Rendhagyó kötet jelent meg a térségben élő vagy innen elszármazott magyarok augusztusi világtalálkozójára időzítve: Bakk Miklós, Kovács József-Szilamér és Sylvester Zoltán: Háromszéki kutatók doktori disszertációi. Egyedi vállalkozás, mert a tudományos munkával foglalkozó értelmiségiek téziseit foglalja össze, ez a kiadvány rávillant arra a szellemi erőforrásra, amely a világ különböző pontjairól irányítható (lenne) Székelyföldre. A társadalom- és természettudományok, illetve a mérnöki szférában tevékenykedő huszonnégy szerző doktori dolgozataikat európai vagy amerikai egyetemeken védték meg. A társadalomtudományok terén publikáló tizenöt szerző: Bakk Miklós, Bodó Barna, Borcsa János, Flóra Gábor, Kerekes László, Kolumbán Vilmos József, Kovács Gergely, Márton Albert, Nagy Attila, Pál Judit, Pozsony Ferenc, Salat-Zakariás Erzsébet, Székely Zsolt, Tóth Zsombor, Zsigmond Győző. A természet- és mérnöki tudományok fejezetében kilenc szakmunka olvasható Ambrus Zoltán, Balázsi Gábor, Bende Attila, Csiki Zoltán, Jancsó Árpád, Kovács József-Szilamér, Sylvester Zoltán, Szőcs Géza és Urák István. Előbbiek között egyaránt vannak Erdélyben vagy Bukarestben dolgozók és külföldön élők. Ennek a könyvnek az ötletgazdája, mindenese Kovács József-Szilamér, jelenleg Medgyesen élő, ott dolgozó geológus, aki szerint a kiadvány egy nagyszabású elképzelés első, kezdeti lépése, egy tégla az egyelőre nem létező székelyföldi egyetem falában. /Mózes László: Kutatói erőforrások térképe. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 22./

Kárpát-medencei Anyanyelvi Tábor nyitotta meg kapuit az erdővidéki Setétpatakon. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) által szervezett tíznapos tábor célja a magyarságtudat fejlesztése, a közös kulturális értékek megismerése. Idén 36 diák és tanár érkezett Felvidékről, Vajdaságból, Magyarországról és Erdély szórványtelepüléseiről. A setétpataki táborban előadást tart Demeter László történész, Várallyay Réka művészettörténész, Péntek János, az AESZ elnöke, Albert Ernő néprajzkutató, valamint Zsigmond Győző és Pozsony Ferenc egyetemi tanár. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége 16 éve alakult, közel 500 erdélyi tagja van. Az AESZ vállalja a több ezer diákot, tanárt megmozgató anyanyelvi versenyek, táborok lebonyolítását, valamint szakmai konferenciák szervezését. /Kovács Zsolt: Nyelvőrzők Erdővidéken. = Krónika (Kolozsvár), júl. 9./

EMKE-díjak Spectator-díj Székely Krisztának értékes újságírói munkájának és higgadt politikai elemzéseinek elismeréseként, Kacsó András-díj Mátéfi Csabának és Mátéfi Zitának az erdélyi magyar néptánckultúránk megőrzése és minőségi művelése érdekében előadói, oktatói, együttes-vezetői tevékenységükért, Bányai János-díj Zsigmond Győzőnek a romániai magyar egyetemi oktatás szervezéséért, magyar tudományosságunk külföldön való népszerűsítéséért és elismertetéséért, a romániai népi kultúránk kutatásában kifejtett tevékenységéért, Kún Kocsárd-díj Csirák Csabának közösségünket „kiművelt emberfőkké” tevő közművelő és helytörténészi tevékenységéért, Nagy István-díj Haáz Sándornak kiváló zenepedagógiai, karnagyi és művészetszervezői munkásságáért, Bánffy Miklós-díj a Csíki Játékszín társulatának tíz éves sikeres színházteremtő munkásságukért, Kovács György-díj Mátray Lászlónak a temesvári magyar színjátszás több évtizedes szolgálatáért, az erdélyi hagyományos közösségi színházi modell működtetésében vállalt szerepéért, Poór Lili-díj Kovács Évának a szatmári színjátszás hűséges szolgálatáért, változatos, hatásos színészetéért, beszédművelő munkásságáért, Szentgyörgyi István-díj Kubánda Olgának az amatőr színjátszásban és a Jádzó vezetőségében betöltött áldozatos tevékenységéért, Szolnay Sándor-díj Murádin Jenőnek az erdélyi magyar vizuális kultúra kiváló ismerőjének és ismertetőjének, több évtizedes művészettörténeti kutatómunkája és művészeti írói tevékenysége elismeréseként, Monoki István-díj Bende Katalinnak következetes és fáradhatatlan kultúrérték-mentésben, nemzedéknevelésben és művelődésszervezésben kifejtett munkájáért, Balázs Ferenc-díj a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátusnak a történelmi régiókban élő magyar közösségek versenyképességét elősegítő felnőttképzésben nyújtott támogatásáért, gr. Mikó Imre-díj Király Istvánnak az erdélyi magyar képzőművészetet pártoló tevékenységéért. /Művelődés (Kolozsvár), 2009. május-június/

A Dálnoki Napok öt fordulója alatt három hely- és irodalomtörténeti kiadvány jelent meg. A helyi önkormányzat és olykor jóakaró támogatók révén születnek itt a könyvek. Kicsi Sándor (1919–2004) két munkáját szerkesztette sajtó alá dr. Zsigmond Győző, a Bukaresti Egyetem hungarológiai tanszékének tanára, akit a hely históriai értékei kötnek ehhez a faluhoz. A nagy múltú Dálnoki Veres családról szóló, 190 oldalnyi antológiát dr. Molnár Szabolcs bukaresti egyetemi tanár, irodalomtörténész mutatta be. A Szülőfalum, Dálnok (Sepsiszentgyörgy, 2005) és a Dálnoki történetek (Sepsiszentgyörgy, 2006) után került az idei falunap standjára a Dálnoki Veres(s) antológia (Médium Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2009). Először olvashat részletet a helybeli Dálnoki Veres Gerzson 1722-béli Kuruc krónikájából, hadtörténeti írást Dálnoki Veress Lajos (1889–1976) vezérezredes tollából. Emléket állít a könyv az író, irodalomtörténész, dramaturg és közíró Veress Dánielnek (1929–2002) és korán elhalt költő fiának, Veress Gerzsonnak (1956–1998). Egyfajta emlékállítás az is, hogy olvasható Kónya Ádámnak (1935–2008) az a beszéde, melyet a 2007-es falunapon, a Veress Dániel-emlékkiállítás megnyitóján mondott. Nóvum a kortárs Veress Emőd jogász-szakíró kisebbségpolitikai és a rokon Polgár Erzsébetnek a falu Veress-temetőjéről szóló írása. Az ünnepségen fellépett a sepsiszentgyörgyi Mukkk Ifjúsági és Kulturális Egyesület is. /Kisgyörgy Zoltán: Ahol ma is írják a történelmet (Dálnoki napok). = Krónika (Kolozsvár), júl. 21./

A setétpataki anyanyelvi tábor lakói Uzonkafürdőn, az ottani új strandon töltötték az együttlét tizedik napját. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége tizenöt éve szervezi több támogató – köztük a Nemzeti Alapprogram és a Kovászna Megyei Tanács – segítségével a Kárpát-medencei Anyanyelvi Tábor rendezvényeit, előbb Kommandón, Zabolán, Illyefalván és több éve rendszeresen a setétpataki panzióban. Az idei résztvevők háromszéki anyanyelvi vetélkedők díjazottjai, Erdély szórványvidékeiről, Párkányból (Szlovákia), Pélmonostorról (Horvátország), Zentáról (Szerbia), valamint az anyaországi Veszprémből érkezett középiskolások és kísérőik voltak. Az AESZ ügyvezető elnöke, Ördög-Gyárfás Lajos a háromszéki nevezetességekről készült DVD-t mutatta be. Dr. Tapodi Zsuzsanna, a Sapientia EMTE tanára Kazinczy Ferenc 1816-os Erdélyi leveleiből idézett: ,,Magyarország nem ismeri Erdélyt. Megszokván venni utunkat, valamikor honunkból kimozdulunk, feledjük, hogy kelet felé egy rokon nép lakik, melyet nem illik nem ismernünk. ” Dr. Boér Hunor, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársának vetített képes előadása arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy mennyi mindent köszönhet a magyar és európai kultúra a Háromszéken született vagy itt tevékenykedő, könyveket író és gyűjtő embereknek. Zabolán, a Csángó Múzeum udvarán az intézményt megteremtő dr. Pozsony Ferenc kolozsvári professzor a csángókról tartott előadást. A Székely Nemzeti Múzeum játékgyűjteménye pedig a nagy diákokat sem hagyta hidegen. Dr. Péter Sándor a háromszéki személy- és helynévanyagról tartott előadást, dr. Zsigmond Győző professzor pedig a népi gombaismeretről. Hiripi Erzsébet pedagógus a nagybányai Németh László Líceumból érkezett. A megyében két magyar tannyelvű középiskola van, a másik Máramarosszigeten. Apad a gyermeklétszám, egyre többen román iskolába íratják gyerekeiket. Szórád Endre tanár egy párját ritkító intézményből, a délvidéki Zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumából érkezett Setétpatakra. Ez a középiskola egész Vajdaságból toborozza a kiemelkedő képességű tanulókat. Létezik a régióban egy másik tehetséggondozó magyar gimnázium is, mégpedig Szabadkán, mely Kosztolányi Dezső nevét viseli. Zenta különben 26 000 lakosú község, lakóinak nyolcvan százaléka magyar. Csongrádi Zsófia tanárnő a felvidéki Párkányról és környékéről jött tanulókat hozta. /Kovács B. András: Setétpatak élménye (Kárpát-medencei Anyanyelvi Tábor). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 22./

Heltai Gáspár, azaz Caspar Heltner (Heltensis) szász evangélikus lelkész történetéről hallgathattak meg előadást többek között a Bukarestben tartott hungarológiai konferencia résztvevői. A Bukaresti Tudományegyetem Hungarológiai Tanszéke és a Romániai Hungarológiai Társaság szervezett nemzetközi konferenciát az elmúlt hétvégén Bukaresten. Molnár Szabolcs professzor, volt tanszékvezető Heltairól szóló előadása mellett Zsigmond Győző jelenlegi tanszékvezető beszélt az éppen negyvenéves bukaresti hungarológiai oktatásról, Tarnóczi Mariann akadémikus pedig A Magyar Tudományos Akadémia kultúrnemzeti feladatai és törekvései címen tartott előadást. A Bányai Éva, a Romániai Hungarológiai Társaság elnöke által moderált nyitóelőadásokat követő szekcióelőadások mellett a Korunk, a Komp-Press és az RHT Kiadó tartott könyvbemutatót. /Heltai, kultúrák határán. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 2./

Bemutatták Marosvásárhelyen a dr. Zsigmond Győző nyelvész, néprajzkutató, etnomikológus által szerkesztett első Erdélyi Gombanaptárt, amelyben hasznos tudnivalók, érdekességek olvashatóak a gombák gazdag világáról. Dr. Zsigmond Győző amellett, hogy Bukarestben, a hungarológia tanszéken tanít, a Sepsiszentgyörgyön bejegyzett László Kálmán Gombász Egyesület elnöke. A naptár szerkesztője a kolozsvári Hantz Lám Irén, maga is szenvedélyes gombász. /Máthé Éva: Marosvásárhelyen mutatták be az első Erdélyi Gombanaptárt. = Krónika (Kolozsvár), dec. 10./

Átvehetők a tiszteletpéldányok
A Kovászna Megye Tanácsa, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és az RMDSZ Háromszéki Szervezete újévi ajándékaként a Háromszéki nekigyürkőzés című kötet szerzői a sepsiszentgyörgyi Charta Könyvkiadó Gábor Áron utca 14. szám alatti székhelyén átvehetik a közel négyszáz oldalas kiadvány egy-egy kötetét.
A könyv írásainak szerzői és jelentősebb interjúalanyai a megjelenés sorrendjében: Simó Erzsébet, Ferencz Éva, Tankó Vilmos, Váncsa Árpád, Bedő Zoltán, Benkő Levente, Bogdán László, Karácsony Éva, Zsigmond Győző, Gazda József, Bodor János, Zsuffa Zoltán, Józsa Lajos, Kala Sándor, dr. Nagy Lajos, Gazda Zoltán, Tompa Ernő, Mózes László, Áros Károly, Gajzágó Márton, Bede Erika, B. Kovács András, Magyari Lajos, Puskás Attila, Fodor Pál, Torma Sándor, Iochom István, Orbán Árpád, Veszeli Lajos, Király Károly, Deák Vilma, dr. Demeter János, Kányádi Mihály, Vargha György, Forró Eszter, Kónya Ádám, Albert Levente, Márton Árpád, Gazda Árpád, Benedek Zsolt, Kiss Jenő, Nyisztor Tinka, Jakab Mihály, Czoppelt Júlia, Kovács Márta, Máthé Ferenc, Jancsó Katalin. Az időközben elhunyt szerzők tiszteletpéldányát a hozzátartozók vehetik át. A kötet szerkesztője elnézést kér mindazoktól a szerzőktől, akik írásai és visszaemlékezései terjedelmi okok miatt az 1990-es év eseményeiből (1990. január 1.—május 20.) kimaradtak. Amennyiben a második kötet szerkesztéséhez és kiadásához megfelelő támogatást találunk, 2011. március 15. tiszteletére az olvasó asztalára helyezhetjük az 1990. év háromszéki emléktöredékeit a februári tanügyi tüntetés, az első szabad március 15. és a májusi parlamenti választások eseményei köré súlypontozva. A Háromszéki nekigyürkőzés második kötetének kiadásával helyreigazítjuk azokat az aránytalanságokat, amelyek az 1989—90-es év rendszerváltozáshoz fűződő háromszéki eseményeit az országos sodrásból kiszorították vagy elhallgatták.
A kötet szerkesztője, Sylvester Lajos
Háromszéki nekigyürkőzés Emléktöredékek az 1989-90-es rendszerváltás napjaiból /Charta Könyvkiadó, Sepsiszentgyörgy, 2010/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kampány anyanyelvünkért
Hosszabb folyamat első megállójaként zajlott tegnap délelőtt a megyeházán a Magyar nyelvhasználat Háromszéken című konferencia, mely az előadások folytatásaként nagyon is gyakorlatias célt követ: a háromszéki magyarok éljenek törvény adta lehetőségükkel, és használják az anyanyelvüket ott, ahol lehetséges.
A megvalósításhoz magyar nyelvű űrlapokat készít a megyeháza, s erre bátorították a jó néhány megyebeli önkormányzat, illetve intézmény képviselőit is a tegnapi előadás-sorozaton. A nyomtatványok felkerülnek a megyei tanács honlapjára, majd következik az ezek használatára buzdító kampány – hangzott el. “Igen, ki kell mondani, célunk az, hogy Székelyföldön az állam hivatalos nyelve mellett regionális hivatalos nyelv legyen a magyar. Célunk az, hogy nálunk is, itthon, Székelyföldön tökéletesítsük a kétnyelvűséget” – mondta a konferencia megnyitójában Tamás Sándor megyeitanács-elnök, hozzátéve: hamarosan a beadványokra és egyéb hivatalos papírokra – bár többletmunkát és többletköltséget jelent – kétnyelvű választ ad a megyeháza. A rendezvényen előadást tartott dr. Benő Attila egyetemi docens, a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet ügyvezető elnöke, Vitos Katalin és Kiss Tamás, a Kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa, dr. Zsigmond Győző, a Bukaresti Tudományegyetem Hungarológiai Tanszékének vezetője és Nagy Balázs, a megyei tanács munkatársa.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Miből lehetne magyar tanszék?
Molnár Szabolcs Zsigmond Mária és Zsigmond Győző társaságában
Dr. Molnár Szabolcs a Bihar megyei Mezőtelegden született (1943), apja református lelkész volt, ennek következményeit súlyában viselték gyermekei.
Aradon tanult. Ahhoz, hogy a szocialista diktatúrában egyetemre mehessen, nagybátyja vette örökbe a papi családból. A kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakon oklevelet (1966). Három éven át tanított a nagyiratosi általános iskolában. A bukaresti egyetemen tanársegéd, majd adjunktus, előadó tanár, professzor, katedrafőnök. Ő hozta létre a hungarológia tanszéket a bukaresti egyetemen.
A lexikális adatok mellett szólaljon dr. Molnár Szabolcs professzorról dr. Szonda Szabolcs, aki tanítványa volt, és nála doktorált. Jelenleg a Kovászna Megyei Bod Péter Könyvtár igazgatója. Óhatatlanul hozzá kell tennünk, hogy jelenleg, ugyanis a prefektúra megvétózta a versenyvizsgát és dr. Szonda Szabolcs igazgatói állását. Hogy mi végre, az világosnak látszik: miért nem román az igazgató? Szonda Szabolcs: Egyrészt szakmai mentorom volt dr. Molnár Szabolcs, nála írtam a magiszteri dolgozatomat, más jelentősebb munkáimat. Egyetemi tanulmányaim után a tanszéken marasztaltak, munkatársak is voltunk. Aztán mintegy tíz évig innen ingáztam az egyetemi tanszékre. Érdekes jelenség, hogy innen, magyar közösségből ingáznak többen, most már kevesebben Bukarestbe a hungarológiai tanszékre. Szerintem természetes lenne, hogy a Sepsiszentgyörgyön meglévő katedrák mellett működne magyar környezetben a magyar oktatás, mint Bukarestben. Volt is erről szó, ám ezt a változatot Bukarestben nem hagyták jóvá. Kezdetben a bukaresti egyetem zárkózott el mereven az átköltöztetéstől. Ma talán könnyebb lenne, ha a megye, a város is vállalná anyagilag az új tanszéket. Molnár Szabolcs irányította a figyelmem a régi magyar irodalomra és a verstanra. Lényegében minden dolgozatomat verstanról írtam. Molnár Szabolcs román környezetben is minden elismerést megkapott emberileg is. Ez az, ami megragadott mindenkit, és joggal, hiszen tartásában és tudásában nem mindennapi ember.
Mindezzel nem mondottunk sok rendkívülit, ha nem tesszük hozzá, hogy írónemzedékeket tanított, nála doktoráltak jeles emberek, valamint azt, hogy megpróbálta a lehetetlent is (mellesleg: miért volt lehetetlen?): áthozni a Kárpátokon a hungarológiai intézetet Sepsiszentgyörgyre, Székelyföldre, ahol számos kiváló és katedrán illetékes tanítványa állt volna méltó nemzeti szolgálatba. Nem sikerült végbevinnie ezt a tervét, noha városunk törekvéseivel egybeesik.
– Csíkszereda megelőzött, hamarább indult el ott a tárgyalás. Jelzem, akkor még nem volt ott Sapientia, ám készülőben voltak nagyon is. A mostani sepsiszentgyörgyi polgármester egyetemi város(-ká-)ban gondolkodik, ebben csak támogatni lehetne, kellene őt. Építkeznek, terveznek. Neked, mint egykori katedrafőnöknek, milyen elképzeléseid voltak, illetve vannak?
Molnár Szabolcs: Ott van a Bodok Szálloda lepusztult, elhanyagolt épülete, ott kellett volna szállást adni a Sapientiának, de elakadt ez is, talán pénz híján, talán a gáncsoskodó bukarestiek miatt. Megvolt az akarat, a szándék, pénz is volt hozzá magyarországi áldozatkészségből. De szerintem nem volt meg az az elszántság, a ha törik ha szakad merészség.
– Vajon végleg kútba esett ez az elképzelés? Hiszen magunkon akarunk segíteni. – Nem kell lemondanunk az egyetemről, hiszen vannak itt jól képzett tanítványaink, nem is kellene akkreditálni, itt élnek karnyújtásnyira azok, akik a bukaresti egyetemen tanítottak és tanítanak. A mostani tanügyi törvény is lehetővé teszi hungarológiai tanszék létesítését, viszont anyagiak híján ez valahogy nem sikerült még. De nem szabad lemondani róla, szerintem. Bukarestben a magyar tanszéket átminősítették magyar, cigány és zsidó tanulmányok tanszékévé. Ez így van.
– Érdekes összeállítás katedrán belül, a hungarológiai tanszék helyében. – Most Zsigmond Győző a tanszékvezető, neki adtam át a tanszéket, működik, élnek. Mondok egy példát az "áttűnésre". Teleormanból jött föl egy fiatalember, elvégezte az orosz–magyar szakot. Nagyon rendes hallgató volt, és olyan tanár is lett belőle. Szatmárra került, ott átvette a szatmári magyar tájnyelvet, a hanglejtést. Igen ám, de valahogy megtanulta a cigány nyelvet, rengeteget dolgozott, visszakerült Szatmárnémetiből Bukarestbe, megcsinálta a cigány ábécét, cigány nyelvészetből doktorált. Hogy kik előtt? A szanszkrit, a hindi, az általános nyelvészet no meg a román nyelv tudorai előtt védte meg disszertációját és kapta meg doktori címét. Nos, ő is ott van a közös tanszéken, nagyon ügyes egyébként, mert ő hívja le az európai uniós cigány támogatási pénzeket.
– Ezek a pénzek becsurognak-e a közös tanszék kasszájába?
– Hát ez az, hogy nem csurognak be. Azokat a pénzeket a cigányokra költik. Van cigány adjunktus is a katedrán, egy hölgy, vehemensen védi a maga ügyét, cigány öltözékben jár. És természetes módon védik és terjesztik, amennyire lehet, a cigány kultúrát, végzetteket helyeznek ki rendszeresen megyékbe, akik vállalják a saját feladataikat. Hatvankilencben létesítették a bukaresti egyetemen a magyar katedrát.
– Mindenképpen áldásos munka lehet. És hát bővül a tanszék, gondolom. – Épp az a gond, hogy szűkülnek a keretek. Tizenkilenc oktató tanár volt kezdetben, ma heten vannak.
– Nem mellékes kérdés, Aradon végezted az iskoláidat, majd Kolozsvárt szereztél diplomát, negyven bukaresti év után miért nem Arad felé irányultál, miért a Székelyföldre?
– Helyzet volt, apám esperes, négyen voltunk testvérek, nővérem úgymond szerencsés volt, mert úgynevezett vörös diplomával érettségizett, azzal felvételi nélkül jutott az orvosi egyetemre. A bátyám többször felvételizett, mindig a legjobb eredménnyel, mindig kiírták, hogy sajnos, hely híján nem vehetik fel. Hogy kinek jutott hely olyankor? Az elképzelhető. Ám az esperes fiának nem... Nyolcadszor aztán elfogadták a műegyetemen, fölvették. Engem már érettségi előtt örökbe vett a munkás nagybátyám, ne legyen gond a származásommal. Érettségi után tanítónak mentem, akkor adtak nekem is 25 ár földet, mint szokás volt az akkoriban falun. Ám a községi jegyző a termést egyszerűen elvitte haza magának. Aztán már az egyetemen meggyűlt a bajom azzal, hogy földbirtokosként jutottam be az egyetemre. Megadóztak, meg minden. Arad megyébe mentem vissza a diplomával, írásaim készültek vagy jelentek meg, ’69-ben megalakult a magyar tanszék Bukarestben, oda hívtak engem is.
– Nem is titok, nem is valami érdekesség, hogy a román papok gyermekeit minden további hercehurca nélkül vették föl még az ötvenes években is az egyetemekre. Magam is láttam ezt annak idején Kolozsváron.
– Megállapították egyszerűen, hogy az ortodox román egyház haladó, nemzetépítő, és a többi nem. Punktum. Szabó Zoltán hívott meg a tanszékre. Ingáztak sokan Bukarestbe Erdélyből, nagyszerű emberekkel dolgoztunk. Volt az úgynevezett A szak, azaz főszak, aztán a B. Lehetett választani angol, latin, kínai, arab szakok közt. És valóban gazdagabb volt a nyelvválaszték, mint a Babeş–Bolyain. Aztán egyre folyt a beolvasztás, végül már magyar és keleti nyelveket tanítottak, a szuahélitől kezdve... Szóval sorvadt mindaz, ami egykor sudár volt. – Hadd kérdezzem meg: ha már ilyen szépen fölfejlődött a tanszék egykor, milyen könyvtárhálózat állott a rendelkezésre?
– A Scânteia Ház pincéjében fedeztem föl egy könyvhalmazt. Az csodálatos volt, számtalan olyan könyvvel, amelyeket egyszerűen kitiltott, kiiktatott használatból a kommunista rendszer. Könyvritkaságokat találtam, nagyon értékes, több száz éves kiadványokat. Nos, ha nem is nyíltan, de hasznosítani tudtam azt a pincekönyvtárat a hallgatók meg a magam számára. A 68 éves egyetemi tanárnak még az elmúlt tanévben is voltak órái Bukarestben, doktorandusokat vizsgáztatni is be kellett járnia a fővárosba Sepsiszentgyörgyről. Ahol Molnár Szabolcs megtelepedett. Véle együtt nekünk is megfordul a fejünkben, milyen jó lenne errefelé hozni, át a Kárpátokon a magyar tanszék maradványait!
Czegő Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Monográfiasorozat készül a Székelyföldről
A Székelyföld településeit mutatja be egységes sorozatban a Kovászna megyei önkormányzat. Az idei költségvetés-tervezetben 140 ezer lejt különítettek el a célra.
Partnerséget szeretnének a helyi önkormányzatokkal is, hiszen minden településnek érdeke, hogy elkészüljön a szakszerű monográfiája, amely minden helybeli könyvespolcán ott lehet, ugyanakkor ajándéknak is kitűnő. Miután megjelent egy-két kötet, azt referenciaként használva, pályázati forrásokat kutatnak fel, ugyanakkor remélik, hogy Hargita és Maros megye önkormányzata is csatlakozik a projekthez. Nagy Balázs projektvezető elmondta, az év első felében a kutatásra fektetnek hangsúlyt, majd 2012 végéig kiadják az első két-három falu monográfiáját.
Zsigmond Győző néprajzkutatónak már van egy kötetnyi anyaga Dálnokról, erre építve szerkesztik meg valószínű elsőként a település monográfiáját. A kéthasábos tördelésű kiadványt fekete-fehér fotókkal illusztrálják, a közepére a település színes panorámafotója kerül. Egyébként a Kovászna megyei önkormányzat támogatásával jelenik meg a Nagyjaink – Háromszék jeles szülöttei című kiadványsorozat is, melynek immár a negyedik kötete látott napvilágot. A megyében immár negyedik éve következetesen gyűjtik a térség jeles szülötteinek évfordulóit, hogy évről-évre több megemlékezést és emlékünnepséget generáljanak, az anyagot a Háromszék Vármegye Kiadó, a Kovászna Megyei Művelődési Központ adja ki a megyei tanáccsal közösen.
Az évfordulós életrajzi adatgyűjtemény az ötös és tízes születési vagy elhalálozási évfordulók szerint veszi számba Háromszék nagyjait. Az idei „nagyok” között van többek között író, költő, tanár, lelkész, főpap, jogász, orvos, gyógyszerész, polgármester, udvari tanácsos, közgazdász, festőművész, színművész és lepkegyűjtő, összesen 99 szócikk. Tamás Sándor elmondta, jövőben az eddig megjelent négy kiadványt egy kötetben adják ki, kibővítve. Idén Bod Péterre emlékeznek egész éves rendezvénysorozattal születésének 300. évfordulója alkalmából. Szonda Szabolcs, az ünnepségeket koordináló megyei könyvtár igazgatója elmondta, több háromszéki településen, de Gyulafehérváron, Magyarigenben, Marosvásárhelyen és Budapesten is szerveznek programokat.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Megszűnt a Bukaresti Egyetem Hungarológiai Tanszékének önállósága
A Bukaresti Tudományegyetem Hungarológiai Tanszéke az egyetlen Romániában, ahol a magyart mint idegen nyelvet oktatják.
Az új oktatási törvény értelmében viszont megszűnt önállósága. Egyenrangú lett a héber, roma és új görög szakkal.
Zsigmond Győző professzor, a volt tanszékvezető elmondta, hogy a ’30-as évekre vezethetők vissza a kezdetek, viszont egyszer már megszűnt az ottani magyar oktatás. Ezt követően ’69-ben indult be úgy, hogy folytonosan volt magyar szak. A tavaly ősszel pedig megszűnt maga a tanszék. Bekerült azon szakmai csoportosulások közé, amelyeket „kollektívnek” neveznek. Ezek azok a csoportok, amelyeknek nincsen meg az a fajta autonómiájuk, amely által önálló tanszékek lehetnének.
Szerepét azonban ugyanúgy betölti kollektívaként is, mintha önálló tanszék lenne, de szeretnék, ha visszakaphatná régi rangját, vagyis, hogy intézetként működhetne tovább, mert már volt ennek hátulütője. Főként akkor van baj, amikor szavazni kell, mert abban az esetben mindig a többség dönt…és sajnos most nem a hungarológia szak jelenti a többséget. Ezért is hozták létre a Romániai Hungarológiai Társaságot, amely tudományos műhely és háttérintézményként működik.
Jelenleg nagy az érdeklődés a szak iránt. Ebben a tanévben 50-60 diákja van a szaknak. Többségük a Regátból jön. Kiemelten fontos, hogy van mesteri képzés is és doktori iskola is.
Kossuth Rádió, Határok nélkül. Erdély.ma

Az anyanyelvi ­mozgalom számvetése (Huszadik évforduló)
A mai magyar kormány a jogkiterjesztés vonalán haladva politizál, a nyelvi többletjogok biztosítását látja szükségesnek a határokon túl, s azon van, hogy a magyar közösségek minél nagyobb mértékben dönthessenek saját kérdéseikben – jelentette ki Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai államtitkár az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) alapításának huszadik évfordulóját ünneplő konferencia díszmeghívottjaként tegnap a szentgyörgyi színházban –, ezért a jogtudatos cselekvéshez fog ezentúl is segítséget nyújtani.
Tisztelt nyelv- és nemzettársak! – ezzel a megszólítással köszöntötte az AESZ ünnepi gyűlését Péntek János, a mozgalom elnöke, aki beszámolójában a lepergett két évtized eredményeit vette számba. A történelmi fordulat a magyar nyelv nyilvános megjelenésének élményével ajándékozott meg bennünket, mondotta, s nem utolsósorban azzal, hogy sok román is elővette rejtett magyar nyelvtudását. Az AESZ végül Háromszéken került bejegyzésre, mai székháza is itt található. A nyelvpolitika a kisebbségpolitika szerves részeként fungált az eltelt években, ennek komoly jogi hozadéka volt, kár, hogy pontosan az anyanyelvművelés kapott kisebb hangsúlyt benne, holott nyilvánvaló: abban vagyunk érdekeltek, hogy anyanyelvünk maradjon a hangsúlyos, domináns elem a kialakuló magyarromán kétnyelvűségben. Az előadó rámutatott, a szövetség tevékenysége nagyot lépett előre, hozzájárult ahhoz, hogy az évszázadig tartó távolodás után a közeledés legyen a túlsúlyos elem határon innen és túl, pontosan a határtalanítás értelmében.
A mozgalom hálózatszerűen épült ki és fonódott össze az anyaországi és az utódállamokbeli társszervezetei munkájával. Ezek legfiatalabbika – jelentették be a konferencián – a nemrég megalakult kárpátaljai szövetség. Az előadó szerint mindamellett a második évtizedben némileg lankadt a mozgalom lendülete, s köznyelvünk állapota sem kielégítő, a sajtó nyelvhasználatában, a tankönyvekben is sok a gondatlanságnak, a nyelvi igénytelenségnek, a restellni való provincializmusnak tulajdonítható hiányosság. A korszak egyik legkiemelkedőbb megvalósítása annak a kutatóhálózatnak a felállítása és működtetése volt, mely pontosan a mozgalom égisze alatt jött létre, és mely mára komoly kutatási eredményekkel dicsekedhet. Az előadó végül a nyelv presztízsének további növelésére hívott fel, rámutatva, az emberi méltóság értékének felismerése emelhet ki kisebbségi létünkből nyelvi vonatkozásban is.
Az anyaországi mozgalom részéről Wacha Imre főiskolai docens, a kolozsvári Georgorius Aranka Kör részéről Egyed Emese egyetemi tanár, az RMPSZ részéről Lászlófi Pál tiszteletbeli elnök köszöntötte a konferenciát, szót kapott Szabó Ágnes a Simonyi Zsigmond helyesírási versenyek, Nagy R. János, az Implom József helyesírási verseny szervezője, valamint Demeter Emőke volt miniszteri tanácsos, Zsigmond Győző alapító elnök és Tapodi Zsuzsa mint a vetélkedők egyik szervezője. A konferencia délután a Kárpát-medencei anyanyelvi mozgalom helyzetének szentelt tanácskozással folytatta munkáját, a diákok vetélkedőire szombaton kerül sor. Délután kirándulni mennek a diákok, a Zágon–Csernáton–Kézdivásárhely vonal településeit látogatják végig, a vasárnap délelőttöt a díjkiosztásnak szentelik.
B. Kovács András. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Otthon a nyelvben – húszéves az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége
Huszonkét évvel ezelőtt a szabadság élménye volt a legfontosabb, a nyelvhasználat szabadságának, a magyar nyelv nyilvános megjelenésének az élménye. El is kápráztatott bennünket a kezdeti hősi időszak, amikor a román televízióban is szólni lehetett magyarul, közéleti személyiségeink, politikusaink is magyarul beszélhettek, sőt román honfitársaink közül is nagyon sokan vették elő rejtett magyar tudásukat, hogy aztán a későbbiekben és manapság is újra elrejtsék.
Velünk együtt a magyar nyelv is kikerült a diktatúra börtönéből, a nyilvánosság fényében tündökölhetett, természetes kapocs lehetett újra a magyarul beszélők teljes közösségével. Megszűnt a hatalom és a félelem skizofrén kettős beszéde, újra hitelesebbek lettek a szavaink, tisztábbak a mondataink. Gerincünkkel a beszédünk is kiegyenesedhetett. Amikor tudni lehetett, hogy nincs már akadálya az intézményesülésnek, háromszéki barátaink tették meg ezt a döntő lépést: húsz évvel ezelőtt hivatalosan is bejegyeztették az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségét.
Azért ők, és azért itt, mert a nyelvterületnek ebben a keleti zugában már 1990 előtt is több bátorsággal gondoskodtak tanítványaik anyanyelvi műveléséről. Tulit Ilona magyar szakos tanfelügyelő elnöke is lett az AESZ-nek, aztán Zsigmond Győző. A megye szaktanárai közül nagyon sokan játszottak kulcsszerepet a Szövetségben: Erdély Judit, Török Katalin és Péter Sándor, aztán Gazda József, Kőrösi Csoma emlékének ápolója, valamint Ördög-Gyárfás Lajos, aki mérnöki pontossággal és felelősséggel vette kezébe a szövetség ügyeinek intézését. Háromszéken a történelmi példa is több volt, mint máshol, a már-már héroszi példák: Apáczai Csere János, Mikes Kelemen, Bod Péter, Baróti Szabó Dávid, Kőrösi Csoma Sándor, akik emlékeikben kézzelfoghatóan helyiek, hűségükben és munkájukban egyetemesek, egyetemesen magyarok.
A névválasztásban is gondolni lehetett volna az erdélyi hagyományra, az említett nevekre vagy az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaságra. Annak kifejezése viszont szintén fontos volt, hogy az intézményesülő erdélyi anyanyelvi mozgalom csatlakozni kíván az anyaországihoz. Ezért a magyarországi Anyanyelvápolók Szövetsége neve egészült ki az erdélyi jelzővel. Így ebben a névben a természetes egység és a természetes különbözőség egyaránt kifejeződik. Azt látni lehetett már a 90-es évek elején, hogy a kisebbségpolitikának alapvető célkitűzése lesz az anyanyelvűség, a nyelvhasználati jogok kiterjesztése és védelme. Azt sem volt nehéz észrevenni, hogy az anyanyelvűségért folytatott harc mellett kisebb figyelemben fog részesülni maga az anyanyelv.
Pedig már akkor sem volt közömbös, milyen lesz az a nyelv, amelyet és amelyen tanítani fognak iskoláinkban, amely mintává válik a kiterjedő médiában, amely egyre nagyobb teret kap a nyilvánosságban, és egyre inkább feltűnik majd a közigazgatásban, a hivatalokban, amelynek dominánsnak kell maradnia a magyar–román kétnyelvűségben. E feladatok fölismerésének a jegyében fokozatosan alakult ki a szövetség munkájának három alapvető területe: maga a mozgalom; a magyar nyelv és irodalom iskolai és iskolán kívüli oktatása; a mindezt megalapozó szakmai munka: közösségeink nyelvi helyzetének és nyelvhasználatának tudományos igényű vizsgálata.
Magáról a mozgalomról
A szövetség vezetőtestületében már kezdettől képviseltette magát minden erdélyi régió, rendezvényeinkről pedig úgy döntöttünk, hogy folyamatosan változtatjuk a színhelyeket. Úgy gondoltuk, a mozgalom lényege éppen a mozgás, a jelenlét Erdély magyar közösségeiben. Magam ezt a tavaszi határjáráshoz hasonlítottam, ahhoz a mágikus rítushoz, amelynek szerepe szerint óvnia kell a közösséget, a falut, a település határát az ártó szellemektől, a mi esetünkben a nyelvhatárt, a veszélyeztetett peremrégiókat.
Fő rendezvényünkkel, a Magyar Nyelv Napjai ünnepével, az ehhez kapcsolódó szakmai konferenciával, a Nyelvőrzés Díjának átadásával, a Kőrösi Csoma Sándor anyanyelvi vetélkedővel, a mesemondó versennyel így jártuk végig két évtized alatt nyelvi régiónk foszló peremét és megtartó központjait: Nagybányát, Szatmárt, Nagyváradot, Aradot, Temesvárt, Dévát, Brassót, Csíkszeredát, de Udvarhelyt, Gyergyószentmiklóst, Nagyenyedet, Marosvásárhelyt és Zilahot is. És a magyar nyelvhatár tágabb körében, a Kárpát-medencei mozgalom résztvevőiként rendszeresen jelen voltunk Sátoraljaújhelyen, Széphalomban, Kassán, Győrben, Gyulán és Adán is.
A történelem kedvező fordulatával, a 90-es évek elején kölcsönös lehetett a felismerés, hogy a határnak túlsó oldala is van, született is mindjárt egy új nyelvi fordulat, a határon innen és túl, amely lassan sztereotípiává vált, az idő távlatában pedig mintha a népmesei fordulatok körébe kerülne. A magyarok felfedezték egymást. Felfedeztük egymást. Ennek a felfedezésnek is voltak szintjei és fokozatai. A magyarországiak közül sokan akkor szereztek tudomást arról, hogy a határon túl is van egy magyar világ, vannak olyan „románok”, „szlovákok” stb., akik – hogy, hogy nem – tudnak magyarul.
Azt is tapasztalhatták, hogy az ő magyar nyelvük jól érthető, de kissé más, hogy ők kétnyelvűek, hogy számukra fontos a magyar nyelv (ettől magyarok), hogy veszélyeztetettek magyar nyelvűségükben, de hogy ők meg akarják tartani nyelvüket. Aki pedig a határ innenső oldaláról jutott el Magyarországra, ott azt tapasztalhatta, hogy valóban van egy ország, ahol mindenki magyarul beszél, de az ottaniak ennek jószerével nincsenek is tudatában, emiatt számukra nem is fontos, hogy magyarul beszélnek.
A különböző régiók és az anyaország beszélői előbb némi meglepődéssel felfedezték egymást, rácsodálkoztak egymásra, élcelődtek egymással, lassan tudomásul vették, majd elfogadták egymást. Valóban elfogadták? Mi úgy gondoljuk, és ebben az anyanyelvi mozgalomnak is szerepe volt, hogy a versenyeinken szereplő, anyanyelvi táborainkat látogató, iskolai cserelátogatáson résztvevő fiatalok jártak elöl ebben az elfogadásban és elfogadtatásban. És talán nem túlozzuk el saját tevékenységünk jelentőségét, amikor azt mondjuk, hogy az AESZ fontos szereplője, kulcsszereplője volt a kapcsolatok építésének, az anyanyelvi mozgalom hálózatszerű kiterjesztésének.
Már jó ideje annak, hogy kitaposott útvonalak vezetnek Kézdivásárhelyről nemcsak Szentgyörgyre és Kolozsvárra, hanem Gyulára, Budapestre, Győrbe és Sátoraljaújhelyre is. És ez az út mindkét irányban járthatónak bizonyult. Már a kezdeti időszakban is tisztában voltunk azzal, hogy nem nekünk kell közvetlenül hatással lennünk az erdélyi magyarok nyelvhasználatára, a nyelvi tudatosságot és felelősséget sem leszünk képesek csak magunk terjeszteni: ehhez meg kellett nyernünk azokat, akiknek szakmája a beszéd és az írás, befolyásolói, mintaadói a nyelvi közösségnek. A pedagógusokon kívül ilyen szerepük van a papoknak, a színészeknek, a rádiók és a televíziók munkatársainak.
Ők mind professzionális használói a nyelvnek, tőlük – akik akkor is mintaadók, ha ennek éppen nincsenek tudatában – számon lehet kérni a mintaszerű nyelvhasználatot. Ezt tudatosítani kell bennük, és fel is kell készíteni erre őket. A 90-es években ilyen témájú szakmai konferenciákat és tanfolyamokat, beszédtechnikai képzést szerveztünk az éppen akkor szerveződő, induló rádió és televízió szerkesztőségek munkatársainak.
A 2. évtizedben mintha lankadt volna az erdélyi professzionális beszélők képzés iránti igénye, mintha túlságosan is tökéletesnek éreznék magukat, a nyomtatás és a könyvkiadás új technikai lehetőségeivel pedig a felületesség, a gondozatlanság és a gondatlanság terjed az írásbeliségben. Pedig erre nem terjed ki a regionalitás mentsége, ez már a restellnivaló provincialitás megnyilvánulása.
A magyar nyelv és irodalom iskolai és iskolán kívüli oktatása
Magának a mozgalomnak is az iskola volt a főszíntere, fő szereplői pedig a fiatalok. De közvetlenül érdekelt bennünket az is, hogyan folyik az iskolákban a magyar nyelv és irodalom oktatása, megvan-e a kellő tudatosság és felelősség abban, hogy milyen ennek az oktatásnak a nyelvi igényessége és tartalmi színvonala, eredményessége. Egyáltalán: milyen magyar nyelven és milyen magyar nyelvet oktatnak iskoláinkban? Az AESZ felelősnek érezte mindebben magát, a magyar szakos tanárok pedig ki is nyilvánították, hogy szakmai szervezetüket látják benne.
Az AESZ partner volt a tantervek készítésében; amíg lehetősége volt rá, a tankönyvek lektorálásában, ellenőrzésében; szakmai konferenciákat szervezett (több alkalommal is pl. a helyesírás tanításáról), vállalta az együttműködést az Romániai Magyar Pedagógusok Szövegségével a tanárok továbbképzésében (a Bolyai Akadémián vagy a Teleki Oktatási Központban). Igaz ugyan, és ez jelentős eredmény volt, hogy az anyanyelvi versenyeket „hivatalosként” ismerte el a minisztérium, a szövetség normatív támogatását is elértük a Communitas Alapítványnál, mindezek az együttműködések és partneri kapcsolatok mégsem bizonyultak kellően eredményesnek, hatékonynak.
Véleményünk szerint ennek alapvető oka az, hogy nem érvényesül kellő igényesség sem a pedagógusok kiválasztásában, sem a felkészítésükben. A másik, amire mindenképpen hivatkoznunk kell, a tankönyvek nyelvi igénytelensége, amelyre nekünk már jó néhány éve nincs befolyásunk, csak a sajtóban tehetjük szóvá, nem sok eredménnyel. Az ezzel kapcsolatos tapasztalatainknak és elemzéseinknek összegzése A romániai magyar közoktatás, különös tekintettel az oktatási nyelv(ek)re című tanulmányunk (Fóris-Ferenczi Rita és Péntek János írta, megjelent a Nyelv és oktatás kisebbségben.
Kárpát-medencei körkép című kötetben, szerk. Bartha Csilla–Nádor Orsolya–Péntek János, Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2011). Az oktatással és az oktatás nyelvével való törődés folyamatosan jelen volt munkánkban, ennek további bizonyítéka a Bálint Emese és Péntek János szerkesztésében, a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kiadványai 5. köteteként megjelent Oktatás: nyelvek határán. Közelkép és helyzetkép a romániai magyar oktatásról című gyűjteményes kötet. De talán arra a szülőknek címzett levélre is hivatkozhatunk, amellyel a magyar nyelvnek mint tannyelvnek a fontosságára hívtuk föl azoknak a szülőknek a figyelmét, akiknek gyermeke most kezdi az iskolát (Milyen nyelven tanuljon a gyermek? Magyarul vagy románul?).
A közösségek nyelvi helyzetének tudományos igényű vizsgálata
A mozgalmat, az oktatást csak folyamatos szakmai munkával lehet megalapozni. A Kárpát-medencei szinten összehangolt élőnyelvi kutatások már a 90-es évek elején elkezdődtek. Fokozatosan épült ki a külső régiók szakmai központjaiban dolgozó magyar nyelvészek együttműködése a közös témákban, az azonos vagy hasonló nyelvi helyzetek és folyamatok vizsgálatában. A 2001-ben akadémiai háttérrel intézményesült kutatóállomások együttműködése az éppen itt, Illyefalván rendezett nyári szemináriumokon vált annyira szorossá, hogy létrehozhatták az első és máig egyetlen Kárpát-medencei magyar kutatóhálózatot, a Terminit.
Ennek a hálózatnak az erdélyi kutatóállomása a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet kolozsvári és sepsiszentgyörgyi munkatársakkal, szoros szimbiózisban az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségével. 1990 óta fokozott az az elvárás, hogy a nyelvészek közvetlenül járuljanak hozzá a közösség érdekeit szem előtt tartó nyelvstratégia kidolgozásához és megvalósításához. Ez a hozzájárulás elsősorban a nyelvi tervezésben valósul meg, és ennek alapvetően arra kell irányulnia, hogy minél kedvezőbbek legyenek a feltételei a magyar nyelv használatának és megtartásának. Ezeket a feltételeket nagyon tömören a következőkben határozhatjuk meg:
(1) Magukban a beszélőkben legyen meg a tudatos szándék és akarat, hogy meg akarjanak maradni a magyar nyelvben és magyar identitásukban. Ezért is különösen fontos, hogy a fiatalok fedezzék föl azt a többletet, amelyet csak anyanyelvük révén érhetnek el. (2) Legyenek meg a jogi, politikai, nyelvkörnyezeti feltételei a nyelvválasztásnak, ill. az anyanyelv szabad, teljes körű használatának. A beszélőknek minden támogatást meg kell adni ahhoz, hogy ismerjék nyelvi jogaikat, hogy éljenek, élhessenek velük, és legyenek érzékenyek minden korlátozásra vagy hátrányos megkülönböztetésre.
(3) Legyenek meg a feltételei, forrásai és eszközei annak, hogy a beszélők folyamatosan gazdagíthassák anyanyelvi műveltségüket; legyen meg a lehetőségük a nyelv áthagyományozására nem csupán a családban, hanem a teljes körű intézményes oktatásban is.
(4) Elengedhetetlen, hogy a magyar nyelv minden további korszerűsítése, szabályozása, a szaknyelvek bővítése és anyanyelvűsítése a magyar nyelv egészében történjék; ilyen értelemben folytatni kell a Kárpát-medencei magyar nyelvi tervezés legfontosabb programját, a határtalanítást. A nyelvi otthonosságot, a használt nyelvváltozat által is kifejezett közösségi szolidaritást csak a nyelvjárások, a helyi változatok használata biztosíthatja. A beszélőket bátorítani kell arra, hogy használják anyanyelvüket, beleértve a helyi változatot, és tartózkodni kell attól, hogy bárki is megbélyegezze e változatok beszélőit.
(5) Minden eszközzel javítani kell a magyar nyelv presztízsét, külső megítélését.
Számvetés a nyelvi hálózat eredményeiről
A Termini 10 éves jubileumán, a jubileumra kiadott kötetben és a Magyar Tudományos Akadémián 2011. november 24-én tartott konferenciánkon számvetést készítettünk a magyar nyelvi hálózat eredményeiről, fölvázoltuk azt is, melyek azok a témák, amelyekkel folyamatosan foglalkozni kell. Az AESZ-hez szorosan kapcsolódó Szabó T. Attila Nyelvi Intézet a következő témákban folytat kutatásokat (főállású kutató nélkül): nyelvi kapcsolatok, kölcsönhatások (Benő Attila); területi nyelvjárások, a moldvai magyarok és más peremszigetek nyelvi helyzete, nyelv és identitás (Péntek János); nyelvcsere, nyelvélesztés (Gál Noémi); tannyelvválasztás, kétnyelvű oktatás, revitalizációs oktatás, idegen nyelvek oktatása (Bálint Emese, Fodor Dóra, Sorbán Angella, Vremir Márta); szótárszerkesztés; fordítás; szaknyelvek (hivatali nyelv, közigazgatás stb.) (Fazakas Emese, Sárosi-Márdirosz Krisztina); interkulturalitás (kulturális szótár: Benő Attila és Péntek János).
A nyelvhasználat támogatásának és bátorításának szándékával az AESZ kiadásában jelentettük meg a román–magyar és a magyar–román közigazgatási szótárat, a román–magyar oktatásterminológiai szótárat, valamint a román–magyar kulturális szótárat. Ebbe a körbe tartozik az is, hogy folyamatosan közreműködtünk a kolozsvári kisebbségkutató intézet által magyar nyelven forgalmazott hivatalos szövegek és nyomtatványok nyelvi ellenőrzésében, eleget tettünk a hasonló céllal működő szerkesztői felkéréseinek. Mindez már közvetlen közönségszolgálatot jelent, azaz a közösség közvetlen szolgálatát.
Elhanyagoljuk a jelent, mert el vagyunk telve a múltunktól
A szövetség jelenlegi helyzetét, működésének hatékonyságát és eredményességét, tehetetlenségét vagy éppen kudarcait saját erőfeszítéseinken kívül, sőt annál valószínűleg nagyobb mértékben magyar közösségünk általános helyzete és hangulata határozza meg. A 20-22 évvel ezelőtti nagy reményekhez és célokhoz viszonyítva csalódással kell tapasztalnunk a kiegyensúlyozottság hiányát. Azt, hogy a szabadság kezdeti mámorától még mindig nem jutottunk el a felelősség józanságáig. A jogtól, a jog jogos igénylésétől a kötelesség, a kötelezettség vállalásáig. Azt, hogy még mindig alibiként kizárólag a többségiekre hárítjuk saját mulasztásainkat, rossz döntéseinket, végzetszerűnek tüntetjük föl a demográfiai kevesebbséget, saját kicsinységünket álcázzuk vele.
Azt, hogy még mindig beletörődünk a megaláztatásokba, hogy nem ismertük föl az emberi méltóság értékét, azt, amely kiemelhet bennünket a kisebbségi, a kisebbrendűségi helyzetből. Azt, hogy elhanyagoljuk a jelent, mert el vagyunk telve a múltunktól, és félve tekintünk a jövőre. Ennek az általános helyzetnek a következménye, hogy a csúsztatásokkal és mellébeszéléssel újra hitelüket veszítik szavaink, tabuk és eufemizmusok, fennkölt üresség és hamisság kezdik elhomályosítani a magyar nyilvánosság mondatait.
Ami pedig közvetlenül bennünket illet, életünk prózai részét: szövetségünk ügyintézése a két évtized alatt mindig korrekt és hatékony volt, ezzel kapcsolatban soha nem merült föl a gyanúja sem hibának, sem mulasztásnak. Voltak olyan időszakok, és ezek nem is múltak el véglegesen, amikor nekünk magunknak kellett megelőlegeznünk vagy éppen fedeznünk rendezvényeink vagy kiadványaink költségeit. Köszönöm a mindenkori munkatársaknak, hogy megtarthattuk hitelességünket. Nem harcoltunk, mint ahogy sokan állítják magukról Erdélyben, és hősök sem voltunk, de talán azt elmondhatjuk, hogy végeztük a dolgunkat, a közösségnek a nyelvvel foglalkozó, arra figyelő munkásai voltunk. Úgy gondoljuk, részünk van abban, hogy a nyelv belső mozgásában a korábbi, közel egy évszázados távolodás után a közeledés ideje következett el: a Kárpát-medencei magyarság nyelvi, kommunikációs közösséggé vált.
Erősödött az erdélyi magyarok nyelvi öntudata, tudatosabbá vált a nyelvhasználat, spontánabbá a váltás a helyi változatok és a közmagyar között. Erősödtek a nyelvi hűség kötelékei, növekedett a nyelvi igényesség a fiatalok körében. A meghívásunkat elfogadó kollégáink, barátaink már jelenlétükkel is azt igazolják, hogy együttműködésre és a nyitottságra törekedtünk, szövetségeseket kerestünk, és bennük, valamint az intézményekben, amelyeket ők képviselnek, meg is találtuk. Ez volt az egyetlen biztos tőkénk, amit úgy szokás nevezni, hogy „kapcsolati” tőke, a bizalom, ami hiánycikk mai világunkban, és ez kárpótolt bennünket azért is, hogy költségvetési, pályázati támogatottságunk mindig szűkös volt és bizonytalan. Ami volt, és ami van, azt mindenképpen köszönjük.
De csak most, a jubileumi visszaemlékezések időszakában érezzük igazán annak visszásságát, hogy noha a szakma és az erdélyi magyar nyilvánosság elismeri tevékenységünket, a politikai élet szereplői a jelek szerint nehezen tudnak megbarátkozni azzal, hogy mi csak a közösség iránti elkötelezettséget vállaljuk – véleményünk szerint az egyetlen lehetséges közös nevezőt a megosztott magyar világban – másfajta „lekötelezettséget” nem. Ezért történhetett meg az, hogy a támogatáspolitika erdélyi kedvezményezetti listáján nem kerülhettünk be még az 56 támogatott intézmény közé sem.
Csak abban reménykedhetünk, hogy azok, akik erről döntöttek, nem hasonlóképpen rangsorolják fontossági sorrendben 57-nek az erdélyi magyar nyelvet és nyelvhasználatot. Mindennél fontosabb azonban az, hogy ezalatt a közel egy emberöltőnyi idő alatt a fiatalok ezreit-tízezreit avathattuk be az anyanyelv bűvös körébe, a magyar kultúrába. És fiatalok új nemzedéke került be pedagógusként a magyar közoktatásba, közülük nagyon sokan az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége szakmai köréhez is csatlakozott.
A szakmabeliek, a nyelvészek körében is ott vannak már a fiatalok az idősebbek mellett, akik folytatják és megújítják, korszerűbbé és hatékonyabbá teszik elődeik munkáját. És ez az új nemzedék is tudatában van annak, hogy a nyelvet megtartó közösség és a közösséget éltető nyelv sorsa elválaszthatatlan egymástól.
Péntek János
A szerző az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke
A szöveg beszámolóként hangzott el a szövetség jubileumi rendezvényén Sepsiszentgyörgyön, 2012. május 18-án. Krónika (Kolozsvár)

Elhunyt Matekovics János, Simonyifalva szülötte
Későn jutott el hozzám a szomorú hír, hogy „falusfelem” (ahogyan ő mondotta), Matekovics János újságíró, író, szerkesztő, műfordító, közösségszervező 2012. augusztus 26-án Szepsiszentgyörgyön hosszas betegség után elhunyt.
Simonyifalván született 1939. szeptember 3-án. Az általános iskolát szülőfalujában végezte, majd Nagyváradon érettségizett, Kolozsváron a Babeş–Bolyain magyar nyelv és irodalom szakos diplomát szerzett 1961-ben. De sohasem tanított iskolában… mintha József Attila gondolatait tette volna magáévá: „én egész népemet fogom / nem középiskolás fokon / taní- / tani”.
Pályáját riporterként kezdte, örökmozgóként a legeldugottabb falvakat is bejárta, hogy írjon a meghurcolt, megalázott kisemberekről. Mindig megtalálta a témát, amellyel felkeltette nemcsak hatalmas olvasótábora figyelmét, de a kommunista hatalomét is. Örök lázadó volt.
Már egyetemi évei alatt közölt cikkeket a kolozsvári Igazságban és a nagyváradi Fáklyában. 1961-től az Ifjúmunkás riportere, majd osztályvezetője. Megszervezte az Ifjúmunkás Matiné első sorozatát, melynek keretében számos egyfelvonásosát mutatták be. 22 fordulós Ifjúmunkás Műveltségi Versenyt vezetett. 1969–1972 között a bukaresti Petőfi Sándor Művelődési Ház igazgatója. A fáradhatatlan szervező tevékenységét egyre éberebben figyelték, zaklatások sora következett, és ő lemondott.
Visszakerült az Ifjúmunkáshoz szerkesztőként, majd csak mint tudósító dolgozott. Aztán letelepedett Sepsiszentgyörgyön, a Kovászna Megyei Mozivállalatnál szervezői beosztásban dolgozott, 30:30:30 címmel kétnyelvű filmkultúra-műveltségi versenyfüzetet szerkesztett.
A „Hófehérke és a tizennégy törpe” című brassói riportjából a Kolozsvári Állami Magyar Színház felkérésére dokumentumdrámát írt „A lány volt a tizenötödik” címmel. A darabot betiltották még a bemutató előtt. Ugyanez lett a sorsa „Áramütés” című televíziós játékának is.
A sok zaklatás, visszaminősítés és rendezvényeinek betiltása miatt visszavonult. Esztergályosként, segédmunkásként dolgozott különböző gyárakban, majd munkanélküli lett. De nem adta fel. Szabadúszó újságíróként állt őrhelyén, éberen figyelve az élet visszásságait a szocializmus, a diktatúra legsötétebb éveinek idején. Közben román szerzők darabjait és elbeszéléseit fordította magyarra. Az uralkodó osztály tagja című regényének néhány fejezetét közölte a Megyei Tükör és annak Fórum című időszaki melléklete.
Az 1989-es fordulat után a Háromszék napilap munkatársa lett, rendszeresen közölt az Erdélyi Riportban is.
Sepsiszentgyörgyön éveken át sajtóklubot szervezett. Az irodalom, a művészetek, a politikai és a gazdasági élet jeles képviselői voltak hetente a Holló Ernő Sajtópince meghívottai.
A Sepsiszentgyörgyi Televízió belső munkatársaként vezette a „Lapozgató” című sajtókommentár műsort, „Felkiáltójel” címmel nagy népszerűségnek örvendő nyelművelő vetélkedőt szervezett/vezetett Zsigmond Győző egyetemi tanárral közösen gyermekek számára, László Károly színművésszel megalapították az ország első magyar televíziós gyermekszínházát „Puki bácsi és a Mesekaláka” címmel, melynek ő volt a produkciós vezetője.
2002-ben nyugdíjba ment. Kötetbe szerkesztette a romániai privatizáció lehetetlen hétköznapjairól és a kreatív vállalkozók sorsáról szóló 60 riportot és interjút „Eljutni a tulsó partra” címmel (Lehel kiadó, Sepsiszentgyörgy 2002). 2005-ben ugyancsak a Lehel kiadónál látott napvilágot három novelláját tartalmazó kötete: „Mentünk az utcán és vittük a gyereket”.
Közben, amikor bírt, ameddig tehette, hazalátogatott. Nagyon ragaszkodott a szülőfalujához.
Emlékezzünk rá kegyelettel.
Brittich Erzsébet
Nyugati Jelen (Arad)

Emelik a nyelvtan presztízsét
Nagyvárad-
Nyelvmentor címmel, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával közös kétszakaszos projektet indított a Partiumi Keresztény Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtanszéke s Tanárképző Intézete.
Az ezt bejelentő szerdai sajtótájékoztatón dr. Magyari Sára nyelvész, magyartanár, intézetvezető a projekt fő céljának nevezte a nyelvtan presztízsének emelését. Úgy fogalmazott: mivel évek óta a romániai oktatásban nem létezik már nyelvtantanítás a középiskolai osztályokban, fel szeretnék hívni a figyelmet arra, hogy a nyelvtantanulással foglalkozni kell, mert hasznos és izgalmas tevékenység. Emellett szerintük megnyilvánulási fórumot kell biztosítani az érintett tudományos szakértők számára is. A kétfázisú program első fázisában ezért neves romániai és magyarországi nyelvészek, illetve nyelvészettel foglalkozó kutatók tartanak egy-egy előadást, főleg az egyetemi hallgatóknak, de bárkit szívesen fogadnak.
A meghívottak kiválasztásánál két szempontot érvényesítettek: egyrészt szándékuk összefogni a Romániában létező magyar nyelvű egyetemi oktatás nyelvészettel foglalkozó szakembereit (BBTE, Bukaresti TE, Sapientia EMTE, PKE), másfelől pedig megszólítani anyaországi kutatókat (ELTE, Károli Gáspár Református TE, Pécsi TE, Szegedi TE). Az első rendezvényen már túl vannak, múlt pénteken dr. Veszelszki Ágnes beszélt a netnyelvészeti (alap)ismeretekről. Csütörtök délelőtt 10, illetve délután 14 órától a Bartók teremben dr. Tódor Erika várja az érdeklődőket, a téma a nyelvi tájkép. Ezt követően november 21-én dr. Zsigmond Győző a ragadványnevekről és a helységnevekről, december 5-én dr. Fóris Ágota a szótárhasználatról és a szaknyelvekről, január 9-én Kövecses Zoltán a metaforák világáról fog értekezni.
Interaktív órák
Az október 25. és február 15. közt zajló második szakaszban a PKE diákjai és oktatói közül néhányan az előadásokon elhangzottak alapozva bejárják a Partium és a Bánság nagyobb középiskoláit, ahol a magyar nyelv helyzetével kapcsolatos interaktív foglalkozásokat tartanak olyan aktuális, a fiatalokat érdeklő témákról, mint például a chatnyelv, a chat-szótár, a szótárhasználat, a névadási szokások változása vagy a nyelvi tájkép. Megtudtuk azt is, hogy a rendezvénysorozatot a temesvári Start-Tanácsadó és Továbbképző Irodával közösen bonyolítják le, mivel a közoktatásban szervezett képzéseik, eseményeik révén úgy vélik, közösen eredményesebben valósíthatják meg a programjaikat. A projektbe ugyanakkor a Bihar Megyei Tanítók Háza is bekapcsolódott, így az érintett pedagógusok plusz pontokat kapnak.
Pályázni lehetett
A projekt második fázisában résztvevő négy diákot pályázat útján választották ki, a jelentkezők motivációs levelet kell írjanak. Az egyikőjük, Varga Ivett-Barbara az erdon.ro-nak azt nyilatkozta: elszántságot érzett, nem a jegy miatt kapcsolódott be a programba. Azt mondta: úgy véli, úgymond két legyet üt egy csapásra, hiszen a nyelvészettel is tud foglalkozni, de ugyanakkor a gyakorlatban is megtapasztalhatja, milyen a pedagógusi munka.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Falunap új székely kapuval (Dálnok)
A szombaton tizenegyedik alkalommal megtartott dálnoki falunap két legkiemelkedőbb eseménye a díszpolgár- és székelykapu-avatás volt. Ezenkívül falumonográfia-bemutatót és főzőversenyt is tartottak. Az ünnepen a Balaton nyugati partján fekvő Cserszegtomaj és az Egertől tíz kilométerre található Noszvaj testvértelepülés küldöttsége is részt vett Bartha Gábor és Bóta Géza polgármester vezetésével. Az esemény 6 órakor a gidófalvi fúvószenekar ébresztőjével kezdődött, majd a dálnoki önkormányzat nevében Bartók Ede Ottó polgármester nyitotta meg a rendezvényt, a két magyarországi testvértelepülés lakóinak üdvözletét azok polgármesterei tolmácsolták, és átadták a Cserszegtomajt ábrázoló négy nagyméretű művészfotót, illetve egy címeres magyar lobogót. A két testvértelepülés küldöttsége szokásához híven bort is hozott a faluünnepre.
Az istentisztelet után sor került a díszpolgáravatásra. A községért, az itt élő polgárokért kifejtett kimagasló tevékenységéért a község képviselő-testülete elismerése és tisztelete jeléül díszpolgári címet adományozott Gocz Elvira ny. betegápolónak és Balogh Sándor ny. nyelvtanárnak. A jelenleg Kovásznán élő Gocz Elvira anyai nagyszülei voltak dálnokiak, ezért gyermekkorában sok időt töltött itt. Végleges hazatérése után felkarolta a nehéz sorsú gyermekeket, és jelentős összegekkel segítette hajdani iskoláját, a Darkó Jenő-iskolát, legutóbb 2014-ben az ő adományából sikerült kicserélni az iskola összes nyílászáróját – hangzott el többek között a laudációban. Balogh Sándor betegsége miatt nem lehetett jelen a díszpolgáravatáson, de megüzente, amint felépül és Dálnokba jön, személyesen veszi át az oklevelet. Habár nem született e vidéken, Budapesten él, de ősei révén székely származású, évtizedek óta hazajár Dálnokba, és önzetlenül segíti a faluközösséget. 1991-ben német állampolgárként telepedett vissza Magyarországra, már abban az évben Erdélybe látogatott, és lakást vásárolt magának Sepsiszentgyörgyön, ahonnan hetente többször is Dálnokba látogatott, ahol nemcsak távoli rokonait, hanem szegény sorsban élő dálnoki családokat is messzemenően segített – hangzott el a róla szóló laudációban.
A díszpolgáravatás után a jelenlevők a református műemlék templomba vonultak, ahol a sorozat, illetve a kötet szerkesztői – Nagy Balázs néprajzkutató, Tóth Szabolcs Barnabás történész és Zsigmond Győző néprajzkutató, tanszékvezető egyetemi tanár – bemutatták a Székelyföld települései sorozat ötödik kötetét, a kétszáz példányban megjelent Dálnok falumonográfiáját. A falumonográfia társszerzői: Bara Sándor, Csáki Árpád, Cserey Zoltán, Kicsi Sándor, Pethő Ibolya, Kisgyörgy Zoltán, Kisgyörgy Blanka, Polgár Erzsébet, Székely Zsolt, Zsigmond Győző és Zsigmond Júlia. Ötletként felvetődött, hogy jó lenne, ha a sorozat kötetei digitális formátumban a világhálóra is felkerülnének. Kisgyörgy Zoltán, lapunk főmunkatársa, a kötet társszerzője a dálnoki gyógyvizekre hívta fel a jelenlevők figyelmét.
A könyvbemutató és a déli harangszó után a dálnokiak és meghívottjaik, élükön a gidófalvi fúvószenekarral, a falu bejáratához felállított, 9,5 méter széles és 6,5 méter magas székely kapuhoz vonultak. A kapun az Erőt, egészséget, áldást, békességet! köszöntő szöveg olvasható. A falukaput egy XVIII. századi dálnoki székely kapu motívumainak felhasználásával a torjai Pethő Sándor fafaragó készítette. Marti Orsolya tanuló Zádori Gábor A mi székely kapunk című versét szavalta el, majd Bartók Ede Ottó polgármester elmondta: a dálnokiak régi álma teljesült. A kaput Kedves Tibor csernátoni római katolikus plébános, beszolgáló lelkész szentelte meg.
A falunap elmaradhatatlan eseménye a főzőverseny volt, melyre idén hét csapat – a helyi önkormányzat, a Darkó Jenő-iskola, az RMDSZ nőszervezete, Már Sándor és családja, a Vad Természet Vadászegyesület, Cser­­szegtomaj csapata és a dálnoki vadásztársaság – nevezett be. A zsűri elnöke Daragus Attila mesterszakács, Torja község polgármestere volt. A csapatok pityókatokányt, csülkös és zalai babgulyást, székelygulyást, muflonpörköltet, báránypaprikást és vaddisznópörköltet készítettek, amelyeket a zsűrizés után a jelenlevők is megkóstolhattak. Az idei főzőverseny fődíját Cserszegtomaj csapatának ítélték oda. Ezután megkoszorúzták a művelődési központ homlokzatán tavaly felavatott Dózsa-emlékplakettet, majd a nagyteremben megtekintették a helyi asszonyok kézimunka-kiállítását.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tizenegyedik Dálnok-nap
Értékteremtő könyv- és textilkiállítás
Szombaton ünneplőbe öltözött Dálnok apraja-nagyja, és nem hiába, a tizenegyedik alkalommal rendezett egynapos faluünnepre méltán lehetnek büszkék. Nemcsak a kulturális és gasztronómiai kínálat gazdagsága volt lenyűgöző, hanem a mindenkor jellemző családias hangulat is. A jelenlévők jóllakottan, élményekkel gazdagon távoztak, ahogyan a krónikás is, aki az alábbiakban a részletekbe avatja be az olvasókat.
A 6 órai ébresztőt „megúsztuk”, amikor a gidófalvi fúvósok kimuzsikálták a későn ébredőket az ágyból, hogy le ne késsék a nemsokára kezdődő főzőversenyt, amelyre 7 csapat sorakozott fel: a helyi önkormányzat, a Darkó Jenő-iskola, az RMDSZ nőszervezete, Már Sándor és családja, a Vad Természet Vadászegyesület, Cserszegtomaj, valamint a helyi vadásztársaság csapata.
Falumonográfia-bemutató
Az ünnepséget Bartók Ede Ottó polgármester nyitotta meg, név szerint megköszönve a rendezvény színvonalát biztosító helyi önkéntesek munkáját. Bartha Gábor, Cserszegtomaj és Bóta Géza, Noszvaj polgármestere átadták ajándékaikat, majd Fejér László Ödön képviselő méltatta a helyiek összefogását.
Ezután díszpolgárrá avatták Gocz Elvirát és Balogh Sándort, laudációjukban hangsúlyozva a helyi közösséget és a rászorulókat támogató gesztusaikat. Sajnos, Balogh Sándor egészségügyi gondjai miatt nem lehetett jelen az ünnepségen, neki a későbbiek során személyesen adják át a megtisztelő címet.
A községben már hagyománya van a település történetét feldolgozó könyvek kiadásának, ezúttal a sorban ötödik kötetet, Dálnok monográfiáját Nagy Balázs, Tóth Szabolcs és Zsigmond Győző mutatta be a református templomban, kiemelve azokat a tényeket, amelyek a települést egyedivé tették mind a múltban, mind a jelenben. A kötet társszerzői: Bara Sándor, Csáki Árpád, Cserey Zoltán, Kicsi Sándor, Pethő Ibolya, Kisgyörgy Zoltán, Kisgyörgy Blanka, Polgár Erzsébet, Székely Zsolt és Zsigmond Júlia. A bemutatón elhangzott, az elkövetkezőkben nagymonográfiát is kiadnának a településről.
Székelykapu-avatás és dínomdánom
A továbbiakban az önkormányzatiság tízéves jubileumát megtisztelő falukaput avatták fel a település bejáratánál. A 9,50 m széles és 6,5 m magas, 18. századi helyi díszítőmotívumok felhasználásával készült mestermű a torjai Pethő Sándor faragómester munkáját dicséri. Az avatás ünnepélyes pillanataiban Bartók Ede Ottó felkérésére az egybegyűltek egy perc megemlékező csendet tartottak Veres István néhai tanácsos emlékére, aki évek óta szívügyének tekintette a kapuállítást. Az avatóünnepség hangulatát a gidófalvi rezesbanda és a kézdivásárhelyi mazsorettek bemutatója, valamint Marti Orsolya szavalata fokozta. A falu új büszkeségét Kedves Tibor csernátoni római katolikus plébános, beszolgáló lelkész szentelte meg.
Ezt követően folytatódott a dínomdánom, csapra verték a testvértelepülések által hozott boros hordókat, jóllaktak az üstökben készült finomabbnál finomabb ételekből. Később a meghívott előadók mellett Fésűs Adél, Andrási Ágota, Balogh Erika és Nyircsa Klára pedagógusok, valamint Fakó Alpár táncoktató irányításával a helyi óvodások és iskolások népi gyerekjátékokkal, valamint modern és néptáncokkal szórakoztatták a résztvevőket.
Az RMDSZ helyi nőszervezete eredeti ötlettel rukkolt elő, a faluban készített több száz textil kézimunkát gyűjtötték össze, feltüntetve a tulajdonos vagy éppen a készítő nevét, valamint a készítés évét. A falu asszonyainak jóvoltából a kultúrotthon nagytermét zsúfoltságig megtöltötték szebbnél szebb darabokkal, amelyeket Barna Jolán Mária szakszerűen értékelt, mi több, egyes kézimunkák kapcsán személyes élményeket, történeteket is felelevenített.
Ezt a kiállítás követendő példaként érdemes emlegetni, lám, mennyi kincs rejlik még a ládafiákban, amelyeket ily módon a nagyvilág elé lehet és érdemes tárni, ezzel is öregbítve a településhez kapcsolható értékek tárát.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Anyanyelvünk értékei (Nyelvtörténeti műhely)
Akár az egész család is részt vehet a csütörtökön Sepsiszentgyörgyön induló nyelvtörténeti műhely foglalkozásain. Az Amőba Oktatási Központ újszerű kezdeményezése a magyar nyelvvel kapcsolatos ismeretek bővítését, anyanyelvünk sajátosságainak megismerését célozza.
Nyelvünk kevésbé ismert értékei, például őstörténeti összefüggései is helyet kapnak a hetente szervezett rendezvényen. Hiánypótló jellegét az is adja, hogy iskolai környezetben kevésbé elérhető információk kerülnek terítékre érdekes előadások, interaktív foglalkozások révén. Az identitásépítést segíti, hogy nincsenek korosztályi megkötések, így családi programként is érdekes lehet felnőttnek, gyermeknek egyaránt – mondta érdeklődésünkre Bereczki Kinga. Az oktatási központ vezetője hangsúlyozta, hogy az anyanyelvünk társaságában együtt töltött aktív idő a megismerést, de egyben a család összetartozását is szolgálja.
A program érdekes előadásokból és interaktív foglalkozásokból áll. A magyar nyelv megtartó erejéről Tulit Ilona nyugalmazott magyar nyelv és irodalom szakos tanár, tankönyvszerkesztő beszél, az eredetével kapcsolatos tudnivalókat Zsigmond Győző nyelvész, a Bukaresti Egyetem Hungarológiai tanszékének előadó tanára mutatja be játékos formában, Balla Ede szakrális földrajzkutató és Dezső Tibor Attila református lelkész pedig nyelvünk őstörténeti vonatkozásaira tér ki.  A program február 18-án öt órától indul és májusban ér véget, másfél órás foglalkozások formájában zajlik, heti egy alkalommal, minden csütörtökön. Iratkozni az oktatási központ titkárságán lehet, a részvétel ingyenes, a program megvalósulását a Balassi Kulturális Intézet támogatja.
Ferencz Csaba. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemzet- és lélekmentők
A magyar irodalmi táborokra emlékeztek
Egykori és jelenlegi magyar nyelv és irodalom szakos tanárok, illetve diákok gyűltek össze szerda este a Sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban, mégpedig szép számban, a Tulit Ilona által szerkesztett, Anyanyelvi táborok Háromszéken címet viselő könyv bemutatóján.
Az 1986 és 1991 között Tulit Ilona magyar szakos tanfelügyelő által megszervezett táborokban Tapodi Zsuzsa egyetemi tanár kezdő pedagógusként, Ungvári Barna András lelkipásztor pedig diákként volt jelen. A kettőjük párbeszédéből, valamint az akkori ötletgazda és kivitelező, illetve ilyen vagy olyan minőségben résztvevők visszaemlékezéseiből lassan felidéződtek a nyolcvanas évek második felének nyomasztó évei a maguk feszültséggel, félelemmel és nincstelenséggel telített valójukban.
Egy olyan sötét korszak metszete tárult a hallgatóság lelki szemei elé, melyre annak átélői ma is rettenettel gondolnak vissza, a később születettek pedig elképzelni sem tudják annak borzalmait. Hiszen ebben az időszakban az állampolgárokat termelőeszközöknek tekintették, az erdélyi magyarságot a teljes eltűnés réme fenyegette. Mindezek ellenére akadtak olyan apró szigetek, ahol szabadon szállt a magyar szó, és szárnyalt a gondolat, s éppen ezért diák és tanár egyaránt teljes értékű embernek érezhette magát. Az igaz, hogy megvalósításukhoz jó adag bátorság, elhivatottság, nemzeti öntudat, leleményesség és vezetői beosztás kellett, azonban szerencsére Tulit Ilona mindezzel rendelkezett. Így az sem véletlen, hogy a reménység eme szigetei Háromszéken jöttek létre, hiszen ő akkor is Sepsiszentgyörgyön élt és tevékenykedett.
Megtudhattuk továbbá, ezek az anyanyelvi táborok hét éven keresztül működhettek, télen az akkor 1-es Számú Ipari Líceum, nyáron pedig a kommandói iskola védő falai között. Sándor István mérnöktanár és Hochbauer Gyula tanár személyében ugyanis a két intézményt olyan emberek vezették, akik nemzetük érdekében fel merték vállalni az ezzel járó kockázatot.
Résztvevői egymás között magyar irodalmi táborként emlegették az évente összesen 17 napon át folyó tevékenységet, azonban sokkal több volt ennél, hiszen az előadók között volt nyelvész, irodalomtörténész, néprajzkutató, pszichológus, népzene- és néptáncoktató, de akadt költő, újságíró, színművész, művészettörténész, képzőművész, filozófus, történész, zenepedagógus és csillagász is.
Az áldásos munkát végző tanárok közül, a már említetteken kívül a téli táborok igazgatói tisztségét betöltő Albert Ernő, valamint Árvay Katalin, Lokodi Irén, Sylvester Teodóra és Zsigmond Győző neve hangzott el. Nem feledkeztek meg továbbá Csurulya Edit, Kónya Ádám, Orbán Gyöngyi, Ördög Gyárfás Ágnes, Salamon András, Salamon Sándor, Török Katalin, Bíró Annamária, Bota Emese, Domokos Zsuzsa, Fazakas Ágnes, Gazda József, Hommer Judit és Horváth Alpár munkásságáról sem. Mindenkit azonban lehetetlen felsorolni, hiszen a MIT-ben összesen másfél ezer diák, valamint kis híján száz tanár fordult meg.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Időutazás irodalmi táborokba
Minden megszülető könyv sorsa, akárcsak az embereké – egyedi. Van, amelyik viszonylag könnyen lát napvilágot, más hosszú évek vajúdásának – kitartó, fáradtságos, dédelgetett munkájának – eredménye. Több mint 30 év távlatából, több mint 300 tanulói naplóból, visszaemlékezésből, egyéni alkotásból vett részletet és több mint 130 aláírt bejegyzést tartalmazó, 250 fekete-fehér fotóval illusztrált, öt dokumentummal alátámasztott, négy éve nyomdakész állapotban lévő, nemrég a T3 Kiadónál megjelentett könyvet mutattak be Sepsiszentgyörgyön Tulit Ilona gyűjtésében és szerkesztésében. Az Anyanyelvi táborok Háromszéken, 1986–1991 című kiadványt rendhagyó, családias, nosztalgikus könyvbemutatón ismertette szerda délután a Tein teaházban egy volt táborozó, Ungvári Barna András református lelkész, Tapodi Zsuzsa egyetemi docens és Tulit Ilona volt szaktanfelügyelő, a táborok szervezője. A végére a be nem avatottaknak is kiderült, hogy mi volt valójában a MIT, miért nevezhető előzmény nélküli, megismételhetetlen, egyedi vállalkozásnak.
A könyv előzményei közé tartozik, hogy az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége huszadik évfordulójára készült emlékezések adták az ötletet, és 2013 márciusában Márkó László virtuális tábori szervezésének köszönhetően létrejött a Facebook közösségi oldalon a Magyar Irodalmi Tábor csoport, s ezzel valóságos mozgalmat indított el, gyorsan csatlakoztak az egykori táborlakók és tanárok. Stílusosan többen az egykori tábori nyakbavalóval, mások régi fotókkal, Kónya Ádám saját kezűleg készített, plakátszerű rejtvényeivel érkeztek a könyvbemutatóra – a legtávolabbról Magyarországról, de innen, a „közelebbi” Csíkszeredából, Brassóból is eljöttek –, hogy felidézzék a fiatalkori, hét éven át megszervezett, téli és nyári magyar irodalmi táborok hangulatát. Jelen voltak az egykori vezérkar tagjai: Albert Ernő táborigazgató, Hochbauer Gyula iskolaigazgató, Fazakas Ágnes, Domokos Zsuzsa, Zsigmond Győző, Török Katalin, Erdély Judit tanárok. Megemlítették többek között Árvay Katalin, Lokodi Irén, Sylvester Teodóra, Csurulya Edit, Orbán Gyöngyi, Ördög-Gyárfás Ágnes, Salamon András, Salamon Sándor, Bíró Annamária, Bota Emese, Gazda József, Hommer Judit és Horváth Alpár nevét is.
Az egykori tábori himnusszal, a Szellő zúg távol... népdallal kezdődött és az Adjon Isten, jó éjszakát című dallal fejeződött be a könyvbemutató és táborlakó-találkozó. Közben Kónya Ádi bácsi unokájának, Kónya-Ütő Bencének köszönhetően a „nagy hiányzó” emléke is megelevenedett, egyik kedvenc énekét hangszalagról játszotta be az utód, sokan halkan dúdolva kísérték. Ungvári Barna András lelkész (egykori diák) moderálta a bemutatót, két rövid igével indította beszédét, hálát adva, hogy összegyűlhettek, hogy átélhették Isten kegyelméből azt a varázst, amit az irodalmi táborok jelentettek. Megköszönte Tóthné Szabó Éva szervezését, a fényátadóknak további kitartást kívánt.
Tapodi Zsuzsa egyetemi docens meghatódva, elfogódottan és humorosan mesélt személyes, pályakezdő élményeiről, kiemelve, hogy a lelki egészség megőrzésének fontos tényezője a jó történések előhívása az emlékezetből. Beszélt a korszakról, amelyben a könyv született. Ismertette a könyvet záró, Adalékok a korhoz című összegzést, amelyben dokumentumok alapján a korszak elnemzetietlenítő iskolapolitikája és Tulit Ilona tanfelügyelői, tanári ellenlépései fogalmazódnak meg. A Megcsúfolt alma mater című írásból kiderül, hogy megváltozott az iskola szerepe: „börtöniskolák” komorlottak szép számban; a díszszemlén és felvonuláson volt a lényeg; módszeresen folyt a magyar tannyelvű oktatás elsorvasztása; román ajkú tanárokkal töltötték fel a megyét fölös számban; román szakos tanárokat neveztek ki magyar katedrákra; nem kötelező, fakultatív tantárgyként tanulhatták anyanyelvüket a magyar diákok. A magyar táborok igazi jelentőségét akkor érthetjük meg, ha ismerjük a történelmi kort, amelyben mindez a tiltott gyümölcs édességét is jelentette, és ami a mai fiataloknak talán fantasztikumnak tűnik, de mindennapi realitás volt a nyolcvanas évek végén. Mindannyian tudták, hogy valami olyat tesznek, ami a hatalomnak nincs ínyére, ez adott plusz motivációt mindenkinek. Megfontolt előrelátással a téli táborokat az egykori 1-es Ipari Líceumban (ma Puskás Tivadar), a nyári táborokat pedig a nehezen megközelíthető kommandói iskolában szervezték. Tulit Ilona (Cila néni) több műhelytitkot is megosztott a könyvről, a számadatokat felvonultatva elmondta: a hét év alatt megszervezett téli és nyári táborokban összesen másfél ezer diák és közel száz tanár vett részt.
Az egykori táborozók nevében többen is megköszönték mindenki Cila nénijének és pedagógus társainak azt a lelki tarsolyt, amelybe a gondoskodó, bátorító, megtartó szeretetmorzsákat helyezték, önzetlen, nagy tudású kollégák segítségével sok nemzedéket feltarisznyáltak a célt és hitet adó irodalmi táborok kincseivel.
Józsa Zsuzsanna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Huszonöt éves az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége
„Magyarul álmodom”
Három napon át – péntektől vasárnapig – tartalmas rendezvénysorozattal ünnepelte fennállásának negyedszázados évfordulóját az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége. Díjátadók, kiállítás, értekezlet és kirándulások színesítették a programot, amelynek egyik kiemelkedő része volt a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő lebonyolítása. A rendezvény választott témaköre: a reformáció hatása és jelentősége Erdély magyarnyelvűségében.
Pénteken 10 órától a Vigadó Művelődési Házban tartott, Deák Magdolna tanárnő által levezetett megnyitóünnepséggel rajtolt az eseménysorozat, számos neves meghívott, az AESZ erdélyi és magyarországi partnerei, támogatói szólaltak fel és mondták el köszöntőbeszédüket, rengeteg szép gondolat hangzott el.
A külsőségek nem számítanak, mondhatnánk, de a muskátlikkal szépen feldíszített színpad már jelezte: különleges alkalom zajlik, majd a Bod Péter Tanítóképző XI. A osztályos tanulóinak műsora vezette fel az ünnepséget. A lányok iskolájuk névadója, Bod Péter Szent Hilarius című művéből adtak elő részleteket énekkel, gitárkísérettel.
A teljesség igénye nélkül, néhányan azok közül, akik méltatták az AESZ kitartó értékmentő munkáját: Kiss Imre főtanfelügyelő, Péntek János nyelvész, Kőrösi Viktor Dávid konzul, Tóth Attila, a Magyar Nyelvstratégiai Intézet megbízott igazgatója, dr. Eőry Vilma, az említett intézet szaktanácsadója, Kovács Zsuzsanna a magyarországi Anyanyelvápolók Szövetsége képviseletében, dr. Nagy L. János egyetemi tanár, A. Molnár Ferenc professzor, Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetség országos elnöke, Zsigmond Győző, az AESZ alapító elnöke, Zsigmond Emese, a társszervező, 60 éves Napsugár gyermeklap főszerkesztője.
Kiss Imre a házigazdák nevében köszöntötte a résztvevőket, elmondta: „a költők versben, a tudósok értekezésekben fogalmazták meg a magyar nyelv különlegességét, idegen ajkúak is többször rácsodálkoztak elképesztő gazdagságára, eleganciájára, zenéjére. Nyelvünk közösségi és személyes létünk alapja, önazonosságtudatunk meghatározója, szellemi létünk közege. A magyar nyelvet örököltük, és kötelességünk továbbadni, ilyen körülmények között is, hogy jogainkat folyamatosan korlátozzák”.
Péntek János akadémikus, a BBTE nyugalmazott tanára, az AESZ elnöke az esemény ünnepi jellegét hangsúlyozta, dr. Nagy L. János Illyés Gyulát idézte: „Jól beszélni és írni magyarul, ez tehát igazánból: jellemkérdés.”
Zsigmond Győző alapítótag, egykori elnök régi fotók, kiadványok kivetítésének kíséretében idézte fel az AESZ indulását, a kezdeti körülményeket, az első nyelvhelyességi versenyek hangulatát, és javaslatokat is tett a további működésre, egyben felajánlva szakmai segítségét is.
Helyszűke miatt nem tolmácsolhatjuk a beszédek sorát, a számtalan megszívlelendő gondolat meghallgatása után is fontos pillanat következett, átadták a Nyelvőrzés Sütő András-díját, amelyet ebben az évben Albert Ernő nyugalmazott magyartanár, néprajzkutató vehetett át. Laudációt Erdély Judit, az AESZ alelnöke mondott, akit egykori diákként az Albert tanár úr órái, hozzáállása győzött meg arról, hogy neki is a magyartanári pályát kell választania. A bronzplakettet (Hunyadi László marosvásárhelyi képzőművész alkotását) Ördög Gyárfás Lajos, az AESZ ügyvezető elnöke nyújtotta át.
Albert Ernő Csíkdánfalván született, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett diplomát, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium igazgatója volt. Számos publikáció, könyv, gyűjtés fűződik nevéhez, érdemeit Sepsiszentgyörgy városa 2006-ban Pro Urbe díjjal ismerte el.
A saját megfogalmazása szerint a 80. életév után ráadásba kapott 86.-at taposó Albert Ernő úgy véli, ha valamikor, most igazán szükség van az anyanyelv ápolására. „Csak a fiatalok látnak minket öregnek, hiszen rengeteg még a munka, a tennivaló, amit csak mi végezhetünk el” – fogalmazott. Hozzátette: nagy fájdalom számára, hogy szép magyar nyelvünket sokan úgy használják, hogy egymást érik – szóban és írásban, köznyelvben és médiában – a trágár kifejezések.
Szöllősi Katalin, a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum diákjának A nagy hegyi tolvaj című ballada szívhez szóló előadása után Nagy Éva, az Oktatási Minisztérium kabinetigazgatója tolmácsolta üdvözlő szavait, majd az idén első alkalommal átadott Tüzes Bálint-díj kiérdemlőjét ismerhettük meg. Izsák Arnold Róbert (akinek verseit korábban a Székely Hírmondó hasábjain is olvashatták) prof. Péntek Jánostól vehette át az anyagi támogatással is járó elismerést, a Tüzes Bálint öccse, a Svájcban élő Péter által alapított díj ugyanis az anyanyelvápolás terén kiemelkedően teljesítő diákokat hivatott segíteni.
A három órán át zajló megnyitó ünnepséget a sepsiszentgyörgyi Harai zenekar és Szöllősi Katalin fellépése zárta. Délután a diákok kiránduláson vettek részt, felkeresték az Ika várát, majd kézműves tevékenységekre fogadta őket a csernátoni Haszmann Pál Múzeum.
Ugyancsak aznap 16 órától az Incze László Céhtörténeti Múzeumban nyílt meg A Vizsolyi Biblia 425 éve című kiállítás. Gesztusértékű, hogy a pannókon olvasható tudnivalókból összeállított rövid összefoglalót román nyelven is kifüggesztették.
Dimény Attila múzeumigazgató elmondta: megtiszteltetés az intézménynek, hogy fogadhatják a Budapesti Városvédő Egyesület egyház- és bibliatörténeti kiállítását, amelyet eddig már több mint félszáz helyszínen mutattak be. Különlegesség, hogy itt az alapkiállítás helyi polgárok által rendelkezésre bocsátott darabokkal is kiegészült, mint például a Budapesten 1868-ban kiadott Biblia és egy 1903-as kiadású Újtestamentum, illetve egy 20. század eleji református Biblia.
Balogh Zoltán, a Kézdi–Orbai Református Egyházmegye esperese méltatta a kiállított anyag jelentőségét, végül a Kézdi–Orbai Református Egyházmegye lelkészcsaládjainak kórusa adott elő két kórusművet, Ruszka Sándor karnagy irányításával.
A kiállításmegnyitót szakmai konferencia követte a múzeumban A reformáció hatása és jelentősége Erdély magyar nyelvűségében témával, a következő előadásokkal: Ruszka Sándor (lelkész, Kézdivásárhely): Ha lett volna Luthernek Facebookja; A. Molnár Ferenc (professor emeritus, Miskolci Egyetem, Debreceni Egyetem): A reformáció magyar bibliafordításainak és egyházi éneklésének hatása és jelentősége Erdély magyar nyelvűségében; Máthé Dénes (egyetemi docens, Kolozsvár): A reformáció szerepe irodalmi nyelvünk 16. századi formálódásában; Péntek János (ny. egyetemi tanár, akadémikus, Kolozsvár): A moldvai magyarok anyanyelvűsége az egyházújítás(ok) időszakában.
Szombaton délelőtt kirándulásra mentek a meghívottak és a konferencia résztvevői, ezzel párhuzamosan kezdődött a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő a Gábor Áron Szakképző Líceumban. Városnézés és múzeumlátogatás után, délután a Cimborák Bábszínház szórakoztatta a 4. osztályosokat, illetve Mint a szép híves patakra című koncertjét mutatta be a Codex Régizene-együttes a Vigadóban, este pedig a Harai zenekar húzta a talpalávalót a táncházban, a Gábor Áron Szakképző Líceumban.
Vasárnap délelőtt a Vigadó Művelődési Házban az eredményhirdetéssel és díjazással egybekötött záróünnepséget a Nagy Mózes Líceum diákjainak előadása színesítette.
Farkas Imola / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Előadásoktól a túrákig: gombászkonferencia Bálványosfürdőn
Mintegy száz résztvevővel kezdődött pénteken Bálványosfürdőn a László Kálmán Gombászegyesület XVII. nemzetközi gombásztábora és konferenciája, amely keddig tart.
Előadások, filmek, kiállítások, versenyek, játékok várják az egész magyar nyelvterületről, de Ausztriából, Németországból, Svájcból és Hollandiából is verbuválódott érdeklődőket. Szombattól keddig naponta gombásztúrára indultak-indulnak a helybeliek kalauzolásával, gombaszépségversenyt szerveznek, ugyanakkor nemcsak a környék, de más vidéken is szedhető gombákkal kapcsolatos érdekességeket, hasznos tudnivalókat is megismerhetnek a résztvevők. Kedden átadják a Pázmány Dénes- és a Veress Magda-díjat. A mostani tábor és konferencia egyben előkészítése a megyei tanáccsal közösen szervezendő nemzetközi gombászkongresszusnak (JEC, Journées Européennes du Cortinaire), melyre Bálványoson kerül sor jövő ősszel, s melyre főleg nyugat- és észak-európai résztvevőket, a világ kiváló szakembereit várjuk – tájékoztatott Zsigmond Győző egyetemi tanár, a László Kálmán Gombászegyesület elnöke. Háromszék a gombászok körében amiatt is egyedi, hogy itt nő a harapégés vagy harapégte gomba, amely világraszóló helyi érdekességnek számít.
Háromszéken kívül sehonnan nincs adatunk a harapégésgomba előfordulásáról. Ezt a fakó zsemlegombához hasonló méretű és formájú, de kifejezetten égetett cserjés, fás (főleg tölgyes) helyeken termő gombafinomságot a csirkehúsnál is ízletesebbnek tartják. Tokánynak, paprikásnak, vadasnak és savanyúságnak megkészítve eszik. Mindeddig minden otthoni termesztésére irányuló próbálkozás csődöt mondott – írja egy tanulmányában Zsigmond Győző.
Bíró Blanka / Székelyhon.ro