Mircea Geoana külügyminiszter szerint a Moldovai Köztársaság hamarosan - április-május folyamán - fizetésképtelenné válik - írta márc. 21-i számában a Ziua című napilap. A Moldovai Köztársaság jelenlegi vezetői, a kommunisták nem tudták megoldani a Dnyeszteren túli terület problémáját, ellenségükké tették a besszarábiai ortodox vallásúakat, üldözni kezdték az ellenzéket, bonyolulttá tették a gagauz terület helyzetét és tovább súlyosbították a gazdasági válságot - mondta a külügyminiszter. Bukarest nem ért egyet azokkal a románellenes, diktatórikus kijelentésekkel, amelyekkel a moldovai vezetés az ország lakossága ellen fordul. Románia történelmi felelősséget visel a Moldovai Köztársasággal szemben. Történelmi szempontból felelősek vagyunk azért, hogy Moldova Európa irányába tartson - szögezte le Mircea Geoana. /Külügyi előrejelzés a moldovai válságról. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 22./

A szenátus Művelődési és Vallásügyi Bizottsága máj. 22-én tárgyalta a fasiszta, faj– és idegengyűlöletről tanúskodó politikai jelképek, illetve személyiségek kultuszát tiltó törvénytervezetet. A bizottság elnöke, Adrian Paunescu határozottan tagadta, hogy Romániában szervezett zsidóüldözés folyt volna a 30–40–es évek folyamán, mi több, szerinte ez az ország megakadályozta a deportálást a maga területén. Razvan Theodorescu művelődési és vallásügyi miniszter viszont arról értekezett, hogy Antonescu marsall — a transznisztriai program kezdeményezésével, a besszarábiai lágerek működtetésével — az akkori Romániát a kelet–európai holokauszt tevékeny részesévé tette. Kereskényi szenátor arról beszélt, hogy a törvénytervezetnek el kell határolódnia a szélsőséges nacionalizmus minden formájától. A szenátor szövegmódosítási javaslatát elvetették a bizottság tagjai. Bizonyos etnikai csoportok (cigányok, magyarok, törökök, zsidók) történelmi szerepét minősítő kifejezések hangzottak el. /Paunescu tagadta, Theodorescu bizonygatta a román holokauszt megtörténtét. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 23./

Sógor Csaba szenátor beszámolt arról, hogy a szenátusban Gheorghe Buzatu, a Nagy-Románia Párt (PRM) szenátora Antonescu mellett állt ki. Erre Sógor Csaba szenátor reagált. Beszédében Antonescutól idézett: "Személy szerint a teljes besszarábiai és bukovinai zsidó elem erőszakos migrációja mellett vagyok, át kell dobni őket a határon"; illetve "teljesen mindegy számomra, hogy a történelemben barbárnak könyvelnek-e el, vagy sem". S még azt is mondta: "Ha szükséges, gépfegyverrel lőjetek". A szenátor által idézett szövegrészek a minisztertanács 1941. július 8-i ülésén hangzottak el. A kormánypárt részéről Adrian Paunescu kapcsolódott be a vitába, védve Antonescut. Paunescu a hazai magyar sajtó ellen is kirohant: Elfogadhatatlannak tartom, hogy a szenátusban az RMDSZ vezetőinek feltett sorozatos kérdéseimre és felkéréseimre, miszerint határolódjanak el a magyar nyelvű sajtó gyalázatos túlkapásaitól, elzárkóznak a válaszadástól. E túlkapások megkérdőjeleznek mindent, ami maradandó a mi alkotmányunkban, alapjában véve a mi létformánkat. Követelem, hogy Frunda úr válaszoljon nekik egy újság hasábjain, öv alatti ütésekkel. Azon a tájékon, ahol – megkérném – többet ne támadjon, mert én még akarok gondot okozni a sajtónak azon gyermekek által, akiket ezután szándékszom csinálni...". Paunescu a szenátusban Frunda Györgyhöz intézte a következő szavakat: "Azt szeretném mondani az ügyvéd úrnak, nem lehetetlen, hogy megérje azt az átkot, hogy történelmi távlatban lábjegyzetben azt írják neve mögé: Jó és rossz ügyek ügyvédje Adrian Paunescu korából." /Sarány István: Napirenden Antonescu. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 8./

A román ortodox patriarkátus öt metropoliát foglal magába 10 érsekkel és 13 püspökkel, továbbá 148 esperességet, 12 663 parókiát és filiát, amelyekben 11 909 pap és diakónus szolgál. A román patriarkátus joghatósága alatt működik Románia határain túl és a diaszpórában 3 metropolia (Besszarábiában, Németország és Közép-Európa valamint Nyugat-Európa területén), egy érsekség (az Amerikai Egyesült Államok és Kanada területén), két püspökség (Magyarországon és Jugoszláviában). A több mint 500 hazai ortodox kolostorban 2810 szerzetes és 4795 szerzetesnő él. Az istentiszteletek tartására 12 509 templom szolgál – ezekből 136-ot a tavaly szenteltek fel. 2001-ben további 162 templom alap-kövét helyezték el, folytatták 867 templom építését és 144 templom festését. Kápolna van 120 kórházban, 61 katonai egységben, 38 börtönben, 20 iskolában, 17 aggmenházban és árvaházban, 3 javítóintézetben. Tizenöt egyetemi központban működik ortodox teológiai fakultás. A hallgatók száma 12 244, közülük 6614 készül pasztorációra. A román patriarkátus ösztöndíjasaként tanul 113 moldovai, 21 ukrajnai, 6 jugoszláviai, 3–3 ausztriai és USA-beli, 2–2 macedóniai, németországi és olaszországi, egy-egy albániai, franciaországi és kanadai fiatal. Öt központi és 53 helyi újságot adnak ki a román patriarkátus területén. A felsorolt adatokat a Szent Szinódus március 12-13-i ülésén hozták nyilvánosságra. /Az ortodox egyház felépítése. = Vasárnap (Kolozsvár), jún. 30./

"Románia két világháború közötti, 800 ezres zsidó közösségének több mint a fele vált a holokauszt áldozatává. Ezek közül több mint 150 ezret a magyar hatóságok deportáltak Észak-Erdélyből, mintegy 270 ezren pedig óromániai, főképp moldvai és bukovinai pogromokban, illetve a román hadsereg felügyelete alatt álló besszarábiai és dnyeszterentúli haláltáborokban pusztultak el. A túlélőket Bukarest a kommunista érában jelentős devizaösszegekért adta el Izraelnek. Ma Romániában körülbelül tízezer zsidó nemzetiségű személy él, s ezek zöme idős ember. A román zsidóság holokausztjáról néhány történészen kívül az országban jóformán senki nem beszélt. Ennek fő oka a hagyományos román történelmi misztifikáció. Az Egyesült Államokban tett látogatásaik során, mind Mircea Geoana külügyminiszter, mind pedig Adrian Nastase kormányfő és Ion Iliescu államelnök számára amerikai tárgyalópartnereik egyértelművé tették, hogy Románia mindaddig nem lehet a NATO tagja, amíg az országban Ion Antonescu marsallnak szobrokat állítanak, a meglévőket el nem távolítják, a fasiszta diktátor kultuszának, illetve a legionárius és újfasiszta mozgalmak újbóli térnyerésének gátat nem állítanak. Egyértelművé tették a román vezetés számára azt is, hogy el kell ismernie: a negyvenes években Romániában zsidóüldözés folyt, amely több százezer áldozatot követelt. Adrian Nastase még Washingtonban megígérte: a felvetett kérdéseket Románia a legrövidebb időn belül orvosolja. Nastase azután beszédében felsorolta a román hatóságok aktív részvételével 1941-ben lezajlott bukaresti, jászvásári, besszarábiai és bukovinai pogromokat, amelyeknek mintegy tizenötezer zsidó esett áldozatául, emlékeztetett a későbbi gettósításokra és a Dnyeszteren túlra történő tömeges deportálásokra. - A jövőt nem lehet hamisításokra és mítoszokra építeni - szögezte le a miniszterelnök. Radu Ioanid történész, a washingtoni Holokauszt Múzeum Romániából elszármazott igazgatója kifejtette: Antonescu nem felelős az észak-erdélyi zsidóság Auschwitzba történt deportálásáért, azért a korabeli magyar és német megszálló hatóságokat terheli a felelősség. Ám a marsall és kormánya legkevesebb 250 ezer zsidó kiirtásáért felelős, akik között nem csupán román, de besszarábiai, bukovinai és dnyeszterentúli ukrán zsidók is voltak. Ezekhez pedig hozzáadódik a Regátban rendezett pogromok során elpusztított mintegy 15-20 ezer zsidó áldozat. A Nastase-kormány március 20-án sürgősségi kormányrendelettel rendezte a romániai zsidóság közösségi vagyonának tulajdonjogát. A jogszabály valamennyi templom, imaház, temető, rituális fürdő és vágóhíd egyetlen tulajdonosává a romániai zsidó hitközségeket tette. A másik sürgősségi kormányrendeletben megtiltották, hogy a háborús bűnösöknek Romániában szobrot emeljenek, róluk utcákat, tereket, parkokat vagy pedig szervezeteket nevezzenek el. Az utóbbi rendelkezés megszegőit hat hónaptól öt évig terjedő fegyházra ítélhetik. Az idegengyűlölő, antiszemita és újfasiszta szervezetek azonnal tiltakoztak. Elsőként a két világháború között létrehozott Romániai Legionárius Mozgalom, amely 1990 után újra aktivizálódott. Serban Suru, a mozgalom elnöke szerint a kormányrendelet sérti Románia alkotmányát, az emberi jogokat, a rendőrállam visszaállítását jelenti. Corneliu Vadim Tudor nyíltan antiszemita Nagy-Románia Pártja (NRP) is tiltakozott. Tudor közölte: Romániának nincs szüksége a NATO-ra. - Fel kell ajánlanunk Putyinnak, hogy cserében Besszarábiáért, Románia végképp lemond a NATO-csatlakozásról - mondta Tudor. A felháborodás miatt Nastasénak engedett. Leszögezte, hogy "a holokauszttal kapcsolatos viták nem vezethetnek a román nép bűnbakká történő kikiáltásához, csakis a korabeli kormány viseli mindenért a felelősséget". A miniszterelnök hozzátette: az ország érdekeinek megfelelően hoztak olyan intézkedéseket, amelyek "mindenütt elfogadott értékekhez igazodnak". Theodorescu miniszter is retirált: Ion Antonescu a történelem tragikus hőse volt, aki háborús bűnöket követett el, s megfizetett értük - mondta Kolozsváron. A miniszter azt is kijelentette, hogy "Romániában nincs antiszemitizmus, csupán néhány antiszemita létezik". A holokauszttagadók sorába Mircea Ionescu-Quintus és Norica Nicolai liberális szenátorok is beálltak. Quintus "a Moldvában évtizedekkel ezelőtt történteket" a valósággal ellentétben álló kitalációknak minősítette. Ion Iliescu államfő a NATO-tagjelölt országok március 25-26-i bukaresti tanácskozásával párhuzamosan a jelölt államokban működő zsidó szervezetek is találkoztak. Hozzájuk intézett üzenetében Iliescu leszögezte: "Antonescu marsall háborús bűnös, következésképpen minden személyére irányuló kultusz, indoklástól függetlenül, a demokratikus értékek iránt elkötelezett nemzetközi közösség ellen való". Ion Antonescunak minimum nyolc szobrot állítottak a Regátban: Bukarestben (a Munka téren), Jilaván (a börtön előtti téren), illetve Slobozia, Calarasi, Piatra Neamt (Karácsonykő), Tirgoviste, Bacau (Bákó) és Iasi (Jászvásár) vidéki városokban. A kilencediket Erdélyben emelték, Nagysármáson, s azt népes ortodox papküldöttség jelenlétében maga Andrei gyulafehérvári ortodox püspök szentelte fel. A rendeletek értelmében mindezeket el kell távolítani. Elsőként a Karácsonykő városában előtt álló Antonescu-szobrot távolították el. A kormány azt ígérte, a többi szobor elmozdítása rövid időn belül megtörténik, de a helyi vezetők ennek keményen ellenálltak. A jászvásári szobrot a helyi hatóságok nagy nehezen, titokban távolították el. Az 1997-ben felállított nagysármási szobrot ötven méterrel az eredeti talapzat mögé, a sebtében múzeummá avanzsált helyi ortodox fatemplom tornácára költöztették, a bákói pedig a helyi katonaiskolában állt kezdettől fogva, s a hatóságok szerint az nem számít nyilvános helynek. A bukaresti szobor viszont az ortodox egyház területén áll, azt a művelődési minisztérium és a pátriárka hivatalának jóváhagyásával emelték, a pap nem engedte meg, hogy ahhoz hozzányúljanak. Mindezek után Gheorghe Buzatu NRP-képviselő bejelentette: Jászvásáron, Pitestien és Marosvásárhelyen három további Antonescu-szobor felállítását tervezi a marsall nevét viselő liga. - Nagyon sok városban, így például Kolozsváron, Nagyváradon és Marosvásárhelyen a szóban forgó utcák még mindig a marsall nevét viselik. Kivételnek számít Adrian Severin volt román külügyminiszternek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Parlamenti Közgyűlése elnökének állásfoglalása, aki elítélte a történteket. Ápr. 27. és máj. 18. között, a FLAS (Frontul de Lupta Anti-Semita - Antiszemita Harci Front) nevében cselekvő ismeretlen tettesek meggyalázták az észak-moldvai Falticeni zsinagógáját, antiszemita jelszavakat írtak annak falára, s elloptak egy Tóra-tekercset. Júl. 2-ára virradóan szintén ismeretlenek betörtek a Dorna Vatra-i zsinagógába, szétszórták az imakönyveket és az egész templomot felforgatták. A szenátus megszavazta a zsidó közösségi vagyonnak a hitközségek tulajdonába visszajuttattását, de az utcanevek megváltoztatása és a megmaradt Antonescu-szobrok eltávolítása nem történt meg. Grigore Zanc kormánypárti szenátor, a szenátus művelődési bizottságának a tagja kijelentette: "Romániát nem lehet olyan országnak tekinteni, amelyben holokauszt történt, vagy amely részt vállalt a holokausztban". A kormány rájöhetett arra, hogy cselekedeteihez a közvéleménynek elegendő magyarázatot nem nyújtott, a nyugati partnereket pedig még ennél is kevésbé sikerült meggyőznie szándékainak őszinteségéről és komolyságáról. Ezért Razvan Theodorescu művelődési miniszter május végén a kormány nevében azt kérte a Román Akadémiától, hogy mielőbb szervezzen a holokauszttal és a 31/2002. számú rendelettel foglalkozó konferenciát, amelyre a hazaiak mellett külföldön élő történészeket is hívjon meg. Jún. 28-án került sor, ugyanazon a napon, amikor Bukarestben megkapták az Egyesült Államok Európai Biztonsági és Együttműködési Bizottsága (Helsinki Bizottság) nyolc tagja Adrian Nastase kormányfőhöz intézett levelében leszögezte: az a tény, hogy egyes utcák még mindig Ion Antonescu nevét viselik, ellentétes a Nastase márciusi beszédében megfogalmazottakkal, amelynek értelmében Románia megváltoztatja "a fasizmussal és a szélsőségekkel kapcsolatos addigi kétértelmű magatartását". Ezek után a bukaresti Victoria Kormánypalotában létrehozták Románia korábbi miniszterelnökeinek arcképcsarnokát, s ott a Ion Antonescu arcképe is helyet kapott. /Tibori Szabó Zoltán: Románia és a holokauszt Huncutkodó szembenézés a múlttal. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./ "

"Elie Wieselt júl. 30-án a Román Akadémia tiszteletbeli tagjává választották. Elie Wiesel arra kérte az akadémikusokat, lépjenek fel bizonyos román politikusok nacionalista megnyilvánulásaival szemben, és megjegyezte, hogy a zsidó közösség több ízben panaszkodott "egy bizonyos rasszista és nacionalista párttal" kapcsolatban. "A megcsappant romániai zsidó közösség félelemben él. Hogyan hagyhatják, hogy ezek a politikusok eljátsszák az ország becsületét? Beszéljenek, írjanak, tiltakozzanak annak érdekében, hogy az ország visszakapja megérdemelt tiszteletét" - fogalmazott Wiesel. Elie Wiesel arra kérte Ion Iliescu államfőt, hogy mondja el az igazságot a románoknak a múlttal kapcsolatban, utalva Ion Antonescu marsallra és a Iasi-i, bukovinai és besszarábiai pogromokra. Ion Iliescu kifejtette, egyetért Elie Wiesel kijelentéseivel, "az intoleranciának, a fanatizmusnak, a barbárságnak pedig nincs politikai színezete és nemzetisége". /Elie Wiesel a Román Akadémia tiszteletbeli tagja. A Béke Nobel-díjas író tiltakozik a nacionalista megnyilvánulások ellen. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 31./ "

"Ditschi Anna lágernaplója, amelyet sikerült hazalopni, bemutatja, hogy mit kellett átélniük, megszenvedniük azoknak a fiatal lányoknak, akiket elhurcoltak a Szovjetunióba, a második világháborút követő években. Ditschi Anna "bűne", sok más társával együtt, csupán annyi volt, hogy svábnak született. 1945. januárjában vitték el őket. 14-én indultak, jan. 25-én érkeztek Besszarábiába, dermesztő hidegben. Megtetvesedtek, a fejük alatti párna odafagyott a vagonhoz. Innen is tovább vitték őket. Vizet alig kaptak. Csak az ő vagonjukban már három halott volt jan. 27-én. Febr. 2-án érkeztek Oroszországba. Megérkeztek az orosz bányatelepre, fürdeni vitték őket, a nőket férfiakkal együtt. Fekvőhelyük üres deszkapriccs volt. Kétezren voltak a barakkban elszállásolva. A priccsen egyetlen méternyi széles helyen négyen aludtak. Éjfélre jár az idő, mire rájuk került a sor a fürdőben. Éjszaka fél háromkor érkeztek vissza a barakkba, átfázva. Hat órakor ébresztették őket robotra. Vagont kellett kirakni, mely tele volt havas deszkákkal, majd rönkhordáshoz hajtották őket. Harmincfokos hidegben is dolgoztak. Az áldott állapotban levő asszonyoknak is dolgozni kellett. Megverték őket. A bányában is dolgozniuk kellett. Nehéz munka volt, mert térdre és könyökre ereszkedve lehetett csak elvégezni. A bányában a munka veszélyes volt: minden nap volt sebesült vagy halott. /Gúzs Imre: Elrabolt esztendők. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 25./"

"Urs Altermatt professzor nemrég előadást tartott a bukaresti Új Európa Kollégiumban a svájci modellről, amelyben kifejtette, hogy a kantonokból felépülő Svájc mindenekelőtt nemzetek föderációja, és ennyiben nem hasonlítható a hagyományos európai nemzetállamokhoz. A svájci professzor szerint, ha a nemzeti kultúrák politikai értelemben túlságosan homogenizálódnak egy államon belül, rendszerint szétzúzzák a többnyelvű közösség multikulturális identitását. Svájc többek között azért kerülte el ezt a történelmi zsákutcát, mert politikai és közigazgatási határai nem esnek "mindig" egybe a kulturális, azaz nyelvi és felekezeti határokkal. Andrei Plesu, a bukaresti Kollégium igazgatója ebből azt következtetést vonta le, hogy vajon jó dolog-e az, hogy "nálunk vannak olyan közigazgatási egységek, mint a két hírhedt székely megye, ahol a közigazgatási határ pontosan egybeesik a nyelvi és felekezeti határral." Molnár Gusztáv vitatta ezt az okfejtést. Románia - mondja Plesu - az erdélyiek és a regátiak közötti különbségek és a mind Erdélyen, mind a Regáton belül megmutatkozó erős regionális identitások miatt naturaliter föderalista állam. Ebből azonban szerinte nem az következik, hogy akkor be is kellene vezetni a föderalizmust. Ott van viszont Besszarábia, ezzel kapcsolatban a románokat nem zavarná a föderalizmus emlegetése. "Miért ne lépnénk vele föderális viszonyba?" - kérdezte Plesu, Románia volt külügyminisztere. Molnár Gusztáv szerint az orosz-amerikai geopolitikai összjáték megpecsételi az "újraegyesülés" régóta nyilvánvaló zsákutcáját, és Moldáviához, legfőképpen Oroszországhoz közelíti Romániát. Molnár Gusztáv Kisinyovban járva megkérdeztem Oazu Nantoit, az egyik legjobb moldáviai politikai elemzőt, hogy milyen valóságos erőt képviselnek a kommunistákkal szemben álló politikai pártok. Nantoit elmondta, hogy Moldáviában tulajdonképpen nem léteznek a szó európai értelmében vett politikai pártok (ő csak tudja, mert az egyik ilyen "nem létező" párt elnöke), és a kommunistákkal szemben csak a még "kommunistábbak"-nak van tényleges társadalmi és politikai bázisuk. Molnár Gusztáv szerint már látszanak a jelei annak, hogy az SZDP mögött álló posztkommunista hatalmi komplexum elkezdte átrendezni sorait, és egy új, belső frontot készül nyitni. A bukaresti politikai körök részéről nem lehet számítani valódi alkotmányreformra. Ezért Molnár Gusztáv szerint ki kell dolgozni egy olyan erdélyi alkotmányos modellt, és megvalósítsunk egy olyan erdélyi stratégiát, amely világosan és egyértelműen e történelmi tartomány közép-európai strukturális adottságaira alapoz. A Provincia folyóiratban erről a modellről nyitnak vitát. /Molnár Gusztáv: A svájci modelltől az erdélyi modellig - via Bukarest. [A kétnyelvű Provincia nyári 6-7. összevont számában megjelenő tanulmányának újraközlése] = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 26./ "

"A magyarság ma egyféle "szigettengeren" él, írta tanulmányában Pomogáts Béla. A szigettenger kontinentális központja a jelen Magyarországa, illetve azok a kisebb területek, amelyek a trianoni ország határai mentén /Biharban és Szatmárban, Beregszász környékén, Csallóközben, Mátyusföldön és Gömörben, végül Vajdaság északi felében és a Tisza mentén/ etnikai tekintetben az anyaországgal összefüggésben helyezkednek el. Vannak azután nagyobb magyar többségű területek, de más népek által lakott vidékekbe ékelve: ilyen a Székelyföld területe, amelyen vagy nyolcszázezer magyar él, ilyen a kalotaszegi magyar falvak füzére Kolozsvártól nyugatra, és ezzel vége. Minden más magyar, így Kolozsvár, Temesvár, Újvidék, Ungvár vagy Kassa magyarsága is valójában szórványban él, Természetesen diaszpórában élnek a nyugati világban szétszóródott magyarok. A jelenleg érvényesnek tekinthető statisztikai adatok szerint Erdélyben legalább hét-nyolcszázezer, az egész Kárpát-medencében /Szlovákiában, Kárpátalján, a Vajdaságban, Horvátországban, Szlovéniában és Burgenlandban/ nagyjából további négyszázezer, a nyugati világban pedig körülbelül 1,2 vagy 1,3 millió magyar él szórványban. Ez együtt közel 2,5 millió ember, vagyis minden hatodik magyarnak idegen nyelvű népesség között kell leélnie életét. Ez a szórványmagyarság folyamatosan ki van szolgáltatva az asszimiláció hatásának, csak töredékesen vannak magyar intézményei, a kétnyelvűség körülményei között él. A magyarság közép-európai tévesztésében nagy szerepet játszott a máig folyamatos népszaporulatbeli deficit. Vagy másfélszáz esztendővel ezelőtt nagyjából egyforma nagyságú nép élt, úgy nyolcmilliós lélekszám körüli: a magyarság a maga országterületén és a románság több államban /a két román fejedelemségben, Magyarországon, az Ausztriához tartozó Bukovinában és a cári Oroszország tartományát alkotó Besszarábiában/. Azóta a Kárpát-medencei magyarság létszáma, amely az első világháborúig erősen emelkedett, nagyjából mindössze hatvan százalékkal növekedett, a románságé pedig /Romániát és a Moldvai Köztársaságot tekintve/ nagyjából megháromszorozódott. A népszaporulatban folyamatos deficit, az ugyancsak folyamatos szórvány magyar beolvadás, /és az állandósult kivándorlás és emigráció/ nélkül a románok lélekszámához hasonlóan ma mintegy huszonnégymillió magyarnak kellene élnie a Kárpát-medencében. Ehelyett tovább halad a szórványosodás. A szórványmagyarság kérdésének felvetését nem lehet időszerűtlennek tekinteni. A magyarországi politika a magyar kisebbség védelmét célzó stratégiáját szinte kizárólagosan a magyarság etnikai tömbjeinek gondozására alapozták. Nem volt erőteljes érdeklődés a szórványgondozás iránt a kisebbségi magyarok politikai életében sem, kivéve talán a moldvai csángók kulturális gondozását, ahol mindig gyülekezett néhány intézmény és önkéntes még Magyarországon is /például Beke György író, Halász Péter néprajztudós vagy Atzél Endre jogász./ Erdélyben működik Vetési László református lelkész irányításával egy egyházi jellegű szórványalapítvány, melynek a Kárpátoktól délre is vannak eredményei. Azonban a szórványmagyarok helyzetének puszta felmérésre sem történtek kísérletek. Ezért jelentős, hogy az Anyanyelvi Konferencia /Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága/ a Határon Túli Magyarok Hivatala támogatásával hozzáfogott egy szórványgondozási program kidolgozásához. A magyar "szigettenger" igen veszélyeztetett. A történelmi erők a szórványmagyarság lassú eltűnését készítik elő. A szórványmagyarság helyzetével, jövőjével foglalkozni kell. A szórványmagyarság kiszolgáltatott az integrációs folyamatoknak. Az integrációból kimaradott országokban minden bizonnyal erősödni fog az etnokratikus gondolat és az idegengyűlölet. Az integrációs folyamat később kiterjedhet Szerbiára, Ukrajnára azonban csak hosszabb idő elteltével. Felvetődik tehát a gondolat, hogy a kárpátaljai és a vajdasági magyar szórványokat miként lehet szülőföldjükön megtartani. Nem lesz könnyű feladat, továbbá számolni kell azzal, hogy mind a Vajdaságból, mind Kárpátaljáról folyamatos a Magyarországra történő áttelepülés. A szórványmagyarság megtartása alapos stratégiai felkészülést igényel. Ennek a stratégiának a valós helyzet felmérésére kell épülnie. Az elmúlt évtizedben nagy társadalomtudományi, demográfiai kutató- és elemzőmunkára került sor, ennek ellenére csak töredékes képünk van a magyar diaszpóráról. A szórványmagyar vidékek nagy részén nincsenek szervezett magyar iskolák, esetleg csak elemi iskolák. Ezeket az iskolákat tankönyvekkel, tanítási eszközökkel kell támogatni, emellett létre kell hozni a hétvégi magyar iskolák átfogó rendszerét. Leghasznosabb volna ezeket egyházközségekben megszervezni. A szórványban volna elsőrendű szerepe a magyar rádiós és televíziós adásoknak, ezen belül a távoktatásnak. A szórványvidéken élő gyermekek számára új tankönyvcsaládokat kellene kidolgozni. A kisközösségek anyanyelvmegtartó ereje mindennél fontosabb lehet. /Pomogáts Béla: Magyarok a szórványban. = A Hét (Bukarest), nov. 21./"

"Elképzelni is borzalmas, mi történne egy román miniszterelnökkel, ha a bukaresti Intercontinental Szállodában rendezett állófogadáson megjelenne és keleti kollégájával együtt ünnepelné a Besszarábia elcsatolását szentesítő Molotov-Ribbentrop-egyezmény valahányadik évfordulóját. Kovács László külügyminiszter elárulta: a Kempinski Szállóban a fogadáson megjelent az RMDSZ néhány képviselője is. Kik voltak azok, kérdezte Nits Árpád, a lap munkatársa. Kongresszusi és egyéb választásokon tudni kellene, hogy kikre szavazatnak. /Nits Árpád: Álnokfogadások. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 10./"

"A magyar kedvezménytörvény eleve puhára pácolva került terítékre, de a szocialista-balliberális kormánynak így sem tetszett. Kovács László külügyminiszter és csapata balliberális késztetés és elismerő bólogatások közepette a magyar nemzeti érdekek felől nézvést a Trianon utáni időszak egyik legocsmányabb és legártalmasabb játékát űzi velünk, írta Sylvester Lajos. A román diplomáciának kettős mércével mé, a nemzeti érdekeket szem előtt tartva. Moldávia és Ukrajna viszonyában a legideálisabb feltételeket teremti meg az ott élő románság számára, hogy például napokon belül a kettős állampolgárság státusát biztosítsa. Ezt Moldávia esetében megtette akkor is, amikor ennek az országnak az alkotmánya a kettős állampolgárság intézményét nem is ismerte. Ezért talált olyan megoldást a román állam, hogy például a vidéki illetékes román hatósághoz megbízott révén is be lehetett nyújtani a kérelmezést. Emellett a költségvetésből (a romániai magyarok adólejeiből is) tömegesen biztosította az oktatási kedvezményeket, ösztöndíjakat és egyéb lehetőségeket - nem tartott attól, hogy Besszarábia kiürül -, rendkívül gorombán bírált minden románellenesnek minősíthető moldáv kormányzati intézkedést. Senki nem akadt a mindenkori román ellenzékből, aki a kormánykoalíciót feljelentse. Az Orbán-Nastase egyezmény után alapvető ellenvetés a román fél részéről nem hangzott el. Azonban a kedvezeménytörvény magyar ellenzői tovább ügyködtek a kedvezménytörvény ellen, olyan ,,sikerrel", hogy a szlovákok ellenálltak. /Sylvester Lajos: Pácban a státustörvény. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 10./ "

"1964. augusztusában szabadulhattak a szamosújvári börtön politikai foglyai, köztük volt Puskás Attila. A szabaduló rabok a szocializmus fáját akarták kivágni (ahogy Fábián Márton, a Szekuritáté kihallgatótisztje mondta). Puskás Attila a 411-es, 1964. július 24-én kibocsátott közkegyelmi rendelet alapján szabadul. Ezt megelőzte három kegyelmi rendelet. Az első 1962. szeptember 27-én kelt 772-es (néhány társuk ennek alapján szabadult, akárcsak a bánáti szerbek), majd a 176-os 1964. áprilisában és a 310-es 1964. június 16-án, melyek alapján végre teljesen kiürültek a politikai foglyokat sanyargató börtönök. Puskás Attilát 1959. máj. 12-én tartóztatták le a csíkdánfalvi hétosztályos iskolában. Innen kísérték lakásába, s amint a házkutatási jegyzőkönyvből kitűnik - megírta Suciu Mihai hadnagy, a marosvásárhelyi 0421-es Szekuritáté-egység bűnügyi vizsgálótisztje -, találtak egy versesfüzetet is. Valójában nem találták meg versesfüzetét és naplóját, mert azt előzőleg elrejtette /és mai is megvan/. Puskás Attila fiatal csíkszeredai tanárként színdarabokat rendezett, megemlékezett március 15-ről stb. 1956-ban megírta az Október 23. című versét. Eltelt három év. 1958-ban Puskás Attilát büntetésből Csíkdánfalvára ,,száműztek", amikor Sántha Imre utolsó éves diák eljött Sepsiszentgyörgyre, hogy színész legyen, hátrahagyva magyarkodó verseit. Ezeket a verseket megtalálták a szekusok, s ezzel megindult a lavina. Sorra tartóztatták le a diákokat, tanárokat. Így került össze a tizenegy emberből álló vádlottcsoport: hat tanár, öt diák. Puskás Attila lett a fő vádlott. Húsz évet kapott a Büntetőtörvénykönyv 209-es paragrafusának 1. pontja alapján, megtoldva 10 évvel a 325-ös cikkely 3-as bekezdése c pontja alapján. Az első ,,államellenes felforgató tevékenységet", a második ,,tiltott írások terjesztését" rótta fel . Puskás Csaba, megtudva, hogy testvérét letartóztatták, Csíkszeredára sietett, egyenesen a Szekuritátéra ment, hogy számon kérje: miért tartóztatták le a bátyját? A válasz helyett ígéretet kapott: nem fognak róla sem elfelejtkezni! Őt 18 évre ítélték. Szamosújvár börtönében volt 1960. január 23.-1964. augusztus 3-a között. Ezekről az évekről többeknek is beszélt, az ismertebb interjúk: Balogh László: A fővádlott - megjelent a Romániai Magyar Szóban 1993 őszén -, majd és Te hol voltál, Szent György? című kötetében (Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2001), továbbá Benkő Levente Volt egyszer egy 56 című, 1998-ban a sepsiszentgyörgyi Kaláka-sorozatban, a H-Press Kiadónál megjelent könyvében. Legalaposabban néhai Gagyi-Balla István interjúja fogja át úgyszólván egész életútját, amelyet az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete rendelt meg, s amely az Oral History Életutak annotált jegyzékében a 97. oldalon szerepel. A katalógust 1996-ban adták ki. Kisebb részletek, versek más magyarországi és romániai lapokban láttak napvilágot. Tótfalvi Zoltán magyarországi támogatással megszervezte az Utak a Duna-deltába emlékező túrát 1996-ban, s az erről készült filmet 1997. februárjában a 28. Magyar Filmszemle alkalmával Sorsod sötétlő árnyak közt címmel mutatták be. Tófalvi Zoltán évek óta elkötelezte magát az erdélyi 1956 eseményeinek és következményeinek felkutatására. Puskás Attila börtönéletének arra a részére tért ki, amelyet akkor tudott meg, miután Bukarestben elolvasta a 19 kötetnyi, 2200 lapon átkígyózó rémséget,Szamosújváron előbb tizenkét órát, majd tízet, 1964-ben nyolcat dolgoztak a bútorgyárban. A leghitványabb börtönőr Gábor Tibor magyar cigány volt, akinek szadizmusával csak a börtönparancsnok, Goiciu és a gyár igazgatója, Mihalcea vetekedett. Az állandó zaklatás, váratlan kutatások, szigorú büntetések a legcsekélyebb ,,fegyelmezetlenségért" az 1964-es évben ritkábbá váltak. Miután a román politika a nemzetiszocializmus irányába fordult, nagy felháborodást váltott ki egyrészt a Historia Mundi néven elhíresült világtörténelmi kiadvány, de az Erdélyre vonatkozó magyarországi történelmi könyvek is. Beindultak tehát a román nép kétezer éves történelmét ismertető tanfolyamok, s ezzel párhuzamosan a vasárnapi nyilvános ,,meaculpázások". Ezeken egyesek elmondták az egybegyűjtötteknek ,,vétkeiket", majd ,,leleplezték" a még mindig megátalkodottan reakciósokat. Puskást is felkérte az EMISZ elnöke, néhai Orbán László, aki viszont egy Ady László nevű volt belügyi tiszt (kegyvesztett és elítélt lett) utasítását hajtotta végre. Puskás nem vállalta. A börtönbeli besúgás példájára néhány mondat a szeku irattárából kimásoltatott anyagból: ,,Ez év januárjában számot vetettem a múltammal, azzal, amit elkövettem. Puskás Attilával az élen minden "híve" elítélt engem, és megtagadtak. Addig sem volt velem jóban (mármint P. A.), de azután egyáltalán nem. (...) Nemegyszer álltam szóba vele helytelen álláspontja miatt. Mindig visszavert nacionalizmusával, azt a benyomást keltve bennem, hogy megátalkodott, sőt, bigott, fanatikus vagy éppenséggel agybeteg..." Más: ,,A következőket nyilatkozom, mivel a kulturális-nevelő tevékenységem során a szamosújvári börtönben megállapítottam, hogy létezik egy nacionalista magyar csoport, s ezúton jelentem azt, hogy kik ennek a csoportnak a tagjai: Puskás Attila, 57-es cella (továbbiakban felsorol még tíz nevet más cellákból). /Ezeket a neveket a szekusdossziékat vizsgáló bizottság, a CNSAS kihúzta./ (...) Ismert Puskás Attila esete a börtönadminisztráció előtt, amikor az adminisztráció egyes intézkedéseit (azt, hogy csak románul beszélhetünk a cellában - P. A. megj.) megsemmisítette azáltal, hogy úgy állította be, mint ami a magyar rabok ellen irányul. Más alkalommal, 1962. október 23-án P. A. néhány magyar ifjat gyűjtött maga köré, és 1956. október 23. jelentőségéről beszélt nekik..." (jelenti Ady Ladislau valamikor 1964-ben, dátum nélkül - P. A. megj.) És még egy: ,,...Megengedte magának, hogy ő, mint a magyar elit egyik képviselője, úgy minősítsen minket, vagyis alulírottat (A. F. - nem adom meg a teljes nevét, mert megyénkben él, az elszámolást lelkiismeretére bízom) és másokat, akik megértettük azt, hogy hibáztunk, és állást foglaltunk ezekkel szemben, hogy elárultuk a magyar ügyet, a magyar nép ügyét. (...) Azt mondtam neki, hogy valóban ellensége vagyok, s mindazoknak, akik a nép érdekeinek ellenségei, azokkal vagyok, akik új életet alkottak, akik a szocializmust építik..." (Sohasem mondta, hogy ellenségem - P. A. megj.) - A szekus tisztek azt mondták Puskás édesanyjának, hogy rossz magaviselete miatt csak akkor szabadulhat, ha meggyőzi fiát a javulásról, ami azt jelentette, hogy szolgálja a szekut. Édesanyja azonban egyetlen ilyen szót sem szólt neki.Az ismert író és publicista, Stelian Tanase Gheorghiu-Dej uralmának éveit kutatva megállapította, hogy 1957 decemberében 8578 tiszt, 3375 altiszt, 5816 civil és 11 193 ,,segédszemélyzet" alkotta a szeku állományát. De a hozzáférhetetlen A szekuritáté fehér könyve (Cartea alba a securitatii, megjelent az Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ kiadásában 1994-ben) már a ,,hiteles" számokat közölte: 9884 tiszt, 3488 tovább szolgáló altiszt, 5284 civil. Ezeken kívül a Szekuritáté operatív egységei 5633 tiszttel, 4108 tovább szolgáló altiszttel, 1416 civillel, valamint 42 028 sorköteles katonával duzzadtak fel 1958-ban. 1955-57 vége között 6214 politikai rab volt. Ez egy év alatt, 1958-ban 10 125-re, majd 1960. januárra 17 613-ra ugrott a létszámuk. További adat: letartóztatva 1958-ban 47 643 politikai ,,bűnöző", ez a csúcs, mivel 1959-ben ,,csak" 37 893 személy kerül vizsgálótiszt elé. Újabb esés: 1960-ban mindössze 21 176 embert tartóztatott le a szeku. 1958 júliusától már halálos ítéletet is hozhatnak. Pacepa tábornok valamennyi könyvében igyekezett ,,hazafi" lenni, az ötvenes-hatvanas évek embertelenségeit a szovjet KGB abszolút befolyásának tulajdonította. S ezt bőven illusztrálja a hírhedt besszarábiai orosz, akit Gheorghe Pintilienek keresztelnek át (alias Pintilie Bodnarenko ukrán NKVD-ügynök). A Szovjetunió által ,,felszabadított" valamennyi közép-kelet-európai ország állambiztonságát minden szinten szovjet ügynökök ellenőrizték és irányították. Így tehát Romániában a Szekuritáté megalakulásának évében (1948. augusztus 30., az alapító törvényrendelet száma: 211.) a koncepciós perek főrendezője (szabotázs és kémkedés vádakkal) Alexandru Nicolski, a kihallgatótisztek főnöke. A DGSP (Directia Generala a Securitatii Poporului) Nemzetbiztonsági Főigazgatóság főnöke pedig Gheorghe Pintilie (Pantyusának hívják bizalmasan). Virgil Magureanu 1998-ban úgy tudta, hogy még 1989 lázas napjaiban nyomban eltűnt 100 000 szekusdosszié, de még mindig van 1 267 384 (!), amiből 81 295 a volt politikai elítélteké, 35 305 a ,,felszabadulás" előtt elítélteké (legionáriusok, kommunisták, nemzetiségiek), és 603 333 dosszié azé a 425 000 informátoré, akik a szekunak dolgoztak. Más források - pl. Pacepa is - ennek a számnak legkevesebb kétszeresére teszik az informátorok (és együttműködők) számát. Persze, a büntető törvénykönyv vonatkozó fejezete tulajdonképpen 1936-tól az 1949-es éven át egészen a jelenlegi 1968-asig, amelyet 1975-ben, majd 1990-ben s ezt követően is módosítottak, egyaránt tartalmazza más és más cikkelyben, más és más megfogalmazásban az állam biztonsága elleni bűncselekményeket - most már enyhébb büntetésekkel. Puskás elhatározta, hogy megismeri a vele kapcsolatos szekusdossziékat, ezért a Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Nemzeti Tanácshoz fordult. Végül jelezte a hivatal, hogy tizenkilenc dossziéban 2200 oldal vár áttekintésre. Elutazott Bukarestbe, átnézte az 1964 decemberétől 1989 decemberéig született besúgó jelentést, ezek róla szóltak. Megdöbbentő volt a sok jelentés.Mindegyik fedőnevén szerepelt, de egyiküket felismerte, Németh Ernő doktort, aki most Magyarországon él. Volt, aki azzal az ürüggyel jött, hogy szakkönyvet kér. Puskás őt a konyhában fogadta, holott neki a dolgozószobát kellett volna szemügyre vennie. Le is tolta érte a kapcsolattartó tiszt. A jelentések szerint Magyarországon 22 millió forintot örökölt, amit az Erdélyt felszabadító csapatokra akar költeni. Puskás az iratokból megtudta, hogy sok tisztet állítottak rá. Az egyik vaskos dosszié levelezésének kivonatát tartalmazza. /Puskás Attila: Kisemberek a vörös pók hálójában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 4., folyt.: márc. 5./"

"Máj. 4-én leleplezték Marosvásárhelyen Izsák Márton bronzszobrát, amely a holokauszt helybeli áldozatainak állít emléket. Az avatáson a romániai hitközségek szövetségének vezetője, a temesvári főrabbi, a helyi hivatalosságok és lakosok mellett Skóciából és a világ más tájairól érkezett vendégek vettek részt. Hakohen Menachem, Románia főrabbija és Ovidiu Natea prefektus leplezte le Marosvásárhely díszpolgárának alkotását, amely a fájdalomtól megtört zsidó családot ábrázol. Dr. Neumann Ernő temesvári főrabbi arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy nem elég a zsidógyűlöletet tiltó törvényeket megalkotni, miközben a valóságban továbbra is őrökkel kell megvédeni a zsidó intézményeket, templomokat, óvodákat, temetőket... A kultuszminiszter üzenetében a gyűlöletes diktatúrát, és a magyar csendőrök túlkapásait hangsúlyozta, nem említette az Antonescu diktatúra zsidóellenes bűntetteit. Dorin Florea polgármester a marosvásárhelyi zsidóságnak a város építésében, gazdagításában játszott szerepére emlékezette a hallgatóságot. Spielmann Mihály marosvásárhelyi zsidóként és az RMDSZ képviselőjeként megemlítette Petőfi Sándor és Kossuth Lajos példáját, akik a zsidók egyenjogúságáért álltak ki. Véleménye szerint fölösleges az a két szó, amely a szobor talapzatára a Remember Holocaust! alá kitett román nyelvű táblácskán a fasiszta magyar kormány felelősségére utal. Az ígéretek ellenére a művelődési és vallásügyi miniszter utasítására a szobor talapzatára mégiscsak kitették a vitatott feliratot, az emlékmű felállítását támogató Fodor Imre alpolgármester nem vett részt az avatáson. A közönség egy részének megrökönyödésére viszont az első sorokban foglaltak helyet a marosvásárhelyi Antonescu-kultusz leghangosabb zászlóvivői. /(b. gy.): Felavatták a Holokauszt emlékművet. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 5./ Köztéri holokauszt-emlékművet avattak máj. 4-én. Helyi magyar vélemények szerint Románia úgy kíván saját holokausztjával, a mintegy 270 ezer áldozatot követelő moldvai, besszarábiai és transznisztriai zsidógyilkosságokkal szembenézni, hogy a magyarok elkövette atrocitásokra utal. /Holokauszt-emlékmű Marosvásárhelyen. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./"

",,Engem már az sem érdekel, ha meggyalázzák, elég volt nekem az, ami az utóbbi négy napban történt." - fakadt ki Sauber Bernat, a Marosvásárhelyi Zsidó Hitközség elnöke a máj. 4-én, felavatott holokauszt-emlékmű körül kirobbant botrány kapcsán. Razvan Theodorescu kulturális miniszter a Marosvásárhelyi Zsidó Hitközség képviselői által elfogadott Remember Holocaust felirattal nem elégedett meg, hanem egy román nyelvű szöveg társítását kezdeményezte, és ebben kérik számon ,,a magyar fasiszta kormányon" a 6000 marosvásárhelyi zsidó elpusztítását. Ez nem a miniszter magánvéleménye, hanem az egykori román állam és a román kormány zsidók ellen elkövetett történelmi bűneinek az áthárítása a köztudatban a magyarsággal azonosítható magyar kormányra, szögezte le Sylvester Lajos. Tény, hogy magyar kiugrási kísérletet megakadályozó szándékkal a németek által megszállt Magyarországon Észak-Erdélyből 1944 májusában és júniusában 151 180 zsidót deportáltak, akiket a németek Auschwitzba szállítottak, és közülük mintegy 16 000 élte túl a haláltábor borzalmait. Romániában viszont már 1941-ben hozzáláttak a zsidók tömeges kiirtásához - egy évvel korábban, mint ahogyan a náci Németországban hivatalosan is elfogadták a ,,végső megoldást", a zsidóság teljes elpusztításának ördögi tervét. 1941 és 1942-ben sor került az észak-moldvai (Iasi, Dorohoi) és a bukaresti pogromokra, a transznisztriai térségben a bukovinai és a besszarábiai zsidókkal végeztek, a teljességében még fel nem göngyölített tömeges zsidógyilkosságoknak mintegy 300 000 személy esett áldozatául. Az akkori Románia területén elkövetett háborús bűnökért az ország vezetőjének, Ion Antonescu marsallnak halállal kellett bűnhődnie, akire Marosvásárhelyen még ma is a nevét viselő utca emlékeztet. Egyesek még mindig úgy gondolják, hogy az elődeik által elkövetett bűnöket teljes mértékben a romániai magyar kisebbség nyakába lehet varrni, kegyeleti megemlékezés és emlékműállítás ürügyén Marosvásárhelyen a románságot újra a magyar lakosság ellen hergelik. Sylvester összegezte: A marosvásárhelyi holokauszt-emlékmű román nyelvű feliratozása, a zsidóüldözés teljes felelősségének az akkori magyar kormányra hárítása és Wass Albert két, nem is köztérre állított szobra, a székelyföldi régió vagy a székelyföldi autonómia ellen indított hisztériakampány, a Székelyudvarhelyi Fórum ellen kezdett hatósági eljárás között az összefüggést nem nehéz észrevenni. /Sylvester Lajos: ,,Az sem érdekel, ha meggyalázzák..." = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 8./ "

"A román kormány határozottan leszögezi, hogy Románia határain belül 1940 és 1945 között nem volt holokauszt - hangsúlyozta a román kormány legutóbbi ülése után kiadott közlemény. A kormány jún. 12-i ülésén jóváhagyta azt az együttműködési megállapodást, amelyet a Román Országos Levéltár kötött az Egyesült Államokban működő Holokauszt Emlékmúzeummal. A román kormány "támogatja azokat a kutatásokat, amelyek az Európában történt holokauszt jelenségét igyekeznek feltárni - egyebek között a román archívumokban lévő dokumentumok alapján is -, ugyanakkor nagy nyomatékkal hangsúlyozza azt a tényt, hogy Románia határain belül 1940-1945 között nem volt holokauszt". Romániában mind a mai napig sokan tagadják, hogy a románokat felelősség terhelné a holokauszt miatt. A romániai zsidósággal szemben elkövetett bűnök miatti felelősség elutasítását jól mutatja az is, hogy a közelmúltban Marosvásárhelyen avatták fel az első romániai Holokauszt-emlékművet, amelynek talapzatára az a felirat került, hogy a marosvásárhelyi zsidó közösséget "a fasiszta magyar kormány" deportálta Auschwitzba. Az első Holokauszt-emlékmű színhelyének kiválasztása, az emlékműn lévő felirat is azt igyekszik sugalmazni, hogy zsidóüldözések a 2. bécsi döntést követően 1940-ben Magyarországhoz került Észak-Erdélyben történtek. Történelmi tény, hogy Magyarország német megszállását követően 1944 májusában és júniusában a magyar hatóságok 151 180 zsidót deportáltak Észak-Erdélyből. A németeknek átadott zsidókat Auschwitzba hurcolták, közülük alig 16 ezer ember élte túl a haláltábor borzalmait. A zsidók deportálása és tömeges kiirtása Romániában azonban már 1941-ben megkezdődött, szinte egy évvel azt megelőzően, hogy hivatalos programmá lett a náci Németországban a hírhedt végső megoldás: az európai zsidóság kiirtásának terve. 1941 és 1942 folyamán a bukaresti, jászvásári (Iasi), dorohoi pogromokban, a Dnyeszteren túli területeken felállított kivégzőtáborokban - ahová a Besszarábiából és Bukovinából elhurcolt zsidók kerültek - a jelenlegi kutatási adatok szerint 265-275 ezer zsidót öltek meg. Ezekért a tömeggyilkosságokért Románia akkori tényleges vezetőjét, Ion Antonescu marsallt terhelte a fő felelősség, akit háborús bűnök elkövetése miatt 1946-ban halálra ítéltek és kivégeztek. Az első romániai Holokauszt-emlékmű helyszínéül kiválasztott Marosvásárhelyen ma is a háborús bűnös Ion Antonescu marsall nevét viseli az egyik belvárosi utca. /Romániában nem volt holokauszt. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./ Egy év és három hónap telt el azóta, hogy a Nastase-kabinet sürgősségi kormányrendeletbe foglalta: a holokauszt tagadása öt évig terjedő börtönnel büntethető. Most pedig a kormány leszögezte, hogy Románia határain belül 1940 és 1945 között nem volt holokauszt. Ezen kormányközlemény után Nastasééknak kevesebb hitelük marad a nemzetközi közösséggel szemben. A fél évszázadon át tartó történelmi misztifikálás után a román vezetés végre elismerte: Romániában a negyvenes években több százezer áldozatot követelő zsidóüldözés folyt. Úgy tűnt, az amerikaiaknak sikerült tudatosítaniuk az Egyesült Államokba látogató román politikusokban: Románia mindaddig nem lehet a NATO tagja, amíg Ion Antonescu marsallnak állítanak szobrokat, amíg nem gátolják meg a román fasiszta diktátor kultuszát, az egyre hangosabbá és hivatalosabbá váló holokauszttagadást. Nagy garral elkezdődött az Antonescu-szobrok leszerelése, ám ahol már kisebb ellenállásba ütközött a dolog, ott ezt sem erőltették. A marsallról elnevezett utcák nevét szinte sehol nem változtatták meg, a nemzetféltő szónokok pedig háborítatlanul uszíthattak tovább a parlamenti pulpitusról, akár a kormánypárt színeiben is. Adrian Nastase miniszterelnök nem volt őszinte, amikor - egy évvel ezelőtt - így fogalmazott: "A jövőt nem lehet hamisításokra és mítoszokra építeni... Románia csakis akkor léphet a demokrácia útjára, és tagolódhat be az európai és euroatlanti struktúrákba, ha előbb őszintén szembenéz történelmével, és nem csupán a hősi cselekedeteket ismeri el és hangoztatja." /Salamon Márton László: Holokauszt, másként. = Krónika (Kolozsvár), jún. 14./ 1944 májusában és júniusában a magyar hatóságok 151 180 zsidót deportáltak Észak-Erdélyből. A németeknek átadott zsidókat Auschwitzba hurcolták, közülük alig 16 ezer ember élte túl a haláltábor borzalmait. A zsidók deportálása és tömeges kiirtása Romániában azonban már 1941-ben megkezdődött, majdnem egy évvel azt megelőzően, hogy a hírhedt végső megoldás a náci Németországban hivatalos programmá lett. 1941 és 1942 folyamán a bukaresti, iasi-i, dorohoi-i pogromokban, a Dnyeszteren túli területeken felállított kivégzőtáborokban - ahová a Besszarábiából és Bukovinából elhurcolt zsidók kerültek - a jelenlegi kutatási adatok szerint 265-275 ezer zsidót öltek meg. /Börtönnel büntethetők? = Krónika (Kolozsvár), jún. 14./"

"Az izraeli külügyminisztérium bekérette Románia nagykövetét, mivel a bukaresti kormány olyan nyilatkozatot tett közzé a múlt héten, miszerint 1940 és 1945 között Románia határain belül nem volt holokauszt - közölték a román lapok. A román nagykövetet arról tájékoztatták, hogy "Izrael aggodalommal fogadta a román kormány nyilatkozatát, amely nem felel meg a történelmi valóságnak". Egyben felhívták a diplomata figyelmét arra, hogy a román kormánynak meg kell találnia a megfelelő módot a szerencsétlen nyilatkozat helyesbítésére, hogy a kétoldalú kapcsolatok ismét normális mederbe kerüljenek. A román lapok értesülései szerint az izraeli törvényhozás, a knesszet integrációs bizottsága rendkívüli ülésen vitatja meg a román kormány nyilatkozatát. A román sajtó csak a nemzetközi felháborodást és az izraeli diplomáciai lépést követően foglalkozott érdemben a román határokon belüli holokausztot tagadó nyilatkozattal. A liberális irányzatú központi román lapok részletesen beszámoltak a nemzetközi visszhangról, a nacionalista román sajtó többsége viszont úgy vélte, ez a téma nem érdekli a románokat. A Curentul című lap úgy fogalmazott, hogy bár a román kormány joggal tagadja a romániai holokausztot, emiatt a zsidó és cigány szervezetek haragját vonta magára. A lap külön hangsúlyozta: "A gyalázatos bécsi döntésekkel elrabolták Észak-Erdélyt országunktól, s az ajándékba kapott területen Magyarország brutális zsidó-, cigány- és románellenes közigazgatást épített ki. Ugyanebben az évben a Szovjetunió elorozta Romániától Besszarábiát és Észak-Bukovinát, Bulgáriát pedig megajándékozták Dobrudzsa déli részével. Milyen Nagy-Romániáról és milyen román közigazgatásról lehet tehát beszélni?" A Ziua című lap gyorsfelmérést végzett olvasói körében, s a válaszadók háromnegyede - 74,39 százaléka - úgy vélekedett, hogy Romániában nem volt holokauszt. /Román lapok a holokauszt-botrányról. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./"

"Ion Iliescu elnök júl. 3-án érkezett hivatalos moszkvai látogatásra. Júl. 4-én találkozott vendéglátójával, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Iliescu az orosz fővárosban - egykori egyetemi tanulmányainak színhelyén - aláírta a két ország közötti barátsági és együttműködési szerződést, amelynek megszövegezése hét éven keresztül húzódott, történelmi viták miatt. A román fél ragaszkodott ahhoz, hogy a dokumentumba kerüljön bele a Molotov-Ribbentrop paktum elítélése, amelynek következtében Besszarábia - a mai Moldova - 1940-ben a Szovjetunióhoz került. Ezenkívül Bukarest el akarta érni a román királyi család által 1916-17-ben az Osztrák-Magyar Monarchiától és Németországtól elszenvedett vereséggel összefüggésben Szentpétervárra menekített aranykincs visszaadását, amire a bolsevik fordulat után az új vezetés tette rá a kezét. A megállapodás értelmében ez a kérdés kikerült az alapszerződésből, de a két ország egyeztetni fog a megoldásról. A román-orosz politikai kapcsolatokban a legfőbb vitás kérdés ma is Moldova: Moszkva és Bukarest az elmúlt évtizedben rendszeresen vádolta egymást a posztszovjet állam belügyeibe való beavatkozással azzal kapcsolatban, hogy az ottani orosz ajkú és a román lakosság között súlyos feszültségek alakultak ki, amelyek az 1990-es évek elején fegyveres konfliktusba torkolltak. Az orosz-román üzleti fórumon részt vevő Iliescu a két ország gazdasági kapcsolatainak dinamizálását sürgette, hangsúlyozva, hogy az oroszországi román kivitel mindössze az albániai export szintjét éri el: az energiahordozókból álló közel 1 milliárd 300 millió dollár értékű román importot mindössze 40 millió dolláros export ellensúlyozta tavaly. (Az oroszországi magyar export ennek több mint tízszerese.) Iliescu megfogalmazása szerint nem kár a hidegháborúban létrejött KGST-ért, de hiba volt teljes mértékben lebontani a volt szocialista országok gazdasági integrációját. /Ion Iliescu államfő Moszkvában. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 5./ Júl. 4-én barátsági és együttműködési szerződést írt alá Moszkvában Vlagyimir Putyin és Ion Iliescu elnök. A megállapodás megszövegezéséhez tíz év kellett, döntően a két ország történelmi múltba visszanyúló viszályai miatt. Az alapszerződés legvitatottabb kérdése a Molotov-Ribbentrop paktum elítélése volt, amelyből nem volt hajlandó engedni a román fél. A vitát végül kompromisszummal oldották meg: az alapszerződés a paktum mellett elítéli Románia II. világháborús szerepét is a hitleri Németország mellett. A román királyi család aranykincsének kérdése nem szerepel az alapszerződésben, de a két fél tárgyalni fog a megoldásról. /Aláírták a román-orosz alapszerződést. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 5./"

"Újabb feszültséget támasztott Ion Iliescu államfő a román-moldovai kapcsolatokban a két ország lehetséges egyesüléséről tett nyilatkozatával - állapította meg júl. 4-i számában a Curentul román napilap. Ion Iliescu szerint a moldovai állam kialakulása után derül majd ki, hogy mit akarnak a moldovaiak. Ha egyesülni akarnak Romániával, akkor példaként szolgálhat Németország újraegyesítése. Ha nem akarják az egyesülést, akkor a közös nemzeti önazonosság, a közös nyelv, a közös érdekek és célok alapján a két állam között privilegizált kapcsolatok alakulnak ki. A román államfői hivatal külön nyilatkozatban közölte, hogy a Nyezaviszimaja Gazeta meghamisította Ion Iliescu szavait. Az elnöki hivatal által ismertetett változat szerint Ion Iliescu úgy fogalmazott, hogy a közös történelem, a közös nyelv és kultúra fényében természetesnek tűnik az egyesülés gondolata, de Románia megérti azt a történelmi valóságot, hogy a Moldovai Köztársaság önálló államként létezik. Az Evenimentul Zilei című lap szerint a román államfő első alkalommal beszélt arról, hogy belátható időn belül megtörténhet Románia és Besszarábia egyesülése. Az utóbbi időben az orosz sajtóban komoly vita folyt arról a lehetőségről, hogy a Moldovai Köztársaságot föderatív állammá alakítják át, majd a Dnyeszteren túli terület Ukrajnához, a történelmi Besszarábia pedig Romániához kerül. A román államfő végre kimondta azt, amit minden román gondol: természetes dolog Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülése - írta júl. 4-i számában a Cronica Romana című napilap, amely ebből az alkalomból az egykori Nagy-Románia térképét közölte első oldalán. /Románia és Moldova egyesül? Vitatott elnöki elszólás. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 5./"

"Júl. 20-22. között zajlott Nagyszebenben a "Sztálinista kisebbségpolitika Románia és Magyarország" című nemzetközi konferencia. A szervező a Ludwig-Maximilian müncheni egyetem volt. A résztvevők sok helyről érkeztek: a Kelet-Európa Intézettől Németországból, a Tel-Aviv-i egyetem kutatóközpontjaiból, a bolognai egyetemről, a moszkvai egyetemről, Münchenből. A hazai kutatók Bukarestből (Román Jelenkor Kutatóintézet és Román Akadémia), Temesvárról (Harmadik Európa Alapítvány), Kolozsvárról (Babes-Bolyai Tudományegyetem) érkeztek. Az Erdélyi Múzeum Egyesület részéről Nagy Mihály adott elő, a Sapientia EMTE részéről Gagyi József. Marosvásárhelyt Novák Zoltán bolyais történelemtanár képviselte. A résztvevők összetételéből adódóan a magyar, zsidó és német kisebbségek szempontjából tárgyalták mindezt. Tatiana Pokivailova (moszkvai egyetem, Balkanisztika Intézet) beszámolója szerint a második világháború időszakában létezett egy olyan elképzelés, hogy Erdély szovjet befolyás alatt önálló országgá válik. A Groza- kormány megalakulása miatt a másik terv került előtérbe, nevezetesen Románia a Szovjetunió javára "lemond" Besszarábiáról és Bukovináról, helyette megkapja Erdélyt. Ehhez hozzájárult, hogy Magyarországon a választásokon nem a kommunisták győztek, így Sztálin jóindulata inkább a kommunista vezetés alatt álló Románia fele fordult. Ottmar Trasca (Román Akadémia, Történettudományi Intézet, Kolozsvár) az 1940- 44 közötti román-magyar kapcsolatokat tekintette át. Ezek gyakorlatilag a bécsi döntés miatt állandó ellenségeskedésből álltak, amelyeket időről időre német-olasz vegyes bizottság próbált rendezni, nem sok sikerrel. Virgiliu Tarau (Babes-Bolyai Tudományegyetem, Jelenkor Tanszék) és Novák Zoltán (Bolyai Líceum, Marosvásárhely) ugyanarról a tárgykörről értekeztek: a kommunista párt kiépítése és az ebben való nemzetiségi részvétel. Következtetésük hasonló volt: az első időszakban (1944-1949) a kisebbségek nagy számban iratkoztak be a pártba, míg a román lakosság magatartása inkább tartózkodó volt. Ennek oka, hogy a főleg zsidó nemzetiségűek számára az előző korszak kisebbségellenes politikája után a kommunizmus volt az egyetlen létező alternatíva amely felé fordulhattak. 1949-től egyre nőtt a román nemzetiségűek aránya a pártban, ők kerültek többségbe. Lönhart Tamás (Babes-Bolyai Tudományegyetem, Jelenkor Tanszék) előadása a Magyar Népi Szövetség 1946. évi romániai választásokban való szerepét mutatta be. Stefano Bottoni (bolognai egyetem) a Magyar Autonóm Tartomány megalakulásáról beszélt. 1952-ben a készülő román alkotmány tervezetét Sztálin átjavította és - szovjet mintára - belefoglalt egy, a magyaroknak kijelölt autonóm tartomány megalakítását előirányzó cikkelyt. Ez ellen a legmagasabb szintről jövő határozat ellen nem volt apelláta, a román alkotmányba belefoglalták és végre is hajtották. Gagyi József (Sapientia EMTE) előadásában a Magyar Autonóm Tartomány megalakulásának lakossági reakcióját mutatta be. A lakosság nagy része egy kis Magyarország feltámadását látta a tartomány megalakításában. Ennek megfelelően a román lakosság alaptalan félelemmel, a magyar pedig túláradó lelkesedéssel reagált a hírre. Egyik kiemelkedő előadás Marius Opreaé (Román Jelenkor Kutató Intézet, Bukarest) volt, aki "Nemzeti kisebbségek a Szekuritátéban" címmel tartotta előadását. Először az 1990 után megjelent szakirodalmat elemezte, bemutatva, hogy ezeket főleg volt szekuritátés tagok írták, akik azt próbálják bizonyítani, hogy a Szekuritáté kegyetlenkedéseit a nemzeti kisebbségekhez tartozó tagok követték el. Az előadó szerint ez nem igaz, ennek a szervezetnek a tagjai a párt utasításait hajtották végre, a nemzetiségi hovatartozás nem számított. Elhangzik az a vád is, mely szerint ebben a titkosrendőrségben a nemzeti kisebbségek tagjai túlreprezentálva voltak. Ezzel szemben a Szekuritáté személyi iratai szerint abban az időszakban, amikor a nemzeti kisebbségekhez tartozók aránya a legmagasabb volt, a Szekuritáté állományának túlnyomó része, kb. 83 %- a volt román nemzetiségű. A nemzeti kisebbségek aránya aztán gyorsan csökkent, főleg Ana Pauker, Vasile Luca és Teohari Georgescu pártból való kizárása után. /László Márton: A szebeni nemzetközi történelemkonferencia - összegzés. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 9./"

"Kárpótlásban részesülnek azok a román állampolgárok, akik javait zárolták vagy kényszerből hagyták el Besszarábia, Észak-Bukovina és Herta területéről a háború, illetve az 1947. febr. 10-i békeszerződés miatt, közölte sajtóértekezletén Szilágy megye prefektusa. A kártérítést szabályozó. törvény aug. 14-től lép érvénybe. Kártérítésben részesülhetnek a román polgárok - volt tulajdonosok, illetve törvényes örököseik, akiket a nevezett övezet elhagyására kényszerítettek a háború idején, illetve a párizsi békeszerződés utáni helyzetben. Jóvátételben részesülnek a károsultak elvesztett ingatlanjaikért (terület, lakóház, gazdasági épületek), illetve a háború okán 1940-ben betakarítatlan búza, kukorica, napraforgó, cukorrépa, szőlő, dohány és gyümölcstermésükért. Terület helyett területet kaphatnak a jogszabály értelmében az érintettek abban a megyében, ahol élnek az állami földalapok, illetve a helyi földosztó bizottságok tartalékaiból, illetve kompenzációban részesülhetnek. Pénzben kapnak kárpótlást az épületekért, illetve a betakarítatlan termésekért. /Kárpótlás Pruton túliaknak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 30./"

"Alaposan felborzolta a román sajtó kedélyét az a moldovai-román szótár, amely most jelent meg a Moldovai Köztársaságban. A 19 ezer szót tartalmazó, 5 ezer példányban kiadott szótár valóban egyedülálló a maga nemében, hiszen "két olyan különböző nyelv" megértéséhez akar segítséget nyújtani, amely nyelvek beszélőinek egyáltalán nincs szükségük tolmácsra, ha egymással szót váltanak. A szótár kiadása előtt napvilágot láttak az első felháborodott cikkek, a román lapok azonnal kiderítették, hogy a munka szerzője, Vasile Stati a moldovai nacionalizmus harcos szószólója, aki már 1999-ben nagyon is ismertté tetté nevét Bukarestben egy történelmi tanulmányával. A Moldova története dátumokban címmel megjelent könyvében Stati azt az elméletet fogalmazta meg, hogy a moldovaiak a XI. század elején jelentek meg ebben a térségbe. Európa északi részéről jöttek és semmilyen kapcsolatuk nem volt a románokkal. Ezzel a történelmi háttérrel érthető, hogy Románia és Besszarábia 1918-ban történt egyesülését a szerző a Moldova ellen elkövetett román agresszióként, a bécsi döntéseket pedig a demokratikus Moldovai Köztársaság és Észak-Bukovina román megszállás alól való megszabadulásaként értékelte. A román lapok ízekre szedték a szótárt, amelyben közismert román szavak régies, ma már alig használt jelentése található. Tiltakozott a Román Akadémia, román nyelvészek írtak azonnal hosszú, felháborodott kritikákat. Román részről nem zárták ki azt a lehetőséget sem, hogy a szótár valójában azért készült el, mert jó néhány évvel ezelőtt Ion Iliescu államfő tett egy olyan megjegyzést, hogy miként lehet moldovai nyelvről beszélni, amikor nem is létezik moldovai-román szótár, a két ország vezetőinek tárgyalásain pedig nincs szükség fordításra. Azt persze senki nem állíthatja biztosan, hogy valóban ez lett volna az ok. Ion Iliescu aug. 1-jén találkozik a román-moldovai határon Vladimir Voronin moldovai államfővel. /Gózon István (MTI): Román-moldovai szótárháború. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 1./"

"Markó Béla szerint ma is érvényes a magyar állampolgárság iránti erdélyi igény.Nem sértené a román gyakorlatot, ha Magyarország állampolgárságot adna az erdélyi magyaroknak. Románia tudniillik elfogadta a bánsági horvátok horvát állampolgárságát, és román állampolgárságot ajánlott fel a besszarábiai románoknak. A kettős állampolgárságot kérő, 2000 szeptemberében gyűjtött aláírásokat az RMDSZ azóta sem összesítette, hogy továbbíthassa a magyar kormánynak. Markó Béla hangsúlyozta, az RMDSZ álláspontja nem most alakult ki, hanem évekkel ezelőtt, amikor az RMDSZ aláírás-gyűjtési akciót is indított a Magyarok Világszövetsége által javasolt külhoni állampolgárság ügyében. Az RMDSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy az akkori magyar kormány vezetői egyértelműen azt válaszolták: nem időszerű a kettős állampolgárság felvetése. "Ha az új magyar kormány ki tud alakítani egy megfelelő megoldást az EU-val és a szomszédos országokkal, mi azt jó néven vennénk - jelentette ki az elnök. - Szívesen részt veszünk a tárgyalásokon is, amennyiben szükséges. Hangsúlyozom azonban, hogy ez a magyar kormányon múlik." Kovács László azon kijelentésére, miszerint az EU-ban nem adnak kollektív alapon kettős állampolgárságot, Markó Béla elmondta: a magyar kormány ismeri legjobban azokat a feltételeket, amelyeket Magyarország kialakított az EU-val a tárgyalások folyamán. Hangsúlyozta, az állampolgárságot így is egyéneknek adják. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke a Krónika 2002. szeptember 27-i számában nyilvánosan is bocsánatot kért amiatt, hogy a Szövetségi Operatív Tanács által 2000 szeptemberében kezdeményezett aláírásgyűjtés végül is elhalt. Közleményében azt is hangsúlyozta, hogy nem szabad az aláírásgyűjtést a határon túli magyarok jogállásáról éppen akkor szövegezett törvénnyel szembehelyezni. Mintegy ötvenezer aláírás gyűlt össze. Patrubány Miklós MVSZ-elnök viszont arról számolt be akkor, hogy a Világszövetség Erdélyi Társasága kolozsvári irodájában valamivel több mint százezer aláírást őriznek. Azt is elmondta, az RMDSZ szervezetektől összegyűjtött információkból úgy tudják, összesen 214 ezer aláírás gyűlt össze. Amint konkrét esetekkel is igazoltuk, az eltérés abból fakad, hogy egyes RMDSZ-szervezeteknél ott porosodtak az aláírásokat tartalmazó ívek. A jelenlegi román törvények nem tiltják a kettős állampolgárságot, de korlátozzák a kettős állampolgárok jogait. A képviselők által elfogadott szöveg csak a román állampolgárság és a romániai állandó lakhely követelményét hagyta meg, a román állampolgárság kizárólagosságáról már nem rendelkezik. Az 1992-es és 2002-es népszámlálási adatok szerint tíz év alatt 4085-ről 6786-ra nőtt a magukat horvátnak vallók lélekszáma. A gyarapodáshoz minden bizonnyal az is hozzájárult, hogy Horvátország 1993-ban valamennyi határon túli horvátnak megadta a horvát állampolgársághoz való jogot. A horvát okmány helyzeti előnybe hozta a Resicabánya környéki horvát közösséget, ugyanis már a kezdetektől vízummentes beutazást biztosított az Európai Unió államaiba. Románia csak 2001 decemberében került le a vízumköteles országok listájáról. Refik Sabanovic, a bukaresti horvát nagykövetség első titkára a Krónikának korábban elmondta, a horvát állampolgárság megítélésekor a hatóságok csak a vér szerinti horvát származást veszik figyelembe. A konzulátus arra kér bizonyítékot, hogy az igénylő, vagy valamelyik felmenője valamikor horvátnak vallotta magát. A törvény nem szab határt a rokonsági fokra. Férfiak számára a katonakönyv a legjobb bizonyíték; 1989 előtt tudniillik ebbe a vállalt nemzetiséget is bevezették 2000 januárjában a román hatóságok azt is jóváhagyták, hogy a bánsági horvátok saját falujukban vehessenek részt a horvátországi parlamenti választásokon. Két horvát faluban állítottak fel szavazófülkéket. Az 1991/21-es román állampolgársági törvény 11. cikkelye kimondja, hogy a külföldi állandó lakhely megőrzése mellett is megszerezhetik a román állampolgárságot azok a személyek, akik egykor Románia állampolgárai voltak, viselkedésükkel a román állam és nép iránti elkötelezettségről tesznek tanúbizonyságot, betöltötték a 18. évüket, és büntetlen előéletűek. A törvény 39. cikkelye szerint mindazok, akik megszerezték az állampolgárságot, ugyanolyan jogokkal és kötelezettségekkel rendelkeznek, mint a született román állampolgárok. Noha a törvényben nem szerepel utalás az egykori román állampolgárok leszármazottaira, az elmúlt kormányzati ciklus idején a jogszabályt rájuk is vonatkoztatták. 2000. március 15-étől Moldovai Köztársaság állampolgárait a bukaresti ügyintézéstől is megkímélték. A Belügyminisztérium rendeletére a moldovai határ közeli kilenc megye rendőrkapitányságán folyamodhattak a román okmányokért. Szilágyi Zsolt képviselő egy fórumon egymillióra becsülte a román állampolgárságot szerzett moldovaiak számát. Az ezzel kapcsolatos román titkolózás azzal is összefügg, hogy ez év júniusáig Moldovában az alkotmány tiltotta a kettős állampolgárságot. Iliescu és Voronin múlt heti találkozóján a két államfő egyetértett abban, hogy nem lenne szerencsés, ha elüzletiesedne a román okmány iránti moldovai igény./Gazda Árpád: Kettős állampolgárság - román gyakorlat. = Krónika (Kolozsvár), aug. 6./"

"Tavaly négy hónap alatt 18 ezer, többségükben moldovai állampolgár román állampolgársági kérvényét vették át a román hatóságok - jelentette ki a Krónikának Nicola Tibacu, az Állampolgársági Hivatal igazgatója. A két hónappal ezelőtt rendeleti úton módosított hazai állampolgársági törvény immár a román nyelvtudást is megköveteli az állampolgárságért folyamodóktól. A hivatal előtt július elsejétől kígyóznak ismét a sorok. Korábban, 2002. nov. 25. és 2003. júl. elseje között szünetelt az ügyfélfogadás. A hét hónapos szünet a kormánynak arra is elegendő volt, hogy rendeletileg módosítsa az állampolgársági törvényt. A május 29-i kormányülésen elfogadott 43-as sürgősségi kormányrendelet éppen a határon túliak állampolgársági igényének próbálta megfeleltetni a törvényt. Azt már az 1991/21-es állampolgársági törvény 11. cikkelye is kimondta, hogy a külföldi állandó lakhely megőrzése mellett is megszerezhetik a román állampolgárságot azok a személyek, akik egykor Románia állampolgárai voltak. Noha a moldovai alkotmány a múlt hónapig tiltotta a kettős állampolgárságot, a besszarábiaiak tízezrei ostromolták a romániai hivatalokat. A könnyebb ügyintézés végett 2000 márciusától a határ menti megyék rendőrkapitányságain is be lehetett adni a kérvényeket. Amint Nicola Tibacu, az állampolgársági hivatal igazgatója elmondta, ez az engedmény 2001 végéig volt érvényben. Ekkor helyezte át sürgősségi kormányrendelettel a Nastase-kabinet a Belügyminisztériumtól az Igazságügyi Minisztérium alárendeltségébe a hivatalt. A kormányrendelet most beiktatott cikkelye szerint: "Azok a volt román állampolgárok, és a másodfokig terjedő leszármazottjaik, akik 1989. december 22. előtt nekik nem felróható okokból veszítették el a román állampolgárságukat, vagy akaratukon kívül vonták azt meg tőlük, kérésre visszakaphatják a román állampolgárságot. Emellett megőrizhetik az idegen állampolgárságot, és megőrizhetik külföldi állandó lakhelyüket, vagy áthelyezhetik azt Romániába." A fenti kategóriákba tartozó személyeket a törvény mentesíti az állampolgárság visszaszerzésének a költségeitől. A módosított törvény értelmében más szabályozás érvényes a már Romániában élő egykori román állampolgárokra. Ők csak négy év itt-tartózkodás után kérvényezhetik az állampolgárságot. A törvény korábban nem volt tekintettel a nemzeti hovatartozásra, a kulturális kötődésre. Elvileg azok a moldovai vagy bukovinai ukránok vagy oroszok is megszerezhették a román állampolgárságot, akik a két világháború között - míg szülőföldjük Romániához tartozott - román állampolgárok voltak. A kormányrendelettel módosított változat immár a román nyelv ismeretét is feltételként fogalmazza meg. A nyelvtudásról a kérvényt átvevő hivatalnoknak kell meggyőződnie. Az új rendelkezés értelmében már nem kell Romániába utazniuk az igénylőknek. Irataikat a chisinaui nagykövetség konzuli osztályán is beadhatják. Ha kérésükre pozitív választ kapnak, hat hónap áll rendelkezésükre ahhoz, hogy a román hivatalban letegyék az állampolgári esküt, mely így hangzik: "Esküszöm, hogy hazámnak és a román népnek elkötelezettje leszek, védem a nemzeti jogokat és érdekeket, tiszteletben tartom az alkotmányt és Románia törvényeit." Az eskületétel után kapják meg a kérvényezők a fényképes "állampolgársági igazolványt". A kérvényezők ezzel az igazolvánnyal a törvény értelmében bármelyik román állampolgárral azonos jogokat élveznek. Egészségügyi ellátásában, esetleg nyugdíjban csak azok részesülhetnek, akik áttelepednek Romániába. A román útlevél adta utazási lehetőségek viszont elsősorban azok számára nyílnak meg, akik megőrzik a külföldi állandó lakhelyüket. Az igazgató asszony elmondása szerint ők azonnal folyamodhatnak román útlevélért, és ezzel az okmánnyal úgy utazhatnak Európa országaiban, mint bármelyik román állampolgár. Az állandó lakhelyüket Romániába áthelyező újdonsült román állampolgároknak azonban bizonyos korlátozásokkal kell szembenézniük. Ők négy éven át csak a hazautazásra használhatják a román útlevelet. A törvény néhány kivételt is felsorol. Ha szolgálati ügyben vagy a tanulmányok folytatása miatt kell utazniuk, esetleg gyógykezelés vagy egy súlyosan megbetegedett rokon meglátogatása az úti cél, ehhez a Belügyminisztérium különengedélyét kérhetik. Nicola Tibacu asszony nem kívánta elárulni, hogy 1990 óta hány moldovai állampolgár szerezte meg a román állampolgárságot. /Gazda Árpád: Tudniuk kell románul az okmányért folyamodóknak. = Krónika (Kolozsvár), aug. 7./"

"Iliescu államelnök nemrég botrányos történetbe keveredett a második világháború éveiben lezajlott zsidóüldözés félreértékelése miatt. Szakács János háború utáni, romániai román és magyar nyelvű újságokból idézett, ahol még megírták a románok szörnyű vérengzéseit. Többel között: Isopescu volt transznisztriai prefektus kivitetett 5000 zsidót a mezőre, ahol bunkósbotokkal agyonverték őket. Besszarábiában a hatóságok bevonulásával megkezdődött a elfoglalt területek románosítása, a helyi mintagazdaságot "Antonescu Marsall Mintagazdaság"-nak nevezték el. A mintagazdaságban emberhúst sütöttek. 1945-ben, a háborús bűnösök tárgyalásának első napján 28 ezer ártatlanul lekaszabolt ember életéről kell számot adnia az elsőrendű vádlottnak. Elismerte, hogy 28 ezer embert felakasztatott. Iliescu csendőrtábornok, mint a transznisztriai csendőrség vezérfelügyelője, zsidókat lövetett agyon. Pop Leonida ezredes berezovkai megyefőnök főszórakozása az volt, hogy célba lövöldözött a deportáltakra. Hergheliu Aurel és Ursuleanu Octavian csendőrőrmesterek deportáltakat végeztek ki. Terteleanu Dumitru csendőrőrmester fosztogatta, bántalmazta, majd kivégezte a deportáltakat. A 313.655 deportált közül több mint 250.000 eltűnt a gyűjtőtáborokban. Constantinescu tábornok azzal dicsekedett, hogy őmaga 80.000 zsidót pusztított el. Ion Antonescu marsall irányította a tömegmészárlásokat. Mindezek után ma már azt állítják, hogy Romániában nem is volt holokauszt. Holokauszt-szindróma. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 19./"

"Eddig közel százezer moldovai állampolgár szerzett román állampolgárságot, és közülük több mint 27 ezren román útlevelet is. A román-moldovai állampolgárok közül 440-en fordultak az utóbbi két évben nyugdíjkérelemmel a román nyugdíjbiztosítóhoz, a Védelmi Minisztérium viszont egyetlen olyan román-moldovai állampolgárról sem tud, aki Romániában jelentkezett volna sorkatonai szolgálatra. Valamennyi kettős állampolgár romániai szavazati joggal is rendelkezik. Még nem sikerült feldolgozni a korábban felgyűlt aktákat, kérelmeket.A nyugdíjat annak az országnak a nyugdíjpénztára fizeti, amelyik területén nyugdíjazása pillanatában állandó lakhelye volt a kérelmezőnek. 2001. január elseje óta 440 moldovai-román állampolgár kérte romániai nyugdíjazását. A hét elején elfogadta a román állampolgársági törvényt módosító 2003/43-as sürgősségi kormányrendeletet a képviselőház plénuma /előzőleg a szenátus már elfogadta/. A szöveg csak a házközi egyeztetés után válik véglegessé, mert a két ház által javasolt változat néhány ponton más-más megfogalmazást tartalmaz. Azt már az 1991/21-es állampolgársági törvény is kimondta, hogy a külföldi állandó lakhely megőrzése mellett is megszerezhetik a román állampolgárságot azok a személyek, akik egykor Románia állampolgárai voltak. 2000. márciusától a határ menti megyék rendőrkapitányságain is be lehetett nyújtani a kérvényeket. Ez az engedmény 2001 végéig volt érvényben. Ekkor a Nastase-kabinet egy sürgősségi kormányrendelettel a Belügyminisztériumtól az Igazságügyi Minisztérium alárendeltségébe helyezte át az állampolgársági hivatalt, és az igazságügyi tárcának már nem voltak területi irodái. A most beiktatott cikkely szerint: "Azok a volt román állampolgárok és másodfokig terjedő leszármazottaik, akik 1989. dec. 22. előtt nekik nem felróható okokból veszítették el a román állampolgárságukat, vagy akaratukon kívül vonták azt meg tőlük, kérésre visszakaphatják a román állampolgárságot. Emellett megőrizhetik az idegen állampolgárságot, és megőrizhetik külföldi állandó lakhelyüket, vagy áthelyezhetik azt Romániába." A fenti kategóriákba tartozó személyeket a törvény mentesíti az állampolgárság visszaszerzésének költségeitől. A módosított törvény több pontja is arra utal, hogy a román állam a szülőföldjükön maradva szeretné román állampolgárrá tenni a besszarábiai románokat. Erre utal, hogy más szabályozás érvényes a már Romániában élő egykori román állampolgárokra. Ők csak négy év itt-tartózkodás után kérvényezhetik az állampolgárságot. A román útlevél adta utazási lehetőségek is elsősorban azok számára nyílnak meg, akik megőrzik a külföldi állandó lakhelyüket. Ők a román útlevéllel úgy utazhatnak Európa országaiban, mint bármelyik román állampolgár. A román állampolgársági törvény korábban nem volt tekintettel a nemzeti hovatartozásra, a kulturális kötődésre. Elvileg azok a moldovai vagy bukovinai ukránok vagy oroszok is megszerezhették a román állampolgárságot, akik a két világháború között - míg szülőföldjük Romániához tartozott - román állampolgárok voltak. A kormányrendelettel módosított változat immár a román nyelv ismeretét is feltételként fogalmazza meg. A nyelvtudásról a kérvényt vevő hivatalnoknak kell meggyőződnie. /Gazda Árpád: Százezer román-moldovai állampolgár. = Krónika (Kolozsvár), aug. 29./"

"A hazai autonómiavitákba is érveket-ellenérveket kapcsolhatnánk be, ha vigyázó szemünket néha Moldvára vetnénk, figyelmeztetett Sylvester Lajos. A Duna TV Esti kérdés című fórumán a mindössze háromezer négyzetkilométernyi területen élő gagauzok autonómiájáról szólt. Ez az első kelet-európai nemzetiségi (etnikai) létező autonómia, egy viszonylag kisszámú / 90 ezer/, jelenlegi területén csak a 19. század óta honos nép számára adatott meg. Az autonómiát a gagauzok kiharcolták. Erdélyben pedig egyesek számára maga az autonómia szó is nemkívánatossá vált. Az orosz tervezet szerint Moldova és Transznisztria (a Dnyeszteren túli terület) föderatív államban egyesül, amelyben Gagauzia föderális státust nyer. Az újonnan egyesült államalakulat neve Moldova-Transznisztria Köztársaság lenne. Az orosz memorandum előirányozza az ország új alkotmányának kidolgozását, amely alapján létrejön Moldova Föderatív Köztársaság egységes demokratikus szuverén állam. Az új államföderáció alapja a terület, az államhatalom egysége, katonai, vám- és pénzügyi egység. Egy átmeneti időszakban - harminc év - Moszkva garantálja Transznisztria katonai egységeinek tevékenységét. Az új alkotmány előirányozza Transznisztria és Gagauzia autonómiáját, saját törvényhozó és végrehajtó testületekkel, költségvetési és pénzügyi rendszerrel és egyéb rendelkeznek (saját himnusz, címer és zászló). A föderáció Transznisztriának nemzetközi jogkört biztosít, a különböző nemzetközi szervezetek tagságát is beleértve. A föderatív terület - Besszarábia - hivatalos nyelve a moldován nyelv, a föderatív köztársaság hivatalos nyelve az orosz. (A gagauzok és transznisztriai oroszok kevésbé ismerik a "moldován" nyelvet.) A föderatív államnak kétkamarás parlamentje: szenátusa és képviselőháza lesz. A Voronin vezette kisinyovi kormány két malomkő között őrlődik: egyfelől orosz-ukrán nyomás nehezedik rá, és maga is oroszbarát politikát folytat - másfelől ott lebeg fölötte az Európai Unióhoz tartozás esélye. Voronin a hazai tömegek nyomására és a nyugati államok rosszallása miatt az orosz memorandumot (még) nem fogadta el, Moldovában napok óta kormány- és Voronin-ellenes tüntetések zajlanak. A kormány erőszakot is alkalmaztatott, az ellenzék vezetői közül többeket súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.Moldova Köztársaság energetikai rendszere a Dnyeszteren túli vékony sávban található. Az Orosz Föderációt az orosz lakosság védelme mellett geopolitikai érdekek is fűzik ehhez a területhez. A gagauz autonómia külön gondja Moldova Köztársaságnak. A moldovai posztkommunista kormány erőteljesen oroszpárti. A "moldován nyelv" és a moldován tudat erősítésének híve. A kultúra a moldován hagyományokat ápolja. Külön moldován-román szótárt szerkesztettek, amely a románság körében botránysorozatot váltott ki, hiszen ez egy nyelvjárás szembeállítása a köznyelvvel. Botrányos volt az is, amikor Moldova Köztársaság és Románia Köztársaság alapszerződés-tervezetét moldován és román nyelven szerkesztették meg.A román állam a "moldovenizálás" ellen a kettős állampolgárság intézményének a megerősítésével és kiterjesztésével és a romániai tanulást elősegítő ösztöndíjrendszer kiépítésével védekezik, az áttelepedések megkönnyítésével reagál. A lakosság tömegesen költözik át Romániába - egyébként Székelyföldre is. A Moldovai Köztársaság románjainak a román állam olyan jogokat, kedvezményeket és előnyöket biztosít, amelyeket a magyarság számára nemkívánatosnak minősít (például a kettős állampolgárság). A gagauzok autonómiája a román állam számára valóságos kihívás, de az autonómiaellenességben partner magyar kormány és az RMDSZ segedelmére van a frusztráltság leküzdésében. Bizonyos román körök Voronint és a kommunista kormányt "grúz módra" kívánják eltávolítani. Mindezek miatt Románia legmegbízhatóbb partnere az a Magyarország, amely nem biztosít kedvezményeket a romániai magyarság számára a kettős állampolgárság megszerzésében, és a román kormánnyal közös platformra helyezkedik az autonómia ellenzésének ügyében. A jelenlegi magyar kormány a román fél kedve szerint alakítja a magyar kedvezménytörvényt, saját ünnepeinek minősíti az őt mélyen megalázó történelmi évfordulókat, eltűri nemzeti szimbólumainak ismétlődő meggyalázását és fizikai elpusztítását, a nyugati hatalmak körében azt a látszatot kelti, hogy Romániában a nemzeti és az etnikumközi kapcsolatok a legjobbak a világon, a magyar kormányzat diplomáciai kihátrálásaival folyamatosan biztosítja a belpolitikai sikerélményt a román kormány számára. /Sylvester Lajos: Autonómiák Moldovában (Határhelyzetek). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 6./"

"Pomogáts Béla Erdély és az erdélyi irodalom egyik leghűségesebb számon tartója és propagátora. Tevékenységét díjak, elismerések sora jelzi, többek között most novemberben vehette át Székelyudvarhelyen az Erdélyi Magyar Irodalomért Alapítvány Hídverő-díját, majd decemberben Csíkszeredában a Julianus-díjat is. Legújabb kötete, a Fordulatok Erdélyben /Közdok Kiadó, Budapest/ című cikk- és beszámológyűjtemény az 1988-1990 közötti írásaiból válogatott. Egyes román vezetők arra gondoltak 1989-ben, hogy az idegenektől megtisztult ország népe a nagy álom beteljesedése után még gazdasági csodára is képes lesz, ez pedig feledteti majd a meghozott áldozatokat... Ez a változat nem előzménytelen. 1941. július 8-án, a román kormány gyűlésén Antonescu ezeket mondta: "Vállalva a kockázatát annak, hogy önök közt még fellelhető néhány tradicionalista nem ért velem egyet, én a besszarábiai és bukovinai zsidóság egészének a kitelepítését javasolom, amely lakosságot át kell hajítani a határon. Ugyanakkor jónak látom az ukránokat is kitelepíteni, akiknek jelenleg semmi keresnivalójuk nincs itt. Közömbös számomra, ha barbárként vonulunk is be a történelembe. A Római Birodalom a jelenkor megítélése szerint számos barbarizmust követett el, mégis a legnagyobb politikai rendszer volt. Nem létezik ennél kedvezőbb történelmi pillanat számunkra. Ha szükséges, használják a gépfegyvereket." (Martiriul evreilor din Romania 1940-1944. Documente si marturii. 140-141. o.) /Kiss János: Tiszta beszéd (A Fordulat Erdélyben című kötet margójára). = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./"

Ukrajnában 1991. dec. 1-jére népszavazást terveztek az ország függetlenségéről. A román parlament nov. 28-án nyilatkozatot adott ki: „Természetesen Ukrajnának joga van népszavazást rendezni függetlenségéért, a népszavazás érvénye azonban nem terjedhet ki önkényesen a volt Szovjetunióhoz csatolt román területekre, amelyek sohasem tartoztak Ukrajnához és jog szerint Romániát illetik meg.” „Románia parlamentje ünnepélyesen kijelenti, hogy a volt Szovjetunió által erőszakkal bekebelezett román területeken – nevezetesen Észak-Bukovinában, Herta tartományban, Hotin tartományban, valamint Besszarábia déli megyéiben – a kijevi hatóságok által rendezett népszavazás semmis és érvénytelen, akárcsak annak következményei.” „Románia parlamentje felkéri az ország kormányát, kezdjen sürgős tárgyalásokat a kijevi hatóságokkal az erőszakkal a Szovjetunióhoz csatolt román területek problémájáról." Erről beszámolt a Romániai Magyar Szó 1991. nov. 30-i száma. A román kormány azonban nem kezdett tárgyalásokat. /Kuszálik Péter: Kampánycsendben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 5./

Oroszország felkínálja Besszarábiát Romániának, ha Bukarest hajlandó elismerni a Dnyeszteren túli terület (Transnistria) függetlenségét – írta a jún. 10-i bukaresti sajtó. A napilapok a Ziua című újság és egy román-orosz alapítvány által szervezett és világpolitikai stratégiákat taglaló bukaresti tanácskozásról számoltak be. A nemzetközi eszmecserén több ismert politikus és elemző, valamint Bukarestben dolgozó amerikai, orosz, kínai és EU-diplomata mellett – részt vett Sztaniszlav Bjelkovszkij, az orosz nemzeti stratégiai intézet igazgatója, egy-egy moldovai és Dnyeszteren túli politikatudományi intézet vezetője is. Bjelkovszkij kifejtette, hogy Oroszország a térségbeli sorozatos geopolitikai- stratégiai válságok gócaként ismert Dnyeszteren túli „köztársaság" függetlenségének elismeréséért cserében felajánlaná Romániának, hogy egyesüljön Besszarábiával. A román sajtó szerint az Egyesült Államok és az Európai Unió belegyezése nélkül szó sem lehet a terv kivitelezéséről. /Román-orosz vita a Dnyeszteren túli válság megoldásáról. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 11./

Okt. 8–11. között Gyulafehérvár vendégül látta a Congresul spiritualitatii romane (A román szellemiség kongresszusa) elnevezésű kirakatrendezvényt, 1993 óta sorrendben a nyolcadikat. Huszonnégy ország román nemzeti kisebbségének, illetve diaszpórájának 300 képviselője egyhangú szavazattal nyilvánította ki egyetértését olyan javaslatokkal, mint a határok fölött átívelő érdekképviselet, a románok világszövetségének megalakítása, az anyanyelvű oktatás feltételeinek megteremtése, az autonómia, a nemzeti jelképek szabad használata. Mélységes elismeréssel és követendő példaként emlegették, hogy Besszarábiában, Szerbiában, Magyarországon élő testvérközösségek szobrokat, egyéb emlékműveket állítanak a román kultúra nagyjainak. A román média nem vett tudomást a gyulafehérvári eseményről, mert a kongresszust kisajátította a szélsőséges sovén-nacionalizmus. Már az 1993. évi első herkulesfürdői összejövetelén ott bábáskodott Adrian Paunescu szenátor, akkor még a Román Kommunista Párt hagyományait felvállaló Szocialista Munkáspárt 2. számú (Ilie Verdet után) élharcosa. Most, 11 év után, a VIII. kongresszuson az igazgatótanács elnökének visszaválasztott Adrian Paunescu mellett a vezetőségben helyet kapott a fia, Andrei Paunescu is. Jelen volt Raoul Sorban, a román sovinizmus veteránja, Mircea Chelaru, a Román Nemzeti Egységpárt (PUNR) elnöke, Carolina Ilica, a Vatra Romaneasca alapító tagja, valamint Viorel Roman, a Iosif Constantin Dragan ex-vasgárdista milánói román hazafi, Vatra-díszelnök Natiunea című extrémista hetilapjának németországi munkatársa. Az 1993. évi első kongresszus elnöki asztalánál ott volt Gheorghe Funar, akkor még PUNR-elnök, ma a Nagy-Románia Párt főtitkára. 1993-ban Augustin Buzura író vezette Román Kulturális Alapítvány szervezte meg Mamaián A keleti románság konzultatív összejövetele című fórumát, és azóta azt évente megtartják. Paunescunak tehát állandó versenytársa van. /Barabás István: Jó anya? Rossz anya? Határon túli nemzetrészek örök dilemmája. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 2./