Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték az RMDSZ volt miniszterét
A román legfelsőbb bíróság három év hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Nagy Zsolt volt távközlési minisztert. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusát hanyag kezelésben találta vétkesnek a bíróság.
A háromtagú bírói tanács által kedden meghozott ítélet nem jogerős, a döntés ellen a legfelsőbb bíróság öttagú bírói tanácsánál lehet fellebbezni. A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) hivatali visszaéléssel vádolta a volt minisztert.
A DNA a Román Posta egy bukaresti ingatlanának eladása miatt emelt vádat a Tariceanu-kormány két volt tagja – Nagy Zsolt és Tudor Chiuariu liberális igazságügy-miniszter -, valamint több postai vezető ellen. Az ügyészek szerint a vádlottak 2007-ben egy kormányhatározat kibocsátásával magántulajdonba játszották át egy – a piaci érték töredékére értékelt – telket, és ezzel 8,6 millió eurós kárt okoztak az államnak.
Chiuariut a bíróság felmentette, Mihai Toader, a Román Posta volt vezérigazgatója hat év letöltendő börtönbüntetést kapott. A posta másik két volt vezetőjét öt év börtönre ítélték. A vádlottak nem voltak jelen az ítélethirdetésen. Nagy Zsolt korábban azt mondta az MTI-nek, hogy nem kíván nyilatkozni az ügyről, álláspontját majd a jogerős ítélet kihirdetése után fejti ki.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke néhány napja kifejezte meggyőződését, hogy a volt távközlési miniszter ártatlan. „Ha Nagy Zsoltot elítélik, valamennyi minisztert be lehet börtönözni, hiszen százával írnak alá, hagynak jóvá hasonló kormányhatározatokat" – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
A politikából időközben visszavonult Nagy Zsoltot 2007 júniusában függesztette fel miniszteri tisztségéből Traian Basescu államfő, miután privatizációs titkok kiszivárogtatása miatt kémkedéssel gyanúsították meg. 2009 márciusában ebben az ügyben is vádat emeltek ellene, a per folyamatban van, de ítélet még nem született.
MTI
Erdély.ma

Átadták a druzsba-stafétát?
Titkosszolgálati jelentésekre hivatkozó kormányzati források szerint fakitermelésben utazó RMDSZ-esek lehetővé tennék Székelyföld törvényes irányítását a Maros, Kovászna és Hargita megyei természetvédelmi parkok egyesítése révén. Az Evenimentul zilei ugyanakkor Verestóy utódlásáról, a romániai fakitermelés irányításának élén történt stafétaváltásról is ír.
Egy gyanús gyergyói erdőmérnök és magánerdészete kezére került két éve egész Felső-Maros mente fakitermelése – írta meg az Evenimentul zilei (EVZ) bukaresti napilap, Verestóy Attila RMDSZ-szenátor utódjának nevezve Melles Elődöt, akinek nevéhez az elmúlt tíz esztendő masszív, székelyföldi erdőirtásai kapcsolódnak.
Mint írták, a gyergyói mérnök neve néhány, a PRO TV-n, a romániai erdőirtásokról közzétett riportból került be a köztudatba. A lap emlékeztetett arra a TV-felvételre, amely a mérnök hivatali ablakából készült, s amely egy teljesen letarolt hegyoldalt mutatott be. A kérdésre, hogy nem zavarja-e a látvány, azt válaszolta a televízió riporterének, hogy ott a jogszabályoknak megfelelő erdővágás történt.
Melles Előd neve felbukkant akkor is, amikor 2003-ban a környezetvédelmi őrség gondatlansággal vádolta meg 42.000 köbméternyi fa kitermelése ügyében. Később, 2010-ben hargitai erdésztechnikusok egy fényképekkel kiegészített állásfoglalásban arra figyelmeztettek, hogy 450 hektárnyi erdőt taroltak le masszívan a Melles vezette gyergyói erdészet által gondozott területen. Az ügy itt mégis megállt, s aztán néhány hónap elteltével az RMDSZ vezetői, akik a Környezetvédelmi Minisztériumot is az irányításuk alatt tartották, tálcán kínálták fel Mellesnek a Maros megyei erdők több mint nyolcvan százalékát. Kezdetben 136.663 hektárt kapott, vagyis a teljes Felső-Maros menti Nemzeti Parkot. Aztán idén január 31-én megszerezhetett még 30.000 hektár védett területet.
E határozatokat megóvta a Maros Megyei Erdészeti Igazgatóság, amelyhez csatlakoztak az érintett települések helyi hatóságai és a prefektúra is. Mellesnek többek között felrótták, hogy nem teljesítette a szerződésben vállalt 730.000 lej értékű befektetéseit, és nem biztosítja az erdők felügyeletét, illetve őrzését.
A lap szerint az RMDSZ-ben stafétaváltás történt, a romániai erdők új ura Verestóy Attila után most a gyergyói erdészmérnök lett, aki 2010-ben országos szinten a legnagyobb erdőtulajdonossá vált a koncesszióba kapott, több mint 165.000 hektáros Maros megyei erdőbirtokkal.
Mint az EVZ fogalmazott, Melles a legfőbb hatóság e jelentős Maros megyei területen. Ő határozza meg az adókat, hagyja jóvá a kivágások mértékét, állít ki építkezési engedélyeket. Ráadásul ez még nem minden: a szaktárca vezetőjének asztalán már ott hever a Gyergyó környéki erdők meghosszabbításában elterülő Békási szoros Nemzeti Park Melles által benyújtott koncesszionálási kérelme is. A román lap itt azt is hangsúlyozta: egész Székelyföld Marostól Neamtig egyetlen személy, vagyis Melles felügyelete alá kerülne.
A lap szerint létezik egy forgatókönyv, amely ehhez az óriási koncesszióhoz kapcsolódik. Titkosszolgálati jelentésekre hivatkozó kormányzati források olyan kiskaput emlegetnek, amely lehetővé tenné Székelyföld törvényes irányítását a Maros, Kovászna és Hargita megyei természetvédelmi parkok egyesítése révén. „A régióban nem lehetne építkezni az engedélyük nélkül” – állítják a lap forrásai, akik szerint Rovana Plumb környezetvédelmi miniszter a választási kampány végéig mégsem fog Melles kérelméről dönteni.
Mint az EVZ hangsúlyozta, Melles engedélyezi ugyan a fakivágásokat, de az igazi tét egy Ratosnya környéki 50.000 hektáros terület, amely eredeti tulajdonosainak történő visszaszolgáltatása előrehaladott szakaszba jutott. Melles és erdészete szoros kapcsolatokat ápol a régi-új birtokosokkal, így e területek is a gondnoksága alá esnek majd. Az onnan kitermelhető faanyag mennyisége óriási méreteket ölthet. Évente 320.000 köbméter fát lehet ezekből az erdőkből kitermelni 14 millió euró értékben. Ezek pedig csak a törvényes lehetőségek...
Az Evenimentul zilei szerint az elmúlt két esztendőben, amióta Melles cége ellenőrzi a marosi erdőterületeket, a feszültségek megnőttek a térségben. Egyik oldalon állnak a megyei erdészeti igazgatóság emberei, a másikon a hoppon maradt potenciális vállalkozók, akik a környékbeli turizmusba fektettek volna be jelentős összegeket, és akiknek erre vonatkozó kérelmeit Mellesék visszautasították, de háborognak a természeti park területén élők is, akik egy egyszerű melléképület felhúzásának engedélyezéséért 900 lejt kénytelenek fizetni.
Melles fizetett támadásnak tekinti az Evenimentul Zileiben írtakat
Melles Előd szerint, valakik fizetik ezt a kampányt. Szerintem a Maros megyei állami erdészeti igazgatóság. Őket zavarja, hogy mi adminisztráljuk a Maros megyei természetvédelmi területeket. Valószínűleg nem tetszik nekik, hogy felügyeljük a térséget – nyilatkozta Melles a manna.ro hírportálnak. Melles a portálnak küldött levelében azt állítja, hogy a Maros megyei állami erdészet az utóbbi időben 570 ezer köbméter fát termelt ki olyan erdőkből, amely a cég ügykezelésében állnak, természetvédelmi területnek számítanak, és nagyobb részét olyan területekről, amelyeket magyar arisztokrata családok visszaigényeltek. Melles a kitermelt fa értékét 30 millió euróra becsüli, a kitermelés tényét pedig bele fogja foglalni az Európai Bizottságnak küldendő jelentésébe, amelyben az ügykezelt természetvédelmi területek állapotát mérik fel.
tulipedia.info
Erdély.ma

Az autonómia a megoldás! (Sepsiszentgyörgyi nyilatkozat)
Mi, Románia és az egyesülő Európa szabad polgárai, élve gyülekezési és szabad véleményformálási jogunkkal, az eljövendő nemzedékek iránti felelősségünk tudatában, közös akaratunk megerősítéseképpen ma, 2012. november 24-én Sepsiszentgyörgyön ismételten és elkötelezetten hitet teszünk az erdélyi magyar közösségünk és Székelyföld önrendelkezése mellett.
Nincs további huszonkét évünk várni arra, hogy Bukarestben rendeződjenek közös dolgaink. Mondjuk ki: az elmúlt évtizedek keserű tapasztalata az, hogy a központosított hatalom nekünk eddig több problémát okozott, mint ahányat megoldott! Elég volt a tétlen csodavárásból! Elegünk lett a fejünk fölött köttetett háttéralkukból! Elegünk lett abból, hogy korrupt politikusok elprédálják gyermekeink jövőjét! Elegünk van abból, hogy a mindenkori kormányok hibás döntéseinek árát mi fizetjük meg! Elegünk van abból, hogy belső anyaországunknak, Székelyföldnek még a puszta létét is tagadják! Székelyföld élt, él és élni akar. Ezért gyűltünk ma össze. Őseinktől örökül kapott szülőföldünkön otthon akarjuk érezni magunkat. Ez a mi jussunk. Ragaszkodunk hozzá. Szabadon akarjuk használni anyanyelvünket, nemzeti szimbólumainkat. Székelyföldön legyen a magyar is hivatalos nyelv. Jogunk van hozzá. Önálló oktatást akarunk a bölcsődétől az egyetemig. Legyen jogunk hozzá! Azt akarjuk, hogy a mi adónkat itt költsük el Székelyföld fejlesztésére, népének épülésére. Legyen jogunk hozzá! Azt akarjuk, hogy természeti kincseinkkel mi gazdálkodjunk, ne idegenek prédálják el, és nekünk csak a tájsebek gyógyítása maradjon. Legyen jogunk hozzá! Azt akarjuk, hogy dolgainkat nem ismerő kormányhelytartó ne akadályozhassa értékmegőrző és értékteremtő munkánkat. Azt akarjuk, hogy saját dolgainkban mi dönthessünk. Autonómiát akarunk. Mert az autonómia a megoldás. Szavatolja ünnepeink méltóságát, lehetővé teszi a dolgos hétköznapok eredményességét, és megmutatja a jövő biztonságát. Ebből nem engedünk. Küzdelmünket békés, demokratikus eszközökkel mindaddig folytatjuk, míg célunkat el nem érjük. Önmagunkban, egyenként nem fogunk sikert elérni. Mindenkire szükség van. Szólítjuk egyházainkat! Hitünk megtartó ereje, a keresztény értékvilág évezredes iránytűnk. Szólítjuk a mindennapjainkat otthonosabbá tevő civil szervezeteinket! Újra kell építenünk közösségeinket. Szólítjuk írástudóinkat, tudósainkat és művészeinket! Az erdélyi kultúra egyediségére méltán lehetünk büszkék. Szólítjuk politikusainkat! Az erdélyi magyarság egyértelmű akaratának eleget téve dolgozzanak ki egy közös cselekvési tervet az autonómia elérése érdekében. És attól el ne térjenek, jussanak akármelyik magyar párt színeiben képviselethez a törvényhozásban. Szólítjuk az időseket! Bölcsességükre és tapasztalatukra építhetünk. Szólítjuk ifjainkat! Alkotó lendületük előrevisz. Szólítjuk magyar szórványközösségeinket. Székelyföld – a belső anyaország – nem feledkezik meg róluk. Idézzük Erdély szellemiségét! Küzdelmünk saját autonómiánkért része annak, hogy Erdélyt Bukarest önkényeskedő beleszólása nélkül akarjuk. Ezért partneri együttműködést keresünk az Erdély méltóságát visszakérő románsággal! Ha egymillió aláírást kell összegyűjteni, hogy Európa végre felfigyeljen ügyünkre, összegyűjtjük. Ha százezer aláírás kell ahhoz, hogy a Románia parlamentjébe választott képviselők számára nyomatékot adjunk jogos követeléseinknek, összegyűjtjük. Ha tüntetéseken kell kiáltanunk ismét és ismét autonómiára hívó szavunkat, akkor újra és újra utcára vonulunk. Nem mások ellenében, hanem azért, mert igazunk van. A nemzeti autonómiánk apostolát, Kós Károlyt idézzük: „Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk.” Hittel és alázattal, felelősséget vállalva, és az önrendelkezés iránt elkötelezetten fogunk dolgozni: örökségünk megóvása, jelenünk jobbítása és jövőnk biztosítása érdekében. Isten minket úgy segéljen! (Közfelkiáltással elfogadták a november 24-i sepsiszentgyörgyi autonómiatüntetésen)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

AD INFINITUM
Varga Andrea: erős túlzás restitúcióról beszélni Romániában
Kérdezett: Sólyom István
A harcot nem az utcán, hanem a bíróságokon kell megvívni – mondja a történész, akinek a külügyi archívum igazgatójától pecsétes igazolása van arról, hogy a román állam 1878-ig nem létezett.
A romániai restitúciós folyamat mocsarából időnként felszínre bukkan néhány nagyobb sajtóvisszhangot kiváltó ügy. Ezek nagyon leegyszerűsítve arról szólnak, hogy a román állam mindent elkövet az eljárás megakadályozásáért, míg a restitúcióért küzdő politikusok, civil szféra és egyházak erejükön felül teljesítve küzdenek a visszaszolgáltatásért. Az ügyek sorából mindenképp kiemelkedik a Mikó-ügy, amely a restitúciós folyamat visszásságai, paradoxonai teljességének szimbólumává vált. A körülötte zajló médiafelhajtás és az azt övező széles összefogás jogos reményeket ébresztett a tekintetben, hogy a visszaszolgáltatási procedúra ordító ellentmondásai és a felszín alatt zajló szövevényes ügyletei a szélesebb közvélemény érdeklődését is felkeltik. Az Igazság Napja tüntetés azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a demonstráció a román média ingerküszöbét nem érte el.
Közel két hónapra rá, október 22-én egy hírt közölt az MTI: magyarországi történészt bántalmaztak Romániában. A tudósításból kiderült, hogy az erdélyi magyar történelmi egyházak ingatlanjainak restitúciójával foglalkozó Varga Andrea magyarországi történészt bántalmazta Bukarestben egy ismeretlen személy. Egész pontosan egy vele szembe jövő ismeretlen férfi hozzálépett, arcul vágta, és szó nélkül távozott. Varga Andrea feljelentést tett az ügyben. Ugyanakkor elmondta, 2011-ben már feljelentést tett a rendőrségen zaklatás miatt. Akkor két ismeretlen személy egy állítólagos közvélemény-kutatás során olyan kérdéseket tett fel neki, ami a történész szerint egyértelműen a megfélemlítésére irányult. A rendőrségtől azt a magyarázatot kapta, hogy egy "háromszemélyes felmérésnek" volt az egyik alanya, és a vizsgálatot lezárták - mondta a történész, aki a nagyváradi premontrei rendet képviseli egy telekönyvi perben, amely három félixfürdői ingatlan visszaadásáért folyik. A vita tárgyát képező egyik ingatlant a román titkosszolgálat használja. A 16 éve Bukarestben élő és kutató szakember védelmében Tőkés László felszólalt az EP-ben, de különösebb visszhangot eddig nem kapott az ügy.
Mindkét eset elgondolkodtató. Minek kell történnie ahhoz, hogy egy ilyen nagy horderejű témával, mint a restitúció, tényfeltárás szintjén foglalkozzon a romániai magyar sajtó vagy szaktudomány? Miért csupán sajtóközleményekből és néhány politikusi nyilatkozatból van tudomásunk az ügyek felszínes menetéről? Miért nem tartották fontosnak a restitúciót zászlajukra tűző szervezetek, hogy Varga Andrea ügyében megszólaljanak? És egyáltalán, mi folyik itt egyházi restitúció címen, hogy egyeseket letöltendő börtönre ítélnek, másoknak meg az utcán húznak be egyet?
Támpontokat, új megközelítésmódokat az érintettől, Varga Andreától reméltünk. A beszélgetésre Nagyváradon került sor, ahol az interjút megelőzően alkalmunk nyílt bepillantani a romániai bíróságok hatékony, ügyfélbarát működésébe. Varga Andrea a nagyváradi premontrei kanonokrendet jelenleg tizennégy perben képviseli a román állammal szemben. A nagyváradi bíróságon egy telekkönyvi törlési ügyben mint megbízott jár el. A váradi telekkönyvi perben 2012 szeptember 27-én a SRI mint alperesi beavatkozó kérte a telekkönyvi törlési per elutasítását.
Hogy zajlik egy egyházi restitúciós eljárás, milyen törvények szabályozzák a visszaszolgáltatást?
– Az egyházi restitutio in integrumra vonatkozóan voltak mindenféle határidők, amikor az egyházak leadhatták vonatkozó kérvényeiket, a törvény által előírt hat hónapos intervallumban. Aki lemaradt, az már csak polgári úton pereskedhetett.
A procedúrát a 2000-es évek elején a 83/1999-es sürgősségi kormányrendelet, illetve az azt kiegészítő 1334/2000-es kormányhatározat szabályozta, majd az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását az 501/2001 számú törvénnyel rendezték. 2005-ben aztán a 247/2005-ös restitúciós törvény az 1945. március 6 – 1989. december 22 között elkobzott magán-, egyházi- és közösségi javak visszaszolgáltatását az uniós követelményeknek megfelelően rendezte. (a szabályozásról bővebben itt olvashat - szerk.)
A restitúciós törvény 60 napot ír elő a kérvények elbírálására, amelyek esetén a restitúciós bizottság igennel vagy nemmel dönthet a hatályos törvények értelmében. Ugyanakkor sok esetben még döntést sem hoztak az elmúlt 9-10 évben. Ráadásul az utóbbi időszakban a strasbourgi emberi jogi bíróságon (CEDO) feltorlódott majd' kétszázezer ingatlanrestitúcióra vonatkozó kérvény, így a CEDO a sok kérvény kapcsán stopot hirdetett.
Ugyanakkor ún. pilot-pereket választott ki azzal a céllal, hogy a román államnak a 18 hónapos moratórium alatt kötelezően módosítania kell az államosított ingatlanok után járó kártérítésekre vonatkozó törvénykezést. A CEDO bírái azért döntöttek így, mert úgy vélték, nem hatékony az a mód, ahogyan a volt tulajdonosokat kártérítésben részesítik. A hasonló ügyekben indított pereket addig felfüggesztették. (Az érintettek nagy száma miatt a bíróság nem egyedileg bírálja el a kérelmeket, hanem egy ügyet, általában a legelső kérelmet tárgyalja végig. Ez a pilot eljárás. Ha a bíróság egyezménysértést állapít meg, és kártérítést is megítél, úgy a pervesztes államot arra kötelezi, hogy minden panaszossal egyezzen meg a bíróság ítélete alapján. A pilot-perekről bővebben itt olvashat - szerk.)
Miért éppen a premontrei ügy volt az, amelybe a szokásosnál is jobban beleásta magát?
– Magyar állampolgárként az egész restitúciós folyamatban kívülálló vagyok, akinek szüntelenül azt mondják mind magyar, mind román oldalon, hogy miért szól bele az itteni dolgokba. Magyarországiként hogyan jövök én ahhoz, hogy megmondjam, ki mit csináljon? Tudomásom szerint 1989 után a romániai magyar történelmi egyházak 1995-1996-ig még közösen léptek fel az elkobzott egyházi ingatlanokért, aztán valami miatt a közös fellépés megszakadt. Ha nagyon rosszindulatú akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy addigra vette át a vezérhangot a történelmi egyházakon belül is a posztkommunista, kollaboráns csapat. Halkan jegyzem meg: Románia NATO-tagságát, illetve jóval előtte az ET-be való felvételét is mind a kommunista önkényuralmi, mind az azt követő időszak eseti kárvallottjainak kártérítésétől tették függővé. Külön fejezet tartozott ezen belül az egyházi vagyonok visszaszolgáltatására.
2010-ben kezdtem el levelezgetni a premontrei rend ügyében, minisztériumokkal, állami levéltárral, hivatalosságok körével, dokumentumok után kutatva. Ahogy az lenni szokott, a rendszer hárított. „Nincs meg”, „nem tudom”, „leadtam a levéltárnak”, „betüzelték az elődeim”, stb. ment, s persze nehogy valaki azt gondolja, ez másutt máshogy működne. Az intézmények az Elbától keletre szimplán és kitartóan hárítanak. Ez megvolt a kommunizmusban is, sőt előtte is. Minél erősebbnek érzi, képzeli magát az egyik intézmény, annál erőszakosabban hárít a másikkal szemben is, s még erősebben a kérdező, számon kérő, forrásismereti tényanyaggal, morális víziókkal vagy legális kérdezőkkel szemben. Senki nem vállalja, hogy „így van ez jól”, vagy „minek egy egyháznak vagyon”, csak egyszerű tétova tétlenség a válasz, s a kérdés idővel elhal magától. A haszon meg nyilvánvaló, több marad „nekünk.”
A jogszabályok alapján viszont sok ingatlant mégis visszaadtak.
– Igen, de azok értéktelenek. S nem csupán az érték a mérce, hanem inkább az elv, a normatív eljárás, az európai értékelv. Vagy egyszerűen csak a jogszerűség, jogbiztonság, vagy ennek sok száz éves tradíciója, európai presztízse, és emberi jogi, tulajdonjogi rangja, normája.
Miért van az, hogy egyes esetekben alkalmazzák a törvényt, más esetekben nem?
– Hadd kérdezzek vissza. Miért van az, hogy egyes esetekben visszaadják az ingatlant, majd kiötlik, hogy együttműködő sunyisággal időközben mégis szépen lemond a tulajdonos róla? Tényleg azt gondolja, hogy ami igazán értékes, azt visszaadták, vagy visszaadják? Az államnak indulásból nem érdeke, mert ami értékes volt, azt már rég szétosztották a mutyis társak között. A premontrei rend félixfürdői ingatlanait például anno a 423/2000-es kormányhatározattal privatizálták, érdekes módon hetekkel a restitúciós törvény kihirdetése előtt.
A lényegre térve: hogy miért alkalmaznak egyes törvényi tételeket éppen most és máskor nem, vagy tételes jog szerint igen, gyakorlatban nem, ez részben eseti kérdés, részben sajnos közvetlenül politikai, kiegyező időszakban egyházpolitikai és egyházfinanszírozási is. Ami biztos: egyházi vagyon nem sorolható be az állam javai közé, sem aktuális rendeletek, sem múltra vonatkozó jogi esetkezelés terén, csakis akkor, ha ennek ideológiai, materiális vagy érdekeltségi ürügyei fennállnak. De ezek ürügyek és nem jogosultságok, érdekek és nem értékelvek.
Az állami javak jogi védelmét az állam törvényekkel, jogszabályi és intézményi védelemmel, fiskális garanciákkal szavatolja, míg érdekes módon arra már nem fordított gondot megannyi évszázadon át, hogy mi van akkor, ha maga a gondoskodó, kivételező, szavatoló és szankcionáló állam válik éhessé a „láthatatlan közösség” vagyonának konfiskálására.
Ön a premontrei ügyben jogtörténészként képviseli a rendet?
– Ha most éppen nem a jogi képviselet lenne sürgetőbb feladat, lehet, valójában egyháztörténész volnék leginkább. Ez nem jelenti, hogy ne tudnék megannyi érvet és vádat, ellenérvet és sok évszázados vitát arról, mit birtokolhat s milyen egyház, kit reprezentál és milyen módon, vagy hogy a birtoklás, illetve maga a természetjogi feltétel adott, kapott, visszaváltható, elorozható vagy felszámolható, s ha igen, ki által, milyen legitimitás szerint eljárva. De ezektől függetlenül is a lényeg a tiszta eljárás és korrekt bírósági döntés, kárpótlás vagy vagyon-visszaszolgáltatás lenne, ez pedig a szaktörténeti kutatás nélkül ténylegesen esélytelen.
Miről szól a premontrei ingatlanper, milyen előzményei vannak az ügynek?
– A kérdésére hadd válaszoljak messzebbről. A peranyagokat áttekintve, sőt a velük kapcsolatos viták és huzakodások láttán röviden azt az ellentmondást lehet megvilágítani, amit a közgondolkodásban vagy bizonyos hatalompolitikai aspektusban úgy szoktak megfogalmazni: mi az, hogy egyházi vagyon, minek egy egyháznak, pláne rendnek vagyon. Fogalmilag egyházi vagyon alá tartozónak vehetjük mindazon anyagi vagy szellemi javakat, amelyek az egyház tulajdonában voltak, vannak, és még szűkebben azokat, melyek egyházi célok szolgálatára vannak szentelve. Általános névvel az egyházi vagyont res ecclesiasticae kifejezéssel is szokták jelölni. Nem mintha az elnevezés eleve szakrifikálna, de ami ott volt, onnan való, egyházi szférából konfiskálták el, az szinte csak mondvacsináltan szorul magyarázkodásra, miért nem adható vissza a tulajdonosának.
Ugyanakkor az egyházjogi tradíció és szabályozás alapján, amihez az embernek természetes joga van, az a jog vagy jogosultság már megvan benne, mielőtt még társulásba szegődne a többiekkel, vagyis a (köz-, vagyon-, hit-)társulatba lépéskor csak átviszi az intézményi működésbe ezt a jogát, ahogyan a jog ezt kifejezi: in actum. Tehát nem a társult viszony adja csupán ezt a jogot, de még kevésbé maga az állam mint intézmény. Sőt, maga a jog is intézmény, nemcsak egyházi kánonjogi értelemben, hanem a leghétköznapibb joggyakorlat alapján is. Az pedig eleve kizárt, hogy ezzel együtt vagy éppen ezért az államot kelljen minden jog egyedüli forrásának és jóváhagyójának, szavatolójának tekinteni. Az egyháznak továbbá közösségi-szakrális, vagy kulturális társasági jellegéből eredően a természetjog elvén is joga van valamilyen tulajdonhoz, ősidőkből eredően és évszázadok óta konstans módon. És minthogy a mai civilizált társadalmak a magántulajdon elvére épültek, az egyházaknak pusztán már emberi jogon is joga van magántulajdonra.
A premontrei rend pereinek jogtörténeti összefoglalóját Onisifor Ghibuval kell kezdeni, aki röpirataiban és előadásaiban már 1923-ban megkezdte az erdélyi katolikus egyház elleni harcot. Ghibu gyakorlati sikereket csak 1931-ben, Nicolae Iorga miniszterelnöksége alatt tudott elérni, amikor régi programjához híven az erdélyi római katolikus status ingatlanjainak a román állam javára való megszerzése mellett nyílt állásfoglalásra tudta rábírni a román kormányt. Politikai és közigazgatási zaklatások mellett ezeknek az akcióknak a legjelentősebb lépése az volt, hogy az erdélyi katolikus status ingatlanait az 1855. december 15-i telekkönyvi rendtartás 168. paragrafusa alapján, helyesbítés/rektifikáció címén átírta a kolozsvári hatóságoknál a román állam javára, pontosabban a piarista épülettömböt a közoktatásügyi minisztérium javára, az egyéb kolozsvári és Kolozs megyei ingatlanokat pedig a tanulmányi alap javára játszotta át, hozzáfűzve azt a bejegyzést, hogy „a román állam kezelésében”.
Az erőszakos telekkönyvi átírások látszólagos jogalapja az volt, hogy az erdélyi katolikus status a román törvények értelmében „nem rendelkezik jogi személyiséggel”, és így Romániában ingatlanok tulajdonosa nem lehet. Ennek előzménye volt már az is, hogy 1933 nyarán a piaristák temesvári épülettömbjét kebelezték be ugyancsak telekkönyvi helyesbítés címén, s íratták át Temesvár városára. A piaristák ugyanazokat a jogorvoslati lépéseket tették, mint a katolikus status, ezért ügyük a semmítőszéknél ugyancsak eldöntetlenül megakadt. A minorita rend szilágysomlyói ingatlanának hasonló sors jutott, majd ez az ügy is eldöntetlenül megakadt a semmítőszéken.
A piarista pereknél Ghibu és társai érvelése az volt, hogy a szerzetesrendek (és ezzel a piarista rend) jogi személyisége külön engedélyezésre szorul, ezért ha ilyen elismerés hiányzik, akkor a jogi személyiség a vallásügyi törvény alapján ipso jure nem tekinthető megszerzettnek. Következésképpen ezek ingatlanokat sem birtokolhatnak.
1936-ban a premontrei rend nagyváradi épülettömbjét 7818/1936 illetve 6611/1936, augusztus 22-i dátummal Onisifor Ghibu a premontrei rend nevét román államra írta át önkényesen, majd a nagyváradi bíróság 3461/1937-es és 5301/1937-es végzésében jóváhagyta rektifikációval a BI 1-es 17-es szám alatti telekkönyvi bejegyzéseket Szentmártonban (Félixfürdőn), az 1855. december 15-ei telekkönyvi törvény 168-as paragrafusával. Ezt követően e bejegyzések ellen három fellebbezés történt a nagyváradi premontrei rend, illetve a jászovári premontrei rend részéről, továbbá a nagyváradi római katolikus püspök nevében.
A nagyváradi törvényszék a II. fokú végzésben, 1937-ben, már azt a jogi érvelést használta, hogy Romániában csak olyan szerzetesrendeknek lehet jogi személyisége, amelyek kizárólag Románia területén működnek, de nem ismerhető el a jogi személyisége a világegyház szerzetesrendjének, amelynek Románia határain kívül is szervezetei vannak és külföldön él legfőbb rendfőnökük. 1938-ban a román külügyminisztérium kérésére a bukaresti semmítőszéken a jogi eljárást felfüggesztették nemcsak a premontrei rend ügyében, hanem az összes kisebbségi katolikus Ghibu-féle telekkönyvi törlési ügyben.
A Szentszék 1938-ban a Ghibu-féle teljesen téves magyarázat ellen a legerélyesebben tiltakozott, kijelentve, hogy a Romániával megkötött konkordátum (1927) értelmében a román területen működő szerzetesrendek külön-külön jogi személyek, melyek a római katolikus egyház fennhatósága alá tartoznak. Ennek folytán a premontrei rend vagyona egyházi vagyon, és mint ilyen el nem kobozható, eredeti egyházi rendeltetésének megőrzendő. A román kormány a Vatikánnal való nyílt konfliktust megelőzendő a katolikus egyházi jogviták rendezése céljából 1939 novemberében négyes bizottságot hozott létre.
A román egészségügyi minisztérium képviselője a négyes bizottság 1939. december 7-8-án megtartott ülésein azon a véleményen volt, hogy a Premontrei Rend félixfürdői ingatlana nem morális, hanem materiális kérdés, államérdekből kell ezt a hatalmas vagyont megtartani.
A Szentszék és a román kormány tárgyalásai 1940. március 1-jén nem zárultak le, ugyanakkor kihoztak egy rendeletet, amelyben kimondták, hogy az összes ilyen telekkönyvi átírást felfüggesztik, és egyenként vizsgálják meg. A második bécsi döntés után a magyarok hoztak egy miniszteri rendelkezést, hogy a pereket azon a szinten kell befejezni, ahol Romániában elakadtak. A nagyváradi egyházmegye egy része román fennhatóság alatt maradt, ennek megfelelően a magyar kormány a be nem fejezett perekre a nemzetközi jog követelményét alkalmazta.
A második világháború után a Groza-kormány az 1945/260-as számú törvényében érvénytelenített a magyar kormány által hozott minden, a korábbi tulajdonviszonyok visszaállítására vonatkozó határozatot. Az egyházi iskolák államosításakor, a 176/1948-as rendeletben egyértelműen benne van, hogy templomot, kolostort, vagyis ami az egyház működéséhez elengedhetetlenül szükséges, nem lehet államosítani. Ehhez képest a rend szentmártoni barokk műemlék kolostorát ugyancsak nem adták vissza a rendnek, mondván: nem fér bele a restitúciós törvénybe, mert nem 1945–1989 között, hanem még 1937-ben vette el rektifikációval az állam. A kérdés ugyanakkor itt az is: ha elvette 1937-ben, akkor miért fizetett a kolostor használatáért a rendnek a belügyminisztérium bérleti díjat még 1958-ban is? Anno ugyanis a belügyi tárca a rend tulajdonát képező kolostorban képezte ki a belügyminisztérium kutyáit.
Visszatérve a Ghibu-féle telekönyvi átíráshoz. Ahhoz, hogy a „premontrei rendből”, rektifikációval a szó etimológiai jelentésében „román állam” legyen, az abszurditás ereje kell. Ugyanis kik voltak, mint román állam a premontreiek előtt 1130-ban, amikor őket az akkori magyar király a Laon melletti Prémontréből Váradhegyfokra idehívta? Mert ha a premontrei rend nevét egy szimpla gesztussal töröljük rektifikáció útján, akkor az 1130-as évszámból kiindulva semmi esetre sem jön össze a „román állam” mint tulajdonos. Már csak azért sem, mert nekem pecsétes papírom van a román külügyi archívum vezetőjétől, hogy Románia mint ország 1878-ig nem létezett, ebből következően nem lehetett tulajdonos 1130-ban.
Mi történt a rendszerváltás után?
- A tulajdonhoz való jog az egyike az alapjogoknak. Ezt a felfogást tükrözi a román alkotmány is, illetve a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése óta jogilag is kötelezővé vált Alapjogi Charta, amely magában foglalja az Emberi Jogok Európai Egyezményébe beemelt valamennyi jogot, így annak 17. cikkében a tulajdonhoz való jogot is. Egyébként aki napi szinten foglalkozik a 18/1991-es, a 112/1995-ös, a 10/2001-es és a 247/2005-ös törvényekkel, az tudja, hogy csak erős túlzással lehet mindazt, ami Romániában visszaszolgáltatás jogcímen zajlik, valóban visszaszolgáltatásnak nevezni. A premontrei rend ügyén keresztül jól meg lehet nézni, hogyan is működik a romániai „ABC” kapcsolat. Van egyrészt egy óriási vagyon. Csak 1940-ben a rendnek Félixfürdőn 47 épülete volt, szállodák, éttermek, gazdasági épületek, stb., Szentmártonban volt egy temploma, gazdasági épülete, malma, kolostora, stb. Van tehát tét, és van persze „igénylő” is. Félixfürdőt 2000-ben a Florin Serac volt Bihar megyei prefektushoz tartozó érdekcsoport kapta meg. Nem vagyok alamuszi vádaskodó, ha azt mondom, hogy valószínűleg a Kelet-Európában már oly megszokott mutyista módszerekkel. A rendi vagyonból kapott még egy Radu Tudorache-féle bukaresti csapat is. A Sanifarm S.A. ellen a bukaresti legfelsőbb bíróságon 2011. február 17-én jogerősen, visszavonhatatlanul visszanyertem a rendnek 349 négyzetméternyi területet Félixfürdőn.
A kisebb befolyással bíró mutyista csapattal szemben lehet jogerősen, megfellebbezhetetlenül pert nyerni, az viszont látható, hogy a Serac-féle csapat ellenében ez valamiért „lehetetlen”, annak ellenére, hogy ugyanaz a telekkönyv, ugyanazok a bejegyzések. Április 4-én a Korrupcióellenes Ügyészségen (DNA) tettem büntetőfeljelentést 3 bíró ellen, hatalommal, joggal visszaélés tényállásban. Noha Romániában a bírói tanács tagjait véletlen-generátorral a számítógép sorsolja, mégis a legfelsőbb bíróságon 7 ügyből 5-öt ugyanaz a bíró tárgyalt. Noha a polgári perrendtartás mindezt jól leszabályozza, s ez eleve kizárásra adna okot, mégsem történik jogérvényes eljárás. Az is igaz, nem ez az egyetlen eset, ahol a bírók korruptak, és nem is ez lesz az utolsó eset. Azon sem csodálkozom, hogy nyomozás nélkül dobják vissza a feljelentéseimet, az ügyészek lakonikusan rábélyegzik a dossziéra, végzésre, hogy nincs bűntett. Nincs új a nap alatt, de kérdezem akkor, milyen nap ez mégis?
Miként viszonyul a politikum a tulajdonjoghoz, illetve ezen belül is az ingatlan-restitúcióhoz?
– Vegyük a 891/2007-es törvénytervezetet, melyet Dan Voiculescu és négy párttársa nyújtott be, melynek deklarált célja volt a totalitárius rezsim ideje alatt különböző jogcímekkel, vagy jogcím nélkül államosított ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatának leállítása. A törvénytervezet többek között tartalmazta egyes államosított ingatlanok természetben történő visszaszolgáltatásának leállítását, és ezek helyében kártérítés nyújtását a volt tulajdonosoknak, illetve azon szerződések „jóhiszeműségének” abszolút vélelmét, melyeknek tárgyai visszaigényelhető ingatlanok voltak.
A szenátusban az RMDSZ frakcióból egyedül Eckstein-Kovács Péter tiltakozott a tervezet ellen, az RMDSZ képviselőházi frakció pedig két képviselő igen szavazata mellett, tartózkodott a szavazáson, néma beleegyezését adta a már egyszer államosított ingatlanok “újraállamosításához”. A Voiculescu féle törvénytervezetből lett később a 10/2001-es törvény 1/2009-es módosítása és kiegészítése. Ha tehát leállítják a visszaszolgáltatást, akkor a politikum a tulajdonjog csorbításával a restitúciós folyamat egészét markolja vissza, lenullázva mindazt, ami addig közjogi rangra emelt vállalása volt. De ezen túl is, alapjogot sért maga a kártalanítás károsítása és konvenció-ellenes európai jogot, normát sért ugyancsak.
A húszas-harmincas években, a status vagyon ügyében, Gyárfás Elemér idejében hatalmas lobbitevékenységet fejtettek ki Nyugat-Európában, meg tudták fogni a közvéleményt, valamit el tudtak érni, a Vatikán is beszállt az ügyekbe. Manapság utcai megmozdulások vannak, amik semmire sem jók. Nem az utcán kell megvívni a folyamatban lévő ügyeket, hanem a bíróságokon, felkészült emberekkel.
Hogy kerül képbe a SRI?
– 2011 májusában kezdődött a nagyváradi közigazgatási bíróságon egy per, amelyben a restitúciós bizottság egy 2010. december 20-i döntését támadta meg a rend. Ebben a perben volt alperes a SRI. A per tárgya egy ingatlan-együttes (telek plusz 9-es villa) Félixfürdőn. Az ingatlan-együttest anno 1996-ban a SRI egy titkos kormányhatározattal kapta meg használatra.
A restitúciós bizottság 2010. decemberében hozott egy döntést, a szokásos szöveggel, hogy „nem fér bele a restitúciós időhatárba a rend kérvénye”, mert nem 1945–1989 között, hanem 1937-ben vették el az ingatlan-együttest a rendtől. A restitúciós törvény szerint a rendnek 30 napja volt megtámadni a döntést a területileg illetékes – ez jelen esetben a váradi – közigazgatási bíróság előtt. Az első tárgyalás kitűzött időpontja volt 2011. május 13.
És ekkor történt egy érdekes időbeli egybeesés. Előtte két héttel két férfi kopogtatott be bukaresti lakásomba, akik azzal jöttek, hogy a bukaresti Rendőrtiszti Főiskola hallgatói és közvélemény-kutatást készítenek Bukarest közbiztonságáról. Kértem, mutassanak igazolványt, illetve megbízólevelet, de ez nem volt nekik. A kérdések sorában olyan is volt: mennyire érzem magam biztonságban? Erre határozottan pozitív választ adtam, mire a kérdező nem túl empátiásan felvilágosított, hogy talán nem kéne biztonságban éreznem magam, mert sok ember fél Bukarestben, és rákérdeztek, voltam-e már megerőszakolva? Visszakérdeztem, mit sugallnak ilyen kérdéssel, de kioktattak, hogy egy nővel sok mindent lehet csinálni, nem kéne ennyire biztonságban éreznem magam.
Kérdéseik megválaszolása után rájuk csuktam az ajtót, és fölhívtam tényfeltáró újságíró ismerősömet, aki kapcsolatai révén szólt az SRI szóvivőjének, hogy megfélemlítésem talán nem illeszkedik az európai konvenciókhoz. A SRI szóvivője jelezte, hogy ők – mármint a bukaresti központ – ilyet nem tesz, hogy házhoz menve zaklassa a felpereseket, ugyanakkor nem zárta ki, hogy a SRI-től még a NATO csatlakozás miatt leépített régi, még az ún. Securitatéban dolgozó operatív tisztek elgondolása lehetett a „közvéleményként”való megszólaltatásom.
A SRI szóvivője ugyanakkor javasolta, hogy ismeretlen tettes ellen tegyek zaklatás miatt büntetőfeljelentést, majd kiderült, hogy valóban rendőrtanoncokról van szó. A rendőrtiszt, aki az ügyemben eljárt, lezártnak tekintette az ügyet, mondván, hogy mivel rendőrtanoncokról van szó, azoktól nem kell félni, nekem pedig nem volt hajlandó kiadni vagy betekintést engedni a kezdeményezett belső kivizsgálás aktáiba, mondván hogy nyomozati anyagok, és nem tartoznak rám.
Mi a SRI álláspontja a perben?
– Úgy gondoltam, hogy úgy lehet a SRI-től megszabadulni, ha a pert felfüggesztem a telekkönyvi törlési perre való tekintettel. Ez, ha nehezen is, de sikerült, aztán kaptam egy értesítést 2012. október 16-án a nagyváradi bíróságtól, hogy a SRI be akar lépni a perbe. A rend önálló jogi személyisége állandó gondként jelentkezik e téren. Az ellenérdekelt román fél állandóan azt mondja, hogy a rendnek, illetve magának a katolikus egyháznak sincs önálló jogi személyisége. Sem a magyar királyság idején, sem azután nem bírt tulajdonnal, mindenét, amije volt, csak használatba kapta a magyar államtól. Ebből explicite az is következik e logika szerint, hogy 1920 után, a magyar állam hatósága után a román állam a tulajdon evidens jogörököse. De megül ez az érvelés nemcsak román oldalon is: tavaly beszéltem egy RMDSZ-es politikussal, neki is pont ugyanez volt az álláspontja.
Abszurd, amikor egy magyar politikus így nyilvánul meg, hisz ezek az emberek egytől egyig azzal marketingelik magukat, hogy foggal és körömmel küzdenek az erdélyi magyarságért. Nemcsak jogi, morális képtelenség is, ha ugyanazt mondja egy magyar, mint amit kvázi a román titkosszolgálat, miszerint az egyház alapítványként működik és ezért a bíróságon kell bejegyeztetni az alapító okirattal és az alapítványokra érvényes jogi folyamatban.
Az a bizonyos magyar ember azt is mondta anno, hogy maga a Vatikán a hibás ezekért az áldatlan állapotokért, mert nem küldi el Vatikánból az alapító okiratot. Ez részben igaz is, a vatikáni álláspont sem látszik sem eléggé harcosnak, sem interaktívnak. Persze az is kérdéses, hogy a premontreieknél ki jöjjön elő mint felperes, és hozza az alapító okiratot: Jézus Krisztus vagy Szent Péter, vagy esetleg Szent Norbert?
A nyílt utcai támadás ellenére is folytatja? Meddig?
– A restitúció ügye nyilvános, európai szinten is a figyelem előterében álló kérdés, így a háttérben zajló eljárások, történések is. Nem ér annyit az ügy nekik, hogy európai közbotrány és uniós fenyítés legyen belőle. Európai országok közötti konvenció alapján külföldi állampolgár konzuli védelem alatt áll, országok közötti konfliktust nem érdemes belőlem csinálni, ezt ők is tudják. Nem hiszek abban, hogy előbb-utóbb egy gépkocsi csomagtartójában fogom végezni, ahogy már nagyon sokan megjósolták. Persze kutatóként azt is tudom, hogy sem a rendszer, sem a módszer nem változott az elmúlt 23 évben. Mindenki átláthatja ugyanakkor, hogy nem ártalmára vagyok egy országnak, hanem tisztázó segítője a magyar és nemcsak magyar, egyházi és polgári jogi korrekt érdektisztázásnak. Valójában kár engem démonizálni, mert fölöttébb ártalmatlan kutató vagyok, leginkább olvasgatni, kutatgatni szeretek. Vagyis amúgy magamnak való “tudományos lélek” vagyok, mert semmiért nem adnám azt az érzést, amikor elsőnek szippanthatom be a levéltári port, tapinthatom meg egy irattári doboz, dosszié fedelét, amit, mióta ad actába tették, nem nyitott ki senki, néhány levéltári kezelőt leszámítva.
Az egész életem arról szól itt Romániában, hogy küzdeni kényszerítenek: ha nem akadályoznak anno a levéltári kutatásaimban, akkor nagy valószínűséggel nem is csináltam volna meg az elmúlt évek munkáit, filmeket, kutatásokat, könyveket, cikkeket, kiállításokat. Nekem folyamatosan arra van szükségem, hogy saját magammal versenyezzek, be tudjam magamnak bizonyítani, hogy igen, meg tudtam csinálni. Ha egyszer csináltál valamit, akkor a mércét mindig magasabbra rakod saját magad előtt, de csak azért, hogy teszteld az erődet.
Tizenhat éve él Romániában. Mit nyújtott ön számára az ország? Megérte idejönni és itt kutatni?
– Románia egy folyamatos túlélőtábor. Akárhová dobnának le ejtőernyővel ezután, megállnám a helyem. Hisz túléltem Romániát, Bukarestet. Ha idejöttél kis nyusziként, és elmész harcos tigrisként, az már eredmény. A rendszer kényszerített arra, hogy talpraesetté váljak. Budapesti barátaim fogadtak a hátam mögött, hogy sírva fogok hazamenni, hogy a románok majd nem fogják hagyni, hogy azt csináljam, amit szeretnék. Mindent, amit elértem, saját magam munkájából értem el. Senki semmit nem adott ingyen. Ha azt nézed, hogy képes vagy utánajárni a járhatatlan dolgoknak – egy idegen országban, amelynek a nyelvét nem beszélted még 16 évvel ezelőtt, magyar állampolgárként, végig idegenként képes vagy a közegellenállás dacára is eredményeket elérni, akkor azt mondom, hogy nagyon megérte.
Ha azt kérdezi, hogy megérte-e, hisz máshol, egy normálisabb világban ugyanezt a dolgot nem 16 év alatt, hanem mondjuk 4 év alatt meg tudtam volna csinálni, én mégis azt mondom, hogy megérte. Mert közben rengeteget tanultam, fejlődtem. Amúgy sem vagyok egy „normális” ember, a vágyaim sem normálisak. Soha nem érdekeltek normális, szabadon csinálható dolgok. Engem mindig csak a tilos dolgok vonzanak. Amit nem szabad csinálni, ami tabu, és idegesek tőle az emberek. Ez az igazi szellemi kihívás, ilyen dolgokkal foglalkozni.
Meddig tervezi folytatni? Van-e olyan pont, ahonnan nincs tovább?
– Nem tudom, mi lesz a jövőben. Jelenleg már csak előre van út. Nem érek rá azzal foglalkozni, hogy mi van velem, mi van az életemmel, hogy tulajdonképpen nincs is életem, hogy kénytelen voltam átlépni a régi barátaimon is, akik anno mellettem voltak. Amíg tudom, csinálom. De ha nem fogom csinálni, az is az én döntésem lesz, és nem azért, mert mások úgy gondolják, hogy különböző nyomásgyakorlásoktól majd észhez térek, és gyorsan abbahagyom a dolgokat.
Amúgy meg annyira jól látszott az elmúlt hetekben, hogy még a minimális emberi érzékenység sincs meg, vagy nagyon lecsökkent az elmúlt időkben. Persze, a minimális emberi érzékenység megléte még sosem jelenti egyúttal azt is, hogy az illető szükségképpen jó ember is. Azt gondolom, hogy vannak dolgok, amiket embervoltunk okán nem teszünk. Nem verünk nőt, nem szolgálunk ócska erőszakot, nem tulajdonítjuk el, ami a másé, más eredménye, más tulajdona. És mégis, saját bőrömön kellett megtapasztalnom, milyen az, amikor egy nőt bántalmaznak, és a környezete milyen álnok, susturgó, rosszindulatú, korlátolt tud lenni a reflexióival, egy csöppet sem gondolva bele, milyen az, amikor mindez vele történik, vagy közeli hozzátartozójával.
Varga Andrea
1995 óta Bukarestben él és kutat, elsősorban levéltári, titkosszolgálati, diplomácia-történeti anyagok között. Filmet forgatott egyebek mellett a Nagy Imre csoport romániai életéről 1997-1998-ban (Ma két hete vagyunk Romániában, 1997), társrendezője volt Ember Judittal közösen A misszió című dokumentumfilmnek), experimentális dokumentumfilmet készített 1995-1996-ban a Transznisztriába deportált romániai zsidók és romák holokauszt-traumájáról (Ros Hasana 5072, Gilgul Neshamot, Poraimos címmel), egy másikat a romániai utcagyerekekről (1997), továbbá a román-magyar focirangadó diplomáciai titkairól, háttéreseményeiről is. 2006-2008 között kiállításokat szervezett (illetve kezdeményezett a román kormánnyal és más román vagy magyar közintézményekkel közösen) az 1956-os magyar forradalmat példaként értékelő románokról és romániai magyarokról (Sor/s/ok között), valamint az európai bizottság romániai kirendeltségének megbízásából 2009-ben a rendszerváltások 1945 és 1991 közötti időszakáról hat kelet-európai ország történetében, levéltári és fotótörténeti források alapján (www.freedomstory.eu, 1989-2009 Romania si libertatea altora, A Story of Freedom). 2004-ben a Román Tudományos Akadémia Eudoxiu Hurmuzachi díját, 1956-os román levéltári kutatásaiért 2008-ban a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét kapta.
Transindex.ro

Bukarest és a székelyek
Ma még dicsekednek azzal politikusaink, ha valamit sikerül elintézniük, elérniük, kilobbizniuk, kiharcolniuk Bukarestben. Többször hangoztatják is ezt, legyen szó infrastruktúra-fejlesztésről, útjavításról, esetleg ritkábban kisebbségi, nyelvi jogaink bővítéséről: lám, mennyit kellett utazniuk, tárgyalniuk, alkudozniuk, küzdeniük, de végül megígérték, rábólintottak, elfogadták, támogatják.
Ma még elismerően szólnak arról, aki tudja, úgymond, merre nyílik az ajtó odafent, a nagy román fővárosban, mely az egyszerű emberekben lassan afféle mitikus szultáni udvar képzetét kelti, bégekkel, basákkal, hatalomra törő intrikusokkal, megvesztegethető köztisztviselőkkel, hol aranypénz és kapcsolatok kellenek az érvényesüléshez, hol tán el is vesztődne minden jóhiszemű magyar ember.
Ma még arról próbálnak meggyőzni, így van ez rendjén, menjünk hát, szavazzunk, különben itt maradunk árván, nem lesz, ki értünk közbenjárjon. Nem számít, ha éppen korrupció gyanújába keveredett a jelölt, az sem, ha esetleg föl sem szólalt érdekünkben – azt pedig kifejezetten erényei közé sorolják, ha sokadik mandátumra pályázik, elvégre így már biztosan tudja, merre is nyílnak ama bizonyos ajtók.
De vajon eljön-e az idő, amikor az egyszerű igazolásért nem kell majd Bukarestbe telefonálni? Amikor nem a mindenható fővárosi urak döntik majd el, melyik településen éppen mire van szükség, sportcsarnokra-e vagy vízvezetékre? Amikor az építkezni akaró önkormányzatnak nem kell minisztériumi segítségért rimánkodnia egy-egy pályázata elbírálásakor, amikor valamely nagyobb beruházásnál helyben dönthetik el, miként részesíthetik előnyben a térségbeli vállalkozókat az idegenből érkezőkkel szemben, munkahelyeket, gyarapodást biztosítva. Vajon megérjük-e, hogy ne valahonnan fentről osszák vissza töredékét a munkánk után befizetett adónak, ne valamely Dâmboviţa-parti intézményből diktálják, mit és miként oktathatunk iskoláinkban, ne az alkalmanként alamizsnaként elénk vetett kormánypénzekre alapozzuk a fejlesztéseket?
Talán eljön majd ez az idő. Ha komolyan dolgozunk, ha nem megalkuszunk, hanem kitartunk, ha sikerül erőnket egyesíteni, ha keresünk és találunk szövetségeseket. De ha Bukarestbe csak azért megyünk, hogy mindig a megfelelő ajtón belépve csendben alkalmazkodjunk e fanarióta szokásrendhez – nos, akkor bizony csak távolodunk célkitűzéseinktől, és még inkább kiszolgáltatjuk magunkat a román államhatalomnak.
Farcádi Botond
Háromszék
Erdély.ma

Egy hajóban a szomszédokkal
Rettegtek egy nagyot közvetlenül az Orbán-kormány megalakulása után a különböző nyugat-európai elemzők, amiért – szerintük – nacionalista, revizionista, a szomszédos országokat lenéző politikai garnitúra rendezkedik be Budapesten, veszélybe sodorva a térség stabilitását.
Ehhez képest ma, két és fél év kormányzás után a szomszédságpolitika hordozza a legkevesebb konfliktusforrást a magyar diplomáciában. Ha nagy visszhangot kiváltó közös fellépésre eddig nem is volt példa, a környező országok megértették a közép-európai szolidaritás fontosságát az Unión belül. A hisztériakeltésben érdekelteknek abban sem volt igazuk, hogy az egyszerűsített honosítás felháborítja a szomszédokat, és uniós riadalmat kelt. Egyetlen ország, Szlovákia tett csupán gyors lépéseket a kettős állampolgárság ellen, saját alkotmányát is figyelmen kívül hagyva.
Magyarország jól mérte fel, hogy jelenlegi gazdasági és politikai súlyával nem asztalcsapkodással tud eredményes lenni a határon túli magyarok gondjait illetően, hanem úgy, ha saját maga próbál kedvező törvényes keretet adni a külhoni magyar közösségeknek. Az áttelepedés nélkül megszerezhető állampolgársággal úgy sikerült a rendszerváltás utáni legfontosabb lépést megtenni az anyaországon kívül élő nemzettársak érdekében, hogy közben egyetlen állammal sem kellett éles konfliktusba kerülni. Az eddig jól működő szomszédságpolitika számára a legnagyobb erőpróbát az idei év jelentette, hiszen Szlovákiában és Szerbiában „izgalmas” eredményekkel zárult választásokat tartottak, az ukrajnai megméretés sem hozott semmi jót, Romániában pedig jövő hétvégén következik a szavazás.
Sokan fogadtak nagy tételben arra, hogy Robert Fico visszatérése újabb hidegháborús állapotot teremt Pozsony és Budapest között. Nem így történt. Ján Slotáék nem tudták átugrani az ötszázalékos parlamenti küszöböt, az abszolút többséget szerző Irány–Szociáldemokrácia pedig most érezte időszerűnek bebizonyítani az Uniónak, hogy elkötelezettsége a szoros európai integráció mellett nem ismer határokat.
A Brüsszel iránti szerelem hangos kinyilvánítása mellett Ficóék számos olyan, a gazdaságot érintő lépést tettek, amelyekkel az Orbán-kormány is élt, a magyar–szlovák határ menti együttműködés zökkenőmentesnek tűnik, elmaradt a nyílt magyarellenes retorika, azaz az új pozsonyi vezetés a vártnál jobban indított. Még akkor is, ha a magyar egyszerűsített honosításra válaszként elfogadott, a kettős állampolgárságot tiltó törvény életben maradt, annak érvényesítése kíméletlenül zajlik, akárcsak Iveta Radicová idején.
Az Unió által szlovák belügynek tartott kérdésben a kelet-európai kis országok afférjai iránt amúgy is látványos érdektelenséget mutató Brüsszel irányából nem várható lényegi lépés. Ezért is lenne hiábavaló és kontraproduktív a kétoldalú tárgyalásokat általánosságban elutasító magyar magatartás. Némileg váratlanul, tucatnyi képviselő pártváltásával májusban elfogyott az a jobbközép kormánytöbbség Romániában, amely nemcsak a Demokrata-Liberális Párt és az RMDSZ koalíciós kormányának adott biztos hátteret, de a magyar–román államközi kapcsolatokat is húsz éve nem tapasztalt bizalmi viszonnyá alakította. Formálisan a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának önállóságát biztosító határozat elutasításán bukott meg Mihai-Răzvan Ungureanu kabinetje, az őt követő Victor Ponta a Szociálliberális Unióval (USL) maga mögött olyan magyarellenes retorikával élt, amely utoljára talán a kilencvenes évek elején dívott Bukarestben. Aztán jött a Nyírő József újratemetése körüli tragikomikus hercehurca, amely végképp padlóra küldte a kétoldalú kapcsolatokat.
Pontától néhány alkalommal személy szerint Orbán Viktor is megkapta a magáét, a szociáldemokrata vezér nem tudja megbocsátani a magyar miniszterelnöknek, hogy baráti viszonyt ápol a balliberálisok ősellenségének számító Traian Băsescuval, és olykor kampányol neki. A román külügyminiszter októberi budapesti látogatása elmozdította ugyan a holtpontról a magyar–román kapcsolatot, uniós keretek között, gazdasági területen folytatódik az együttműködés, de a december 9-ei romániai parlamenti választásokig igazi diplomáciai áttörés nem várható Bukarest viszonylatában.
Májusban Magyarországon, de máshol is hidegleléssel fogadták Vojiszlav Seselj egykori harcostársának, a mostanra jobboldalivá szelídült Tomiszlav Nikolicsnak a választási győzelmét, a belgrádi hatalomváltást. Mint azóta kiderült, az új elnök mindenkinél jobban igyekszik bizonyítani elkötelezettségét az európai integráció iránt, s miután az ő politikai múltjával nehezen támadható nemzeti vonalon, jóval bátrabban képes nyitni korábban tabunak számító kérdésekben is. Nikolics mindenkit meglepett a nemrég Budapesten tett bejelentésével, miszerint a szerbiai magyar és a magyarországi szerb közösség érdekében fejet kell hajtani a második világháború idején történt vajdasági vérengzések áldozatai előtt.
Az Áder János államfővel született közös megállapodás szerint ez a jövő évben meg is történik. A mostani jó kapcsolathoz egyébként hozzájárult az is, hogy Orbán Viktor még a magyarországi választások előtt találkozott az akkor még szintén ellenzéki Nikoliccsal. A magyar–szerb viszonyt egyébként nem zavarta meg a budapesti diplomácia egyik legsikeresebb akciója sem, amikor tavaly a szerb uniós tagjelöltség megvétózásának kilátásba helyezésével sikerült elérni a vajdasági magyarok számára diszkriminatív restitúciós törvény korrigálását.
A Viktor Janukovics nevével fémjelzett ukrán vezetéssel kifejezetten jól indult a magyar kormány kapcsolata, a bizalom akkor illant el, amikor Kijev – vélhetően a helyi oligarchák nyomására – úgy rajzolta át a kárpátaljai választókörzeteket, hogy a magyaroknak ne legyen esélyük egyéni képviselőt juttatni a parlamentbe. Történt mindez Janukovics Orbán Viktornak tett személyes ígérete ellenére. Az már a kárpátaljai magyar belső viszonyok eredménye, hogy az MSZP-vel jó kapcsolatot ápoló Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Gajdos István a semmibe vett magyar kérés ellenére elfogadta a hatalom ajánlatát, s a Régiók Pártjának listáján mandátumhoz jutott. A nyílt ígéretszegés nyomán kialakult bizalomvesztés ugyanakkor nem jelenti a Magyarország számára rendkívül fontos gazdasági együttműködés megtorpanását. Nem is jelentheti, hiszen Ukrajna óriási piac, s így kihagyhatatlan lehetőség a magyar áruknak, befektetőknek.
Az Orbán-kormány első évében, amikor mintegy vezényszóra jelentek meg az „aggódó” írások és politikusi nyilatkozatok Nyugat-Európában, kiderült, hogy a negatív történelmi sztereotípiák ellenére Magyarországnak nem okvetlenül közvetlen környezetében kell keresnie rosszakaróit.
Bár számszerű öszszegzés nincs, nagyságrendekkel kevesebb „elemző” cikk, állásfoglalás jelent meg Romániában, Szlovákiában vagy Szerbiában az „Európa-ellenes, populista” Orbán Viktorról, a „fasiszta veszélyről”, mint például Németországban, tátott szájjal csodált nyugati barátunknál. Ezért is van értelme a kelet-közép-európaiak, a volt szocialista államok, az új uniós tagok – nevezze, ki hogy akarja – együttműködésének. A térségben mindannyian tudják, érdeksérelem esetén pillanatok alatt bárkire lecsaphat a gazdasági hatalmak bárdja.
Pataky István
A szerző a Magyar Nemzet külpolitikai rovatvezető-helyettese
Krónika (Kolozsvár)

Főhajtás 1956 erdélyi mártírjai előtt (7.)
Túlélők emlékezete
Több száz mélyinterjú, beszélgetés után rá kellett jönnöm, hogy a túlélők egyik napról a másikra drámaivá vált sorsuk legfontosabb időszakára, a vizsgálati fogság, a vallatás, a kihallgatás, a szembesítés eseményeire emlékeznek a legkevésbé.
A letartóztatás, a rabszállítás, a börtönnel való első szembesülés iszonyatos sokkját még megőrizte az emlékezet, utána pedig az idegrendszer azzal védekezett, hogy a memóriából „törölte” a kellemetlen élményeket. Talán ezzel is magyarázható, hogy a túlélők igen nagy többsége nem emlékszik az állambiztonsági tiszt által imamalom-szerűen, akár századszor is feltett kérdésekre. Szerencsés kivételek, természetesen, vannak: dr. Várhegyi István szociológus, Dávid Gyula irodalomtörténész, Varga László református lelkész még a kérdésfeltevés „hangulatára”, „atmoszférájára” is pontosan emlékszik. A legnagyobb bravúrt Varga László hajtotta végre: a börtönben Utiu Francisc hadnagy, bűnügyi vizsgálóbiztos parancsára 1957. április 11-én már-már betűhíven rekonstruálta a Budapesten a magyar forradalom és szabadságharc idején, 1956. október 23-a és november 3-a között készített, a letartóztatása után a felesége által elégetett naplót. A nyolc év börtönbüntetésre ítélt, és az Amerikai Egyesült Államokban, Chicagóban elhunyt Vastag Lajos közgazdász és Koczka György tévészerkesztő, Varga László tiszteletes úr – egyéni habitusuknak, irodalmi érdeklődésüknek köszönhetően – az úgynevezett „árnyalatokra”, a „szekus-lélek” – ha egyáltalán van, volt ilyen – „rejtelmeire”, a nagyon ritka ellágyulásokra is pontosan emlékezett, emlékszik.
A három év börtönbüntetésre ítélt Koczka György visszaemlékezése szerint Gruia Manea*, a legkegyetlenebb vallató tisztek egyike az egyik kihallgatáson – mivel az ausztráliai Melbourne-ben éppen akkor zajlottak az olimpiai játékok – beszámolt arról, hogy mik történtek az olimpián: „Többek között azt is említette, hogy a vízipóló-mérkőzés döntőjén az orosz és a magyar válogatott összeverekedett. Persze ezt annak bizonyítékaként mondta, hogy mi, magyarok milyen rohadt alakok vagyunk, hogy a nagy Szovjetunió csapatával is kikezdünk. Hiába magyaráztam neki, hogy én romániai magyar vagyok, és hogy azokhoz nem sok közöm van, nem hitte el.” Varga László a budapesti Püski Kiadónál 1998-ban megjelent, A fegyencélet fintorai. Románia 1956 után címet viselő kötetében, mint egy „rózsafűzér”-be, csokorba szedte a börtönben eltöltött hét esztendő fanyar humorral átszőtt emlékeit. Amikor Utiu Francisc vallatótisztje már unta a kihallgatást, arra kérte Varga Lászlót: meséljen a budapesti forradalomról! Varga László teljes átélésével, mesélésével minden bizonnyal élete egyik legjobb „alakítását” nyújtotta. Amikor az ítéletet kihirdették, a politikai foglyok életében – a letölthetetlennek tartott börtönévek száma, a nyomasztó kilátástalanság, reményvesztés, egyhangúság ellenére – viszonylag csendesebb időszak következett. Ezzel magyarázható, hogy a visszaemlékezések zöme valamelyik börtönt, a Duna-delta poklait, az örökös éhezés emlékeit idézi. Nem véletlen, hogy a börtönemlékeket idéző kötetek nagy része nem a vizsgálati fogságról, a vallatásról, hanem az ítélet kihirdetése utáni tényleges börtönről szól.
A „hazaárulási perek” túlélői közül a legjobb memóriával Balaskó Vilmost áldotta meg a Gondviselő. Emlékiratában, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület gondozásában, e sorok írójának előszavával 2001-ben megjelent Élet a föld alatt című kötetében – Varga Lászlóhoz hasonlóan – nemcsak a smasszerek, cellabeli tárgyak, a monoton és ehetetlen „menü” „fogásainak”, a rabtársainak teljes névsorát közli, hanem a 37-es cella vázlata A püspökök cellája alfejezetben – miután név szerint felsorolja a rabokat – arra is visszaemlékszik, hogy  az egyházi méltóságok a három emelet melyik priccsén aludtak.
* Gruia Manea szekus őrnagy karrierje Bákóban kezdődött, majd a szamosújvári börtönben folytatódott. A kolozsvári Securitatéra az 1956-os magyar forradalom kitörése előtt helyezték át. Az egyetemi városban valójában ő irányította a diákok elleni megtorlást. Az egyik letartóztatott bölcsész hallgatónőt, Augustin Neamţu húgát úgy megütötte, hogy agyvérzést kapott, és ennek következményeként később, 51 éves korában elhunyt. Arra akarta rákényszeríteni, hogy beszéljen a testvére „rendszerellenes bűntetteiről”.
1956. november 1-jén a Házsongárdi temetőben a halottak napi megemlékezéskor ő vezényelte le a Bolyai Tudományegyetem hallgatóinak megfigyelését, követését. A diákok az egyetem vezetőségének felkérésére, Dávid Gyula tanársegéd, ösztöndíjas aspiráns vezetésével kitakarították, rendbe rakták az írók és neves személyiségek sírjait. A bolyais diákok Brassai Sámuel, Bölöni Farkas Sándor, Dsida Jenő, Kriza János, Reményik Sándor sírjára virágot helyeztek el, gyertyát gyújtottak. A közvetlen közelben szaglászó Gruia Manea szemtanúja volt annak, hogy Bartis Ferenc magyar szakos hallgató, költő -- akit a Kolozsvári III. Hadtest Katonai Törvényszéke 1957. szeptember 25-én hét év börtönbüntetésre ítélt – egy alkalmi versét szavalta el. Dávid Gyulát, mint a magyar forradalom áldozataiért tartott házsongárdi temetői megemlékezés főszervezőjét, hét év börtönbüntetésre ítélte a kolozsvári Katonai Törvényszék. Hencegve dicsekedett neki Gruia Manea: „Ott voltunk közöttetek! Ha valamit csináltatok volna, ott, helyben kinyírtunk volna!” 1958 után Gruia Manea egy ideig Radnán a Securitate parancsnoka volt. Ő kínozta és vallatta Nicolae Mărgineanu tanárt, ő győzte meg Alexandru Drăghici belügyminisztert, hogy dr. Petru Groza államelnök kérése ellenére ne engedjék szabadon. Megkísérelte letartóztatni a kiváló költőt, Lucian Blagát is. A visszaemlékezések szerint a foglyok talpának verésére „szakosodott”: egy vasrúddal addig ütötte a talpukat, amíg elájultak. Visszaélései miatt kirakták a Securitatétól, és egy lottóügynökségnél dolgozott. Mivel nagy összeget sikkasztott, közbűntényesként több év börtönbüntetésre ítélték. (Lásd: Doina Jela: Lexiconul negru. Unelte ale represiunii comuniste. Editura Humanitas, Bucureşti, 2001, 133–134. oldal.)
(folytatjuk)
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

”László György: „a választók rájöttek, hová vezet az RMDSZ”
[INTERJÚ] Az Erdélyi Magyar Néppártot képviselő László György az RMDSZ politikai alelnökével, Borbély Lászlóval méretkezik meg a nyárád- és küküllőmenti választói kerületben. László György úgy látja, az anyanyelvű óvodai és elemi oktatás kérdésétől a munkahelyteremtésig számos feladat megoldásra vár Maros megyében. „A választók rájöttek, hogy gazdaságilag hova vetette vissza a Székelyföldet a 22 év RMDSZ-es politizálás” – véli a néppárt jelöltje.
–Miért éppen a Maros megyei RMDSZ legerősebb jelöltje ellen indul?
– Tudatosan vállaltam a Nyárád- és a Küküllőmente körzetét. Nem azért, mert az RMDSZ itt indítja a legesélyesebb jelöltjét, hanem azért, mert a Székely Nemzeti Tanács jegyzőjeként a marosszéki régiót kell képviselnem. Meggyőződésem, hogy megrögzött autonomistaként ezt meg is tehetem. Nem úgy, mint egyesek, akik nemrég meglógtak az autonómiastatútum végső szavazásáról.
– Ha tegyük fel megnyeri a Borbély Lászlóval szembeni magyar–magyar versenyt, és az EMNP bejut a parlamentbe, miként tudná hatékonyabban képviselni a magyarságot, mint az RMDSZ politikai alelnöke?
– A jót, amit eddig tett Borbély, kétségtelenül folytatni kell. De én amondója vagyok, hogy a jónál van jobb is. Számos kis, aprónak tűnő, de rendkívül fontos hiányosság van, amit pótolni kell. Elképesztő, hogy milyen életkörülmények vannak a Nyárád- és a Küküllőmentén. Az anyanyelvű óvodai és elemi oktatás kérdésétől a munkahelyteremtésig számos feladat vár ránk. Tovább nem halogathatjuk ezek megoldását, hisz a marosszéki magyarság létkérdéséről van szó. Az imént az autonómiával kapcsolatos szemléletemről beszéltem, nos, úgy érzem, ez is egy olyan pluszhozadék az én esetemben, ami eddig kimaradt Borbély László pályafutásából. Másrészt meggyőződésem, hogy a 2016-es képviselői mandátumom végére én nem rendelkeznék DNA-s dossziékkal.
– Hisz abban, hogy megéri a képviselői mandátuma végét? A papírforma azt mutatja, hogy még a kezdetéig sem jut el.
– Persze, hogy hiszek abban, hogy bejutok én is, a párt is. Utána meg remélem, hogy 2016 nem talál a román parlamentben, mert addig egy föderális Romániánk lesz önálló Erdéllyel és autonóm Székelyfölddel.
– Mint az MPP-ből már kilépett vagy kiléptetett, de az EMNP-be még alig belépett politikus, kitől vár támogatást december 9-én?
– Az, hogy a polgári pártban lemondtam mindkét tisztségemről – a megyei elnöki, illetve a Megyei Szervezetek Egyeztető Fórumának a vezetői funkciójáról –, és beléptem a néppártba, a lehető legjobban bizonyítja, hogy nem vagyok karrierista. Én nem a hatalomra vadászok, de bízom abban, hogy mind az MPP, mind az EMNP, sőt a Székely Nemzeti Tanács marosszéki alapszervezetei támogatni fognak. No meg mindazon lakosok, akik hisznek az autonómiában és a szövetségi Romániában. Azt hiszem, a választópolgárok rájöttek, hogy gazdaságilag hova vetette vissza a Székelyföldet a huszonkét év RMDSZ-es politizálás.
–Ha a Székelyföld egy gazdaságilag elmaradt régió, miért fontos az autonómiája?
– Azért, mert Európa-szerte az önálló közösségek bebizonyították, hogy autonómiájuk megszerzése által talpra tudtak állni. Elég, ha most is kitekintünk Dél-Tirol, Katalónia vagy Baszkföld felé; mindhárom régió könnyebben átvészelte a gazdasági válságot, mint azok az országok, melynek részei. Nekünk miért ne lenne jó, ha adónk nagy részét nem Bukarestbe küldenénk, hanem helyben maradna? Miért nem lenne jó, ha nem a Bukarestben lévő román politikusok döntenének a mi sorsunkról, hanem mi, magunk?
– Visszatérve az ön MPP-s gyökereire és az EMNP-be való hirtelen átigazolására, megkérdezném, hogy a nyáron miért vágtak oly sok mindent egymás fejéhez?
– Nem hinném, hogy tőlem kéne számon kérni mindazt, ami a nyáron történt a marosvásárhelyi helyhatósági választások alkalmával. Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült szövetséget alkotni már akkor, nem is beszélve a hármas koalícióról. Az MPP tagsága jóval a választások előtt megfogalmazta, hogy Erdélyben nem létezhet két külön nemzeti jobboldal. Mi több, a párt megyei vezetősége elsöprő, 12–3-as aránynyal az EMNP által támogatott független jelölt, Smaranda Enache felvállalása mellett döntött. Ezek után jött az országos vezetőség, és felülbírálta a határozatunkat.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

A virtuóz hegedűművész
Ruha István ízig-vérig zenész volt. Számára természetes volt az, hogy a hegedűjét, ahova csak lehetett, magával vitte. Szívesen és jó kedvvel játszott.
A templomban vagy hangversenyteremben, de szűk körben, baráti társaságban is ugyanolyan szenvedéllyel szórakoztatta hallgatóságát. Számára az volt a fontos, hogy örömöt okozzon az embereknek. Szerette azt, ha a társaság vagy a hallgatósága a hallottaktól el volt ragadtatva.
Közvetlen természetének köszönhette, mindenki szerette. Szerette, mert őszinte volt, és ha megkérték, szívesen játszott. Mindig Ő volt a vezéregyéniség. Hiszen a hegedűből a maximumot tudta kihozni. De ahhoz, hogy ez megtörténjen, állandóan gyakorolt, mert szerinte a gyakorlás, a mű tökéletes tudása az, amely segíti az előadót abban, hogy a zene minél hatékonyabban hasson a közönségre.
Ruha István (Nagykároly, 1931. augusztus 17. – Kolozsvár, 2004. szeptember 28.) romániai magyar hegedűművész, kamarazenész, egyetemi oktató. Pályafutása során volt hangversenymester a Kolozsvári Magyar Operában (1949–1957), első hegedűs (1957–1958) illetve szólista (1958–) a Kolozsvári Filharmóniánál, majd tanár a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián (1963–2003). 1964-ben megalapította a Napoca Vonósnégyest. Tanítványai voltak többek között: Ágoston András, Fátyol Rudolf, ifj. Boros Mátyás, Gátai Tibor, Mirela Capătă. Fiatalkorában szerzett díjak: 1958 – harmadik díj a moszkvai Csajkovszkij-versenyen. 1958 – első díj a bukaresti Enescu-versenyen.1959 – második hely a párizsi Jacques Thibaud – Marguerite Long versenyen. Számos értékes kitűntetést kapott: Érdemes Művész Oklevél (1968), Kultúra Érdemrend (1968), I. Cuza érem (2001), a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze díj, ami talán az összes díjak közül a legértékesebb.
A hegedűművészet virtuóza
Mirela Capătă Ruha István tanítványa volt, majd, mint a kolozsvári Filharmónia tagja, húsz évig együtt koncertezett a mesterrel. „Ruha István fenomén, a XX. század hegedűművészetének virtuóza és szimbóluma” című doktori értekezésében a világhírű hegedűművész életét, művészi pályájának alakulását, kibontakozását mutatja be. A disszertáció anyagának nagy részét két könyvbe foglalta össze, és juttatta el a zenekedvelőkhöz, a nagyközönséghez, tisztelegve, emléket állítva a nagy művésznek. Mindkét könyvet, 2012-ben, a Charmides és Eikon kiadó adta ki.
A téma választását a szerző azzal indokolta, hogy szintetizálni akarta a hazai és a nemzetközi hegedűművészet egyik legkiválóbb képviselőjére vonatkozó adatokat. Ruha bűvkörébe kerülve, kötelességének érezte, hogy megörökítse az utókor számára a zseniális művész munkáját.
A Ruha István művészetével kapcsolatos kutatómunka 5 évig tartott. Hatalmas mennyiségű anyagot halmozott fel, melyet kategorizált, rendszerezett. Az adatok feldolgozása alapján igazolódott az, az állítás, hogy Ruha „fenomén”, a romantikus hegedűművészet utolsó képviselője. Bár pályatársai közül sokan meghaltak, még élnek olyan művészek, akikkel együtt koncertezett. A velük készített 40 interjú, a beszélgetések, a kolozsvári Filharmónia és a Gheorghe Dima Zeneakadémia levéltárában található Ruha művészetére vonatkozó anyagok információs forrást jelentettek. Felhasználta a műsorfüzetek, a koncertek plakátjainak , a művész bejegyzéseivel ellátott zenei partitúrák anyagát is, melyeket rendszerezett. Az orális emlékezés anyagát összevetette, ellenőrizte azok hitelességét azáltal, hogy összehasonlította a levéltári anyagokkal, a különböző könyvekben, lexikonokban megtalálható, Ruha művészetére vonatkozó adatokkal. Forrásanyagot jelentett Selmeczi György által készített, Ruha életére vonatkozó film, melynek operatőre Xantusz Gábor volt. Ruha özvegye is rendelkezésére bocsátotta a családi archívumban levő anyagot, a füzetet.
A könyvei abban különböznek a doktori értekezésétől, hogy sokkal olvasmányosabbak, számtalan epizód utal a művész magánéletére, szokásaira. Ezáltal élet közelbe hozza a nagy művészt.
Ruha István a hegedű szolgálatában
„Ştefan Ruha o viaţă în constelaţia viorii” – című, 324 oldalas könyv fedőlapja Baja Francisc munkája. A könyv hátsó lapján Mirela Capătă Ruha monográfiájával kapcsolatos értékelések olvashatók. Valentina Sandu -Dediu így jellemzi a szerző munkáját: „Az a tény, hogy Ruha tanítványa és munkatársa volt, indokolja a tiszteletet, melyet a romantikus nagy művész iránt tanúsított…Ruhának szerencséje volt, hogy olyan elkötelezett tanítványa és munkatársa volt, aki egy kiváló kötetben örökítette meg emlékét”.
A könyv Előszavában Mirela Capătă bemutatja Ruha István személyiségét. Rendkívüli technikával, gazdag repertoárral rendelkezett. Mindig kezében volt a hegedű, a diákétkezdében, a vonaton is. Másnál nem létezik ilyen tökéletes „ember-hegedű” kapcsolat, mint Ruhánál.
A könyv 3 fejezetből és Dokumentumok, könyvészeti anyagból tevődik össze. „Gyökerek. Iskolai tanulmányok” címmel írt első fejezetben megismerhető a gyermek, a fiatal Ruha egyénisége. Az apja korán észrevette zenei hajlamát, zene iránti érdeklődését. Az örökletes tényezők, a művészi- népzenei környezet, a szülők, befolyásolták a gyermek karrierjének alakulását. Megismerhetjük az elemi, illetve gimnáziumi éveit. 1945 év fontos volt a gyermek Ruha István életében. Nagykárolyban tehetségkutató versenyen vett részt, ahol a szakemberek is felfigyeltek rendkívüli adottságaira.
Kolozsváron folytatja zenei tanulmányait. Tanárai voltak Balogh Ferenc, Zsurka Péter, Kouba Paula. Rendkívül nehéz anyagi körülmények között élt. Sokat éhezett. Balogh Ferenc javaslatára felvették a Kolozsvári Magyar Opera zenekarába. Ruha ezekre az évekre így emlékezett: „Olyan szegény voltam, hogy nem engedhettem meg magamnak, hogy hosszú nadrágot vásároljak. Rónai karmester elvitt egy ruhaüzletbe, tetőtől talpig felöltöztetett.” Az operában Antoniu Ciolan karmester csiszolta stílusát, próbálta megszabadítani a népi muzsikusi szokásoktól.
A II. fejezet „Versenyek, győzelmek” címmel a nagy tehetség kibontakozásának szakaszait mutatja be. Szuggesztíven írja le a nemzetközi zenei fesztiválokra való felkészülés bonyolult, sok munkával járó folyamatát. Ugyanakkor érzékelteti a korszak sajátosságait. Az olvasó felteszi a kérdést, miért olyan jelentős a korszak bemutatása. Sztálin halála utáni évekről van szó, melyet Ilja Ehrenburg az „olvadás” éveinek nevezett, megélénkülnek az országok közötti kapcsolatok. 1953-ban részt vett a Bukarestben szervezett Világifjúsági Találkozón, melyen első díjat nyert. Kolozsvárra hazatérve, sok koncertre kapott meghívást. 1958.-ban Moszkvában tartott Csajkovszkij Nemzetközi Hegedűversenyen III. díjat nyerte. A megnyitó beszédet Dmitrij Sosztakovics tartotta. 22 országból 61 versenyző küzdött a trófeáért. Ugyanabban az évben, 1958-ban, tartották Bukarestben a Nemzetközi Enescu Fesztivált, melyen Ruha István első díjat nyert.
A könyv betekintést nyújt Ruha magánéletére is. A felesége Esztergár Jolán Júlia lemond egyetemi tanulmányairól, és a családnak szenteli az életét. Míg ő a mindennapi, világi problémákkal foglalkozik, férje a művészettel, világot járva.
A III. fejezetben a hangversenyző Ruha karrier alakulásáról írt. A Filharmónia levéltári anyaga, a saját dokumentumai alapján összeállította a hegedűművész tevékenységének kronológiáját. A könyvben, 174 oldalon keresztül, az életrajzi adatok kronológiáját, a Függelékben, a művész hazai és külföldi koncertjeinek jegyzékét, fényképeket találhatjuk.
Ruha István hegedűművész és tanár bűvkörében
„ În cercul magic al violonistului şi profesorului Ştefan Ruha” című, 300 oldalas könyvben nyomon követi a művész pályájának alakulását, hogyan jut el az „empirikus iskolától a kulturált zenéig”. A jegyzetekkel, fényképekkel, művészre vonatkozó dokumentumokkal, a koncertek programjával ellátott könyv nemcsak a hegedűművész életére, hanem a kortársaira vonatkozó adatokat is bemutatja.
A könyv Előszavában Mirela Capătă a mestert „fenoménnek” nevezte, melyet a nemzetközi zenei világ kiváló művészeinek, a művészre vonatkozó adatok alapján fogalmazott meg. „Szerencsésnek nevezi magát, hogy egy levegőt szívott a nagy művésszel, megismerhette előadói és tanári, mentori munkáját”.
Az I. fejezetben Ruha Istvánt, mint tanárt mutatja be.
A hallgatók különböző színtű felkészültséggel rendelkeztek. A mester „atyai” módon viselkedett. A családias hangulat ugyanakkor a tiszteletet is jelentett. Gyakran használta a szemléltetés módszerét. Az volt az elve, hogy a hegedülést, akárcsak a karmesteri munkát el kell „lopni”. Kezébe vette a hegedűt, és élőben mutatta meg, hogyan kell technikailag megoldani a feladatot.
A II. fejezetben Ruha hegedűművészeti és előadói sajátosságairól értekezik. Bemutatja pszichológiai portréját. Az édesapja a kiskorú gyermek sajátos képességeire figyelt fel: az abszolút hallás, a ritmus érzék, zenei érzék. Ezek az adottságok kiegészültek más pszichikai képességekkel, mint az intelligencia, a zenei érzékenység, figyelem összpontosító képesség. Rendkívüli zenei memóriával rendelkezett. A szerző elemezte azokat a lelki jellemzőket, melyek a hegedűművész sikerét eredményezték. Szerinte a kivételes memóriának meghatározó szerepe volt a művész munkájában. Soha nem látta, hogy kotta alapján játszott volna, kivételt képezett a kamarazenekari játéka. A fizikai képessége szerencsésen segítette művészi munkájában. A nagy koncentráló képessége, a fegyelmezett gondolkodása is szerepet játszott a hegedülésnél. Az önkontrollja lehetővé tett, hogy túl lépjen a nehéz helyzeteken. Élményt jelentett számára a hegedülés. Ruha sikerének titkát az érzékenységgel párosult intelligenciában, a kivételes memóriában, spontaneitásban, a kreativitásban látja. Rendkívül hamar megtanulta a zenei alkotást. Mindezek a pszichikai jellemzők következetes munkával, önmagában vetett hittel társultak. A szerző érdekes észrevétele, Ruha függetlenül, hogy Tokió, Párizs vagy más világváros koncert termében, vagy Bukarestben, Nagykároly Kultúrházában lépett fel, ugyanolyan szenvedéllyel játszott. Az alapos felkészülés, a nagy teherbíró képessége segítette, hogy bármilyen, még zavaró körülmények között is hegedüljön.
Példázhatnánk: Fiatal házas volt, mikor a Lakáshivatal kiutalt számukra egy lakást, azaz konyhát. Csak a mosdóban hegedülhetett. Vagy, mivel nem voltak megfelelő körülmények a gyakorlás számára, éjszaka az Operában gyakorolt.
A III. fejezet: Dokumentáció. A hegedűművészt ismerő személyekkel való beszélgetéseket, a hazai és külföldi sajtóban megjelent Ruha koncertjére vonatkozó írásokat tartalmazza. A Ruha monográfiában megfogalmazott következtetéseket két nyelven mutatja be. A gazdag életrajzi és könyvészeti anyagból kitűnik a virtuóz hegedűművész zsenialitása.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Sok tennivaló akad még az egyetemi autonómiát illetően véli Péter István, az RMDSZ képviselőjelöltje
– Ön szerint hogyan hatott a romániai egyetemek autonómiájára az új oktatási törvény?
– Az új oktatási törvény kétségtelenül előrelépés a régivel szemben, de ennek ellenére nagyon sok javítanivaló akad benne. Ha az egyetemi autonómia szemszögéből vizsgáljuk, akkor határozottan sok bővítenivaló akad. Egy dinamikus piacgazdaság építésénél elengedhetetlen feltétel az is, hogy a szakemberképzés követni tudja a piaci igényt. A piac pedig néha türelmetlen: itt és most követel szakembereket. Ezért megengedhetetlen, hogy a mostani bürokratikus feltételek mellett lehessen csak új szakokat alapítani, indítani. Legjobb esetben is legalább egy évet kell várni, amíg az ARACIS – jó esetben – megengedi a szakalapítást és emellett azt is megszabja, hogy hány diákot lehet felvenni (nemcsak államilag támogatott helyre, hanem tandíjas helyre is). Emellett hatalmasak a szakalapítás, szakakkreditáció, és a négyévenkénti kötelező szakminőség-biztosítási költségek. Jelen pillanatban 24000 lejt kell befizetni ezekért alkalmanként, amit a kar kell kigazdálkodjon, mert nem kap erre külön állami támogatást. Ugyancsak az autonómia hiányára utal az a tény is, hogy nem lehet Bukarest engedélye nélkül sem oktatót, sem hivatali személyzetet alkalmazni. A kutatásra szánt pénzeket szintén csak Bukaresten keresztül lehet megpályázni. Legtöbb esetben nem azok a kutatási tervek nyernek, amelyek valóban jók, hanem azok, amelyek mögött erősebb lobby áll. Fölöslegesnek tartom azt is, hogy Bukarestben döntsék el a doktori címek sorsát, amikor Kolozsváron védték meg a dolgozatokat a doktorjelöltek. Azt sem igazán értettem, hogy miért kellett minisztériumi bizottságot küldeni a nemrégiben lejárt rektorválasztáshoz, amelyik megpróbálta teljes mértékben befolyásolni az egyetem szenátusa által megválasztott és törvényes működési szabályzattal rendelkező egyetemi bizottságot.
– Hogyan vélekedik az egyetemi hallgatók fejkvótájáról?
– Szerintem a kvótarendszer a minőségi oktatás egyik legnagyobb ellensége. Egyrészt azért, mert ha a támogatás a diákhoz kötött, akkor gazdasági szempontból minden kar abban érdekelt, hogy ne veszítsen pénzt. Emiatt a nagyon gyenge diákok is diplomához juthatnak. Eleinte a rendszer igyekszik benntartani őket, az államilag támogatott időszak elteltével a gyenge diák saját pénzén próbálja meg befejezni tanulmányait. Ha hosszú idő alatt is és sok pénz ráköltésével idővel diplomához jut. Viszont sokszor mondom, hogy nem szeretnék olyan orvos szikéje alá kerülni, aki 5-6-os általánossal végezte el az egyetemet. A gyermekemet se tanítsa olyan tanár, aki csak középszerű volt. Emellett a „divatszakmák” korszakában a fejkvóta mellett olyan szakok kerülhetnek veszélybe, amelyeknek jelenleg nincsen nagy piaca. Amiért leépült Románia ipara, attól még szükség van különféle mérnökökre. Ha nem divat ma matematikusnak, fizikusnak, kémikusnak, filozófusnak, nyelvésznek, teológusnak, színésznek lenni, mert nagyon kevés a kereset, attól még nem mondhat le a társadalom ezekről a képzésekről. Márpedig a fejkvóta rendszerben az alacsony diáklétszám miatt veszélybe, felszámoláshoz kerülhetnek ezek a képzések.
– Milyen esélyt lát az önálló állami magyar egyetem létrehozására Romániában?
– Önálló egyetem létrehozására nem sok esélyt látok. Egyrészt azért, mert már létrehoztunk két önálló magyar magánegyetemet (Sapientia és Partium), és emellett a BBTE keretén belül (de remélem nemsokára a marosvásárhelyi Orvosi Egyetemen is) nagyon színes és széles magyar nyelvű oktatási lehetőség létezik.
Szabadság (Kolozsvár)

Visszahelyezik az EMNP szászfenesi óriáspannóját
A Kolozs Megyei Választási Iroda arra kötelezi Szászfenes polgármesterét, hogy helyezze vissza az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) választási hirdetését. A „Föderális Romániát, európai Erdélyt! Autonómiát!” feliratú román nyelvű óriásplakátot szerda este vétette le a Kolozsvárral szomszédos község elöljárója három órával azután, hogy feltették.
A törvényszéki bírókból és a pártok képviselőiből álló megyei választási testület pénteken ellenszavazat nélkül helyt adott az EMNP panaszának. Megállapította, hogy Horea Şulea polgármesternek nem állt jogában államellenesnek, alkotmányellenesnek minősíteni, és eltávolíttatni a 18 négyzetméteres óriásplakátot.
Şulea: alávetem magam a határozatnak
A választási iroda egyben felszólította a rendőrséget, hogy vizsgálja meg a hirdetés eltüntetésének körülményeit, és mérlegelje kihágási bírság kiszabását. A hétoldalas határozatban szó esik a Kolozs megyei rendőrség magyarázatáról is.
Eszerint a rendőrök a helyszínen megállapították, hogy valós a polgármester jelzése, amely szerint „Románia feldarabolására uszító” plakát jelent meg az országút mellett. A polgármesteri hivatal nemcsak a kifogásolt plakátot távolíttatta el, hanem formai okokra hivatkozva a hirdetőtáblát működtető reklámügynökséget is megbírságolta, és a hirdetőtábla azonnali lebontását is elrendelte. A választási iroda leszögezte, hogy választási hirdetésről lévén szó a helyi hatóságoknak a választási irodához kellett volna fordulniuk panaszukkal. Az iroda ugyanakkor azt nem vizsgálta, hogy alkotmányos-e az EMNP választási üzenete, mert ezt nem kérték tőle.
Horea Şulea, Szászfenes polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy egyelőre nem kapott hivatalos értesítést a választási irodától. „Románia szabad ország, ha a tábla visszahelyezésére kötelez egy bíróság, alávetem magam a határozatának” – jelentette ki az elöljáró, aki emlékeztetett arra, hogy az EMNP hirdetése egy törvénytelenül elhelyezett hirdetőtáblán jelent meg.
Személyesen intézkedett az elöljáró
Az EMNP választási hirdetését szerda este távolíttatta el Szászfenes polgármestere, mivel állam- és alkotmányellenesnek vélte annak tartalmát. Az EMNP csütörtöki sajtótájékoztatóján Szász Péter, a párt szenátorjelöltje elmondta, a párt legfontosabb választási üzeneteit tartalmazó óriásplakátot egy reklámügynökségtől bérelt felületen helyezték el szerda délután. A választási hirdetés mindössze három órán át volt látható, az esti órákban eltávolították.
Az Evenimentul Zilei napilap beszámolója szerint a plakát eltávolításánál jelen volt Horea Şulea polgármester is, aki elmondta, személyesen intézkedett a plakát eltávolításáról. Az elöljáró a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva a hirdetést állam- és alkotmányellenesnek minősítette. Az Evenimentul Zilei szerint a Kolozsvár és Szászfenes határában kitett óriásplakát vélt alkotmányellenes tartalmáról a járókelők a rendőrséget is értesítették. Ion Păcurar Kolozs megyei rendőrparancsnok azt nyilatkozta a lapnak: kivizsgálják, ki tette ki a hirdetést, és határozott intézkedéseket tesznek.
Bűnvádi feljelentést tesz az EMNP
Az EMNP képviselői csütörtöki sajtótájékoztatójukon bejelentették: hivatali visszaélés, rongálás és lopás miatt bűnvádi feljelentést tettek Horea Şulea szászfenesi polgármester ellen. Szász Péter, az EMNP Kolozs megyei szenátorjelöltje elmondta, azért kényszerültek erre a lépésre, mert hiába beszéltek személyesen Horea Şuleaval, a polgármester nem volt hajlandó visszahelyezni a néppárt törvényesen kihelyezett hirdetését. A
Szocálliberális Unió (USL) színeiben megválasztott elöljáró többek közt arra hivatkozott, hogy a járókelőket zavarta a választási hirdetés szövege. Szász emlékeztetett: az EMNP-nek az önkormányzati választásokon is meggyűlt a baja a szászfenesi polgármesterrel, akkor a Kolozsvár nevét négy nyelven tartalmazó hirdetést távolíttatta el a túlbuzgó elöljáró, ám később belátta tévedését, és visszakerülhetett a helyére a hirdetés.
Ezúttal azonban hajthatatlan maradt az elöljáró. A megyei választási iroda döntését követően Szász Péter az MTI-nek úgy nyilatkozott: akkor hiszi, hogy visszakerül a hirdetésük, ha látja. Hozzátette, hogy a bűnvádi feljelentést – amelyben hivatali visszaéléssel, rongálással és lopással gyanúsítják Horea Şuleat – semmiképpen nem vonják vissza.
Cenzúrázott választási üzenetek
Szilágyi Zsolt, a néppárt kampányfőnöke a sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy országszerte folyamatosan cenzúrázzák, szabotálják a párt választási üzeneteit, jóvátehetetlen károkat okozva ezzel. Mint részletezte: a román közszolgálati televízió vezetése súlyos visszaélést követett el, amikor megtagadta az EMNP autonómiát és a szövetségi államot népszerűsítő román nyelvű választási klipjének a sugárzását.
Mindezt súlyosbítja, hogy az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) kedden elnapolta a néppárt panaszának a megtárgyalását. „Vannak, akik úgy gondolják, Romániában még mindig betiltható egy gondolat” – jelentette ki az EMNP kampányfőnöke. Hozzátette, az Európai Unió intézményeit és az Unió tagállamainak a bukaresti nagykövetségeit is tájékoztatják a hatósági visszaélésekről, amelyek megítélésük szerint a véleménynyilvánítás alapvető jogát sértik.
Krónika (Kolozsvár)

Rémálomnak tartja a bírósági ítéletet Nagy Zsolt
Rémálomnak tartja az ellene öt évig zajló bűnvádi eljárást, majd az ügyében alapfokon született bírósági ítéletet Nagy Zsolt volt RMDSZ-es távközlési miniszter. A Román Posta-perben a bukaresti legfelsőbb bíróság által három és fél év felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott egykori tárcavezető a napokban szólalt meg először az ítélet keddi kihirdetése óta.
Nyílt levelében a Tăriceanu-kabinet volt tagja teljesen alaptalannak nevezi a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) hatalommal való visszaélésre vonatkozó vádját, miszerint 2007-ben olyan kormányhatározatot kezdeményezett, amely egy telket az állam közvagyonából annak magánvagyonába helyezett volna át, ezáltal visszamenőlegesen hitelesítve a Román Posta 2005-ben történt társulását.
„A telek sohasem volt az állam közvagyona. Ezt minden kétséget kizáróan bizonyítja két elődöm (egy miniszter és egy hatósági elnök) által a posta nevére kiállított tulajdonlevél és a posta nevére kiállított telekkönyv. A telek tulajdonként szerepel a posta leltárában, adót is fizetett érte. Az állam közvagyonáért felelős pénzügyminisztérium többrendbeli átiratban és a per folyamán tanúvallomásban is megerősíti, hogy a telek soha nem volt közvagyon!” – szögezi le Nagy, hozzátéve: mivel a posta által kezdeményezett társulás 2005-ben történt, egy két évre rá születő kormányhatározat semmiféle hatással nem lehetett a döntésre.
„Nem fogok hallgatni. Naiv voltam. 2007-ben azért is léptem vissza a politikából, hogy ügyem ne befolyásoljon senkit. Azt gondoltam, ha érveket nyújtunk a bíráknak, akkor azok meghallgatásra találnak. Azt hittem, nem kell a nyilvánosság erejével élnem, hogy el kell kerülni a közvélemény nyomásgyakorlását. Ma már nem tudom így gondolni” – szögezi le Nagy, előrebocsátva: igazáért minden szinten harcolni fog, ügyvédeim máris iktatták fellebbezését.
Krónika (Kolozsvár)

Átadták a Dénesmajor–Feketegyarmat átjáró utat
Újjáépítették, amit a történelem lerombolt
Csütörtökön kora délután a gyulai városháza dísztermében megtartott sajtóértekezlettel kezdődött az Útépítés Dénesmajor és Nagyzerind között című, HURO-projekt keretében, 2,55 millió eurós EU-támogatással megvalósult átjáró útnak az átadási ünnepsége. Házigazdaként dr. Görgényi Ernő gyulai polgármester köszöntötte a jelenlévőket, kiemelve a prezídiumban helyet foglaló Eusebiu Pistru, az Arad Megyei Tanács alelnöke, Szíjjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár, Simándi Sándor nagyzerindi polgármester, továbbá a teremben lévő Magyar Levente külügyi és külgazdasági helyettes államtitkár, Dragoș Țigău gyulai főkonzul neveit, üdvözölte a jelen lévő parlamenti képviselőket, önkormányzati tisztségviselőket. A továbbiakban vázolta az átjáró út megépítését motiváló tényezőket: 1920-ban a trianoni békediktátum Gyulánál húzta meg magyar–román államhatárt, a település vonzáskörét, gazdasági hátterét jelentő 30 településből mindössze 6 maradt Magyarország területén. Ezzel nem csak Gyula került perifériára, hanem az elcsatolt területek települései is.Megszűnt a természetes társadalmi, gazdasági egység, az emberi, családi kapcsolatok is megszakadtak. Gyulát egy keskeny nyomtávú vasút kötötte össze a Fekete Körös-menti településekkel, így többek között Nagyzerinddel is. A vasutat a határ kettévágta, ezért helyette műutat kellett építeni a kistérség közötti kapcsolatok újraszövése érdekében. 92 év után sikerült e gazdasági kistérség szálait – amelyeket a történelem kettévágott – újra összekötni. Simándi Sándor nagyzerindi polgármester, társpályázó ismertette a 8,65 kilométer hosszú, 2,5 millió értékű beruházás részleteit: községe területén 7,6 kilométer található az útból, amelyen 3,1 kilométert korszerűsítettek. Ezáltal a Nagyzerind és Gyula közötti eddigi, 45 kilométer kerülőút 20 kilométerre csökkent. Miután köszönetet mondott a kapott segítségért, annak a reményének adott hangot, hogy Budapesten és Bukarestben mindent elkövetnek azért, hogy az átjáró utat már a közeljövőben használni lehessen. Eusebiu Pistru, Arad megyei tanácselnök-helyettes miután gratulált a projekt elkészítéséhez és megnyeréséhez a két polgármesternek és csapataiknak, a kivitelezésben tanúsított kiváló együttműködést ecsetelte. Amint elmondta, Arad Megye Tanácsa az elmúlt 5 évben 4, határon átívelő pályázaton dolgozott együtt a Békés megyei féllel. A pályázatok közül most a harmadikat sikerült befejezni. Zárszavában annak a reményének adott hangot, hogy az átadandó út hozzájárul a határ mindkét oldalán lévő településeknek a fejlődéséhez, és a 2014–2020 közötti EU-költségvetés jóvoltából további közös pályázatokat készíthetnek. Szíjjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár a magyar kormány gazdaságserkentő politikája részének tekintette a szóban forgó átjáró út megépítését, ugyanis Magyarország 19 megyéje közül 14 határ menti, ahol a határsáv 15 kilométeres szélességében 980, bizonyos szempontból elszigetelt település található. Ha beleszámítjuk az országhatár túloldalának az ugyancsak 15 kilométeres sávjában található, többségükben magyarok által lakott, összesen 2400 települést, e kistérségek kibontakozására az átjáró utak nyújthatnak lehetőséget. Éppen ezért, a következő másfél évben 33 új határátkelőt nyitnak, 8-at felújítanak, 10-et akadálymentessé tesznek, de még így is messze elmaradnak a Nyugat Európában meghonosodott, 1,5-5 kilométerenként lévő átjáró utaknak a sűrűségétől.
Útavatás
A sajtótájékoztató végén adott állófogadás után a jelenlévők a Dénesmajor és Feketegyarmat között húzódó, ideiglenesen megnyitott átjáró úton, a két országhatárnál egybegyűlt jókora tömeg jelenlétében, a szemerkélő eső közepette Szíjjártó Péter rögtönzött beszédben összegezte a gyulai városházán elmondottakat. Annak a reményének adott hangot, hogy az Arad megyei politikus kollégák közbenjárására, a román kormány is mindent megtesz az út tényleges használatba vétele érdekében. Nicolae Ioțcu, Arad Megye Tanácsának elnöke gratulált a két polgármesternek, amiért összefogva sikerült lehívniuk az útépítéshez szükséges pénzforrásokat, illetve sikeresen megépítették az utat, amihez Arad Megye Tanácsa is hozzájárult a rá eső összeggel. Emellett az Elek, illetve a Kisvarjas melletti átjáró utak korszerűsítését is támogatta. Annak a reményének adott hangot, hogy a következő EU-költségvetés további átjáró utak megépítését teszi majd lehetővé, amelyek Romániának a schengeni övezethez való csatlakozásával használhatóvá válnak. Ezt követően a két polgármester, a megyei tanácselnök és alelnök közreműködésével Szíjjártó Péter átvágta a román és magyar trikolórral ékesített szalagokat, felavatva az átjáró utat. Az avatás után nagyzerindi szilvapálinkával koccinthatott minden résztvevő. Az ünnepség a nagyzerindi Olosz Lajos Művelődési otthonban folytatódott, ahol a felavatási ünnepségen részt vett mintegy 200 vendég foglalt helyet a megterített asztaloknál. Előbb a házigazda, Simándi Sándor, majd dr. Görgényi Ernő is köszöntötte a jelen lévőket. Mindketten örömüknek adtak hangot a sikeres pályázat, annak a megvalósulása okán, majd jó étvágyat kívántak. A jó étvágy magától jött, ugyanis Szilágyi Erzsébet vezetésével, a Fazekas Zsuzsanna, Veres Berta és Simándi Rozália alkotta főzőcsapat alaposan kitett magáért, az ízletes becsinált levest, valamint a sertéspörköltet és a sültet nem kellett kínálni, miközben a helybeli Ibolya néptánccsoport népviseletbe öltözött lányai, fiai mindent megtettek a vendégek példás kiszolgálása érdekében. Az esemény csúcspontjára akkor került sor, amikor betolták a Szilágyi Erzsébet által, 90 tojásból sütött, mintegy 25 kilós tortát, amelyik a kistérséget ábrázolta az átjáró úttal. A két polgármester vastaps közepette vágta meg a csokoládés remekművet, amiből mindenkinek jutott egy szelet, sőt a repetát sem sajnálták. A pohárköszöntőre felkért Bognár Levente Arad megyei RMDSZ elnök köszönetet mondott a két polgármesternek, amiért összefogva sikerült előmozdítaniuk a kistérség fejlődését, amire Európa is büszke lehet. A vendégek kedves emlékkel távozhattak, ugyanis egy művesen kidolgozott falemezen a kistérséget, illetve az út egy darabkáját megörökítve, kétnyelvű emlékeztetőt vihettek haza.  A remek szervezésért köszönet jár a házigazdáknak.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Szász Jenő pálfordulása: RMDSZ-szavazatra buzdít az MPP volt elnöke
Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) volt elnöke szerint az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) nincs esélye bejutni a bukaresti parlamentbe, ezért szerinte a Tőkés László védnöksége alatt álló alakulatra leadott szavazatok egyes román pártok jelöltjeit juttatnák mandátumhoz. Miközben sokan háttéralkut sejtenek Szász állásfoglalása mögött, a polgári alakulat vezetői megosztottak a tekintetben, kire szavazzanak az MPP hívei a december 9-i parlamenti választáson. Szász Jenő álláspontja azért érdekes, mert az MPP vezetőjeként évekkel ezelőtt meghirdette a választás szabadságát az RMDSZ-szel szemben, és egyik legkritikusabb ellenfele volt a szövetségnek.
Szász Jenő burkoltan arra biztatja az erdélyi magyarokat, hogy az RMDSZ-re szavazzanak a vasárnapi parlamenti választáson. Az MPP volt elnöke szerint az EMNP-nek nincs esélye bejutni a bukaresti törvényhozásba, ezért szerinte az alakulatra leadott szavazatok egyes román pártok jelöltjeit juttatnák mandátumhoz.
A nemrég a Nemzetstratégiai Intézet irányításával megbízott politikus a Duna Televíziónak adott, vasárnap esti nyilatkozatában úgy vélekedett, az erdélyi magyaroknak olyan pártra kell szavazniuk december 9-én, amelyik teljesíteni tudja a bejutás követelményeit. Úgy vélte, egyedül az RMDSZ képes erre, mivel szerinte az EMNP nem tudja átlépni a hat képviselői és három szenátori mandátum megszerzését feltételező alternatív küszöböt.
Szász abban látja a bajok forrását, hogy a júniusi önkormányzati választásokon nem alakult meg az általa szorgalmazott „jobboldali koalíció” az MPP és az EMNP között, amely rákényszerítette volna az RMDSZ-t arra, hogy elfogadja a „magyar válogatott” felállítását. „Igazi jó megoldás nincs az erdélyi magyarság számára, mert valami többre volna szükség, mint amit az RMDSZ az utóbbi 22 évben produkált, de én azt látom, hogy ha a kisebbik rossz mellett kell az ember letegye a voksát, akkor fontoljuk meg az erdélyi egyházak üzenetét, miszerint fontos, hogy az erdélyi magyarságnak képviselete legyen a parlamentben. És ha azt nézzük, hogy melyik párt tudja ezt a lehetőséget biztosítani az erdélyi magyaroknak, ha nem is nyugodt lelkiismerettel mondom, de látszik, ezt az RMDSZ tudja megtenni” – jelentette ki Szász.
A kérdés különben megosztja az MPP-t. Biró Zsolt, az alakulat jelenlegi elnöke tegnap a Krónikának nyilatkozva igazat adott elődjének, és nyíltan arra biztatta a párt valamennyi tagját és szimpatizánsát, hogy szavazzon az RMDSZ-re. „Ha a magyarság a romániai lakosság mintegy 6 százalékát teszi ki, és a bejutási küszöb 5 százalék, akkor csak az RMDSZ-nek van esélye bejutni a törvényhozásba. A néppártiak által hangoztatott 6:3-as alternatív küszöb teljesítése gyakorlatilag lehetetlen” – állítja Biró. Hozzátette, az MPP nem azért nem állított saját jelölteket, mert elégedett az RMDSZ eddigi tevékenységével, hanem a választási matematikából adódó meggondolásból.
Az MPP háromszéki szervezete szavazásra buzdít ugyan, de nem foglal állást egyik magyar párt mellett sem. Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke a Krónikának elmondta, fontosnak tartják a részvételt, mozgósító üzenetet fogalmaznak meg, és arra biztatják tagjaikat, hogy magyar jelöltre szavazzanak.
„Az RMDSZ elleni kifogásainkat számtalanszor megfogalmaztuk, az EMNP viszont megosztotta a nemzeti oldalt. Az önkormányzati választások előtt össze kellett volna fognunk, hogy eséllyel vehessük fel a versenyt az RMDSZ-szel” – jelentette ki Kulcsár. Közben viszont Nagy István, a Kolozs megyei Szék község MPP-szervezetének elnöke tegnap arra buzdította a párt tagjait és szimpatizánsait, hogy az EMNP-re szavazzanak.
Szász Jenő állásfoglalása különben azért érdekes, mert az MPP vezetőjeként évekkel ezelőtt meghirdette a választás szabadságát az RMDSZ-szel szemben, és egyik legkritikusabb ellenfele volt a szövetségnek. Politikai ellenfelei azonban az elmúlt időszakban azzal vádolták, hogy látványosan közeledett az RMDSZ-hez. Erre utal sokak szerint, hogy Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor a kampány idején többször üdvözölte, miszerint Szász „megértette az egység szükségességét”, és az MPP nem indult a parlamenti megmérettetésen.
Sokan azt sem tartják véletlennek, hogy az RMDSZ-többségű, székelyudvarhelyi képviselő-testület – az EMNP heves ellenzése közepette – a napokban megszavazta, hogy a Szász vezette Székelyudvarhelyért Alapítvány ne készpénzben törlessze a városkasszával szemben felhalmozott 345 ezer lejes adótartozását, hanem egyik csereháti ingatlana három lakrészével.
Mint arról beszámoltunk, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az MPP október közepén rendezett Országos Tanácsa döntései közül azt nevezte a legfontosabbnak, hogy az alakulat megőrizte szervezeti önállóságát. Kelemen akkoriban úgy nyilatkozott, hogy az MPP éléről történt visszavonulása előtt hosszú megbeszélést folytatott Szász Jenővel, és ez alapján úgy látja, hogy a decemberi parlamenti választások után lehetőség nyílik az RMDSZ és a polgári alakulat közötti párbeszédre, és több kérdésben együttműködhetnek. A stafétát Szász átadta Biró Zsoltnak, aki MPP-elnöki minőségében október végén az együttműködési lehetőségekről tárgyalt Kolozsváron Kelemen Hunorral.
Krónika (Kolozsvár)

Tőkés: az egységes nemzetállam kizáró jellegű és sértő fogalom a magyar közösség számára
A Marosvásárhelyen tartott keddi sajtótájékoztatón, amelyen az Erdélyi Magyar Néppárt „erkölcsi támogatójaként” mutatták be Tőkés László EP-képviselőt, az EMNT elnökét, a sajtó képviselői arról kérdezték: egyetért-e az RMDSZ azon állításával, hogy „a nemzetállam” elévült fogalom?
Tőkés azt válaszolta: „Az világos, hogy Románia nem egységes nemzetállam, mivel nem csak románok élnek ebben az országban. Ez kizáró jellegű és sértő fogalom a magyar közösség számára” – fejtette ki.
Arra a kérdésre, hogy az önrendelkezés elve, melynek alapján az EMNP Románia föderalizálását, illetve a Székelyföld autonómiáját kéri, nem elévült fogalom-e, Tőkés nemmel válaszolt.
„Az önrendelkezés eszméje nemzetközi demokratikus elv. Még a románok is, 1918-ban ezen eszme alapján szavazták meg a Romániához való csatlakozást. Azonban azt ne feledjék el, hogy a magyarokat erről nem kérdezték meg” – mondta Tőkés.
Hozzátette: „Európa-szerte támogatják az autonómiát, a föderalizmust azokban az országokban, ahol ezek léteznek”, azonban az európai fórumokban úgy vélik, hogy ez egy belügyi kérdés.
„Úgy vélik, hogy ez a mi belső ügyünk, Románia jogköre. És ez a mi gondunk, hogy a románokkal nem tudunk megegyezni e kényes témák kapcsán” – mondta Tőkés, aki azonban reményét fejezte ki, hogy végül is megszületik egy egyezség.
Kifejtette még, hogy „a bukaresti politikusok elárulták Trianon utáni román testvéreiket”.
„A románok számára is jobb lenne, és az erdélyiek számára sokkal jobb az önrendelkezés, mivel nagyon jól tudják, hogy a bukaresti politikum végül is elárulta volt, Trianon utáni román testvéreit, és magához vette a hatalmat, központosította azt. Példának okáért 1923-ig volt egy Igazgatótanács, amely Erdélyt vezette, de a Romániával való egyesülés minden erdélyi pionírját félreállították. Ezt mindenki tudja. Ők sem erről álmodtak. Moldovát is valamennyire gyarmatosította Bukarest, és Erdélyt is hasonlóan kezelték” – szögezte le Tőkés.
nyugatijelen.com
Erdély.ma

A központi választási iroda szerint jogosan vették le az EMNP óriásplakátját
A romániai központi választási iroda szerint Szászfenes polgármestere jogosan távolíttatta el az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) „Föderális Romániát, Európai Erdélyt! Autonómiát!” feliratú román nyelvű óriásplakátját.
A központi választási iroda a szászfenesi polgármester fellebbezését követően megváltoztatta a Kolozs megyei választási iroda határozatát, és jogerősen elutasította az EMNP panaszát.
A választási iroda egyfelől arra hivatkozott, hogy a hirdetőtáblát működtető reklámügynökség nem rendelkezett valamennyi engedéllyel, de azt is megállapította, hogy az EMNP választási hirdetése „ellentétes a romániai alkotmányos renddel”. Az iroda megállapította továbbá, hogy Szászfenes polgármestere jogszerűen távolíttatta el az óriásplakátot.
Szász Péter, az EMNP szenátorjelöltje az MTI-nek elmondta, a történtek jól jelzik: milyen mértékben tekinthető jogállamnak Románia. Sajnálatosnak tartotta, hogy a bukaresti hatósági döntést a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselője is megszavazta, noha az RMDSZ is az autonómia jelszavával próbálja meggyőzni a választókat.
Az EMNP 18 négyzetméteres választási hirdetését november 28-án este távolíttatta el – vélt alkotmányellenes tartalma miatt – a Kolozsvárral szomszédos Szászfenes polgármestere, Horea Sulea. Korábban a Kolozs megyei választási iroda azt állapította meg, a polgármesternek nem állt jogában államellenesnek, alkotmányellenesnek minősíteni és eltávolíttatni egy választási hirdetést. Arra kötelezte a polgármestert, hogy helyezze vissza az óriásplakátot, és felszólította a rendőrséget, hogy vizsgálja meg a hirdetés eltüntetésének körülményeit, mérlegelje kihágási bírság kiszabását.
MTI
Erdély.ma

Tőkés: a románok akkor értik meg az autonómiát, amikor a román régiók is fogják követelni
A románok akkor fogják megérteni az autonómia ügyét, amikor a Bánság, Dobrudzsa, Moldva is követelni fogja a területi autonómiát – jelentette ki Tőkés László romániai európai parlamenti képviselő az Erdélyi Napló című erdélyi magyar újságnak.
A hetilap csütörtöki számában közölt interjút az EP-képviselővel, aki szerint az ezekben a román többségű romániai történelmi régiókban élő embereken még mindig nacionalista szemüveg van, és azért utasítják el zsigerileg az autonómiának még a gondolatát is, mert a magyarok kérik. Szerinte ez változni fog, hiszen előbb-utóbb maguk a románok is kiszámolják, hogy a központosított nemzetállam túl drága, fenntarthatatlan, és nem kifizetődő, vagyis nem a javukra szolgál.
Hozzátette: az Európai Unió a kulturális sokszínűséget, valamint a többnyelvűséget értéknek tekinti, ezért ma már nem lehet a kizárólagos nemzetállami szemlélet alapján tagadni vagy elnyomni a kisebbségben élő nemzeti közösségeket.
Tőkés szerint a baszkok és a katalánok nem csupán a nemzeti önazonosság talaján állva törekednek a függetlenségre, nyomós gazdasági érveket is fel tudnak sorakoztatni igazuk mellett, leginkább talán azt, hogy az autonóm régiók sokkal kevésbé sínylették meg a gazdasági válságot, mint a központosított kormányzat alá rendelt tartományok. Hozzátette, ezért jutott az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) választási stratégiája megalkotása során arra, hogy Románia számára a föderalizmus, vagyis az önálló régiók önkormányzatainak szövetsége a megoldás.
Az EP-képviselő a vasárnapi romániai parlamenti választások kapcsán kijelentette, ha a romániai magyarok elegendően elmennek szavazni, akkor történelmi esély nyílhat arra, hogy két magyar párt is helyet kapjon a román törvényhozó testületben. Megállapította, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) biztos parlamenti pártként már a kormányzásra készülődik és Tőkés szerint úgy üzengetnek egymásnak a sajtón keresztül a kormányzó Szociál-Liberális Szövetséggel (USL), mintha máris lefutott meccs lenne a vasárnapi választás.
„Nekem az a félelmem, hogy ha nyernek, akkor ugyanazok, ugyanott, ugyanúgy folytatják december 9. után, ezért kell az EMNP-nek is bejutnia a parlamentbe, mert valakinek Erdély és az erdélyi magyarság autonómiáját is képviselnie kell Bukarestben" – mondta Tőkés László. MTI
Erdély.ma

Parlamenti választások - Kelemen Hunor és Toró T. Tibor az esélyekről
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor szerint, ha a vasárnapi romániai parlamenti választáson a magyar részvétel nem marad el a románétól, akkor egy arányos képviselet valósulhat meg. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetője, Toró T. Tibor úgy látja, hogy mindkét magyar párt bejuthat a törvényhozásba.
Ma Kelemen Hunor az M1 egyik műsorában arról beszélt, hogy az az előrejelzés, miszerint a párt 21 képviselői és 9 szenátori helyet szerezhet, akkor hozható, ha a magyar részvétel nem marad el a románétól.
A számok mellett nagyon fontosak az arányok, valószínűleg több szavazatot fognak kapni mint 2008-ban az előrejelzések szerint, de egy magas román részvétel ezt megváltoztathatja - mondta a pártelnök, aki szerint a 21 képviselő és 9 szenátor arányos képviseletet biztosítana.
Szólt arról, a reális részvételi arány valahol 50 százalék körül lesz. Legalább ilyen mértékben, vagy ennél magasabb arányban a magyar embereknek is részt kell venniük ahhoz, hogy "az erős parlamenti képviseletet meg lehessen őrizni" - mutatott rá Kelemen Hunor.
Elmondta, az erdélyi magyarság számára fordulópont lesz a választás, 2013-ban és 2014-ben olyan döntéseket fognak meghozni a románparlamentben, amelyek néhány évtizedre meghatározzák az ország sorsát és azt, hogy milyen lesz az erdélyi magyarságnak.
A jövő évben alkotmánymódosítás lesz, a fejlesztési régiókat újrarajzolják, és ezt követi majd egy közigazgatási reform - közölte.
Kelemen Hunor elmondta, a választási kampányban nem közlednek az álláspontok az Erdélyi Magyar Néppárttal. Arról van vitájuk, hogy az alternatív küszöböt képes-e elérni az EMNP. Kelemen Hunor szerint erre az EMNP nem képes, és úgy fogalmazott: "a matematikát nem lehet felülírni álmokkal".
Ezzel szemben szintén ma Toró T. Tibor Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: szerinte mindkettő magyar pártnak esélye van bejutni a parlamentbe. Az RMDSZ biztosan ott van a parlamentben, ezt bizonyítja az is, hogy már a kormányzásról tárgyalnak - tette hozzá.
Közlése szerint pártja, ha bejut, akkor az autonómiaprogramnak lehet egy hiteles képviselője a bukaresti parlamentben.
Az alig egy éve megalakult EMNP a 2016-os választásokra készül elsősorban és egy középtávú programja van. Egy 22 éves beágyazott szervezettel, az RMDSZ-szel küzdünk most, és azzal, hogy megváltoztassuk a politikáról való gondolkodásmódot - mondta Toró T. Tibor.
Kifejtette: úgy látják, hogy a politika az értékekről, az elvekről, a következetességről szól, és nem arról, amit sokan hisznek, hogy el kell menni Bukarestbe és "pénzekért kell kuncsorogni a minisztériumokban".
A műsorban a pártvezető kérte az erdélyi magyar választókat, használják ki azt, hogy nemcsak szavazni, hanem választani is tudnak, hiszen - mint mondta - először van parlamenti választáskor "magyar-magyar verseny".
Szabadság (Kolozsvár)

A néppárt Tőkés Lászlóval kampányolt, az RMDSZ értékelt Csíkszéken
A hétvégi parlamenti választások a változás nyitányát jelentik, a következő négy év pedig az áttörés időszaka lesz – jelentette ki csütörtöki csíkszeredai sajtótájékoztatóján Tőkés László, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) védnöke, aki kijelentésével a néppártnak a romániai közéletben való szerepére utalt.
Hozzátette: a román alternatíva a visszarendeződés, ennek farvizein halad az RMDSZ, de most a magyar alternatívát, a rendszerváltást kell követni. Tőkés ugyanakkor ismételten leszögezte, hogy eljött a számonkérés ideje, meg kell állapítani, kik a felelősök azért, hogy Románia és a romániai magyarság ide jutott 23 év után.
Szerinte az RMDSZ-nek is megvan ebben a felelőssége a kommunista múltat hordozó emberek, de a mindenáron a kormányzásban való részvétel miatt is. Az EMNP védnöke úgy látja, a Székelyföldön is rossz kezekbe került a vezetés, és nagy tragédia, hogy nem nőtt ki olyan vezetői réteg, akire nyugodt lelkiismerettel lehetne bízni a Székelyföld sorsát. ,,A mi jelöltjeink alternatívát jelentenek, lecserélhetők az eddigi vezetők. Olyan vezetők kellenek, akiktől nem kell félteni a magyar jövőt” – hangsúlyozta.
A sajtótájékoztatón részt vettek a néppárt helyi jelöltjei – Papp Előd csíkszéki szenátorjelölt, Csibi Zoltán alcsíki, valamint Sorbán Attila felcsíki képviselőjelölt – is, akik arra kérték a választópolgárokat, hogy amennyiben változást szeretnének, támogassák őket a szavazatukkal.
Kampánykiértékelő sajtótájékoztatót tartott eközben szintén csütörtökön az RMDSZ két helyi jelöltje, Tánczos Barna szenátor- és Korodi Attila képviselőjelölt. Mint kiemelték, fél éve tudatosan készülnek a vasárnapi parlamenti választásokra, a kampány során pedig Korodi 33, míg Tánczos 49 települést járt végig. „Minden szempontból elegáns és becsületes kampányon vagyunk túl. Tapasztalatom szerint az embereknek szükségük van egy olyan szenátorra, aki nem az újságokból értesül a választók gondjairól, ugyanakkor szükség van egy olyan személyre, aki a polgármesterek gondjait Bukarestben tudja képviselni, és megoldást keresni azokra. Új terület, óriási felelősség és megtiszteltetés lesz majd számomra szenátorként dolgozni” – fogalmazott igencsak derűlátóan a vasárnapi választások utáni feladatairól Tánczos Barna szenátorjelölt.
„Négyéves képviselői munkám nem volt hiábavaló, a következő négy esztendő pedig a Székelyföld, ezen belül Csíkszék és a Kis-Homoród mente gazdasági megerősödéséről fog szólni” – ígérte eközben Korodi.
Kovács Attila, Kozán István
Krónika (Kolozsvár)

Megjelent a romániai újságírás enciklopédiája
A romániai sajtótörténeti munkák közt egyedülálló kötetet mutattak be pénteken a kolozsvári egyetemi könyvtárban. Istoria jurnalismului din Romanie in date. Enciklopedia cronogica.
A romániai újságírás történetének adatai. Kronologikus enciklopédia erényei közé tartozik, hogy számba veszi az ország valamennyi településének sajtótermékeit 280 évet átfogva.
A szerző, a Bukarestben oktató egyetemi tanár Marian Petcu több mint száz önkéntessel dolgozott együtt, tanárokkal, kutatókkal, könyvtárosokkal, levéltárosokkal, újságírókkal, és nem utolsósorban egyetemistákkal – Kolozsvárról 13 diák kapcsolódott be, a román nyelvű újságírói szak tanulói. Mintegy a magyar vonalat képviselve Györffy Gábor egyetemi tanár is részt vett a négy éven át tartó munkában.
A bukaresti után a következő könyvbemutatót azért szervezték Kolozsvárra, mert itt született meg a könyv ötlete is – mondta megnyitó beszédében Ilie Rad egyetemi tanár. Marian Petcu egy 2005-ös szimpóziumon tett javaslatára megalakult 2007-ben a Román Sajtótörténészek Társasága, ennek első kongresszusán pedig felvetődött egy összegző kötet szükségessége.
Az A4-es formátumú könyv 1414 oldalával, 18 ezer sajtókiadvány adatait elénk tárva, nem csak a nyomtatott, de az audiovizuális médiára is kiterjesztve a kutatást, ugyanakkor az országban élő többi nemzet, így a magyar, német, bolgár, szerb, orosz sajtóorgánumokat is számba véve 1731-től 2011-ig, monumentális alkotásnak mondható.
Magyar vonatkozású adatok
A sajtótörténetet is oktató Cseke Péter egyetemi tanár a kötet méltatása során elmondta, szerepelnek benne az alapvető magyar vonatkozású adatok. Monoki István nevét említette, aki hasonló bibliográfusi munkát végzett el a két világháború között: az 1919 és 1940 közt Romániában megjelent magyar könyveket listázta. „2007 óta több mint 30 dolgozat született a tanszékünkön sajtótörténeti témában, jelenleg is van előkészületben ilyen” – jelentette be Cseke Péter, tehát a magyar újságíró szakos diákok sem tétlenkednek, ami a sajtótörténeti kutatásokat illeti.
A könyv mindenesetre hiánypótló, nevezhető az újságírók bibliájának is, hiszen mindazok számára, akik újságírással akarnak foglalkozni az országban, nélkülözhetetlen mű ez, a román újságírásról információkat akarnak szerezni – értettek egyet a Gyulafehérvárról érkezett Mircea Popa és Constantin Cubleşan professzorok.
Egy kalendárium volt az első újság?
Utóbbi elmondta, ő maga úgy gondolja, enyhén túlzás az 1731-es kalendáriumot, amelyet egy szerb szerzetes írt, csupán a stílusában felismerhető újságírói jegyek alapján a román sajtótörténet kezdőpontjává tenni, szerinte 1830-tól lehet román sajtóról beszélni Ion Heliade Rădulescu munkássága kapcsán.
A 2000-es években ezzel szemben az a probléma vetődött fel, hogy rengeteg folyóiratszerű kiadványt jelentetnek meg különböző társaságok, például osztályközösségek is, amely lapokat újságokként tartanak számon, be is jegyeznek.
„Az utolsó kommunista projekt”
A szerző beszámolt a munka nehézségeiről és szépségeiről is. „Mondhatni ez az utolsó kommunista projekt” – tréfálkozott Marian Petcu: „rengetegen dolgoztak rajta, anélkül hogy kifizették volna őket” – magyarázta. Főleg önkénteseknek köszönhető ugyanis a könyv létrejötte, bár végül a kultúrminisztérium is támogatta az ügyet 9 ezer euróval.
„Kezdetben naivan azt gondoltam, hogy minden könyvtáros feltérképezte már a településén található kiadványokat, de csalódnom kellett. A megyei könyvtárak alkalmazottainak fele egyenesen visszautasította, hogy részt vegyen ebben a projektben, a kolozsvári egyetemi könyvtár is csak az utolsó száz méterben kapcsolódott be” – emlékezett a szerző a viszontagságos időkre.
Volt olyan periódus, amikor teljesen magára maradt az üggyel, és mindössze néhány buzgó könyvtáros és diák munkája adott erőt a folytatáshoz – vallott Marian Petcu, aki ígéretét betartva, elkészítette a kötetet.
Maszol.ro

Választási figyelő – Erdélyből
Tapasztalatait, olvasmányait az ember egymásra másolja – így alakul (folyamatosan) a Konglomerát. A maga sajátos, mai Erdély-képe, amelyet igyekszik könyvbe foglalni. (Akár kisbetűvel, konglomerátumformában fogalmazva, de nagybetűkel írja be magát az életünkbe.)
Olvasom például Esterházy Péter Esti című könyvét, és teljesen váratlanul a következő mondatokat találom benne, a Pécsre datált 9. fejezetben: „Pakolj össze, és lépj ki az életemből, mondta Esti Kornélnak egy nő itt Pécsett még a múlt században. (Pécsett, jó ez a csett? mert állítólag Kolozsvárra nem jó, azt csak beszépítjük, Kolozsvárt, hogy kapjon egy kis patinát, Erdélyből kizárólag patina kell, patina meg nincs, csak erről, ezekről gyávaságból és a hazugság iránti leküzdhetetlen vágytól hajtva hallgatunk; a valóságos Erdély alig valakit érdekel, beleszámítva az erdélyieket is; álmainkat kergetjük, melyek hol színes szélesvásznúak, hol üresek, hol némák, de még ez utóbbi esetben is magyarra vannak szinkronizálva.)”
Nos, az álmok, álmaink most éppen – persze embere és pártja válogatja –színes szélesvásznúak, de nem némák, sőt nagyon is hangosak, természetesen magyarra „szinkronizálva”.
De mit is jelent ez a szinkronizálás?
Mostanában ritkábban gyakorolt szokásomhoz híven, a bukaresti Dilema veche friss, pontosabban november 22–28-a közti hétre ajánlott számát vásároltam meg, ám hogy ne egyoldalúan tájékozódjam kulturális (?) ügyekben, vettem hozzá egy másik hetilapot is, az Observator culturalt. Egy-egy tehát az állás, a két fő politikai orientációt tekintve – természetesen figyelembe véve, hogy az úgymond kulturális lapok nem sorolhatók be egyértelműen az elkötelezett és így magukat sűrűn lejáratni tudó újságok közé. (Erről a Dilema veche meggondolkodtató cikket közöl – érdemes volna bővebben kitérni rá – a Romania inapoiata című, azaz a „visszamaradt” Romániát körüljáró összeállításban.) Mielőtt megpróbálnék tájékozódni abban-arról, hogy a Basescuékhoz közelebbiek, illetve a Pontáékhoz húzók hogyan látják ezt a szegény országot (amelyben egyesek jócskán meggazdagodtak), ugyancsak szokásomhoz híven az esztéta-filozófus (volt művelődési, majd külügyminiszter) Andrei Plesu publicisztikai rovatánál állok meg. Ő ezúttal a vidám Caragialéról értekezik, a valóságra mindig éhes, dinamikus és játékos klasszikusról, és arra figyelmeztet, hogy a gyógyíthatatlan elsiklásaink, a szteretípiák és a rossz erkölcsök megörökítője mellett lássuk meg a jó kedély íróját is (például a választási időkben különösen emlékezetes Elveszett levél alkotójában – teszem hozzá Plesu okfejtéséhez).
Hát ez a biztatás bátorít fel a Szentgyörgy Pincében, fehérasztal mellett elhangzott bonmot idejegyzéséhez. A gyengécske Mihai Viteazul-szobor elé felépített emelvényen még nem értek véget a szónoklatok a sepsiszentgyörgyi autonómiatüntetés keretében (valóban lehetett úgy kétezer ember a téren), amikor lent, a pincében elhangzottak az első ebédrendelések. A pincér közölte, hogy a rendezvény ideje alatt csak ásványvizet, üdítőt vagy alkoholmentes sört lehet az étel mellé rendelni (ezt nyilván utasításba kapták). Ekkor hangzott el a „caragialei” kérdés: – A székelyeknek tehát választaniuk kell az autonómia és az alkohol között?
De vissza, egyelőre legalábbis a két bukaresti hetilaphoz. A Dilema Romania inapoiata súlypontjának egyik újságíró munkatársától azt olvashatjuk, hogy a nem anarchikus és nem kormányozhatatlan, de bizonytalan, félő és zajos Románia a Ceausescu és Ceausescu közti távolságnak valahol a felénél tart. Figyelemre méltó, bár nem túl biztató megállapítás. Ha az Observator culturalban keresünk további vagy másfajta eligazítást, nem sokkal jobb eredményre jutunk. A politikai vezéranyagok egyikét jegyző Bedros Horasangian felteszi a kérdést: vajon normális-e az az ország, ahol végtelenül csak arról van szó, hogy a nagyobb vagy a kisebb rossz között válasszunk? De hol végződik a Nagy Rossz, és hol kezdődik a Kisebbik Rossz? Egyet lapozva pedig, az Observator főszerkesztő-helyettese Basescu elnök önelégültségének a „potenciáljáról” cikkezik…
Egyszerű volna azzal tenni le a két bukaresti lapszámot, hogy ez szerencsére nem a mi dolgunk. Nekünk elég az autonómiaigényünket – amivel tulajdonképpen mind egyetértünk – kinyilvánítani. Akár Mihai Viteazul szentgyörgyi szobra közelében. (Pláne hogy egy ősi történelmi pillanatban a székelyek, egy rosszul politizáló erdélyi magyar fejedelemmel elégedetlenül a román harcos mellé álltak; s a román nemzeti történetírás attól a pillanattól származtatja „a három román fejedelemség” összetartozását.)
A viszonyítási pontok megkülönböztetése azonban nem csupán historiográfiailag fontos. A XIX. században élt medgyesi szász orvos, Daniel G. Scheint magyarra most lefordított (német eredetiben 1833-ban Pesten kinyomtatott), a Székely Nemzeti Múzeum kiadásában 2012-ben hozzáférhetővé tett könyve, Az erdélyi székelyek földje és népe nekünk kellemes olvasmány, hiszen első mondata így hangzik: „Székelyföld az Erdélyi Nagyfejedelemség része, és ennek az országnak a legszélső határától, ahol Moldvát és Oláhországot érinti, Észak- és Nyugat-Erdélyig húzódik, a Szászok földjéig és a Magyarok földjéig.”
1833 és 2012 között nagy idő telt el – és amilyen hasznos a múltat tudatosítani, olyan szükséges a változást tudomásul venni; jóllehet sem Mihai Viteazul vélt igazságának, sem a „Ceausescu és Ceausescu közt” legújabb kori tényeinek elfogadása nem lehet alapállásunk. 2012. december 9-én arról kellene döntenünk, hogy a „Nagy Rossz” és a „Kisebbik Rossz” közül melyiket választjuk – vagy inkább hogy szakítunk a rosszal, amelyből annyi évtizeden át volt részünk. Ez minden román állampolgár dilemmája; olyan dilemma, amelyet elvben nagyon könnyű megválaszolni, csakhogy a „rossz” azonosítása, egy párthoz, egy választási szövetséghez kapcsolása még hosszú szakmai (politológiai) elemzést követően sem könnyű. Leegyszerűsítve a dolgokat, talán így lehet fogalmazni: a győztes, az új (régi?) többség javítson a gazdasági helyzeten, okosan építse az európai kapcsolatokat (netán elérve a bejutást is a Schengen-övezetbe), szakítson a gyűlöletbeszéddel, beleértve a „magyar kártya” folyamatos kijátszásának gyakorlatát. Tegyük hozzá: a közigazgatási (gazdasági) régiók újragondolásában maradjon a realitások talaján – ami országos érdek, nem csupán nekünk, Romániában élő magyaroknak fontos, már-már azt mondanám, élet-halál kérdés.
A magyar képviselet pedig az új parlamentben – vagy éppen a választások után megalakuló kormányban – alapkérdés, a kisszerű érdekeknek (párt- és személyes hiúságoknak) alá kellene, alá kell rendelődniük a közösségi szempontoknak. Ellenzékben eredményesnek lenni: hiú ábránd, önbolondítás. Tegyük hozzá: bármilyen autonómiaigényben, előrehaladásban csak országon belül lehet sikert remélni. Sem Magyarország, sem semmilyen európai intézmény nem képes segíteni a megoldásban.
KÁNTOR LAJOS
*A szerző a Korunk Főszerkesztője.
Népszabadság

Novák Csaba Zoltán
PÁRTÉPÍTÉS A Román Kommunista Párt hatalmi szerkezetének kiépítése Maros megyében, 1944-1948
Szinte nulláról kezdték az ország szovjet minta szerint való megszervezését.
A Román Kommunista Párt az 1944. augusztus 23. után kialakult politikai helyzetet arra próbálta felhasználni az első pillanattól kezdve, hogy megszerezze a teljes politikai hatalmat, és hogy az országot egy szovjet mintára megszervezett állammá tegye. A Vörös Hadsereg bevonulása után az addig illegalitásban tevékenykedő kommunisták hozzáfogtak a párt helyi szinten történő megszervezéséhez. A kommunista párt Maros megyei szervezetét teljes mértékben új alapokra kellett helyezni, ugyanis az RKP illegalitásba helyezése folytán a helyi szervezeteket is betiltották, tagjait pedig üldözték a hatóságok. A munkásmozgalmi családból származó B. J. így emlékszik vissza: „a vásárhelyi szervezetet 1922-ben alapították meg. Az alapítók között volt édesapám is. A párt illegalitásba helyezése után az itteni szervezetet is betiltották. A hajdani Kossuth utcában működő munkásház még fennállt egy ideig, mi munkásgyerekek ide jártunk minden vasárnap, aztán a harmincas évek közepén ezt is felszámolták.” A párt a két világháború közötti időszakban nem rendelkezett jól kiépített vidéki szervezetekkel és megfelelő tömegbázissal sem. Vidéken az emberek nem kapcsolódtak be tömegesen a baloldali mozgalomba. Egy 1951-ben készült összeírás a megye 120 vidéki településéből csupán 90 olyan személyt nevez meg, akik 1944. augusztus 23. előtt az RKP szimpatizánsai, vagy illegális tagjai lettek volna. Az ún. illegalista mozgalom jellegzetességeihez tarozik az a tény is, hogy a konkrét akciók szinte teljes mértékben Marosvásárhely területére korlátozódtak.
Vidéki szervezetek elszórtan működtek, általában olyan a megyeközponthoz közel eső falvakban, amelyek lakosságának egy része a városban dolgozott, és nagyon sok esetben valamely karizmatikusabb helyi származású aktivista nevéhez kötődtek.
Csernovics Sámuel, aki nagyon fiatalon került kapcsolatba ezzel a mozgalommal, és aki a későbbi marosvásárhelyi pártiskola előadója lett, így emlékszik vissza: „Az eszmékkel felületesen már gyermekkoromban megismerkedtem. Az utcánkban nagyon sok munkás élt. Ezek közül többen is illegalisták lettek. Komoly mozgalmista volt a Löbl család, Márton és Piri, Gombos Mihály, a Minor család, Nemes Dezső. Ezek mind a mi utcánkban laktak.
Az egyik Minor fiú még a spanyol polgárháborúban is harcolt Franco ellen. Esténként összeültünk az utcánkban és beszélgettünk. Inkább, amolyan tőmondatokban beszéltek, a tudományosság teljes mértékben hiányzott. Jómagam sem ismertem akkor egyetlen ilyen jellegű munkát sem. Ezek az emberek meséltek nekünk a pártról, hogy miért is harcol, milyen célkitűzései vannak. Egyiküknek sem volt tulajdonképpen valamiféle marxista képzettsége.”
A szervezkedés, a kommunista mozgalom felvállalásának komolysága is váltakozott. A magyar közigazgatás visszatérése 1940-ben felszámolta még ezt a szórványosan működő illegalista mozgalmat is. A vásárhelyi illegalisták egy része, pl. Löbl Márton elhagyta a várost, másokat pedig elfogtak és Ákosfalvára szállították.
Az akkor, a pártstatisztikák szerint 338 000 lakossal (46,1% román és 50,8% magyar) rendelkező Maros megyét is megviselte a front átvonulása. A megye területe nagy részének háborús övezetté válása, a front átvonulása utáni zavargások, a súlyos gazdasági helyzet óriási megpróbáltatások elé állították a lakosságot.
A Felső-Maros mentét így mutatja be egy 1944-ből fennmaradt jelentés: „Sáromberke már szinte kihalt, kisszámú nép lakja. Átlag minden tizedik háznak van lakója. Ugyanez vonatkozik Gernyeszegre is. Körtövélyfája már ennél lakottabb. […] Petele pedig teljesen üres. Jelenleg már csak a cigányok járnak be egy-egy rozoga fogattal, hogy elvigyék mindazt, ami a korábbi látogatóknak nem kellett.
Jelenleg Petelén egy pár orosz katona is tartózkodik, akik a szőlőtermés betakarításával foglalatoskodnak. […] A Szászrégenbe vezető úton látni az aknák által megölt falusiak hulláit, amelyeket az asszonyok a helyszínen egész felületesen a földbe ásnak. […] Szászrégen félelmetesen kihalt.” Az 1946 és 1947-ben kicsúcsosodó szárazság csak fokozta az amúgy is válságos gazdasági helyzetet.
A Maros megyei pártszervezés első jelentős, háború utáni lépésére 1944. szeptember 24-28. táján kerülhetett sor és az illegalista mozgalom tagjainak nevéhez fűződött. „Az elvtársak legnagyobb része a Szászrégenben megalakított 503-as munkaszázadhoz volt beosztva, és akik onnan megszöktek, az orosz csapatok szeptember 28-i bevonulása előtt néhány nappal érkeztek haza. A hazajöttek, azonnal megalakították a párt 8 tagból álló Ideiglenes Végrehajtó Bizottságát.” Fontos tényező, hogy erre a lépésre helyi kezdeményezés révén került sor, ugyanis az RKP központi kiküldöttei szeptember végén még nem érkeztek meg a városba. 1944 őszén megalakult a RKP Maros megyei szervezete, amelynek a vezetőségét egy öttagú bizottság jelentette. A bizottság tagjai az eddig illegalitásban levő tagokból került ki, név szerint: Soós József (később polgármester Marosvásárhelyen), Löbl Márton, Szőcs Béla, Nemes Dezső és Lakatos Albert. Ez volt a „fej”.
A „test” megszerzése, kiépítése jelentette ezek után a megyei szervezet egyik legfontosabb feladatát. A párt Maros megyei szervezete egyelőre a Kolozs megyei regionális szervezet hatásköre alá tartozott.
Kezdetben kaotikus állapotok uralkodtak a párt háza táján. „Az elején nem tudták megmondani, hogy ki milyen funkciót tölt be.” Az 1945-ös év folyamán az aktív szervezői munkának köszönhetően megalakultak a párt működését biztosító legfontosabb osztályok, illetve alosztályok, az akkori kifejezéssel élve „reszortok”, amelyek a párt különböző területeken kifejtett tevékenységét szervezték és irányították: propaganda, gazdaság, kultúra stb.
1945-ben első lépésként megalakultak a járási titkárságok, amelyek létrehozták a járási osztályokat is. Az esetek többségében a helybeliek közül kerültek ki a járási vezetők, de ha szükség volt rá, a megyétől is neveztek ki titkárokat. A vidéki szervezetek a megyei központi osztályok hatásköre alá tartoztak, amelyek a megyei Központi Bizottságnak tartoztak felelőséggel, innen kapták a módszertani utasításokat és ide küldték el havi jelentéseiket.
Mint említettem már, a RKP periférikus jelleggel bírt a háború előtt az általunk vizsgált régióban is. Mindez arra kényszerítette az országos vezetőséget és az alapszervezeteket egyaránt, hogy nagyszabású „toborzó” tevékenységbe kezdjenek, megkeressék az utat a megye munkássága, valamint az elég nagyszámú parasztság felé.
A munkásság megszervezése, mozgósítása a szakszervezeteken keresztül történt. A tömegtámogatottság növelését célozta meg a különböző „tömegszervezetek” létrehozása. Ezeknek a szervezeteknek elméletileg a különböző társadalmi csoportok érdekeit kellett képviselniük, gyakorlatilag azonban az RKP szatelitszervezeteivé váltak:
Kommunista Ifjak Szövetsége (KISZ) a fiatalság bevonását célozta meg, a Magyar Népi Szövetség (MNSZ) a magyar ajkú tömegek mozgósításáért felelt, a Hazafias Szövetség a fasisztaellenességre és a hazafiságra építkezett, az Ekésfront a román parasztság mozgósításáért felelt.
A tömegszervezetek kiépítését vidéken ún. „instruktorok” irányították. Ezeknek állandó jelleggel a tömegek között kellett tartózkodniuk, ők feleltek a különböző propagandisztikus tevékenységekért.
Az RKP alapszervezetei vidéki és városi szinten egyaránt az ún. sejtek voltak.
A sejt, mint alapszervezet arra volt hivatott, hogy megfelelő kommunista propagandát fejtsen ki, minél több tagot vigyen be a pártba, megteremtve így az alapot az RKP helyi szintű kiépítéséhez. Egy sejt megszervezéséhez, működéséhez legalább három ember szükségeltetett. A sejt élén a sejt titkára állt, őt segítették a különböző beosztásban tevékenykedő sejttagok.
Az első adatok, amelyek a párt tagságára vonatkoznak, 1945 nyarától jelennek meg. A városokban, üzemekben, falvakon megalakuló első RKP sejtek beküldték jelentéseiket a tagságuk számának alakulásáról. Az igen aktív agitprop akció eredményeként a megyei RKP egy bizonyos létszámnövekedést könyvelhetett el a párttagok soraiban.
Az RKP Maros megyében 1945 végén 2.852 taggal rendelkezett. A háború előtti időszakhoz viszonyítva ez mindenképp biztató előjel volt. A megye összlakosságát nézve azonban még mindig elenyésző volt a párttagok száma, 0,95%.
Az 1946-os év politikai eseményei, a nemzetközi helyzet alakulása, a baloldali blokk létrehozása, a választások „megnyerése” növelhették valamelyest a vizsgált térségben is az RKP presztízsét, ugyanis a párttagok száma majdnem megháromszorozódott. 1946 végén a pártstatisztikák szerint az RKP-nak Maros megyében 6.593 tagja volt.
A párt minden jelentkezőt szinte feltételek nélkül, tárt karokkal fogadott, csupán azoknak kellett igazoló önéletrajzot írniuk, akik nem voltak munkás- vagy parasztszármazásúak.
Az igazi áttörést az RKP számára az 1947-es és az 1948-as év hozta meg.
A történelmi pártok lefejezése, a király elűzése, majd a teljes politikai hatalom megszerzése új lehetőségeket biztosított az RKP számára. „A járásban a politikai helyzet általunk van irányítva, a rémhíreket párttagjainkon keresztül hamar visszaverjük, mert nem egységesek és az utóbbi időben nagyon kis mértékben nyilvánulnak meg” – jelentik a nyárádszeredai járásból 1947-ben.
Megyénkben is növekedett a párttagok száma, amely 1947 végére elérte a 9.267-et (3,08%). 1948-ban az RKP és a Szociáldemokrata Párt egyesítése az ily módon megszületett Román Munkáspárt tagjainak száma országos szinten egy millió fölé nőtt.
Ez a folyamat az eredményezte, hogy 1948 végére a párttagok száma Maros megyében is 12.474-re (3,81%) emelkedett. Ez már komoly tömegbázist jelentett. Az RKP-nak a megye minden vidékén volt már kiépítve szervezete, amelyek biztosították a tagság számának állandó növekedését.
A marxi és lenini tanítások alapján a kommunista pártoknak, mint „élcsapatoknak” az a feladatuk, hogy megszervezzék a munkásosztályt, amelynek az uralma jelentené a kommunizmus felé vezető út első szakaszát. A kommunista propaganda tehát elsősorban a megye munkásságát célozta meg.
Ezt a célt szolgálták az üzemekben, gyárakban létrehozott sejtek és nem utolsó sorban a szakszervezetek fölötti irányítás megszerzése. A megye, főleg Marosvásárhely munkássága csatlakozott első ízben az RKP-hoz. 1945-ben a párttagok 55%-a volt munkás. Ez az 50% körüli arány fennmaradt egészen 1948-ig.
A munkásszármazású párttagok közel 50%-át minden esetben a marosvásárhelyi munkások adták. A munkások másik hányada azokból a járásokból került ki, amelyek rendelkeztek valamiféle ipari egységgel. Itt elsősorban a Maros menti fafeldolgozó egységeket, pl. Maroshévízt, vagy a városokat, mint pl. Szászrégent kell megemlítenünk.
Ami a Maros megyei RKP etnikai összetételét illeti, a lakosság sajátos etnikai megoszlása miatt az országos átlagtól eltérő számadatokkal találkozunk. A kezdeti időszakban a kisebbségiek – magyarok, zsidók – viszonylag nagy számban képviseltették magukat az RKP soraiban. Az országos viszonylatban kisebbségben, de megyei szinten még többségben levő magyarsága adta 1945-ben és 1946-ban a Maros megyei RKP tagságának több mint 80%-át: 1945-ben 85,49%, 1946-ban 83,02%. Ezek az arányok mindenképp eltérnek a megye etnikai arculatától: 50,8% magyar, 46% román. (az RKP nemzetiségi összetételének alakulásáról lásd Novák korábbi cikkét – szerk. megj.)
Összegzésként elmondhatjuk, hogy 1944. augusztus 23. után, akárcsak az egész országban, Maros megyében is teljesen új alapokra kellett helyezni a Román Kommunista Pártot. A megyei RKP erőteljes központi támogatottsággal és igencsak szívós propagandamunkával hozzálátott tagjai számának növeléséhez ami, mint legitimációs eszköz elengedhetetlen volt a teljes politikai hatalom birtoklásához. Ez a két világháború közötti időszak illegalistáinak és szimpatizánsainak számából kiindulva igencsak nehéz feladatnak tűnt. A Maros megyei RKP útja a néhány tagot számláló, periférikus párttól a több ezer tagot magának mondható tömegpártig mégis viszonylag rövid időszak volt, mindössze négy év.
A sajátos kül- és belpolitikai viszonyok következtében a Maros megyei RKP, amely a két világháború között csupán néhány tucat taggal rendelkezett, 1945 végén már több mint 2000 tagot számlált. 1948 végén a Román Munkáspárt név alatt egyesült RKP és Szociáldemokrata Párt 12.474 tagot mondhatott a magáénak.
Ez egy szokatlanul gyors folyamat, amelyben óriási szerepet játszott a második világháború utáni kül- és belpolitikai helyzet: a fasizmus szörnyűségei, a szovjetek jelenléte, a vasfüggöny megjelenése, a baloldali propaganda hatása stb.
A párt társadalmi összetétele, néhol kisebb eltérésekkel, megfelelt az országos átlagnak. A párt tömegbázisának alapját kezdetben a városi munkásság adta, idővel aztán megnövekedett a parasztság aránya.
Ez a két társadalmi csoport jelentette az RKP tömegbázisának több mint 80%-át. A Maros megyei RKP soraiban is megtaláljuk az értelmiségieket és a hivatalnokokat, számuk fokozatosan növekedett a párt hatalmának kiteljesedésével.
Amint az adatokból is kitűnik, az RKP tagságának jelentős többségét ebből az időszakból a megye magyar ajkú lakossága adta. Az első három évben a megyében a kb. 51%-ot kitevő magyarság és a zsidók túlsúlyban képviseltették magukat. Ezek az adatok megcáfolják azokat az állításokat, miszerint a párt kiépítése helyi szinten egyedül a román államot terhelné.
A pártstatisztikák alakulása az ellenkezőjét bizonyítja. Másrészt ugyancsak alaptalan kizárólag az itt élő kisebbségiek számlájára írni mindezt. A pártstatisztikákban 1947-1948-ban megmutatkozó nagy arányú változások – az arányok 1948-ra viszonylag kiegyensúlyozódtak – már cáfolják ezt. Megyei szinten a magyarság még mindig valamivel nagyobb arányban volt jelen a pártban, de Vásárhely szinten a románokról mondható el ugyanez.
Novák Csaba Zoltán
1975-ben születetett Nyárádszeredában. Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzőben végezte. 2002-ben történelem szakos oklevelet szerzett, majd 2002-2003 között mesteri képzésen vett részt a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen.
2004-től doktori tanulmányokat folytat a Román Akadémia Nicolae Iorga Történettudományi Intézetében Bukarestben. Jelenleg a Román Akadémia Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa Marosvásárhelyen. Kutatási területe: nemzetiségpolitika Romániában a 20. sz. második felében, román-magyar kapcsolatok, Kelet-Európa története, baloldaliság, rendszerváltás 1989.
Transindex.ro

Kormányzásra készül az RMDSZ
Biztosan ott lesz az RMDSZ a következő parlamentben, mind a képviselőházban, mind pedig a szenátusban – nyilatkozta tegnap este az exit poll-mérések alapján Kelemen Hunor elnök, aki úgy értékelte: az utóbbi 23 év legnehezebb kampányán van túl az RMDSZ.
Az urnazárást követően közzétett, tegnap esti exit poll-felmérések alapján a szövetség megszerezte a törvényhozásban való részvételt biztosító ötszázalékos eredményt. Az RMDSZ az ország mind a 452 választókerületében, míg az EMNP hetvenhét, főleg erdélyi választókerületben állított jelöltet.
A jelentős magyar lakossággal rendelkező megyékben három órával az urnazárás előtt az országos átlag alatti volt a részvétel. A 21 órás helyzetet összegző kimutatás szerint ezek közül Hargita megyében volt a legmagasabb a részvétel, közel 45 százalékos. Bihar megyében 43,44, Szilágy megyében 41,77, Fehér megyében 41,66, Maros megyében 41,02, Szatmár megyében pedig 38,19 százalékos részvételi arányt jegyeztek.
Háromszékhez hasonlóan, Hargita megyében is érvényes mandátumokat szerzett az RMDSZ, lapzártakor biztos befutónak tűnt Antal István, Kelemen Hunor, Korodi Attila és Moldován József képviselőjelölt, illetve Verestóy Attila és Tánczos Barna szenátorjelölt. Szintén a párhuzamos számlálások alapján Maros megyében Borbély László, Kerekes Károly, illetve Kelemen Attila képviselőjelölt, Markó Béla és Frunda György szenátorjelölt juthat mandátumhoz. Bihar megyében Cseke Attila képviselői, illetve Biró Rozália szenátori mandátuma is valószínűnek tűnt lapzártakor.
Az RMDSZ nem egy „ötszázalékos” párt, amint azt a közvélemény-kutatások mutatják, hanem az erdélyi magyar közösség képviselője – hangsúlyozta tegnap este Kelemen Hunor. „A felelősségünk százszázalékos minden olyan magyar ember iránt, aki ránk szavazott, de azok iránt is, akik nem bennünket választottak, vagy nem jutottak el ma az urnákhoz” – jelentette ki. Úgy értékelte: szükség van arra, hogy a megszerzett jogokat a szövetség megerősítse, újabb jogok megszerzését tűzze ki célul, és hogy a nehéz gazdasági helyzetben a munkahelyteremtésre, a gazdasági reformra és az adópolitika megváltoztatására fordítsa a figyelmet.
„A gazdasági reformért, a kisebbségi jogokért és a régióátszervezésért tárgyalásokat kezdünk azokkal, akik a kormányzásra felhatalmazást kaptak” – jelentette ki az elnök. Egy esetleges koalícióban való részvételre vonatkozó újságírói kérdésre Kelemen Hunor megjegyezte: az RMDSZ a programja alapján kész párbeszédet folytatni, ezt soha nem utasította el. Mint mondta: szombatra összehívja a Szövetségi Képviselők Tanácsát, hogy megvitassák a választási eredményeket, és keressék a válaszokat a következő időszak kihívásaira.
Posztkommunista visszarendeződést jeleznek – vélekedett tegnap az exit poll-eredmények kapcsán Tőkés László. Az EMNT elnöke, az Erdélyi Magyar Néppárt védnöke elmondta: a budapesti rendszerváltó politikai vonallal ellentétben Bukarestben a restaurációs politikai vonal látszik győzedelmeskedni. Sajnálatosnak tartotta, hogy az RMDSZ máris bejelentette a tárgyalási készségét a posztkommunista visszarendeződés képviselőivel. Az európai parlamenti képviselő pozitívumnak tekintette, hogy az EMNP növelte támogatottságát a nyári önkormányzati választások óta. Fontosnak tartotta, hogy a párt olyan témákat jelenített meg nagypolitikai szinten, mint az autonómia és a föderalizmus. „Ezek után nem tudja megkerülni az autonómiát az RMDSZ” – vélte az EMNP védnöke. Tőkés László úgy vélte, hogy az EMNP-nek rendelkezésére áll a következő négy év ahhoz, hogy olyan győzelmet érjen el, amilyet a Fidesz ért el a két évvel ezelőtti parlamenti választáson. Demeter Virág Katalin
Háromszék
Erdély.ma

Szakértők: instabil belpolitikai helyzet várható
Instabillá válhat a belpolitikai helyzet Romániában a vasárnapi parlamenti választások következtében, a legjobb eredményt elérő Szociál-Liberális Szövetségen (USL) belül is konfliktusokra lehet számítani – hangzott el a Nemzetpolitikai Kutatóintézet (NPKI) és a Magyar Külügyi Intézet (MKI) által rendezett beszélgetésen, hétfőn.
Pászkán Zsolt politikai elemző azt mondta, Románia „permanens kampányban él" már csaknem tíz éve, sok választást tartottak az elmúlt években, ami kimerítette az anyagi és a szellemi forrásokat, továbbá az emberek türelmét is. Már a korábbi, helyhatósági választások alkalmával is az látszott, az USL a győzelmét úgy élte meg, hogy az emberek elkötelezetten támogatják, pedig csak kevésbé büntették őket, mint a jobboldali pártokat – fogalmazott. Hozzátette: most ugyanez a helyzet állt elő. Emlékeztetett, a jobboldal a kampányban elfáradt, és nem látta be, hogy pozitív kampánnyal nem nyerhet. Úgy vélte, a kampányban az USL semmi újat nem tudott mondani a választóknak. A várható következményeket illetően úgy fogalmazott, a pártok között és a pártokon belül is várhatók konfliktusok, az USL-ben például már most is felmerültek feszültségek. A vita, amely a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) esetleges kormánykoalícióba vonása miatt alakult ki, valószínűleg már az USL-en belüli konfliktus első fordulója volt: Victor Ponta kormányfő, az USL társelnöke „beintett" párttársainak – közölte. Hozzáfűzte, elképzelhető, hogy Victor Ponta nem tölti ki a négyéves mandátumát.
A szakértő arról is beszélt, hogy Románia és Szlovákia informálisan egyeztethet kisebbségi kérdésekről, a két ország kormányzó pártjai egy politikai családhoz tartoznak, és a magyar külpolitikának jobban oda kell figyelnie a magyar kisebbségek helyzetére ezekben az országokban.
Zákonyi Botond, az MKI igazgatója úgy látja, nem kell előrehozott választásokra számítani Romániában. A magyarellenes kijelentések az USL egyes képviselőitől sem állnak távol, ami nem lehet jó hatással a magyar-román kapcsolatokra, és várhatóan a következő négy évben is lesznek olyan ügyek, amelyek nehezítetik a két ország együttműködését – mondta. Kitért arra is, hogy a két ország tíz éve stratégiai partnerségi megállapodást kötött, és sok területen – például uniós kérdésekben – hatékonyan együttműködhetnek, kooperációjuk már eddig is több eredményt hozott, és ezt immár Bukarestben is felismerték.
Románia uniós kapcsolatairól azt mondta, folyamatosan húzódik az ország schengeni csatlakozása, valamint nem tudni, mikor lesz esélye az euróövezet tagjává válni, és ez a helyzet a közeljövőben sem változik. Egyre inkább körvonalazódik a többsebességes Európa, és ennek Románia a külső részén áll – mutatott rá. Megjegyezte, Brüsszelben „nincs túl jó imázsa" a román kormánynak, az igazságügyi rendszer, a korrupció elleni harc még mindig komoly kihívás, pedig egy teljes jogú tagállamnál nem szerencsés, hogy még mindig itt tart, ezeknek a kérdéseknek a számonkérése inkább a tagjelöltekre jellemző.
Zákonyi Botond arról is beszélt, hogy a vasárnapi választás mérföldkövet jelent abból a szempontból, hogy vége a „Basescu-korszaknak", a voksolás az államfő ellenzékének elsöprő sikerét hozta. Az elnök azonban marad a hivatalában, mert Victor Pontának is kényelmesebb egy meggyengült, mandátuma végén járó államfő, mintha a saját táborából kellene kiemelnie valakit a posztra – vélekedett.
Illyés Gergely, az NPKI kutatója rámutatott, a nyári helyhatósági választásokon az RMDSZ sokkal jobb eredményt ért el, mint a másik két magyar párt, ezért nem érezte szükségét annak, hogy együttműködjön velük a parlamenti választásokra készülve. Az RMDSZ a kampányban azt hirdette, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) indulása, a két párt versengése gyengíti a magyarság érdekeit, az EMNP azonban lehetségesnek tartotta, hogy bejut a parlamentbe, így a versenyt is vállalta – fogalmazott.
Az eredményekkel kapcsolatban hangsúlyozta, a magyarlakta területek voksait még nem összesítették teljesen, ezért elképzelhető, hogy mindkét párt végeredménye a jelenlegi számoknál kedvezőbben alakulhat. Ugyanakkor az már most világosan látszik, hogy nagyon alacsony volt a részvételi arány ezeken a területeken, és ezt hiba lenne csak az időjárásra fogni – mutatott rá. Megjegyezte, szerény eredménye ellenére az EMNP „nem hal el", megmarad a politikai térképen.
Romániában a kormányzó USL csaknem 60 százalékos választási győzelmét mutatják az első részeredmények, amelyeket hétfőn délelőtt hoztak nyilvánosságra. A jobbközép Igaz Románia Szövetség (ARD) 16,7 százalékon, a populista Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) 13,5 százalékon áll. Az RMDSZ a megszámolt voksok 5,3 százalékát kapta: ezzel az eredménnyel átlépi az ötszázalékos parlamenti küszöböt. Az EMNP a szavazatok 0,67 százalékával nem jut be a parlamentbe. Azokban a szavazókörzetekben, amelyeknek az eredményeit hétfő reggelig feldolgozták, 41,6 százalékos volt a részvétel.
A bukaresti központi választási iroda a vasárnapi parlamenti választásokon leadott voksok 81,5 százalékát összesítette.
MTI
Erdély.ma

Egyértelmű többséget szerzett az USL a bukaresti törvényhozásban, az ARD a mandátumok 20 százalékára számít
Az RMDSZ 5 százaléka a célfotón dől majd el
Nagy előnnyel nyert a Szociálliberális Szövetség (USL). Öt exit poll igazolta vissza a közvélemény-kutatások előrejelzéseit, miszerint a Szociáldemokrata Pártból (PSD), a Nemzeti Liberális Pártból (PNL) és a Konzervatív Pártból (PC) álló választási szövetség több mint 50 százalékos kényelmes többséget szerez a képviselőházban és a szenátusban. A második helyen a kisebb jobboldali pártokat és a Demokrata-Liberális Pártot (PDL) tömörítő Igaz Romániáért Szövetség (ARD) áll, a harmadik a Dan Diaconescu vezette Néppárt (PP-DD), majd az RMDSZ, amely néhány tizedszázalékkal haladja meg az öt százalékos parlamenti bejutási küszöböt. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerepléséről nincsenek adatok. A részvétel (36,54 százalék az országos átlag a 19.30-kor közreadott adatok szerint) néhány százalékkal nagyobb, mint 2008-ban (34,48 százalék.) Lapzártánkkor Victor Ponta kijelentette: ma tárgyal az RMDSZ-szel a parlamenti többség létrehozásáról.
Vasárnap egyfordulós parlamenti választásokat rendeztek Romániában, amelyen 315 képviselői és 137 szenátori választókerületben választották meg az ország kétkamarás parlamentjének törvényhozóit. A választásokon 12 párt és pártszövetség több mint 2400 jelöltje indult.
Tegnap valamennyi erdélyi megyében az országos átlagnál alacsonyabb arányban járultak az urnákhoz a választópolgárok a parlamenti választásokon, a székelyföldi megyék a sereghajtók között voltak a részvétel tekintetében.
Az esti órákban az RMDSZ-es politikusok SMS üzenetekben arra buzdították a magyar választópolgárokat, menjenek szavazni.
A voksolást leginkább az időjárási viszonyok – a havazás és hófúvás – akadályozták. Az első órákban tucatnyi szavazóhelyiség nem nyitott ki, mert még az urnabiztosok sem tudták megközelíteni a szavazóhelyiséget.
Megbüntették, mert alkoholt fogyasztott a mellékhelyiségben
Kolozsváron és Kolozs megyében eddig kisebb incidensekkel zajlott a szavazás. Az egyik szavazókörzetben eltűnt egy pecsét, Bánffyhunyadon pedig több helyen hosszú percekig szünetelt az áramszolgáltatás. Érdemes megjegyezni, hogy Kolozsváron az egyik szavazókörzet elnökének helyettesét megbüntették, ugyanis ittasan találták meg az egyik mellékhelyiségben.
Ehhez az is hozzáadódik, hogy szintén Kolozsváron két szavazókörzeti elnök és két helyettese kisebb közúti balesetet szenvedett: az egyikük által vezetett személygépkocsi megcsúszott az útfelületet borító hórétegen, és egy oszlopnak ütközött. A mentősök a helyszínen ellátták a sérülteket, így gond nélkül elértek a szavazókörzetekhez, s időben megnyitották azokat.
Leadták voksukat vasárnap a magyar pártok vezetői a parlamenti választásokon, és polgártársaikat is arra biztatták, járuljanak minél nagyobb számban az urnákhoz. A tegnapi parlamenti választásokon két magyar párt indult. Az RMDSZ az ország mind a 452 választókerületében, míg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – 77 – főleg erdélyi – választókerületben állított jelölteket. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szülőfalujában, a Hargita megyei Csíkkarcfalván szavazott, amely ahhoz a képviselői választókerülethez tartozik, amelyben a politikus negyedik mandátumára készül.
– Abban reménykedem, hogy olyan eredménnyel fogjuk zárni a mai napot, amely az erős parlamenti képviseletet megőrzi, és olyan parlamenti frakcióval fogunk rendelkezni, hogy a magyarság ne legyen megkerülhető a következő esztendőkben, ugyanis nagyon fontos döntések születnek a parlamentben. Arra kérek mindenkit, hogy a rossz idő ellenére is menjen el szavazni, hisz ma rajtunk múlik, ma minden magyar ember szavazatán múlik, hogy lesz erős parlamenti képviseletünk, vagy nem lesz – mondta a voksolást követően újságíróknak nyilatkozva az RMDSZ elnöke.
Toró T. Tibor, az EMNP elnöke Sepsiszentgyörgyön adta le voksát, abban a választókerületben, ahol szenátorjelöltként indul.
– Az autonómiára szavaztam és arra, hogy minden magyar nyerjen. Erre biztatok mindenkit, aki még nem választott. Remélem, elegendő sokan leszünk, és akkor minden magyar nyer” – mondta az EMNP elnöke a szavazóhelyiségből való távozásakor.
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke Nagyváradon voksolt. Rámutatott, egy öntudatos, romániai magyarnak erkölcsi kötelessége elmenni választani, hogy erősítse a magyar képviseletet a romániai parlamentben.
„Azzal lennék elégedett, ha szakítani tudnánk a romániai magyar politika két évtizedes engedményjogokkal megelégedő, araszoló, veszteglő politikájával, és új lendületet tudnánk adni a rendszerváltoztatásnak, amelyet 89-ben kezdtünk el Temesváron” – mondta Tőkés László.
Alacsonyabb részvétel Erdélyben
Délután 14 óráig a választási névjegyzékben szereplő 18 millió 300 ezer választópolgár 20 és fél százaléka adta le voksát. Brassó kivételével valamennyi erdélyi megyében az országos átlagnál alacsonyabb arányban járultak az urnákhoz a választópolgárok, a székelyföldi megyék is a sereghajtók között voltak a részvétel tekintetében.
A voksolást hófúvás és esőzés hátráltatta országszerte. A zord időjárás főleg az ország nyugati részén, a Bánságban okozott gondot. Az áramellátásban is fennakadások voltak: kora délután 180 szavazóhelyiség maradt több órára villanyáram nélkül az országban. Ezek a körülmények is közrejátszhattak abban, hogy az utóbbi két évtizedben először nem a falusiak, hanem a városlakók szavaztak nagyobb arányban.
A választásokon öt közvélemény-kutató cég készített országos exit pollt. A választóhelyiségekből távozók nyilatkozatai alapján készülő becslést 21 órakor, közvetlenül az urnazárás után ismertették. Az első részeredményeket a tervek szerint hétfő délelőtt teszi közzé az országos választási iroda.
Kelemen Hunor: az RMDSZ bejutott a parlamentbe
Az RMDSZ biztosan ott lesz a következő parlamentben, mind a képviselőházban, mind a szenátusban – jelentette ki az RMDSZ csíkszeredai kampányközpontjában exit poll mérések alapján Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.
Kelemen Hunor hozzátette: az RMDSZ nem egy „ötszázalékos” párt, amint azt a közvélemény-kutatások mutatják, hanem az erdélyi magyar közösség képviselője.
Crin Antonescu, a Szociálliberális Szövetség (USL) társelnöke röviddel 21 óra után értékelte a pártszövetség által az exit poll eredmények szerint elért eredményét. Elsősorban köszönetet mondott azoknak a választópolgároknak, akik a sűrű hóhullás dacára elmentek szavazni, és az általa is vezetett politikai alakulatokra adták le a voksukat. Kifejtette: az 1989 előtti diktatorikus rendszer és a jelenlegi demokratikus államforma közötti alapvető különbség a szavazati jog biztosítása. 
– Amennyiben Önök nem léteznének, nem lenne USL. 2012 az Önök támogatása révén lett a győzelem éve. A politikai ellenfeleink által megfogalmazott rágalmak, intrikák ellenére is jelentősen növeltük a népszerűségünket. A december 9-i voksolás által elért eredmény nem csupán egy politikai alakulat győzelme, ez a győzelem ugyanabban a pillanatban Traian Băsescu legyőzése – fogalmazott az USL társelnöke. Hozzátette: szerinte 2013-nak a válság elleni győzelem évének kell lennie.
Kijelentette: semmi kételye afelől, hogy Victor Ponta lesz továbbra is a kormányfő.
Ponta már beszélt Kelemen Hunorral
Victor Ponta, a Szociálliberális Szövetség (USL) társelnöke kijelentette: már beszélt Kelemen Hunorral, az RMDSZ szövetségi elnökével, s ma elkezdik a tárgyalásokat egy parlamenti többség létrehozásáról. A hírt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök megerősítette.
– Stabilitásra, koherens döntésekre, s nem veszekedésre és steril politikai vitákra van szükség – nyilatkozta az érdekvédelmi szövetség vezetője.
Komoly munka áll az Igaz Romániáért Szövetség (ARD) által elért közel 20 százalék mögött – nyilatkozta Vasile Blaga, a jobboldali pártok szövetségének társelnöke, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) elnöke.
„Közel egy hónapja a Szociálliberális Szövetség (USL) kemény sajtókampányt indított ellenünk, mindent megtett, hogy eltorzítsa a valóságot, s a jobboldal ellen hergelje a közvéleményt. Ilyen körülmények között az Igaz Romániáért Szövetség által elért eredmények érthetőek”, nyilatkozta Blaga, aki szerint bizonyosak lehetünk afelől, hogy a szövetség a parlamenti mandátumoknak 20 százalékát tudhatja majd magáénak.
„Az ARD parlamenti képviselői hűek maradnak a kampányban tett ígéretükhöz, és mindvégig kiállnak a jogállam, az igazságszolgáltatás függetlensége, az európai Románia érdekében – idézi az Agerpres Vasile Blagát, aki maga is csak nagy nehézségek árán tudta leadni szavazatát. A Temes megyében voksoló politikus alig ért el a szavazókörzetbe a nagy havazás miatt.
Lapzártakor: Kisebb eltérésekkel, de valamennyi exit poll az USL győzelmét jelzi. A Realitatea hírtelevízió által bemutatott Geopol-felmérés alapján az USL 57 százalékot, az ARD 18 százalékot, a PPDD 14 százalékot, az RMDSZ 5 százalékot ér el.
Az Antena 3-as téváadó a CCSB adataira hivatkozott. Eszerint: USL 56,8 százalék a képviselőházban, 58,3 százalék a szenátusban, az ARD esetében 19 százalék- 19,6 százalék az arány, PPDD 13,8 százalék – 14,1 százalék, RMDSZ 5,1 százalék – 5,2 százalék. A TVR a CURS-ra alapoz: USL 56,96 százalék – 57,58 százalék, ARD 18,12 százalék – 18,27 százalék, PPDD 11,95 százalék – 13,09 százalék, RMDSZ 5,19 százalék – 5,16 százalék. A Romania TV szerint az USL a szavazatok 57 százalékát, az ARD 21 százalékát, a PPDD 11 százalékát, az RMDSZ pedig 5 százalékát szerezte meg. A B1 TV a CSOP exit pollját ismerteti: USL 54 százalék – 55 százalék, ARD 19 százalék – 19 százalék, PPDD 10 százalék – 10 százalék, RMDSZ pedig 5 százalék – 5 százalék.
A Központi Választási Bizottság (BEC) által 11 óra 30 perckor nyilvánossá tett, reggel 10 órára vonatkozó adatai szerint országos szinten a választópolgárok 5,52 százaléka adta le voksát. 14 órakor ez az arány 20,56 százalék volt, 18 órára 36,54 százalékra emelkedett.
A BEC 22 óra 30 perckor közölte a 21 órára vonatkozó országos adatokat: ekkor a részvételi arány 41,72 % volt.
Szabadság (Kolozsvár)

Izsák Balázs nyílt levele Kelemen Hunornak, az RMDSZ szövetségi elnökének
Tisztelt Elnök Úr!
Lezajlottak a parlamenti választások, és az RMDSZ ismét képviselethez jutott Románia parlamentjében, mi több kormányzati részvételre készül Bukarestben. Ez nagyon jó lehetőséget kínál Önöknek, hogy a választási kampányban tett ígéreteket valóra váltsák. Az Önök részvétele a kormányzásban a kétharmados többségű törvények elfogadásához szükséges. Engedje meg, hogy emlékeztessem, Székelyföld autonómia statútumának elfogadása egy ilyen kétharmados többséget igényel. Üdvözölve az RMDSZ választási eredményeit, a Székely Nemzeti Tanács nevében arra kérem Önöket, hogy tegyék kormányzati részvételük feltételévé Székelyföld területi autonómiáját.
Ennek az autonómiának egyik eleme a magyar nyelv hivatalossá tétele Székelyföldön, úgy ahogy azt a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés 2010. március 12-én Sepsiszentgyörgyön elfogadott határozata is kimondja:
„1. A magyar nyelv hivatalos nyelv Székelyföldön, jogállása azonos az állam hivatalos nyelvével. 2. Székelyföld minden polgárának joga van szabadon, azonos feltételek mellett használni szóban és írásban mindkét nyelvet.”
Elégedetten állapítottuk meg, hogy Ön a választási kampányban hasonló nyilatkozatot tett: „a magyar nyelvet hivatalossá akarjuk tenni ott, ahol a magyarok tömbben élnek.” Ezek után természetes, logikus és jogos elvárás, hogy az RMDSZ csak olyan kormánykoalícióban vegyen részt, amely programjába foglalja a magyar nyelv hivatalossá tételét Székelyföldön. Románia regionális újrafelosztása Ön szerint, de szerintünk is, „kitörési pontot jelenthet az autonómiatörekvéseinknek”. Ez a közös nézőpont tölt el bizakodással, hogy az RMDSZ képviselői és szenátorai készek Románia parlamentje elé terjeszteni a nyolc székely székből – semmiképp sem három megyéből – álló Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó, a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott törvénytervezetet.
Befejezésül a lehetséges együttműködésről szólnék az európai polgári kezdeményezés ügyében. Bízom abban, hogy az RMDSZ támogatni fogja a sajátos hagyományokat, nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságot őrző európai régiók érdekében elindított polgári kezdeményezésünket, amint mi is készek vagyunk támogatni az RMDSZ tervezetét, amint az elkészül, és esetleges bejegyzése a romániai magyarság érdekeit fogja szolgálni.
Bízom abban, hogy a fentiekről kétoldalú, személyes megbeszélést is tudunk folytatni, amelyet nagyon régóta szorgalmazok, és amely elől, a választások végeztével, remélhetőleg minden akadály/aggály elhárult.
Áldott ünnepeket és sikeres újesztendőt kívánok Önnek és az RMDSZ minden képviselőjének és szenátorának. Marosvásárhely 2012. december 11.
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma

Visszaszerezte szenátori tisztségét a Kolozs megyei RMDSZ
Néggyel csökkent az RMDSZ parlamenti képviselőinek száma
Az RMDSZ-nek 27 parlamenti képviselője lesz az új parlamentben, néggyel kevesebb, mint a 2008–2012 között. Kolozs megyében a szövetség visszaszerezte szenátori tisztségét, László Attila volt alpolgármester révén, a két képviselői tisztségből azonban csak egyet tudott megőrizni: a kalotaszegi választókerületben Máté András szerzett újabb mandátumot. A választások egyik nagy vesztese Frunda György volt maros megyei szenátor, az RMDSZ egyik legismertebb politikusa. Kolozs megye 8 USL-s, 3 ARD-s, 1 PPDD-s és 2 RMDSZ-es parlamenti képviselőt küld a bukaresti törvényhozásba, amelynek létszáma 118 fővel növekedik 470-ről 588-ra. Traian Băsescu jelezte, nem fogja halogatni az új román parlament összehívását, és kihirdeti a miniszterelnök-jelölt személyéről folytatandó konzultáció menetrendjét. Arról nem nyilatkozott, hogy beváltja-e fenyegetését, és mást jelöl miniszterelnöknek, mint Victor Pontát.
Szabadság (Kolozsvár)

Ki tűzte ki a magyar zászlót?
Kerek harminc évvel ezelőtt, 1982. december 12-e hideg, ködös reggelén a régi marosvásárhelyi városházán megjelent a piros-fehér-zöld lobogó. A gyalogosok szinte megmeredve álltak a szemközti járdán, és csodálták jókora büszkeséggel, és legalább ugyanakkora félelemmel a Bernády György néhai polgármester nevéhez fűződő, impozáns szecessziós épület tetején lengedező zászlót. A látvány megdobogtatta a magyarok szívét, de ugyanakkor azt is tudatosította bennük, hogy az egykori városháza tetején látható színek még inkább megvadítják az amúgy is nacionalista-sovén román kommunista hatalmat.
Míg az utcán az emberek összesúgva tekintettek a zászlóra, a pártbizottság székházában a város és a megye korifeusai és a Szekuritáté hatalmasságai őrjöngtek, a lobogó eltávolítását követelve és bűnbakot keresve.
Az Észak-Erdély elvesztése után 38 évvel visszakerülő magyar zászló híre hamarább eljutott Bukarestbe, mint az épületben székelő Nicolae Vereş főtitkár fülébe. A zászlókitűző tréfa, hőstett vagy egyszerű provokáció még aznap délelőtt „elkezdte szedni az áldozatait”. Az ingatlan felújítását végző közüzemek igazgatóját, Szabó Lászlót menesztették tisztségéből, Csath Gábort, a munkálatokat vezető fiatal mérnököt pedig hónapokig zaklatták a hatóságok.
Az állambiztonsági szervek a városháza restaurálásán dolgozó valamennyi munkást vallatni kezdték. A hónapokig tartó lelki terror valamikor a tavasz közeledtével szűnt meg. A Szekuritáté állítólag megtalálta az igazi tetteseket. Kilétükre azonban a mai napig nem derült fény.
„Megfagyott bennem a vér”
„Amikor az egyik segédmunkással a belső udvar állványairól észrevettük, mi leng a nagyterem kupolája fölött, valósággal belém fagyott a vér” – kezdi a harminc évvel ezelőtt történtek felelevenítését Csath Gábor. Az egykori városháza, akkor pártbizottsági székhely főjavítását irányító mérnök most is jól emlékszik, amint egy Sotri nevű barna bőrű segédmunkás nem sokkal a 7 órás kezdés után odament hozzá, és kihívta a belső udvarra.
A reggeli köd és félhomály ellenére pillanatokon belül mindkettőjük számára egyértelművé vált, hogy egy piros-fehér-zöld anyag került a Bernády György által épített szecessziós palota tetejére. „Előre-hátra futkostam a folyósón, és azon törtem a fejem, mit tehetünk. Közben összementem Simion Cotoi-jal, a megyei pártbizottság második vagy harmadik emberével, akinek előadtam, hogy „valamiféle zászlót” láttunk kitéve. Ő már napirenden volt a történtekkel, és azt is tudta, hogy a magyar lobogóról van szó. Kivörösödve, képéből kikelve ordította: „Maga tette fel, mert magyar!”.
Míg Cotoi a munkatelep vezetőjével volt elfoglalva, felettese, Nicolae Vereş első titkár a renoválást végző közüzemek igazgatóját osztotta ki. „Amikor a reggeli órákban Vereş elvtárs magához hívatott, fogalmam sem volt, miért olyan dühös. Naivan még azt hittem, hogy valamiféle csőtörés történt a városban. Miután tudtomra adta a történteket, azt is közölte, hogy aznaptól nem vagyok igazgató” – emlékszik vissza Szabó László. A közüzemek volt vezetője csalódást okozott a pártkorifeusnak, hiszen néhány évvel azelőtt Vereş volt az, aki kinevezte a vállalat élére. „Vereş elvtárs, aki addig kedvelt engem és bízott bennem, valósággal le volt sújtva.
De leginkább az zavarta, hogy bukaresti felettesei előbb szereztek tudomást a zászló kifüggesztéséről, mint ő, aki az épületben székelt. Gondolom, hogy emiatt meg is volt ijedve, hisz az incidens akár a tisztségébe is kerülhetett volna” – meséli Szabó, aki már másnaptól visszament régi munkahelyére, a tervezőintézetbe. Helyére 1990-ig többé nem neveztek ki magyar igazgatót. A süllyesztőbe került Szabóról a Kossuth Rádió 1983-as rádiókabaréjában lehetett hallani. „Kitűzték a magyar zászlót, leváltották Szabó Lászlót!” – szólt az anyaországban is visszhangot kapó incidens kapcsán született poén.
Miközben a pártbizottságnál elszabadultak az indulatok, a szemközti járdán egyre több járókelő állt meg csodát látni. A lobogó kitűzésének híre szinte futótűzként terjedt, főként a vásárhelyi magyarság körében, de csalódnia kellett annak, aki 9 óra után érkezett a helyszínre: a piros-fehér-zöld zászlónak hűlt helye maradt. „Nem volt könnyű levenni a zászlót, kívülről egyenesen kockázatos lett volna feljutni a tetőre. Tény, hogy nem csak bátornak, de ügyesnek is kellett lennie annak, aki valószínűleg a kinti állványokon, majd a villámhárítón végigmászva, a nagyterem kupolája fölé, a Napot ábrázoló díszre kitűzte.
Az egyik ácsommal én belülről próbálkoztam. Felmásztunk a kupolába, elmozdítottunk néhány cserepet, és egy-két darabból összeillesztett, összesen csaknem nyolcméteres, szeggel végződő léc segítségével valahogy letéptük. Egy bizonyos Lăzărescu elvtárs várt lent, aki idenyújtott egy clujanás cipősdobozt, hogy abba tegyük. Beleráztuk az anyagot, mégpedig úgy, hogy egyikünk se hagyja rajta az ujjlenyomatát” – mondja Csath. Ekkor már látható volt, hogy a 90-szer 60 centiméteres zászló házilag készült.
Lelki terror és erősítés Nanótól
Az incidens után a közüzemek úgy folytatták az épületjavítást, hogy a munkálatokat vezető mérnököt naponta hívatták a Szekuritáté Rigó utcai székházába. Kihallgatták a 135 munkást is, de közülük egyik sem vállalta magára a zászlókifüggesztési akciót. Az egyes számú gyanúsított Csath maradt, annál is inkább, mivel kedvenc hobbija az alpinizmus volt, s ez egybevágott a zászlókifüggesztési „technikával”.
„Volt olyan nap, hogy kétszer is felhívattak a Rigó utcába. Amikor az irodákban megszólalt a telefon, a kolleganők már súgták: Gabi, a Szeku! Hosszú évekig tartó várakozás után, egyik napról a másikra otthon is beszerelték a telefont. Több mint két hónapig jártam a koszos, gázolajbűzös, monoton, vasszekrényes irodákat, ahol ugyanazt a szöveget tizenöt-húszszor is leírtam. Ha történetesen elfelejtettem szemüveget vinni, öt perc alatt szereztek egyet. Gyakran előfordult, hogy este, otthonról vitt el az autó. Karácsony estéjén, amikor más a fenyő körül ünnepelt, én a Szeku egyik szobájában írtam a mindennapi adagomat.
Tíz óra is lehetett, amikor bátorkodtam kikopogni az ajtón, hogy már vegyék át a nyilatkozatom és engedjenek haza, családom körébe” – idézi fel a harminc év után is keserűséget okozó emlékeket az akkor 28 éves szakember. Csath most is kapásból fel tudja sorolni vallatói nevét: Ágoston, Hegedüs, Moldovan, Băţagă, Borz. Menesztett főnökét, Szabó Lászlót Gábos és Buzogány vette kezelésbe. Egytől egyig mind ismert, híres-hírhedt szekusok.
Némelyikük még él, a legtöbben meghaltak. Egyikük sem verte a bűnbakoknak kikiáltottakat, még csak kezet sem emeltek rájuk. De Csath elmondása szerint akkora lelki terror alatt tartották őket, amilyent még az ellenségének sem kíván. Két hónap leforgása alatt a fiatal mérnök 74-ről 64 kilóra fogyott. „Most is a fülembe csengenek Ágoston elvtárs szavai, aki egyszer szólalt meg magyarul, és azt mondta: Mi csak végezzük a feladatunkat!” – idézi fel. A feladatvégzés része volt a több mint száz munkás felsorakoztatása is a volt Kazinczy utcai sportpályán, ahol nyomozókutyákkal szagoltatták végig a gyanúsítottakat.
Amint Csath Gábor meséli, a meghurcoltatáson a nagymamájának és a híres francia komikusnak, Fernandelnek köszönhetően tette túl magát. „Nanóm volt a nyugtatóm. Azt mondogatta, hogy ne félj, mert kiderül az igazság. Fernandel meg az egyik vallatáson jutott eszembe. Az egyik filmjében őt is vallatták a nácik, és míg a tisztek szembefújták vele a cigifüstöt, ő a csepegő vízcseppeket számolta, majd kért egy szál szivart. Amikor eszembe jutott ez a jelenet, elmosolyogtam, a szekustisztek pedig megkérdezték, hogy mi lelt? Elmeséltem a képsorokat, mire ők még idegesebbek lettek” – derül fel Csath arca. 
Évekig tartó trauma
A kihallgatások ’83 februárjának derekán hirtelen félbeszakadtak. A Szekuritáté zaklatásának nyomait azonban az elmúlt három évtized sem feledtette el Csath Gáborral. „Volt egy Mamaián vásárolt fehér pólóm, amin piros és zöld mintát fedeztem fel. Rögtön eldugtam, nehogy valaki megtalálja. Azelőtt az egyik kőművesemet azért vonták felelőségre, hogy otthonában a piros szegfűt miért tette fehér vázába!” – indokolja rettegésének okát. Kérdésünkre, hogy van-e magyar zászlója otthon, nemmel válaszol. Aztán hozzáteszi, hogy ő úgy van ezzel az egész piros-fehér-zöld üggyel, mint a kisgyerek a kályhával: miután megégette a kezét, többé akkor sem közelíti a tűzhelyhez, amikor az alá még csak be sem gyújtottak.
„Állítólag a szervezet és az agy gondoskodik a traumák feldolgozásáról. Az én esetemben ez nehezebb volt, mint egy családtag halálának a megemésztése” – mondja az 1990 után sikeres vállalkozóvá vált mérnökember. Pedig a ’82-es incidens után a Szekuritáté többé soha nem zaklatta. „A történtek után egy évre a közüzemek udvarán találkoztam Gábossal, az ismert szekussal. Kérdésemre, hogy kérhetek-e útlevelet a szocialista országok valamelyikébe, annyit mondott, hogy az állambiztonság nem bosszúálló. És tényleg megkaptam az útlevelem” – meséli, immár mosollyal az arcán.
Ma is csak találgatnak
Eltelt harminc év, de a piros-fehér-zöld lobogó kitűzésének kérdése azóta is megválaszolatlan. Szabó László úgy tudja, egy magyarországi turistacsoport tagjai másztak fel az egykori városháza tetejére. Mint mondja, még ’90 márciusában egy idős hölgy azzal állította le a főtéren, hogy a lánya Budapesten járt, taxival utazott, és amikor a gépkocsivezető megtudta, honnan származik, mesélni kezdett. Elmondta, hogy 1982. december 12-én egy magyar turistacsoport tagjaként barátjával, egy másik taxissal Marosvásárhelyen jártak, és a tornyos épülettel szemben lévő Grand Hotelben szálltak meg. Látván, hogy állványok veszik körül a volt városházát, hajnalban felmásztak, és kitűzték a náluk lévő magyar lobogót.
Csath Gábor más változatot ismer. Nem sokkal azután, hogy az állambiztonságiak felhagytak a zaklatásával, a barátok templomának tornya előtt összefutott a közüzemekért felelős szekussal, Hegedüs elvtárssal, aki elújságolta, hogy elkapták a valódi tettest.
„Azt mondta, hogy egy bolyais diák volt, aki eldicsekedte cselekedetét a Tutunban” – idézi fel az akkori rövid tájékoztatást a mérnök. A Tutunt – akkor is, most is – jobbára a magyar nonkonformista fiatalság kedvenc kávézójaként tartották számon. „Ez érdekes, mert én akkoriban azt hallottam, hogy a másik elitiskolából, a Papiuból származó két diák volt a tettes” – szól közbe Szabó László.
A leghitelesebbnek tűnő verzióval egy másik, a Krónika által megkeresett volt szekustiszt szolgál. A neve elhallgatását kérő férfi határozottan állítja, hogy a tettet az Ady negyedből származó magyar fiatalok követték el. „A Deszka bár néven ismert kocsmában született meg az ötlet és a döntés. Ezt maguk a tettesek vallották be. Magyar gyerekek voltak, de tettüknek nem volt nacionalista háttere, inkább virtuskodni szerettek volna. Nem is a magyar zászlót, hanem egy csúnyán összefércelt valamit tűztek ki, ami inkább az olasz lobogóra hasonlított” – mondja. Bár nem ő vizsgálta az ügyet, emlékszik, hogy mivel az elkövetők kiskorúak voltak, nem büntették meg őket, csak a szülők részesültek némi pénzbírságban.
Más néven, de az adysok egykori közkedvelt késdobálója most is létezik. Új tulajdonosa Aliznak keresztelte, de nincs olyan adys vagy Oncsa-telepi lakos, aki ne tudna eligazítani, amikor a Deszka bár felől érdeklődünk. Odabent csak a füst és az alkoholbűz a régi. Az asztaloknál züllött képű, egymásnak káromkodó fiatalok és az oroszpiacon áruló, Pruton túli kereskedők. Nem a magyarkodásról, de még csak nem is a románkodásról folyik a szöveg. Harminc évvel a zászlókitevés után a fő téma mindenik sarokban a könnyű pénzszerzés.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Huszonkét év parlamentjei
Az 1990. évi rendszerváltást követően a parlamenti választások általában nagy politikai csatákat váltottak ki. Ezek a választások 2008-ig az elnökválasztásokkal együtt zajlottak le, ami tovább növelte a csata élességét. Idén feltehetően minden eddiginél nagyobb parlament alakul ki a választások nyomán.
Több mint harminc párt
Az 1989. évi események felszínre hozták az akkoriban rendkívül erőssé vált Ion Iliescut, amelynek pártja, a Nemzeti Megmentési Front uralta az első, a Ceauşescu-korszak után demokratikusnak mondható választásokat. Bár az 1990. évi választáson több mint harminc párt indult, a Nemzeti Megmentési Front 67,5 százalékkal győzött. A szavazatok szétforgácsolódása miatt a képviselőházba 27 párt került be (közülük 11 a nemzeti kisebbségeké), a szenátusba pedig 7 politikai tömörölés. Jelentősebb szavazattal – a Nemzeti Megmentési Front mellett – csak a Nemzeti Liberális Párt és az RMDSZ rendelkezett, mindketten meghaladták a 7 százalékot.
Miniszterelnökként a Nemzeti Megmentési Front egyik vezetőjét, Petre Romant nevezték ki, az 1991. évi bányászjárás azonban a kormányfő végét jelentette, helyét Theodor Stolojan vette át.
A Nemzeti Megmentés Frontjának életében fontos pillanat volt 1992. márciusa. A tömörülés elfogadta Petre Roman európai, haladó programját. Iliescu hívei nyomban kiváltak a pártból és létrehozták a később a Társadalmi Demokrácia Pártjának nevét felvevő tömörülést, a Nemzeti Megmentés Demokratikus Frontját. Az „eredeti" Nemzeti Megmentési Frontot 1993-ban Nemzeti Megmentési Front-Demokrata Párt, majd Demokrata Párt néven jegyezték be.
Băsescu színre lép
Az 1992. évi parlamenti választások alkalmával kezdett kikristályosodni a romániai politikai élet. A kettéhasadt Nemzeti Megmentés Frontja már nem érte el korábbi jó eredményét: a Ion Iliescu által vezetett Nemzeti Megmentés Demokratikus Frontja azonban így is jól szerepelt, 34 és 35 százalékot szerzett a képviselőházban és a szenátusban. A következő helyet a Demokratikus (később: Demokrata) Konvenció és a Nemzeti Megmentési Front foglalta el.
A kormány miniszterelnöke Nicolae Văcăroiu lett, aki négy éven át őrizte meg tisztségét, ezzel mostanáig álló rekordot állított fel. A kormány szilárdsága nem mutatkozott meg azonban a gazdasági stabilitásban, amelyet a hiperinfláció jellemzett, a privatizáció pedig stagnált.
Az 1996. évi parlamenti választásokon a Demokrata Konvenció legyőzte a Társadalmi Demokrácia Pártját, a Demokrata Párttal és az RMDSZ-szel szövetkezve sikerült kormányra lépnie.
A kormánykoalíció ugyan erős parlamenti többséggel rendelkezett, a politikai stabilitást azonban meggyengítette Traian Basescu színrelépése. Így az 1996-2000 közötti időszakban a kormány élén három miniszterelnök: Victor Ciorbea, Radu Vasile és Mugur Isarescu állt.
Ciorbea-kormány a Demokrata Párttal kiéleződött vitájában 1998. március 30-án mondott le. Helyét az ugyancsak parasztpárti Radu Vasile vette át. Gazdasági intézkedései azonban – például a bányák bezárása – átfogó társadalmi mozgalmakhoz vezettek, a bányászok 1999. elején Miron Cozma vezetésével ismét elindultak Bukarest felé, hogy megdöntsék a kormányt. De a Vasile-kormányt azért is többen bírálták Romániában, hogy támogatta a NATO-t Szerbia bombázásában – sokan úgy vélték, Románia elárulta a „baráti Szerbiát".
A kabinet egyetlen sikerét az jelentette, hogy Romániát az Európa Tanács helsinki összejövetelén meghívták, kezdje meg a tárgyalásait Európai Uniós tagságáról
A parasztpárt ennek ellenére megvonta támogatását Radu Vasilétől, aki azonban csak hosszas győzködés után volt hajlandó lemondani.
A kormány élére Mugur Isarescu került, azzal a feltétellel, hogy csakis a választásokat készíti elő, ezt követően ismét átveszi helyét a Román Nemzeti Bank élén. A jobboldal kudarcos kormányzása gyakorlatilag a Demokrata Konvenció szétbomlásához vezetett 2000-ben.
Politikai és gazdasági stabilitás
Ezt követően természetszerű volt a baloldal előretörése: 2000-ben a választásokat az Adrian Nastasé által vezetett Szociáldemokrata Párt nyerte meg, a Konzervatív Párt akkori elődjével, a Humanista Párttal szövetkezve. Az elnökválasztásokon Ion Iliescu diadalmaskodott a második fordulóban, miután a romániai választók bizonyságot tettek felelősségükről és masszívan őrá szavaztak Corneliu Vadim Tudor ellenében. A szociáldemokraták 46 és 45 százalékkal nyertek a szenátus és a képviselőház esetében.
A miniszterelnök, Adrian Nastase vezetésével helyreállt a gazdasági stabilitás, az ország fejlődött, elsősorban a 2002-2004 közötti időszakban. A szociáldemokraták az RMDSZ-t ugyan nem vették be a kormányba, de Markó Béla tömörülése évenként megkötött protokollum alapján támogatta a kormányzást. Ekkor csatakozott Románia a NATO-hoz és jól haladtak a tárgyalások az ország uniós előcsatlakozása esetében is. Beindult a privatizáció és bár a „nem adjuk el az országot" jelmondattal élő ellenzék élesen bírálta a kormány ilyen irányú intézkedéseit, a Petrom részvényeinek jelentős többségét felvásárolta az OMV, magánkézre került a galaci Sidex is.
Ismét Băsescu
Ebben a helyzetben került sor a 2004- évi parlamenti és elnökválasztásokra. A nagy párharcra az Adrian Nastase és a Traian Băsescu által vezetett politikai tömörülések között került sor. A törvényhozás fórumában a szociáldemokraták és a Humanista Párt együttesen a szavazatok 36 és 37 százalékát szerezte meg a képviselőházban és a szenátusban, a másik oldalon a Demokrata Pártból és a Nemzeti Liberális Pártból álló DA szövetség 31 százalékot ért el mindkét házban, az államfőválasztásokat pedig Traian Băsescu nyerte meg Adrian Năstaséval szemben.
Államfőként Traian Băsescu kihasználta azt, hogy a szociáldemokraták csak választási, nem pedig pártszövetséget kötöttek a humanistákkal, így az RMDSZ-szel szövetkezett DA szövetség alkothatott kormányt, a – később az államfő által „nemtelen szövetségnek" nevezett – humanistákat „átvéve" a szociáldemokratáktól. A kormányfő Călin Popescu Tăriceanu lett, aki miniszterelnöksége idején szembekerült az államfővel. Ennek nyomán a DA szövetség kettészakadt, a nemzeti liberálisok és az RMDSZ kisebbségi kormányt alakított, amelyet a parlamentben a szociáldemokraták is támogattak.
2007-ben a parlamenti többségnek sikerült felfüggesztenie tisztségéből Traian Băsescut, aki azonban akkor még igen nagy népszerűségnek örvendett a választók körében, így a népszavazás nyomán visszatérhetett az államfői palotába.
„Szörnyszövetség"
A 2008. évi parlamenti választásokban a szociáldemokraták, a demokrata liberálisok és a nemzeti liberálisok között folyt a harc. A demokrata liberálisok szerezték a legtöbb mandátumot a szociáldemokraták és a nemzeti liberálisok előtt. A 2008-2009-es évben a demokrata liberálisok és a szociáldemokraták együtt kormányoztak – ezt az időszakot „szörnyszövetségnek" nevezték.
A szövetség nem is maradt sokáig talpon, 2009-ben a szociáldemokraták – politikusuk, Dan Nica belügyminiszteri tisztségből történt kényszerű lemondása után – kiléptek belőle. A demokrata liberálisok, a Traian Băsescu által támogatott Emil Boc kormányfővel az élen kormányon maradtak, az RMDSZ-szel szövetkezve. A kormányfő 2012-ben mondott le, helyét Mihai Răzvan Ungureanu vette át; kormánya 79 napig, az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványig volt hatalmon.
Traian Băsescu ekkor arra kényszerült, hogy a nemzeti liberálisokkal szövetkezett szociáldemokraták részéről nevezzen ki miniszterelnököt, Victor Ponta személyében. Kabinetje a választások után megválasztandó új kormányig marad – amelyet, a választási eredmények fényében, feltehetően ugyancsak ebben az összetételben követ majd az újabb kormány.
Maszol.ro

Eiszegézis
A címbéli szakkifejezést kevesen ismerik, pedig a jelenség amit fed, sűrűn tapasztalható. Hasonlít egy ismertebb szóhoz, az exegézishez. Ez a teológiából ered, ma már általánosabban használják, (szent) szövegértelmezést, szövegmagyarázatot jelent. Nos az eiszegézis is ilyesmi, de a rosszabbik fajtából: a szövegbe való erőltetett belemagyarázást, az írással kevésse, vagy semennyire sem alátámasztható értelmezést jelenti. A szekták nagyrésze ebből él.
A kifejezés a napokban néhányszor eszembe jutott, Tőkés László europarlamenti képviselő nyilatkozatait olvasva. Először akkor, amikor a Szentírással, a bibliai értelmű jócselekedetekkel hozta összefüggésbe a szavazást. Jól tudom én, hogy püspökeink, papjaink, lelkészeink minden egyes választást megelőzően közleményben, szószékről és minden formában részvételre buzdítják híveiket. Sőt, ha kell némi bibliai hátszél a dologhoz, felemlegetik az „adjuk meg a császárnak, ami a császáré” mondást is: jól teszik. Undorodunk ugyan már jó ideje a bukaresti hercehurcától, a plakátokról vigyorgó arcok is egyre kevesebb meggyőző erővel bírnak, de nekünk ennyi beleszólás adatik a hazai politikába, élni kell vele. Akár szavazunk valakire, akár – szomorú módon – valaki ellen voksolunk, vagy tiltakozásképpen érvénytelenítjük szavazólapunkat, bármelyik jobb, mint nem elmenni. Eddig rendjén, de ha ezt extrapolálva szentírási fontosságot tulajdonítunk a szavazásnak, arra még kétségbeesésünk sem lehet mentség, különösen akkor nem, ha valaki palástot szolgál! Nem tudom milyen fokú hasonlóságot állapított meg Tőkés László a szavazás és a bibliai jócselekedetek között. Ha csupán laza hasonlóságról van szó, akkor nem indokolt maga a mondat, ha ennél többről, egyenlőségről, netán kongruenciáról van szó, akkor ez bizony indokolatlan belemagyarázás, eiszegézis a javából!
ERCSEY-RAVASZ FERENC
Szabadság (Kolozsvár)