Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2011. november 10.
Két évtized a magyar nemzetpolitikában
Nagyvárad – Szerda delután az RMDSZ Bihar megyei szervezete indította Szacsvay Akadémia történelmi modulja keretében Szarka László, a révkomáromi Selye János Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja tartott előadást Belmagyar és külmagyar kapcsolatok a rendszerváltás után címmel.
Az Ady Endre Középiskola dísztermében megjelenteket szokás szerint Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. Szarka László professzor előadása kezdetén megjegyezte: arról az időszakról fog beszélni, mely az Antall József miniszterelnök által megjelölt három priorítástól a kettős állampolgárságról szóló törvény elfogadásáig terjed. Ennek a két évtizednek a mérlege felemás, tele rengeteg pozitív történéssel, de olyan vonatkozásokkal is, melynek a végkifejleteit még nem látjuk, hiszen ezeknek a napjainkban is zajló folyamatoknak az alanyai vagyunk. A pozitív elmozdulás keretét az adja, hogy az uniós és a NATO-tagság megteremtette a lehetőségét annak, hogy talán eltudjuk felejteni a dicstelen 20. századot, közelebb kerülünk Európa centrumához és kompországként nem sodródunk kelet felé. Ugyanakkor viszont a térség bonyolult kapcsolataira jellemző, hogy nehéz elképzelni a Kárpát-medencét, mint nyolc ország által közösen működtetett fejlesztési régiót, de az elmúlt húsz év érdeme, hogy a többség-kisebbség viszony konszolidálódott. Megszülettek a demokrácia alapjait hordozó pártalternatívák, de mindent beleng annak a hangoztatása, hogy a magyarság vészesen fogy, miközben néhány országot kivéve valamennyi európai állam lakossága csökken. Ennek ellenére, „mi kongatjuk a vészharangokat, hogy itt a világvége”, mert mert mi jobban, másképpen és erőteljesebben fogyunk, és „ha a túlélésnek az a titka, hogy elmegyünk, akkor elmegyünk”. Az előadó szerint a kisebbségben élők egyik legfőbb előnye az anyaországiakkal szemben, hogy a kritikai többlettudás birtokában vannak, vagyis csak mosolygunk olyankor, amikor azt halljuk, hogy egy pesti néni azt mondja a tévében: „lelkem, ne emlegesse nekem Erdélyt, mert mindjárt elsírom magam”.
Uralkodó eszmék
Szarka László megitélésében az elmúlt két évtizedben öt eszme érvényesült. Megtörtént a kisebbségi jogok nemzetköziesítése, vagyis európai törvények garantálják, hogy a kisebbségi ügyek nem tekinthetőek többé egy ország belügyének. Ugyanakkor megjelent az autonómia fogalma, mely nem abból áll, hogy „100-200 székelyharisnyás férfi a Hősök teren énekel”, hanem abból, hogy meg kell győzni a többségi nemzetet a bukaresti parlamentben arról, hogy az autonómia a hatalommegosztás egyetlen létező demokratikus intézménye. „Értelmesen és okosan kell párbeszédet folytatni, mert az autonómiát nem kinyilatkoztatni vagy kiharcolni, hanem kitárgyalni kell”, hangsúlyozta a professzor. Az elmúlt húsz évben megtörtént a magyar-magyar kapcsolati rendszer intézményesítése is, megszületett a státustörvény (bár a magyar igazolvány használata néha keserű tapasztalatokat is hozott) és a nemzetegyesítés politikai beteljesüléseként megszavazták a kettős állampolgárságról szóló törvényt. A nemzetpolitikai folyamatok árnyékában viszont ott húzódott a szomszédságpolitika, melynek kisiklásait jelentették az alapszerződések, magyarázta az előadó. Az erdélyi magyarság például úgy érezte, hogy megint a feje fölött döntöttek valakik, és az alapszerződések nem helyezték optimális kontextusba a nemzetpolitikát sem: a szomszédos államok továbbra is gyanakvóak, kisajátítóak és féltékenyek, Magyarország pedig fölényes, diktálni akaró, gesztusokat nem tesz és a kisebbségi magyarokat eszközként használja fel saját érdekei megvalósítása érdekében. Maradtak esélyként a közös kormányülések és a közös projektek megvalósításai.
Önszerveződési stratégiák
Eközben a kisebbségben élő magyarság különböző önszerveződési stratégiák gyakorlatba ültetésében gondolkodott. A ’89-es változások után néhány hónapig pislákolt a társnemzeti illuzió reménye, ez azonban hiú ábrándnak bizonyult. Következett az önkormányzati modell kiépítése, majd a kisebbségi szervezeteknek a kormányzati szerepvállalása, mely felkorbácsolta az indulatokat, mert egyesek árulást emlegettek. A történések azonban bebizonyították, hogy hatékonyabb kormányon, mint ellenzékben lenni, mert a nemzetiségi politizálás egyik lényege az intézményesülés, ugyanis nemcsak nyelvében él a kisebbségi magyar. Az uniós csatlakozás komoly esélyt adott arra, hogy sok mindent átgondoljunk és magunkat új poziciókba helyezzük, miközben azon kell munkálkodnunk, hogy a magyar politikai nemzet és kulturális nemzet fogalmát reálissá, de nem feltétlenül azonossá tegyük. Szarka László szerint bár utópiának tünik, azon kell dolgoznunk, hogy a magyar nemzet befogadó legyen, és ugyanakkor egyaránt el kell fogadtatnunk magunkat Bukaresttel és Budapesttel is, vagyis meg kell értetnünk velük azt, hogy mi tudjuk a legjobban, hogy mi a jó nekünk, és ne ők akarják megmondani, hogy mit tegyünk.
Szerződéses nemzetközösség
Szarka László meglátásában két irányba kell elmozduljon a kapcsolatrendszer: egyrészt ismerjük el, hogy Magyarország és a szomszédos államok is régiókból tevődnek össze, és mindenki erősen kötödik a saját térségéhez, másfelől pedig lássuk be, hogy sokáig nem tartható fenn a klientúrarendszer. Ehelyett megbékélve az Európai Unióval, szerződéses nemzetközösséget kell létrehoznunk, és meg kell valósítanunk a térségi együttműködést, hogy a regionális- és szomszédságpolitikai uniós színvonalú legyen. „A magyar politikai nemzetközösségek a nagy témákban elbeszélnek egymás mellett, pedig feladatközösség vagyunk, ami azt jelenti, hogy a problémáinkat közösen kell megoldjuk”, fogalmazott.
erdon.ro
Nagyvárad – Szerda delután az RMDSZ Bihar megyei szervezete indította Szacsvay Akadémia történelmi modulja keretében Szarka László, a révkomáromi Selye János Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja tartott előadást Belmagyar és külmagyar kapcsolatok a rendszerváltás után címmel.
Az Ady Endre Középiskola dísztermében megjelenteket szokás szerint Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. Szarka László professzor előadása kezdetén megjegyezte: arról az időszakról fog beszélni, mely az Antall József miniszterelnök által megjelölt három priorítástól a kettős állampolgárságról szóló törvény elfogadásáig terjed. Ennek a két évtizednek a mérlege felemás, tele rengeteg pozitív történéssel, de olyan vonatkozásokkal is, melynek a végkifejleteit még nem látjuk, hiszen ezeknek a napjainkban is zajló folyamatoknak az alanyai vagyunk. A pozitív elmozdulás keretét az adja, hogy az uniós és a NATO-tagság megteremtette a lehetőségét annak, hogy talán eltudjuk felejteni a dicstelen 20. századot, közelebb kerülünk Európa centrumához és kompországként nem sodródunk kelet felé. Ugyanakkor viszont a térség bonyolult kapcsolataira jellemző, hogy nehéz elképzelni a Kárpát-medencét, mint nyolc ország által közösen működtetett fejlesztési régiót, de az elmúlt húsz év érdeme, hogy a többség-kisebbség viszony konszolidálódott. Megszülettek a demokrácia alapjait hordozó pártalternatívák, de mindent beleng annak a hangoztatása, hogy a magyarság vészesen fogy, miközben néhány országot kivéve valamennyi európai állam lakossága csökken. Ennek ellenére, „mi kongatjuk a vészharangokat, hogy itt a világvége”, mert mert mi jobban, másképpen és erőteljesebben fogyunk, és „ha a túlélésnek az a titka, hogy elmegyünk, akkor elmegyünk”. Az előadó szerint a kisebbségben élők egyik legfőbb előnye az anyaországiakkal szemben, hogy a kritikai többlettudás birtokában vannak, vagyis csak mosolygunk olyankor, amikor azt halljuk, hogy egy pesti néni azt mondja a tévében: „lelkem, ne emlegesse nekem Erdélyt, mert mindjárt elsírom magam”.
Uralkodó eszmék
Szarka László megitélésében az elmúlt két évtizedben öt eszme érvényesült. Megtörtént a kisebbségi jogok nemzetköziesítése, vagyis európai törvények garantálják, hogy a kisebbségi ügyek nem tekinthetőek többé egy ország belügyének. Ugyanakkor megjelent az autonómia fogalma, mely nem abból áll, hogy „100-200 székelyharisnyás férfi a Hősök teren énekel”, hanem abból, hogy meg kell győzni a többségi nemzetet a bukaresti parlamentben arról, hogy az autonómia a hatalommegosztás egyetlen létező demokratikus intézménye. „Értelmesen és okosan kell párbeszédet folytatni, mert az autonómiát nem kinyilatkoztatni vagy kiharcolni, hanem kitárgyalni kell”, hangsúlyozta a professzor. Az elmúlt húsz évben megtörtént a magyar-magyar kapcsolati rendszer intézményesítése is, megszületett a státustörvény (bár a magyar igazolvány használata néha keserű tapasztalatokat is hozott) és a nemzetegyesítés politikai beteljesüléseként megszavazták a kettős állampolgárságról szóló törvényt. A nemzetpolitikai folyamatok árnyékában viszont ott húzódott a szomszédságpolitika, melynek kisiklásait jelentették az alapszerződések, magyarázta az előadó. Az erdélyi magyarság például úgy érezte, hogy megint a feje fölött döntöttek valakik, és az alapszerződések nem helyezték optimális kontextusba a nemzetpolitikát sem: a szomszédos államok továbbra is gyanakvóak, kisajátítóak és féltékenyek, Magyarország pedig fölényes, diktálni akaró, gesztusokat nem tesz és a kisebbségi magyarokat eszközként használja fel saját érdekei megvalósítása érdekében. Maradtak esélyként a közös kormányülések és a közös projektek megvalósításai.
Önszerveződési stratégiák
Eközben a kisebbségben élő magyarság különböző önszerveződési stratégiák gyakorlatba ültetésében gondolkodott. A ’89-es változások után néhány hónapig pislákolt a társnemzeti illuzió reménye, ez azonban hiú ábrándnak bizonyult. Következett az önkormányzati modell kiépítése, majd a kisebbségi szervezeteknek a kormányzati szerepvállalása, mely felkorbácsolta az indulatokat, mert egyesek árulást emlegettek. A történések azonban bebizonyították, hogy hatékonyabb kormányon, mint ellenzékben lenni, mert a nemzetiségi politizálás egyik lényege az intézményesülés, ugyanis nemcsak nyelvében él a kisebbségi magyar. Az uniós csatlakozás komoly esélyt adott arra, hogy sok mindent átgondoljunk és magunkat új poziciókba helyezzük, miközben azon kell munkálkodnunk, hogy a magyar politikai nemzet és kulturális nemzet fogalmát reálissá, de nem feltétlenül azonossá tegyük. Szarka László szerint bár utópiának tünik, azon kell dolgoznunk, hogy a magyar nemzet befogadó legyen, és ugyanakkor egyaránt el kell fogadtatnunk magunkat Bukaresttel és Budapesttel is, vagyis meg kell értetnünk velük azt, hogy mi tudjuk a legjobban, hogy mi a jó nekünk, és ne ők akarják megmondani, hogy mit tegyünk.
Szerződéses nemzetközösség
Szarka László meglátásában két irányba kell elmozduljon a kapcsolatrendszer: egyrészt ismerjük el, hogy Magyarország és a szomszédos államok is régiókból tevődnek össze, és mindenki erősen kötödik a saját térségéhez, másfelől pedig lássuk be, hogy sokáig nem tartható fenn a klientúrarendszer. Ehelyett megbékélve az Európai Unióval, szerződéses nemzetközösséget kell létrehoznunk, és meg kell valósítanunk a térségi együttműködést, hogy a regionális- és szomszédságpolitikai uniós színvonalú legyen. „A magyar politikai nemzetközösségek a nagy témákban elbeszélnek egymás mellett, pedig feladatközösség vagyunk, ami azt jelenti, hogy a problémáinkat közösen kell megoldjuk”, fogalmazott.
erdon.ro
2011. november 11.
Recept a válságból való kilábalásra
„Magyarországon a kultúrpesszimizmus nagyon elterjedt, és ez ellen kézzel-lábbal harcolok. Erdélyben viszont az emberek elfogadják a világot olyannak, amilyen, és ebben a világban próbálnak meg sikeresek lenni. Ezen túlmenően – noha Magyarországon ez nem téma, de nekem nagyon imponál – az erdélyi vállalkozók többsége remekül együtt tud működni román vállalkozókkal. Ez nekem nagyon tetszik.” – Beszélgetés Kiss Ulrich jezsuita szerzetessel, közgazdásszal. (1945. február 19-én született Berlinben német anya és magyar apa gyermekeként. Magyarul iskolásként tanult meg. 1969-ben üzemgazdaság szakon szerzett diplomát a louvain-i katolikus egyetemen. 1968-ban részt vett a chartres-i ifjúsági zarándoklaton, ott kapta a „hívást” a papi hivatásra, de csak húsz évvel később, 1988-ban szánta el magát rá. Addig menedzserként dolgozott Párizsban, a kozmetikai iparban. A kanadai noviciátus után Leuvenben filozófiát, Rómában teológiát és kommunikációt tanult. Most ugyanezt tanítja a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és az óbudai Zsigmond Király Főiskolán. Vasárnap esténként a budapesti Jézus szíve templomban prédikál, illetve különféle témákban előadásokat tart, és Management by Jesus címen sikeres vállalkozói szemináriumokat szervez. Erdélyben a Tizenhat Patak Egyesület társszervezésében legközelebb márciusban tart szemináriumot.)
– Mielőtt szerzetessé lett volna, sikeres üzletember volt, neves multinacionális cégek menedzsereként dolgozott. Hogyan és miért lesz egy sikeres üzletemberből jezsuita szerzetes?
– Ugyanúgy, mint egy nem sikeres üzletemberből. Kell egy hivatás, kell Istennek a hívása, amit 23 éves koromban, egyetemistaként kaptam meg. Akkoriban a vége felé jártam a közgazdasági tanulmányaimnak a louvain-i egyetemen, de valahogy nem akaródzott nekem, megijedtem ettől a hívástól. Úgy éreztem, felülmúlja az erőmet, hogy erre nem vagyok képes, és kerestem a kibúvókat. Ezt a „bújócskát” folytattam húsz éven keresztül, de végül Isten erősebb volt, és adott pillanatban azt mondtam: „na jó, te vagy az erősebb, beadom a derekam”. Így Jézus Társaságába 43 éves koromban léptem be.
– Egyre nagyobb népszerűségnek örvendő tanfolyamokat szervez vállalkozóknak, vezető beosztású személyeknek Management by Jesus címen. Hogyan fedezte fel, hogy Jézus vezetői alapelvei a mába ültethetőek?
– Kezdjük a felismeréssel. Annak idején a fontainebleau-i menedzseriskolában az egyik tanárunk feltette a kérdést: maguk miért vannak itt? Mondtuk, vezérigazgatók szeretnénk lenni, hiszen huszonhárom évesen minden vágyunk ez volt, és soroltuk az akkori sikeres vállalatok nevét: L’Oreal, IBM stb. Ő viszont megkérdezte: miért pont ott? Mi pedig mondtuk, azért, mert ezek a legsikeresebbek. Tanárunk azonban tovább feszegette a kérdést: mitől sikeresek ezek a cégek? Végül elárulta, a sikernek egyetlen ismérve van, ez pedig az a képesség, hogy hosszú időn keresztül fenn tudja tartani a céljait, és ismét rákérdezett: ismerünk ilyen céget? Erre heccből bekiabáltam: a katolikus egyház. A tanárom rám nézett, és azt mondta: na, fiatalember, 13 év után maga az első, aki erre magától rájött. Rettenetesen büszke voltam magamra… Amikor néhány évvel később, 1998-ban befejeztem a noviciátust, írtam neki egy levelet, amiben kifejtettem: mind igaz, amit a professzor úr évekkel korábban mondott, hogy miért olyan sikeres a katolikus egyház, de ennél fontosabb dologra jöttem rá. A katolikus egyháznak olyan célja van, amely nagyon vonzó kultúrától és kortól függetlenül, de elérhetetlen, ezért állandóan kell harcolni érte. A professzor nagyon kedves válaszában kifejtette, hogy tetszik neki az elméletem. Aztán, amikor beléptem a rendbe, a társaimnak el kellett mesélnem a hivatástörténetem, ezért elmondtam ezt is. Mindenki biztatott, hogy írjam le. Ezt megelőzően azonban, még menedzser koromban, összevásároltam minden Management by… kezdetű könyvet, ami ugye azért „by”, mert valami módszert kínál. Olyan is volt köztük, hogy Dzsingisz kán, a menedzser, de nem igazán tetszett nekem, hogy menedzsmentet tanuljak egy tömeggyilkostól, akkor sokkal inkább Jézustól. Aztán egy alkalommal, mondhatni viccből, kiböktem: Management by Jesus. A társaim biztattak, hogy fejtsem ki, én pedig spontán kezdtem magyarázni. Közben rájöttem, hogy húha, itt többről van szó… Rögtön elővettem Márk evangéliumát, és láttam, hogy Jézus lényegében vállalkozó volt, ugyanis a „tekton” kifejezés építkezési vállalkozót jelent, nem pontos az ács fordítás. Gondoltam, ha ő ezt meg tudta csinálni, nézzük már meg, hogyan csinálta. Ezután végig elemeztem vállalkozói szemszögből Márk evangéliumát és rájöttem, valójában ugyanazokat az elveket használja, mint amit mindenféle könyvben találtam, csak sokkal hitelesebb. Ezt elmeséltem többek közt Szőcs Lászlónak, aki akkoriban Kolozsváron a Manresa-ház igazgatója volt, ő pedig meghívott, tartsak előadást a témáról. Így jött az ötlet, hogy tartsunk háromnapos szemináriumot vállalkozóknak, és természetesen az első Management by Jesus szeminárium színhelye Kolozsvár volt. Aztán sorozatosan tartottam a szemináriumokat, felváltva Magyarországon, Erdélyben és Partiumban, most már a 25.-nél tartunk, és van egy kialakult gyakorlatunk a szervezésben.
– Milyenek ezek a szemináriumok, hogyan zajlanak?
– Interaktívak, a teljes részvételen alapulnak. De nem úgy kell elképzelni, mint egy előadás-sorozatot, mint azokat a tréningeket, amiket sok vállalatnál szerveznek, hogy kiáll egy tréner, aki mesél, mesél, hanem van 12 modul, amelynek szerkezete Márk evangéliumán alapszik, és 12 lépésben átvesszük, hogy lesz sikeres egy vállalkozó Jézust követve. Az egésznek a hangulata néha emlékeztet egy kicsit a lelkigyakorlatra, de tisztázzuk: ez nem lelkigyakorlat, hanem valódi menedzsmentszeminárium, olyan, amilyet a piacon kínálnak a mi árunk többszöröséért. Ha most vállalkozó lennék, akár azt is mondhatnám, hogy ha nem működik a dolog, akkor a tandíjat visszaadom. Természetesen, erre jezsuita szerzetesként nincs sem jogom, sem lehetőségem, de valójában még nem találkoztam olyan emberrel, aki egy-két év múltával ne mondta volna azt, hogy a módszer bevált. Különféle előadásaimon nagyon sok visszajelzést kapok, megvannak már öregdiák-találkozóink, ahol szintén elmondják a vállalkozók: működik a rendszer, és ennek nagyon örülök.
– Mondana erre konkrét példát?
– Természetesen. Van egy mondásom, amit a Keresztény Vállalkozók Egyesületének tartott egyik előadásomon elmondtam Budapesten: azt a kreativitást és találékonyságot, amivel kikerülik az adófizetést, fordítsák cégük fejlesztésére. Ebből hatalmas internetes vita keletkezett, hónapokig vitatkoztak róla, végül egy napon felhívott az egyik vállalkozó, és azt mondta: na, kipróbáltam, és működik. Kértem, kicsit részletezze, mire az illető elmesélte, hogy elment az APEH-hez (magyarországi adóhivatal), és elmondta a hivatalnoknak: olyan helyzetben van, hogy vagy a munkásai bérét fizeti ki, vagy az adót. Azt is megkérdezte, ebben a helyzetben mit tegyen. A tisztviselő nagyon készséges volt, segített neki, haladékot adott, és megtalálta annak a módját, hogy teljesen legális keretek között kifizethesse a munkásait, és ne maradjon hátralékban az adóval sem. Az a baj, hogy a politika mesterséges ellentétet teremt az állam és a piac között, holott valójában ezek egymásra utalt partnerek. Ezt pedig megérti egy értelmes vállalkozó, de egy értelmes APEH-tisztviselő is. Az én feladatom az, hogy egy ilyen párbeszédet létrehozzak, és nagyon örülök, hogy ez sikerült, és nem csak ebben az egy esetben.
– Vállalkozóknak tart tréninget a román–magyar határ mindkét oldalán, feltételezhetően számos erdélyi és magyarországi vállalkozót ismer. Össze tudná hasonlítani az erdélyi és a magyarországi vállalkozókat?
– Nem szerencsés összehasonlítani ilyen értelemben a határ két oldalán lévő hallgatóimat, ugyanis akiknek a tréninget tartom, nem homogén társaság. Mindenféle ember van közöttük, kezdve a bankártól a Caritas-tisztviselőn át a vállalkozóig, Erdélyben is és Magyarországon is. Bizonyos dolgok azonban feltűntek nekem. Többek közt az, hogy alapjában véve az erdélyi vállalkozó sokkal optimistább, mint a magyarországi, és ebben az esetben az állammal vagy a társadalommal szembeni magatartására gondolok, nem a konkrét gazdasági vállalkozására. Magyarországon a kultúrpesszimizmus nagyon elterjedt, és ez ellen kézzel-lábbal harcolok. Erdélyben viszont úgy látom, hogy az emberek elfogadják a világot olyannak, amilyen, és ebben a világban próbálnak meg sikeresek lenni. Ezen túlmenően – noha Magyarországon ez nem téma, de nekem nagyon imponál – az erdélyi vállalkozók többsége remekül együtt tud működni román vállalkozókkal. Ez nekem nagyon tetszik, és azt gondolom, hogy a globális piacnak az egyik első lépése az, hogy a szomszédos, más nemzetiségű vállalkozóval öszszefogok, mert a kétféle látásmódnak nagyobb esélye van, hogy megfelelő megoldást találjon. Ezért támogatom például a szemináriumon is azokat a megoldásokat, amikor két különböző gondolkodású ember összefog, és együtt próbálnak megoldásokat találni. Az ország – ebben az esetben Magyarországra gondolok – felemelkedésének lehetőségét is abban látom, hogy ne külön dolgozzon a mérnök és a közgazdász, hanem fogjanak össze, és együtt oldják meg a problémákat, lehetőleg a természettudósokkal közösen.
– Válság van, és ezt eléggé érezzük a határ mindkét oldalán. Lát-e kiutat a már eléggé régóta tartó gazdasági recesszióból?
– A válságtól nem kell megijedni, mert mindig újabb lehetőségeket nyújt. A kínai és japán nyelvben a válság megnevezésére használt írásjel két részből áll: az egyik a veszély, a másik az esély. A pesszimista csak a veszélyt látja, és jajgatni kezd, hogy az állam segítsen neki. Az állam ne segítsen, főleg az olyan ne, amelyik magán sem képes segíteni. Azt kell támogatni, aki egyébként is sikeres, nem a veszteseket. Vagyis a szociális politikát ne tévesszük össze a strukturális stratégiával, ugyanis azt kell támogatni, akinek jó terméke, jó szolgáltatása és világos üzleti koncepciója van. A válságból akkor lépünk ki, ha a feladatunkra összpontosítunk. Vagyis, ha van egy adott termékcsoport vagy egy szolgáltatás, ezt a legjobb minőségben a legtisztességesebb áron a lehető legtöbb olyan vevőnek kell eladni, akinek erre szüksége van. Punktum. Nem kell azon gondolkodni, mit csinál a kormány, hanem próbáljunk mi kormányozni, a többi nem lényeges.
Laczkó Júlia
Krónika (Kolozsvár)
„Magyarországon a kultúrpesszimizmus nagyon elterjedt, és ez ellen kézzel-lábbal harcolok. Erdélyben viszont az emberek elfogadják a világot olyannak, amilyen, és ebben a világban próbálnak meg sikeresek lenni. Ezen túlmenően – noha Magyarországon ez nem téma, de nekem nagyon imponál – az erdélyi vállalkozók többsége remekül együtt tud működni román vállalkozókkal. Ez nekem nagyon tetszik.” – Beszélgetés Kiss Ulrich jezsuita szerzetessel, közgazdásszal. (1945. február 19-én született Berlinben német anya és magyar apa gyermekeként. Magyarul iskolásként tanult meg. 1969-ben üzemgazdaság szakon szerzett diplomát a louvain-i katolikus egyetemen. 1968-ban részt vett a chartres-i ifjúsági zarándoklaton, ott kapta a „hívást” a papi hivatásra, de csak húsz évvel később, 1988-ban szánta el magát rá. Addig menedzserként dolgozott Párizsban, a kozmetikai iparban. A kanadai noviciátus után Leuvenben filozófiát, Rómában teológiát és kommunikációt tanult. Most ugyanezt tanítja a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és az óbudai Zsigmond Király Főiskolán. Vasárnap esténként a budapesti Jézus szíve templomban prédikál, illetve különféle témákban előadásokat tart, és Management by Jesus címen sikeres vállalkozói szemináriumokat szervez. Erdélyben a Tizenhat Patak Egyesület társszervezésében legközelebb márciusban tart szemináriumot.)
– Mielőtt szerzetessé lett volna, sikeres üzletember volt, neves multinacionális cégek menedzsereként dolgozott. Hogyan és miért lesz egy sikeres üzletemberből jezsuita szerzetes?
– Ugyanúgy, mint egy nem sikeres üzletemberből. Kell egy hivatás, kell Istennek a hívása, amit 23 éves koromban, egyetemistaként kaptam meg. Akkoriban a vége felé jártam a közgazdasági tanulmányaimnak a louvain-i egyetemen, de valahogy nem akaródzott nekem, megijedtem ettől a hívástól. Úgy éreztem, felülmúlja az erőmet, hogy erre nem vagyok képes, és kerestem a kibúvókat. Ezt a „bújócskát” folytattam húsz éven keresztül, de végül Isten erősebb volt, és adott pillanatban azt mondtam: „na jó, te vagy az erősebb, beadom a derekam”. Így Jézus Társaságába 43 éves koromban léptem be.
– Egyre nagyobb népszerűségnek örvendő tanfolyamokat szervez vállalkozóknak, vezető beosztású személyeknek Management by Jesus címen. Hogyan fedezte fel, hogy Jézus vezetői alapelvei a mába ültethetőek?
– Kezdjük a felismeréssel. Annak idején a fontainebleau-i menedzseriskolában az egyik tanárunk feltette a kérdést: maguk miért vannak itt? Mondtuk, vezérigazgatók szeretnénk lenni, hiszen huszonhárom évesen minden vágyunk ez volt, és soroltuk az akkori sikeres vállalatok nevét: L’Oreal, IBM stb. Ő viszont megkérdezte: miért pont ott? Mi pedig mondtuk, azért, mert ezek a legsikeresebbek. Tanárunk azonban tovább feszegette a kérdést: mitől sikeresek ezek a cégek? Végül elárulta, a sikernek egyetlen ismérve van, ez pedig az a képesség, hogy hosszú időn keresztül fenn tudja tartani a céljait, és ismét rákérdezett: ismerünk ilyen céget? Erre heccből bekiabáltam: a katolikus egyház. A tanárom rám nézett, és azt mondta: na, fiatalember, 13 év után maga az első, aki erre magától rájött. Rettenetesen büszke voltam magamra… Amikor néhány évvel később, 1998-ban befejeztem a noviciátust, írtam neki egy levelet, amiben kifejtettem: mind igaz, amit a professzor úr évekkel korábban mondott, hogy miért olyan sikeres a katolikus egyház, de ennél fontosabb dologra jöttem rá. A katolikus egyháznak olyan célja van, amely nagyon vonzó kultúrától és kortól függetlenül, de elérhetetlen, ezért állandóan kell harcolni érte. A professzor nagyon kedves válaszában kifejtette, hogy tetszik neki az elméletem. Aztán, amikor beléptem a rendbe, a társaimnak el kellett mesélnem a hivatástörténetem, ezért elmondtam ezt is. Mindenki biztatott, hogy írjam le. Ezt megelőzően azonban, még menedzser koromban, összevásároltam minden Management by… kezdetű könyvet, ami ugye azért „by”, mert valami módszert kínál. Olyan is volt köztük, hogy Dzsingisz kán, a menedzser, de nem igazán tetszett nekem, hogy menedzsmentet tanuljak egy tömeggyilkostól, akkor sokkal inkább Jézustól. Aztán egy alkalommal, mondhatni viccből, kiböktem: Management by Jesus. A társaim biztattak, hogy fejtsem ki, én pedig spontán kezdtem magyarázni. Közben rájöttem, hogy húha, itt többről van szó… Rögtön elővettem Márk evangéliumát, és láttam, hogy Jézus lényegében vállalkozó volt, ugyanis a „tekton” kifejezés építkezési vállalkozót jelent, nem pontos az ács fordítás. Gondoltam, ha ő ezt meg tudta csinálni, nézzük már meg, hogyan csinálta. Ezután végig elemeztem vállalkozói szemszögből Márk evangéliumát és rájöttem, valójában ugyanazokat az elveket használja, mint amit mindenféle könyvben találtam, csak sokkal hitelesebb. Ezt elmeséltem többek közt Szőcs Lászlónak, aki akkoriban Kolozsváron a Manresa-ház igazgatója volt, ő pedig meghívott, tartsak előadást a témáról. Így jött az ötlet, hogy tartsunk háromnapos szemináriumot vállalkozóknak, és természetesen az első Management by Jesus szeminárium színhelye Kolozsvár volt. Aztán sorozatosan tartottam a szemináriumokat, felváltva Magyarországon, Erdélyben és Partiumban, most már a 25.-nél tartunk, és van egy kialakult gyakorlatunk a szervezésben.
– Milyenek ezek a szemináriumok, hogyan zajlanak?
– Interaktívak, a teljes részvételen alapulnak. De nem úgy kell elképzelni, mint egy előadás-sorozatot, mint azokat a tréningeket, amiket sok vállalatnál szerveznek, hogy kiáll egy tréner, aki mesél, mesél, hanem van 12 modul, amelynek szerkezete Márk evangéliumán alapszik, és 12 lépésben átvesszük, hogy lesz sikeres egy vállalkozó Jézust követve. Az egésznek a hangulata néha emlékeztet egy kicsit a lelkigyakorlatra, de tisztázzuk: ez nem lelkigyakorlat, hanem valódi menedzsmentszeminárium, olyan, amilyet a piacon kínálnak a mi árunk többszöröséért. Ha most vállalkozó lennék, akár azt is mondhatnám, hogy ha nem működik a dolog, akkor a tandíjat visszaadom. Természetesen, erre jezsuita szerzetesként nincs sem jogom, sem lehetőségem, de valójában még nem találkoztam olyan emberrel, aki egy-két év múltával ne mondta volna azt, hogy a módszer bevált. Különféle előadásaimon nagyon sok visszajelzést kapok, megvannak már öregdiák-találkozóink, ahol szintén elmondják a vállalkozók: működik a rendszer, és ennek nagyon örülök.
– Mondana erre konkrét példát?
– Természetesen. Van egy mondásom, amit a Keresztény Vállalkozók Egyesületének tartott egyik előadásomon elmondtam Budapesten: azt a kreativitást és találékonyságot, amivel kikerülik az adófizetést, fordítsák cégük fejlesztésére. Ebből hatalmas internetes vita keletkezett, hónapokig vitatkoztak róla, végül egy napon felhívott az egyik vállalkozó, és azt mondta: na, kipróbáltam, és működik. Kértem, kicsit részletezze, mire az illető elmesélte, hogy elment az APEH-hez (magyarországi adóhivatal), és elmondta a hivatalnoknak: olyan helyzetben van, hogy vagy a munkásai bérét fizeti ki, vagy az adót. Azt is megkérdezte, ebben a helyzetben mit tegyen. A tisztviselő nagyon készséges volt, segített neki, haladékot adott, és megtalálta annak a módját, hogy teljesen legális keretek között kifizethesse a munkásait, és ne maradjon hátralékban az adóval sem. Az a baj, hogy a politika mesterséges ellentétet teremt az állam és a piac között, holott valójában ezek egymásra utalt partnerek. Ezt pedig megérti egy értelmes vállalkozó, de egy értelmes APEH-tisztviselő is. Az én feladatom az, hogy egy ilyen párbeszédet létrehozzak, és nagyon örülök, hogy ez sikerült, és nem csak ebben az egy esetben.
– Vállalkozóknak tart tréninget a román–magyar határ mindkét oldalán, feltételezhetően számos erdélyi és magyarországi vállalkozót ismer. Össze tudná hasonlítani az erdélyi és a magyarországi vállalkozókat?
– Nem szerencsés összehasonlítani ilyen értelemben a határ két oldalán lévő hallgatóimat, ugyanis akiknek a tréninget tartom, nem homogén társaság. Mindenféle ember van közöttük, kezdve a bankártól a Caritas-tisztviselőn át a vállalkozóig, Erdélyben is és Magyarországon is. Bizonyos dolgok azonban feltűntek nekem. Többek közt az, hogy alapjában véve az erdélyi vállalkozó sokkal optimistább, mint a magyarországi, és ebben az esetben az állammal vagy a társadalommal szembeni magatartására gondolok, nem a konkrét gazdasági vállalkozására. Magyarországon a kultúrpesszimizmus nagyon elterjedt, és ez ellen kézzel-lábbal harcolok. Erdélyben viszont úgy látom, hogy az emberek elfogadják a világot olyannak, amilyen, és ebben a világban próbálnak meg sikeresek lenni. Ezen túlmenően – noha Magyarországon ez nem téma, de nekem nagyon imponál – az erdélyi vállalkozók többsége remekül együtt tud működni román vállalkozókkal. Ez nekem nagyon tetszik, és azt gondolom, hogy a globális piacnak az egyik első lépése az, hogy a szomszédos, más nemzetiségű vállalkozóval öszszefogok, mert a kétféle látásmódnak nagyobb esélye van, hogy megfelelő megoldást találjon. Ezért támogatom például a szemináriumon is azokat a megoldásokat, amikor két különböző gondolkodású ember összefog, és együtt próbálnak megoldásokat találni. Az ország – ebben az esetben Magyarországra gondolok – felemelkedésének lehetőségét is abban látom, hogy ne külön dolgozzon a mérnök és a közgazdász, hanem fogjanak össze, és együtt oldják meg a problémákat, lehetőleg a természettudósokkal közösen.
– Válság van, és ezt eléggé érezzük a határ mindkét oldalán. Lát-e kiutat a már eléggé régóta tartó gazdasági recesszióból?
– A válságtól nem kell megijedni, mert mindig újabb lehetőségeket nyújt. A kínai és japán nyelvben a válság megnevezésére használt írásjel két részből áll: az egyik a veszély, a másik az esély. A pesszimista csak a veszélyt látja, és jajgatni kezd, hogy az állam segítsen neki. Az állam ne segítsen, főleg az olyan ne, amelyik magán sem képes segíteni. Azt kell támogatni, aki egyébként is sikeres, nem a veszteseket. Vagyis a szociális politikát ne tévesszük össze a strukturális stratégiával, ugyanis azt kell támogatni, akinek jó terméke, jó szolgáltatása és világos üzleti koncepciója van. A válságból akkor lépünk ki, ha a feladatunkra összpontosítunk. Vagyis, ha van egy adott termékcsoport vagy egy szolgáltatás, ezt a legjobb minőségben a legtisztességesebb áron a lehető legtöbb olyan vevőnek kell eladni, akinek erre szüksége van. Punktum. Nem kell azon gondolkodni, mit csinál a kormány, hanem próbáljunk mi kormányozni, a többi nem lényeges.
Laczkó Júlia
Krónika (Kolozsvár)
2011. november 11.
Murvai Olga emlékére
Október végén, hatvankilenc éves korában elhunyt Murvai Olga nyelvész, egyetemi tanár; Marosvásárhelyen helyezték végső nyugalomra 2011. november 2-án.
Az ismert szakember és pedagógus 1942. október 10-én született Kolozsváron. 1965-ben diplomázott magyar nyelv és irodalom szakon szülővárosában, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. 1977-ben a filológiatudomány doktora lett.
1972-től tanított, több mint harminc évig, a Bukaresti Tudományegyetem Idegen Nyelvek és Irodalmak Karának Hungarológia Tanszékén, előbb tanársegédként, majd adjunktusként, később docensként, egyetemi tanárként. Ugyanott tanszékvezető (a 90-es évek közepén) és doktorátusvezető volt. 2006-tól a Sapientia EMTE Marosvásárhelyen működő Műszaki és Humántudományok Karának főállású professzora, dékánhelyettese volt.
Kutatási területe: stilisztika, szemantika, pragmatika, kommunikációelmélet. Murvai Olga fontosabb kötetei: Stilisztikai tanulmányok (Kriterion, Bukarest, 1977), Irodalomszemiotikai tanulmányok (Kriterion, Bukarest, 1979), Szöveg és jelentés (Kriterion, Bukarest, 1980), Magyar–román kifejezések szótára – Román–magyar kifejezések szótára (Sprinter, Budapest, 2000), Vers-rekviem (Kriterion, Kolozsvár, 2005), Viseltes szavak (Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2006).
1998 és 2002 között Széchenyi-ösztöndíjjal Magyarországon tanított. Tagja volt a Magyar Szemiotikai Társaságnak, a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaságnak, a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének, de az ő nevéhez fűződik a Kolozsvári Akadémiai Bizottság keretében működő pedagógiatudományi szakosztály létrejötte is.
Pályatársak búcsúszavai
Nehéz róla beszélni. A testet magába záró koporsó a tevékeny élet nyomasztó hiányára figyelmeztet. Mit tehetünk? „Viseltes” szavakba kapaszkodunk, mert Ő hitt a szavak megtartó erejében. Viseltes szavakkal idézzük fel az életút mozzanatait, nem azokat, amelyeket a lexikonok rögzítenek, hanem azokat, amelyek emberi arcát villantják fel.
Előttünk áll a körültekintő gonddal nevelő tanár, akinek szeme szigorúan villan szemüvege mögül a helyesírási hibát elkövető diákra, aki arra biztatja a hallgatókat, hogy érdemes birkózni a nyelvvel a pontos és árnyalt önkifejezés érdekében; a tanítóképzők számára magyar nyelvtankönyvet szerkesztő nyelvész, aki fontosnak tartotta, hogy az anyanyelv működési szabályait ismerő és értő tanítók neveljék a kisiskolásokat.
Retorikai és stilisztikai gyakorlataival kézen fogva vezette a diákot a nyelv végtelen gazdagságát felfedező úton, így váltak szemináriumai a nyelvi nevelés műhelyévé. Műelemzéseivel „szemüvegeket” készített a nyelvközösség tagjainak, hogy bevezesse őket a szépirodalom „teremtett világ”-ába, hogy megtanítsa őket látni és felismerni a közvetített művészi igazságot.
Jelképes, hogy utolsó jelentős alkotása a Vers-rekviem, Kányádi Sándor Halottak napja Bécsben című poémájáról írt kismonográfiája. A gyászolóknak vigasz, mert az alkotás meghosszabbított élet. A rekviem az élők fohásza a halottért: „Örök nyugodalmat adj nekik, Uram...”, és üzenet, amely figyelmeztet az emlékezés közösséget formáló, közösséget megtartó erejére. A mi feladatunk most már felépíteni emlékét tiszta, becsületes és fájdalmat enyhítő „párnás” szavakból, „Mert a legárvább, akinek / még halottai sincsenek”. (A Sapientia EMTE munkaközössége nevében: dr. Pletl Rita egyetemi előadótanár, a Humántudományok Tanszék vezetője)
Péntek János írt Kolozsvárról, hogy meghalt Murvai Olga nyelvész, egyetemi tanár, ma temetik Marosvásárhelyen. Murvai Olgában nemcsak a kollégát, de szerzőtársamat is gyászolom, hiszen van egy közös könyvünk, A szövegek szövésmintái (Kolozsvár, 2002). Az 1990-es évektől sokat jött Budapestre, segítettem neki néha az adminisztrációban, ő pedig tartott vendégelőadásokat a Mai magyar nyelvi tanszéken szövegtanból, pragmatikából, verbális agresszióból, számos érdekes elemzést mutatott be a Magyar Szemiotikai Társaságban.
Amikor Bukarestben jártam, ő mutatta meg nekem a várost. Nemrég Marosvásárhelyre költöztek, az ottani egyetemre került, többször hívott, menjek. Mindig halasztottam, nem volt jó az időpont. Tavaly megállapodtunk abban, hogy most már mindenképpen megyek. Sajnos, ez most már végleg elmarad. Egy nagyon kedves kollégát gyászolunk, Isten nyugosztalja. (Dr. Balázs Géza nyelvész, néprajzkutató egyetemi tanárnak, az ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszéke vezetőjének 2011. november 2-i bejegyzése honlapján)
Murvai Olga /Kolozsvár, 1942. október 10. – Marosvásárhely, 2011. október 30./
Új Magyar Szó (Bukarest)
Október végén, hatvankilenc éves korában elhunyt Murvai Olga nyelvész, egyetemi tanár; Marosvásárhelyen helyezték végső nyugalomra 2011. november 2-án.
Az ismert szakember és pedagógus 1942. október 10-én született Kolozsváron. 1965-ben diplomázott magyar nyelv és irodalom szakon szülővárosában, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. 1977-ben a filológiatudomány doktora lett.
1972-től tanított, több mint harminc évig, a Bukaresti Tudományegyetem Idegen Nyelvek és Irodalmak Karának Hungarológia Tanszékén, előbb tanársegédként, majd adjunktusként, később docensként, egyetemi tanárként. Ugyanott tanszékvezető (a 90-es évek közepén) és doktorátusvezető volt. 2006-tól a Sapientia EMTE Marosvásárhelyen működő Műszaki és Humántudományok Karának főállású professzora, dékánhelyettese volt.
Kutatási területe: stilisztika, szemantika, pragmatika, kommunikációelmélet. Murvai Olga fontosabb kötetei: Stilisztikai tanulmányok (Kriterion, Bukarest, 1977), Irodalomszemiotikai tanulmányok (Kriterion, Bukarest, 1979), Szöveg és jelentés (Kriterion, Bukarest, 1980), Magyar–román kifejezések szótára – Román–magyar kifejezések szótára (Sprinter, Budapest, 2000), Vers-rekviem (Kriterion, Kolozsvár, 2005), Viseltes szavak (Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2006).
1998 és 2002 között Széchenyi-ösztöndíjjal Magyarországon tanított. Tagja volt a Magyar Szemiotikai Társaságnak, a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaságnak, a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének, de az ő nevéhez fűződik a Kolozsvári Akadémiai Bizottság keretében működő pedagógiatudományi szakosztály létrejötte is.
Pályatársak búcsúszavai
Nehéz róla beszélni. A testet magába záró koporsó a tevékeny élet nyomasztó hiányára figyelmeztet. Mit tehetünk? „Viseltes” szavakba kapaszkodunk, mert Ő hitt a szavak megtartó erejében. Viseltes szavakkal idézzük fel az életút mozzanatait, nem azokat, amelyeket a lexikonok rögzítenek, hanem azokat, amelyek emberi arcát villantják fel.
Előttünk áll a körültekintő gonddal nevelő tanár, akinek szeme szigorúan villan szemüvege mögül a helyesírási hibát elkövető diákra, aki arra biztatja a hallgatókat, hogy érdemes birkózni a nyelvvel a pontos és árnyalt önkifejezés érdekében; a tanítóképzők számára magyar nyelvtankönyvet szerkesztő nyelvész, aki fontosnak tartotta, hogy az anyanyelv működési szabályait ismerő és értő tanítók neveljék a kisiskolásokat.
Retorikai és stilisztikai gyakorlataival kézen fogva vezette a diákot a nyelv végtelen gazdagságát felfedező úton, így váltak szemináriumai a nyelvi nevelés műhelyévé. Műelemzéseivel „szemüvegeket” készített a nyelvközösség tagjainak, hogy bevezesse őket a szépirodalom „teremtett világ”-ába, hogy megtanítsa őket látni és felismerni a közvetített művészi igazságot.
Jelképes, hogy utolsó jelentős alkotása a Vers-rekviem, Kányádi Sándor Halottak napja Bécsben című poémájáról írt kismonográfiája. A gyászolóknak vigasz, mert az alkotás meghosszabbított élet. A rekviem az élők fohásza a halottért: „Örök nyugodalmat adj nekik, Uram...”, és üzenet, amely figyelmeztet az emlékezés közösséget formáló, közösséget megtartó erejére. A mi feladatunk most már felépíteni emlékét tiszta, becsületes és fájdalmat enyhítő „párnás” szavakból, „Mert a legárvább, akinek / még halottai sincsenek”. (A Sapientia EMTE munkaközössége nevében: dr. Pletl Rita egyetemi előadótanár, a Humántudományok Tanszék vezetője)
Péntek János írt Kolozsvárról, hogy meghalt Murvai Olga nyelvész, egyetemi tanár, ma temetik Marosvásárhelyen. Murvai Olgában nemcsak a kollégát, de szerzőtársamat is gyászolom, hiszen van egy közös könyvünk, A szövegek szövésmintái (Kolozsvár, 2002). Az 1990-es évektől sokat jött Budapestre, segítettem neki néha az adminisztrációban, ő pedig tartott vendégelőadásokat a Mai magyar nyelvi tanszéken szövegtanból, pragmatikából, verbális agresszióból, számos érdekes elemzést mutatott be a Magyar Szemiotikai Társaságban.
Amikor Bukarestben jártam, ő mutatta meg nekem a várost. Nemrég Marosvásárhelyre költöztek, az ottani egyetemre került, többször hívott, menjek. Mindig halasztottam, nem volt jó az időpont. Tavaly megállapodtunk abban, hogy most már mindenképpen megyek. Sajnos, ez most már végleg elmarad. Egy nagyon kedves kollégát gyászolunk, Isten nyugosztalja. (Dr. Balázs Géza nyelvész, néprajzkutató egyetemi tanárnak, az ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszéke vezetőjének 2011. november 2-i bejegyzése honlapján)
Murvai Olga /Kolozsvár, 1942. október 10. – Marosvásárhely, 2011. október 30./
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. november 12.
„Könyves kaláka” Reményik Sándor emlékére
A XX. század első felének egyik kiemelkedő erdélyi költőjére, Reményik Sándorra (1890–1941) emlékeztek csütörtök este a Kolozsvár Társaság szervezésében. Az elmúlt évtizedekben megjelent Reményik-kötetek gondozói, illetve a Reményik Sándorról szóló fontosabb írások szerzői osztották meg gondolataikat a zsúfolásig megtelt Györkös Mányi Albert Emlékházban egybegyűlt közönséggel. Kezdő momentumként Márkos Albert (hegedű) és Horváth Edit (zongora) Beethoven c-moll szonátájának egyik tételét tolmácsolták.
– A Reményik-recepció sokat változott az eltelt hetven év folyamán – kezdte beszédét Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke, majd részleteket olvasott fel az Erdélyi Helikon 1941-es novemberi és decemberi számából. Az egyik részlet a Reményik-emlékszámból egy Bartalis János-vers szakasza volt, a másik pedig Bánffy Miklósnak Reményik temetésén elmondott beszéde. – Reményik olyan költő, „aki felett nem múlik el az idő” – összegzett Kántor, majd egyfajta könyves kalákára buzdította beszélgetőtársait, amelynek keretében a Reményik-kötetek szerkesztői, összeállítói bemutathatják a kiadványokat, és elmondhatják: melyik volt az az élmény, amely munkára ösztönözte őket.
Több évtizeden át hallgatni kellett Reményikről
Dávid Gyula irodalomtörténész az eddig kiadott és a még esetleges Reményik-kötetekről értekezett. „Számadását” a Kriterion Könyvkiadó által 1983-ban 43 000 példányban megjelentetett, Kántor Lajos által válogatott és előszavazott Reményik-könyvvel kezdte. – A kommunizmus alatt Reményikről még beszélni sem lehetett, nemhogy kötet kiadásán gondolkodhattunk volna. Ahol ugyanis felbukkanni gyanítottak egy-egy Reményik-verset vagy kötetet, ott az állambiztonság rögtön házkutatást tartott, majd „ingyen kosztot és szállást biztosítottak állami pénzen az illetőnek” – tette hozzá fanyar humorral Dávid Gyula. Megtudtuk: az 1970-es években a debreceni egyetem oktatója, Imre László irodalomtörténész közölt egy tanulmányt Reményik utolsó költői korszakáról; ez tette lehetővé, hogy Reményikről hivatalosan is beszélni lehessen.
– Az 1980-as évek elején a Kriterion Könyvkiadót a megszűnés fenyegette. Ilyen körülmények között adtunk ki egy szűk válogatást a költő verseiből. Az illetékes bukaresti elvtárs erre lejött Kolozsvárra és kérdőre vont engem: hogy mertük kiadni egy ilyen irredenta szerző verseit? Reményik nem irredenta, válaszoltam, majd a Korszerűtlen verseket idéztem, amelyben a költő felszólalt a szélsőjobb előretörése ellen. Reményik-vers szerepel az iskolai tankönyvben is, mondtam az elvtársnak, ám azt elhallgattam, hogy ez nekem tulajdonítható – magyarázta az irodalomtörténész, majd megemlített egy 1995–1996 között összeállított Reményik-válogatást is. Szó esett arról is, hogy még legalább 400 kiadatlan Reményik-vers létezett az 1990-es évek közepén, ám Hátrahagyott versek címen ezt később kiadták. Összegyűjtötték és megjelentették továbbá Reményik publicisztikáját is. Még kéziratos formában van Reményik Sándor és Áprily Lajos levelezése. A budapesti Széchényi Könyvtár hírlaptárából sikerült Reményik rövidprózáit összegyűjteni – ezek is kiadásra várnak.
A vállalt nemzeti és erkölcsi értékek
Édesapja, Lám Béla hagyatékában fellelt és utólag kiadott Reményik-levelekről beszélt Hantz Lám Irén. – Dávid Gyula és én azok közé tartozunk, akik még ismerték a Reményik családot. Nővérem révén ugyanis bejáratos voltam a Reményik-villába. Reményik Sándor, Áprily Lajos, Mansberg Árvéd és édesapám levelezése elválaszthatatlan egymásról. Családom birtokában levő Reményik-anyagot: fényképeket, leveleket, kéziratos verseket 2000-ben állítottam ki Kolozsvárt, ám Kiss Béla evangélikus lelkész arra buzdított, hogy könyv formában jelentessem meg ezeket. Ennek eredményeképpen olyan Reményik-album jött létre, amely egy emberi Reményik-arcot ad – hangsúlyozta Hantz Lám Irén, majd egy másik könyvről értekezett, amely voltaképpen hat fiatal magyarországi lány levelezését foglalja magába, akik Erdélyben járva megismerkedtek a „kedves, jó kicsi Sándor bácsival”, és ezt követően több levelet írtak neki.
Pomogáts Béla budapesti irodalomtörténész elmondta: a budapesti piarista gimnázium tanulójaként, 16 évesen hallott először Reményikről, amikor osztálytársa – a későbbi híres szobrász – Melocco Miklós behozta a Reményik-verseket írógépen lemásolva. Pomogáts hangsúlyozta: az elmúlt években az Essig házaspár által Erdélyben és magyarországi városokban megrendezett Reményik-konferenciákon többször tartott előadást, amelyek anyaga pár hét múlva jelenik meg Budapesten könyv formájában. – Reményik nagyságát az általa hirdetett közösségi, nemzeti és erkölcsi értékek döntötték el. A magyar költészet mindig is nemzetfenntartó erő volt. Egy olyan kis, veszélyeztetett, szétdarabolt nemzet esetében, mint a magyar, kell ez az erkölcsi pozitívum. A mai költők viszont néha úgy viselkednek, mintha erre már nem lenne szükség – hangsúlyozta Pomogáts.
Bauer Ilona nyugalmazott óradnai tanárnő Reményiknek Radnaborbereken (Beszterce-Naszód megyében) írt, több mint 40 versét rendezte sajtó alá, illetve fordíttatta le románra. Ez az összeállítás pár évvel ezelőtt jelent meg.
A további beszélgetés során rávilágítottak Reményik költészetének gazdagságára és sokszínűségére. Dávid Gyula felidézett egy évekkel ezelőtti óradnai rendezvénysorozatot, ahol Bauer Ilona ösztönzésére magyarul alig beszélő gyermekek Reményik-verseket szavaltak – magyarul. Szó esett még a költő kevésbé ismert, szakemberek által egyedülállónak nevezett szerelmes verseiről, illetve arról, hogy egyes Reményik-versek nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy 1919 után kevesebben emigráltak Erdélyből Magyarországra. Zárszóként a Márkos–Horváth duó előadta a Beethoven-szonáta második és harmadik tételét.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
A XX. század első felének egyik kiemelkedő erdélyi költőjére, Reményik Sándorra (1890–1941) emlékeztek csütörtök este a Kolozsvár Társaság szervezésében. Az elmúlt évtizedekben megjelent Reményik-kötetek gondozói, illetve a Reményik Sándorról szóló fontosabb írások szerzői osztották meg gondolataikat a zsúfolásig megtelt Györkös Mányi Albert Emlékházban egybegyűlt közönséggel. Kezdő momentumként Márkos Albert (hegedű) és Horváth Edit (zongora) Beethoven c-moll szonátájának egyik tételét tolmácsolták.
– A Reményik-recepció sokat változott az eltelt hetven év folyamán – kezdte beszédét Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke, majd részleteket olvasott fel az Erdélyi Helikon 1941-es novemberi és decemberi számából. Az egyik részlet a Reményik-emlékszámból egy Bartalis János-vers szakasza volt, a másik pedig Bánffy Miklósnak Reményik temetésén elmondott beszéde. – Reményik olyan költő, „aki felett nem múlik el az idő” – összegzett Kántor, majd egyfajta könyves kalákára buzdította beszélgetőtársait, amelynek keretében a Reményik-kötetek szerkesztői, összeállítói bemutathatják a kiadványokat, és elmondhatják: melyik volt az az élmény, amely munkára ösztönözte őket.
Több évtizeden át hallgatni kellett Reményikről
Dávid Gyula irodalomtörténész az eddig kiadott és a még esetleges Reményik-kötetekről értekezett. „Számadását” a Kriterion Könyvkiadó által 1983-ban 43 000 példányban megjelentetett, Kántor Lajos által válogatott és előszavazott Reményik-könyvvel kezdte. – A kommunizmus alatt Reményikről még beszélni sem lehetett, nemhogy kötet kiadásán gondolkodhattunk volna. Ahol ugyanis felbukkanni gyanítottak egy-egy Reményik-verset vagy kötetet, ott az állambiztonság rögtön házkutatást tartott, majd „ingyen kosztot és szállást biztosítottak állami pénzen az illetőnek” – tette hozzá fanyar humorral Dávid Gyula. Megtudtuk: az 1970-es években a debreceni egyetem oktatója, Imre László irodalomtörténész közölt egy tanulmányt Reményik utolsó költői korszakáról; ez tette lehetővé, hogy Reményikről hivatalosan is beszélni lehessen.
– Az 1980-as évek elején a Kriterion Könyvkiadót a megszűnés fenyegette. Ilyen körülmények között adtunk ki egy szűk válogatást a költő verseiből. Az illetékes bukaresti elvtárs erre lejött Kolozsvárra és kérdőre vont engem: hogy mertük kiadni egy ilyen irredenta szerző verseit? Reményik nem irredenta, válaszoltam, majd a Korszerűtlen verseket idéztem, amelyben a költő felszólalt a szélsőjobb előretörése ellen. Reményik-vers szerepel az iskolai tankönyvben is, mondtam az elvtársnak, ám azt elhallgattam, hogy ez nekem tulajdonítható – magyarázta az irodalomtörténész, majd megemlített egy 1995–1996 között összeállított Reményik-válogatást is. Szó esett arról is, hogy még legalább 400 kiadatlan Reményik-vers létezett az 1990-es évek közepén, ám Hátrahagyott versek címen ezt később kiadták. Összegyűjtötték és megjelentették továbbá Reményik publicisztikáját is. Még kéziratos formában van Reményik Sándor és Áprily Lajos levelezése. A budapesti Széchényi Könyvtár hírlaptárából sikerült Reményik rövidprózáit összegyűjteni – ezek is kiadásra várnak.
A vállalt nemzeti és erkölcsi értékek
Édesapja, Lám Béla hagyatékában fellelt és utólag kiadott Reményik-levelekről beszélt Hantz Lám Irén. – Dávid Gyula és én azok közé tartozunk, akik még ismerték a Reményik családot. Nővérem révén ugyanis bejáratos voltam a Reményik-villába. Reményik Sándor, Áprily Lajos, Mansberg Árvéd és édesapám levelezése elválaszthatatlan egymásról. Családom birtokában levő Reményik-anyagot: fényképeket, leveleket, kéziratos verseket 2000-ben állítottam ki Kolozsvárt, ám Kiss Béla evangélikus lelkész arra buzdított, hogy könyv formában jelentessem meg ezeket. Ennek eredményeképpen olyan Reményik-album jött létre, amely egy emberi Reményik-arcot ad – hangsúlyozta Hantz Lám Irén, majd egy másik könyvről értekezett, amely voltaképpen hat fiatal magyarországi lány levelezését foglalja magába, akik Erdélyben járva megismerkedtek a „kedves, jó kicsi Sándor bácsival”, és ezt követően több levelet írtak neki.
Pomogáts Béla budapesti irodalomtörténész elmondta: a budapesti piarista gimnázium tanulójaként, 16 évesen hallott először Reményikről, amikor osztálytársa – a későbbi híres szobrász – Melocco Miklós behozta a Reményik-verseket írógépen lemásolva. Pomogáts hangsúlyozta: az elmúlt években az Essig házaspár által Erdélyben és magyarországi városokban megrendezett Reményik-konferenciákon többször tartott előadást, amelyek anyaga pár hét múlva jelenik meg Budapesten könyv formájában. – Reményik nagyságát az általa hirdetett közösségi, nemzeti és erkölcsi értékek döntötték el. A magyar költészet mindig is nemzetfenntartó erő volt. Egy olyan kis, veszélyeztetett, szétdarabolt nemzet esetében, mint a magyar, kell ez az erkölcsi pozitívum. A mai költők viszont néha úgy viselkednek, mintha erre már nem lenne szükség – hangsúlyozta Pomogáts.
Bauer Ilona nyugalmazott óradnai tanárnő Reményiknek Radnaborbereken (Beszterce-Naszód megyében) írt, több mint 40 versét rendezte sajtó alá, illetve fordíttatta le románra. Ez az összeállítás pár évvel ezelőtt jelent meg.
A további beszélgetés során rávilágítottak Reményik költészetének gazdagságára és sokszínűségére. Dávid Gyula felidézett egy évekkel ezelőtti óradnai rendezvénysorozatot, ahol Bauer Ilona ösztönzésére magyarul alig beszélő gyermekek Reményik-verseket szavaltak – magyarul. Szó esett még a költő kevésbé ismert, szakemberek által egyedülállónak nevezett szerelmes verseiről, illetve arról, hogy egyes Reményik-versek nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy 1919 után kevesebben emigráltak Erdélyből Magyarországra. Zárszóként a Márkos–Horváth duó előadta a Beethoven-szonáta második és harmadik tételét.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
2011. november 14.
A „sikeres alkupolitika” – Megmaradásunk záloga?
Kovács Péter megírta a nagyszalontai iskolaalapításról szóló propaganda-blogját, aztán elviharzott Budapestre, az MSZP kongresszusára.
Jól tette volna, ha Nagyszalontát útba ejti, és ha már ott van, megszemléli, mit adtunk át a nagyszalontai románságnak, milyen körülmények között, hány épületben tanulnak diákjaink a csere nyomán. De mindezt nem tette meg, ennek hiányában született meg blog-bejegyzése.
Úgy tűnik, ugyanaz a téma másként látszik Kolozsvárról RMDSZ-es szemüvegen keresztül és másként Nagyszalontáról, érintettként.
Korántsem arról van szó, amit a főtitkár úr így fogalmaz: „az áruló, megalkuvó RMDSZ-nek volt pofája létrehozni egy önálló magyar iskolát!” Hanem arról, hogy ez mibe került.
Csoóri Sándor Markó Bélához írt, aggódó írása jut eszembe a nagyszalontai iskolacsere kapcsán is. Ebben Csoóri Sándor abbéli félelmét osztja meg, még 2002-ben az RMDSZ volt elnökével, hogy az út, amelyen vezetik az erdélyi magyar közösséget, megmaradásunk szempontjából nem hatékonyabb, mint az elmúlt 80 év önfeladásos politikája. Most, majdnem tíz év távlatából olvasva ezt az írást, úgy tűnik, sajnos igaza van az aggódónak. Ráadásul, minden bizonnyal, az RMDSZ mai vezetése nem tanult az utóbbi esztendők hibáiból.
Érthetetlen, miként lehet sikerként beállítani azt, ami veszteséget hoz nemzetünknek. Önként átadunk közpénzből felújított patinás százéves épületet. Egy olyan épületet, amelyet a nagyszalontai polgárok építtettek, nem kis áldozat árán. Ön szerint, főtitkár úr, az akkori építtetők vajon mit szólnának efféle „sikeres” politikai alkukhoz?
Tisztelettel kérdezzük a főtitkár urat: húsz év, RMDSZ által vezetett diadalmenet után, vajon miért jár át Sarkadra és Gyulára tanulni több tucat nagyszalontai magyar diák? Nem őket kellene ösztönözni jó karban lévő iskolákkal, minőségi oktatással, hogy itthon maradjanak? Lehet, akkor megtöltenénk épületeinket...
Becsületesebb lett volna elmondani: emberek, csak abban az esetben lesz Nagyszalontán önálló magyar iskola, ha lemondunk épületünkről, tanszereinkről. Ha azt akarjuk elérni, ami normális esetben jár nekünk, oda kell adni azt, amit őseink reánk bíztak. De ezt sikertörténetként beállítani és elvárni, hogy örüljünk neki, gusztustalan dolog.
Hiába fényezi a helyzetet a főtitkár úr a levelében, sokan úgy gondoljuk, a történtek nem alakultak számunkra jól, csak lesütött szemmel lehet beszélni róla.
Sajnos, ezt érzik a győztesek is, ezért aláznak meg azzal is, hogy az iskolát Dacia-nak nevezik át.
az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei elnöksége
Erdély.ma
Kovács Péter megírta a nagyszalontai iskolaalapításról szóló propaganda-blogját, aztán elviharzott Budapestre, az MSZP kongresszusára.
Jól tette volna, ha Nagyszalontát útba ejti, és ha már ott van, megszemléli, mit adtunk át a nagyszalontai románságnak, milyen körülmények között, hány épületben tanulnak diákjaink a csere nyomán. De mindezt nem tette meg, ennek hiányában született meg blog-bejegyzése.
Úgy tűnik, ugyanaz a téma másként látszik Kolozsvárról RMDSZ-es szemüvegen keresztül és másként Nagyszalontáról, érintettként.
Korántsem arról van szó, amit a főtitkár úr így fogalmaz: „az áruló, megalkuvó RMDSZ-nek volt pofája létrehozni egy önálló magyar iskolát!” Hanem arról, hogy ez mibe került.
Csoóri Sándor Markó Bélához írt, aggódó írása jut eszembe a nagyszalontai iskolacsere kapcsán is. Ebben Csoóri Sándor abbéli félelmét osztja meg, még 2002-ben az RMDSZ volt elnökével, hogy az út, amelyen vezetik az erdélyi magyar közösséget, megmaradásunk szempontjából nem hatékonyabb, mint az elmúlt 80 év önfeladásos politikája. Most, majdnem tíz év távlatából olvasva ezt az írást, úgy tűnik, sajnos igaza van az aggódónak. Ráadásul, minden bizonnyal, az RMDSZ mai vezetése nem tanult az utóbbi esztendők hibáiból.
Érthetetlen, miként lehet sikerként beállítani azt, ami veszteséget hoz nemzetünknek. Önként átadunk közpénzből felújított patinás százéves épületet. Egy olyan épületet, amelyet a nagyszalontai polgárok építtettek, nem kis áldozat árán. Ön szerint, főtitkár úr, az akkori építtetők vajon mit szólnának efféle „sikeres” politikai alkukhoz?
Tisztelettel kérdezzük a főtitkár urat: húsz év, RMDSZ által vezetett diadalmenet után, vajon miért jár át Sarkadra és Gyulára tanulni több tucat nagyszalontai magyar diák? Nem őket kellene ösztönözni jó karban lévő iskolákkal, minőségi oktatással, hogy itthon maradjanak? Lehet, akkor megtöltenénk épületeinket...
Becsületesebb lett volna elmondani: emberek, csak abban az esetben lesz Nagyszalontán önálló magyar iskola, ha lemondunk épületünkről, tanszereinkről. Ha azt akarjuk elérni, ami normális esetben jár nekünk, oda kell adni azt, amit őseink reánk bíztak. De ezt sikertörténetként beállítani és elvárni, hogy örüljünk neki, gusztustalan dolog.
Hiába fényezi a helyzetet a főtitkár úr a levelében, sokan úgy gondoljuk, a történtek nem alakultak számunkra jól, csak lesütött szemmel lehet beszélni róla.
Sajnos, ezt érzik a győztesek is, ezért aláznak meg azzal is, hogy az iskolát Dacia-nak nevezik át.
az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei elnöksége
Erdély.ma
2011. november 14.
Egy nap a csángókért
Immár tizedik alkalommal tartottak tegnap a moldvai csángó kultúrát, néphagyományt ismertető és népszerűsítő Csángó Napot Csíkszeredában, a Hargita Megyei Tanács és a Hargita Megyei Kulturális Központ szervezésében.
Az esemény mottója a száz éve született Lakatos Demeter csángó költő verssora: „Moldovának tájairól érkezem...” volt. A rendezvény A moldvai csángókért szól a harang címmel tartott ünnepi szentmisével kezdődött a Millenniumi templomban, majd délután a megyeháza márványtermében folytatódott. Az utóbbi helyszínen az egybegyűlteket Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője köszöntötte, és örömét fejezte ki, hogy immár tizedik alkalommal rendezhetik meg a Csángó Napot Csíkszeredában. Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a moldvai csángó magyarokra és a csángó magyar kulturális értékek felmutatására nagy figyelmet kell fordítani.
„A szívós és kitartó munkának mindig van eredménye. Ki kell tartani, büszkéknek, elégedetteknek kell lennünk az eddig elért eredményekkel, hisz a kicsi dolgokból lesznek a nagy dolgok, és együtt, közös erővel képesek vagyunk egymást megvédeni, képesek vagyunk közösen erőfeszítéseket tenni egy szebb jövőért. Bukarest, Budapest és Brüsszel nélkül is képesnek kell lennünk egy fenntartható rendszer kialakítására” – hangsúlyozta a megyei önkormányzat elnöke.
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége nevében Ferenczi Gabriella köszöntötte az egybegyűlteket, majd a rendezvény irodalmi műsorral folytatódott. A résztvevőknek lehetőségük nyílt találkozni és beszélgetni moldvai csángó szerzőkkel és alkotókkal, Duma Andrással, Iancu Laurával, Nyisztor Tinkával, Perka Mihállyal. A rendezvény végén a Petrás Mária keramikusművész és Ádám Gyula fotográfus alkotásaiból készült kiállítást nyitották meg.
Krónika (Kolozsvár)
Immár tizedik alkalommal tartottak tegnap a moldvai csángó kultúrát, néphagyományt ismertető és népszerűsítő Csángó Napot Csíkszeredában, a Hargita Megyei Tanács és a Hargita Megyei Kulturális Központ szervezésében.
Az esemény mottója a száz éve született Lakatos Demeter csángó költő verssora: „Moldovának tájairól érkezem...” volt. A rendezvény A moldvai csángókért szól a harang címmel tartott ünnepi szentmisével kezdődött a Millenniumi templomban, majd délután a megyeháza márványtermében folytatódott. Az utóbbi helyszínen az egybegyűlteket Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője köszöntötte, és örömét fejezte ki, hogy immár tizedik alkalommal rendezhetik meg a Csángó Napot Csíkszeredában. Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a moldvai csángó magyarokra és a csángó magyar kulturális értékek felmutatására nagy figyelmet kell fordítani.
„A szívós és kitartó munkának mindig van eredménye. Ki kell tartani, büszkéknek, elégedetteknek kell lennünk az eddig elért eredményekkel, hisz a kicsi dolgokból lesznek a nagy dolgok, és együtt, közös erővel képesek vagyunk egymást megvédeni, képesek vagyunk közösen erőfeszítéseket tenni egy szebb jövőért. Bukarest, Budapest és Brüsszel nélkül is képesnek kell lennünk egy fenntartható rendszer kialakítására” – hangsúlyozta a megyei önkormányzat elnöke.
A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége nevében Ferenczi Gabriella köszöntötte az egybegyűlteket, majd a rendezvény irodalmi műsorral folytatódott. A résztvevőknek lehetőségük nyílt találkozni és beszélgetni moldvai csángó szerzőkkel és alkotókkal, Duma Andrással, Iancu Laurával, Nyisztor Tinkával, Perka Mihállyal. A rendezvény végén a Petrás Mária keramikusművész és Ádám Gyula fotográfus alkotásaiból készült kiállítást nyitották meg.
Krónika (Kolozsvár)
2011. november 14.
Létkérdés az együttműködés a magyar kormány és az RMDSZ között
A külhoni magyar szervezetek és a magyar kormány viszonya nem függhet a napi politikától, ezeknek a szervezeteknek önállóan kell politizálniuk ahhoz, hogy hatékonyak lehessenek. Az RMDSZ volt elnöke, Románia miniszterelnök-helyettese szerint nehezen bár, de ezt eddig minden kormány tudomásul vette. Markó Béla arra azonban egyelőre még keresi a választ, hogyan történhetett meg, hogy - finoman fogalmazva - "nincs szoros kapcsolat" a legnagyobb külhoni magyar párt és a budapesti kormány között.
- 2009 őszén a román kormányválság miatt elmaradt a magyar-román közös kormányülés. Azóta teljes jogú kormány van mindkét országban és a tanácskozást Bukarestnek kellene megszerveznie. Miért nem történt eddig meg?
- A közös kormányülések rendkívül hasznosak voltak, mert olyan keretet hoztak létre, amelyet mindenképpen ki lehetett tölteni tartalommal. Nem egyszerűen jelképes események voltak, éppen ezért rossz, hogy egy ideje elmaradtak. Meg kell azonban mondanom, hogy ez nem a román kormányon múlott. Mi többször is javaslatot tettünk rá. Az új magyar kormány azonban azzal érvelt, hogy amíg készül a soros elnökségre, illetve amíg ellátja azt, addig képtelen beiktatni a sűrű programba. Július óta viszont semmi sem történt, és csak azt tudom mondani, hogy szükség lenne rá.
- Mindkét fővárosból azt halljuk, hogy történelmi csúcson a magyar-román államközi kapcsolat, miközben látjuk, hogy elmaradnak a legmagasabb szintű találkozók, a miniszteri szintűek is ritkulnak. Mivel jobb most ez a viszony, mint korábban?
- Én a történelmi jelzővel nem dobálóznék, ezt az utókorra bíznám. Azt gondolom, hogy ha a konfliktusos kilencvenes évekre gondolunk, nos, ahhoz képest jó a viszony. Ebben a pillanatban nincsenek nagy vitás ügyek, nincsenek konfliktusok, de lehetne jóval szorosabb, jóval gazdagabb ez a viszony. Románia és Magyarország között stratégiai partnerségnek kellene lennie, a két országnak a térség egészét meghatározó módon kellene együttműködnie. Ez viszont még nem valósult meg..
- Az viszont talán megkockáztatható, hogy az RMDSZ és a magyar kormány viszonya történelmi mélyponton van. Az RMDSZ kongresszusa előtt arról beszéltek, ön azért vonul vissza, hogy személye ne legyen akadálya a kapcsolatokban. Most fölöslegesnek tűnik ez a vezéráldozat... Vagy mégsem az?
- Szeretném tisztázni: szó sincs arról, hogy egyetlen szempontot vettem volna figyelembe a döntés meghozatalakor. Lehetőséget akartam adni a fiatalabb politikusi gárdának, hogy szemléletét érvényesítse minden téren, beleértve valóban a Magyarországhoz és a magyar kormányhoz fűződő viszonyt is. Úgy éreztem, hogy elnökségem 18 éve után ideje a váltásnak az RMDSZ élén, és a saját életemben is. A hangsúlyátrendezés azért is indokolt, hiszen a politika mellett van más hivatásom is. De hiszem, hogy a magyar kormány és az erdélyi politika viszonya nem függhet attól, hogy éppen ki az RMDSZ elnöke, vagy Magyarországon éppen melyik párt van kormányon, mert ez a jövőnket meghatározó kérdés. Amiért ebben a pillanatban valóban nem felhőtlen a viszony, az nem személyi, hanem koncepcionális kérdés. Igaz, ilyen értelemben nagyon kötődött az én személyemhez is. Az elmúlt 20 évben mindvégig azt mondtam, hogy az erdélyi magyar közösségnek támaszkodnia kell a magyarországi támogatásra, de önállóan kell politizálnia Bukarestben és máshol is, mert az itteni politikai vezetők ismerik a legjobban a közösség helyzetét, és egy adott pillanatban ők tudják eldönteni, melyik a helyes út. Ezzel szemben sokszor megtapasztaltam, hogy egyik vagy másik párt, vagy politikus megpróbálta csatlósként kezelni az RMDSZ-t, valamiféle alárendeltségi viszonyba bevinni. Azt gondolom, az én nagy vétkem - egyesek szerint a bűnöm - az volt, hogy bárhonnan is jött az ilyen próbálkozás, mindig visszautasítottam. Én most is egy ilyen sértettséget látok odaát sokakban, amiért nem vagyunk hajlandók alárendelni magunkat. De ez nem lehetséges, mert abban a pillanatban elveszítjük az önállóságunkat és Bukarestben nem tudunk helyt állni, rosszak lesznek a döntéseink, Ez nem érzelmi és nem személyi kérdés, ez tény. Nagy mulasztás az, hogy - finoman fogalmazva - nem igazán szoros az együttműködés, hogy nincs napi kapcsolatunk a magyar kormánnyal, mert az mindenki javát szolgálná.
- Eddig minden kormány, beleértve az első Orbán-kormányt is, elfogadta ezt az álláspontot, és ha nem is volt felhőtlen az RMDSZ és a Fidesz viszonya, azért 1998-2002 között mégiscsak együttműködtek. Mi változott az akkorihoz képest?
- Mindig az volt az elvem, hogy a magyar kormány és az RMDSZ kapcsolata nem függhet semmilyen ideológiától. Bár ez nem tetszett igazán senkinek, mindenki "lenyelte". Függetlenül attól, hogy milyen pártok voltak kormányon Budapesten, megpróbáltam együttműködni, mert közös érdeknek tartottam. Minden magyar miniszterelnökkel kapcsolatban voltam, néha egyetértettünk, máskor vitáztunk, voltak feszültségek, konfliktusok is. Csakhogy az egyetértés nyilvános volt, a viták és a konfliktusok nem. Az első Orbán- kormánnyal nem volt különösebben konfliktusos a viszonyunk, nagyon sűrű konzultáció jellemezte. Meg kell mondanom, hogy ezt én szorgalmaztam, mert tudtam, hogy vannak olyan elvi kérdések, amelyekben nem értünk egyet. Megítélésem és emlékezetem szerint talán sűrűbben is konzultáltunk, mint más kormányokkal, még akkor is, ha az akkori partnereim erre nem így akarnak emlékezni, vagy nem így emlékeznek.
- Hogyan jutottak el mégis odáig, hogy - bár ön nem szokott véletlenül kimondani dolgokat -, nemrég mégis Budapestről érkező politikai ciánszennyezésnek nevezte a Tőkés László új néppártját? Hogyan jutottak el odáig, hogy Brüsszelben a Fidesz EP-frakció nem vett részt az RMDSZ rendezvényén, amelynek ön volt az egyik előadója és előzőleg a frakció naptárában is szerepelt.
- Egyelőre én is inkább csak kérdésként fogalmazom meg magamnak, hogy hogyan jutottunk oda, hogy egy erdélyi magyar politikusnak - történetesen nekem - azt kell látnom Brüsszelben, hogy amit mondok, nem érdekli az egyik anyaországi párt egyetlen képviselőjét sem. Ugyanakkor azt is látom, hogy jó lenne, ha mi erdélyi magyar politikusok szétnéznénk a saját házunk táján is. Tudom, nem ártana, ha magam is belegondolnék abba a kérdésbe, hogyan jutottunk el oda, hogy Tőkés László, az erdélyi magyarság fontos személyisége, akinek - ezt viszont már elmondhatom, hiszen bizonyos értelemben utókor vagyunk - tényleg történelmi szerepe volt Romániában, volt püspökként és a toleranciát hirdető politikusként minden toleranciáról megfeledkezik és plakátokat ragasztgat. Szomorú és nevetséges. Valami baj van itt Erdélyben, ez tény, az pedig másik kérdés, hogy mi ennek a bajnak az oka, honnan jött, vagy nem is jött sehonnan, hanem mi alakítottuk ki. Igen, én rendkívül rossz kezdeményezésnek tartom az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozatalát és természetesen nagyon súlyos szavakkal ítélem el azt, hogy ezt Magyarországról támogatják. Azért tartom nagyon rossz dolognak ezt a pártalapítást, mert senki sem játszhatja ebben a kérdésben az ártatlant, hogy úgymond ezzel is meg kell próbálkoznunk. Tőkés Lászlóék már megpróbálkoztak egy pártalapítással, ők hozták létre a Magyar Polgári Pártot, csak azt mások aztán kiütötték a kezükből, de azzal sem tudták az RMDSZ-t szétszedni. Most megint megpróbálkoznak, hátha így sikerül. És a kettő között volt egy összefogás. Hosszú és nehéz tárgyalások után én magam ajánlottam fel Tőkés Lászlónak, hogy legyen listavezető az RMDSZ Európai parlamenti listáján, amelyet Magyar Összefogás listájának neveztünk el. Így tettem lehetővé számára, hogy most leragasztgassa az RMDSZ plakátjait Brüsszelben. Ezért mondom, hogy magunkba is kell néznünk egy kicsit, nemcsak át Magyarországra.
- Bár kívülről nézve akár viccesnek is nevezhetném ezt a szituációt, azért inkább csapdahelyzetnek érzem. Talán a világon nincsen olyan párt, amely eltűrné, hogy a listavezetője folyamatosan a párt ellen agitál, sajtótájékoztatón lép fel ellene, leragasztja a plakátjait és másokat is pártja elleni bojkottra szólít fel, nem mellékesen létrehoz egy konkurens pártot. Tőkés László ezek után is az RMDSZ listavezetője maradt. Az RMDSZ nemhogy nem rúgja ki, nem is rúghatja ki, mert a jelenlegi körülmények között rá ütne vissza. De mi az amit tehet?
- Az RMDSZ nem párt, pártokat Tőkés László hozott létre. Mi kezdettől fogva szövetség voltunk, amelyben a különböző vélemények megférnek egymás mellett, de azt hiszem, hogy például ez a brüsszeli eset nem fér bele. Én a magam részéről Tőkés Lászlót nem tudom az RMDSZ képviselőjének tekinteni, soha nem is volt az. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal kötöttünk egy egyezséget, ami alapján fölvettük őt a listára, de ő RMDSZ-es csak akkor volt, amikor ebből valami hasznos formai következménye származott, például így lehetett tagja a néppárti frakciónak. De ő soha, egyetlen pillanatig sem tekintette magát RMDSZ-es képviselőnek. És attól függetlenül, hogy ez formailag ebben a pillanatban így néz ki, én sem tudom őt annak tekintetni.
- Jövőre parlamenti választások lesznek Romániában. Most már nem a nemzeti tanáccsal, hanem a pártként bejegyzett EMNP-vel kellene kiegyezniük. Megismétlik az EP forgatókönyvet, odaadják a befutó helyek egy részét, fönntartva ezt a felemás, feloldhatatlan csapdahelyzetet, vagy megkockáztatják a megmérettetést, mint ahogyan a Szász Jenő pártjával tették 2004-ben és 2008-ban? Szász mellett is ott volt Tőkés, Orbán, jelen voltak a kampányban is. Veszélyesebbnek tűnik a néppárt, mint az akkori polgári párt?
- Az EP választásokra készülvén, végül is meg tudtuk kötni a szükséges kompromisszumot az akkori EMNT-vel, amelynek a gárdája most ezt az új pártot létrehozta. Ez azt bizonyítja, hogy eléggé hajlékonyak és kompromisszumkészek voltunk, akkor, amikor úgy láttuk, hogy másképpen veszélybe kerülne az erdélyi magyarság brüsszeli képviselete. Azt látom, hogy ez a párt egyelőre a plakátleragasztó akciókon kívül nem nagyon mutatott fel semmiféle programot, nem tudni milyen alternatívában gondolkodik ahhoz képest, amit az RMDSZ Bukarestben végez. Egyetlen alapvető, egyben veszélyes különbséget látok, mégpedig azt, hogy míg az RMDSZ szerint, ha az erdélyi magyarságnak nincs képviselete a bukaresti parlamentben, akkor elveszítünk egy rendkívül fontos eszközt és veszélyeztetjük a közösség jövőjét, addig - legalábbis én úgy látom - az EMNP nem így gondolkodik. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy az a célja, hogy most már ők is a román parlamentben képviselhessék a magyarság céljait. Attól tartok, hogy nekik az is eredmény lenne, ha meg lehetne akadályozni az RMDSZ bejutását.
- Manapság egyetlen európai párt népszerűségének sem tesz jót a kormányzás. Az RMDSZ is minden kormánypártként töltött nappal bejutási esélyeit veszélyezteti. Kilépésével azonban azt kockáztatja, hogy olyan választási és közigazgatási felosztási törvényt fogadnak el, amellyel az erdélyi magyarság talán örökre elveszítheti a parlamenti képviseletet. Meddig maradnak?
- Ha a nagyobbik román kormánypárt helyettesíteni tudna bennünket mással a kormányban úgy, hogy többsége legyen a parlamentben, akkor fennállna a tényleges veszélye a magyar közösség számára hátrányos döntések meghozatalának: gondolok itt a választási törvény ilyenszerű módosítására, és mindenekelőtt a regionális átszervezési javaslatra. Nem támogattuk a regionális átszervezési koncepciót és ez azóta is komoly sértettséget eredményezett a fő kormánypárt egyes politikusaiban. Egy lappangó, de erős konfliktus van ezért köztünk. Ha minket behelyettesíthetnének mással, abban a pillanatban elfogadnák ezeket az intézkedéseket. Hogy együtt tudunk maradni a jövő évi választásokig, az attól függ, hogy a választási és regionális átszervezési törvény kapcsán az érdekütközések erősödnek föl, vagy partnereink is felismerik, hogy ezeket a dolgokat nem kell erőltetni, hanem meg kell keresni azt, ami együtt tart. Ha lesz bennük, és az államfőben is, elegendő bölcsesség, ahhoz, hogy így viszonyuljanak a következő időszakhoz, akkor megmarad a koalíció. Ha viszont kezdik felerősíteni ezeket a számunkra elfogadhatatlan szándékokat, akkor baj lehet belőle.
- Az RMDSZ azonnal elutasította azt a román külügyminisztériumi javaslatot, hogy a határon túli és a külföldön dolgozó románok levélben szavazhassanak. A magyar választójogi törvény ugyanezt irányozza elő a külhoni magyarok számára. Mi ebben az esetben az állásfoglalásuk?
- Én a szavazati joggal kapcsolatosan többször elmondtam a véleményem és sokaknak nem tetszett. Elmondom, mik a kifogásaink a határon túli románok szavazati joga kapcsán, az analógiát ki-ki megleli vagy sem. Ebben a pillanatban az európai országokban több millió román vendégmunkás él, akik egyébként román állampolgárok, szavazhatnak a külképviseleteken. A levélben szavazás megkönnyítené, hogy élhessenek szavazati jogukkal. A román politikusok közül sokan azért ellenzik ezt, mert csalástól félnek. De legyünk jóhiszeműek. Nekünk, magyaroknak, előnytelen lenne, ha többszázezres nagyságrendben jönne be külföldről szavazat, mert az lenyomná a mi szavazatarányunkat. Nem kell többmilliós nagyságrend, néhány százezer is elnyomhatja valamely irányba a parlament összetételét. Ugyanakkor az a véleményem, hogy ne azok döntsék el az eljövendő román parlament összetételét, s ezáltal az eljövendő román kormány sorsát, akik külföldön élnek, és ennek következtében más szempontok szerint döntenek esetleg, mint azok, akik naponta a saját bőrükön tapasztalják, mi a helyzet.
Gál Mária
Népszava
A külhoni magyar szervezetek és a magyar kormány viszonya nem függhet a napi politikától, ezeknek a szervezeteknek önállóan kell politizálniuk ahhoz, hogy hatékonyak lehessenek. Az RMDSZ volt elnöke, Románia miniszterelnök-helyettese szerint nehezen bár, de ezt eddig minden kormány tudomásul vette. Markó Béla arra azonban egyelőre még keresi a választ, hogyan történhetett meg, hogy - finoman fogalmazva - "nincs szoros kapcsolat" a legnagyobb külhoni magyar párt és a budapesti kormány között.
- 2009 őszén a román kormányválság miatt elmaradt a magyar-román közös kormányülés. Azóta teljes jogú kormány van mindkét országban és a tanácskozást Bukarestnek kellene megszerveznie. Miért nem történt eddig meg?
- A közös kormányülések rendkívül hasznosak voltak, mert olyan keretet hoztak létre, amelyet mindenképpen ki lehetett tölteni tartalommal. Nem egyszerűen jelképes események voltak, éppen ezért rossz, hogy egy ideje elmaradtak. Meg kell azonban mondanom, hogy ez nem a román kormányon múlott. Mi többször is javaslatot tettünk rá. Az új magyar kormány azonban azzal érvelt, hogy amíg készül a soros elnökségre, illetve amíg ellátja azt, addig képtelen beiktatni a sűrű programba. Július óta viszont semmi sem történt, és csak azt tudom mondani, hogy szükség lenne rá.
- Mindkét fővárosból azt halljuk, hogy történelmi csúcson a magyar-román államközi kapcsolat, miközben látjuk, hogy elmaradnak a legmagasabb szintű találkozók, a miniszteri szintűek is ritkulnak. Mivel jobb most ez a viszony, mint korábban?
- Én a történelmi jelzővel nem dobálóznék, ezt az utókorra bíznám. Azt gondolom, hogy ha a konfliktusos kilencvenes évekre gondolunk, nos, ahhoz képest jó a viszony. Ebben a pillanatban nincsenek nagy vitás ügyek, nincsenek konfliktusok, de lehetne jóval szorosabb, jóval gazdagabb ez a viszony. Románia és Magyarország között stratégiai partnerségnek kellene lennie, a két országnak a térség egészét meghatározó módon kellene együttműködnie. Ez viszont még nem valósult meg..
- Az viszont talán megkockáztatható, hogy az RMDSZ és a magyar kormány viszonya történelmi mélyponton van. Az RMDSZ kongresszusa előtt arról beszéltek, ön azért vonul vissza, hogy személye ne legyen akadálya a kapcsolatokban. Most fölöslegesnek tűnik ez a vezéráldozat... Vagy mégsem az?
- Szeretném tisztázni: szó sincs arról, hogy egyetlen szempontot vettem volna figyelembe a döntés meghozatalakor. Lehetőséget akartam adni a fiatalabb politikusi gárdának, hogy szemléletét érvényesítse minden téren, beleértve valóban a Magyarországhoz és a magyar kormányhoz fűződő viszonyt is. Úgy éreztem, hogy elnökségem 18 éve után ideje a váltásnak az RMDSZ élén, és a saját életemben is. A hangsúlyátrendezés azért is indokolt, hiszen a politika mellett van más hivatásom is. De hiszem, hogy a magyar kormány és az erdélyi politika viszonya nem függhet attól, hogy éppen ki az RMDSZ elnöke, vagy Magyarországon éppen melyik párt van kormányon, mert ez a jövőnket meghatározó kérdés. Amiért ebben a pillanatban valóban nem felhőtlen a viszony, az nem személyi, hanem koncepcionális kérdés. Igaz, ilyen értelemben nagyon kötődött az én személyemhez is. Az elmúlt 20 évben mindvégig azt mondtam, hogy az erdélyi magyar közösségnek támaszkodnia kell a magyarországi támogatásra, de önállóan kell politizálnia Bukarestben és máshol is, mert az itteni politikai vezetők ismerik a legjobban a közösség helyzetét, és egy adott pillanatban ők tudják eldönteni, melyik a helyes út. Ezzel szemben sokszor megtapasztaltam, hogy egyik vagy másik párt, vagy politikus megpróbálta csatlósként kezelni az RMDSZ-t, valamiféle alárendeltségi viszonyba bevinni. Azt gondolom, az én nagy vétkem - egyesek szerint a bűnöm - az volt, hogy bárhonnan is jött az ilyen próbálkozás, mindig visszautasítottam. Én most is egy ilyen sértettséget látok odaát sokakban, amiért nem vagyunk hajlandók alárendelni magunkat. De ez nem lehetséges, mert abban a pillanatban elveszítjük az önállóságunkat és Bukarestben nem tudunk helyt állni, rosszak lesznek a döntéseink, Ez nem érzelmi és nem személyi kérdés, ez tény. Nagy mulasztás az, hogy - finoman fogalmazva - nem igazán szoros az együttműködés, hogy nincs napi kapcsolatunk a magyar kormánnyal, mert az mindenki javát szolgálná.
- Eddig minden kormány, beleértve az első Orbán-kormányt is, elfogadta ezt az álláspontot, és ha nem is volt felhőtlen az RMDSZ és a Fidesz viszonya, azért 1998-2002 között mégiscsak együttműködtek. Mi változott az akkorihoz képest?
- Mindig az volt az elvem, hogy a magyar kormány és az RMDSZ kapcsolata nem függhet semmilyen ideológiától. Bár ez nem tetszett igazán senkinek, mindenki "lenyelte". Függetlenül attól, hogy milyen pártok voltak kormányon Budapesten, megpróbáltam együttműködni, mert közös érdeknek tartottam. Minden magyar miniszterelnökkel kapcsolatban voltam, néha egyetértettünk, máskor vitáztunk, voltak feszültségek, konfliktusok is. Csakhogy az egyetértés nyilvános volt, a viták és a konfliktusok nem. Az első Orbán- kormánnyal nem volt különösebben konfliktusos a viszonyunk, nagyon sűrű konzultáció jellemezte. Meg kell mondanom, hogy ezt én szorgalmaztam, mert tudtam, hogy vannak olyan elvi kérdések, amelyekben nem értünk egyet. Megítélésem és emlékezetem szerint talán sűrűbben is konzultáltunk, mint más kormányokkal, még akkor is, ha az akkori partnereim erre nem így akarnak emlékezni, vagy nem így emlékeznek.
- Hogyan jutottak el mégis odáig, hogy - bár ön nem szokott véletlenül kimondani dolgokat -, nemrég mégis Budapestről érkező politikai ciánszennyezésnek nevezte a Tőkés László új néppártját? Hogyan jutottak el odáig, hogy Brüsszelben a Fidesz EP-frakció nem vett részt az RMDSZ rendezvényén, amelynek ön volt az egyik előadója és előzőleg a frakció naptárában is szerepelt.
- Egyelőre én is inkább csak kérdésként fogalmazom meg magamnak, hogy hogyan jutottunk oda, hogy egy erdélyi magyar politikusnak - történetesen nekem - azt kell látnom Brüsszelben, hogy amit mondok, nem érdekli az egyik anyaországi párt egyetlen képviselőjét sem. Ugyanakkor azt is látom, hogy jó lenne, ha mi erdélyi magyar politikusok szétnéznénk a saját házunk táján is. Tudom, nem ártana, ha magam is belegondolnék abba a kérdésbe, hogyan jutottunk el oda, hogy Tőkés László, az erdélyi magyarság fontos személyisége, akinek - ezt viszont már elmondhatom, hiszen bizonyos értelemben utókor vagyunk - tényleg történelmi szerepe volt Romániában, volt püspökként és a toleranciát hirdető politikusként minden toleranciáról megfeledkezik és plakátokat ragasztgat. Szomorú és nevetséges. Valami baj van itt Erdélyben, ez tény, az pedig másik kérdés, hogy mi ennek a bajnak az oka, honnan jött, vagy nem is jött sehonnan, hanem mi alakítottuk ki. Igen, én rendkívül rossz kezdeményezésnek tartom az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozatalát és természetesen nagyon súlyos szavakkal ítélem el azt, hogy ezt Magyarországról támogatják. Azért tartom nagyon rossz dolognak ezt a pártalapítást, mert senki sem játszhatja ebben a kérdésben az ártatlant, hogy úgymond ezzel is meg kell próbálkoznunk. Tőkés Lászlóék már megpróbálkoztak egy pártalapítással, ők hozták létre a Magyar Polgári Pártot, csak azt mások aztán kiütötték a kezükből, de azzal sem tudták az RMDSZ-t szétszedni. Most megint megpróbálkoznak, hátha így sikerül. És a kettő között volt egy összefogás. Hosszú és nehéz tárgyalások után én magam ajánlottam fel Tőkés Lászlónak, hogy legyen listavezető az RMDSZ Európai parlamenti listáján, amelyet Magyar Összefogás listájának neveztünk el. Így tettem lehetővé számára, hogy most leragasztgassa az RMDSZ plakátjait Brüsszelben. Ezért mondom, hogy magunkba is kell néznünk egy kicsit, nemcsak át Magyarországra.
- Bár kívülről nézve akár viccesnek is nevezhetném ezt a szituációt, azért inkább csapdahelyzetnek érzem. Talán a világon nincsen olyan párt, amely eltűrné, hogy a listavezetője folyamatosan a párt ellen agitál, sajtótájékoztatón lép fel ellene, leragasztja a plakátjait és másokat is pártja elleni bojkottra szólít fel, nem mellékesen létrehoz egy konkurens pártot. Tőkés László ezek után is az RMDSZ listavezetője maradt. Az RMDSZ nemhogy nem rúgja ki, nem is rúghatja ki, mert a jelenlegi körülmények között rá ütne vissza. De mi az amit tehet?
- Az RMDSZ nem párt, pártokat Tőkés László hozott létre. Mi kezdettől fogva szövetség voltunk, amelyben a különböző vélemények megférnek egymás mellett, de azt hiszem, hogy például ez a brüsszeli eset nem fér bele. Én a magam részéről Tőkés Lászlót nem tudom az RMDSZ képviselőjének tekinteni, soha nem is volt az. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal kötöttünk egy egyezséget, ami alapján fölvettük őt a listára, de ő RMDSZ-es csak akkor volt, amikor ebből valami hasznos formai következménye származott, például így lehetett tagja a néppárti frakciónak. De ő soha, egyetlen pillanatig sem tekintette magát RMDSZ-es képviselőnek. És attól függetlenül, hogy ez formailag ebben a pillanatban így néz ki, én sem tudom őt annak tekintetni.
- Jövőre parlamenti választások lesznek Romániában. Most már nem a nemzeti tanáccsal, hanem a pártként bejegyzett EMNP-vel kellene kiegyezniük. Megismétlik az EP forgatókönyvet, odaadják a befutó helyek egy részét, fönntartva ezt a felemás, feloldhatatlan csapdahelyzetet, vagy megkockáztatják a megmérettetést, mint ahogyan a Szász Jenő pártjával tették 2004-ben és 2008-ban? Szász mellett is ott volt Tőkés, Orbán, jelen voltak a kampányban is. Veszélyesebbnek tűnik a néppárt, mint az akkori polgári párt?
- Az EP választásokra készülvén, végül is meg tudtuk kötni a szükséges kompromisszumot az akkori EMNT-vel, amelynek a gárdája most ezt az új pártot létrehozta. Ez azt bizonyítja, hogy eléggé hajlékonyak és kompromisszumkészek voltunk, akkor, amikor úgy láttuk, hogy másképpen veszélybe kerülne az erdélyi magyarság brüsszeli képviselete. Azt látom, hogy ez a párt egyelőre a plakátleragasztó akciókon kívül nem nagyon mutatott fel semmiféle programot, nem tudni milyen alternatívában gondolkodik ahhoz képest, amit az RMDSZ Bukarestben végez. Egyetlen alapvető, egyben veszélyes különbséget látok, mégpedig azt, hogy míg az RMDSZ szerint, ha az erdélyi magyarságnak nincs képviselete a bukaresti parlamentben, akkor elveszítünk egy rendkívül fontos eszközt és veszélyeztetjük a közösség jövőjét, addig - legalábbis én úgy látom - az EMNP nem így gondolkodik. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy az a célja, hogy most már ők is a román parlamentben képviselhessék a magyarság céljait. Attól tartok, hogy nekik az is eredmény lenne, ha meg lehetne akadályozni az RMDSZ bejutását.
- Manapság egyetlen európai párt népszerűségének sem tesz jót a kormányzás. Az RMDSZ is minden kormánypártként töltött nappal bejutási esélyeit veszélyezteti. Kilépésével azonban azt kockáztatja, hogy olyan választási és közigazgatási felosztási törvényt fogadnak el, amellyel az erdélyi magyarság talán örökre elveszítheti a parlamenti képviseletet. Meddig maradnak?
- Ha a nagyobbik román kormánypárt helyettesíteni tudna bennünket mással a kormányban úgy, hogy többsége legyen a parlamentben, akkor fennállna a tényleges veszélye a magyar közösség számára hátrányos döntések meghozatalának: gondolok itt a választási törvény ilyenszerű módosítására, és mindenekelőtt a regionális átszervezési javaslatra. Nem támogattuk a regionális átszervezési koncepciót és ez azóta is komoly sértettséget eredményezett a fő kormánypárt egyes politikusaiban. Egy lappangó, de erős konfliktus van ezért köztünk. Ha minket behelyettesíthetnének mással, abban a pillanatban elfogadnák ezeket az intézkedéseket. Hogy együtt tudunk maradni a jövő évi választásokig, az attól függ, hogy a választási és regionális átszervezési törvény kapcsán az érdekütközések erősödnek föl, vagy partnereink is felismerik, hogy ezeket a dolgokat nem kell erőltetni, hanem meg kell keresni azt, ami együtt tart. Ha lesz bennük, és az államfőben is, elegendő bölcsesség, ahhoz, hogy így viszonyuljanak a következő időszakhoz, akkor megmarad a koalíció. Ha viszont kezdik felerősíteni ezeket a számunkra elfogadhatatlan szándékokat, akkor baj lehet belőle.
- Az RMDSZ azonnal elutasította azt a román külügyminisztériumi javaslatot, hogy a határon túli és a külföldön dolgozó románok levélben szavazhassanak. A magyar választójogi törvény ugyanezt irányozza elő a külhoni magyarok számára. Mi ebben az esetben az állásfoglalásuk?
- Én a szavazati joggal kapcsolatosan többször elmondtam a véleményem és sokaknak nem tetszett. Elmondom, mik a kifogásaink a határon túli románok szavazati joga kapcsán, az analógiát ki-ki megleli vagy sem. Ebben a pillanatban az európai országokban több millió román vendégmunkás él, akik egyébként román állampolgárok, szavazhatnak a külképviseleteken. A levélben szavazás megkönnyítené, hogy élhessenek szavazati jogukkal. A román politikusok közül sokan azért ellenzik ezt, mert csalástól félnek. De legyünk jóhiszeműek. Nekünk, magyaroknak, előnytelen lenne, ha többszázezres nagyságrendben jönne be külföldről szavazat, mert az lenyomná a mi szavazatarányunkat. Nem kell többmilliós nagyságrend, néhány százezer is elnyomhatja valamely irányba a parlament összetételét. Ugyanakkor az a véleményem, hogy ne azok döntsék el az eljövendő román parlament összetételét, s ezáltal az eljövendő román kormány sorsát, akik külföldön élnek, és ennek következtében más szempontok szerint döntenek esetleg, mint azok, akik naponta a saját bőrükön tapasztalják, mi a helyzet.
Gál Mária
Népszava
2011. november 15.
Széchenyi nyomában járnak Vásárhelyen
Széchenyi-emlékek nyomában Európában címmel nyílt kiállítás tegnap délelőtt Marosvásárhelyen a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Humántudományok Karának campusában.
A megnyitót követően bemutatkozott a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület, a két hétig látható tárlat létrehozója. A kiállított, harminchárom könnyű és mélynyomású tábla Széchenyi István erdélyi, angliai, franciaországi, itáliai útjait eleveníti fel, az útleírások mellett azokat a célokat is felsorolva, amelyek külföldi útjaira vezérelték a magyar politikust.
Emellett az egyes utak során szerzett tapasztalatai is olvashatók a tablók mellett, amelyek remekül áttekintik Széchenyi életét, alkotásait.
A kiállítást a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület már bemutatta Nagycenken, a Széchenyi-kastélyban, Londonban a Szent István Házban, a Szabadkai Egyetemen, Budapesten a Fasori Gimnáziumban és több neves magyarországi kollégium után érkezett Marosvásárhelyre.
A Magyar Emlékekért a Világban Egyesület 2001. január 15-én alakult a világban fellelhető magyar emlékeknek, emlékhelyeknek a feltérképezése, megjelölése és bemutatása érdekében. „A szervezet célja – hangzott el a tárlatnyitón – külhoni múltunk ismeretének hazaiak és külföldiek előtti erősítése, kultúránk távoli emlékeinek – hazai könyvtári, levéltári, majd helyszíni – felkutatása, bemutatása.
E közhasznú szervezet méltó emléktáblák állításával (azok szorgalmazásával) kívánja elérni nevezetesebb magyar vonatkozások külföldön is tartós emlékezetét. A kutatásokat a közönség előtt írások, kiállítások, előadások útján teszi ismertté.” Az ünnepélyes megnyitó után Deák Piroska Széchenyi itáliai útjáról Messik Miklós pedig erdélyi utazásairól tartott előadást.
Antal Erika
Új Magyar Szó (Bukarest)
Széchenyi-emlékek nyomában Európában címmel nyílt kiállítás tegnap délelőtt Marosvásárhelyen a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Humántudományok Karának campusában.
A megnyitót követően bemutatkozott a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület, a két hétig látható tárlat létrehozója. A kiállított, harminchárom könnyű és mélynyomású tábla Széchenyi István erdélyi, angliai, franciaországi, itáliai útjait eleveníti fel, az útleírások mellett azokat a célokat is felsorolva, amelyek külföldi útjaira vezérelték a magyar politikust.
Emellett az egyes utak során szerzett tapasztalatai is olvashatók a tablók mellett, amelyek remekül áttekintik Széchenyi életét, alkotásait.
A kiállítást a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület már bemutatta Nagycenken, a Széchenyi-kastélyban, Londonban a Szent István Házban, a Szabadkai Egyetemen, Budapesten a Fasori Gimnáziumban és több neves magyarországi kollégium után érkezett Marosvásárhelyre.
A Magyar Emlékekért a Világban Egyesület 2001. január 15-én alakult a világban fellelhető magyar emlékeknek, emlékhelyeknek a feltérképezése, megjelölése és bemutatása érdekében. „A szervezet célja – hangzott el a tárlatnyitón – külhoni múltunk ismeretének hazaiak és külföldiek előtti erősítése, kultúránk távoli emlékeinek – hazai könyvtári, levéltári, majd helyszíni – felkutatása, bemutatása.
E közhasznú szervezet méltó emléktáblák állításával (azok szorgalmazásával) kívánja elérni nevezetesebb magyar vonatkozások külföldön is tartós emlékezetét. A kutatásokat a közönség előtt írások, kiállítások, előadások útján teszi ismertté.” Az ünnepélyes megnyitó után Deák Piroska Széchenyi itáliai útjáról Messik Miklós pedig erdélyi utazásairól tartott előadást.
Antal Erika
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. november 15.
Pezsgő élet a magyar nemzetpolitikában
Sem az időjárás, sem pedig a magyar nemzetpolitika területén folyó kormányzati és civil munka nem szolgáltat alapot ahhoz, hogy álmos-borongós ősznek tekintsük ezt az ideit. Ami az utóbbit - tehát a nemzetpolitikát, a határon túli magyarsággal kapcsolatos magyarországi kezdeményezéseket illeti - az előttünk álló hetek a különböző programok, események bőségét kínálják.
Ezek közül talán a legfontosabb a Magyar Állandó Értekezlet, a MÁÉRT soron következő, 10. plenáris ülése, amelyre jövő szerdán és csütörtökön (november 23-24.) kerül sor. Az értekezleten számos igen fontos téma megvitatására kerül majd sor, így például terítéken lesz a nemzetpolitika területén kiemelkedő jelentőséggel bíró intézmények támogatási rendszerének esetleges átalakítása, a nemzetstratégia megvitatása, de szóba kerülnek a nemzetpolitikai szempontból alapvető fontosságú népszámlálások, illetőleg azok előzetes részeredményei is. Mindezek, valamint a Magyar Diaszpóra Tanács, illetőleg a Nemzetpolitikai Kutatóintézet szerepelt annak a nemzetpolitikai háttérbeszélgetésnek a programján, amelyet november 14-én tartottak Budapesten.
A Magyar Diaszpóra Tanács kapcsán Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy a magyar kormány szeretne változtatni azon a korábbi helytelen és méltatlan gyakorlaton, ami a nyugati magyarsággal ápolt kapcsolatokat igencsak háttérbe szorította. A Magyar Diaszpóra Tanács, valamint a már útjára indított Nemzeti Regiszter e megváltozott koncepció alappillérei. Ami a tanácsot illeti: a nemzetpolitikáért felelős miniszter elnökletével működő testület intézményesült keretek között fogja tevékenységét folytatni, üléseit pedig egyenesen a miniszterelnök hívja össze. A cél mindenkor a magyar identitás, kultúra megtartása, megerősítése - illetőleg ezek elősegítése lesz a diaszpórában élő magyarok körében. Répás Zsuzsanna elmondása szerint a megszólított 57 szervezetből 51 jelezte vissza, hogy együtt kívánnak működni és részt vesznek a tanács munkájában. A Magyar Diaszpóra Tanács első ülésére november 17-én kerül sor.
A háttérbeszélgetés másik témája a Nemzetpolitikai Kutatóintézet bemutatása volt. Az intézet - amely a közeljövőben megnyíló Magyarság Háza keretében működik majd - a nemzetpolitikával kapcsolatos tudományos igényű kutatómunkára fókuszál. Répás Zsuzsanna a Kossuth Rádiónak adott nyilatkozatában a Budai Várban található Magyarság Házát olyan kulturális és tudományos központként jellemezte, amely “interaktív módon mutatja be a határon túli magyarság életét”, illetőleg jogsegélyszolgálatot biztosít számukra. A kutatóintézet vezetője Kántor Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikai államtitkárságának főtanácsadója. Az intézet elsőr rendezvényére november 25-én kerül sor.
Felvidék.ma
Sem az időjárás, sem pedig a magyar nemzetpolitika területén folyó kormányzati és civil munka nem szolgáltat alapot ahhoz, hogy álmos-borongós ősznek tekintsük ezt az ideit. Ami az utóbbit - tehát a nemzetpolitikát, a határon túli magyarsággal kapcsolatos magyarországi kezdeményezéseket illeti - az előttünk álló hetek a különböző programok, események bőségét kínálják.
Ezek közül talán a legfontosabb a Magyar Állandó Értekezlet, a MÁÉRT soron következő, 10. plenáris ülése, amelyre jövő szerdán és csütörtökön (november 23-24.) kerül sor. Az értekezleten számos igen fontos téma megvitatására kerül majd sor, így például terítéken lesz a nemzetpolitika területén kiemelkedő jelentőséggel bíró intézmények támogatási rendszerének esetleges átalakítása, a nemzetstratégia megvitatása, de szóba kerülnek a nemzetpolitikai szempontból alapvető fontosságú népszámlálások, illetőleg azok előzetes részeredményei is. Mindezek, valamint a Magyar Diaszpóra Tanács, illetőleg a Nemzetpolitikai Kutatóintézet szerepelt annak a nemzetpolitikai háttérbeszélgetésnek a programján, amelyet november 14-én tartottak Budapesten.
A Magyar Diaszpóra Tanács kapcsán Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy a magyar kormány szeretne változtatni azon a korábbi helytelen és méltatlan gyakorlaton, ami a nyugati magyarsággal ápolt kapcsolatokat igencsak háttérbe szorította. A Magyar Diaszpóra Tanács, valamint a már útjára indított Nemzeti Regiszter e megváltozott koncepció alappillérei. Ami a tanácsot illeti: a nemzetpolitikáért felelős miniszter elnökletével működő testület intézményesült keretek között fogja tevékenységét folytatni, üléseit pedig egyenesen a miniszterelnök hívja össze. A cél mindenkor a magyar identitás, kultúra megtartása, megerősítése - illetőleg ezek elősegítése lesz a diaszpórában élő magyarok körében. Répás Zsuzsanna elmondása szerint a megszólított 57 szervezetből 51 jelezte vissza, hogy együtt kívánnak működni és részt vesznek a tanács munkájában. A Magyar Diaszpóra Tanács első ülésére november 17-én kerül sor.
A háttérbeszélgetés másik témája a Nemzetpolitikai Kutatóintézet bemutatása volt. Az intézet - amely a közeljövőben megnyíló Magyarság Háza keretében működik majd - a nemzetpolitikával kapcsolatos tudományos igényű kutatómunkára fókuszál. Répás Zsuzsanna a Kossuth Rádiónak adott nyilatkozatában a Budai Várban található Magyarság Házát olyan kulturális és tudományos központként jellemezte, amely “interaktív módon mutatja be a határon túli magyarság életét”, illetőleg jogsegélyszolgálatot biztosít számukra. A kutatóintézet vezetője Kántor Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikai államtitkárságának főtanácsadója. Az intézet elsőr rendezvényére november 25-én kerül sor.
Felvidék.ma
2011. november 16.
Együttműködik Fehér és Kovászna megye
Ünnepélyesen szerződést kötöttek egymással Fehér és Kovászna megye képviselői november 13-án, vasárnap az enyedi református templomban, istentisztelet után. Előzőleg prédikációjában Pópa Tibor lelkipásztor is arra intett az igével és Pál apostol szavaival: Egymás terhét hordozzátok (Galatabeliekhez írott levél, 6, 2.). Szórvány terhet hordozni nem könnyű feladat, sem azoknak, akik élik ezt, sem azoknak, akik nem restek átvállalni a gondok egy részét. A kapcsolatok Háromszékkel igen régiek, hiszen hajdanában sok diák jött Enyedre a kollégiumba tanulni, és tanárok is érkeztek tanítani. Ma is nemes feladat iskolát segíteni, de itt most szélesebb körű megállapodás körvonalai bontakoztak ki.
Kováts Krisztián, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke üdvözölte a vendégeket: Tamás Sándort, a Kovászna Megyei Tanács elnökét, valamint Demeter Lászlót, a tanács RMDSZ-es frakciójának vezetőjét és a szórványügyek felelősét. Részt vett az aláírási ceremónián Székely István, az RMDSZ ügyvezető elnökhelyettese is. Kováts Krisztián történelmi időnek, benne jelentős pillanatnak nevezte ezt az alkalmat, hiszen közeledik Bethlen Gábor fejedelem születésnapja, és tavaly a székesegyházban felavatták a Bethlen Gábor emléktáblát is. Tamás Sándor tanácselnök válaszbeszédében elmondta: bárhol is járnak, Bukarestben, Budapesten vagy éppen Brüsszelben, mindig akadnak ennél fontosabb ügyek. Ezért úgy döntöttek, hogy az erdélyi magyar–magyar kapcsolatokat fogják erősíteni. Ennek szellemében született meg a Hunyad megyei kötődés, ahol már eddig is szép eredményekkel büszkélkedhetnek. Enyeden pedig olyan új szerződés született, amelyet a kovásznai önkormányzat 20 százalékos román kisebbsége is támogatott.
Rácz Levente, a Dr. Szász Pál Kulturális Egyesület elnöke megköszönte a háromszékieknek a lehetőséget, ami ezzel a szerződéssel jár. Mint elmondta, az egyik leghíresebb székely, aki hajdanában Fehér megyébe jött, Mikó Imre volt, aki a kollégium főgondnoki tisztségét is betöltötte. – Ebben a szerződésben a tömb és a szórvány találkozik. Jó adag optimizmus kell ahhoz, hogy mi itt pozitívan gondolkodjunk, de reménykedhetünk, hogy az új kapcsolat gyümölcsöző lesz – fejtette ki.
Gudor Botond, a Bod Péter Alapítvány elnöke a névadó gondolatát idézte: a hazának ártani nem szabad, de aki nem használ, az nagy vétket követ el. Véleménye szerint a szerződés egy kezdet, amelyből sokat lehet majd profitálni, a két közösség érdekében.
Tamás Sándor a megye kék-sárga zászlaját hozta ajándékba, amelynek szimbólumait ismertette az enyediekkel. Ezután a felek ünnepélyesen aláírták a Székelyföld–Szórvány partnerség elnevezésű együttműködési megállapodást, amelynek szövege szerint „Erdélyben minden magyar felelős minden magyarért. Tudnunk kell, hogy van segítség a bajban, és van, akivel osztozzunk az örömben. Összetartozunk, felelősséget kell egymásért vállalnunk.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)
Ünnepélyesen szerződést kötöttek egymással Fehér és Kovászna megye képviselői november 13-án, vasárnap az enyedi református templomban, istentisztelet után. Előzőleg prédikációjában Pópa Tibor lelkipásztor is arra intett az igével és Pál apostol szavaival: Egymás terhét hordozzátok (Galatabeliekhez írott levél, 6, 2.). Szórvány terhet hordozni nem könnyű feladat, sem azoknak, akik élik ezt, sem azoknak, akik nem restek átvállalni a gondok egy részét. A kapcsolatok Háromszékkel igen régiek, hiszen hajdanában sok diák jött Enyedre a kollégiumba tanulni, és tanárok is érkeztek tanítani. Ma is nemes feladat iskolát segíteni, de itt most szélesebb körű megállapodás körvonalai bontakoztak ki.
Kováts Krisztián, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke üdvözölte a vendégeket: Tamás Sándort, a Kovászna Megyei Tanács elnökét, valamint Demeter Lászlót, a tanács RMDSZ-es frakciójának vezetőjét és a szórványügyek felelősét. Részt vett az aláírási ceremónián Székely István, az RMDSZ ügyvezető elnökhelyettese is. Kováts Krisztián történelmi időnek, benne jelentős pillanatnak nevezte ezt az alkalmat, hiszen közeledik Bethlen Gábor fejedelem születésnapja, és tavaly a székesegyházban felavatták a Bethlen Gábor emléktáblát is. Tamás Sándor tanácselnök válaszbeszédében elmondta: bárhol is járnak, Bukarestben, Budapesten vagy éppen Brüsszelben, mindig akadnak ennél fontosabb ügyek. Ezért úgy döntöttek, hogy az erdélyi magyar–magyar kapcsolatokat fogják erősíteni. Ennek szellemében született meg a Hunyad megyei kötődés, ahol már eddig is szép eredményekkel büszkélkedhetnek. Enyeden pedig olyan új szerződés született, amelyet a kovásznai önkormányzat 20 százalékos román kisebbsége is támogatott.
Rácz Levente, a Dr. Szász Pál Kulturális Egyesület elnöke megköszönte a háromszékieknek a lehetőséget, ami ezzel a szerződéssel jár. Mint elmondta, az egyik leghíresebb székely, aki hajdanában Fehér megyébe jött, Mikó Imre volt, aki a kollégium főgondnoki tisztségét is betöltötte. – Ebben a szerződésben a tömb és a szórvány találkozik. Jó adag optimizmus kell ahhoz, hogy mi itt pozitívan gondolkodjunk, de reménykedhetünk, hogy az új kapcsolat gyümölcsöző lesz – fejtette ki.
Gudor Botond, a Bod Péter Alapítvány elnöke a névadó gondolatát idézte: a hazának ártani nem szabad, de aki nem használ, az nagy vétket követ el. Véleménye szerint a szerződés egy kezdet, amelyből sokat lehet majd profitálni, a két közösség érdekében.
Tamás Sándor a megye kék-sárga zászlaját hozta ajándékba, amelynek szimbólumait ismertette az enyediekkel. Ezután a felek ünnepélyesen aláírták a Székelyföld–Szórvány partnerség elnevezésű együttműködési megállapodást, amelynek szövege szerint „Erdélyben minden magyar felelős minden magyarért. Tudnunk kell, hogy van segítség a bajban, és van, akivel osztozzunk az örömben. Összetartozunk, felelősséget kell egymásért vállalnunk.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)
2011. november 16.
Nyílt válaszlevél
A ,,sikeres alkupolitika” – magmaradásunk záloga?
„Kovács Péter RMDSZ-főtitkár megírta a nagyszalontai iskolaalapításról szóló propagandisztikus elektronikus naplóbejegyzését (blog), aztán elviharzott Budapestre, a Magyar Szocialista Párt kongresszusára. Jól tette volna, ha Nagyszalontát útba ejti, és ha már ott van, megszemléli, mit adtunk át a nagyszalontai románságnak, milyen körülmények között, hány épületben tanulnak diákjaink a csere nyomán. De mindezt nem tette meg, ennek hiányában született meg blog-bejegyzése. Úgy tűnik, ugyanaz a téma másként látszik Kolozsvárról RMDSZ-es szemüvegen keresztül, és másként Nagyszalontáról, érintettként. Korántsem arról van szó, amit a főtitkár így fogalmaz: ,,az áruló, megalkuvó RMDSZ-nek volt pofája létrehozni egy önálló magyar iskolát!” Hanem arról, hogy ez mibe került. Csoóri Sándor Markó Bélához írt aggódó írása jut eszünkbe a nagyszalontai iskolacsere kapcsán is. Ebben nagy írónk abbéli félelmét osztja meg, még 2002-ben, az RMDSZ akkori elnökével, hogy az út, amelyen vezetik az erdélyi magyar közösséget, megmaradásunk szempontjából nem hatékonyabb, mint az elmúlt 80 év önfeladásos politikája. Most, majdnem tíz év távlatából olvasva ezt az írást, úgy tűnik, sajnos igaza van az aggódónak. Ráadásul minden bizonnyal az RMDSZ mai vezetése nem tanult az utóbbi esztendők hibáiból”
Török Sándor
Reggeli Újság (Nagyvárad)
A ,,sikeres alkupolitika” – magmaradásunk záloga?
„Kovács Péter RMDSZ-főtitkár megírta a nagyszalontai iskolaalapításról szóló propagandisztikus elektronikus naplóbejegyzését (blog), aztán elviharzott Budapestre, a Magyar Szocialista Párt kongresszusára. Jól tette volna, ha Nagyszalontát útba ejti, és ha már ott van, megszemléli, mit adtunk át a nagyszalontai románságnak, milyen körülmények között, hány épületben tanulnak diákjaink a csere nyomán. De mindezt nem tette meg, ennek hiányában született meg blog-bejegyzése. Úgy tűnik, ugyanaz a téma másként látszik Kolozsvárról RMDSZ-es szemüvegen keresztül, és másként Nagyszalontáról, érintettként. Korántsem arról van szó, amit a főtitkár így fogalmaz: ,,az áruló, megalkuvó RMDSZ-nek volt pofája létrehozni egy önálló magyar iskolát!” Hanem arról, hogy ez mibe került. Csoóri Sándor Markó Bélához írt aggódó írása jut eszünkbe a nagyszalontai iskolacsere kapcsán is. Ebben nagy írónk abbéli félelmét osztja meg, még 2002-ben, az RMDSZ akkori elnökével, hogy az út, amelyen vezetik az erdélyi magyar közösséget, megmaradásunk szempontjából nem hatékonyabb, mint az elmúlt 80 év önfeladásos politikája. Most, majdnem tíz év távlatából olvasva ezt az írást, úgy tűnik, sajnos igaza van az aggódónak. Ráadásul minden bizonnyal az RMDSZ mai vezetése nem tanult az utóbbi esztendők hibáiból”
Török Sándor
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2011. november 17.
A székely virtus éltetői
Nem teszünk elhamarkodott kijelentést, ha azt állítjuk, hogy Gidófalva az elsők között van azon háromszéki települések sorában, amelyek tanúbizonyságot tettek a hagyományőrzésről és a székely virtus gyökereinek éltetéséről. Ma már a település nevének hallatán mindenkinek elsősorban a daliás huszárbandérium jut eszébe. Az alábbiakban dr. Kádár Lászlóval, a Szilaj Hagyományőrző Egyesület huszárkapitányával készített interjúnkat olvashatják.
– Gidófalván két egyesület is foglalkozik hagyományőrzéssel. Nincs átfedés a tevékenységük között? – A Csillagőrző és a Szilaj Hagyományőrző Egyesület nem egy „hullámhosszon” működik. Előbbi az ősmagyar hagyományok szellemiségét próbálja őrizni – elsősorban szellemi síkon –, míg utóbbi a gyakorlati tevékenységek terén nyilvánul meg: toborzók, más huszár hagyományőrző rendezvények, lovasíjász bemutatók. Hárman vagyunk, akik mindkét egyesületben tevékenykedünk. A 2008-ban létrejött Csillagőrző Egyesület után fontosnak tartottuk a Szilaj Hagyományőrző csoportot is létrehozni az előbb említett, gyakorlati terület megalapozása végett. A tizenhat alapító tagon kívül a tevékenységekben aktívan részt vesznek tizennyolc év alatti fiatalok, akik az említett korhatár elérésével válhatnak teljes értékű tagokká.
– Hogyan tudja fenntartani magát a Szilaj Hagyományőrző Egyesület?
– Nonprofit tevékenységet folytató szervezetről beszélünk, amely tagsági díjakon kívül bemutatókból, pályázatokból igyekszik előteremteni a működéshez szükséges keretet. Ezek általában lószállításra, különféle rendezvények megszervezésére adnak lehetőséget. Néha kapunk adományokat is, de ez ma már egyre ritkábban fordul elő.
– A huszárok felszerelése, öltözete sokba kerülhet. Ezt miből teremtik elő?
– Több lehetőség is létezik. A sepsiszentgyörgyi tanács által adományozott pénzből készíttettem el az első rend huszárruhákat, mely először a Csillagőrző nevén volt, bár a városi tanács tulajdonát képezi. Most azonban – miután a gyakorlati tevékenységek a Szilaj Egyesületnél zajlanak – a ruhák az itteni tagok rendelkezésére állnak. Minden év februárjában megrendezzük a jótékonysági huszárbált Sepsiszentgyörgyön, amelynek bevételéből sikerült négy ruhát megvásárolnunk. Egy felszerelés 2500-4000 lej közötti összegbe kerül, a különbség abból adódik, hogy a tiszti öltözet drágább a gazdagabb zsinórozás miatt. A huszár nem ülhet lóra kard nélkül, ezeknek is több típusa van, áruk 500 lejtől ezer euróig is terjedhet, attól függően, hogy eredeti-e vagy utánzat, díszkard. A felszereléshez tartozik még a fekete bőrcsizma, amelyekből néhány családi örökség részét képezi.
– Milyen eseményeken vesznek részt?
– A Székelyföldön megrendezett hagyományőrző jellegű eseményeken részt veszünk, elsősorban a toborzókra gondolok. Most már harmadik éve, hogy rendszeresen elmegyünk a csíki és a szentegyházi toborzókra is. Az utóbbi időben minden évben jelen vagyunk a homoródfürdői huszárakadémián, a marossárpataki huszárbálon, és öt éve, hogy felvonulunk Sepsiszentgyörgyön március 15-én. Tulajdonképpen ezzel kezdődött Gidófalván a huszár hagyományok őrzése. Rendszeresen tartunk lovasíjász- és huszárbemutatókat különböző városokban és falvakban. Részt vettünk a debreceni kezdeményezésű Bem tábornok lovas túrán, ez két heti lovaglást jelentett, melynek az utolsó szakaszát – Oklándtól Kézdivásárhelyig – a Szilaj Egyesület szervezte meg.
– A külföldi rendezvényeken is gyakran képviselik Székelyföldet.
– Tavaly szeptemberben Szentendrén vettünk részt a váci hagyományőrző tüzérek által megszervezett bajtárstalálkozón, ahol a ’48-as ágyúk használatát tanították, ezt nekünk is lehetőségünk adódott kipróbálni. Jelen voltunk, ugyancsak 2010-ben az -i megemlékezésen. Emellett, mint a székely vágta szervezői és a Honfoglalás című rockopera szereplői, a sepsiszentgyörgyi és a megyei tanács jóvoltából részt vehettünk Budapesten, a Hősök terén megszervezett Nemzeti Vágtán.
Székely Hírmondó
Székelyhon.ro
Nem teszünk elhamarkodott kijelentést, ha azt állítjuk, hogy Gidófalva az elsők között van azon háromszéki települések sorában, amelyek tanúbizonyságot tettek a hagyományőrzésről és a székely virtus gyökereinek éltetéséről. Ma már a település nevének hallatán mindenkinek elsősorban a daliás huszárbandérium jut eszébe. Az alábbiakban dr. Kádár Lászlóval, a Szilaj Hagyományőrző Egyesület huszárkapitányával készített interjúnkat olvashatják.
– Gidófalván két egyesület is foglalkozik hagyományőrzéssel. Nincs átfedés a tevékenységük között? – A Csillagőrző és a Szilaj Hagyományőrző Egyesület nem egy „hullámhosszon” működik. Előbbi az ősmagyar hagyományok szellemiségét próbálja őrizni – elsősorban szellemi síkon –, míg utóbbi a gyakorlati tevékenységek terén nyilvánul meg: toborzók, más huszár hagyományőrző rendezvények, lovasíjász bemutatók. Hárman vagyunk, akik mindkét egyesületben tevékenykedünk. A 2008-ban létrejött Csillagőrző Egyesület után fontosnak tartottuk a Szilaj Hagyományőrző csoportot is létrehozni az előbb említett, gyakorlati terület megalapozása végett. A tizenhat alapító tagon kívül a tevékenységekben aktívan részt vesznek tizennyolc év alatti fiatalok, akik az említett korhatár elérésével válhatnak teljes értékű tagokká.
– Hogyan tudja fenntartani magát a Szilaj Hagyományőrző Egyesület?
– Nonprofit tevékenységet folytató szervezetről beszélünk, amely tagsági díjakon kívül bemutatókból, pályázatokból igyekszik előteremteni a működéshez szükséges keretet. Ezek általában lószállításra, különféle rendezvények megszervezésére adnak lehetőséget. Néha kapunk adományokat is, de ez ma már egyre ritkábban fordul elő.
– A huszárok felszerelése, öltözete sokba kerülhet. Ezt miből teremtik elő?
– Több lehetőség is létezik. A sepsiszentgyörgyi tanács által adományozott pénzből készíttettem el az első rend huszárruhákat, mely először a Csillagőrző nevén volt, bár a városi tanács tulajdonát képezi. Most azonban – miután a gyakorlati tevékenységek a Szilaj Egyesületnél zajlanak – a ruhák az itteni tagok rendelkezésére állnak. Minden év februárjában megrendezzük a jótékonysági huszárbált Sepsiszentgyörgyön, amelynek bevételéből sikerült négy ruhát megvásárolnunk. Egy felszerelés 2500-4000 lej közötti összegbe kerül, a különbség abból adódik, hogy a tiszti öltözet drágább a gazdagabb zsinórozás miatt. A huszár nem ülhet lóra kard nélkül, ezeknek is több típusa van, áruk 500 lejtől ezer euróig is terjedhet, attól függően, hogy eredeti-e vagy utánzat, díszkard. A felszereléshez tartozik még a fekete bőrcsizma, amelyekből néhány családi örökség részét képezi.
– Milyen eseményeken vesznek részt?
– A Székelyföldön megrendezett hagyományőrző jellegű eseményeken részt veszünk, elsősorban a toborzókra gondolok. Most már harmadik éve, hogy rendszeresen elmegyünk a csíki és a szentegyházi toborzókra is. Az utóbbi időben minden évben jelen vagyunk a homoródfürdői huszárakadémián, a marossárpataki huszárbálon, és öt éve, hogy felvonulunk Sepsiszentgyörgyön március 15-én. Tulajdonképpen ezzel kezdődött Gidófalván a huszár hagyományok őrzése. Rendszeresen tartunk lovasíjász- és huszárbemutatókat különböző városokban és falvakban. Részt vettünk a debreceni kezdeményezésű Bem tábornok lovas túrán, ez két heti lovaglást jelentett, melynek az utolsó szakaszát – Oklándtól Kézdivásárhelyig – a Szilaj Egyesület szervezte meg.
– A külföldi rendezvényeken is gyakran képviselik Székelyföldet.
– Tavaly szeptemberben Szentendrén vettünk részt a váci hagyományőrző tüzérek által megszervezett bajtárstalálkozón, ahol a ’48-as ágyúk használatát tanították, ezt nekünk is lehetőségünk adódott kipróbálni. Jelen voltunk, ugyancsak 2010-ben az -i megemlékezésen. Emellett, mint a székely vágta szervezői és a Honfoglalás című rockopera szereplői, a sepsiszentgyörgyi és a megyei tanács jóvoltából részt vehettünk Budapesten, a Hősök terén megszervezett Nemzeti Vágtán.
Székely Hírmondó
Székelyhon.ro
2011. november 18.
Elszámoltathatja a magyar kormány a Mecénás Alapítványt
Értesüléseink szerint a magyar kormány vizsgálja annak lehetőségét, hogy elszámoltatja a nagyváradi Mecénás Alapítványt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Érmindszentre tervezett Ady-projektjének „eltérítése” miatt. Úgy tudjuk: az Ady-központ ügyét kivizsgáló budapesti jelentés feltárta, hogy az RMDSZ Bihar megyei vezetői irányította szervezet a mai napig nem számolt el a 320 millió forintos támogatással, amiből mindössze egy konferenciaközpont valósult meg.
Számos szabálytalanságot és rendellenességet fedezett fel az Érmindszentre megálmodott termálfürdő, irodalmi zarándokhely és termálszálló tervének átjátszása, valamint a Nagyváradon csak töredékében kiépült létesítmény megvalósítása kapcsán a magyar kormányzat részére készült jelentés. A lapunk birtokába került dokumentum rávilágít, hogy a Tőkés László vezette Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) által kidolgozott Ady-projektre 2002-ben odaítélt 320 millió forintos támogatást az időközben hatalomra jutott balliberális kormány politikai alapon vonta meg, és ítélte oda a bihari Mecénás Alapítványnak és a nagyváradi katolikus püspökségnek.
Mindezt úgy, hogy az RMDSZ Bihar megyei vezetői által létrehozott alapítvány konkrét tervvel sem rendelkezett a finanszírozás átirányításakor, később a pályázati célokat nem teljesítette, ráadásul a beruházás során elkészült épület használati joga negyven év múlva a román államra száll.
Átjátszott szerződés
Az érmindszenti Ady-központ előtörténete 2001-ig nyúlik vissza, amikor a budapesti Gazdasági Minisztérium (GM) pályázatot ír ki a Széchenyi-terv forrásaiból a termálfürdők fejlesztésének, illetve kialakításának, valamint a kapcsolódó infrastrukturális és környezeti fejlesztés támogatására. Az év novemberében a KREK megbízási szerződést ír alá a NOS Szeged Szolgáltató Kft.-vel az Ady Endre szülőfalujában megvalósítandó termálfürdő, irodalmi zarándokhely és termálszálló megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére.
A NOS Kft. elkészíti a tervet, a püspökség pedig benyújtja a pályázatot. Rockenbauer Zoltán, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium (NKÖM) vezetője 2002 májusában levélben értesíti a KREK-et, hogy a tárca megállapodást írt alá a GM-mel, melynek értelmében a tervezet megvalósítására ugyanabban az évben az Egyházi Kulturális Alap előirányzatából 320 millió forintot utalt ki. A vallási, kulturális-turisztikai termék létrehozását célzó projektben közreműködő szervezet a Magyarországi Református Egyház Tiszántúli Egyházkerülete (MRETE).
A KREK Ady-projektjének vesszőfutása azután veszi kezdetét, hogy a Fidesz vereségét eredményező áprilisi országgyűlési választások nyomán felállt MSZP–SZDSZ-koalíció egyszerűen elsüllyeszti a Miniszterelnöki Hivatalhoz átkerült tervet. Az ügy pikantériája, hogy miközben Szalay István címzetes vallásügyi államtitkár 2002 szeptemberében „részletesen kidolgozott támogatási megállapodás” aláírását helyezi kilátásba Tőkés László püspöknek, Ady születésének 125. évfordulóján (november 23.) Érmindszenten Tőkés és Tempfli József nagyváradi római katolikus püspök pedig ünnepélyes keretek között leteszik a felépítendő termálfürdő és szálló alapkövét, a magyar kormány már eldöntötte: a projekt nem a Szatmár megyei faluban, hanem Nagyváradon valósul meg.
Erről azonban a Medgyessy-kabinetnek az Ady-ünnepségen megjelent tagjai – Szabó Vilmos államtitkár, Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatala elnöke, Kósáné Kovács Magda MSZP-s országgyűlési képviselő – egy szót sem szóltak, bár sokatmondó, hogy az alapkőletételen már nem vettek részt. Szabó és Bálint-Pataki csak december 12-én közli személyesen Tőkéssel, hogy az Ady-projektet „Tempfli József püspöknek adták át”, ugyanakkor tudomására hozták, hogy az Ady-központ változott helyszínen, Nagyváradon valósul meg, építtetője pedig a Mudura Sándor vállalkozó (Medgyessy Péter exkormányfő barátja) és Kiss Sándor, a bihari RMDSZ akkori választmányi elnöke által létrehozott Mecénás Alapítvány.
Közölték mindezt olyan körülmények között, hogy két nappal korábban Lakatos Péter, a bihari RMDSZ akkori elnöke a Mecénás Alapítvány és Fodor József püspöki helynök a nagyváradi római katolikus püspökség képviseletében támogatási szerződést írt alá velük Budapesten, egy nagyváradi objektum felépítése ügyében, az érmindszenti pályázat másaként.
Kicsúszott a talaj
Forrásaink feltételezik: a 2002. augusztus 1-jén bejegyzett Mecénás Alapítványt éppen azért hozták létre, hogy az átirányított 320 millió forintot (1,1 millió euró) a szervezet fogadni tudja. Noha alapító okirata szerint az alapítvány arra hivatott, hogy évente tíz magyar és tíz román diáknak nyújtson tíz hónapig havi 200 lejes ösztöndíjat, a Mecénás csak a nagyváradi önkormányzat 2003. január 30-ai ülésén megszavazott határozat alapján kapott – 49 évre ingyenes használatra – egyhektáros építési telket, amelynek fejében vállalta a fiatalok támogatását.
A telekre az Ady Konferencia Központ 320 millió forintos beruházásának elkezdése érdekében volt szükség. A Krónika birtokába jutott feljegyzés rávilágít, hogy miközben az NKÖM egy pályázat elbírálása nyomán irányozta elő a támogatási összeget a KREK-nek, a Medgyessy-kormány nem pályázat útján szerződött a Mecénással, sőt a megállapodásból kizárta a Tiszántúli Református Egyházkerületet, holott eredetileg a pénzfelhasználás szempontjából jelentős kitételként szerepelt, hogy a projekt megvalósítása a magyarországi egyház közreműködésével valósítható meg.
A Mecénás Alapítványhoz 2003 júniusától 2004 novemberéig hat részletben futott be a támogatási összeg, ám a tervezett termálszálló helyett mindössze egy – főleg politikai, ifjúsági és művelődési rendezvényeknek otthont adó – konferenciaterem valósult meg. Nem érdektelen egyébként, hogy a Mecénás 2003 augusztusában a szerződés módosítását kezdeményezi arra hivatkozva, hogy a váradi építési terület alatt vezetékek húzódnak, és teljes talajcserére van szükség – mindez később indokként szolgál arra is, miért akadozik a projekt kivitelezése –, holott a NOS Kft. által az új helyszínre is elkészített megvalósíthatósági tanulmánya ennek ellentmond, leszögezve: nincsenek föld alatti vezetékek. Ráadásul a kifizetések úgy indulnak, hogy a Mecénás fel sem mutatott megvalósítási tanulmányt, amely majd csak 2003 júliusában készül el.
Mindezek dacára Petróczi Sándor, a HTMH alelnöke 2006 áprilisában jelzi Szabó Vilmos nemzetpolitikáért felelős politikai államtitkárnak, hogy megtekintette az épülő Ady Konferencia Központot, és javasolja a támogatási program lezárását. Ami meg is történt, noha tételes elszámolás nem történt, és az intézmény sem készült el. Mindezt Kiss Sándor, a Mecénás kuratóriumának elnöke korábban a Krónikának azzal magyarázta, hogy a magyar kormánytól kapott támogatás távolról sem fedezte a projekt megvalósításának teljes költségét. Az ügy kapcsán a második Orbán-kormány hivatalba lépése után készített belső vizsgálatok arra a következtetésre jutottak, hogy a Kiss Elemér kancelláriaminiszter vezette Miniszterelnöki Hivatal érintett ügyvezetői és vezetői nem tartották be a közigazgatási, illetve az államigazgatási eljárásról szóló törvényt, továbbá a belső és pénzkezelési szabályzatokat.
Különösen kifogásolja a jelentés, hogy a beruházás tárgya 49 év múlva a román állam, pontosabban a nagyváradi önkormányzat tulajdonába száll, és a magyar adófizetők pénze nem a határon túli magyarságot szolgálja. A dokumentum megállapítja: az Érmindszenten létesítendő termálfürdő és vallási-kulturális zarándokhely megvalósításának meghiúsításában részt vevő személyek mulasztással működtek közre abban, hogy a KREK és az MRETE ne tudja végrehajtani a beruházást. „Továbbá feltehetőleg együttműködtek abban, vélhetőleg jogellenesen vagy etikátlanul, hogy az MH a magyar költségvetésből a román állam nagyváradi önkormányzatát gyarapítsa” – szögezi le a jelentés.
Politikai-gazdasági összefonódások
Az eltérített Ady-projekt esetében nem mellékes, hogy a kudarcba fulladt terv mögött álló Mecénás Alapítvány vezetőségében fellelhető az RMDSZ Bihar megyei szervezetének teljes vezérkara. A szövetség területi szervezetét irányító Kiss Sándor elnökölte alapítvány igazgatója Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke, a kuratórium tagja továbbá Biró Rozália nagyváradi alpolgármester, a megyei választmány elnöke, Lakatos Péter, a nemrég a számvevőszék vezetőségi tagjává kinevezett volt parlamenti képviselő és Földes Béla egykori városi tanácsos.
Ugyanezek a politikusok irányítják az RMDSZ másik szervezetét, a Partium Alapítványt is, ugyanakkor jórészt valamennyien jelentős gazdasági holdudvart építettek ki maguk körül, cégeik pedig több esetben összefonódnak. Biró és Kiss egyaránt részvényese például a Bioland, Biolact, Pro Idea, Soft Partner, Lancelot vagy Alexis Kft.-nek, Lakatos a Sinteza Rt., az Interprotect és a Sprinkler Kft. részvényese (utóbbi havi száz euróban részesül a váradi színháznak nyújtott tűzvédelmi szolgáltatásáért), míg Szabó a Gubeur Consult Kft. ügyvezetője és részvényese, továbbá a Consacs Kft. ügyvezetője. (Az RMDSZ-es ügyvezető cége különben szerződéses viszonyban áll a magyar kormány befektetési és kereskedelemfejlesztési ügynökségével, az ITD Hungary Zrt.-vel).
A legnagyobb üzletember-politikusnak egyértelműen Kiss Sándor számít közülük, akinek jelentős médiabirodalmat is sikerült kiépítenie: érdekelt a Partium Rádióban, a Nagyvarad.ro hírportálban, ezenkívül a Bihar Megyei Tanács kiadásában és finanszírozásában jelenik meg a Várad folyóirat, amely kiegészül a szintén az RMDSZ-hez kötődő Biharország hetilappal (utóbbi két kiadványt idén 401 ezer lejjel finanszírozta a megyei önkormányzat). Mint arról beszámoltunk, a bihari RMDSZ-politikusok gazdasági érdekeltségeit és vagyonosodását „bogarászni” kezdte az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség is.
Az ANI legutóbb Biró Rozália ellen indított eljárást, mivel alpolgármesterként úgy adta bérbe a Partium Alapítványnak – amelynek alapító és vezetőtanácsi tagja – a Léda-házat, hogy az nem is volt a város tulajdona. Lakatos Péter vagyonosodása ügyében ugyancsak vizsgálódik az ANI, amely 11 ezer eurós különbséget vélt felfedezni a volt honatya korábbi jövedelme és kiadásai között. Lakatos azonban abszurdnak, fölöslegesnek és bosszúhadjáratnak tartja az eljárást, majd miután nemrég a nagyváradi bíróság jóváhagyta az ANI szakértői vizsgálatát, beperelte az ügynökséget.
Rehabilitálnák Érmindszentet
A magyar kormánynak a meghiúsult váradi Ady-létesítménnyel kapcsolatos álláspontjától függetlenül esély körvonalazódik arra, hogy – ha több mint egy évtizedes csúszással is – Érmindszenten mégis megvalósuljon a KREK által eltervezett termálfürdő és irodalmi zarándokhely. Ezt támasztja alá Szászfalvi Lászlónak, a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárának a hét elején Szatmárnémetiben tett látogatása is.
Szászfalvi pozitív választ adott Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke előterjesztésére, miszerint a magyar kormány támogassa az érmindszenti projektet, hiszen a központ az egész kistérség számára fellendülést hozhatna, ugyanis az Ady-emlékhelyen kívül alkotótáborok és nagyobb rendezvények szervezésére alkalmas konferencia-központ is helyet kapna a termálfürdő mellett. E téren csütörtökön már együttműködési megállapodás is született az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt között. Csehi Árpád, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke (megyei tanácselnök) és Zatykó Gyula, az EMNP megbízott alelnöke, partiumi régió-koordinátora szándéknyilatkozatot írt alá a két szervezet együttműködéséről, melynek célja Ady szülőfalujának és vonzáskörzetének gazdasági és szellemi rehabilitációja.
A két fél megegyezett abban, hogy egy ilyen kiemelkedő nemzeti érték nem szabad politikai csatározások színtere legyen, hiszen a megőrzéséhez közös erőfeszítésekre van szükség. A felek a további egyeztetési folyamat során kidolgozzák Érmindszent és környéke gazdasági, területfejlesztési és kulturális rehabilitációs terveit, és mindent megtesznek, hogy Érmindszentet bekapcsolják a régió gazdasági és szellemi vérkeringésébe. Az együttműködésen belül kiemelkedő projektnek számít az Ady Endre örökségét éltetni hivatott emlékhely fejlesztése.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
Értesüléseink szerint a magyar kormány vizsgálja annak lehetőségét, hogy elszámoltatja a nagyváradi Mecénás Alapítványt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Érmindszentre tervezett Ady-projektjének „eltérítése” miatt. Úgy tudjuk: az Ady-központ ügyét kivizsgáló budapesti jelentés feltárta, hogy az RMDSZ Bihar megyei vezetői irányította szervezet a mai napig nem számolt el a 320 millió forintos támogatással, amiből mindössze egy konferenciaközpont valósult meg.
Számos szabálytalanságot és rendellenességet fedezett fel az Érmindszentre megálmodott termálfürdő, irodalmi zarándokhely és termálszálló tervének átjátszása, valamint a Nagyváradon csak töredékében kiépült létesítmény megvalósítása kapcsán a magyar kormányzat részére készült jelentés. A lapunk birtokába került dokumentum rávilágít, hogy a Tőkés László vezette Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) által kidolgozott Ady-projektre 2002-ben odaítélt 320 millió forintos támogatást az időközben hatalomra jutott balliberális kormány politikai alapon vonta meg, és ítélte oda a bihari Mecénás Alapítványnak és a nagyváradi katolikus püspökségnek.
Mindezt úgy, hogy az RMDSZ Bihar megyei vezetői által létrehozott alapítvány konkrét tervvel sem rendelkezett a finanszírozás átirányításakor, később a pályázati célokat nem teljesítette, ráadásul a beruházás során elkészült épület használati joga negyven év múlva a román államra száll.
Átjátszott szerződés
Az érmindszenti Ady-központ előtörténete 2001-ig nyúlik vissza, amikor a budapesti Gazdasági Minisztérium (GM) pályázatot ír ki a Széchenyi-terv forrásaiból a termálfürdők fejlesztésének, illetve kialakításának, valamint a kapcsolódó infrastrukturális és környezeti fejlesztés támogatására. Az év novemberében a KREK megbízási szerződést ír alá a NOS Szeged Szolgáltató Kft.-vel az Ady Endre szülőfalujában megvalósítandó termálfürdő, irodalmi zarándokhely és termálszálló megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére.
A NOS Kft. elkészíti a tervet, a püspökség pedig benyújtja a pályázatot. Rockenbauer Zoltán, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium (NKÖM) vezetője 2002 májusában levélben értesíti a KREK-et, hogy a tárca megállapodást írt alá a GM-mel, melynek értelmében a tervezet megvalósítására ugyanabban az évben az Egyházi Kulturális Alap előirányzatából 320 millió forintot utalt ki. A vallási, kulturális-turisztikai termék létrehozását célzó projektben közreműködő szervezet a Magyarországi Református Egyház Tiszántúli Egyházkerülete (MRETE).
A KREK Ady-projektjének vesszőfutása azután veszi kezdetét, hogy a Fidesz vereségét eredményező áprilisi országgyűlési választások nyomán felállt MSZP–SZDSZ-koalíció egyszerűen elsüllyeszti a Miniszterelnöki Hivatalhoz átkerült tervet. Az ügy pikantériája, hogy miközben Szalay István címzetes vallásügyi államtitkár 2002 szeptemberében „részletesen kidolgozott támogatási megállapodás” aláírását helyezi kilátásba Tőkés László püspöknek, Ady születésének 125. évfordulóján (november 23.) Érmindszenten Tőkés és Tempfli József nagyváradi római katolikus püspök pedig ünnepélyes keretek között leteszik a felépítendő termálfürdő és szálló alapkövét, a magyar kormány már eldöntötte: a projekt nem a Szatmár megyei faluban, hanem Nagyváradon valósul meg.
Erről azonban a Medgyessy-kabinetnek az Ady-ünnepségen megjelent tagjai – Szabó Vilmos államtitkár, Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatala elnöke, Kósáné Kovács Magda MSZP-s országgyűlési képviselő – egy szót sem szóltak, bár sokatmondó, hogy az alapkőletételen már nem vettek részt. Szabó és Bálint-Pataki csak december 12-én közli személyesen Tőkéssel, hogy az Ady-projektet „Tempfli József püspöknek adták át”, ugyanakkor tudomására hozták, hogy az Ady-központ változott helyszínen, Nagyváradon valósul meg, építtetője pedig a Mudura Sándor vállalkozó (Medgyessy Péter exkormányfő barátja) és Kiss Sándor, a bihari RMDSZ akkori választmányi elnöke által létrehozott Mecénás Alapítvány.
Közölték mindezt olyan körülmények között, hogy két nappal korábban Lakatos Péter, a bihari RMDSZ akkori elnöke a Mecénás Alapítvány és Fodor József püspöki helynök a nagyváradi római katolikus püspökség képviseletében támogatási szerződést írt alá velük Budapesten, egy nagyváradi objektum felépítése ügyében, az érmindszenti pályázat másaként.
Kicsúszott a talaj
Forrásaink feltételezik: a 2002. augusztus 1-jén bejegyzett Mecénás Alapítványt éppen azért hozták létre, hogy az átirányított 320 millió forintot (1,1 millió euró) a szervezet fogadni tudja. Noha alapító okirata szerint az alapítvány arra hivatott, hogy évente tíz magyar és tíz román diáknak nyújtson tíz hónapig havi 200 lejes ösztöndíjat, a Mecénás csak a nagyváradi önkormányzat 2003. január 30-ai ülésén megszavazott határozat alapján kapott – 49 évre ingyenes használatra – egyhektáros építési telket, amelynek fejében vállalta a fiatalok támogatását.
A telekre az Ady Konferencia Központ 320 millió forintos beruházásának elkezdése érdekében volt szükség. A Krónika birtokába jutott feljegyzés rávilágít, hogy miközben az NKÖM egy pályázat elbírálása nyomán irányozta elő a támogatási összeget a KREK-nek, a Medgyessy-kormány nem pályázat útján szerződött a Mecénással, sőt a megállapodásból kizárta a Tiszántúli Református Egyházkerületet, holott eredetileg a pénzfelhasználás szempontjából jelentős kitételként szerepelt, hogy a projekt megvalósítása a magyarországi egyház közreműködésével valósítható meg.
A Mecénás Alapítványhoz 2003 júniusától 2004 novemberéig hat részletben futott be a támogatási összeg, ám a tervezett termálszálló helyett mindössze egy – főleg politikai, ifjúsági és művelődési rendezvényeknek otthont adó – konferenciaterem valósult meg. Nem érdektelen egyébként, hogy a Mecénás 2003 augusztusában a szerződés módosítását kezdeményezi arra hivatkozva, hogy a váradi építési terület alatt vezetékek húzódnak, és teljes talajcserére van szükség – mindez később indokként szolgál arra is, miért akadozik a projekt kivitelezése –, holott a NOS Kft. által az új helyszínre is elkészített megvalósíthatósági tanulmánya ennek ellentmond, leszögezve: nincsenek föld alatti vezetékek. Ráadásul a kifizetések úgy indulnak, hogy a Mecénás fel sem mutatott megvalósítási tanulmányt, amely majd csak 2003 júliusában készül el.
Mindezek dacára Petróczi Sándor, a HTMH alelnöke 2006 áprilisában jelzi Szabó Vilmos nemzetpolitikáért felelős politikai államtitkárnak, hogy megtekintette az épülő Ady Konferencia Központot, és javasolja a támogatási program lezárását. Ami meg is történt, noha tételes elszámolás nem történt, és az intézmény sem készült el. Mindezt Kiss Sándor, a Mecénás kuratóriumának elnöke korábban a Krónikának azzal magyarázta, hogy a magyar kormánytól kapott támogatás távolról sem fedezte a projekt megvalósításának teljes költségét. Az ügy kapcsán a második Orbán-kormány hivatalba lépése után készített belső vizsgálatok arra a következtetésre jutottak, hogy a Kiss Elemér kancelláriaminiszter vezette Miniszterelnöki Hivatal érintett ügyvezetői és vezetői nem tartották be a közigazgatási, illetve az államigazgatási eljárásról szóló törvényt, továbbá a belső és pénzkezelési szabályzatokat.
Különösen kifogásolja a jelentés, hogy a beruházás tárgya 49 év múlva a román állam, pontosabban a nagyváradi önkormányzat tulajdonába száll, és a magyar adófizetők pénze nem a határon túli magyarságot szolgálja. A dokumentum megállapítja: az Érmindszenten létesítendő termálfürdő és vallási-kulturális zarándokhely megvalósításának meghiúsításában részt vevő személyek mulasztással működtek közre abban, hogy a KREK és az MRETE ne tudja végrehajtani a beruházást. „Továbbá feltehetőleg együttműködtek abban, vélhetőleg jogellenesen vagy etikátlanul, hogy az MH a magyar költségvetésből a román állam nagyváradi önkormányzatát gyarapítsa” – szögezi le a jelentés.
Politikai-gazdasági összefonódások
Az eltérített Ady-projekt esetében nem mellékes, hogy a kudarcba fulladt terv mögött álló Mecénás Alapítvány vezetőségében fellelhető az RMDSZ Bihar megyei szervezetének teljes vezérkara. A szövetség területi szervezetét irányító Kiss Sándor elnökölte alapítvány igazgatója Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke, a kuratórium tagja továbbá Biró Rozália nagyváradi alpolgármester, a megyei választmány elnöke, Lakatos Péter, a nemrég a számvevőszék vezetőségi tagjává kinevezett volt parlamenti képviselő és Földes Béla egykori városi tanácsos.
Ugyanezek a politikusok irányítják az RMDSZ másik szervezetét, a Partium Alapítványt is, ugyanakkor jórészt valamennyien jelentős gazdasági holdudvart építettek ki maguk körül, cégeik pedig több esetben összefonódnak. Biró és Kiss egyaránt részvényese például a Bioland, Biolact, Pro Idea, Soft Partner, Lancelot vagy Alexis Kft.-nek, Lakatos a Sinteza Rt., az Interprotect és a Sprinkler Kft. részvényese (utóbbi havi száz euróban részesül a váradi színháznak nyújtott tűzvédelmi szolgáltatásáért), míg Szabó a Gubeur Consult Kft. ügyvezetője és részvényese, továbbá a Consacs Kft. ügyvezetője. (Az RMDSZ-es ügyvezető cége különben szerződéses viszonyban áll a magyar kormány befektetési és kereskedelemfejlesztési ügynökségével, az ITD Hungary Zrt.-vel).
A legnagyobb üzletember-politikusnak egyértelműen Kiss Sándor számít közülük, akinek jelentős médiabirodalmat is sikerült kiépítenie: érdekelt a Partium Rádióban, a Nagyvarad.ro hírportálban, ezenkívül a Bihar Megyei Tanács kiadásában és finanszírozásában jelenik meg a Várad folyóirat, amely kiegészül a szintén az RMDSZ-hez kötődő Biharország hetilappal (utóbbi két kiadványt idén 401 ezer lejjel finanszírozta a megyei önkormányzat). Mint arról beszámoltunk, a bihari RMDSZ-politikusok gazdasági érdekeltségeit és vagyonosodását „bogarászni” kezdte az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség is.
Az ANI legutóbb Biró Rozália ellen indított eljárást, mivel alpolgármesterként úgy adta bérbe a Partium Alapítványnak – amelynek alapító és vezetőtanácsi tagja – a Léda-házat, hogy az nem is volt a város tulajdona. Lakatos Péter vagyonosodása ügyében ugyancsak vizsgálódik az ANI, amely 11 ezer eurós különbséget vélt felfedezni a volt honatya korábbi jövedelme és kiadásai között. Lakatos azonban abszurdnak, fölöslegesnek és bosszúhadjáratnak tartja az eljárást, majd miután nemrég a nagyváradi bíróság jóváhagyta az ANI szakértői vizsgálatát, beperelte az ügynökséget.
Rehabilitálnák Érmindszentet
A magyar kormánynak a meghiúsult váradi Ady-létesítménnyel kapcsolatos álláspontjától függetlenül esély körvonalazódik arra, hogy – ha több mint egy évtizedes csúszással is – Érmindszenten mégis megvalósuljon a KREK által eltervezett termálfürdő és irodalmi zarándokhely. Ezt támasztja alá Szászfalvi Lászlónak, a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárának a hét elején Szatmárnémetiben tett látogatása is.
Szászfalvi pozitív választ adott Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke előterjesztésére, miszerint a magyar kormány támogassa az érmindszenti projektet, hiszen a központ az egész kistérség számára fellendülést hozhatna, ugyanis az Ady-emlékhelyen kívül alkotótáborok és nagyobb rendezvények szervezésére alkalmas konferencia-központ is helyet kapna a termálfürdő mellett. E téren csütörtökön már együttműködési megállapodás is született az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt között. Csehi Árpád, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke (megyei tanácselnök) és Zatykó Gyula, az EMNP megbízott alelnöke, partiumi régió-koordinátora szándéknyilatkozatot írt alá a két szervezet együttműködéséről, melynek célja Ady szülőfalujának és vonzáskörzetének gazdasági és szellemi rehabilitációja.
A két fél megegyezett abban, hogy egy ilyen kiemelkedő nemzeti érték nem szabad politikai csatározások színtere legyen, hiszen a megőrzéséhez közös erőfeszítésekre van szükség. A felek a további egyeztetési folyamat során kidolgozzák Érmindszent és környéke gazdasági, területfejlesztési és kulturális rehabilitációs terveit, és mindent megtesznek, hogy Érmindszentet bekapcsolják a régió gazdasági és szellemi vérkeringésébe. Az együttműködésen belül kiemelkedő projektnek számít az Ady Endre örökségét éltetni hivatott emlékhely fejlesztése.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2011. november 20.
Zarándoklat Érmindszentre, Ady Endre szülőfalujába
Ady Endre születésének 134. évfordulójára emlékeztek 2011. november 19-én, szombaton a költő szülőfalujában, a korábban Szilágy, ma Szatmár megyéhez tartozó Érmindszenten. A település református templomában ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét az irodalmi zarándoklat. Balla Árpád helyi lelkipásztor köszöntötte a templomot zsúfolásig megtöltő résztvevőket: a határon innen és túlról érkezett egyházi és világi méltóságokat, elöljárókat, irodalmárokat, pedagógusokat és diákokat.
Szentbeszédet mondott Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke. „Ady Endre az emberi lélek nyugtalanságával kereste a választ az emberiség nagy kérdéseire. Istenes verseiből kitűnik, hogy közel állt ahhoz, hogy megtalálja a választ, de nem volt elég kitartó és mindig visszatért a kételkedés árnyékába” – fogalmazott a római katolikus püspök. Ehhez a gondolatmenethez kapcsolódott Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke is, aki Ady Endrét „perlekedő világi prófétának” és a „kemény és ítéletes szavak zseniális megfogalmazójának” nevezte. A prófétaság karikatúrája, a bibliai Jónás példáján keresztül az igehirdető arra hívta fel a figyelmet, hogy „az örömöt kisajátítani, önzőségben vagy önsajnálatban élni nem kedves cselekedet Isten előtt”.
Az istentiszteletet követően Ady szülőházának udvarán, a költő mellszobránál folytatódott a megemlékezés, ahol elsőként Csehi Árpád Szabolcs, a Szatmár Megyei Tanács elnöke mondott köszöntőt. Hangsúlyozta: önös érdekeink helyett a nemzet érdekeit kell előtérbe helyezni. Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke elmondta Ady Endre egy új és igazságosabb élet hírnöke volt, aki kritikai önszemléletre próbálta rávezetni a nemzet fiait. Ostorozó szavai 2011-ben is érvényesek, tette hozzá az anyaországi elöljáró. Szilágyi Mátyás főkonzul példamutatónak nevezte Ady Endre életművét és hazaszeretetét. „Nagy költőnk féltve óvta a Partiumot, Erdélyt, a kicsiny hazát a szétszakadástól, a nemzethaláltól, mintegy előre látva a magyarság nagy tragédiáját, Trianont” – hangzott el. Gál András Levente, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárának üdvözlő szavait Nemes Csaba politikai főtanácsadó tolmácsolta. „Úgy kell szolgálni a nemzet ügyét, hogy nem várunk érte fizetséget, és áldozatokra is készek vagyunk. Csak azt a csatát veszíthetjük el, amelyben el sem indultunk” – állt az államtitkár Budapesten keltezett levelében.
Az ünnepi beszédek sorát L. Simon László költő, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke nyitotta meg, aki erdélyi utazásainak élményét is felelevenítve a magyar-magyar és magyar-román megbékélés szükségszerűségét hangsúlyozta. Kifejtette: „közös dolgunk erdélyi magyaroknak, anyaországi magyaroknak, romániai románoknak, hogy együtt tegyünk azért, hogy a magyarok hazájuknak érezhessék továbbra is a saját szülőföldjüket. Hogy megőrizhessék nyelvüket, kultúrájukat, hogy mindent megtehessenek azért, hogy azt a kultúrát és azt a nyelvet vihessék tovább, amelyet éppen Ady hagyott örökül számukra.” Véleménye szerint az Érmindszenten született költő a felelős politizálás megtestesítője, saját lelkiismeretünk szimbóluma. Szili Katalin, független országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke ünnepi beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy Ady Endre egyszerre volt magyar és európai. Mindaz, amit költészete képvisel, arra emlékeztet bennünket, mai magyarokat, hogy alakítói lehetünk saját sorsunknak legyen szó a jólétünk megteremtéséről, vagy az autonómiatörekvésekről, hangoztatta a képviselőasszony.
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke beszéde elején felelevenítette Ady születésének századik évfordulója alkalmából, az ébredező ellenállás évében, 1977-ben tartott zarándoklatot. Akkor a Szekuritáté ügynökeinek jelenlétében zajlott az ünnepség. Ezzel kapcsolatosan megjegyezte, hogy a tikosszolgálati dossziékban a mai napig megtalálhatóak a jelentések arról, hogy kik voltak jelen és mit mondtak. Visszaemlékezésében az EP-alelnök kitért a szabadulás esztendejében, 1990-ben szervezett első szabad zarándoklatra, majd felidézte a 2002-es évet is, amelyet a „kisiklatás évének” nevezett. Ekkor lopták el ugyanis a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nyertes pályázatát és hiúsították meg az érmindszenti kulturális központ és termálfürdő megvalósulását, mondta. Örömét fejezte ki, hogy 2011-re újra együtt, a politikai pártálláson felülemelkedve emlékezhetnek meg Ady Endréről.
Az érmindszenti Ady-központ szükségességét hangoztatva Tőkés László elmondta: „Nem tehetjük meg azt, hogy Ady Endrét az egekig felmagasztaljuk, míg Érmindszent lent marad a sárban. Kompromisszumokat lehet kötni, de megalkudnunk végzetes lehet.” A 320 milliós projekt meghiúsulása szerinte a hallgatásnak is köszönhető, hiszen nem volt aki szóljon ellene. „Van amikor nem szabad hallgatni. «Góg és Magóg fia», «a protestáló hit és küldetéses vétó» apostola hogyan is tűrhetné meg, hogy itt álljunk és ünnepeljük őt miközben az elhallgattatás gyászos koszorúit hordjuk szobrának talapzatára.” – hangzott el. Az ünneplés hitelét Tőkés László szerint csak az adja vissza, ha elég bátrak vagyunk a szólásra és a cselekvésre Érmindszent érdekében.
Beszéde utolsó részében az EP-alelnök azt hangsúlyozta, hogy fel kell lépni a korrupció, az állam kifosztása és eladósítása ellen. Össze kell fogni, hiszen „éhes gyomorral és kifosztottan nem lehet magyarnak lenni."
Az Ady-költemények szavalásával és a költő megzenésített verseinek előadásával kísért ünnepség végén Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke mondott áldást, majd a résztvevők megkoszorúzták Ady Endre mellszobrát.
Nagyvárad, 2011. november 20.
Erdély.ma
Ady Endre születésének 134. évfordulójára emlékeztek 2011. november 19-én, szombaton a költő szülőfalujában, a korábban Szilágy, ma Szatmár megyéhez tartozó Érmindszenten. A település református templomában ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét az irodalmi zarándoklat. Balla Árpád helyi lelkipásztor köszöntötte a templomot zsúfolásig megtöltő résztvevőket: a határon innen és túlról érkezett egyházi és világi méltóságokat, elöljárókat, irodalmárokat, pedagógusokat és diákokat.
Szentbeszédet mondott Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke. „Ady Endre az emberi lélek nyugtalanságával kereste a választ az emberiség nagy kérdéseire. Istenes verseiből kitűnik, hogy közel állt ahhoz, hogy megtalálja a választ, de nem volt elég kitartó és mindig visszatért a kételkedés árnyékába” – fogalmazott a római katolikus püspök. Ehhez a gondolatmenethez kapcsolódott Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke is, aki Ady Endrét „perlekedő világi prófétának” és a „kemény és ítéletes szavak zseniális megfogalmazójának” nevezte. A prófétaság karikatúrája, a bibliai Jónás példáján keresztül az igehirdető arra hívta fel a figyelmet, hogy „az örömöt kisajátítani, önzőségben vagy önsajnálatban élni nem kedves cselekedet Isten előtt”.
Az istentiszteletet követően Ady szülőházának udvarán, a költő mellszobránál folytatódott a megemlékezés, ahol elsőként Csehi Árpád Szabolcs, a Szatmár Megyei Tanács elnöke mondott köszöntőt. Hangsúlyozta: önös érdekeink helyett a nemzet érdekeit kell előtérbe helyezni. Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke elmondta Ady Endre egy új és igazságosabb élet hírnöke volt, aki kritikai önszemléletre próbálta rávezetni a nemzet fiait. Ostorozó szavai 2011-ben is érvényesek, tette hozzá az anyaországi elöljáró. Szilágyi Mátyás főkonzul példamutatónak nevezte Ady Endre életművét és hazaszeretetét. „Nagy költőnk féltve óvta a Partiumot, Erdélyt, a kicsiny hazát a szétszakadástól, a nemzethaláltól, mintegy előre látva a magyarság nagy tragédiáját, Trianont” – hangzott el. Gál András Levente, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárának üdvözlő szavait Nemes Csaba politikai főtanácsadó tolmácsolta. „Úgy kell szolgálni a nemzet ügyét, hogy nem várunk érte fizetséget, és áldozatokra is készek vagyunk. Csak azt a csatát veszíthetjük el, amelyben el sem indultunk” – állt az államtitkár Budapesten keltezett levelében.
Az ünnepi beszédek sorát L. Simon László költő, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke nyitotta meg, aki erdélyi utazásainak élményét is felelevenítve a magyar-magyar és magyar-román megbékélés szükségszerűségét hangsúlyozta. Kifejtette: „közös dolgunk erdélyi magyaroknak, anyaországi magyaroknak, romániai románoknak, hogy együtt tegyünk azért, hogy a magyarok hazájuknak érezhessék továbbra is a saját szülőföldjüket. Hogy megőrizhessék nyelvüket, kultúrájukat, hogy mindent megtehessenek azért, hogy azt a kultúrát és azt a nyelvet vihessék tovább, amelyet éppen Ady hagyott örökül számukra.” Véleménye szerint az Érmindszenten született költő a felelős politizálás megtestesítője, saját lelkiismeretünk szimbóluma. Szili Katalin, független országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke ünnepi beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy Ady Endre egyszerre volt magyar és európai. Mindaz, amit költészete képvisel, arra emlékeztet bennünket, mai magyarokat, hogy alakítói lehetünk saját sorsunknak legyen szó a jólétünk megteremtéséről, vagy az autonómiatörekvésekről, hangoztatta a képviselőasszony.
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke beszéde elején felelevenítette Ady születésének századik évfordulója alkalmából, az ébredező ellenállás évében, 1977-ben tartott zarándoklatot. Akkor a Szekuritáté ügynökeinek jelenlétében zajlott az ünnepség. Ezzel kapcsolatosan megjegyezte, hogy a tikosszolgálati dossziékban a mai napig megtalálhatóak a jelentések arról, hogy kik voltak jelen és mit mondtak. Visszaemlékezésében az EP-alelnök kitért a szabadulás esztendejében, 1990-ben szervezett első szabad zarándoklatra, majd felidézte a 2002-es évet is, amelyet a „kisiklatás évének” nevezett. Ekkor lopták el ugyanis a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nyertes pályázatát és hiúsították meg az érmindszenti kulturális központ és termálfürdő megvalósulását, mondta. Örömét fejezte ki, hogy 2011-re újra együtt, a politikai pártálláson felülemelkedve emlékezhetnek meg Ady Endréről.
Az érmindszenti Ady-központ szükségességét hangoztatva Tőkés László elmondta: „Nem tehetjük meg azt, hogy Ady Endrét az egekig felmagasztaljuk, míg Érmindszent lent marad a sárban. Kompromisszumokat lehet kötni, de megalkudnunk végzetes lehet.” A 320 milliós projekt meghiúsulása szerinte a hallgatásnak is köszönhető, hiszen nem volt aki szóljon ellene. „Van amikor nem szabad hallgatni. «Góg és Magóg fia», «a protestáló hit és küldetéses vétó» apostola hogyan is tűrhetné meg, hogy itt álljunk és ünnepeljük őt miközben az elhallgattatás gyászos koszorúit hordjuk szobrának talapzatára.” – hangzott el. Az ünneplés hitelét Tőkés László szerint csak az adja vissza, ha elég bátrak vagyunk a szólásra és a cselekvésre Érmindszent érdekében.
Beszéde utolsó részében az EP-alelnök azt hangsúlyozta, hogy fel kell lépni a korrupció, az állam kifosztása és eladósítása ellen. Össze kell fogni, hiszen „éhes gyomorral és kifosztottan nem lehet magyarnak lenni."
Az Ady-költemények szavalásával és a költő megzenésített verseinek előadásával kísért ünnepség végén Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke mondott áldást, majd a résztvevők megkoszorúzták Ady Endre mellszobrát.
Nagyvárad, 2011. november 20.
Erdély.ma
2011. november 21.
Beszélgetés Diósi Felíciával, a Csángó vagyok című könyv szerzőjével
- Melyik csángó településről származik?
- Lujzikalagor, Bákótól 6 kilométerre.
- Mikor jött Magyarországra?
- 1995-ben. De előtte Erdélyben éltem öt évet. Ott fejeztem be a nyolcadik általánost és a gimnáziumot. - Ha jól tudom, férjnél van. Honnan származik a férje?
- Férjnél vagyok, és férjem is elcsángált. Ő vajdasági magyar.
- Vannak-e gyermekei?
- Két gyermekem van, egy két éves kislányom, Anna, és egy öt éves fiam Péter.
- Van-e olyan hagyomány, amelyet a mai napig őriz?
- Csak kizárólag csángó szokásunk nincs, mert a mindennapjainkat átszövi a jelenlegi magyar élet, amit a gyerekeink elvárnak, látnak az óvodában, a barátoknál. Ugyanakkor a vajdasági, azon belül is a doroszlói és a lujzikalagori szokások ötvöződnek. Gondolok itt a nagy ünnepekre való készülődés, a húsvétra, a karácsonyra, mindhárom helyen különböznek. Nálunk ez összekeveredett, és egyedivé vált. Ám én, magamban csángóként élek Budapesten. Ami belém vésődött gyermekkoromban az a mai napig bennem él. Így ha tésztát dagasztok, keresztet vettek rá, ha egy igen szép kis babát látok, gyorsan magamban háromszor köpök, nehogy megigézzem. És van még persze jó pár ilyen. Ezek maguktól jönnek.
- Milyen körülmények között nőtt fel? Meséljen egy pár mondatban a családjáról.
- Innen a városból, vagy innen a felnőtt koromból azt mondanám, nagyon szegények voltunk. De amikor én otthon gyerekként éltem, cseperedtem – hetedikként a tízből –, ezt annyira nem éreztem. Persze, más családokhoz képest ahol kevesebb gyermek volt, szegénynek számítottunk. Enni mindig volt mit ennünk. Ruháinkat egymástól örököltük. A kevesebbet, csak olykor érzékeltem, amikor például búcsúba kevesebb költő pénzt kaptam, mint barátnőim. Egyébként a kommunizmus előtt egészen jó módú családnak számítottunk. Az egyik nagyapám rangos katona volt, a másiknak pedig malma volt a faluban. Ez nagy dolog volt , mert a környék faluból oda jártak. Egyszer csak mindent elvettek, államosítottak.
- Milyen változáson ment át a szülőfaluja az elmúlt 30 évben?
- A rezsim alatt a falu élete igazodott a kényszerekhez, igyekezvén a hagyományokat megélni, folytatni. Majd 1989 után és talán még inkább kettőezer után, amint megnyíltak a határok, népvándorláshoz hasonlóan a fiatalok tömegével mentek külföldre. Sajnos nem tanulni, hanem dolgozni. Munkához láttak, és szinte kivétel nélkül, mondhatnám egész Csángliába, mert nem csak Lujzikalagorra jellemző, házat építenek. Haza küldik a pénzt, és nyári szabadságok alatt építkeznek. Ezért a mai csángó faluk kicsit a háborús övezetekre hasonlítanak. A házak félig készek, a kicsik a nagymamákra vannak bízva. Sajnos ez nem jelenti azt, hogy vissza is térnek, és életvitelszerűen ott fognak élni.
- Mit jelent kint csángónak lenni? Hogyan viszonyulnak Önökhöz a környező népcsoportok? (románok, erdélyiek)
- Amíg Erdélybe nem mentem, azt sem tudtam, hogy csángó vagyok. Amíg otthon, éltem vallásunk szerint különböztettük meg magunkat. Mert voltak az oláhok, azaz az ortodox hitűek, akiket a románokkal azonosítottunk, és voltunk mi a katolikusok. Ha valaki Erdélyből, jött akkor azt magyarnak hívtuk. Konfliktusok nem voltak, mert mindenki élte saját életét saját falujában. Zárt közösség voltunk. Bár egymás mellett vannak a falvak, nem keveredtünk. Házasságok ritkán fordultak elő más vallásúakkal. A faluban egy két román család élt, ők is tanítók, vagy tanárok voltak. Mostanra a közösség már nem alkot egy egységet. A falvak határai összemosódtak. Az üzletek, és egyéb vállalkozások egymásba öntött mindenkit. Talán a vallás maradt még állandó jelleggel. Bár felütötték fejüket egyéb új keletű vallások is.
- Ön szerint hova fog fejlődni a következő 30 évben a szülőfaluja?
- Oda ahová minden egyéb úgymond fejlett európai falú fejlődött. Hogy ez fejlődésnek nevezhető-e? Mindenki eldönti maga. A csángó közösség nem marad meg. Bekebelezik. Megállítani sajnos nem lehet. Inkább csak megmenteni belőle, hogy legalább mutatóban legyen mit megmutatnunk, gyermekeinek, unokáinknak, a világnak.
- Mivel foglalkozik jelenleg?
- Gyesen vagyok, és az utamat keresem. Olyasmivel szeretnék foglalkozni, ami mögött van valami. Valami, ami értelmet ad annak, hogy csángó vagyok és Budapesten élek.
- Honnan jött az ötlet, hogy tollat ragadjon, és könyvet írjon?
- Nem az én ötletem volt. Egy pályázatra találtam, ami csángók életéről kért egy rövid beszámolót. Részt vettem benne, és első díjas lettem. Ferenczes István, aki a Hargita kiadó vezetője, felkért, hogy írjak erről bővebben. Akkoriban még nem voltak gyerekeim, és sokat dolgoztam. De az egyik hétvégén, amikor éppen egyedül voltam, leültem és csak írtam és írtam. Kikívánkozott belőlem a sok szó. Amikor visszaolvastam, nevettem, és sírtam. Együtt éreztem önmagammal.
- Lesz-e folytatása a könyvének?
- Szeretném. Még sok minden van, ami mocorog bennem.
magyarfalu.hu
Diósi Felícia könyve leánykori nevén jelent meg: Gábor Felícia: Csángó vagyok /Hargita Kiadó, Csíkszereda, 2005/, bővített kiadás: Csángó vagyok /Hargita Kiadó, Csíkszereda, 2008/. –Újabb kiadás: Csángó vagyok /Pannónia-Print Kiadó, Budapest, 2012/
Erdély.ma
- Melyik csángó településről származik?
- Lujzikalagor, Bákótól 6 kilométerre.
- Mikor jött Magyarországra?
- 1995-ben. De előtte Erdélyben éltem öt évet. Ott fejeztem be a nyolcadik általánost és a gimnáziumot. - Ha jól tudom, férjnél van. Honnan származik a férje?
- Férjnél vagyok, és férjem is elcsángált. Ő vajdasági magyar.
- Vannak-e gyermekei?
- Két gyermekem van, egy két éves kislányom, Anna, és egy öt éves fiam Péter.
- Van-e olyan hagyomány, amelyet a mai napig őriz?
- Csak kizárólag csángó szokásunk nincs, mert a mindennapjainkat átszövi a jelenlegi magyar élet, amit a gyerekeink elvárnak, látnak az óvodában, a barátoknál. Ugyanakkor a vajdasági, azon belül is a doroszlói és a lujzikalagori szokások ötvöződnek. Gondolok itt a nagy ünnepekre való készülődés, a húsvétra, a karácsonyra, mindhárom helyen különböznek. Nálunk ez összekeveredett, és egyedivé vált. Ám én, magamban csángóként élek Budapesten. Ami belém vésődött gyermekkoromban az a mai napig bennem él. Így ha tésztát dagasztok, keresztet vettek rá, ha egy igen szép kis babát látok, gyorsan magamban háromszor köpök, nehogy megigézzem. És van még persze jó pár ilyen. Ezek maguktól jönnek.
- Milyen körülmények között nőtt fel? Meséljen egy pár mondatban a családjáról.
- Innen a városból, vagy innen a felnőtt koromból azt mondanám, nagyon szegények voltunk. De amikor én otthon gyerekként éltem, cseperedtem – hetedikként a tízből –, ezt annyira nem éreztem. Persze, más családokhoz képest ahol kevesebb gyermek volt, szegénynek számítottunk. Enni mindig volt mit ennünk. Ruháinkat egymástól örököltük. A kevesebbet, csak olykor érzékeltem, amikor például búcsúba kevesebb költő pénzt kaptam, mint barátnőim. Egyébként a kommunizmus előtt egészen jó módú családnak számítottunk. Az egyik nagyapám rangos katona volt, a másiknak pedig malma volt a faluban. Ez nagy dolog volt , mert a környék faluból oda jártak. Egyszer csak mindent elvettek, államosítottak.
- Milyen változáson ment át a szülőfaluja az elmúlt 30 évben?
- A rezsim alatt a falu élete igazodott a kényszerekhez, igyekezvén a hagyományokat megélni, folytatni. Majd 1989 után és talán még inkább kettőezer után, amint megnyíltak a határok, népvándorláshoz hasonlóan a fiatalok tömegével mentek külföldre. Sajnos nem tanulni, hanem dolgozni. Munkához láttak, és szinte kivétel nélkül, mondhatnám egész Csángliába, mert nem csak Lujzikalagorra jellemző, házat építenek. Haza küldik a pénzt, és nyári szabadságok alatt építkeznek. Ezért a mai csángó faluk kicsit a háborús övezetekre hasonlítanak. A házak félig készek, a kicsik a nagymamákra vannak bízva. Sajnos ez nem jelenti azt, hogy vissza is térnek, és életvitelszerűen ott fognak élni.
- Mit jelent kint csángónak lenni? Hogyan viszonyulnak Önökhöz a környező népcsoportok? (románok, erdélyiek)
- Amíg Erdélybe nem mentem, azt sem tudtam, hogy csángó vagyok. Amíg otthon, éltem vallásunk szerint különböztettük meg magunkat. Mert voltak az oláhok, azaz az ortodox hitűek, akiket a románokkal azonosítottunk, és voltunk mi a katolikusok. Ha valaki Erdélyből, jött akkor azt magyarnak hívtuk. Konfliktusok nem voltak, mert mindenki élte saját életét saját falujában. Zárt közösség voltunk. Bár egymás mellett vannak a falvak, nem keveredtünk. Házasságok ritkán fordultak elő más vallásúakkal. A faluban egy két román család élt, ők is tanítók, vagy tanárok voltak. Mostanra a közösség már nem alkot egy egységet. A falvak határai összemosódtak. Az üzletek, és egyéb vállalkozások egymásba öntött mindenkit. Talán a vallás maradt még állandó jelleggel. Bár felütötték fejüket egyéb új keletű vallások is.
- Ön szerint hova fog fejlődni a következő 30 évben a szülőfaluja?
- Oda ahová minden egyéb úgymond fejlett európai falú fejlődött. Hogy ez fejlődésnek nevezhető-e? Mindenki eldönti maga. A csángó közösség nem marad meg. Bekebelezik. Megállítani sajnos nem lehet. Inkább csak megmenteni belőle, hogy legalább mutatóban legyen mit megmutatnunk, gyermekeinek, unokáinknak, a világnak.
- Mivel foglalkozik jelenleg?
- Gyesen vagyok, és az utamat keresem. Olyasmivel szeretnék foglalkozni, ami mögött van valami. Valami, ami értelmet ad annak, hogy csángó vagyok és Budapesten élek.
- Honnan jött az ötlet, hogy tollat ragadjon, és könyvet írjon?
- Nem az én ötletem volt. Egy pályázatra találtam, ami csángók életéről kért egy rövid beszámolót. Részt vettem benne, és első díjas lettem. Ferenczes István, aki a Hargita kiadó vezetője, felkért, hogy írjak erről bővebben. Akkoriban még nem voltak gyerekeim, és sokat dolgoztam. De az egyik hétvégén, amikor éppen egyedül voltam, leültem és csak írtam és írtam. Kikívánkozott belőlem a sok szó. Amikor visszaolvastam, nevettem, és sírtam. Együtt éreztem önmagammal.
- Lesz-e folytatása a könyvének?
- Szeretném. Még sok minden van, ami mocorog bennem.
magyarfalu.hu
Diósi Felícia könyve leánykori nevén jelent meg: Gábor Felícia: Csángó vagyok /Hargita Kiadó, Csíkszereda, 2005/, bővített kiadás: Csángó vagyok /Hargita Kiadó, Csíkszereda, 2008/. –Újabb kiadás: Csángó vagyok /Pannónia-Print Kiadó, Budapest, 2012/
Erdély.ma
2011. november 21.
Gyermekek határok nélkül: romániai és szerbiai együttműködés a magyar szórványban
Temesvár/Zenta/Budapest
Véghez közeledik az egyik romániai és szerbiai magyar egyesület európai uniós támogatással megvalósuló kezdeményezése, a Gyermekek határok nélkül. A szervezők még keresik a legjobban teljesítő diákok megfelelő jutalmazását.
A zentai "Ci-Fi" Civil Központ a temesvári Szórvány Alapítvánnyal közösen februárban kezdte el decemberig tartó programsorozatát, amelyben a román-szerb határ két oldaláról tíz romániai és tíz szerbiai bánsági település általános iskolás korú magyar anyanyelvű gyermekei vesznek részt.
A tízhónapos csapatvetélkedővel a szervezők célja színesíteni a magyar szempontból szórványnak számító kistelepüléseken élő gyermekek életét - mondta Kovács Katalin, a temesvári Szórvány Alapítvány irodavezetője és programmenedzsere az MTI-nek.
A programokon résztvevő több száz gyermeknek bábszínházi előadásokat, tudományos-, helytörténeti- és sportvetélkedőket szerveztek. A programsorozat december 3-án a vajdasági Zentán gyermekfesztivállal zárul.
Kellemes gondot okoz a szervezőknek, hogy az uniós pályázatban nem szerepelt a résztvevő csapatok díjazása, viszont az eddigi tapasztalataik szerint a gyermekek igényelnék ezt. Saját lehetőségeiken túl ezért a záró rendezvényig olyan támogatókat próbálnak felkutatni, akik jutalmul például ingyenes nyári tábort tudnak felajánlani a szerbiai és romániai szórványtelepülésekről érkező néhány magyar gyermekeknek.
A tíz hónapon át tartó programsorozatról és a szervezőkről részletesebb információt a www.banatkids.eu honlapon lehet találni.
MTI
Temesvár/Zenta/Budapest
Véghez közeledik az egyik romániai és szerbiai magyar egyesület európai uniós támogatással megvalósuló kezdeményezése, a Gyermekek határok nélkül. A szervezők még keresik a legjobban teljesítő diákok megfelelő jutalmazását.
A zentai "Ci-Fi" Civil Központ a temesvári Szórvány Alapítvánnyal közösen februárban kezdte el decemberig tartó programsorozatát, amelyben a román-szerb határ két oldaláról tíz romániai és tíz szerbiai bánsági település általános iskolás korú magyar anyanyelvű gyermekei vesznek részt.
A tízhónapos csapatvetélkedővel a szervezők célja színesíteni a magyar szempontból szórványnak számító kistelepüléseken élő gyermekek életét - mondta Kovács Katalin, a temesvári Szórvány Alapítvány irodavezetője és programmenedzsere az MTI-nek.
A programokon résztvevő több száz gyermeknek bábszínházi előadásokat, tudományos-, helytörténeti- és sportvetélkedőket szerveztek. A programsorozat december 3-án a vajdasági Zentán gyermekfesztivállal zárul.
Kellemes gondot okoz a szervezőknek, hogy az uniós pályázatban nem szerepelt a résztvevő csapatok díjazása, viszont az eddigi tapasztalataik szerint a gyermekek igényelnék ezt. Saját lehetőségeiken túl ezért a záró rendezvényig olyan támogatókat próbálnak felkutatni, akik jutalmul például ingyenes nyári tábort tudnak felajánlani a szerbiai és romániai szórványtelepülésekről érkező néhány magyar gyermekeknek.
A tíz hónapon át tartó programsorozatról és a szervezőkről részletesebb információt a www.banatkids.eu honlapon lehet találni.
MTI
2011. november 22.
Kelemen Hunor Budapesten találkozik Orbán Viktorral
„Az első pillanattól kezdve azt mondtam, hogy függetlenül attól, hogy ki kinek a barátja, az RMDSZ érdekelt abban és nyitott arra, hogy a magyar kormánnyal partneri, szoros együttműködést folytasson” – mondta sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke hangsúlyozta, szövetségi elnökké való választása óta szorgalmazza a kapcsolat szorosabbra fűzését. Hozzátette, ő maga több találkozón is részt vett a magyar kormány különböző szintű tisztségviselőivel, és júliusban „konstruktív” párbeszédet folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel Tusnádfürdőn.
Akkor a felek abban egyeztek meg, hogy év végéig megszervezik a kétoldalú találkozót. Az RMDSZ szövetségi elnöke elmondta, a héten Budapesten lesz a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) soros ülése, amelyen valószínűleg sor kerül egy külön találkozóra a magyar kormányfővel.
Az RMDSZ és a Fidesz kapcsolatára vonatkozóan Kelemen Hunor hangsúlyozta, ebben a pillanatban nincsenek olyan problémák, amelyek a szorosabb együttműködést megakadályoznák.
Nyugati Jelen (Arad)
„Az első pillanattól kezdve azt mondtam, hogy függetlenül attól, hogy ki kinek a barátja, az RMDSZ érdekelt abban és nyitott arra, hogy a magyar kormánnyal partneri, szoros együttműködést folytasson” – mondta sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke hangsúlyozta, szövetségi elnökké való választása óta szorgalmazza a kapcsolat szorosabbra fűzését. Hozzátette, ő maga több találkozón is részt vett a magyar kormány különböző szintű tisztségviselőivel, és júliusban „konstruktív” párbeszédet folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel Tusnádfürdőn.
Akkor a felek abban egyeztek meg, hogy év végéig megszervezik a kétoldalú találkozót. Az RMDSZ szövetségi elnöke elmondta, a héten Budapesten lesz a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) soros ülése, amelyen valószínűleg sor kerül egy külön találkozóra a magyar kormányfővel.
Az RMDSZ és a Fidesz kapcsolatára vonatkozóan Kelemen Hunor hangsúlyozta, ebben a pillanatban nincsenek olyan problémák, amelyek a szorosabb együttműködést megakadályoznák.
Nyugati Jelen (Arad)
2011. november 23.
„Egy műalkotás csak akkor tud szárnyalni, ha van honnan elrugaszkodnia”
Író–olvasó találkozó Háy Jánossal a Bölcsészettudományi Karon
– A műalkotások kapcsán egyetlen dologban hiszek, ez az, amit mélyen igaznak tudok tekinteni: hogy amit írok, annak mindig ritmusban kell lennie azzal, amit belül élek. Ilyenformán a művészet jelentékeny része önismereti kérdés; az embernek el kell mélyülnie önmagában, hogy tudja, ki akar megszólalni általa. Egyébként ez a mindennapi életben is így van: úgy kell élnünk, hogy minél többet menjünk befelé, s lássuk, kik vagyunk a világban, akik jelen vagyunk – magyarázta Háy János költő, író, drámaíró, képzőművész hétfőn délután, a Láthatatlan Kollégium és a János Zsigmond Unitárius Kollégium által közösen szervezett eseményen. A Gézagyerek, a Valami nehezék, az Egymáshoz tartozók és számos más kötet szerzőjével Selyem Zsuzsa irodalomtörténész és Jakab Villő Hanga egyetemi hallgató beszélgetett a Bölcsészettudományi Kar Eminescu termében.
Elsőként az Élet és irodalomban három évvel ezelőtt megjelent Asszimiláns című esszéje apropóján kérdeztek rá beszélgetőtársai: milyen volt Háy számára vidéki környezetből, a szlovák határ mellett fekvő Vámosmikoláról nagyvárosba költözni, és ez milyen hatással van az írásaira.
– Nekem nem az az alapproblémám, hogy milyen vidékről Budapestre menni, hanem az asszimiláció: egyik közegből a másikba átkerülni úgy, hogy valamilyen módon meg tudd mutatni, ki voltál valaha. Tehát hogy ne szakadjon le a múlt rólad, hanem ezt a múltat is fel tudd mutatni – mondta Háy János, hozzátéve: voltaképpen mindannyian asszimilánsak vagyunk, legyen szó kamaszból felnőtté válásról, Kolozsvárról Budapestre vagy New Yorkba költözésről, a legfontosabb viszont, hogy eközben egészben maradjon a személyiségünk. Angolul bárki meg tud tanulni, hogy közben észre sem veszik, honnan származik, vallja, de amennyiben letagadja a múltját, az valamikor, valahol vissza fog ütni: „egyszer szét fogja roppantani a személyiségedet, egyszer még bele fog kopogni a szívedbe, és nem biztos, hogy jókor és jó módon”. Egyrészt emiatt írta meg az Asszimiláns című szöveget, ugyanakkor az indiai és a magyarországi értelmiség közötti különbségek is hatással voltak rá.
– Nagyon sarkítva azt gondolom, hogy a magyarországi véleményalkotó elit túl gyakran és túl intenzíven van elfoglalva a saját problémáival, s úgy tűnik, fogalma sincs arról, mi történik az országban, hogy miként élnek Békéscsabán vagy azok az emberek, akik 70–80 ezer forintból tartanak el 2–3 gyermeket. Az ELTE-n és a Corvinus egyetemen gyakorlatilag nincs olyan diák, aki azt a pályát írja le, mint én, hogy jönne vidékről, kis faluból, viszonylag szegény és képzetlen szülőktől, és a tanulás fázisain keresztül eljutna oda, ahová a képességei lehetővé teszik. Amikor az egyik indiai egyetemen megkérdeztem a rektortól, hogy a diákok hány százaléka származik alsó kasztokból, mondott egy 68 százalék körüli arányt, és rögtön hozzáfűzte: „de szégyellem magam, mert azt szeretném, ha népességarányosan lennének”. Akkor én elszégyelltem magam, nehogy visszakérdezzen, hogy működik ez Magyarországon, mert egy jó gondolatot nem tudtam volna mondani. A pályák és tehetségek elindulásához szükséges pozitív diszkrimináció nálunk egyáltalán nem működik – részletezte Háy, aki szerint – az indiaiakhoz hasonlóan – nem lenne szégyen azt akarni, hogy egy adott társadalom jobb legyen, s tenni is ennek érdekében.
Az a tény pedig, hogy valaki asszimiláns, inkább élethelyzet, mint morális kategória: kilépni az egyént és a közösséget egyformán óvó térből, kipottyanni a védőhálóból, s átkerülni egy teljesen más közegbe. – Az asszimiláns életérzés végereményben azt jelenti, hogy örök életedben érzed a bizonytalanságot, benned van a félelem, hiszen ennek a sorsnak éppen ez az alapja: csak annyi vagy, amennyit te megteremtettél – hangsúlyozza. Márpedig az emberi sorsnak is egyik velejárója az esendőség: bármikor elbukhatunk, összeomolhatunk, de ettől vagyunk emberek, s amíg ezt fel tudjuk mutatni, addig maradhatunk igazán azok. – Amikor kommunikálunk egymással, nem a tökéletességgel beszélgetünk: látom a másik emberen, hogy ő is olyan, mint én, s tudom azt, hogy azon a pici repedésen keresztül, ami a szívemen, a sorsomon van, a másik ember belém tud nyúlni. Az asszimiláns átérzi ezt az esendőséget, és ezen keresztül, más emberek esendőségének is érzékeli a súlyát – értékelte.
Amiként pedig az ember személyisége nem lehet egységes a múlt ismerete és a vele való szembenézés nélkül, a műalkotásnak is szüksége van a valóságra, „csak akkor tud szárnyalni, ha van, honnan elrugaszkodnia”. S bár drámái valóban egy kis falusi közegből „dobbantanak”, de csak azért indulnak ki abból, hogy valami általánosan emberiről beszéljenek, vagy legalábbis olyan dolgokról, amelyek őt foglalkoztatták a megírás pillanatában. – Természetesnek tartom, hogy az író fel akar építeni egy világot, amelynek aztán az olvasó is részese lehet. A mű azonban nem bemutat valami külsőt: a dráma nem bemutatja például az autista gyermekek sorsát vagy a vidéki létet, Dosztojevkszkij A félkegyelműben nem azt vázolja, hogy milyen a pszichésen reccsent Miskin vagy a 19. századi Pétervár. A létről akar beszélni, és erre a beszélgetésre hív meg téged is – magyarázza Háy, érzékeltetve a játékszabályokat is: egyik oldalon az író áll, saját tapasztalati világával, a másik oldalon pedig az olvasó, ha pedig ez a két térfél találkozik, akkor utóbbi életébe is beleszól a mű.
–Akusztikusak az irodalmi alkotások, a drámák pedig különösképpen azok. Én eleve hangzásra írok, visszaolvasom a szöveget, és figyelem, hogy akusztikailag nem falsul-e; mert ha falsulást érzek, érdemes beleavatkoznom, biztos, hogy tartalmi hiba van benne – ecseteli a szerző, majd arról is szót ejt, hogy miért éppen a Gézagyerekből, ebből a három oldalnyi novellájából írt drámát. Megtudtuk: létfontosságú a nyelv, hiszen megmutatkozik benne az a világ, amelyet föl akar „pattintani”, de ugyanakkor az is fontos, hogy sorsa tekintetében teherbíró legyen az adott írás: hogy legyen benne olyan „sorslehetőség”, amely megér két órát, amit ki lehet bontani, tovább lehet beszélni. – A novella már eleve magában hordoz sok mindent. Ez egy tökéletes műfaj, majdnem olyan, mint a vers: nagyon könnyen összedől, ha az ember elront benne egy mondatot. A dráma ezzel szemben nyitottabb, ami persze korántsem jelenti azt, hogy félvállról lehet venni – fejti ki.
Legyen szó drámáról, ihletettséget igénylő líráról vagy inkább technikával dolgozó prózáról, a legnagyobb veszély Háy szerint, ha létrehozásakor nem a mű tárgyával foglalkozik az alkotó, hanem valami egészen mással: hogy a szöveg mire lesz majd képes megjelenése után, jobban fogja-e szeretni a szerzőt valaki, vagy hogy jót írjanak róla a kritikusok. – Ezek amolyan korrupciós célok, de a legegyszerűbb közülük természetesen az, ha a Gézagyerek után, amiről tudom, hogy sokan becsülik, egy idő után elkezdek Gézagyerekeket gyártani, hogy ezt a tetszést megtartsam – teszi hozzá, vázolva a folytatást illető lehetőségeket: vállalja-e az ember, hogy kockáztat, s más dikciókban, gondolati világokban kezd el mozogni, ezáltal pedig adott esetben egy új műve révén valaki leírja az előzőt, vagy pedig – a rajongás megőrzése érdekében – hamis dolgokat hoz létre, „amelyeknek csak a dizájnja műalkotás, de nincs szíve neki”. – Én például azért hagytam abba a történelmi regények írását, mert azt a nyelvet teljesen felhasználtam a magam számára. Megtanultam, amit az a nyelv képes megmutatni nekem a világból, onnantól kezdve már csak a nyelvet tudtam volna mozgatni, magyarán a kirakat működött volna, de a belseje nem – mondta.
Több más téma került elő az est folyamán, amelyek révén ismételten bizonyította a meghívott: olyan élettapasztalattal és nyelvi eszközökkel rendelkezik, amelyekkel sokakat képes elbűvölni. Így például kitért arra, hogy szerinte addig van igazából értelme az emberi életnek, amíg van egyfajta figyelmünk a világra, amíg rákérdezünk a körülöttünk zajló dolgokra.
– Nem fognak megoldódni, ezt borítékolom, legalábbis nekem eddig nem sikerült, de szerintem senkinek sem. Nem is kell, hogy megoldódjon, viszont ezt nem lehet megspórolni, és ha rá tudsz kérdezni, biztos, hogy számtalan dolgot fel tudsz oldani. Furcsa például, hogy a világ dolgaira érzékeny, eleven és nyitott figyelmű emberek egy idő után, negyvenes-ötvenes éveik táján eljutnak arra a pontra, hogy már csak egyetlen sínt látnak maguk előtt, amelyen ők caplatnak, és azon kívül semmi mást. Nem néznek se jobbra, se balra, csak az a világ van számukra, ahol monotonon gyalogolnak. Ez viszont nem a kőfejtőben történik, nem diplomafüggő, az orvosok és az ügyvédek esetében is ugyanez érzékelhető. Kérdés, hogy mi az, ami fenn tud tartani egy érzékeny ráfigyelést a világra, sajnos ilyen tekintetben nem jók a tapasztalataim – egészítette ki a gondolatmenetet Háy János.
A hangulatos író–olvasó találkozó után, este 9 órától a Gézagyerek című drámát adta elő a János Zsigmond Unitárius Kollégium Színjátszó Műhelye, tegnap délután pedig a szerző drámái alapján zajlott beszélgetés a BBTE Bölcsészettudományi Karán.
Ferencz Zsolt
Szabadság (Kolozsvár)
Író–olvasó találkozó Háy Jánossal a Bölcsészettudományi Karon
– A műalkotások kapcsán egyetlen dologban hiszek, ez az, amit mélyen igaznak tudok tekinteni: hogy amit írok, annak mindig ritmusban kell lennie azzal, amit belül élek. Ilyenformán a művészet jelentékeny része önismereti kérdés; az embernek el kell mélyülnie önmagában, hogy tudja, ki akar megszólalni általa. Egyébként ez a mindennapi életben is így van: úgy kell élnünk, hogy minél többet menjünk befelé, s lássuk, kik vagyunk a világban, akik jelen vagyunk – magyarázta Háy János költő, író, drámaíró, képzőművész hétfőn délután, a Láthatatlan Kollégium és a János Zsigmond Unitárius Kollégium által közösen szervezett eseményen. A Gézagyerek, a Valami nehezék, az Egymáshoz tartozók és számos más kötet szerzőjével Selyem Zsuzsa irodalomtörténész és Jakab Villő Hanga egyetemi hallgató beszélgetett a Bölcsészettudományi Kar Eminescu termében.
Elsőként az Élet és irodalomban három évvel ezelőtt megjelent Asszimiláns című esszéje apropóján kérdeztek rá beszélgetőtársai: milyen volt Háy számára vidéki környezetből, a szlovák határ mellett fekvő Vámosmikoláról nagyvárosba költözni, és ez milyen hatással van az írásaira.
– Nekem nem az az alapproblémám, hogy milyen vidékről Budapestre menni, hanem az asszimiláció: egyik közegből a másikba átkerülni úgy, hogy valamilyen módon meg tudd mutatni, ki voltál valaha. Tehát hogy ne szakadjon le a múlt rólad, hanem ezt a múltat is fel tudd mutatni – mondta Háy János, hozzátéve: voltaképpen mindannyian asszimilánsak vagyunk, legyen szó kamaszból felnőtté válásról, Kolozsvárról Budapestre vagy New Yorkba költözésről, a legfontosabb viszont, hogy eközben egészben maradjon a személyiségünk. Angolul bárki meg tud tanulni, hogy közben észre sem veszik, honnan származik, vallja, de amennyiben letagadja a múltját, az valamikor, valahol vissza fog ütni: „egyszer szét fogja roppantani a személyiségedet, egyszer még bele fog kopogni a szívedbe, és nem biztos, hogy jókor és jó módon”. Egyrészt emiatt írta meg az Asszimiláns című szöveget, ugyanakkor az indiai és a magyarországi értelmiség közötti különbségek is hatással voltak rá.
– Nagyon sarkítva azt gondolom, hogy a magyarországi véleményalkotó elit túl gyakran és túl intenzíven van elfoglalva a saját problémáival, s úgy tűnik, fogalma sincs arról, mi történik az országban, hogy miként élnek Békéscsabán vagy azok az emberek, akik 70–80 ezer forintból tartanak el 2–3 gyermeket. Az ELTE-n és a Corvinus egyetemen gyakorlatilag nincs olyan diák, aki azt a pályát írja le, mint én, hogy jönne vidékről, kis faluból, viszonylag szegény és képzetlen szülőktől, és a tanulás fázisain keresztül eljutna oda, ahová a képességei lehetővé teszik. Amikor az egyik indiai egyetemen megkérdeztem a rektortól, hogy a diákok hány százaléka származik alsó kasztokból, mondott egy 68 százalék körüli arányt, és rögtön hozzáfűzte: „de szégyellem magam, mert azt szeretném, ha népességarányosan lennének”. Akkor én elszégyelltem magam, nehogy visszakérdezzen, hogy működik ez Magyarországon, mert egy jó gondolatot nem tudtam volna mondani. A pályák és tehetségek elindulásához szükséges pozitív diszkrimináció nálunk egyáltalán nem működik – részletezte Háy, aki szerint – az indiaiakhoz hasonlóan – nem lenne szégyen azt akarni, hogy egy adott társadalom jobb legyen, s tenni is ennek érdekében.
Az a tény pedig, hogy valaki asszimiláns, inkább élethelyzet, mint morális kategória: kilépni az egyént és a közösséget egyformán óvó térből, kipottyanni a védőhálóból, s átkerülni egy teljesen más közegbe. – Az asszimiláns életérzés végereményben azt jelenti, hogy örök életedben érzed a bizonytalanságot, benned van a félelem, hiszen ennek a sorsnak éppen ez az alapja: csak annyi vagy, amennyit te megteremtettél – hangsúlyozza. Márpedig az emberi sorsnak is egyik velejárója az esendőség: bármikor elbukhatunk, összeomolhatunk, de ettől vagyunk emberek, s amíg ezt fel tudjuk mutatni, addig maradhatunk igazán azok. – Amikor kommunikálunk egymással, nem a tökéletességgel beszélgetünk: látom a másik emberen, hogy ő is olyan, mint én, s tudom azt, hogy azon a pici repedésen keresztül, ami a szívemen, a sorsomon van, a másik ember belém tud nyúlni. Az asszimiláns átérzi ezt az esendőséget, és ezen keresztül, más emberek esendőségének is érzékeli a súlyát – értékelte.
Amiként pedig az ember személyisége nem lehet egységes a múlt ismerete és a vele való szembenézés nélkül, a műalkotásnak is szüksége van a valóságra, „csak akkor tud szárnyalni, ha van, honnan elrugaszkodnia”. S bár drámái valóban egy kis falusi közegből „dobbantanak”, de csak azért indulnak ki abból, hogy valami általánosan emberiről beszéljenek, vagy legalábbis olyan dolgokról, amelyek őt foglalkoztatták a megírás pillanatában. – Természetesnek tartom, hogy az író fel akar építeni egy világot, amelynek aztán az olvasó is részese lehet. A mű azonban nem bemutat valami külsőt: a dráma nem bemutatja például az autista gyermekek sorsát vagy a vidéki létet, Dosztojevkszkij A félkegyelműben nem azt vázolja, hogy milyen a pszichésen reccsent Miskin vagy a 19. századi Pétervár. A létről akar beszélni, és erre a beszélgetésre hív meg téged is – magyarázza Háy, érzékeltetve a játékszabályokat is: egyik oldalon az író áll, saját tapasztalati világával, a másik oldalon pedig az olvasó, ha pedig ez a két térfél találkozik, akkor utóbbi életébe is beleszól a mű.
–Akusztikusak az irodalmi alkotások, a drámák pedig különösképpen azok. Én eleve hangzásra írok, visszaolvasom a szöveget, és figyelem, hogy akusztikailag nem falsul-e; mert ha falsulást érzek, érdemes beleavatkoznom, biztos, hogy tartalmi hiba van benne – ecseteli a szerző, majd arról is szót ejt, hogy miért éppen a Gézagyerekből, ebből a három oldalnyi novellájából írt drámát. Megtudtuk: létfontosságú a nyelv, hiszen megmutatkozik benne az a világ, amelyet föl akar „pattintani”, de ugyanakkor az is fontos, hogy sorsa tekintetében teherbíró legyen az adott írás: hogy legyen benne olyan „sorslehetőség”, amely megér két órát, amit ki lehet bontani, tovább lehet beszélni. – A novella már eleve magában hordoz sok mindent. Ez egy tökéletes műfaj, majdnem olyan, mint a vers: nagyon könnyen összedől, ha az ember elront benne egy mondatot. A dráma ezzel szemben nyitottabb, ami persze korántsem jelenti azt, hogy félvállról lehet venni – fejti ki.
Legyen szó drámáról, ihletettséget igénylő líráról vagy inkább technikával dolgozó prózáról, a legnagyobb veszély Háy szerint, ha létrehozásakor nem a mű tárgyával foglalkozik az alkotó, hanem valami egészen mással: hogy a szöveg mire lesz majd képes megjelenése után, jobban fogja-e szeretni a szerzőt valaki, vagy hogy jót írjanak róla a kritikusok. – Ezek amolyan korrupciós célok, de a legegyszerűbb közülük természetesen az, ha a Gézagyerek után, amiről tudom, hogy sokan becsülik, egy idő után elkezdek Gézagyerekeket gyártani, hogy ezt a tetszést megtartsam – teszi hozzá, vázolva a folytatást illető lehetőségeket: vállalja-e az ember, hogy kockáztat, s más dikciókban, gondolati világokban kezd el mozogni, ezáltal pedig adott esetben egy új műve révén valaki leírja az előzőt, vagy pedig – a rajongás megőrzése érdekében – hamis dolgokat hoz létre, „amelyeknek csak a dizájnja műalkotás, de nincs szíve neki”. – Én például azért hagytam abba a történelmi regények írását, mert azt a nyelvet teljesen felhasználtam a magam számára. Megtanultam, amit az a nyelv képes megmutatni nekem a világból, onnantól kezdve már csak a nyelvet tudtam volna mozgatni, magyarán a kirakat működött volna, de a belseje nem – mondta.
Több más téma került elő az est folyamán, amelyek révén ismételten bizonyította a meghívott: olyan élettapasztalattal és nyelvi eszközökkel rendelkezik, amelyekkel sokakat képes elbűvölni. Így például kitért arra, hogy szerinte addig van igazából értelme az emberi életnek, amíg van egyfajta figyelmünk a világra, amíg rákérdezünk a körülöttünk zajló dolgokra.
– Nem fognak megoldódni, ezt borítékolom, legalábbis nekem eddig nem sikerült, de szerintem senkinek sem. Nem is kell, hogy megoldódjon, viszont ezt nem lehet megspórolni, és ha rá tudsz kérdezni, biztos, hogy számtalan dolgot fel tudsz oldani. Furcsa például, hogy a világ dolgaira érzékeny, eleven és nyitott figyelmű emberek egy idő után, negyvenes-ötvenes éveik táján eljutnak arra a pontra, hogy már csak egyetlen sínt látnak maguk előtt, amelyen ők caplatnak, és azon kívül semmi mást. Nem néznek se jobbra, se balra, csak az a világ van számukra, ahol monotonon gyalogolnak. Ez viszont nem a kőfejtőben történik, nem diplomafüggő, az orvosok és az ügyvédek esetében is ugyanez érzékelhető. Kérdés, hogy mi az, ami fenn tud tartani egy érzékeny ráfigyelést a világra, sajnos ilyen tekintetben nem jók a tapasztalataim – egészítette ki a gondolatmenetet Háy János.
A hangulatos író–olvasó találkozó után, este 9 órától a Gézagyerek című drámát adta elő a János Zsigmond Unitárius Kollégium Színjátszó Műhelye, tegnap délután pedig a szerző drámái alapján zajlott beszélgetés a BBTE Bölcsészettudományi Karán.
Ferencz Zsolt
Szabadság (Kolozsvár)
2011. november 23.
Határon túliakon spórolt a Fidesz
A nemzeti jelentőségű intézmények finanszírozásának rendezését tervezi a magyar kormány a határon túli magyar szervezetekkel a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) ma kezdődő budapesti ülésén.
A nemzeti jelentőségű intézmények finanszírozásának rendezését tervezi a magyar kormány a határon túli magyar szervezetekkel a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) ma kezdődő budapesti ülésén. A tavaly még normatív támogatásban részesülő erdélyi civil szervezetek, egyesületek, alapítványok számára azonban megkésett ez a lépés: idén egészen biztosan nem jutnak már pénzhez. Vezetőik arra panaszkodnak: a Fidesz-kormánynak a folyamatos halogatással 2011-ben sikerült lespórolnia a juttatásokat.
Az erdélyi szervezetek jövőre is csak akkor számíthatnak „alanyi jogon” a magyar állam támogatására, ha felkerülnek a nemzeti jelentőségű intézmények listájára. Ez azonban szintén bizonytalan, ugyanis a magyar kormány a MÁÉRT ülésén már új kritériumrendszert terjeszt a határon túli magyar szervezetek elé.
„Egy biztos: az idei támogatás elúszott, mert az új rendszer szerinti pályáztatás leghamarabb decemberben kezdődhet meg” – mondta lapunknak az egyik érintett intézmény névtelenül nyilatkozó vezetője. Forrásunk nem véletlenül nem vállalja a nevét: más intézményvezetőkhöz hasonlóan attól tart, elesik a támogatástól, ha nyíltan bírálja a Fidesz-kormányt. „Egész évben vártuk, hogy tisztázódjon a helyzet.
A Bethlen Alaphoz nem pályáztunk, mert számítottunk a korábban megítélt normatív támogatásra. Ez késett, de mertük szóvá tenni” – nyilatkozta korábban az ÚMSZ-nek az egyik kulturális szervezet elnöke.
A nemzeti jelentőségű intézmények listájának kialakítására Budapest kritériumrendszer-tervezetet dolgozott ki, amelyet eljuttatott a határon túli magyar szervezetekhez – köztük az RMDSZ-hez – véleményezésre. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára szerint a magyar kormány által javasolt rendszer alapját „normatív úton megfoghatatlan, szubjektív kritériumok képezik, olyanok, amelyek nem kötik az elbírálót”. Ezért az RMDSZ olyan kritériumokat javasolt, amelyek leszűkítik a szubjektív értékelés mozgásterét – tájékoztatta lapunkat a politikus.
A határon túli szervezetek javaslatokat tehetnek a MÁÉRT ülésén azokra az intézményekre is, amelyek szerintük méltóak a „nemzeti jelentőségű” besorolásra. Kovács lapunknak elmondta, az RMDSZ listáján azoknak az intézményeknek a többsége szerepel, amelyeket még 2006-ban nemzeti jelentőségűnek nyilvánítottak.
Cseke Péter Tamás
Új Magyar Szó (Bukarest)
A nemzeti jelentőségű intézmények finanszírozásának rendezését tervezi a magyar kormány a határon túli magyar szervezetekkel a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) ma kezdődő budapesti ülésén.
A nemzeti jelentőségű intézmények finanszírozásának rendezését tervezi a magyar kormány a határon túli magyar szervezetekkel a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) ma kezdődő budapesti ülésén. A tavaly még normatív támogatásban részesülő erdélyi civil szervezetek, egyesületek, alapítványok számára azonban megkésett ez a lépés: idén egészen biztosan nem jutnak már pénzhez. Vezetőik arra panaszkodnak: a Fidesz-kormánynak a folyamatos halogatással 2011-ben sikerült lespórolnia a juttatásokat.
Az erdélyi szervezetek jövőre is csak akkor számíthatnak „alanyi jogon” a magyar állam támogatására, ha felkerülnek a nemzeti jelentőségű intézmények listájára. Ez azonban szintén bizonytalan, ugyanis a magyar kormány a MÁÉRT ülésén már új kritériumrendszert terjeszt a határon túli magyar szervezetek elé.
„Egy biztos: az idei támogatás elúszott, mert az új rendszer szerinti pályáztatás leghamarabb decemberben kezdődhet meg” – mondta lapunknak az egyik érintett intézmény névtelenül nyilatkozó vezetője. Forrásunk nem véletlenül nem vállalja a nevét: más intézményvezetőkhöz hasonlóan attól tart, elesik a támogatástól, ha nyíltan bírálja a Fidesz-kormányt. „Egész évben vártuk, hogy tisztázódjon a helyzet.
A Bethlen Alaphoz nem pályáztunk, mert számítottunk a korábban megítélt normatív támogatásra. Ez késett, de mertük szóvá tenni” – nyilatkozta korábban az ÚMSZ-nek az egyik kulturális szervezet elnöke.
A nemzeti jelentőségű intézmények listájának kialakítására Budapest kritériumrendszer-tervezetet dolgozott ki, amelyet eljuttatott a határon túli magyar szervezetekhez – köztük az RMDSZ-hez – véleményezésre. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára szerint a magyar kormány által javasolt rendszer alapját „normatív úton megfoghatatlan, szubjektív kritériumok képezik, olyanok, amelyek nem kötik az elbírálót”. Ezért az RMDSZ olyan kritériumokat javasolt, amelyek leszűkítik a szubjektív értékelés mozgásterét – tájékoztatta lapunkat a politikus.
A határon túli szervezetek javaslatokat tehetnek a MÁÉRT ülésén azokra az intézményekre is, amelyek szerintük méltóak a „nemzeti jelentőségű” besorolásra. Kovács lapunknak elmondta, az RMDSZ listáján azoknak az intézményeknek a többsége szerepel, amelyeket még 2006-ban nemzeti jelentőségűnek nyilvánítottak.
Cseke Péter Tamás
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. november 23.
A szórvány és a diszpóra gondjairól
Kedden Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának újabb munkacsoportja jött létre: ezúttal a szórvány és a diaszpóra gondjaival foglalkozó testület tartott alakuló ülést a fideszes Révész Máriusz és az LMP-s Szabó Tímea társelnökletével.
– Szórványnak tekintjük a Kárpát-medencében élő, kisebbségbe került magyarokat, diaszpórának pedig a kivándorolt magyarságot – magyarázta Révész Máriusz az értekezletet követő sajtótájékoztatón. Az ülésen két előadás hangzott el; az egyik a diaszpóra gondjaival foglalkozott, a másik pedig a szórványban élő magyarok nehézségeivel. „Igyekeztünk konkrét javaslatokat megfogalmazni, kijelölni azokat a területeket, amelyeken szeretnék haladást elérni” – emelte ki a fideszes társelnök. Ezen konkrétumok sorába tartozik, hogy a déli féltekén élő magyarok jelezték: nekik az a nyári egyetem, amelyet Magyarországon szerveznek a diaszpóra számára, sok segítséget nem jelent, hiszen a potenciálisan érdeklődőknek akkoriban ott éppen tanítás van. Ezért a KMKF szórvány–diaszpóra munkacsoportja javasolni fogja az illetékeseknek, hogy szervezzenek téli egyetemet is a latin-amerikai, illetve ausztráliai magyarok számára.
Révész Máriusz kiemelte: szeretnék elősegíteni úgynevezett testvérközösségek egymásra találását. Ez a folyamat a szórvány irányába elindult, de az ülés résztvevői szerint sokat segítene például egy frankfurti magyar közösségnek is, ha egy állandó testvérközössége is lenne.
A szórványterületeken létező kollégiumi hálózat erősítését fontosnak tartották az ülés résztvevői, hiszen így össze lehet gyűjteni azokat a fiatalokat, akik egyébként nem vennének részt magyar oktatásban. A munkacsoport tagjai felhívták a figyelmet arra is, hogy egy szórványterületen a magyarság teret veszít-e vagy nyer, sokszor nem az infrastruktúra határozza meg, hanem az, hogy van-e ott olyan személyiség, aki képes összetartani a közösséget. „30 évvel ezelőtt jóval több magyar élt Vajdahunyadon, mint Déván. Aztán Böjte Csaba atya megjelent Déván, s mára a helyzet a két településen megváltozott” – illusztrálta a megállapítást Révész Máriusz. Ugyanakkor nem minden szórványban élő közösség számára megoldás a szórványkollégium: vannak területek, ahol a vasárnapi iskolát kellene erősíteni. „Sok esetben ez az egyetlen lehetőség arra, hogy a magyar gyerekek, akik már nem járhatnak anyanyelvű iskolába, ápolhassák a magyar nyelvet” – mondta el a politikus.
A KMKF szórvány–diaszpóra munkacsoportja javasolta a KMKF plenáris testületének, hogy hozzon döntést a magyar szórvány napjáról.
Mihájlovits Klára
Magyar Szó (Újvidék)
Kedden Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának újabb munkacsoportja jött létre: ezúttal a szórvány és a diaszpóra gondjaival foglalkozó testület tartott alakuló ülést a fideszes Révész Máriusz és az LMP-s Szabó Tímea társelnökletével.
– Szórványnak tekintjük a Kárpát-medencében élő, kisebbségbe került magyarokat, diaszpórának pedig a kivándorolt magyarságot – magyarázta Révész Máriusz az értekezletet követő sajtótájékoztatón. Az ülésen két előadás hangzott el; az egyik a diaszpóra gondjaival foglalkozott, a másik pedig a szórványban élő magyarok nehézségeivel. „Igyekeztünk konkrét javaslatokat megfogalmazni, kijelölni azokat a területeket, amelyeken szeretnék haladást elérni” – emelte ki a fideszes társelnök. Ezen konkrétumok sorába tartozik, hogy a déli féltekén élő magyarok jelezték: nekik az a nyári egyetem, amelyet Magyarországon szerveznek a diaszpóra számára, sok segítséget nem jelent, hiszen a potenciálisan érdeklődőknek akkoriban ott éppen tanítás van. Ezért a KMKF szórvány–diaszpóra munkacsoportja javasolni fogja az illetékeseknek, hogy szervezzenek téli egyetemet is a latin-amerikai, illetve ausztráliai magyarok számára.
Révész Máriusz kiemelte: szeretnék elősegíteni úgynevezett testvérközösségek egymásra találását. Ez a folyamat a szórvány irányába elindult, de az ülés résztvevői szerint sokat segítene például egy frankfurti magyar közösségnek is, ha egy állandó testvérközössége is lenne.
A szórványterületeken létező kollégiumi hálózat erősítését fontosnak tartották az ülés résztvevői, hiszen így össze lehet gyűjteni azokat a fiatalokat, akik egyébként nem vennének részt magyar oktatásban. A munkacsoport tagjai felhívták a figyelmet arra is, hogy egy szórványterületen a magyarság teret veszít-e vagy nyer, sokszor nem az infrastruktúra határozza meg, hanem az, hogy van-e ott olyan személyiség, aki képes összetartani a közösséget. „30 évvel ezelőtt jóval több magyar élt Vajdahunyadon, mint Déván. Aztán Böjte Csaba atya megjelent Déván, s mára a helyzet a két településen megváltozott” – illusztrálta a megállapítást Révész Máriusz. Ugyanakkor nem minden szórványban élő közösség számára megoldás a szórványkollégium: vannak területek, ahol a vasárnapi iskolát kellene erősíteni. „Sok esetben ez az egyetlen lehetőség arra, hogy a magyar gyerekek, akik már nem járhatnak anyanyelvű iskolába, ápolhassák a magyar nyelvet” – mondta el a politikus.
A KMKF szórvány–diaszpóra munkacsoportja javasolta a KMKF plenáris testületének, hogy hozzon döntést a magyar szórvány napjáról.
Mihájlovits Klára
Magyar Szó (Újvidék)
2011. november 23.
A felvidéki magyar vállalkozó, Boldoghy Olivér ügye és szerepe egyfajta "felkiáltójel", és a magyar kormány minden jogi és más segítséget megad a szlovák állampolgárságától megfosztott férfinak - emelte ki Semjén Zsolt a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) tizedik plenáris ülésén szerdán a Parlamentben.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Máért-ülés nyitónapján jelezte: Magyarország jogsegélyt nyújt mind Boldoghy Olivérnek, mind sorstársainak, mint fogalmazott, "nemzettársainknak".
Semjén Zsolt hangsúlyozta, éppen a szlovák alkotmány mondja ki, hogy akarata ellenére senki nem fosztható meg a szlovák állampolgárságtól. Azt mondta, a szlovákiai és uniós fórumokon is kiállnak az állampolgárságától megfosztott révkomáromi férfi mellett, és minden segítséget megadnak neki.
Hozzátette: ez az ügy messzemenően rávilágít arra, hogy mennyire ellentétes az Európai Unió étoszával az, amit Szlovákia ebben a kérdésben képvisel.
Semjén Zsolt egyben sajnálatát fejezte ki, hogy a szlovák kormányban részt vevő Híd-Most pártnak és a jobbközép kormánynak nem sikerült ígéretét valóra váltania, megszüntetnie a szlovák "ellentörvényt", amely jogfosztással fenyeget, és azt meg is valósítja a magyar állampolgárság felvétele esetén.
A kormányfő kereszténydemokrata helyettese azt mondta, szembe kell nézni azzal, hogy Szlovákiában választások lesznek, és ezt a mostani eseményt "nehéz nem összehozni" a közelgő, márciusi választásokkal. Úgy fogalmazott: "Csak bízunk abban, hogy nem lesznek hasonló, magyarellenes provokációk, amelyek célja nyilvánvalóan a felvidéki magyarság megfélemlítése."
A felvidéki magyaroknak azt tanácsolta, hogy aki úgy érzi, hasonló problémákkal szembesülhet, mint Boldoghy Olivér, de vállalja a magyar állampolgárság felvételét, jöjjön át Magyarországra, az önkormányzatok túlnyomó többségénél beadhatja a dokumentumokat, és három hónap múlva kezében lesz az állampolgársági papír. Ismét megerősítette, Magyarország semmiféle állampolgársági adatot nem ad ki senkinek.
Erdéllyel összefüggésben az autonómiatörekvésekről szólva úgy fogalmazott, hogy azok "soha nem adhatók fel".
Ha az etnikai alapú magyar párt kiesik a bukaresti parlamentből, vagy veszélybe kerül, vagy kisebb lesz a magyar jelenlét, az nagymértékben "megterheli" a magyarság érdekérvényesítésének lehetőségét - mondta.
Kijelentette: alapvető fontosságú a jó viszony Romániával, és nagyon fontos, hogy a magyar etnikai alapú politika hangsúlyos szerepet tölthessen be a román belpolitikában.
A kereszténydemokrata politikus a Vajdaságra kitérve kiemelte: a belgrádi törvényhozás váratlanul olyan jogfosztó (restitúciós) törvényt hozott, amely "kollektíve bűnösnek" bélyegezte volna a délvidéki magyarságot, kizárva a vagyon-visszaszármaztatás és a kárpótlás lehetőségéből.
"Délvidék visszacsatolásakor" minden ott élő magyar felnőtt férfi, értelemszerűen a magyar honvédség tagja lett - mondta, hozzátéve, elfogadhatatlan, hogy a karon ülő csecsemőtől a kilencvenéves aggastyánig mindenkit kizárjanak pusztán azon az alapon, hogy egy történelmi esemény részese volt.
Hangsúlyozta ugyanakkor, Magyarország soha nem vitatta, hogy ha valaki háborús bűnt követett el, és ezt törvényes bíróság megállapította, akkor legyen kizárva a vagyon-visszaszármaztatás és a kárpótlás lehetőségéből.
Semjén Zsolt közölte, a délvidéki magyarság jogfosztása esetén, Magyarország kénytelenek lenne megvétózni Szerbia uniós tagjelölti státuszát.
Megjegyezte, úgy tűnik, hogy Magyarország határozott fellépésének és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke tárgyalásainak köszönhetően megszüntetik a jogfosztást. Ha ez így lesz, Budapest "boldog örömmel" megszavazza a tagjelölti státuszt - mondta.
Október közepén a szerb kormány és a VMSZ egyetértésre jutott abban, hogy egy új rehabilitálási törvénnyel orvosolják a restitúciós
törvény vitatott paragrafusait. Kedden megkezdődött a rehabilitálási törvény általános vitája a szerb parlamentben.
Semjén Zsolt a Máért keddi ülésén beszélt arról is: a Bethlen Gábor Alapon keresztül szeretnék biztosítani, hogy a nemzeti jelentőségű intézmények az ad hoc jellegű pályázatokon kívül normatív támogatást kapjanak, ezáltal biztosítható legyen stabil és kiszámítható működésük. Az oktatás-nevelési támogatást mindenki megkapja - jelentette ki, hozzátéve, az új, bankszámlás utalás kialakításával "egy gombnyomással meg lehet oldani az utalásokat".
MTI
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Máért-ülés nyitónapján jelezte: Magyarország jogsegélyt nyújt mind Boldoghy Olivérnek, mind sorstársainak, mint fogalmazott, "nemzettársainknak".
Semjén Zsolt hangsúlyozta, éppen a szlovák alkotmány mondja ki, hogy akarata ellenére senki nem fosztható meg a szlovák állampolgárságtól. Azt mondta, a szlovákiai és uniós fórumokon is kiállnak az állampolgárságától megfosztott révkomáromi férfi mellett, és minden segítséget megadnak neki.
Hozzátette: ez az ügy messzemenően rávilágít arra, hogy mennyire ellentétes az Európai Unió étoszával az, amit Szlovákia ebben a kérdésben képvisel.
Semjén Zsolt egyben sajnálatát fejezte ki, hogy a szlovák kormányban részt vevő Híd-Most pártnak és a jobbközép kormánynak nem sikerült ígéretét valóra váltania, megszüntetnie a szlovák "ellentörvényt", amely jogfosztással fenyeget, és azt meg is valósítja a magyar állampolgárság felvétele esetén.
A kormányfő kereszténydemokrata helyettese azt mondta, szembe kell nézni azzal, hogy Szlovákiában választások lesznek, és ezt a mostani eseményt "nehéz nem összehozni" a közelgő, márciusi választásokkal. Úgy fogalmazott: "Csak bízunk abban, hogy nem lesznek hasonló, magyarellenes provokációk, amelyek célja nyilvánvalóan a felvidéki magyarság megfélemlítése."
A felvidéki magyaroknak azt tanácsolta, hogy aki úgy érzi, hasonló problémákkal szembesülhet, mint Boldoghy Olivér, de vállalja a magyar állampolgárság felvételét, jöjjön át Magyarországra, az önkormányzatok túlnyomó többségénél beadhatja a dokumentumokat, és három hónap múlva kezében lesz az állampolgársági papír. Ismét megerősítette, Magyarország semmiféle állampolgársági adatot nem ad ki senkinek.
Erdéllyel összefüggésben az autonómiatörekvésekről szólva úgy fogalmazott, hogy azok "soha nem adhatók fel".
Ha az etnikai alapú magyar párt kiesik a bukaresti parlamentből, vagy veszélybe kerül, vagy kisebb lesz a magyar jelenlét, az nagymértékben "megterheli" a magyarság érdekérvényesítésének lehetőségét - mondta.
Kijelentette: alapvető fontosságú a jó viszony Romániával, és nagyon fontos, hogy a magyar etnikai alapú politika hangsúlyos szerepet tölthessen be a román belpolitikában.
A kereszténydemokrata politikus a Vajdaságra kitérve kiemelte: a belgrádi törvényhozás váratlanul olyan jogfosztó (restitúciós) törvényt hozott, amely "kollektíve bűnösnek" bélyegezte volna a délvidéki magyarságot, kizárva a vagyon-visszaszármaztatás és a kárpótlás lehetőségéből.
"Délvidék visszacsatolásakor" minden ott élő magyar felnőtt férfi, értelemszerűen a magyar honvédség tagja lett - mondta, hozzátéve, elfogadhatatlan, hogy a karon ülő csecsemőtől a kilencvenéves aggastyánig mindenkit kizárjanak pusztán azon az alapon, hogy egy történelmi esemény részese volt.
Hangsúlyozta ugyanakkor, Magyarország soha nem vitatta, hogy ha valaki háborús bűnt követett el, és ezt törvényes bíróság megállapította, akkor legyen kizárva a vagyon-visszaszármaztatás és a kárpótlás lehetőségéből.
Semjén Zsolt közölte, a délvidéki magyarság jogfosztása esetén, Magyarország kénytelenek lenne megvétózni Szerbia uniós tagjelölti státuszát.
Megjegyezte, úgy tűnik, hogy Magyarország határozott fellépésének és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke tárgyalásainak köszönhetően megszüntetik a jogfosztást. Ha ez így lesz, Budapest "boldog örömmel" megszavazza a tagjelölti státuszt - mondta.
Október közepén a szerb kormány és a VMSZ egyetértésre jutott abban, hogy egy új rehabilitálási törvénnyel orvosolják a restitúciós
törvény vitatott paragrafusait. Kedden megkezdődött a rehabilitálási törvény általános vitája a szerb parlamentben.
Semjén Zsolt a Máért keddi ülésén beszélt arról is: a Bethlen Gábor Alapon keresztül szeretnék biztosítani, hogy a nemzeti jelentőségű intézmények az ad hoc jellegű pályázatokon kívül normatív támogatást kapjanak, ezáltal biztosítható legyen stabil és kiszámítható működésük. Az oktatás-nevelési támogatást mindenki megkapja - jelentette ki, hozzátéve, az új, bankszámlás utalás kialakításával "egy gombnyomással meg lehet oldani az utalásokat".
MTI
2011. november 24.
Tizedik plenáris ülését tartja a Magyar Állandó Értekezlet Budapesten–
Tizedik plenáris ülését tartja a Magyar Állandó Értekezlet (Máért), a rendezvény második napján, azaz ma felszólal Orbán Viktor miniszterelnök.
A Parlamentben tartandó tanácskozás résztvevői többek között a készülő nemzetstratégiáról és a nemzeti jelentőségű intézmények támogatásáról tárgyalnak.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár korábban elmondta, kidolgozták az intézmények támogatásának feltételeit, beérkeztek a módosítások is, ezeket beépítik a végső javaslatba. A tervezett témák között szerepelnek továbbá a környező országokban jövőre tartandó választások, a népszámlások tapasztalatai, és egyéb aktuális kérdések, mint például a szerb restitúciós törvény.
Az ülést Kövér László házelnök és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes nyitja meg, majd több szakbizottsági beszámoló és a stratégia megvitatása következik.
A Máért tanácskozására Erdélyből meghívást kapott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt, a Vajdaságból a Vajdasági Magyar Szövetség és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, Kárpátaljáról a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, a Felvidékről a Magyar Koalíció Pártja, Horvátországból a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége és a Magyar Egyesületek Szövetsége, míg a Muravidékről a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség. Répás Zsuzsanna a szlovákiai Híd (Most) formáció részvételével kapcsolatban azt mondta: a párt önmagát zárta ki az együttműködésből.
MTI
Erdély.ma
Tizedik plenáris ülését tartja a Magyar Állandó Értekezlet (Máért), a rendezvény második napján, azaz ma felszólal Orbán Viktor miniszterelnök.
A Parlamentben tartandó tanácskozás résztvevői többek között a készülő nemzetstratégiáról és a nemzeti jelentőségű intézmények támogatásáról tárgyalnak.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár korábban elmondta, kidolgozták az intézmények támogatásának feltételeit, beérkeztek a módosítások is, ezeket beépítik a végső javaslatba. A tervezett témák között szerepelnek továbbá a környező országokban jövőre tartandó választások, a népszámlások tapasztalatai, és egyéb aktuális kérdések, mint például a szerb restitúciós törvény.
Az ülést Kövér László házelnök és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes nyitja meg, majd több szakbizottsági beszámoló és a stratégia megvitatása következik.
A Máért tanácskozására Erdélyből meghívást kapott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt, a Vajdaságból a Vajdasági Magyar Szövetség és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, Kárpátaljáról a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, a Felvidékről a Magyar Koalíció Pártja, Horvátországból a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége és a Magyar Egyesületek Szövetsége, míg a Muravidékről a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség. Répás Zsuzsanna a szlovákiai Híd (Most) formáció részvételével kapcsolatban azt mondta: a párt önmagát zárta ki az együttműködésből.
MTI
Erdély.ma
2011. november 24.
Megtört a jég az RMDSZ és a FIDESZ kapcsolatában
Hivatalos találkozóra került sor Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és Orbán Viktor, a FIDESZ Magyar Polgári Szövetség elnöke között, november 24-én, Budapesten. Az RMDSZ által kiadott közlemény szerint a magas szintű találkozón a felek megállapították, hogy a FIDESZ és az RMDSZ közötti kapcsolat rendezése „jó úton halad, hiszen ugyanabba az európai politikai családba tartozunk, nemzetstratégiai és nemzetpolitikai kérdésekben ugyanazt az álláspontot képviseljük”. Kelemen Hunor szövetségi elnök a találkozót követően elmondta, a több mint egy órás megbeszélés alatt számos témát érintettek. A román-magyar államközi kapcsolatokról szólva a felek megállapították, hogy Magyarország ás Románia kapcsolata jó, ennek egyik biztosítéka az, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelen van a törvényhozásban és a kormányzásban. Ez a jelenlét kívánatos és szükséges, ezt erősíteni kell, hiszen ez mindkét fél közös érdeke. Kelemen Hunor tájékoztatta Orbán Viktort, a FIDESZ elnökét a Romániában napirenden lévő eseményekről. Ismertette a nemrég megszületett koalíciós egyezség részleteit a választási rendszer változásáról, kiemelve ennek a magyarság számára előnyös oldalait.
„A koalíciós partnerekkel közösen elfogadott választási rendszer arányos és kiegyensúlyozott képviseletet biztosít a romániai magyaroknak” – mondta el Kelemen Hunor, hozzátéve, hogy jövő év novemberében egy időben zajlanak majd az önkormányzati és a parlamenti választások. Az oktatási törvény előnyeit is részletesen bemutatta Kelemen Hunor a FIDESZ képviselőivel tartott találkozón, elmondva azt is, hogy a marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyében az RMDSZ minden eszközt felhasznál annak érdekében, hogy a tanintézmény vezetősége betartsa a törvényt. Fontosnak tartotta ugyanakkor, hogy a Magyar Kormány diplomáciai eszközeit felhasználva próbálta segíteni az ügy rendezését. Románia területi újrafelosztásának a tervéről is tájékoztatott Kelemen Hunor, mondván, egyelőre nem létezik olyan, közös megoldás, amely a magyarság számára is előnyös, értékelése szerint ilyen a közeljövőben nem is lesz. Az RMDSZ elnöke külön kitért a Nemzeti Jelentőségű Intézmények támogatási rendszerére, szerinte a megfogalmazott kritériumrendszer túlságosan megengedő és általános. „Arra kértem a magyar miniszterelnököt, vegyék figyelembe az egyes intézmények társadalmi beágyazottságát, azt, hogy milyen rétegekhez szólnak, milyen területeken tevékenykednek, majd ennek tükrében határozzák meg a támogatást. Orbán Viktor nyitott volt e kérdés rendezése iránt és abban állapodtunk meg, hogy tíz napon belül a Magyar Kormány képviselői újabb tárgyalásokat folytatnak, ezúttal névre szólóan, a Nemzeti Jelentőségű Intézményekről” – fogalmazott Kelemen Hunor. Fontos téma volt továbbá a csángó oktatás kérdése is, Kelemen Hunor a Magyar Kormány teljes odafigyelését kérte ez ügyben, mert ellenkező esetben a megszűnés veszélye fenyegeti a csángó gyerekek anyanyelven való oktatását. Az RMDSZ és a FIDESZ-KDNP Szövetség képviselői az Európát érintő gazdasági válságról is beszéltek, Kelemen Hunor tájékoztatta a magyar koalíciót mindazokról az intézkedésekről, amelyeket a Román Kormány hozott meg a válság kezelése érdekében, Orbán Viktor kormányfő pedig beszámolt a Magyarország jelenlegi gazdasági helyzetéről és a kormánya által fontolgatott rendelkezésekről. A megbeszélésen jelen volt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke is. A FIDESZ Magyar Polgári Szövetség részéről Orbán Viktor miniszterelnök mellett a találkozón részt vett Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár valamint Nagy János, a miniszterelnök személyes titkára. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség részéről Kelemen Hunor szövetségi elnök mellett jelen volt Kovács Péter főtitkár, Bíró Rozália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke, Nagy Zoltán államtitkár, a Szövetségi Elnöki Hivatal kabinetigazgatója és Porcsalmi Bálint politikai tanácsadó. RMDSZ-közlemény
Erdély.ma
Hivatalos találkozóra került sor Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és Orbán Viktor, a FIDESZ Magyar Polgári Szövetség elnöke között, november 24-én, Budapesten. Az RMDSZ által kiadott közlemény szerint a magas szintű találkozón a felek megállapították, hogy a FIDESZ és az RMDSZ közötti kapcsolat rendezése „jó úton halad, hiszen ugyanabba az európai politikai családba tartozunk, nemzetstratégiai és nemzetpolitikai kérdésekben ugyanazt az álláspontot képviseljük”. Kelemen Hunor szövetségi elnök a találkozót követően elmondta, a több mint egy órás megbeszélés alatt számos témát érintettek. A román-magyar államközi kapcsolatokról szólva a felek megállapították, hogy Magyarország ás Románia kapcsolata jó, ennek egyik biztosítéka az, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelen van a törvényhozásban és a kormányzásban. Ez a jelenlét kívánatos és szükséges, ezt erősíteni kell, hiszen ez mindkét fél közös érdeke. Kelemen Hunor tájékoztatta Orbán Viktort, a FIDESZ elnökét a Romániában napirenden lévő eseményekről. Ismertette a nemrég megszületett koalíciós egyezség részleteit a választási rendszer változásáról, kiemelve ennek a magyarság számára előnyös oldalait.
„A koalíciós partnerekkel közösen elfogadott választási rendszer arányos és kiegyensúlyozott képviseletet biztosít a romániai magyaroknak” – mondta el Kelemen Hunor, hozzátéve, hogy jövő év novemberében egy időben zajlanak majd az önkormányzati és a parlamenti választások. Az oktatási törvény előnyeit is részletesen bemutatta Kelemen Hunor a FIDESZ képviselőivel tartott találkozón, elmondva azt is, hogy a marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyében az RMDSZ minden eszközt felhasznál annak érdekében, hogy a tanintézmény vezetősége betartsa a törvényt. Fontosnak tartotta ugyanakkor, hogy a Magyar Kormány diplomáciai eszközeit felhasználva próbálta segíteni az ügy rendezését. Románia területi újrafelosztásának a tervéről is tájékoztatott Kelemen Hunor, mondván, egyelőre nem létezik olyan, közös megoldás, amely a magyarság számára is előnyös, értékelése szerint ilyen a közeljövőben nem is lesz. Az RMDSZ elnöke külön kitért a Nemzeti Jelentőségű Intézmények támogatási rendszerére, szerinte a megfogalmazott kritériumrendszer túlságosan megengedő és általános. „Arra kértem a magyar miniszterelnököt, vegyék figyelembe az egyes intézmények társadalmi beágyazottságát, azt, hogy milyen rétegekhez szólnak, milyen területeken tevékenykednek, majd ennek tükrében határozzák meg a támogatást. Orbán Viktor nyitott volt e kérdés rendezése iránt és abban állapodtunk meg, hogy tíz napon belül a Magyar Kormány képviselői újabb tárgyalásokat folytatnak, ezúttal névre szólóan, a Nemzeti Jelentőségű Intézményekről” – fogalmazott Kelemen Hunor. Fontos téma volt továbbá a csángó oktatás kérdése is, Kelemen Hunor a Magyar Kormány teljes odafigyelését kérte ez ügyben, mert ellenkező esetben a megszűnés veszélye fenyegeti a csángó gyerekek anyanyelven való oktatását. Az RMDSZ és a FIDESZ-KDNP Szövetség képviselői az Európát érintő gazdasági válságról is beszéltek, Kelemen Hunor tájékoztatta a magyar koalíciót mindazokról az intézkedésekről, amelyeket a Román Kormány hozott meg a válság kezelése érdekében, Orbán Viktor kormányfő pedig beszámolt a Magyarország jelenlegi gazdasági helyzetéről és a kormánya által fontolgatott rendelkezésekről. A megbeszélésen jelen volt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke is. A FIDESZ Magyar Polgári Szövetség részéről Orbán Viktor miniszterelnök mellett a találkozón részt vett Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár valamint Nagy János, a miniszterelnök személyes titkára. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség részéről Kelemen Hunor szövetségi elnök mellett jelen volt Kovács Péter főtitkár, Bíró Rozália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke, Nagy Zoltán államtitkár, a Szövetségi Elnöki Hivatal kabinetigazgatója és Porcsalmi Bálint politikai tanácsadó. RMDSZ-közlemény
Erdély.ma
2011. november 24.
Tőkés László bemutatta a Mikó Tervet Brüsszelben
Az Európai Parlament magyar néppárti delegációjának képviselői előtt, Brüsszelben mutatta be az Erdélyi Mikó Imre Terv (EMIT) vitairatát a projekt ötletgazdája, Tőkés László EP-alelnök és Jakabos Janka, az EMIT koordinátora.
Az alelnök MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az erdélyi magyar közösség alulról építkező, önálló gazdaságfejlesztési tervezeteként megfogalmazott vitairatról először tartottak tanácskozást európai parlamenti képviselők előtt Brüsszelben.
Az erdélyi képviselő elmondta, hogy az EMIT már több esztendős elképzelés, de „az elmúlt évek anyaországi és erdélyi politikai viszonyai nem járultak hozzá a kibontakoztatásához és gyakorlatba ültetéséhez". Tőkés László kifejtette, hogy „most, amikor már létszükségletté vált egy ilyen gazdasági program megfogalmazása, végre Budapesten is támogatottságot kapott a tervezet". Felhívta a figyelmet arra is, hogy „most már a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is felismerte e program szükségességét". "Az RMDSZ hasonló ötlete pedig tulajdonképpen az EMIT-re rímel" – áll a közleményben. „Felkérjük tehát az RMDSZ-t is, hogy használják ki e konvergencia lehetőségeit" – fogalmazott eszerint Tőkés László, aki európai parlamenti képviselőtársaitól azt várja, támogassák ők is a tervezés folyamatát. A Gazdasági összefogás programja alcímet viselő terv részletes bemutatására Tőkés László a terv koordinátorát, Jakabos Jankát kérte fel, aki egyebek mellett elmondta, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) felügyelete alatt neves erdélyi szakértők és a magyar kormány, valamint a VÁTI, vagyis a Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. munkatársai dolgoznak a terv megalkotásán. Az EMNT kezdeményezte Mikó-terv mintája az eredeti elképzelések szerint a magyarországi Széchenyi-terv lehet.
A vitairat szövege szerint „a kezdeményezők tudatában vannak annak, hogy a Mikó Imre Terv – mint a gazdasági szuverenitás eszközrendszerével nem rendelkező nemzeti közösség fejlesztési javaslata – csak abban az esetben vihető sikerre, ha mögötte egyrészt megteremthető a romániai magyar nemzeti közösség lehető legteljesebb szakmai és politikai összefogása, másrészt sikerül azt elfogadtatni a többségi román társadalom képviselőivel is".
"Nemzetiségi politizálás nem képzelhető el erős gazdasági háttér hiányában" – áll a vitairatban, amely szerint „a romániai és magyarországi kormányzat, valamint az erdélyi magyarság számos összecsengő törekvése együttes erőfeszítésekkel lehet sikeres, melyeknek a gazdaságfejlesztés az egyik kulcstényezője". A vitairat készítői úgy fogalmaztak: a terv feladata „azoknak a gazdasági alapoknak a lerakása, amelyekre biztosan és fenntarthatóan épülhet a romániai magyarság jövője", ugyanakkor „a Mikó Imre Terv önmagában nem vállalhatja fel, hogy Erdély és a romániai magyarlakta térségek fejlődését minden téren biztosítsa".
MTI
Erdély.ma
Az Európai Parlament magyar néppárti delegációjának képviselői előtt, Brüsszelben mutatta be az Erdélyi Mikó Imre Terv (EMIT) vitairatát a projekt ötletgazdája, Tőkés László EP-alelnök és Jakabos Janka, az EMIT koordinátora.
Az alelnök MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az erdélyi magyar közösség alulról építkező, önálló gazdaságfejlesztési tervezeteként megfogalmazott vitairatról először tartottak tanácskozást európai parlamenti képviselők előtt Brüsszelben.
Az erdélyi képviselő elmondta, hogy az EMIT már több esztendős elképzelés, de „az elmúlt évek anyaországi és erdélyi politikai viszonyai nem járultak hozzá a kibontakoztatásához és gyakorlatba ültetéséhez". Tőkés László kifejtette, hogy „most, amikor már létszükségletté vált egy ilyen gazdasági program megfogalmazása, végre Budapesten is támogatottságot kapott a tervezet". Felhívta a figyelmet arra is, hogy „most már a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is felismerte e program szükségességét". "Az RMDSZ hasonló ötlete pedig tulajdonképpen az EMIT-re rímel" – áll a közleményben. „Felkérjük tehát az RMDSZ-t is, hogy használják ki e konvergencia lehetőségeit" – fogalmazott eszerint Tőkés László, aki európai parlamenti képviselőtársaitól azt várja, támogassák ők is a tervezés folyamatát. A Gazdasági összefogás programja alcímet viselő terv részletes bemutatására Tőkés László a terv koordinátorát, Jakabos Jankát kérte fel, aki egyebek mellett elmondta, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) felügyelete alatt neves erdélyi szakértők és a magyar kormány, valamint a VÁTI, vagyis a Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. munkatársai dolgoznak a terv megalkotásán. Az EMNT kezdeményezte Mikó-terv mintája az eredeti elképzelések szerint a magyarországi Széchenyi-terv lehet.
A vitairat szövege szerint „a kezdeményezők tudatában vannak annak, hogy a Mikó Imre Terv – mint a gazdasági szuverenitás eszközrendszerével nem rendelkező nemzeti közösség fejlesztési javaslata – csak abban az esetben vihető sikerre, ha mögötte egyrészt megteremthető a romániai magyar nemzeti közösség lehető legteljesebb szakmai és politikai összefogása, másrészt sikerül azt elfogadtatni a többségi román társadalom képviselőivel is".
"Nemzetiségi politizálás nem képzelhető el erős gazdasági háttér hiányában" – áll a vitairatban, amely szerint „a romániai és magyarországi kormányzat, valamint az erdélyi magyarság számos összecsengő törekvése együttes erőfeszítésekkel lehet sikeres, melyeknek a gazdaságfejlesztés az egyik kulcstényezője". A vitairat készítői úgy fogalmaztak: a terv feladata „azoknak a gazdasági alapoknak a lerakása, amelyekre biztosan és fenntarthatóan épülhet a romániai magyarság jövője", ugyanakkor „a Mikó Imre Terv önmagában nem vállalhatja fel, hogy Erdély és a romániai magyarlakta térségek fejlődését minden téren biztosítsa".
MTI
Erdély.ma
2011. november 24.
Budapest segít az állampolgárságától megfosztott felvidéki vállalkozónak (Tizedik alkalommal ülésezik a Magyar Állandó Értekezlet)
A felvidéki magyar vállalkozó, Boldoghy Olivér ügye és szerepe egyfajta "felkiáltójel", és a magyar kormány minden jogi és más segítséget megad a szlovák állampolgárságától megfosztott férfinak – emelte ki Semjén Zsolt a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) tizedik plenáris ülésén tegnap a Parlamentben.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Máért-ülés nyitónapján jelezte: Magyarország jogsegélyt nyújt mind Boldoghy Olivérnek, mind sorstársainak, mint fogalmazott, "nemzettársainknak".
Semjén Zsolt hangsúlyozta, éppen a szlovák alkotmány mondja ki, hogy akarata ellenére senki nem fosztható meg a szlovák állampolgárságtól. Azt mondta, a szlovákiai és uniós fórumokon is kiállnak az állampolgárságától megfosztott révkomáromi férfi mellett, és minden segítséget megadnak neki. Hozzátette: ez az ügy messzemenően rávilágít arra, hogy mennyire ellentétes az Európai Unió étoszával az, amit Szlovákia ebben a kérdésben képvisel. Semjén Zsolt egyben sajnálatát fejezte ki, hogy a szlovák kormányban részt vevő Híd–Most pártnak és a jobbközép kormánynak nem sikerült ígéretét valóra váltania, megszüntetnie a szlovák "ellentörvényt", amely jogfosztással fenyeget, és azt meg is valósítja a magyar állampolgárság felvétele esetén. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese azt mondta, szembe kell nézni azzal, hogy Szlovákiában választások lesznek, és ezt a mostani eseményt "nehéz nem összehozni" a közelgő, márciusi választásokkal. Úgy fogalmazott: "Csak bízunk abban, hogy nem lesznek hasonló, magyarellenes provokációk, amelyek célja nyilvánvalóan a felvidéki magyarság megfélemlítése." A felvidéki magyaroknak azt tanácsolta, hogy aki úgy érzi, hasonló problémákkal szembesülhet, mint Boldoghy Olivér, de vállalja a magyar állampolgárság felvételét, jöjjön át Magyarországra, az önkormányzatok túlnyomó többségénél beadhatja a dokumentumokat, és három hónap múlva kezében lesz az állampolgársági papír. Ismét megerősítette, Magyarország semmiféle állampolgársági adatot nem ad ki senkinek. Erdéllyel összefüggésben az autonómiatörekvésekről szólva úgy fogalmazott, hogy azok "soha nem adhatók fel". Ha az etnikai alapú magyar párt kiesik a bukaresti parlamentből, vagy veszélybe kerül, vagy kisebb lesz a magyar jelenlét, az nagymértékben "megterheli" a magyarság érdekérvényesítésének lehetőségét – mondta. Kijelentette: alapvető fontosságú a jó viszony Romániával, és nagyon fontos, hogy a magyar etnikai alapú politika hangsúlyos szerepet tölthessen be a román belpolitikában. A kereszténydemokrata politikus a Vajdaságra kitérve kiemelte: a belgrádi törvényhozás váratlanul olyan jogfosztó (restitúciós) törvényt hozott, amely "kollektíve bűnösnek" bélyegezte volna a délvidéki magyarságot, kizárva a vagyon-visszaszármaztatás és a kárpótlás lehetőségéből. Délvidék visszacsatolásakor minden ott élő magyar felnőtt férfi értelemszerűen a magyar honvédség tagja lett – mondta, hozzátéve, elfogadhatatlan, hogy a karon ülő csecsemőtől a kilencvenéves aggastyánig mindenkit kizárjanak pusztán azon az alapon, hogy egy történelmi esemény részese volt. Az elmúlt húsz év nemzetpolitikája
Az Országgyűlés elnöke szerint az elmúlt húsz esztendő magyar nemzetpolitikai teljesítménye – jó néhány enyhítő körülmény ellenére – a magyar politikai osztály "műve és felelőssége". Kövér László a Máért tizedik plenáris ülésének tegnapi nyitónapján úgy fogalmazott: felelősségünk nem egyenlő, de közös, és nincs felmentés alóla. Az Országgyűlés elnöke kiemelte: az elmúlt húsz esztendő tanulságai alapján sok mindent újra kell gondolni. Példaként említette, hogy a szomszédos országokban hatalmi szerepkörbe kerülő magyar politikai osztály valójában mit képvisel: a magyarok érdekeit a többségi államvezetésben vagy a többségi államvezetés érdekeit a magyarok között, esetleg egyfajta moderátor, pacifikáló szerepet választ magának, saját jól felfogott csoportérdekét követve. A házelnök megállapítása szerint a nemzetpolitikában az elmúlt húsz esztendőben kibontakozott természetes és természetellenes viták közepette érdemes azonosítani azt a néhány ügyet, amelyben húsz esztendeje a Kárpát-medencei magyar politikai osztály elvi egyetértése a mai napig töretlen, és érdemes ezen ügyek tükrében megvizsgálni az elmúlt húsz év közös nemzetpolitikai teljesítményét. A kormánypárti politikus két ügyet említett, amelyben "a határokon belüli és kívüli teljes magyar politikai osztály" elvben egyetért, s azt mondta, néha úgy érzi, ezen a két tételen kívül napjainkra alig maradt bármi más, amiben teljes és feltétlen nemzetpolitikai egyetértés lenne közöttük. Az egyik tétel szerint nincs, nem lehet eredményes magyar nemzetpolitika gazdaságilag erős és politikailag tekintélyes magyar állam nélkül. A másik tétel szerint a határon túlinak mondott magyar közösségeknek joguk van ahhoz, hogy a szülőföldjükön boldoguljanak, és mindehhez a megoldást a szomszédos államok területi épségét nem sértő, Európában már létező, legitim önrendelkezési formák, azaz az autonómia különböző válfajai biztosítják – emelte ki Kövér László.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A felvidéki magyar vállalkozó, Boldoghy Olivér ügye és szerepe egyfajta "felkiáltójel", és a magyar kormány minden jogi és más segítséget megad a szlovák állampolgárságától megfosztott férfinak – emelte ki Semjén Zsolt a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) tizedik plenáris ülésén tegnap a Parlamentben.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Máért-ülés nyitónapján jelezte: Magyarország jogsegélyt nyújt mind Boldoghy Olivérnek, mind sorstársainak, mint fogalmazott, "nemzettársainknak".
Semjén Zsolt hangsúlyozta, éppen a szlovák alkotmány mondja ki, hogy akarata ellenére senki nem fosztható meg a szlovák állampolgárságtól. Azt mondta, a szlovákiai és uniós fórumokon is kiállnak az állampolgárságától megfosztott révkomáromi férfi mellett, és minden segítséget megadnak neki. Hozzátette: ez az ügy messzemenően rávilágít arra, hogy mennyire ellentétes az Európai Unió étoszával az, amit Szlovákia ebben a kérdésben képvisel. Semjén Zsolt egyben sajnálatát fejezte ki, hogy a szlovák kormányban részt vevő Híd–Most pártnak és a jobbközép kormánynak nem sikerült ígéretét valóra váltania, megszüntetnie a szlovák "ellentörvényt", amely jogfosztással fenyeget, és azt meg is valósítja a magyar állampolgárság felvétele esetén. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese azt mondta, szembe kell nézni azzal, hogy Szlovákiában választások lesznek, és ezt a mostani eseményt "nehéz nem összehozni" a közelgő, márciusi választásokkal. Úgy fogalmazott: "Csak bízunk abban, hogy nem lesznek hasonló, magyarellenes provokációk, amelyek célja nyilvánvalóan a felvidéki magyarság megfélemlítése." A felvidéki magyaroknak azt tanácsolta, hogy aki úgy érzi, hasonló problémákkal szembesülhet, mint Boldoghy Olivér, de vállalja a magyar állampolgárság felvételét, jöjjön át Magyarországra, az önkormányzatok túlnyomó többségénél beadhatja a dokumentumokat, és három hónap múlva kezében lesz az állampolgársági papír. Ismét megerősítette, Magyarország semmiféle állampolgársági adatot nem ad ki senkinek. Erdéllyel összefüggésben az autonómiatörekvésekről szólva úgy fogalmazott, hogy azok "soha nem adhatók fel". Ha az etnikai alapú magyar párt kiesik a bukaresti parlamentből, vagy veszélybe kerül, vagy kisebb lesz a magyar jelenlét, az nagymértékben "megterheli" a magyarság érdekérvényesítésének lehetőségét – mondta. Kijelentette: alapvető fontosságú a jó viszony Romániával, és nagyon fontos, hogy a magyar etnikai alapú politika hangsúlyos szerepet tölthessen be a román belpolitikában. A kereszténydemokrata politikus a Vajdaságra kitérve kiemelte: a belgrádi törvényhozás váratlanul olyan jogfosztó (restitúciós) törvényt hozott, amely "kollektíve bűnösnek" bélyegezte volna a délvidéki magyarságot, kizárva a vagyon-visszaszármaztatás és a kárpótlás lehetőségéből. Délvidék visszacsatolásakor minden ott élő magyar felnőtt férfi értelemszerűen a magyar honvédség tagja lett – mondta, hozzátéve, elfogadhatatlan, hogy a karon ülő csecsemőtől a kilencvenéves aggastyánig mindenkit kizárjanak pusztán azon az alapon, hogy egy történelmi esemény részese volt. Az elmúlt húsz év nemzetpolitikája
Az Országgyűlés elnöke szerint az elmúlt húsz esztendő magyar nemzetpolitikai teljesítménye – jó néhány enyhítő körülmény ellenére – a magyar politikai osztály "műve és felelőssége". Kövér László a Máért tizedik plenáris ülésének tegnapi nyitónapján úgy fogalmazott: felelősségünk nem egyenlő, de közös, és nincs felmentés alóla. Az Országgyűlés elnöke kiemelte: az elmúlt húsz esztendő tanulságai alapján sok mindent újra kell gondolni. Példaként említette, hogy a szomszédos országokban hatalmi szerepkörbe kerülő magyar politikai osztály valójában mit képvisel: a magyarok érdekeit a többségi államvezetésben vagy a többségi államvezetés érdekeit a magyarok között, esetleg egyfajta moderátor, pacifikáló szerepet választ magának, saját jól felfogott csoportérdekét követve. A házelnök megállapítása szerint a nemzetpolitikában az elmúlt húsz esztendőben kibontakozott természetes és természetellenes viták közepette érdemes azonosítani azt a néhány ügyet, amelyben húsz esztendeje a Kárpát-medencei magyar politikai osztály elvi egyetértése a mai napig töretlen, és érdemes ezen ügyek tükrében megvizsgálni az elmúlt húsz év közös nemzetpolitikai teljesítményét. A kormánypárti politikus két ügyet említett, amelyben "a határokon belüli és kívüli teljes magyar politikai osztály" elvben egyetért, s azt mondta, néha úgy érzi, ezen a két tételen kívül napjainkra alig maradt bármi más, amiben teljes és feltétlen nemzetpolitikai egyetértés lenne közöttük. Az egyik tétel szerint nincs, nem lehet eredményes magyar nemzetpolitika gazdaságilag erős és politikailag tekintélyes magyar állam nélkül. A másik tétel szerint a határon túlinak mondott magyar közösségeknek joguk van ahhoz, hogy a szülőföldjükön boldoguljanak, és mindehhez a megoldást a szomszédos államok területi épségét nem sértő, Európában már létező, legitim önrendelkezési formák, azaz az autonómia különböző válfajai biztosítják – emelte ki Kövér László.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. november 24.
Nemzetpolitikai nagyüzem a Máérton
HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS] Az erdélyi magyar autonómiatörekvések és a romániai magyar közösség parlamenti jelenlétének fontosságát hangsúlyozta Semjén Zsolt a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) 10. plenáris ülésének tegnapi nyitónapján. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Budapesten zajló magyar–magyar csúcstalálkozón leszögezte, a magyar kormány elkötelezett az autonómia és az erdélyi magyar–magyar összefogás mellett, az önrendelkezés megvalósítását célzó törekvések és stratégiák kapcsán például a kereszténydemokrata politikus úgy fogalmazott: azok „soha nem adhatók fel”.
Semjén úgy vélekedett: nagymértékben megterhelné a magyarság érdekérvényesítésének lehetőségét, ha „az etnikai alapú magyar párt” kiesik a bukaresti parlamentből, vagy ha veszélybe kerül, illetve kisebb lesz a magyar jelenlét a román törvényhozásban. Semjén újfent Pál apostolt parafrazálva buzdította összefogásra az erdélyi magyar politikai szervezeteket: „Ám ha egymást marjátok és rágjátok, vigyázzatok, hogy egymást fel ne faljátok!” Kijelentette: Budapest számára alapvető fontosságú a jó viszony Bukaresttel, és nagyon fontosnak nevezte, hogy a „magyar etnikai alapú politika” hangsúlyos szerepet tölthessen be a román belpolitikában.
„Felkiáltójel” a szlovákiai retorzió
Semjén Zsolt beszédének központi helyén szerepelt a magyar állampolgárságot igénylő felvidéki magyarokat sújtó szlovák ellentörvény bírálata. A miniszterelnök-helyettes kiemelten reagált Boldoghy Olivér felvidéki magyar vállalkozó ügyére, akitől – mint arról beszámoltunk – a napokban a pozsonyi hatóságok megvonták a szlovák állampolgárságát, miután letette a magyar állampolgársági esküt. Semjén szerint Boldoghy szerepe egyfajta „felkiáltójel”, és a magyar kormány minden jogi és más – többek között anyagi – segítséget megad a szlovák állampolgárságától megfosztott férfinak, akinek érdekeiért Budapest az uniós fórumokon is kiáll.
„Ez az ügy messzemenően rávilágít arra, hogy mennyire ellentétes az Európai Unió étoszával az, amit Szlovákia ebben a kérdésben képvisel” – szögezte le Semjén, sajnálatát fejezve ki, hogy a pozsonyi kormányban részt vevő Híd-Most vegyes pártnak és a jobbközép kabinetnek nem sikerült ígéretét valóra váltania, megszüntetnie a szlovák „ellentörvényt”, amely jogfosztással fenyeget, és azt meg is valósítja. A Budapest által erőteljesen kifogásolt szerb restitúciós törvény kapcsán Semjén közölte, a délvidéki magyarság jogfosztása esetén Magyarország kénytelen lenne megvétózni Belgrád uniós tagjelölti státusát. Hozzátette, úgy tűnik, Magyarország határozott fellépésének és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke tárgyalásainak köszönhetően a szerb parlament megszünteti a jogfosztást, és ha ez így lesz, Budapest „boldog örömmel” megszavazza a tagjelölti státust.
Semjén beszélt arról is: a Bethlen Gábor Alapon keresztül szeretnék biztosítani, hogy a nemzeti jelentőségű intézmények – és itt név szerint említette a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet és a Partiumi Keresztény Egyetemet – az ad hoc jellegű pályázatokon kívül normatív támogatást kapjanak, ezáltal biztosítható legyen stabil és kiszámítható működésük. Leszögezte, az oktatás-nevelési támogatást mindenki megkapja, az új, bankszámlás utalás kialakításával „egy gombnyomással meg lehet oldani az utalásokat”.
A magyar kormány véglegesített támogatáspolitikája kapcsán egyébként Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára a Krónikának elmondta: a szövetség nem ért egyet a kabinet által javasolt „általános, pontozási rendszerrel”, mivel nem tudja értelmezni azt a feltételként megszabott kritériumot, hogy ezek az intézmények miként járulnak hozzá például az autonómiatörekvésekhez. Mint arról beszámoltunk, a magyar kormány által az intézmények támogatásának feltételei kapcsán kidolgozott kritériumrendszerről a Máért mostani ülése hivatott elfogadni egy kompromisszumos változatot.
Kövér: közös felelősség
A plenáris ülést Kövér László, az Országgyűlés elnöke nyitotta meg, aki szerint az elmúlt húsz év magyar nemzetpolitikai teljesítménye – jó néhány enyhítő körülmény ellenére – a magyar politikai osztály „műve és felelőssége”. Kövér kiemelte: az elmúlt húsz esztendő tanulságai alapján sok mindent újra kell gondolni, e téren példaként említette, hogy a szomszédos országokban hatalmi szerepkörbe kerülő magyar politikai osztály valójában mit képvisel: a magyarok érdekeit a többségi államvezetésben, vagy a többségi államvezetés érdekeit a magyarok között, esetleg egyfajta moderátor-, pacifikáló szerepet választ magának, saját jól felfogott csoportérdekét követve. Egyébként a részt vevő tizenegy határon túli magyar szervezet közül Erdélyt az EMNT, az MPP és az RMDSZ képviseli, a mai zárónapon pedig – amely közös nyilatkozat elfogadásával ér véget – előadást tart Orbán Viktor kormányfő.
Rostás Szabolcs, Budapest
Krónika (Kolozsvár)
HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS] Az erdélyi magyar autonómiatörekvések és a romániai magyar közösség parlamenti jelenlétének fontosságát hangsúlyozta Semjén Zsolt a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) 10. plenáris ülésének tegnapi nyitónapján. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Budapesten zajló magyar–magyar csúcstalálkozón leszögezte, a magyar kormány elkötelezett az autonómia és az erdélyi magyar–magyar összefogás mellett, az önrendelkezés megvalósítását célzó törekvések és stratégiák kapcsán például a kereszténydemokrata politikus úgy fogalmazott: azok „soha nem adhatók fel”.
Semjén úgy vélekedett: nagymértékben megterhelné a magyarság érdekérvényesítésének lehetőségét, ha „az etnikai alapú magyar párt” kiesik a bukaresti parlamentből, vagy ha veszélybe kerül, illetve kisebb lesz a magyar jelenlét a román törvényhozásban. Semjén újfent Pál apostolt parafrazálva buzdította összefogásra az erdélyi magyar politikai szervezeteket: „Ám ha egymást marjátok és rágjátok, vigyázzatok, hogy egymást fel ne faljátok!” Kijelentette: Budapest számára alapvető fontosságú a jó viszony Bukaresttel, és nagyon fontosnak nevezte, hogy a „magyar etnikai alapú politika” hangsúlyos szerepet tölthessen be a román belpolitikában.
„Felkiáltójel” a szlovákiai retorzió
Semjén Zsolt beszédének központi helyén szerepelt a magyar állampolgárságot igénylő felvidéki magyarokat sújtó szlovák ellentörvény bírálata. A miniszterelnök-helyettes kiemelten reagált Boldoghy Olivér felvidéki magyar vállalkozó ügyére, akitől – mint arról beszámoltunk – a napokban a pozsonyi hatóságok megvonták a szlovák állampolgárságát, miután letette a magyar állampolgársági esküt. Semjén szerint Boldoghy szerepe egyfajta „felkiáltójel”, és a magyar kormány minden jogi és más – többek között anyagi – segítséget megad a szlovák állampolgárságától megfosztott férfinak, akinek érdekeiért Budapest az uniós fórumokon is kiáll.
„Ez az ügy messzemenően rávilágít arra, hogy mennyire ellentétes az Európai Unió étoszával az, amit Szlovákia ebben a kérdésben képvisel” – szögezte le Semjén, sajnálatát fejezve ki, hogy a pozsonyi kormányban részt vevő Híd-Most vegyes pártnak és a jobbközép kabinetnek nem sikerült ígéretét valóra váltania, megszüntetnie a szlovák „ellentörvényt”, amely jogfosztással fenyeget, és azt meg is valósítja. A Budapest által erőteljesen kifogásolt szerb restitúciós törvény kapcsán Semjén közölte, a délvidéki magyarság jogfosztása esetén Magyarország kénytelen lenne megvétózni Belgrád uniós tagjelölti státusát. Hozzátette, úgy tűnik, Magyarország határozott fellépésének és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke tárgyalásainak köszönhetően a szerb parlament megszünteti a jogfosztást, és ha ez így lesz, Budapest „boldog örömmel” megszavazza a tagjelölti státust.
Semjén beszélt arról is: a Bethlen Gábor Alapon keresztül szeretnék biztosítani, hogy a nemzeti jelentőségű intézmények – és itt név szerint említette a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet és a Partiumi Keresztény Egyetemet – az ad hoc jellegű pályázatokon kívül normatív támogatást kapjanak, ezáltal biztosítható legyen stabil és kiszámítható működésük. Leszögezte, az oktatás-nevelési támogatást mindenki megkapja, az új, bankszámlás utalás kialakításával „egy gombnyomással meg lehet oldani az utalásokat”.
A magyar kormány véglegesített támogatáspolitikája kapcsán egyébként Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára a Krónikának elmondta: a szövetség nem ért egyet a kabinet által javasolt „általános, pontozási rendszerrel”, mivel nem tudja értelmezni azt a feltételként megszabott kritériumot, hogy ezek az intézmények miként járulnak hozzá például az autonómiatörekvésekhez. Mint arról beszámoltunk, a magyar kormány által az intézmények támogatásának feltételei kapcsán kidolgozott kritériumrendszerről a Máért mostani ülése hivatott elfogadni egy kompromisszumos változatot.
Kövér: közös felelősség
A plenáris ülést Kövér László, az Országgyűlés elnöke nyitotta meg, aki szerint az elmúlt húsz év magyar nemzetpolitikai teljesítménye – jó néhány enyhítő körülmény ellenére – a magyar politikai osztály „műve és felelőssége”. Kövér kiemelte: az elmúlt húsz esztendő tanulságai alapján sok mindent újra kell gondolni, e téren példaként említette, hogy a szomszédos országokban hatalmi szerepkörbe kerülő magyar politikai osztály valójában mit képvisel: a magyarok érdekeit a többségi államvezetésben, vagy a többségi államvezetés érdekeit a magyarok között, esetleg egyfajta moderátor-, pacifikáló szerepet választ magának, saját jól felfogott csoportérdekét követve. Egyébként a részt vevő tizenegy határon túli magyar szervezet közül Erdélyt az EMNT, az MPP és az RMDSZ képviseli, a mai zárónapon pedig – amely közös nyilatkozat elfogadásával ér véget – előadást tart Orbán Viktor kormányfő.
Rostás Szabolcs, Budapest
Krónika (Kolozsvár)
2011. november 24.
Határon túli magyar vezetők a nemzetpolitikai stratégiáról
Budapest
Üdvözölték a 2020-ig szóló nemzetpolitikai stratégia elfogadását határon túli magyar vezetők a Magyar Állandó Értekezlet zárónapján csütörtökön a Parlamentben.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a kétnapos tanácskozás zárásaként tartott sajtótájékoztatón üdvözölte az elfogadott nemzetpolitikai stratégiát, mint mondta, nagyon alapos dokumentumról van szó. Fontosnak nevezte, hogy a benne foglaltak alapján a stratégia megvalósítása is közösen történjen.
Jelezte: egyetértettek a nemzeti jelentőségű intézmények támogatási kritériumaival. Azt mondta, fontos az is, hogy olyan döntések szülessenek, amelyek kiegyensúlyozottak, és figyelembe veszik, milyen intézmények jelentek meg Erdélyben az elmúlt 20 évben, és hogyan teljesítettek.
A szavazati jogra térve kiemelte: kiterjesztése megfelel elvárásaiknak, szükség van rá. Arra kell figyelni, hogy "a különböző nemzetrészek között" erősödjön a bizalom, a szolidaritás. Szólt még arról is, hogy a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem végleges akkreditációja rövid időn belül megtörténhet.
Összegzése szerint a határon túli magyaroknak az az érdekük, hogy Magyarország sikeres és erős legyen a régióban, a nemzetközi politikában, Magyarországnak pedig az az érdeke, hogy a határon túli magyar közösségek erősek és sikeresek legyenek.
Kérdésre válaszolva az RMDSZ elnöke jelezte, hogy a nap folyamán találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke arról beszélt, hogy az elmúlt egy évben "nemzetpolitikai rendszerváltás" ment végbe, és kiemelte, hogy a nemzeti együttműködés rendszerébe a határon túli magyarok is beletartoznak.
Vétek volna, ha ebbe a rendszerbe nem kapcsolódnának be, hiszen "egy a nemzet" - mondta. Az együttműködésben mindenkinek helye van - folytatta, és üdvözölte, hogy az MSZP-nek sikerült megszabadulnia a "gyurcsányizmustól", ez volt szerinte a nemzetpolitika kialakulásának egyik legfőbb akadálya, de még szükség van változásokra.
Hozzátette: azt kérik, hogy Fidesz és a KDNP lépjen tovább a nemzeti együttműködés rendszerében. Azzal semmiképp sem tud egyetérteni, - mondta -, hogy bízzák a határon túliakra a döntéseket és ne szóljanak bele. "Igenis szóljon bele a magyar politikum, de mi is szóljunk bele a magyarországi politikába, mert egy a nemzet" - tette hozzá.
Kitért arra is, hogy a nyugati diaszpóra sokáig mostohagyermeke volt az anyaországnak, ideje volt integrálni.
Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke az autonómiatörekvések fontosságát hangsúlyozta. Úgy fogalmazott: ez a szülőföldön maradás feltétele.
A romániai magyar erők közelgő választásokon való együttműködését firtató kérdésre Kelemen Hunor azt mondta, részükről az együttműködésnek nincs akadálya. Az az érdekük, hogy erős képviselete legyen a romániai magyarságnak - hangsúlyozta.
Tőkés László szerint ugyanakkor meg kell lennie az együttműködés feltételeinek, és azt javasolta, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz.
Szász Jenő azt mondta,nagyon fontosnak tartják a romániai magyarság parlamenti képviseletét, de személyi összetételét tekintve "minőségi korrekcióra" van szükség.
Berényi József, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnöke azt mondta: részükről megvolt a nyitottság, hogy a Híddal választási koalíciót alkossanak. A Híd ezt visszautasította, és helyeket ajánlott listáján az MKP-nak. Ezzel az etnikai politizálás elvét kérdőjelezte meg, ismét dilemma elé állítva az ottani magyarságot - mondta.
Arra a kérdésre, hogy miért nem hívták meg a Híd-Most pártot a Máértra, Semjén Zsolt közölte: a Máérton etnikai alapú magyar pártok vesznek részt. A Híd önmagát határozta meg úgy, hogy nem ilyen párt, ezzel kizárta magát "a klubból" - tette hozzá.
MTI/Új Szó
Budapest
Üdvözölték a 2020-ig szóló nemzetpolitikai stratégia elfogadását határon túli magyar vezetők a Magyar Állandó Értekezlet zárónapján csütörtökön a Parlamentben.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a kétnapos tanácskozás zárásaként tartott sajtótájékoztatón üdvözölte az elfogadott nemzetpolitikai stratégiát, mint mondta, nagyon alapos dokumentumról van szó. Fontosnak nevezte, hogy a benne foglaltak alapján a stratégia megvalósítása is közösen történjen.
Jelezte: egyetértettek a nemzeti jelentőségű intézmények támogatási kritériumaival. Azt mondta, fontos az is, hogy olyan döntések szülessenek, amelyek kiegyensúlyozottak, és figyelembe veszik, milyen intézmények jelentek meg Erdélyben az elmúlt 20 évben, és hogyan teljesítettek.
A szavazati jogra térve kiemelte: kiterjesztése megfelel elvárásaiknak, szükség van rá. Arra kell figyelni, hogy "a különböző nemzetrészek között" erősödjön a bizalom, a szolidaritás. Szólt még arról is, hogy a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem végleges akkreditációja rövid időn belül megtörténhet.
Összegzése szerint a határon túli magyaroknak az az érdekük, hogy Magyarország sikeres és erős legyen a régióban, a nemzetközi politikában, Magyarországnak pedig az az érdeke, hogy a határon túli magyar közösségek erősek és sikeresek legyenek.
Kérdésre válaszolva az RMDSZ elnöke jelezte, hogy a nap folyamán találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke arról beszélt, hogy az elmúlt egy évben "nemzetpolitikai rendszerváltás" ment végbe, és kiemelte, hogy a nemzeti együttműködés rendszerébe a határon túli magyarok is beletartoznak.
Vétek volna, ha ebbe a rendszerbe nem kapcsolódnának be, hiszen "egy a nemzet" - mondta. Az együttműködésben mindenkinek helye van - folytatta, és üdvözölte, hogy az MSZP-nek sikerült megszabadulnia a "gyurcsányizmustól", ez volt szerinte a nemzetpolitika kialakulásának egyik legfőbb akadálya, de még szükség van változásokra.
Hozzátette: azt kérik, hogy Fidesz és a KDNP lépjen tovább a nemzeti együttműködés rendszerében. Azzal semmiképp sem tud egyetérteni, - mondta -, hogy bízzák a határon túliakra a döntéseket és ne szóljanak bele. "Igenis szóljon bele a magyar politikum, de mi is szóljunk bele a magyarországi politikába, mert egy a nemzet" - tette hozzá.
Kitért arra is, hogy a nyugati diaszpóra sokáig mostohagyermeke volt az anyaországnak, ideje volt integrálni.
Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke az autonómiatörekvések fontosságát hangsúlyozta. Úgy fogalmazott: ez a szülőföldön maradás feltétele.
A romániai magyar erők közelgő választásokon való együttműködését firtató kérdésre Kelemen Hunor azt mondta, részükről az együttműködésnek nincs akadálya. Az az érdekük, hogy erős képviselete legyen a romániai magyarságnak - hangsúlyozta.
Tőkés László szerint ugyanakkor meg kell lennie az együttműködés feltételeinek, és azt javasolta, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz.
Szász Jenő azt mondta,nagyon fontosnak tartják a romániai magyarság parlamenti képviseletét, de személyi összetételét tekintve "minőségi korrekcióra" van szükség.
Berényi József, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnöke azt mondta: részükről megvolt a nyitottság, hogy a Híddal választási koalíciót alkossanak. A Híd ezt visszautasította, és helyeket ajánlott listáján az MKP-nak. Ezzel az etnikai politizálás elvét kérdőjelezte meg, ismét dilemma elé állítva az ottani magyarságot - mondta.
Arra a kérdésre, hogy miért nem hívták meg a Híd-Most pártot a Máértra, Semjén Zsolt közölte: a Máérton etnikai alapú magyar pártok vesznek részt. A Híd önmagát határozta meg úgy, hogy nem ilyen párt, ezzel kizárta magát "a klubból" - tette hozzá.
MTI/Új Szó
2011. november 24.
Húsz év mérlege
Kövér László magyar házelnök szerint az elmúlt húsz esztendő nemzetpolitikai mérlegének megvonására ült össze tegnap tizedik alkalommal Budapesten a Magyar Állandó Értekezlet (Máért).
A kétnapos ülésen a határon túli magyar szervezeteknek azonban gyakorlatiasabb kérdésekről is tárgyalniuk kell: például a nemzeti jelentőségű intézetek támogatásáról és általában a budapesti támogatási politika hatékonyságáról. A tanácskozáson megvitatják a népszámlálások tapasztalatait, és szóba kerülnek a környező országokban jövőre tartandó választások is.
Megnyitójában Kövér László házelnök arról beszélt, hogy az elmúlt húsz esztendő magyar nemzetpolitikai teljesítménye a magyar politikai osztály „műve és felelőssége”. „Ennek a nyomasztó felelősségnek a kiporciózását” rövid távon, nem mindig méltányosan, a választópolgárok, hosszabb távon – „megfellebbezhetetlenül” – a magyar történelem végzi el – mondta. A kialakult helyzetnek – tette hozzá – természetesen van megoldása, és ebben a megoldásban segíthet a Máért felelős munkája.
Az Országgyűlés elnöke kiemelte: az elmúlt húsz esztendő tanulságai alapján sok mindent újra kell gondolni. Példaként említette, hogy a szomszédos országokban hatalmi szerepkörbe kerülő magyar politikai osztály valójában mit képvisel: a magyarok érdekeit a többségi államvezetésben, vagy a többségi államvezetés érdekeit a magyarok között, esetleg egyfajta moderátor-, pacifikáló szerepet választ magának, saját jól felfogott csoportérdekét követve.
„És ugyanez a felvetés bármikor igaz lehet a magyarországi politikai osztályra is” – mondta Kövér László, hozzátéve: mindenki eldöntheti, kit képvisel: a nemzeti érdekeket nemzetközi porondon, vagy „a nemzetközi érdekek ügynöke a hazai pályán”. A házelnök szerint a magyarországi választópolgárok – „értékelve a balliberális politikai osztály ténykedését” – 2010-ben félreérthetetlenül kifejezték ebben a kérdésben az elvárásukat.
A kormánypárti politikus két ügyet említett, amelyben „a határokon belüli és kívüli teljes magyar politikai osztály” elvben egyetért, s azt mondta, néha úgy érzi, ezen a két tételen kívül napjainkra alig maradt bármi más, amiben teljes és feltétlen nemzetpolitikai egyetértés lenne közöttük. Az egyik tétel szerint nincs, nem lehet eredményes magyar nemzetpolitika gazdaságilag erős és politikailag tekintélyes magyar állam nélkül.
A másik tétel szerint a határon túlinak mondott magyar közösségeknek joguk van ahhoz, hogy a szülőföldjükön boldoguljanak, és mindehhez megoldást a szomszédos államok területi épségét nem sértő, Európában már létező, legitim önrendelkezési formák, azaz az autonómia különböző válfajai biztosítják – emelte ki Kövér László.
A Máért ülésére Erdélyből az RMDSZ, az EMNT és az MPP kapott meghívót. Az RMDSZ-t Kelemen Hunor elnök, Kovács Péter főtitkár, Bíró Rozália SZKT-elnöke, Nagy Zoltán államtitkár és Porcsalmi Bálint politikai tanácsadó képviseli Budapesten. A határon túli szervezetek képviselőinek felszólalásai lapzártánkkor kezdődtek.
Átláthatóbb támogatási rendszert javasol az LMP
Törvénymódosító javaslatot nyújtott be az LMP a határon túli magyarok támogatására létrehozott Bethlen Gábor Alap működési elveivel és a döntések átláthatóságával kapcsolatos visszásságok megszüntetésére. Az ellenzéki párt kifogásolja, hogy a BGA létrejöttével megszűnt a lehetőség, hogy a külhoni magyar szervezetek részt vehessenek a támogatásokról szóló döntésekben.
Közleményükben emlékeztetnek arra, hogy a korábbi testületeket a kabinet egy hazai kormánytisztviselőkből álló, csak döntés-előkészítő szerepkörrel rendelkező kollégiumra redukálta. A határon túlról már az idei döntések kapcsán olyan kritikák fogalmazódtak meg, hogy a kormány a neki kedves szereplők és szervezetek támogatására használja a forrásokat.
Az LMP javaslata szerint a jelenlegi egy darab kollégium helyett támogatási célok szerint szervezett, valódi döntési hatáskörrel rendelkező kollégiumok jönnek létre, amelyekben fele-fele arányban kapnak helyet a külhoni magyar szervezetek és a testület vezetőjét is adó felelős kormánytisztviselők.
Új Magyar Szó (Bukarest)
Kövér László magyar házelnök szerint az elmúlt húsz esztendő nemzetpolitikai mérlegének megvonására ült össze tegnap tizedik alkalommal Budapesten a Magyar Állandó Értekezlet (Máért).
A kétnapos ülésen a határon túli magyar szervezeteknek azonban gyakorlatiasabb kérdésekről is tárgyalniuk kell: például a nemzeti jelentőségű intézetek támogatásáról és általában a budapesti támogatási politika hatékonyságáról. A tanácskozáson megvitatják a népszámlálások tapasztalatait, és szóba kerülnek a környező országokban jövőre tartandó választások is.
Megnyitójában Kövér László házelnök arról beszélt, hogy az elmúlt húsz esztendő magyar nemzetpolitikai teljesítménye a magyar politikai osztály „műve és felelőssége”. „Ennek a nyomasztó felelősségnek a kiporciózását” rövid távon, nem mindig méltányosan, a választópolgárok, hosszabb távon – „megfellebbezhetetlenül” – a magyar történelem végzi el – mondta. A kialakult helyzetnek – tette hozzá – természetesen van megoldása, és ebben a megoldásban segíthet a Máért felelős munkája.
Az Országgyűlés elnöke kiemelte: az elmúlt húsz esztendő tanulságai alapján sok mindent újra kell gondolni. Példaként említette, hogy a szomszédos országokban hatalmi szerepkörbe kerülő magyar politikai osztály valójában mit képvisel: a magyarok érdekeit a többségi államvezetésben, vagy a többségi államvezetés érdekeit a magyarok között, esetleg egyfajta moderátor-, pacifikáló szerepet választ magának, saját jól felfogott csoportérdekét követve.
„És ugyanez a felvetés bármikor igaz lehet a magyarországi politikai osztályra is” – mondta Kövér László, hozzátéve: mindenki eldöntheti, kit képvisel: a nemzeti érdekeket nemzetközi porondon, vagy „a nemzetközi érdekek ügynöke a hazai pályán”. A házelnök szerint a magyarországi választópolgárok – „értékelve a balliberális politikai osztály ténykedését” – 2010-ben félreérthetetlenül kifejezték ebben a kérdésben az elvárásukat.
A kormánypárti politikus két ügyet említett, amelyben „a határokon belüli és kívüli teljes magyar politikai osztály” elvben egyetért, s azt mondta, néha úgy érzi, ezen a két tételen kívül napjainkra alig maradt bármi más, amiben teljes és feltétlen nemzetpolitikai egyetértés lenne közöttük. Az egyik tétel szerint nincs, nem lehet eredményes magyar nemzetpolitika gazdaságilag erős és politikailag tekintélyes magyar állam nélkül.
A másik tétel szerint a határon túlinak mondott magyar közösségeknek joguk van ahhoz, hogy a szülőföldjükön boldoguljanak, és mindehhez megoldást a szomszédos államok területi épségét nem sértő, Európában már létező, legitim önrendelkezési formák, azaz az autonómia különböző válfajai biztosítják – emelte ki Kövér László.
A Máért ülésére Erdélyből az RMDSZ, az EMNT és az MPP kapott meghívót. Az RMDSZ-t Kelemen Hunor elnök, Kovács Péter főtitkár, Bíró Rozália SZKT-elnöke, Nagy Zoltán államtitkár és Porcsalmi Bálint politikai tanácsadó képviseli Budapesten. A határon túli szervezetek képviselőinek felszólalásai lapzártánkkor kezdődtek.
Átláthatóbb támogatási rendszert javasol az LMP
Törvénymódosító javaslatot nyújtott be az LMP a határon túli magyarok támogatására létrehozott Bethlen Gábor Alap működési elveivel és a döntések átláthatóságával kapcsolatos visszásságok megszüntetésére. Az ellenzéki párt kifogásolja, hogy a BGA létrejöttével megszűnt a lehetőség, hogy a külhoni magyar szervezetek részt vehessenek a támogatásokról szóló döntésekben.
Közleményükben emlékeztetnek arra, hogy a korábbi testületeket a kabinet egy hazai kormánytisztviselőkből álló, csak döntés-előkészítő szerepkörrel rendelkező kollégiumra redukálta. A határon túlról már az idei döntések kapcsán olyan kritikák fogalmazódtak meg, hogy a kormány a neki kedves szereplők és szervezetek támogatására használja a forrásokat.
Az LMP javaslata szerint a jelenlegi egy darab kollégium helyett támogatási célok szerint szervezett, valódi döntési hatáskörrel rendelkező kollégiumok jönnek létre, amelyekben fele-fele arányban kapnak helyet a külhoni magyar szervezetek és a testület vezetőjét is adó felelős kormánytisztviselők.
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. november 24.
Ki lehet az „igazi” Elie Wiesel?
Január 24-én kezdi el tárgyalni a bíróság Budapesten azt a személyiségi jogi pert, amelyet Grüner Miklós holokauszt-túlélő indított Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija ellen. A per valójában Elie Wiesel, Nobel-békedíjas íróról szól – írja a Népszabadság.
A magyarországi napilap ismerteti, hogy Grüner szerint ugyanis akit ma Elie Wieselként ismer a világ, nem Elie Wiesel: az illető ellopta az ő egykori auschwitzi barakktársának, Lázár Wieselnek a személyazonosságát. Ezért jogerős bírósági ítélettel szeretné igazolni a lassan negyedszázada hangoztatott állításait a holokauszt-túlélő, aki 1986 óta számos nyilvános fórumon, kiadványban azt közölte, hogy a Nobel-békedíjas Elie Wiesel hamis személyazonossággal él, nem lehet azonos az Auschwitzban A-7713-as számon nyilvántartott Lázár Wiesel nevű egykori rabtársával.
Nem alany, hanem tárgy
Grüner Miklós az elmúlt héten Budapesten jelentette be, hogy az állításait végre bíróságon is tudja igazolni. Jogi képviselője, Bősze Ferenc ügyvéd azt közölte, hogy a Grüner által indított személyiségi jogi pernek nem az alanya lesz Elie Wiesel, hanem a tárgya. Mégpedig oly módon, hogy alperesként perbe hívták Köves Slomót, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbiját, aki 2009-ben, Elie Wiesel magyarországi látogatásakor egy internetes cikkében történelemhamisítónak nevezte Grünert.
„A bírósági tárgyaláson azt szeretnénk bizonyítani, hogy Köves Slomó jogsértően és megalapozatlanul tüntette fel a felperest történelmi és valós tényeket célirányosan csúsztatva, a valóságtól elrugaszkodva hivatkozó személyként” – idézte a keresetlevelet Bősze, aki hozzátette: az eljárás során valójában azt kell igazolniuk, hogy Wiesel hamis személyazonossággal él.
Hivatalos életrajza szerint Elie Wiesel 1928. szeptember 30-án született Máramarosszigeten, 1944-ben a családjával együtt deportálták. Túlélte az auschwitzi haláltábort, ahonnan előbb Franciaországba került, később az Egyesült Államokban telepedett le. A holokausztról írt életrajzi könyve (És a világ hallgat) az ötvenes években jelent meg Buenos Airesben jiddis nyelven, majd 1958-ban a franciául megírt Az éjszaka hozta meg számára a világsikert. Eddig összesen 57 könyve jelent meg, munkásságát 1986-ban Nobel-békedíjjal ismerték el.
Az A-7713-as szám
Grüner Miklós állításának lényege – ismerteti a Népszabadság – az, hogy a valódi Lázár Wieselnek az ötvenes évek közepén nyoma veszett, a jiddis nyelven Argentínában kiadott önéletrajzi mű még bizonyosan az ő alkotása volt, ám Az éjszaka már egy másik személy munkája, aki – Grüner feltételezése szerint a jogdíj kikerülése érdekében – szépirodalmi stílusban átdolgozta Lázár Wiesel önéletrajzát, majd Elie Wiesel néven felvette a személyazonosságát is.
A felperes – aki a második világháború után Svédországban telepedett le – 1986-ban személyesen találkozott Elie Wiesellel, az összejövetelt egy svéd újság szervezte meg. A találkozón Grüner és Wiesel is úgy nyilatkozott, hogy még soha életükben nem látták egymást.
Grüner nem értette a dolgot, mivel jól emlékezett egykori rabtársára, Lázár Wieselre, akinek a karjára a haláltáborban az A-7713-as számot tetoválták. Az íróként hírnevet szerzett Elie Wiesel is azt állította magáról, hogy ő volt az A-7713-as fogoly, ami Grüner szerint képtelenség.
Bősze Ferenc ügyvéd a bíróság elé tárt bizonyítékok közül kiemelte, hogy sikerült olyan dokumentumokat beszerezniük, amelyek azt igazolják: az A-7713-as számú rabként nyilvántartott Lázár Wiesel valójában nem is 1928-ban, hanem 1913-ban született. Olyan iratokat is találtak, amelyek szerint Lázár Wiesel apját Ábrahám Wieselnek hívták (ő volt az A-7712-es számú rab), miközben Elie Wiesel hivatalos életrajza szerint az édesapját Salamon – a Wikipédia szerint Slomó – Wieselnek hívták.
A Népszabadságnak arra a kérdésére, hogy Grüner Miklós miért folytat 1986 óta valóságos hadjáratot Elie Wiesel ellen, a most 83 éves férfi azt mondta: egykori rabtársa emlékének tartozik azzal, hogy az általa átélt szenvedésekből ne élhessen meg egy másik személy, ne használhassa fel jogtalanul a valódi Lázár Wiesel személyazonosságát.
Hatvan év múltán
Több mint hatvan esztendei távollét után két éve, 2009-ben érkezett először Magyarországra Elie Wiesel. „A gyűlölködők, a rasszisták, akik szégyent hoznak Magyarországra, a magyarok és a zsidók közös ellenségei; a holokauszt tagadását pedig törvénnyel kellene büntetni Magyarországon is, hogy az ezt vallók börtönbe kerüljenek” – jelentette ki a Nobel-békedíjas író a Budapesten megrendezett Magyar-zsidó együttélés – együtt a közös jövőért című konferencián.
A ma Romániához tartozó Máramarosszigeten született író felidézte, hogy 1940-ben, Erdély egy részének Magyarországhoz történt visszacsatolásakor az ottani zsidóság örömmel fogadta a magyar katonákat, bíztak bennük és a magyar államban. Ezzel szemben az akkori országgyűlés megszavazta a kirekesztő zsidótörvényeket, és a második világháború alatt a magyarországi zsidóságnak üldöztetés volt a része, pedig még a gettóba vonuláskor is meg voltak győződve arról, hogy a magyar állam megvédi őket – emlékeztetett a konferencián 2009-ben Wiesel.
Gy. Z.
Új Magyar Szó (Bukarest)
Január 24-én kezdi el tárgyalni a bíróság Budapesten azt a személyiségi jogi pert, amelyet Grüner Miklós holokauszt-túlélő indított Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija ellen. A per valójában Elie Wiesel, Nobel-békedíjas íróról szól – írja a Népszabadság.
A magyarországi napilap ismerteti, hogy Grüner szerint ugyanis akit ma Elie Wieselként ismer a világ, nem Elie Wiesel: az illető ellopta az ő egykori auschwitzi barakktársának, Lázár Wieselnek a személyazonosságát. Ezért jogerős bírósági ítélettel szeretné igazolni a lassan negyedszázada hangoztatott állításait a holokauszt-túlélő, aki 1986 óta számos nyilvános fórumon, kiadványban azt közölte, hogy a Nobel-békedíjas Elie Wiesel hamis személyazonossággal él, nem lehet azonos az Auschwitzban A-7713-as számon nyilvántartott Lázár Wiesel nevű egykori rabtársával.
Nem alany, hanem tárgy
Grüner Miklós az elmúlt héten Budapesten jelentette be, hogy az állításait végre bíróságon is tudja igazolni. Jogi képviselője, Bősze Ferenc ügyvéd azt közölte, hogy a Grüner által indított személyiségi jogi pernek nem az alanya lesz Elie Wiesel, hanem a tárgya. Mégpedig oly módon, hogy alperesként perbe hívták Köves Slomót, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbiját, aki 2009-ben, Elie Wiesel magyarországi látogatásakor egy internetes cikkében történelemhamisítónak nevezte Grünert.
„A bírósági tárgyaláson azt szeretnénk bizonyítani, hogy Köves Slomó jogsértően és megalapozatlanul tüntette fel a felperest történelmi és valós tényeket célirányosan csúsztatva, a valóságtól elrugaszkodva hivatkozó személyként” – idézte a keresetlevelet Bősze, aki hozzátette: az eljárás során valójában azt kell igazolniuk, hogy Wiesel hamis személyazonossággal él.
Hivatalos életrajza szerint Elie Wiesel 1928. szeptember 30-án született Máramarosszigeten, 1944-ben a családjával együtt deportálták. Túlélte az auschwitzi haláltábort, ahonnan előbb Franciaországba került, később az Egyesült Államokban telepedett le. A holokausztról írt életrajzi könyve (És a világ hallgat) az ötvenes években jelent meg Buenos Airesben jiddis nyelven, majd 1958-ban a franciául megírt Az éjszaka hozta meg számára a világsikert. Eddig összesen 57 könyve jelent meg, munkásságát 1986-ban Nobel-békedíjjal ismerték el.
Az A-7713-as szám
Grüner Miklós állításának lényege – ismerteti a Népszabadság – az, hogy a valódi Lázár Wieselnek az ötvenes évek közepén nyoma veszett, a jiddis nyelven Argentínában kiadott önéletrajzi mű még bizonyosan az ő alkotása volt, ám Az éjszaka már egy másik személy munkája, aki – Grüner feltételezése szerint a jogdíj kikerülése érdekében – szépirodalmi stílusban átdolgozta Lázár Wiesel önéletrajzát, majd Elie Wiesel néven felvette a személyazonosságát is.
A felperes – aki a második világháború után Svédországban telepedett le – 1986-ban személyesen találkozott Elie Wiesellel, az összejövetelt egy svéd újság szervezte meg. A találkozón Grüner és Wiesel is úgy nyilatkozott, hogy még soha életükben nem látták egymást.
Grüner nem értette a dolgot, mivel jól emlékezett egykori rabtársára, Lázár Wieselre, akinek a karjára a haláltáborban az A-7713-as számot tetoválták. Az íróként hírnevet szerzett Elie Wiesel is azt állította magáról, hogy ő volt az A-7713-as fogoly, ami Grüner szerint képtelenség.
Bősze Ferenc ügyvéd a bíróság elé tárt bizonyítékok közül kiemelte, hogy sikerült olyan dokumentumokat beszerezniük, amelyek azt igazolják: az A-7713-as számú rabként nyilvántartott Lázár Wiesel valójában nem is 1928-ban, hanem 1913-ban született. Olyan iratokat is találtak, amelyek szerint Lázár Wiesel apját Ábrahám Wieselnek hívták (ő volt az A-7712-es számú rab), miközben Elie Wiesel hivatalos életrajza szerint az édesapját Salamon – a Wikipédia szerint Slomó – Wieselnek hívták.
A Népszabadságnak arra a kérdésére, hogy Grüner Miklós miért folytat 1986 óta valóságos hadjáratot Elie Wiesel ellen, a most 83 éves férfi azt mondta: egykori rabtársa emlékének tartozik azzal, hogy az általa átélt szenvedésekből ne élhessen meg egy másik személy, ne használhassa fel jogtalanul a valódi Lázár Wiesel személyazonosságát.
Hatvan év múltán
Több mint hatvan esztendei távollét után két éve, 2009-ben érkezett először Magyarországra Elie Wiesel. „A gyűlölködők, a rasszisták, akik szégyent hoznak Magyarországra, a magyarok és a zsidók közös ellenségei; a holokauszt tagadását pedig törvénnyel kellene büntetni Magyarországon is, hogy az ezt vallók börtönbe kerüljenek” – jelentette ki a Nobel-békedíjas író a Budapesten megrendezett Magyar-zsidó együttélés – együtt a közös jövőért című konferencián.
A ma Romániához tartozó Máramarosszigeten született író felidézte, hogy 1940-ben, Erdély egy részének Magyarországhoz történt visszacsatolásakor az ottani zsidóság örömmel fogadta a magyar katonákat, bíztak bennük és a magyar államban. Ezzel szemben az akkori országgyűlés megszavazta a kirekesztő zsidótörvényeket, és a második világháború alatt a magyarországi zsidóságnak üldöztetés volt a része, pedig még a gettóba vonuláskor is meg voltak győződve arról, hogy a magyar állam megvédi őket – emlékeztetett a konferencián 2009-ben Wiesel.
Gy. Z.
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. november 24.
Diktatúráról „erdélyiesen”
A Ceauşescu-diktatúra végső szakaszára, az 1980-as, 1990-es évek Erdélyébe kalauzolja az olvasót a főleg novellistaként, esszéíróként ismert Papp Sándor Zsigmond első regénye, a Semmi kis életek című kötet, amelyet ma mutatnak be Budapesten. A szerző az MTI-nek elmondta, nem ez az első megkezdett regénye, korábban is próbálkozott nagyobb lélegzetvételű művet írni. Megjegyezte: a csaknem négyszáz oldalas kötet megírása hat évet vett igénybe.
„Amikor a novellista regényt ír, az olyan, mintha a kispályás focistákat bekergetnék a nagypályára. Meg kell szokni, hogy hosszabbak a passzok, nagyobb a tér, más a lélegzetvétel” – magyarázta az író, aki szerint a regényírás csak az elkövetett „hibák” révén tanulható.
„Remélhetőleg a következő könyvem már gyorsabban elkészül, és nem kell újra végigcsinálni ezt a tanulási időszakot” – mondta. Az író kitért arra, hogy bár a kötet címlapján az Erdélyi történet alcím is szerepel, szerinte a regény bármelyik közép-kelet-európai diktatúrában játszódhatna. „Az erdélyiséget nem olyan könnyű fellelni a kötetben, bár talán rá lehet ismerni a Ceauşescu-diktatúra jellegzetességeire” – fogalmazott.
Új Magyar Szó (Bukarest)
A Ceauşescu-diktatúra végső szakaszára, az 1980-as, 1990-es évek Erdélyébe kalauzolja az olvasót a főleg novellistaként, esszéíróként ismert Papp Sándor Zsigmond első regénye, a Semmi kis életek című kötet, amelyet ma mutatnak be Budapesten. A szerző az MTI-nek elmondta, nem ez az első megkezdett regénye, korábban is próbálkozott nagyobb lélegzetvételű művet írni. Megjegyezte: a csaknem négyszáz oldalas kötet megírása hat évet vett igénybe.
„Amikor a novellista regényt ír, az olyan, mintha a kispályás focistákat bekergetnék a nagypályára. Meg kell szokni, hogy hosszabbak a passzok, nagyobb a tér, más a lélegzetvétel” – magyarázta az író, aki szerint a regényírás csak az elkövetett „hibák” révén tanulható.
„Remélhetőleg a következő könyvem már gyorsabban elkészül, és nem kell újra végigcsinálni ezt a tanulási időszakot” – mondta. Az író kitért arra, hogy bár a kötet címlapján az Erdélyi történet alcím is szerepel, szerinte a regény bármelyik közép-kelet-európai diktatúrában játszódhatna. „Az erdélyiséget nem olyan könnyű fellelni a kötetben, bár talán rá lehet ismerni a Ceauşescu-diktatúra jellegzetességeire” – fogalmazott.
Új Magyar Szó (Bukarest)