Izsák Balázs: senki ne hiányozzon a vasárnapi menetelésről!
A székelyek nagy meneteléséről "csak az maradjon otthon, akinek a nevére kiállított hivatalos halotti bizonyítványa van. Más igazoló iratot nem fogadunk el" – jelentette ki Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke egy pénteki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón.
Mint pontosította, a teljes körű részvételt célzó elvárása elsősorban az SZNT vasárnapra meghirdetett nagy menetelés által érintett települések lakosságára vonatkozik. Arra a kérdésre, hogy még mindig 150 ezer felvonulóra számít-e, kijelentette: csütörtökön módosította a számításait, most már 200 ezer résztvevővel számol.
Izsák Balázs hozzátette, nem tulajdonít nagy jelentőséget a számoknak, ezeknél fontosabbnak tartja, hogy a résztvevők a közösségi összefogás élményében részesüljenek.
Az SZNT elnöke elmondta, hogy a menetelésnek egyebek között a román-magyar alapszerződés 15/9-es cikkelyét kell tudatosítania. Ebben a szerződő felek azt vállalták, hogy tartózkodnak az olyan intézkedésektől, amelyek megváltoztatják a kisebbségek által lakott régiók lakosságának arányait. Ha Románia a Székelyföldet egy nagyobb közigazgatási régióba olvasztaná be, azzal megsértené az alapszerződést. "Azt kérjük Magyarország kormányától, hogy kérje számon az alapszerződés betartását" – jelentette ki Izsák Balázs.
Az elnök ironikus hangnemben mondott köszönetet a székelyföldi prefektusoknak, amiért a székely szimbólumok ellen indított pereikkel megerősítették a székely közösségi tudatot. "Üzenem Codrin Munteanunak (Kovászna megye korábbi, magyarellenes megnyilvánulásairól elhíresült prefektusának – a tud.), hogy számítok rá a jövőben is" – jelentette ki.
Úgy vélte, a székelyek nagy menetelése meg fogja értetni Bukaresttel, hogy a közösségi akarat semmibe vevése tovább erősíti a székelység hangját, és a követeléseknek újabb és újabb hullámaival kell szembenéznie. Hozzátette, hogy a Székelyföld autonómiájáról szóló konstruktív párbeszéd elkezdését szeretnék elérni.
Öt magyarországi városban is demonstrálnak a Székelyföld autonómiájáért
Budapesten, további négy magyarországi városban és a világ számos pontján is tartanak szimpátiatüntetéseket a székelyek nagy menetelésével egy időben, vasárnap. A háromszéki Bereck és Kökös közötti 55 kilométeren százezres menetoszlop hívja majd fel a figyelmet az egységes, önálló, autonóm Székelyföld igényére. A magyar közmédia több műsorban is foglalkozik a demonstrációval.
László Lajos, a Székelyföldért Társaság (SZT) titkára csütörtökön elmondta, hogy a budapesti Hősök terén lesz a gyülekező vasárnap délelőtt 10 és 11 óra között. Onnan vonulnak át a román nagykövetséghez, ahol 12 órakor kezdődik a rendezvény, összehangolva a háromszéki demonstrációval.
A vidéki rendezvényeket Szolnokon, Debrecenben, Keszthelyen és Sárospatakon szervezik. A székelyföldi autonómiáért a világ több mint húsz váro-sában, számos kontinensen tartanak szimpátiatüntetést.
Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága múlt heti, egyhangúlag elfogadott állásfoglalásában támogatta a vasárnapi demonstrációt.
A közmédia többször, több műsorban is foglalkozik a Székelyföld területi autonómiájának megvalósításáért indított demonstrációval. A Székelyek nagy menetelését pedig a Dunán és a Kossuth Rádióban is élőben közvetítik – tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája korábban az MTI-t.
A menetelést az MTVA az eseményt megnyitó egyik ökumenikus istentisztelettel együtt élőben közvetíti. A műsorban megszólalnak az erdélyi magyarság politikai vezetői, ismert közéleti szereplői is.
A FUEN támogatja a romániai magyarság autonómiatörekvéseit
Teljes szolidaritásáról és támogatásáról biztosította a romániai magyar nemzeti közösség autonómiatörekvéseit az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) a székelyek vasárnapi nagy menetelése alkalmából – derült ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség pénteki hírleveléből.
A FUEN állásfoglalását Hans Heinrich Hansen, a nemzeti kisebbségek európai ernyőszervezetének elnöke és Vincze Lóránt, a FUEN alelnöke, az RMDSZ külügyi titkára írta alá.
"A FUEN minden fórumon támogatja tagszervezeteinek jogkövetelő törekvéseit, a Székelyföld területi autonómiáját is. Az RMDSZ a FUEN erős partnere, közösen lépünk fel Európában a kisebbségi keretszabályozás megteremtése érdekében" – olvasható az állásfoglalásban.
A FUEN vezetői rámutattak: Európa minden őshonos nemzeti kisebbségét megilleti az önrendelkezés joga, és a romániai magyarság – Európa legnagyobb, egy országban élő nemzeti kisebbsége – hosszú ideje kinyilvánította igényét Székelyföld területi autonómiája és a kulturális autonómia iránt.
Hozzátették: az autonómia a legtöbb esetben súlyos történelmi örökséget rendezett, és kivívása több évtizedbe telt, de azóta bebizonyosodott, hogy az autonómia erősítette a közösségeket, valamint a régiók és autonóm területek kohézióját.
"Arra buzdítjuk a romániai magyarokat, soha ne adják fel a közösség önrendelkezésébe, ügyeik autonóm rendezésébe vetett hitüket. Használják ki a politikai érdekképviselet lehetőségeit, támogassák a közösséget képviselő RMDSZ-t, éljenek a polgári nyomásgyakorlás eszközével, őrizzék meg az erőt adó egységes fellépést" – fogalmaz a FUEN állásfoglalása.
Népújság (Marosvásárhely)

Gyurcsányék szerint a székelyek menetelése nem szolgálja az autonómia ügyét
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint nem segítik, hanem sokkal inkább hátráltatják a székelyföldi autonómia ügyét a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által vasárnapra szervezett tüntetések.
Niedermüller Péter, a DK alelnöke MTI-hez eljuttatott szombati közleményében azt írja, hogy a székelyföldi autonómia a romániai magyar közösségek és a többségi társadalom ügye, amelyet a romániai politikai erőknek és szervezeteknek közösen kell megoldaniuk, és ebbe a folyamatba nem szabad magyarországi, gyakran szélsőséges nézeteket hangoztató szervezeteknek beleavatkozniuk.
A Demokratikus Koalíció azt vallja, az autonómia szerves része az Európai Unió politikájának. Éppen ezért támogatják a minél szélesebb körű autonómiát, mivel annak megvalósulása hozzájárulhat a nemzeti kisebbségek kulturális és politikai jogainak erősítéséhez. "Ebben a szellemben utasítjuk el a kettős állampolgárságot és az azzal járó szavazati jogot" - fogalmaz a politikus.
Mint írja, a DK olyan magyarságpolitika mellett kötelezte el magát, amely a jószomszédi kapcsolatokon, a határon túli magyarok és a szomszéd országok érdekeinek figyelembevételén alapul. Ezért felszólítják a magyarországi tüntetések résztvevőit, ne veszélyeztessék a székely autonómia ügyét felelőtlen magatartásukkal, nacionalista szónoklatokkal és szimbólumokkal.
Az SZNT által vasárnapra szervezett Székelyek nagy menetelésén két háromszéki falu, Bereck és Kökös közötti 55 kilométeres útszakaszon százezres összefüggő menetoszloppal kívánják felhívni a figyelmet az egységes, önálló, autonóm Székelyföld igényére. Vasárnap Budapesten és több más településen is tartanak szimpátiatüntetést.
Maszol/MTI

Szimpátiatüntetést tartottak Budapesten
- A Román Királyság és Erdély egyesülését kimondó Gyulafehérvári nyilatkozatnak a nemzeti önrendelkezést garantáló harmadik pontját idézte fel vasárnap a román nagykövetség előtt elmondott beszédében Bayer Zsolt újságíró annak a szimpátiatüntetésnek a keretében, amelyet a Székelyek nagy menetelésével egy időben tartottak Budapesten.
Elmondta, hogy az 1918-as nyilatkozatban teljes nemzeti szabadságot ígért a Romániában élő népeknek a románság. E szerint minden együtt élő nép önállóan bíráskodhat, igazgathatja és képezheti önmagát. A nyilatkozat harmadik cikkelyét - mint mondta, a nagykövetség munkatársai és a román média kedvéért - román nyelven is felolvasta.
Emlékeztetni kívánja ugyanis Romániát az általuk tett Gyulafehérvári nyilatkozatra, a magyarság történelmi jussára és az adott szó becsületére - fűzte hozzá.
Bayer Zsolt a továbbiakban a székelység történetében a legnagyobb tüntetésnek nevezte a Székelyek nagy menetelését, ami elvezethet Székelyföld autonómiájának kivívásához.
Közlése szerint mára a székelység Európa egyetlen etnikai közössége, amelyik nem rendelkezik autonómiával. Márpedig ami más etnikai közösségeknek jár Európában, az a székelységnek is jár - jelentette ki, hozzáfűzve: ezt azért mondhatjuk el Budapesten is, mert nincs két magyar nemzet, csupán egy.
"Éljen a székelység el nem idegeníthető joga az önrendelkezésre, éljen a székely autonómia!" - zárta beszédét Bayer Zsolt.
György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke beszédében kijelentette, Székelyföldért megmozdult az egész világ. Mint mondta, az erdélyi Háromszéken zajló menetelés mellett három kontinensen, tizenhárom ország harminc városában vannak a székely autonómia melletti tüntetések.
A székelyek mellett áll a világ magyarsága - hangoztatta.
György-Mózes Árpád szerint a román kormány régiósítási törekvései elérték, hogy a székely nép öntudata erősebb, mint valaha.
A székely autonómia gondolatának ellenségeit - mint fogalmazott - "magunk közül is ki kell" szűrni. Vannak saját árulóink is, akik például arról beszélnek erdélyi magyar értelmiségiként, hogy az autonómia iránti küzdelem értelmetlen - mondta.
György-Mózes Árpád hangoztatta: minden nemzet egyenlő, a székely nép nem lehet másodrangú állampolgár saját földjén.
Bencze Izabella, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója és szóvivője bejelentette, hogy a fórum petíció átadására készül az Európai Unió és a román kormány számára.
A petícióban felsorolják a várható jogsértéseket - mondta, hozzátéve: nem hagyják majd, hogy az Európai Unió "úgy rázza le magáról az autonómia kérdéskörét, mint ahogy azt eddig tette".
Közölte: azt üzenik a román kormánynak, hogy az autonómia nem ördögtől való, ha egyetértésben, gyűlölködés nélkül hozzák létre, az aranyat ér nemcsak az ott élőknek, hanem az azt jóváhagyó államnak is.
Bencze Izabella elmondta, a petíciót eddig már 5 ezren írták alá, és az elérhető a CÖF honlapján.
Arra figyelmeztetett, ha megvalósul a román kormány terve, akkor pár év múlva "hiába megyünk haza Székelyföldre, lehet, hogy nem láthatunk magyar zászlót, nem találunk kétnyelvű helységnévtáblát és nem hallhatunk közterületeken magyar szót".
Mint mondta, ne csodálkozzon tehát a román hatalom, hogy szándéka az ország határán túlnyúló tiltakozást, és soha nem látott erejű autonómiatörekvést váltott ki.
Kiemelte, hogy a 2004-es szégyenteljes és befolyásolt népszavazás és a mostani magyar parlament honosítási lépései után többé senki nem veheti el a mára megerősödött magyar nemzettől azt a jogot, hogy a magyarság kiálljon egymásért és hallassa hangját.
Közölte, a magyar nemzet gyakorolni fogja székely testvérei sorsa felett Istentől kapott védhatalmi jogát, minden törvényes és békés eszközt megtalálnak a székely megyék eltörlésének megakadályozására, hogy elérjék az etnikai alapú székely területi autonómia létrejöttét. Ez a jog nem jelent belpolitikába való beavatkozást - szögezte le.
A szimpátiatüntetés résztvevői kihangosítva hallgatták meg a Székely Nemzeti Tanács kiáltványát, amelyet Izsák Balázs, a tanács elnöke olvasott fel Székelyföldön. A menetelés rádióadása által közvetített üzenetében Izsák Balázs azt mondta, a Székely Nemzeti Tanács megkerülhetetlen kérdéssé tette a román és magyar politikai vezetők számára a székely autonómia ügyét.
A békés szimpátiatüntetésen résztvevők a kordonokkal elzárt román nagykövetségtől a Cházár András utca kereszteződéséig töltötték meg a Thököly utat. Az egybegyűltek azt követően, hogy a Hősök teréről megérkeztek a külképviselet épülete elé, elénekelték a magyar és a székely himnuszt, illetve, a "Székelyföld nem Románia", "Vesszen Trianon!" és az "Autonómiát, Székelyföldnek autonómiát!" rigmusokat skandálták.
A nagykövetségig vezető úton a menetelők Kossuth nótákat és népdalokat énekeltek. Az MTI tudósítói azt látták, hogy amikor bejátszották a nagy menetelés által érintett székelyföldi települések templomainak harangszavát, többen meghatottságukban elsírták magukat.
A demonstráció során az MTI tudósítói semmilyen atrocitást nem tapasztaltak.
A szimpátiamenetet a Civil Összefogás Fórum és a Székelyföldért Társaság kezdeményezte annak kapcsán, hogy vasárnap a háromszéki Bereck és Kökös közötti 55 kilométeren - a Székely Nemzeti Tanács szervezésében - menetoszlop hívta fel a figyelmet az egységes, önálló, autonóm Székelyföld igényére.
(MTI)

Németh Zsolt: Románia ezt nem hagyhatja figyelmen kívül
A hétvégi menetelés arra a kérdésre ad csattanós választ, miszerint létezik-e egyáltalán Székelyföld. Az erről szóló vita a kü- lügyi államtitkár szerint az utóbbi időben felerősödött. Németh Zsolt egyértelművé tette, hogy a magyar kormány támogatja az autonómiatörekvéseket.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerrint a székelyek vasárnapi nagy menetelésének a legfontosabb üzenete az, hogy Székelyföld, a székelyek léteznek. A magyar kormány a székelyeket és valamennyi határon túli magyart támogatja – mondta a politikus a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Emlékeztetett rá, hogy az elmúlt időszakban egyre erőteljesebben bontakozott ki a történelmi, kulturális, szociológiai, filozófiai, ismertelméleti vita arról a kérdésről, van-e egyáltalán Székelyföld. Ez a szokatlan, meghökkentő megmozdulás, amelyen 120 ezer ember alkotott 53 kilométeres menetoszlopot, erre e vitára adott csattanós választ: a székelyek léteznek – hangsúlyozta Németh Zsolt.
A kormány feladata, hogy a székelyeket, az erdélyi magyarokat és a határon túli magyarokat együttérzéséről biztosítsa, támogassa őket – mondta. A közigazgatási átalakítással kapcsolatban pedig a kormánynak egyértelművé kell tennie, hogy természetesen Románia dönt a területi felosztásáról, de figyelembe kell vennie az Európa Tanács kisebbségi egyezményét, amely szerint nem lehet hátrányosan megváltoztatni a közigazgatási területek átalakításkor a kisebbségek etnikai arányát. A székelyek nagy menetelésének három fő célja volt: Székelyföld legyen önálló fejlesztési régió, legyen önálló közigazgatási egység, és induljon párbeszéd a román kormányzat és az erdélyi magyarok képviselői között – fejtette ki Németh Zsolt, megjegyezve: „Ne számítson arra román kormányzat, hogy az erdélyi magyarok letesznek erről."
Az államtitkár szerint, ha az elmúlt időszakban és a székelyek menetelésén tanúsított egységet fenn tudják tartani az erdélyi magyar politika résztvevői, akkor van reális remény arra, hogy eredményt lehet elérni. Németh Zsolt arról is szólt, hogy nemcsak a szervezőket, hanem a román hatóságokat is elismerés illeti meg, amiért biztosították a gyülekezés és a véleménynyilvánítás jogát, ami a román demokrácia javára válik. Az államtitkár szerint, ha Románia demokratikus állam, akkor nem fogja figyelmen kívül hagyni a 700 ezer székely ember akaratát.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére két háromszéki falu, Bereck és Kökös közötti összefüggő menetoszloppal tiltakoztak Románia tervezett közigazgatási átalakítása ellen, követelve Székelyföld területi autonómiáját. Az SZNT, akárcsak a többi romániai magyar politikai szervezet, nem ért egyet azzal, hogy a bukaresti kormány román többségű közigazgatási régióba akarja besorolni a magyarok által többségben lakott székelyföldi megyéket.
A szervezők becslése szerint 120 ezren, a hatóságok állítása szerint 15 ezren vettek részt vasárnap a Székelyek nagy menetelésén.
A székelyföldi demonstrációval párhuzamosan Magyarországon Budapesten és 13 más településen tartottak szolidaritási megmozdulásokat, valamint Európa és Észak-Amerika több városából is érkezett jelentés felvonulásokról.
hirado.hu / Kossuth Rádió, 180 perc
Erdély.ma

Kiállás a székelyek mellett
A székelyföldi autonómiáért a világ több mint húsz városában tartanak szimpátiatüntetést, többek között Budapesten és több más magyarországi településen is utcára vonultak tegnap az emberek a Székelyek Nagy Menetelése melletti kiállásként. A főváros mellett Szolnokon, Debrecenben, Keszthelyen, Sárospatakon, Békéscsabán, Hódmezővásárhelyen, Tokajban, Szombathelyen, Gyöngyösön, Zalaegerszegen és Nagykanizsán is felvonulással fejezték ki szolidaritásukat a székelyföldiek autonómiatörekvése mellett demonstrálók.
Területi autonómiát a Székelyföldnek – ez állt azon a molinón, amely a budapesti Hősök teréről a román nagykövetség irányába elindult menet elején volt látható. A Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Székelyföldért Társaság kezdeményezte, tízezresre becsült menetet egy nemzeti színű és székely zászlókkal feldíszített, régi Csepel teherautó vezette fel, a plató oldalán lévő molinón pedig ez volt olvasható: "Magyarok! Veszélyben a székelyek!"
„A Székelyföldért megmozdult az egész világ” – jelentette ki György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke, miután a szimpátiamenet megérkezett a nagykövetség Thököly úti épületéhez. Bayer Zsolt újságíró eközben a Román Királyság és Erdély egyesülését kimondó Gyulafehérvári nyilatkozatnak a nemzeti önrendelkezést garantáló harmadik pontját idézte fel beszédében. Az eseményen ugyanakkor elhangzott, hogy a Civil Összefogás Fórum petíció átadására készül az Európai Unió és a román kormány számára. Mint Bencze Izabella, a CÖF alapítója és szóvivője elmondta, a dokumentumban felsorolják majd a várható jogsértéseket. Hozzátette: nem hagyják majd, hogy az Európai Unió "úgy rázza le magáról az autonómia kérdéskörét, mint ahogy azt eddig tette". Közölte: azt üzenik a román kormánynak, hogy az autonómia nem ördögtől való, ha egyetértésben, gyűlölködés nélkül hozzák létre, az aranyat ér nemcsak az ott élőknek, hanem az azt jóváhagyó államnak is.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)|

Magyar alakulatok: csak Gyurcsányék nem szolidárisak a székelyekkel
A Gyurcsány Ferenc által vezetett Demokratikus Koalíció kivételével valamennyi magyarországi politikai alakulat szolidaritásáról biztosította a Székelyek Nagy Menetelését.
magyarországi politikai alakulat szolidaritásáról biztosította a Székelyek Nagy Menetelését.
Gyurcsány Ferenc pártja az egyetlen, amelyik úgy gondolja, a székelyföldi autonómia Románia belügye
„A Fidesz is támogatja a Székelyek nagy menetelése elnevezésű demonstrációt, ezért minden tagjukat és támogatójukat arra kérik, hogy vegyenek részt vasárnap a Székelyföld területi autonómiája melletti, budapesti szimpátiatüntetésen” – jelentette be Hidvéghi Balázs országgyűlési képviselő pénteki sajtótájékoztatóján. A politikus ugyanakkor elmondta: a Fidesz külön delegációt nem küld a Székelyek nagy menetelésére. "A székely autonómiát Romániában kell kivívni, így az erdélyi megmozdulást az ottani magyar szervezetek alakítják" – fogalmazott.
A kisebbik kormánypárt, a KDNP szombaton közleményben szögezte le, bízik abban, hogy a Székelyek nagy menetelése jelentős lépés lehet a közösség autonómiájához vezető úton. Mint hangsúlyozták: hisznek abban, hogy Európa "egyetlen még autonómia nélkül, zárt tömbben élő nemzeti közösségének" sorsát a világ magyarságának közös összefogása meg tudja változtatni.
Az előzetes bejelentések szerint LMP Országos Választmányának több tagja és a párt aktivistái is részt vett eközben a Székelyek nagy menetelésén. Mile Lajos országgyűlési képviselő pénteken bejelentette, hogy pártjuk két társelnöke, Szél Bernadett és Schiffer András egy, a Székelyföld területi autonómiatörekvéseit támogató petíciót írt a román nagykövetnek, amelyet e-mailben már elküldtek, de hagyományos postai úton is el fognak juttatni a diplomatához.
„Támogatja az MSZP a székelyföldi magyarság békés demonstrációját, figyelemfelhívását, a Székelyek nagy menetelését” – közölte vasárnap az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője. Mesterházy Attila közleményében kijelentette: az MSZP támogatja a külhoni magyar közösségek által megfogalmazott igényt, amely szerint Erdélyben, Felvidéken, Vajdaságban és Kárpátalján a személyi elvű, az önkormányzati-közigazgatási és a területi autonómia párhuzamos kialakítására, sajátos kombinációjára van lehetőség és szükség. "Meggyőződésünk, hogy autonómia nélkül nincs hatékony kisebbségi jogérvényesítés" – hangsúlyozta.
A korábbi bejelentések szerint az Együtt–PM aktivistái és politikusai részt vettek a menetelésen és a budapesti szimpátiatüntetésen is. A szövetség támogatja Székelyföld önkormányzatának megteremtését, "ahogyan általában is a külhoni magyar közösségek autonómiatörekvései mellett állunk" – írták vasárnapi közleményükben.
A Demokratikus Koalíció szerint eközben nem segítik, hanem sokkal inkább hátráltatják a székelyföldi autonómia ügyét a Civil Összefogás Fórum és a Székely Nemzeti Tanács által vasárnapra szervezett tüntetések. Niedermüller Péter, a DK alelnöke szombati közleményében azt írta, hogy a székelyföldi autonómia a romániai magyar közösségek és a többségi társadalom ügye, amelyet a romániai politikai erőknek és szervezeteknek közösen kell megoldaniuk, és ebbe a folyamatba nem szabad magyarországi, gyakran szélsőséges nézeteket hangoztató szervezeteknek beleavatkozniuk.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)

Budapesten az erdélyi szórványról
Erdély szórványtérségeit mutatja be egy éven keresztül az idén ősszel kezdődött rendezvénysorozatában a budapesti Polgárok Háza.
A Kárpát-medencei Magyar Népművészet sorozat fővédnöke Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, szakmai partnere Pozsony Ferenc kolozsvári néprajzkutató, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. A rendezvénysorozat első állomásaként szeptember 20-án a Hunyad megyei Csernakeresztúr és környéke mutatkozott be, az itt letelepedett bukovinai székelyek gyűjteményéből nyílt kiállítás, illetve a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület műsorát tekinthették meg a jelenlévők.
A rendezvénysorozat következő meghívottja Magyarlapád és a Küküllőmente, pénteken, október 25-én 18 órától Magyarlapád – Alsó-Fehér vármegye színmagyar szórványközpontja képekben és tárgyakban címmel nyílik kiállítás, amelyet Bárth János néprajzkutató, nyugalmazott múzeumigazgató nyit meg, köszöntőt mond Molnár Feri Márton Zöldi volt magyarlapádi polgármester. Ezt követően nemzedékek üzenete címmel a Magyarlapádi Hagyományőrző Tánccsoport és a Pirospántlikás Zenekar műsorát tekintheti meg a budapesti közönség, amely a lapádi borokat és süteményeket is megkóstolhatja.
A rendezvénysorozat következő állomásai Nagybánya vidéke (november 22.), Sajó-mente – Zselyk (december 13.), Fekete-Körös völgye –Várasfenes, Köröstárkány (2014. január 31.), Barcaság – Brassó, Pürkerec (2014. február 28.) és Szeben – Oltszakadát (2014. március 28.)
A rendezvényekről a http://polgarokhaza.hu honlapon találhatók részletes információk.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

A székelyek vasárnapi meneteléséről ír a Washington Post
Világlapok is átvették a nemzetközi hírügynökségek – Associated Press (AP) és az Agence France-Press (AFP) – híreit a székelyek vasárnapi meneteléséről.
Az amerikai The Washington Post arról ír, hogy magyarok ezrei vonultak fel önrendelkezésükért azokon a területeken, ahol többségben élnek Romániában. A beszámoló szerint a menetelő tömeg énekelt, magyar zászlókat lengetett, többen „lovon és szekéren” Erdély tizennégy településén, „köztük Kézdivásárhelyen”.
A lap megemlíti a székelyek menetelésével szolidarizáló budapesti szimpátiatüntetést is. Említést tesz arról, hogy Románia 19 milliós lakosságának 6 százaléka magyar, majd idézi Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt, aki szerint „az erdélyi magyar közösség identitása megőrzése és gazdasági fejlődése érdekében szeretne területi autonómiát”.
A menetelésről beszámolt a német Deutsche Welle és a svájci Neue Zürcher Zeitung, illetve más külföldi lapok is.

Maszol.ro

Székelyek menete - Németh Zsolt: a legfőbb üzenet az, hogy Székelyföld létezik
- Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a vasárnapi Székelyek nagy menetelésének a legfontosabb üzenete az, hogy a Székelyföld, a székelyek léteznek. A magyar kormány a székelyeket és valamennyi határon túli magyart támogatja - mondta a politikus hétfő reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban egyre erőteljesebben bontakozott ki a történelmi, kulturális, szociológiai, filozófiai, ismertelméleti vita arról a kérdésről, hogy van-e egyáltalán Székelyföld. Ez a szokatlan, meghökkentő megmozdulás, amelyen 120 ezer ember alkotott 53 kilométeres menetoszlopot, erre e vitára adott csattanós választ: a székelyek léteznek - hangsúlyozta Németh Zsolt.
A kormány feladata, hogy a székelyeket, az erdélyi magyarokat és a határon túli magyarokat együttérzéséről biztosítsa, támogassa őket - mondta. A közigazgatási átalakítással kapcsolatban pedig a kormánynak egyértelművé kell tennie, hogy természetesen Románia dönt a területi felosztásáról, de figyelembe kell vennie az Európa Tanács kisebbségi egyezményét, amely szerint nem lehet hátrányosan megváltoztatni a közigazgatási területek átalakításkor a kisebbségek etnikai arányát.
A Székelyek nagy menetelésének három fő célkitűzése volt: Székelyföld legyen önálló fejlesztési régió, legyen önálló közigazgatási egység, és induljon párbeszéd a román kormányzat és az erdélyi magyarok képviselői között - fejtette ki Németh Zsolt, megjegyezve: "ne számítson arra román kormányzat, hogy az erdélyi magyarok letesznek erről".
Az államtitkár szerint ha az elmúlt időszakban és a székelyek menetelésén tanúsított egységet fenn tudják tartani az erdélyi magyar politika résztvevői, akkor van reális remény arra, hogy eredményt lehet elérni.
Németh Zsolt arról is szólt, hogy nemcsak a szervezőket, hanem a román hatóságokat is elismerés illeti meg, amiért biztosították a gyülekezés és a véleménynyilvánítás jogát, amely a román demokrácia javára válik. Az államtitkár szerint ha Románia demokratikus állam, akkor nem fogja figyelmen kívül hagyni a 700 ezer székely ember akaratát.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére a két háromszéki falu, Bereck és Kökös közötti összefüggő menetoszloppal tiltakoztak Románia tervezett közigazgatási átalakítása ellen, követelve Székelyföld területi autonómiáját. Az SZNT, akárcsak a többi romániai magyar politikai szervezet, nem ért egyet azzal, hogy a bukaresti kormány román többségű közigazgatási régióba akarja besorolni a magyarok által többségben lakott székelyföldi megyéket.
A szervezők becslése szerint 120 ezren, a hatóságok állítása szerint 15 ezren vettek részt vasárnap a Székelyek nagy menetelésén.
A székelyföldi demonstrációval párhuzamosan Magyarországon Budapesten és 13 más településen tartottak szolidaritási megmozdulásokat, valamint Európa és Észak-Amerika több városából is érkezett jelentés felvonulásokról.
(MTI)

Visszavenni Erdélyt
György Péter Állatkert Kolozsváron. Képzelt Erdély című kötetéről szervezett vitát a budapesti zsidó közösségi otthonban, a Bálint Házban a Mérei Ferenc Szakkolégium. Társadalomkutatók, újságírók vitatkozhattak a szerzővel a Trianon-trauma értelmezéseiről, az Erdélyről szóló mítoszok természetéről. Parászka Boróka tudósítása.
A budapesti kerekasztal beszélgetésen felszólalt Bárdi Nándor, Feischmidt Margit, Papp Z. Attila, Szerbhorváth György, Szilágyi Gáll Mihály valamint e tudósítás szerzője is. György Péter elsősorban irodalmi szövegeken, különböző életműveken, a szimbolikus terek értelmezésén keresztül keresi a választ ebben a kötetben arra, hogyan alakult az elmúlt évszázadban az Erdélyről való beszéd a magyar kultúrában. Karinthy Frigyestől Szilágyi Domokosig, Szabédi Lászlóig, Bretter Györgyig több életmű is egymás mellé rendelődik. Miféle kontextus jön így létre, és mire elég ezeknek az értelmezése? Megrajzolható-e ily módon az Erdély-képek, ideológiák története? Erről szólt az éles hangú vita, amelynek fontosabb szempontjait összegezzük. Papp Z. Attila kisebbségkutatóként úgy vélte, ez egy rendkívül gazdag könyv, rengeteg információ van benne azok számára is, akik nem Erdélyből származnak. Az azonban nem eldönthető – hangsúlyozta a kritikus, hogy kiknek szól ez a mű? Erdélyből nézve ugyanis – figyelmeztetett Papp Z. Attila – kevésnek tűnik. Az sem egyértelmű, hogy az irodalmi szövegeken keresztül megragadott Erdély „milyen Erdély”, és az az erdélyiség, amely a jelzett módon kibontakozik, kinek a valódi problémája, ha probléma? „Erdély nem az erdélyieknek gond, a csonka magyaroknak lehet kihívás, hogy mit jelent ez a térség. A kilencvenes években kerültem Magyarországra, és itt lettem valójában erdélyi, itt húzták rám a skatulyát” – magyarázta saját szempontjait a felszólaló, aki a módszertani kérdésekre kitérve elmondta: ismerve György Péter munkásságát, nem meglepő, hogy különböző irodalmi műveken keresztül próbál különböző történelmi korszakokat megérteni. De – vélekedett Papp Z. Attila – miközben a szerző mítoszt akar helyretenni, dekonstruálni, valójában újabb mítoszt teremt. Azt a mítoszt, hogy Erdéllyel nehéz foglalkozni, és ezt a probléma-összest, amelyet ez a térség, valamint az erről a térségről való beszéd, az erre való hivatkozás jelent – Magyarországon nem is lehet megérteni. „György Péter maga is mitizált gondolkodást folytat” – hangzott el a Bálint házban, ennek a kötetnek a problémája pedig az, hogy megkerüli a társadalomtudományos gondolkodást. Azt a gondolkodást – tette hozzá a társadalomkutató – amely a kilencvenes évek óta virágzik, de már a korábbi évtizedekben is működött. „Nincs jelen sem a néprajzi, sem a demográfiai, antropológiai ismeretek tömkelege, vagy csak egy-két utalás bukkan fel, hiányolom a nemzetközi szakirodalmat is, mert nem csak magyarul írtak Erdélyről” – figyelmeztetett az első felszólaló.
Inkább szól Magyarországról Szerbhorváth György szociológus is személyes szempontok felől közelített, mint olyasvalaki, aki 1992-ben költözött először Magyarországra a Vajdaságból. „Ez a kérdéskör, amit ez a könyv érint, olyan gitt, amit én is azóta rágok” – fogalmazott Szerbhorváth, aki szerint a kötet helyenként provokatív és problémaérzékeny. Ezzel együtt több szempontból „felháborítónak” nevezte György Péter munkájának több elemét. Például azt, hogy (Selyem Zsuzsa 9 kiló. Történet a 119. zsoltárra című művét idézve és arra hivatkozva) elmarasztalóan ír a Magyarországon tovább tanuló, az ország határain kívülről érkező diákok ellátásáról. Szerbhorváth emlékeztetett: a külföldről érkező diákok fogadtatása nem volt egyértelműen és egyöntetűen rossz, ő maga vajdaságiként kiemelt ellátásban, zavarba ejtő figyelembe részesült. „Az a gyanúm, hogy egyes határon túli írók a kelleténél is jobban traumatizálják magukat, mert ha ez nem így lenne, nem lenne miről írjanak. Trianon óta fel-fel bukkan, hogy a centrum nem tud mit kezdeni a perifériáról, Erdélyből Magyarországra érkező diákokkal. Én, vajdaságiakként éreztem a szolidaritást” – emlékezett vissza György Péter második kritikusa, aki azt is sérelmezte, hogy bizonyos életműveket – például a Gion Nándor életművét leegyszerűsítően, vagy tendenciózusan kezeli a Kolozsvári állatkert szerzője. „Gion Nándor jó tollú író volt, de nem az eszéről, hanem a karrierjéről volt híres. A hatvanas években ösztöndíjjal Magyarországra került, zsidózott egy sort, aztán visszament Vajdaságba. Írt egy bődületesen rossz naplókönyvet, és aztán kilencvenes években is belement olyasmikbe, amelyeket másképpen nem lehetett leírni, mint úgy, hogy etnikai sztereotípiákat alkalmazott, például cigányozott. Aztán megint Magyarországra érkezett és eljátszotta az áldozatot. Ezek a részek nekem nem tetszenek, mert ezt differenciáltabban is meg lehetett írni” – hangzott el a Bálint-házban. Bárdi Nándor történészként úgy vélte, ez a könyv több mint egy szöveg, a kötet nem más, mint György Péter érvényességkeresése. Mindaz, ami ebben a nagyon vitatott könyvben szerepel, a hozzászóló szerint sokkal inkább szól Magyarországról, szól a budapesti kulturális odafigyelés hiányáról, és a nemzetiesítési folyamatokról. „A magam fajta szakértőnek csapdahelyzete van. Felállhatnék és elmondhatnám egy 26 oldalas hibajegyzékben, hogy mi a baj ezzel a könyvvel. Összevethetném ezt a munkát T. Szabó Levente egyetemtörténeti és ideológiatörténeti írásaival, vagy Szilágyi N. Sándor ember–világ előadásaival. És kiderülne, hogy Péter egy provinciális csávó, miközben egy budapesti véleményvezérről van szó. Ez mégis egy fontos könyv, Németh László romániai útinaplójához hasonlítanám” – összegezte a kutató, aki az esszékötet javára írta a hihetetlenül széles kontextualizalizációt. „Ha erdélyi véleményeket hallok, akkor azok a következők: olyan szövegekről tesz említést ez a könyv, amelyekkel én még nem találkoztam, a második azt hogy »nem bírtam elolvasni«, a harmadik az, hogy »földhöz csaptam«” – mesélte saját tapasztalatait Bárdi, aki Papp Z. Attilához hasonlóan a „nagyon fejlett” szakirodalom, a vonatkozó román és a nemzetközi tanulmányok, kutatások használatát kérte számon György Péteren. Az éles szakmai kritika elismeréssel is kiegészült. „Azért fontos ez a könyv, mert egy véleményvezér trauma-listázásáról szól, szemben a hiszterizálással, amelynek a kialakításában, a kilencvenes években ő maga (ti. György Péter) is részt vesz. Tehát ebben a könyvben ő maga is önmaga ellen küzd” – vélekedett a hozzászóló, aki úgy vélte, mindezzel együtt „a szakmai hierarchiában” a legfontosabb teljesítmény ebben a témában Trencsényi Balázs A nép lelke című munkája, valamint a többszerzős, Feischmidt Margit által is jegyzett Kolozsvár kötet megjelenése. (Bárdi Nándor a Liana Grancea, Jon Fox, Rogers Brubaker és Feischmidt Margit által közösen szerkesztett Nacionalista politika és hétköznapi etnicitás egy erdélyi városban című kötetre utal.)
Mitikus vagy alulinformált kapcsolat Feischmidt Margit kulturális antropológus ehhez kapcsolódva úgy vélte, György Péter könyve egy közíró diagnózisa, keretes munka. Látlelet a kortárs magyar társadalom veszteseiről, akik a múltba menekülnek, a Trianom-traumát létrehozó Magyarországról. Erre a fajta múltba fordulásra, traumatizálásra három reakció van Magyarországon, és mindezekről ez a könyv beszél Feischmidt Margit szerint. Az egyik reakció az, amelyik létrehozza a múltba visszahelyezett Erdélyt, és működteti az ehhez kapcsolódó identitásipar. A másik tipikus reakció az elfordulóké, akik úgy vélik, ez a nosztalgikus, mítoszt teremtő ország nem a saját Magyarországuk, ezért nem foglalkoznak sem a mítosszal, sem Erdéllyel. A harmadik viszony, amit György Péter azonosít, a némaság, azoknak (a többségében erdélyi migránsoknak) a reakciója, akik nem találják a hangjukat ebben mitizáló Nagy-Magyarországban. „Megérintett engem ez a könyv” – vonta le a következtetést a társadalomtudós, aki maga is erdélyi származású migránsként telepedett át Magyarországra. Szilágyi Gál Mihály az Eötvös Loránd Tudományegyetem média tanszékének oktatójaként szólt hozzá a vitához, György Péter kötetét provokatívnak nevezte, olyan munkának, amely megkérdőjelezi a centrum-periféria viszonyt a magyar kultúra területi megosztásában, és arra mutat rá, hogy ez egy többszólamú és nem hierarchikus kapcsolatrendszer. Az esszékötet fontos felismerése – tette hozzá Szilágyi Gál Mihály –, hogy „nincs életszerű mentális kapcsolata Magyarországnak Erdéllyel, mert ez a kapcsolat vagy mitikus, vagy alulinformált.” György Péter a kötettel kapcsolatban hangsúlyozta, az irodalmi szövegekre való hivatkozás (például a Szabédi életmű beemelése) kockázatos, de azért nélkülözhetetlen és megkerülhetetlen, mert csak így lehet megértetni és közelebb hozni a magyarországi olvasókkal, hogy mi minden történt Erdéllyel, és az Erdélyre való hivatkozással. „Ma egy olyan ideológiai hidat próbálnak meghúzni, ami a Szent Magyarországtól a Szent Magyarországig tart, és közte nem volt semmi”.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Autonómiát követelnek (A külföldi sajtó a székelyek nagy meneteléséről)
A székelyek vasárnapi autonómiamenetelése felkeltette a nyugati sajtó érdeklődését is. Hírügynökségi jelentésekre alapozva számoltak be a tüntetésről.
Több ezer magyar gyűlt össze Romániában, hogy autonómiát követeljen – írja a Focus News az AFP hírügynökség nyomán. Több ezer magyar tüntetett Romániában Székelyföld autonómiájáért. A román rendőrség adatai szerint 15 000, a szervezők szerint kb. 100 000 ember vett részt a békés megmozduláson, mely az erdélyi régió több településén zajlott. A székelyek a Romániában élő, 1,4 milliós magyar nemzeti közösséghez tartoznak. A legtöbben Hargita és Kovászna megyében élnek, ahol a népesség 80 százalékát teszik ki. A vasárnapi menetelők közül többen Autonómiát akarunk, nem függetlenséget feliratú bannerekkel jelentek meg. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke kijelentette: „Emlékeztetni akarjuk Románia kormányát, hogy nem adjuk fel a harcot a székelyek autonómiájáért, annak ellenére sem, hogy egyelőre semmilyen formában nem kívánnak tárgyalni a székely néppel az autonómia ügyében.” Budapesten néhány ezer ember gyűlt össze a székelyek menetelésével szolidarizáló megmozduláson. Erdélyben a székely-magyarok autonómiát kérnek címmel tett közzé hírt a Euronews német kiadása. Közli: a romániai Erdélyben több mint 100 000 ember követelte az autonómiát, 45 kilométeres élőláncot alkotva. Romániában mintegy 1,2 millió magyar él. Magyarországon szolidaritási tüntetéseket tartottak, végül a román nagykövetség elé vonultak.
A Euronews magyar kiadása Tömegek követelték az autonómiát Székelyföldön című híre így szól: A szervező Székely Nemzeti Tanács szerint mintegy 150 ezren, a román hatóságok szerint pedig mintegy tizenötezren vettek rész azon az 55 kilométeres menetelésen, amellyel székelyek és romániai magyarok autonómiát követeltek Romániában. Magyarországon szimpátiademonstrációt tartottak. Atrocitás nem történt. Több ezer erdélyi magyar gyűlt össze, hogy területi autonómiát követeljen közösségének címmel tudósított a The Washington Post. Vasárnap tizennégy település – köztük egy város, Kézdivásárhely – bevonásával menetelést szerveztek az erdélyi magyarok. A résztvevők énekelve, magyar zászlókat lengetve, lóháton, illetve szekéren érkeztek a helyszínekre. Magyarország fővárosában, Budapesten is ezrek követelték Románia nagykövetségének épülete előtt Székelyföld területi autonómiáját, némelyek a Székelyföld nem Románia rigmust skandálták. Kelemen Hunor, a magyarság vezetője vasárnap elmondta, azért akarnak területi autonómiát, hogy közösségük megmaradhasson és gazdaságilag fejlődhessen. A román politikum nem garantálja a kisebbségi jogokat.
A magyar kisebbség menetelése az autonómiáért Romániában a címe a Deutsche Welle beszámolójának. Több mint 10 000 ember részvételével szervezetek tüntetést Magyarországon és Romániában, hogy autonómiát kérjenek a Romániában élő 1,2 milliós magyarságnak. Magyarországon, Budapesten és más városokban is több ezer ember részvételével szimpátiatüntetéseket szerveztek. Nagyobb autonómiát követelnek a romániai magyarok – írja a Europe Online Magazine. Több mint 10 000 ember részvételével szervezetek vasárnap tüntetést Romániában és Magyarországon a Romániában élő magyar kisebbség autonómiájáért. Romániában a demonstrálók menetelést szerveztek két magyarok lakta erdélyi település között. Magyarországon is több ezren vettek részt a Budapesten és más városokban szervezett szolidaritási tüntetéseken.
Több ezer magyar követelt autonómiát – adta hírül az U-T San Diego. Több ezer magyar vett részt azon a megmozduláson, melyet magyarok lakta területen szervezetek vasárnap Romániában, hogy autonómiát kérjenek közösségük számára. A tüntetést menetelés formájában szervezték meg, tizennégy települést, köztük egy várost, Kézdivásárhelyt is bevonva. Budapesten a román nagykövetség épülete előtt is ezrek követeltek területi autonómiát Székelyföldnek. A demonstrációt szervező Székely Nemzeti Tanács petíciót intéz Románia kormányához és az Európai Unióhoz, hogy felhívja a figyelmet a székely autonómiatörekvésekre. Tüntetés a magyarok autonómiájáért Romániában felvezetéssel az osztrák ORT televízió híradása szerint a romániai Erdélyben több mint 100 000 ember két település között létrehozott egy 45 kilométeres élőláncot. Ezzel békésen tüntettek a Romániában élő mintegy 1,2 millió magyar autonómiájáért. A megmozdulást a mérsékelt RMDSZ és kisebb radikális csoportok szervezték. Budapesten és más magyarországi városokban ezrek fejezték ki szolidaritásukat a kezdeményezéssel, melyet támogat a jobboldali nacionalista magyar kormány és a szociál-liberális ellenzék egyaránt. A tüntetők a román nagykövetség elé vonultak.;;;?Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felavatták Székely Mózes fejedelem szobrát Marossárpatakon
Székely Mózes mellszobrát október 26-án, szombaton avatták fel Marossárpatakon. A műkő szobor az erdélyi fejedelmekről készült szoborcsoport huszadik, sorozatzáró alkotása.
Az avatóünnepségen Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke is részt vett. Az elnök ünnepi beszédében elmondta, nagyon büszke arra, hogy van Maros megyében egy olyan település, ahol létezik egy olyan szoborpark, ahol együtt vannak azok a fejedelmek, akik Erdély függetlenségét tűzték ki célul, valósították meg, védték, óvták és minden erdélyi magyar ember szívébe zárták. Beszédében köszönetet mondott Miholcsa József szobrászművésznek és a polgármesteri hivatalnak azért, hogy létrehozták a szoborparkot. "Székely Mózes az első fejedelmek közé sorolható, aki Erdély függetlenségét tűzte ki célul. Ez egy olyan cél, amelyről mi is beszélni szoktunk, igaz, hogy nem a függetlenségről, hanem autonómiáról, regionalizációról, végül is hasonló politikai célokról, mint amiről az erdélyi fejedelemség idejében szó volt. Akkor is felmerült az a dilemma, amely a mai napig időszerű. Akkoriban a kérdés úgy vetődött fel, hogy Erdély függetlensége, de kinek a támogatásával? A keleti török porta vagy a nyugati császárság? Ez a dilemma azóta is újra meg újra megfogalmazódik. Politikai hétköznapjainkban ez a kérdés úgy tevődik fel, hogy kivel hozzuk létre az autonómiát? Nyilván ma is tudjuk, mint Székely Mózes idejében, hogy ez egyedül nem fog menni. Románokkal, cigányokkal, európai uniós támogatással, Budapest vagy Bukarest hátterével? Kivel hozzuk létre az autonómiát? Azt gondolom, hogy nagyon bölcsen és higgadtan kell ezt a kérdést megközelíteni ahhoz, hogy ne álmokat kergessünk, hanem meg tudjuk valósítani Székelyföld autonómiáját! Én hiszek benne! Az a jó a marossárpataki szoborparkban, hogy a fejedelmek szobrai előtt sorra megállva a kérdésre választ is kaphatunk" – hangsúlyozta Brassai Zsombor megyei elnök.
Az ünnepség koszorúzással és ünnepi műsorral zárult.
Népújság (Marosvásárhely)

Bethlen-napok Nagyenyeden, Gyulafehérváron, Alvincen
Fehér megyei szórványmagyarságnak két felemelő ünnepnapja volt Bethlen Gábor fejedelemmé választásának négyszáz éves évfordulója alkalmából. A pénteki rendezvényeknek Nagyenyed adott otthont, a szombatra időzített eseményeket pedig Gyulafehérváron, és Alvincen tartották.
„Fejedelem, a fundamentum áll!”
Az enyedi pincegalériában került sor arra a képzőművészeti kiállításra, amelyet a nagyenyedi Inter-Art Alapítvány és a Bethlen Gábor Kollégium közösen szervezett. Huszonkét alkotó munkáit csodálhattuk meg, köztük Barabás Miklós, a kollégium egykori neves diákjának festményeit, Bethlen Gábor fejedelem és gróf Mikó Imre kollégiumi főgondnok portréit.
A megnyitón többek között jelen volt M. Horaţiu Josan polgármester, Balog István az Inter-Art Alapítvány elnöke, Ioan Hădărig, a Liviu Rebreanu Művelődési Központ igazgatója. A kiállítást Tóth Tibor református lelkész mutatta be. „Rajtunk a sor, kései rendek, ünneplőbe öltözve jövünk jelentést tenni négyszer száz év tartalmával a szívünkben (…) és jelentjük a Fejedelemnek, igen, Fejedelem, a fundamentum áll!”, hangzott el beszédében.
Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatója mutatta be azt a kiadványt, amelyben a szerkesztők a fejedelem által alapított iskola néhány egykori diákjának és tanárának munkáit gyűjtötték össze, így kívánták emlékeztetni az olvasót arra, hogy a Bethlen Gábor alapította 391 esztendős kollégium milyen neves képzőművészeket adott az egyetemes magyar kultúrának.
Bethlen Gábor nevét viselő iskolák találkozója
A kiállításmegnyitót követően került sor a Bethlen-iskolák találkozójára, amelynek ötlete tizenegy évvel ezelőtt született meg. A díszterem zsúfolásig megtelt. Szőcs Ildikó igazgató felolvasta a volt enyedi diák, Brendus Réka, a magyar kormány nemzetpolitikában felelős államtitkársága főosztályvezető helyettesének a kormány nevében küldött üzenetét.
Az eseményen jelen volt Szőcs Gyula, a kollégiumi keresztszülőprogram nagy támogatója, Kováts Krisztián megyei RMDSZ-elnök, Király Melinda, az EMNP alelnöke, Lőrincz Helga nemzetiségügyi tanfelügyelő, Lászlóffy Pál, az Romániai Magyar Pedagógusszövetség (RMPSZ) tiszteletbeli elnöke, a kollégium régi támogatója.
Sorban bemutatkoztak a Bethlen Gábor nevét viselő iskolák. Elsőnek Debrecen, majd Gyomaendrőd, Hódmezővásárhely, Nyíregyháza, végül pedig Székelyudvarhely képviselői szólaltak fel. Valamennyien elmondták, miért is választották az illető iskolák a fejedelem nevét. Két magyarországi testvériskolából érkező diákcsoport is vendégeskedett a hétvégén a kollégiumban a budapesti Baár Madas református gimnáziumból Wrábelné Hatházi Judit vezetésével és a Lévay József Református Gimnázium diákjai, a találkozó alkalmával a vendégek is beszéltek iskolájukról, a nagyenyedi kapcsolatokról.
Gazdag gyulafehérvári program
A gyulafehérvári ünnepségek a református parókia udvarán kezdődtek, ahol felavatták az új haranglábat. Gudor Botond református esperes házigazdaként köszöntötte a vendégeket. Elmondta: a Háromszékről származó harangláb megalkotásában sokat segített a vargyasi Sütő család. A baróti Demeter László ismertette a harangláb történetét, majd egy adománylevelet és egy díszzászlót adott át az esperesnek, amit Szekeres Attila István mezőmadarasi származású sepsiszentgyörgyi heraldikus, a címertudomány doktora, valamint Puskás Bajkó Gábor hímző grafikus adományozott a gyulafehérvári egyházközségnek. A harang a Fehér megyei Marosszentimre gyülekezet nélkül maradt templomából származik – tudtuk meg. Az eseményen jelen voltak a Bethlen Gergely Hagyományőrző Egyesület tagjai is. A rendezvényt a Kovásznai Megyei Tanács, a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház, a Bethlen Kollégium és a Bod Péter Alapítvány támogatta. Emelte az ünnepi hangulatot Szilágyi Győri Hunor és Gligor Daria elemista tanulók szép hegedűjátéka.
Ezt követően az Egyesülés Múzeumban Gy. Szabó Béla metszeteiből és festményeiből nyílt kiállítást tekinthették meg az érdeklődők. A múzeum részéről Gabriel Rustoiu igazgató mondott beszédet, ebben az alkotót az egyik legnagyobb „román” művésznek nevezte. Ferenczy Miklós esperes, Gy. Szabó Béla nevelt fia magyarul és románul mutatta be a művész életét és munkásságát.
A második kiállítás a Római Katolikus Egyházművészeti Múzeumban tudományos értékű. A bemutatót Sipos Gábor egyházkerületi levéltáros tartotta. A tárlókban eredeti dokumentumokat láthattunk pl. Bethlen Gábor levelét az erdélyi református lelkipásztorok gyermekei számára.(1629. július 13.) vagy a partiumi református román papokat magyar kiváltságokban részesítő egykori másolatot (1614. február 14.) Egy másik iratban a református vallású szászoknak istentiszteleti hely gyanánt odaadja az óvári iskola (ma: ferences kolostor) végében levő „palatiumot.” (1629. május 14).
A délelőtti ökumenikus istentiszteleten zsúfolásig megtelt a gyulafehérvári székesegyház. Jakubinyi György római katolikus érsek szólt az egybegyűltekhez Bethlen Gábor személyének jelentőségéről beszélve, majd Kató Béla református püspök Bethlen Gáborról, mint a magyarok Gedeonjáról emlékezett meg. Az ökumenikus istentisztelet zárómozzanata a székesegyházban található emléktábla megkoszorúzása volt. Fellépett a nagyenyedi egyházközség, valamint a kollégium leánykórusa Fórika Éva zenetanár-karnagy vezetésével. A kórustagok Erdély szinte valamennyi népviseletében pompáztak.
Az istentiszteletet kulturális műsor és vásár követte a Vártéren. Itt különösen fontossá vált Turzai Melán kollégiumi aligazgató és Kónya Tibor iskolalelkész moderátori tevékenysége.
A Vártéren felállított színpadon Kováts Krisztián Fehér megyei RMDSZ-elnök köszöntötték az ünneplő közönséget. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arról beszélt, hogy a nagy fejedelem tizenhat éves uralkodása alatt megerősödött a transzszilvanizmus jelensége. Tudott csatába menni, de tudott szövetséget is kötni, ha arra szükség volt. Felszólalt többek között Sógor Csaba parlamenti képviselő és Hegedűs Csilla, az RMDSZ főtitkár-helyettese, a Communitas Alapítvány képviselője, az eseményen jelen volt Magdó János kolozsvári magyar főkonzul is. Fellépett a Collegium Gabrielense régizene- és táncegyüttes Tomai Gyöngyi és Kónya Mária vezetésével. Táncműsorukban a két fejedelem (Bethlen, és Báthori) párharcát elevenítették fel. Láthattuk, halhattuk a sepsiszentgyörgyi Codex és a budapesti Tabulatura együttesek műsorát is. A sok népi tánc (magyarlapádi, felvinci, miriszlói, csombordi, bethlenszentmiklósi, illetve a torockói citerazenekar) igazolták a szórvány érdeklődését a népi kultúra iránt. A Fehér megyei RMDSZ éppen ezeknek a kis közösségeknek a támogatásával – pl. a néptánccsoportok szervezésével és utaztatásával – vállalt fontos szerepet az ünnepen.
Eközben a Vártéren kirakodóvásár zajlott sok szép magyar termékkel, a Böjte-ház udvarán pedig „huszárgulyás” főtt sajátos recept szerint. A műsort Antal Timi nagy sikerű, sok fiatalt odavonzó könnyűzene-koncertje zárta.
Istentisztelet Alvincen
Délután hálaadó istentiszteletre került sor a Gyulafehérvártól 11 km-re levő Alvinc nemrég felújított XIII. századi református templomában. Az istentiszteletet Ft. Kató Béla református püspök tartotta. A mindössze tíz református hívőből álló gyülekezetet Gudor Botond esperes látja el lelki szolgálattal. Népes közönség vett részt az istentiszteleten, jelen voltak a helyi ortodox és görögkeleti papok, valamint a polgármester. A vendégek között voltak azok az anyaországiak is, akik segítségével a felújítási munkálatok megvalósulhattak. Minderről Dioszegi László, a Teleki László Alapítvány képviselője beszélt. Fellépett a Tabulatura együttes és a nagyenyedi egyházközség református kórusa Fórika Éva vezetésével. Boros Erzsébet buzásbocsárdi énekes népdalokat adott elő.
Szabadság (Kolozsvár)

Menetelés Bukarestig?
A Székelyek Nagy Menetelése bebizonyította, Bukarest többé nem mondhatja, hogy a székelyföldi autonómiatörekvés nem tükrözi az ott élők igényét, tárgyalnia kell erről a székelység képviselőivel – jelentette ki Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke eközben bejelentette: a szövetség két hónap alatt befejezi a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó új törvénytervezetét – jelenetette ki Izsák Balázs, a vasárnapi megmozdulást szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke tegnap. Elmondta, a szervezet elérte célját: 54 kilométeres összefüggő menetoszlop alakult ki Bereck és Kökös között, 150 ezer résztvevővel. „Ha ide számoljuk, hogy további 30 helyszínen szimpátiatüntetéseket szerveztek, akkor 200 ezren voltunk. Ekkora tömeget nem lehet nem észre venni, ezért bízom benne, hogy elkezdődhet a párbeszéd a kormánnyal a Székelyföld jövőjéről” – húzta alá a fennállásának 10. évfordulóját ünneplő szervezet vezetője Marosvásárhelyen. Izsák úgy érzi, a sikeres vasárnapi megmozdulás óta a közösség önbizalma is megnőtt, megerősödött a belső kohézió, az autonómiaküzdelemhez szükséges erkölcsi és szellemi kapacitás. Elmondta továbbá: az SZNT két napon belül levélben tájékoztatja a kormányt tárgyalási szándékáról.
Victor Ponta román miniszterelnök egyébként hétfőn az MTI-nek úgy nyilatkozott: a kormány Románia alkotmányának és az európai gyakorlatnak megfelelő módon fog válaszolni a székelység autonómiaigényére.
A menetelés szóba került a magyar országgyűlés hétfői ülésén is. Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára azt mondta, a demonstráción résztvevők világossá tették azt, hogy a Székelyföld létezik. Közölte: az elmúlt hónapokban azt tapasztalták, hogy ezt, sőt a székelyek létezését is megkérdőjelezték. Úgy fogalmazott: ott állunk a székelyföldi igények mögött, Magyarország támogatást, hátteret, biztos támasztékot jelent a számukra. A kormány a maga eszközeivel támogatja a konkrét célkitűzéseket is – tette hozzá.
Borbély: készül az új autonómia-törvénytervezet
Ezzel egy időben Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke a Radio France Internationale (RFI) francia rádióállomás román nyelvű adásának nyilatkozva bejelentette: a szövetség két hónap alatt befejezi a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó új törvénytervezetét. „Dél-Tirolban és Finnországban pozitív példák vannak, amelyeket át lehet venni, de mindez a többség politikai akaratától függ" – mondta Borbély László. Az RMDSZ alelnöke szerint a magyar közösség üzenete az, hogy „nem lehet figyelmen kívül hagyni Románia 1,3 millió lakosának akaratát”. A riporter kérdésére, hogy felkészült-e a román társadalom a székelyföldi autonómia elfogadására, Borbély László azokra a korábbi küzdelmekre utalt, amelyeket olyan jogokért folytatott a magyar közösség, amelyeket ma már senki nem kérdőjelez meg. Felidézte, hogy az 1990-es években a kisebbségi anyanyelvhasználat elleni tüntetésekkel kellett szembenézni. Hozzátette, arra is több mint két évtizedet kellett várnia a magyar közösségnek, hogy megfelelő tanügyi törvénye legyen. „Mi türelmesek vagyunk, nem mondjuk, hogy máról holnapra minden megoldódik” – tette hozzá Borbély László.
Amint arról beszámoltunk, az SZNT által elkészített autonómia-statútumot 2005-ben két RMDSZ-es képviselő, Sógor Csaba és Becsek Garda Dezső terjesztette a parlament elé. A képviselőház még abban az évben vita nélkül visszautasította azt, majd 2012-ben a szenátus is érdemi vita nélkül, a szakbizottságok jelentésére hivatkozva szavazta le a javaslatot. A szövetség idei, májusi kongresszusán Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester jelentette be, a szövetség „az eddigi tervezeteknél részletesebb, reális és kivitelezhető autonómia-statútumot” akar benyújtani.
Rendőrségi túlkapás a csíki állomáson
Hétfőn egyébként a Csíkszéki Székely Tanács közleményben tiltakozott a csíkszeredai vasútállomáson vasárnap reggel 9 óra után történt „rendőrségi-titkosszolgálati, a múltat idéző, félelmet keltő, nyilvánvalóan provokációs” ténykedés ellen. A szervezet rámutat: miután kiderült, hogy a csíkszéki tüntetők szállítására kibérelt vonat nem indulhatott el az állomásról, „a szolgálatos vagy berendelt rendőr a saját kis noteszébe egyenként feljegyezte a különvonat utasait felvevő, elszállító autóbuszok és gépkocsik rendszámát.” A közlemény szerint az állomáson jelen levő Tánczos Barna szenátor és Korodi Attila parlamenti képviselő határozott fellépését követően „a rendőrségi notesz összecsukódott.” A Csíkszéki Székely Tanács továbbá arra kéri a két politikust, hogy tájékoztassa az ország belügyminiszterét arról, hogy a helyi magyar közösséget megfélemlítő, súlyos provokáció történt Csíkszeredában.
Amint arról beszámoltunk, a szervezők becslése szerint több mint 100 ezren, a hatóságok állítása szerint 15 ezren vettek részt vasárnap a Székelyek Nagy Menetelésén, amelyen a résztvevők kinyilvánították: élni akarnak az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követelik a Székelyföld államon belüli önkormányzását. A résztvevők a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút háromszéki szakaszán 14 gyülekezési pontban találkoztak, ökumenikus istentiszteleteket hallgattak meg, majd 26 menetoszlopot alkotva egymással szembe indultak. A menetoszlopok összetalálkozásával 53 kilométeres összefüggő oszlop alakult ki az országúton.
Székelyföldi románok: ellenséges erődemonstráció
Romániával és a román nemzettel szembeni ellenséges politikai erődemonstrációnak minősítette a székelyföldi románok nevében fellépő egyik civil szervezet a vasárnapi megmozdulást. A Maros, Hargita és Kovászna megyei románok civil fóruma nevű szervezet tegnapi közleménye szerint valamennyi felszólalásból kitűnt, hogy a résztvevők nem csak a központi román politikai hatalmat tekintik ellenségnek, hanem „mindent, ami román”, szerintük ezt bizonyítja, hogy a megmozdulás nélkülözött valamennyi román elemet és jelképet, a rendezvényen így csak székely és magyar zászlók lobogtak. A civil szervezet szerint ilyen körülmények között a szervezők ne számítsanak a román és a nemzetközi közvélemény szimpátiájára. Emlékeztetnek arra, hogy egyetlen román szervezet, párt, a tudományos szféra képviselője sem támogatta egy székelyföldi régió létrehozását. Rámutatnak: a menetelés szervezőinek nyilatkozataiból és magatartásából is kitűnik, az autonómia valódi célja az, hogy a régiót megtisztítsák a románoktól. Leszögezik: a románok soha nem fogják elfogadni, hogy Románia szívében egy enklávé jöjjön létre. Aggasztónak tartják, hogy a valójában „politikai és államellenes„ megmozdulások immár nyíltan Budapest irányítása alatt zajlanak és aggasztónak tartják azt is, hogy a megmozdulás fő „népszerűsítői és bujtogatói” az erdélyi magyar történelmi egyházak papjai, akik híveiket ilyen ellenséges politikai megnyilvánulásokra buzdítják – olvasható a közleményben.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Kárpát-medencei ifjúsági ernyőszervezet létrehozását kezdeményezi az IKSZ
- Kárpát-medencei ifjúsági ernyőszervezet létrehozását kezdeményezi az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) - jelentette be Gaal Gergely kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, a szervezet ügyvezető elnöke kedden.
Budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a Kárpát-medence minden régiójában megkeresik e célból a keresztény, konzervatív politikai pártok ifjúsági szervezeteit. A tárgyalások novemberben kezdődnek, és reményei szerint még idén létrejöhet az ernyőszervezet. Ebben a folyamatban stabil partnernek tekintik a Fidelitast - jelezte.
A kormánypárti politikus ismertette: az a céljuk az ernyőszervezet létrehozásával, hogy különböző politikai kérdésekben egyeztetni tudjanak egymással, illetve közösen lépjenek fel egy-egy adott témában.
Vannak olyan ügyek, amelyek az egész magyarság számára fontosak, s ezt szeretnék tudatosítani a fiatalokban is - fejtette ki, példaként említetve a székelyek vasárnapi menetét.
Gaal Gergely megjegyezte: az egyszerűsített honosítással a korábbinál szorosabb közjogi kapocs jött létre az elszakított nemzetrészek és az anyaország között, és ez új távlatokat nyit a közéleti cselekvésben is.
Hozzátette: az IKSZ az elmúlt három évben az egyik legfontosabb feladatának tekintette a Kárpát-medence politikai pártjaihoz kötődő ifjúsági szervezetekkel való élő kapcsolattartást.
Törcsi Péter, az ifjúsági szervezet alelnöke elmondta: az elmúlt mintegy három évben több mint száz közös rendezvényt, konferenciát tartottak külhoni magyar ifjúsági szervezetekkel. Nagyon sok civil, kulturális, karitatív programot is szerveztek, amelyeknek szintén az volt a célja, hogy a határon túli és a magyarországi fiatalok közötti együttműködést erősítsék - tette hozzá.
Uniós szempontból is előremutató lehet az ernyőszervezet létrehozása - mondta, és felidézte, a magyar elnökség egyik prioritása volt, hogy többek között Romániát támogassa a schengeni övezethez való csatlakozásban. Ez ugyanis jelentősen megkönnyíti majd az ottani magyarság számára az anyaországgal való kapcsolattartást. A keleti bővítés megvalósulását szintén kiemelte, mint olyan lépést, ami a kárpátaljai magyarság miatt fontos. (MTI)

Jékelyre emlékeznek a PIM-ben
A száz éve született Jékely Zoltán költő, íróra emlékeznek a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata szervezésében ma a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM). A költő életművét Ágh István író, az MMA rendes tagja; Szabó T. Anna költő, irodalomtörténész; Lövétei Lázár László költő, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője és Szakolczay Lajos irodalomtörténész, író ismerteti. Az esten Jékely Zoltán versei, prózai írásai hangzanak el, közreműködik Havas Judit előadóművész és Papp Zoltán színművész. Ágh István az MTI-nek felidézte: Jékely Zoltán munkásságának egyik elengedhetetlen motívuma volt a haláltudat és az élet ciklikus megélése. Verseiben ezek olyannyira elevenek, mint amennyire szomorúak és elégikusak, halálfélelemmel teljesek.
Hozzátette: első kötete, az Éjszakák szinte teljesen ezen az elmúlásos hangon szólal meg, benne már megjelenik Erdély elvesztése és az otthonkeresés Magyarországon. Mint mondta, pályája elején ezek voltak a legfontosabb témái, de összességében az elégikusság, a halál- és az elmúlástudat végigkísérte a költő egész életét. Ágh István emlékeztetett arra, hogy a másik téma, amely markánsan jelen van Jékely Zoltán írásaiban, az a hontalanság. Trianon mélyen megsebezte a szívét, először Kolozsvárra, majd onnan Budapestre költöztek, majd újra Kolozsvárra, ezután megint Budapestre. A Rákosi-rendszer – az akkori magyar irodalom legjobbjaival egyetemben – hallgatásra kényszerítette, az írószövetségből is kizárták. Az én országom című versén keresztül pontos képet kaphatunk arról, hogy hontalannak érezte magát egész életében – jegyezte meg Ágh István
Szabadság (Kolozsvár)

Ingerküszöbök
Az apró sikereknek is meg kell tanulnunk örülni. Annál is inkább, mert nagyok, sajnos, nincsenek. A rendszerváltás hajnalától, 1988-tól számítva eltelt negyed évszázad. Elvesztettünk Erdélyben négyszázezer magyar lelket, kit így, kit úgy, politikai érdekképviseletünk töredezett, a mindennapok létfenntartási gondjai alatt roskadozó átlagember számára szinte átláthatatlan, a fény pedig nem látszik az alagút végén. Legfeljebb pillanatokra dereng fel, s utána nem tudja az ember, káprázat volt-e vagy tényleges valóságérzékelés.
A Székelyek Nagy Menetelése után mégis újra hajlamosak vagyunk a derűlátásra. Bebizonyosodott ugyanis, hogy a közösség képes összefogni a magyar jövő érdekében, s az sem tagadható már, hogy az autonómiára vonatkozóan megvan a közakarat. Világosan igazolja ezt a kifejezetten politikai, egyetlen témát felvető kezdeményezés százezres léptékű támogatottsága. A hivatalosságok ordas hazugsága a tizenötezer felvonulóról azonnal cáfolható, hiszen 53 kilométeres egybefüggő menetoszlop elképzelhetetlen annyi részvevővel: méterenként legalább egy embert kell számolni, s az már többszöröse a hivatalos számadatnak.
Múltidézés
Ilyen és ehhez hasonló akciókra lett volna szükség több mint húsz esztendeje, amikor az autonómia került az akkor még egységes erdélyi magyar érdekképviselet programjának középpontjába. Ehelyett az 1993 és 1996 közötti, hároméves Janus-arcú korszak után, amit egyik oldalról a nemzeti önkormányzat építésének megkezdése, másik oldalról meg a neptuni tárgyalás és a Nagy Benedek-féle Tőkés László elleni puccskísérlet jellemzett, az RMDSZ beállt statisztának a román kormány mellé. A kétezres években az autonómiát komolyan vevő tábor szervezeti önállósulása után pedig azt hallhattuk pozícióban levő politikusaiktól, hogy nem működne a székely autonómia, mert a székely megyék többet kapnak vissza a költségvetésből, mint amennyit befizetnek. Micsoda fonák érvelés volt ez – ha egyáltalán igaz volt –, nem vette figyelembe a nemzeti önkormányzás gazdasági dinamizáló hatását, hiszen az ember mindig szívesebben dolgozik saját magának, mint másnak, arról nem is szólva, hogy a szabadság előbbre való a jólétnél. Vagy hogy az SZNT statutumához hasonló hátrányos megkülönböztetést Hitler sem mert volna megkockáztatni – Székely Ervin egykori képviselő mocskolódásának hatására keresgélné az ember a koncentrációs táborokról szóló passzust az egyébként teljes mértékben eurokonform és demokratikus statútumban, de mily meglepő, nincs benne.
Azt sem feledhetjük, hogy az RMDSZ elnöke miként kicsinyelte le az autonómiára vonatkozó székely közakarat mozgó urnás népszavazáson való kinyilvánításának jelentőségét a jogmorzsák felcsipegetésével szemben. Ami szerinte és követői szerint előbb-utóbb autonómiához vezet.
Nem vezet, ezt tudhatjuk jól, a mennyiség ez esetben soha nem csap át minőségbe. Ha netán valamennyi közösségi ingatlant, minden erdőt, földet, épületet visszaadnának a magyarságnak, még azt is, amit nem 1945, hanem 1920 után raboltak el, ha maradéktalanul biztosítanák nyelvi jogainkat, az sem jelentene autonómiát, az sem jelentené az erdélyi magyar élet szervezésének saját kézbe vételét.
Távol a magyarázatoktól
Az autonómiaharc ügyében a múlt vasárnap nagyot léptünk előre. Végre egységben mutatta meg a magyar közösség és valamennyi magyar szervezet, hogy fő célja az autonómia, azon belül Székelyföld területi autonómiája. Volt már egy hasonló történelmi csillagállás 2009-ben, akkor részben az autonomisták miatt csúszott el az üzenet. A Székely Nemzeti Tanács ragaszkodott az elsőbbségéhez, és nem volt partner az RMDSZ által felkarolt önkormányzati nagygyűlés megszervezésében, így egy gyűlés helyett kettőt tartottak, a média pedig az egységes magyar autonomista közakarat helyett a magyar torzsalkodásra helyezhette a hangsúlyt. Igaza volt az SZNT-nek abban, hogy ő kezdeményezte a székely önkormányzati nagygyűlést 2009 elején? Igaza volt. Elvszerű volt az SZNT álláspontja? Elvszerű volt. Taktikus volt, előrébb vitte az ügyet? Sajnos nem.
Most szerencsére más a helyzet. A nagy kérdés, hogy meddig lehet megtartani az RMDSZ-t az autonomista konszenzuson belül, mikor kezdik ismét azt magyarázni, hogy az autonómia eléréséhez nem tüntetések révén jutunk közelebb. Mert ma már mindent meg lehet magyarázni. Budapest volt SZDSZ-es főpolgármestere meg tudta magyarázni, hogy miért nem akar világkiállítást az általa vezetett városban a millecentenárium évében. Az RMDSZ megmagyarázta, hogy az 1999-es etnodiszkriminatív, az állami magyar egyetem létrehozását a bizonytalan jövőbe toló tanügyi törvény valójában siker, „jelentős előrelépés”. Gyurcsányék megmagyarázták – s nem kevés embert meg is győztek –, hogy miért nem kell kettős állampolgárság. Úgyhogy nem tudhatjuk, mikor fogja az RMDSZ azt magyarázni, amit ma a Demokratikus Koalíció képviselői mondanak az anyaországi szimpátiatüntetésekről, vagyis, hogy ezek csak ártanak az autonómia ügyének. Elvégre az RMDSZ kommunikációja arra állt rá, hogy az autonómiát az aprómunkával lehet építeni. Miközben az autonómia a közjogosítványokról szól, arról, hogy a magyarság a maga érdekeinek megfelelően irányítsa a sorsát a maga által befizetett adóból. Úgy pedig nem lehet autonómiát kiküzdeni, hogy e kérdésről a törvényhozásban nem beszélünk, ki sem ejtjük szánkon az autonómia kifejezést, hogy az autonómiáról szóló szavazás előtt nem élünk a szólásjoggal, sőt, kimegyünk a teremből, meg sem próbáljuk elérni a román hatalom ingerküszöbét.
Kényelmetlenségi tényező, megoldandó problémává kell válnunk, ha célunkat komolyan gondoljuk. Jobb lett volna Románia Európai Uniós csatlakozása előtt erre összpontosítani, de sohasem késő a jó irányba lépni. Ha nem érjük el a román hatalom ingerküszöbét, esélyünk sem lesz arra, hogy valaha saját kezünkbe vehetjük sorsunk irányítását. Most frappánsan, látványosan adtunk jelet a nagyvilágnak és Bukarestnek létezésünkről és önkormányzásra vonatkozó igényünkről, ezt igazolják az ingerült román reakciók, a betiltási javaslatok, de ezt igazolja a hirtelen „elromlott” mozdony is.
Ezt a célorientált magyar akcióegységet kellene megőrizni, és akkor ügyünk sikerre van ítélve
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Gál László és Balázsi-Pál Előd
FRISSEN NÉZNI RÁ A PROBLÉMÁKRA
Barabási Albert-László: a hálózatok a kulcsa a magyarság megmaradásának
„Az az értékrend, ami a hálózattudományon keresztül megteremtődik, számomra fontosabb annál, minthogy harminc vagy negyven év múlva lesz-e Nobel-díj” – mondta el a hálózatkutató.
Még zajlott a Box Populi, amikor interjút kértünk a versenyben elődöntőig jutó Barabási Albert-László hálózatkutatótól. Akkor sajnos nem tudtunk beszélgetni, de a szerdai kolozsvári előadása előtt sikerült ezt bepótolnunk. Természetesen a versennyel kezdtünk, de a hálózatkutatásról és az NSA-botrányról is kérdeztük. Meglepett a népszerűséged a Box Populiban?
– Nem gondolkodtam rajta. Igazából csak Sándor bácsit (Kányádi Sándor – szerk.) szerettem volna megfelelő helyen látni. Én azért nem vagyok annyira jelen az erdélyi médiában, hogy egy ilyen versenyben tényleg jól teljesítsek. Ennek az egésznek az értékteremtő része volt számomra a legmurisabb.
Egyébként Magyarországon is van egy hasonló mozgalom, amelyben néhány barátom azt próbálja megszervezni, hogy hősöket ismerjünk fel. Kimondottan azt szeretnék, hogy a társadalomban lévő hősöket megtaláljuk, és felmutassuk a társadalom számára. Szerintem ez Erdélyben még fontosabb. Ilyen szempontból inkább kuriózumként tekintettem a versenyre.
Tisztában vagy azzal, hogy Erdélyben mennyire ismernek az emberek?
– Az ismertség mindig nagyon relatív. És ez nemcsak Erdélyben, hanem világszerte megfigyelhető. A Behálózva 20 nyelven elérhető. Olaszországban például azt hallottam róla, hogy nem lehetsz értelmiségi, ha nincs a polcodon ez a könyv. Ezzel arra akarok kilyukadni, hogy bizonyára van egy réteg, aki ismeri a munkásságomat, de ez egyáltalán nem tömegjelenség. Ilyen szempontból két lehetőséget látok: a versenyetek vagy ezt a réteget célozta be, vagy Erdélyen belül valamivel tágabb ez a réteg. Nyilvánvaló, hogy mindenki olyan könyvet szeretne írni, amelyik valamilyen módon bestseller lesz. Én úgy látom, hogy a Behálózva és a Villanások értelmiségi bestsellerek, és nem tömegbestsellerek. De egyáltalán nem tudtam felmérni azt, hogy egy ilyen versenyből miként jövök ki. Azt szoktam mondani, hogy akinek el kell olvasnia ezeket a könyveket, az mind elolvasta.
Az előbb említetted, hogy 20 nyelven jelent meg a Behálózva c. könyved. Mind különböző borítókkal. Melyik a kedvenced?
– Pillanatnyilag az, amelyik az újabb magyar kiadáson van, és amelyiket az amerikai paperback (puha kötésű) verzióra készítettek. Mert egyszerű, de jól megragadja a kapcsolt csomópontok fogalmát. Olyan tiszta borító. Persze közel áll a szívemhez az erdélyi borítás is, de az üzenetében és a koncepciójában a mostani magyar verzió a legtisztább.
Mennyire fontos számodra, hogy az erdélyiek ismerjék a munkásságodat?
– Minden egyénnek – függetlenül attól, hogy hol termel – megvan a piaca. Az én elsődleges piacom a kutatói társadalom. Viszont abban a pillanatban, amikor hajlandó voltam ebből kilépni, és írtam egy ismeretterjesztő könyvet, akkor nyilvánvalóan volt egy olyan igény bennem, hogy ezeket az eredményeket máshova is eljuttassam. Ez az igény onnan jött, hogy a hálózatelmélet elindulásakor éreztük, hogy van ennek egy univerzális üzenete, és fontos lenne, hogy ez kirobbanjon a szakcikkek közegéből, ahol ezeket publikálni szoktuk. Letagadhatatlan, hogy egy ismeretterjesztő könyv felvállalásával elismerem, hogy számomra is fontos volt, hogy ez eljusson a közönséghez. Viszont tény az is, hogy ezek a könyvek angolul íródtak. Bár szívügyem, hogy valamilyen módon ez a munka elérhető legyen Erdélyben, akit érdekel, az hozzájusson, de az elsődleges piac számomra mégis a világpiac.
Ha jól tudom, jelenleg felváltva éltek a családoddal Budapesten és Bostonban. Amellett, hogy a Harvard Egyetemen és a Northeastern Egyetemen is tanítasz, most már a budapesti Közép-Európai Egyetemen is tartasz órát. Fontos neked, hogy hazaköltözzél? Hogy itthon is taníts? Van olyan terved, hogy visszajössz? – Valóban igaz, hogy Budapesten is élünk. Ez nagyjából azt jelenti, hogy egy hónapot Budapesten, egy hónapot pedig Bostonban vagyunk. Miért van ez? Részben azért, mert a felségemmel kisgyerekeink vannak, és szeretnénk, ha magyar környezetben nevelkednének, ha legalább a korai éveikben magukba szívhatnák a kultúrát és a nyelvet. Másrészt pedig én szeretek itt élni.
Viszont azt is el kell ismernem, hogy a bostonihoz mérhető intellektuális környezet nincs még egy a világon. Nem arról van szó, hogy a magyarországi vagy erdélyi körülmények nem jók. Nemcsak itt nincsen, hanem sehol máshol sincs a Harvardon kívül. És nagyon nehéz ezt szakmailag feladni. Ezért lett ez a kétéltű életmód. Nem szeretném feladni azt a környezetet, különösen nem szeretném feladni a hozzáférést azokhoz a fiatalokhoz, akikkel együtt dolgozom. Végülis manapság az én munkám kollaboratív munka. Sok kutatóval dolgozom együtt, többnyire friss PhD-vel rendelkező diákokkal. Ha egy nagyon ambiciózus, tényleg jó német vagy kínai diák valahol megszerzi a PhD-jét, és ebben a szakmában tovább akar lépni, akkor neki a következő lépcsőfok a Harvard vagy Boston. Nem arról van szó, hogy nem jönnének el hozzám a diákok, ha Budapesten vagy máshol lennék, de nyilvánvalóan sokkal nagyobb a piac, amiből válogathatunk. Az emberek minősége pedig kulcskérdés a továbblépésben. Ez az, ami engem még Bostonban tart, és valószínűleg hosszú távon is ott fog tartani.
Ami az életminőséget vagy életérzést illeti, mind én, mind a családom úgy gondoljuk, hogy Budapesten szeretnénk élni.
Több interjúban és cikkben is felvetették már veled kapcsolatban a Nobel-díj lehetőségét. Gyakorlatilag egy olyan új tudományág létrejötténél voltál jelen, amely meghatározó lehet az elkövetkező időkben. Viszont az is tény, hogy pl. egy újságírónak is eladhatóbb a tudós, ha a nevével kapcsolatban megemlítheti a Nobelt. Mennyire tartod reálisnak ezeket a spekulációkat?
– (nevet) Én ezt másképp fogom fel. Valóban egy új tudományágról van szó, de ez nem illik bele a mai Nobel-díj kategóriákba. Fizika lenne? Én fizikus vagyok, a hálózattudomány pedig sok eszközében fizika. Ezen kívül szerintem a fizikán belül sok újítást hozott, de nem mindenki ért velem egyet abban, hogy fizika lenne. Esetleg biológia vagy orvostudomány lenne? Valóban, a csoportom egy része biológiával foglalkozik, az orvostudományi tanszéken is tanítok a Harvardon, de azért nem vagyok sem orvos, sem biológus. Én inkább úgy tenném fel a kérdést, hogy fontos a Nobel-díj? Válaszként pedig egy egyszerű példát mondok. Néhány évvel ezelőtt voltam a Karolinska Intézetben, és végigsétáltam azon a termen, ahol a díjról döntenek. Előtte pedig az összes Nobel-díjasnak ki van téve a fotója. Nap mint nap dolgozom orvosokkal, és nem vagyok teljesen laikus, ami az orvostudományt illeti – nem vagyok ugyan orvos, de már rengeteg publikáltam ebben a témában. Viszont a képeket nézve Szent-Györgyi Alberten, illetve James Watsonon és Francis Cricken (1962-ben kaptak orvosi Nobel-díjat a DNS kettős-spirál szerkezetének meghatározásáért – szerk.) kívül senkit sem ismertem. Na, akkor most mi az, hogy Nobel-díj? Azoknak a Nobel-díjasoknak nem sikerült elérni azt, hogy tényleg egy tartós ismertségre tegyenek szert, viszont ott van például Neumann János, akinek ez sikerült. Mindenki a számítógép atyjának tartja, mindenki ismeri a világon, és ő mégsem kapott soha Nobel-díjat. Kétségtelen, hogy látom a Nobel-díj szimbolikus erejét, de amit én csinálok, az nem áll be egyik kategóriába sem. Szerintem itt egy új tudomány született meg, amely fantasztikusan megváltoztatta a komplex rendszerekről gondolt világképünket. És ahogyan a század halad, egyre fontosabb lesz, mert egyre jobban felismerjük, hogy igazából egy hálózat-világban élünk. Az az értékrend, ami a hálózattudományon keresztül megteremtődik, számomra fontosabb annál, minthogy tíz, húsz, harminc vagy negyven év múlva – hiszen általában a 70-es és 80-as éveikben járók kapják a Nobel-díjat – lesz-e ebből Nobel-díj vagy sem.
Van egy kutatási területed, amelyben nagyon elmélyültél. Mennyire tudsz ettől elvonatkoztatni? Például amikor megismersz egy új embert, gondolsz arra, hogy vajon a kapcsolati hálózatod mennyire bővül ki általa? – (nevet) Én a hálózattudományon keresztül értettem meg és kezdtem értékelni a hálózat hatalmát. Mint a legtöbb matematikus vagy fizikus, elég introvertált személy voltam, akinek komoly erőfeszítésbe került, hogy valakivel elmenjen, és elkezdjen vele beszélgetni. Ez egészen egyetemi tanári koromig igaz volt. Egyetemi tanárként kezdtem először aktívan cselekedni annak érdekében, hogy túllépjek ezeken a gátlásokon.
A hálózatelméletnek abban volt szerepe, hogy megmutatta nekem, igenis van értelme a hálózatépítésnek. Bár az építés nem jó szó, mert azt megtanultam, hogy hálózatot nem lehet építeni, csak azok az igazi sikeres hálózatok, amelyek önmaguktól akarnak építkezni. Ha én téged meg kell győzzelek, és kell pénzeljelek, hogy benne legyél a hálózatban, az nagyon-nagyon költséges feladat. Az a hálózat sikeres, amelyikbe te önkéntesen lépsz be. Például a világháló. Hány oldalt hoznak létre önkéntesen, anélkül, hogy bárki fizetne érte? Sőt, még fizetnek is érte, hogy csinálhassák valamilyen módon. Ezek a sikeres hálók, ezen belül pedig vannak törvényszerűségek, hogy miként lehet hozzáférni és kihasználni ezeket.
A hálózatelmélet megmutatta, hogy van értelme eljönni Kolozsvárra. Nekem ez azért nem „elvesztegetett idő”, mert – bár ezalatt otthon is lehettem volna – azáltal, hogy itt vagyok, sok szinten bővül a hálózatom. Nagyon sok háló épül azáltal, hogy itt vagyok. Nem feltétlenül ezért jöttem, de ha már itt vagyok, akkor benne van a gondolkodásomban, hogy van értelme. Volt értelme elmenni a régi barátaimmal találkozni a Bulgakovba, és van értelme előadást tartani. Ezek a hálózatok a kulcsai a mai társadalomnak. Lényegében a magyarság megmaradásának is ezek a kulcsai. Ha a hálózat szétbomlik a magyarságon belül, akkor a demográfiai probléma lesz a legkisebb, mert lényegében nem lesz, ami összetartson bennünket.
A hálózatkutatás melyik területén látod a legnagyobb fejlődési potenciált?
– Ez idővel nagyon változik. Attól függ, hogy hol jelennek meg új adatok. Mi a kutatásainkat a világhálóval és a közösségi oldalakkal kezdtük, mert ott voltak az adatok. A közösségi oldal manapság már nagyon berobbant, most már mindenki azzal foglalkozik, és a világhálót is rengetegen kutatják. Viszont az internet, mint háló, nagyjából már lecsengett, mert mindent tudunk róla.
De megjelent néhány újabb terület, amelyek most kezdenek igazán dübörögni. A mérnöktudományon belül például most hoztak létre egy hálózatelméleti szakújságot. Ezen a területen tényleg van lehetőség benne, és ezt a közösség most ismeri fel. Az elején a sejtbiológiában voltak az érdekes kérdések, most már inkább az orvostudományban vannak. A Harvardon például most hoztuk létre az új Network Medicine divíziót, amiben már 200 kutató van benne. És ezt nem sejtbiológusok, hanem orvosok hozták létre. A kettő egyébként teljesen más állatfajta: az egyik alapkutatással foglalkozik, míg a másik gyógyítással. Az orvos sokkal pragmatikusabb egyén, aki azt mondja, csak akkor fontos számára valami, ha meg tud gyógyítani általa. Öt-tíz év múlva szerintem az agy fog berobbanni a hálózatkutatásba. Most még nincsenek adatok az agy hálózatának felépítéséről, nem tudjuk, hogyan néz ki. Viszont a tavaly két program is beindult, az egyik az Európai Unióban, a másik pedig az Egyesült Államokban. Ezekben pedig egy-egy milliárdot szánnak erre a problémára. Ennek következtében az eszközök kezdenek kiépülni, és általa lesznek térképek. Ha pedig lesznek térképek, akkor hirtelen nagy terület lesz a hálózattudományban. Egyébként az agy hálóinak a feltárásával a kolozsvári származású Toroczkai Zoltán foglalkozik Amerikában.
Tehát nem arról van szó, hogy mi a legizgalmasabb kérdés, hanem milyen kérdést lehet érdemileg és szakmailag megválaszolni most a létező adatokkal. Ez pedig olyan, mint egy guruló hólabda: ahogy az egyik szétesik, indul a másik. Azért esik szét, mert az eszköztárával mindent megválaszoltunk, amit tudunk arról a kérdéskörről.
Több publikációd jelent már meg a Nature és a Science tudományos szakfolyóiratokban, a Harvard Egyetemen tanítasz. Szakmailag neked még van feljebb? Érzed, hogy vannak még lehetőségek előtted?
– Azért van, mert az ember életének és kutatói pályájának különböző szakaszai vannak, amelyekben különböző eszköztárakhoz tud hozzáférni, és nagyon más szinten tud problémákat megközelíteni. Fiatalon az eszköztár elég szűkös, ezért csak olyan dolgokkal tudunk foglalkozni, ami a szűk szakmára limitált. Ebből jött ki számomra a hálózatelmélet. De most egy egész csapat van a kezem alatt, ezért egyszerre több témát is tudunk görgetni, és potenciálisan nagyon izgalmas dolgokkal foglalkozhatunk. De a szakmai életemben is meg lehet nézni, hogy minden 4-5 évben van egy drasztikus váltás a témámban. Korábban az emberi mozgást vizsgáltuk. Az 5-6 éves téma volt, amiből született egy könyv és öt-hat nagyon jelentős Nature és Science cikk. De ezen a nyáron lezártuk a témát. A csoportból mindenki elment, aki ezzel foglalkozott. Én őszintén hiszek abban, hogy ha túl sokat tudunk egy témáról, akkor az inventivitás megszűnik. Egyszerűen beragadunk abba a tudásba, és nem tudunk frissen ránézni az adott problémára. Ez pedig lényegében gátolja a fejlődést. Ezért át kell mozdulni egy más területre, ahol eléggé laikusak vagyunk és bátrak. Ez a bátorság pedig nagyon fontos.
Oltvai Zoltán kollégámmal közösen jelentettem meg a Nature-ben az első két cikkemet sejtbiológiáról. Mind a kettőben azt bizonyítottuk, hogy a sejten belüli hálózatok skálafüggetlenek, az egyik a sejtfehérje hálóról szólt, a másik pedig az anyagcserehálóról. Miután megjelentettem két biológiai cikket, úgy gondoltam, én is elkezdek egy kicsi biológiát tanulni. Elkezdtem olvasni egy nagy biológia tankönyvet, és rájöttem, hogy ez milyen bonyolult probléma. Sőt, annyira az, hogy ha korábban én mindezt tudtam volna ezekről a rendszerekről, amelyekről a cikkeket írtuk, akkor valószínűleg nem mertem volna így megírni azokat. Mert teljesen ignoráltunk egy óriási tudáshalmazt. Igazunk volt abban, amit csináltunk, de a részleteket mind ignoráltuk. Ez egy jó példája annak, hogy a tudáshalmaz mennyire vissza tud bennünket húzni. Mert azt mondjuk, hogy ezt nem lehet ilyen egyszerűen csinálni, mert ennél sokkal bonyolultabb. Viszont lehetne egyszerűbben csinálni, csak nincs bátorságunk hozzá.
Egy nagyon konkrét példát is mondok. Ezt a felfedezést, hogy a sejt fehérje- és anyagcserehálója skálafüggetlen, egy német származású biológus szintén felfedezte. Tőlünk függetlenül dolgozott, a mi korábbi kutatásunkat használva. Ő is beküldte ugyanahhoz az újsághoz, mint mi, de ő túl sokat tudott a témáról, ezért nem mert olyan állításokat tenni, mint amilyeneket mit tettünk, és nem merte az egész adathalmazt felhasználni, amit mi felhasználtunk, mert tudta, hogy többségük az első adathalmazból van deriválva, és úgy érezte, ez nem új információ bizonyítékként. Az ő cikke elhalt az újságnál, mert azok a kutatók, akik elolvasták, úgy vélték, hogy nem adott elég bizonyítékot. Mi nem tudtunk arról, hogy az a sok bizonyíték mind a korábbi adatokból van deriválva, így mindent belecsomagoltunk. A miénket elfogadták, az övét viszont nem. Így neki csak másfél évvel később sikerült a teljes anyagot publikálnia, és lényegében az elsőbbségét teljesen elvesztette. Én mindig próbálok hivatkozni rá, mert tudom, hogy teljesen függetlenül felfedezte azt, amit mi is, de a közösséget már nem érdekli.
Mennyire tartasz attól, hogy esetleg veszélyes lehet az, amivel foglalkozol, hogy olyan felhasználási módjai lehetnek, amelyekkel te nem értesz egyet?
– Nemrég írtam egy tanulmányt a Politico számára arról, hogy ez mennyire veszélyes lehet. Tulajdonképpen arról van szó, hogy olyan mértékben és olyan titkossággal építődtek be ezek az eredmények az NSA eszköztárába, hogy nem épült ki soha társadalmi konszenzus a használatukról. Ehhez az atombomba egy hasonló példa. Akkor is teljes titkossággal és óriási sebességgel épült be a teljes tudásmennyiség a hadiparba. És akkor a kutatóközösség megállt, és azt mondta: álljunk meg, és nézzük meg,

Bethlen-emlékezet és helytörténeti könyvújdonságok
Október utolsó hetében került sor a Nyugati Jelen napilap dévai szerkesztőségében a Bethlen Gábor helytörténeti kör találkozójára.
Tekintettel az idei Bethlen-évfordulóra, a találkozó elején az ehhez kapcsolódó ünnepségek kerültek terítékre. A múlt hétvégi nagyenyedi és gyulafehérvári Bethlen-napokról Deák Levente nyugalmazott jogász számolt be, nagyra értékelve a civilkezdeményezésre létrejött ünnepség tartalmas és méltóságteljes voltát. A székesegyházban tartott ökumenikus istentisztelet és koszorúzás mellett felemelő élményként számolt be a Fórika Éva tanárnő vezette gyermekkórus előadásáról, illetve a gyulafehérvári múzeumban megnyitott Gy. Szabó Béla-tárlatról is. Mint kiderült, a rendezvényen a dévai helytörténeti kör több tagja is részt vett. A napokban tartott találkozón pedig eldöntötték, hogy eleget téve a meghívásnak, november 16-án testületileg jelen lesznek a dévai Szent Ferenc Alapítvány által szervezett marosillyei Bethlen-ünnepségen.
A továbbiakban az utóbbi hónapokban megjelent helytörténeti könyvújdonságok kerültek bemutatásra. Elsőként Barra Árpád, nyugalmazott tanár ismertette a dévai könyvszalon alkalmával megjelent Nopcsa Ferenc kalandos életútját bemutató kötetet. Mindenekelőtt magáról a szerzőről, a Bukarestben élő Dacian Munteanról volt érdekes megtudni, hogy hogyan került kapcsolatba a Nopcsákkal.
A fiatalember édesanyja hajdanán a szacsali kastélyban működtetett szociális otthonban volt szakácsnő. Dacian Muntean gyermekként itt hallotta először a Nopcsa-családról keringő legendákat. A dinócsontokat kutató, és szinte albán királlyá koronázott Nopcsa Ferenc élete pedig annyira elbűvölte, hogy felnőttként lépésről-lépésre végigbarangolta a tudós kalandor által bejárt utakat. És hát nem pár száz kilométerről volt szó! Nopcsa motorkerékpárjával beutazta fél Európát, majd az osztrák hadsereg különleges megbízatású tisztjeként gyalogszerrel járta be a birodalomhoz csatolt Bosznia-Hercegovinát, olyan precizitással térképezve fel azt, hogy az általa készített kartográfiai munkák ma is használatban vannak. Albániát pedig szintén úgy ismerte, mint a tenyerét. Sőt, katonai kémként a román-lakta vidékeken is otthonosan mozgott. Ez utóbbi tevékenységének azonban súlyos kárát látta, amikor Trianon után kitiltották Románia területéről. Tekintettel világszerte elismert tudományos munkásságára később királyi kegyelmet kapott és visszatérhetett szacsali birtokára, ahol azonban a felbőszített parasztok szinte holtra verték. Ezt követően Bécsben telepedett le. Még ezt megelőzően azonban végrehajtotta a világtörténelem első feljegyzett fegyveres repülőgép-eltérítést. A Magyar Tanácsköztársaság megalakulása ugyanis Budapesten találta az ízig-vérig arisztokrata Nopcsát, akinek csak úgy sikerült elmenekülnie a zűrös helyzetből, hogy revolverrel kényszerített felszállásra egy pilótát – ismertette a kalandos élettörténetet Barra Árpád
A továbbiakban Zavada Emil, nyugalmazott gyógyszerész ismertette röviden a marosvásárhelyi magyar nyelvű gyógyszerészképzés 65. évfordulója alkalmából megjelent kiadványt, melyben Hunyad megyei gyógyszerészek emlékezései is olvashatók.
Pár szó erejéig terítékre kerül a Hunyad megye épített örökségét bemutató kötet is, melynek gazdag tartalma mellett hiánypótló voltát értékelték a kör tagjai.
Végül a Nyugati Jelen napilap 2014-es évkönyvének bemutatására is sor került. A hallgatóság különös érdeklődéssel fogadta a kötetben megjelent helytörténeti, illetve történelmi vonatkozású írásokat
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Így szüntették meg a Magyar Autonóm Tartományt
Negyvenöt évvel ezelőtt, 1968 februárjában tüntették el az akkor már csak névleg autonóm magyar terület utolsó maradványait Romániában. Az igazi csapásokat korábban, az 1956-os magyar forradalom után mérték a magyar nemzetépítés lehetőségét is magában rejtő Magyar Autonóm Tartományra. „Befejeződött a román parlament ülése" – ez a semmitmondó cím jelent meg 1968. február 17-én a Népszabadságban. A rövid cikkből nem derül ki, mi történt: „A román nagy nemzetgyűlés (...) megvitatta, és törvényerőre emelte a közigazgatási-területi átszervezést." A hír szerint megyerendszert hoztak létre 1968. február 16-ai hatállyal. A magyar pártlapból tehát nem lehetett megtudni, hogy a nagy nemzetgyűlés valójában véget vetett az „autonóm" magyar közigazgatási területek 16 éves hagyományának Romániában. Megszüntették ugyanis a Maros-Magyar Autonóm Tartományt. Ennek felbomlasztásából jött létre a mai Maros és Hargita megye, illetve ekkor, 1968-ban választották le Brassó tartományból Kovászna megyét Székelyföld déli harmadán.
Észak-Erdély többször is gazdát cserélt
A részben vagy többségében magyarlakta észak-erdélyi területek – és a Székelyföld is – a második világháború vége óta gondot okoztak a Szovjetuniónak. Miután 1944-ben a Vörös Hadsereg – szövetségben az épphogy átállt királyi Romániával – elfoglalta az 1940-44 között Magyarországhoz tartozó Észak-Erdélyt, rövid ideig román közigazgatás alatt állt a terület. Ám itt olyan vérengzéseket hajtott végre az önkéntes román rohamcsapatokból álló Maniu-gárda, hogy Vinogradov orosz vezérezredes szovjet katonai közigazgatást vezetett be 1944. november 14-én – írja R. Süle Andrea történész a Románia 1944-1990 című kötet társszerzőjeként.
Visinszkij szovjet külügyminiszter-helyettes 1945-ben megfenyegette a román királyt: az ország függetlenségét veszélyezteti, ha nem nevezi ki Petru Grozát kormányfőnek. Cserében Moszkva Észak-Erdély román közigazgatás alá helyezését is megpendítette. Ez meg is történt Groza kinevezése után, de Sztálin a nemzetiségi jogok biztosítását előírta.
Sztálin hozatta létre az autonóm területet
Groza valóban enyhébb politikát folytatott, ám a földosztásoknál a magyarokat súlyos sérelmek érték. A nemzetiségi érdekképviseletre elvben hivatott Magyar Népi Szövetség (MNSZ) működése a kommunista diktatúra erősödésével, 1947-től formálissá vált Romániában, írja R. Süle. Az 1948-as román alkotmány a kisebbségi kollektív jogokat tovább korlátozta. 1949-ben letartóztatták Márton Áron püspököt, mert az egyházi iskolák anyanyelvi oktatását védte, majd az MNSZ több vezetője és más prominens magyarok kerültek börtönbe. Sokan a Duna-delta haláltáboraiba jutottak, az MNSZ 1953-ban megszűnt.
Így a hagyományos értelemben vett magyar érdekképviselet lehetetlenné vált, de Sztálin 1952-ben Romániában is bevezette a szovjet nemzetiségi modellt, és autonóm tartományt kreált. Stefano Bottoni történész néhány éve könyvet írt Sztálin a székelyeknél címmel. Szerinte 1952-ben mind a magyar, mind a román kommunistákat meglepte a szovjet ötlet a székelyföldi magyar autonómiáról. A magyarok körében azért nem volt népszerű ez, mert politikájukat összerdélyi szinten akarták képviselni, a románok pedig Románia egységét féltették.
Nem igazi autonómia, inkább üvegház
Természetesen 1952-ben egyik fél sem mert ellenkezni Sztálinnal. Így Bottoni szerint ha nem is jött létre klasszikus értelemben vett autonómia a Magyar Autonóm Tartomány (MAT) székelyföldi területein, nagyjából a mai Maros megye magyarlakta területeit, továbbá a mai Kovászna és Hargita megyéket egyesítették ebben az „autonóm" közigazgatási egységben.
Az „autonóm" szó nem igazi önrendelkezést jelentett, hanem a kommunizmus „közelebb hozását" az adott nemzetiséghez. Így a beszolgáltatások, a represszió a sztálinista MAT-ban is megvalósult, de az „elnyomottak nyelvén", magyar kommunisták vezényletével. Bárdi Nándor kisebbségkutató szerint itt magyar nyelvi keretek között folyt a társadalom átalakítása, de a MAT-on kívüli Erdélyben a magyar nyelvhasználat leszűkült, elkezdődött a kulturális intézményrendszer leépülése, elrománosítása. Bottoni „üvegháznak" minősíti a Magyar Autonóm Tartományt: az oktatási és kulturális intézmények, színházak, művelődési házak és néptánccsoportok kiemelkedő szerepet játszottak ugyanis az archaizált vagy folklorizált székely identitástudat megőrzésében. A MAT-ban nem a kommunista párt hivatalos ideológiája játszotta a legfontosabb szerepet, hanem az egalitárius, egyenlőségelvű társadalomkép és a magyar népi kultúra.
Fordulópont: 1956
Ebben a magyar nemzetépítés lehetőségét is magában rejtő folyamatban hozott döntő fordulatot az 1956-os magyar forradalom, amely az erdélyi fiatalokat is mozgósította. 1957. március 15. előestéjén magyar diákcsoportok rendszerellenes demonstrációkat szerveztek. Sepsiszentgyörgyön tíz diák gyászszalagos koszorút rakott a '48-as emlékműre. Szintén 1957. március 15-én a Petőfi-emlékműnél az EMISZ – az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségét 1956-ban Brassóban alapította néhány magyar középiskolás és munkás – demonstrált, a szervezet tevékenysége a Székelyföldre is kiterjedt. Mindez kapóra jött a román hatóságoknak arra, hogy fellépjenek a magyar autonómia ellen. Bottoni rámutat arra, hogy e folyamatok összekapcsolódtak a csehszlovákiai hasonló intézkedésekkel és más kelet-európai homogenizáló törekvésekkel. Az események gyökere azonban keletebbre keresendő: Hruscsov ekkor látott neki újra a Szovjetunió oroszosításának.
Így aztán 1956 után kezdődik meg a MAT felszámolása (formailag előbb csak 1960-as átalakítása), illetve a MAT-on kívüli, kolozsvári magyar Bolyai Egyetem egy román intézménnyel való 1959-es egyesítése, a nemzetiségi nyelven való oktatás további visszaszorítása. Bottoni szerint 56 után a romániai magyar nemzetiségű kommunisták felügyelete alatt indult meg Székelyföld társadalmi betagolódása az egységes román kommunista államba. A román hatóságok ekkor átértelmezték a magyar kérdést: Erdély ismét politikai, sőt állambiztonsági üggyé vált (bár nemcsak magyarok ellen léptek fel ekkoriban).
Román kézben a MAT kulcspozíciói
A MAT kulcspozíciói fokozatosan románok kezébe kerültek 1956 után. A háttérben a „nemzeti homogenizációs program" állt. Bárdi Nándor szerint ekkor a szeparatizmus elleni küzdelem jegyében sor került a román és a magyar intézmények összevonására.
1957 januárjában Budapesten Varsói Szerződés-csúcstalálkozót rendeztek, amely fordulatot hozott: Magyarországon a Kádár-kormány elhatározta a megtorlást, Romániában pedig Alexandru Draghici állambiztonsági miniszter parancsot adott hírszerző akciókra. Az 1957. februári romániai parlamenti választásokat számos incidens kísérte Székelyföldön.
Ezután az 1957. február 23-ai zárt ülésen a román belügyminisztérium képviselői (az ekkor már a pártban második emberek számító Nicolae Ceausescu emberei) és a tartományi párttitkárok csaptak össze. Draghici 1957 decemberében nevezte először veszélyforrásnak a kisebbségeket. Szerinte 240 nyomozás folyt csak a MAT területén. (Draghici 1993-ban Magyarországon hunyt el, hiába kérte Románia éveken át az Antall-kormánytól az exminiszter kiadatását.)
Romániában az 1956-os magyar forradalom után legalább 45 román és magyar nemzetiségű embert végeztek ki, az elítéltek száma pedig 1957-59 között tízezerre tehető (többségében románokról van szó), de a börtönbe kerültek összlétszáma akár majdnem 18 ezer lehetett. A legtöbb letartóztatás nem Erdélyben történt, hanem Galati és Craiova megyékben. Bár a teljes népességhez viszonyítva a magyarokat sűrűbben sújtották a letartóztatások, igazán kirívó a halálos ítéletek kiszabása volt. Bottoni szerint 1958-ban 34 romániai halálraítélt közül tizenhárman (38 százalék) voltak magyarok.
A MAT megtörése
A MAT végleges meggyengítése, feldarabolása és román lakossággal való felduzzasztása 1960 végén történt. Ekkor került Kézdi és Sepsi járás Brassó tartományhoz. A MAT helyett létrehozták az MMAT-ot, vagyis a Maros-Magyar Autonóm Tartományt, amelyhez viszont román lakta Kolozs megyei területeket csaptak, módosítva az etnikai arányokat.
Végül a folyamatot a már említett 1968-as átszervezés tetőzte be. Ekkor a korábbi 17 tartomány helyett 40 megye jött létre – ezt már az említett Románia 1944-1990 című kötetben írja Hunya Gábor. A megyerendszer megszüntetésével feldarabolták a Maros-Magyar Autonóm Tartományt is, amelyet Maros és Hargita megyékre bontottak szét.
Valójában ez már csak formai változás volt, és az ekkor létrehozott Kovásznának – Sepsi és Kézdi járásoknak – a román többségű Brassóból történő 1968-as kiválása pozitívnak is lehetne tekinthető. Ez a térség ugyanis a MAT részét képezte 1952 és 1960 között. Így az átszervezést a magyar tartományi vezetők a hatvanas évek végének viszonylag liberális belpolitikai helyzetében nem tekintették a nemzetiségi jogok csökkentésének – írta Hunya Gábor.
Nem váltak be a magyar remények
Az 1965-től, Gheorghe Gheorghiu-Dej pártvezér halálától a hatalmát fokozatosan kiépítő új pártfőtitkár, a később a nacionalizmusra építő Nicolae Ceausescu kezdeti éveiben valóban eltért a korábbi kommunista vezetőktől. 1968-ban Románia például nem vett részt a Prágai Tavasz katonai eltiprásában, Csehszlovákia katonai megszállásában, és Románián belül is némileg teret engedett a kisebbségi törekvéseknek ebben a periódusban.
Hunya az 1968-as közigazgatási reform kapcsán hangsúlyozza: „...a hatalom ugyanis ekkor még nem használta ki a megosztás és a különstátusz felszámolásából adódó lehetőségeket, a maradék kollektív nemzetiségi jogok elvesztése sokak számára nem látszott nagy áldozatnak, amikor az általános oktatási, publikálási, művelődési lehetőségek rövid időre javultak" Romániában.
Ám utólag nem váltak be a magyar remények. Marosvásárhely elrománosításához például nagyban hozzájárult az 1964-re elkészült Azomures vegyi művek, amelynek építését és ellátását román munkaerővel még a MAT elleni kampány idején határozta el Bukarest. A magyar autonómia megszűntével a város etnikai arányai lassan eltolódtak. 1966-ban még 60-61 ezer magyar jutott 24-25 ezer románra a népszámlálások tanúsága szerint, 2002-ben viszont már a románok kerültek többségbe. A 2011-es népszavazás azt mutatja – bár ezeket az adatokat nagyfokú óvatossággal kell kezelni a kisebbségkutatók szerint -, hogy 66 ezer románra már csak 57 ezer magyar jut Marosvásárhelyen. Szegő Iván Miklós
origo.hu
Székelyhon.ro

Számos erdélyi vonatkozású program a Klebelsberg Kultúrkúriában
Koncertek, kiállítások, könyvbemutatók, színházi előadások – köztük erdélyi vonatkozású programok – várják az érdeklődőket a Klebelsberg Kuno-hét keretében november 11. és 17. között a Klebelsberg Kultúrkúriában Budapesten.
November 11-én Hincz Gyula Erdély című kiállításának megnyitójával veszi kezdetét az 1875 novemberében született neves művelődéspolitikusnak, egykori közoktatási miniszternek emléket állító ünnepi hét. A tárlat elsősorban Hincz Gyula székelyföldi ösztöndíjasként készített, erdélyi tematikájú alkotásait állítja középpontba. A programot Kocsis István A fény éjszakája című darabjának budapesti ősbemutatója követi az Egri Gárdonyi Géza Színház előadásában – tudatta közleményében a kúria. Kedden tartják az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Gróf Bánffy Miklós emlékkiállításának megnyitóját, és levetítik a politikus, közéleti személyiség és művész munkásságáról és életéről szóló dokumentumfilmet. November 13-án megkoszorúzzák Klebelsberg Kuno szobrát, este a Péterpál Könyvkiadó mutatja be két új kötetét: a Váradi Péter és Lőwey Lilla által szerkesztett Székely apostol című irodalmi fotóalbumot, amely Nyirő József író életét és műveit mutatja be, valamint a Déli-Kárpátok – Ősvárak – Szórványmagyarság című új, honismereti fotóalbum-sorozat első kötetét. A napot a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgató-helyettese, Visky András író Júlia – Párbeszéd a szerelemről című monodrámája zárja Dér Denisa előadásában. Bemutatják Kurucz Gyula Törpék és Mikulások című kötetét is, és pódiumestet tart a Komáromi Jókai Színház Tetemre hívás című műsorában Arany János balladáiból és kései lírájából hangzik el válogatás Tóth Tibor, a teátrum igazgatójának tolmácsolásában. Pénteken adják át a Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat által alapított Klebelsberg Kuno-díjat, ezt a Hubay-nagydíjasok és tanítványaik koncertje követi. Lesz kerekasztal-beszélgetés a magyar kultúra külföldön a XXI. században címmel, a mesterkoncertek sorozatban pedig a Nemzeti Filharmonikusok tagjaiból alakult Grazioso Kamarazenekar előadását hallgathatják meg az érdeklődők. Az ünnepi hetet vasárnap egész napos program zárja: délelőtt misét mondanak Klebelsberg Kunoért a Pesthidegkút-ófalui templomban, irodalmi csapatvetélkedőt tartanak diákok és tanárok között, este tartják az Ábel és Ábel című zenés ifjúsági színházi előadás ősbemutatóját a Marczi Stúdió előadásában. A Klebelsberg Kuno-hét kísérő rendezvényeként november 8. és 18. között az érdeklődők megtekinthetik a Molnár Beatrix és Eisenmann József fotóiból válogatott kiállítást Arcok, helyek, művészportrék a II. kerületből címmel.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

„Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” – hangzik Krisztus szava az úrvacsora szereztetési igéjében. (1.Kor.11,24)
Isten szent Fiának értünk vállalt áldozatáról sokan, a fél világ megfeledkezett. Már ott, a kereszt alatt megköpdösték és kigúnyolták. Közönséges gonosztevők közé feszítették, és éppen Őt, „az Isten Bárányát” istenkáromlónak bélyegezték.
Az eltiport magyar szabadságharcok istenes felfogásában Arad nem más, mint „a magyar Golgota” (Kossuth Lajos), az 1956-os forradalom és szabadságharc nemzeti krisztológiája szerint pedig a „Népek Krisztusa”: Magyarország (Márai Sándor).
Az emlékezés napján a krisztusi szentségnek ezzel a vallásos érzületével idézzük fel azoknak az emlékét, akik az istentelen kommunista hatalommal és a megszállókkal vívott harcokban vesztették és áldozták életüket a hazáért és a szabadságért.
Krisztusi az ő haláluk abban az értelemben is, hogy életüket nem csupán „elvették” tőlük, hanem ők maguk áldozták oda érettünk, másokért. A „helyettes áldozat” teológiai fogalma értelmében vérük árán váltottak ki a szolgaságból, egyetemes érvénnyel járulva hozzá ezáltal a babiloni szovjet világrendszer megdöntéséhez. Reájuk illik tehát a vértanúságban előttük járó Petőfi Sándorunk hódolata: ők azok, „kik érted haltak, szent világszabadság!”.
„Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” – visszhangzik bennünk a lelkiismeret-ébresztő isteni szózat. Ezt cselekedjétek az élő emlékezet „beszélő köveinek” a felemelésével és megszólaltatásával: hadd szólaljon meg Csömör és Csúrog, hogy „Európa fogja be a fülét” (Dsida Jenő), és hadd tanúskodjanak Bauer Sándor, Tóth Ilonka és Mansfeld Péter mártíriumáról… És az emlékezés napján hadd szólaljanak meg a kádári „történelmi amnézia” korszakában második halálra – örök felejtésre – ítéltek beszélő nevei a Hargita-téren, hogy végre megértsük, mit jelent, amikor a „holt betű” megelevenedik, és „kétélű éles kardként” vág sűrű rendet a társadalmunkra és nemzetünkre idegen megszállók módjára rátelepedő, őszödi árulók és hazudozók soraiban…
Ma, 1956-os tüneményes szabadságharcunk vérbefojtásának évfordulóján azonban nem csupán a kárhozatos felejtés, hanem a múltat sanda célzatossággal megmásító történelemhamisítás ellen is föl kell emelnünk a szavunkat. „Bizonyos erők semlegesíteni igyekeznek a forradalom szellemi és eszmei hagyatékát. Azt próbálják most az emberek fejébe verni, hogy ’56 a szocializmus megújításának vállalkozása volt” – mutat rá a szabadságharcos Regéczy-Nagy László. „Főleg az egykori gyilkosok, ávéhások utódpártja ezek, akik most az akkori ‹‹reform-kommunisták›› utódainak hirdetik magukat” – teszi hozzá az igazmondó Csapó Endre. Más szóval, az a díszes társaság, mely Október 23-ika ürügyén legutóbb, az „egyesült baloldal” nevében, a Műegyetem rakparton randalírozott… Azok, akik Ötvenhat örököseinek pózában tetszelegve, a forradalom félévszázados évfordulóján, ’56 hősei tiszteletére egyazon időben avattak emlékművet, és valódi mivoltukat meg nem hazudtolva „rontottak reá” – ki tudja hányadszorra – a Budapesten békésen felvonuló nemzetre…
Méltó és elengedhetetlenül szükséges, hogy az Emlékezés hőseink vérével megszentelt, életével és halálával hitelesített napján egyszer s mindenkorra szakítsunk az intézményes felejtés és hazugság kegyeletsértő és nemzetellenes gyakorlatával, és 1989 után egy negyed századdal, végre véget vessünk az 1956 óta mindmáig folytatódó ellenforradalmi politikai kurzusnak. Az Emlékezés gyásznapján – éppen ezért – ne a nemzeti gyásznak áldozzunk, és ne a magyar történelem tragikumának hagyományos életérzését éltessük, hanem inkább azok példáját kövessük, akik – Fekete István szavaival szólva: „megfordították a történelmet, és győztesen élve maradtak, Élve maradtak elsősorban azok, akiknek a testük meghalt, mert örökké élnek az örökkévalóban, és a nemzet szívében…”
„Aki magyar, velünk tart” – hangzott ötvenhét évvel ezelőtt. Ezenképpen vagyok ma én is Veletek, azoknak az erdélyieknek a nyomába lépve, akik odaátról éltették a magyar és a világszabadságot. 1956 hősi halottjainak budapesti emlékművénél ezért Erdély szabadságharcosainak, a romániai megtorlások áldozatainak az emlékét is megidézem – hiszen, miként a szabadság, azonképpen a nemzet is egy, és oszthatatlan.
A Világ örök Világossága fényeskedjék Nékik!
Budapest, 2013. november 4.
Tőkés László
Tőkés László EP-képviselőnek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének Budapesten, a XVIII. kerületben felavatott Hargita téri 1956-os emlékműnél elmondott beszéde.
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
Mementó – 1956. november 4.

In memoriam Gárdonyi Géza, Jékely Zoltán, Weöres Sándor
Művészpedagógusok kiállítása az Apáczai Galériában
Egy kép gyakorta többet ér, mint ezer szó – Arthur Brisbane amerikai újságíró száz egynéhány évvel ezelőtti mondása közismert, igazságtartalmát sem vitatjuk, most mégis ellenkező irányból, az ezer szó birodalmából közelítünk az itt látható képekhez. Amelyek korántsem akármilyen szókapcsolatok révén születtek, hanem több ezer szavas írói, költői birodalmak sajátos kisugárzásaiként. Lévén, hogy a téma adott volt: 150 éve született Gárdonyi Géza, a „láthatatlan ember”, és 100 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot a tagadhatatlan erdélyiségű, „költői költő” Jékely Zoltán, valamint sorstársa, a sajátos képzettársítás, játékosság, zeneiség, egyszóval a bravúros verselés és bravúros gondolkodás bajnoka, Weöres Sándor. Hármójuk írói termésének erőteljes képszerűsége szülte a Szó-kép társítást, azaz a Székely Géza vezette Apáczai Galéria legújabb, 44 művész 56 alkotását tartalmazó tárlatát.
A kiállítás új keletű, de immár jól begyökerezett hagyományt követ. Hagyományt, amely a különböző művészeti ágak közti kapcsolatra épít. A kerek évfordulók pedig mintha egyenesen besegítenének ennek a fiatal hagyománynak a megszilárdításába. Amely főhajtás kultúránk és az egyetemes kultúra nagyjai előtt.
A Szó-kép, akárcsak az előbbi Apáczai-tárlatok, egyfajta művészetközi kutatás gyakorlati bemutatójaként is értelmezhető. S ahogyan a művészetek természetes egymásmellettisége és kölcsönhatása eredményeként születtek az eddigi, Bartók, Kodály, Mozart, Debussy, Vajda Lajos, Ferenczy Károly, Szenczy Molnár Albert és a többiek ihlette képzőművészeti seregszemlék, azonképpen vált ez a jelenlegi, a szavaktól a képek felé vezető művészeti mélyfúrás is sajátosan jellegzetes, egyedi vizuális megnyilatkozássá. Amelynek egyedisége éppen a szó szoros, de átvitt értelemben is felfogható sokoldalúságában, sokszínűségében rejlik.
A magyar irodalom három, egymástól különböző, de a képszerű fogalmazást egyaránt előnyben részesítő alkotója szinte tálcán kínálja a témát képzőművészeinknek. Mert ott van például az életöröm és a melankólia láthatatlan örökös csokrával a kezében a költői költő, a költő archetípusa, Jékely Zoltán – ahogyan Nemes Nagy Ágnes jellemezte ugyancsak képszerűen költőtársát. A részünkről, erdélyiek részéről talán méltatlanul kevéssé emlegetett lírikust, a nagyenyedi Bethlen Kollégium és a kolozsvári Református Kollégium egykori diákját, aki tanulmányait ugyan már Budapesten fejezte be, és ott is teljesedett ki írói, költői életműve, lélekben azonban, sőt nyelvhasználatában is mindvégig megmaradt erdélyinek. S ezt nem csak kalotaszegi regényei (Kincskeresők, Medárdus), esszéi, erőteljes színekkel szavakba festett költeményei (Őrjöngő ősz, Őszvégi intelem, Kalotaszegi elégia) tanúsítják, hanem emberi magatartása is: 1941-ben visszaköltözött Kolozsvárra és az Egyetemi Könyvtár munkatársa lett, de 1946-ban kénytelen ismét elhagyni Erdélyt.
Múltba révedő, emlékeiben is saját magát, legbenső énjét kutató, elégikus hangvételű költeményei hemzsegnek a természetből ihletődött, a romantikusok erős színeivel festett, szuggesztív szóképekben, amelyek nem véletlenül találtak visszhangra képzőművészeink alkotásaiban. Itt van mindjárt Bordy Margit mély zengésű, aranyló felvillanásokban is játszó pasztellje, a sajátos műgonddal megoldott, perspektívában, szín-, forma- és gondolatvilágában egyaránt különleges mélységeket sejtető Őszi Tanácskozás. És folytathatnám Tompos Opra Ágota lendületes ecsetkezelésű, foltszerű ragyogásában pompázó meseerdejével, Pócsai András klasszikus hangvételű, színekben, harmonikus színvillanásokban gazdag Tavaszi impresszióival, Dobribán Lini Enikő vitalitástól duzzadó Zöld világával, Gedeon Zoltán élénken kavargó Szín-fóniájával, Lovász Noémi visszafogott színvilágú, töményen kifejező, konstruktív megfogalmazásaival, Nagy Tibor elégikus hangvételű Csendélet kompozíciójával, Boar Szilvia és Császár Gábor hangulatos munkáival, Essig Kacsó Klára tiszta színekbe öntött Farkas utcai Templom és iskolájával. Sőt Lőrincz Lehel míves pasztelljei, Nagy Endre sarkosan-keményen fogalmazott, de színeiben könnyedebb, megkapó Házsora és Színháza, valamint Valovits László sejtelmesen kifejező, lírai fogantatású női portréja is beleillik a Jékely-életmű hangulatába. Nem beszélve a rézkarc első számú kolozsvári mesterének, Székely Gézának a Szórvány-(templom)áról, a biztos kezű Ábrahám Jakab ugyancsak rézkarcban megjelenített Állóképéről vagy Kozma Rozália vonal összetevőinek feszültséget és harmóniát egyaránt árasztó mozgalmas világáról, a grafikus és a textiles erényeit egyesítő Remember című munkájáról. S ha van a szó és a kép sajátos összefonódásának mintapéldája, akkor az az Orbán István telitalálatnak is nevezhető, 47 művésztársam aláírása című, ötletesen míves tusrajza.
A zseniális „szó-szemfényvesztő” Weöres Sándor, a szabad képzettársítások, szürreális, gyermekien mesés és filozofikusan mély költői gondolatok nagymestere. Mi sem természetesebb, mint hogy a költői és epikai műfajok legszélesebb skáláját megszólaltató életműve szintén erőteljes visszhangra találjon művészpedagógusaink körében. Érdekes módon talán nem is játékosan képszerű megfogalmazásai, ötletes szójátékon alapuló bizarr képzettársításai a legnépszerűbbek, hanem a Hamvas Béla-i tanokon alapuló, A teljesség felé törekvő, filozofikus eszmefuttatásai. Ő teremtett bennem harmóniát – vallja mesteréről a költő. Ezt a harmóniát, a lélek harmóniáját árasztja kötete is, s mintha éppen erre a harmóniakeresésre rezonálnának leginkább képzőművészeink.
Alattam a föld, fölöttem az ég, bennem a létra – vallja a lírai szürrealizmus húrjait pengetve, élénken ragyogó, tiszta színeinek meggyőző beszédével Forró Ágnes. És hasonló alapállásból kiindulva vezet a földiektől az égiek felé tartó, de immár visszafogottságában és kevés beszéddel sokat mondó stílusában Gally A. Katalin, mert Weöressel együtt tudja, hogy „az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.” És tudja ezt Károly Zöld Gyöngyi is, aki az infografika nyelvén különleges eleganciával kalauzol a csillagvilágba, a várva várt találkozás felé. Ugyancsak a modern technika eszközeivel kommunikál meggyőzően Ovidiu Petca, Dobribán Emil pedig land-art munkájának képi dokumentumával lep meg.
Formai megoldásaiban, sajátos felületképzésében és gondolati mélységében egyaránt izgalmasan figyelemfelkeltő munka Sipos László A szó szíve című olajképe és Csata Hermina Az értelem szeme című diptichonja. Horváth Gyöngyvér a játékosság és a filozófiai mélység határait feszegeti életszerűségével, dekorativitásával kitűnő kollográfiáiban, Farkas Melinda pedig Egy pohár bor mellett nyilvánít ötletes művészi véleményt. Koncz-Münich Judit mozgalmasan kiérlelt, egyedi látásmódról tanúskodó, figuratív kompozíciója, Koncz-Münich András játékos Vándor zenészei, Tamus István mívesen kifejező rézkarca, Miklós János látványosan nagyívű, modern művészi Üzenete, Kocsis Ildikó konstruktív jegyekkel megfogalmazott, sajátos Életútja, Veres Noémi A személyiség szétbomlása című érzékletes tusrajza, Szakáll Szilvia míves Tükör-képe, Fátyol Zoltán leheletfinom figurái, Éles Bulcsú kedvesen játékos Avantgárd lovacskája, Fazakas Tibor Keresztek című fegyelmezett vonal-szigorlatai, Fehér Csaba rapszodikusan örvénylő Moszatszigete sikerrel egészíti ki az igényes kínálatot.
A képszerűség az Ady által magyar Dickensnek nevezett Gárdonyi Gézától sem idegen. Bár őt inkább regényíróként, az új népiesség, a realizmus, s a lélektani regény megtestesítőjeként tartjuk számon, a költészet felségvizeire is kimerészkedett. Impresszionizmussal rokonítható lírai termését a keresetlen egyszerűség jellemzi. „A próza fű. A vers közötte rózsa” – véli ő maga. S íme egy festőecsetre kívánkozó, rövid ízelítő ebből a rózsából: „A fáknak éjjelente préme nő, s a nap fehér folt csak a köd fölött.” Azonban kifejezetten gárdonyis mindössze talán csak Székely Géza (R)égi hídja – találó grafikai és nyelvi játék. S akkor nem szóltam még Boros György vegyes technikával készült Erupcióiról, valamint Gárdonyi Sándor figuratív linómetszetéről.
A szobrászokat Hunyadi László klasszikus hangvételű, Kálvin Jánost ábrázoló plakettje, valamint Kovács Géza Hierarchia című acélkonstrukciója képviseli. S végezetül, de olyannyira nem utolsósorban, hogy akár az egész kiállításra is feltehetné a pálmát: Tudorán Klára Lívia meseszerű, fantáziadús, érzékletesen mélymeleg színekbe fogalmazott Királyi ajtók című textilkompozíciója.
Elhangzott 2013. október 24-én, az Apáczai Galériában, a Szó-kép tárlat megnyitóján
NÉMETH JÚLIA
Szabadság (Kolozsvár)

A hídszereptől a venczeli alapelvekig
Beszélgetés Székely András Bertalan budapesti művelődésszociológussal
Csíkszereda neves társadalomkutatója, a post mortem Magyar Örökség díjas Venczel József születésének centenáriumára (Csíkszereda, 1913. november 4. – Kolozsvár, 1972. március 16.) készül a város a Sapientia EMTE és a magyar főkonzulátus jóvoltából, sőt a diplomáciai képviseletnek köszönhetően a jövő heti megemlékezés a magyar tudomány napjának hivatalos rendezvénye lesz. Negyedszázada kutatja a két világháború közötti erdélyi magyar szociológia meghatározó személyiségének munkásságát, húsz éve Ön kezdeményezte a 80. évforduló megünneplését, a közíró portréjának és emléktáblájának leleplezését. Hogyan fedezte fel Vencze Józsefet?
Venczel József személyére és munkásságára az 1980-as évek közepén figyeltem föl, amikor egy kutatótársammal elkezdtük feltárni a Hitel című kolozsvári nemzetpolitikai szemle történetét. A folyóirat és a mögötte álló szellemi mozgalom a kisebbségi sorba szorult erdélyi magyarság egészének gondjait számba vevő, igazi felekezetközi, a társadalom minden számottevő rétegét megcélzó, elhivatott közösség volt, amely a kor színvonalán felelősségteljesen próbálta számba venni a teendőket. Korszerű, komplex társadalomvizsgálatok kezdeményezője és szervezője volt a falukutatásoktól a népegészségügyi, gazdasági, oktatási, kulturális és más területeken. A valóságfeltárást megmaradási stratégia kidolgozása követte, amelynek nyomán az értelmiség népszolgálatának a magasztos feladata is körvonalazódott, részint gyakorlati megvalósulásai is történtek. Nos e folyóirat és mozgalom valóságos vezetőjét tisztelhetjük Venczel Józsefben. Ezt fokozatosan felismerve adta magát a feladat: magyarságkutatóként a venczeli életmű összegyűjtésére, feldolgozására, közzétételére jómagamnak kell vállalkoznom. Tudatosan kezdtem tanulmányozni eredeti írásait, gyűjtöttem a rá vonatkozó információkat, kerestem fel a családtagjait, a még élő szerkesztő- és kortársait. Egyre árnyaltabb képem alakult ki arról a nagy formátumú és példás életműről, amellyel nagymértékben azonosulni is tudtam, hisz meggyőződésem: a tudomány nem önmagáért való, hanem csak akkor létjogosult, ha az az ember, a közösség javát szolgálja. Természetes, hogy ha valakiről – megalapozottan – ilyen pozitív kép alakul ki, akkor a személyiség és a munkásság minél szélesebb körben való megismertetésén is elkezd munkálkodni az ember. Kutatásaim döntően a 80-as években zajlottak, egyfelől három kötetben sikerült Magyarországon és Romániában megjelentetni a tanulmányai, dolgozatai, cikkei színe-javát. Az első nemzeti kormány idejére esett Venczel születésének nyolcvanadik évfordulója: szívügyemmé vált, hogy méltóképpen megünnepeljük a szülővárosában és az anyaországban. Csíkszereda akkori polgármestere, Csedő Csaba és egy alföldi kisváros, Heves – ahol jómagam is korábban egy falukutató csoport résztvevője lehettem – elöljárója, Hegedűs György barátom a kezdeményezésnek mellé állt, így mindkét helyszínen komoly megemlékezéseket sikerült tető alá hoznunk. Tudományos konferencia és előadások, emléktábla-, illetve emlékműavatások, kiállítás és kulturális program irányította akkor rá a figyelmet. Hevesen máig Venczel József térnek nevezik azt a közterületet, ahol Vetró András domborművével a mementó áll. Csíkban pedig ugyanezt a Kézdivásárhelyen alkotott domborművet emléktáblába foglalták. Heves önkormányzatával sikerült kiadnunk és színre vinnünk az egri színház és a gyöngyösi énekkar művészeivel a csíksomlyói passió Venczel által újraálmodott változatát, a Misztériumjátékot, amelyből műsoros magnókazetta is készült.
Kisebbségkutatóként, a magyar–román társadalomtudományi kapcsolatokat elemző szakemberként miként jellemezné Venczel szociológiai tevékenységét?
Venczel József volt a szaktudományos alapokon álló 20. századi erdélyi szociológiai, társadalomstatisztikai kutatás úttörője. Etikus ember volt, aki az övéi: a székelység, az erdélyi és az egyetemes magyarság megmaradásáért, felemeléséért is megfogalmazta és megkísérelte gyakorlatba ültetni a tennivalókat. Így a társadalompolitikát, a népnevelést is művelte. Dimitrie Gusti legjobb magyar tanítványaként nemcsak tanulmányozta a román nemzettudományt, hanem alkalmazva annak általánosítható elemeit, megalkotta az erdélyi magyarságtudományt. Ez utóbbi munkássága párhuzamosságot, sőt nyilván összehangolást is mutat a kor többi Kárpát-medencei hungarológiai törekvésével. A 40-es évek első felének legnagyobb szabású táj- és népkutatását szervezte és vezette Bálványosváralján, amely monografikus igénnyel több éven át folyt – sajnos a teljes feldolgozást és közzétételt a háború derékba törte. Érdemei az erdélyi magyar felsőoktatásban talán a Bolyai Tudományegyetem alapító professzoraként ismertebbek. Neki köszönheti a székelység a maga sorskérdéseinek lényegbe vágó felvetését, a cselekvő népszolgálatot, az egyetemes erdélyi és összmagyarság pedig az elmélet és gyakorlat nagy ívű összekapcsolását, az emberi tartás máig ható példáját. Ebből a példából a mai nemzedék a ma feladatainak, tennivalóinak és cselekvési programjának megfogalmazásához meríthet erőt, állhatatosságot és módszertant.
Faluszemináriumok, a vidék monografikus társadalomrajza és fejlesztése: Venczel életműve tehát időtálló és megkerülhetetlen. E bő két évtized alatt részben a tulajdonviszonyok helyreállítása révén lassan tisztul a rendtartó székely falukép, és a folyamat össztársadalmi vonatkozásban is elindult: szervezeteink, intézményeink vannak, egyetemünk lett, utóbbi anyaországi segítséggel...
Az önálló Bolyai Egyetem megszületése nagy dolog volt a második világháború után. Ismerjük a román egyetemmel való összeolvasztása körülményeit, Szabédi tragikus tiltakozását, a Ceausescu-rendszer beolvasztó törekvéseit. A rendszerváltozás nagy reményeket és nagy csalódásokat is eredményezett, létrejöttek szervezetek, intézmények, lehetőségek, amelyekkel nem kis mértékben élt is az erdélyi nemzetrész. Jó, hogy a Babes–Bolyai, a Partiumi Keresztény Egyetem és a Sapientia különböző karain egyaránt gyarapodtak az anyanyelvű továbbtanulás esélyei, amelyeket megalapozott, jól kiegészített több anyaországi felsőoktatási intézmény kihelyezett tagozata. Végre van olyan anyaország, amely nemcsak szimbolikusan, hanem tettekben is odaáll a határain túlra szorult nemzetrészek törekvéseihez, beleértve a területi és kulturális autonómia – egyébként a kontinensen bevett – jogos igényét is. Bár a magyarországi társadalom szétzilálásáért, atomizálásáért, nemzeti tudatának gyengítéséért hét évtizede belső és külső destruktív erők nagyon sokat tettek, tesznek, mégis létezik egy hol búvópatakként alig látható, hol elemi erővel feltörő nemzeti szolidaritás, aminek számtalan jelét tapasztalhatja erdélyi, délvidéki, kárpátaljai, felvidéki és a többi még távolabbra szakadt közösségünk. Az erdélyi magyar egyházak, iskolák, szakmai és civil szervezetek, színházak, öntevékeny művészeti csoportok szerepe kimagasló az anyanyelv, a kulturális identitás megtartása érdekében. A meglévő jogokkal élni, a be nem tartottak betartatásáért és a meg nem lévők eléréséért pedig küzdeni kell, önmaguktól még sehol, sohasem teljesültek. Mindehhez hazai közös nevező, anyanemzeti és nemzetközi melléállás, szövetségesek keresése és közös fellépés szükségeltetik – ez is az egyik tanulsága a venczeli életműnek.
Hogyan jellemezné a boldogemlékű Márton Áron és Venczel József kapcsolatát?
A csíkszentdomokosi születésű főpap máig ható karizmatikus alakja, lobogó fáklyája volt a 20. századnak – nemcsak szűkebb pátriájában, hanem az egész magyar nyelvterületen. Lelkiismeretére hallgatva Venczel József Márton Áron jobb keze volt a katolikus ifjúsági mozgalomban, majd utána folyamatosan. Az egyházfő oldalán a párizsi békeszerződés nemzetiségi igazságossága érdekében is megtette a maga szaktudományos lépéseit. Osztozott a nagy székely püspök sorsában az ellene folytatott koncepciós perben, majd utána is a börtönévei során. Ezek után az sem véletlen, hogy a tudós búcsúszertartását a Házsongárdi temetőben Márton Áron vállalta, igen bensőséges szavakkal emlékezve elhunyt földijére, eszme- és harcostársára.
Székely András Bertalan A híd, amely összeköt című könyve életének, munkásságának hat évtizedét foglalja össze. Megfogalmazná a szakmai, emberi ars poeticáját?
Szakmai munkásságom értékelésére nem vagyok hivatott, tegye azt meg más a megjelent köteteim, tanulmányaim, cikkeim, szerkesztéseim, megszólalásaim alapján. Megpróbálok afféle hídként működni ember és ember, csoportok, népek, határokkal elválasztott nemzetrészek, hitvallások, világnézetek között. Merthogy a mestereim ráébresztettek, később pedig a magam tapasztalatai ebben csak megerősítettek: nem azt kell keresnünk egymásban, ami szétválaszt, hanem azt, ami összeköt. A gyökereim katolikusak, reformátusok és unitáriusok, igyekeztem megismerni az alapvető hittételeiket, s bár az Úr a kálvini közösség felé irányított, valahol mindhárom vallást a magaménak érzem, sohasem voltam hajlandó kijátszani egyiket a másik ellen. Nemzetiségekkel foglalkozva, kutatóként magamévá tettem egyfelől a venczeli alapelvet, miszerint a feltárt valóság alapján cselekvési program megfogalmazására és konkrét javító lépésekre is szükség van, igyekeztem a lehetőségekhez mértem mindháromból kivenni a részem. És hát – amit nemigen mondtunk ki sokan – megfogalmaztam, hogy nincs kétféle mérce a határon túli magyarok és a magyarországi nemzetiségek vonatkozásában. Bár nyilvánvalóak a kétféle közösségek szociológiai jellegzetességeinek, kisebbségi sorba kerülésének, településszerkezetének, identitásának a különbözőségei, etikailag nem szabad másféleképpen viszonyulni hozzájuk, segíteni szükséges őket a megmaradásban, jogaik érvényesítésében. Mindezt következetesen, természetesen vállalva a magunk értékeit és önazonosságát, ésszerű kompromiszszumokra igen, megalkuvásra viszont sohasem hajlandóan... Az emberi hitvallásból nem maradhat ki a család, a legszűkebb mieinkért való tenni akarás, ami semmivel sem a közszolgálat mögé, hanem mellé kívánkozik. Négy – feleségem első házassága révén öt – gyermek, együttesen négy unokánk bőségesen szolgáltat kötelezettségeket s természetesen örömöket, gondokat is, de értelmet mindenképpen a létezésünkhöz, egyben jelenti az életünk, küzdelmeink meghosszabbítását. A családnak, a szűkebb-tágabb szakmai, vallási, civil, lakóhelyi közösségeinknek egyaránt meg kell próbálnunk használni. A kör pedig a magunk nemzetének a szolgálatával válik teljessé. Aki azt állítja, hogy mindezeket kikerülve, közvetlenül az emberiséghez csatlakozik, az valószínűleg tévúton jár.
Szekeres Adorján
Székely András Bertalan
1952. július 7-én született Budapesten. A Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán 1977-ben földmérő mérnöki, az ELTE BTK-n 1981-ben művelődésszociológusi oklevelet szerzett. 1990–1996 között a Határon Túli Magyarok Hivatala osztályvezetője, 1998–2006 között a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának nemzeti és etnikai kisebbségek főosztályán dolgozott, jelenleg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetiségi kapcsolatok főosztálya külkapcsolati és nemzetiségi kulturális együttműködésének osztályát vezeti. A tudomány- és művelődéstörténet, a nemzeti identitás, a magyarság és a szomszéd népek múltbeli és jelen viszonya, a Kárpát-medencei nemzetiségi kérdés, a nyelvi-kulturális asszimiláció és integráció, a kisebbségpolitika kérdésében három évtizede végez társadalomkutatásokat, tart tudományos és ismeretterjesztő előadásokat, és tesz közzé publikációkat Magyarországon és külföldön. Számos kitüntetése közül a Magyar Kultúra Lovagja címet 2004-ben a határon túli magyarságért végzett munkájáért kapta meg.
Krónika (Kolozsvár)

;;;?Négyszáz éve lépett Erdély trónjára Bethlen Gábor
A fejedelem tiszteletére rendezett emlékünnepélyek
Az enyedi szoborbizottság felhívása rövid idő alatt a magyarországi részekre is eljutott. 1900. október 4-én lezajlott sárospataki nagygyűlésen az enyedi felhívás ismertetése után Nagy István IV. éves teológiai hallgató – egykori enyedi diák – intézett lelkes hangú beszédet a főiskolásokhoz a szoboralap támogatása végett. A tulajdonképpeni Bethlen-ünnep pedig 1900. december 8-án zajlott le az intézmény keretében, mely alkalommal Baksy István főiskolai szenior és ifjúsági elnök megnyitóbeszéde után Novák Lajos tanár tartott rendkívül tartalmas ünnepi szónoklatot: Bethlen szobrok címmel, amelyből érdemes terjedelmes részeket leközölnünk:
„Bethlen szobor! Milyen is legyen az? Az álmodó művész lelke ezzel a gondolattal vívódik és mennél tovább vívódik, annál jobban elszorul a szíve. Káprázat vagy bűvölet? Neki egy Bethlen Gábor kellene s raja forog előtte a Bethlen Gáboroknak... Egyik pillanatban fejedelem, a másikban király, itt hadvezér, ott meg diplomata, innen szabadsághős, onnan békebarát, emitt gubernátor, amott reformátor, most a lelkiismeret héroszának, majd zsarnokának látszik. Innen nézve török, onnan nézve német, mégis mindig magyar. Itt oroszlán, ott meg galamb. Kálvinista lenne s pápistát is mutat. Maga tudós s mégis csak mecénás? Innen építkező, onnan gazda, amonnan meg kalmár. Emitt bibliás keresztyén, amott pogány táltos... maga mindig olyan, mint az, akivel szemben áll s mégis sohasem az, mindig csak önmaga s mindig túljár azon. Te álmodó, töprengő művész! Melyiket fogadod el? Melyiket választod?”
A lelkes hangú szónok pedig két Bethlen-szobor fölállítását szorgalmazta. Az egyiket Budapesten, a másikat Nagyenyeden kellene elhelyezni. Előbbit így képzelte el: „Ha én lennék a művész, az enyémből lovasszobor alakjában vágtatna ki! Lovas Bethlen-szobor! Ez lenne a hozzáillő, nem mindent, de sokat, a nagy igazságot kifejező... Magyarország és Erdély címerével ékesített tömör, de erősen rongált bástyatalapzaton rúgtató paripán ülne Bethlen Gábor, paripáját nem a kantárszárral, hanem azzal kormányozva, hogy rajta ül, kitelik az, ki kell annak telnie egy negyvenéves férfiútól, aki magyar is, vezér is, fejedelem is, ki kell annak telni egy Bethlen Gábortól. Öltözete korhű, fejedelmi. Arcán, ez oroszlánarcon önbizalom, elszántság és eszély harmóniája. Jobbjában kivont kard középtartásban, támadásra is, meg védelemre is készen! Baljában zászló... no igen, a zászló!... Végül jön a süveg! Forgójának foglalója kicsiben majd olyan, mint a magyar királyi korona...”
A leendő enyedi szoborról pedig így vélekedett: „Ez a szobor már nem lovasszobor, álló szobor lenne. Bethlen Gábor fejedelem magas érc tetején állana, jelképül annak, hogy kinőtt Erdélyből, hogy világtörténelmi alak. Úgy állna ott a fejedelem, mint aki indulni akar. Feje olyan helyzetben, tekintete oly kifejezéssel, mint a messze, téren látónak, akinek figyelmét mi sem kerüli el. Lelke a támadásra kész oroszlán lelkét tükrözze s éppen ezért ne fejedelmi buzogányt, hanem félig kivont kardot tartson mind a két kezével, egyik a hüvelyen, a másik a markolaton. Fejedelmi rangját feltünteti majd a fejedelmi tartás s korhű öltözet. Ennyi lenne csak a szobor, de gondolom, illő mind Bethlen Gáborhoz, mind a nagyratörekvő művészhez. És ha a kegyelet még több ércre lenne váltható, jönne néhány relief, az érctalapzat oldalára. Talál ehhez tárgyat a művész Erdély egykori politikai, gazdasági, közművelődési, hadászati állapotaiban, vagy Gábor fejedelem tetteiben, udvarában eleget. Úgy gondolom azonban, hogy a nagyenyedi szobornak, ha egyebet nem, hát Bethlen tudományápolását, talán a Bethlen-főiskolát megfundáló nagy tettét mindenesetre meg kell örökítenie, már csak azért is, hogy jel legyen az erdélyieknek s nekünk is, amelyben győzhetünk. Aztán ezzel nekünk, patakiaknak is ércbe öntetnék egy édes-bús emlékünk. Hiszen bujdosásba űzött múzsafiainknak az ő gyulafehérvári főoskolája adott egy időre menedéket...”
E nagyszabású beszéd után Zombori Andor szavalja Bethlen Gábor emlékezete c. alkalmi ódáját, majd befejezésül az enyedi kollégiumból érkezett Bodrogi János tanár mondja el ünnepi beszédét. Ugyanaz a Bodrogi megy el a továbbiak során 1913 novemberében, Bethlen Gábor fejedelemmé választásának 300. évfordulóján, több mint 100 enyedi diák társaságában Kolozsvárra, mely alkalommal a Kolozs Vármegyei Általános Tanítóegylet, az Országos Középiskolai Tanáregyesület Kolozsvári Köre, és az Erdélyrészi Tanító Egyesületek Szövetsége által rendezett emlékünnepségen tart nagyszabású méltatóbeszédet. Ugyanő tervezi már 1908-ban, hogy a leendő enyedi szobor 1913-ban, fejedelemmé választásának 300. évfordulóján kerüljön fölavatásra Enyed város főterén. Elképzelése szerint a Magyar utca hossztengelyébe eső, a manapság tetőzet nélkül búslakodó Mészárosok bástyája előtti teret szemelte ki a szobor helyéül, hol annak idején az Obert-féle gyógyszertár és a Balla-féle üzletek állottak. Nézete szerint azok eltávolítása által kialakult nyílt tér lett volna a legmegfelelőbb hely a szobor elhelyezésére. Bodrogi véleményét és álláspontját Szilágyi Farkas helybeli református lelkipásztor és közismert enyedi krónikás taglalja a továbbiak során, aki a Közérdek hasábjain pontosítja véleményét. Ő pedig – sajnálatos módon – a közeli Bethlen Kastély lebontása által igyekszik tágabb teret javasolni a szobor számára, minek eredményeként a szomszédos 1849-es sírkertre, valamint a református templom udvarára is tágabb kilátás nyílna. A lebontás viszont örvendetes módon elmaradt, s a kastély immár fizikailag megújuló formájában őrködik a szemközti kollégium szellemisége fölött.
Míg Enyeden így zajlanak a vélemények és pótvélemények, a pénzbeli adományok összege hétről hétre, hónapról hónapra, évről évre állandó jellegű gyarapodást mutat. Így az első világháború hajnalán már 100 000 korona szerepelt a szoborbizottság bankszámláján. A tervet nem sikerülvén végül is kivitelezni, ez az összeg is – sok egyéb enyedi értékkel egyetemben – a világháború áldozata lett – s ezzel a szobor ügye is odaveszett.
Nem szünetelnek viszont – az impériumváltozás következtében sem – a Bethlen Gábor emlékét felidéző nagyenyedi rendezvények. 1922-ben a kollégium fennállásának 300. évfordulóján lezajlott ünnepségek alkalmával szintén Bodrogi János kezdeményezésére, domborművet helyeznek el a fejedelem emlékére a kollégium belső falán, élete utolsó papírra vetett szavait: „Si Deus nobiscum, qui contra nos”, vésve a márványlapra. Ugyanekkor írja és szavalja el Áprily Lajos, a tanár és a költő A fejedelemhez című nagy horderejű alkalmi ódáját. 1935-ben Bethlen nevével fémjelezett Téli Gazdasági Iskolát indítanak a közeli Csombordon, amelynek bejáratát az 1948-as államosításig uralta a falra erősített impozáns Bethlen-címer. 1941–1945 között Bethlen-nyomda működött Enyeden. A kollégium cégtáblájáról viszont a kommunista rezsim a háború végén eltüntette a fejedelem nevét, amely azonban 1958-ban, névadóünnepség keretében, ismételten visszakerült eredeti helyére, miközben még „Magyar Vegyes Líceum”, „2. sz. Középiskola”, „Ipari Líceum” felirat is szerepelt a kollégium főhomlokzatán. 1972-ben, az intézmény 350. évfordulóján Sütő András kollégiumi véndiák emlékezik a Bethlen-szellemiségre, s idézi föl a mindenkori „tűzfelelősök” nagyszerű feladatait. 1980-ban, a fejedelem születésének 400. évfordulóján szoborállítással akar kedveskedni az akkori hatalom, amelynek fölállítására viszont csupán két évvel később, 1982 júliusában kerít sort, zárt körű, rögtönzött ceremónia közepette.
Az 1989-es fordulat új lehetőségekkel gazdagította a Bethlen-megemlékezések sorozatát Nagyenyeden. A kollégium tanári utcája a Bethlen Gábor nevet vette föl, 1992-ben, Benke Mihály budapesti szobrász jóvoltából Bethlen-mellszobor fölavatására került sor a kollégium udvarán. 1997-ben, az intézmény 375 éves évfordulóján, a kollégium ünnepséggel, a Bethlen Könyvtár szimpóziummal elevenítette föl a fejedelem nagyságát. Néhány éve pedig a kollégium nagyszabású Bethlen-bál keretében – félezernél több felnőtt résztvevővel – adózik emlékének.
Befejezésül ismételten Novák Lajos sárospataki professzor hajdani szavaiból idézek:
„I. Károly angol király nem merte feltenni a kalapját Bethlen követe előtt, mert attól félt, hogy Bethlen követe is felteszi a magáét... Én is leveszem a kalapom és meghajolok Bethlen jelleme, szelleme előtt! Meghajolok koronás királyunk nagy szíve, nemzeti érzése előtt! Meghajolok mindazok előtt, akik a Bethlen-kultuszt szívökben hordozzák, tényleg gyakorolják... A nemzet szentegyháza ez, melyben a magyar haza nagyságáért, boldogságáért és halhatatlanságáért imádkozom”!
A leendő enyedi szoborról pedig így vélekedett: „Ez a szobor már nem lovasszobor, álló szobor lenne. Bethlen Gábor fejedelem magas érc tetején állana, jelképül annak, hogy kinőtt Erdélyből, hogy világtörténelmi alak. Úgy állna ott a fejedelem, mint aki indulni akar. Feje olyan helyzetben, tekintete oly kifejezéssel, mint a messze, téren látónak, akinek figyelmét mi sem kerüli el. Lelke a támadásra kész oroszlán lelkét tükrözze s éppen ezért ne fejedelmi buzogányt, hanem félig kivont kardot tartson mind a két kezével, egyik a hüvelyen, a másik a markolaton. Fejedelmi rangját feltünteti majd a fejedelmi tartás s korhű öltözet. Ennyi lenne csak a szobor, de gondolom, illő mind Bethlen Gáborhoz, mind a nagyratörekvő művészhez. És ha a kegyelet még több ércre lenne váltható, jönne néhány relief, az érctalapzat oldalára. Talál ehhez tárgyat a művész Erdély egykori politikai, gazdasági, közművelődési, hadászati állapotaiban, vagy Gábor fejedelem tetteiben, udvarában eleget. Úgy gondolom azonban, hogy a nagyenyedi szobornak, ha egyebet nem, hát Bethlen tudományápolását, talán a Bethlen-főiskolát megfundáló nagy tettét mindenesetre meg kell örökítenie, már csak azért is, hogy jel legyen az erdélyieknek s nekünk is, amelyben győzhetünk. Aztán ezzel nekünk, patakiaknak is ércbe öntetnék egy édes-bús emlékünk. Hiszen bujdosásba űzött múzsafiainknak az ő gyulafehérvári főoskolája adott egy időre menedéket...”
GYŐRFI DÉNES
Szabadság (Kolozsvár)

Sajtóprésben az erdélyi magyarság
Valamennyi újság, rádió, televízió örül, ha nézettsége, olvasottsága nő, s valójában mindent meg is tesz ennek érdekében, tehát semmi rendkívüli nincs abban, hogy az ETV, azaz az Erdélyi Magyar Televízió is a Kisebbségi Kutatóintézet nemrég végzett felmérései alapján nyugtázhatta: az erdélyi magyar háztartások 58 százalékában jelen van, s hogy az elmúlt három év alatt nézettségük 20,3 százalékról 35,8 százalékra nőtt.
Lehet, kissé elrugaszkodott az említett nézőszám, de fogadjuk el, hisz végül is az ETV-nek vannak igen jó és tanulságos műsorai, egyebek közt a Kós Károly Akadémia előadásainak közvetítése, a magyarországi televízióktól átvett hazai művészportrék, az eredeti és vonzó főzőműsorai, fiatalos és lendületes magazinjai. Igaz, „nem agresszív”-nek titulált híradójuk amolyan fából vaskarika, ugyanis a hír az hír, objektív és pontos, nem lehet sem szelíd, sem agresszív, csak ha a szerkesztő – minden bizonnyal politikai sugallatra – ezzel a jelzővel illeti. Pucérra vetkőztetve inkább azt jelenti: szót sem ejtünk az RMDSZ ellenzékének rendezvényeiről, nem adunk helyet más vélemények megfogalmazóinak, azaz kiszorítjuk a másságot műsorainkból.
Ám a legnagyobb gubancot mégis a Sajtóprés című műsor jelenti, ahol néhány „sajtómunkás” úgy osztja az észt, hogy megfagy a lélek is az emberben. Értjük mi Gáspárik Attilát, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatóját, meg kell szolgálnia, hogy igencsak közepes képességű aktorként az RMDSZ marosvásárhelyi klikkjének jóvoltából az elmúlt huszonvalahány esztendőben igazán jelentős pozíciókat sikerült elnyernie, köztük a színház igazgatói posztját is, de mintha esetében nem működne Mikszáth Kálmán dzsentri hősének ama meggyőződése: ha hivatalt kap az ember, eszet is ad hozzá a Jóisten. Hogy mélyen lenézi a székelység minden törekvését, küzdelmét, harcát, hogy legutóbbi nagy megmozdulásunkat is amolyan maoista nagymenetelésnek titulálta, s csak amiatt érez mély felháborodást, hogy színháza igazgatóját Bukarest, nem a helyi politika nevezi ki – önmagát jellemzi, s a marosvásárhelyi nyomott, megalkuvó hangulatot sugározza a nézők felé. Parászka Boróka sem szabadul budapesti liberális mentorai bűvköréből, s amolyan másodrendű, elvetendő, székelykedő attitűdnek tekinti az erdélyi autonómiaküzdelmeket, szinte kikérve valamilyen magasabb rendű eszme nevében, hogy nemcsak a nyomorgó cigányság felemelésének kérdése áll a romániai magyarság politikájának homlokterében, hanem amolyan békaügető-versenyszerű autonómiatüntetéseket szervez. Érdekes mód, megvalósult joggyakorlatot lát, s magyar feliratokat ott is, ahol nincsenek, s akár a jó öreg bürokraták, folyamatosan írásos összefoglalóban tájékoztatná a megye és Marosvásárhely román vezetőit a megvalósult kisebbségi jogokról. Úgy tesz, mintha beadványokkal, törvénycikkelyek felsorakoztatásával jobb belátásra lehetne bírni – teszem azt – egy olyan rendőrfőnököt, aki visszaeső bűnözőnek nevez egy embert, aki soha bíróságot sem látott. Ráadásul gyanúsnak ítél minden civil tiltakozást, mert néha-néha valahol, valaki társaságában pártembereket is vélt felfedezni. A műsorvezetőnek, sajnos, nehezen forog a nyelve, s bele-belebonyolódik még a kérdésekbe is, nemhogy a vitát irányítani tudná. S mintha folyamatosan rettegne, hogy véletlenül az RMDSZ irányvonalától picit is elhajló vélekedés füle hallatára elhangzik. A Népújság alapító, tapasztalt és jó ideig regnáló főszerkesztője, Makkai János szemmel láthatóan érzékeli ugyan a nemzetiségi feszültségtől terhes társadalmi közeget, melyben véleményt fogalmaz, de mintha tartana Parászka Boróka fullánkosan pergő nyelvétől és globalizmustól terhelt, meglehetősen éles eszétől is. A Brassói Lapok főszerkesztőjének, Ambrus Attilának nagy ritkán megfogalmazott különvéleménye is túl halovány ahhoz, hogy egy mákszemnyit is fordítson az asztaltársaság által sugallt demoralizáló hangulaton: üljünk nyugton, esetleg fogalmazzunk beadványokat az épp regnáló hatalmasoknak, haladjunk az RMDSZ kijelölte úton, s drukkoljunk, mielőbb ismét kormányra jussanak, hogy nekünk is csurranjon-cseppenjen valami. Sajnos, kikopott körükből az a történész is, aki mérsékelt hangerővel ugyan és igen visszafogottan, de ellenvéleményt fogalmazgatott meg, így hát megy zavartalanul a hablatyolás, lesajnálás, ellenségkeresés, tőkéslászlózás, az anyaországi kormánytörekvések fitymálása, a jó itt és így nekünk hangulat gerjesztése.
A heti véleményműsor legnagyobb baja azonban, hogy uralja az a szájtartás, mely a szórvány- és tömbmagyarság helyzet- és magatartásbeli különbözőségeit kihasználva ellentétet szít. Hogy a Sajtóprésnek mindeddig nem volt civil kurázsija ahhoz, hogy markáns ellenvéleményt megfogalmazó újságírót, akár egy Bakk Miklós-mértékű, nemzeti gondjainkat összetettebben látó politológust is asztalához ültessen, egyfajta gyávaságra vall, de bizonyára úgy érzik, nincs olyan intellektuális erő Erdélyben, mely méltó lenne őhozzájuk.
Tudjuk, Marosvásárhely más világ, ma is hordja Fekete Márciusa tanulságait, félelmeit, megalkuvásait, féltik a törékeny és kétes egyensúlyt, melyet kínkeservesen teremtettek meg – csak azt felejtik, hogy önfeladásuk árát nem ők, hanem gyermekeik és unokáik fizetik majd meg.
Az ETV Medgyessy Péter tiszavirág-életű magyar miniszterelnök ajándéka Marosvásárhelynek, s mintha mindmáig pecsétként viselné magán az ügynökmúltú bankár-politikus habitusát is.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Băsescu jóváhagyta Zákonyi kinevezését
A román balliberális kormány és a jobboldali államfő közötti politikai ellentétek befolyásolták Magyarország új bukaresti nagykövetének kinevezését. Miközben a román külügyminisztérium szokatlan módon több hónapig halogatta a döntést, az államelnöki hivatal mindössze néhány nap alatt beleegyezett abba, hogy Zákonyi Botond elfoglalhassa állomáshelyét a bukaresti diplomáciai kirendeltségen.
Bogdan Oprea, Traian Băsescu elnök szóvivője szerdán lapunkat úgy tájékoztatta: az államfő november 6-i hatállyal megadta a beleegyezést (agrément) ahhoz, hogy az új magyar nagykövet megkezdhesse misszióját a román fővárosban. A döntést ugyancsak szerdán továbbították a román külügyminisztériumnak. A magyar fél még július végén benyújtotta a Zákonyi Botond hivatalba lépéséhez szükséges agrément iránti kérését, Füzes Oszkár leköszönő nagykövet pedig október elején el is hagyta állomáshelyét. Lapunk értesülései szerint a magyar Külügyminisztérium érdeklődésére a bukaresti társtárca heteken keresztül „bürokratikus akadályokkal” indokolta a késlekedést. Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) külügyminisztereinek egy héttel ezelőtti gödöllői ülése után a csúszás kapcsán közölte: Románia arról biztosította Magyarországot, hogy ennek kizárólag technikai oka van, és a napokban várható a diplomata akkreditálása. Az ügyben vélhetően ezt követően történt előrelépés. Titus Corlățean román külügyminiszter a hét elején egy lapinterjúban bejelentette, az általa irányított tárca valamennyi procedúrát teljesített az új magyar nagykövet hivatalba lépéséhez, és a bukaresti elnöki hivatal végleges döntésére vár.
Nem kizárt, hogy a román balliberális kormány az erdélyi magyar közösség autonómiatörekvéseinek nyílt támogatása miatt próbált borsot törni Budapest orra alá Zákonyi kinevezésének halogatásával. Mint arról beszámoltunk, Corlăţean a România Liberă napilapnak adott interjúban elismerte: a magyar-román viszonynak vannak felfele ívelő időszakai és hullámvölgyei, de szerinte a magyarországi választások előtt ez mindig így történik. Arra a kérdésre, mit szól magyar kollégája, Martonyi János álláspontjáról, miszerint sem a román alkotmánnyal, sem az európai vagy nemzetközi szabályozással nem ellentétes az autonómia egyetlen formája sem, a román diplomácia vezetője leszögezte: Bukarest jobban tudja, mi ütközik alaptörvénybe, és mi nem. Idén februárban a szociáldemokrata román külügyminiszter kiutasítással fenyegette meg Füzes Oszkárt, miután az akkori nagykövet közölte: Magyarország támogatásáról biztosítja a székelyföldi autonómiatörekvéseket. Amúgy volt már rá példa, hogy Traian Băsescu alaposan megvárakoztatott külföldi diplomatát. Matthijs van Bonzel, Hollandia bukaresti nagykövete kinevezését 2012 elején jóváhagyta ugyan a bukaresti külügy, az államfő azonban csak hat hónap elteltével vette át tőle megbízólevelét, tiltakozásképp amiatt, hogy a nyugat-európai ország megvétózta Románia schengeni csatlakozását.
Zákonyi Botond – aki szerdán a Krónikától értesült kinevezése jóváhagyásáról – 43 éves történész, nemzet- és szomszédságpolitikával foglalkozó kutató szeptemberig irányította a Magyar Külügyi Intézetet. Korábban a Külügyminisztérium munkatársaként Dél-Kelet-Európával, elsősorban Romániával foglalkozott; diplomataként Romániában, a Moldovai Köztársaságban és Brüsszelben, az EU melletti magyar állandó képviseleten teljesített külszolgálatot. 2009-2010-ben ő volt a magyar nemzeti kisebbségek brüsszeli érdekképviseleti irodájának első vezetője.
Rostás Szabolcs
Szabadság (Kolozsvár)

Vişinescu magyar áldozata
Magyar áldozatát is sikerült azonosítani Alexandru Vişinescunak, a politikai foglyok fogva tartási helyéül szolgáló Râmnicu Sărat-i börtön egykori parancsnokának: Sándor Imre római katolikus papról van szó, aki Márton Áron erdélyi püspök püspöki helynökeként is szolgált.
Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Emigráció Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) szerdán hozta nyilvánosságra, hogy az eddigi öt mellett újabb hét olyan egykori politikai fogoly nevét derítették ki, akik abban az időszakban lelték halálukat a Râmnicu Sărat-i börtönben, amikor annak élén Vişinescu állt. Az IICCMER szerdai közlése szerint az újabb áldozatok kilétére a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) által átadott dokumentumok alapján derítettek fényt.
Sándor mellett hat olyan személyiség nevét tették szerdán közzé, akik vezető politikusok és értelmiségiek voltak a két világháború közötti Romániában, és a kommunisták hatalomra jutását követően mindannyiukat politikai okokból börtönözték be, mivel a rendszer ellenségeinek bélyegezték őket.
AZ IICCMER listáján Sándor mellett Ion Lugoșianu egykori ipari és kereskedelmi miniszter, (1957-ben halt meg), Theodor Roxin volt parasztpárti politikus (1960), Ion Gigurtu egykori miniszterelnök (1959), Constantin Hagea volt újságíró és parasztpárti politikus (1960), Gheorghe Leon jogász, közgazdász, egykori liberális párti gazdasági miniszter (1959) és Mircea Cancicov korábbi liberális politikus, ugyancsak volt gazdasági miniszter (1959) szerepel.
Mint arról beszámoltunk, az IICCMER augusztus elején jelentette be: vizsgálatot indított a kommunista rendszer 35 egykori, népirtással gyanúsítható börtönparancsnoka és büntetés-végrehajtási tisztje ügyében, a vizsgálat eredményei alapján pedig ügyészségi feljelentést tesz az érintettek ellen.
Az első kiszemelt Alexandru Vişinescu, a Râmnicu Sărat-i börtön egykori parancsnoka, aki 1956 és 1964 között állt a fegyintézet élén, ez idő alatt pedig a terror légkörét honosította meg. Az IICCMER vizsgálatai szerint ez idő alatt tizenkét politikai fogoly halt meg a börtönben a Vişinescu által bevezetett kegyetlen bánásmód, a rossz élelmezés, az állandó verések és a magánzárkában eltöltött idő miatt. A most 88 éves egykori börtönparancsnok volt az első, aki ellen hivatalosan ügyészségi feljelentést tettek a bukaresti területi katonai ügyészségen több rendbeli, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt. A legfőbb ügyészség szeptemberben népirtás miatt indított bűnvádi eljárást ellene.
Egy erdélyi vértanú
Sándor Imre Csíkverebesen született 1893-ban. Iskolai tanulmányait Csíksomlyón és Csíkszeredában végezte el, majd teológiai tanulmányait Gyulafehérváron és Budapesten végezte. 1916. július 3-án Majláth Gusztáv Károly püspök pappá szentelte Gyulaférváron. Káplán volt Gyergyóremetén és Csíkszeredában, majd hitoktató Gyulafehérváron és Brassóban. 1934–39 között főesperes-plébános volt Székelyudvarhelyen. Később Márton Áron püspöki helynökké nevezte ki. A második bécsi döntés, vagyis Észak-Erdély felszabadulása után Kolozsvárról ő irányította a kettészakadt egyházmegye északi, Magyarországhoz visszakerült részét. Később, 1951. március 10-én letartóztatták, majd 1952. január 14-én a bukaresti katonai törvényszék 25 év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélte hazaárulás címén. 1956. február 29-én a Râmnicu Sărat-i börtönben megfagyott. Holttestét - a többi politikai fogolyéhoz hasonlóan - jeltelenül temették el, ma sem lehet tudni, hol nyugszik. 2003. január 13-án megindították a boldoggá avatásához szükséges egyházmegyei vizsgálatot.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Diplomáciai kihívás
Bár a román külügy bürokratikus okokkal magyarázta, hogy az új bukaresti magyar nagykövet kinevezésével kapcsolatos beleegyezést hónapokig halogatta, nehéz nem arra gondolni, hogy Bukarest nem véletlenül „kotlott” az ügyön.
Románia vélhetően ezzel jelezte Budapestnek: sérelmezi, hogy Magyarország nyíltan felvállalta az erdélyi és partiumi magyar közösség autonómiatörekvéseinek a támogatását.
Ami azt jelzi: a diplomatikus hangvételű nyilatkozatok ellenére a két kormány közötti viszony nem a legjobb. És bár a romániai magyaroknak és a románoknak, Magyarországnak és Romániának az lenne az érdeke, hogy a két ország viszonya jó legyen, félő, hogy a jelenlegi konjunktúra nem ennek kedvez. Jövőre ugyanis mindkét országban választási év lesz: Magyarországon országgyűlési, Romániában pedig államfőválasztást tartanak az EP-választások mellett. Márpedig azt már láthattuk, hogy a román kormány egyetlen olyan alkalmat sem hagy ki, amikor abban a színben tüntetheti fel magát, hogy felemeli a szavát a „túlzott” magyar igények ellen. Kampányidőszakban pedig ez bizonyára fokozódni fog, sem a PSD, sem a PNL nem fogja majd vissza magát, ha az adóemelések miatti áremelkedésekről azzal kell majd elterelni a figyelmet, hogy magyarveszélyt vizionálnak.
Magyar szempontból azért lesz különlegesebb a jövő évi választás, mert azon immár a regisztrált határon túli állampolgárok is voksolhatnak. A jelenlegi bukaresti hozzáállás miatt a magyarországi pártoknak nem árt majd óvatosan kampányolni, hogy ne adjanak fel magas labdát a magyarellenes lépésekben szavazatszerzési lehetőséget látó román félnek, ennek ugyanis minden bizonnyal az itteni magyarok innák meg a levét.
A közjogi nemzetegyesítés mellett a határon túli magyarok és az anyaország közötti kapcsolatok szorosabbra fűzése, a közös gazdasági stratégia megvalósítása csak akkor lehetséges, ha az utódállamok kormányai nem akadályozzák. A határon túliak melletti határozott kiállás és a bukaresti, pozsonyi, kijevi, belgrádi kormánnyal való jó viszony fenntartása, vagy legalább az ellenséges viszonyulás csökkentése jelenleg egymást kizáró szándéknak tűnik. A magyar fél egyik legnehezebb feladatának e kettő összeegyeztetése ígérkezik.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Baráti est a csángó magyarokért Budapesten
Baráti estet szervez a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) és a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület (KEMCSE) jövő szerdán a budapesti Barabás Villában. A rendezvény célja, hogy a Magyarországon élő csángó művészek produkcióin keresztül tolmácsolják programjaik támogatóinak a csángók köszönetét.
A szervezők tájékoztatása szerint a fellépők között lesz a Prima díjas Petrás Mária népdalénekes és keramikus, az AMMOA alapítója, valamint Iancu Laura csángó költő és néprajzkutató, a Magyar Írószövetség elnökségi tagja.
A "köszönet estjén" mutatkozik be az AMMOA új elnöke, Legeza László és az alapítvány szóvivői szerepét elvállaló Berecz András Kossuth-díjas énekes, mesemondó, népmesegyűjtő, folklórkutató, aki az esten a világ első csángó társasjátéka, a Naputánjáró mesevilágát jeleníti meg. Az esemény fővédnöke Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP), a XII. kerület polgármestere.
Antal Gábor, az AMMOA leköszönő elnöke az MTI-hez eljuttatott háttéranyagban kiemelte: az elmúlt években az alapítvány célja a moldvai magyar oktatási program fenntartása és lehetőség szerinti fejlesztése volt. A következő nagy feladat a jelenlegi támogatói kör bizalmának megőrzése és a támogatói bázis szélesítése. Bíznak abban, hogy a szakmailag már erős lábakon álló oktatási program anyagi téren is megkapja azt a figyelmet és elköteleződést, amely szükséges ahhoz, hogy a magyar nyelvű oktatási tevékenység új moldvai helyszíneken, vagy a már létező helyszíneken nagyobb óraszámban, változatosabb programmal is megjelenhessen - hangsúlyozta az elnök.
Pákozdi Judit, a Csángó Baráti Est főszervezője és a KEMCSE elnöke szerint az egyesület tagjai nagy odaadással és önkéntesen dolgoznak a moldvai gyerekek magyar taníttatásáért. Kiemelte: azok lehetnek keresztszülők, akik jelképesen keresztgyereküknek fogadnak egy-egy csángó gyermeket, és vállalják magyar nyelvi oktatásának költségeit. A keresztszülők az anyagi támogatáson túl személyes kapcsolatot tartanak a gyerekekkel és családjukkal, segítik és látogatják őket, megemlékeznek ünnepeikről, valamint többek között nyári táborozásokat szerveznek számukra.
A moldvai magyar oktatási programnak köszönhetően jelenleg 26 csángó faluban - iskolában és iskolán kívül - közel 2 ezer gyermek tanulhatja ősei nyelvét. A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) az oktatási program magyarországi és erdélyi támogatásait gyűjti össze és juttatja el a programot koordináló szervezet, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége részére.
MTI - alfahir.hu