Lakókat keresnek a négyfalusi kollégiumba. Az épület a Barcasági Csángó Alapítvány tulajdona, huszonöt évig azonban diákszállóként működtetné a Bácsfalusi Evangélikus Egyházközség. A Barcasági Csángó Alapítványt a rendszerváltozás után alapították Hétfaluban azzal a céllal, hogy a vidék csángósága körében elősegítse a főként kulturális és oktatási összefogást. Az alapítvány nemcsak a barcasági csángó falvak magyar oktatási intézményeivel tervezett együttműködést, hanem a Négyfaluban működő magyar tannyelvű Zajzoni Rab István Középiskolával is. Az alapítvány által megvásárolt ingatlannak, a Csángó Háznak a helyi oktatási intézmény kollégiumaként kellett volna működnie. A középiskolával azonban nem alakult ki partnerségi viszony. Simon András, az alapítvány kezdeményezője, bácsfalusi evangélikus presbiter elmondotta: az ingatlant, az Illyés Alapítvány támogatásával vásárolta meg a 90-es években a Barcasági Csángó Alapítvány. Az épület rossz állapota miatt a tatarozás tetemes összeget igényelt, s emiatt lassan haladtak a munkálatok. A Bácsfalusi Evangélikus Egyházközség főként egyházi támogatásokból felújította az épületet és 2005 január elsejétől huszonöt évre átvette az alapítványtól a működtetési jogot. A Csángó Házat mára kilencven százalékban felújították. Most azonban benépesítése okoz gondot. A 46 férőhelyes bentlakásban jelenleg négy diák lakik. Az egyházközség nevelőt is alkalmazott, Nagy János nyugalmazott tanár személyében. A működtetők abban reménykednek, hogy minél több, más vidékről származó, Négyfaluban és Brassóban tanuló középiskolás és egyetemista ide jön lakni, s az általuk fizetett bérből legalább az épület költségeit fedezni tudják. Tóth-Pál Dávid bácsfalusi evangélikus lelkész, a Barcasági Csángó Alapítvány kuratóriumának elnöke szerint a lakhatási körülmények igen vonzóak. „Négyfalu és Brassó mára már annyira összenőtt, hogy nem jelent különösebb problémát Brassóból ide kijutni, a busz pedig igen gyakran jár” – mondotta a lelkész. /Bartha Réka: Négyfalusi Csángó Ház ajtaja. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 25./

Az elmúlt év október 10–12-e között avatták fel Nagyszebenben a Friedrich Teutsch Kulturális és Párbeszéd Központot (Centrul de Cultura si Dialog „Friedrich Teutsch”), valamint a Romániai Ágostai Hitvallású Szász-Evangélikus Egyház Központi Levéltárát. Ezt az ünnepséget Erdélyi levéltárak, mint a történeti kutatás modern forrásai című szimpóziummal kötötték egybe. A rendezvényen sok külföldi és hazai szakember vett részt. A szimpózium első estéjén, október 10-én sor került a Romániai Egyházi Levéltárosok Egyesületének (RELTE) megalapítására. Közel egy évbe telt az egyesület bejegyzése, most léptek a nyilvánosság elé, miután 2005. október 20-án megtartották első rendes közgyűlésüket. A Romániai Egyházi Levéltárosok Egyesülete az ökumenizmus jegyében keresi annak a lehetőségét, hogy az állami levéltári fiókokhoz hasonlóan, az egyházi levéltárak is nyilvánosak és hozzáférhetőek legyenek. A 2005. június 10-én bejegyzett egyesület alapszabálya értelmében elősegítik a különböző egyházak levéltárak fenntartói és munkatársai közötti kapcsolattartást. Kapcsolatot létesítenek a Román Országos Levéltárral, valamint a megyei levéltárakkal, a Romániai Levéltárosok Egyesületével. Azon munkálkodnak, hogy az egyházi levéltárak az országos vagy a megyei állami levéltárakkal szellemi és gazdasági jogegyenlőséget élvezzenek. A RELTE alapító tagjai: Bernád Rita Magdolna, levéltáros, Gyulafehérvár – Érseki és Főkáptalani Levéltár, Emődi András Gábor, levéltáros, Nagyvárad – Római Katolikus Egyházmegyei Levéltár, Fazakas Márta, levéltáros, Nagyvárad – Királyhágómelléki Református Egyházkerületi Levéltár, Molnár Bodrogi Lehel, levéltár, Kolozsvár – Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltára, Sindilariu Thomas, levéltáros, Brassó – Ágostai Hitvallású Szász-Evangélikus Egyházközség Levél és Könyvtára, Dr. Sipos Gábor, levéltáros, Kolozsvár – Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltára, Dr. Theilemann Wolfram, levéltáros, Nagyszeben – „Friedrich Teutsch” Kulturális és Párbeszéd Központ, Központi Levéltár, Vlaicu Monica, levéltáros, Nagyszeben – „Friedrich Teusch” Kulturális és Párbeszéd Központ, Központi Levéltár, Várady Lajos, levéltáros, Szatmárnémeti – Szatmári Püspöki és Káptalani Levéltár. Az egyesület választmánya: elnök: Molnár Bodrogi Lehel; titkár: Sindilariu Thomas. Az Egyesület székhelye: az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltára, Kolozsváron, az Unitárius Püspökség keretében. /Megalakult a Romániai Egyházi Levéltárosok Egyesülete (RELTE). = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./

Hét kötelezően privatizálandó vállalatot koloncként cipeltek magukkal a román hatóságok a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalások során, ezek továbbra is egyre súlyosabb gondként nehezednek a kormányra. A szocializmusban közel hatezer embert foglalkoztató, most egyfajta privatizációs hajrához közeledő két brassói mamutgyár esete mégsem nevezhető példaértékűnek. A romániai privatizációs folyamat nem kínál egyebet nyomasztó, gyanakvásoktól és pénzmosásoktól terhes precedenseknél. /Csinta Samu: Szép új világ. = Krónika (Kolozsvár), nov. 9./

Tizennyolc esztendővel ezelőtt, 1987. november 15-én volt Brassóban az első Ceausescu- és kommunistarezsim-ellenes munkásfelkelés. Ma erre emlékeznek Brassóban. Az államvédelem, a szeku pillanatok alatt leverte a megmozdulást, résztvevőit szétszórta az országban, börtönökbe vetette vagy kényszermunkára kötelezte. /Az első kommunistarendszer-ellenes lázadás évfordulója (1987. november 15.). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 15./

A megdönthetetlennek hitt Ceausescu-diktatúra 22. évében, 1987. november 15-én a brassói traktorgyár és a nehézgépgyár munkásai az utcára vonultak, és emberibb életkörülményeket követeltek. A tüntetést hamar szétverték, sok embert letartóztattak. A napilapok holmi részeg csavargók utcai csetepatéjáról írtak. Ebben az időben az életszínvonal rohamosan esett, bevezették a jegyrendszert. Román értelmiségiek – mint Doina Cornea – ekkor kezdték el nyilvánosan megkérdőjelezni a rendszer működőképességét, és próbáltak párbeszédet kezdeményezni a párttal – eredménytelenül. Az előző években /1982-ben/ indult erdélyi magyarok irodalom egyedülálló kezdeményezése, az Ellenpontok szamizdat lap. 1987. november 15-én választások voltak országszerte. Brassóban november 14-én, a Tractorul és a Steagul Rosu vállalatok vezetősége bejelentette, hogy a gyárakban dolgozó több ezer munkás bérét 30 százalékkal csökkenteni fogják. A november 15-i hajnali váltás megérkezésekor az éjszakai váltás nem ment azonnal haza, illetve szavazni, hanem megvárták kollégáikat, hogy megtanácskozzák velük a fizetéscsökkentés hírét. A munkások nem vették fel a munkát. A részlegvezető kiabálva utasította az embereket a munkára, Zsil-völgyi deportálással fenyegetve meg őket. A hangulat egyre feszültebb lett. A helyszínre érkező igazgató ugyancsak ordítozott. Ma már nehéz pontosan kideríteni, mi is történt az üzemben. A szemtanúk visszaemlékezései ellentmondásosak. Többen azt állítják, hogy tettlegességre került sor, több munkás ütlegelni kezdte a magából kikelt igazgatót. Mások úgy emlékeznek, hogy az igazgató és a jelen levő vezetők elmenekültek. Az udvarra vonultak az emberek, az egyik munkás vissza akart szaladni a műhelycsarnokba, egy ottfelejtett táska után. Meglepve kellett tapasztalnia, hogy az ajtókat behegesztették. Utólag kiderült, a műhelycsarnok tőszomszédságában volt az a terem, amelyikben a gyár munkásőrségének fegyverei voltak. Az egyik elmélet szerint ezeknek a fegyvereknek a megszerzését kellett megakadályozni. A munkások a többi részleg munkásait bevárva kivonultak az utcára. A csoport több mint 2000-re duzzadt. A tiltakozó tömeg – amelybe már vegyültek szép számmal járókelők és gyerekek is – elkezdte énekelni a betiltott Desteapta-te romane című nemzeti dalt, majd kiabálni kezdtek: Le a kommunizmussal, le Ceausescuval! Az ehhez hasonló skandálások végig hallatszottak a megmozdulás egész idején: Tolvaj Ceausescu! Adj enni a gyermekeinknek! Tolvajok, tolvajok! Le! Le! A skandáló tömeg a polgármesteri hivatal előtt megállva, körbevette az épületet. A sokaság rövid ideig tanácstalanul állt a hivatal előtt, majd miután egy ismeretlen férfi belülről kinyitotta a hivatal kapuját, az emberek betódultak a hivatal udvarára. A tüntetőkből kivált egy nagyobb csoport, és a polgármesteri hivatal szomszédságában álló megyei pártszékházba nyomult. Valaki festékkel a pártszékház falára festette: Le Ceausescuval! Hazaáruló! A két középület „megszállása” déli 13 óra körül történt. Akik ekkor leváltak a tüntető tömegből, és haza akartak menni, meglepve tapasztalták, hogy a környező utcákban pajzsos rendőrök és páncélozott járművek sorakoztak fel. A két központi épületbe tóduló tömeg viszont erről nem tudott. Szemtanúk beszámolója szerint a pártszékház dísztermében éppen a választásokra Brassóba utazó pártküldöttek megvendégelésére hatalmas ünnepi asztal volt terítve, csupa olyan dolgokkal, amelyek akkor elérhetetlen luxusnak számítottak: sajt, banán, narancs, pepsi, üdítők, friss kenyér. A látvány dühöt és agressziót váltott ki a tömegből. A jelen levő gyerekek a pepsis üvegeket felmarkolva rohantak ki az utcára. A látványtól feldühödött tömeg megrohanta a polgármesteri hivatalt és a pártszékházat, és mindent, ami a kezük ügyébe esett, kidobáltak az ablakokon. Több szobában is az összedobált papírokat meggyújtották, több szoba kiégett, de a tűz nem terjedt tovább. A két épületen egyetlen ép ablak sem maradt. A pártszékház falára kiakasztott, jó négy méter magas Ceausescu-portrét ledobták és széttaposták. A jelenetet hangos éljenzés kísérte. Mintha csak ez lett volna a jel, a teret megrohanták a rendőrség speciális alakulatai. Hangosbemondón távozásra szólították fel a tömeget: „Haladjanak elvtársak! Menjenek a dolgukra!” A tömeg több-kisebb csoportra szakadt, az egyik csoport megpróbált felborítani egy páncélozott járművet. Délután 16 órára a teret teljesen kiürítették, csak kormos és szakadt papírokat sodort a szél. Beszámolók szerint Brassó központja két napig kísértetvárosra emlékeztetett. A 15-ét követő napon a kiégett ablakokon és a néma csenden kívül semmi nem emlékeztetett az eseményekre. A munkások felvették a munkát. A következő napokon több száz embert tartóztattak le. Minden letartóztatás alapja fényképfelvétel volt. A legelső gyülekezéstől a tüntetés szétveréséig több ezer fénykép készült, minden lehető szögből. Az 1989-es forradalom több tucat brassói forradalmárt talált a börtönökben. /Visky István: A brassói munkások lázadása. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 18./

A felsőházban politikai nyilatkozatban emlékezett meg Németh Csaba Kovászna megyei szenátor arról, hogy hatvan esztendeje fogadták el Marosvásárhelyen a Magyar Népi Szövetség Százas Intézőbizottsága Nyilatkozatát. A párizsi békekonferenciára kiutazó román küldöttség előzetesen igyekezett olyan törvényeket elfogadni, amelyek érvként szolgálhatnak a tárgyalásokon. A szenátor három törvényre utalt a vonatkozó időszakból, amelyekben ez utóbbi politikai cél jogi kodifikációt nyert: a nemzetiségi minisztérium megszervezése, a nemzetiségi statútum kidolgozása, valamint az 1945/407-es törvény, amely a kolozsvári állami magyar egyetem megalakítására vonatkozott. A szövetséges hatalmak képviselői értékelték Románia nemzetiségi politikáját, legfőképpen az 1945/86-os törvényt, amely Nemzetiségi Statútumként ismert. A szenátor kiemelte: a román kormány 1945-ben megígérte, hogy Dél-Erdélyben 300 új magyar iskolát nyit meg; támogatja a kolozsvári állami magyar egyetemet, annak Marosvásárhelyen működő két – orvosi és gyógyszerészeti – fakultását; magyar nyelvű ipari oktatást indít be Brassó központtal; a román történelmet és földrajzot a magyar iskolákban anyanyelven fogják tanítani. A szenátor végül megkérdezte: ha ezelőtt 60 évvel a Nemzetiségi Statútum és más ilyen tárgyú törvények meg dokumentumok a román diplomácia ütőkártyáját képezték az ország területi integritásának helyreállításához, akkor a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezet miért veszélyeztetné ma az ország területi épségét? /B. K.: Régi ígéretek, elmaradt megvalósulás. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./

Brassóban november 17–20-a között tartották a XII. Bartalis János szavaló és énekmondó versenyt, amelyet a helyi Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület szervezett. A zsűri elnöke Banner Zoltán előadóművész, művészettörténész (Békéscsaba) volt, a zsűri tagja között szerepelt Bálint Ferenc tanár, a brassói tévé magyar adásának szerkesztője és Házy Bakó Eszter, ACSJKE elnöke. /XII. Bartalis János szavaló- és énekmondó verseny. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 23./

Az Állami Birtokok Ügynökségének tulajdonából kapja vissza földterületeit tizenegy brassói parókia, ugyanis a polgármesteri hivatal nem rendelkezik több földterülettel. A magyar parókiák közül a belvárosi katolikus, a Brassó-Bolonyai katolikus, valamint az evangélikus-lutheránus birtokába kerülnek vissza földterületek. Szakál András alprefektus elmondta: régóta húzódó ügy Brassóban az egyházi földterületek visszaszolgáltatása. /Bartha Réka: Tíz brassói egyházközség kapja vissza földjeit. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 29./

A Vályi Gyula Matematikai Társaság november 25–26-án Marosvásárhelyen rendezte meg a magyar középiskolások számára a XII. Vályi Gyula Emlékversenyt. (Vályi Gyula neves matematikatudós és professzor 150 éve született Marosvásárhelyen. A Református Kollégiumban tanult, majd Kolozsvárra költözött, ahol az egyetemen tanított és nevelt. A házsongárdi temetőben helyezték örök nyugalomra.) Az emlékversenyre 75 résztvevő gyűlt össze, Barótról, Bethlenből, Brassóból, Csíkszeredából, Kecskemétről, Kolozsvárról, Medgyesről, Nagyváradról, Szatmárnémetiből és Marosvásárhelyről. Mind a négy kolozsvári diák (valamennyien a Báthory Líceumból) díjazásban részesült. /Báthorys matematikai sikerek. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 30./

Mintegy hatvan fiatal jött el Sepsiszentgyörgyre, az evangélikus templomba, az ökumenikus ifjúsági találkozóra. A nyitó áhítatot Kis Zoltán brassói református segédlelkész tartotta. Márton József katolikus pap beszéde után Hankó Szilamér evangélikus ifjúsági lelkész mutatta be az evangélikus gyülekezetet. /(-): Ökumenikus ifjúsági találkozó Sepsiszentgyörgyön. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 3./

A Brassói Lapok, a Hargita Népe, a Háromszék és a Népújság munkatársai megtartották a Székelyföldi Lapok VII. Találkozóját. Ezek a megyénként magasan piacvezető lapok olyan kiadványok, amelyek képesek saját lábukon megállni. Függetlenségüket a maguk erejéből teremtik meg nap mint nap. A Csíkszépvízen – ezúttal Hargita Népe szervezésében – történt találkozón egyetértettek abban, hogy továbbra is össze kell fogniuk a lappiacon érvényesülő versenyt eltorzító elfogultságokkal szemben. /Mészely Réka: A Székelyföldi Lapok VII. Találkozója. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 8./

Összesen 65 milliárd lejt utalt ki a kormány erdélyi magyar iskolák támogatására. Az RMDSZ tájékoztatója szerint Kolozs megyében a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum, a kalotaszentkirályi iskola, a kőrösfői, az isztolnai, a kisfenesi általános iskola, a tordaszentlászlói és magyarfenesi általános iskola, illetve óvoda kezdeményezhet felújítási munkálatokat kormánytámogatás segítségével. /Kormánytámogatás a magyar iskoláknak. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./ Hargita megyében négy óvoda és tizenkét iskola, Kovászna megyében két óvoda és nyolc iskola részesül kormánytámogatásban. Hunyad megyében a Téglás Gábor Iskolacsoport, Maros megyében az erdőszentgyörgyi Szentgyörgy Általános Iskola, Brassóban az Áprily Lajos Kollégium, Szilágy megyében a szilágysomlyói Általános Iskola. Temes megyében a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum, az igazfalvi Általános iskola, a végvári Általános Iskola számára utalt ki pénzt a kormány. Bihar megye egy óvodával és három iskolával, Szatmár megye 15 iskolával, Kolozs megye pedig két óvodával és hét iskolával szerepel a kedvezményezettek listáján. A kisebbségi közösségek tagjai hamarosan anyanyelvüket is használhatják azon települések helyi intézményeiben, ahol számuk eléri, illetve meghaladja a 20 százalékot, ez a sürgősségi kormányrendelettel elfogadott és a prefektus intézményét szabályzó törvényben szerepel. Január 1-től a prefektusi intézményt politikamentesítik, ami azt jelenti, hogy a kormánybiztosok nem lehetnek párttagok. /Gujdár Gabriella: Újabb 14 millió vándorol a „magyar megyékhez”. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 15./

Az elmúlt bő tíz év alatt négy színházi lexikon látott napvilágot. 1994-ben az Akadémia kiadásában a vaskos, sok képpel illusztrált Magyar Színházművészeti Lexikon, amely a határon belüli és kívüli – élők és holtak – gyűjteménye köteteként kezelhető. A kimaradottak összegyűjtésére vállalkozott Enyedi Sándor színháztörténész – maga is erdélyi származású, 30 évvel ezelőtt települt át Magyarországra. Sepsiszentgyörgytől Izraelig, Kolozsvártól Amerikáig végigjárta és végigkutatta a hajdani és mai aktorok nyomait. 1999-ben meg is jelentette a Rivalda nélkül című lexikonját. Ugyanazon évben még egy kiadvány jelent meg, az Új Kortárs Magyar Színész Lexikon, de ez csak az anyaország területén élő színészeket vette számba. Most, 2005-ben ismét Enyedi Sándor lépett elő: Színészek, Színházak, Városok. A határon túli magyar színházművészet kislexikona /Balassi Kiadó, Budapest, Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2005/, de ez a kiadványa ezúttal mintha nem érné el a Rivalda nélkül színvonalát. Egyrészt, mert ez is hiányos, még az előző kötetbe felvett nevekből sokat kihagyott. A lexikon anyagának zömét operaénekesek teszik ki. Részletes tudósítást közöl a nyugat-európai és latin-amerikai magyar színjátszásról, de mintha a történelmi Magyarország elcsatolt területeire ezúttal nem figyelt volna kellőképpen. Az utóbbi 5–10 évben számos sikeres színész tűnt fel, de nevük és adataik nem szerepelnek a lexikonban. Pozitívum viszont az a több mint húsz város Romániából, Szlovákiából és Ukrajnából, melyeknek magyar színészetét meglehetős részletességgel adja közre a szerző. A legtöbb helyet Brassó múltbeli (1800–1940) magyar színészete kapta. /Kudelász Ildikó: Hézagpótló színházi lexikon. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 17./

Aradon a tavaly áprilisban megnyílt Takács Galéria első egyéni kiállítása – stílszerűen – Takács Mihály téli tematikájú festményeinek ad otthont. Aradi, segesvári, szebeni és brassói városrészletek, utcaképek, épületek, tájak láthatók a képeken. /(Kiss): Takács Mihály téli színei. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 21./

Fejér Ákos a céltudatosság és a törhetetlen akarat múlhatatlan példája. Hetvennégy esztendőt élt, s ebből legalább fél századot építéssel, építkezéssel töltött. Gyimesbükkön született 1928 szeptemberében. A csíkszeredai líceum elvégzése után a hányattatás évei következtek: Csíkszereda, Zsil-völgy, Brassó, újra Gyimes, majd Háromszék, ahol élete végéig teljesítette önként vállalt hivatását, a nevelést. 1953-ban lett Lisznyópatak igazgatótanítója, majd Mikóújfalu és Sepsiszentgyörgy következett. 1988-ban vonult nyugdíjba. Elvégezte a testnevelési tanárképzőt, s úgy lett alkotó mindenese a mikóújfalusi iskolának, hogy tanulóinak meg akarta mutatni a világot. Elsősorban a szülőföldet, aztán Európát, majd egy kicsit a keleti végeket is, ahová zágoni Mikes Kelemen és II. Rákóczi Ferenc került száműzetésbe. Kerékpározó diákjaival egyre messzebb merészkedett: a honi tájak után következett Magyarország, majd Szlovákia, Ausztria, Németország, Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Oroszország, Lengyelország és Törökország. Két kiadvány őrzi nevét és emlékét, számos közlemény, okirat, emléktábla mellet: Csak akarni kell. Fejér Ákos, 1928–2002. Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy, Benkő Levente előszavával. Fejér Ákos, Megnyitottam előttetek Európa kapuját. Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2005. /Magyari Lajos: Közöttünk éltek: Csak akarni kell. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 21./

Száz éve, 1905-ben temették el a Brassóban Koós Ferenc egykori bukaresti református lelkészt. Rá emlékezett 2005. december 10-én a Brassó-belvárosi Református Egyházközség. A református temetőben a hosszúfalusi diákok Bálint Ibolya tanárnő vezetésével megkoszorúzták a sírt, majd a belvárosi református templomban Kassay Géza lelkész szervezésében következett a megemlékező istentisztelet, melyet a Brassói Magyar Dalárda szereplése nyitott meg, Klára Mária karnagy vezetésével. Igét hirdetett Zsold Béla bukaresti lelkipásztor. Megemlékező beszédeket Koós Ferenc életéről és érdemeiről a következők tartottak: Bálint László esperes Brassó megyéből; Bántó István, a Bukaresti Művelődési Kör elnöke; Demény Lajos történész és Hochbauer Gyula tanár. Fellépett a Zajzoni Rab István Líceum furulyás csoportja és az Áprily Lajos Líceum /Brassó/ diákénekkara. Koós Ferenc 1828 körül született Magyarrégenben, ahol mellszobor hirdeti emlékét, a református templom kertjében. Közhuszárként részt vett az 1848-as szabadságharcban. A levert szabadságharc után Kossuth Lajos külföldre menekült híveiből emigrációs központok alakultak ki a nagyvilágban. Az egyik Bukarestben volt, ahol Koós Ferenc református lelkészként tevékenykedett. Lelkészi kinevezését Bukarestbe Bodola Sámuel püspöktől kapta, 1855-ben. Egy időben Koós Ferenc volt az egyetlen református lelkész Brassó és Konstantinápoly között. Ő hozta létre a bukaresti dalárdát, a magyarok olvasókörét és a Hunnia Magyar Kaszinót. Bukaresti tartózkodása alatt a havasalföldi szórványmagyarságot és a moldvai csángó-magyarságot is megkereste. Amikor 1869-ben osztrák nyomásra el kellett hagynia Bukarestet, Eötvös József miniszter Erdélybe nevezte ki tanfelügyelőnek, s a dévai tanítóképző igazgatójának, majd tanfelügyelő volt Máramarosszigeten, Besztercén, végül Brassóban. /Pitó Lajos, Brassó: Koós Ferencre emlékeztünk. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 13./

2005-ben volt tizenöt éves az erdélyi egyházi rádiómisszió. Adorján László lelkész a református műsorokat készítette hosszú időn át. Az első lépés a református rádiózás terén a Kolozsvári Rádióban történt, emlékezett a kezdetre. A rádió akkori vezetősége, élén Csép Sándorral, rendelkezésükre bocsátott heti két, akkor még 30-40 perc között mozgó adásidőt. 1992-től sikerült megfelelő stúdiót berendezniük, a svájci „Glaube in der 2 Welt” jóvoltából. Azután már ezzel a felszereléssel készültek a katolikus, evangélikus és unitárius félórák is. A stúdió 1996-ban költözött át a Bethlen Kata Diakóniai Központba. A hollandiai Emission Egyesület műsoridőt vásárolt a Kolozsvári Rádióban, Nagyváradon, és Marosvásárhelyen. Azóta Váradon és Vásárhelyen már külön csapat készíti az adásokat. Az utóbbi években Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen is rendszeresen megszólal az evangélium a helyi rádiókban. Nagy rá az igény. Brassóban is szeretnének református adásokat készíteni. Most karácsonykor volt hároméves a kolozsvári egyházi-közösségi rádió, az Agnus. Amikor 2002-ben megindult Kolozsváron az Agnus Rádió, az ortodox és a szabad egyházak már országos hálózattal rendelkeztek. Az Agnus Rádió úgy indult, hogy 1997-ben a bukaresti Audiovizuális Tanács felajánlotta az egyházi adók számára fenntartott kolozsvári frekvenciát. Azon akkor már napi 6 órát az evangéliumi egyházak szövetsége sugárzott. A történelmi egyházak képviselői megpályázták a fennmaradt 18 órát. Végül a frekvenciát három részre osztotta az Audiovizuális Tanács, 8 órát kapott mindegyik pályázó: az Evangélium Hangja (szabad egyházak), a Reménység Hangja (adventista egyház) és az Agnus Rádió. A misszió a cél, a másik cél a közösségépítés. Az Agnus Rádiót a megszűnés fenyegeti. Szeretnének egy internetes rádiót létrehozni. Megindult már az Erdélyben munkálkodó többi kis csapattal a tervezés, hogy a műsorokat egy közös honlapon tegyék elérhetővé mindenki számára. /Fábián Tibor: A keresztyénség nem templomba száműzött világ. Adorján László református lelkipásztor az erdélyi egyházi rádiómisszióról és a rádiós közösségépítésről. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 17./

Törvényi útvesztőkbe kényszeríti a brassói Nyugdíjpénztár és a Táblabíróság azokat a magyarokat, akik az 1940-es bécsi döntés folytán elszenvedett etnikai üldöztetésük miatt állami kárpótlást kérnek. Egyik vagy másik intézmény hiányosnak vagy egyenesen hamisnak nyilvánítja bizonyítékaikat. Az igénylőknek akár tíz órán keresztül kell várakozniuk a Táblabíróságon, amíg bebocsátást kapnak, hogy aztán elutasítsák kérésüket. Szép Károly brassói lakos édesapját a MÁV-ból CFR-ré váló vasúti társaságtól bocsátották el, s emiatt családjával együtt Marosvásárhelyre menekült. Szép Károly családja etnikai üldözöttségének bizonyítására két olyan tanút kért föl, akikkel annak idején együtt menekült el Brassóból. A Táblabíróságon kérését elutasították, mert szerintük nem diszkriminációról van szó: az érintett apja önként nézett más munka után. Az etnikai üldöztetés ténye nehezen bizonyítható. Nádudvary György jogász, elmondta, hogy egyre több kérvényt utasítanak vissza. Eddig százhúsz Brassó megyei magyar lakos kárpótlását tagadták meg olyan címen, hogy esetükben nem etnikai alapú megkülönböztetésről van szó. Nádudvary az RMDSZ megyei szervezetének elnökével, Kovács Attilával és ügyvezető elnökével Tóásó Áron Zoltánnal több ízben is fölkereste a Nyugdíjpénztár illetékeseit. Azok tagadták a diszkriminációt, sőt politikai nyomásgyakorlással vádolták az RMDSZ vezetőit. A 2000 novemberében hatályba lépett 189-es törvény az állami hatóságok által nemzeti hovatartozásuk miatt üldözött személyeket hivatott anyagi jóvátétel formájában kárpótolni. A törvény alkalmazási utasításai csupán 2002-ben léptek érvénybe – kárpótlásra jogosítja azokat, akik bizonyítani tudják, hogy 1940. szeptember 6. és 1945. március 6. között hátrányos bánásmódban volt részük. /Bartha Réka: Kitoloncoltak kálváriája a törvények labirintusában. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 19./

Az erdélyi magyar sajtótörténet ötven esztendejét mutatja be és osztályozza Fleisz János nagyváradi történész Az erdélyi magyar sajtó története, 1890-1940 című kötete, melynek bemutatóját január 21-én tartották Nagyváradon, a magyar kultúra ünnepe rendezvénysorozat keretében. Ez hiánypótló mű, mivel a magyar sajtó történetét csupán 1890-ig írták meg úgy, hogy az erdélyi sajtót is magában foglalja. A munka újdonsága, hogy párhuzamot von a községek, kisvárosok és nagyvárosok lapjaival, minőségi szempontból is. Így megtudhatjuk, hogy 1890-1918 között a legjobb minőségű sajtót Nagyváradon írták, Budapest után ez volt a második sajtóközpont. Bár a legtöbb lap Kolozsváron jelent meg, az itteni sajtó minőségi szempontból csak a harmadik helyen állt. A két világháború között Brassóban volt legenyhébb a cenzúra, így a partiumiak is a Brassói Lapokat olvasták. /Pap Melinda: Sajtó és történet Nagyváradon. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 23./

Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégium Irodalmi Kávéháza és a Fehér megyei RMDSZ égisze alatt működő Áprily-estek rendezésében Adamovits Sándor, a marosvásárhelyi Helikon-Kemény János Alapítvány elnöke előadásában számba vette azokat az Enyedről, sok esetben a kollégium falai közül indult írókat, költőket, irodalomkritikusokat, szerkesztőket, akik a kisebbségi sorsban, az 1926-ban indult Erdélyi Helikon szabad írói munkaközösség tagjai voltak. Az Erdélyi Helikon ötvenöt tagja közel egynegyedének élete valamilyen módon a Nagyenyedhez kapcsolódik A rendezvény második részében Demény Piroska tanárnő bemutatta Adamovits Sándor A vécsi vár vendégei című, Csutak Levente brassói képzőművész illusztrálta, nemrég megjelent kötetét, melyben közelebbről ismerkedhet meg az olvasó az ötvenöt helikonistával. /Enyedi helikonisták. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 28./

A hét elején Gyulafehérváron zajlott le a római katolikus kántorok idei lelkigyakorlatos továbbképzője. Az Erdély minden tájékáról származó 80 kántornak Csiszér Albert brassói főesperes, valamint Farkas Áron szintén brassói főkántor tartott előadást. Megvitatták, hogy a széles körben elterjedt énekeskönyveket bővíteni kell. Elemezték a kántorok szerepét az egyházközségek és a társadalom életében. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Kántortalálkozó Gyulafehérváron. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 3./

Napokon belül szerkesztett műsorokkal is jelentkezik Erdély-szerte a katolikus egyház új romániai stúdiója, a Mária Rádió. Az ugyanolyan nevű rádiókból álló, világméretű hálózat tagja Székelyföldre is telepített egy erős adóállomást, amely Marosvásárhelytől Brassóig, Gyergyótól Segesvárig eljuttatja a magyar és román nyelvű műsort a hallgatókhoz. (Erdély ma) /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 10./

Február 17-én kezd műsorokat sugározni Erdélyben a jelenleg 44 országban fogható katolikus Mária Rádió. A világméretű hálózat Székelyföldre is telepített adóállomást, amely Gyergyószentmiklós és Csíkszereda között található. A rádió Marosvásárhelytől Brassóig, Gyergyótól Segesvárig sugároz magyar és román nyelvű műsorokat – mondta el Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke. Szintén nagy teljesítményű frekvenciát kapott Zilah is, amely Szilágyságot fedi le. A nagyváradi székhelyű stúdió vezetője, Szatmári Ferenc közölte: próbaadásokat már több mint egy hete sugároznak. „A Mária Rádió úgy lesz alternatívája a közszolgálati rádióknak, hogy a vallási műsorok mellett közönséget érintő közéleti és kulturális feladatokat is ellátnak” – határozta meg a műsorrács arculatát Gáspárik. A katolikus rádió hivatalos megnyitója március 25-én lesz. A 24 órán át sugárzó rádiócsatorna magyar és román nyelvű műsorainak idejét a világhálózat vezetősége határozza meg. /Barabás Márti: Mária Rádió, a „napos” igény. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 15./

Nyílt levéllel fordulnak a Bihar megyei és Nagyváradi Polgári Szövetség vezetői Markó Béla RMDSZ-elnökhöz, közölték sajtótájékoztatójukon. Csuzi István megyei elnök szerint nem szabad tovább halogatni annak a párbeszédnek az elkezdését, melyben megoldást kell találni az erdélyi magyar kisebbség gondjaira. Elkerülhetetlenné vált az erdélyi magyar-magyar párbeszéd megteremtése. Csuzi emlékeztetett: 1993-ban, amikor a brassói kongresszuson elnökké választották Markó Bélát, az RMDSZ-ben elindult az a folyamat, mely eltérítette eredeti terveitől a szövetséget, mely alkukat kötött a mindenkori bukaresti kormánnyal. Az 1994-es neptuni alkutól kezdve 2003-ig, mikor Tőkés László püspököt eltávolították az RMDSZ tiszteletbeli elnöki posztjáról, nyilvánvalóvá vált, hogy Markóék belementek abba a játszmába, mely bejuttatta ugyan az RMDSZ-t a román kormányba, de annak feltételével, hogy „pályaszélre” szorítsák mindazokat, akik felemelték szavukat az autonómia megvalósításáért, a kisebbségi törvény-tervezet hatékonyabb kidolgozásáért. Szilágyi Zsolt országos választmányi elnök szerint pozitív feleletet várnak Markó Bélától. /Szőke Mária: Markó Bélával leveleznek, nyíltan. A bihari MPSZ összefogásra ösztönöz. = Reggeli Újság (Nagyvárad), febr. 17./

„Nagyon hiányzik édesanyám. Madridban dolgozik, egy idős nénit gondoz, meg a házvezetői teendőket végzi” – meséli a dicsőszentmártoni Pálosi Annamária. A Pálosi családot nem a kalandvágy vitte rá erre a döntésre. A két gyerek tanulmányait valamiből fizetni kell. Egy felmérés szerint az országban mintegy húszezer gyereket hagytak hátra külföldön dolgozó szülei, közülük csak 1700-an vannak intézményi gondozásban. Orbán Éva, a brassói Áprily Lajos Főgimnázium pszichológusa kifejtette, sok olyan esetről tud, amelyben a szülők külhoni tartózkodása okoz gondot az itthon maradt gyerekeknek. Jövő tanévtől minden brassói középiskolának iskolapszichológust kell foglalkoztatnia. Kónya László Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes szerint a problémás tanulók és az iskolakerülők nagyobb része ezekből a fiatalokból kerül ki. Az intézmények, a szakemberek nagyon leterheltek, több szolgáltatást átadnának a civil szervezeteknek, de eddig csak a katolikus Caritas vállalt magára a tennivalókból. Családért Közösségért Gyermekért – Románia (FRCCF) néven alapítványt is létrehoztak. Vezetője, Béres Márta szerint meghatározott körzetekben figyelik a szüleik által itthon hagyott gyerekeket, elsősorban a problémásokat. /Eperszedők „árvái”. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 17./

Százhatvanhárom zenész és táncos négy órán át húzta a talpalávalót, illetve ropta a táncot az első Brassó megyei néptánc-találkozón. Az esemény-szervező Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület idén Tatrang községnek, jövőre Apácának ítélte oda a közkedvelt farsangi rendezvény vendéglátásának jogát. A négyfalusi Kéknefelejcs, az apácai Hajnalcsillag, a pürkereci Kikerics, a brassói Bokréta és Búzavirág táncosai, valamint a zajzoni és pürkereci boricás legények sikeresek voltak a néptánc-találkozón. Tatrangon a brassói egyetemisták tánccsoportja, a Bokréta három tájegység – Szék, Háromszék és Mezőség – egymástól eltérő viseletét és táncát mutatta be. /Barabás Réka: Táncoló tatrangi színpad. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 20./

Az Ulmba települt volt kolozsvári polgár, Eisler Benedek magyar szíve nem tudta túlélni a népszavazás eredményét, szívinfarktus végzett vele egy éve. Eisler Benedek Egeresen született 1925-ben,ka Kolozsvári Piarista Gimnáziumban érettségizett. Egyetemi tanulmányait a Soproni Bányászati Főiskolán kezdte, a háború miatt ezt abba kellett hagynia és 1945-ben hazatért Erdélybe. A kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen szerzett közgazdász oklevelet 1949-ben. Dolgozott Kolozsvárott és Brassóban, majd 1980-ban családjával kitelepül Németországba. 1985-ben nyugdíjaztatja magát. Az Ulmi Magyar Kultúregyesületben elkezdett munkáját folytatta, ugyanakkor alapító tagja és pénztárosa volt a Nagyenyedi Bethlen Kollégium Segélyszervezetének. 1992-ben személyesen vitt Nagyenyedre egy teherautó élelmiszert. Tagja volt az Erdélyi Világszövetség Németországi Csoportjának és az Erdélyi Szászok Egyesületének, minden jó magyar és erdélyi ügy pártfogója. /V. ajtai Bakó Árpád: In memoriam Eisler Benedek (Egeres, 1925. IX. 15 – Ulm 2005. III. 7). = Szabadság (Kolozsvár), márc. 8./

Kisebbségek szerepvállalása a közéletben – a konzultatív testületek szerepe címmel került sor nemzetközi konferenciára Brassóban az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, a Külügyminisztérium és az Európa Tanács Emberjogi Igazgatósága szervezésében. Philippe Boillat, az Európa Tanács Emberjogi Igazgatóságának vezetője nyitóbeszédében elmondta, hogy Európa-szerte jellemző a közösségi és egyéni jogok közötti szakadék fokozatos eltűnése. Rámutatott arra is, hogy a kisebbségvédelmi keretegyezmény 15. cikkelyét az országok különböző módon, a helyi sajátosságok függvényében alkalmazzák. Markó Béla RMDSZ-elnök, miniszterelnök-helyettes kifejtette: nem tartja elegendőnek az oktatási, nyelvi jogok biztosítását az oktatásban, közigazgatásban, igazságszolgáltatásban, véleménye szerint az identitás megőrzéséhez nagyon fontos az, hogy a kisebbségek részt vegyenek a róluk szóló döntések meghozatalában, illetve a sajátos problémáikról maguk dönthessenek. /Kisebbségek közéleti szerepvállalása. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 9./

1958. február 24-én Marosvásárhely magyarsága nem azért vonult ki az állomástól a főtérig terjedő egykori Sándor János utcára, mert kíváncsi volt a Kádár János vezette párt- és állami küldöttségre, az erdélyi magyarság egészét eláruló kijelentéseire, hanem azért, mert tizenkét évi tiltás után magyar zászlócskát foghatott a kezében! Velitsek András agrármérnököt és a székelykeresztúri származású Nagy Samut azért ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre, mert Kádár János és kísérete marosvásárhelyi látogatásakor a főtéri Rózsa cukrászdában úgy kérték a féldeci italt: ,,Kérek egy karabélyt, hogy lőjem le ezt a marhát!” (Mármint Kádár Jánost.) A ,,véletlenül” jelen lévő szekus nem tréfaként, hanem hatóság elleni támadásként fogta fel a kijelentést. Jóformán el sem hagyták a cukrászdát, fékezett mellettük a hírhedt fekete kocsi, s az egész asztaltársaságot azonnal letartóztatták. Vaszkó András és Halábory Zsolt azzal menekült meg, hogy azt állították: annyira részegek voltak, hogy semmire nem emlékeznek. A sepsiszentgyörgyi Hubbes Mártont kétévi szigorított börtönbüntetésre és négyévi, a baragáni pusztaságban eltöltött kényszerlakhelye ítélték. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság bukaresti levéltárában, illetve a marosvásárhelyi levéltárban őrzik azt a periratot, amely szerint a magyar forradalom leverése után Hubbes Márton az első erdélyi áldozatok egyike volt: ,,Mi, Bihari Imre (Emeric) százados, a marosvásárhelyi 0421. számú belügyi katonai alakulatnál a Szekuritáté bűnügyi nyomozója, elemezve a Hubbes Mártonra vonatkozó ügyirat dokumentumait…”, megállapította, hogy Hubbes Márton (Hubbes Martin) 1956. november 8-án a lakásából kivette a magyar háromszínű, még a horthysta időkből (,,regimul hortist”) megőrzött lobogót, azzal a céllal ment ki vele az utcára, hogy a lakosságot a Ma­gyar­országon történtekhez hasonlókra uszítsa. „Ezért a tettéért 1956. november 10-én elkezdtük a nyomozást.” Hubbes Márton /sz. Sepsiszentgyörgy, 1906. jan. 14./ német nemzetiségű. Sepsiszentgyörgyön könyvelő. A magyar zászlóval az utcára ment, később a sógora és egy másik állampolgár megállította, és hazavitték a lakására. Ezért Hubbes Mártont november 10-én letartóztatták. Bihari Imre kegyetlenségéről és mérhetetlen szadizmusáról volt ,,híres”, ő vallatta Csiha Kálmán nyugalmazott erdélyi református püspököt is. Hubbest kétévi börtönbüntetésre ítélték. Akkor még viszonylag kisebb büntetésekkel sújtották mindazokat, akik valamilyen formában kijelentették: Magyarországon nem ellenforradalom, hanem forradalom volt. Sem a magyar, sem a román történetírás, diplomácia nem említi, hogy az 1956-os magyar forradalom a román–magyar kapcsolattörténetben is kivételes pillanat. A román falvakban ma is úgy emlékeznek vissza, hogy a kötelező beszolgáltatást a magyar forradalom hatására törölték el. Nemcsak a temesvári, zömmel román egyetemi hallgatók tüntettek és csaptak össze 1956. október 30-án a karhatalommal, hanem bukaresti, jászvásári, brassói diákok kaptak súlyos börtönbüntetést azért, mert együtt éreztek a magyar forradalommal. 1956-nak két román mártírja is van: Alexandru Fintinaru aradi ügyvéd, akit a Szoboszlay Aladár római katolikus pap nevével fémjelzett monstre-perben ítéltek halálra és végeztek ki 1958. szeptember 1-jén, és Teodor Margineanu tüzér hadnagy, aki az alakulatát próbálta fellázítani, ki akarta szabadítani a szamosújvári politikai foglyokat. Őt 1957. június 27-én kivégezték a szamosújvári börtönben. Hubbes Márton szabadulás újabb, talán még nyomasztóbb börtönt jelentett. A baragani Olaruba, a kijelölt kényszerlakhelyre vitték. Itt négy éven át másodmagával, egy öreg csíki székellyel bútor nélküli vályogkunyhóban, a legembertelenebb körülmények között, mezőgazdasági napszámosként tengette életét. Az olarui tábornak valóságos irodalma van. Az ország minden részéből ide deportálták a politikai elítéltek családtagjait, az ,,osztályellenség” végsőkig megalázott képviselőit. A hét gyermekével ide hurcolt Visky Ferencné feljegyzéseiből, az 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben kivégzett Sass Kálmán özvegyének és négy gyerekének a visszaemlékezéseiből rekonstruálható az az ,,életmód”, amelyet a fizikai megsemmisítésre ítélt kényszerlakhelyeseknek szántak. Nemcsak a bútorzat, az ágy hiányzott a földbe ásott vályogkunyhókból, hanem a legelemibb higiénai feltételeket sem biztosították. Emellett arra kényszerítették őket, hogy mindennap jelentkezzenek a milícián.   A lánya közel egy év múlva, 1959 augusztusában látogathatta meg. Hubbes Márton arra kérte gyerekeit, hogy ezentúl csak levélben keressék meg. A nagyobbik fia havonta, a kisebbik fiáról gondoskodó lánya, amikor csak tehette, csomagokkal segítette túlélni a kényszerlakhely megpróbáltatásait. Hubbes 1962-ben szabadult. Hazatérése után Sepsiszentgyörgyön nem kapott munkahelyet. A kőhalmi Apemin vállalat ágostonfalvi részlegénél munkásfizetéssel könyvelőként dolgozott 1966. január végéig, amikor hatvanévesen nyugdíjazták. Egészségi állapota megromlott, tüdőasztmát kapott. Ettől szenvedett 1976. február 7-én bekövetkezett haláláig. Arról nagyon keveset tudnak, hogy a hozzátartozók, a családtagok is megszenvedték az apa, anya vagy testvér politikai meghurcolását. Nemcsak Hubbes Mártont, hanem a nagyobbik fiát is már az 50-es évektől állandó megfigyelés alatt tartották, a rendes sorkatonai szolgálat helyett munkaszolgálatra vitték el. A lányát, Hubbes Évát 1959-ben a székely­udvarhelyi rajoni múzeumtól áthelyezték a bögözi általános iskolához. Kisebbik fia, az akkor tizennégy éves Hubbes Alfréd elemi iskolai tanulmányait sem folytathatta Sepsiszentgyörgyön! Akárcsak bátyját, őt is munkaszolgálatra vitték.  /Tófalvi Zoltán: Hubbes Márton magányos forradalma. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 8., folyt.: márc. 9., 10./

Március 10-én kezdődött Székelykeresztúron az Orbán Balázs Gimnázium által szervezett iskolahét. A rendezvénysorozaton részt vesznek az ajkai, sárospataki, csurgói, miskolci, szolnoki és dunakeszi testvériskolák küldöttségei. Gergely György igazgató elmondta. lesznek vetélkedők, informatika verseny, iskolatörténeti vetélkedő és a tudományos dolgozatok versenye, továbbá szavalóverseny és az irodalmi levelezőverseny utolsó két fordulója, melyen a vendéglátókon kívül nagybányai, nagykárolyi, szatmárnémeti, székelyudvarhelyi, brassói és sárospataki középiskolák diákjai is részt vesznek. A csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskola Nagy István Napokat tart. Kiállítás nyílik a diákok munkáiból, a diákkórus-fesztivál mellett zenekari hangverseny-sorozat is lesz. /Iskolanapok. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 11./