Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Budapest (HUN)
12189 tétel
2013. november 28.
Zúgolódik a Markó-tábor
Idestova három éve, mióta az RMDSZ 2011 februári kongresszusán Kelemen Hunor átvette az elnöki stafétát, Markó Béla nyilvánosan nem bírálta a szövetség vezetőségét, annak politikáját.
Az előzmények ismeretében ez nem számított meglepetésnek, hiszen az alakulatot 18 éven keresztül irányító politikus tulajdonképpen „kinevelte” utódját, akiben éppen emiatt sokan elődje feltétlen követőjét látták. Markó Béla megnyilvánulásai az elmúlt időszakban azonban arról árulkodnak, hogy mester és tanítványa között egyáltalán nem harmonikus a kapcsolat, a szövetség volt elnöke sok tekintetben nem ért egyet a Kelemen-féle RMDSZ irányvonalával. Sőt.
Az Élet és Irodalom múlt heti számában megjelent írásában Markó egyértelmű tanújelét adta annak: nem ért egyet azzal, hogy az EMNP-hez és az MPP-hez hasonlóan az RMDSZ is teljes mellszélességgel támogatta a székelyek október 27-i menetelését. Nagy menetelés című politikai esszéjét a szenátor azzal indítja, hogy ízekre szedi Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács elnökének még az esemény előtt elhangzott „szóvirágát”, miszerint „csak az maradjon otthon, akinek a nevére kiállított hivatalos halotti bizonyítványa van. Más igazoló iratot nem fogadunk el.”
Markó szerint csak akkor van értelme, létjogosultsága a hasonló tömegdemonstrációknak Erdélyben, ha ezt nem az értelmes, mindennapi politikai munka helyett, hanem annak megerősítéseként rendezik. „A minapi »nagy menetelés« viszont nem éppen erről szólt. Nem akarom bántani a menetelő »közembereket«, akiknek igazuk van, ismétlem, ha úgy érzik, hogy végre közvetlenül véleményt tudnak mondani egy számukra is fontos kérdésről. De őszintén aggaszt, sőt, mi tagadás, rossz előérzetet kelt bennem az a kizárólagosság, amely a halotti igazolványt emlegető férfiú szavaiból kiviláglik, és amihez, sajnos, asszisztáltak mindazok, akik a társszervezői tisztet vállalták, köztük az RMDSZ is, a romániai magyar közösség érdekvédelmi szervezete, amely a bukaresti parlamentben ellenzéki szerepre kárhoztatva kezd elbizonytalanodni, pedig tulajdonképpen semmi oka nem lenne rá!” – állapítja meg az ÉS-ben Markó, burkolt bírálattal illetve a szövetség parlamenti szerepvállalását is.
A volt elnök úgy véli, az RMDSZ-nek már csak azért sem kellene bizonytalankodnia, mert még ellenzékben is volt ereje „egy-két szeget beverni” a Ponta-kormány regionalizálási koncepciójának koporsójába, amiből egyelőre semmi sem lett. „Egyelőre. Mert nem tudni, ez a mindenféle vad jelzővel és vadregényes kiáltvánnyal – afféle: óva intjük Angliát – megspékelt tüntetés nem ad-e rossz irányt a dolgoknak” – aggodalmaskodik Markó Béla. Aki nagyobb ostobaságot elképzelni sem tud annál, mint „visszamenőleg lenullázni”, amit eddig elért az RMDSZ, miközben szerinte arról kellene vitatkozni, hogy sikerült-e tartalommal kitölteni a kiküzdött jogi kereteket, és hogy miképpen mehetünk tovább.
Továbbá gondot lát az olyasfajta „kizárólagosságban”, amely szerinte úgy nyilvánul meg, hogy sok politikai vezető sugallatára ma sok erdélyi magyar hajlandó elhinni, hogy van igazi alternatíva az éppen gyengének ítélt parlamenti vagy netán kormányzati eszközökre. „Hogy az elmúlt huszonvalahány esztendő magyar politikája tulajdonképpen nem vezetett sehova, és íme, itt volt mindvégig a kezünkben a lehetőség, hiszen tiltakozó tüntetésekkel kivívható az autonómia. Szó se róla, számos példa hozható fel a világból arra, hogy etnikai kérdésekben az erőszakos fellépés eredményre vezetett. De milyen áron? És milyen eredményre? És milyen politikai kontextusban? Szabad-e egyáltalán ilyesmit latolgatni? Szétnézett-e valaki Erdélyből vagy Magyarországról a Kárpát-medencében, és felmérte-e, mekkora befolyásunk van ma Európában, és mekkora befolyással bírunk itthon? Az a gyanúm, akik kibicként arról beszélnek, hogy „most vagy soha”, nem autonómiát akarnak, hanem politikai ellenőrzést egy még mindig erős magyar közösség fölött” – szerepel Markó elemzésében.
A szerző nem szívesen ugyan, de kimondja: az RMDSZ-ben nem mindenki vette észre az általa tapasztalt „váltást”, az eddigi politikai eszközök megkérdőjelezését, ami szerinte nemcsak egy másik pályára állíthatja a szervezetet, hanem ezáltal fölöslegessé is teszi. „Néztem a tévéfelvételeken, miképpen kínlódnak volt miniszterek, államtitkárok, országvezetésre alkalmas politikusok, hogy hitelesen »meneteljenek«, és hogyan nyilatkoznak elérzékenyülten arról, hogy »itt és most«. Nem ment. Nem fog menni. A tüntetés és tiltakozás hasznos civil eszköz lehet, az önkormányzatokban vagy Bukarestben politizáló magyaroknak is szükségük lehet arra, hogy a mögöttük lévő tömeget láthatóvá tegyék” – véli az RMDSZ volt elnöke.
Ez hát a baj Markó szerint: a nevével fémjelzett korszak apró lépések politikája után az alakulat radikálisabb eszközökkel is kacérkodik. Nem mondja ugyan ki, de egyértelműen az RMDSZ által a területi autonómia ügyében beharangozott törvénytervezetre utalva megjegyzi: a szórványban élő magyarok most könnyen érezhetik úgy, hogy a parlamentben évek óta elfektetett kisebbségi törvénytervezet, a kulturális autonómia törvénye teljesen elsikkad. „Miközben mindenki tudja, hogy a területi autonómiáig még hosszú az út, ha annak is nem játsszuk el végképp az esélyét” – morfondírozik Markó. Vélhetően erre a vélt érdekellentétre reagált egy héttel ezelőtt Nagyenyeden Kelemen Hunor, amikor azt hangoztatta: nem lehet a tömbben élő magyarság érdekeit a szórványban élők ellen érvényesíteni. Az RMDSZ elnöke közölte, semmiféle ellentét nincsen és nem is lehet a tömb és a szórvány érdeke között, a kettő kiegészíti egymást. Miközben kettejük egyre nyilvánvalóbb nézeteltérése nyíltan még nem kapott hangsúlyt, ez a jelek szerint csak idő kérdése. Annál is inkább, mert az RMDSZ-közeli médiában egyre több kritikát olvasni például a szövetség és a Fidesz eddigi hűvös viszonyának enyhüléséről.
Gál Mária, a budapesti Népszava munkatársa a Maszol.ro portálon megjelent publicisztikájában a minap amiatt ostorozta a szövetséget, hogy beállt a „zászlólobogtatók és himnuszéneklők” sorába, zokszó nélkül aláírta a Magyar Állandó Értekezletnek a nemzetpolitika irányvonalát rögzítő zárónyilatkozatát, továbbá a Fidesszel karöltve Brüsszelben nem szavazta meg a Bugár Béla vezette Híd–Most szlovák–magyar párt felvételét az Európai Néppártba (EPP). A szerző szerint „csak idő kérdése, hogy az erdélyi magyarság 80 százalékának ama része, amely nem a zászlólobogtató, menetelős, székely autonómiázó, nem tárgyaló, hanem követelőző politikára szavazott, s most úgy érzi, hogy elárulták, vagy legalábbis feláldozták a nemzeti együttműködés oltárán, megtalálja a maga Bugárját és felépítse a maga Hídját.
Mindezek alapján az a következtetés vonható le, hogy az RMDSZ-nek talán nem árt számolnia a szakadás veszélyével. Ez a kockázat ma esetleg még nem nagy, viszont – elsősorban Markó Béla aggályaiból, a szövetség jelenlegi vezetőségét ért bírálatokból kiindulva – nem is elhanyagolandó.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2013. november 28.
Javítható a román-magyar viszony parlamenti diplomáciával?
A parlamenti diplomácia eszközei segíthetnek a megrekedt magyar-román kapcsolatokat kilendíteni a holtpontról – jelentette ki Simonka György (Fidesz), az Interparlamentáris Unió (IPU) magyar-román tagozatának elnöke szerdán Bukarestben.
Az általa vezetett parlamenti delegáció - melyben Rubovszky György (KDNP), a tagozat alelnöke és Varga Zoltán (MSZP), a baráti tagozat tagja vesz még részt - azt kérte a román törvényhozóktól: vegyék figyelembe a magyar kisebbségi igényeket a közigazgatási határok megváltoztatásánál és a kommunizmus idején államosított ingatlanok visszaszolgáltatásánál.
Simonka György az MTI-nek elmondta: 2010 óta a magyarországi kisebbségi politika teljesen megújult, a magyarországi román önkormányzatoknak számos óvodát, iskolát adtak át, templomokat újítottak fel. Román partnereinek elmondta: hasonló hozzáállást várnak el Bukaresttől is. Az IPU bukaresti és budapesti tagozata egyaránt kormányközi megállapodást sürget az európai pénzekből előkészített magyar-román határpontok megnyitása érdekében.
Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője, az IPU román-magyar tagozatának elnöke az MTI-nek elmondta: olyan átkelőkről van szó, amelyeknél az odavezető utat mindkét oldalon uniós pénzből korszerűsítették, csak néhány méternyi aszfalt hiányzik, mivel a határsávra a két állam csak közösen, azaz kormányközi megállapodással adhat építkezési engedélyt.
A romániai politikus szerencsés körülménynek nevezte, hogy az IPU bukaresti és budapesti tagozata élén is az adott országban kisebbséghez tartozó vezető áll, aki közvetlenül érdekelt a kapcsolatépítésben. Úgy vélekedett: a parlamenti diplomáciának az az előnye a kormányzatival szemben, hogy nem ideológiai alapon működik, mindkét oldalon kormánypárti és ellenzéki honatyák egyaránt részt vesznek a munkában, és a választási ciklusok "kevésbé zavarnak be". Mint mondta: olyankor van nagy szükség a parlamenti diplomáciára, amikor a másfajta diplomáciai csatornák megmerevednek.
Az IPU magyar-román tagozatának küldöttsége többek az RMDSZ vezetőivel, a bukaresti kisebbségvédelmi államtitkárral, a kormánypártok vezető politikusaival és a regionális fejlesztési minisztérium illetékeseivel folytat megbeszélést Bukarestben.
Tőkés „bepanaszolta” Szabó Ödönt
A látogatást megelőzően Tőkés László európai parlamenti képviselő nyílt levélben hívta fel Simonka György figyelmét, hogy Szabó Ödönt - MSZP-s kapcsolatai és korrupciós ügyei miatt - alkalmatlannak tartja a "Fidesszel és kormányával való bizalmas együttműködésre".
Simonka György erre úgy reagált: Tőkés Lászlóban az 1989-es forradalom hősét tiszteli, ezen figyelmeztetését azonban politikai álláspontnak tekinti. Kiejtette: a román parlamentben szükség van a magyarság képviseletére, jelen pillanatban ezt az RMDSZ tudja betölteni. Hozzátette: az IPU nem egyetlen pártról szól, abban ellenzékiek és kormánypártiak baráti légkörben tudnak szót érteni, és érdekünk ezt a légkört fenntartani. "Ebben Szabó Ödön nagyon sokat tud segíteni és IPU bukaresti tagozatának elnökeként az interparlamentáris kapcsolatoknak új lendületet adott" - jelentette ki Simonka György.
Az RMDSZ képviselőjét csütörtökön lapunk nem tudta elérni. A Krónikának Szabó Ödön a volt püspök eljárásról kijelentette: szerinte Tőkést zavarja, hogy a jelenlegi magyar kormányzás és az RMDSZ között elindult egy együttműködési folyamat. „Ilyen interparlamentális találkozó nem most először jön létre, mi pedig nem akarunk háborúzni. Ez diplomácia, de van, akit bármilyen magasra is emelt a történelem, nem tud felülemelkedni a kicsinyes, személyeskedő sértődéseken” – fogalmazott a politikus.
maszol/MTI
2013. november 29.
A Jurnalul National a román és a magyar energiaárakról
A romániai és a magyarországi energiaárak közötti különbségekről írt a Jurnalul National című napilap.
Ilie Serbanescu gazdasági elemző kétrészes írást közölt a román kormányzó Szociálliberális Szövetséghez (USL) közel álló bukaresti napilapban, amelynek internetes kiadásában csütörtökön jelent meg a cikk második része.
A szerző megállapítja, hogy Magyarországon csökkennek a fogyasztói energiaárak, miközben Romániában nőnek. A két ország közötti árkülönbség 15-20 százalék, aminek az a következménye, hogy Romániába nem jönnek külföldi befektetők, akik ott vannak, távozással fenyegetőznek. A szerző szerint a sokat dicsért Nemzetközi Valutaalap (IMF) utasításai nem könnyítenek a romániai befektetők növekvő költségein, így ha a befektetők választhatnak a térség országai közül, akkor a sokat bírált Magyarországra mennek, amelynek nincs megállapodása az IMF-fel, és amely teljes erőből megpróbál ellenszegülni "a brüsszeli bürokraták laboratóriumában kitalált gazdasági képtelenségeknek" – írta Serbanescu .A szerző szerint csakis a Bukarest és Budapest által alkalmazott politikák miatt van különbség a román és magyar fogyasztói energiaárak között, mindkét országban a külföldi (nyugat-európai) tőke sajátította ki az energiaszolgáltatást.
Serbanescu szerint ezek a szolgáltatók kihasználják a monopolhelyzetet, és különösebb erőfeszítés, menedzseri képességek nélkül hajtják be a biztos profitot válságidőszakban is, ami külföldre kerül, a kormányoknak pedig nincs pénzük az energiarendszerek korszerűsítésére. Ezért a kormányok nyaka körül "szorul a hurok", de a budapesti kabinet legalább megpróbál kiutat keresni, miközben a bukaresti nem is próbálkozik – véli a szerző.
Megállapítja, a román kormány nem tartotta szem előtt az ország érdekeit, amikor elfogadta az IMF-nek azt az "ostoba" parancsát, hogy liberalizálja az energiaárakat. Ez ugyanis a szerző szerint arra irányul, hogy az Európai Unióban kullogó Románia elveszítse egyedüli előnyét, amit saját erőforrásainak olcsóbb kitermelése jelent.
Az elemző gyarmatosító politikai modellnek nevezi, hogy a romániai energiaáraknak el kell érniük azt a szintet, amelyet az Európában domináns gazdasági erőt képviselő, de gázzal nem rendelkező Németország Oroszországnak fizet a nyersanyagért. A szerző szerint az energiaárak liberalizálása behatárolja Románia fejlődési kilátásait, és végérvényesen Európa perifériájára kényszeríti Bukarestet.
Serbanescu szerint Magyarország legalább keresi a kiutat, és arra törekszik, hogy a külföldi szolgáltatók a profitot visszaforgassák, mert a közszolgáltatások célja nem a lakosság kárára való profittermelés kellene legyen, hanem annyi bevétel előteremtése, ami a szolgáltatások fenntartására, korszerűsítésére és fejlesztésére elég – olvasható a Jurnalul Nationalban.
2013. november 29.
Bukarest bocsánatkérésre szólítja fel Budapestet Tőkés-ügyben
Bukarest nem sokáig tűrte szó nélkül, hogy Tőkés László mögött teljes mellszélességgel kiállt a magyar kormány román állami kitüntetésének tervezett visszavonása ügyében.
Radu Podgorean, a román külügyminisztérium államtitkára álláspontja felülvizsgálatára és bocsánatkérésre szólította fel magyar kollégáját, Németh Zsoltot napokban elhangzott országgyűlési felszólalásáért, amelyben az erdélyi európai parlamenti képviselő érdemrendjének lehetséges visszavonásáról beszélt.
Csütörtökön este közzétett nyilatkozatában Radu Podgorean „a román állam egyik szimbólumának minden alapot nélkülöző meggyalázásaként" értelmezte, és „teljességgel elfogadhatatlannak" minősítette a magyar külügyminisztérium államtitkárának parlamenti felszólalását. Németh Zsolt kedden az Országgyűlésben egy napirend előtti kérdésre válaszolva egyebek mellett azt mondta, a magyar kormány azt kéri Traian Băsescu román államfőtől, hogy „ne hagyja Románia Csillagát visszavörösödni".
„Súlyos, és minden alapot nélkülöző vád azt állítani, hogy megvörösödött a Románia Csillaga érdemrend. Feltesszük mi is a kérdést: mit mondana Németh Zsolt, ha Romániában valaki azt állítaná, hogy Budapesten visszatértek a hatalomba a horthysták?" – szerepel Podgoreannak az Agerpres hírügynökség által idézett állásfoglalásában.
Az államtitkár kijelentette: Románia szuverén joga a kitüntetések adása és visszavonása, az érdemrend pedig egyebek mellett a kitüntetett személyiség lojalitásának az elismerése Románia értékei, szimbólumai, és nemzeti érdeke iránt.
„Románia tiszteli a hőseit, de a hősöknek is tisztelniük kell Romániát" – jelentette ki az államtitkár, hozzátéve, Tőkés László érdeme, hogy bátran szembefordult a kommunista diktatúrával. „Megérdemelte a tiszteletünket ugyanúgy, ahogy azok a román állampolgárok is megérdemlik, akik 1989 decemberében élő láncot vontak köréje, hogy megvédjék a kommunista rezsim megtorló erőitől. Nem lehet feladatunk azonban tisztelni azt, aki ma azt kéri, hogy Románia kerüljön protektorátus alá" – jelentette ki az államtitkár.
Megjegyezte, a Románia Csillaga érdemrendet éppen azért hozták létre annak idején, hogy Románia függetlenségét jelképezze. Podgorean szerint Németh Zsoltnak a diplomáciai elfogadhatóság határán mozgó gyakori kijelentései jól ismertek Romániában. „Esedékes lenne, hogy Németh Zsolt vizsgálja felül álláspontját, és kérjen bocsánatot a gyalázkodó kijelentéseiért, amelyek ellentétesek országaink barátsági és együttműködési szerződése szellemével"– idézte az államtitkárt az MTI.
Különben Podgorean a magyar Külügyminisztérium honlapján csütörtökön megjelent angol nyelvű híradásra hivatkozott, amely Németh Zsolt válaszát foglalja össze Hidvéghi Balázs képviselő napirend előtti felszólalására.
Hidvéghi Balázs (Fidesz) az Országgyűlésben kedden, napirend előtt úgy értékelte, hogy a Románia Csillaga becsületbíróságának döntése Tőkés László kitüntetésének visszavonásáról azért történt, mert a politikus nyáron Tusnádfürdőn az mondta, Magyarország vállaljon védhatalmat az erdélyi magyarság felett. A képviselő szégyenletesnek nevezte a döntést, amely, ha megvalósul, Románia 1989-es forradalmának szellemét tagadja meg.
A kormánypárti politikus méltatta Tőkésnek a romániai forradalomban betöltött szerepét. Németh válaszában azt mondta, a magyar kormány azt kéri Traian Băsescu román államfőtől, „ne hagyja Románia Csillagát visszavörösödni". Hozzátette: a magyar politikának az egységet kell megőriznie az ügyben, és „élőláncot" kell alkotnia, mint ahogy az annak idején a temesvári parókia körül történt.
Az államtitkár szerint az elmúlt pár hónapban hisztériakeltés volt Romániában az üggyel kapcsolatban, amelynek okát három román újságíró fogalmazta meg a legjobban, miszerint a Szekuritáté soha nem tudta Tőkés Lászlónak megbocsátani Temesvárt, a romániai forradalmat, ezért a becsületbíróság döntése nem más, mint a kommunista titkosszolgálat bosszúja 25 év után.
Egyébként Németh Zsolt minden bizonnyal Tőkéstől „merített", amikor elvörösödő csillagról beszélt. November 22-ei, Nagyváradon tartott sajtótájékoztatója alkalmából kiadott, a bukaresti becsületbíróság döntését kommentáló nyilatkozatát az EP-képviselő azzal a megjegyzéssel zárta: „Románia csillaga elvörösödőben..."
Krónika (Kolozsvár)
2013. november 30.
Nemzetpolitika témában szervezett konferenciát a MIÉRT és a SZIT
Szilágycsehben szervezett Nemzetpolitikai Konferenciát a Magyar Ifjúsági Értekezlet és a Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács november 29. – december 1. között.
November 29-én, a rendezvény megnyitóján jelen volt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezetének elnöke, Szilágyi Róbert, az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke, Varga András, Szilágycseh polgármestere, Szabó József MIÉRT elnök és Demyen István SZIT elnök.
Demyen István SZIT elnök házigazdaként köszöntötte az ifjúsági szervezetek képviselőit, majd kiemelve a rendezvény célját elmondta: „úgy a MIÉRT-nek, mind a SZIT-nek fontos olyan kérdésekre választ keresni, amelyek nem csak politikusainkat foglalkoztatják, hanem a fiatalokat is. A konferencia teret biztosít a Kárpát-medencei fiatalok találkozásának, lehetőséget adva a tapasztalatok megosztására, szempontrendszerek összehasonlítására”.
„Szilágycsehet sokszor a találkozások városának is nevezik. Szerintünk jogos a jelző használat, hisz városunk határában három megye: Szilágy, Szatmár és Máramaros szorít kezet”- vette át a szót Varga András. Szilágycseh polgármestere elmondta, nagy örömére szolgál, hogy éppen ez a kisváros ad otthont a konferenciának, reméli, hogy nemcsak a találkozások, hanem település-, a megye- és az országhatáron átnyúló együttműködések központja is lesz a város.
Szabó József MIÉRT elnök felszólalásában kifejtette: „mi fiatalok a magunk oldaláról közelítjük meg a nemzetpolitikai kérdéseket, és számos ifjúsági szervezet képviselőit látjuk vendégül a rendezvényen érdemi vitára. Azokban az ország határain átnyúló projektekben kell közösen részt vennünk és dolgoznunk, amelyek valódi eredményeket hoznak, ezért is döntöttünk néhány hónapja a nemzetpolitikai téma mellett”.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a MIÉRT Nemzetpolitikai Konferenciáján tartott előadásában elmondta: „a fiataloknak sokkal több kérdést kell feltenniük, mint amennyire választ tudunk adni jelen pillanatban. Olyan kérdéseket kell érintenetek, amelyekre a választ ti dolgozzátok ki a jövőben. Jelen pillanatban nehéz nemzetpolitikáról beszélni, mert egységes definícióját egyetlen politikus és szakértő sem tudná meghatározni”.
„Olyan kérdéseket kell feltennetek, amelyekre a következő években választ is kell adnotok. Erdélyből nézve minden olyan kérdés, amely a nemzeti identitáshoz és megerősítéshez kapcsolódik, nemzetpolitikának számít. Ugyanakkor mást jelent hazánkban, és mást jelent Magyarországon ez a fogalom. Mi sokkal tágabb terepen mozgunk, sokkal több mindent jelent számunkra a nemzetpolitika”- magyarázta a szövetségi elnök.
Kelemen Hunor előadásában hangsúlyozta: „a jövőben konszenzust kell teremtenünk a nemzetpolitikai kérdésekben, és látok jeleket, hogy elmozdulhatunk ennek irányába. Lassan mindannyian felnövünk ahhoz a feladathoz, ami egy hatékony stratégia kidolgozásához vezet. Szem előtt kell tartanunk, hogy partneri viszonyokra van szükség első sorban”.
Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezetének elnöke beszédében kifejtette: „csak együtt gondolkodva tudunk helytálló nemzetstratégiát kialakítani. Meg kell ismernünk egymás helyzetét, és mindehhez kiváló alkalmat teremtenek az ifjúságot érintő konferenciák. Együtt gondolkodva, egymást segítve, kölcsönös támogatással tudjuk biztosítani, hogy mi erdélyi magyarok itthon maradhassunk, ugyanakkor jó viszonyunk legyen az Anyaországgal, Felvidékkel, Kárpátaljával és Vajdasággal is.”
„A partiumi rendezvényünk idén nemzetpolitikai konferenciává nőtte ki magát, ahol lehetőség van megvitatni azokat a pontokat, amelyek összekötnek bennünket” – köszöntötte a jelenlévőket az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke. Szilágyi Róbert elmondta: „Magyarországon nemzetpolitikai vonatkozásában rengeteg stratégiát dolgoznak ki nekünk, de ha a kidolgozás folyamatában nem tudjuk elmondani a véleményünket, akkor ezek a stratégiák hiábavalóak, viszont az igazi harcot itthon kell megvívnunk, megtalálva a körülöttünk élőkkel is a közös elképzeléseket, támogatást kapva céljaink megvalósításához”.
A MIÉRT Nemzetpolitikai Konferencia programja a következő két napban:
November 30., szombat
10.00 Bodor László, az RMDSZ főtitkár-helyettese - Transsylvania Semper – Erdélyi Magyar Értéktár
11.00 Bárdi Nándor, MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézet – A budapesti kormányzatok magyarságpolitikája 1989 után
12.30 Kávészünet
13.00 Nagy Mihály Zoltán, a Román Kulturális Intézet igazgató-helyettese - Kisebbségi lét és társadalmi (ön)szerveződés az erdélyi magyarság esetében 1918 és 1989 között
14.30 Ebéd
16.00 Szilágyi Róbert, az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke – Szilágysági kisebbségpolitika
16.45 Kávészünet
17.00 Kerekasztal beszélgetés több Kárpát-medencei ifjúsági szervezet képviselőjével
19.30 SZIT-logó bemutatása
20.00 Vacsora
December 1., vasárnap
10.00 Partiumi Ifjúsági Konferencia – fiatal vezetők a partiumi jövőképről
Őri-Pákay Franciska, a Szatmár Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke
Debreczeni Sándor, a Bihar Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke
Demyen István, a Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke
11.30 Kávészünet
12.00 Partiumi Önkormányzatiság – Erősödő önkormányzatok
Kovács Máté, a Szatmár Megyei Tanács RMDSZ frakcióvezető
Horváth Béla, Szalacs polgármestere
Bogya Miklós, Kraszna alpolgármestere
13.30 Zárás
A szervezők fenntartják a programváltoztatás jogát
maszol/közlemény
2013. november 30.
A nyolcvanéves Gálfalvi Zsoltot köszöntötték Marosvásárhelyen
A 80-ik születésnapját ünneplő Gálfalvi Zsoltot köszöntötték péntek este Marosvásárhelyen, a Bolyai-klubban. A szerkesztőt, újságírót, az erdélyi magyar művelődési élet kiemelkedő alakját barátai, volt pályatársai egy erre az alkalomra szervezett irodalmi esttel lepték meg.
Kovács András Ferenc születésnapi verset írt erre az alkalomra, amelyet Benedek Botond Farkas színművész tolmácsolt, majd Markó Béla olvasta fel prózai írását, amellyel a 80-ik életévéhez érkezett szerkesztőt, újságírót, az erdélyi magyar művelődési élet kiemelkedő alakját köszöntötte. –
Földes György budapesti történész Az erdélyi Prospero című köszöntőjében a bölcsesség és kiegyensúlyozottság példaképének nevezte Gálfalvit, aki egész életművével, életpályájával „híd volt az emberi vágyak és a valóság között”, képes volt asztalhoz ültetni az egymással szemben állókat is, hogy „ne lőjenek egymásra”. Földes három kifejezéssel foglalta össze mindazt, ami Gálfalvi Zsoltot jellemzi: mérték, türelem és hegy.
Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója azt az időszakot elevenítette fel, amikor Gálfalvi a színház igazgatója volt, és amikor „nagyon prosperáló színháza volt Vásárhelynek”. A színházigazgató végül Illyés Gyulának egy versét adta elő, akivel Gálfalvi szintén jó kapcsolatot ápolt, 1956-ban ismerkedtek meg a Fáklyaláng című dráma marosvásárhelyi bemutatóján. Illyés Gyula Koszorú című versét ennek apropóján Markó Béla ajánlotta az ünnepeltnek.
Az est második felében egy beszélgetésre is sor került Markó és Gálfalvi között arról többek közt, hogy az értelmiségi embernek milyen felelőssége van, áldozatvállalásra van-e szükség. Az ünnepelt arról beszélt, hogy alapvető tulajdonság, alapvető igény a betűvető ember számára az értelmes élet, hiszen csak így érdemes élni és dolgozni. Ma az emberi értelem a legnagyobb hiánycikk – hívta fel a figyelmet Gálfalvi, mégis erre panaszkodnak a legkevesebbet, hogy nem lehet kapni. A pályafutásával, megvalósításaival kapcsolatosan elmondta, nem érezte áldozatnak a különböző megbízásokat, felkéréseket, funkciókat, olyan feladatok voltak számára, amelyekről lemondani nem lett volna dicsőséges. Sokkal többet szeretett volna írni, műsort készíteni, szerkeszteni, Thomas Mannal, vagy Márai Sándorral foglalkozni – mondta.
Az is kiderült a beszélgetés során, hogy mit jelentett Gálfalvi Zsolt számára Kolozsvár, Marosvásárhely, valamint Bukarest. Szerette a régi Kolozsvárt nagyon, és (bár a mai nem az a Kolozsvár, ami egykor volt) ezt is nagyon szereti. Marosvásárhely mindig az a hely volt, ahol értelmesen lehetett cselekedni, Bukarest pedig a nagyon jó és hasznos tapasztalatok városa – foglalta össze az ünnepelt.
Maszol.ro
2013. november 30.
Új út nyílik a kolozsvári diákok számára
Egy új kapocs Budapest és Kolozsvár között címmel tartottak konferenciát az EIT ICT Labs Magyar Nemzeti Társult Csomópont és a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem szervezésében péntek délelőtt. A rendezvényen a két szervező fél mutatkozott be azzal a céllal, hogy a két város közti kapcsolatépítést erősítse.
Első lépésben dr. Horváth Zoltán, az EIT ICT Labs Magyar Nemzeti Társult Csomópont igazgatója mutatta be azt az európai hálózatot, amely több, elsősorban nyugati és északi város egyetemeit, a kontinens különböző vállalkozásait köti össze, oktatást, kutatást, üzletet kapcsolva egymáshoz, az infokommunikációs technikákkal kapcsolatos innovációs lehetőségeket erősítendő.
A budapesti csomópont menedzsere, Várhalmi Zsuzsa a diákokat érintő gyakornoki lehetőségekről számolt be, kiemelve, hogy a az EU-s állampolgárok számára ingyenes oktatás meglehetősen nagy mobilitást biztosít, a mesteri éveket két különböző városban lehet elvégezni. A kolozsvári diákok számára is nyitott a lehetőség, hiszen csereprogramokban vehetnek részt, a nyitni kívánó cégek pedig szintén teret kapnak.
A gyakornoki program előnyeiről, és saját innovációiról többek között a Szatmárnémetiből származó Maksay Dorottya, az EIT CH.A.N.G.E. Awards 2013-as győztese számolt be, aki Helsinkiben szerzett tapasztalatai alapján olyan rendszert épített ki, amellyel az olcsóbb szállást kereső diákok és a segítsd égre szoruló idősek is előnyhöz jutathatnak.
Dr. Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese az egyetem eredményeit és előnyeit ismertetve, aláhúzva, az európai kapcsolatrendszerhez tartozó budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemmel húsz éve ápolják a kapcsolatot.
A konferencia utolsó momentumaként Kelemen András, a Cluj IT Cluster igazgatója az európai kezdeményezés kolozsvári mását ismertette, amely szintén összekapcsolja a régióban található innovatív vállalkozásokat.
Maszol.ro
2013. december 2.
Maros megye történelméről a magyar tudomány napján
A magyar tudomány napja Erdélyben címmel 12-ik alkalommal szerveztek tudományos konferenciát Marosvásárhelyen. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület marosvásárhelyi fiókegyesülete az idén közösen szervezte a rendezvényt a Borsos Tamás Egyesülettel.
Az idei ülésszak Marosvásárhely és Maros megye múltját ölelte fel a kezdetektől napjainkig, szó volt a római limes Maros megyei feltárásának eredményeiről, a marosvásárhelyi vár 14-17-ik századi állapotáról, az egykori, 18-ik században működő ispotályról, Szováta fürdőéletéről, az 1902-es polgármesteri programról.
Simon Zsolt a marosvásárhelyi kovácslegények 1565-ös és 1781-es szabályzatáról értekezett, Weisz Szidónia Somkereki Erdélyi István 1638-ból fennmaradt végrendeletéről mutatta be tudományos dolgozatát, Buzogány Dezső arról a marosvásárhelyi hitvallásról tartott előadást, amely 1559-ben született, mint „az erdélyi reformációnak egyik jelentős, az erdélyi református egyháznak pedig a legelső alapvető hitvallási irata”.
Oniga Erika olyan történetet mutatott be Marosvásárhely múltjából, amely még a 19-ik században kezdődött, de napjainkban is van folytatása. Arról a Csonka Gézáról beszélt, akinek a fényképészműhelyeiben készült fotók számos városi polgár portréját örökítették meg, amelyek minősége, stílusjegyei a polgárosodó kor szellemét idézik. Csonka Géza egykori lakóházát mára felújítottak az új tulajdonosok, vigyázva a szecessziós épület minden részletére, és szállodát működtetnek benne. Csonka Géza 1861-ben született Vajdahunyadon, Budapesten tanult fotográfiát, majd Marosvásárhelyen telepedett le, ahol két fényképészeti műhelyt is működtetett: a Kossuth-utcait, valamint a főtérit. A város polgárait, családokat, közéleti személyiségeket örökítette meg. Rendszeres megrendelői voltak Stahl Juliska és Mariska, vagy Farkas Izsák és felesége. Ő örökítette meg 1894-ben Bolyai János eredeti sírját is a református temetőben, amit később az apa, Bolyai Farkas mellé költöztettek.
Tófalvi Zoltán az 1956-os magyar forradalom két marosvásárhelyi áldozatát, Dudás Józsefet és Szabó Jánost mutatta be.
Az ülésszak végén Pál-Antal Sándor, az EME marosvásárhelyi vezetőségéből leköszönő elnök értékelte a rendezvényt, kiemelve, hogy a színvonalas előadások jövőre kötetben is megjelennek, amelynek ő maga vállalja a szerkesztését.
maszol.ro
2013. december 3.
Háborút nem, de országot vesztettünk (December elsejére emlékezve)
A háborút az osztrák–magyar hadsereg nem a négy évig tartó csaták idején, nem a frontokon, hanem a háború végén veszti el. Nem a magyar katona hősiességén múlt az ezeréves földrajzi, történelmi, gazdasági, kulturális, politikai egység széthullása, ebek harmincadjára jutása.
Dr. Nagy Miklóst idézem: „a frontról hazatérő katonatömegeknek ugyan elegük volt a végtelennek tűnő háborúból, de a történelmi határok védelmére készek voltak fegyvert fogni.” A Károlyi Mihály (1875–1955) vezette kormány 1918 végén nem élt ezzel a lehetőséggel. Károlyi és politikustársai „vakon hittek a parttalan pacifizmusban”. Nem hittek a fegyveres erőkben. Ez hiba volt, mert 1919 márciusában, amikor a kommunisták fegyveres önvédelemre szólítják az ország népét, több tízezren önként jelentkeznek a haza védelmére. A Székely Hadosztály szintén önként jelentkezőkből alakul. Amikor Budapesten és az ország más pontjain a legnagyobb határozottsággal folyik a frontról hazatérő hadsereg leszerelése, akkor az utódállamok fegyverkeznek, és csapataik betörnek az országba. Julier Ferenc (1878–1944) évtizedekkel később írt könyvében, mint az események alapos ismerője, ezt írja: „Bőven lett volna katonai erő az ország védelmére”. Mint szemtanú számol be „arról is, hogy a nemzeti érzés, főleg az olasz frontról visszatérő alakulatok jelentős részében nem hiányzott”. Tehát nem igaz, hogy az ország területét nem lehetett volna megvédeni, bár nem tagadható az sem, hogy az orosz frontokról hazaérkező hadsereg egy részét valóban le kellett szerelni. Mindezek mellett úgy tűnik, hogy némely politikusok tudatosan járultak hozzá az ütőképes haderő szétzüllesztéséhez. Közülük fő szerepet játszik a szociáldemokratából kommunistává vedlett Pogány (Schwartz) József (1886–1938), aki 1918 októberétől a katonatanács vezetőjeként buzgólkodott a tisztikar tekintélyének lerombolásán.
A másik jelentős politikus, aki a háború végén folytatott pacifista politikai nézeteivel rombolja a magyar fegyveres erőket, Linder Béla (1876–1962) hadügyminiszter. A budapesti helyőrség tisztikarának a magyar parlament előtt tartott eskütételén – 1918. november 2-án – mondott beszéde tükrözi gondolkodásmódját: „Nem kell hadsereg többé!”, mert elérkezett az „emberi haladás, az emberi kultúra korszaka. (…) az emberiség ügye győzött, az emberiség került ki győztesen ebből a háborúból, nem az antant, hanem az emberiség. Ezzel a jelszóval fogunk győzni a béketárgyalásokon is, ez a mi hatalmas fegyverünk.” Ő mondja a később híressé vált mondatot: „Soha többé katonát nem akarok látni.”
A világháború Magyarország számára 1918. november 3-án ért véget, amikor Ausztria–Magyarország megköti az antanttal a padovai fegyverszünetet. Ezt az osztrák–magyar részről Victor Weber tábornok írja alá, míg az antant részéről Adamo Diaz olasz tábornok, vezérkari főnök. Külön magyar fegyverszünet megkötésére 1918. november 13-án Belgrádban kerül sor. Itt székel az antant-csapatok keleti frontjának parancsnoksága, melynek élén Frenchet d’Esperey tábornok áll. Kezdetben Károlyiék is elfogadhatatlannak tartják a feltételeket, végül e katonai egyezményt Magyarország nevében Linder Béla, Károlyi Mihály első hadügyminisztere írja alá. A megegyezés utolsó, XVIII. pontja kimondja: „A szövetségesek és Magyarország között az ellenségeskedés megszűnt.” Korábban az Osztrák–Magyar Monarchia 1918. november 3-án Padovában aláírt fegyverszüneti szerződése is kimondta ezt; és éppen egy nappal korábban az első román katonai egységek átlépik az ezeréves magyar határt. A román határőrök első 35 fős csoportja Gyergyótölgyesnél Gyergyóholló és Borszék térségébe vonul. Egy román százados a gyergyótölgyesi szolgabírónak kijelenti, hogy a határszélen gyülekező román hadsereg Németország ellen készül. Mondja ezt akkor, amikor az általa osztogatott röplapok azt hirdetik, hogy Románia birtokba veszi Erdélyt. Még aznap román bírót neveznek ki a gyergyóhollói zsidó bíró helyébe. Ez volt az első román beavatkozás a magyar állam belügyeibe. Ebből következik, hogy már az első katonai egységek megszállóként érkeznek. Másnap újabb csapategységek lépik át a határt. Bár e napon Belgrádban a magyar kormány aláírja a katonai egyezményt, ahelyett, hogy tiltakozna, illetve az ország határait megsértők elleni harcra adna ki parancsot, ennek ellenkezőjét teszi. A magyar határőrségnek megtiltják az ellenállást.
Megállapítható: a román katonai egységek kilenc nappal a padovai fegyverszünet aláírása után lépik át magyar határt, amikor a magyar kormány már nagy ütemben felszámolta a frontokról hazatérő ütőképes csapatait. Bár már november 12-én egyértelmű, hogy a román haderő megszállóként érkezik, a pacifista Károlyi Mihály és politikustársai naivan hitelt adnak annak a híresztelésnek, miszerint a román haderő antant-, azaz rendfenntartó erőként érkezik. Elkövetik még azt a hibát is, hogy a belgrádi szerződés aláírása, a románok betörése után is teljes lendülettel folytatják a megmaradt magyar haderő lefegyverezését. Ilyen politikai és katonai vezetés mellett veszítjük el ezeréves magyar hazánkat, és a magyarság egyharmada ekkor kerül idegen uralom alá. Mindez akkor történik, amikor Erdélyből sikerrel ki lehetett volna verni az idegen megszállókat. (Részlet Kádár Gyula Prés alatt a magyarság. Nemzeti elnyomás Romániában című könyvéből. Scribae Kádár Lap- és Könyvkiadó. Csíkszereda, 2013.)
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. december 3.
Régi álma teljesült az arad-gáji református közösségnek
Vasárnaptól három harang hirdeti Isten dicsőségét
Vasárnap az arad-gáji református templomban 10 órától megtartott, adventi úrvacsoraosztással egybekötött istentiszteleten először szólaltak meg az önműködő rendszerre átállított harangok, amelyeknek a száma háromra gyarapodott.
A 75 kilós harang 1925-ben készült Aradon Hőnig Frigyes műhelyében a szintyei református gyülekezet számára, Molnár Gábor gondnoksága idején. Mivel azonban a szintyei gyülekezet feloszlott, a harang a kisjenői református parókiára került, ahonnan Bodor László lelkipásztor aradi szolgálata idején átvette az arad-gáji gyülekezet. A 95 kilós harang Budapesten Szlezák László aranykoszorús harangöntő műhelyében készült a Szilágy megyei galgói református templom számára. A gyülekezet elnéptelenedése miatt lebontott templom építőanyagából a tégla és a faanyag, továbbá a bútorok Aradra történt szállításával együtt, ide került a harang is, a Gájban tervezett új templom számára. Mivel azonban a templomépítéshez nem adott engedélyt az akkori kommunista hatalom, a két harang számára a gyülekezet udvarán, Balogh András lelkipásztor 1986-ban haranglábat építtetett.
Az arad-gáji új református templomnak a 2005. október 29-én történt avatását követően, nt. Czégé Imre lelkipásztor javaslatára, a presbitérium egy harmadik, 150 kilós harangnak a beszerzéséről, mindháromnak a templomtoronyba történő felszereléséről döntött. Folyó év nyarán a 150 kilós, Vass Gergely nagyváradi református lelkész műhelyében készült harangot jutányos feltételek között, az arad-ségai katolikus egyházközségtől vásárolták meg. A templomtoronyban a harangok számára a fémszerkezetet, illetve a tényleges beszerelést 2012-ben, Horváth László vezetésével az aradi New-Met vállalat végezte el. Tekintve, hogy 2013 nyarán az Egyesült Államokban élő Bodor Péter, néhai Bodor László lelkipásztor fia a Nyugati Jelen világhálós változatán olvasott a harangok felszerelésének, automatikus működésre való átállításának a tervezetéről, a testvéreivel, Zoltánnal és Albinkával együtt, az édesapjuk emlékére 3000 dolláros adományt ajánlottak fel a munkálatok támogatására. A jelzett munkálatokat november folyamán a nagyváradi Nagy Csaba Sándor elvégezte, a vasárnapi istentisztelet óta gombnyomással szólnak a harangok, de a közeljövőben leszállítja az automatikus működéshez szükséges berendezést is.
Az arad-gáji református gyülekezet presbitériuma és nt. Czégé Imre lelkipásztor a munkálatok befejezése okán ezúttal is köszönetet mond az Elecon cég vezetőjének, Demeter Ferencnek és munkatársainak, a szükséges villanyhálózat beszereléséért; a New-Met cégnek a fémszerkezetért; Nagy Csaba Sándornak az automatizálási munkálatokért, a Bodor család tagjainak a pénzadományért; a gyülekezet adományozó tagjainak a mindennemű segítségért. Az említettek jóvoltából régi álma valósult meg a gyülekezetnek. Soli Deo Gloria.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2013. december 3.
Répás Zsuzsanna: fontos, hogy megismerjük múltunkat, gyökereinket
- A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár fontosnak tartja, hogy megismerjük múltunkat, gyökereinket, szerinte az ember akkor válik "egésszé".
Répás Zsuzsanna kedden Budapesten, a Balassi Intézet diaszpórából érkezett magyar, illetve magyarul tanuló külföldi hallgatóinak karácsonyi ünnepségén hozzátette: ezt a közösségi élményt, a magyarsághoz kötődés élményét élhetik át a mostani ünnepségen mindazok, akik akár származásuk, akár tanulmányaik révén kötődnek a magyarsághoz.
Elmondta: a Balassi Intézet hallgatói különböző okból tanulmányozzák a magyar kultúrát és nyelvet. Vannak, akik szeretnék jobban megismerni a gyökereiket, azt a kultúrát és országot, ahonnan a családjuk származik, mások tanulmányaik révén kötődnek a magyar kultúrához.
Az intézetben valamennyien megismerhetik az együvé tartozás, vagyis egy olyan közösséghez tartozás élményét, amit a magyar nyelv és kultúra köt össze - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára.
A magyar művelődés nemzetközi intézményeként, a külföldön működő magyar kulturális intézetek tevékenységének koordinátoraként is működő Balassi Intézetben mintegy 200 hallgató ismerkedik a magyar nyelvvel és kultúrával 10 hónapos ösztöndíjak keretében. Határon túli, illetve a diaszpórában élő magyarok és hungarológiai diszciplínákat tanuló külföldiek.
Az ünnepségen kínai, japán és kongói hallgatók közösen adták elő a Csengőszó című karácsonyi dalt. Először mindannyian az anyanyelvükön, majd közösen magyarul.
(MTI)
2013. december 4.
Répás Zsuzsanna: A külhoni jogászok az egész közösség javát szolgálják
- A nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint ha a külhoni magyar jogásztársadalmat meg tudják erősíteni, az az egész közösség javát szolgálja. Erről Répás Zsuzsanna beszélt szerdán a Szász Pál tanulmányi ösztöndíjas hallgatók évadnyitó szakmai szemináriumán a fővárosban.
A helyettes államtitkár hangsúlyozta, többszörös volt az ösztöndíjra a túljelentkezés, ami azt mutatja, hogy jó a híre a programnak. Hozzátette: az előző évi ösztöndíjasok jól teljesítettek, sok fiatal jogász civil szervezetek munkájában is részt vesz. Fontosnak tartotta, hogy a jogászok jól reagáljanak a szülőföldjükön megfogalmazódó olyan problémákra és ügyekre, amelyek az emberek hétköznapjait érintik.
Az ösztöndíjjal a külhoni magyar jogásztársadalmat szeretnék megerősíteni és fejleszteni - mondta. Jó úton indultak el, és a magyarországi és külhoni jogásztársadalom között kialakuló kapcsolatok a jövőbeni együttműködés alapjait jelentik - tette hozzá. Répás Zsuzsanna azt kérte a fiatal ösztöndíjasoktól, hogy elkötelezettségüket továbbra is őrizzék meg.
Az ösztöndíjat 2012-ben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium alapította a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-vel együttműködve. A program szakmai részének megvalósításában a Budapesti Ügyvédi Kamara vesz részt.
A nemzetpolitikai államtitkárság korábban az MTI-vel azt közölte, a másodszor meghirdetett ösztöndíj célja, hogy olyan jól képzett, a nemzet iránt elkötelezett, a magyar és a többségi állam szerinti szaknyelvet egyaránt ismerő, mindkét országban tapasztalatokat szerzett jogászai legyenek a külhoni magyar közösségeknek, akik hozzájárulnak a magyarság jogi megerősítéséhez.
Az a cél, hogy olyan szakértői gárda jöjjön létre, amely magabiztosan jár el a szakmai kérdésekben, tudásával hozzájárul a magyar jogászszakma és a jogásztársadalom nemzetközi megbecsültségéhez - írták.
Az ösztöndíjprogram keretében a nyertes pályázók egy-egy budapesti ügyvédi irodában töltik a nyári gyakorlatukat, és ezalatt magyarországi ügyvédek segítik őket. A programban 25 ösztöndíjas vesz részt.
A támogatási keretösszeg 15 millió forint, amelyből minden ösztöndíjas 600 ezer forint támogatásban részesül a 2013/2014. évi tanulmányi időszak 12 hónapjára.
Az 1881-ben Nagyenyeden született Szász Pál 1910-től a magyar parlamentben a magyarigeni választókerület országgyűlési képviselője volt, Tisza István legközvetlenebb munkatársai közé tartozott. 1933-ban a nagyenyedi Bethlen Kollégium főgondnokává választották, 1936-ban az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület elnöke lett. Vidéki gazdatanfolyamokat indított, saját költségén tehetséges falusi fiatalokat külföldi tanulmányútra küldött, Csombardon pedig Kós Károly tervei alapján gazdasági iskolát épített fel. A bécsi döntés után a magára maradó dél-erdélyi magyarság segítségére sietett. 1951 nyarán letartóztatták, és a Márton Áron-perben nyolc év börtönre ítélték. 1954-ben Dél-Romániában, az Ocnele Mari-i börtönben halt meg. .
(MTI)
2013. december 5.
Tőkés: nincs helye a jövő évi választásokon az erdélyi magyarok pártoskodásának
Sem a jövő évben esedékes magyarországi parlamenti választáson, sem az európai parlamenti választáson nincs helye az erdélyi magyarok pártoskodásának - közölte az MTI-hez eljuttatott szerdai nyilatkozatában Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke - írja ma az MTI.
Leszögezte, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az erdélyi magyarok minél nagyobb számban éljenek a választás állampolgári jogával a magyarországi választásokon, másrészt pedig azért, hogy minél erősebb képviselettel rendelkezzenek az Európai Parlamentben.
Az EMNT elnöke szerint súlyos következményekkel járhat az a "gőgös egyeduralkodói mentalitás", amely szerint az RMDSZ az egyedüli hiteles képviselője az erdélyi magyar közösségnek.
"Félrevezető pártpropagandának" találta azt a kijelentést, hogy az RMDSZ az erdélyi magyarság 90 százalékának a támogatásával rendelkezik. Megemlítette, hogy a legutóbbi választásokon az erdélyi magyaroknak csupán mintegy 40 százaléka járult az urnákhoz, a többség kiábrándult, és eltávolodott az RMDSZ-től.
"A nemzeti összefogás és együttműködés korparancsa látszik most a legfontosabbnak" - fogalmazott a volt királyhágómelléki református püspök.
Megemlítette, hogy Gyurcsány Ferenc ma is ugyanazt mondja, amit a magyar állampolgárság határon túli kiterjesztéséről tartott 2004. december 5-i népszavazás idején. "Román elvtársai is hozzá hasonlóan igyekeznek megfosztani bennünket kisebbségi és közösségi jogainktól. Hogyha rajtuk múlna, akkor az erdélyi magyarok sem Bukarestben, sem Budapesten nem találnának orvoslást helyzetükre" - állapította meg Tőkés László.
A romániai visszarendeződésről árulkodó példaként hozta fel, hogy a Románia Csillaga érdemrend becsületbíróságának az idézései után szerdán a legfőbb ügyészségtől kapott idézést, mert a szélsőnacionalista Új Jobboldal szervezet hazaárulással vádolta meg.
Tőkés László szerint az RMDSZ-nek is az igazi nemzeti összefogás útjára kellene lépnie. "Itt az ideje, hogy a közös nemzeti érdeket előtérbe helyezve, az RMDSZ szűk pártvezetősége és nomenklatúrája végképp felhagyjon az önös párt- és klientúraépítéssel, amit a magyar választópolgárok adólejeinek a kisajátításával és eltérítésével végez" - jelentette ki.
A volt püspök különösen fájdalmasnak találta, hogy a korábban általa vezetett Királyhágómelléki Református Egyházkerület is "a politikai és pénzügyi korrupciótól áthatott bihari RMDSZ" befolyása alá került. "Egyházunk ilyen mérvű pártosodására csak 1989 előtt, a rossz emlékezetű Papp László idejében volt példa" - vélte Tőkés.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. december 5.
Kiemelkedő személyiségnek tartja Ponta Horthyt
Miközben Radu Pogdoreanu, a román külügy államtitkára lesújtó módon vélekedik a vitatott múltú Horthy Miklósról és politikai irányvonaláról, Victor Ponta miniszterelnök a magyar történelem kiemelkedő személyiségének tartja a az egykori kormányzót.
Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd szerdán egy olyan dokumentumot mutatott be, melyet a román kormányfő nevében a bukaresti Bădiţă és Pop Ügyvédi Iroda munkatársai állítottak össze és tettek le a bíróságra. Ebben Ponta, aki korábban többek között azzal vádolta Tőkés Lászlót, hogy horthysta nyelvezetet használ, azzal védekezik az őt rágalmazásért beperelő ET-képviselővel szemben, hogy kijelentésében nem volt semmi pejoratív, annál is inkább, mivel „Horthy a magyar történelem kiemelkedő személyisége”. A kormányfő ugyanakkor a románellenes érdekek képviselőjének nevezte a volt püspököt, akit szerinte „azok pénzelnek, akik azt akarják, hogy Románia egy instabil ország legyen, és hogy minden oldalról megtámadják”. Mint ismeretes az őt ért vádakért a jelenlegi európai képviselő százezer lejes fájdalomdíjat követel a Szociáldemokrata Párt elnökétől.
Néhány nappal korábban a Ponta-kormány külügyi államtitkára viszont azzal replikázott magyarországi kollégájának, a Tőkés állami érdemrendje ügyében felszólaló Németh Zsoltnak, hogy „súlyos, és minden alapot nélkülöző vád azt állítani, hogy megvörösödött a Románia Csillaga érdemrend. Feltesszük mi is a kérdést: mit mondana Németh Zsolt, ha Romániában valaki azt állítaná, hogy Budapesten visszatértek a hatalomba a horthysták?”. A diplomáciai csörte abból fakadt, hogy kormánya nevében Németh azt kérte Traian Băsescu román államfőtől, hogy ne vonja vissza Tőkés László 2009-ben kapott érdemrendjét és ezáltal „ne hagyja Románia Csillagát visszavörösödni”.
A Tőkés és Ponta közötti rágalmi per következő tárgyalását hétfőn, december 9-én, 12 órakor tartják a bukaresti I. kerületi bíróságon. Ekkor hallgatják meg a felperes tanúját, Csomortányi Istvánt és valószínűleg ezek után születik meg az ítélet is.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
2013. december 6.
Mátis Jenő: Kelet-Európa Svájca lehet Erdély a Mikó Imre Terv megvalósításával
A nemrégiben megszervezett I. Nagyváradi Mezőgazdász Konferencia, valamint a Csíksomlyón A tej útja címmel megtartott szakmai konferencia bebizonyította, hogy sok kérdés és probléma foglalkoztatja az erdélyi magyar gazdákat, ezekre vonatkozóan pedig az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által kidolgozott Mikó Imre Terv jó válaszokat és megoldási javaslatokat tartalmaz – jelentette ki Mátis Jenő, az EMNT alelnöke csütörtökön Budapesten, a Vidékfejlesztési Minisztériumban rendezett II. Kárpát-medencei Összefogás Fórumon.
A konferencia házigazdája Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára volt, köszöntötte a résztvevőket Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének elnöke. Tóth Katalin helyettes államtitkár, valamint Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.
A népes erdélyi küldöttség tagjaként részt vett a tanácskozáson Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt Partiumért felelős alelnöke, Csomortányi István, az Érmelléki Gazdák Egyesületének ügyvezetője, Tiboldi László, a Csíkszéki Gazdák Egyesületének elnöke, Mátis Jenő EMNT-alelnök.
Mátis Jenő felszólalásában elmondta, hogy EMNT 2011-ben kidolgozott Mikó Imre Terve egy egységes erdélyi magyar gazdaságfejlesztési terv. A dokumentumban megfogalmazott kitörési pontok közül négy mezőgazdasági és vidékfejlesztési témájú (mezőgazdaság és élelmiszeripar, erdő- és vadgazdálkodás, a tudatos fogyasztást ösztönző „helyben helyi terméket” elv, valamint a turizmus), mivel az erdélyi magyarság fele vidéken és a vidékből él.
Mátis arról is beszélt, hogy az EMNT égisze alatt Erdélyben létrejött több mint húsz szakmai és gazdaegyesület, amelyek az erdélyi magyar gazdák igazi, hiteles érdekképviseletét vállalták fel.
A Mikó Imre Terv megvalósítása annak reményében történik, hogy 10-15 éves távlatban Erdély Kelet-Európa Svájcává váljon – fogalmazott Mátis Jenő.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája
Erdély.ma
2013. december 7.
A párt, az egyház és a pártegyház
Hetek óta fortyog a katlan a Királyhágómelléki Református Egyházkerület ( KREK) házatáján, jelesül most éppen amiatt, mert- hogy a református lelkészekre nagy nehéz, már-már gerincroppantó feladat hárult. Nem kell azonban valami evangéliumi misz- szióra gondolni ez esetben, ugyanis nem éhezők, árvák, öregek, betegek, istenkeresők gondjával bajlódnak mostanság nyilvánosan, látványosan (és valljuk be elég visszataszítóan) Luther Márton fekete palástos templomi lovagjai! Óh, dehogyis.
Sokkal „fontosabb” dolguk akadt mostanság, éspedig az, hogy püspöküket főtiszteletű Csűry Istvánt, utolsó csepp vérükig s talán utolsó piros udemerés tulipánukig megvédjék a rettegett fenevadtól, azaz Tőkés Lászlótól. Igen, attól a Tőkés Lászlótól, aki tizenkilenc évig volt a püspöke a KREK-nek, aki tulajdonképpen feltámasztotta ezt az egyházkerületet a kommunisták okozta tetszhalálból, aki anno szembeszállt az ateista pártot kiszolgáló volt egyházi vezetővel, a szekus Pap Lászlóval.
Úgy vélem, ezt senki, még az sem, aki Tőkést ilyen-olyan okból kifolyólag nem szereti, nem vitathatja el. Mert lehet Tőkésről sok mindent mondani, lehet szeretni, vagy nem szeretni, de amit anno megtett, azt az emberi igazságérzet és lelkiismeret vetületében, vagy éppen ennek hiányában, újabban nagyon kevesen merik, tudják, akarják elvitatni. Persze akadnak olyanok is, akik mégis elvitatják az egykori „temesvári lelkész”által megvalósított dolgokat. Azt már megszokhattuk, hogy román pártvezérek, no meg a román pártvezérek árnyékában burjánzó RMDSZ-szes politikusok ezt megteszik, hiszen a politika ugye nem erkölcstan, de az, hogy a politikai sz.rkavarások boszorkánykonyhájának lelkes kuktái újabban Jézus tanaira felesküdött lelkészek, ez biza eléggé felémelyíti azt, aki nyomon követte az egyház és a politika alakulását itt az elmúlt húsz év alatt.
Jómagam az elmúlt napokban bevallom dilemmáztam, hogy fintorogjak a kialakult egyházkerületi szappanoperától vagy keserű malíciával nevessek ezen a több mint szánalmas színjátékon. Mert ez a Védjük meg Szent Csűry Istvánt Tőkés Lászlótól című udemerés szappanopera szerintem nemcsak szánalmas de roppant nevetséges is! De lássuk, csak miért is kellett megvédeni a jelenlegi püspököt a volt püspöktől? Nem másért, mert a volt püspök (aki vitathatatlanul szeret levelezgetni) leveleket írt a mostani püspöknek, aki amúgy mellesleg azért lehetett püspökké, mert anno Tőkés támogatta. Ott tartunk tehát, hogy a KREK papjainak meg kell védeniük Csűry Istvánt a Tőkés leveleitől.
Azoktól a leveleitől, melyekben Tőkés nehezményezi, hogy utóda teljesen behódolt az RMDSZ Bihar megyei kisisteneinek és a KREK-et standapityere pártegyházzá tette. Nem értem, miért kell ez ellen védekezni, ugyanis ezen állítások sajnos igazak, hosszú ideje mindenki szeme láttára nyilvánosan zajlik ez a KREK-et tulipános pártegyházzá alakító machináció. Ha csak rákeresünk Csűry István facebook profiljának képeire, rögtön megcsodálhatjuk a nagy lelki egybeolvadását az RMDSZ vezéreivel. Miért kell akkor tagadni, ami látszik, nyilvánosan zajlik, ami naponta olvasható a sajtóban? Miért tagadja ezt a mostani püspök? Szégyelli talán? Mert ha nem, akkor bátran vállalja azt, hogy igenis az RMDSZ vezéregyéniségeivel paktál, velük szerepel, prédikál, ténykedik.
Ha önszántából döntött így, fel kell vállalja ezt, nem egyházkerületének papjait pajzsul használva elutasítani annak vádját, hogy a KREK címerében szereplő bárány új billogot kapott nemrég, éspedig az RMDSZ vörös tulipánját ábrázoló bélyeget. Ha én beleszeretnék az RMDSZ-be s ez a szerelem kölcsönös lenne, én, bizisten, nem tagadnám ezt, főleg akkor nem, ha ennek a mésalliancenak dokumentálható tényei vannak a sajtóban. Akkor azt mondanám, igen szeretem az RMDSZ-t, azért engedtem, hogy magukévá tegyenek engem és egyházkerületemet, saját önszántamból váltam e jeles párt ágyasává, s úgy vélem frigyünk szép lesz és hasznos, úgyhogy Tőkés ne levelezzél velem! Schlussz! Persze ezt én tenném úgy, mert Csűry István nem teszi.
Ő bizonyára úgy véli, nem is tette pártegyházkerületté egyházkerületét, a sok közös rendezvény, RMDSZ-KREK banzáj mind-mind nem is történt meg, csak ez a Tőkés, már megint nem fér a bőrébe! Nem értem a KREK jelenlegi püspökét, miért hiszi, hogy az emberek, akikből a gyülekezet kitelik, vakok, ostobák és nem látják, ami a szemük láttára zajlik? Látják. A nép mindent lát, hiába a sok porhintés, ködösítés. Az is nyilvánvaló, hogy az RMDSZ-nek kellett az egyházi honfoglalás, hiszen mai napig is, bármerre is forogjon e modern, globalizáció sújtotta világ kereke, a templomokba járó magyar embert, a legjobban a szószékekről lehet vezetni és urambocsá megvezetni!
Nem új keletű ez a jelenség, a nagy művelődéstörténész Ráth-Végh István, egyik zseniális tanulmányából például megtudhatjuk, hogy a Habsburgok pár évszázaddal ezelőtt azon ármánykodtak, hogy az aktuális császárt a templomokban valahogy megemlítsék, belecsempésszék nevét az imádságok szövegébe. Mert ugyebár, akit a pap imáiba foglal, az ellen a nép ritkán lázadhat! Summa summarum, nem az a bajom, hogy a KREK papjainak egy része belement abba, hogy püspökét megvédje Tőkés RMDSZ-veszélyre figyelmeztető állításaitól, hanem az a bajom, hogy sajnos ezek az állítások igazak, világosak, mint a Nap, aki tehát azt állítja, hogy nem így van, az simán hazudik! Márpedig a hazugság bűn, tiszteletes uraim! Nagyobb bűn talán, mint beismerni, hogy egy egyházat pártegyházzá tettek. De ilyen ez az egyházpolitika. Száz arca van, mint a bibliabeli Belzebubnak, a nagy megtévesztőnek.
Én azt is megértem, hogy ebbe a történetbe vannak jófiúk és rosszfiúk és sokak érdekei megkívánják, hogy most Tőkés legyen a rosszfiú. A KREK papjai például hetek óta csámcsogtak egy több mint egzotikus levelezőlistán (ezt nekem is eljuttatták ismerőseim) Tőkés viselt dolgairól, többek között a válásáról is. Az, hogy történetesen Csűry István is elvált püspök, a kutyát sem érdekli, mint az sem, hogy a Tőkés magánéletébe dagonyázók között is több az elvált lelkész, s közülük párnak a válásáról manapság is pletykálnak még a váradi református vénasszonyok.
De ezek válásának kiteregetését, felturbózását nem rendelte meg sem a budapesti liberális maffia, sem az ezek talpát nyaló és markát leső RMDSZ, tehát félre lehet nézni, úgy tenni, mintha a vajúdó ara még szűzlány lenne! Amúgy a közös RMDSZ-KREK banzájokra visszatérve, hogy is van akkor a sokat hangoztatott, Tőkés ellen sorozatban puffogtatott dogma, hogy a pap, főleg a püspök ne politizáljon?! Vagy ha az RMDSZ színeibe politizál, akkor szabad a papnak is, a püspöknek is? Felebarátiam, kilóg a lóláb! Tőkés László politikai vágtáiban jómagam is találtam olyan mementókat, melyekkel messzemenően nem tudok azonosulni. Ez azonban nem ad jogot arra, hogy az emberi igazságérzet, jóérzés szabályait lenullázzam, és amit másnak elnézek, azért Tőkésnek a fővesztését követeljem.
Vajon az RMDSZ pártegyházává lett KREK papjainak rémlik valami arról a bizonyos első kőről szóló példabeszédről, vagy történetesen hiányoztak akkor, amikor a teológián erről esett szó? Úgy vélem, ha máskor meg akarják védeni püspöküket, akkor tanakodjanak el azon , hogy aki hamisságokat védelmez, vajon nem válik e ennen maga is hamissá? Az sem hat meg, hogy ugyanezen a koncepciós boszorkányperre emlékeztető KREK közgyűlésen a lelkészek úgymond kiálltak Tőkés mellett is, azért, hogy a neokommunista miniszterelnök, Victor Ponta kezdeményezése ellen (lásd Tőkést megfosztani a Románia Csillaga érdemrendtől) fellépjenek.
Tisztelt tiltakozók, csendesen felhívnám a figyelmüket arra a „csekélységre”, hogy Ponta mellet jelenleg van magyar tanácsadó, aki a kisebbségi politikában ad(hat) ötleteket a vörös bojárfinak. Történetesen és nem véletlenül, e tanácsadó neve Frunda György, RMDSZ-szes nagyágyú, Tőkés legnagyobb neptuni ellenlábasa. Egyebet úgy vélem, nem is kell, itt kommentáljak. Még csak annyit mondanék itt el, hogy nagyon sajnálom, ami jelenleg Csűry Istvánnal történik. Én a tiszteletes urat húsz éve ismerem, jó embernek, igaz lelkésznek tartottam, aki méltó az emberek bizalmára. Most már nem tudom, mire méltó.
Csak őszintén féltem őt. Féltem, mert eddigi tapasztalataim tükrében attól tartok, nem annyira Tőkés Lászlótól kellene őt megvédeni, hanem azoktól a szemforgató tulipános uraságoktól, akik megvezetik, kihasználják, majd ha megtette a kötelességét, elvégezte a párt vele kapcsolatos terveit, el fogják lökni, mint egy megunt, bepiszkított rongyot. Márpedig erdélyi magyar létünkben vigyázni kellene az igaz emberekre. És jó volna meglátni, mi a különbség a politikai kisistenek és az egy igaz Isten között, hiszen a tévedés sokba kerül most már itt.
Jövőnkbe és Erdély jövőjébe kerülhet.
Legyen hozzánk irgalmas Jézus!
Szőke Mária
Erdély.ma
2013. december 7.
December 5-e új jelentései
Pedig december 5-e volt. Néhány évvel korábban még nem is tudtuk elképzelni, hogy elérkezik majd az idő, amikor e napon nem az a keserűség lesz úrrá rajtunk, amit 2004-ben megtapasztaltunk. Amikor nemet mondott magyarra a magyar, amikor magyarral riogatott magyart a magyar, amikor megtagadtak, hátat fordítottak, elárultak, amikor oly átjárhatatlannak tűnt az a határ az anyaország és az elszakított nemzetrészek között.
És most, kilenc év múltán legtöbbünknek csak a Mikulás jutott eszébe december 5-én: adventi időszakhoz méltó egymásra figyelés, kis ajándék, csipetnyi kedvesség. Ha pedig Budapest irányába tekintettünk, elégtétellel tölthetett el, örömmel nézhettük, amint a magyar nemzet újraegyesítése során félmilliomodik külhoni magyar kérelmezőként Böjte Csaba ferences szerzetes letette az állampolgársági esküt. Sok minden változott hát 2004 óta, és az idei december 5-e e jelképes eskütétel révén ünneppé nemesült. De hétköznapjainkon is érzékelhető a változás: mintha kezdenénk egységes magyar nemzetben gondolkodni, a magyar szervezetek egyeztető testületeiben – a Magyar Állandó Értekezlet vagy éppen a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának ülésein – sikerül konszenzusos döntéseket hozni, Budapest határozottan kiáll az erdélyi, a székelyföldi vagy éppen a felvidéki, vajdasági magyarság törekvései mellett. S bár továbbra is lenne javítanivaló az anyaország és a külhoni magyarság kapcsolatában, mégis kezdi meghozni gyümölcsét az a nemzetpolitikai fordulat, amelyet a Magyarországon három évvel korábban kormányra jutott, Orbán Viktor által vezetett jobboldali hatalom kezdeményezett. Hiba volna azonban azt hinni, hogy ez most már végleg így marad, és a továbbiakban nekünk semmit nem kell tennünk. Mert ott állnak most is készenlétben mindazok, akik 2004-ben egyszer már megtagadtak bennünket: Gyurcsány Ferenc és bukott társai energikusan kampányolnak, ma is mérgezik a magyarországi közvéleményt – ők azok, akik elutasítják a külhoni magyarok szavazati jogát, de még a székelyek nagy menetelését sem támogatták –, és ott vannak elvbarátaik a szocialisták táborában, Bajnaiék pártjában.
Csakhogy most rajtunk is múlik, hogy melyik irányba mozdul tovább Magyarország és a magyar nemzet, hiszen ha regisztrálunk, kérjük felvételünket a választási névjegyzékbe, magunk is részt vehetünk a jövőben esedékes országgyűlési választásokon. És kinyilváníthatjuk véleményünket arról is: december 5-e 2004-es fájdalmát vagy 2013-as új jelentéseit kívánjuk tovább éltetni. Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. december 7.
Uz Bence esetei (Nyirő-breviárium)
Nyirő József, miután 1919-ben kilépett a papi rendből, megnősült. Felesége Bedő Ilona tanítónő, aki 1984-ben halt meg, s Marosvásárhelyen nyugszik a református temetőben, közel a Molterék sírjához. Nyirőéknek három gyermekük volt, Réka, Csaba és Ildikó.
Férje halála után Nyirőné Madridból egy hollandiai szeretetotthonba került, ahol különösebben jól nem érezhette magát, mert mint Nyirő tréfásan mondta volt: „Ilus lelkem három nyelven tud, magyarul, székelyül és perfektül.” Hamarosan kérelmezte a román hatóságoktól a hazatérési engedélyt, amit meg is kapott, sok más ígéret mellett: nyugdíj, udvarhelyi házuk visszaadása stb. Amiből jó szokás szerint semmi sem lett. Marosvásárhelyt jelölték ki neki, ahol kezdetben egy komfortosabb filagóriában lakott, nyugdíjat is csak jó későre és minimálisat kapott, jószerével írószövetségi segélyből élt, a szerénynél is szerényebben.
Szegény Ilus nénit, ahogyan Molteréknél Nyirő Józsefnét egymás között hívtuk, mi „örököltük meg” Marosvásárhelyen. Nem tudom, miért éreztük szegénynek nemcsak a szó valódi, de átvitt értelmében is, amikor alapjában véve vidám asszony volt, sohasem panaszkodott, sohasem sajnáltatta magát, soha nem siránkozott. Talán az itthon maradt, erdélyi családrész fölött ott keringő tragédiák sorozata miatt, amiről soha-soha még csak célzást sem tett: beszédes volt, és mélységesen hallgató. Vastag, sokdioptriás szemüvegével emberhez, ételhez közel hajolva jóízűeket tudott nevetni. Sohasem vasárnaponként ebédelt nálunk, az a Kabós Éva napja volt, s „túl sokan lettek volna” egymásnak. Örökké állította, hogy „Jóskám lelkem” sohase volt a nyilas parlament elnöke, ahogyan itthon sokan terjesztették. Utólag átgondolva például Molteréknek a Nyirővel való utolsó találkozását, amit napra be lehet határolni: 1943. október 29-én Budapesten Molter Károly Örökmozgó című vígjátékának nemzeti színházbeli premierje alkalmából – hogyan lehetett volna a sikerben és örömben, az ünneplésben Molterékkel, Ligeti Ernővel, Tompa Miklóssal együtt a Nyirő család, ha a barikádnak annyira a másik oldalán állottak volna? Érdekes, hogy Tamási Áron is felutazott Budapestre, ugyanabban a szállodában – az Imperialban – laktak Molterékkel. És ott volt velük sok verbászi rokon és barát, többek között Molter Emil, az író testvérbátyja, akivel a Marosvásárhelyen élő három Molter fiú ekkor találkozott életében először és utoljára, mert két év után valamennyiükkel végeztek a Tito-katonák. Azt kell mondanom, Nyirő „elszabadult” fantáziája gyermekmeséket produkált a történelemhez képest.
A premier előtti ebéd Nyirőéknél a fasori villában légiriadóval végződött; a háziak, a vendégek levonultak a pincébe... És hány alkalommal idézték még a székelyudvarhelyi időkből Ilus néni „napiparancsát”, hogy „Jóska lelkem, írjon egy lepedőt!” Így született az Uz Bence is.
(Kis/Nyirő/könyv, Csíkszereda, 2003, Pallas-Akadémia Kiadó)
Marosi Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. december 7.
In memoriam Szabó Csaba
2013. december 14-én délután 5 órakor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházának előcsarnokában különleges, az egyetem 1963–1987 közötti korszakának egyik meghatározó tanáregyéniségére, Szabó Csaba zeneszerzőre, az intézetben beszédtechnikát és zenei ismereteket oktató adjunktusra emlékeztető kötet bemutatására kerül sor.
Szabó Csaba /Ákosfalva, 1936. ápr. 19. – Szombathely, 2003. máj. 23./ akár Marosvásárhely zenei életének kiemelkedő személyiségeként, akár a színészképzés korszerűsítésének egyik jelentős képviselőjeként egyaránt számot tarthat az utókor tiszteletére, magas szintű értékelésére.
Az egyetemen található hivatalos dokumentumok szerint Szabó Csaba számára 1963. október 1- jétől állította ki a munkakönyvet a személyzeti osztály, helyettes adjunktusi beosztásban. Ezt követően 1964. október 1-jétől a helyettes jelzőt a törvényben előírt egy év leteltével eltörölte a hivatal, s véglegesített adjunktusa lett az intézménynek. 1966. október 1-jétől a marosvásárhelyi Állami Népi Együttes karmesterének nevezték ki másodállásban, azonban továbbra is teljes katedrája maradt a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben. 1987. szeptember 15- én szakadt meg adjunktusi beosztású alkalmazása, miután a kommunista diktatúra törvényei értelmében a kitelepedést kérvényező egyének nem taníthattak romániai oktatási intézményekben. 1988-tól 2003-ig a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán folytatta zenepedagógusi pályáját, melynek során elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt Kodály Zoltán zenepedagógiai koncepciója jelentette számára a legfontosabb iránymutatást.
A színészképzésben eltöltött negyedszázad során jelentős mértékben járult hozzá a beszédtechnika, a hangképzés és a színpadi beszéd oktatásának tudományos alapokra helyezett korszerűsítéséhez, valamint a zenei ismeretek és énekhangképzés kifejlesztéséhez; addig ezeket a diszciplínákat inkább tapasztalati alapokra építve oktatták az intézetben közreműködő tanárok.
Muzsikusi munkásságát tekintve elmondhatjuk, hogy Szabó Csaba egész élete, egész életműve "harcos" küzdelem a magyarság megmaradásáért és művelődéséért, a magyarság zenekultúrájáért: beleértve zeneszerzői, zenetudósi és zenepedagógiai tevékenységét is. Zeneszerzői és tudományos érdeklődése egyaránt szülőföldje magyar népzenei és zenetörténeti hagyományához kötötte: Marosvásárhelyt a Franz Schmidt-tanítvány Trózner József, majd Kolozsvárott a Gheorghe Dima Zeneakadémián a Kodály-tanítvány Jodál Gábor és Jagamas János növendékeként elkötelezett kutatója és művelője erdélyi nemzeti hagyományainknak. Seres András etnográfussal közösen 1991-ben megjelentetett Csángómagyar daloskönyve és az Erdélyi magyar harmóniás énekek a XVIII. századból című, 1999-ben a Magyar Művészeti Akadémia által a millenniumi pályázaton Arany Díjjal jutalmazott tudományos gyűjteménye örökre beírta a nevét a magyar zenekultúra történetébe, a magyar örökség aranykönyvébe.
Zeneszerzői életműve tematikai és műfaji szempontból rendkívül sokrétű, stílusában igen sokszínű. Az avantgárd új asszociatív zenei nyelvét a magyar zene harmóniás fundamentumába ágyazta. Vokális művei – a gyermekkarok játékosságától, vidámságától (Csingi-lingi reggelek) vegyes karainak drámaiságáig (Kőműves Kelemen) ívelnek, sajátos kórustechnikai megoldásokkal. Vokális-szimfonikus alkotásai – a Szent Márton-mise és a Szent Cecília-mise, miként a részben ide sorolható Passacaglia Kájoni János Székely miséjének Kyrie eleison dallamára című darab – a magyar evangéliumi zeneművészetnek talán legszentebb teljesítményei közé tartoznak. Szőllősy András Szabó Csaba zeneszerzői életművéről írt szavait a kötet előszavának írója idézi: "Ez a gyémánt kétféle ragyogást sugároz: a korszerűségét és az időtlenségét."
S ha majd egyszer, nem távoli időben, képes lesz valaki megírni az erdélyi magyar zenekultúra történetét, Szabó Csaba életművét a legfényesebb lapokra helyezheti el.
A Szabó Csaba Nemzetközi Társaság nemes feladata lehet az elkövetkező időkben az erdélyi magyar zenetörténet kutatásainak összefoglalása és közreadása a XVIII. századtól Seprődi János munkásságán át egész Szabó Csabáig – és tovább. Hiszen minden sovinizmus nélkül igaz lehet Csokonai Vitéz Mihály Marosvásárhelyi gondolatok című versének üzenete a XVIII. és XIX. század fordulójáról: "Itt van a legvégső oltára Pallasnak, Az emberiségnek, a csínosodásnak…" – napjainkig érő nemzeti elkötelezettség.
A bemutatásra kerülő kötet példaértékű alapossággal tekinti át Szabó Csaba életútját, művészi és pedagógusi pályáját. Az életmű fejezeteit különböző szerzők tollából olvashatjuk: Láng Gusztáv életrajzi vázlatát, a marosvásárhelyi évekről Csíky Csaba és Kovács Levente tanulmányait. Angi István, Pávai István és Elekes Márta írásai a zeneszerző műhelyébe kalauzolják az olvasót, a szombathelyi évekről Köteles György közöl átfogó szintézist.
A kötetet Ittzés Mihály és Szabó Péter szerkesztették. A kottagrafika Kocsis Tamás munkája. A borítóterv, a tipográfia, a tördelés az Írisz Repro Stúdióban, Kecskeméten történt. Felelős kiadó a Cellissimo Bt. ügyvezetője, Budapest, 2013. Nyomdai kivitelezés: Prime Rate Nyomdai Kft., Budapest. Felelős vezető: dr. Tomcsányi Péter. Az előszót Tóthpál József jegyzi.
A kötetben az életművet átfogóan bemutató, gazdag dokumentációs anyag található, Szabó Csabáné Szánthó Klaudia és Szabó István válogatásában és összeállításában. A művész hagyatékának és szellemiségének ápolója a halála óta elmúlt évtizedben a Szabó Csaba Nemzetközi Társaság. A függelékben dokumentumok, interjúk, nyilatkozatok, kritikák, beszámolók, levelek, nekrológok, megemlékezések, valamint Szabó Csaba műveinek (zeneművek, irodalmi művek, hangfelvételek) jegyzéke található.
A könyvbemutatón több tanulmány szerzőjével (Csíky Csaba, Elekes Márta, Pávai István – aki vetítéssel egybekötött előadás keretében méltatja Szabó Csaba népzenével kapcsolatos munkásságát) találkozhat az érdeklődő közönség, jelen lesznek Szabó Csaba családjának tagjai, özvegye és fia, valamint volt tanárkollégák, tanítványok. Csíky Csaba összeállításában elhangzik néhány, Szabó Csaba által szerzett kórusmű és zongoradarab (Ávéd Éva előadásában). Az esemény mediátora Kovács Levente.
Kovács Levente
Népújság (Marosvásárhely)
2013. december 7.
Lehetetlen helyzetbe sodorva
A második bécsi döntést eredetileg a román fél kérte – sommázta a Limes tudományos szemle főszerkesztő-helyettese, L. BALOGH BÉNI főlevéltáros az Észak-Erdély visszaszolgáltatását eredményező esemény lényegét. A temesvári születésű történésszel Szilágyi Aladár beszélgetett.
- A döntés előzményei, következményei, a Dél-Erdélyben rekedt magyarság helyzete mintha kevésbé keltette volna fel a magyar historiográfia érdeklődését…
- Valóban, a magyar történetírás a románnal szemben ezekkel az eseményekkel kevesebbet foglalkozott. Abban azonban nem sok köszönet volt, ahogy a román történészek vizsgálták a kérdést a 60-as évek végétől, aztán a 80-as években, a Ceauşescu-diktatúra fénykorában. A román politika eszközként használta fel a historiográfiát saját, magyarellenes céljai elérésére, gyakorlatilag a politika szolgálólányává süllyesztette a történelmet. Ami a magyar történetírást illeti, a 60-as években lazult a pártállam szorítása, a történettudomány egyre inkább liberalizálódott és szakszerűsödött. Bár kevés hangzott el a bécsi döntésről, de az aránylag tárgyilagos volt, kiegyensúlyozott, és elismerték, valóban súlyos atrocitások történtek. Juhász Gyula nevét feltétlen említsük meg, ő még 1964-ben közölt egy ma is elfogadható szemléletű munkát Teleki Pál külpolitikájáról.
- Ebben elsőként fejtette ki, hogy a második bécsi döntést a román fél kérte, és ezt dokumentumokkal is igazolta.
- Érdekes, hogy Aurică Simion, aki a román történészek közül talán a legtárgyilagosabban foglalkozott a 60-as évek végén, 70-es évek elején a kérdéssel, a Dictatul de la Viena című könyvében előszeretettel idézi Juhász Gyula megállapításait, csak azt nem, miszerint a románok kérték a döntést, ettől elegánsan eltekint.
A nagy impulzust, hogy felpörögjenek az események, az adta, hogy a Szovjetunió ultimátumot küldött Romániának, Besszarábia és Bukovina átadását követelve. A magyar diplomácia is rögtön megpróbált lépni. Mindehhez még két dolog járult hozzá. Egyrészt, hogy a német szemlélet megváltozott az erdélyi kérdéssel kapcsolatban, másrészt, hogy a magyarok egyfajta – nem tudom, mennyire komoly – kardcsörtetéssel próbáltak erélyesebben fellépni. Nem volt kicsit tragikomikus ez a magyar fenyegetőzés?
A legfelsőbb magyar politikai és a katonai vezetés, így Werth Henrik, a Vezérkar főnöke is jól tudta, hogy a románok egyértelmű katonai fölényben vannak. Tehát józanul gondolkodva és logikusan levonva a következtetéseket, tudták, hogy magyar katonai sikereket még egy megtépázott Románia ellen is, csak ideig-óráig tudnak elérni.
- Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a magyar hadsereg ekkor még szinte alig létezett, hisz évtizedekig le volt tiltva.
- Így van, a trianoni békeszerződés előírta az általános hadkötelezettség megszüntetését, csupán 35 ezer fős önkéntes hadsereget engedélyezett. Bár Magyarország folyamatosan kijátszotta az előírásokat, még az 1930-as években is jóval 100 ezer alatt maradt a létszám, ami töredékét képezte a román hadsereg állományának. A hadkötelezettség 1939-ben vált ismét hivatalossá, de már ezt megelőzően, 1938-ban, Győrben meghirdettek egy nagyarányú fegyverkezési programot. Ilyen rövid idő alatt nem lehetett ütőképes hadsereget létrehozni. Ma sem eldöntött kérdés, hogy Teleki Pál akkori miniszterelnök valóban háborúzni akart-e Romániával. Egy 1940. augusztus 20-a körül keltezett, elkeseredett hangú magánlevelében önmagát vádolta, amiért „lehetetlen helyzetbe” sodorta az országot, mivel kedvező megállapodás a román kormánnyal nem érhető el, egy kedvezőtlen pedig belső felforduláshoz vezetne. Egyedüli megoldásként, írta e levélben, a fegyveres megoldás kínálkozik.
- Hogyan reagáltak a románok? Egyrészt tisztában voltak azzal, hogy a hadseregük erősebb, mint a magyaroké, ám a szovjet fenyegetettség miatt mégis kényszerhelyzetbe kerültek, hiszen maga a román vezérkari főnök jelentette ki, hogy Erdély kérdésében is engedni kell.
- A szovjet ultimátum nem tett lehetővé szabályszerű visszavonulást: csak fejetlenül lehetett elhagyni Besszarábiát és Észak-Bukovinát, vagy ellenállni. De a román vezetők tudták, hogy német támogatás híján ez utóbbi kilátástalan. Románia ekkor már teljesen el volt szigetelve. Így kénytelen volt egy puskalövés nélkül visszavonulni, de ezzel óriási nemzetközi presztízsveszteséget szenvedett.
- Korabeli román diplomáciai jelentések arról számoltak be, hogy a német pálfordulás annak is tulajdonítható, hogy Németország csalódott a román haderőben, inkább a magyar hadsereget látta volna szívesebben a Keleti Kárpátok ormain, „védőbástyaként” a keleti veszedelem ellen.
- Hitler döntésében szerepet játszott az a számítás is, hogy ha a területátadás következtében Romániában meginog a rendszer, talán sikerül egy iránta lojálisabb román vezetést a hatalomba segíteni.
Végül bécsi döntés ide, bécsi döntés oda, az utolsó szó mindenben a Hitleré volt. Valamelyest tragikomikus, hogy miután Turnu Severinben semmiféle egyezményre nem jutottak egymással a felek, Hitler a diplomáciában szinte példátlan szóhasználattal zsarolta meg Romániát. Mi munkálhatott a román tudatban ennek ellenére? Bécsbe készülődve, még mindig azt remélték, hogy ott, a nagyhatalmak füle hallatán tárgyalgatnak a magyarokkal, és valamilyen eredményre jutnak? Még a vonaton is araszolgatták: tízezer vagy csak hétezer négyzetkilométert engedjenek át a magyaroknak…
Ez valóban az önáltatás klasszikus példája volt. Az egyik, inkább pszichológiai magyarázat az, hogy ők maguk is elhitték azt a húsz éven át harsogott propagandát, mely szerint egyetlen barázdát sem engednek át, megvédik az „ősi román földet”. II. Károly még közvetlenül a szovjet ultimátum előtt elmondott beszédében is a román hadsereg erejével hencegett. Hitler 1940 nyarán fogadta mindkét ország legfelsőbb vezetését. A magyaroknak megígérte, a románokat ráveszi arra, hogy engedékenyek legyenek, és kezdjenek el területi kérdésekről tárgyalni. Ez magyar szempontból már óriási haladás volt, hisz előtte a status quo elvén álltak a németek: csend és nyugalom kell a Balkánon, nem szabad a határok kérdését megbolygatni. A szovjetellenes támadás előtt nem hiányzott nekik egy tűzfészek a Balkánon. A románoknak Hitler kétértelmű kijelentéseket tett. Egyrészt leszögezte, hogy bizonyos területi engedményeket kell tenniük, másrészt meglebegtette a lakosságcsere lehetőségét is. Úgymond, csekély területi engedményekkel is megúszhatják. Ezzel Bukarest szája íze szerint beszélt, hiszen a románok már korábban is az etnikai elv alapján álltak: minden erdélyi magyar költözzön Magyarországra, és minden magyarországi román Romániába. Persze, ez nem lett volna se méltányos, se arányos, hiszen több mint másfélmillió magyar élt Erdélyben és csupán néhány tízezer román Magyarországon.
A románok lelki felkészületlenségére nézve plasztikus mozzanat volt, amikor a román delegáció vezetője, Manoilescu a véglegesített térképet megpillantva rosszul lett, és elájult. Viszont egy-két napra rá, amidőn a magyar küldöttség utazott haza – nem csak a fáma szerint –, Teleki esett valóságos depresszióba, holott minden állomáson lelkes tömegek várták. Ennek mi lehetett az oka?
Magyarország lakosságának túlnyomó többsége és az észak-erdélyi magyarok túláradó örömmel fogadták, hogy az 1920-ban elcsatolt erdélyi területek negyven százaléka visszatért, köztük olyan városok, mint Szatmárnémeti, Nagyvárad, Kolozsvár, és olyan vidékek, mint Székelyföld.
Teleki viszont reálpolitikus volt és náciellenes. Nagyon nem örült annak, hogy Hitler kegyéből került vissza Észak-Erdély, hiszen véráldozatra is hajlandó lett volna, arra, hogy önálló magyar katonai lépés kényszerítse ki a románoktól a területátadást. Ez olyan német ajándék volt, amit szeretett volna elkerülni. Akkor miért fogadta el? A válasz egyszerű: mert reálpolitikusként tudta, hogy ha visszautasítja, a közhangulat ellene fordul, s a legrövidebb időn belül le kell mondania.
- A dél-erdélyi helyzetet még kevésbé kutatták, mint az észak-erdélyit. Ön Bárdi Nándor kollégájával megjelentette egyfajta szintézisét ennek a kérdéskörnek, szinte hétről hétre, napról napra összeállította a dél-erdélyi események kronológiáját. A bécsi döntés után várható volt, hogy a román hatalom az ott rekedt magyarokon fogja megtorolni a történteket. Bevallom, ebben a kérdésben inkább „magunkra” szoktam haragudni, hisz a rezsimváltás után magyar részről is sok atrocitás történt a románok ellen. Hogy Nagyváradon maradjunk: a magyar hatóságok azzal, hogy sok román értelmiségit, vezető embert bevagoníroztak és kiutasítottak az országból, valósággal kiprovokálták a román féltől a retorziókat.
- Azon, hogy „ki kezdte először”, már nem érdemes vitatkozni. Tény, hogy rögtön a bécsi döntés másnapján elkezdődött a dél-erdélyi magyarok üldözése, a tisztviselők, közalkalmazottak, gyári munkások elbocsátása. A brassói repülőgépgyár kapujára már 1940. augusztus 31-én kiírták, hogy a magyar származásúak nem léphetnek be. Annak, hogy Berlinben így döntöttek, és Budapest is ezt akarta, a brassói, temesvári, aradi vagy tordai magyar tisztviselő, gyári munkás itta meg a levét De ne térjünk ki a magyar fél felelőssége alól se. Józan ésszel visszagondolva szinte érthetetlen, sőt felháborító az a sok baklövés és a sok kapkodó, gyakran rosszindulatú lépés, amit az észak-erdélyi románok ellen megtettek. A magyar kormány „hivatalos” kisebbségpolitikája és Teleki Pál személyes beállítottsága nem ilyen volt. Teleki a szentistváni nemzetiségpolitikát vallotta, ami azt jelentette, hogy az egyéni nyelvhasználati jogok biztosítása és az anyanyelven folyó szakszerű közigazgatás révén kívánja kezelni a nemzetiségi kérdést. Ennek a jegyében a bécsi döntés után, az észak-erdélyi magyar tannyelvű gimnáziumok tanulói számára heti két órában kötelezővé tették a román nyelv oktatását. Teleki a románokkal valóban őszintén kívánta a megbékélést. Velük, a ruszinokkal, a szlovákokkal és a szerbekkel hosszú távú együttélésre szándékozott berendezkedni. A birodalmi eszme óriási illúzió volt, álmodozás a huszadik század közepén, amelynek már a 19. században sem volt igazán realitása. Mindenesetre humánusabb elképzelésnek számított, mint a kitelepítésekkel és lakosságcserével megvalósítandó etnikai nemzetállam, amelyet a bukaresti vezetés szorgalmazott. Mi valósult meg a gyakorlatban a szentistváni nemzetiségpolitikából? A katonai közigazgatás ideje alatt nem sok. Maga Teleki is hibázott, amikor szabad kezet adott a katonáknak Észak-Erdélyben. Nem volt befolyása például arra, hogy Nagyváradon Rajnay Károly tábornok, a város katonai parancsnoka 1940 őszén miként hajtja végre a központilag elrendelt kiutasításokat. Október 4-én közel háromszáz románt utasítottak ki Nagyváradról, embertelen körülmények között, tehervagonokba zsúfolva, főleg értelmiségieket és vezető embereket, így Nicolae Popovici püspököt vagy a város volt polgármesterét, Augustin Chirilǎ-t. A kiutasítások elrendelése nem, a végrehajtás módja viszont Rajnay lelkén szárad. Megalázó módon, mint a marhacsordát hajtották az összeterelt románokat a vasútállomás felé, s az összegyűlt tömeg pfujolhatott, kifejezhette a románokkal szembeni ellenséges érzelmeit. Teleki impulzív alkat volt, és azzal, hogy elrendelte – nemcsak Nagyváradról, de Kolozsvárról és más városokból is – bizonyos számú román kiutasítását, saját nemzetiségpolitikájának, az ún. szentistváni elveknek mondott ellent. Rajnayra visszatérve, ő egy szélsőjobboldali beállítottságú katonatiszt volt, Imrédy Béla híve. A maga előítéletei alapján egy teljesen magyar várost akart varázsolni Nagyváradból.
- Emblematikus alakja volt a kornak Márton Áron püspök, aki a maradóknak az élére állt. A legfontosabb dolog az volt, hogy úgy a katolikus, mint a református egyház, a másik két történelmi magyar egyházzal, az unitáriussal és az evangélikussal egyetemben, amennyire lehetett, meg- és fenntartották az iskoláikat. Egyáltalán mit tehetett az egyház, mekkora mozgástere volt?
- Márton Áron valóban a legnagyobb tiszteletet érdemli az utókor részéről. Hiszen a magyarországi egyházi főméltóságok között nem akadt olyan személy, aki hozzá hasonló határozottsággal emelte volna fel szavát a zsidóüldözés ellen. 1944 tavaszának végén, amikor a kolozsvári Szent Mihály templomban papokat szentelt, a szószékről kárhoztatta azok eljárását, akik vallásuk, nemzetiségük vagy fajiságuk miatt ártatlan embereket üldöznek. Beszédének szövegét a kolozsvári sajtó rendelkezésére bocsájtotta, de a magyar hatóságok megtiltották a közlését. Bátor kiállásával személyes biztonságát kockáztatta, hiszen Magyarország akkor már német megszállás alatt volt.
- Ami az egyházakat illeti, a dél-erdélyi magyarok körében a bécsi döntést követő általános reményvesztettség állapotában felértékelődött a csonkán maradt egyházak szerepe, annál is inkább, mivel Ion Antonescu diktatúrája a szigorúan vett, templomban zajló vallási életet viszonylag békében hagyta. Minden eszközzel akadályozta viszont a magyar egyházak karitatív és iskolán kívüli népnevelő tevékenységét, valamint kulturális, egyesületi életét.
Adott helyzetben magyar képviselet egyáltalán nem volt Dél-Erdélyben.
A Romániai Magyar Népközösség politikai mozgástere a minimálisra csökkent. Nem volt képviselete a központi hatalomban, de a helyi közigazgatásban sem, így ki volt rekesztve az őt közvetlenül érintő ügyek intézéséből is. 1940 őszén, 1941 elején − a vasgárdista uralom ideje alatt − a dél-erdélyi magyarok személyes biztonsága került gyakran veszélybe az utcai verések, a letartóztatások, az állandó fizikai fenyegetettség következtében, ezt követően főleg a vagyoni biztonságukban és a nyelvhasználat terén szenvedtek kárt. Az 1941 júniusától bevezetett háborús rendszabályokon kívül a magyarokat külön is sújtották a román hatóságok diszkriminatív intézkedései, mindennapi életüket szinte elviselhetetlenné tette a lépten-nyomon megnyilvánuló magyarellenes közhangulat, amelyet leginkább az észak-erdélyi román menekültek szítottak. A „magyarkérdés” a korábbiaknál is inkább állambiztonsági kérdés lett. A román titkosrendőrség, a sziguranca, valamint a csendőrség és a rendőrség magyarok elleni fellépései sokszor a paranoia határát súrolták.
Kiegészítés a beszélgetéshez. Megjelent:
Kiszolgáltatva – A dél-erdélyi magyar kisebbség 1940-1944 között. Összeállította L. Balogh Béni /Pro Print Kiadó, Csíkszereda, 2013 – Források a romániai magyarság történetéhez/
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2013. december 9.
A jövő Európája a régiók Európája
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke a magyarországi Republikon Intézet szervezésében, Eurooptimizmus és euroszkepticizmus – Vélemények az Európai Unióról Magyarországon és a régióban című konferencián szólalt fel december 6-án Budapesten.
"Bár még mindig a nemzetállamok korát éljük, az európai politikák egységesítése racionális döntésnek tűnik, amelyet a tudatos európai identitás, illetve a jólét és a szabadságtörekvések eredményeztek. A romániai magyar kisebbség számára Európa és az európai identitástudat kulcsfontosságú elem a közösség saját meghatározásában a román többséggel szemben. A nemzeti kisebbségek egyébként mindig is erősebb identitástudattal rendelkeznek, hiszen ez kulturális túlélésük legfontosabb eszköze. A romániai magyarság – a kommunizmus hosszú és diszkriminációkkal telített évei után – Románia csatlakozásában látta azt a garanciát, amely biztosítani fogja számára az etnikai kisebbségi jogok betartását. A közösség reménykedve fordult Európához a vasfüggöny lebontása után, és várta, hogy a román állam integrálódjon az európai közösségbe" – fogalmazott a konferencián Borbély László.
Elmondta, amint utólag kiderült, a demokrácia felé vezető út Románia számára egy hosszú és bonyolult folyamatot jelentett, és még mindig nem ért révbe.
"1990 márciusában egy hajszálon múlott, hogy meg tudtunk akadályozni egy szervezett etnikai tisztogatást Marosvásárhelyen. Akkoriban nem volt más választásunk: a nemzetközi jogszabályok és az Európa Tanács előírásainak segítségével próbáltuk megvédeni kisebbségi jogainkat. Ez vezetett ahhoz, hogy 1993-ban Románia Európa tanácsi tagságát illetően egy átfogó, tizenöt pontos memorandumot nyújtottunk be, amelynek nyomán évekig monitorizálták Romániát. Ez volt a romániai magyar érdekvédelem első olyan dokumentuma 1989 után, amelyet az ET figyelembe vett" – magyarázta a szövetség politikai alelnöke. Hozzátette, a román társadalom fokozatos fejlődésével a magyar közösség képviselői számára lehetőség nyílt kormányzati szerepvállalásra, amely nagy előrelépésnek számított.
"Az RMDSZ által benyújtott 15 pontból mára sok minden megvalósult, egyrészt nemzetközi nyomásra, amely a ’90-es években sokkal erősebb volt, mint most, hiszen ma azt tapasztaljuk, hogy Európa sokszor nem kéri számon az államoktól a kisebbségi jogok betartását. Vannak pozitív és negatív példák: Olaszországban, illetve egészen pontosan Dél-Tirolban azt látjuk, hogy egy etnikai alapú helyi autonómia tökéletesen tud működni, míg a görögországi trákiai törökök hivatalosan nem is nevezhetik magukat törököknek, és nincsenek elismerve mint nemzeti kisebbség. A skála széles, van még min javítani" – hangsúlyozta beszédében Borbély.
Az RMDSZ politikai alelnöke elmondta: a romániai magyar kisebbség éveken át szoros köteléket érzett Európával, de Románia csatlakozása után rájött arra, hogy az EU már nem ellenőrzi, hogy a tagállamok tiszteletben tartják-e a nemzeti kisebbségi jogokat. "Sajnos, sok ország – köztük Románia is – folyamatosan megszegi a Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája nemzetközi egyezményt, és bár a tagállamok aláírták azt, az EU-nak nem áll módjában az országokat az egyezmény által előírt szabályzat betartására kényszeríteni. Mi több, sok állam a mára már elavult nemzetállam fogalmát próbálja megerősíteni. A nemzetállamok ideje lejárt, és a romániai magyar közösség a kilencvenes évek óta küzd ez ellen, az alkotmányba mélyen begyökerezett koncepció ellen, azt hangsúlyozva, hogy a magyar kisebbség nem része a román nemzetnek. A jövő Európáját a régiók Európája jelenti, amely demokratikusabb, polgárközelibb, vagyis egy olyan nemzeteket összefogó csillagkép, amely a jövőben minden olyan stratégiai együttműködést kihasznál, amely eddig nem volt kihasználva" – nyilatkozta Budapesten Borbély.
Hozzátette: több innovációra, hatékonyabb együttműködésre van szükség, mert csak így jöhet létre egy erős és egységes Európa. "A romániai magyar közösség egy határozott Igent üzent Európának, hiszen elkötelezettebbek vagyunk mint valaha voltunk, mert ki szeretnénk venni a részünket egy olyan közös koncepció megfogalmazásában, amely hosszú évekig a szabadság és a demokrácia mentsvára, és a nemzeti sokszínűség példaképe lesz" – fogalmazott Borbély László.
Népújság (Marosvásárhely)
2013. december 9.
Látó nívódíjak 22. alkalommal
Menyhárt Borbála
Idén színházi díjjal gazdagodott az elismerések sora
Hagyományos év végi ünnepségén, immár huszonkettedik alkalommal osztotta ki szombaton este a marosvásárhelyi Bernády Házban a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztősége, a lapban publikált szerzők közül válogatva, évzáró nívódíjait. A díjazottak a Hunyadi László szobrászművész alkotta Batsányi János-emlékplakettet és pénzösszeget vehették át. Meglepetésképpen idéntől egy újabb elismeréssel gazdagodott a díjak sorozata, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kezdeményezésére a legjobbnak ítélt színházi írást is díjazták.
Az esemény jelentőségét a rendezvény házigazdájaként a műsorvezetést is felvállaló Kovács András Ferenc főszerkesztő méltatta, aki külön köszöntötte a kitüntetetteket: André Ferencet, Dimény Lórántot, Mihálycsa Erikát, valamint Zoltán Gábort, akik immár felsorakoztak azon több mint ötven alkotó mellé, akik az elmúlt huszonegy év során átvehették a rangos elismerést vers, próza, esszé és debüt kategóriákban.
A Látó idei költészet-, illetve debütdíját André Ferenc ifjú költőnek ítélték oda, akinek munkásságát Demény Péter méltatta. Elmondta, egyetemi oktatói minőségében számos tehetséges fiatallal kerül kapcsolatba, de nemcsak az iskolapadban, hanem az egyetemi élet különböző színterein, például gólyabálokon is lehetősége adódik egy-egy tehetség felfedezésére. Így történt ez André Ferenccel is, akit egy gólyabálon ismert meg, miközben a fiatalember egy próbatétel előtt állt, egy elnémított magyar népmesét kellett szinkronizáljon. – Voltak diákok, akik elakadtak, de Andréból áradt a szöveg, merészség és gátlástalanság egyaránt jelen volt benne, és úgy gondolom, ezek a tehetség elengedhetetlen elemei. Ő egy ifjú tehetség, aki keresi az útját, a decemberi Látóban jelentek meg versei – ajánlotta a közönség figyelmébe a költő írásait Demény Péter.
A tehetséges prózaíró, Mihálycsa Erika dicséretét, akinek írásai régóta jelen vannak a Látó hasábjain, Vida Gábor vállalta fel. Mint mondta, a Látó szerkesztősége nem életművet, nem a laphoz való hűséget értékel, hanem kizárólag szövegeket. Mihálycsa Erika nem először kap díjat, az első Látó-díját egy csoportos munkával nyerte el. Történetei egyben a történetmondás mikéntjéről is szólnak és megadatott neki az a tehetség, hogy néha ironikusan, játszva adjon hangot mondanivalójának. A szöveggel való játszva bánás pedig örömöt okoz annak, aki írja és annak is, aki olvassa ezt – hangzott el. Mihálycsa Erika alkalomhoz illően, a három díjazott férfi mellett egyedüli nőként, egy nő hétköznapjait felelevenítő, iróniába átsikló humorral fűszerezett prózai szöveggel készült, ezt olvasta fel hallgatóságának.
Dimény Lóránt prózáit Szabó Róbert Csaba méltatta, elmondta, a szerzővel először Kolozsváron találkozott tizenegy évvel ezelőtt egy filmforgatókönyvíró műhelyfoglalkozáson, majd megjelent egy verseskötete is, ám végzettsége és szakmája szerint valójában informatikus. Mindezek ellenére a Látó-díjat prózájáért vehette át. – Prózájában folyamatosan feszültség érhető tetten. Szereplői akkor is bíznak valamiben, amikor teljes a bizonytalanság. Ez a lemondó bizakodás az, ami feszültséget kelt és érdekfeszítővé teszi az írásokat – fogalmazott Szabó Róbert Csaba.
Az esszét és történetírást ötvöző Zoltán Gáborról Láng Zsolt szólt, mint mondta, értékelendő, hogy Zoltán Gábor eljött ide Budapestről. – Elgondolkodtam, hogy Erdélyben melyek azok a városok, amelyek nem küldik el a fiaikat, hanem befogadják őket. Az egyik Kolozsvár, a másik pedig Marosvásárhely. A Látó szerkesztőségében egy vásárhelyi sincs, mindenki jött valahonnan és itt ragadt – fogalmazott Láng Zsolt, majd hozzátette, kíváncsian várja, hogy a Zoltán Gábor vajdaszentiványi látogatásán szerzett élmények miként épülnek majd be írásaiba, ugyanis érdekes követni, ahogyan műveiben megtörténik a tények feldolgozása, azaz például egy utca képéből hogyan lesz irodalom.
Miután a megszokott díjazás lezajlott, Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója egy meglepetéssel rukkolt elő, egy új díjjal, a színház és a Látó közös elismerésével, amely színházi tematikájú írások alkotóit illeti meg. – Elgondolkodtam, hogy van-e nekünk színházi, kritikai lapunk és arra a következtetésre jutottam, hogy nincsen. A Látó a színházat mindig is kiemelt helyen kezelte, innen jött az ötlet, hogy legyen színházi díj – magyarázta Gáspárik Attila. Az első színházi Látó-díjat a budapesti György Péter lapban megjelent esszéjével érdemelte ki, amelyben Szabédi Lászlót hozta vissza a köztudatba.
Népújság (Marosvásárhely)
2013. december 9.
Székelyföld önrendelkezéséről nyílt kiállítás Budapesten
Székelyföld önrendelkezéséről nyílt művészeti kiállítás Az Autonómia Anatómiája címmel december 5-én, csütörtökön Budapesten.
Az eseményen Hámori József, az első Orbán-kormány kulturális minisztere azt mondta, hogy a székelyek autonómiatörekvése olyan össznemzeti ügy, amely mindenkinek kiemelten fontos.
A megnyitón Hámori József, aki a Tisztességes Választásért Alapítvány kuratóriumi tagja is, kiemelte: Sepsiszentgyörgyből érkezett a tárlat, amelyen hét ország 31 művészének 50 alkotása tesz tanúbizonyságot a székelyek autonómiatörekvése mellett. A kiállított alkotások nem a kor divatját követik, hanem egy közösség érzületeit, értékeit akarják megmutatni, olykor meghökkentően, megrázóan kifejezve azt, amit a székelység autonómiaigényéről gondolnak - tette hozzá. Közölte, a székelyek autonómiatörekvése bizonyíték arra, hogy a magyarok képesek az összefogásra.
Azzal kapcsolatban, hogy a kiállítást a 2004-es, a kettős állampolgárságról tartott népszavazás évfordulóján nyitották meg, Hámori József úgy fogalmazott: jó, hogy december 5-én nem az önmarcangolással, hanem az alkotó erővel, a biztató jövővel foglalkozhatnak. Tiboldi László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke beszédében hangsúlyozta: a székely autonómia a magyar közösség megmaradásának, jövőjének záloga. Magyarország nemzeti kormányának is köszönhető, hogy az emberekben kezd tudatosulni: hiába szabdalták fel a Kárpát-medencét, az egysége megbonthatatlan - mondta.
Emlékeztetett: a székelyek, a végeken élő magyarok az ország őrzői, akik feladatukat tisztességgel ellátták, nem rajtuk múlt, hogy "a határ kiszaladt a lábuk alól", és a szívük mélyén a határ ugyanott húzódik, ahol ezer éve. Tiboldi László megjegyezte: a kiállítás hitelesen mutatja be az autonómia gondolatiságát. A művészetben és az autonómiáért folytatott küzdelemben egyaránt hitre és lélekre van szükség - tette hozzá.
Szabolcs Attila (Fidesz-KDNP) XXII. kerületi (Budafok-Tétény) polgármester, a székely zászlók kitűzésének kezdeményezője arról beszélt, hogy szerte a Kárpát-medencében a távolságot évszámokban is mérik: fontos dátum 1920, 1940, 1945 és 1989. 2004-ben "már majdnem megérkeztünk", azonban akkor "a kicsinyesség győzött" - vélte. Hozzátette: "a porból újra felálltunk, megráztuk magunkat, és itt vagyunk".
A polgármester kiemelte: hálásnak kell lenni a székelyeknek, mert ők védték a határt, a hazát. A székelyek nincsenek egyedül, hiszen a nemzeti összetartozás nemcsak szóbeszéd, hanem valóság - hangsúlyozta. A székelyek autonómiatörekvése nem hóbort, hanem alapjog - mondta.
A 31 kortárs művész alkotásaiból rendezett kiállítás ötletgazdája Tőkés László európai parlamenti képviselő és Ütő Gusztáv képzőművész, egyetemi tanár volt. A tárlat több városban, összesen öt hónapon keresztül lesz látható.
MTI
Krónika (Kolozsvár)
2013. december 10.
Magyarországon járt az RMGE-Maros
Erősítik a mezőgazdasági összefogást
November 27–29-e között Szeged környékén járt a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros szervezetének küldöttsége. A tapasztalatokról Csomós Attila mérnök, az RMGE-Maros elnöke számolt be lapunknak.
Csongrád megyei tapasztalatok
November végén az RMGE-Maros 28 tagja utazott el Magyarországra, ahol a magyar tudomány napja alkalmából a szegedi alsóvárosi ferencesek kolostorában szervezett A szegedi paprika nyomában (múlt, jelen, jövő) – Mit ér a fűszerpaprika bor nélkül? című rendezvényen is részt vett. A tanácskozást november 28-án tartották, amikor a fűszerpaprika-termesztő szakértők arra kerestek választ, hogy hogyan tudnák újjáéleszteni a termesztést és az őrleményforgalmazást. Érdekességképpen a jelenlevők megtudták, hogy az 1600-as években a ferencesek honosították meg és termesztették elsősorban gyógyászati céllal a csípős paprikát, és az első ágyásokat is a kolostorok udvarán vetették be maggal. Így került aztán Kalocsára is. Mindkét helyen ma már kísérleti állomás működik. A paprika történetéhez tartozik az is, hogy a szegedi Pálfy testvérek találták fel a XIX. században azt a malmot, amelynek köszönhetően az őrleménnyel Magyarországról ellátták a világot. Ma már olyan országok közvetítésével, ahol nem is terem fűszerpaprika, 1500–2000 tonna őrleményt szállítanak Magyarországra, oda, ahol sikerült hungarikumként bejegyeztetni a fűszert. Az idők folyamán azonban nagyon sok hamisítvány jelent meg. Amerikából ma többet hoznak be, mint amennyit korábban exportált az őstermelőknek számító ország. Ezért tartották fontosnak, hogy a termesztés fellendítésének szükségességéről beszéljenek a konferencián. A bor pedig úgy kötődik a paprikához, hogy azok a szegedi polgárok, akik őrleménykereskedéssel foglalkoztak, a környéken borszőlőt is termesztettek, bort készítettek – végül ezt az iparágat is sikerült úgy felfejleszteni, hogy a Szeged környéki homoki borok messze földön ismertté váltak.
Az RMGE-Maros érdekes módon kapcsolódott be a témakörbe, mondta el Csomós Attila. Évekkel ezelőtt egy izraeli ismerőse kereste fel azzal, hogy a Maros mentén próbálkozzanak a csípőspaprika- termesztéssel. Ehhez keresett szakembert, és egy szolnoki agrártanácskozáson ismerkedett meg dr. Somogyi Györggyel, aki a szegedi fűszerpaprika kísérleti állomás akkori vezetője volt. Sikerült is elindítani Marosvásárhely környékén a termesztést, igaz, kísérleti jelleggel, összesen – az RMGE-Maros tagok által – mintegy 50 hektáron. Így tudtak az idén a konferenciát kiegészítő versenyre három termelőtől őrleményt vinni. Ugyanakkor több bortermelő is jelentkezett Mezőkölpényből és a Kis- Küküllő mentéről 19 bormintával. Ők szép eredményeket értek el: Kozma Ferenc 2013-as sauvignon bora nyerte a nagyaranyat (kölpényi borászat), 2012-es cuvée bora arany-, 2007-es fehérleánykája aranyérmet, Sütő András 2013-as vegyes fehérbora ezüst-, Balogh Gyula 2013-as Neuburger bora ezüst-, Sütő Árpád 2013-as fehérleányka bora ezüst-, Kakucs Árpád 2013-as saszla bora ezüst-, Peti Mihály 2013-as tramini bora bronz-, a kelementelki borászat 2012-es sauvignon bora bronz-, 2011-es királyleányka bora bronz-, Miklós Gyula 2013-as olaszrizling bora bronz-, Simon Kálmán 2013-as királyleányka bora bronzérmet, Sütő Árpád 2013-as cuvée bora közönségdíjat nyert.
Ugyancsak a magyar–magyar együttműködés eredményeként a delegáció mintegy 20 tagja Fajszra utazott, ahol az ottaniak kérésére hangszerfaparkot létesített mintegy 100 facsemete elültetésével. A magyarországi tartózkodás második napján a küldöttség tagjai részt vettek a Csongrád megyei kormányhivatal által szervezett nyílt napokon, ahol többek között a megyei állat- egészségügyi és állatvédelmi hivatalhoz is ellátogattak. Itt előadást hallgattak meg az állategészségügy történetéről az ókortól napjainkig, illetve tájékoztatták őket az állatszállítással kapcsolatos EU- normákról. Ennek a napnak érdekes gyakorlati programja volt egy szarvasmarha-tenyésztő farm és egy olyan tejfeldolgozó (sajtkészítő) üzem meglátogatása, ahol belga módszerrel naponta 2500 liter tejet dolgoznak fel. Két, talán nálunk is alkalmazható tapasztalattal gazdagodtak. Az egyik az, hogy az üzemben, amely majdhogynem családi vállalkozás, sikerült egy sajátos ízű sajtot kidolgozniuk, amivel rést tudtak ütni a piacon. Ugyanakkor direktmarketinges értékesítési láncot alakítottak ki úgy, hogy a környéken előjegyzés alapján lehet sajtot rendelni. Az üzem nem is Szeged környékén, hanem Budapesten tudja leginkább forgalmazni a termékeit, mert ami fontos – mondta Csomós Attila –, hogy nemcsak egyféle sajtot, hanem gyümölcsös joghurtot, tejfölt, sós túrót is forgalmaznak.
Csomós Attila elmondta, azért fontosak ezek a látogatások, mert elsősorban a két ország közötti mezőgazdasági kapcsolatot erősítik. "Számunkra fontos, hogy tapasztalatot nyerjünk, hiszen sok mindenben az anyaországiak előttünk járnak" – mondta az RMGE-Maros elnöke.
Kárpát-medencei gazdatalálkozó
December 5-én a magyar Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkársága szervezésében a szaktárca Darányi Ignác- termében megszervezték a Kárpát-medencei összefogás II. fórumát, amelyen erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, horvátországi, vajdasági, muravidéki és burgenlandi gazdaegyesületek képviselői is részt vettek. Erdélyből az RMGE- Maros háromtagú delegációján (Csomós Attila elnök, Fazakas Miklós, a nyárádkarácsoni és Bíró Csaba, a sóváradi gazdakör vezetője) kívül a gyulafehérvári Caritas-Székelyföld egyesület, valamint a partiumi Erdélyi Magyar Gazdák Egyesülete vett részt.
A minisztériumot dr. Budai Gyula államtitkár, Tóth Katalin helyettes államtitkár, valamint Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszervezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke, illetve Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke képviselte.
Dr. Szabó Balázs, a minisztérium parlamenti és társadalmi kapcsolatok főosztályvezetője beszámolt a határon túli kapcsolatok terén elért eredményekről, és bemutatták azokat a fontosabb projekteket, amelyeket a szaktárca támogatásával megvalósíthattak a határon túli gazdaszervezetek. Az államtitkár ugyanakkor bemutatta a vidékfejlesztési minisztérium jövőre tekintő együttműködési lehetőségeit a gazdaszervezetekkel, amelyekben egyre nagyobb szerepet kapnak majd az agrárkamarák mint érdekképviseleti szerveződések. A tanácskozás végén a vidékfejlesztési és az oktatási minisztérium együttműködési szerződést írt alá – ezen belül pedig teret biztosítanak arra is, hogy a határon túliak is bekacsolódjanak a szakoktatási folyamatba.
A fórum konklúziójaként elhangzott, hogy ez az együttműködés egyre szélesedik, s azt célozza, hogy a határon túli magyar gazdák minél aktívabban vegyenek részt a gazdasági élet fellendítésében, biztosítsák a közösség számára a megélhetést, ugyanakkor ezáltal erősítsék a szülőföldön maradást.
A hivatalos tájékoztatót követően Lánczi Ágnes, a Kossuth Rádió szerkesztőjének vezetésével folytatott ún. panelbeszélgetésen lehetőség nyílt arra, hogy a határon túli szervezetek megosszák egymással tapasztalataikat, javaslataikat a szaktárca és a szervezetek közötti konkrét együttműködési lehetőségek bővítése érdekében – tájékoztatott Csomós Attila, az RMGE-Maros elnöke
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)
2013. december 10.
Sándor Krisztina részt vett az Országgyűlés Autonómia albizottságának ülésén
A magyar országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának Autonómia albizottsága idén december 5-én ülésezett utoljára Budapesten, az ülésen jelen volt Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke is.
Az ülést megelőzően a Nemzeti Összetartozás Bizottságában üdvözölték Böjte Csaba ferences szerzetest, aki félmilliomodik magyar állampolgárként tehette le aznap az esküt az Országházban.
Az Autonómia albizottság ülésén az Ausztriában, Horvátországban és Szlovéniában élő magyar nemzeti közösségek képviselői az ott élő magyarok gondjairól és lehetőségeiről beszéltek. A következő napirend során a Székelyek Nagy Menetelése utáni közéleti lépésekről tájékoztatták az albizottság tagjait a jelenlevő erdélyi magyar politikai szervezetek.
Az EMNT nevében Sándor Krisztina kifejezte, hogy bár a Nagy Menetelés kétségkívül sikeres esemény volt, az Erdélyben működő politikai szervezetek között nincs tényleges egyeztetés. „A vágyott autonómia irányába párhuzamos utakon törekszünk, és bár a cél érdekében kötelező volna, nincs közös forgatókönyv. Jelenleg az történik, hogy ki hogyan hozza lépéskényszerbe a másikat, és amíg ez zajlik, nincs esély érdemi együttműködésre” – hangsúlyozta Sándor Krisztina.
Az EMNT ügyvezető elnöke beszámolt a novemberben Sepsiszentgyörgyön szervezett magyar-román autonómia-konferencia munkálatairól, kiemelve azt, hogy a román közösséggel való érdemi párbeszéd terén elkezdődött ugyan a folyamat, de még sok munka van hátra. Sándor Krisztina a Partiumi Autonómia Tanács megalakulásáról, céljairól is tájékoztatta az albizottság tagjait, kérve, hogy a jövő évi első ülésen részletesen bemutathassák a kezdeményezést.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája
Nyugati Jelen (Arad)
2013. december 11.
Vándorbottal az emberség útján (Bemutatták a Gazdáné Olosz Ella-kötetet)
Második nekifutásra, a tervezett időpont után három hónappal látott napvilágot a Gazdáné Olosz Ella életművét összefoglaló könyv. Az eredetileg a művész kovásznai mellszobrának avatójára időzített esemény késése még értékesebbé tette a kötetet.
„A szoboravató után hoppon maradtunk, de mondtam, nincs kizárva, hogy a Jóisten keze van a dologban, a könyv gazdagabb lett így” – mondta a hétfő esti bemutatón a kovásznai városi művelődési házban Gazda József, a könyv megálmodója, írója, szerkesztője. Mindez a nyomdai munkálatokat vállaló sepsiszentgyörgyi ArtPrinter Stúdió vezetőjének, Kopacz Attilának köszönhető. Miután elolvasta a kéziratot, úgy látta, a kötet teljesebb lesz, ha abban a művészeti szakértők írásai mellett Olosz Ella tervei, rajzai, vázlatai is helyet kapnak, ugyanúgy, miként Gazda József korábban a Püski Kiadónál megjelent, a textilművészt bemutató monográfiai kötetében. Az Olosz Ella életművét bemutató könyvet a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület Ignácz Rózsa Irodalmi Klubjában bocsátották útjára. Zsúfolásig megtelt a kovásznai művelődési ház nagyterme, mintegy tükrözve: Olosz Ellát nemcsak életében szerették, emberként és művészként – a maga szerénységével – maradandót alkotott. Szabó Etelka megnyitóbeszédében hangsúlyozta: „sokívű ember, művész, tanár, oktató, nevelő, néprajzos, egyben a közösségért, magyarságért sokat tevő személyiség volt, s ezzel még nem mondtunk el mindent róla. Életében nem tudatosult bennünk nagysága, észrevétlenül lopta közénk az értékeket – csak halála után döbbentünk rá erre”. A könyv születésének történetét Kopacz Attila ismertette. Kitért a nehézségekre, kihívásokra, de ennél sokkal komolyabb következtetéseket is levont. Kovásznának élnie kellene Olosz Ella anyagi és szellemi hagyatékával, kellő hozzáállással ez lehetne a város vendégforgalmi fejlesztésének egyik alapja – hangoztatta. Jó példaként a Bernben létrehozott Paul Klee-központot említette, ahol alapítvány kezeli a művész hagyatékát, amely turisztikai attrakció lett, önfenntartásra is képes. Hozzátette: Háromszék rendkívül gazdag olyan művészekben, akik világszinten is kimagaslót alkottak – annak ellenére, hogy Bukarest számára Erdély még mindig fehér folt az ország művészeti térképén, Budapesten pedig „vidékinek” titulálják az itteni alkotókat. Gazda József a kötet forrásanyagának összegyűjtését is felelevenítette. „Nem volt kivétel, a művészeti írók, akik megszólaltak, a legnagyobb alázattal, lelki meghajlással írtak Ella alkotásairól” – hangoztatta. A könyv előkészítése alatt újra együtt lehetett néhai feleségével, élete boldog napjai voltak ezek – vallotta be a közönségnek. A világmindenség bonyolult egyszerűségét vetítette ki, elevenítette meg munkáival, az élet szépségeivel, fájdalmával, bonyolultságával – összegezte Olosz Ella életművét. Olosz Ella munkásságának elismerése, összegzése vonatkozásában az utolsó mozzanat a most megjelent könyv. Halála után fél évvel Budapesten állítottak emlékplakettet, később Kovásznán is pislákolni kezdett kultusza, ma már emlékplakett, tárlat, mellszobor őrzi emlékét. Művészete vándorbot lehet kezünkben, mellyel az emberség útján haladhatunk – mondta Gazda József. A könyv bemutatóján fellépett a vajnafalvi Hozsanna kórus Gyerő Katalin vezetésével. Balogh István Lászlóffy Csaba: Vers – virradatig című versével hangolta az eseményre a jelenlévőket, Pál Szilvia Farkas Árpád írását idézte a könyvből. Az est rövid szeretetvendégséggel ért véget. A Gazdáné Olosz Ella-kötet ötszáz példányban jelent meg, kereskedelmi ára 80 lej. A család a részletfizetés lehetőségét is megteremtette, az igénylők a kovásznai városi könyvtárban áprilisig törleszthetik a könyv árát.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. december 11.
Kerek esztendő az Arielben
Új gyerekelőadással zárja az évet a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház magyar társulata. A Kányádi Sándor alkotásaiból született Kerek esztendő bemutatójára december 15-én, vasárnap délelőtt 11 órától várják a kis nagyérdeműt. A produkcióról, illetve a 2014-es tervekről Gavril Cadariuval, az Ariel igazgatójával beszélgettünk.
– A Barabás Olga rendezésében színre vitt Kerek esztendővel a gyermek- és felnőttolvasók körében talán legkedveltebb mai költő, író, mesemondó, a jövőben 85 éves Kányádi Sándor előtt tisztelgünk. A szövegkönyv Kányádi meséi és versei alapján készült, a történetek többnyire az író szülőföldjén, a Székelyföldön játszódnak. Ennek a vidéknek a hagyományait, szokásait, növény- és állatvilágát idézi meg Kányádi a négy évszak váltakozásában, és ez a teremtett mesevilág nagyon hasonlít arra, amivel a gyermek nap mint nap találkozik.
– Az óvodás, kisiskolás nézők különösen kedvelik azokat a produkciókat, amelyekben a bábokat mozgató művészek is láthatók. Ezúttal milyen mértékben jut kifejezésre a színész–báb kapcsolat?
– Ennek a viszonynak az érzékeltetése itt az ember és a természet közötti személyes kapcsolatot sugallja, és fontos szerepet játszik az előadás sajátos derűjének megteremtésében. Az emberkaraktereket élő figurák jelenítik meg, és ők mozgatják az állatokat, növényeket megszemélyesítő bábokat is. Azáltal, hogy egy személy két különböző karaktert kelt életre, a színész és a báb összjátéka különös hangsúlyt kap.
– A Kerek esztendő műfajilag bábmusical.
– Igen, a zenei betéteknek nagyon fontos szerep jut ebben a produkcióban. Az előadás zenéjét Apostolache Kiss Zénó szerezte, koreográfusa Ruszuly Ervin. A díszlet és a bábterv Matyi Ágota munkája.
– Hány éves gyerekeknek ajánlott az előadás?
– Négyévestől felfelé bárki számára élvezetes lehet.
– Milyen terveik vannak az új esztendőre?
– A legújabb, gyerekeknek szóló bemutatónk a Csipike lesz, az előadás rendezője Király István. Ugyanakkor tervben van a Csizmás kandúr Oana Leahu, illetve a Marry Poppins Demeter Zsuzsa rendezésében. Ami a felnőtt-előadásokat illeti, Rumi László magyarországi rendezővel szeretnénk színre vinni egy animációs produkciót. Emellett Kovács Levente és Kincses Réka rendezéseire is számítunk. Ugyanakkor tavasztól június végéig számos fesztiválra, többek között a kaposvári biennáléra, a kisvárdai fesztiválra, illetve Budapestre is hivatalosak vagyunk.
(n.sz.i.)
Népújság (Marosvásárhely)
2013. december 11.
Főcze János
A KIVÉTEL ERŐSÍTI?
Keresztszülők, építőtelep és pedagógusképzés Nagyenyeden
A Bethlen Gábor Kollégiumban kiderítettük, miért számít kivételnek a szórványoktatásban. Megnéztük a felújítást, becsöppentünk egy Mikulás-ünnepségre, és értesültünk a bentlakásban uralkodó állapotokról.
Felújítás, törmelékek és pezsgő élet fogad Nagyenyed ködös városközpontjában, a Bethlen Gábor Kollégiumban. Az impozáns épület felújítása gőzerővel folyik, ideiglenesség hangulatát teremtve az iskolában. Az épületben egymást váltják a leromlott állapotú folyosók és a múlt patinássága, a központi udvar fel van túrva, mindenhol látszanak a csövek. Csengetnek, a folyosók megtelnek élettel, a gyerekek Mikulás-sapkákban járkálnak a naplóval kimérten sétáló tanárok között.
A szünet végén a "pedások" Mikulás-ünnepségére tévedünk be, amit az óvodások és a kisiskolások számára szerveztek. A gyerekek énekelnek, verset mondanak az egyedi készítésű "szánkával" megérkező Mikulásnak. Az "ügyesek voltatok?" kérdésre a sok "igeeeen" mellett hallatszik pár huncut "neeem" is. A képzősök kitesznek magukért, a gyerekek boldogak, mi meg csatlakozunk az igazgatóhoz, hogy betekintést nyerhessünk az intézményben folyó tevékenységekbe.
A Bethlen Gábor Kollégium igazgatója, Szőcs Ildikó nyolc éve tölti be ezt a funkciót, azt megelőzően három évig az intézmény aligazgatója volt. Elmondása szerint az adminisztratív feladatkörök szaporodásával és a decentralizációs folyamatok előrehaladásával az igazgatók súlya egyre nagyobb a rendszerben. Ő azonban ezt kihívásnak fogta fel, nem tehernek, és a még több autonómia mellett foglal állást. Tulajdonviszonyok, köztes állapotok
Az igazgató beszámolt arról, hogy a központosított rendszerből a decentralizált rendszer fele tartó út közepén vagyunk. Ő ezt igazgatóként úgy tapasztalta meg, hogy folyamatos egyensúlyozásra kényszerül a tanfelügyelőség (ez az intézmény ad utasításokat és kapja a jelentéseket) és az önkormányzat (ez az intézmény adja a pénzt a működéshez) között. Sőt, néha arra kényszerül, hogy az egyiknek magyarázza a másik működését.
Azt, hogy ez miért számít kiemelt problémának a szórványoktatásban, egy példával illusztrálta: az oktatási törvény értelmében igényelhetik kisebb létszámú osztályok indítását, ezt a tanügyminisztérium általában jóvá is hagyja. Azonban az önkormányzattól függ az, hogy hogyan lehet ezt finanszírozni, hisz a fejkvóta alapú elszámolással a tanároknak nem jönne ki a fizetése, ezért forráskiegészítésre van szükség.
Ott válik veszélyessé a helyzet, ahol a nem magyar többségű önkormányzatnak kell eldöntenie, hogy induljon-e továbbra is magyar nyelvű osztály egy adott esetben költségvetési gondokkal küszködő településen. További probléma, hogy mi történik az I-IV. osztályban magyarul tanuló gyerekekkel, hisz azokat ingáztatni kell, vagy bentlakást kell biztosítani nekik.
A Bethlen Gábor Kollégium állami intézmény, a kollégiumnak helyet adó épületet azonban visszaszolgáltatták a Református Egyháznak. A nagyenyedi önkormányzatnak egy akkora bért kellett volna fizetnie a Református Egyháznak, ami meghaladta volna a város költségvetését. Az igazgató által „róka fogta csuka” szituációnak minősített helyzetet végül egy tárgyalással és egy kiegyezéssel oldották fel. Az önkormányzatnak nem kell bért fizetnie, viszont saját forrásból vagy lehívott pályázatok révén a periódusra kiszámított összeget bele kellett fektetnie az épületbe. Tudva azt, hogy a 2007-2014-es regionális operatív programban erre lesz lehetősége, az önkormányzat vállalta a szerződés aláírását.
Bentlakók és a zsúfoltság
Az igazgató szerint egy jól működő bentlakás és jól működő intézmény fenntartásához, finanszírozásához szükségesek a háttérintézmények. Ez egy hatalmas pluszmunka, hisz ezek a háttérintézmények legtöbbször az iskola személyzetéből állnak. Jelen esetben a Bethlen Gábor Alapítvány elnöke az iskola igazgatója. A bentlakásban lévő 120 gyerek 80%-a nem fizet semmit a bentlakásért, vagy csak egy részét kell fizetnie az lakhatás és az ételbérlet költségeinek.
A felújítások miatt jelenleg a bentlakók egy épületbe lettek összeszorítva, úgy, hogy 120 bentlakó két emeleten oszlik meg: az alsó emeleten a fiúk, a felsőn a lányok. A diákok, de az igazgató által is „Spártának” nevezett épületben nagyon rossz körülmények között élnek a bentlakók.
A felújítás előtt a példának felhozott lánybentlakásban 15-20 lány lakott egy szobában, és egyetlen fürdőszoba volt egy folyosón. Azonban a felújítás után az igazgató szerint egy szobában hatan fognak lakni, és minden szobának lesz saját fürdője és mosdója.
Pályázatok, felújítások
Egyszerre több pályázatot is letettek, aminek köszönhetően a műemléknek számító épületek felújítása folyik vagy megvalósult. Az éppen folyamatban lévő felújítás egy uniós pályázat, amely a már említett 2007-2014-es regionális operatív program keretein belül történik. Ez a Református Egyházkerület és a nagyenyedi önkormányzat folyamatos egyeztetése révén jöhetett létre. Az egyházkerület készítette a felújítási tervet, és az önkormányzat bevállalta a pályázást, valamint a 2%-os önrész kifizetését. Ez egy közel hatmillió eurós pályázat. A kiegyezés egy jó megoldásnak bizonyult: másképp nem láttak megoldást sem a működésre, sem az épület felújítására. A bentlakásokat is ennek a programnak a keretein belül fogják feljavítani. Terveik szerint márciusban átveszik a felújított, 21. századi körülményeket biztosító bentlakásokat.
Ezenkívül megtörtént egy óvodaépület, egy labor, egy tornaterem és egy étkezde felújítása is. Az óvodaépületet a román állam támogatásával újították fel 2009-ben. 2010 karácsonyán kapták meg a pénzt az étkezde felújítására a magyar közigazgatási alapból. A tornacsarnokot az állami befektetési alapból újították fel, annak ellenére, hogy az állami szervek azt javasolták, hogy bontsák le a műemléképületet, mert olcsóbb lenne egy újat felépíteni.
A most folyó munkálatokat 2014. végére kell befejezzék, azonban valószínűleg lesz csúszás, többek között azért, mert a kivitelező vállalat akadozik a beszerzésekkel (az igazgatónő a bentlakások nyílászáróinak késéséről számolt be).
Intézményi keret, számok
A Bethlen Gábor Kollégiumnak 700 diákja van, és óvodától a posztliceális képzésig nyújt tanulási lehetőséget. Pécskától Pusztináig találhatóak nálunk gyerekek, de az enyediek is minket választanak, legtöbbször még akkor is, ha vegyes házasságból származnak – magyarázza az igazgató.
A középiskolai szakirányok:
- matematika-informatika/természettudományok (alternálva indítják ezeket az osztályokat, megkérdezik, mit szeretnének a nyolcadikosok, és utánajárnak annak, hogy mire lenne nagyobb igény)
- tanító- és óvodai pedagógus képzés (150 éves hagyománnyal rendelkezik, Erdélyben magyar nyelven még Székelyudvarhelyen és Kézdivásárhelyen működik ilyen képzés)
- szakközépiskola: turisztika és közélelmezés szakirány
- szakmunkásképző: pincér (egyre népszerűbb, cégekkel partnerségben folyik az oktatás; pályázatból felszerelt tankonyhával is rendelkeznek)
- posztliceális képzés: szállodai menedzserasszisztens (ez a másfél éves képzés feljogosítja a diákokat arra is, hogy magánvállalkozást indítsanak)
Az érettségi mutatók alapján a végzősök 2/3-a jár sikerrel első nekifutásra az érettségin. A legnagyobb problémát a román és a matematika érettségi próba sikeres teljesítése jelenti.
Keresztszülőprogram és pontozási rendszer
A keresztszülőprogram 2000 óta működik, és az iskola háttérintézményének számító Bethlen Gábor Alapítvány révén bonyolítják le. Különböző magánösztöndíjak és gyülekezetek által biztosított támogatások összefogása volt a cél a program létrehozatalakor. A budapesti Szőcs Gyula segítségével hozták létre a programot, és arra jutottak, hogy egy ilyen rendszer csak akkor tud igazán jól működni, ha személyes. Így, aki elnyeri az ösztöndíjat, az saját keresztszülőjével személyes kapcsolatot ápol (ha ezt nem igényli a keresztszülő, akkor nem kötelező), levelet vált, meglátogatják egymást.
Egy nyolctagú ösztöndíjbizottság az osztályfőnökök segítségével rangsorolja a diákokat. Itt az elért minősítésektől kezdve az órákon kívüli tevékenységig minden számít. Egy négyes például -0,1 értéket jelent és egy tízes 1 pontot. Az órán kívüli tevékenységeken való részvétel is pontokat ér: van reneszánsz táncegyüttes, zenekar, cserkészcsapat, énekkar, néptánc, Biblia-órák stb.
Amin részt vesznek, azt pontozza a „mentoruk” és, ha nem érik el a minimum öt pontot hetente, akkor levelet írnak a szülőknek, hogy segítsenek a diáknak.
"Abszolút nem osztom a liberális nevelési elveket, azt, hogy a gyerek akkor fog majd dolgokat megtanulni, ha azokat megtapasztalja, és ő is azt akarja. Én úgy gondolom, hogy kicsit féltő-taszító erővel, de oda kell terelgetni a gyermekeket, hogy lássák, mi az, ami esetleg majd nem tetszik, és utána mondjanak le róla. Mert ha a gyerekekre bízzuk, akkor valószínűleg a legtöbben a monitort fogják választani" – mondta az igazgató.
Kidomborítani, rászorítani
"Nálunk mindenféle tájnyelv keveredik. Van Fehér megyei nyelvjárás, ahol a román nyelv hatása érezhető, de vannak gyergyói gyerekek is, akik itt tanulhatnak meg románul. Mindenki másságát megpróbáljuk kidomborítani, így például egy pusztinai gyerek elénekelt egy pusztinai népdalt a bentlakási Mikulás-programon. Szerintem ez egy pozitív dolog: megerősít identitásodban, de egyben elfogadásra is ösztönöz – magyarázta Szőcs.
„Mi Erdélyben hajlamosak vagyunk sírni. Én nem szeretek sírni. Inkább arról szeretek beszélni, hogy mi sikerült, és mi nem. Azonban egymagunkban túl kevés az időnk, hogy megoldjunk minden problémát. Egy olyan fórumot kellene teremteni, hogy ami jó gyakorlatként bevált, modellként megismerhető legyen. Próbáljuk meg átgyúrni, átvenni és alkalmazni ezeket, de legalábbis hallani ezekről.”
A Bethlen Gábor Kollégium erőssége a sokszínűség. Egész Erdélyből mindig is jöttek ide a diákok. És azok közül is legtöbbször a szegény sorsúak. Ez a hagyomány erősíti ezt az iskolát. Ez a tény a szórványban sokat jelent. Az ebbe a helyzetbe került emberek látják, hogy van valami, ami működik. Egy példa, ami miatt érdemes összekapni magunkat, és továbblépni – egészítette ki véleményét az igazgató.
A folyamatok élvezői és elszenvedői
A megkérdezett bentlakók panaszkodtak az "intriben" uralkodó állapotok miatt, és amiatt, hogy egy olyan átalakulás közepén vannak, amelyet soha véget nem érőnek élnek meg. A pontozás rendszerének stressze mellett most a zsúfoltság, az építőtelepnek titulálható helyszínek is kellemetlen környezetet teremtenek. Ugyanakkor sokak szerint a pontozás rendszere miatt kénytelenek olyan rendezvényekre is járni, ahová esetleg nem szeretnének, és olyan döntéseket hozni, hogy mi a fontosabb: tanulni, vagy pontokat kapni?
A bentlakásban uralkodó állapotokat mi sem illusztrálja jobban, mint az, hogy az egy emeleten lévő összes bentlakó lányra 4 WC, 8 kagyló és 4 tusoló jut, ráadásul ezek egy helyiségben helyezkednek el.
Legtöbbjük azonban kiskorától tanító vagy óvodai pedagógus szeretett volna lenni, és úgy gondolja, hogy egy egyetemi diploma távoktatás útján történő megszerzése közben hazamegy tanítani. Van olyan is azonban, aki menetközben rájött, hogy inkább lenne fodrász, a pedagógusi pálya nem neki való.
A 18 éves Emőke arról számol be, úgy érzi, jól felkészítették, jó óvónő vagy tanítónéni lehet majd otthon. "Kicsi korom óta tanítónő vagy óvónéni akartam lenni. Kisebb testvéreimmel is sokat játszottam tanítónéniset. Másképp nem hiszem, hogy tudtam volna tanulni, a családi körülményeim miatt" – meséli. Emőke nagyon közeli kapcsolatot ápol a keresztszülőjével, aki még budapesti nyaralásra is meghívta.
Van, aki a családját hiányolja, és van, aki csak egyszerűen örül, hogy továbbtanulhat, mint például Mircea, aki pincér szeretne lenni. A székelyföldiek közül van, aki azért választotta ezt az iskolát, hogy a román nyelvet elsajátítsa, mint például a gyergyószentmiklósi, 18 éves Erika is.
Legtöbbjüknek a nagyenyedi iskolát valamelyik, a Bethlen Gábor Kollégiumban végzett rokona, tanára ajánlotta, de volt, akihez a kollégium híre éppen az igazgató látogatása révén jutott el.
Transindex.ro
2013. december 12.
Több pénz magyar színházaknak
Emelkedik jövőre a Magyarország határain kívüli magyar színházak támogatása: az idei 40 millió forinttal szemben a következő évben 50 millió forintot fordítanak külhoni magyar színházi produkciókra, emellett 32 millió forintos keretösszeggel új pályázatot is meghirdet az Emberi Erőforrások Minisztériuma – jelentette be tegnap a kultúráért felelős államtitkár.
Halász János azután beszélt erről, hogy Budapesten találkozott a határon túli magyar színházak tizenöt vezetőjével a Nemzeti Színházban. A szakmai fórumot a Thália Színház és a Nemzeti Színház közösen szervezte. „A kultúrát meg kell becsülnünk, a kultúra erőforrás” – hangsúlyozta, hozzátéve: a kultúrára szánt összeg nem felesleges, hanem segíti a közösségeket, a határon túli színházak ügyében pedig ez még inkább érvényes. A 32 millió forintos keretösszegű új pályázatról elmondta: ez az összeg a határon túli színházak magyarországi előadás-sorozatait, fesztivál jellegű bemutatkozását segíti. „Arról beszéltünk az érintettekkel, hogy milyen szempontok szerint írjuk ki a pályázatokat, milyen irányú támogatásra van szükségük” – számolt be a találkozón elhangzottakról.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. december 12.
Utcaneveink üzenete
Az utcanevek a legmozgékonyabb, legváltozékonyabb földrajzi nevek. E tulajdonságuk egy sor tennivalót, tanulságot is hordoz. A kovásznai utcanevek múltjának és jelenének tanulmányozása során olyan jelenségekre figyeltem fel, melyek nem sajátosak, nem egyediek, hanem általános jellegűek egész Erdélyben, sőt, a magyar területeken mindenhol. Ezért éreztem szükségesnek a nyilvánosságot, azaz rájuk irányítani a figyelmet.
Természetes elnevezések
Az utcanevek – a kezdetektől a 19. század második feléig – városokban és falvakban természetes, spontán elnevezések voltak. A település lakói maguk nevezték el egy közismert lakóról vagy tulajdonosról (Vajnák, Butykák utcája, Komsa, Székely, Tóth utca – a példákat ezután is kovásznai adataimból közlöm), valamilyen ismert, földrajzi egységről, ha az út oda vezetett (Fenyves, Pakóhegy, Piliske út) vagy valamilyen, ott található jelentősebb emberi létesítményről (Cserépgyár, Fonoda, Gát, Vágóhíd utca). Örömömre szolgált, hogy Kovásznán fennmaradt még jó pár ilyen utcanév. Az utca természete, jellege, tulajdonsága is alkalmas természetes névadásra (Nagyút, Sáros út, Zsákutca.) Kívánatos lenne, hogy az ilyen természetű neveket ne cseréljük le, mert a település kultúrtörténeti adatait semmisítjük meg ezzel. Megőrzik a város múltjának egy-egy részletét, régi állapotát, lakóinak szemléletét. Másrészt a lakosok így ismerik, tiszteljük hagyományőrző igyekezetüket, elvégre elsősorban az ő tájékozódásukra születtek. Pl. az Erzsébet liget vagy egyszerűen a Liget még ma is nagyobb tájékozódási mutatóval rendelkezik, mint a régi Égerfa vagy a mai Bartók Béla név. Tévedés ne essék, nem Bartók Béla nevét kifogásolom, megtisztelő számunkra az ő neve, de a régebbi név történelmi dokumentum, Erzsébet királyné emlékére ültették a liget fáit, így tudja jó pár megkérdezett idős adatközlőm. Sajnos, a régi liget eleganciájából, szépségéből mára már szinte nem maradt semmi, fáit nagyrészt kivágták, csupán a régi képek emlékeztetnek szépségére. Mégis jó volna, ha mementóként megőrződne a név. De említhetném a legmeggyőzőbb példát is: a Nagyutat (még régebben Darék út) ma Ştefan cel Marenak hívják, holott semmi kötődése nincs az egyébként általam tisztelt román fejedelemnek Kovásznához. Tehát a hatóságoknak, amelyek ma elnevezik az utcákat, jobban figyelembe kellene venniük az illető hely szellemét és a már meglévő adottságait. Nem szabadna elpolitizálni az utcanévadást semmilyen körülmények között. Tudom, némelyek megmosolyogják „naivságomat”, de ez lenne a követendő út.
Mesterséges névadás
A 19. század végétől az utcanévadás feladatát a hivatal vette át. A mesterséges névadás I. korszaka a kiegyezéstől az első világháború végéig tartott. A hivatalos utcanévadás történetének II. korszaka az első világháború végétől egészen 1945-ig, a III. pedig 1945-től 1989-ig, míg a IV. az 1989-es rendszerváltástól napjainkig tart. Kovásznán is nagyjából a fenti szakaszokat különíthetjük el. Ma már kizárólag a hivatal foglalkozik az utcák, terek, sétányok elnevezésével. A köznyelvi használatban nem hivatalosan még él egy-két régi elnevezés (Hamar utca), sőt, új is keletkezik, de már elenyésző mennyiségben.
A hivatali névadásban figyelhető meg az a jelenség, hogy a mindenkori hatalom kénye-kedve szerint változtatja az utcaneveket. Főleg a 20. század jeleskedik ilyen tekintetben. Megint csak a főutunkat hoznám fel példának: a Nagyút volt Hunyadi, Sztálin út is, mielőtt a mai Ştefan cel Mare nevet kapta. Szerencsére, a köztudatból többnyire kiesik az erőszakolt név. A régi Nagyút név ma is élőbb és természetesebb, arról is árulkodik, hogy ez a település egyetlen főútja volt, és ma is az, a patakkal párhuzamosan halad, s Kovászna hosszan, keskenyen nyúlik fel majd kilenc kilométeren, tehát úti-falu volt s nem bokorfalu.
Ha gyakran változtatjuk a nevet, zavart okoz a lakosság tájékozódásában, ugyanakkor a hagyományokat is sutba dobjuk vele. Hiába szónokol a hivatal hagyományőrzésről, ha lépten-nyomon figyelmen kívül hagyja, ha a gyakorlatban nem alkalmazza. A fenti példa, gyakorlat csak arra jó, hogy illusztrálja: az utcanév beilleszthető a mindenkori hatalmi rendszerekbe változékonysága okán. Kívánatos lenne olyan törvény megalkotása, mely megvédené az utcanévadást attól, hogy ki legyen téve a hatalom kénye-kedvének, ugyanakkor a hagyományokat őrző utcaneveket tilos lenne megváltoztatni.
„A város, falu történetét, sajátosságait őrző utcanevek ugyanúgy védendők, mint a műemlékek” – teljesen egyetértek Péter László gondolatával, amelyet a világhálón olvastam Utcanévadásunk tízparancsolata című cikkében. Tehát az olyan neveket, melyek valamilyen kultúrtörténeti adatot őriznek, nem szabadna lecserélni. Például Kovásznán az Erzsébet liget nevét. Ezt csak szakember tudja megállapítani. Hogy ki legyen benne az utcanévadó-bizottságban, azt éppen ez az alapkövetelmény szabja meg: mindenképpen szakember, tehát helytörténész, magyartanár, néprajzos. Akkor kevésbé fordulnának elő anomáliák, kevésbé csorbulna a település „sajátosságának méltósága” (Sütő). Apró, jelentéktelen dolognak látszik, de mélyebb és jelentősebb következménye is lehet, mert ma egy hagyományőrző utcanév hull ki a köztudatból, holnap egy városrész, egy város neve, majd egy tájegység (lásd Székelyföld), végül a benne lakó magyarság veszíti el önmagát. Egy patkószeg miatt vész el a csata – ahogy az angolok mondják. Az ideológiai-politikai okokból adott elnevezések az 1950-es évektől szaporodtak meg nálunk is. Kovásznán bizonyos régi és új utcanevek román nevet kaptak a belvárosban is, ahol nem volt románság (Aurel Vlaicu). A tömbházak építésével létrejött új utcákat, sétányokat román elvont fogalmakkal jelölik. A kiírás egynyelvű volt. A magyarság nem érezte a magáénak, inkább románul használta, de lehetett ebben kényelemszeretet is (Frǎţiei, Prieteniei, Pǎcii, Unirii, Libertǎţii). Tehát a román–magyar barátság így egyoldalúvá sikeredett, feltehetően szándékosan. A többségében ma már románok lakta Vajnafalván is találunk erőszakoltan mesterséges neveket, ami azt bizonyítja, hogy a szocialista rendszer itt is „működött”: a Csordagyűjtő így kapta a Parcul Tineretului nevet. Ugyanakkor sok olyan történelmi személyiség jelent meg, akiknek a helyhez semmi közük: Tudor Vladimirescu, Horea, Cloşca şi Crişan stb. A Tavasz és Ősz utca nevét mesterségesnek, erőszakoltnak véltem, végül kiderült, hogy két Vajna-birtok nevét őrizték meg. A védett nevek közé tartoznak, ezeket nem szabad megváltoztatni. Tisztelet annak, aki – tudatosan vagy spontánul – a hagyomány mellett döntött.
A város többnyire magyarok lakta területein van román személyiségről elnevezett utca, de Vajnafalván egyetlenegy magyar utcanév sincs, holott például több Vajna megérdemelné, nem beszélve Orbán Balázsról, aki olyan szépen ír a kovásznai románságról, sőt, ő örökítette meg egyik szép népi szokásukat, a juhászlakodalmat, amelyre még ma is – joggal – olyan büszkék. Tudomásom szerint a rendszerváltozás utáni utcakereszteléskor javasoltak Orbán Balázs nevet, igaz, nem Vajnafalvára, hanem a régi Gát utcának a semmitmondó Ghiocei/Hóvirág helyébe, de azt sem fogadta el a hivatal és a képviselőtestület.
Helyesírási kérdések
Az általános helyesírási szótárakban a földrajzi nevek fejezetben vajmi kevés szó esik az utcanevek helyesírásáról. Pedig nagy szükség lenne ma erre, amikor a hivatal nevezi el őket. Kívánatos lenne, hogy minden polgármesteri hivatal rendelkezzék ilyen szakmai helyesírási szótárral. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége bizonyára készségesen segítene ebben, mint ahogy segített más esetben is. Ajánlatos lenne, hogy minden polgármesteri hivatal beszerezze a legutóbb megjelent magyar szakkönyvet: Fábián Pál–Földi Ervin–Hőnyi Ede: A földrajzi nevek helyesírása, Akadémiai Könyvkiadó, Budapest, 1998. Idézzünk néhány olyan szabályt, amely a helyi és a magyarlakta területeken levő utcanevek helyesírásában segít.
Egybeírjuk: a településrészek nevét (Alszeg, Vajnafalva), a természetes úton alakult összetett utcaneveket (Cserépgyár, Pakóhegy, Nyíralja), ha a névben nincs földrajzi köznév. Különírjuk: a névtől az utca, út, tér, liget, sétány szót (Székely utca, Erzsébet liget, Barátság sétány), de ha a hagyományos utcanév állandójelzős szerkezetű vagy külterületi helynévvé vált, akkor egybeírjuk (Nagyút, Postaút). Ha kéttagú személynévből vagy jelzős szerkezetű személynévből áll, akkor mindhármat különírjuk (Arany János utca, Felső Páva utca, Kőrösi Csoma Sándor tér). Ha a név előtt megkülönböztető jelző áll (Felső Porond utca). Kötőjellel írjuk: ha a név után valamilyen, a fentiektől különböző földrajzi közszó szerepel: patak, tó stb. (Karácsony-pataka). De ha a városrészt jelöli, s nem az utcát vagy a patakot, akkor egybeírjuk: Karácsonypatakában lakik.
Személyekről elnevezett utcát más nyelven is változatlanul kell írni, esetünkben a románt románul, a magyart magyarul, a megfelelő helyesírás szerint. Nem szabad lefordítani őket. A Grigore Ureche utcát például nem írhatom Fül György utcának.
Ismerni kell a hagyományokat
Végeredményben tehát átgondolt-megfontolt cselekedetnek kell lennie a hivatalos utcanévadásnak: figyelembe kell vennie a lakosság természetes elnevezéseit mind magyar, mind román részről. Ki kell kérni a szakemberek véleményét, ne legyen a művelet kiszolgáltatva a mindenkori politikai nézeteknek, vagy ne legyen esetleges és önkényes. Legyen összhang természetes és mesterséges névadás közt. A hivatalos utcanévadás nagy felelősség, ismerni kell a város/falu történetét, hagyományait, tekintetbe kell venni ezeket. Kerüljük a hosszú, megjegyezhetetlen neveket, történelmi dátumokról egyenesen nem javallott elnevezni utcát, erőltetett. Sem a román, sem a magyar nyelvészek nem tartják szerencsés megoldásnak. Ezért nem kívánatos a mai 1 Decembrie 1918 elnevezés.
Az utcanévtáblák elkészítését ahhoz szakmailag értő, mind a két nyelvet ismerő személy végezze. Ne jussanak a Székely utca sorsára. Senki nem ellenőrizte, hogy a jó szándékú készítője esetleg tévedhetett, s románul Secuiascǎ-nek írta, holott egy ott lakó családnevét örökítette meg az utca, tehát, lévén családnév, nem szabadott volna lefordítani, hanem változatlanul str. Székelynek írni, mint ahogy helyesen str. Butykák-nak írták a másik utcát. Ezt nem egy esetben tettem szóvá, de máig nem javították ki, nem tudom, miért.
Utcaneveink tehát arról is vallanak, hogy mennyire tiszteli a hivatal a lakosságot, mennyire van érte, s nem fordítva. Tehát a lakosság hivatalnak való kiszolgáltatottságáról is árulkodik. Egészséges együttműködés lenne ideális ebben a tekintetben is.
SZABÓ ETELKA
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)