Örök értékeink
Kallós-kiállítással nyílt meg a XXVIII. Népzene- és Néptánctalálkozó
A meghívott vendégek és a házigazdák jóvoltából az elmúlt hétvégén Sepsiszentgyörgy közönsége ismét tiszta forrásból meríthetett és annak tükrében gyönyörködhetett a Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány által szervezett XXVIII. Népzene- és Néptánctalálkozón.
A rendezvény Kallós Zoltán életmű-kiállításának megnyitójával kezdődött, az oltszakadáti szokásokból ízelítőt nyújtó fotótárlat bemutatásával és a Duna Művészegyüttes fellépésével folytatódott. A szombat esti gálaesten hivatásos és műkedvelő táncegyüttesek, valamint hagyományőrzők gyönyörködtették fellépésükkel a nagyérdeműt. Vasárnap pedig a zsenge korosztály érdeklődő tagjait vezették be a kézművesség fortélyaiba, majd a megye több vidékéről összesereglett gyerektáncosok és énekesek mutatták be tudásukat. A rendezvény mindhárom napja táncházzal zárult.
A szépszámú érdeklődőt és vendégeket köszöntő Vargha Mihály, a kiállításnak otthont adó Székely Nemzeti Múzeum igazgatója megnyitó beszédében kiemelte, a Kallós-jelenség és annak hozadéka összegzésére a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum munkaközössége vállalkozott az elmúlt esztendőben. Nem rejtette véka alá, hogy merész ötletnek tartotta a Kallós Zoltán által bejárt út állomásainak, valamint az ennek során összegyűjtött néprajzi, illetve népzenei anyag hihetetlenül gazdag tárházának egy kiállítás keretei között történő bemutatását, éppen ezért nagy öröm számára, hogy ez végül jól sikerült.
Négy tájegység külön tömbként
A január közepéig látogatható tárlat történetét a szentendrei skanzen aligazgatója, Bereczki Ibolya tárta a jelenlévők elé, kiemelvén, hogy anyagában a Kallós által kutatott négy tájegység külön tömbként jelenik meg. Ugyanakkor Pozsony Ferenccel együtt felhívta a figyelmet a gyűjtő dokumentum- és művészi értéket egyaránt képviselő fotóinak közszemlére helyezett példányaira, melyeken kívül a Kodály Zoltán által neki ajándékozott és munkaeszközként használt Loewe Opta típusú magnetofon is megtekinthető.
A Kallós Alapítvány tevékenységéről és a szórványkollégiumról Balázs-Bécsi Gyöngyi, az alapítvány elnöke tartott tömör ismertetőt. A meghitt és emelkedett hangulatú eseményt a Heveder zenekar, valamint a Háromszék és a Százlábú táncegyüttes közös fellépése zárta.
A Háromszék Táncstúdió előcsarnokában berendezett és a Szeben megyei Oltszakadát szokásvilágát rögzítő fotókiállítás nem csak a találkozó újabb mozzanatát jelentette, hanem színfoltját is. Ennek megnyitóján Hankó Szilamér egykor ott szolgáló evangélikus lelkész elevenítette fel a falu egyedi hagyományait, melyek egy részét Ádám Gyula és Kovács László Attila művészi alkotásai rögzítettek a jelennek és jövőnek.
Teltházas gálák
A budapesti Duna Művészegyüttes Puszták népe című, Juhász Zsolt rendező által megálmodott táncszínházi előadását a Tamási Áron Színház zsúfolásig megtelt termében mutatták be. A darab összeállításában a rendezőt Illyés Gyula azonos című, emlékezéssel átszőtt társadalomrajzi kötete ihlette, melyben a szerző a Magyar-Alföld népének sorsáról és mindennapjairól, vagyis munkájáról, öröméről, bánatáról írt. És hogy ezt a tánc nyelvén miként sikerült megjeleníteni, arról a végén felcsattanó, majd hosszú percekig szűnni nem akaró taps mindent elárult!
Szombat este ugyancsak a Tamási Áron Színházban, teltház előtt tartották meg a gálaestet. Ezen a Duna Művészegyüttes, a Háromszék Táncegyüttes, a sepsiszentgyörgyi Kincskeresők és Százlábú, valamint a gyimesfelsőloki Kesice néptáncegyüttesek, továbbá a Csombordról, Magyarpéterfalváról, Magyarbecéből, Szásznagyvesszősről és Dombóról érkező táncosok fellépése szintén fergeteges sikert aratott, melyhez a talpalávalót húzó Heveder és szászcsávási zenekar muzsikája és a fellépő népdalénekesek szárnyaló hangja is nagyban hozzájárult. Amint a bevezetőben már említettük, vasárnap a gyerekeknek szerveztek kézműves-foglalkozásokat, és ők voltak a gálaműsor főszereplői is, melyen sepsiszentgyörgyi, illetve erdőfülei, nagybaconi, illyefalvi, kézdiszentkereszti és vargyasi néptáncegyüttesek szereztek örömet a nagyérdeműnek.
Kicsoda Kallós Zoltán?
A kivételes személyiség életét és munkásságát Pozsony Ferenc akadémikus, néprajzkutató, egyetemi tanár foglalta össze. Ennek során többek között megtudhattuk, hogy Kallós Zoltán a Kolozs megyei Válaszúton született és él, ahol az általa létrehozott alapítvány segítségével néprajzi múzeumot és szórványkollégiumot működtet. Az elemi osztályokat helyben végezte el, gimnáziumba Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön járt, tanítói diplomát pedig szintén Kolozsváron szerzett 1946-ban. Két éven át a kalotaszegi Magyarvistán, illetve a katonaság után Köbölkúton tanított, és folytatta egyre nagyobb hévvel a már diákkorában megkezdett népzenei és néprajzi gyűjtést.
Később bekapcsolódott a kolozsvári Folklór Intézet munkájába, miközben a Zeneakadémián tanult, majd egy éven át a moldvai magyar faluban, Lészpeden tanított. Itt döbben rá az állam elrománosító politikájára, mely a Kárpátokon túli magyarok addig megőrzött hagyományait is pusztulással fenyegette, ezért megszállottként lát neki a gazdag néprajzi, valamint vokális és hangszeres anyag összegyűjtéséhez. Tevékenységét a napról napra izmosodó diktatúra nem nézte jó szemmel, s mivel a sorozatos figyelmeztetések és fenyegetések ellenére sem volt hajlandó abbahagyni, letartóztatták, elítélték és két évre bebörtönözték.
Ezalatt a hatóságok betiltották a moldvai iskolákban a magyar nyelvű tanítást, így a Gyimesekben telepedett meg, ahol a nyolc év alatt faipari munkásként is dolgozott, hogy a gyűjtést folytathassa. A későbbiekben szabad művészként visszaköltözött Kolozsvárra, és a továbbiakban sem feledkezve meg a moldvai magyarságról, Erdély különböző vidékein, főleg Kalotaszegen és a Mezőségen gyűjtögette a magyar néptánc, dal és költészet még fellelhető gyöngyszemeit. Népszerűvé a Kriterion Kiadónál 1970-ben megjelent Balladák könyve tette, mely egyúttal meghozta számára a szakma elismerését is. Első gyűjteményes kötetét az idők során továbbiak követték, melyekben felbecsülhetetlen értékű anyagot mentett át az utókor számára.
Méltatója szerint a tavasszal 90. életévét betöltő Kallós Zoltán még életében jelképpé vált, hatása pedig messze túlnő folklórgyűjtői munkásságán. Nélküle és Martin György nélkül ugyanis nem lett volna például táncház-mozgalom, s így népzene- és népdalkincsünk sem vált volna széles rétegek kultúrája, valamint mindennapi élete részévé.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kiállítás nyílt ’56-ról a KREK-nél
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a budapesti Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának közös szervezésében tegnap délelőtt a KREK-székházában kiállítás nyílt.
A Magyar forradalom 1956 című plakátkiállítás időrendi sorrendben, október 23-tól november 4-ig mutatja be a magyar forradalom eseményeit. Ezek nyitányaként békés tüntetők árasztják el Budapest utcáit, ugyanakkor a felbátorodott tömeg egy része már a Sztálin-szobor ledöntésén munkálkodik. Pár nappal később a Margit-hídon szovjet tankok vonulnak a fővárosba, lángoló könyvek fojtogató füstje száll a magasba, a várost kilőtt harckocsik, felfordult járművek, áldozatok és bűnösök holttestei lepik el. A korabeli fényképek segítségével végigjárhatjuk ’56 főbb eseményeinek helyszíneit, nyomon követhetjük a forradalmi csoportok tevékenységeit. Megrázó képekkel szembesülünk a Köztársaság téri pártház ostromáról, és az Oktogonon történt népítéletről is. A fotók mesélnek a forradalom szomorú tragikus kimeneteléről, de tanúságot tesznek mindmáig lelkesítő erejéről is: a demokráciáért vívott harc ugyanis nem lehet hiábavaló.
Párhuzam
Az érdeklődőket Forró László főjegyző köszöntötte. A nyitóünnepségen Csűry István királyhágómelléki református püspök hangsúlyozta: Isten meg akar áldani bennünket, neki köszönhetjük nem csupán azt, hogy van múltunk, hanem hogy a jövendőt is biztosítani akarja számunkra.
Dr. Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója beszédében párhuzamot vont a ’48-as és az ’56-os forradalom és szabadságharcok között, főleg ezek szimbolisztikáit, illetve a használt elnevezéseket tekintve. Azon meggyőződésének adva hangot: amikor ’56-ot látnak a tárlat megtekintői, akkor tulajdonképpen a modern kori magyar társadalom 19-20. századi szabadságküzdelmeinek az ’56 őszén való újraölelkezésének is a tanúi, és nemcsak Magyarországon, hiszen a síró galamb lett Európában ’56 jelképe egy lengyel grafikusművésznek köszönhetően.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke arra hívta fel a figyelmet: a hegeli gondolat szerint csak az a nemzet számíthat történelmi létre, mely képes megújulni, s ugyancsak e történelemfilozófia alapján a megújulást nem nélkülözheti soha a szabadságot, az autonómiát, a függetlenséget. A politikus hozzátette: az említett két szabadságharc azt bizonyítja, hogy a magyarság számíthat erre a történelmi létre. A tárlatot e héten lehet megnézni, munkanapokon 9-13 óra között.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Lelkésztalálkozó, ami településeket hoz össze
Testvérvárosi kapcsolatok kevésbé ismert hozadéka, hogy a különböző felekezetek lelkipásztorait találkoztatják. Budapest V. kerület Belváros Lipótváros kezdeményezésére szervezték nemrégiben a X. Kárpát-medencei Ökumenikus Lelkésztalálkozót. Gyergyószentmiklóst Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános és Tőkés-Bencze Zsuzsa unitárius lelkész képviselte. Erről számoltak be.
Az idők jelei – ez volt a mostani találkozó vezérgondolata, az élet aktuális kérdései, a migráció, új evangelizáció és a vallások párbeszéde került „napirendre”. A Kárpát-medencéből gyűltek össze római katolikusok, reformátusok, köztük a német ajkúak is, unitáriusok, evangélikusok és ortodoxok.
Amint a hétfői sajtótájékoztatón a főesperes elmondta, a négynapos együttlét során nagy élményt jelentett a belvárosi fő plébániatemplomnak a restaurálás utáni állapotát látni. Kétezer éves múltra enged visszatekinteni az építmény, melynek közelében római hadvezér szállása volt, korabeli padlófűtéssel, ahol a 12. századi, első római katolikus templom falmaradványai megvannak, a később épített templom az, ahol Mátyás királyt majd Ferencz Józsefet is megkoronázták. De élmény volt együtt menni a Kerepesi temetőbe, Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Batthyány Lajos mauzóleuma mellett egy kis szeletét meglátogatni a temetőnek, az 56-osok síremlékeit, sétálva az árkádok mentén. Közös istentisztetek is részei voltak a napi programnak, minden alkalommal más gyülekezet meghívásának téve eleget.
Portik-Hegyi Kelemen főesperes elmondta, egyik istentiszteleten részt vett Balogh Zoltán miniszter is. Tőle tudták meg, hogy a magyar kormány tagjai havonta többször is találkoznak péntekenként, együtt imádkoznak felekezeti különbségek nélkül.
Konferencia is része volt a programnak, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Közjó műhelyében a Keresztény gondolkodók első fórumának égisze alatt folytak a munkálatok. Amint a gyergyóiak elmondták, a kezdeményezésnek az a lényege, hogy keresztény szemmel tekintsenek a jelenlegi problémára, arra a közjót szolgáló javaslatokat tegyék meg, pontosabban fogalmazzák meg üzenetként azok felé, akik az ügyben lépéseket tehetnek. Az üzenetekből programok is születnek a következő esztendőkben.
Olyan csoportokban dolgoztak a résztvevők, mint szellemi, lelki javak, szekuláris világ, hagyomány-szabadság, testi-lelki egészség, technológia-környezetvédelem, kultúra-elidegenedés, közösség, közélet, párkapcsolat-család, anyagi javak és emberi értékek. Az ifjúság és fejlődés csoportot erősítő Tőkés-Bencze Zsuzsanna azt hangsúlyozza, hogy az ifjúságnak a nagybetűs életről, a boldog házasságról, a családi életről, problémamegoldásról sokkal hangsúlyosabban kellene beszélni, akár az oktatásba is beépíteni. „Örömmel hallottam, vannak hasonló kezdeményezések, van, ahol boldogságóra is szerepel a tanrendben. Ha ezt mi is el tudnánk érni, egy ilyen tantárgy inkább szolgálná a boldog felnőtt életet, mint a sok matek és társai. Hátha megérjük, hogy a gyermekeink az iskolában is kapnak egy alapot arra, hogyan kell szembenézni az élet nehézségeivel, és persze örömeivel is.”
Az összetartozás élménye
A lelkésztalálkozókat minden év őszén, Lipót napja környékén Budapesten szervezik meg, de tavaszra is beütemeznek egy-egy találkozót. A következő helyszíneként Ukrajnát jelölték meg, de tervezik a gyergyószentmiklósi találkozást is a későbbiekre. Arra a kérdésre, érződött-e, hogy Budapest V. kerülete és Gyergyószentmiklós testvérvárosi viszonya nem felhőtlen az utóbbi időben, a főesperes elmondta: „Ennek mi jelét sem láttuk, nagyon körültekintő, kitűnő vendéglátásban volt részünk. Azt hiszem, egyre jobban letisztulnak a dolgok, ha megrázkódtatás érte is a kapcsolatot, erősödik és még szorosabbá válik. A gonoszság nem tudta tönkretenni, inkább megtisztította. Jelezték is, hogy küldöttség jön a mi városnapi ünnepségünkre.”
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Nem tökéletes, de hiányozna, ha nem lenne – mérleg a 22. Marosvásárhelyi Könyvvásárról
Véget ért a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár 22. kiadása. A szerzők jól érezték magukat, a könyvkereskedők véleménye megoszlik a helyszínnel kapcsolatban, a látogatók lelkesen gyúródtak a standok előtt.
A marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnokába lépve egy könyvet mintázó pad (érdekes módon a saját vallást kidolgozó indiai Osho írásából származó idézettel) és sárga háttérre nyomtatott író-költő arcképek és idézetek fogadták a látogatót. Az arculatért felelős társszervező Marosvásárhelyi Kulturális Központ nem csak a sárga színnel igyekezett felhívni a figyelmet a könyvekre, hanem kocsmakvízzel, saját dallal, táncos megnyitóval, videoüzenetekkel.
Látogatók még hétköznap délelőtt is voltak, sokan panaszkodtak viszont arra, hogy a szűk tér miatt nem lehet kényelmesen hozzáférni a standokhoz. A könyvbemutatók, beszélgetések iránt változó volt az érdeklődés, azért is, mert sokszor több fontos esemény zajlott egyszerre, a páholy bejáratánál berendezett Irodalmi Kávéházban zajló beszélgetéseken pedig néha átvonult egy gyanútlan látogató.
Az apróbb hibák ellenére úgy tűnik, hogy a könyvpiac minden szereplőjének, szerzőknek, kiadóknak, kereskedőknek és olvasóknak is hiányozna a legnagyobb erdélyi magyar könyves rendezvény, ha nem lenne.
Kinőtte a színház előcsarnokát a könyvvásár?
Káli Király István főszervező úgy tudja, a könyvkereskedők 90 százalékának legalább annyi forgalma volt, mint a tavaly, de nagy részüknek még több. Ezt Hajdú Áron, a Bookart Kiadó vezetője is megerősítette, de a problémákra is rávilágított. „Szeretünk itt lenni. Nagyobb volt a forgalmunk az idén, mint a tavaly, mondjuk vegyesek az érzések, mint mindig, ugyanaz tér vissza állandóan, hogy ez a vásár – a 22. már – nagyon-nagyon kinőtte a színház előterét és valószínűleg itt lépni kell, mert meggyőződésem, hogy a marosvásárhelyi olvasók, bárhol legyen a könyvvásár, elmennek oda. Kár, hogy a helyszín annak a kárára megy, hogy a vásárlók nyugodtan végigmehessenek és megnézhessék a könyveket, gyakorlatilag itt folyamatos gyúródás van” – mondta el Hajdú Áron.
Hasonlóan értékelte a rendezvényt Zágoni Balázs, a Koinónia Kiadó igazgatója is, szerinte a vásár láthatósága a városban jobb, ugyanakkor a színház egyre zsúfoltabb. „Egymás bemutatóiba belekiabálunk, több helyen van hangosítás a térben és ezek nincsenek teljesen lezárva. Hangzavar van, és nem tesz jót a vásárnak az, hogy ekkora tömeg van ilyen kis helyen, sok helyen világos, hogy csak azért, hogy standot lehessen adni kiadóknak, nagyon szűk helyek jöttek létre. Felmerült már több éve a városi sportcsarnok, de végül a szervezők úgy döntöttek, hogy oda nehezebben menne el a közönség. De előbb utóbb ezt meg kell lépni” – véli Zágoni Balázs.
„Én pillanatnyilag nem látok lehetőséget arra, hogy elköltöztessük a könyvvásárt, tekintve, hogy a színház épülete szinte minden szempontból megfelel” – válaszolt a felvetett problémára Káli Király István főszervező. „A sportcsarnokkal próbálkoztunk már, maximum 30 nappal a rendezvény előtt kötnek szerződést, egy vásárt pedig harminc nap alatt nem lehet megszervezni, a bizonytalanra, arra, hogy lesz terem vagy nem lesz terem, nem szervezhetünk vásárt - egyfelől, másfelől valahogy én - ezt most képletesen mondom – a láb- és izzadtságszagot nem szívesen kötném össze a könyv kinézetével” – vázolta álláspontját a vásár főszervezője, aki leszögezte: semmiképpen nem költöztetnék más városba a könyvvásárt, mert ezt a hangulatot eddig csak Marosvásárhelyen sikerült megteremteni, noha könyvvásárok más erdélyi városokban is vannak.
Több száz új könyvet mutattak be
A könyvvásáron 41, különböző kaliberű kiadó képviseltette magát. A csíkszeredai Bookart Kiadó például két új könyvvel jelentkezett: Szakács István Péter Csempészáru című, apokrifeket tartalmazó novelláskötetét és egy fordításkötetet, Shumona Sinha indiai származású, Párizsban élő szerző Üssük agyon a szegényeket című művét, amely a migráció humánusabb oldalára világít rá. A Bookart célja a fiatal erdélyi szerzők támogatása és a kortárs világirodalom eljuttatása a magyar olvasókhoz. „Segíteni kell az itteni olvasókat, hogy kicsit továbblépjenek, ugyanezt a célt szolgálja a Svájci írók sorozatunk is” – fogalmazott a kiadó vezetője, Hajdú Áron.
A Bookart kiadó vehette át a Szép Könyv díjat szépirodalom, illetve gyerekkönyv kategóriában is, Márton Evelin Szalamandrák éjszakája, valamint Fekete Vince Az a nagy-nagy kékség című köteteinek külalakjáért. Az előző években is díjazott kiadó igazgatója a Maszolnak elmondta, azért tartja fontosnak az ilyen jellegű díjakat, amelyhez hasonlót Bukarestben és Budapesten is kapott már a kiadó, mert a könyvkiadás háttérmunkásai, a tipográfus, az illusztrátor, a nyomda nem kap más visszajelzést.
Hajdú Áron elmondta, a Szalamandrák éjszakája esetében szoros együttműködés követeztében jött létre a könyv egységessége, ugyanis Márton Evelin férje illusztrálta a könyvet, a tipográfus pedig Hajdú Krisztina volt, aki szintén jól ismeri a szerzőt. Fekete Vince gyermekkönyve másképp készült: az illusztrátor csak a szöveggel találkozott. „A gyermekkönyvek esetében nagyon fontos, hogy az illusztrátor valami pluszt hozzon be a könyvbe, de nem ő a főszereplő” – tette hozzá Hajdu Áron. „Legtöbbször akkora illusztráció van – és ez szerintem itthoni betegség -, hogy már nem fér el a vers, a szöveg. Ennek az egységét Csillag István nagyon szépen megtalálta”- tette hozzá a Bookart vezetője.
Zágoni Balázs, a Koinónia Kiadó igazgatója elmondta, az, hogy néhány éve könyvesboltot és kávézót is működtetnek Kolozsváron, sokat segít a kiadónak. „Az első évben nagyon rezgett a léc, azt láttuk, hogy volt egy nagyon jó indító hónapunk, de utána nagy lyukak keletkeztek a költségvetésben és csak az első év végén fordult át pozitívra. Elérhetővé tette a könyveinket és egy állandó „cash flow”-t produkált, ami azért segít, még ha nem is nyereséges” – fogalmazott Zágoni, majd hozzátette, először 2015-ben vitték el a kávézót is a könyvvásárra, idén pedig már a szervezők kérték.
A Koinónia gyerekkönyv terén két elsőkönyves szerzőt mutatott be Marosvásárhelyen: Gál Andrea Fecske utca 12., illetve Szőcs Margit Madarász Béni, avagy az űrparittyás ajándéka című mesekönyvét. A szerzőkkel kapcsolatban Zágoni Balázs kiemelte, hogy „érdekes látni, hogy magyartanárként vagy szerkesztőként az ember egy adott ponton felfedezi azt, hogy író is és hogy igényesen tud írni.” A felnőtteknek szóló kötetek közül Visky András hosszú szünet után megjelent új drámakötetét emelte ki Zágoni Balázs, valamint Aczél Dóra önéletrajzi regényét. A szerzőt csontrákkal diagnosztizálták tinédzserként, kórházi élményeiről ír úgy, hogy az nem érzelgős, de nagyon őszinte és nagyon élő, véli a kiadóigazgató.
A szakmai találkozások fontosabbak, mint a nyereség
A könyvvásáron most először volt jelen saját standdal a magyarországi Magvető Kiadó és a könyvvásár legnagyobb érdeklődésnek örvendő beszélgetésein olyan magvetős szerzők vettek részt, mint Parti Nagy Lajos, Závada Pál vagy Szabó T. Anna.
„Abszolút megérte eljönni, nagyon jóleső fáradtság van bennünk és nagyon jó ebben az itteni könyvvásárban, hogy ez egyszerre egy vásár meg egyszerre egy fesztivál és nagyon jó látni a Magvető Kiadó magyarországi és erdélyi szerzőinek ezt a közellétét” – mondta el Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője. „Örülünk egymásnak, beszélgetünk, mindenképpen szeretnék jönni majd jövőre is, mert azt látom, hogy szépen illeszkedik ez a fesztivál tematikusan is a többi könyves mustrához: pont olyantémákat vet fel, amiket körbe lehet járni” – tette hozzá. Szegő János a könyvvásáron szerzett élmények közül Dan Lungu Tyúkok a mennyben című könyvét emelte még ki, üdvözölve, hogy Marosvásárhelyen a román irodalommal is találkozni lehet. „Egyrészt ez egy magyar könyves mustra, másrészt mégis egy másik országban van, egy másik kultúra mellett” – összegzett Szegő János.
A szakmai találkozásokat tartja a könyvvásár legfontosabb hozadékának Gáll Attila, az Erdélyi Híradó Kiadó vezetője is: „Akárcsak tavaly, idén is 5 friss címmel jelentkeztünk a könyvvásáron. Nem az anyagi megtérülés, netalántán nyereség volt a fő szempont, hanem az, hogy szerzőink kézbe vehessék köteteiket, együtt szusszanjunk fel egy dolgosabb időszak után, és elkezdjük közösen megtervezni a könyvek utóéletét. De mindemellett szerény anyagi „sikert” is elértünk az idei könyvvásáron.”
Zsizsmann Erika
maszol.ro

Ars Hungarica Borsos Miklósra hangolva
A 110 éve született Borsos Miklós szobrászművész életére és munkásságára összpontosított a nagyszebeni Ars Hungarica magyar kulturális fesztivál első három napja. Nagyszeben híres szülöttének emléke előtt tisztelegtek mindazok, akik részt vettek az életművének egy kis szeletét bemutató kiállításon, a gyergyószárhegyi Borsos Miklós Alkotótábor munkáiból nyílt tárlaton, a Nagyszebenhez kötődő önéletrajzi írása román és angol nyelvű fordításának bemutatóján, valamint a budapesti és gyergyócsomafalvi Borsos Miklós partnerszervezetek részvételével szervezett konferencián.
Csütörtök délután Borsos Miklós 110 év című tárlattal kezdődött a hatnapos rendezvénysorozat. A Tanácstorony első szintjének kiállítóterének falára felkerült néhány Borsos Miklós illusztrációiból, és a szobrait megörökítő fényképekből. „Nagy öröm számunkra, hogy a fesztivált ismét Borsos-tárlattal nyithatjuk akárcsak tizenegy éve az első Ars Hungarica alkalmából. Mindannyian tudjuk, hogy értéket teremteni hatalmas feladat, és a partnerszervezetekkel közösen azon dolgozunk, hogy az értékteremtő művész munkásságát minél szélesebb körben megismertessük” – mondta a tárlatmegnyitón Serfőző Levente a HÍD Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke. Bartunek Katalin a budapesti alapítvány művészeti vezetője, a kiállítás kurátora elmondta: Borsos Miklós művészete olyan kultúrából nőtt ki, amely Szebenre jellemző. Hozzátette: nem volt könnyű kiválogatni a hatalmas életműből a kiállítás anyagát, de mivel Borsos Miklós szobrászművészete meghatározó, ugyanakkor grafikusként is kiteljesedett, munkásságának ezt a két szeletét villantja fel a tárlat. Szávosz Katalin képzőmű- vész szintén Borsos Miklós munkásságának műfaji sokszínűségére mutatott rá. „Minden műfajban kiválót alkotott: festészetben, szobrászatban, éremművészetben, grafikában. Emellett kiváló előadó, író ember volt, és zenével is foglalkozott. A hatalmas tárgyi életmű hihetetlen életszeretettel és temperamentummal társult” – beszélt a mű- vész sokrétűségéről és jellemvonásairól a képzőművész.
A temesvári Csiky Gergely Színház művésze, Molnár Bence a képzőművészet világából a színházművészetébe kalauzolta nézőit.
Dézsi Ildikó
Szabadság (Kolozsvár)

Kiemelt anyaországi figyelem a szórványközösségeknek
A szórványnak ugyanakkora figyelmet kell kapnia, mint a többi nemzetrésznek – emelte ki Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár a szórvány napján a Magyarság Házában, Budapesten. A szórványnak ugyanakkora figyelmet kell kapnia, mint a többi nemzetrésznek – emelte ki Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár a szórvány napján a Magyarság Házában, Budapesten.
Potápi Árpád János ünnepi beszédében rámutatott: az elmúlt években – többek között annak köszönhetően, hogy immáron az egész Kárpát-medencében egy külön napot szentelnek a számukra – másként gondolkodnak a szórványról. „Túlléptek azon a gondolkodásmódon, ami a szórványra veszteségként tekintett" – hangzott el.
Mint mondta, az anyaországnak kiemelkedő szerepet kell játszania a szórvány megőrzésében, de hisznek abban, hogy a szórvány revitalizációja csak a szórványból indulhat el. Közölte, minden támogatást megadnak hozzá, de nem ők akarják megmondani, hogy mire van szükség, az elképzeléseknek, a terveknek az ott élőktől kell származniuk.
Kitért arra is, hogy 2010-ben a kormány paradigmaváltást hajtott végre a szórványkérdésben. Kimondták, hogy minden magyar közösség egyenrangú, a magyar nemzet megtartásához minden tagjának megtartására van szükség. „A szórványnak ugyanakkora figyelmet kell kapnia, mint a többi nemzetrésznek" – hangsúlyozta. Hozzátette: az elmúlt években soha nem látott összegeket mozgósítottak annak érdekében, hogy meg tudják tartani a szórványban élő magyarság védőbástyáit jelentő magyar szervezeteket és intézményeket.
Példaként említette az erdélyi és a vajdasági szórványkollégiumokat, a Felső-Tisza-vidéki óvodákat, a Zoboraljai Kulturális Központot, illetve a működő programokat, így a Moldvai Csángómagyar Oktatási Programot vagy a Magyar Nemzeti Tanács szórvány iskolabusz és beiskolázási programját. Több kiemelt fejlesztéshez is hozzájárultak az elmúlt időszakban: idén szeptemberben adták át Szamosújváron a Mezőségi Kemény Zsigmond Szórványoktatási Központot, a magyarlapádi szórványkollégium új és a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium felújított épületét is.
„Megújult falak között kezdhették meg a tanévet a muzslyai Emmausz Kollégium diákjai is" – sorolta Potápi Árpád János, aki kitért arra is: a tervek szerint még az idén elkészül a viski magyar óvoda, folyamatban van a Técsői Református Líceum bővítése is. A magyar kormány támogatásával jön létre egy magyar közösségi ház és szórványkollégium Temesváron, valamint Nagybecskereken egy hasonló funkciójú épület a bánáti magyarság számára.
Emlékeztetett arra is, hogy tavaly elindították a Petőfi Sándor Programot, amelynek keretében immár második éve küldenek ki félszáz ösztöndíjast a szórványszervezetekhez. Idén öt új települést is sikerült bevonni a programba: Pozsonyt, Ungvárt, Türbét, Máramarosszigetet és Gyimesbükköt. „Biztató látni, hogy van eredménye a munkának: az ösztöndíjasok segítségével több helyszínen indult be vagy indult el újra a magyar nyelv, a néptánc és a népzene oktatása" – jegyezte meg az államtitkár. Potápi Árpád János kitért arra is, hogy a tömbben élő külhoni magyarok kapcsolatainak erősítése a szórványban élő nemzettársaikkal létkérdés, hiszen a tömb védelmét a szórványvidékek biztosítják. Mint mondta, példaértékűnek tartja ebből a szempontból a Hargita és Kovászna megyeiek által indított Összetartozunk programot, amely a székelyföldi és a szórvány megyékben élő magyarokat köti össze. „Sok hasonló kezdeményezésre lenne szükség" – mutatott rá.
Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója szerint a szórványban élők közül nagyon sokan nem szórványöntudattal élnek, ami biztató a jövőre nézve. Ugyanakkor probléma, hogy a szórványban egyre alacsonyabb arányban vesznek részt a választásokon – jegyezte meg, hozzátéve, az elmozdulás iránya a helyi „közösségcentrikus" önszerveződések lehetnek. A magyar Országgyűlés tavaly nyilvánította november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születése napját a magyar szórvány napjává.
MTI

„Az egyetem házhoz jön” – Előre tervez a Sapientia
Tájékoztató körutat indít a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE), melynek keretében az erdélyi középiskolásoknak kívánják bemutatni a tanintézet 2017/2018-as tanévre szóló kínálatát.
Előre tervez a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE): a felsőoktatási intézmény vezetői hétfőn ismertették a 2017/2018-as tanévre vonatkozó, a felvételivel kapcsolatos adatokat, ugyanakkor bejelentették, a jövő héttől tájékoztató körútra indulnak az erdélyi iskolákban.
Dávid László, az egyetem rektora a kolozsvári sajtótájékoztatón kifejtette: Az egyetem házhoz jön című kezdeményezés keretében összesen 18 sapientiás diák hat csoportba szerveződve népszerűsíti majd a felsőoktatási intézmény kínálatát a középiskolákban. Mint mondta, a következő évben is 32 alapképzéses és 12 mesteris szakon várják a jelentkezőket. A következő tanév újdonságának a Sepsiszentgyörgyön induló erdészmérnöki és a marosvásárhelyi építészmérnöki szak beindítását nevezte.
Tonk Márton, a kolozsvári kar dékánja ugyanakkor elmondta: az egyetem tájékoztató körútja november 25-én ér véget, és fő üzenete az, hogy a Sapientia használható, minőségi oktatást kínál leendő diákjaiknak. Emellett vonzó lehet a sajátos, a diákok által családiasnak nevezett légkör a fiatalok számára. Mint részletezte, ennek részben az is az oka, hogy a tanárok a nevükön szólítják a diákokat, hiszen nem több százas nagyságrendben veszik fel őket, így jobban oda tudnak figyelni az egyes diákok egyéni előmenetelére is. Hozzáfűzte: a legutóbbi egyetemi rangsorolások szerint a Sapientia EMTE több tudományos munkával büszkélkedhet, mint a többi magánegyetem együttvéve.
A dékán ugyanakkor elmondta: 2017-ben összesen 1170 alapképzéses és 318 mesterképzős helyet hirdetnek meg, ezeknek megközelítőleg a fele tandíjmentes. Alapképzésen összesen hetvennel több hely kiadó 2016-hoz képest. A tandíjmentes helyek száma is nőtt, 42-vel lesz több jövőre. A tandíj-hozzájárulás összege ugyanakkor változatlan marad: éves szinten 250 és 450 euró közt váltakozik szaktól függően. Az egyetem ugyanakkor az Erasmus mobilitási program mellett részt vesz a magyar kormány által finanszírozott Makovecz-programban is, amely a Kárpát-medence egészére terjesztik a mobilitási programot, azaz a jelenleg nem EU-tag Kárpátaljára és a Délvidékre is mehetnek áthallgatni az erdélyi diákok.
A dékán hozzáfűzte, ami a kolozsvári kínálatot illeti, újdonságnak számít, hogy február elsejétől induló egyéves hangmérnöki képzés immár akkreditált szakként indul el. Szintén újdonság, hogy megállapodtak a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel, amely kihelyezi Kolozsvárra egyik közigazgatási doktori képzését. Erre 2017. április elsejéig várják a jelentkezőket.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Bizonytalan remények és tétova kételyek
2016-ban, Poszler György Az erdélyi magyarság száz évéről-című könyve a Korunk Komp-Press kiadó gondozásában jelent meg. „Ami 1956 előtt és után Erdélyben, Kolozsvárt következett” című beszélgetés során Kántor Lajos bemutatta Poszler György esszéjét. A könyvbemutatóval egybekötött beszélgetés „A magyar szabadság éve Kolozsváron” elnevezésű rendezvénysorozat része.
Poszler György 1931-ben született, Kolozsváron. Az iskolai tanulmányait a piarista kollégiumban kezdte. 1945-ben családjával Budapestre költözött. Iskolai és egyetemi tanulmányait Magyarországon fejezte be. Széchenyi -díjas irodalomtörténész, esztéta. Erdélytől nem szakadt el. Az utóbbi 20-25 évben gyakran járt Kolozsvárra.
2015 júliusában küldte „Bizonytalan remények és tétova kételyek” című tanulmányát a Korunk folyóirat számára, alcíme „Az erdélyi magyarság száz évéről”. Életműve lezárásának tekintette. 2015. augusztus 13.-án meghalt. Amikor a könyvet szerkesztették, a címet megfordították. Az erdélyi magyarság száz évének történetét foglalja össze, írása illúziómentes, valóságos. A könyv első oldalán a kezdő mondat részlet a román nemzetgyűlés 1918. december 1.-i határozatából: „Teljes nemzeti szabadság az együttlakó népek számára.” „A Bizonytalan remények és tétova kételyek Trianontól, illetve a Kiáltó Szótól az 1989. decemberi Hívó Szóig, sőt a 2010-es évekig követi az eseményeket, a közösség, az intézmények és egyes erdélyi személyiségek sorsát” írja Kántor Lajos „A búcsúzó Poszler György” című fejezetben.
Az „Exkurzus Márton Áronról” című fejezetben tisztelettel ír a nagy püspökről. „ Ő áll a választóvonalon. Lezárva egy szakaszt, ami ’44-ig tart. Megnyitva a szakaszt, ami ’45-ben kezdődik. A lezáró aktus a szentbeszéd, amit a kolozsvári Szent Mihály templomban tart ’44 május 18.-án. Megnyitó aktus a levél, amit Groza Péter miniszterelnöknek ír, ’46 január 28.-án.”
Ekszkurzus Petru Grozáról - című fejezetben szerző kiemeli: „De irgalmatlanul nehéz a feladata. Sikerei is vannak, de kudarcai is… Groza terve félig sikerül. A terv, hogy megadja a magyarságnak a teljes egyenjogúsítást. És megkapja magyarságtól a trianoni határok igenlését. Félig. Mert az egyenjogúsítást csak szavakban adja-adhatja-, az igenlés helyett csak az elfogadást kapja-kaphatja.” Sajátos politikai helyzet alakult ki, a negyvenes évek második felében elkezdődött a politikusok megfélemlítése. Jónéhányukat letartóztattak, bebörtönözték.
Politikai szervezetek, intézmények sorsa
A politikai kártya (?) vára című fejezetben a szerző átfogó képet nyújt a Magyar Népi Szövetség történetéről, a különböző korszakairól. 1944-1953 között tevékenykedett. „ A Szövetségben, a negyvenes évek második felében – mint mindenütt Kelet- és Közép- Európában – elkezdődött a régi gazdasági, politikai és kulturális értékteremtő keretek szétverése, ezek vezetőinek és alkotónak kiszorítása vagy megfélemlítése….’49 őszén lesújt a külső hatalom. Letartóztatják a magyarság, ezen belül a Szövetség jó néhány vezetőjét. Balogh Edgár, Csőgör Lajos, Kurkó Gyárfás kerül börtönbe”. Könyvében az illúziókról és kételyekről szóló eszmecsere egyik nagyon érdekes fejezete „Az autonómia illúziója.” A Magyar Autonóm Tartománnyal (1952-1960) kapcsolatos történésekre, felszámolásának folyamatára összpontosít. Történetét illúziók veszik körül. „Fegyvertelen, sérülékeny illúziók egyfelől. Öntudatos, gőgös illúziók másfelől… Valami olyasmik, hogy Románia közepén egy sajátos Kis-Magyarország építtetett.” Bizonyos momentumokra reflektál. Poszler visszaemlékszik arra, amikor 11 év után megérkezik szülővárosába. Érzékeli a változásokat, például a város nevének módosítását. A mozikban az idegennyelvű filmek két felirata eltűnt. 1958 februárjában Kádár János vezette magyar kormányküldöttség érkezik Romániába. „A román diplomácia remekelt. Nyolc napig utaztatták a különvonatot az országban. Úgy, hogy utasai öt éjszakát a vonaton töltöttek. Ennek értelmezése nem tartozik ide. De az igen, hogy az autonóm tartományban a delegációt felfokozott illúziók fogadták. Marosvásárhely főterén a küldötteket óriási tömeg várta. Kállai Gyula államminiszter mondott beszédet: Megmondjuk világosan: nekünk semmiféle területi igényünk nincs.” A kolozsvári Bolyai Egyetemről (1945-1959) szóló fejezetben átfogó képet nyújt az intézmény történetéről, amelyet Sziszüphosz egyetemének nevez. 14 évet élt. „Ahogy felépítik és lerombolják… Rövid történetében a felgörgetés-legördülés ritmusa pontosan követhető.” Reálisan mutatja be az egyetemi életet. A Bolyai Egyetem felszámolása a vendégtanárok eltávolításával kezdődött. A Végjáték című fejezetben az 1956 utáni évek feszült hangulatát érzékelteti. „És a magyar Bolyai Egyetem a felszámolt politikai intézmények (Magyar Népi Szövetség) és tudományos szervezetek (Erdélyi Múzeum- Egyesület, Erdélyi Tudományos Intézet) után az utolsó megmaradt, reprezentatív, kisebbségi szellemi központ”. Az egyetem felszámolási folyamatát lepésről-lépésre tárgyilagosan követi. Az intézményekkel párhuzamosan felrajzol portrékat, akik a kisebbségi autonómiát építhetik és áldozatokról ír, akiket e harc felőrölt. A könyv zárósorai: „Keresem a méltó, talán valamennyire találó befejezést e kétségekkel és reményekkel, hitekkel és csalódásokkal teli történethez… Talán nem kellett volna elhinni mindent.”
Poszler György az irodalmár szemével elemezi az erdélyi magyarság száz évének történetét. Rendkívül érdekes, olvasmányos könyvet tart az olvasó a kezében. Érdemes elolvasni.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Testvérváros lett Tusnádfürdő és Csepel
Tusnádfürdő testvérvárosa lett a magyarországi Csepel, az együttműködési megállapodást a két település polgármestere kedden írta alá.
Az ünnepélynek a tusnádfürdői Ozone Szálloda adott otthont, a Tusnádfürdő Önkormányzata és Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás aláírása az illetékesek szerint új lehetőségeket nyit meg az üdülőhely előtt.
Az eseményen Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere szólt a résztvevőkhöz. „Nagyon régi vágyunk teljesült. Örvendünk annak, ha minket sokan megkeresnek, ugyanis Csepelhez képest egy kis település vagyunk: ott 75 ezer lakos él, Tusnádfürdőn 1512 lakónk és 20 medvénk van. Ezzel az együttműködéssel hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy a településünk látogatottabb legyen, az itteni emberek megélhetését segítik. Csak vendéglátással foglalkozunk, ebből élünk, így az a legfontosabb, hogy minél több ember jöjjön el, és az itteni szolgáltatásokat vegye igénybe. Kívánom, hogy sok közös rendezvényünk legyen, és azt is elvárjuk, hogy ne kistestvérként, hanem partnerként nézzenek ránk” – tette hozzá Albert.
Csepel polgármestere, Borbély Lénárd beszéde elején megköszönte a szívélyes vendéglátást, majd hozzátette, úgy érzi, mintha haza jönne Tusnádfürdőre. „Albert Tibor barátommal a kapcsolatunk már 13 évre nyúlik vissza. Nagyon örülök, hogy ennyi év távlatában ez a barátság megmaradt. Arra kérek mindenkit, hogy önök is úgy jöjjenek hozzánk, mintha hazajönnének, hiszen annak ellenére, hogy a megállapodást csak most írjuk alá, az együttműködés papír nélkül is nagyon jól működik már hosszú idő óta. Kívánom, hogy ez a kapcsolat még tovább erősödjön, és a barátságunk hosszú ideig fennmaradjon” – emelte ki Borbély.
Az együttműködési megállapodás szövegét magyar és román nyelven is felolvasták, többek között az egységes magyar nemzet összetartozására, a sport- és a gazdasági élet fellendítésére, a Határtalanul! program fenntartására, a két önkormányzathoz tartozó polgárok megismerkedésére, és egymás rendezvényeinek látogatására tértek ki. Azt is hangsúlyozták, hogy a költségvetéseik által megengedett mértékben finanszírozzák az említett célokat, illetve a dokumentumban arra is kitértek, hogy a megállapodást bármelyik fél bármikor felmondhatja.
Az eseményen Korodi Attila parlamenti képviselő kiemelte: talán aránytalannak tűnik ez a megállapodás, de ez a helyi értékek által kiegyenlítődik, hiszen nagyon erős magyar közösség él Tusnádfürdőn. „Ezzel a megállapodással a gazdaságnak új esélyt adnak, s remélem, hogy ez a kapcsolat tartalommal lesz tele” – hangsúlyozta Korodi. A beszédeket követően a polgármesterek aláírták a megállapodást.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro

Budapest: elfogadhatatlan az erdélyi magyar döntéshozók „zaklatása”
Szijjártó Péter külügyminiszter és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is elfogadhatatlannak nevezte, hogy a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) „zaklatja” az erdélyi magyar közösség vezetőit.
Szijjártó Péter az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságában tartott éves meghallgatásán, kedden kijelentette: jó együttműködésre törekednek Romániával. „Az ország a második legnagyobb exportpiacunk, sok uniós kérdésben azonos állásponton vagyunk, de a magyar kormánynak, Magyarországnak elfogadhatatlan, hogy korrupcióellenes fellépésre hivatkozva a román hatóságok szisztematikusan zaklatják a magyar nemzetiségű tisztségviselőket, embereket” – jelentette ki.
A külügyminiszter szerint a nyelvtörvény, a zászló- és szimbólumhasználat, és a restitúció olyan ügyek, amelyeket folyamatosan napirenden kell tartani, de várhatóan nem lesz előrelépés, mert a közeljövőben választás lesz az országban. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a politikai lépések célja a jó kapcsolatok kialakítása a szomszédos országokkal, és a magyar közösségek szempontjából is "jobb, ha jóban van két ország, mintha nem", így ezt tartják szem előtt a külpolitika alakításakor.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért is felelős miniszterelnök-helyettes egy interpellációra adott válaszában hétfőn úgy fogalmazott: ami ma Romániában van, az a jakobinus rémuralomra emlékezteti, ahol a közvádló vádja önmagában bizonyítás, és bárki valamely csoporthoz tartozása, politikai nézete miatt támadható.
Hozzátette, hogy kifejezetten azokat a magyar vezetőket támadják a hatóságok, akikre a helyi közösség hallgat, s akik kiállnak a magyar értékek és érdekek, az autonómia mellett. Ebbe a körbe sorolta a marosvásárhelyi katolikus iskola elleni támadást is, felidézve: korábban egy miniszteri vizsgálat mindent rendben talált. Felvetette, egy adminisztrációs hibához mi köze van a korrupcióellenes ügyészségnek. "Az iskoláink ellen indult támadás, és ezeket az iskolákat és azoknak a vezetőit meg fogjuk védeni hazai, nemzetközi fórumokon" - jelentette ki.
„A korrupcióellenes harc ürügyén a magyarság megfélemlítése zajlik” - jelentette ki a múlt héten Csíkszeredában Semjén Zsolt, amikor Külhoni Magyarságért Díjakat adott át Antal Árpádnak, Sepsiszentgyörgy polgármesterének, Mezei Jánosnak, Gyergyószentmiklós volt polgármesterének, Ráduly Róbertnek, Csíkszereda polgármesterének és Szőke Domokos. Hozzátette: természetesen helyesnek tartja a korrupció elleni harcot, és az sem mondható el, hogy arányaiban több magyart vádoltak volna meg, mint románt, a Romániában uralkodó állapotok mégis a jakobinus rémuralomra emlékeztetik. Csak akkor volt olyan, hogy bárkit meg lehetett vádolni pusztán azért, mert valamely közösséghez tartozott, vagy politikailag nem tetszett az aktuális irányzatnak, és a közvádló vádja önmagában bizonyításnak minősült - magyarázta.
MTI
maszol.ro

Általában jók a kapcsolatok, Romániával kevésbé (Szomszédságpolitika)
Bár van olyan ország, amellyel rosszabbak a kapcsolatok, mint korábban, másokkal viszont jobbak, így összességében még sosem volt olyan kiegyensúlyozott és jó a kapcsolatrendszer a szomszédos országokkal, mint most – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságában tartott éves meghallgatásán tegnap.
A tárcavezető kiemelte: a nemzetpolitika céljaként azt kell kitűzni, hogy helyben erősítsék meg a magyar nemzeti közösségeket a Kárpát-medencében, abban segítsék őket, hogy a lakóhelyükön legyenek sikeresek, erősödjenek folyamatosan. Ehhez gazdasági, politikai intézkedésekre van szükség, valamint olyan lépésekre, amelyek az összeköttetést segítik a magyar közösségek és az anyaország között – magyarázta. Szijjártó Péter felidézte: a tavalyi beszámolója alkalmával vita alakult ki, hogy a szomszédos országokkal kapcsolatban megfogalmazott politika mennyiben legyen pragmatikus, racionális, és mennyiben helyezze előtérbe a konfliktusos ügyeket. Ezeket a vitás kérdéseket nem tehetik az előfeltételévé a kapcsolatok fejlesztésének, de a magyar külpolitika nem feledkezhet el róluk – jelentette ki. Hozzátette: az egyensúlyt kell megtalálni a két megközelítés között. Úgy vélte, a politikai lépések célja a jó kapcsolatok kialakítása a szomszédos országokkal, és a magyar közösségek szempontjából is jobb, ha jóban van két ország, mintha nem, így ezt tartják szem előtt a külpolitika alakításakor. A külügyminiszter szerint a gazdasági lépések célja a határon túli magyar vállalkozók és cégek támogatása, de az ezt szolgáló programokat is csak úgy lehet végrehajtani, ha jó a kormányközi kapcsolat. Az összeköttetéseket illetően a tárcavezető közölte: új határátkelőhelyeket kell létesíteni, és ehhez is jó kétoldalú kapcsolatok kellenek. Jelenleg 103 határátkelő van a magyar határon, és 2010 óta 20 új átkelőt nyitottak – mondta. Kitért arra, hogy a román határon tíz újabb átkelőt lehetne használni, de Románia ezt a schengeni tagságához köti, és nem sikerül előrelépést elérni az ügyben. 2020-ig összesen 27 átkelőt szeretnének még létesíteni – tette hozzá.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: pragmatikus politikára van szükség a szomszédos országokkal kapcsolatban. A jó kapcsolat egy országgal nem jelenti azt, hogy minden rendben van, de törekedni kell arra, hogy minél több nyitott kérdést lezárjanak – vélekedett. A külügyminiszter az erdélyi magyarsággal kapcsolatban elmondta: jó együttműködésre törekednek Romániával, az ország a második legnagyobb exportpiacunk, sok uniós kérdésben azonos állásponton vagyunk, de a magyar kormánynak, Magyarországnak elfogadhatatlan, hogy korrupcióellenes fellépésre hivatkozva a román hatóságok szisztematikusan zaklatják a magyar nemzetiségű tisztségviselőket, embereket. A nyelvtörvény, a zászló- és szimbólumhasználat és a restitúció olyan ügyek, amelyeket folyamatosan napirenden kell tartani, de várhatóan nem lesz előrelépés, mert a közeljövőben választás lesz az országban – mondta.
Szlovákiáról szólva kifejtette: minden idők legjobb politikai együttműködése alakult ki a két ország között, ami jó alap az előrelépésre a nyitott ügyekben. Kedvező fejlemény, hogy a szlovák oktatási törvény módosításaival elhárult a közvetlen veszély, hogy magyar kis iskolákat kelljen bezárni, de még előrelépésre van szükség – vélte.
Szerbiával kapcsolatban kijelentette: ebben a viszonylatban a legkevesebb a probléma, minden idők legjobb kapcsolatai fűződnek jelenleg Szerbiához, és fontos az ország európai integrációjának támogatása. Kárpátaljáról elmondta: folyamatosan szorgalmazzák a magyar többségű választókerület, járás és tankerület kialakítását, és az ukrán államfő november végi látogatása alkalmával szó lesz ezekről a kérdésekről is. Horvátországot illetően emlékeztetett: nemrégiben új kormány alakult az országban, és az új külügyminiszter első hivatalos külföldi útja Budapestre vezet a napokban, ami jó jele annak, hogy újra normális együttműködés alakulhat ki a két ország között.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A magyar szórvány napja
A magyar Országgyűlés 2015. november 3-án a határon túli magyarság iránt viselt, az alaptörvényben rögzített felelősségnek megfelelve november 15-ét, Bethlen Gábor (1580-1629) erdélyi fejedelem születésének és halálának napját a magyar szórvány napjává nyilvánította. A magyar parlament felhívta az intézményeket, szervezeteket, és egyúttal felkérte a polgárokat, hogy a nemzet szerves részét alkotó szórványmagyarság támogatásának egy kiemelt napot szenteljenek, és ettől az évtől kezdve ezt a napot közösen, méltó keretek között ünnepeljék meg.
Az RMDSZ nagyváradi kongresszusa már 2011. február 27- én határozatban nyilvánította november 15-ét a magyar szórvány napjává, amelyet Erdélyben 2011 óta ünnepelnek meg. A döntést azzal indokolták, hogy az anyaország határain kívül tömbben, kisebbségben és szórványban élő magyarok sajátos gondokkal küszködnek, és a szórványban élők a leginkább veszélyeztetettek közülük.
A magyar szórvány napján a főszereplők a szórványban élők, kultúrájuk, mindennapjaik bemutatása. Szórványon az összefüggő területi kapcsolattal nem rendelkező kisebbséget értjük, akik idegen nyelvi környezetben élnek a Kárpát-medencében és Moldvában. A szórvány függ az adott település lélekszámától, iskolarendszerének és egyéb intézményrendszerének meglététől, fejlettségi szintjétől is. Létszáma nehezen meghatározható: a Kárpát-medencében 200 ezer és 1 millió között ingadozik. A szórványosodási folyamat egyre gyorsul, és a határon túli magyarságon belül egyre többen élnek így.
Az anyaország részéről világos szórványstratégiára van szükség, mert a szórványban élőknek az elsődleges problémát a nyelv, a kultúra megtartásának eszközei, a közintézményekben az anyanyelv használata jelenti. A magyarság megmaradásának biztosítása ott a legnehezebb, ezért akár területenként külön programokat kell alkotni, hogy megállítsák a szinte már megállíthatatlant. Ennek érdekében már 2011- ben megalakult a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) szórvány-diaszpóra munkacsoportja. Az anyaország jelentős összegekkel támogatja a szórványban élő magyarság védőbástyáinak számító magyar szervezeteket és intézményeket.
Folyamatos a konzultáció a szórványban élőkkel, a Bethlen Gábor Alapból számos intézményt és programot támogattak és támogatnak, amelyek e közösségek megerősítését célozzák. A Petőfi Sándor-program keretében immáron második éve küldenek ki 50 ösztöndíjast a külhoni magyarság szórványközösségeihez, segítségükkel több helyszínen indult be vagy indult el újra a magyar nyelv, a néptánc és a népzene oktatása.
A Romániában első alkalommal 2011. november 12-13- án megtartott központi ünnepségek helyszíne a Hunyad megyei Déva volt. Az RMDSZ szórványkonferenciáján megállapították, hogy a szórványkollégiumok létrehozása, működtetésük és fejlesztésük jelentős mértékben hozzájárul az anyanyelvű oktatás beindításához és megerősítéséhez olyan térségekben, ahol a magyar nyelvű oktatás feltételei nem biztosítottak. Az ünnep alkalmából alakult meg Brassóban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szórványtanácsa.
A 2012. évi rendezvények során Kelemen Hunor RMDSZ- elnök a magyar szempontból szórványnak minősülő kilenc erdélyi megye képviselőinek részvételével tartott konferencián bejelentette, hogy a szövetség szórványmenedzser-szolgálatot indított, melynek keretében 14 szórványkollégium működését támogatja, és próbálja megakadályozni a településeiken tíz százalék alatti arányt képviselő, elszórtan élő magyarok asszimilációját. Az RMDSZ műemlék- örökbefogadási programot is indított az erdélyi magyar kisközösségeknek.
A magyar szórvány ünnepe 2013-ban már az egész Kárpát-medencére kiterjedt. A magyarországi központi eseményt november 12-én Budapesten, a Magyarság Házában tartották, ahol szakmai konferencián tekintették át az erdélyi, a vajdasági, a felvidéki és a kárpátaljai szórványstratégiákat, az asszimiláció jelenségét és a szórványkollégiumok helyzetét. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az EMNT több mint ötven helyszínen ültetett fát a nemzethatáron, hogy aztán évről évre megszemléljék és számba vegyék ezeket a "határőröket". Kelemen Hunor RMDSZ- elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy "semmiféle ellentét nincsen és nem is lehet a tömb és a szórvány érdeke között, a kettő kiegészíti egymást".
A 2014. évi, negyedik magyar szórvány napja alkalmából – a magyar nyelv napjával összevontan – konferenciát tartottak a budapesti Magyarság Házában. Erdélyben Szeben megye volt a házi-gazda, Medgyes és Nagyszeben adott otthont az ottani központi rendezvényeknek.
Az RMDSZ 2015-ben a magyar szórvány napja központi rendezvényét Temesvárott rendezte meg. Itt fogadták el az új szórvány cselekvési tervet, ez azokat a konkrét eszközöket veszi számba, amelyekkel az RMDSZ támogatni szeretné a romániai magyar szórványt azonossága megőrzésében.
A magyar szórvány napja alkalmából idén is számos rendezvényre, konferenciára, kulturális eseményre és programra került sor szerte a Kárpát-medencében. Besztercén jelentette be az RMDSZ, hogy a székelyföldi megyék és a szórványmegyék között kezdeményezett partnerség jegyében Hargita megye parlamenti képviselői jelöltlistáján befutónak számító helyet biztosít egy olyan szórványból érkező jelölt számára, akinek a saját megyéjéből nem volna esélye bejutni a parlamentbe. (MTI)
Népújság (Marosvásárhely)

Szijjártó: Romániában szisztematikusan zaklatják a magyarokat
Bár van olyan ország, amellyel rosszabbak a kapcsolatok, mint korábban, másokkal viszont jobbak, így összességében még sosem volt olyan kiegyensúlyozott és jó a kapcsolatrendszer a szomszédos országokkal, mint most – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságában tartott éves meghallgatásán, kedden.
A tárcavezető kiemelte: a nemzetpolitika céljaként azt kell kitűzni, hogy helyben erősítsék meg a magyar nemzeti közösségeket a Kárpát-medencében, abban segítsék őket, hogy a lakóhelyükön legyenek sikeresek, erősödjenek folyamatosan. Elmondta, ehhez gazdasági, politikai intézkedésekre van szükség, valamint olyan lépésekre, amelyek az összeköttetést segítik a magyar közösségek és az anyaország között.
Szijjártó Péter úgy vélte, a politikai lépések célja a jó kapcsolatok kialakítása a szomszédos országokkal, és a magyar közösségek szempontjából is „jobb, ha jóban van két ország, mintha nem", így ezt tartják szem előtt a külpolitika alakításakor. A külügyminiszter szerint a gazdasági lépések célja a határon túli magyar vállalkozók és cégek támogatása, de az ezt szolgáló programokat is csak úgy lehet végrehajtani, ha jó a kormányközi kapcsolat.
Az összeköttetéseket illetően a tárcavezető közölte: új határátkelőhelyeket kell létesíteni, és ehhez is jó kétoldalú kapcsolatok kellenek. Közölte, jelenleg 103 határátkelő van a magyar határon, és 2010 óta 20 új átkelőt nyitottak. Kitért rá, hogy a román határon tíz újabb átkelőt lehetne használni, de Románia ezt a schengeni tagságához köti, és nem sikerül előrelépést elérni az ügyben. 2020-ig összesen 27 átkelőt szeretnének még létesíteni.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: pragmatikus politikára van szükség a szomszédos országokkal kapcsolatban. „A jó kapcsolat egy országgal nem jelenti azt, hogy minden rendben van, de törekedni kell arra, hogy minél több nyitott kérdést lezárjanak" – vélekedett. A külügyminiszter az erdélyi magyarsággal kapcsolatban elmondta: jó együttműködésre törekednek Romániával, amely Magyarország második legnagyobb exportpiaca, sok uniós kérdésben azonos állásponton van Budapest és Bukarest.
„De a magyar kormánynak, Magyarországnak elfogadhatatlan, hogy korrupcióellenes fellépésre hivatkozva a román hatóságok szisztematikusan zaklatják a magyar nemzetiségű tisztségviselőket, embereket. A nyelvtörvény, a zászló- és szimbólumhasználat, és a restitúció olyan ügyek, amelyeket folyamatosan napirenden kell tartani, de várhatóan nem lesz előrelépés, mert a közeljövőben választás lesz az országban" – utalt Szijjártó a december 11-i parlamenti megmérettetésre. Petneházy Attila (Fidesz) kérdésére a tárcavezető elmondta: Románia schengeni csatlakozása politikai kérdés is, és e tekintetben is Romániának az európai értékeket tiszteletben kell tartania.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

Átadták a Szervátiusz Jenő-díjakat
Idén a farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesület (TÁME), illetve annak vezetője, Hadnagy Jolán is részesült e rangos elismerésben.
A díjakat november 16-án adták át Budapesten. A Szervátiusz Alapítványt Szervátiusz Tibor Kossuth díjas szobrászművész alapította, szintén szobrász édesapja: Szervátiusz Jenő (1903-1983) születésének 100. évfordulóján 2003-ban. Egyúttal létrehozta a Szervátiusz Jenő-díjat is, azzal a céllal, hogy ráirányítsa a figyelmet a Kárpát-medencében születő magyar művészetre, magyar művészekre. A Szervátiusz Jenő-díjat a kuratórium évente adja át olyan képzőművészeknek - festő, szobrász, grafikus -, akik a nemzeti kultúra gyökereit felmutató, magas színvonalú művészetet hoznak, hoztak létre. A formakultúra ugyanis - a nyelv és zene mellett - a legfontosabb identitás-megtartó erő egy nemzet életében, a megmaradásunk egyik záloga. 2005 óta - felváltva - művészettörténész, illetve újságíró is kap alternatív Szervátiusz Jenő-díjat a magyar művészet bemutatásáért, értékeléséért, valamint azok, akik munkájukkal hozzájárulnak a magyar nemzeti identitástudat erősítéséhez - írja az alapítványtevő a Szervátiusz Alapítvány küldetéséről.
A díj egy szoborból, pénzből és oklevélből áll. Az ide vonatkozó részletekkel, az idei díajzásosról szóló beszámolónkkal a későbbiekben visszatérünk!
Szervátiusz Jenőről, a névadóról
Kincses Kolozsvárt született még a "boldog békeidőkben", a hosszú 20. század hajnalán. Felmenői között nemesek, szász iparosok éppúgy megtalálhatók, mint háromszéki gazdálkodók.
A középkori Kolozsvári testvérek után Erdély első jelentős szobrásza. Igen ifjan kitanul ugyan néhány mesterséget, a kovács- és a bútorkészítő-szakmát, ám 1925-ben már Párizsban tanulja a szobrászatot. Ekkor mindössze 22 éves. Két év múlva beiratkozik a kolozsvári Képzőművészeti Főiskolára, ahol szobrász szakon szerez diplomát. Ily módon leírható, hogy "eredeti" foglalkozása szerint is szobrász.
A kisebbségi sors legnagyobb megpróbáltatásaiban és megaláztatásaiban is mindvégig hű maradt magyarságához, s ebben a szellemben nevelte fiát is. Egy hátizsákkal, benne a vésői, s fiával számtalanszor végiggyalogolta Erdély falvait, s így mélyen megismerte népe életét, szellemi kincseit, örökségét. Ezek az élmények határozták meg művészetének alakulását.
A párizsi élmények után sem állt be a "nyugati" művészek utánzói közé, s bár szerette az akkor divatos kubizmust, nem követett szolgai módon egyetlen irányzatot sem. Saját nyelvet, szobrászi kifejezési módot alakított ki, az erdélyi balladák egyedülálló stílusú faragója lett. A párizsi éveknek talán az lett a legnagyobb hozadéka, hogy bátran nyúlt az akt-témához.
Trianon után Erdélyben kibontakozó szellemi irányzatok közül elsősorban a transzszilvanizmushoz, az autonóm hagyományok őrzését és gyarapítását hivatásának tekintő Erdélyi Helikon értelmiségi csoportosulásához fűzték szoros szálak. Mint tudjuk, a Kós Károly, Bánffy Miklós, Kemény János vezetésével működő mozgalom 1929-ben hozta létre Barabás Miklós Céh néven "az erdélyi képzőművészek szabad munkaközösségét". Ennek lett tagja Szervátiusz Jenő is, s a Céh által rendezett kiállításokon gyakorta állított ki. 1933 és 1936 között kísérletet tett Szolnay Sándor festőművésszel arra, hogy pótolja a megszűnt kolozsvári magyar művészképzést. Magániskolát nyitottak a Minerva Nyomda emeleti traktusán. "E kor művészeinek erdélyisége világfigyelő tető volt, nem szemhatár szűkítő provincializmus" - írja róluk egy tanulmányban Lisztóczky László művelődéstörténész.
Elismertsége a boldog "kicsi magyar idő" után is megmaradt. Állami díjas, Érdemes Művészként elfogadható anyagi körülmények között élhetett, alkothatott. Nem vett részt a diktatórikus évek közéletében, emiatt a főiskolán háttérbe szorították. Egyetlen nagy köztéri alkotását 1971-72 készíthette, a farkaslaki Tamási Áronnak faragtak emlékművet fiával, Szervátiusz Tiborral közösen. Ekkorra ugyanis már megromlott egészségi állapota. Hamarosan szívműtéten esett át. Ezt követően az időközben Magyarországra áttelepülni kényszerült fiánál élt haláláig Budapesten.
Életének eme utolsó szakasza igen eredményes volt, közben elkészíthette a pápai Jókai-emlékművet, a soproni Cantata Profanát, s a budapesti Bartók Intézet felkérésére is faragott egy Cantatát.
Egyébként igen termékeny szobrász volt, több mint ezer szobrot készített, s ezek túlnyomó többsége magánszemélyeknél található szerte a világon.
Posztumusz Magyar Örökség díjat kapott 2003-ban. Emlékét Budapest X. kerületében a róla elnevezett általános iskola is őrzi.
Rendelkezik Szervátiusz Jenő-szoborral a kolozsvári Szépművészeti Múzeum, a budapesti Nemzeti Galéria, és 1996 óta a Kolozsvári Szervátiusz Múzeumban látható csaknem hetven műve, amelyet fia adományozott a városnak. A gyűjteményt a Kolozsvár-Belvárosi Római Katolikus Egyházközség adminisztrálja.
eloszekelyfold.com

Megszólaltatott történelem: Wittner Mária mesélt ’56-ról Kolozsváron
Amikor a félelem eluralta az országot, minden, ami embertelen, előjött a társadalomból, az embereknek elegük lett, ekkor önkéntelenül úgy érezte, hogy ott a helye – vallotta 1956-os szerepvállalásáról kolozsvári előadásán Wittner Mária, az 1956-os Emlékbizottság védnöke.
Az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc emblematikus alakja elsősorban a Corvin-közben és a Vajdahunyad utcában harcolt az ország szovjet uralom alóli felszabadításáért.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE) tartott kedd délutáni előadásán Wittner Mária elmesélte: a karmelita rend nevelte fel, és 13 éves koráig úgy tudta, az édesanyja meghalt, ekkor értesült róla, hogy valójában életben van, csak ő nem kellett neki. Felidézte: a szerzetesrendnek kifinomult nevelési eszközei voltak, a jó cselekedetek jutalmazásával igyekezett jobb emberekké tenni a gyerekeket. Mivel közösségben nőtt fel, természetes volt számára, hogy nem árulkodik, így a kommunista rezsim titkosrendőrsége sem tudta beszervezni, hiába próbálkozott, mutatott rá az összefüggésekre. Nem volt helye racionális mérlegelésnek
Wittner Mária szerint a forradalom kitörésekor nem volt helye racionális mérlegelésnek, hiszen mindenki tudta, hogy az orosz hadsereg túlerejével szemben nincs esély, a népnek egyszerűen elege lett a hódoltságból, a félelemből, és szabad akart lenni. Az 1956-os forradalmár ugyanakkor sokkoló részleteket is elmesélt fogva tartásának abból az időszakából, amelyet halálraítéltként töltött hasonló sorsú társaival, akiket vele ellentétben kivétel nélkül kivégeztek. „Jobban jártam volna, ha felakasztanak, mert akkor csak tíz percig kellett volna kitartani, de életre ítéltek” – jelentette ki, hozzátéve, hogy sosem látta a szocializmus emberi arcát, még a Kádár-rendszerben sem.
Igazságot is szolgáltatott
A meghívott bajtársai emlékét is felidézte kolozsvári előadásán. Köztük Bakos Gyuláné Salabert Erzsébetét, akit kivégeztek a forradalomban vállalt szerepéért. Wittner Mária szerint hamisan vádolták köztörvényes bűncselekményekkel, hiszen – akárcsak őt – Salabert Erzsébetet is a karmelita rend nevelte fel, az ott tanult értékrend szerint élt. Elmondta, akkor nem tudta, hogy ki fogja helyreállítani az ártatlanul meghurcoltak és kivégzettek becsületét, később rájött, hogy ez az ő feladata. Ezért követett el mindent azért, hogy helyreállítsák a hamisan gyilkossággal vádolt, koncepciós perben elítélt Tóth Ilona orvosnő becsületét. Így készült film az életéről, és ma szobra is van Budapesten, a Nagyvárad téren. Wittner Mária a Kincses Kolozsvár Egyesület által szervezett, A magyar szabadság éve Kolozsváron rendezvénysorozat keretében tartott előadásán A halálra ítélt lány című versét is felolvasta, amelyben az arra kéri a hóhért, vigyázzon a hajára: „csak most fésülködtem, nem akarok kócosan menni az Úr elébe”
Kiss Előd-Gergely
kronika.ro
Erdély.ma

Podlipny Gyula-életműkiállítás a Barokk Palotában
A temesvári Szépművészeti Múzeumban november 18-án, pénteken kerül sor a 25 évvel ezelőtt elhunyt grafikus és művészpedagógus, Podlipny Gyula életmű-kiállításának a megnyitójára. A tárlatnyitón részt vesz dr. Victor Neumann, a Szépművészeti Múzeum igazgatója, dr. Annemarie Podlipny-Hehn író és műkritikus, a művész özvegye, dr. Constanti Flondor képzőművész, az 1+1+1 és a Sigma avantgarde csoportosulások alapítója és Szekernyés János, a Képzőművészek Temesvári Szövetségének elnöke.
A pénteken megnyíló tárlaton Podlipny Gyula 80 munkáját állítják ki, amelyek a Múzeum gyűjteményének és Annemarie Podlipny-Hehn magángyűjteményének a részei. Podlipny Gyula Pozsonyban született, gimnáziumi tanulmányait Budapesten fejezte be, ahol azután Vesztróczky Manó rajzkurzusát látogatta, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Réti István növendéke volt. 1918-ban ösztöndíjasként Nagybánya, 1919-ben Kecskemét művésztelepén dolgozott, 1926-tól véglegesen Temesváron telepedett le, ahol előbb magániskolát alapított, majd a Kolozsvárról Temesvárra költözött Képzőművészeti Iskola tanára lett (1934–41).
A modern európai művészet eredményeihez fölzárkózó művei a kortárs festészet és grafika élvonalába emelték. Nyomorékoknak, koldusoknak, a társadalom elesettjeinek együtt érző bemutatása képein Dosztojevszkij regényeinek hangulatát idézi. Portrékat (köztük számos önarcképet), kompozíciós műveket, tájképeket festett, többnyire pasztelltechnikával. Járatos volt az alkalmazott grafikában is: 1930-tól a temesvári mozgóképszínházak tervezőjeként filmplakátokat készített. Podlipny Gyula 1934-től három évtizeden át oktatott a temesvári művészeti fő-, illetve középiskolában, oktatási módszerei, rajzórái máig emlékezetesek. Öt éven át szervezője volt a város képzőművészeti életének, a Képzőművészek Szövetsége elnökeként.
A Podlipny életmű-kiállítás 2017. február 15-ig lesz látogatható a Szépművészeti Múzeumban (Dóm tér 1. szám).
Pataki Zoltán
Podlipny Gyula /Pozsony, 1898. ápr. 12. – Temesvár, 1991. jan. 15.
Nyugati Jelen (Arad)

Őrizzük meg anyanyelvünket!
Kovásznán is megünnepelték a magyar nyelv napját
Vasárnap a magyar nyelv napja alkalmából a helyi RMDSZ és a Fiatalok Kovásznáért Szervezet (FIKOSZ) szervezésében Anyanyelvemben őrizlek címmel gálaestet tartottak a Városi Művelődési Központban.
A zsúfolásig megtelt teremben Tánczos Szende történelemtanár köszöntötte a jelenlevőket, köztük Márton Árpád és Fehér László Ödön képviselőjelölteket, Gyerő József polgármestert, Jeszenovics Róbert Károly alpolgármestert, önkormányzati képviselőket, Balogh Zoltán esperest, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum vezetőségét, illetve a budapesti Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium küldöttségét. A továbbiakban megjegyezte, hogy a magyar nyelv napja alkalmával, pénteken vetélkedőt tartottak a líceumban.
Gyerő József beszédében kiemelte: „Ma, amikor a magyar nyelv napját ünnepeljük, ismételten feltesszük magunkban a kérdést, hogy mi a nyelv, melyek a nyelvre leselkedő veszélyek, és mit tehet a mai nemzedék megvédése érdekében? Mert ahol a nyelvhasználatot korlátozzák, ott az emberi szabadságot korlátozzák. Ezért fontos anyanyelvünk megőrzése, használata, mert ha egy nemzettől elveszik anyanyelvét, az megszűnik létezni.”
Márton Árpád emlékeztette az egybegyűlteket, hogy 2015-ben, az RMDSZ kezdeményezésére, a román kormány jóváhagyta, hogy november 13. a magyar nyelv napja legyen, majd Gérecz Attila, `56-os forradalmár, költő egyik versét olvasta fel. Fejér László Ödön RMDSZ-es képviselőjelölt ígéretet tett, hogy képviselőként minden erejével azon lesz, hogy megvédje a „magyar családot”.
A köszöntőbeszédeket kulturális műsor követte. A Gyerő Katalin vezette Magnificat gyermekkórus előadása után Pătrânjel Viktória (előkészítő osztály), Gyerő József (4. osztály), Ambrus Édua (5. osztály), Fazakas Barbara (6. osztály), a megyei mesemondó- verseny díjazottjai szórakoztatták az egybegyűlteket, míg Bodor Karina, Fülöp Véda és Tóth Csenge 4. osztályos tanulók népdalcsokrot adtak elő. Moldovai Dórát (8. osztály) és Molnár Gergelyt (9. osztály) a balladaéneklő- és balladamondó-verseny díjazottjait a Bede Imola és Turóczy Erzsébet tanítónők vezette Recefice néptánccsoport követte a színpadon, vajdaszentiványi és nyárádmenti táncokkal. A Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad Karinthy Frigyes Tegezés című darabját mutatta be Molnár János rendezésében, majd a Boldog Apor Vilmos Gyermekotthon Hangfoglalás zenekarának koncertje és Balogh Zoltán, a Kézdi-orbai Református Egyházmegye esperesének beszéde zárta az eseményt.
Szőke Zsuzsa
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az újságírónak kell kibányásznia az érdekességet
Az oknyomozó erdélyi magyar újságírás egyik úttörőjeként az elmúlt 26 évben Gazda Árpád számos olyan cikket írt, amelyet fiatal zsurnalisztáknak lehetne oktatni. Újságíróklub-sorozatunk vendégével a szakmai kihívásokról, az igényességről, a lapokra nehezedő anyagi és politikai nyomásról, illetve a nyomtatott sajtó kiútkereséséről beszélgettünk.
– A rendszerváltás után lettél újságíró. Mi késztetett fizikusként erre a pályára?
– Az 1989-es változások idején éppen utolsó éves fizikushallgató voltam a temesvári egyetemen, amikor megnyílt a világ. Óriási igény mutatkozott az igaz szóra, de mivel ugyanazok az emberek írták a forradalmi cikkeket, mint korábban a kommunista lapokat, minden szerkesztőségbe új embereket, új arcokat kerestek. Diákkoromban már voltak rövidpróza próbálkozásaim, közvetlenül a rendszerváltás után pedig diáklapokba írogattam. Magyar körökben, Temesváron jól ismertek, és amikor tollforgatáshoz értő embereket kerestek, arra ébredtem, három szerkesztőség is újságírói állást ajánlott. A Temesvári Új Szó, a Temesvári Rádió és a Romániai Magyar Szó közül kellett választanom, végül a bukaresti napilap Temes megyei tudósítójának szerződtem el. Utólag visszagondolva jó döntésnek bizonyult, hiszen országos ismertségre tettem szert. Mai ésszel – amikor lapjaink pár ezres példányszámmal küszködnek – szinte hihetetlennek tűnik, hogy akkoriban a Romániai Magyar Szó 180 ezres példányban jelent meg.
– A háromszéki Kovásznáról kerültél diákként Temesvárra. Nem akartál hazatérni Székelyföldre?
– A temesvári fordulat olyan meghatározó élménye volt életemnek, hogy fel sem merült az elköltözés lehetősége. Az volt az érzésem, ott mindenki ismer, ott több vagyok, mint máshol. Ha 18 év után ma visszatérek, Temesvár főterén még mindig több ismerőssel találkozom, mint Kolozsváron.
– Ez a kapcsolat idővel megszakadt, hiszen egy nagyváradi kitérő után Kolozsvárra kerültél, és mintegy két évtizede itteni szerkesztőségekben dolgozol. Mi távolított el Temesvárról?
– Előbb a Romániai Magyar Szótól váltam meg: a tudósítói állás nem bizonyult túl igényes munkának. Azonban a váltás akkor fogalmazódott meg bennem, amikor egyik publicisztikai írásomat nem közölte a lap. Temesvárról az erdélyi magyar politika mindig is másként látszott. Olyan emberekkel voltam barátságban, mint Tőkés László, Borbély Imre, Bodó Barna vagy Toró T. Tibor, akik az RMDSZ-en belüli radikálisabb vonalhoz tartoztak. Akkoriban dúlt a vita arról, hogy monolit legyen-e az RMDSZ, vagy a szervezeten belül adják meg a lehetőséget a különböző világnézeti csoportok megjelenésének. A bukaresti napilap az RMDSZ-es fősodorhoz igazodott, egy idő után már nem éreztem jól magam a szerkesztőségben. Így kerültem 1994-ben a Nagyváradon kiadott Erdélyi Naplóhoz.
– A korabeli lapszámok tanúsága szerint több oknyomozó riport fűződik a nevedhez. Mit tartasz közülük a legérdekesebbnek?
– Akkoriban folyt a balkáni háború, életben volt az ENSZ által hozott Szerbia elleni üzemanyag-embargó, mégis az egész Bánság üzemanyagot adott el a szomszédba. Erről a jelenségről kezdtem oknyomozó riportokat írni. Az egyik nagyobb lélegzetű tényfeltáró cikket arról írtam, hogy a temesvári petrokémiai kombinát, a Solventul – amelyet csővezeték kötött össze a Belgrád melletti pancsovai testvérüzemmel – hatalmas mennyiségű, 46 ezer tonna üzemanyagot nyomott át illegálisan Szerbiába. Az infót egy forradalmár társamtól kaptam: ő a gyárban dolgozott, és jelezte nekem a furcsa dolgokat. Közben beköszöntött a Constantinescu-éra, és a Solventul-ügyből bűnvádi eljárás, ügyészségi iratcsomó lett. Az ügynek ebben a kezdeti időszakában született meg a romániai sajtóban elsőként ez az oknyomozó riport.
– Hogyan lehetett hozzájutni ügyészségi forrásokhoz?
– Az infókat véletlen szerencse folytán kaptam kézhez. A Solventul üzemnek külön vasúti állomása volt, én pedig a sínek fölött átívelő gyaloghídról fényképeztem a több száz tartálykocsit, amikor két biztonsági őr megragadott és felcipelt az igazgatóhoz. Az volt a szerencsém, hogy a váratlan látogatás az igazgatót is felkészületlenül érte. Fél napig foglalkozott velem, és arról próbált meggyőzni, hogy nem követtek el törvénytelenséget. Igazát bizonyítandó az ügyészségi dokumentációt is elém tette. Ha úgy terveztem volna, biztos nem sikerül bejutni az igazgatóhoz, ehhez képest az ügyészségi irat ráadás volt. Minden információt kijegyzeteltem, és végül megszületett egy átfogó, jól dokumentált tényfeltáró riport.
– Mennyire volt ez a műfaj anyagilag, szakmailag megbecsülve?
– Az erdélyi magyar sajtóban igazából soha, hiszen rengeteg időt és munkát követel, és rendszerint csak az útiköltséget fedezték. Elsősorban a lelkesedés motivált. Másrészt az is segített, hogy újságíróként nem voltak anyagi gondjaim. A kilencvenes évek elején a Szabad Európa Rádió magyar szerkesztőségét is tudósítottam Romániából, és ők 50 német márkát fizettek egy tudósításért. Ez pedig bőven elegendő volt az anyagi biztonságérzethez, hogy az embernek ideje és kedve legyen olyan újságírói műfajokkal is foglalkozni, amit szeret. Abban az időben az Erdélyi Napló éppen az ilyen műfajok miatt vált népszerűvé.
– Tényfeltáró cikkeid miatt nem voltak gondjaid?
– Amikor riportot írtam Székelyföld militarizálásáról – a román hadsereg és a csendőrség több új alakulatot hozott létre Hargita és Kovászna megyében, és nagyarányú ingatlanvásárlásba és terjeszkedésbe kezdett –, az akkori főszerkesztő nem merte leközölni. Megrémült a cikkben levő adatoktól, és nem volt benne biztos, hogy ha perre megy a dolog, ki tudunk-e ebből mászni. Két hónapig állt az írásom a szerkesztőségben, míg végül megjelent, de aztán olyan visszhangja lett, hogy a lap testületileg büszke volt rá.
– Nyolc évig dolgoztál a Krónika vezető szerkesztőjeként. Az országos napilap új színt hozott az erdélyi magyar újságírásba. Hogyan emlékszel a kétezres évekbeli időszakra?
– Ez volt életemben az első olyan szerkesztőség, ahol a szakmaiságot, a szakmai mércét minden más erdélyi magyar lapnál magasabbra állították. A lap beindítói olyan igényességet honosítottak meg, ami a romániai magyar sajtóban addig nem létezett. Alapállásból nem elégedhettünk meg azzal az információval, ami bejött, vagy amit az emberek nyilatkoztak. Mindennek utána kellett járni. A kilencvenes évek erdélyi magyar sajtójára az volt a jellemző, hogy Funart és Vadim Tudort szabadon lehetett szidni, de nem nagyon jutott másoknak eszébe, hogy meg is kérdezzék például Gheorghe Funart, Kolozsvár polgármesterét. Döntésünk logikus volt: ha nem tesszük fel a magunk kérdéseit, azokat senki más nem fogja tőle megkérdezni. Újdonságnak számított a reggeli lapértekezlet is, amikor kielemeztük az éppen aktuális lapszámot, így egymástól is rengeteget tanultunk.
– Vállvetve dolgoztál munkatársaiddal, legtöbb lapszámba te is írtál. Nem szeretted a főnöki tisztséget?
– Vezető szerkesztőként mindig elvárásaim voltak a kollégáktól. Amikor valaki azt mondta, hogy az általam kért cikket nem lehet rövid idő alatt elkészíteni, megmutattam, igenis lehet. Magam jártam utána, és írtam meg. Ha hiteles akarsz lenni, így működik. A főnöki státusz számomra azért volt jó, mert az érdekesnek tartott témákat én írhattam meg. Mindig megtartottam magamnak a legizgalmasabb történeteket, de hát sokkal több ötlet született a szerkesztőségben, mint amennyit én elkészíthettem volna, így bőven jutott másoknak is.
– Volt olyan cikked, ami mégsem jelenhetett meg?
– Egyetlen ilyen esetre emlékszem, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egy idő után az útjaink elváljanak. Ameddig a Krónika mögött az alapító tulajdonos, a budapesti székhelyű Napi Gazdaság állt, ilyesmi fel sem merült. A későbbi tulajdonosváltásokkal azonban az érdekek is megjelentek. Egy emlékezetes történetem van: az akkori miniszterelnök-helyettes, Markó Béla vagyonnyilatkozatával kapcsolatban írtam tényfeltáró cikket. Kiderült, hogy miközben az egész erdélyi magyar könyvkiadás támogatásból él, és a kiadók vezetői szerint Erdélyben verseskönyvből egyedül Kányádi-kötetet lehet nyereségesen kiadni, akkor történt meg, hogy vagyonnyilatkozata szerint Markó Béla 90 ezer lejért – mintegy 30 ezer euróért – adta el öt évre az összes korábbi és későbbi verseinek kiadói jogát egy olyan romániai magyar kiadónak, amelyik addig egyetlen könyvet sem jelentetett meg. A cikk első része megjelent, és amikor Markó tudomást szerzett a folytatásáról, a budapesti tulajdonosok ránk telefonáltak, hogy ne jelenjen meg. Azt mondtam a főszerkesztőnek, hogy ha az RMDSZ elnöke elérheti azt, hogy egy róla szóló tényfeltáró cikk ne jelenjen meg, akkor én azonnal lemondok, és elmegyek a laptól, a tényfeltárást pedig máshol közlöm. Bejelentésemre a tulajdonosok meggondolták magukat, és kompromisszumos megoldásként a cikk nem másnap, hanem egy hét múlva jelent meg.
– Több médiaintézménynél is megfordultál. Nem volt nehéz összeszokott munkaközösségektől megválnod?
– Én soha nem voltam az a hős, aki lehetetlen helyzetben is megpróbálta tartani a frontot. Azt mondtam: ha a kiadó nem tudja biztosítani a jó munka feltételeit, én nem vállalok olyan kiadványt, amire szakmailag nem lehetek büszke. Mindig magam előtt láttam, hogyan kellene kinéznie egy jó lapnak, és ha erre nem volt pénz, akkor kerestem más munkát. Váltáskor mindig tele voltam kételyekkel, mert olyan helyre mentem, ahol magasabb szakmai igények fogadtak. Aztán az új munkahelyemen egy-két év után kezdtem jól érezni magam.
– Jelenleg a Magyar Távirati Iroda (MTI) erdélyi tudósítójaként dolgozol. Izgalmas tényfeltáró cikkek nélkül nem érzed beskatulyázva magad?
– Ez a fajta újságírás valóban nem adja meg a felfedezés élményét. Amit mások elmondanak vagy felfedeznek, azt a hírügynökségi újságíró hír formájában visszaadja. Ilyen szempontból unalmasabb, de abban mégsem az, hogy mindig az események sűrűjében mozog az ember. Gyorsnak kell lenni, és nem könnyű feladat az információözönből kiválasztani azt, ami a legfontosabb. Régebben nem tudtam felmérni, hogy írásaimat hányan olvassák, de most, amit megírok, tíz perc múlva viszontlátom az online mediában, a tévében, vagy hallom a rádióban.
– Amit megír az MTI, az hír, és amit nem, az nem hír...
– Ez nem az MTI bűne. Megértem a kollégákat, akik úgy érzik, így sem tudnak minden munkát elvégezni, és a kész hírügynökségi híreket beemelik a lapba. Egy híres mondás szerint a hír az, amit el akarnak hallgatni. Minden egyéb hirdetés. Ha a szerkesztőségek csak azt az információt közlik, amit tálcán kínálnak nekik – közlemények, sajtóértekezletek, stb. – előbb-utóbb unalmasak lesznek, eltávolodnak a valóságtól. Az elhallgatásra szánt érdekességeket az újságírónak kell kibányásznia.
– Miért veszett ki az oknyomozó újságírás az erdélyi magyar sajtóból?
– Egy-egy igazi riporton legalább egy hetet, de lehet, hogy többet kell dolgozni. A szerkesztőségekben ma már nincs olyan ember, aki egy hétig kimaradhatna az egyéb munkákból, hogy egy témának alaposan utána nézzen. Mindenhol versenyt futnak az idővel. Egy cél létezik: legyen minden este készen a lap. De az már nem kihívás, hogy milyen lap legyen. Vannak nyilván pozitív példák is: az Átlátszó Erdély pályázati forrásokból próbálja megszerezni a pénzt az időigényesebb tényfeltáró munkához. De ebből a műfajból sokkal több kellene a romániai magyar sajtóban. A lapok napi munkájában is helyet kell ennek találni, mert amit én megírok az MTI-ben, az Szatmártól Sepsiszentgyörgyig mindenhol jelen van. Ha egy lap csak azt közli, ami mindenhol olvasható, nem fogják megvenni.
– Vajon meddig fogják megvásárolni az olvasók a nyomtatott lapokat?
– Arra nem látok esélyt, hogy az erdélyi magyar nyomtatott sajtó ki tudja heverni a mai drasztikus példányszámcsökkenést. Nagy a tanácstalanság, hogy a lapok internetes változatába mikor mi kerüljön be. Ott vannak az online versenytársak, ugyanakkor nem lenne szabad lelőni a másnap megjelenő cikket. Erre ma senkinek nincs jó receptje. A mobiltelefonos, táblagépes világunkban előbb-utóbb elfogy az a generáció, amelyik a papírhoz ragaszkodik. A nyomtatott lapok azonban ma mégiscsak egyféle márkának számítanak, és ezt kellene kihasználniuk, hogy hangsúlyosabban előretörjenek az internetes világban.
Gazda Árpád
Kovásznán született 1966-ban. Diákként a Tőkés László akkori temesvári lelkészt körülvevő hívek csoportjába tartozott. Az 1989-es temesvári népfelkelés idején letartóztatták, és rövid időre bebörtönözték. A Temesvári Tudományegyetem fizika szakának elvégzése után a Romániai Magyar Szó temesvári tudósítója, a Szabad Európa Rádió magyar szerkesztőségének romániai tudósítója, az Erdélyi Napló hetilap riportere, majd rövid időre főszerkesztője, a Krónika napilap vezető szerkesztője, a Temesvári Rádió szerkesztője, a budapesti Info Rádió és a magyarországi Heti Válasz hetilap munkatársa volt. Kilencéves újságírói tapasztalattal szerzett rádiós újságírói diplomát a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1999-ben. Újságírói munkásságát több szakmai díjjal ismerték el. Jelenleg az MTI magyar hírügynökség erdélyi tudósítója. A Mikor kicsi voltam, magyar voltam című riportkötet szerzője.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kárpát-medencei magyar óvodafejlesztési program indul
A magyar kormány első ütemben 17 milliárd forintos forrásból Kárpát-medencei óvodaépítési és fejlesztési programot indít – jelentette be az emberi erőforrások minisztere az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságában csütörtökön Budapesten.
Balog Zoltán éves meghallgatásán elmondta: a kormány szerdai ülésén elfogadott programot a Miniszterelnökséggel közösen dolgozták ki, és a Kárpát-medence minden magyar lakta közösségét érinti majd, magában foglalva óvodák építését és felújítását is. Hozzátette: a program első üteme az egyházi kézben lévő intézményekre terjed ki.
A kormány arról is döntött, hogy a kárpátaljai főiskola működését segítendő tanuszodát és tornatermet építenek, illetve a kabinet átvállalja a kárpátaljai magyar közösség védőoltásának költségeit – mondta Balog Zoltán. A miniszter úgy fogalmazott, nem szeretnék, ha az ottélők „migránsokká” válnának az elkövetkező években, de sajnos létezik egy ilyen negatív forgatókönyv is. Beszámolt arról is, hogy Kárpátalja és Ukrajna Kárpátokon túli területeinek megsegítése érdekében a karitatív tanácson keresztül két év alatt, kilenc szervezet 200 tonna adományt juttatott el. Kitért a kárpátaljai magyar gyerekek táboroztatási programjára is.
Rámutatott: a kormány célja az egységes Kárpát-medencei felsőoktatási tér megteremtése, s a tavaly indított Makovecz-ösztöndíj célja, hogy a külhoni magyarok tanulmányait a környező országokban segítse. Fontosnak tartják, hogy ne csak az anyaországon keresztül tudjanak összekapcsolódni a hallgatók – jegyezte meg a miniszter. Közölte: a képzési szerkezet változásairól a Kárpát-medencei Felsőoktatási Kerekasztal dönt, s az eddigi lépéseken túl hamarosan elindulhat a professzori program is. Ennek lényege, ha egy egyetemi, főiskolai oktató vállalja, hogy egy, két vagy három szemesztert külhoni intézményben tölt el, megtarthatja magyarországi státuszát és fizetését, illetve többletjövedelemre is szert tehet.
Balog Zoltán beszámolt arról is, hogy a Határtalanul! program keretében 2013-ban még mintegy 12 ezren látogattak a köznevelés rendszeréből külhoni magyar területekre, 2016-ban ez a szám már több mint 48 ezer lesz. Emellett ilyen jellegű utazásokat szerveznek civil szervezetek is – jelezte, és beszámolt a program adminisztratív egyszerűsítésére hozott intézkedésekről. A miniszter kitért arra, hogy az egyházi külhoni támogatások is jelentősen bővültek, míg 2011-ben 674 millió forint, tavaly már 2,4 milliárd állt rendelkezésre.
Románia vonatkozásában megjegyezte: felerősödtek a joginak álcázott akciók, amelyek célja, hogy visszacsinálják azokat a pozitív lépéseket, amelyek az egyházi restitúció területén történtek. Erre figyelni kell majd a jövőben – közölte. A tárca vezetője úgy látta, hogy a korábbi kormányzati struktúrában a nemzetpolitikai terület nem kapott kellő hangsúlyt, de mára megerősödött és a külhoni magyarság is érzi, hogy stratégiai változások történnek. A decentralizált rendszert jónak tartotta, és kiemelte, hogy tárcájánál a felsőoktatás, a köznevelés és az egyházi területen is külön források, felelősök vannak. Szabocs Attila (Fidesz) arról beszélt, hogy a kormány évről évre többet tesz a külhoni magyarok helyzetének javítására.
Szávay István (Jobbik) üdvözölte az óvodafejlesztési programot, egyúttal az iskolák helyzetére is felhívta a figyelmet és felvetette, hogy akár fejpénz jelleggel támogatni kellene őket. Örömét fejezte ki a Határtalanul! program könnyítése miatt, de arra is kíváncsi volt, hogy az elszámolható tételek bővülés milyen eredményeket hozott. Javasolta a levéltárak fokozott támogatását is.
Kiss László (MSZP) vitatta, hogy a mostani decentralizált állapot jó a területen, szerinte ez számos átláthatósági problémát vet fel. A Határtalanul! programot jó kezdeményezésnek nevezte, jó irányúak a változások is, de több segítséget látna jónak a pályázatok elkészítéséhez. Balog Zoltán válaszában elmondta: a programban a jövőben a szállás és utazási költségek mellett az étkezést, az útlevél-kiállítást, a belépőjegyeket is el lehet számolni, és a projektvezetők, kísérőtanárok tiszteletdíjat kaphatnak. A bővítés tapasztalatai ezután lesznek majd csak – jelezte.
A miniszter ismét letette a voksát amellett, hogy a nemzetpolitika területén „a kreatív sokszínűség megmaradjon”, de annyit mondott: a kormányban a koordináció még jobbá tételén folyik a gondolkodás. A külhoni levéltáraknál támogatják a szakmai szervezetek közös képzéseit – mondta, s kitért arra, hogy többek között ilyen célokra is, 132 milliós támogatást biztosítanak.
MTI
Székelyhon.ro

Emlékszel még?
Operettest tizedszerre
Nagy tömegeket vonzó, kortalan dallamok töltik be november 21-én, hétfőn este 7 órakor a marosvásárhelyi Kultúrpalotát. A Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület tizedik alkalommal szervezi meg a hungarikumnak számító magyar operett előtt tisztelgő estet, amelyen kiemelkedő marosvásárhelyi tehetségek, illetve egy meghívott előadó gyönyörködteti a nagyérdeműt. A részletekről Náznán Olga, az egyesület elnöke és Trozner Kincső énekesnő, az operett-esteken évről évre fellépő Varieté Expressz tagja tájékoztatott.
– 2007-ben szerveztük meg az első operettestet, és az elmúlt évtizedben egyszer sem maradt el ez a rendezvény. Rendszerint október 24-e, a magyar operett napja, Kálmán Imre születésnapja körül kerítettünk rá sort, idén teremgondok miatt tolódott novemberre. Az est címe: Emlékszel még? A Csárdáskirálynő ismert operettbetétjének kettős üzenete van, az elmúlt tíz évre is szeretnénk emlékeztetni vele a hallgatóságot. A korábbi alkalmakhoz hasonlóan a Varieté Expressz – Boros Emese, Buta Árpád, Szabó Levente és Trozner Kincső – lép közönség elé. Minden évben volt egy meghívottunk is, kolozsvári és budapesti művészeket is vendégül láttunk. Ezúttal Erdős Róbert, a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum egykori diákja jön el hozzánk Budapestről. Ezzel is kifejezésre juttatjuk az operettestek fontos célkitűzését, az ifjú tehetségek felfedezését, megismertetését – mondta Náznán Olga.
Trozner Kincső az elmúlt tíz év marosvásárhelyi operettestjeinek történetét körvonalazta.
– A legelső esten Buta Árpád és jómagam énekeltünk, a jelenlegi felállásban 2009-től lépünk a nagyérdemű elé. A repertoár sokat bővült az évek során. A magyar operettirodalom legszebb darabjait szólaltatjuk meg, a nagyoperettektől a revüoperettig. Ezúttal is Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Huszka Jenő, Szirmai Albert közismert műveiből hallhat a nagyérdemű, és – mint a korábbi években is – lesznek újként ható, kevésbé ismert dalok is. Zongora- és hegedűkísérettel adjuk elő az operettbetéteket, és az előadásban a színészi játék, illetve a tánc is fontos szerepet kap.
– A Varieté Expressz az operettestek égisze alatt született. A négy tehetség egyedi színfoltot képvisel a város életében, nekik köszönhetően van saját operett-társulata Marosvásárhelynek – jegyezte meg Náznán Olga, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy a művészek hangja rendszerint mikrofon nélkül tölti be a Kultúrpalota nagytermét. Januárban, a magyar kultúra napján Marosludason is fellépnek, illetve számos más helyszínre, rendezvényre is meghívást kapnak.
– A legfőbb célunk ledönteni az operett műfajához kapcsolódó előítéleteket, és az ifjabb korosztályokkal is megszerettetni ezt a műfajt. Igaz, hogy egy évszázaddal ezelőtt íródtak az operettek, de üzenetük ma is időszerű, hiszen örök érvényű emberi érzelmekről, szerelemről, konfliktusokról szólnak. Az előadásmódban igyekszünk újszerűbbé tenni őket – mondta Trozner Kincső, aki a Művészeti Líceum énektanáraként sok fiatallal kerül kapcsolatba, és tapasztalatai szerint a diákok nagyon át tudják adni magukat ennek a színészi játékot is igénylő, könnyed, de korántsem könnyű műfajnak.
A fiatalok megszólításában fontos szerep jutott a vetélkedőknek is, amelyeket a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület a magyar operett napja alkalmából évről évre megszervezett. Az elmúlt években a műfajhoz kapcsolódó elméleti tudásukat bizonyíthatták, tavaly és idén viszont operettszámok előadásában mérhették össze tehetségüket a versenyzők – tudtuk meg Náznán Olgától, aki az operettestekre visszatérve arra is felhívta a figyelmünket, hogy míg az első három estre inkább az idősebb korosztály jött el, az elmúlt években egyre több fiatal ült a közönség soraiban. Náznán Olga elárulta, régi szomorúsága, hogy nincs Marosvásárhelynek egy operettszakértője, aki méltóképpen értékelhetné a fiatal tehetségek produkcióit, és ezáltal őket, illetve ezt a – sokszor másodrangúként kezelt – műfajt is ismertebbé, megbecsültebbé tehetné.
Az Emlékszel még? című operettestre november 21- én, hétfőn este 7 órakor kerül sor a Kultúrpalota nagytermében. Akárcsak az elmúlt kilenc évben, a belépés ezúttal is ingyenes.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Az ’56-os forradalom és Marosvásárhely
Népfelkelés, forradalom vagy ellenforradalom?
(Folytatás november 11-i lapszámunkból)
Ez a kérdés foglalkoztatta a marosvásárhelyi párt és állami szervek vezetőit már az első budapesti hírek hallatán, amelyeket megvitattak az itt élő írókkal is. Október 24-én délelőtt a tartományi pártbizottság égisze alatt, annak székházában egy "értelmiségi találkozót" tartottak.1 A gyűlés eredeti célja november 7-e megünneplésének előkészítése volt. A megbeszélést Ioan Badioc, a tartományi pártbizottság egyik titkára, valamint Vargancsik István, a városi pártbizottság első titkára vezette. A megbeszélésen 26-an vettek részt, értelmiségiek – írók, szerkesztők – és szervezési munkával megbízott pártaktivisták. A részt vevő írók meglehetősen heterogén álláspontot képviseltek. Ott voltak a "sztálinista" vonal (Hajdu Győző 2, Papp Ferenc 3, Kovács György) képviselői, a liberalizációt felkaroló fiatalok (Sütő András4, Gálfalvi Zsolt5, Tompa László6, Nagy Pál7), valamint az idősebb írónemzedék tagjai (Antallfy Endre8, Molter Károly9, Kemény János10) is.
A gyűlésre megjelenők előzőleg már értesültek a budapesti eseményekről. A vitát Hajdu Győző nyitotta meg a szovjet irodalomban és művészetben jelentkező új hullámok tárgyalásával. Azt boncolgatta, hogy miként kell válaszolni a szovjet kommunista párt XX. kongresszusának kihívásaira, illetve miként lehet a Szovjetunióban zajló változásokat átültetni a romániai kulturális életbe, majd Sütő András rátért az egyik kulcskérdésre, a szovjetizált kultúra iránti ellenérzésre: "Az igen aggaszó közömbösség a tömegekben, ami a szovjet életet illeti, különösen akkor tapasztalható – mondta –, amikor előadásokról és vizuális agitációról van szó. Verekedés van, amikor eljön egy kórus és balett, amely közvetlen erővel hat a lakosságra. Aggasztó azonban, hogy az ünnepi hónap (értsd: a román–szovjet barátság ünnepi hónapja) megnyitásán kevesen voltak. Egyesek szervezési hibának mondják. Megette a fene azt a szervezést, amely odahoz 800 embert, de nem azért, mert önként akarnak jönni. […] A propaganda legyen friss, ne unalmas locsogás".11
Papp Ferenc a magyarországi reformtörekvésekhez való viszonyt boncolgatta: "A világon két olyan eszméről beszélhetünk, amely felé az emberek világszerte tájékozódnak. Az egyik központ Moszkvában, a másik Amerikában van. Valamelyik nagy eszméhez vonzódnunk kell. Természetes, ha az egyiktől elfordulnak, a másikhoz kerülnek automatikusan közelebb. Egy, számban elég kicsi nemzetiségi csoport, mint mi magyarok vagyunk Erdélyben, ezen a két alapeszmén kívül egy ilyen csoport keres egy tájékozódási formát, amely lelki alkatához, a jóról alkotott elképzeléséhez közelebb áll. Itt a két eszme elválasztása nem lehet egészen gépies, tekintettel arra, mint Hajdu Zoltán említette, vannak törekvések, amelyek a leninizmust deformálják, mások, amelyek kapitalista törekvések, de szocialista köntösben vannak. Ezeket felismerni azonnal nem lehet, nem lehet felismerni az imperializmus kellemetlen szagát. Amikor a XX. kongresszus után szélesen kibontakozott az állami és társadalmi élet minden területén a demokratizálásért folyó harc, az egész – érdekes jelszavak mellett folyik egyes országokban, Magyarországon és az erdélyi magyar értelmiségieknél: [majd hosszú eszmefuttatás után így folytatja:] Erősödött a mi körünkben a Budapest felé való eszmei tájékozódás, nevezetesen a Petőfi Körből való eszmei befolyás, amely a valóban a nép érdekeiért folytatott harcot a párt tekintélyének szétzúzásával kötötte össze." 12
Közben a hangulat egyre feszültebb lett, és hamarosan napirendre került a legfontosabbá vált kérdés: mi történt Magyarországon? A gyűlésre megjelenők előzőleg már értesültek az eseményekről.
Hajdu Győző az, aki szóvá tette a forradalmat mint erkölcsi és politikai kérdést, és felszólalásában kialakította azt az álláspontot, amit a későbbiekben is következesen képviselt, hogy itt "ellenforradalomról" van szó. Álláspontja megegyezett a bukaresti pártvezetés mércéjével. "Abból indulok ki – mondta –, hogy roppant fájdalmas az alkalom, amihez az ember néhány mondatát fűzni akarja itt. Lehetne úgy is beszélni, hogy szubjektív kielégítő az alkalom, mert az emberek figyelmeztetése, az események itt vannak, folyik a vér Pesten, statárium van, nem vonták vissza. Menekül a süllyedő hajóról a póc. Miért exponálom az eseményt, mert bár a felszólalások nem tértek ki rá, mindnyájunk érzelmi világában benne van, mindenkinek roppant fáj. Nagyon őszintén el akarom mondani, ami bennem napok óta és 5 óra óta, mióta a rádió mellett vagyunk, örökérvényűen kialakult magamban: ha valaki párttag és kommunista, akkor elsődlegesen, ha párton kívüli, akkor másodlagosan, de lelkiismerete előtt elsődlegesen meg kell választani a módszereket, amelyeket mi leninista harci módszernek mondunk, és amelyek nem az ellenforradalom harci eszközei".13
A továbbiakban véleményt nyilvánított a magyarországi írók felelősségéről is, súlyos, elítélő szavakkal illetve őket. "Nem lehet megbocsátani az írók (értsd: magyarországi) magatartását – mondja többek között –, akik ilyen nehéz helyzetben illetékes fórumok bizonytalansága következtében hangulatot keltenek, hibalajstromokat csinálnak, amíg észreveszik. Én ezt a harci módszert a pesti katasztrófa tükrében ellenforradalmi taktikának tartom."14
Sütő András nem értett egyet főnökével, és feltehetően a gyűlést végig némán hallgató idősebb generáció nevében is tartózkodó álláspontra helyezkedett, megtagadva a forradalom azonnali elítélését: "Nem értünk mindnyájan egyet Hajdu Győző elvtárssal. Teljes tisztelettel hallgattam a magyarországi eseményekkel kapcsolatos fejtegetését, amely a személyes véleménye. Én megvárom a Pártbizottság értékelését az eseményekről. Véleményem, hogy komolyan fogja kianalizálni, és ebben marxista értékelés lesz, tekintetbe véve a magyar történelem utóbbi esztendőit és sajátos eseményét, amelyet nem tudtam értékelni, ezért nem csatlakozom Hajdu tanulmányához, amely kifejtette az események indító okait. Ezzel szemben megmondom a véleményemet a Politikai Bizottság értékelése után, és ha szükséges, revideálni fogom nézeteimet" – mondta.15
Sütő szavait Gálfalvi Zsolt és Nagy Pál is helyeselték. Utóbbi a következőket mondta: "Úgy érzem, hogy pillanatnyilag a pesti események után elsődleges kérdés nem kommentálni az eseményeket, hanem a párthatározat alapján ki fogjuk alakítani a magunk véleményét. […] Nem értek egyet Hajdu Győzővel, ami a harci módszereket illeti. De egyetértek azzal a békésen induló tüntetéssel, amely a magyar munkásosztály, a magyar ifjúság jogos követeléseit tette szóvá, és egyetértek azzal az akcióval, amellyel a magyar írók a magyar nemzet létérdekeit hozták szóvá."16 Mire Hajdu így válaszolt: "A békés tüntetés módszerét Lenin nem helyeselte, mert veszélyt jelent, hogy az ellenség csatlakozik hozzá".17 Hajdu gyors kontrázása azonnali támogatóra talált a pártbizottság képviselőjében, Ioan Badiocban, aki "klasszikus" ellenforradalomnak bélyegezte a budapesti megmozdulásokat, valamint Kovács Györgyben. Ez utóbbi javasolta azt is, hogy bízzanak meg "három elvtársat, aki megszövegezi a határozott kiállást az ellenforradalmi bandákkal szemben a magyar proletáriátus és pártjai mellett".
Az állásfoglalás szövegbe foglalása napokig elhúzódott, mivel a megbízók és a megbízottak nem tudták az állásfoglalás szövegét közös nevezőre hozni, főként azért, mert Sütő András ragaszkodott az általa megfogalmazott kifejezésekhez. Nyílt levél végül is később, Sütő megkerülésével – de az aláírók közt az ő nevét is feltüntetve – csak a Fazekas János vezette november 2-i gyűlés után készült, amelyet közöltek a rádióban és a napilapokban is Lelkiismeretünk parancsszava címen.18
A tanácskozás több órán át tartott. A jegyzőkönyv szerint is éles volt a konfrontáció azok között, akik a magyarországi forradalmat még egy spontán, alapvetően jogszerű és indokolt népi megmozdulásnak tekintették, és akik ezzel szemben már ellenforradalomnak minősítették. A gyűlés jelentőségét növelte, hogy még 24-én sem volt ismert a román pártvezetés álláspontja az ‘56-os magyar forradalmat illetően. Legalábbis a sajtó nem tett közzé semmilyen álláspontot ezzel kapcsolatosan. Így még elég nyíltan lehetett vitázni a forradalom jellegét illetően, és halogatni a személyes álláspont- nyilvánítást mindaddig, amíg a párt hivatalos állásfoglalása közismertté nem vált. Az összejövetelen a felszólalások többsége elég zavaros okfejtésű volt, ami jól tükrözte a résztvevők bizonytalankodását, egyesek valós érzelmeinek a palástolását. Voltak jelzések is a várható hivatalos állásponttal való azonosulás irányában. De ekkor még csak az egyébként is baloldaliságukról jól ismert hangadók törtek pálcát a magyar forradalom fölött, és nyilvánították ellenforradalmi bandák garázdálkodásának.
Kuti Elek így emlékszik vissza az ülés hangulatára: "Volt egy gyűlés az értelmiségiekkel, írókkal, ott volt mindenki, Hajdu Győző, Papp Feri, Sütő András, Kovács György […] Gyomrozták őket kegyetlenül, hogy helyezkedjenek álláspontra. Nagy viták, veszekedések voltak ott. Egyszer be kellett menjek, be kellett vigyek valamit a gyűlésterembe, ahol ezek szónokoltak s kiabáltak, s veszekedtek, kiabáltak, győzködték egymást, hogy forradalom vagy ellenforradalom".
A Román Munkáspárt Központi Bizottságának állásfoglalásáról október 25-én vettek tudomást a marosvásárhelyiek. Ugyanis ezen nappal kezdődően jelentek meg az AGERPRES által közvetített első hivatalos hírek Budapesttel kapcsolatosan, melyek egyértelműen "ellenforradalomról" szóltak. És jött a párt álláspontjával személyesen Fazekas János.
1 MmNL, RKP Maros-Magyar Autonóm Tartományi Pártbizottság levéltára, 142/1956. sz. ügyiratcsomó, 239 – 266. (Jegyzőkönyv 1956. október 24-én az írókkal tartott gyűlésről.) Közölve: BOTTONI 2006, 143-148.
2 Hajdu Győző (1929 -) lapszerkesztő és kommunista pártaktivista. 1950-től az Utunk szerkesztője, 1952-től írószövetségi tag, 1953-1989 között az Igaz Szó főszerkesztője. 1959-1969 között az Ifjúmunkás Szövetség Központi Vezetőségének tagja, 1984-1989 között a Román Kommunista Párt Központi bizottságának póttagja, 1980-1989 között nagynemzetgyűlési képviselő. Az 1989-es eseményeket követően Marosvásárhelyről Bukarestbe költözött, és a Nagy Románia Párt tagjaként az Împreuna – Együtt kétnyelvű folyóirat szerkesztője.
3 Papp Ferenc (1924-) író, műfordító. 1949- 1953 között a Népújság (Vörös Zászló), 1953 – 1976 között az Igaz Szó szerkesztője.
4 Sütő András (1927-2006) neves író, lapszerkesztő. 1947-1848-ban a Falvak Dolgozó Népe szerkesztője, 1948-1954 között főszerkesztője, 1954-1957-ben az Igaz Szó főszerkesztő-helyettese, 1958-1959-ben a Művelődés, 1958-1989 között az Új Élet főszerkesztője. 1947-től a Román Kommunista Párt tagja, 1949-től az Írószövetség tagja és 1974-1982-ben alelnöke. 1965-1980 között nagy nemzetgyűlési képviselő, 1969-1984 között a Román Kommunista Párt Központi bizottságának póttagja. Irodalmi munkásságáért több magas kitüntetésben részesült. Az erdélyi magyarságot ért sérelmek elleni tiltakozó magatartásáért kegyvesztett lett, műveinek kiadását, színdarabjainak az előadását megtiltották. 1990 márciusában a marosvásárhelyi etnikai konfliktusok idején súlyosan megsebesült.
5 Gálfalvi Zsolt (1933-) lapszerkesztő, kritikus, kultúrpolitikus. 1951-től több lap (Utunk, Igaz Szó, Előre, A Hét) belső munkatársa, illetve főszerkesztő-helyettese. 1977-től az Írószövetség Vezetőtanácsának tagja. 1998-tól egy ideig a Román Televízió Igazgatótanácsának tagja.
6 Tompa László (1883-1964) költő, műfordító, szerkesztő. 1919-ben a Székely Közélet szerkesztője, majd a kolozsvári Ellenzék, a Pásztortűz és az Erdélyi Helikon munkatársa. 1945-től a marosvásárhelyi Szabad Szó és a Sza-badság, 1946-tól az Utunk munkatársa.
7 Nagy Pál (1924-2015) irodalomkritikus, szerkesztő, irodalomtörténész. 1955-1970 között az Igaz Szó, 1970-1973-ban A Hét, 1974 – 1984 között az Új Élet szerkesztője.
8 Antalffy Endre (1877-1958) orientalista nyelvész, irodalomtörténész, műfordító. Baloldali nézeteket képviselt, de nem lett kommunista. 1944 őszén rövid időre Maros megye alispánja. 1949- 1958 között a Magyar Autonóm Tartományi Szovjet- Román Baráti Társaság (ARLUS) elnöke.
9 Molter Károly (1890-1981) író, kritikus, irodalomtörténész. 1945 után a konzervatív értelmiség és a fiatal kommunista írók szellemi összekötője.
10 Kemény János (1903-1971) író, irodalomszervező, színházigazgató. 1926-1930 között az Előre ifjúsági lap szerkesztője, 1930-1941 között a Kolozsvári Thália Színház Rt. Elnök igazgatója, 1941-1944 között a Kolozsvári Nemzeti Színház főigazgatója, 1945-1952 között a Marosvásárhelyi Székely Színház megszervezője és dramaturgja, 1952-1954-ben mészégető munkás, majd könyvtáros, 1958- 1968 között a Művészet és az Új Élet munkatársa.
11 BOTTONI 2006, 146-147.
12 Uo. 150.
13 Uo. 150-151.
14 Uo. 153.
15 Uo. 153. Lásd: SÜTŐ 1995, 87-94. (1956. októberi éjszakáink aknamezején. c. fejezetet is.)
16 Uo. 155.
17 Uo. 156.
18 Valter István visszaemlékezése szerint rá hárult a feladat, hogy Sütőt a nyilatkozat aláírására rábírja. Ő ekként emlékszik: "Nekem kellett meggyőznöm Sütőt, hogy írja alá, hogy ez ellenforradalom. Mondtam neki, hogy né, nincs más lehetőség, nem lehet másként csinálni, írja alá". Azt azonban nem tudta tisztázni a visszaemlékező, hogy a győzködést mikor végezte, az október 24-i gyűlés után vagy a november 2-i után. Ugyanakkor megjegyezzük, hogy a "Lelkiismeretünk parancsszavát" Bottoni tévesen az október 24-i megbeszélés eredményének tartja (Lásd BOTTONI 2006. 158.), holott az Fazekas János utasítására a november 2-i összejövetel után készült.
Pál-Antal Sándor
Népújság (Marosvásárhely)

Kiállítás nyílt Vargha Mihály alkotásaiból Budapesten
Vargha Mihály szobrászművész, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatója fából készült nagyméretű alkotásait mutatja be a Bálványok című kiállítás, amely szerda este nyílt Budapesten a Forrás Galériában a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galéria sorozatának keretében.
A december 9-ig látható tárlat a szobrászművész elmúlt öt évben készült művei mellett néhány régebbi alkotását is felvonultatja. Vargha Mihály a kortárs erdélyi magyar képzőművészet egyik legkiválóbb képviselője, aki muzeológusként az intézményi háttér megteremtésén túl a világban szétszórt erdélyi magyar alkotók műveinek összegyűjtését is szorgalmazza – hangsúlyozta Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.
Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a magyar hagyományok megőrzéséhez és ápolásához járul hozzá Vargha Mihály is, akinek alkotásai többek között a magyar identitás fontosságára hívják fel a figyelmet – például említette a szobrászművész Gábor Áront ábrázoló szobrát Bereckben, valamint II. Rákóczi Ferenc-portrészobrát, amely Sepsiszentgyörgyön látható.
Stefanovits Péter képzőművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja elmondta, Vargha Mihálynak a tárlaton látható nagyméretű bálványai mint kultikus emlékművek régi fákból, bontott házak gerendáiból épülnek fel. „Vargha Mihály nem akar esztétizálni és szépet létrehozni, hanem tömegekkel és a tárgyak valóságos materiális felületével hat ránk" – hangsúlyozta a képzőművész. Vargha Mihály 1961-ben született Kézdivásárhelyen. 1990 márciusában a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Képtárának (ma Gyárfás Jenő Képtár) vezetője lett, 2007-től a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. Tagja a Romániai Képzőművészek Országos Szövetségének, a Barabás Miklós Céhnek és a Magyar Művészeti Akadémiának.
Krónika (Kolozsvár)

Magyarország a második világháborúban (Rendhagyó történelemóra Szakály Sándorral)
Magyarország a második világháborúban kényszerpályán mozgott, ennek oka Trianon – mondta Sepsiszentgyörgyön Szakály Sándor történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. A Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója szerdán este tartott előadást a Székely Nemzeti Múzeumban a Kós Károly Akadémia meghívottjaként A magyar honvédség a második világháborúban címmel. Részletesen szólt az időszak katonai, politikai történéseiről, jól érzékeltetve a mindenkori nagyhatalmi érdekek jelentőségét.
A történész elmondta: a következetes revíziós politika eredményeként visszatérő területek, illetve azok remélt megtartása volt az indok, amely Magyarországot és a magyar királyi honvédséget a második világháborúba kényszerítette. A trianoni békediktátum csupán 35 ezer fős honvédséget engedélyezett Magyarország számára, az pedig olyan állapotban volt, hogy az ország védelmére nem volt elegendő, csak belső rendfenntartásra, meg sem közelítette Csehszlovákia, Románia haderejét. Ugyan 1938-ban érzékelhető az első jelentős változás, Darányi Kálmán bejelenti a győri programot, amely jelentős összeget, egymilliárd pengőt irányoz elő a honvédség, az infrastruktúra fejlesztésére (más kérdés, hogy hiába is lett volna pénz hadi kiadásokra, a magyar ipar nem tudta volna teljesíteni az esetleges megrendeléseket), ám ennek ellenére 1938-ban véletlen remény sem lehetett arra, hogy Magyarország fegyveres revíziót hajtson végre. Az ország számára ugyanakkor döntő jelentőségű, hogy 1939-ben aláírják a Molotov–Ribbentropp paktumot, és érdekszférákra osztják fel Európát. A nagy kérdések egyike, hogy miként lehetett volna megoldani a román–magyar viszonyt, ugyanis sem Németországnak, sem Olaszországnak nem volt érdeke, hogy a két ország háborúzzon egymással. Magyarország és Románia között nem lehet fegyveres konfliktus, ezért megszületik a második bécsi döntés, amely mindkét fél elégedetlenségét eredményezte, a két ország között pedig nagyobb az ellentét, mint bármely két állam között. Ugyanakkor Magyarországnak az volt az elemi érdeke, hogy kimaradjon a háborúból, nem is lett volna alkalmas arra, hogy sikeres háborút vívjon a románokkal. Teleki Pál halála után Horthy Miklós 1941-ben Bárdossy Lászlót nevezi ki miniszterelnökké, ő szintén ellenzi a hadba lépést, hangsúlyozván, hogy az országnak meg kell őriznie erejét a háború végéig, erről vitázott is a katonai és a politikai vezetés.
Miután 1941. június 22-én Németország megtámadta a Szovjetuniót, június 23-án Magyarország németek melletti szolidaritást vállalt, megszakítva a diplomáciai kapcsolatot a Szovjetunióval – ezt a döntést Horthy hozta meg. Majd Kassa és egy gyorsvonat vélhetően szovjetek általi bombázása után, június 27-én bejelentik a hadiállapotot is, mivel Magyarországot támadás érte. 1941 júniusában senki nem feltételezte, hogy a német–szovjet háborúban nem a németek lesznek a győztesek – vélekedett az előadó. Maga Szombathelyi Ferenc, a Honvéd Vezérkar főnöke pedig azt gondolta, Magyarországnak minél kisebb erővel vagy egyáltalán nem kellene részt vennie a háborúban, szerinte az országnak meg kellene tartania az erejét a háború utáni időszakra, amikor jobban tudná rendezni a román–magyar kérdést. 1941-ben viszont a németek számára is világossá válik, hogy nem sikerül a Szovjetuniót villámháborúval legyőzni, újabb szövetségeseket keresnek, így a németek már Magyarországhoz fordulnak, követelve, hogy a teljes magyar haderőt küldjék a frontra. Magyarország végül a második magyar hadsereget bocsátja rendelkezésükre, azzal a feltétellel, hogy azt a németek nehézfegyverekkel szerelik fel. Az erre vonatkozó tárgyalások 1941 decemberében folytak, akkor már nem lehetett ellentmondani a németeknek – vélekedett a történész. Ám hogy mit ígértek cserébe, nem lehet tudni, az erről szóló melléklet nem került elő. A második hadsereg parancsnokává Jány Gusztávot nevezik ki, Szombathelyi Ferenc pedig kötelezővé teszi parancsnokai számára, hogy „takarékoskodjanak a magyar vérrel”. 1942. áprilisában vonulnak a keleti frontra, első vonalbeli támadó alakulatként, augusztusban nagy hídfőcsatákat vívnak a Don partján. Jány Gusztáv ugyan észreveszi, hogy egy ekkora hadsereg számára képtelenség egy 200 kilométeres partszakaszt védeni, utánpótlást kér, majd 1943. január 12. és február 1. között vívják legnagyobb csatájukat a Don folyó partján. A második magyar hadsereg „emberfeletti teljesítményt nyújtott”, sikerült fenntartani a szovjet páncélosokat, Jány kitartott, sok tízezer magyar, olasz, német katona élete köszönhető neki – vélekedett a történész. A tragikus ütközetben a magyar hadsereg 42 ezer katonája esett el, 28 ezer sebesültet összesítettek, míg 26 ezren szovjet hadifogságba kerültek, s év végére csak ötezren maradtak életben közülük. Az előadó további jelentős csataként beszélt az 1944 kora őszén vívott tordai ütközetről, illetve az Arad környéki harcokról, valamint Budapest védelméről és ostromáról, utóbbi során a szovjetek hatalmas veszteségeket szenvedtek, ugyanakkor mintegy tízezer magyar civil vált hadifogollyá. Ezek a magyar katonák úgy érezték, esküjükhöz híven hazájukat és szülőföldjüket védték, ezért fejet kell hajtanunk előttük. A háborúban a vesztes félnek is van igazsága – zárta előadását Szakály Sándor. Kérdésekre válaszolva úgy vélekedett, Magyarország emberi veszteséglistája napjainkban megválaszolhatatlan, míg korábban Für Lajos egymillió főben jelölte meg az áldozatok számát, ő maga 800 ezer főre becsüli. A Szovjetunióba elhurcoltak száma 600–800 ezer főre tehető, közülük több mint 200 ezer nem tért vissza, egy újabb, százezres nagyságrendű orosz adatbázis feldolgozása újdonságokkal szolgálhat. Egyébként nézete szerint már 1943 decemberében eldőlt minden Teheránban, a nagyhatalmak meghúzták a határvonalakat, akkori megállapodásaikat 1956-ban sem rúgták fel, vagyis „értünk” nem kívánta összerúgni a port a Szovjetunióval az Egyesült Államok. Összegezve Szakály Sándor úgy fogalmazott: a második világháborúban Magyarország egy kényszerpályán mozgott, az alap és az ok pedig Trianon; a két világháború közti Magyarországon a magyar társadalom egyetértett a revízió kérdésében, noha sok vita lehetett a mikéntben és a hogyanban.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Török József és tizenegy társa golgotajárása (Ötvenhat Erdélyben)
„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben.” (Albert Camus: A magyarok vére, 1957. október 23.) „1956. október 23-a az a nap, amely örökké élni fog a szabad emberek és a szabad nemzetek krónikáiban. A bátorság, a lelkiismeret és a diadal napja volt. Nincs még nap a történelem kezdete óta, amely világosabban bizonyította volna az ember szabadságvágyának örök olthatatlanságát, bármily csekély lenne az esély, és bármekkora áldozatot követelnek.” (John F. Kennedy: Nyilatkozat 1960. október 23-án.)
Nem véletlenül idézek két, ma is időszerű vallomást az 1956-os magyar forradalom és nemzeti szabadságharc világtörténelmi jelentőségéről. A román kommunista diktatúra és kinyújtott vasökle, a Securitate – a pártpropaganda és szolgalelkűvé tett sajtója minden eszközt felhasználva igyekezett meggátolni, hogy a magyar forradalmat egekbe emelő vallomások eljussanak Románia állampolgáraihoz, kezdettől fogva ellenforradalomnak minősítette a Magyarországon történteket! – a magyar forradalom eszméit a legveszélyesebbnek tartotta, görcsös igyekezettel próbálta megakadályozni, hogy átterjedjenek Romániába, és belső ellenállást váltsanak ki a lakosság, elsősorban a romániai magyarság soraiban. Ennek abszurd drámába illő bizonyítéka, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc eszméivel való teljes azonosulásáért a Török József nevével fémjelzett „galócási csoport” tizenkét tagját 1966. május 14-én ítélték el súlyos börtönévekre. 1966-ban a párt- és kormánypropaganda szerint Romániában nem voltak politikai foglyok, ezért a politikai elítéltek közbűntényes minősítéssel, de azoktól szigorúan elkülönítve töltötték büntetésüket a hírhedt nagyenyedi börtönben. A Bukaresti Katonai Törvényszék 1966. május 14-én kihirdetett ítélete szerint Török József csoportja ellen a vád: „rendszerellenes szervezkedés felforgató szervezet létrehozásával”, „kapcsolatba léptek olyan magyar állampolgárokkal, akik részt vettek az 1956-os ellenforradalomban”, és „a tőlük kapott feladatok végrehajtására hozták létre a szervezetüket”. A csoport letartóztatására 1965. november 11-e és december 28-a között került sor. Az elsőrendű vádlottat, Török József Bukarestben tanuló műegyetemi hallgatót és Török István Józsefet 12 év börtönbüntetésre, Csatlós Jenőt és Francz Károlyt 8–8 évre, Zakariás Dezsőt 7 évre, Bajkó Istvánt 6 évre, Gegő Bélát és Kulpinszky Istvánt 5–5 évre, Mózes Károlyt 4 évre, Halász Józsefet, Hompoth Ferencet és Mezey Árpádot 3–3 év börtönbüntetésre ítélték.
Török József 1990 elejétől a Volt Politikai Foglyok Szövetsége háromszéki szervezetének elnöke. Ebben a minőségében – mondjuk ki végre! – a romániai magyar politikai elítéltek közül a legtöbbet tette azért, hogy rab- és sorstársai bátor kiállása, meghurcolása, szenvedése, ragaszkodása a szülőföldhöz örökre bevésődjön a kollektív emlékezetbe. A 2010-ben felavatott, 774 politikai elítélt nevét feltüntető emlékpark, majd a kommunizmus áldozatainak méltó emléket állító emlékház – az erdélyi Terror Háza – Török József legfontosabb műve. Külön érdem: a hely, ahová a romániai magyarok ellen indított politikai perek dokumentumait fogjuk összegyűjteni, a szabadságszerető és azért bármilyen áldozatra képes háromszéki székelyek szeretett városában, Sepsiszentgyörgyön a Plugor Sándor nevét viselő művészeti líceum tőszomszédságában található.
A magyar forradalom leverését követő romániai retorzió egyik fontos célcsoportját alkották a magyar oktatási intézmények tanárai és diákjai, valamint a magyar nyelvű szak- és tanonciskolák tanulói. A sepsiszentgyörgyi Székely Ifjak Társasága és a Kossuth Kör, a brassói központú, de zömmel háromszéki tagsággal büszkélkedő Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége, a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete, a gyergyószárhegyi „Fekete Kéz”, a Puskás Attila és a Kacsó Tibor nevével fémjelzett tanár-diák perekben az összesen 223 erdélyi magyart négy életfogytiglani kényszermunkával és 2600 év börtönbüntetéssel sújtották. 1965-ben és 1966-ban is sor került magyar diákok, illetve fiatal szakmunkások elleni kirakatperekre. Az Erdélyi Ifjúság nevet viselő csoportban és Török József csoportjában összesen 19 személyt ítéltek el 131 év börtönbüntetésre. Az önmagában is különleges per az 1956-os forradalom és szabadságharc egyetemességének egyik erdélyi bizonyítéka: 1964 augusztusában a Gyergyósalamáson 1927-ben háromgyermekes munkáscsaládban született, tanítóképzőt végzett, majd a második világháború után Magyarországon rekedt Török Sándort felkereste testvére, Török István József és másod-unokatestvére, Török József. Két hétig laktak Török Sándornál. „Beszélgetéseik során – olvasható a Bukaresti Katonai Törvényszék 1966. május 18./14-es számú ítéletében – megismerték Szőnyi Gyulát is. Török Sándor és Szőnyi Gyula – akiket az 1956-os ellenforradalomban való részvételükért Magyarországon elítéltek –, azt mondták a vádlottaknak (Török István Józsefnek és Török Józsefnek – T. Z.): ők már létrehoztak egy felforgató szervezetet, amelynek valódi célja egy újabb ellenforradalom kirobbantása, és azzal bízták meg őket, hogy amikor visszatérnek a Román Szocialista Köztársaságba, alakítsanak egy hasonló, magyar nemzetiségű, nacionalista-soviniszta érzelmektől vezérelt elemekből álló szervezetet, amelyik a megfelelő időpontban harcot indít a hazánkban meglévő társadalmi rendszer erőszakos megdöntéséért és Erdély Magyarországhoz való csatolásáért.” A gyergyósalamási születésű Török Sándor periratát, elítélésének és a börtönből való szabadulása utáni életének történetét Eörsi László A „Baross Köztársaság”. A VII. kerületi felkelő csoportok című, a budapesti L’Harmattan Könyvkiadónál 2011-ben megjelent kötetében ismertette. Budapest belvárosában a Baross téri csoport állt legtovább ellen a szovjet csapatoknak. Ők voltak Budapest harmadik legnépesebb ellenállócsoportja a legnagyobb kerületben, akik Nickelsburg László műszerész keménykezű vezetésével a forradalom első napjaiban tartották a függetlenségüket, majd betagozódtak az egységes Nemzetőrségbe. A legnagyobb számban a Baross téri csoport vette ostrom alá a Köztársaság téri pártszékházat, és részük volt az ostromot követő leszámolásokban is. November 4-én este, amikor a szovjet csapatok szétlőtték a bázisukat, szétszóródva még öt napon át, 1956. november 9-ig folytatták a harcot az iszonyatos túlerőben lévő szovjet csapatokkal. Sokan közülük a Péterffy Sándor Kórházban a még hetekig tartó politikai ellenállást választották. A kádári retorzió az erzsébetvárosi kerület ellenállóira csapott le a legkegyetlenebb módon: a vérbírák 37 halálos ítéletet hoztak, közülük senki sem kapott kegyelmet, kivégezték őket!
Török Sándor 1956. október 27-én részt vett a Petőfi-szobornál tartott tüntetésen, majd október 30-án csatlakozott az Illés István és Szőnyi Gyula által szervezett Magyar Forradalmi Ifjúsági Párthoz, amely lefoglalta az ÁVH Izabella utca 62. szám alatti épületét. Török Sándor az ifjúsági párt héttagú intézőbizottságának a titkára lett, ő intézte a kapcsolatfelvételt más forradalmi pártokkal és csoportokkal. 1956. november 4-én csatlakozott a Hársfa utcai rendőrkapitányságon lévő csoporthoz. Az Eötvös utcai csoportnál és a Royal Szállóban is tevékenykedett. 1956. november 8–9-én tette le a fegyvert. (Eörsi László: im., 409. oldal.)
Török Sándor Bónis Lászlóval megalakította a Függetlenségi Frontot, amely később Magyar Ifjúsági Függetlenségi Front néven vált ismertté. 1956. november 30-án körlevélben vették fel a kapcsolatot a forradalmi szervezetekkel. Török Sándor röpcédulákat gyártott és sokszorosított. A Kádár János vezette kormány 1956 decemberében rendelettel feloszlatta a forradalmi bizottságokat, Török Sándort 1956. december 17-én letartóztatták. „Azért fogtam fegyvert, mert úgy tudtam, hogy a szovjetek azért jöttek Magyarországra, hogy visszaállítsák a Rákosi-rendszert” – vallotta a kihallgatásakor. Halász Pál bíró tanácsa 1957. október 18-án hat és fél év börtönbüntetéssel sújtotta. 1958. január 27-én a Borbély-tanács jogerőre emelte az első fokon hozott ítéletet. 1962. március 6-án szabadult Török Sándor. 1966. január 11-én ismét letartóztatták összeesküvésre irányuló előkészület és folytatólagosan elkövetett izgatás vádjával. Bimbó István tanácsa ezúttal négyéves börtönbüntetést szabott ki Török Sándorra. 1968. szeptember 10-én Vágó Tibor tanácsa másfél évre enyhítette az ítéletet. Szabadulása után raktárvezető lett a Budapesti Fűtőerőműveknél. 2001-ben hunyt el.
Nem nehéz összefüggést találni Török Sándor második ítélete és a Török József csoportja elleni koncepciós per között. A román és magyar állambiztonsági szervek együttműködtek a belső ellenzék elhallgattatásában, akár fizikai likvidálásában is. A szocialista Románia igazságszolgáltatása szerint: „a legelvetemültebb magyarországi ellenforradalmárok voltak a felbujtóik”. Török István József és Török József 1964. augusztus 15-e és szeptember 1-je között tartózkodott Magyarországon. A román vádhatóság szerint Török Sándor kérkedve ismertette az „ellenforradalom” alatti tevékenységét, s közölte a két „román állampolgárral”, hogy „a politikai elítéltek a szabadulásuk után is összetartanak, fel vannak készülve a rendszerváltoztatásra, amely lehetővé teszi számukra, hogy a hatalom a kezükbe kerüljön. Felszólította az erdélyi rokonokat: hozzanak létre Erdélyben is ilyen illegális szervezetet, készüljenek fel a rendszerváltozásra.” 1964. szeptember 1-jén tértek vissza Romániába. A vádirat szerint az utasításoknak megfelelően „azonnal hozzáfogtak a felforgató szervezet létrehozásához, amelynek célja a Romániában létrejött társadalmi rendszer erőszakos megdöntése, Erdély Magyarországhoz való csatolása”. 1964. szeptember 1-je és 1965 augusztusa között tíz tagot szerveztek be (őket a perben el is ítélték! – T. Z.), sikertelen volt Antal Ferenc és Orosz Lajos beszervezése. Török József a beszervezés során arról is beszélt, hogy a magyarországi „ellenforradalmároktól”, Török Sándortól és Szőnyi Gyulától később fegyvert is kapnak. A vádhatóság meglódult fantáziája szerint: a fegyvereket Magyarországról ejtőernyősök hozzák, akik leereszkedve a Kelemen-havasokba, átadják a csoport tagjainak. Török József terve a vádirat szerint az volt, hogy az akcióba lépés kezdetén megtámadják a milíciaőrsöket, valamint a Securitate és az RMP székházát. Kérte a csoport tagjait, hogy minél több magyar fiatalt szervezzenek be. A hatóságokat azzal próbálta átverni, hogy elsősorban a párt- és IMSZ-tagokat szervezte be, maga is a Román Kommunista Párt tagja volt. Több titkos gyűlést tartottak Csatlós Jenő lakásán. Az egyiken elhatározták, hogy megkeresik a Török Sándor által 1944 őszén elrejtett fegyvert is. Török József tagsági díj bevezetését és a szervezet működéséhez szükséges pénzügyi alap létrehozását, hűségeskü és írásos kötelezvény megfogalmazását javasolta. Rendszerellenes magatartásuk kialakítása érdekében rongyossá olvasták A budapesti Kossuth rádió ostroma című, titokban behozott „ellenforradalmi kiadványt”. Hasonló támadásokat terveztek a párt- és állami szervek ellen. Olyan „nacionalista és soviniszta” műveket terjesztettek, mint A magyar nép ezeréves története, Magyarország története című kiadvány négy kötete vagy Az erdélyi ezredek a világháborúban és Nagy Imre és bűntársai összeesküvése című könyvek. Török József a katonai szolgálatát teljesítő Csatlós Jenőt is arra biztatta, magyar bajtársai köréből minél több új tagot toborozzon. Török József intenzív levelezést folytatott a Budapesten a Csengeri utca 72. szám alatt lakó nagybátyjával, Török Sándorral, akinek beszámolt a szervezet létrehozásáról, kifejtett tevékenységükről. Bár virágnyelven fogalmazta meg, a tárgyalások során a Securitate által kifogott levelek a legfontosabb bűnjelekké váltak. A büntető törvénykönyv 209. szakasza 1. pontja, valamint az 58. és a 157. szakasz alapján a Bukaresti Katonai Törvényszék Török Józsefet tizenkét év szigorított fegyházbüntetésre és hét év jogvesztésre ítélte. Ugyanakkor a teljes személyi vagyonát elkobozták, ami az 1965. november 13-i házkutatási és elkobzási jegyzőkönyv szerint mindössze két öltönyből, egy nagykabátból és egy pár bakancsból állott. A Securitatét foglalkoztatta a Török Sándor által 1944 őszén elrejtett fegyver és robbanóanyag kérdése. Ezért a Maros–Magyar Autonóm Tartomány belügyi különítménye újabb házkutatást tartott Török József szülői házának padlásán. Nem találták meg az elrejtett dinamitot. Erről a Maros–Magyar Autonóm Tartomány belügyi igazgatósága átiratban számolt be a Kolozs tartományi igazgatóságnak 1967. március 8-án. Török József ekkor a nagyenyedi börtönben raboskodott. A román és a magyar állambiztonsági szervek 1963 utáni szoros együttműködését – amit neves történészek is tagadnak! – bizonyítja: amikor Török Sándort és Szőnyi Gyulát az 1966/3260-as számú perirat alapján újra elítélték, a magyar legfelsőbb bíróság a Budapesti Fővárosi Bíróságot új eljárásra utasította, előírva, hogy Török István József és Török József román állampolgárokat tanúként a Fővárosi Bíróság vagy legalább egy román bíróság hallgassa ki. A Fővárosi Bíróság 1967. augusztus 4-én – a román katonai főügyészség útján – be is idézte őket az 1967. szeptember 25-re kiírt tárgyalásra. Erre a beidézésre érkezett egy román nyelvű válaszlevél a Maros–Magyar Autonóm Tartomány Maroshévíz rajoni igazgatóságától: a tanúként beidézettek a nagyenyedi börtönben vannak („fiind încarcerat de către Penitenciarul Aiud”). Török Sándor és Szőnyi Gyula említett ítéletéből idézek: „Török István és Török József román állampolgár tanúkat a bíróság szabályszerűen idézte, vétívük vissza is érkezett, a tanúk azonban a kitűzött tárgyalásra nem jelentek meg, így személyes meghallgatásukat a bíróság nem tudta foganatosítani. Ezek után a bíróságnak vizsgálnia kellett azt a körülményt, hogy a két román állampolgár tanúnyomozati írásos vallomását melyik vádlott vonatkozásában és milyen mértékben vonhatja értékelési körébe a tényállás megállapításánál.” A levéltári kutatásnak kell kiderítenie: a magyar vagy a román állambiztonsági szervek „súgtak” előbb a másiknak? Az eddigi kutatásokból az valószínűsíthető: a Securitate tájékoztatta előbb a magyarországi állambiztonsági szerveket, abban a reményben, hogy egy nagy, Magyarországra és Romániára kiterjedő magyar irredenta szervezetet lepleznek le, semmisítenek meg. A Török József dossziéjának vezérvonala: a gyárban, a sepsiszentgyörgyiek körében irredenta megnyilvánulásai vannak.
Török József 1944. január 10-én született Gyergyósalamás községben. Gépmunkás volt a galócási faipari kombinátban. 1965 őszén sikeresen felvételizett a bukaresti műegyetem elektrotechnika karára. Itt tartóztatták le 1965. november 11-én. 1974. november 14-én szabadult a nagyenyedi börtönből, rokona, Török István József november 12-én. Török József többé nem folytathatta tanulmányait a bukaresti műegyetemen. Mindketten Sepsiszentgyörgyön találtak menedéket és megélhetést: István a bútorgyárban, József az autóvillamossági vállalatnál dolgozott betanított munkásként, 1975-től szerszámlakatosként. A Securitate Török Józsefet a szabadulása után „Turcul” (Török) fedőnéven követte. A vaskos dossziékból kibomlik Sepsiszentgyörgy és Háromszék legújabb kori történetének ismeretlen fejezete. Az ügynökhálózat kiválóan működött, a célkeresztbe került személyek minden lépését követték, a mai ember számára hihetetlen logisztikát hoztak létre, mozgósítottak. Romániában 1956 nem 1956-tal kezdődött, és nem is végződött 1956-tal. A magyarellenes retorzió „utórezgéseit” máig érezzük, mindennapjaink részévé váltak.
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Utóvédként, hátrább vonulva
Szerzőként, beszélgetőpartnerként, könyvajánlóként Markó Béla volt a 22. könyvvásár egyik legaktívabb szereplője. Új kötetei kapcsán hallhattuk ismét gondolatait a versről, kifejtette a kor változásaival együtt árnyalódó ars poeticáját, felolvasott, anekdotázott, dedikált, láthatóan jól érezte magát a közönséggel szervezett találkozókon. És sokan is keresték társaságát, népes hallgatóság követte figyelemmel a könyvbemutatóit. A Hargita Kiadó és Székelyföld folyóirat gondozásában aVálogatott versek látott napvilágot. Markónak ez a versgyűjteménye a Székely Könyvtár 50. kötete. A Bookart Kiadó a költő Csatolmány, Hasra esett a Maros és Passiójáték című könyveit kínálta az érdeklődőknek. A Pont Kiadó standjánál a Száz mázsa hó Markó-kötet várta az olvasókat.
A Bernády Ház nagytermét a Kerítés című verseskönyv bemutatásakor töltötte meg a közönség. A Kalligram Kiadó jelentette meg a kötetet, a népszerű könyvműhely vezetője, Mészáros Sándor beszélgetett a szerzővel. A budapesti író, szerkesztő azt mondta az Alkalmi és alkalmatlan versek alcímű gyűjteményről, hogy Markó legjobb kötete. Költői megújulásának tanúbizonysága. A lírikus, akit hosszú ideig a kötött formák mestereként tartott számon a köztudat, az utóbbi időben változtatott versbeszédén, a fegyelmezett, zárt formák, a szonettek világát a szabadversre, a fellazult, élőbeszédszerű megszólalásra váltva mondja a magáét. A találkozón ekörül zajlott a felolvasásokkal gazdagított eszmecsere.
A kötet címe az aktuálpolitikát is az olvasó eszébe juttathatja, s noha a jelenkor, a közbeszéd témái is óhatatlanul előkerülnek a kötetben, annak nagyobb hányadát a magánéleti líra tölti ki. A versek a mindennapjainkat meghatározó létproblémákra kérdeznek rá. A költő hétköznapi jelenségeket emel be a verseibe, látszatra jelentéktelen dolgokról szól, de ilyenekből áll össze az életünk. A kerítés persze mai, sokat vitatott probléma, de a múlt korlátai, szögesdrótjai is felsejlenek bennünk hallatán. Markót sosem jellemezte a politikai költészet, de mindig érzékeny volt és jelenleg is az mindenre, ami bajainkkal, gondjainkkal, sorsformáló reakcióinkkal függ össze, tegnapi, mai és valószínűsíthető holnapi nyomorúságainkkal kapcsolatos. Versei ugyanakkor önelemzésre, létérzések felvillantására, egyéni vívódások kibeszélésére is lehetőséget adnak. A szerző, aki magánszféráját védve, közszereplőként igyekezett elzárkózni a világ szeme elől, költőként kitárulkozik, szerelemről, erotikáról, boldogságról, az idő múlásáról s vele a test romlásáról is beszél. Lírájában kétségtelenül jelen van a melankólia, de átitatja az irónia és az önirónia is. A korábbiaknál több derűt hozott költészetébe új hangvétele. Ezt a találkozó légköre is jól tükrözte.
A torokszorító verses pillanatok döbbenetét, amely nagyban köszönhető a költeményeket kellő empátiával és természetes közvetlenséggel tolmácsoló Gáspárik Attilának is, anekdotikus mozzanatok oldották. Egy ilyen sztori, amit Markó elmesélt, arról szólt, hogy a Bookfest szeptemberi vásárhelyi rendezvényén a költő románra fordított verskötetét is bemutatták. A kötet címadó költeménye a Tollaslabda. Románul Badminton. Amikor dedikálásra került a sor, a szerző meglepődve vette tudomásul, hogy a sportszakszövetség, a Román Badminton- föderáció két küldötte is kér tőle aláírást.
Kételkedhet-e ezek után valaki a szállóige igazában, miszerint a vers mindenkié? A líra különben nagy becsben volt a könyvvásáron. Egyesek rajonganak érte, mások elkerülik. Ki-ki a maga módján viszonyul hozzá. Markó Béla esetében sokan költészete megújulását emlegetik. Ő inkább "visszarégiesedésként" határozza meg mai lírája alakulását. Nem a besorolás, a beskatulyázás a lényeg. Az a fontos, hogy mind több embert vonz bűvkörébe színeiben, hangjaiban folyamatosan gyarapodó költészete. (N.M.K. )
Népújság (Marosvásárhely)

Magángyűjteményből falumúzeum Havadtőn
Nosztalgiautazás
Október 30-án az Ünnepek és hétköznapok című kiállítással felavatták a havadtői falumúzeumot. A helyi néprajzi gyűjtemény a Gyulakutai Polgármesteri Hivatal által épített új, saját épületbe költözött. A múzeumot, a kéttermes új alapkiállítást a Székely Nemzeti Múzeum és a Pro Havadtő Egyesület megbízásából dr. Kinda István néprajzkutató hozta létre.
Donáth István, a havadtői falumúzeum alapítója ottjártunkkor elmondta, hogy tulajdonképpen magángyűjteménynek indult közel 20 éve. "Akkor kezdtük gyűjtögetni a régi dolgokat. Kíváncsi ember voltam, előbb a családból gyűjtöttünk tárgyakat. A dédszülők, meg az örökösök kulákok voltak, üldözték őket. Én szerettem nézegetni a régi dolgainkat, a fényképeket. A középiskolában Székelyszentléleken volt egy tanárom, aki múzeumot alapított, és az ő gyűjtőszenvedélye engem is megragadott. Később a feleségemnek volt az ötlete, hogy ne magángyűjtemény legyen, hanem mutassuk meg az embereknek, akár az itt lakóknak. Akkor egészen más fordulatot vett a gyűjtés, a faluból kezdtünk gyűjtögetni. Közben megalakult a Pro Havadtő Egyesület, és jó pár ember felkarolta az ötletet, besegített. Utána már csapatmunka volt. Az volt a lényeg, hogy a falubeli tárgyak kerüljenek kiállításra" – mondta el Donáth István.
2010-ben az akkori kicsi iskolában kaptak helyet, és hivatalos kiállítás keretében be is mutatták a falu közösségének az összegyűjtött tárgyakat. Donáth István szerint a szakma is melléjük állt, a Székely Nemzeti Múzeum felfigyelt a kezdeményezésre, dr. Kinda István megmutatta, hogyan kell gyűjteni, felvezetni, leltározni. 2010 után pedig a helyi tanácsban is partnerre leltek: az önkormányzat segítette őket abban, hogy 2016-ra egy önálló kis épülete legyen a múzeumnak, immár nem csupán kiállítás, hanem falumúzeumként tudják bemutatni a gyűjteményt.
Gyula bácsi és Vilma néni a konyhában
A két alsó teremben két tematikus kiállítás van, a felső teremben egy látványraktárt szeretnének berendezni, ahol katonás rendben lennének kiállítva azok a dolgok, amelyek nincsenek kiállítva, de raktározták őket típus szerint – magyarázta a múzeum alapítója.
– A két alsó teremben látható berendezést Kinda István segítségével és útmutatása szerint állítottuk össze. Az egyik részében egy jobbágycsaládnak a mindennapi életét próbáljuk bemutatni, a másik polgári rész, polgári bútorral. A szobában található pannókon tematikusan bemutatnánk a hagyományainkat, az ünnepeinket, az üvegtárlókban pedig Havadtő érdekességeit – tájékoztat a múzeumalapító.
A szobák berendezése mellé kis történetet is kerekít: azt mondja, hogy a kukoricát morzsoló parasztember Izsák Gyula bácsi, az asztal mellett Vilma néni, a felesége ül. Elmondása szerint Izsák Gyula egyik meghatározó személyisége volt Havadtőnek, olyan tehenei és fajállatai voltak, hogy már 1941-42-ben Budapestre vitték őket kiállításra, elismerő oklevelet is kapott. Meglehetősen ritka, hogy egy kis erdélyi faluból Budapestre vigyenek állatokat kiállításra. Donáth István szerint akkoriban Havadtő kb. 600 lelket számlált. Ezért is próbálták Izsák Balázs egyszerű konyháját is rekonstruálni. A kemence mellett fejti a törökbúzát, a felesége tálal. A megnyitón az asztalon puliszka is volt hagymatokánnyal, aminek az illata bejárta a konyhát, és sokan meg iskóstolták. A régi látványt, azokat az ízeket szeretnék felidézni, visszaadni a mai fiataloknak vagy akár idősebbeknek. Mint mondta, egyfajta nosztalgiautazás lenne ez a múzeum.
Polgári bútor, rokka, egymilliárd pengő és a többi
Átmegyünk a tisztaszobába. "Nem egy havadtői nénit láttam megkönnyezni ezt a helyiséget. Meg is lehet érteni, mert lehetnek itt olyan tárgyak is, amelyek valamelyiküknek a nagyanyjáé volt. Ennek nagy az érzelmi hatása." A másik, ami sokakban szintén nosztalgiát ébreszt, hogy nem is olyan rég még így éltek az emberek. Mutatja is sorban a vajköpülőt, a kolbásztöltőt, a rokkát és a többi használati tárgyat.
A favillától a rabruháig, az egymilliárd pengős bankóig sok minden megtalálható a múzeumban.
Az alapító elmondása szerint szinte pénz nélkül rendezték be a múzeumot. "Az emberek, miután meggyőződtek, hogy nem akarom eladni, maguktól hozzák a különböző tárgyakat. Sokszor csak beteszik a kapun, és napok múlva tudom meg, hogy ki tette be." A szobabútor a polgári életet próbálja rekonstruálni.
Ebben a szobában látható Havadtői Nagy Sándor lelkész emlékirata, az "amerikás" Csató Ágoston képei, még az a füzet is, amely azoknak a nevét tartalmazza, akik valaha tartoztak neki.
Az üveges tárlókban második világháborús tárgyak vannak, egy másikban első világáborús emlékek, munkaruha, rabruha. Képeken régi ünnepségek emlékei, illetve olyanok, amelyek hagyományát ma is őrzik, keresztelő, konfirmálás, eljegyzés, esküvő, temetés, a karácsonyi, húsvéti, pünkösdi ünnepkör stb.
Itt található Metz Albert zeneszerző, hegedűművész, haláláig a marosvásárhelyi zenekonzervatórium igazgatójának képe, illetve Havadtői Sámuel kortárs művész, Yoko Ono volt férjének fotója.
Az emeleti részen raktározzák egyelőre a ki nem állított tárgyakat, Donáth István szerint már hatszáz darabot vettek leltárba. Dióhéjban ennyi. Természetesen visszaadni mindent nem lehet. Meg kell nézni. Érdemes.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Egy elveszített falu
Földes Károly-emlékünnepség Mezőújlakon
Talán sehol magyar nyelvterületen nem tartottak annyira hiteles és emlékezetes szórványnapot, mint november 14-én a Marosvásárhelytől alig ötven kilométernyire fekvő Mezőújlakon, ahol a 125 éve született Földes Károly lévita lelkész-tanítóra, az erdélyi szórványmozgalom elindítójára, valamint sorstársaira szépszámú gyülekezet emlékezett.
Az utak nélküli mezőségi sárban a két világháború közötti években még szinte világvéginek tűnő településről kiáltotta világgá jajszavát a pusztuló szórványokért, a hitüket és végül önmagukat is feladó gyülekezetekért. De nemcsak a panaszra futotta, a 16 oldalas kis füzetben (Szórványmisszió. Jaj-szó a pusztuló szórványokból) feltüntette az okokat és a megoldást is. Népéért felelősséget vállaló értelmiségiként, aki a szenvedés minden poklát megjárta, eltökélten bízott abban, hogy a lélektől lélekig tartó emberfeletti erőfeszítéssel megfékezhető a beolvadás. Sajnos ezt a folyamatot azóta sem sikerült megállítani. Az 1920- as évek végén félszáz reformátust számláló Mezőújlak magyarságát mára egy 78 éves asszony képviseli, az akkoriban hozzá tartozó szórványgyülekezetek némelyikében pedig egyetlen református lélek sem maradt. A mezőfelei tetőn mintha a mesebeli ezüsterdőben jártunk volna, de a szemünk előtt kibomló tájjal már fukarul bánt a korán érkező tél. A gyér hótakaró alatt fázósan bújtak egymáshoz a mezőségi dombok, ahogy Királyfalván át Mezőújlak felé tartottunk. A faluhoz közeledve a Kosár tanyán nagy kádakkal megrakott szekér indult kócos, loncsos kutya kíséretében a pálinkafőzde felé. Kukoricaszárak között juhok, kecskék kaparásztak, előttük a mindent elborító szürkeségben az ég gomblyukán át kiszűrődő rózsaszínes fényben – mintha iránytű lenne – távoli dombtető jelezte az irányt. A múlt hétfőn délelőtt gépkocsikkal telt meg a Beszterce-Naszód megyei Mezőörményeshez tartozó dimbes-dombos Mezőújlak központja, ahol az aszfaltút a lábbelit marasztaló mezőségi sárral találkozik. Mezőköbölkút – Mezőújlak református gyülekezete és a Diaszpóra Alapítvány meghívására a megemlékezésen a Földes család tagjai, a falu szülöttei, erdélyi szórványgondozó lelkészek, szórványgyülekezetek gondnokai, presbiterei, teológusok, érdeklődők vettek részt, hogy Földes Károly és valamennyi hajdani erdélyi magyar szórványgondozó lelkész és néptanító nehéz életkörülményeire, nélkülözéseire emlékezve szolgálatuk és sorsuk előtt főhajtással adózzanak. A dombtetőn álló több száz éves templomot, amely 1927-ben, Mező- újlakra érkezésekor romokban hevert, Debreczeni László mérnök tervei alapján Földes Károly és kicsi gyülekezete óriási erőfeszítések árán építette újra, megőrizve a kőből faragott ajtókeretet, bordázatot és a gótikus ablakokat. Az ezredfordulóra elapadt gyülekezet megrongálódott templomának tetőzetét Zöld György református lelkipásztor hívó szavára, aki tíz évet szolgált a szomszédos Köbölkúton és a hozzá tartozó szórványtelepüléseken, kétszeri papi kaláka során (2008, 2014) lelkésztársaival és a köbölkútiak hozzájárulásával hozták rendbe. Az időtől kikezdett málló falu templomon, amely Földes Károly emlékét őrzi, sok még a tennivaló. Ezért a hálaadó istentiszteleten összegyűlt perselyes adományt az állagának megőrzéséhez szükséges építőanyag megvásárlására fordítják. „Megdöbbenve olvastam elődöm vergődéseit. Megláttam belőle, hogy miért olvadt el itt a magyarság. Hiányzott a hit” – sommázta mondanivalóját 1934-ben Földes Károly, s erre a felismerésre épült a Kőhalomban szolgáló Szegedi László esperes, generális direktor prédikációja is. Nem véletlenül, hiszen ő maga is korábban mezőségi szórványgyülekezetekben folytatta magyarigeni lelkész édesapja áldozatos szórványgondozó munkáját. „Ma Mezőújlak egy hatalmas felkiáltójel egyházunk, közösségünk, magyarságunk életében”, ami arra figyelmeztet, hogy „minden magyar felelős minden magyarért” (Szabó Dezső) és minden keresztyén felelős minden keresztyénért – hangzott el az áhítat során. A Káin és Ábel történetéről szóló ószövetségi igéből – „avagy őrzője vagyok-e én az én atyámfiának?” – kiindulva az igehirdető lelkész arról beszélt, hogy a ma embere megteremtette magának a káini világot, s a modern életszemlélet szerint önmagának, önmagáért él, nem vállalja a felelősséget a másik emberért, azokért a közösségekért, amelyek figyelemre, támogatásra szorulnak. A bajban nem elég csak a templomokat, a javakat menteni, a lelkeket is menteni kell. Ahogy Földes Károly is belekiáltotta az akkori magyarság szívébe, hogy vesztésre állunk, de a jajkiáltás mellett vállalta a lélekmentés küzdelmes feladatát is. A hálaadó istentisztelet alkalmat teremt idők és arcok felidézésére, amelyek visszavezetnek a templom újjáteremtéséig, Földes Károly szolgálatáig – vette át a szót Vetési László szórványügyi előadó, az Erdélyi Református Egyházkerület keretében működő Diaszpóra Alapítvány elnöke, aki köszöntötte a család tagjait, köztük a Szatmáron élő 92 éves ifj. Földes Károlyt, az ünnepelt fiát, aki előrehaladott kora ellenére is részt vett a gyermekkora színhelyén tartott megemlékezésen hozzátartozóival együtt. Testvérét, Kabai Ilonát, aki haláláig hosszú éveken át nagy szeretettel ápolta édesapja emlékét, lányai képviselték. Az újlakiakból, akik 1991-ben 11-en voltak a templomban, mára egyedül Pascu Eszter maradt. Vetési László az 1991-ben tartott megemlékezést idézte, amikor először ünnepelték szabadon Földes Károly születésének 100. évfordulóját. Ott, a mezőújlaki templomban Szegedi László frissen kinevezett kőhalmi lelkész javasolta, hogy jegyezzenek be egy alapítványt „Földes Károly emlékének ápolására, és a mai szórványszolgák munkájának segítésére”. Így született meg a Diaszpóra Alapítvány, amely azóta is napirenden tartja a szórványkérdést, lehetőségei szerint segít, ahol tud, de a Földes Károly által elképzelt nagy közös összefogásról („Egymás terhét hordozzátok!”), hogy a kidolgozott cselekvési tervek megvalósuljanak, ma sem beszélhetünk. A második nagy ünnepet a 110. évforduló tiszteletére a szülőhelyen, Mérában és a gyermekkor helyszínén, Szucságon tartották. Vetési László beszélt Földes Károly hatásáról az erdélyi irodalomra (Nyirő József – Néma küzdelem, Makkai Sándor – Holttenger), a szórványmisszió legendás mezőségi alakjairól (Herman János, Nagy Ödön) és a későbbi Mezőség-járó lelkészekről, akik nem a nyomort, a sarat látták, hanem azokat az embereket, akik hűségesen kitartottak, megőrizték nyelvüket és vallásukat, és akik egyetlen dolgot várnak lelkészüktől, hogy a botlások között is szeresse őket. Köszönetet mondott a hűségéről ismert volt köbölkúti lelkipásztornak, aki nagyon sokat tett azért, hogy Mezőújlakot ne felejtsük el. Zöld György pedig Kovács J. István lelkészutódjának köszönte meg, hogy a köbölkútiakkal együtt tevékenyen részt vettek a templom megmentésében. Az 1991-ben állított emléklap mellé, amelyen többek között az áll, hogy Földes Károly elsőként kiáltotta világgá a Mezőség pusztulását, de elsőként vállalta a cselekvés útjait is, amikor így szólított fel a közös munkára: „Életet akarok a romok felett!”, az istentisztelet végén egy újabb emléklap került a résztvevők aláírásával. * Az ünnepség a szomszédos művelődési házban folytatódott, ahol az 1991-es megemlékezésről peregtek a képek, majd a 91 éves ifj. Földes Károly édesapja életútjáról beszélt. Felidézte édesanyja emlé- két is, aki odaadó, szerető felesége, támogatója volt férjének. Földes Károly 1891. november 14-én a kalotaszegi Mérában született. Tanító édesapját időközben Budapestre helyezték, de fiát a kolozsvári tanítóképzőbe küldi tanulni, hogy megismerje az erdélyi sorsot. Magyar-történelemtanári oklevelét Budapesten szerzi. Kitör a világháború, behívják katonának, 1915-ben fogságba esik és hét kemény, kegyetlen évet Szibériában tölt hadifogolyként. A fogságban írt naplóját Hajdú- szoboszlón élő unokája, Bogdánné Kabai Gyöngyi mutatta be. A Rabszolga nemzet rabjai: Szretyenszk, Acsinszk, Krasznojarszk 1915-1921 címet viselő kis könyv 2015-ben jelent meg a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtár sikeres pályázata nyomán. A fogság viszontagságairól, megszabadulásáról szóló kötetben magyarázatot találunk arra, hogy a Budapesten végzett tanárból hogyan lett mély hitű, igaz lelkipásztor. „Ebben a pillanatban világosan éreztem Isten akaratát. Visszaköltözöm Erdélybe. Otthagyom Budapestet… Erdélyben leszek lévita tanító… Életcélom lesz megmenteni pusztulásra ítélt lelkeket. Felépíteni összedőlt templomokat, megszólaltatni elnémult harangokat, megvigasztalni a kétségbeesetteket. Istenhez vezetni a meghasonlott lelkeket…” A nagyszerű terveket a kiábrándító valóság követte. A tanári diplomával az elszigetelt, sáros mezőségi faluba érkező megbízott lévita lelkészt a nyomorúságos patkánytanyává vált papilak és egy romokban heverő templom fogadja, hívek sehol. Nyolc szórványát – Septér, Lompérd, Szentmihálytelke, Budatelke, Kecsed, Viszolya, Nagycég, Kiscég – úttalan utakon, hegyen, völgyön át tudja megközelíteni, ami a fogságban megfagyott lábával gyalogolva napokat vesz igénybe. De nem adja fel, lovat és szekeret vásárol, s hogy híveit visszanyerje, három templom építésébe kezd. Mivel a püspökségen nem hiszik el neki, hogy az imádság fedezetül szolgálhat az építkezéshez, kiadja emberpróbáló, gyötrelmes munkájáról, helyzetéről szóló kiáltványát, amelyben az összefogásra buzdít, majd járja Erdélyt, előadásokat tart. A népszerűvé váló kis füzet külföldi kiadásaiból összegyűlt pénzzel és a hívei által felajánlott hozzájárulással fedezi a költségeket, s megépül a templom Újlakon, Septéren és Nagycégen is. A negyedik a helybeli birtokos be nem tartott ígérete miatt marad el. Könyvével, előadásaival teológusokat nyer meg a szórványgondozásra, akik az új papilak építésében is segédkeznek – emlékezik fia. Egy idős asztalos segítségével saját kezűleg készíti el a bútorzatot, szószéket, padokat, úrasztalát. Megható nézni, ahogy az újlaki szószéket népi motívumokkal, faragásokkal díszítette. A konfirmáció előtt álló fiatalokat szekérrel otthonába gyűjti össze, ahol napokig tanítja, a káté mellett, ha szükséges, az ábécére, történelemre, irodalomra is. 1940-ben nem jószántából kell távoznia, a román csendőrök kergetik el a Dél-Erdélyhez sorolt faluból. Kolozsváron vállal tanári állást, majd az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) miniszteri biztosának nevezik ki, és nagy tervei között szerepel a kiürült észak-erdélyi falvak benépesítése. 1943-tól Szatmáron népnevelési titkárként dolgozik. Szórványépítési, szervező munkájának a „jutalmaként” megjárja a jilavai börtönt, majd kiszabadulása után családja körében tölti a hátralevő éveket. 1968-ban, 77 éves korában hunyt el, a szatmárnémeti temetőben nyugszik. Gyermekkorának éveit, életének egyéb eseményeit Kozma Etelka idézte, aki a szülőhely környékén őrzi Földes Károly emlékét.
Bodolai Gyöngyi
(Folytatás holnapi lapszámunkban)
Népújság (Marosvásárhely)

Ülésezett a Magyar Állandó Értekezlet külügyi és jogi szakbizottsága
MTI - Ülésezett a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) külügyi és jogi szakbizottsága kedden Budapesten, a tanácskozás napirendjén többek között külhoni magyarokat érintő jogsértések és az erre adott kormányzati lépések szerepeltek.
A nemzetpolitikai államtitkárság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára az ülésen aktuális külpolitikai kérdésekről számolt be.
Kiemelte: Magyarország az idén ünnepli az alaptörvény elfogadásának ötödik évfordulóját, s az abban foglaltak mentén a külhoni magyarság megmaradásának és megerősítésének ügye nap mint nap terítéken van a magyar külpolitikában. Hangsúlyozta: 2016 kritikus éve a világpolitikának, magyar szempontból azonban sok területen rendkívül sikeres.
Mikola István a sikerek között említette a V4 megerősödését, a héten zajlott magyar-szerb kormányülést, a keleti és a déli nyitást, valamint Magyarország utóbbi időszakban elért kiváló gazdasági eredményeit. Hozzátette: Magyarország az elmúlt időszakban kilépett az európai porondra, és bebizonyította, hogy nem csak passzív szemlélője az Európában zajló történéseknek - olvasható a közleményben.
Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a kormány külhoni magyarokat érintő jogsértések ügyében tett lépéseiről számolt be. Kiemelte: a magyar nemzetpolitika alapvető célja a külhoni magyar közösségek jogi gyarapodása, és sajnálatosnak nevezte, hogy az utóbbi időben egy-két szomszédos országban a magyarságot érő jogsértések száma növekszik.
Székely zászló, nyelvi jogok
Erdély esetében példaként említette a székely zászlót kitűző önkormányzatok és intézmények ellen indított pereket, a nyelvi jogok korlátozását, valamint a korrupcióellenes ügyészség rendszeres fellépését az erdélyi magyar vezetők ellen. Felvidék tekintetében kiemelte a kettős állampolgárság ügyét és a magyar iskolák helyzetét, a Vajdaság esetében pedig bizakodásának adott hangot a Kisebbségi Akcióterv elfogadásával kapcsolatban.
Szilágyi Péter a kárpátaljai magyarságot továbbra is a legveszélyeztetettebb közösségek között említette, amelyre a magyar kormány fokozottan odafigyel. Kiemelte, hogy Magyarország nemzetközi szinten is segíti a magyar kisebbségek jogainak érvényesülését: számos szervezeten keresztül, így az Európa Tanács és az EBESZ nemzeti kisebbségekkel foglalkozó találkozóin is folyamatosan felhívja a figyelmet a jogsértésekre.
Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke elmondta: a nemzeti kisebbségben élők védelme - akiknek száma Európában 60 millióra tehető - közös európai felelősség. Rámutatott: a FUEN a maga lehetőségeivel és eszközeivel élve aktívan harcol az őshonos kisebbségek jogaiért, ugyanakkor ragaszkodik ahhoz, hogy az Európa Tanács is mindent megtegyen helyzetük rendezése és az őket megillető jogok biztosítása érdekében. Hangsúlyozta, hogy a kisebbségi jogok érvényesítése szempontjából elengedhetetlen a regionális együttműködés és a jószomszédi kapcsolatok erősítése.
Nyilas Mihály, a Vajdaság Autonóm Tartomány Kormányának alelnöke a szerbiai Kisebbségi Akciótervről számolt be. Kiemelte, hogy a dokumentum nagyon sok fontos területet érint, többek között előírja a nemzeti kisebbségek tagjainak arányos számú alkalmazását a közszférában, a nyelvi jogok széles körű biztosítását és a nemzeti tanácsok intézményrendszerének megerősítését. Hangsúlyozta, hogy a dokumentum azért is különösen jelentős, mert azt maga a szerb kormány fogadta el.
maszol.ro

Csíkszereda vendége volt Budapest főpolgármestere
Budapest városvezetése nyitott arra, hogy kapcsolatokat teremtsen a székelyföldi vállalkozókkal – egyebek mellett ez volt a témája annak a megbeszélésnek, amelyet Tarlós István, Budapest főpolgármesterének a jelenlétében tartottak szerdán a csíkszeredai városházán.
A sajtó számára nem nyilvános beszélgetés után a főpolgármester Székelyföldet és Magyarországot érintő témákról is beszélt a sajtó képviselői előtt. A sajtóesemény kezdetén Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere felelevenítette: Csíkszereda és Tarlós István kapcsolata még 1993-ra nyúlik vissza, hiszen a megyeszékhely akkor lépett testvérvárosi kapcsolatba Budapest III. kerületének városrészével, Óbudával, amelynek 1990 és 2006 között Tarlós István volt a polgármestere.
Tarlós István is visszaemlékezett a testvérvárosi kapcsolat megteremtésének időszakára, majd kiemelte, Óbudán a 2004-es – a nem magyar állampolgárok honosításával kapcsolatos – népszavazás érvényes és eredményes volt. „Ha mindenütt az történt volna akkor, mint nálunk, Székelyföld lakói már 2004-óta kettős állampolgárok lehetnének” – hangsúlyozta Budapest főpolgármestere.
A főpolgármester a városházán megtartott, helyi vállalkozókkal folytatott fórumról is beszélt. „Elmondtam, hogy Csíkszeredára és Székelyföldre vonatkozóan Budapest városvezetése azt tudja ajánlani, hogy kapcsolatokat teremtsünk. Az én elvem, hogy üzleteket nem kötünk, de ki tudunk nyitni olyan kapukat, amelyeken eddig nem lehetett átmenni. Nagyon szívesen állunk rendelkezésre és nyújtunk segítséget” – húzta alá a főpolgármester. Ennek kapcsán lapunk kérdésére, hogy miben is nyilvánulnának meg ezek a kapcsolatok, Tarlós a következőképpen fogalmazott: „Ennek az a lényege, hogy ha egy csíkszeredai vállalkozó kapcsolatot keres Magyarországon, de eddig zárt ajtókra talált, akkor mi a siker reményében nagyban közre tudunk működni. Kapcsolatba tudunk lépni a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával, akik szakmai segítséget és sokrétű lehetőségeket tudnak nyújtani a székelyföldi vállalkozók számára. Ez megkönnyítheti akár egy székelyföldi cég és egy magyarországi vállalkozás közötti kapcsolat létrejöttét is”.
„Budapest városházának homlokzatán leng a székely zászló, és ott is marad, ahogy az én szobámban is. Azok az emberek lehetnek egy ország jó állampolgárai, akik a lelkületükben őrzik nyelvüket és identitásukat. Az Európai Unió alapelveinek is ez felel meg, más kérdés, hogy az EU jelenlegi vezetése mennyire veszi ezt komolyan” – vetette fel a kérdést Tarlós. Megjegyezte, szubjektív megítélése szerint Székelyföld nincs „elkényeztetve” a román kormánytól kapott pénzforrások tekintetében. „Ennek személy szerint nem örülök, de hangsúlyozom, hogy belügynek tekintem a dolgot” – szögezte le, hozzátéve, hogy a magyar főváros és magyar települések Székelyfölddel való kapcsolatának erősítését nagymértékben támogatja a magyar kormány és Budapest városvezetése is.
Aki nem szavaz, az utólag ne panaszkodjon
„Nálunk sem élünk túl könnyű időszakot, népszavazások voltak, vannak, belpolitikai feszültségek zajlanak, választások közelednek. Én egy dolgot szoktam mindig hangsúlyozni. Menjenek el az emberek szavazni. Áldozzanak rá időt, mert nagyon sok múlik azon, hogy vesszük-e magunknak a fáradtságot. Aki meg nem veszi, az utólag ne panaszkodjon” – emelte ki, utalva a december 11-ei románia parlamenti választásokra. Beszéde végeztével kifejezte Csíkszereda polgármesterével való személyes és a magyar főváros szolidaritását egyaránt.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro

Budapest és Székelyudvarhely – testvérvárosok
Rendkívüli önkormányzati ülésen döntötték el csütörtökön a székelyudvarhelyi képviselők, hogy testvérvárosi kapcsolatra lépnek Budapesttel. Az erről szóló szerződést is aláírta a két polgármester. A városvezetők szerint a partnerség elsősorban érzelmi szempontból fontos, kulturális célokat szolgál.
A csütörtöki ülésen részt vett tizenhat önkormányzati képviselő egyöntetűen megszavazta, hogy Székelyudvarhely Budapest testvérvárosa szeretne lenni. Orbán Balázs, a koalíció frakcióvezető-helyettese úgy értékelte, a magyar főváros által kezdeményezett lépés egész Székelyföldnek szól, ezért Udvarhely a kapcsolatból származó minden előnyt ki fogja terjeszteni a régióra is. Ezek után a két polgármester aláírta a testvérvárosi szerződést, amit hosszan tartó tapsviharral fogadtak a jelenlévők.
”Ma rendkívül fontos érzelmi hiányt is pótolunk. Budapest és Székelyudvarhely testvérvárosi kapcsolata még inkább feledteti azt a gyászos emlékezetű december 5-ét, amikor több évtizedes történelemhamisítás és megalkuvás következményeként majdnem sikerült elfeledtetni bennünket testvéreinkkel” – fogalmazott ünnepi beszédében Gálfi Árpád polgármester, a kettős állampolgárságról szóló 2005-ös népszavazásra utalva. Hozzátette, mára a magyar kormány nemzetépítő munkájának köszönhetően már nem magyarnyelv-tudásunkon meglepődve látogatnak ide az anyaországiak, hanem tudják, hazajöttek. A polgármester szerint kegyelmi állapotként éljük meg, hogy több nagyváros mellett Székelyudvarhely is Budapest testvérvárosa lehet.
A magyar Országgyűlés és a budapesti főpolgármesteri hivatal homlokzatán is ott leng a székely zászló, amit sem ember, sem gép nem fog onnan levenni – jelentette ki Tarlós István, Budapest főpolgármestere. Mint mondta, a Székelyudvarhely és Budapest közötti testvérvárosi megállapodást ellenszavazat és tartózkodás nélkül döntötte el a fővárosi közgyűlés.
„Mi a székely fővárossal kötöttünk most megállapodást, de szeretném, ha mindannyian úgy vennék, hogy nyugodtan kiterjeszthetjük ezt Székelyföld egészére” – hangsúlyozta. Tarlós szerint a most megkötött partneri kapcsolat elsősorban kulturális célokat szolgál, ezért fontos, hogy ne csak a városvezetők, hanem a lakosok is találkozzanak időről időre. Ugyanakkor gazdasági együttműködésről is lehet beszélni, a két város segítheti a vállalkozók kapcsolatteremtését. A testvérvárosi kapcsolatot Budapest kezdeményezte.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro