A magyar választók megértették a szolidaritás üzenetét, az összefogás rendeltetését, célját, így sikerült az RMDSZ-nek ilyen előzménytelen, közel 9 százalékos eredményt elérnie az európai parlamenti választásokon – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök. Markó rámutatott: a választások eredményeként az RMDSZ hat megyében – Hargita, Kovászna, Maros, Bihar, Szatmár és Szilágy – a legerősebb politikai alakulat. Szerinte ez az eredmény, de más megyéké is, tulajdonképpen határozott válasz a kormány intézkedéseire, illetve arra, hogy tovább folytatódik a magyar intézményvezetők eltávolítása a dekoncentrált hivatalokból. Erős brüsszeli képviseletünk van – jelentette ki az RMDSZ elnöke. /Markó: megértették a szolidaritás üzenetét. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 10./

Nyilatkozatban bírálta a Magyar Polgári Pártot (MPP) június 12-én az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetősége, amely éppen az említett párt magatartásának tulajdonítja, hogy a Magyar Összefogás Listáján nem kerülhetett be egy negyedik magyar képviselő is az Európai Parlamentbe. Az RMDSZ–EMNT jelöltjeit is indító közös lista a múlt vasárnapi európai parlamenti választáson 8,92 százalékos eredményt ért el, ezáltal a lista első három jelöltje (Tőkés Lászlón kívül az RMDSZ-es Winkler Gyula és Sógor Csaba) bejutott az Európai Parlament padsoraiba. Az utolsó pillanatig megvolt a remény arra, hogy bekerüljön a negyedik helyen szereplő – az EMNT színeit képviselő – Szilágyi Zsolt is. Az EMNT sajnálatosnak nevezi, hogy a Magyar Összefogás listájáért végzett közös munka mellett az ellenérdekelt csoportok aknamunkája is eredményesnek mondható. „Érthetetlen, hogy a belső és külső legitimációs válságban szenvedő pártvezetés miért nem fogadja el a szavazatok által is alátámasztott eredményt, miért nem tud örülni az erdélyi magyar sikernek” – olvasható a Tőkés László által vezetett EMNT nyilatkozatában. Hasonló gáncsoskodást és közvetett bojkottot tapasztalt az EMNT a bihari RMDSZ egyes vezetői részéről, akik a szavazás napján tett nyilatkozataikkal a saját szervezetük érdekei ellen is cselekedtek. /EMNT: az MPP-t terheli a felelősség a negyedik hely elvesztése miatt. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./

Június 27-e László napja, amikor a szentté avatott lovagkirályra emlékeznek Erdély és a Partium számtalan templomában. A Szent László városának tartott Nagyváradon is megünneplik ezt a napot. Szent László nevét számtalan település viseli a Kárpát-medencében. Nagyvárad nem tartozik ezek közé, mégis különösen erős itt a lovagkirály kultusza, és nem csak a római katolikus közösség körében. A szent király neve napjánál is nagyobb ünnep a Festum Varadinum, amelyet idén immár tizennyolcadjára szerveztek meg. Az egyhetes kulturális programsorozatot teljes egészében a városalapítónak szentelik. Első napján a római katolikus székesegyház kertjében egyházi vezetők és közszereplők hordozzák körbe a szent hermáját, amely nem tartalmazza László koponyacsontját – az eredetit ugyanis Győrben őrzik. A székesegyház előtt áll Szent László szobra. Felirata: Szent László király, könyörögj érettünk! László idejében avatták az első magyar szenteket: az országalapító István királyt, Imre herceget, Gellért püspököt, illetve a két zobori remetét, Andrást és Benedeket. László király két püspökséget alapított: a zágrábit, illetve a váradit, amelyet Biharról helyezett át a mostani megyeszékhelyre. Az egyházi legendárium szerint egyébként a bihari hegyekben lovagolt éppen Szent László, amikor megjelent neki a Szűz Mária (több, csodatetteit megörökítő festményen egyébként Mária alakjával együtt ábrázolják), és megmutatta, hová építsen templomot. /Nagy Orsolya: Szent Lászlóra emlékezünk. = Krónika (Kolozsvár), jún. 26./

A nemzeti kisebbségek jogainak következetes tiszteletben tartását és kiszélesítését követelte több ezer szlovákiai magyar szeptember 1-jén Dunaszerdahelyen. A résztvevők tiltakoztak a közelmúltban elfogadott szlovák államnyelvtörvény módosítása ellen. A Kiállunk jogainkért jelszó jegyében megtartott nagygyűlést a Magyar Koalíció Pártja (MKP) valamint a civil szervezeteket tömörítő Szlovákiai Magyarok Kerekasztala (SZMK) kezdeményezte és szervezte. „Szégyen, hogy 20 évvel 1989 után újból a regnáló hatalom antidemokratikus praktikái ellen vagyunk kénytelenek tüntetni. Ez Szlovákia szégyene, de Európa szégyene is” – jelentette ki Csáky Pál, az MKP elnöke. „Egy emberként mondjuk ki: Elég volt!” – áll a nagygyűlés által elfogadott nyilatkozatban. „Elegünk van a kormánykoalíció politikusainak magyarellenes kirohanásaiból. Felháborítónak tartjuk, hogy Malina Hedvig [a sérelmet szenvedett diáklány] Szlovákiában, állampolgárként nem tudja érvényre juttatni igazát. Elfogadhatatlannak tartjuk a dunaszerdahelyi szurkolók elleni rendőri beavatkozást, valamint azt, hogy a mai napig nem hozták nyilvánosságra az ezzel kapcsolatos videofelvételeket” – olvasható a dokumentumban. A nyilatkozat leszögezte: „Nem vagyunk sem bevándorlók, sem albérlők ebben az országban, ezért követeljük, hogy az állam a kisebbségekkel történt érdemi konzultációk alapján alakítsa ki nemzeti kisebbségi politikáját... Ne játsszák ki egymás ellen a különböző nagyságú és más-más igényű szlovákiai kisebbségeket!” A tüntetők elutasították a nyelvtörvényt, mivel „sérti az alapvető emberi jogokat, nevezetesen a szólásszabadságot”. A szlovákiai magyarok követelik, hogy Pozsony „fogadja el az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának azon ajánlásait, amelyek a kisebbségi nyelvhasználati jogok bővítését szorgalmazzák, és amelyeket a szlovák kormánykoalíció felháborító módon három éve ignorál”, ugyanakkor felszólították a szlovák politikusokat, hogy hagyjanak fel a magyarokkal szembeni gyűlöletbeszéddel. /Dunaszerdahelyi tüntetés a kisebbségek jogaiért. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 2./ „Egy nemzet fiaként, ha egyikünket bántják, mindannyiunkat bántanak” – fogalmazta meg az erdélyi magyarok üzenetét Dunaszerdahelyen Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere a tizenkét ezer fős tüntetésen, amelynek résztvevői a szlovák államnyelvtörvény módosítása ellen tiltakoztak. „Bihar veletek van” – ez az üzenet feszített a dunaszerdahelyi stadion lelátóin a több tucatnyi magyar zászló, illetve a szlovákiai magyar falvak neveit és jelképeit tartalmazó transzparensek között. Az óriásbannert a Bihar megyei RMDSZ mintegy ötven tagja tartotta magasba, akik azért utaztak el a szlovákiai városba, hogy a szlovákiai államnyelvtörvény közelmúltban elfogadott módosítása ellen tiltakozzanak. Biró Rozália tiltakozó állásfoglalást nyújtott át a nagygyűlés szervezőinek. Ezt valamennyi területi RMDSZ-szervezet, huszonöt civil szervezet, négyezet polgár, illetve a négy történelmi egyház képviselői is aláírták. „Felszólalt még mások mellett a magyar írók nevében a Kossuth-díjas Grendel Lajos, valamint Csáky Pál, az MKP elnöke. Az egyetlen szlovák felszólaló Ondrej Dostál (Konzervatív Intézet) volt a nyelvtörvény módosításának elutasítását szorgalmazó petíció aláíróinak nevében. Dunaszerdahelyen erős rendőri jelenlét volt, rendbontásról nem érkezett jelentés. A szlovák kulturális miniszter, valamint az ellenzéki szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom provokációnak minősítette a tiltakozó nagygyűlést. A nemrégiben alakult Híd-Most nevű új szlovákiai magyar párt támogatásáról biztosította a tüntetést. A nyelvtörvény ellen szeptember 1-jén Budapesten is tüntetést szerveztek: a Civil Összefogás Fórum (CÖF) a szlovák nagykövetség épülete előtt tartott tiltakozó demonstrációt. Közfelkiáltással elfogadtak egy olyan tiltakozó nyilatkozatot, amelyben azt követelik a szlovák parlamenttől, törölje el az államnyelvtörvényt, és alkossanak egy kisebbségi törvényt. Az angol és magyar nyelvű tiltakozást eljuttatják az Európai Parlament és az Európai Bizottság elnökének is. A szónoklatokat 15 órakor harangszóval szakították félbe, a szervezők közlése szerint ugyanebben az időben több világvárosban, illetve a Felvidék és Erdély több magyarlakta falvában is félreverték a harangokat a magyar nyelv és a magyarság megmentése érdekében. /Cs. P. T. : „Erdély veletek van!” A szlovák nyelvtörvény módosítása ellen tiltakoztak tegnap Dunaszerdahelyen. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 2./

November 20-án Nagyváradon Csűry Istvánt választották a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökévé. Három jelölt indult, Csűry István 68, Mikló Ferenc nagyszalontai lelkész, bihari esperes 14, Józsa Ferenc aradi lelkipásztor 3 szavazatot kapott. Tőkés László júniusban mondott le püspöki tisztségéről, miután európai parlamenti képviselővé választották; ezután lett Csűry István a helyettes püspök. A mostani időközi választáson püspököt választottak egy évre, 2010. októberében pedig az egyházkerületben általános tisztújítást tartanak, ekkor választanak egy teljes, hatéves mandátumú püspököt. Az új püspök feladatának tartja az egyházkerületben Tőkés László vezetése idején elindult átvilágítás folytatását. Ennek az a célja, hogy a román kommunista titkosszolgálat, a Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) dokumentumai alapján kiderüljön, kik voltak besúgók az egyházban a rendszerváltás előtti évtizedekben. /Új püspök a királyhágómelléki egyházkerületben. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 21./

A replika jogán – Lakatos Péter képviselő közleménye
Válasz a Magyar Polgári Párt Bihar megyei és nagyváradi elnökségének 
Annak reményében, hogy a replika jogán az Erdély.ma lehetőséget biztosít a személyemről szóló terjedelmes „irománnyal” kapcsolatos véleményem közlésére, úgy gondoltam benevezek a „Ki tud többet Lakatos Péterről?” című nyilvános vetélkedőre. Tudom, nem nyerhetek, mert én csak az ellenőrizhető igazságot közlöm, aláírásommal vállalom az állítottak hitelességét, én nem élhetek az eddig megszólalók által alkalmazott ködösítésekkel, alaptalan gyanúsítgatásokkal, a csúsztatástól a durva hazugságig terjedő arzenállal. 
De kik is az eddig, ebben az ügyben megszólalók és mi magyarázza a személyem iránt tanúsított, megkülönböztetett figyelmet? Megszólalásuk időrendjében: 
- egy, a személyével kapcsolatos közismert de először a kimondott valóság miatt hiúságában sértett EP képviselő, aki korábban az anyaországi közpénzekkel csak nehezen, többszöri nekifutásra és a hatóságok jóindulatú hozzáállásával tudott elszámolni;
- egy volt parlamenti képviselő, aki kilenc év távlatából próbálja magyarázni választási vereségét, arra alapozva, hogy az emberek már nem emlékeznek a történtekre. Ezzel egyidőben kenyéradó gazdája sok pénzéért sárdobálásra is vállalkozik;
- Traian Băsescu államelnök örökbefogadott és politikai párttá nevelt janicsár hada, az MPP, amely az elnöki szolgálatok segítségével hajt végre diverziót az egységes magyar közképviselet ellehetetlenítése céljából. 
Az említettek átvették és szorgalmasan gyakorolják Goebbels, a hitleri propagandagépezet atyjának elvét, amely szerint: „egy hazugságot ha számtalanul elismételünk, és azt a megfelelő odaadással tesszük, akkor az emberek azt igazságként fogják fel”. Tőkés, Szilágyi valamint az MPP ezt megfelelő odaadással és lelkesedéssel teszik.
Ami a romániai tűzoltóságot illeti, annak ellenére, hogy engem 1985-ben eltávolítottak belőle, meg kell védenem azoktól akik megpróbálják lejáratni. Lényeges ez, mert Hitler óta bizonyosságot nyert milyen veszedelmes „a kollektív bűnösség elve”. Az ominózus 130/1972-es törvényerejű rendelet, amely alapján minden tárgyszerűség nélkül, szándékos félremagyarázással megkísérlik a tűzoltóságot elnyomó, karhatalmi erőként beállítani, tevékenységét a Securitate–val összemosni, holott az említett törvényerejű rendelet preambulumában csak a milícia és a biztonsági szervek összevonásáról van szó, amint az alábbi idézetből is kiderül: „ a fentiek értelmében szükséges volt annak a szervezési keretnek a megteremtése, amely biztosítja a milícia és biztonsági szervek tevékenységének egységes összehangolását ...” A Belügyminisztérium és a tűzoltóság viszonyáról kizárólag csak az alábbi négy cikkely rendelkezik:
a) a tűz megelőzésével és oltásával megbízott egységeket és katonai tűzoltó alakulatokat szervez; b) biztosítja a tűzmegelőzési és oltási tevékenység irányítását és szakmai ellenőrzését a Román Szocialista Köztársaság teljes területén;
c) kibocsát illetve jóváhagy, közösen a törvény által nevesített szervekkel, az épületek és berendezések tervezésénél és kivitelezésénél általánosan kötelező tűzmegelőzési és oltási előírásokat;
d) megállapítja a gépekre, berendezésekre, eszközökre, felszerelésekre és oltóanyagokra vonatkozó szükségletet, jóváhagyja ezek tervezését valamint hitelesítését és részt vesz átvételükben.
1989 decemberéig a tűzoltóság egyetlen karhatalmi, tömegmegmozdulást leverő intézkedésben sem vett részt, ezt tanúsíthatják azok a fiatal vonulós tűzoltók akik sorkatonai szolgálatot teljesítettek és semmilyen alapvető emberi jogok elleni parancsot nem kaptak és nem kellett teljesítsenek. Az csak egy beteg agy szüleménye, hogy a Belügyminisztérium mostoha gyermekét, a tűzoltóságot, „információ szerzésre és különféle technikai eszközök telepítésére használták fel”. Riasztás esetén, amit előre nem lehetett tudni, hogy mikor és hova szól, a vonulós tűzoltók, éjjel-nappal két percen belül kellett elhagyják a laktanyát, tehát gyakorlatilag lehetőségük sem volt és ezt eddig soha senki fel sem vetette, „a titkosszolgálati eszközök telepítésére”. 
A Temesvári Kiáltvány 8. pontját illene ismerni, pontosan idézni és értelmezni, nem csak ködösen hivatkozni rá: „A választási törvénynek meg kell tiltani azt, hogy a volt kommunista aktivisták és a Securitate egykori tisztjei, három, egymást követő választási ciklus idejére bármilyen listán jelöltethessék magukat”. A fiatal, vonulós tűzoltótiszteket, altiszteket kollektíven kommunista aktivistáknak vagy Securitate tiszteknek beállítani, csak azért, hogy aztán egyikükre minden ok és bizonyíték nélkül rásüthessék a billogot, az szégyenletes kísérlet, ezzel eddig senki sem próbálkozott.
Ami az én tűzoltótiszti pályafutásomat illeti, az a következően alakult. A magyar nyelven, legnagyobb érettségi általánossal elvégzett bánffyhunyadi liceum után, 1970-ben a nagyszebeni Tűzoltótiszti Főiskola 25 helyére 125 jelentkező közül, egyedüli magyarként sikeresen felvételiztem. A román nyelv hiányos ismerete miatt első évben éjjel-nappal kellett tanulnom, viszont a második év végén évfolyamelső lettem. Az is a történethez tartozik és könnyen elképzelhető, hogy volt mit hallania a „bozgornak”, amíg sikerült tekintélyt kiharcolnia magának. 1972-ben vettek fel a pártba, nem „rendhagyóan korán” hanem összes évfolyamtársammal, mert nem lehetett úgy elvégezni a főiskolát, hogy ne legyen párttag a végzős növendék. Soha semmilyen párttisztséget nem töltöttem be sem ott, sem később. 1973-ban a diplomavizsgát követően Nagyváradot, kedvenc városomat választottam, pedig Bánffyhunyadon, szülővárosomban is volt szabad hely. Nem parancsnok helyettes beosztásba kerültem, amint a hazugságoktól hemzsegő iromány szerzői állítják, hanem a gyakorlatnak megfelelően a ranglétra aljára, ahonnan csak 4 év elteltével léptem feljebb egy grádicsot (ezt több tíz, Bihar megyei, kezem alatt szolgált magyar és román tűzoltó bizonyíthatja). Igen, szakmám iránt elkötelezett, lelkiismeretes tűzoltótiszt voltam, román és magyar altisztekkel és vonulós közkatonákkal körülvéve addig, amíg a még dolgozó magyar altiszteket (Nácsay András, Kovács J.) nem nyugdíjazták . Az évek során több mint 1500 tűzesethez riasztottak és bár a laktanyában a kornak megfelelően hivatalosan csak románul lehetett beszélni, a tűzeseteknél Nagyváradon, Biharvajdán, Szalárdon, Biharban, Jánosfalván, hogy csak pár települést soroljak azok közül ahol emlékezetes nagy tűzesetek voltak 1973 és 1985 között, ahol én vezettem az tűzoltást, jól jött ha a kétségbeesett, románul nem tudó, idős magyar embertől vagy megriadt gyerektől anyanyelvén lehetett megkérdezni:- van-e még valaki az égő házban? Van-e gázpalack a lakásban? Az életmentésnél a felettesek elnézték ugyan a magyar nyelv használatát adott esetben, ha szükséges volt, a büntetés kiszabásánál már a román nyelvet kellett használni. A szakmai lelkiismeretességet és hivatástudatot „közvetetten terhelő adatoknak” feltüntetni csak egy „terhelt” agy tulajdonosa képes. 
1985 végén, az akkori Bihar megyei tűzoltóparancsnok, (ma is Nagyváradon él és bármikor hajlandó erről nyilatkozni), tudomásomra hozta, hogy központi utasításra el kell hagynom a tűzoltóságot. Az újságban megjelent iromány legnagyobb hazugsága (ha a hazugságot fokozni lehet) az, hogy ez azért történt, mert egyik családtagom „elfelejtett” visszatérni Magyarországról. Születésem után 1952 és 1990 között egyetlen, első-, másod- vagy harmadfokú rokonom sem maradt külföldön. Ezzel tisztában volt, van Szilágyi Zsolt is, akinek szüleivel meghitt, baráti viszonyban voltunk, akiket tisztelek és sajnálok, hogy ilyen helyzetbe kerültek kisebbik fiuk miatt. Az viszont igaz, hogy Szilágyi Zsolt testvérének, Tibornak, segítettem amikor külföldre való településéhez illetve azt követően, különböző igazolásokat kellett beszereznie. 
A tűzoltóságtól történő eltávolításomat az alábbi vádakra alapozták, amint azt a fejemre is olvasták: - irredenta (a történelmi Magyarország területi integritásának visszaállítására törekvő) családból származik, anyja papleány, párton kívüli;
- felettesi engedély nélkül vette feleségül Böndi Katalin fizika tanárt, mi több Bánffyhunyadon a református templomban esküdtek és felesége a hivatalos felkérés ellenére sem volt hajlandó belépni a pártba; - nem volt hajlandó felvételizni sem a Ştefan Gheorghiu pártfőiskolára sem a katonai akadémiára, ezt elkerülendő felettesi engedély nélkül felvételizett és jutott be a Babes-Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karára;
- gyermekeit a lefordíthatatlan Melinda és Levente névre anyakönyveztette, templomban kereszteltette és magyar tagozatra íratta őket;
- előnytelen megvilágításba helyezte Ceausescu elvtársat összehasonlítva Kádár Jánossal, nagyváradi találkozójukat követően;
- több tűzeset okainak vizsgálatánál elfogultságot tanúsított magyar gyanúsítottakkal szemben.
Mindezek után az Erdély.mán megjelent förmedvény kiagyalói önmaguknak mondanak ellent. Ha Lakatos Péter, idézem: „meggyőződéses, hithű a mundérhoz ragaszkodó tiszt” volt, miért kellett 1985-ben, Ceausescu kivégzése előtt 4 évvel eltávolítani a tűzoltóságtól? „Előléptetésnek” minősíteni azt, hogy valakivel, csak azért mert magyar, otthagyatnak egy jól fizetett tűzoltótiszti beosztást és emiatt az illető csak jóval kisebb fizetésű állást talál magának, az megkérdőjelezi az ezt állítók józan ítélőképességét. Én utólag is köszönöm a Sinteza akkori vezetőinek, Máté Józsefnek és néhai Crisan Ioachimnak az irántam tanúsított megértést és a felkínált munkahelyet. 
A Sinteza-beli tevékenységemről sokan tudnak most is nyilatkozni. Azok a magyar és román volt kollégáim, barátaim, ismerőseim akikkel sokat voltuk együtt, de valószínű azok is, akik 1987-ben feljelentettek és akik miatt több mint egy éven keresztül megfigyeltek, otthoni telefonomat lehallgatták. Erről csak 2001-ben szereztem tudomást, amikor kértem átvilágításomat a CNSAS-nál.
dossziéban található anyagokból kiderül, mivel gyanúsítottak: - kémkedéssel Magyarország javára;
- magyar tűzoltók (Balogh István, Fugel Sándor és mások) alkalmazása és vállalati tűzoltóegység vezetőnek történő kinevezése.
A feljelentők és besúgók neveit az iratok tartalmazzák. Alig várom, hogy Tőkés László feltegye a világhálóra saját megfigyelési dossziéját, ígérem követem példáját. Az engem vádolók felületességét az is bizonyítja, hogy elfelejtik megemlíteni, hogy 1994 után kereskedelmi osztályvezetőként majd kereskedelmi igazgatóként tevékenykedtem a Sinteza-ból alakult részvénytársaságoknál.
1990 januárjában léptem be az RMDSZ –be. A felkérések ellenére nem vállaltam semmilyen vezetői szerepet 1996-ban, mert röviddel azelőtt neveztek ki, mint már említettem kereskedelmi igazgatónak és elfoglaltságom nem tette lehetővé a közéleti szereplést. Ez a helyzet 1999-ben változott meg, amikor már saját cégemet vezettem, időm megengedte és olyan tiszteletre méltó, minden gyanú felett álló személyek kértek fel a Bihar megyei RMDSZ gazdasági alelnöki tisztségére mint néhai Stark László, Varga Gábor, Szabó Ödön. A Tőkés-Szilágyi-MPP hazugságban részvényes korlátolt felelősségű társaságként nem bejegyzettek szerint, én „gyanús RMDSZ karriert” futottam be, mert miután 1999-ben elvállaltam a gazdasági alelnöki funkciót és becsülettel dolgoztam 2 éven keresztül, közel egy évig Bihar megye alprefektusa is voltam, 2001-ben merészeltem „ismeretlenként” elindulni azzal a Szilágyi Zsolttal szemben, aki 1990-ben előzmény nélkül, csak fiatalságának és Tőkés László temesvári szélárnyékának köszönhetően jutott képviselői mandátumhoz. A szabályosan, a körzeti szervezetek által megválasztott küldöttek döntő többsége, köztük a fiatalok is, rám szavazott, így újabb, közel 4 kemény, munkás év következett, amelyekben a „temesvári hős” lejárató kampányával szemben kellett a Bihar megyei szervezetet megerősíteni, számára székházat szerezni.
Mi volt a bűnöm, hogy a velem közel egyidős Tőkés László, akiért családommal átiratkoztunk Nagyváradon a Várad-Olaszi egyházközségbe, aki lányom és keresztlányom konfirmálásánál asszisztált, aki könyveit számomra „szeretettel” dedikálta ellenem fordult, az a mai napig rejtély. Valószínű az, hogy megnyertem a választást és első találkozásunkat követően, amelyen az elnökség több tagjával együtt vettünk részt, nem voltam hajlandó lemondani, ahogyan ő kérte. Az ellentét tovább fokozódott, amikor lelkipásztoraival és akkori espereseivel megtaláltuk az együttműködés lehetőségeit, mert mindannyian a református egyház érdekét és nem a személyes érvényesülést helyeztük előtérbe. Így magyarázható, hogy a rogériuszi, olaszi, margittai, nagyszalontai, perbálhidai, köröskisjenői, bihardiószegi és a sort még folytathatnám, egyházközség lelkészei, presbiterei megköszönték a felkérésükre a visszaszolgáltatás és templomfelújítás terén nyújtott támogatást, amit az RMDSZ országos és megyei szervezeteinek vezetőségével közösen tudtunk megvalósítani. Ezekre válaszul Tőkés László levelekben fenyegette meg, vonta kérdőre azokat a lelkészeket, közéleti személyeket akik ezt nyilvánosan megköszönték (leveleinek saját kézzel írt illetve aláírt fénymásolatai bármikor az érdeklődők rendelkezésére áll). 
A goebbelsi hazugságismétlés eklatáns példája a Tőkés-MPP által hol felváltva, hol párban hangoztatott vád az érmindszenti pályázattal kapcsolatban. Az igazság röviden: Tőkés László nem nyert el ezzel kapcsolatban semmilyen pályázatot. Előzetes ígéreteket kapott ugyan, de mint kiderült, az a Kft-konstrukció amelyet a neki lekötelezett magánszemélyekkel akart létrehozni, a magyarországi törvényes előírások szerint nem is pályázhatott. Az újonnan kiírt pályázatra a nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Mecénás Alapítvány együtt nyújtottak be tervet és nyerték el a támogatást. Megépült, és azóta is használatban van a nagyváradi Ady Kulturális Központ. A mellette levő szálloda befejezése a még szükséges pénz hiányában késik, de az Alapítvány idejében és a teljes összeggel elszámolt a Magyar Kormány felé (a hivatalos igazoló irat az Alapítványnál található). A Bihar megyei és nagyváradi MPP elnökségek együtt és külön-külön is hazudnak az érmelléki területi RMDSZ szervezet tervezett létrehozásával kapcsolatban is, amikor azt állítják, hogy Lakatos Péter „ezt megakadályozta, a kezdeményezők ellen pedig retorziót alkalmazott”. Azt hiszik, hogy senki sem emlékszik pontosan, nincsenek bizonyítékok, ergo állíthatnak bármit. Tévednek. Mint az Erdélyi Napló 2002 május 28. száma, (XII. évfolyam 21. szám ) annak idején megírta: „Az SZKT formai kifogásokra hivatkozva megtagadta az RMDSZ Érmelléki területi szervezetének elismerését”. Tehát az Alapszabályzatnak megfelelően az RMDSZ döntéshozó fóruma hozott határozatot, aminek helyességét az idő is igazolta. Retorziót a Bihar megyei RMDSZ-ben sem elnökségem alatt, sem utána, senkivel szemben sem alkalmaztak, pedig néhányan ugyancsak megérdemelték volna az alapszabályzat szerint kiróható szankciókat.
2004 júniusában nagyváradi tanácsosi, majd 2004 novemberében parlamenti mandátumhoz jutottam, amit ezúton ismételten köszönök választóimnak, támogatóimnak. Valószínű, parlamenti képviselőként sem okoztam csalódást, ha az MPP 2008. november 20-i ellenem korteskedő felhívása és Tőkés László ármánykodása ellenére, a magyar választók ismét bizalmat szavaztak nekem. Nem én vagyok hivatott azt eldönteni, hogy ellenzőim hiteltelenek vagy választókerületem magyar lakosai úgy értékelték, hogy az elvárásoknak megfelelően teljesítettem. Az is lehet, hogy mind a két állítás egyidőben igaz. Érdekes, ugyanakkor érthető, ha az érmellékiek azt értékelik, hogy:
- sikerült az RMDSZ megyei és országos vezetésével közösen, az országos átlagot jóval meghaladó számban ANL-lakásokat felépíttetni Margittán, Székelyhídon. 
- sportcsarnokokat illetve tornatermeket tudtunk felépíttetni Margittán, Székelyhídon, Szalárdon, Borson, Paptamásiban;
- új iskolaközpontot hoztunk létre Székelyhídon;
- elértük, hogy az érmelléki méhészek csak a méhek utaztatásának idejére fizessék ki az útadót.
Helyszűke miatt nem tudom, de nincs is szándékomban felsorolni mindazokat a megvalósításokat amelyeknek kezdeményezésében, kivitelezésében részem volt, nehogy dicsekvésnek tűnjön a beszámoló . Mielőtt az a vád érne, hogy ezeknek nincs szimbolikus értékük, ami messze nem igaz, megemlíteném azt az érmelléki, országos hírű összefogást és eredményt, amelyben tevékenyen részt vettem. 2002-ben helyi , református egyházi és RMDSZ kezdeményezésre a megyei és országos RMDSZ vezetőségekkel közösen állítottuk vissza köztérre az eredeti Kossuth szobrot Bihardiószegen. Felemelő érzés volt ott lenni, az ebből az alkalomból veretett emlékérméket átadni illetve átvenni. Ugyanígy a nagyváradi római-katolikus palota visszaszerzése , megyei és országos RMDSZ csapatmunka révén, bizonyítja az egységes, kitartó fellépés és munka eredményét. Én képviselői mandátumomat az RMDSZ listáján választóimtól kaptam, nekik tartozom elszámolással, amit évente meg is teszek. Azoknak, akik sárdobálással, sanda gyanúsítgatásokkal még magyarságomat is megkérdőjelezik könnyű lenne Adyt idéznem:
„S az álmosaknak, piszkosaknak,
Korcsoknak és cifrálkodóknak,
Félig-élőknek, habzó-szájuaknak,
Magyarkodóknak, köd-evőknek,
Svábokból jött magyaroknak
Én nem volnék magyar?”
Én viszont a nehezebb utat választom és kevéssé ismert, írója által már el is felejtett gondolatokat idézek Tőkés László: „Ideje van a szólásnak” kötete „Karácsonyi üzenet szövetségünk dolgában” című, 1991 Karácsonyán kelt írásából:
„Mire gondolok? Legfőképpen a bizalmatlanságra és az ebből fakadó suttogó propagandára és vádaskodásra. Az értetlenségre, gyanakvásra, türelmetlenségre, nemtelen versengésre vagy közönséges irigységre....Beszéljünk még tisztábban. Mindennapi jelenség, hogy némelyeket „lekommunistázzanak”. ... Kétségbeejtő gyanakvás és rosszhiszeműség övezi előbb-utóbb mindazokat, akik szerepet vállalnak önvédelmi harcunkban... Ki kell józanodnunk önpusztító bizalmatlanságunkból, előlegeznünk kell egymásnak a bizalmat- ez az egyik legfontosabb feltétele annak, hogy kijussunk belső válságunkból.” Úgy látszik ez a kijózanodás egyeseknek sehogyan sem sikerül. A szokásos római beszédzáró szavakkal élve: „Dixi, et salvavi animam meam”, azaz „ Megmondtam az igazat, s ezzel megmentettem lelkem nyugalmát”. 
Lakatos Péter
parlamenti képviselő
Előzmény: Erdély.ma, 2010. márc.25.
Emlékeztető Lakatos Péternek – Az MPP bihari szervezetének közleménye. Forrás: Erdély.ma

Már csak ősszel lesz Törzsasztal – Évadzáró Balla Zsófiával
A Várad folyóirat Törzsasztal című rendezvénysorozata keretében jobbára magyarországi, ritkábban nyugaton vagy Erdélyben élő írók, költők látogatnak el Nagyváradra, minden esetben az innen Budapestre származott Kőrösi P. József költő, író, könyvkiadó meghívására és közreműködésével. Általában ő maga hozza el autójával a magyar fővárosból a vendégeket, akik többnyire egy bizonyos irodalmi-szellemi körhöz tartoznak, s azon belül a balliberálisnak mondott Szépírók Társaságához. (A Szépírók Társasága 1997-ben jött létre. A tagság nagy része az Magyar Írószövetségből kivált írók közül került ki. A változás nagy viharokat váltott ki, mert az új társaság az addigi gyakorlattól eltérő működést vállalt fel, elhatárolta magát a nép- és nemzetszolgálattól, urbánus és internacionalista diskurzussal tüntetett a politikai jobboldallal szimpatizáló pályatársak ellen.) A „törzsasztalhoz” invitáltak nagy része ugyanakkor kiadói-üzleti szempontból is közel áll Kőrösihez, a váradi író-olvasó találkozókat a szerzők és műveik népszerűsítése is motiválja, amiben aligha találni kivetnivalót. Az más kérdés, hogy az elmúlt években többen is felvetették (inkább csak suttogva, mint nyíltan), hogy a Bihar Megyei Tanács, az RMDSZ Communitas Alapítványa és a Szülőföld Alap által támogatott, közpénzen fenntartott Várad kulturális folyóirat miért csak egy bizonyos, politikailag is determinált körhöz tartozó vagy sorolható írókat lát vendégül és népszerűsít. Ennek az ellenérzésig fajuló kérdésfelvetésnek volt kicsúcsosodása tavaly a botrányos, köpködéssel kísért Demszky-ügy, amikor a Törzsasztalhoz íróként invitálták meg a politikusként igen-igen népszerűtlen budapesti főpolgármestert.
A 2009-2010-es évadban ilyesmire már nem került sor, igaz, az idén már egyre kevesebb érdeklődőt vonzottak a Törzsasztal-rendezvények. Olyannyira, hogy az évadzáró eseményre érkezett irodalombarátok bővel elfértek pénteken a Várad egyszobányi Nagyvásártéri szerkesztőségében is. Bár korábban egy vajdasági írónőt harangoztak be vendégként, objektív okokból végül Balla Zsófia vállalta a találkozót, aki szülővárosába, Kolozsvárra utaztában tudott időt szakítani a Körös-parti fellépésre. A házigazda Szűcs László főszerkesztő előbb a Várad legfrissebb, idei 4. számáról ejtett néhány szót, majd Kőrösi P. József köszönt meg a költőnőnek a „beugrást”. Akiről aznap este az is kiderült, hogy nemcsak verseket ír, hanem más, főleg színházi és rádiós műfajokban is otthonosan mozog. Emlékezetes társszerzője volt Bodor Ádám A börtön szaga című könyvének, az író ebben neki vallott életéről. Balla Zsófia viszont pénteken saját életéről, pályafutásáról és munkásságáról vallott szeretetteljes közvetlenséggel és szerénységgel, de kellő önérzettel is ugyanakkor. Nem kerülte meg a választ arra a kérdésre sem, hogy noha már Erdélyben is sikeres költőnek számított, mégis miért telepedett ki, már a rendszerváltás után. Döntésének előzményeiről szólva beszélt a szegény kolozsvári zsidó családban töltött gyermekéveiről, meggyőződéses kommunista (eleinte illegalista, majd sztálinista) szüleiről, akiket a nácik deportáltak, majd a lágerekből hazatérve a saját elvtársaik is meghurcoltak, s miután csalódtak a rezsimben, a rendszerellenesség vádját is „kiérdemelték”. Zsófia korán félárva maradt (tízévesen vesztette le apját, Balla Károlyt, aki maga is író volt), de szerencsére sikerült továbbtanulnia, zenei képzettségével éveken át volt rádiós szerkesztő a kincses városban, majd riportere az Előrének. Újságíróként és irodalmárként sok szállal kötődött Biharhoz, Váradhoz és Szalontához, erről is mesélt, közismert személyiségekhez fűződő barátságáról nemkülönben. Kéttucatnál is több önálló kötetéről kevesebb szó esett, de a két legutóbbiból (A harmadik történet, 2002, A nyár barlangja, 2010) fel is olvasott több, különböző hangulatú és üzenetű verset. A közel kétórás nyilvános interjú végén a Budapesten élő Balla Zsófia a szabadúszó író helyzetéről és megbecsültségéről, a magyarországi szellemi életben kialakult válaszfalról (művészet és boldogulás között), a díjakról és ösztöndíjakról, az irodalmi karrierizmusról és Arany János mesejátékának adaptálásáról is beszélt, majd dedikálta is könyveit. Amelyekből néhány még kapható talán a Libris Antica könyvesboltban, a Garasos híd mellett.
D. L.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Tánczos veheti át a mezőgazdasági tárca
Lapértesülések szerint távozni kényszerül Tánczos Barna a fejlesztési minisztérium államtitkári tisztségéből, miután a leépítések következtében az RMDSZ elveszítette a posztot. Tánczos várhatóan a Mezőgazdasági Minisztérium államtitkári posztját veszi át Haschi Andrástól.
Az RMDSZ két olyan alprefektusi tisztségről mond le, amelyet nem is töltött be soha, nevezetesen a Beszterce, illetve a Teleorman megyei posztról. A harmadik megszűnő tisztség vagy a Bihar vagy a Szatmár megyei alprefektusi szék lesz, erről még nem született döntés. (úmsz/mti) Transindex.ro

Piszkárkosi Szilágyi Sámuel szobra Hegyközkovácsiban
Bihar megye – A Bihar községhez tartozó Hegyközkovácsiban hunyt el 1785. július 16–án Szilágyi Sámuel református püspök. Halála 225. évfordulója alkalmából vasárnap szobrot avattak tiszteletére a faluban.
A szoboravatási ünnepség Hegyközkovácsi református templomában kezdődött, ahol dr.Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét. Utána Forró László helyi lelkész, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) előadó tanácsosa köszönte meg a szolgálatot, majd kifejtette, kötelességünk rendezni múltunk szellemi örökségét, és ennek jegyében cselekszenek a hegyközkovácsiak: 2000–ben táblát helyeztek el a templom belső falára annak emlékéül, hogy 1792 karácsonyán ott prédikált Csokonai Vitéz Mihály (kinek nevét azóta felvette a helyi elemi iskola is – szerz.megj.), a templomkertben leleplezték a világháborúkban elesettek emlékművét, majd 2005–ben újabb kegyhelyet avattak a múlt század derekán, a falurombolási terv egyik első áldozatának tekintett, Kovácsival határos Mezőfalva felszámolására emlékezve. Ebbe a sorba illeszkedik Piszkárkosi Szilágyi Sámuel püspök szobrának felavatása, aki 1719. február 19–én Debrecenben született, majd szolgálata végeztével Hegyközkovácsiba vonult vissza, ahol 66 évesen hunyt el. Szobra vasárnap déltől a helyi kultúrház udvarán látható.
„Tudása hihetetlen, ereje nagyszerű, nemeslekűsége felülmúlhatatlan volt. (…) Ilyen emberi nagyság mellett elhalkul a szavunk, magunkat pedig törpének érezzük”, szólt Szilágyi Sámuel püspök méltatása.
Hegyközkovácsi 1780–ban épült templomának minden padsora megtelt az ünnepségre, melynek istentiszteletén dr.Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök hirdetett igét. Felidézte, hogyan is került szóba, hogy Szilágyi Sámuelnek szobrot állítsanak a faluban. Eszerint megkereste őt Forró László helyi lelkész azzal, hogy, ha már Debrecenben nem állítottak szobrot az egyházkerületük tudós püspökének, akkor megtenné ezt a falu, ahol elhunyt és eltemették. Magunkat becsüljük meg azzal, ha méltóan emlékezünk nagyjainkra, tette hozzá. Úgy jellemezte a néhai püspököt, mint aki a hatalom elvárásától függetlenül ítélt jó és rossz között, majd az általa 1775–ben franciából magyarított, minden alkalomra útmutatóul szolgáló imádságos könyvből olvasta fel a vasárnap reggelre rendelt fohászt.
Az úrasztala alá temették
A prédikáció után Forró László helyi lelkész köszöntötte a megjelenteket. Kiemelten dr.Bölcskei Gusztávot, mivel a Tiszántúli Egyházkerület vállalta a szoborállítás költségeit. A szoborét, mely azért került a kultúrház udvarára, hogy „a múlt lépjen ki a templomból, és annak kertjéből”, legyen meghatározója a falu arculatának, melyet „az úgynevezett metropolisz–övezet létrehozás, s a nagyarányú városi betelepedés könnyűszerrel külvárosi lumpenvilággá zülleszthet.” Azt is megtudhattuk, hogy a néhai püspököt az úrasztala alá temették, ám a koporsót Jakó Zsigmond professzor a bombázásoktól félve 1944–ben Budapestre menekítette. A templomot akkor nem érte kár, ellenben a Néprajzi Múzeumot igen, ahol elégtek a maradványok… A későbbiekben Szeghalmi Győző, Bihar község alpolgármestere, Angyalosy Zsoltné, a nyírbogdányi testvérgyülekezet lelkésze, illetve dr.Borsodi Tamás, Kapuvár főjegyzője köszöntötte az egybegyűlteket. Eztán a Kiss Stúdió Színház művészei, Kiss Törék Ildikó illetve Varga Vilmos (aki ugyancsak Hegyközkovácsi szülötte) szavalatai következtek, majd a kivonuláskor mindenki átvehette az egyházközség ezen alkalomra készített, Szilágyi Sámuel életéről összeállított kiadványát.
Püspökhöz méltó szobor
A kultúrház udvarán, aki tehette, az árnyékba húzódva figyelte, hogy Kovács Zoltán, a KREK főgondnoka és Szűcs Gyula helyi kurátor leleplezi a szobrot, melyről alkotója, dr.Kövér József debreceni művész elmondta: anatómiai kapaszkodó híján (nem maradt fenn arckép – szerz.megj.) nem volt könnyű dolga, amikor „püspökhöz méltó”, egyszerre szelídséget, szigort és tekintélyt sugárzó arcot kellett formázzon. Az elmúlt húsz évben több emlékhely létesült, mint az azt megelőző száz évben, ami nem csoda a korábbi rendszer kultúrpolitikájának ismeretében, mondta beszédében Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke, aki dícsérte ebben a kovácsiak buzgalmát. Az avatóbeszédet Csűry István királyhágómelléki püspök mondta, kifejtve benne, hogy Szilágyi Sámuel olyan egyházi vezető volt, aki megmutatta, hogyan kell egyszerre szolgálni Istent és a nemzetet, a közösség épülésére. A Kiss Stúdió Színház tagjainak újabb szavalatai után a nevezett négy lelkész mondott áldást a szoborra, majd a Himnusz éneklése utánkoszorúk kerültek a szobor talapzatára. A szervezők dicséretére megjegyzendő, hogy a tervezett programot időben tartották, nem téve ki a kánikula megpróbáltatásának a megjelenteket, akiket szeretevendégségre vártak a kultúrházba. erdon.ro

Magyar remete a nyárban
Igenis, én most magyarkodni fogok. Igaz, nyári rekkenőségben ez nem a legjobb foglalkozás, de hát nem vagyok szabadságon. Nincs pénzem sem, mert nem volt sosem, amiből gyűjtögettem volna, meg aztán határidős munkáim vannak. Ez nem olyan, mint a sikkasztó milliárdosok sorsa, hogy évek hosszú során tart a kivizsgálás, míg a vidám sikkasztó csöndesen meg nem hal ágyában, párnák közt.
Mert itt áll előttem egy szerény gyűjtemény, magam szedegettem össze. Azt mondja, hogy Nagymagyar, ez község, 1910-es adataink szerint lakosságából 1325 magyar, aztán pár német, ennyi. Pozsony vármegyében él évezrede. Most szlovákok lakják, élik. Magyarigen: 1559 lakos, abból 1117 román, 348 magyar élt ott száz évvel ezelőtt. Azt kérdezheti a gyermek, hogy akkor miért nem Románigen? Hát azért, mert kezdetben egy szál román sem élt Alsó-Fehér vármegyének ebben a sarkában. Aztán itt van nekünk Magyarkanizsa 17 018 lakossal, abból 16 655 magyar, 329 szerb, mégis odaloccsintották Szerbiához egykor. Kérdi a gyermek, de kérdezi a felnőtt is, ha meg nem ütötte a hőguta, hogy akkor miért...? S mért román a Magyarigen? És ha már elítélő jelzőként használják a nem magyarok, hogy mi nagymagyarkodunk ahelyett, hogy meghúznánk magunkat s a nadrágszíjat idegenek fennhatósága mellett, akkor mit keres a mi kicsi életünkben Nagymagyar éppen Szlovákiában? És Nagymagyarban szabad-e nagymagyarkodni? — kérdem én a gyermekek meg a pártok nevében.
Van nekünk Magyarapácánk is Temes megyében, mely szintén román kenyeret eszik állítólag, noha maga vet s arat, csépel és őröl... Magyarbikal, 1910-ben egy szál román nem lakott ott, Kolozs vármegyében, 907 lakosa mind magyar volt. Most Románia, alig él benne magyar ember. Magyarpalatka: 1268 román s magyar lakos vegyesen kilencven évvel ezelőtt, most néhány magyar lézeng benne, s ha szólal az úton vagy hivatalban, csak románul. Magyarózd, 946 lakos, Romániában éldegél nagy riadalomban, iskolája már nem magyarul rikkant. Magyarkiskapuson alig élt román, amikor ezt a statisztikát leírták, ma nincs magyar benne.
Soroljuk-e? Magyarkodjunk-e, amikor mások a legtávolabbi szigeteken nyaralgatnak? Az a helyzet, hogy én fél esztendővel ezelőtt maradék humoromban akartam pácolni ezt a témát, aztán ez leve belőle. Nem bánom. Csak-csak valahol nyilallik.
Csak ülök itt, mint egy remete. Hoppá s pardon, mert van Magyarremete is, nem csak Magyarapáca! Az es Románia mellét dagasztja, amott túlra került Biharba, Belényestől nem messze, magyarok lakták s keresztelték, most tiszta román település, magyar csak suttogva s szürkület után szólal. És búcsúzóban még följegyzem a szép nevű Magyarszarvaskendet, Szamosújvár járásban vagyon, románul Corneşti, de hogy leve ebből ilyen furcsa szerzet, nem tudom. Tény, alig van benne magyar.
Még felsorolni sem lehet a magyar nevű településeket, annál inkább tanulságos olvasgatni: mikből mivé lettünk Trianon óta. Most záradékként megemlítem, a könyvkiadók figyelmébe ajánlanám újból kinyomtatni ezt a könyvet, amely nélkül én le sem ülök az íróasztal mellé. Az a címe: Magyar helységnév-azonosító szótár. Szerkesztette Lelkes György. Ő a fiának ajánlja szeretettel, én ajánlom mindenkinek hasonlóképpen. Egy kiadó meg is gazdagodhatna emitt, az idegenségben az újrakiadásból. Lejár a nyár, aztán lejár Almagyarnak s Felmagyarnak egyaránt, ha nem ügyelünk.
Tán ezért is nem mentem szabadságra!
Czegő Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Politikusok, papok a besúgók listáján
Új nevekkel bővült a kommunista titkosszolgálattal együttműködő erdélyi magyar egyházi személyiségek listája. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) a Nicolae Ceauşescu egykori diktátor elnyomó gépezete besúgójának nyilvánította Seres Gézát, az Aradi Református Egyházmegye, valamint Sipos Miklóst, a Szatmári Református Egyházmegye volt esperesét.
Mindketten idén nyáron, a Királyhágómelléki Református Egyházkerületben augusztusban lezajlott egyházmegyei választások előtt vonultak nyugalomba, a kánon alapján ugyanis már nem pályázhattak meg újabb mandátumot. Sipos Miklós, a Szatmárnémeti Németi Egyházközség lelkészének – aki a KREK esperesi kollégiuma elnöki tisztségét is betöltötte – ügyében a bukaresti táblabíróság szeptember elején hozott határozata megerősítette a CNSAS verdiktjét, és kimondta: a tiszteletes együttműködött a Szekuritátéval.
Seres Géza angyalkúti lelkipásztorról már korábban megszületett az azonos bírósági döntés, amely ellen ő nem fellebbezett a legfelsőbb bíróságon. Mint arról már beszámoltunk, Tőkés László európai parlamenti képviselő, a KREK volt püspöke nemrég élesen bírálta az egyházkerület választási bizottságát amiatt, hogy a frissen lebonyolított belső megmérettetésből nem zárta ki a Szekuritátéval együttműködő papokat. Tőkés felháborodását egyebek mellett az váltotta ki, hogy újrajelöltette magát Mikló Ferenc bihari és Nagy Sándor nagykárolyi esperes is; utóbb mindkettőjüket megerősítették az egyházi tisztségben. Mikló Ferencről tavaly állapította meg a CNSAS, hogy 1974-ben Fineşan Ioan és Feri fedőnéven beszervezte a hírszerzés, jelentéseket is írt, ám az átvilágítók nem nyilvánították a Szekuritáté besúgójának/kollaboránsának. Hasonló döntés született idén Nagy Sándor ügyében is, aki 1985-ben írt alá beszervezési nyilatkozatot Moldovan Ilie fedőnéven.
Ezzel egy időben fennakadt az átvilágításon Portik Csaba gyergyószentmiklósi vállalkozó, az RMDSZ egykori városi tanácsosa is, aki 2008-ban a szövetség Neamţ megyei képviselőjelöltjeként indult a parlamenti választáson. Az ügyében született CNSAS-ítéletet a bukaresti táblabíróság ugyancsak megerősítette. Esete különben azért is kényes az RMDSZ számára, mivel a turisztikai vállalkozókat és vendéglátókat tömörítő Gyilkostó Egyesület elnökeként is tevékenykedő Portik „bejelentkezett” a gyergyószentmiklósi tanácsosi mandátumáról néhány hónapja lemondott Gál Árpád helyére.
A polgári párti többségű helyi képviselő-testület egyébként júniusban el is vetette Portik mandátumigazolását, ám nem az akkor még nem ismert besúgói múltja miatt, hanem azért, mert az RMDSZ kizárt soraiból négy másik tanácsost, akik a közigazgatási bírósághoz fordultak, és a testület meg kívánja várni az igazságszolgáltatás ítéletét. Portikhoz hasonlóan kollaboránsnak nyilvánították a két évvel ezelőtti parlamenti választáson az RMDSZ színeiben indult Papp Ştefant is, aki Konstanca egyik választókerületében pályázott – sikertelenül – mandátumra. Eközben Sógor Csaba EP-képviselő Szász Jenő MPP-elnök lapunkban megjelent nyilatkozata kapcsán leszögezte: vele kapcsolatban évekkel ezelőtt csak vádak láttak napvilágot, ezek azonban többszöri átvilágítása során rendre alaptalannak bizonyultak.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Tisztelgés a színházépítők nemzedéke előtt
Október 15-én volt száztíz esztendeje annak, hogy megnyílt Váradon a kőszínház. A jubileum egyik fontos rendezvénye volt az a kötetbemutató, melyen NAGY BÉLA Évszázadokra szóló nagy alkotás – A nagyváradi Szigligeti Színház levéltári dokumentumokban (1897 – 1902) című könyvét ismerhették meg az érdeklődők. Az eseményen a közönség sok érdekességet tudhatott meg a teátrum megépítésének mikéntjéről.
A váradi színház színpadán megtartott találkozón először Dimény Levente, a Szigligeti Társulat vezetője köszöntötte a résztvevőket. Szólt annak fontosságáról, mennyire akarta a város a színházat, s mennyi mindent tettek elődeink ezért a gyönyörű épületért.
Az Évszázadokra szóló nagy alkotás – A nagyváradi Szigligeti Színház levéltári dokumentumokban (1897 – 1902) című kiadványról a szerzővel, Nagy Bélával Péter I. Zoltán helytörténész beszélgetett. A könyv szerkesztője tíz esztendeje is írt egy jubileumi könyvet, Nagy Béla avatott ismerője és kutatója a váradi Szigligeti Színház történelmének. A helytörténész azt is megjegyezte: 1900. október 15-én már javában gyülekeztek az emberek a színházban. Státusszimbólum volt részt venni az első bemutatón, hetekkel előtte helyet kellett foglaltatni a premierre.
Nagy Béla elmondta: a váradi polgárság három generációja rugaszkodott neki annak, hogy teátrumot építsen. A siker a harmadik generációnak jutott. A kötet tisztelgés a színházépítő nemzedék előtt. Beszélt e nemzedék két jeles képviselőjéről, akik sokat tettek azért, hogy Váradon kőszínház lehessen. Hoványi Géza, a Takarékpénztár vezérigazgatója volt a színügyi bizottság elnöke volt. Az ízig-vérig közéleti személyiségnek számító Hoványi egyike volt azoknak, akik „kitaposták” a városból ezt a színházat. Nagy Béla köszöntötte a közönség soraiban ülő, Hoványi-gyökerekkel is rendelkező Kristófi János festőművészt és családját.
Az álom mit sem ér, ha nincsenek szakemberek. Busch Dávid főmérnök irgalmatlanul nagy és precíz munkát végzett az építkezést megelőzően és a színházépítés tizenöt hónapja alatt is. Hoványi törzsökös bihari származású ember volt, Busch viszont Németországból került Váradra, még magyarul sem tudott. Tehetsége révén vált főmérnökké, vitte végig az építkezést. A színháztörténész Busch Dávid leszármazottait is üdvözölte az eseményen.
„Az, hogy mit építettek eleink 110 éve, jól látható. A könyv megírásakor az érdekelt, hogyan”- fogalmazott Nagy Béla. A város önerőből teremtette elő a pénzt. A kötet első részében szerződések, levelezések, szakértői véleményezések találhatók, a második felében pedig a színház építését felügyelő bizottság üléseinek teljes jegyzőkönyvi anyaga olvasható. A dokumentumokból kiderül például, hogy: „Negyven napszámos vadonatúj csákányokkal bontáshoz kezd.” Vagyis nem pusztaság volt a színház helyén, hanem sűrűn beépített városrész volt. (A tizenöt hónapba még a bontás is beletartozott, nemcsak az építés!) Arról is tudomást lehetett szerezni, hogy vita tárgya volt Újváros és Olaszi között, hogy hová építsenek. Végül is az átfogó városrendezési koncepció lett a döntő érv az ügyben.
Az összejövetelen a Szigligeti Társulat művészei – Hajdu Géza, ifj. Kovács Levente, Meleg Vilmos – olvastak föl részleteket korabeli dokumentumokból.
Több ízben is elhangzott az: milyen lelkesen rajongással szerette a színházat az akkori polgárság. A társulatvezető azzal búcsúzott: azt óhajtja, hogy a mostani közönség is ezzel a lelkesedéssel szeresse a színházat.
Tóth Hajnal, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Miért csillog könny a búzaszemeken – Az elfojtott hegyközi lázadásról
A rendszerváltó hatalmak nagy kudarca a mezőgazdaság volt, mert nem számoltak azzal az alapvető tényezővel, hogy a földműves ember, aki a földből él, nem csak fizikailag, de érzelmileg is kötődik ahhoz. Amikor az embereket szovjet típusú kollektív gazdaságokba kényszerítették, kirántották a lábuk alól a földet, többé nem érezték azt magukénak. Ez az eredményeken, a termésen meg is látszott. Ott születtek jobb eredmények, ahol egyéni érdekeltséget vezettek be. Sokan ott is hagyták a sok esetben vérrel-verítékkel megszerzett földet, és a nagyvárosok üzemeiben helyezkedtek el.
A kommunista diktatúra mindent elkövetett, hogy a földműveseket a téeszekbe kényszerítse. Ennek egyik módja az volt, hogy nagy beszolgáltatásokat vezettek be, s cséplésnél a nagygazdáktól az utolsó szem búzát is elvették. Az egyik hegyközi földművesnek hatvan mázsa búzája termett, s egy szem búzát sem vitt haza.
Ilyen körülmények között került sor 1949-ben Biharban a hegyközi lázadásra, amikor Csatárban, Tótteleken, Siterben követelték az embertelenül nagy beadások eltörlését, nyíltan ki is jelentették, hogy nem adják oda a búzájukat. A lázadók egy csoportja a községháza előtt gyülekezett, s kommunizmus-ellenes jelszavakat is hangoztattak. A hírhedt Szekuritáté nem késlekedett sokáig, csírájában igyekezett elfojtani a lázadást. Másnap egy teherautónyi szekus jött ki a Hegyközre, a hangadókat felhívták a községházára, s megkezdődtek a megtorlások. Egy Hatházi nevű embert csak a neve miatt vertek meg, azt hitték, hogy hat háza van, de válójában egy fél háza volt. Az volt a szavajárása, hogy vár a dolog az emberre. Vitéz Szilágyi Károlynak az volt a „bűne”, hogy bíró volt a régi rendszerben, és két vitézségi érmet szerzett az első világháborúban – őt is agyba-főbe verték.
Ifj. M. A. véletlenül került a tüntetők közé, őt is felhívták a községházára. Mikor belépett, behajították az egyik terembe, ahol már többen voltak, köztük az apja is. Őket másnap éjjel két órakor hozták be nagy kerülővel Váradra a Szekuritáté épületébe, ahol egy pincehelyiségbe zárták őket, ahol nem volt sem szék, sem asztal, sem ágy. Másnap egy karéj kenyeret adtak nekik enni. Ifj. M. A. éppen a kenyeret ette, mikor kihallgatásra hívták. Sajnálta otthagyni a kenyeret, nem is volt hova letegye, azt gondolta, ez lesz az „utolsó vacsora”. Így kenyérrel a kezében, kalappal a fején állított be a kihallgató tiszthez, aki éktelen haragra gerjedt. „Hogy jössz be hozzám, te paraszt?” -- kiáltott rá. A fiatalember zavarában a tiszt íróasztalára tette a kenyeret és a kalapot. „Vidd innen a mocskod!” – üvöltötte a tiszt. Erre a fiatalember a földre tette le a kenyeret. „Hogy becsülöd meg a drága román kenyeret?” – ordított rá a tiszt. Ő lehajolt, hogy felvegye, de ebben a pillanatban ütni-verni kezdték. És mikor elengedték, a hátsójába is rúgtak. Utána a fogdmegek elégedetten dörzsölték a kezüket, jöhetnek a többiek. Mindenki hasonló bánásmódban részesült.
Utána legtöbbjüket a kolozsvári hadbíróságra vitték, ahol koholt vádak alapján ítélték el őket. Id. M. A. kilenc hónap börtönt, míg I. B. négy hónapot kapott. Voltak, akik rosszabbul jártak: mikor négy nap múlva a Szekuritátéról hazavitték őket Biharra, két lövés is eldördült, állítólag szökni próbáltak. Mindez a házuk előtt történt.
Jó lett volna, ha a golyók célt tévesztettek volna.
Vajon miért csillog könny a búzaszemeken?
V. Szilágyi István, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Meghalt Demény Lajos történész, volt bihari szenátor
Pénteken 84 éves korában bukaresti otthonában elhunyt Demény Lajos romániai magyar történész, de erről a családja csak tegnap értesítette a sajtót.
Kisfülpösön (Maros megye) született földműves családban 1926. október 6-án. Tanulmányait Kolozsváron kezdte a Bolyai Tudományegyetemen, Leningrádban fejezte be 1956-ban. Ugyanott szerezte meg a történelemtudomány doktora címet. Bukarestben a Társadalomtudományi Akadémia tanára, majd a Román Akadémiai Könyvkiadónál szerkesztő, a Román Akadémia Nicolae Iorga Történelemtudományi Intézetének főkutatója, a nemzetiségtörténeti kutatások osztályvezetője volt. Kutatási területe a XV. és XVII. század közötti művelődéstörténetet és a parasztmozgalmakat fogta át. Magyar és román nyelven egyaránt közölt. Jelentősebb művei: Az 1437-38-as bábolnai népi felkelés, Anglia politikai kapcsolatai a XVI. és XVIII. század közti Moldvával, Havaselvével és Erdéllyel, Székely felkelések a XVI. század második felében, A székelyek és Mihály vajda, Paraszttábor Bábolnán, Bethlen Gábor és kora. A Székely oklevéltár új sorozatának társszerzője volt. 1995-ben vált a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává.
Kelemen Hunor román kulturális és örökségvédelmi miniszter nekrológjában így méltatta: „Hatalmas szerepe volt a Székely oklevéltár elindításában, amelyben végre előkerülhettek azok a forrásmunkák, amelyek az erdélyi magyarság, a székelység történelmére vonatkoztak. A ’70-es években ezzel a kezdeményezéssel olyan magyar történészeknek biztosított publikálási lehetőséget, akik addig nem is remélhették, hogy kutatásaik napvilágot látnak. (...) állhatatosan és bátran védi a nemzeti kisebbségek, a magyarság szerepét Erdély történelmének alakításában. (...) Maradandó értékű oktatói és kutatói munkája mellett jelentős szerepe volt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség megalakulásában, az 1989-es rendszerváltást követően rövid ideig a tanügyminisztérium államtitkára, két évig Bihar megyei szenátor volt.”
Demény Lajos földi maradványait ma délben helyezik örök nyugalomra a bukaresti Calvineum református temetőjében. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Ingyen fordítana az állampolgárságot kérőknek a bihari RMDSZ
A magyar állampolgárságért folyamodók számának növekedésével nő azon szervezetek száma is, amelyek megpróbálják zászlajukra tűzni az egyszerűsített honosítás kérdését. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács után – amelyet a magyar kormány megbízott a demokrácia-központok létrehozásával – az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt is bejelentette, hogy segít az igénylőknek. Az RMDSZ Bihar megyei szervezete továbbment: ingyenesen fordítja le a magyar állampolgárság megszerzéséhez szükséges iratokat.
magyar állampolgárságért folyamodók számának növekedésével egyre nő azon szervezetek száma is, amelyek megpróbálják zászlajukra tűzni az egyszerűsített honosítás kérdését, ezáltal politikai tőkét kovácsolni belőle. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) után – amelyet a magyar kormány megbízott a hivatalos tájékoztató irodahálózat, a demokrácia-központok létrehozásával – az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) is bejelentette, hogy segít az igénylőknek a szükséges okmányok összeállításában, az űrlap kitöltésében. Az RMDSZ Bihar megyei szervezete még ennél is továbbment azzal, hogy a hétvégi választmányi ülésen bejelentette: ingyenesen fordítja le a magyar állampolgárság megszerzéséhez szükséges iratokat.
Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök emlékeztette a gyűlés résztvevőit arra, hogy a szövetség 2004-ben mintegy harmincezer aláírást gyűjtött öszsze a kettős állampolgárságért. „Nem vagyok hajlandó elfogadni semmilyen kioktatást. Nem igaz az, hogy egyeseknél van a bölcsesség köve, míg mások nem tájékoztathatnak a magyar állampolgárságról!” – hangoztatta a politikus. Mint arról beszámoltunk, az RMDSZ Bihar megyei szervezete újfent aláírásgyűjtésbe kezdett: a mostani íveken az állampolgárság megszerzése iránt érdeklődők nevét, lakcímét és igazolványszámát is elkérik.
Az adatlapokon egyetlen kijelentés áll: „Kérem, hogy az RMDSZ Bihar megyei szervezete úgy, mint eddig, tájékoztasson, illetve tájékoztathasson a kettős állampolgárságról.” Szabó a küldöttgyűlésen azt mondta, hogy öt nap alatt húszezer aláírást gyűjtöttek össze. Az ügyvezető elnök azt is kommentálta, hogy többen számon kérték a szövetségen, miért akadályozta meg, hogy egyes településeken önkormányzati ingatlanokban létesíthessen demokrácia-központot az EMNT. „Ki olyan hülye, hogy a gyilkos kezébe adja a fegyvert, amellyel aztán meggyilkolja őt?!” – idézi Szabót az erdon.ro hírportál.
Az ügyvezető a Krónika kérdésére elmondta: a gyűlés óta még számos aláírás gyűlt össze a helyi szervezetektől, így mostanra a számuk megközelíti a harmincezret. Kérdésünkre, miszerint nem tart-e attól, hogy erőfeszítéseiket az RMDSZ-t népszerűsítő kampánytevékenységnek tekintik, illetve hogy a demokrácia-központok létével miért ilyen fontos a szövetség számára a tájékoztatás, így válaszolt: „Miért ilyen fontos, hogy mások ezt tegyék? Az irodahálózat kialakítására fordított összeg elegendő lett volna az egész erdélyi magyarság dokumentumainak lefordítására. Kinek a célja, hogy ebből üzletet csináljon? Mi pontosan azt szeretnénk, ha a kettős állampolgárság nem lenne az EMNT-n keresztül kiárusítva” – jelentette ki lapunknak Szabó Ödön.
EMNT: végre jó célra fordítják a közpénzt
Az EMNT közleményben reagált az RMDSZ bejelentésére, amelyben üdvözli a kezdeményezést. „Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetősége üdvözli a kezdeményezést, nyugtázva, hogy az erdélyi magyarságot megillető közpénzek feletti rendelkezés monopóliumát birtokló szervezet végre megpróbál konstruktívan hozzáállni a magyar állampolgárság kérdéséhez.” Ugyanakkor emlékeztet, hogy fordítás tárgyában az RMDSZ egyszer már levizsgázott: „a nagyváradi utcanevek „szakszerű fordításaként” – egész partiumi-erdélyi magyarságunk szégyeneként – minősíthetetlen förmedvényeket és ferdítéseket hoztak nyilvánosságra.
Csak remélhetjük, hogy az állampolgársági iratok fordításakor ilyesmi nem fog előfordulni” – áll az állásfoglalásban. A Toró T. Tibor ügyvezető elnök és Gergely Balázs, a demokrácia-központok koordinátora által szignált levélben megjegyzik: „Azt sem szeretnénk, ha egyes RMDSZ-aktivisták tájékozatlansága vagy hozzá nem értése miatt – rosszindulatot nem merünk feltételezni – az állampolgárságot igénylők felesleges utakra kényszerülnének.”
Az RMDSZ Bihar megyei szervezete még tegnap délután levélben reagált a közleményre. Szabó József, a körzeti és helyi szervezetek koordinálásáért felelős ügyvezető alelnök újfent a 2004-es aláírásgyűjtésre emlékeztet, illetve arra, hogy a megyei választmány már júniusban üdvözölte az állampolgársági törvény módosítását, később pedig – elsőként Biharban – tájékoztató füzeteket nyomtatott az érdeklődők számára. A közlemény kitér arra, hogy a tavalyi év végén képzést szerveztek a tájékoztatási folyamatban részt vevők számára.
„Nyilvánvalóan mindenki számára ismert, hogy Ukrajnában, Szerbiában, Szlovákiában, Horvátországban, Szlovéniában, Ausztriában, ahol jelentős számban élnek magyarok, nem hoztak létre semmilyen új irodahálózatot, hisz ott már nem a megosztás volt a cél, hanem a törvény szellemének megfelelő korrekt, a mindenki által elérhető tájékoztatás” – áll a levélben.
„Sajnálattal vesszük azonban tudomásul, hogy olyan személyek, akik az életük egy részében vagy akár ma is az RMDSZ-nek köszönhetően jutottak tisztséghez, és ezáltal magas egzisztenciához, utólag hálátlanul az őket előtérbe helyező szövetség ellen fordulnak gátlástalanul. Reméljük, a tékozló fiú példáján okulva mihamarabb visszatérnek az atyai házba. (…) Az idegességet fanyar humorral álcázó közleményükre nem kívánunk reagálni, jó munkát kívánunk” – zárul az állásfoglalás.
Az MPP sem marad ki, de csalók is akadnak
A magyar állampolgárság ügyét nemcsak az EMNT és az RMDSZ próbálja zászlajára tűzni és politikai tőkét kovácsolni belőle. A Magyar Polgári Párt (MPP) gyergyószentmiklósi szervezete is bejelentette, hogy segít a kérvényezőknek az egyszerűsített honosításhoz szükséges okmányok öszszeállításában, az űrlapok kitöltésében. Tegnaptól várják a segítségre szorulókat a szervezet irodájában, és a zsúfoltság elkerülése végett a magyar külképviseletekhez hasonlóan előjegyzési rendszert is bevezettek.
„Meggyőződésünk, hogy a magyar állampolgárság megszerzésének a lehetőségével tömegesen szándékoznak élni a gyergyói székelyek is, s aki ebben a folyamatban segíteni tud, annak kötelessége is ezt megtenni” – olvasható a Vadász Szatmári István helyi MPP-elnök által kiadott közleményben. A magyar állampolgárság ügyét azonban nemcsak a politikai pártok, hanem magánszemélyek is megpróbálják kihasználni.
A Szatmár megyei RMDSZ nemrég arra hívta fel a figyelmet, hogy csalók kínálják szolgáltatásaikat, akik 20 euróért cserében hajlandók segíteni az egyszerűsített honosításhoz szükséges okmányok összeállításában. A szélhámosok az újságok apróhirdetési rovatában, illetve plakátokon ajánlják szolgáltatásaikat, és a Fidesz által megbízott jogos képviselőknek nevezik magukat, a magyarországi párt azonban cáfolta ezt. Szatmár megyében a demokrácia-központok mellett az RMDSZ-szervezetek is szolgálnak honosítással kapcsolatos információkkal.
Nagy Orsolya, Pap Melinda, Végh Balázs. Krónika (Kolozsvár)

Honosítás: nem mindennapi élettörténetek az erdélyi külképviseleteken
Több filmforgatókönyvnek is témául szolgálhatnak azok az élettörténetek, amelyekkel a Magyar Köztársaság erdélyi külképviseleteinek, illetve a szükséges iratcsomók összeállításában segédkező demokrácia-központok munkatársai találkoztak januártól, amikortól igényelhető a könnyített honosítás. Nem kevésbé érdekesek a magyar származást igazoló okiratok sem.
Filmbe illő esetnek lehettünk tanúi néhány héttel ezelőtt, amikor Ibi néni, aki 1930-ban született, papírjaival együtt behozott egy régi fényképet” – idézte fel a Krónika megkeresésére Balogh György, a Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulátusának ügyvivője, akit arról faggattunk, hogy milyen érdekes, vidám, illetve szomorú élettörténetekkel találkoztak, amióta beindult a könnyítetthonosítás-igénylési roham a külképviseleten. A Balogh által említett fényképen Ibi néni (Szabó Ibolya) szerepel 10 éves korában egy bevonuló, ragyogó arcú magyar katona ölében. „Rendkívül spontán fotó, olyan érzése van az embernek, ha ránéz, mint a II. világháború után elhíresült Csók című képet nézve – az a fotó akkor készült, amikor az amerikai tengerészgyalogosok, meghallva a hírt, hogy véget ért a háború, spontán módon megcsókoltak fiatal lányokat az utcán. – Ezen a képen is ez az érzés látszik” – mesélte az ügyvivő.
A történet csattanója azonban az, hogy az Ibi néni papírjait újra áttekintő Böhm Dávid konzul jobban megvizsgálva a fényképet rácsodálkozott, hogy a fotó saját nagyapját ábrázolja, aki Erdélyben tartózkodott a bevonuláskor. A felismerést követően Böhm felhívta édesanyját, elkérte a létező összes korabeli fényképet, nagyapja katonakönyvét, amelyek mind azt igazolták, hogy a székely ruhás kislányt valóban Böhm Dávid konzul nagyapja tartotta a kezében. „Ez egy olyan történet, ami azt jelzi, hogy itt személyes találkozások is vannak, nem csak akkor, most is. Most összenő az, ami összetartozik – erről szól ez a történet, s akik egyszer találkoztak, újra találkozhatnak” – összegezte Balogh György ügyvivő. Noha a hivatalos ügycsomóhoz nem kötelező régi iratokat, fényképeket csatolni, Ibi néni a magyarországi munkatársaknak küldte a fotót. „A fénykép hátán ez a felirat szerepelt: sok szeretettel küldöm Budapestre azoknak a köztisztviselőknek, akik ezzel az üggyel foglalkoznak, hogy lássák, mi volt itt ezelőtt” – mesélte Balogh.
Az ügyvivő elmondta, nap mint nap hoznak be az emberek korabeli dokumentumokat, fényképeket, bizonyítványokat, amelyeket csak úgy lehetne méltóképpen archiválni, ha ezzel egy külön apparátus foglalkozna. „1916-os népfelkelési igazolványok, 1861-ből katonaelbocsátó irat, ami bizonyítja, hogy az illető 12-13 évig katona volt, tehát biztos, hogy 1848-ban is szolgált. Emellett számos megható levél és levélrészlet is érkezik be” – ecsetelte az ügyvivő.
Regényes sorsok Kolozsváron is
Nagyon sok különleges esettel, élethelyzettel találkoznak a kolozsvári főkonzulátus alkalmazottai is, a megható történetek gyakran megpróbáltatások elé állítják a hivatalnokot, hogy a törvény adta lehetőségek között, de a legnagyobb empátiával végezze feladatát – fogalmazta meg a Krónika megkeresésére Szűcs Zoltán konzul, aki egy nyolcvanas éveiben járó tanár megindító történetét osztotta meg lapunkkal. Az idős férfi Budapesten született, a szüleinek nyoma veszett a világháború forgatagában, ő árva maradt és a jelenlegi Románia területére sodródott. Utcagyerekként kóborolt, majd nevelőotthonba került. Magyarországról örökbe fogadó szülők jelentkeztek érte, ám végül mégsem került a magyar családhoz. A hatvanas években Romániában anyakönyvezték, az irataiban az szerepel, hogy apja-anyja és születési helye ismeretlen. A korábban magyar, valamint román nyelvet és irodalmat tanító férfi a konzulátus tájékoztató fórumán vetette fel első alkalommal, hogy ilyen körülmények között nem tudja teljesíteni a honosítási törvény által támasztott feltételeket. Szűcs Zoltán elmondta, hosszasan beszélgettek, a kolozsvári férfi hangsúlyozta, hogy szimbolikusan, érzelmi okokból igényelné a magyar állampolgárságot, hogy mint annyian a korosztályából, ő is magyarként haljon meg, viszont úgy tűnt, erre nem lesz lehetőség. Végül a családi iratok között előkerült egy budapesti örökbefogadási szándéknyilatkozat, ennek az okmánynak a hátán szerepelt egy mondat, hogy mikor és hol született az örökbe fogadandó kisgyerek. Ez alapján bizonyított, hogy az idős tanár Budapesten született, a honosításának tehát nincs semmilyen akadálya – mondta el a konzul.
Kiállítás készül
Eközben a csíkszeredai demokrácia-központ munkatársaiban már meg is született az ötlet, miszerint kiállítást szerveznek azoknak az iratoknak a másolataiból, amelyekkel a hozzájuk fordulók igazolják magyar származásukat. Fénymásoltak már korabeli cserkészigazolványt, esküigazolványt, 1938-ban kiadott jogosítványt, zsold-, illetve cselédkönyvet, 1956-os vitézilovagrend-igazolványt, állampolgársági bizonyítványt is – részletezte lapunknak György László, a központ önkéntese.
Félnek a csángók
Szomorú és vidám történetekkel egyaránt találkoznak a sepsiszentgyörgyi demokrácia-központ munkatársai is a honosításhoz szükséges iratcsomó összeállítása során. Nemes Előd, a sepsiszentgyörgyi központ ügyvezetője elmondta, számukra a legmegdöbbentőbb az volt, amikor kiderült, Csángóföldön még mindig félnek a hatóságoktól, attól hogy megtorlásban lesz részük, ha magyarságukat vállalják. A Forrófalváról származó, Sepsiszentgyörgyön élő család minden tagja igényelte a magyar állampolgárságot, azonban a szülőfaluban maradt testvérek közül csak egy élt a lehetőséggel, ő is csak egyedül, a felesége és gyereke számára már nem kérte a honosítást. A forrófalvi férfi felhívta a figyelmet, hogy a magyar anyakönyvi iratait nehogy hazaküldjék a falujába, mert akkor megtudja a postás, a pap és a rendőr, hogy magyar állampolgárságot kapott. A dokumentumokat a sepsiszentgyörgyi testvérnek fogják postázni. Nemes Előd elmondta, kiderült, hogy a kilencvenes évek elején már nagyon sokan próbálkoztak, hogy visszaszerezzék a magyar állampolgárságot, összeállították a dokumentumokat, majd megkapták az elutasító választ, hogy lakhely nélkül nem jár az állampolgárság. Ezeket „a sokszor pimasz hangvételű” elutasításokat viszik be most a demokrácia-központba, elpanaszolják, hogy húsz évet kellett várniuk, amíg most végre megkaphatják az őket megillető magyar dokumentumokat. Általában régi magyar keresztlevelekkel, magyar iskolai értesítőkkel igazolják a magyar eredetet, kevés a honvédkönyv, de például egy 1943-ban kiállított nyilas elismerő oklevél is előkerült, amit elfogadtak, hiszen rajta volt a magyar hivatalos pecsét, tájékoztatott Nemes Előd. Megható a nyolcvan év feletti idős emberek hozzáállása, akik azért igénylik a magyar állampolgárságot, hogy „magyarként haljanak meg”. Aki már nem tud bemenni a demokrácia-központba, a gyerekét küldi, hogy intézze helyette a honosítási papírokat. Egy 1943-ban született hölgy a demokrácia-központban tudta meg, hogy ő élete első két évében már volt magyar állampolgár, ettől annyira meghatódott, hogy azután ötpercenként sírva fakadt, mesélte a központ ügyvezetője. Egy másik hölgy – arra utalva, hogy a demokrácia-központokban is alá lehet írni az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését támogató íveket – „Hol lehet aláírni Tőkést?” felkiáltással rohant be, meglehetősen zavarba hozva a központ munkatársait. Nemes Előd elmondta, január óta több mint háromezer kérelmező fordult meg a demokrácia-központban, ötszáz iratcsomót véglegesítettek.
Csabából Decebal
A marosvásárhelyi irodában már hetek óta nem számít különlegességnek az, amikor egy-egy román ajkú, de magyarul is beszélő személy fordul tájékoztatásért. Olyan román nemzetiségű személy is akadt, akit a nagymamája kísért el a Klastrom utcai demokrácia-központba, mert ő nem beszéli a magyar nyelvet. „Az ilyeneket kénytelenek vagyunk eltanácsolni, hisz nem jogosultak az állampolgárságra” – mondta el lapunknak Kali István irodavezető. Volt viszont arra is példa, amikor a Decebal keresztnévre hallgató középkorú férfi kikérte magának: apja-anyja magyar, és ő is annak született, becsületes neve pedig Csaba, csak hát annak idején az anyakönyvi hivatalban így románosították. „Természetesen ez a személy is, mint sok más, élni kíván az állampolgársági törvény adta viszszamagyarosítás lehetőségével” – számolt be az esetről Kali. A vásárhelyi EMNT statisztikájában az állampolgárságot igénylő legidősebb személy 94 éves, a legfiatalabb alig kéthetes.
Magyarab igénylő
Sok érdekes vagy megható esettel találkoztak a nagyváradi demokrácia-központ vezetői is az utóbbi néhány hétben – mondta el a Krónikának Nagy József Barna, a központ irodavezetője. Legutóbb például egy 91 éves nénihez szálltak ki otthonába Biharra, mivel ő maga már nem tud utazni. A hölgy most harmadjára lesz magyar állampolgár, 1920-ban ugyanis annak született, majd Észak-Erdély ideiglenes visszacsatolásakor néhány évre újra az lett, 1945-ig. Most azt mondja, szeretne magyar állampolgárként meghalni – meséli az irodavezető. Egyébként, mint mondja, elsősorban az idősebbek kérnek náluk segítséget a honosítás kérelmezéséhez, ezért leggyakoribb, hogy valaki az 1940 és a 45 közötti állampolgársági igazolványával bizonyítja jogosultságát. Ám a spektrum igen tág, és mint Nagy József Barna megjegyzi, most kezd kiderülni, milyen sokan megtartották a magyar világból származó családi dokumentumaikat. Az iskolai bizonyítványokból, ellenőrzőkből, vasúti igazolványokból, katonakönyvekből kiállítást is szeretnének nyitni később – persze csak akkor, ha a dokumentumok tulajdonosai szívesen kölcsönadnák ezeket. Olyan is volt már, aki pálinka- vagy bormérési engedélyével igazolta magyar származását – meséli az irodavezető.
Az eddigi legkülönlegesebb eset, amivel a nagyváradi demokrácia-központban találkoztak, egy olyan házaspáré, amelyben a feleség csángó, a férj pedig Szíriából érkezett, és az úgynevezett magyaráb törzsből származik – ez a népcsoport mintegy 500 évvel ezelőtt vándorolt ki Észak-Afrikába, és bár magyar identitását nem őrizte meg az évszázadok alatt, sokan közülük sejtik, hogy rokonai a magyar nemzetnek – magyarázza az irodavezető. A férfi Nagyváradon végezte el az orvosi egyetemet, és itt is dolgozik, most pedig honosítását kérné. A nemzetpolitikai államtitkárság közlése értelmében csak egy igazoló okiratra van szüksége arról, hogy valóban magyaráb származású, és el is indulhat a procedúra – azóta a férfi a dokumentumot meg is szerezte. Román nemzetiségűek is szép számmal jelentkeztek Nagyváradon – mondja Nagy József Barna. Kifejti: természetesen ők is kérhetik honosításukat, de csak akkor, ha valamenynyire beszélnek magyarul, ezt azonban nem a demokrácia-központ, hanem az illetékes hivatal ellenőrzi majd. A vegyes házasságok esetében persze általában ez nem probléma, hiszen ott a román fél is sok esetben többé-kevésbé beszéli a magyart.
„Olyan többméteres díszoklevelekkel is találkoztunk, amelyeket anno az Osztrák–Magyar Monarchia hivatalnokai állítottak ki. Volt például egy 2×3 méteres, díszített, főerdészi kinevezés, vagy olyan katonai kitüntetés is, amelyet maga Nagybányai Horthy Miklós láttamozott” – tájékoztatott Veres-Kupán Enikő, a szatmárnémeti központ vezetője. Emellett számtalan katonakönyv, első világháborús hadikitüntetés, rendfokozat, csendőrigazolvány, kinevezés, megbízólevél, iskolai oklevél kerül elő a szatmári otthonokból, amelyekkel a kérelmezők az őseik vagy saját maguk magyar származását kívánják bizonyítani. A szatmári irodában a legfiatalabb kérelmező pár hónapos kisbaba, a legidősebb 90 éves bácsi volt. „Olyan idős személyek is igénylik az állampolgárságot, akik már súlyos betegek, és nehezen mozdulnak ki otthonról. Hozzájuk a múlt héten a kolozsvári konzul személyesen látogatott el átvenni az okiratokat. Megható, hogy az idős emberek is ilyen komolysággal kezelik az állampolgárság megszerzésének kérdését. Az idős Jékel házaspár például díszmagyarban fogadta a konzult, aki otthonukban látogatta meg őket” – tette hozzá a szatmári központ vezetője.
A Mikó utca 6. szám alatt található – a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemhez tartozó – Sebészeti és Műtéttani és Urológiai Klinika 1944. május 15-én keltezett sportorvosi igazolása a legkülönlegesebb irat, amellyel a felmenői egykori magyar állampolgárságát igazolta az egyik kérelmező – tudtuk meg Szabó Lillától, a kolozsvári demokrácia-központ irodavezetőjétől. Mint részletezte, a legtöbben a korabeli anyakönyvi kivonattal igazolják felmenőik magyar állampolgárságát, de hetente legalább egyszer ritka, különleges iratokkal érkezik valaki. A kérelmezők beleegyezésével fénymásolatot készítenek ezekről az okmányokról. A fent említett sportorvosi igazolást a Bástya Sportegyesület egyik játékosának állították ki, akit véglegesen eltiltottak a sportolástól. Az egyik legrégebbi okmány, amellyel jelentkeztek, 1908-as keltezésű, magyar és francia nyelven kiállított, Ferenc József korabeli útlevél. Az úti okmányt egy 23 éves rettegi (jelenleg Beszterce-Naszód megyei település) segédkereskedő nevére állították ki. Az útlevélből kiderül a segédkereskedő Romániába utazott, a Brassói Magyar Királyi Határrendészet Predeáli Kirendeltségének pecsétje legalábbis ezt tanúsítja. Szabó Lillától megtudtuk, meglehetősen gyakran fordulnak elő a beérkező iratok között az oktatási intézmények oklevelei. Ezek közül az egyik legérdekesebb iratott egy kislány nevére állították ki, amiért önként lemondott jutalomkönyvéről a „bombatámadást ért Református Kórház javára”.
Nem fél a csíki szlovák hokis
Könnyített honosítással kért magyar állampolgárságot egy szlovák jégkorongozó, aki jelenleg a HSC Csíkszereda csapatában játszik, és a magyar válogatott tagja szeretne lenni – írja a Magyar Nemzet. Ladislav Sikorcin a lépéssel vállalja azt is, hogy elveszíti szlovák állampolgárságát. Jelenleg a magyar nyelvet tanulgatja, miután azt családi körben nemigen beszélik. Édesanyja szlovák ugyan, de beszél magyarul, anyai nagyanyja viszont magyarként született.
Krónika (Kolozsvár)

A lövészárok kihívása
Azért, mert többen álvilági sátorba vonultak, sőt, behúzták a cippzárt is a befújó szelek elől, attól még jövő vasárnaptól új elnöke lesz az RMDSZ-nek.
S mivel az Aradra látogató két jelölt, érkezési sorrendben Eckstein-Kovács Péter és Kelemen Hunor meglepő, és részemről kalaplengető nyíltsággal szóltak a belső problémákról, terveikről, gondokról, reformokról, egyáltalán, az erdélyi magyarság jelenéről, jövőjéről, romániai helyéről és helyzetéről, a román–magyar vagy magyar–magyar viszonyról, nem akarom az új elnök pezsgős meglocsoltatását követően papírra böffenteni véleményem. Mert amúgy jövő hétfőn exponenciálisan megnő az egy négyzetméterre jutó tollak, nyelvek, tízesek vagy szekundák száma, szóval kerülném a tumultust.
Borzasztó nagy gatyábatoltszervség lenne a részemről, ha most demokratikusan elfilóznám, jaj, vajon ki lesz a Szövetség új elnöke, ómeingott, bújjunk a pártdemokrácia spílhóznijába, adjuk meg a választás lehetőségét a titkosan pixelő küldötteknek.
Szerintem a téren pingpongozó lurkók is tudják, ha megkérdezik otthon, hogy Kelemen Hunor veszi át Markó Béla varázspálcáját, szóval, zárjuk le ezt az álkampányosdi mutatványt, kár időt, energiát, észt emészteni a kongresszusi voksolás bejelentésének oltárán.
Február 27-től Kelemen Hunor viszi tovább a Céget, ezt, miként jelzém, a hülyegyerek is tudja.
Hogy mit vesz a nyakába, azt meg ő tudja a legjobban. Aradi prezentációjából számomra négy dolog volt kristályvilágos: átszervezi a döntéshozatalt, ki akar egyezni Tőkés Lászlóval, meleget lehelne az RMDSZ–Fidesz fagyos viszony sparhertjébe, és marhára utál engem, mint kiderült személyemre szóló beszólásaiból, de ezt pozitívumnak könyveltem el: legalább volt valaki a teremben, akivel emelte a színvonalat, a többit lehet, majd egyszer megdumáljuk, zárójel bezárva.
Naszóval, amint átveszi az említett varázspálcát, szerintem most a legsürgősebb számára és a Szövetségnek a kiegyezés Tőkés László alakuló pártjával, valamint a Fidesszel. Annyiban egyszerűbb a helyzete, hogy a kettő összefonódik, bátran szövögethet párhuzamosan, és biztos vagyok benne, hogy ekképp gründol. A fő kérdés, hogy ki mennyit enged elveiből, illetve a mögötte álló(k) akaratából, stratégiájából.
Nekünk viszont, és itt gondolok az egyszerű magunktól a részben vagy többségében magyar Arad megyei önkormányzatokig, a kiegyezés a legfontosabb, szerintem az RMDSZ dirigálási, döntéshozatali struktúrájának módosítása kevésbé sürgős, még biztosan módosulni fog a stratégia, amit Kelemen Hunor az elnökválasztási programjában meghirdetett. Nem másért, csak bizonyos kérdésekben homlokegyenest ellenkezik a partiumi megyei elnökök véleménye a tömbmagyar régió elképzeléseivel, ebben a kérdésben még több ezer kilométer lefutása vár az új elnökre. Ja, és a Partium sem egységes, nem lehet Aradot egy kosárba dobni Biharral vagy Szatmárral, szóval, a kocka marhára szétszóródik az elvetést követően.
Azért jeleztem elsőnek a kiegyezést, mert futnak a hónapok, nyaku(n)kon a 2012-es helyhatósági és parlamenti választás, közben választási törvényt is módosítani kellene a magyarság érdekeinek becsempészésével.
Kelemen Hunornak mindenre van fehér, rózsaszínű és fekete forgatókönyve, én viszont csak egy dolgot nem akarok látni: pirosfehérzöld vagy székelyzászlós lövészárkokat, s közöttük futkorászó magunkat.
Irházi János, Nyugati Jelen (Arad)

Büszle a szerevzésre a megyei RMDSZ
Nem titkolt büszkeséggel és elégedettséggel számolt be a hétvégén megtartott RMDSZ-kongresszus megszervezéséről és lebonyolításáról tegnapi sajtótájékoztatóján Szabó Ödön, megyei ügyvezető elnök.
A tulipános politikus a magyar néphagyományban nem létező, a magyar kultúrától idegen szimbólum, ún. márciuskák („mărţisşor”) osztogatásával kezdte az első tavaszi hónap első napján megtartott sajtótájékoztatóját, így kívánva boldog kitavaszodást a jelenlevő hölgyeknek. Ezt követően elmondta, hogy a megyei RMDSZ – mint a kongresszus házigazdája – elmondhatja: a szervezés nagyon jól sikerült, s elégedettek azzal, hogy európai szinten tudták fogadni a kongresszusra érkezett küldötteket, meghívottakat, sajtósokat. Bihar megyéből összesen 200 szervező vett részt a kongresszusi előkészületekben és a nagy fontosságú esemény zökkenőmentes lebonyolításában; a kolozsvári szervezettől még negyvenen csatlakoztak ehhez a munkához. Összesen 1300 személy jelent meg a kongresszuson: 538 küldött, 255 újságíró, a többiek pedig meghívottak, szervezők voltak. A kétnapos kongresszus összköltsége 150 ezer lej volt, ez magába foglalja az étkeztetés, a szállás, a küldöttek kétnapos HKV-bérletének, a helyszín dekorációjának és a részvevőknek ajándékba adott, Nagyváradot bemutató kiadványnak a költségeit.
„Bihar bebizonyította, hogy jó házigazdák és szervezők voltak” – sommázott Szabó, aki elárulta: a kongresszus ideje alatt tudta meg feleségétől, hogy érkezik ötödik gyermekük.
Sz. M.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Zötyögő fejlesztéspolitika
Székelyföld EU-forrásokra alapozott fejlesztése kiemelt figyelmet érdemel – ezzel is indokolható, hogy a magyarországi Európa Klub kedd esti rendezvényének vendége a Csíkszeredában élő Csutak István volt.
A fejlesztéspolitikai szakértő multimédiás előadáson ismertette azt a több száz grafikont, táblázatot és mátrixot tartalmazó tanulmányát, amely Székelyfölddel kapcsolatban támpontokat kíván nyújtani egy átfogó fejlesztési tervhez.
Mivel gyakorlatilag a tanulmány és, az előadás is elsősorban számokra és a belőlük levont következtetésekre épült, elkerülhetetlen, hogy néhány alapvető adatot ne ismertessünk újra. A romániai magyarság kétharmada Bihar, Kovászna, Hargita, Maros és Szatmár megyékben él; a magyar lakosság aránya Kovászna megyében 74, Hargita megyében 85, a többiben 26-39 százalék.
A gazdasági állapotokat azonban jól jellemzi, hogy az itt élő magyarok nettó átlagjövedelme Maros megyében a legmagasabb: kevéssel a romániai átlag egyötöde fölött, míg Kovászna megyében lassan megközelíti a nullát.
Az előadó szomorú népmozgalmi képet vázolt föl: a régióban a magyar népesség nagy ütemben fogy, és romlik a korfa összetétele. Mert igaz ugyan, hogy Székelyföld mindig is „kibocsátó” szerepet játszott, de míg a távozók korábban megmaradtak magyar nyelvterületen, napjainkban nem állnak meg Magyarország nyugati határainál – másrészt pedig a belső migráció következtében (is) folyamatosan növekszik a román népesség aránya.
Össze kell hangolni
A helyzetet súlyosbítja, hogy a tartós munkanélküliség a térségben az országos átlag fölött van, a közösség egészségügyi állapota pedig már középtávon gondot okoz – ez még szükségesebbé teszi az uniós alapok jobb kihasználását. Különös jelenség, hogy miközben a szakorvosképzésre jelentkezők körében több a magyar nemzetiségű, ez a felvételnél már nem mutatkozik meg – sőt, az arány megfordul – ugyanakkor az elvándorló orvosok közt elsősorban magyarokat találunk.
Csutak István szerint a helyzet mára annyira megváltozott, hogy nem is Székelyföld felzárkóztatásáról beszélünk – ami egyébként az EU kohéziós alapjának elsőrendű célja lenne –, hanem arról, hogy a leszakadás üteme mérséklődjék. És még ehhez is szükség van az elérhető uniós források hatékonyabb megszerzésére. Reménykeltő lehet, bár az előadó szkeptikus véleményének adott hangot, hogy várhatóan még az idén nyolcvan, önálló költségvetésű helyi akciócsoport jön létre a LEADER-programon keresztül, méghozzá önálló költségvetéssel.
A jelenlegi zsákutcából való kiutat a fejlesztéspolitikai szakértő abban látja, hogy a romániai (erdélyi és partiumi), a szlovákiai (felvidéki), az osztrák (burgenlandi), a szlovéniai (Mura-vidéki) és természetesen a magyarországi akciócsoportok tevékenységét össze kell hangolni. Csutak sajnálatosnak tartja, hogy a nemzetiségpolitikának nem vált részévé a fejlesztéspolitika, ebben a kérdésben sürgős szemléletváltásra van szükség, ha eredményeket akarunk elérni.
Régiók találkozása
Érdekes különbségtételre hívta fel a figyelmet az elhangzottakkal kapcsolatban Inotai András, az Európa Klub elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének igazgatója. Véleménye szerint a fejlesztéspolitikai finanszírozásban három különféle irányt kellene kidolgozni. Külön pénzosztási stratégiát lehetne alkalmazni két vagy több fejlett régió társulása esetén, illetve a fejlett és kevésbé fejlett régiók összekapcsolódásakor, ahol az egyiket a lehúzás veszélyétől kell megvédeni, a másikat pedig a magasabb szint elérésében segíteni.
Ismét más típusú finanszírozásban részesülhetnének az egymás mellett élő fejletlen régiók - ezek esetében a kiemelt juttatásokat együttesen kidolgozott célok megvalósítására fordítanák. Ezzel kapcsolatban érdekes jelenség, hogy Nyugat-Erdélynek sikerült magasabb sebességre kapcsolnia, mint Kelet-Magyarországnak, a Kolozs megyei fejlődés pedig már-már Temes élszerepét is „veszélyezteti”, és Csutak István szerint látványosan gyorsuló tempója miatt egyre jobban oda kell figyelni Brassóra is.
Gyulay Zoltán, Budapest
Új Magyar Szó (Bukarest)

Székelyföld, ami nincs...
Ilyen állat nincs is – jelentette ki a székely, amikor először találkozott zsiráffal. Székelyföld brüsszeli irodájának megnyitása kapcsán nem egy, hanem egy egész zsiráfcsapat kórusban állítja: Székelyföld nincs is.
Eközben az őszi népszámlálás lebonyolítására tervezett kérdőíveken azt firtatják majd, hogy az elszakított magyar nemzetrész polgárai közül hány székely. A magyarság létszámát csökkentő, a provinciális székelykedésre alapozott manőver szánalmas. Mint ahogyan az a kísérlet is, hogy a moldvai csángó-magyarokat is külön kategóriába sorolják, hogy ennek az etnikumnak a magyar nemzettestről való leszakítását befejezzék. Mindkét manőver – a brüsszeli Székelyföld-képviselet és a székelyek külön számlálása – a magyarság megosztását, szétporciózását, létszámának csökkentését célozza. Ez a felháborító próbálkozás ideológiai rokona s eszmeileg azonos azzal az idiotizmussal, amikor régebben a törökök a kurdok és Kurdisztán létét tagadták. “Hegyi törököknek” nevezték őket. Eközben a bulgáriai törököket menekítették mindenféle kedvezménnyel, mert ezeknek a létét a bolgár nacionalizmus tagadta.
Szóval székelyek vannak, de Székelyföld nincs. Nincs, Bukovina, Bánság, Olténia, Dobrudzsa, Avas, Bihar, nincs Moldva, nincs Munténia és Moldávia (Besszarábia) sincs. De ostoba hisztéria, az van. A nyelvi, kulturális, származási együvé tartozás, egy adott területen ezerévesnél régebbi őshonosság, az épített örökség, a székely önigazgatás sok száz éves múltja és egyedisége, mindez nincs, mint ahogy olyan állat, mint a zsiráf sincs a nem létező székely számára. De van pártállástól független román hisztéria, nacionalista szájtépés, az ősi román föld fantazmagóriája mindenhol, ahová a történelem során betették a lábukat. Hát ha ilyen ez a nincs is föld, akkor elő a papírokkal, a régészeti leletekkel, az épített örökséggel, az önálló törvénykezés, az önigazgatás meglétét igazoló okmányokkal!
A brüsszeli Székelyföld-képviselet pedig meglesz. Ez nem vitás. Jogos, alkotmányos, és valóságos képviselet lesz. 
És legyen tanulságos is. Arra nézvést, hogy a népszámlálás ne lehessen magyart, székely-magyart, és moldvai magyart, azaz csángót megosztó, szétporciózó manőver. És legyen ösztönzés olyan egységes álláspont kialakítására is, hogy a magyarság számára a helyhatósági és a parlamenti képviselet nélkülözhetetlen, ezt pedig közös jelöltek állításával lehet megvalósítani, olyan politikai közegben, amikor provokatív módon újra a fülünk és temetőink mellett lövöldöznek, újratábláznak műalkotásokat, és kergetik azt az ábrándot és vágyálmot, hogy mi nem is vagyunk.
Sylvester Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Önkormányzati Tanács alakult régiónkban
Május 27-én tartotta alakuló ülését a Belső-Erdély és a Szórvány Önkormányzati Tanácsa, amelynek elnöke Kalotaszentkirály-Zentelke polgármestere, Póka András György lett – nyilatkozta tegnap délután Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, kulturális és örökségvédelmi miniszter. Ugyanaznap zajlott a Szövetség Területi Elnökeinek Konzultatív Tanácsa (TEKT), amelyet az RMDSZ-platformok tanácskozása előzött meg. A tanácskozáson a politikai helyzetről egyeztettek . A TEKT keretében a tárgyalások az RMDSZ belső ügyeiről, szervezési kérdésekről, a közelmúltban indított erdélyi konzultációs folyamatról szóltak.
Mint ismeretes, az RMDSZ új alapszabályzata székelyföldi, partiumi és közép-erdélyi önkormányzati tanácsok alakítását határozza meg. Marosvásárhelyen május 20-án jött létre a Hargita, Kovászna és Maros megyék által alkotott székelyföldi tanács. A belső-erdélyi mellett a jövő hét végéig megalakul a nyugati (Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Máramaros) megyék részvételével a partiumi önkormányzati tanács is – magyarázta Kelemen Hunor.
A politikus kiemelte, hogy a jelenleg zajló erdélyi konzultációs folyamat keretében a visszajelzések többnyire pozitívak. A megkérdezettek szívesen válaszolnak a megfogalmazott kérdésekre, így a június végére megszabott határidőt, a jelenlegi helyzetből ítélve, be tudják tartani. Az RMDSZ a feldolgozott válaszok nyomán levont következtetések alapján közép- és hosszú távú politikai stratégiát dolgoz majd ki.
A TEKT leltározta a megyei koalíciók működésében adódott problémákat is: a nagy többség véleménye az volt, hogy továbbra is meg kell teremteni a feltételeket, illetve tartalommal kell megtölteni az együttműködési kereteket ahhoz, hogy a kormánykoalíció tovább működhessen. – Jelenleg nincs arra irányuló többségi vélemény, hogy ezt a következő napokban, hetekben újra kellene gondolni – hangsúlyozta Kelemen Hunor. De ez a koalíciós partnerek részéről is megfelelő nyitottságot, megértést feltételez – tette hozzá.
Mint kiemelte, a koalíciós együttműködés feltételezi, hogy az oktatási törvény nem módosul majd a szenátusban, illetve a kormánypártok megegyezésének részét képezi a kisebbségi törvény is, amelyet a júniusban véget érő parlamenti ülésszak keretében kell elfogadnia a képviselőháznak. A TEKT előkészítő ülése volt a hétfői bukaresti elnökségi ülésnek, valamint a június 25-re tervezett, újonnan alakuló Szövetségi Képviselők Tanácsának. Ezeknek a testületeknek a februári RMDSZ kongresszus után kell meg-, valamint újraalakulniuk.
ZAY ÉVA 
Szabadság (Kolozsvár)

Új válaszok az identitás kérdésére
Az etnikai viszonyulásokkal, a különféle diszkrimináció-felfogásokkal, az egyéni és közösségi jólét közötti összefüggésekkel, az identitás mibenlétével, a kollektív hatékonysággal stb. foglalkozott az Európai, nemzeti és regionális identitás (ENRI) elnevezésű projekt, amelyben a Debreceni Egyetem, a Partiumi Keresztény Egyetem és a Nagyváradi Egyetem szakemberei vettek részt. A zárókonferenciát tegnap tartották meg Nagyváradon, a PKE dísztermében.
Az Európai Regionális Fejlesztési Alap által finanszírozott projekt 2009 novemberében indult. A tudományos munkában a föntebb említett három egyetem szociológusai és filozófusai vettek részt. A határ menti zónában, négy megyében (Bihar és Hajdú-Bihar, Szatmár és Szabolcs-Szatmár-Bereg) végeztek kvantitatív és kalitatív kutatásokat, végeztek kérdőíves felmérést, tanulmányoztak életutakat, emberi sorsokat, készítettek interjúkat egyénekkel és fókuszcsoportokkal.
A tegnapi zárókonferencián először a moderátor szerepét is vállaló Bernáth Krisztina projektasszisztens, a PKE tanára üdvözölte a résztvevőket. Mint mondta: a bő másfél év alatt nagyon sok érdekes élményben volt részük a kutatóknak. Azt is megemlítette: már beindították az ENRI 2 projektet, remélik, sikeres elbírálásban részesül az újabb projekt.
Balogh Brigitta projektmenedzser, a PKE tanára szólt arról: a projekt olyan közös cselekvés, amely összehozza az embereket. Ez az érzése csak fölerősödött a márciusi ENRI-konferencián, amelyet szintén Váradon tartottak meg, s amelyre majd’ százan jöttek el szerte a nagyvilágból. Sok kutató ismerte meg ennek révén városunkat, régiónkat. Bátor vállalkozás volt a program, melynek során szociológusok, filozófusok dolgozhattak együtt. A kutatómunka során tapasztaltak mind előrelépéseket, mind megrögzöttségeket. Ez utóbbiba tartozott az, miszerint a szociológusok hajlamosak úgy gondolkodni, hogy a filozófusok előadásai unalmasabbak, mint az övék – és fordítva. Az előrelépés pedig azt jelentette: meghallgatták egymást, kérdéseket tettek föl, jókat beszélgettek. Hozzáfűzte: jó kezdet volt, bízik a folytatásban.
János Szatmári Szabolcs, a PKE rektora kifejtette: fontos, hogy térségünkben az itt lévő tudományos kutatóintézeteinek szakemberei végezzenek régiókutatást. Hangsúlyozta: a három univerzitás valóban partnerként működött együtt. Ez volt az egyik legjobban szervezett projektje a PKE-nek, s a kutatást méltónak tartja arra, hogy folytatódjon, hiszen az identitás kérdéseire folyamatosan új válaszokat kell keresni.
Barbu Ştefănescu, a Nagyváradi Egyetem rektorhelyettese is méltatta a három tanintézet közötti jó kapcsolatot. Javasolta: a jövőben a történészeket is bevonhatnák a kutatásba, hisz kimeríthetetlen terület az identitás.
Bujalos István, a Debreceni Egyetem Filozófiai Intézetének igazgatója megjegyezte: egyszerre örül és szomorkodik. Örvend, mert a vállaltakat megvalósították: konferenciákat tartottak, kiadványokat jelentettek meg, és élvezték a disputákat. Szomorú is, mert szívesen jött Váradra és várta otthon a vendégeket, és most befejeződött a projekt.
A továbbiakban az egyetemek neves szakemberei ismertették a kutatási eredményeket.
Tóth Hajnal
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Példátlan lehetőség a történelem dokumentált tanulmányozására
Magyar–román levéltári megállapodást írtak alá tegnap Gyulafehérváron
Gyulafehérváron került sor tegnap annak az együttműködési szerződésnek az aláírására, amely a Kárpát-medencében példátlan, és amelynek értelmében a Magyar Országos Levéltár, valamint a Román Nemzeti Levéltár kinyilvánítja azon szándékát, hogy az elkövetkező években kiemelt közös programnak tekinti az 1918–1919-ig keletkezett romániai, illetve magyarországi közlevéltárakban őrzött, Erdélyre vonatkozó levéltári fondok, állagok és sorozatok feltárását és megjelentetését, valamint azok hozzáférhetővé tételét a tudományos kutatás számára. A munkaterv 2012. január 1-jétől kezdődik, a kéziratoknak legkésőbb 2013. június 30-ig kell elkészülniük, és minden erdélyi megye levéltárban őrzött anyaga önálló kötetben jelenik meg, amely tartalmazza az iratok megnevezését, megjelenésének idejét és hozzáférhetőségüket. Az egyezmény célja a hozzáférhetőség megteremtése volt és lesz, aminek alapján a történelem értelmezése a szakemberekre hárul.
Majdnem egyórás késéssel kezdődött el az a sajtóértekezlet, amelynek fő pontja egy levéltári egyezmény aláírása volt Magyarország és Románia között. Az eddig páratlan együttműködési szerződés aláírására Gyulafehérváron a Középkori Szálloda (Castel Medieval) protokoll termében került sor. Magyar részről a Magyar Országos Levéltár főigazgatója, Mikó Zsuzsanna, román részről a Román Nemzeti Levéltár igazgatója, Dorin Dobrincu látta el kézjegyével a dokumentumot. A magyar küldöttségben jelen volt Tyekvicska Árpád, a Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke és Varga László, Budapest főváros Levéltára főigazgatója, akikkel a sajtóértekezlet után igen tartalmas beszélgetést folytattunk. Főleg a helyi, továbbá a kolozsvári sajtó és rádió, valamint televízió voltak jelen, akik abban érdekeltek, hogy részleteket tudjanak meg a nem mindennapi egyeztetésről, mert az ismert mondás szerint: az „ördög mindig a részletekben rejlik.”
A gyorsan lebonyolított aláírás után Dorin Dobrincu igazgató tájékoztatta a média jelenlevő képviselőit. Azt hangsúlyozta, hogy ez az együttműködés most először öltött intézményes kereteket és ennek különös jelentősége van. Felöleli az első dokumentumok megjelenésétől egészen 1918-ig terjedő időszakot. Mikó Zsuzsanna kifejtette, hogy az egyezmény előkészítése nagy örömére szolgált a magyar félnek, és végig prioritásként kezelték a kérdést. Rövid idő alatt felleltározzák a jelzett okiratokat, és 2013. január 30-ig olyan köteteket adnak ki, amelyek tartalmazzák az iratok megnevezését, megjelenésük idejét és hozzáférhetőségüket, tehát nem magukat a dokumentumokat. Ez az egyezmény szerint mindkét fél számára kötelező, és a köteteket a jelzett időpontig kell elkészíteni. Az iratokhoz a jelzett levéltárban lehet majd szabadon hozzáférni. A kötetek kétnyelvűek lesznek, fejezetenként megfelelő bevezetővel. Felmerült egy angol nyelvű változat megjelentetése is, hogy a nyugati országok érdeklődő kutatói számára hozzáférhetővé váljanak az okmányok. A kutatók feladata lesz megkeresni és értelmezni ezeket a régi iratokat. A vezérigazgató asszony elmondta, hogy olyan írások feltárására lesz lehetőség, amelyek eddig nem voltak hozzáférhetők. Még hozzáfűzte, hogy végig élvezték a magyar kultúrszféra nagymértékű egyetértését és támogatását. Elérhetővé válnak azok az okmányok is, amelyek magyar területen vannak, de erdélyi jellegűek. A román küldöttségvezetőtől megtudtuk: az itt levő dokumentumok mennyisége több ezer oldal.
Újságírói kérdésre felmerült, hogy miért nem terjesztették ki az egyezményt 1956-ig vagy 1989-ig, amelyek a magyar és a román történelemben jelentős dátumok. A küldöttségvezetők felváltva adott válasza szerint egyelőre a régi dokumentumokra helyezik a hangsúlyt, a XVIII., XIX. illetve a XX. század elejéig. A vezérigazgató asszonyhoz intézett kérdésre, hogy mi a véleménye a közös történelem vitás kérdéseiről, például az 1300-as évek esetében, és ezek megoldódnak-e az okmányok feltárásával, a válasz egyértelmű volt: „nekünk a hozzáférhetőség megteremtése volt, és lesz a dolgunk, nem a történelem értelmezése”.
Felmerült a két ország irattárainak különbözősége is. Romániában központosított, Magyarországon pedig a budapesti levéltáron kívül megyei és helyi archívumokban is vannak értékes dokumentumok, amelyeknek szintén megoldják a hozzáférhetőségét. Mindkét küldöttségvezető megerősítette, hogy a viták és ellentmondások megoldása nem ennek az együttműködésnek a feladata. Tény az, hogy 1990-hez képest is már sokkal jobban ismerjük a történelmet, és van remény, hogy az újabb okmányok megnyitása még előbbre viszi majd a dolgokat. Erdélyben a legtöbb okirat Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Szebenben és Biharban található. Kérdésemre. hogy kormányváltás esetén mi történik az egyezséggel, azt válaszolták, hogy az intézményvezetők aláírásai biztosítják annak végrehajtását.
A sajtótájékoztató utáni beszélgetésen Mikó Zsuzsanna még elmondta, hogy a tárgyalások, intézményi egyeztetések 2009-től kezdődtek a magyar fél kezdeményezésére, de mindig egyenlő felek között. A következőkben, a kötetek megjelenési időpontjai között aktuális egyeztetésekre kerül majd sor. Ez mindkét félnek érdeke.
A zártkörű sajtóértekezleten, ahol a küldöttségen és a sajtó képviselőin kívül szinte senki nem volt jelen, egyértelművé vált, hogy a történelem tanulmányozásának egyedüli járható útja a bizonyító okmányok értelmezése. Ezt nevezzük dokumentált történelemnek, amelyhez a tegnap aláírt magyar–román levéltári egyezmény hatékonyan hozzájárulhat. A közeljövő kérdése marad, hogy ez mennyiben mérsékelheti a misztikus, legendákra épített (nagyrészt hazai) történelem hatását.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)

Féligazságok, spekulációk, riogatások
Aki nem talál magának jobb elfoglaltságot, minthogy Románia területi-adminisztratív átszervezésének felmerült ötleteit csócsálgassa a politikusok által gerjesztett ál- és műviták nyomán, az nyilván naprakészen követi az ebben a témában előforduló történéseket. Tehát tudja, hogy az ügy nem került le a napirendről, már csak azért sem, mert az államfő utasítására Emil Boc miniszterelnök a múlt hónap közepén arra kérte kormánya tagjait, hogy augusztus folyamán mutassanak be megoldásokat a hatáskörök és a vagyon átadására nézve – hiszen úgymond az önkormányzatokat kell megerősíteni –, elsején pedig kijelentette, hogy a decentralizációval egyszerre kívánja kezelni a közigazgatási átszervezést is. Tegnapelőtt már bejelentették azt is: augusztus 8-án ül össze az a koalíciós bizottság, amely „kis lépésekkel” elemzi a területi-közigazgatási átszervezést, s a következtetéseket közlik majd az állampolgárokkal. Tehát továbbra is folyik a vita különböző szinteken a decentralizációról szóló tervezetről, amely jogszabállyá válva érinteni fogja a jelenlegi megyerendszert is, de hogy miként és merre és hogyan, ez a jövő zenéje.
Ha csak az ügy politikai hátterét nézzük, egyértelmű, hogy a hatalmi koalíciót alkotó erők abban érdekeltek, hogy a területi átszervezés lehetőleg előnyös helyzetbe hozza vidéki szervezeteiket az elkövetkező voksolásokon, akár a helyhatósági, akár a parlamenti választásokról van szó. S mivel az előbbire hamarosan sor kerül, az idő sürgeti a térképátrajzolókat. A gond az, hogy a Demokrata–Liberális Párt és az RMDSZ érdekei ebben az ügyben ütköznek, sőt, a nagyobbik kormánypárton belül is vannak komoly nézetkülönbségek, főként a helyi kiskirályok, a megyei bárók miatt. Traian Băsescu államfő aggodalmát fejezte ki a decentralizálás késése miatt, de pártbeli csicskásai nyíltabban fogalmaztak: „Mi, a Demokrata–Liberális Párt azt mondtuk már az elején, törvény révén hajtsuk végre a területi-közigazgatási átszervezést, hogy a 2012-es helyhatósági választásokat már az új jogszabály alapján szervezzük meg.”
Tehát szó sincs róla, hogy a hatalom letett volna Románia közigazgatási átszervezéséről, legföljebb odázódott egy csöppet a folyamat, amit persze az RMDSZ saját győzelmeként próbál kampányszerűen hasznosítani. Tegnapelőtt már arról cikkezett a tulipános nagyváradi sajtó, hogy „elhárult a területi átszervezés veszélye”, igaz, egy vékonyka kérdőjellel tompítva a csúsztatás élét. A cikkíró emlékeztetett, hogy ezelőtt kilencven évvel is napirenden volt a kérdés – nyilván, hiszen akkor jött létre az új Nagy-Románia, akkor kezdődött az új, területileg nagyot bővült állam megszervezése –, s már akkor felmerült a történelmi Biharország megcsonkítása úgy, hogy annak egyes részeit más szomszédos megyékhez csapták volna. A korabeli váradi magyar sajtó az Érmellék teljes egészének Biharhoz való tartozása mellett érvelt, mivel azt részben Szilágy megyének szánták. A tervezet szerencsére nem valósult meg – állítja a Bihari Napló cikkírója –, holott akkor már a történelmi Bihar vármegye nem is létezett. Ugyanis 1849 és 1860 között Debrecen, ill. Nagyvárad székhellyel Észak- és Dél-Biharra osztották, ezt Hajdú vármegye 1876-os alapítása módosította, majd a tíz és félezer négyzetkilométeres Bihart, Magyarország harmadik legnagyobb vármegyéjét a trianoni békeszerződés 3/4 részben Romániának adta, míg nyugati 1/4 része ma is Magyarország része. De ennek a háromnegyed romániai résznek is folyton változott a területe és státusa is, a két világháború közötti Körös (Crişana) tartomány ezt írta felül, olyan területekkel bővítve a történelmi Bihart északon, északnyugaton és délen, amelyek soha nem tartoztak hozzá, 1940-44 között részben visszaállt a trianoni állapot, de csak részben, mert a második bécsi döntés a Romániában maradt Dél-Erdélyben hagyta a megye déli fertályát. A háború utáni kommunista rendszer 1950-ben vezette be a 28 tartományból álló felosztást – visszaállítva Körös tartományt –, amit aztán folyton adjusztált: 1952-ben, 1956-ban, 1960-ban; végül 1968-ban létrehozta a jelenlegi megyerendszert (de még ezen is módosítottak 1981-ben, amikor két új megyét alakítottak ki a román alföldön). A történelmi Bihar egyes részei ma sincsenek a megyehatáron belül, például az Érmellék egyik sávja Szatmár, míg az egykori Béli járás Arad megyéhez tartozik.
Mihez képest jobb tehát a mai romániai Bihar megye alakja, rajza, miért kellene ragaszkodni az 1968-as ceauşescui örökséghez? A területi átszervezés veszélyével riogatni csak akkor ildomos, ha a riogató felsorakoztatja az intézkedés várható, előrejelezhető negatívumait is. Mert nem minden rossz, ami új, ami más.
D. L. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Színe és fonákja
Az RMDSZ szeret kormányon lenni, s a hazai magyar közvélemény is jószerével elfogadta azt a tételt, miszerint kisebbségi szervezetnek, pártnak, ha közössége számára valamit el akar érni, részt kell vennie a hatalomban.
Ezekben a hetekben, hónapokban ellenben kiderült, dolgaink így sem haladnak. A kisebbségi törvényt nyolc éve már csalétekként használják az éppen hatalmat gyakorló román pártok; a tanügyi törvény, mely a szövetség egyik dédelgetett célkitűzése volt, néhol – például Marosvásárhelyen – visszájára fordult; a területi szervezetek együttműködése egyre döcögőbb – hallani, Kolozsvárott bomlik a koalíció, Biharban sem jobb a helyzet; a Mikó-kollégium körüli botrány után mintha teljesen leállt volna az egyházi javak visszaszolgáltatása. Atyánkfia, Benedek Levente igaz, rács mögé került egy korrupciós ügy miatt, de önző, elvakult harca ezt a folyamatot is látványosan visszavetette, s ma is, akár öt vagy tíz évvel ezelőtt, több mint nyolcezer egyházi ingatlan vár visszaszolgáltatásra. De nincs áldás azon sem, amit visszakaptunk, Bölönben például az RMDSZ-es polgármester fütyül arra, hogy tanácsilag elkülönített pénz szolgál az egyházi tulajdonba visszaszolgáltatott, felújított gyönyörű iskolaépület bérbevételére, póttanodát improvizál, bizonyítékául annak, hogy nem kell nekünk külső ellenség, magunk is fölfaljuk egymást. Király András államtitkár az idei botrányos érettségi után azzal dicsekedett, hogy az erdélyi magyar iskolákban él még a tanulás kultusza, azaz mi jobbak vagyunk. Aztán az egyetemi felvételik után kiderült: orvosira jelentkező gyermekeink eredménye jóval gyengébb román társaikénál. A kormány asztalának sarkán unatkozó miniszterelnök-helyettes kiharcolt pár tucat fizetéses helyet a magyaroknak, de sokan nem élhetnek a lehetőséggel, mert nincs pénz. Cseke lemondása kudarc, de tudnivaló, utódja sem jut többre, neve neki is kuss lesz, irányt a Cotroceni-palota szab. Közben ismét eluralkodott a közéletben a magyarellenes retorika. Szobrokat, helységnévtáblákat, emlékműveket gyaláznak meg, az igazságos Mátyás szobra előtt ott ágál Iorga nacionalista és hamis kinyilatkoztatása. Domnul Hunor Don Quijote-ként vív a szélmalmokkal, az RMDSZ kompromisszumokat köt, és nyakunkon a magyar megyéket a román tengerbe beolvasztani szándékozó területi átszervezés s a népszámlálás. A megye vezetői hatalmas sikerként élik meg, hogy lovasvágtát szervezhetnek, falunapokat tarthatnak, és soron kívül csöpögtetett kormánypénzekből egy-egy ebül szerzett épületből luxusirodaházat varázsolhatnak. Mert kormányban lenni jó! És hasznos. Nekik.
Simó Erzsébet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A történelmi Bihar íróinak, költőinek találkozóját rendezik meg Debrecenben – Jövő héten, szerdán, augusztus 17-én helyi idő szerint 14 órától a debreceni Latinovits Kávézó (Csapó u. 28. sz.) ad otthont annak az irodalmi találkozónak, amelyre nagy szeretettel várják a Hajdú-Bihar és Bihar megyei irodalmárok, amatőr és profi írók, költők jelentkezését. A rendezvény célja, hogy olyan kapcsolat alakuljon ki a két megye alkotói között, amely által az irodalom területén is megnyílnak a határok, és a tükörprogramok szervezésével felpezsdüljön a kulturális élet, azon belül pedig az irodalom vérkeringése. A rendezvényre érkező irodalmárok felolvashatnak verseikből, prózáikból, szösszeneteikből és kritikáikból. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Etnográfiai kiállítás nyílt a Körösvidéki Múzeumban
Nagyvárad – Hétfőn a Barokk Palotában etnográfiai kiállítás nyílt a Körösvidéki Múzeum szakrészlegének szervezésében. Egy kutatási projekt részét képezi, amelyet a Kulturális Alap finanszíroz.
A délben tartott tárlatnyitón dr. Aurel Chiriac múzeumigazgató elmondta: idén július 29. és november 15. között a Körösvidéki Múzeum etnográfiai részlege közvetlen kedvezményezettje volt annak a 23 ezer lej értékű, Az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei nyomvonalának szomszédságában található falvak etnográfiai örökségének digitalizálása egy adatbázis elkészítése révén elnevezésű projektnek, melyet az Országos Kulturális Alap 90 százalékban finanszírozott. A program megvalósításában a közművelődési intézmény partnerei voltak a Körösvidéki Múzeum Barátai Egyesület, a Nagyváradi Egyetem, valamint Bihar, Tóti és Paptamási községek önkormányzatai. A fő célt az képezte, hogy beazonosítsák, kutassák, archiválják és népszerűsítsék az autópálya két csomópontjának közelében lévő hat település (Bihar, Hegyközkovácsi, Kügyipuszta, Tóti, Bisztraterebes és Rétimalomtanya) anyagi és szellemi kulturális örökségét. A kutatócsoportot tizennégy alkották- dr. Aurel Chiriac és dr. Ioan Goman koordonátorok, illetve dr. Barbu Ștefănescu, dr. Vasile Todinca, dr. Simona Bala, dr. Ioan Godea, Melania Țărău, Horváth Szabina, Paul Pintea, Iacinta Chiriac, Ioana Gherghel, Luminița Manea, Leontina Țurcaș és Szabó Ödön, akik a tanulmányútjaik során lefényképezték és lefilmezték azokat az etnográfiai sajátosságokat, melyek a felsorolt helységek közösségeit jellemzik 2011-ben. A feltárt szokásoknak és jelenségeknek a materiális élethez (különböző parasztgazdaságoknak, foglalkozásoknak és mesterségeknek, népviseleteknek, migrációs folyamatoknak, gazdasági és szociális tevékenységeknek a leírása) és a nem anyagi léthez (hagyományok és népszokások, interetnikus és interkonfesszionális kapcsolatok, az identitáshoz kapcsolódó megnyilvánulások) köthető vonatkozásai is voltak.
Visszatérnek majd 
Dr. Ioan Goman, a múzeum etnográfiai részlegének vezetője arról számolt be: az elmúlt hónapokban lefényképezték és lefilmezték az említett településeken található valamennyi házat, és ugyanakkor rögzítették a helyi szokásoknak megfelelő tevékenységeket (mezőgazdasági, szőlőtermesztési, zöldségtermesztési, kertészeti és állattenyésztési), a régi (fa- és vasfeldolgozás, hordókészítés) és az újabb mesterségeket (kő- és fafaragás), valamint az év különböző napjaihoz kötödő néphagyományokat (szüreti bálok, világítás stb.). Összesen 11 kézművesműhelyt fedeztek fel (kettőt Biharon, négyet Hegyközkovácsiban, négyet Tótiban és egyet Rétimalomtanyán), 10 tárgyat vásároltak meg (kettőt Biharon, ötöt Hegyközkovácsiban és hármat Tótiban), több mint 14 ezer digitális fotót készítettek és több mint 10 óra mozgóképes anyagot vettek fel. Sok nehézséggel kellett megküzdeniük, például a sokszor több mint 35 Celcius fokos hőséggel, az emberek bizalmatlanságával, de azzal is, hogy a kutatott falvak zöme magyar többségű, és a helybéliek nem mindig tudtak románul. Ugyanakkor az etnográfusok azt is tervezik, hogy néhány év múlva visszatérnek a tanulmányozott településekre, hogy felmérjék, időközben mennyit változtak a helyi viszonyok, illetve mennyire lesz hatással a népszokásokra az észak-erdélyi autópálya megépülte.
MÁNGORLÓ ÉS KENDERFÉSŰ
A kutatás eredményeiről egy fotóalbumot is kiadnak (már nyomdában van), Sürgösségi néprajz a III. évezred kezdetén. Bihari falvak az észak-erdélyi autópálya közelében címmel, illetve elkészült egy dokumentumfilm, melynek címe Etnográfiai tanúságtételek Biharban. Ugyanakkor a beszerzett 10 használati eszközt- vetőgép, kézi daráló, vaseke, mángorló, krumplihányó vasvilla, mázsa, dagasztóteknő, tükör, kenderfésű és húskaparó- a Barokk Palota első emeleti termeiben állították ki, ezeket körülbelül két hétig hagyják kitéve, az érdeklődés függvényében. 
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Közös jelöltet javasolna az EMNP, az RMDSZ saját útját járja|
A Magyar Polgári Párttal, illetve az RMDSZ-szel közösen szeretne jelöltet indítani a hamarosan esedékes Bihar megyei időközi választáson az Erdélyi Magyar Néppárt – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Zatykó Gyula, az EMNP partiumi régióelnöke. Szabó Ödönt, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnökét is megkérdeztük, hajlandó volna-e a szervezet az összefogás EMNP által ajánlott módjára. Ő azonban igen agresszív hangnemben oktatta ki mind lapunkat, mind tudósítónkat a romániai politika menetéről.
A Magyar Polgári Párttal, illetve az RMDSZ-szel közösen szeretne jelöltet indítani a hamarosan esedékes Bihar megyei időközi választáson az Erdélyi Magyar Néppárt – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Zatykó Gyula, az EMNP partiumi régióelnöke. A választást azért kell megtartani, mert nemrég Lakatos Péter RMDSZ-es parlamenti képviselőnek megüresedett a mandátuma, miután a politikus szeptember végén az Állami Számvevőszékben kapott tanácsosi helyet. Zatykó Gyula azt mondja, mivel Lakatos választókörzete – a Kiskerekit, Bihar községet, a Hegyköz egy részét, Szentjobbot, Köröskisjenőt és Borsot is magában foglaló zóna – 54 százalékban magyarok által lakott, legalábbis a legutóbbi népszámlálás adatai szerint, nagy az esély rá, hogy ismét magyar jelölt jusson innen a parlamentbe. „Modellezhetnénk az összefogást ebben a körzetben. Megmutathatjuk, mekkora erőt képviselhet három szervezet együtt” – fogalmazott Zatykó Gyula.
A néppárt elképzelése szerint a közös jelölt lehetne valamelyik pártnak a tagja, de fontos, hogy semmilyen funkciója ne legyen benne. Alapvető követelmény az is, hogy az illetőre még a korrupció gyanújának az árnyéka se vetődjön. A három szervezet a tervek szerint abban segíthetné a jelöltet, hogy munkahelyeket hozzon létre a térségben, illetve hogy legyen mersze nemet mondani, ha jövőre ismét megszorításokról szavazna a parlament. Kérdésünkre, milyen színekben vállalná a mandátumot a jelölt, Toró T. Tibor megbízott EMNP-elnök azt mondta, ha akarna, akár az RMDSZ-frakcióba is beülhetne.
Szabó Ödönt, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnökét is megkérdeztük, hajlandó volna-e a szervezet az összefogás EMNP által ajánlott módjára. Ő azonban igen agresszív hangnemben oktatta ki mind lapunkat, mind tudósítónkat a romániai politika menetéről. Azt mondta, egy esetleges közös jelölt bejutás esetén csakis a román pártok, illetve a magyar párt frakciói között dönthetne, ha dönthetne, de akinél egyáltalán feltevődik ez a kérdés, az már biztosan nem képviseli a magyarság érdekeit. Kijelentette: az RMDSZ-frakció tagja csakis RMDSZ-tag lehet, de azt, hogy ez ki lesz, a szövetség dönti majd el. Szabó Ödön többször azt is mondta, hogy ha arra kérjük, hogy igennel vagy nemmel válaszoljon, inkább nem is nyilatkozik, aztán mégis meggondolta magát, és hozzájárult, hogy fenti mondatait idézzük. Ennél sokkal értékelhetőbb nyilatkozatot adott Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnök az Erdon.ro hírportálnak: azt mondta, a kezdeményezés légből kapott és logikátlan, ha pedig az EMNP összefogásra vágyik, támogassa inkább a szövetség jelöltjét.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

EGYESÜLETBE TÖMÖRÜLTEK A BIHAR MEGYEI BORÁSZOK
Nagy tervekkel, számos célkitűzéssel alakult meg a Bihar Megyei Szőlészek és Borászok Vincellér Egyesülete, a tagtoborzás azonban egyelőre nehezen halad. A szervezet a közeljövőben saját boltjában, saját termékeit szeretné értékesíteni. Márciusban jegyeztették be a Bihar Megyei Szőlészek és Borászok Vincellér Egyesületét. A nonprofit szervezetnek egyelőre csak öt tagja van, s mint Chifiriuc András borász a Krónika kérdésére elmondta, nehezen halad a tagtoborzás. „Minél több megyei szőlőtermesztőt és borászt szeretnénk összegyűjteni, hogy közösen képviselhessük az érdekeinket és egymásnak is segíthessünk, de a gazdák egyelőre idegenkednek az ötlettől” – mondta Chifiriuc András.
Megtudtuk: annak, aki komolyan gondolja a bortermesztést, egyéni vállalkozói engedéllyel kell rendelkeznie, de mint mondta, csak néhány ilyen szőlősgazdáról tud a megyében. Saját boltot hoznának létre.
Chifiriuk András tervei között az is szerepel, hogy idővel egy saját boltot hozzon létre az egyesület, amelyben a tagok saját boraikat értékesíthetnék. A civil szervezet egyébként elsősorban az adásvétel gördülékenyebbé tételében segítene, bár a kapcsolatrendszer már így is működik, csak épp nem szervezett formában. „A szőlőtermesztők eladják a szőlőt a borásznak, az meg eladja a bort a piacon, de főként ismerősöknek, állandó vásárlóknak” – meséli. Azt szeretné, ha a szervezet növekedésével a termelést is növelhetnék, minél több embernek biztosítva ezáltal megélhetést. Úgy véli, például Nagyvárad megfelelően nagy piac ahhoz, hogy megbírjon a mostaninál sokkal több megyei bort. Elmesélte, Bihardiószegen és Érmihályfalván is járt már tagokat toborozni, kevés sikerrel, s ennek szerinte az is lehet az oka, hogy meglehetősen sok papírmunkával jár a borok megvizsgáltatása, ellenőriztetése. Ha pedig valaki eladja a saját földjén termett nedűt, bármikor számíthat ellenőrzésre a mezőgazdasági igazgatóság részéről. Szintén elriasztja a potenciális egyesületi tagokat az a tény, hogy az engedéllyel rendelkező borásznak bizony adóznia kell. Tanulnak és tanítanának Chifiriuc András úgy véli, Biharban nem nevezhető fejlettnek a borfogyasztási kultúra, s bár vannak olyan vásárlók, akik igényesek az elfogyasztott borokkal szemben, ők is inkább az ismertebb hazai vagy külföldi márkákat emelik le a boltok polcairól. Tapasztalatai szerint ez a tábor főként a negyven éven felüliek korosztályából áll, a fiatalok kevésbé figyelnek oda, mi kerül a pohárba. Ahhoz viszont, hogy saját bormárkát jegyeztessen be egy borász, komoly szaktudásra és ellenőrzött minőségű szőlőre van szükség. Hogy minél több szőlőtermesztő tanulhassa ki a szakma csínját-bínját, Chifiriuc nemrég meghirdetett egy borászkurzust is, amely remélhetőleg ősztől be is indulhat. Az érdeklődőket Dorin Popa, a nagyváradi egyetem oktatója, okleveles borkóstoló tanítja majd, és a végzettek diplomát kaphatnak. Chifiriuc András 1988 óta foglalkozik szőlészettel Bihar községben, és hamar elkezdte a bortermelést is, 1993-ban már a nemes fajtákkal kísérletezett. Gyakran szervez borversenyeket is, amelyeken a benevezett nedűket nem helyezésekbe sorolja, hanem arany-, ezüst- vagy bronzéremmel tünteti ki. Úgy véli, különösen fontos, hogy egyetlen gazda se menjen haza a versenyről üres kézzel, hiszen a cél az, hogy minél több, minél jobb minőségű bor szülessen Bihar megyében.
http://biharmegyeivincelleregyesulet.blogspot.hu

Megalakult az Erdélyi Magyar Néppárt első helyi szervezete
Péntek délután, mintegy negyven alapító tag részvételével zajlott le Nagyváradon az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) első helyi szervezetének alakuló ülése.
Zatykó Gyula partiumi régióelnök bevezetésül ismertette az idén bejegyzett politikai szervezet történetét, felépítését, ugyanakkor kifejtette: érthetetlen az, hogy mind a mai napig abszurd és megalapozatlan vádakkal zaklatják támogatóikat és megkérdőjelezik aláírásgyűjtőik munkájának tisztességét. Hunyad megyében például egy feljelentés nyomán rendőrségi vizsgálatot indítottak az aláírásgyűjtésben részt vevő fiatal önkéntesek ellen. „Hiszem azt, hogy ezeken hamarosan túl leszünk, és zavartalanul folytathatjuk majd a megkezdett munkát” – fogalmazott a régióelnök, aki a továbbiakban a szervezetépítés régiók – Székelyföld, Partium és Belső-Erdély – szerinti sajátosságairól beszélt. A Néppárt demokratikus úton lentről felfelé építkezik, ami azt jelenti, hogy először megalakulnak a helyi, majd megyei szervezetek, a későbbiekben pedig alakuló kongresszuson megválasztják a legfőbb tisztségek betöltőit is. Ezt országos programalkotó fórum előzi meg még ez év december 10-én Marosvásárhelyen. Zatykó Gyula végezetül elmondta: ”Tudjuk jól, hogy az erő az ifjúság kezében van, ezért szeretnénk megtalálni azokat az értékes fiatalokat, akik kiábrándultak a politikából, de szülőföldjükön maradtak és itt szeretnének egy boldogabb életet maguknak. Örömmel vettük tudomásul, mint ahogy egy felmérés is igazolja, pártunk népszerű a fiatalok körében.”
Nagy József Barna, az EMNT Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke röviden arról szólt, hogy a párt és a civil mozgalom ugyanazért a célért küzd: az erdélyi magyarság megmaradásáért. Kijelentette, az EMNT továbbra is megmarad civil mozgalomnak és előadások, könyvbemutatók, megemlékezések, környezetvédelmi akciók szervezésével szolgálja majd a nemzet ügyét.
Csomortányi István, az EMNP regionális szervezési igazgatója az új párt létrehozásának okairól beszélt, melyek közül elsőként az országban eluralkodó korrupciót említette. Megválasztott vezetőink vagyonosodását az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság és Országos Feddhetetlenségi Ügynökség is vizsgálja, ugyanakkor ők azok, akik aláírják a Verespatak sorsát megpecsételő engedélyeket is. Az államilag támogatott önálló magyar egyetem hiánya, vagy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozata körül kialakult botrányos helyzet is az eddigi képviselet tehetetlenségét vagy ellenérdekeltségét mutatja és közvetett módon a Néppárt szükségességét támasztja alá. Mindezek mellett a Néppárt nemcsak a retorika szintjén vállalja fel az autonómia ügyének képviseletét, hanem a politika eszközeivel hatékonyan tenni is akar érte. Helyi szinten is bőven akad feladat, van miért harcolni, folytatta Csomortányi. A városrendezési terv hiánya, a jelentős környezetszennyezést okozó hőerőmű működése, műemlékeink (pl. vasúti repülőhíd, Emília malom) lebontása, a helyi tanügy siralmas helyzete, a kétnyelvűség hiánya mind-mind olyan probléma, melyekről beszélnünk kell. Hozzáfűzte: sajnos nincs, aki ezeket a problémákat a nyilvánosság előtt elmondja. Ezt a munkát vállalná magára az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezete, mondta a fiatal politikus.
A továbbiakban megtudhattuk, hogy a nagyváradi szervezet 12 körzetből állna melyek világos, könnyen átlátható formában működnének. Nem lehet tagja a Néppártnak az, aki korrupcióval vádolható, vagy aki a kommunizmus idején besúgó volt, ezért minden további tagfelvétel ajánlásos alapon történik.
Az alakuló ülés utolsó pontjaként a jelenlévők megválasztották a helyi vezetőket. A nagyváradi szervezet elnöke Kristófi Kristóf lett, továbbá Kovács Ernő és Polik Levente személyében két alelnököt is megválasztottak.
 Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének sajtószolgálata.
erdon.ro