"A második világháborúban elpusztított Lidice falu neve eljutott mindenhová. Azonban azokról a haláltáborokról, melyeket a magyarok elpusztítására létesítettek Romániában, nem tudnak sehol. A leghírhedtebb haláltábor az 1944 őszén létesített földvári volt. Nem tudják, hány ezren haltak meg ezekben a haláltáborokban. Földváron a tömegsírokat, a temetőt eldózerolták, az egyikre tömbházakat építettek. Az Oltba lőttektől emlékezett a néhai költő, Holló Ernő Sepsiszentgyörgyön: "az Olt lefelé vérben buzogott." 1945. febr. 22-én megrázó riport jelent meg a marosvásárhelyi Szabad Szóban Hatezer magyar internált és hadifogoly sorsa a földvári táborban címmel "Azok között háromezer beteg. Éhség, vérhas és tífusz pusztít a táborban." ? olvasható a tudósításban. A hozzátartozók élelmet vittek a foglyoknak, ennek nagyobb részét nem kapták meg az éhezők, az őrök elkobozták az ennivalót. /Daróczi Ferenc: A földvári haláltábor. = Magyar Fórum (Budapest), aug. 26./"

A földvári haláltáborról és a Maniu-gárdistákról többet írtak már, azonban a Targu Jiu-i lágerben is sok magyar volt. Mitegy kétezer dél-erdélyi magyar értelmiségit és sok ártatlan magyar lányt hurcoltak 1944 szeptemberében ebbe a lágerbe, kilenc hónap múlva, 1945 júniusában lerongyolódottan, betegen térhettek haza a túlélők. A láger parancsnoksága semmiféle igazolást nem adott a szabadulóknak. Nem voltak háborús bűnösök, a dél-erdélyi magyarságot szolgálták, emlékezik vissza az egyik volt lágerlakó, Vita Zsigmond. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 4./

Nov. 23-án az erdélyi történelmi egyházak a kolozsvári Szent Mihály templomban gyászistentiszteletet tartottak az elmúlt 75 év tömeggyilkosságainak és elhurcolásainak áldozatául esett erdélyi magyarok emlékére. A megjelentek között volt Markó Béla és Takács Csaba is. Dr. Csetri Elek történész megemlékezésében hangsúlyozta, hogy a tudományos számbavétel a politikamentes történetírás feladata lenne. Felolvasták az ismert áldozatok névsorát. Az elmúlt időszakban nem volt szabad emlékezni Szárazajta, Gyanta, Kőröstárkány, Kishalmágy, Magyarremete, Csíkszentdomokos, Csíkkarcfalva, Csíkdánfalva, Egeres, Földvár, Tg-Jiu, Baragan, Duna-csatorna, Máramarossziget, Jilava, Nagyenyed ártatlan mártírjaira. - Meg kell mutatnunk, hogy mi nem vagyunk bűnös nemzet, elnyomott kisebbség vagyunk, amely élni akar és Isten segedelmében bízva jogaiért, életéért és jövőjéért harcol - mondta Tőkés László püspök. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 26-27./

"A Magyarok Világszövetsége okt. 21-22-i ülésén megszavazta az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platformnak a szóvivője által tett előterjesztését, hogy emlékezzenek meg a Maniu-gárdisták által ötven éve meggyilkolt többszáz magyarról. Ezt a "rommagyarok" által folyamatosan pokolra kívánt Katona Ádám terjesztette elő. Meggyászoljuk-e mi is "elpusztított ártatlan elődeinket, testvéreinket?" teszi fel a kérdést Dénes László. Megkondult-e a harang a Beszterce-Naszód megyei Bethlenben, Mezőerkeden, a Bihar megyei Gyantán, Magyarremetén, Tenkén, a Brassó megyei Négyfaluban, Földváron, a Fehér megyei Váralmáson, a Hargita megyei Csíkdánfalván, Csíkkarcfalván, Csíkszentdomokoson, Gyergyószentmiklóson, Maroshévízen, a Kolozs megyei Bánffyhunyadon, Egeresen, Fejérden, Gyéresszentkirályon, Kajántón, Kendilónán, Kolozsvárott, Magyarderzsén, Magyarpalatkán, Ördögkeresztúron, Ördöngösfüzesen, Péncélcsehen, a Kovászna megyei Szárazajtán, Hídvégen, a Maros megyei Dicsőszentmártonban, Kisnyulason, a Szilágy megyei Kispetriben, Magyarzsomboron? /Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 30./"

"Bukarestben nagyszabású kiállítást rendeztek a fasizmus észak-erdélyi áldozataira emlékezve, ugyanakkor a transznisztriai, dorohoi és egyéb deportálásokról, kivégzésekről, a iasi pogromról, a földvári tábor többezer áldozatáról, az 1944-es szárazajtai, csíkszentdomokosi, egeresi, magyarremetei, gyantai gyilkosságok ártatlan magyar áldozatairól nem tettek említést. Sipos János volt politikai fogoly, a LADO vezetőségi tagja a 45 éves diktatúra áldozatairól írt: több mint 200 ezer halottja van a kommunista diktatúrának. Az utóbbi időben igyekeznek csökkenteni a volt szekuritate felelősségét. A Tele ABC tévé adásában Tabacariu vezérőrnagy és Ratiu ezredes, a volt politikai rendőrség tagjai azt bizonygatták, hogy manapság lebecsülik a Securitate "hazafias jellegű megtorlásait". Hazafias megtorlás volt-e, hogy a szovjet megszállás elől Romániába menekült besszarábiai és bukoviniai "testvéreket" Dalgára deportálták, kegyetlenül vallatták, sokat közülük Szibériába vittek. A hazafias dalokat tanító tanárokat a diákokkal együtt véresre verték. Petre Roman a francia televízióban úgy nyilatkozott, hogy "Romániában a múlt rendszerben csak mintegy tízezer politikai foglyot tartottak nyilván." Valójában csak 1949 és 1962 között 100 128 politikai per zajlott. 1962-től a politikai pereket köztörvényesnek álcázták. Sipos Jánosról volt cellatársa a Cuvantul Liber hasábjain így számolt be: 45 napig bilincsben tartották. "Mi segítettünk, hogy vécére tudjon menni, és kanállal etettük, mert a keze hátra volt kötve. Egy és fél hónapig verték őt." Kun András volt szekustiszt rendkívül kegyetlenül vallatott, elektromos árammal, majd gúzsba kötve verte az áldozatokat, a Dobra községbeli Sipos testvéreket halálra kínozta. Most pedig így vall: "A nyugdíjamat megérdemlem. Teohari Georgescu volt belügyminiszter rendeletet adott ki, hogy a politikai foglyok kihallgatását éjjel végezzük. Elképzelhető, hogy milyen nehéz és főleg fárasztó munka volt! Gondolják, hogy könnyű éjjeleken át talpon állni, órák hosszat verni és másnap elviselni a kezek fájdalmát?" /Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 19./"

"Júl. 1-jétol két héten át végeztek Ferenczi István történészprofesszor irányításával a Homárka néven közismert törésvonalnál. Valamikor Attila útjának vagy Hun árkának is nevezték ezt. Az ásatás az Európai Idő anyagi hozzájárulásával történt. Ferenczi István megállapította, hogy nem római eredetűek a törésvonalak. Nagy valószínűséggel a X. században létesült védőrendszerről lehet szó. Korábbi, mint Ferenczi István előzőleg gondolta, ő ugyanis Szent László korában épült védőfalakat látott ezekben a töltésekben. Biztosan határvédelmi rendszerről van szó. További ásatások szükségesek. Ferenczi elképzelése szerint a védelmi rendszer valahol Szatmár környékén kezdődik, s dél felé haladva földvárak sora alkotta: Halmosd, Kraszna, Vártelek, Zsákfalva, Õrmező, a szilágysági Vaskapu, a Dés melletti Kozárvár, Beszterce földvára, Kusma, Melegföldvár, Malomfalva, Küküllővár, Nagykapus, Kiskapus, Kőhalom, Halmágy, Miklósvár, az erősdi Csókás és a brassói vár. Ezeket a X. század elején építették. - A román régészek is ásattak, és korábbra, IX. századra keltezték a várakat, azt hirdetvén, hogy ezek román létesítmények. Ennek azonban semmi alapja nincs. Malomfalván például karoling kardok kerültek elő, amelyek a magyar kalandozások révén kerülhettek Erdélybe. A Homárka első építési szakasza is a földvárakkal egyidőben történhetett. /Kocsis Károly: Régészeti ásatás a Rétyi Nyírben. Magyar építmény a Homárka! = Európai Idő (Sepsiszentgyörgy), aug. 9./ Előzmény: Európai Idő, máj. 31."

Székelyföld címen Csíkszeredában 1997 októbere óta megjelenik egy új kulturális folyóirat, a Hargita Megyei Művelődési Tanács és a Gyergyószárhegyi Alkotóközpont kiadásában. A lap szerkesztői, Ferenczes István főszerkesztő, Molnár Vilmos és György Attila szerkesztők Nyárádszereda olvasói előtt mutatkoztak be. A Székelyföld Académia Transylvanica rovatában az erdélyi művelődés és tudomány jelesei kapnak szót. Az eddig megszólaltatottak: Imreh István történész, Toró Tibor fizikus, Fábián Ernő filozófus, dr. Csedő Károly orvosprofesszor. Megrázó riportregény is található a folyóiratban /Benkő Levente: A földvári haláltábor foglyai/. A lap munkatársai Kiskenden is részt vettek egy irodalmi esten. /Vásárhelyi Bálint: Júlia napján, Nyárádszeredán és Kiskenden. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 26./

"Megfenyegették Boros Ernő /Szatmárnémeti/ újságírót, aki az utóbbi hetekben a Szatmári Friss Újság hasábjain dokumentumsorozatot közölt a földvári haláltáborról, illetve az ezzel kapcsolatos korabeli eseményekről. Márc. 21-én magyar és román nyelvű fenyegető levelet kapott. A levélben felelősségrevonást ígértek Boros Ernőnek, akit hazaárulónak, magyar revizionistának neveztek. "Olyan dolgokat írtam le, amelyekről fél évszázadon át beszélni sem volt szabad." - hangsúlyozta Boros Ernő. Mindezt - a fenyegető levéllel ellentétben - éppen a román-magyar megbékélés érdekében tette. /A fájó igazság. = Brassói Lapok (Brassó), márc. 27./ "

Ferenczi István /Kolozsvár/ régész, nyugalmazott egyetemi tanár Budapesten tartott előadást A nagyfejedelemség-kori kelet-magyarországi határvédelem kérdései címmel ápr. 23-án, a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület havonta Budapesten rendezett előadásai keretében. Ferenczi kifejtette, hogy a magyar fejedelmek korában a keleti végek tájékán védelmi vonal épült ki töltésekkel, földvárakkal Nagybánya környékétől Brassóig, először a besenyő betörések elhárítására. 1091-től, Szent László király uralkodásának utolsó és Kálmán királyságának első éveiben kővárakkal is megerősítették a védelmi vonalakat. Ferenczi felsorolta a honfoglaló magyarok eddig feltárt erdélyi temetőit: Déva, Szászváros, Székelyderzs, Marosgombás, Gyulafehérvár /3 temető 3-400 sírral/, Kolozsvár /3 temető/, Kolozsmonostor és Várfalva. /Ferenczi professzor kitart elmélete mellett. = Európai Idő (Sepsiszentgyörgy), szept. 19./

Többször írtak már az erdélyi magyar lapok a földvári fogolytáborról, ahol közel félezer magyar ember halt meg 1944 végén és 1945 elején. Az 1989-es rendszerváltozás után nem egyszer próbáltak már emléket állítani a meghaltaknak, azonban Földvár, teljes magyar nevén Barcaföldvár tanácsa elzárkózott ez elől. Az oroszok elérték, hogy az itt elesett 21 szovjet katona emlékére emlékművet emeltek és a katonákat 21 kis ötágú vörös csillaggal jelölték meg. A szomszédos Hídvég lelkipásztora, Ungvári Barna kérvényt nyújtott be a helyi tanácshoz, hogy emlékművet emelhessenek az elhunytak emlékére, azonban a földvári tanács most is elzárkózott. Hídvégen állítottak fel kopjafát az emlékükre. /Kisgyörgy Zoltán: Meg kell jelölni a földvári haláltábor magyar halottainak sírhalmát. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 7./ Ungvári Barna tiszteletes felhívást tett közzé, kérve, hogy a hozzátartozók jelezzék az elhunytak neveit /névsor ugyanis nem maradt fent/. Az emlékmű felállításához anyagi segítséget is kének. /Felhívás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 7./

"A kommunista diktatúra erdélyi mártírjaira emlékeztek okt. 4-én Nagyenyeden, a római katolikus templomban. Tempfli József nagyváradi megyéspüspök celebrálta a szentmisét, majd a plébánia udvarán felavatták az emlékművet. A leleplezést Mihai Horatiu Josan nagyenyedi polgármester végezte, Tempfli József felszentelte az emlékoszlopot, beszédet mondott Bustya Dezső református püspöki elnök, dr. Péter Miklós református egyetemi teológiai tanár, Kacsó Tibor, az Erdélyi 56 Bajtársi Társaság elnöke, Tófalvi Zoltán, a diktatúra mártírjainak felkutatója és Sándor Botond enyedi unitárius lelkész. Az emlékművet Vencel Árpád kolozsvári szobrászművész tervezte. Csupán néhány erdélyi mártír nevét jegyezték föl és az íratlanul hagyott két márványtábla jelzi, hogy még sok táblára lenne szükség valamennyi mártír nevének megörökítéséhez. Az emlékmű felirata: "In memoriam martyrium qui tempore dictaturae communistae mortui sunt - A kommunista diktatúra áldozatainak emlékére és az egyházmegye vértanú papjainak tiszteletére: Boga Alajos, 1954. szeptember 14. - ordinárius, Máramarossziget; Pálffy János, 1958, Marosvásárhely; dr. Marcalik Győző püspök, 1952, Zsilava; Sándor Imre - ordinárius, 1952, Ramnicu Sarat, fagyhalál; Szán István piarista tanár, elhurcolták; Gajdátsy Béla gyulafehérvári teológiai rektor, 1952, Nagyenyed; dr. Boros Fortunát; Bokor Sándor, 1972. június 13., a Dunából halászták ki; Fekete János, 1952, Targu Jiu, Ambrus György, 1960, brailai mocsarakban; Bardocz Mózes, 1945, földvári haláltábor, dr. Bogdánffy Szilárd nagyváradi püspök, 1953, Nagyenyed; dr. Schilling János ispán, 1948, Nagyenyed; dr. Szász Pál jogász, 1954, Ocnele Mari, éhhalál; Orbán Károly. Fogságba vetettek 11 evangélikus, 11 unitárius, 57 református, 182 római katolikus lelkipásztort és több tízezer "igaz ember!"... "Boldogok, akiket az igazságért üldöznek." /Mt. 5,10./" /Győrfi Dénes: Mártírok emlékezete. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 12./"

A földvári haláltábor helyén magyar emlékművet is kellene állítani, csak a szovjet katonákra emlékeztető márványtábla van a helyszínen. Erről a tervről beszélgetett a cikkíró Ungvári Barna /Hídvég/ református tiszteletessel, akinek ez szintén szívügye. - A Szatmári Friss Újság is rendszeresen közöl emlékező írásokat a táborról. Főszerkesztője, Veres István uzoni, gyakran hazalátogat. A szatmáriak külön kötetet is szenteltek a környékről elhurcolt magyarok és svábok kálváriájának, az évkönyvben is foglalkoztak a földvári haláltáborral. /Sylvester Lajos. A haláltábor határában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 20./

Börvelyben és Kaplonyban járt a Duna Televízió Balogh Júlia vezette forgatócsoportja. Négy olyan idős férfi visszaemlékezéseit vették filmszalagra, akik 1944 ősze, 1945 tavasza között a földvári haláltáborban raboskodtak.(Rácz Sándor, Kun Ferenc, Csaholczi Lajos börvelyi, illetve Fischer István kaplonyi volt földvári fogolyról van szó)A Duna Televízió forgatócsoportja által most velük felvett anyag egy, a földvári haláltáborról készülő 40-50 perces dokumentumfilm keretében lesz látható. /Dokumentumfilm készül a földvári haláltáborról. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 23./

Júl. 17-én emlékművet avatnak Földváron, a haláltáborban rabságot szenvedettek és elhunytak emlékére. Egyedül a hídvégi református egyházközség halotti anyakönyvének adatai 184 fogolyról tanúskodnak, becslések szerint azonban több mint 1000 magyar, sváb, illetve más nemzetiségű ember lelte halálát 1945-ben az Olt-parti haláltáborban. Az ő emlékükre készül el a felavatandó emlékmű s az egykori fogva tartottak feljegyzéseiből, fényképeiből, különféle tárgyaiból összeállított kiállítás. /Megemlékezés Földváron. Felhívás közös emlékezésre. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 13./

Júl. 17-én az Erdélyi Református Egyházkerület, a Sepsi Református Egyházmegye és a Hídvégi Református Egyházközség szervezésében a földvári fogolytábor áldozataira emlékeztek Hídvégen, a Brassó megyei Földvár közelében lévő háromszéki településen. Még nincs pontos adat arról, hányan pusztultak el a hírhedt földvári haláltáborban, és hányan szenvedtek a megaláztatás és az éheztetés miatt. A hídvégi református lelkész, Ungvári Barna András szerint elsőként, 1997. április 6-án a Szatmár megyei börvelyiek állítottak kopjafát a hídvégi református templom kertjében. Akkor elhatározták, hogy amíg Földváron méltó emlékmű nem készül a fogolytáborban raboskodottaknak, illetve az elhunytaknak az emlékére, Hídvég legyen az egykori foglyok, a hozzátartozók zarándokhelye. Az emlékmű idén sem kerülhetett a földvári fogolytábor tömegsírjára, mivel a Brassó megyei tanács az utolsó pillanatban visszavonta az engedélyt. Az indoklás az volt, hogy a kérelmezők eltorzítják az eseményeket, a valóságot. - A tiltások ellenére megtelt a hídvégi református templom. Dr. Csiha Kálmán püspök hirdetett igét. Benkő Levente, a Háromszék szerkesztője ismertette a földvári fogolytábor történetét. A sajtóközlemények szerint körülbelül hatezren sínylődtek ebben a táborban. Tavaly orosz külügyminisztériumi közbenjárására a volt haláltábor egyik tömegsírjánál emlékművet állítottak az 1942-44 között Földváron elhunyt huszonegy szovjet hadifogoly emlékére. A magyar, a sváb, cseh, szerb, lengyel, német foglyok érdekében azonban se Bukarestből, se Budapestről nem járt közben senki. A templomkertben megkoszorúzták az 1944?45 között Földváron raboskodott börvelyiek emlékére felállított kopjafát. Madaras Lázár, a Brassó megyei tanács alelnöke a felfüggesztésben politikai okot feltételez. A hídvégi református egyházközség gyülekezeti termében felavatták az emlékszobát. Itt a hajdani foglyoktól, a lágerből származó tárgyakat, leveleket, verseket, fényképeket lehet megtekinteni. Az ünnepség Benkő Levente Fogolykönyv című kötetének bemutatásával ért véget. /Emlékezés a földvári fogolytábor áldozataira A Brassó megyei tanács nem engedélyezte az emlékmű felállítását. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 19., A visszavont emlékmű-kiállítási engedély dacára. Hídvégen méltóan és méltósággal emlékeztek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 20./

"Szept. 14-én sugározta a Duna Televízió a Haláltábor Földváron című dokumentumfilmet, amelyben több székelyföldi (szárazajtai, olaszteleki, köpeci, hídvégi stb.) volt földvári fogoly mellett három börvelyi és egy kaplonyi is tanúvallomást tesz arról, ami 1944 végén, 1945 elején a hírhedt lágerben velük és sorstársaikkal történt. /1997-ben a Szatmári Friss Újság több még életben lévő volt földvári fogoly visszaemlékezését, tanúvallomását közzétette./ Ugyanezen a napon, 14-én Szilágy megye két "a román nemzet mártírhelységeinek" nyilvánított falujában, Ipen és Treznean - az egyik román megyei lap szerint - "az 1940. szeptember 9-14. között elkövetett, cirka 250 emberéletet követelt, elképzelhetetlen horthysta atrocitások 59. évfordulója alkalmából jelentős nemzeti részvétellel széles körű megemlékezéseket tartottak". - A földvári haláltáborban becslések szerint 35 ezer, elhurcolt magyar, illetve német fordult meg, akik közül az embertelen bánásmód miatt, amelyben román fogva tartóik részesítették őket, több ezren lelték halálukat. Szenvedéseikről és pusztulásukról évtizedeken át beszélni sem volt szabad, ez a több ezer ember ma is jeltelen sírokban nyugszik Földváron, sőt a román hatóságok idén júliusban még azt is megakadályozták, hogy obeliszk készüljön az emlékükre. /Boros Ernő: Megemlékezések - ellenkező előjellel. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 16./"

A 105-ös számú kormányrendeletet módosítja és kiegészíti a kommunista rendszer politikai üldözöttei, a politikai foglyok, a deportáltak és a volt hadifoglyok kárpótlási jogait előíró 1990. évi 118-as számú törvényrendeletet. A kiegészítés szerint kárpótlásban részesülnek azok a személyek is, akiket 1940. szeptember 14. és 1944. augusztus 23. között az akkori rendszer etnikai és faji okokból üldözött vagy deportált. Kerekes Károly képviselő szerint szenzációszámba menő ez a történelmi igazságtételt nyújtó rendelkezés, hiszen köztudott, hogy Romániában utcákat neveznek el, szobrokat állítanak Antonescunak, a zsidóüldözésért felelős személynek. Valószínű, most már engedni kellett a külföldi nyomásnak. Tiltakoztak is parasztpárti körökben Sőt korábban olyan javaslat is született a 118/1990-es számú törvényrendelettel kapcsolatban, amelyet a szenátus április 19-én el is fogadott, hogy véget vetnek az újabb kárpótlási igényeknek. Ha a képviselőház is jóváhagyja az említett javaslatot, akkora 105-ös kormányrendelet nem ér semmit, a nagyon megcsappant számú romániai zsidóság nem részesülhet kárpótlásban. Kerekes emlékeztetett: az 1944. augusztus 23-át követő időszakban a romániai magyarságot több súlyos sérelem is érte: internálótáborokba hurcolás, Maniu-gárda terrorakciói, földvári haláltábor például. Minél több ilyen személyes vallomásra lenne szükség, hogy felvethessék a parlamentben a meghurcolt magyarok kárpótlását. /Kerekes Károly parlamenti képviselő: Lesz-e történelmi igazságtétel? = Szabadság (Kolozsvár), szept. 18./

Mégis lesz földvári emlékmű a haláltáborban 1945-ben embertelen körülmények miatt meghalt sok száz magyar nemzetiségű áldozat tömegsírján, a Brassó megyei tanács jóváhagyta az emlékmű felállítását. Az emléktábla négynyelvű lesz. /Mégis lesz földvári emlékmű. = Háromszék, Sepsiszentgyörgy), okt. 11./

Két riportkötet is napvilágot látott Háromszéken. A két szerző a Háromszék című megyei lap erdővidéki, illetve kézdivásárhelyi tudósítója. Benkő Levente Hová mennek a bányászok? című könyve a változó hegyi övezet munkavilágát átalakító kihívásokra keresi a választ, mutat fel lehetséges opciókat. Iochom István könyve (Pisztoly az Olt vízében) különböző történések hátterét vizsgálja, azok mozgatórugóit tárja fel. Nem érdektelen megemlítenünk, hogy mindkét újságíró az idén már másodszor jelentkezett kötettel: Benkő Levente a földvári haláltábor túlélőinek visszaemlékezéseit, a fellelhető dokumentumokat adta közre, míg Iochom István az elhíresült Agache-ügy valós történéseit összegezte kötetben. /Riportkötetekkel gazdagodva. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./

Nov. 1-jén halottaira emlékezett Futásfalva. Az eseményre hazasereglettek az elszármazottak is. Az 1856-ban felszentelt és az utóbbi években felújított templomban Tifán Lajos római katolikus plébános celebrált szentmisét. A lelkipásztor a falu elhunytaira emlékezett, ugyanakkor felidézte a földvári fogolytáborban 1945 februárjában elhunyt futásfalvi Bardocz Mózes mezősámsondi plébános és a kommunista diktatúra által meghurcolt és börtönbe vetett, szintén vértanúhalált halt Páll Gyula plébános emlékét. Megkoszorúzták a futásfalvi negyvennyolcasok és Bardocz Mózes, illetve Páll Gyula emlékművét. /Futásfalva. Emlékezés a vértanúkra. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 2./

Nov. 4-5-én én Szilágycsehben tartotta kihelyezett őszi közgyűlését a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. A szilágycsehi református egyházközség ünnepi évfordulók alkalmából hívta meg a közgyűlést: 480 éves a református templom és 400 éve tartottak zsinatot benne. A közgyűlésen elnöklő Tőkés László püspök többek közt bejelentette: az elmúlt tíz évben hiányzott az újításhoz szükséges megfelelő erő, a kezdeti lelkesedés lanyhult. A közgyűlésen emlékeztek az 1989-es események 10. évfordulójára, valamint a földvári haláltábor partiumi áldozataira, majd átadták a Pro Partium- és Pro Ecclesia díjakat. /Baksai Károly: Jubileumi református közgyűlés. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./ Nov. 5-én osztották ki Szilágycsehben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület idei kitüntetéseit, a kihelyezett igazgatótanácsi közgyűlés keretében. Szilágy megyéből Pro Ecclesia kitüntetésben részesült Bántó Bálint, az egyházmegye jelenleg legidősebb lelkésze. Bántó Bálint 1910. május 23?án született Nagykárolyban. A kolozsvári protestáns teológiáról Szatmárnémetibe került, ahol három évig volt a Láncos-egyházközség segédlelkésze. 1940 őszétől negyven évig, vagyis nyugdíjazásáig volt a mikolai gyülekezet lelkipásztora. Nyugalomba vonulása után helyettesítő lelkészi állást töltött be Királydarócon, Érszentkirályon, Avasfelsőfaluban. A Pro Ecclesia kitüntetés odaítélésével az egyház a lelkipásztor által végzett rendkívül értékes szolgálatot ismerte el. /Bántó Bálint nyugalmazott lelkipásztor Pro Ecclesia kitüntetést kapott. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 8./ Véső Ágoston nagybányai képzőművész és Dánielisz Endre nagyszalontai közíró Pro Partium-díjat kapott. A Pro Ecclesia Militans-díjjal tüntették ki dr. Molnár János lelkipásztort, tanárt és írót, akinek a közgyűlésen mutatták be a Királyhágómelléki Református Egyházkerület története című könyve első kötetét, műve az egyházkerülettel foglalkozó első történeti munka, amely alakulásától 1941-ig ismerteti annak történetét. Tőkés László püspök laudációjában felvázolta dr. Molnár János életpályáját, akit a diktatúra éveiben kizártak az ország minden iskolájából, a teológiáról, sorozatosan meghurcolták, és az Ellenpontok című erdélyi szamizdat folyóirat szerkesztésében való részvétel miatt bukott le, került a tiltott írók listájára. 1989-ben áttelepült Magyarországra. /Fejér László: Emlékezés a megtett útról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 10./

Az SZKT legutóbbi ülésén Kerekes Károly képviselő javaslatára a 105/1999-es számú kormányrendelet hiányossága során előálló helyzetet is megvitatták. A képviselő hangsúlyozta, a Kisebbségvédelmi Hivatal kezdeményezte kormányrendelet nem teszi lehetővé a romániai magyarság számára is a történelmi igazságtételt, a kormány ezzel a gesztussal csak a romániai zsidóságnak szolgáltatott történelmi igazságtételt. A jogszabály az 1940. szeptember 14. és 1944. augusztus 23. közötti időszakban nemzetiségi okokból üldözött személyek kárpótlását írja elő, és nem vonatkozik az 1944. augusztus 23-át követően egészen 1945 márciusáig súlyos sérelmeket szenvedett romániai magyarságra is. Emlékeztetett: abban az időszakban értelmiségieket, diákokat internáltak a Targu-Jiu-i koncentrációs táborba, a román hatóságok Erdély-szerte hurcolták el a békés lakosság ezreit a földvári haláltáborba, és súlyos, véres megtorlásokra került sor. A képviselő szerint figyelembe véve, hogy a kormányrendelet kezdeményezője éppen a Kisebbségvédelmi Hivatal, nem kiterjeszteni a kárpótlást a romániai magyarságra is, több mint hiba, egyenesen bűn. Kerekes Károly felvetésére Eckstein-Kovács Péter kisebbségvédelmi miniszter válaszolt: semmi lehetőségét nem látták annak, hogy kiterjesszék ezt az időszakot 1945. március 6-ig. Az így megfogalmazott kormányrendelet azonban lehetőséget teremtett arra, hogy legalább Dél-Erdélyben üldözött magyarokat, illetve más nemzetiségűeket is kárpótlásban részesítsék. /Papp Annamária: Történelmi igazságszolgáltatást a romániai magyarságnak is. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./

Háromszéken a magyar honfoglalás 1100. évfordulója alkalmával, megszülettek az első millenniumi emlékművek. A legelsőt, a monumentális dálnoki kopjafát, a gelencei Kelemen Dénes készítette. Futásfalván Tifán Lajos plébános kezdeményezésére készült az emlékmű, melyet tavaly júl. 2-án, Sarlós Boldogasszony napján szentelt fel dr. Jakubinyi György római katolikus érsek. A kettős kereszttel koszorúzott emlékmű egyben a magyar szabadságharc 150. évfordulója előtt is tisztelgett. Márványba vésték még a két vértanú pap nevét is - Bardocz Mózesét és Páll Gyuláét -, akiket elhurcoltak a földvári fogolytáborba, és ott haltak meg. /Kisgyörgy Zoltán: Az első emlékművek. Millennium. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 21./

Három éves várakozás után értesítettek egy vérvölgyi nyolcvanéves férfit az Orosz Föderációból, pontosabban azt igazolták Moszkvából, hogy "fogságba esett a magyar hadseregből". A Szilágy megyei Vérvölgy lakosa, Könnyű József esztendők óta járta és járja a hivatalokat, hogy a veteránoknak járó előnyöket öregsége napjaiban sok más sorstársához hasonlóan élvezze. Kutakodtak állítólag budapesti és pitesti-i irattárakban, ugyanis a szovjet-román barátság esztendeiben katonakönyvébe nem írták be, hogy a Szovjetunióban raboskodott. 1944-ben őt is elvitték, először a Brassó melletti Földvárra, a hírhedt lágerbe, sok ezer magyar társa mellé. Földvárról vitték Foksáni-ba, onnan pedig a Szovjetunióba. Végül ügyében orosz illetékes hatóságtól jött a fogság tényéről igazolás. Három naptári esztendőre volt szükség ahhoz, hogy az orosz bürokrácia útvesztőjében azért ne kallódjék el egy szegény öregember kérvénye A hivatalos levél: "Az Orosz Föderáció 1725-17 számú, 2000. április 19-én kelt átiratával igazolja, hogy Konnyu Iosif háborús fogoly volt a Szovjetunióban 1944. 11. 13. és 1947. 06. 28. között. A Szovjetunió Belügyminisztériuma internálta a 157. számú Leningrád tartományi lágerébe". /Fejér László: Megtörölte a szemét - Moszkva válaszolt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 23./

Jún. 24-én a Brassótól 22 kilométerre lévő Földváron az 1944 végén, 1945 elején fenntartott hírhedt haláltáborban (miután előzőleg minden ehhez szükséges jóváhagyás elkészült) obeliszket állítottak a több mint fél évszázaddal ezelőtt itt elhunyt magyar és német foglyoknak, ám ezt az emlékművet Cioaca Ioan, Földvár község polgármestere néhány órával később leromboltatta. Időközben erről MEDIAFAX-közlemény is megjelent, amely szerint a helyi polgármester és a hídvégi református pap közötti félreértés nyomán egy Földváron, a falubeli lágerben elhunyt magyar foglyoknak emelt emlékművet ledöntöttek a talapzatáról. A Hídvég nevű szomszédos falu református templomának az irattárában szerepel, hogy itt 184 magyar halt meg. Emlékükre a helybeliek és a halottak Magyarországon található rokonai obeliszket akartak emelni. A református pap megszerezte a Brassó Megyei Tanács jóváhagyását, és jún. 24-én az emlékművet talapzatára helyezték. A földvári polgármester egy traktor segítségével ledöntötte a sziklát a talapzatról, és a frissen öntött betonalapot is lerombolta. Ioan Cioaca polgármester azt állítja, hogy nem tud az emlékmű felállítását engedélyező jóváhagyásról. Az emlékműállítás tízmillió lejbe került, a pénzt erdélyi és magyarországi személyek, illetve szervezetek adták össze. A református pap panaszt tett a Megyei Tanácsnál. A közleményhez hozzá kell tenni: igaz, hogy a hídvégi református egyházközség irattárában 182 földvári fogolyként elhunyt személy neve szerepel. Azonban nem ennyien haltak meg. Becslések szerint mintegy 4000 magyar és 800 német fogoly halt meg a táborban. A Hídvégen ma is megtalálható dokumentumba azért került be csak 182 név, mert a haláltábor őrei annak idején az elhunytak bármiféle nyilvántartásba vételét megtiltották. Nincs szó félreértésről. Földváron immár hagyománya van a hajdani haláltábor áldozatainak készített emlékművek ledöntésének, megcsonkításának! A mostanival együtt immár két obeliszket is ledöntöttek, illetve három helyről eltüntették a reájuk emlékeztető kőbe vésett feliratot is. /Boros Ernő: Halottgyalázás Földváron. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 28./

A földvári fogolytáborba (1944. szept. - 1945. júl.) nem csak környékbelieket zártak be, internáltak, a már akkor haláltábornak nevezett helyre észak-erdélyi, sőt kelet-magyarországi ártatlan magyarokat is. Észak-Erdély területére, a szovjet foglalást követően, visszatelepedett a román adminisztráció, jegyzőség, csendőrség, s az őket megelőző félkatonai szervezetek, melyek ártatlan magyarokat végeztek ki (Szárazajta, Szentdomokos), kényszerítve a lakosságot, hogy azt végignézze. A román csendőrök a környék minden megyéjéből vittek el, és zsúfoltak a földvári fogolytáborba ártatlanokat. A rabok embertelen körülmények között, étlen, szomjan küzdöttek életükért. Az egészségügyi ellátás hiánya, fertőző betegségek (tífusz), a fagy, vagy erőszakos halál végzett velük. A tábor két temetőjébe temették őket, kezdetben egy halottat egy sírba, aztán 20-25 hullát dobáltak egymásra. A földvári tábor áldozatai emlékére emeltek emlékművet, amelyet Ioan Cioca földvári polgármester irányításával jún. 24-én ledöntöttek. - Így, Európa felé - értékelte a történteket a lap. /Kiegészítés a lerombolt emlékműről. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 13./ A ledöntésről: Boros Ernő: Halottgyalázás Földváron. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 28./

Németh Csaba, Puskás Bálint Kovászna megyei RMDSZ-szenátorok, Birtalan Ákos, Márton Árpád és Tamás Sándor Kovászna megyei RMDSZ-képviselők nyilatkozatban tiltakoztak a Földvár határában felállított emlékmű ledöntése ellen. A barbár ledöntést több televíziós csatorna is bemutatta. A polgármester önkényes cselekedete hatósági túlkapás és kegyeletsértő. Az illetékes hatóságok kötelesek a műemlék eredeti állapotába való visszaállításáról gondoskodni, a tetteseket pedig büntetőjogilag kell felelősségre vonni. /Állítsák vissza a földvári emlékművet! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 29./

"Marosvásárhelyen tartották meg RMDSZ Szövetségi Egyeztető Tanácsának és a Szövetségi Küldöttek Tanácsának együttes ülését. Markó Béla elnök tartott beszámolót, visszatekintve az elmúlt tíz évre. Tíz évvel ezelőtt egyezséget kötöttek, hogy a közösen meghozott döntéseknek alávetik magukat. Szerinte újra kell tárgyalni ezt az egyezséget, és vagy megerősítik azt, "vagy útjukra engedjük azokat, akiknek túlságosan nehéz ez a hűség." Markó választ várt az által felsorolt kérdésekre: kell-e még az egység azoknak, akik RMDSZ-tagként hirdették az RMDSZ-en kívüli pluralizmushoz való jogot, és éltek is e különös jogukkal akkor, amikor függetlenként indultak? Kell-e még az egység azoknak, akik miután vesztesen kerültek ki az előválasztásokból, szavukat balkáni módon megszegve mégis jelöltették magukat? Vagy azoknak, akik civil szervezetnek álcázva egy másik, politikai szervezetet hoztak létre a választásokon való részvétel végett? Ha elvásott a régi egyezség, kössünk majd új egyezséget - javasolta Markó Béla. Felolvasták Tőkés László tiszteletbeli elnöknek a két testülethez intézett levelét /ő ugyanis a reformátusok világkongresszusán volt/. Tőkés László másképpen értékelte a választásokat. A választások egyértelműen bebizonyították azon bírálatok megalapozottságát, melyeket előzetesen az RMDSZ országos vezetősége minden esetben vehemensen elutasított. A magyar választók fele nem ment el szavazni. A koalíció egyes pátjai a választások után felelős módón önvizsgálatot tartanak. "Csata közben nem szokás leváltani a vezért. Ez dr. Kincses Előd maros megyei elnök törvénytelen felfüggesztésére vonatkozik." Javasolta, hogy SZKT végezzen szigorú és önvizsgálatot, és kezdeményezze az egész RMDSZ személyi megújítását. - Birtalan Ákos, volt RMDSZ-es miniszter egyet nem értését fejezte ki Markó Bélával, mondván "nem vagyunk olyan gazdagok, hogy azt mondjuk egyeseknek: nincs szükség rátok, mert ti másként gondolkodtok.." Toró Tibor szerint amikor egy platform megpróbálja a pluralizmust követni, akkor ráhúzzák az egységbontás vizes lepedőjét. - Bárányi Ferenc elítélte, hogy a tiszteletbeli elnök nyilatkozataiban támadta az RMDSZ-t, ezért felszólította Tőkés Lászlót, döntse el, hogy az RMDSZ tiszteletbeli elnöke vagy az RMDSZ-en belüli ellenzék vezetője. Szilágyi Zsolt szerint a belső hatalmi elit nem tűri meg a másként gondolkodókat. Szász Jenő hangsúlyozta, hogy RMDSZ tag és az is marad. Kincses Előd: Olyan mélységben avatkozott bele Markó Béla a Maros megyei választásokba, hogy ez felveti jogi, erkölcsi felelősségét. Katona Ádám hihetetlennek tartotta, hogy egy győztes választás után felelősségre vonnak egy olyan csoportot, mint a Reform Tömörülés. Hozzátette: Verestóy Attila szenátor sorra elveszítette az udvarhelyi választásokat. Csicsó Antal hangsúlyozta, hogy szükség van csángó képviseletre a parlamentben. - Markó Béla reagált a vitára és megkérdezte: miért kell az 1996-os eredményeknél egy árnyalattal jobb választási eredmény nyomán azt üzennünk a saját erdélyi magyar közösségünknek, hogy veszítettünk? /Bögözi Attila: SZET-SZKT közös ülés Marosvásárhelyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), 2000. júl. 3./ Júl. 2-án az SZKT megerősítette az Operatív Tanács korábbi, Kincses Elődnek a területi elnöki tisztségéből való felmentését /51 mellette, 16 ellene és 9 tartózkodásssal/. Markó Béla szövetségi elnök ismertette a Szövetségi Operatív Tanács (SZOT) döntését, miszerint többrendbéli szabályzatsértés miatt függesztette fel Kincses Elődöt elnöki tisztségéből. Toró T. Tibor kérte, hogy az SZKT hallgassa meg a Szövetségi Szabályzatfelügyelő Bizottság (SZSZB) idevágó határozatait, Markó Béla azonban kijelentette, hogy a megyei SZSZB semmiképpen sem illetékes egy országos fórum, jelen esetben az OT döntésének felülbírálására. Kincses Előd formai kifogásokat tett. Előadta továbbá, hogy az előválasztásokon részt vett 7300 marosvásárhelyi, vagyis a népakaratot tejesítette. Virág György emlékezetett: Fodor Imre bukásában is több mint 50 000 szavazatot kapott. /Bögözi Attila: SZKT Marosvásárhelyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 4./ Kelemen Attila tárta az SZKT elé a Kincses-affér mozzanatait. Elmondta, hogy a felfüggesztett elnök a saját maga által szabott 20 százalékos előválasztási küszöböt sem vette komolyan, s a tizenegynéhány százalékos jelenléttel mindenféle illegitim testülettel igazoltatta, hogy az előválasztások érvényesek. - Az SZKT Szép Gyula személyében a lemondott Sebesi Karen Attila helyett megerősitette a művelődési alelnök kinevezését és elfogadta az RMDSZ költségvetését, valamint Varga Attila előterjesztésében beszámolót hallgatott meg a "státusz-törvény" koncepciójának alakulásáról. A legvitatottabb kérdés, hogy melyik az a szervezet, mely dönt a státusjogosultságról. - Az SZKT három állásfoglalást is elfogadott. Egyik a Földváron történtekkel kapcsolatos. "Szövetségünk aggodalommal veszi tudomásul, hogy az utóbbi időben felújultak a szélsőséges nacionalista megnyilvánulások. Folyó év június 24-én a Brassó megyei Földváron a helyi polgármesteri hivatal leromboltatta az egykori internáló tábor áldozatainak állított emlékművet. Egy olyan emlékmű vált a sovén nacionalizmus célpontjává, amely a második világháború végén a magyar és német kisebbségi közösségek elleni, a kollektív bűnösség elvének alkalmazásában jelentett volna történelmi igazságtételt. Érthetetlennek és elfogadhatatlannak tartunk minden ilyen jellegű megnyilvánulást. Az emlékműgyalázás különös módon akkor történt meg, amikor a román törvényhozás azt a törvényt készült elfogadni, amely történelmi igazságtételt nyújt az 1940 szeptember 6 és 1945 március 6 közötti időszakban elkövetett etnikai jellegű üldözésekért. Az SZKT követeli a tettesek felelősségre vonását, felhatalmazván az illetékes kormány-tisztségviselőinket, hogy tegyenek meg mindent az ügy mielőbbi tisztázása érdekében." A második Vásárhelyre vonatkozik. "Az SZKT egyhangúlag elítéli a marosvásárhelyi Borsos Tamás emlékmű folyó év június 20-i meggyalázását és abbéli meggyőződését fejezi ki, hogy az ilyen cselekedetek nem járulnak hozzá Marosvásárhely jó polgári közérzete fenntartásához, valamint elvárja, hogy az illetékes hatóságok ne szurkolói túlkapásnak minősítsék az esetet, hanem vizsgálják ki alaposan a történteket és vonják felelősségre az elkövetőket." - A harmadik állásfoglalás hargitai vonatkozású: "2000 június 28-án Bardóczy Csaba székelyudvarhelyi lakost 3 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélték a Cserehát ügy kapcsán a Marosvásárhelyi Táblabíróságon. Ez nemcsak Bardóczy Csaba ügye, hanem a székelyudvarhelyi és az erdélyi magyarságé is. Ezt az ítéletet politikai döntésként értékeljük. Éppen ezért: az SZKT felkéri Románia ügyészét, hogy éljen rendkívüli jogorvoslati lehetőségével és kezdeményezze a per újrafelvételét." /Bögözi Attila: SZKT Marosvásárhelyen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 5./"

Kolozsváron a Kálvária körüli földváron az ünnepi eseménysorozat megkezdődött. A program országos magyar gyermeknéptánc-fesztivállal kezdődik. Tíz helység gyermeknéptánc-együttese mutatkozik be. Délután az ifjúsági néptánccsoportoké a színpad. A hagyományőrző együttesek sorában fellép többek között az Amaryllis Reneszánsz Együttes Kolozsvárról, és a nézők megtekinthetik a Keljfeljancsi Komédiás Kompánia előadását is. /Nánó Csaba: Milleniumi sokadalom. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 15./

" Júl. 14-én kezdődött Kolozsváron, a Kálvária körüli földváron a három naposra tervezett Millenniumi sokadalom népünnepély. Kónya-Hamar Sándor képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke és Boros János, Kolozsvár alpolgármestere üdvözölte az egybegyülteket. Felléptek a különböző településekről érkezett hagyományőrző néptánccsoportok. Közben a nézősereg megtekinthette a népművészek által kiállított fafaragásokat, szőtteseket és egyéb hagyományápoló tárgyakat. Júl. 15-én tartották meg az országos magyar gyermektánc-fesztivált. A Krónika napilap által szervezett vitaest témája ezeréves fennmaradásunk története volt, különböző szemszögekből megközelítve. Ezután ismét a táncosok vették birtokukba a színpadot. Felléptek: a Bokréta néptánccsoport (Erdőhegy-Arad), a mérai hagyományőrző csoport, a Guzsalyas néptánccsoport (Temesvár), a Bokréta néptánccsoport (Kraszna), a Hollósy Simon Művelődési Egylet néptánccsoportja (Máramarossziget) és a magyarlapádi Pirospántlikás néptáncegyüttes. Júl. 16-án, vasárnap szentmise volt a Kálvária-templomban, délután ökumenikus istentiszteletre gyülekeztek az emberek. Az ünnepi záróműsor címe "...Summája ezredévnek". /Nánó Csaba: Milleniumi sokadalom. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 17./"