Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. július 12.
Református jutalomtábor
Immár négy éve szervezi meg a Sepsi Egyházmegye a református vallásverseny jutalomtáborát. Bikfalva és Angyalos után idén június 30. és július 2. között Tusnádfürdőn találkoztak a verseny egyházmegyei szakaszának 5. és 6. osztályos díjazott diákjai.
A hangsúly a játékon és a természetjáráson volt, a gyermekek Roth Levente katekétikai előadó és a vallástanárok vezetésével megismerkedhettek Tusnádfürdő szépségeivel. Meglátogattuk az Apor-bástyát, szomjunkat az Apor- és a Mikes-forrás gyógyvizével oltottuk. A bátrabbak megmászták a Olt jobb partján emelkedő, 824 méter magas andezit sziklabércet, a Sólyomkőt. Ez a környék leghíresebb kilátója, innen szemlélte a gyönyörű tájat az ifjú Ferenc József császár, akinek annyira megtetszett a hely, hogy újraépíttette az 1849-ben felégetett Tusnádfürdőt. A Sólyomkőről nemcsak a fürdőváros és a fenyőerdővel borított Vártető, valamint a Szurdok és a Csomád kúpjai látszanak, hanem a Csukás-tó és a 15 kilométer hosszú Olt-szoros is egészen Sepsibükszádig. Lélegzetelállító élmény! A környék egyedi és csodálatos növényvilágából is ízelítőt kaptunk. Szerencsénkre – a gondviselésnek és a hangos éneklésünknek is köszönhetően – nem találkoztunk egy medvével sem, bár köztudott, hogy nagyon gyakori látvány a településen és környékén. Estéinket énekléssel és játékokkal tettük érdekesebbé, minden napot áhítattal zártunk. A labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzésein együtt szurkoltunk a negyeddöntők nyerteseinek. Táborozásunkat közös istentisztelettel zártuk, amelyen Mátyás István egyházmegyei főjegyző hirdetett igét. Ezt követően díjaztuk a vallásverseny nyerteseit. A jelen lévő lelkészek megáldották a diákokat, a záró szeretetvendégségen a szülők is részt vettek.
A jutalomtábor a Sepsi Református Egyházmegye és a Gecse Pékség támogatásával jött létre, a Bálint lelkész házaspárnak a szívélyes vendéglátást és az ínycsiklandozó finomságokat köszönjük. Hálával tölt el, hogy ma, amikor a törvénykezés megnehezíti az iskolai vallásoktatást, mégis vannak olyan diákok, akik fontosnak tartják, hogy időt és energiát áldozzanak Isten igéjének tanulmányozására, a vallásversenyekre való felkészülésre. Köszönjük a szülőknek, hogy biztosítják a gyerekek hitbeli nevelését, és bátorítják őket az ilyenfajta megmérettetésekben. Imádkozunk és bízunk abban, hogy jövőre is lesz ilyen jutalomtábor.
Kinda Eleonóra, a Székely Mikó Kollégium református vallástanára
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Immár négy éve szervezi meg a Sepsi Egyházmegye a református vallásverseny jutalomtáborát. Bikfalva és Angyalos után idén június 30. és július 2. között Tusnádfürdőn találkoztak a verseny egyházmegyei szakaszának 5. és 6. osztályos díjazott diákjai.
A hangsúly a játékon és a természetjáráson volt, a gyermekek Roth Levente katekétikai előadó és a vallástanárok vezetésével megismerkedhettek Tusnádfürdő szépségeivel. Meglátogattuk az Apor-bástyát, szomjunkat az Apor- és a Mikes-forrás gyógyvizével oltottuk. A bátrabbak megmászták a Olt jobb partján emelkedő, 824 méter magas andezit sziklabércet, a Sólyomkőt. Ez a környék leghíresebb kilátója, innen szemlélte a gyönyörű tájat az ifjú Ferenc József császár, akinek annyira megtetszett a hely, hogy újraépíttette az 1849-ben felégetett Tusnádfürdőt. A Sólyomkőről nemcsak a fürdőváros és a fenyőerdővel borított Vártető, valamint a Szurdok és a Csomád kúpjai látszanak, hanem a Csukás-tó és a 15 kilométer hosszú Olt-szoros is egészen Sepsibükszádig. Lélegzetelállító élmény! A környék egyedi és csodálatos növényvilágából is ízelítőt kaptunk. Szerencsénkre – a gondviselésnek és a hangos éneklésünknek is köszönhetően – nem találkoztunk egy medvével sem, bár köztudott, hogy nagyon gyakori látvány a településen és környékén. Estéinket énekléssel és játékokkal tettük érdekesebbé, minden napot áhítattal zártunk. A labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzésein együtt szurkoltunk a negyeddöntők nyerteseinek. Táborozásunkat közös istentisztelettel zártuk, amelyen Mátyás István egyházmegyei főjegyző hirdetett igét. Ezt követően díjaztuk a vallásverseny nyerteseit. A jelen lévő lelkészek megáldották a diákokat, a záró szeretetvendégségen a szülők is részt vettek.
A jutalomtábor a Sepsi Református Egyházmegye és a Gecse Pékség támogatásával jött létre, a Bálint lelkész házaspárnak a szívélyes vendéglátást és az ínycsiklandozó finomságokat köszönjük. Hálával tölt el, hogy ma, amikor a törvénykezés megnehezíti az iskolai vallásoktatást, mégis vannak olyan diákok, akik fontosnak tartják, hogy időt és energiát áldozzanak Isten igéjének tanulmányozására, a vallásversenyekre való felkészülésre. Köszönjük a szülőknek, hogy biztosítják a gyerekek hitbeli nevelését, és bátorítják őket az ilyenfajta megmérettetésekben. Imádkozunk és bízunk abban, hogy jövőre is lesz ilyen jutalomtábor.
Kinda Eleonóra, a Székely Mikó Kollégium református vallástanára
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 19.
Angyalos kincse
Feljelentések össztüzében a kúria felújítója
Mióta nekifogtam építkezni, háromszor jelentettek fel – mondta annak az angyalosi kúriának a tulajdonosa, akinek a minap, fentebb említett ok miatti látogatásakor a megye főépítésze is legteljesebb elismerését fejezte ki. Köcher Helga ugyanis egy angyalosi kúriát állít vissza hajdani méltóságteljes pompájába, nem kímélve pénzét, idejét, energiáját.
– És majd kertészkedni, kutyát, lovat tartani is szeretnék – osztotta meg lelkesen terveit a felújítás finanszírozója.
Az 1850-es években épült kúriát 5 éve vásárolta meg a 23 éves németországi tartózkodása után hazatelepült hölgy.
– Minden álmom itthon történt, nem bírtam a honvággyal – meséli Helga, aki csak német állampolgárként és sikeres vállalkozóként engedhette meg magának, hogy a korhű, minőségi és természetes alapanyagokkal, precíz és időigényes munkával járó restaurálásba belevágjon. És ezt csak azért tehette meg, mert az épület nem volt műemléknek nyilvánítva, ellenkező esetben a sok megkötésnek a funkcionalitás látta volna kárát, így pedig neki sem fogott volna.
A hosszú évekig iskolaként fungáló épület állagmegőrzésére semmit nem fordítottak, mielőtt a tulajdonképpeni építési munkálatoknak nekifogtak volna, interjúalanyunk 80 kamionnyi szemetet, szuvatot hordatott el a házból és a telekről.
Teljes karrierjének megtakarításait, szülei pénzét és a tegnap feje fölül eladott szentgyörgyi lakásának az árát is hajlandó volt belefektetni abba, hogy a romos kúriát megmentse. A munkálatok befejezésétől ugyan még messze áll, de a részleteknek már hangulata van.
A házba való belépés előtt lenyűgöz az udvaron levő három hatalmas hárs, sőt egy gólyafészek is a birtokhoz tartozik. Kívül-belül még vakolnak, a tágas pincében azonban, amelyben gyümölcs- és zöldségraktár volt, a téglákig leverték a vakolatot, a falat homokfúvással megtisztították és újrafugázták a régi módi szerint kőporos-meszes vakolattal. Újrarakták a domboldalról folyó víz miatt beomlott hátsó falat is, és az eredeti beosztással meghagyott helyiségek egyikében borosrekeszeket is kialakított a tulajdonos.
A hatalmas házban a kandallónak is megvan a helye, de a geotermális fűtést is bevetik a több mint 200 négyzetméter otthonossá tételére, a födémre és a tetőre pedig 25-25 centi szigetelés is kerül. Csak csodálni tudjuk, hogy Helga még arra is figyel, a régi, homokfúvással megtisztított padlásgerendákhoz igazodjanak a pótlásként betett újak is, éppúgy, mint a minőségi fa nyílászárók, amelyek hőszigetelő üvegezéssel is a régi arányokat, osztást tiszteletben tartva készülnek el.
Nem átlagos német családi házat akartam, hanem megmenteni ezt a gyönyörű örökséget, de a szomszédaim nem igazán díjazzák, hogy az ő portájuk környéke is rendezettebb – állítja az átlagon kívüli határozottsággal bíró hölgy, arról pedig, hogy mit meg nem ér neki itthon lenni ebben a házban, azt mondta:
– Németországban nem tudok szabadon sétálni az erdőben, csak kijelölt utakon, nem engedhetem meg magamnak, hogy természetes gyümölcslevet igyak, mert horribilis ára van, és hetekkel azelőtt be kell jelentkeznem egy baráti látogatásra. Más az étel íze is. Megfizethetetlen, amit itthon kapok, és ezért még a hivatalok kaotikus ügyintézését is hajlandó vagyok elviselni.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Feljelentések össztüzében a kúria felújítója
Mióta nekifogtam építkezni, háromszor jelentettek fel – mondta annak az angyalosi kúriának a tulajdonosa, akinek a minap, fentebb említett ok miatti látogatásakor a megye főépítésze is legteljesebb elismerését fejezte ki. Köcher Helga ugyanis egy angyalosi kúriát állít vissza hajdani méltóságteljes pompájába, nem kímélve pénzét, idejét, energiáját.
– És majd kertészkedni, kutyát, lovat tartani is szeretnék – osztotta meg lelkesen terveit a felújítás finanszírozója.
Az 1850-es években épült kúriát 5 éve vásárolta meg a 23 éves németországi tartózkodása után hazatelepült hölgy.
– Minden álmom itthon történt, nem bírtam a honvággyal – meséli Helga, aki csak német állampolgárként és sikeres vállalkozóként engedhette meg magának, hogy a korhű, minőségi és természetes alapanyagokkal, precíz és időigényes munkával járó restaurálásba belevágjon. És ezt csak azért tehette meg, mert az épület nem volt műemléknek nyilvánítva, ellenkező esetben a sok megkötésnek a funkcionalitás látta volna kárát, így pedig neki sem fogott volna.
A hosszú évekig iskolaként fungáló épület állagmegőrzésére semmit nem fordítottak, mielőtt a tulajdonképpeni építési munkálatoknak nekifogtak volna, interjúalanyunk 80 kamionnyi szemetet, szuvatot hordatott el a házból és a telekről.
Teljes karrierjének megtakarításait, szülei pénzét és a tegnap feje fölül eladott szentgyörgyi lakásának az árát is hajlandó volt belefektetni abba, hogy a romos kúriát megmentse. A munkálatok befejezésétől ugyan még messze áll, de a részleteknek már hangulata van.
A házba való belépés előtt lenyűgöz az udvaron levő három hatalmas hárs, sőt egy gólyafészek is a birtokhoz tartozik. Kívül-belül még vakolnak, a tágas pincében azonban, amelyben gyümölcs- és zöldségraktár volt, a téglákig leverték a vakolatot, a falat homokfúvással megtisztították és újrafugázták a régi módi szerint kőporos-meszes vakolattal. Újrarakták a domboldalról folyó víz miatt beomlott hátsó falat is, és az eredeti beosztással meghagyott helyiségek egyikében borosrekeszeket is kialakított a tulajdonos.
A hatalmas házban a kandallónak is megvan a helye, de a geotermális fűtést is bevetik a több mint 200 négyzetméter otthonossá tételére, a födémre és a tetőre pedig 25-25 centi szigetelés is kerül. Csak csodálni tudjuk, hogy Helga még arra is figyel, a régi, homokfúvással megtisztított padlásgerendákhoz igazodjanak a pótlásként betett újak is, éppúgy, mint a minőségi fa nyílászárók, amelyek hőszigetelő üvegezéssel is a régi arányokat, osztást tiszteletben tartva készülnek el.
Nem átlagos német családi házat akartam, hanem megmenteni ezt a gyönyörű örökséget, de a szomszédaim nem igazán díjazzák, hogy az ő portájuk környéke is rendezettebb – állítja az átlagon kívüli határozottsággal bíró hölgy, arról pedig, hogy mit meg nem ér neki itthon lenni ebben a házban, azt mondta:
– Németországban nem tudok szabadon sétálni az erdőben, csak kijelölt utakon, nem engedhetem meg magamnak, hogy természetes gyümölcslevet igyak, mert horribilis ára van, és hetekkel azelőtt be kell jelentkeznem egy baráti látogatásra. Más az étel íze is. Megfizethetetlen, amit itthon kapok, és ezért még a hivatalok kaotikus ügyintézését is hajlandó vagyok elviselni.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. augusztus 9.
Kettős ünnep Angyaloson
Falunappal ünnepelte Angyalos lakossága vasárnap a település műgyepes sportpályájának átadását és a Forró Elek nevét viselő iskola épületének befejezését. A korszerű sportpálya a helyiek adójából, önerőből készült, az iskola épületét kormánypénzből kezdték bővíteni, s ugyancsak önerőből kellett befejeznie a gidófalvi önkormányzatnak.
Az ünnepi istentiszteletet Isten szabad ege alatt tartották az új műgyepes pályán. Ezzel ért véget a tanulók és vallásórás gyermekek evangelizációs hete, amelynek témája a Szeretsz-e engemet? kérdés volt. Igehirdetésében (Luk. 9, 18–20) Mátyás István helybeli református lelkipásztor, a Sepsi Református Egyházmegye főjegyzője a textusban szereplő tanítvány, Péter feleletét példázta, és találó módon kötötte össze a keresztény hívő ember életével s a falu ünnepének valós hozadékával. A gyülekezet és a szülők előtt vizsgázó gyerekek pedig bebizonyították, hogy nem volt hiábavaló az eltelt nyolcnapi evangelizáció.
A sportpályáról a jelenlevők a falu iskolájába vonultak, hogy megtekintsék az épület befejezett emeleti részét. Berde József, Gidófalva község polgármestere ismertette azokat a buktatókat és nehézségeket, amelyekkel az önkormányzatnak az elmúlt években meg kellett küzdenie a kivitelezés során. A Tanügyminisztérium nem tudta finanszírozni a megkezdett tanintézmény építésének befejezését – magyarázta a polgármester, így a fogyasztási szövetkezetektől az önkormányzat által iskolának megvásárolt épület emeleti részét önerőből kellett befejezni. Ügyelniük kell a korszerű sportpályára a helybelieknek, amelynek gondnoka is lesz – figyelmeztetett az elöljáró, aki a falu lelkészével közösen két szalagot vágott el Angyaloson. Mátyás tiszteletes áldást mondott, az átadáson jelen volt Ördög Gábor mérnök, a munkálatokat kivitelező cég tulajdonosa. Ezután következett a népünnepély, szólt a rezesbanda, nyárson sült a borjú.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Falunappal ünnepelte Angyalos lakossága vasárnap a település műgyepes sportpályájának átadását és a Forró Elek nevét viselő iskola épületének befejezését. A korszerű sportpálya a helyiek adójából, önerőből készült, az iskola épületét kormánypénzből kezdték bővíteni, s ugyancsak önerőből kellett befejeznie a gidófalvi önkormányzatnak.
Az ünnepi istentiszteletet Isten szabad ege alatt tartották az új műgyepes pályán. Ezzel ért véget a tanulók és vallásórás gyermekek evangelizációs hete, amelynek témája a Szeretsz-e engemet? kérdés volt. Igehirdetésében (Luk. 9, 18–20) Mátyás István helybeli református lelkipásztor, a Sepsi Református Egyházmegye főjegyzője a textusban szereplő tanítvány, Péter feleletét példázta, és találó módon kötötte össze a keresztény hívő ember életével s a falu ünnepének valós hozadékával. A gyülekezet és a szülők előtt vizsgázó gyerekek pedig bebizonyították, hogy nem volt hiábavaló az eltelt nyolcnapi evangelizáció.
A sportpályáról a jelenlevők a falu iskolájába vonultak, hogy megtekintsék az épület befejezett emeleti részét. Berde József, Gidófalva község polgármestere ismertette azokat a buktatókat és nehézségeket, amelyekkel az önkormányzatnak az elmúlt években meg kellett küzdenie a kivitelezés során. A Tanügyminisztérium nem tudta finanszírozni a megkezdett tanintézmény építésének befejezését – magyarázta a polgármester, így a fogyasztási szövetkezetektől az önkormányzat által iskolának megvásárolt épület emeleti részét önerőből kellett befejezni. Ügyelniük kell a korszerű sportpályára a helybelieknek, amelynek gondnoka is lesz – figyelmeztetett az elöljáró, aki a falu lelkészével közösen két szalagot vágott el Angyaloson. Mátyás tiszteletes áldást mondott, az átadáson jelen volt Ördög Gábor mérnök, a munkálatokat kivitelező cég tulajdonosa. Ezután következett a népünnepély, szólt a rezesbanda, nyárson sült a borjú.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 13.
A román betörés Háromszéki emlékezete
Románia ünnepi „színjátékkal” is emlékeztetett arra, hogy a román hadsereg száz évvel ezelőtt, az antanttal területszerzés reményében kötött titkos megállapodás alapján 1916. augusztus 27-én betört Erdélybe, annak magyar lakosságát menekülésre kényszerítve. Célja Erdély és az Alföld Tiszáig terjedő részének megszerzése volt.
A hadüzenet pillanatában a Kárpátok szorosain, hágóin – Orsovától a Tölgyesi-hágóig – az előnyomuló románok a legtöbb helyen könnyen, néhol harcok közepette törtek be Erdélybe, így a Barcaságba és Székelyföldre is. Alcsíkba az Úz völgyében, a szomszédos Csobányos-patak mentén, Háromszékre Sósmezőn és onnan az Ojtozi-szoroson át Bereck és Kézdivásárhely felé. Putna völgyéből Ozsdola volt a legközelebbi célpont, a Musa-hágón át a Zernye fűrésztelep, majd Gelence volt az útvonal, Kommandóról Kovászna, majd Kézdivásárhely, illetve Sepsiszentgyörgy felé, a Bodzai-szoroson Magyarbodza, s onnan Nagyborosnyó irányába, a Tömösi-szoroson Brassó felé nyomultak a román csapatok.
A betörést megélők feljegyzései
A betörés és az ezt követő események történelmi leírása közismert, de az azt megélők emlékei, feljegyzései, naplói alapján történő tanulmányozása adatgazdagságuk miatt még ma is újdonságokkal, érdekes részletekkel szerezhetnek meglepetéseket. Elég, ha itt a Székelyföld című folyóirat ez évi augusztusi számával példázódunk, mely teljes anyagát épp az erdélyi betörés eseményeinek szenteli, vagy ha a Sapientia Magyar Tudományegyetem ez alkalommal szervezett kétnyelvű szimpóziumának tárgykörét tanulmányozzuk.
Az alábbiakban a Háromszéki betörés néhány vonatkozását kevésbé vagy egyáltalán nem ismert idézettel próbálom árnyalni, érzékeltetni az olvasóval a történtek lakosságra gyakorolt mélyen megrázó hatását. (Itt jegyezzük meg, hogy a Sepsiszentgyörgyi megszállás napjairól Balázsovits Sándor gyógyszerész naplójából tudhatunk meg érdekes részleteket. A naplóról a Székely Nemzeti Múzeum Acta Siculica című 2011. évi évkönyvében Nagy Szabolcs tollából olvashatunk tanulmányt.)
Dimény Jánosék a legelőn voltak
A világháborúban őrvezetőként szolgáló, rétyi származású Dimény János a hadüzenet napján néhány bajtársával együtt mezőgazdasági munkálatokra kapott szabadságát töltötte otthon. Visszaemlékezéseiben olvashatjuk:
„… Augusztus 27-én vasárnap este édesanyámhoz mentem haza tisztálkodni és látom, hogy egy repülőgép kereng Komolló felett. Ez a repülőgép nekem nagyon gyanús volt, hisz ide a legközelebbi front is nagyon messze volt… Úgy terveztük, reggel megyünk sarjú kaszálni, el is indultam a rétre. Mikor a vizen átmentem, hallok két ágyúdörgést Bodza felől… Alig tíz percet kaszáltam, hát a faluban hirdetnek, hogy kiütött a háború az Osztrák Magyar Monárkia és Románia között és azonnal meneküljön mindenki… Édesanyám sírt, én vigasztaltam, ne sírjanak, mAradjanak idehaza, ne meneküljenek el. Én katona vagyok, nekem menni kell. Nem mAradunk, mindenki készül, mi is megyünk. Akkor éjjel megháltunk az oltszemi réten, az egész falu menekült. Nagy szekértáborok voltak, másnap elértünk a Hatodon keresztül a nagybaczoni méhes kertbe. Az uton tovább menni nem lehetett, az asszonyok sírtak. Édesanya, mi indulunk most vissza. Mikor látták a többiek, egy részük megtért, így a falunak több mint fele visszatért. Mi, akik katonák voltunk, egy kicsit féltünk, hogy nehogy fogságba essünk, de azért a szekereket még hazakisértük. A román katonák már megjárták volt a falut, de kimentek, üres volt a falu. Másnap korán reggel keltünk, s kezdtünk készülődni… este felé indultunk Angyalos felé. A román csapatok előőrsei előttünk haladtak el, egy csapat lándzsás Szentgyörgy felé haladt, egy másik Besenyőtől Angyalos felé tartott... Megvártuk, amíg elhaladtak, aztán indultunk Angyalos, Gidófalva, Körispatak felé. Körispatakon megháltunk, reggel korán a Vadason keresztül Középajtára értünk, innen Mikósvárra, ahol megháltunk. Másnap aztán több falun keresztül Homoródkőhalomba értünk, itt már nagyon sok német és osztrák-magyar csapat volt, akik készültek a román előnyomulást megállítani…”
Sepsiszentgyörgy kiürült
A Budapesten megjelenő Az Est című napilap 1916. szept. 6-i számának beszámolója szerint a mintegy tizenegyezer főt számláló Sepsiszentgyörgyön ötszáznyolcvanhárman mAradtak vissza. A Sepsi Református Egyházmegyéhez tartozó községeket ért károkat összegző esperesi jelentés szerint az egyházmegyéhez tartozó harminckilenc település közül harmincból menekült el a lakosság nagy többsége, hatba a menekülők jó része még a megszállás alatt visszatért, illetve háromból eleve nem menekültek el nagy számban.
Dr. Király Aladár megyei alispán 1917. jan. 20-i jelentésében így emlékezik:
„1916. aug. 28-án fél egy órakor Gábor Péter szolgabíró azzal költött fel lakásomon, hogy a románok betörtek a vármegyénkbe. Azonnal felöltözködtem, feljöttem a vármegyeházához, gondoskodtam arról, hogy... a sepsi járási, a Sepsiszentgyörgy városi tisztviselők készenlétben legyenek és reggel 9 órakor a betörés körülményeire vonatkozóan kérdést intéztem távbeszélőn a helybeli csendőrszárny parancsnoksághoz. Ez a szomorú hír valódiságát megerősítette, és egyben távbeszélőn értésemre adta azt is, hogy a románok több oldalról törtek be a megyébe, hogy a Tatárszoros, a Kisbotán és Musatelepen levő, körülbelül 40-40 főből álló őrségünket az ellenség elfogta, és Bodza-Krasznatelep lángokban áll. Ezen értesítés alapján fél 2 órakor a m. kir. belügyminiszter úrhoz távbeszélőn jelentést tettem és egyben a kormánybiztos úrral is összeköttetést kerestem. A belügyminiszter úr nyomban rendelkezett az államjavak biztonságba helyezésére vonatkozóan, elrendelte a fontosabb közigazgatási iratok, értékek biztosítását és azzal, hogy a kiürítés tekintetében később fog intézkedést kiadni. Kérésemre kilátásba helyezte, hogy a menekülő közönség részére körülbelül 1000 vasúti kocsit fog rendelkezésre bocsátani... S elindult a menekülők áradata… ment a székelység gyalog, kocsin, szekéren a bizonytalan jövő elé, alig alig mentve meg valamit, hátrahagyva minden vagyonát, dús termését, ősi házát, apái temetőjét a martalócoknak. Én augusztus 28-án du. 6 órakor hagytam el Sepsiszentgyörgyöt... Balavásáron útközben sikerült a kormánybiztossággal távbeszélőn összeköttetésbe jutni s így tudtam meg, hogy Békés megyében kell letelepednünk.”
Pusztítottak, raboltak
A jelentéséből azt is megtudjuk, hogy „az ellenség nagy mennyiségű gabonát élt fel és vitt el. Hasonlóan a szövetséges német hadsereg is… Állatállományunk tönkrement. A menekülés alkalmával elszállított állatok elhulltak, vagy olcsón túladtak rajtuk, az itthon mAradtat pedig az ellenség elvitte, leölte, elfogyasztotta, a csőcselék ellopta, a hadsereg állandóan requirálja.”
Végh Endre, a Székely Mikó Kollégium rajztanárának feljegyzése a fentiekre rádupláz: „...a termést pusztította és rabolta az ellenség, erőszakkal veszi el szövetségesünk, saját katonaságunk is rabolta, az itthon mAradtak megrabolták az elmenekültek gabonáját, s mikor a menekültek visszatértek, hogy ne kerüljenek az igazságszolgáltatás kezére, a gabonát mázsaszámra a patakba, a folyóba öntötte.”
Az alispán kitér a román katonaság és a helyi románság közötti viszonyra, és a katonák tetteire is: „Az oláh papok és tanítók – 2-3 kivétellel – mindebben előljártak, még a lopások, fosztogatások irányításánál is, mire bizonyíték, hogy az ellopott tárgyak jelentékeny része az oláhok által lakott vidékeken van. A megyénkben lakó oláhság... a bevonuló ellenséget örömmel fogadta, felvirágozta, ünnepelte, sok helyen pedig a bevonulásnál vezette. Részt vett az ellenség által szervezett táncmulatságokon, népünnepélyeken. Rávezette azt polgártársai vagyonára, segédkezett a középületek, gyárak lisztraktárak feltörésénél. Árulkodott az itthon mAradt magyarságra és állandóan rettegésben tartotta azt az ellenséggel való folytonos érintkezésével
A köpeczi honvéd emlékoszlopot meggyalázták, összetörték, s körülötte oláh papok, tanítók jártak körtáncot. Az árapataki, hidvégi, szászmogyorósi és ágostonfalvi hidakat felégették, részben felrobbantották. A kökösi Gábor Áron híd vasszerkezetét felrobbantották, az Ojtoz patakán és a Brassó–Bodzakraszna útvonalon számos hidat megsemmisítettek. Bereckben, Sósmezőn, Rétyen, Kézdivásárhelyen mintegy 200 épületet égettek fel.”
Sepsiszentgyörgyről vonatokat nem indítottak
Sepsiszentgyörgy megyei főjegyzője, dr. Béldi Pál és dr. Demeter Gyula másodfőjegyző Az Est szerkesztőségének közlésre küldött beszámolójából idézünk: „A váratlanul ért oláh orvtámadás virágzó székely otthonunkat, Sepsiszentgyörgy szintiszta székely várost éjjeli nyugalmából verte fel. A hajnali óráik bizonytalansága után reggel 6 óra tájban vette a közönség a felsőbb helyről jött rendelkezést a kiürítésre vonatkozólag, mely szerint három óra alatt a várost el kell hagynia. Sepsiszentgyörgy város közönségének nagy részét a vármegye székhelyén kereskedők s iparosok teszik ki s központján elhelyezett hivatalok tisztviselői s kultúrintézmények hivatalnokai, s a közönség alig egy negyed része foglalkozik földműveléssel. Ezt előre kell bocsátani azért, mert a kora reggeli órákban a város lakosságának háromnegyed része a vasúti állomásra tolult vonaton remélvén a továbbításukat. Köztudomású, hogy Sepsiszentgyörgyről – még ma is közelebbről nem ismert okból – vonatokat nem indítottak, a közönséget azzal utasították vissza, hogy »ma vonat nem indul«. Elképzelhető a podgyászokkal kihurcolkodott közönség rémülete arra a gondolatra, hogy tengelyen, fuvarokkal kell menekülnie, mikor a fuvarosokra a földművelő lakosságnak magának is szüksége volt, s már elterjedt a híre annak, hogy a fuvarok még a közjavak elszállítására sem voltak elegendők, s hogy a közeli földvári állomásig 1000 koronákat kínáltak egy bérkocsinak. Csak így lehet megérteni, hogy mindenki igyekezett a podgyászt redukálni, s a lakosság legnagyobb része a legszükségesebb ruházatokat is visszahagyta s gyalog indult a nagy útnak, s ha valamit még magával hozott, azt útközben fáradtságtól megtörve dobta el magától. Így magyarázható az út szélén heverő csomagok, utazótáskák s batyuk sokasága. S mintha a sors kétszeresen verte volna székelyeinket, aki útközben elérte a vonatot, a felszálláskor hagyta el csomagjait, hogy a túlzsúfolt vonatokon bár személyének helyet könyörögjön a már a kocsin podgyásszal elhelyezkedet utasok között…”
Meneküljünk, mert jő az ellenség!
Jakab István zajzoni születésű tizedes és katonatársai frontszolgálat közben szereztek tudomást a történtekről. Naplójában 1916. augusztus 28-ról így ír:
„…hogy megérkeztem, bementem a József kaszárnyába, utána összejártam az egész várost, minden meg volt zavarodva az új hírre, hogy az oláhok betörtek Erdélybe, talán épp ezekben az órákban tör be az oláh hadsereg Erdélybe, ezekben az órákban kondult meg a vészharang sokaknak, meneküljünk, mert jő az ellenség, ekkor szedte össze magát az én jó anyám és menekült ő is, ott hagyva mindent mije volt, ugyan nem sokat, hisz szegény asszony özvegy, a gazdaságot el nem lopják, nem ez vitte őt, hanem a magyar érzelme, nem tűrhette az ellenséget és még félt is, mert az a hír járt a nép száján, előre jönnek a muszkák, ezek meg veszedelmes népek visszagondolva a 48-as időkre, miket az öregek meséltek úgy téli estéken.”
1916. szept. 4-i keltezéssel pedig így folytatja:
„...raporton kértem szabadságot Pestre a szülőm után érdeklődni, hír szerint a románok elfoglalták Brassót és vidékét, erősen nyomulnak előre, csupa bocskorban…”
A szintén rétyi Kovács László tizedes 1984-ben írt visszaemlékezésében kitér a hadszíntereken az erdélyi katonák egyre eluralkodó, szülőföldjük felszabadításáért harcolni kívánó követeléseire:
„...más nap jött a bévagonérozás olyan hatalmas szerelvény állt elé, hogy elöl is hátul is két mozdony állt. Irány Erdély, de mikor elindult nem Erdély, hanem az olasz front az irány, megvolt a nagy zavargás puskatussal és gyalogsági csákányokkal mind beverték a vagonok oldalát.
A leibaki (Leibach – ma Ljubljana, Szlovénia fővárosa – J. Á. megj.) állomásnál kiszállt az egész legénység, nem tovább, vissza innen Erdélybe, Isztriát védje meg az osztrák, hangzott a kiabálás, mi Erdélyt kell védjük a románok ellen ….. Jött egy tábornok, tartott egy nagy beszédet, hogy lemegyünk a frontig, ott az ezredet kiegészítik és onnan le fognak vinni Erdélybe, a tisztjeink is rajta voltak, a századunk parancsnoka egy Kézdivásárhelyi Bors nevű főhadnagy aszongya, nem megyünk, a századját sorakoztatta, a sínekre fektette és ő feküdt elöl. Őrnagy úr mehet, mi nem megyünk, itt mAradunk. A tábornok kijött az állomásra, több törzstiszt itt megint nagy buzdító beszédet mondott, Bors főhadnagyot körülfogták, úgy beszéltek neki, míg ö is bele egyezett, az összetört vagonokat kicserélték és ujra bévagonéroztak...”
A megszállás utolsó órái
Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai szeptemberben indították az ellentámadást. Az idegen megszállást előbb a nagyszebeni (szeptember 25–29.), majd a Brassói csata (október 5–7.) pecsételte meg. Kelemenné Zathureczky Berta Sepsiszentgyörgyi író, a háború alatt önkéntes betegápoló, a helyi Vöröskereszt alelnöke naplójában a megszállás utolsó óráit idézi:
„Október 10. Az Olt hídjától Kilyénig van felállítva a visszavonulást fedező román hadsereg. Tűzérségük nincs. A távolban dörögnek a nehéz ágyuk,….. Ebbe beleszól az Olt-menti malomból a városnak irányított román fegyverek kattogása, a huszárkarabélyok ropogása, a vágtató lovak dübörgése. Solymossy kapitány olyan eréllyel, olyan tűzzel vezeti az ő huszárjait, hogy az ellenség tévedésbe jő és több századnak minősíti őket. Erre a „román sasok” szép csendesen elrepülnek a határról.
Október 11. Ma délelőtt megszólalt a harang a katolikus templomban, hírdetve Isten jóságát és kegyelmét….. Dícsőség az Úrnak a magas egekben, ki visszaadott nekünk téged, te áldott Székelyföld!”
József Álmos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Románia ünnepi „színjátékkal” is emlékeztetett arra, hogy a román hadsereg száz évvel ezelőtt, az antanttal területszerzés reményében kötött titkos megállapodás alapján 1916. augusztus 27-én betört Erdélybe, annak magyar lakosságát menekülésre kényszerítve. Célja Erdély és az Alföld Tiszáig terjedő részének megszerzése volt.
A hadüzenet pillanatában a Kárpátok szorosain, hágóin – Orsovától a Tölgyesi-hágóig – az előnyomuló románok a legtöbb helyen könnyen, néhol harcok közepette törtek be Erdélybe, így a Barcaságba és Székelyföldre is. Alcsíkba az Úz völgyében, a szomszédos Csobányos-patak mentén, Háromszékre Sósmezőn és onnan az Ojtozi-szoroson át Bereck és Kézdivásárhely felé. Putna völgyéből Ozsdola volt a legközelebbi célpont, a Musa-hágón át a Zernye fűrésztelep, majd Gelence volt az útvonal, Kommandóról Kovászna, majd Kézdivásárhely, illetve Sepsiszentgyörgy felé, a Bodzai-szoroson Magyarbodza, s onnan Nagyborosnyó irányába, a Tömösi-szoroson Brassó felé nyomultak a román csapatok.
A betörést megélők feljegyzései
A betörés és az ezt követő események történelmi leírása közismert, de az azt megélők emlékei, feljegyzései, naplói alapján történő tanulmányozása adatgazdagságuk miatt még ma is újdonságokkal, érdekes részletekkel szerezhetnek meglepetéseket. Elég, ha itt a Székelyföld című folyóirat ez évi augusztusi számával példázódunk, mely teljes anyagát épp az erdélyi betörés eseményeinek szenteli, vagy ha a Sapientia Magyar Tudományegyetem ez alkalommal szervezett kétnyelvű szimpóziumának tárgykörét tanulmányozzuk.
Az alábbiakban a Háromszéki betörés néhány vonatkozását kevésbé vagy egyáltalán nem ismert idézettel próbálom árnyalni, érzékeltetni az olvasóval a történtek lakosságra gyakorolt mélyen megrázó hatását. (Itt jegyezzük meg, hogy a Sepsiszentgyörgyi megszállás napjairól Balázsovits Sándor gyógyszerész naplójából tudhatunk meg érdekes részleteket. A naplóról a Székely Nemzeti Múzeum Acta Siculica című 2011. évi évkönyvében Nagy Szabolcs tollából olvashatunk tanulmányt.)
Dimény Jánosék a legelőn voltak
A világháborúban őrvezetőként szolgáló, rétyi származású Dimény János a hadüzenet napján néhány bajtársával együtt mezőgazdasági munkálatokra kapott szabadságát töltötte otthon. Visszaemlékezéseiben olvashatjuk:
„… Augusztus 27-én vasárnap este édesanyámhoz mentem haza tisztálkodni és látom, hogy egy repülőgép kereng Komolló felett. Ez a repülőgép nekem nagyon gyanús volt, hisz ide a legközelebbi front is nagyon messze volt… Úgy terveztük, reggel megyünk sarjú kaszálni, el is indultam a rétre. Mikor a vizen átmentem, hallok két ágyúdörgést Bodza felől… Alig tíz percet kaszáltam, hát a faluban hirdetnek, hogy kiütött a háború az Osztrák Magyar Monárkia és Románia között és azonnal meneküljön mindenki… Édesanyám sírt, én vigasztaltam, ne sírjanak, mAradjanak idehaza, ne meneküljenek el. Én katona vagyok, nekem menni kell. Nem mAradunk, mindenki készül, mi is megyünk. Akkor éjjel megháltunk az oltszemi réten, az egész falu menekült. Nagy szekértáborok voltak, másnap elértünk a Hatodon keresztül a nagybaczoni méhes kertbe. Az uton tovább menni nem lehetett, az asszonyok sírtak. Édesanya, mi indulunk most vissza. Mikor látták a többiek, egy részük megtért, így a falunak több mint fele visszatért. Mi, akik katonák voltunk, egy kicsit féltünk, hogy nehogy fogságba essünk, de azért a szekereket még hazakisértük. A román katonák már megjárták volt a falut, de kimentek, üres volt a falu. Másnap korán reggel keltünk, s kezdtünk készülődni… este felé indultunk Angyalos felé. A román csapatok előőrsei előttünk haladtak el, egy csapat lándzsás Szentgyörgy felé haladt, egy másik Besenyőtől Angyalos felé tartott... Megvártuk, amíg elhaladtak, aztán indultunk Angyalos, Gidófalva, Körispatak felé. Körispatakon megháltunk, reggel korán a Vadason keresztül Középajtára értünk, innen Mikósvárra, ahol megháltunk. Másnap aztán több falun keresztül Homoródkőhalomba értünk, itt már nagyon sok német és osztrák-magyar csapat volt, akik készültek a román előnyomulást megállítani…”
Sepsiszentgyörgy kiürült
A Budapesten megjelenő Az Est című napilap 1916. szept. 6-i számának beszámolója szerint a mintegy tizenegyezer főt számláló Sepsiszentgyörgyön ötszáznyolcvanhárman mAradtak vissza. A Sepsi Református Egyházmegyéhez tartozó községeket ért károkat összegző esperesi jelentés szerint az egyházmegyéhez tartozó harminckilenc település közül harmincból menekült el a lakosság nagy többsége, hatba a menekülők jó része még a megszállás alatt visszatért, illetve háromból eleve nem menekültek el nagy számban.
Dr. Király Aladár megyei alispán 1917. jan. 20-i jelentésében így emlékezik:
„1916. aug. 28-án fél egy órakor Gábor Péter szolgabíró azzal költött fel lakásomon, hogy a románok betörtek a vármegyénkbe. Azonnal felöltözködtem, feljöttem a vármegyeházához, gondoskodtam arról, hogy... a sepsi járási, a Sepsiszentgyörgy városi tisztviselők készenlétben legyenek és reggel 9 órakor a betörés körülményeire vonatkozóan kérdést intéztem távbeszélőn a helybeli csendőrszárny parancsnoksághoz. Ez a szomorú hír valódiságát megerősítette, és egyben távbeszélőn értésemre adta azt is, hogy a románok több oldalról törtek be a megyébe, hogy a Tatárszoros, a Kisbotán és Musatelepen levő, körülbelül 40-40 főből álló őrségünket az ellenség elfogta, és Bodza-Krasznatelep lángokban áll. Ezen értesítés alapján fél 2 órakor a m. kir. belügyminiszter úrhoz távbeszélőn jelentést tettem és egyben a kormánybiztos úrral is összeköttetést kerestem. A belügyminiszter úr nyomban rendelkezett az államjavak biztonságba helyezésére vonatkozóan, elrendelte a fontosabb közigazgatási iratok, értékek biztosítását és azzal, hogy a kiürítés tekintetében később fog intézkedést kiadni. Kérésemre kilátásba helyezte, hogy a menekülő közönség részére körülbelül 1000 vasúti kocsit fog rendelkezésre bocsátani... S elindult a menekülők áradata… ment a székelység gyalog, kocsin, szekéren a bizonytalan jövő elé, alig alig mentve meg valamit, hátrahagyva minden vagyonát, dús termését, ősi házát, apái temetőjét a martalócoknak. Én augusztus 28-án du. 6 órakor hagytam el Sepsiszentgyörgyöt... Balavásáron útközben sikerült a kormánybiztossággal távbeszélőn összeköttetésbe jutni s így tudtam meg, hogy Békés megyében kell letelepednünk.”
Pusztítottak, raboltak
A jelentéséből azt is megtudjuk, hogy „az ellenség nagy mennyiségű gabonát élt fel és vitt el. Hasonlóan a szövetséges német hadsereg is… Állatállományunk tönkrement. A menekülés alkalmával elszállított állatok elhulltak, vagy olcsón túladtak rajtuk, az itthon mAradtat pedig az ellenség elvitte, leölte, elfogyasztotta, a csőcselék ellopta, a hadsereg állandóan requirálja.”
Végh Endre, a Székely Mikó Kollégium rajztanárának feljegyzése a fentiekre rádupláz: „...a termést pusztította és rabolta az ellenség, erőszakkal veszi el szövetségesünk, saját katonaságunk is rabolta, az itthon mAradtak megrabolták az elmenekültek gabonáját, s mikor a menekültek visszatértek, hogy ne kerüljenek az igazságszolgáltatás kezére, a gabonát mázsaszámra a patakba, a folyóba öntötte.”
Az alispán kitér a román katonaság és a helyi románság közötti viszonyra, és a katonák tetteire is: „Az oláh papok és tanítók – 2-3 kivétellel – mindebben előljártak, még a lopások, fosztogatások irányításánál is, mire bizonyíték, hogy az ellopott tárgyak jelentékeny része az oláhok által lakott vidékeken van. A megyénkben lakó oláhság... a bevonuló ellenséget örömmel fogadta, felvirágozta, ünnepelte, sok helyen pedig a bevonulásnál vezette. Részt vett az ellenség által szervezett táncmulatságokon, népünnepélyeken. Rávezette azt polgártársai vagyonára, segédkezett a középületek, gyárak lisztraktárak feltörésénél. Árulkodott az itthon mAradt magyarságra és állandóan rettegésben tartotta azt az ellenséggel való folytonos érintkezésével
A köpeczi honvéd emlékoszlopot meggyalázták, összetörték, s körülötte oláh papok, tanítók jártak körtáncot. Az árapataki, hidvégi, szászmogyorósi és ágostonfalvi hidakat felégették, részben felrobbantották. A kökösi Gábor Áron híd vasszerkezetét felrobbantották, az Ojtoz patakán és a Brassó–Bodzakraszna útvonalon számos hidat megsemmisítettek. Bereckben, Sósmezőn, Rétyen, Kézdivásárhelyen mintegy 200 épületet égettek fel.”
Sepsiszentgyörgyről vonatokat nem indítottak
Sepsiszentgyörgy megyei főjegyzője, dr. Béldi Pál és dr. Demeter Gyula másodfőjegyző Az Est szerkesztőségének közlésre küldött beszámolójából idézünk: „A váratlanul ért oláh orvtámadás virágzó székely otthonunkat, Sepsiszentgyörgy szintiszta székely várost éjjeli nyugalmából verte fel. A hajnali óráik bizonytalansága után reggel 6 óra tájban vette a közönség a felsőbb helyről jött rendelkezést a kiürítésre vonatkozólag, mely szerint három óra alatt a várost el kell hagynia. Sepsiszentgyörgy város közönségének nagy részét a vármegye székhelyén kereskedők s iparosok teszik ki s központján elhelyezett hivatalok tisztviselői s kultúrintézmények hivatalnokai, s a közönség alig egy negyed része foglalkozik földműveléssel. Ezt előre kell bocsátani azért, mert a kora reggeli órákban a város lakosságának háromnegyed része a vasúti állomásra tolult vonaton remélvén a továbbításukat. Köztudomású, hogy Sepsiszentgyörgyről – még ma is közelebbről nem ismert okból – vonatokat nem indítottak, a közönséget azzal utasították vissza, hogy »ma vonat nem indul«. Elképzelhető a podgyászokkal kihurcolkodott közönség rémülete arra a gondolatra, hogy tengelyen, fuvarokkal kell menekülnie, mikor a fuvarosokra a földművelő lakosságnak magának is szüksége volt, s már elterjedt a híre annak, hogy a fuvarok még a közjavak elszállítására sem voltak elegendők, s hogy a közeli földvári állomásig 1000 koronákat kínáltak egy bérkocsinak. Csak így lehet megérteni, hogy mindenki igyekezett a podgyászt redukálni, s a lakosság legnagyobb része a legszükségesebb ruházatokat is visszahagyta s gyalog indult a nagy útnak, s ha valamit még magával hozott, azt útközben fáradtságtól megtörve dobta el magától. Így magyarázható az út szélén heverő csomagok, utazótáskák s batyuk sokasága. S mintha a sors kétszeresen verte volna székelyeinket, aki útközben elérte a vonatot, a felszálláskor hagyta el csomagjait, hogy a túlzsúfolt vonatokon bár személyének helyet könyörögjön a már a kocsin podgyásszal elhelyezkedet utasok között…”
Meneküljünk, mert jő az ellenség!
Jakab István zajzoni születésű tizedes és katonatársai frontszolgálat közben szereztek tudomást a történtekről. Naplójában 1916. augusztus 28-ról így ír:
„…hogy megérkeztem, bementem a József kaszárnyába, utána összejártam az egész várost, minden meg volt zavarodva az új hírre, hogy az oláhok betörtek Erdélybe, talán épp ezekben az órákban tör be az oláh hadsereg Erdélybe, ezekben az órákban kondult meg a vészharang sokaknak, meneküljünk, mert jő az ellenség, ekkor szedte össze magát az én jó anyám és menekült ő is, ott hagyva mindent mije volt, ugyan nem sokat, hisz szegény asszony özvegy, a gazdaságot el nem lopják, nem ez vitte őt, hanem a magyar érzelme, nem tűrhette az ellenséget és még félt is, mert az a hír járt a nép száján, előre jönnek a muszkák, ezek meg veszedelmes népek visszagondolva a 48-as időkre, miket az öregek meséltek úgy téli estéken.”
1916. szept. 4-i keltezéssel pedig így folytatja:
„...raporton kértem szabadságot Pestre a szülőm után érdeklődni, hír szerint a románok elfoglalták Brassót és vidékét, erősen nyomulnak előre, csupa bocskorban…”
A szintén rétyi Kovács László tizedes 1984-ben írt visszaemlékezésében kitér a hadszíntereken az erdélyi katonák egyre eluralkodó, szülőföldjük felszabadításáért harcolni kívánó követeléseire:
„...más nap jött a bévagonérozás olyan hatalmas szerelvény állt elé, hogy elöl is hátul is két mozdony állt. Irány Erdély, de mikor elindult nem Erdély, hanem az olasz front az irány, megvolt a nagy zavargás puskatussal és gyalogsági csákányokkal mind beverték a vagonok oldalát.
A leibaki (Leibach – ma Ljubljana, Szlovénia fővárosa – J. Á. megj.) állomásnál kiszállt az egész legénység, nem tovább, vissza innen Erdélybe, Isztriát védje meg az osztrák, hangzott a kiabálás, mi Erdélyt kell védjük a románok ellen ….. Jött egy tábornok, tartott egy nagy beszédet, hogy lemegyünk a frontig, ott az ezredet kiegészítik és onnan le fognak vinni Erdélybe, a tisztjeink is rajta voltak, a századunk parancsnoka egy Kézdivásárhelyi Bors nevű főhadnagy aszongya, nem megyünk, a századját sorakoztatta, a sínekre fektette és ő feküdt elöl. Őrnagy úr mehet, mi nem megyünk, itt mAradunk. A tábornok kijött az állomásra, több törzstiszt itt megint nagy buzdító beszédet mondott, Bors főhadnagyot körülfogták, úgy beszéltek neki, míg ö is bele egyezett, az összetört vagonokat kicserélték és ujra bévagonéroztak...”
A megszállás utolsó órái
Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai szeptemberben indították az ellentámadást. Az idegen megszállást előbb a nagyszebeni (szeptember 25–29.), majd a Brassói csata (október 5–7.) pecsételte meg. Kelemenné Zathureczky Berta Sepsiszentgyörgyi író, a háború alatt önkéntes betegápoló, a helyi Vöröskereszt alelnöke naplójában a megszállás utolsó óráit idézi:
„Október 10. Az Olt hídjától Kilyénig van felállítva a visszavonulást fedező román hadsereg. Tűzérségük nincs. A távolban dörögnek a nehéz ágyuk,….. Ebbe beleszól az Olt-menti malomból a városnak irányított román fegyverek kattogása, a huszárkarabélyok ropogása, a vágtató lovak dübörgése. Solymossy kapitány olyan eréllyel, olyan tűzzel vezeti az ő huszárjait, hogy az ellenség tévedésbe jő és több századnak minősíti őket. Erre a „román sasok” szép csendesen elrepülnek a határról.
Október 11. Ma délelőtt megszólalt a harang a katolikus templomban, hírdetve Isten jóságát és kegyelmét….. Dícsőség az Úrnak a magas egekben, ki visszaadott nekünk téged, te áldott Székelyföld!”
József Álmos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. október 25.
Kollektivizálás Háromszéken
A Volt Politikai Foglyok Szövetségének sepsiszentgyörgyi irodájában az évek során nagy mennyiségű, többek között a kollektivizálás és a deportálások idejéből származó igazoló anyag is összegyűlt – jó volna, ha ezeket avatott szakember feldolgozná, gondolta Török József, és kis keresés után meg is találta László Márton történészt, aki már foglalkozott a témával. Így született meg a Kollektivizálásellenes megmozdulások Háromszék megyében című tanulmánykötet, amelyet pénteken a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emlékházában mutattak be.
A kötetet bemutató Tóth-Bartos András történész fontosnak tartotta ismertetni a történelmi előzményeket, amelyek a könyvben feldolgozott szűk egy év történéseihez vezettek. Beszélt az első világháború utáni és az 1945-ös földreformról s következményeiről, az 1949-ben szovjet mintára elkezdett kollektivizálási folyamatról, mely első pillanattól ellenállásba ütközött. Ennek következtében a kommunista hatalom lassította a kollektivizálást, társas gazdaságokat alakítanak, majd 1959-ben újra meghirdetik a kollektivizálást, és 1962-re a földek 95 százaléka már állami tulajdonba kerül. A könyv az 1949–50-es időszakban Háromszéken zajlottakat mutatja be, falvanként követve a kollektív gazdaságok alakulását, a zendüléseket, a hatósági atrocitásokat és retorziókat. Tóth-Bartos András elsősorban forráskiadványnak tartja a kötetet, amely a kollektivizálás szervezésének folyamata mellett a kommunista elit viselkedési módjára is rávilágít. László Márton szerint a vizsgált időszakban Háromszék megye különleges helyzetben volt: a lemhényi Luka László pénzügyminiszter volt az a magyar ember, aki a legnagyobb állami funkciót töltötte be a kommunista rendszerben, féltestvére, Tóth Géza pedig Háromszék megye párttitkára volt – a központi vezetés tehát Háromszéket Luka „megyéjének” tekintette, és elvárásait is eszerint fogalmazta meg, ugyanakkor a megyei pártvezetőség is bizonyítani akart. Így történhetett, hogy a 14 kollektív munkatervét – elsőként Torján alakult, majd Angyaloson és Lemhényben – a helyiek túl akarták szárnyalni, 23 megszervezését erőltetve, csakhogy ezáltal túl sok feszültség gyűlt össze. Amúgy a megalakult kollektívekbe sem önszántukból adták be földjeiket a gazdák, a módszer a kényszerítés, verés, zsarolás volt.
1950 szeptemberében aztán „felrobbant” ez az állapot, a kollektivizált falvak lakói népgyűléseket tartottak, elégették a belépési nyilatkozatokat, jegyzőkönyvet készítettek, amelybe belefoglalták, hogy mégsem akarnak kollektívet, és küldöttséget menesztettek Bukarestbe a kilépési kérvényükkel. A hatalom eleinte tétlenül tűrt, végül szeptember 22-én éjszaka lecsaptak tizenkét faluban: el akarták vinni a „kulákokat”, akiket a kollektivizálásellenesség felbujtóinak tartottak, ám a helyiek védelmükre keltek. A fegyveres összecsapásnak végül négy halálos áldozata lett. 175–200 személyt elvittek, közülük sokat deportáltak, akik majd az 1963-as szabadon bocsátási hullámmal kerülhettek csak haza. A tanulmány elkészítéséhez a rendelkezésére bocsátott iratok mellett László Márton a Securitate irattárában hozzáférhető anyagokat, de legfőképp a Román Kommunista Párt jelentéseit vizsgálta át, így bemutathatta a hatalom cinizmusát is. A szerző a könyvet egy leendő átfogó, az egész Székelyföldön lezajlott kollektivizálási folyamatot ismertető tanulmány elindítójának tartja.
Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Volt Politikai Foglyok Szövetségének sepsiszentgyörgyi irodájában az évek során nagy mennyiségű, többek között a kollektivizálás és a deportálások idejéből származó igazoló anyag is összegyűlt – jó volna, ha ezeket avatott szakember feldolgozná, gondolta Török József, és kis keresés után meg is találta László Márton történészt, aki már foglalkozott a témával. Így született meg a Kollektivizálásellenes megmozdulások Háromszék megyében című tanulmánykötet, amelyet pénteken a Kommunista Diktatúra Áldozatainak Emlékházában mutattak be.
A kötetet bemutató Tóth-Bartos András történész fontosnak tartotta ismertetni a történelmi előzményeket, amelyek a könyvben feldolgozott szűk egy év történéseihez vezettek. Beszélt az első világháború utáni és az 1945-ös földreformról s következményeiről, az 1949-ben szovjet mintára elkezdett kollektivizálási folyamatról, mely első pillanattól ellenállásba ütközött. Ennek következtében a kommunista hatalom lassította a kollektivizálást, társas gazdaságokat alakítanak, majd 1959-ben újra meghirdetik a kollektivizálást, és 1962-re a földek 95 százaléka már állami tulajdonba kerül. A könyv az 1949–50-es időszakban Háromszéken zajlottakat mutatja be, falvanként követve a kollektív gazdaságok alakulását, a zendüléseket, a hatósági atrocitásokat és retorziókat. Tóth-Bartos András elsősorban forráskiadványnak tartja a kötetet, amely a kollektivizálás szervezésének folyamata mellett a kommunista elit viselkedési módjára is rávilágít. László Márton szerint a vizsgált időszakban Háromszék megye különleges helyzetben volt: a lemhényi Luka László pénzügyminiszter volt az a magyar ember, aki a legnagyobb állami funkciót töltötte be a kommunista rendszerben, féltestvére, Tóth Géza pedig Háromszék megye párttitkára volt – a központi vezetés tehát Háromszéket Luka „megyéjének” tekintette, és elvárásait is eszerint fogalmazta meg, ugyanakkor a megyei pártvezetőség is bizonyítani akart. Így történhetett, hogy a 14 kollektív munkatervét – elsőként Torján alakult, majd Angyaloson és Lemhényben – a helyiek túl akarták szárnyalni, 23 megszervezését erőltetve, csakhogy ezáltal túl sok feszültség gyűlt össze. Amúgy a megalakult kollektívekbe sem önszántukból adták be földjeiket a gazdák, a módszer a kényszerítés, verés, zsarolás volt.
1950 szeptemberében aztán „felrobbant” ez az állapot, a kollektivizált falvak lakói népgyűléseket tartottak, elégették a belépési nyilatkozatokat, jegyzőkönyvet készítettek, amelybe belefoglalták, hogy mégsem akarnak kollektívet, és küldöttséget menesztettek Bukarestbe a kilépési kérvényükkel. A hatalom eleinte tétlenül tűrt, végül szeptember 22-én éjszaka lecsaptak tizenkét faluban: el akarták vinni a „kulákokat”, akiket a kollektivizálásellenesség felbujtóinak tartottak, ám a helyiek védelmükre keltek. A fegyveres összecsapásnak végül négy halálos áldozata lett. 175–200 személyt elvittek, közülük sokat deportáltak, akik majd az 1963-as szabadon bocsátási hullámmal kerülhettek csak haza. A tanulmány elkészítéséhez a rendelkezésére bocsátott iratok mellett László Márton a Securitate irattárában hozzáférhető anyagokat, de legfőképp a Román Kommunista Párt jelentéseit vizsgálta át, így bemutathatta a hatalom cinizmusát is. A szerző a könyvet egy leendő átfogó, az egész Székelyföldön lezajlott kollektivizálási folyamatot ismertető tanulmány elindítójának tartja.
Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. február 22.
Harcolnak a szülők is
Kell az iskola, de csak majd
Nemrég írtunk Máthé István és Szabó Ferenc gidófalvi EMNP-s tanácsosok tiltakozásáról a fotosmartonosi elemi iskola bezárása ellen. A falubeli szülők is kérvényt fogalmaztak meg a gidófalvi Czetz János-iskola vezetősége felé, hogy ne szüntessék meg a fotosi tanintézményt. Sass Erika igazgatónő az üggyel kapcsolatban közleményt juttatott szerkesztőségünkbe.
„A Czetz János Általános Iskola vezetősége szükségesnek látja tájékoztatni a helyi közösséget a fotosmartonosi iskola helyzetéről, mivel az utóbbi időben sok téves tájékoztatás kering erről.
A tanügyi törvény alapján egy tanulóval nem lehet osztályt indítani, ezért az ősztől felfüggesztődik az iskola működése. (Az óvoda továbbra is működik ugyanott.) A községi iskola vezetősége, a polgármester és a helyi tanács ebben az ügyben csak annyit tehet, hogy ezt tényként elfogadja. Ez a döntés ideiglenes, ezért nem a hibást kell keresni, hanem a megoldást. Hosszabb távon ez a közösségen, a gyermeklétszámon és az iskolánk iránti bizalmon múlik. Iskolánk megfelel az európai normáknak, pedagógusaink kivétel nélkül szakképzettek, tantermeink tágasak, barátságosak.
Amennyiben a közösség a továbbiakban gyermekeit iskolánkba íratja, és a szülők nem viszik el őket a helységből, akár újraindulhat a fotosmartonosi iskola tevékenysége is, továbbá folytonos lehet az oktatás a helység más tanintézményében is” – áll a közleményben.
Hogy a fenti közlemény iskolát illető állításairól a helybeliek is meggyőződhessenek, Gidófalván pénteken 9–12 óra között az óvodában és az elemi osztályokban nyílt órákat tartanak, Fotoson és Angyaloson pedig jövő csütörtökön, azaz március 2-án tekinthetnek be a tanintézmények életébe az érdekelt szülők.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Kell az iskola, de csak majd
Nemrég írtunk Máthé István és Szabó Ferenc gidófalvi EMNP-s tanácsosok tiltakozásáról a fotosmartonosi elemi iskola bezárása ellen. A falubeli szülők is kérvényt fogalmaztak meg a gidófalvi Czetz János-iskola vezetősége felé, hogy ne szüntessék meg a fotosi tanintézményt. Sass Erika igazgatónő az üggyel kapcsolatban közleményt juttatott szerkesztőségünkbe.
„A Czetz János Általános Iskola vezetősége szükségesnek látja tájékoztatni a helyi közösséget a fotosmartonosi iskola helyzetéről, mivel az utóbbi időben sok téves tájékoztatás kering erről.
A tanügyi törvény alapján egy tanulóval nem lehet osztályt indítani, ezért az ősztől felfüggesztődik az iskola működése. (Az óvoda továbbra is működik ugyanott.) A községi iskola vezetősége, a polgármester és a helyi tanács ebben az ügyben csak annyit tehet, hogy ezt tényként elfogadja. Ez a döntés ideiglenes, ezért nem a hibást kell keresni, hanem a megoldást. Hosszabb távon ez a közösségen, a gyermeklétszámon és az iskolánk iránti bizalmon múlik. Iskolánk megfelel az európai normáknak, pedagógusaink kivétel nélkül szakképzettek, tantermeink tágasak, barátságosak.
Amennyiben a közösség a továbbiakban gyermekeit iskolánkba íratja, és a szülők nem viszik el őket a helységből, akár újraindulhat a fotosmartonosi iskola tevékenysége is, továbbá folytonos lehet az oktatás a helység más tanintézményében is” – áll a közleményben.
Hogy a fenti közlemény iskolát illető állításairól a helybeliek is meggyőződhessenek, Gidófalván pénteken 9–12 óra között az óvodában és az elemi osztályokban nyílt órákat tartanak, Fotoson és Angyaloson pedig jövő csütörtökön, azaz március 2-án tekinthetnek be a tanintézmények életébe az érdekelt szülők.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. augusztus 29.
Magyarországi orvosokkal pótolják a hazai egészségügy hiányosságait
Kecskeméti orvosok végeznek szűrővizsgálatokat a háromszéki Gidófalván. Az ingyenes egészségügyi program szeptember 4-én kezdődik Kovászna és Bács-Kiskun megyék együttműködése révén.
„Kovászna Megye Tanácsa azzal a céllal indította ingyenes szűrőprogramjait, hogy a romániai egészségügyi rendszer hiányosságát valamelyest pótolja, az elmúlt évek tapasztalata pedig egyértelműen megmutatta, milyen nagy szükség van az egészségügyi szűrésekre.
A hazai egészségügyi ellátás nagy gondokkal küszködik, a háziorvosi rendszer akadozik, megelőzésre alig van keret, holott az életmentő lehet, mint az többször kiderült a szűréseken. Jász-Nagykun-Szolnok testvérmegyével és Bács-Kiskun partnermegyével közösen indítottuk a szűrőprogramokat, nyáron a szolnokiak voltak, most a kecskemétieket várjuk” – tájékoztatott Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke.
Szeptember 4–8. között naponta 9 és 16 óra között a gidófalvi Czetz János Általános Iskolában belgyógyászati, bőrgyógyászati, fül-orr-gégészeti, gasztroenterológiai, gyerekgyógyászati, ideggyógyászati, kardiológiai, nőgyógyászati, sebészeti, tüdőgyógyászati, valamint EKG-, ultrahang- és laborvizsgálatokat végeznek a Bács-Kiskun megyei kórház szakorvosai és asszisztensei Gidófalva és a hozzá tartozó falvak – Étfalvazoltán, Angyalos és Fotosmartonos – lakói számára.
A program szakmai partnere a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf-kórház. A 2013-ban indult programnak köszönhetően a Szolnok megyei kórház szakorvosai és asszisztensei eddig tíz háromszéki faluban végeztek egészségügyi szűrést, míg a kecskeméti megyei kórház szakemberei hat település lakóinak egészségi állapotát mérték fel.
Bíró Blanka / Székelyhon.ro
Kecskeméti orvosok végeznek szűrővizsgálatokat a háromszéki Gidófalván. Az ingyenes egészségügyi program szeptember 4-én kezdődik Kovászna és Bács-Kiskun megyék együttműködése révén.
„Kovászna Megye Tanácsa azzal a céllal indította ingyenes szűrőprogramjait, hogy a romániai egészségügyi rendszer hiányosságát valamelyest pótolja, az elmúlt évek tapasztalata pedig egyértelműen megmutatta, milyen nagy szükség van az egészségügyi szűrésekre.
A hazai egészségügyi ellátás nagy gondokkal küszködik, a háziorvosi rendszer akadozik, megelőzésre alig van keret, holott az életmentő lehet, mint az többször kiderült a szűréseken. Jász-Nagykun-Szolnok testvérmegyével és Bács-Kiskun partnermegyével közösen indítottuk a szűrőprogramokat, nyáron a szolnokiak voltak, most a kecskemétieket várjuk” – tájékoztatott Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke.
Szeptember 4–8. között naponta 9 és 16 óra között a gidófalvi Czetz János Általános Iskolában belgyógyászati, bőrgyógyászati, fül-orr-gégészeti, gasztroenterológiai, gyerekgyógyászati, ideggyógyászati, kardiológiai, nőgyógyászati, sebészeti, tüdőgyógyászati, valamint EKG-, ultrahang- és laborvizsgálatokat végeznek a Bács-Kiskun megyei kórház szakorvosai és asszisztensei Gidófalva és a hozzá tartozó falvak – Étfalvazoltán, Angyalos és Fotosmartonos – lakói számára.
A program szakmai partnere a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf-kórház. A 2013-ban indult programnak köszönhetően a Szolnok megyei kórház szakorvosai és asszisztensei eddig tíz háromszéki faluban végeztek egészségügyi szűrést, míg a kecskeméti megyei kórház szakemberei hat település lakóinak egészségi állapotát mérték fel.
Bíró Blanka / Székelyhon.ro
2017. augusztus 30.
Gidófalván szűrnek a kecskeméti orvosok
Szeptember 4-én indul Gidófalva községben az az ingyenes egészségügyi szűrőprogram, amely Kovászna megyei és Bács-Kiskun megyei együttműködés keretében jött létre.
„Kovászna Megye Tanácsa azzal a céllal indította ingyenes szűrőprogramjait, hogy a romániai rossz egészségügyi rendszer hiányosságát valamelyest pótolja, az elmúlt évek tapasztalata pedig egyértelműen megmutatta, milyen nagy szükség van az ilyen programokra. A hazai egészségügyi ellátás nagy gondokkal küszködik, a háziorvosi rendszer akadozik, megelőzésre alig van keret, holott életmentő lehet, mint az többször kiderült a szűréseken. Jász-Nagykun-Szolnok testvérmegyével és Bács-Kiskun partnermegyével közösen indítottuk a szűrőprogramokat, nyáron a szolnokiak voltak, most a kecskemétieket várjuk” – tájékoztatott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
Szeptember 4–8. között, naponta 9-16 óra között a gidófalvi Czetz János Általános Iskolában belgyógyászati, bőrgyógyászati, EKG, fül-orr-gégészeti, gasztroenterológiai, gyerekgyógyászati, ideggyógyászati, kardiológiai, nőgyógyászati, sebészeti, tüdőgyógyászati, laborvizsgálatokat, valamint EKG- és ultrahang vizsgálatot végeznek a Bács-Kiskun Megyei Kórház szakorvosai és asszisztensei Gidófalva, Étfalvazoltán, Angyalos és Fotosmartonos lakói számára. A program szakmai partnere a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház.
A 2013-ban indult programnak köszönhetően a Szolnok Megyei Kórház szakorvosai és asszisztensei Kommandón és Barátoson, Vargyason, Köpecen, Felsőrákoson, Mikóújfaluban, Málnásfaluban, Málnásfürdőn, Zalánpatakon és Sepsibükszádon végeztek egészségügyi szűrést, míg a kecskeméti megyei kórház szakemberei Sepsibodok, Oltszem, Zalán, Bereck, Ojtoz és Kézdimartonos lakóit mérték fel.
Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája; Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Szeptember 4-én indul Gidófalva községben az az ingyenes egészségügyi szűrőprogram, amely Kovászna megyei és Bács-Kiskun megyei együttműködés keretében jött létre.
„Kovászna Megye Tanácsa azzal a céllal indította ingyenes szűrőprogramjait, hogy a romániai rossz egészségügyi rendszer hiányosságát valamelyest pótolja, az elmúlt évek tapasztalata pedig egyértelműen megmutatta, milyen nagy szükség van az ilyen programokra. A hazai egészségügyi ellátás nagy gondokkal küszködik, a háziorvosi rendszer akadozik, megelőzésre alig van keret, holott életmentő lehet, mint az többször kiderült a szűréseken. Jász-Nagykun-Szolnok testvérmegyével és Bács-Kiskun partnermegyével közösen indítottuk a szűrőprogramokat, nyáron a szolnokiak voltak, most a kecskemétieket várjuk” – tájékoztatott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
Szeptember 4–8. között, naponta 9-16 óra között a gidófalvi Czetz János Általános Iskolában belgyógyászati, bőrgyógyászati, EKG, fül-orr-gégészeti, gasztroenterológiai, gyerekgyógyászati, ideggyógyászati, kardiológiai, nőgyógyászati, sebészeti, tüdőgyógyászati, laborvizsgálatokat, valamint EKG- és ultrahang vizsgálatot végeznek a Bács-Kiskun Megyei Kórház szakorvosai és asszisztensei Gidófalva, Étfalvazoltán, Angyalos és Fotosmartonos lakói számára. A program szakmai partnere a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház.
A 2013-ban indult programnak köszönhetően a Szolnok Megyei Kórház szakorvosai és asszisztensei Kommandón és Barátoson, Vargyason, Köpecen, Felsőrákoson, Mikóújfaluban, Málnásfaluban, Málnásfürdőn, Zalánpatakon és Sepsibükszádon végeztek egészségügyi szűrést, míg a kecskeméti megyei kórház szakemberei Sepsibodok, Oltszem, Zalán, Bereck, Ojtoz és Kézdimartonos lakóit mérték fel.
Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája; Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. szeptember 15.
Kisgyörgy Zoltán: Falufüzetek
Bodok (Oltszemmel és Zalánnal), Borosnyó (Nagy- és Kisborosnyó, valamint Feldoboly, Cófalva, Lécfalva) két kiadásban, Bölön Bölönpatakkal, Egerpatak, Előpatak (Árapatakkal, Erősddel és Hetével – kétnyelvű kiadvány), Gidófalva (Angyalossal, Fotosmartonossal, Étfalvazoltánnal), Ikafalva, Illyefalva (Sepsiszentkirállyal és Aldobollyal), Maksa (Eresztevénnyel és Sepsibesenyővel) két kiadásban, Málnás (Málnásfürdővel és Zalánpatakkal), Sepsikőröspatak (Kálnokkal) két kiadásban, Szotyor – íme egyelőre ezekről a háromszéki helységekről adott ki falufüzeteknek nevezett, kivitelezésben kifogástalan kiadványokat a Háromszék kiadóvállalata. Ki más lehetne egy személyben ezeknek kezdeményezője, szövegírója, illusztrációinak válogatója, szerkesztője, mint Kisgyörgy Zoltán, Háromszék mindenkinél jobb ismerője, kutatója.
Munkájában Albert Levente fényképész és Oláh Mihály tördelőszerkesztő segítette. A borítólapokkal, térképpel, falucímerrel, a kiadvány végi kötelező záradékkal (kolofon) mindössze 16 oldalba összesűrített közlendő mesteri példája annak, hogyan lehet ilyen kis terjedelembe egybeválogatni mindazt, amit helytörténetből, földrajzi leírásból, néprajzból, hagyományokból, faluigazgatásból, fejlesztésből, a helység egykori és mai jelentős személyiségeiből fontos beszerkeszteni egy ilyen kis kiadványba úgy, hogy az felkeltse a füzetet kezébe vevő érdeklődését. Nos, Kisgyörgy Zoltánnak mindez tökéletesen sikerül. Elég ha csak Bodok esetében Kéncsás várát és az új Sütei borvízferedőt, Borosnyó esetében a cófalvi aranybaltákat, az emlékparképítő Damó Gyulát vagy a szobrász Éltes Barnát, Bölönben Erzsébet királyné szobrát vagy a Buksa pisztrangászatot, Egerpatakon az országzászló-állítást, Módi-Kóréh Sándor falufelelőst, Előpatakon az árapataki hősi emlékművet és az új gyógyfürdőt, Gidófalván a zoltáni restaurált barokk kapu és a mindenes Berde József polgármester bemutatását, Ikafalva védőszentjeit, Illyefalván a keresztény ifjúsági központot és Erzsébet királyné fasorát, Rákossi Károly és Györgyi Zsolt maksai, illetve Babos Barabás Berta és Dénes Lajos Levente sepsibesenyői lelkészt, valamint az újjászületett ersztevényi Benke-kúriát ábrázoló fényképeket, Málnáson a kőbányát és a zalánpataki templombúcsút, Kőröspatak és Kálnok egykori közös templomának romjait és a fúvószenekart, Szotyorban Nagy Tamásné emléktábláját és a Henrietta Panziót említem felsorolásomban. E füzetekből a feltáruló múlt és jelen összefonódása önkéntelenül is azt sugallja, hogy Kisgyörgy Zoltán emlékeztetőit, ismertetőit nemcsak elolvasni kell, hanem elménkben-lelkünkben feldolgoznunk, magunkévá tennünk, mi több, társuljunk településeink még rejtőzködő titkainak feltárásán munkálkodók mellé, hagyományainkat ápoljuk és adjuk át utódainknak, vidékfejlesztési elképzeléseinket próbáljuk gyakorlatba ültetni. A füzetek beszerezhetők a Háromszék szerkesztőségében, illetve az egyes községek polgármesteri hivatalaiban. A sorozat folytatásaként készülőben Maksa újabb, bővített, Hidvég kétnyelvű és Székelypetőfalva falufüzete.
József Álmos / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Bodok (Oltszemmel és Zalánnal), Borosnyó (Nagy- és Kisborosnyó, valamint Feldoboly, Cófalva, Lécfalva) két kiadásban, Bölön Bölönpatakkal, Egerpatak, Előpatak (Árapatakkal, Erősddel és Hetével – kétnyelvű kiadvány), Gidófalva (Angyalossal, Fotosmartonossal, Étfalvazoltánnal), Ikafalva, Illyefalva (Sepsiszentkirállyal és Aldobollyal), Maksa (Eresztevénnyel és Sepsibesenyővel) két kiadásban, Málnás (Málnásfürdővel és Zalánpatakkal), Sepsikőröspatak (Kálnokkal) két kiadásban, Szotyor – íme egyelőre ezekről a háromszéki helységekről adott ki falufüzeteknek nevezett, kivitelezésben kifogástalan kiadványokat a Háromszék kiadóvállalata. Ki más lehetne egy személyben ezeknek kezdeményezője, szövegírója, illusztrációinak válogatója, szerkesztője, mint Kisgyörgy Zoltán, Háromszék mindenkinél jobb ismerője, kutatója.
Munkájában Albert Levente fényképész és Oláh Mihály tördelőszerkesztő segítette. A borítólapokkal, térképpel, falucímerrel, a kiadvány végi kötelező záradékkal (kolofon) mindössze 16 oldalba összesűrített közlendő mesteri példája annak, hogyan lehet ilyen kis terjedelembe egybeválogatni mindazt, amit helytörténetből, földrajzi leírásból, néprajzból, hagyományokból, faluigazgatásból, fejlesztésből, a helység egykori és mai jelentős személyiségeiből fontos beszerkeszteni egy ilyen kis kiadványba úgy, hogy az felkeltse a füzetet kezébe vevő érdeklődését. Nos, Kisgyörgy Zoltánnak mindez tökéletesen sikerül. Elég ha csak Bodok esetében Kéncsás várát és az új Sütei borvízferedőt, Borosnyó esetében a cófalvi aranybaltákat, az emlékparképítő Damó Gyulát vagy a szobrász Éltes Barnát, Bölönben Erzsébet királyné szobrát vagy a Buksa pisztrangászatot, Egerpatakon az országzászló-állítást, Módi-Kóréh Sándor falufelelőst, Előpatakon az árapataki hősi emlékművet és az új gyógyfürdőt, Gidófalván a zoltáni restaurált barokk kapu és a mindenes Berde József polgármester bemutatását, Ikafalva védőszentjeit, Illyefalván a keresztény ifjúsági központot és Erzsébet királyné fasorát, Rákossi Károly és Györgyi Zsolt maksai, illetve Babos Barabás Berta és Dénes Lajos Levente sepsibesenyői lelkészt, valamint az újjászületett ersztevényi Benke-kúriát ábrázoló fényképeket, Málnáson a kőbányát és a zalánpataki templombúcsút, Kőröspatak és Kálnok egykori közös templomának romjait és a fúvószenekart, Szotyorban Nagy Tamásné emléktábláját és a Henrietta Panziót említem felsorolásomban. E füzetekből a feltáruló múlt és jelen összefonódása önkéntelenül is azt sugallja, hogy Kisgyörgy Zoltán emlékeztetőit, ismertetőit nemcsak elolvasni kell, hanem elménkben-lelkünkben feldolgoznunk, magunkévá tennünk, mi több, társuljunk településeink még rejtőzködő titkainak feltárásán munkálkodók mellé, hagyományainkat ápoljuk és adjuk át utódainknak, vidékfejlesztési elképzeléseinket próbáljuk gyakorlatba ültetni. A füzetek beszerezhetők a Háromszék szerkesztőségében, illetve az egyes községek polgármesteri hivatalaiban. A sorozat folytatásaként készülőben Maksa újabb, bővített, Hidvég kétnyelvű és Székelypetőfalva falufüzete.
József Álmos / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)