Református sziget a szász tenger kellős-közepén
Templommentő misszió a szomszédban
Mindmáig szerényen azt hittem magamról, hogy a Székely Kalendárium szerkesztőjeként úgy ismerem Erdély délkeleti részét, mint a tenyeremet, elvégre az elmúlt évek folyamán igyekeztem majd minden településére eljutni, még a legeldugottabb falvakba is. Ezért szerfölött meglepődtem, amikor pár hete Ferkó Zoltán azzal hívott fel telefonon, hogy Kóborról Kézdivásárhely irányába tart, és szívesen felkeresne. Amíg megérkezett, röstelkedve ugyan, de rákerestem Kóbor nevére az interneten, s meglepődve állapítottam meg, bizony nem jártam ott. Pedig itt van a „szomszédban”, Székelyföld határától alig 25 km-re keletre, az Olt-melléki hegysorhoz tartozó Hortobágy (!) magas dombjai között, Szászföld egyetlen református (értsd: magyar) falujaként sajátos, székely kötődésektől sem mentes, titokzatos múlttal, aminek megismeréséhez hajdanán tatár ostromot is kiálló templomerődje nyújthat némi kapaszkodót. Ezt kellene megmenteni a pusztulástól.
No, de előbb kezdjük Ferkó Zoltánnal. Tíz évvel ezelőtt már szerepelt lapunkban híressé vált zarándokútja révén: a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület alelnökeként elkerékpározott előbb Vatikánba, onnan pedig – egy rövid repülős szakaszt is beiktatva – a moldvai Jászvásárig, a moldvai katolikus püspökségig, így próbálván felhívni a közvélemény és az egyházi elöljárók figyelmét az anyanyelvű oktatásban is gátolt moldvai magyarok magyar misézés iránti igényére. Egyszerűen nem értette, hogy még azokban a falvakban sem lehet magyar nyelven dicsőíteni Istent, ahol mindenki, még a pap is magyarul beszél! Másfél hónap alatt négyezer kilométert tekert le akkor, a Vatikánban petíciót nyújtott át Pietro Parolinnak, a Szentszék külügyminiszter-helyettesének, Jászvásáron Petru Gherghel püspökkel folytatott megbeszélést. Persze, azóta is megoldásra vár ez a kérdés, egyedül Pusztinában tartanak néha magyar misét.
Joggal vetődik fel a kérdés, hogy mitől lesz egy budapesti születésű fiatalember Moldva szerelmese, aki csak húsz évvel ezelőtt, 21 éves korában jutott el először Erdélybe? „Magyar szakon végeztem, mindig is érdekeltek a különböző tájegységek, nyelvjárások, no meg a külhoni magyarság sorsa is, és ez az egyetemen csak tovább erősödött – meséli. – Fejembe vettem, hogy elmegyek Moldvába, ahol még a régi magyar nyelvet beszélik, és onnantól fogva ettől a kötődéstől nem tudok szabadulni.”
Ez a kötődés később erős érzelmi töltetet is kapott, hiszen ott ismerte meg azt a marosvásárhelyi lányt is, aki szintén Moldvába ment magyarul tanítani, és aki nem sokkal később a felesége lett – most már két gyerekük édesanyja. Igaz, a tanári diploma megszerzése után nem egyenes út vezetett Lábnyikba: előbb a mobil távközlésben dolgozott, aztán kiment egy évre Sydney-be. Felszolgálóként tanulta az angol nyelvet, látogatta a magyar közösség rendezvényeit.
Moldvából Kóborra
Nem sokkal Moldvából való hazatérése után jelentkezett a magyar kormány által indított Petőfi-programba. Ennek lényege, hogy a külhoni magyar területekre, leginkább a szórványba küldenek ki ösztöndíjasokat, akik a helyi magyar közösséget igyekeznek segíteni, programokat szervezni számukra. Kóborban négy évvel ezelőtt már megfordult, amikor az erdélyi szórványkollégiumokat látogatta végig – akkor is inkább a szórvány érdekelte.
„Most Kolozsváron kezdtem, Vetési László elküldött Segesvárra, onnan, a Gaudeamus Alapítványtól előbb Kőhalomba irányítottak, majd Szegedi László, a Brassói Református Egyházmegye esperese, aki most is a mentorom a programban, Kóbort jelölte ki missziós állomáshelyemül. Így kerültem el ebbe világtól elzárt kis faluba, amely Kőhalomtól háromnegyed órányi autózásra fekszik. Már akkor feltűnt, hogy rengeteg üres ház áll ott.” Közel száz évvel ezelőtt, az 1920-as népszámláláskor 944 lakosából még 826-an vallották magukat magyarnak (115 románnak, 2 zsidónak, 1 németnek) ma alig kétszázan lakják, ennek mintegy harmada magyar, a többi román és roma. „És ami nagyon érdekes – magyarázza Zoltán –, hogy egy kis református szigetet képez az evangélikus Szászföldön, a környező falvakat régen többnyire csak szászok lakták! Szászföld geometriai központjának is tekinthető, hiszen majdnem egyenlő távolságra esik Brassótól, Nagyszebentől, Segesvártól, Medgyestől.”
Vajon ebben a geometriai központban, ebben a szász tengerben lakói miként tudtak megmaradni reformátusnak? – töprengek félhangosan. „Ez nagyon jó kérdés, magam is keresem rá a választ. Úgy gondolom, a földrajzi elszigeteltség lehet a magyarázata. Mindenesetre biztosnak tűnik, hogy mindig is magyar többségű falu volt, bár a szász befolyás érződik az építészetén, a korábbi népviseleten, de úgyszintén székely hatás is tetten érhető, főként beszédükben. A vallás régen nemzetiségi alapon is meghatározónak számított. A szászok a reformáció idején evangélikusok lettek, a magyarok vagy megmaradtak katolikusnak, vagy kálvinista, unitárius vallásra tértek át. Mivel a kóboriak alapvetően magyarok voltak, már a nemzeti–etnikai korlát is megtartotta őket reformátusoknak. Ez a vallási–etnikai hovatartozás-tudat tartja össze ma is a magyar közösséget.”
Székelyek az ostromban
A faluban szász mintára építették a templomot, de hogy kik, mikor, pontosan nem tudni, mint ahogy a település eredete is homályba vész. Annyit azonban tudunk róla, hogy az igazolhatóan a legrégebbi Brassó megyei település, első írásos említése 1206-ból való. Egyes vélekedések szerint teuton lovagok alapították, szász lakosait 1432-ben egy török támadás során kiirtották, helyükbe székelyek telepedtek. A székelyek egy újabb csoportja a 16. század második felében érkezhetett ide, mert akkoriban földijeink közül sokan menekültek Kóborra, főként a jobbágy-teherviselés elől. János Zsigmond fejedelem egyik 1570-es okleveléből tudjuk, hogy Székelyderzsről, Petki Mihály uradalmáról két jobbágy, Szabó László és Szabó István Kóborra szöktek. A faluról nemrég Kósa Jolán írt monográfiáját, de Balázs János is foglalkozik vele Kő kövön című kötetében.
Maga az Istenházát körülölelő védőfal négyszög alakú, 50 méter hosszú, 32 méter széles, sarkain valamikor bástyák álltak. A falak négy méter magasak, félköríves lőrésekkel. A délnyugati tornyot 1900 környékén bontották le. Komoly erődítmény lehetett, mert 1658-ban, abban az évben, amikor az alsócsernátoni is, sikerrel állt ellen egy tatár ostromnak – bár olyat is olvasni, hogy „a tatárok 1658-ban lerombolták a falu templomát, amely feltehetően egy román kori előzményekkel bíró 15. századi gótikus templom lehetett”, néhány évtizeddel később építették újjá.
Amit biztosra vehetünk, hogy az 1802-es földrengés alkalmával leégett a templom, a bástyák és majdnem az egész falu. Az erősen megrongált bástyatornyokat elbontották, ma csak kettő áll (a harmadik helyén kántori lak épült), a harangtorony (Zwingli-bástya) és az ún. „szalonnabástya”; a falu népe egykoron itt tárolta a szalonnát. Na, és áll még maga a templom – ezt kellene most sürgősen kitakarítani, rendbe tenni, turisztikai látványossággá varázsolni. A jó példa adott, a nem mesze meghúzódó, valamikor úgyszintén székelyek lakta Szászfehéregyháza, amelynek Károly brit trónörökös segítségével felújított evangélikus templomát több ezer külföldi keresi fel évente. Kóboron is sokat segítene a faluturizmus fellendülése, de ahhoz előbb meg kell menteni ezt az építészeti gyöngyszemet.
A misszió nagy célja
„Szegedi László esperes úr segít ebben, de óriási befektetés szükségeltetik – mondja Ferkó Zoltán. – És ez lenne a nagy célja a missziónak. Tudom, hogy amíg én ott ösztöndíjas vagyok, kevés esély van rá, hogy befejeződjön, de elindítani el lehet. Jó lenne, ha Erdélyből, az egész Kárpát-medencéből minél többen eljönnének ebbe a faluba, annak utolsó óráiban, mert még el lehet kapni azt a kis magyar közösséget, ahol legfiatalabb korosztály 60 éves, de a többség már 70–80 éves. A munkaképes középkorosztály Nyugaton vagy Magyarországon dolgozik. Van ugyan három tizenéves lány, akik még tudnak magyarul, de az utánuk jövő nemzedék már más nyelven fog beszélni…”
Tényleg, milyen sors várhat arra a közösségre, ahol csak óvoda és 1–4. osztályos iskola működik, de az is csak román nyelven! De nincs is, akit magyarul oktatni, hiszen a gyerekek többsége román vagy vegyes családból jár oda. Szinte hihetetlennek tűnik a Néptanítók Lapjának 110 évvel ezelőtti híradása, miszerint „a Nagyküküllő vármegyei Általános Tanítóegyesület kőhalmi járásköre Kóboron tartotta meg őszi rendes közgyűlését.” Boldog békeidők…
„Augusztus végén érkeztem, a program kilenc hónapig tart – folytatja a feladatok sorjázását Ferkó Zoltán. – Első lépésben a templomkertet kellene rendbe tenni, nagyon benőtte a bozót. Ide főként ember kell és gép, egy kisebb csapat egy hét alatt ki tudná takarítani. A református egyház komoly pályázatot nyújtott be a magyar kormányhoz, emellett keressük az uniós alapokat is, hiszen a falu nem csak a magyar kulturális örökség része, hiszen szász mintára épült, így egész Európa számára kincs, ami, ha elvész, többé nem lehet előteremteni.”
A világon egyetlen Kóbor van
Ferkó Zoltán emellett a közösségépítésben is szerepet vállal. „A faluban idős emberek élnek, akiknek nehezére esik a saját otthonukat elhagyni, úgyhogy én járok hozzájuk sorban, illetve ezt csináltam az első hetekben. A kétheti istentisztelet mellett összejövetelt szervezek számukra, a parókián megbeszéljük a legsürgősebb tennivalókat. Sok mindenben elkel a segítség. Orvosságot hozok Olthévizről, beviszem Sepsiszentgyörgyre azokat, akik magyar állampolgárságot szeretnének… Sajnos mindegyik magyar család magára van utalva, külön-külön küszködnek, és elmondásuk szerint nem látják a jövőt, sokszor úgy érzik, a semmiért küzdenek. Mezőgazdaságból él, aki még munkaképes, a 60–70 éveseknek még vannak még juhaik, marháik, ezzel foglalkoznak. Más megélhetési lehetőség nincs a faluban.”
Kóbort (románul Cobor, németül: Kiwern) legkönnyebben az E60-as útról lehet megközelíteni: Kőhalom (Rupea) előtt, Olthévíznél (Hoghiz) kell letérni Alsókomána (Comăna de Jos) irányába, ott nyugatra fordulunk Királyhalma (Crihalma), illetve Szásztyukos (Ticuș) felé, innen pár kilométernyi földút vár ránk a faluig. Meg lehet közelíteni északról, Zsiberk (Jibert) felől is, de az csak terepjáróval járható, mint ahogy személygépkocsival Felmér (Felmer) felől érkezni sem tanácsos.
„Szállást családoknál lehet keresni, magam is tudok ebben segíteni, illetve a parókián is le tudunk fektetni pár személyt – ajánlkozik Ferkó Zoltán. – Van egy német vállalkozó, aki csinált oda egy hagyományőrző farmot, lovakat tart, nála is van szálláslehetőség, de az nagyon drága, mert nyugati turistáknak szól. A templom most, romos állapotban is szép, be lehet menni, látogatható, fel lehet menni a harangtoronyban, az orgona fele még ép. Nemrég egy holland házaspár vendégeskedett nálunk, és a hölgynek sikerült megszólaltatnia pár orgonasípot. Most a még megmenthető, visszafordítható állapotában leledzik, de ha várunk 5–10 évet, már nem lesz visszaút. A világon egyetlen Kóbor van – ha ez eltűnik, más nem lesz.”
Aki anyagilag szeretne hozzájárulni a templom felújításához, illetve a falu megmentéséhez, a kóbori református parókia bankszámlaszámára utalhat pénzt:
Parohia Reformata Cobor RO17RZBR 0000 0600 06974290
Adószám (cod fiscal): 1383 6440 Kocsis Károly / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A szórványmagyarság peremén
Első alkalommal kaptak ajándék tanfelszerelés-csomagot Brassó megyei, vidéken magyarul tanuló kisdiákok. A program célja odafigyelni a szórványmagyarság peremén élő gyermekekre és a program által bátorítani a családokat, hogy a magyar anyanyelvű oktatást válasszák számukra. Minden gyermek korosztályának megfelelően összeállított csomagot kapott, többek közt tornazsákot, órarendet, ceruzákat, színes ceruzákat, írószereket, radírt, hegyezőt, kézimunka-felszerelést, rajzfelszerelést és többfajta füzetet, összesen körülbelül 21 terméket. Alsórákoson 41, Apácán 37, Barcaújfaluban 33, Darócon 26, Datkon 12, Kacán 11, Keresztváron 51, Kőhalomban 33, Krizbán 9, Nagymohán 19, Olthévízen 29, Székelyzsomboron 29, Tatrangban 16, Ürmösön 22, Zernyesten 7 diák, Fogarason 30, Halmágyon 5 gyerek vehette át az iskolakezdési csomagot. A program szervezője a Brassó Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács, főtámogató az RMDSZ. (RMDSZ-tájékoztató) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

IX. Őszirózsa Népdalvetélkedő Újszentesen
„Legyen a zene mindenkié!”
A Temes megyei Újszentesen október 20–22. között kilencedik alkalommal szervezték meg az Őszirózsa Országos Magyar Népdalvetélkedőt, előkészítő–VIII. osztályos diákok számára. A Nemzeti Oktatási Minisztérium égisze alatt lezajlott rangos népdalvetélkedőn Románia 13 magyarlakta megyéjéből közel 130 diák vett részt. A zsűritagok egyöntetű véleménye szerint az Újszentesi Őszirózsa Népdalvetélkedő színvonala, a gyermekek felkészültsége és a szervezés szempontjából egyaránt, évről évre emelkedik, az idei vetélkedő minden szempontból felülmúlta az eddigieket!
Az ország magyarlakta megyéiből érkezett mintegy 130 kisdiák négy korcsoportban és négy helyszínen mérte össze népdaléneklési tudományát.
Az Újszentesi Polgármesteri Hivatal dísztermében a legkisebbek, az előkészítő–I–II. osztályosok, az Újszentesi Általános Iskola sporttermében a III–IV. osztályosok (ők voltak a legtöbben!), az Újszentesi Általános Iskola nagy épületében az V–VI. és a VII–VIII. osztályosok mutatták be egyenként két népdalból álló műsorukat. Amíg a zsűri meghányta-vetette a verseny tapasztalatait, és döntött a helyezésekről, addig a gyermekek temesvári hajókiránduláson és városnézésen vettek részt, az újszentesi és temesvári házigazdák jóvoltából.
Szombat este került sor az ünnepélyes díjkiosztásra, amelyre rendhagyó módon nem a Kultúrotthonban, hanem az újszentesi Sportcsarnokban került sor. A IX. Őszirózsa Népdalvetélkedő díjkiosztó ünnepségét és gálaműsorát a Bokréta hagyományőrző csoport citerazenekarának műsora nyitotta meg. A sportcsarnok nézőterét megtöltő gyermekeket, felkészítő tanárokat, szülőket és vendégeket a szervezők nevében Dénes Ildikó, az Újszentesi Általános Iskola igazgatóhelyettese köszöntötte. „A Népdalvetélkedőn fellépett valamennyi gyermek kiválóan szerepelt, a mezőny rendkívül erős volt, így elmondhatjuk, hogy valamennyien a verseny nyertesei! – mondta Dénes Ildikó – ez a díjkiosztó ünnepség jó alkalom lesz arra, hogy a vadonatúj színpadot is felavassuk, amelyet egy román–szerb határon átnyúló pályázat forrásaiból vásárolt a községháza.”
Következett a várva-várt díjkiosztó ünnepség, először a legkisebbeket szólította a színpadra Kiss Ferenc Temes megyei tanfelügyelő. Bár a zsűri legszívesebben minden versenyzőnek díjat adott volna, a versenyszabályzat szerint csak három díjat és 4-5 dicséretet kaphattak a versenyzők, a résztvevők számának függvényében. Az előkészítő–II. osztályosok közül a paptamási (Bihar megye) Bacsó Ágnes kapott első díjat, a brassói Ceaus Martina (Brassó megye) második díjat és a sepsiszentgyörgyi Szentes Ágnes (Kovászna megye) harmadik díjat. A négy dicséret közül az egyiket a pécskai (Arad megye) Köles Réka érdemelte ki, ami ebben a rendkívül erős mezőnyben kiváló eredmény! A szervező iskola, Szentes város, a Vass Lajos Népzenei Szövetség, a Romániai Magyar Dalosszövetség külön díjakkal jutalmazott még hét versenyzőt.
A III–IV. osztályosok mezőnye volt a legnépesebb, ezért ebben a korosztályban volt a legnagyobb a küzdelem a legjobb helyezésekért. Került itt néhány legény, akik derekasan helyt álltak, és elvittek a 8 minisztériumi díj közül 4-et. Az első helyen a sepsiszentgyörgyi (Kovászna megye) Balázs Gergő végzett, a másodikon a dicsőszentmártoni (Maros megye) Doszlop Tamás, míg a harmadik helyezést a nyárádszeredai (Maros megye) Siklódi Réka szerezte meg. A szervező iskola különdíját Nagy Natália (Bartók Béla Elméleti Líceum, Temesvár) érdemelte ki.
Az V–VI. osztályosok korcsoportjában a gyergyószentmiklósi (Hargita megye) Antal Csenge bizonyult a legjobbnak, a második helyet a nagyváradi (Bihar megye) Miklós Anna Erzsébet, a harmadik díjat a székelyudvarhelyi (Hargita megye) Geréb Ajnácska érdemelte ki. A nyolc különdíj közül a szentesi iskola különdíját kapta Makkai Gergő-Botond, a Temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumtanulója. A VII–VIII. osztályosok versenyét a székelykocsárdi (Fehér megye) Szakács Imelda-Melina nyerte, második lett a pusztinai (Bákó megye) Catana Alina, harmadik a csíkszentdomokosi (Hargita megye) Székely Edvin. Dicséretet szerzett Temes megyének Stan Lilla-Aliz, a Bartók Béla Elméleti Líceum tanulója.
A IX. Őszirózsa Népdalvetélkedő díjazottjai elsősorban a tömbmagyarság soraiból kerültek ki, de néhány díj azért Bihar, Bákó, Brassó és Fehér megyébe is jutott. A házigazdák ezúttal csak egy dicséretet és két különdíjat tudtak itthon tartani, Arad megyének is csak egy dicséret jutott.
Tóth Guttmann Emese zenetanár, karnagy, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke, zsűritag a Nyugati Jelennek elmondta: a négy korcsoportban külön-külön zsűrizték a diákokat, egyaránt értékelve a felkészülést, az intonálást, a szövegmondást, az előadásmódot és a kiállást. A versenyfelhívásban az is szerepelt, hogy lehetőleg mindenki népviseletben jelenjen meg, de ezt a zsűri külön nem pontozta. „Nagy öröm volt a zsűri számára, hogy mindenki tájegységének megfelelő népviseletben énekelt, és tiszta forrásból merítettek mind a népdal, mind a viselet esetében. A mezőny nagyon magas színvonalú volt, a gyerekek kiválóan fel voltak készítve, ezért dicséret jár a felkészítő tanáraiknak is. A többségben élő megyékből több, a szórványból kevesebb versenyző volt, de a minőségben ez egyáltalán nem volt érezhető! Előremutatóan emelkedik az újszentesi verseny színvonala, minden területen, a szervezést is beleértve. Kodály Zoltán szavaival élve, most a kettős évforduló alkalmából, hisz Kodály születésének 135 évfordulóját ünnepeljük és halálának 50 évfordulójáról emlékezünk meg, elmondhatjuk, hogy Legyen a zene mindenkié! A mai nap tükrözte, hogy itt Erdélyben milyen szépen művelik a népdaléneklés műfaját”
A díjkiosztó ünnepség közös fotóval és közös énekléssel ért véget a 130 versenyző és a zsűritagok számára. Felemelő érzés volt hallgatni a mintegy 150 torokból felcsendülő, tiszta forrásból merített magyar népdalokat. Köszönet a szervezőknek (Nemzeti Oktatási Minisztérium, Temes megyei Tanfelügyelőség, Újszentesi Általános Iskola, Újszentesi Helyi Tanács, Temes Megyei Tanács) ezért a gyönyörű élményért! Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

Súlyosan megsebesített két embert a medve Fogarason
Egy 39 éves férfire és egy 14 éves lányra támadt hétfőn reggel egy medve Fogarason. Mindketten megsebesültek, de eszméletüknél vannak – tájékoztatott Ciprian Sfreja, a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) szóvivője.
„Az incidensre reggel 7 óra 35 perckor került sor, a város egyik utcájában, egy tömbház mellett. A férfin horzsolások vannak, a lányt a bal csípőjén megharapta a medve. A férfi saját lábán ment a kórházba, a lányt egy mentőautó szállította be” – idézte Sfreját az Agerpres hírügynökség. A múlt héten a fogarasi erdészet képviselői kilövési engedélyt kértek egy medvére, amelyet többször láttak a házak környékén.
A környezetvédelmi ügynökséghez további öt, Brassó és Fogaras környékén garázdálkodó medvére kértek kilövési engedélyt. A Brassó megyei állatvédő egyesületek képviselői ezzel szemben azt kérték a környezetvédelmi minisztériumtól, hogy ne adjon kilövési engedélyt, hanem találjanak más módszert arra, hogy az állatok ne jöjjenek le az erdőből a településekre élelemért. Krónika (Kolozsvár)

Ketten megsérültek az éjjeli viharban
Bukarestben és Ilfov megyében összesen több mint 150 fát döntött ki a szél az éjszaka folyamán. Két személy megsérült, 81 autó megrongálódott – írja az Agerpres hírügynökség a katasztrófavédelem közlésére hivatkozva.
Daniel Vasile, a Bukarest–Ilfov területi katasztrófavédelem szóvivője arról számolt be a hírügynökségnek, hogy csapataik beavatkozására Bukarestben harminc, a fővárost övező Ilfov megyében pedig két esetben volt szükség az elmúlt éjszaka során. A fővárosban 146 fa dőlt ki az erős szél miatt, ezek közül nyolcvan személygépkocsikra esett. Két személy megsérült, kórházi ellátásra szorulnak. Ilfov megyében is kidőlt hét fa, egy autó megrongálódott, illetve egy udvar víz alá került a viharban.
Tizenegy megyében okozott károkat az éjszakai vihar Az ország tizenegy megyéjében okozott károkat az éjszakai vihar. A tűzoltóknak 25 udvarból és pincéből kellett kiszivattyúzniuk a vizet, 167 kidőlt fát kellett eltávolítaniuk – tájékoztatta az Agerprest az országos katasztrófavédelem (ISU). Bukarestben és Ilfov megyében 153 fát döntött ki a szél az éjszaka folyamán. Két személy megsérült, 81 autó megrongálódott. A területen illetékes ISU arról számolt be, hogy az elmúlt éjszaka folyamán 993-an kértek segítséget, ebből 424 helyszínre ki is szálltak csapataik, 186 esetet pedig a vihar és a szél idézett elő ezek közül. Összehasonlításképpen, egy átlagos nap során 220–250 alkalommal kell közbeavatkozniuk a fővárosi és az Ilfov megyei katasztrófavédelem csapatainak. Az utóbbi 24 órában harminc esetben kellett közbeavatkozniuk a fővárosi ISU csapatainak, hogy kidőlt reklámpannókat, oszlopokat, kerítéseket, tetőzeti elemeket vagy földre esett elektromos huzalokat távolítsanak el. Bukarestben két személy kórházba került a vihar okozta sérülések miatt. A vihar országszerte fákat döntött ki és jelentős károkat okozott, többek közt Argeş, Brassó, Călăraşi, Dâmboviţa, Giurgiu, Ialomiţa, Maros és Temes megyében. Brassóban például a Vöröskereszt udvarán két autóra zuhant egy fa. Dicsőszentmártonban egy utat tett járhatatlanná egy kidőlő fa, Temesváron építkezési elemeket sodort az úttestre a szél, Nagyszentmiklóson három oszlop dőlt ki. A tengeri kikötőket lezárták. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a beavatkozási munkálatok véget értek, de csapataik továbbra is készenlétben állnak. Székelyhon.ro

Egyetlen kilövési engedélyt sem hagytak jóvá Hargita megyének
Elégedetlenségét fejezte ki szerdán Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba, amiért nem adtak kilövési engedélyt „pont Hargita megyére, ahol a legtöbb a veszélyes medve, a legnagyobb a baj, és ahol a legtöbb sérült van”.
“Büntet a környezetvédelmi miniszter, hogy pont Hargita megyére, ahol a legtöbb a veszélyes medve, a legnagyobb a baj, és ahol a legtöbb sérült van, nem ad kilövési engedélyt? Ez lenne a válasz a július 5-i bukaresti tüntetésre, amikor ígéretet tett az intézkedésre?” – tette fel a kérdést Borboly Csaba a tanács által küldött közleményben.
E szerint a környezetvédelmi minisztérium hivatalos válasza alapján a rendelet kiadása óta 34 kérés érkezett, összesen 74 veszélyes medve kilövésére. Ez idáig ötöt hagytak jóvá, amelyek közül azonban egyik sem Hargita megyére vonatkozik. „A szakminisztériumi rendelet kiadása után Borboly Csaba többször fordult felhívással a vadásztársaságokhoz, illetve a polgármesteri hivatalok közbenjárását is kérte annak érdekében, hogy minél előbb kérvényezzék a kilövési engedélyt a veszélyes medvék esetében. Ehhez képest mostanig összesen 58 medve és 22 farkas kilövését kérvényezték Hargita megyéből, ezekből harmincat már a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség visszautasított, de több vadásztársulat egyetlen igénylést sem nyújtott be” – írja a közlemény.
Borboly a fogarasi medvetámadásról is beszélt, amely során egy 39 éves férfira és a 14 éves lányára támadt a medve, de arra is emlékeztetett, hogy rettegésben élnek egy Dâmboviţa megyei község lakói is, azonban ilyen esetekben is heteket kell várni a minisztérium intézkedésére. Hargita megye tanácsának elnöke azt állítja, „Románia engedte meg a túlszaporulatot, ezért az állam kell hogy tegyen ellene, ezt Európa is így látja”, ugyanakkor „a miniszternek is be kell látnia, hogy az áttelepítés nem megoldás, meg kell oldani a problémát, nem lehet megszabadulni tőle”. A megyében több tucat háziállatot öltek meg, méhkaptárakat dúltak fel, gyümölcsösöket, mezőgazdasági területeket rongáltak meg és 13 embert sebesítettek meg a medvék. Hargita, Kovászna, Maros és Brassó megye gazdái, közbirtokosságai és önkormányzatai júliusban Bukarestben tartottak tüntetést a medvékre vonatkozó kilövési kvótával kapcsolatosan. Agerpres; erdon.ro

Erősd, erősdi magyar nap
Negyedik esztendeje szervezi meg Kovászna Megye Tanácsa a Székelyföldi Magyar Napokat. S mert a hidvégi kultúrotthon épületét éppen javítják, idén kivételesen Erősdön és Árapatakon szólalt meg a magyar ének, a humor, ott léptek fel a néptáncosok és színjátszók. Mondanunk sem kell, az eltelt három év alatt a székföldiek tanúbizonyságát adták az összetartásnak.
Település szélárnyékban
Sajnos a közlekedés szempontjából kedvezőtlen Erősd helyzete. A Brassó felé irányuló közúti szállítás zöme az Árapatak melletti korszerű Olt-hídon történik, s így a három kilométerrel délebbre fekvő Erősd – úgymond – szélárnyékba kerül. Híd az Olton itt is van, de leromlott állapotban, személygépkocsik, szekeres fogatok ugyan közlekednek rajta, de súlyosabb gépjárművek nem. A híd Kovászna megye tulajdona, a megye feladata lenne vagy megerősíteni, vagy újat építeni helyette.– De nem fáj ez senkinek sem, csak az erősdieknek – jegyezte meg Ráduly-Baka Zsuzsanna, az erősdiek „magyar papja” –, mert a helyiek zöme, aki dolgozik, mind-mind Brassó megyében vagy Brassóban keresi a kenyeret, és ezt a hidat veszi igénybe, erre nagyon nagy szükség van. Brassó megye, illetve a szomszédos Botfalu önkormányzata, látva, hogy Kovászna megye évek óta semmit nem lépett az erősdi híd dolgában, rettentő leromlott állapotban hagyta a híd és Botfalu közötti útszakaszt, ez a másik akadálya, hogy az erősdi autósok ezen a szakaszon közlekedjenek. Nem igaz, hogy nem lenne jobb, ha az erősdi ember Árapatakon vagy Sepsiszentgyörgyön kereshetné meg a mindennapit, de Erősdről a megyeszékhely felé emberemlékezet óta nem közlekedik semmilyen közszállítási eszköz!
– Mit tett, milyen lépést tud tenni a helyzet megoldása érdekében az árapataki önkormányzat? – kérdeztük Kovács László községi polgármestert. – Tudjuk, hogy ez a mi feladatunk lenne, de eddig mindig a pénzhiány volt az akadály. Jelenleg keressük a céget, amely elkészítene nekünk egy szaktanulmányt, egy költségvetést, hogy mennyibe kerülne az önkormányzatnak, ha nem is egy új híd építése, legalább a jelenlegi megerősítése-javítása.
– Mi az a segítség, amit az erősdi ingázók kérnek az Olt-híddal kapcsolatosan? – kérdeztük Bernád Edittől, aki az utolsó helyhatósági választások óta képviseli Erősdöt a községi tanácsban. – Néhány szociális segélyben részesülő árapatakira lenne szükség – felelte. Fel kellene törni és az Oltba lapátolni azt vastag és megkeményedett földréteget, amely az évek során rárakódott a hídra, göröngyössé tette, s amiatt jobban inog, amikor rámennek a szekerek, kisautók. – Egyáltalán milyen fejlesztéssel tudná segíteni az önkormányzat Erősd falu lakhatósági szintjét? – tettük fel a kérdést Árapatak alpolgármesterének, Nicolaie Cucunak is. – Többször elhangzott tanácsülések alkalmával – felelte –, hogy sínen van már az a pályázat, amelynek segítségével Előpatakot és Árapatakot rákötnék a sepsiszentgyörgyi ivóvízhálózatra, és ebben a tervezetben szerepel az Erősd felé tartó fővezeték is. Reménykedünk, hogy a közeljövőben lefektetik, mert ez lenne a legfontosabb feltétele annak, hogy folytatni lehessen Előpatak korszerűsítését. De pályáztunk a község három kultúrotthonának főjavítására is, s ezek között ott van az erősdi kultúrház is.
Sínen az eklézsia nagy terve
Második esztendeje, hogy az erősdi református gyülekezet megkezdte egy közösségi ház, imaház építését a lelkészi lakás udvarán.
– Szépen haladtunk az építkezéssel – mondta Ráduly-Baka Zsuzsanna, a csupán százharminc lélekkel működő református gyülekezet lelkipásztora. – Büszke vagyok erősdi híveimre, akik a nagyon hasznos és szükséges kalákamunkával remekeltek. Amikor közmunkát hirdettünk, mindennap huszonöt-harminc személy jelentkezett és segített örömmel, s az egyházközség is hozzájárult szerény jövedelméből. Jól jött ez, mert kiegészítette a községi és a megyei tanácstól, a református egyházmegye tanácsától és az Emberi Erőforrások Minisztériumától kapott anyagi támogatást. Most a Gyülekezeti Ház belső munkálatai vannak soron. Ebben lesz egy imaterem, vendégszobák és egy állandó kiállítás, amely az országos, sőt, európai szinten ismert erősdi neolitikumi kultúrát-műveltséget mutatja be. A tárlat összeállításában segítségünkre lesz a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum régészközössége. Az említett őskori régészeti telep és rezerváció a falu keleti része fölé emelkedő Tiszk-hegyen van. A védőárokkal kerített, csiszolt kőkorszaki telephez piros háromszög jelzés vezet (menetidő: 20 perc). A festett kerámia tárgyi anyagának feltárását  László Ferenc, a Székely Nemzeti Múzeum régésze kezdte meg (1905–1925), majd a múzeum és a Jászvásári Egyetem közös régészcsoportja folytatta. A tárgyi anyag és a neolitikumi ősember rekonstruált lakása a Székely Nemzeti Múzeumban látható.
Van előzménye Erősdön a vagyonát gyarapítani akaró helyi gyakorlatnak. Erdélyi Lajos (1920–1970) lelkipásztor idejében a gyülekezet saját erejéből kijavíttatta templomát, újravakoltatta a tornyot, téglakerítéssel vették körül a cintermet – tudtuk meg az Adalékok az Erősdi Református Egyházközség XX. század közepi történetéhez című kiadványból, amelyet Kozma Csaba bodoki magyartanár-igazgató, a lelkész Erdélyi Lajos (1920–1970) unokája állított össze, és 2015-ben, az erősdi templom felújításának 50., a lelkipásztor nagyapa elhalálozásának 45. évében jelent meg Sepsiszentgyörgyön. Ha szélárnyékban is, de zajlik az élet Erősdön. November 5-én tartják a reformáció emlékünnepségét, de azt megelőzve az erősdiek is ott lesznek a sepsiszentgyörgyi nagy ünnepségen, s miként a lelkipásztor elmondta, az Illyefalva környéki alvégi és a székföldi egyházköz­ségek körzeti presbiteri találkozóját is Erősdön tartják november 11-én.
A kis falu látnivalói
Talál érdekes látnivalót az ideérkező vendég. Érdemes megtekinteni a falucska magyar és román templomát. A református templom építési idejére vonatkozó biztos adattal nem rendelkezünk. Erősd első írásos említése 1520-ból származik, 1613-tól neve már gyakrabban előfordul. Temploma a XVIII. századból való lehet, hisz ebből a századból származnak klenódiumai (1758, 1778) is, kis harangja pedig 1733-ból. Mennyezetkazettái ennél talán kissé későbbiek. Nemrég látogatta meg a templomot a nagyborosnyói Bartha család egy Svájcban élő kazettaszakértője, aki ezt a deszkamennyezetet különlegesen érdekesnek, egyedinek és értékesnek találta. Volt a faluban egy görögkeleti fatemplom, amely a román temetőben állott 1903–1957 között. Helyette a főút mellett 1958-ban újat építettek. Mindkettőnek védőszentje Nagyboldogasszony. Az új templom néhány ikonja még a régi templomból való, födémje bizánci kupolás. A templom előtti díszes troicát (keresztet) az árkosi származású de előpataki lakos, Molnár Sándor faragómester készítette. „Sok évvel ezelőtt félelmetes rablóbandák tanyája volt a Veczerkő környéke és a Veczerkői-barlang – jegyeztük le a helyi mondát néhai Berád Irén jóvoltából – Ők osztán lassacskán elmenekültek innen, de kincseiket biztos, hogy valahol elásták, elrejtették. A barlang Rózsa Sándor barlangja volt. Ő itt lakott, ezen a vidéken. A szegény embereket nem bántotta. Erősdöt azért szerette, mert itt nem volt gazdag földesúr.”
Magyar napok
A kétórás fergeteges, humoros és tanulságos színpadi műsort a gyerekeknek szánt kézműves-tevékenység előzte meg, amelyet az erdővidéki Bodvaj Egyesület szervezett, élén Benedek Mártával. A műsor zömét jobbára helyi gyerekek szolgáltatták. Aranyosi Rebeka és Róbert Móra Ferenc A cinege cipője című versét adták elő, A ló meg a kutya magyar népmesét pedig Kertész Mónika és Ráduly-Baka Boglárka. Három kislány – Aranyosi Rebeka, Joó Andrea és Ráduly-Baka Rubinka – tortás jelenete a sütéshez kevésbé értő kislányok jóakaratáról szólt, akik elfoglalt édesanyjukat szerették volna meglepni segítőkészségükkel. Kéri Ferenc Az alkohol öl... című humoros jelenetét a szotyori művelődési ház felnőtt színjátszó köre elevenítette meg. Közönségsikernek örvendett az a helyi, magyarlapádi és széki népdal-összeállítás, amelyet az erősdi Ráduly-Baka család zenekara és az erősdi lányok adtak elő. A legváltozatosabb vidékek néptáncait a közönség által már ismert sepsiszentgyörgyi Százlábú Néptáncegyüttes vitte színpadra. Olvasóink bizonyára érzik-látják, hogy a megye peremén élő magyar szórványban mit is jelent egy tevékeny lelkész család jelenléte, és az évente egy alkalommal megszervezett magyar nap. Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Marosvásárhelyi Magyar Baptista Gyülekezet
500 éves a reformáció
Kik a baptisták, és mi közük van a reformációhoz?
Erre a kérdésre többször az volt a válaszom, hogy ugyanolyanok, mint a reformátusok a mi hitvallásunkban. A különbség két területen kiemelkedő: a keresztség gyakorlásában és az egyház vezetése, szervezése tekintetében.
A „baptista” megnevezés a görög „baptizó” szóból származik, amely „alámerülést” jelent. Nem mi választottuk magunknak, azért ragadt ránk, mert az első keresztyén gyakorlathoz hűen végezzük a hitvalló felnőttkeresztséget a víz alá merítés által.
Hisszük az apostoli hitvallást, mi is örömmel gondolunk a reformáció által létrehozott szellemi ébredésre, és örömmel valljuk magunkénak annak szellemi örökségét.
Sola scriptura, vagyis egyedül a Biblia bír isteni tekintéllyel, ezért a Szentírás hitünk és életgyakorlatunk legfelsőbb mércéje.
Sola fide, azaz egyedül hitből és hit által van az üdvösség, nem cselekedetekből. A hitből kapott megigazulás gyümölcsei a jócselekedetek, és nem a megigazulás megszerzői.
Sola gratia, jelentése egyedül, kizárólag kegyelemből van üdvösségünk. Bűnös emberként nincsen bennünk semmi, ami Isten kegyelmét kiérdemelné, vagy hogy jóindulatát felénk fordítaná.
Solus Christus, vagyis egyedül, kizárólag Krisztus a mi közbenjárónk. Ő egyetlen áldozatával kiengesztelte az Isten jogos haragját, és ő lett az egyetlen út az Atyához.
Soli Deo gloria, azaz egyedül Istené a dicsőség, mert mindent ő végzett el üdvösségünkért. Az örökkévaló Fiát adta értünk, a hitet is Ő adja, igéje által, mely Szentlelke meggyőző munkájaképpen jut a szívünkbe, és továbbra is a Szentlelke vezet el a Krisztushoz való hasonlóságra.
Szeretnénk a „Semper reformanda” szüntelen reformációt is gyakorolni: ha észrevesszük, hogy tanításunkban vagy jellemünkben eltérünk az Úr Jézus Krisztusétól, akkor azonnal visszatérjünk.
Nem gondoljuk, hogy mi lennénk az egyedül üdvözítő egyház, hanem elfogadjuk, hogy Istennek gyülekezete nem korlátozható külső egyházi keretekre. Azonban mi, baptisták, igyekszünk szorosan ragaszkodni a Szentírásban kijelentett igazságokhoz hitünkben, gyakorlati életünkben.
Gyökereink – rövid történelmi áttekintés
A reformáció harmadik és legradikálisabb ágaként emlegetett anabaptista mozgalomból származtatjuk eredetünket. Az anabaptista jelentése: újrakeresztelő. Azért nevezték így őket, mert a gyerekkeresztséget érvénytelennek tartották, a felnőtteket újrakaresztelték a Krisztusba vetett hitük alapján. Először gúnynévként alkalmazták az anabaptista nevet, azután nemzetközileg elfogadott szakkifejezés lett a teológia és történettudományi irodalomban. Különösen érdekes, hogy több helyen anabaptista csoportok jöttek létre majdnem egy időben, egymástól függetlenül Európában. Ez úgy történt, hogy a Szentírást olvasva többen rájöttek arra, hogy a bemerítés kérdésében, az egyház-állam kapcsolatát tekintve, valamint az egyházi hierarchikus vezetést illetően a reformátorok nem jutottak elég messzire. Voltak szélsőséges vonalai is az anabaptizmusnak. A reformáció főbb ágai, mind a lutheri, mind a kálvini vonal az anabaptisták egyházszervezetét több dologban példaértékűnek tartották, mégis üldöznivaló tévtanítóknak vélték. Úgyhogy mind a katolikus, mind a reformátori egyházak, mind a hatóságok egész Európa-szerte üldözték őket. Egyedül Bethlen Gábor erdélyi fejedelem biztosított számukra letelepedési lehetőséget, vallásszabadságot és adómentességet az 1622-es kolozsvári országgyűlésen. Majd 1625. augusztus 25-én a Bethlen Gábor által kiadott kiváltságlevéllel a Morvaországból érkező habán kézművesek (hutteriták) Alvinc környékén telepedtek le. Közöttük voltak jeles orvosok, tanítók. Az anabaptisták munkássága nagyban elősegítette Erdély iparának és kereskedelmének felvirágoztatását. A mai baptisták és az akkori anabaptisták közötti történelmi folytonosság megszakadt, és még teológiai vonatkozásban sem teljesen azonos. Szellemi őseinknek tartjuk őket, mert teológiai, etikai és egyházszervezeti párhuzamok találhatók a mai baptisták és az akkori anabaptisták között.
A tényleges, ún. modern kori baptisták 1609-ben jelentek meg Hollandiában, amikor Amsterdamban az első baptista gyülekezet megalakult. Úgy történt, hogy a királyi önkényuralom elől Hollandiába menekülni kényszerülő puritánok között többen felismerték a bemerítés fontosságát egy menonita gyülekezet hatására (Menno Simons reformációkori anabaptista vezető után hátramaradt gyülekezet), és bemerítkeztek. Így közel 40 taggal alakult az első baptista gyülekezet. Vezetőik John Smith és Thomas Helwys voltak. Mivel a politikai helyzet enyhült, Thomas Helwys 1612-ben hazautazott Angliába, és ott is alakítottak baptista gyülekezeteket. Majd az újra feltámadt üldözés következményeként 1639-ben eljutott e felekezet Amerikába is, ahol több baptista gyülekezet jött létre.
Európában 200 évvel később terjedt el a németországi Johann Gerhard Oncken (1800-1884) által, akinek egész Európára kiterjedt látása volt, és tőle maradt fenn az a híres mondat, hogy „minden baptista egy misszionárius”.
Németországból Magyarországon keresztül Erdélybe is eljutott a baptista hit a XIX. sz. második felében. Az úttörő munkások között érdemes megemlíteni Rottmayer Jánost, aki 1866-ban Kolozsvárra költözött, és a skót misszió megbízott bibliaterjesztőjeként több társával együtt sokfelé eljuttatták az evangéliumot. Ennek eredményeképpen megtért Kornya Mihály (1844-1917) Nagyszalontán. Ő volt az erdélyi baptista misszió legkiemelkedőbb alakja, aki munkatársaival együtt több mint 11.000 embert merített be, és ennek következményeképpen 1875-1920 között 220 gyülekezet is alakult. Ugyanakkor sok lelkipásztort és missziómunkást is szolgálatba állítottak. Mindezt elérték annak ellenére, hogy a baptista úttörők munkáját általános ellenszenv, üldözés és sokféle akadály nehezítette.
Napjainkban a baptisták a legnagyobb protestáns gyökerű vallásfelekezet a világon. Gyülekezetei több mint 220 államban és országban vannak jelen, és körülbelül 120 millió tagja van.
Romániában ma több mint 1700 gyülekezet létezik 150.000 taggal és hozzátartozóval. Országunkban a gyülekezetek a Baptista Gyülekezetek Uniójába szerveződnek, amely 1920-ban jött létre, székhelye Bukarestben van. A Romániai Magyar Keresztyén Baptista Gyülekezetek Szövetsége, mely magában foglalja a magyar baptista gyülekezeteket, országunkban része a Román Baptista Gyülekezetek Uniójának. Székhelye Nagyváradon található.
A baptisták már a kezdetektől harcoltak az egyén lelkiismereti és vallásszabadságáért. John Locke angol filozófus így nyilatkozott: „A baptisták hirdették elsőként a világon a teljes, hiteles, igazságos, egyenlő és pártatlan vallásszabadság lehetőségét”.
Ugyanakkor a modern keresztény misszió indítványozói is, amit William Carey (1761–1834) misszionárius neve fémjelez, akit a modern missziómozgalom atyjaként tartanak számon.
Gyülekezetünk története
Marosvásárhelyre a baptista misszió 1914-ben jutott el azáltal, hogy egy házat bérelve erre a célra, rendszeres alkalmakat kezdtek tartani. Székelyföldön már jóval korábban megjelentek baptista közösségek. A Brassó és Maros megye közti nagy területet Lőrik István prédikátor látogatta, a már meglévő 63 misszióállomást.
1924-ben merítkeztek be az első marosvásárhelyi baptisták, összesen kilencen. Bihar megyéből való V. Nagy Lajos munkálkodott 1924–1928 között, őt 1928-tól 1933-ig Lacikó Péter váltotta fel, aki itt kezdte frissen a szolgálatát. A harmincas évek elején bekövetkezett pénzügyi válság miatt a hívek mind elköltöztek. Majd 1938-ban újraalakult a gyülekezet – egészen 1940-ig – a Szántó utcában, 1940–1950 között pedig a Bolyai téren, egy házban tartotta összejöveteleit. Imaházként szolgált 32 éven át (1950–1982) az Eminescu u. 32. sz. alatti ház. A körülmények több okból sem voltak megfelelőek az egyre növekvő gyülekezetnek, amelyet már dr. Vass Gergely pásztorolt 1949–1990 között. Ennélfogva a gyülekezet elhatározta, hogy imaházat (templomot) épít már 1956-ban, ennek érdekében imádkozni és gyűjteni kezdtek.
Együtt a román testvérekkel
A hatvanas évek második felétől a városba költöző román baptisták is egyre többen csatlakoztak gyülekezetünkhöz. Az volt a gyakorlat, hogy az istentisztelet nagy része magyarul folyt, de volt igei üzenet románul is, és imádságok, énekek mindkét nyelven. Szép bizonysága volt annak, hogy Krisztusban „Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban”. (Gal 3,28.) Gyakorlati okokból azonban nem volt ideális helyzet. Hogy mindkét csoport a saját anyanyelvén tarthassa az istentiszteleteket, megegyeztek, hogy külön gyűlnek. Aztán 1979 júniusától sikerült a román testvéreknek is a Szabadság utca 12. sz. alatt imaházat kialakítani. Ebből lett aztán a Szabadság utcai baptista gyülekezet. Még azután alakult egy román baptista gyülekezet a Parângului utca 4A sz. alatt. Gyülekezetünkből más csoportok is váltak ki a 90-es évek elején és végén. De Isten kegyelméből és segítségével mindig újra megerősödött, és fenn tudott maradni. Gyülekezetünk lelkipásztorai voltak: 1990–1999 Vass András, 1999-ben rövid ideig Mike Béla, 1999–2008 között dr. Borzási István, a jelenlegi lelkipásztor 2004-től szolgál.
Az építkezés csodája
Először azt tartjuk isteni közbeavatkozásnak, hogy az egyházellenes kommunista rendszerben imaházépítési engedélyt kapott a gyülekezet, ami akkor nagyon ritka volt. A második csoda a gyülekezet felépítése esetében tanúsított összefogás volt. A gyülekezet viselte az építkezés terhét. A szakemberek és minden munkaképes férfi és nő a munkahelyi programjuktól függően délelőtt vagy délután ide érkeztek a munkahelyről, és innen indultak munkába, itt is étkeztek. Itt töltötték szabadságukat a munkával. Továbbá más baptista testvérek és a lelkipásztorok sokat segítették fizikai munkával is az építkezést. A Tudor Vladimirescu utcában már korábban megvett két telekre 1981-ben kezdtek el építkezni. 1982 végén már a lelkipásztori lakás földszintjén kialakított imateremben tudtak gyűlni. 1984-ben fogtak neki az imaház építésének. Azalatt, amíg nem voltak megfelelő körülmények, sokszor tapasztalta gyülekezetünk a testvéri összefogást más egyházakkal is, amiért hálásak vagyunk Istennek. Többször tartottak menyegzőt a református templomban, ugyanakkor bemerítéseket az adventista imaházban. Végül a példaértékű összefogás eredményeképpen 1989 októberében megnyitották az imaházat. Jelen voltak egyházi képviselők majdnem minden felekezetből. (Meg lehet tekinteni a youtube-on A marosvásárhelyi magyar baptista imaház megnyitója címmel, két részből áll.)
A jelen
Gyülekezetünk 100 baptistát tart számon, amiből 60 rendes úrvacsorázó tagunk van. A számok közötti különbség magyarázata az, hogy nálunk a gyerekek nem válnak automatikusan taggá, hanem csak ha már érett döntést hoztak Jézus Krisztus mellett, és a bemerítkezésben is vállalták az Úr Jézus követését. Az egyházfegyelmet is komolyan vesszük, amit Kálvin János az élő egyház ismérvei közé sorolt. Tehát, ha valamelyik tag bűnben él, és nem hajlandó megtérni belőle, felfüggesztődik a tagsága addig, amíg lelkileg helyreáll. Az ilyeneket hozzátartozóként tartjuk számon. Ezeken kívül még járnak hozzánk más felekezetű családtagok, barátkozók, illetve baptista diákok, akik éppen itt tanulnak. Valójában jóval több emberrel foglalkozunk, mint amennyit a fentebb említett számok mutatnak.
Az igazi hívő ember szereti az igét, és rendszeresen kíván táplálkozni belőle, ugyanakkor szereti a testvéreit is. Ezért alkalmainkon általában aki csak ott tud lenni, ott van. Egy-egy vasárnapi istentiszteleten a jelenlévők száma 50-70 között van.
Imaházunk a Tudor Vladimirescu u. 50. szám alatt, a Mureş Mall mögött, a Poklos-patak partján található.
Rendszeres összejöveteleink vannak vasárnap de. 10-től, du. 5-től. Bibliaóra szerdán 19 órától.
Ezenkívül még imaalkalmaink vannak több csoportban, ifjúsági alkalmak hetente, vasárnapi iskola gyerekeknek a délelőtti istentisztelettel párhuzamosan. Havonta van mosolyklub 3-11 éves gyerekeknek, és fiatal házasoknak alkalom. Ezekre szívesen várunk mindenkit. Szoktak is jönni alkalmainkra nem csak baptisták. Nyaranta több tábort is szervezünk gyerekeknek és fiataloknak egyaránt.
Célunk mindezzel, hogy az Úr Jézus parancsát teljesítsük: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek” (Máté ev. 28,19-20a). Ez megvalósul az ige hirdetése és személyes bizonyságtételünk által. Vágyunk, hogy az Úr Jézus Krisztust ismertessük meg minél több emberrel, hogy megtérjenek és örök életet nyerjenek. Hiszen nem elég a vallásosság. Személyes, élő kapcsolatra van szükség, ami a hit és megtérés által jön létre.
A marosvásárhelyi gyülekezethez tartoznak kisebb közösségek, imaházak, és a helyi lelkipásztor látogatja őket: Radnóton, Héderfáján, Fintaházán. Ezeken kívül a megyében még vannak baptista gyülekezetek, leánygyülekezetek és misszióállomások a következő helységekben: Erdőszentgyörgy, Havadtő, Kelementelke, Gyulakuta, Székelyvaja, Havad, Makfalva, Szováta, Kibéd, Nyárádmagyarós, Nyárádszereda, Szászrégen, Kisfülpös, Gernyeszeg, Körtvélyfája, Abafája, Marossárpatak. Ezeken a helyeken van rendszeres összejövetel, legtöbb helyen imaház is. Kelemen J. Sándor lelkipásztor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kiépítenék az erdélyi falvak hálózatát
ATransylvania Myths Europe egy olyan, erdélyi településekből álló hálózat kiépítését célozza, amelyek az örökségvédelmet és a kultúrát tekintik a fenntartható fejlődés legfontosabb eszközének. A hálózat egyedi brand köré épülő kulturális és turisztikai kínálat kidolgozására törekszik a hazai és európai turisták számára.
A projekt kapcsán szervezett konferencia november 16-án 9.30 órakor kezdődik, azon a Román Királyi Ház képviselője mellett a Román Örökségvédelmi Intézet, illetve a Kolozs, Szeben, Fehér, Máramaros, valamint Brassó megyékben futó legjelentősebb örökségvédelmi projektek képviselői is részt vesznek.
„Ez a konferencia tulajdonképpen egy meghívás akar lenni az összes olyan erdélyi falu elöljárója számára, akik az örökségvédelem és a kultúra fejlesztését célzó projekteket kulcsfontosságúnak látják a településeik fenntartható fejlődésének szempontjából” – nyilatkozta Ștefan Teișanu, a Kolozsvári Művelődési Központ igazgatója.
„Velük együttműködve szeretnénk útjára indítani az eddigi talán legambiciózusabb regionális fejlődést célzó projektünket, amellyel a régió turisztikai vonzerejét is jelentősen növelnénk úgy az országbeli, mint az európai turisták körében. Kolozsvár nagymértékben erdélyi identitásának köszönheti növekedését, erdélyisége, erdélyi brandje erős vonzerőt kölcsönzött számára és idevonzott számos tehetséges embert az idők során. ATransylvania Myths Europe projekt Kolozsvár, a régióban elfoglalt vezetői szerepét kívánja megerősíteni, illetve a város törekvését az erdélyi térség fenntartható fejlődése érdekében megvalósított projektek irányába” tette hozzá Teişanu.
„Örömünkre szolgál, hogy otthont adhatunk ennek a konferenciának és támogathatjuk ezt a projektet. Kolozs megye olyan, mint egy miniatűr Erdély, amely – túl a város gazdasági motorjain – a kultúrára és hagyományokra, mint forrásokra támaszkodó gazdasági és társadalmi fejlődés terén jelentős és sokszínű lehetőségeket tartogat. Hiszünk ugyanakkor a megyék és régiók közötti együttműködés erejében, így hát arra invitáljuk az erdélyi megyéket, hogy csatlakozzanak ehhez a projekthez és a november 16-i konferenciához” – nyilatkozta Vákár István, a Kolozs megyei tanács alelnöke.
A 2018-ban induló hálózatépítési tevékenységek és események egyben a projektben résztvevő települések első közös megvalósításai is lesznek. Ilyenek például Az Örökségvédelem Napja, A Szamosparti Kastélyok rendezvénye, az Erdélyi Bújócska Bajnokság és még sok más rendezvény.
A projekt részeként mindegyik település saját projekttel is indul, amelynek célja a helyi kulturális értékek gazdasági szempontból való értékesítése.
A projekt keretén belül megvalósuló széleskörű tevékenységeket a Kolozsvári Művelődési Központ fogja majd össze, arra bíztatva az erdélyi helyi önkormányzatokat, főként a falvak képviselőit, hogy csatlakozzanak ehhez a hálózathoz. Szabadság (Kolozsvár)

Látogatás a végvidéken: Aldoboly
Más, különlegesebb Aldoboly hangulata, mint a megye felsőbb részén elterülő falvaké. Tiszta történelem históriájának minden szelete, tele kontrasztokkal. Túl voltunk, túl szakadtunk a hozzánk közel húzódó határon – idézik fel az idősek. Dél-Erdély darabkája lettünk, de legalább együtt az utolsó megyésítés előtt Brassó megyéhez leszakasztott Vámoshíd vidékével, amely szintén Aldoboly területéhez tartozott. Több erdőnk, több szántó- és kaszálóterületünk volt, hatalmas érvágást jelentett elcsatolása. Aldoboly, a vegyes lakosságú falu most Illyefalvához tartozik közigazgatásilag. A székelyföldi falvak életét éli, amely csak árnyalataiban különbözik a szomszédos településekétől.
Picinyke múlt
Tanulságképpen tolakodott elénk látogatásunk idején egy picinyke múlt. Csak picinyke, de sokatmondó, mert mesélője, Stanciu János ma is él. De mi lesz azzal a rengeteg Aldobolyhoz kötődő kultúrtörténeti érdekességgel, amit sürgősen össze kellene szedni, meg kellene írni akár egy rövid históriás, de a mát sem elkerülő – mondjuk – falufüzetbe. Sok érdekesség, jeles személyek kapcsolódnak a Hollaki családhoz, több kevésbé ismert negyvennyolcas személyiség nyugszik az aldobolyi temetőben, itt élt a Coșbuc-fordító, tehetséges tollforgató és jogász, Szánthó Vitus, előnévként használja a település nevét a jeles zeneszerző, Aldobolyi Nagy György. Utóbbi Szenes Ivánnal együtt szerezte az Ennyiből ennyi című filmdráma zenéjét, amely lapunk rendszerváltás előtti szerkesztője, a sepsiszentgyörgyi születésű néhai Csiki László novellájára épül, és idézi a hazai rendszerváltás kezdeti időszakának hangulatát, amely azóta is, jelenleg is kísérti az aldobolyiakat, főleg azokat, akik huszonhét esztendő után is várják vissza föld- vagy erdőjussukat. Mert ami nem kerül nyomdafesték alá, annak maradék nélkül pusztulnia kell, az belevész a feledés mocsarába. „Közvetlenül a romániai forradalom után játszódik a forgatókönyv alapjait adó Csiki László-novella. Egy kicsiny magyarlakta faluról (a Csiki László által jól ismert Aldobolyról – Kgy. Z. megj.) készít látleletet úgyszólván a változás pillanataiban – olvashatjuk a filmdráma recenziójában. – Valami van a levegőben, senki nem tud semmi bizonyosat a faluban, munkálnak a régi beidegződések, de az új lehetőségek sejtelmes ígérete is ott lebeg. Senki sem elég tájékozott, csak annyi világos, hogy itt változások lesznek, hogy megindul a küzdelem az újraosztásért. Ebben a kis faluban a várakozók közt, úgy tűnik, hárman kapnak esélyt. Klára, aki mint az elhanyagolt kastély bárói örököse jelenik meg a színen, az egykori termelőszövetkezet ambiciózus, lendületes, erőt mutató mérnöke és egy helyi vállalkozó, az egykori mozis, aki a változó idők újsütetű terméke. Hármójuk egyszerre tipikus és mégis sajátos küzdelme rajzolódik itt ki. Az asszony magányos, a történet során kiderül róla, hogy valahol Románia túlsó szegletében már férjnél volt, sőt, gyereke is van, akit váratlanul az ajtaja elé tettek. Ezenkívül semmi köze az egykori földbirtokos bárói családhoz. A mérnök helyi potentát, ő a legesélyesebb, de ugyanakkor gyengéjévé válik a »bárónő« mint a falu egyetlen elfogadható nője...”
Jakab István illyefalvi tanácstagot keresve volt alkalmunk megismerni Stanciu Jánost. Lánya, Jakabné Stanciu Irénke mutatta be a 86. életévébe lépő édesapját, aki éppen neki segített az őszi munkálatokban.
– Apám tehenet és három disznót gondoz, és mindenben segítségemre van – mondta a lánya. – A munka nem akadálya az erőnlétnek – így János bátyánk, aki tökéletesen beszéli a magyar nyelvet. – Megpróbáltatásokból volt elegem az életben, munka is volt mindig, a családot fenn kellett tartani. Apám román volt, ortodox és Tohánban dolgozott 1940-ben. Egy nap hazajött, s mert közel volt a román–magyar határ, átszökött Illyefalvára a magyar rokonokhoz. Itt, Dobolyban már uralkodtak a vasgárdisták, akik ezt megtudták, s minket elkísértek a határig és könyörtelenül áttettek. Menjetek, mondták, ha a magyarokhoz kívánkoztatok. Ide ne merjetek visszajönni. Közben lakásunkba máshonnan jövő regátiakat tettek be. Nem is mertünk volna visszamenni. Rokonoknál voltunk. A magyaroknak sem kellettünk. „Miért jöttetek ide, ’sze ti románok vagytok, menjetek haza. Majd mi itt munkára küldünk.” Senkinek sem kellettünk. Csak 1944 végén, amikor ismét változott a helyzet, csak akkor tudtunk visszajönni Dobolyba. Akkor azok, akik a házunkban voltak, mielőtt megérkeztünk volna, elmenekültek. Ez volt a mi keserves kálváriánk.
Vissza a jelenbe
A múlt kontrasztos megidézése után János bátyánk vejével, Jakab Istvánnal visszafordultunk a mába.
– A községi tanács tagjaként kérem, mondja el, hogy még milyen közösségi megvalósításokra volna szükség Aldobolyban, vázoljuk fel a közeljövőt.
– Örömmel mondom, hogy tegnap átvettük a teljesen felújított egykori aldobolyi faluházat, no meg azt a megyei rangú útszakaszt is, amely falunkon halad át Szászhermány irányába. Maradt még tennivaló. Lázárfalva Aldoboly szélső része. Sor kerül, mert kértük, a bekötőutca kavicsozására, ugyanis sártenger az a falurész. Tervben még a dobolyi Gödör utca rendbetétele. Mindkettőre jó lenne aszfaltburkolat a jövőben, mert a többi mellékutcában már mindenütt aszfaltoztak. Dobolynak van ivóvize, természetes, hogy a szennyvízhálózatra is sor kerül. Az illyefalvi önkormányzat már meg is vásárolt Lázárfalva mellett egy területet, ahová meg lehetne építeni az ülepítőt. Még ősszel megkezdik a helyi villanyhálózat fokozatos kicserélését, megszűnnek a viharok idején előforduló áramkiesések, s jövőre az új villanyórákat is kiteszik a kapuk elé. A községvezetés tud róla, hogy rendetlen állapotba került a falu déli kijáratánál levő hősök temetője, ahol román és orosz katonák nyugszanak. Községi tulajdonban a lassan romladozó műemlék Hollaki-kúria, arra is anyagiakat kellene szerezni, menteni. – Szép és teljesen korszerű lett az aldobolyi volt községháza – mondta Fodor Imre illyefalvi polgármester. – Az Országos Vidékfejlesztési Alap támogatásából épült a Pro Sanit tervei alapján. Felszerelték központi fűtéssel, belső bútorzata és a felszerelések is megérkeztek. Most, decemberben megtartjuk avató-szentelőjét is egy faluünnep részeként. Megkezdik a villanyhálózat cseréjét, amely szerepel a villanyszolgáltató vállalat tervében, a hősök temetője szakszerű rendezésének költségeire a Leader-programban szeretnénk pénzalapra pályázni. Évek óta harcot folytat a dobolyi erdő-közbirtokosság a jussaiért. Bár tulajdonjogát illetően utolsó látogatásunk óta különösebb változások nem történtek, a helyzet jelenlegi állásáról Csergő Máriától érdeklődtünk, aki elmondta, hogy perben állnak az illyefalvi önkormányzattal egy 113 hektárnyi, közbirtokossági tulajdonú legelő miatt, amely időközben a község tulajdonába került. A törvényszék szakember általi kivizsgálást kért, de a kivizsgálóra egy esztendeje várnak. Szakember nincs, a törvényszék pedig mindig azt feleli, hogy a visszaszolgáltatás nem járt le, mert határidejét minden év elején meghosszabbítják, a földosztók pedig a per végleges döntésére várnak.
– Nálunk nemcsak a közbirtokosságnak vannak gondjai, hanem több egyénnek is – tájékoztatott Muscalu Ágota. – Nekünk birtokunk volt Vámoshídon. Érdekes módon Brassó megye visszaadta, adott birtoklevelet és telekkönyvet is. Itthoni területeinket még a 18-as törvénnyel kértük, visszamérték, használjuk is, de az illyefalvi hivatal azóta sem állította ki a birtoklevelet.
Búcsú után
Kedves emlékezetű Deák József néhai aldobolyi református lelkipásztor többször nyilatkozta, hogy a bécsi döntés után Dél-Erdélyhez szakadt Aldobolyban soha nem került sor vehemensebb román–magyar ellentétekre, és ezért ő maga is sokat munkálkodott. „A Maniu-gárdák szeptember 14-én indultak Székelyföldre rendteremtést emlegetve (…) – jegyzi a lelkész. Olteanuról az a hír járja, hogy »nagy magyargyűlölő«. Amikor az önkéntesek fegyveres csoportjai megérkeznek Alsó-Háromszékre, ott már nyoma sincs a német és a magyar hadseregnek. Nincs kivel megütközni, de ők nem is azért jönnek, hanem a fegyvertelen székely-magyarság megfélemlítésére. Amikor egy székely településre érnek, első feladatuk, hogy a románellenesnek tartott magyarokról érdeklődjenek. Bár Aldobolyban is él kisszámú román közösség, feketelistát nem írnak, mert itt soha nem volt román–magyar ellentét. Olteanu azért sem kap halállistát ebben a faluban, mert – három héttel korábban – a református lelkész, a fiatal Deák József úgy veszi védelmébe a románokat, hogy a német katonai parancsnoknak, aki román túszokat követel, saját magát ajánlja fel” – írta Benkő Levente lapunk oldalain 2013. október 19-én. Ez ma is így van, hangoztatták a faluban, s elmondták, ennek egyik magyarázata az, hogy számos vegyes házasságú család él a településen, amely ápolja a békességet.
Búcsú volt a görögkeleti templomban – hírként jelezte számunkra több helybeli. A felújított községháza nagytermében tartották a búcsús Szent Demeter-napi ebédet. Az egyházközségnek új lelkésze van, Iosif Stoia, aki szintén a felekezeti békesség híve. Gondnokuk Iosif Rujoiu.
Szaloniki Szent Demeter vértanú az ortodox keresztény egyház egyik legtiszteltebb szentje. A keresztényüldöző Maximianus keletrómai társcsászár parancsára vértanúhalált halt Szaloniki városában, amelynek védőszentje lett. A hívek védelmezőjének tekintik, és karddal-pajzzsal ábrázolják. A Szent Koronán is szerepel. Az aldobolyi görögkeleti templomot 1895-ben, az Osztrák–Magyar Monarchia idején építették, és a következő évben, a magyar millennium idején szentelték fel.
Bekopogtattunk az aldobolyi református parókiára is Vinczi Botondhoz, aki közel háromszáz helybeli lelkipásztora és a környéki szórványok lelkésze: Vámoshídon nyolc, Farkasvágón tizenegy és Prázsmáron húsz magyar református hívét látogatja. A helybeli református templom turisztikai látnivaló. Előbb egy régebbi, gótikus ízlésű épület állt itt, amely a bővítések, alakítások, majd újjáépítés áldozata lett, 1732-ben ugyanis tűzvész, 1802-ben földrengés pusztította. A mai épületegyüttes a második világháború rombolásainak kijavítása nyomán nyerte el formáját. A templombelső több érdekességet rejteget. Márványutánzatú, mellvédes karzatát 1804-ben készítette Cseh Izmael asztalosmester. A padelőkék ornamentikája Nagy Béla sepsikőröspataki népművész munkája (1973). Tavaly kijavították az épület tetőzetét, kicserélték a lécezetet és a cserepeket – mondotta a lelkész –, idén javításokat végeztek a prázsmári imaháznál és a helybeli gyülekezeti háznál. Kapcsolatokat ápolnak svájci testvérgyülekezetükkel, akik tavaly tavasszal látogattak el Aldobolyba, és anyagilag is besegítettek a templomi javításokba. Gondnokuk Bende Sándor, nőszövetségi elnökük Daniela Ardelean. A templomot övező cinteremben emlékműveket láthatunk: egy millecentenáriumi obeliszket és egy kopját, amely a kuruc és a negyvennyolcas szabadságharcra, a romániai rendszerváltás esztendejére és a két világháború áldozataira és borzalmaira emlékeztet (Akácsos Pál Botond munkája, 1996). Itt áll a vidék egyetlen Trianon-emlékműve (2002). Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A The Guardian részletesen beszámolt az elmérgesedett székelyföldi medveügyről
Az elkeseredett hegyvidéki falusiak már recepteket cserélgetnek olyan házi készítményű mérgekről, amelyek biztosan megölik a medvét – írja a The Guardian a székelyföldi medveügyről szóló cikkében.
Nemzetközi sajtónyilvánosságot kapott a székelyföldi medveügy: a The Guardian című brit napilap honlapján szerdán jelent meg egy terjedelmes írás, amely a részletesen foglalkozik a medvetámadásokkal, a nagyvadak okozta károkkal, Hargita megyére fókuszálva. A Hogyan vált a barna medve első számú közellenséggé a vidéki Romániában (How the brown bear became public enemy number one in rural Romania) című írás szerzője, Luke Dale-Harris megjegyzi: „a vadászat betiltása ellenére” a vidékiek egyre ellenségesebben viszonyulnak a medvékhez, s sokan közülük úgy döntöttek, hatósági segítség hiányában „kézbe veszik az ügyet”. A szerző azt írja, a hegyvidéken élő elkeseredett falusiak már recepteket cserélgetnek olyan házi készítményű mérgekről, amelyek biztosan megölik a medvét. „Az ideális méreg átható szagú, és tartalmaz valami édeset, hogy megragadja a vadállat figyelmét, és olyan erős vegyszereket tartalmaz, hogy tudjon végezni egy 300 kilós állattal. Ugyanakkor lassan fejti ki hatását, hogy biztos legyen, hogy az állat több mérföldnyire jár, amikor összerogyik” – részletezi a The Guardian tudósítója. A szigetországi újságírónak névtelenül nyilatkozó falusiak szerint a medvepopuláció csökkentése szükségessé vált, a kormány azonban cserbenhagyta őket, de a fenyegetettséget szerintük nem lehet figyelmen kívül hagyni. A napilapnak nyilatkozik Demeter Csaba firtosmartonosi vadőr (aki tavasszal medvetámadás áldozata volt) és Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök is. Az elöljáró leszögezte: a kormány semmit sem tett a probléma megoldása érdekében, és közben az emberek türelme elfogyott, nem csoda hát, hogy sokan csapdákat állítanak, és mérget helyeznek ki. A The Guardian cikke megjegyzi: maga Borboly is számos bírálatot kapott amiatt, hogy egy tavalyi blogbejegyzésben „ötleteket” adott, hogyan kell végezni egy medvével. Az írás kitér arra is, hogy Európában – Oroszország európai részét leszámítva – körülbelül 17 ezer medvét tartanak számon, amelyből több mint 6000 Romániában él. A romániai medveállomány túlnyomó része, mintegy 5300 példány a székelyföldi Hargita, Kovászna és Maros, valamint a szomszédos Brassó megyében él. Kitér arra is, hogy korábban a környezetvédelmi minisztérium évente 400–450 medve kilövésére adott engedélyt a vadásztársaságoknak, a tiltás óta azonban gyakorivá váltak a medvetámadások, a vadkárokra vonatkozó panaszok, ezért a szaktárca idén ősszel úgy döntött, jóváhagyja a problémás medvék kilövését. A minisztérium közölte: 96 veszélyes medve kilövésére kaptak kérelmet, a legtöbb Hargita (14) és Kovászna (15) megyéből érkezett. A témával egyébként az elmúlt hónapokban a BBC televízió, az Euronews hírtévé és a Psych.org tudományos portál is foglalkozott. Gyergyai Csaba / Krónika (Kolozsvár)

Interpellált Császár Károly szenátor
„Többen megkerestek azzal a problémával, hogy a medvék rendszeres látogatókká váltak Maros megye kisebb városaiban: Erdőszentgyörgyön, Nyárádszeredában, Szovátán, illetve több községben is. Napi szinten tűnnek fel nem csak a települések mellékutcáin, de a főutakon, parkokban egyaránt. A helyzet tarthatatlanná vált, hiszen a lakosok sötétedés után nem mernek kimozdulni házaikból, nem merik felnőttkíséret nélkül iskolába engedni gyermekeiket, indulás előtt mindig ellenőrzi kénytelenek, kószál-e medve az utakon. A Küküllők és a nyárádmenti települések panaszait múlt hétfőn interpelláció formájában tolmácsoltam Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszternek, illetve gyors megoldást kértem a medveproblémákra” – nyilatkozta Császár Károly Maros megyei szenátor interpellációja után.
Az RMDSZ politikusa szerint elfogadhatatlan, hogy a jelenlegi törvénykezés az emberi életek elé helyezi az állatok életét. Emlékeztetett, bár a környezetvédelmi minisztérium júliusban engedélyezte 140 veszélyesnek minősített medve kilövését, ez mindmáig alig néhány egyed esetében valósult meg, az érintett települések lakói továbbra is állandó veszélyben élnek.
Császár Károly interpellációjában felhívta a figyelmet arra, hogy a védett fajokról rendelkező uniós irányelv, amely a barnamedvékre is kiterjed, megfelelő védelmet biztosít az embereknek, rendkívüli helyzetekben engedélyezi a veszélyes állatok befogását és kilövését. „Márpedig Romániában kétséget kizáróan rendkívüli állapotról van szó, ezt igazolják a statisztikák is. Európa mintegy 17 ezres medveállományából 6200 Romániában él. Hargita és Kovászna megyében egyenként is annyi medve található, mint Finnország teljes területén. Brassó megyében is több mint ezer egyedről tudnak, és Maros megyében is riasztóan nőtt a populáció az elmúlt években. Az említett uniós irányelv értelmében lehetőség lenne nálunk is a veszélyes, lakott területre bejáró állatok kilövésére, főleg, hogy ez nem precedens nélküli az Európai Unióban. Észak-Tirolban például nem késlekednek a veszélyes medvék eltávolításával, amint azok lakott településeken jelennek meg, a hatóságok azonnal jóváhagyják az állatok kilövését. Németországban, természetes környezetükben csak a rezervátumok területén élnek medvék” – hívta fel a figyelmet Császár Károly.
Szerinte szükség van hosszú távú stratégia kidolgozására, a hatályos hazai törvénykezés módosítására, de jelenleg sokkal fontosabb az azonnali megoldások foganatosítása annak érdekében, hogy az érintett lakosokat megvédjék a medvetámadásoktól. (közlemény) Népújság (Marosvásárhely)

Potyára utazott Csíkszeredába a Borbolyék perében beidézett tanú
Előre nem látott bonyodalmak késleltetik a Borboly Csaba és tizenkét másik személy ellen folyó büntetőper tárgyalásának előrehaladását. A Hargita Megyei Törvényszék újabb halasztást rendelt el hétfőn, mivel csak az érintettek egy része volt jelen.
A korábban megszokott létszámhoz viszonyítva a hétfőre kitűzött tárgyalási időpontban jóval kevesebben voltak jelen a Hargita Megyei Törvényszék tárgyalótermében. Noha előzetesen az volt kérdéses, hogy a korábban elnöklő bíró vezeti-e tovább a tárgyalást, ő megjelent, viszont az ügyvédek, vádlottak és tanúk egy része nem. Mint elhangzott, több védőügyvéd is halasztási kérelmet nyújtott be, egy részüknek más tárgyalásokon kellett képviselnie védenceit, volt, aki egészségügyi, családi problémák miatt nem tudott eljönni, és helyettesítőt sem talált maga helyett.
A vádat képviselő ügyész kifejtette, az ügyvédek távolmaradásait magyarázó indokok megalapozottak, de álláspontja szerint ez az utolsó alkalom, hogy ilyen okokból halasztásra kerülhet sor. Hozzátette, ha a megbízott védőügyvédek nem tudják megoldani helyettesítésüket, akkor hivatalból kirendelt kollégáiknak kell ellátniuk a vádlottak védelmét. Mivel januárban több időpontban sem tud jelen lenni az egyik ügyvéd, a következő időpontot 2018. február 19-re tűzték ki. Borboly Csaba jelezte, hogy ő akkor Brüsszelben tartózkodik.
Hétfőn egyébként beidézett három tanú közül csak egy volt a teremben, aki – akárcsak a korábbi alkalommal – most feleslegesen utazott ide Brassó megyéből, mivel a halasztási kérelmeket elfogadták, és a tárgyalás, illetve az ő meghallgatása is elmaradt.
Ott volt viszont a jelenleg a szabadságvesztését töltő egyik vádlott, K. Cs., akinek múltkori távolmaradása miatt azt a tárgyalást is elnapolták. Őt most börtönőrök kísérték el. A tárgyalást vezető Vlad Mihai Neagoe bíró még nem kapta meg a Brassói Ítélőtáblához történő áthelyezésére vonatkozó döntést, amelynek érdekében a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) bírói részlegéhez, majd óvása elutasítása után a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszékhez fordult, amely végül neki adott igazat.
Vitatott útfelújítások
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) 2013-ban a Hargita megyei önkormányzat elnökét, Borboly Csabát a közérdek ellen elkövetett többrendbeli hivatali visszaéléssel, magánokirat-hamisításra való többrendbeli felbujtással, hamisított közokirat felhasználására való felbujtással, közokirat-hamisítással, illetve rágalmazó feljelentéssel vádolta meg, vele együtt további tizenkét személyt küldtek a vádlottak padjára.
A DNA szerint a vádlottak két megyei út, a Felsőboldogfalvától Erdővidékre vezető 131-es, és a Csíkrákost Lóvésszel összekötő 124-es számú megyei út felújítása kapcsán több mint 4,8 millió lejjel károsították meg Hargita megyét. A vádirat szerint az összeg a megőrzésre hagyott, ám a valóságban nem létező építési anyagok értékéből, valamint a közbeszerzési eljárásokról kizárt cégek ajánlatai és a tulajdonképpen leszerződött munkálatok értéke közötti különbségekből adódik. Kovács Attila / Székelyhon.ro

Kitüntette a Román Akadémia Silye Lóránd kolozsvári geológust őslénytani leírásáért
Földgázkutatásban is jelentőséggel bíró kőzetek képződését vizsgálta Silye Lóránd geológus, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Geológiai Intézete magyar tagozatának oktatója, akinek munkáját elimeréssel tüntette ki a Román Akadémia.
Gheorghe Munteanu-Murgoci-díjjal tüntette ki a Román Akadémia földtudományi osztálya dr. Silye Lóránd geológust, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Geológiai Intézete magyar tagozatának oktatóját munkájáért, amely behatóan elemzi az egyes, a földgázkutatásban is jelentőséggel bíró dél-erdélyi üledékes kőzettestek képződési körülményeit a parányőslények segítségével. Továbbá az első átfogó őslénytani leírása az Erdélyi-medence déli részén előforduló szarmata (kb. 12 millió éves) fosszilis likacsoshéjúaknak (foraminiferák).
„Nagyon meglepődtem, amikor értesültem arról, hogy a munkám elismerésben részesül. Ezen a szakterületen nem osztanak ki sok kitüntetést, a BBTE minden évben kihirdeti a Kiválóság az Oktatásban és Kiválóság a Kutatásban díjakat, illetve a Román Akadémia értékeli a kutatásainkat. Szerintem ez elég jelentős dolog, hogy az Akadémia felfigyelt egy erdélyi magyar munkájára” – mondta el a Krónika megkeresésére Silye Lóránd egyetemi adjunktus.
Hozzátette, rajta kívül Bende Attila fizikust, a fizikai kutatóintézet munkatársát is díjazzák. „Bár a tanulmány csak 2015-ben jelent meg kötet formájában, a kutatást már 2010-ben befejeztem.
Egy háromfős csapattal bejártuk Dél-Erdélyt – Szeben megyét, Brassó megye nagy részét, Fehér megye egy részét, még Hargita megyében is jártunk. Minden faluban megálltunk, és ahol észrevettük, hogy a kőzetek a felszínen vannak, onnan mintát vettünk, amelyet laboratóriumban feldolgoztunk” – részletezte a geológus.
Hozzátette, ezzel párhuzamosan zajlott egy másik földtani kutatás Krézsek Csaba vezetésével, illetve a doktori dolgozatuk témavezetője, Sorin Filipescu is részt vett a feltárásban.
Silye Lóránd kifejtette, a kutatással azt tudták kideríteni, hogy egy adott földtörténeti időintervallumban milyen üledékek rakódtak le a mai Dél-erdélyi-medencében, és hogy ezeknek körülbelül milyen a kiterjedése. „Ezt gyakorlatilag paleográfiai rekonstrukciónak nevezném, ez volt az alaptéma, és ez onnan válik érdekessé, hogy ezeket az adatokat Krézsek Csaba vezetésével be tudtuk építeni egy cikkbe, amely arról szól, hogy hol vannak olyan homokkőrétegek, potenciális gáztárolók, ahova felgyűlhet a szénhidrogén (kizárólag metán). A különböző geofizikai méréseknek, kutatásoknak az eredményeit 2010-ben egy tanulmányban összesítettük” – fogalmazott a kutató.
A BBTE közleménye azt írta, Silye Lóránd alapkutatása jelentős adatokkal járult hozzá ahhoz, hogy Dél-Erdély földtani fejlődését részletesen feltérképezzék, és ezáltal új utakat nyissanak a dél-erdélyi szénhidrogén-kutatásban.
A Gheorghe Munteanu-Murgoci-díjjal a Román Akadémia földtudományi osztálya Románia vagy valamely romániai régió földtanát vizsgáló tudományos munkákat és kutatókat tünteti ki. Ebben az évben a 2015-ben megjelent tanulmányokat díjazták, a díjakat december 15-én adják át Bukarestben a Román Akadémia ünnepi ülésén.
Az őslénytani szempontból legfontosabb egysejtűek
A likacsoshéjú foraminiferák őslénytani és földtani szempontból a legfontosabb egysejtűek. Nevüket nyílásokkal (forámen) áttört vázukról kapták. A foraminiferafajokra általában jellemző, hogy állábaik elágazóak, fonálszerűek vagy hálózatosak, vázuk szilárd, kamrázott és perforált, többnyire kis méretűek, nemzedékváltakozással szaporodnak. A foraminiferafajok, akárcsak a többi gyökérlábúak, állábaik segítségével mozognak és táplálkoznak.
A mai leggyakoribb foraminiferák váza nemcsak a fizikai és kémiai hatásoktól védi az állatot, hanem melegházszerepe is van. Sok foraminifera ugyanis moszatokkal él együtt, és az üvegszerűen átlátszó falon keresztülhatoló fény megkönnyíti a moszat számára az asszimilációt. A foraminiferák általában mikroszkópos kicsinységűek. A legkisebbek átmérője mindössze 0,02 mm. Vannak köztük szabad szemmel könnyen felismerhető nagy foraminiferák is, ezek átmérője elérheti a 110 mm-t. Feltűnő a foraminiferák alakgazdagsága is. Eddig több mint 50 000 foraminiferafajt írtak le. Bede Laura / Krónika (Kolozsvár)

Interjú Borboly Csaba megyetanácselnökkel
Sok kár megelőzhető lett volna
A román vízügyi és erdészeti minisztérium 2016-ban 1700 nagyragadozó – 552 barnamedve, 657 farkas, 482 vadmacska – kilövését akarta engedélyezni Romániában. A zöldszervezetek, állatvédők tiltakozásba fogtak, aláírást gyűjtöttek a nagyvadak védelmében.
A kilövési kvótát minden évben a brassói egyetem erdészeti karának a tanulmánya alapján hagyják jóvá. A román akadémia negatívan véleményezte a védett állatfajok kilövésére vonatkozó rendeletet. A Brassói Táblabíróság ügyészsége is vizsgálatot indított a kilövési kvóták megállapítása miatt. Cristiana Pascal-Palmer (volt) környezetvédelmi miniszter pedig visszavonta a kilövésre való rendeletet. A populáció szabályozás céljával történő medvevadászat letiltása nagy felháborodást keltett a vadásztársaságok körében. Heves vita alakult ki a vadászok és természet-, környezetvédők között. Miközben a jelenlegi helyzetnek az első számú kárvallottai az állattartók, a mezőgazdasági területeket művelők.
2017-ben Grațiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter intervenciós kvótát engedélyez medvék és farkasok kilövésére. Azonban ezzel sem a vadásztársaságok sem a környezetvédők nincsenek megelégedve. Közben a községek, települések vezetői is igen érintetté váltak a témában, mert egyre gyakrabban és egyre többször a faluban, lakott övezetben jelennek meg medvék, és nem csak anyagi károkat okoznak, hanem emberek életét is veszélyeztetik. Félelemben, rettegésben tartva az ott élőket, akik egyértelműen az előjáróktól várják a megoldást.
A medve köztémává vált, megosztja a társadalmat, heves indulatokat vált ki emberekből, a nagy vitában egyre többen az országvezetésre, a politikusokra mutogatnak, hogy ők kellene tegyenek valamit, kezükben van a döntés, náluk van a megoldás…
Borboly Csabát, Hargita Megye Tanácsának elnökét, az Európai Unió Régiók Bizottságának a témában felelős raportőrét kerestük meg, és a medvetémáról, a kialakult helyzetről, a fejleményekről, eredményekről és a hogyan továbbról beszélgettünk.
– Mikor volt az a pont, amikor rájött, hogy a medvekérdéssel foglalkoznia kell?
– 2008 áprilisában, az akkori közvetlen megyetanácselnöki tisztségért folyó választási kampányban szembesültem először a kérdéssel. Akkor gyalogosan végigjártam a megye minden települését, és azon belül is a fontosabb utcákat, és az emberekkel szóba álltam. Napi 1–2 községre volt elég az idő. Kőrispatakon szörnyedtem el a legjobban, és Siménfalván, ahol számos gazda arról panaszkodott, hogy a vadkárok miatt visszaszorultak a kis kertjeikbe, és felhagyták a termelést. Megválasztásomat követően már 2009-ben létrehoztunk egy megyei, a vadkárokkal foglalkozó munkacsoportot, és elkezdtünk közösen megoldásokat keresni. Az évek során egyre több ismeretre tettünk szert, egyre részletesebben láttuk a kérdést, ezért hatékonyan tudtunk segíteni olyan kérdésekben, mint a kárfelvétel, de szerveztünk tájékoztató kampányokat, jogszabály-módosítást nyújtottunk be a villanypásztor telepítésére vonatkozóan, miközben folyamatosan kértük a központi kormányzattól a hosszú távú intézkedések bevezetését, mert főleg a medvék esetében látszott, hogy évről évre komolyabb, súlyosabb lesz a helyzet. S ahogy a helyzet súlyossága nőtt, úgy lettünk egyre hangosabbak. Nem az volt a célunk, hogy a medvevadászatnak alapot adjuk, hanem az, hogy Bukarest ne tudja szőnyeg alá seperni a medvekérdést, és a szokásos bukaresti látszat és akkut problémakezelés helyett, hosszú távú, fenntartható megoldásról beszéljünk, s ezt a célunk elértük. Annak ellenére, hogy legtöbbször én kerültem előtérbe a sajtóban, egy nagyon jó csapattal dolgoztam együtt, itt gondolok a megyei tanácsnál lévő 5 munkatársamra, az önkéntesen jelentkező, segítő félszáz bedolgozóra, vagy a Szent István Egyetem vadgazdálkodási tanszékére.
– Miért vált társadalmi kérdéssé a medvegond? Miért nem maradt meg vadgazdálkodás szinten?
– Mert ez Románia. Bukarestben rászoktak arra, hogy cirkusszal lehet a nagyobb bajokat elkendőzni. Így a 2016-os „szakértő” kormány minisztere felkorbácsolta az indulatokat e téren, majd amint azt utólag is elismerték a minisztérium munkatársai, hozott egy érzelmi döntést. Ez az érzelmi döntés lehet jót tett az akkori kormányfő politikai karrierjének, viszont a székely falvak lakóinak csak kárt hozott, és nem csak, mert ugyanilyen helyzet áll fenn Brassó, Szeben, Prahova megyékben is. Ennek köszönhetően lett a medvekérdésből szakmai vita helyett társadalmi vita. Ennek legnagyobb hátránya, hogy a szakmai érvek helyett a kérdés érzelmi megközelítése kapott inkább teret. Erre rájött az is, hogy egyre inkább kezdett látszani, hogy több 10 millió euró uniós finanszírozást hívtak le Romániában szervezetek és központi állami szervek, különféle tanulmányok, elemzések, tervek készítésére, a nagyvadak ügyére is, de azoknak eredménye újabb vitákhoz vezetett, s a legfontosabb, hogy a sok kutatás során a helyi közösségek véleménye és a helyi valóság mellőzve lett. A lehívott források elég tekintélyes részét kommunikációra költhető összegek képezték, és egy egyenlőtlen harc kezdődött a médiában, ahol a gazdák, földtulajdonosok, vadgazdák már nem rúgtak labdába. Tehát, látni kell, hogy komoly erőforrás áll a status-quo-t megtartani akarók rendelkezésére, hisz a The Guardianig eljutottak, hamis állításokat közölve, így próbálva megakadályozni egy általam készített uniós dokumentum elfogadását a Régiók Bizottságában.
– Mikor volt az első medvével való találkozása?
– Gyerekkoromban, talán 7-es lehettem, édesapám állatorvos, így mindig elkísértem őt, nyáron sokszor jártunk ki az esztenákra. Életem legszebb pillanatai közé tartoznak ezek az élmények, a juhfürdetéstől a frissen készült orda, sajt vagy zsendice kóstolásáig és a természetben való csatangolásokig. Az egyik csomafalvi juhnyáj a parajdi részen legelt, odamentünk, a román pásztor fiával játszottunk az erdőben, amíg a kezelések tartottak, és egyszer előttünk kb. 5–6 méterrel kiszökött egy medve, és ment le a patak felé. Elég nagy ijedtség lett úrrá rajtunk, ma persze mosolygok a történteken, de akkor megtanultam, mit jelent az, hogy a medve nem játék.
– Térjünk vissza a jelenbe, hogyan látja a medvekérdést, hogyan tovább?
– Kell hinnünk abban, hogy a helyzetet lehet okosan rendezni. A medve is egy érték, és az is kell maradjon. El kell érnünk, hogy ne közellenség legyen. Több szinten folyik a munka, a megyében, Bukarestben és Brüsszelben. Ezekről órákat lehet beszélni, de megpróbálom röviden összefoglalni a követett célokat, a felsorolás nem tükröz semmilyen fontossági sorrendet:
1. Megelőzésre kell összpontosítani, hiszen a beavatkozás, azaz – ahogy többen ismerik – az intervenció, csak pillanatnyi megoldás, amely a jelenlegi helyzetet is csak részben kezeli. Megelőzés nélkül újabb és újabb esetek lesznek.
2. Sajnálom, hogy a vadásztársaságok szinte egy hónapig nem hitték el, hogy megszületett az intervenciós rendelet, és kell vele élni a veszélyes egyedek ügyében, így sok helyen sok kár, akár ember elleni támadás is megelőzhető lett volna az ősz folyamán. De persze a minisztériumot továbbra is számon kell kérjük, mert nem mennek a dolgok, csak vontatottan és médiacirkuszok árán.
3. Rendbe kell tenni a jogszabályokat, itt már sok javaslatunk volt, és ezeket újra és újra benyújtjuk. Az, hogy novemberben a szenátus környezetvédelmi bizottsága egy nyílt vitát szervezett a témában, az annak köszönhető, hogy nem hagytuk magunk ígéretekkel elhallgattatni, és olyan intézmények kapcsolódtak be a vitába, amelyek egy éve még nem tartották érdemesnek a témát napirendre tűzni. De ugyanakkor benyújtottunk egy petíciót a nép ügyvédjéhez, hogy vizsgálják meg, hogy hány intézmény és döntéshozó testület nem végzi a dolgát, hiszen az emberi élet és a testi épség semmibe vételét nem lehet elnézni.
4. Brüsszelben sikerült letisztázni, hogy „nem Brüsszel a hibás”, Brüsszel nem tiltott meg semmit, csak a bukaresti kormány környezetvédelmi minisztériuma nem teszi a dolgát. Ezt fontos tudni! Ellenben Brüsszeltől várják a pénzt a megelőzésre, hiszen ha itt van Európa medvepopulációjának kétharmada, s nekünk kötelességünk erre vigyázni, akkor a kötelezettségből származó költségeket kompenzálni kell. Ezzel Brüsszel egyet is ért, de megfelelő menedzsment és terv nélkül nem fogja biztosítani a forrásokat, és ez a román kormány legnagyobb hiányossága, s ezt akarják eltakarni a „Brüsszel megtiltotta” típusú mondatokkal.
5. A mezőgazdasági minisztériumnál ki kell harcoljuk, hogy indítsák el a Natura 2000-es kompenzációra vonatkozó intézkedést, hiszen Románia szinte az egyetlen ország az Unióban, amely nem hívja le a hektáronként 200–500 eurót jelentő uniós forrást. Egyszerű számítással, egy kétezer hektáros közbirtokossági terület esetében, ami beleesik egy Natura 2000-es övezetbe, csak kétszáz euróval számolva is négyszázezer euró kompenzációt jelentene, amely mellett már megérné a medvét akár „mézzel is etetni” odafent a saját élőhelyén, hogy ne a könnyű táplálékszerzés miatt szokjon rá a kertjeinkre, házainkra, állatainkra.
6. Szemléletváltásra van szükség a vadásztársaságoknál is, összefüggésben a Natura 2000-es területek kompenzációjával, s el kell jutni arra a szintre, hogy egy-egy nagyvad kilövése a bevételek csak kisebbik szeletét képezze. Szerintem az itteni vadásztársulásnak sem felel meg, hogy egy itteni vadász, aki minimálbéren van alkalmazva, „kiszolgálja” és napokon keresztül szinte szolgaként kísérgeti a nyugati „pénzes” kollégáját, míg az elejti az úgymond újratermelődő vadat. Nem vagyok vadász, de a logika erre enged következtetni.
Örvendek és fontosnak tartom, hogy itt van a Szent István Egyetem, ahol vadgazdamérnöki mesteri oktatást is biztosítanak, emellett elindult a beszélgetés, közös pontok keresése a természetvédők és a Natura 2000-es övezetek kezelőivel, tehát sokrétű tevékenységet kell folytatni az egyensúly megteremtése céljából. Persze, a központi kormányzat megfelelő tevékenysége nélkül csak kis eredményeket érhetünk el, de a július 5-ei tüntetés előtti napon is sokan azt mondták, értelmetlen Bukarestbe menni. Én hittem abban, ha valamit akarunk, akkor azt meg kell próbáljuk. És nekünk volt igazunk. Külön köszönöm Tamás Sándor és Péter Ferenc kollégáimnak is, valamint az RMDSZ parlamenti képviseletének, megmutattuk, hogy van összefogás, hogy együtt egy erőt képezünk. S ha akkor sikerült elérni közös céljainkat, akkor máskor is fog, én hiszek ebben az együttműködésben.
– Mit tart az eddigi eredmények közül a legfontosabbnak?
– A legfontosabb eredmény, hogy sikerült megakadályozni azt, hogy legalább a döntéshozó fórumok szintjén ne az érzelmi érvek legyenek hangsúlyban. A másik jelentős eredmény, hogy a minisztérium megértette a menedzsment terv lényegét, már ha másért nem is, csak azért, hogy ne legyen a média kereszttüzében, s ha tartják ígéretük, akkor a hetekben közvitára bocsátják a menedzsment tervet. De ez már legyen a jövő, most már advent van. Ismételten megköszönöm mindenkinek a támogatását, jó szavát, amit az idei évben felénk tolmácsolt, kívánok a Székely Hírmondó olvasóinak áldott karácsonyi ünnepeket, és az új évben mindenkit áldás, öröm és egészség kísérjen! Kelemen László / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Láthatóvá tennék a Barcaságot: kitörnének Brassó árnyékából a környékbeli csángó települések
Értékeik és hagyományaik erőteljes népszerűsítésével kitörnének Brassó árnyékából a barcasági csángók. A tíz vidéki település magyarsága rájött, hogy a térség népszerűsítése nélkül még a szomszédos székelyföldiek sem igazán tudnak sokat róluk.
Brassó megyéről mindenekelőtt egy kiadós séta jut eszünkbe a Cenk alatti városban a kihagyhatatlan Fekete templom felkeresésével, sízés és levegőzés Brassópojánán vagy Predealon, vár- és kastélylátogatás Törcsváron és Rozsnyón, esetleg ellátogatás az evangélikus erődtemplomokba Prázsmáron és Szászhermányon. Tagadhatatlan, hogy nagyjából így fest mind a hazai, mind a külföldi látogatók kötelező turisztikai programja. A tíz barcasági csángó falut jóformán sem az erdélyi, sem a magyarországi vendégek nem fedezték fel maguknak. Legalábbis egyelőre. Ezen próbál változtatni a Barcasági Csángó Alapítvány, amely a múlt héten indította útján a világhálón www.terrabarcensis.ro régiónépszerűsítő honlapját.
Nem egyszerű feladat kimozdulni a holtpontról – látja be a civil szervezet alelnöke, Hlavathy Zsuzsánna, aki elmondása szerint gyakran szembesült azzal, hogy az anyaországban jóformán nem is hallottak a barcasági csángókról.
„Tudnak a gyimesiekről, a moldvaiakról, de rólunk nem. Sajnos az erdélyi magyarság körében sem vagyunk túl ismertek, a térségbe érkező látogatók rendszerint elkerülik a Barcaság tíz csángó faluját. Pedig abból négy éppen Brassó tövében fekszik” – számol be tapasztalatairól az alapítvány programfelelőse. Szerinte nincs is miért csodálkozni a fura helyzeten mindaddig, amíg léteznek olyan brassói magyar kulturális programok, melyeken több négyfalusit látni, mint helybélit. Fordított esetben viszont nem mondható el ugyanez a brassóiakról. „Tisztelet a kivételnek, de a brassóiak általában mellőzik Négyfalut, mert oda »ki kell menni«, ahogy mondogatni szokták” – mutat rá a csángó vezető.
Amikor hátránnyá válik Brassó közelsége
Brassó közelsége számtalan tagadhatatlan előnnyel jár – látják be a nagyvárossal összenőtt Négyfalu lakói. Ugyanakkor bizonyos hátrányt is jelent. Hlavathy Zsuzsánna szerint Brassó „skizofrén helyzetbe taszítja” a valamikor csángó többségű kistérséget. „A maga négy falujával és harmincezer lakójával Négyfalu odajutott, hogy nem is falu, de nem is város. A hagyományai, népszokásai már szinte teljes egészében kihaltak, de Brassó mellett mégsem fejlődhetett annyira, mint egy egészséges város. Ráadásul az iparosítással járó elrománosítási hullám is komoly változást okozott” – állítja az alelnök.
Míg valamikor csak a juhtenyésztéssel foglalkozó mokányok képezték az egybenőtt négy csángó falu, Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu és Hosszúfalu románságát, az etnikai arányok olyannyira átfordultak, hogy a magyarság számaránya alig haladja meg a húsz százalékot.
A Kolozsváron töltött hosszú évek után szülőfalujába visszatérő Hlavathy Zsuzsánna úgy véli, a környék másik három csángó faluja, Tatrang, Zajzon és Pürkerec éppen a néhány kilométeres távolságnak köszönhetően maradt meg nagyjából ugyanannak, ami az évszázadok során volt.
Épülő térségmárka
A térség ismertetése érdekében a megyei önkormányzatnál sikeresen pályázó civilek előbb logórajzolásra hirdettek versenyt, melyet egy négyfalusi fiatal képzőművész, Sipos Gaudi Tünde nyert. Munkája alapján a Barcaság jelképe a nap, mely mind a tíz csángó falunak a közös szimbóluma.
Az égitest ma is fellelhető a régió számos régi házának ormózatán. Második lépésként egy, a kulturális-szellemi örökséget népszerűsítő weboldalt elkészítését vállalták. A gondosan és ötletesen szerkesztett, december 9. óta elérhető honlap egyelőre három nyelven – magyarul, románul és angolul – „tud”, de a közeljövőben németül is fogja tájékoztatni látogatóit. Következik a tevékenységek és programok szervezése, valamint a turisztikai kínálatok összeállítása.
Az 50-es évektől Szecseleváros néven is ismert Négyfalu jól áll a befogadóképességgel, a vízen túli további három településen, Tatrangon, Zajzonban és Pürkerecen csak az utóbbiban sikerült életben tartani a falusi turizmust. A valamivel távolabb fekvő települések, Apáca, Krizba és Barcaújfalu nemigen tudnak vendégül látni nagyobb számú turistacsoportokat. Éppen ezért egyelőre, a kisebb csoportos vendéglátásra alapoznának.
A faluturizmust az engedélyeztetések kálváriája fojtja meg.
A jelenlegi jogszabály szerint a vendég nem veheti ki magának reggelire a tyúk alól a tojást, és nem ihat abból a tejből, melyet a szeme láttára megfejt tehén adott. Ennek ellenére a Barcaságnak Brassó árnyékában, egyetlen esélye van a kitörésre és a megélhetésre: hogy a népi hagyományokra építsen” – véli Hlavathy.
„Másfajta turizmust” szeretnének meghonosítani
A programmenedzser azt is tudja, hogy a megfakult népi hagyományaival és aránylag gyenge elszállásolási lehetőségeivel a Barcaság miként veheti fel a versenyt a megye sokkal népszerűbb turisztikai régióival: mindenekelőtt a helyi románok és szászok, illetve az általuk képviselt örökség bevonásával.
Hlavathy Zsuzsánna szerint nem szabad megfeledkezni arról, hogy a környéken van tizenhárom szász falu is, és ezek közül szinte mindenikben van egy-egy erődtemplom. „A turizmus ma már nem arról szól, mint húsz évvel ezelőtt. A látogatónak nem elég egy szép szoba, melynek ablakából szép kilátás tárul a vendég elé. Aktivitásra van szüksége, lehetőleg olyanra, amit csak itt talál meg” – mondja Barcasági Csángó Alapítvány alelnöke, majd sorolásba kezd.
Aki a kézművességre kíváncsi, ellátogathat a szövőasszonyokhoz, a bútorfestőkhöz vagy a fafaragókhoz. Aki néptáncot szeretne látni Négyfaluban, december folyamán a borica nevű hagyománnyal ismerkedhet meg, ekkor legény- és férficsoportok járják az összenőtt falvak utcáit. Februárban az apácai farsangtemetésre ajánlatos ellátogatni, húsvétkor pedig a tatárjárás óta hagyományos kakaslövést érdemes megtekinteni. A helyiek igyekeznek minden programhoz idegenvezetőt is biztosítani.
A felhozatal iránt már az országos turisztikai vásáron is nagy érdeklődés mutatkozott, ahol a Barcaság első ízben lehetett jelen önálló standdal. „Olyan látogatók keresték fel standunkat, akik hangsúlyozták, ők nem Brassópojánára, nem Predealra, nem a törcsvári kastélyhoz szeretnének kirándulni, hiszen ott már jártak, hanem egy egészen más típusú, emberközeli vendéglátásra vágynak. Kiderült, hogy valami ilyesmire gondoltak, tematikus turizmusra, amit mi ajánlunk” – állítja Hlavathy Zsuzsánna. Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)