Homódkarácsonyfalván Benedek Mihály unitárius lelkész elbeszélésében megelevenedett a helyiek szentegyházépítésének majdnem ezeréves múltja. Orbán Balázs is említette, hogy freskókat rejt a 16. században fehérre meszelt unitárius templom, de azt senki nem gondolta, hogy ugyanannak a kedvelt Szent László-falképciklusnak a gyönyörű változata tárul majd fel jó száz évvel később, mint a közeli falvakban: Székelyderzsben, Székelydályán, Bögözben, Csíkszentmihályon vagy Gelencén. A falu nyolc kilométerre van Homoródszentmártontól, és közel Erdőfüléhez, ahol a freskók mára elpusztultak ugyan, de Huszka József rajztanár 19. századi vázlatainak köszönhetően mégis ismerjük azokat. A homódkarácsonyfalvi templom Árpád-kor, félköríves szentélye a 13. században épült. A 2006-ban feltárt freskók fényképei, filmfelvételei bejárták a világot: a falakon megelevenedni látszik a néphitben máig élő Szent László alakja. A képsorok alatt látszik a minden bizonnyal régebbi keletkezésű falkép: Jézus születését, Szent Ilonát és a királyok hódolatát ábrázolja. Az 1752-ben készült kazettás mennyezet tábláit a szovátai Mihály Ferenc restaurátor hozza rendbe. A torony alatti ajtókeret szemöldökkövébe beleírták az évszámot: 1496, mellette Agnus Dei dombormű van. Minden bizonnyal azokban az években erősítették meg a templom hajóját támpillérekkel, fedték be gótikus boltozattal, és építettek nyugati homlokzatára tornyot. Ennek második szintjén találták meg azt a rovásírásos követ, amelynek tartalma még megfejtésre vár. Az 1960-as években villanyszerelési munkák nyomán előbukkanó falképek színpompásan kerültek a felszínre. A munkálatokban része volt a Homoródkarácsonyfalváért Alapítvány anyagi támogatásának, valamint a Benedek lelkészházaspár település- és templomszeretetének. A templom festményei láthatól a www.homorodkaracsonyfalva.eu oldalon. /Molnár Melinda: Szent László király arca felragyog. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 1./

„Gyergyószentmiklós a hűség városa” – jelentette ki Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke az MPP gyergyószentmiklósi székházában. A pártelnök elismerő szavakkal illette a párt gyergyószentmiklósi szimpatizánsait, amiért Mezei János polgármester-jelöltet „esélyes induló helyzetbe” hozták a helyhatósági választások második fordulójára. Szász Jenő elítélte Markó Béla RMDSZ-elnök azon kijelentését, miszerint az MPP „elorozta” a szavazókat a szövetségtől. „Ne tolvajozza le azt a százezer embert, aki a június elsejei választásokon élt a demokrácia biztosította szabadságával és a választás lehetőségével” – hangoztatta Szász. Szász Jenő szerint elérhető, hogy a többségében magyarok lakta településeken az RMDSZ-es polgármesterek mellett MPP-s alpolgármesterek tevékenykedjenek, illetve fordítva. /Jánossy Alíz: Szász Jenő: Markó ne tolvajozzon. = Krónika (Kolozsvár), jún. 6./ Thamó Csaba Hargita megyei MPP elnök elmondta, valamennyi olyan Hargita megyei településen, ahol listát állított az MPP, sikerült bejuttatni képviselőit a helyi önkormányzatokba. A Magyar Polgári Párt öt községben nyerte el a polgármesteri széket: Derzsben, Bögözben, Szentábrahámon, Farkaslakán, illetve Kápolnásfaluban. A helyhatósági választások második fordulójában az MPP jelöltje versenyben van Gyergyószentmiklóson, Tusnádfürdőn, Gyergyóújfaluban, Kányádon és Fenyéden. /Szász Emese, Balázs Katalin: Együttműködést ajánl az MPP. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 6./

Az Ócfalván élő Sinka házaspár /Ignác és Erzsébet/ a kezdetektől fogva meghatározó szerepet vállalt Székelyudvarhely és Udvarhelyszék kulturális életében, kovásza volt a Népszínháznak, a 70-es évek végi táncházmozgalomnak, de sokoldalú tevékenysége mellett mai napig gyermekek százait készíti fel diákszínjátszó fesztiválokra és népdaléneklő vetélkedőkre. A pedagógusházaspárnak már az otthona is hirdeti: kultúrát szerető emberek laknak benne. A festményekről, kevés kivétellel azok Erzsébet munkái, a kézimunkák ugyancsak. Fiatalságuk a színjátszással telt el, az 1977-ben indult Népszínháznakalapító tagjai voltak. Akkoriban ezeknek az előadásoknak komoly sajtóvisszhangjuk volt. Sinka Ignác a legnehezebb időszakban, ‘85-től ‘91-ig volt a Művelődési Ház igazgatója, ugyanakkor az udvarhelyi táncházmozgalom egyik elindítója. Az együttes a Barozda nevet vette fel. A népszínházi próbákkal és előadásokkal párhuzamosan a népzene és néptánc is hangsúlyos helyet kapott az életükben. Lassan felbomlott a Népszínház. Aztán jöttek a nosztalgiarendezvények: Sinka Ignác megszervezte a Siculus Fesztivált 90 őszén, visszaszervezte a táncháztalálkozót, volt egy hatalmas Bárdos Lajos Kórustalálkozó, egy ugyancsak nagy kaliberű Szejke Fesztivál. Sinka Ignác jelenleg Felsőboldogfalván, Bögözben, Agyagfalván, Vágásban tanít zenét. Mindegyik iskolában furulyakört indított, színjátszó csoportokat működtet, és népdaléneklő vetélkedőt szervez évről évre. Ugyanakkor elkészítette Boldogfalva kismonográfiáját. /Antal Ildikó: Kultúrára kódolt házaspár. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 18./

Műemlékvédelmi konferencia Bögözön
Az Új Ezredév Alapítvány szervezésében június 11–13. között Bögözön Civil kezdeményezések és műemlékvédelem a Kárpát- medencében 2010 címmel konferenciára kerül sor.
A Kárpát-medencei magyar eredetű műemlékek védelme az utóbbi időszakban minden szempontból háttérbe került. Az alapvetően gazdasági okok mellett a szak- és közigazgatás, a műemlékeket fenntartó tulajdonosi kör és a műemlékvédő szakma, civil szféra közötti együttműködés eredménytelensége is magyarázza, hogy napjainkban alig beszélhetünk tényleges műemlékvédelmi tevékenységről, műemlékek felújításáról, restaurálásáról.
Az Új Ezredév Alapítvány a műemlékvédelem területén érintett civil szereplőként azért vállalta fel a Civil kezdeményezések és műemlékvédelem a Kárpát-medencében 2010 konferencia megszervezését és lebonyolítását, mert a program megoldást, kiutat jelenthet a megfeneklett műemlékvédelmi együttműködésnek.
A konferencián többek között előadást tart Kelemen Hunor miniszter (Kulturális Minisztérium), dr. Mezős Tamás elnök (Kulturális Örökségvédelmi Hivatal), Maksay Ádám főépítész (Erdélyi Református Egyházkerület), Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, és várhatóan L. Simon László, a magyar Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke is.
Az Új Ezredév Alapítvány 2005 óta vesz részt közvetlenül a Kárpát-medencei magyar eredetű műemlékek védelmében. 2007-ben a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával sikerült helyreállítani a bögözi református műemlék sírkertet, ezt követően pedig több egyeztetés történt a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal a fali freskóiról nemzetközi szinten is híres református templom részleges vagy teljes körű restaurálását illetően.
2009 nyarától az alapítvány megbízásából a sepsiszentgyörgyi székhelyű Atelier M Srl. irányításával megkezdődtek a bögözi református templom restaurálási feladataihoz nélkülözhetetlen helyszíni felmérések és vizsgálatok, 2009 ősz-tél folyamán pedig elkészültek a vizsgálatokból összeállított szakhatósági engedélyeztetési előtanulmányok.
A több szakterületre is kiterjedő munkálatok összehangolását, koordinálását Benczédi Sándor Europa Nostra-díjas műépítész vállalta el és végzi jelenleg is.
Az előtanulmányok elkészítésének költségeit az Új Ezredév Alapítvány célirányú támogatói felajánlások és adományok révén tudta fedezni.
A műemlékvédelmi tevékenység közepette az alapítvány hatékony együttműködést alakított ki a sepsiszentgyörgyi székhelyű Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társasággal, az együttműködés eredményeként NKA-támogatással valósulhatott meg a műemlék templom műszaki felmérése 2009 augusztusában.
A közigazgatás – szakma – civil szféra hatékony együttműködésének köszönhetően 2009 októberében a Hargita Megyei Tanács jelentős összeggel támogatta a restaurálási tevékenység előtt feltétlenül szükséges vízelvezetési munkálatok előkészítését.
További részletek a www.ujezredev.hu weboldalon.
Kovács Örs Levente, a kuratórium elnöke
Népújság (Marosvásárhely)

Interjú Péter Sándor sepsiszentgyörgyi pedagógussal, kiadóval
1941. szeptember 9-én született Bögözön, a középiskolát a székelykeresztúri Unitárius Főgimnázium utódintézetében végezte. 1964-ben diplomázott Kolozsváron magyar nyelv- és irodalom szakon. Baróton és Sepsiszentgyörgyön tanár, 1968 és 1991 között a Megyei Tükör, illetve a Háromszék című lap rovatvezetője. 1990-ben kiadót alapít Cathedra, később Proserved Cathedra néven, elsősorban iskolai segédkönyvek megjelentetése céljából. 2007-ben doktori címet szerzett, a MTA köztestületének a tagja, az Akadémia főtitkára által odaítélt tudományos díjban részesült, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége életműdíjasa, az RMPSZ keretében működő Tudományos Tanács megalakításának kezdeményezője és alelnöke, Apáczai-díjas, jelenleg az RMPSZ Kovászna megyei szervezetének elnöke, a Háromszéki Magyar Tudományos Társaság társelnöke. Kutatási területe a névtan, de jelentek meg néprajzi munkái is. Több könyv szerzője, társszerzője, szerkesztője.
– Lassan húsz éve, hogy megjelent az első Metszet, a középiskolás diákok irodalomtanulásának elengedhetetlenné vált segédeszköze. Amikor kikerült a nyomdából az első versfüzet, gondolt-e arra, hogy ilyen hosszú időn át, ennyi rengeteg embernek fog a „közkezén forogni”?
– Kezdetben csak a pillanatnyi szükséglet hajtott: nem voltak szöveggyűjtemények, a legtöbb iskolai könyvtárból sok olyan irodalmi alkotás hiányzott, amelyeket tanórákon használni lehetett, verset elemezni a tanulókkal viszont csak úgy lehet, ha mindenki előtt ott a szöveg. Közel húsz év eltelte után viszont valóban büszke vagyok arra, hogy a rendszerváltás után máig ezek a kiadványok is alapul szolgálnak Erdély legtöbb középiskolájában a magyar irodalom tanításában. Tudtam, hogy nem lesz könnyű az indulás, ám az is nyilvánvaló volt, hogy a gyűjteményben szereplő költemények a magyar irodalom gyöngyszemei lévén, bárhogy változzanak a tanítási szempontok, ezek mindenképpen szerepelnek majd a tanrendben. Az első Metszet, a szürke borítós 1992-ben jelent meg, a kezdetektől a 20. század végéig nyújtott betekintést a magyar lírába. Akkor még az erdélyi magyar irodalmat egy egész éven át tanítottuk a 12. osztályban – innen származott a külön kiadvány ötlete: ez lett a zöldcsíkos Metszet, a két versgyűjtemény mellé pedig egy harmadik – piros – a Mondák, legendák, szépprózai írások című gyűjteményé. Sajnos az utóbbi évtizedben az erdélyi magyar irodalom és vele együtt a zöld csíkos Metszet „kikopni” látszik az iskolából, ám ha esetleg lesz rá igény – legalább a könyvtárak számára –, talán újból kiadnánk. Mellesleg jegyzem meg, hogy régóta foglalkoztat: kinek is írnak az erdélyi magyar írók? Nemrég kérdezett rám az egyik diákom: élnek-e ma is költők, vagy csak mi nem hallottunk róluk?!
– Ne vegye gúnyolódó tyúk-tojás kérdésnek, de mi volt előbb: a Metszet kiadásának szükségessége vagy a kiadóalapítási büszkeség? És egyszemélyes vállalkozásban gondolkodott-e, avagy csapatmunkában?
– Huszonkét év kihagyás után kerültem vissza a katedrára, mivel baróti tanári indulásom után Sepsiszentgyörgyön az alakuló Megyei Tükör belső munkatársa lettem, bár évekig betanítottam az akkori Matematika–Fizika Líceumba, a későbbi Székely Mikó Kollégiumba. A tanítást tartottam fő hivatásomnak, de az újságírást is nagyon megszerettem. Az iskolában én voltam a szerkesztő úr, a szerkesztőségben pedig a tanár úr. 1990-ben merült fel először a kiadólétesítés ötlete: az első kiadványok inkább az anyagi megalapozást szolgálták, reklámlapban is gondolkodtunk, a szöveggyűjtemény tehát nem az első kiadványunk volt. Csapatmunka nélkül nem vághattunk volna bele: hárman fogtunk össze, és – nálunk újdonságként – munkafüzetek közreadását kezdtük meg. Közben meg kellett válnom a helyi napilaptól, és visszatértem a tanügybe. A kiadói csapat összetétele is változott, így az elnevezésünk is módosult: a kezdeti Cathedra névből Proserved Cathedra lett. Munkatársaknak olyanokat kértem fel, akikről tudtam, hogy nemcsak a szakmájukban van tekintélyük, de a tollforgatásban is helytállnak. A legtöbb kiadvány ötlete tőlem származott, különösen az első években, ehhez kellett megtalálnom azokat, akik az ötletből könyvet „gyúrnak”. Egyik-másiknál magam is társszerzőként szerepelek, de a szerkesztés, a lektorálás és végső soron a korrektúra is az én hatásköröm. A szerzői csapat nem volt állandó, sok mindenkivel dolgoztam együtt az eltelt évek alatt, ráadásul – eléggé sajnálatos módon – olyasmivel is szembesülnöm kellett, hogy egyik-másik ötletemet egyszerűen „lenyúlták”, vagy a mi már megjelent munkafüzeteinket némi átírással, hivatkozás nélkül mások is kiadták. Háborogtunk is eleget, de annyival maradtunk. Illetve, hát azzal vigasztalgattuk magunkat, hogy a lényeg: minél több tanulóhoz jusson el az ismeretszerzést szolgáló segédanyag.
– A munkafüzetek és a Metszetek mellett milyen más kiadványaik vannak?
– Különösen az első években sok mindent kiadtunk, mivel tulajdonképpen hiányt pótoltunk. Legnagyobb példányszámban A romániai magyarság rövid története című, három részből álló kisméretű könyvecske jelent meg 1991–’92-ben. Több mint 30 ezer darab kelt el belőle, hihetetlenül olcsón. 1991 elején több történésznek is felajánlottam az ötletet, de nem vállalták. Aztán Kádár Gyula ráharapott, hamar elkészült az első rész – A kezdetektől 1541-ig –, helyi történészek mellett Egyed Ákos professzort is megkértem, hogy véleményt mondjon. Szívesen tette, rá is bólintott, s biztatott, hogy jó lesz igyekeznünk, mert egy kolozsvári történészcsoport májusig ki akar adni pontosan egy ilyen könyvet. A mienk márciusban már az iskolákban volt, a másik máig késik. Örülök, hogy az ügynek meg tudtam nyerni néhai Kónya Ádámot, aki az erdélyi magyar művelődéstörténetet írta meg röviden, tisztán, izgalmasan. Az erdélyi reneszánszról talán ennél közérthetőbben nem is írtak. Az egyik tanítványom nevetve mesélte, hogy amikor hazavitte a kis könyvet, édesapja kikapta a kezéből, s addig nem állt fel a fotelből, amíg végig nem olvasta. Következett a második és a harmadik kötet, 1920-ig, majd jött a hivatalos reagálás: a tanügyminisztérium egyik tisztségviselője óriási cirkuszt csapott, be akarták tiltani, de ennyivel maradtak.
Ma is úgy érzem, jól cselekedtem, amikor úgy döntöttem, hogy a mi történelemmagyarázatunk mellett, függelékként, szerepeljen az iskolában tanított hivatalos román felfogás is. Lehet, ez is olajat öntött a tűzre. Elsők voltunk a matematikai példatárak terén is: Számbirodalom címen adtunk ki legalább ezer feladatot tartalmazó gyűjteményt, benne az összes mértékegység is átszámítva 1–4. osztályosok számára. Ezt követte a 2. és 3., illetve az 5–8. osztályosoknak írt számtangyakorlókönyv. Az éveken át minden szünidőre külön játékos, humoros összeállítású vakációs füzetek is roppant kedveltek voltak, de tartalmilag ma is versenyképesek: a megmaradt példányokra még most is akadnak igénylők, különösen, ha a tanító néni megmutatja a gyerekeknek. Feltétlenül meg kell említenem a Magyar nyelvtan iskolásoknak című kiadványunkat, amely mondhatni nélkülözhetetlen az 6–7. osztályokban a magyar nyelvtan tanításában. De adtunk ki a német nyelvtanulást segítő öszszeállítást, román–magyar és magyar–román irodalmi szótárt, illetve román irodalomból is jelent meg az érettségire való felkészülést segítő, a román költészet keresztmetszetét nyújtó versantológia. Csakis ott volt sikere kiadványainknak, ahol a tanár, a tanító is szívesen vállalta a feladatmegoldás és az ellenőrzés többletmunkáját. Nem hiszem ugyanis, hogy a tanulókon vagy a szülőkön múlna, hogy míg az egyik településen vagy iskolában fontosnak tartják és használják a kiadványainkat, a szomszédban senkinek sem kell. Ezt azért is el kellett mondanom, mert különösen az utóbbi három-négy évben eléggé megcsappant a megrendelések száma, feladni a munkát mégsem akarom.
– Az alternatív tankönyvek, illetve a nem föltétlenül szerzőhöz és műcímekhez ragaszkodó tantervi „vajúdásban” milyen szempontok szerint állították össze, illetve változtatták-bővítették a Metszeteket?
– A Metszetek összeállításában mindig a tantervhez igazodtunk. Lehetőleg vigyáztunk arra, hogy minden vers, ami szerepel a programban, a tankönyvben, bekerüljön a gyűjteménybe, kiegészülve más, a mi számításaink szerint olvasásra, elemzésre számot tartható alkotással. Azért volt aránylag könnyű ezt megtennünk, mert igen jól képzett gyakorló tanárok segítettek. Mivel az erdélyi irodalom kiesett a „kegyekből”, a Metszetnek is lépnie kellett: a sárga a 20. századig, a zöld a 20. századot öleli fel. Epikai és drámai művekből részleteket bemutató Metszeteink is vannak: a barna a 19. század végéig, a kék a 20. század irodalmába nyújt bepillantást.
– A versgyűjtemények mellett igazi slágernek számít az Emlékeztető: bár címe arra utal, hogy elolvasott művek felidézésére szolgál, minden gyakorló tanár tudja, hogy manapság folyamatos, aktív könyvolvasást elvárni a középiskolástól, enyhén szólva utópia. Legföljebb szinopszisokat olvasnak, vagy még inkább ezt is zanzásítva, vagyis a szinopszis szinopszisát. Ezt szeretné az Emlékeztető némiképp tágítani?
– Megjelenésekor az egyik kolléga neheztelését fejezte ki, mondván: a cselekménykivonatok közreadásával a diákok egyszerűen nem fognak többet olvasni. Megkérdeztem tőle: ha régebben olvasott regényt tanít, honnan idézi fel a szereplőket, cselekményszálakat. Azonnal a hasonló tartalmú, magyarországi könyvet említette… A kiadvánnyal az volt a célunk, hogy lehetőleg mindenkihez szóljon: ahhoz is, aki szeret olvasni, ahhoz is, aki könyvet sem vesz a kezébe. Egyszóval: nem bánom, hogy kiadtuk.
– A terjesztés és az adminisztráció emberpróbáló munka: nem érzi úgy időnként, hogy elég volt? Vagyis terveznek-e új kiadványokat, netán újrakiadásokat, magyarán: a jövőben a tanár vagy a kiadóvezető élvez-e majd elsőséget a mindennapjaiban?
– Igaz, hogy évről évre csökkent az érdeklődés, de most is nagy szeretettel végzem ezt a munkát. Megjelentek más kiadók, nehéz versenyképesnek maradni olyanok mellett, akik erős anyagi és – tegyem hozzá – politikai hátszéllel rendelkeznek. Mindenesetre nagy öröm az igényeket kielégíteni. Persze bosszúságra is van időnként éppen elég okom. Különösen, amikor az elküldött példányok ellenértéke nem akar megérkezni, a sűrű, ám egyoldalú levelezés dacára sem. Tehát egyszerű a válaszom: nem unom. Ötletek pedig mindig vannak: a meglévő kiadványok maradnak, ha igény lesz rájuk, és születnek, remélem, újak is, érdekesek meg hiánypótlók, a szegényebb diákok zsebéhez szabottak. Gondolom, ez majd a példányszámon is érződni fog, hisz az újnak mindig nagyobb a keletje. Nálam a tanár és a kiadóvezető szempontjai egyformán számítanak. Tanárként szeretném a legjobb kiadványokkal meglepni a tanulókat, az olvasókat, kiadóvezetőként pedig arra összpontosítok, hogy időben, aránylag olcsón jussanak el az érdeklődőkhöz ezek a kiadványok. És azt sem szabad elfelejtenem, hogy a nyomdai munkát mindig rendesen, idejében ki kell(ene) fizetnem! Bíró Blanka, Molnár Judit. Krónika (Kolozsvár)

Kelemen Hunor: az RMDSZ megnyerte a választásokat!
"A részeredmények ismeretében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség megnyerte a választásokat. Megnyerte úgy, hogy két magyar versenypárt indult ellene, és megnyerte a 2008-as eredményekhez képest is az idei választásokat. Ebben a pillanatban a részeredmények szerint 203 polgármestere van a szövetségnek, amely 19-cel több, mint 2008-ban volt, valamint növeltük a tanácsosi mandátumok számát is. Nagyon nehéz és nagyon szoros versenyben győzött az RMDSZ. Úgy is mondhatnám, hogy tulajdonképpen győztek a romániai magyar emberek, akik úgy döntöttek, hogy a járt utat járatlanra nem cserélik fel, akik úgy döntöttek, hogy az eredményekre épített programokat értékelik. A romániai magyar emberek a szavazataikkal eldöntötték, hogy az RMDSZ-en belül kell kialakítani azt az egységet, amely nélkül a politikai képviseletnek nem lehet és nincsen alternatívája. Az önálló erdélyi magyar politizálás mellett döntöttek a választók, ezért köszönet nekik" – mondta el Kelemen Hunor szövetségi elnök tegnap Kolozsvárott, ahol Borbély László politikai alelnökkel és Kovács Péter főtitkárral közösen a választási eredményeket értékelték sajtótájékoztató keretében.
A szövetségi elnök ugyanakkor köszönetet mondott az RMDSZ minden jelöltjének, akik az elmúlt négy hétben tisztességesen végezték a munkájukat, miközben egy nagyon erős negatív kampány folyt az RMDSZ ellen országszerte.
"Fontos az a tény, hogy idén nagyobb volt a részvétel, mint 2008-ban, ám a magyar emberek részvétele sajnos alacsonyabb volt, mint a románoké. Az már biztos, hogy a magyar-magyar verseny a részvételen, a mozgósításon nem segített, hisz azt láthatjuk, hogy leginkább az interetnikus környezetben, ott, ahol a magyar-magyar verseny a közösség hátrányára volt, a magyar emberek kisebb számban mentek el szavazni. Azok, akik azt mondták, hogy a pártokat azért hozzák létre sejtburjánzáshoz hasonlóan, hogy a részvételt növeljék, és 600.000 szavazatot visszahozzanak, most bebizonyosodott, hogy tévedtek. Elriasztották az embereket az urnáktól, és nem hoztak semmiféle eredményt, esetleg annyit, hogy néhány helyen mandátumot veszít az RMDSZ, a magyar közösség, anélkül, hogy a magyar versenypártok bármit is nyertek volna. Ezt hozta a Magyar Polgári Párt és Tőkés pártjának, az EMNP-nek az önkormányzati választásokon való részvétele: rosszat, kárt okoztak. Székelyföldön viszont határozottan kijelenthetjük, hogy a magyar-magyar versenyt megnyertük. Itt mindenhol jobb eredményeket értünk el, mint 2008-ban, és olyan, számunkra kiemelten fontos településeket nyertünk meg, mint Kézdivásárhely, Barót, Farkaslaka, Zetelaka, Bögöz, Szentábrahám. Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön a helyi tanácsokban az RMDSZ-nek kétharmados többsége van. A két magyar versenypárt, a Szász Jenő-féle MPP és a Tőkés László-féle EMNP összesen kevesebb szavazatot kapott, mint 2008-ban az MPP egyedül" – nyilatkozta az RMDSZ elnöke. Hozzátette, a számok magukért beszélnek, "azok, akik 600.000 magyar szavazat visszahozásáról beszéltek, nem hoztak vissza még hatot sem. Az már világosan látszik, hogy egy pillanatig sem az erdélyi magyar közösség érdekeit tartották szem előtt, hanem az önös pártérdeküket" – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
A szövetség partiumi eredményeiről Kelemen Hunor elmondta: bár Szatmárnémetiben Ilyés Gyula több szavazatot kapott, mint 2008-ban, ez idén sajnos nem hozott mandátumot. Nagyváradon Cseke Attila 3000-rel több szavazatot kapott, mint 2008-ban az RMDSZ jelöltje. A marosvásárhelyi eredményeket értékelve a szövetségi elnök elmondta, Frunda György szinte ugyanannyi szavazatot kapott, mint 2008-ban, a szenátusi mandátuma megnyerésekor. Bebizonyosodott, hogy az MPP jelöltjének, Benedek Imrének és az EMNP által támogatott Smaranda Enachénak nincsen társadalmi támogatottsága.
"Az RMDSZ az elkövetkező időszakban részletesen elemzi az önkormányzati választások eredményeit, és ennek függvényében meghozza a szükséges döntéseket a területi szervezeteket illetően. Azt már most látjuk, hogy ahol építkeztek, erősítették a helyi és megyei szervezetet, ott nagyon jó eredmények születtek. A hibáinkat be kell ismernünk, és minél hamarabb korrigálni kell őket, hiszen a marosvásárhelyi szervezet esetében már a választások előtt látszott, hogy igény van a váltásra, a városi tanácsban lévő frakció hozott olyan döntéseket, amelyekkel a marosvásárhelyi magyar emberek nem voltak elégedettek. Az elkövetkező periódusban ezeket a hibákat nekünk ki kell javítanunk" – összegezte Kelemen Hunor.
Újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség azt üzeni Kövér Lászlónak, a magyar Országgyűlés elnökének, hogy bár rosszkor ültette el a fenyőfákat Erdélyben, ezekre az RMDSZ vigyáz majd, és körbeülteti tulipánnal.
"Az RMDSZ két év nehéz kormányzást tud a háta mögött, mindennek ellenére azonban bizonyított. Bebizonyította azt, hogy meg tudja szólítani a magyar embereket, el tudja vinni őket szavazni. A szavazók az egységre szavaztak, és az ma világos, hogy nincs szüksége az erdélyi magyar közösségnek az Erdélyi Magyar Néppártra vagy a Magyar Polgári Pártra. Az általuk összegyűjtött szavazatok sok településen nem számottevőek, viszont az olyan településeken, mint például Marosvásárhely, kimondottan rontják a magyarság esélyeit abban, hogy a jelöltjeik bekerüljenek az önkormányzatba" – mondta Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke.
Az RMDSZ az elmúlt 22 év alatt sikeresen tudta képviselni a közösség érdekeit, és amint azt a 2012-es választási eredmények mutatják, erőt tudott felmutatni.
"Egységesen léptünk fel és továbbra is egységesen fogunk fellépni, mert erre kaptunk felhatalmazást a szavazóinktól, a magyar emberektől. Az RMDSZ-nek mint érdekvédelmi szervezetnek az a célja, hogy hatékonyan érvényesítse a magyar emberek érdekeit, ezért a napokban tárgyalni fogunk a román pártokkal annak érdekében, hogy hogyan tudunk együtt dolgozni az önkormányzatokban"- mondta Borbély László. Népújság (Marosvásárhely)

A XXI. századba (át)mentett középkor
Végéhez közeledik a bögözi református műemléktemplom belső északi hajófalán lévő 76 négyzetméteres XIV-XV. századbeli falkép felújítása. Jelenleg a templomkert szintjének csökkentésén és a torony külső falának újravakolásán dolgoznak a szakemberek.
A bögözi műemléktemplom tornyát 1842-ben magasították, az északi falon lévő freskókat 1865-ben fedezték fel a mészréteg alatt, melyek három sávban – regiszterben – három különböző történetet jelenítenek meg. Legfelül Szent László legendáját, középen pedig antiochiai Szent Margitét, a legalsó regiszterben a Jelenések Könyvében leírt utolsó ítélet képsorait láthatjuk. Míg a legendákat a XIV., az utolsó ítélet képeit valamivel később, a XV. század első felében festették fel a bögözi templomfalra. A freskók elé a reformáció után, a XVIII. században karzatot is építettek, melyet 1964-ben Vetési Sándor lelkész Kós Károllyal – aki akkor az erdélyiReformátus Egyházmegye építésze volt – átköltöztették a déli oldalra. A falképek teljes restaurálásához idén nyáron fogtak hozzá.
Restaurálás: aprólékos értékmentés
A XIX-XX. században többször próbálkoztak már a középkori templom északi falán lévő freskók feltárásával. Ennek történetébe Kiss Loránd, a restaurálást vezető egyik szakember avatott be. „1898-ben Csehély Adolf tárta fel először a fafestményeket, melyet Huszka József, az akkori Műemlékek Országos Bizottsága által kiküldött szakember le is másolt. De mivel akkoriban nem került pénzt a felújítására, visszameszelték. 1938-ban a falképek már részben újra láthatók voltak, és 1944-ban Farkas Tibor neki is fogott a restaurálásnak, de sajnos a háború miatt abba kellett hagyni” – mesélte Kiss.
„2010-ben végeztünk egy kutatást, ekkor mértük fel a falképek állapotát, és azt hogy milyen munkálatok szükségesek a teljes felújítás érdekében. Akkor egy sürgősségi beavatkozásra is szükség volt, ugyanis a falkép alsó részéről le kellett verni a cementes vakolatot, ami nagyban rongálta azt. 2011-ben készült el a restaurálási terv, mely a falképek teljes restaurálására vonatkozik” – adta tudtunkra a szakember. A restaurálási munkálatokat két évesre tervezték, de a bizonytalan anyagi és politikai helyzet miatt egy év alatt „erőltetett menetben” kell haladniuk a munkával. A falképek restaurálását a vakolat rögzítésével kellett kezdeni, ugyanis az évek folyamán nagyon sok helyen elvált a faltól és üregek képződtek.
„Egy speciális ragasztóanyagot kellett befecskendezni a képsorokat tartalmazó vakolat és a falazat közé, ezzel rögzítve a vakolatot” – mondta el a szakember. A falképek egy és fél, illetve két méteres magasságú regiszterekben vannak megfestve, a templomfal felső harmadától kezdődően, néhol takarva egymást.
„Valamikor a freskók majdnem teljesen befedték az eredeti templom északi falát, de mivel az idők folyamán több alkalommal magasították a falakat, hozzá-, illetve átépítették, gótikus boltívekkel látták el, ezek mind károsították az eredeti képeket. A régi templom eredeti méretére a torony felőli oldalon megmaradt falcsonk enged következtetni” – magyarázta a restaurátor.
Korabeli technikák
A Szent László legendát megjelenítő legfelső és a Szent Margit Legendát megjelenítő középső regiszter egy időben készült, a freskótechnikából lehet erre következtetni. „Súrlófénynél közelről láthatóak a festési szakaszok, ugyanis egyszerre csak akkor akkora részt vakoltak fel, amekkorát egy nap alatt meg tudtak festeni, ezeket napi varratoknak nevezzük” – fejtette ki Kiss Loránd.
A falképek ikonográfiája hasonlóságot mutat a dályai, sepsikilyéni középkori falképekkel. E falfestmények fő forrásanyaga a szentek életét magába foglaló középkori Legenda Aurea. Sajnos a többszöri feltárás során igencsak megrongálódtak a képek, a restauráló számára elsősorban a kalapácsnyomok, felületi sérülések eltüntetés a cél. Erről tovább érdeklődve azt is megtudtuk, hogy nem egészítik ki, festik újra az olyan nagyobb hiányokat ahol a festett felület hitelesen nem rekonstruálható.
E falképekhez elsősorban a középkorban föld alapú pigmenseket, oxidokat használtak (vörösek, sárgák, barnák) a színezéshez, melyet mésszel kevertek. A háttér alapszínének kékes hatását a fekete színre felhordott lazúros mészréteggel érték el.
Forgatókönyv a falakon
A retusálás esztétikai kiegészítés során részleteiben is értelmet nyertek a két legenda és az Utolsó Itélet jeleneteit ábrázoló freskók. Valamikor a legfelső regiszterben lévő Szent László legenda képei foglalták el a legnagyobb falfelületet, ugyanis már a torony faláról indulnak a freskók. „Sajnos a Szent László legendát elmesélő képek jelentős része megsemmisült a gótikus boltozat építésekor XV. század végén. Ekkor nyitották az északi hajóablakot is, a szószék megvilágítása céljából. Az ablak nyitásakor fedezték fel a középkori falképeket – mesélte Kiss.
A legfelső regiszter történetei Szent Lászlónak a váradi püspöktől való búcsújával kezdődik, ezt követi a felvonulás, majd az üldözés jelenete. A csatajelenetet a leányrabló kun üldözésének képe, majd a párviadal, és a kun lefejezése követi. Szent Margit legendája az északi fal nyugati sarkától a keleti sarkáig tart. A legenda tizenegy jelenetben meséli el Szent Margit vértanúságát. Az Utolsó Itéletet ábrázoló legalsó képsor sokkal részletgazdagabb: balról jobbra az üdvözültek csoportjával, a trónoló Krisztus körüli könyveket tartó apostolokkal, Szűz Máriával és Szent Jánossal. Ugyanitt megjelenik a mindent elnyelő Leviathan szörny képe is. Az Utolsó Itélet jelenetsora után, Veronika kendője, Szent Katalin és Szent Miklós mára töredékes ábrázolása látható. A regiszterek díszes keretezéssel vannak elválasztva egymástól. A legalsó regiszter alsó díszkerete a legrészletesebb, itt igencsak jól láthatóak a drapéria-imitáció festett töredékei.
Amit nem sikerült megmenteni
Kiss Loránd azt is elárulta, hogy a templom külső cementes vakolatának eltávolításakor találtak olyan nyomokat, mely arra enged következtetni, hogy a templom külső falait is falképek díszítették. „Szőnyegszerűen a déli hajófalon is voltak képsorok, sőt a torony felületén is falfestés volt, ennek nyomaira a jelenlegi cementes vakolat eltávolításakor találtunk rá” – mesélte.
A freskók restaurálása után a restaurátorok egy rövid ismertetőt készítenek a templom bejárata mellé a falképek rövid történetével és leírásával. „A képek komolyabban és mélyrehatóbb elemzése, értelmezése a művészettörténészek feladata lesz majd” – summázott Kiss Lóránd.
Simon Eszter
Székelyhon.ro

„Mindig hajt a kíváncsiság”
Dr. Gidó Csaba Vasszekér és mozdonygőz címen frissen kiadott tanulmánykötetét 2013. február 20-án Róth András Lajos mutatta be a székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban. A csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadónál megjelent kötet a székelyföldi vasútvonalak kiépítését tárgyalja. A székelyföldi vasút története (1868–1915) alcímű kiadványról a szerzőt, a székelyudvarhelyi Kós Károly szakközépiskola tanárát a könyvbemutató előtt faggattuk.
Van vasúttal kapcsolatos gyermekkori élményed, amire jól emlékszel?
Elgondolkodtam az utóbbi időben, honnan jön ez az affinitás a vasút iránt… egész gyermekkorom a vasútállomás és a vasúti sínek környékén zajlott, mert a gabonaraktár melletti negyedben nőttem fel. Gyermekkorom kedvenc szórakozása az volt, hogy pénzérméket helyzetünk a sínekre, meg köveket, vagy egyensúlyoztunk a síneken, ki tud minél hosszabb ideig elmenni úgy, hogy nem esik le a sínről.
Gyermekkoromban egy karácsonykor kaptam a szüleimtől egy elég nagy mozdonyt, ami az egyik kedvenc játékom volt, aztán az kimúlt úgy, hogy a család másik tagja, akiből szintén történész lett, egy alkalommal kíváncsi volt arra, hogy milyen a motra ennek a mozdonynak… Nekiállt kalapáccsal és szétverte, persze nem a jelenlétemben. És szerettem vonaton utazni mindig. Számomra mindig hatalmas élmény volt, és lehet, hogy innen is indul ez az affinitásom a vonat, az állomások iránt.
Gondolom, nagy kincs volt az a mozdony…
Igen, mert a hetvenes évek végén vagy a nyolcvanas évek elején kaphattam, akkor egy játékot kapni kicsit nehezebb volt, sorokat kellett érte állni. Azt hiszem, kínai gyártmány volt, jó nagy mozdony… Volt motra. A technikai dolgok soha nem fogtak úgy meg, inkább annak a világa: a vonat, vagonok belső világa, az utazás.
A fiúk sofőrök, tengerészek, mozdonyvezetők szerettek volna lenni, ilyen oldalról volt-e csábítás?
Nem, nem akartam mozdonyvezető vagy kalauz lenni. Én utazni szerettem. Gyermekkoromban más mesterségek jelentek így meg: szerettem volna állatorvos lenni, és már elég korán érdekelni kezdett a történelem, régész szerettem volna lenni. Amikor beiratkoztam az egyetemre, nem volt bennem, hogy mi leszek: régész, történész, tanár…
Van fényképed gyerekkorodból, ahogy a sínek környékén játszottatok?
Olyan sajnos nincs. Akkor nem készült annyi fénykép, mint ma.
Hogyan fogtál hozzá, hogy éppen a vasúttal kapcsolatosan kutass? Korábban közölt tanulmányaid más témájúak voltak.
Amikor beiratkoztam az egyetemre, volt is egy mai napig kedvenc témám, a székely kivándorlás. Ennek van családi kötődése, nagymamám fiatal korában Bukarestben szolgált. Rengeteget mesélt arról a világról. És amikor felkerültem Kolozsvárra, az egyetemre, az első téma, ami igazán érdekelt, ez volt, a székely kivándorlás kérdése Romániába, nem Amerikába. Elég sokat kacérkodtam ezzel a gondolattal, el is kezdtem a kutatását, de éppen a kivándorlás kapcsán folyamatosan találkoztam a vasútnak a kérdésével, mert a korabeli diskurzus szerint székely kivándorlást úgy lehetne megszüntetni, hogy a Székelyföldnek kiépül egy modern infrastruktúra-hálózata, és ez által gazdasági fejlődésnek indul, épül az iparhálózat, virágzásnak indulnak a fürdők…
Érdekelt a kivándorlás, de egyre jobban kezdett érdekelni a vasút kérdése. Másodév végén döntéskényszerbe kerültem, Tonk Sándor tanár úr adta ki feladatként, mindenki döntse el a szakdolgozat témáját, hogy a nyári vakációban és a nyári gyakorlat ideje alatt azzal foglalkozzon. Felültem az udvarhelyi nagyállomáson a vonatra, de egyértelműen nem volt eldöntve, mi lesz a téma. Valahol Bögöz és Galambfalva között kezdtem el gondolkodni, ahogy ment velem a vonat, hogy milyen jó volna ezzel foglalkozni: kik azok, akik megálmodták ezt a vasútvonalat, miért ezt, kik voltak a munkások, akik építették, a tervező, a vállalkozó, hogyan hatott a településekre a vasútvonal megépítése… Udvarhelyiként még ott volt bennem a kérdés: miért nem épült meg a vonal tovább Udvarhelyről, miért zsákutca lett? Eldöcögött a vonat velem Kolozsvárra, az jó félnap, az idő alatt valamennyire papírra is tudtam vetni ezt a gondolatot. Elmentem erre a műhelymegbeszélésre, ahol mindenkinek be kellett számolni, miből írja a szakdolgozatot, és én mondtam, a Héjjasfalva–Székelyudvarhely vasútvonalról.
Tonk Sándor tanár mondta nekem: ne komolytalankodjon, fiatalember, az egy kicsi szárnyvonal, erről nem lehet szakdolgozatot írni… Végül a teljes székelyföldi vasúthálózatról kellett. Így lett ebből székelyföldi vasúthálózat-történet. De ma már ebből a szárnyvonalból is meg lehetne írni egy szakdolgozatot.
Szóval mégis az lett volna kedvesebb téma?
A mai napig ez a része a kedvesebb, mert személyes élmények kötődnek hozzá, természetesen, de jó, hogy ennek az egész nagynak fogtam neki. Egyetemi éveim alatt többnyire a megírt szakirodalomra és a sajtóra támaszkodtam. Az akkori szakdolgozatom – ennek témavezetője Magyari András volt, és Egyed Ákos történész segítségét kell kiemelnem – esetében komolyabb levéltári kutatás nincs, akkor még nem jutottam el olyan szintre, a megvédés után kezdtem el a levéltári kutatásokat.
Átnéztem a korabeli sajtót nagyrészt, és nem a technikai irányt követtem, hanem olyan társadalmi –gazdasági folyamatokét, amelyek színesebbé teszik a témát és nem csak merev, száraz technikatörténeti leírás felé mutatnak. Így még érdekesebb volt számomra ez a téma, mintha nagyon száraz levéltári forrásokkal kezdtem volna. Végül is szerencsésen alakult, mert a száraz forrásokat később építettem be, és érettebb fejjel vizsgáltam, amikor már volt egy kis tudásom, tapasztalatom.
A másodév és a doktori dolgozat megvédése közt elég sok év eltelt. Egyenes vonalú volt a kutatás vagy koncentrikus körökként tágult a téma?
Inkább úgy mondanám: hullámok vannak a kutatásban. Ha egy témával sokat foglalkozik valaki, egy idő után ráun. Hullámvölgyek voltak. A szakdolgozatom megvédése után áttértem egy másik témára, ami kapcsolódott a kivándorláshoz is: a tusnádi székely kongresszus. Ebből írtam a mesteri dolgozatomat. Olyan szempontból jó volt, hogy az egész kérdéskörnek más vetülete is előtérbe került. Amikor hazajöttem Udvarhelyre, egy kicsit fektettem ezt a témát, és foglalkoztam a két világháború közötti udvarhelyszéki református oktatás helyzetével. Ez teljesen új téma volt. Foglalkoztam egy keveset azzal is, hogy a második világháborúban megvont új román–magyar határ milyen hatással volt a határ két oldalán lévő falvak életére. Mind új témák voltak, és érdekesek, de mindig visszatértem a vasúthoz. Róth András Lajos, az udvarhelyi Haáz Rezső Múzeumhoz tartozó Tudományos Könyvtár szakembere nagy segítséget nyújtott számomra mindvégig. 2003-ban kapcsolatba kerültem Majdán Jánossal, aki Magyarország egyik legismertebb vasúttörténésze, talán az egyedüli olyan személy, aki nem a technikai, mérnöki világból jön, hanem történészként kezdett el foglalkozni a vasúttal.
A pécsi egyetemen tanít, és felajánlotta, jelentkezhetek hozzá doktorálni. A doktori iskola vezetője hosszú ideig Ormos Mária volt, hozzá is el kellett mennem és bemutatnom a témámat, és mivel neki is tetszett, 2004-ben felvettek a doktori iskolába. Hosszú ideig kint voltam Budapesten és az ottani levéltárakban kutattam. Érdekes, hogy a Héjjasfalva–Udvarhely vasútvonal iratcsomója szinte megsemmisült a második világháború alatt, teljes része nem kutatható, mert golyótalálat érte és bizonyos iratokat úgy hoztak ki, látszott, hogy keresztülfúrták a golyók. Az 1899 utáni iratanyag a második világháborúban, illetve az 56-os forradalom ideje alatt megsemmisült… Ami utána van, jórészt a sajtóra támaszkodik.
A könyv a doktori dolgozatom, amit 2011 decemberében védtem meg. Még lehet, hogy pihent volna a fiókomban a kézirat, ha nem ösztönöz Bárdi Nándor kutató, aki felvette a kapcsolatot a csíkszeredai Pro-Print Kiadóval, a Nemzeti Kulturális Alapnál pályáztak a kézirattal. Így kényszerítve voltam, hogy ezt útjára kell bocsátani. Mai napig nem befejezett kutatásnak tartom, látom – a könyv a 2012. júniusig folytatott kutatások eredménye.
Rendszeresen végigkutattál minden olyan lelőhelyet, ahol erre vonatkozó adatokat elérhettél. Nem feltételezhető, hogy valami nagyon gazdag anyag erről a témáról felbukkanhat?
A történetet nem tudnák átírni, de például a székelyföldi vasutakon szolgálatot teljesítő vasutasok, állomásfőnökök életpályája, kapcsolatrendszerük a helyi társadalommal érdekes részlete lehetne a témának. Az iparvasutak történetének is csak egy része lett felkutatva, mert legtöbbjük ideiglenes volt, csak addig működtek, amíg például egy helységben működött a kavicsbánya, vagy az erdőkitermelés. Érdemes volna ezeket is feltérképezni, tehát vannak apró részletkérdések, és tovább is lehetne vinni a történetüket az időben.
A források hozzáférhetősége miatt szűkítetted a témát a könyv címében is megjelölt időszakra?
Az egyik ok, hogy kellett egy időkeret számomra…
… hogy ne táguljon a végtelen felé a téma?
Az erdélyi vasutak építése 1868-ban kezdődött el és a Székelyföldet érintő utolsó vasútépítés 1915-ben, a Nyárád menti keskeny vágányú vasút átadásával fejeződött be.
Külön történet lehetne a vasút szerepe a két világháborúban, mert stratégiailag fontos volt. Ehhez más levéltárakat kellene kutatni, a Hadügyminisztériumnak az iratanyagára gondolok, és lehet, hogy még Bécs is szóba jönne. A két világháború közötti időszakra vonatkozóan a román forrásokat kellene kiemelten kutatni. Távlatokban szeretném ezt is megnézni.
Végső célod az, hogy ezen a témán belül minden fellelhető anyagot feldolgozz?
Igen, akár elvinni időben a kommunista rendszerig. Azután a vasút szerepe, sajnos, egyre inkább háttérbe szorul a közutakhoz és a repülőgépekhez képest. És lehetne bővíteni földrajzilag is, az erdélyi vasutakat komolyabban megvizsgálni.
A könyved nem sokkal a Héjjasfalva–Székelyudvarhely szárnyvonal átadásának (1888. március 15.) 125. évfordulója előtt jelent meg. Ritka eset, hogy egy téma ennyire kötődik egy időponthoz?
Véletlen, hogy éppen most jelent meg a könyv. A könyvem eredményeként tüntetném fel – bár ez szerénytelenül hangzik –, de már az is nagy eredmény volna, ha a térség vagy Székelyudvarhely nagyobb figyelmet szentelne a vasútnak. Egész Romániában érvényes, hogy a vasúti közlekedés folyamatosan háttérbe szorul, pedig fontos tényező. Nyugat-Európában nem arra törekednek, hogy újabb és újabb vasútvonalakat szüntessenek meg, hanem azokat felújítják. Megpróbálják összhangba hozni a XXI. század kívánalmaival.
Magyarán megérett az idő arra, hogy nagyarányú korszerűsítés kezdődjön el.
Igen, mert amíg a pályát nem modernizálják, nem várhatjuk el, hogy a „székely gőzös” gyorsabban tegye meg az utat például Keresztúr és Udvarhely között. Át lehetne alakítani HÉV-rendszerű járattá a két város között.
Ha még több ideig foglalkoztál volna ezzel a témával, vagy bővebb adatokra bukkantál volna, milyen vonatkozásokat bővítettél volna a könyvben? Mi hiányzik, hogy az olvasó szempontjából teljesebb legyen a kép?
Hiányérzetem van olyan szempontból, pedig eléggé próbáltam anyagot gyűjteni, hogy a székelyföldi vasútvonalakat kiépítő vállalkozók hogyan kerültek kapcsolatba az itteni gazdasági-politikai elittel, és miért éppen ők építették ezeket a vasútvonalakat.
Jelkép volt-e a vasút abban a korban? Hogyan látja a korszakot jól ismerő történész?
Igen, a modernizáció jelképe volt. Egyfajta mintát hozott az egész monarchia területén, elég csak arra gondolni, hogy egy vasútállomáshoz bizonyos berendezés tartozott, ami mindenhol egységes volt. A viselkedésre is mintát jelentett: hogyan viselkedjen egy utas a többi ismeretlen utastársa jelenlétében. Illemtankönyvekben találtam olyan részeket, amik az utasok viselkedését szabályozták, írták elő. Kár, hogy nem bukkantam több ilyen illemtankönyvre, mert ezek a részek a mai ember számára igencsak izgalmasak.
Minden állomásnál meg volt határozva, mekkora park és zöldövezet kell körülötte legyen. És kerekes kút. Ez egy modell a családi háztartás számára is. Vagy különálló, fedett és tartós anyagból készült árnyékszék. Például a muskátli addig nem volt elterjedt növény vidékünkön, de minden állomásépület ablakában ott kellett legyen a muskátli. Még arra is előírás volt, hogy a kalauzok hogyan viselkedjenek.
Vagy amit lát, megízlelhet a restiben, a vendéglőben az utas: fasírozott, bécsi szelet, pogácsa, szódavíz – olyan dolgok, amik a vasútnak köszönhetők.
Tehát ahol vasút volt, ott ez mindenhol megvolt?
Egy uniformizált civilizációs modellt terjesztett a MÁV az egész monarchia területén. És a vasútnak köszönhetően jelenik meg először a reklám. Először éppen a vasúti utazást kezdik el reklámozni – falragaszos reklámmal, plakáttal, mert reklám volt már a sajtóban korábban is. Az állomásra belépő utas előtt ott vannak a reklámok, a berendezés padokkal, fogassal, ez egyben belső, otthonos környezetet tudott teremteni, és ez teljesen új volt egy szegényebb miliőből jövő ember számáéra.
A vasutas társadalom – hogy valaki a MÁV alkalmazottja, az presztízskérdés volt, és a vasúti állomásfőnök a helyi társadalom elitjébe tartozott. Sajnos ezt ma egyáltalán nem érezzük és a vasútnak, az alkalmazottaknak ez a presztízsük le lett rombolva az elmúlt 60-65 évben.
A könyvben szó esik arról, hogy a szárnyvasút mentén lakó székelyek nem voltak túl bizakodóak az új, a civilizáció ilyen betörése iránt, fenntartásaik voltak…
Az amúgy is konzervatív helyi társadalomban volt egy félelem a vonattal szemben és ez jogos volt. A vonattal, vasúttal új befektetők érkezhetnek a térségbe. Le lehet bontani társadalmi rétegekre, például a helyi kereskedő attól fél, hogy megjelenik az új kereskedelmi áru, a konkurencia. És megjelenik. És nagyon sok kisiparos bebukik, mert megjelenik tömegével az ipari, gyári áru, és az olcsóbb, mint az övék. A polgári réteg attól fél, hogy megjelenik egy idegen vállalkozói réteg, és előle lenyúlja a különböző vállalkozásokat ebben a térségben.
Ebben is van igazság, mert jöttek a vasútépítéssel együtt a nagy erdőkitermelések, és ez nem a helyi vállalkozók joga lesz, hanem főként budapesti vállalkozókhoz kerül át. Jogos a félelem, hogy a vasút nem csak pozitív hatást hoz, hanem háttérbe kerülhet a helyi társadalom a kívülről érkező tőkével, személyekkel szemben.
Ez tükröződik az újsághírekben, amiket idézel, hogy már az átadás környékén megjelentek más véleményt tükröző újságcikkek. A fenntartások lassan oldódtak, vagy aránylag gyorsan?
Ezt nem lehet így megsaccolni. De az látszódik, hogy megjelenik egy új vállalkozói réteg. Ez is egy újabb kutatás lehetne.
Gazdasági vonatkozásban tárgyalni?
Főképp azért, mert Székelyföldnek mi a legnagyobb kincse? Az erdőkitermelés. Ebben az időszakban megjelenik egy budapesti német–zsidó–magyar vállalkozói réteg, amely megkaparintja magának a székelyföldi erdőségek nagy részét és elég kemény tarvágásokat végeznek. Akkor sem helyben dolgozták fel a fát, hanem elvitték.
Ennyi ismeret birtokában hogyan látod, amikor nekifogtak vasutat építeni, mit kellett volna egészen másként tenni? Nem csak a gazdasági vonatkozásokra gondolok.
A székelyföldi vasúthálózat kiépítésénél a technikai részletkérdések előírás szerint működtek, ott változtatás nem lehetett. Az egyik nagy hibája, hogy a vasúthálózat nagyon nagy időintervallumban és kis szakaszokban épült meg. Ebből kifolyólag úgy látom, a vasút, sajnos, nem tudta megteremteni mind a mai napig a székelyföldi térségnek a gazdasági egységét – mert nem befejezett vasúthálózat. Mert szakaszokban épült ki, és minden székely vármegyét más-más, például mezőségi, dél-erdélyi területtel köt össze, a székely városok között hosszú ideig nem volt vasúti kapcsolat.
Amint az eredeti tervben volt…
Nincs hálózat, a kapcsolat a mai napig hosszas kerülőút révén valósul meg, például Marosvásárhely és Sepsiszentgyörgy között. Ez az egyik legnagyobb hibája. Kritizáljuk, úgymond, a román államot, hogy elhanyagolta, de a kritikát meg lehet fogalmazni a magyar állammal szemben is – talán Székelyföldön épült ki legkésőbb összefüggő vasútvonal. Hálózatot nem merek mondani, mert összefüggő vasúthálózat a mai napig nincs. A magyar állam sem törte össze magát, hogy Székelyföldet modernizálja, fejlessze. Persze készültek fejlesztési tervek, azok részben meg is valósultak.
Ha ezt a könyvet egy időszak lezárásaként nézzük, lesz-e olyan téma, ami pihentetni fogja ezt, egy ideig esetleg?
Lehet… Kacérkodok más témákkal. Az erdélyi történetírásnak vannak olyan témái, úgy látom, s nem tévedek, amik nincsenek felkutatva, fehér foltok. Például az infrastruktúra. Nincsen közúttörténet, telefon- vagy postatörténet, meg a vízhálózat hogyan épült ki a városokban.
Ezeket a kezdetektől kellene megírni?
Ezek alapkutatások. Rengeteg téma van… Kacérkodok a közút- és a telefonhálózat történetével. Van egy teljesen más témám is: Székelyderzs története.
Megint érzelmi alapon?
Igen. Ezek azok a témák, amik lehet, hogy kilépések lesznek, de azt hiszem, mindig vissza fogok térni a vasút témához.
Elégedett vagy most, hogy ez a munkád, hosszú ideig tartó kutatások után, könyvként kerül az olvasó elé?
Örvendek, hogy megjelent, és nem csak az én fiókomban pihen. Szerencsére olyan ember vagyok, hogy mindig hajt a kíváncsiság, sohase vagyok teljes elégedettségi állapotban. Hajt a kíváncsiság tovább. Remélem, hogy ezt – vagy más témát is – tovább tudom vinni.
P. Buzogány Árpád
Székelyhon.ro,

Gyermekvédelem Székelyföldön
A rendszerváltás előtt Románia gyermekvédelmi politikája a gyermek intézményesítésében merült ki, amely egyben a család és a helyi közösségek kivonását is jelentette a felelősség alól. Az ENSZ 1990-ben elfogadott Gyermekjogi Egyezménye után Románia is felvállalta, hogy a gyermekvédelem terén foganatosítja az egyezményben előírt normákat. 1997 júniusában Románia kormánya elfogadta a nehéz helyzetben levő gyermekek védelméről szóló 26-os sürgősségi rendeletet, amely megteremtette hazánkban is az új gyermekvédelmi rendszer alapjait, létrehozva a megyei tanácsokhoz tartozó gyermekvédelmi szervezeteket.
A megalakult Gyermekvédelmi Bizottságok, valamint Gyermekvédelmi Igazgatóságok szerepköre a nehéz helyzetbe jutott gyerekek védelmi eljárásainak meghatározása, alkalmazása és ellenőrzése lett.
Hargita megyében, a kezdetekről
1997. augusztus 1-én a Hargita Megyei Tanács létrehozta a Hargita Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóságot, amely komplex szolgáltatások által biztosítja azóta is a megye gyermekeinek védelmét. Ezek a szolgáltatások a tanácsadás, a gyerekek családból való kiszakításának a megelőzése, védelmi eljárások javaslata, foganatosítása és ellenőrzése a Gyermekvédelmi Bizottsággal karöltve.
1998 és 2004 között a romániai gyermekvédelmi rendszer folyamatos reformokon ment át, alakult, javult, a nagy elhelyező központok szerepét alternatív megoldások vették át. Ez történt Hargita megyében is, ahol országos szinten az elsők között sikerült a lehető legkevesebbre csökkenteni a nagy elhelyező központokban levő gyermekek számát. Hargita megyében a reformok látványosabb változásai nagyrészt uniós programok segítségével történtek.
Ennek egyik jelentős eredménye a mamut elhelyező központok lebontása, átalakítása volt, amelyek azelőtt embertelenül nagy közösségekbe tömörítették az intézményesítésre rászoruló gyermekeket. A régi, „rezidenciális” központokban lehetetlen volt családi hangulatot teremteni, és megadni a gyerekeknek a számukra nagyon fontos, személyenkénti odafigyelést, gondoskodást. Az átalakítás után a régi központokból a gyerekek családi típusú elhelyező központokba kerültek, ahol kisebb létszámban, nagyobb odafigyelést kaphatnak a róluk gondoskodó személyzettől. Igazi családként velük együtt végzik a mindennapi házi munkát, ami egyúttal az életre való felkészítésüket is elősegíti. A jelenlegi formában működő Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság 2005. január 1-én jött létre a Hargita Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság és a Szociális Igazgatóság összevonásával. Az újonnan létesült intézmény a gyermek és családvédelem, valamint fogyatékkal élő gyermekek védelme mellett a felnőttvédelmet is ellátja, beleértve a fogyatékkal élő személyeket is.
A jelen, számokban
A megyében levő három klasszikus központból a két nagyobb – a csíksomlyói és a székelykeresztúri központok – felbontása után összesen 41 családi ház létesült szerte a megyében, lehetőleg azon helységekben, ahonnan a beutalt gyerekek származtak, megkönnyítve ezáltal a szülőkkel való kapcsolattartást. Ezek a központok jelenleg négy koordinációs központba tömörülnek. Az 1. számú koordinációs központ Székelykeresztúron működik, amely 15 házban összesen 132 gyermek védelmét vigyázza felül – ez a szám átlagot mutat, hiszen a létszám hónaporól hónapra változó. A 15 ház közül 10 Székelykeresztúron, 2 Siménfalván, 1-1 pedig Székelyudvarhelyen, Bögözben és Újszékelyen létesült.
A 2. számú koordinációs központ Csíkszeredában van, és 12 házat foglal magába, amelyekben összesen átlagosan 95 gyermek lakik. Ezekből a házakból, apartmanokból 5 Csíkszeredában, 3 Gyergyószentmiklóson, 1-1 pedig Szentegyházán, Tusnádfürdőn, Csíkszentsimonban és Csíkszentkirályon működik.
A 3. számú – ugyancsak csíkszeredai – központ 8 házat koordinál, átlagban összesen 115 gyermekkel. A házak közül 5 Csíkszeredában, 2 Csíkszépvízen, 1 Csíkdánfalván működik.
A 4. számú központ Felsőboldogfalván található, 6 háza közül 5 Oklándon és 1 Felsőboldogfalván van, amelyekben a gyermeklétszám átlagosan 31.
A harmadik, 25 beutalt gyermekkel működő várhegyi központ felbontásának érdekében előkészített projektet a kis létszám miatt nem fogadta el a szakminisztérium, így továbbra is klasszikus központként működik.
A megye 3 speciális iskolája melletti központok (a csíkszeredai Szent Anna Iskola, az oklándi és a bélbori mkisegítő iskolák), és a súlyosan sérült gyerekek elhelyező központjai (Székelykeresztúr, Maroshévíz) a gyerekek érdekében, a speciális személyzet foglalkoztatása miatt megmaradtak rezidenciális központoknak. Időközben a csíkszeredai Szent Anna speciális szakiskola átalakításának tervei is elkészültek, amely kormánypénzből (PIN) hamarosan átalakul családiasabb lakásotthonokká.
Jelenleg a speciális iskolák mellett működő központokban 208 gyermek van beutalva, ahonnan 82 a csíkszeredai Szent Anna speciális szakiskola, 86 az oklándi, 40 pedig a bélbori megsegítő iskola diákja.
A súlyosan sérült gyerekek központjaiban összesen 70 gyermek van elhelyezésben: 40 gyermek a székelykeresztúri, 30 gyermek a maroshévízi központ beutaltja.
Nevelőszülői rendszer
A reform másik jelentős eredménye a hivatásos nevelőszülői rendszer kiépítése volt, amely arra hivatott, hogy a gyerekek családi környezetben nevelkedjenek, a nevelőszülő otthonában, a saját családjában, a saját gyerekeivel együtt.
A kétszáznál is több hivatásos nevelőszülő kiválogatásával, képzésével, ellenőrzésével Hargita megyében kialakult egy erős nevelőszülői rendszer, amely egyik ideális alternatíva a rászoruló gyerekek elhelyezése szempontjából. Mivel a törvény szerint a 3 évesnél fiatalabb gyerekek lehetőleg családi elhelyezésbe utalandóak, a hivatásos nevelőszülőknél levő gyerekeknek idővel át kell adniuk a helyüket a kisebbeknek, így ők a továbbiakban családi típusú elhelyező központokba kerülnek. Jelenleg a hivatásos nevelőszülőknél levő gyerekek száma 451.
A gyermekvédelmi elhelyező rendszer lépcsőfokai
Amikor a rászoruló gyerekek elhelyezéséről döntenek, a Gyermekvédelmi Bizottság tagjainak a romániai gyermekvédelmi törvények szerint a lehető legoptimálisabb, családiasabb megoldást kell választaniuk, annak érdekében, hogy a gyermekek fizikai és szellemi integritása ne sérüljön a szolgáltatás során.
A prioritások sorrendje a következő: tanácsadással, anyagi segítséggel, nappali központok működtetésével megakadályozni a gyermekek családtól való elszakadását. Ha ez nem lehetséges, akkor a következő megoldás a gyerek elhelyezése saját rokonaihoz, ha ez sem lehetséges, akkor családi elhelyezés más, nem rokon családhoz, elhelyezés hivatásos nevelőszülőhöz, és ha ezek közül egyik sem lehetséges, csak akkor következik a családi típusú központba való elhelyezés, ha a gyermek nem kisebb 3 évesnél.
Jelenleg az igazgatóság nyilvántartása szerint 199 gyermek van rokonnál elhelyezve, és 50 más, nem rokon családnál.
„Variációk egy témára”
Abban az esetben, amikor a szülők anyagi gondok miatt nem tudnak a gyermekeikről gondoskodni, de szeretik, nem bántalmazzák őket, és ragaszkodnak hozzájuk, akkor a nappali központokba való utalás az ideális megoldás. Ebben az esetben a gyerekek esténként haza mehetnek a szülőkhöz, ily módon nem szakadnak el a családtól.
Teljes állami támogatással Hargita megyében jelenleg Maroshévizen működik nappali központ gyerekeknek, 17 hellyel, de még 28 gyermek ellátását támogatja a Gyermekvédelmi Igazgatóság. Ők alapítványok által működtetett nappali központokban részesei a szolgáltatásnak.
A fentieken kívül az igazgatóság keretén belül működik egy sürgősségi elhelyező központ, jelenleg 5 beutalt gyerekkel, és néhány hete egy fiatalok társadalomba való beilleszkedését segítő központ Csíkszentmártonon: 3 házban 12 fiatalkorú részesül szolgáltatásban.
A Gyermek telefonja program kibővült, és a felnőtt problémák fogadására is alkalmas. Arra hivatott, hogy a bántalmazott, molesztált, elhanyagolt gyerekek a szakigazgatóság tudtára hozhassák problémájukat, vagy akár környezetük, tanítójuk, szomszédjuk értesíthesse a hivatalos szerveket, hogy időben segíthessenek a rászoruló, bántalmazott gyerekeken. A bántalmazott, elhanyagolt, kizsákmányolt gyerekeket tanácsadói központ is segíti.
A vér szerinti szülők által elhagyott gyerekek számára a legideálisabb az örökbe adás, amely az egyetlen végleges gyermekvédelmi megoldás.
Az új törvénykezés lehetővé tette, sőt előírja, hogy a helyi önkormányzatok, közösségek, lehetőségeikhez képest felvállalják a saját közösségükből származó gyerekek problémáinak megoldását, és csak abban az esetben forduljanak a megyei igazgatósághoz, ha helyi szinten nem tudják orvosolni a bajt.
A leírtakon kívül az igazgatóság segíti alapítványok munkáját azáltal, hogy általuk működtetett elhelyező központokba beutalt 42 gyermek ellátását támogatja.
Bár jól képzett szakemberek irányítják a tevékenységet, anyagilag nem könnyű ezt a doméniumot fenntartani, hisz a legnagyobb közintézményről van szó, ami a költségvetését, valamint az alkalmazottak számát illeti.
Szerencsére Hargita megyében mind az igazgatóság, mind pedig a megyei önkormányzat mindent megtesz azért, hogy az állami szociális szolgáltatások sokoldalúak legyenek, és zökkenőmentesen folyjanak.
A Kovászna megyei gyermekvédelmi rendszerről
Akárcsak Hargita megyében, a szomszédos székely megyében is nagy változásokat hozott a gyermekvédelmi reform.
A klasszikus gyermekotthonok átalakítása, valamint számos új szolgáltatás létrehozása után a Kovászna megyei gyermekvédelmi rendszer jelenleg nagyon változatos, a követelményeknek megfelelő, magas szintű szolgáltatásokat nyújtja, a következők szerint:
1. Intézményesítést megelőző szolgáltatások:
– Nappali központ – Anyásközpont – Átmeneti központ – Súlyosan sérült gyermekek rehabilitációs központja – Nappali központ autisztikus és érzékelési zavarokban szenvedő gyermekek számára 2. Családba való elhelyezéssel és örökbeadással foglalkozó iroda 3. Hivatásos nevelőszülői hálózatot koordonáló iroda 4. Bentlakásos védelmi szolgáltatások: – Lakásotthonok – Utógondozó központ 18 évet betöltött fiatalok részére – Elhelyező központok 5. A gyermekek egészségi, szellemi és lelki állapotát felmérő iroda 6. Pszichológiai ellátás Sajátos érdekességnek számít Hargita megyéhez képest, hogy Kovászna megyében többféle szolgáltatást nyújtó egységekbe tömörülnek a központok, közösségi szolgáltatói komplexum néven. Gyereklétszámok az állami ellátásban, szolgáltatásban:
1. baróti közösségi szolgáltatói komplexum:
– lakásotthon: 11 – nappali központ: 14 – rehabilitációs központ: 27 – sérült gyerekek elhelyező központja: 15 2. sepsiszentgyörgyi közösségi szolgáltatói komplexum: – anyásközpont: 4 gyermek, 3 anya – nappali központ: 18 – 1. lakásotthon: 12 – 2. lakásotthon: 8 – 3. lakásotthon: 10 – illyefalvi lakásotthon: 12 – bodzafordulói lakásotthon: 12 – csernátoni lakásotthon: 24 3. kézdivásárhelyi közösségi szolgáltatói komplexum: – nappali központ: 13 – rehabilitációs központ: 60 gyermek, ebből 27 nappali csoportban, 33 ambuláns csoportban – kézdialmási lakásotthon: 13 – kézdisárfalvi lakásotthon: 8 – nyujtódi lakásotthon: 11 – kézdivásárhelyi lakásotthon: 12 – Szentkereszty Stephanie lakásotthon: 6 4. kézdivásárhelyi elhelyező központ: 48 5. sepsiszentgyörgyi nappali központ: 16 6. sepsiszentgyörgyi utógondozó központ: 14 7. oltszemi elhelyező központ: 91 8. sérült gyerekek kilyéni közösségi szolgáltatói komplexuma: – rehabilitációs központ : 27 – autista gyerekek rehabilitációs központja: 15 9. hivatásos nevelőszülői rendszerben elhelyezett gyerekek: 316 10. családokhoz kihelyezett gyerekek: 323 A cikk szerzője korábban a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság munkatársa volt 10 éven át. Irodavezetői tisztséget töltött be, rövid ideig aligazgató-helyettes is volt. Bíró Terézia Julianna
morfondir.ro
Erdély.ma

„Székelyföld a székelyeké!”
Több mint háromszáz személy gyűlt össze Székelyudvarhelyen az Emlékezés Parkjában tiltakozni a román kormány régiósítási terve ellen.
Erdély-szerte 119 településen hívta a térre, utcára az embereket az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT). Udvarhelyszéken hat településen szerveztek tüntetést az autonómiáért, és tiltakoztak a román kormány régiósítási tervei ellen: Székelyudvarhelyen, Szentegyházán, Parajdon, Bögözben, Homoródszentpálon és Kissolymosban.
Udvarhelyen körülbelül háromszáz személy gyűlt össze az Emlékezés Parkjában. A rendezvény alatt a részvevők aláírhatták azt a petíciót, melyet a kormánynak készítenek a néppártosok és az EMNT. Politikusok, civil szervezetek, motorosok, és sétálók is végigkövették a tiltakozást.
Elsőként a Szózatot énekelte el a tömeg, majd Zakariás Zoltán, az EMNP országos alelnöke fejtette ki, miért is tiltakoznak. Hangsúlyozta, mihamarabb figyelmeztetni kell az ország vezetőit, hogy nem tudják ily módon szétrombolni a történelmi régiókat. Közölte továbbá azt is, nem szabad hagyni, hogy olyan döntéseket hozzanak, ami során akár Brassóban vagy Nagyszebenbe kell utazzunk ügyintézés miatt. „Székelyföld azé, akik lakják, akik építik. Székelyföld a székelyeké” – kiáltott fel beszéde végén Zakariás Zoltán.
Nagy Pál, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki szervezetének vezetője felolvasta az EMNT erdélyi kiáltványát, melyben a történelmi régiók feldarabolása ellen tiltakozik a civil szervezet: Ki kell mondanunk: a Kárpát-medence „tündérkertje”, Erdély nem Bukarest gyarmata! – hangoztatta.
„Azt akarjuk, hogy megkérdezésünk nélkül soha többé senki ne dönthessen azokról a különböző határokról, amelyek között élünk és élni fogunk. Autonómiát akarunk! Azt akarjuk, hogy a saját sorsunkról mi dönthessünk. Azt akarjuk, hogy természeti kincseinkkel, adólejeinkkel és emberi erőforrásainkkal mi gazdálkodhassunk. Erdély nemzeti közösségeinek és természetes régióinak belső önrendelkezését akarjuk! Túlközpontosított homogén nemzetállam helyett modern föderális Romániát akarunk! Benne legyen Erdély igazi európai nagyrégió! Legyenek nagyvárosai sajátos jogállású többnyelvű metropoliszok! Legyen hivatalosan is Kolozsvár Erdély fővárosa! Legyen Székelyföld egységes autonóm közigazgatási régió! Legyen a Partium egységes, sajátos jogállású többnyelvű közigazgatási régió! Céljaink európai célok és elérésükért készek vagyunk valamennyi demokratikus eszközt igénybe venni” – áll a kiáltványban. „Erdély az erdélyieké” – fejezte be Nagy Pál.
Nyolc galambot is útjára engedtek Udvarhelyen, melyek a nyolc székelyföldi szék szabadságát jelképezték (Marosszék, Udvarhelyszék, Csíkszék, Gyergyószék, Kászonszék, Sepsiszék, Kézdiszék és Orbaiszék).
Miután Gajevszki Klára elszavalt Petőfi Sándor költeményét, A szájhősök című verset, a Balázs Ferec Vegyeskar kíséretében Trianon Himnuszát énekelték el az összegyűltek, végül pedig a székely és a magyar himnuszok eléneklésével zárult a tiltakozó megmozdulás, de a szervezők megígérték, hogy nem ez lesz az utolsó tüntetés.
Pál Gábor
Székelyhon.ro

Múltunk bizonyságai Udvarhelyszéken (Őszi utakon)
Olyan élményben volt részünk szeptember 14-én, amelyet érdemes másokkal – írhatnám így is: a „mieinkkel” – megosztani. Kérem a lelkipásztorokat, történelemtanárainkat, hogy járják át ezt az utat, talán többet is, érdemes!
Szombat reggel 7 órakor indultunk 46-an a szemerjai parókiáról autóbusszal. Útirányunk Udvarhelyszék, a térség kis falvaiba akartunk ellátogatni. Felkeresni közös múltunk emlékhelyeinek egy részét. Szép, csodálatos történelmi múltunk bizonyságait. Ezekről a templomokban található képek, kövek, faragások hű bizonyságul szolgálnak. Olyan kincseket láttunk, amelyekre közösen jó érzéssel, boldogan tekintettünk vissza. Mi itt, Háromszéken, büszkén mutatjuk az ősi gelencei templom freskóit, a kazettákat, a zabolai templomot, a gyönyörű kazettás mennyezetét. Most azonban jómagam alázatos főhajtással ismerem el, hogy rendkívül gazdag és szép történelmünkről beszélő udvarhelyszéki drága templomainkat most láttam és láttuk először. Hogy milyen méltósággal őrzik a történelmi múltat a hegyek-dombok között lévő csodálatos kis székely falvak, az lelket örvendeztető látvány. Nagyon röviden számolok be mindarról, amit láttunk, tapasztaltunk, egy nap rövid volt arra, hogy Udvarhelyszékről teljes képet alkossunk.
Első megállónk Bögöz: református templom, amelyben folynak a javítások. A Szent László-legenda itteni falfestménye Székelyföldön talán a legnagyobb méretű! Sajnáljuk, hogy le volt fóliázva, emiatt teljességében nem láthattuk. Kárpótolt bennünket a lelkipásztor színes, székely humorban bővelkedő ismertetője.
Székelyderzs: unitárius vártemplom. Csodálatos a festmény, bemutatták a templom és a vár történetét. Ismeretem szerint az egyetlen magyar vártemplom Erdélyben, ahol a hívek a várfalat körülvevő kőkamrákban tartották hámorokban gabonájukat, és a kamrában a szalonnájukat, amit a mai napig is ott tartanak. Egy héten egyszer reggeli harangszókor 7–8 óráig tartanak nyitva. Ez idő szerint a legbiztosabb hely a falunak a szalonna tartására. A világörökség része!
Székelydálya: református templom, itt is kazettás mennyezet található, és egyedi festett kőmennyezet-rendszer, amely nyolc címert mutat. Szép élmény volt számunkra, hogy a tiszteletes asszony Magyarországról telepedett át, és négy szép gyermeket szült: 11 éves a legnagyobb, 10 hónapos a legkisebb. A gyülekezet lélekszáma Égével együtt 230, a lelkészcsalád pedig jól érzi magát a kis gyülekezetben. A lelkipásztor mutatta be a templom történetét.
Homoródkarácsonyfalva: a templomban található Szent László-legenda festménye a legtisztábban tündököl. A kis falu határában a híres Dungó gyöngyvíz, és szelíd gesztenye is itt terem a határban. A tiszteletes asszony ismertette meleg szeretettel a templom és a falu történetét. Oklánd: kicsiben olyan a templomkert, mint egy angol parkrészlet a kastély körül. A templomban látható az 1848-as forradalom eredeti toborzózászlaja. A kazettás mennyezet és annak festése lenyűgöző. A lelkipásztor közvetlen hangú ismertetője emlékezetes marad számunkra. Mindenhol színes, szépen festett, 1700 utáni úrasztalát láttunk. Árpád-házi királyságunk korát idéztük fel. Több ezer esztendőről tanúskodnak a templomkövek és sok száz esztendőről a Szent László-legendák festményei meg a kazettás mennyezetek. Ezek mind jelzik, hogy székely magyar népünk a kis falvakban imádkozva élt, és sok viszontagságos évszázadot is így vészelt át.
Megmaradtak, élnek és élni akarnak a jövendőben is.
Jelenünket kíséri a testvéri kapcsolatok felvétele Amerikában és más, külföldön élő gyülekezetekkel is. Legyen szabad megjegyezni: könnyű szeretni a távol élőket, de szeressük, akik közelünkben élnek, édes magyar anyanyelvünket beszélő testvéreinket is! Mi imádsággal indultunk, és énekszóval érkeztünk haza – örült a lelkünk a szép találkozásoknak.
Incze Sándor
nyugalmazott református esperes
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A székely címer európai környezetben
Isten dicsőségére és személyes büszkeségből – címeres emlékek és művészetpártolás a késő középkorban címmel szervezett nemzetközi értekezletet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tudomány és művészet kara Kolozsváron a múlt hét végén.
Németországból, Ausztriából, Magyarországról, Szerbiából és a Moldovai Köztársaságból érkezett heraldikusok, művészettörténészek és hazai szakemberek tartottak előadást és beszélték meg a felmerülő kérdéseket.
A középkorban keletkezett és fennmaradt erdélyi címerek kérdéskörét többen érintették. A főszervező, Radu Lupescu művészettörténész, a házigazda egyetem tanszékvezetője az Erdélyben fennmaradt királyi címereket mutatta be, Ciprian Firea kolozsvári művészettörténész az újabban feltárt és a más értelmezésű késő középkori címereket ismertette, Ioan Albu történész, egyetemi oktató a nagyszebeni sírkövek címereiről tartott előadást. Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus a székelydályai református templom középkori címeregyüttesét bemutató előadásában többek között a régi székely címerre helyezte a hangsúlyt, bemutatva középkori megfelelőit, melyek a csíkcsobotfalvi szárnyasoltár lábazatán, a bögözi református és a székelyderzsi unitárius erődített templom egy-egy gyámkövén maradtak fenn. Az új székely címer bemutatásához épp kapóra jött a konferencia helyszíne, a Bocskai-ház Óváry Terme, melynek falán Bocskai István kőbe faragott címerében elkülönülten jelenik meg a nap és növekvő holdsarló.
A konferencián látható volt, hogy késő középkori címerek Németországtól Erdélyig, sőt, Moldváig egyazon európai heraldika alkotóelemei. Az értekezlet méltó záróakkordjaként a résztvevők megtekintették a középkori címereknek otthont adó gyulafehérvári római katolikus székesegyházat és a vajdahunyadi várkastélyt. Utóbbi alagsorában Radu Lupescu megnyitotta az épületből származó kőfaragványokból – címeres gyámkövek, oszlopfők, boltzárókövek, ablakkeret-részletek – álló kiállítást.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Folytatni kívánják a három székelyföldi megye együttműködését
Hargita Megye Tanácsa rendkívüli ülést tartott december 13-án, pénteken a csíkszeredai megyeházán. A sürgősségnek az adott okot, hogy vannak olyan költségvetési pénzek, amelyeket nem tudtak elkölteni. Az országos költségvetésből Hargita megye 9,1 millió lejt kapott utakra, ebből az összegből 600 000 lej meg- maradt, amit a nagyobb adóssággal rendelkező településeknek osztották ki – indokolta a rendkívüli ülés összehívásának fontosságát Borboly Csaba megyeelnök.
A megyei tanács a most kiutalt összeggel a községi utak költségeihez járul hozzá, így nem kell visszaadni az el nem használt pénzt a központi költségvetésbe. A testület döntése értelmében Gyergyócsomafalva 100 000 lejt, Csíkszépvíz 80 000 lejt, Galócás 30 000 lejt, Bögöz 100 000 lejt, Csíkpálfalva 110 000 lejt, Parajd 50 000 lejt, Csíkszentmárton 40 000 lejt, Madéfalva 60 000 lejt, Varság pedig 30 000 lejt kapott adósságok törlesztésére.
Másik fontos napirendi pontként elfogadták azt a programot, amely Hargita megye Kovászna és Maros megyével való együttműködését célozza.
– Sosem adhatjuk fel, mindent el kell követni annak érdekében, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye között legyen élő kapcsolat. A hétköznapok szintjén tudjunk együtt működni, hogy két megye között megépülhessen egy híd vagy út, vagy közösen valósítsunk meg kulturális eseményeket. Ezért nagyon fontosnak tartom a három megye közti együttműködési programot – nyilatkozta a tanácsülés után Borboly Csaba.
Döntöttek továbbá az illetékek ügyében, az alcsíki kistérség tagdíjáról, speciális kommunikációs eszközök átvételéről, a Kisvillany program bővítéséről és a sportgála keretösszegének kiegészítéséről. Sajtóközlemény
Erdély.ma

Aki közösségben nő fel, maga is közösségépítővé válik
A kultúra olyan összetevő a közösség lelkében, mint szövetben az aranyszál, díszít, tartást és erőt ad. Annyira fontos, mint a levegő. Pénzbe kerül, de ugyanakkor megfizethetetlen is.
Udvarhelyszéken hosszú évek óta hagyomány, hogy udvarhelyi és környékbeli jeleseket, személyeket és csoportba szerveződött mű(vészet) kedvelőket tüntessenek ki. Idén tizenegyedik alkalommal tartottak a Magyar Kultúra Napja kapcsán díjátadó gálát. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, amikor felsorolták az együttműködő intézményeket és szervezeteket, elmondta, hogy a nem éppen rózsás gazdasági helyzet ellenére is igen színes volt ez a rendezvénysorozat, amelyet az utóbbi héten követhettünk végig Székelyudvarhelyen, és jól körvonalazódott, hogy „a közösen és egyetértéssel végzett munka, a kaláka sokkal eredményesebb”. Idén a díjazottak többnyire a színjátszás és a műkedvelés más műfajait művelők, a néphagyományokat közkinccsé tevők köréből kerültek ki.
A Sinka-házaspárt értékközvetítésért jutalmazták
Sinka Erzsébet és Ignác hosszú éveken át az anyavárosban tevékenykedett. Elévülhetetlen érdemeik vannak az egykori Népszínház létrehozásában. Huszár Sándor Jött egy lány… című darabjával kezdődött. Ez 1977-ben volt, abban az évben, amikor főszerepet játszottak, jegybe léptek és házasságot kötöttek. A komoly sajtóvisszhangot kiváltó előadásokkal előrukkoló székelyudvarhelyi Népszínháznak mindketten szervezői és tagjai voltak. Annak idején, amikor egyre inkább beszűkültek a társadalmi kulisszák, maguk az igazi színfalak alkalmasak voltak még sokáig arra, hogy áttételesen kimondható legyen az igazság. A színpad a magyar nyelv egyik utolsó fóruma volt.
Számos előadás címszerepében váltak a város és környéke kedvelt, közismert személyiségeivé. Sinka Ignác 1985 és 1991 között Művelődési Ház igazgatója is volt, olyan periódusban, amikor a rendszer – az állam, a megye, a város – egy fityinget sem biztosított a kulturális hajlék fenntartására. Muzsikusként is rendkívüli pályát futott be, hiszen a legendás Venyige együttes brácsása volt, részt vett a táncház- és a kalákamozgalom meghonosításában. Ez az időszak az 1970-es évek vége, amikor a Siculus klubban szervezett táncház kinőtte a termet, és ideiglenesen átköltözött a Gábor Áron Munkásklubba. Életük 1991 után gyökeresen megváltozott: mindketten visszatértek a tanügybe. Ócfalvára költöztek. Erzsébet 2000 óta az ócfalvi iskolában tanít. A házaspár nem csak a betűk, hanem a kultúra tágas országába vezeti be az általános iskolásokat. Ignác Felsőboldogfalván, Farcádon, Bögözben, Agyagfalván több száz gyermekkel kedveltette meg a muzsikát – előszeretettel tanítja a furulyázást –, és teljesen magától értetődő módon a színjátszást is megszeretteti vélük. Bögözben népdalvetélkedőket, Felsőboldogfalván gyermekszínjátszó-fesztiválokat szervez.
Lázár Béla értékteremtő munkájáért kapta az elismerést
Valamikor a szentegyházi vasüzem dolgozója volt Lázár Béla, ám az ipari munkát – akárcsak sok falustársával – már rég abbahagyatta véle a változó idő. Hosszú évek óta azonban műkedvelő táncosa, színjátszója, alkalmi újságírója, rendezvényszervezője a községnek. Tizenegy éve, 2003 óta igazgatja az időközben szépen felújított művelődési házat, amelyet Lövétén Népháznak neveznek. És a kultúrház igen sok alkalommal megtelik néppel: farsangi bálokat, kortárstalálkozókat, falunapokat szervez és bonyolít, maga szorgalmazza a műkedvelő előadásokat.
Másfél évtizede szívügyének tekinti a Kákvirág néptáncegyüttest, annak működését, tagságának és repertoárjának frissülését. A talpalávalót húzó zenekarban pedig brácsásként van jelen. A most kitüntetett művelődésszervező azt vallja, hogy nem tett mást, mint megfogadta azt, amit a Lövétén negyvenkét éven át szolgáló egykori pap bácsi mondott. Tornai Gergely esperes-plébános, az 1959-ben őt is keresztelő pap mondta volt annak idején, hogy „aki közösségben nő fel gyermekkorában, az felnőttként is jobban megállja majd a helyét a közösségben, s erre annak a báránynak a példáját említette, amely a sereg körül szaladgál, hiszen könnyebben elkapja a farkas.” Lázár Béla egy másik útravalót is hozott magával, egy olyan tanácsot, amelyet az öregek kórusának egyik tagja mondott. „A kultúra szervezéséért nem kell várni az elismerést, mert azt nem biztos, hogy megkapja az ember, de amennyiben megvan hozzá a tehetsége, ha megadta neki a Jóisten, akkor dolgozzék csak a köz javára, mert ha nem ezt teszi, akkor azt az utókor még számon kérheti rajta.”
Régi idők hangulatát őrzi az alsósófalvi Fonó Hagyományőrző Csoport
Az együttes tizenöt éve működik. Tagjai nem csak színpadokon és alkalmi rendezvényeken, hanem a hétköznapokban is igyekeznek életben tartani olyan szokásokat, amelyek másutt már kimaradtak. Fülöp Noémi tanítónő másfél évtizeddel ezelőtt hagyományőrző órákat vezetett be az iskolában. Mivel a kezdeményezés igen sikeres volt, a „tanórákat” kiterjesztette a falura is. Ma mintegy százfős csoportja van, amelyben gyermekek, fiatal felnőttek és idősek közösségi szinten, együtt éltetik és élik meg a tegnap már-már elfeledett hagyományaikat, gyakorolják a sóvidéki táncrendet, a néhai fonóházak játékait. Autentikus programjaikkal számos hazai és nemzetközi fesztiválra kaptak meghívást az utóbbi években. A Fonósok értékmentésért vehették most át az elismerést.
Elismerték a Napsugár Egyesület munkáját is
A Napsugár Egyesület alternatív óvodai programokat szervez: a közösségért kifejtett magas minőségű pedagógusi munkáért részesült kitüntetésben. Minden olyan készséget és képességet igyekszik feltámasztani a kisgyermekekben, amelyekre a hagyományos tanrendi programok során kevesebb idő és energia jut. Igyekeznek már zsenge korban bemutatni bizonyos kézműves foglalkozások alapfogásait, a népi mesterségek fortélyait játékos formában tanítják. Székhelyük a Bethlen Gábor utca 10. szám alatt lévő napközi otthonban található, de tevékenységük túllépi az intézmény kereteit, hiszen mindig keresik az együttműködést, képzéseket és tapasztalatcseréket szerveznek pedagógustársaik számára, olyan konferenciákat is, amelyeket annak a hitvallásnak a jegyében tartanak, hogy a személyiségfejlesztés alapjait az óvodás korban a néphagyományok útján, azok segítségével kívánják megvalósítani.
Az ünnepi est rangját Farkaslakáról, Oroszhegyről, Székelykeresztúrról, Lövétéről és Agyafalváról érkező műkedvelő színjátszók adták az általuk játszott repertoárból válogatott jelenetekkel.
Simó Márton |
Székelyhon.ro,

Fejkvótára mérik a lapkiadást
Az udvarhelyszéki önkormányzatok többségénél az elmúlt hetekben fogadták el a helyi, 2014-es évi költségvetéseket, melyek zömében nem szerepel az Udvarhelyi Média Kft. által kiadandó napilap támogatása. A székelyudvarhelyi városvezetőség ez idáig 500 ezer lejt különített el a lapkiadásra, kilátásba helyezve azonban, hogy a kiadvány fenntartásában a vidéki önkormányzatok is segédkeznek majd. A médiatorta szeletjét azonban nem adják olcsón: a beszállni vágyó önkormányzatoknak lakosságszám függvényében fejenkénti legkevesebb 3 lejes hozzájárulást kellene fizetniük, de ha úgy kívánják, 10 lejig is elmehetnek.
„Az udvarhelyszéki önkormányzatok vezetőinek többsége jelezte igényét és egyben szükségességét egy saját médiatermék létrehozásának. A lap fenntartásának költségeit mindenki lehetőségei, költségvetése szerint fogja támogatni” – írta korábban Bunta Levente a lapkiadással kapcsolatos kérdéseinkre küldött válaszlevelében. A városvezető által szorgalmazott napilap kiadását az Udvarhelyi Média Kft. végezné, melynek törzstőkéje 300 ezer lej (amit a tavalyi városi költségvetésből különítettek el), a lapkiadásra azonban újabb 200 ezer lejt szán a városvezetőség. A polgármester a továbbiakban hozzátette: „az igény és az ígéret megfogalmazódott a vidéki vezetők részéről, a kft. működése gazdasági alapú, hosszú távú célunk, hogy a lap 2-3 éven belül nyereséges legyen”.
Három lej a fejkvóta
Mint arról már írtunk, az udvarhelyszéki településvezetők zöme a január végén Fenyéden tartott polgármesterek találkozóján értesült az udvarhelyi városvezetőség lapkiadási szándékáról, ezért a helyi költségvetések elfogadásakor a települések többségénél nem is tűzték napirendre a témát. Mint Farkas György, az Udvarhelyi Média Kft. ügyvezetője lapunknak megerősítette: az udvarhelyi városvezetőség tanácsi határozattervezetet küldött a vidéki önkormányzatoknak, melyben egyebek mellett az is szerepel, hogy a lapkiadáshoz való hozzájárulás a lakosságszám arányában történik majd, a vidéki önkormányzatoknak fejenként 3–10 lejjel kellene hozzájárulniuk a projekthez. „A tervezetet csak véleményezésre küldtük az udvarhelyszéki önkormányzatoknak, ez nem azt jelenti, hogy ilyen formában kell elfogadniuk” – magyarázta Bálint Attila, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal sajtószóvivője. Az ügyben egyébként március végéig kell döntést hozniuk a vidéki önkormányzati képviselő-testületeknek.
Az udvarhelyszéki önkormányzatok többségénél – így a többi közt Farkaslaka, Homoródszentmárton, Homoródalmás, Kápolnásfalu, Korond, Lövéte, Etéd, Magyarandrásfalva, Zetelaka községekben és Szentegyházán – az udvarhelyi városvezetőség javasolta tanácsi határozattervezet nem is volt előterjesztve az önkormányzati képviselő-testületek januári ülésein. „Egyelőre nem szerepel a község éves költségvetésében a tétel, de a márciusi határidőig több mint bizonyos, hogy beszállunk a kezdeményezésbe” – mondta el Kerekes Péter Tivadar, Homoródszentmárton község polgármestere. Zetelakán meglehetősen szűkös az idei költségvetés – tudtuk meg Nagy Attila polgármestertől –, az Udvarhelyi Média Kft. támogatása nem szerepel a községvezetés prioritásai között. „A város 545 ezer lejt fizet önrészként a Harvíz európiai uniós projektjébe, ez az idei költségvetésnek jelentős része. Nagy a szegénység, ilyen körülmények között fél évig biztosan nem tudunk lapkiadásra pénzt szánni” – fejette ki az üggyel kapcsolatosan Rus Sándor, Szentegyháza polgármestere.
Van már, mit kezdeni a pénzzel
Kányád, Székelyderzs és Bögöz községek önkormányzati képviselő-testületei tárgyaltak ugyan az ügyről, és egyik esetben sem fogadták el a támogatás lehetőségét, a településvezetők azonban különbözően értékelik az eredményeket. Farkas Mózes, Bögöz község polgármestere, az új lap kiadásának híve, mint elmondta: az Udvarhelyszéken jelenleg működő sajtótermékek egyoldalúan, RMDSZ-ellenesen tájékoztatnak. „Egyelőre halasztottuk az ügyet, mert az önkormányzat nem fogadta el a tervezetet, de a februári ülésen ismét előterjesztjük. Építő jellegű kezdeményezés ez, csak meg kell hozzá találni az anyagi forrásokat” – magyarázta a polgármester. Bögöz községben egyébként mintegy 3700 lakost számolnak, amennyiben az önkormányzat a minimális fejenkénti három lejjel járul hozzá az Udvarhelyi Média Kft. törzstőkéjéhez, ez évi 11 100 lejes kiadást jelentene a községnek. „Idén egy tűzoltókocsit szeretnénk vásárolni az önkéntes tűzoltó-alakulat számára, ez lenne a legfontosabb projekt, amelyre pénzt adnánk ki” – folytatta a település vezetője. A megvásárolandó tűzoltóautó 2500 euróba, azaz mintegy 11 250 lejbe kerülne. Székelyderzsben, akárcsak Kányádban, az önkormányzati képviselő-testület elutasította a kft. támogatására vonatkozó határozattervezetet, mint Zoltáni Csaba, Székelyderzs polgármestere elmondta: a községnek van mit kezdenie a pénzével, sem értelmét, sem szükségét nem látják beszállni az új lap törzstőkéjébe.
Együtt vagy sehogy sem
Fenyéd, Parajd és Újszékely községek hozzájárulnak az Udvarhelyi Média Kft. törzstőkéjéhez, a lakosságszám függvényében fejenként három lejjel. „A határozattervezetet egyöntetűen elfogadta a testület, azzal a feltétellel, hogy csak akkor szállunk be a lapkiadásba, ha ebben az ügyben konszenzus lesz az összes udvarhelyszéki önkormányzat között. Természetesen ki kell dolgozni azt, hogy a kiadványban miként fog megjelenítődni Parajd község, de fontos, hogy az újságban mindenki egyenlően helyet kapjon és ne legyen rivalizálás. Vagy beszáll a szék összes önkormányzata, vagy csak a felvetés szintjén marad meg az egész lapkiadás ötlete” – fogalmazott Bokor Sándor, Parajd község polgármestere.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro,

Virgonc tallér – Tanulj, gyűjts, vásárolj!
Újszerű ötlettel rukkolt elő a Béta, Dobó és Vágás fiataljait tömörítő Három Hegy Ifjúsági Egyesület: a Virgonc tallér elnevezésű program a három falu kisiskolásait hivatott a tanulásra, a közösségi életben való részvételre sarkallni.
Virgonc tallérokat gyűjtögethetnek a Szentföldnek nevezett Béta, Dobó és Vágás alsó tagozatos diákjai: tallér jár az iskolai jó minősítésekért, a templomba járásét, illetve a különböző közösségi programokban való részvételért. Az egy-egy héten összegyűjtött tallérok számát a tanítók jegyzik be a kicsik talléros füzetébe, a hétfőn elindított program a tanév végéig tart.
„A kísérleti jelleggel elindított program célja motiválni a kicsiket, bebizonyítani, hogy vidéken is érdekes, tartalmas lehet a közösségi élet” – magyarázta Gál Barna, az ifjúsági egyesület elnöke. A projektbe számtalan udvarhelyi és udvarhelyszéki támogató beszállt, így a tanév végén a gyerekek értékes ajándékokra válthatják tallérgyűjteményüket: a korosztályonként megtartott vásáron lesz élő kisbárány és kismalac, könyvek, sportszerek, társasjátékok, virgoncos pólók, sapkák, adathordozók és sok más kecsegtető portéka. „A helyi oktatást szeretnénk támogatni, célunk biztosítani, hogy a falvakban mindig legyen óvoda és iskola. A tervek szerint a szülők tehermentesítése érdekében Bétában délutáni foglalkozást is indítanánk az óvodában, erről még egyeztetéseket folytatunk az érintett szülőkkel” – fejtette ki Gál Barna.
A programban egyelőre mintegy ötven helybéli gyerek vesz részt, a kezdeményezők azonban remélik, hogy amennyiben sikeres lesz a Virgonc tallér projekt, Bögöz község összes településén, illetve más vidéki iskoláknál is „ellesik” az ötletet. A program részletes leírása a Három Hegy ifjúsági Egyesület Facebook-oldalán olvasható.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro,

Templom épül Décsfalván
Generációk álma teljesül hamarosan Décsfalván: letették szombaton a Bögöz községhez tartozó falu református templomának alapkövét a helység központi részében, a lakók hatalmas örömére. Mint elmondták, a hívek korábban Agyagfalvára jártak istentiszteletre, majd a helyi iskolaépületben vettek részt szertartáson, ám nem veszítették el a reményt, hogy utódaik majd saját templomban konfirmálhatnak.
A sokéves csúfolódásnak véget vetve templomépítésbe fogott Décsfalva: a református istenháza alapkövét szombaton délelőtt ünnepélyesen, községi, megyei és országos elöljárók jelenlétében helyezték el a település központi részén. A falu életében fordulópontot jelentő eseményen nem csak a helybéliek, de a szomszédos települések lakói is megjelentek.
Álom válik valóra
Mint Farkas Mózes, Bögöz község polgármestere elmondta, a templomépítés által megvalósulhat az ősök réges-régi álma. Megköszönte minden közreműködőnek az eddigi segítséget, hangot adott továbbá abbéli reményének, hogy Décsfalva lakói méltóképpen támogatják a kezdeményezést. A munkálatok határideje 2017, ám a község vezetősége abban reménykedik, hogy még idén sikerül felépíteni az új szentélyt, hogy a décsfalviaknak ne kelljen mindig máshová járniuk istentiszteletre. A projekt összértéke áfa nélkül mintegy 230 ezer lej.
A felépítendő templom helyszínén az agyagfalvi iskola diákjainak verses-dalos műsorát láthatták az egybegyűltek, majd Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, Verestóy Attila RMDSZ-szenátor, Antal István parlamenti képviselő, valamint Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke mondott beszédet. Kiemelték: a Bögöz községben tapasztalt szolidaritás példaértékű, továbbá, hogy az épülő templom jele annak, hogy az ősök hitét továbbviszi a közösség – egyúttal pedig az európai parlamenti választásokon való részvételre is buzdították a jelenlévőket.
Emléklap került az alapba
A beszédeket követően Fosztó József agyagfalvi református lelkipásztor megáldotta a készülő templomot, továbbá kifejtette: Décsfalvát Orbán Balázs leírásában a legkisebb székely falvak közé sorolta, de a település lélekszáma majdhogynem állandó azóta is, így remélhetőleg mindig lesz közösség, amely megtöltse az istenházát. Annál is inkább, mert ünnepekkor általában az iskolaépület is kicsinek bizonyul a szertartáshoz. Az ünnepélyes alapkőletétel során a földbe helyeztek egy emléklapot is, a jelentős mozzanatot a magyar és székely himnusz eléneklése követte. A rendezvény végén fánkkal és pálinkával kínálták a jelenlévőket.
„Csak hitünk legyen”
A décsfalvi Somorai Eszter elmondta: nagyon örülnek annak, hogy végre temploma lesz a falunak: két évvel ezelőttig Agyagfalvára jártak istentiszteletre, azt követően a lelkipásztor kéthetente átment Décsfalvára is, az iskola egyik tantermébe. „Amikor jó idő van, még szívesen átmegy az ember, de télen erősen megfáztunk: huzatos a hely a két falu között. Remélem, megérem, hogy a hároméves unokám ebben a templomban konfirmáljon” – fejtette ki vágyát. Mint elmondta, a décsfalviak jórészt reformátusok, de a más felekezetűek is szívesen járnak istentiszteleteikre. „Mindegy, hogy hová megyünk, csak hitünk legyen. A vallásunk akármilyen lehet, ha nincs hitünk” – fogalmazott.
Bálint Kinga Katalin. Székelyhon.ro

Udvarhelyszéki településtörténetek rajzolódnak ki
Fizikai, szellemi és eszmei mivoltában is teljesen saját tárlattal jelentkezik a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum: az intézmény régészei által végzett tízéves kutatómunka summázása a Templomok a föld alatt című kiállítás, melynek megnyitóját csütörtökön délután hat órától tartják.
Az elmúlt tíz év régészeti tevékenységének egy szegmense tárul a látogató elé az udvarhelyi múzeumban: a földszinti termekben berendezett, Templomok a föld alatt című kiállítás kurátorai Nyárádi Zsolt és Sófalvi András régészek. A több mint két tucatnyi udvarhelyszéki településen végzett ásatások, geofizikai kutatások és felmérések célja a középkori templomok és a köréjük szerveződött temetők feltárása volt.
„Az ásatások egyre kiterjedtebbek, legújabb projektünk a patakfalvi elpusztult középkori templom feltárása. Ebben amerikai antropológusok is segédkeznek. A kutatások most már nemcsak önmagukban zajlanak, hanem tágabb kiterjedésben is próbáljuk kontextusba helyezni az eredményeket. A templomok kiemelkedő szerepet játszottak egy-egy település történetében, és ha ezek létrejöttét keltezni tudjuk, akkor nagyon közel járul a település kezdeteinek keltezéséhez” – sorolta Nyárádi Zsolt. A szakember kifejtette: a tavaly nyáron alkalmazott, ún. C12-es módszer (melynek során az élő szervezetekbe beépült szénatomot vizsgálják) segítségével sikerült megállapítani például, hogy Bögözben és Lövétén is a 12. század második felében keletkeztek az első sírok, és közvetlenül ezek közelében épültek az első templomok is.
Fenyéd például a vizsgálatok alapján valamivel korábban, a 11. század végén, a 12. század elején keletkezhetett. „Mindez hihetetlenül újszerű eredmény, hiszen csupán a leletekre hagyatkozva időben ennyire nem tudtunk volna visszamenni. Az amerikai antropológusok által a csontanyag vizsgálata során kapott eredmények kiegészítik ezt a kutatást” – tette hozzá a régész.
A tetemes kutatási eredmény és adat egy szegmense látható ezúttal a múzeumban: a kurátorok kiemeltek néhány olyan udvarhelyszéki templomot, amelyek valamilyen szempontból érdekesek. „Csupán néhány négyzetméteren képtelenség lenne bemutatni mindazt, amit az évek alatt összegyűjtöttünk, ezért kiemeltünk néhány objektumot, amelyek legérdekesebb szegmenseit igyekszünk bemutatni” – magyarázta Sófalvi András, a régészpáros tagja.
A tárlatot két kisfilm is kiegészíti, ezek egyike a sokszor „csodabogárként” kezelt régészek mindennapi munkáját mutatja be. „További érdekesség, hogy a homoródszentmártoni templom elpusztult Szent László-freskóját, amelyet Huszka János örökített meg, kiegészítő elemként csatoltuk a tárlathoz” – árulta el Sófalvi. Egyébként a kiállítás látványtervét Baróti Hunor képzőművész készítette.
A templomok a föld alatt elnevezésű tárlat beilleszkedik a Haáz Rezső Múzeum korábbi, mind tartalmi mind formai megjelenítésben korszerű kiállításainak sorába, érdekessége azonban, hogy az udvarhelyi múzeum régészei által végzett tízéves munka konkrét eredménye, amely fizikailag, eszmeileg és szellemileg is a Haáz Rezső Múzeumhoz köthető – hangsúlyozta Miklós Zoltán múzeumigazgató.
A csütörtökön délután 6 órától tartandó megnyitón köszöntőbeszédet mond Bunta Levente polgármester, a tárlatot pedig Gyöngyössy János szakíró, grafikus és Juhász Ábel református lelkész nyitja meg.
Kovács Eszter. Székelyhon.ro

Mátyusföldiek a Székely-Mezőségen
Aki kihagyta, bánhatja, hiszen jó hangulatú, pörgős, vidám és színvonalas előadással rukkoltak elő a felvidéki naszvadiak Mezőbergenyében. Mint beharangoztuk, rendkívüli esemény volt, hiszen a fellépők több száz kilométert tettek meg azért, hogy a székely- mezőségi település lakóit megörvendeztessék, és bemutassák nekik mátyusföldi táncaikat, dalaikat, népviseletüket.
A fellépők erdélyi körútjuk során ejtették útba Mezőbergenyét, ahová a Kincsásó Egyesület hívta meg őket, hiszen ezzel viszonozni kívánták a naszvadiak, a Dobosi Róbert által vezetett Csemadok Alapszervezet vendégszeretetét. A vendégek pénteken Széken, vasárnap Bögözben mutatták be előadásukat.
A kultúrotthon udvara megtelt számunkra különleges népi öltözetű emberekkel, jöttek-mentek, forgolódtak, fotózgattak. Mire begyűlt a közönség, minden készen állt, a fellépők, a hangosítás, s főleg a lelkület.
Az egész estét betöltő vegyes műsorban minden korosztály képviseltette magát elemista tanulótól a középkorúig, vagy mondjuk ki, az idősebb korosztályig. Fellépett a Búzavirág női, férfi és vegyes énekcsoportja, a Sústya citerazenekar, a Viza citerazenekar, a Pettyem néptánccsoport, Szabó Julcsi népdalénekes és a História könnyűzene-együttes.
– Naszvadról jöttünk, Mátyusföldről. Az ottani néptáncokat hoztuk el Mezőbergenyébe, de bemutattuk Kismagyarország, Somogy, Kelet-Magyarország táncait, a szatmári verbunkot, a friss csárdást és dél-alföldi táncokat is. A Pettyem néptáncegyüttes 2008-ban alakult, a nevét egy régi naszvadi utcáról kapta. Akkor nyolc kislánnyal kezdtük a munkát, most három korcsoportban dolgozunk, 54 a csoportok létszáma. Egy óvodás, kisiskolás és egy felső tagozatos, illetve középiskolás csoport táncol. Ez nem iskolai szerveződés, hanem a naszvadi Csemadok Alapszervezet működteti a Viza és a Sústya citerazenekart és a Búzavirág éneklőcsoportot. A Csemadok közösségformáló civil szervezet, amely főleg kulturális téren tevékenykedik, fesztiválokat, kulturális eseményeket, koncerteket szervez, olyan eseményeket, amely a felvidéki magyarsághoz kötődik zenében, táncban, képzőművészetben. Nagyon híres a XVI. alkalommal megrendezésre kerülő Tűzvirág, tűzzománc nemzetközi fesztivál, amelynek fő témája a képzőművészet. A Búzavirág éneklőegyüttes Szlovákiában elnyerte a Bíborpiros minősítést. Ez olyan előkelő díj Szlovákiában, mint Magyarországon a Fölszállott a pávában az első hely – nyilatkozta dr. Malomsoki István, aki a Pettyem néptáncegyüttest vezeti és a magyarországi Nagyigmándról jár át Naszvadra, s akit annak idején azért kerestek fel, hogy a mátyusföldi település hagyományait élesszék újra, tudván, hogy Nagyigmándon már régebben működik néptánccsoport. A két település testvérkapcsolatban áll, ami azért is fontos, mert 1948-ban Naszvadról nagyon sok embert telepítettek át Nagyigmándra, a falu egyharmada volt naszvadi, és a családok tartják a kapcsolatot.
A naszvadiak nemcsak tánccal, énekkel örvendeztették meg a bergenyeieket, akikkel együtt nótáztak, hiszen sok népdalt mindkét vidéken énekelnek, hanem kofolával, felvidéki sörrel is megkínálták a helybelieket. Ez el is fogyott, hiszen a hőségben mindenki megszomjazott. A szünet alatt sem áll le az éneklés, a citerások a művelődési ház előtt muzsikálni kezdtek, az asszonyok pedig jókedvűen énekeltek. Igazán jó példával szolgáltak, hogyan kell közösségben szórakozni, mulatni, közvetlenül, barátságosan viszonyulni egymáshoz.
Közben az asszonyok fejkendőjét is szemügyre vettük, megkérdeztük, hogyan kötik olyan kacifántosra. Előbb ajánlkoztak, hogy megmutatják, majd azt mondták, túl nehéz, nem érdemes megtanulnunk, úgysem viselnénk így a keszkenőt.
Szóval ízes emberek kellemes, élményszámba menő előadását láthattuk, hallhattuk. Szünet után a História könnyűzenekar vette át a teret, szórakoztatta a közönséget.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Személyiségek, ha kerestetnek…
Ahhoz kétség nem fér, hogy nagy feladatra vállalkozott Demeter Lajos, a Bod Péter Megyei Könyvtár munkatársa, amikor hozzálátott nagy munkájához, Sepsiszentgyörgy jeles embereinek felkutatásához, az anyag feldolgozásához, rendszerezéséhez, megírásához.
Kétségtelen, hogy könyve, a Sepsiszentgyörgy személyiségei olyan alkotás, amely nem csupán névtárként, lexikonként kiemelkedő jelentőségű, hanem napi olvasmányként is roppant szórakoztató, tanulságos, mert kidomborodik belőle az 550 évvel ezelőtt mezővárossá nyilvánított település szellemi, társadalmi, politikai, gazdasági múltja, amelyet el- és kitörölni immár nem lehet, ennek a kiadványnak köszönhetően sem.
A munka nagyságrendjét jelzi, hogy A-tól J-ig terjedően közel négyszáz szócikk (én 391-et számoltam) foglalkozik a megjelölt személyek életével, munkásságával, feltárva ugyanakkor számos olyan, velük kapcsolatos eseményt, amely rávilágít egy-egy korszak jellemzőire, gondolkodásmódjára, a városhoz kötődő számos mozzanatra. A kötetben szerepelnek a szépirodalom, a képzőművészet, a zene, a színház jeles képviselői, a tudományok elhivatott művelői, kiváló sportolók, külföldi egyetemek valamikori végzettjei, újságírók, szerkesztők, a helyi közélet alakítói, a város egykori és jelenlegi díszpolgárai, országgyűlési képviselők, az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc tisztjei. Szerepelnek olyanok is, akik elhagyva szülővárosukat, máshol futottak be elismerésre méltó pályát, öregbítve szülővárosuk hírnevét. E könyv lapjait forgatva ismerünk meg számunkra eddig ismeretlen alkotókat, lapalapítókat, gazdasági közírókat, tudomást szerzünk világhírt szerzett személyekről, akiknek ideig-óráig kapcsolatuk volt Sepsiszentgyörgygyel, de az idő rövidsége dacára nagy hatást gyakoroltak az itteniekre. Jó olvasni Jókai jelenlétéről, s igen érdekes adat utal a kalandor Benyovszky Móricra, akiről sok mindent tudtunk, a róla készült filmet is végigkövettük, de eddig nem tudtuk, hogy egy kerek évet itt katonáskodott. Feltétlenül ki kell emelnem a szócikkek olvasmányosságát. Nagy előnyére szolgál az összeállításnak, s egyben az olvasó kíváncsiságát is jobban felkelti, hogy nem szab szigorú határokat a szócikkek terjedelmét illetően. Emiatt aztán érdeklődésünk is egyre fokozódik, hisz mind többet és többet akarunk megtudni egyik-másik szereplőről, s ebben segítenek az oldott és könnyed szövegek.
Persze, mint ahogy egyetlen hibátlan mű sem létezik, e mostani alkotásban is előfordulhat hiba. A szerző vallomása szerint harmincheten dolgoztak be – bizonyára a főszerkesztő keze alá –, nem tudni viszont, létezett, avagy sem szűkebb szerkesztői közösség. Így nyilván az a benyomásunk alakul ki, hogy az összes szócikket egyedül Demeter Lajos írta, a többiek csak szállították a nyersanyagot, közöltek neveket, eseményeket. Van olyan gyakorlat, hogy legalább a hosszabb szócikkek szerzőjét is megjelölik.
A bőség ellenére azért csak akad hiányérzetünk. Én legalábbis úgy gondolom, a könyv kissé zordan bánik a második világháború utáni időszak személyiségeivel. Persze, azt érdemes lenne tisztázni a következő kötet (kötetek) összeállításakor, hogy meddig is terjedhet a személyiségekként felfogható személyek köre. Érzésem szerint különösen a pedagógusokkal, a jogászokkal és az orvosokkal bánik kissé mostohán, azokkal, akik kiemelkedő meghatározói voltak Sepsiszentgyörgy közéletének, közállapotának, anélkül hogy lehetőségük lett volna akár papírra vetett gondolataikat ki is adni, közölni. Véleményem szerint egy olyan ember, akire környezetében felnéznek, véleményalakító, jelenlétének súlya van, a megszokottnál sokkal többet tud nyújtani a közösségnek, nyugodtan besorolható a személyiségek közé. Néhány nevet azért sorolok fel, mert hozzájuk hasonlóak még lehetnek, s ezeket talán egy pótkötetbe bele is lehetne foglalni. Fájó hiány Fejér Ákos mellőzése, aki nélkül nehéz szólni az utóbbi évtizedek sportmozgalmáról. Hiányzik az Albert orvosházaspár, akik nem csupán osztályvezető főorvosok voltak, de a város művelődési-művészeti életének is jeles résztvevői. Nem szólnak Dávid György gyerekgyógyászról sem. Némi következetlenséget tapasztalhatunk tehát abban, hogy az orvostársadalomból kik is érdemesültek a szerepeltetésre. Talán az osztályvezető főorvosoknak mindenképp ott kell(ene) lenniük. Ugyanezt gondolom a pedagógusok esetében is: az iskolaigazgatók, helyetteseik kétségtelenül nagy szerepet játszottak. Ki tudna a Mikó hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évekbeli életéről beszélni Csongvay Árpád említése nélkül? Incze Sándor az 1-es iskola felfuttatása mellett kiváló történész is volt, Dani Árpád a leánylíceum aligazgatójaként szerzett sok elismerést, Baka Károly hosszú ideig volt rajoni főtanfelügyelő, majd iskolaigazgatóként vonult nyugdíjba, Bács Ernő a 2-es és a szemerjai iskolának, Csorja Mária a szövetkezeti középiskolának, Jáni Ferenc az építészetinek volt hosszú ideig a vezetője. A jogászok közül kiemelkedett Blénessy Vilmos főügyész, Aczél Sándor ügyvéd, Bauer Gusztáv bíró. Nagy szerepe volt a megye népszerűsítésében Flóra Gábornak, a központi magyar napilap itteni tudósítójának.
A sepsiszentgyörgyi levéltár létrehozásában, megerősítésében Csia Ernő is fontos szerepet játszott. Benedek Gyula nemcsak rangos énekese volt a településnek, hanem ismert nótaszerző is. Bondor János talán az első sepsiszentgyörgyi színművész volt, aki játékfilmben játszott. Elkerülte a figyelmet a kilyéni Ferencz József, aki hosszú ideig unitárius püspök volt. Bákai Balázs a színház gazdasági igazgatójaként évtizedekig vállalta ezt a rendkívül sok bajjal járó munkakört. A könyvben szereplő személyiségek munkásságát tekintve, úgy vélem, nem lehet eltekinteni néhány olyan embernek az említésétől, aki közvetlenül a megyésítés után és később is meghatározó szereplője volt a város és a megye közéletének: Ioan Hancheş, Harmathi Albert, Ioan Dragoş, Hegyi Zoltán, Beke Lajos, Bodor Márton. Bizonyára vannak még többen is… Kiigazításként: Bodor Miklós óvónőképzői, tanítóképezdei igazgató nem Bözödön, hanem Bögözben született. Bíró Iván Géza képzőművész halálának pontos idejéről és helyéről felvilágosítást lehetett volna kérni a Sepsiszentgyörgyön lakó testvéröccsétől. Végezetül: a könyv igazi férfimunka eredménye! Várjuk a következő kötetet!
Dr. Péter Sándor
Sepsiszentgyörgy személyiségei – Életrajzok, életutak I. kötet A-J /Sepsiszentgyörgy Kiadó, Sepsiszentgyörgy/ Írta és szerkesztette Demeter Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Támogatást biztosítanak, szavazatokat remélnek
Visszatérő vendég lett Csíkszéken Victor Ponta. A kormányfő az augusztusi Nyerges-tetői megemlékezésen tett látogatása után Csíkkozmásra érkezett szeptember 11-én, csütörtökön, iskolabuszokat és fejlesztési projektek támogatási szerződéseit adva át több polgármesternek. Az RMDSZ autonómiatervezetéről kevés szó esett, az együttműködésről annál több.
Az együttműködést, párbeszédet emlegették a legtöbben a kormányfő csütörtöki csíkkozmási látogatása alkalmával, ahol két államfőjelölt is találkozott. A felszólalók közül senki, még Victor Ponta vagy Liviu Dragnea sem mellőzte a magyar nyelvű üdvözlést.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Korodi Attila miniszter, közel hatvan polgármester, alpolgármester Hargita és Kovászna megyékből, a két megyei önkormányzati képviselő-testület elnöke, képviselők jelenléte jelezte Kozmáson, hogy az esemény jelentősége túlmutat hét iskolabusz átadásán, valamint a Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) keretében aláírt támogatási szerződéseken. A Boga Alajos Általános Iskola udvarán tartott ünnepségre a kormányfő késve érkezett, az őt és Liviu Dragnea regionális fejlesztési minisztert szállító helikopter Csíkszeredában szállt le, onnan mentek kíséretükkel az alcsíki községbe.
Lenne még tennivaló
Petres Sándor prefektus üdvözlő szavai után Borboly Csaba következett, és a kormányfő jelenlétét kihasználva nemcsak a fejlesztésre szánt pénz fontosságát emelte ki, de felhívta a figyelmet arra is, hogy nem az asszimiláció, hanem a kivándorlás jelenti a legnagyobb problémát Hargita megyében. A Hargita megyei önkormányzati képviselő-testület elnöke hozzátette, a megyében többletfinanszírozásra van szükség ahhoz, hogy ne kelljen tanintézeteket bezárni.
Egyúttal felhívta a figyelmet, hogy a magyar anyanyelvű diákoknak külön tanterv szerint kellene oktatni a román nyelvet, és az 1-2. osztályosok számára Hargita megyében elkészített, sajátos román tananyagot tartalmazó tankönyvet is átadta Pontának. Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke úgy értékelte, a Nyerges-tetői látogatás egy lépés volt a normalitás felé, amelyet most újabb, konkrét eredményeket hozó lépés követ.
A normalitás gesztusai
Jó napot kívánok – köszöntötte magyarul a kormányfő a jelenlévőket, kifejtve, a gyermekeknek anyanyelvükön kell tanulniuk, ugyanakkor tudniuk kell románul és angolul is, „mert román állampolgárok, de európai polgárok is vagyunk”. Közölte, a tanügyminiszterrel is konzultál a sajátos román tananyag ügyében. Fontosnak nevezte a vidéki települések fejlesztését, és úgy értékelte, a normalitás gesztusaira, lépéseire szükség van, még több találkozó ad erre lehetőséget.
Liviu Dragnea regionális fejlesztési miniszter szerint mindenkinek fontos a gyermekek öröme. „A vidéken élő embereknek joguk van a járható utakhoz, vízvezetékhez, korszerű iskolákhoz, a civilizációhoz. A kormányprogramnak a fenntartható fejlődést kell szolgálnia” – szögezte le. Nem felejtette el a végén a buzdítást, hogy az elnökválasztás második fordulójában úgy szavazzanak, ahogy az ország számára szükséges.
„Amikor kormányra léptünk, a helyi közösségek fejlődésére gondoltunk. Az RMDSZ azért része ennek a kormánynak, hogy minden olyan helyi igényt támogasson, ami a közösséget szolgálja. Ezeknek az iskolabuszoknak az átadása és a ma aláírt településfejlesztési szerződések azt bizonyítják, hogy jól döntöttünk” – mondta Kelemen Hunor szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes. A miniszterelnök és kísérete a járművek és a szerződések átadását követően Maroshévízre látogatott, ahol szintén iskolabuszt adtak át, majd a 174A jelzésű, felújított megyei utat tekintették meg.
Hét iskolabusz, sok pályázati támogatás
Csíkkozmás, Csíkszentmárton, Csíkmadaras, Gyimesfelsőlok, illetve a háromszéki Nagybacon, Előpatak és Szentkatolna polgármesterei vehették át az új iskolabuszokat, a Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) keretében Hargita megyéből a megyei önkormányzat, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Balánbánya, Tusnádfürdő, Székelykeresztúr, Szentegyháza, Csíkszentgyörgy, Szépvíz, Csíkszentlélek, Gyimesközéplok, Kászonaltíz, Csíkrákos, Csíkszentkirály, Madéfalva, Csíkszentimre, Zetelaka, Varság, Oroszhegy, Siménfalva, Parajd, Galambfalva, Máréfalva, Újszékely, Székelyandrásfalva, Etéd, Bögöz pályázatai részesülnek támogatásban.
Kovács Attila, Székelyhon.ro

Szavazatok Hargita megyéből
A román sajtó külön kiemelte azt, hogy a részvétel Hargita megyében majdnem négy százalékkal magasabb volt vasárnap, mint a két héttel korábbi első fordulóban, amikor két magyar jelölt is szerepelt még a 14 elnökjelölt között.
Bár Székelyföldön viszonylag alacsony volt a részvétel, Klaus Johannis Hargita megyében aratta a legmagasabb arányú győzelmet: a voksok csaknem 80 százalékát szerezte meg.
Hargita megyei adatok
A Hargita megyei választási bizottság végeleges adatai alapján a megyében a választásra jogosult 270 ezer személyből 129 ezren (47,8 százalék) mentek el szavazni vasárnap, az államelnök-választás második fordulójában. Közülük 102 ezren (79,78%) Klaus Johannisra, a jobbközép Keresztény-liberális Szövetség (ACL) jelöltjére, Nagyszeben szász polgármesterére voksoltak. Szociáldemokrata ellenfele, Victor Ponta kormányfővel 25,8 ezer szavazatot (20,22%) kapott. Az érvénytelen szavazatok száma 1304.
Hargita megyében mindössze egy településen, Bélborban tudta legyőzni Johannist Victor Ponta, igaz, mindössze 13 vokssal. Pótlistán 8871-en szavaztak.
Csíkszeredában a 35 ezer szavazásra jogosult személyből 19295-en (55 százalék) voltak szavazni.
Udvarhelyszék százharminc szavazókörzetében 47 834-en adták le voksukat vasárnap, a romániai elnökválasztás második fordulójában – derült ki az Udvarhelyszéki RMDSZ által összesített adatokból. Eszerint a vasárnapi választáson térségünkből 4544-gyel többen vettek részt, mint az első fordulóban: a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje, Victor Viorel Ponta 9015, a Keresztény-Liberális Szövetségé (ACL), Klaus Werner Johannis pedig 38 377 érvényes szavazatot kapott, előbbi így az érvényes voksok 19,02, utóbbi ezek 80,98 százalékát szerezte meg. Vasárnap 442 érvénytelen szavazat született Udvarhelyszéken.
Közel 88 százalékos részvétel Siménfalván
A szavazókedv ezúttal mintegy öt százalékkal meghaladta a két héttel ezelőttit: míg akkor az udvarhelyszéki jogosultak 42,4 százaléka voksolt, vasárnap 47,33 százalékos volt a részvételi arány. Székelyudvarhelyen 48,73, Székelykeresztúron 45,06, Szentegyházán 42,67 százalékos részvételt jegyeztek. Az ötvenszázalékos arányt hat község – Fenyéd, Boldogfalva, Homoródszentmárton, Bögöz, Galambfalva és Siménfalva – érte el, a legnagyobb százalékot, 87,96-ot Siménfalván jegyezték. A legkisebb szavazókedv az első fordulóhoz hasonlóan Lövétén volt: ott a szavazati joggal rendelkezőknek csupán 29,48 százaléka járult az urnák elé.
Kozán István, Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro

A falu halála
Sok évvel ezelőtt fájdalmat okozó hír járta be szülőfalum és a környékbeli települések, Agyagfalva, Décsfalva, Mogyorós utcáit: az ócfalvi szorostól a nagygalambfalvi szorosig feldugják a Nagyküküllőt, hatalmas mesterséges tavat hoznak létre, az ott lakóknak pedig menniük kell. S ennél is fájdalmasabb volt, amikor az a szóbeszéd futott szét, hogy nemsokára vége Bögöznek, mert a falu névtábláját már át is húzták… Ugyanis akkor kerültek ki az új falutáblák, amelyeken az áthúzással azt jelezték, addig tart a település.
S meg is indult a népvándorlás, sokan látni akarták azt a táblát, míg valaki meg nem magyarázta, mit is jelent az átlós vonal. Aztán, amikor a békási tengeren hajókáztunk, magam elé képzeltem a kétségbeesett embereket, annak a jó néhány falunak a lakóit, akiknek menekülniük kellett az egyre gyarapodó víztömeg elől. Merényletnek tartottuk, és tartjuk Bözödújfalu víz alá parancsolását, s annak a falurombolásnak a jelképét látjuk ma is ebben, amely tulajdonképpen esztendők múlva indult meg központi tervek alapján, hivatalos pártpolitika részeként.
Az jó jel volt, hogy szinte egész Európa, de a tengerentúliak is erőteljesen felléptek az akkori példátlan rombolási szándék ellen, s ha nem következik be a rendszerváltás, bizonyára iszonyú tragédiák történtek volna az egész országban, de különösen Erdélyben. Egyébként a rombolás azzal kezdődött, hogy kisebb falvakat megfosztottak önállóságuktól, elorozták nevüket, a közeli nagyobb település egyszerű utcáivá fokozták le, soknak a tanintézetét is beolvasztották az úgymond jelentősebb iskolákba, legtöbbször a magyar többségű települések váltak így csatolt helységekké a román többségű tengerben, a magyar iskolák pedig magyar tannyelvű tagozatokként sorolódtak be. Az ügyintézés, döntés így került mások kezébe. Amikor véget ért a rémálom, azt hittük, megszabadultunk falvaink, iskoláink felszámolásának rémétől, nem is gondoltunk arra, hogy az eddigieknél is súlyosabb veszély leselkedik ránk…
Az évek teltével egyre inkább rá kellett jönnünk arra, hogy nem kell ide Ceaușescu durva terve, nem kellenek rémálmunkban is megjelenő hatalmas gépek, sem hivatalos átiratok. Mi magunk vagyunk azok, akik tehetetlenül nézzük falvaink kiüresedését, megroppanását. Mi magunk határozunk arról, hogy ennek vagy annak a településnek vége, mert mondjuk ki újra és újra: ha megszűnik az iskola, az a falu halálát jelenti. Keserűséggel vettük tudomásul, amikor a pedagógusszövetség udvarhelyszéki elnöke majd minden megbeszélés alkalmával a Homoród mentén, a Küküllő vidékén rendre felszámolódó iskolákat siratta el, nem is beszélve aztán a Mezőség, Szatmár, Bihar, Szilágyság, Bánság egyre zsugorodó magyarságáról, rendre lakat alá kerülő magyar tanintézeteiről, mind jobban szűkülő lehetőségeiről.
És lám, amire nem vártunk, az hozzánk is begyűrűzött. Elsőként Hilib az, amelynek tanintézetén, úgy néz ki, áthúzzák a táblát. Hilib nem nagy falu, de büszke emberek lakják, akik sehogy nem akarnak lemondani a településük méltóságát is szavatoló iskoláról, még akkor sem, ha a létszám alatta marad a törvényben szigorúan megszabott határnak. Sajnos, a lakosság száma is csökkenőben, 1956-ban közel ezren lakták, de ez a szám mára háromszáz körülire esettp. Megcsappant hát az iskolások száma is… Mégis reménykednek… Hogyan is lehetne elfogadni a roppant merev utasításokat, hisz még jól emlékszünk, annak idején, a Ceaușescu-érában akár egyetlen gyerekkel is fenntartották több helyen is a román tannyelvű osztályt, s ebből merítettek erőt a szórványbeliek, mert ezeket a példákat idézve tudtak itt-ott, időnként a megszabott létszám alatti magyar osztályokat éltetni.
Az a félő, ha ez tényleg bekövetkezik, olyan folyamat indul el, amit eddig nem tartottunk bekövetkezhetőnek. Igaz, az utóbbi két és fél évtizedben sok olyan változtatás történt az iskolahálózatban, amelyre nem számítottunk, s mely nem minden esetben minősült sokak szerint helyes lépésnek.
Dr. Péter Sándor
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Dacolnak a prefektúrával a helyi önkormányzatok
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) javaslatára Udvarhelyszéken ez idáig tizenöt település vezetősége fogadta el azt a határozatot, amelyben kinyilvánították, a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, ugyanakkor több önkormányzatnál az elkövetkező hónapokban tűzik napirendre az ügyet, dacolva az eddig meghozott törvényszéki ítéletekkel. A székely szabadság kérdése egyre inkább kiéleződni látszik, tekintve hogy a marosvásárhelyi városvezetőség ellenhadjáratára az SZNT elnöke, Izsák Balázs kedden bejelentette: nem lesz szervezett megemlékezés március 10-én, a Székely Szabadság Napján.
Kápolnásfalu, Székelyderzs, Szentegyháza, Lövéte, Zetelaka, Fenyéd, Máréfalva, Felsőboldogfalva, Nagygalambfalva, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Kányád, Parajd, Szentábrahám és Etéd önkormányzatai még tavaly elfogadták az autonómiapárti tanácsi határozatot, így Udvarhelyszék településvezetőinek hatvan százaléka felkarolta az SZNT kezdeményezését. Mint írtuk, Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa csütörtökön arról számolt be, hogy a megyében elfogadott valamennyi döntést (összesen huszonhetet) megtámadta a törvényszék közigazgatási részlegén, ahol huszonnégy esetben fogadták el óvását, három per pedig még folyamatban van.
A székelyudvarhelyi és a gyergyószentmiklósi önkormányzat fellebbezett az alapfokú ítélet ellen. Az udvarhelyi polgármesteri hivatal a helyi önkormányzat nevében felkérte ügyvédjeit, fellebbezzék meg a döntést, az ügyet most a Marosvásárhelyi Táblabíróság tárgyalja – tudtuk meg Bálint Attilától, a polgármesteri hivatal sajtószóvivőjétől.
Székelyderzs önkormányzata még nem kapta meg a bírósági ítélet kiközlését, ám a község vezetősége már értesült a határozat érvénytelenítéséről. „A megyében az elsők között fogadtuk el az autonómiapárti határozatot, amelyet nemcsak a prefektúrának, hanem a parlamentnek és a kisebbségvédelemben érdekelt nemzetközi szervezeteknek is elküldtünk. A prefektusi hivatal már akkor közölte, hogy alkotmányellenes a döntés” – elevenítette fel portálunknak Zoltáni Csaba községvezető. Szerinte egyébként minden székelyföldi önkormányzat számára természetesnek kellene lennie az autonómia melletti kiállásnak. „Harcolnunk kell identitásunkért, történelmünkért és anyanyelvünkért, annak tükrében, hogy például Kolozsváron milyen harcok folynak a többnyelvű helységnévtábláért, hogy most már törvénybe ütköző a székely ízek kifejezés használata, és hogy ellehetetlenítik a Székely Szabadság Napjának megrendezését is. Nekünk magunknak kell kiharcolnunk mindezt, hisz úgy látom, az Európai Unió csak felszínesen foglalkozik a kisebbségi ügyekkel” – jegyezte meg a derzsi polgármester.
Tizenegy széki önkormányzat, Homoródszentmárton, Oklánd, Homoródalmás, Korond, Farkaslaka, Újszékely, Magyarandrásfalva, Bögöz, Varság, Oroszhegy és Siménfalva vezetősége még nem fogadta el az említett tanácsi határozatot, több helyen azonban – például Bögözben – már a következő havi önkormányzati ülésen napirendre tűzik – derült ki az SZNT széki szervezetének decemberi összesítéséből. „Mi sem maradunk ki, hisz ugyanolyan székelyek vagyunk, ugyanúgy Székelyföldön élünk, mint a többiek” – jegyezte meg Kovács Lehel, Farkaslaka polgármestere, hozzátéve, tisztában van azzal, hogy a prefektus ezt a határozatot is minden bizonnyal megtámadja, viszont úgy érzi: ilyen ügy mellett „kutyakötelesség” kiállni.
A reméltnél kevesebb, összesen 46 önkormányzat tett eleget eddig a felkérésnek, de mindez ahhoz mégis elegendő, hogy a nemzetközi szervezetek figyelmét felkeltse, így az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa is napirendjére tűzte az ügyet – tájékoztatott az SZNT. Izsák Balázs, a szervezet elnöke közleményben reagált a Hargita megyei prefektus által mondottakra, mint írja: a kormánybiztos célja az, hogy eltántorítsa az önkormányzatokat a határozatok elfogadásától, ugyanis a kormány tudatában van annak, hogy a közigazgatási reformterve ellentétes Románia nemzetközi kötelezettségvállalásaival is, ezért kísérleteket tesz arra, hogy a létező népakarat megnyilvánulását megakadályozza. Izsák továbbá leszögezi, a kormányhoz intézett kérés határozatba foglalása nem ütközik semmilyen jogszabályba, s az a tény, hogy a prefektus mégis pereket nyer, csak annak a sajnálatos bizonyítéka, hogy a bíróságok kormányzati befolyás alatt állnak.
Az SZNT elnöke ismételten arra kéri azokat az önkormányzatokat, amelyek még nem fogadták el a határozatot, hogy ezt haladéktalanul tegyék meg, hiszen a Monitoring Bizottság ülésén Székelyföldet képviselő elöljárók (Klárik Attila Kovászna megyei önkormányzati képviselő és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester) dolgát nagymértékben megkönnyíti, ha olyan iratcsomót tudnak letenni a bizottság asztalára, amelyben a 153-at minél inkább megközelítő számú határozat másolata szerepel. A kezdeményezők tehát arra kérik az érintett önkormányzatokat, hogy az időközben elfogadott tanácsi határozatok másolatát nemcsak a határozatban rögzített szervezeteknek, hanem a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalhoz is juttassák el.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro

Időutazás múltban és jövendőben
Tanulmányúton Székelyföld és Szászföld szomszédos vidékein
A Kántor-tanítóképző Főiskolán hosszú évek óta hagyomány, hogy a zárthelyi oktatás mellett hivatásra felkészítő tanulmányutakat, néprajzi táborokat szervezünk. Egy évvel ezelőtt a Nyárádmente, Sóvidék és Gyergyó történeti, egyházi, természeti értékeivel, iskoláival ismerkedtek diákjaink, vagyis a tömbmagyarság életével; 2014 adventjén a dél-erdélyi szórványmagyarság (Dicsőszentmárton, Balázsfalva, Medgyes, Küküllővár környéke) sorsával, kultúrájával való szembesülést tűztük ki tanulmányúti célul, és gyülekezeti alkalmakon a felkészülést a szolgáló életre.
A nemrég lezárult tavaszi tanulmányutunkon a Székelyföld és Szászföld szomszédos vidékeit jártuk be a két Küküllő és a szőke Nyikó mentén, voltunk Erdőszentgyörgyön, Keresden, Segesváron, Fehéregyházán, Székelykeresztúron, Nagygalambfalván, Bögözön, Székelyudvarhelyen, Szejkefürdőn és Farkaslakán.
A két nap során alig 300 km-es kört írtunk le a térkép szerint, mégis mennyi értékkel találkoztunk a minket érdeklő szűkebb területen, és mennyi élményben volt részünk! Valóságos időutazáson vettünk részt az erdélyi múltban és jövendőben.
Keresden a Bethlen család várkastélyában diákjaink beleélhették magukat a kastély egykori lakóinak, az erdélyi főúri családok életének hétköznapjaiba és ünnepeibe, művészi ízlésébe és kultúrateremtő munkásságába. Segesváron a turistáknak szóló kirakatokon túlmenően bepillantást nyerhettek a középkori szász város életébe, meggyőződhettek a szász közösség erejéről, tehetségéről, remek gótikus építészetéről. Nem véletlen, hogy a hegyre épített város ma a világörökség része. A középkori székelyek módjára "olvashatták" a bögözi templom falaira festett "képregényt": Szent László királyunk harcát a pogány kunok ellen és a bibliai utolsó ítélet jeleneteit. A bögözi templom freskói, akárcsak a közeli székelyderzsi vagy a gelencei, a középkori művészet csúcsát jelentik, legalábbis nekünk, magyaroknak. De nemcsak a freskókhoz értettek őseink, hanem később, a "virágos reneszánsz" idején a templomok mennyezetének díszítéséhez is. Itt van mindjárt a bögözi templom kazettás mennyezete, mint annyi más Erdély-szerte, vagy a meglátogatott erdőszentgyörgyi református templom felújított virágos mennyezete és bútorzatának világos "székelykék" színe. Az egykori gyülekezet hitbeli erejét, hozzáértését dicséri, hogy a templom szószékét a kor legkiválóbb kőfaragó művészével, Sipos Dáviddal készíttette 1760-ban. És a padok alatt, a templom kriptájában nyugszik a 19. század eleji Erdély legszebb főúri asszonyának tartott Rhédey Klaudia grófnő; rövid életének, tragikus halálának története nem hagyja érintetlenül a 21. század emberét sem. Közismert, hogy ő az angol királyi család egyik "ősanyja", Károly brit trónörökös, aki 2008-ban ide látogatott, a szépanyját tisztelheti benne. Klaudia a templommal szomszédos Rhédey-palotában született. Jó volt látni, megtapasztalni, hogy a palotát az elmúlt években felújították, és Erdőszentgyörgy városa kulturális célokra szeretné hasznosítani.
A tanulmányút programjának összeállításakor elég nagy fejtörést jelentett, hogy kit, kiket válasszak kalauzul szellemi nagyjaink közül, akiknek az élete-halála, életműve valamiképpen kapcsolódik a bejárt vidékekhez. Végül úgy döntöttem, hogy négyüket állítsuk középpontba, akik írásaik üzenetével is vegyenek részt a táborunkban: a két Sándor, Balázs és Áron. Mármint Petőfi Sándor és Kányádi Sándor, Orbán Balázs és Tamási Áron, nagy korbeli különbségekben és felekezeti jó egyetértésben. De hát akkor hol marad az erdőszentgyörgyi orgonakészítő ezermester Bodor Péter, a segesvári Andreas Bertram gyógyszerész, aki Apafi Mihály erdélyi fejedelmet is ellátta patikájának készítményeivel, a Segesváron (1892-ben) született báró Apor Vilmos mártír püspök – akit a katolikus egyház boldoggá avatott, és akinek az emléktáblájánál szintén tisztelegtünk –, hogy a felduzzasztott Drakula-kultuszról ne is beszéljünk; a Keresztúron múzeumot alapító Molnár István vagy a Székelyudvarhelyen a református ókollégiumot és a templomot építtető backamadarasi Kiss Gergely rektor úr? Sándorainknál maradva, Petőfit verseivel köszöntöttük Fehéregyháza és Héjjasfalva között, nem messze attól a helytől, ahol utoljára látták őt és nem messze halálának valószínű helyétől, az Ispán kútnál. Maradjon meg ő nekünk itt Erdély földjében akkor is, ha valakik Szibériában keresték, keresik csontjait, és a keresztúri székelyek a timafalvi temetőben visznek virágot "Petőfi legendai sírjára". Nekünk csak az az óhajunk lehet, amit az emlékműnél is elmondtunk, Sándor: "Takarjon bár a szemfödél:/ Dícső neve költő fiadnak,/ Anyám, soká, örökké él." És beálltunk a Kányádi Sándort köszöntő versmondók seregébe, de nem akárhol, hanem Nagygalambfalván, abban az utcában, ahol felnőtt és amelyről azt írta egyik korai versében: "nem is utca, csak fél utca", és valóban ma is csak fél utca, de Kányádi életműve a bizonysága, hogy "Becsületből, akit innen/ tarisznyáltak, azt egykönnyen / nem fogja az élet piszka,/ mert itt még a sár is tiszta." Éppen akkor állt el az eső, megtapasztaltuk: Kányádi Sándor utcájában és életművében még a sár is tiszta. A jó öreg, a szép szakállú Orbán Balázs faluról falura kísért székelyföldi utunkon, mindig hozzá lehetett fordulni tanácsért, eligazításért, a fényképezőgépet sűrűn kattintgató fiatalok az erdélyi fényképezés ősatyját is tisztelhetik benne, csakhogy ő húszkilós csomagban vitte a fotós felszereléseit, most pedig egy ingzsebben elfér a masina. Végrendeletének üzenete legalább annyira fontos, mint a Székelyföld leírása. Azt írja: mivel az Isten nem áldotta meg családdal, az egész magyar népet tekinti családjának és így örökösének. Örökösére hagyta vagyonát, ösztöndíjat alapított a székelykeresztúri unitárius kollégium jeles és szűkölködő diákjainak. És hogyne köszöntöttük volna Tamási Áront farkaslaki sírjánál, aki Ábelként megjárta Amerikát, és egy ottani kisebbségitől, egy négertől hallotta az élet egyik nagy igazságát, amit annyiszor idéznek manapság: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne". Ez az otthon most itt Farkaslaka, a Nyikó mente falvai, s a dombon túl Udvarhely iskolaváros és a tágabb szülőföld. Szülőföldjét járva Tamási így fejezte be önéletrajzi regényét: "S a káprázatban, az apám és az ősök sírjánál, vajon feltehetem-e a kérdést: – A miénk ez? Nem tehetem fel, mert ez kérdés nélkül a miénk. Miénk a fény, amit lelkünkbe fogadunk: s a föld, amelyen élünk és meghalunk."
Tanulmányutunkon nemcsak a múltat és a jelent, hanem a jövendőnk jeleit is fürkésztük, kérdeztük, kerestük. Mint említettem, jó volt hallani, hogy az erdőszentgyörgyi Rhédey-palota a város tulajdonában kulturális központ szerepét tölti majd be. A keresdi Bethlen-kastély és birtok még nagyobb átalakulás elé néz: a Marosvásárhelyen élő örökösök a visszakapott kastélyt nagylelkű gesztussal 50 évre a dévai Szent Ferenc Alapítványnak adományozták. Itt Böjte Csaba atya és munkatársai felnőttképzési központot szeretnének kialakítani az iskolarendjükben végzett fiatalok számára, Szőts Béla ügyvezető lelkesen beszélt a terveikről. Tóth Tivadar, a segesvári Gaudeamus Ház és Szórványközpont igazgatója a segesvári magyar nyelvű iskoláztatás történetét ismertette diákjainkkal, és a szórványlét mai kihívásaira figyelmeztette az eljövendő pedagógusokat, akárcsak Szávuly Ildikó, aki nevelőnő társával együtt 16, szüleik által elhagyott Maros és Hargita megyei gyermek otthonát vezeti a Szent Ferenc alapítvány iskolarendjében. Diákjainkat mélyen megérintette a gyermekek helyzete, sorsa, hiszen többségük székelyföldiként most találkozott először a szociális és etnikai, kulturális, nyelvi szórványlét jelenségeivel.
A tanulmányút részeként találkozókra is sor került az erdőszentgyörgyi, segesvári, keresztúri és udvarhelyi középiskolák végzős osztályaival; Gál József tagozatvezető ismertette főiskolánk szakmai kínálatát, Dénes Kinga III. éves diák kisfilmje még vonzóbbá tette a főiskolai életet, a kórus pedig az énektudásából adott ízelítőt.
Dr. Barabás László projektvezető
Népújság (Marosvásárhely)

Összeillesztik a történelmünket
Két csoportban harminchat egyesült államokbeli, kanadai és új-zélandi antropológushallgató munkálkodik Udvarhelyszéken, segítve a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum jelenlegi ásatását, amelynek során a környék eddigi leggazdagabb leletanyagát tárják fel. Az ambiciózus fiatalok nagyjából egy hónapot töltenek Erdélyben, ők az idei második széria – hétköznapokon előadásokat hallgatnak és dolgoznak, hétvégén tágabb térségünk nevezetességeivel ismerkednek.
Az elmúlt hétvége esőzései miatt a terepmunka rövid ideig szünetelt, de a volt Ucecom épületében berendezett laborban annál serényebb munka folyt: kivételesen minden egyetemi hallgató a négy fal között dolgozott, amíg az ásatási helyszín kiszáradt. A korábbi években előkerült csontokat tisztogatták, illesztgették össze, készítették elő történelmünk feltárásához, fegyelmezetten, de arcukon olyan derűvel, mintha egy jó építőjátékot játszanának. Pedig komoly munka folyik két helyszínen immár harmadik hete Nyárádi Zsolt, a Haáz Rezső Múzeum régésze, illetve több neves amerikai kutató vezetésével. Huszonhárom antropológustanonc Patakfalván, az immár második éve zajló ásatásoknál segédkezik, mások a korábban feltárt bögözi leletanyagot elemzik, ismét mások a tavaly előkerült patakfalvi csontokat tisztítják meg a későbbi elemzéshez. Mindezen feladatok szakszerű elvégzéséhez – ezek számukra a kötelező egyetemi szakgyakorlat részei, a helyi múzeumnak azonban hatalmas segítséget jelentenek – naponta szakelőadásokat hallgatnak, terepen pedig eligazításokat kapnak a különféle csontokról, elváltozásokról és azok lehetséges okairól.
Árpád-kori temető Patakfalván
Mint Nyárádi Zsolttól megtudtuk, a mostani harminchat fiatal idén a második diákcsoport, amely Udvarhelyszéken segédkezik. Legtöbben az Egyesült Államokból érkeztek, de kanadaiak és új-zélandiak is vannak közöttük, és hozzájuk csatlakozott egy Kolozsváron tanuló magyar egyetemista is. A rengeteg szorgos kéz olyan munkát végez el, amelyre a Haáz Rezső Múzeumnak nem lenne kapacitása. A külföldi egyetemekről ugyanis immár harmadik éve érkeznek ide hallgatók, az ArchaeoTek Canada által szervezett program révén, hogy nagyszabású feltárásoknál dolgozzanak: korábban Telekfalván, Fenyéden, Lövétén és Bögözben, az utóbbi két nyáron pedig Patakfalván dolgoztak. Az előző helyszínek közül többet is sikerült teljesen feltárni és lezárni. Utóbbi azonban az eddigi legnagyobb leletanyaggal kecsegtet: a temető közelében Árpád-kori templom, illetve 12. századi temető maradványaira bukkantak. A temető a korábban feltártaknál jobb állapotban maradt meg, mert annak konzerválódását nem akadályozták rátemetkezések, építkezések, sem más tényezők, fejtette ki Nyárádi Zsolt. Az ásatás során számos izgalmas leletre bukkantak: a kor divatjának megfelelő hajtűkre és hajkarikákra, pénzérmékre, amelyek segíthetik a leletek keltezését, valamint olyan ritkaságokra, mint például egy fémszálas női pártából származó textilmaradványok.
Hosszú folyamat a leletgondozás
A fémanyaggal a Haáz Rezső Múzeum illetékese foglalkozik, a textilmaradványokat azonban – mivel a környéken nincs erre szakember – valószínűleg Budapesten, a Nemzeti Múzeum műhelyében restaurálják majd. A hallgatók a Budvár utcai épületben berendezett ideiglenes laboratóriumban csak az embertani anyaggal foglalkoznak: a Bögözből előkerült csontokat elemzik, illetve a tavalyi patakfalvi leleteket mossák. Mint Nyárádi elmondta, a bögözi középkori temető leletanyaga is jelentős, de ott csak az esetek mintegy tíz százalékában került elő a teljes csontváz. A feltárást nehezítették az egymásra temetkezések, hiszen sok esetben az újabb sírok elvágták a régebbieket, és a csontok konzerválódási állaga sem volt egyforma: bizonyos részük rég el is porladt. Különösen nehéznek bizonyult a gyerekcsontvázak rekonstruálása, hiszen sok esetben még fejletlen a csontozat, nem illeszkednek olyan stabilan egymáshoz, így ezek a leletek sokkal több darabban kerülnek elő, mint a felnőttek csontvázai, s jóval sérülékenyebbek is azoknál. A feltárástól a leletek tárolásáig olykor hetek telnek el: a helyszínen lefényképezik, majd lerajzolják a csontokat, amelyeknek a tisztítás után több napig száradniuk is kell.
Tömeges gyerekhalál okait kutatják
A csontokat szükség esetén elektronmikroszkóppal vizsgálják, 3D-szkennerrel megörökítik, sőt a leletek némelyikét magukkal viszik Amerikába, hogy még modernebb technológiával vizsgálódhassanak – a nagyobb csoporton belül két-három fős kisebb csoportok külön kutatási területen dolgoznak. Az ásatások révén nemcsak a temetkezési szokásokról, a korok divatjairól kaphatnak képet a szakemberek, hiszen az antropológusok elsősorban a csontok és a fogazat állapotát vizsgálják, amelyekből az életvitelre, betegségekre, különféle halálokokra is fény derülhet. A telekfalvi templombelsőben például mintegy hetven 17. századi gyereksírra bukkantak, és az elemzések során kiderült, hogy legtöbbjük skorbut áldozatává vált, ami azt jelenti, hogy nem jutottak megfelelő mennyiségű C-vitaminhoz, friss zöldséghez, gyümölcshöz. Ez meglepő falusi környezetben, és újabb kérdéseket vet fel a vitaminhiányos táplálkozás okaira vonatkozóan, fejtette ki Nyárádi, hozzátéve, akár az is elképzelhető, hogy valamilyen tilalom volt érvényben akkoriban. A bögözi temetőben talált gyerekcsontvázakat ilyen feltevésekkel is vizsgálják, azonos jeleket keresve rajtuk.
Felségárulóra bukkantak
S bár ez a tudományág sokkal inkább az emberi történetekre koncentrál, mint a történelmi eseményekre, olykor kapcsolat fedezhető fel ezek között. Bögözben például megtalálták egy, a 16. században lefejezett férfi csontvázát, és a helytörténeti adatokból kiderült, hogy az 1520-as években felségárulásért kivégeztek egy Bögözi Ferenc nevű nemest. Nagy valószínűséggel az ő maradványaira bukkantak, vélte Nyárádi.
Az ArchaeoTek Canada programjának idei résztvevői a nem mindennapi munka után, hétvégenként a környéken kirándultak, többek között Brassóba is eljutottak. Az antropológustanoncok július 31-én, jövő pénteken reggel kilenc órától a városi könyvtár alagsorában beszámolnak kutatásaik eredményéről, a rendezvény bárki számára nyitott. A múzeum és az amerikai egyetemek közötti együttműködés a remények szerint a következő években is folytatódik, akkorra további izgalmas projekteket terveznek a szakemberek: az ásatások során talált koponyák alapján rekonstruálnák az arcokat, és ha sikerül, kiállításon is bemutatnák a végeredményt.
Bálint Kinga Katalin
Krónika (Kolozsvár)

Építik az agyagfalvi múzeumot
Egy év kihagyás után folytatják az Agyagfalvára tervezett székely múzeum építését – noha a pénz most sem elég a befejezéshez, a település polgármestere azt reméli, ha látható lesz a haladás, a támogatók is szívesebben segítenek. Az elkészült emlékházban egyebek mellett székelyföldi régészeti leleteket állítanának ki, illetve időszakos művészeti tárlatokat is szerveznének.
Jelenleg az agyagfalvi múzeum – már 2013-ban lefektetett – alapjának magasítása van folyamatban, majd a téglákat fogják felrakni, illetve a faszerkezetű előteret alakítják ki – magyarázta portálunknak Bögöz község polgármestere, hozzátéve, hogy az említett munkálatokat október 18-áig szeretnék befejezni, hiszen akkor tartják az 1848-as székely nagygyűlés emlékünnepét, amelyre több vendéget is várnak. Utóbbi azért is fontos, mert Farkas Mózes meg szeretné mutatni az akkor összegyűlő embereknek, hogy nem elfeledett projektről van szó, hanem egy folyamatban lévő kivitelezésről. „Ha az emberek látják a haladást, talán megértik, hogy az emlékház megvalósításához összefogásra van szükség, mindenki hozzájárulása számít. Nemcsak a helyieké lesz a múzeum, hanem az egész székelységé. Ha ’48-ban hatvanezer székely gyűlt itt össze, akkor érdemes az ő emlékük előtt tisztelegni” – jelentette ki az elöljáró. Farkas rámutatott, a jelenleg rendelkezésükre álló összegből csak a múzeum előtere, valamint az egyik terem – lefedés nélkül – tud elkészülni. Noha kevés a pénz, fontos volt, hogy mielőbb folytassák az építkezést, hiszen az emlékház két évvel ezelőtt lefektetett betonalapja romlani kezdett.
Az elöljáró kifejtette, a bögözi önkormányzat az építkezési anyagok ellenértékét próbálja előteremteni, míg az Antal István parlamenti képviselő által létrehozott Agyagfalva 1848 Alapítvány a munkadíjakat finanszírozza. Mint mondta, a költségek előteremtése érdekében úgynevezett téglajegyeket is kibocsátottak, amelyeket öt-tíz lejért bárki bármely székelyföldi település polgármesteri hivatalánál megvásárolhat, ezzel támogatva a megvalósítást. Aki nem engedheti meg magának az anyagi hozzájárulást, munkával is részt vehet a kivitelezésben. „Régebben falvak épültek fel kalákában, talán ma is ez lehet a megoldást. Ha valaki eljön és néhány órát segédkezik, az már erősebben fog kötődni a múzeumhoz, tudván, hogy az ő munkája is benne van” – fogalmazott Farkas Mózes, hozzátéve, ilyen jellegű felajánlásokat a bögözi polgármesteri hivatalnál lehet jelezni.
A készülő múzeumban két terem – illetve egy előtér – lesz, egyikbe állandó, míg a másikba időszakos kiállításokat terveznek. Most azt a részt építik, amelyben bármikor meg lehet majd tekinteni az Agyagfalva környékén, illetve a tágabb székelyföldi régióban talált régészeti leleteket és más, a nemzethez kapcsolható ereklyéket. A második terembe időszakos, tematikus festészeti, fotó- és kézművestárlatokat terveznek. Például arra is gondoltak, hogy egymás utáni tárlatokon mutassák be az egyes székely székek jellemzőit, ugyanakkor több székelyföldi múzeum is felajánlásokat tett kiállítási tárgyak terén – tette hozzá Farkas Mózes.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

Az 1848-as Székely Nemzetgyűlésre emlékeztek Agyagfalván
Huszárok és politikusok jelenlétében elevenítették fel vasárnap az 1848-as Székely Nemzetgyűlés történéséit Agyagfalván, a történelmi eseményeknek emléket állító szoborcsoportnál.
Az ünnepség részvevőit Farkas Mózes bögözi polgármester köszöntötte, hangsúlyozva az évente megrendezett esemény fontosságát: nem feledkezhetünk meg nemzetünk hőseiről. „Nekünk csak annyit kell tennünk, hogy jelen legyünk a megemlékezésen, nem kell életünket áldoznunk azért, hogy egy jobb világot alkothassunk. Viszont annyival tartozunk őseinknek, hogy minden évben összegyűlünk és felidézzük tetteiket, melyeknek meghatározó szerepe volt a székelység jövőjét illetően” – fogalmazott az elöljáró.
Incze Csongor, Hargita Megye Tanácsának alelnöke emlékeztetett, a 167 évvel ezelőtti gyűlésen „minden régió és minden társadalmi réteg képviseltette magát: az egyének és különböző csoportok egyaránt félretették önző érdekeiket, és összefogtak”. Véleménye szerint ez gyönyörű példája annak, hogy egységbe tömörülve erőn felül tud teljesíteni a székelység, amire napjainkban is nagy szükség van.
Antal István RMDSZ-es parlamenti képviselő az 1848-as nagygyűlésen történteket idézte fel, amikor a székelység eldöntötte, hogy csatlakozik a forradalomhoz, segítve Magyarországot függetlensége visszaszerzésében. Mint mondta, az esemény a székely történelem egyik legszebb seregszemléje, lustrája volt. Az elöljáró ugyanakkor az 1506-os agyagfalvi gyűlésről is beszélt, amikor a jelenlévők elfogadták a Székely Nemzeti Constitúciót. Antal az Agyagfalva 1848 Kulturális Alapítvány által a Kovászna, Hargita és Maros megyei önkormányzatoknak megküldött nyílt levelet idézve kérte, minél többen segítsék az Agyagfalvára tervezett emlékház megépítését.
„Bizonyítsuk be, hogy képesek vagyunk önerőből őseink tiszteletének áldozni, önbecsülésünk és önrendelkezésünk határozott megjelenítésére erőfeszítést tenni. Lehetne ez az első lépés az annyira várt autonómia irányába” – hangoztatta az elöljáró. Mint portálunknak a helyszínen elmondta, az esős időjárás miatt még nem tudták elkészíteni az épülő múzeum téglafalait, azonban a továbbiakban is dolgoznak a megvalósításon. A rendezvény az agyagfalvi iskola diákjainak kulturális műsorával zárult. Az eseményen jelen voltak Agyagfalva testvértelepülésének, Kunszállásnak a képviselői is.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

Egységnapot ültek az egyházmegye gyülekezetei
Együtt ünnepeltek a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye minden részéről érkezettek: szombaton a belvárosi református templomban több mint félezren emlékeztek a 498 évvel ezelőtt elkezdődött eseményekre.
A kálvini mottójú – Akiknek Isten az atyjuk, azoknak az egyház legyen az anyjuk –hitvalló napon Tőkés Zsolt, az egyházmegye főgondnoka köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a reformáció nem a világhoz való szüntelen alkalmazkodást jelenti, hanem az egyén megújulását, Krisztushoz való visszatérését. Az istentiszteleten a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium kórusa szolgált.
Kántor Csaba esperes igehirdetésében kifejtette, mindig az Ige közelségét kell keresnünk, hogy el ne sodródjunk. Krisztussal ugyanis nem az árral, hanem az árral szembe tudunk úszni, a forrás felé. Az úrvacsora ágendai szolgálatát Gede Ildikó, a Székelyudvarhely Belvárosi Református Egyházközség lelkipásztora tartotta, az egyházmegye lelkipásztorai osztották ki az úrvacsorai jegyeket, a kenyeret és a bort. Az istentisztelet után a református kollégium konviktusán szeretetvendégség várta a részvevőket, majd a Somos zenekar a református, az evangélikus és unitárius magyar énekeskönyvek kincsestárából nyújtott népzenei feldolgozású ízelítőt.
A három csoportban tartott előadások a református létmódra fókuszáltak. A Bocskai István Közösségi Házban Moldovan Radu felsőboldogfalvi lelkipásztor, ifjúsági előadótanácsos játékok, beszélgetés, képek és kisfilmek alapján a helyes döntésekre irányította az ifjak figyelmét. Buzdítása: fel kell vállalni a példaképlétet. Az ehhez szükséges erő a megváltottság tudatából meríthető. Az asszonyoknak a belvárosi református templomban Bogdán Ida tanár A reformációtól a nemzeti költészetig című előadásában a zsoltárokon keresztül világított rá, hogyan jelentek meg és határozták meg a költészet fejlődését, alkotóik életét és gondolkodását. A református kollégium tizenkettedik osztályos lányai pedig énekeltek, zsoltárokat és verseket olvastak fel. A férfiak a városháza Szent István Termében Pitó Zsolt bögözi lelkipásztor, missziói előadótanácsos vezetésével a református férfi jellemvonásairól, szerepéről beszélgettek, és különböző szerzők erről szóló vallomásait hallgatták és beszélték meg.
A SZIKE zenekar dicsőítését újra együtt hallgatta a gyülekezet. Kászoni Szilárd nagysolymosi lelkipásztor a Magyari Hunor és Juhász Ábel által készített, az egyházmegye templomait bemutató, újra kiadott képes albumot mutatta be.
Dániel Tamás ötödéves teológiai hallgató Gönczi Lajosról írt jellemrajzát Bekő István Márton lelkipásztor mutatta be, hangsúlyozva, az igazgató-tanár kitörölhetetlenül beleégette nevét a kollégium történetébe. Beszélt Gönci Lajos életéről, arról, hogy igazgatósága idején nyert új arculatot az iskola, készült el a tanítóképző épülete, valamint indult be a konviktus. Természettudósként alapos tudományos munkát is végzett; író és közéleti személyiség volt. Nyugdíjazása után a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye gondnoka és a Belvárosi Református Egyházközség főgondnoka volt. Dániel Tamás, a könyv szerzője megköszönte a támogatók hathatós segítségét, akik hozzájárultak az emlékkönyv megjelentetéséhez Gönczi születésének 140. évfordulójára.
Bereczki-Orbán Zsolt programfelelős lelkipásztor kérdésünkre elmondta, felülmúlta a várakozást a részvétel. Öröm, hogy ilyen sokaknak fontos volt a reformáció közös megünneplése, melynek üzenete: a hitbéli meggyőződés, a lelki identitás lehetőség és kötelesség minden ember számára.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

Pincéket, termőföldeket öntött el a víz
A Nyikó és Nagy-Küküllő mentieknek egyaránt gondot okozott a nagy mennyiségű lehullott csapadék. Pincéket, nyári konyhákat öntött el a víz, a Nagy-Küküllő pedig ki is lépett medréből Décsfalva és Székelymagyarós környékén.
Elöntötte a víz szerdán reggel Nyikómalomfalva egy részét, a háztartásoknál a szivattyúzásban a község önkéntes tűzoltói nyújtottak segítséget. A károk jelentősek a pincékben és nyári konyhákban. Farkaslaka község polgármestere, Kovács Lehel lapunkkal tudatta, „szerencsére a patakok a helyükön vannak, az árvízvédelmi munkálatoknak köszönhetően nem lett nagyobb baj”. Hozzáfűzte, a falvakban most nem alakult ki pánikhangulat. A polgármester szerint az okozhatta a szerdai áradást, hogy a határsáncok és -árkok nem tudták levezetni az éjszakai nagy mennyiségű csapadékot.
Szerdán délután Farkaslakán értük utol a tűzoltókat, akik éppen a plébánia pincéjéből szívatták ki a vizet. Onnan Szentlélekre tartottak, ahol a felújítás alatt lévő művelődési ház pincéjéből kellett kiszivattyúzniuk a vizet. Malomfalván egyébként tíz portához hívták segítségül őket, Farkaslakán szintúgy.
Noha a Nyikó szintje megemelkedett, közel sem érte el a biztonsági határértéket – mondta el lapunknak Călin Fokt, a Maros Vízügyi Vezérigazgatóság szóvivője.
A Nagy-Küküllő mentén ázott fokhagyma- és hagymaültetvényben jártunk Székelymagyaróson. A föld vízzel, ágakkal, hordalékkal telt fel. Nagy Levente gazda éppen elvezető árkokkal igyekezett felgyorsítani a víz távozását. Kárát még nem tudta felbecsülni, majd ha megtisztul a területe. „Otthon is teli volt vízzel a talicska, én azt használom vízmértéknek” – hangoztatta.
A Nagy-Küküllő kilépett a medréből Décsfalva és Székelymagyarós környékén. Bögöz község polgármestere, Farkas Mózes érdeklődésünkre elmondta, tudomása szerint a zeteváraljai víztározónál megengedték a vizet, és az okozhatott vízszintnövekedést, de áradásról nincs tudomása. Călin Fokt viszont cáfolta, hogy nagyobb vízmennyiséget engedtek volna ki a víztározóból. Kollégája ott lakik a helyszínen, hívásunkkor azonnal ellenőriztette a kiengedett vízmennyiséget, ami jóval a megengedett értékek alatt volt. Szerinte egyébként a hidak, pallók környéke, valamint a vízmeder nem volt megfelelően kitakarítva, és a hordalék akadályozta a víz zavartalan lefolyását.
Egyébként Csíkszéken is gondot okozott a nagy mennyiségű csapadék, több helyszínen is kilépett medréből az Olt.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro