Azt gondolom, hogy ott szövetségesek, ahol kell. Hargita Megye Tanácsát nem csak a becsület kötelezi, hanem a szerződés is, hiszen 2015 novemberétől az Igazi Csíki Sör a székely termék mozgalom tagja. Együttes erővel tudjuk megvédeni magunkat, még ha kevésnek is tűnünk, de nem vagyunk kevesen, hiszen ez a példa is jól mutatja, hogy az 1,3 milliós erdélyi magyarság mindig ki tud egészülni a 13 milliós Kárpát-medencei magyarsággal” – magyarázta Borboly.
Lénárd András megköszönte a hódmezővásárhelyi testület, valamint a magyar kormány teljes mellszélességű támogatását. „Köszönöm a miniszterelnök úrnak és az egész magyar kormánynak, hogy itt vannak velünk, amikor bajban vagyunk és segítő kezet nyújtanak. Ez nagyon jólesett, és már látunk abban lehetőséget, hogy a multinacionális céggel a következő napokban, hetekben tárgyalások által le tudjuk zárni ezt a vitát” – emelte ki Lénárd.
Minden magyar vállalkozás számít Lázár János beszéde elején humorosan leszögezte, hogy mivel sörivásra kényszerült, arra kéri a jelenlévőket, nézzék el, ha ez befolyásolja a mondanivalóját. „Ettől eltekintve mindenkit arra buzdítok, hogy igyon Igazi Csíki Sört, mert jó minőséget tapasztaltam, és jelentem, hogy rendben van. Orbán Viktor miniszterelnök úr megbízásából azért jöttem, hogy a magyar kormány segítségét Dávid és Góliát harcában felajánljam nemcsak az Igazi Csíki Sörnek, hanem minden hazai és határon túli magyar vállalkozásnak. A magyar kormány kötelessége, hogy minden vállalkozásnak az ország határain belül és kívül segítséget nyújtson, amennyiben azok bajban vannak vagy fejlődni akarnak. Meg kell védenünk minden nemzeti érdeket, magyar érdek nem sérülhet következmények nélkül. Védenünk kell a magyar vállalkozásokat abban az esetben, ha mások visszaélnek a hatalmukkal. Itt arról van szó, hogy egy nagyon nagy vállalat, a Heineken-csoport visszaélt a hatalmával, és kis híján térdre kényszerített egy magyar vállalkozást itt Csíkban. Azzal, hogy a miniszterelnök úr ideküldött és arra kért, hogy kérdezzem meg a tulajdonost, a cég dolgozóit, hogy miben tudunk segíteni, azt akarjuk üzenni, hogy minden magyar vállalkozás számít a kormánynak, minden magyar érdeket meg fogunk védeni – biztosított Lázár.
Élni és élni hagyni A miniszter továbbá hangsúlyozta, azt szeretnék, ha mindenki tudná Közép-Európában, hogy a magyar kormány célja egy erős nemzeti gazdaság felépítése, ebbe pedig a határon túli vállalkozások is beletartoznak. „Azt kérjük a Heineken-csoporttól, hogy az élni és élni hagyni elvet érvényesítsék. Reméljük, a Csíki Sör vezetősége és a Heineken-csoport között kialakul a párbeszéd, tárgyalások lesznek, és ezek eredménnyel végződnek. A magyar kormány azt tanácsolja az Igazi Csíki Sörnek, hogy folytasson tárgyalásokat, a Heinekentől pedig azt kérjük, hogy az élni és élni hagyni elv jegyében egy jó megállapodásra törekedjen. Reméljük, hogy a következő egy hónapban egy védjegyhasználati megállapodás születhet. Az az igazság, hogy ha a Heineken elutasítja az együttműködést és nem haladnak előre a tárgyalások, illetve nem lesz megegyezés, és továbbra is el akarják taposni az Igazi Csíki Sört, akkor a kormány kezében még számos olyan eszköz van, amelyet készen állunk a magyar nemzet érdekében bevetni. Magyarországon és az ország határain kívül szeretnénk erősíteni a sörmanufaktúrákat, ezért a miniszterelnök úr döntése alapján a kormány azt javasolja az országgyűlésnek, hogy a jövedéki adó kedvezményt még az idén emelje meg. Az Európai Unió irányelvei lehetővé teszik, hogy a manufakturális sörgyárak jövedéki adó kedvezményben részesüljenek. Ez az Igazi Csíki Sört is érinteni fogja, hiszen a magyarországi értékesítés kapcsán árusításkor a jövedéki adó felét kellene kifizetni” – tette hozzá a miniszter. Lázár János erdélyi látogatása során az Igazi Csíki Sör ügye mellett Borboly Csabával Hargita megye fejlesztési terveiről is tárgyalt, illetve a sörgyárnál tett látogatás után Sepsiszentgyörgyre utazott, hogy Antal Árpád polgármesterrel is egyeztessen.
-
A márkavitáról
A Heineken holland multinacionális társaság hazai leányvállalata szellemi tulajdon megsértésére hivatkozva perelte be a csíkszentsimoni Csíki Sör Manufaktúra üzemeltetőjét az Igazi Csíki Sör márkanév használata miatt. A Marosvásárhelyi Táblabíróság január végén kiközölt jogerős ítélete szerint tilos a jövőben a termék gyártása és forgalmazása, emellett a táblabíróság elrendelte az Igazi Csíki Sör gyártásánál használt, ezzel a márkanévvel ellátott eszközök megsemmisítését is. Ezért a csíkszentsimoni manufaktúra vezetősége úgy döntött, ideiglenesen Igazi Tiltott Sör néven folytatják a termék forgalmazását.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro

Az erdélyi falujegyzőség kialakulása (Jegyzők Uzonban a XIX. századtól napjainkig)
A falujegyző a feudalizmus korában (annak vége felé) a parasztközösség egyik vezetője volt. A falu írásbeli ügyeit intéző íródeákról a XVIII. század elejétől tesznek említést az okiratok. A székelyeknél Aranyosszék 1723. évi constitutiójában találunk róla feljegyzést, II. József korában számuk egyre gyarapodik. Ennek ellenére csak a század utolsó évtizedében és a XIX. század első felében válik általánossá és intézményessé a falujegyzői megbízatás Erdély valamennyi történelmileg kialakult közigazgatási vidékén – ismerteti Szabó Miklós a Művelődéstörténeti tanulmányok első kötetében megjelent, Az erdélyi falujegyzői intézményről című 1979-es írásában.
Régen a falujegyzőt a falu választotta meg, és az is bocsátotta el, javadalmazása a falu kötelessége volt. Ezt a gyakorlatot a főkormányszék is törvényesítette. A falusi elöljáróságon belüli ügyeket a bíró, esküdtek, esetleg a kisbíró, határbíró intézte. A faluközösségnek a gazdasági és igazságszolgáltatási önkormányzatból fakadó belső ügyei a következők voltak: a község vagyonának, jövedelmének kezelése, a közhasználatban levő földek évenkénti felosztása, a közerdők használata, utak, hidak, árkok karbantartása, pásztorok, mezőőrök fogadása (juhgyűlések), a dögkút ellenőrzése vagy létrehozása a falu szélén, vásárok, vásáros napok megszervezése (piaci kirakodás, állatvásárok évente ötször). Uzonban, tűzveszély elhárítása, a falusi igazságszolgáltatás (pereskedés, békéltető bizottság), adózók nyilvántartása, adóbegyűjtés, az átvonuló katonaság elszállásolása és ellátása, katonai szállítások, újoncállítás, büntetések végrehajtása és még sok egyéb.
A falu elöljárója, a bíró valósággal az államhatalom alkalmazottjává vált. Mivel az írástudatlanság elég soká fennállott, gyakran került a falu élére írástudatlan vezető. A visszaélések, összetűzések sokasága oda vezetett, hogy II. József elrendelte a jegyzőségek létrehozását. A franciaellenes háborúk idején Bécs kénytelen fékezni a parasztok túlzott megterhelését, lenyirbálni a visszaéléseket, túlkapásokat. Ezt a célt szolgálta a falujegyzőség mint intézmény létrehozása, amit a XVIII. század utolsó és a XIX. század első évtizedére tehetünk. A helyi hatóságok közreműködésével kidolgozott Falusi Nótáriusok Instructiójával a főkormányszék egységesíteni kívánta Erdély területén a falujegyzők hatáskörét. A nótáriusok megbízatása egy-három évre szólt. Annak lejárata után a községi gyűlés két-három jelöltből választott nyílt szavazással új jegyzőt, vagy választotta újra a régit. Szavazáskor a jelöltek elhagyták a termet, és az nyert, aki a legtöbb voksot kapta. Ez az eljárás főleg ott érvényesült, ahol nagyobb számú szabad paraszt élt, és több volt az írástudó. A jegyzőnek képviselnie kellett a parasztok érdekeit, ellenkező esetben az első kedvező alkalommal megfosztották megbízatásától. Csíkban, Gyergyóban és Háromszéken a jegyzőket a határőri, a szabad paraszti és a katonarészről való családok adták általában. Ezek a jegyzők eljutottak kolozsvári, nagyenyedi, szebeni stb. gimnáziumokba, sőt, külföldön is tanultak. Jegyző csak az lehetett, aki elégséges tudománybeli tehetséggel bírt az adókivetési és -begyűjtési tervek elkészítésében. Egy 1775-től származó constitutio tanúsítja, hogy a szász falvakban az iskolaigazgató a jegyző. Háromszéken és Csíkban gyakran a tanító volt a jegyző (lévén írástudó ember). A falujegyzők mindig a parasztság érdekeit képviselték, felléptek a túlzott terhek ellen, a falubírók, adószedők, vármegye, vidéki tisztek, átvonuló katonaság, a földesurak visszaélései és hatalmaskodásai ellen.
A francia forradalom éveiben a falujegyzők közvetítették a híreket a parasztok felé, néhol még a Bécsi Magyar Kurírból is felolvastak a hallgatóságnak.
Az 1848–49-es forradalom után a polgári fejlődés lényegbevágó változásokat hozott. Elindult az a folyamat, amely során néhány évtizeddel később a falujegyző állami tisztviselővé változott át. A pap és a tanító mellett a falu értelmiségijei közé tartozott, a világi értelmiség elég népes alsó rétegét képezte. Olyan, nem egységes végzettségű, az iskolázottság bizonyos fokára eljutott, főleg a parasztság köreiből kikerült személyekből formálódott ez a csoport, akiket társérdekeik általában a parasztközösségekhez kötöttek. Így a jegyzők gyakran jelentős szerepet töltöttek be a parasztság harcaiban.
Az alábbiakban közlöm azon uzoni jegyzők nevét, amelyeket az Uzoni Jegyzői Hivatal Anyakönyveiből kijegyzeteltem 1895-től napjainkig.
Pünkösti Károly 1896-ig, Rápolti Mózes 1896-tól 1897-ig, Kovács Dénes anyakönyvvezető helyettes 1899-ig, Barabás Ferenc anyakönyvvezető-helyettes 1899-ben, Incze Balázs 1899–1920-ig, Eugen Verzar 1924-ben, Ioan Gavrilescu 1927–1938-ig, Victor Ardeleanu 1938–1940-ig, Jancsó Miklós 1940-ben Magyarósról egy évig, Simon Samu 1941–1944-ig (Bikfalváról), Bodosi Sándor 1944–1950-ig, Imreh János 1963–1987-ig, Mihaela Roşca 1987–1989-ig, Bodali István 1989–2006-ig, Aczél Melinda Cecília 2006-tól.
Köszönöm Aczél M. Cecília uzoni jegyzőnőnek az anyakönyvek tanulmányozásához adott segítségét, önzetlen hozzáállását.
Ambrusné Imreh Anna, ny. tanárnő, Uzon / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem kérnek a megosztottságból: elítélik a székelyek honos népcsoporttá nyilvánítását
Természetellenesnek, meggondolatlannak és nevetségesnek tartja a romániai magyar pártok és szervezetek vezetőinek többsége azt a polgári kezdeményezést, miszerint a székelységnek külön népcsoportot kellene alkotnia Magyarországon.
Jobbára csodálkozást és döbbenetet váltott ki Erdélyben a magyarországi Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kedden hozott döntése, melynek alapján a testület hitelesítette a székelyek honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló választópolgári kezdeményezést. Az NVB honlapja szerint a kezdeményezést bizonyos Váradi Barna nyújtotta be.
Megosztást szolgáló kezdeményezés
Az RMDSZ minden egyes népszámlálás alkalmával arra kérte a magyarokat, így a székelyföldieket is: vállalják magyarságukat „székely öntudatuk” mellett, hiszen a magyar közösség valós létszámától függ több olyan alapvető jog is, amely például az anyanyelv-használathoz kapcsolódik – válaszolta a szövetség sajtószolgálata lapunk kérdésére.
Bár az identitás szabad kinyilvánításának oldalán áll, a szövetség mégis arra figyelmeztet: a hasonló kezdeményezések következményei beláthatatlanok lehetnek.
Ebben annak veszélye is rejlik, hogy a román szélsőségesek – az „oszd meg és uralkodj elve” alapján – ismét bizonyítgatni kezdik: a székelyek külön kisebbséget alkotnak, a magyar közösség számaránya így Romániában nem is tehető 1,3 millióra. „Székely vagyok, de a magyar nemzeten belül nem vagyok kisebbség. A kezdeményezést nem támogatom” – hangsúlyozta érdeklődésünkre Kelemen Hunor szövetségi elnök a téma kapcsán.
Nem tartja hasznos kezdeményezésnek a magyarországi próbálkozást Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ügyvezető elnöke sem. „Minden identitás a pozitív ismérvek mellett negatív tényezőkkel is jár, ilyen ez is. Mihelyt létezik Székelyföld, létezhet székely identitás is, csakhogy ez a népcsoport annyira integrálódott a magyar közösségbe, hogy meggondolatlan és felesleges ilyen kezdeményezésekbe fogni” – vélekedett Toró. A néppárti vezető emlékeztetett azokra a román megosztási kísérletekre, melyek ’89 után megerősödtek. Ilyen volt például a forradalom utáni első két népszámlálás metodológiája, mely külön entitásként tüntette fel a magyart és a székelyt.
Pozsony Ferenc néprajzkutató lapunktól értesült a hírről, amelynek hallatán nevetéssel reagált a kezdeményezésre. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) külső tagja kifejtette: ő is csak azt mondhatja, amit Egyed Ákos már rég megfogalmazott. A neves történész elmélete szerint a székelység már 1848–49-ben betagolódott a modern, polgári magyar nemzeti közösségbe. Utoljára Nicolae Ceauşescu próbálkozott a székelység kiragadásával a magyarság sorából, igyekezete azonban nem járt sikerrel” – mondta Pozsony Ferenc.
Már csak a jászok és a kunok hiányoznak
"Ilyen alapon a jászok és a kunok is alkothatnak külön népcsoportot” – reagált Váradi Barna kezdeményezésére Biró Zsolt. Bár meglepte a kezdeményezés, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke úgy véli, a Székelyföldön is akadnak székelyebbek a székelyeknél. Ez a legutóbbi népszámláláson is kiderült, amikor egyesek mindenáron székelyként szerették volna bejegyeztetni magukat. Biró nem zárja ki azt sem, hogy egyes áttelepültek így próbálnának hasznot húzni a legközelebbi kisebbségi önkormányzati választásokon.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke természetellenesnek és abszurdnak tartja a felvetést. Ugyanakkor nem zárja ki a kívülről irányított provokáció lehetőségét sem. „A törvény szerint az a népcsoport számít hivatalosan elismert kisebbségnek Magyarország területén, amely a magyar nyelvtől és kultúrától eltérő nyelvet beszél és kultúrát képvisel, ugyanakkor legalább száz éve az ország jelenlegi határain belül él. Tudomásom szerint sem a bukovinai székelyek, sem a Ceauşescu-rendszerben áttelepültek vagy a zöld határon átszököttek nem élnek száz éve Magyarországon. Hogy a nyelvükről meg a kultúrájukról ne is beszéljünk!” – fejtette ki lapunknak az SZNT elnöke.
Izsák Balázs továbbá leszögezte: bárhol is élnének, a székelyek magyar identitásúak. „Aki székely Csíkban, székely Pesten is!”
Lényegesen különbözik a fentiek véleményétől Ráduly Róbert, az RMDSZ csíkszeredai polgármesterének álláspontja. Szerinte a Székelyföldön nagyon sok sors- és nemzettársában komoly igény mutatkozik arra, hogy magyar anyanyelvű székelynek vallja magát. Érvelése szerint az, aki Csíkban székelynek mondja magát, Magyarországon sem vallhatja másnak magát. Ha egyszer felkerülök a mennybe, és találkozok tősgyökeres székely nagyszüleimmel, hogyan magyarázzam meg nekik, hogy én elmagyarosodtam, már nem vagyok székely?” – kérdezett vissza Ráduly.
Az Országgyűlésé a végső szó
Amint arról a Krónika is beszámolt, a nemzetiségek jogairól szóló törvény értelmében nemzetiség minden olyan – Magyarország területén legalább egy évszázada honos – népcsoport, amely az állam lakossága körében számszerű kisebbségben van, a lakosság többi részétől saját nyelve, kultúrája és hagyományai különböztetik meg, egyben olyan összetartozás-tudatról tesz bizonyságot, amely mindezek megőrzésére, történelmileg kialakult közösségeik érdekeinek kifejezésére és védelmére irányul.
Jelenleg tizenhárom, az állam által elismert nemzetiség van Magyarországon: a bolgár, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a roma, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán. A törvény szerint amennyiben további nemzetiség kíván bizonyságot tenni arról, hogy megfelel a feltételeknek, legalább ezer, magát ehhez a nemzetiséghez tartozónak valló, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán szavazati joggal rendelkező magyar választópolgár kezdeményezheti a nemzetiség Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítását.
Ennek első lépéseként a kezdeményezők benyújtják a honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló választópolgári kezdeményezést az NVB-hez, amely azt formai szempon¬tok alapján elbírálja. Az NVB keddi ülésén a kezdeményezést hitelesítette, a határozat jogerőre emelkedése után a kezdeményezőknek 120 nap alatt ezer támogató aláírást kell összegyűjteniük. Ezek hitelességét a Nemzeti Választási Iroda ellenőrzi, és amennyiben megvan a szükséges számú aláírás, az NVB kikéri a népcsoporttá nyilvánításról a Magyar Tudományos Akadémia véleményét. Ezt követően az NVB az MTA véleményével és az összegyűlt aláírások számával felterjeszti a kérelmet az Országgyűléshez, amely dönt a honos népcsoporttá nyilvánításról.
A választási bizottsághoz forduló Váradi Barnáról egyesek tudni vélik, hogy azonos azzal a Csibi Barnával, aki 2011 márciusában Csíkszereda központjában felakasztott egy Avram Iancut jelképező szalmabábut.
A Székely Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület alapítója „hőstettét” pedig a világhálón is közzétette. A férfi ellen két bűnvádi per is folyamatban van. 2015 decemberében idegengyűlöletre való felbujtásért és revizionista eszmék terjesztéséért állították bíróság elé, két hónappal korábban pedig rasszista, fasiszta és idegengyűlölő nézetek terjesztéséért. Az időközben Kárpátaljára telepedett és megházasodott férfi felvette felesége nevét, így lett belőle Váradi Barna. Az utóbbi időben többször is felbukkant szülővárosában, bizonyos források szerint pedig nemrég hazaköltözött.
Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)

Születésnapi beszélgetés Borbély László újságíróval – Eleinte hiányzott az írás
Borbély László újságíró, lapunk volt főszerkesztője múlt héten töltötte 75. évét. A Maros megyei Rigmányban született 1942. október 17-én, 1965 óta Csíkszeredában él. Születésnapja apropóján életéről és a lapnál töltött csaknem négy évtizedről faggattuk.
– Újságíróként szeretett interjút készíteni?
– Néhányat készítettem, de nem túl gyakran. A legemlékezetesebb talán az Antall József miniszterelnökkel készített beszélgetés volt.
– Egyébként mi volt a kedvenc újságírói műfaja?
– A publicisztika. Munkásságom vége felé sok vezércikket közöltem, amelyek a napi eseményekre reflektáltak, a véleményemet is el tudtam ezekben mondani, és talán hasznosan befolyásoltam az olvasót is.
– Már tizenhárom éve nyugdíjas. Könnyű volt letenni a pennát?
– Nyugdíjazásom után még jó pár évig rendszeresen közöltem a lapban, főleg a művelődési rovatban, és minden héten egy vezércikk volt a penzumom. Amikor vezetőváltás történt, nem igényelték az írásaimat, én pedig nem is kopogtam az ajtón. Eleinte persze, hogy hiányzott az írás, aztán fokozatosan alábbhagyott a késztetés. Lehet írás nélkül is élni.
– Honnan indult?
– Faluról jöttem, első generációs értelmiségi vagyok. A falu az én esetemben nem jelentett feltétlenül hátrányos környezetet. Apám olvasó ember volt, több száz kötetes könyvtárat gyűjtött össze, volt, amiből olvasnom, amikor esőszünet adódott a mezőgazdasági munkákban. Az otthoni indíttatásnak köszönhetően előnyben voltam elemi és középiskolai tanulmányaim során – otthon, Nyárádszeredában és Erdőszentgyörgyön is. Nagyobb volt az átlagnál az olvasottságom, sok mindenről tudtam, amiről esetleg mások nem hallottak. Kolozsváron, az egyetemen viszont már lépéselőnybe kerültek a vásárhelyi Bolyaiból vagy a kolozsvári Brassaiból érkezett kollégák, de nagyvonalakban velük is sikerült a lépést tartanom.
– Hogyan választott pályát?
– Az egyetemen magyartanári képesítést szereztem. Eleve erre tájolódtam, mert mindig szerettem olvasni és írogatni is. Emlékszem, Erdőszentgyörgyön volt a községközpontban egy faliújság, amelyre a felelős tanító néni kérésére rendszeresen írtam cikkeket. Az egyetemen a Balogh Edgár újságírói kurzusát is elvégeztem, arra gondolva, hogy ha lehetőség adódik, talán az újságírói pályát is megpróbálnám. Alig három évet kellett erre várnom… 1965-ben végeztem az egyetemet a feleségemmel egyszerre, aki szintén magyar szakot végzett, és történetesen két magyar szakos tanárt kerestek Csíkszentimrén. Ezt választottuk. 1968-ban, a megyésítés után megalakultak a megyei lapok, és több évfolyamtársammal együtt jelentkeztünk. Közel negyven évet töltöttem az újságnál. Úgy vélem, Albert Antal, az alapító főszerkesztő jó érzékkel válogatta ki a munkatársakat. Ragaszkodott ahhoz, hogy mind egyetemi végzettségűek legyünk. Ez nagy szó volt, mert akkoriban inkább a munkáskáderek kellettek… A lap eleinte nagyon kelendő, népszerű volt, szívesen írtunk, együtt voltunk reggeltől estig. Vásárhelyen nyomtatták, és havonta egy-egy hétre fel kellett menni oda olvasószerkesztőnek. Érdekes időszak volt.
– Ma, az internetes világban egyszerű lenne, de akkoriban hogyan küldték el az anyagokat Vásárhelyre?
– Különböző módon. Egyrészt a reggeli autóbusszal küldtük. Ehhez előző nap le kellett gépelni az írásokat, és odaadni a titkárnőnek, aki az állomás közelében lakott, ő vitte ki a buszhoz. Amikor eseményekről tudósítottunk, telefonon kellett bemondani szavanként, betűnként, nagyon körülményesen a szöveget. Majd elkészült egy viszonylag modern nyomda a város szélén, melléje felépült a szerkesztőség épülete is. Azt azért tették a nyomda mellé, hogy ne legyünk közel a cukrászdához, legalábbis a rossz nyelvek így beszélték… Ugyanis a régi mozival szemben volt egy cukrászda, ott kezdtük a napot minden reggel, amíg a szerkesztőség a pártbizottság épületében volt, ugyanabban az épületben, mint manapság. Emlékszem, az egyik szobában lakott az első titkár, Branis László, s én mint ingázó, mindig korán beértem, bekapcsoltam a rádiót, s néha pizsamában kijött, hogy jelezze, csendesebben…
– Melyek voltak az első emlékezetes írásai?
– Fel kellett fedezni a megyét. Maros megyei lévén, nekem sok volt az újdonság. Élményszámba mentek a kiszállások, amelyekre rendszerint közösen mentünk. Egyik alkalomra különösen emlékszem. Csíkmenaságon egy beszélgetés során szóba került, hogy nagyon sok az agglegény. Írtam a témáról egy riportocskát, El kéne indulni, meg kéne házasodni címmel. Optimistán fejeztem be, beszélgetőpartnereimet nagyon biztattam a nősülésre. Azóta sem tudom, hogy sikerrel-e?
– Akkoriban is megvolt minden újságírónak a maga szakterülete?
– Eléggé behatárolt területek voltak, és úgy alakult, hogy nekem politikai jellegű írásokat kellett írnom. Ez a témakör bizony nem örvendett a legnagyobb olvasottságnak, de ez volt a feladatom, és évekig ezt végeztem.
– Ez azt jelenti, hogy pártgyűlésekbe járt a különböző vállalatokhoz, a megyéhez…
– Igen. Arra mindig vigyáztam, hogy senkinek se ártsak.
– Milyen volt akkor az újságírók megítélése?
– Általában közkedveltségnek örvendtek, s néhány kollégám különösen az volt. A városban laktak, a régi Hargitában ütötték fel a főhadiszállást. Én az első években Csíkszentimréről ingáztam, ebből kimaradtam… Egyébként, amikor kritizálni kellett valamelyik vállalatot vagy községházát, lehet, hogy nem tapsoltak nekünk, amikor megérkeztünk, de általában szívesen fogadtak, és akkor még szinte természetesnek tűnt, hogy kis vendéglátás is beletartozhat a terepezésbe, nem számított akkor lekenyerezésnek.
– Említette, politikai jellegű írásokat kellett írnia. Gondolom, ezek kényes témák voltak… Ellenőrizte valaki az ideológiai megfelelést?
– Olyan időszak is volt, amikor ezeket a megyei pártbizottság valamelyik titkára is elolvasta megjelenés előtt. Cenzúrára ezek után már szinte nem is volt szükség, de létezett. Esténként velünk voltak a szerkesztőségben a cenzorok, velünk együtt olvasták a lapot. Ha volt észrevételük, azt jelezték. Ha a szolgálatos szerkesztő nem tudott, vagy nem akart dönteni, fel kellett hívnia a főszerkesztőt, aki volt mikor engedett, volt mikor nem. Kisebb dolgokban ellent tudott mondani a cenzornak. Amikor a helyi cenzorok szabadságon voltak, Bukarestből jöttek magyarul tudó személyek helyettesíteni. Ők sokkal többet akadékoskodtak.
– Végig Albert Antal volt a főszerkesztője?
– Egészen addig, amíg karakánsága miatt le nem váltották. Utána jöttek többen is: előbb Bálint Dénes, akinek az öccse kiment Bécsbe és emiatt menesztették. Utána Csernátoni József, aki tipikus pártaktivista volt, az elsőtitkár személyi titkáraként dogozott éveken keresztül, és nagyon merev irányt szabott a lapnak. De ő sem vitte sokáig. Végül hosszú ideig Füstös Jenő maradt a lap élén főszerkesztő-helyettesként, egész a változásig. Akkor a kollégák engem választottak főszerkesztőnek, így én vezettem a lapot 1990-től 2004-ig, nyugdíjazásomig.
– Melyik volt a legszebb időszak?
– Szép volt a Hargitánál az indulás és a Hargita Népénél is sok kellemes időszak adódott. Nem voltak gondtalan évek, de 1990 után úgy éreztük, tudunk hasznosak lenni, szókimondó írásokat közölni. A rendszerváltás utáni első időszakban zűrzavar uralkodott politikai vonalon, sorra alakultak az RMDSZ területi szervezetei, önállósodott Csík, Gyergyó, Udvarhely, nehéz volt egyensúlyt tartani. Érdemnek tartom, hogy mindemellett sikerült megőrizni az önállóságunkat. Voltak önérdek-érvényesítő törekvések, azokat a próbálkozásokat kivédtük és sikerült talpon maradni. Volt kísérlet a lap megszüntetésére – nem anyagi nehézségek miatt, mert akkor ilyen jellegű gondjaink nem voltak –, hanem akadtak nagymenők, akik hatalom- és profitéhségből szerették volna megszerezni a lap kiadói jogát – ezt is sikerült kis szerencsével kivédeni. Sokan akarták a lapot megkaparintani, nemcsak itthoni, hanem magyarországi próbálkozások is voltak, de ezek sorra abbamaradtak.
– Mi volt a legnehezebb?
– A pályám kezdetén, a kezdeti lelkesedés után jöttek ezek a „musz-anyagok”, így neveztük akkoriban ezeket a pártos beszámolókat – azok nem hagytak valami szép emléket. De tulajdonképpen nem mondhatni, hogy olyan sok volt az ellenálló közöttünk. Igaz, egy adott ponton hetilappá zsugorították a napilapot, és a szókimondóbb újságírókat egyszerűen kirúgták az újságtól, köztük Ferenczes István és Ferencz Imre kollégánkat. A nyolcvanas évek végén nem volt cenzor, de cenzúra volt, és a mindenkori lapvezetésnek pontokba foglalták, hogy miről nem szabad írni. Például az állam biztonságát érintő vagy katonai dolgokról szigorúan tilos volt írni. Egyszer megjelent egy fénykép a lapban, amelyiknek a sarkában látszott a börtön. Hatalmas cirkusz lett belőle…
– 1990-ben eltűnt a cenzúra?
– A cenzúra eltűnt, akkortól a lelkiismeretünkre volt bízva, mit írunk, de sugalltak az embernek innen is, onnan is. Volt, amit meghallgattunk, volt, amit nem, de a döntést önállóan hoztuk meg.
– Kötetben nem gyűjtötte össze a legjobb publicisztikai írásait?
– Kiadtak több válogatáskötetet a lapban megjelent írásokból. Ezekbe egy-két írásom bekerült. Ezenfelül nem tartottam szükségesnek a saját írásaimat összegyűjteni. Úgy érzem, akadt néhány elfogadható írásom, de túltermelés van könyvekből, és a napilap írásai általában nem a maradandóságnak szólnak.
– Az újságíró folyton harcolna, szeretne valamit előremozdítani, valamit elérni, vagy legalább művelni az olvasót. Van olyasmi, amiről úgy érzi, hogy sikernek könyvelhető el, hogy konkrétan az írásai eredménye?
– A 90-es évek legelején például hétről hétre közöltünk egy-egy írást a magyarság történetéről. Ez akkoriban hiánypótló volt, mert a könyvesboltokban még nem lehetett ilyen könyveket vásárolni. Sokan kivágták, összegyűjtötték a sorozat cikkeit. Vagy ami a kollégák ötlete volt: a Fogságom története vagy a Kuláksors sorozatok, amelyek nagyon népszerűvé tették akkortájt a lapot. Felvállaltuk a nemzetiségi jogok szolgálatát. Sok vitánk volt a román lappal, sokszor csúnyán támadtak. Mi nem vagdalkoztunk, de amikor a lapot bántották, próbáltunk érvényt szerezni a magunk igazának. Ilyen vonatkozásban a mindenkori RMDSZ-szel is jónak mondható volt a kapcsolatunk. Úgy éreztük, amíg az RMDSZ a nemzetiségi érdekeinket következesen szolgálja, addig a lap is hasonló célokat követ. Nem voltunk RMDSZ-lap, nem szorultunk adományokra, önállóan fenn tudtunk maradni. Ami a privatizációt illeti, sokáig úgy véltük, nincs szükség erre. Anyagilag biztonságban volt a lap, emiatt nem siettettük, elhanyagoltuk a privatizációt. Ez akkor mulasztásnak tűnt, de látva, hogy mára mennyire megnehezült a nyomtatott sajtó helyzete, talán nem is volt olyan nagy mulasztás.
– Hány példányban jelent meg a Hargita Népe „fénykorában”?
– Az 1990-es évek elején, amikor még nemigen volt más hírforrás, a példányszám súrolta az 50 ezret. Amikor eljöttem, olyan 10 ezer példányban nyomtatták a lapot. Sok minden megváltozott. Új lapok jelentek meg, megváltoztak az olvasói szokások, a pénzforrások is megcsappantak, a reklámpiac nagyon beszűkült, mindez törvényszerűen elvezetett a fokozatos csökkenéshez.
– Most hogyan telnek a napjai?
– Nem unatkozom. Olvasgatok. A megszokott információforrásokat – rádiót, újságot, tévét – nézegetem. Négy unokánk van, három Csíkszeredában és egy a tengerentúl, nagyapai teendőkben nem volt hiány az elmúlt másfél évtizedben. Amikor alkalmunk van, utazgatunk is. Bejártunk jó néhány európai országot, a tengerentúlra is eljutottunk nagyobbik leányunk támogatásával. De hiányoznak néha a baráti beszélgetések, megritkultak, sajnos, a soraink. A kulturális eseményeken rendszerint jelen vagyunk, színházba járunk, itt is, Pesten is. Ki lehet tartalmasan tölteni a nyugdíjaséveket. Daczó Katalin / Hargita Népe (Csíkszereda)

Felújította és ismét bemutatja egyik legfontosabb előadását a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes
A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes egyik legfontosabb produkciója az Örökség, a csíkszeredai hivatásos néptáncegyüttes most felújította és jövő héten ismét bemutatja az előadást. Csík, Gyergyó és Gyimes táncait egy élettörténetre fűzve, élőzenei kísérettel adják elő.
2010-ben mutatta be a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes az Örökség című műsorát, a néptáncegyüttes közleményében az egyik legfontosabb és legszebb termékének nevezi ezt az előadást.
Csibi Istvánné Siklódi Márika, 1902-ben-ben Gyergyóditróban született asszony élettörténete alapján a műsorban az élet jeles szakaszait, pillanatait – fiatalság, szerelem, gyermek születése, háború, halál – mutatják be, úgy, ahogy azok áthagyományozódtak nemzedékről nemzedékre. A történeteket Csík, Gyergyó és Gyimes táncaival mondják el, Györfi Erzsébet és András Orsolya énekesek dalaira felfűzve. A jövő heti előadások Mihó Attila és zenésztársai élőzenés kíséretével zajlanak.
A műsor zenéje Bartók Béla és Kodály Zoltán huszadik század eleji gyűjtéseiből, valamint jelenkori gyűjtésekből származik.
A megmaradás feltétele
A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával felújított műsor rendezője Varga Zoltán koreográfus, dramaturg és jelmeztervező pedig Lőrincz Beáta. Az előadásról pénteken sajtótájékoztatón Varga Zoltán azt mondta el, van néhány dolog, amit átformáltak, összességben viszont nem változtattak sokat az eredeti előadáson.
Most aktuálisabb, mint bármikor, nemcsak a helyi, hanem az európai történésekre való tekintettel – emelte ki a rendező.
– Mi lesz velünk tíz vagy húsz év múlva? Gyermekeinek, unokáink fel lesznek-e vértezve azzal az örökséggel, ami azt eredményezheti, hogy megmaradjunk azok, akik vagyunk? – tette fel a kérdéseket a rendező. Kiemelte, az előadás létrehozásában segítségükre voltak András Mihály, az együttes igazgatója és a táncosok is, akik máshol ritkán látott lelkesedéssel teszik a dolgukat. Lőrincz Beáta azt mondta, bukovinai székely származásúként kötelességének érzi a kodályi, bartóki örökség továbbadását. A dramaturg nagyon fontos és komoly üzenetnek tartja a műsort. Itt vagyunk, kaptunk valamit és amíg ennek a továbbadása működik, addig itt is fogunk maradni – hangsúlyozta.
Három előadás jövő héten
Az Örökség – Dalok és táncok Csík vármegyéből című előadást november 28-án, kedden este hét órától mutatja be a Városi Művelődési Házban a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. A műsor megtekinthető továbbá november 29-én, szerdán este hét órától és november 30-án délután hat órától is. Jegyek péntektől kaphatók elővételeben a Városi Művelődési Ház jegypénztárában, diákoknak és nyugdíjasoknak 10, teljes áron pedig 15 lejért. R. Kiss Edit / Székelyhon.ro