Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Bihar megye/vármegye
2405 tétel
2010. június 25.
Érsemjéni segítség Szakolynak
Bihar megye – A Szabolcs–Szatmár–Bereg megyei (Magyarország) Szakoly településen viharos erejű szél tombolt június 14–én, több millió forintnyi kárt okozva. Az érsemjéniek segítségükre siettek.
A viharos erejű szél nem csak 
Szakoly házainak tetőszerkezeteit bontotta meg vagy tette teljesen tönkre, de sok helyen fákat csavart ki és borított az elektromos vezetékekre. Számos esetben azonban magukat villanyoszlopokat törte ketté vagy borította ki, teljesen megszüntetve ezzel a településáramellátását. A több napig elhúzódó áramszünet következtében a település ivóvíz nélkül maradt, ugyanakkor a helyi pékség sem tudott üzemelni, így a lakosság kenyérrel való ellátása is problémát okozott. Mivel a falu vezetősége jó kapcsolatokat ápol Érsemjénnel, romániai barátaikhoz is segítségért fordultak.
Támogatás Érsemjénből
A szakolyi önkormányzat képviselői a vihar után, telefonon kértek támogatást a katasztrófa sújtotta településüknek. A segítség még aznap megérkezett, Érsemjén polgármestere, Balazsi József személyesen kísérte el a két gépkocsival küldött gyorssegélyt, amely jelentős mennyiségű ásványvízből és hetven darab friss kenyérből állott. A helybeliek mind az élelmiszert, mind az ivóvizet nagy örömmel fogadták. A fényképeket nézve meggyőződhetünk, a támogatásra valóban szükség volt.
Csorba Sándor
erdon-ro
2010. július 6.
Gyengék az érettségi eredmények
Az utóbbi évtized legrosszabb eredményeivel zárult az idei érettségi vizsga, a megmérettetésre jelentkező diákok alig 67,4 százaléka kapott átmenőjegyet az oktatási tárca összesítése szerint. 2009-ben ez az arány 79,95 százalékos volt. A Mediafax hírügynökségnek nyilatkozó Daniel Funeriu tanügyminiszter szerint idén „igazi vizsgák zajlottak”. „A szóbeli vizsga korrekt volt, az írásbeliken nem lehetett másolni, miután a minisztérium szankciókat foganatosított a csalással kísérletezők ellen” – mondta a tárcavezető.
A diákok az új vizsgarendszerre panaszkodnak: mint ismert, a szóbeli jegyek már nem számítanak bele az átlagba, pedig a korábbi években sokszor ezek az osztályzatok emelték az érettségi átlagát. Az augusztus 23. és szeptember 3. között esedékes pótérettségire július 5–9. között lehet beiratkozni.
Mélyponton a háromszéki oktatás
Kovászna megyében két iskolában a fellebbezések előtti eredmények alapján egyetlen diáknak sem sikerült az érettségije. Háromszéken az elmúlt öt esztendő leggyengébb eredményét érték el a diákok, az előzetes adatok szerint az átjutási átlag 72,12 százalék, tehát az érettségizők több mint egynegyede megbukott. Az eredmény több mint 10 százalékkal gyengébb, mint a tavaly, amikor 84,24 százalékos volt a sikeresen vizsgázók aránya. A sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar és a Gámán János Szakközépiskola 96, illetve 66 végzőse közül egyetlen diáknak sem sikerült az érettségije. A Kós Károly és a Constantin Brâncuşi Szakközépiskolában az érettségiző diákok kevesebb mint egyharmada vizsgázott sikeresen. Keresztély Irma főtanfelügyelő a háromszéki oktatás mélypontjaként értékelte az eredményt, és elmondta, a tanfelügyelőségen munkacsoportot hoznak létre, amely megvizsgálja és elemzi a gyenge szereplés okait. Ugyanakkor intézkedéseket javasolnak, amelyeket szeptembertől léptetnek életbe, hogy a 2011-es érettségin jobbak legyenek az eredmények, hiszen az oktatási miniszter már bejelentette, hogy az érettségi módszertana a jövő évben nem változik. Az első elemzések szerint a gyenge teljesítmény egyik magyarázata, hogy idén érettségiztek első ízben azok a fiatalok, akik progresszív szakképzésben vettek részt, két év inasiskola után kiegészítő 11. osztályt, majd 12. és 13. osztályt végeztek, amelyhez technikusi minősítés is jár. Ezekben az osztályokban a szakmai képzésre fektették a hangsúlyt, és ez az oktatási forma az érettségi szempontjából nem bizonyult hatékonynak, fogalmazta meg a főtanfelügyelő. Az elméleti gimnáziumok idén is a várt szinten teljesítettek, a legjobb eredményt a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnázium érte el, ahol 99,24 százalékos az átjutási arány. Kovászna megyében 552-en buktak meg az érettségin, 516 diák óvta meg az eredményt. A többségük a román nyelv és irodalom, valamint a matematikadolgozatára kapott jegyet fellebbezte meg, tudtuk meg Farkas Csaba főtanfelügyelő-helyettestől.
Nehéz volt a román vizsga
Hargita megyében is szomorú adatokkal ért véget az érettségi. A vizsgára összesen 3601-en iratkoztak be, 2888 magyar, illetve 713 román diák. Átmenőjegyet a magyar tanulók 69,40 százaléka, míg a román anyanyelvű diákok 82,86 százaléka kapott. A legrosszabb eredményt a székelyudvarhelyi Bányai János Műszaki Szakközépiskolában regisztrálták, itt a diákoknak csak 12,9 százaléka ment át a vizsgákon. A Hargita megyei tanfelügyelőség adatai szerint idén összesen 1231 fellebbezés érkezett, legtöbb a román nyelv és irodalomra, valamint a matematikára vonatkozóan. A főtanfelügyelő, Ferencz S. Alpár elmondása szerint Hargita megyében mindig is gyengébb volt a román nyelv és irodalom vizsgán szerzett jegy, hiszen amíg a magyar diákok anyanyelvként tanulják a román irodalmat, addig ez nehézséget fog jelenteni számukra. „A matematikadolgozatokra beérkezett fellebbezések bennünket is megleptek, egyelőre nem tudjuk, hogy az új rendszernek tudható-e be a sok rossz eredmény – fogalmazott Ferencz. Ha kivennénk a tavalyi érettségi átlagból a szóbeli jegyeket, hasonló arányú lenne az átment diákok száma, mint idén.” Véleménye szerint sok gyereket befolyásolhatott az új rendszer, hiszen a középiskolai évek alatt eminens tanulókból is akadt olyan, aki nem kapott átmenőjegyet a vizsgán, azonban a főtanfelügyelő úgy véli, sokrétű ez a probléma, és nem feltétlenül az új vizsgarendszerben kell a hibát keresni.
Rekordszámú fellebbező
Több mint 1500 diák nyújtott be fellebbezést Maros megyében a végleges eredmények közlését követően, a legtöbb diák itt is a román nyelv és irodalom írásbeli vizsgán elért teljesítmény újraértékelését kérte – derült ki a megyei tanfelügyelőség közleményéből. Dumitru Matei főtanfelügyelő elmondta, az érettségizők 74,3 százaléka ért el átmenőjegyet, ami a szakember szerint jó eredménynek számít. „Meglepő, hogy közel 600 diák a román írásbeli miatt panaszkodik, hiszen a tételek nem voltak nehezek. A diákok úgy érzik, kisebb osztályzatot kaptak, mind amit megérdemeltek volna” – kommentálta a főtanfelügyelő. Az idei érettségi eredményei elmaradnak a korábbi évek színvonalától Szatmár megyében is. 2010-ben a diákok gyengébben teljesítettek: a vizsgán megjelent 3371 tanulóból 1023-an nem kapták meg az átmenőosztályzatot, ami azt jelenti, hogy az összes vizsgázó csupán 69,62 százaléka van túl sikeres vizsgán. Ez jóval alacsonyabb, mint a korábbi évek átlagai: tavaly 73,25 százalék volt a sikeresen vizsgázók aránya, 2008-ban 76,5 százalék, azonban mindezek elmaradnak a 2006-os bravúrtól, amikor a vizsgázók majdnem kilencven százaléka teljesítette sikeresen a megmérettetést. Kónya László Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes szerint az idei gyenge eredmény részben az új érettségi rendszernek tudható be. A szóbeli jegyek már nem számítanak bele az átlagba, ezért várható volt, hogy csökken a diákok teljesítménye, hisz a korábbi években ezek az osztályzatok kerekítették felfelé a diákok átlagát – magyarázta Kónya. Másrészt sok érettségizőnek nem jött ki a hatos átlaga, hiába írta meg több tantárgyból is az átmenőjegyet – tette hozzá a főtanfelügyelő-helyettes.
Rekordszámú fellebbezési kérvényt nyújtottak be a vizsgabizottságokhoz Kolozs megyében is, közölte tegnap a megyei tanfelügyelőség. Horia Corheş, az intézmény szóvivője úgy tudja, a fellebbezések nyomán több mint kétezer vizsgadolgozatot fognak újra átnézni szerdáig. Idén 6735 Kolozs megyei érettségiző vizsgázott, a résztvevők 63 százaléka érte el a 6-os átlagjegyet – az arány egyébként itt is kisebb, mint az elmúlt években. Idén tizennyolc diák érte el a maximális osztályzatot, s a leggyakoribb jegy a 9-es volt – derül ki továbbá a tanfelügyelőség összegzéséből.
Beszterce-Naszód megyében a diákok alig 58 százaléka érettségizett sikeresen – ez a legrosszabb arány, amit az elmúlt években mértek a megyében, közölte Mihaela Hiticaş, a tanfelügyelőség ügyvivője. Itt 3050 diákból 1800 tanuló ért el hatos fölötti átlagot, s a sikeresen érettségizők közül is legtöbben (576 vizsgázó) 7-es alatti általánost ért el.
Szilágy megyében már jobb hírekkel szolgálnak, itt a 2600 végzős 79 százaléka érte el átmenő általánost, és több mint 500 diák fellebbezett. A Bihar megyei tanfelügyelőség adatai szerint 6665 diák jelent meg a vizsgabizottságok előtt, itt 85 százalékos a sikeresen érettségizők aránya. Dorel Luca főtanfelügyelő jónak ítélte az eredményeket, viszont hozzátette, több mint ezer diák jelezte már hivatalosan, hogy a vizsgán elért osztályzat újraértékelését kéri. A főtanfelügyelő úgy véli, a legtöbb diák osztályzatán javított volna, ha a szóbeli vizsgákon szerzett eredményeket is figyelembe vették volna az általános jegy kiszámításakor.
Jobban érettségiztek a magyar diákok
Mintegy tíz százalékkal jobban teljesítettek a magyar anyanyelvű diákok az idei érettségin az országos átlagnál – derült ki az oktatásügyi államtitkárság tegnap öszszesített és rendelkezésünkre bocsátott adataiból. Borsos László, az Oktatási, Kutatási, Ifjúsági és Sportminisztérium tanácsosa a Krónikának elmondta: az ország tizenöt megyéjében tanuló 8420 magyar vizsgázó diák közül 6708 vette sikerrel az akadályt. Ez 83,84 százalékos átmenési arányt jelent, amely jóval nagyobb eredmény a 67 százalékos országos átlagnál. Borsos Lászlótól ugyanakkor megtudtuk, a csaknem nyolc és fél ezer vizsgázó magyar diák közül csak öt diákot zártak ki az érettségiről másolás miatt, százan nem jelentek meg a vizsgán, 1902 balszerencsés gimnazista pedig nem érte el a sikeres érettségihez szükséges 6-os átlagot. A tanácsos szerint megyékként is lényeges eltérés mutatkozik az átmenők arányában, van ahol jobban teljesítettek a diákok, van ahol kevésbé, a végleges adatokat a fellebbezések elbírálását követően hozza nyilvánosságra az oktatási tárca.
Bíró Blanka, Forró Gyöngyvér, Gozner Gertrud, Gyergyai Csaba, Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)
2010. július 7.
Korrupciót sejtenek a nagyváradi Ady-központ megépítése mögött
Tőkés László kivizsgálást és jóvátételt kért egy 2002-es pályázat ügyében, amelyet az akkori Fidesz- kormánynál nyert meg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK).
Ez a pénz azonban a magyarországi kormányváltás után a Romániai Magyar Demokrata Szövetséghez (RMDSZ) közelálló nagyváradi Mecénás Alapítványhoz jutott, amely – Tőkés szerint – nem a KREK eredeti céljai szerint használta azt fel.
Az érmindszenti Ady-zarándokhely hét éve megrekedt ügyét Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke és L. Simon László, a Magyar Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke tette szóvá. A Partiumi Írótábor zárónapján Tőkés László kivizsgálást és jóvátételt kért ebben az ügyben.
A KREK (melynek Tőkés László volt a püspöke) – a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a gazdasági minisztérium közötti megállapodás értelmében – 2002 májusában 320 millió forintot nyert el az Egyházi Kulturális Alapból arra a célra, hogy Ady Endre szülőfalujában, Érmindszenten irodalmi zarándokhelyet és termálfürdős szállót építsen.
Az alapkövet 2002 novemberében le is tették a Szatmár megyei faluban, az ügy azonban innentől kezdve holtpontra került. Decemberben már a Mecénás Alapítvány (a tehetséges diákok, fiatalok támogatására, a szociálisan rászorulók segítésére, a magyar kulturális örökség ápolására Bihar megyében létrehozott alapítvány) a Római Katolikus Püspökséggel közösen írt alá egy szerződést, amely nem érmindszenti, hanem nagyváradi projektről szólt, és amelyet Ady-központnak neveztek el.
Tőkés többször kérte az ügy tisztázását az illetékes magyarországi minisztériumoktól – korábban elsősorban Kiss Elemér kancelláriaminisztertől –, még Tempfli József katolikus püspökhöz is levelet intézett, hogy támogatását kérje, de írt Németh Zsolt országgyűlési képviselőnek, Mádl Ferenc köztársasági elnöknek. Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnökkel, az alapítvány elnökével személyesen is találkozott. Tőkés 2003 januárjában és februárjában Matolcsy György volt magyar gazdasági miniszter, Medgyessy Péter akkori miniszterelnök és Rockenbauer Zoltán magyar országgyűlési képviselő segítségét kérte.
Szabó Vilmos magyarországi államtitkár 2003 júliusában levélben közölte Tőkéssel, hogy a döntést nem bírálja felül, az ügyet pedig a magyar kormány a maga részéről lezártnak tekinti – idézi fel a történet főbb állomásait Tőkés László egy összefoglaló kronológiában. A Mecénás Alapítvány Ady-központja azóta föl is épült a nagyváradi városi strand közvetlen szomszédságában, mellette pedig a pályázatban szintén szereplő termálszállót kezdték el építeni, ez a munkálat azonban már jó ideje abbamaradt. A központban a megyei RMDSZ szervez rendezvényeket, a legutóbbi választmányi ülésre is ott került sor. Tőkésnek meggyőződése, hogy az épületek semmiképp nem kerülhettek 320 millió forintba.
A hétvégi sajtótájékoztatón L. Simon László jelezte: az általa vezetett intézmény olyan albizottságot alakított, amely az elmúlt két kormányzati ciklus alatt történt korrupciógyanús ügyeket vizsgálja ki, és ezek között tárgyalják az Ady-központ ügyét is. Ez az albizottság megfelelő hátteret teremt az olyan visszásságok kivizsgálásának, amelyek közé a 320 millió forint sorsa is tartozik – mondta az elnök.
Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke és a Mecénás Alapítvány ügyvezető igazgatója azt nyilatkozta, hogy az alapítványnak semmiféle takargatnivalója nincs, sőt, bármilyen vizsgálatnak örül. A befejezetlen termálhotel ügyét viszont nem kívánta kommentálni. Népújság (Marosvásárhely)
2010. július 9.
Ki megy, ki marad? – Megfelezi az államtitkárok és alprefektusok számát a Boc-kormány
Takarékossági megfontolásokból a kormány úgy határozott, hogy csökkenti valamennyi minisztériumban az államtitkárok és a kormányt a megyékben képviselő alprefektusok számát. Emil Boc miniszterelnök bejelentette, tárcánként csak két-két államtitkár maradhat, csak a belügy, a külügy és a pénzügy kivétel, ahol háromra maximálják az államtitkárok számát.
Takarékossági megfontolásokból a kormány úgy határozott, hogy csökkenti valamennyi minisztériumban az államtitkárok és a kormányt a megyékben képviselő alprefektusok számát. Emil Boc miniszterelnök bejelentette, hogy a jelenlegi ötven államtitkár közül csak harminckettő maradhat meg. A minisztériumok többsége ezentúl legfeljebb csak két államtitkárt foglalkoztathat, kivétel a belügy-, a külügy- és a pénzügyminisztérium, ahol három államtitkár maradhat.
A kormány döntése értelmében a jövő héttől az alprefektusok száma is megfeleződik, miután valamennyi megyében a jelenlegi két alprefektus helyett csak egy marad hivatalában. A központi államapparátust érintő takarékossági intézkedéseket azt követően hozta meg a kormány, hogy 25 százalékkal csökkentette a közalkalmazotti béreket.
Arányos veszteség
Azt még nem tudni, milyen mértékben érinti az államtitkárok és alprefektusok számának csökkentése az RMDSZ-es tisztségviselőket. Olosz Gergely képviselőházi frakcióvezető kérdésünkre elmondta: a jövő heti kormányülésen születik döntés arról, kiktől kell majd megválni, ezt megelőzően azonban a Demokrata– Liberális Párt (PD-L) és az RMDSZ vezető politikusait tömörítő koalíciós tanács egyeztet személyi kérdésekben.
„Bárhogyan is lesz, legfeljebb koalíciós súlyunk arányában veszíthetünk el tisztségviselőket. Így mondjuk minden öt PD-L államtitkárral együtt egy RMDSZ-es is távozhat. Ám nem szeretnék a kormányzati partnereinkkel történő egyeztetések előtt jóslatokba bocsátkozni” – mondta a politikus, aki a koalíciós tanácsnak is tagja.
Olosz tájékoztatása szerint az államtitkárok esetében a miniszterek, az alprefektusok esetében a belügyminiszter terjeszti elő az elbocsátandó személyek listáját. Ezekről a nevekről egyeztetnek előbb a koalícióban, majd döntenek a kormányülésen.
Jelenleg az RMDSZ-nek hat államtitkára van: Borbély Károly (gazdasági minisztérium), Haschi András (mezőgazdaság), Király András (oktatás), Moldován József (távközlés), Niculescu Tóni (külügy), Tánczos Barna (fejlesztés). Emellett Markó Attila államtitkári rangban vezeti az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalát.
Az RMDSZ által javasolt alprefektusok száma szintén hat: Ambrus Károly (Brassó megye), Böndi Gyöngyike (Máramaros), Horváth Levente (Arad), Kálmán Zoltán (Argeş), Pataki Csaba (Szatmár) és Sarkady Zsolt (Bihar).
Leépítésekre készülnek a minisztériumokban is
Három minisztérium is közzétette már, hogy milyen leépítéseket tervez. A Cseke Attila által vezetett egészségügyi tárca 1621 tisztséget szüntet meg, ezeknek több mint fele jelenleg betöltetlen. A leépítések nyomán 7,7 millió lejt takarítanak meg az államkasszának. Jelenleg az egészségügyi minisztériumhoz tartozó intézményekben 9 920 tisztséget tartanak számon.
Sokkal nagyobb „árat” fizet az oktatásügyi minisztérium, ugyanis Daniel Funeriu tárcavezető szerint a szeptembertől megszüntetendő tizenötezer tisztség közül jelenleg tízezer betöltött állás, tehát az azokat elfoglaló munkatársakat elbocsátják. Hozzátette: a kinevezett tanárok nincsenek veszélyben, ők továbbra is a rendszerben maradnak.
A munkaügyi minisztérium esetében máris döntött a kormány: 2529 állást szüntettek meg, ami a tárca alárendeltségébe tartozó személyi állomány 19 százalékát és a fizetési keret 25 százalékát teszi ki. Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. július 13.
Egy államtitkárt veszít az RMDSZ
Egy államtitkári és várhatóan három alprefektusi tisztséget veszít az RMDSZ a központi közigazgatás már korábban beharangozott karcsúsítása miatt – tudta meg lapunk a koalíciós felek tegnapi egyeztetése után. Az ÚMSZ értesülései szerint a kisebbik kormánypártnak a fejlesztési minisztériumnál kapott államtitkári posztról kell lemondania.
Az RMDSZ-nek járó tisztséget jelenleg Tánczos Barna tölti be, aki azonban nem marad megbízatás nélkül: Haschi András államtitkár helyét veszi át a mezőgazdasági minisztériumban. Értesüléseinket Tánczos Barna is megerősítette.
„Valóban szó van arról, hogy a mezőgazdasági tárcához kerüljek vidékfejlesztési államtitkárnak. A koalíciós partner nagyon erőltette azt, hogy a fejlesztési minisztériumnál meglévő tisztséget vegye el az RMDSZ-től” – mondta az államtitkár. Haschi András szintén tud a koalíció terveiről. „Csak annyit mondhatok, hogy a tárgyalások még folynak, nem született végleges döntés” – jelentette ki lapunknak a mezőgazdasági államtitkár.
Az RMDSZ két olyan alprefektusi tisztségről mond le, amelyet nem is töltött be soha: a Beszterce, illetve a Teleorman megyei posztról. A harmadik elvesztett tisztség vagy a Bihar, vagy a Szatmár megyei alprefektusi szék lesz, erről még nem született döntés. Az RMDSZ-nek hat államtitkára van: Borbély Károly (gazdasági minisztérium), Haschi András (mezőgazdaság), Király András (oktatás), Moldován József (távközlés), Niculescu Tóni (külügy), Tánczos Barna (fejlesztés). Emellett Markó Attila államtitkári rangban vezeti az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalát.
Az RMDSZ által javasolt alprefektusok száma szintén hat: Ambrus Károly (Brassó megye), Böndi Gyöngyike (Máramaros), Horváth Levente (Arad), Kálmán Zoltán (Argeş), Pataki Csaba (Szatmár) és Sarkady Zsolt (Bihar). Mint ismert, Emil Boc miniszterelnök a múlt héten jelentette be, hogy takarékossági megfontolásokból megfelezi az alprefektusok, illetve 59-ről 32-re csökkenti az államtitkárok számát.
Cseke Péter Tamás. Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. július 14.
Tisztségeket veszíthet az RMDSZ
Az RMDSZ két alprefektusi mandátumról kénytelen lemondani, Teleorman és Argeş megyében a központi közigazgatás apparátusának karcsúsítása miatt – tudtuk meg Kelemen Hunor művelődési minisztertől.
Emellett kérdéses a Beszterce-Naszód megyei is: ez cáfolni látszik azokat a híreket, miszerint a szövetség várhatóan valamelyik partiumi megyében, Biharban vagy Szatmárban veszíti el a harmadik alprefektusi mandátumot.
Ezt az információt lapunk érdeklődésére Pataki Csaba Szatmár megyei alprefektus sem tudta megerősíteni. Mint ismeretes, Ambrus Károly Brassó, Böndi Gyöngyike Máramaros, Horváth Levente Arad, Kálmán Zoltán Argeş, Pataki Csaba Szatmár és Sarkady Zsolt Bihar megyében kapott alprefektusi kinevezést az RMDSZ színeiben. Az Új Magyar Szó korábbi információi szerint az RMDSZ várhatóan egy államtitkári és három alprefektusi tisztséget veszít el. A koalíciós partner Demokrata-Liberális Párt (PDL) döntése révén a szövetség lemond a fejlesztési minisztériumban betöltött államtitkári mandátumról. A tisztséget egyébként januártól Tánczos Barna töltötte be, aki az átszervezés révén várhatóan Haschi András mezőgazdasági államtitkár helyét veheti át – közölte a napilap.
Mint ismeretes, a költségcsökkentő intézkedések keretében a kormány múlt heti ülésén jelentős lefaragásokról döntött a közszférában. A határozat szerint minisztériumonként kettőre csökkentik az államtitkárok számát, ez alól csak a belügy-, a külügy- és a pénzügyminisztérium kivétel, ahol három államtitkár marad. Így az államtitkárok száma a jelenlegi 57-ről 32-re csökken. Az RMDSZ hat államtitkári tisztséget kapott az év elején: Borbély Károly a gazdasági minisztériumban, Haschi András a mezőgazdasági, Király András az oktatásügyi, Moldován József a távközlési, Niculescu Tóni a külügy-, Tánczos Barna pedig a fejlesztési miniszériumban kapott kinevezést, míg Markó Attila államtitkári státusban vezeti az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalát. Emellett arról is döntés született, hogy az eddigi kettő helyett minden megyében egy alprefektus marad. Emil Boc kormányfő leszögezte: az alprefektusok számát ötven százalékkal csökkentik, anélkül azonban, hogy a tisztségükből felmentett tisztségviselőket kormányellenőrré neveznék ki. Krónika (Kolozsvár)
2010. július 14.
Pataki marad az alprefektus
Szatmár megye – A szerdai kormányülésen dőlt el, hogy Szatmár megye két alprefektusa, Pataki Csaba és Samuel Ţânţaş közül – hosszas egyeztető tárgyalásokat követően – ez utóbbi állása szűnik meg.
Az országos szinten történő egyeztető tárgyalások eredményeként sikerült kieszközölni, hogy megyénkben Pataki Csaba maradjon az alprefektus, melynek fejében a Bihar megyei Sarkady Zsolt Csabának kellett távoznia funkciójából. Pataki Csaba elmondta, hogy a megoldandó problémák és a feladatok száma növekedni fog, mivel mostantól egy személy végzi el mindazt, amit eddig ketten csináltak. Emil Boc a tegnapi kormányülés végén bejelentette az alprefektusi tisztségek számának 43-ra csökkentését az eddigi 85-ről. A kormányfő azt is elmondta, hogy évente egy alprefektus fenntartása 77 000 eurójába kerül az államnak. Ugyancsak szerdán döntöttek 35 államtitkár és két államtitkár-helyettes menesztéséről is. A módosításokat követően Haschi András Péter, a mezőgazdasági minisztérium államtitkárát menesztették, helyét Tánczos Barna, a Regionális Fejlesztési Minisztérium eddigi államtitkára veszi át. erdon.ro
2010. július 14.
Tánczos veheti át a mezőgazdasági tárca
Lapértesülések szerint távozni kényszerül Tánczos Barna a fejlesztési minisztérium államtitkári tisztségéből, miután a leépítések következtében az RMDSZ elveszítette a posztot. Tánczos várhatóan a Mezőgazdasági Minisztérium államtitkári posztját veszi át Haschi Andrástól.
Az RMDSZ két olyan alprefektusi tisztségről mond le, amelyet nem is töltött be soha, nevezetesen a Beszterce, illetve a Teleorman megyei posztról. A harmadik megszűnő tisztség vagy a Bihar vagy a Szatmár megyei alprefektusi szék lesz, erről még nem született döntés. (úmsz/mti) Transindex.ro
2010. július 16.
Rövidlátó gazdaságpolitika helyett egyszerűbb adórendszert – Sajtóreggeli Kiss Sándorral
Másodszorra hívta meg egy villásreggelire a helyi sajtó képviselőit Kiss Sándor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke, megyei tanácsi alelnök. A tegnapi kötetlen beszélgetésen, amelyen Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök és megyei tanácsos is részt vett, önkormányzati, gazdasági és politikai kérdések is terítékre kerültek.
Menesztik a magyar alprefektust
Eldőlt, hogy Bihar megyében az RMDSZ-nek kell lemondania a helyettes kormánybiztosi tisztségről – jelentette be Kiss. Nem hallgatta el, hogy nehezményezi a szövetség országos vezetőségének ezen döntését, ugyanis a pozíció elvesztése meggyengíti a megyei szervezetet. „Az országos elnöknek kell megmagyaráznia, hogy miért döntöttek így” – tette hozzá. Kiss amiatt is elégedetlen, mert szerinte Markóék nem használják ki eléggé a kormányzati szerep kínálta lehetőségeket. Mint mondta, egyszerűbb lenne félreállni a hatalomból, de úgy véli: többet nyomnak a latban a jelen helyzetből az önkormányzatoknak juttatható támogatások, mint a szövetség erodálódása. „Sosem lesz többségi alakulat az RMDSZ, a kormányban csak »pótkerék« lehet, de még így is nagyobb hasznára válik a közösségnek, mint ellenzékben.”
Fináncok, könyvelők, közjegyzők
A szövetség politikusai által is nyíltan bírált kormányzati költségcsökkentő intézkedésekről Kissnek sincs jó véleménye. Az nem kérdés, hogy le kell faragni a kiadásokból, az sem, hogy a nem termelő ágazatból kell elvonni, ám a közalkalmazottak bércsökkentését rossz megoldásnak tartja, mert ez visszafogja a fogyasztást. Szerinte egyszerűsíteni kell az adórendszert, mert a mostaniban a vállalkozók nem igazodnak el a vállalkozók, ezért könyvelőket kell foglalkoztatniuk, és sok, sőt egyre több adóellenőrre van szükség a feketegazdaság és a csalások visszaszorítása érdekében. Kiss amerikai mintára bevezettetné, hogy a cégek könyvelésében csak bevételi és kiadási rubrika legyen, a kettő különbsége a profit, ami adóköteles. Ehhez nem kell könyvelő, és a számlázás a vállalkozó érdeke, míg most a számla nélkül olcsóbban hozzáférhető termékek és szolgáltatások miatt kevés az állam bevétele, az adóellenőrök pedig jól élnek. A rendszer egyszerűsítésével jól járna az államkassza – fejtette ki.
Másik kiváltságos „kasztnak” a közjegyzőkét nevezte Kiss, aki szerint nekik garanciát kellene vállalniuk az általuk ellenjegyzett jogi aktusok törvényességéért. Ez ma nincs így, de törvény kötelezi az állampolgárokat, jogi személyeket, hogy például adás-vételnél megfizessék a közjegyzői közreműködést.
Átadnák a színházat Váradnak
A megyei önkormányzatnak 330 alkalmazottjától kell megválnia a költségcsökkentés miatt – mondta a tanácsi alelnök. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy megszűnhetnek a kulturális intézmények, például a filharmónia vagy a színház. Hogy ezt elkerüljék, megoldás lehet az utóbbi átadása a megyeszékhely önkormányzatának, ennél ugyanis nincs létszámfölösleg. Erről politikai döntést kell hoznia a két helyhatóságnak, vagyis meg kell szerezniük hozzá a liberális partner beleegyezését.
Kiss Sándor most sem rejtette véka alá a megyei tanácselnököt illető bírálatát. Mint mondta, vele alelnökként nem konzultál, neki nincs beleszólása szinte semmibe, a tanács igyekszik ellensúlyozni az egyszemélyes irányítást. „A tanácselnök tehetetlensége miatt egy év alatt 350 millió euró értékű beruházástól esett el a megye” – jelentette ki Kiss. Szerinte rossz a rendszer, mert nincs mód a közvetlenül választott tisztségviselő elmozdítására, még ha az illető alkalmatlannak bizonyul is.
Kérdésünkre az alelnök elmondta véleményét az Ady Endre Kulturális Központra úgymond eltérített budapesti kormánytámogatás ügyében Tőkés László EMNT-elnök, európai parlamenti alelnök által szorgalmazott vizsgálatról. Kiss szerint rég lefutott ez az ügy: lehet, hogy annak idején a Fidesz Tőkésnek ígérte az erre fordított pénzt, és lehet, hogy meg is kapta volna, ha nem lett volna kormányváltás, de nem ez történt. A két pályázat közül a Mecénás Alapítványé nyerte el az összeget, amivel akkor el is számoltak. Annyit építettek, amennyire tellett. „Én bihari vagyok, arra törekszem, hogy a beruházások, Biharba, Váradra kerüljenek” – tette hozzá arra utalva, hogy a Tőkés-féle Ady-zarándokhelyet a Szilágy megyei Érmindszentre tervezték.
Máté Zsófia. Krónika (Kolozsvár)
2010. július 31.
Az első magyar kadét az egyetlen is
18 magyar fiatal felvételizett sikertelenül a rendőrakadémián
Tizenkilenc jelentkezőből egyetlen lány nyert felvételt a bukaresti Alexandru Ioan Cuza Rendőr-akadémia magyaroknak fenntartott helyeire. Idén tavasszal összesen harmincnégy – rendészeti, csendőri, tűzoltói, határrendészeti és levéltárosi – helyet hirdettek meg magyar anyanyelvű jelentkezők számára. Magyar jelentkezők immár csak a 2011–2012-es tanévre felvételizhetnek magyaroknak fenntartott helyekre a rendőr-akadémián, pótfelvételi ugyanis nincs ezekre a helyekre, mivel minden évben túljelentkezés van. A beiskolázási tervben szereplő négyszáz helyből különítették el ugyanis a magyar, valamint a roma jelentkezők helyeit, amelyeket a felvételiátlag szerinti rangsorban következő román jelentkezők foglalnak el – magyarázta lapunknak Mihai Bădescu, az akadémia rektorhelyettese. A felvételit megelőző, a megyei rendőrparancsnokságok által lebonyolított előválogatásra országos szinten összesen 60 magyar fiatal jelentkezett. Közülük a felvételi vizsgáig 19-en jutottak el. A rendőri képzésre felvételiző magyar fiatalok többsége Maros (5 jelentkező), Hargita (4 jelentkező) és Kovászna (4 jelentkező) megyéből kerültek ki, Szatmár megyéből 2-en, Fehér, Bihar, Szilágy és Beszterce-Naszód megyéből pedig egy-egy személy jelentkezett. A román nyelv, idegen nyelv, valamint történelem tárgyakból álló írásbelin a magyar jelentkezők többsége, szám szerint 18-an kiestek. Román nyelvből négyen, történelemből ugyancsak négyen, míg idegen nyelvből ketten érték el a kötelező 5-ös osztályzatot. Az idei felvételin 7,60 volt az utolsó bejutási átlag a nem magyaroknak fenntartott helyekre, az egyetlen sikeresen felvételiző magyar lány pedig 6,50-nel jutott be – derült ki az akadémia honlapján közzétett adatokból. A roma közösségeknek fenntartott 10 általános rendészeti hely betelt, erre a szakra 38 roma fiatal jelentkezett. Nem volt jelentkező a magyaroknak fenntartott csendőri helyekre, a határrendészeti képzésre fenntartott négy helyre pedig egy jelentkező volt, de neki sem sikerült felvételt nyernie. Ezzel szemben két roma fiatal a csendőri, egy pedig a határrendészeti képzésre jutott be a bukaresti rendőr-akadémián. Alig több mint öt héttel a jelentkezési határidő előtt derült ki, hogy lesznek magyaroknak fenntartott helyek a rendőr-akadémián. Egyetemválasztás kérdésében pedig ez túlságosan rövid idő – mondta lapunk kérdésére válaszolva Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető alelnöke. A szövetség átfogó tájékoztatási kampányt folytatott idén tavasszal, amikor világossá vált, hogy lesznek magyarok számára is fenntartott helyek a rendőr-akadémián. Az alelnök szerint jövőben sokkal korábban el lehet kezdeni a pályaválasztás előtt álló fiatalok tájékoztatását, amit szeretnének kiterjeszteni a középiskolák tizenegyedik osztályaira is. A magyar jelentkezők által elért eredmények kapcsán az alelnök emlékeztetett arra, hogy a román rendőr-akadémia elit egyetemnek számít, amelyre sokan jelentkeznek, a megadott könyvészet alapján pedig határozottan nehéz felvételi volt. Arra a kérdésre, hogy a jövő tanévben lesznek-e magyaroknak fenntartott helyek, Kovács Péter elmondta: „Nem egy alkalmi egyezségről van szó. A rendőrség is tudatában van annak, hogy ennek a kezdeményezésnek csak később érik be a gyümölcse. A roma közösségeknek fenntartott helyek esetében is ez volt a helyzet a kezdetekkor, az ugyanis néhány éve már működik. A rendőrségnek is érdeke, hogy jól képzett magyar anyanyelvű rendőrök teljesítsenek szolgálatot a többségében magyarok lakta településeken” – tette hozzá Kovács Péter.
Orbán Ferenc
Hargita Népe (Csíkszereda)
2010. augusztus 9.
Elmosta a víz Udvarhelyt
Udvarhelyszéket öntötte el a hétvégén a legutóbbi Székelyföldi áradás: megduzzadtak és megáradtak a patakok, Udvarhelyen a csatornarendszer sem bírta a terhelést, veszélybe kerültek a Petőfi Sándor utcai ingatlanok, a Tomcsa Sándor utcai tömbházak, és rövid ideig állt a közlekedés az érintett negyed előtti körforgalomban is.
Víz alá került Telekfalva, Patakfalva, Árvátfalva és a Homoródszentmárton községhez tartozó települések: a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű víz autókat és erőgépeket sodort magával, megrongálta a közutakat, és súlyos anyagi károkat okozott több lakóházban és gazdasági épületben is.
Udvarhelyen a Varga-patak keserítette meg a városlakók életét: a városközpontban több alagsori épületet, pincét is elöntött a víz, s bár sikerült megakadályozni, hogy a házakba is behatoljon az áradás, az itt élők jelentős erőfeszítésébe került a kármegelőzés és a kármentés.
A hétvégi természeti csapás körülbelül egy óra alatt söpört végig a térségen: közeledtét már a múlt hét végén jelezte az Országos Meteorológiai Intézet. Hargita, Kovászna, Kolozs, Arad, Temes és Bihar megyékben valóságos trópusi időjárás alakult ki: heves esőzésekkel, jégesővel, viharos erejű széllökésekkel és hirtelen beköszönő rendkívüli meleggel.
A következő napokban a hétvégihez hasonló szélsőséges légköri viszonyokra kell számítani, tizenkilenc megyében sárga vészjelzés van érvényben. A lezúduló csapadék várhatóan meghaladja az évszaknak megfelelő átlagot, helyenként négyzetméterenként 50-60 liternyi eső okozhat gondot. Szakértők szerint Erdélyben Brassó, Kovászna, Hargita, Beszterce-Naszód és Máramaros megyében tombolhat a makacsul kitartó augusztusi vihar.
A napokban túrázni készülő kirándulók számára a szakértők azt javasolják: különösen figyeljenek oda a villámlásveszélyre. Az szív- és érrendszeri megbetegedésekben szenvedők figyelmét arra hívják fel az illetékesek, hogy az esőzések nem járnak lehűléssel, a várható csúcshőmérséklet 35 Celsius-fok körül alakul majd: kiemelten fontos a kánikulában érvényes biztonsági szabályok betartása. Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. augusztus 12.
Csángó gyerekek nyaralnak Biharban
Bihar megye – Tizenöt Bákó megyei gyerek nyaral ezen a héten a sólyomkővári táborban. Az árvízsúlytotta területről érkezettek Biró Rozália nagyváradi alpolgármester, illetve a megyeszékhelyi önkormányzat RMDSZ-es tanácsosainak meghívására érkeztek megyénkbe.
Csángó viseletbe öltözött gyerekek, és egy ugyancsak népviseletben lévő asszony ült csütörtök délelőtt Nagyvárad Polgármesteri Hivatalában, a díszterem asztala körül. Ők voltak azok – tizenöten, két kísérővel (nem mindenki volt népviseletben) – akik a héten a sólyomkővári táborban nyaralnak. Házigazdaként Biró Rozália alpolgármester köszöntötte a vendégeket, illetve azokat a támogatókat, akik lehetővé tették számukra az üdülést. Az elöljáró románul és magyarul mondta el, miként is jött létre ez a nyaraltatás, mi a program, illetve tolmácsolta Ilie Bolojan polgármester üdvözletét is, aki egyéb közbejött elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen. A vendégek nevében Alexandrina Sandrescu tanárnő köszönte meg a lehetőséget, majd a gyerekek alkalmi műsorral fejezték ki hálájukat: népdalokat énekeltek. Túlnyomó többségüket magyarul, erős tájszólással, és mint később kiderült, nem volt véletlen, hogy nehezen formálódtak ének közben a magyar szavak. A kis produkció után ajándékozás következett, a gyerekek édességekből, könyvekből összeállított csomagokat vehettek át.
Önkéntesek foglalkoznak velük
Az ünnepség végeztével, míg a gyerekek, illetve a kíséretükben lévő Benkea Irén szülő átöltöztek, Biró Rozáliától megtudtuk: a kapcsolat nem szakad meg a nyaralás végeztével, a várad-velencei RMDSZ-szervezet az egyik gyerek “örökbefogadását” tervezi, ami azt jelenti, hogy továbbra is kapcsolatban maradnak vele, támogatják, ünnepekkor vendégül látják. Az alpolgármester asszony azt is hozzátette, hogy a nyaraltatás ötletének megszületése után felvették a kapcsolatot Benke Pál Bákó megyei RMDSZ-elnökkel, hogy az ottaniak döntsék el, kik is legyenek, akik nyaralni jönnek. Így esett a választás Somoska (Somusca), Klézse (Cleja) és Szeucsest (Saucesti) községekre. A táborozókkal naponta önkéntesek foglalkoznak, a nagyváradi, de Szentjánoson tanár Biró Erzsébet ellenben végig mellettük van. Tőle tudtuk meg, hogy a sólyomkővári táborban Jakabfy Emma, Bitte Rozália, Rozsnyai Mónika tanítónők fordultak/-nak meg, akik kézművesfoglalkozásokat tartanak, Fehér Emese a mézeskalácskészítés fortélyaira tanította őket, de a táborba várják Buzogány Csoma István evangélikus és Farkas Antal református lelkészeket is.
“Csángóul” beszélnek
Naponta vannak játékok, sokat kirándulnak, esténként tábortűzet gyújtanak, és a gyerekek nagyon szeretik a társasjátékokat. A hat fiú és 9 lány 10 és 14 év közötti, magyar nyelvet csak az iskolán kívüli, fakultatív oktatás keretében tanulnak. A nagyobbak még ebben sem vettek részt, ez meg is látszik beszédükön. Értenek magyarul, és beszélnek is, de érdekes módon egy idő után “elvesztik a fonalat”, vagyis átváltanak románra, mert úgy jobban boldogulnak. Például Benkea Irén, aki mint szülő van jelen kísérőként, fiát Ludovik-nak szólítja, de magyarul beszél, pontosabban “csángóul”, ami a magyar és a román szavak keverését jelenti. A gyerekek szegény családokban élnek, mondta el Biró Erzsébet a tőlük hallottak alapján, tapasztalata pedig, hogy nagyon jólneveltek, szófogadóak.
Vasárnap utaznak haza
A városházáról a Szent László téren és a Nagyvásártéren (December 1 park) át vezett a kirándulók gyalogos útja a Várig. Közben Biró Erzsébet volt az idegenvezető, meg-megállva a fontosabb épületeknél. Minek kell külföldre utazni, amikor az országban is ilyen csodálatos helyek vannak? – kérdezte közben Alexandrina Sandrescu tanárnő. A Várban Jakabfy László mérnök várta a csapatot, aki a főkapunál mindjárt el is mondta a műemlék történetét, majd kalauzolta őket a falak és bástyák között. Betértek a Matyi Műhely Bábszínházba is, ahol Meleg Attilától tudták meg, amit Erdély egyetlen magyar magánbábszínházáról tudni érdemes. A Várból a Bazilikába, a főutcára vezetett a csoport útja, ebédre a Vízügyi Igazgatóság székhelyére voltak hivatalosak, délután pedig Félixfürdőre utaztak. A Bákó megyei gyerekek Bihar megyei nyaralása vasárnapig tart, amikor hazaindulnak Sólyomkővárról, közben megállnak Marosvásárhelyen, meglátogatni a helyi állatkertet. erdon.ro
2010. augusztus 13.
Minden óvás elutasítva
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület választási bizottsága tegnap titkos szavazásal elutasította az egyházmegyék jelölőgyűlésein tisztségekre jelölt személyek ellen benyújtott óvásokat.
Az egyházkerületi választóbizottság tizenhárom tagja tegnap döntött az óvások ügyében. Szatmáry Gergely Elemér a bizottság tagja elmondta hogy Bihar megyéből (a bihari és az érmelléki egyházmegyéből) összesen hét személy ellen nyújtottk be óvásokat. A Mikló Ferenc esperes ellen benyújtott óvást 11-2 arányban, míg a Berke Sándor tenkei lelkész ellen benyújtott óvást 12-1 arányban szavazta le a testület. Ellenük az volt a kifogás, hogy együttműködtek a kommunista titkosszolgálatokkal, a bizottság álláspontja szerint azonban mivel az egyházkerület erre jogosult hatósága, az átvilágító bizottság nem vizsgálta még az ügyüket, ezért a választási bizottság az óvást megalapozatlannak ítélte meg.
Kondor Endre, Fazekas Ferenc, Visky István és Mike Pál (Magyarkéc – érmelléki egyházmegye) ellen amiatt nyújtottak be óvást, mert a beadvány megfogalmazói szerint szektának tekintett CE-Szövetség aktív tagjai. Szatmári Gergely Elemér elmondta, hogy a választási szabályzat csak ajánlásként fogalmazza meg azt, hogy szektáknak minősített szervezetek tagjait ne jelöljék, tehát a CE- tagság nem kizáró jellegű, így ezt az óvást is elutasították (12-1 arányban). Szilágyi Péter ellen azért nyújtottak be óvást, mert korábban lemondott választott tisztségeiről. A választási bizottság ezt az óvást 13-0 arányban utasítta el, mert a testület szerint a szabályzat csak azokat zárja ki a jelöltek közül, aki prespbiteri tisztségükről mondanak, márpedig Szilágyi Péter erről a tisztségéről nem mondott le.
Pap István. erdon.ro
2010. augusztus 25.
Számos tanintézetet zárnak be a gyerekhiány miatt Erdély-szerte
Bár az új tanügyi törvénytervezetben szereplő fejkvótarendszer még nem lépett érvénybe, a gyerekhiány miatt már a 2010–2011-es tanévtől számos iskolát kell megszüntetni, és osztályokat kell összevonni. Ez a magyar tannyelvű oktatásra vonatkozóan is elkerülhetetlen, bár a megyei tanfelügyelőségek magyar szakemberei saját bevallásuk szerint mindent megtesznek annak érdekében, hogy minél kevesebb tanintézetre kerüljön lakat. Keresztély Irma szerint minden esetben a helyi önkormányzat dönt a tanintézetek további működtetéséről vagy esetleges felszámolásáról. Ha a polgármesteri hivatal vállalja ezek fenntartását, a tanfelügyelőség nem kezdeményezi a felszámolásukat.
Kovászna megyében két elemi iskolát és egy óvodát kénytelenek bezárni a gyerekhiány miatt. Bár az alapelv szerint minden településen kellene működnie elemi iskolának és óvodának, ha nincs elég gyerek, ez nem tartható – mondta Keresztély Irma főtanfelügyelő. Így szeptembertől már nem nyitja meg kapuit a lisznyói elemi iskola, az uzonfűzesi óvoda és a csernátoni faluvégi kis iskola.
Keresztély Irma emlékeztetett: a háromszéki tanügyi rendszer átszervezése 2007-ben kezdődött, amikor hat egységet számoltak fel, a következő évben másik hármat zártak be. A megmaradt gyerekeket iskolabusszal szállították a községközpontba vagy a legközelebbi település iskolájába-óvodájába. Azóta sikerült egy kiegyensúlyozott iskolahálózatot kialakítani, de a gyereklétszám csökkenése miatt idén elkerülhetetlenné vált újabb iskolák felszámolása, magyarázta a főtanfelügyelő, aki szerint a fejkvótarendszer bevezetésével további iskolák, óvodák bezárására lehet számítani.
Beiskolázási kampány zajlik
Keresztély Irma szerint minden esetben a helyi önkormányzat dönt a tanintézetek további működtetéséről vagy esetleges felszámolásáról. Ha a polgármesteri hivatal vállalja ezek fenntartását, a tanfelügyelőség nem kezdeményezi a felszámolásukat, mondta. Kovászna megyében a napokban az iskolaigazgatók és osztályfőnökök otthonukban keresik fel azokat a fiatalokat, akik a nyolcadik osztály befejezése után nem akarják folytatni tanulmányaikat. A pedagógusok megpróbálják meggyőzni a szülőket és a gyereket, hogy végezze el a kötelező tíz osztályt. A megyében 92 diáknak kell pótvizsgáznia, és 111 nyolcadik osztályt végzett tanulót nem zártak le, ők vélhetően nem akarják folytatni tanulmányaikat. Ha ezek a gyerekek nem iratkoznak be kilencedikbe, négy osztályt nem tudnak megalakítani. A megyében a beiskolázási tervben 70 kilencedik osztály szerepel, de nem sikerült valamennyit betölteni. Tizenötben húszfősnél kisebb a létszám. Baróton, a Baróti Szabó Dávid-iskolában két kilencedik osztályt terveztek, ám ezekbe mindössze két-két diák iratkozott be.
Hargita megyében kilenc vidéki iskolát kell megszüntetni az új tanévtől, a gyerekek a községközpontokba ingáznak majd. Ferencz Salamon Alpár főtanfelügyelő szerint alaposan megvizsgálták mindenik tanintézet helyzetét, mielőtt a bezárásukról döntöttek volna. Zömében eldugott településekről van szó, ahol kevés a gyerek, és mostohák a körülmények a tanintézetekben, tette hozzá. Mint mondta, Székelymagyaroson, Bágyon és Lókodon óvodákat zárnak be, míg Csehétfalván, Medeséren, Hágótőn, Récefalván, Keményfalván és Bükkhavaspatakán az iskolákra került lakat. A főtanfelügyelő szerint az ezekben dolgozó pedagógusok más tanintézetekben folytatják majd pályafutásukat. Mint mondta, ahol a szülőket kellőképpen informálták a folyamatról, ott elfogadták a helyzetet, máshol azonban ellenezték a tanintézetek bezárását.
Hiányoznak az iskolabuszok
Az iskola-összevonások Maros megyében is elkerülhetetlenek. Dumitru Matei főtanfelügyelő szerint ősztől 25 tanintézetet zárnak be gyerekhiány miatt. Főleg a kis települések iskoláira és óvodáira kerül lakat, ahol már az előző években is összevont osztályok működtek minimális létszámmal. Ami a magyar tagozatot illeti, Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes lapunknak elmondta, egyetlen kis faluban sem bolygatják az elemi oktatást, az általános iskolákban viszont kénytelenek néhány osztályt felszámolni. Bár még nem született végleges döntés, egyre inkább úgy tűnik, hogy szeptember 15-étől többek között a bözödi, gerendkeresztúri és kerelői gyerekeknek kell ingázniuk. Helyzetüket azonban tovább bonyolítja az iskolabuszok hiánya.
„A minisztériumból ígéretet kaptunk kisbuszokra, azonban nem tudni, hogy ezek megérkeznek három héten belül, vagy sem” – nyilatkozta Illés. Hozzátette, bár szeptember 15. rohamosan közeleg, az új tanévet illetően még nagyon sok a kérdőjel. Maros megyében a 2010/11-es tanévben 239 önálló jogi személyiséggel rendelkező iskola működik majd, a többi 636 valamelyik központi intézmény része.
Magyar és román iskolaközpontok alakulnak
Szatmárnémetiben tizenkét magyar osztályt érint a tanintézetek összevonása – nyilatkozta lapunknak Kónya László főtanfelügyelő-helyettes. A megyeközpontban a Batizi úton található 13-as számú általános iskolát, illetve a Dariu Pop-iskola diákjait érinti az intézkedés. Az előbbiből nyolc, míg az utóbbiból három magyar tannyelvű osztályt kénytelenek átköltöztetni egy másik tanintézetbe. Ezek többsége minimális, tízgyermekes létszámmal működött, ezért is volt szükség az iskolák összevonásra, fejtette ki Kónya. Az összevonás eredményeképpen legfeljebb 500 méterrel kell majd nagyobb távot megtenniük a tanulóknak – tette hozzá. Megyei szinten 40 magyar kisdiáknak szűnt meg eddigi iskolája. Ők iskolabusszal négy-öt kilométert fognak utazni naponta, hogy iskolába járhassanak, magyarázta Kónya.
A gyakorlat szerint vidéken külön román és magyar nyelvű iskolaközpontokat alakítanak ki. Szamoskrassón például magyar nyelven folyik az oktatás, ide a helyieken kívül három környező településről érkeznek diákok, míg a szomszédos Nagykolcsra a román nyelven tanuló gyerekek járnak – magyarázta Kónya. Ugyanez a helyzet Szatmárpálfalva és a szomszédos Ombod esetében is, az előbbiben román, míg az utóbbiban magyar tannyelvű iskola működik, mondta Kónya, hozzátéve, hogy ezekben az osztályokban többnyire szimultán oktatás folyik majd.
Megússzák a tavalyi iskolabezárásokkal
Máramaros megyében idén nem szűnnek meg magyar osztályok. Váradi Izabella magyar szakos tanfelügyelő szerint azonban, ha életbe lép a minimum 15 fős osztályok működtetését előíró rendelet, a megyében komoly gondok lesznek a magyar osztályokkal, hiszen ezekben alig tanul több tíz diáknál. Felsőbányán idén tíz diákkal indul első osztály, Szinérváralján pedig nyolc tanuló kezdheti el a negyedik osztályt. Mindkét esetben minisztériumi engedély szükséges az osztályok elindításához, amit valószínűleg meg is kapnak. Tavaly egyébként 7 százalékkal csökkent a magyar osztályok száma Máramaros megyében, közölte sajnálattal a tanfelügyelő. Idén viszont örömre ad okot, hogy Égerháton például, ahol már évek óta egy négy diákból álló összevont osztályt tartanak fenn, ötfős lesz a létszám, nyilatkozta a magyar szakos tanfelügyelő.
Bihar megyében egyelőre még zajlik az összesítés, és csak péntekre derül ki, hogy hány román és magyar osztályt érint az iskola-öszszevonás, tudtuk meg Elena Bacter tanfelügyelőségi szóvivőtől. Kedvezőtlen demográfiai folyamat. Szilágy megyében 37 tanintézetben nem lesz oktatás az új tanévtől, szintén az egyre csökkenő gyereklétszám miatt. 13 óvodát, 19 elemi és öt általános iskolát zárnak be, közölte Ioan Abrudan főtanfelügyelő, aki szerint a lépésnek semmi köze a pedagógusok elbocsátásához, ez a demográfiai folyamat eredménye.
Az említett tanintézetekben ugyanis nincs meg a működtetéshez szükséges minimális létszám, óvodákban négy, iskolai osztályok esetében tíz gyerek. Ugyanakkor 15 tanintézetnek megszűnik a jogi személyisége, más iskolák vezetősége alá kerülnek. Az iskolafelszámolás a magyar nyelvű oktatást is érinti. Márkus László, a magyar tagozatért felelős tanfelügyelő lapunknak elmondta, három érintett elemi iskolában vannak magyar osztályok is, illetve három általános iskolát szerveznek át az új tanévtől. A felszámolandó boroszlói iskola diákjai Panitba fognak ingázni, illetve két tanintézet elveszíti önállóságát, az erkedi Kusalyhoz, a szilágyzoványi Ipphez fog tartozni.
Egyre nehezebb magyar osztályokat indítani Hunyad megyében is. Mint Máté Márta főtanfelügyelő-helyettes a Krónikának elmondta, a megyében nem szűnnek meg magyar iskolák – hiszen vidéken már nincs is magyar tagozat –, azonban osztályokat kénytelenek összevonni. A dévai Téglás Gábor Iskolacsoportban például eddig két-két magyar osztály működött, hiszen a városi gyerekek mellett a Böjte Csaba ferences atya által felkarolt árva gyerekek is itt tanulnak. Azonban az alacsony létszám miatt a második osztályt kénytelenek összevonni, és örülnek, hogy nagy munka árán a 3., illetve 4. osztályokat sikerült megmenteni, mondta a tanfelügyelő-helyettes. Örvendetes azonban, hogy kilencedik osztályban mind a turizmus, mind a matematika-informatika szakon van elegendő diák. Lupényban és Vajdahunyadon azonban csak egy-egy ötödik osztály indul magyar tagozaton, tette hozzá Máté Márta. Krónika (Kolozsvár)
2010. szeptember 6.
Divatszakma lesz az irodalom?
Beszélgetés Láng Gusztáv irodalomtörténész professzorral. (Szatmár volt a “nevelő-földem” Láng Gusztáv 1936-ban született Budapesten. Édesapja foglalkozása miatt gyakran és váratlanul változtatott a család lakóhelyet; ennek 1943-ban lett vége, amikor “hazaköltöztek” Szatmárra. Láng Gusztáv édesapja ugyanis a Szatmár megyei Erdődön született, nagyszülei ott élték le csaknem egész életüket, és Láng is minden iskolai szünidőt Erdődön töltött. “Szatmár volt tehát a “nevelő-földem”. Az ottani magyar nyelv, az iskolák, melyeket érettségiig kijártam, mai napig sokat jelentenek életemben” – vallja. 1959-től tanított a kolozsvári egyetem Magyar Irodalom Tanszékén 25 évig. A 80-as évek elején kiderült, hogy kettős – magyar és román – állampolgársága a két állam között létrejött szerződés értelmében nem tartható fenn tovább; valamelyikről le kell mondania. “A magyar állampolgárságról lemondani érzelmi okokból képtelen voltam, ezért távozni kényszerültem Romániából” – emlékezik Láng, aki a szombathelyi főiskolán lett tanár, majd 16 évig tanszékvezető. Jelenleg nyugdíjas.
Irodalomkritikákat és szaktanulmányokat egyetemi hallgató korától ír; ezek száma 500 és 600 között van. Kántor Lajossal megírták a romániai magyar irodalom 1944 utáni történetét; írt egy monográfiát Dsida Jenő költészetéről, és több irodalom-tankönyvet a romániai magyar iskolák számára. Az erdélyi magyar folyóiratokkal – elsősorban a Székelyfölddel és a Korunkkal – mindmáig “szerzői” kapcsolatban áll; Szatmárnémeti irodalmi rendezvényein minden évben szerepel. Két évig vendégtanár is volt a kolozsvári egyetemen; ez idő alatt Nagyváradon is többször megfordult előadóként.)
Látszólag összefügg, hogy a Bihar megyében meghirdetett 14 végleges magyartanári állásért mindössze 6-an “versengtek” – az őszre beígért PKE-magyarszakra viszont máris nagy a túljelentkezés. De ez csak a “fecsegő felszín”, hisz Kolozsváron sokan végeznek/végeztek. A “hallgató mélyben” valamiféle divatjelenség érlelődne, sikk volna az irodalommal foglalkozni, netán jól hangzik, feldobja az önéletrajzot?
Annak csak örülhetnénk, ha divatszakma lenne. Akkor bízhatnánk az irodalom varázsában, mely esetleg rabul ejti a vele csak divatból foglalkozót, és a felületes vonzalmat tartós elkötelezettséggé változtatja. A bölcsész pálya azonban – magyarországi adatok bizonyítják – inkább csak a reáltárgyakban gyenge fiatalokat vonzza. Vagy vonzalomról nem is beszélhetünk; a diplomaszerzés kényszere tereli a “könnyebb” (könnyebbnek érzett) szakma felé őket. Aki ezen változtatni kíván, annak tudomásul kell vennie, hogy a mai társadalomban az egyik alapvető jog az érvényesülés joga. Tanári pályára olyan típusú emberek mennek, akik a kockázatmentes életstílus hívei, de éppen biztonság-vágyuk megkövetelné, hogy a tanári munka tisztes megélhetést biztosítson számukra. És természetesen illő társadalmi megbecsülést. Vagyis egyfajta érvényesülést. Az a felfogás, mely a tanártól áldozatkészséget, lemondást követelt, már a múlté; általában elmondható, hogy a kisebbség identitás-őrzése nem épülhet az egyén szempontjából értelmetlen – érvényesülés-gátló – áldozatokra. Ehhez megfelelő kisebbségi iskola- és oktatáspolitikára van szükség; remélhetőleg lesz olyan magyar politikai szervezet, mely ezt megtervezi és képviseli.
Sok évtizedes egyetemi tanári tevékenysége, de nem utolsósorban irodalomtörténészi, kritikusi tapasztalata értelmében válhat-e irodalmárrá három, illetve öt esztendő alatt az, aki mondjuk nem szeret olvasni, vagy képtelen önálló véleményt megfogalmazni egy-egy irodalmi művel kapcsolatban? Magyarán: működik-e még a valaha olyan sokat emlegetett veleszületett hajlam (tehetség, érzék stb.) vagy ma már ezek sutba dobható avult kacatok?
Tehetség és elhívatottság nélkül egyetlen szakma sem művelhető; a tanári sem. A magyar szakos tanár egyik nélkülözhetetlen tulajdonsága az olvasás-szenvedély. Általános tapasztalat az olvasáskedv csökkenése a középiskolások körében; ezen csakis a tanárnak az órákon kisugárzó személyes példája segíthet valamelyest. Az önálló véleményalkotás szintén a “példaadás” körébe tartozik. Babits Mihály annak idején abban határozta meg az irodalomóra célját és hasznát, hogy megtanít beszélni és gondolkozni. Az irodalmi mű értelmezésének egyik lényeges ismérve éppen a személyesség; a befogadó saját élmény- és értékvilága szerint “érti meg” a művet, és miközben véleményt formál róla, önmagát is mélyebben érti meg. Az irodalomtanításnak e felfogás szerint szakítania kell a csak “tananyagszerű” ismeret-átadással, és a vélemény-alkotás szabadságára kell nevelnie. Természetesen úgy, hogy ezek a személyes vélemények – ha úgy tetszik, ízlés-ítéletek – minél szélesebb körű és szilárdabb intellektuális alapokra épüljenek. De ebben is a tanár példaszerepe lehet meghatározó.
Joggal beszélünk olyan sokat a globalizációról, hisz a hétköznapok majdnem mindenik vonatkozásában szembeköszön. De az irodalomban, melynek eszköze a nem globális nyelv, van-e hatása?
Nyugodtan felelhetek igennel, mert mivel elvben az irodalomra minden hat, ami az őt alkotó és befogadó közösségre hatást gyakorol, a tévedés kockázata kizárt. Ez a hatás azonban nyilván közvetett. Ilyennek látom a posztmodern szemlélet uralkodóvá válását, melynek egyik fontos összetevője az ahistorizmus, másik a dolgok hierarchikus rendjének tagadása. Mellőzve az idegen szavakat, a posztmodern életérzés tagadja (vagy megtagadja) létünk történetiségét, a történelmi múlt jelentőségét önazonosságunk alakításában. A hierarchia hiánya ugyanúgy tagadáshoz, az értékek tagadásához vezet, hiszen azok csak érték-rendben létezhetnek, és minden ilyen rend rangsorolást is jelent. Gondoljon arra, hogy jelenkorunk egyik vezető irodalomtudósa – akit egyébként igen nagyra becsülök – a (poszt)modernség legnagyobb erényének azt tekinti, hogy kifejezésre juttatja “az euro-személyiség válságát”. Az önmagával azonosságra, az autentikus létre törekvő személyiség létállapota, “ontológiai státusa” ezek szerint a válság, vagyis az, hogy önmagával nem azonos, hanem meghasonlott. Természetesen a személyiség önmegvalósítása sohasem volt akadálytalan, e tekintetben tehát mindig “válságban” volt. A kérdés az, hogy törekszik-e az ember – éspedig értékek mentése és azok szellemében – e válság leküzdésére, az autentikus létre. Ennek egyik lényeges vetülete a közösséghez való viszony. A globalizáció és szellemi kísérőjelenségei maguk is újra meg újra válságba kerülnek, és a maguk másságára törekvő, annak történelmi örökségét megőrző kulturális identitások éppen válság-leküzdő értékeket kínálnak.
Szűkítsük tovább a kört: a nyelv ugyanaz, összmagyar irodalomról mégis inkább csak mi, a mai Magyarország határain kívül élők beszélünk. Hogyan látja ezt a több mint negyedszázada Erdélyből Magyarországra távozott irodalomtörténész?
Beszélnek erről a magyar határon belül élők is. Mondhatnók erre fitymálóan Hamlettel, hogy “szavak, szavak, szavak”, vagy Petőfivel, hogy “megint beszélnek, csak beszélnek”, az igazán fontos kérdés azonban nem az, hogy beszélünk-e róla, mármint az egységről, hanem hogy valóban létezik-e. A nyelvi egység természetesen létezik, a közép- és kelet-európai diktatúrák bukása után pedig kialakulóban van az intézményes egység is; kisebbségi írók a magyar írószövetség tagjai lehetnek, műveiket magyarországi folyóiratok és könyvkiadók is megjelentetik, kapcsolatuk az “összmagyar” közönséggel zavartalan. Az egység azonban nem jelent egyformaságot. A kisebbségek irodalmának – és általában a kisebbségek kultúrájának – az ad létjogot, hogy valami többletet visznek az “összmagyar” műveltségbe. Ez a többlet éppen másságukból következik; az összmagyar irodalom a sokféleség egysége. Itt nem valami elvont, esetleg váratlanul kipattanó esztétikai értékre kell gondolnunk. A kisebbségi irodalmak létrehozója az identitás-őrzés volt, de – mint a globalizációval kapcsolatban említettem – ez nem csupán a kisebbség “válságmegoldó” ügye. Éppen e tekintetben szolgálhat minden határon túli irodalom érvényes mintákkal (és természetesen értékmintákkal) a magyarországi irodalom számára.
Végezetül engedjen meg egy személyes, de nem személyeskedő kérdést: több mint negyedszázadot említettem az előbb, felnőttként viszont az ember egészen másként érzékeli az idő múlását. Mire volt “elég” ez a 26 esztendő? Vagyis a kérdésem lényege: ha “otthont” álmodik, most, 2010-ben hol van ez az otthon?
Az emlékeimben. Márai Sándor írja valahol – talán a San Genaro vérében –, hogy az emigráns sohasem térhet haza, mert az otthon, melyet elhagyott, már nem létezik. Vagy pontosabban: egyre kevésbé létezik. Az én két otthonos városom, Szatmár és Kolozsvár, nem is hasonlít egykori, “otthon”-kori önmagára. Nem szólva arról, hogy az otthon emberi kapcsolatokat is jelent, és e városokban alig van már ismerősöm, s akik még vannak, egyre fogynak. Múltunk által vagyunk azok, akik vagyunk, és addig vagyunk, illetve addig értjük meg önmagunkat, amíg ezt a múltat emlékezetünkben megőrizzük.
Molnár Judit. Krónika (Kolozsvár)
2010. szeptember 10.
Tanévkezdés sok magyar gyerekkel
Bihar megye – Több mint háromszáz magyar tannyelvű elemi osztályban kezdődik meg Bihar megyében a 2010-2011-es tanév.
Farkas Tünde a Bihar Megyei Tanfelügyelőség szaktanfelügyelője tájékoztattaoldalunkat arról, hogy a most kezdődő tanévben Bihar megyében összesen 313 magyar tannyelvű elemi osztályban folyik majd oktatás. Ezekből 75 első osztály, melyekbe 1380 gyerek jár majd. Ugyanakkor 277 magyar tannyelvű gimnáziumi osztály létesült erre a tanévre, melyek közül 65 ötödik osztály. A Bihar megyei magyar oktatás harmadik eleme a negyven középiskolai osztály, melyek mintegy 1200 tanuló oktatását biztosítják ebben a tanévben. Farkas Tündétől megtudtuk azt is, hogy a nagyváradi Mihai Viteazu, Brancusi és Traian Vuia szakközépiskolákban összesen négy magyar tannyelvű, szaképesítést biztosító kiegészítő osztály működik a 2010-2011-es tanévben. A szaktanfelügyelő jelezte, hogy amennyiben vannak szülők, akik valamilyen okból kifolyólag még nem iratták be gyermeküket valamelyik iskolába, a tanfelügyelsőg még biztosít számukra helyet magyar tannyelvű osztályban.
Óvodások
A szaktanfelügyelő elárulta, hogy szeptember 15-én mintegy 150 magyar tannyelvű óvodai csoport kezdi meg működését megyeszerte. A rövid programú csoportokba 15-20 gyereket vesznek fel, míg a napközibe igyekeznek minél több gyereket beiratni, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy nem minden beiratott gyermek jár rendszeresen óvodába, viszont a napközis csoportok anyagi fennatartása csak akkor nem veszteséges, ha legalább húsz gyermek rendszeresen jár a napközis csoportokba. Megtudtuk továbbá, hogy a megyében sehol sincs tanító-, vagy tanárhiány, a problémát inkább az jelenti, hogy az idén nyáron túljelentkezés volt az óvónői és tanítói helyekre, így több kolléga nem tudott elhelyezkedni a tanügyben. A megszorítások és a nehéz gazdasági helyzet ellenére egyetlen oktatási intézményt sem kellett bezárni Biharban. A tanügyi dolgozók számára az ingázás jelenti a legnagyobb gondot, hiszen megeshet az, hogy amennyiben a tanintézmény nem tudja biztosítani az ingázási költséget, akkor ez a költség meghaladhatja az oktató jövedelmének értékét.
Pap István. erdon.ro
2010. szeptember 15.
Megjelent az Erdély Business, az erdélyi vállalkozók folyóirata
Megjelent az Erdély Business gazdasági folyóirat első száma. A Transilvania Business havilap magyar változata. Egy magyar nyelvű gazdasági folyóirat.
Tulajdonképpen mi az Erdély Business? Az erdélyi üzleti élet nagyon fontos gazdasági húzóereje. A folyóiratot 12 megyében terjesztjük: Kolozs, Maros, Fehér, Szeben, Brassó, Kovászna, Hargita, Beszterce- Naszód, Máramaros, Szatmár, Szilágy és Bihar. Az Erdély Business egyszerű elemzés nyomán született: a Kárpátokon túli szaklapok nagyon kis teret szentelnek az erdélyi üzleti életnek. Csupán az országos érdekeltségű, vagy azok a nagyvállalatok kapnak helyet ezekben, amelyek jelentős reklámköltségvetéssel rendelkeznek. Mi történik a többi erdélyi vállalkozóval? Ki kérdezi meg őket, ki hallgatja meg a történetüket, ki mondja el a történetüket? Ki szolgál számukra friss információkkal a saját megyéjük vagy a környező megyék vállalkozásairól? Ki biztatja őket arra, hogy ne forduljanak napraforgóként csupán Bukarest felé, tekintve, hogy vállalkozásaik inkább helyi vagy regionális jellegűek? A törvények gyakori változásain és a kormány adópolitikáján kívül mit tudhatnának meg Bukaresttől? Szinte semmit. Az erdélyi vállalkozókat lassan az kezdi elsősorban érdekelni, ami körülöttük történik. Az autópálya. A regionális repülőterek. Az azonnali konkurencia. A szomszéd – esetleg példamutatóan sikeres – cége. A megyei közigazgatások infrastrukturális projektjei. Az otthoni, erdélyi elemzők, a sikeres vállalkozás titkai.
Ezt a szerepet mostantól a Transilvania Business vállalta fel. Mától az Erdély Business is. Lényegében nagyszabású tervről van szó. Nyomon követheted a fejlődését. Vásárold meg vagy fizess elő az Erdély Businessre, és része lehetsz ennek a projektnek.
Az Erdély Business csapata. Népújság (Marosvásárhely)
2010. szeptember 16.
Bihariak a Művészetek Palotájában
Nagyvárad – Szeptember 19-én, vasárnap a budapesti Művészetek Palotája Hetedhét ország című rendezvényén nagyváradi, illetve Bihar megyei művészek mutatkoznak be. A programokon való részvétel ingyenes.
A budapesti Művészetek Palotájában vasárnaponként látogatható népszerű Cifra Palota 2007 őszétől a Hetedhét ország elnevezésű rendezvénnyel bővült, melynek keretében a látogatók ízelítőt kapnak egész Magyarország kulturális életéből. Az idén tovább gazdagodtak a programok, ugyanis átlépve a határokat, az anyaországon kivüli városok, térségek is bemutatkozhatnak. Megtiszteltetés Nagyvárad, illetve Bihar megye számára, hogy a határon túli vidékek közül elsőként kapott lehetőséget arra, hogy “meghódítsa” a fővárosiakat, valamint a MÜPÁ-t felkereső turistákat.
Biró Rozália váradi alpolgármester, Czvikker Katalin, a megyei RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke és Nyakó József, a választmány művelődésügyi szakbizottságnak tagja csütörtöki közös sajtótájékoztatójukon arra hívták fel a figyelmet: Bihar megye kulturális életének meghatározó alkotóműhelyei, művészei lesznek jelen az eseményen, a helyszínen zajló kézműves foglalkozások, színpadi bemutatók, mesejátékok, népi mesterségek, kiállítások és interaktív játékok révén, a mesteremberek és az előadóművészek segítségével az érdeklődők szinte játszva ismerhetik meg a bihari régió népművészetét, építészetét, történelmét és kultúráját.
A Bihar Megyei RMDSZ Czvikker Katalin kultúráért felelős ügyvezető alelnököt bízta meg a programok összeállításával, arra törekedve, hogy színes, dinamikus és statikus eseményeket egyaránt tartalmazó műsorfolyamot szerkesszen.
Változatos program
Czvikker Katalin elismerte: mindez nagy kihívást jelentett számára, hiszen szinte képtelenség, hogy a teljesség igénye mellett a rendelkezésre álló öt órába valamennyi reprezentatív személy, szervezet és csoport fellépését beillessze. Ezért végül úgy döntött, hogy intézményeket- az Állami Színház Szigligeti Társulata, az Árkádia Bábszínház Lilliput Társulata, a Nagyváradi Állami Filharmónia, a Tibor Ernő Galéria, a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti kara és a Francisc Hubic Művészeti Iskola- kér fel arra, hogy küldjenek egy-egy csoportot. A népművészeti résszel (néphagyományok, -dal, -tánc, népi mesterek) Nyakó József, a Bihar Megyei RMDSZ-választmány kulturális szakbizottságának a tagja foglalkozott, aki megpróbált felkeresni idős mestereket és néptánccsoportokat verbuvált. Ennek eredményeképpen a MÜPÁ-ban szerepelhet többek közt az érsemjéni Ezüstperje Néptánccsoport, az érmihályfalvi Nyíló Akác Néptánccsoport, a Bartók Béla Citerazenekar, az Üver Népzenei Együttes, Csűri Katalin énekesnő vagy Biró Böske textilműves. Vár/Ady címmel napjaink Nagyváradjának írói és költői irodalmi kávéházban fogadják a vendégeket és a Nagyváradi Vár címmel kisfilmeket is vetítenek. A magyar idő szerint 10-15 óra között zajló ingyenes rendezvény ceremóniamestere Daróczi István bábszínész lesz.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2010. szeptember 17.
Magyar honatyák támogatása egy autópálya-lobbihoz
Cornel Popa Bihar megyei PNL-szenátor kijelentette, megszerezte magyar országgyűlési képviselők támogatását egy olyan lobbihoz, amelynek célja rávenni a bukaresti kormányt az észak-erdélyi autópálya Bihar és Szilágy megyei szakasza építésének folytatására.
Cornel Popa csütörtökön, sajtótájékoztatón elmondta, a lobbiakció másik célja, hogy a kormány kezdje el a villamosított vasútvonal kiépítését Biharkeresztes és Kolozsvár között.
„Lépéseket tettem annak érdekében, hogy a jövő csütörtökön, a képviselők és szenátorok, a Bihar és Szilágy Megyei Tanács elnökei, valamint néhány magyarországi országgyűlési képviselő jelenlétében tárgyaljunk Berettyószéplakon, az autópálya építésének helyszínén. (…) A találkozó végén egy, a román kormánynak szóló politikai nyilatkozatot írunk alá, amelyben hangsúlyozzuk akciónk fontosságát”, mondta Popa.
A PNL-szenátor elmondta, „lobbiakcióról” van szó.
„Egy ahhoz hasonló akció lesz, mint 2001-ben, amikor sikerült Nagyváradra hívnunk szinte az összes erdélyi honatyát, de magyarországi képviselőket is, a bukaresti közlekedési minisztérium illetékeseit és a budapesti autópálya-építő társaság képviselőit, hogy felhívjuk a bukaresti vezetés figyelmét egy erdélyi autópálya megépítésének szükségességére”, mondta Popa.
Hozzátette, gyanítja, hogy Emil Boc miniszterelnök továbbra is támogatja a román és a magyr kormány együttes üléseit, amelyen ezekről a kérdésekről is szó esik majd.
A szenátor azzal indokolta kezdeményezését, hogy az észak-erdélyi autópálya Bihar és Szilágy megyei szakaszán félbemaradtak a munkálatok, noha a magyar oldalon a határig elkészült a sztráda, illetve hogy a Biharkeresztes-Kolozsvár vasútvonal villamosítására szánt pénz „az ország déli részébe került”.
Popa szerint felháborító, hogy a kormány csak a Kolozs megyében finanszírozza a sztrádaszakaszt, ahonnan Emil Boc kormányfő származik, noha ennek nincs logikája.
„Bc épített magának egy ösvényt Gyalutól Tordáig, a több nem érdekli. (…) Nem érti meg, hogy elszigeteli Erdélyt, nem fogja fel, mekkora jelentősége van ennek az autópályának a román gazdaság számára. A sztrádát Kolozsvár körgyűrűjévé alakította, és nem érdekli, hogy az autópályának elsősorban a határtól, Borstól kellene közúti kapcsolatot teremtenie az ország belsejével”, fogalmazott Popa.
A szenátor elmondta, a berettyószéplaki találkozóra kelet-magyarországi országgyűlési képviselőket, Bihar és Szilágy megyei honatyákat hívott meg, de meghívást kaptak a Román Államvasutak, valamint az Országos Autópálya és Útügyi Társaság képviselői is.
Mediafax. Nyugati Jelen (Arad)
2010. szeptember 17.
Bemutatkozik Nagyvárad
Szeptember 19-én Nagyvárad lesz a budapesti Művészetek Palotájában megrendezésre kerülő Cifra Palota, azon belül a Hetedhét ország vendége, mely interaktív programsorozat tanulni vágyó gyermekeknek és felnőtteknek, célja Magyarország megyéinek és városainak bemutatása.
19 magyarországi megye és számtalan város bemutatása után a szervezők úgy döntöttek, hogy a sorozat a határon túli városok magyarlakta városainak meghívásával folytatódik.
„Nagy megtiszteltetés ért bennünket, hiszen az első anyaországon kívüli meghívott város Nagyvárad – mondta be Biró Rozália a város alpolgármeste tegnapi sajtótájékoztatóján.
A Bihari RMDSZ, mint a bemutatkozás előkészítője, a megye kulturális életét meghatározó alkotóműhelyeket és művészeket kérte fel, hogy képviseljék Nagyvárad és Bihar megye sajátos értékeit. Fellép a nagyváradi Liliput Társulat, a Nagyváradi Állami Filharmónia „Crisana” Népművészeti Csoportja, Szigligeti Társulat Ady Endre emlékműsorral és még sokan mások.
Totka László. Új Magyar Szó (Bukarest)
2010. szeptember 20.
Bihari kultúrkavalkád Budapesten
Nagyvárad/Budapest- Vasárnap Nagyvárad, illetve Bihar megye volt a budapesti Művészetek Palotája Hetedhéd ország című rendezvényének meghívottja. Az ötórás programkavaldád a kultúra valamennyi szegletét lefedte.
A budapesti Művészetek Palotájában vasárnaponként látogatható népszerű Hetedhét országelnevezésű rendezvény keretében a látogatók ízelítőt kapnak egész Magyarország kulturális életéből. Megtiszteltetés volt a nagyváradiak és a Bihar megyeiek számára, hogy a határon túli települések, illetve térségek közül elsőként ők kaptak lehetőséget a bemutatkozásra. Ennek megfelelően többen már egy nappal korábban, szombaton elutaztak a magyar fővárosba, hogy minden rendben legyen, s ne az utolsó pillanatokban kelljen például a kiállított képek feltevésével foglalatoskodni. Várkonyi Attilától, az intézmény egyik vezetőjétől megtudtuk: egy átlagos vasárnapon körülbelül 2500-3000-en vesznek részt a MŰPA programjain, nagyjából ennyien jelentek meg az elmúlt hétvégén is. Többségük a szórakoztató és a gyermeknek szánt események (kézművesfoglalkozások, könnyűzenei számok stb.) iránt érdeklődött, az irodalmi jellegű és az olyan típusú műsorblokkok, melyek Várad művelődési életével, történelmével voltak kapcsolatosak, szinte észrevétlenek maradtak. Jó példa erre, hogy amikor Biró Rozália alpolgármester Szent Lászlóról próbált mesélni a gyermeknek, kiderült: fogalmuk sincs róla, hogy kiről van szó, amikor pedig a Francisc Hubic Művészeti Iskola énekesei után a Szigligeti Társulat négy tagja Ady-emlékműsorral lépett fel (Temetetlenül címmel), a közönség tagjainak hirtelen egyéb elfoglaltsága akadt, s alig néhányan maradtak a színpad előtt. Arról nem is beszélve, hogy az Irodalmi kávéházban a váradi írók és költők jobb híján egymást szórakoztatták…
Dinamikus és statikus
Dinamikus és statikus programok egyaránt voltak, rövid nyitóbeszédet Biró Rozália mondott, aki ezt követően átadta Várkonyi Attilának Vassy Erzsébet festőművésznek a nagyváradi várat ábrázoló képét, mely a MÜPA állandó kiállításán kapott helyet. A Lilliput Társulat bábelőadása sajnos az egyik művész egészségügyi problémája miatt elmaradt, helyette később interaktív produkcióval próbálták kárpótolni a csalódott gyermekeket. Nagy sikert aratott az érsemjéni Ezüstperje és az érmihályfalviNyiló Akác néptánccsoportoknak az előadása, mely gyermektáncházba “torkollott”. Hasonló elismerés illette az érmihályfalvi Bartók Béla Citerazenekart is, Csűri Katalin énekelt szólót. Eközben a földszinti és az emeleti részen kézművesfoglalkozások zajlottak, Biró Böske textilműves, nemezkészítő, Szilágyi Károly kaskötő és Fazekas Károly gyékényfonó közreműködésével. Zenei koncertekre is sor került, köszönetet érte Kristófi Lászlónak (orgona), Marian Boboianak (bariton), az Intermezzo vonósnégyesnek és Sotto-Voce Énekegyüttesnek. Utóbbinak a repertoárja a reneszánsz madrigáloktól a kortárs zenén át a könnyűzene-swing-dzsessz feldolgozásig terjedt. Nagyszerű vízuális élményt nyújtott ugyanakkor a Tibor Ernő Galéria alkotóközösségének, a Francisc Hubic Művészeti Iskola tanárainak és diákjainak, a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti tanszéke hallgatóinak és a Tavirózsa Fotóklubnak a tárlata.
A több mint ötórás együttlét során ismét bebizonyosodott: Nagyvárad és Bihar megye gazdag kulturális hagyományokkal rendelkezik, ami pedig a művelődést és az örökségvédelmet illeti, inkább az anyaországi testvéreink vehetnének rólunk példát.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro
2010. szeptember 25.
Határ menti lobbi sztrádáért
Mivel a jövő héten első olvasatban már a kormány elé kerül a 2011-es állami költségvetés tervezete, Cornel Popa szenátor, a Nemzeti Liberális Párt Bihar megyei szervezetének elnöke szükségesnek tartotta, hogy több megyére, sőt az országhatáron túlra is kiterjedő figyelemfelkeltő akcióval sürgesse a végrehajtó hatalmat az észak-erdélyi autópálya megépítésének finanszírozására. A régióbeli fejlesztésre vonatkozó igényt nyomatékosította, hogy Hajdú-Bihar megyei fideszes képviselők is a kezdeményezés mellé álltak. A Berettyószéplakon végződött túrát egy fórum követte, amelyen a résztvevők közös nyilatkozatban szólították fel a kormányt (a bukarestit és a budapestit is) a sztrádák megépítésére.
A Berettyószéplaki Ipari Iskolacsoport szépen rendbe tett díszterme adott otthont az észak-erdélyi autópálya ügyéről szervezett fórumnak, amelyen Hajdú-Bihar, Szilágy és Bihar megyei törvényhozók – fideszesek, RMDSZ-esek és liberálisok –, önkormányzati képviselők, polgármesterek alpolgármesterek vettek részt. Közvetlen tájékoztatást kaphattak a dolgok (szó szerinti) állásáról a kivitelező Bechtel cég projektmenedzserétől, Michael Swinfordtól, a Bihar megyei szakaszt felügyelő Anamaria Savától, illetve az államot megrendelőként képviselő Országos Autópálya és Országút Társaság kolozsvári székhelyű területi igazgatójától, Ion Pantelimontól. Biharból a főszervező Cornel Popa mellé felsorakozott a megyei önkormányzat szintén liberális elnöke, Radu Ţîrle és alelnöke, Dumitru Voloşeniuc, Nicolae Jolţa ugyancsak NLP-s parlamenti képviselő; az RMDSZ-t egyedül Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök képviselte, míg Szilágyból Fekete Szabó András szenátor és Seres Dénes képviselő már a terepen, a széplaki viaduktnál csatlakozott a Váradról indult társasághoz. Ott volt még Tiberiu Marc, Szilágy megye tanácsának elnöke és helyettese, Cristian Ionescu, továbbá Zilah polgármestere és city managere, illetve Bihar megyei illetőségű Adrian Miroslav Merka, a Romániai Szlovákok és Csehek Demokratikus Szövetségének parlamenti képviselője. A határ túloldaláról Vitányi István fideszes képviselő és kollégája, egyben Püspökladány polgármestere, Arnóth Sándor, továbbá Muraközy István berettyóújfalui alpolgármester vett részt a találkozón.
Minden részvevő egyetértett abban, hogy a térség gazdasági fejlődését nagyban segítené, ha elkészülne az autópálya. A Boc-kabinet 2008 óta 569 milliót költött erre a sztrádára, ám nem a partiumi részre, mert itt – a széplaki viadukt kivételével – leállt a munka, és lassan a természet visszafoglalja a tőle elhódított területet. Erről „pályabejárásunk” alkalmával meggyőződhettünk. Popa szenátor hosszas utánajárással bebocsátást nyert a látogatók számára a Bechteltől az amúgy üres, de szigorúan őrzött munkatelepre, így Bisztraterebes határától Dólyáig a majdani autópályán gurulhattunk. A tömörített földes-kavicsos útalapon véges végig kiütközött a gyom, akár ki is írhatnák, hogy az autópálya füvére lépni tilos. A kivitelező cég vezetőinek és egyéb notabilitások jelenléte ellenére a térség felvigyázásával megbízott, fekete sisakba, védőruhába, csizmába öltözött vagyonőrök zavaró közelségből követték konvojunkat fekete dzsipjükkel, és állták körül a csoportot egy-egy megállónál.
A pályatest elkészült szakaszán egyébként már meglátszik a természet munkája: a vasbeton pillérek rozsdásodnak, repednek, az esők mély patakmedreket vágtak a töltések oldalába, több helyen földcsuszamlás, suvadás látható, csapadékból vagy talajvízből tavacskák képződtek. Állítólag egy év alatt másfél millió euróba kerülne az állagmegőrzés, de a már szinte félig kész, Széplakig tartó útrész befejezéséhez százmillió euró kellene. A kormány nem ad pénzt, csak a széplak melletti, 1,8 kilométer hosszú viaduktot fejezik be az idén, az az út viszont magában haszontalan, hisz nem visz sehonnan sehová. A határt túloldaláról érkezett vendégek – kettejük az önkormányzati választási kampányban is fontosnak tartotta időt szakítani a rendezvényre – is elsősorban az összeköttetés megteremtését szorgalmazták, hiszen ez az egész térség érdeke.
Csak pénzkérdés – derült ki a fórumon a felszólalásokból, s az is világos lett: az viszont politikai döntés kérdése, hogy a meglévő kevés pénzt az ország mely vidékének fejlesztésére adják. A fórumon megfogalmazott közös nyilatkozatok aláírói ezt a politikai döntést szeretnék a mi térségünk felé hajlítani például azzal is, hogy a közeljövőben esedékes román–magyar közös kormányülés egyik témájának ajánlják a sztrádaépítés finanszírozását. Minden részvevővel együtt reméljük, a kezdeményezést tettek is követik.
Máté Zsófia. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2010. szeptember 29.
Haragszanak Tőkésre a szociáldemokraták
A Szociáldemokrata Párt (PSD) Kolozs megyei vezetősége arra kérte fel a kormányt, hogy „hagyjon fel veszélyes és álnok passzivitásával”, amelyet Tőkés László EP-alelnök „románellenes megnyilvánulásaival szemben tanúsít”.
A párt közleményében utalnak arra, hogy Tőkés László Nagyváradon kijelentette: „a román politikum beleegyezésével és kölcsönös megértésre alapozva kívánja bevezetni a területi autonómiát Bihar és Szatmár megyében.
A Kolozs megyei szociáldemokraták „meglepetéssel és aggodalommal” vették tudomásul Tőkés általuk revizionistának minősített nyilatkozatait, amelyeket „már nem lehet tolerálni”. A Kolozs megyei politikusok közleményében az is szerepel, hogy „Románia „habár sikeresen ültette életbe állampolgárai jogai iránti tiszteletet, mégis állandóan a nemzetközi normákat túlhaladó offenzíva alatt áll”. Szabadság (Kolozsvár)
2010. szeptember 29.
Magyartanárok szakmai gyűlése
Nagyvárad – Szerda délután az Ady Endre Középiskola dísztermében tartották szakmai gyűlésüket a Bihar megyei magyar nyelv és irodalom szakos tanárok. Több téma is szóba került a tanácskozáson.
Bihar megyében 105 magyartanári állást töltenek be különböző státusú oktatók. A szerda délutáni szakmai tanácskozáson Ile Erzsébet tanfelügyelő ismertette a tudnivalókat, hívta fel a pedagógusok figyelmét különböző problémákra, jelenségekre. Kiemelte az újonnan bevezetett decentralizációt és a mentorátust. Hangsúlyozta annak a különös fontosságát, hogy a magyartanárok úgynevezett portfolió gyűjteménnyel rendelkezzenek, mely által szemléltetni tudják egyéni gondolataikat, munkafolyamatukat és -ritmusukat, az általuk használt segédanyagokat. Jó lenne ugyanakkor, ha javaslatokat tennének a különböző olimpiai vizsgák feladatlapjainak összeállítására, szakmai elképzeléseiket pedig magyar nyelvű kiadványokban jelentetnék meg.
Elhangzott még, hogy az utóbbi időben nagyobb érdeklődés mutatkozik a fakultatív oktatás iránt. Egy 1999-ben kibocsátott minisztériumi rendelet ugyanis lehetővé teszi, hogy egy adott iskolában zajló tanítás nyelvétől eltérő anyanyelvű diákoknak jogukban áll állami pénzből az anyanyelvükön tanulni. Ezzel a lehetőséggel élhetnek azok a magyar diákok is, akik például román szakközépiskolákba járnak, vagy abban a tanintézetben, ahol a tanulmányaikat folytatják, nincs magyar nyelvű oktatás, illetve a szüleik szándékosan román osztályba iratták őket. Heti 3-4 órás magyar nyelv és irodalom tanításról lenne szó. Ennek érdekében a szülők és a tanárok kell szervezkedjenek, a kérvényt az illető tanintézet igazgatóságán kell iktatni, mely továbbítja a tanfelügyelőséghez. Akár a tanév közben is meg lehet tenni, tavaly például a másik szemeszterben kérték ezt szlovák szülők. Kritérium azonban, hogy meglegyen egy 15 fős csoport. Érdemes arról is tudni, hogy opciós tantárgyként is választható a magyar nyelv és irodalom.
Fürkész vetélkedő
Kecse Gabriella, a Pedagógusok Háza felnőtt-továbbképzésért felelős munkatársa azokról a magyar nyelvű ingyenes tanfolyamokról számolt be, melyeket valószínűleg jóváhagynak, és kiegészíthetik az intézmény által kinált már létező kurzusokat. Konkrétan a múzeumpedagógia, a verstan, a helytörténet tanítás, az intelligens tábla használata és a kirándulás- és táborszervezés tanfolyamokról van szó. Valószínűleg novembertől indulhatnak, 20 órásak és 20 személy jelentkezése esetén lehet megtartani egy-egy kurzust. Amennyiben vidékről akadnak jelentkezők, a képzők akár községekbe vagy falvakba is kiszállnak.
Krasznai Tünde, a Diákokért Egyesület alelnöke az idén első alkalommal megszervezett Fürkész elnevezésű vetélkedőről beszélt. Az I-VIII. osztályos diákok magyar nyelvből (helyesírás és nyelvhelyesség), nem tesztszerű feladatok megoldásával tehetik próbára a tudásukat. Jelentkezési határidő október 28., a verseny helyi szakaszait november 20-án bonyolítják le. Érdeklődni a 0747/092-007 telefonszámon, illetve a krasznaitunde@yahoo.com e-mail címen lehet.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro
2010. október 2.
A romániai Országos Nyugdíjpénztár és a magyarországi Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság közösen szervez háromnapos tanácsadást az ország több városában, így Nagyváradon is. A Tanácsadási napok elnevezést viselő rendezvény megyeszékhelyünkön október 4-én kezdődik. Mindazoknak, akik a nyugdíjat vagy egyéb szociális segélyezést illető bármilyen kérdést szeretnének feltenni a román és magyar szakembereknek, fel kell iratkozniuk a 0040-21/311-80-47-es bukaresti telefonszámon, vagy jelentkezhetnek villanypostán a dre.cnpas@cnpas.org címen. A Bihar megyei érdeklődőket a megyei nyugdíjpénztár nagyváradi székhelyére, a Sal Ferenc (ma Dunării) utca 6. szám alá várják hétfőn, október 4-én, kedden, 5-én és szerdán, 6-án reggel 9 és délután 4 óra között. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2010. október 4.
MPP: nincs bihari szervezet
A Magyar Polgári Pártnak (MPP) jelenleg nincs Bihar megyei szervezete – szögezi le közleményében a politikai alakulat sajtóirodája a bihariak nyilatkozatára reagálva, melyben elhatárolódnak Szász Jenő pártelnök Tőkés László ellen felhozott vádjaitól.
Az MPP országos sajtóirodája kifejti: „2010. április tizedikén, a Gyergyószentmiklóson megtartott Országos Tanács rendkívüli ülésén 121 igen szavazattal, 4 tartózkodással és nulla ellenszavazattal megszületett az Országos Tanács 10-es számú határozata, amely kimondja a Bihar, valamint az Arad megyei szervezetek újjászervezését, illetve a két megyei szervezet esetében a küldöttgyűlés megszervezését, új elnök és elnökségi tagok megválasztását”.
Kifejti, „értetlenül áll a Bihar megyei »elnökség« közleménye előtt, ugyanis a Bihar megyei szervezetnek jelen pillanatban sem elnöke, sem elnöksége nincs”. A dokumentum leszögezi: az MPP továbbra sem kíván Tőkés magánéletével foglalkozni, de nem nézheti ölbe tett kézzel, hogy az EP-alelnök „próbálja házassága válságának ódiumát az MPP és elnökének a nyakába varrni”. Krónika (Kolozsvár)
2010. október 5.
Merre tovább, RMDSZ?
Változásra van szükség az RMDSZ-ben – vallja Markó Béla elnökkel együtt a szövetség lapunk által megkérdezett központi és területi vezető politikusainak többsége. Arról azonban, hogy miből álljon a megújulás, eltérően vélekednek: egyesek az alapszabályzatot és a programot módosítanák, mások a Bukarest-centrikusság helyett a Székelyföldre irányítanák a figyelmet. Markó Béla elnöki tisztségben való maradása kapcsán is különböznek az álláspontok: a többség szerint még szükség van a tapasztalatára, de olyan is akad, aki ismer alkalmas utódot, azonban vigyázna, hogy a személycsere ne vezessen belső harcokhoz.
Egyetértenek Markó Bélával az RMDSZ központi és területi vezető politikusai abban, hogy a szövetségnek meg kell újulnia.
Mint ismeretes, az RMDSZ-elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) legutóbbi ülésén a februárban, Nagyváradon tartandó kongreszszus kapcsán kijelentette: fontosnak tartja a változást és a tisztújítást, szerinte a programot és az alapszabályzatot is újra kell gondolni.
Személyi változásokra is szükség van, de nem mindenáron – tette hozzá Markó, aki azt nem árulta el, hogy vállalna-e egy újabb elnöki mandátumot.
Markánsabb Székelyföld-politikát sürgetnek
Mindenképp újra kell tárgyalni az RMDSZ főbb irányvonalait jövőre – fejtette ki a Krónika megkeresésére Antal Árpád. A szövetség sepsiszentgyörgyi elnöke szerint a februári kongresszus után az RMDSZ-nek markánsabb Székelyföld-politikát kell folytatnia.
Javasolni fogják a székelyföldi szervezet megalakítását, valamint azt, hogy a szövetség fektessen sokkal nagyobb hangsúlyt a székelyföldi autonómia ügyére, mondta.
A sepsiszentgyörgyi polgármester szerint az RMDSZ-nek olyan vezetőre van szüksége, aki tovább tudja vinni, sőt szorosabbra tudja fűzni az erdélyi magyar összefogásprojektet, és szoros kapcsolatot tud ápolni a Fidesszel és a magyar kormánnyal. „Olyan vezetőre van szükség, aki háttérbe tudja szorítani a szövetség azon politikusait, akik számára a gazdasági érdek fontosabb, mint a legkisebb település magyar óvodája” – szögezte le Antal Árpád, aki szerint az alapszabályzat és program módosítása fontosabb, mint a személyi kérdések.
Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester szerint nemcsak az RMDSZ-nek kell megújulnia, a teljes erdélyi magyar politikai palettán változásokra van szükség. Vissza kellene térni a szatmári kongresszus előtti állapotokhoz, és egy olyan egységes struktúrát létrehozni, amelyben egyaránt helye van a Markó-, Tőkés- és Szász-féle politikai irányvonalaknak, vallja a Hargita megyei politikus. Ráduly szerint „el kell felejteni” a Bukarest-centrikusságot, és helyette jobban kell figyelni Erdélyre és a Székelyföldre. „Az lenne az ideális, ha nem Bukarestből mondanák meg, mit kell tenni a Székelyföldön, hanem innen érkeznének a javaslatok, hogy mit csikarjanak ki a magyarság képviselői a fővárosi államhatalomtól” - jelentette ki az elöljáró. Markó Béla újrajelölése kapcsán kifejtette: „mindenki maga dönti el, hogy akar-e továbbra is egy tisztséget, vagy sem.”
Szerephez juttatnák az önkormányzati képviselőket
A jelenlegi struktúrát át kell gyúrni, a programban és a személyi összetételben is lehetnek módosítások, de az elvi kérdésekben nem lehet kompromisszumokat kötni – vázolta fel a fő irányvonalakat Tamás Sándor, a Kovászna megyei RMDSZ-szervezet elnöke. A háromszéki tanácselnök szerint ugyanakkor nem lehet engedni a szövetség etnikai jellegéből, hiszen meghatározó kisebbségpolitikát csak magyar szervezet tud folytatni.
A román pártokkal szemben korrektül, de határozottan kell fellépni, és etnikai jellegű alkukat kell kötni, vallja Tamás Sándor, aki szerint a szövetségen belül elfogadhatatlan a román pártokban fellelhető, magánérdek mentén történő haszonelvű politizálás. A háromszéki politikus szerint az RMDSZ Kárpát-medencében betöltött szerepére is rá kell erősíteni, míg az erdélyi magyar versenypárt megjelenése szükségessé tette a struktúra átalakítását, mert a sok helyi szervezettel, platformmal rendelkező RMDSZ-ben jelenleg nehézkesebb a döntéshozás. Nagyobb szerepet kell kapjanak az önkormányzati képviselők is, mondta Tamás Sándor.
Hasonlóan vélekedik Borbély László, a szövetség ügyvezető alelnöke is. Annak ellenére, hogy jónak tartja az RMDSZ programját, úgy véli, némi módosítások ráférnek. A marosvásárhelyi politikus szerint elsősorban az ügyvezető elnökség stratégiáján kellene csiszolni, mégpedig úgy, hogy az sokkal hatékonyabban működjön. Ugyanakkor sokkal több embert kellene bevonni a döntéshozatalba, főként olyanokat, akik önkormányzati szinten tevékenykednek.
Emellett a nagyváradi kongresszus egyik fő feladata a 2012-es választások célprogramjának a kidolgozása lesz, hangsúlyozta a környezetvédelmi miniszter. Markó Béla esetleges újrajelölése kapcsán kifejtette: még korai ezzel foglalkozni. „Markó mind az RMDSZ, mind az erdélyi magyarság meghatározó személyisége. Jelöltsége kérdésében elsősorban neki kell meghoznia a döntést, csak utána lesz mit kommentálni – pró és kontra. Tudomásom szerint mások is készülnek megmérettetni, de ez így természetes” – közölte Borbély László.
Belső harcoktól tartanak
„Teljes mértékben egyetértek Markó Bélával abban, hogy változásra van szükség mind a szervezet szerkezetében, mind a személyi összetételben. Persze nem kell fenekestül felforgatni a szövetséget” – nyilatkozta lapunknak Eckstein-Kovács Péter elnöki tanácsos. Markó Béla esetleges visszavonulása kapcsán a liberális értékeket valló politikus kifejtette: a 18 éves mandátum túl hosszú, és nem egészséges.
A Kolozs megyei politikus szerint Markó távozása akkor lenne jó, ha konszenzus születne a folytatást illetően, és nem lennének belső harcok. Kérdésünkre, hogy kit tart a legalkalmasabbnak az elnöki tisztségre, kijelentette: „Erre nyilvánvalóan nem fogok válaszolni, mint ahogy nyilvánvalóan vannak alkalmas jelöltek az elnöki tisztség betöltésére”.
A belső harcoktól, pártszakadástól tart Lakatos Péter parlamenti képviselő is. Lapunk kérdésére kifejtette: egyetért Markó Bélával abban, hogy az RMDSZ-ben változásoknak kell történnie, de nem mindegy, miféléknek.
A Bihar megyei politikus szerint elsősorban a szövetség alapszabályzatát és programját kellene módosítani, hiszen húsz év alatt hatalmas tapasztalatmennyiség gyűlt fel. Fontos változtatás lehetne szerinte, hogy az operatív döntéseket minél szélesebb körű konzultáció előzze meg, ehhez pedig bővített, vagy teljesen új grémiumra van szükség.
Az RMDSZ programjának néhány pontja sem áll már, hiszen négy év alatt hatalmas változások történtek a világban, például a gazdasági válság miatt számos feltevést újra kell értékelni, vallja a honatya. Lakatos szerint az RMDSZ vezetőségében is szükség van a változásra, de azt mindenképp el kell kerülni, hogy a pozíciókért való harcok olyan szakadásokat eredményezzenek, amilyenre a román pártok körében volt már példa.
„Neki kell döntenie”
Kelemen Atilla, a Maros megyei RMDSZ-szervezet elnöke szerint Markó Bélának kell döntenie a „hogyan továbbról”. „Tizennyolc év elnöklés sok pozitívumot, de negatívumot is képes eredményezni. Egyrészt Markó Béla tapasztalt, nagyon érzékenyen reagáló, óvatos politikus. Másrészt a tizennyolc év, nemcsak a politikában, minden területen erodál egy vezetőt” – fejtette ki álláspontját Kelemen.
A parlamenti képviselő úgy érzi, amennyiben Markó nem jelöltetné magát, az RMDSZ rendelkezik akkora potenciállal, hogy soraiból egy másik, szintén jól képzett, tiszteletnek örvendő politikust termeljen ki a szervezet élére. A párt 2011 utáni esetleges elmozdulását illetően kifejtette: erre nincs kimondottan igény.
„Az RMDSZ húsz éve folyamatosan mozog és fejlődik, követve választói igényeit. Úgy érzem, a szövetség mindig is betöltötte érdekvédelmi szerepét” – tette hozzá.
Képviselőházi kollégája, Máthé András Levente is úgy látja, hogy Markónak kell döntenie esetleges újrajelöléséről. „Markó Bélát az egyik legtapasztaltabb politikusnak tartom” – jelentette ki a Krónikának a Kolozs megyei honatya.
Arra a kérdésre, hogy kiket tartana alkalmasnak az elnöki tisztségre, nem kívánt nyilatkozni. Ellenben leszögezte: „Ráfér egy kis vérfrissítés a szövetség vezetőségére”.
Nélkülözhetetlen Markó?
„Értékmegőrző megújulásra van szükség” – véli Verestóy Attila szenátor, aki szerint össze kell békíteni az idősebb generáció tapasztalatát a fiatalok lendületével. Mint mondta, nem ért egyet azzal, hogy minden egyes RMDSZ-es politikusnak, aki meghaladott bizonyos kort, nyugdíjba kell mennie, csak azért, hogy átadja a helyet a fiataloknak. „Örökös dilemma, mikor van az a pillanat, amikor egy politikus a háttérbe vonulva segíti az élvonalat” – mondta az udvarhelyszéki politikus, aki szerint az RMDSZ-nek még legalább három évig nagy szüksége van Markó Béla munkájára.
Csehi Árpád-Szabolcs, a Szatmár megyei szervezet elnöke szerint egy jól működő rendszeren belül fontos a folyamatos megújulás, azonban az országos szervezetnek nem jelent gondot, hogy 93 óta folyamatosan ugyanaz a személy áll az élén. „Mindaddig, amíg nincs olyan jelentkező, aki legalább ugyanilyen hatékonyan el tudná látni a feladatot, nem érzem a váltás szükségét. Véleményem szerint a jelenlegi elnök megfelelően képviseli a romániai magyarság érdekeit itthon és külföldön egyaránt” – fogalmazott Csehi, aki szerint Markó Bélát a rendszerváltás utáni hazai politika három legfontosabb szereplője között kell említeni. A megyei tanácselnök szerint komoly kockázata lenne annak, ha Markó nem vállalna újabb mandátumot.
Véleményét Erdei D. István Szatmár megyei parlamenti képviselő is osztja. „Egyelőre nincs egy olyan jelölt, aki el tudná látni ezt a feladatot, annak pedig semmi értelme, hogy egy mondvacsinált ellenfelet állítsunk, aki nem nyeri el a többség bizalmát” – vélte a honatya. Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere nem kívánt nyilatkozni a kérdésben.
Párbeszédre van szükség
„Akkor lesz változás az RMDSZ vezetőségében, ha sikerül olyan személyt találni az elnöki tisztségre, aki karizmatikus és kellő tapasztalattal rendelkezik” – véli Bíró Rózália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) elnöke.
„Tekintettel az RMDSZ összetettségére és sokszínűségére, mindenképp szükség van párbeszédre a szövetségen belül, amely majd vagy változáshoz vezet, vagy nem” – fogalmazott, hozzátéve, hogy változás csak a platformokkal és szervezetekkel folytatott párbeszéd alapján történhet.
Egyetért ugyanis Markó Bélával abban, hogy kell a megújulás, de nem mindegy, hogy ez milyen áron következik be. Így szerinte ha nem akad megfelelő ember a feladatra, nem érdemes változtatni. Kifejtette: bár sok tehetséges fiatalt találni az RMDSZ-ben, a szövetségi elnöki tisztség egész embert igényel.
Ha azonban helyén is marad Markó, még mindig beszélhetünk megújulásról a területi szervezeteken belül, hisz a szövetség ereje mindig is ezekben rejlett, vélte a váradi alpolgármester. Biró Rozália szerint az RMDSZ fő prioritása, hogy az erdélyi magyarok számára valós érdekképviseletet jelentsen, még mindig fontos cél, de egyébre is oda kell figyelni.
Egyre égetőbbek ugyanis a magyar fiatalok egzisztenciális problémái, ahhoz pedig, hogy ne vándoroljanak ki külföldre, azt kell elősegíteni, hogy ez megérje nekik, mondta.
Ha változni fog az RMDSZ, az azért lesz, hogy erősebbé, és semmiképpen nem azért, hogy gyengébbé váljon – szögezte le lapunknak Szabó Ödön, a Bihar megyei szervezet ügyvezető elnöke. Hozzátette, a bihari szervezet számára jelenleg az a legfontosabb, hogy minél jobban megszervezze a februárban Nagyváradon tartandó kongresszust.
Szerzők: Bíró Blanka, Jánossy Alíz, Kiss Előd-Gergely, Nagy Orsolya, Szucher Ervin, Végh Balázs, Krónika (Kolozsvár),
2010. október 6.
Könyvbemutató: Bihari tájházak és kiállítóhelyek
Bihar megye – A napokban mutatták be Érmihályfalván a Bihari tájházak és kiállítóhelyek című kiadvány második kötetét, mely megyénk nevezett intézményeivel foglalkozik. A könyv a helyi könyvtárban megvásárolható.
Pár nappal korábban volt ugyancsak
Érmihályfalván annak a weboldalnak a bemutatója, mely a partiumi múzeumok és tájházak között segít eligazodni az érdeklődőknek, a Dióverő Szíp Napokon pedig, az elmúlt vasárnap délután mutatták be a Berettyóújfalui Bihari Múzeum munkatársainak, Sándor Máriának és Kolozsvári Istvánnak Bihari tájházak és kiállítóhelyek című második, Bihar megyével foglalkozó kötetét (az elsőben Hajdú–Bihar szerepelt, ebből pedig hiányzik a várasfenesi tájház, mert azt májusban, a kötet szerkesztésének lezárása után avatták fel). A könyv és a weblap között természetes „átfedés” van, így nem meglepő, hogy előbbit utóbbi készítője, Csorba Sándor muzeológus ajánlotta a hallgatóság figyelmébe, kiemelve az eltűnőben lévő civilizációs elemek megmentésének szükségességét, mert – mint fogalmazott – ha ezeket elveszítjük, akkor szegényebb lesz a világ a nagyszüleinket unokáinkkal összekötő, rólunk szóló értékekkel.
További kötetek készülnek
Csorba Sándor a könyv előnyeként értékelte annak háromnyelvűségét (magyar, román, angol), azt, hogy a 15 intézmény elérhetőségeit is tartalmazza, de nem csak címekkel és telefonszámokkal, de gyakorlatban is, térképeket mellékelve – és ezek által a kiadvány útikalauzként is használható. Kiemelte Bogya Pál fotós illusztrációit, hiszen a jó fényképek többet mondanak sok szónál. Ezekből a képekből, illetve a Hajdú–Bihar megyéről szóló könyvben találhatóakból kiállítást is összeállítottak a bemutatóra, mely ezen a héten még megtekinthető a kultúrházban. A szerzők nevében Sándor Mária elmondta, tervezik a természeti értékeket és műemlékeket leltárba vevő kötet elkészítését is. A könyv a helyi könyvtárban 15 lejért vásárolható meg. erdon.ro
2010. október 12.
Megemlékezés Félegyházán
Bihar megye – Vasárnap délelőtt ünnepi istentisztelettel emlékeztek Biharfélegyházán arra a 13 leventére, akik 1944. október 9-én lettek áldozatai a II. világháborúnak Nádudvar határában.
Az eseményen jelent volt a magyarországi településről Balogh Károly, aki kutatásba kezdett és adatokat gyűjt, mert kötetbe foglalná a leventék történetét. erdon.ro
2010. október 19.
Táj- és népismereti tanácskozás Tenkén
Bihar megye – Győrffy István száz évvel ezelőtt kezdte meg a Fekete Körös völgyi magyarság néphagyományainak kutatását és gyűjtését. Ebből az alkalomból a Tenkei Református Egyházközség Művelődési Központjában tanácskozást tartanak Néphagyomány és nemzeti művelődés címmel.
Az október 23-án, szombaton délelőtt 10 órakor kezdődő esemény programja a következő: 9 óra – regisztráció; 10 – megnyitó, bevezető; előadások: Dukrét Géza (Nagyvárad) – A Fekete Körös völgyi magyarság (könyvismertető); Vetési László (Kolozsvár) – Szórvány Dél-Biharban; Dinnyés József (Budapest) – Tanítók életfái; Miklós Annamária és Miklós János (Belényes) – Temetőink népművészete; Szabó János (Martfű) – Hogyan képzelek el egy Fekete Körös völgyi olvasókönyvet?; Szigeti Ferenc (Magyarremete) – A református templom restaurálása; Szakács Zoltán(Köröstárkány) – Tájszólás és néphagyomány; a Debreceni Egyetem Néprajz Tanszéke képviselőinek előadása; Balla Tibor (Kúnszentmárton) tekerőlenton játszik; ebédszünet, utána együttes ülés, hozzászólások, kiegészítések a hogyan tovább?-szellemében, zárszó. Az esemény támogatója a Megyei Tanács, védnöke Pető Csilla képviselő. Visszajelzéseket október 20-ig várnak szervezők a 0259-310299 (tenkei parókia), illetve a 0741-922044-es (Kiss Gyöngyi) telefonszámokon. erdon.ro