Nagyobb erdélyi városok RMDSZ-es polgármesterjelöltjei: TÁBLÁZAT. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 9./

A Magyar Polgári Párt (MPP) Kolozs megyei szervezete április 13-án elnökségi ülést tartott, amelyen rangsorolta a megyei önkormányzati jelölteket. Első helyre Bárdos Csabát (Tordaszentlászló), másodikra Makkay Józsefet, az Erdélyi Napló főszerkesztőjét (Kolozsvár), harmadik helyre Búzás István-Attilát (Bánffyhunyad) választották, őket követi Bakó Ernő és Simon Csaba. Sándor Krisztina, az MPP Kolozs megyei szervezetének nemrég megválasztott elnöke kifejtette, a megyei szervezet felépítése már elkezdődött. Eddig hét településen alakult meg az MPP helyi szervezete. Az ideiglenesen megválasztott megyei elnökség célja minél több működő helyi szervezet megalakítása. A párttagok száma összesen körülbelül 1000 az eddig megalakult helyi szervezetekben. Az emberek nagy részében még mindig erős a párttagsággal szembeni ellenszenv. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete is készségesnek mutatkozik a megegyezésre. /Papp Annamária: Sándor Krisztina: Az MPP új színt és új lehetőséget jelent. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 14./

Romlik a megyei közutak állaga az észak-erdélyi autópálya Szilágy megyén áthaladó szakaszának építése óta. Csóka Tibor, a megyei tanács alelnöke elmondta, 40–50 tonnás teherautók szállítják naponta a kavicsot a Szamosból, illetve a Kolozs megyei Bánffyhunyad melletti Kalotáról az autópályát építő Bechtel munkapontjaira olyan utakon, amelyek alapját nem ilyen fokú terhelésre tervezték. Az építőanyagok szállítása következtében a házak falai repedeznek. Csóka Tibor közölte, a közeljövőben tárgyalni kívánnak a Bechtel képviselőivel arról, hogy amennyiben továbbra is ezeket az utakat kívánják használni, hozzá kell járulniuk azok karbantartásához. Kolozs megyében is több útszakasz ment tönkre a sztrádaépítési munkálatok megkezdése óta. /Gyergyai Csaba: A Bechtelt hibáztatják. = Krónika (Kolozsvár), máj. 6./

Szováta önkormányzatát kiemelten foglalkoztatja a művészi értékek sorsa. Nemrég volt a Márton Áron-mellszobor, Bocskay Vince alkotásának felavatása, most pedig a város nemzetközi hírű grafikus és festőművészének, Kusztos Endrének gazdag életműve került napirendre. Kusztos Endre egyezséget köt Szováta polgármesterével, Péter Ferenccel, ingó és ingatlan vagyonát illetve művei összességét Szováta városra hagyja, amely ennek fejében négy éven belül felépíti a Kusztos Endre Galériát, ahol az alkotónak állandó kiállítása lesz, a kiállításra nem került műveit pedig megfelelő körülmények között őrzik majd. Nagyszámú kollekcióról van szó, hiszen Csokfalváról, Szovátáról, Kolozsvárról és Bánffyhunyadról sok száz festmény és grafika kerül majd egy fedél alá. /(nk): Kusztos Endre Galéria születhet. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 10./

Legalább 19 polgármesteri tisztséget sikerült az első fordulóban megszereznie az RMDSZ-nek a román többségű erdélyi megyékben a helyhatósági választáson. Kolozs megyében az RMDSZ jelöltje Kalotaszentkirályon, Bálványosváralján, Búzában és Magyarszováton nyerte meg első körből a polgármester-választást. A szövetség polgármesterjelöltje ugyanakkor Mócson, Vajdakamaráson, Tordaszentmihályon, Várfalván, Tordaszentlászlón, Körösfőn, Magyargorbón és Kisbácsban mérkőzhet meg a június 15-i második fordulóban. Szintén a második fordulóban dől el, hogy ki lesz a polgármester Széken, ahol két független magyar jelölt pályázik a tisztségre. Az MPP a kincses városban a szavazatok 1,4, a megyein pedig 1,6 százalékát gyűjtötte be. A polgári párt Széken három, Tordaszentlászlón két, Bánffyhunyadon, Magyarnagykapuson, Szászfenesen és Magyarszováton pedig egy-egy tanácsosi mandátumot szerzett. Arad megyében az RMDSZ-nek sikerült megőriznie eddigi három polgármesteri székét, Kisiratoson, Micskén és Nagyperegen. A második fordulóban esélyesként indul a zimándi polgármesterjelölt. „Három településen, Tőzmiskén, Nagyszintyén és Pécskán egy-egy tanácsosi helyet veszítettünk el amiatt, hogy a Magyar Polgári Párt is indított jelölteket, miközben nekik egyetlen helyet sem sikerült megszerezniük” – fogalmazott Király András, az RMDSZ Arad megyei elnöke. Aradon szintén eggyel kevesebb önkormányzati képviselőt sikerült bejuttatniuk: az eddigi három helyett csak két RMDSZ-es szerzett tanácsosi mandátumot. Beszterce-Naszód megyében nem sikerült első körben megőrizni az árpástói polgármesteri széket, a többségében magyarok lakta településen a jelenlegi elöljáró egy román nemzetiségű független jelölttel méretkezik majd meg a második fordulóban. A besztercei városi önkormányzatba sikerült bejutnia az RMDSZ-nek, így mindössze egy tanácsos képviseli ezentúl a város magyarságát. A korábbi két megyei önkormányzati képviselői helyet elveszítette az RMDSZ. A Magyar Polgári Pártnak csupán Árpástón sikerült egyetlen jelöltet bejuttatnia a tanácsba. Brassó megyében Ürmös polgármesteri székét sikerült az RMDSZ-nek első fordulóból megszereznie, második fordulóban pedig további négy jelöltjük méretkezik meg Apácán, Alsórákoson, Keresztváron és Tatrangban. Brassóban két tanácsos képviseli majd a magyarságot a helyi önkormányzatban. Fehér megyében sikerült megőriznie az RMDSZ-nek a torockói polgármesteri széket, ám még nem lehet tudni, hogy önkormányzati képviselőit sikerül-e bejuttatniuk a megyei tanácsba. Szilágy megyében kilenc RMDSZ-es polgármesterjelölt került ki győztesen már az első fordulóból: Krasznán, Varsolcon, Szilágyperecsenben, Bagoson, Kémerben, Kárásztelkén, Sarmaságon, Debrenben, valamint Szilágysámsonban vezeti a továbbiakban is szövetségi elöljáró a települést. A második fordulóban pedig további kilenc RMDSZ-es jelöltnek adatott meg a lehetőség, hogy megméretkezzen a polgármesteri székért. Az MPP 11 településen indított jelöltet a helyi tanácsokban, és 6 helységben pályázott a polgármesteri tisztségre. Ebből egyelőre kilenc helyi önkormányzati képviselői helyet tudhatnak magukénak. Temes megyében egyelőre csupán az újszentesi polgármesteri széket sikerült megőriznie az RMDSZ-nek, viszont eséllyel indul a második fordulóban a zsombolyai, igazfalvi és újvári jelölt egyaránt. Az RMDSZ-nek sikerült megszereznie két helyet a temesvári önkormányzatban. /Bálint B. Eszter: Kudarcok és sikerek a szórványban. = Krónika (Kolozsvár), jún. 3./

Szamosújváron újból magyar alpolgármestere lesz a városnak Török Bálint személyében. Az elkövetkező négy évben hat PD-L-s, négy RMDSZ-es, négy PSD-s, két PNL-s, három PRM-s tanácstag fog tevékenykedni a helyi önkormányzatban. Bánffyhunyadon nem alakulhatott meg a városi tanács, mert Vasas István RMDSZ-es tanácsos érvényességét megvétózták a liberális, a szociáldemokrata és az új generáció-párti tanácsosok, de ezt nem támasztották alá semmilyen indokkal. Erre az RMDSZ-es és a demokrata-liberális párti tanácsosok kivonultak a teremből, s az ülést elnapolták. Elképzelhető az is, hogy az RMDSZ-es tanácsosok a törvényszékhez fordulnak jogorvoslatért. Désen megalakult a városi tanács, melyben az RMDSZ-nek két tanácsosa van. /Szamosújváron és Désen megalakult a városi tanács. /Mesteri szakok bemutatója a BBTE-n. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 21./

Június 26-án Kolozs megye összes településén befejeződött a helyi tanácsok megalakítása. Harmadszorra ültek össze a tanácsosok Bánffyhunyadon, Nagyiklódon és Nagykapuson. Az RMDSZ két helyen volt érdekelt az alpolgármesteri tisztséget illetően, Bánffyhunyadon és Nagykapuson. Előbbin az RMDSZ jelöltjének nem sikerült megszereznie az alpolgármesteri tisztséget, Nagykapuson viszont Vincze Bandi György megkezdhette második alpolgármesteri mandátumát. /(hintós): Megalakultak a helyi tanácsok. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 27./

A Magyar Polgári Párt (MPP) bánffyhunyadi szervezete nevében Buzás István Attila több kifogást emelt a politikai alakulat Kolozs megyei vezetésével kapcsolatban, megkérdőjelezte a megyei szervezeten belül múlt héten lezajlott választás tisztaságát és hitelességét. Az MPP Kolozs megyei szervezete június 28-án tartotta küldöttgyűlését, amelyen tisztújításra is sor került. Buzás István Attila szerint egyes tagokat kizártak a titkos szavazásokról, kifogásolta a diktatórikus vezetési módszert. A bánffyhunyadi szervezet elnöke, Varga András közölte: az általa vezetett szervezet nem adott ki semmiféle közleményt, és teljes mértékben elhatárolódnak attól. Buzás István Attila személyes akciójáról van szó, az illető sikertelenül pályázott a megyei szervezet vezetői tisztségére. Az MPP Kolozs megyei szervezete szintén állást foglalt az ügyben. A Csép Sándor frissen megválasztott elnök és Sándor Krisztina alelnök által aláírt közleményben elutasították a Buzás István Attila által megfogalmazott rágalmakat. /P. A. M. : Elutasítják az MPP megyei szervezetét ért vádakat. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 4./

Augusztus 4-től nyújthatják be pályázati dossziéjukat az RMDSZ-színekben indulni kívánó képviselő- és szenátorjelöltek. Rangsorolásuk küldöttgyűléseken történik. Kolozs megyének 10 képviselő és 4 szenátor jár a törvényhozásban, ennek megfelelően 10 képviselői és 4 szenátori kerületre osztották fel a megyét. A legesélyesebb az a jelölt, aki a Bánffyhunyad központú, és a magyar többségű kalotaszegi falvakat tömörítő képviselői körzetben indul. Fehér megyét öt képviselői és két szenátori körzetre osztották fel – jelezte Rácz Levente megyei RMDSZ elnök, aki nincs megelégedve a körzetek felosztásával. A magyar többségű Torockót leválasztották Nagyenyed körzettől, és a Mócvidékhez csatolták. Így annak a választókörzetnek, ahova Nagyenyed is tartozik, csak 16,41 százaléka magyar. A két szenátori körzet Nagyenyed és Gyulafehérvár köré csoportosul, Enyeden 10,42, Gyulafehérváron pedig 2,06 a magyarság aránya. Szilágy megyében négy képviselői és két szenátori körzetben szavazhat a lakosság a parlamenti választásokon. Fekete Szabó András szenátor szerint a négy képviselői körzet: Zilah, Szilágycseh és környéke, Szilágysomlyó és környéke, valamint Zsibó és környéke. Szilágycseh körzetében a lakosság több mint fele magyar, ez 99–100 százalékos képviselői mandátumot jelent. A szenátori körzetek közül Szilágycseh-Szilágysomlyó körzetében az RMDSZ jelöltje kaphatja a legtöbb szavazatot, de nem éri el a fele plusz egyet, ezért az újraosztáskor dől el a szenátori szék sorsa. Elmondta: Szilágy megyének 1992 óta folyamatosan van egy képviselője és egy szenátora is a parlamentben. /D. I. – Sz. K. : Jelöltállítási start az RMDSZ területi szervezeteinél. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 5./

A kolozsvári Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány és a Szarkaláb Néptáncegyüttes augusztus 14–19. között szervezi meg a 8 ország 360, és 6 Kolozs és Szilágy megyei település mintegy 180 hagyományőrző fiatalját egybegyűjtő idei – sorrendben a X., Jubileumi Szent István-napi Néptánctalálkozót, amely Erdélyben egyre fontosabb identitásmegőrző szerepet játszik. A fesztiválra Kolozs és Szilágy megyében kerül sor: Kolozsváron, Magyarfenesen, Bánffyhunyadon, Zsobokon, Kidén és Kalotaszentkirályon. /X., Jubileumi Szent István-napi Néptánctalálkozó. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 12./

Magyar esttel várta Kolozsvárra a Szent István-napi Néptánctalálkozóra érkező néptánccsoportokat augusztus 14-én a Diákművelődési Házban a Szarkaláb Néptáncegyüttes és a Heltai Gáspár Alapítvány. A fesztivált idén tizedik alkalommal szervezik meg, ez alkalommal nyolc ország néptánccsoportjai lépnek fel. Sebesi Karen Attila a szervezők nevében köszöntötte a néptánctalálkozón résztvevő csoportokat, Pillich Apor Balázs, a Szarkaláb néptánccsoport vezetője ajándékkal kedveskedett a csoportok vezetőinek. A találkozó szabadtéri néptánccal folytatódott: a hazai és külföldi néptáncegyüttesek felváltva táncoltak a Béke téren, a Főtéren és a Sétáló utcában. A néptánctalálkozó vidéki rendezvényekkel folytatódott a Kolozs megyei Bánffyhunyadon és Kidében, valamint a Szilágy megyei Zsobokon. /D. I. : Szent István-napi néptánc és muzsika. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./

A Szarkaláb Néptáncegyüttes és a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány augusztus 14-e és 18-a között tizedszerre rendezte meg a Szent István-napi nemzetközi néptáncfesztivált, ahova nyolc országból érkeztek résztvevők. Utcai táncok, gálaműsorok várták a néptáncok ismerőit, rajongóit Kolozs (Bánffyhunyad, Kide, Magyarfenes, Kalotaszentkirály, Kolozsvár) és Szilágy megyében (Zsobok). Szombat délután a magyarfenesi szabadtéri gálaműsort falubál és tűzijáték követte. Augusztus 17-én, vasárnap Kolozsváron vonultak fel a néptáncegyüttesek, majd dr. Kovács Sándor főesperes celebrált misét a Szent Mihály-templomban. Vasárnap tizennégy néptáncegyüttes lépett fel a Diákművelődési Házban. Pillich Apor Balázs, a kolozsvári Szarkaláb néptáncegyüttes vezetője, egyben főszervező elmondta: incidensek nélkül zajlott a rendezvény. Zsobokon lépett fel az újvidéki Csűrdöngölő és a szintén vajdasági Cirkalom táncegyüttes. Zsobok határában kürtőskaláccal, pálinkával várták a vendégeket. Fullasztó melegben táncoltak a fiatalok. A Csűrdöngölő nevéhez fűződik a Vajdasági Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár, valamint a Minősítő Fesztivál, ahol már kétszer érdemelt Kiválóan Minősült címet. A Cirkalom többszörös nívódíjas együttes idén átvehette a 2. Martin-plakettet a Martin György Néptáncszövetségtől, e cím egyedüli birtokosai a Kárpát-medencében. „Kide a világ közepe” – így köszöntötte Egri István helyi tanácsos a Szent István-napi Néptáncfesztivál alkalmával Szlovákiából érkezett Komáromi Generációk Néptáncegyüttest. A 22 tagból álló, 2006-ban alakult együttes háromtagú zenekarral is rendelkezik. Kiss János, a Kide Egyesület elnöke megköszönte a komáromiak látogatását. Augusztus 16-án Magyarfenesen szabadtéri gálaműsorra került sor a Szent István-napi Néptánctalálkozó keretében. A különböző országokból érkezett néptánccsoportok mindegyike részt vett a rendezvényen. Tűzijáték és hajnalig tartó bál zárta a mulatságot. Kolozsváron a menetet a csíkkozmási néptáncegyüttes nyitotta meg. A táncegyüttesek részt vettek az ünnepi szentmisén a Szent Mihály-templomban. Kovács Sándor főesperes hangsúlyozta, Szent István királyunk példamutatása szerint a vallás és a hazaszeretet krisztusi parancs, azaz a hit és az erkölcs képezi a nemzeti lét alapját. /Kerekes Edit, Füstös Tímea, Dézsi Ildikó, Nagy-Hintós Diana: Incidensek nélkül zajlott a Szent István-napi néptáncfesztivál. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 18./

Uniós forrásokból finanszírozza a Szállításügyi Minisztérium a csíkszeredai és a gyergyószentmiklósi körgyűrűk megépítését – tájékoztatott Tánczos Barna. A tervezet szerint a két Hargita megyei város mellett Besztercebánya, és két Bihar megyei település, Élesd és Vaskohsziklás is körgyűrűvel fog rendelkezni. A jóváhagyott finanszírozásokon kívül a minisztérium elemzi, és hamarosan jóváhagyja Bánffyhunyad és Fogaras terelőútjának, valamint Temesvár déli körgyűrűjének megépítését. /Finanszírozási terv öt erdélyi körgyűrűre. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 9./

Nem csak a kalotaszegi, de a székely csillagok is jelen voltak Sztánán: a két régió népművészei igazi mesterműveket állítottak ki a találkozón. Különböző kalotaszegi és székely fafaragások, immár ritkaságnak számító horgolt csipkék, kalotaszegi festett bútordarabok és varrottasok, bujkák, kerámiák várták az érdeklődőket. Az esemény megnyitóján Kovács Pali Ferenc, a Bokréta Kulturális Egyesület elnöke mondott beszédet. Több előadás hangzott el. A megjelentek ellátogattak a kolozsvári Osváth Lajos műgyűjtő sztánai házához, ahol festett bútorok, valamint számos korabeli falusi használati eszközök sokaságának a látványában volt részük. Ezt követően Kós Károlyra emlékezve felkeresték a Varjúvárat, ahol Kovács Pali Ferenc tartott kiselőadást Kalotaszeg nagy emberéről. A Szentimrei-háznál a bánffyhunyadi fafaragó Kudor István által készített kaput is megnézték, este pedig a zsoboki színjátszó kör tagjai léptek fel. /Vas Géza: Régiók találkozója. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./

A bánffyhunyadi magyar iskola újraindításának valós helyzetéről kér tájékoztatást az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) kolozsvári és bánffyhunyadi szervezete. A László Attila megyei és Vasas István helyi elnökhöz intézett nyílt levelében a szervezet azt rója fel az RMDSZ képviselőinek, hogy 2007 őszén megígérték, a tanács elé terjesztik a magyar iskola újraindítási kérelmét, ezt mégsem tették meg. Emlékeztetnek: a magyarság kérésére a helyi RMDSZ már 2003-ban benyújtotta kérelmét a tanfelügyelőségre az önálló magyar iskola létrehozása céljából, de a 856 aláírás dacára a tanács nem támogatta a magyar iskola létrejöttét. /Magyar tannyelvű iskolát kér az EMI. = Krónika (Kolozsvár), okt. 14./

Bánffyhunyadon nyitott ruha-nagykereskedést a csalással vádolt volt MSZP-s politikus, Zuschlag János, hogy abból finanszírozza esetleges, Erdélybe való átszökésének költségeit – állította az ügy másodrendű vádlottja, Lados István. Lados azt mondta, hogy Zuschlag vette őt rá – már a nyomozás megkezdése után –, hogy menjen ki Erdélybe, és pénzzel támogatta hét és fél hónapig tartó ott-tartózkodását. A vádhatóság bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János, az MSZP volt országgyűlési képviselője és 15 társa ellen. Az ügyészség szerint a vádlottak civil szervezetek révén 75 millió forint állami támogatás jogosulatlan megszerzésében működtek közre. /Erdélybe jött volna Zuschlag? = Krónika (Kolozsvár), okt. 21./

Tovább a vármegyés úton címmel tartott előadást január 10-én Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tiszteletbeli elnöke, aki az elmúlt évek egyre erősödő magyar ellenállásáról beszélt Nagyváradon. Lokodi Ferenc, a HVIM alelnöke fontosnak nevezte az erdélyi körutat, nemcsak Nagyváradon, hanem Kolozsváron, Torockón, Bánffyhunyadon is tartottak sikeres előadást. A HVIM Trianon legitimitását nem ismeri el. A mozgalom a magyarság védelmében jött létre, szerintük a fejekben kíván rendet tenni, ott kell eltörölni a határokat. /Létai Tibor: Erősödik a nemzeti ellenállás. = Reggeli Újság (Nagyvárad), jan. 12./

Tavaly év végén új sorozatának 150. számához érkezett a Kalotaszeg folyóirat. Ez a harmadik vonulat, egyenes folytatása a többszörös lapalapító törekvésnek, amely 1890-ben kezdődött (Gyarmathy Zsigáné, Kós Károly, Herrmann Antal), és 1912-ben folytatódott. Az 1989-es változás után Vasas Samu bánffyhunyadi tanár-néprajzkutató-szakíró szerkesztésében 1990 végén (dátum nélkül) a próbaszámmal indult el immár harmadszor a bánffyhunyadi székhelyű Kalotaszeg új sorozata. A sajtótermék kéthetente megjelenő, kulturális, közéleti lapnak indult, ami a csökkenő anyagi lehetőségek következében folyóirattá, majd összevont kéthavi (háromhavi) lappá módosult. A lap védnökségét (kezdetben) a bánffyhunyadi RMDSZ, míg kiadását a Pro Kalotaszeg Művelődési Egyesület vállalta. Vasas Samu Bánffyhunyad mellett Kalotaszeg különböző pontjairól válogatta össze a szerkesztőket. A szerkesztői munka ügyszeretetből, anyagi ellenszolgáltatás nélkül történt, a munkatársak írásaik jutalmául a lap tiszteletpéldányát kaptát. Az 1990-es induláskor Török F. László volt a főszerkesztő, 1992-től Vasas Samu átvette a főszerkesztői feladatkört, amit 1997-ben bekövetkezett haláláig betöltött. Azóta a főszerkesztő Kusztos Tibor, Buzás Pál a főszerkesztő-helyettes. A lap kezdeti, felfelé ívelő szakaszának melléktermékei a Kalotaszegi Füzetek, amelyből 1993-ban összesen három könyvecske jelent meg. Szép falinaptárak is születtek (1991–1995), továbbá a kalotaszegi templomokat bemutató ingyenes különlenyomatok. /Buzás Pál: Ünnepel a kalotaszegi lap. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./

Május 2-án kőrösfői RMDSZ és a bánffyhunyadi Kós Károly Kulturális Egyesület szervezte a XIX. Riszeg-tetői Ifjúsági Majálist. Az egész napos program lebonyolításába az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom bánffyhunyadi szervezete is bekapcsolódott. A népdalvetélkedő után a legfiatalabbak különféle sport- és gyermekjátékokban próbálhatták ki képességeiket, de nem hiányozhatott a kürtőskalács, a csapolt sör és a miccs sem. Péntek László, Körösfő alpolgármestere szerint az idei majálison a korábbi évekhez képest jóval többen vettek részt. Kőrösfő két testvértelepüléséről, a magyarországi Patkáról és Bugyiról érkezők is jól érezték magukat. /Ferencz Zsolt: Riszeg-tetői majális: játék, népdalvetélkedő, eszem-iszom. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 4./

Életének 54. esztendejében váratlanul elhunyt Tőkés Elek /Bánffyhunyad, 1955. szept. 28. – Kolozsvár, 2009. jún. 6./, a Báthory István Elméleti Líceum igazgatója. 1988-tól volt magyar szakos tanára a Farkas utcai középiskolának, 2000-től pedig igazgatója. Tanfelügyelőként, majd a Vallásügyi Államtitkárság igazgatójaként jelentős szerepet játszott a Kolozs megyei magyar oktatás fejlesztésében. /Elhunyt Tőkés Elek. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./

Felháborodást váltott ki a pedagógusok körében, hogy gondok mutatkoznak a fizetésük folyósítása körül. Több száz Kolozs megyei tanerő csak a májusi bére 30, illetve 60 százalékát kapta meg, míg tizenegy Máramaros megyei településen a tanárok csak részletekben juthatnak hozzá a nyári szabadságpénzükhöz. Mintegy húsz, Bánffyhunyad és Torda környéki település van ilyen helyzetben, ahol több száz pedagógus nem kapta meg a teljes bérét. /Pap Melinda: Bér nélkül maradt tanárok. = Krónika (Kolozsvár), jún. 10./

Tőkés Elek 1955. szeptember 28-án született Bánffyhunyadon református lelkészi családban. Édesapját az 1950-es évek elején kényszermunkára a Duna-csatornához hurcolták, a család támasz nélkül maradt. Tízéves korában Kolozsvárra került a nagyszülőkhöz. 1988-tól a 3-as számú Matematika-Fizika Líceum (mai Báthory) magyartanára. A rendszerváltást követően kollégái felkérték a magyar szakos tanárok tanfelügyelői tisztségének a betöltésére (1990–1995). Lemondását követően az Erdélyi Református Püspökség tanügyi tanácsosa volt, s ugyancsak a református egyház megbízásából a Vallásügyi Államtitkárságon képviselte a magyarság ügyét. 2000 novemberétől a Báthory István Elméleti Líceum igazgatója. Karizmatikus és perspektívában gondolkodó, meghatározó személyiség volt. Az iskola tanári közössége fájdalmasan búcsúzik váratlanul elhunyt igazgatójától. /A Báthory István Elméleti Líceum tanári közössége: In memoriam Tőkés Elek. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 10./

Az elmúlt hétvégén Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetem Történelem-Filozófia Szakán az 1954-ben, az utolsó nemzedékként végzettek találkoztak, és elevenítették fel közös emlékeiket. A tapasztalatok birtokában valamennyien kijelentették: a romániai magyarság soraiban manapság hiánycikk az akkor tapasztalható ún. Bolyai-szellemiség. A Szabadság kérdésére hét történelem-filozófia szakos volt bolyaista diák mondta el gondolatait. Boros Mihály (Szatmárnémeti) emlékeztetett, 1954-ben a szakon nyolc fiú és két lány végzett, közülük hárman már elhunytak. A többiek viszont rendszeresen megrendezték emlékező találkozóikat. Sztranyicki Gábor filozófia professzorként dolgozott Kolozsváron. Ha nem lett volna Bolyai Tudományegyetem, a romániai magyar oktatás óriási veszteségeket élt volna át, vallja. Az egyetem vezetősége lándzsát tört az akkori társadalmi átalakulás – látásmódjuk szerint – pozitív vonatkozásai mellett. Czucza István (Bánffyhunyad) üdvözli a fiatalokat, akik igyekeznek ébren tartani a tüzet, ha nem is tudnak eredményt felmutatni. Szabó Sándor (Bukarest) szerint a Bolyai Egyetem visszaállítására tett eddigi kísérletek nagyon erőtlenek voltak, a magyarországiak teljesen „impotensek” az erdélyi magyarok ügyeinek rendezése terén. Erdélyben még mindig érződik a tömeges félsz. Antal Margit (Kolozsvár) állítja: azt a Bolyai Tudományegyetemet, amely az ő és mások emlékében él, ebben a megváltozott világban már nem lehet visszaállítani. Ma csak magyar-angol egyetemről lehetne szó. Bartha Zoltán (Kolozsvár) a Tinivár Kiadó igazgatója szerint a Bolyai Tudományegyetem feltámasztása a politikum részéről hiú ábránd, azonban a civil társadalom többet tehet az ügy érdekében. /Ördög I. Béla: Gyújtópont – Volt egyszer egy Bolyai Tudományegyetem. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 1./

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya védnöksége alatt zajlott Bánffyhunyadon a harmadik „Technikai örökségek Erdélyben” elnevezésű alkotótábor augusztusban. A tábor résztvevői doktorandusok, kutatók, mérnökök, egyetemi oktatók voltak. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Szakosztályának technikatörténeti csoportja kalotaszegi eddig ismeretlen, feltáratlan értékeket próbál technikatörténeti jellegű kutatásaival feldolgozni. A csoport a harangok és toronyórák felkutatását tűzte ki célul. Az idei évben a tábor résztvevői a bánffyhunyadi református templomot mérték fel, ugyanakkor az Erdélyi Református Egyházkerület Bánffyhunyadi Levéltárában található dokumentumokat is átvizsgálták és digitalizálták. /Papp Kinga: Bánffyhunyad: Alkotótábor műszaki örökségünk megőrzésére. = Krónika (Kolozsvár), szept. 3./

Demeter Béla (Somkerék, 1910. jan. 6. – Bukarest, 1952. dec. 24.) személye szinte ismeretlen maradt az erdélyi magyarság múltja iránt érdeklődők előtt is. Bátyjának, Demeter Jánosnak, továbbá Jancsó Elemérnek, Jancsó Bélának, Venczel Józsefnek, László Dezsőnek (az egykori „erdélyi fiataloknak”) megjelentek visszaemlékezései, írásai, ezért munkásságuk jobban beépült a köztudatba, mint a Demeter Béla hagyatéka. Pedig ez a hagyaték nagyon gazdag. Demeter Béla – Közgazdasági és gazdaságpolitikai írásai: 1.) Románia gazdasági válsága (Demeter Jánossal együtt, Uránia nyomda, Kolozsvár, 1930); 2.) Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája a román impérium alatt (Venczel Józseffel együtt, Budapest, 1940); 3. Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája 1941–42 (Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet RT, Kolozsvár 1942); 4.) 1945-ben az EMGE vezetőinek megbízásából bejárta szinte egész Észak-Erdélyt, s a mezőgazdaság helyzetét vizsgálta. Részletes jelentése felbecsülhetetlen forrása az akkori, észak-erdélyi önkormányzati időszaknak.; 5.) 1936-tól az Erdélyi Gazdának munkatársa. Érdemes felleltározni minden évkönyvben (Erdélyi Gazda Naptára) leközölt beszámolóját és tájékoztató írását. – Falukutató és szociográfiai munkássága: 1.) Demeter Béla teremtette meg a gyakorlati falukutatást. Ő adta közre azt a kérdőívet, amely a falukutatás fontos módszertani kézikönyve lett (Hogyan tanulmányozzam a falu életét? – 400 kérdés –, Kolozsvár 1931); 2.) Részt vett faluszociológiai felmérésekben, így született meg Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok című könyve (Kolozsvár, 1932). (Lásd Erdélyi Fiatalok); – Politikusi és kisebbségpolitikai munkássága: 1.) 1944-ben Teleki Bélával részt vett az Erdélyi Pártnak az észak-erdélyi magyarság megmentését célzó szervezkedésben.; 2.) 1945-ben megalakult a Béke-előkészítő Osztály, amelynek román és erdélyi referensként tagja lett. Hozzászólás a békeelőkészítő elgondolásokhoz s az elkövetkezendő feladatokról (1945. aug. 1.); 3.) 1945-ben többször visszatér Erdélybe, adatokat gyűjtött az erdélyi magyarság sérelmeiről, a magyarellenes intézkedésekről és elkövetett atrocitásokról – jegyzőkönyvi ismertetések.; 4.) 1946 tavaszán ő készítette fel Nagy Ferenc miniszterelnököt moszkvai útjára, tanácsolt Erdélyre vonatkozó határterveket, amikor pedig kiderült, hogy a határmódosítást nem támogatják a nagyhatalmak, akkor részt vett egy kisebbségvédelmi szerződéstervezet kidolgozásában, amelyet a Romániával megkötendő békeszerződésbe akartak belefoglalni. (A Kisebbségi Kódex); 5.) Részt vett egy székely autonómia-tervezet előkészítésében is, de ez sem került a béketárgyalások asztalára.; 6.) Több nagy tanulmányban elemezte az erdélyi magyarság helyzetét, rávilágítva arra, milyen nagy az eltérés a Groza-kormány sokat hangoztatott magyarbarát politikája és a gyakorlat között. Szinte egyedüliként figyelmeztetett arra, hogy a békedelegációba be kell vonni az erdélyi magyar szakértőket is.; 7.) Ő juttatta ki a Márton Áron, Szász Pál, Lakatos István, Vásárhelyi János, és Korparich Ede által aláírt Memorandumot, amelyben a Magyar Népi Szövetség Vásárhelyi Kiáltványa ellen tiltakoztak, s mutatta be, amikor Gheorghe Tatarescu román külügyminiszter azt hangoztatta, hogy az erdélyi magyarság a trianoni határok visszaállításának híve. Rákosi Magyarországa Demeter Bélát kiszolgáltatta a román hatóságoknak 1951. április 18-án, koronatanúnak álcázva a Márton Áronék perében. Demeter Béla 1952. december 24-én, Bukarestben (Zsilaván) belehalt az embertelen vallatásba és bánásmódba anélkül, hogy tőle egyetlen terhelő, s a perben felhasználható információt is megszerezhettek volna. /Kónya-Hamar Sándor: Demeter Béla ébresztése. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./ Emlékeztető: Demeter Béla Az erdélyi magyarság helyzete 1944. augusztus 23. óta című tanulmányát folytatásokban közölte a bukaresti napilap /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1996. máj. 11., máj. 18., jún. 1./ Demeter Béla tanulmányában kifejtette, 1944. augusztus 23-a után megnyíltak a román börtönök, ártatlan magyarok ezrei kerültek a szabaduló románok helyébe. A magyarság likvidálására irányuló tervek részeként a legsovinisztább románokat a román nagyvezérkar felfegyverezte. A Maniu gárdának nevezett alakulatok parancsot kaptak, hogy büntessék a magyarokat, ha kell, irtsák ki őket, javaikat pedig kobozzák el. Elrendelték, hogy mindazok a csendőrök, adóvégrehajtók, akik 22 éven át rettegésben tartották az erdélyi magyarságot, térjenek vissza és foglalják el helyüket. A román sajtó példátlan módon uszított. A felfegyverzett bandák gyilkoltak, raboltak, nőket erőszakoltak meg. Szárazajtán embereket lefejeztek, több helyen gyilkoltak magyarokat /például Csíkszentdomokoson, Csíkkarcfalván, Fejérden, Páncélcsehen, Magyarzsomboron, Egeresen, Bámffyhunyadon/. Magyarok ezreit fogták össze, szadista tisztek éheztették, kínozták a foglyokat, a szovjet katonáknak azt jelentették, hogy a foglyok magyar partizánok. A falvakban a román csendőrök jártak elől a magyarság elleni vérengzésben, fosztogatásban. A magyar Háromszék megyében az egyik első intézkedés volt a magyar nyelv használatának eltiltása a hivatalos érintkezésben. A katonai ügyészek perbe fogták azokat a magyarokat, akik Dél- Erdélyből Észak-Erdélybe szöktek és most visszatértek eredeti lakóhelyükre. A Vörös Hadsereg véget vetett a rablógyilkos hadjáratnak, 1944. november 14-én kiparancsolta Észak-Erdélyből a román csendőröket, tisztviselőket, elrendelte a Maniu gárdák feloszlatását. Maniu hozzájárult a gárdák feloszlatásához, „bajtársaknak” nevezte a gyilkosokat és köszönetet mondott „hazafias akciójukhoz” /Dreptatea, 1944. nov. 16./ 1944. november 14-től a demokratikus román és magyar pártok koalícióra léptek egymással, helyi hatóságokat szerveztek, élükre pedig a Központi Tanácsadó Testületet. Demokratikus törvényeket alkottak. Az egyenjogúság alapján álló nemzetiségi törvényjavaslatot fogadtak el. Kolozsváron felállítottak egy magyar és egy román egyetemet, Kolozsváron magyar tankerületi főigazgatóságot létesítettek. 1945. március 13-án a Groza-kormány bevezette a román közigazgatást Erdély egész területén. A kormány ígéretet tett arra, hogy a nemzetiségi jogokat, az egyenlő bánásmódot biztosítja. A hivatalos elvekkel ellentétes a megvalósítás, az új jogszabályokban ott vannak a magyarellenes tendenciák. A kormány elsősorban a fasiszta Antonescu-rezsim uralma idején Dél- Erdélyből elüldözött 350-400 ezer főt kitevő magyar tömeget sújtotta. Őket a katonaság kifosztotta, hónapokon át az országutakon sínylődtek, úgy vánszorogtak haza. Vagyonukat zár alá vették, földeiket elkobozták. A tisztogatást csak a magyarok között vették komolyan, a román közigazgatásban azok maradtak a helyükön, akik a magyarságot üldözték. A román hadbíróságok tömegesen ítéltek el a román és magyar hadseregből megszökött magyar katonákat, annak ellenére, hogy ők a szövetségesek elleni háborúból vonták ki magukat. Abból a célból, hogy a béketárgyalások időpontjában Erdélyben minél több románt találjanak, kényszerítették az óromániai és dél-erdélyi román alkalmazottakat és nyugdíjasokat, hogy költözzenek vissza Erdélybe. Úgy csináltak helyet nekik, hogy megkezdték a magyar városokból /Kolozsvár, Brassó stb. / a magyar lakosok kitelepítését, otthonaik lefoglalását. Törvényt hoztak a nemzetiségek védelméről, de ezt nem tartják be. A vegyes lakosságú községekben a románok büntetlenül verik, gyilkolják, rabolják a védtelen magyarokat, a román hatóság szeme láttára. A román hatóságok népbírósága magyarellenes. Román tömeggyilkosok kegyelmet kapnak, a zsidómészárlások értelmi szerzői közül sokan szabadon járnak, ugyanakkor a magyarok ellen tömegesen indult népbírósági eljárás, halálos ítéletek sorát hozták. A kormányzat minden intézkedésével az 1940. augusztus 30-án fennállott helyzetet állítják vissza, a magyarságot abba a helyzetbe hozzák, amelybe a 22 évi céltudatos fasiszta, soviniszta elnyomás következtében jutott. Jelenleg az erdélyi magyarság egyik legsúlyosabb sérelme a CASBI, az Ellenséges Javakat Kezelő Pénztár alkalmazási módja. A CASBI célja az ellenséges állampolgárok javainak zár alá vétele. Ezt úgy alkalmazzák, hogy földönfutóvá tegyék a magyarság túlnyomó részét. Magyarországgal a fegyverszüneti egyezményt 1945. január 10-én írták alá, ettől a naptól kezdve Magyarország nem ellenséfes állam. Eleget tesz jóvátételi kötelezettségének, így nem kötelezhető kettős anyagi jóvátételre. Ebből következik, hogy Románia nem adhat ki olyan rendelkezéseket, amelyek Magyarországot továbbra is ellenséges államnak tekintik. A CASBI végrehajtási utasítsa 1945. április 5-én jelent meg. Ennek egyik pontja „vélelmezett ellenségnek” tekinti azokat, akik 1944. szeptember 12-e előtt vagy után elmentek Romániából. Ezek minden vagyonát elkobozzák. A román fegyverszüneti egyezmény erről nem beszél. A „vélelmezett ellenség” kategóriájának megállapítása az erdélyi magyarság tudatos, tervszerű tönkretétele. Tudni kell, hogy a német katonai hatóságok 1944 augusztusában kihirdették, hogy a lakosságnak el kell hagynia lakóhelyét. A megfélemlített lakosság nagy része azért választotta az elmenekülést. Az elmenekült erdélyi őslakosság 90 százaléka nem önszántából menekült, hanem rendeletek hatására. Az elmenekült lakosság tehát nem tekinthető ellenségesnek. A román kormány a Besszarábiából, Bukovinából a harcok elől menekülő százezer román menekültet nem tekintette ellenségnek. A CASBI alkalmazása terén rengeteg panasz merült fel. A Magyar Népi Szövetség a kormány tudomására hozta a panaszokat. 1945. augusztus 15-én vizsgáló bizottság érkezett Kolozsvárra, elvben bizonyos könnyítéseket helyeztek kilátásba. A román igazságügy-miniszter 1945. október 15-én kiadott rendeletével a román bíróságoknak megtiltotta, hogy a menekülteket visszahelyezzék jogaikba. A Romániai Szövetséges Ellenőrző Bizottság hozzájárult ahhoz, hogy a Magyarországra repatriálni akaró magyar állampolgárok ingóságaikat kivihessék. Ezt csak akkor tehetik meg, ha a román hatóságok igazoló írás adnak ki. Azonban ezt az írást nem adják ki, így a hozzájárulás csak elvi jelentőségű. Az erdélyi magyarság 70-80 %-ban földműves, ezért legfájóbb problémája a földkérdés. Az 1921-es román földreform célja az erdélyi magyarság létalapjainak gyöngítése volt. A 100 hektáron aluli kisajátítottaknak 74,9 %-a volt magyar és csak 4,7 %-a román. Kisajátítottá az erdélyi római katolikus egyház birtokainak 95,5 %-át, a protestáns magyar egyházak 45 %-át. A román nemzetiségűek sokkal nagyobb arányban részesültek földjuttatásban, mint a magyarok. Az 1945. március 22-én közzétett román földtörvény a magyar földművesek újabb százezreit sújtotta igazságtalan ítéletével. A törvény szerint el kell kobozni mindazok földbirtokát, akik 1944. augusztus 23-a után külföldre menekültek. A Magyar Népi Szövetség közbenjárására ígéret hangzott el Bukaresten, hogy orvosolni fogják a törvény sérelmes kitételeit. A törvény ugyanis kimondta, hogy mindez nem vonatkozik a románokra. A Magyar Népi Szövetség 1945. májusában tartott kongresszusa alkalmával emlékiratban fordult a kormányhoz, követelve a változtatásokat. Azonban a tiltakozás nem ért el eredményt. A magyarellenes túlkapások fő forrása a kisajátítás. Kisajátították a román hadseregben szolgáló magyarok, a kórházba távozott magyar betegek földjét is. A helyi bizottságok túlkapásainak áldozatai nem kapnak jogorvoslást. Földet ismét csak a magyarság veszít. Az erdélyi magyarság egyik legsúlyosabb sérelme a 645/1945. sz. román rendelettörvény, amely a magyar uralom alatt kötött egyes megállapodások érvénytelenségét mondja ki. A törvény szerint az 1940. augusztus 30. és 1945. október 25-e között megkötött jogügyletek megsemmisítendők, ha a felperes 50 %-os kárt szenvedett, ha kiutasított, deportált volt, az ügyet kényszer hatására jött létre. A vagyontárgyakat vissza kell adni. A Dél-Erdélyből elüldözött és az Észak-Erdélyből távozott románok között gyakori volt a csereszerződés. A románok most ezeket a csereszerződéseket megtámadják, a Dél-Erdélyben kapott csereingatlanaikat megtartják és az Észak-Erdélyben szerzett ingatlanaikat is visszakapják, a vételár nevetségesen csekély hányadáért. Súlyos sérelme az erdélyi magyarságnak az úgynevezett adminisztrátori intézmény, ez a magyarság gazdasági tönkretételét célozza. Csak a magyar nemzetiségű román állampolgárok kereskedelmi és ipari vállalataihoz, magyar érdekeltségű pénzintézeteihez, szövetkezeteihez adminisztrátorokat neveznek ki, akik az illető vállalat minden kérdésébe beleszólhatnak, ezért a tevékenységükért súlyos összegeteket szednek fel. Az adminisztrátori intézmény független a CASBI-tól. A román hatóságok a háború előtti időben a magyar nyelvű feliratok és kereskedelmi könyvek után többszörös illetményt róttak ki. Ezt az antidemokratikus intézményt a Groza-kormány idejében is fenntartották. A magyarság elszegényítésének a múltban is egyik legalkalmasabb eszköze volt az adópolitika. A román közigazgatás Észak-Erdélybe való bevezetésével új adórendszert hoztak be, a magyarok adóját újraértékelve lényegesen magasabban állapították meg, mint a románokét. Erdélyben fejlett volt a szövetkezik élet, mai s közel ezer magyar jellegű szövetkezet működik egy fogyasztási és egy hitelszövetkezeti központ keretében. A román kormány ezeknek a szövetkezeteknek az alapszabályaiba olyan változtatásokat eszközölt, amelyek a magyar szövetkezetek működését úgyszólván teljesen megbénítják. Korlátozták a szövetkezetek üzletkötési jogát, a magyar szövetkezetek nem részesülnek a szétosztásra szánt közszükségleti cikkekből, a magyar szövetkezek adójánál a háború előtti forgótőkét veszik alapul. A készülő új törvény meg kívánja szüntetni a magyar szövetkezeti központokat. Trianon után 1924-ben a román hatóságok állampolgársági névjegyzéket állítottak össze, akkor ebből mintegy 200 ezer magyar nemzetiségű személyt kihagytak a névjegyzékből. 1945 után ezek az emberek újból állampolgárság nélkül maradtak, ehhez jöttek az észak-erdélyi magyar tömegek. A Magyar Népi Szövetség többszöri közbelépése és a kormány ígéretei ellenére a helyzet nem változott jelentősen. Bizonyos enyhülés jelentkezett az állampolgársági törvény 1945. decemberi újabb utasításában. A Groza-kormány fel tud mutatni néhány olyan intézkedést, ami arra enged következtetni, hogy az erdélyi magyar tanügy méltányosabb elbánásban részesül, mint 1940 előtt: az észak-erdélyi magyar iskolahálózatot nagyjából fenntartotta. Dél-Erdélyben pedig lehetővé tette a magyar egyházaknak több új elemi és középiskola megnyitását. 1945 nyarán a magyar tanulók anyanyelvükön érettségizhettek – Romániában előízben. Egyelőre még működhetnek a magyar tanügyigazgatási szervek. Azonban az egész magyar tanügyet a jogi bizonytalanság jellemzi, a magyar iskolák hivatalos elismerése még nem történt meg, a magyar tanfelügyelőségeket hivatalosan nem ismerték el. – Az 1945. május 29-én megjelent törvény értelmében az Észak-Erdélyből 1940-ben elmenekült román iskolák visszatértek eredeti román székhelyükre, ezzel az ott működő magyar iskoláknak át kellet adni helyiségeiket, a legtöbb esetben a magyar felekezeti iskolákba mehettek, délutáni tanítást vállalva. A visszatérő román iskolák nemcsak az épületeket vették vissza, de a teljes felszerelést is. Súlyos gond a magyar iskolában a tanárhiány, az iskolák átlagosan 30 %-os tanítóhiánnyal küszködnek. Állandó a veszély, hogy román tanárt neveznek ki magyar iskolába. A magyar tanítóság éhbérnek sem mondható fizetéselőleget kapott, mialatt a román tanítók teljes fizetést élveztek. A fizetéskülönbözetek orvoslása most van folyamatban, de a múlt áprilishoz képest háromszoros értékcsökkenéssel. A magyar tanárok besorolása igazságtalanul történt, ugyanis a bécsi döntés után szerzett jogaikat semmibe vették. – Elemi és középiskolai tanuló annyi van, mint talán soha a XX. században. A magyar tanulók nagy létszáma a legbiztosabb alapja a magyar tanügynek. A román elemi iskolák részére az állam ingyen tankönyvet adott, a magyarelemi iskolák diákjai súlyos tankönyvhiánnyal küszködnek. A román középiskolák továbbra is használják az 1940 előtti tankönyveket, a magyar középiskoláknak ez azonban tilos. Súlyos kérdés a magyar tudományegyetem ügye. 1944 őszén a kolozsvári magyar egyetem – ellenszegülve a hatóságok kiürítési parancsának -, a helyén maradt és folytatta működését. A román államigazgatás Észak-Erdélyre való kiterjesztése után a Nagyszebenből visszatért román és a magyar egyetem között megállapodás jött létre 1945. április 16-18-án, melynek értelmében a magyar egyetem – megtartva az 1940. augusztus 20-a után szerzett teljes felszerelését, kiköltözött azokból az épületekből, melyekben eddig működött. A megállapodás után másfél hónappal, 1945. május 26-án megjelent a Hivatalos Közlönyben a magyar tannyelvű állami tudományegyetem „felállításáról szóló rendelettörvény, amely az áprilisi megállapodásnál jóval alacsonyabb szinte állapította meg a magyar egyetem státusát. A rendelet szerint a magyar egyetemnek el kellett hagynia az egyetemi város 50 épületét és egy volt állami magyar leányiskolát jelöltek ki számára. További sérelem, hogy a magyar tanárok besorolását román egyetemi tanárok végezték. A magyar tudományegyetem orvosi fakultását át kellett költöztetni Marosvásárhelyre. A magyar egyetem tanárai a legsivárabb anyagi helyzetben vannak. A tanárok megsegítésére gyűjtőakció indult. A kormány a gyűjtőakció eredményének felhasználására még nem adta meg az engedélyt. Az erdélyi magyarság a szép szavak ellenére sem lát garanciát jogainak biztosítására a jelenlegi rendszerben.

Bechtel: kerülő utakon?
Ismét kollektív elbocsátással fenyegetőzik az erdélyi autópályát építő Bechtel. Emil Boc miniszterelnök miután tegnap tárgyalt a céggel azt nyilatkozta, h az alkalmazottak háromnegyede „megmenekül”.
Több mint ezerkilencszáz alkalmazottjától válna meg áprilistól a Bechtel cég, mely a felmondási dokumentumokat tegnap el is küldte a Kolozs megyei munkaügyi hivatalnak (AJOFM-Cluj) – közölte a Mediafax. A hírt megerősítve Daniel Don munkaügyi igazgató rámutatott, hogy az elbocsátás törvényes eljárását nem tartották tiszteletben.
„Ezt a tényt közölni fogjuk a vállalattal. Törvénytelenséget követtek el azzal, hogy előzőleg nem egyeztettek a szakszervezetekkel” – fogalmazott Don, aki ugyanakkor reméli, hogy az intézkedéssel a Bechtel csupán nyomást kíván gyakorolni a román államra, hogy megsürgesse hátralékainak törlesztését.
Emil Boc garantálta a fizetést
„Szerintem tovább folytatódnak a munkálatok, a beharangozott eljárások csak gyorsítani szeretnék a pénz visszafizetésének folyamatát. A felmondási listán fontos szakszervezeti vezetők is szerepelnek, akikről nem feltételezem, hogy valóban távozni szeretnének“ – tette hozzá az AJOFM Kolozs megyei vezetője.
Ha mégis komolyak lennének az autópálya-építő kollektív elbocsátási szándékai, a munkaügyi hivatal minden törvényes lépést megtesz azért, hogy a Munkatörvénykönyvnek érvényt szerezzen. Úgy tűnik, Donnak igaza lett, Emil Boc miniszterelnök, miután tegnap délután a Victoria palotában folytatott tárgyalást a Bechtel vezetőségével, azt nyilatkozta: a kormány és a vállalat aláír egy megállapodást áprilisban a munkálatok folytatásáról az erdélyi autópályán, s egyben rendezi az amerikai építő felé az adósságai következő részletét.
Eszerint 2010-ben a sztrádából újabb húsz kilométer épül meg, s a cég megtartja az alkalmazottai háromnegyedét. Mint korábban beszámoltunk róla, egy hónappal ezelőtt az amerikai óriáscég kilátásba helyezte, hogy összes alkalmazottjának felmond, mivel az Országos Út- és Autópályaügynökség (CNADNR) nem rótta le a céggel szembeni 214 millió eurós tartozását, azaz az erdélyi autópályán végzett munkálatok költségeit.
A Cartel Alfa szakszervezet többek között útlezárásokkal fenyegetőzött, bár a feleknek később mégis sikerült megállapodniuk az építkezés folytatásáról a Torda– Aranyosgyéres útvonalon. Előnyt élvez továbbá az idei év folyamán az autópálya Gyalu–Bánffyhunyad közötti szakasza. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

A replika jogán – Lakatos Péter képviselő közleménye
Válasz a Magyar Polgári Párt Bihar megyei és nagyváradi elnökségének 
Annak reményében, hogy a replika jogán az Erdély.ma lehetőséget biztosít a személyemről szóló terjedelmes „irománnyal” kapcsolatos véleményem közlésére, úgy gondoltam benevezek a „Ki tud többet Lakatos Péterről?” című nyilvános vetélkedőre. Tudom, nem nyerhetek, mert én csak az ellenőrizhető igazságot közlöm, aláírásommal vállalom az állítottak hitelességét, én nem élhetek az eddig megszólalók által alkalmazott ködösítésekkel, alaptalan gyanúsítgatásokkal, a csúsztatástól a durva hazugságig terjedő arzenállal. 
De kik is az eddig, ebben az ügyben megszólalók és mi magyarázza a személyem iránt tanúsított, megkülönböztetett figyelmet? Megszólalásuk időrendjében: 
- egy, a személyével kapcsolatos közismert de először a kimondott valóság miatt hiúságában sértett EP képviselő, aki korábban az anyaországi közpénzekkel csak nehezen, többszöri nekifutásra és a hatóságok jóindulatú hozzáállásával tudott elszámolni;
- egy volt parlamenti képviselő, aki kilenc év távlatából próbálja magyarázni választási vereségét, arra alapozva, hogy az emberek már nem emlékeznek a történtekre. Ezzel egyidőben kenyéradó gazdája sok pénzéért sárdobálásra is vállalkozik;
- Traian Băsescu államelnök örökbefogadott és politikai párttá nevelt janicsár hada, az MPP, amely az elnöki szolgálatok segítségével hajt végre diverziót az egységes magyar közképviselet ellehetetlenítése céljából. 
Az említettek átvették és szorgalmasan gyakorolják Goebbels, a hitleri propagandagépezet atyjának elvét, amely szerint: „egy hazugságot ha számtalanul elismételünk, és azt a megfelelő odaadással tesszük, akkor az emberek azt igazságként fogják fel”. Tőkés, Szilágyi valamint az MPP ezt megfelelő odaadással és lelkesedéssel teszik.
Ami a romániai tűzoltóságot illeti, annak ellenére, hogy engem 1985-ben eltávolítottak belőle, meg kell védenem azoktól akik megpróbálják lejáratni. Lényeges ez, mert Hitler óta bizonyosságot nyert milyen veszedelmes „a kollektív bűnösség elve”. Az ominózus 130/1972-es törvényerejű rendelet, amely alapján minden tárgyszerűség nélkül, szándékos félremagyarázással megkísérlik a tűzoltóságot elnyomó, karhatalmi erőként beállítani, tevékenységét a Securitate–val összemosni, holott az említett törvényerejű rendelet preambulumában csak a milícia és a biztonsági szervek összevonásáról van szó, amint az alábbi idézetből is kiderül: „ a fentiek értelmében szükséges volt annak a szervezési keretnek a megteremtése, amely biztosítja a milícia és biztonsági szervek tevékenységének egységes összehangolását ...” A Belügyminisztérium és a tűzoltóság viszonyáról kizárólag csak az alábbi négy cikkely rendelkezik:
a) a tűz megelőzésével és oltásával megbízott egységeket és katonai tűzoltó alakulatokat szervez; b) biztosítja a tűzmegelőzési és oltási tevékenység irányítását és szakmai ellenőrzését a Román Szocialista Köztársaság teljes területén;
c) kibocsát illetve jóváhagy, közösen a törvény által nevesített szervekkel, az épületek és berendezések tervezésénél és kivitelezésénél általánosan kötelező tűzmegelőzési és oltási előírásokat;
d) megállapítja a gépekre, berendezésekre, eszközökre, felszerelésekre és oltóanyagokra vonatkozó szükségletet, jóváhagyja ezek tervezését valamint hitelesítését és részt vesz átvételükben.
1989 decemberéig a tűzoltóság egyetlen karhatalmi, tömegmegmozdulást leverő intézkedésben sem vett részt, ezt tanúsíthatják azok a fiatal vonulós tűzoltók akik sorkatonai szolgálatot teljesítettek és semmilyen alapvető emberi jogok elleni parancsot nem kaptak és nem kellett teljesítsenek. Az csak egy beteg agy szüleménye, hogy a Belügyminisztérium mostoha gyermekét, a tűzoltóságot, „információ szerzésre és különféle technikai eszközök telepítésére használták fel”. Riasztás esetén, amit előre nem lehetett tudni, hogy mikor és hova szól, a vonulós tűzoltók, éjjel-nappal két percen belül kellett elhagyják a laktanyát, tehát gyakorlatilag lehetőségük sem volt és ezt eddig soha senki fel sem vetette, „a titkosszolgálati eszközök telepítésére”. 
A Temesvári Kiáltvány 8. pontját illene ismerni, pontosan idézni és értelmezni, nem csak ködösen hivatkozni rá: „A választási törvénynek meg kell tiltani azt, hogy a volt kommunista aktivisták és a Securitate egykori tisztjei, három, egymást követő választási ciklus idejére bármilyen listán jelöltethessék magukat”. A fiatal, vonulós tűzoltótiszteket, altiszteket kollektíven kommunista aktivistáknak vagy Securitate tiszteknek beállítani, csak azért, hogy aztán egyikükre minden ok és bizonyíték nélkül rásüthessék a billogot, az szégyenletes kísérlet, ezzel eddig senki sem próbálkozott.
Ami az én tűzoltótiszti pályafutásomat illeti, az a következően alakult. A magyar nyelven, legnagyobb érettségi általánossal elvégzett bánffyhunyadi liceum után, 1970-ben a nagyszebeni Tűzoltótiszti Főiskola 25 helyére 125 jelentkező közül, egyedüli magyarként sikeresen felvételiztem. A román nyelv hiányos ismerete miatt első évben éjjel-nappal kellett tanulnom, viszont a második év végén évfolyamelső lettem. Az is a történethez tartozik és könnyen elképzelhető, hogy volt mit hallania a „bozgornak”, amíg sikerült tekintélyt kiharcolnia magának. 1972-ben vettek fel a pártba, nem „rendhagyóan korán” hanem összes évfolyamtársammal, mert nem lehetett úgy elvégezni a főiskolát, hogy ne legyen párttag a végzős növendék. Soha semmilyen párttisztséget nem töltöttem be sem ott, sem később. 1973-ban a diplomavizsgát követően Nagyváradot, kedvenc városomat választottam, pedig Bánffyhunyadon, szülővárosomban is volt szabad hely. Nem parancsnok helyettes beosztásba kerültem, amint a hazugságoktól hemzsegő iromány szerzői állítják, hanem a gyakorlatnak megfelelően a ranglétra aljára, ahonnan csak 4 év elteltével léptem feljebb egy grádicsot (ezt több tíz, Bihar megyei, kezem alatt szolgált magyar és román tűzoltó bizonyíthatja). Igen, szakmám iránt elkötelezett, lelkiismeretes tűzoltótiszt voltam, román és magyar altisztekkel és vonulós közkatonákkal körülvéve addig, amíg a még dolgozó magyar altiszteket (Nácsay András, Kovács J.) nem nyugdíjazták . Az évek során több mint 1500 tűzesethez riasztottak és bár a laktanyában a kornak megfelelően hivatalosan csak románul lehetett beszélni, a tűzeseteknél Nagyváradon, Biharvajdán, Szalárdon, Biharban, Jánosfalván, hogy csak pár települést soroljak azok közül ahol emlékezetes nagy tűzesetek voltak 1973 és 1985 között, ahol én vezettem az tűzoltást, jól jött ha a kétségbeesett, románul nem tudó, idős magyar embertől vagy megriadt gyerektől anyanyelvén lehetett megkérdezni:- van-e még valaki az égő házban? Van-e gázpalack a lakásban? Az életmentésnél a felettesek elnézték ugyan a magyar nyelv használatát adott esetben, ha szükséges volt, a büntetés kiszabásánál már a román nyelvet kellett használni. A szakmai lelkiismeretességet és hivatástudatot „közvetetten terhelő adatoknak” feltüntetni csak egy „terhelt” agy tulajdonosa képes. 
1985 végén, az akkori Bihar megyei tűzoltóparancsnok, (ma is Nagyváradon él és bármikor hajlandó erről nyilatkozni), tudomásomra hozta, hogy központi utasításra el kell hagynom a tűzoltóságot. Az újságban megjelent iromány legnagyobb hazugsága (ha a hazugságot fokozni lehet) az, hogy ez azért történt, mert egyik családtagom „elfelejtett” visszatérni Magyarországról. Születésem után 1952 és 1990 között egyetlen, első-, másod- vagy harmadfokú rokonom sem maradt külföldön. Ezzel tisztában volt, van Szilágyi Zsolt is, akinek szüleivel meghitt, baráti viszonyban voltunk, akiket tisztelek és sajnálok, hogy ilyen helyzetbe kerültek kisebbik fiuk miatt. Az viszont igaz, hogy Szilágyi Zsolt testvérének, Tibornak, segítettem amikor külföldre való településéhez illetve azt követően, különböző igazolásokat kellett beszereznie. 
A tűzoltóságtól történő eltávolításomat az alábbi vádakra alapozták, amint azt a fejemre is olvasták: - irredenta (a történelmi Magyarország területi integritásának visszaállítására törekvő) családból származik, anyja papleány, párton kívüli;
- felettesi engedély nélkül vette feleségül Böndi Katalin fizika tanárt, mi több Bánffyhunyadon a református templomban esküdtek és felesége a hivatalos felkérés ellenére sem volt hajlandó belépni a pártba; - nem volt hajlandó felvételizni sem a Ştefan Gheorghiu pártfőiskolára sem a katonai akadémiára, ezt elkerülendő felettesi engedély nélkül felvételizett és jutott be a Babes-Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karára;
- gyermekeit a lefordíthatatlan Melinda és Levente névre anyakönyveztette, templomban kereszteltette és magyar tagozatra íratta őket;
- előnytelen megvilágításba helyezte Ceausescu elvtársat összehasonlítva Kádár Jánossal, nagyváradi találkozójukat követően;
- több tűzeset okainak vizsgálatánál elfogultságot tanúsított magyar gyanúsítottakkal szemben.
Mindezek után az Erdély.mán megjelent förmedvény kiagyalói önmaguknak mondanak ellent. Ha Lakatos Péter, idézem: „meggyőződéses, hithű a mundérhoz ragaszkodó tiszt” volt, miért kellett 1985-ben, Ceausescu kivégzése előtt 4 évvel eltávolítani a tűzoltóságtól? „Előléptetésnek” minősíteni azt, hogy valakivel, csak azért mert magyar, otthagyatnak egy jól fizetett tűzoltótiszti beosztást és emiatt az illető csak jóval kisebb fizetésű állást talál magának, az megkérdőjelezi az ezt állítók józan ítélőképességét. Én utólag is köszönöm a Sinteza akkori vezetőinek, Máté Józsefnek és néhai Crisan Ioachimnak az irántam tanúsított megértést és a felkínált munkahelyet. 
A Sinteza-beli tevékenységemről sokan tudnak most is nyilatkozni. Azok a magyar és román volt kollégáim, barátaim, ismerőseim akikkel sokat voltuk együtt, de valószínű azok is, akik 1987-ben feljelentettek és akik miatt több mint egy éven keresztül megfigyeltek, otthoni telefonomat lehallgatták. Erről csak 2001-ben szereztem tudomást, amikor kértem átvilágításomat a CNSAS-nál.
dossziéban található anyagokból kiderül, mivel gyanúsítottak: - kémkedéssel Magyarország javára;
- magyar tűzoltók (Balogh István, Fugel Sándor és mások) alkalmazása és vállalati tűzoltóegység vezetőnek történő kinevezése.
A feljelentők és besúgók neveit az iratok tartalmazzák. Alig várom, hogy Tőkés László feltegye a világhálóra saját megfigyelési dossziéját, ígérem követem példáját. Az engem vádolók felületességét az is bizonyítja, hogy elfelejtik megemlíteni, hogy 1994 után kereskedelmi osztályvezetőként majd kereskedelmi igazgatóként tevékenykedtem a Sinteza-ból alakult részvénytársaságoknál.
1990 januárjában léptem be az RMDSZ –be. A felkérések ellenére nem vállaltam semmilyen vezetői szerepet 1996-ban, mert röviddel azelőtt neveztek ki, mint már említettem kereskedelmi igazgatónak és elfoglaltságom nem tette lehetővé a közéleti szereplést. Ez a helyzet 1999-ben változott meg, amikor már saját cégemet vezettem, időm megengedte és olyan tiszteletre méltó, minden gyanú felett álló személyek kértek fel a Bihar megyei RMDSZ gazdasági alelnöki tisztségére mint néhai Stark László, Varga Gábor, Szabó Ödön. A Tőkés-Szilágyi-MPP hazugságban részvényes korlátolt felelősségű társaságként nem bejegyzettek szerint, én „gyanús RMDSZ karriert” futottam be, mert miután 1999-ben elvállaltam a gazdasági alelnöki funkciót és becsülettel dolgoztam 2 éven keresztül, közel egy évig Bihar megye alprefektusa is voltam, 2001-ben merészeltem „ismeretlenként” elindulni azzal a Szilágyi Zsolttal szemben, aki 1990-ben előzmény nélkül, csak fiatalságának és Tőkés László temesvári szélárnyékának köszönhetően jutott képviselői mandátumhoz. A szabályosan, a körzeti szervezetek által megválasztott küldöttek döntő többsége, köztük a fiatalok is, rám szavazott, így újabb, közel 4 kemény, munkás év következett, amelyekben a „temesvári hős” lejárató kampányával szemben kellett a Bihar megyei szervezetet megerősíteni, számára székházat szerezni.
Mi volt a bűnöm, hogy a velem közel egyidős Tőkés László, akiért családommal átiratkoztunk Nagyváradon a Várad-Olaszi egyházközségbe, aki lányom és keresztlányom konfirmálásánál asszisztált, aki könyveit számomra „szeretettel” dedikálta ellenem fordult, az a mai napig rejtély. Valószínű az, hogy megnyertem a választást és első találkozásunkat követően, amelyen az elnökség több tagjával együtt vettünk részt, nem voltam hajlandó lemondani, ahogyan ő kérte. Az ellentét tovább fokozódott, amikor lelkipásztoraival és akkori espereseivel megtaláltuk az együttműködés lehetőségeit, mert mindannyian a református egyház érdekét és nem a személyes érvényesülést helyeztük előtérbe. Így magyarázható, hogy a rogériuszi, olaszi, margittai, nagyszalontai, perbálhidai, köröskisjenői, bihardiószegi és a sort még folytathatnám, egyházközség lelkészei, presbiterei megköszönték a felkérésükre a visszaszolgáltatás és templomfelújítás terén nyújtott támogatást, amit az RMDSZ országos és megyei szervezeteinek vezetőségével közösen tudtunk megvalósítani. Ezekre válaszul Tőkés László levelekben fenyegette meg, vonta kérdőre azokat a lelkészeket, közéleti személyeket akik ezt nyilvánosan megköszönték (leveleinek saját kézzel írt illetve aláírt fénymásolatai bármikor az érdeklődők rendelkezésére áll). 
A goebbelsi hazugságismétlés eklatáns példája a Tőkés-MPP által hol felváltva, hol párban hangoztatott vád az érmindszenti pályázattal kapcsolatban. Az igazság röviden: Tőkés László nem nyert el ezzel kapcsolatban semmilyen pályázatot. Előzetes ígéreteket kapott ugyan, de mint kiderült, az a Kft-konstrukció amelyet a neki lekötelezett magánszemélyekkel akart létrehozni, a magyarországi törvényes előírások szerint nem is pályázhatott. Az újonnan kiírt pályázatra a nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Mecénás Alapítvány együtt nyújtottak be tervet és nyerték el a támogatást. Megépült, és azóta is használatban van a nagyváradi Ady Kulturális Központ. A mellette levő szálloda befejezése a még szükséges pénz hiányában késik, de az Alapítvány idejében és a teljes összeggel elszámolt a Magyar Kormány felé (a hivatalos igazoló irat az Alapítványnál található). A Bihar megyei és nagyváradi MPP elnökségek együtt és külön-külön is hazudnak az érmelléki területi RMDSZ szervezet tervezett létrehozásával kapcsolatban is, amikor azt állítják, hogy Lakatos Péter „ezt megakadályozta, a kezdeményezők ellen pedig retorziót alkalmazott”. Azt hiszik, hogy senki sem emlékszik pontosan, nincsenek bizonyítékok, ergo állíthatnak bármit. Tévednek. Mint az Erdélyi Napló 2002 május 28. száma, (XII. évfolyam 21. szám ) annak idején megírta: „Az SZKT formai kifogásokra hivatkozva megtagadta az RMDSZ Érmelléki területi szervezetének elismerését”. Tehát az Alapszabályzatnak megfelelően az RMDSZ döntéshozó fóruma hozott határozatot, aminek helyességét az idő is igazolta. Retorziót a Bihar megyei RMDSZ-ben sem elnökségem alatt, sem utána, senkivel szemben sem alkalmaztak, pedig néhányan ugyancsak megérdemelték volna az alapszabályzat szerint kiróható szankciókat.
2004 júniusában nagyváradi tanácsosi, majd 2004 novemberében parlamenti mandátumhoz jutottam, amit ezúton ismételten köszönök választóimnak, támogatóimnak. Valószínű, parlamenti képviselőként sem okoztam csalódást, ha az MPP 2008. november 20-i ellenem korteskedő felhívása és Tőkés László ármánykodása ellenére, a magyar választók ismét bizalmat szavaztak nekem. Nem én vagyok hivatott azt eldönteni, hogy ellenzőim hiteltelenek vagy választókerületem magyar lakosai úgy értékelték, hogy az elvárásoknak megfelelően teljesítettem. Az is lehet, hogy mind a két állítás egyidőben igaz. Érdekes, ugyanakkor érthető, ha az érmellékiek azt értékelik, hogy:
- sikerült az RMDSZ megyei és országos vezetésével közösen, az országos átlagot jóval meghaladó számban ANL-lakásokat felépíttetni Margittán, Székelyhídon. 
- sportcsarnokokat illetve tornatermeket tudtunk felépíttetni Margittán, Székelyhídon, Szalárdon, Borson, Paptamásiban;
- új iskolaközpontot hoztunk létre Székelyhídon;
- elértük, hogy az érmelléki méhészek csak a méhek utaztatásának idejére fizessék ki az útadót.
Helyszűke miatt nem tudom, de nincs is szándékomban felsorolni mindazokat a megvalósításokat amelyeknek kezdeményezésében, kivitelezésében részem volt, nehogy dicsekvésnek tűnjön a beszámoló . Mielőtt az a vád érne, hogy ezeknek nincs szimbolikus értékük, ami messze nem igaz, megemlíteném azt az érmelléki, országos hírű összefogást és eredményt, amelyben tevékenyen részt vettem. 2002-ben helyi , református egyházi és RMDSZ kezdeményezésre a megyei és országos RMDSZ vezetőségekkel közösen állítottuk vissza köztérre az eredeti Kossuth szobrot Bihardiószegen. Felemelő érzés volt ott lenni, az ebből az alkalomból veretett emlékérméket átadni illetve átvenni. Ugyanígy a nagyváradi római-katolikus palota visszaszerzése , megyei és országos RMDSZ csapatmunka révén, bizonyítja az egységes, kitartó fellépés és munka eredményét. Én képviselői mandátumomat az RMDSZ listáján választóimtól kaptam, nekik tartozom elszámolással, amit évente meg is teszek. Azoknak, akik sárdobálással, sanda gyanúsítgatásokkal még magyarságomat is megkérdőjelezik könnyű lenne Adyt idéznem:
„S az álmosaknak, piszkosaknak,
Korcsoknak és cifrálkodóknak,
Félig-élőknek, habzó-szájuaknak,
Magyarkodóknak, köd-evőknek,
Svábokból jött magyaroknak
Én nem volnék magyar?”
Én viszont a nehezebb utat választom és kevéssé ismert, írója által már el is felejtett gondolatokat idézek Tőkés László: „Ideje van a szólásnak” kötete „Karácsonyi üzenet szövetségünk dolgában” című, 1991 Karácsonyán kelt írásából:
„Mire gondolok? Legfőképpen a bizalmatlanságra és az ebből fakadó suttogó propagandára és vádaskodásra. Az értetlenségre, gyanakvásra, türelmetlenségre, nemtelen versengésre vagy közönséges irigységre....Beszéljünk még tisztábban. Mindennapi jelenség, hogy némelyeket „lekommunistázzanak”. ... Kétségbeejtő gyanakvás és rosszhiszeműség övezi előbb-utóbb mindazokat, akik szerepet vállalnak önvédelmi harcunkban... Ki kell józanodnunk önpusztító bizalmatlanságunkból, előlegeznünk kell egymásnak a bizalmat- ez az egyik legfontosabb feltétele annak, hogy kijussunk belső válságunkból.” Úgy látszik ez a kijózanodás egyeseknek sehogyan sem sikerül. A szokásos római beszédzáró szavakkal élve: „Dixi, et salvavi animam meam”, azaz „ Megmondtam az igazat, s ezzel megmentettem lelkem nyugalmát”. 
Lakatos Péter
parlamenti képviselő
Előzmény: Erdély.ma, 2010. márc.25.
Emlékeztető Lakatos Péternek – Az MPP bihari szervezetének közleménye. Forrás: Erdély.ma

A százhuszonöt éves EMKE
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület - rövidítve EMKE - 1885. április 12-én alakult Kolozsvár központtal az egykori alapszabálya szerint: „a hazafiság fejlesztése, az erdélyi magyarság közművelődési és közgazdasági megerősítése" céljából. Az első világháború előtti Magyarország legnagyobb közművelődési egyesületének emlékét - mely 1991-ben új életre kelt - idézzük fel a 125 éves évforduló alkalmával.
Az 1867-es kiegyezést követően a magyar állam nem tudta felvállalni az erdélyi magyar művelődés terjesztésére és az oktatásra vonatkozó valamennyi feladatot. Az erdélyi peremvidékeken a magyarság helyzete egyre nehezebbé vált, az alacsony műveltségi szinthez társult a német vidékeken kisebb­ségbe került magyarság beolvasztása, az asszimiláció. A nemzetiségek az új eszmék - a germanizmus, dákoromanizmus - hatására szervezkedni kezdtek, egyesületekbe tömörültek: 1840-ben megalakult a szász Erdélyi Országismereti Egyesület (a Verein für Siebenbürgische Landeskunde), 1861-ben az Erdélyi Román Irodalmi és Népművelődési Társaság, az ASTRA (Asociatiunea Transilvana pentru Literatura Romana si Cultura Poparului Roman). Szükség volt tehát a magyarság önuddatának erősítésére is.
Az EMKE előzménye az a hunyadmegyei mozgalom volt, amely az ottani végveszélybe jutott magyarságot próbálta megmenteni a beolvadástól. Ennek élén Kún Kocsárd gróf (1803—1895), az EMKE későbbi nagy mecénása állt. Ezt követően megindult az egész országra kiterjedő EMKE-szervezés, aminek eredményeképpen 1885 tavaszán megalakult a 21 fiókintézettel és 17 000 taggal rendelkező intézmény. Az indulás éveinek vezető alakjai Sándor József későbbi elnök, Kún Kocsárd gróf, Kún Géza gróf, Bethlen Gábor gróf az első elnök, Bartha Miklós az Ellenzék című napilap alapítója, alelnök, dr. Felméri Lajos egyetemi tanár, Szász Domokos erdélyi református püspök, Ferencz József unitárius püspök, Béldi Ákos gróf, Haller Károly, Kolozsvár polgármestere voltak. A legnagyobb feltűnést Kossuth Lajosnak Turinból küldött, a szervezkedést helyeslő távirata keltett, ő egyben 100 forinttal alapító tagul jelentkezett. Táviratának szavai a következőkről szóltak: „Fogadják elnézéssel a hontalan magyar filléreit. Erdély jobbkeze hazánknak, minden talpalatnyi térrel, amit ott a magyarság elveszít, hazánk ezeréves biztonsága csorbul. Hazafiúi irányban ellensúlyozni a magyarellenes állambomlasztó bújtogatást, fenntartani a magyarságot, visszaszerezni az elvesztett tért, fejleszteni a közművelődést - oly önvédelem, melyet minden magyarnak támogatni kell. "
Az EMKE történetének legdinamikusabb szakasza - az aranykor - az első évtizedre esett. Az évenkénti közgyűléseket más és más városban tartották, s az esemény minden alkalommal az illető megye ünnepévé vált. 1886-ban Kolozsváron az Iparos-egylet palotájában gazdasági kiállítást rendeztek, amelyen több mint száz cég állította ki termékeit, 1888-ban a fővárosi Operaházban EMKE-bált rendeztek, amelyen megjelent a trónörökös főherceg feleségével. Ez nagy országos szenzáció volt, ami jelezte, hogy a legmagasabb körök is tudomásul vették, elismerték az EMKE létezését.
A magyar társadalom az EMKE-t jelentős alapítványokkal támogatta: Kun Kocsárd gróf algyógyi (Hunyad vm.) kastélyát és 1800 holdas felszerelt birtokát 221.557 forint értékben adományozta az egyesületnek földműves iskola létesítésére (1889), Mohay Károlyné magyarkályáni birtokát 100.000 korona értékben ajánlta fel (1899), Miksa Zsuzsanna Nagyenyeden 160.000 koronát hagyott a kijelölt célok megvalósítására (1904). A legnagyobb alapítványokat számos kisebb adomány követte.
1891-ben az EMKE védnöksége alatt fiókegyesületként létrejött a honismeretet és természetjárást pártoló Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE), Kolozsváron felépült a kétemeletes, eklektikus EMKE-irodaház, amelynek homlokzatára az alapítás évét és a fiókokkal rendelkező vármegyék és városok címereit faragták, és kiadták az egyesület talán legsikeresebb kiadványát, a Sándor József szerkesztette EMKE úti-kalauz Magyarország erdélyi részében.
A 1892. évi közgyűlést a budapesti Vigadóban rendezték. A színhelyet és a dátumot az magyarázza, hogy ekkor ünnepelték Ferenc József megkoronázásának negyedszázados évfordulóját. A társadalmi egyesületek nevében az EMKE vezetősége üdvözölte az uralkodót, a közgyűlésen részt vett Tisza Kálmán, Apponyi Albert és a koszorús költő, Jókai Mór, a díszelőadáson fellépett Blaha Lujza is.
A következő időszak legjelentősebb eseménye az 1896 őszén Budapesten tartott EMKE rendezte millenniumi kongresszus és kiállítás volt, amelyen 34 egyesület és 7 irodalmi társaság vett részt, köztük a legnagyobb és leggazdagabb az erdélyi egyesület három millió korona vagyonával kiemelkedett.
Az EMKE aranykorát az egyesület negyedszázados fennállásának megünneplése zárta le. 1911 őszén Kolozsváron tartott ünnepségen részt vett Jósika Samu, a főrendiház elnöke, Berzeviczy Albert, az alsóház elnöke, Apponyi Albert, Rákosi Jenő s még számos nobilitás. A Nemzeti Színház díszelőadásán Hettyey Aranka Rákosi Jenő Prológját szavalta, majd az együttes Herczeg Ferenc Déryné ifi-asszony című három felvonásos színművét mutatta be.
Az évfordulót azonban nem a múló hatású ünnepség tette emlékezetessé, hanem az ennek kapcsán Sándor József összeállításában megjelent két díszkötet: Az EMKE megalapítása és negyedszázados működése 1885-1910. Sándor József beszámolt, hogy az EMKE közművelődési és közgazdasági célra összesen 10 millió koronát fordított, a gyámolító, perselyes és adományozó tagok százezrein kívül 20.000 örökös, alapító és rendes tagot szervezett. Büszkén felsorolta megvalósításaikat: a 163 népiskolát (az első világháborúig 268-at), 77 kisdedóvót, az algyógyi földművesiskolát, mely az országban a legnagyobb volt, 214 nép- és 24 katonai könyvtárat, 153 daloskört, 431 községben 12 ezer írástudatlant oktatott, 500 néptanítót jutalmazott, 118 községi lelkészt segélyezett, 80 honismertető, európai nyelveken is megjelenő kiadványa a magyarság védelmét is ellátta az igazságtalan támadásokkal szemben. Gazdasági téren Erdélyben elsőként az EMKE szervezett ipari, fogyasztási és hitelszövetkezeteket.
A jubileummal lezárult korszak végén megállapítható volt, hogy az EMKE elérte azt a célt, amit alapításakor kitűzött: amennyire lehetett megerősítette a szórványban élő magyarságot, lelassította az asszimilálódást. Fontos eredménynek tekinthető, hogy sikerült az erdélyi magyarság helyzetére a magyar közvéleményt, a kormányszerveket is figyelmeztetni, s az 1890-es évek végére, különösen Bánffy Dezső miniszterelnöksége idején az EMKE célkitűzései a kormánypolitika szintjére emelkedtek.
Az első világháborút követő közhatalom változás rendkívül tragikusan érintette az erdélyi magyarságot és természetesen az EMKE-t is. A támadások egymást érték: barbár kezek feldúlták az algyógyi földművesiskolát, megszentségtelenítették Kún Kocsárd sírját, az egyesület népiskoláinak, kisdedóvóinak jelentős részét lefoglalták, a népkönyvtárak többségét szétszórták, a dalosköröket feloszlatták. Az EMKE ez idő alatt az ostromállapot tilalma miatt nem tudott fellépni a törvénytelenségek ellen, nem szervezkedhetett, védekezhetett. A román sajtóban sorozatban jelentek meg az EMKE-t támadó írások, amelyek azzal vádolták az egyesületet, hogy csak színleg hirdetett kulturális célt, titkolt terve a románság magyarosítása volt, és Budapesttel összeköttetésben anarchikus akciókat készült szervezni. 1921. január 13-án a Bukaresti Hírlap közölte Jászi Oszkár támadó cikkét, mely szerint az EMKE „a grófok s egyéb deklamáló naplopók bankettező, hurázó, a faji gyűlölséget szító, dús szinekúrákat (munkával nem járó) nyújtó tápintézete."
A változások utáni első közgyűlést 1921. július 3-án, Kolozsváron tartották, amelyre Sándor József főtitkár az EMKE életéről rövid összefoglaló jelentést állított össze. Adatai megdöbbentőek, felsorolja mindazokat az atrocitásokat, veszteségeket, amelyek az egyesületet és intézményeit, birtokait érték, később kiderült, hogy az EMKE vagyonának nagy része elveszett. Furcsa módon a külföldön élő Béldi Ákos grófot - az előbbi időszak vezetőjét - meghagyták az elnöki székben, az alelnökök között találjuk Benedek Eleket, Szabolcska Mihályt, Sárkány Lajost, az örökös főtitkár Sándor József maradt. A hatalom által igényelt módosított alapszabályzatot eljuttatták az illetékes román szervekhez, majd megkezdődött a 17 évig tartó szélmalomharc annak jóváhagyásáért. A hatóságok különböző jogi kifogásokkal rendre elutasították elfogadását. Pedig az EMKE többször is kijelentette: „Mi nem kérünk többet és mást a román társadalomtól és közhatalomtól, mint amennyit adott, és ahogyan viselkedett annak idején a magyar társadalom és magyar állam a román irodalmi és művelődési egyesülettel, az ASTRA-val szemben". Az évtizedes jogi huzavona nyílván az egyesület kifárasztását, elsorvadásának kivárását is célozta. Aztán 1935 elején, amikor már az egész EMKE elaludt, megszűntek vidéki szervezetei, a magyarság már napirendre tért elvesztése felett, a belügyminisztérium váratlanul elfogadta az ismételten módosított, többszörösen visszautasított alapszabályokat.
Sajnos az egyesületnek ekkora már a magyar közönséggel való kapcsolata annyira megszűnt, hogy az újraszervezést elölről kellett kezdeni és így is csak lassú lépésben történhetett. 1938 tavaszán aztán Romániában bevezették az ostromállapotot és minden pártot, egyesületet, csoportosulást feloszlattak, az EMKE két világháború közötti korszaka véget ért.
1940 augusztusában a második bécsi döntés határozata következtében Észak-Erdély visszatért Magyarországhoz, magyar lakói felszabadultak a kisebbségi sors alól. Az EMKE első nagy ünnepségét 1941. március 15-én, Kolozsváron tartotta. Hosszú évtizedek után először lehetett az egész város ünnepévé tenni március idusát: a Mátyás szobor előtt a Főtéren, majd a Diákház nagytermében Bartók és Kodály dalaival köszöntötték a résztvevők a szabadság napját. A tisztviselői kar megújítására is sor került: Béldi Kálmán elnök mellett Szathmáry Lajos alelnök vezeti a testületet, a Közművelődési Szakosztályt László Dezső országgyűlési képviselő, a Társadalmi Szakosztályt Kovrig Béla egyetemi tanár irányította. Az ünnepi hangulatot rontotta a pénztári jelentés, amelyből kiderült, hogy a bécsi döntéskor az egyesület vagyonának 90%-a Dél-Erdélyben (Romániában) maradt. Az anyagi alapokat az új vezetőség elsősorban tagtoborzással igyekezett megteremteni, de az erdélyi városok és megyék közül számosan kisebb-nagyobb támogatással siettek az egyesület segítségére. A Hangya-szövetkezet 25 ezer pengős alapítványt tett az EMKE javára.
Az EMKE megünnepelte 1941 őszén Széchenyi István, „a legnagyobb magyar" születésének 150. évfordulóját, 1942. március 15-ét, 1942 őszén pedig Kőrösi Csoma Sándor születésének 150. évfordulóját.
Az 1940-es évek legjelentősebb EMKE-akcióit az ún. „meseautó" kiszállásai jelentették, amelyek igazi életet tudtak vinni az egyesület tevékenységébe. 1942-ben a magyar kultuszminiszter az EMKE-nek ajándékozott egy akkoriban korszerű audiovizuális eszközökkel felszerelt autóbuszt, mely hónapokon keresztül járta Erdély kisebb-nagyobb falvait, magával vitt néhány írót-költőt, akik műveikből olvastak fel, s ugyanakkor megismerkedtek a falusi élettel, művelődési szintjével. Több meghívott honismertető előadást tartott, rendszerint lemezhallgatás és filmvetítés zárta a falu ünnepévé emelkedő EMKE-napokat.
A „meseautó" kiszállásait mindig Unghváry Sándor, a közművelődési titkár vezette, az írók elsősorban a Termés című folyóirat fiatal munkatársainak köréből kerültek ki. 1942 decemberében meglátogatták: Gyalu, Bonchida, Kötelend, Alsózsuk, Bánffyhunyad, Szászfenes stb. helyiségeit. A Termés munkatársain - Asztalos Istvánon, Bözödi Györgyön, Kiss Jenőn - kívül a kiszállások egy részén részt vett az erdélyi körúton lévő Veres Péter is. Bözödi György lelkesen összegzi élményeit: „Nem lehet eléggé méltányolni az EMKE-nek azt a lendületes munkáját, amit a népművelés érdekében megindított. A vetítőgéppel, filmekkel, villamos fejlesztő géppel és hangszóróba bekapcsolható nagy gramofonkészülékével és egész ládát kitevő néprajzi lemezekkel felszerelt szerelvénye szinte naponta útban van Kalotaszeg vagy Szolnok-Doboka irányában, és az EMKÉ-n kívül a népművelési munkába bekapcsolódtak a Termés írói, a Nemzeti Színház művészei is." A ,,meseautó" befejezésül rendszerint megajándékozta a helyi tagozatokat egy-egy százkötetes könyvtárral. A krónikások összesen 70 vidéki EMKE-napról tudósítottak.
A második világháború végén a front átvonulásai Kolozsvár újabb „felszabadulása" után alig két hónappal az idős Sándor József - a Magyar Népi Szövetséggel (MNSZ) egyetértésben - hozzálátott az EMKE átmentéséhez. A közgyűlés Sándor Józsefet régi-új elnöknek választotta, alelnökök Tavaszy Sándor teológiai tanár és Nagy István író lettek. A vezetőségben az „új rend"-et Balogh Edgár, Szabédi László, Jordáky Lajos képviselték.
Az EMKE ebben az időszakban könyvek kiadásával próbálta társadalmi súlyát növelni: Az Erdély szabadságharca 1848-49 a hivatalos iratok és hírlapok tükrében című kötetet Balogh Edgár és Bözödi György írta, megjelent Nagy István Özönvíz előtt című színműve és öt egyfelvonásos színdarab a műkedvelők számára.
1945 júniusában nagy veszteség érte az EMKÉ-t, elhunyt Sándor József elnök. Az erdélyi magyarság egyik legnagyobb személyiségét a kolozsvári Farkas utcai templomból nagy egyházi pompával temették, a magyar értelmiség szinte teljes létszámban kivonult, a beszédet Vásárhelyi János református püspök mondta, a házsongárdi sírnál Tavaszy Sándor és Balogh Edgár búcsúzott. Sándor József halálával az EMKE önálló személyisége is nagyrészt megszűnt, szerepét a MNSZ Közművelődési Bizottsága vette át.
1947 nyarán nyílt támadás indult az erdélyi magyar intézmények ellen, a Világosság című lapban Tamás Gáspár és Balogh Edgár kezdte a számonkérést. A legkeményebb vádakat az Igazság fogalmazta meg, azt bizonygatta, hogy az EMKE fő célja a „grófi nagybirtok" megmentése volt, a feudális Magyarországot képviselte. Az EMKÉ-nek nincs helye a demokratikus Romániában, zárult a megrendelt aláíratlan cikk. Ezekben a napokban már kibontakozott a kolozsvári törvényszéken Unghváry Sándor koncepciós pere, amelyben az EMKE közművelődési titkárát a „reakciós budapesti fasiszta kormány" részére történő kémkedéssel vádolták. Ezzel az EMKE megszűntnek volt tekinthető. Megjegyezzük, hogy az EMKE irattárát 1992-ben (!) Bukarestbe szállították, jelenleg nem kutatható.
A kommunista diktatúra az EMKE-t negyvenhárom esztendeig „búvópataklétre" kényszerítette. Ennek a nemzedéknyi időszaknak az eseményei azonban bizonyítják, hogy az erdélyi magyarságban végig élt a közművelődés vágya és igénye, s még a saját szervezeti kereteket nélkülöző években, tőle teljesen idegen formákba kényszerítetten is, kifejezést tudott adni ennek a vágyának és igényének.
Az 1989 decemberében történt fordulat teremtette új helyzetben az erdélyi magyarság nem csak politikai érdekképviseleti szervezetét, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget hozta létre, hanem 1991. április 20-án a brassói közgyűlésen újraalakította 200 küldött szavazatával az EMKE-t is. Az alapító tagok az erdélyi művelődés kiemelkedő személyiségei, Dávid Gyula, Kötő József és Laskay Sándor voltak. 1995-ben már Románia 119 városában és falujában 403 egyesülete és közművelődési alapítványa működött, talán nem érdektelen ideiktatni a legfontosabbakat: az aradi Kölcsey Egyesületet, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Egyesületet, a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesületet, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Egyesületet, a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Egyesületet stb.
1992-től évente ünnepélyes külsőségek között adták át az EMKE-díjakat és diplomákat - Kemény János-díjat, Kun Kocsárd-díjat, Bánffy Miklós-díjat, Szentgyörgyi István-díjat stb. - azoknak a személyeknek, akik művészetükkel és munkájukkal maradandót alkottak az erdélyi magyar közművelődés terén.
Sajnos, az anyagi gondok korlátok közé kényszerítik az EMKE tevékenységét, az 1948-ban államosított székházakat, könyvtárakat, a működést támogató birtokokat az 1989 utáni román törvénykezés nem juttatta vissza jogos tulajdonosának. Az erdélyi magyarság tehát arra kényszerült, hogy alapítványi forrásokból, hazai és határokon túli támogatásból, egyének áldozatkészségéből teremtse meg a közművelődési munka lehetőségét. Így születtek Kolozsváron az EMKE Mikó Imre Könyvtára és Heltai Gáspár Alapítványi Központ, Györkös Mányi Albert EMKE műteremlakás, zilahi, szilágysomlyói EMKE-házak, csernakeresztúri Magyar Tájház.
2008-ban az EMKE elnöksége úgy határozott, hogy az 1885. évi alapítás emlékére április 12-ét az Erdélyi Magyar Közművelődés Napjává nyilvánítja, amely alkalommal minden esztendőben országos ünnepséget rendez. Ezeknek az ünnepségeknek a fő célja a magyar identitás, az erdélyiség és az egyetemes kulturális értékek megőrzése. Az erdélyi magyarság munkájában pedig csak akkor lehet eredményes, ha szellemiségét az EMKE régi jelszava hatja át: „Ki a köznek él, annak élni érdemes!"
Sebestyén Kálmán
Honismeret, 2010/3, XXXVIII évf.
Irodalom: Sándor József: Az EMKE megalapítása és negyedszázados működése 1885-1910. I—II. Kolozsvár 1911. - Unghváry Sándor (szerk.): EMKE naptár, 1943. Kolozsvár - Dávid Gyula-Nagy Pál (szerk.): EMKE 1885-1995. Kolozsvár 1995. - Balogh Edgár (szerk.): Romániai Magyar Irodalmi Lexikon. I. Bukarest 1981.
emke.ro/sajtóvisszhang

Szent István-napi ünnep Erdélyben
Néptánctalálkozóval, búcsúval, színes programokkal készülnek Erdély-szerte Szent István napjára.
Spanyolországi baszk és mexikói táncos csoportok jelenléte jelenti az újdonságot a Kolozsváron ma kezdődő 12. Szent István-napi Néptánctalálkozó programjában. A fesztivál hat napja alatt kilenc ország mintegy 360 hagyományőrző fiatalja fog fellépni.
Kultúrák találkoznak
„Azt hiszem, minden eddiginél népesebb és színesebb találkozónak nézünk elébe. A rendezvényünknek értelemszerűen lesz kötődési pontja a Kolozsvári Magyar Napokkal, viszont a néptánctalálkozó zömében különálló rendezvénynek számít” – nyilatkozta lapunknak Pillich Balázs. A néptánctalálkozó egyik szervezőjétől azt is megtudtuk, hogy Kolozsváron kívül összesen hat partnertelepülésen lesz jelen a népviseletbe öltözött forgatag, többek közt Bánffyhunyadon, Bonchidán és Magyarfenesen.
A szervezők úgy látják, hogy a fesztivál Erdélyben egyre fontosabb identitásmegőrző és kisközösségi önszerveződést gerjesztő szerepet játszik és az erdélyi magyar közösség nemzetközi kapcsolatépítésének elvitathatatlan tényezőjévé vált. Ugyanakkor – a fokozódó érdeklődésből ítélve – ma már az egyik legrangosabb Kárpát-medencei Szent István-napi rendezvénnyé fejlődött, s az európai kisebbségi és regionális kultúrák számon tartott találkozóhelyévé vált.
A szervezők, a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, valamint a Szarkaláb Néptáncegyüttes, idén is számos érdeklődőre számítanak az augusztus 19-e és 23-a között zajló eseményre.
Először Székelyudvarhelyen
Idén első ízben Székelyudvarhelyen is megünneplik Szent István napját, pontosabban napokat, hisz a Polgármesteri Hivatal három naposra tervezi a rendezvényt. Bunta Levente Székelyudvarhely polgármestere elmondta, Udvarhely tisztelegni kíván államalapító Szent István királyunk előtt, és egy visszafogott költségvetésű, de annál színesebb programot állítottak össze, koncertekkel, sportrendezvényekkel, előadásokkal. – Büszkék vagyunk magyarságunkra, városunkra és Szent István királyra, aki előtt így tiszteleg Udvarhely is, összegzett a polgármester.
Az ünnepség augusztus 20-a és 22-e között lesz megtartva és fő helyszíne a Kossuth Lajos utca lesz, amelyet erre az időszakra lezárnak. Pénteken, azaz holnap délutántól az abásfalvi cigányzenekart, a Keleti Szél Szabadcsapatot, a gyergyószentmiklósi Step Dance táncegyüttest és több néptánccsoportot lehet megtekinteni, meghallgatni és ugyancsak pénteken halad át a városon a Korszakváltó Határon-túra 2010 elnevezésű, mintegy 100 tagot számláló kerékpáros menet. A napot tűzijáték koronázza meg.
Búcsús ünnepet ülnek
A Székelyudvarhelytől néhány kilométerre fekvő Székelyszentkirály nevű településen szintén ünnepelnek a hétvégén, vasárnap a falu Szent István nevet viselő templomának búcsús ünnepét ülik.
Bálint Elemér Imre polgármestertől megtudtuk, hogy ezúttal csak kimondottan a búcsúra koncentrálnak, hisz éppen a múlt hétvégén adott otthont a település a 14. Szentkirályok Találkozójának, amelyen tizenkilenc Kárpát-medencei névtestvér képviseltette magát, mintegy 850 vendéggel. Ennek ellenére mégis lesz egy kiemelkedő esemény a búcsú estéjén, a falubeli fiatalok előadással készülnek, a naphoz illően, István a király címmel, tudatta a polgármester.
Senki nem fog unatkozni
Testvértelepülési találkozóval egybekötött falunapokkal ünnepeli az államalapító király napját Csíkszentkirály lakossága. „A Csíkszentkirályi Falunapokat tizedszer szervezzük meg, testvértelepüléseinkkel pedig másodjára ünnepelünk” – tájékoztatta lapunkat Székely Ernő polgármester, aki hozzátette, utóbbi költségeit az Európa a polgárokért program keretén belül megnyert összegből fedezik.
A falunapokra tervezett programot böngészve, bizonyára sem a vendégek, sem pedig a falu lakói nem fognak unatkozni, a három napos rendezvénysorozat ugyanis igencsak bőséges és színes. Minden korosztályra gondoltak a szervezők, a gyermekprogramokon kívül a kulturális eseményektől kezdve, a főzőversenyen és az utcabálon keresztül a felújított római katolikus templom megáldásáig sok minden történik majd, vasárnap pedig szintén búcsú lesz Csíkszentkirályon.
Baloga-Tamás Erika, Sipos M. Zoltán. Új Magyar Szó (Bukarest)

Pillich Balázs: remélhetőleg egy új folyamat indult be
Felvonulások, utcai táncok, gálaműsorok, hajnalig tartó mulatságok, valamint korlátlan jókedv és új kultúrák megismerése jellemezte a Kolozs és Szilágy megyében rendezett Szent István-napi Néptánctalálkozó hétvégi programját. Miután péntek délelőtt a Mexico Vivo, a görög Association of citizens of Ilioupoli és a magyarországi méhkeréki Nyisztor György néptáncegyüttesek táncoltak a Főtéren, szombat délelőtt az újvidéki Csürdöngölő, a Rába-vidéki Rába és a csíkkozmási Bojzás következett. Délután a tizenhárom vendégegyüttes Bánffyhunyadon, Várfalván, Zsobokon és Mákófalván szórakoztatta a közönséget.
A várfalvi közönség a méhkeréki Nyisztor György és a Rába-vidéki Rába Néptánccsoport, a zsobokiak az újvidéki Csürdöngölő és a horvátországi pélmonostori Tragacs, a mákófalviak pedig a magyarországi Józsa Gergely és a csíkkozmási Bojzás együttes táncaiban gyönyörködhetett. Bánffyhunyadon a baszkföldi Ikusgarri, a lengyel lódzi Zespol Piesni I Tanca, a szárd Sa Jara Tuili, a Mexico Vivo, a görög Ilioupol, valamint a szerbiai dél-bánsági Maroknyi együttes tánc- és zenekultúráját ismerhették meg a felvonulás alatt a járókelők. Az utcai táncokat szabadtéri előadás követte, amelyet a két helyi együttes, a román és a roma csoportok produkciója nyitott meg. Az est egyik színfoltjának a baszkföldi zene és táncok számítottak. – Hét tartományból származó táncot mutatunk be erdélyi tartózkodásunk idején, ugyanakkor fontosnak tartom megjegyezni: a baszk nyelv különbözik a spanyoltól, nem tartozik a latin nyelvcsoportba – emelte ki kultúrájának egyediségét és jelentőségét Miguel Aretxaga, a Portugaleteből érkezett baszkok vezetője. – Csoportunkban több korosztály táncol, Erdélybe többnyire fiatalok jöttek. Sajnos a globalizáció népi kultúrára való negatív hatása Baszkföldön is megérződött, a fiatalok többsége nem szereti a néptáncot – fejtette ki Aretxega.
A vendégtáncosok felvonulása szombaton Magyarfenesen folytatódott kalotaszegi népviseletbe öltözött lovasok kíséretében, miközben a magyarországi adácsi Zéta néptánccsoport is csatlakozott a menethez. A nemzetközi fesztivál együtteseinek táncbemutatója még gazdagabbá tette a falunapokat ünneplő Magyarfenest. A gálaműsor a helyi vegyes kar produkciójával kezdődött, a néptánctalálkozó résztvevőin kívül pedig színpadra lépett a Zéta és a Tordaszentlászlói Hagyományőrző Néptánccsoport. A fesztivál egyik legvonzóbbnak bizonyuló néptáncát és -zenéjét a külföldön először táncoló mexikói együttes szolgáltatta. Az előadás után a Knock Out zenekar tartott koncertet, a Kolozsvárra való visszatérés előtt pedig éjfél körül tűzijátékot rendeztek.
Az élénk érdeklődés nem hiányzott a vasárnapi rendezvénysorozatról sem. Miután minden együttes röviden megismertette táncát és zenéjét, a vendégek istentiszteleten vettek részt a Szent Mihály-templomban, végül a kolozsvári Magyar Napokkal való partnerségben megrendezett gála következett. A vendégeken kívül az előadáson fellépett a kolozsvári Szarkaláb, a Bogáncs és a Dor Transilvan néptánccsoport is. A zárógála, tavalyhoz hasonlóan ezúttal is Kalotaszentkirályon zajlott.
A főtéri gálát követően Pillich Balázs, a néptánctalálkozót szervező Szarkaláb együttes vezetője a Szabadságnak nyilatkozva kifejtette: „A Szent István-napi rendezvény hiánypótló jelleggel indult tizenkét évvel ezelőtt, ugyanis elsősorban a világ kisebbségeit hívjuk meg, de többségi csoportokat is fogadunk.” A tánccsoportvezetőtől továbbá megtudtuk: Németországon és Görögországon kívül Közép-Kelet Európában csupán Kolozsváron rendeznek ilyen rangos néptánc eseményt. Pillich sikerként könyvelte el az idei rendezvényt, elsősorban az egyre növekvő érdeklődés miatt, idén ugyanis Várfalva és Mákófalva is fogadott együtteseket. Jövőre tovább szeretnék bővíteni a felvonulásoknak és gáláknak otthont adó települések számát, a régi csoportok mellett további új csapatokat hívnának meg, valamint más kuriózumokkal várnák az érdeklődőket. „Remélhetőleg egy új folyamat elindítását jelenti, hogy a gálát először rendezhettük a Főtéren” – jegyezte meg a főszervező.
SALLAI ANDRÁS LORÁND. Szabadság (Kolozsvár)