Mit keres az EP-ben ciános Béla?
A kisebbségi lét és identitás kérdéseiről szervez ma este beszélgető estet Brüsszelben Sógor Csaba RMDSZ-es Európai parlamenti képviselő Szávai Géza Székely Jeruzsálem című könyve francia változatának bemutatása alkalmával. Az est egyik meghívottja Markó Béla, volt RMDSZ elnök, román miniszterelnök-helyettes.
Jelenléte ellen tiltakozva Tőkés László, a szövetség listavezetője, "polgári engedetlenségből" leragasztotta a rendezvény plakátjait és erről levélben tájékoztatta a Fidesz frakció tagjait.
Kényes helyzetet teremtett a Fidesz és az Orbán-kormány számára a forradalmár püspök magánakciója. A rendezvénynek a Brüsszeli Magyar Nagykövetség Kulturális Szolgálatának székháza ad helyet, tehát, nyilvánvalóan a kabinet tudtával és beleegyezésével történik, Tőkés csak a múlt héten, a plakátok brüsszeli megjelenése után kezdett tiltakozni, így bármennyire ő az Orbán-kormány első számú kárpát-medencei kedvence, sem a rendezvényt nem lehet már lefújni, sem a Markó meghívását nem lehet visszavonni. Az viszont kérdés, hogy mit tesznek, mit tehetnek a Fidesz-frakció tagjai: csatlakoznak Tőkés "polgári engedetlenségéhez", vagy részt vesznek a magyar kulturális rendezvényen, "legitimálva" Markó Béla jelenlétét?
A Népszava birtokába jutott Tőkés levélből és az általa csatolt fotóról kiderül, hogy a volt püspök politikus "Mit keres az EP-ben ciános Béla?" feliratot ragasztott a brüsszeli plakátokra. "Markó Béla meghívását, szereplését nem állt szándékomban sem megakadályozni, sem pedig aktuálpolitikai okokból felhasználni. Ha erdélyi képviselőtársaim őt gondolják a leghitelesebb politikusuknak, lelkük rajta. Ám tiltakozni nekem is jogomban áll - éppen ezért az én felelősségemre a mellékelt fényképen megörökített "polgári engedetlenségi" eszközhöz folyamodtam. Ezt a levelet tájékoztatásképpen írtam" - olvasható a Fideszes és - ismereteink szerint a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja - képviselőihez eljuttatott levélben.
Tőkés arra hivatkozik, hogy a verespataki bányaberuházás miatt tartja elfogadhatatlannak Markó meghívását. A ciántechnológiát alkalmazni szándékozó verespataki aranybánya ügyét a nemrég új pártot alapító Tőkés következetesen az RMDSZ elleni egyik legfőbb fegyverként használja, úgy állítva be a történetet, mintha kizárólag a romániai magyar érdekvédelmi képviseleten állna vagy bukna a Traian Basescu államfő által nyíltan támogatott, 12 éve aláírt román-kanadai szerződés sorsa. Sőt, úgy beszél, mintha az RMDSZ már ki is adta volna a kitermelési engedélyt. Tény, hogy a beruházónak még két tárca engedélyére van szüksége, a művelődési és környezetvédelmi minisztériuméra, és mindkettőt RMDSZ-es miniszter vezeti. Kelemen Hunor pártelnök, művelődésügyi miniszter a nyáron jóváhagyta a szakhatóság engedélyét a Kirnyik-hegység régészeti mentesítésére két, külön-külön 70 millió dolláros műemlékvédelmi alap létrehozása ellenében. Ezt a jóváhagyást kifogásolták a civil szervezetek és ezt értelmezi bányanyitási engedélyként Tőkés László. A Borbély László vezette környezetvédelmi tárca (egyelőre még) nem adta meg a tényleges működési engedélyt.
Levelében Tőkés azt is állítja, hogy a "Bukarestbe szakadt" romániai magyar miniszterek semmibe veszik Magyarország jogos tiltakozását és Románia belügyeibe való beavatkozásnak tartják azt. Magyarország kormánya nem tiltakozott a bányanyitás ellen, hanem a román szaktárca megkeresésére a magyar szaktárca azt válaszolta, hogy semmilyen formában nem támogatja a cianidos technológia használatát. A határon átnyúló kockázatok miatt a román minisztériumnak kötelező kikérni az esetlegesen érintett szomszédos államok véleményét, annak figyelembevétel azonban nem kötelező számára - erről beszélt Borbély László környezetvédelmi miniszter.
Bár Tőkés László bármennyire részletesen tárgyalja Verespatak kérdését, és állítja, hogy nem aktuálpolitikai szándék vezérli, a levél az ellenkezőjét igazolja. Maga fogalmazza meg, hogy ha képviselőtársai Markót gondolják a leghitelesebb politikusuknak, hát lelkük rajta. A saját néppártját nemrég, hathatós budapesti politikai támogatással bejegyző, de RMDSZ-es EP mandátumát azért megőrző Tőkés, igaz ugyan, hogy a levél végén, de sértettségének tényleges okát is feltárja. "Markó Béla az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzése után az 1989 szellemét megalázó módon az új erdélyi magyar párt létrejöttét Magyarországról érkező "politikai ciánnak", "a politikai környezet szennyezésének" nevezte, idézem: "Ez egy rossz beruházás, beszélnünk kell róla és ki kell mondanunk: Magyarországról érkezik. Ez a párt számunkra politikai cián, nem tudjuk, mennyire koncentrált, de a politikai környezet szennyezése. (...) Ez a beruházás semmit nem fog arannyá változtatni az erdélyi magyarok számára, talán csak egyesek zsebébe termel majd aranyat." .
Kelemen Hunor RMDSZ elnök állásfoglalásban reagált Tőkés polgári engedetlenségi akciójára, amelyet eljuttatott ugyanazon címzettekhez, vagyis a Fidesz brüsszeli képviselőihez. "A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökeként úgy értékelem, hogy Tőkés László tette, és az Önökhöz eljuttatott levele túllép a jó ízlés, a politikai kultúra és a diplomácia határain. Aljas és méltatlan cselekedetnek tartom az ilyen jellegű megnyilvánulásokat bárhol is történjenek, különösképpen az Európai Parlamentben. Tőkés László képviselő urat más szándék nem vezérelhette, csupán személyes bosszúvágya, felgyűlt frusztrációi és cselekvési képtelensége. Október 18-án Markó Béla nem csak politikusként, hanem költőként vesz részt Szávai Géza könyvének francia nyelvű bemutatóján, amely tematikáját tekintve számunkra sokkal fontosabb annál, hogy ilyen felelőtlen és kisstílű vádaskodássá és rágalmazás-hadjárattá alacsonyodjon. " - állítja Kelemen.
Brüsszelben a Székely Jeruzsálem
Az RMDSZ által fontosnak nevezett téma a magyar történelmi kuriózumnak számító székely szombatosság. A tragikus történet a 16 századig nyúlik vissza, amikor Erdélyben mintegy húszezer unitárius vette fel a szombatos vallást. Kötelező törvényül Mózes öt könyvét hirdették, és a zsidókhoz hasonlóan, szombaton ünnepeltek. Olyan mértékben tértek vissza a kereszténység gyökereihez, hogy végül egészen közel kerültek a zsidó vallás hittételeihez, még a külsőségekben is zsidóvá váltak. Idővel megfogyatkozott a hívek száma, a közösséget pedig zsidózó unitáriusoknak kezdték nevezni. A második világháború, a Holocaust idején már csak a Maros megyei Bözödújfalúban élő szombatos székelyek vállalták zsidóságukat és önkéntesen osztoztak a zsidók sorsában. A Ceausescu-éra falurombolása épp Bözödújfaluban kezdődött. A települést vízzel árasztották el, a lakosságot kitelepítették, véget vetve így a székely szombatosság több száz éves történetének is.
Szávai Géza Székely Jeruzsálem című esszéregényének francia nyelvű változatát a magyar EU-elnökség alkalmából jelentette meg a budapesti Pont Kiadó. A mű kapcsán a székely szombatosok közösségének sorsáról, a kisebbségi lét és identitás kérdéséről szerveznek ma beszélgető estet Brüsszelben. A házigazda, civilben református lelkész Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő meghívottjai az erdélyi származású, 1988-tól Budapesten élő Szávai Géza író, Bernard Le Calloch breton egyetemi professzor, történész, Markó Béla romániai miniszterelnök-helyettes, költő és Miholcsa Gyula, a Román Televízió Magyar Adásának operatőr-szerkesztője. Markó előadásának címe: Nemzeti identitások az egyesült Európában.
Gál Mária
Népszava

Jelen vagyunk a padlástól a pincéig
Miért döntött úgy, hogy nem indul a választáson? Nemrég azt nyilatkozta, hogy „egy tisztségben a személyeknek »egészséges« időközönként cserélődni kell”. Ezt szembeállítva azzal, hogy így egy tapasztalt vezetőtől válik meg az intézmény, biztosan szükség van erre?
Kifelé csak az látszik, hogy a BBTE magyar tagozatvezetőjének munkája hosszabb távú kérdések kezeléséből és protokolláris tennivalókból áll. Ez így részben igaz is, de ezek mellett még rengeteg apró döntés, szervezés, megoldás szükségeltetik, amelyek már komolyan veszélyeztették az oktatói munkámat, szakmai előrehaladásomat. Annak idején a magyar oktatók kérésére egy évre vállaltam ezt a tisztséget, aztán ott maradtam öt évre. Szerintem váltanunk kell egymást, így legalább frissülnek a politikák és a koncepciók is.
Kit szeretne látni a korábbi magyar tagozat vezetőjeként?
Őszintén: legszívesebben olyan oktatótársamat, aki annak a már rég többségi irányzatnak a képviselője, amihez én is tartoztam. De ha véletlenül azok közül kerülne ki az utódom, akik teljesen rossznak, sőt ellenségesnek tekintik az egyetemet, akkor azt a személyt is minden tudásommal segíteni fogom az átadás folyamatában. Ugyanígy, ha abból a szintén kisebbségi körből kerülne ki az utódom, amely már-már ideálisnak tekinti az egyetemen belüli helyzetünket és zseniálisnak annak eddigi „örökös” rektorát, hát azt is segítem, támogatom. A magyar oktatók képviseletének szavazatát elfogadom.
Milyen feladatokat lát majd el a Szövetség oktatási főtitkárhelyettesi pozíciójában, mit tud felhasználni korábbi tapasztalataiból?
A feladatokat ugyan szabadon értelmezhetem, de nagy részüket örököltem, és elődöm, Lakatos András hosszú éveken keresztül kiváló munkát végzett. Három típusú feladat vár rám: az egyik az oktatáspolitikai információ és a tudáskészlet biztosítása a romániai magyar pedagógusoknak. A másik a megoldások kidolgozása a front-pozícióban levő RMDSZ-politikusoknak, súgni, labdákat paszszolni le nekik, hogy aztán ők kapura rúgjanak. A harmadik körben amolyan civil szervezeti feladatok vannak: képzések, tehetséges tanulók támogatása, jutalmazása, helyi gondok kezelése, csángók anyanyelvi oktatása, kapcsolat szakmai szervezetekkel stb.
Korábban azt nyilatkozta, hogy új pozíciójában élni akar a köz- és felsőoktatásban adódó lehetőségekkel. Melyek ezek?
Arra értettem, hogy az elmúlt esztendőkben rám ragadt egy mesterség, a felsőoktatás-menedzsment, az oktatáspolitika. Ezt szeretném felhasználni.
Azt is nyilatkozta, hogy nem érdekli a politikai pálya: ehhez mennyire tudja tartani magát az RMDSZ új szakpolitikusaként?
Amikor kiszivárgott, hogy mire kérnek fel, kollégák vontak félre, hívtak meg kávéra, és kérleltek: „Tivadar, ne bolondulj meg, ne menj Bukarestbe a politikusok közé!” Olyan értelemben nem érdekel a politikai pálya, hogy sem helyi, sem országos szinten nem akarok a pártpolitikai életben részt venni, nem tudom elképzelni magam képviselőként vagy szenátorként, általában bukaresti lakosként. Ezt a megbízatásomat szakpolitikai jellegűnek tekintem, az RMDSZ is így tesz; az első megbeszélésen Kelemen Hunor elnökkel, akivel diákkorunktól ismerjük egymást, mondtam is, hogy meglepő a felkérés, mivel magam soha nem „aktiváltam” a Szövetségben, a tagja sem voltam. Azt mondták: nem baj.
A BBTE-n egyre több magyar kar működik, bővül a Sapientia és a Partiumi Keresztény Egyetem is. Az érettségin viszont a diákok fele megbukott, ők nem felvételizhetnek idén. Mennyiben érzi ezt meg az erdélyi magyar felsőoktatás, illetve a teljes romániai egyetemi rendszer?
Az egyetemen egyelőre önállósuló magyar intézetek működnek, de ezek újak, és a következő években dől el, hogy ez marad a jó megoldás az önállósodásra, vagy tovább kell lépni. Az új rendszer sok problémát, csapdát rejthet magában, számos gondunkat nem oldja meg, számos igényünket továbbra sem elégíti ki. Az idei érettségi, ha jobban megszűrte az egyetemre igyekvő fiatalokat, talán inkább hasznára van a felsőoktatásnak, mint kárára. A létszám csökken, de egyelőre az egyetemi tanulmányokat félbeszakítók száma nőtt meg. Ennek részben gazdasági okai vannak, de részben az, hogy az elmúlt években emeltük a követelményeket.
Van képük arról, hogy az erdélyi magyar érettségizettek közül mennyien folytatják a tanulmányaikat külföldön, elsősorban Magyarországon? Itthon melyek ma a leginkább divatos szakok? A külföldön tanulás elég kismértékű, és az a tömeges magyarországi egyetemre járás, ami a kilencvenes évekre volt jellemző, ma már nincs. Itthon főleg a humán szakok divatosak most, de remélem, hogy közel van a reál szakok újrafelfedezése. Arra gondolok, hogy kereslet lesz ezeken a területeken a képzett szakemberek iránt, sőt idővel hiány lesz belőlük. Több európai országban megfigyelték és tanulmányozták az oktatáskutatók azt, hogy az egyes értelmiségi szakmák iránti érdeklődés ciklikus, nem egyenletes. Hazai viszonylatban például a mérnöki szakmák iránt elveszett az érdeklődés a posztkommunista ipari csőd közepette a kilencvenes években, aztán később megteltek a műszaki egyetemek, jelenleg pedig közepes érdeklődés jellemző.
Nemrég megjelent egy rangsor a hazai egyetemekről, s ezen a BBTE a második helyen szerepel. Mennyire mutatnak valós képet ezek a listák, illetve ehhez a helyezéshez mennyit „tett hozzá” a magyar tagozat?
A magyar tagozat a maga méretén, arányán felül tett ehhez hozzá, és ezt nem én mondom, hanem az a román kolléganő mondta, aki ezzel a témával foglalkozott. Elsősorban a találmányok és publikációk terén emelkedett ki a magyar tagozat, jók a nyugati kapcsolataink, jól integrálódunk az összmagyar egyetemi oktatásba, a diákjaink díjakat nyernek az összmagyar szakmai versenyeken: elsősorban a közgazdászok, a szociológusok, a matematikusok. Biológusaink, fizikusaink, geológusaink a Nature-ben publikálnak.
1997–2007 között nőtt a magyar diákok aránya a BBTE-n. Folytatódik-e ez a fejlődés, egyáltalán minek köszönhető ez, hogyan eszközölték ki?
Az egész egyetem létszáma növekedett, ebben a folyamatban csak afelett őrködtünk, hogy a magyar rész legalább olyan ritmusban bővüljön, ha nem kiemelten. Ez sikerült. A kedvező folyamatokat Szilágyi Pál rektorhelyettes, elődöm – és e tisztségben egyedüli példaképem – csapata indította el a kilencvenes évek végén. Az intézmény minden olyan részlegében, ahol oktatásszervezés folyik, a helyek, erőforrások elosztása, vállaltunk szervezői munkát. Jelen vagyunk a padlástól a pincéig, a kapusfülkétől a tűzoltószekrényig, ha már ennyire ragaszkodtak hozzánk egy közös egyetemen, de sokáig dilemma volt, hogy a mindenkori magyartagozat-vezető rektorhelyettes és munkatársai mennyi menedzsmentet vállaljanak át a közösből a magyar ügyek kezelése mellett. Érdekcsoportként léptünk fel az egyetemen, mint ahogy minden intézet, fakultás úgy lép fel.
Ön szerint milyen a romániai magyar felsőoktatás minősége? Miben van túlkínálat, mi az, ami hiányzik? A BBTE versenyképes, ezt a magyarországi szakmai versenyeken helytálló diákjaink teljesítménye is mutatja. Önmagában nem volna rossz a tanárképzésünk sem, mert a szakoktatók jók, de a tanárképző rendszer egésze katasztrofális.
Ha katasztrofális, akkor orvoslást igényel. Mire volna szükség?
Erről hosszan lehetne beszélni. A tanárképzés ma már sajnos pár darab „pedagógiai” tantárgyra szorítkozik. Megrémültem, amikor a tisztségem elején jelentették nekem, hogy előfordulhat az, hogy egy diák csak egyetlen órán tud tanítást gyakorolni valamelyik iskolában, mert nincs elég lehetőség ehhez. A kolozsvári magyar iskolák igazgatói pedig jelezték nekem, hogy fennakadást okoz a sok gyakorlatozó egyetemista fogadása, a szülők zúgolódnak, hogy a gyerekeiken kísérleteznek. Mennyire veszi figyelembe a rommagyar felsőoktatás a munkaerőpiac követelményeit? Létezik egyáltalán kapcsolat a munkaadók világával, ismeretesek felmérések, kutatások ezen a téren?
Felmérések vannak, a munkaerőpiacot jól ismerik a közgazdász vagy akár szociológus kollégák, de az egyetemi képzés vagy állampolitikailag diktált, vagy pedig – szintén a káros állampolitikák miatt – kényszerpályákon mozog, ahol nem mindig tudja pontosan követni a munkaerő-piaci realitásokat.
Mit eredményezhet a kettős állampolgárság, a könnyített honosítás? Nem tart attól, hogy több fiatal folytatja tanulmányait magyar állampolgárként Magyarországon?
Nem. Az eddigi tapasztalatok alapján milyen mértékben tekinthető hasznosnak a bolognai rendszer?
Ezt a rendszert rosszul alkalmazták, a kivénülő, érdekeiket féltő professzorok hada elsősorban azt nézte, hogy személyesen nehogy pozíciókat veszítsen. Jött egy fiatal miniszter, aki ezt jól felismerte, elszántan foglalkozik is a problémákkal, de alig dolgozott az oktatásban, ötletszegény és kapkodó, tehát sok jót nem várhatunk a jövőben sem.
Mi az oka annak, hogy immár három hónapja nem írt bejegyzést a blogjára?
Amikor szabadidőm volt, inkább a nyarat élveztem és a természetet kerestem a feleségemmel, a barátaimmal. Ősztől talán újra írni fogok.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Ismertette a MOGYE helyzetét Kelemen Hunor az Európa Tanács bizottságának
A Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek Védelméről alkalmazását felügyelő Európa Tanács-i bizottság tagjait tájékoztatta ma, október 20-án, Bukarestben Kelemen Hunor szövetségi elnök. Bevezetőjében elmondta, amikor az új törvényt előkészítették, az RMDSZ szakemberei azt tartották szem előtt, hogy az óvodától az egyetemig biztosítani lehessen a kisebbségek nyelvén való oktatást. A bizottság tagjai kiemelt figyelmet szenteltek a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakult helyzet elemzésére.
„A törvény világosan kimondja, hogy három, multikulturális jellegű, felsőoktatási intézmény létezik az országban: a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem, a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem. Az első két tanintézmény esetében az egyetemi szenátusnak nem volt törvényértelmezési problémája, és megalakultak a magyar intézetek, ahogyan azt a jogszabály kéri. A magyar vonal kialakítása a Babes-Bolyai Tudományegyetemen példaértékű, hiszen azt mutatja, hogy bölcsességgel és párbeszéddel megtalálható a közös nevező. Mi is úgy véljük, hogy az egyetemi autonómia nagyon fontos és tiszteletben kell tartani, de ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról, hogy van egy érvényben lévő jogszabály, amit mindenkinek be kell tartania. A marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nem utasíthatja vissza a tanügyi törvényt, amely az elmúlt évtizedek legjobb és legvilágosabb rendelkezéseit tartalmazó jogszabály. Úgy vélem, jóhiszeműséggel, nyitottsággal és tisztelettel kell kezelnünk ezt a problémát, nem kifogások keresésével és a törvény megszegésével” – tájékoztatta az Európa Tanács bizottságát Kelemen Hunor.
Kulturális és örökségvédelmi miniszterként arról számolt be, hogy kinevezése, 2009 decembere óta, hogyan változott a tárcánál a nemzeti kisebbségek kulturális programjainak és örökségének a finanszírozása.
„Mandátumom elején áttekintve a kulturális tárca ilyen irányú működését azt láttam, hogy súlyos eltérések vannak a többségi és kisebbségi kulturális projektek finanszírozásában. 2009-ben az erre szánt összeg 1,5%-át kapták a nemzeti kisebbségek pályázatai, mára ez a szám elérte a 11%-ot. A „Proetnicultura” nevű programom keresztül a kulturális minisztérium közvetlen módon támogatja a kisebbségek kulturális rendezvényeit. Finanszírozás szempontjából nagy különbségeket fedeztem fel az épített örökség terén is, 2009-ben a nemzeti kisebbségek tulajdonában lévő épített örökség csupán 0,2%-a részesült támogatásban, 2011-ben ez az arány 25%-ra nőtt. A 2009-es kormányalakítás után szimbolikus áttörést jelentett, hogy kisebbségi politikus vezeti a kulturális és örökségvédelmi minisztériumot” – ismertette Kelemen Hunor a tárcánál végbement változásokat.
Erdély.ma

Folytatódó román betelepedés Sepsiszentgyörgyön?
A népszámlálás kapcsán szervezett tegnap sajtóértekezletet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sepsiszéki szervezete, érdekes kulisszatitkokra is rávilágítva. Nemes Előd széki ügyvezető igazgató Jakabos Janka elnök társaságában többek között egy, a magyar öntudatú székelyföldi romákkal kapcsolatos, aggodalomra okot adó jelenséget nevezett meg, illetve a Sepsiszentgyörgyre történő román betelepülés folytonosságáról beszélt.
Nemes Előd elmondása szerint a háromszéki roma vezetők egy ideje emberjogi kérdésekkel foglalkozó képzésekre járnak Bukarestbe, amelyek kizárólag román nyelven zajlanak. A cenzus tekintetében ez annyiban érdekes, hogy a jelek szerint az országos roma szervezetek nincsenek tekintettel az itteni cigány közösség magyar anyanyelvére és sajátos identitására, és ez az összeíráskor gondot okozhat.
Ráadásul a jelenség idővel oda vezethet, hogy bukaresti nyomásra a háromszéki romák is ellenségesen viszonyulhatnak a magyar közösséghez, ami eddig nem volt tapasztalható. A roma öntudat erősödésére utal ugyanakkor, hogy a rendszerváltás óta lezajlott két népszámlálás során több mint megduplázódott Háromszéken a magukat ehhez az etnikumhoz tartozónak vallók száma, 1992-ben 2641, 2002-ben 6022 volt a számuk.
Egy másik folyamat is aggodalomra adhat okot, éspedig, hogy az EMNT felmérése szerint Sepsiszentgyörgynek a Brassóból történő bevándorlás által leginkább érintett Állomás negyedében a románok aránya 40-ről 42 százalékra nőtt, ami 77 családot jelent. Ez városi szintre levetítve megközelítőleg ennek tízszeresét jelentheti, bár a valós szám ennél kevesebb, 500 család körüli, vagyis 1300-1400 személy.
A szervezet megkapta az engedélyt az összeírás monitorizálására, amit a helyi központokban végeznek majd. Emellett az EMNT országos szervezete felhívást is indított a Magyarországon élő erdélyiek számára, Otthonról haza címmel, amelyben arra kérik az időszakosan kint tartózkodókat, hogy juttassanak haza egy fénymásolatot a személyi igazolványukról, hogy őket is nyilvántartásba vehessék. Az űrlapokkal kapcsolatosan Nemes Előd ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy elírták a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház nevét, ezért az érintett magyarok jelezzék a biztosoknak, hogy a 16-os kódú felekezeti besorolásba tartoznak, különben a román evangélikus egyházhoz sorolják be őket.
Kit számolnak és kit nem?
A ma kezdődő népszámlálásról tartott sajtótájékoztatót Illés Andrea, a Kovászna megyei Statisztikai Hivatal vezetője is. Az intézményvezető elmondta: a cenzusnak van egy úgynevezett referencia-hete, ez az október 13-19. közötti időszakot fedi. Ha valakinek gyereke született október 19-én éjfélig, a csecsemőt nyilvántartásba veszik, ha viszont 20-án jött világra, akkor nem, még abban az esetben sem, ha a számlálóbiztos október 25-én látogatja meg a családot. Hasonló a helyzet az elhalálozásokkal is. Az a családtag, aki október 20-án vagy ez után hunyt el, élőként lesz nyilvántartva. Kovászna megyében 1070 számlálóbiztos végzi a terepmunkát, ugyanennyi körzetben október 20-31. között.
Nagy D. István, Székely Emőke
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Kezdődik a népszámlálás
Országszerte több mint 120 ezer számlálóbiztos veszi nyilvántartásba Románia lakosságát a ma kezdődő népszámláláson. Az összeírók október 31-éig a lakásukon keresik fel a polgárokat, és a nyilatkozatok alapján papír alapú kérdőíveket töltenek ki a cenzorok, kötelezően tollal, és nem ceruzával. Minden családban általában háromfajta űrlapon rögzítik az adatokat: egyiken a lakásra, épületre (LC – Locuinţă, clădire; kék színű), a másikon a háztartásra (G – Gospodărie; zöld színű), a harmadikon pedig a személyekre, a háztartás tagjaira (P – Persoane; piros színű) vonatkozókat.
Az LC jelzésű űrlapra a lakásra, házra, épületre vonatkozó adatok kerülnek, míg a G jelzésű űrlap az egyazon háztartásban élő személyek listáját tartalmazza majd. Ezen a jelenlevőket, illetve a 12 hónapnál rövidebb időre eltávozott személyeket tüntetik fel. Ezenkívül külön kérdőíveken gyűjtik majd az információkat a nem a háztartáshoz tartozó, de ideiglenesen a helyszínen lévő személyekről (TP – Persoane temporar prezente), illetve a huzamosabb időre külföldre távozott személyekről (PPI – Persoane plecate pentru o perioadă îndelungată). Utóbbi mellett még külön kiegészítő lapon gyűjtenek majd adatokat a 15 évnél idősebb, külföldön élő háztartástagokról (M – Persoane plecate în străinătate). A speciális kérdőíveket csak akkor kell kitöltetni, ha az említett csoportokba tartozó személy is a háztartáshoz tartozik. A www.nepszamlalas.ro honlapon szereplő adatok szerint például egy háromtagú háztartásban minimum öt kérdőívet töltenek majd ki: egy lakáskérdőívet, egy háztartási kérdőívet és három személyi kérdőívet.
Azok a személyek, akik nem tartózkodnak otthon október 20–31. között – és nincs senki, aki nyilatkozna helyettük –, hazatérés után a polgármesteri hivatalok népszámlálási bizottságainál kérhetnek útmutatást. Előfordulhat ugyanakkor, hogy egy személyt két helyszínen is nyilvántartásba vesznek. Ez semmiféle szankciót nem von maga után, sőt az a biztos, ha az otthonától ideiglenesen távol lévő személyt, mondjuk, állandó lakcímén családtagjai is bediktálják, illetve ő maga is kitölti a TP jelzésű kérdőívet ott, ahol éppen tartózkodik. Ebben az esetben az összesítéskor a személyi szám segítségével kiszűrik az egyezést.
Ungur és secui helyett maghiar
A magyar válaszadók helyzetét nehezíti, hogy a statisztikai szakkifejezésekkel teletűzdelt kérdőívek kizárólag román nyelven tölthetők ki. Azokon a településeken, ahol a magyarok aránya 20 százalék fölött volt a 2002-es népszámláláson, a számlálóbiztosoknál magyar nyelvű mintakérdőívek is lesznek, amelyeken követni lehet a kérdéseket. A cenzorok a legkülönbözőbb dolgokról érdeklődnek majd. Többek között arról, hogy pontosan mekkora a konyha, milyen anyagokból épült a ház, van-e benne csatornázás stb. Számos személyes kérdésre is válaszolni kell, az összeírók a nemzetiségi, felekezeti hovatartozás mellett például arra is kíváncsiak, hogy valaki kettős állampolgár-e. A válaszadás kötelező. A 2011-es romániai népszámláláson a nemzetiség, anyanyelv és a vallás vonatkozásában nem lesznek előre megadott kategóriák (magyar, román, székely stb.), amelyek közül választani kell. A számlálóbiztos csupán kérdéseket tesz fel: Mi az Ön nemzetisége?, Mi az Ön anyanyelve?, Milyen vallású Ön? A magyarok esetében a maghiar mellett az ungur és a secui is létezik külön kategóriaként, azonban arra nincs biztosíték, hogy az adatok öszszesítésekor azokat, akik az utóbbi kettőt nyilatkozták, a magyar nemzetiségűekhez sorolják majd, így nagyon fontos, hogy a magyarok maghiar-nak vallják magukat.
Korrigálták a hibát
Amint arról beszámoltunk, a módszertan kapcsán több, egymásnak ellentmondó utasítást is kaptak a biztosok az elmúlt napokban. Az Országos Statisztikai Hivatal emiatt figyelmeztette Bihar, Kolozs és Maros megye népszámlálási bizottságait arra, hogy a korábban mondottakkal ellentétben a háztartás más tagjai is nyilatkozhatnak az éppen távol lévő személy nemzetiségi és felekezeti hovatartozásáról, anyanyelvéről. Dr. Vergil Voineagu, az intézmény elnöke erről hivatalos levélben tájékoztatta Kelemen Hunort. Az RMDSZ elnöke azt követően fordult az Országos Statisztikai Hivatalhoz, hogy a három megyében a kérdezőbiztosok számára tartott felkészítőkön tévesen értelmezték az összeírás módszertanát, azt állítva, hogy a nemzetiségről, anyanyelvről és vallásról csak a kérdezéskor jelen lévő személyek adhatnak adatokat.
Az Országos Statisztikai Hivatal elnöke biztosította az RMDSZ elnökét, hogy a kérdezőbiztosok mindenhol írásban megkapják azokat a szükséges információkat, amelyek kizárják a metodológia téves értelmezését, és lehetővé teszik azt, hogy a népszámlálás eredményei a lehető legpontosabban tükrözzék a realitást. Az RMDSZ mindenesetre ingyenesen hívható zöld vonalat működtet a cenzus ideje alatt – akik bármilyen rendellenességet tapasztalnak, akadályba ütköznek a népszámlálás során, azonnal jelezhetik azt a 0800-802009-es telefonszámon, a szövetség helyi irodáiban vagy a www.nepszamlalas.ro honlapon.
(A magyar cigányokat féltik Háromszéken. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) sepsiszéki szervezete arra figyelmeztet, hogy a bukaresti roma szervezetek befolyása alá kerülhetnek a háromszéki roma vezetők. Nemes Előd, az EMNT sepsiszéki ügyvezető igazgatója elmondta, a háromszéki roma vezetők rendszeresen Bukarestbe járnak képzésekre, ahol emberjogi kérdésekkel foglalkoznak, az országos szervezetek pedig nincsenek tekintettel a székelyföldi romák magyar anyanyelvére és sajátos identitására. Fennáll a veszélye, hogy a magyar anyanyelvű székelyföldi cigányság, amelynek nincs magyar ellenségképe, és gyerekeit is magyar iskolába járatja, önállósodik. Nemes szerint elképzelhető, hogy a romák az autonómia ügyében is ellenségesen fognak majd megnyilvánulni, és Háromszéken 25-ről 35 százalékra nőhet az önrendelkezést ellenzők aránya.
A cigányok önállósodási tendenciájára utal, hogy Kovászna megyében az 1992-es népszámláláson a lakosság 1,1 százaléka vallotta magát romának, míg 2002-ben az arány 2,7 százalékra emelkedett. Nemes Előd arra is felhívta a figyelmet, hogy 2002-ben 114-en vallották magukat csángónak, és a csángók most is külön nemzetiségként szerepelnek. Az EMNT becslései szerint a brassóiak beköltözése módosíthatja a sepsiszentgyörgyi etnikai arányokat, hiszen az elmúlt tíz évben csak az Állomás negyedbe 77 család költözött be a közeli nagyvárosból, így 40-ről 42 százalékra nőtt a románság aránya. Az EMNT a népszámlálás teljes ideje alatt felügyeli az adatgyűjtést Háromszéken.)
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Az EMNT szerint a háromszéki romák eltávolodhatnak a magyarságtól
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szerint a romániai Kovászna megyében a magyar anyanyelvű roma közösség eltávolodhat a magyarságtól, mivel a helyi cigányság vezetői Bukarestbe járnak kiképzésekre - jelentette ki Nemes Előd, az EMNT sepsiszéki ügyvezető igazgatója.
Az ügyvezető igazgató a romániai népszámlálás kapcsán csütörtökön az MTI-nek elmondta, hogy a Kovászna megye nagy részét képező történelmi Háromszéken 16-17 százalék a roma közösség számaránya, akiknek körülbelül a fele magyar anyanyelvű, másik fele pedig román anyanyelvűnek vallja magát.
Az ügyvezető igazgató szerint a nemzeti identitást tekintve bonyolult a helyzet, hiszen faluról falura is változhat, hogy a helyi romák éppen minek vallják magukat. De azért eddig az volt a jellemző, hogy a magyar anyanyelvű cigányok többsége magyar nemzetiségűnek vallotta magát, míg a román anyanyelvűek inkább románként határozták meg nemzeti önazonosságukat - hívta fel a figyelmet.
Nemes Előd szerint a romák helyi vezetői egyre gyakrabban járnak Bukarestbe roma kisebbségi jogvédő szervezetek kiképzéseire, ahol nincsenek tekintettel arra, hogy a háromszéki romák egy része magyar anyanyelvű. Emiatt az ügyvezető igazgató szerint előfordulhat, hogy a helyi romák elidegenednek a magyarságtól, és akár az autonómia ellenségeivé is válhatnak, holott gyerekeiket magyar iskolába járatják, és nem él bennük a magyarokról semmilyen ellenségkép.
Az EMNT sepsiszéki szervezetének ügyvezető igazgatója szerint a székelyföldi politikai elitnek foglalkoznia kellene a romák helyi vezetőinek képzésével, és fel kellene világosítaniuk őket arról is, hogy melyek a székelyföldi magyarok gondjai, igényei. Rámutatott: ez a politikai elit eddig a romák valós gondjaira sem figyelt eléggé, így azok rendszerint csak választási kampányok idején kerültek napirendre.
Nemes Előd szerint az idei népszámláláson várhatóan folytatódik a romák nemzeti öntudatra való ébredése, hiszen 2002-ben is megkétszereződött már Háromszéken a magukat romának valló romák számaránya az 1992-es cenzushoz képest. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Brassóból egyre nagyobb számban beköltöző románok is módosíthatják a jelenleg 75 százalékban magyarok által lakott Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy etnikai arányait. Mint mondta, tízéves jelenségről van szó, amelynek okai elsősorban gazdaságiak, hiszen főként azok jönnek Háromszékre, akiknek túl költséges az élet a gazdasági központnak számító Brassóban.
MTI

Honnan jöttünk?
Markó Béla
Ha most valaki megkérdezné tőlem, hogy honnan jöttem, többféleképpen válaszolhatnék. Mondhatnám azt, hogy Bukarestből, és ez így igaz, nemcsak azért, mert valóban ott szálltam repülőre, hanem mert ott dolgozom nap mint nap, a hét nagy részében.
Mégis, ha úgy érteném a kérdést, hogy melyik az én városom, akkor azt mondanám: Marosvásárhely, és ez legalább annyira igaz lenne, mint az előző állítás, mert ott él a családom, oda térek vissza minden hétvégén, és 1990-ben onnan mentem el a bukaresti parlamentbe, hogy a magyarok jogaiért folytatott politikai küzdelemben részt vegyek.
De Brüsszelből nézve valószínűleg érthetőbb lenne, ha a szülőföldemet firtató kérdésre azt felelném: Erdély. Onnan jöttem, ott születtem, és ha nem is mindig Erdélyben, de mindenképpen Erdélyért élek, azért, hogy az erdélyi etnikumok, kultúrák, nyelvek, a magyar, a román, a német és a többiek történelmi együttélése egyenlő módon, méltányos körülmények közepette, háborítatlanul folytatódhassék a jövőben. Persze, az is helyes válasz lenne, ha azt mondanám egyszerűen: Romániából jöttem. Sőt, ma már úgy is fogalmazhatnék sommásan, hogy: Európából. Igaz, nem egyforma még ez az Európa, ahogy egyesek szeretnék, de szerintem nem is kell egyformává válnia. Ezért pontos meghatározás az is, hogy Európából jöttem ide, Európába.
Folytathatnám még ezt az identitásjátékot természetesen a vallási hovatartozással, anyanyelvvel, állampolgársággal, de nem érdemes, mert azt hiszem, így is kiderült, mennyire bonyolult problémáról van szó, és mennyire nehéz válaszolni rá, illetve nem is lehet egyetlen szóba belegyömöszölni, hogy kik vagyunk, mik vagyunk. Tulajdonképpen ma az egységesülő Európának is ez a nagy dilemmája, hogy ki tudunk-e alakítani egy olyan mentalitást, amely az európaiságot a különböző identitások gyűjtőfogalmának tekinti, amelyben elfér a magyartól a katalánig, a romántól a flamandig vagy vallonig mindenki.
Talán itt Brüsszelben nem is illik magyaráznom, hogy Erdély micsoda: egy olyan régió, amely a történelemben hosszú ideig, jóval több mint egy évszázadig önálló állam volt, azelőtt és azután Magyarországhoz tartozott, az első világháború utáni trianononi békekötés óta pedig Románia része. De ezektől a történelmi előzményektől eltekintve azt kell mondanom, hogy az a hely, ahol az ottani vallonok és flamandok – ne próbáljuk azonosítani, hogy ott melyik nép a vallon, és melyik a flamand, mert nem erről van szó –, tehát Erdély vallonjai és flamandjai abban a dilemmában vergődnek még mindig, hogy az igazságos együttélés csakis az autonómia, vagyis a különélés jogának biztosításával lehetséges.
Az egységesülő Európának is ez a nagy dilemmája, hogy ki tudunk-e alakítani egy olyan mentalitást, amely az európaiságot a különböző identitások gyűjtőfogalmának tekinti.
Nem kell Erdélyig menni, hogy a mai Európa nagy ellentmondását testközelben érezhessük, elég itt Brüsszelben belegondolni abba, hogy az Európai Unió fővárosában vagyunk, amely ugyanakkor Belgium fővárosa is, két etnikum még le nem zárult vitájának színhelye, de ráadásul ennek a városnak is szembe kell néznie a mostanában bevándorolt különböző kisebbségek hagyományaival, kulturális és nyelvi sokszínűségével.
Ma este egy olyan könyvről kell beszélnem itt, a Székely Jeruzsálemről, amelynek már a címe is kérdőjeleket támaszt sokak számára. Hogyan jön egymáshoz a ,,székely” jelző, amely az Erdély keleti részében ma is tömbben élő magyar népcsoport neve, és a földrajzilag egészen máshol elhelyezkedő Jeruzsálem. Szávai Géza műve éppen arról szól, hogy többé-kevésbé össze nem illőnek tekintett identitások keverednek mindannyiunkban, és csak akkor tudunk egy élhető közös jövőt kialakítani, ha megértjük ezt, tanulunk a történelemből, és lemondunk az egyetlen identitás illúziójáról, a nyelvi-kulturális-etnikai egyenruhába bújtatott régiók, országok hamis és veszedelmes tervéről.
Szávai Géza azt a műfaji megjelölést adta könyvének, hogy ,,esszéregény az identitásról”, és bár szívesen kiegészíteném más meghatározásokkal, el kell ismernem, hogy a lehető legpontosabb az ő műfaji megjelölése. Természetesen ugyanakkor önéletrajzi vallomás is, Erdély történelmi krónikája, egy vízbefojtott falu, a gyűjtőtóval elárasztott Bözödújfalu siratása, és legfőképpen talán politikai kiáltvány a toleranciáról.
Erdélyben, elsőként a világon, már évszázadokkal ezelőtt, a tordai országgyűlésen kimondták a vallásszabadságot, az erdélyi szászoknak és székelyeknek is sajátos közigazgatási autonómiájuk volt már réges-régen.
Semmiképpen sem fikció, hanem egy erdélyi értelmiségi, maga a szerző fejlődésregénye, ahogy próbálja megérteni saját szülőföldjét, ezt a csodálatos tartományt, ahol gyermekkorában közvetlen közelről láthatta egy különös vallási közösség mindennapjait, azokét a székelyekét, akik valamikor a 17. században felvették a Mózes-hitet, amelyhez etnikailag semmi közük nem volt, és azután megtartották ezt a hitet minden viszontagságon át, egyesek megjárták közülük a náci haláltáborokat, néhányan ottpusztultak, végül aztán Ceauşescu diktatúrája egy völgyzárógát megépítésével felszámolta a települést, és végképp szétverte ezt a közösséget.
Ha sokáig nem esik az eső, és apad a víz szintje, ma is kilátszik a tóból egy-egy templomtorony, mert ott a víz alatt békében megvannak egymás mellett a más-más vallásnak szolgáló kövek, ajtó- és ablaknyílások, egy gazdag és tanulságos múlt lassan széthulló emlékei.
Szávai Géza, akivel mi kolozsvári egyetemista korunk óta barátok vagyunk, hozzám hasonlóan nehezen tudna pontos választ adni arra, hogy honnan jött, hiszen több mint két évtizede Budapesten él és alkot, azelőtt Bukarestben dolgozott, és természetesen, mint mondottam, ő is erdélyi, ő is székely. A könyv is nyilván erre a kérdésre keresi a választ, hogy honnan jöttünk, de meg kell mondanom, hogy azért tekintem egyúttal politikai programbeszédnek vagy kiáltványnak is, mert felelni próbál arra is, hogy hova megyünk. Milyen Európába? És szebben, pontosabban, mélyebben válaszol, mint számos politikus, ő ugyanis nem szavazatokat akar szerezni, hanem olvasókat, immár franciául is, akik a tolerancia és intolerancia alternatívájával szembesülve majd – talán ennek a könyvnek a segítségével is – helyesen fognak választani.
Az egykori autonómia-modellek Erdélyben ma is működtethetők lennének, gyakorlatilag most is ez a megoldás.
Az író egyébként elképesztően sokat tud Erdélyről, az itt élő népek történelméről, be kell vallanom, hogy bár ismertem filológusi precizitását, engem is meglepett tényeinek és adatainak gazdagsága. Azt is mondhatnám, hogy Szávai Géza egy nem létező, de nagyon is hiányzó tudománynak, az identitástudománynak a szakembere. Ami persze, ha nem is ilyen mélységgel, mint az ő esetében, minden erdélyi értelmiségire jellemző, hiszen nekünk szinte mindennap meg kell küzdenünk a nyelvek és kultúrák együttélésének problémájával. Ehhez viszont, amióta megíródott, szükséges tankönyv a Székely Jeruzsálem, amelyből sok mindent megtanulhatunk a jövő Európájában nélkülözhetetlen toleranciáról.
Figyelmeztetés is a Székely Jeruzsálem, hogy nem lehetünk naivak, és nem gondolhatjuk azt, hogy a történelem mindig jó irányba megy, és ami rossz volt, az nem ismétlődhet meg. Hiszen Erdélyben, elsőként a világon, már évszázadokkal ezelőtt, a tordai országgyűlésen kimondták a vallásszabadságot, nem beszélve arról, hogy az erdélyi szászoknak és székelyeknek is sajátos közigazgatási autonómiájuk volt már réges-régen. Ehhez képest ma, amikor a Ceauşescu-diktatúra bukása utáni két évtizedben fontos oktatási és nyelvhasználati jogokat sikerült már visszaszereznünk, bizonyos értelemben még mindig rosszabbul állunk, mint hajdanában, a működő erdélyi autonómiák idején.
Nagy tanulsága ez Szávai könyvének, hogy a történelmi változások nem mindig jelentenek előrehaladást, és éppen ezért az új megoldások sokszor éppen hogy a régiek felidézéséből indulhatnak ki. Ugyanis – ezt már én teszem hozzá, hiszen Szávai Géza mégsem elsősorban politikus, hanem kiváló író – az egykori autonómiamodellek Erdélyben ma is működtethetők lennének, gyakorlatilag most is ez a megoldás. Kár, hogy az erdélyi sokszínűség, elsősorban a németek számának drasztikus csökkenése miatt, lassan egy kétpólusú, román–magyar együttélésre redukálódik, bár továbbra is élnek Erdélyben kevés számú, de mégis fontos kisebbségek. Viszont a magyar közösség részaránya, amely Erdélyben 22 százalék körül van, természetesen meghatározó.
Szávai Géza végül is a mentalitások, vonzások és taszítások, megértés és gyűlölet, tolerancia és intolerancia könyvét írja, nem a politikai programok történetét, viszont az ő szépirodalmi megközelítésében is mindvégig ott van az, amit Európában mindenkinek tudnia kell, hogy „les bons comptes font les bons amis”, vagyis jó elszámolás teszi a jó barátot. Más szóval: nem elég mentalitásváltozásról beszélni a mai Európában, hanem jó szabályokat, jó normákat, jó modelleket kell alkotni, amelyek lehetővé teszik az identitások tartós együttélését.
„Ami az Európai Unió létének és működésének feltételeit illeti: kitűnő előzményekre találhatna az Erdélyben évszázadokon át működő, etnikumokat és hiteket megtartó, a mellérendelés elvét életben tartó autonómiák történetében.”
Azt írja például egy helyen könyvében Szávai Géza: „Ami az Európai Unió létének és működésének feltételeit illeti: kitűnő előzményekre találhatna az Erdélyben évszázadokon át működő, etnikumokat és hiteket megtartó, a mellérendelés elvét életben tartó autonómiák történetében.” Az esszéregény szerzője maga is jól tudja, hogy új szerkezetre, új építményre van szükség: „Reményeink szerint például egy értelmes szerkezetű Európai Unióban felszabadulhat az egyik legnagyobb »európai nemzet«: a nemzeti kisebbségeké.
A békeszerződésekkel csak veszélyt hintő 20. századi dogmatizmusok által bűnösen rosszul szabdalt-fércelt Európában a nemzeti kisebbségekhez tartozó emberek összlétszáma a »nagynak« nevezett nemzetek lélekszámával vetekedik. Ha sikerül a józan ész és értelmes emberi érdekek és ép érzületek szerinti Európát megszerkeszteni, akkor ebben az új szerkezetben olyan közösségi identitások működhetnek, amelyekben a megalázó, kiszolgáltatott »kisebbségi léthelyzetek« nem kisebbségi, hanem emberi (értsd: újszerűen európai) helyzetekké minősülhetnek át.”
Fontos idézet ez, jelzi, hogy az író Szávai Gézának a közélet és politika dolgaiban is fontos mondanivalója van. Viszont ugyanakkor ne engedjék magukat az idézet által megtéveszteni: ez a könyv elsősorban sodró erejű esszéregény valóban, szépirodalom, amelyet csak kézbe kell venni, mert utána úgysem hagyja, hogy letegyük. S mint minden igazi műalkotás, eligazítást ad az élet dolgaiban, ezúttal elsősorban feleleteket arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és hova megyünk mi, sokféle eredetű, nyelvű, kultúrájú, vallású emberek, vagyis: európaiak.
Elhangzott 2011. október 18-án a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben, ahol Szávai Géza Székely Jeruzsálem című könyvének francia fordítását mutatták be.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Megtorlások Erdélyben
Az ötvenhatos magyar forradalom után 1959 a romániai magyarság történetében a későbbiekben drámai következményekkel járó döntések sorozatának esztendeje volt. A megtorlás 1960-ban, illetve a következő években is folytatódott. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való együttérzésért még 1966-ban is ítéltek el erdélyi magyarokat. 1959 elején megszüntették az 1956-ban létrehozott Nemzetiségi Bizottságot. Helyébe a Román Munkáspárt Központi Vezetőségének határozata alapján (1959. június 3.) a Nicolae Ceauşescu és Leonte Răutu vezette pártkollektívát állították.
1959. január 3-án a Bécsben megjelenő Magyar Híradó Letartóztatási hullám Erdélyben címmel a romániai megtorlás méreteiről számolt be: "A börtönbe vetett egyházi személyek száma mintegy négyszáz. (A végleges statisztika még nem készült, nem készülhetett el, de egészen bizonyos, hogy a letartóztatott egyházi személyek száma ennél kevesebb – T. Z.) Az erdélyi magyar értelmiséget és diákságot ugyancsak letartóztatások tizedelik. (Az írás szerzője csak a letartóztatásokról tesz említést, holott 1958-ban kivégezték a Szoboszlai-per tíz, az érmihályfalvi csoport két halálraítéltjét! Ezzel párhuzamosan folyik – 1959-re is átnyúlva – az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége 77, a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete 59 tagjának, a temesvári magyar líceum kilenc 12–13 éves kisdiákjának, a csíkszeredai egykori római katolikus főgimnázium tizenegy tanárának és diákjának, valamint a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet hét hallgatójának a letartóztatása. A Belügyminisztérium kimutatása szerint 1958. január 1-je és 1959. május 31-e között országos szinten 9978 személyt tartóztattak le, a Magyar Autonóm Tartományban 308-at, Kolozsvár tartományban 32-t, Nagybánya tartományban 245-öt.) Néhány hónappal ezelőtt Szerov tábornok, a szovjet titkosszolgálat azóta leváltott főnöke azt javasolta a román pártvezetésnek: száműzzék az egész erdélyi magyarságot, mert az 1956-os magyar forradalom idején nyíltan kimutatta rokonszenvét a budapesti felkelők iránt. Ezt a tervet Gheorghiu-Dej és köre, úgy látszik, jelenleg nem tudja végrehajtani, ehelyett sorozatos letartóztatásokkal akarja terror alatt tartani a magyarságot, és szélsőséges nacionalizmussal levezetni a románok elégedetlenségét."
A Bolyai Tudományegyetem pere
1959 legdrámaibb eseményei a Bolyai Tudományegyetem felszámolásához, a román nyelvű Babeş Egyetemmel való egyesítéséhez kapcsolódnak. Kacsó Magda bolyais diák az 1959. február 19–22-e között Bukarestben megtartott II. országos diákszövetségi konferencián javasolta: tegyék lehetővé, hogy a különböző szakos magyar és román egyetemi hallgatók "együtt tanulhassanak". Amikor a konferenciáról visszatérő Takács Lajos rektortól Szabédi László egyetemi tanár, költő azt követelte, hogy Kacsó Magdát szankcionálják, mert úgy kérte a két egyetem egyesítését, hogy erre senkitől nem volt felhatalmazása, a Bolyai-egyetem vezetője azt válaszolta: itt egy felsőbb párthatározatról van szó, "s amit a szóban forgó diáklány tett, csupán az ügy demokratikus jellegét kívánta illusztrálni". (Lásd: Vincze Gábor: Történeti kronológia – romániai magyarság, 1956–1959. In: Az 1956-os forradalom és a romániai magyarság (1956–1959). Főszerkesztő: Stefano Bottoni. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2006, 407–412. o.)
1959. április 22-én a Bukarestben Gheorghe Gheorghiu-Dej pártfőtitkár elnökletével tartott értekezlet véglegesítette a Bolyai- és Babeş-egyetem egyesítésével létrehozott új felsőoktatási intézmény struktúráját. Az akkor készített jelentésben azt is rögzítették, hogy milyen tantárgyakat kell magyar nyelven is leadni. Dej javaslatára elfogadták a Babeş–Bolyai Tudományegyetem elnevezést. A hír hatására Szabédi László 1959. április 19-én Szamosfalván a gyorsvonat elé vetette magát, Csendes Zoltán, az egyetem utolsó prorektora és felesége május 3-án megmérgezte magát, Molnár Miklós docens valamivel később kiugrott az ablakon.
A Bolyai Tudományegyetem perének legismertebb és legrangosabb elítéltje Páskándi Géza későbbi Kossuth-díjas író, költő, dráma- és esszéíró. A köztudatban úgy él, Páskándi Gézát teljesen ártatlanul ítélték el, hogy egy "nagy vad" is legyen a csapatban. Ebből a tanulmányból egyértelműen kiderül: Páskándi Gézát valójában a Várhegyi István által összeállított diákszövetségi határozati javaslathoz fűzött ötoldalas, írógépen legépelt kiegészítéséért és a tizenegy oldalas, kézzel írott, az egyetemi reformot sürgető Egy egyetemi hallgató feljegyzéseiből címet viselő összegzéséért ítélték el hat év börtönbüntetésre. Kiszabadulása után Páskándit az állambiztonsági megfigyelés szabályainak megfelelően előbb Általános Információs Felügyelet alá helyezték, majd Ellenőrzési dossziét (mappát) állítottak össze róla, végezetül elkészült az Információs nyomozati dosszié. Ezt lefordítottam, és egy részletét azzal a nem titkolt szándékkal közlöm, hogy tanulságait "nem középiskolás fokon" tanítani kellene: hogyan lehet és kell megszabadulni az állambiztonsági szervek beszervezési kísérleteitől. A "csatolt mappában", az úgynevezett "munkadossziéban" lévő feljegyzések az 1960–1970-es évek romániai magyar irodalmi életének eddig ismeretlen vetületeire világítanak rá. A Páskándi-dosszié így kap történelmi, irodalomtörténeti "hátszelet".
A Páskándi Géza-dosszié
A romániai magyar – és ezzel párhuzamosan a magyarországi – irodalmi életet és a közbeszédet kevés olyan történés tematizálta, mint a 2006 őszén elemi erővel berobbant Szilágyi Domokos-ügynökdosszié, amely kapcsán mindenféle – rendszerint a tényleges helyzet ismeretétől messze elrugaszkodó – pró és kontra vélemény látott napvilágot. Valósággal felvirágzott a blog-irodalom – a maga követhetetlen szövevényeivel –, olyannyira, hogy háttérbe szorult az a "másik", a Gutenberg-galaxisra emlékeztető, folyóiratokhoz és könyvekhez kötött tényleges irodalom. A kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat 2006/18. számában és a Transindex internetes portál 2006. október 3-i számában látott napvilágot Stefano Bottoni történész, Nagy Mária, a költő élettársa és Szilágyi Kálmán, a költő testvérének közös nyilatkozata, amely tételesen is megfogalmazza: Szilágyi Domokos "Balogh Ferenc" fedőnéven működött együtt az állambiztonsági szervekkel. Az utóbbi hónapokban hivatalosan megkerestük az illetékes szerveket (a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság Levéltárát – CNSAS) a dekonspirálás érdekében, de a levéltár szerint a polgári titkosszolgálat (SRI) részéről még nem történt meg "Balogh Ferenc" hálózati dossziéjának átadása. Ennek ellenére a fennmaradt iratok egyértelműen, minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy "Balogh Ferenc" azonos Szilágyi Domokossal: a rendelkezésre álló dokumentációban a Maros-Magyar Autonóm Tartomány belügyi szerveinél szolgáló Ştefan Blaga alezredes fedi fel az együttműködő személyazonosságát egy 1964-es jelentésben, fedőneve mellett polgári nevét is említve. "Balogh Ferenc" tevékenysége 1958 és 1965 között, két jól elkülöníthető szakaszban dokumentálható. 1958-ban "Balogh Ferenc" 13 írásos, ebből két kézírásos jelentést adott a Kolozs tartományi, illetve 1965-ben a bukaresti állambiztonsági szerveknek. "Balogh Ferenc" együttműködése három megfigyelési dosszié alapján rekonstruálható: 1) Lakó Elemér és Varró János megfigyelése (Fond informativ, 3010. sz. dosszié) 2) Péterffy Irén megfigyelése (Fond informativ, 3005. sz. dosszié) 3) Páskándi Géza megfigyelése (Fond informativ, 2534. sz. dosszié). A nyilatkozat megjelenése után különböző olvasatok, kommentek – Balázs Imre József és Visky András az SZ. D.-ügyről –, gyorsankét – Láng Zsolt, Selyem Zsuzsa, András Emese az Sz. D.-ügyről –, újraolvasó próba: néhány Szilágyi Domokos-szöveg –, ad-hoc linkgyűjtemény Szilágyi Domokosról, Láng Zsolt: Hol a vécé? című írása – láttak napvilágot, illetve dokumentumfilmeket – B. Nagy Veronika, a Videopontes alkotásait – sugárzott az elektronikus média. A Helikon irodalmi folyóirat 2007. július 10-i honlapján olvashatóak Szilágyi Domokos ügynöki jelentései, a tartótisztek elemzései, az őket irányító felettesek további utasításai, a "szigorúan titkos" intézkedési tervek és határozatok. 2002-ben a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság Levéltárában (a magyar betűkkel írott Szekuritáté megnevezést tartom elfogadhatóbbnak, mert 1948. augusztus 30-i megalakulásától kezdve ez a névváltozat vált hírhedtté a romániai magyarság körében) legjobb tudomásom szerint én bukkantam legelőször a "Balogh Fr" fedőnevű (a "keresztnévből" mindig csak az "Fr" rövidítést használták!) jelentésekre Páskándi Géza megfigyelési és követési dossziéjában. Akkor készíttettem a dosszié három kötetének legfontosabb dokumentumairól, illetve Dávid Gyula és Páskándi Géza, a Várhegyi István- és Varró János-csoport peréről, valamint Páll Lajos megfigyelési és követési dossziéjáról a fénymásolatokat. Az akkor készült naplójegyzeteimet is gondosan őrzöm. Azóta magyar nyelvre lefordítottam az említett dokumentumok igen jelentős részét, illetve a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó gondozásában közzétettem az erdélyi "hazaárulási perek" sorozatának első három kötetét, a Szoboszlai-csoport, az érmifályfalvi csoport, az "ENSZ-memorandum" perének történetét, jegyzetapparátusát. Megjelenés előtt áll a Fodor Pál csíkszeredai-csíksomlyói híd-, út- és vasútépítő mérnök nevéhez kapcsolódó, a román–magyar lakosságcserére vonatkozó elméleti felvetések és az erdélyi kérdés teljes spektrumát bemutató kötet. A sorozat ötödik kötete a mélyinterjúkat tartalmazza, amelyekben – úgymond – "összeszikráztatom" az egykori kihallgatási jegyzőkönyveket a véges memória által megőrzött emlékekkel.
(folytatjuk)
Páskándi Géza (Szatmárhegy, 1933. május 18. – Budapest, 1995. május 19.) Kossuth-díjas író, költő, esszéíró, drámaíró, publicista, a Nemzeti Színház irodalmi tanácsadója. 1949–1953 között az Ifjúmunkás hetilap, majd az Előre napilap munkatársa volt. 1953-tól Kolozsváron tanult a magyar szakon, közben az Utunk irodalmi lapnál is dolgozott. 1957-ben letartóztatták, az állam és közrend elleni izgatás vádjával hat év börtönre ítélték. A börtönbüntetést a Duna-delta egyik munkatáborában töltötte. Szabadulása után Bukarestben dolgozott könyvtári raktárosként és bibliográfusként. Feleségül vette Sebők Annát (Páskándiné Sebők Anna). 1971 és 1973 között a Kriterion Könyvkiadó kolozsvári szerkesztőségének lektora. 1974-ben települt át Magyarországra; itt a Kortárs című folyóirat főmunkatársa, majd 1991-től a Nemzeti Színház dramaturgja volt.
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csalók a népszámlálók
Elmulasztják a nemzetiségre vonatkozó adatok pontos rögzítését a kérdezőbiztosok
Mintegy 5,5 millió lakos adatait összesítették és 2,2 millió háztartásba jutottak el tegnapig a számlálóbiztosok, ám az eddigi jelek szerint rendkívül pontatlanul dolgoznak. Az RMDSZ helyi szervezeteihez folyamatosan érkeztek a visszaélésekről szóló hírek.
Folyamatosan érkeztek a visszaélésekről szóló hírek a népszámlálás első napjai alatt az RMDSZ helyi szervezeteihez, amelyek továbbították a kifogásokat a népszámlálási központokhoz. Négy nap alatt az ország lakosságának 16 százalékát vették nyilvántartásba, ám a visszaélések számát tekintve, jelentős lehet a hibaarány.
Megtévesztő magyar állampolgárság
Marosvásárhelyen több esetben az okozott gondot, hogy a válaszadó a nemzetiségre vonatkozó kérdésre azt válaszolta: magyar állampolgár. „Tájékozatlanság miatt mondhatták azt a helyi magyarok, hogy nem kettős, csupán magyar állampolgárok” – nyilatkozta Brassai Zsombor, a városi RMDSZ-szervezet elnöke.
A politikustól megtudtuk: több esetben a hat évnél fiatalabb gyerekek nemzetiségét nem vezették be az adatlapra a biztosok, és olyan eset is volt, amikor a nemzetiség megnevezését nem, csupán az arra vonatkozó kódot írták fel az adatrögzítők. „Ez azért lehet veszélyes, mert a feldolgozáskor megtörténhet, hogy a hiányosan kitöltött íveket nem veszik figyelembe a statisztikai hivatal munkatársai” – emlékeztetett Brassai Zsombor.
Láthatatlan toll, többszöri felszólítás
Kolozs megyében a hét végén öt bejelentés érkezett az RMDSZ helyi szervezetéhez – tudtuk meg Máté András Levente megyei elnökétől. A panaszok többsége arra vonatkozik, hogy a kérdezőbiztos „fakultatívnak” tekinti a nemzetiségre vonatkozó kérdéseket, ezért azokat vagy nem teszi fel, vagy nem veszi figyelembe a beérkező válaszokat.
Több kolozsvári magyar válaszadó arra panaszkodott, hogy könnyen törölhető írószerrel, halvány tollal vagy golyóstollal vezették fel az adatait. „Az ilyen jellegű panaszokat sajnos nem tudjuk ellenőrizni” – mutatott rá Máté András Levente.
Marthy Mátyás, a Brassó megyei RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, hogy egy helyi népszámlálási biztos egy magyar családnál a nemzetiségre, anyanyelvre és felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdéseket „opcionális” kérdésként tette fel, azzal a megjegyzéssel, hogy ezekre nem kötelező válaszolni. A válaszadó jelezte, hogy nyilatkozni szeretne ezekről a kérdésekről, amit a népszámlálási biztos szintén csak többszöri felszólításra vett tudomásul. A Brassó megyei RMDSZ az esettel kapcsolatban panaszt tett a városi és megyei népszámlálási bizottságnál.
Sepsiszentgyörgyön egy kérdezőbiztos nem volt hajlandó bevezetni azoknak a személyeknek az adatait, akik nem tartózkodtak otthon, és itt is előfordult, hogy a háztartásban élő kiskorú gyerek nemzetiségét nem rögzítették. A panaszosok az RMDSZ által működtetett zöld számon jelezték a szabályszegéseket. A szövetség megyei szervezete felszólította a Kovászna Megyei Statisztikai Hivatalt a szabálytalanság korrekciójára, a hivatal pedig a kérésnek megfelelően eljárt az ügyben.
Antal Árpád polgármester arra hívta fel a Sepsiszentgyörgyön élők figyelmét, hogy a katolikus hívek jelezzék: a római katolikus és nem a görög katolikus egyházhoz tartoznak. A politikus szerint a még meg nem keresztelt gyerekek esetében is lehet nyilatkozni a vallási hovatartozásról, ha a család már eldöntötte, melyik egyházhoz tartozik majd a kiskorú.
Temesvárról Ferencz András olvasónk jelezte, hogy a Buziási úton azért nem vettek nyilvántartásba két magyar lakost, mert külföldön tartózkodnak, családtagjaik adatközlését pedig nem fogadták el a kérdezőbiztosok.
Illegális tollvonás
Bukaresti olvasónk arra panaszkodott, hogy a nemzetiségi hovatartozását rögzítő rubrikába először azt írta be a kérdezőbiztos, hogy az adatközlő román, majd nyomatékos kérésére golyóstollal áthúzta a rosszul kitöltött mezőt, és a korábbi bejegyzést átjavította magyarra.
„A kérdőívek javítása tilos, de ez sajnos csak későn jutott eszembe, amikor már a biztos elment. Ilyen alapon bármelyik adatlap meghamisítható” – emlékeztetett a panaszos. Ugyancsak Bukarestből jelezték, hogy a számlálóbiztos nem kérdezett rá a nemzetiségi hovatartozásra, az erre vonatkozó adatokat pedig csak az adatközlő többszöri kérésére rögzítette.
Kovács: be kell jelenteni!
„Az utóbbi napokban beigazolódott, hogy ha az emberek időben jelzik a tájékozatlanságból vagy rosszindulatból elkövetett rendellenességeket, a szövetség munkatársai el tudnak járni a probléma kezelésének érdekében” – nyilatkozta Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.
Az RMDSZ közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a népszámlálási biztosnak minden esetben fel kell tennie a nemzetiségre, anyanyelvre és felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdést, az erre adott választ pedig jól láthatóan, tollal vagy golyóstollal kell felvezetni az űrlapra. A közleményben arra kérik az erdélyi magyarokat, hogy minden rendellenességet jelezzenek az RMDSZ helyi szervezeténél, vagy a szövetség által működtetett 0800-802009 ingyenesen hívható zöld számon.
A hét végén egyébként befejezte kampányát az érdekvédelmi szervezet népszámlálási karavánja, amely két hét alatt több mint száz településre látogatott el. A szervezők abban bíznak, hogy az elmúlt napokban kiosztott szórólapok, tájékoztató anyagok is hozzájárulnak ahhoz, hogy a szórványvidéken élő magyarok a megfelelő információk birtokában válaszoljanak a számlálóbiztosok kérdéseire.
Nem kötelező a személyi szám
A személyi számot nem kötelező bediktálni a kérdezőbiztosoknak, az adat kiszolgáltatásának megtagadása miatt pedig nem rónak ki büntetést – nyilatkozta a hétvégén Vladimir Alexandrescu, az Országos Statisztikai Hivatal szóvivője. Georgică Severin szociáldemokrata képviselő vetette fel a hét végén, hogy a személyi számok rögzítése lehetőséget nyújt a választási csalások előkészítésére, erre a vádra reagált a statisztikai intézet a szóvivő állásfoglalásával.
Alexandrescu az adatrögzítés menetével kapcsolatban elmondta, hogy a lakosság többsége együttműködik a kérdezőbiztosokkal, bár gyakori, hogy a kérdezőbiztos az előzetes egyeztetések ellenére sem találja otthon az adatközlőket. „Ebben az esetben annyiszor kell visszatérni az érintett háztartáshoz, ameddig az adatszolgáltatás meg nem történik” – emlékeztetett a szóvivő, aki hozzátette, az információk visszatartása miatt még nem bírságoltak meg senkit.
Elvileg 4500 lejig büntethető az, aki nem nyilatkozik a számlálóbiztos által feltett kérdésekre, Vladimir Alexandrescu szerint azonban ez a lehetőség csupán „elrettentésként” szolgál, és csak a „legvégső esetben” bírságolnak.
Becslés: húszmillió alá csökkent a lakosság
Húszmillió alá csökkenhet Románia lakossága, becslések szerint hárommillió román állampolgár távozott külföldre az elmúlt tíz évben – jelentette ki Remus Anghel román szociológus.
A Kolozsváron működő Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa az MTI-nek kifejtette: a külföldön élő román vendégmunkások pontos száma nem ismert, hiszen sem Romániában, sem a különböző célországokban nem létezik pontos statisztikai kimutatás róluk. Más források szerint a külföldre települt romániaiak száma a négymilliót is meghaladja, a távozók 7 százaléka pedig magyar nemzetiségű.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Háromszék az első (Népszámlálás)
Háromszék a népszámlálás kezdete óta vezet az összesített arány szempontjából, a legutóbb, vasárnap este bekért adatok szerint országosan a polgárok 35,83 százalékát vették számba, megyénkben 41,82 százalék adatai kerültek jegyzékbe – tájékoztatott György Ervin prefektus. Kisebb gondok voltak, jelentős fennakadással mindeddig nem szembesültek.
A kiválasztott számlálóbiztosok egy része nálunk is visszalépett, de mindenkit sikerült pótlistáról helyettesíteni, egyetlen körzet sem maradt összeíró nélkül. Eddig a gondok többnyire félreértésből adódtak, arra vonatkozó panasz érkezett például, hogy a biztos nem töltötte ki egy családtag ívét, ám visszatért, kiderült, feledékenység és nem rosszindulat vezérelte. Egy másik számláló nem tudta, hogy a 15 éves gyermekek esetében is ki kell tölteni az ívet, számlálatlanul hagyott egy 11 hónapos kisbabát, de a szülők jelzése után ismét kiszállt a helyszínre, és beírta a gyermek adatait. Vannak félreértések, de eddig semmi olyan nem történt, ami nem orvosolható – hívta fel a figyelmet György Ervin. Azt is elmondta, jobb, ha az emberek településük polgármesteri hivatalában jelzik gondjukat, mert az ingyenes zöldszámon robot válaszol, és késhet a megoldás. A prefektus szerint a települési jegyzők jól tájékozottak, alapos segítséget tudnak nyújtani abban a három községben is – Bereckben, Lemhényben, illetve Kőröspatakon –, ahol ideiglenes jegyző látja el a feladatkört. A Kovászna megyei prefektúrán semmit sem tudnak arról, mikor utalja át a kormány a számlálóbiztosok fizetését, és az anyagiak hiányával már szembesülni kényszerültek. Bukarestből nem engedélyezik polcok készíttetését népszámlálási ívek tárolására, csak a bérlést hagyják jóvá egyéves időszakra, ám nincs vállalkozó, aki ilyen feltételek mellett legyártaná a több folyóméternyi polcot. Körülbelül 11 000–12 000 lejbe kerülne megvásárlásuk, ám a törvények nem teszik lehetővé, másrészt azonban követelik a szakszerű tárolást. Ha nem lesz polc, kénytelenek lesznek a raktárnak kinevezett szobákban a földön egymásra tenni az íveket tartalmazó dobozokat – derült ki a prefektus tájékoztatójából.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ki lehet főnök?
Kinek jó, hogy ott csücsül az RMDSZ a hatalomban, pénzek, zsíros állások fölött rendelkezik? Mi rejtőzik a magyarság érdekeiről szóló hangzatos szólamok mögött? Újra és újra kiderül: egyéni és szűk csoportérdekek, politikai ígéretek, alkuk írják fölül a szakértelem, no meg a jó ízlés szabályait.
Mi több, lassan már a látszat megőrzése sem fontos, ha emberüket kívánják tisztséghez juttatni, a potenciális ellenjelölteket is félresöprik-megzsarolják, lefizetik – helyzete s egyéne válogatja –, hogy kegyeltjük biztos befutóként vehesse a versenyvizsga kirakatszerű akadályát. Az egészségügyi miniszter fia úgy kerül a nagyváradi megyei kórház igazgatói székébe, hogy utolsó percben visszalép a másik pályázó, három nap helyett egyre sűrítik a vizsgát, és kitűnővel végez az ifjabb Ritli. Mindez akkor is ízléstelen, ha nála jobb menedzser nem termett a Sebes-Körös partján. A közvélemény kicsit ejnye-bejnyézik, aztán napirendre tér az ügy felett, nem az első, és nem is az utolsó ilyen eset.
Körülnézhetünk szűkebb pátriánkban is, éppen a napokban iktatják be ünnepélyesen a mentőállomás új igazgatóját, aki szintén csak önmagával versenyzett a felelős pozíció elnyeréséért. Teljes mellszélességgel támogatta a megye vezetése azt a Török Zsuzsannát, akit egy évvel ezelőtt alkalmatlannak nyilvánítottak a kórház irányítására. Az általa menedzselt intézmény képtelen volt elkölteni a Bukarestből kiutalt pénzt, nem tudott szót érteni orvosokkal, ápolókkal, minden szempontból mélypontra juttatta a megye legnagyobb kórházát, s most mindezért hálából megkapta játékszernek a mentőállomást. S ugyancsak az egészségügynél maradva: mai napig talány, mit keres a megyei egészségbiztosító élén az az ember, akiről bebizonyosodott, nem is konyít feladatához, helyén maradását két tényezővel indokolják: hogy magyar, no meg a megyei RMDSZ-elnök embere. S a lista itt korántsem zárul, szép számmal akadnak igazgatók, főfelügyelők, vezető hivatalnokok, akik hónapok, évek óta csücsülnek egy-egy székben, s mindmáig nem ismerik teendőiket. Pechje annak van, akinek nem sikerül háttérben maradnia, például a statisztikai hivatal szintén nemrég kinevezett ifjú igazgatónőjének, aki egy nappal a népszámlálás kezdete előtt az általa összehívott sajtótájékoztatón a legalapvetőbb kérdésekre sem tudott válaszolni. Miközben az RMDSZ főtitkár-helyettese dicsekszik, hogy itt, Háromszéken él a legjobb magyar statisztikus szakember, aki nélkül még nagyobb lenne a káosz a népszámlálás kapcsán. Valószínű, ő csak szakmájához ért, nem a politikai dörgölőzéshez. Jól belesimult az RMDSZ a Dâmboviţa-parti politizálásba, megtanulták, hogy az érdek fölülír erkölcsöt és szaktudást. Már jó ideje ezt az elvet követik, és nem a magyar közösség érdekeit szolgálják.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kolozsvári közszolgálati televízióban is elkezdődött a politikai tisztogatás?
Korábbi lapszámainkban beszámoltunk Biró Zsoltnak, a marosvásárhelyi közszolgálati rádió vezető hírszerkesztőjének vesszőfutásáról, de a jelenség szemlátomást nem egyedi, mert úgy tűnik, az RMDSZ a képernyőkön is be akarja biztosítani monopóliumát a következő választások előtt. Nemrég a kolozsvári területi tévéstúdió magyar szerkesztőségének éléről leváltották Bardocz Sándort, és helyére ideiglenesen a TVR adminisztratív bizottsági tagjának, Sebesi Karen Attilának a feleségét, Orbán S. Katalint nevezték ki.
Ebben az ügyben is kilóg a lóláb, hogy klasszikust idézzünk, nem is kicsit, hanem nagyon, hiszen Sebesi hosszú évek óta köztudottan az RMDSZ szolgálatában áll. Az erdélyi magyar sajtó dicsőségét pallérozandó a hírt elsőként egy kolozsvári román portál közölte. Ezt követően jól-rosszul a magyar sajtóorgánumok is „ráharaptak” a hírre, annak minden valós és valótlan sejtetésével: az az állítás például, miszerint Bardoczot a Tőkés Lászlóhoz valamint az EMNP-hez kötődő szimpátiája sodorta volna le a vezetői székből, gyenge lábakon áll. Információink szerint Bardocz egyetlen bűne talán az lehet, hogy meg merte szólaltatni a képernyőn a másik, nem RMDSZ-es oldalt is: EMNT, MPP, stb. Ami egyébként nemcsak egy közszolgálati, hanem minden becsületes újságíró kötelessége volna. Ezt a gyanúnkat megerősítette Gergely Balázs EMNT-alelnök is, aki megkérdezésünkre elmondta: a szervezetnek nem voltak sem baráti, sem más kapcsolatai Bardocz Sándorral, a tévé műsoraiban mostanáig politikai kiegyensúlyozottságot tapasztaltak, valamint abbeli reményeit fejezte ki, hogy az egyenlő távolságtartás elve a jelenlegi botrány ellenére is megmarad a kolozsvári stúdióban. Pontosabbakat egyelőre az érintettektől sem tudhattunk meg, hiszen a TVR belső szabályzata tiltja, hogy munkaügyi kérdésekben az alkalmazottak nyilatkozhassanak. E tiltás feloldását Bardocz ugyan kérvényezte, de folyamodványát elutasították.
A hivatalos verzió szerint a főszerkesztőnek azért kellett távoznia, mert az új minősítési rendszerben nem felelt meg az elvárásoknak. Bardocz mellesleg az elmúlt években folyamatosan jó, és nagyon jó minősítéseket kapott a munkájáért. Az új elvárások részleteiről, kritériumrendszeréről egyelőre nem tudni semmit, mert belső ügyként a TVR vezetősége azokat még titkosan kezeli. Magával Bardoczzal sem közölték, mi volt az oka az elégtelen osztályozásnak. A történtek miatt magukat – érthető módon – megnevezni nem akaró forrásaink szerint a kolozsvári szerkesztőségben rendkívül megromlott a hangulat, a kollégák egymással sem mernek beszélgetni, attól való félelmükben, hogy a vezércserét követően ők maguk is áldozatául eshetnek a tisztogatásnak. A leváltásokat és az ideiglenes kinevezéseket a televízió központi vezetősége anélkül viheti véghez, hogy annak okát vagy mikéntjét nyilvánosságra hozná, a törvények alapján viszont a különböző, így a vezetői állásásokat is meg kell hirdetnie. A hazai közszolgálati rádiónál és tévénél volt már példa arra, hogy bizonyos posztokat célzott személyekre hirdettek meg, és ha tartottak is versenyvizsgát, azt csak a látszat kedvéért tették meg.
A román sajtó értesülései szerint ilyen „suba alatti” belső manőverként nyerhetett Bukarestben zenei és szórakoztatói riporteri állást Orbán S. Katalin, akit néhány hónappal ezek után a Bardocz helyére ültettek. További részletek reményében – a gyanú árnyékát elhárítandó szándékkal – megkerestük az újságírónő férjét, Sebesi Karen Attilát, akinek az adminisztratív tanács tagjaként amúgy beleszólása van a kinevezésekbe. Sebesi megkeresésünkkor éppen Ukrajnába tartott, és a korábban is említett belső szabályzatra hivatkozva azt mondta, hogy amíg nem kér és kap írásos engedélyt az igazgatótanácstól, addig nem nyilatkozhat ebben az ügyben. Kérésünkre ígéretet tett, hogy ezt a napokban megteszi, tehát ha a tanács a Bardoczéval ellentétben pozitívan ítéli meg kérését, a következő lapszámunkban talán azt is közölhetjük, mi is történt valójában a kolozsvári televíziónál.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Népszámlálás – rendellenességek, megtévesztő hivatalos közlések, adatvédelmi aggályok
A romániai népszámláláson számos rendellenességről érkezett hír csütörtökig a magyarok nemzetiségének regisztrálásával kapcsolatosan, a román lakosság és az ellenzéki erők körében felmerült adatvédelmi aggályok és az ellentmondásos hivatalos közlések ugyancsak zavart keltettek.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke két nappal ezelőtt ismét levélben fordult Vergil Voineaguhoz, az Országos Statisztikai Hivatal elnökéhez, amelyben egy sor rendellenesség megoldását kéri.
A panaszok nagy része arra vonatkozik, hogy a kérdezőbiztos kihagyja a nemzetiségre, anyanyelvre vonatkozó kérdéseket. A kérdezőbiztos a panaszosok szerint nem tölti ki a nemzetiségre vonatkozó rubrikákat, csupán a megfelelő kódokat írja be, amelyek később a magyar szervezet szerint visszaélésekhez vezethetnek. Ugyanakkor, ha ki is töltik az erre vonatkozó válaszokat, a biztos helytelenül írja be a nemzetiséget, például a “magiar” szót írja a “maghiar” helyett, így az összesítésnél emiatt az elírás miatt a megkérdezett az “egyéb” kategóriába kerül majd.
A biztosok sok esetben a nemzetiséghez automatikusan a románt írják be, mivel összekeverik az állampolgárságot az etnikummal. Többen jelezték, hogy az űrlapok kitöltésénél ceruzát vagy egyéb olyan íróeszközt használnak, amit később könnyen törölhetnek. Az említett szabálytalanságokról elsősorban Kolozs, Bihar, Szatmár, Maros, Temes, Szeben, Brassó és Bákó megyékből érkeztek jelzések.
A romániai lakosság körében zavart okozott, hogy az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) nyilvánosan hangoztatta adatvédelmi aggályait, amelyek szerint a személyi szám megadása alkalmas lehet a ma hatalmon lévőknek “választási csalásra”. A statisztikai hivatal szóvivője ráadásul a napokban hivatalos információként közölte, hogy nem kötelező a személyi szám megadása a népszámláláson.
Csakhogy a hivatal elnöke később cáfolta a szóvivő állítását, vagyis a személyi szám megadása kötelező. A számlálóbiztosoknak ezért újból fel kell keresniük azokat a személyeket, akik a korábbi megtévesztő információ miatt megtagadták azonosítójuk megadását. Akik továbbra sem hajlandók megadni az azonosító kódot, azokat megbírságolják.
Mircea Kivu szociológus a Romania libera című napilap hasábjain csütörtökön felhívta a figyelmet: rendkívül fontos, hogy a politikai elit teljes és reális képet kapjon a romániai társadalom állapotáról, mivel a különféle elektronikus nyilvántartásokban rengeteg pontatlanság van a társadalom szakmai képzettségét, iskolázottságát, etnikai hovatartozását, anyanyelvét, foglalkoztatottságát, családi állapotát, szociális helyzetét, foglalkoztatottságát illetően. A pontatlan adatokat csak egy népszámlálás képes kijavítani – véli a szociológus, aki szerint ehhez a személyi szám megadása elengedhetetlen.
Az Adevarul csütörtöki száma ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a fővárosban különösen nehéz összeszámolni a lakosokat. A számlálóbiztosok rendőri kíséret nélkül nem mernek bemenni némelyik “lerobbant” lakónegyedbe, a luxus lakóparkokban pedig biztonsági őrök akadályozzák, hogy a biztosok “zavarják” az ott lakókat.
Nyelvi megértési problémát okoz a sok kínai munkás és a multik alkalmazásában álló – románul ugyancsak nem tudó – hivatalnokok kikérdezése. Ezen kívül nagyon sok a hivatalosan be nem jelentett lakos Bukarestben, többen közülük csak “feketén” bérelik az adott lakást, vagy maguk alakítottak át szabálytalanul valamilyen garázst vagy tetőteret lakhellyé.
erdon.ro

Erdélyi színházak Bukarestben
Megkezdődött Bukarestben az Országos Színházi Fesztivál. A Kolozsvári Állami Magyar Színház három előadással mutatkozik be, egy-egy előadással jelen lesz a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulata is. 
A fesztivál nyitóelőadása Csehov „Három nővér” című drámája volt, a budapesti Nemzeti Színház előadásában, rendező Andrei Serban.
Forrás: www.kolozsvariradio.ro
Erdély.ma

Válaszút előtt
A barikád „másik” oldalán. 1956 és az RKP magyar káderei
Hogyan reagáltak a romániai magyar aktivisták, akik a kommunista párt szolgálatában álltak? Mit jelentett számukra, miért volt csapdahelyzet esetükben a magyar forradalom?
Az 1956-os magyar forradalom erős hatással volt a határon túli magyar közösségekre is. A forradalom emlékezete általában egysíkúan mutatja be 1956 kihatásait, utórezgéseit, a letartóztatásokra, az egyéni és kollektív szenvedésekre helyezve a hangsúlyt. De hogyan reagáltak azok a romániai magyar aktivisták, akik a kommunista párt szolgálatában álltak? Mit jelentett számukra 1956? Miért volt csapdahelyzet az ő esetükben a magyar forradalom? Mit tettek az egykori Magyar Autonóm Tartomány magyar káderei? 
A magyarok jelenléte az RKP soraiban jól kimutatható már a két világháború közötti illegalista korszaktól kezdődően. Ebben a korszakban a Székelyföldről, vagy más, magyarok által lakott területekről is kerültek ki vezető aktivisták, akik idővel jelentős szerephez jutottak az RKP legfelső vezetésében. Pl. Köblös Elek, Fóris István, akik főtitkárai is voltak a pártnak. 
A második világháború utáni első időszakban, az ötvenes évek közepéig még kimutatható egy masszív magyar jelenlét az RKP soraiban mind a tagságban, mind a nómenklatúrában. Ez esetben a párt második vonalában, a megyei, majd később rajoni illetve tartományi szinteken tevékenykedő magyar származású káderekre gondolunk. A magyar származású káderek a legfontosabb szerephez elsősorban az 1952-ben létrehozott, a történelmi Székelyföldet magába foglaló Magyar Autonóm Tartományban (MAT) jutottak. A 77%-ban magyar többségű közigazgatási egységben viszonylag nagyszámú magyar káder tevékenykedett.
A káderek mellett fontos megemlíteni a MAT-ban tevékenykedő értelmiségieket (írókat, újságírókat stb.) is, akik általában nem tevékenykedtek ún. káderi minőségben, viszont többségük a központi hatalommal együttműködve hozta létre és működtette a nemzetiségi irodalmat és a „totalitárius nyilvánosság” fórumait. Tevékenységüket, akárcsak a káderekét, kettős, ambivalens diskurzus jellemezte. Egyszerre voltak rajongói, működtetői és haszonélvezői egy őket integrálni és megbecsülni igyekvő rendszernek, ugyanakkor nemzetiségi mivoltuk miatt sohasem válhattak szerves részévé a hatalomnak és a román nemzetépítésnek. E kettősségből fakadó dilemma 1956 kapcsán is felmerült.
A helyi politikai elit az 1956-os események során egyfajta válaszút elé került, vállalja a rendszer által rájuk bízott feladatok végrehajtását vagy enged a magyarországiak iránt érzett etnikai jellegű szolidaritásnak. A káderek többsége az előbbit választotta és kevés kivétellel jól kezelték a forradalom helyi hatásait. A Párt utasításai alapján, meglehetősen nehéz körülmények között, biztosították a nyugalmat a MAT-ban, annak a ténynek a tudatában, hogy az erdélyi magyarság egy jelentős többsége, ha burkoltan is, de ellenérzéseket fog táplálni irántuk.
„Csupor (Lajos-MAT első titkár) azt mondta, hogy menjenek fel a Somos-tetőre, mert azt hallották, lesz ott valami diákgyűlés. Menjenek, nézzenek szét. Mondom, jó... Csupor ideadta az autóját a sofőrjével, Pötörkével, idős pasas volt. Beültünk, azt mondta Csupor, ő is jön. Beültünk, elmentünk, ahol most van a Ceasescunak a háza. Akkor erdő volt még ott. Megállt a sofőr, hogy addig és nem tovább hajlandó menni. Kiszállunk, én mentem Bugyival (Pál- a MAT Néptanácsának első titkára), Csupor Bránissal, ketten kétfelé. Na elmegyünk, s a sofőr is kiszállt s elment a kerítés mellé: Elbújt, nem mert az autóban maradni. Félt. Mi zsebrevágott kézzel be az erdőbe, kétfelé. Aztán jöttünk, találkoztunk. Sehol senki. Aztán leesett nekünk is a 25 banis, hogy gyorsan húzzunk el, amíg tényleg nem lesz itt valaki, meg nem vernek”- emlékezett Vargancsik Lajos egykori aktivista. 
A párt – döntően magyar nemzetiségűekből álló – helyi apparátusa a visszaemlékezők ábrázolása szerint pánikhangulatban és egyfajta hadiállapotban élte át ezt az időszakot. A Tartományi Bizottság gazdasági osztályának vezetője, Kuti Elek szerint a KB-kiküldött Fazekas János Marosvásárhelyre érkezése október 25-én már egybeesett a rendőri ellenőrzés fokozásával. „Az ‘56-os eseményeket ott éltem a pártnál. Jött Fazekas, lent aludtak a székházban, az én szobámban, mert féltek. Érdekes figura volt az is, senki sem tudta, hogy végül is hogy van s mint van Magyarországon. Aztán kaptunk egy üzenetet, fogalmam sincs, kitől, miért, azt mondta, hogy Kuti s Branis ne féljenek, nem lesz semmi bajuk, nem akasztják fel őket.” A budapesti események követésével és értelmezésével külön csoport foglalkozott: „Nem mi hallgattuk a rádiót, hanem volt egy ún. Sinteza szekció, Csiszér Lajos, egy bányász volt ott és egy kicsi román, vagy hárman, ők hallgatták a rádiót” - mesélte az egyik aktivista.
A káderek elsődleges feladata a helyzet azonnali orvoslása volt, amely néhány kapkodó jellegű adminisztratív lépésben nyilvánult meg. A magyarországi eseményekre a leginkább érzékenyen reagáló diákságot kellett lecsitítani. „Kiadták a parancsot, hogy el kell menni a kantinba, bentlakásba, mindent rendbe kell tenni, wc-t rendbe rakni, villanykörtéket tenni. Látta volna valaki ezeket, az ilyeneket, mint Bodor, két WC-ülőkével hogy futott fel a diákbentlakásba, szóval úgy meg volt bolondulva mindenki, azt sem tudták, mit csináljanak.”
A forradalom kitörését követő első néhány napot a káderek egy jelentős része az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, illetve a pártszékházban töltötte. „... Mi be voltunk mobilizálva a pártszékházba, behívtak a székházba egy reggel s haza sem engedtek. Otthon azt sem tudták, mi van. Otthon hallgatták a rádiót, hallották, mi van, sírtak, mi lesz velünk [...] franc, nem lett semmi, aludtunk a földön. Enni adtak a kantinban. Hozattak egy csomó puskát a kaszárnyából, hogy vigyázzunk a főnökökre, ha valami lesz” - emlékezett Kuti Elek. A következő és a legfontosabb feladat a munkásság és a lakosság kedélyének lecsillapítása volt. Ennek érdekében a Marosvásárhelyre érkezett Fazekas János irányítása alatt egy nagyon erős propaganda-hadjárat vette kezdetét, amelyben a káderekre kulcsfontosságú szerep hárult. 
Első lépésként a pártvezetés azt szerette volna elérni, hogy a tartományban tevékenykedő írók egyfajta iránymutató lépésként ítéljék el a magyarországi eseményeket, mint ellenforradalmat. Ennek érdekében november első napjaiban a Tartományi Bizottság rendkívüli ülést hívott össze az értelmiséggel: újságírókkal, irodalmárokkal, folyóirat-szerkesztőkkel, színházi emberekkel. A Fazekas által támogatott és elnökölt találkozó célja az volt, hogy mindnyájukkal aláírasson egy levelet, amely a KB-t szolidaritásukról és hűségükről biztosította.
Kuti Elek így emlékszik vissza az ülés hangulatára: „Volt egy gyűlés az értelmiségiekkel, írókkal, ott volt mindenki, Hajdú Győző, Papp Feri, Sütő András, Kovács György [...] Gyomrozták őket kegyetlenül, hogy helyezkedjenek álláspontra. Nagy viták, veszekedések voltak ott. Egyszer be kellett menjek, be kellett vigyek valamit a gyűlésterembe, ahol ezek szónokoltak s kiabáltak s veszekedtek, kiabáltak, győzködték egymást, hogy forradalom vagy ellenforradalom.” 
Valter Istvánra még komolyabb feladat hárult. „Nekem kellett meggyőznöm Sütőt, hogy írja alá, hogy ez ellenforradalom. Mondtam neki, hogy né, nincs más lehetőség, nem lehet másként csinálni, írja alá.” A magyar forradalmat elítélő nyilatkozat végül a Lelkiismeretünk parancsszava címen látott napvilágot.
Október második és november első felében a párt káderei sorra látogatták a tartomány gyárait, üzemeit, ahol megpróbálták meggyőzni az embereket arról, hogy Magyarországon lényegében ellenforradalom zajlik. Közben szinte futószalagon születtek a különböző nyilatkozatok, a magyar „ellenforradalmat” elítélő nyílt levelek. 
Barót település káderei 1956. november 30-án tartott rendkívüli ülésszak alkalmával, a magyarországi eseményekkel kapcsolatban az alábbi nyilatkozatot tették: „Nagy megrendüléssel, de ugyanakkor felháborodással figyeltük a magyarországi ellenforradalmi bandák gaztetteit. Mindnyájunk előtt világos, hogy a nemzetközi reakció által támogatott belső reakció a dolgozó nép által a népi hatalom éveiben elért vívmányokra tört. Minden cselekedetük arra irányult, hogy visszaállítsák [sic] a kapitalista rendszert, amelynek évei alatt a magyar munkások dolgozó-parasztok és néphez hű értelmiségiek annyit szenvedtek. Mély gyűlölettel gondolunk és felemeljük tiltakozó szavunkat az ellenforradalmi banditák gyilkos cselekedetei ellen, akik képesek voltak arra, hogy becsületes munkásokat dolgozó parasztokat ártatlan nőket, és gyermekeket gyilkoltak meg.” 
Amint az a fenti adatokból is kiderült, a kádereink 1956-ban aktív szerepet játszottak az események romániai, erdélyi vonatkozásaiban. A káderek többsége 1956 október és november között a párt központi vezetősége utasítására aktívan részt vett a magyar többségű területeken a magyarországi események esetleges radikális kihatásainak megakadályozásában. Szerepüket maga a magyar pártvezetés is elismerte, amikor 1958-ban Kádár János vezetésével Romániába látogatott.
Az 1956-os eseményekhez fűződő párthű magatartásukat több tényezővel magyarázták, amelyek között jelen van a párthűség, a kényszerpályás helyzet és nem utolsósorban az akkori állapotok, lehetőségek reális felmérése. A fiatal aktivista Vécsei így emlékszik vissza a MAT-ba küldött tejhatalmú megbízott utasításaira: „Fazekas mondta, általában higgadt volt, vigyázz Vécsei, mert ezek a fiatalok, forrófejű fiatalok. Valamit csinálnak, akkor letörölik ezt az egyetemet. Úgy nyisd ki a szemedet. Ez volt az útravaló.”
Amint az több életútbeszélgetésből is kiderült, nagyon sok vezető magyar káder gondolta úgy, hogy a magyarországi eseményekkel való értelmetlen szimpátia hosszú távon az ötvenes években elért kisebbségi jogok fokozottabb elsorvasztását vonhatja maga után. Magos Lajos a következőképpen érvelt a Simó Géza bútorgyár munkásai előtt: „Munkások, gondoljátok csak meg, mi lenne velünk, romániai magyarokkal, ha itt is újraélednének a reakciós történelmi pártok? Újból hozzákezdenének a nemzetiségi uszításhoz.” 
Mások a hatalom által gyakorolt erőteljes nyomással magyarázzák akkori semleges vagy rendszerhű magatartásukat. „Mi pártújság voltunk és minket nagyon sakkban tartottak. A szerkesztőségben már kialakultak a klikkek, a csoportok, akik szimpatizáltak a magyar eseményekkel... Nem létezett olyan személy, aki ki mert volna állni nyíltan a forradalom mellett. Olyan nem volt lehetséges. Esetleg szimpatizánsa volt.” 
Novák Csaba Zoltán
A szerzőről
Novák Csaba Zoltán 1975-ben születetett Nyárádszeredában. Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzőben végezte. 2002-ben történelem szakos oklevelet szerzett, majd 2002-2003 között mesteri képzésen vett részt a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. 2011-ben doktori címet szerzett a Román Akadémia Nicolae Iorga Történettudományi Intézetében, Bukarestben. Jelenleg a Román Akadémia Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa Marosvásárhelyen. Kutatási területe: nemzetiségpolitika Romániában a 20. sz. második felében, román-magyar kapcsolatok, Kelet-Európa története, baloldaliság, rendszerváltás 1989.
Transindex.ro

A Székelyföldhöz való tartozásról tartanak népszavazást Kovászna megyében
Többórás, maratoni vita után, hétfőn, október 31-én megszületett a döntés Kovászna Megye Tanácsának legnehezebb napirendi pontjáról, amelynek célja, hogy népszavazás keretében döntsenek Székelyföld sorsáról. A népszavazás kérdése több hónapja foglalkoztatja a közvéleményt, Tamás Sándor a megyei önkormányzat vezetője, már korábban ígértet tett arra, hogy a kérdést a maga komolyságának megfelelően kezelik.
Az önkormányzati vezető elmondta: „Székelyföld mindannyiunk szívügye. Ha Bukarestben olyan elképzelések születnek, amelyek a székelyföldi embert bizonytalan helyzetbe hozzák, erre mindenképp reagál Háromszék, hiszen ha kulturális és gazdasági értelemben is szétszedik a régiót, arra lépnünk kell.
Nem hátrálunk meg egy ilyen fontosságú téma láttán. Ma, az MPP frakciónak szembesülnie kellett azzal, hogy az általuk előkészített tervezetben voltak súlyos tartalmi és formai hibák, többek közt kihagytak hat háromszéki színmagyar települést, amely nem férhetett volna be a megyehatárok módosításával átalakított régióba. Tehát a kiírandó népszavazásnak az a célja, hogy módosítsa Kovászna megye jelenlegi határait azzal a céllal, hogy a majdani Székelyföld elnevezésű közigazgatási egységhez csatlakozzon.”
A tanácsülésen részt vett Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád András is, aki rámutatott: „Az RMDSZ frakcióval lényegében átírtuk a tervezetet: hiányoltuk az előzetes egyeztetést, hiszen ha ez megtörtént volna, zökkenőmentes lett volna a mai ülés. Véleményem szerint abban a kérdésben, hogy akarjuk-e Székelyföld autonómiáját mindannyian egyetértünk, a kérdés az, hogy ki gondolja ezt komolyan és ki az, aki ezt a témát csupán politikai célokra használja.”
A határozat értelmében a népszavazásra 2012 március 11-én, vasárnap kerül sor. 
Erdély.ma

Népszavazás a Székelyföldről: Bukarestben támadják, itthon legyintenek
Nyilvánosan felszólítja Emil Boc kormányfőt és Traian Igaş belügyminisztert arra, hogy bírják rá a Kovászna megyei prefektust annak a határozatnak a közigazgatási bíróságon való megtámadására, amelyben Kovászna Megye Tanácsa elrendeli a Székelyföldről szóló népszavazást – jelentette ki tegnap Mircea Duşa, az SZDP képviselőházi frakcióvezetője, aki szerint a határozat célja az etnikai alapú területi autonómia kinyilvánítása, éppen azért érvényteleníteni kell, mert alaptörvénybe ütközik.
„Nagyon súlyos dologról van szó" – mondotta, a szöveg két „ravasz" kérdést tartalmaz, és megszegi „az alkotmány 34-es cikkelyét, amely az államszerkezetről és a területi-közigazgatási rendszerről szól". Duşa megjegyezte, hogy a hatóságok nem reagálnak, de ő nyilvános magyarázatot vár Kelemen Hunor RMDSZ-elnökről a népszavazás ügyében, hiszen a románok döbbenten állapítják meg, hogy az RMDSZ elnöke, aki más RMDSZ-es miniszterekkel együtt a kormány tagja, és felesküdt az alkotmányra, nem fejti ki véleményét, amikor „alattvalóik megszegik az alaptörvényt".
Jóval lazábban reagáltak a határozat elfogadására az NLP helyi vezetői: Marius Obreja, a Kovászna megyei szervezet elnöke úgy véli, a Székelyföld közigazgatási-területi egység létrehozásával kapcsolatos népszavazás nem lesz más, mint versengés az RMDSZ és az MPP között, hogy melyikük „székelyebb", és mindezt az árnyékból vigyázza az Erdélyi Magyar Néppárt. Szerinte a népszavazás lényegében olyan kezdeményezés, amelynek sorsa, „mint tucatnyi hasonló kezdeményezésnek az évek során, hogy elfoszlik".
„Meg kellene érteni, hogy a Kovászna és Hargita megyei székelyek és románok problémái teljességgel mások", a térség lakossága a szegénységgel, a mindennapok szociális és gazdasági kérdéseivel küzd. Háromszék 
Erdély.ma

Új kezdet vagy taktikázás?
Ha az előző hetek, hónapok egymásnak feszülései, acsarkodásai, magyarázkodásai, mentegetőzései felől nézzük, igencsak váratlan döntés született Kovászna Megye Tanácsának hétfői ülésén, amikor a testület helyi népszavazás kiírását rendelte el a székelyföldi közigazgatási régióról, az erről szóló határozatot pedig mind az RMDSZ, mind az MPP képviselői megszavazták.
Persze, sok még a kérdés, az eddigi tapasztalatok alapján nem túl valószínű, hogy a referendum megszervezését jóváhagyja majd a prefektúra, a romániai igazságszolgáltatás. Azt is hosszan lehetne boncolgatni, mi szükség volt a többórás, kioktatástól, rosszindulatú megjegyzésektől sem mentes vitára az ülésen, ha a két magyar párt képviselői az alapvető kérdésben egyetértettek. Lehet azt felróni az egyik tábornak, szavazatszerzés céljából rukkolt elő az ötlettel, és lehet azt vetni a másik fél szemére, hogy csak akkor csatlakozott a kezdeményezéshez – és próbált meg annak élére állni –, amikor már semmilyen más kiutat nem láttak. Bizonyára azon is lehetne elmélkedni, hogy miként befolyásolják a történtek a két magyar párt népszerűségét, melyikük kovácsolhat politikai tőkét az esetből, a népszavazást jó ideje erőltető MPP vagy az ötlet mögé ímmel-ámmal, de mégiscsak felzárkózó RMDSZ. Kétségtelen, e végkifejlettel mindketten nyertek: az MPP a kezdeményező, a döntést kikényszerítő pártként lépve fel, a megyei RMDSZ pedig az országos – vagy akár a Hargita megyei – vezetéssel is szembeszegülő, tárgyalásra képes és hajlandó alakulat látszatát keltve. De talán nem ezek a legfontosabb vetületei az önkormányzat döntésének. Amit mindenképpen érdemes kiemelni – különösen a Hargita megyei tanács ülésén éppen az elmúlt napokban kirobbant székes botrány, illetve Borboly Csaba vádaskodással tűzdelt nyílt levele után –, hogy hosszas viták után mégiscsak egy meglehetősen egyértelmű állásfoglalás született az önkormányzat választott képviselői részéről, amely munícióként is bevethető a régiósítási vita során Bukarestben, és amelynek súlyát növelné, ha a szomszédos Hargita megye, illetve a marosszéki települések is hasonló lépésre szánnák el magukat. Hogy e fejlemény egy új, határozott fellépés kezdetét jelenti-e az autonómiáért folytatott küzdelemben, vagy pedig a pártpolitika mocsarába torkollva elhal, az továbbra is azon múlik: a magyar alakulatok vezetői komolyan gondolják-e az együtt cselekvést, vagy csak taktikáznak saját érdekeik mentén.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Cenzus
Immár hivatalosan is véget ért az első, európai szinten végzett hazai népszámlálás, amelynek egyetlen igazi erénye éppen ez: hogy véget ért. Amennyi szándékosságot is feltételező tévedés, visszaélés volt tetten érhető a népszámlálás folyamatában, elég nehéz hitelesnek elfogadni annak eredményeit, akár az általános, akár a nemzetiségspecikifus statisztikai adatok tekintetében.
Immár hivatalosan is véget ért az első, európai szinten végzett hazai népszámlálás, amelynek egyetlen igazi erénye éppen ez: hogy véget ért. Amennyi szándékosságot is feltételező tévedés, visszaélés volt tetten érhető a népszámlálás folyamatában, elég nehéz hitelesnek elfogadni annak eredményeit, akár az általános, akár a nemzetiségspecikifus statisztikai adatok tekintetében.
Az első, már a népszámlálás lezárása utáni napon közzétett adat szerint – amely a cenzus során nyilvántartásba vett személyek összlétszámára vonatkozik – az ország lakossága a húszmilliós pszichológiai küszöb alá süllyedt. Ennek az eredménye pedig – többek között – olyan, a szociális politikákat meghatározó számadatok módosulása, mint amilyen a munkanélküliségi ráta, amelyet mindeddig a korábbi, 22 millió fölötti összlakossághoz viszonyítottak.
A valóságban azonban a munkanélküliség az európai átlag alattira „kozmetizált” szintnél jóval, két-három százalékkal magasabb volt, ami azt is jelenti, hogy a kalkulációban felhasznált téves adatokból elhibázott szociális politikák is következtek.
De nemcsak szociális, hanem makrogazdasági, sőt politikai kihatásai is vannak a lakosság húszmilliós szint alá csökkenésének. Egyrészt az európai uniós alapok leosztásánál az ország rosszabbul jár – ennek azonban nincs sok gyakorlati következménye: Románia olyan rosszul áll a neki járó EU-alapok lehívásában, hogy Brüsszel nem adhat annyira keveset, hogy Bukarest azt mind le tudja hívni.
Ami a politikai kihatásokat illeti, uniós reprezentativitás tekintetében jelentkezik a veszteség, kevesebb európai parlamenti képviselői szék formájában. Elnézve a Brüsszelbe juttatott romániai EP-képviselők némelyikét – Vadim, Becali, EBA és a sort még folytathatnánk –, talán még ez sem akkora tragédia. (Az erdélyi magyarságnak pedig legfeljebb annyi kára lehetne, hogy brüsszeli képviselőinek nem kétharmada, hanem csak fele lenne pap.)
Az éppen lezárult cenzusból azonban az erdélyi magyarságnak sok kára lehet. Kiderülhet, hogy messze nem vagyunk már másfélmillióhoz közeli lélekszámban, ami – akár hiteles lesz az adat, akár nem – a közösség súlyvesztéséhez vezethet. Persze segíthet valamelyest a helyzeten az ország összlakosságának több mint tíz százalékos csökkenése, csak nehogy a magyarságé ennél is jelentősen nagyobb arányú legyen.
A rengeteg visszaélés, evidens hamisítás és a számos baki ellenére a magyar érdekvédelmi szövetség vezetői nem tettek egyértelmű jelzést arra, hogy meg akarnák kérdőjelezni, esetleg semmissé nyilváníttatnák a cenzus majdani eredményeit.
Nekik legyen igazuk.
Salamon Márton László
Új Magyar Szó (Bukarest),

Komolyan vette a hívó szót a magyar közösség
Az eddigi becslések szerint jelentős az alulszámlálás mértéke
A romániai magyar közösségnek a népszámlálás során tanúsított felelősségteljes hozzáállását hangsúlyozták az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) képviselői. Kiértékelésükből kiderült, hogy főleg a nagyvárosokban tapasztaltak rendellenségeket, de a lakossági jelzések nyomán azokat sikerült orvosolni. Elsősorban az etnokulturális kérdések, illetve a háztartásbeliek regisztrálása kapcsán merültek fel gondok. Az eddigi adatok azt mutatják, hogy a népszámlálás során lényegesen kevesebb személyi űrlapot sikerült kitölteni, amint az egyébként várható is volt. Bár a cenzus hivatalosan lezárult, mindenhol az a döntés született, hogy a különböző okok miatt fel nem tüntetett személyi azonosító számokat pótolni kell a kérdőíveken. Mindemellett a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal nagytermében tegnap javában írták össze azokat, akik önként jelentkeztek a közhivatalban, mivel náluk nem járt számlálóbiztos.
Kovács Péter: példátlan összefogást tanúsított a magyarság
– Számunkra az elsődleges következtetések nem annyira a technikai problémákra, mint inkább a magyar közösség és az intézmények szintjén tapasztaltakra vonatkoznak – mondta Kovács Péter. Az RMDSZ főtitkára szerint tájékoztató kampányuk sikere elsősorban abban rejlett, hogy azt mindenki a magáénak érezte. Közlése alapján felelősségteljes hozzáállást tapasztaltak minden magyar közösségben, a magyar történelmi egyházak, civil szervezetek és a magyar nyelvű sajtó úgyszintén példátlan összefogást tanúsított. Kovács Péter úgy véli, kampányuknak köszönhetően újraerősödött a bizalom az RMDSZ és a magyar emberek között. Az elmúlt napokban több ezer telefonhívás érkezett mind a zöld-vonalra, mind pedig a megyei szervezetekhez, de sokan személyesen is felkeresték a szövetség képviselőit, hogy tisztázzanak bizonyos népszámlálással kapcsolatos kérdéseket. – Mindez nagyon fontos számunkra – hangsúlyozta Kovács Péter, hozzáfűzve: beigazolódott, hogy a Minden magyar számít jelszó nem egyszerű szlogen volt, hanem valóságos hívó szó.
– Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a népszámlálás hátterében nem létezett tudatosan megszervezett, több síkon irányított magyarellenes tevékenység. Azt viszont mindenképpen megállapíthatjuk, hogy voltak olyan kérdezőbiztosok, akik tájékozatlanságból, vagy rosszindulatból hibákat követtek el. Nem akartak rákérdezni az etnokulturális adatokra azzal az indoklással, hogy ezekre nem kötelező a válasz. Mindez így igaz, de ezt nem a kérdezőbiztosnak kell eldöntenie, hanem a megkérdezett állampolgárnak. A másik gyakori problémacsoport az volt, hogy bediktálhatják-e az otthon levő háztartásbeliek azon családtagjaik adatait, akik nem tartózkodtak lakásukon. Úgyszintén ide kapcsolódik, hogy egyes kérdezőbiztosok összekeverték az állampolgárságot a nemzetiséggel. Tehát ha valaki azt mondta, hogy román állampolgár, akkor automatikusan a nemzetiségnél is így jelölték meg – részletezte Kovács Péter.
Az RMDSZ főtitkára kiemelte továbbá, hogy a kérdezőbiztosok képzése szintjén is komoly problémák merültek fel. Kovács Péter szerint túlságosan „vaskos” volt a tájékoztató könyv, amit a többség feltételezhetően nem olvasott el. Ugyanakkor az RMDSZ politikusa a kérdezőbiztosoknak jutatott pénzt is kevesli, hiszen tíznapi kemény munkáért csupán 500 lej bruttó összeget kaptak. – Úgy vélem, ez is hozzájárult ahhoz, hogy egyesek nem végeztek tökéletes munkát. Vagy több biztossal kellett volna dolgozni, vagy jobban meg kellett volna fizetni őket. Hibának tartom továbbá, hogy a kérdezőbiztosok toborzását nem csak az elemi osztályokban tanítókra kellett volna alapozni, hanem a középiskolás pedagógusokra is – mondta Kovács Péter.
Az RMDSZ politikusa érdeklődésünkre kifejtette: a náluk jelzett problémákat kilencven százalék fölött orvosolni tudták. Az esetek többségében az érintettek már akkor telefonáltak, amikor még a kérdezőbiztosok náluk voltak, így rögtön be tudtak avatkozni. – Úgy gondolom, ha országos szinten számolunk majd, akkor az adatsor nem fog nagyon torzítani. Bízom abban, hogy a népszámlálás eredménye reális lesz – mondta Kovács Péter. Hozzátette: minden településről begyűjtik a regisztrált óvásokat, hogy hivatkozási alapot tudjanak szolgáltatni, ha esetleg komoly problémák merülnek majd fel az adatok feldolgozásánál. – Amennyiben túl magas lesz azoknak a száma, akik nem adták meg a nemzetiségükre vonatkozó adatokat, akkor ez gyanúra adhat okot. Ez azt jelentené, hogy visszaélés történt, hiszen tíz évvel ezelőtt szinte elhanyagolható volt azoknak az aránya, akik nem vallották be nemzetiségüket – mutatott rá.
Kérdésünkre Kovács Péter elmondta: egyértelmű, hogy vidék és város viszonylatában az utóbbi helyeken tapasztaltak rendellenességeket. Ennek egyik magyarázata az, hogy Bukarestben például a bruttó 500 lej sokkal kevesebbet ér reálértékben, mint például a Mezőségen. Ugyanakkor városon sokkal nehezebb eljutni az utolsó tíz százalékhoz, mint a falvakon. – Egészen biztosan vannak még olyanok, akiket nem sikerült összeírni, de úgy gondolom, lehetetlenség százszázalékos arányt tűzni ki célul. Országos szinten lényegesen meghaladta a kilencven százalékot a megkérdezettek aránya, ami szerintem kielégítőnek mondható – összegzett Kovács Péter.
Székely István: orvosolt sérelmek, kevesebb panasz
– A jelenleg rendelkezésünkre álló adatok azt mutatják, hogy a népszámlálás során lényegesen kevesebb személyi űrlapot sikerült kitölteni, amint az várható volt. Keddi információk szerint ugyanis 19,6 millió személyi ívet összesítettek a szakemberek 20 millió 400 ezres becslésével szemben – mondta lapunknak Székely István politológus, az RMDSZ főtitkárhelyettese.
Bár a népszámlálás hivatalosan lezárult, mindenhol az a döntés született, hogy a különböző okok (így például az Országos Statisztikai Intézet – INS szóvivőjének, az ellenzéki pártok zavartkeltő kijelentései – szerk. megj.) miatt fel nem tüntetett személyi azonosító számokat pótolni kell a kérdőíveken. Elvileg nem zárható ki, hogy az adatok megfelelő statisztikai feldolgozását megkönnyítő személyi számok összegyűjtésén tevékenykedő biztosok, ha módjuk van rá, összeírják azokat a személyeket is, akiket mindmáig nem sikerült megszámolni – magyarázta Székely István. Az első benyomás mindenképpen az, hogy az alulszámlálás mértéke jelentős, a 800 ezer nem elhanyagolandó szám – tette hozzá a politológus. Mint kifejtette, az összesített személyi adatlapok között szerepelnek egyébként a tartósan távol lévő személyek, valamint a kettőzött P jelzetű űrlapok is. Az említett 19,6 milliós szám nem tartalmazza például a diplomáciai testületeket, a hadsereg speciális alakulatait, vagy sajátos belügyminisztériumi egységeket, akiknek munkatársait külön eljárásmódnak megfelelően számlálják össze. Mindemellett az említettek összességükben vélhetően nem haladják meg a százezres létszámot – fejtette ki Székely István.
A népszámlálás lebonyolításának módszertanát értékelve a politológus úgy vélte: az életvitelszerűen külföldön élő személyeket illetően nem működött az az eljárásmód, hogy a lakóközösség elnöke, a szomszéd stb. szolgáltasson hollétükre vonatkozóan adatokat. Az említettek ugyanis általában nem rendelkeztek az illető személyi számával, másrészt nemigen vállalták az adatlap aláírását – magyarázta. Mint mondta, kolozsvári adatok szerint körülbelül 10 ezer lakáscélú ingatlanba nem tudtak bemenni a számlálóbiztosok. Márpedig ezekben a lakásokban vélhetően albérlők élnek, a tulajdonos pedig külföldön van, így az összeírandó személyek száma esetében akár ötös szorzó is érvényesülhet, még akkor is, ha a bérlők egy része a szülői háztartásban már megszámlált egyetemi hallgató.
A visszajelzések szerint egyébként a magyar közösség megfelelő hozzáállással viszonyult a népszámláláshoz: a többségi lakossághoz képest nagyobb arányban tartózkodtak otthon és fogadták a számlálóbiztosokat.
Kolozsvár, Marosvásárhely és vonzáskörzeteik kiemelten sok hívással jelentkeztek az RMDSZ népszámlálási telefonvonalain, ami tanújele annak is, hogy a népszámlálási kampánynak sikerült felhívnia a magyarság figyelmét a lakosság összeírásának lényegi kérdéseire. Az etnokulturális adatok regisztrálása kapcsán történő visszaélésekre, szabálytalanságokra vonatkozó panaszok száma egyébként jelentősen visszaesett a népszámlálási időintervallum második felében. Ez a tény azt jelenti, hogy a sérelmek feldolgozása kedvét szegte a szándékos tévedéseket elkövető számlálóbiztosoknak, illetve akiknek hibái felkészülésbeli hiányosságokból adódtak, jobban odafigyeltek a személyi űrlap úgynevezett etnokulturális, azaz a szabad identitás vállalásával kapcsolatos kérdések módszertanára – részletezte Székely István.
A szabálytalanságok egyébként jellemzően nagyvárosokban fordultak elő, Székelyföldön pedig gyakorlatilag hiányoztak – tájékoztatott a szakember. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy a közösségek tagjai a település méretével fordított arányban ismerik egymást, azaz a kisebb településeken a körzetét jól ismerő és abban ismert számlálóbiztos is természetesebben teljesítette az összeírás nemzetiségre összpontosító részét.
Az Országos Statisztikai Intézet munkatársai az űrlapokat kézileg dolgozzák fel, azaz vezetik be a számítógépes adatbázisba – ez a folyamat az előrejelzések szerint 25 hónapig tart – magyarázta Székely István. Az úgynevezett ideiglenes, márciusra ígért adatok a számlálóbiztosok által összesített információk feldolgozásával készülnek el. A kettősségek országos szintű szűrése azonban ezek alapján nem végezhető el, másrészt a statisztikai intézet által nyilvánosságra hozott gyors összesítések a nemzetiségekre vonatkozóan nem tartalmaznak adatokat.
A szakember valószínűnek tartja, hogy részinformációk úgymond szivárogni fognak a közeljövőben az önkormányzatoktól, de a helyi összesítések alapján közzétett adatoknak még semminemű jogkövetkezménye nincs.
László Attila: korai beszélni még a 20 százalékról
A népszámlálás kiértékelésével kapcsolatban László Attila, a helyi bizottság tagja lapuknak elmondta: megköszöni a kolozsvári magyaroknak a pozitív hozzáállást. A cenzorok visszajelzése szerint a magyar nemzetiségű polgárok készségesen álltak rendelkezésre, s a kért információkat gond nélkül szolgáltatták. Ugyanakkor megköszönte azoknak, akik az RMDSZ zöldvonalán vagy a városháza telefonszámán jelezték a rendellenességeket. Ezek eljutottak hozzám, s intézkedtünk – szögezte le.
Kolozsvár alpolgármestere a számlálóbiztosok munkáját is méltatta: a megyeszékhelyen 1764-en fejtették ki tevékenységüket, s megítélése szerint sok esetben emberfeletti munkát kellett végezniük. Szerinte ez annak is betudható, hogy központi szinten nem volt kidolgozva egy összehangolt és összefüggő kommunikációs stratégia: bonyodalmat okozott a személyi szám körüli vita, ugyanis felelős beosztású vezetők egyik nap így, máskor pedig másképp nyilatkoztak a sajtónak.
– Az adatgyűjtés lezárásával már elmondhatom, hogy szerintem olyanok állították össze a módszertant és a kérdőíveket, akik nagyon ritkán fordulnak meg a valós élet terén, kevés információval rendelkeznek azzal kapcsolatban, hogyan kell pontosan ezt a munkát elvégezni – jegyezte meg az alpolgármester, aki hozzátette: szociológusokkal is konzultált ebben az ügyben.
Úgy ítéli meg, bonyolultak voltak az űrlapok, és ezek kitöltése. Az eddigi adatok szerint Kolozsváron mintegy 128 ezer lakást sikerül összeszámolni; azt is megtudták, hogy körülbelül 9 ezer lakásnak időközben más lett a rendeltetése, azaz cégek, irodák működnek bennük. László Attila tudomása szerint kedd estig mintegy 314 ezer személyt sikerült összeszámolni Kolozsváron.
Az alpolgármester közölte: míg a népszámlálás elején a különböző csatornákon a rendellenességeket közölték, az időszak második felében olyan visszajelzések érkeztek, miszerint bizonyos helyeken nem járt a számlálóbiztos. – Hétfőn, az utolsó napon, 450–460 személy jött be a városházára, hogy számolják meg – közölte az alpolgármester.
Szerinte az egyik legkomolyabb fejfájást az okozta, hogy magánházak helyett több helyen tömbházak jelentek meg. – A csúcs az volt, hogy egy magánház helyett három darab nyolcemeletes tömbház jelent meg, amelynek két-két lépcsőháza van.
Az alpolgármester elmagyarázta: egy építkezési engedély három évig érvényes, a munkálatok elkezdésekor ezt be kell jelenteni, az építkezést pedig három év alatt kell befejezni, ami egy évvel meghosszabbítható. Ilyen módon sok tömbház még nincs a városháza nyilvántartásában, de már laknak benne, talán már el is adták azokat.
László Attila cáfolta bizonyos „nagyotmondó politikusoknak” az állításait, miszerint a statisztikai adatokat más célokra is használják. – Sok esetben a kint lakó diákok nem engedték be a számlálóbiztost – mondta. Az alpolgármester nem tudott nyilatkozni azzal kapcsolatban, mi történik, ha a súlyos rendellenességekre hivatkozva valamely személy vagy szervezet megóvja a népszámlálás eredményeit.
Hogy pontosan hány lakosa lesz Kolozsvárnak, s ezen belül a magyar közösségnek sikerül-e elérnie a 20 százalékot a nyelvi és közigazgatási jogok garantálása érdekében, erről még túl korai beszélni – mondta László Attila. – Azt sem tudni pontosan, hogy csökkent-e vagy sem a megyeszékhely lakossága. Kétségtelen, hogy migrációs folyamat zajlott a környező települések irányába, mint például Kisbács, Györgyfalva, Szászfenes stb. – fejtette ki.
Pert fontolgat az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Toró T. Tibor az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke és Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régiójának elnöke szerdán, Kolozsváron megtartott sajtótájékoztatón bejelentette: pert fontolgatnak egyes állami intézmények ellen, mivel a népszámlálás adatgyűjtési szakaszának lezárása után nem hosszabbították meg az EMNT-önkéntesek akkreditációját, hogy azok az adatfeldolgozás során is kifejthessék tevékenységüket. – Önkénteseinknek későn vagy egyáltalán meg sem adták a népszámlálásra vonatkozó akkreditációt. Kolozsváron például hiába nyújtottuk be időben az akkreditációra vonatkozó kérést, azt csak a népszámlálás befejezése előtt négy nappal kaptuk meg – hangsúlyozták a politikusok. Azt is megemlítették, hogy november 2-án Tőkés László, az EMNT-elnöke és az EP-alelnöke nyílt levelet intézett Emil Boc kormányfőhöz és Traian Igaş belügyminiszterhez a népszámláláskor észlelt hiányosságok és méltánytalanságok miatt.
Toró T. Tibor megemlítette azt is, hogy az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) 435 önkéntest foglalkoztatott a népszámláláskor. Ezekből 185-en a Székelyföldön, 140-en a Partiumon, 110-en pedig Közép-Erdélyben tevékenykedtek. „Első körben” 300 000 szórólapot osztottak ki, majd további 100 000-et; ezt követően az önkéntesek „kopogtatós”, azaz házról-házra járó kampányt folytattak.
– A népszámlálás nem volt mentes a szervezetlenségtől. Minden okunk megvan arra, hogy kételkedjünk a népszámlálás hitelességében és eredményeiben. Nem csak a szakszerűtlenséget, hanem a jóindulat hiányát is felróhatjuk az illetékeseknek. Az esetleges csalások az adatok összegyűjtésének szakaszára jellemzőek – figyelmeztetett Toró T. Tibor, majd sérelmezte önkénteseik akkreditációjának meg nem hosszabbítását – még a többségében magyarlakta településeken is.
Megtudtuk: a népszámlálás alatt az EMNT által működtetett telefonos segélyvonalra több mint 1000 hívás érkezett. Gergely Balázs azt hangsúlyozta: az EMNT nap mint nap folyamatosan továbbította a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalba a hozzájuk befutott panaszokat, ezért a népszámlálás második felében a negatívumok bejelentése csökkent. A két politikus megemlítette: a népszámlálás során jó volt az együttműködés a Magyar Ifjúsági Tanáccsal (MIT) és az RMDSZ egyes területi szervezeteivel – Kolozs, Bihar stb. – is.
Toró T. Tibor kifejtette arra vonatkozó véleményét is, hogy az államnak jogában áll megtudni állampolgárainak személyi számát, nemzetiséghez és felekezethez való tartozását, hiszen ezek az adatok döntő fontosságúak, mind a később kialakítandó politikákat, mind a kisebbségi jogokat illetően.
Gergely Balázs hozzátette: még ha a polgári pert nem nyerik meg, akkor is elvi kérdés, hogy ilyen komoly jogsértés esetében lépjenek. Toró T. Tibor örömmel nyugtázta, hogy a népszámlálás kapcsán a romániai magyarság politikai képviselői felülkerekedtek a politikai nézeteltéréseken.
Szabadság (Kolozsvár)

Cenzus: híjával találtattunk
Szociológusok becslése szerint 18,5 millióra csökkent a romániai lakosság száma
A kérdőívek feldolgozásakor derül majd ki, hogy népszámláláson tapasztalt visszaélések torzították-e a magyar népességre vonatkozó adatokat, és ha ennek lesznek jelei, az RMDSZ kész az Európai Uniónál bepanaszolni a román hatóságokat.
Csak a későbbiekben derül majd ki, hogy a hétfőn este lezárult romániai népszámláláson tapasztalt visszaélések torzították-e a magyar népességre vonatkozó adatokat – nyilatkozta lapunknak Kovács Péter. Az RMDSZ főtitkára emlékeztetett: a szövetség zöld számaira „több ezer” hívás érkezett a népszámlálás ideje alatt, ám csak egy részük szólt visszaélésekre vonatkozó panaszokról, sokan tájékoztatást, eligazítást kértek a cenzus menetéről.
Az egyik leggyakrabban jelzett rendellenesség az volt, hogy a számlálóbiztos nem tette fel a megkeresett személy etnokulturális jellemzőire (nemzetiség, anyanyelv, vallás) vonatkozó kérdéseket. „Ezekre a kérdésekre a megkeresett személynek nem volt kötelező válaszolni, ám a számlálóbiztosoknak kötelező volt rákérdezni az adatokra” – magyarázta. Emlékeztetett arra is, hogy korábban a beérkezett panaszok nyomán az RMDSZ felszólítására az Országos Statisztikai Intézet (INS) több településen is elvégezte a szükséges korrekciókat.
Kovács tájékoztatása szerint jelenleg a szövetség megyei szervezetei összesítik a regisztrált, írásban tett óvások számát, s részben ezek alapján lehet megállapítani, mekkora lehetett az aránya a visszaéléseknek. Emellett rendellenességekre utalhat az is, ha a feldolgozás folyamán kiderül: aránytalanul sok a vegyes lakosságú településeken azoknak a kérdőíveknek a száma, amelyeken nem szerepelnek a nemzetiségre vonatkozó adatok.
„A tapasztalt visszaélések mennyisége és milyensége függvényében döntjük el, hogy milyen lépéseket teszünk a továbbiakban, akár Bukarest, akár Brüsszel irányában” – magyarázta. Az RMDSZ főtitkára mindemellett nem gondolja úgy, hogy a rendellenességek a magyarság ellen irányuló, tudatos kampány részei lettek volna. „Nagy szerepet játszott ebben a kérdezőbiztosok képzetlensége, a népszámlálás szervezetlensége. Nem csodálom, hogy az Országos Statisztikai Intézet vezetője a lemondását fontolgatja” – mondta Kovács.
A főtitkár hasznosnak nevezte az RMDSZ népszámlálás előtti tájékoztatási kampányait. „Szerintem a romániai magyarok 95 százaléka egy percig sem volt bizonytalan azzal kapcsolatban, milyen nemzetiséget diktáljon be a kérdezőbiztosnak. A tájékoztató kampányaink a maradék 5 százalék mozgósítását célozták” – jelentette Kovács Péter, aki példaértékűnek nevezte az egyházak, a civil szervezetek összefogását annak érdekében, hogy a népszámlálás az erdélyi magyarság szempontjából sikeres legyen.
Beszédes számok
Mint ismert, az INS hétfőn ismertetett adatai szerint a kérdezőbiztosok összesen 8.387.153 lakást és 19.599.506 személyt regisztráltak a népszámlálás során. Ez a szám azonban nem azonos Románia állandó lakosságának számával. Az INS fel is hívta a figyelmet, hogy a közölt adatok nem tartalmazzák a különböző intézményekhez (például a hadsereghez) tartozó személyek, illetve a bentlakásokban élő egyetemisták számát. A statisztikusok január végére ígérték az első reális, ám ideiglenes adatokat az összlakosságról.
A statisztikai hivatal által hétfőn közölt adatok azonban így is beszédesek. Ezek alapján Kiss Tamás szociológus úgy becsülte, hogy 18,5 millió körüli lehet Románia állandó lakosságának száma.
A szakember emlékeztetetett, hogy a számlálóbiztosok által jelentett mintegy 19,6 millió főhöz hozzáadódik ugyan a bentlakásban élő egyetemisták vagy a kaszárnyákban regisztrált katonák száma, ám levonódik egy jóval jelentősebb tétel, a huzamosabb ideig külföldön tartózkodó személyek száma. „Ezt az utóbbi, vélhetően milliós nagyságrendű tételt a legtöbb megyében beleszámolták a jelentésükbe a kérdezőbiztosok” – magyarázta Kiss Tamás.
Erőteljes szuburbanizáció
A szociológus szerint a hétfőn közölt adatok érdekessége, hogy az úgynevezett szuburbanizációs folyamat (a városból a város környéki településekre történő költözés) erőteljesebb, mint amire a szakemberek számítottak. Kiemelkedő ebből a szempontból Kolozsvár esete: az önkormányzat 400 ezer fölé várta a lakosság számát, ehhez képest a kérdezőbiztosok 314 ezer főt regisztráltak a kincses városban a népszámlálás alatt.
Ilyés Gyula: nem bírságolunk senkit!
Nem hajlandók megbírságolni a polgármesterek azokat, akik megtagadták a személyi számuk közlését a számlálóbiztosoktól. „Hogyan büntessen meg egy állami hatóság valakit azért, mert egy másik állami hatóság félretájékoztatta? Ez nem normális, egyetlen bírságot sem fogunk kiszabni” – jelentette ki a Hotnewsnak Ilyés Gyula.
Szatmárnémeti polgármestere arra utalt, hogy korábban a statisztikai hivatal (INS) szóvivője közölte: nem kötelező a személyi szám rögzítése a népszámláláskor. Utóbb a szóvivőt menesztették, s a hivatal vezetői megerősítették: az adat közlése kötelező, megtagadásáért 4-5 ezer lejes bírság is kiszabható.
„Ez az adat az egyetemisták számát, illetve a huzamosabb ideje külföldön tartózkodó személyek számát is magában foglalja, s ha ezeket levonjuk, 300 ezer alatt lehet Kolozsvár reális népességszáma. Tehát az önkormányzat hatalmasat tévedett, ami azzal magyarázható, hogy Kolozsvárt sokkal többen használják életterükként, mint ahányan laknak is a városban” – magyarázta Kiss Tamás. Ezt szerinte kiválóan illusztrálja, hogy Szászfenes népességszáma például 22 ezer lett, vagyis nagyobb, mint Aranyosgyéresé. Ehhez hasonlóan ugrott Gyalu, Kisbács és Apahida népességszáma is
Kiss szerint a székelyföldi adatok alapján megkockáztatható az a kijelentés, hogy a népességcsökkenés ebben a régióban kisebb az országos átlagnál. A szociológus szerint ezt elsősorban a migrációs folyamatok változásai magyarázzák. „A kilencvenes évekkel szemben, amikor Székelyföldről erősebb volt a kivándorlás, mint máshonnan az országban, jelenleg a régió alulreprezentált a migrációs folyamatokban” – véli a szociológus.
Emil Bochoz fordult az EMNT és az EMNP
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt nyílt levélben jelezte Emil Boc kormányfőnek és Traian Igaş belügyminiszternek a népszámlálási megfigyelőik által tapasztalt szabálytalanságokat.
A levél tartalmát tegnap Kolozsváron sajtótájékoztatón ismertette Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke és Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régiójának elnöke. A két szervezet azt szeretné, ha a népszámlálási megfigyelők a végeredmények közzétételéig követhetnék az adatfeldolgozást, ennek érdekében perelni is hajlandók. Toró hangsúlyozta: ha kiderül, hogy a népszámlálás eredményeit meghamisították, az EMNT és az EMNP panaszt tesz az Európai Bizottságnál és az Európai Parlamentnél.
Cs. P. T.
Új Magyar Szó (Bukarest)

7 millió alá csökkent Erdély népessége
Rohamléptekkel csökken Románia lakossága. Az október végén zajlott népszámlálás során az országban 19,599 millió személyt regisztráltak, bő 2,1 millióval kevesebbet, mint 2002-ben, amikor még 21,68 milliót találtak a népszámlálók.
A csökkenés még nagyobb méretű lehet, mivel a 19,6 milliós számba olyanokat is bevettek, akik több mint egy éve külföldön élnek. A végleges számot úgy számítják ki, hogy az októberben regisztrált 19,6 millió főhöz hozzáadják a bentlakásokban élő egyetemisták vagy a kaszárnyákban regisztrált katonák számát, viszont levonják a jóval jelentősebb tételt, a huzamosabb ideig külföldön tartózkodó személyek számát, ami akár milliós nagyságrendű is lehet. Ami olyan 19 millió körüli stabil lakosságot eredményezhet országos szinten, ugyanannyit, mint amennyit az 1966-os népszámláláskor regisztráltak az országban. Vagyis Ceauşescu erőltetett népesedési politikája fabatkát sem ér, Románia mai lakossága nagyjából ott forog, mint 45 évvel ezelőtt!
Erdélyi helyzetkép
A lakosság az ország 40 megyéjében és Bukarestben is csökkent, kivételt csupán Ilfov megye képez, ahol a növekedés nyilván a fővárosból kiköltözöttekre vezethető vissza. Az apadás mértéke azonban vidékről vidékre, megyéről megyére változik. A tágabb értelembe vett Erdély lakossága 6,64 millióra csökkent, míg 2002-ben még 7,22 millió volt. Vagyis kevesebb, mint egy évtized alatt Erdély népessége 8,1%-kal csökkent, ami kisebb az országos 9,6%-os fogyáshoz képest.
Megyékre és történelmi vidékekre bontva, a csökkenést a következő táblázat mutatja:
Régió/Megye Lakosság 2011 Lakosság 2002 Csökkenés aránya
(ezer főben) (ezer főben) (%-ban)
Partium 1779 1939 8,3
Arad 412 462 10,8
Bihar 559 600 6,8
Máramaros 472 510 7,5
Szatmár 336 367 8,5
Bánság 943 1011 6,7
Krassó-Szörény 288 333 13,5
Temes 655 678 3,4
Történelmi Erdély 3918 4273 8,3
Beszterce-Naszód 301 312 3,5
Brassó 530 589 10,0
Fehér 342 383 10,7
Hargita 305 326 6,4
Hunyad 410 487 15,8
Kolozs 675 703 4,0
Kovászna 211 222 5,0
Maros 541 581 6,9
Szilágy 226 248 8,9
Szeben 377 422 10,7
Erdély összesen 6640 7223 8,1
Amint a táblázatból is kiderül, a tágabb értelembe vett Erdélyben Temes megyében csökken legkevésbé a lakosság, csupán 3,4%-kal és Kolozs megyében az apadás az erdélyi és országos átlagnak felét sem érte el, ami nyilván Temesvár, illetve Kolozsvár gazdasági, tudományos és kulturális vonzerejének köszönhető. Beszterce-Naszód és a székelyföldi Kovászna megye is aránylag jól állnak, népességfogyásuk nem haladja meg az 5%-ot.
Ellenben Arad, Fehér, Szeben, Krassó-Szörény és különösképpen Hunyad megyében a csökkenés nemcsak az erdélyi, hanem az országos átlagot is meghaladja. Hunyad esetén majdnem duplája az erdélyi szintnek. Az aggasztó méretű fogyatkozás alighanem a súlyos gazdasági helyzetre vezethető vissza, a nehézipar immár két évtizedes válsága nyomán egyre többen próbálnak máshol – részben külföldön – boldogulni. A hasonló nehézipari adottságú szomszédos Krassó-Szörény szintén rendkívül magas népességfogyása mögött ugyanezek az okok húzódnak meg.
Erdély többi megyéjében – főleg Észak-Erdélyben – a fogyás mértéke a két véglet között alakult, többnyire az erdélyi és országos átlag alatt, vagy annak környékén.
Hunyadi mélyrepülés, avagy 50 év után Déva megelőzi Vajdahunyadot
Hunyad megyében a lakosság mindenekelőtt a városokban fogy, az erőltetett iparosítás ugyanis ide összpontosult. A nagyobb városok népességcsökkenését a következő táblázat mutatja:
Város Lakosság 2011 Lakosság 2002 Fogyás aránya
(%-ban)
Déva 57 565 69 557 17,2
Vajdahunyad 57 524 71 257 19,3
Petrozsény 35 239 45 195 22,0
Vulkán 25 036 29 748 15,8
Lupény 23 039 30 642 24,8
Petrilla 21 672 25 840 16,1
Szászváros 18 823 21 213 11,3
A Zsil-völgyi bányászvárosok roppant nagy népességfogyása még a kohászatra alapuló Vajdahunyadét is meghaladja. Amúgy a kohászváros lakossága 41 fővel kisebb, mint a megyeszékhelyé, ami azt jelenti, hogy 50 után ismét az adminisztratív jellegű Déva a megye legnagyobb városa. Eme státust a hatvanas évek elején, a Vajdahunyadot felpumpáló szocialista iparosítás fénykorában veszítette el.
Magyar kilátások
Az eddig nyilvánosságra került népszámlálási adatok (amolyan előzetes előzetese) azonban nem tartalmaznak adatokat a nemzetiségi viszonyokról, hiszen az erről szóló adatok feldolgozása még csak most kezdődött el. A magyarság létszámának változása azonban aligha térhet el lényegesen az Erdélyben tapasztalt össznépességi tendenciáktól. A megyei adatok pedig arra utalnak, hogy ha abszolút számban csökken is a magyarok száma, a magyarság népességen belüli aránya növekedik. A nagy számban magyarok által lakott megyékben (Bihar, Szatmár, Szilágy, Kolozs, Maros, Hargita, Kovászna) ugyanis a népességfogyás kisebb méretű, mint az erdélyi vagy az országos átlag. Ami alighanem arra utal, hogy a kolozsvári demográfusok mérsékelten optimista számításai nem alaptalanok. Remélhetőleg a dél-erdélyi szórványban sem lesz katasztrofális a helyzet.
Chirmiciu András
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Múltidéző – Adalékok széki gróf Teleki Ernő (1902–1980) életéhez
2011. október 4-én a Minerva Művelődési Egyesület székházának előadótermében bemutatták a széki gróf Teleki Ernő emlékére készített Démonok tánca című dokumentumfilmet. Az erről szóló beszámolót jegyző Ferencz Zsolt hangsúlyozta, hogy „az utókor nagyon keveset tud gróf Teleki Ernőről, különösen fontos, hogy életművét szélesebb körben megismerjék”. Idézte továbbá az est házigazdájának, Tibori Szabó Zoltánnak véleményét, aki szerint „ennek érdekében tette meg az első, ám kétségtelenül jelentős lépést az a csapat, amely Ludvig Daniella vezetésével Teleki személyének és munkásságának bemutatására vállalkozott”. A témával foglalkozni akarók figyelmét felhívom arra, hogy egy évtizede, a Művelődés 2001. évi 12. számában igyekeztem ráirányítani a figyelmet gróf Teleki Ernő személyiségére. A téma időszerűsége miatt talán nem szerénytelenség, ha eddigi kutatásaim fontosabb eredményeit megosztom minden érdeklődővel, különös tekintettel egyes történelmi adatok meg nem haladott újszerűségére.
Az 1697. április 20-án birodalmi grófi rangra emelt széki Telekiek története több évszázada összeforrt Erdély históriájával, politikai és művelődési eseményeivel. A Beszterce-Naszód megyei Paszmoson háborítatlanul és csodálatos környezetben élhetett a Telekiek katolikus ága. A családi kastély Besztercétől délre, Nagysajó mellett, egy eléggé eldugott völgyben épült. A birtokot Teleki Mihály (1671–1720) Kővárvidék főkapitánya, Kolozs vármegye főispánja szerezte meg. A paszmosi ősi ház külső megjelenésében is meseszerű volt, Kővári László megfogalmazásában: „szeszélyes tornyokkal épült ódon kastély”. A kertet és az ebédlőt szentek barokk fogadalmi szobrai ékesítették, melyeket 1796-ban Teleki Mihály (†1793) kamarás és felesége, makfalvi Dósa Ágnes (1762–1806) faragtatott. Az ebédlő falát egy ovális keretű Esterházy-kőcímer díszítette, amit Teleki Ernő a kolozsvári házból vitetett oda és falaztatott be. A paszmosi kastély bejárati kapuja felett elhelyezett kettős – Teleki–Haller – „beszélő címer” az egykori erődített kúriát újjáépítő házaspár, Teleki Pál (1719–1773) Fogarasföld főkapitánya, Doboka vármegye főispánja és hallerkői gróf Haller Borbára (1719–1770) emlékét őrizte. Halotti epitáfiumaik jelzik, hogy elmúlásuk után sem váltak meg egymástól, a kolozsvári piarista templom kriptájában egymás mellett nyugszanak. Az udvarház legfontosabb történelmi emléke a mögötte álló mocsári tölgy, melynek koráról a törzsére erősített fémtáblán olvasható „Anno 1406” felirat tanúskodik. A 605 esztendős, 25 m magas és 7,10 m kerületű ősfa méltó emléke az őt gondozó három évszázados főúri családnak.
Ernő ősei között tudhatta Teleki Ferencet (1785–1831), akit a családi krónika „Költő”-ként emlegetett. Bizonyára nem véletlenül maradt fenn a „Békesség Embere” jelzője sem, amit Herepei Károly használt búcsúztatásakor. A sokoldalú császári és királyi kamarás előd a híres, Göttingában végzett matematikus volt, akit a Magyar Tudományos Akadémia halálának évében tiszteleti tagjául választott. Nevéhez fűződik a kézi szögmérő feltalálása, melyet a bécsi Voigtländer cég gyártott és forgalmazott. Ő kivételesen nem Paszmoson, a nevezetes családi birtokon, hanem Besztercén született. Ennek oka az volt, hogy várandós édesanyját a Horea-féle felkelés idején a megerősített szász városba menekítette férje, Teleki Mihály.
Ernő édesapja, Teleki Ferenc (1870–1925) országgyűlési képviselő a paszmosi családi uradalomban született. Negyedszázaddal később, a millennium évében – 1896. január 9-én – vette feleségül losonczi báró Bánffy Annát. Felesége korai, 1907. október 7-én, 30 éves korában bekövetkezett halála miatt rövid, csupán évtizednyi házasságukból így is öt gyermek született. Három kisleány: Erzsébet (1896–1981), a rövid életű Margit (1898–1906), valamint Cecília (1901–1981) és egy fiú ikerpár: Andor és Ernő. A fiúk születésekor már az egész család Kolozsvárt élt, az Egyetem utca 8. szám alatti fényűzően berendezett Esterházy-házban lakott ugyanis Bánffy Anna édesanyja, lévén a galántai Esterházyak famíliájába tartozott. Az épület nevezetessége, hogy ott 1748-ban rátóti Gyulaffy László árvaházat alapított, melyet 1840-ben megvásárolt gróf Esterházy János Nepomuk (1824–1898), akkor került családja birtokába.
Teleki Ernő ikertestvérével, Andorral együtt Kolozsvárt, 1902. szeptember 11-én született. Az ikrek édesanyja ötéves korukban meghalt, azután nagymamájuk, galántai gróf Esterházy Cecília (1857–1946), losonczi báró Bánffy Ernőnek (1850–1916), az Erdélyi Magyar Gazdasági Szövetség elnökének, az Erdélyi Református Egyház és a Kolozsvári Református Kollégium főgondnokának felesége nevelte őket. A família, amelybe születtek, és a név, amit viseltek, már kicsi korukban kiemelte a fiúkat az átlagos gyermekkorból. Amikor az elalvás előtti mese helyett családjuk történetét hallgatták, tulajdonképpen Erdély históriájával ismerkedtek. A Teleki-gyermekek ezüst kamarási kulcsokkal játszóttak, s megtanulták, hogy a különböző századokban a ruházat mely részén kellett viselni azokat. Egyfajta családi ereklyének számított altorjai gróf Apor István kincstartó 1689-ből származó ezüstkanala. A pecsétnyomó használatának gyakorlásánál sem kellett veszekedniük, 23 kipróbált darabbal próbálkozhattak. A vallásos érzületet volt hivatva felszítani a Krisztus keresztszilánkját őrző ereklyetartó, és az egykori cseszneki Esterházy-erődítmény várkápolnájából megmaradt ezüst misekönyvtábla, melynek domborművein Alexandriai Szent Katalin és Szent Borbála attribútumai tükröződtek.
A magántanuló ikerpár az elemi iskolát 1912-ben, a Váradi Albert igazgatta római katolikus Főelemi Fiúiskolában fejezte be. Középiskolai tanulmányaikat az Erdélyi Római Katolikus Státus kegyesrendiek vezetése alatt álló főgimnáziumában folytatták, ahol 1920-ban érettségiztek. Osztályfőnökük a nagy tudású, széles látókörű piarista szerzetes, Patay József volt.
Az érettnek nyilvánított ikertestvérek sorsa különféleképpen alakult. Andor a budapesti Kereskedelmi Akadémián szerzett diplomát. Kolozsvárra visszatérve a bankszakmában helyezkedett el. 1927-től külföldön, a nemzetközi kereskedelem világában tevékenykedett. Először Konstantinápolyban bukkant fel, mint egy ipari vállalat alapítója. Később a budapesti Külkereskedelmi Hivatal Rt. athéni megbízottja, majd párizsi, hágai és brüsszeli kirendeltségének vezetője. 1937-ben a párizsi Nemzetközi Kiállítás helyettes kormánybiztosa, 1940-ig a budapesti Weisz Manfréd Művek (a későbbi Csepel Művek) igazgatója, a második bécsi döntés után a Külkereskedelmi Hivatal elnöke. Elismertségéről annyit, hogy egyéb kitüntetések mellett megkapta a francia becsületrend tiszti keresztjét és a belga koronarend lovagkeresztjét. A második világégés után az emigrációt választotta. A messzi távolban is nagy szeretettel őrizte nagyapja és édesapja házassági gyűrűit, melybe feleségeik neveinek kezdőbetűi és házasságkötésük évszáma volt begravírozva: Cs[erényi] A[nna] 1867 és B[ánffy] A[nna] 1896. A nemzetközi hírnevet szerzett külkereskedelmi szakember és máltai lovag 1978. január 22-én, a távoli Buenos Airesben hunyt el.
Ernő édesapja betegeskedése miatt az érettségi után csak két év múlva folytathatta tanulmányait. A budapesti Közgazdasági Egyetem hallgatója lett, 1926-ban visszatért szülőföldjére. Az egyetemen szerzett ismereteinek korán hasznát vette, édesapja halála után tizedik, egyúttal utolsó családi tulajdonosként átvette a paszmosi birtok kezelését és irányítását.
1933-tól a magyar királyi Külkereskedelmi Hivatal bukaresti kirendeltségének megbízottja. Ehhez a külügyminisztériumnak is hozzá kellett járulnia, az engedélyt román állampolgársága miatt kapta meg. A magyar–román gazdasági kapcsolatok fejlesztésén, előmozdításán fáradozott. Három év múlva a korábbi előny hátrányára változott, román állampolgársága miatt mondatták le feladatköréről. Egy éven keresztül állás nélkül volt, majd 1937 novemberétől 1944-ig a Magyar Általános Hitelbank (MÁH) szerződéses alkalmazottja lett.
A II. Károly király által létrehozott Nemzeti Újjászületés Front keretében felállított magyar alosztályt, a Magyar Népközösséget gróf Bánffy Miklós vezette. Elnökletével három fő szakosztály jött létre: a Jósika János vezette közművelődési, a Kós Károly irányította társadalmi és a Szász Pál felügyelte gazdasági. Alosztályának vezetését a szakmai elismertségnek örvendő Teleki Ernő látta el.
A második bécsi döntést követően – hevenyészett feljegyzései szerint – a két ország közötti magas szintű politikai üzenetváltásba is belesodródott. A bukaresti tapasztalatok alapján egyes román politikusok úgy gondolták, hogy bízhatnak benne. Közvetítésre alkalmas személyét alátámaszthatta, hogy rokona volt gróf Teleki Pál miniszterelnöknek. 1940. szeptember 3-án keresték meg Iuliu Maniu üzenetének közvetítésével, amit a tudományos kutatások eddig nem támasztották alá. Ionel Pop – aki Teleki Ernő sajátos jellemzése szerint Maniu pártelnöknek, a Nemzeti Parasztpárt első zászlós urának bizalmi emberei közé tartozott – javaslatában nem kevesebb szerepelt, mint Dél-Erdély önként való átadása.
A kapcsolatfelvételt elősegítette, hogy a Magyar Általános Hitelbankhoz kötődő Telekihez kollegiális viszony fűzte, Pop volt a MÁH romániai vállalatainak elnöke. Erdély egészének átengedését a javaslattevő román politikai erők két feltételhez köthették, erre utalnak Teleki Ernő jegyzetfüzetében a ceruzával odavetett mondatok: az egyik az autonómia – melyről regénybeillő módon a bukaresti királyi palota kerítésénél folytatott tárgyalásokat, – a másik a német megszállás biztosítása, míg a magyar hadsereg bevonul Észak-Erdélybe. Utóbbi kérés a magyarság feltételezett bosszújára hivatkozva fogalmazódott meg. Minderről Teleki Pál az akkori romániai nagykövet, Bárdossy László rejtjelezett táviratából értesült. A javaslatokat visszautasította, elfogadhatatlannak minősítette, attól tartott, hogy a feltételekhez kötött lépés az akkori felfokozott közhangulatban a kormány elsöprésével és talán forradalommal is járna. A nemleges választ Teleki Andor adta át a Szovátán tartózkodó Ionel Popnak.
A magyar csapatok kolozsvári bevonulását követően Teleki Pál miniszterelnök – folytatódnak Teleki Ernő bejegyzései – az Esterházy-házban tárgyalást folytatott. Ezen Észak-Erdély politikai képviseletét és a visszaperlési jog kérdését beszélték meg. A képviselők névsorát össze is állíthatták, mert a jelenlevők – László Dezső és Albrecht Dezső – parlamenti honatyák lettek. Kállay Miklós miniszterelnöksége idején Teleki Ernőt a Felsőház tagjává kooptálták, aki határozattan tiltakozott az ellen, hogy ez rendiségi alapon történjen meg. Ajánlói az alkotmányt segítségül híva azt a megoldást választották, hogy a kormányzónak joga van rendkívüli érdemekért a megfelelő személyeket kinevezni. Rajta kívül még ketten kerültek ilyen módon a parlamentbe: Baranyai Lipót, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és a Felsőház „Benjáminja”, Széchenyi Károly. Teleki Ernő képviselősége kérészéletűnek bizonyult, két hónap után lemondott mandátumáról. Ebben talán része lehetett Bárdossy László miniszterelnök korábban megfogalmazott véleményének, mely szerint az Észak-Erdélyből a parlamentbe behívott, kooptált képviselőket tömörítő Erdélyi Párt „kezelhetetlen”.
Magyarország sorsa és Erdély jövője szempontjából rendkívül kritikus időszakban – a Lakatos-kormány idejében – Teleki Ernő felkérést kapott, hogy vállalja el a romániai követ posztját. Bizonyára ismerhették egyik állásfoglalását: „Bukarest Pest számára a saját embereik alkalmatlansága folytán mindig torz tükörben állott.” A külügynek szüksége lehetett jól informált, mindkét fél részéről elfogadható, a román politikai és gazdasági körökben járatos diplomatára. Teleki Ernő a későn jött felkérésnek nem tudott eleget tenni. Ha Teleki Pál idejében történt volna, ketten bizonyára többet elérhettek volna a magyar–román kapcsolatok javítása érdekében.
A politikai élettől való többszöri visszavonulását fontos szakmai feladat feledtette: az Erdélyrészi Gazdasági Tanács második embere, ügyvezető alelnöke lett. A kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara Kossuth Lajos utcai székházának II. emeletén működő Tanács feladata a kelet-magyarországi, az észak-erdélyi területek és az „anyaország” gazdasági életének minél eredményesebb összehangolása volt. Azon intézmények közé tartozott, melyet nem magyarországi „ejtőernyősök”, hanem helybeli, hozzáértő szakemberek irányítottak. Jelentőségét hangsúlyozta, hogy uzoni gróf Béldi Kálmán zsibói földbirtokos elnökletével a magyar kormány tanácsadó és véleményező szerveként működött. A Tanács tagjai közé tartozott még losonci gróf Bánffy Miklós (akivel a Magyar Népközösségben együtt dolgozott), Korparich Ede (az észak-erdélyi Hangya-szövetkezet marosvásárhelyi elnök-igazgatója), Rátz Mihály építőmester (a kolozsvári Iparos Egylet elnöke) és széki gróf Teleki Béla (az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület elnöke).
A hívő, keresztény embert azzal tisztelte meg egyháza, hogy az Egyházmegyei Tanács (régebbi nevén Erdélyi Római Katolikus Státus) tagjává választotta. A Tanács hatásköre az erdélyi egyházmegye területén lévő római katolikus középiskolák, gazdasági iskolák és a velük kapcsolatos bentlakások fenntartására, az egyházmegyei alapok tulajdonát képező bérházak, mező- és erdőgazdasági ingatlanok kezelésére terjedt ki. A világi tanácsosok között ismerős nevekre bukkanhatunk: György Lajos (a Líceum-könyvtár igazgatója) és gróf Béldi Kálmán.
Az 1945 után bekövetkezett nagy történelmi és politikai változások után osztály- és sorstársai általánosan jellemző életét élte. 1949. május 1-ig állás nélkül tengődött. Akkor lehetőséget kapott, hogy képességének és tudásának megfelelően megtalálhassa az őt megillető méltó helyét, és beilleszkedhessen a szocialista Románia új társadalmi rendjébe. A 7. számú Átképzési Központban (Centrul de recalificare No. 7.) fél év alatt elsajátíthatta az asztalos mesterséget. Első munkahelye egy nagy építkezési vállalat (Intreprindere Construcţia şi Instalaţii) volt, ahol villanyszerelő beosztásban dolgozott. Ezt követően 1952 és 1954 között raktárnok volt a Mezőség legnagyobb községében Mocson, egy Cariera nevű üzemnél. Mind feljebb emelkedett, következő munkahelyén, a község tanácsházának egészségügyi osztályán (Sfat Popular Raion Mociu Secţia Sanitară) könyvelőként már tisztviselői beosztásba emelkedett.
1954-ben egy hirtelen fordulattal a „romániai burzsoázia” élő-halottjait gyűjtő temetőbe, a Duna-Deltában fekvő Măcinbe, a Brăilától keletre fekvő faluba internálták. Először ott készültek a filmben a démonok táncaként emlegetett torzképrajzai. Érzékeny lelkülete így tükröztette az őt körülvevő abszurd világot és irracionálissá torzult szereplőit, a nagyon is létező, nemcsak képzeletében élő, az emberi alapvetést, a humánumot megtagadó, a sztálini nemzeti szocializmus módszereit másoló országot, az akkori román Abszurdisztánt. Hazatérhetett, túl értékes volt ahhoz, hogy elpusztítsák.
1955-től alkalmat kapott egyháza közelében és a műemlék-restaurálás területén működni. Két éven keresztül a Szent Mihály-templom felújítási munkálatainál anyagraktárosként nyert beosztást. Ezt követően a Farkas utcai református templom és a lutheránus püspökség épületének helyreállításánál volt technikusi beosztásban. Később mintázó szobrászként ismét a főtéri templom megújításánál jutott munkalehetőséghez.
A megváltozott világban 1960. május 15-én kapott először műveltségének, érdeklődési körének és habitusának egyaránt megfelelő feladatot. A Római Katolikus Egyházművészeti Bizottság tagja lett, mely Kolozsváron, a Szent Mihály plébánián működött. Ha megismerkedünk a bizottság összetételével, megérthetjük lelkesedését és ügybuzgalmát. Elnök: Márton Áron püspök, alelnök: Baráth Béla kanonok-plébános, tagok: Bágyuj Lajos építőmester, Rátz Mihály műszaki tanácsos, Kelemen Lajos nyug. levéltári főigazgató, Köpeczi Sebestyén József nyug. egyetemi könyvtárnok, heraldikus, Bíró Vencel nyug. egyetemi tanár, az 1948-ban államilag feloszlatott piarista rend exprovinciálisa és Vámszer Géza középiskolai tanár. Az egyház érdeme, hogy a rossz anyagi viszonyok és társadalmi megbecsültség nélkül tengődő neves szakembereket bevonták. Ideig-óráig egyfajta védőhálót vontak köréjük, s talán némi anyagi segítség is adódott. A legfontosabb mégis az a tudat lehetett számukra, hogy ismereteikkel, tudásukkal még mindig tudnak és engedik őket szolgálni közösségük javára.
Miért vonzódott a gazdasági és pénzügyi szakember a műemlékekhez, a régi tárgyakhoz? Mindez visszanyúlik a messzi gyermekkorba. A szülői ház és a paszmosi kastély berendezése egyaránt a múltat idézte. Emlékezzünk Bíró József művészettörténész egyik örökbecsű megállapítására, mely szerint Erdélyben „a kastély már maga a történelem”. A családi arcképcsarnok festményei és az ősökhöz kapcsolódó régi tárgyak szinte mindegyike Erdély történetének hol dicső, hol szomorú évszázadáról regélt. A kiterjedt rokonságban egyöntetű tisztelet övezte az ellenségei által „Kopasz”-nak gúnyolt Teleki Mihály kancellárt. Még azt is számon tartották, melyik családtag őriz róla készült képet, metszetet vagy egyéb ábrázolást. Akkor még volt hol keresni azokat: Teleki Artúrnál (Dudu bácsinál) Tancson, Teleki László Gyulánál Kövérhosszúfalun, Teleki Károlynál (Pufinál) Sáromberkén és Teleki Pálnál Budapesten, József téri házában. Ma csak a családi emlékezés tanúskodhat a képek egykori létezéséről.
Kelemen Lajos Benczúr Gyulánénak írt leveléből (Kolozsvár, 1922. szeptember 4.) tudhatunk a Telekiek hatvan darabot számláló családi képgyűjteményéről. A nagymama, gróf Esterházy Cecília őrizetében álltak – helyesebben mondva függtek – a piarista templom előtti Mária-szobrot állító göncruszkai gróf Kornis Antal és második felesége, királyhalmi Petki Anna élethű festményei is. A gróf Bethlen Györgyné Majális utcai lakásán 1926. november 17–21. között megrendezett régi műtárgyak kiállításán nem a történelmi arcképcsarnok képei szerepeltek. Kelemen Lajosnak a Művészeti Szalonban megjelent tudósításából ismeretes, hogy a családi gyűjteményből hat, egymásba járó Kornis-címeres poharat, és egy altwien, bástyamotívumos kávétartót tettek közszemlére.
A kiterjedt főrangú rokonságra a 18–19. századi családi miniatúra-gyűjtemény hívta fel a figyelmet. Ennek egyik ragyogó rézrámás darabja gróf Mikó Imrét, az Erdélyi Múzeum-Egyesület alapítóját ábrázolta. Ugyancsak az elődökre emlékeztetett a fehér falon félelmetesnek tűnő Kornis-buzogány, és az Apafi korabeli nyeregtakarón elhelyezett kardgyűjtemény. A már említett 1926-os régi műtárgykiállítás beszámolójából köztudomásúak az értékes és féltve őrzött történelmi emlékek. Az egyik kard pengéjén viselte a korát jelölő aranyos évszámot: 1549. A másik, rubinokkal ékesített 16. századi pallosról azt tartotta a hagyomány, hogy a lefejezett Bánffy Dénesnek volt kedves fegyvere. (Honnan sejthette volna szegény, hogy éppen egy ilyen szeretett fegyverfajta vet véget földi pályafutásának.)
Teleki Ernő öregkorában sokat betegeskedett, de az óramű pontosságával beosztott baráti látogatások mindig felvidították. Kedvelt időtöltése volt, amikor a „kolozsvári lexikon”, az évszázadot megélt Bocsánczy László, a Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank volt igazgatója és Nemes István ügyvéd segédletével képzeletben rendre vizitálták a kincses város jól ismert családjait. Szűk baráti köréhez főleg arisztokraták (Apor Márta, Bethlen Béla, Lendvay Gaszton, Nemes Sarolta, Teleki Mihály, Wesselényi Mária), írók (Bajor Andor, Bretter György, Gáll Ernő, Mikó Imre) és művészek (Cseh Gusztáv, Erdős Tibor, Fülöp Antal Andor, Gergely István, Miklóssy Gábor, Nagy Imre, Vetró Artúr, Tassi Demian) tartoztak. Szívesen segített az erdélyi múltat kutató történészeknek, művészettörténészeknek. Járt nála Jakó Zsigmond, Benkő Samu és felesége Nagy Margit, Kiss András, Marica Guy Viorica, Debreczeni László. A leggyakrabban talán Markó Bélával, kedves borbélyával találkozott. 1974-ben rendkívüli öröm érte, szülővárosukban találkozhatott az oly messzi távolba – Buenos Airesbe – emigrált ikertestvérével, Andorral.
A „Tempora mutantur et nos mutamur in illis” (Megváltoznak az idők, és mi is megváltozunk bennük) általánosan igaz megállapítása átvitt értelemben rá nem vonatkozott. Soha nem feledkezett meg származása társadalmi kötelezettségeiről, és ennek mindenkori tudatában élte le életét.
Szülővárosában hunyt el 1980. november 27-én, életének 79. évében. Néhány nap múlva, a decemberi hónap első napjának délutánján helyezték örök nyugalomra a Házsongárdi temetőben. A gyászjelentőn már nem merült szürkeségbe a neve. A fekete gyászkeretes partecédula méltóságteljesen jelentette, hogy egy széki Teleki halt meg. Úr volt, kolozsvári és erdélyi magyar. Őrizzük emlékét az őt megillető kegyelettel.
SAS PÉTER 
Szabadság (Kolozsvár)

A babonák uralma Romániában
Érdekes és tanulságos felmérést készített a Romániai Soros Alapítvány; a vallás és vallásos magatartás témakörű közvélemény-kutatás adataiból kiderül, hogy a 21. század Romániájában áthatolhatatlan sötétség uralkodik a fejekben. Ez volt egyébként az országban végzett első olyan tanulmány, amely behatóan elemzi a vallásos értékek, magatartás helyzetét
Bármilyen hihetetlennek is tűnik, Románia lakosságának túlnyomó része hisz a babonákban, a sötét túlvilági erőkben. A megkérdezettek 60 százaléka tart a szemmelveréstől, 47 százaléka tartja szavahihetőeknek a jövendőmondókat, kártyavetőket, kávézaccból, tenyérből jósló kóklereket, kézrátevéssel gyógyítókat.
Istenhitből jeles
A lakosság 94 százaléka istenhívő, függetlenül attól, hogy milyen felekezet, egyház tagja. A felkérésre, hogy a tízes értékskálán határozzák meg Isten életükben betöltött helyét és fontosságát, a megkérdezettek közel kétharmada a maximális számjegyet jelölte meg, csaknem 30 százalék 7-9 közötti értéket diktált be, és mindössze 3 százalék adott meg 5 százaléknál kisebb fokozatot.
Ezzel Románia európai viszonylatban is az élhelyek egyikén áll a vallásosság tekintetében. Ugyanakkor csak 42 százalék vallja azt, hogy Isten egy élőlényben testesül meg; 49 százalék szerint a Mindenható inkább valamilyen elvont erő, szellemi lény. Kevesebb, mint 2 százalék tagadja a Fennvaló létét, 4 százalék nem kívánt véleményt nyilvánítani a kérdésben.
A mintacsoport 88 százaléka úgy véli, hogy létezik a testtől elkülönülő lélek, ennél alig egy százalékkal kevesebben vannak azok, akik hisznek az eredendő bűnben, valamivel kisebb a részaránya – 79 százalékos – azoknak, akik valósnak tartják a mennyországot, a pokolban 75 százalék, az ördög létében 70 százalék hisz. Ennek ellenére csupán 63 százalék meggyőződése, hogy létezik túlvilági élet, ennél egy százalékkal többen bíznak a csodákban.
Keresztény hit, pogány elemekkel
Jóllehet a megkérdezettek túlnyomó része a keresztény eszmék és értékrend híve, közülük sokan ragaszkodnak még bizonyos pogány szokásokhoz, berögződésekhez. Így például 28 százalékuk hisz a talizmánok erejében, 25 százalékuk az asztrológiában és a horoszkópokban, 23 százalék pedig meggyőződéssel állítja, hogy léteznek földönkívüli lények. A lélekvándorlás híveinek részaránya mindössze 18 százalékos.
A lakosság több mint fele vet keresztet minden alkalommal, amikor elhalad egy templom előtt, közel fele tartózkodik mindenféle munkától vasárnaponként (a többi pedig hétköznaponként – tehetné hozzá, a felmérésen kívül, a romániai valóságok jó ismerője), 15 százaléka pedig gyakran a paptól kér tanácsot akkor, amikor valamilyen gondja-baja adódik, vagy kilátástalanul nehéz helyzetbe kerül. Ugyanakkor 35 százalék állítja azt, hogy soha, semmilyen ügyben nem fordul paphoz.
Felekezet Istent élőlénynek
elképzelők részaránya
Ortodox 40
Görög-katolikus 67
Római-katolikus 49
Protestáns 58
Neoprotestáns 61
A románok csaknem egyharmada szentelteti meg minden vásárlás alkalmával, negyedrésze pedig olykor a hosszabb használatra szóló tárgyakat – házat, gépkocsit – és közel egynegyede böjtöl rendszeresen, vagyis nem csak a nagy keresztény ünnepeket megelőzően. (Ehhez nyilván nem kis mértékben a válság elmélyülésével egyidőben romló életkörülmények is hozzásegítik).
Jóllehet a rendszeres templomba járók részaránya viszonylag alacsony, mégis a lakosság több mint háromnegyed része vallja magát vallásos, hívő személynek, és csak 15 százaléka állítja ennek ellenkezőjét. A meggyőződéses ateisták részaránya alig haladja meg viszont az 1 százalékot.
Az egyház Romániában betöltött fontosságát ez a felmérés is alátámasztja. Amint ugyanis adataiból kiderül, a lakosság 67 százaléka állítja azt, hogy az egyház megfelelőképpen szolgálja az istenhit megerősödését, 28 százalék véli úgy, hogy ennek csak kis-, illetve nagyon kismértékben tesz eleget, a fennmaradó 5 százaléknak nincs véleménye erről a kérdésről.
Bigottság, türelmetlenség
A vallásos bigottságot jelzi az az adat, amelynek megfelelően a megkérdezettek 43 százaléka szerint csupán egyetlen vallás – az övé – tekinthető igaznak, 38 százalék pedig csupán annyit hajlandó elismerni, hogy más vallások is tartalmazhatnak igazságelemeket. Azoknak a részaránya, akik tagadják az egyedüli üdvözítő vallás létezését, és azt állítják, hogy valamennyi nagy világvallás alapvető igazságokat tartalmaz, nem éri el a 20 százalékot sem.
vallásos türelmetlenségre utal az a körülmény, hogy az ortodox vallásúak bizonyulnak a legintoleránsabbaknak. Több mint 15 százalékuk nem kívánna magának muzulmán, vagy zsidó – és magyar szomszédot, az ötven százalékot is meghaladja azoknak a részaránya, akik a homoszexuálisok szomszédságát is elutasítanák. Egyharmaduk a szekták híveit sem tartja kívánatos szomszédnak.
Vallásos szempontból a legtürelmetlenebb térségnek Moldova és Bukarest bizonyult, az ellenkező véglethez tartozóak nagyrészt a Bánságban és a Körösök vidékén, valamint a máramarosi régióban élnek.
Bogdán Tibor
Új Magyar Szó (Bukarest)

Marosvásárhely kitart az önálló tanszékek mellett
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar oktatói kedd esti tanácskozásukon egységesen úgy határoztak, nem vesznek részt a román többségű szenátus által kezdeményezett – az oktatási törvény előírásaival és a miniszter utasításaival is ellentétes – vegyes tanszékek megalakításában. A magyar oktatók továbbra is ragaszkodnak az önálló magyar tanszékek megalakításához, elszántak, kitartanak elhatározásuk mellett, amire a nemrég elfogadott román oktatási törvény is lehetőséget ad, magyar tanszékeket akarnak. Ez a marosvásárhelyi színművészeti egyetemen és a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen már megtörtént, csak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román többségű szenátusa akadályozza még.
Brassai Attila professzor szerint a magyar oktatók többsége már aláírta a közös nyilatkozatukat, a többiek csatlakozása folyamatban van. A román többségű vezetés a magyar oktatók ellenszavazatai mellett egy hete elfogadta az egyetem chartáját, de azt titkosan kezelik – tette hozzá Brassai.
Kedd óta tart egyébként a támogató aláírásgyűjtés a magyar hallgatók körében, amit a diák-érdekképviseleti civil egyesület kezdeményezett, miután a román rektor azt állította, a magyar diákok nem is akarják a „szeparációt”, azaz a különválást.
A román oktatási minisztérium RMDSZ-es államtitkára, Király András egyébként megerősítette a Krónika értesülését, hogy az egyetem rektora ma Bukarestben tárgyal, és eldőlhet, sikerül-e jobb belátásra bírni a vezetőt, más kérdés ugyanakkor, mit szól majd a román többségű szenátus.
hirado.hu 
Erdély.ma

A bukaresti végvárban
Czelder Márton-díjjal tüntették ki az elmúlt hét végén Marosvécsen Bányai László bukaresti lelkipásztort, aki a főváros Szőlőalja-Viilor utcai református templomában három évtizede hirdeti az igét. Az Erdélyi Református Egyházkerület és a Diaszpóra Alapítvány által megítélt díjjal a szórványmagyarságot példásan szolgáló lelkészek munkáját értékelik minden évben.
A díj névadója, Czelder Márton az 1800-as években a Kárpátokon túli, a bukaresti és regáti magyarok gondozását vállalta. Hasonló feladatot végez Bányai László is, akinek bukaresti gyülekezetében az ország szinte minden református közösségéből vannak hívek. Amint laudációjában elhangzott, egész élete a szórványban telt el, a Dési Egyházmegyéhez tartozó Esztényben született, ahol édesapja lelkész, édesanyja tanítónő volt. A teológia elvégzését követően a kicsi kackói gyülekezetbe helyezték, majd Lozsádon, Székesen, Kipulyonban, Lésfalván, Májában és Balázstelkén hirdette az igét. A hivatást fia is folytatja, aki a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben tanul.
Az ünnepséget követően a díjazottat arról faggattam, hogy milyen érzés a fővárosi forgatagban, távol Erdélytől igét hirdetni, tartani a lelket, megtartani reformátusnak azokat, akik messze kerültek szülőföldjüktől.
– Örvendek, hogy a díjátadáskor elbeszélgethettem lelkésztársaimmal, amire a fővárosban ritkán adódik alkalom. Bukaresti végvárunkban elszigetelődve az ortodox és katolikus kollégákkal találkozom gyakrabban.
– Mekkora gyülekezetet gondoz?
– A lélekszám 500 körül van, a belvárosi parókián, a Calvineumban kétszer annyian vannak.
– Hogyan alakul Bukarestben a gyülekezet, a lelkész szólítja meg, vagy maguktól keresik fel a hívek?
– Szívesen szólítanám meg azokat, akik még nem találtak el hozzánk, de a legtöbb esetben hiába megyek el az ajtajuk előtt. Az ajtón levő román családnévből lehetetlen következtetni arra, hogy ott egy református ember is lakik.
– Hogyan, mikor találnak el a templomba?
– Általában megözvegyült korukban, amikor a férjük meghalt, aki esetleg nem akarta, hogy a saját vallásukat gyakorolják. Csakhogy egyedül, nyugdíjasan és betegen szellemileg és anyagilag kevésbé tudják az egyházat támogatni.
– Prédikációjában említette, hogy a fiatalokkal, akik arra hivatkoznak, hogy nincsen idejük, nehéz szóba állni.
– Ez így van, és nem könnyű a vegyes családban élő gyermekeket sem megszólítani, bár minden hétfőn eljárunk az Ady Endre középiskolába. A fővárosban a nagy távolság is sokszor akadálya annak, hogy eljöjjennek az istentiszteletre.
– Tudom, hogy Bányai László börtönmissziót is vállal.
– Bukarest legkorszerűbb börtönébe, a Rahovába járok be az ortodox kolléga engedélyével. A börtön vezetősége sajnos nem adja ki a fogva tartott reformátusok jegyzékét. A lelkészi gondozást külön igényelni kellene, amihez a rabok többsége nem ragaszkodik, holott tudnánk segíteni rajtuk.
– Az egyházi szolgálat mellett íróként is számon tartják; miért érzi szükségét, hogy gondolatait nyomtatott formában is közölje?
– A lélek indít az írásra, akár teológiai, akár közéleti témáról legyen szó. Az ihlet mindig felülről jön, és szükségét érzem annak, hogy rögzítsem azt, ami egyébként elvesztődne.
– Ismeretlenül is évekkel ezelőtt a vendége voltam a Szőlőalja – Viilor utcai parókiának, amelynek alagsorában vendégház működik, ami a Bukarestbe látogatóknak nagy segítséget jelent.
– Négy szoba áll a vendégek rendelkezésére, amelyeket 1989 után alakítottunk ki, mivel korábban nem volt szabad. Ezekben a szobákban kedvező áron biztosítunk szállást az orvosi ellátásra érkező, kórházban fekvő családtagjaikat gondozó, ügyes-bajos dolgaikat rendező személyeknek.
– Miért maradt annyi éven át Bukarestben?
– A "kegyelem" nem engedett hátat fordítani ennek a nagy szórványnak, mindvégig úgy éreztem, hogy ott a helyem. Jelenleg fél év hosszabbítást kaptam a püspökségtől, amíg az Úr erőt ad, szolgálok, s ha letelt az idő, szeretnék visszatérni Erdélybe.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Kiértékelték a népszámlálást
Az október második felében lezajlott népszámlálás és az ügy érdekében való együttműködést értékelték ki csütörtökön az RMDSZ Bihar megyei székházában a Szövetség és társult civil szervezetek, történelmi magyar egyházak képviselői.
A cenzust megelőzően a Bihar megyei RMDSZ mindenekelőtt a magyar történelmi egyházakkal, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökséggel, a Királyhágómelléki Református Egyházkerülettel, a Nagyváradi Unitárius Egyházközséggel és a Nagyváradi Evangélikus-Lutheránus Egyházközséggel, majd összesen tizennyolc nagyváradi és megyei civil szervezettel kötött együttműködési megállapodást a népszámlálás tárgyában, majd a közös cél érdekében Magyar Polgári Párt, és valamivel hosszabb egyeztetés után sikerült megállapodnia az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megyei szervezetével is.
A Fekete Sas-palotabeli székházban a megjelent civil szervezeti és egyházi vezetőket Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. Összefoglalta a népszámlálásra való készülődés főbb mozzanatait, majd a cenzus során tapasztalt általános problémákra világított rá. Mint az ügyvezető elnök mondta, a tapasztalatok alapján két fő hibája volt az idei népszámlálásnak: egyrészt a Központi Statisztikai Hivatal egy régi, 2009-es digitális térkép alapján készítette el központilag a kerületek leosztását, ami rendkívül pontatlan volt, hiszen az elmúlt bő két évben felépült tömbházak, lakónegyed-részek, házak hiányoztak az adatbázisból. Biharban a megyei statisztikai intézet sokat javított a Bukarestben összeállított utca- és lakáslistákon, ám így is megtörtént, hogy kimaradt egy-egy új ház a cenzorok összeállításaiból. Másrészt a személyi szám megadása körüli vita a lakosság szemszögében úgymond hiteltelenítette a népszámlálóbiztosok munkáját.
Bihar megyében az RMDSZ hatékony közbenjárására a félretájékoztatásokat sikerült idejében korrigálni, de a cenzusra szánt idő igencsak kevésnek bizonyult, több helyre nem jutottak el a biztosok. Az utolsó napon az RMDSZ számlálói még felkeresték azokat, akik jelentkeztek a megyei irodában, de még így is akadnak olyanok, akiket nem számlált meg senki. Hiányzott továbbá a lehetőség az interneted adatlap-kitöltési lehetőség, amelyre főleg a fiatal generáció részéről lett volna igény.
Ami az együttműködést illeti, a számlálálóbiztosok tapasztalatai és a visszajelzések alapján a Bihar megyei magyar lakosság nagy többségét sikerült tájékoztatni a legfontosabb információkról, és ebben nagyon nagy szerepet játszottak az RMDSZ-szel együttműködő civil szervezetek és egyházak is. Az egyházi vezetők és a lelkészek pedig az istentiszteletek alkalmával még az utolsó pillanatokban is tájékoztatták, figyelmeztették a híveket a népszámlálásról és annak fontosságáról. Fontos eredmény továbbá, hogy sikerült megfigyelőket delegálni a magyarlakta településeken és szórványban is, akik nem csak az összeíráskor, hanem az adatok számítógépbe történő bevitelekor is ellenőrzik a szabályosságot. A kiértékelésen lévők ugyanakkor felvetették a lehetőségét egy alternatív népszámlálásnak, amely során saját közösségünket lehetne pontosan felmérni.
erdon.ro

Két évtized a magyar nemzetpolitikában
Nagyvárad – Szerda delután az RMDSZ Bihar megyei szervezete indította Szacsvay Akadémia történelmi modulja keretében Szarka László, a révkomáromi Selye János Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja tartott előadást Belmagyar és külmagyar kapcsolatok a rendszerváltás után címmel.
Az Ady Endre Középiskola dísztermében megjelenteket szokás szerint Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. Szarka László professzor előadása kezdetén megjegyezte: arról az időszakról fog beszélni, mely az Antall József miniszterelnök által megjelölt három priorítástól a kettős állampolgárságról szóló törvény elfogadásáig terjed. Ennek a két évtizednek a mérlege felemás, tele rengeteg pozitív történéssel, de olyan vonatkozásokkal is, melynek a végkifejleteit még nem látjuk, hiszen ezeknek a napjainkban is zajló folyamatoknak az alanyai vagyunk. A pozitív elmozdulás keretét az adja, hogy az uniós és a NATO-tagság megteremtette a lehetőségét annak, hogy talán eltudjuk felejteni a dicstelen 20. századot, közelebb kerülünk Európa centrumához és kompországként nem sodródunk kelet felé. Ugyanakkor viszont a térség bonyolult kapcsolataira jellemző, hogy nehéz elképzelni a Kárpát-medencét, mint nyolc ország által közösen működtetett fejlesztési régiót, de az elmúlt húsz év érdeme, hogy a többség-kisebbség viszony konszolidálódott. Megszülettek a demokrácia alapjait hordozó pártalternatívák, de mindent beleng annak a hangoztatása, hogy a magyarság vészesen fogy, miközben néhány országot kivéve valamennyi európai állam lakossága csökken. Ennek ellenére, „mi kongatjuk a vészharangokat, hogy itt a világvége”, mert mert mi jobban, másképpen és erőteljesebben fogyunk, és „ha a túlélésnek az a titka, hogy elmegyünk, akkor elmegyünk”. Az előadó szerint a kisebbségben élők egyik legfőbb előnye az anyaországiakkal szemben, hogy a kritikai többlettudás birtokában vannak, vagyis csak mosolygunk olyankor, amikor azt halljuk, hogy egy pesti néni azt mondja a tévében: „lelkem, ne emlegesse nekem Erdélyt, mert mindjárt elsírom magam”.
Uralkodó eszmék
Szarka László megitélésében az elmúlt két évtizedben öt eszme érvényesült. Megtörtént a kisebbségi jogok nemzetköziesítése, vagyis európai törvények garantálják, hogy a kisebbségi ügyek nem tekinthetőek többé egy ország belügyének. Ugyanakkor megjelent az autonómia fogalma, mely nem abból áll, hogy „100-200 székelyharisnyás férfi a Hősök teren énekel”, hanem abból, hogy meg kell győzni a többségi nemzetet a bukaresti parlamentben arról, hogy az autonómia a hatalommegosztás egyetlen létező demokratikus intézménye. „Értelmesen és okosan kell párbeszédet folytatni, mert az autonómiát nem kinyilatkoztatni vagy kiharcolni, hanem kitárgyalni kell”, hangsúlyozta a professzor. Az elmúlt húsz évben megtörtént a magyar-magyar kapcsolati rendszer intézményesítése is, megszületett a státustörvény (bár a magyar igazolvány használata néha keserű tapasztalatokat is hozott) és a nemzetegyesítés politikai beteljesüléseként megszavazták a kettős állampolgárságról szóló törvényt. A nemzetpolitikai folyamatok árnyékában viszont ott húzódott a szomszédságpolitika, melynek kisiklásait jelentették az alapszerződések, magyarázta az előadó. Az erdélyi magyarság például úgy érezte, hogy megint a feje fölött döntöttek valakik, és az alapszerződések nem helyezték optimális kontextusba a nemzetpolitikát sem: a szomszédos államok továbbra is gyanakvóak, kisajátítóak és féltékenyek, Magyarország pedig fölényes, diktálni akaró, gesztusokat nem tesz és a kisebbségi magyarokat eszközként használja fel saját érdekei megvalósítása érdekében. Maradtak esélyként a közös kormányülések és a közös projektek megvalósításai.
Önszerveződési stratégiák
Eközben a kisebbségben élő magyarság különböző önszerveződési stratégiák gyakorlatba ültetésében gondolkodott. A ’89-es változások után néhány hónapig pislákolt a társnemzeti illuzió reménye, ez azonban hiú ábrándnak bizonyult. Következett az önkormányzati modell kiépítése, majd a kisebbségi szervezeteknek a kormányzati szerepvállalása, mely felkorbácsolta az indulatokat, mert egyesek árulást emlegettek. A történések azonban bebizonyították, hogy hatékonyabb kormányon, mint ellenzékben lenni, mert a nemzetiségi politizálás egyik lényege az intézményesülés, ugyanis nemcsak nyelvében él a kisebbségi magyar. Az uniós csatlakozás komoly esélyt adott arra, hogy sok mindent átgondoljunk és magunkat új poziciókba helyezzük, miközben azon kell munkálkodnunk, hogy a magyar politikai nemzet és kulturális nemzet fogalmát reálissá, de nem feltétlenül azonossá tegyük. Szarka László szerint bár utópiának tünik, azon kell dolgoznunk, hogy a magyar nemzet befogadó legyen, és ugyanakkor egyaránt el kell fogadtatnunk magunkat Bukaresttel és Budapesttel is, vagyis meg kell értetnünk velük azt, hogy mi tudjuk a legjobban, hogy mi a jó nekünk, és ne ők akarják megmondani, hogy mit tegyünk.
Szerződéses nemzetközösség
Szarka László meglátásában két irányba kell elmozduljon a kapcsolatrendszer: egyrészt ismerjük el, hogy Magyarország és a szomszédos államok is régiókból tevődnek össze, és mindenki erősen kötödik a saját térségéhez, másfelől pedig lássuk be, hogy sokáig nem tartható fenn a klientúrarendszer. Ehelyett megbékélve az Európai Unióval, szerződéses nemzetközösséget kell létrehoznunk, és meg kell valósítanunk a térségi együttműködést, hogy a regionális- és szomszédságpolitikai uniós színvonalú legyen. „A magyar politikai nemzetközösségek a nagy témákban elbeszélnek egymás mellett, pedig feladatközösség vagyunk, ami azt jelenti, hogy a problémáinkat közösen kell megoldjuk”, fogalmazott.
erdon.ro

Megvonhatják a MOGyE teljes költségvetését
Továbbra sem hajlandó létrehozni az önálló magyar főtanszéket a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusa, pedig erre az új tanügyi törvény kötelezi.
A kétharmados román többségű testületet egy hónappal ezelőtt a Tanügyminisztérium is felszólította a charta módosítására. Ennek ellenére változtatás nélkül küldték vissza a dokumentumot a szaktárcának. Ezért akár a teljes költségvetését is megvonhatják a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemnek, ha továbbra sem tartja be a törvényt, mondta az Erdély Tv híradójának Borbély László.
Borbély megvalósíthatónak tartja a Bolyai Kezdeményező Bizottság javaslatát. Vagyis azt, hogy Bukarest a MOGYE finanszírozásának leállítását használja szankcióként, ha az egyetem szenátusa nem hagyja jóvá a magyar tagozat beindítását.
Székely Varga Edina
Erdély Tv
Erdély.ma

Bizonytalan a levéltári restitúció
Beláthatatlan ideig kitolódhat az egyházaktól elkobzott levéltári anyagok teljes körű visszaszolgáltatását lehetővé tevő, a hét elején elfogadott törvény hatálybalépése, miután csütörtökön a Szociáldemokrata Párt (PSD) nevében Lia Olguţa Vasilescu szenátor, az alakulat szóvivője bejelentette: az alkotmánybíróságon kívánják megtámadni a jogszabályt.
Mint hangsúlyozta, az 1950/153-as rendelet értelmében az egyházak nyilvántartásait az anyakönyvi hivatalok vették át, nem pedig az Állami Levéltár, ez utóbbihoz később kerültek át megőrzésre történelmi dokumentumokként. Hozzátette: az 1971/472-es rendelettel az egyházaktól, különféle – akár szocialista – szervezetektől, de még magánszemélyektől is vettek át iratokat, „azonban ha minden ezen rendelet alapján történt átvételt önkényesnek minősítenek, az fölöslegessé teszi az Állami Levéltárat”.
Vasilescu szerint az is aggályos a visszaszolgáltatásban, hogy miközben most bárki által kikérhetőek és kutathatóak az egyházi dokumentumok, ha azok visszakerülnek az egyházakhoz, akkor az állampolgárok – szerinte – már nem fognak tudni ezekhez hozzáférni, s nem fogják tudni például örökségüket bizonyítani. „Mindez oda vezet, hogy eltűnik a nemzeti archívum. Elismerjük, hogy a tulajdonhoz való jog alapjog, és tiszteletben kell tartani, de fontos az információkhoz, illetve a személyek kilétéről szóló adatokhoz való hozzáférési jog is” – indokolta a korábban a Nagy-Románia Párt (PRM) sorait erősítő szenátor, hogy pártja szerint miért alaptörvény-ellenes a levéltári törvény.
Levéltári vétó
A jogszabálytervezetet egyébként korábban az Állami Levéltár is negatívan véleményezte, amikor a képviselőház kulturális bizottsága kért szakjelentést. A testület végül ettől függetlenül pozitívan véleményezte a jogszabálytervezetet.
Válaszában a levéltár leszögezte, három ponton is kifogásolja a jogszabályt, ezért nem javasolja azt elfogadásra. Elsőként – akárcsak csütörtökön Lia Olguţa Vasilescu – azzal érveltek, hogy csak utólag kapták meg az iratokat az anyakönyvi hivataloktól mint történelmi dokumentumokat. Ugyanakkor – hívták fel a figyelmet – Erdélyben 1895-ig, míg az Ókirályságban 1865–66-ig csak az egyházak vezettek anyakönyvet, így sehol máshol nincsenek regisztrálva a korábban született személyek. Ha az egyházaknak ezeket visszaszolgáltatnák, akkor kikerülnének a levéltár tulajdonából, s tulajdonképpen egy magánlevéltárba kerülnének át, amelyek helyzetét Romániában egyetlen törvény sem szabályozza.
Másodsorban azt hozták fel, hogy amennyiben önkényesnek neveznék az 1971/472-es rendelet alapján megszerzett dokumentumok átvételét, akkor vissza lehetne igényelni valamennyi, ez alapján átvett okmányt, ami pedig semmissé tenné az Állami Levéltár szerepét. Ennél a pontnál említették meg rendellenességként azt is, hogy a levéltári anyagok a visszaszolgáltatás nyomán a püspökségekhez jutnának vissza, nem pedig korábbi tulajdonosaikhoz. A harmadik pontban arról írnak, hogy a parlament jogharmonizációért felelős tanácsának 2009-es állásfoglalása szerint annak a megállapítása, hogy az esetleges átvételek önkényesnek minősíthetőek-e, és az egykori tulajdonosoknak joga van-e azok visszaszerzésére, kizárólag a bíróságok döntését képezhetik. Emellett szerintük nem megvalósítható az sem, hogy a jogszabály értelmében 30 napon belül vissza kellene szolgáltatni az igényelt dokumentumokat, mivel igen sok közülük nincs is leltárba véve, vagy éppen nincs még szakemberek által feldolgozva. A képviselőházhoz címzett válaszzáró gondolataként pedig azt is nehezményezik, hogy az új törvény nem jelöli meg konkrétan, hogy miként biztosítják majd az egyházak a szabad hozzáférést a visszakapott iratokhoz, s az sincs előírva, hogy ellenőrizni kell ezt, mivel semmiféle szankciót nem helyeznek kilátásba a jogszabálytervezet kidolgozói.
Paradox módon a Máté András és Kerekes Károly RMDSZ-es képviselő által kezdeményezett jogszabálytervezetet ellenző szakértői jelentést Dorin Dobrincu levéltár-igazgató helyett helyettese, az RMDSZ által az intézmény vezetőségébe delegált Nagy Mihály látta el kézjegyével. Nagy a Krónika kérdésére elmondta, felettese éppen szabadságon volt, a választ, amely már korábban megszületett azonban határidőre vissza kellett juttatni, így kénytelen volt azt ellátni kézjegyével.
További késlekedés kilátásban
Az igazgatóhelyettes ugyanakkor lapunknak elmondta, a levéltárosok egy része azzal érvel, hogy az Állami Levéltárban kell őrizni a hasonló iratokat, így történik ez tőlünk nyugatabbra, például Franciaországban és Németországban is. Nagy elmondta, a jogszabály szerint azonban a dokumentumok abban az esetben átadhatóak az egyházaknak, ha megfelelő tárolási körülményeket tudnak biztosítani, szakképezett levéltárost alkalmaznak, s hozzáférhetővé tesznek mindent a nagyközönség számára. Szerinte ennek a magyar történelmi egyházak próbálnak is maximálisan megfelelni, hiszen nekik is érdekük, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsák ezeknek a felbecsülhetetlen értékű dokumentumoknak.
Nagytól azt is megtudtuk, hogy tulajdonképpen két típusú irat visszaszolgáltatását teszi majd lehetővé a jogszabály, amennyiben az alkotmánybíróság elutasítja a PSD kifogásait, illetve Traian Băsescu államfő is kihirdeti azt. Elsősorban rengeteg anyakönyvről van szó – hogy pontosan mennyiről, arról sem az egyházaknak, sem pedig a levéltárnak nincs pontos kimutatása. Az 1974-es levéltári törvénnyel elkobzott történelmi jellegű iratok, dokumentumok átvételekor viszont már készült jegyzőkönyv – de ezek összegzését még nem végezték el.
Fontos azonban, hogy legyenek bizonyítékok a visszaigényléskor, mivel a jogszabály szerint az egyháznak, azaz a püspökségnek a megyei levéltárnál kell kérvényeznie a visszaszolgáltatást, a szakhatóságnak 30 napon belül kell a kérvényt elbírálnia, s pozitív döntés esetén legtöbb egy éven belül vissza kell szolgáltatnia a kért iratokat. Nagy szerint viszont ez ennél tovább is elhúzódhat, mivel az RMDSZ-es képviselők által beterjesztett jogszabálytervezetbe a bizottsági vita során, a nagyobbik kormánypárt, a demokrata-liberálisok kezdeményezésére még beiktattak egy módosítást, ami szerint a levéltáraknak a visszaszolgáltatást megelőzően valamennyi dokumentumról mikrofilmet kell készíteniük. Ez Bukaresten kívül korábban is a 42 megyei levéltárból ötben volt lehetséges, ma azonban már a folyamat túl költséges volta miatt csupán a fővárosban foglalkoznak ezzel. Információi szerint a 2012-es évi büdzséből fogják majd előirányozni a szükséges forrásokat, de az már a parlamenten múlik, hogy jóváhagyja-e majd ezeket.
Máté András képviselő kérdésünkre elmondta, nem hiszi, hogy akkora összegről lenne szó, hogy ne lehetne előirányozni, azt azonban nem tudja megbecsülni, hogy pontosan mennyire lenne szükség.
Az egyházak már rég erre várnak
Az erdélyi magyar történelmi egyházak már több mint két évtizede várnak erre a jogszabályra, elfogadását így lapunk megkeresésére valamennyi püspökség képviselője üdvözölte. Igaz, többen közülük szkeptikusak még a tekintetben, hogy mikor indulhat be a tényleges visszaszolgáltatás. Ők azonban már készülnek az iratok fogadására, legtöbb helyen már meg is van a tárolásukra alkalmas tér, s szakembereket is alkalmaztak.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség korszerű levéltári raktárai, az érseki levéltár és még nyolc gyűjtőközpont biztosítani tudja a megfelelő tárolási körülményeket, az optimális mikroklímát, a dexion fémállványzatot, savmentes levéltári dobozokat, tűz- és víz elleni védelmet, a szakembereik által pedig az iratanyag feldolgozottságát és a kutatóknak a hozzáférhetőséget is – mondta el a Krónikának Bernád Rita, a gyulafehérvári főegyházmegye főlevéltárosa. Az érsekség államosított plébániai anyakönyveit, amelyek megközelítőleg 120-150 iratfolyóméter mennyiségű kötetgyűjteményt jelentenek és mintegy ezer darab anyakönyvi kötetet az Állami Levéltár jelenleg tíz megyei – Fehér, Szeben, Hargita, Kovászna, Maros, Brassó, Máramaros, Hunyad, Kolozs és Beszterce-Naszód – igazgatósága őrzi. Ezt a mintegy ezer darab anyakönyvi kötetet veheti vissza az egyház.
„Amennyiben a felekezeti iskolák levéltárait is visszakapnánk, úgy az még 150-200 folyóméternyi mennyiségű iratanyag gondozását jelentené. A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség esetében kisebb mennyiségű egyéb plébániai irattípust államosítottak az anyakönyvek mellett. Ezek, mivel külön fondokba lettek sorolva, nehezen lesznek majd azonosíthatók” – véli a főlevéltáros. Bernád Rita elmondta, számukra egyaránt fontos a tulajdonjog, és a levéltári anyag őrzési állapota, a biztonsági másolat készítése az eredeti levéltári anyag védelmét kell, hogy szolgálja. „Bízunk benne, hogy a tervezett mikrofilmezések a megígért időn belül elkészülnek, és mihamarabb beindíthatjuk központilag anyakönyveink és egyéb államosított egyházi levéltári anyagaik visszaigénylését” – szögezte le Bernád Rita.
Az EREK kevés anyagot vár
Az Erdélyi Református Egyházkerület nem kap vissza túl nagy anyagot a levéltári törvény módosításával – jelentette ki kérdésünkre Ősz Sándor Előd. Az egyházkerület levéltárosa kifejtette, az anyagaik jelentős részét, a kollégiumi levéltári dokumentumokat 1948-ban az iskolákkal együtt államosították, és ezek nem kerültek a törvénymódosítás hatálya alá, így nem jutnak vissza az egyház tulajdonában. Ősz ugyanakkor hangsúlyozta, jóvátétel a levéltári anyagok restitúciója, hiszen ilyen jellegű visszaszolgáltatásra még nem volt példa.
Üdvözli a levéltári törvény módosítását Pap Géza erdélyi református püspök is, aki a Krónikának elmondta, bízik benne, hogy a levéltári anyagok visszaszolgáltatása nem lesz olyan hosszas, mint az egyházi ingatlanok restitúciója. Ugyanakkor abban is bíznak, hogy egészében és épségben kapják meg az anyagot, nagyon komoly és értékes dokumentumokról van szó, a református egyház felelőssége teljes tudatában fogja ezeket gondozni és megőrizni, szögezte le a püspök. Régóta tervezik, hogy új levéltárba költöznek, a jelenlegi ugyanis szinte telített. Már ki is nézték a megfelelő ingatlant, még apróbb javításokat végeznek, s alkalmas is lesz a levéltári anyagok fogadására.
A KREK évente kérte az iratokat
Régóta várja a törvény ilyen irányú módosítását a Királyhágómelléki Református Egyházkerület – mondta el lapunknak Csűry István püspök. Mint elmesélte, mostanáig is évente legalább egyszer próbálkoztak az egyházi archívum viszszaigénylésével, bár törvényi keret híján mindhiába. „Nagyon lényeges, történelmi és vagyoni jelentőségű dokumentumokról van szó” – fogalmazott. Elmondta azt is, számít rá, hogy a dokumentumok tárolására nagyon szigorú szabályozás születik majd. A püspök azt mondja, bármilyen erőfeszítést megér, hogy az anyagok visszakerüljenek a jogos tulajdonosokhoz, hiszen felbecsülhetetlen értékről van szó. Csűry István azonban azt sem tartja kizártnak, hogy a visszaigényelt anyagokat nem szolgáltatja majd vissza hiánytalanul az állam. Mint mondja, a királyhágómelléki kerülethez tartozó egyházközségeknél nagyjából az összes fontos adat megtalálható, így ellenőrizhetik majd, hogy valóban minden megvan-e.
Pesszimista váradi katolikusok
Sokkal pesszimistább ennél a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség levéltárosa, Emődi András. A szakember szerint ugyanis a román sajtóban, illetve az ellenzék berkeiben tapasztalható hisztéria nyomán egyhamar nem válik jogerőssé a szabályozás. Nagyvárad esetében is óriási anyagról van szó egyébként – nemcsak magának a püspökségnek van archívuma, hanem például a székeskáptalannak is, de vannak személyes iratok is. „Vitális kérdés, hogy az esetleg visszakapott anyagokat hol tároljuk majd. Nagyváradon ebből a szempontból jó a helyzet, hiszen a püspöki palota várhatóan hamarosan teljes egészében visszakerül a püspökség birtokába, és az én személyemben levéltáros is van” – mondta Emődi.
Unitárius egyház: kevés a bizonyíték
A törvény elfogadása mindenképpen üdvözlendő, hiszen nagy lépést jelent a történelmi igazságszolgáltatás terén – nyilatkozta a Krónikának Nagy László, az Erdélyi Unitárius Egyház püspökhelyettes-főjegyzője. Mint mondta, felértékelhetetlen eszmei értékkel bíró anyagról van szó: elsősorban egyházközségi anyakönyvekről, emellett kolozsvári, tordai és székelykeresztúri unitárius kollégiumok levéltári dokumentumai, illetve egyéni hagyatékok is a jogtalanul elszállított iratok részét képezik. A főjegyzőtől azt is megtudtuk: az anyagmennyiségről nem áll rendelkezésükre pontos adat, ezeknek ugyanis csak egy részéről készült jegyzőkönyv elvitelük során.
„Nem lepett meg, hogy több mint két évtizednek kellett eltelnie a rendszerváltás után a levéltári anyagok visszaszolgáltatásáig. Az általános törvényhozási és politikai viszonyokra jellemző a késlekedés” – fogalmazott a püspökhelyettes, aki úgy véli, a visszaszolgáltatás üteme az Állami Levéltár helyi kirendeltségeinek élén álló személyek jóindulatán múlik.
Bálint Eszter, Bíró Blanka, Kőrössy Andrea, Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)