Ifjúság – Várják a DÖKSZAB-ra a diákokat
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) és a Magyar Középiskolás Egyesületek Tanácsa (MAKET) Biharfélegyházán (Bihar megye) szervezi meg 2012. szeptember 3. és 7. között az idén 18 éves Romániai Magyar Diákönkormányzati Szabadegyetemet (DÖKSZAB).
Táborunk célja a romániai magyar középiskolás mozgalom aktív tagjai számára olyan általános érvényű, a szervezeti életben felhasználható ismereteket nyújtani, amelyek segítségével a résztvevők nagymértékben növelhetik diákönkormányzati tevékenységük hatékonyságát.
A szabadegyetem sikerét a program eddigi elismertsége és az intenzív, romániai és magyarországi szakértők segítségével elkészített, napi 8–10 órás oktatási program biztosítja. Az itt eltöltött napok alatt a táborlakók különböző tematikájú előadásokon vehetnek részt, mint például szervezetmenedzsment, rendezvényszervezés, érdekvédelem, pályázatírás, karriermenedzsment.
Emellett rengeteg hasznos tulajdonságot fejleszthetnek a diákok, hiszen csapatban különféle feladatokat kell elvégezniük, amelyek hozzásegítik őket tárgyalóképességük, kompromisszumkészségük javításához.
A XVIII. DÖKSZAB-ra augusztus 24-ig lehet jelentkezni, a tábor részvételi díja 50 RON. Bővebb információkkal a http://dokszab.makosz.ro/ honlap, valamint a Makosz (Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége) Facebook-oldala szolgál.
A szervezeti élet iránt érdeklődők, avagy diáktanácsban már tevékenykedő fiatalok jelentkezését várjuk! Csakis olyan középiskolás diákok jelentkezhetnek akik előtt legalább két középiskolai év áll még (leendő IX., X., XI., szakiskola esetén XII.-es diákok). A jelentkezést a tábor vezetősége bírálja el!
A MAKOSZ sajtóirodája
Szabadság (Kolozsvár)

Ismét hazudott a szociálliberális kormány
Egyértelműen látszik, hogy a székelyföldi megyéken kívül a magyarok lényegesen aktívabbak voltak a Traian Basescu államelnök felfüggesztéséről szóló július 29-i népszavazáson, ami teljes mértékben cáfolja a szociálliberális kabinet rágalomhadjáratát a magyarság ellen.
A romániai népszavazás kapcsán a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) vezetői azonnal a magyarokat hibáztatták a referendum érvénytelensége kapcsán. A nyilatkozatok közül érdemes kiemelni például Puiu Hasotti művelődési miniszter véleményét, aki szerint a magyarokat a „kléruson” keresztül manipulálták, és megnevezte azokat az egyházakat, melyeken keresztül állítólag cselekedtek.
Kovászna megye liberális-demokrata párti (PDL) elnöke, Dan Manolachescu úgy véli, az USL-s kormányzat „gazdasági bojkottal” fog „bosszút állni” Kovászna és Hargita megyén, vagyis kizárja ezeket a megyéket a költségvetési listáról, ahogy azt „a szocialisták már megtették, amikor kormányon voltak”.
Az utolsók
A nyilatkozatok kapcsán az mno.hu annak járt utána, hogy az erdélyi nagyvárosokban, településeken és megyékben lévő részvétel mennyiben igazolja vissza, hogy a magyarok nagy arányú távolmaradása állt a népszavazás érvénytelensége mögött. Az elemzés során a legfrissebb etnikai statisztikákat is fölhasználtuk, hogy minél teljesebb képet kapjunk.
A legalacsonyabb részvétel a több mint nyolcvanszázalékos magyar többséggel rendelkező Hargita megyében volt, ahol 13,59 százalék ment el szavazni. A megyei települési adatokat böngészve egyértelműen látszik, hogy minél nagyobb egy városban vagy faluban a román népesség aránya, annál magasabb a részvétel és az elnök távozását kívánók aránya. Kovásznában hasonló a képlet, a románság magasabb aránya ott is magasabb részvételt generált. Érdekes jelenség
Maros megyében a magyarság aránya 37,8 százalék volt 2011-ben, míg a júliusi referendumon 35,07 százalék ment el. Marosvásárhelyen, ahol 47-48 százalékos a magyarság aránya, 33,22 százalék szavazott, de mindenképpen hiba lenne azt feltételezni, hogy csupán román nemzetiségűek mentek el szavazni a városban. Marosban is jól látszik az a tendencia, hogy minél nagyobb a magyarok aránya egy településen, annál kisebb a választói kedv.
Szatmár megyében 34,5 százalék a magyarok aránya, míg 29,15 százalék ment el voksolni. Ebben a megyében már láthatunk egy érdekes adatot, ami azt mutatja, hogy a magyarok aktivitása nem valószínű, hogy messze elmaradt a románokétól. Szatmárnémetiben 38 százalékos, a megyeinél magasabb a magyarok aránya, de a részvétel egy százalékkal nagyobb volt a szatmári átlagnál.
A románok sem szavaztak
Bihar megyében 25,2 százalék volt 2011-ben a magyarság aránya, ami csupán 9 százalékkal marad el a szatmáritól, mégis 41,35 százalék ment el szavazni, ami észak-erdélyi szinten a legmagasabb volt. Hasonlóan magas részvételi arány jellemezte Szilágy megyét, ahol 23,2 százalékos a magyarok aránya, mégis 38,53 százalék ment el szavazni. Ennek a két megyének a példáján világosan látszik, hogy a Székelyföldön kívüli magyarság lényegesen aktívabb volt, így nem lehet „egy kalap” alá vonni az egész közösséget, ahogyan azt a szociálliberális politikusok teszik.
Ha megnézzük azon erdélyi nagyvárosok részvételi adatait, ahol a magyarok aránya bőven öt százalék alatt van, akkor teljesen világossá válik, hogy a románság nagyarányú távolmaradása vezetett az érvénytelenséghez. Gyulafehérváron 34,96, Nagyszebenben 40, Vajdahunyadon 43,73, Temesváron 34,82, Besztercén 33,20 és Nagybányán 31,55 százalék voksolt. Ezek az adatok egyértelműen mutatják, hogy az erdélyi románság is igen komoly szerepet játszott abban, hogy Basescu továbbra is elnök maradhat.
Kovács András
MNO

Gyorsul a magyarság „porladása"
Minél alacsonyabb volt egy adott településen a magyar nemzetiségűek aránya Romániában, annál nagyobb volt a számbeli csökkenés – állapította meg Kiss Tamás és Barna Gergő, akik a 2011-es népszámlálás magyar vonatkozásait összegezték. Arra is fölhívták a figyelmet, hogy az erdélyi magyarságon belül egyre dominánsabb szerepet játszanak a Székelyföldön élők.
2011-ben tartottak népszámlálást Romániában, amelynek előzetes eredménye szerint az ország népessége 12,2 százalékkal csökkent, így 19 042 936 fő élt keleti szomszédunkban. A Regátban a népességcsökkenés mértéke 13,1 százalékos volt, szemben az erdélyi 10,3 százalékos értékkel. A veszteség az ország keleti/délkeleti megyéiben volt a legnagyobb, míg viszonylag kismértékű volt a népesség csökkenése Temes és Kolozs megyékben, illetve a magyar többségű Hargitában és Kovásznában. A jelentős magyar lakossággal bíró Maros, illetve Bihar megyékben szintén jóval az átlag alatti volt a népességcsökkenés – olvasható Kiss Tamás és Barna Gergő tanulmányában.
Székelyföldön a magyar népesség csökkenése 7 százalékos volt, ami jóval az országos érték alatti, és megfelel a 2002–2011 közötti változásnak. A Partiumban a magyar népesség az országos átlagnak megfelelően alakult, és szintén megfelel az 1992–2002 közötti folyamatoknak. Közép-Erdélyben már az országos átlagnál kedvezőtlenebb folyamatokat találtak. Az igazi probléma azonban a szórványrégiókban észlelhető, ahol – amellett hogy az országos folyamatoknál jóval kedvezőtlenebb a magyar népesség számának alakulása – a demográfiai szétporladás az egy évtizeddel korábbiakhoz képest is felgyorsult – szerepel a tanulmányban.
Visszaszorulás a városokban
A szerzőpáros azt is megállapította, hogy minél alacsonyabb volt egy adott településen a magyarok aránya 2002-ben, annál jelentősebb volt a számbeli csökkenés. A magyar többségű és magyar dominanciájú településeken a népességcsökkenés az országos átlag alatti, viszont a szórvány- és a szórványosodó közösségek esetében meghaladja a 30, illetve a 20 százalékot – teszik hozzá.
Az eredmények azt mutatják, hogy jelentős mértékben megváltozott az erdélyi magyar népesség belső szerkezete. A százezer fölötti nagyvárosokban élők aránya 1992 és 2011 között 26-ról 21 százalékra esett, miközben a (nem metropolisz-övezethez tartozó) falvakban lakóké 38-ról 44 százalékra nőtt – olvasható a tanulmányban.
Tömbösödés A magyarok társadalmi pozícióira negatívan hat, hogy a közösség egyre nagyobb hányada koncentrálódik rurális jellegű településeken. E mellett az erdélyi magyarok „tömbösödése” is figyelemre méltó jelenség. 2002-höz képest 48-ról 53 százalékra nőtt azok aránya, akik magyar többségű közigazgatási egységben élnek, a székelyföldiek pedig – az 1992-es 33 százalékkal és a 2002-es 35 százalékkal szemben – immár a teljes erdélyi magyar közösség 38 százalékát teszik ki – olvasható az elemzésben.
Az elvándorlást illetően 2000-et követően Lengyelország mellett Románia vált a legfontosabb kelet-európai kibocsátó országgá. A népszámlálási eredmények is megerősíteni látszanak azokat a feltételezéseket, miszerint 2-2,5 millió román állampolgár tartózkodik életvitelszerűen külföldön. A legnagyobb mértékben a moldvai régió, illetve Dél-Erdély érintettek az elvándorlásban, míg a legkevésbé épp a magyarok által nagyobb arányban lakott területek, a Székelyföld, a Partium, Közép-Erdély, illetve a magyarok által kisebb arányban lakott Bánság – állítja a szerzőpáros. Kovács András
mno.hu
Erdély.ma

Fantázia az összevont osztályban
Az első kiadás, úgy tudom, sikerkönyv volt. Mikor is jelent meg?
2001-ben jelent meg, ugyanezeknek a szerzőknek a tollából. Schneider Németh Antal nyugalmazott tanár úr, a Nagyváradi Pedagógiai Líceum pszichológia szakos tanára volt évtizedeken keresztül; Erdei Ferenc és Szász Dezső tanító urak pedig hosszú ideig összevont osztályokban tanítottak. Tehát a szerzők olyan pedagógusok, akik jól ismerik ezt az oktatási formát, és tudják, hogy az összevont osztályokban folyó munka mekkora fejtörést okoz nemcsak a tapasztalt tanítónak, tanárnak, hanem annak is, aki frissen végezte a tanítóképzőt, illetve az egyetemet, a nagyvárosok óvodáiba, iskoláiba járt pedagógiai gyakorlatra, és aztán kikerült egy kicsi vidéki iskolába, ahol olyan osztályt kapott, amelyikben szimultán oktatást kell folytatnia.
Kérem, mondja el, milyen is ez az összevont osztály.
Olyan osztály, ahol a nagyon alacsony gyermeklétszám miatt adott esetben együtt tanul az első és a harmadik, illetve a második és a negyedik osztály. Előfordul az is, hogy az adott helységben csak öt elemi iskolás korú gyerek van, akkor összevont oktatási formában zajlik az első—második—harmadik—negyedik osztály oktatása. Románia, mint köztudott, a kicsi falvak országa, ahol a lakosságnak a 60 százaléka még mindig vidéken él. Nagyon sok az olyan kis település, ahol megmaradtak az elemi iskolák, ahol egy—négy osztályban folyik az oktatás, de a kis gyermeklétszám miatt ez összevont osztályokban történik.
Ebből kb. arra lehet következtetni, hogy szép hazánkban, ha akarjuk, ha nem, falvakon az összevont osztályoké a jövő.
Hát a vidéki oktatásban, mondhatnám, ez így is lesz. Nagyon sok vitafórumon vettem részt ezzel kapcsolatban. Pedagógiai berkekben immár örökzöld téma az összevont oktatási forma. Voltak például tanügyminiszterek, akik egyszerűen meg akarták szüntetni ezt. Azt mondták, például, hogy nagyvárosokban nincs mit keressen az ilyen oktatás. Nem biztos, hogy így van. Még Nagyváradon is a külvárosban van egy olyan iskola, ahol a magyar gyerekek összevont oktatási formában, úgynevezett szimultán oktatásban tanulnak. Nagyváradon, ahol ennek a könyvnek az ötlete, gondolata tizenkét évvel ezelőtt megszületett... El kell mondanom azt is, hogy tíz évvel ezelőtt a könyvnek első kiadásának nagyon nagy sikere volt. A pedagógusok örömmel fogadták és nagyon hamar megvásárolták. Nemcsak azok a tanítók vették meg ezt a kézikönyvet, akik ilyen összevont oktatási formában tanítanak, hanem azok is, akik homogén osztályokban dolgoznak, de úgy gondolták, hogy ezzel gazdagítják a módszertani könyvtárukat.
Lehet azt gondolták: előbb-utóbb rájuk is az a sors vár, hogy összevont osztályban kell majd tanítaniuk. Vagy pedig észrevettek valami érdekest, izgalmast, ami csak ebben a tanítási formában születhet meg, ami más, mint a megszokott tanítói gyakorlat. Mert bevett szokássá vált sajnálkozni: milyen rossz, hogy összevont osztályt kell létesíteni; milyen nehéz abban tanítani stb. Viszont a könyv kéziratát olvasva, én legalábbis arra jöttem rá, hogy lehetőségek is rejlenek az összevont osztályban. Néha úgy tűnik, mintha az összevont osztály többet nyújt a tanulónak mint a hagyományos osztály. Ön hogyan látja ezt?
Hosszú ideig a tanügyi igazgatóságon dolgoztam, Bihar megyében. Tizenöt évig az elemi és az óvodai oktatás volt a munkaterületem. Nagyon sok óralátogatást végeztem ezekben az osztályokban, és azt láttam, hogy azok a gyerekek, akik ilyen oktatási formában tanulnak, sokkal többet tudnak.
Valóban? És ki lehet ezt így jelenteni?
Igen, jól hallotta. Mert gondoljon csak arra, hogy a másodikos gyerek végignézi és végighallgatja azt is, ami a negyedik osztályban folyik, amit a tanítónéni a negyedik osztályos gyereknek mond, illetve az elsős hallja azt, amit a harmadikosnak tanítanak, akivel együtt van az összevont osztályban.
És rá is ragad valami belőle. Mert köztudott, hogy a kicsit mindig az érdekli, amit a nagyobbak csinálnak. Szeret tanulni tőlük, talán jobban is mint a tanítónénitől. Szereti utánozni a nagyobbakat, és gondolom: ezt jól ki lehet használni az összevont osztályban.
Valóban a kisebb diákra nagyon sok ragad rá menet közben, és megvan ennek az oktatási formának a specifikus módszertana, amely figyelembe veszi ezt. A most újra megjelenés előtt álló kézikönyv, mondhatnám, olyan mint egy receptkönyv. Csak fel kell lapozni, és a tanító megtalál benne mindent, lecketervektől elkezdve a tanmenetig, módszertani ajánlásokig. Sőt még azt is, hogyan rendezze be az osztályt, hogyan helyezze el az osztály bútorzatát, hogyan ültesse a gyerekeket. És miként ön is érzékelte, aki elolvassa ezt a könyvet, láthatja, hogy nem kell annyira idegenkedni ettől az oktatási formától. Újdonságként megemlíteném: a könyv új kiadásában van egy olyan fejezet, amely leírja, hogy a külföldi oktatásban is, például Kanadában, milyen jól tudják kamatoztatni ezeket az ismereteket; ott is van összevont oktatási forma. Schneider Német Antal tanár úr felvette a kapcsolatot a volt tanítványaival, azokkal akik a nagyváradi tanítóképzőben végeztek, és elkerültek külföldre: Kanadába vagy az északi országokba, Norvégiába, Finnországba stb., és véleményt kért tőlük a szimultán oktatással kapcsolatosan. Vallomásaikból kiderül, hogy mennyire hatékony az összevont oktatási forma ezekben az országokban, és hogyan dolgoznak az ilyen jellegű osztályokban.
De szemléleti különbség is van közöttük és közöttünk. Mert azokban az országokban, amelyeket említett, a kompetenciák elsajátítása a cél. Míg nálunk a magolás, a tananyag elsajátítása áll előtérben, és ezzel, hogy is mondjam, még mindig valahol a XIX. században tanyázunk. Erről vallanak, például, a gyönyörű érettségi-eredmények!
Azért engedtessék meg nekem, hogy differenciáljak egy kicsit. Egy-négy osztályban másképpen történik az oktatás, mint egy—négy osztálytól felfelé. A tanítók igenis arra törekednek, hogy kompetenciákat fejlesszenek. Akár homogén osztályról, akár szimultán vagyis összevont osztályról van szó, a főfeladat, ugye, az írás, olvasás, számolás megtanítása, s az ezzel kapcsolatos az alapfogalmak kialakítása, ami bizonyos kompetenciák kialakítását feltételezi. Itt a nagy gond az, hogy egy összevont osztályban végzett gyerek, aki hozzá van szoktatva ahhoz, hogy mindent percre pontosan csinál, mert a szimultán oktatás elképzelhetetlen, egyszerűen lehetetlen a nagyon-nagyon pontos időbeosztás nélkül, mibe csöppen majd bele ötödik osztályban... Tehát az összevont osztályokban nagyon fontos az időbeosztás. Az, hogy mennyi időt szán a tanító az első osztályos munkájára, hogy mennyi időt szán a harmadik osztályos gyerek munkájára, mennyi időt tart szükségesnek az önálló munkához, mennyit a frontális tevékenységhez? Stb. Megvannak azok az elvárások, amelyeket ezekben az osztályokban szigorúan be kell tartani.
Nagyon rideg és kegyetlen dolognak tűnik ez: sok elvárás és azok szigorú betartása. Nekem másért tetszik az, amit az önök könyvében olvastam. Azért, mert fantáziát látok benne: a fantázia működését! Az összevont osztályban a tanító a színházi rendezőhöz hasonlít.
Pontosan így van!
Helyzetbe kell hozznia minden gyermeket, az előadás – esetünkben a szimultán oktatás - valamennyi szereplőjét, minden kisdiákot, legyen az elsős vagy harmadikos, másodikos vagy negyedikes, hogy elérjen velük valamit. Roppant izgalmas munka lehet!
Nagyon-nagyon érdekes és izgalmas. Még el szeretném mondani azt, hogy annak a tanítónak, aki ilyen osztályban tanít, napról napra készülnie kell. Úgy kell bemennie az osztályba, hogy előzőleg már elkészítette a feladatlapokat mindenféle tantárgyból, kisakkozta már, hogy melyik percben ki mivel foglalkozik – tehát nem ott improvizál, a tanulók előtt.
Illetve hogyha improvizál is, nagyon fel kell hogy legyen készülve arra.
Tehát nagyon nagyok az elvárások ezekkel a tanítókkal szemben, és a statisztikákat szerint Erdélyben 800 magyar tanító van, aki ilyen oktatási formában dolgozik. Vagyis körülbelül egyharmada a tanítóknak. Ugyanez az arányuk Bihar megyében is, ahol a tanítóknak megközelítőleg egyharmada dolgozik szimultán oktatási formában.
Önök tehát rendkívül komolyan veszik-e ezt a dolgot. De országos viszonylatban más a helyzet. A könyvben utalás történik arra, hogy a tanügyi törvényhez mellékelt módszertan meglehetősen „faramuci" módon kezeli ezt az oktatási formát, vagyis országos szinten nem veszik komolyan. Pedig ha nálunk, romániai magyaroknál 800 tanító dolgozik összevont osztályokban, akkor román viszonylatban ezt a számot meg kellene szorozni minimum héttal vagy nyolccal, nemde?
Pontosan, így van.
Egyáltalán van román szakirodalma ennek az oktatási formának? Létezik e olyan román szakkönyv, amely az önökéhez hasonlóan részletezi ezt a kérdést?
Tudomásom szerint nincs. És nem hallottam, hogy történt volna ilyen próbálkozás. A Nagyváradi Egyetem magyar tanító-, óvónő- és tanárképző szakán tanítok, kapcsolatban vagyok a román kollégákkal is, akik a román szakon tanítanak, és rendkívüli elcsodálkoztak, hogy nekünk van ilyen kézikönyvünk. Azt mondták: jó lenne lefordítani románra és adaptálni ezt a kézikönyvet. Én egyébként a parlamentben interpelláció formájában kérdést intéztem a tanügyminiszterhez, eléje tártam a hozzám forduló tanítók problémáját, nevezetesen azt, hogy most ősszel faluhelyen, ahol öszevont osztályok vannak, mi történik az előkészító osztályokkal? Azt a választ kaptam, hogyha megvan a megfelelő létszám, és az önkormányzat, ugye, a gyermekszorzóval és a bérkiegészítéssel biztosítani tudja, hogy különálló osztály legyen az előkészító osztály, ott semmi gond. Különben... Tehát a minisztérium az önkormányzat térfelére utalja át a kérdést. Ha az önkormányzat gazdag, akkor biztosítani tudja a külön tanítói fizetést, vagyis azt, hogy az előkészítő osztálynak külön tanítója legyen. De ha nem áll módjában, akkor elképzelhető, hogy az előkészítő osztályosokat az elsősökhöz fogják besorozni, és kínlódhat majd az a tanító, aki együtt tanítja az előkészítő osztályt, az első osztályt és a harmadik osztályt. Ebben a kézikönyvben utalások vannak az előkészítő osztályra, és a szerzők a fenti helyzetre is próbálnak megoldásokat kínálni.
Vagyis az előkészítő osztályt már mint létezőt vették be a könyvbe.
És a tanügyi törvény vele kapcsolatos előírásait is. Ez volt az én szerepem és ez volt az én feladatom, gondoskodnom kellett arról, hogy a szerző kollégák állandóan napirenden legyenek a tanügyi törvény alakulásával, a vele kapcsolatos törvényhozási változásokkal, és hogy az új dolgok bekerüljenek a könyvbe. Meg vagyok győződve róla, hogy ez a Tanítói kézikönyv nagyon hasznos kiadvány és nagy sikere lesz a pedagógusok körében.
Tehát valóban érdemes lenne lefordítani románra és kiadni románul is. Ezáltal országos viszonylatban is használhatnák.
Ismerek a Váradi Egyetemen olyan szakembert is, aki elvállalná a fordítást. A román tanszék tanszékvezető-helyetteséről van szó, akinek tanítói alapképesítése van, onnan jutott egyetemi tanári szintre és nagyon jól ismeri ezt a kérdést. Ugyanakkor nagyon jól tud magyarul, ismeri a magyar nyelvben használt pedagógiai szakkifejezéseket, tehát nem lesz nehéz átültetnie azokat. Beszélgettem vele erről, s mint mondta, szívesen elvállalná a fordítást, mert véleménye szerint hiányt pótolna ez a munka, román nyelven nincs ilyen kézikönyv.
Mint említette, hogy 800 olyan tanítónk van, aki összevont osztályban tanít. Megvan-e számukra a tapasztalatcsere lehetősége?
Megyei szinten megvan. A tanfelügyelőségek közreműködésével rendszeresen megszervezik a módszertani és a pedagógiai köröket, és ezek keretében mindig külön időt szentelnek az összevont osztályokkal kapcsolatos problémáknak. Főleg a kezdőkkel foglalkoznak, segítenek nekik abban, hogy meg tudjanak bírkózni ennek az oktatási formának a követelményeivel. Ezért szeretnénk bemutatni ezt a kézikönyvet ősszel, a tanévkezdés után, mert nagy az érdeklődés iránta.
Körülbelül mekkora példányszámra lenne szükség?
Gondolom 2 000-2 500 példányra, amit szerintem megvásárolnának a tanítók és az egyetemisták is. Erdélyben és a Partiumban elkelne ennyi belőle.
Maszol.ro

Nulladik osztályok: akad szépséghiba
Gőzerővel készül a legtöbb érintett erdélyi és partiumi tanintézet a szeptemberi iskolakezdésre az előkészítő osztályok tekintetében. Mint megtudtuk, a legtöbb helyszínen rendeződtek a teremgondok, a bútorzat és az eszköztár beszerzésével kapcsolatban azonban több helyszínen is problémák merültek fel. A megkérdezett tanfelügyelőségi képviselők szerint várhatóan pedagógushiánnyal sem kell szembenézni az új tanévben, felkészítésük továbbra is folytatódik.
A tavaly februárban életbe lépett új oktatási törvény szerint szeptembertől az elemi oktatás részeként fognak működni a kötelező előkészítő (nevezik nulladiknak is) osztályok, amelyek speciálisan berendezett tantermekben kapnak helyet az iskolákban. A tanterv szerint ezekben az osztályokban az előkészítő osztályos gyerekek játszva tanulhatnak, tevékenységüket pedig nem osztályozzák. A nulladik osztály egy éve alatt a pedagógusok a betűkkel és számokkal való ismerkedésre, a gyerekek kommunikációs készségeinek, a környezettel való kapcsolatuk és a társas kapcsolatok fejlesztésére, csoporttevékenységekre és a kiegyensúlyozott testi fejlődést segítő gyakorlatokra fektetik a hangsúlyt.
Hargita megye: akadnak tisztázandó részletkérdések
Hargita megyében már elkészült az előkészítő osztályok tantermeinek a bútorzata, a székek és padok már megérkeztek az iskolákba. A megyében 175 előkészítő osztály indul a jövő hónapban kezdődő új tanévben, a tantermeket az oktatási minisztérium által kiutalt 579 406 lejből rendezték be, azaz diákonként mintegy 200 lejbe kerültek a szabványbútorok. A legtöbb iskolában már be is rendezték az előkészítő osztályok tantermeit az új bútorzattal – mondta el Bartolf Hedvig, Hargita megyei főtanfelügyelő.
A nulladik osztályok indulásával kapcsolatban azonban még van néhány tisztázásra váró kérdés. Az iskolakezdésre készülődve a szülők már érdeklődnek, hogy milyen tanszereket kellene vásároljanak az előkészítő osztályba induló gyerekeik számára, ezt a kérdést azonban még a tanintézetekben sem tudják megválaszolni. Ebben a témakörben egyelőre valóban csak az általános tudnivalókkal rendelkeznek még a megyei tanfelügyelőség illetékesei is, de a felmerülő kérdések már nem sokáig maradnak tisztázatlanok, ugyanis a megyei tanfelügyelőség általános iskolai oktatásért felelős két tanfelügyelője jelenleg Bukarestben van, egyhetes felkészítőn, ahol minden szükséges információt megkapnak az előkészítő osztályokkal kapcsolatban – tájékoztatott a főtanfelügyelő. Amint a szaktanfelügyelők hazaérnek, két csoportban megkezdik a nulladik osztályokban oktató Hargita megyei pedagógusok többnapos képzését, hogy minden tanító alaposan felkészült legyen a szeptember 10-ikei iskolakezdésre – fűzte hozzá Bartolf Hedvig. A nulladik osztályt kezdő gyerekek tanszereivel kapcsolatban még elmondta, a tanszer-támogatási csomag tartalma alapján nagyjából már lehet tudni, hogy milyen taneszközökre lesz szüksége a kisdiákoknak, de a minimális tanfelszerelésre vonatkozón csak a szaktanfelügyelők bukaresti felkészítője után lesz pontos információjuk.
A szerény anyagi körülmények között élő családok gyermekeinek nyújtott tanszer-támogatási csomagok már megérkeztek Hargita megyébe, az előkészítő osztályos gyerekeknek azonban csak szeptember második felében tudják ezeket kiosztani, ugyanis az iskoláktól még be kell gyűjtsék a szülők által leadott tanszer-támogatási igényléseket – közölte a főtanfelügyelő. A tanfelügyelőség adatai szerint a 2856 előkészítő osztályba induló Hargita megyei gyerek közül 1352 kap majd tanszercsomagot. A csomag rajz- és vonalas füzetet, ceruzákat, vízfestéket, kis tolltartót, az előkészítő osztályos gyerekekre méretezett iskolatáskát, valamint egy modern palatáblát tartalmaz, vagyis egy olyan A4-es méretű fehér műanyag táblát, amelyre többféle írószerrel is lehet írni – tájékoztatott Bartolf Hedvig
Kutatómunkát végez a tanfelügyelőség
Felkutatja a beiskolázatlan hatéveseket a Kovászna megyei tanfelügyelőség. Keresztély Irma főtanfelügyelő elmondta, összesen 1871 gyereket írattak be a szeptemberben induló előkészítő osztályokba, ám a nyilvántartásuk szerint hatvan kisdiák kimaradt. Őket név szerint azonosították, az iskolák képviselői megkeresik a szülőket, és rábeszélik, hogy írassák be az iskolákba a gyerekeket. A főtanfelügyelő valószínűnek tartja, hogy ezek a családok jelenleg külföldön dolgoznak, ezért lehetőséget biztosítanak arra, hogy a tanévkezdés után is beiskolázhassák szeptember–októberben hazaérkező kisdiákokat. Kovászna megyében 113 előkészítő osztály indul, ezek közül 26 lesz összevont, tehát az előkészítős legkisebbek az elsős, másodikos vagy harmadikos diákokkal fognak együtt tanulni, mert az adott iskolában nincsenek annyian, hogy különálló osztályt alakíthassanak számukra. Háromszéken 95 tanítót kellett alkalmazni, hogy elindíthassák az előkészítő osztályokat, az oktatási minisztérium körlevele szerint, ezek a pedagógusok nem lehettek pályakezdők, ugyanakkor szeptember elején továbbképző tanfolyamon kell részt venniük. Keresztély Irma elmondta, a jóváhagyott 4137 állás mellett még hatvanat kért a minisztériumtól, mert a gyakorlatban nem úgy történt, hogy az óvodai előkészítő csoportok megszüntetésével az óvónői állásokat csak át kellett csoportosítani az iskolákba. Az óvodákban általában nem volt létszámcsökkentés, hiszen a háromévesnél kisebb vagy a várólistán levő gyerekeket is felvették, viszont az iskolákba tanítókat kellett alkalmazni. A főtanfelügyelő tájékoztatott, hogy a háromszéki iskolák megkapták a pénzt a bútorzat megvásárlására, a felmérések szerint ebből az öszszegből egy diákra 200 lejt költenek átlagban. Első körben úgy tűnt, ez a pénz nem lesz elég a szabványok szerint elkészítendő asztalok és székek beszerzésére, de a piac hamar alkalmazkodott, a nagycégek 198 lejes áfás áron vállalták a munkát, és jó minőségű, praktikus bútorokat készítettek – közölte továbbá Keresztély Irma.
Kolozs és Bihar megye készen áll
Az előkészítő osztályok beindításához nélkülözhetetlen iskolai bútorok már minden iskolához eljutottak Kolozs megyében is, és az is biztos már, hogy a megfelelő tanerő biztosításával sem lesz gond – közölte érdeklődésünkre Péter Tünde Kolozs megyei helyettes főtanfelügyelő. Hozzáfűzte, jelenleg zajlik Bukarestben azoknak a kádereknek a képzése, akik majd helyi szinten tovább képzik az iskolai tanítókat. A kurzusok Kolozs megyében augusztus 27-én kezdődnek.
Mintegy 3600 gyereket írattak be állami iskolák előkészítő osztályába, 69 gyerek pedig magán tanintézetekben fog tanulni Bihar megyében – tájékoztatta a Krónikát Kéry Hajnal megyei helyettes főtanfelügyelő. Mint elmondta, nagyjából mindenütt sikerült kijelölni az osztálytermeket, bár vidéken van, ahol még gondok vannak, de remélhetőleg szeptember elejére azok is megoldódnak. A termek előkészítése már elkezdődött, már csak a bútoroknak kell megérkezniük – erre valószínűleg szeptember ötödikéig sor kerül. Pedagógusból sincs hiány: az elmúlt két helyosztón már sok állást betöltöttek az előkészítő osztályokban is, és még hátravan a hónap végén a helyettesítő tanári állások elosztása. Temes megyében a bútorzat alig 30 százalékát sikerült beszerezni, mivel kevés cég vállalta, hogy a tanfelügyelőség által kínált összegért elkészíti a kért mennyiséget – jelezte Cornel Petroman főtanfelügyelő. A megyében egyébként 3776 gyerek számára kell asztalt és széket készíttetni, ők 145 különböző tanintézetben kezdik el az úgynevezett nulladik évet.
Amint arról beszámoltunk, az előkészítő osztályok beindításának nem sokan örültek, s amint az várható volt, hatalmas bizonytalanságot szült a szülők és a pedagógusok körében az elmúlt időszakban. Victor Ponta miniszterelnök korábban úgy nyilatkozott, jobb lett volna ezt az intézkedést meg sem hozni.
Ponta elmondása szerint a következő tanévre mindössze azért tartották fenn a nulladik osztályokat, mivel hatalomra kerülésükkor már javában zajlottak a beiratkozások, így nagyobb kárt okoztak volna „a rendszer megszüntetésével, mint annak megtartásával”. A kormányfő ugyanakkor azzal vádolta meg elődeit, hogy csak azért hozták létre az előkészítő osztályokat, hogy elkölthessenek az állami költségvetésből 50 millió lejt. Az előkészítő osztályok beindítását Ecaterina Andronescu oktatási miniszter is bizarrnak, erőltetettnek tartja, és úgy véli, az intézkedést komoly hatástanulmánynak kellett volna megelőznie. Ezért a következő tanév első féléve után felmérik a helyzetet, s hogy lesz-e folytatás, az valószínűleg az ősszel esedékes parlamenti választások után derül ki.
Krónika (Kolozsvár)

Tanácsba tömörültek a bihari EMNP-sek
Megalapította Megyei Önkormányzati Tanácsát az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyében – jelentette be szerdán Kristófi Kristóf, a nagyváradi pártszervezet elnöke, illetve Csomortányi István partiumi szervezési igazgató.
A tanácsban a megyében mandátumot szerzett 23 EMNP-s önkormányzati képviselő vesz részt, mellettük a párt helyi szervezetei által delegált szakemberek, illetve azok a fiatal politikusok, akik a legközelebbi helyhatósági választáson polgármesteri vagy tanácsosi mandátumért szállnak majd versenybe. A MÖK egyébként az önkormányzati munka koordinálása mellett célul tűzte ki az ő képzésüket is – mondta el Csomortányi István.
Bihar megyében 13 önkormányzatban szereztek mandátumot EMNP-s képviselők, ám a MÖK-ben rajtuk kívül a párt három, Arad megyei tanácsosa is részt vesz, hangzott el. A MÖK a helyi önkormányzati testületek mintájára szakbizottságokat is alakított: van jogi, közbeszerzési, településrendezési, oktatási-kulturális, ifjúsági-sport, illetve mezőgazdasági bizottság is. Csomortányi azt mondja, fontos cél a közbeszerzések átvilágítása, illetve a helyi költségvetések átláthatóvá tétele, ám az ehhez szükséges – egyébként publikus – adatok megszerzése még ott is nehézségekbe ütközik, ahol az EMNP tanácsossal rendelkezik. A tervek szerint szeptember elején megalakul a négy megyét – Bihar, Szatmár, Szilágy, Arad – tömörítő Regionális Önkormányzati Tanács is, amelynek székhelye az egyik legerősebb szervezettel rendelkező Érmihályfalva lehet.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Megmenekülhet a romtemplom
Megtette az első lépést a Bihar megyei Keményfok (Avram Iancu) önkormányzata a községhez tartozó Tamáshida Árpád-kori templomának megmentéséért: köztulajdonba vette az épületet, és védett zónává nyilvánította az azt körülvevő területet. A B kategóriájú műemlékként bejegyzett istenháza jelenleg romokban áll, helyreállításához pedig annyi pénzre volna szükség, amennyi biztosan nem áll a község rendelkezésére.
A román stílusban épült templom sorsára vonatkozóan a pohár akkor telt be, amikor Lucian Silaghi, a Bihar Megyei Művelődésügyi Igazgatóság vezetője nemrég a helyszínen járt, és azt látta, hogy a tatárjárás előtt épült templom egy részét valaki tyúkólnak használja – mesélte el a Krónikának a község jegyzője, Sorin-Marius Sabău.
A tyúkokat a tulajdonos felszólításra kiköltöztette, a helyi önkormányzati testület pedig a következő ülésén elfogadta a köztulajdonba vételről, illetve az 595 négyzetméteres terület védetté nyilvánításáról szóló határozatot. A templom és a telek tulajdonjogi helyzete egyébként azért is volt homályos, mert az épület 1920-ig a helyi földesúr tulajdonában volt, tehát nem az egyház birtokolta. Liptay Frigyes báró leszármazottai azonban nem jelentkeztek, bár a restitúciós törvény alapján visszaigényelhették volna jogos tulajdonukat – mesélte a jegyző. A mostani döntéssel már hivatalosan is a község tulajdonában van a nagy turisztikai potenciállal rendelkező romtemplom, ám hogy ezután mi lesz a sorsa, még nem tudni.
Turisztikai vonzerő lehetne
Sorin-Marius Sabău azt mondja, Tamáshida másik nevezetességével, egy védett madárfajjal együtt jelenthetne turisztikai vonzerőt a falu számára a templom, amelyhez hamarosan aszfaltos út is vezet majd. „Már felújítottuk a községi utat is, csak mintegy 300 méter maradt még hátra a templomig. A pikniktörvény alapján a közeli Körös-parton szabadidős zónát alakíthatunk ki hamarosan, és ahhoz, hogy valaki oda eljusson, el kell mennie a templom mellett. Ez a két dolog a védett madarunkkal együtt nagyot dobhatna a turizmuson. De sajnos minden a pénzen múlik, nekünk pedig nem fér bele a költségvetésünkbe a templom helyreállítása” – vélekedik a jegyző.
A védetté nyilvánított zónát egyébként az évtizedek során két magánház tulajdonosa vette birtokba udvar gyanánt, ám hivatalosan ők nem tulajdonosok. A jegyző a Krónikának azt bizonygatta, hogy a lakók jóhiszemű emberek, akik gond nélkül arrébb viszik a kerítésüket, ha a polgármester arra kéri őket.
Tamáshida nagyváros volt
A jelenleg zömében románok lakta Tamáshida egyébként nem mindig volt 1100 lelkes falucska: a tatárjárás előtt jelentős, nagy kiterjedésű szász város volt – mesélte el lapunknak Pázmány Attila helyi református lelkipásztor. A tatárdúlás után újjáépítették és újratelepítették, 1550 körül pedig már erdélyi rendi országgyűlést is összehívtak itt. Az 1600-as évek közepén újra elpusztult a templom és a város, és egészen az 1700-as évekig törökök lakták. Ezután ismét újratelepítették, de már csak falu lett belőle, régi jelentőségét nem kapta vissza. „Tudjuk, hogy az itteni földesúr a reformáció idején reformátussá lett, így a korabeli szokások szerint valószínű, hogy a 12. században épült templom is református istenházaként szolgálhatott” – idézte fel a lelkipásztor. Azok a reformátusok azonban, akiket aztán idetelepítettek, nem vették birtokba a templomot, hanem újat építettek maguknak. A régi istenházát a báró családi kápolnaként használta, és 1920-ig valamennyire vigyázott is rá – teteje legalábbis volt. Mára csak a torony, illetve a szentély egy része áll, de a falakban méretes repedések vannak, és a torony is megdőlt. „A habarcs, amit használtak hozzá, égetett mész volt. Ma már szinte csak az tartja össze az épületet” – mondja Pázmány Attila. A tiszteletes egyébként lapunktól értesült a helyi közgyűlés döntéséről, és a maga részéről eléggé szkeptikus: úgy véli, látszatintézkedésről van szó, amelyet az önkormányzat az egyház és a sajtó nyomására hozott meg, következménye viszont nem biztos, hogy lesz.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Csaknem 80 ezren voltak a marosvásárhelyi Félsziget fesztiválon
Tavalyhoz képest nőtt a hétfő hajnalban véget ért marosvásárhelyi Félsziget fesztivál nézőszáma, amely elérte a 79 ezret. 2011-ben 73 ezer látogatója volt a három napig tartó rendezvénynek. Bár nem sikerült 80 ezer fölé tornázni ezt a számot, így is hatezerrel többen látogattak a Félszigetre az idén - közölte Camelia Lepedus Sisko, a fesztivál sajtóirodájának munkatársa.
A fesztivált tizedik alkalommal tartották meg, a nézőszám a szervezők szerint az előző évekhez képest olcsóbb jegyárak, a jó idő és a közönség igényeit figyelembe vevő zenei kínálat miatt alakult kedvezően.
A kolozsvári Max Weber Társadalomkutató Központ által a fesztivál helyszínén készített felmérés szerint a Félsziget látogatóinak 60 százaléka visszatérő vendég volt, akárcsak 2011-ben. Bodor László fesztiváligazgató szerint ez a szám azt bizonyítja, hogy a Félsziget nő, erős márkanévnek számít. Hozzátette: stabilizálódott a fesztiválozók életkora is, így többség a 20-28 évesek közül kerül ki, ami éppen az a célcsoport, amelynek szól a fesztivál.
A legtöbb félszigetező egyetemista, többségük az erdélyi Maros, Hargita, Kolozs, Bihar, Kovászna, Brassó megyéből, valamint Bukarestből érkezik. A külföldi vendégek száma 5 százalékra tehető, köztük a Magyarországról, Hollandiából, Németországból és Írországból érkező turisták vannak a legtöbben.
A fesztivál első napján már 17 ezer látogató volt, ami rekordnak számít a fesztivál tízéves történetében, hiszen első nap soha ilyen sokan nem voltak még kíváncsiak a fesztivál fellépőire. Ugyanakkor az idei nézőszám-csúcsot szombaton regisztrálták, amikor 24 ezren voltak a Félszigeten. Ez a magas érdeklődés a szervezők szerint főleg Ákos fellépésének köszönhető.
A résztvevők száma nemcsak a koncerteken növekedett, hanem a sportprogramokon, a civil szervezeteket tömörítő Festival Parkban és a Művésztelepen is.
Az idén mintegy 700 ezer euróból megszervezett Félszigeten hetven koncertet tartottak, többek között fellépett a Dire Straits volt tagjai által alapított és a zenekar nagy slágereit játszó The Straits, Ákos, Tinie Tempah, a Children of Bodom, Netsky, a Dirtyphonics, a New Model Army, a Babylon Circus, a N.O.H.A. és a Rotfront.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

Román kézben a Szatmári Magyar Hírlap
Gazdát cserélt a napokban a Szatmári Magyar Hírlap, így a komoly anyagi gondokkal küzdő újság valószínűleg nem szűnik meg. A lapot átvevő Solpress Kft. médiatröszt emellett szeptember elsejétől egy televíziós csatornát is útjára indít, amely magyar nyelvű adást is sugároz majd.
Dumitru Păcuraru, a cég tulajdonosa a Krónika érdeklődésre elmondta: javítani kíván a lap arculatán és tartalmán egyaránt, s azt tervezi, hogy szabad kezet ad a szerkesztőknek, hogy a jövőben független lapként működhessen a jelenleg RMDSZ-közeli újság.
A vállalkozó egyébként nem először szerepel a lap tulajdonosi körében, a Szatmári Magyar Hírlapot ugyanis hét éve közösen indította Szilágyi Ferenccel, a Sam Grup Consulting Kft. vezetőjével. Időközben azonban lemondott társa javára 50 százalékos részesedéséről, mivel a vezető Szatmár megyei napilap, az Informaţia Zilei és a párhuzamosan beindított Informaţia de Maramureşsel kapcsolatos munka mellett nehezen ment a Szatmári Magyar Hírlap adminisztrálása. A magyar újság viszont az utóbbi időben egyre nehezebb anyagi helyzetbe került, ezért úgy döntött, hogy elfogadja volt társának ajánlatát, és átveszi teljesen a lapot.
Mint elmondta, Szilágyi Ferenc megmarad alapító igazgatónak. „Úgy vélem, hiba volt, hogy már az elején nem ágyaztuk egyetlen trösztbe az Informaţia Zileit és a Szatmári Magyar Hírlapot, mivel így igen sok pénzt emésztett fel a párhuzamosan folytatott adminisztráció – magyarázta lapunknak Dumitru Păcuraru. – A napokban a hírlap szerkesztősége átköltözik hozzánk, közös logisztikát és terjesztési hálózatot használunk majd, és szorosra fonjuk az együttműködést az újságírók között is, így sokat lefaraghatunk a kiadásokból.”
A vállalkozó úgy vélekedett, a jövőben nem kizárt egy fúzió sem a másik magyar nyelvű megyei napilappal, a Szatmári Friss Újsággal. Hozzátette: amennyiben tovább tart a gazdasági krízis, ez ésszerű lépésnek számítana, hiszen a lapok fúziója jelenleg világszintű jelenségnek számít. A Solpress Kft. mindemellett egy napi 24 órában sugárzó televíziós csatorna beindítását is tervezi szeptember 1-jétől, melynek műsorában a román mellett magyar és német nyelvű adás is helyet kap majd. A műsoridők kapcsán kifejtette: a lapszerkesztők lehetőséget kapnak majd televíziós műsorok készítésére is, és az elkészült anyagok mennyiségétől függően osztják majd be, hogy milyen terjedelmű lesz a magyar nyelvű adás.
A Szatmári Magyar Hírlapot 2005-ben alapították, miután 2004-ben az addig egyetlen megyei magyar lapot, a Szatmári Friss Újságot felvásárolta az osztrák médiatröszt, az Informmedia Kft. Tavaly a Szatmári Friss Újság is gazdát cserélt, a lapot egy helyi cég, a Tradeholding Kft. vette meg. Erdélyben egyébként nagyon ritka, hogy román tulajdonos magyar sajtóorgánumot működtessen. A napilappiacon egyedül a nagyváradi Micula üzletembertestvérek működtetik a Bihar megyében terjesztett Reggeli Újságot.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)

Túl a kásahegyen – beszélgetés Bárdi Nándor történésszel.
„Szomszédaink úgy tekintenek a magyar kisebbségekre, mint folyamatosan veszélyt jelenthető »ötödik hadoszlopra«. A magyarok tapasztalata pedig az, hogy ezen népek a 19. század óta a velük élő magyar közösségek elpusztítására szőtt tervek megvalósításán munkálkodnak.” Bárdi Nándor történésszel, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének munkatársával Tasnádi-Sáhy Péter beszélgetett.
– Nemrégiben az MTVA vezérigazgatója körlevélben kérte a munkatársakat, hogy ezentúl a határon túli kifejezés helyett a külhonit használják. Egy kisebbségkutató lát ebben valamiféle minőségi változást?
– Előrebocsátanám, hogy a magyar–magyar viszonynak nevezett tárgykört sűrű retorikai összevisszaság jellemzi. Célképzetek, amelyekről jelenvalóságként beszélnek és elvárásokká válnak; általánosítások; feldolgozatlan élmények, sértettségek és félreértett szerepek tömege bogozódik össze ebbe a tárgyban. Ahhoz, hogy a lényegi kérdésekről beszéljünk, egy kásahegyen kell keresztülverekedni magunkat. Sok publicisztika nem is jut tovább a politikai retorikák termelte képzetek leleplezésén.
A külhoni terminológia bevezetésének szerintem két értelmezési háttere lehetséges. Kövér László és Veress László 2010. június 4-én a Magyar Nemzetben megjelent Mi lesz belőlünk magyarokból? című identitáspolitikai cikke az egységes magyar nemzet mellett érvelt és a balliberális elit félrevezető kategóriájának tekintette a „nemzet szétfejlődését”. Ebben a gondolatkörben a magyar etnokulturális közösség egységes politikai térben értelmeződik. Van egy másik megközelítés is, ami legtisztábban Sólyom László az előbb említett cikk megjelenésének napján, a parlamenti Trianon-emlékülésen elmondott beszédében kristályosodik ki. E szerint a Kárpát-medence az itt élő népek közös hazája. Ez azt jelenti, hogy nem csak Szepesség vagy Brassó képezi a magyar kulturális örökség részét, hanem a román, szlovák stb. történelemhez is hozzátartoznak a budapesti, gyulai, békéscsabai stb. emlékhelyeik. Ebben a szellemben a külhoni megnevezés a határon túlihoz képest annyiban más, hogy például egy nagyváradi nem Budapesthez viszonyítva azonosítja magát. A mindennapi életben persze a romániai magyarok szimplán magyarnak tartják magukat és abban a pillanatban lesz belőlük romániai magyar, ahogy belépnek a magyar(országi) médiatérbe vagy fizikailag átlépik a határt. A Kárpát-medencében jó kétszáz éve párhuzamos nemzetépítések zajlanak, és lényegében a külhoni magyarok 1918-ban ezek közé szorultak. Ezekben önálló intézményi szerkezeteket építettek a két világháború között és 1989 után, az államszocializmusban pedig az adott ország magyarságpolitikáján belül próbált a magyar elit vélt vagy valós közösségi érdekeket kiharcolni. Ugyanekkor mindez egy környező népekkel közösen felépített toposz-rendszerben történik. Leegyszerűsítve: szomszédaink úgy tekintenek a magyar kisebbségekre, mint folyamatosan veszélyt jelenthető „ötödik hadoszlopra”. A magyarok tapasztalata pedig az, hogy ezen népek a 19. század óta a velük élő magyar közösségek elpusztítására szőtt tervek megvalósításán munkálkodnak.
– Mik lehetnek ennek a „toposztalanításnak” az eszközei?
– Szaktörténészként jó néhány, a nemzeti kánonokon túlmutató kutatás megvalósítását ajánlhatom, de a kisebbségi magyar önszemlélet szempontjából nem a kutatói vágyakat, hanem a fogalmi tisztázást tartom fontosnak. Alapvetésként ki kell mondani: a külhoni magyarként definiált közösségek lényegében kényszerközösségek, mert nem társadalomtörténeti folyamatok révén, hanem egy politikai döntés következményeként születtek, majd regionális sorsközösségekké váltak. Ez az önértelmező fogalmak első szintje. A második: a külhoni magyarok számára magától értetődő, hogy őshonosak szülőföldjükön, az ottani etnikai viszonyok megváltoztatását életviszonyaik sérelmeként élik meg. A harmadik viszonyítási pont, hogy ezek a magyar közösségek nemzeti kisebbségként definiálták magukat, az intézményesülésen keresztül párhuzamos társadalmat képeznek azon az országon belül, ahol élnek. Azért nem használnám szívesen a kisebbségi társadalom kifejezést, mivel ez egy vízió, a teljes társadalmi intézményrendszerről, a közösség viszont létezik, amelynek megvannak a saját integráló adottságai, élményei. Ezzel szemben a többségi nemzetek jellemzően birodalmi kisebbségként, a Magyar Királyság maradványaként tekintenek a velük élő magyarságra, mivel ezen kisebbségi közösségek kulturális öröksége nem függetleníthető a történelmi Magyarországtól.
– Hogy néz ez ki a „magyar–magyar viszony” felől nézve?
– Vannak, akik Trianont egyfajta traumaközösségként élik meg. Ez identitáspótló, kibeszélő önterápia is lehet. Nem hiszem, hogy minden Nagy-Magyarország matricás autótulajdonos irredenta volna. Sokkal fontosabb az, hogy a Kádár-korszak történelmi és identitáspolitikai amnéziájában a történelmi Magyarországra való emlékezés, a külhoni magyarok iránti figyelem az ellenzékiség érzetét adta, és ennek keretei sokfelé elágazva tovább élnek ma is. Ehhez képest egy másik út az úgynevezett detrianonizálás avagy határtalanítás, melyben az etnokulturális közösségnek egyes részei partnerként ismét együtt működhetnek. Hogy ez megtörténhessen, le kell építeni bizonyos határtermelő különbségeket. Trianont a közvélemény Magyarországon jórészt történeti kérdésként kezeli. Így van ez persze Kézdivásárhelyen is, csakhogy ott ez egyben családok, életpályák sorsát határozta meg. Az ottaniak elődeivel a magyar állam nem tudta fenntartani az állampolgári „szerződést”, mert a magyar politikai osztály két világháborúból is vesztesen hozta ki az országot. Az ennek révén létrejött magyar közösségek a magyarországi viszonyokhoz képest nemzetiesítettebbek, a változó politikai viszonyoknak is kiszolgáltatottabbak, hiszen a nyelvi, kulturális, sorsközösségbeli összetartozás szervezi ezeket. Jelentős különbség mutatkozik a hazafelfogásbanis. A magyarországiak haza fogalma döntően megegyezik az ország jelenlegi területével, míg a külhoniak számára egyszerre jelenti a szülőföldet, illetve egy virtuális magyar kulturális és médiateret, amelyet a sajátjuknak éreznek. A harmadik, legkevesebbet emlegetett különbség abból adódik, hogy a külhoniak döntő többsége kétnyelvű. Ennek kulturális vonzataként jó részük tudatában van annak, hogy a sajátján túl létezik egy „másik igazság” is, akár a szomszéd lakásban vagy a munkatárs fejében. Ehhez képest Magyarország lényegében Trianonnal érte el a reformkori nagy álmot, a homogén nemzetállamot. A magyar politikai elit úgy érzi, értelmiségi felettes énként megmondhatja, hogyan is kell gondolkodni Nyíregyházától Kaposvárig. Ebből következően Magyarországon az uralomra, az egységesítésre, az erdélyi politikában a dominanciára való törekvés volt a meghatározó.
– Mit jelent ez a detrianonizálás avagy határtalanítás a gyakorlatban?
– Ezeket a kifejezéseket eredetileg nyelvészek találták ki, ebből kifolyólag nyelvészeti problémaként fogalmazták meg. Nevezetesen, hogy a külhoni nyelvváltozatokat miként viszonyítsák a magyarországi standardhoz. Végül, megharcolva a nyelvművelőkkel, beemelték őket. Így például a „hajtási” a „jogosítvány” szinonimájává válhatott. Ezzel a határtalanító, integráló gesztussal a nyelvi sík azonnal ki is tágult, mivel azt eredményezte, hogy a külhoni kultúra termékei egyenrangú alkotóelemei lettek az egyetemes magyar kultúrának. A határtalanítás programja számomra pontosan arról szól, hogy mit tudunk kezdeni ezekkel az egyenrangú kulturális örökségekkel.
– A siker azon is múlik, hogy a szomszédos népek mit szólnak, ha mi határtalanításról beszélünk, főleg akkor, ha ők nem számolnak le a birodalmi kisebbség toposszal…
– Nagyon egyszerű, mint ahogy egy román mondás is tartja, nem beszélni, hanem cselekedni kell. Először azt kell tisztáznunk, hogy miért álságos, improduktív vagy hiteltelen a most használt beszédmód, mit csináltunk rosszul. Majd meg lehet keresni a helyzetleírás és az önértékelés új támpontjait. Ma az egyik legnagyobb probléma, hogy a külhoni magyar ügyeket a politikai retorika uralja. Gyakran a kommunikációs akciók önmagukért zajlanak. Az elmúlt húsz év tapasztalata egy hatalmas szakpolitikai deficitre mutat. Nincs meg a megfelelő szakmai és közigazgatási háttér a programok intézményesítéséhez és megvalósításához. Miért nincsenek Magyarországnak és a külhoni magyar közösségeknek a szomszédos országok nyelvén a magyarságról informáló honlapjaik? Miért nincs fent a neten a Madách, a Kriterion és a Fórum fordításirodalma? Médiaképesek-e a magyar külképviseletek munkatársai a szomszédos országok nyelvén? Soroljam?
– Az elmúlt időszak hibáinak feltárásakor milyen premisszák mentén lehetne elindulni?
– Nem egy interjú dolga ezt a kérdést mélységében feltárni. Most csak annyit tehetek, hogy történészként felhívom a figyelmet azokra a félreértett vagy félreérthető nézőpontokra, melyeket egy-két évtized múlva a politikai elemzők visszatekintve fontosnak tarthatnak. Az első ilyen a kettős állampolgárságról szóló népszavazás ügye. A politikai közbeszéd átalakította a történéseket, és ma már a magyarságpolitika következetes és legfontosabb megvalósításaként jeleníti meg a honosítás ügyét, miközben az autonómiatörekvések kudarca, a magyar kisebbségi pártok kormányzati részvétele és a Fidesz-kormány nagy projektjei után a parlamenti pártok igazából csak belesodródtak a kapcsolódó kampány politikai hiszterizáltságába. A 2004. őszi–téli népszavazási kampány nem a külhoni magyarokról szólt, hanem egy pártpolitikai verseny volt, a szomszéd országi magyarság a szavazás után mégis úgy élte meg, hogy lényegében a nemzeti hovatartozásukat kérdőjelezték meg, ennek egyik következményeként nemcsak hogy elfogadottá vált Magyarország és a magyarországiak bírálata („anyások”, „táposok”), hanem egyben politikai legitimációs retorikaként is használták a kisebbségpolitikusok. Egy következő másként értelmezés a kettős állampolgárság és a második Orbán-kormány projektjei körül alakult ki. Magyarországon a kilencvenes években létrejött a többpártrendszer és a kapitalista piacgazdaság intézményrendszere, megvalósult a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozás, egy új alkotmányos politikai közösség azonban nem jött létre, sőt a környező országoknál is lassabban halad ez a folyamat. Ez a Kádár-korszak elfojtott emlékezetpolitikai örökségével együtt óriási identitáspolitikai deficitet hozott létre. Ezt próbálja kompenzálni a politikai osztály. A második Orbán-kormány nagy projektjei alapvetően Magyarországnak szólnak. A háttérben ott munkál az új közösségépítés és az a vágy, hogy ne ismétlődhessen meg a 2004-es fiaskó. Mindezt a nemzetesítést, de elsősorban a kettős állampolgárságot a külhoni magyarság mintegy emancipációként élheti meg. Maga a nemzetpolitika kifejezés is, amely a külhoni magyarokat érintő viszonyra (azaz a magyarságpolitikára) vonatkozik, mintegy leszűkíti Magyarország hosszú távú közösségi politikáját a nemzet és az ország határának egybe nem esésére. Ehhez kapcsolható, ahogyan „nemzeti táj”-ként egyre inkább a Székelyföld és a Gyimesek jelenik meg a magyar médiában. A nemzeti összetartozás dala pedig az ünnepi alkalmakon a Szózat helyett egyre inkább a Székely Himnusz lesz. A harmadik álságos adottság, hogy a magyarság- és a kisebbségpolitikai retorika még jelenleg is nagyrészt az úgynevezett veszteség narratívára épül, miközben a külhoni közösségekben komoly változások történtek. Ezt jól példázza, hogy Szlovákiában és Romániában láthatóan megváltozott a magyar népszavazási kampány hangulata. Jöttek a humoristák, a jó nők, a magyarság magától értetődő volta, természetesebb hangvételben próbáltak egy önképet megfogalmazni. Mindeközben a magyarországi, illetve bizonyos részben a külhoni politikai elitek nyelvezete még mindig az állandó félelem fenntartására épül, ahelyett hogy pozitív irányba mutató, konkrét és számon kérhető közösségi célokat fogalmaznának meg. Magyarországon arról sem vesznek tudomást, hogy a kilencvenes években a kisebbségi politikusoknak mind a társadalomképe, mind a pozíciója megváltozott. A kulturális életből építkező politikai elit helyett, a kormánykoalíciós részvételek nyomán, sokkal hangsúlyosabb szerephez jutottak a regionális gazdasági érdekcsoportok, majd az ezredforduló után – az önkormányzati jogosítványok bővülésével – megjelent egy új, önkormányzati elit. A legitimitást a forrásszerzés biztosítja, így az átfogó kisebbségpolitikai programok sem igen valósulnak meg, kiüresednek a politikai üzenetek. Ez, generációváltás által felerősítve, a különböző érdekeket becsatornázni képes politikai integrációs fórumok híján, az egységes politizálás végét jelenti, jóllehet a régi szlogenek még részben fennmaradtak.
– Körbejártunk fontos fogalmakat, beszéltünk a detrianonizálás lehetőségéről illetve szükségességéről illetve a magyar-magyar viszony közelmúltjának elemzéséhez is támpontokat adott a félreértett vagy félreérthető események hátterének rövid vizsgálatával. Lehet a külhoni magyar kisebbségekhez más módon is közelíteni?
– Igen. Ha a kívánsággondolkodáson túl akarunk lépni, akkor az egyes kisebbségi magyar közösségeket, mint társadalmi jelenségeket kell megközelíteni. Az egyik lehetőség a területi elv. Ha felállítjuk az erdélyi települések listáját aszerint, hogy mely településeken él abszolút számban a legtöbb magyar, akkor az első 150 települést számba véve kiderül, hogy a romániai magyarok több mint 80%-a él ezekben a helységekben. Ha csak az első ötvenet nézzük, akkor az is 780 ezer magyarnak ad otthont. Mit látunk így? Ma az erdélyi magyarok 53%-a él magyar többségű közigazgatási egységben. Az is érzékelhetővé válik, hogy pl. Arad, Temesvár magyarsága számban vetekszik több székelyföldi kisvároséval. Ugyanakkor a magyar intézménysűrűség meg sem közelíti azt. A harmadik fontos tanulság, hogy 6 megyében lehet politikailag meghatározó Romániában a magyarság. Hargita, Kovászna mellett Maros, Szatmár illetve Bihar és Szilágy megyékben. A lényeg, hogy az illető 150 település nyelvhasználati, az oktatási, közművelődési viszonyai konkrétan monitorizálhatók és így pontosan meg lehet nevezni a hiányosságokat vagy épp a jó példákat, a jogszabályok érvényesülését. Egy másik megközelítés, ha a kisebbségi „társadalmat” intézményi alrendszerek összességeként fogjuk fel. Azt vizsgálhatjuk, hogy a politikai érdekvédelem, az önkormányzati pozíciók, a vallási élet, a nyilvánosság, az oktatás, a közművelődés, a tudományos élet, az egyesületek milyen intézményi keretek között működnek és, mennyire hatékonyak. Azaz az adott intézményi alrendszer szakmai szabályai ebben mennyire meghatározóak. Egy példa: a határtalanítás érdekes mozzanata lenne a magyarországi iskolákban használatos kompetencia mérés önkéntes kiterjesztése a külhoni iskolákra is. Ez külön költségekkel sem járna, hiszen a tesztek és az azok feldolgozásához szükséges programok jól begyakorolva rendelkezésre állnak. Ezzel nem csak az iskolák és tanáraik teljesítménye lenne követhető, hanem a magyarországi szülőkhöz hasonlóan a külhoniak is megnézhetnék az interneten az adott iskola és akár saját gyerekük eredményeit. Ez tényleg integráció, amely az adott ország oktatási rendszerébe is egy fejlesztési és nem szeparációs elemként jeleníthető meg. Csakhogy mi van, ha az eredmények sokkolják a külhoni magyar közvéleményt, pedagógustársadalmat? Miért nem éri el ez az erdélyi oktatáspolitikusok és megyevezetők ingerküszöbét? De érdemes utánanézni az egyik legintenzívebb romániai magyar rendezvény, a Kolozsvári Magyar Napok gyökereinek, a monostori negyedben szerveződő kismama klub, levelezési lista, az Életfa Alapítvány tevékenységének. A gyerekprogramok révén a több mint tízezres monostor negyedi magyarságot, tavaly a száz tagú cigány zenekarral a környező falvakat és olyan tömegeket is képes volt megszólítani, akiket eddig a magyar közművelődés nem tudott elérni. Ebből következik a kérdés: miért nincs magyar ház (napközi otthonnal) a Monostoron vagy a nagyváradi Rogerius negyedben? A magyar intézmények miért csak a városközpontban léteznek? Mennyiben befolyásolhatja az iskolaválasztást lakótelepen, az a komoly dilemma, hogy miként oldják meg I-IV. osztályba a beszállítást? Ezek persze mind kiragadott példák, de „nemzet kérdései” mit sem érnek a mindennapi problémákra adott válaszok nélkül. Egy közösség csak hasznos intézményekkel tud magához vonzani embereket, ettől lesz életképes.
– Mit tudhatunk arról, hogy melyek a külhoni magyar kisebbségek sorsát leginkább formáló, meghatározó társadalmi folyamatok az utóbbi két évtizedben?
– A négy nagy magyar kisebbségi közösség (szlovákiai-, ukrajnai-, romániai-, szerbiai) esetében hat folyamatot emelhetünk ki. Az első a népességfogyás kérdése, ami egyébként a többségi társadalmakra is jellemző, de a magyar kisebbségi csoportok esetében fokozottan érvényes. Három fontos új tendenciára azonban fel kell hívnom a figyelmet. Az egyik az, hogy Romániában a magyarság aránya az abszolút számban megjelenő 10 éves 194 ezres fogyás ellenére lényegében nem változott. Másrészt a kisebbségi magyarok népességfogyása 1918 óta folyamatosan kataklizmákkal járt együtt és azt lehet mondani, hogy ez az első olyan évtized, amikor alapvetően a természetes népmozgalom és a migrációs folyamatok voltak a meghatározók. A Barna Gergő, Kiss Tamás számította 6 ezres romániai asszimilációs veszteségnél jóval nagyobb várható Szlovákiában. A harmadik, egyáltalán nem új tapasztalat az, hogy a tömbterületeken jóval kisebb a magyar népességfogyás, mint szórványhelyzetben. (Tehát egy jól működő kisebbségi intézményrendszernek épp az lehetne a feladata a kisebbségi és szórványhelyzetben, hogy összegyűjtse, szocializálja a fiatalokat; a magyar dominanciájú helyeken pedig, hogy felszívja és a társadalmi mobilitást biztosítsa ezek számára is.) A második fontos évtizedes folyamat a reruralizáció: nő azon magyarok száma, akik kistelepülésen élnek, részben a nagyvárosi népességarányok romlása miatt. Romániában például a falvakban lakó magyarok aránya az utóbbi két népszámlálás között 38%-ról 44%-ra nőtt. Legalább ilyen fontos, hogy több nagyobb városban megszűnt a magyar többség, vagy jelentősen csökkent az arányuk, ugyanakkor a magyar intézményesség egyre inkább kisvárosi központokba került. Kolozsvár és Marosvásárhely mellett megerősödött a székelyföldi kisvárosok, különösen Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy intézményi súlya, ugyanekkor a Székelyföld alatt egyre inkább csak Hargita és Kovászna megyét értik. A harmadik lényeges pozíció romlás a kisebbségi magyarok lemaradása az adott ország új középosztályosodási folyamataiból. Ezt jelzi az, hogy a szomszédos országokban a magyarok körében a diplomások aránya még mindig az országos átlag felét éri el. Jelentős a lemaradás a szolgáltató szektorban, különösen a pénzügyi, kereskedelmi szolgáltatások körében. A következő fontos folyamat, a többes kötődéssel bírók – Erdélyben talán kevésbé érzékelhető – számának növekedése. Itt egyrészt a vegyes házasságok növekedéséről és az abból született gyerekek választásairól, másrészt a nem magyar intézményrendszerben szocializálódó, magyar médiát nem használó fiatalok Felvidéken és a Vajdaságban egyre jelentősebb csoportjáról van szó. Félig meddig még most is tabu kérdésnek számít a magyar anyanyelvű romák integrációja. Az Életünk fordulópontjai – Erdély 2006-os vizsgálat szerint 150 ezer magyarul beszélő roma él Erdélyben és közel 90 ezren vallották magukat magyar nemzetiségűnek. Ez a romániai magyarság 6,5%-a. Itt az alapdilemma az: mit lehet kezdeni azzal a helyzettel, ha a magyar szülők a cigány gyerekek miatt nem magyar iskolába viszik a gyerekeket? A székelyföldi I-IV. osztályos roma tanulók statisztikája, integrációja egy külön riportsorozat tárgya kell legyen – az ezt kutatókkal. Az utolsó, de az egyik legfontosabb téma az utóbbi 20 évben az összmagyar média tér létrejötte, amelyben a magyarországi tömegkommunikáció a meghatározó. Ez egy természetes folyamat, jelentős – ma már magától értetődő – eredmény, nagyon fontos következményekkel. Ezek közül a legfontosabb, hogy az 1989 után született külhoni magyar generációk jelentős része döntően magyar(országi) médiafogyasztóként szocializálódik. Részben ez nehezíti meg, különösen a magyar többségű területeken a honország nyelvének elsajátítását. Ugyanakkor szinte teljes hozzáférést biztosít a magyarországi politikai, kulturális információkhoz. Ennek hatását nem lehet túlbecsülni. A „politika Magyarországa” nem a nemzetegyesítő retorikával, a honosítási kampánnyal, hanem elsősorban a napi magyarországi hírfogyasztással terjeszkedik a határokon túl. Azt is megfigyelhetjük, hogy – pontosan ennek a közös médiatérnek a következtében – egy romániai magyar fiatal tulajdonképpen haza érkezik, ha eljön Budapestre. Ez a helyzet természetszerűen fokozza a külhoni magyarok magyarországi emancipációs igényeit. Itt azonban fontos azt is tudatosítani, hogy a külhoni magyar közösségekben nem alakultak ki meghatározó, a regionális vélemények, közszolgálati fórumaként elfogadott orgánumok. Egy-egy szomszédországi úgymond országos fórum hiányában a magyarországi médiát használják értelmiségiek, politikusok avagy teljesen elszigetelt, csak helyi vonatkozású vélemény és hírközlés folyik.
– A külhoni magyar kisebbségeket pár kérdés erejéig megpróbáltuk önmagukban vizsgálni, viszont nem hagyható figyelmen kívül a más szempontból már említett kettős állampolgárság kérdése. Nemrégiben beérkezett a 300 ezredik kérelem is, milyen hatással lesz ez az eddig boncolgatott folyamatokra?
– Nem vagyok jós. A helyzetet elemezni már csak azért is nehéz, mert konkrét vizsgálatok eddig tudtommal csak arra vonatkozóan születtek, hogy akik kettős állampolgárságot szereztek idáig, kire fognak szavazni. Az eddigi kérelmezők durván 60 százaléka Erdélyből származik, 20 százalék a Vajdaságból. Elég valószínű, hogy jelentős részük már huzamosabb ideje Magyarországon él, csak eddig nem sikerült elintéznie az állampolgárságot, és most kihasználja a lehetőséget. Bizonyára vannak olyanok is, akik a magyar útlevél miatt csinálják végig a procedúrát, mert például az amerikai vízumhoz ez nagy segítséget jelent. Jelentős a kérelmező nyugdíjasok száma, akik a gyerekeik után szeretnék megszerezni az állampolgárságot. Az igazi konfliktus a választójog körül van. Ugyanis a sokszor idézett külföldi példák esetében tudtommal valamennyi esetben azzal kapcsolatban az adott ország politikai osztályán belül konszenzus volt. Ez a választójog kiterjesztése esetében a magyarországi pártok között nincs meg, sőt a Jobbik és a Fidesz szavazók jelentős része is elutasítja azt. Ez egy kétélű fegyver: nem hiszem, hogy a baloldal kihagyná a következő választási kampányban azt a ziccert, hogy itt most olyan emberek is szavaznak, akik nem Magyarországon élnek. Ez lehet, hogy több szavazatot visz majd el a Fidesztől és a Jobbiktól, mint amennyit hoz a határokon túlról. Abban pedig biztos vagyok, hogy újabb stigmatizációk épülnek a magyar–magyar viszonyban. Arról már volt szó, hogy a magyar kisebbségi kérdésnek nem az állampolgárság megadása a kezelési módja, ez a külhoni magyarok magyarországi emancipációját biztosíthatja. Nem tudom, hogy a kettős állampolgárságnak milyen közvetlen kihatása lesz a kilencvenes évektől a kisebbségi elit által képviselt párhuzamos társadalomépítésre. Jelenleg nem ez, hanem a szomszédországi politikusi generációváltás, a kormányzati pozíciók elvesztése, a FIDESZ külhoni pártkonfliktusai együttesen hátráltatják ezt a folyamatot.
Erdélyi Riport

Zsidó Történeti Múzeum lesz a zsinagógából
Az Amerikai Egyesült Államok közel 130 ezer dolláros támogatásából kezdődik el a Teleki (Városháza) utcai zsinagóga felújítása. Szerdán az Egyesült Államok romániai nagykövete is meglátogatta a helyszínt.
Nagyvárad vendége volt szerdán Mark H. Gitenstein, az Egyesült Államok romániai nagykövete, aki délelőtt ellátogatott a Teleki (Városháza) utcai zsinagógához is. Itt fogadta őt Koppelmann Felix, a Nagyváradi Zsidó Hitközség elnöke, Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere, Claudiu Pop és Cornel Popa, Bihar megye prefektusa, illetve megyei tanácselnöke, valamint több történelmi egyház képviselője. A helyszínen Koppelmann Felix hangsúlyozta: az Egyesült Államok nagylelkű támogatásának köszönhetően valósulhat meg a zsidó emlékhely az egykori zsinagógában. Ilie Bolojan kiemelte: az önkormányzat prioritásként kezeli építészeti örökségünkhöz tartozó templomok és zsinagógák felújítását és megőrzését. Mark H. Gitenstein beszédében hangsúlyozta, hogy a felújított épület nem pusztán holokauszt emlékmúzeum lesz, hanem egy olyan hely, ahol emlékezni lehet arra, mit jelentett és mit jelenthet a jövőben a zsidó kultúra Nagyvárad és a régió életében. Kifejtette: az amerikai kormány által most átnyújtott közel 130 ezer dollár nagyságrendben a harmadik azok közül az adományok közül, amelyet az amerikai kormány valaha külföldi kulturális célú támogatásként adott. Ezt követően átnyújtotta a 129.600 dollárról szóló csekket Felix Koppelmannak. Egyébiránt ez az összeg csak a felújítás egy részének költségét fedezi. A teljes felújításhoz és a Zsidó Történeti Múzeum kialakításához mint 700 ezer euróra volna szükség.
Kulturális segítség
Az amerikai nagykövet szerda délelőtt először a váradi, Kossuth utcai neológ zsinagógát látogatta meg Ilie Bolojan polgármester társaságában. Ennek a látogatásnak az apropóját azt adta, hogy a váradi önkormányzat határ menti együttműködési program keretében anyagi támogatást nyert a zsinagóga teljes felújítására. Ezt követően látogatott el a magas rangú vendég a Teleki/Városháza utcai zsinagógához, ahol már várták őt a város és a megye elöljárói, valamint a sajtó képviselői. A kis-zsinagógában Felix Koppelman, a váradi Zsidó Hitközség vezetője elmondta: ez az épület több mint nyolcvan évig zsinagógaként működött, és egyike volt a Nagyváradon működő huszonkilenc zsinagógának. „A zsidó közösség hatalmas ösztönző erő volt a váradi kulturális, tudományos gazdasági életben és megérdemli, hogy az általuk itt hagyott nyomokat megőrizzük és bekapcsoljuk ezeket az értékeket a vallási és muzeális kulturális körforgásba” – fogalmazott Koppelmann, kiemelve azt, hogy az Egyesült Államok értette meg talán a legjobban az isteni üzenetet, hiszen több mint száz éve a szabadságra és békére vágyó országok segítségére siet. Most kulturális segítséget nyújt a kulturális örökségvédelmi nagykövetségi alapból. E támogatásnak köszönhetően egy múzeum fog létrejönni, amely bemutatja a zsidó közösség tevékenységét és életét, emelte ki a hitközség vezetője.
Ilie Bolojan polgármester beszédében kifejezte örömét, hogy a váradi önkormányzat a határ menti együttműködési program keretében pályázati támogatást nyert a Kossuth/Independentei utcai neológ zsinagóga felújítására. Köszönetét fejezte ki az amerikai nagykövetnek, amiért elősegítette azt, hogy az amerikai támogatási összeg Nagyváradra és ne más romániai felújítási projektre érkezzen. Hangsúlyozta: az önkormányzat a kulturális örökséghez tartozó templomok és zsinagógák felújítását prioritásnak tekinti.
Erkölcsi kötelesség
Mark H. Gitenstein, az Egyesült Államok romániai nagykövete kifejtette: másodjára van Nagyváradon, de már első ittléte alakalmával feltűnt neki a város rendkívül gazdag zsidó kulturális öröksége. Ezt követően megemlítette, hogy a Felix Koppelmannal folytatott megbeszélések eredményeként valósul meg a mostani támogatás. A nagykövet kiemelte, hogy az elmúlt tíz évben az amerikai kormány világszerte 700 kulturális projektre összesen 38 millió dollárt nyújtott támogatásként, és Romániában minden évben támogattak egy ilyen jellegű projektet. Hangsúlyozta: Romániában most először támogat az amerikai kormány zsidó kulturális érték felújítását. „Örülök, hogy ezt a pénzalapot arra használják fel, hogy egy épületet múzeummá változtassanak át, mely lehetővé teszi zsidók és nem zsidók számára is azt, hogy felidézzék az itteni zsidó kultúra rendkívüli gazdagságát.” Tudatta, hogy ez az emlékhely nem pusztán holokauszt emlékmúzeum lesz. „Nem csak az a fontos, hogy az itt lezajlott tragédiákra emlékezzünk, hanem arra is, hogy milyen gazdag volt az a kultúra, amit a két világháború közötti időszakban veszélybe sodródott.” Meggyőződésének adott hangot, hogy Románia újjászületés küszöbén áll, majd Elie Wieselt idézte aki szerint mindannyiunk erkölcsi kötelessége emlékezni a történtekre és azokra, akik meghaltak.
Kritika
Végezetül Gitenstein a következőket mondta: „Egy kritikai megjegyzést kell tegyek a tekintetben, hogy mi történik Romániában, és mi történt sok helyen a világban abban a pillanatban, amikor a jogállam veszélybe kerül. Az emberek akkor azért haltak meg, a zsidó kultúra azért került veszélybe, mert a jog uralma megszűnt, mert az 1940-es években a bírók, az ügyészek, és a bíróságok nem működtek hatékonyan. De Románia a helyes úton jár most, hogy ezeknek az intézményeknek a működése helyreállt.”
Beszéde után Gitenstein átnyújtotta Felix Koppelmannak a 129.600 dollárról szóló csekket. A rendezvény végén Cristian Puscas, a felújítás tervezőjének vezetésével a nagykövet és kísérete körbejárta a zsinagóga épületét. Egyébiránt a zsinagóga teljes felújítása és Zsidó Történeti Múzeummá való átalakítása több mint 700 ezer euróba kerül. A fennmaradó pénzösszeget az ingatlan kezelésével tizenöt évre megbízott Körösvidéki Múzeum egyéb pályázati forrásokból próbálja előteremteni.
Pap István
Erdon.ro

Régióátszervezés: nem engednek az etnikai arányokból
Még nyitott kérdés, miként rajzolná meg a tervezett, közigazgatási hatáskörrel felruházott régiókat a Ponta-kormány, ám nemcsak a magyar kérdést kell megoldani, hanem ezen múlik, hogy milyen mértékben tudja az ország lehívni az EU-s alapokat – vélik a Krónika által megkeresett szakértők és politikusok, akiket annak kapcsán kérdeztünk meg, hogy Victor Ponta miniszterelnök a napokban a megyei tanácselnökök találkozóján felvetette a közigazgatási reform szükségességét, és úgy nyilatkozott, hogy 2013-ban meg is valósulhat az átszervezés.
A szociáldemokrata pártelnök elképzelése szerint megtartanák a jelenlegi megyéket, ugyanakkor ezek felett közigazgatási hatáskörrel felruházott régiókat hoznának létre, amelyeket a regionális tanácsok vezetnének. A regionális fejlesztési ügynökségek eközben a regionális tanácsok műszaki apparátusaként működnének tovább. Victor Ponta hangsúlyozta, hogy a régiók fogalmát bele kell foglalni az alkotmányba, ám mindenképpen fontosnak tartja a jelenlegi megyék megtartását. Ponta egyébként úgy vélekedett, hogy mindez nem jelentene pluszbürokráciát.
Mint a kormányfő emlékeztetett, 2014 január 1-jén már működniük kellene a régióknak, és a regionális fejlesztési minisztériumra sem lenne akkor szükség, hiszen a régiók irányítását ellátná a közigazgatási minisztérium. Ponta meglátása szerint éppen ennek érdekében a jövő évben sort kell keríteni az alaptörvény reformjára, hogy az alkotmány lehetővé tegye a régiók megalakítását. Ponta arra kérte a megyei önkormányzatok elnökeit, támogassák a parlamenti képviselőket ebben a kérdésben. „Tanulnunk kell mások tapasztalataiból, többek között a spanyol példából: nem ruházhatjuk át a pénzügyi deficiteket a régiókra, hogy ezeket maguk alá temessék az adósságok” – fogalmazta meg a miniszterelnök.
A régiók megrajzolása a lényeg
„Ez az elképzelés közelebb áll az RMDSZ által már évekkel ezelőtt benyújtott régióátszervezési tervezethez” – jelentette ki a Krónika kérdésére Borbély László, a szövetség politikai alelnöke. „A jelenlegi megyéket nem szabad bolygatni, az káoszhoz vezetne. A megyék átcsoportosítását közigazgatási hatáskörökkel felruházott régiókban úgy kell megrajzolni, hogy az jó legyen a magyarságnak. Ha a jelenlegi fejlesztési régiókat akarják megtartani, az nekünk nem felel meg” – szögezte le. A politikus hangsúlyozta, a régiók megrajzolása még nyitott kérdés, a tárgyalásra a parlamenti választások után kerül sor. „Nagyon fontos, hogy erős parlamenti képviseletünk legyen. Minden azon múlik a közigazgatási átszervezésben, hogy lesz-e beleszólásunk a döntéshozatalba” – mondta Borbély László.
Tamás SÁndor, a Kovászna Megyei Tanács RMDSZ-es elnöke eközben megkeresésünkre úgy vélekedett, Ponta felvetése egyelőre csak politikai nyilatkozat, erről akkor lehet érdemben tárgyalni, ha felvázolja a konkrét elképzelést, azt, hogy hogyan alakítaná ki a régiókat. „Bukarestben nem eszik olyan forrón a kását. Látnunk kell a konkrét elképzelést papírra vetve” – szögezte le.
Tamás Sándor ugyanakkor emlékeztetett, az RMDSZ álláspontja ebben a kérdésben mindvégig egyértelmű volt: „a közigazgatási reformról akkor lehet szó, ha a megyék hatásköre nem csorbul, a három székelyföldi megye és Beszterce-Naszód, Máramaros, Szatmár, Bihar, Szilágy, Kolozs megye egy régióba kerül, tehát régiók létrehozásával nem módosul az etnikai arány”. „Minél több hatáskört Bukarestből át kell ruházni a települési, megyei és régiós szintre” – hangsúlyozta a Kovászna megyei közgyűlés elnöke.
Kudarcos forráslehívások?
„A kényelmetlen döntéseket, így a közigazgatási reformot is mindig a választások utánra halasztják, ám senki nem beszél arról, hogy az ország forráslehívási kudarca a rossz régiófelosztásnak tulajdonítható” – szögezte le kérdésünkre Csutak István regionális politikai szakértő. Meglátása szerint nagyon fontos lenne a két, túlnépesedett Kárpátokon túli régiót átalakítani, „de erről nem akar beszélni a román politikum”.
„Ha a jelenlegi fejlesztési régiók maradnak, vagy ha a Victor Ponta által az idén tavasszal bemutatott felosztást valósítják meg, bekódolják a 2014–2020-as EU-s költségvetési szakaszra a teljes romániai kudarcot – vélekedett a szakember. – Ha a régiók közigazgatási hatáskört kapnak, akkor ez már formálisan belügy, és az Európai Bizottságnak adminisztratív úton nem lesz beleszólása, csak a nemzetközi jogra hivatkozva, vagyis csak azzal lehet megtámadni, hogy etnikai arányokat megváltoztató közigazgatási reformot tervez a kormány.”
Amint arról beszámoltunk, a Ponta által tavasszal bemutatott tervezetben például Hargita megye a moldvai megyékkel szerepelt egy régióban. „Egy fontos szempontot minden román hatalom szem előtt tart: nehogy a magyaroknak egy kicsit jobb legyen, még akkor sem, ha ez a románoknak nem okoz veszteséget. Világos, hogy a Ponta-féle terv mögött nincs sem koncepció, sem szakmai megalapozottság. Románia pedig nem engedhet meg magának ilyen hancúrozást, kockáztatva a 2014–2020 közötti forráslehívást” – hívta fel a figyelmet Csutak István.
A szakértő szerint ugyanakkor az RMDSZ által kidolgozott tervezetben sem a magyarok, sem a szegény megyék nem vesztesei az átalakításnak. „Lengyelország a példa arra, hogy ésszerűen és nem indulatokkal, sikeresen véghez lehet vinni a regionális átalakítást” – szögezte le Csutak István. Mint arról több ízben is írtunk, az RMDSZ már néhány évvel korábban benyújtotta a Csutak István által készített régióátszervezési tervezetet a parlament elé, azonban nem talált partnereket ennek elfogadtatására. A szövetség tervezetében a jelenlegi nyolc helyett 16 fejlesztési régió, valamint öt makrorégió szerepel, a három székelyföldi megye egy régiót alkotna, ugyanakkor Beszterce-Naszód, Máramaros, Szatmár, Bihar, Szilágy, Kolozs megye szintén egy makrorégióba kerül.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Szavazómagyar
Választási évben vagyunk. A helyhatósági választásokon túl, míg a parlamenti választásokra mostanában keresik, és nevesítik az indulni szándékozó szervezetek a jelöltjeiket.
Ahhoz, hogy lássuk, mi várható a következő hónapokban nem árt a korábban történtekre vetni néhány pillantást.
Az összehasonlíthatóság kedvéért a 2008-as és a 2012-es helyhatósági választások megyei tanácsválasztó adatait vetettem egybe. Azért ezt, mert itt érhető legtisztábban tetten az induló pártok politikai támogatottsága.
Bár történelmietlen, de szerintem nem árt, sőt azt is végig kell gondolni, hogy mi lett volna ha?
Ahol verseny volt
2008-ban az MPPBihar, Hargita, Kolozs, Kovászna, Máramaros, Maros, Szatmár és Szilágy megyében indított megyei tanácsos lajstromot Ezekben a megyékben akkor az RMDSZ 358 525 (83,76%) szavazatot kapott, míg az MPP 82 998-at (16,24%). 2012-ben az MPP és/vagy az EMNP, illetve az MPP–EMNP lista ugyanezekben a megyékben versenyzett a szavazatokért, és az RMDSZ 416 069 (82,90%) voksot, az MPP az EMNP-vel együtt 85 773-et (17,10%) kapott.
magyar magyarság nyereség – megye magyarság- magyar magyarság nyereség –
szavazat -arányhoz veszteség arány szavazat -arányhoz veszteség
-arány képest -arány képest
2008 2012
24,33% – 0,85% – 3,37% Bihar 25,18% 22,62% – 2,56% – 10,17%
82,33% – 2,47% – 2,91% Hargita 84,80% 85,31% + 0,51% + 0,61%
15,08% – 0,61% – 3,91% Kolozs 15,69% 14,31% – 1,38% – 8,82%
73,97% + 0,38% + 0,51% Kovászna 73,59% 72,93% – 0,66% – 0,89%
6,60% – 0,94% – 12,45% Máramaros 7,54% 6,32% – 1,22% – 16,23%
36,34% – 1,48% – 3,92% Maros 37,82% 37,78% – 0,04% – 0,10%
34,44% + 3,94% + 11,42% Szatmár 34,50% 36,79% + 2,29% + 6,65%
24,30% + 1,05% + 4,54% Szilágy 23,25% 23,69% + 0,44% + 1,91%
A nyereség–veszteség oszlopban a magyar szavazatokból való részesedést, a magyar indulókra adott szavazatoknak és a magyarság létszámával arányos szavazatnak a hányadosát tüntettem föl.
Az adatokból kitűnik, hogy:
– azokban a megyékben, ahol verseny volt ott 2008-hoz képest 2012-ben, az elért szavazatszám-növekedés dacára 0,85%-al csökkent az RMDSZ támogatottsága;
– míg 2008-ban Máramaros, Maros, Kolozs, Bihar és Hargita megyében összességében a magyarság részarányánál kevesebb szavazatot kapott a két induló szervezet, addig 2012-ben Hargitában már többet, és javult az együttes támogatottság Marosban is. Jót tett tehát a verseny.
– 2008-hoz képest a 2012-es versenyben Hargitában (+ 2,98%) és Marosban (+ 1,44%) nőtt a magyar indulók együttes támogatottsága, de Biharban (– 1,71%), Szatmárban (– 1,15%), Kovásznában (– 1,04%), Szilágyban (– 0,61%), Kolozsban (– 0,77%), és Máramarosban (– 0,28%) is csökkent. Mi lett volna, ha nincs verseny?
– a versenyző szervezeteknek a magyarság arányához viszonyított támogatottságából kiderül, hogy 2012-ben Máramarosban (16,23%), Biharban (10,17%) és Kolozsban (8,82%) igen sokan nem magyar indulókra szavaztak vagy azért, mert otthon maradtak vagy, mert román versenypártok jelöltlajstromaira pecsételtek. 2008-hoz képest a 2012-es versenyben Marosban (+ 3,82%) és Hargitában (+3,52%) nőtt a magyar indulók együttes, viszonylagos támogatottsága, de Biharban (– 6,80%), Szatmárban (– 5,87%), Kolozsban (– 4,91%), Máramarosban (– 3,78%), Szilágyban (– 2,63%) és Kovásznában (– 1,4%) is csökkent.
Az EMNP-MPP magyarok általi támogatottsága a három székelyföldi megyében 21,73%.
A fentiekből kitűnik, hogy a részvételi arányoknak nincs nyoma a pártok kívánatosságában, továbbá, hogy a versenyes megyékben az ottani magyarok nem románokra, és a románok nem magyarokra szavaztak.
A versenymentes övezet
Arad, Bákó, Beszterce-Naszód, Botoşani, Brassó, Fehér, Galac, Hunyad, Krassó-Szörény, Mehedinţi, Suceava, Szeben, Temes és Vaslui megyékben és Bukarestben az MPP és az EMNP nem indított jelölteket, és mindkét alkalommal kizárólag az RMDSZ versenyzett a választók kegyeiért. A nem erdélyi megyékben nem lett egyetlen megyei képviselője sem a szervezetnek.
magyar magyarság nyereség – megye magyarság- magyar magyarság nyereség –
szavazat -arányhoz veszteség arány szavazat -arányhoz veszteség
-arány képest -arány képest
2008 2012
7,42% – 1,64% – 18,11% Arad 9,06% 6,12% – 2,94% – 32,45%
Beszterce-
4,87% – 0,45% – 8,53% Naszód 5,32% 4,12% – 1,20% – 22,47%
5,79% – 2,12% – 26,82% Brassó 7,91% 6,33% – 1,58% – 19,98%
3,97% – 0,88% – 18,16% Fehér 4,85% 3,42% – 1,43% – 29,50%
2,97% – 1,12% – 27,39% Hunyad 4,09% 2,92% – 1,17% – 28,65%
0,53% – 0,66% – 55,77% Krassó-Szörény 1,19% 0,68% – 0,51% – 42,58%
1,64% – 1,26% – 43,53% Szeben 2,90% 1,61% – 1,29% – 44,57%
4,99% – 0,44% – 8,13% Temes 5,43% 4,42% – 1,01% – 18,61%
Ezekből az adatokból a következő következtetések vonhatók le:
– 65 405 szavazatról 75 795-re (15,88%-kal) nőtt az RMDSZ támogatottsága, amiből 5197 (50,52%) az erdélyi megyékben gyűlt össze;
– 2008-hoz képest 2012-ben Brassóban 0,56%-al, Krassó-Szörényben 0,15%-kal nőtt, Aradon 1,30%-kal, Beszterce-Naszódban 0,75%-kal, Temesben 0,57%-tel Fehérben 0,55%-kal, Hunyadban 0,05%-kal, Szebenben 0,03%-kal csökkent az RMDSZ részesedése a szavazatokból;
– e megyék mindenikében 2008-ban és 2012-ben is a magyarság arányánál kevesebb szavazatot kapott az RMDSZ;
– az RMDSZ-nek a magyarság arányához viszonyított támogatottságából kiderül, hogy 2012-ben Szebenben 44,57%, Krassó-Szörényben 42,58%, Aradban 32,45%, Fehérben 29,50%, Hunyadban 28,65%, Beszterce-Naszódban 22,47%, Brassóban 19,98%, míg Temesben 18,61% magyar nem a szervezetre szavazott.
A fentieket szavazatokra fordítva kiderül, hogy Bihar megyében 7608, Kolozsban 4231, Kovásznában 610 és Marosban 112 szavazatot vesztettek az egymással versenyző magyar szervezetek, míg Aradban 6221, Brassóban 4194, Temesben 2917, Hunyadban 2654, Fehérben 3612, Máramarosban 2578, Szebenben 2458, Beszterce-Naszódban 1754, Krassó-Szörényben 743, Kovásznában 610 szavazattal kapott kevesebbet az RMDSZ az azonos részvétel melletti lehetségesnél.
A magyar–magyar versenyes megyékben az indulók együttes vesztesége 2,50%, 12 561 szavazat a megkapott 501 842-ből, de verseny nélküli erdélyi szórványmegyékben az RMDSZ a megkapott 65 442 szavazathoz képest 26 132 voksot vesztett, és a vesztesége 28,53%. Szórványban a magyaroknak szinte harmada vagy nem szavazott, vagy a román versenypártokra pecsételt.
2012-ben az Erdélyen kívüli megyékben és Bukarestben az RMDSZ jelöltjei 11 637 szavazatot kaptak a 2008-as 7849-hez képest. A 3788 szavazatos többlet nem ellensúlyozza a 38 693 szavazatos erdélyi veszteséget.
Rágondolni is rossz, hogy mi lett volna verseny nélkül, és az RMDSZ a versenyes megyékben 416 069 szavazat helyett mondjuk csak 300 000 szavazatot kap. Akkor is sikerittasan nyilatkozott volna-e az RMDSZ-vezérkar, akik júniustól fölöttébb elégedettek, pedig az adatok azt mutatják, hogy 2008-hoz képest vesztettek.
Valami nagyon elromlott az Neptun-ügyként elhíresült 1992-es amerikai PER-es behálózással indulóan. PER látszólag már sehol sincs, és az RMDSZ-ben sem beszélnek róla.
Megállapítható azonban, hogy a világ globalitái lenyelték a magyar erdélyi képviseletet, mert az óta az RMDSZ az ő kormányzó játékszerük. Fojtó fogás, amelyből a politizálók, ha keresték sem találták meg a kiutat, a szavazókat pedig szavazásról szavazásra viszi az ár, mert a fölöttébb szükséges közösségszervezésre nincs sem igyekezet, sem ember. Az erdélyi gyalogmagyarok csupán négyévenként, a pártok kampányaiban kellenek.
Nagy István
Nyugati Jelen (Arad)

Gazdát találni minden egyes műemléknek
Nagyvárad- Dukrét Géza ny. tanár, helytörténész, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke a napokban ünnepelte hetvenedik születésnapját. Ez alkalomból exkluzív interjút adott az Erdély Online-nak, melyben visszatekintett eddig pályájára és a terveiről is beszélt.
– Honnan ered a műemlékvédelem, illetve a honismeret iránti érdeklődése, szeretete?
– Gyakorlatilag onnan ered minden, hogy 23 évet Síterben tanítottam, 1965-től 1988-ig. Tulajdonképpen ez az az időszak, mely rányomja a bélyegét az egész életemre és tevékenységemre. Ott kezdtem el ugyanis foglalkozni a honismerettel olyan értelemben, hogy mint földrajz szakos tanár vittem a diákjaimat országos körutakra, különböző helyekre kirándulni, városokat megnézni. Már az elején úgy készültem, hogy bemutassam az illető településeknek a rövid történelmét, illetve főleg a műemlékeit. Ez aztán tovább fejlődött és elvezetett odáig, hogy 1990-től kezdve a műemlékekkel is foglalkoztam.
– A kommunista időszakban ez nem okozott gondot?
– Nem okozott különösebb problémát, ugyanis senki sem törődött azzal, hogy mit mondok a kiránduló gyermekeknek. Én már akkor, tehát 1965-től kezdve a legvadabb korszakban is elmeséltem a diákoknak az adott erdélyi települések valódi történelmét, bemutattam nekik a műemlékeket. Tudott dolog, hogy Erdélyben elsősorban magyar műemlékekkel találkozunk, de soha sem foglalkoztam azzal, hogy ez külön magyar, az meg román, számomra csak mind műemlék létezik. Próbáltam belenevelni a gyermekekbe a honismeretet, hogy ismerjék meg először a falujukat, aztán a várost, mármint Váradot, majd kiterjeszteni ezt a tudást az egész megyére, illetve országra. Ugyanakkor szintén Síterben kezdtem meg a néprajzi munkámat is, mert még a hetvenes évek elején meghirdettek egy kincskereső mozgalmat, aminek az volt a célja, hogy az iskolák egy kis néprajzi múzeumot hozzanak létre, tehát gyűjtsék össze a még fellelhető eszközöket a faluból. Elkezdtem a gyűjtést, és létre is hoztam egy közel 300 darabból álló múzeumot a síteri iskolában. Amikor leváltottak az igazgatói tisztségemből, az új igazgatót már nem érdekelte a néprajz, ki akarta dobni az iskolából, így hazavittem, főleg a cserépedényeket, melyek megalapozták a magángyűjteményemet. Inkább megmentettem az alkotásokat, mintsem kidobják ezeket a szemétbe. 1972-73-tól kezdve aztán tudatosan kezdtem el foglalkozni a néprajzzal, tanulmányoztam is, főleg a népi kerámiát. És a diákokat is próbáltam rávenni arra, hogy a népi eszközöket értékeljék. Elmagyaráztam a gyermekeknek, hogy mi mire való, bár egyik-másik eszközt ők is ismerték, de nem voltak tisztában a teljes munkafolyamattal. A hetvenes évektől kezdve tehát egyszerre foglalkoztam a honismereti neveléssel és néprajzi kutatással is. A nyolcvanas években nekiláttam az első, néprajzzal kapcsolatos tudományos dolgozatom megírásának és nyilván, hogy 1989 után érett be minden, mert akkortól kezdve már nyíltabban lehetett csinálni a dolgokat.
EKE
– Hogyan lett az Erdélyi Kárpát-Egyesület elnöke?
– 1991-ben a kolozsváriakkal közösen újraalapítottuk az Erdélyi Kárpát-Egyesületet. Az újraalapító bizottságnak voltam a titkára, az elnök kolozsvári volt. Gyergyószárhegyen együtt létrehoztuk az országos EKE-t, és még abban az évben, rá vagy egy-két hónapra megalapítottam a váradi EKE-osztályt. Mint tudvalevő, az EKE turistaegyesület, és én voltam az, aki „bevittem” a honismeretet is. Az EKE ugyanis úgy indult el, mint bakancsos turizmus, de 1994-ben megválasztottak országos elnöknek- négy évig töltöttem be ezt a tisztséget- és ekkor én vezettem be az EKE-nél a honismeretet. Kirándulásokat szerveztem, melyeken be kellett mutatni az illető településeket és a műemlékeiket. Így hivatalosan az EKE egyik stratégiai célkitűzésének nyilvánítottam a honismereti tevékenységet, és ez mind a mai napig így van.
– Egy adott időszakban ugyanakkor ezzel párhuzamosan a PBMEB-t is vezette…
– Igen, 1993-ban megalapítottam a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottságot, akkor még nem hívták társaságnak. Úgyhogy 1994-ben az EKE országos elnöke és egyben a PBMEB elnöke is voltam. Mivel nagyon sok közös tagja volt a két szervezetnek, ezért a tevékenységek összefonódtak. Nem is lehetett külön választani ezeket, mert a Bihar megyei EKE ugyanúgy végezte a honismereti tevékenységeket, mint a Bizottság. Ennek előzménye, hogy 1988-ban visszakerültem Váradra, ahol 2000-ig tanítottam, és az itteni diákjaim rendszeresen jöttek velem kirándulni. Számtalan V-VIII. osztályos gyermek iratkozott be az EKE-be és járt velünk együtt kirándulni, miközben a honismereti nevelés is szigorúan folytatódott. Ezzel párhuzamosan 1992-től elindítottam a honismereti táborok szervezését, 2003-ig tizenhárom honismereti tábort rendeztem és vezettem le, melyeknek a célja a honismereti nevelésen kívül az volt, hogy állagmegőrző munkálatokat végezzünk a műemlékeknél. Templomromokat és síremlékeket tisztítottunk, dendrológiai parkokat takarítottunk.
Könyvkiadás
– Néhány évvel később a könyvkiadásba is belevágott…
– Azzal kezdeném, hogy 1993-ban elindítottam a Partium című időszakos lapunkat. Két-három szám jelenik meg belőle egy-egy évben, vagy az utóbbi időszakban csak egy, mert könyveket adunk ki. Ebben olvashatóak azok az anyagok, illetve cikkek, amelyek a konferenciáinkon elhangzanak, valamint különböző kutatómunkák eredményei. 1994-ben ugyanis elindítottam a Partiumi honismereti találkozóknak a sorozatát, melyek egynaposak tavasszal, és a Partiumi honismereti konferenciákat, melyek háromnaposak, mindig ősszel, vándorló helyszínekkel. A könyvkiadásunk tulajdonképpen 1997-ben indult el csak, mert addig csak terveztük, de nem tudtuk, hogy honnan szerezzünk rá pénzt. Ekkortól kezdve szereztünk pénzt, pályázatokon keresztül. Eleinte kevés ilyen pénz jött be, inkább a könyveladásból befolyt összegeket fektettem be a következő kötet megjelentetésébe. Aztán később, 2000 után az RMDSZ Bihar megyei szervezete Szabó Ödön ügyvezető elnök segítségével szponzorizálta a könyvkiadásunkat, a megyei önkormányzaton keresztül. De nem teljes egészében, csak azokat a könyveket, melyek Bihar megyével kapcsolatosak. Ugyanakkor a könyveladásból származó pénzösszegek segítségével szerveztük meg a konferenciákat is. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy 22 emléktáblát készítettünk el és avattunk fel, a kollégáim a szöveg összeállításában segítettek be.
A könyvkiadás annyiban fárasztó, hogy magát a sorozatot én szerkesztem. Ezt azt jelenti, hogy minden egyes könyvet el kell olvassak elejétől a végéig, és hát meg kell szerkeszteni, sőt az első korrektúrát is én végzem el. Ezután kinyomtatom, és elviszem Mihálka Magdolnának, a korrektorunknak. Ő aztán elvégzi a komolyabb korrektúrát, majd az anyag visszakerül énhozzám további javítás céljából, és ezután visszük csak a nyomdába. A tördelés után újabb korrektúra következik, mind a ketten újra átnézzük az anyagot, és csak ezután jöhet a nyomtatás. Tehát gyakorlatilag egy könyvnek legalább négyszer történik a korrektúrája, ezért található kevés helyesírási hiba a kiadványainkban. Nyilvánvaló, hogy ez egy nagyon nagy munka. Ezt érzem is abból a szempontból, hogy a saját munkáimat is elhanyagolom néha emiatt. Megírtam ugyan eddig hat könyvet, de többet is meg tudnék írni, csak egyszerűen nincs időm rá. Ugyanakkor a háromnapos konferenciáknak a megszervezése sem könnyű, és ehhez is sok idő szükséges tulajdonképpen.
– A legutóbbi „gyermeke” a Várszövetség. Kérem, mondjon erről is valamit!
– Tavalyelőtt ősszel tárgyaltunk arról a városházán, valamit tenni kéne annak érdekében, hogy a várban rendben folyjanak a munkálatok, legyenek programok és műemlékvédelem is. A Várszövetség azonban nem egy szimpla egyesület, hanem a különböző civil szervezetek összefogása. Öt-hat civil szervezet fogott össze Váradon, létrehozva a Várszövetséget, én pedig összeállítottam a működési szabályzatot, amit elfogadtak, és megpróbálunk ennek az alapján tevékenykedni. Nyilván segítséget nyújtunk a várban zajló munkálatokhoz is, amire mi képesek vagyunk. A Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány éléről Sárközi Zoltán tanácsost elmozdították, így most a magyar civil szervezetek felelőssége, hogy folytatódjék a munka. Mivel maga a Várszövetség nem egy bejegyzett civil szervezet, hanem egy összefogás eredménye, ezért szükség van arra, hogy egy hivatalosan bejegyzett civil szervezet legyen a háttérben, amely aztán a hivatalos megfogalmazásokat és kéréseket le tudja adni a megfelelő helyekre. Most például arról van szó, hogy táblákat kellene elhelyezni a várban restaurált épületekre, két-három nyelven. A másik előttünk álló feladat pedig az, hogy mivel én összeállítottam Bihar megye műemlékeinek és emlékműveinek, emléktábláinak a kataszterét, ezt felhasználva itt, Váradon próbáljuk azt elérni, hogy a civil szervezetek, az egyházak, a magánszemélyek és a város vegyék be a leltárukba ezeket, mert talán 90 százalékuk sincs leltárba véve. Próbáljunk meg gazdát keresni minden egyes emléktáblának, szobornak, emlékműnek, mert másképp gond esetén nincs kihez fordulni, nincs egyszerűen, aki feleljen ezekért.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro.

Túl kevesen jelentkeztek a Sapientia két csíkszeredai karára
Felemás helyzet alakult ki idén az ország egyetemein, a katasztrofális érettségi eredmények miatt ugyanis egyes karokon jelentősen csökkent a jelentkezők száma, sőt olyan szak is van, amelyet érdeklődés hiányában megszüntettek. Jelentősen romlott a helyzet a Sapientia két csíkszeredai karán, ahol a helyeknek még 50 százaléka sem telt be. Kolozsváron és Marosvásárhelyen ezzel szemben nem változott jelentősen a tanulni vágyók száma, így a felsőoktatási intézmények „telt házzal” kezdhetik a hétfőn kezdődő új egyetemi évet.
Van, ahol változatlan az érdeklődés. A kolozsvári BBTE-n idén is betelt minden, államilag támogatott hely
Nem változott jelentős mértékben az egyetemre jelentkezők száma Kolozsváron, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) – nyilatkozta a Krónikának Soós Anna rektorhelyettes, a magyar tagozat vezetője. Mint mondta, az államilag támogatott, ingyenes helyek mindegyik magyar szakon beteltek, az üresen maradt fizetéses helyeket pedig átcsoportosították azokra a fakultásokra, ahol túljelentkezés volt.
„A legnépszerűbb szak továbbra is a jog, az informatika, a kommunikáció, a turizmus és a pszichológia, idén pedig a tanítóképző is kedvelt volt a diákok körében. Ezzel szemben filozófiára és néprajzra az elmúlt évekhez hasonlóan idén is kevesen jelentkeztek” – tudtuk meg a rektorhelyettestől. Hozzátette, lényegi változás a roma nemzetiségűek számára fenntartott helyek tekintetében történt, ahol a több mint 60 helynek alig fele telt be.
Nem fogyott a jelentkezők száma a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári karán sem, ahol a sikeresen érettségizett diákok mintegy 130 helyre jelentkezhettek a már megszokott négy szakon – környezettudomány, jog, nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok, valamint filmművészet, fotóművészet és média fakultásokon.
Dávid László rektor a Krónikának elmondta, tavalyhoz képest nem változott a beiratkozók száma, hiszen a kincses városba az ország minden részéről érkeznek tanulni vágyók, így például a székelyföldi is különösen rossz érettségi eredmények sem okoztak gondot. A legnépszerűbb szak egyébként idén is a jog, valamint a film- és fotóművészet volt, ezeken egyenként közel 40 gólya kezdhette meg a szeptember közepén indított egyetemi évet. Nemzetközi kapcsolatokra mintegy 30-an, környezettudomány fakultásra pedig körülbelül 20-an jelentkeztek.
Dávid László ugyanakkor azt is elmondta, nem föltétlenül előnyös, hogy az ország egyetemeinek többsége azokra a szakokra helyezi a hangsúlyt, amelyeken biztos a túljelentkezés, ehelyett a felsőoktatási intézményeknek olyan szakembereket kellene képezniük, akik hatékonyan illeszkedhetnek be később a társadalomba, illetve a munkaerőpiacra. „Néhány év múlva rá fogunk döbbenni arra, hogy például nincs, aki a diákokat matematikára vagy fizikára oktassa. Hosszú távon kellene gondolkozni, és egy olyan rendszert kiépíteni, amely az adott közösség szükségleteihez mérten képez szakembereket” – vélekedett a rektor.
Sapientia: felemás helyzet
Telt házzal indulhat október elején a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem is. Balási András rektorhelyettes elmondása szerint a helyzet ugyan nem rózsás, de a körülményekhez képest még így is nagyon jó. A nyári felvételihez képest ősszel kétszeres-háromszoros túljelentkezés is volt bizonyos szakokon, csupán a teatrológián és a látványtervezői szakon maradt üresen egy-egy hely. A túljelentkezés nem lepte meg az egyetem szenátusát, Balási szerint ugyanis az intézmény olyan tanári gárdával rendelkezik, amely mágnesként vonzza a tanulni vágyókat.
Nem éreztették hatásukat az idei siralmas érettségi eredmények a Sapientia marosvásárhelyi karán sem – nyugtázta Székely Gyula, a műszaki és humántudományok kar dékánja. A változatlan iratkozási kedvet a számok is alátámasztják: míg 2011-ben 315 gólya kezdte tanulmányait a marosvásárhelyi Sapientián, idén az elsőévesek száma 346-ra ugrott.
Ezzel szemben jelentősen romlott a helyzet a Sapientia két csíkszeredai karán, ahol a helyeknek még 50 százaléka sem telt be. Az egyetem idén összesen 550 helyet hirdetett – 220 ingyeneset és 330 fizetésest –, ezekből a nyári felvételi után 405 maradt betöltetlen, az őszi pótfelvételin pedig mintegy százan iratkoztak be. A Gazdaság- és Humántudományok, valamint a Műszaki és Társadalomtudományi Karon tehát öszszesen 245 elsőéves fiatal kezdhette meg az új egyetemi évet, ez a helyek 44 százalékát jelenti.
Dávid László lapunknak elmondta, mivel senki nem felvételizett a Statisztika és Gazdasági Előrejelzés Szakra, idén nem tudták elindítani, emellett a műszaki fakultásokra is jóval kevesebben jelentkeztek, mint tavaly. Hozzátette, az ingyenes helyek beteltek, a hiány a fizetéses helyek esetében jelentkezett.
„A kincses várossal ellentétben Csíkszereda oktatási szempontból is zárt régió, így a székelyföldi megyeközpontban egyértelműen érződött, hogy Hargita megyében a diákoknak alig egyharmada vizsgázott sikeresen nyáron” – magyarázta Dávid.
Makó Zoltán, a gazdasági kar dékánja ezzel kapcsolatban a sajtónak elmondta, jövőre ezzel már nem is próbálkoznak, helyette informatika-gazdasági szakot indítanak. A dékán egyébként korábban a Krónikának úgy nyilatkozott, idén a normalitás felé közeledik a felsőoktatás helyzete, szerinte ugyanis helytelen mentalitás, hogy az a jó egyetem, illetve ott zajlik minőségi oktatás, ahova sokan jelentkeznek. „Idén a fiataloknak mintegy 30 százalékának sikerült az érettségije a Székelyföldön, és valójában ők jelentik azt a réteget, amelynek az egyetemen van a helye” – fogalmazott akkor Makó. Az egyetem vezetői egyébként abban bíznak, hogy az akkreditálást idén megszerző intézménynek könnyebb lesz ezután a hálózatépítés, a toborzás.
Népszerű az idén indított tanítóképző
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) a filozófia és a zenepedagógia iránt lanyhult az érdeklődés idén, a tandíjmentes helyek azonban beteltek, így minden meghirdetett szakon elindítják a képzést. János-Szatmári Szabolcs rektor lapunknak elmondta, a jelentkezők száma nem változott jelentősen a tavalyi adatokhoz képest, a bejutottak összesítése ugyanakkor jelenleg is zajlik az őszi pótfelvételi után iratkozók miatt.
A nyári felvételi után egyébként összesen 210 hallgatót vettek fel a tizenhárom alapszakra. A PKE vonzáskörzete Bihar, Szilágy és Szatmár megye, az itt található iskolákban pedig a tavalyi érettségihez képest nem romlottak számottevően a jegyek, így az egyetemre jelentkezők száma sem csökkent. A rektor rámutatott, népszerű volt az idén először indított magyar nyelvű tanítóképző, de sokan jelentkeztek gazdasági, művészeti és idegen-nyelv képzésre is.
Mint ismeretes, az idei érettségin újabb negatív rekordok születtek, a nyári vizsgaidőszakban országos szinten a diákok felének sem sikerült átmenő jegyet szerezniük, mindössze 43 százalékuk gazdagodhatott érettségi oklevéllel. A székelyföldi megyék a sereghajtók között szerepeltek, Hargita és Kovászna megyében például az átmenési arány alig 30 százalékos volt. A többi erdélyi megyében valamivel jobb volt a helyzet, Kolozs megyében 54, Maros megyében 45, Bihar megyében pedig 53 százalékos volt a sikeresen vizsgázók aránya. Bíró Blanka, Kőrössy Andrea, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Székelyek nyomában Bukovinában
Régóta tervezem, hogy végigjárjam a másfél évszázadon át székelyek lakta öt bukovinai falut. Jártam Erdély szinte minden magyarlakta vidékén, de Kárpátokon túli magyarokkal is találkoztam. Bejártam a csángó települések jelentős részét: Gyímesekben, Moldvában, Barcaságban. Az egyköri ötágú (ma hétágú) sípot jelképező határon túli magyarok sorsával saját hazájukban ismerkedtem Kárpátaljától Őrvidékig, Losonctól Magyarkanizsáig, Kórogyig, Lendváig. De az 1941-ben Bukovinából végleg eltelepített székelyek „szülőföldjét” még nem láttam.
Idén nyáron elérkezett az alkalom, hogy – a Marosvásárhelytől amúgy nem túl messze fekvő – Bukovinába autózzak. Az oda kirándulókat leginkább a fenyvesekben gazdag táj festői látványa, a Stefan cel Mare (Nagy István) fejedelem idejében vagy azt követően felépülő kolostorok művészi falfestményei, a szucsávai várjátékok, a gazdag népművészeti és népi építészeti értékek, vagy az Osztrák-Magyar Monarchia idején kiépült Vatra Dornei oxigéndús levegője és ásványvizei, esetleg az onnan kiinduló hegyi túrák vonzzák. Miközben Erdélybe ereszkedvén meglátogatják Drakula gróf várkastélyát, szállodáját, és megtekintik a világ talán egyetlen egész alakos Bram Stoker bronzszobrát. Történelmi áttekintés
A mai Románia északkeleti részén fekvő Bukovina valóban szemet gyönyörködtető panorámákat, rendezett tájépítészeti megvalósításokat, kisvárosaiban szecessziós házsorokat, szerteágazó kulturális értékeket nyújt az odalátogatóknak. Az 1774-től Ausztriához tartozó, Csernovic központú Bukovina tartomány az első világháborúig a Monarchia soknemzetiségű, virágzó csücske volt. Jelenleg északi fele Ukrajna része.
A történelemkönyvekből jól tudjuk, hogy az 1764. január 7-i vérengzést, a madéfalvi veszedelmet követően a csíki havasokon keresztül Moldvába menekült székelyek egy része, hozzájuk csatlakozó más csoportokkal együtt, nemsokára az amúgy gyéren lakott Bukovinába telepedett le. A Habsburg udvar, amely közben elismerte, hogy helytelenül járt el a székelyekkel szemben, az első telepesekkel még 1776-1777-ben két falut (Istensegíts, Fogadjisten) hozott létre. Néhány évvel később, 1783-ban II. József császár Erdély gubernátorára, Hadik Andrásra bízta a Moldvába menekült székelyek Bukovinába telepítését, ami 1786-ig tartott, és újabb három bukovinai székely falu megalapítását eredményezte: Hadikfalva, Andrásfalva, Józseffalva. A számadatok szerint összesen 2687-en települtek át Moldvából Bukovinába.
A száz év alatt lélekszámban közel négyszeresére növekvő és ezáltal életterében beszűkülő, ugyanakkor őseik földjétől, a székelységtől, a tömbmagyarságtól minduntalan távollevő bukovinai székelyek hazatelepítésének gondolata először az 1880-as évek elején merült fel. Ekkor már elkezdődött a kivándorlásuk Amerikába, leginkább Kanadába, de még Brazíliába is. Az első telepítésre 1883-ban került sor az Al-Duna szabályozásából nyert délvidéki, bánsági földekre, később Erdélybe, elsősorban Déva környékére, de a manapság Marosludashoz tartozó Andrássytelepre is.
A történelmi változások úgy hozták, hogy a bukovinai székelyek kisebbségi helyzetbe kerültek, és a román nacionalizmus tárgyaivá váltak. Az erősödő magyarellenesség, valamint a II. világháború kitörésekor Bukovina kettészakadása olyan kedvezőtlen viszonyokat teremtettek, hogy a Bukovinában élő magyaroknak nem volt maradásuk.
Az illegális áttelepülés beindulásával Budapest elkezdte a tárgyalásokat a román kormánnyal, és megszületett a Szatmár és Bihar megyei telepítés terve, amely Jugoszlávia lerohanásával nem valósulhatott meg, hiszen végülis az öt bukovinai székely falu teljes lakosságát a kedvezőtlen nemzetiségi adottságokkal rendelkező Bácskába telepítették 1941 májusában-júniusában. Ekkor tízezernél többen hagyták el bukovinai szülőföldjüket, majd alig három évig tartó bácskai építkezést és beilleszkedést követően a front elől északra kellett menekülniük, hogy többségük a mai Dél-Magyarországról, Baranya és Tolna megyékből elmenekült németek házait elfoglalhassa.
Elhagyott házak, templomok
A történelmi tényeken túl keveset tudunk arról, hogyan alakult az 1941-ben elhagyott falvak, házak, templomok és temetők sorsa.
Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy a magyar kormánynak nem sikerült a jóval előnyösebbnek bizonyuló lakosságcserével megoldani a telepítést, ráadásul a bukovinai székelyek hátrahagyott értékeiért fizetendő kártérítést sem sikerült kiharcolnia a román féltől. Ezért az igás állataikat és gazdasági felszereléseiket messze áron alul értékesítő telepesek gyakorlatilag csak személyes holmijaikat és háztartási felszereléseiket vitték magukkal. Miközben a hátrahagyott lakóházak és birtokok új tulajdonosai az elcsatolt Észak-Bukovinából menekült, a háborúban érdemeket szerzett, vagy a környező falvakból a jobb minőségű földek miatt idetelepedett románok lettek. A más nemzetiségű helybenmaradók vagy idetelepedők (ukránok, lengyelek, zsidók stb.), illetve a szülőföldön maradást választó 19 magyar család a továbbiakban abszolút kisebbséget alkottak.
A 2002-es népszámlálási adatok szerint az egykori bukovinai székely falvakban már nemigen élnek magyarok. Hadikfalván egyetlen lakos vallotta magát magyarnak. Andrásfalván az utolsó magyar ember (a nevére már nem emlékeztek) még a rendszerváltás előtt áttelepült Magyarországra, de ott mégsem szeretett, ezért inkább visszajött szülőfalujába, és az időközben államosított háza használatáért haláláig bért fizetett.
Mind az öt, egykor magyar település már a falu határában felhívja az arra utazó figyelmét, elsősorban messzire ellátszó templomtornyaik által, amelyek elütő színfoltot alkotnak a hagymakupolás, kolostorszerű istenházakkal bíró falvak többségéhez képest. Igaz ugyan, hogy Radóc (Rădăuţi) környékén, ahol a bukovinai székelyeket letelepítették, éppúgy látni német evangélikus és lengyel katolikus templomokat, vagy éppen zsinagógát.
A bukovinai székelyek egyszerűségükben is feltűnő templomainak többsége (négy) ma is áll, csak a torony keresztjét cserélték fel, és a templombelsőt alakították át az ortodox egyház kívánalmai szerint. Két kivétellel. Fogadjisten templomát lebontották, mellé pedig felhúzták a görög keleti templomot, míg Andrásfalván csak a református templomot tartották meg, a római katolikus helyébe kultúrotthont építettek a községközpontban.
A továbbiakban – a többi közül kiemelve – szolgáljon néhány adat Hadikfalva templomáról. A kőből és téglából készített, 35 méteres tornyú, többnyire a falubeliek közmunkájával, verejtékével felépített templomot 1825-ben szentelték fel. Az 1941-ben a faluból lelkészestől távozó magyarok a katolikus Schmilewski család gondjaira bízták Isten házát, ám pap hiányában a néhány tucatnyi helyben maradó lengyel nem használta azt. A háborús viszonyok miatt öt évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az időközben betelepedett falu ortodox papot kapjon, és felavassa a papi lakot. A következő évben, 1947-ben a leendő görög keleti templom alapját megöntötték ugyan a falu központjában, de végül is megegyeztek abban, hogy együtt használják a már meglevő római katolikus templomot. Az évek teltek, és 1978-1981 között elvégezték a belső falfestést, majd 1986-ban Teoctist pátriárka felszentelte az egykor magyar katolikus hívek által felépített templomot. A Szűzanyának felajánlott templom búcsúját Mária-napon, augusztus 15-én tartják.
Egyébként 1904 óta Nagyboldogasszony napján kerül sor Bukovina legnagyobb római katolikus búcsújára a szintén Radóc vonzáskörzetében fekvő, lengyelek lakta Kacsika (Cacica, Kaczyka) faluban. A XVIII. század végén a sóbányászat ide vonzotta a lengyel szakembereket és munkásokat, akiknek a leszármazottai ma is megtöltik a templomot a lengyelül celebrált szentmisén, miközben a szabadtéri román nyelvű esti, hajnali és főleg déli szolgálatokon akár tízezer moldvai római katolikus hívő vesz részt. Beleértve a Somoskáról, Pusztináról és máshonnan érkező moldvai csángómagyarokat, akik számára ma már megengedett a magyar nyelvű szentmise megtartása.
Az egykori bukovinai székely falvak lankás dombvidéken épültek, tágas, széles utcákkal, zsindellyel fedett faházakkal és vályogtégla házakkal. Valamikor népiskola, posta, a vasút melletti falvakban pedig állomás állt a lakosok rendelkezésére. Az egykori épületek közül ma már – a templomokon kívül – az istensegítsi állomásépület az, amelyről bizonyosan elmondható, hogy „magyar időben” is álltak a falai. Az épületek többségét lebontották, legfeljebb átalakították. Esetleg a régi házat megtartva, mögé felhúztak egy újabbat.
A legészakabbra elterülő Andrásfalván még ma is megcsodálhatunk néhány székelyek által felhúzott régi házat. Az egyiket egy tizenegy gyermekes család használja. Bár két szobáját nemigen lakják, mert inkább az új házban zsúfolódnak össze (no, azért különösebb komfortra nem kell gondolni!), a két szoba közötti előszobából nyíló konyhaajtóról időnként mégiscsak lekerül a lakat.
A házak többsége amúgy takaros és rendezett, nem ritka a zsindelyes fal vagy a faragott kapu látványa. Több helyen díszítésül virágos, madaras vagy szarvasos motívumok fordulnak elő. A lakóházak között jómódról tanúskodó épületek is találhatóak, tulajdonosaik többnyire Olaszországban vállalnak munkát (házimunkák, építkezés, idénymunkák stb.). Becslések szerint a munkaképes lakosság negyede külföldön dolgozik. Torino környékén több tízezres létszámú a román közösség, köztük számos bukovinai lakossal, akárcsak szép számban moldvai csángóval.
Tisztelet a szülőföldnek
A szülőföldjük tömeges elhagyását követő évtizedekben a bukovinai székelyek történetét mély hallgatás övezte, a róluk való helyi megemlékezés elképzelhetetlennek tűnt. A világháború veszteségeinek és a kommunizmus szorításának a kiheverését követően, a némi enyhülést hozó hetvenes években Magyarországon élő idős, idősödő személyek haza-hazalátogattak szülőföldjükre, Bukovinába. Sokszor gyermekeiket is magukkal hozták. Az új lakosok többnyire vendégszeretetükről tettek tanúbizonyságot, és a mai napig emlegetik az egykori ismeretséget, megmutatják a látogatáskor készült és később postán elküldött (a szekuritáté által el nem kobzott) fényképeket. Sőt, azzal is eldicsekednek, hogy viszontlátogatásra hívták őket, bár arra már nem került sor.
Szóval, a szülőföldjükhöz ragaszkodó egykori „őslakosok” közül számosan „hazalátogattak” Bukovinába. A korosabbak esetén lelki békéjük megkívánta, hogy haláluk előtt még lássák az egykor otthont nyújtó tájat. A fiatalabbakat a kíváncsiság, sokszor a szülőföld megismerésének a vágya hajtotta. Mindannyian turistaként jöttek. Egykori házaikban már nem térhettek nyugovóra. Egyrészt azokat már lebontották, mások lakták. Másrészt a külföldiek elszállásolása akkoriban havi fizetésnyi büntetéssel járt.
A nyolcvanas években, a végtelennek tűnő aranykorszak időszakában a csausiszta rendszer még az anyanyelvüket és identitásukat őrző erdélyi magyarokat, székelyeket is félhalottnak nyilvánította, amikor magyarul beszélő román dolgozóknak bélyegezte meg őket. Így hát a bukovinai székelység egykori létét halotti csend övezte.
Az 1989-es változásokat követően egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy 2000-ben, a millenium évében hazaszerető kezek mind az öt templom bejáratához egy-egy fából faragott, ortodox stílusba simuló keresztet állítsanak fel az alábbi magyar és román felirattal: „Tisztelet a szülőföldnek. Onoare pentru pământul natal.”
Egyes helyeken a kereszt mellett kopjafa áll, máshol maga a kereszt végződik kopjafában. Mindenhol piros-fehér-zöld szalagot kötöttek a fakeresztre-kopjafára, több helyen – akár egészen friss – nemzeti színű szalagos kis babérkoszorú hirdeti, hogy magyarországi csoportok minduntalan ellátogatnak őseik szülőföldjére, és valóban tisztelettel adóznak apáik, nagyapáik szülőföldjének.
És tisztelettel adóznak a falu mai lakói is. Pópájukkal, primárukkal az élen ma már nem gerjednek fel a piros-fehér-zöld szalagok láttán, pedig egykoron ezen színkombináció egyesekben olyan vad indulatokat váltott ki, mint az arénában a bika előtt lebegtetett vörös lepel. Szóval, nincsenek ismeretlen kezek, amelyek – akár az éjszaka sötétjében – eltávolítanák a székelymagyar múltra utaló jeleket.
Elbokrosodó, elburjánzó temetők
Az elmúlt években a temetők bejáratához is állítottak egy-egy kopjafát, hátára faragva a település nevét és két évszámot. Az első az alapításé, a telepítésé, míg a második mindenhol a közös távozás időpontja, 1941. Például: Hadikfalva 1785 – 1941. (Élt 156 évet.) Piros-fehér-zöld szalaggal átkötve. Măneuţi (Andrásfalva), Dorneşti (Hadikfalva), Ţibeni (Istensegíts), Iacobeşti (Fogadjisten), Vornicenii Mari (Józseffalva) – térképen megkereshető moldvai települések. Számunkra egykori bukovinai székely falvak. Amelyeknek a nemzet számára már nincs jelenük és jövőjük, de van több mint másfél évszázados múltjuk.
Bukovinai székely gyökerekkel egyáltalán nem rendelkező, Erdélyben és Magyarországon élő leszármazottakat ismerő, az összmagyar identitást és az egyetemes emberséget szívemben hordozó immár román-magyar kettős állampolgárként jártam végig az öt falut. Azért, hogy kegyelettel adózzak annak az oly hányattatott sorsú, sokat szenvedő és nélkülöző székelymagyar közösségnek, amely minden magyar számára egyet jelent: bukovinai székelyek.
A múltat leginkább a temetőkben kell keresni. Bár a temetők – amennyiben nem adnak örök nyughelyet valamely híres embernek vagy műemléknek – nem tartoznak a turisztikai látványosságok közé, az utazónak érdemes meglátogatnia őket. A vallással és etnikummal összefüggő temetőkultúra, a települési sajátosságok, a megannyi embersorsot idéző nevek, évszámok, feliratok teljesebb összképet alakítanak ki az adott település múltjáról.
A bukovinai magyar temetők hosszú évtizedek alatt az elhunytakat gondozó leszármazottak hiányában elburjánoztak, elbokrosodtak. A szegények fakeresztje elkorhadt, a módosabbak kőkeresztjét ellepte a gaz, a cserje, vagy kidőlt állapotukban az édes anyaföld.
A temetők ma is rendkívül szomorú látványt nyújtanak. Fogadjisten és Józseffalva temetőjét alig lehet megtalálni, utóbbinál a temetőt rejtő domboldal inkább elvadult bozótosnak tűnik. Hadikfalván a teljesen elhanyagolt magyar temető mellé külön ortodox temetőt hoztak létre, a kősírok zöme művirágokból készült koszorúval borított. Talán jelképesnek tűnik, hogy a szovjet hősök obeliszkje köti össze a jelent és a jövőt hirdető román temetőt és a több méteres cserjékkel benőtt magyar temetőt, amelynek csak a bejárata rendezett valamelyest, az ott feltárt néhány sírkő és az utóbbi években felállított kopjafa környéke.
Andrásfalván 2011 novemberében fekete márványtáblát állítottak fel, a helyi egyházi és világi hivatalosságok részvételével. Az alábbi felirattal: „Rădăcinile neamului nostru se află înmormintate în acest cimitir. A szent égben van az Isten, fent a Krisztus az összes szentekkel, viszont a földön az ők halottjaik. Sírok, ahol alszanak szüleink és gyökereink. Mi unokáink, dédunokáink most mindent megköszönünk, hogy jöttök a mi halottjaink sírjához, akármilyen távol is vagytok. Emléketek örökké élni fog! Nyugodjatok békében! Állították Andrásfalva volt lakói és leszármazottai.” A márványtábla tetején éppen olyan kereszt emelkedik az égbe, mint a falu főterén a második világháborús halottaknak felállított emlékművön.
Néhány méterrel odébb öt egyforma kis kőkereszt hirdeti, hogy a Szőcs családban egy évtized leforgása alatt összesen öt kisgyermeket kísértek ki a temetőbe: „Itt nyukszik Istenben” Szőcs Antal (1910-1915), Szőcs Gerge (1911-1915), Szőcs Lajos (1918-1920), Szőcs Pál (1921-1925), Szőcs József (1915-1925). Torokgyík, spanyolnátha, akkoriban még kezelhetetlen tüdőgyulladás? Ki tudja ma már ...
A mintegy két tucatnyi kőkereszt, amely a falu bukovinai székely elhunytjainak állít emléket, és kilátszik a burjánok, bokrok közül, még sokat „mesélhetne”. A kívülálló csak annyit állapíthat meg, hogy akkoriban elég keveset éltek az emberek. A magas halálozási mutatók ellenére a sok szülés mégis pozitív szaporulatot idézett elő. Még egy, a többinél kissé magasabb sírkő hívja fel a figyelmet, rajta az egyszerű felirattal: Wisniewski Antal plébános (1866-1914). Lengyel pap a bukovinai csángó faluban, élt az Osztrák-Magyar Monarchia idején.
Az utolsó zsidó
A soknemzetiségű Bukovinában valamikor nagy lélekszámú zsidó közösség élt. Erről tanúskodik az Emil Boc miniszterelnöksége alatt felújított impozáns radóci zsinagóga. Miközben ma már arról is beszélni lehet, hogy ebben a régióban sokezer zsidó vált a jászvásári és dorohoi-i pogromok, a munkaszolgálat, a lágerek áldozatává.
Az 1930-as népszámlálás még százötven zsidó nemzetiségű lakost tartott nyilván Hadikfalván. Ma már csak Radu Furman vallja magát zsidónak, bár héberül nem tud írni, és a gyakorlatban nemigen tartja izraelita vallását. Sőt, a falu határában levő birtokára, ahol facsemetéket, virágokat (rózsákat) termeszt, néhány éve kis ortodox kápolnát emeltetett. Igaz, mellette ott ékeskedik a kövekkel körberakott kőasztal.
Radu Furman édesapja inkább megtagadta identitását, és felvette az ortodox vallást, csakhogy elkerülje a sárga csillagos megbélyegzést. Amúgy Victor Furman a magyar temetőben pihen. Legkisebbik fia, Radu az elemi osztályokat ukrán iskolában végezte, majd románul tanult. A kommunista időben a könyvlerakat kereskedője volt, de megélhetését leginkább virágkertészetből biztosította. Három gyermeket nevelt, kettőjük Izraelben él, felesége is ott vigyáz az unokákra.
Radu Furman a magyarság számára nagy szolgálatot tett akkor, amikor hobbijának élve létrehozta a Hadikfalva-Dorneşti Múzeumot, megőrizve az egykori székely falu szellemi és tárgyi emlékeit. Az évtizedekkel ezelőtt még álló székely házakat pusztulásuk előtt sorra lefényképezte, egyesek faanyagának egy-egy darabját megőrizte (1880-ból szemöldökfa), korabeli térképeket és fotókat gyűjtött, a háztartási és a gazdasági eszközökből, népművészeti tárgyakból szép gyűjteményt hozott össze. A múzeum nyilván tágabb kitekintésű: a környéken leesett meteoritdarabka, Zyklon gáz doboza, katonai egyenruha és bőrönd, pénzgyűjtemény egyaránt gazdagítja.
Végszó A XVIII. század végén Bukovinába telepített székelyek és leszármazottaik hányatott sorsának és egykori szülőföldjének ismerete minden magyart kötelez. Hiszen minden magyar felelős minden magyarért. Saját élményeimmel és meglátásaimmal ennek a felelősségnek az ébren tartását igyekeztem szolgálni.
Dr. Ábrám Zoltán
Erdély.ma

Nem mindenütt teltek be a magyar egyetemi helyek
A rossz érettségi eredmények miatt idén kevesebben jelentkeztek a magyar nyelvű egyetemi helyekre Erdélyben, mint az elmúlt években.
Az egyes tanintézményekben már elkezdődött, másokban csak a jövő héten kezdődik az egyetemi tanév, a megcsappant diáklétszám kevésbé volt érezhető a nagy hagyománnyal rendelkező egyetemi központokban. Soós Anna, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatért felelős rektorhelyettese elmondta, az államilag támogatott helyek valamennyi meghirdetett magyar szakon beteltek, az üresen maradt fizetéses helyeket pedig átcsoportosították azokra a fakultásokra, ahol túljelentkezés volt. A legnépszerűbb szak továbbra is a jog, az informatika, a kommunikáció, a turizmus és a pszichológia, idén pedig ezekhez a tanítóképző is felzárkózott. Telt házzal indítja a tanévet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem is. Balási András, a magyar tagozatért felelős rektorhelyettes csak a körülményekhez képest tartotta jónak a helyzetet. Itt csupán a teatrológián és a látványtervezői szakon maradt üresen egy-egy hely; a helyek jelentős részét azonban csak az őszi pótfelvételin töltötték be. Felemás a helyzet viszont a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. Az egyetem Kolozsvári és marosvásárhelyi karain beteltek a helyek, a csíkszeredai karokon azonban a meghirdetett helyek felét sem sikerült betölteni. Míg a Sapientia kolozsvári szakjain 130 fiatal, a marosvásárhelyieken pedig 346 kezdte el egyetemi tanulmányait, csíkszeredai karokon meghirdetett helyeknek a felét sem sikerült betölteni. A két csíkszeredai karon meghirdetett 550 helyre csak 245 fiatalt vettek fel. A Statisztika és Gazdasági Előrejelzés szak indításáról jelentkezők hiányában lemondott az egyetem.
Dávid László, a Sapientia rektora egyfelől a rossz érettségi eredményekkel magyarázta a jelenséget, másfelől pedig azzal, hogy míg a nagy egyetemi városok egész Erdély területéről vonzzák a tanulni vágyó fiatalokat, a csíkszeredai szakokra csak székelyföldi fiatalok iratkoznak be. A rektor szerint érződött, hogy mind Hargita, mind Kovászna megyében a középiskolát végzett diákok harmadrészének sikerült az érettségi vizsgája. Akik pedig elbukták az érettségit, egyetemre sem jelentkezhettek. A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) a filozófia és a zenepedagógia iránt lanyhult az érdeklődés, ezeken csak a tandíjmentes helyeket tudták betölteni. János-Szatmári Szabolcs rektor elmondta, az őszi pótfelvételi adatait még nem véglegesítették, de az látszik, hogy a diáklétszám nem változik a tavalyi évhez képest. A rektor ezt azzal is magyarázta, hogy a PKE vonzáskörébe tartozó Bihar, Szilágy és Szatmár megyében nem voltak olyan katasztrofálisak az érettségi eredmények, mint Székelyföldön.
Székelyhon.ro

Meglepő adatok: a Bihar megyei előkészítő osztályos diákok 25 százaléka magyar
Nagyobb arányt képviselnek a magyar nyelven indított Bihar megyei előkészítő osztályok a hasonló román osztályokhoz képest, mint a közoktatás felsőbb szintjein meglévő magyar tannyelvű csoportok – mondta el Biró Rozália, a nagyváradi városi képviselőtestület RMDSZ-frakciójának vezetője csütörtökön.
A bihari megyeszékhelyen megtartott sajtótájékoztatón Biró közölte: míg a megyében összesen 216 előkészítő osztály indult, ezek közül 54-ben oktatnak magyar nyelven. Ez azért fontos, mert a hivatalos adatok szerint Nagyváradon és a megyében is 25 százalék körüli a magyarok számaránya, azonban ennél kisebb arányban tanulnak anyanyelvükön a magyar diákok.
Kéri Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes az eseményen részletesen is kifejtette, milyen arányt képviselnek a magyar tannyelvű osztályok a megyében. Rámutatott: az előkészítő osztályok 25 százalékos aránya azért számít kedvezőnek, mert felsőbb szinteken a magyar osztályok aránya mindössze 21–21,5 százalék. Az előkészítők tanmenetéről elmondta, a tanórák hossza 35 perc, a fennmaradó időt kötetlen programokkal, játékkal töltik ki. Az óvodából az iskolába való átmenetet megkönnyítő osztályokban oktató pedagógusok a tanév kezdete előtt képzésen vettek részt, ahol elsajátították az ezen osztályokban való tanítás módszertanát.
Kéri Hajnal kitért a közoktatás felsőbb szintjeinek helyzetére is. Mint elmondta, Bihar megyében összesen 924 osztályban zajlik magyar nyelvű oktatás, 22-ben német, 33-ban pedig szlovák. Idén 32 magyar nyelvű kilencedik osztály indult, 783 diákkal, ami azt jelenti, hogy közel kétszáz, tavaly nyolcadikat végzett magyar diák nem tanul magyarul tovább – mintegy öt százalékuk osztályt ismétel, 15 százalék románul tanul kilencediktől, a fennmaradó rész pedig nem folytatja tanulmányait. Jövőre várhatóan 1147 magyar tagozatos nyolcadikos végez.
A főtanfelügyelő-helyettes elmondta: a Communitas Alapítvány jóvoltából a bihari magyar iskolások magyar nyelvű történelemkönyveket, földrajzi atlaszokat, valamint interaktív oktató CD-ket kaptak. Kiderült: folyamatos az érdeklődés a magyar nyelvű szakoktatás iránt is, Nagyváradon a Traian Vuia, a Mihai Viteazul- és az Andrei Şaguna-szakközépiskolában is vannak magyar osztályok, a Szent László Gimnáziumban is indult két gazdasági szakosztály, és Nagyszalontán is indult magyar nyelvű szakoktatás.
Balogh Levente,
Krónika (Kolozsvár),

Baptista lelkész beiktatása Temesváron
A Bega-parti város magyar baptista imaházában szeptember 23-án, vasárnap délelőtt a gyülekezet tagjai jelentős eseményen vettek részt: Boros Róbert személyében a közösség új lelkipásztort üdvözölhetett.
A beiktatási istentiszteleten Arad, Bihar és Szilágy megyéből, valamint a Székelyföldről érkeztek lelkipásztorok, meghívottak, gyülekezeti tagok.
Az istentisztelet kezdetén Demjén Attila, a temesvári közösség világi vezetője elsőként Simon András arad-belvárosi lelkészt köszöntötte, aki beszédében arra kérte a jelenlévőket, hogy álljanak új lelkipásztoruk mellé, imádkozzanak érte és családjáért.
Kovács Gyula nagyszalontai lelkész a lelkipásztor személyét, mint Isten munkatársát mutatta be, aki összetartja a gyülekezetet, Isten igéjét tolmácsolja a közösségnek, Krisztusra mutat és az Ő szolgálatában áll, mindegy, hova rendeli őt az Úr.
A beiktatást megelőzően Boros Róbert bizonyságtétele hangzott el. A fiatal lelkipásztor 16 évesen merítkezett be Aradon. A teológiára Kiss László lelkipásztor buzdítására jelentkezett. 1998-ban, tanulmányai befejezését követően a Szilágy megyei Kémer lett első állomáshelye. Innen 2003-ban meghívták Székelyudvarhelyre, ahol 9 évig szolgált. A temesvári magyar gyülekezet vendégszolgálatra kérte Temesvárra, ahol saját bevallása szerint úgy érzi, hazaérkezett.
A hat lelkészből álló beiktatási bizottság imáját követően az új temesvári lelkipásztort köszöntötte két elődje, Bálint Pál és Szűcs Benjámin Ottó lelkipásztor, Nagy Géza, a temesvári gyülekezet presbitere, a gertenyesi leánygyülekezet képviselői, Sallai Jakab aradi lelkipásztor, a nőtestvérek nevében Bálint Ibolya, valamint Marossy Zoltán kormányfelügyelő.
Nyugati Jelen (Arad)

Az RMDSZ szerint a román jelölteket segíti az EMNP indulása
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerint a román jelöltek győzelméhez vezethet az, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is versenybe száll a romániai parlamenti választásokon. A szövetségnek az MTI-hez eljuttatott keddi hírlevele Kovács Péter RMDSZ-főtitkárt idézi, aki úgy véli, minden olyan választási körzetben, ahol a magyarság aránya 50 százalék körül mozog, több magyar jelölt indulása a román jelöltek győzelméhez vezethet. Kovács szerint ezt az EMNP vezetői is tudják, ebből is látszik, „az EMNP egyedüli célja, hogy gyengítse a magyar közösség parlamenti képviseletét". Toró T. Tibor, az EMNP elnöke keddi sajtótájékoztatóján úgy értékelte: reális annak az esélye, hogy két magyar párt jut be a decemberi választásokon a román parlamentbe, az alternatív parlamenti küszöböt átlépve. Elmondta, Erdélyben 15 olyan képviselői választókerület és hét olyan szenátori választókerület van, amelyben a magyarság képezi a többséget. Toró szerint ezekben a kerületekben mindenképpen valamelyik magyar jelölt győz, és így két magyar párt is átlépheti az úgynevezett alternatív küszöböt, azaz elnyerhet három szenátori és hat képviselői mandátumot.
„Toró T. Tibor mai nyilatkozata szerint tud számolni, azonban az önkormányzati választásokon elért 0,2 százalékos eredmény és az ezzel járó szavazatmennyiség csak egy nagyon furcsa, torói algoritmus szerint elegendő a parlamentbe való bejutáshoz. Arra viszont bőven elég, hogy az RMDSZ mandátumot, mandátumokat veszítsen" – reagált az RMDSZ főtitkára.
Kovács Péter szerint magyarázatra szorul, hogy – értesüléseik szerint – Tőkés László a marosvásárhelyi szenátori körzetben való indulását fontolgatja, ahelyett, hogy otthon, Bihar megyében indulna, „ahol nagyon jól ismerik a magyar emberek".
Az RMDSZ főtitkára „üres lufinak" tartja azt, hogy az EMNP lenne a „következetesen autonomista párt". Úgy vélekedett: a hetente kiadott közlemények, nyilatkozatok, a tartalom nélküli szólamok és gyűlésezések nem vezetnek eredményre.
„Az autonómiáért mindennap tenni kell, mind az önkormányzatok, mind a parlament szintjén. Kizárólag akkor lesz autonómiánk, ha ezt egy folyamatként tekintjük, illetve, ha az ügyünk mellé megnyerjük a román politikusok többségét, és párbeszédet folytatunk a román társadalommal" – szögezte le Kovács Péter.
MTI
Erdély.ma

Jelöltként indulnak a választásokon az EMNP vezetői
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) mind az öt elnökségi tagja jelöltként indul a decemberi parlamenti választásokon – jelentették be a párt vezetői a keddi kolozsvári elnökségi ülés szünetében tartott sajtótájékoztatón. Mint kiderült, Gergely Balázs Kolozsváron, Zatykó Gyula Nagyváradon, Szilágyi Zsolt pedig Bihar megyében vállal szenátori jelöltséget, azt pedig a későbbiekben döntik el, hogy Papp Előd alelnök, illetve Toró T. Tibor, a néppárt elnöke melyik választókerületben indul. Az EMNP értékelése szerint egyébként reális annak az esélye, hogy két magyar párt jut be a decemberi választásokon a román parlamentbe.
„Az utolsó simításokat végezzük a választási stratégia kidolgozásán és a jelöltlista felállításán. A Néppárt nem akar az ország minden egyéni választókerületében elindulni, azonban az erdélyi megyéket mindenképpen szeretnénk lefedni, hogy minden magyar választópolgárnak megteremthessük a választási lehetőséget” – mutatott rá Toró.
Az EMNP elnöke kifejtette, Erdélyben 15 képviselői és hét szenátori választókerület van, amelyekben a magyarság többséget képez, ezekben mindenképpen valamelyik magyar párt jelöltje nyeri meg a versenyt, és két magyar alakulat is átlépheti az alternatív választási küszöböt, azaz elnyerhet három szenátori és hat képviselői mandátumot.
„Az RMDSZ vezetői tudatosan félretájékoztatják a magyar közösséget az alternatív választási küszöbbel kapcsolatban, hiszen gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy a magyarság parlamenti képviselet nélkül marad a decemberi választások után” – magyarázta a pártelnök.
Toró emlékeztetett, a Néppárt több alkalommal is sikertelenül tett kísérletet az erdélyi magyar alakulatok együttműködésére, a pártkoalíciók bejelentésének határideje pedig lejárt. „A Magyar Polgári Párttal (MPP) ennek ellenére még sor kerülhet egyeztetésre, hiszen jövő hét végén kerül sor a többször is elhalasztott országos közgyűlésükre és a tisztújításra. Az EMNP szívesen látja soraiban a polgáriak rátermett jelöltjeit, ha az MPP úgy dönt, hogy nem indul a választásokon. Akár arra is sor kerülhet, hogy egyesítsük a két alakulatot” – hangsúlyozta Toró T. Tibor.
Azzal kapcsolatban, hogy az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) hétvégén tartott ülésén Kelemen Hunor szövetségi elnök megemlítette, Tőkés László az EMNP jelöltjeként száll be a parlamenti választásokba, Szilágyi Zsolt, a Néppárt alelnöke úgy vélekedett, a rossz lelkiismeret és a félelem szólt a szövetségi elnökből.
Az EMNP vezetői egyelőre nem kommentálták a Tőkés László indulásáról szóló értesüléseket, azt azonban kijelentették, nem Kelemen Hunornak kellene megmondania, hogy ki indulhat a Néppárt színeiben, erről a lehetőségről a megfelelő időben maga Tőkés tájékoztatja majd a közvéleményt. Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)

Tőkés "nem szívesen" indulna a választásokon
Nem valószínű, hogy jelöltként részt vesz a december 9-ei parlamenti választásokon Tőkés László – szögezte le október 7-ei marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján, rámutatva: meg kell büntetni a korrupt magyar politikusokat.
Néhány nappal ezelőtt, az RMDSZ zilahi Szövetségi Képviselők Tanácsán az RMDSZ néhány vezetője tudni vélte, hogy Tőkés László is indul a választásokon, méghozzá a marosvásárhelyi szenátori körzetben, Frunda György ellen. Az EMNT elnöke, a Néppárt védnöke erre azt válaszolta: „Ez nevetséges, gyerekes. De miért ne indulhatnék? Minden jogom megvan erre. Amúgy őszintén szólva nem szívesen indulnék, és nem is tevődött ilyen formában fel, hogy döntsem el, hogy indulok vagy nem indulok, de ha nagy szükség lesz erre, akkor akár az is előfordulhat, hogy részt veszek a választásokon”.
Az MSZP-vel cimborál az RMDSZ?
Tőkés László elmondta, elszomorítja, hogy a Kós Károly Akadémia Bajnai Gordont, Kovács Lászlót és Kuncze Gábort hívta meg a rendezvényeire. Szerinte „Kós Károly forog a sírjában” emiatt. „Feltételezem, látok olyan jeleket, hogy az RMDSZ az MSZP-vel egyeztet, alkudozik arról, hogy részt vegyenek a 2014-ben esedékes magyarországi választásokon” – fogalmazott az EP-képviselő.
Tőkés László szerint a lakosságnak meg kell büntetnie azokat a magyar szenátorokat és parlamenti képviselőket, akik csupán a mentelmi jog megszerzéséért készülnek Bukarestbe, és olyan fontos döntések meghozatalakor, mint Székelyföld autonómiája, kivonultak a teremből.
RMDSZ, MPP: a nemzeti ügy hátráltatói
Tőkés László irodája a sajtótájékoztatóval egy időben közleményt is kiadott, amelyben többek között ez áll: „A parlamenti választások közeledtén csak sajnálni lehet, hogy az egypárti kizárólagosságra törekvő RMDSZ újból meghiúsította a nemzeti minimumon alapuló erdélyi magyar összefogást. Hasonlóképpen sajnálatos, hogy saját tagságával és választóival szembe menve, az MPP csúcsvezetősége szintén hátráltatja a nemzeti együttműködést. Pedig a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyében, tavaly október 6-án megvalósult közös fellépés, valamint a Református Székely Mikó Kollégium ügyében kialakult – idei – szeptember elsejei kiállás komoly eszmei és erkölcsi alapjául szolgálhattak volna az olyannyira kívánatos demokratikus új magyar egységnek. Fájdalmas, hogy az RMDSZ pártvezetősége első kormányra kerülése óta – immáron tizenhat éve – inkább szót ért az akármely politikai oldalon álló román versenypártokkal, mint saját magyar „testvérpártjaival”, melyekkel szembeni alapmagatartása: a posztkommunista kizárólagosság. Általános összefüggésben szólva, éppen ennyire fájdalmas, hogy a posztkommunista politikai elit önző pártérdekei oltárán kész feláldozni a társadalmi közérdeket.”
A Néppárt védnöke szerint elfogadhatatlan, hogy Markó Béla és Frunda György 10.54-kor még szavazott a román Szenátusban, majd 11.14-kor, amikor Székelyföld autonómiája kapcsán kellett voksolni, már nem voltak a teremben.
„Ilyen emberekre nincs szükség”
„Ezt a választóknak büntetniük kell. Ilyen emberekre nincs szükség, és azokra sem, akik a korrupció miatt a mentelmi jog megszerzéséért mennének Bukarestbe, politikai háttéralkuk áraként. Mozgósítani kell a magyarságot, és akkor mindkét magyar párt bejuthat” – fogalmazott Tőkés László.
Hozzátette, a legjobb az összes magyar párt összefogása lett volna, de a 2009-es Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot az RMDSZ egyoldalúan felmondta. „Az RMDSZ teljes, egypárti kizárólagosságra hajt, a nyitottság részükről hazugság. Politikai arrogancia, hogy a zilahi SZKT-n azt mondták: Tőkéséktől akarják megvédeni az erdélyi magyarságot. Jelöltjeik azt hiszik, hogy örökös tagságot kaptak a parlamentben és a mentelmi jogba menekülnek, ennek pedig semmi köze a demokráciához. Ez nem vagy-vagy helyzet, hanem is-is: az már most biztos, hogy az RMDSZ bejut a parlamentbe, tehát ezzel nem riogathatnak, a Néppárt pedig az alternatív küszöb segítségével szintén ott lehet a bukaresti döntéshozásban, ezzel pedig a magyar közösség lehet a választások győztese. A parlamentből viszont ki kell szorítani a korruptakat, akik megfélemlítik a magyarságot, mint például Markó Bélát, Frunda Györgyöt, vagy a Bihar megyében induló Bíró Rozáliát és Szabó Ödönt” – ismertette az európai parlamenti képviselő.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

Mentsétek meg Szabó Ödönt!
Régóta ismerem. Amikor politikaközelbe került, én az RMDSZ csúcsvezetőségében dolgoztam, így részese voltam annak, ahogy a szervezet politikai boszorkánykonyhájában szerepét összekotyvasztották. Akkortájt a szervezeten belüli „politikai helyzet fokozódott”, és a bukaresti vezetést irritálta a Tőkés–Csapó-szárny bihari térhódítása.
Bihart a központ javára meg kellett nyerni. Szükség volt az eszközre. Egy látszólag alulról jövő fiatal népi hangra, aki majd hitelesen megálljt parancsol ennek a vonalnak és egyben az Érmellék autonómiatörekvését szorgalmazó hullámnak is.
Az eszköz adott volt. Szabó Ödön (az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke – szerk. megj.), aki igen mélyről jött, akinek a szilágysági provincializmusa szerencsésen párosult faragatlan modortalanságával, ideálisnak bizonyult a feladatra. Ő volt az, akinek már a puszta jelenléte is irritálta a mindig kimért és higgadt Csapó szenátort. A csúcsvezetés elégedett volt, s a siker nem maradt el. Az eredmény már köztudott, ez már történelem.
A kezdeti harcos sikerek után jól helyezkedett, és mindig tehetségesen megbújt valamelyik sikerpolitikus árnyékában. Közben a köznépet megtévesztő szervezési szorgalmával szépen haladt a politikai élet és gazdasági gyarapodás lépcsőfokain. Biharban ő lett a hatalom megszerzésének korunkhoz illő formátum nélküli zsenije. Valaki ellen mindig harcolt. Fő fegyvere a demagógia mellett a képlékeny semmilyenség. A porba hullt fejek örömére ült diadalünnepet.
Neki is köszönhetően lassan az Érmellék autonómiatörekvését megálmodó értelmiség már csak emlék. Elhallgattattak, akárcsak Edward király walesi bárdjai. Most is álmatlan éjszakáim vannak, hiszen közel két emberöltőnyi életem során ő volt az egyedüli, aki a magyarságomtól megfosztott – mint később beismerte, igazságtalanul. Így hát a „minden magyar számít” szlogen az ő szájából számomra hiteltelen. Ma már érte haragszom, nem ellene, s az, hogy sorra szegi meg a maga által alkotott törvényt, már nem is zavar.
Az viszont, hogy ő lesz a képviselőm, zavar. Zavar, mert tudom, hogy Szabó Ödön ismét eszköz. Azok eszköze, akiknek leszámolnivalójuk van Orbán Viktor pártjával, és ismét új hangra van szükség. Egy diszkréten kezelt közvélemény-kutatás szerint ugyanis Magyarországon meglenne az 5 százalékos támogatottsága egy RMDSZ-kezdeményezésre bejegyzett pártnak. A nyílvessző, amivel lőni lehet, ismét kéznél van. Miután Váradon nem sok eséllyel indult volna, itt volt az Érmellék. Most az Érmellék képviselője lesz, innen ilyen státuszból már sokkal hitelesebben lehet harcolni a Fidesz-magyarok ellen, akiknek talán majd szintén nem lesz helyük közöttünk. Hogy az Érmellék ezért milyen árat fizet, az nem Nagyváradról érződik majd. Az Érmellék hallgat, és ujjongva szavaz az RMDSZ-re. Mert ez itt így szokás. Példaként itt van az előző nagyváradi képviselő esete, aki az első biztos és zsíros állás után úgy hagyta itt a választóit, mint Szent Pál azt a bizonyos neolatin népet. Hogy itt sokan nem szeretik, az ne okozzon zavart.
A pszichiáterek szerint van olyan állapot, amikor a gyűlöletet elnyomja a félelem. Máskülönben az Érmellék mindig is befogadó volt. Eddig itt az üldözött mindig menedéket talált, akár a tatár vagy török űzte, vagy a pesti politika kergette az érkeserűi mesevilágba. Innen még nem indultak kirekesztő, ordas eszmék. Persze ma más időket élünk… Én viszont Bertold Brechttel ellentétben hiszek abban, hogy az Arturo Ui-kat meg lehet és meg kell állítani.
Ma már nem a karfiolemberek korát éljük. Már érte sem haragszom, ellene sem – mondom József Attilát parafrazálva. Szeretem az RMDSZ-t változatlanul, ezért írom e szöveget, aminek megírására erkölcsi jogosítványt éppen Szabó Ödöntől kaptam nemrég. Biztos vagyok abban, hogy nagyon sok szakma létezik, ahol Szabó Ödön szépen teljesíthet, hiszen fiatalsága tény és szorgalma sem kérdőjelezhető meg. Azonban ha egyik sem párosul szeretettel, mindkettő hiábavaló.
Így tehát tisztelettel felkérem barátait, szövetségeseit, vér szerinti és szövetség szerinti rokonait, akikre talán még hallgat: mentsétek meg Szabó Ödönt!
Rákóczi Lajos
A szerző az RMDSZ egykori parlamenti képviselője
Krónika (Kolozsvár)

Az EMNP elszámoltatná a Mecénás Alapítványt
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) felszólította a nagyváradi Mecénás Alapítványt, hogy számoljon el 264 millió forinttal; az összeg az Ady-központ felépítésére kapott magyarországi támogatás, és az árverésre bocsátott ingatlan kikiáltási ára közötti különbség. A magyar kormánypénzből épült létesítmény akár magánkézbe is kerülhetett volna, miután az RMDSZ-közeli Mecénás Alapítvány hat éven át nem fizetett ingatlanadót az épületkomplexumért, emiatt az önkormányzat árverésre bocsátja azt. Az alapítvány kedd délután közölte: befizette az elmaradt adóhátralék egy részét az önkormányzathoz.
Az EMNP azt kéri a Mecénás Alapítvány vezetőitől, hogy hozzák nyilvánosságra, mennyibe került az építkezés, és hogyan került felhasználásra a magyar kormánytól kapott 320 millió forint. Szilágyi Zsolt, az EMNP alelnöke az épület mellett kedd délután tartott sajtótájékoztatóján felidézte, az Ady-központ felépítésére a Medgyessy-kormány idején pályázat és megvalósíthatósági tanulmány nélkül kapott 320 millió forintot az RMDSZ Bihar megyei vezetői által létrehozott Mecénás Alapítvány. Feltette a kérdést: vajon van-e összefüggés az Ady-központ ügye és azon tény között, hogy Markó Béla volt RMDSZ-elnök tíz nappal ezelőtt Nagyváradon találkozott Bajnai Gordon volt miniszterelnökkel, Kuncze Gábor volt belügyminiszterrel és Kovács László volt külügyminiszterrel.
Az Ady-központ előtt megtartott rendkívüli sajtótájékoztatón az EMNP arra hívta fel a figyelmet: nem lehet véletlen, hogy az RMDSZ politikusai 2006 óta nem fizettek adót, ugyanis nehezen képzelhető az el, hogy a 320 millió forintból nem futotta a körülbelül 14,3 millió forintnak megfelelő ingatlanadó befizetésére. Elmondták: sajnálatos, hogy a magyar közpénzből készült beruházást most, az adóhátralék miatt – az október 10-i árverésen – bárki megvásárolhatja, mindössze 56 millió forintnak megfelelő összegért.
Szilágyi Zsolt kijelentette: az Ady-központ a Bihar megyei RMDSZ csődje. „Ugyanígy herdálják el a magyar ügyek képviseletét, ahogy elherdálták azt a magyar pénzből tervezett központot, amely eredetileg Ady Endre költőnk számára állított volna emléket” – tette hozzá a néppárti politikus, aki szerint az is gyanús, hogy éppen azután írják ki a licitet, miután Bajnai Gordon, Kuncze Gábor, Kovács László és Markó Béla Nagyváradon egyeztettek.
Szilágyi ugyanakkor összeférhetetlennek tartja, hogy az a Lakatos Péter felelt az adóhátralék miatt árverésre kerülő Ady-központ projektjéért, akit nem is olyan régen az Állami Számvevőszék új vezetőtanácsi tagjának neveztek ki, mely intézmény a pénzügyi visszaélések visszaszorítására hivatott. Szilágyi emlékeztette a sajtót, hogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma eredetileg – az akkor még Tőkés László püspök által vezetett – Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek irányozta elő a pályázat útján elnyert összeget egy érmindszenti zarándokhely megvalósítására. A Medgyessy-kormány úgy változtatta meg a 320 millió forint sorsát, hogy a Mecénás Alapítványnak még csak megvalósíthatósági tanulmánya sem volt az Ady-központra.
Csomortányi István, a párt szervezési igazgatója rámutatott arra, hogy nem ez az első alkalom, amikor a Bihar megyei RMDSZ különböző egyesületek révén gyanús ingatlanügyleteket visz véghez. Mint mondta: még nem zárult le az az eljárás, amelyet az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) indított Biró Rozália ellen az úgynevezett Léda-ház kapcsán. Az érdekellentét abban áll, hogy Nagyvárad egykori alpolgármestere úgy bocsátotta a Partium Alapítvány rendelkezésére a váradi ingatlant, hogy az nem is volt a város tulajdonában. „Ne felejtsük el, hogy a Partium Alapítvány alapítója és vezetőtanácsi tagja maga Biró Rozália” – mondta Csomortányi. Az Ady-központ kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a létesítmény kulturális célokat szolgálna, mindeddig egyetlen ilyen jellegű eseményt sem tartottak itt. Voltak azonban bálok, esküvők, sőt egy időben a Hit Gyülekezete nevű szekta is itt tartotta gyűléseit, mutatott rá.
Zatykó Gyula régióelnök a sajtótájékoztató végén elmondta: a magyar közösségnek felelősségre kell vonnia mindazokat, akik hibáztathatóak a kialakult helyzetért.
( Fizet a Mecénás az önkormányzatnak
Kedd délután a Mecénás Alapítvány közleményben reagált az Ady-központtal kapcsolatos állításokra. Mint írják: az alapítvány pályázat útján kapott támogatást. Az ingatlan felépítéséhez a támogatási keret nem volt elegendő. A biztosított forrásokkal az alapítvány tételesen elszámolt. Az ingatlan részleges átadására – konferencia központ – sor került. Az önkormányzat adószakértői olyan területekre is róttak adót, amelyek nem kerültek átadásra, végső cél szerinti használatbavételre. Az önkormányzat, illetve alapítvány közötti adótörvénykönyvi különböző értelmezések okán kialakult egy, az önkormányzat részéről egyoldalúan megállapított adóhátralék. Az alapítvány fizetés átütemezési kérelmet nyújtott be az önkormányzathoz. A mai napon az első részlet a közintézmény számlájára befizetésre került. Az alapítvány továbbra is fenntartja különvéleményét az adótörvénykönyv civil szférára vonatkozó részeinek értelmezésére.
„Mint az elmúlt 10 év minden október-novemberében, most is politikai témává válik az alapítvány által elnyert pályázati támogatás. A 2012-es évben ez hatványozottabban igaz, hisz parlamenti választási időszak következik Romániában. Az alapítvány nem kíván ilyen jellegű vádaskodásokban részt venni.” - áll a Mecénás Alapítvány közleményében.)
Krónika (Kolozsvár)

Kétágú templom: bemutatták az építési terveket, nem enged az egyház
Erkölcsi okoknál fogva nem egyezhetnek bele a református Kétágú templom mögötti telken történő építkezésbe, a további lépéseket illetően megvárják a tiltakozó beadványukra érkező válaszokat az illetékes hatóságoktól – döntött kedd esti ülésén a kolozsvár-alsóvárosi református egyházközség presbitériuma azt követően, hogy megtekintették a tervezett épületegyüttes új tervrajzát, amelyet Theodor Raiciu, a tervező mutatott be az egyházközség vezetőtestületének.
Raiciu azzal érvelt, hogy az építési terv jobban kiemeli a Kétágú templomot, hiszen a saját költségükön díszkivilágítást biztosítanak a templom hátának, és szabadon hagynak egy sétányt, ahonnan sokkal könnyebb lesz megközelíteni a műemlék szentélyt. A műépítész szerint a sportcsarnok emeleti ablakából nem lehet belátni a templomba.
Ám a presbiterek nem voltak „lenyűgözve”: többen megjegyezték, az új részletek bemutatásával az építtető elismerte, hogy az egyházközség nem erre a tervre adta eredetileg beleegyezését, hiszen ezt a tervet kedden látták először. Az egyik, neve elhallgatását kérő presbiter a Krónikának elmondta: akár peres úton is kereshetik az igazukat, ám a per kétesélyes.
De még ha nekik is ad igazat a bíróság, és leállítják az építkezést, még akkor is behajthatják az egyházközségen a tervezés, valamint az eddig elvégzett munkálatok költségét. Amint arról már beszámoltunk, a régészek zöld utat adtak az építkezésnek, a Kolozs megyei tanfelügyelőség megkapta a régészeti mentesítő bizonylatot. Valentin Cuibuş főtanfelügyelő lapunkkal közölte: a lehető legrövidebb időn belül folytatódnak a munkálatok.
Az egyházközség és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság ugyanakkor mintegy 2500 tiltakozó aláírást gyűjtött össze a tervezett beruházás ellen, amelyeket eljuttattak a kolozsvári és a Kolozs megyei önkormányzathoz, de a prefektus, Ecaterina Andronescu oktatási miniszter és Victor Ponta miniszterelnök is kapott egy-egy példányt.
A Kolozs megyei hatóságok tavaly júliusban állították le az építkezést a Kétágú templom mögötti – műemlékvédelmi övezetnek számító – telken, mert nem végezték el az előírt régészeti feltárásokat. A területen a tanügy tárca sportcsarnokot és irodahelyiségeket építene. A Kolozs, Bihar és Szilágy megyei területi műemlékvédelmi bizottság korábban már háromszor megtagadta az engedélyt a tanügyminisztériumtól, melyet végül az országos testület bocsátott ki.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Közigazgatási reform: ahány párt, annyi szokás
Maradjanak meg a megyék és a már létező nyolc gazdasági fejlesztési régió kapjon közigazgatási hatáskört – javasolta Victor Ponta kormányfő, akinek elképzelései megosztják az RMDSZ politikusait. Az elmúlt öt évben a pártok összesen három régióátalakítási tervezetet bocsátottak közvitára. Cseke Péter Tamás összefoglalója.
Ismét felmelegítette Románia területi-közigazgatási átszervezésének témáját a miniszterelnök. Victor Ponta a Tulcea megyei Murighiolban, a Megyei Tanácsok Szövetségének éves közgyűlésén vázolta a Szociál-Liberális Szövetség (USL) elképzeléseit az ország „újrafelosztásáról”. E szerint a jelenlegi megyék megmaradnának, de a már létező nyolc gazdasági fejlesztési régiónak közigazgatási hatáskört kell biztosítani. A régiók – akárcsak a megyék – választott régiótanáccsal és régióelnökkel rendelkeznének, a jelenlegi regionális fejlesztési ügynökségek pedig a régiótanácsok műszaki apparátusául szolgálnának. Ponta szerint ez nem járna a bürokrácia növelésével. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az ország területi-közigazgatási újrafelosztása a jövőre tervezett alkotmányjogi reform részét képezné. Hangsúlyozta: ez egyelőre csak az USL javaslata, de valamennyi pártnak kötelessége, hogy tárgyaljon erről, és a jövő év folyamán jussanak megállapodásra a régiósításról, amely Ponta szerint a „túlságosan központosított” államigazgatást hivatott decentralizálni.
Borboly Csaba: számunkra nem hátrányos
Victor Ponta a bejelentését megelőzően felvázolta régiósítási elképzeléseit a Megyei Tanácsok Szövetsége vezetőségének, amelynek alelnökként tagja Borboly Csaba is. Hargita Megye Tanácsának elnöke nem tartja butaságnak a kormányfő javaslatait. „A miniszterelnök szándékát én úgy fogalmaznám meg: Victor Ponta lebontaná a kormányt régiók szintjére” – nyilatkozta az Erdélyi Riportnak. Elmondta: ha a kormányfő elképzelései megvalósulnak, akkor a megyei önkormányzatok megőriznék a jelenlegi hatáskörüket, sőt plusz hatásköreik lennének. Borbély tájékoztatása szerint a Ponta-féle közigazgatási reform a jelenlegi fejlesztési minisztérium megszűntetését eredményezné, mert a fejlesztési pénzeket térségi alapon jobban lehet kezelni. „Számos szakterületen, például az oktatás és az egészségügy területén a döntéseket le lehetne hozni a régiók szintjére” – magyarázta. A tanácselnök szerint ez a változás az erdélyi magyar közösség hasznára válhatna. „Ez számunkra nem hátrányos. Főleg akkor, ha nem arról a nyolc régióról beszélgetnénk, amelyről most szó van” – jelentette ki. Hangsúlyozta azonban, hogy az RMDSZ továbbra is azt szeretné, ha nem nyolc, hanem tizenhárom régióra osztanák fel az országot és a székelyföldi megyék azonos régiókba kerülnének. Mint mondta, az RMDSZ politikusaira hárul majd az a feladat, hogy elképzeléseikről meggyőzzék a kormányt.
Az RMDSZ politikai alelnöke, Borbély László szerint az USL elképzelése közelebb áll ugyan a Szövetség által már évekkel ezelőtt benyújtott régióátszervezési tervezethez, ám a jelenlegi fejlesztési régiókat nem lenne szabad megtartani. A Krónika napilapnak elmondta, egyetért Pontának azzal a javaslatával, hogy a jelenlegi megyéket nem szabad bolygatni, mert az szerinte káoszhoz vezetne. Úgy vélekedett: a megyék átcsoportosítását közigazgatási hatáskörökkel felruházott régiókban úgy kell megrajzolni, hogy az jó legyen a magyarságnak. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a régiók megrajzolása még nyitott kérdés, megvitatása a parlamenti választások után várható.
Tamás Sándor, a Kovászna Megye Tanácsának elnöke egyelőre csak politikai nyilatkozatnak tartja a kormányfő javaslatait. Szerinte erről akkor lehet érdemben tárgyalni, ha az USL felvázolja a konkrét elképzeléseit az új régiókról. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ álláspontja ebben a kérdésben mindvégig egyértelmű volt: a közigazgatási reformról akkor lehet szó, ha a megyék hatásköre nem csorbul, a három székelyföldi megye és Beszterce-Naszód, Máramaros, Szatmár, Bihar, Szilágy, Kolozs megye egy régióba kerül, tehát régiók létrehozásával nem módosul az etnikai arány. „Minél több hatáskört Bukarestből át kell ruházni a települési, megyei és régiós szintre” – hangsúlyozta a Kovászna megyei közgyűlés elnöke.
Csutak István: a hatalom bebetonozását szolgálja
A regionális politikák RMDSZ-es szakértője, Csutak István szerint akárcsak a Demokrata Liberális Párt (PDL) által tavaly meglebegtetett elképzelés, az USL területi-közigazgatási átszervezési javaslata is „a kormányon lévők hatalmának bebetonozását” szolgálják. Szerinte Pontáék terve már ott hibádzik, hogy 2014-re a jelenlegi fejlesztési régiók némelyike túlnépesedik a többiekhez képest. „Elég lesz majd rápillantani a térképre, s látni lehet, hogy egyes régiók túlduzzadtak, és akkor majd megyéket kell átragasztani az egyik régióból a másikba” – mondta az Erdélyi Riportnak. A szakember emlékeztetett arra, hogy ha közigazgatási hatáskört kapnak a régiók, akkor az Európai Bizottságnak nincs beleszólása a regionális átszervezésbe, ugyanis a közigazgatási hatáskör megállapítása a tagállamokra tartozik. Az uniós rendelet szerint fejlesztési régiók létrehozása egy tagállamban akkor kötelező, ha az adott tagállamban nincs régió nagyságú közigazgatási egység, ugyanakkor az EU nem kéri azt, hogy az így létrehozott régiók közigazgatási hatáskört kapjanak. „Ám ha közigazgatási hatáskört kapnak ezek a régiók, akkor nehéz lesz megakadályozni Pontáékat abban, hogy ha megnyerik a választásokat, végrehajtsák elképzeléseiket” – magyarázta. Arra a felvetésünkre, hogy egyes RMDSZ-es politikusoknak – például Borboly Csabának – elnyerte a tetszését ez az elképzelés, Csutak úgy reagált: Hargita Megye Tanácsa elnökének „látóköre Gyergyóalfalutól Tusnádfaluig terjed”. Értésünkre adta: Borbolyt a kormányfőnek úgy sikerült „levennie a lábáról”, hogy nagyobb hatásköröket ígért a tanácselnököknek. Egy neve elhallgatását kérő partiumi RMDSZ-es politikus sem hisz Ponta verziójában, szerinte porhintés az az ígéret, hogy nem a megyéktől vonnak el kompetenciákat, hanem a központi hatáskörök egy részét vinnék le megyei szintekre. Forrásunk szerint esetleges decemberi győzelme után az USL tetszése szerint alakítja majd az ország adminisztratív felosztását, különösen akkor, ha ehhez kétharmados többséget is szerez a törvényhozásban.
Bãsescu nyolc megyét akar
Az ország területi-közigazgatási átszervezésre hangsúlyosan tavaly júniusban merült fel először, amikor Traian Bãsescu államfő arra kérte az akkor még Emil Boc vezetette kormányt, hogy rövid időn belül dolgozzon ki olyan jogszabálytervezetet, amely az ország eddigi 41 megyéjét nyolcra csökkentené. Bãsescu ezzel a javaslatával idén is előhozakodott. Szerinte az 1968-ban létrehozott megyerendszer reformját a több szempont is indokolja. Elmondta, az új „szupermegyék” létrehozása csökkentheti a bürokráciát, kevesebb megyében kevesebb intézményre lenne szükség, hiszen jelenleg 41 megyei rendőr-főkapitányság, 41 mezőgazdasági igazgatóság, 41 közegészségügyi hatóság, 41 területi adóhatóság van, ezek helyett pedig csak hét vagy nyolc maradna. Emellett – érvelt az államfő – a nagyobb megyék sokkal hatékonyabb és koherensebb területfejlesztést tennének lehetővé. Így orvosolható lenne az ország Európai Uniós források lehívásával kapcsolatos fogyatékossága.
A Boc-kormány teljesítette Bãsescu utasítását, és be is mutatta tervezetét. Eszerint Romániát nyolc megyére osztanák, ebből hét hatalmas lenne, négy-hat jelenlegi egységet tömörítene magába, a nyolcadikat pedig a főváros, Bukarest és annak környéke (a jelenlegi Ilfov megye) alkotná. A projekt – akárcsak az USL elképzelése – a jelenlegi EU-s fejlesztési régiókat veszi alapul, azokat változtatná át közigazgatási egységekké.
Ioan Oltean, a PDL főtitkára röviddel ezután azt is jelentette, hogy a kormány gyorsított eljárással, azaz a parlamenti vitát megkerülő felelősségvállalással fogadná el a törvényt.
Majdnem belebukott a kormány
A gond csupán az volt, hogy a PDL szinte egyáltalán nem konzultált akkori koalíciós partnerével, a RMDSZ-szel, amely legfontosabb vezetőin keresztül kategorikusan elutasította a javaslatot. A szövetség vezető politikusai kijelentették, elfogadhatatlan a PDL koncepciója, legfőképpen azért, mert a három székelyföldi megyét (Hargita, Kovászna és Maros) egy olyan régióba olvasztaná, amelyben a magyarság részaránya nem érné el a 30 százalékot sem. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a kormányból való kilépés lehetőségét is felvetette, ha koalíciós partnereik ragaszkodnak a nyolc megyéről szóló elképzelésükhöz. „Ezt a közigazgatási reformot az RMDSZ nem tudja felvállalni, ha a koalíciós partnereink ehhez ragaszkodnak, akkor nekünk újra kell gondolnunk a közös kormányzás jövőjét. Mi csak olyan felosztást látunk elképzelhetőnek, amelyben Kovászna, Hargita és Maros megye, valamint a Partium és a Szilágyság megyéi egységet alkotnak” – fogalmazott a szövetségi elnök.
Az RMDSZ ellenállását látva a PDL lemondott az ország területi-közigazgatási újrafelosztásának erőltetésétől.
Az RMDSZ a fejlesztési régiókhoz nyúlna
Az RMDSZ a közigazgatási határokat nem bolygatná, de a jelenlegi fejlesztési régiók határait módosítaná. Igaz, vezető politikusai nem tartották kizártnak, hogy a szövetség által javasolt régiókat utóbb közigazgatási hatáskörökkel is felruházzák.
A fejlesztési régiók új felosztására vonatkozó javaslatát 2007. október 13-án, Marosvásárhelyen mutatta be az RMDSZ. A tervezetben Székelyföld hagyományos történelmi régióként külön egységet alkot az ország többi gazdasági régiója mellett. Az új felépítést indokló hatástanulmányában a szövetség a jelenlegi hét plusz egy, jóval nagyobb fejlesztési régió helyett 16 fejlesztési régiót ajánl.
A javasolt felosztás a központi Székelyföldi régiótól kiindulva a következő sémát követi: Maros-Hargita-Kovászna, Szeben-Brassó, Kolozs-Beszterce-Naszód-Máramaros, Szatmár-Szilágy-Bihar-Arad, Fehér-Hunyad, Temes-Krassó-Szörény, Gorj-Vâlcea, Mehedinti-Olt-Dolj, Argeş-Dâmbovita-Prahova, Teleorman-Giurgiu, Ilfov-Bukarest, Ialomita-Cãlãraşi, Tulcea-Konstanca, Buzãu-Brãila-Vrancea-Galac, Bákó-Vaslui-Iaşi-Neamt, Suceava-Botoşani megyetársítást.
Az RMDSZ tervében a régióhatárokat a megyék közös kulturális, történelmi hagyományaik, valamint közös gazdasági érdekeik mentén jelölte ki, ez egyrészt jelentősen szűkítené az eddigi öt-hat megyés felosztást. A fejlesztési régiók átrajzolását tartalmazó háttértanulmány rámutat: az érvényben lévő regionális felosztás a szegényebb megyék gazdasági visszaesését és gazdagabb megyék gazdasági növekedését szolgálta.
Csutak István, a hatástanulmány egyik kidolgozója szerint a régiók felosztása éppen ellenkező hatást váltott ki, mint ami célja lett volna, a gyengébben fejlettebb megyék felzárkóztatása a gazdaságilag erős megyék mellé nem sikerült. Infrastruktúra, beruházások, pályázati hatékonyság szempontjából ezek nemhogy erősödtek volna, de gyengültek – mondta a szakértő. Rámutatott: a fejlesztési régiók méretei a franciaországi struktúrákéhoz hasonlóak – eltekintve attól, hogy a két ország területnagyságban különbözik.
A régióhatárok átrajzolásának apropóján Markó Béla akkori RMDSZ-elnök a tervezet bemutatásakor hangsúlyozta: téves szemlélet, hogy a gazdasági társulásokat nem befolyásolják a közös kulturális és etnikai érdekek – ez egy természetes folyamat, amely a történelem során is érvényesült, akár államalakítások során is – érvelt a politikus.
A szenátus hallgatólagosan elfogadta
Régióátalakítási elképzeléseit az RMDSZ törvénytervezet formájában a parlamentbe is benyújtotta. Kisebb politikai botrány keletkezett akkor, amikor a jogszabályt a szenátus hallgatólagosan elfogadta. Ez úgy történhetett meg, hogy a házszabály előírása szerint egy törvénytervezetről a benyújtásától számított 60 napon belül kell döntenie a felsőháznak, és a honatyák kifutottak a határidőből. A román politikusok hevesen ellenezték az RMDSZ tervezetét, s gondoskodtak arról, hogy a jogszabály a képviselőházban már ne is kerüljön megvitatásra. „Európában nem léteznek etnikai szempontok szerint körülhatárolt régiók, a Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig nem támogatja az RMDSZ régióátrajzolási tervezetét” – jelentette ki a tervezet hallgatólagos elfogadása után – akkor még ellenzékből – Victor Ponta PSD-elnök.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Belföldi hírek
Sürgetni a restitúciót
Figyelemfelkeltő akciókkal akarja sürgetni az egykor államosított ingatlanok visszaszolgáltatását az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Az EMNT tegnapi közleménye szerint a „restitutio in integrum” jelszavával elindított országos kampány során több erdélyi városban a még vissza nem szolgáltatott ingatlanok előtt tartanak megmozdulásokat az elkövetkező hetekben. E tüntetések a táblás felvonulástól a matricák és szórólapok terjesztéséig, valamint a „restitutio in integrum” felirat járdára festéséig és az államosítás körülményeinek nyilvános ismertetéséig terjednek.
Magyar jogvédő bizottság
Magyar jogvédő bizottságot alapított Bihar megyében az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezete, létrehozását az elmúlt időszakban megsokasodott magyarellenes cselekedetek, erőszakos megnyilvánulások indokolják – áll az EMNP közleményében. A bizottság főként az esetek dokumentálása, feltárása, jogorvoslati lehetőségek felkutatása, illetve esetenként jogi képviselet biztosítása céljából alakult meg. Feladata, hogy számon kérje a magyar közösségre és egyénekre vonatkozó törvényes jogok betartatását, így például a magyar nyelv használatát a közigazgatásban, az egészségügyben, a rendfenntartásban, az igazságszolgáltatásban, valamint a helyi és a megyei önkormányzatok alárendeltségébe tartozó, közfeladatot ellátó vállalatoknál.
Szoclib tömegrendezvény
Közel félórás késéssel kezdődött tegnap a bukaresti Nemzeti Arénában Crin Antonescu, Victor Ponta és Daniel Constantin társelnökök jelenlétében a Szociál-Liberális Szövetség (SZLSZ) tömeggyűlése a parlamenti választások jelöltjeinek bemutatására. Az eseményen jelen volt Szergej Sztanisev, az európai szocialisták elnöke is. A szervezők becslése szerint mintegy 60 000 személy volt jelen az arénában. Victor Ponta beszédében élesen bírálta Traian Băsescut, „Európa utolsó kommunistája, utolsó szekuristája” – mondta az államfőről. A miniszterelnök beszéde közben a tömegrendezvényen résztvevők kezdték elhagyni a Nemzeti Arénát.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Horthy személyiségéről 90 éve vitáznak
Nagyvárad- Szerda este az RMDSZ Bihar megyei szervezete által indított Történelem és személyiségek modul keretében Turbucz Dávid doktarandusz hallgató, kutató tartott előadást Váradon Horthy Miklósról és a Horthy-kultuszról. A megjelenteket Szabó Ödön ügyvezető elnök köszöntötte.
Bevezetőjében Turbucz Dávid doktorandusz hallgató arra emlékeztette hallgatóságát:Horthy Miklós a 20. századi magyar történelem egyik ellentmondásos alakja. Személye és tevékenysége az első világháború utolsó éve óta közéleti viták tárgyát képezi. Alapvetően, de nem kizárólagosan mindig a fennálló politikai hatalom határozta meg, ideológiai és politikai szempontokat követve, hogy mit és miért kell, vagy éppen illik gondolni róla. Ezzel magyarázható, hogy a történeti feldolgozások között egyaránt találhatók példák a volt kormányzó megbélyegzésére, leleplezésére, vagy éppen az idealizálására, felmentésére törekvő leegyszerűsítő-mitizáló megközelítésekre, így olyan egymásnak ellentmondó Horthy-képek léteznek közel 90 éve egymás mellett, mint nemzetmentő fővezér, hóhér, országépítő és országgyarapító kormányzó, felségáruló és trónfosztó, nemzetrontó és utolsó csatlós, vagy ő a mi vezérünk.
Turbucz Dávid szerint amikor 1918 őszén hazatért, Horthy jó tengerész, háborús hős, határozott és ambiciózus természetű, világlátott ember volt, de politikai tapasztalatokkal nem rendelkezett, ezért először szubjektív válaszként a radikális jobboldalt választotta, és az összeomlás hatására 1919 tavasza után a gondolkodásmódját az antiszemitizmus, az antikommunizmus, az antiliberalizmus és a nacionalizmus (irredentizmus) határozta meg, de nyitottá vált az erőszak alkalmazására is, szeptemberben pedig a nemzetközi elismerést is megszerezte magának. A történész megítélésében a fehér terrornak két oka van: reakció volt a vörös terrorra, valamint az első világháború hatására frusztrálódott a közélet. Horthy tudott ezekről, s az adott körülmények közt szükségesnek tartotta az erőszakos cselekményeket a rend védelme érdekében. „Noha konkrét írásos bizonyíték erre vonatkozólag nincs, a közvetett felelőssége vitathatatlan, hiszen nyilatkozataival legitimálta a bosszú légkörét”, vélekedett az előadó.
Országépítő kormányzó
Turbucz Dávid meglátásában a Horthy-kultusz az 1919. november 16-i budapesti bevonulás után erősödött meg, amikor a románok az Antant nyomására kivonultak a „bűnös városból”. A propaganda fő üzenete az volt, hogy csakis Horthy vezetésével képzelhető el a magyar feltámadás, a keresztény-nemzeti Magyarországnak egy szebb jövő felé való irányítása. Az ideiglenes Országgyűlés 1920. március 1-jén választotta meg őt kormányzónak. Ennek fő oka a nagyhatalmak- kiváltképpen Anglia- támogatása volt, és nem az, hogy különítményesei ott voltak a parlamentben. 1923 után Horthy közéleti szerepvállalása megváltozott, átengedte a kormányzást Bethlennek, amit a radikális jobboldal csalódásként élt meg. A propaganda úgy közvetítette, hogy a fejlődés kizárólag Horthynak, az országépítő kormányzónak köszönhető, holott a történész szerint a konszolidáció főleg Bethlennek volt betudható. Horthy érdeme viszont, hogy Bethlent jelölte ki miniszterelnöknek, mert Gömbössel másként alakult volna az ország sorsa a húszas években.
A világválság után Horthy ismét aktivizálódott és újból nyitott a radikális jobboldal felé azzal, hogy Gömböst nevezte ki kormányfőnek. A nyilasokról azonban úgy gondolkodott, hogy „felforgató, alpári társaság, akik újabb katasztrófába sodorják az országot”, ezért gyűlölte őket. A revíziós sikerekkel kapcsolatban Turbucz Dávid azon meggyőződésének adott hangot: Horthy „diplomáciai képességei nem voltak túl magasak”, nem volt képes önmérsékletre a revízió terén, és ezen sikerek áraként egyre inkább elköteleződött a Harmadik Birodalom irányába anélkül, hogy mérlegelte volna a német szövetség negatív következményeit.
Horthy antiszemitizmusa
Turbucz Dávid értekezésében Horthynak a Telekihez 1940. október 14-én írt leveléből idézett, melyben az olvasható, hogy „ami a zsidókérdést illeti, én egész életemben antiszemita voltam”. Megjegyezte: aki tehát tagadja Horthy antiszemitizmusát, az magának a kormányzónak nem hisz. Hozzátette: ez az antiszemitizmus azonban szelektív volt, Horthy jó zsidóknak tartotta az asszimilálódó, integrálódó, az ország szempontjából hasznos zsidókat és rosszaknak a baloldali, mérsékelt, szegény zsidókat, akik szerinte felelősek Trianonért, kapzsik és hataloméhesek, terjesztik a bolsevizmust. Ezért a zsidók jogkorlátozást a nemzet érdekéből fontosnak tartotta, de ugyanakkor a zsidókérdést illetően nem volt híve a fizikai megsemmisítésüknek. A történész megítélésében ugyanakkor Horthy a német megszállás előtt már tudott a holokausztról, és a megszállás után sem vonult passzivitásba és nem volt fogoly. Kizárólag a zsidóságot illetően tanúsított passzivitást, nem kívánt beavatkozni a fejleményekbe, például a 437 ezer zsidó deportálásába. A szakember kijelentette: több forrás is azt támasztja alá, hogy Horthy komolyan vette Hitlernek és von Ribbentropnak a zsidók kiirtására vonatkozó kijelentéseit, és ebben nem kívánt szerepet vállalni, de éppen azzal, hogy nem akart aktív lenni, az ez irányú közvetett felelőssége egyértelmű, és a neve összeköthető a holokauszttal.
Felelősségrevonás
Turbucz Dávid röviden a második világháború utáni történéseket is összefoglalta. Arra hívta fel a figyelmet: visszaemlékezéseiben Horthy a saját felelősségét negligálta, úgy gondolta, hogy ő mindig jót tett a hazája érdekében. A történész meglátásában ez azzal magyarázható, hogy elhitte a róla szóló dícshimnuszokat. A szakember ugyanakkor azon véleményének is hangot adott: a kormányzót Moszkva befolyására nem ítélték el Nürnbergben vagy végezték ki, ugyanis Sztálin nem akart mártírt faragni belőle.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Tőkés: ne legyenek az egyházak az RMDSZ választási kampányának eszközei!
Vissza kell utasítani, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) választási kampányában eszközként használja fel a történelmi egyházakat – hangsúlyozta Tőkés László európai parlamenti képviselő.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke az MTI-hez vasárnap eljuttatott nyilatkozatában úgy vélte, az egyházkerületben politikai „behódolási" folyamat megy végbe.
Tőkés László példaképpen megemlíti, hogy Seres Dénes szilágysági RMDSZ-elnök gyűlésezni hívta a Zilahi Református Egyházmegye esperesi hivatalába a lelkészi kar tagjait, „bitorolva" az esperes jogkörét. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke felidézi, hogy az év elején Biró Rozália az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke látogatta végig a nagyváradi református gyülekezetek presbiteri gyűléseit, „tolakodó választási kampányolásával igyekezvén leplezni korrupciós ügyleteit". A júniusi helyhatósági választások előtt pedig Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke és csapata az érmelléki egyházmegye lelkészértekezletén tartott „Anyaszentegyházunkra nézve megalázó" kampánytalálkozót – tette hozzá az EMNT elnöke.
Tőkés László szerint „a szintén református egyházi színekben színre lépő Ambrus Ferenc parlamenti képviselő-jelöltsége" is a Királyhágómelléki Református Egyházkerület „behódolását" bizonyítja. "Választások közeledtén világosan kell látnunk, hogy a magyarság nem azonos az RMDSZ-szel. A nemzet messze többet jelent, mint egy politikai párt. Se érdekből, se félelemből, se tunya megszokásból ne váljunk szekértolóivá azoknak, akik nemzeti érdekeink és önrendelkezésünk helyett – önző módon – saját érdekeiket tartják előbbre valónak. A történelmi Érmellék, Erdély és Partium múltja és jövője, krisztusi hitünk és nemzeti öntudatunk helytállásra és kiállásra köteleznek bennünket" – zárja nyilatkozatát Tőkés László.
MTI
Erdély.ma

Varga Andrea: azt kérdezték, voltál-e már megerőszakolva?
A luxemburgi Európai Bíróságon készül perelni a bukaresti rendőrséget Varga Andrea, mert szerinte a bántalmazási ügyében nyomozni hivatott szervek nem tartották be sem az Európai Unió által is szabályozott eljárásjogot, sem a sértett fél jogait. Úgy véli: a hatóságoknak nem áll érdekében a tettes felderítése.
A Bukarestben élő, magyar állampolgárságú történész október 17-én tett feljelentést a fővárosi rendőrségen amiatt, hogy egy ismeretlen férfi aznap, az esti órákban ököllel arcul ütötte. Varga Andrea a törvényszéki orvostani látlelet szerint nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A maszol.ro-nak elmondta: valóságos kálvárián kellett keresztülmennie, amíg rendőrségen sikerült iktatnia panaszát.
Dan Voinea segítségét kérte
„Kálváriám azzal kezdődött, hogy a rendőrök ide-oda küldözgettek, és azon vitatkoztak, hogy területileg melyik rendőrkapitányság illetékes az ügyemben" – magyarázta lapunknak. Mint mondta, a rendőröktől kérte, hogy keressék elő az incidens helyszínének közelében elhelyezett térfigyelő kamerák felvételeit. „Nagy nehezen előkeresték a felvételeket, de a rendőrségen csak fotókat mutattak nekem belőle, mert azt állították: nincs olyan számítógép a kapitányságon, amellyel le lehet játszani a videót" – mondta Varga.
A történész elvárta, hogy a sérült arcáról a rendőrségen fényképfelvétel készüljön, amit a panaszához csatolnak. „Ezt írja elő az eljárásjog, eleinte mégsem akartak lefotózni. Dan Voinea volt katonai főügyész közbenjárására volt szükség ahhoz, hogy kötelességüket teljesítsék" – tájékoztatott Varga, aki azt is furcsállja: bár a rendőrségnek adott személyleírása szerint bántalmazója 25-30 év közötti, „kaukázusi" férfi volt, a nyomozóhatóságok az orra elé tolták több száz büntetett előéletű roma fényképét, hogy azok alapján próbálja azonosítani a tettest.
Politikusok és a SRI ellen hadakozik?
Varga Andrea jelenleg az elkobzott ingatlanaiért küzdő nagyváradi premontrei rend jogi képviselője a román állam elleni restitúciós perekben, amelyek három félixfürdői ingatlan visszaadásáért folynak. A történész szerint a vita tárgyát képező egyik ingatlant a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) használja, a többi pedig Florin Serac, Bihar megye volt szociáldemokrata prefektusa üzleti érdekeltségébe tartozik.
„Nagyváradi üzleti körök a titkosszolgálatokkal összefonódva próbálnak engem megfélemlíteni" – jelentette ki Varga, aki a múlt heti bántalmazását összekapcsolja a 2011-ben történt zaklatásával.
„Háromszemélyes felmérés"
Mint mesélte, a múlt év májusában közvélemény-kutatás címén becsengetett a fővárosi lakásán két férfi. „Azt kérdezték: voltam-e már megerőszakolva?" – idézte fel az esetet Varga. A történész akkor is feljelentést tett a rendőrségen, ahonnan azt a magyarázatot kapta, hogy egy "háromszemélyes felmérésnek" volt az egyik alanya, és a vizsgálatot lezárták.
Varga Andrea felidézte azt is, hogy Romániában tartózkodása óta több ízben is médiakampány indult ellene. Hat éve még csak névtelen fenyegető leveleket kapott. Később azt írta róla a sajtó, hogy Terényi János akkori magyar nagykövet szeretője. Aztán azt is megtudhatta a román médiából, hogy a magyar titkosszolgálat embere, budapesti kém.
„Azt mondtam magamban: írjanak, amit akarnak a fiúk. De amikor egy nőtől azt kérdezik, volt-e már megerőszakolva, elgondolkozik azon, hogy összecsomagoljon, és elmenjen ebből az országból" – jelentette ki Varga Andrea, hozzátéve, a történtek ellenére sem áll szándékában távozni Romániából.
Maszol.ro