Mesék és drámák (Gyermekszínjátszó találkozó)
Tizenegyedik alkalommal szervezték meg az országos gyermekszínjátszó találkozót a héten Sepsiszentgyörgyön, s bár a vakáció miatt a szokásosnál jóval kevesebben voltak a színpadon és a teremben is, a bemutatott produkciók színvonalából, a rendezvény hangulatából ez semmit sem von le.
Az első napon – csütörtökön – a kisebbek, az I–IV. osztályosok léptek fel, összesen nyolc csapat, és ezek közül csak az egyik érkezett más megyéből: a már évek óta visszajáró régeni Petru Maior Líceumé, akik dicsérettel tértek haza; a Kerek tallér népmesét játszották el. Ugyancsak dicséretet kapott a székelyszáldobosi iskola A főtt borsó történetével, valamint a házigazda Váradi József-iskola Az ördög három arany hajszáláért. Harmadik díjjal a csernátoni Végh Antal-iskola gyermekszínjátszóit jutalmazták Kacor király megelevenítéséért, második helyezést két kézdivásárhelyi iskola, a Molnár Józsiás és a Nagy Mózes csapatai értek el, előbbi a Költői verseny a négyszögletű kerek erdőben, utóbbi A tizenkét csóka produkcióval. Az első díjat a baróti Gyermekek Palotája nyerte el A tök és a csikó meséjének színrevitelével. A díjkiosztás előtt, amíg a zsűri izzadt, a Kicsi óriások tehetségkutató győztese, Zöldi Lara hatodikos sepsiszentgyörgyi diák énekelt társainak, Benkő Éva pedig mesével és játékkal foglalta le a gyermekeket. A második nap – pénteken – az V–VIII. osztályos csapatoké volt a színpad, ezek közül csak a lemhényi Bem József-iskola képviselte Háromszéket, és ezért részvételi díjat kapott A szegény ember három fogával. Dicséretre érdemesítették a régeni Petru Maior Líceum gimnazistáit Vadas László Pótvizsga című darabjának előadásáért, harmadik díjat azonban nem osztottak. Második helyen az etédi Jósika Miklós-iskola diákjai végeztek Arany János Ágnes asszony című balladájával, első a kőrispataki általános iskola Hová lettél kamaszkor? című produkciója (fotó) lett. Érdekesség, hogy mindkét Hargita megyei faluban ugyanaz a pedagógus, Kiss-Márton Rozália tanárnő a színjátszók vezetője. A rangsorolást héttagú zsűri végezte: Prezsmer Boglárka dramaturg, Nagy-Lázár József bábszínész, Ambrus Ágnes tanárnő, Szőcs Imola és Bokros Attila tanfelügyelő, valamint Berde Éva tanítónő (csütörtökön), illetve Incze Melinda tanárnő (pénteken). A díjkiosztás mellett hagyományosan szakmai kiértékelést is tartottak, és ennek van is keletje, a visszatérő csapatokon, irányítóikon látszik, hogy jobban felkészültek – közölte a találkozót szervező Péter Kinga tanítónő, aki azt is elmondta: jó volt szétválasztani a különböző korcsoportokat, mert egész más a hangulat: a kicsik még mesevilágban élnek, ahol minden lehetséges, a jó elnyeri jutalmát, a rossz a büntetését, a nagyobbak pedig már igazi drámákat adnak elő, esetenként megrázó hitelességgel.
Demeter J. Ildikó / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Volt hadifoglyok visszaemlékezései
A tizenhatodik kötet
Csütörtök este a kézdivásárhelyi Kosztándi Képtárban mutatták be Iochom István újságíró, a Háromszék napilap felsőháromszéki munkatársa Hadifogolyélet Nyugaton és a Szovjetunióban című új könyvét.
A szép számban megjelent érdeklődőket házigazdaként Hegedűs Ferenc köszöntötte, majd dr. Ambrus Ágnes magyartanár, ny. egyetemi adjunktus, a szerző beszélgetőtársa mutatta be a könyvet. Iochom István tizenhatodik kötete tíz évvel az első, negyven kézdiszéki volt hadifogoly visszaemlékezéseit tartalmazó, Élet a csipkésdrót mögött – Volt hadifoglyok visszaemlékezései a szovjet lágerekről című könyv megjelenése után látott napvilágot. A jelenlegi kiadványban eredetileg kizárólag a Nyugaton hadifogságba esett volt magyar honvédkatonák emlékeit tette volna közzé a szerző, azonban, mivel ezekből már nem gyűlt össze egy kötetre való, fele-fele arányban olvashatók Nyugaton, illetve a Szovjetunióban raboskodott egykori hadifoglyok visszaemlékezései.
„A legtöbb egykori hadifogoly átlagéletkora kilencven esztendő. Fő célom az volt, hogy összefogó képet adjak arról, hogy a fogságba került kisemberek hogyan vészelték át a rabság hónapjait, éveit. Ennyi év távlatából nem minden adatközlő emlékezett vissza pontosan a hadifogságban történtekre, van, aki jobban, mások kevésbé tudták elmesélni a velük történteket, de ettől függetlenül azok a visszaemlékezések is helyet kaptak a kötetben.” A legidősebb a 99. életévébe lépő ozsdolai Felcser Miklós, míg a legfiatalabb a 92. esztendős kézdiszentléleki Bara András. Iochom István kifejtette, pár év múlva már nem lehetett volna összehozni ezeket a köteteket, hiszen a tíz éve megjelent első kötet szereplőiből mindössze öten élnek.
Az eseményen jelenlévő Bara András háborús élményeiről mesélt a hallgatóságnak. „Nem vádolom az oroszokat, jók és rosszak egyaránt voltak közöttük is”, summázott az egykori hadifogoly. A szerző magánkiadásában megjelent kötet a kézdivásárhelyi Bandi újságárudában és könyvesboltban, Iochom Ildikónál, továbbá Ozsdolán, a közbirtokosság székhelyén vásárolható meg 25 lejért, ahol a féléve megjelent Az ozsdolai szabó, aki megélt két világháborút – Borbáth József visszaemlékezései című kötet is beszerezhető 23 lejért. Közben előkészületben van Iochom István újabb kiadványa, a Bartos Lóránttal közösen szerkesztett Dálnok képes albuma, melynek megjelenése a dálnoki falunapokra esedékes. „Megvan már a következő könyv témája is, kuláksors Kézdiszéken”, osztotta meg a jelenlévőkkel a szerző.
Daczó Hodor Barna
Élet a csipkésdrót mögött – Volt hadifoglyok visszaemlékezései a szovjet lágerekről /Magánkiadás, Kézdivásárhely, 2007/ Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Hadifogolyéletről nyugdíjasklubban
Iochom István Hadifogolyélet Nyugaton és a Szovjetunióban című könyvét mutatta be dr. Ambrus Ágnes ny. egyetemi adjunktus a kézdiszentléleki Perkő Nyugdíjasklub 32. összejövetelén csütörtök este. A szerző, lapunk munkatára a téma néhány részletére világított rá. Jelen volt a könyv egyik szereplője, a 92 éves Bara András is. Közreműködött Jánó Kinga, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző tanulója. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Árpád-emlékmű Brassóban
A Történelmi Vitézi Rend (TVR) erdélyi törzsszéke szervezésében vasárnap délelőtt nagyszabású ünnepséget tartottak Brassóban: az evangélikus-lutheránus templom udvarán újra felállították a millenniumi ünnepségek alkalmával a Cenken elhelyezett Árpád-kori vitéz sok szenvedést és vándorlást megért szobrának fejét. Az ünnepségen részt vett a TVR székelyföldi állományának több mint száz tagja, a brassói evangélikus egyházközösség nagyszámú képviselője, valamint az Erdélyi Kárpát-Egyesület, a Keresztény Demokrata Mozgalom, az Erdővidéki Székely Tanács és a Kaláka Kör képviselői is jelen voltak. Az ünnepség az evangélikus-lutheránus templomban tartott istentisztelettel kezdődött, a résztvevőket Zelenák József püspökhelyettes, a brassói egyházmegye esperese köszöntötte, Isten igéjét Adorjáni Dezső Zoltán püspök hirdette, szolgált Zelenák József püspökhelyettes, valamint Koszta István és Koszta Enikő evangélikus lelkész. Igehirdetésükben a lelkészek az együvé tartozás, a helytállás és a közösségért való cselekvés fontosságát hangsúlyozták. Adorjáni Dezső Zoltán püspök az eredeti Árpád-kori vitéz szobra bronzmásolatának elkészítését kezdeményezte, és személyesen fel is ajánlott ezer lejt az evangélikus templom udvarán 2019-ben felállítandó szoborra. Ugyanakkor azt is javasolta, hogy a Szent Mihály-napot követő első vasárnap legyen ezentúl a „hazatérők ünnepe” a brassói evangélikus egyházközségben. Az egyházfő ilyen hazatérőnek nevezte a honfoglalás kori harcos szobrának megérkezését is a templom udvarára, ahonnan korábbi „lakóhelyére”, a Cenkre lát. Az emlékjelet Adorjáni Dezső Zoltán püspök és vitéz Lázár Elemér, a TVR főkapitány-helyettese leplezte le, ezt a püspöki áldás követte, majd a tatrangi boricások járták el évszázados, világszerte híres táncukat. Jani András Borcsa Mihály Egy hétfalusi csángó fiú Árpád szobránál, v. Bartha Imre pedig Wass Albert Üzenet haza című versét adta elő, és fellépett az egyházi énekkar.
Szente Lajos építész, az Erdélyi Kelemen Lajos Közművelődési Egyesület brassói fiókjának elnöke a szobor kiszabadításának a történetét ismertette. „Az emlékmű épen maradt darabjára Orosz József nyugalmazott vegyészmérnök, közgazdász, az Erdélyi Kárpát-Egyesület alelnöke talált rá 2002-ben a történelmi múzeum pincéjében. A múzeum igazgatója beleegyezett, hogy a fejrészt kiadják és egy megfelelő, biztonságos helyen tegyék láthatóvá. A szoboralak megmaradt darabjának kiváltását az Erdélyi Kelemen Lajos Közművelődési Egyesület nevében intéztem, így került mostani helyére. A darabok egy részét a lakosság széthordta, a nagyobbak – így a szoborfej is – a Brassói Történelmi Múzeum tulajdonába kerültek, ahol közel kilenc évtizedig a pincében őrizték” – mondta el az emlékezőknek Szente Lajos. V. Máthé Lóránt Pál törzskapitány beszédét követően v. Ambrus Ágnes, a TVR kézdiszéki állományának kapitánya szólt az egybegyűltekhez. „Meggyőződésem, hogy a most itt kialakított emlékhely a továbbiakban segít megélni vallásos hitünket, erősíti közösségi tudatunkat, etikai értékrendünket. Az emlékmű most nem emelkedik ki monumentálisan a környezetből, mint egykor, de belesimulva abba, szerényen hirdeti, hogy még megvagyunk, élünk, akarunk, teszünk és küzdünk identitásunk megőrzéséért” – hangsúlyozta a TVR kézdiszéki állományának kapitánya. V. Lázár Elemér köszönetet mondott az emlékjel készítőinek, az evangélikus egyház képviselőinek és azoknak a rendtársaknak, akik részt vállaltak a szoborfej nyilvános térben való elhelyezéséért folytatott munkában. Az avatóünnepség az emlékjel megkoszorúzásával és himnuszaink eléneklésével zárult. Az emlékező rendezvény az evangélikus egyház hivatalában szervezett kiállítással folytatódott, ahol Kovács Lehel István, az Erdélyi Kárpát-Egyesület elnöke az Árpád-szobor történetéről állított össze anyagot és tartott előadást.
„A 18 méter magas oszlopon álló, 3,5 méter magas, honfoglalás kori harcost ábrázoló alkotás – egyik kezében karddal, másikban Magyarország címerével – Árpád-szobor néven vonult be a köztudatba. Ezelőtt 120 évvel, 1896-ban, Magyarország ezeréves fennállásának ünnepére határozta el a törvényhozás, hogy a mai Hősök terére, az Andrássy út végén emlékműcsoportot készíttet, ezenkívül az ország hét pontján – Pusztaszeren, Pannonhalmán, Dévényben (Szlovákia), a Zobor-hegyen (Szlovákia), Munkácson (Ukrajna), Zimonyban (Belgrád közelében) és a brassói Cenk-tetőn – ezredéves emlékoszlopot állíttat. A Berczik Gyula tervei alapján, Jankovich Gyula szobrász által alkotott műemléket 1896. október 18-án avatták fel a Cenken. Az emlékmű talapzatát 1913. szeptember 27-én a besszarábiai Ilie Cătărău és Eliad Cotofan dinamittal felrobbantotta, majd 1914. december 30-án a Brassó felett dúló vihar ledöntötte az Árpád-szobrot, s az darabokra tört, a talapzat maradványai azonban máig láthatóak” – ismertette az elnök a résztvevőkkel az egykor a Cenken álló emlékmű történetét. A nem mindennapi esemény a Szent Imre Házban bajtársi ebéddel ért véget. Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Közülük sem mindenki ferdített
Ahogy Trianont látják
Pénteken a kézdivásárhelyi Erzsébet Teremben mutatták be Nagy János nyugalmazott történelemtanár Románia hadba lépése 1916-ban – Trianon és a román történetírás című könyvét.
Ferencz Attila kézdiszéki EMNT-elnök köszöntője után dr. Ambrus Ágnes méltatta a szerzőt és a bemutatott kiadványt. Nagy János helytörténész, történész nemzetiségtörténeti és általános történeti témákkal foglalkozik írásaiban. Pályáját a Brassói Lapok újságírójaként kezdte, majd a négyfalusi Zajzoni Rab István Líceum pedagógusa volt nyugdíjazásáig.
A méltatásban elhangzott, a 2014-ben megjelent, gazdag kép- és térképanyagot is tartalmazó könyv, melynek egyes fejezetei külön tanulmányokként is olvashatók, a román történetírás szemszögéből is megközelíti az első világháborút, a trianoni békeszerződést. A szerző elmondta, a román történészek között is egyre többen vannak, akik reálisan szemlélik az akkori eseményeket, P. P. Panaitescu nevét említve. „Panaitescu nagyon kritizálja Nicolae Iorgát, aki nem a történelmi hűségre törekedett, csupán arra, hogy írjon.” Daczó Hodor Barna / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Székelyföld nem eladó (Fórum Kézdivásárhelyen)
Székelyföld jelenéről és jövőjéről szervezett telt házas fórumot a Kézdiszéki Székely Tanács kézdivásárhelyi, illetve kézdiszéki magyar pártokkal és civil szervezetekkel – az RMDSZ-szel, az EMNP-vel, az MPP-vel, a Kézdivásárhelyi Nők Egyesületével és a Történelmi Vitézi Renddel – együttműködve szombaton Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Ház Színháztermében.
A háromórás rendezvény nyitányaként három közismert kuruc nóta hangzott el tárogatón Fórika Balázs kántor előadásában. A ceremóniamester szerepében Kónya Zita angoltanár, a Siculus Rádió főszerkesztője köszöntötte a mintegy kétszázötven résztvevőt, külön üdvözölve Gyergyó-, Udvarhely- és Csíkszék küldötteit, a környékbeli települések polgármestereit, önkormányzati képviselőit, Kézdi-Orbaiszék római katolikus plébánosait. A fórumot Fekete Miklós ny. zenetanár, a Kézdiszéki Székely Tanács elnöke, a rendezvény megálmodója és főszervezője nyitotta meg. Közölte: rövid, alig négy hónapos elnöki megbízatása alatt kétszer is végigjárta Kézdiszék településeit, és megdöbbenve tapasztalta, hogy a székely nép az önfeladás szélére sodródott. Ezért is választotta a meghívó mottójának Kossuth Lajos szavait: „Eltiport nemzet újjászülethet, de öngyilkos nemzetnek nincs feltámadás.”
Bokor Tibor kézdivásárhelyi polgármesternek a fórum résztvevőihez intézett üzenetét Kónya Zita tolmácsolta. Az első előadó Ambrus Ágnes ny. egyetemi adjunktus volt, aki az irodalmi műveltség és autonómia témában Tamási, Nyirő, Reményik, Wass Albert – avagy a székely fiatalok irodalmi műveltsége címmel tartotta meg előadását, majd Sántha Attila költő, nyelvkutató Kulyak, odor, pereszlen – honnan jövünk mi, székelyek? című, a székely nyelvjárásról szóló értekezése hangzott el. A szünet után Czirják Árpád pápai prelátus, ny. aranymisés kolozsvári plébános lépett a pulpitushoz, és megtartotta Székelyföld nem eladó! Lenni vagy nem lenni, az itt a kérdés! című előadását. A díszmeghívott felidézte azt az időszakot, amelyet Kézdivásárhelyen töltött. Negyvenkilenc évvel ezelőtt, 1968-ban érkezett a városba, ahol két évig segédlelkészként, majd egy év megszakítással plébánosként tevékenykedett 1984-ig, amikor Kolozsvárra helyezték át. Felidézte: amikor 1983-ban a temetőben felállították a kettős kopjafát, az akkori állambiztonsági szervek rászálltak, maga a megyei parancsnok jött el Kézdivásárhelyre, és megkérdezte, hogy milyen nevek szerepelnek a kopjafán (a hét vezér nevét véste rá az emlékmű készítője). Czirják Árpád válasza az volt, hogy hősi halottak, akik a kantai temetőben nyugszanak. Akkor a parancsnok ezt el is hitte – elevenítette fel az akkori eseményeket a pápai prelátus –, de később alaposabban tájékozódott, berendelte az akkori kézdivásárhelyi plébánost a megyeközpontba, és parancsba adta, hogy tüntesse el a kopjafát. Czirják Árpádnak kétnaponta kellett jelentkeznie a megyei Securitatén, de nem tudták megtörni, az volt a válasza: „nem azért tették oda, hogy onnan elvigyék, vigyék el önök, de ne tessék elfelejteni, hogy Háromszék nem alkuszik”. A végeredmény az lett, hogy a kopjafa a helyén maradt. Az előadó arra hívta fel a figyelmet, hogy városainkban, falvainkban járva egyre több ingatlanon látható az Ez a ház eladó felirat. Ha ez így folytatódik, előbb-utóbb idegenek tulajdonába kerülnek az ingatlanok, és akkor Székelyföld véglegesen gazdát cserél. „Székelyföld fennmaradásáért harcolunk, és egy székely zászlót nem merünk kitenni, a sokat emlegetett székely virtusból már csak ennyire futja” – kongatta meg a vészharangot. „A katalánok kikiáltották függetlenségüket, a skótok a szétválásért küzdenek, és a mi politikusaink az autonómia követelésébe maholnap belefulladnak” – jegyezte meg. A pápai prelátus Háromszék nagyjait – a dálnoki Dózsa Györgytől a torjai Apor Péterig – sorakoztatta fel követendő példaként a mai nemzedék számára. Felelevenítette az RMDSZ politikusainak a kolozsvári Szent Mihály-templomban tett esküjét is: „Hű magyarként szolgálni fogom népemet, mely bizalmával felhatalmazott, hogy érdekeit képviseljem, küzdjek fennmaradásáért, amelynek egyetlen szilárd biztosítéka a belső önrendelkezés. Isten engem úgy segéljen!” „Azt vártuk és azt várta minden erdélyi magyar ezek után, hogy a belső önrendelkezés, az autonómia követelésével lép a román politika színpadára az RMDSZ, de válasz helyett a marosvásárhelyi véres március után magyarázkodás következett, hogy ne borzoljuk a kedélyeket, később, majd alkalmas időben tűzik a politika napirendjére ezt a kényes kérdést. (...) Később a mérleg nyelvéről szólt a fáma. Részt vesz az RMDSZ a kormányban, vagy távol marad. Részvétel vagy távolmaradás szinte egyre ment. A kisebbségi jogok kivívásában érdemleges változás nem történt, be kellett érni apró, jelentéktelen engedményekkel. Az RMDSZ megkésve vette be programjába az autonómiát. Az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői hallathatták volna a hangjukat, de legtöbbször ők is a háttérben beérték egy-egy fejcsóválással” – ecsetelte az előadó. Nyomatékosította: ő maga nem az RMDSZ ellensége, hiszen tagja a szövetségnek, hanem az RMDSZ kritikusa, és ugyanolyan kritikusa a Magyar Polgári Pártnak és a Székely Nemzeti Tanácsnak is. „Nagy formátumú politikusokra van szükségünk, akik kilépnek árnyékukból, és nem csupán szélmalomharcot folytatnak a román parlamentben és Budapesten kilincselnek, hanem olyanokra, akik rendszeresen járják a nyugati fórumokat, kitűnő angolnyelv-tudással elpanaszolják az erdélyi, székelyföldi magyarság nyomorúságát, világgá kiáltják, hogy a legnagyobb európai kisebbséggel a román politika mit művel el” – javasolta a pápai prelátus. Leszögezte azt is: nem ért egyet azzal az egyházvezetéssel, amely szerint „a pap ne politizáljon, végezze egyházi teendőit”. Erre ellenpéldaként Márton Áron és Prohászka Ottokár püspököket hozta fel. Végezetül arra kérte a teremben levőket, hogy ismételjenek meg utána hangosan két fontos mondatot: „Székelyföld idegenek számára nem eladó! Háromszék nem alkuszik!”
Az előadás után több hozzászólás is elhangzott. Borsos Géza gyergyószéki küldött bejelentette, hogy a XVIII. Székely fórumot november 11-én 10 órai kezdettel Gyergyócsomafalván a Borsos Miklós Művelődési Házban szervezik meg, ahol a meghívott előadó ugyancsak Czirják Árpád pápai prelátus lesz. A fórumon fellépett a Cantus kamarakórus, a Református Kollégium versmondói, Fekete Dániel, Jánosi Zsolt és énekese, Babos Abigél, valamint a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes. A rendezvény himnuszaink közös eléneklésével ért véget. Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emléktábla Lakatos Géza vezérezredes-miniszterelnök tiszteletére
November 19-én, Szent Erzsébet napján Csíkszentsimonban a Történelmi Vitézi Rend székelyföldi törzsszéke domborműves emléktáblát avatott vitéz lófő csíkszentsimoni Lakatos Géza (1890-1967) vezérezredes-miniszterelnök tiszteletére halálának 50. évfordulóján. Habár Lakatos Géza Budapesten született, régi székely, csíkszentsimoni család leszármazottja volt.
A Szent László Ház homlokzatán elhelyezett bronz dombormű tervezője Máthé Lóránt székelyudvarhelyi művésztanár, kivitelezője pedig a szintén székelyudvarhelyi Lázár Imre mérnök. Az eseményen részt vett a Történelmi Vitézi Rend székelyföldi törzsének több mint száz tagja, jelen voltak a Volt Politikai Foglyok Szövetsége, Hargita Megye Tanácsa, a Csíkszéki Székely Tanács képviselői, a Lakatos család magyarországi és helyi leszármazottjai. A vasárnapi ünnepség a Szent László-plébániatemplomban Tamás József püspök által celebrált ünnepi szentmisével kezdődött, melyen közreműködtek a községből elszármazott plébánosok, valamint Varga János helyi plébános és Darvas-Kozma József pápai káplán, csíkszeredai plébános. Tamás József püspök szentbeszédében Szent Erzsébet kapcsán a kiváló női erényeket sorolta fel, majd ehhez kapcsolva a kiemelkedő férfi személyiségek tulajdonságait hangsúlyozta, ezek között említve a nemzetszolgálotot és vitézséget, amelyek Lakatos Gézát is jellemezték. A szentmisét követő avatási ünnepségen Kozma István polgármester beszédében azt emelte ki, hogy az emléktábla segít olyan jelentős személyiségek életének és tetteinek megismerésében, akiknek tevékenységéről az iskolában nem tanítanak. Máthé Lóránt székelyföldi törzskapitány részletesen ismertette Lakatos Géza katonai pályáját, kiemelve az I. és II. világháborús frontszolgálatát, a németekkel való kapcsolat lazításának megszervezését 1944-ben, a háborúból való kiugrás előkészítését, majd ennek a meghiúsulását. A törzskapitány arra is kitért, hogy a vezérezredes-miniszterelnök méltósággal viselte üldöztetését, családjának kitelepítését az 1950-es években. „A Történelmi Vitézi Rend az emléktábla-avatással igyekszik tenni azért, hogy Lakatos Géza elfoglalhassa méltó helyét a magyar történelemben” – zárta beszédét a törzskapitány. Ambrus Ágnes, Kézdiszék kapitánya beszédében Horthy Miklós kormányzó hűséges székely tábornokai között helyezte el Lakatos Gézát. „Horthy Miklós bizalmi embere volt, egyenes gerincű, hűséges, megbízható, nyílt jellem. A kormányzó úr mindig a legnehezebb feladattal bízta meg. Személyes példaadásával lelkesíteni tudta katonáit, miniszterelnöki kinevezésekor elhangzó rádióbeszédében is azt ígérte, hogy a veszély pillanatában, szokásához híven, a legsürgősebb teendő helyszínén mindenkor maga is ott lesz, és ezt meg is tette” – hangsúlyozta. V. Lázár Elemér főkapitány-helyettes, Erdély törzskapitánya beszédében kiemelte, hogy Lakatos Gézát elsősorban mint a II. világháborúból való sikertelen kiugrási kísérlet politikusát ismerik, a vitézi rend azonban az emléktáblával elsősorban a vezérezredes közel negyvenéves kiváló katonai pályájára, vitéz tetteire kíván emlékezni és emlékeztetni. A törzskapitány beszédében megköszönte a helyi önkormányzatnak és egyháztanácsnak a jóváhagyást az emléktábla elhelyezéséhez, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének pedig az anyagi támogatást. A domborműves emléktáblát Tamás József püspök áldotta meg. Az avatóünnepség az emléktábla megkoszorúzásával és himnuszaink eléneklésével zárult. Az ünnepi hangulatot kulturális műsor és a Csíkszentsimoni Ifjúsági Zenekar közreműködése emelte.
Vitéz csíkszentsimoni Lakatos Géza (Budapest, 1890. április 30. – Adelaide, Ausztárlia, 1967. május 21.) magyar királyi honvéd vezérezredes, 1944. augusztus 29.–október 16. között Magyarország miniszterelnöke. Lakatos Géza kormányának lehetőségei meglehetősen korlátozottak voltak, de az új kabinet a megszálló erők kiszolgálásával egy időben kísérletet tett a szélsőjobboldali politikusok és tisztek visszaszorítására, illetőleg leváltotta azokat az államtitkárokat, akik a zsidóság deportálásáért felelősek voltak. Október elején a németek közölték, hogy Hitler Szálasi Ferencet szánja Magyarország következő miniszterelnökének. Lakatos Géza is beavatott volt az 1944. október 15-i kiugrási kísérletben, amit a hadsereg egyes tisztjeinek ellenállása és a német titkosszolgálat megelőző akciói révén a nácik már csírájában elfojtottak. A sikertelen kiugrási kísérlet után Lakatos Géza is a németek fogságába esett, majd a sopronkőhidai nyilas börtönbe került, 1945. január végétől Sopronban internátusban élt. Miután a szovjet csapatok felszabadították és újra megszállták az országot, Lakatos Kiskőrösön raboskodott, ahol a keleti front egykori vezetőjeként számos kihallgatásnak vetették alá. Végül a népbírósági perek során tanúként hallgatták ki, később azonban Horthy tisztjeként és bizalmasaként nem sok jóra számíthatott a kommunista uralom alatt. 1949-ben az új rendszer megvonta a nyugdíját, a földreform során elvették birtokait, így Lakatos Budapesten illusztrátorként és kelmefestőként tartotta el családját. Az idős katona 1965-ben engedélyt kapott arra, hogy az ’56-os forradalom után Ausztráliába emigráló rokonaihoz távozhasson, így Adelaide városában érte a halál 77 esztendősen. Édesapja ősei Csíkszentsimonból származnak, ő maga is büszke volt székely gyökereire, ősei lófő voltára, a csíkszentsimoni előnevet élete során végig használta. Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Alázat, békesség és áldozat
Tempfli Mária életének alakulását meghatározták az erdélyi magyarság XX. századi sorsfordulatai. A Szatmár megyei Csanáloson született édesapját a történelem hányta-vetette Brăila, majd Olt megyébe, onnan Radnótra, a bécsi döntés után pedig a Bihar megyei Diószegre és Székelyhídra. Tempfli Mária Movila Miresei-en született, és a szülőkkel vándorolt. Édesapját, aki vallásos, templomba járó mérnöktanár volt, a hatóságok 1950-ben büntetésből helyezték Kézdivásárhelyre, a Középfokú Mezőgazdasági Iskolába. A földrajz–geológia szakot végzett Tempfli Mária 1952-ben választotta a kantai gimnáziumban működő Pedagógiai Líceumot, és évek-évtizedek során elkötelezett kézdivásárhelyivé vált.
Nem volt könnyű tanári pályát kezdeni az 50-es években a mélyen vallásos Tempfli Máriának: hitét rejtegetnie kellett, templomba csak Brassóba mehetett. A tanításban viszont meglelte az elégtételt: szerette a diákokat és a tantárgyát. Lelkiismeretes munkája, pontossága, a nevelés melletti elkötelezettsége okán rajoni tanfelügyelőnek, majd a kantai gimnázium aligazgatójának nevezték ki. 1980-ban a kantai gimnázium 300 éves jubileumára megjelent iskolatörténeti kötet egyik kezdeményezője és szerkesztője volt. Diákjai számára máig emlékezetesek a tartalmasan előkészített és megszervezett túrák és önellátó táborok, ahol hon- és természetismeretből rengeteget tanultak. Minden évben albumokat szerkesztett a fényképekből és az élményeket megörökítő diákírásokból, irányításával a kantai Dózsa György unokái nevű diákcsapat a Jóbarát gyermekfolyóirat által meghirdetett Pro Natura országos vetélkedő első helyezettje lett 1982-ben.
A 3. Számú Általános Iskola igazgatójaként is az igényességet, pontosságot képviselte és követelte meg. Az elesettek, a szegények, a támogatásra szorulók érdekében délutáni iskolát szervezett – Kézdivásárhelyen először – , és tanártársaival együtt térítésmentesen foglalkozott a diákokkal.
Nemsokára újabb nehéz feladat találta meg: az iskoláskorúak gyermekotthona igazgatójának kérték fel. Elvállalta a megbízást, és kora reggeltől késő estig az otthonban tartózkodva próbálta megoldani a felmerülő problémákat, emberséggel, empátiával közeledve a sokféle lelki sérüléssel intézetbe került gyermekekhez.
Saját gyermeke nem született, de gyámja volt egy intézetből magához vett gyermeknek, akit később örökbe fogadott, nyugdíjazása után pedig két kisgyermek pótnagymamája lett.
Nyugdíjasként aktívan részt vett a kantai Szentháromság és a Boldog Özséb egyházközség tevékenységeiben, az Engesztelő Imacsoport vezetőjeként, a Rózsafüzér csoport tagjaként rovatvezetője volt a plébánia havilapjának, az Élő vízforrásnak. 1996-ban a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Ezüstgyopár díjjal tüntette ki, a Vöröskereszt Országos Tanácsa pedig a szervezet Örökös Tiszteletbeli Tagja címet adományozta neki.
2012-ben az 1957-ben végzett első osztálya 55 éves érettségi találkozójára már nem mehetett el, de levélben üzente nekik, hogy a hit megnyugvást, lelki békét ad. Így viselte ő is betegségét, megpróbáltatásait.
Isten adjon neki örök nyugodalmat! Ambrus Ágnes / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)