Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Bihar megye/vármegye
2405 tétel
2005. április 25.
Április 23-án kezdődött Nagyváradon a Festum Varadinum, hagyományosan az ünnepi szentmisével és Szent László körmenettel. Tempfli József megyéspüspök a városalapító szent királyra emlékezett, majd felsorolta Biharország számos kiválóságát Janus Pannoniustól Pázmány Péteren, Kazinczyn át Adyig. Azért imádkozik, mondta a püspök, hogy „az anyaországgal ismét a megbékélés és együttgondolkodás munkálkodjon.” A székesfehérvári dr. Spányi Antal a magyar szentek tiszteletének hagyományára építette föl szentbeszédét. /(Lakatos Balla Tünde): Szent László példáját követve. Megmaradhatunk magyarnak, kereszténynek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 25./
2005. április 26.
Deák Árpád nagyváradi szobrászművész 50. születésnapja alkalmából szerveztek kiállítást rajzaiból és érmeiből a Varadinum nyitónapján, április 23-án, a nagyváradi református püspöki palotában. A képzőművészt Tőkés László püspök köszöntötte. Ugyanezen a napon a Honvéd Együttes férfikara adott hangversenyt a Varadinum keretében, a Kanonok-sor árkádjai alatt pedig a kézművesek tartottak bemutatót. A Pro Familia Alapítvány hetedik alkalommal szervezte meg az Apáról fiúra vásárt, hogy bemutassák a még létező bihari mesterségeket. Idén 35 népi alkotót sikerült Nagyváradra csábítani. /(Lakatos Balla Tünde): Varadinum 2005. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 26./
2005. április 29.
Megmozdultak a hatóságok: Temes, Arad, Krassó-Szörény és Hunyad megye árkárosultjainak a megsegítésére sietnek, e négy megyébe 13 ezer adag oltóanyagot szállítanak. Az utóbbi napon további harminc település került víz alá, ezzel 175-re emelkedett az eláradt helységek száma. Április 14. és 27. között az árvíz sújtotta hét megyében 3350 embert kellett kitelepíteni, a természeti katasztrófának egy halálos áldozata van, 3785 ház dőlt össze vagy rongálódott meg, több mint 43 ezer hektár termőföld került víz alá, rengeteg háziállat pusztult el. Az árvíz 339 hidat tett tönkre, két és fél kilométernyi országos utat és 342 kilométer helyi érdekű közutat, 79 utcát tett járhatatlanná. Temes megyében 62, Krassó-Szörényben 58, Hunyadban 25, Arad megyében 18, Biharban hét, Mehedinti-ben három, Suceavában pedig két település vált az ár martalékává. További áradások várhatók. /Riasztották az erdélyi megyéket. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 29./
2005. április 30.
Április 29-én Oláh Lajos, az MSZP Hajdú-Bihar megyei elnöke Kiss Sándorral, a Bihar Megyei Tanács elnökével, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének vezetőjével és Lakatos Péter Bihar megyei képviselővel felkeresték Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt. A Debrecen–Nagyvárad közötti vasútvonal helyreállításának támogatását kérték Gyurcsány Ferenctől. A találkozón Erdély és Magyarország, illetve Bihar és Hajdú-Bihar megye együttműködési lehetőségeiről volt szó. /RMDSZ-es politikusok Gyurcsánynál. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 30./
2005. április 30.
A Varadinum keretében a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége fórumot szervezett. A kulturális életbe is egyre inkább beleszövődik a politika, aminek nem volna szabad megtörténnie. Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere elmondta: jelentősen nőtt a magyar művelődési alapítványoknak, civil szervezeteknek nyújtható keretösszeg. Bodó Barna a civil szféra közművelődési és közösségjellegét tárgyalta. Meleg Vilmos, a Szigligeti Társulat vezetője elmondta: a magyar színtársulatnak sikerült önállóságot kiharcolnia, amit most megszüntet az új színházi törvény, mely visszaadja az irányítást a főigazgató kezébe. Az állami juttatások elosztása a társulatok között egyenlő, és nem bevételarányos, pedig annak nyolcvan százalékát a magyar társulat hozza össze. A magyarországi támogatási rendszer koordinációja összeomlott, ezért késnek a határon túli támogatások és nincs egységes támogatási politika a pénzek megítélésénél, mondta a Magyar Kultúráért Alapítvány budapesti képviselője, Egyed Albert. Elkészült a www.nagyvarad.ro magyar nyelvű internetes hírportál, amelyet a Nagyváradi Magyar Diákszövetség működtet. Nagyvárad legfrissebb hírei is megtalálhatók benne. Varadinumkor rendszeresen megszervezik a Szent László Gimnázium iskolanapját, Szent Lászlóval kapcsolatos történeti és helytörténeti vetélkedőkön mérték össze tudásukat a diákok. A Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban először az Erdélyi Múzeum-Egyesület tavalyi könyvterméséből szemelgethettek az érdeklődők. Biró Annamária, a Babes-Bolyai Egyetem magyar tanszékének doktorandusa három nyelvészeti és irodalmi tárgyú tanulmánykötetet ajánlott: Benő Attila A kölcsönszó jelentésvilága című munkája, Szilágyi N. Sándor Elmélet és módszer a nyelvészetben című tanulmánya, a kolozsvári magyar irodalom tanszék kutatócsoportja Egyed Emese vezetésével dolgozta fel Aranka György szellemi hagyatékát, amelynek első kötetét is kézbe vehették a nagyváradiak az EME kiadásában, Aranka György gyűjteménye címmel. Egy drámatörténeti kuriózum is a polcokra kerülhetett: Tar Gabriella Nóra Gyermek a 18. és 19. századi Magyarország és Erdély színpadjain című munkája. A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye könyvállományát lajstromozza Emődi András kötete. Kiss András levéltáros és Csetri Elek történész 80. születésnapjára megszerkesztett emlékkönyveket is bemutatták. A Magyarországra áttelepült Benkő Elek Kolozsvár magyar külvárosa a középkorban című kötete tavaly jelent meg. Két Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadvány: Dávid Gyula, Egyed Ákos és Kötő József Kossuth Lajos és Erdély címmel szerkesztette tanulmánykötetté a Kossuth születésének 200. évfordulójára szervezett konferencia előadásait. A másik: Egyed Ákos Az erdélyi magyarság történetéből 1790-1914 című könyve. Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság elnöke a szerzője a Partiumi Füzetek sorozat 35. kötetének, ebben a Bihar megyei emlékműveket, emléktáblákat térképezte fel. A kötetet méltató Nagy Aranka elmondta: a kommunizmus idején megfogyatkoztak az emlékhelyek, aztán a rendszerváltás után több emlékművet állítottak Biharban, mint azelőtt száz évig. Fleisz János új könyve: Város, társadalom, kultúra, Nagyvárad a 19– 20. században. „Csendes szellemi honfoglalás részesei vagyunk” – állapította meg Pomogáts Béla, aki elmondta: a magyarság történelme során állandóan honfoglalásra kényszerült. Ezúttal a lélek útjain összekapaszkodók kulturális honfoglalásáról van szó, mely értékeinket menti át a holnapba. „József Attila emléke körül is csendes honfoglalás részesei vagyunk, költészetét a kommunizmustól kell visszafoglalnunk a magyar irodalom számára” – vélekedett az irodalomtörténész. /Lakatos Balla Tünde: Varadinum 2005. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 30./
2005. május 7.
Közel tíz éve felmérési program indult erdélyi műemléktemplomok művészi értékeinek számbavételére és bemutatására. A magyarországi Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurálási Központ, valamint a Kolozsváron működő Transsylvania Trust Alapítvány munkatársai arra vállalkoztak, hogy mintegy 300 erdélyi templom falképeit és festett faberendezéseit feltérképezik, és egyben megállapítják a megóvásuk érdekében teendő lépések sürgősségi sorrendjét. A felmérésekről megjelent a második kötet /Lángi József–Mihály Ferenc: Erdélyi falképek és festett faberendezések. 2. Budapest, 2004/ A szerzők a szatmári és bihari tájaktól Székelyföld legtávolabbi vidékéig járták be a területet. A leggazdagabbak a magyar műemléktemplomokban: Szilágyság, Kalotaszeg, Marosmente, a Küküllők vidéke, valamint Csík-, Háromszék és Udvarhelyszék. A templom alaprajza után külső és belső felvételek következnek, majd a feltárt falképekről vagy azok töredékes maradványairól, mennyezetkazettákról, festett mellvédekről, padokról készült fényképek szemléltetik a szöveget. Még mindig kevés az olyan erdélyi magyar műemléktemplom, amely az utóbbi tizenöt évben megújult volna. Nagyon kevés a restaurátor szakember. Gyors a pusztulás, különösen akkor, ha egy gyülekezetnek már elfogytak a hívei, például a Dés melletti Néma református temploma esetében. A templomot 1959–61 között helyreállították, újrafedték, statikailag megerősítették, s egyben műemléki értékeit is kibontották. Ma a templom, az enyészet szélén álló, elhagyatott rom. (A könyvben szereplő Kolozsnéma megnevezés hibás. A falu hivatalos neve: Néma. Van ugyan Kolozsnéma nevű helység, de az a Csallóközben, Komárom megyében található.) /Dr. Murádin Katalin: Erdélyi műemléktemplomok és templombelsők. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 7./
2005. május 9.
Több rendbeli segítséget kértek a magyar miniszterelnöktől a bihariak, erről Lakatos Péter parlamenti képviselő számolt be, aki Kiss Sándorral, a Bihar megyei RMDSZ elnökével a közelmúltban járt Budapesten, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közbenjárását kérje a Nagyvárad-Debrecen közvetlen vasútvonal újraindításáért. A képviselő szerint a két bihari régió közti kapcsolattartás egyik legfontosabb eszköze lehetne a 72 kilométeres vasútvonal visszaállítása. A vasútvonal a trianoni határmódosítással szűnt meg. Ígéretet kaptak, hogy hamarosan mindkét kormány megvitatja a Debrecen-Nagyvárad közti közvetlen vasúti közlekedés újraindításának lehetőségét. /(Lakatos-Balla Tünde): Bihari küldöttség Gyurcsány Ferencnél. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 9./
2005. május 10.
Megjelent Dukrét Géza, az Erdélyi Kárpátok Egyesület elnöke Emléktáblák, emlékművek Bihar megyében /Partiumi Füzetek 35. kötete, Nagyvárad/ című munkája. A Partiumi Műemlékvédő Bizottság 2000-ben kezdte el a megye műemlékeinek felmérését. Ennek eredményeként a kötet Bihar megye 52 helységéből 258 emlékhelyet mutat be. Nagyváradon 33 emléktábla van. Legutóbb a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán létesítettek emlékpanteont. Itt Fényes Eleknek, a magyar statisztika atyjának és a kommunizmus áldozatainak táblája áll. Néhány adalék a könyvből: Hegyközcsatárban emléktábla idézi föl Csokonai Vitéz Mihály legációját. Bihardiószegen Kossuth-szobor áll, valamint az álmosd-diószegi csata emléktáblája és emléksziklája. Bihar községben van Gáspár Sándor honvédtiszt emlékhelye. Belényes városban három kopjafa áll a Belényesi-medence mártírainak tiszteletére. Albison turulmadaras emlékmű és Irinyi József-emléktábla áll. Nagyszalontán 27 emlékhely várja a látogatókat. /F. T.: A könyv ünnepe. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), máj. 10./
2005. május 11.
Bíró Rozália, nagyváradi alpolgármester bejelentette, hogy a városi és a Bihar megyei önkormányzat közösen műemlékvédelmi alapítványt hozott létre, amelynek célja elsősorban a vár védelme és megmentése, másrészt a szecessziós Várad építészeti örökségének megóvása. A Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány 13 milliárd lejből gazdálkodhat, ebből 12-t beruházásokra fordíthatnak. A Bihar megyei RMDSZ-nek – Cseke Attila államtitkár közbenjárásra -, sikerült elérni, hogy az Európai Unió PHARE-projektje keretében tovább támogassa a nagyváradi közúti tranzitforgalmat elterelő körgyűrű megépülését. /Lakatos Balla Tünde: Alapítvány a műemlékvédelemért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 11./
2005. május 12.
Az MPSZ-szel nem, de tagjaival hajlandó tárgyalni Kiss Sándor, a Bihar megyei RMDSZ elnöke. A belső választások megtartása mellett foglalt állást Nagyváradon Kiss Sándor. A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) felé való esetleges közeledésről Kiss Sándor kijelentette: „Az MPSZ csupán egy virtuális valóságban létezik, illetve a sajtóban, mert folyamatos médiakampányt folytatnak. Ezzel a virtuális szervezettel tehát nem lehet kapcsolatunk” – fejtette ki, hozzátéve: az MPSZ-ben tevékenykedő emberekkel azonban szeretnének szorosabb viszonyt kialakítani. Kiss Sándor kijelentette, szándékában áll találkozni az ellenzéki vezetőkkel, többek között Tőkés László királyhágómelléki református püspökkel is, akivel a szorosabb együttműködést sem tartja elképzelhetetlennek. /Belső választásokat Biharban. = Krónika (Kolozsvár), máj. 12./
2005. május 12.
Nemzetközi lobbicsoport alakul, amelynek célja a román kormány meggyőzése az észak-erdélyi autópálya megépítésének fontosságáról – jelentette be Nagyváradon Kiss Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke. A lobbitestület Romániában is, Magyarországon is megtesz mindent az autópálya megépítése érdekében. /B. L.: Lobbicsoport alakul az autópálya érdekében. = Krónika (Kolozsvár), máj. 12./
2005. május 12.
Székelyföldi körútra indul a Nagyvárad Táncegyüttes Boszorkánytánc című produkciójával. A Nagyváradi Állami Filharmónia keretében három éve alakult hivatásos magyar népi tánccsoport Biharban, Szatmárban és Kelet-Magyarországon is többfelé sikerrel mutatta be táncjátékát, mely az Erdélyben ma is élő boszorkánykultuszból merített témát. A táncjáték koreográfus-rendezője László Csaba, a székelykeresztúri „Pipacsok” Néptáncegyüttes vezetője, a dramaturg Zsidó Ferenc, a táncjáték muzsikáját pedig a vajdasági Csalóka zenekar válogatta össze. /(Lakatos Balla Tünde): Országos körúton a Boszorkánytánc. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 12./
2005. május 13.
A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) országos választmányát a szervezet Partiumi Egyeztető Tanácsa május 28-án Marosvásárhelyre kívánja összehívni. Erről a testület Szatmárnémetiben megtartott ülésén döntöttek a Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyei küldöttek. Csuzi István, az MPSZ Bihar megyei szervezetének elnöke közölte, az országos szervezet működésében továbbra is komoly fennakadások tapasztalhatók. Ezek orvoslása érdekében kívánják átalakítani kétpillérű szervezetté az MPSZ-t. „A Partiumban sajátos, a Székelyföldön tapasztalhatóktól eltérő problémák merülnek föl. A szervezet többpillérűvé alakítása nem jelent szakadást, csupán a helyi sajátosságok kihangsúlyozásáról szól” – fejtette ki Csuzi. /B. K. B.: Május végére hívnák össze az MPSZ-választmányt. = Krónika (Kolozsvár), máj. 13./
2005. május 18.
A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság /KLMT/ kétévenként díjazza a műemlékvédelmet és ápolást. A díjazásra három kategóriában kerül sor. A műemlékek helyreállításáért a Kós Károly-, felméréséért, számbavételéért, ismertetéséért a Debreczeni László-, művészi megörökítéséért pedig a Veress Ferenc-díjban részesülhetnek az arra érdemes művészek és kutatók. Idén a társaság által meghirdetett „Épített örökségünk művészi megközelítésben” című nemzetközi fotóművészeti pályázat első helyezettje, Zepeczáner Jenő székelyudvarhelyi történész. Műemlék-felmérő tevékenységéért a nagyváradi Dukrét Géza Debreczeni László-díjat kapott. Kós Károly-díjban az aradi Szabadság-szobor restaurátorai, Kolozsi Tibor, Kocsis Rudolf, Pokorny Attila, Szilágyi László és ifj. Starmüller Géza részesültek. /Murádin Jenő: A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság díjazottjai. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 18./ Dukrét Géza 1942-ben Nagyváradon született és átmeneti kitérőkkel ma is ott él. 1965-ben szerzett tanári diplomát a Babes–Bolyai Tudományegyetem földrajz–biológia szakán. 1993-ban megszervezte a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottságot, majd megalapította a Partium című honismereti lapot. A Partiumi füzetek című helytörténeti könyvsorozatot is ő indította, s szerkeszti azóta is. Már a 35. kötetnél tart, mely az Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében címet viseli, és a napokban jelent meg. Eddig 12 ifjúsági honismereti tábort szervezett, valamint 13 emléktábla elkészíttetése és felavatása körül bábáskodott. Dukrét Géza az Erdélyi Kárpát-Egyesület országos alelnöke is volt, a Kriza János Néprajzi Társaság, a Magyar Néprajzi Társaság, az Erdélyi Múzeum-Egyesület valamint a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület Műemléki Bizottságának tagja, tisztségviselője. Évente megszervezi a Partiumi Honismereti Találkozót Nagyváradon és a háromnapos vándor honismereti konferenciát. Dukrét Géza az erdélyi műemlékvédelem egyik alapembere. /Starmüller Géza: Dukrét Géza. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 18./
2005. május 20.
Mintegy hatvanezer kötetnyi tankönyv érkezett a Magyar Polgári Szövetség Bihar megyei szervezetéhez, a budapesti Erdélyben Maradásért Alapítvány ajándékaként. A mintegy kilenc és fél millió forint értékű adomány jórészt általános iskolai matematika- és fizikatankönyvekből, illetve munkafüzetekből áll. A könyveket iskoláknak, könyvtáraknak, valamint civil szervezeteknek osztják ki, de magánszemélyek is jelentkezhetnek. Csuzi István, az MPSZ Bihar megyei szervezetének elnöke elmondta, az alapítvány tervei között szerepel, hogy a közeljövőben egy szépirodalmi művekből álló küldeményt is eljuttasson Erdélybe. /Balogh Levente: Adomány az Erdélyben maradásért. = Krónika (Kolozsvár), máj. 20./
2005. május 21.
A Bihar megyei Hegyközszentimrén május 29-én szobrot állítanak a kis falu névadójának. Az Árpád-házi Szent Imre büsztjét Lantos Györgyi szobrászművész készítette el, és a Lakitelek Alapítvány jóvoltából kerül a szentimrei református templom kertjébe. A kétnapos rendezvénysorozat keretében május 28-án Tőkés László előadása hangzik el „A magyarság élete a Partiumban” címmel, Dévai Nagy Kamilla és a Krónikás Zenede közös műsora után Hegyközszentimre történetét Emődi Tamás történész villantja fel. /Szent Imre-szobrot avatnak Szentimrén. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 21./
2005. május 23.
Lakatos Péter, Bihar megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő a városban zajló nemzetközi autonómia és integrációs konferenciával egyidőben szervezett sajtótájékoztatót Nagyváradon. A konferencián bírálták a kisebbségi törvény tervezetét, Lakatos Péter viszont a jogszabály előnyeit taglalta, mely mostantól nemcsak az RMDSZ, hanem a kormány közös kezdeményezése is. A nagyváradi konferencián megfogalmazott kritikára, mely szerint a törvény közvetett diszkriminációs elemeket tartalmaz, Lakatos Péter megjegyezte: „Úgy kritizálnak valamit, hogy még nem is olvasták a kormány által elfogadott tervezetet: 15 százalékról levitték 10 százalékra az adott kisebbséget képviselő szervezetet alkotók számát.” /Lakatos Balla Tünde: Jó-e a kisebbségeknek, ha csak az asztalt verjük? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 23./
2005. május 25.
Hivatalos népszámlálási adatok szerint 540 ezren vannak, de 3 millióra is tehető Romániában a cigány lakosok száma, hangzott el a roma közösség integrációjáért szervezett nagyváradi konferencián. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület cigánymissziós központjának meghívására Rostás-Farkas György magyarországi cigány író, szerkesztő és dr. Dányi László újságíró, történész látogatott el, hogy őszintén megbeszéljék a nagyváradi romákat foglalkoztató kérdéseket. Magyarországon tizenöt éve létezik országos és fővárosi cigány önkormányzat, és immár saját parlamenti képviseletet is nyertek a romák. Magyarország az elsők között van Európában, ahol a kisebbségi törvény segítségével sokat javítottak a romák szociális helyzetén. Rostás-Farkas György szerint a tanulás az integráció legfőbb útja. A 2002 óta működő váradi roma misszió főleg arra ad lehetőséget, magyarázta el Nagy József Barna diakónus, hogy az iskolából kijövő gyerekeknek meleg ebédet adjanak, délután pedagógus segít tanulni a gyerekeknek. Rézműves József, a Bihar megyei Roma Párt elnöke szerint, a tanfelügyelőség segítségével beindított iskoláztatási programban 17 ezerrel nőtt az írni-olvasni tudók száma az utóbbi években, többen szakiskolában leérettségiztek, félszázan pedig idén diplomáznak a nagyváradi egyetemen. /Lakatos Balla Tünde: Hogy az integráció ne legyen asszimiláció. Cigánykérdésekről Nagyváradon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 25./
2005. június 1.
Németországban, Bautzenben tartotta közgyűlését a mintegy 45 milliónyi európai kisebbségit szolgáló napilapok egyesülete, a MIDAS. /Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Egyesülete/. 2002 óta a Szabadság napilap is tagja az eddig harminc lapot magába foglaló egyesületnek. Bautzen várost szellemi központjának tekinti a helyi szorb kisebbség, nyelvükön a város: Budysin. A szorbok 60 ezren vannak, őrzik nemzeti önazonosságukat, nyelvüket. Nem volt külön államiságuk, mégis megmaradtak. Szászország kormánya azt tervezi, hogy a csökkenő gyermeklétszámra hivatkozva megkurtítja a szorb nyelvű iskolák és óvodák fenntartására szükséges pénz folyósítását. A MIDAS közgyűlésén résztvevők tiltakoztak ez ellen. A MIDAS soraiban ott találhatók a belgiumi németek, horvátországi olaszok, dániai németek, finnországi svédek, németországi dánok és szorbok, olaszországi németek és szlovénok, lettországi oroszok, észak-írországi írek, romániai és szlovákiai magyarok, spanyolországi katalánok, baszkok és galegók és svájci réto-románok napilapjai. Mintegy napi 740 000 összpéldányszámmal, tizenhárom nyelven, Európa 45 millió kisebbségi lakosának a szolgálatában. Sokan nem értik, miért csak a Szabadság meg a Bihari Napló vált eddig a MIDAS tagjává Románia tizenkét magyar napilapja közül. /Balló Áron: Szorbok és még 45 millió európai. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 1./
2005. június 18.
Mádl Ferenc reméli, Románia reménybeli uniós tagsága lehetővé teszi, hogy a Partium ismét kialakítsa valaha jól működő kapcsolatrendszerét, hangsúlyozta a köztársasági elnök Partium, az európai régió című konferencián Debrecenben, június 17-én. Mádl Ferenc szerint a Partium újjászületése a térség integrációját is szolgálja. A tanácskozáson Tőkés László református püspök a Partium újjászületéséről szólva hangoztatta: egy nagy múltú történelmi-kulturális régió újraegyesítése zajlik gazdasági, egyházi, kulturális téren egyaránt. Bölcskei Gusztáv református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a „december 5-i visszás népszavazásra” utalva, arra válaszként értékelte, hogy a debreceni tanácskozáson együtt vannak az itthoni és a határon túli magyarok. Emlékeztetett a zsinat legutóbbi döntésére, amely egyetemes egységnek tekinti a magyar református közösségeket, és a legfontosabb célnak a magyar református integráció teljes megvalósítását nevezte. A köztársasági elnök Debrecenből továbbutazott a Partiumba; június 17-én és 18-án Szatmár, Szilágy és Bihar megye vendége. /Partium, az európai régió. Romániai látogatáson Mádl Ferenc. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 18./
2005. június 20.
Partiumi látogatásának utolsó állomásán, a Bihar megyei Érmihályfalván, a régió lakóinak százai fogadták június 18-án estefelé Mádl Ferenc köztársasági elnököt. Mádl Ferencet Kovács Zoltán, érmihályfalvi polgármester köszöntötte. „Az anyaország felelősséget kell, hogy érezzen a határon túli magyarság sorsáért” – ezt megvallani érkezett a magyar köztársasági elnök delegációja a Partiumba, hangsúlyozta Mádl Ferenc. „Ezt a régiót, ennek történeti erejét, kulturális értékeit segítsük feltámasztani, ezt szolgálta a konferenciasorozat is” – sommázta a konferencia lényegét. /(Lakatos Balla Tünde): Az Érmelléktől is elbúcsúzott Mádl Ferenc. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 20./
2005. június 25.
Tőkés László püspök június 24-én Nagyváradon folytatta a tiltakozást az ellen, hogy a városi tanács a Szentháromság ortodox templomnak utalta át a Lorántffy Zsuzsana Református Gimnázium sportpályáját. Reggel néhány személy megpróbálta kinyitni a sportpálya behegesztett kapuját, de Florin Puscas ortodox pap kihívta a rendőrséget. Tőkés László a Bihar megyei Magyar Polgári Szövetség képviselőinek kíséretében a sportpályához érkezett, hogy folytassa a tiltakozást. A tiltakozók transzparenst helyeztek el a sportpálya kapuja fölött, amelyen ez állt: “Tiltakozunk az etnikai és vallási diszkrimináció ellen”. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület feljelentést tett a rendőrségen az ortodox Szentháromság templom ellen, és kérte Traian Basescu államfőt, hogy lépjen közbe az ügy megoldása érdekében. /Hazai krónika. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 25./
2005. június 27.
A szórvány érdekében megalakult a Kezdeményező Kedvű Képviselők Kalotaszentkirályi Köre (5K). Máté András parlamenti képviselő, az egyik szervező hangsúlyozta, nem valami ellen szervezkednek, hanem a szórvány gondjainak megoldásáért és hatékony képviseletéért fogtak össze. Az ülés kezdeményezője Máté András és Lakatos Péter Bihar megyei képviselők voltak, akik Kolozs, Bihar, Szilágy és Arad megyei törvényhozókat, valamint önkormányzati vezetőket hívtak meg az ülésre. A Kalotaszentkirály-Zentelke település iskolájában jelen volt Kónya-Hamar Sándor Kolozs megyei, Király András, Arad megyei, Pete István, Bihar megyei, Seres Dénes és Fekete Szabó András Szilágy megyei képviselő, Lakatos András oktatási kérdésekért felelős ügyvezető alelnök, Kiss Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke, az RMDSZ ottani megyei szervezetének az elnöke is. – Ultimátumot kell adni a csúcsvezetőségnek, hogy foglalkozzanak a Partiummal és a szórvánnyal – szögezte le Kiss Sándor. Kerekes Sándor és Pálfy Mózes Zoltán Kolozs megyei tanácsalelnökök meghívót kaptak az ülésre, de nem jelentek meg. László Attila a két magyar vezetőt marasztalta el az észak-nyugati régió megyei fejlesztési tervének az elhanyagolása miatt. Az ötletszegényes RMDSZ-es gyűlésekhez képest a résztvevők szokatlanul nyíltan beszéltek az RMDSZ hibáiról is. Kiss Sándor szerint a kormányzati munkában részt vevő RMDSZ-es miniszterek és államtitkárok már telefonhívásokra sem hajlandók válaszolni, mi több, törvényhozó kollégáikkal is csak fogadóórákon állnak szóba. Kónya-Hamar Sándor szerint az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa sóhivatal, a részt vevők 80 százaléka azt sem tudja, miért van jelen. Máté András a képviselőházi frakciógyűlést bírálta, amely „csak arra jó”, hogy esetleg néhány kollégától a bizottságában lévő újdonságokról értesüljenek. Lakatos András az ügyvezető elnökség pazarlására hívta fel a figyelmet. /Borbély Tamás: A szórványt képviselő csoportosulás alakult az RMDSZ-ben. Élesen bírálták az RMDSZ testületeinek működését és a szövetség vezetőit is. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 27./ Nem az RMDSZ ellen hozták létre ezt a csoportot, a szövetségen belül akarnak működni, és a szórványnak hangot adni, jelentette ki a Kezdeményező Kedvű Kalotaszentkirályi Képviselők Köre (5K) megalakulásáról Máté András képviselő. Ami jó Székelyföldnek, nem mindig felel meg a szórványnak is, mondta. A szórvány ugyanannyi szavazatot hozott, mint Székelyföld, ezért súlyában tekintve e két régiót egyenlőként kell kezelni. Amennyiben a kisebbségi törvény tervezete nem megy át olyan formában a törvényhozáson, ahogyan akarták, akkor az RMDSZ-nek ki kell lépnie a kormányból. /Borbély Tamás: Máté: az RMDSZ-nek ki kell lépnie a kormányból, ha nem sikerül elfogadtatni a kisebbségi törvénytervezetet. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 27./
2005. június 28.
A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) Bihar megyei szervezete szerint a Szász Jenő vezette párt bénult állapotban található, ami nagyban Székelyudvarhely polgármesterének, és a nevével fémjelzett országos elnökségnek tulajdonítható –olvasható az MPSZ Bihar megyei szervezete közleményben. – A június 21-én Székelyudvarhelyen lezajlott bővített elnökség ülése után, a Bihar megyei szervezet vezetősége elhatárolja magát az említettek hibás hozzáállásától. /Bénult állapotban az MPSZ. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./
2005. június 28.
Gyengébb eredményeket értek el a tavalyihoz képest a nyolcadikosok az idei képességvizsgán. Több erdélyi megyében tíz százalékkal is csökkent a sikeresen vizsgázó diákok száma, a legtöbben román nyelv és irodalomból kapták a leggyengébb jegyet. A háromszéki diákok idén érték el a leggyengébb eredményt: 62,1 százalékuk kapta meg az átmenőjegyet (a tavalyi 72 százalékhoz képest), a vizsgázó 2486 gyermek közül 942-en megbuktak. Maros megyében az 5876 beiratkozott diák közül 4019, tehát 70,16 százalék kapott átmenőjegyeket. Értesüléseink szerint Kolozs megyében a vizsgázó nyolcadikosok 76 százaléka vette sikeresen az akadályt. Arad, Beszterce-Naszód, Bihar, Szatmár, Szilágy és Temes megyében is rosszabbul szerepeltek a nyolcadikosok 2004-hez képest. A legnagyobb különbség Temes megyében mutatható ki, ahol 10 százalékkal csökkent a sikeresen vizsgázók száma. /Bíró Blanka, D. Balázs Ildikó, Valkai Krisztina: Gyenge eredmények a képességvizsgán. = Krónika (Kolozsvár), jún. 28./
2005. július 1.
„Ha valaki RMDSZ-rokon politikát akar folytatni, akkor ezt ne az MPSZ-en belül tegye. Csuzi Istvánnak felhívnám a figyelmét arra, hogy gyenge családtag az, aki a belső vitákat a szomszédjával beszéli meg” – fogalmazott június 30-án Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség elnöke, arra utalva, hogy az MPSZ Bihar megyei szervezetének vezetői nemrég a sajtóban tették közzé az országos vezetőséget bíráló állásfoglalásukat. Szász szerint a nézeteltérés nem vezet az MPSZ szakadásához. Ugyanezen a napon Nagyváradon tartott sajtótájékoztatóján Csuzi István leszögezte: jól működő, aktív, nem pedig a puszta túlélésre berendezkedett MPSZ-re van szükség. Továbbra is sürgeti a rendkívüli kongresszus összehívását, amelyen szükséges lesz szabályzatmódosításra és a tisztújításra. /Balogh Levente, Farkas Krisztina: Szász RMDSZ-barátsággal vádolja a bihari MPSZ-t. = Krónika (Kolozsvár), júl. 1./
2005. július 1.
Szentjobbon állítják fel azt a Petőfi-szobrot, amelyet a Pro Rév Egyesület kérésére egy révi születésű szobrászművész készített el a réviek számára, de felállítását a Bihar megyei Rév község román többségű helyi tanácsa többségi szavazással elutasította. A Magyarországon, Zalakaroson élő szobrászművész, Tőzsér Erzsébet szobráról van szó. Szeretnék a szobrot még a most, 90 éves alkotója életében felavatni. /Balogh Levente: Nem lesz két Petőfi-szobor. = Krónika (Kolozsvár), júl. 1./
2005. július 2.
Július 1-jén, útban Létavértes felé, a Bihar megyei RMDSZ vendége volt Markó Béla miniszterelnök-helyettes. Egy esztendeje nyílt Létavértes és Székelyhíd között határátkelő, erről megemlékezni, az Érmellék Expo megnyitására és az utána következő gazdasági szimpóziumra igyekezve időzött Nagyváradon Markó Béla. Úgy vélte, hogy a gazdasági kooperáción kívül minél több együttműködési stratégiát kell kidolgozni a két ország között, s erre a létavértesihez hasonló fórumok adnak lehetőséget. Most nem jön létre a Markó-Tőkés csúcs Nagyáradon, azonban a püspök megbízottjaitól tájékozódik a Lorántffy Gimnázium sportpályájának ügyéről. Az RMDSZ székházban Kiss Sándor megyei RMDSZ elnök, Biró Rozália nagyváradi alpolgármester és Lakatos Péter képviselő fogadta az RMDSZ elnökét, és csakhamar át is adtak neki egy iratcsomót, amelyben 2500 Bihar megyei aláíró kéri a román egészségügyi ellátás jobbítását és a rosszul működő rendszer átszervezését. Elégedetlen a Szülőföld program alakulásával, fejtette ki Markó Béla kormányfő-helyettes: „Eltelt fél esztendő és azt kell tapasztalnunk, hogy a határon túli magyar közösségeknek szánt támogatások rosszabbul állnak, mint a tavaly, vagy tavaly előtt. Azok a közalapítványok is eléggé döcögve működnek, amelyek a határon túli kultúrának, oktatásnak, szellemi életnek szánt támogatásokat kezelik.” Markó Béla arról tájékoztatta a sajtót, hogy készül a decentralizációs törvénycsomag, amely az RMDSZ fontos választási ígéretei között szerepelt. Erdély gazdadasági fejlődésének kulcsát az RMDSZ továbbra is az autópálya megépülésében látja, szögezte le. /(Lakatos Balla Tünde): Markó Béla Nagyváradon. Elmarad a találkozó Tőkéssel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 2./
2005. július 6.
A háromszéki Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) arra kéri Szász Jenőt, a szervezet elnökét, álljon a sarkára, különben fenntartják a tavaly decemberi bizalom-megvonásukat – jelentette Gazda Zoltán a háromszéki MPSZ elnöke, aki szerint a napokban kialakult belső vita miatt Németh Zsolt, a Fidesz alelnöke is hibás, aki támogatta a Bihar megyei szervezet „palotaforradalmát”. A bihari MPSZ szerint a szervezet bénult állapotban van. Ennek ellenére nem akarnak szakadást – nyilatkozott Csuzi István Bihar megyei elnökségi tag. A bihariak egy tisztújító kongresszus összehívását szorgalmazzák. A háromszéki MPSZ-esek testületileg tagjai lennének a Fidesznek – döntötte el július 5-én a szervezet vezetősége. /Borbély Tamás: Németh Zsoltot és Szász Jenőt hibáztatják a háromszéki MPSZ-esek. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 6./
2005. július 7.
Bihar volt a tizenegyedik megye, ahol Borbély László területfejlesztési miniszter ismertette az általa vezetett tárca terveit az önkormányzati vezetőkkel, majd személyesen ismerkedett a vidék infrastrukturális fejlettségével. Az észak-erdélyi autópályával kapcsolatban Borbély leszögezte, nincs reális ok a sztrádaépítés végleges leállítására. Az építkezés végleges leállításáról vagy szerződésbontásról nincs szó. Borbély László ismertette, hogy a történelmi régiók mekkora fejlesztési támogatást kaptak az elmúlt négy évben, az adatok alapján útkövezésekre és ivóvízprogramra: Dobrudzsában 267 ezer, Moldva 132 ezer, Munténia 114 ezer, míg Erdély 98 ezermilliárd lejt kapott. Lakás és tornaterem építésre Dobrudzsa 1 262 000, Moldva 1 094 000, Munténia 902 ezer, Erdély pedig 667 ezermilliárdból gazdálkodhatott. Bihar megye idén egymillió dolláros költségvetési támogatást kapott községi utak kövesére, nem túl nagy összeg, ismerte el a miniszter, mégis jó pár út helyreállítását teszi lehetővé. Az összeget 190 ezer dollárral kiegészítették. /Lakatos Balla Tünde: Biharban a területfejlesztési miniszter. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 7./